|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2011. 09. 29. 20:36:42 | #17001 |
 Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek) ~vége~
- Ja… - megrázza a fejét. – Igen, persze – kicsim elmosolyodik, amire én is. Hugi feláll, és szerelmem kezébe adja a picikét.
- Jól áll a kezedben a fiam – jó látni őket együtt. Olyan mintha a sajátom lenne. A picurka már egyből össze is nyálazza szerelmemet meg a nyakláncát.
- Hát, remélem jól meg leszünk. – mondja huginak, akia táskából pakol ki és magyaráz, mit mire kell használni.
Leül a kanapéra és elkezdi figyelni a dolgokat. Tápszer pelenka, meg a többi. Én is figyelek és raktározom a dolgokat, mert ha be kell segíteni, akkor tudjam, hogy mit kell csinálni. A bűzre viszont mindenki felfigyel.
- Jesszusom – suttogja szerelmem.
- Tele tette a pelust, kicseréled? – kicsim bólint, majd lefektetjük a kanapéra. Levesszük róla a ruhát, majd a pelenkát, amire kicsim befogja az orrát, de nem is csodálom, hiszen irtózatosan büdös.
Jenny mindent elmagyaráz, amire szükségünk lesz és lehet. Nem hagy itt minket felkészületlenül, aminek kicsit örülök, de azért boldog is vagyok, hiszen megtudhatjuk, hogy milyen egy babára vigyázni. Hugi elbúcsúzik fiától, majd tőlünk is, végül távozik, mert mennie kell.
- Mi lesz most? – kérdezi kicsim aggódva. – A suliba nem vihetjük magunkkal, meg ha így folytatom engem kirúgnak. – mondja szerelmem és a kicsit figyeli, aki a haját tépi.
- Szépen beszélek az igazgatóval, ha el is küldd, a pénz miatt még mindig nem kéne aggódnod. – látom rajta, hogy bólintana, de nagyon ráncigálja a haját. Kiveszem a kicsi kezéből a haját, majd szépen hátra kötöm, hogy ne bántsa, amire a csöpp csak kacarászik.
- Jól van, igyekszem nem aggódni. – néz rám. – Akkor ezek szerint most lőttek annak, hogy élvezzük a napot kettesben. – jegyzi meg kicsim és mintha valami mást is éreznék rajta. Mintha nem akarná a dolgokat, de akkor miért egyezett bele? Nem értem.
- Elvileg úgyis tervezzük a babát, így legalább lesz időd felkészülni rá. – megcsókolom, de valami nagyon nem stim. Azt hiszem emiatt lesz majd egy komoly beszélgetésünk.
- Tudom, de nem kényszerből akarom – suttogja, majd beviszi a kicsit a hálóba, én meg utána megyek.
- Loren – suttogom, és hátulról megölelem.
- Tudom. – Mélyet sóhajt – Hol fog aludni a kicsi? – figyeli kicsim a szobát.
- Lemegyek, veszek neki egy kiságyat, nemsokára jövök. – adok csókot a homlokára, majd felkapva a pénztárcámat megyek le a boltba, hogy vegyek egy kisbab ágyat.
Amint meg van melyiket akarom megvenni az egyik férfi segít hazáig vinni, majd ott össze is rakjuk ne hogy véletlenül valamit rosszul csináljak és az éjszaka közepén meg összedőljön a gyerek alatt, mert Jenny meg is ölne, ha bármi baja esne a picinek.
Amint megvagyunk vele, kifizetem a segítséget, majd bemegyek a hálóba, ahol kicsim és a pici fekszik.
- Hogy vagytok? – kérdezem, majd Loren a hátára fordul.
- Jac én gondolkoztam. – mondja halkan szerelmem, de komolyan, amire leülök mellé.
- Mi a baj? – nézek rá, majd a kicsire.
- Én még nem vagyok felkészülve arra, hogy egy gyerekre vigyázzak. – mondja kicsim komolyan, amire nagyot sóhajtok.
- Rendben, akkor fordítva csináljuk. Te mész dolgozni és én maradok itthon a picivel. – mondom szerelmemnek, aki felül.
- De így ki fognak rúgni onnan. – mondja aggódva, de most nem tudok mit csinálni.
- Loren. Már elvállaltam, hogy vigyázok a kicsire. Nem hagyhatom magára. Ha kirúgnak, akkor sajnálni fogom, de vigyázni fogok a kicsire. – jelentem ki, majd felveszem a kicsit. – Gyere baba, megyünk az ágyikódba. – felveszem, majd beleteszem a kiságyba, ahol betakarom, majd hagyom, hogy had tudjon ott még egy kicsit játszani.
- Ne haragudj. – szólal meg kicsim, mire megfordulok.
- Ugyan nincs semmi gond. – mondom kedvesen, majd elindulok kifele, amikor meglátom mennyi az idő.
- Hova mész?
- Készítek a kicsinek enni, mert etetés idő van. – magyarázom, majd kimegyek és elkezdem összeállítani annyit, ahogy tesóm mondta, meg ahogy mutatta.
Már egy ideje melegítem a vizet lábasba, amikor megjelenik kicsim a picivel a kezébe. Aranyosan néz ki pedig nála, nem értem, hogy miért nem szeretné, de nem erőltetem a dolgokat, ha nem akarja.
Megetetem a kicsit, majd kicsim segítségével megfürdetem, mert egyedül nem merem, végül, ahogy felöltöztetjük, megy is az ágyba aludni. Ahogy a picit lefektetjük, lefekszünk mi is aludni, mert elég meredek volt ez a nap a picivel együtt.
~*~
Már lassan egy hónap telik el úgy, hogy kicsim dolgozik én meg a picivel vagyok. Szoktam beszélni testvéremmel, amikor van egy kis szabad időm. Már sajnos odáig elfajult a dolog, hogy mivel a kicsi éjszakánként felkel kiköltöztem vele a nappaliba, hogy szerelmem tudjon aludni, mert a munkába menni álmosan nem lehet pláne az övébe.
Két hét sem telt el, már küldtél a levelet, hogy többet nem kell mennem, mert alig vagyok bent és ilyen munkaerőre nincs szükségük. Nem izgatom magam miatta. Majd lesz már, ami sokkal jobb lesz, mint ez. Mióta Martin velünk van kicsimmel sem voltam úgy együtt, mint kéne, de ő a táncokra koncentrál, én meg nem akarom zavarni, de nagyon hiányzik.
Éppen most érkezik haza, Martin most alszik én meg beszélni szeretnék kicsimmel, de nem tudom, hogy mennyire lesz rá vevő, mert ahogy látom ő is fáradt, de én is, mivel nem kellemes éjszakánként állandóan fent lenni.
- Szia. – köszön, majd bemegy a konyhába, ahol iszik egy keveset.
- Szia kicsim. – bemegyek utána, majd megölelem és reménykedek, hogy viszont ölel.
- Ne haragudj, de büdös vagyok, meg fáradt. – mondja és kibontakozik az ölelésemből, de nem engedem el, hanem megfogom a kezét és magam felé fordítom.
- Mi a baj? – kérdezem tőle, miközben nem engedem el a kezét.
- Semmi, csak kérlek, engedj el, mert le szeretnék fürdeni. – mondja indulatosabban, de ez nekem még mindig nem tetszik.
- Előbb mond el mi a baj és utána elengedlek. – válaszolom komolyan és a szemébe nézek, mert várom, hogy mit akar mondani és mi fog kisülni a dolgokból.
|
| oosakinana | 2011. 08. 15. 19:36:17 | #15882 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Igen, egyszer majd szeretnék, hiszen amiken keresztül mentünk az évek során, illene, hogy most már egymás mellett maradjunk. – rám emeli tekintetét.
- Igen, nem volt könnyű a Gimnázium után – mélyet sóhajtva fordulok a hátamra és ölelem magamhoz kicsikémet.
- Az biztos, csoda, hogy egyáltalán találkoztunk utána – érzem meg kicsikém kezét mellkasomon.
- De megtaláltalak – adok csókot ajkaira, amire bólint egyet.
- Hát tudod, amióta megismertelek úgy éreztem te vagy az igazi és majd egyszer a te feleséged szeretnék lenni, ilyenekről álmodoztam, de arra soha nem gondoltam volna, hogy itt leszek veled egy lakásban, egy ágyban – elmosolyodik. – Pici esküvőt szeretnék, csak mi meg a tanuk, meg egy két jó barát, és utána egy kicsi vacsora, esetleg itt – osztja meg velem gondolatait. - Babára még azért nem gondoltam, mert ahogy már mondtam, is azt hittem, azért védekezünk, hogy ne legyen – suttogja.
- Pedig nem bánnám, ha majd hamarosan lenne egy kicsink – suttogom és szorosan ölelem.
- Én még várnék vele ha lehet, hiszen csak most sikerült bejutnunk az új iskolába, nem nézne az ki jól, hogy szólunk nekik, hogy hát terhes vagyok és szabi kéne ,szerintem ez nem így megy – kicsit elgondolkozok. Pedig olyan jó lenne egy kicsi. Itt szaladgálna körülöttünk és akkor teljes lenne a család, bár előtte még el kell vennem kicsimet.
- Ez mondjuk jogos – sóhajtok egyet. – Az esküvővel én is így vagyok, szűk baráti, vagy családi kör, de egy étteremben szívesen megünnepelném a lagzinkat, hiszen van pénzünk. – elmélkedek, és ehhez szeretném is tartani magunkat. Nem vagyunk csórók, hogy ne teljen étteremre. Szerencsére van bőven megtakarított pénzem.
- Ha majd elköltözünk innen, egy kertes házba szeretnék menni. – folytatja kicsim.
- A kis kertes ház megoldható – megcsókolom, de nem tarthat sokáig, mert kicsim kiszáll az ágyból és szinte száguld a fürdőbe, hogy egy kicsit kiadjon magából.
Besétálok kicsim után, mert nem akarom, hogy valami gondja legye. Akkor már ott ül a wc-n és mélyeket lélegez. Felveszem a karjaimba és megint a hálóba viszem, ahol az ágyra fektetem. Kimegyek és egy kis tányér levessel térek vissza, ami remélem meg fogja nyugtatni a picike hasát. Elkezdem etetni és látom, hogy jóízűen eszi, ami megnyugtat kicsit.
