|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Saya | 2011. 03. 19. 19:45:43 | #12388 |
 Karakter: Rani Payas
Jason tovább folytatja az ágyazást, de én unom magam, így a hátára ugrom. Mindketten az ágyon kötünk ki. Jason kelne fel, de én nem engedem, így ezzel egy darabig elvagyunk.A csípőjére ülve fogom le a kezeit, de nagyon furcsán néz rám…Zavarban van, vagy…?
-Valami baj van? –mosolygom.
-Öhm…semmi…-most már nem tudom leszorítani, felül- Nincs semmi baj. –ad egy puszit az orromra. Fel akar állni, de nem engedem el.
-Ne menjek fürdeni? –kérdezi mosolyogva.
-De…menj csak…-mondom neki.
Feláll, én meg a lábaimat dereka köré fonom, hogy ne essek le. Mikor az ajtóhoz ér, leugrom róla, had menjen.
Mire végez, én már az ágyban fekszem. Ő is csatlakozik. Átölel, megcsókol, de…
-Nem beszéljük meg, mit csináljunk a héten? –mielőtt elaludnál kedvesem…
-Hát nem is tudom. Mihez lenne kedved? –hmm….
-Az utolsó hetünk itt, utána haza kell mennünk, szóval…-ez kissé lehangol.
-Teljesen elfelejtettem, hogy haza fogunk menni. Annyira jó veled lakni. Nem keresünk otthon egy lakást vagy házat magunknak? –micsoda? Felülök. –Valami rosszat mondtam? –ő is felül.
-Nem, csak…-jaj…
-Mi a baj? –magához ölel.
-Nem tudom, mit szólnának a szüleim…hát még ahhoz, hogy lefeküdtem veled. –vagyis félek, hogy nagyon is tudom…
-Értem. Akkor most csak koncentráljunk a következő hétre. Ne szaladjunk így előre. Szóval? Mit csináljunk? –mosolyog már újra.
Megbeszélünk egy kirándulást, így másnap indulunk is. Én szeretnék vezetni, amit Jason meg is enged.
Egy hegyhez vezetek, nagyon szép hely, remélhetőleg Jasonnak is tetszik. Egy darabon gyalog mehetünk csak tovább, de nem túl hosszú távról van szó.
Megyünk-megyünk, mikor hirtelen Jason elesik.
-Jason…jól vagy? –aggódva guggolok mellé.
-Persze, csak elbambultam, nem figyeltem hova lépek…-mosolyog.
-Ugye milyen szép itt minden? –kérdezem. Olyan jó itt lenni.
-Igen. Gyönyörű…-arcomra teszi a kezét, és megcsókol.
-Én a tájra gondoltam... –mosolygom.
-Jah…igen, az is nagyon szép. –mondja. Megnézem a térdét, hogy mi lett vele, de szerencsére nem komoly, így folytathatjuk az utunkat.
Egy jó darabig megyünk, mikor megérkezünk a tóhoz. Megnézzük a naplementét egymás karjaiban. Sosem hittem volna, hogy egyszer ennyire boldog leszek.
-Elég sötét van…nem megyünk tovább? –kérdezi, napnyugtakor.
-Hova? –nem értem, nem tudta, hogy ide jöttünk?
-Azt hittem lesz itt valahol egy kis ház. –magyarázza.
-Csak nem félsz a szabad ég alatt aludni? –kérdezem. Ha nem szeretné…
-Nem, dehogy…-akkor jó. Elkezdem leteríteni a hálózsákokat. –Miért rakod olyan messze egymástól? –kérdezi.
-Te nem félsz, igaz? –nevetek.
-Jó, még sosem kirándultam így. Talán egy kicsit…-de kis édes.
-Majd én vigyázok rád. –átölelem a derekát, és megcsókolom- Gyere, mosakodjunk le. –leveszem a felsőmet.
-Mit csinálsz!? –öhm…
-Hát…itt a tó…tudod, mint annál a zuhogónál…-mosolygom.
-De én nem hoztam fürdőgatyát. –én sem.
-Nem is kell…-leveszem a nadrágomat, és a melltartómat is- Jason…-szólok neki, mikor a vízben vagyok, mert nagyon lefagyott.
-Megyek…-boxerben jön be a vízbe- És, ha valaki meglát minket? –körbenéz.
-Nincs itt senki rajtunk kívül. Lazulj már el egy kicsit…-hozzá úszva izmos testéhez simulok.
Annyira aranyos, mikor zavarban van. Nem maradunk sokat a vízben, mert még tüzet is kell raknunk. Száraz ágakból sikerül tüzet rakni, én könnyen meggyújtom.
Jason az egyik hálózsákon ülve nézi a tüzet, majd mellé ülök, és mindkettőnkre pokrócot terítek. Magához ölelve ad egy puszit a homlokomra, majd összefont kezekkel ülünk tovább.
-Mi volt ez a hang? –kérdezi ijedten.
-Itt vagyok, nem kell félned…-megsimogatom az arcát, majd magamhoz húzva csókolom meg.
-Ennek fordítva kéne lennie…-de durcizz.
-Jason, nem kell mindig megvédeni. Különben is olyan aranyos vagy…-hozzá bújom.
-Rani…-hm?
-Igen? –mit szeretnél?
-Olyan nagy ez a hálózsák…nem alszunk benne ketten? –kérdezi zavartan.
-Ha nagyon szeretnéd. –a nyakába csókolok, és befekszem mellé.
Fölém támaszkodik, és lágyan nyakamat kezdi csókolni. Felsóhajtok a jóleső érzéstől, de nem szólok semmit. Csókolózni kezdünk, az események követik egymást, aztán…A természet lágy ölén szeretkezünk az est zárásaként. Most már Jason sem gondol arra, hogy valaki megláthat.
Szeretkezésünk után ő hamar elalszik, de én nem tudok. Sok minden jár a fejemben, főleg az, hogy mi lesz otthon. Csak bámulom a tüzet…
-Miért nem alszol szívem? –ébred fel Jason, majd felül, és magához ölel.
-Csak őrzöm a tüzet…-felelem.
-És min gondolkodtál? Nem tudsz becsapni…-nyakamhoz bújik.
-Túl jól ismersz…-mosolyodom el, és simogatom meg a fejét- Nem tudom, hogy be merem-e vallani otthon, hogy elvesztettem a szüzességemet...Édesapám gyakran emlegetett egy fiút, bizonyára szerette volna, ha hozzámegyek, vagy ha nem is hozzá, akkor sem tisztátalanul…Nem akarok csalódást okozni csak azért, mert szerelembe estem. Hazudnom kellett volna a szívemnek, vagy legyőzni a testi vágyakat? De miért? A szerelem annyira szép, és én olyan boldog vagyok, hogy megoszthatom veled. –mosolyogva felé fordulok.
-Én sem tudtam parancsolni magamnak, ezért ne csak magadat hibáztasd. Az első alkalmat én kezdeményeztem, de…nem bántam meg semmit. –lágyan megcsókol, amit viszonzok.
Reggel nem bírok tovább jó hangulatban kirándulni, ezért úgy döntünk, hogy most azonnal elutazunk a szüleimhez. Az út még a szokásosnál is hosszabbnak tűnik, és a megérkezés sem olyan boldog, mint szokott lenni. Nagyon félek. A gyors üdvözlés után…
-Nos…azért jöttünk, mert megkértetek, ha valami fontos történik velem, azt elmondom…-kezdek bele zavartan, közben Jason kezét szorongatom.
-Mi lenne az? Össze akartok házasodni? –ha az apám már ettől a kérdéstől ideges lett, milyen lesz fél percen belül…
-Nem egészen…-gyerünk Rani, folytatnod kell- Jason és én szeretnénk összeköltözni. Szeretjük egymást, és az elmúlt héten is ezt tettük. –lehajtom a fejemet, mert tudom, hogy mi jön.
-Együtt laktatok!? Egy házban!? –áll fel ingerülten az apám.
-Egy…szobában…-mondom halkan.
-Micsoda?? Ez felháborító! Még a végén azt hiszik rólad, hogy tisztátalan vagy…Szűzen kell férjhez menned, addig nem lakhatsz együtt egy férfival sem!
-Már nem vagyok az…-anyám a szívéhez kap, apám arcán pedig végtelen harag jelenik meg.
-Ez a fiú…-bólintok, mire ő elkapja Jason ingjét, és úgy húzza fel.
-Ne! Engedd el! –próbálom lefogni, de semmi haszna.
-El kell venned a lányomat! –mondja nagyon komolyan, de legalább már nem kiabál.
-Nem, ezt nem szabhatod meg neki! –közéjük állok.
-Semmi baj. –szólal meg Jason- Ha akarnád, most azonnal elvennélek. –egy pillanatra lefagyok kijelentésétől. El sem hiszem, hogy ezt mondta…
-Nem így, nem most…-mosolyodom el, majd újra apámra nézek- Felnőttem, már nem mondhatod meg, hogy mi hogy legyen.
-Igen? Ebben az esetben már nincs szükséged a családi ház oltalmára…Szedd össze a holmidat, és menj el! –elfordul tőlünk.
-Tényleg ezt szeretnéd? –nem válaszol, tehát igen…-Rendben. –sóhajtok egyet- Gyere velem. –megfogom Jason kezét, hogy segítsen összepakolni.
Miközben pakolunk, még próbál meggyőzni, hogy beszéljem meg ezt újra az apámmal, vagy had beszéljen vele ő, de nem akarom. Pontosan értek mindent, nem kellek neki.
Édesanyámtól nehéz búcsút venni, ő sokkal megértőbb, és közelebb is áll hozzám.
Miután összepakolunk, és a kocsihoz lehordjuk a bőröndöket, apámra nézek. Csak egy „Ég veled”-et mond, majd becsukja az ajtót.
-Mehetek hozzátok pár napra? Nincs hol laknom…-nézek Jasonra, aki rögtön magához ölel.
-Ezt kérdezned sem kellett volna. Nálunk leszel addig, ameddig nem találunk egy kis lakást, ahol lakhatunk. –a hajamba túrva megcsókol- És, ha bármi mást is szeretnél…-mit? Házasságot?
-Sok mindent szeretnék, de haladjunk lassabb tempóban. Ugye nem baj? –mosolygom.
-Nem, semmi sem baj, ha velem vagy. –egy újabb csók után autóba szállunk, és indulunk is. Az az egy bánt, hogy a testvéreimmel nem találkoztam, de majd meglátogatom őket, vagy ők engem.
