|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Hiyahiya | 2010. 07. 11. 00:04:54 | #5980 |
 Karakter: Hiromasa Shina
Megjegyzés: ~ Timcsemnek~
Fél méter korláttal, de kis híján veséjét veszem mind két állatnak, ki elém mer tolakodni, s hogy még izgibb legyen egy kocsmányi közönséget is kapok, ami persze rohadtul nem akadályoz meg abban, hogy menten neki essek, és neki essek, mint süket a csengőnek!
de úgy látszik Őfelsége, a Sötétség Hercege unja meg előbb a fájdalom nélküli kapálózást, s meg sem várva, hogy bemutassam neki mind a két kis barátom, morogva jelenti be távozását... MINDJÁRT ELTÁVOZOL, DE AZ ÉLŐK KÖZÜL, WAZZE!
- Na jó… nincs kedvem tovább itt maradni… hazahúztam. Csá! – hangzik el a végszó vöröske szájából, hogy lazán hátat csapva iszkolhasson el, mielőtt sietősen, nőiességemet megmutatva gyepálom el... NA MI VAN? BEIJEDTÉL, LÁNGOCSKA?
Válogatott káromkodásom, melyek repertoárja széles, mint az alkoholé ebben a kocsmában, még vígan visszhangzik a hirtelen nagyon csendes kóceráj négy fala között, mint egy háttérzenét adva elegáns kivonulásának... menj csak! De ha legközelebb találkozunk, gerincre verlek, soviniszta idióta!
Mikor végre eltűnik, két bratyóm hangos sóhajjal masszírozza meg homlokát, ezerszer átkozva, hogy nem törtek anyámékra, mikor engem csináltak... Meg még mit nem! Nem fogok egy ilyen alakkal együtt zenélni! Minőségre egyek, maximalizmusom határa maga a csillagos ég, s mivel már látásra levettem, hogy a csávesz nem egy vér profi semmi szükség és kötelesség őt bevenni a bandánkba... olyan leszünk mint a Jonas Brothers! Csak jobbak, ízlésesebbek, és gagyi rocknak imitált tingli-tangli helyett, igazból fogunk zúzni... a bátyjaim a hangszereket, én a lángocska képét...
- Miért van az, hogy minden egyes alkalommal sikerült keresztül húznod a számításunkat?- hajol le hozzám az engem vígan lefogó Jin, amire csupán egy lesajnáló arckifejezés, majd egy széles vigyor a válasz, azzal a célzattal, hogy előre tudja, a válasz úgy sem lesz kielégítő...
- Mert a húgotok vagyok és szent kötelességemnek érzem, hogy megkeserítsem az életeteket. – dugom ki rózsaszín, csini kis nyelvemet, hogy mikor fáradt mosolyuk után hirtelen elkomolyodok, vissza is húzhassam. Nyah, most akkor a valódi indok... meg fogják érteni. Mert ha nem, beléjük verem. – Amúgy meg, beszólt. Allergiás vagyok a hím soviniszta köcsögökre...
- Csak ennyi? Shina... meg fojtanálak, ha nem le fognom kéne téged... – morogja Jin hátam mögött, én pedig durcásan felhúzott orral emelem fejem a plafon felé, alaposan besértődve a lassú és meglehetősen hülye felfogásán... mi az, hogy csak ennyi? Igen is, hogy férfias idiótasággal, próbál meg indiszkréten rám nyomulni, mert azt hitte két kacsintás után a határ a csillagos ágyacskája... én meg... csak védekeztem... ennyi...
Amúgy is, van ezer gitáros még ebben a rohadt városban, akit örömmel zárok karjaim közé, ha egy jó hangot e tud játszani azon a szaron, mait úgy hívük gitár... nem kell ide, Sho, a sötétség hercege... bahh...
*
Széles mosollyal, s a tegnap után igazi jókedvvel nyújtózkodok már, hogy végre újonnan összetákolt bandánk összeálljon, s egy jót tombolhassak ezekkel az ökrökkel, igazi Hiromasa-módra, amit csak is ez a gén manipulált, alkoholból erjedt sejt mutációtól befolyásolt család tud... na igen. Fater, muter ugyan olyan vad rocker volt suttyó korukban, mint mi, ezért nagy a harmónia és megértés otthon, mikor egy koncert után négykézláb mászunk haza... apa józanra pofozza a fiúkat, aztán megdicséri őket, hogy kómás, anyu által összekapart húgukra még gy maradt annyi energiájuk, hogy haza hozzák és teste ékes becsességére ügyeljenek...
A ma reggeli zuhany óta nem énekeltem, torkom pedig csak azért kapar, hogy végre kiengedjem teli tüdőm minden varázsát... és végre itt az alkalom, pöröghetnek a far... akarom mondani, itt a remek alkalom, kornyikálhatok fejhangon! Na meg még mit nem... egy 10 év alatt azért szorult bennem annyi profizmus és önkínzás, hogy tüdőből, igazi torokhangon kivágom a magas C-t is... hehe... megérte zongora mellett, több évig rohadt ének tanárhoz járni... pedig nem lett volna rá szükség, mert még a zuhanyrózsa is hasznosabb tanácsokkal látott el, mint az az öreg fasz...
Karcsú ujjaim közé kaparintom ásványvizes üvegemet, hogy egy jót húzva a bubis nedűből felfrissíthessem hangszálaimat, felkészítve őket a bizonyításra, mely perceken belül elérkezésre várva eléjük tárul... egy rakás jó kis számot összeválogattam, még olyat is, ami egyáltalán nem való az olyanok szájába, mint én, de ma kekeckedős hangulatomban vagyok, ezért még az is jöhet, ami tabu... otthon... itt... mindegy...
Ahogy gurítom le az első kortyot, máris nyílik az ajtó, barna szemeimet szinte reflexből odaterelem, ám mikor meglátom ki is tolja be magát, kis híján félre nyelek a haragtól, mely villámsebességgel borítja el agyamat...
A tegnapi Sötét Herceg az, felvállalva annak a veszélyét, hogy porig alázom az oltásommal, amit másodperceken beül rázúdítok... csak előbb nyeljem le, ami a számban van...
