 Karakter: Fujita Arata (kitalált)
Megjegyzés: ~ Aikónak (kezdő)
Nincs is jobb dolog, mint olyan helyre menni, ahol már jártunk egyszer. Elfog a nosztalgia érzése, és kedvtelve sétálok végig az Akadémia kikövezett bevezető útján.
Egyszerűbb lett volna, ha megkérem Akát, hogy az Holdszálló előtt rakjon ki az autóból, de most sétálni volt kedvem, így a bőröndöm magam után húzva lassú tempóban haladok. A nap már alig látszódik az égbolt peremén, és nemsokára teljesen alá is fog bukni.
A diákok még nem tértek vissza, így egy nappalisba sem botlok bele. Általában szeretem a társaságukat, de most jobban preferálom az egyedüllétet. Amúgy is elég hülyén nézne ki, hogy itt ugrálnak ketten–hárman körülöttem, én meg egy gurulós bőrönddel küszködök. Amúgy is, hogy néznének rám egy ilyen bőrönddel? Te jó ég, minden odaveszne, amiért eddig küzdöttem.
Kíváncsi vagyok, Minako emlékei vissza fognak–e térni, ha meglát? Az biztos, hogy törölték őket, de ez mennyire erős? Egyáltalán, ide jár még, vagy úgy döntött inkább az igazgató, hogy a két faj érdekei azt szolgálják, hogy egy másik iskolába küldje át?
Erre is rá kell kérdeznem még a mai nap folyamán.
A Holdszállóhoz megyek előbb, és csak utána Crosshoz. Ez közelebb van a bejárathoz, mint az igazgató szállása, és ha úgy dönt, hogy még egy év kényszerszünet jól jön, akkor legalább a bőrönddel kevesebbet kelljen szenvedni.
Az öreg portás a helyén van, én pedig elbűvölő mosolyt villantok rá.
– Semmi szükség erre – morogja rám nézve. – Mi járatban? Még nem kezdődött el a tanév.
– Tudom, azonban Cross Kaien behívott hamarabb. És ha már itt járok, gondoltam, itt hagyom egy időre a bőröndömet.
– Nem vagyok csomagmegőrző, fiú – feleli, de kinyitja az ajtaját, hogy be tudjak pakolni.
– Mennyivel jobb így – vigyorodom el, miközben kinyújtózkodom és a karjaimat a fejem felé emelem.
– Azért nem kell ennyire jó kedvűnek lenni – morogja még utánam, és becsapja az ajtót.
Elfintorodom, és immáron sokkal könnyedebben folytatom az utam. Másfél éve elég gyakran kellett errefelé sétálnom, mivel a fegyelmi bizottság sokáig nem jutott dűlőre. Kaname és Cross sokat vitáztak, nem is beszélve a többiekről. Végül egy év felfüggesztés mellett döntöttek, de mivel semmi értelme nem lett volna annak, hogy a tanév utolsó három hónapjára visszatérjek, így még megtoldották egy kis eltiltással.
Belegondolva, semmi kedvem itt lenni. Az otthoni tartózkodás alatt teljes nyugalommal lehetett vért inni, azonban itt vissza kell térni a tablettára. Ostoba kísérlet ez... Miért kellene lemondanunk az emberi vérről? Eddig is jól működött, hogy egyes embereket vérszolgaként tartunk, így egy olyan világban élhetnek, amelyet a társadalom többi része nem ismer, és olyan kiváltságokat szerezhetnek, amiről a közemberek nem is álmodhatnak. Ehhez pedig csak a vérüket kell áldozniuk bizonyos időközönként. Ezt csinálják az emberek is, hogy a műtétek közben a páciensek ne vérezzenek el, vért adnak, hogy azt ilyenkor beléjük pumpálhassák.
– Szervusz, Arata úrfi!
Kiráz a hideg ettől a hangtól. De leginkább a köszönés formájáról.
– Tudom, hogy a többi éjjelis rajong ezért a megszólításért, de az esetemben nyugodtan maradhatunk az Aratánál.
– Természetesen, úrfi – vágja rá Kagura boldogan mosolyogva, ebből pedig leszűröm, hogy direkt szívat. – Hogy–hogy ilyen korán? A tanév még nem most kezdődik.
– Ezt megkérdezhetném én is tőled, még szünidő van, te pedig máris felügyelőként viselkedsz. A nyári vakáció fogalma teljesen ismeretlen számodra?
– Cross igazgató úr megkért arra, hogy már ezen a héten kezdjünk Zeróval, mivel többen is meg kell, hogy jelenjenek nála. Csak nem te is közéjük tartozol?
Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy tetteti a meglepődését, vagy csak az én számból akarja hallani, hogy én is az olyan problémás esetek közé tartozom, akik miatt túlóráznia kell.
– Nos... – kezdek bele, aztán úgy döntök, jobb túl esni rajta. – Igen, engem is behívott egy elbeszélgetésre.
– És te vagy az egyedüli éjjelis – állapítja meg halkan nevetve. Na, kösz.
– Igen, az vagyok. Most pedig, megyek is. – Szavaimnak nyomatékot adva még biccentek is egyet, majd ellépek mellette.
– Ha már van időm, elkísérlek – szökken mellém, és felveszi a tempómat.
Szuper. Már csak az hiányzott, hogy egy felügyelő sétáljon mellettem. Már megint azt érzem, hogy fegyelmi tárgyalásra visznek.
– Na és, hogy telt a vakációd?
– Hosszan. Néha már túlságosan is hosszan.
– Ennyire vágytál vissza? – Néz rám kérdően.
– Dehogy. Csak a szüleim néha teljesen kiidegelnek. Tudom, ez nem egyedi, az összes szülő így viselkedik...
– Hát igen – mondja elgondolkodva.
– De legalább sok időt tudtam Erikóval tölteni. Amióta iskolába járunk, kevesebb időnk volt egymással beszélgetni, most azonban pótoltuk ezeket a hiányosságokat.
– Eriko...?
– A húgom. Nagyon tehetségesnek tartják, és mindenben jobbnak. Pedig ez nem így van, én sokkal több galibát tudok okozni, úgyhogy ebben igenis jobb vagyok.
~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~ ° ~
Szerkesztve Calael által @ 2018. 03. 28. 20:14:42
|