Először persze még az átmeneti otthonunkba kell visszautaznunk. Pár napot még ott is töltünk, csak aztán indulunk Jason anyukájához.
Ő sokkal nagyobb szeretettel fogad, igazán kedves nő. Elmesélünk neki is mindent…
-Én nem ellenzem, hogy a fiam megkezdje a saját életét, de nem zavarna, ha maradnátok. Édesanyád helyett is az anyád lehetnék, bőven van hely itt mindenkinek, és ha itt az idő, az unokákkal is segíthetnék. –mi-mi-mi?
-Oh nem…mi még nem tartunk ott. Nagyon kedves vagy Chan-sook, de nem élhetek vissza a vendégszereteteddel. Ha szeretnéd, a közelbe költözök, és nem viszem magammal Jasont, tudom, hogy mennyire fontos neked a fiad. –mondom kicsit szomorúan.
-Nem, dehogy. Erre semmi szükség. Én csak féltelek titeket, főleg téged Rani, hiszen minden gyermeknek szüksége van az anyai és atyai jó tanácsokra. Ezért is mondtam, hogy tekints engem pótmamádnak. Sok mindent taníthatnék neked, jobban megismerhetnéd a saját kultúrádat is, hiszen koreai is vagy. –igaz is…szinte semmit sem tudok Koreáról, pedig kis részt én is az vagyok. Jason is az, és a gyermekeink is azok lesznek…oh, de mikre gondolok? Chan-sook rossz hatással van rám. El is mosolyodom.
-Rendben van…akkor egy kis időre maradnék, de tényleg csak addig, míg nem találok, vagy találunk egy megfelelő, és közeli lakást, mert nem szeretnék alkalmatlankodni. –felállok, és meghajolok köszönetem jeléül.
-Jason, nagyon csendben vagy. –állapítja meg mosolyogva édesanyja, és mutogat valamit a fiának a szobája felé- Segíts a menyasszonyodnak berendezkedni a szobádba, addig én főzök nektek egy kis vacsorát. Ha megfőztem, lepihenek, nyugodtan egyétek csak meg az összest. –megfogja a kezemet- Isten hozott drága Rani. –mosolyogva köszönöm meg, aztán elkezdünk kipakolni.
-Az anyukád mindig ilyen korán fekszik le? –kérdezem az autónál Jasontól.
-Nem, ez…-kicsit elvörösödik.
-Mi az? –leteszem a dobozt, és várok a válaszra.
-Koreai hagyományok szerint, ha a férj hazahozza az ifjú arát, elhálják a nászéjszakát, –milyen szépen fogalmazol- és bár mi nem vagyunk házasok, az édesanyám szemében már összetartozunk. –szóval azért hagy magunkra, hogy…? Ez pont az otthoniak ellentétje…
-Értem. –mondom elpirulva, aztán adok Jasonnak egy puszit, és elindulok befelé.
Miután kipakolunk, úgy döntünk, hogy kimegyünk egy kicsit a kertbe. Nagyon jó idő van, és van a kertben egy kis tavacska, sőt egy kisebb medence is, amiben úszni lehet. Ezeket biztosan Jason építette már a saját fizetéséből…nagyon jó fiú, az anyja büszke lehet rá.
Miközben Jason úszik pár hosszt a medencében, én egy fáról figyelem őt.
-Rani, nem jössz be te is? –jön ki a vízből.
-Én…kicsit fázok. –odamegyek hozzá.
-Bemenjünk? –ahogy magához ölel, nagyot dobban a szívem.
-Ühüm…-nyögöm ki nagy nehezen, de nagyon zavarban vagyok.
Odabent lezuhanyozunk együtt. Mindketten nagyon zavarban vagyunk, én legalább is biztosan. A fürdőszobában túl sok a fény, és mindketten meztelenek vagyunk, de hiányoltuk volna egymás társaságát, ha megint külön-külön fürdünk le. Háttal állok Jasonnak, hogy annyira ne legyen zavarba ejtő, de így még inkább az, mert érzem a…
Fürdés után köpenyekbe bújunk, és úgy dőlünk le az ágyra csókolózni. Eszembe jut, amit Jason mondott…”elhálják a nászéjszakát”…valamit mondanom kell ezzel kapcsolatban.
-Jason…-szakítom meg a csókot.
-Igen? –néz rám.
-Nekem nem mennének bizonyos dolgok az édesanyád házában…úgy értem, hogy nagyon kínos lenne, ha mi…-nem akarom, hogy Chan-sook az én sikításaimra kelljen. Jó ég…
-Annyira aranyos vagy. –mi? Tényleg csak ennyi a válasz? Bár látom, hogy kicsit elpirult, de nevet is.
-Ne nevess, ez nem vicces! –elfordulok tőle, hogy kicsit duzzogjak.
|
| Garfield | 2011. 03. 16. 22:58:36 | #12322 |
 Karakter: Jason Kang
Most kinevet? Ne már…nem akartam, csak már nem volt idő zsepiért nyúlnom…
- Semmi baj, te ne haragudj… - mosolyog aztán kapok egy csókot, és közelebb húz magához - Jó volt, jobb, mint gumival… - ezt jó hallani nekem is jobb volt - És oda…ahová csak akarsz…Vagyis az arcomon kívül. – jajj Rani…most miért kell zavarba hoznod!?
- Nem akartam oda… - mondom piros arccal.
- Öhm…zuhany? – rendben…bólintok is, de elfelejtettem valamit…
- Végre igazán érezhettelek, nekem is nagyon jó volt. – súgom a fülébe, aztán adok ajkaira egy puszit.
És együtt megyünk fürdeni. Még soha nem fürödtem együtt nővel. Nagyon zavarban vagyok, de nagyon jó is, hogy vele állhatok a zuhany alatt. Annyira gyönyörű és nem is értem miért pont velem van, meg sem érdemlem…
Az ágyban még kicsit simizzük egymást mielőtt elaludnánk. Jó ez a romantikus összebújás is…annyira vágytam már egy ilyen gyönyörű, okos, megértő lányra…nagyon boldog vagyok vele.
Egyik reggel én készítek reggelit, mert mostanában Rani olyan fáradt. Sokat dolgozik, túlhajtja magát…aggódom érte.
Elé teszem a rántottát, de eltolja…
- Minden rendben? Nem lett jó? – kérdezem tőle.
- De, biztosan az, csak nem kívánom. – már étvágyad sincs…
- Beteg vagy? Olyan sápadt vagy, és gyengének tűnsz… - mondom aggódva.
- Azt hiszem…talán kiveszek egy szabadnapot. – mondja az asztalra könyökölve.
- Vagy akár egy szabad hetet, velem együtt, ugyanis nem hagylak egyedül. – nincs kifogás…beviszem a szobába az ágyra.
Máris telefonálok, hogy helyettesíteni kell minket a következő héten, aztán megnézem nincs-e láza, de semmit nem érzek.
- Mit érzel? - leülök mellé, megfogva a kezét.
- Émelygek, és elég gyenge is vagyok. – visszadől az ágyra. Várjunk csak…émelyeg, nem kíván bizonyos ételeket, inkább reggel van rosszul…csak nem…?
- Rani… - elengedem a kezét és a hasára csúsztatom a kezemet.
- Igen? Tudom, gyomorrontás. Talán jobban leszek, ha kihányom magamat. – nevet kínosan, bár én nem éppen erre gondoltam…
- És, ha egy…mi van akkor, ha ez nem egy gyomorrontás? – kérdezem tőle félve…
- Hanem mi? – hát…
- Egy kisbaba. – mondom…boldogan? Igen, valahogy boldoggá tesz a gondolat, hogy talán lesz egy kisbabám tőle.
- Egy baba? Egy gyerek bennem? De én nem…én nem tudom, hogy mit kell csinálni egy kisbabával. Amikor az öcsém született, elbújtam az asztal alá, nem bírtam nézni, ahogy sír, mert nem tudtam, hogy mi baja, és féltem. Mi van, ha állapotos vagyok? Mi lesz, ha az én kisbabám is sírni kezd, és nem tudom, hogy mit csináljak vele? Rossz anya lennék, én nem…nem készültem még erre fel. Utána kéne olvasni, és… - ne ess pánikba…megfogom kezeit és a szemébe nézek.
- Ha odabent tényleg a mi gyermekünk növekszik, nem csak te leszel ott neki, hanem én is. Nem kell egyedül csinálnod, és nem leszel rossz anya. Láttalak a táborban, nagyon jó anya lennél. – próbálom megnyugtatni.
- De azt mondtad, hogy vigyázol, és azt hittem, hogy… - én is azt hittem…
- Talán már túl későn vettem észre, hogy öhm… - ne haragudj…
- Hány százalék, hogy egy kicsi…tudod… - ne kérdezz ilyeneket, nem tudom.
- Nem tudom. Olyan gyorsan történt minden, éreztem, hogy…aztán meg, te is tudod. – félek megsaccolni is, ahogy most rám néz…
- Hány százalék, hogy az első löketnél még bennem voltál? A legkisebb, a legelsőnél… - kicsim ne legyél ilyen ideges…
- Te nem érezted? Nem tudom már, én igyekeztem kivenni, de olyan jó volt veled lenni, csak rád koncentráltam, és aztán…
- Hány…százalék? – vág a szavamba a kérdésével. Most biztos utál…
- Úgy… - először nyolcat mutatok, aztán nullát…szóval nyolcvan…
- Nyolc százalék? – nem, félre értettél…
- Nyolc…van… - mondom ki nagy nehezen.
- Nyolcvan?! – kérdezi kiabálva.
- Igen, de ne kiabálj… - ölelem magamhoz.
- El kell mennem nőgyógyászhoz. Ha nem vagyok terhes, akkor kérek injekciót, ami három hónapig véd. – ez azt jelenti, hogy…
- Nem akarod őt megtartani? – kérdezem alig hallhatóan.
- Dehogy is nem! Hogy kérdezhetsz ilyet? Attól a férfitól fogant, aki az életemet jelenti, a mi szerelmünk gyümölcse. Csak félek…félek mindentől, és attól is, hogy beleélem magam abba, ami nincs. Jobban belegondolva, örülnék, ha létezne ez a csöppség… - jobban hozzám bújik. Ez megnyugtat kicsit, szorosabban is ölelem magamhoz.