- Ez a faszfej meg mit keres itt?! – szalad ki számon a köszöntő mondat, s ahogy elnézem neki sincs nagyobb ínyére itt lopni a napot, mert nincsen itt helye... azt most sejtem már, hogy a két ökör bátyám hívta ide, mert nem képesek lemondani arról a hiú ábrándról, hogy én egy bandában nyomuljak ezzel a pálcika gyerekkel... ha ennyire kell nekik a fájás, akkor egyszerűbb lett volna, ha tűsarkas ébresztést kérnek mielőtt pofán rúgom őket ököllel!
Világos volt a beszéd, nem zenélek együtt egy ember méretű fasszal. Kész.
- Garu… lerúgom a veséd! Erről nem volt szó – borulna ki a vöröske is, ám Jin halált megvető bátorsággal zárja kulcsra az ajtót, mielőtt kedvenc, egekig imádott Sho-juk elhagyhatná önnön gyilkosságának helyszínét. Mert az tuti, hogy megfojtom, ha még két percig itt rontja a levegőt...
- Szükségünk van, mindkettőtökre, szóval fogjátok be, és működjetek együtt. – osztja az észt Jin, hogy gitárjához vonulva nyakba kaphassa azt, mintha mindnen a legnagyobb rendben enne,és ne fenyegetne az a tény, hogy két másodpercen belül neki esek a kontaktlencsés genyónak... EZ A FAZS ENGEM TEGNAP LE LIBÁZOTT! Ezért minimum szétkapom, mint hullagyalázók a sírokat...
- Én nem játszom együtt ezzel a libával. –libáz le megint, a köcsögje, ezzel elérve, hogy szinkron kiabálásunk végén én is egy szép kis jelzővel illessem, azt a szögbelövővel szétcsapatott pofáját...
- Én nem játszom együtt ezzel a barommal!- hangzik el számból a parancs, és egyöntetű véleményünk hozzám tartozó része, melynek végén, úgy merülünk el egymás szemében gyilkosan, mint Titanic a jeges vízben... na mi van öcsi? Szeretnél valamit? Sokan néztek már rám csúnyán, nálad szélesebbek is, de mindegyik meggondolta magát, mikor kiplasztikáztam a képét!
- Gyerekesek vagytok – szólal meg végre Garu is, a rangidős, mintha kora most egy csepp tekintéllyel is bírna... egyszerre kapjuk oda fejünket, és próbálunk meg lyukat égetni a hülyéjére, hátha felfogva, hogy neki most max. kuss van és nem ugat, mert hirtelen szövetséget kötve verjük le...na igen. A két barom és a kurva szar ötletei, amikkel megszínesítik az életem... bazz... ha ez itt van én úti nem énekelek! Ennek a zöldfülű, soviniszta, baromnak tuti nem!
- Engedjetek ki, hazamegyek. – jelenti ki egyszerűen, s már indulna is az ajtó felé, hogy csodás izom erejét megfitogtatva tokostul tépje ki a falból. Na és most buzdul fel bennem a Hiromasa-vér, s kekeckedős kedvem, ugyan is az, hogy bizonyítás nélkül elhúzza a síkot, miután a bratyóim annyit ömlengtek róla és a csodás gitártechnikájáról, elég nagy szégyen lenne... és nekem hozna győzelmet. Ugyan azt csinálja mint tegnap... lelép, még mielőtt bármit is fel kéne mutatnia... gerinctelen köcsög...
- Na mi van öcsi? Nem bírod a kiképzést? Fuss csak! – vágom csípőre a kezemet, felvéve a szokásos kötekedős pózt, hogy barna íriszeimmel villogtassam felé a flegmaságot, mint valami szemafor... ha már annyi hallottam rólad, a minimum az, hogy kiállsz magad mellett, és nem engedsz engem győzni, bazd meg! Amúgy is szeretek versengeni... és profi fülem van a zenéhez. Simán kiérzem majd mit is tud a gyerek...
- Senki nem megy sehova. Kell egy gitáros, és egy énekes. Nálatok jobbat nehezen találnánk. – próbálkozik Garu a jól bevált „agyon bókolom őket, hogy a fűzés után, megbékéljenek egymással legalább addig, míg együtt zenélünk” módszerrel sikertelenül... átlátok rakta, mert minden pasi egyszerű, mint egy pont. Engem bókokkal sosem lehetett levenni a lábamról, hiába tudom, hogy penge a hangom...
- Énekes kell? Éneklek én – kapja elő tarso9jából forradalmian új ötletét a Sötétség Hercege, én pedig víg röhögő görcsben török ki, eme aranyos kijelentésre... Ő? Minek? Itt én énekelek, kis fiam! Én,nem pedig egy olyan kölyök, akiről még azt sem tudjuk,tud e húrt bűvölni, vagy elnyikorog rajta, mint egy ajtó!
- Te? Na azt megnézem!- húzom ki magam, bátran szembenézve megvető tekintetével, amiért máris kap nálam még egy mínuszt a kedvelési listámon. Itt csak én nézek lenézően, senki más, vágod?
- Jól van… Nézd csak – villantja rám 32 fogas vigyorát Sho, hogy gitárját nyakába penderítve ballagjon az engem megillető helyre, s bitorolja a mikorfont, miben én fogok énekelni, miután leiskolázom a kicsikét...
Kényelmesen helyezkedem el a falnak támaszkodva, kezeimet mellkasomon összefonva, pofimon, bájos, kihívó és gunyoros mosollyal, ami remélhetőleg felszarvazza annyira, hogy maxot csalogassa elő magából. Úgy is látni fogom, ha nem ad bele apait-anyait, mert jól kiszimatolom, mikor valagi csak félgőzzel csapatja... ajánlom neki, hogy ne így tegyen, mert egyszerűbb lesz lealázni, mint egy barlangrajz.
- Kezdjétek el „azt” . Mi van? Tudom, hogy ti is ismeritek azt a változatát.- vigyorog, miután rébuszokban kezdett kis mondandóját felfogják bratyóim, s váll rándítva tesznek eleget a kérésnek. Szemöldököm homlokomig szalad, ugyan is ingom nincs miről vakerál a csávó, de ajánlom neki, hogy lenyűgözzön, mert leverem a veséjét, amiért a füleimet kínózza...