- Amint megetted és úgy érzed, hogy nem lesz gond, elmegyünk az orvoshoz. – mondom neki, amire bólint egyet.
- Rendben – lenyeli a falatokat, majd amint végzett kicsit még ledől pihenni, hogy megnyugodjon.
Amíg kicsim pihen, én a konyhában teszek rendet, majd szépen elmegyek letusolni is, hogy felfrissüljek kicsit, meg tudjam páromnak segíteni ha gondja van. A szobába egy szál törölközőbe megyek. Érzem, hogy végig néz rajtam, amin elmosolyodok. Végig nézi, amíg felöltözök, de amint ezzel megvagyok, odamegyek hozzá és megcsókolom. Kicsim is felöltözik egy könnyű ruhában, ami igazán dögösen áll rajta. Táskáját felvéve megyünk is a kórházba. Látom kicsimen, hogy nem igazán szeretné. Én is ideges vagyok, de csak mert olyan sok az ismeretlen én meg nem bízok bennük. Leülünk a székre én meg a kezét simogatom. Mikor behívják, feláll és bemegy, én meg kint várok, amíg a vizsgálatnak vége nem lesz.
Nem tudom, mennyi idő múlva jön ki. Boldogan pattanok fel, de amint meglátom, szomorú arcát egyből lehervad a mosoly az arcomról.
- Ezek szerint…- odaadja a papírt, amin rajta van, hogy nem terhes, csak kimerültségtől van ez. Szorosan magamhoz ölelem kicsimet.
- Nem lesz kisbabánk – suttogja és ő is szorosan megölel engem.
- Legközelebb össze fogjuk hozni, hogy ha te is szeretnéd. – mondom bíztatóan, mert nem fogom feladni a reményt és most már a próbálkozást sem.
- Pedig már úgy beleéltem magam. – mondja halkan és érzem, hogy kicsit elkezd folyni a könnyei.
- Mindent meg fogunk együtt oldani. Addig meg pihenünk egyet, mert amint láttam, viszont eléggé kimerültségben szenvedsz. – magyarázom neki. – Veled leszek, amíg te pihensz. – suttogom, majd felemelem a fejét. Letörlöm a könnyeit, majd lágy csókot adok ajkaira.
- Rendben. – bólint, majd karjait szorosan a nyakam köré fonja, mire a hátát simogatom, és a nyakára adok csókokat.
- Menjünk haza. – suttogom, majd szépen el is indulunk, hogy otthon végre kipihenjük magunkat és boldogok legyünk egymással.
~*~
Szerelmem egy hétig pihen otthon, amíg nekem mennem kell suliba a hét felétől, mert én nem kapok több szabit, viszont szerelmem mindig vigyáz arra, hogy nálam legyen a bokarögzítőm. Azt állandóan beteszi.
Hétvégén kicsit pihentünk és kicsit ünnepeltünk, aminek mindketten nagyon örültünk. Az egésznapot az ágyban töltöttünk, meg sokat is szeretkeztünk, de ami a meglepő volt, hogy kicsim kezdeményezte. Azt hittem, hogy kicsit most el leszek tiltva a szextől és nem is akartam erőltetni, de ha már így alakul, akkor benne vagyok a dologban és nem akarok semmi jónak elrontója lenni.
Most is éppen egy fárasztó meneten vagyunk túl, mikor csengetnek.
- Te vársz valakit? – kérdezi kicsim, miközben hozzám bújik.
- Nem na és te? – nézek rá, amire csak megrázza a fejét, de a csengőt csak folyamatosan nyomják. – Meg néz ki az. – csókolom meg.
- De siess vissza. – szól utánam, amikor felveszek egy bokszert és egy nadrágot, majd megyek ajtót nyitni.
Meglepetésemre egy nem várt és régen látott vendég az egy nagyon meglepő csomaggal a kezében, ami nem más, mint egy kisbaba.
- Jenny. – köszönök testvéremnek. – Gyere be. Vagyis gyertek beljebb. – mondom meglepetten és összezavartan teljesen.
- Szia Jac. – köszön, majd belép.
- Hogy kerülsz ide? Miben tudok segíteni? – érdeklődök továbbra, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne mondani.
- A segítségetekre lenne szükségem. – mondja, amire egyből leültetem a kanapéra. Kicsim is kijön megnézni ki az.
- Jacob… - szólna, de meglátja Jenny-t és a kicsit. – Jenny. Szia, hogy vagy? – kérdezi, majd ahogy közelebb lép meglátja ő is a kisbabát. – Ki ez a kis tünemény? – kérdezi mosolyogva.
- A fiam Martin. – látom, hogy kicsim ledöbben, de én tudtam, hogy húgom terhes, bár ha jól rémlik neki is mondtam.
- És miben kérnéd a segítségünket? – kérdezem tőle, majd utána is ráérünk babázni meg faggatózni.
- Vigyáznátok Martinra? Egy kis időre el kell, hogy menjek és nem tudok rá vigyázni. – magyarázza, de látom rajta, hogy szomorú. – A főnökség azt mondta, hogy két hónapra el kell ugranom Kínába, mert én vagyok a legjobb összekötő. – fejti ki bővebben. – De oda nem vihetem magammal a kicsit, meg nem is bírná ki a repülő utat. – Néz hol rám, hol pedig kicsimre.
- Persze vigyázunk rá. – mondom neki, majd kicsimre nézek. – Loren? – kérdezem tőle, mert látom, még egy kicsit le van döbbenve. Vagy az a tudat nem tetszik neki, hogy Jenny-nek már gyereke van neki meg még nincs?
Odamegyek hozzá és megcsókolom, hogy visszahozzam a valóságba, ami sikerül is, majd mélyen a szemébe nézek.
- Vigyázunk együtt Martinra? – nézek mélyen a szemébe és az arcát simogatom.
|
| oosakinana | 2011. 08. 10. 12:41:57 | #15727 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Ne makacskodj kérlek – suttogja, miközben boci szemekkel néz rám. – Legalább hadd kísérjelek le az itteni orvoshoz, hátha tud valamit tenni a bokáddal – hallom aggódó, de egyben szomorkás hangját.
- Jól van – felállok, majd int két srácnak. Nem hittem volna, hogy egyszer még hálás leszek nekik.
- Fiúk lekíséritek az orvoshoz? – átvesznek kicsimtől és már megyünk is az orvosiba.
Amint levisznek, visszaküldöm őket, majd egy vén öregasszony kezd el velem foglalkozni. Lejegeli a lábamat, majd el is fektet. Pffuj. Ne nyúljon hozzám. Elfekszek én magamtól is.
Ahogy pihengetek és a lábam közben szépen lassan lohad, elkezdek gondolkozni a dolgokon. Szerelmemen meg rajtam. Jó lenne esetleg, ha tényleg komolyabbra fordulna esetleg a dolog. Mondjuk egy babával vagy tényleg egy házassággal.
Gondolatmenetemből kicsim zökkent ki, amikor belép a szobámba.
- Hogy vagy? – érdeklődik, mire felé nyújtom a kezemet és odajön.
- Most már jobban vagyok, azonnal tűnjünk innen, ez egy vén csorosznya – suttogom, majd elő is jön az emlegetett szamár.
- Most már rám bízhatja a nagyfiút. – megcsókol, majd felállok és elkezdek bicegni az ajtóig.
Belé karolok szerelmembe és elindulunk haza. Mindketten nagyon éhesek vagyunk, de majd megoldjuk jobban a dolgokat, ahogy csak tudjuk. A lépcsőházhoz érve kicsit átkozom magam, hogy ilyen magasan kell laknunk, de majd lesz jobb is. Felbicegek kicsim segítségével, de mind a ketten elfáradunk, mire felérünk. Ahogy belépünk a házba én egyből a hálót támadom be, hogy pihenjek, amíg kicsim a konyhába megy. Ahogy pihenek, viszont elég kétségbe ejtő hangokat hallok a fürdőből. Felállok és bemegyek szerelmemhez és látom, hogy a wc felett görnyed. Odamegyek, és a hátát kezdem el kicsit simogatni, hátha attól megnyugszik kicsit.
- Loren jól vagy? – érdeklődök aggódva, amire csak bólint egyet.
- Jól, lehet hogy megfáztam, vagy elcsaptam a gyomromat – suttogja, majd kiöblíti a száját, majd visszamegy az ételhez.
Amíg kicsim befejezi, az evést én addig készítek neki egy jó meleg teát. Letusol, amíg én végzek a teával, majd amikor befekszik, beviszem neki, hogy hátha segít egy kicsit a rosszul létén. Amíg kicsim megissza a teát, meg kicsit pihen, addig én rendet teszek a konyhába, meg gyorsan letusolok, végül mellé fekszek. Szorosan magamhoz ölelem, és csak reménykedni tudok, hogy jobban lesz esetleg, valami pozitív dolog fog kijönni a dolgokból.
Hajnalban arra ébredek fel, hogy szerelmem nagyon reszket és izzad is. Mi lehet vele?
- Loren – suttogom a fülébe és szorosan ölelem magamhoz.
- Fázom. – vacog teljesen. Felállok és még egy plédet hozva neki takarom be, amire kicsit csillapszik vacogása. Visszafekszek, és végül kicsit pihenünk mindketten.
~*~
Másnap reggel felkelek, kicsim már jobban van legalább is úgy néz ki. Elkezdem simogatni és puszikat adok a homlokára, amikor megébredve néz rám.
- Jó reggelt. Hogy érzed magad? – kérdezem, miközben végig simítok az arcán csókot adva ajkaira.
- Most így jelen helyzetben jól. Azt hogy hogy leszek, pár perc múlva már nem tudom neked megmondani. – mondja kedvesen, és látom rajta, hogy próbál nyugtatni, de inkább őt kell.
- Akkor ma itthon maradunk, és ha nagyon kell elmegyünk orvoshoz is. – mondom kedvesen.
- És mi lesz a sulival?
- Felhívom őket. Nekem is pihennem kell, neked meg főleg. – simogatom tovább és a hasára is lesiklik a kezem.