Délután el is megyünk az orvoshoz, hogy kiderüljön, lesz-e kisbaba. De sajnos sokat kell várni az eredményre. Rani nagyon ideges, nem bír nyugton ülni, még az én kezemet is elkezdi tördelni…ennyire félne attól, hogy terhes?
Mikor kész az eredmény, be akarok menni vele, viszont Rani egyedül szeretne menni, szóval kint várok rá. Most meg én őrülök meg az idegtől abban a pár percben, míg bent van.
- Nah? Pozitív? Gyerekünk lesz? – ültetem le gyorsan, mikor kijön.
- Nem. – komolyan?
- Nem? Nem lesz baba? – nem viccelsz?
- Tényleg nem. – adja a kezembe az eredményt…tényleg nem lesz baba. Pedig már úgy beleéltem magam… - Csak egy kicsit elcsaptam a pocakomat, de majd arra is kiváltok valamit. És kaptam szurit is, olyan 3 hónaposat. – értem…
Hazafelé kiváltjuk Raninak a gyógyszert a hasára. Mikor belépünk a lakásba, mosolyra húzódik a szám…
- Azért…egy kicsit jó volt azt hinni, hogy igazi család leszünk… - mondom halkan.
- Az apám megölt volna, ha házasságon kívül születik unokája, azt hiszi, hogy még mindig szűz vagyok. – neveti el - De azért nekem is jó volt ezt hinnem. Örültem volna annak a babának, bármilyen nehéz is lett volna. Nagyon szeretlek! – lóg a nyakamban.
- Én is szeretlek téged, de nem kéne ágyban lenned? – mert hát ugye beteg. De egy csókot azért még lop tőlem.
És lefekvés előtt elmegy a fürdőbe. Addig én megcsinálom az ágyat. Miközben ágyazok, meghallom, hogy bejön. Hátra nézek, és ott áll az ajtóban…
- Szép vagy…mint mindig. – mosolyodom el, ahogy látom, ő meg elpirult…édes…
- Köszönöm. Megvárlak, hogy lezuhanyozz, aztán gondoltam, hogy megbeszélhetnénk, hogy mit csinálunk az egy hétre kivett szabadságunkon, utána meg ágyba dughatsz. – jó ötlet.
Folytatom az ágyazást, és hátulról rám ugrik. Nem számítok rá, ezért mindketten az ágyra esünk, és kisebb birkózás alakul ki, mert fel akarok kelni, hogy elmenjek zuhanyozni, de Rani úgy néz ki ezt nem akarja. Hagyom lenyomni magam, mert még véletlenül sem akarok fájdalmat okozni neki, és úgyis beteg. A csípőmön ül és a kezeimet lefogva tartja a fejem fölött fölém hajolva. Kicsit zavarban vagyok, mert mellei ebben a pózban pár centire vannak az arcomtól…
- Valami baj van? – kérdezi mosolyogva.
- Öhm…semmi… - ideje kitörnöm a fogságból. Egy mozdulattal felülök, próbál ellenállni, de semmi esélye – Nincs semmi baj. – mosolyogva adok a nózijára egy puszit.
Fel akarok állni, de nem száll le rólam. Hmm…milyen játékos kedvében van valaki…
- Ne menjek fürdeni? – kérdezem mosolyogva. Szívesen itt maradok veled…
- De…menj csak… - háát, rendben…
Felállok, így lábait a derekam köré fonja, és így indulok el a fürdő felé. Kinyitom az ajtót, és leszáll…azt hittem jön velem.
Miután végeztem, bemászok mellé az ágyba. Adok finom ajkaira egy puszit, és átölelem. Jó éjszakát szerelmem…
- Nem beszéljük meg mit csinálunk a héten? – ohh…tényleg, elfelejtettem.
- Hát nem is tudom. Mihez lenne kedved? – kérdezem kíváncsian.
- Az utolsó hetünk itt, utána haza kell mennünk, szóval…
- Teljesen elfelejtettem, hogy haza fogunk menni. Annyira jó veled lakni. Nem keresünk otthon egy lakást vagy házat magunknak? – kérdezem, mire felül – Valami rosszat mondtam? – ülök fel én is.
- Nem, csak…
- Mi a baj? – ölelem magamhoz.
- Nem tudom mit szólnának hozzá a szüleim…hát még ahhoz, hogy lefeküdtem veled. – mondja egész halkan a végét.
- Értem. Akkor most csak koncentráljunk a következő hétre. Ne szaladjunk így előre. Szóval? Mit csináljunk? – mosolygok, hogy próbáljam oldani a hangulatát.
Megbeszéljük, hogy holnap összepakolunk és elmegyünk pár napra kirándulni. Szóval reggel a két táskát be is teszem a kocsiba, ülnék a volán mögé, de elkéri a kulcsokat. Mi? Vezetni akar? Na jó…végül is ő tudja hova akar vinni. Mindegy, csak vele lehessek.
Megérkezünk egy hegyhez, és ameddig van út csinálva, fel is megyünk. Utána gyalogolni kell. Kicsit aggódom, hogy itt hagyjuk a kocsit, mert hát mégiscsak egy kölcsön autó. Ha lesz valami baja, ki kell fizetni, de Rani megnyugtat, hogy sok túrázó szokta itt hagyni. Rendben, hát akkor indulás…felvesszük a táskákat és nekivágunk.
Olyan felszabadultnak látom itt a természetben. Butaságnak hangzik, de mintha haza tért volna. Ahogy őt figyelem, nem nézek a lábam elé, és meg is csúszom, esek is egy nagyot.
- Jason…jól vagy? – guggol mellém.
- Persze, csak elbambultam, nem figyeltem hova lépek… - mosolygok.
- Ugye milyen szép itt minden? – kérdezi csillogó szemekkel. Nagyon aranyos…
- Igen. Gyönyörű… - az arcára simítom a kezemet és megcsókolom.
- Én a tájra gondoltam. – mosolyog rám.
- Jah…igen, az is nagyon szép. – azért megnézi a térdemet nincs-e komoly baja, de csak egy horzsolás. Kapok egy puszit és megyünk tovább.
Tényleg nagyon jó itt vele. Bár elég messze van az a ház, ahova vinni akar. Vagy…nincs is semmiféle ház? Igazából nem volt szó házról…de azért remélem lesz. Út közben megállunk egy tónál, hogy itt megnézzük a naplementét, mert innen nagyon szép. Legalábbis ezt mondja, én nem tudom…Ölelkezve ülünk, és nézzük a lemenő napot, néha vízre is rápillantok, olyan tiszta…Nem is tudom honnan ismer ilyen szép helyeket…
- Elég sötét van…nem megyünk tovább? – mikor már lement a Nap.
- Hova? – szóval ide jöttünk?
- Azt hittem lesz itt valahol egy kis ház. – magyarázom.
- Csak nem félsz a szabad ég alatt aludni? – hát…
- Nem, dehogy… - elkezdi leteríteni a hálózsákokat de… - Miért rakod olyan messze egymástól? – nem lesz ez így jó…
- Te nem félsz, igaz? – nevet.
- Jó, még sosem kirándultam így. Talán egy kicsit…
- Majd én vigyázok rád. – átöleli a derekamat és megcsókol – Gyere mosakodjunk le. – leveszi a fölsőjét.
- Mit csinálsz!?
- Hát…itt a tó…tudod, mint annál a zuhogónál… - mosolyog.
- De én nem hoztam fürdőgatyát. – tudtommal te sem fürdőruhát.
- Nem is kell… - leveszi a nadrágját, és a melltartóját, én meg lefagyok, csak állok és nézem. Egy igazán szexi tangában indul el a víz felé – Jason… - szól már a vízből.
- Megyek… - a boxerembe megyek be a vízbe – És ha valaki meglát minket? – kérdezem körbenézve.
- Nincs itt senki rajtunk kívül. Lazulj már el egy kicsit… - úszik elém a mellkasomig érő vízben és hozzám simulva áll fel.
Nyelek egy nagyot, aztán csak sikerül kicsit ellazulni. Már romantikusnak érzem ezt a kis lubickolást. Aztán nem sokkal később kimegyünk a vízből, mert tüzet is kell rakni estére. Szedünk száraz ágakat és Rani pár perc alatt csinál tábortüzet. Én nem értek ezekhez…csak nézem mit csinál. Leülök az egyik hálózsákra, és nézem a tüzet. Egy kis pokróccal jön kicsi szívem és ránk teríti miközben leül mellém. Magamhoz ölelem és egy csókot hintek a homlokára. Üldögélünk, összefonjuk a kezeinket, nézzük a tüzet, néha adok neki egy-egy puszit, aztán…
- Mi volt ez a hang? – kérdezem ijedten összerándulva.
- Itt vagyok, nem kell félned… - simogatja meg az arcomat, és húz le magához, hogy egy lágy csókot hintsen ajkaimra.
- Ennek fordítva kéne lennie… - mondom kicsit durcásan.
- Jason, nem kell mindig megvédeni. Különben is olyan aranyos vagy… - bújik hozzám.
- Rani… - nem is tudom hogy kérdezzem meg…
- Igen? – néz rám.
- Olyan nagy ez a hálózsák…nem alszunk benne ketten? – kérdezem zavartan.
- Ha nagyon szeretnéd. – mosolyog a nyakamba csókolva, aztán befekszem a zsákba.
Ahogy befekszik mellém, a tűz fényében olyan gyönyörűnek látom, eddig is szépnek láttam, de most…hírtelen…nem is tudom rám tört egy érzés…kívánom. Fölé támaszkodom és finoman végig csókolom nyakának édes ívét. Aztán következik egy csók, ami egyre szenvedélyesebbé válik, lassan a ruhák is lekerülnek és egy csodálatos szeretkezéssel zárjuk az éjszakát. Én utána el is alszom, viszont még sötét van, mikor felébredek. Ül és a tüzet nézi.
- Miért nem alszol szívem? – ülök fel hozzá és húzom magamhoz.
- Csak őrzöm a tüzet… - aha…
- És min gondolkodtál? Nem tudsz becsapni… - temetem az arcomat a nyakába.
|
| Saya | 2011. 01. 05. 23:52:01 | #10295 |
Karakter: Rani Payas
-Kicsim…-feláll, majd letérdel előttem –Egyáltalán nem látlak másnak. Ne butáskodj…-megsimogatja az arcomat és átölel –Szeretlek! Azért kérdezted, mert te másnak látsz? –oh nem.