Garu már adja is a ritmust, amely perceken belül már kísértetiesen ismerőssé válik nekem... lángocska helyére pattan, bepózol, mintha csak azzal valamit is elérhetne, én pedig csupa közöny, csupa öröm kifejezéssel figyelem, mit fog produkálni.
Mikor végre elkezdődik a szám, figyelmesen sasolok, s minden apró kis rezdülését, tökéletesen mimika mentességgel figyelek, és magamban értékelek... az biztos, hogy Lédi Gatyánáll ez ezerszer jobb, na de... jól van ilyenkor nem szépítek, és nem hozom elő a saját ellentéteimet. A csávó való igaz gitár virtuóz, de a hangja... azon látszik, hogy még edzeni kell egy kicsit.
Támaszkodva hallgatom, ahogy jól összejátszanak, mert... tényleg jól hangzik ez így egyedül, és a csávó gitár tudásának fényében, már nem csodálom a bratyók miért akarnak, minket egy bandában erőszakolni.
Sőt... ahogy kiérzem, még erőlködik is, hogy jobb legyen ergo, nagyon akar bizonyítni a kicsike, hogy megmutassa, milyen magas lécet is kell át galoppoznom... hidd el, ez még menni fog. Jól van, ahhoz képest, hogy valószínű még életében nem járt zene tanárnál, a hangja sem rossz. Sőt elég jó... jól tud hörögni, és szinte bizsergetően jól vágja azokat a részeket, ahol a legjobban kell tombolni, de... én jobb vagyok. Hogy miért? Mert neki a gitár az asztala, az enyém meg az ének. Mindenki maradjon a kaptafánál...
A végére szépen belejön, olyannyira, hogy az utolsó soroknál még jobban fitogtatva indul meg felé gitárját hátára biggyesztve, kezében a mikrofonnal céloz be, hogy nagy tenyerét mellém pattintva férkőzhessen intimszférámba könnyedén... vad vicsorral, mély hangon hörögve énekli az utolsó mondatot, szinte képembe mászva, forró leheletével direkt arcomat csiklandozva mintha csak ezzel is kekeckedni akarna... na jó... ne legyél már ilyen nagy legény, attól mert néhány hangot helyesen tud kiénekelni!
Egy percig minden csöndbe burkolózik, csupán az ő és bátyjaim együttes zihálását lehet hallani, s az én nyugodt légvételeimet, ahogy teljes lelki békével közönyös arckifejezéssel merülök el, a hozzám lehajoló srác neon zöld íriszeiben, melyek szinte villognak valami érdekestől, amit eddig nem véltem benne felfedezni... beazonosíthatatlan gesztusokkal tanulmányozza végig pofim minden egyes vonását 10 centi közelségből, s mikor ajkaimhoz ér mustráló pillantása halvány, gúnyos kis mosolyra húzódik az, ezzel is tovább bűvölve látszólag tanulmányozásomban vígan elmerülő jövőbeli gitárosomat...
- Nem is rossz, elismerem.- hangzik el az ítélet melytől hátunk mögött két megkönnyebbült sóhaj szakad ki Garuból és Jinból, amivel már jelzik, hogy már csak pár lépés és késsz az új banda! Na elébb leiskolázom a srácot...
Könnyedén bújok ki keze alatt, a vígan a mikrofon állványhoz kopogva hajolok az ott pihenő erősítőhöz, hogy egy papírt levarázsolva róla forduljak a magát már időközben összeszedő csáveszhez, kinek képén ott villog már a diadalom ittas vigyor amivel fémjelzi saját zsenialítását és egóját, amit perceken belül összetörök.
- Akkor remélem, nincs harag, ha kihagyunk a bandából.- lép elém lepillantva rám, ám ahogy magabiztos, széles mosollyal kihúzom magam, s meg paskolom pofiját apró kacsómmal, máris nem vígad annyira, mint pár perccel ezelőtt. Ugyan babám, ha én nem vagyok itt, bebukik a mutatván. Elég egyszer hallanod és e is beismered.
- Ugyan. Őszinte leszek, mert hiába vagy egy farok, nem foglak csak ezért leértékelni. Jól nyomod a gitárt, az nem vitás. Ott vannak a hangok, ahol kell hogy legyenek, látszik, hogy értesz hozzá, és megállod a helyed... sőt technikailag is majdnem csillagos ötös, de... az ének nem a te asztalod. Hiába gyakorolsz be pár számot, és erőlteted a hangszálaid, az sosem lesz 100 %-os, szóval hanyagoljuk ezt a posztot. De elismerem, hogy baró volt... de nem jobb nálam. – fejezem be kritikám monológját, amivel azért látom, hogy neki sincsen semmi baja, mert még ha ki nem is mondja, azért magába belátja, hogy nekem van igazam. Mert mindig nekem van igazam. Bazz laza, 13 éve foglalkozom zenével, nehogy már ne legyen...
- Akkor mutasd, te mit tudsz, kis anyám.- görbül szája széle kihívó mosolyra, s én viszonozva kis szívességét, másolom le mimikáját kiöltve rá aprócska nyelvemet, amitől kitudja milyen kifejezésre, de megrándul arca.
- Megmutatom, ne parázz. Ezt ismered? – tolom orra elé kis fehér lapom, rá bökve a számlistán szereplő egyik listára, melyen csak szemöldökét felvonva pillant hol rám, hol meg a pappírra... na igen. Ezt nem ezért választottam, mert olyan penge bandától származik... azért van ott, mert most ilyen hangulatom van...
- Ugye most csak viccelsz? Nehogy már ezzel bökd ki a szemem... – morran fel a lapot elhajítva, gitárját maga elé rántva kelletlenül, melyen vállamat megvonva, huncutsággal kevert pimaszsággal vonom meg vállam, kicsempészve mancsából a mikrofont, hogy az visszatérjen eredeti gazdájához. Hozzám... hehe...