- Rendben, de csak most az egyszer. – egyezik bele.
- Becsörgök a suliba. – adok egy puszit ajkaira, majd felállok és kimegyek a nappaliba telefonálni egyet.
Kell egy kis idő, hogy meggyőzzem az igazgatót, de végül beadja a derekát, hogy egy nap szabadságot ad nekünk. Éppen leteszem a kagylót és mennék be szerelmemhez elújságolni neki a jó hírt, amikor szinte kirobban a szobából és a fürdőbe szaladva adja ki magából a tegnap esti maradék vacsoráját.
- Kicsim ez nem normális. – mondom halkan és aggódva.
- Biztos csak elcsaptam valamivel a hasam. Nem sokára jobban leszek. – mondja, amikor feláll és megmossa az arcát.
- Kicsim nem lehet, hogy más gond van? – teszem fel a kérdést.
- Mire gondolsz? – néz rám.
- Hát mondjuk… - vakarom meg zavartam a fejemet. -… egy babára. – nyögöm ki kicsit nehezen, de látom, nem csak én vagyok az első, aki erre gondol.
- Kicsim, de hiszen mindenegyes alkalommal védekeztünk. – kezdi el mondani.
- Szerelmem. Az óvszer csak kilencven százalékban véd. – simogatom meg a vállát. – Mi lenne ha elmennénk egy orvoshoz, hogy megtudjuk tényleg lesz-e egy picink? – kérdezem szerelmemet mosolyogva és kedvesen.
- Miért mosolyogsz ennyire? – néz rám értetlenkedve. – Azt hittem azért védekezünk, mert te nem szeretnél még egy babát és ezért vigyázol annyira. – néz rám, mire csak megcsókolom lágyan.
- Kicsim én nagyon szeretnék egy babát, csak nem tudtam, te hogy vélekedsz ezekről a dolgokról. Még nem is beszéltünk róla és így nem akartam, hogy bármi veszekedés legyen belőle, de most hogy felkerült a téma megbeszélhetnénk, hogy te mit szeretnél, és hogy gondolod a további életünket. – mondom neki kedvesen, miközben a karját simogatom.
- Lehet, nem lenne rossz ötlet. – elmélkedik. – Visszamegyünk a szobába, mert itt viszont kicsit fázok.
- Persze. – felveszem a karjaimba és elindulok.
- Kérlek, tegyél le. A lábad nem fogja bírni. – hallom aggódó hangját.
- Minden rendben lesz. Már sokkal jobban van. – beviszem a hálóba. Lefektetem.
Betakargatom, majd be fekve mellé ölelem magamhoz.
- Hogy képzeled el a jövőnket? Meg szeretnél tőlem babát? – kérdezem meg kincsemet őszintén a lényeg közepébe vágni.
|
| oosakinana | 2011. 06. 26. 16:06:19 | #14542 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
Otthon vagyok, és csak járkálok, nem tudok mit kezdeni magammal. Várom, hogy kicsim hazajöjjön és megbeszéljük a dolgokat, amik vannak, és amik még lesznek.
- Megjöttem – mondja, amikor belép az ajtón. Kicsit motoszkálok a nappaliba, de kicsim mintha nem odajönne.
A konyhába megyek, ahol a zajt hallom. A falnak támaszkodva figyelem, hogy mit csinál. Mikor megfordul, szomorúan néz rám és még a fejét is lehajtja. Látom rajta, hogy bántja a dolog, de elhiheti, hogy engem is, hogy nem bízik meg bennem.
- Ne haragudj – suttogja, de odamegyek elé. Megfogom az állánál fogva és felemelem a fejét, hogy szemébe tudjak nézni.
- Szeretlek te kis tök – ölelem szorosan magamhoz, mire viszonozza ölelésemet.
- Én is szeretlek, nem akartalak megbántani, csak azok a lányok olyan szépek – suttogja nyakamba.
- De te jobban tetszel nekem, hidd el, hamarosan a feleségem leszel, ha akarod, ha nem – elmosolyodok, mire egy kis mosolyt az ő arcára is tudok csalni. Odahajol hozzám és egy szenvedélyes csókot váltunk együtt.
Nagyon édes csókja van, amit nem bírok nem élvezni. Elválva kicsit kapkodjuk a levegőt, amikor a háta mögé nézve a kaját látom meg.
- Gondoltam megleplek vele, engesztelés kép – mondja kedvesen, majd magamhoz ölelem kincsemet, végül elveszem az egyiket és neki esek, mert veszettül éhes vagyok.
- Finom – mondom teli szájjal.
- Örülök, elmegyek, letusolok. – mondja, amire csak bólintok.
Amíg kicsim oda van fürdeni, én befejezem az evést, mert már nagyon hiányzott és szükségem van rá. Ám a fürdő ajtaja előtt állok meg, amikor hallom, hogy kifele akar jönni. Meglát, majd magamhoz ölelem, és nem akarom elengedni.
- Egyet kérhetek? – érdeklődik kedvesen.
- Persze, neked bármit. – adok puszikat a nyakára.
- Ne hajszold túl a fiúkat, ők erről nem tehetnek, ha a fenekemet nézik, hiszen te is sokszor megnézed – hátamat és tarkómat simogatja mondata közben.
- Rendben, csak a tekintetükből mindent ki lehet olvasni és irritál – markolok fenekébe közelebb húzva magamhoz.
- Tudom, de a lányokéból is, hogy mennyire oda vannak érted – megsimogatja az arcomat és megcsókol.
- Akkor egyezünk ki egy döntetlenbe – adok még egy puszit.
- Benne vagyok - elenged és bemegy a hálónkba. Elfekszik az ágyba, mire én is bemegyek és befekszem mellé. Már éppen reménykedne benne, hogy aludhat, de sajnos nem fogom hagyni. Kicsit be vagyok gerjedve és a vállát kezdem el puszilgatni.
- De jó illatod van – suttogja, majd felém fordul, de innentől kezdve csak a kellemes és szenvedélyes éjszaka marad. Ha mindig így fogunk kibékülni, akkor én annak nagyon örülni fogok, bár veszekedni nem szeretek és csak reménykedni tudok, hogy ezek után minden rendben lesz.
~*~
Másnap reggel az óra csörgésére ébredünk fel. Nyújtózok egy nagyot, miközben kincsem már ki is pattan az ágyból. Öltözne, de nem fogom én olyan könnyen hagyni. Beállok mögé és elkezdem simogatni a hasát, miközben a nyakára adok csókokat.
- Miért akarsz ennyire sietni? – kérdezem, miközben kezeim mellére teszem.
- Jac. Dolgozunk és 8-ra a suliba kell lennünk. – mondja szerelmem és leszedi a kezét magáról.
- De itthon olyan jó. – kezdek el nyüszögni, amire csak elkezd nevetni.
- Kicsim te akartál ilyen munkahelyet, úgy hogy csináld rendesen. – kapok egy csókot és felöltözik.
- Tudom, de nem akarom, hogy veszekedjünk megint. – mondom, mire oldalra fordulva látom, mi a gondom.
- Mi lenne, ha szétválasztanánk a munkát és a magánéletünket? – kérdezi, mire felállok és odamegyek hozzá.
- Ez lehetetlen, hiszen együtt vagyunk ott is. Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád, és mint csak egy kollégára úgy nézzek. – magyarázom, amire nagyot sóhajt. Tudom, hogy ő sem képes rá, akár mennyire is erősnek mutatja magát.
- Akkor mi legyen? – néz a szemembe.
- Mit szólnál, ha bíznánk egymásba és kicsit a féltékenységet félretennénk? – kérdezem kedvesen, miközben a karját simogatom és a hátát.
- Rendben. Próbáljuk meg. – mosolyodik el. Ilyenkor mindig olyan aranyos és enni való.
Felöltözünk végül és egymás mellett boldogan sétálunk a suliba összekulcsolt kezekkel. Köszönünk a diákoknak, amint beérünk. Próbálok nem a fiúkra figyelni, de néha olyan nehéz. Felvesszük a naplót, amire szükségünk van a tanáriban, végül irány a terem. Szerencsére ma csak együtt lesznek óráink, aminek nagyon örülök.
Öltözök át az öltözőbe, amikor nem találom a boka rögzítőmet. Nem lehet igaz. Nem hoztam el. De táncolnom kell. Segítenem kell kicsimnek.
Bemegyek a terembe, mintha nem is történt volna semmi, bár mind két lábamra rá van húzva a nadrág. Nem akarom, hogy aggódjon vagy rosszul érezze magát. Elkezdjük a tanítást és kicsimmel együtt táncolok, de cseppet sem érzem magam stabilnak. Mintha állandóan kiakadna fordulni a lábam, na meg kicsit fáj is, de azt lényegtelennek tudom mondani.
Ám nem sikerül minden olyan simán, mint gondoltam. 4. óra környékén járunk, amikor már kissé nehézkesen tudok ráállni a lábamra az egyik csavar után, mert kicsit kifordul. Le is ülök a padra, amikor kicsim odajön.
- Jac. Mi a baj? – kérdezi aggódva, mire elmosolyodok.
- Nincs semmi baj. – mondom kedvesen, majd megcsókolom. – Egy kicsit pihenek, mert elfáradtam utána folytathatjuk. – mondom kedvesen, de tudhatnám, hogy nem éri be ennyivel.
- Mutasd a lábad. – mondja és már fel is húzza a nadrágomat. – Jac. Hol a rögzítőd? – kérdezi ijedten, amire nagyot sóhajtok.
- Elfelejtettem otthon bepakolni. – magyarázom neki és megfogom a kezét, mikor a bokámhoz érne. – De minden rendben van. Tudok táncolni. – mondom kedvesen. És próbálom nyugtatni. Remélem nem fog nagyon kiborulni. Tudom, hogy magát hibáztatja, de ez most nem miatta történt. Inkább miattam, mert hülye voltam és nem hoztam semmit otthonról.
|
| oosakinana | 2011. 06. 14. 18:38:24 | #14239 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Ez komoly? – teljesen ledöbben szavaimtól.
- Igen, remélem elvállalod, nélküled, nem mennék oda – közelebb megyek és elkezdem az arcát simogatni, minek következtében a szemembe néz.