-Nem, dehogy. –arcára csúsztatom a kezét, hogy megcsókolhassam. Alig, hogy véget ér az első csók, követi a második. Ezek a legjobb pillanatok.
Azért sikerült leszedni az asztalt. Elmosogatunk, elpakolunk, szép rend is lesz hamarosan.
A pakolás után úgy döntök, hogy elmegyek fürdeni. Jól fog esni, kicsit ellazít.
Már pont jövök ki, mikor Jasonba ütközöm az ajtóban. Be akart jönni?
Végig simít a karomon, aztán ő megy be. Na jól van, ez sem derül most ki.
Az ágyban fekszem, mikor Jason is megjelenik egy szál alsónadrágban. Befekszik mellém, fölém támaszkodik, és ad egy édes kis csókot. Csak ennyi? Visszahúzom őt egy újabb csókra, mert ez az előbbi semmi sem volt nekem.
Viszont neki még ennyi sem elég, mert combomon érzem meg simogató kezét. Nem tolom el, inkább hagyom, hogy a csók is szenvedélyesebbé váljon. Már a nyakamat csókolja, mikor újra teljesen alá kerülök, aztán megint ajkaimat.
Olyan jól esik teste melege, simogatásai, és hogy a nyakamat szívogatja, hogy végig karmolok a hátán, de csak egész gyengéden. Leveszi rólam a hálóinget, aztán rám néz. Hízelgő, de egyben zavarba ejtő is ez a pillantás.
Újra megcsókol, de most már kicsit én is aktívabb üzemmódba kapcsolok, mert megpróbálom levenni róla a boxert, de Jason jobbnak látja segíteni, mert kicsit már nagyon izgalmi állapotban van. Megváltoztatva a pozíciót, én kerekedek fölé. Előbb csak megcsókolom, aztán mellkasán és hasán simítok végig. Jason fel akarna ülni, de inkább én hajolok meg hozzá és csókolom meg. Így nem igazán tudok sok mindent csinálni, de azért a csípőm mozgásából azt érzem, hogy sikerül elérni a teljes merev állapotot.
Jason türelmetlenül húzza el útjából tangámat, és csúszik lassan belém. Sokkal kellemesebb érzés, mint először. Nem is fáj, csak még szokatlan. Talán ezért vár ő is, hogy megszokjam, és csak aztán kezd mozgásba, miközben combomat vagy keblemet markolássza.
Egyszerűsítünk a helyzeten, lekerül a bugyim, aztán ő kerül dominánsabb pozícióba, de nem bánom, mert így felettem helyezkedve nagyobb figyelmet fordíthat melleimnek. Nagyon jó érzés, mikor mellbimbómmal kezd játszani, főleg, mikor meg is szívja. Jason elhelyezkedik, de aztán nem mozdul. Mi lehet a baj?
-Baj van? –kérdezem.
-Nincs óvszer…-ez nem lehet igaz…Ez lenne a második alkalom, hogy élesített fegyverrel hagyom ott. Ezt egyszerűen nem tehetem, és én is úgy szeretnék vele lenni.
-Majd vigyázol…-jobb ötletem most úgy sincs. Lehúzom magamhoz egy csókra.
Újra magamban érzem, ami egy nyögésre késztet. Az egyre gyorsuló tempó alatt tovább simogat és csókol, én meg dereka köré fonom lábaimat, ami mindkettőnk számára nagyobb élvezetet jelent. Nekem éppen elég talán egy percecske ebben a pózban, és el is megyek. Még ez is jobb, mint múltkor, tényleg nagyon jó…
Érzem Jasonon is annak a bizonyos dolognak az előjelét, és már szólnék is, hogy vegye ki, de nem kell, megteszi ő. Mondjuk szólni sem lehet hozzá, mert a továbbiakban is segítettem volna neki, de ő megoldja, vagyis…Ohh…
-Ne haragudj, én…-zsebkendővel kezdi el törölgetni a hasamat. Ne nevess Rani, ne nevess! De muszáj, nem bírom ki az arcát nézve.
-Semmi baj, te ne haragudj…-mosolyogva csókolom meg, és húzom kicsit közelebb magamhoz, mikor végez. –Jó volt, jobb, mint gumival…-vallom be pirult arccal- És oda…-ha nem mondom ki is érteni fogja? –ahová csak akarsz…Vagyis az arcomon kívül. –az nem lenne túl jó, de minek mondtam ki?
-Nem akartam oda…-oké, legalább nem csak én vagyok zavarban.
-Öhm…zuhany? –ha már úgy is velem akart először is zuhanyozni…Bólint, így magamra terítve a köntöst indulnék el, de…
-Végre igazán érezhettelek, nekem is nagyon jó volt. –súgja fülembe, majd kapok egy pici puszit a számra. Megnyugvás volt számomra ez a mondat, féltem, hogy az apró incidens miatt nem élvezte igazán. Örülök, hogy nem nekem lett igazam.
Amint végzünk a fürdőszobában, ágyba bújunk. Leírhatatlanul jó mellette feküdni, olyan nyugalmat áraszt az egész pillanat. Nyugalom…igen, nyugodt és boldog vagyok, mióta ismerem őt. Egy darabig még fent vagyunk, hogy élvezzük egymás társaságát. Jason a hajammal játszik, én meg a mellkasát simogatom, minden olyan romantikus, pedig ezek csak apró dolgok, most mégis ezektől az apróságoktól érzem teljesnek az életemet.
Pár nap múlva az egyik reggel igen nehezen indul. Mostanában sokat dolgozom, a stresszre és a hajtásra fogom szédelgésemet és gyengeségemet, az ágyból is alig bírok kikelni. A reggelihez sincs sok kedvem, émelygek, ha csak a rántottára nézek. Elcsaptam volna a gyomromat? Valószínűleg, hisz ezek a tipikus tünetek.
-Minden rendben? Nem lett jó? –kérdezi Jason reggeli közben, mikor odébb tolom a tálat.
-De, biztosan az, csak nem kívánom. –mosolygom rá kedvesen.
-Beteg vagy? Olyan sápadt vagy, és gyengének tűnsz… –ennyire látszik?
-Azt hiszem…talán kiveszek egy szabadnapot. –sóhajtva az asztalra könyökölök, mert még ülni is fáradt vagyok.
-Vagy akár egy szabad hetet, velem együtt, ugyanis nem hagylak egyedül. –mielőtt bármit is mondhatnék, bevisz a hálóba, majd telefonál, hogy kerítsenek helyetteseket a helyünkre. Megnézi a hőmérsékletemet is, de nincs lázam.
-Mit érzel? –ül az ágy szélén a kezemet szorongatva.
-Émelygek, és elég gyenge is vagyok. –visszadőlök a párnákra, mert így sokkal jobb, de Jason kezét nem eresztem.
-Rani…-elengedi a kezemet, aztán a hasamra csúsztatja.
-Igen? Tudom, gyomorrontás. Talán jobban leszek, ha kihányom magamat. –nevetek kínosan, de ő még mindig csillogó szemekkel néz rám, mintha egy másik világban lenne.
-És, ha egy…mi van akkor, ha ez nem egy gyomorrontás? –hm? Mire célzol?
-Hanem mi? –nekem is elárulhatnád, hogy én is tudjam.
-Egy kisbaba. –Úristen! Ezt komolyan gondolja? Nem, biztosan csak viccel…de az arca nem azt tükrözi.
-Egy baba? Egy gyerek bennem? De én nem…én nem tudom, hogy mit kell csinálni egy kisbabával. Amikor az öcsém született, elbújtam az asztal alá, nem bírtam nézni, ahogy sír, mert nem tudtam, hogy mi baja, és féltem. Mi van, ha állapotos vagyok? Mi lesz, ha az én kisbabám is sírni kezd, és nem tudom, hogy mit csináljak vele? Rossz anya lennék, én nem…nem készültem még erre fel. Utána kéne olvasni, és…-megfogja mindkét kezemet, és mélyen a szemembe néz.
-Ha odabent tényleg a mi gyermekünk növekszik, nem csak te leszel ott neki, hanem én is. Nem kell egyedül csinálnod, és nem leszel rossz anya. Láttalak a táborban, nagyon jó anya lennél. –kicsit megnyugtatnak a szavai, de…
-De azt mondtad, hogy vigyázol, és azt hittem, hogy…-most akkor…?
-Talán már túl későn vettem észre, hogy öhm…-nem-nem-nem, csak ezt ne mondd!
-Hány százalék, hogy egy kicsi…tudod…-nézek rá a válaszra várva.
-Nem tudom. Olyan gyorsan történt minden, éreztem, hogy…aztán meg, te is tudod. –jaj, ne dadogj ilyen fontos kérdésnél.
-Hány százalék, hogy az első löketnél még bennem voltál? A legkisebb, a legelsőnél…–kezdek ideges lenni.
-Te nem érezted? Nem tudom már, én igyekeztem kivenni, de olyan jó volt veled lenni, csak rád koncentráltam, és aztán….
-Hány…százalék? –ne akard, hogy újra kérdezzem. Nem látod, hogy megőrülök?!
-Úgy…-először nyolcat mutat az ujjaival, aztán összeszorítja az öklét.
-Nyolc százalék? –fura egy válasz. Mondhatott volna kerekebb számot, például 5, vagy 10.
-Nyolc…van…-mimimi???
-Nyolcvan?! –kérdezem hangosabban.
-Igen, de ne kiabálj…-nyugtatgat, és magához is ölel.
-El kell mennem nőgyógyászhoz. Ha nem vagyok terhes, akkor kérek injekciót, ami három hónapig véd. –a gyerekemnek nyugodt háttér kell, nem vándorcirkusz, amiben most élünk.
-Nem akarod őt megtartani? –kérdezi nagyon halkan.
-Dehogy is nem! Hogy kérdezhetsz ilyet? Attól a férfitól fogant, aki az életemet jelenti, a mi szerelmünk gyümölcse. Csak félek…félek mindentől, és attól is, hogy beleélem magam abba, ami nincs. Jobban belegondolva, örülnék, ha létezne ez a csöppség…-jobban hozzá bújok, és érzem, hogy ő is erősebben ölel. Egy kiteljesült boldogság kapujában állunk?
Délután elmegyünk egy nőgyógyászhoz. Egy egyszerű, de mivel kórházban végzett, teljesen megbízható tesztet csináltatok. Persze az eredményt nem kapom készhez abban a percben, és mivel sokan is vannak, 1-2 órát biztosan várni kell rá.