- Pedig azért van ott. Az én előadásomban más, és amúgy is... bírni fogod a szövegét. Főleg az én számból...- szívatom tovább, kacsintva egyet, gúnyos kis kuncogással, amiből a bratyók annyit vesznek le, hogy itt feszül a levegő, mint a bőrgatya a fenekemen. Hátra fordulva intek neki egyet, hogy álljanak készenlétben, mert két perc és megkezdődik a Shina féle kioktatás... – 4ever. – s ennyi elég is, hogy egy sóhajtás utáni mosollyal helyezkedjenek el a kezdésre.- Kezdheted... Sho.
zene
Nevére megrándul szája széle, s mielőtt még a düh törhetne ki belőle belekezd a nyitó akkordokba, én pedig felé fordulva, szemtelenül kihúzva magam, hangolódom rá a ritmusra, hogy pár másodperc után bevillantsam hangomat is... mikor meghallja, csak felém kapja fejét, s miközben ujjai a húrokon táncolnak, szemembe nézve hallgatja énekem, s játszik tovább... tudom, hogy dögös a hangom és ő is belátja, hogy jobb, mint az övé... mégis... ha ő az előbb bizonyítani akart, akkor én a dalszöveggel zsonglőrködve kekeckedek vele...
Incselkedve lépek felé a refrénnél, s csípőmmel gonoszul ringatózva egyet nehezítek még dolgán, pedig én csak tökéletes énekesként viselkedek... tekintete eltéved alakomon, én pedig széles mosollyal incselkedek tovább, hogy mikor túlzottan is elkalandozna karcsú ujjammal állát felemelve mélyedhessek el újra szemeiben... hehe... de gonosz vagyok... tegnap este nagyon bejött volna neked ez a szöveg, mi? Még haraptál volna is az alkalmon, hogy velem tölts egy éjszakát... de bebuktad... érd be a hangommal és azzal,a mit éneklek, mert ez 100%, színtiszta pimaszkodás, babám...
Könnyedén vágom ki a magas hangokat is, hosszan húzom, ahol kell, s behunyt szemekkel körmeimmel végig szántva bőrgatyába bújtatott combjaimon élem bele magam teljes egészében abba, amiben jó vagyok... hiába, ah egyszer kiszökik a hang a torkomon, nincs megállás... nyilván ezért tudják, a bratyók, hogy én kellek énekelni... hehe...
Mikor az utolsó hang is elhal, pihegve halvány kis mosollyal nyílnak fel szemeim, hogy közvetlen közelről pillanthassak a zöld szempárba, mely időközben furcsa, módon ismét közel került hozzám... kétségkívül zenélés közben csak úgy izzik a levegő, a de hogy a hangjegyek, mindig agy szopassanak... hát nem akarok én a képébe mászni! Csak hát... ha beleéljük magunkat...
Persze rögtön segítek ezen az apró problémán, s elkopogva a állványhoz lépve tuszkolom vissza a mikrofont a helyére, hogy aztán egyik kezemet csípőre vágva követeljem tekintetemmel a véleményt.
- Na? Még mindig nem kellek ide? – érdeklődöm bájosan, de arcáról már leolvasom, hogy bármit mond, bejön neki a hangom és késsz.
Oké. A banda érdekében hajlandó vagyok félretenni az ellentéteket a próbák és a fellépések idejére, de szigorúan is, csak a „nem szólok be neki, de attól még ki nem állhatom” szabály keretében. Ha már ilyen jól összeálltunk... max. szünetekben leoltom párszor. Hehe...
(magyarul a dalszöveg: theveronicasfans.gportal.hu/gindex.php)
|
| timcsiikee | 2010. 07. 09. 09:15:04 | #5938 |
Karakter: Namazu Shouga
Megjegyzés: ~ Hiyámnak
Sho:
Beletúrok vörös tincseimbe, fújtatok egyet, majd szétnézve az úton átsétálok rajta. Mit nekem zebra? Alig jár kocsi, jó nekem az út közepe is. Leszarom a négy sávot.
Lassan beérek a belvárosba, ahol már várnak rám a pubban. Múltkori koncert után Garu és Jin támadtak le. Micsoda ökör tesópár. Addig győzködtek és hívogattak meg piálni, míg igen nem mondtam erre a találkozóra. Hallottam már őket játszani, nem is olyan rosszak, bár szerintem nem az igazi. Viszont a húgukra kíváncsi vagyok. Lehet, Ő még fel tudná húzni a bandát. Talán…
Majd meglátjuk. Azt mondták jó fej csajszi, igazi fronténekesnek való, hát… kíváncsi leszek.
Laza léptekkel folytatom tovább utam a járdán, zsebre vágott kezekkel, figyelve a pubok kiírását. Azt hiszem, valahol erre van, amiről pofáztak… Áh, megvan.
Rápillantok telefonom órájára, majd pörgetve visszacsúsztatom zsebembe. Hát… talán kicsit késtem, de mentségemre legyen, hogy a busz az orrom előtt húzta el a belét. Rohadjon meg az is, hogy nem vett észre a sötétben, ahogy fekete szerelésben rohanok.
Mikor belépek egyetlen ismerős arcot sem látok. Zsír… keresésre fel.
Ragadozó vigyorral elkezdek körbesétálni a nem túl nagy, de nem is kicsi helyiségben, vadászva a két tulkot. Ha ezek ketten ekkora állatok, vajon milyen lehet a hugica? Perceken belül biztosan megtudom.
Mivel első pillantásra sehol senki, nyugtázom a dolgot, hogy lehet Ők is késnek. No para, addig lefoglalom magam. Lehet, mégsem jönnek el, de akkor legalább szórakozzak egy kicsit.
A pult felé lötyögök, mikor szememet azonnal megüti egy formás, domború popsi, fekete bőrszerkó alatt feszülve. Fincsi… vajon nekem dülleszti itt magát? Remélem… hehe…
- Szia cica, csak nem unatkozol? Szívesen leszek a társaságod… - dörmögöm mögé lépve, azonnal felém pördül, és megvetően mér végig. Na mi a baj csibém?