- Persze benne vagyok, legalább veled is lehetek – suttogja, majd megcsókol szenvedélyesen. Visszadöntöm az ágyra, miközben a nyakát és az arcát simogatom. – Ha túl jól fogsz táncolni és körberajonganak a csajok, féltékeny leszek. – elkezd incselkedni.
- Tudhatnád, hogy nincs miért, csak téged szeretlek – megcsókolom forrón, hogy érezze is.
- Tudom, csak a mai fiatalok, nagyon szépek – simítja végig arcomat, ami már egy kicsit szőrös.
- Nincs okod félni – elkezd bólogatni, majd egy újabb csókcsatába kezdünk bele, ám megszólal kicsim hasa. – Mit szeretnél reggelire? – kérdezem, miközben az orrát simogatom.
- Valami finomat és laktatót.
- Rendben – megcsókolom, majd leszállva róla megyek a konyhába, hogy egy kis ételt készítsek kincsemnek.
Készítek egy kis rántottát. Az könnyű egy laktató is. Egyszer csak megérzem, kincsemet a hátam mögött elkezdi mellkasomat simogatni, de egy idő után megáll. Mikor készen van, a reggeli megfordulok, és akkor látom mennyire elgondolkozott. Szorosan magamhoz ölelem, ő meg bújik hozzám, amennyire csak tud.
- Kész a reggeli – adok egy puszit a fejére.
- Finom illata van – néz a szemembe, majd édes és érzéki csókot kapok tőle, amit viszonzok.
A reggelit csendben fogyasztjuk el. Rendet teszünk, majd leülünk a tv elé, és ahogy nézzük el is bóbiskolunk kicsit. Este felé ahogy felkelünk a friss levegőn megyünk sétálni egyet kettecskén.
~*~
Ma van az első munkanapunk. Otthon mindent rendbe teszünk. Bezárom a lakást és irány az iskola. Belépünk a hatalmas iskolába. Hát szép mit ne mondjak. Sokat megbámulnak minket, de kit érdekel. Viszont a fiúk kicsit zavarnak, hogy ennyire bámulják kincsemet. Nem tetszik ez nekem nagyon nem. Érzem, hogy megszorítja a kezemet, amire elkezdem simogatni. Én is izgulok pont amennyire ő, hiszen én még tanítani sem tanítottam a fiúknak más volt a tanítás ők már értették mire akarok néha kilyukadni. Felmegyünk az igazgatóhoz. Leülünk, de nem kell sokat várnunk, mert már fogad is minket egyből. Bemegyünk kicsimmel együtt. Megtudjuk, hogy már ma lesz óráink és meg kapjuk az órarendet is. Lesznek együtt és külön óráink egyaránt. A fizetésünk is szép magas lesz, aminek nem kicsit tudunk örülni.
A megbeszélés után egyből lesétálunk megkeresni a termet, hol fogjuk tartani az óráinkat. Mikor meg van, szétnézünk. Van tükör és hely bőven. Sokan el fogunk férni. Beteszünk egy zenét és ki is próbáljuk. Megfogom kicsimet, és szépen elkezdünk táncolni. Nem foglalkozunk semmivel csak azzal, hogy egymást ölelve táncoljuk és kiélvezzük a pillanatokat. Amikor abba hagyjuk tapsvihar fogad minket, amire kicsim elpirul.
De itt az ideje a munkának. Bejönnek a diákok és neki kezdünk a névsorolvasásnak, hogy kicsit megismerjük a többieket is. Hozzám kerül a legtöbb csaj, de kicsimhez meg a legtöbb srác. Azt hiszem, itt még lesznek balhék közöttünk. Felmérjük, hogy ki mit tud és mennyire tud. Jegyzetelünk gőzerővel és most már jól elvagyunk. A következő óra viszont külön lesz. Átmegyünk egy másik terembe, majd elkezdem felmérni egyesével a lányok tudását, akik elég nagy élvezettel táncolnak nekem, miközben beszélgetünk kicsit és nevetgélünk is. Elmesélem nekik, hogy Loren tanárnő a mennyasszonyom, amitől egyből bezsongnak, bár látszik rajtuk, hogy kicsit csalódottak, de elmesélem nekik, hogy jöttünk össze, mert hát kíváncsiak nem kicsit. Reménykednek benne, hogy ők is hasonló képpen fogják megtalálni életük szerelmét.
Amikor vége van, az órának elengedem őket, majd mikor kilépek, meglátom szerelmemet is és mosolyogva nézek rá, majd odamegyek.
- Szia. Hogy telt az órád? – érdeklődök kedvesen.
- Bocsi, de mennem kell a tanáriba, meg dolgom van. – mondja és kibontakozik az ölelésemből, majd ott hagy. Meglepődve nézek utána. Szóval akkor most fog jönni a féltékenykedés időszak? Hiszen őt veszem el. Őt szeretem. Az ő ujján van ott a gyűrű. Hülye lennék lecserélni. Ezek a csajok a közelébe sem érnek.
Megnézem az órarendet és a következő órát együtt tartjuk így eléggé érdekes lesz, hogy alig áll velem szóba. Ahogy bemegyek, felveszem a rögzítőt, mert most én is szándékozok táncolni. Bekapcsolom a zenét és neki állok a táncolni. Nem tudom mennyi ideje táncolok már, de egyszer csak meglátom kincsemet a tükörből.
- Jól táncolsz még mindig. – mondja kedvesen egy halvány mosollyal. Megfordulok és felé nézek.
- Mi volt, azaz előbbi kitörésed? – kérdezem tőle, de csak elfordítja az arcát.
- Semmi. – mondja, amire nagyot sóhajtok.
- Kicsim meg kell beszélnünk. – mondom neki, de nem tudjuk folytatni, mert jönnek a diákok.
- Most tanítanunk kell. – mondja, majd kikerülve lép el mellőlem. A fiúk, ahogy bejönnek, egyből látszik, hogy szinte levetkőztetik a szemükkel. Ez nem tetszik nagyon nem.
Elkezdjük az órát, de annyira megbámulják elölről és hátulról, hogy teljesen bepörgök és úgy meg dolgoztatom őket, hogy erejük ne legyen bámulni. Már éppen tovább hajszolnám őket, de ekkor kicsim odajön.
- Jacob. Mi ütött beléd? – kérdezi mérgesen, majd a diákokra néz. – Vége az órának. Mindenkinek. – mondja és rám néz mérgesen. – Mi fene bajod van?
- Szerinted? Azok a fiúk levetkőztetnek teljesen a szemükkel. – mondom neki komolyan a gondomat.
- Miért szerinted a csajok az előző órádról nem ugyan azt csinálták? Te meg még jól el is szórakoztál velük. – mondja, mire most már vágom, mi baja lehet.
- Azoknak a csajoknak felnyitottam a szemüket elmondtam nekik, hogy téged szeretlek és hogy a mennyasszonyom vagy. – mondom, de csak a szemét forgatja.
- Ja persze. Azért táncoltak neked meg egyéb dolgok. – mondja, majd folytatja. – Miért véded őket ennyire? Tán az egyiket ki is szemelted magadnak? – kérdezi vádaskodva.
- Azt hittem jobban ismersz ennél. – mondom lenyugodva, bár inkább szomorúan. – Megkértem a kezedet. Összeverekedtem a barátaimmal miattad, hogy veled lehessek, és ne bántsanak, de még is azt hiszed, hogy megcsalnálak és elcserélnélek másra. – vonom le a következtetést.
Elszomorodva sétálok el onnan egyenesen cuccaimhoz.
- Jacob. – hallom meg kicsim hangját, mire ránézek.
- Neked lesz még egy órád fiúkkal. Otthon megvárlak és megbeszéljük a dolgokat. – mondom neki.
- Rendben. – egyezik bele. Odamegyek, és a homlokára adok egy csókot.
- Otthon találkozunk. Szia. – elköszönök tőle és ott hagyva. Haza megyek. Így legalább egy kicsit én is tudok gondolkozni és ő is, hogy mit csináljuk ezzel az egymás iránt való féltékenykedésünkkel, mert ha ez így fog tovább menni vagy a munkánk vagy az eljegyzésünk és a kapcsolatunk fog megint rámenni. Ha kell, akkor inkább ott fogom hagyni a sulit, hogy ne legyenek ilyen féltékenykedések, mert nem szeretem, amikor ilyen van.
|
| oosakinana | 2011. 05. 27. 23:12:55 | #13888 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
Nagyon jól érezzük magunkat. Sokat táncolunk. Kicsimmel is táncolok,d e vele inkább csak lassúzunk, de nem baj, az a lényeg, hogy vele vagyok. mikor viszont megunja leül a székre ahova ültettük. A haverokkal tovább táncolok és iszogatunk is. Kicsit már bennem is van pia, de még tudok józanul gondolkodni. Végre a régi énem visszatért. Boldog vagyok, de most már Loren-nel együtt és velem örülhet ő is. Oldalra nézek és rámosolygok, mire visszamosolyog halványan. Egyszer csak oda nézek és látom Matt-tel beszélget, amire elmosolyodok. Tőle nem kell féltenem. Rendes tag.
Jól szórakozunk teljesen, egyszer csak kiabálásra leszünk figyelmesek. Loren sehol és Matt sehol. Mi történt? Hol vannak. Kiszaladunk, és akkor látom, hogy Matt a földön kicsim meg sík ideg. Itt valami történt, amit nem biztos, hogy tudni akarok.
- Loren, kincsem mi a baj? – odamegyek kicsimhez. Megölelem, mire szinte menekül az ölelésembe.
- Matt, azt mondta, hogy csak alibinek kellettem, hogy te táncolhass, utána meg erőszakoskodott. – suttogja, amire felmegy bennem a pumpa. Kicsit eltolom magamtól szerelmemet, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ez biztos? – kérdezem meg, amire bólint.
- Skacok, Matt szerint Loren, csak alibinek kellett, hogy visszajöjjek, ez igaz? – kérdezem meg őket, mert ők tudnak mindenről.
- Dehogy is, Matt, ha részeg hülyeségeket beszél, tudhatnád, Loren, te pedig, ne állíts olyat, ami nem igaz. – mutat, kincsemre Ken, amire elkezd könnyezni. Ezt nem fogják elvinni szárazon.