Ez idő alatt hol idegesen dobolok a lábammal, hol kezemet tördelem, hol meg Jasonét.
Egyedül megyek be az eredményért, jobbnak látom, ha előbb én szembesülök vele, és csak aztán Jason, hogy legyen ideje felkészülni. Mikor aztán az orvosnál végzek, Jasont is szembesítem a kapott eredménnyel.
-Nah? Pozitív? Gyerekünk lesz? –ültet le gyorsan, miközben a papírokat nézi.
-Nem. –megrázom a fejemet.
-Nem? Nem lesz baba? –kérdez rá újra, mintha arra várna, hogy azt mondjam, csak vicceltem.
-Tényleg nem. –a kezébe nyomom a papírt, amin ott van fekete-fehéren, hogy negatív lett a teszt eredménye, vagyis nem vagyok terhes. –Csak egy kicsit elcsaptam a pocakomat, de majd arra is kiváltok valamit. És kaptam szurit is, olyan 3 hónaposat. –ha még emlékszik rá, de gondolom, hogy igen.
El is indulunk, hazafelé kiváltjuk nekem a gyógyszereket, bár már sokkal jobban vagyok, csak a gyengeség maradt meg.
-Azért…egy kicsit jó volt azt hinni, hogy igazi család leszünk…-mondja halkan és mosolyogva, mikor belépünk a házba.
-Az apám megölt volna, ha házasságon kívül születik unokája, azt hiszi, hogy még mindig szűz vagyok. –nevetem el a dolgot, bár kicsit zavar, hogy a szüleim nem tudnak a kapcsolatunk mélységéről –De azért nekem is jó volt ezt hinnem. Örültem volna annak a babának, bármilyen nehéz is lett volna. Nagyon szeretlek! –csimpaszkodom a nyakába.
-Én is szeretlek téged, de nem kéne ágyban lenned? –oh mi ez a szigor? Hát már egy puszit sem kapok? Teszek róla, hogy igen, és megcsókolom.
Mikor sikerül végeznem a fürdőben és a hálóingemet is felvenni, bemegyek a hálóba, ahol már Jason ágyaz. Egy darabig csak csendben nézem, aztán halványan elmosolyodom, mikor rám néz.
-Szép vagy…mint mindig. –ezzel az egyetlen mondatával sikerül zavarba hoznia.
-Köszönöm. Megvárlak, hogy lezuhanyozz, aztán gondoltam, hogy megbeszélhetnénk, hogy mit csinálunk az egy hétre kivett szabadságunkon, utána meg ágyba dughatsz. –mosolygom rá, aztán hátulról a nyakába ugrok, mint egy rossz kisgyerek.
|
| Garfield | 2011. 01. 02. 00:40:32 | #10215 |
Karakter: Jason Kang
- Jason, ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – közelebb jön és végig simít az arcomon.
- De ez…semmi-semmi. – nevetem el magamat zavaromban. Nem mondhatom el neki, hogy mi járt az előbb a fejemben…
- Jason… - ajj…
- Csak azt néztem, hogy olyan gyönyörű vagy ma is. – nem, nem tudom elmondani…ég az arcom…
- Köszönöm. – kapok egy puszit, ami még jobban beindítja a fantáziámat… - Mire gondolsz? – hajamba túrva simul hozzám. Oké…
- A tegnap estére. – kicsit elpirul, aztán elkezdünk csókolózni…annyira hevesen, hogy észre sem veszem, hogy az íróasztal felé vesszük az irányt.
- Várj… - tolja el magát az asztol, én meg rögtön kapcsolok, hogy mit csinálok és elengedem.
- Ne haragudj, csak…meg akartalak csókolni. – uhh…nagyon zavarban vagyok…
- Akkor haragszom meg, ha nem csókolsz meg újra. – és visszahúz magához, hog megcsókoljam. A nagy hévben felültetem az asztalra, és simogatom ahol csak érem.
- Az ajtó… - nyögi, mikor nyakára térek át. Annyira finom…
- Be van zárva. – súgom a fülébe, és újra nyakát veszem célba. De…a francba, mit csinálok?? - Bocsánat, nem tudom, hogy mi van velem. – veszek a mély levegőt, hogy csillapítsam magamat…
- Én sem tudom, hogy mi ütött belém, de…de a tegnap este vízválasztó volt, és azóta csak a csókjaidra és ölelésedre vágyom. – ez a mosoly…
Újra egymásnak esünk, és azon veszem észre magamat, hogy a nadrágom kigombolva, és Rani szoknyája feltolva…Ezt nem lenne szabad, de…egyszerűen nem bírok leállni. Itt és most akarom! Letolja a nadrágomat, és a finom csókoktól és simogatásoktól mindketten kellőképpen felizgultunk. Lassan hatolok Raniba…ahhh…
- Jason! – lök el hírtelen magától, és észhez térek. Jason…az irodában vagytok, és…áhh…nem vagyok normális - Bocsáss meg, de…nem is tudom, hogy mit mondjak. De ez így nem jó. – mondja, közben visszaveszi a tangáját - Most hazamegyek. – én is próbálok a lehető leggyorsabban felöltözni, bár kicsit nehéz így…
- Ne haragudj rám… - mondom zavartan, nem akartam…vagyis de, épp ez a baj… - Hazaviszlek, jó? – ez a legkevesebb…
- Nem kell. Fejezd csak be ezt a kis munkát…Szia! – kapok az arcomra egy puszit és már itt sincs…
Magamra zárom az ajtót és lehuppanok a kanapéra. Most tuti haza fog menni…miért maradni itt velem? Megijesztettem…pedig nem akartam. Veszek pár mély levegőt, és gondolatelterelésként nekiállok a maradék munkának. Hamar végzek, és mehetek is. Út közben veszek egy vörös rózsát, hogy kiengeszteljem…Remélem oda tudom adni neki…
Benyitok az ajtón, és itt áll előttem, azonnal megnyugszom és elmosolyodom.
- De jó, hogy itt vagy. – mondom mosolyogva.
- Hol lennék? – meg akar ölelni, de várj csak…
- Féltem, hogy a szüleidig meg sem állsz… - háta mögül tartom elé a rózsát - Nem akartam, hogy megszúrjon…
- Köszönöm. – megfordul és megcsókol - Ne butáskodj, nem haragszom rád. Felejtsük el, jó? – rendben, bólintok.
Az asztal megterítve, finom illatok a levegőben. És nem csak az illatok finomak, de a vacsi is. Viszont Rani olyan furcsa, nagyon figyelmes. Mindig figyelmes, de most különösen az…meg nagyon csendben van. Nem ilyen szokott lenni…még mindig az irodában történteken gondolkozik?
- Rani, olyan csendben vagy. – talán elmondja mire gondol…
- Igen, mert… - kezd bele, de megrázza a fejét.
- Mert? Fejezd be, kérlek. – gyerünk…
- Ugye szeretsz még? Nem akarom, hogy kiszeress belőlem, vagy csalódnod kelljen. Én nagyon szeretlek téged, ugye tudod? Most másnak látsz? – hogy mi? Rani…
- Kicsim… - felállok és letérdelek előtte – Egyáltalán nem látlak másnak. Ne butáskodj… - megsimogatom az arcát, és átölelem – Szeretlek! – mosolygok rá, de… - Azért kérdezted, mert te másnak látsz engem? – kérdezem kicsit félve a választól.
- Nem, dehogy. – arcomra simítja a kezeit és megcsókol.
Amikor megcsókol, olyan, mintha megszűnne a külvilág. Csak ő létezik…ha akarnék sem tudnék másra figyelni. Lassan nyitom fel a szemeimet, mikor megszakad a csók. Visszahúzom magamhoz, még egy csókra, aztán elkezdjük leszedni az asztalt. Elpakolunk, aztán Rani elmegy fürdeni, én meg…hát, azon töröm a fejemet, hogy vajon mi lenne, ha utána mennék. Még sose fürödtem senkivel…Elsétálok az ajtóig, de aztán vissza a nappaliba. Mikor másodjára megyek az ajtóhoz, és nyomnám le a kilincset, pont jön ki egy törölközőben. Elkapom a kezemet és elpirulva nézek rá. Végig simítok a karján, aztán bemegyek a fürdőbe. Veszek egy langyos zuhanyt és csak egy boxert veszek fel, mert melegem van…
Befekszem Rani mellé, és fölé támaszkodva adok ajkaira egy jó éjt puszit. De úgy néz ki ő többet szeretne, mert meglepetésemre visszahúz magához, csókot követelve. Rendben…gyengéden csókolom, aztán azon veszem észre magamat, hogy közben combján simítok végig. Kezdünk nagyon belemerülni a csókba…fölé mászok és nyakának ívét csókolom végig, aztán vissza a finom ajkakhoz. Most valahogy sokkal egyszerűbbnek és könnyebbnek tűnik az egész. Nem gondolkozom, csak csinálom. Karomon keresztül eljut simogatásával a hátamhoz, amit finoman végig is karmol, mikor kicsit megszívom nyakán puha bőrét. Lassan veszem le róla a hálóinget és máris csak egy ruhadarab van rajta. Muszáj megállnom és megnéznem az alattam lévő gyönyörű testét…mindketten el is pirulunk kicsit.
Miközben újra megcsókolom Rani kicsit lejjebb tolja a boxeremet, de várj ez így nem lesz jó…segítek neki balesetmentesen levenni magamról, mert már eléggé izgalmi állapotban van férfiasságom. Hanyatt dönt és rám mászva csókol meg. Felül rajtam mellkasomon és hasamon végig simítva. Fel akarok ülni hozzá, de visszadönt, és rám dőlve csókol meg újra. Csípőjét mozgatva varázsolja még keményebb merevedésemet…
Mikor már nagyon nem bírom, félrehúzom a tangáját, és lassan hatolok be. Kicsit várok, aztán elkezdek mozogni hol combját, hol mellét markolászva.
Lassan lemászik rólam, és levesszük róla a fehérneműt. Gondolom kényelmetlen volt így…Fölé mászok, és melleit kényeztetem kicsit…csókolgatom, mellbimbóját járom körbe nyelvemmel, még meg is szívom…Imádom a nyögdécseléseit és a sóhajait…Fölé magasodom, és bejáratához illesztem magamat és ekkor esik le, hogy nincs nálam óvszer…
- Baj van? – érdeklődik Rani.