- Mit akarsz, lángocska? – heh… olcsó vicc, páran már ellőtték, mikor így állítottam be a hajam, de nem tart vissza. Csípőre vágott kezekkel, nyújtózva próbál farkasszemezni, de még mindig elpre kell biccentenem fejem, hogy lássam arcát. Pöttöm Panna beindult, lehet többet ivott a kelleténél, de ez nem mentség a bunkóságra. Csak egy szimpla szöveget löktem el.
- Nem kell felkapni így a vizet, bébi! Ha nem kelletnéd a hátsód, ilyen feltűnőn nem lenne probléma! – szinte levakarhatatlan vigyorral közlöm a tényt, de látszólag nem sok hatással van rá. A következő kicsi próbálkozást is agresszívan hárítja.
- Ki kelleti magát, barom? Már akkor is keringőzni akarsz, mikor fel sem kérnek rá?! Ne keménykedj, köcsög! – na jó, kezdem kicsit unni. Felfogom az egyszerű lekoptatást, de ezt nem bírom. Most az egyszer tévedett a szemem.
- Ne szóljál be, kis csillag! – mordulok rá cseppet fenyegetőn. Velem ne szórakozzon! Közelebb lép, mintha nem félne a tűztől, felpipiskedve néz szúrónak, mintha ezzel a pillantással kilyukaszthatná a fejem… azt lesheted szépségem.
- Nénikédet, pálcikaharcos! - lassan már ordít rám, így én is megemelem hangom. Engem ne verjen le egy csaj! - Na gyere rendezzük le! Szétkaplak, mint Blöki a lábtörlőt! – fehh…
- Ne képzelj már ennyit magadról, kisanyám! Ne akard, hogy megüssek egy lányt! – még ez sincs hatással rá, látszólag tovább pattog, aminek nem lesz jó vége. Nagyon nem.
- Ne diszkriminálj, wazze! Na gyerünk üss meg! Mert én megütlek! – már majdnem esne nekem, és felkészülten várom, hogy hárítsam – hisz csak nem üthetem meg – amikor a két nem rég említett tulok közénk áll, és lefogja őfelségét. Csak most látom, hogy az egész kocsma minket mustrál.
- Basszus, nehogy már egymásnak essetek! Sho, nehogy megverd a húgunkat! – leesik és nagyot koppan a tantusz, ahogy földet ér, és megmoccan bennem valami… Bassza meg… ugye nem? Mondd, hogy nem!
- Ez a pöcs a haverotok? Kizárt, hogy én ezzel egy bandában zenéljek! – faszomat… még neki áll feljebb? Na nem… Ilyen nincs. Én leszarom az egészet, kész… engem nem tudnak meggyőzni.
- Ez a hibbant tyúk a húgotok? Nem létezik, hogy egy ilyen libának játsszak! – számat elhúzva közlöm a tényt, végigmérve a még mindig pattogó csajszit.
Morogva megint nekem rontana, de szerencsére tesói lefogják… még jó… lehet, hogy velem rosszabbul járna. Leszarom, hogy a húguk, engem ne égessen senki egy szimpla szöveg miatt!
- Na jó… nincs kedvem tovább itt maradni… hazahúztam. Csá! – intek lazán, majd sarkon fordulva kiindulok a pubból. Még fél füllel hallom a felém szórt szitkokat. Én leszarom, nem érdekel. Nem fognak velem így kicseszni. Ő nekik egy kibaszott jó fej csaj? Faszt… Ez egy hisztis liba. Mire is gondoltam?
Amint kilépek a hűs levegőre ismét, csalódottan konstatálom, hogy a megszokotthoz képest a pia most nem melegít. Szar helyzet, de ez van.
Zsebemből előkapom a cigis dobozt, az alját megpöccintve kiütök egy szálat, majd a számhoz emelve kiveszem, a többit pedig visszateszem. Ujjaim között pörgetem a gyújtót, majd azt is kipattintom, és rágyújtok. Azt hiszem ez most kivételesen meg fog nyugtatni.
Legalább egyszer végre kialszom magam. Ilyen se volt még…
~*~
A hifiből bömböl a zene, karjaimat a tarkóm alá gyűrve fekszem az ágyon, keresztbe tett lábakkal. A ritmusra bólogatok, lehunyt szemmel figyelek minden egyes akkordot, és fejben összerakom. Nem túl egyszerű, de nekem mi az ami nem menne? Hehe…
- Shoo! Bazd meg, kapcsold ki! – dörömböl Sayu az ajtómon. Biztos jó erősen rugdoshatja, ha meghallom a zenén keresztül is, mert hangszigeteltettem. Hehe…
A távirányítóval lehalkítom, majd lassan felállok, és lusta, totyogós léptekkel közelítem meg az ajtót. Még hallgatom pár hosszú percig a szitkozódást, sóhajtok, majd kinyitom az ajtót.
- Mi van? – vakkantom halkan, és végigmérem hugicámat.
Egy fekete metál póló, sort, és dörzsölgeti szemeit, kócos szőke haja arcába hull.
Nos. Igen… a szüleink nincsenek itthon, nyaralnak. Ezért is mertem ilyen hangosra állítani a hangfalat.
- Mi a fasznak kapcsoltad be? Hajnali kilenc van! – már épp ütne, amikor elkapom csuklóját, és inkább magamhoz ölelem.
- Bocs… nem tudtam aludni – szereti vagy sem, ha megölelem, most nem érdekel. Néha szereti, néha nem. Elég szeszélyes, de hát ő az én húgom. Hehe…
- Mi történt bátyó? – kérdi lenyugodva, mintha az előző percben nem épp laposra akart volna verni.
- Szar volt az estém, hagyjuk. Inkább húzz vissza aludni, használd ki a hétvégét.
- Már késő! – kiszakad karjaimból, és pattogva indul tovább – Csinálok valami reggelit.
Elmosolyodva nézem, ahogy eltűnik a folyosó végén, majd fejet rázva megyek vissza a szobámba. Csajok…
Épp hogy bezárom az ajtót, az ágyon megcsörren a telóm. Ki az hajnalok hajnalán?