- Nem hazudok. – mondja komolyan, majd kiszakadva karjaimból el kezd futni. Remélem, haza fut. Mérgesen nézek vissza a fiúkra.
- Még is mi akar ez jelenteni? – kérdezem mérgesen és nagyon pipa vagyok rájuk.
- Most komolyan mit vársz tőlünk? Hogy örüljünk neki? Tönkretette az életedet és a bandákat is. Nem fogjuk befogadni és tényleg csak azért kellett, hogy végre vissza gyere, mert tudjuk, hogy nélküle nem jöttél volna.
- Csalódtam bennetek. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kis számító dögök vagytok. Felejtsetek el komolyan. – mondom nekik és hátat fordítok, de megfogják a kezemet.
- Jake. Nem csinálhatod ezt, hiszen mi egy banda vagyunk. Hozzánk tartozol. – mondják, de ez már cseppet sem érdekel.
- Az igaz barátaim nem üldöznék el a menyasszonyomat mellőlem és főleg meg nem hajtanának rá. – mondom komolyan és mérgesen.
- Nehogy már annak a ribancnak higgyél. – mondják mérgesen, amire elpattan az agyam.
- Ne merd szidni. – mondom mérgesen, majd nekik ugrok és elkezdem verni őket, de én is kapok bőven tőlük, de nem érdekel. Loren-t senki sem bánthatja és szidja. Ő az én angyalom és megvédem, bármiről legyen szó.
Nem sokkal később érek haza, kicsit felszakadt szájjal és szemöldökkel, de nem érdekel. Lorenért az életemet is odaadnám. Belépek a házba, de sehol nem látom.
- Kicsim. Merre vagy? – kérdezem, de semmi válasz. Bemegyek a hálóba és látom, hogy ott sír. Odamegyek hozzá és befekszek mellé, miközben magamhoz ölelem. – Itt vagyok. Veled maradok. – suttogom és tovább ölelem szorosan, miközben a hátát simogatom.
- Miért tették ezt velem? – kérdezi halkan a mellkasomba.
- Nem tudom, de többet nem a barátaim. – válaszolom komolyan, amire felnéz rám és meglátja a fejemet. Gondolom nagyon rémisztő, mert eléggé megijed.
- Veled meg mi történt kibántott? – kérdezi aggódva és már fel is pattanva, hogy fertőtlenítőt és más dolgot. Annyira fürge, hogy még meg se tudom fogni a kezét.
Visszaül és elkezd fertőtleníteni, na meg borogatást is hoz, hogy ne dagadjak meg nagyon.
- Kicsim. – megfogom a kezét. – Nyugodj meg kérlek. Ezek a sebek nem fontosak. – mondom kedvesen. – Te vagy a mennyasszonyom és te vagy a legfontosabb. – válaszolom komolyan, majd magamhoz ölelem és megcsókolom, ami igaz kicsit fáj, de kincsemért bármit.
- De miért verekedtél? – teszi fel a kérdést.
- Mert téged védtelek és a kapcsolatunkat. Nem akarom, hogy bárki és bármi közénk álljon vagy csak a szájukra vegyenek. – válaszolom komolyan.
- És akkor most mi lesz? – kérdezi halkan fejemet mellkasomra téve.
- Mindent ketten megoldunk. Együtt vagyunk erősek és ez így is fog maradni. – válaszolom komolyan és őszintén, mire szorosabban hozzám bújik.
- Szeretlek. – suttogja, mire egy puszit adok a fejére és a hátát simogatom.
- Én is szeretlek és téged akarlak örökre magam mellé. – mondom őszintén, amivel egy kis mosolyt tudok csalni ajkaira. A hátára fektetem, és felé mászva csókolom meg mohón és annál szenvedélyesebben, mert nagyon vágyok rá.
Egy gyönyörű és csodálatos estét töltünk együtt, amire már mindketten vágytunk, legalább is én így érzem. Annyira szeretem, hogy elmondani nem tudom. Magamhoz ölelem és végül egymás karjaiban alszunk el mélyen.
~*~
Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredek fel. Lenémítom, majd óvatosan kiszállok kicsim mellől és kimegyek. Felveszem a telefont és egy táncos iskolából hívnak, ahova beadtam az önéletrajzunkat, hogy együtt szeretnék táncot tanítani. Az iskola igazgatója, meg örömmel látna minket. Nagyon boldog vagyok és örülök. Ilyen hamar sem volt még állásunk egy másik után és remélem ennek most már kicsim is örülni fog, mert miatta csinálok mindent, hogy végre boldogok legyünk együtt és a tánccal.
Bemegyek hozzá és látom, ébredezni kezd. Felé mászok és szenvedélyesen megcsókolom.
- Jó reggelt. Valaki nagyon örül valaminek. – mondja kincsem halvány mosollyal az arcán.
- Nos, igen és nem sokára te is örülni fogsz. – mondom mosolyogva. – Szóval. Mikor még állást kerestünk és a lábammal voltam az orvosnál beadtam az önéletrajzunkat a leghíresebb táncos iskolájába, hogy ott szeretnénk együtt tanítani és ma reggel az igazgató felhívott és azt mondta, hogy most ment el a két tanár, akik társak voltak és hogy a helyükre felvenne minket és hétfőtől már mehetnénk is oda tanítani. – mesélem kincsemnek teljesen bezsongva és remélem ő is úgy fog neki örülni ahogy én és eljön velem tanítani.
|
| oosakinana | 2011. 04. 25. 15:06:31 | #13190 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- Jac, ugye tudod, hogy ez egy életre szól? – kérdezi hosszas szünet után, amire csak bólintok egyet.
- Igen, tudom, veled szeretném leélni a maradék úgy 50-60 évemet. – mondom őszintén, amit akarok.
- Akkor ez esetben, igent mondok. – elmosolyodok szerelmemen, majd felhúzom neki a gyűrűt és tudom, hogy nagyon boldogok leszünk, legyen bármi. Most már mindent túl fogunk élni. Egy forró csókkal pecsételjük meg szerelmünket.
Kezeit nyakam köré fonja, és úgy viszonozza forrócsókomat, ami egyben gyengéd is. Szorosan ölelem magamhoz, miközben kincsem is szorosan ölel, és nem akarjuk elengedni a másikat. Elválnak ajkaink, majd kincsem a szemembe néz és megsimogatja szőrös arcomat.
- Szeretlek. – elmosolyodok és adok egy puszit ajkaira meg orrára.
- Én is. – suttogom, miközben a hátát simogatom. – Vegyél ki holnapra egy szabad napot. – mondom neki, de csak kerek szemekkel néz rám.
- Kincsem, ez nem így megy, hogy gondolok egyet és elmegyek szabira. – suttogja mosolyogva.
- Tudom, csak veled szeretném tölteni a napot. – örülök, hogy így ragaszkodik hozzám, mégsem tehetek eleget a kérésének.
- A délutánt tudom csak veled tölteni, mert délelőtt dolgoznom kell.
- Nekem az is jó, legalább végre velem lehetsz. – simítok végig gerincén, amire mintha kicsit kirázná a hideg, de én csak elmosolyodok.
- Menjünk fürdeni. Mit szólsz? – kérdezi kincsem én meg csak elveszem a bokszeremet és a kezemet nyújtom neki, hogy akkor menjünk.
Meg fogja a kezemet és együtt megyünk tusolni. Megengedjük a meleg vizet és édes simogatások közben alaposan megfürdetjük a másikat, de sajnos a férfiasságom nem bírja ki merevedés nélkül, mert annyira gyönyörű szerelmem.
Fürdés alatt még egyszer letámadom kincsemet és egy csodálatosat szeretkezünk, aminek mindkettőnk örül úgy hiszem. Kiszállva a hálóba megyünk és felöltözünk, végül elmegyünk szerelmem cuccaiért és visszavisszük eredeti helyükre, ahonnan remélem többet nem fog eltűnni, mert az nem lenne jó meg szerencsés, mivel ott a helye és ott is kell maradnia. Elkezdünk kipakolni, majd felkapom a szennyeseket és beviszem a fürdőbe, de kicsim segítségét kell kérnem, mivel eléggé béna vagyok még a mosásban. Megmutatja, hogy miből mennyit kell tennem és hova, meg mit kell beállítani rajta.
Rendben tesszük a házat is kicsit, amiben segítek, ágyat húzunk, és még főzünk is. Ebéd után az egész délutánt a kanapén töltjük. Filmet nézünk és popcornt eszünk mellé. Néha szerelmem elpilled, de nem baj had pihenjen, hiszen ez a nap arra van. Este már viszont nincs erőnk bemenni a hálóba így a kanapén alszunk egy jót egymás karjaiban.
~*~
Másnap reggel egyedül ébredek. Hát persze kincsemnek dolgoznia kell. Nagyot sóhajtok és egy kis rendet teszek magunk után. Ahogy próbálom elterelni a figyelmemet, annál jobban szeretném látni szerelemet, hogy végre csókolhassam és ölelhessem magamhoz, ezért úgy döntök, elmegyek, a boltba ahol dolgozik. Látom, éppen polcokat takarít, ezért megállok és csak őt figyelem. Mikor végez, az egyikkel meglát engem, miközben mosolyogva figyelem. Leszáll, majd odajön hozzám és kapok egy édes csókot, amit viszonzok.
- Szia, hát te? – kérdezi kincsem, miközben kimossa a rongyot.
- Nem bírtam nélküled, gondoltam bejövök hozzád. – mondom mosolyogva.
- Pedig, már csak 10 percet kellett volna várnod. – visszamászva takarít tovább.
- Az lehet, amíg te összekészülsz, addig veszek valami üdítőt otthonra. – megint lemászik, és megint kapok egy édes csókot.
- Rendben, a kijáratnál találkozunk. – elmegyek inni valóért. Kincsem felveszi a cuccait, majd együtt elindulunk haza végre. Amint bemegyünk, ledől a kanapéra. Gondolom nagyon elfáradt, de akkor majd én kényeztetem kicsit.