- Nincs óvszer… - mondom röviden. Kicsit hezitál, aztán…
- Majd vigyázol… - lehúz magához, és megcsókol.
De ezzel mit akart most? Mire vigyázok? Ohh értem…rendben, próbáljuk meg.
Lassan újra behatolok, és belenyög csókunkba. Egyre gyorsabb tempót diktálok, közben nem győzöm csókolgatni és simogatni…Derekam köré fonja lábait, így jobban el tudok merülni benne. Nem is kell sok, hogy Rani hangosan nyögve élvezzen el, én meg óvatosan, mégis gyorsan húzódom ki belőle, hogy nehogy…szóval ne belé…Ahogy kint van és rámarkolok, már el is megyek…Fölötte támaszkodva fújom ki magamat kicsit, aztán…
- Ne haragudj, én… - zsepivel kezdem letörölni hasáról a…
|
| Saya | 2010. 12. 07. 22:18:01 | #9685 |
Karakter: Rani Payas
Combomon és oldalamon keresztül eljut mellemhez is. Furcsa érzés, hogy csókolózás közben még simogatja is, de furcsán jó. Minden porcikámat bejárja csókjaival, aztán újra megcsókol.
Mikor érem, hogy combom belső felét simogatja, kicsit gyorsabban kezd verni a szívem. Lehet, hogy ettől az izgalomtól kicsit kényelmetlenebb, mikor Jason ujjával hatol belém. Persze nagyon figyel rám, szinte agyon puszilgat, hogy ellazuljak.
Pár pillanat, és lejjebb ereszkedik, először csak combjaimat csókolgatja, majd nyelve tör utat magának bennem. Először nem akartam, hogy ezt csinálja, de most, hogy idáig eljutottunk…
Egyre jobban élvezem, fojtott nyögéseim egyre hangosabbá válnak, miközben Jason fejét simogatom. Lehet, hogy már túlságosan is élvezem?
-Jasonh…-marok közben a vállába.
Fölém mászva csókolgat mindenhol, majd ajkaimat is. Aztán…
-Ne mozdulj, egy perc…-most hova megy?
Kis idő múlva visszatér, és szomorúan ül le az ágyra. Próbálom megtudni, hogy mi lehet a baj, ezért mögé térdelek, végig simítok a hátán, és nyakába csókolok.
-Mi a baj? Mégsem szeretnéd? –nem vagyok elég jó, vagy fél?
-De, nagyon, csak…hát…nem találom a…-ohh, szóval ez a baj?
-Ezt keresed? –megmutatom neki, hogy már nálam van az óvszer.
-Igen! –máris ledönt az ágyra.
A szenvedélyes csók és ölelés után Jason a nyakamra tér át megint, miközben kiveszi a kezemből az előbb keresett dolgot. Kicsit nehezen, de sikerül felhelyeznie. Még magamnak is alig vallom be, de jobban felizgatott, ahogy az előbb néztem ezt a műveletet. Ég az arcom.
Még egy picit csókolózunk, közben Jason kényelmesen elhelyezkedik a lábaim között. Simogatom őt, hogy tudja, készen állok. Nagyon lassan csúszik belém, de még így is fáj egy kicsit. Nem olyan rossz, mint azt elképzeltem, de egy kicsit azért érzem. Jasonba marok akaratlanul is, remélem, hogy nem haragszik.
-Nagyon fáj? Hagyjuk abba? –miért kell ilyeneket kérdeznie? És miért veszi ki, ha végre már túl vagyunk a nehezén? –Próbáljuk valahogy máshogy, vagy máskor? –inkább megmutatom, hogy mit akarok
Lehúzom magamhoz és megcsókolom. Nem adok sok időt a meglepettségre, fordítok a helyzeten, és úgy csókolom tovább. A nyakát csókolgatom és szívogatom, hogy felkészüljünk mindketten. Felülök és a szemébe nézek. Jason is mutat egy kis aktivitást, combomról fenekemhez vándorol a keze, majd ő is felül és megcsókol, miközben a fenekemet markolássza.
Elérkezettnek látom az időt arra, hogy igazából a lényegre térjünk. Lassan ülök, és fogadom magamba férfiasságát. Már most sokkal jobb érzés, mint az előbb. Egy pillanatra muszáj megállnom és szoknom a helyzetet. Jason vállára hajtom a fejemet, amit ő azzal viszonoz, hogy simogatni kezdi a hátamat, közben vállaimat puszilgatja. Tényleg nagyon figyelmes, minden mozzanatra figyel. Sokszor hallom, hogy azt mondja „szeretlek”, aminek hatására még jobban ellazulok.
Lassú, lovagló mozgásba kezdek. Jason is erősebben markolja lábaimat, vagyis neki is biztosan jó. Szépen lassan és fokozatosan mozgok egyre gyorsabban, és sokkal könnyebben is. Csókolózunk, simulunk és öleljük a másikat. Sosem gondoltam volna, hogy egy szeretkezés kaphat ennyi romantikát.
Jason viszont egy ponton magához ragadja az irányítást, ledönt, és úgy folytatja a mozgást. Tényleg nagyon jól csinálja, mert pár perc után akaratomon kívül, de felsikítok Jason hátába marva. Még sosem éreztem ezt a leírhatatlanul jó érzést, amit orgazmusnak hívnak. Szerelmem…köszönöm, hogy a mennybe repítettél.
Pár lökés után ő is felnyög, és elélvez, majd megcsókol, és mellém heveredik. Mellkasára fekszem, úgy hallgatom, ahogy zakatol a szíve.
-Köszönöm…annyira szeretlek! –súgja, miközben szorosan ölel.
Reggel arra ébredek, hogy Jason puszilgat. Mosolyogva ülök fel magamhoz húzva a takarót.
-Jó reggelt! –mosolyogva adja kezembe a csészét. Máris jó, hogy itt vagy velem.
-Jó reggelt! Köszönöm. –a reggeli kávé és összebújás után sajnos készülnünk kell, mert ma dolgozni kell mennünk
Együtt megyünk, Jason még a kocsiban is fogja a kezemet. Mikor megérkezünk, még egy hosszú csókot váltunk, egy utolsó puszi az ajtóban. Már pont indulna, de még megfogom a kezét.
-Szeretlek…-nem bírtam elengedni, hogy ezt ne mondjam ki megint.
-Nagyon szeretlek! –ölel magához. Kapok még egy puszit, aztán irány a munka.
Még szinte el sem kezdem, de jön a hír, hogy Jasonnak kell ma segítenem. Nagyon örülök neki, repülök is hozzá. Mikor beérek, és csukom az ajtót, megölel hátulról. De jó így érkezni.
-Azt mondták, engem akarsz segítségnek. –mosolygom.
-Én mindig téged akarlak. –megcsókol- Viszont tényleg szükségem van a segítségre…
Örülök neki, hogy Jasonnal dolgozok, vele a legkönnyebb, és nem csak azért, mert szeretem, hanem, mert fél mondatokból megértjük egymást. Viszont egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Jason elbambulva bámul. Persze nem túl sokáig, de én akkor is láttam.
Csak nézem, hogy mond-e valamit, de csak nem akar.
-Valami baj van? –kérdezem tőle.
-Nem…nincs semmi baj. –mondja mosolyogva.
-Mitől vagy ilyen feszült? Ha a tárgyalás miatt…-azért nem kéne.
-Nem. –vág közbe- Csak…mindegy…-most tényleg zavarban van? De mitől?
-Jason, ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? –lépek közelebb, hogy megsimogassam az arcát egy kedves mosoly alatt.
-De ez…semmi-semmi. –már megint elneveti a dolgot. Ezt általában akkor szokta, ha olyan téma kerül szóba, mint a…Micsoda? Ugye nem, vagy mégis?
-Jason…-te is tudod, hogy nem hagylak békén, míg nem beszélsz.
-Csak azt néztem, hogy olyan gyönyörű vagy ma is. –mondja kicsit elpirulva.
-Köszönöm. –adok egy puszit a szájára, de látom, hogy még mindig gondolkodik valamin- Mire gondolsz? –ujjaimmal lágyan túrom szét haját, úgy simulok hozzá kicsit közelebb, hátha így elárulja.
-A tegnap estére. –oh. Most kicsit zavarba jöttem.
Főleg, hogy akaratlanul is csókolózni kezdünk, ami egyre szenvedélyesebb lesz. Már azt veszem észre, hogy az asztalig botorkáltunk, aminek neki ütközöm.
-Várj…-hátra teszem a kezem, hogy eltoljam magam a bútortól, mire Jason el is enged.
-Ne haragudj, csak…meg akartalak csókolni. –magyarázkodik kisfiús szégyellőséggel.
-Akkor haragszom meg, ha nem csókolsz meg újra. –húzom vissza magamhoz.
És bár tényleg csak csókra vágytam, valahogy mégis felkerülök az asztalra, és a csók mellé még simogatást is kapok.
-Az ajtó…-szólalok meg, mikor kicsit a nyakamba csókol.
-Be van zárva. –súgja fülembe, majd újra nyakamra tér át, de csak egy pillanatra, mert újra lefagy. –Bocsánat, nem tudom, hogy mi van velem. –vesz egy mély levegőt, valószínűleg nyugtatni akarja magát ezzel is.
-Én sem tudom, hogy mi ütött belém, de…de a tegnap este vízválasztó volt, és azóta csak a csókjaidra és ölelésedre vágyom. –mosolygom.
Tudom, hogy ez egy munkahely, és, hogy nem helyes ezt csinálni, de tíz perc alatt eljutunk addig, hogy Jason feljebb tolja a szoknyámat, én meg lentebb húzom nadrágján a cipzárt.
Mindkettőnk erősen tiltakozik a dolog ellen fejben, de ez az egész helyzet akkora izgalommal tölt el, hogy nem bírunk leállni. Ráadásul az egész dolog teljesen más, mint tegnap volt. Sokkal ösztönösebb, nem kell görcsölni, hogy vajon mi jó vagy nem jó a másiknak, mert tegnap sok minden kiderült.
Akarom, akarom, akarom…megengedek neki bármit, amit csak szeretne…
Pár perc alatt eljutunk arra a szinte, ahonnan nincs visszaút, hála a simogatásoknak, mindketten lázban égünk a másik iránt. Csak folynak az események tovább, aztán…
-Jason! –jobb később felébredni, mint soha. Komolyan egy asztalon kell szeretkeznünk, és főleg óvszer nélkül? Abban a pillanatban, ahogy lassan belém hatol, megszólal a vészcsengő, és ellököm magamtól. Rosszul érzem magam miatta több okból kifolyólag is, de főként azért, mert biztosan sikerült megbántanom őt.