Rádobom magam az ágyra, és elkényelmesedve figyelem a hívószámot. Bahh… ez Garu. Na várjon még egy kicsit.
Az utolsó pillanatban kapom fel, és elkomorulok.
- Mit akarsz? – morgom bele álmoskásan.
- Felkeltettelek? Bocs haver – hehe… imádom átbaszni, mindent bevesz.
- Ja… szal csá… - már épp nyomnám le, amikor belekiált.
- Várj! – na vajon mit akar még? Kíváncsi vagyok – Bocs a tegnapiért, azt hiszem hiba volt a hugit bevenni.
- Ez rosszul kezdődik, bár igazad van… - helyeslek, és hallgatom tovább.
- Ha ő nem lesz benne a bandában beszállnál? Fontos lenne.
- Nem tudom… elment a kedvem – elvigyorodom a mondat végén, de igyekszem hangszínemen nem igazán változtatni.
- Ne etess Sho! – hehe… eddig bírta. Na jó… ha az a fruska nincs benne, egy próbát megér.
- Jól van… egy próbára elmegyek. Ha tetszik, benne vagyok, ha nem, akkor befejeztem. Kapís? – vonom fel egyik szemöldököm, és bár nem látja, hangomon biztosan érzi.
- Értettem… Hehe… kösz… akkor…
- Várj! Ki lesz akkor az énekes?
- Majd meglátod! Ma délután gyere el Yamani utcai stúdióba, lefoglaltuk egész estére.
- Oké… - elköszön és már le is csapja.
Majd meglátom? Valahogy nem tetszik ez a szöveg, de azért elmegyek. Próba cseresznye.
~*~
Hajamat most nagyjából lenyaltam, nem volt kedvem magasra beállítani. Pár pincs néha az arcomba hull, de nem teljesen egyenes. Nem fogom kivasalni, hisz nem vagyok emós köcsög.
Gyors, meghúzott léptekkel lötyögök a próbaterem felé, amit még reggel mondott nekem Garu, és amikor megpillantom gyorsan be is fordulok az ajtót.
Végigszelem a szűk folyosót, végre meglátom a megfelelő ajtót, és a kicsi üvegablakán keresztül a dob mögött Garut. Zsír, idetaláltam.
Benyitok, balomon azonnal megpillantom Jint. Becsapódik az ajtó, kezet fogva köszönök neki, de ahogy előre nézek, meglátom a negyedik harmadik személyt is a helyiségben… Ilyen nem létezik… Bassza meg.
- Ez a faszfej meg mit keres itt?! – rikkantja a kis liba, és pedig felvont szemöldökkel figyelem.
- Garu… lerúgom a veséd! Erről nem volt szó – Kattan a zár mögöttem, és Jin, a nagyobbik állat a zsebébe rejti a kulcsot… bassza meg.
- Szükségünk van, mindkettőtökre, szóval fogjátok be, és működjetek együtt. – szólal meg a basszusok gyöngye, és lassan a helyére lépeget.
- Én nem játszom együtt ezzel a libával.
- Én nem játszom együtt ezzel a barommal!
Szinkronban kiáltjuk, egymás felé mutatva, majd szúrós farkasszemezés következik.
- Gyerekesek vagytok – könyököl fel Garu a dobra, és ő kapja az újabb villámló tekintetet. Egy dolog az átverés… egy dolog a szívatás… egy dolog az hogy bandát akarnak. De mindennek megvan a határa. Én ezzel a csajjal nem tudok együtt játszani. Egy hisztis nőt én nem viselek el.
- Engedjetek ki, hazamegyek.
- Na mi van öcsi? Nem bírod a kiképzést? Fuss csak! – Szívózol? Nem kéne…
- Senki nem megy sehova. Kell egy gitáros, és egy énekes. Nálatok jobbat nehezen találnánk.
Szép szavak, de engem nem olvaszt meg vele.
- Énekes kell? Éneklek én – reagálom le, a csaj harsányan, gúnyosan röhögni kezd, hasát fogja, én meg csak megvetve pillantok rá. Mi olyan vicces?
- Te? Na azt megnézem!
- Jól van… Nézd csak – elvigyorodva, magabiztosan kapom elő gitárom a tokjából, menet közben lebaszom a földre, és a mikrofon mögé lépek, már nyakamban kis kedvencemmel.
Shina – ha jól emlékszem a nevére – karba teszi kezeit, hátát a falnak dönti, és felvont szemöldökkel figyel, gúnyos kis mosollyal.
- Kezdjétek el „azt” – mutatom egyik kezemmel az idézőjelet, ujjaimat görbítve, de mikor hátra fordulok, hitetlenkedő pillantással néznek rám. – Mi van? – vigyorodom el – Tudom, hogy ti is ismeritek azt a változatát.
>>zene<<
Vállrándítással lerendezik, végül a dobos belekezd a hangulatadásba, a mikrofon felé fordulok, szemem sarkából látom, hogy a csajszi értetlenül figyel. Csak köhécselek egyet, beállítom a mikrofont, hogy kényelmesen érjen a számhoz, megfogom gitáromat, és felveszem az alaptartást. Egy ideje nem énekeltem már, de menni fog, tudom.
Rákezdek én is gitárral, és hangommal egyszerre, néhol lehunyt szemekkel idézem fel a szöveget is, de amikor már eléggé belejövök, kinyitom szemem, és úgy folytatom tovább.
Csak szemem sarkából figyelem reakcióit, de szinte meg sem rezzen, csak figyel, ugyan úgy karba tett kezekkel.
Sunyin végigmérem laza tartását, lábujjhegytől feje búbjáig… Ha nem lenne ilyen… talán…
Visszakapom tekintetem előre, hogy ne tereljem el gondolataimat.
Erre a számra edzettem már a hangomat, sőt több ehhez hasonlóra is, és ahogy egyre jobban jövök bele, érzem, hogy mennyire is erőltetem meg hangszálaimat.
Már magam sem tudom menet közben, hogy neki akarok imponálni, vagy csak magamnak akarok bizonyítani. Vagy a többieknek. Talán mind egyszerre?