A nap hátra levő részét egymás karjaiban töltjük kettesben és nagyon boldogok vagyunk, ami látszik rajtunk. Csinálok kicsimnek salátát is, amit örömmel fogyaszt el, végül együtt megyünk fürdeni és most nem a kanapén alszunk el, hanem a nagy és kényelmes ágyunkba.
Másnap reggel mikor felébredek szerelmem nincs mellettem, ami annyira nem tetszik, de ez van most. Remélem lesz máshogy is. Éppen reggelit készíteném, amikor nyílik az ajtó és szerelmem jön be rajta, amin nem is kicsit meglepődök.
- Kincsem hát te? – kérdezem tőle meglepődve.
- Kirúgtak. – mondja dühösen, majd levágja a cuccait a földre magát meg a kanapéra.
- Na de miért? – leülve magamhoz ölelem, de erre már nem kapok olyan hamar választ rá. Lehet én lettem volna a baj, mert lementem tegnap? Nagyon kíváncsi vagyok a válaszára.
- Azért, mert látott minket csókolózni a boltba és ez nem tetszett neki. – mondja őszintén, amire nagyot sóhajtok.
- Miért nem lehet boldog egyszer az ember? Azért van a világon, hogy megkeresse párját és soha ne engedje el. – mondom és kincsemre nézek. – Én megtaláltama a páromat és soha többet nem engedem el és nem fogom hagyni, hogy elmenj többet. – mondom komolyan, amire elmosolyodva kicsit rám néz.
- Nem is akarok elmenni. Szeretlek. – suttogja és megcsókol, amit örömmel és szenvedélyesen viszonzok.
- Én is szeretlek egyetlenem. – suttogom és magamhoz ölelem. – Munkát meg majd elintézzük valahogy. – mondom kedvesen.
Nem is beszélgetünk a dolgokról többet, hanem inkább élvezzük, hogy együtt lehetünk és pihengetünk meg elmegyünk sétálni is, ami nagyon jól sikerül.
~*~
Már napok óta nincs munkája egyikünknek sem, de jól meg vagyunk a keresetemből, amit eddig kerestem nincs panaszra okunk. Felmerült néha beszélgetésbe, hogy el kéne kezdeni táncolni a bandába, de nem megy bele, mert még mindig az zavarja, hogy tönkretette az én életemet, ezért ő sem csinálhatja azt, amire álma lenne és vágyai.
Eljárok orvoshoz is, hogy megtudjam, milyen dolgok lehetnek arra, hogy megint táncolni tudjak. Ad nekem egy bokarögzítőt, ami nagyon jó és azt mondja, hogy ebben bármikor táncolhatok, mert meg fogja gátolni, hogy kimenjen a bokám és egy pillanatra is fájjon.
Meg is veszem a boltban igaz drága, de nem érdekel. Felveszem és mintha semmi nem történt volna. Felhívom a haverokat, hogy találkozzunk a raktárba, mert mutatni akarok nekik valamit, amire elvigyorodnak, és már lassan sejtik, mi van, ekkor felhívom szerelmemet is.
- Szia, kicsim. Mit mondott az orvos? – kérdezi és hallom a hangjában a félelmet.
- Szia. Kérlek, gyere a raktárba, ahol volt a buli. – mondom neki.
- Rendben, de mit mondott az orvos? – próbál faggatni.
- Csak gyere oda rendben? Ott elmondom mit mondott. – válaszolom kedvesen, amire nagyot sóhajtva, de belemegy. Elköszönünk egymáshoz én meg, hogy kicsit szokjam, a dolgokat futva megyek a rajtár épületéhez.
Nincs semmi gond nyugodtan és kényelmesen elértem, mire odaérek, már dübörög a zene, amit örömmel hallok. Belépek, és már pacsizunk is meg minden. Megkérem Ken-t, hogy figyelje, mikor jön meg Loren és majd szóljon be, addig kicsit gyakorlok, mert kijöttem a gyakorlatból, de minden rendben lesz. Csinálunk minden félét és hülyülünk.
Ken, elkiáltja magát, hogy jön. Lámpák le én a táncparketten. Loren-t bevezetik, majd a legjobb helyre ültetik.
A zene elindul, én meg neki kezdek táncolni. Minden régi mozdulatot csinálok még olyat is, amit eddig mg soha, csak nem tudom honnan, de jön. Látom kicsim arcán a félelmet, de egyben boldog is. Mikor végzek, kicsit kifáradok és lihegve lépek oda hozzá haverok tombolnak és majd kiesnek a bőrükből, amire csak lecsitítom őket, hiszen szerelmemhez akarok szólni.
- Kicsim. A doki azt mondta, hogy táncolhatok. – mondom mosolyogva. – Igaz, csak ezzel a bokarögzítővel, de táncolhatok. – mondom mosolyogva, mire kezét mellkasomra teszi.
- De nem lesz semmi bajod? – kérdezi aggódva, amire közelebb hajolok és megcsókolom. Haverok egyből ujjongnak, majd meghallom Matt hangját.
- Menjetek inkább szobára. – mondja mosolyogva, de féltékenységet is felfedezek a hangjában, ami nem hagy nyugodni, ezért elválok kincsem ajkaitól.
- És akkor most mi lesz? – kérdezi kincsem.
- Mind ketten táncolni fogunk. Visszalépek a bandába és te meg jössz velem. – mondom mosolyogva.
- De nincs annyi helyetek. – próbál kötözködni, de nem hagyom magam.
- Kicsim. Ha visszakerülök, én leszek a feje, és amíg én vagyok a banda feje, addig nincs miért aggódni. – mondom mosolyogva, amire nagyot sóhajt.
- Rendben legyen. – adja be a derekát, amire mindenki elkezd mosolyodni és őrjöngeni. Iszunk és bulizunk rendesen. Táncolni is táncolunk sokat, aminek én örülök a legjobban, hiszen régen táncoltam már itt az ideje bepótolni.
Most már csak imádkozni tudok, hogy minden szép és nyugodt lesz közöttünk, de ahogy lenni szokott napsütés után szokott jönni a borult idő és az eső a viharral.
|
| oosakinana | 2011. 03. 31. 08:44:25 | #12671 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
Megszakítja a csókot, mire én a nyakára kezdek el csókjaimmal halmozni.
- Jac – suttogja nevemet, de nem eresztem el.
- Szeretlek Loren, még mindig – suttogom és ajkaira tapadok, de egyelőre csak könnyeit érzem meg.
Viszonozza csókomat és kezeit nyakam köré fonva mélyíti a csókunkat. Elválunk egymástól, majd letörlöm könnyeit, miközben a szemébe nézek, és az arcát simogatom.
- Jac – arcomat kezdi el simogatni, amibe belesimulok.
- Rossz volt nélküled, majd beleőrültem a hiányodba – suttogom ajkaira, amiket megnyal.
- Nekem is rossz érzés volt nélküled – mondja halkan.
- Szeretném, ha tényleg lenne közös jövőnk, mert csak téged tudlak elképzelni magam mellett, mint nőt és feleséget – mondom őszintén vágyamat és terveimet, amire látom, kicsit meglepődik.
- Én.. én nem tudom, mit szeretnék már, hiszen én hagytalak el, biztos újra szeretnéd kezdeni, harmadjára? – kérdezi szomorúan.
- Igen, melletted szeretnék lenni, együtt élni abban a házban, ami csak a miénk. – megsimítom arcát, mire végre hozzám bújik. Fejét nyakamba fúrja. Olyan érzés megint érezni.
- Nem szeretném, ha a tánccal jönnél majd, hogy álljak be ilyen bandába vagy oda. – kezdi komolyan.
- Rendben, de azért nem kéne feladnod az álmod – válaszolom, mire a szemembe néz én meg az övébe.
- Nekem azóta nincs álmom, amióta a karriered derékba törtem, azóta van bűntudatom – elerednek a könnyei és látom, hogy rosszul érzi magát tényleg.
- Nem törted derékba. – kezdem és folytatnám is, de nem hagyja, hogy befejezzem.
- De igen, te hülye, hiszen nem tudsz táncolni, ami az életed volt. – mondja hangosabban a zenénél.
- Loren, kérlek, ne emészd magad ezen, megtörtént megtörtént, lépjünk ezen is túl. – kérlelem, miközben lehajtja a fejét.
- Nem tudok ezen túllépni, mert nekem nagyon fáj – miközben hallom, hogy hangja sírós.
- Ne fájjon, nekem meg az fáj, hogy nem táncolsz, és egy boltban dolgozol. – magyarázom neki, de csak fejcsóválást kapok válaszul.
- Csak akkor táncolok, ha nagyon muszáj, de tudd, hogy miattad nem fogok soha többé, mert míg én táncolhatok, te nem, és ha egyszer szeretnék táncolni veled, vagy valami, nem fogunk tudni. – suttogja.
- Kicsim, ne írj le ennyire, nem vagyok nyomorék – mondom neki mosolyogva, de nem kapom vissza ugyanazt a mosolyt.
- Nem írlak, én ezt így látom és érzem – szorosan és görcsösen ölel magához, miközben fejét nyakamba fúrja.
- Nyugodj meg kérlek, ugye visszaköltözöl hozzám, mert magányos vagyok nélküled?! – elkezd bólogatni, amire nagyon boldog vagyok, viszont a mikrofonba beleszólnak, hogy a csapat most fog táncolni.
Kicsim elenged én meg letörlöm könnyeit arcáról. Összekulcsolom kezünket és már első sorba vezetem, ahol tökéletesen látja a történéseket. Kincsem mögé állok és megölelem. Nézem a fiúkat és csak mosolygok. Mikor észrevesznek, minket elmosolyodnak és jeleznek a főnöknek, aki úgy szint csak mosolyog. Odajön hozzánk és kezét Loren-em felnyújtja, aki nem ért semmit. Rám néz, én meg bólintok, hogy menjen nyugodtan.
Megfogja kincsem Matt kezét, és már mennek is én meg mosolyogva és büszkén figyelem őket. Matt súg neki valamit, majd elkezdenek táncolni. Kincsem hamar észreveszi az ismétlődéseket így be is tud kapcsolódni. Nagyon jól mozog és irtó jó elemeket tesz bele, amikről még én magam se tudtam teljesen. Nagyon ügyes és csak még büszkébb vagyok rá, ahogy nézem. Végén kincsem Josh nyakába ül, amin jót mosolygok, majd vége a táncnak és mindenki elég sűrűn veszi a levegőt. Leteszik, kincsemet odamegyek és megölelem szorosan.