-Bocsáss meg, de…nem is tudom, hogy mit mondjak. De ez így nem jó. –egy értelmes mondat nem jön ki a számon, miközben tangámat veszem vissza. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Egészen más lett volna, ha ez otthon történik, már nem is fájt, tényleg élveztem volna, de itt nem megy. –Most hazamegyek. –jelentem ki, miközben a szoknyámat is megigazítom. Jason is visszahúzza ruháját, bár a cipzár felhúzása nagyon nehezen mehet ebben az állapotban.
-Ne haragudj rám…-mondja lehajtott fejjel, és kipirosodott arccal- Hazaviszlek, jó? –nem!
-Nem kell. Fejezd csak be ezt a kis munkát…Szia! –egy gyors puszit adok az arcára, aztán kiviharzok az irodából. Még fél füllel hallom záródni az iroda ajtaját, gondolom, hogy neki is le kell nyugodnia.
Otthon az az első, hogy veszek egy hideg zuhanyt. Égek, mintha tűzre dobtak volna, még mindig nagyon zavarban vagyok, pedig egyedül vagyok a házban.
Miután felöltözök, összeütök egy kis vacsorát. Szépen megterítek, még gyertyákat is teszek az asztalra. Vissza a romantikához, úgy is inkább ez jellemzi a kapcsolatunkat szerintem.
Alig telik el pár perc, máris kulcszörgést hallok meg. Azonnal felpattanok az asztaltól, és szaladok elé. Egy pillanatra megtorpan, aztán elmosolyodik.
-De jó, hogy itt vagy. –hm?
-Hol lennék? –kérdezem, miközben meg akarom ölelni, de kitér előlem, és a hátam mögé lép. Haragszik, hogy nem…?
-Féltem, hogy a szüleidig meg sem állsz…-egy szál vörös rózsát tart elém- Nem akartam, hogy megszúrjon…-de édes.
-Köszönöm. –mosolyogva megfordulok és megcsókolom –Ne butáskodj, nem haragszom rád. Felejtsük el, jó? –bólint.
Behívom őt a megterített asztalhoz, lesem minden kívánságát, hogy jobban érezze magát a történtek után. Ha szalvéta kell, már viszem is, ha csak picit köhög, máris felkelek, hogy megsimogassam a hátát, hogy meggyőződjek róla, biztosan jól van. Túlságosan aggódom? Igen. De nem pont azért, mert köhög, hanem azért, hogy kiszeret belőlem. Én nem olyan vagyok, mint amit az irodában mutattam.
-Rani, olyan csendben vagy. –hogy mi? Oh, kicsit elgondolkodtam az asztalnál ülve.
-Igen, mert…-megrázom a fejemet.
-Mert? Fejezd be, kérlek. –jaj Jason…
-Ugye szeretsz még? Nem akarom, hogy kiszeress belőlem, vagy csalódnod kelljen. Én nagyon szeretlek téged, ugye tudod? Most másnak látsz? –igaz, hogy én őt nem, de talán ő másként vélekedik. Mégsem illendő, hogy így viselkedjen egy nő a munkahelyén. Jó is, hogy közelegnek az ünnepek, úgy sem bírnék most bemenni.
|
| Garfield | 2010. 11. 20. 22:16:41 | #9404 |
Karakter: Jason Kang
- Most nem vagyok részeg… - simogatja lágyan az arcomat.
- Tudom, és én sem. – hajába túrok, és közelebb húzva magamhoz megcsókolom.
- Amióta csak megláttalak ezt érzem. Tudtam, mindig is tudtam, hogy te nagyon különleges vagy számomra. Az első perctől fogva a szívembe zártalak. Először nem akartam tudomásul venni, hogy első nap tényleg megbántottál akaratlanul is, mikor még nem ismertél, de aztán ez az eset nyitotta fel a szemem rá, hogy azért fáj ez a kis semmiség, mert számítasz. Számít, amit mondasz, amit teszel, az, hogy velem vagy…minden, de minden, ami veled kapcsolatos. – annyira aranyos…
- Rani…ha tudnád, hogy mióta várok már erre a megerősítésre…Éreztem, de tudnom kellett. – mosolygok, mert mást nem tudok, levakarhatatlan mosoly van az arcomon.
- Akkor tudd…szeretlek…Szeretlek Jason Kang! Ezen már semmi nem változtathat. – szeret? Komolyan? Engem? El sem hiszem…olyan boldog vagyok.
Ujjával int közelebb magához, hogy megcsókoljon. Édes csók, amit legszívesebben soha nem fejeznék be…Kicsit bele is merülök, és combja belső felére csúsztatom a kezemet.
- Mit csinálsz?! – erre most nem számítottam…akkor mégsem akarja!? Ennél jobban nem is lehetnék zavarban…
- Én csak… - áhh, ezt nem tudnám hogy kimagyarázni… - Nem tudom. – fogom a fejemet zavartan és mérgesen…Igen, mérges vagyok magamra, mert elszúrtam. Kicsit félve nézek rá, hogy akkor most mi legyen vagy mi van, vagy ajj….nem tudom…
- Ne haragudj, csak meglepődtem…de… - megfogja a kezemet, és visszahelyezi a combjára, ahonnan az előbb vettem el.
- Nem tudom, hogy… - kezdek bele, de félbeszakít.
- Hogy akarod-e? – megrázom a fejemet…nem éppen erre gondoltam.
- Én csak nem akarom elszúrni. Nem csak az estét, azt sem, ami köztünk van. – megfogom a kezét, és puszit adok rá.
- Ez a dolog nem elrontani szokta a kapcsolatokat, épp ellenkezőleg…Nem akartam bután viselkedni az előbb, szóval…ha szeretnéd még… - teljesen kigombolja az ingemet, és simogatni kezdi felsőtestemet.
- Ezt szeretném a világon most a legjobban. Olyan gyönyörű vagy, nem tudok ellenállni… - kezénél fogva rántom magamhoz, és belecsókol a nyakamba. Picit kiráz a hideg tőle, de csak azért, mert jól esik…
- Tudod, hogy mit kell…? – attól, hogy szűz vagyok, és nincs tapasztalatom, tudom mit hova és hogyan kell…azt hiszem…
- Igen, menni fog, csak izgulok. – nevetek kicsit, hogy ne vegye észre a bizonytalanságomat.
- Igen, azt látom… - lenézek a nadrágomra, ahova ő is néz…
- Rani… - miért kell ennél is jobban zavarba hozni!? Nem tehetek róla, hogy…ajj…
- Ne haragudj… - legalább nem csak én vagyok zavarban…
- Ha bármi nem jó, vagy nem szeretnéd… - kezdek bele, de megint közbevág.
- Szólni fogok. De te is nyugodtan szólj, rendben? – bólintok és megcsókolom.
Kicsatolja az övemet, és leveszi rólam az ingemmel együtt. Nem igazán merek semmit sem csinálni, főleg, hogy a sliccemet húzza le. Mit kéne csináljak? Ohh megvan…elkezdi kigombolni a blúzát, de azt hiszem ezt nekem kéne. Megfogom kezecskéit, majd én folytatom…Miközben kigombolom, és levesz róla, folyton simogatom. Olyan finom, puha bőre van, mint a selyem…Muszáj csókokat hintenem a szabadon maradt felületekre. Finom…
Megérzem hasamról meginduló kezét, ami a nadrágomban éri el célját, és simogatni kezd…ott…le is fagyok, nem tudok semmit csinálni. Ez…ez nagyon jó. Becsukott szemekkel élvezem amit csinál.
- Jó, vagy nem akarod, hogy folytassam? – hogy ne lenne jó!?
- Nagyon jó… - csikarom ki magamból a választ, aztán nyakát kezdem csókolgatni és harapdálni.
- Nézz rám…kérlek… - nézek…
Finoman kezdi harapdálni a számat, és azt hiszem próbálja tudtomra adni, hogy le akarja venni a maradék ruháimat. Nekem jobb ötletem van…
- Előbb vegyük le a te ruháidat… - azért a nadrágomat leveszem ha már félig lent van…
Finoman lesimogatom róla a ruháit, de a melltartónál gondban vagyunk. Jobban mondva Rani van gondban…már kikapcsoltam, és ment elsőre, egyedül, de nem engedi el. Csak fogja magán, látom rajta, hogy zavarban van…Mégsem akarja?
- Nem…nem akarom, hogy így láss, nem vagyok szép. – mondja halkan, és elfordul.
- Igazad van. Nem szép vagy, hanem gyönyörű. – mondom mosolyogva, és elhúzom kezeit, amik eddig takarták.
Nem jutok szóhoz…tényleg gyönyörű. A legszebb nő a világon. Viszonyítási alapom nincs, mert még nem láttam így más nőt, de…de nem is akarok.
- Jason? – jajj, nem tudtam máshova nézni…
- Csak…el… - magamhoz húzom - elbambultam… - de folytathatjuk…
Kicsit bizonytalanul elkezdem körbejárni nyelvemmel mellbimbóját. Sose csináltam még ilyet, ég is az arcom…de a sóhajaiból ítélve egész jól csinálom…Kicsit meg is szívom bimbóját, mire…
- Jason! – mondja kicsit hangosabban a nevemet.
- Valamit rosszul csinálok? – nézek rá, kisimítva kósza tincseit az arcából.
- Ez…ez olyan jó. – ahogy kimondja széles mosoly terül el az arcomon, Rani meg kezei mögé bújik.
Folytatom mellei kényeztetését, és máshol is szeretném, de mikor lábai közé nyúlok, összezárja. Aztán elhúzódik tőlem, mintha félne tőlem, vagy nem tudom…Maga elé húzza a takarót, és csak figyel. Rendben…
- Rani, ez így nem lesz jó. Ha nem akarod… - mondom lehajtott fejjel, de megint nem fejezhetem be…
- Ez nem a te hibád, csakis az enyém. Nagyon szégyellem magam, de talán, ha velem nem foglalkoznánk, csak veled… - ez nem jó ötlet…
- Akkor fájna, ha… - nem mondom ki, érti ő… - Nem akarom, hogy kicsit is rossz legyen neked. Megpróbálhatom újra, vagy hagyjuk abba? – nem muszáj most rögtön…
- Nem, összeszedem magam, és megpróbálok ellazulni, jó? – rendben…bólintok, és várok, hogy kezdeményezzen, ha készen áll.