A legvégére már elég jól belejövök, a hátamra csapom egy laza mozdulattal a gitárt, kikapom helyéről a mikrofont, és felé lépkedek, tovább énekelve már a végét, és az utolsó szavaknál tenyerem a feje mellett csattan a falon, és közel hajolva, vicsorogva morgom az utolsó hangot, majd leeresztem a mikrofont.
Bassza meg… külsőre még mindig kurvára bejön a csaj.
|
| Hiyahiya | 2010. 07. 06. 23:22:34 | #5909 |
Karakter: Hiromasa Shina
Megjegyzés: ~timcsemnek~
Széles vigyorral, bátyuskáim csokrában lépek be a dübörgő zenétől hangos és kellemes füsttől ködös helyiségbe, ahol első látásra otthon érzem magam, lévén, hogy az elmúlt 10 évben rendszeres látogatója vagyok az ilyen májrontásra alkalmas helyeknek. Ez a két hülye meg amúgy is szeret magukkal ráncigálni, hogy hugicájuk amúgy is népes rajongó illetve barát tábora tovább bővüljön, had legyen már egy kisebb hadseregem, ha valakit meg kell verni... éljen! Néha pedig el kell egy kommandónyi ember, hogy leállítsanak... van ilyen!
Elsőként célozzuk be röhögve a pultot, hogy kedves bátyóim testvéri kötelességeiket csillogtatva vegyenek az under-age húgocskájuknak egy fincsi pohár ütős tudatgyilkost, amitől máris jobb lesz a kedvem... Mire nem jó, ha az embernek két ekkora vadállat a testvére?
Karcsú ujjaimat az engem kétesen kémlelő csapostól elhalászott pohárra biggyesztem, hogy egy huncut kacsintás után széles vigyorral húzzam le a poharam tartalmának legalább felét, ezzel elősegítve, hogy laza fél óra múlva érezhessem, hogy üt meg a meleg és az alkohol egyszerre... mocskos alkesz vagyok, de legalább családban marad...
- Ne igyál sokat, mert tettre késznek kell lenned, mikorra Sho ideér.- oktat ki egyik bátyus, Garu, abban a hitben élve hogy az az öt éves korkülönbség valaha is lesz rám akkora hatással, hogy engedelmeskedjek neki. De végül is... az miatt a Sho miatt vagyunk itt. Tudniillik, mivel a bátyáim megrögzött iskolában elhülyülők, így az egyetem ismeretlen fogalommá vált számukra, s hogy legalább naplopók ne legyenek, egy műhelyben kocsikat szerelnek, s legújabb áldozatuk a gépolaj birodalomban az a Sho nevű srác, akit okvetlenül be akarnak nekem mutatni, ha már egy megalakuló banda van kilátásban.... na igen... ez a hülye dobos Garu és a másik beazonosíthatatlan állat Jin, aki történetesen basszeron nyomul, nagyon is szeretnék ha velem és azzal a titokzatos Sho-va együtt megalakulna az állandó banda, ahol lazán rombolhatják az agysejtjeiket miközben széttörnek valamit tombolás közben... wííííííííííííííí!!! BANDÁM LESZ!!!!
- Mi vagyok én, wazze? Pasi? Légy már észnél, nincs amim tettre kész legyen!- hintem el csak úgy mellékesen lehurrogva bátyuskamat, s még egy kellemeset lehúzva italocskámból mely kegyetlen módon szuggerál, hogy nyakaljam be rögtön a következő kör reményében. Úgy sem én fizetek! Én sosem fizetek! Csak akkor, ha nem akarok agyon csövesnek tűnni... de csövezni jó!
- Értsd rá! A lényeg az, hogy beszámítható légy addig míg ideér!- karolja át vállamat Garu, italomra bökve, mintha szegény szerencsétlen tehetne arról, hogy én szánt szándékkal be akarok rúgni. Te szerencsétlen... nem hiába van a lányoknak több esze... de jó kis tesó leszek szót fogadok!
- Jól van, jól van. Nem kell félni, nem fogok fájni...- vigyorodok el szélesebben, mint a tejbe tök, melyre Jin pusztán két évvel idősebb bratyóm csak felsóhajtva borzolja meg hajamat. Na igen.... Garu a komolyabb, Jin az ökörebb és az aranyosabb. De mindkettő egy állat... férfiállat. Élvezet velük lakni... néha.
- Légy jó, jó rossz és várj, amíg mi körülnézünk egy kicsit. Lecsekkoljuk a billiárd asztalt.- közli nemes egyszerűséggel Jin, ezzel azt kifejtve szépen tömören, hogy mennek és leverik annak a veséjét, akik az asztalt bitorolják. Szegények, két akkora vadember esik nekik, és sírva menekülnek el... és megyek én tűsarkúval vesét lépni...
Biccentve kortyolok bele bacardimba, amit ügyesen ürítgetek sietősen, s amint lelépnek egy húzásra ki is iszom, hogy a következőt kérjem az immár megenyhült pultos barátomtól. Köszikkkee... majd ha eléggé kész leszek, kapsz egy cuppanósat!
A bárpult felé fordulva támaszkodom meg kényelmesen könyökeimen, indiszkréten kidomborítva fenekem, ami a történetesen másodbőrként funkcionáló bőrnadrágomon keresztül szemkiugrasztó élményt produkál. Kivágott fekete fölsőmből kikandikál dekoltázsom, de hála ezernyi nyakláncomnak meg se kottyan ez a mellbevágó élmény. Bőrdzsekim takarja el a hátamon lévő mély kivágást, s a csuklómon zörgő szegecses karkötők és egyéb szépségekkel már késsz is tökéletes megjelenésem. Na most, hogy ilyen szépen végig tanulmányoztam magam, igazán jöhetne már ez a Sho gyerek, mert nem sokáig fog lefoglalni a józanság...
Kisujjammal italomba mártom, s számba véve szopogatom meg egy kicsit, hogy viccesen cuppantva húzhassam ki onnan... ez jó játék... kezd hatni a szesz. Még pár pohár és végem lesz, mint a botnak pedig van gyakorlatom benne. Ha nem jön ez a csávó... én esküszöm leverem, mint vak a poharat. Na jó, akkor dúdoljuk a zenét, ami épp megy a zene gépben...