- Büszke vagyok rád – suttogom ő meg fáradtan ölel meg.
- Rosszul vagyok. – suttogja, mire felkapom az ölembe és már megyünk is a wc-be. Leültetem és elkezdem borogatni a homlokát, majd nem sokkal Matt is megjelenik. Ad kincsemnek egy cukrot, amit bekap és el is kezdi szopogatni.
Egymás szemét figyeljük, de én nagyon boldog vagyok, hogy végre megint velem. Remélem ő is hasonlóboldogságot érez, mint én.
Az este folyamán még sokat táncolunk és hülyéskedünk egy kicsit még én is beállok a régi bandába, de nem csinálom olyan intenzíven, mert a lábamat még is csak félteni kell meg óvni, főleg, ha meg akarom majd műtetni, csak még előtte szólnom kéne Loren-nek a tervemről.
Miután vége van a bulinak, elmegyünk hozzám. Megbeszéltük kincsemmel, hogy ott fogunk aludni és majd holnap visszavisszük a cuccait, hogy elfoglalják régi szép helyüket, ahova valóak. Felmegyünk a házba, majd becsukom az ajtót és egyből kincsem ajkait támadom le, amit viszonoz.
- Annyira örülök, hogy végre visszajöttél és megint csókolhatlak, ölelhetlek. – mondom és derekánál ölelem magamhoz, miközben a háló felé irányítom és homlokom az övének támasztom.
- Én is örülök. – mondja mosolyogva és egymás szemébe nézünk. – De mi volt az, hogy a menyasszonyod vagyok? – érdeklődik, mire mosolyogva nézek a szemébe.
- Mondtam neked emlékszel, mikor a karkötőt neked adtam. – mondom neki emlékezetét felfrissítve. – A karkötő szerelmem jelképe addig, amíg gyűrűt nem veszek neked. – mondom mosolyogva.
- Bolond vagy. – mondja mosolyogva és megölelve tapad ajkaimra, amit egyből viszonzom és élvezem a csók csatát, amit egyre jobban elmélyítek. Bevezetem a hálóba, majd az ágyon elfektetem lassan és végül egy csodálatos éjszakát töltünk együtt, amire már mindketten vártunk, hiszen az elmúlt párnap mindkettőnk számára elég nehéz volt a másik nélkül.
~*~
Másnap reggel hamarabb kelek, mint szerelmem, ezért kimegyek a konyhába és összedobok valami reggelit. Egy kis palacsintát csinálok. Teszek rá mindent, amit kell, majd tálcára teszem és elindulok befele. Leteszem az éjjeli szekrényre, majd kincsemhez bújok és csókokkal halmozom el minden fele. Érzem, elkezd mozgolódni, majd felém fordul.
- Ilyen reggeli ébresztőt sűrűn kérhetek? – érdeklődik mosolyogva, bár még álmos hangon.
- Persze szerelmem. – mondom mosolyogva, majd megcsókolom, és magára húz. Bemászok a takaró alá és úgy helyezkedek felé meg lábai közé. Kezemmel végig simítok testén és mikor ágyékát fedezem fel, érzem, hogy kellőképpen nedves, ezek szerint nem csak én vágyok rá nagyon. Bele is nyög a csókba, amikor végig simítok rajta. Letolom bokszeremet és egyből szerelmembe hatolok lágyan, amire mindketten felnyögünk és elválnak ajkaink. Fejemet homlokának döntöm, és úgy kezdek el mozogni lassan, miközben hátamat simogatja és sóhajtozunk. Lassan kezdem el fokozni a tempót, amire már nyögések hagyják el ajkait. Fejemet nyakába fúrom és elkezdem csókolgatni, miközben kincsem fülembe nyögdécsel és hátamat marja.
Nem sokkal később mindkettőnk felnyög és elélvez a másik élvezetétől. Annyira jó és annyira szeretem. Mosolyogva nézek a szemébe és megcsókolom.
- Reggeli testedzés? – érdeklődik, amire elmosolyodok.
- Hát igen. Néha szükség van rá. – mondom mosolyogva. Kicsúszok belőle, majd szépen megreggelizünk az ágyban és végre megint minden olyan nyugodt és meghitt. Egyszer csak csengetnek. Végre megérkezett.
- Jövök mindjárt. – megcsókolom, és már megyek is ajtót nyitni. Meghozták a gyűrűt, amit rendeltem és csak szerelmemnek csináltattam. Egyedi és csak neki lesz ilyen. Személyre szabott. Aláírom, majd visszamegyek a szobába.
- Ki volt az? – érdeklődik és az én vigyortól telt arcomat fürkészi.
- Egy meglepetés, amit neked csináltattam. – mondom kedvesen, majd leülök mellé és a kis dobozt a kezébe adom. – Nyisd ki. – mondom kedvesen. Kinyitja a dobozt, amire a lélegzete is eláll.
- Jacob ez mi? – kérdezi, és hol rám néz, hol a gyűrűre.
- Ezt csináltattam neked. – mondom mosolyogva. – Loren. – váltok komoly hangnembe. – Mond, hozzám jönnél feleségül? – kérdezem és a szemébe nézek, miközben a kezét fogom.
|
| oosakinana | 2011. 03. 06. 12:25:47 | #11991 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
- De én jelenleg nem vágyom rivalda fényre, Jacnek meg jót fog tenni a menedzselés – felnéz a szemembe. Nem akarom elhinni, hogy ezt mondja.
- Loren – suttogom, és az arcát simogatom.
- Nem, nem szeretnék a csapatotok tagja lenni, nekem tökéletesen megfelel a kis boltban való állás – feleli, mire csak sóhajtunk egyet. – csak azt nem értem, miért kellett hazudnod most, ki tudja, lehet mindig hazudtál nekem – mondja komolyan, amire elengedem. Nem hiszem, hogy ilyeneket gondol rólam. Ezt nem mondhatja komolyan.
- Most muszáj volt, hogy végre rávegyelek, hogy lépjél be ebbe a csapatba, mert szükségük van rád.
- Nekem most nincsen szükségem egy csapatra se, elbuktam akkor a felvételt, és nem érdekel, ki mit akar, nekem a tánc megmarad hobbynak – mondja komolyan és bemegy a fürdőbe.
Erről ennyit kockáztatom a haverokkal való barátságomat érte és semmibe se veszi. Megkérem őket, könyörgök, hogy segítsenek rajta, de ez a hála. Eltaszít, magától rendben hát legyen, de én is belefáradtam az állandó segítségekbe és egyszerűen nem tudok mindig új ötleteket kihozni magamból ez volt a ments váram.
Elköszönök a haveroktól, majd a hálóba megyek, és kint re ágyazok meg magamnak a nappaliba. Egy kis gondolkozás kell nekem. Leülök tv-t nézni, mire Loren kijön a fürdőből. Nem mondom, semmit csak a tv-t bámulom. Hallom a szobába megy végül konyha és megint szoba.
Nem tudom, de hallom kincsem sírását. Gondolhattam volna, hogy ki fog borulni. Végül nem tudom minek hatására, de elalszok.
Másnap reggel mikor felkelek, benézek a hálóba és végre be akarok feküdni szerelmem mellé, de csak az üres ágy és egy levél vár. Felveszem, majd elkezdem olvasni.
„Kincsem!
Ne haragudj rám, nem akartalak megbántani. Úgy tűnik, mi nem férünk meg egymás mellett, jobb lesz, ha külön válnak útjaink.
Szeretlek: Loren.”
Amint elolvasom, nem akarok hinni a szememnek. Hogy teheti ezt velem? Velünk? Csak így itt hagy minden szó nélkül és csak ennyit hagy maga után? Nem hiszem el. Segíteni akar ember neki és eltaszít magától teljesen. Hát rendben legyen. Ha valóban ezt akarod, akkor nem fogok rá akaszkodni.
Délután felhív Take barátnője, hogy menjek már el vele vásárolni, mert Take nem ér rá és tudja, hogy ráérek. Igent mondom és már lent is vagyunk a kis boltban. Éppen válogatjuk meg nézzük az árakat, mikor megpillantok egy személyt az egyik oszlopnál. A szívem szorul össze, de ő akarta így ő akarta, hogy külön menjünk és így legyünk boldog életünk, amit ő maga is tud, hogy soha nem lesz.
A kasszához megyünk. Kifizeti, majd már megyünk is. Éppen kint nézi át Angel, hogy meg van-e mindene, mikor Loren kilép a boltból.
- Jac az ott nem a barátnőd? – kérdezi, mire rá nézek.
- Volt barátnőm. – jegyzem meg.
- Mi történt? – érdeklődik aggódva.
- Úgy gondolta jobb nekünk külön. Szakított velem. – mondom egyszerűen, majd inkább tovább sétálok, nem akarok róla többet beszélni.
Haverok látják, hogy milyen szar kedvem van mióta Loren elhagyott. Nem is faggatnak miatta, csak hagyják, hogy főjek a saját levemben legalább is én így gondolom. Egyáltalán nem járok haza, mert mindig csak Loren-re emlékeztet minden. Inkább vagyunk náluk és tényleg elkezdtem intézni az ügyeiket, de előre megmondtam nekik, hogy nem fogok elmenni innen. Én itt fogok maradni, mert a húgomnak szüksége van rám. Azóta a húgom élete jól alakul összejött haverommal, aki tényleg vigyáz rá meg a babára is. Sokszor eljátszok a gondolattal, hogy mi lett volna, ha esetleg Loren esik teherbe és ő várna babát, de nem tudom ő mit szólt volna hozzá, de most már nem is fogom megtudni. Jess próbál vigasztalni, de inkább jobb szeretek egyedül lenni és gondolataimba mélyedni.
Nem sokára lesz a banda egy éves születés napja és hatalmas bulit szerveznek, ahova mindenkit meghívnak, akivel csak találkoznak. Egyszer én is megyek velük szórólapot osztogatni, mikor egyszer összetalálkozunk Loren-nel, de Matt megy oda hozzá.
- Szia. Kérlek, gyere el a banda 6 éves születésnapjára. – kérleli, miközben mellette állok, de nem tudok ránézni. Oldalra nézek és lehajtom a fejemet. Rosszul esik, hogy elhagyott és nem tudom, mikor fogom tudni feldolgozni.
- Szerintem nem vagyok szívesen látott személy. – jegyzi meg és érzem ez felém irányul.
- Ne foglalkozz ezzel a marhával mellettem. Csak gyere el és érezd jól magad, pasizz be. – mondja, mire olyan szúrós szemekkel nézek rá, hogy az már nekem fáj.
- Fejezd be. – mondom Matt-nek.
- Most mi bajod van? Bepasizhat, hiszen nem jártok. – mondja és tudom, hogy igaza van.
- Áhhh. – nem mondok semmit, de iszonyatosan féltékeny vagyok. Matt csak jót mosolyog én meg eltrappolok onnan, majd a parkban leülök egy padra és ott próbálok meg lenyugodni.
Negyed óra után érkezik meg haverom és leül mellém.
- Miért nem kéred meg, hogy megint összejöjjetek? – teszi fel a kérdést.
- Mert ő szakított. Inkább tiszteletben tartom a kérését. Ha szakítani akar, akkor nem fogom magam rá erőltetni. – mondom halkan és nagyot sóhajtva, mire fejbe ver.
- De idióta vagy. – mondja, mire csak a földet bámulom. – Ő is szeret téged. Az szerintem csak egy hülye pillanat volt nála. Nem kéne feladnod. – próbál a lelkemre beszélni.
- Már feladtam. – mondom halkan és még egy taslit kapok.
- Pont ez a baj. Ha nem tanulsz meg valakiért küzdeni mindig elfogod veszíteni. A gimibe is elveszítetted, mert minket választotta helyette. Most megint el akarod veszíteni, azért, mert hülye vagy és feladod, amikor nem kéne? – kérdezi, mire csak elkezdek elmélkedni.
- De ha ő azt… - nem hagyja, hogy befejezzem.
- Esküszöm, megőrülök tőled. Hogy lehetsz ennyire makacs és önfejűen marha? – von kérdőre. – Ha így fogod folytatni és nem állsz, a sarkadra tényleg elviszik az orrod előtt és mással fog összejönni, akkor meg már nem lesz választási lehetőséged. – mondja komolyan, majd feláll. – alaposan gondold, végig a buliig van időd. – mondja, majd magamra hagy.
Igaza van és tudom, hogy igaza van. Tennem kell valamit tényleg. Tudom is hogy mit fogok tenni.
~*~
Elérkezett a buli. Felkészültem és végre bevetésre készen állok, hogy visszaszerezzem Lorent és többet el ne engedjem. Már nagyban tart a buli és az emberek csak úgy özönlenek. Egyszer csak elkezdek sétálni és meglátom Lorent a pultnál, ahogy éppen egy sráccal beszélget. Határozottan, meg egy kis féltékenységgel közelítek felé, majd megállok előtte.
- Bocsi, de ideengednél a menyasszonyomhoz? – mondom, mire látom, mindkettőjük szeme elkerekedik, majd Loren-hez megyek oda és végül magamhoz ölelve szenvedélyesen csókolom meg. Nem engedem el soha többet nem is akarom. Hozzám fog jönni, ha tetszik, ha nem. Mondtam neki, hogy most ideiglenesen a karkötő jelképezi szerelmemet, és hogy elfogom venni ezért a mennyasszonyomnak fogom mindenkinek mondani, és ahogy adódik, egy tökéletes pillanat tényleg megfogom kérni a kezét és felfogom húzni a gyűrűt az ujjára, hogy mindenki lássa, ő már csak hozzám tartozik.
|
| oosakinana | 2011. 02. 20. 13:47:29 | #11540 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Loren-nek)
Haza megyek, és várom, hogy kicsim is hazaérjen. Rendet teszek mindenhol. Cuccait is visszarakom a helyére, amiket mérgében kezdett el pakolni. Hallom, hogy megdörren az ég és elkezd szakadni az eső. Várom, hogy bármelyik pillanatban belép az ajtón, de semmi. Nem tudom, mennyi ideje várom, de kezdek egyre idegesebb lenni és aggódok érte. Egyszerűen nem tudom, merre lehet.
Villámlik és elég közel vannak a villámok. Arról nem is beszélve, hogy nagyon féltem. Mi lesz, ha valami baja lesz. Matt-éket is felhívtam merre van, de azt mondták onnan elment. Egyre jobban ideges leszek. Kiállok az ajtóba, amikor csurom vizesen meglátom, ahogy felfele baktat a lépcsőn.
- Merre jártál, aggódtam érted?! – morranok rá, de nem reagál semmit, csak ugyan úgy szomorú mered maga elé. – gyere be – megfogom a kezét, majd beviszem a fürdőbe. Leültetem a kádszélére, amíg engedek neki forró vizet. Levetkőzik, majd beleül én meg halálra aggódom magam, mert még mindig nem hajlandó semmit sem mondani. – Loren, mi történt, veled megijesztesz! –mondom neki, miközben a hátát simogatom. – Hogy sikerült a meghallgatásod? – kérdezem, de csak fejcsóválást kapok válaszul eleinte.
- Rosszul, nem tudtam koncentrálni, hiába adtam bele mindent, nem én leszek a legmegfelelőbb ember oda. – suttogja, és a lábán simít végig.
- Na de csak mondtak valamit – faggatom tovább, de csak nagyot sóhajtva elmerül nyakig a kádban.
- Annyit, hogy majd értesítenek, azaz, nem kellek – válaszolja, majd elerednek a könnyei. Szegénykém.
- Loren – mondom halkan nevét, mire fám emeli tekintetét. Homlokomat övének támasztva nézem a szemét és a kezét simogatom.
- Semmi baj, megoldunk mindent – mondom kicsimnek nyugtatóul, mire átölel a nyakamnál és érzem, hogy nem akar elengedni.
- Csalódást okoztam neked, meg nekik, büszkén vállaltad, hogy jó vagyok, de ezek szerint egy fabatkát sem érek – suttogja és megmarkolja a felsőmet. Magamhoz ölelve állítom fel, majd köré tekerek egy törölközőt, majd beviszem a hálóba. Elfekszek vele és szorosan ölelem magamhoz, hogy megnyugodjon.
Tovább ölelem, és a továbbiakon gondolkozok, hogy még is mi legyen meg hogyan tovább. Nem hagyhatom, hogy szerelmemnek a karrierje derékba törjön miattam, meg a hülyeségeim miatt.
~*~
Az idő sajnos telik. Kincsem mikor kirúgták a suliból meg a meghallgatása volt nem táncolt. Nagyon jól meg vagyunk, de ez nagyon bánt, hogy nem táncol többet sehol. Voltunk együtt bulizni, de ott sem táncolt velem. Otthon sem táncol. Ha olyan zenét hall, amire régen táncolt inkább kikapcsolja a rádiót vagy a tv-t.
Most egy boltban dolgozik eladóként, de én elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is megszerettetem vele megint a táncot. Már el is kezdtem kicsit próbálkozni, de eddig még nem sok sikerrel jártam, mert soha nem táncolt és nem is láttam.
Ma este kincsemmel a konyhában ülünk és a mai napjáról beszél, amit örömmel hallgatok, végül eszembe jut valami és meg kell próbálnom.
- Kicsim. Nem gond, ha elmegyek ma tesómhoz? – érdeklődök. – Régen láttam és szeretném, megkérdezi, hogy van. – mondom neki, de látom nincs feldobódva az ötlettől.
- Nem menjél nyugodtan, de ne gyere későn, kérlek. – mondja mosolyogva. Felállok és megcsókolom.
- Rendben, igyekszek haza. – válaszolom. – Szeretlek. Szia.
- Én is szeretlek. Szia. – köszönünk el egymástól és én már megyek is. Felveszem a kabátomat, majd úgy teszek, mint aki elmegy, de valójában csak a szomszéd házba megyek szólni a haveroknak, hogy jöjjenek, mert szerintem most fog táncolni. Elmosolyodnak, majd lopóznak utánam.
Zenét hallok meg tőlünk, majd halkan benyitok, és kincsem valóban táncol. Tudtam, hogy nem tudja teljesen abba hagyni. Tökéletesen mozog. Becsukott szemmel követi a ritmust és egyszerűen tökéletes fenomenális. Nem lehet mást mondani rá. A fiúk szája is teljesen tátva marad és megértik, mikor akartam ennyire bejuttatni a csapatba.
Abba hagyja, majd megáll a hifivel szembe nekünk háttal, majd Matt megszólal.
- Bravó, táncolnod kell a csapatunkban Loren. – mikor meghallja, a hangot felénk kapja a fejét kicsit megijedt, majd kerek szemekkel néz végül szomorúan.
- Soha többet nem táncolok. – mondja halkan, majd elindulna a szobába, de odamegyek hozzá és megfogom a kezét, majd magamhoz ölelem.
- Kicsim neked a tánc az életed. Azt hiszed nem vettem észre, hogy mióta nem táncolsz nem vagy olyan boldog? De észrevettem csak próbálkozni akartam, hogy hátha vissza tudlak csábítani, hogy táncolj. – mondom komolyan. – A boldogságodhoz a táncra is szükséged van. – mondom komolyan és az arcát simogatom.
- Kérlek Loren, tisztelj meg azzal minket, hogy a csapatunkban táncolsz. Meg ahogy láttuk vannak olyan mozdulataid is, amiket mi egyáltalán nem tudunk és kellene a frissítés, meg az ember is. – mondja Matt, a főnök, mire szerelmemet figyelem.
- Kicsim szükséged van a táncra és a táncnak is rád, meg a csapatnak is kellesz. – mondom és tovább simogatom az arcát. – kérlek, ne utasítsd vissza. – kérlelem kincsemet.
- Ha esetleg Jac miatt döntenél, úgy hogy nem, ez esetben Jacob lenne a menedzserünk, hogy együtt legyetek, de szükségünk van rád. – mondja még mindig Matt én meg páromat figyelem és simogatom.
|
|