- Szia cica, csak nem unatkozol? Szívesen leszek a társaságod...- szólal meg egy mély hang mögöttem, én pedig alkoholtól befolyásoltan, amúgy és érzékeny nőiességemmel máris hegyezem fülemet és szítom mérgemet, hadd üssem ki, mint Rocky önmagát... az a szerencséje, hogy még sík józan vagyok... másképp visszatalpból arcon sarkalnám!
Szúrós barna szemeimet felé fordítva mérem fel, hol állhat vajon, hogy lyukat nézhessek a hátába, s ahogy egy 180-as fordulatot véve máris szembe kerülök aljas és egy cseppet soviniszta támadómmal, csípőre vágom kezem, s összehúzva szemecskéimet mérem végig az csávót. Tűzvörös ég felé lángoló hajkorona, neon zöld szemek, piercing minden égtáj felé, fekete szerelés, bakancs... igazi punk palánta. BESZÓLTÁL? LEVERJELEK?
- Mit akarsz, lángocska? – vonom fel egyik gyönyörűen ívelt szemöldökömet, s kihúzva magam próbálom túlnőni így hirtelen, ami még így magsarkúba is csak annyit érdemel, hogy kábé a szeméig pipiskedhetek fel.- ne nyomulj, mert lenyomlak!
- Nem kell felkapni így a vizet, bébi! Ha nem kelletnéd a hátsód ilyen feltűnően, nem lenne probléma! – vág vissza egy széles vigyorral, s mielőtt még az említett testrészt becserkészhetné hátrébb lépve térítem el kacsómmal mancsát. Hím soviniszta barom... AZT HISZED MINDEN CSAJT MEGKAPHATSZ??? NE MERJ LEBÉBIZNI, MERT KISLÁNYT ALKOTOK BELŐLED!
- Ki kelleti magát, barom? Már akkor is keringőzni akarsz, mikor fel sem kérnek rá?! Ne keménykedj, köcsög!- gesztikulálok egy heveset, kis híján kikapva minden szögét az arcából, amire már ő is kezdi elveszteni türelmét és hidegvérét, mert neon szemei úgy villognak, mint a hibás szemafor, fenyegetően lép közelebb, mintha megijednék tőle. NEM FÉLEK, KÖCCSÖG! GYERE! NA GYERE!
- Ne szóljál be, kis csillag!- flegmázik vissza mély hangján nagy hangerővel, én pedig egy lépést közelebb kakaskodva pillantok fel egyenesen szikrázó íriszeibe bátran. Verekedtem már pasival! Ő nem ütött, de én igen! Még fogalmat nincs, milyen mikor a vesédre új lyukat ütnek egy tűsarkúval!
- Nénikédet, pálcikaharcos!- hangosodok fel én is, ezzel már kis híján a kis kocsma minden nézőjét ránk irányítva, beleértve bátyjaimat is, akik sürgősen közelednek felém, mint két tank, akik az emberek úgy szórják minden felé, mint pankrátor a berendezést.- Na gyere rendezzük le! Szétkaplak, mint Blöki a lábtörlőt!
- Ne képzelj már ennyit magadról, kisanyám! Ne akard, hogy megüssek egy lányt!- húzza ki magát ő is, hogy kihangsúlyozza mennyivel nagyobb is mint én, de látva a szememben villanó dacos fényt, már el s veti az ötletet, mivel le sül rólam, hogy szarok rá, hogy mi a szitu, kiverem a fejét fülei közül!
- Ne diszkriminálj, wazze! Na gyerünk üss meg! Mert én megütlek!- tárom szét kezeimet, fejemet felszegve egyik csinos orcám odatartva, miszerint nem vagyok puhány, bírom én a fájdalmat! De úgy látszik neki kell a fájás! És meg is adom...
De még mielőtt egymásnak eshetnénk, a tökéletes hergelést követően, közénk ál Garu, s lefog engem Jin, mint két igazi biztonsági őr, akik a legrosszabbkor avatkoznak bele a nagykislányok és nagy fiúk agresszív dolgaiba. Elintéztük volna! Pár monokli, és helyreáll a lelki béke!
- Basszus, nehogy már egymásnak essetek! Sho, nehogy megverd a húgunkat!- hangzik el a szent beszéd Garu szájából, mire mindenki lemerevedik, mint farok a lakodalomban, s laza fél perces hatásszünet után, mindkettőnk arcára az őszinte megbotránkozás és ellenségesek ül ki, mint legszebb példája a kapcsolatkezdésnek.
- Ez a pöcs a haverotok? Kizárt, hogy én ezzel egy bandában zenéljek! – szabadítom ki egyik kacsóm, hogy rábökve szúrjam ki szinte szemét Garu mellkasán keresztül, gonosz mutatóujjammal, amit legszívesebben az agyág küzdenék fel. Ez a soviniszta barom, az a jó fej, laza csávesz, akit levetítetek nekem? Nagyon-nagyot kamuztak! Én... ezzel... soha! Nem létezik, hogy ez a láng fejű barom olyan jó gitáros legyen, hogy be kelljen venni!
- Ez a hibbant tyúk a húgotok? Nem létezik, hogy egy ilyen libának játsszak! – horkant fel öntelten, s egyben méregtől fortyogva is, melyre én is hasonlóképp reagálok. MÉG HOGY HIBBANT TYÚK? LIBA? ADOK ÉN NEKED OLYAT, HOGY KETTÉ ÁLL A FEJED!
Dühösen próbálok meg kiszabadulni Jin erős karjai közül, ám csak annyit érek el, hogy kis híján magas sarkúmmal mindkét pasit orron törlöm,d e hála mátrixos távozási ösztönüknek időben hátrébb lépnek.
Válogatott káromkodásomtól hangos a kocsma, amit vöröske is viszonoz, s melytől két bratyóm fejüket fogva sóhajtoznak feladva, minden reményt, hogy itt valaha banda lesz... MEG A ÉNIKÉMT! ÉN EZZEL A FASSZAL?! SOHA!
|
|