Csak annyit látok, hogy a takaró alól előkerül az egyetlen kis textil, ami rajta volt és leejti a földre…tehát, akkor most nincs rajta semmi…Oké Jason, csak nyugi, szedd össze magad…
- Nem jössz közelebb? – teszem fel az első kérdést, ami így hirtelen eszembe jut.
Újra előttem térdel, a takarót nem ereszti. Magunkra terítem és így csókolom meg. Lassan rólam is lekerül az utolsó ruhadarabom, a boxerem, és most már teljsen meztelenül simulunk egymáshoz. De nem bírok magammal…látni akarom…mindenét…Lerántom magunkról a takarót. Gyönyörű…
- Olyan izmos vagy…annyira jól nézel ki… - ölel magához, aztán számat kezdi érzékien harapdálni.
Annyira jó…olyan bizsegető érzés. Következő amit érzek, hogy megfogja merevedésemet és mozgatni kezdi rajta a kezét. Sóhajaimat és nyögéseimet is visszafojtom, mert nem akarom zavarba hozni Ranit…magamról nem is beszélek, mert én már pirosabb vagyok, mint egy érett paradicsom.
Finoman ledönt az ágyra, és csókjaival járja be a testemet. Soha nem éreztem ennél jobbat…Na jó visszavonom…Elkezdi simogatni férfiasságomat, aztán pár perc után a szájába veszi. Hát nem mondom, hogy nem lep meg, mert jókora meglepetést okozott ezzel…nem hittem volna, hogy első alkalommal…és olyan jól csinálja…nem bírom magamban tartani nyögéseimet. De kezd túl jó lenni…
- Ra...ni… - próbálok jelezni neki, mert nem akarok a szájába…
Oké, vette a jeleket…Most akkor én…Lefektetem az ágyra, és végig simítok testén. Teljesen felizgat a látvány…
- Csak nyugodtan… - mosolyog.
Combján és oldalán alig hozzáérve végig simítva jutok el melléhez, ahol masszírozó mozdulatokkal kezdem kényeztetni, édes csókunk közben. Csókokkal haladok le végig testén, aztán fel, hogy megcsókolhassam. Belső combját simogatom, egyre feljebb, aztán bevezetem ujjamat. Nem tudom eldönteni, hogy ez a nyögés a fájdalomtól volt-e vagy nem…Csókolgatom mindenhol ahol csak tudom, hogy ha fáj neki, jobban el tudjon lazulni.
Lesiklok lábai közé, és…hát…nem tudom hogy kezdjek hozzá. Elméletben tudom hogy kéne csinálni, de gyakorlatban mégsem…Egyenlőre csak combjait csókolom végig, aztán bátorságomat összegyűjtve nyelvemmel kezdem kényeztetni. Fogalmam sincs, hogy kell csinálni, most hogy ebben a helyzetben vagyok, de biztos jó lehet, ha a fejemet simogatja, és hangosan nyögdécsel…Annyira belemerülök a „dolgomba”, hogy csak azt veszem észre, hogy a vállamba mar, és…
- Jasonh… - nyögi a nevemet. Szóval akkor…?
Rendben, értem. Miközben fölé mászok, végig csókolom testét, majd megcsókolom. De…fenébe…Kipattanok az ágyból.
- Ne mozdulj, egy perc… - kirohanok a kabátomhoz, mert még mindig ott van a gumi…
Neee…nincs meg. Bemegyek a szobába kicsit letörten és leülök az ágyra. Most hogy mondjam meg neki, hogy valahol elhagytam? A hátam mögé jön, végig simít a hátamon és belecsókol a nyakamba.
- Mi a baj? Mégse szeretnéd? – kérdezi…csalódottan…?
- De, nagyon, csak…hát…nem találom a…
- Ezt kerested? – kérdezi mosolyogva a kezében tartva. Visszajött a kedvem!
- Igen! – vágom rá és ledöntöm az ágyra.
Szenvedélyesen kezdem csókolni, nyelveink csodálatos táncot járnak ágymással. Csak szorít és szorít magához, közben nyakára térek át csókjaimmal, és sikerül kivennem a kezéből az óvszert. Kezdek teljesen extázisban lenni, hogy tényleg szeretkezni fogunk. Kibontom, de rá kell jönnöm, hogy egy kézzel nem fog menni a felhelyezése. Szerencsétlenkedem egy darabig, de csak sikerül. Jutalmul finom csókot kapok.
Annyira nem szeretnék neki fájdalmat okozni…nem merek lépni, csak csókolgatom. Aztán a szemébe nézek, miután elhelyezkedtem a lábai között. Látom a szemeiben, hogy akarja, sőt simogatásával ösztönöz is.
Lassan hatolok be, de elég nehézkesen megy még az elején is…belém is mar egy fojtott nyögés közben. Nem tudott teljesen ellazulni…?
- Nagyon fáj? Hagyjuk abba? – kérdezem aggódva. Nem válaszol, ezért kihúzódom belőle – Próbáljuk valahogy máshogy, vagy máskor? – megint nem válaszol, csak lehúz magához és megcsókol.
Ledönt magáról és fölém támaszkodva csókol meg. Nyakamat is végigcsókolja, sőt egyszer-egyszer meg is szívja rajta a bőrt, amiről teljesen elvesztem a fejemet…Felül rajtam, és tekintetét az enyémbe fúrja. Végig nézek rajta és masszírozó mozdulatokkal haladok fel combján, fenekén, aztán felülök én is és magamhoz húzom, hogy szenvedélyesen megcsókoljam, közben fenekét markolászom.
Feltérdel, és magához igazítja férfiasságomat. Szép lassan ül bele, amivel nagyon kínoz, de ha ő csinálja nem fáj neki annyira…remélem…
Mikor teljesen magába fogadott, vállamra hajtja fejét, szaporán veszi a levegőt…olyan rossz, hogy ez csak fájdalommal működik elsőre…Simogatom a hátát, és puszilgatom a vállát, sokszor súgom a fülébe, hogy szeretem, hogy sikerüljön ellazulnia.
Mikor elkezd lassan mozogni, erősebben markolok combjaiba. Sose éreztem még ilyet…ez annyira jó, hogy erre nincsenek szavak. Egy kis idő után gyorsít a tempón, ami azt jelenti, hogy már nem fáj neki…Egymást csókoljuk, öleljük, simogatjuk, még akkor is mikor már alig kapunk levegőt. A vége felé viszont már nem bírok magammal és ledöntöm az ágyra. Gyorsabb tempóba kezdek, mint ő az előbb. Pár perc után hátamba marva sikít fel. Egy pillanatra megijedek, hogy fájdalmat okoztam neki, de aztán leesik, hogy a csúcsra jutattam. Még pár lökés után én felnyögök gyönyörömben. Finoman megcsókolom, aztán óvatosan mellé gördülök, hozzám bújik és fejét a mellkasomra teszi a fejét.
- Köszönöm…annyira szeretlek! – súgom és szorosan ölelem magamhoz.
Reggel, ahogy kinyitom a szememet, rögtön Ranit pillantom meg. Mindig így akarok ébredni…Édesen alszik. Egy kicsit nézem, és lágyan simogatom, nehogy felébredjen.
Felveszem az alsómat és megyek főzni egy kávét, aztán visszaszaladok kelteni. Mielőtt megszólalna az ébresztő, gyorsan kinyomom. Visszafekszem mellé az ágyba és puszilgatni kezdem az arcát, a nyakát és egy apró csókot adok a szájára. Mosolyogva ül feljebb a takarót maga elé húzva.
- Jó reggelt! – mosolygok és kezébe adom a csészét.
- Jó reggelt. Köszönöm. – az ágyban isszuk meg a reggeli kávét, kicsit még összebújunk, de sajnos dolgozni menni kell.
Együtt megyünk, a kocsiban végig fogom a kezét. Nem nagyon szeretnék megválni tőle, de muszáj…áthajolok hozzá, és hosszan csókoljuk egymást, aztán még kapok egy pici puszit az ajtóban. Már indulnék, mert ellenkező irányba megyünk, de megfogja a kezemet, azonnal visszafordulok hozzá.
- Szeretlek… - mondja édesen.
- Nagyon szeretlek! – ölelem magamhoz, aztán még egy puszi, és megyünk a dolgunkra.
Amikor belépek az irodámba, egy halom papírmunka vár az asztalon…ezért nem kellett bejönnöm tegnap, hogy ma dupla annyit dolgozzak? Segítségre lesz szükségem…nem akarok estig itt ülni…Megvan. Telefonálok egyet, kérek egy gyakornokot. Mondanak két nevet, de én Ranit szeretném. Kisebb győzködés után, az utóbbi tárgyalásra hivatkozva, hogy milyen jól sikerült, ide küldik, a helyére meg küldenek mást. Pár perc múlva már kopog is az ajtón, belép, és hátulról ölelem magamhoz.
- Azt mondták, engem akarsz segítségnek. – mosolyog felém fordulva.
- Én mindig téged akarlak. – megcsókolom – Viszont tényleg szükségem van a segítségedre…
Az egész napomat feldobja, hogy itt van velem, nem is érdekel a rengeteg papír, a mai tárgyalás sem, csak a tegnap estére tudok gondolni. Amikor ránézek mindig mosolyoghatnékom van. Kicsit el is bambulok egyszer. Csak nézem, teljesen lefagytam. Annyira gyönyörű megint…legszívesebben lesöpörném az asztalt és…Úristen mikre gondolok…
Koncentrálj Jason a munkára…
- Valami baj van? – kicsit megijedek…hirtelen jött a kérdés.
- Nem…nincs semmi baj. – mosolygok rá.
- Mitől vagy ilyen feszült? Ha a tárgyalás miatt… - jajj nem.
- Nem. – vágok közbe – Csak…mindegy… - mondom zavartan.
|
| Saya | 2010. 11. 10. 22:50:32 | #9240 |
Karakter: Rani Payas
Reggel Jason előtt ébredek, így mielőtt még felébredne, készítek finom reggelit neki.Adok neki egy puszit is, mikor felébred, mert kicsit nyúzottnak tűnik. Bár megértem, rajtam is a jó hideg zuhany segített, mondhatni az volt a gyógyír a másnaposság ellen.
Később együtt megyünk be a munkahelyre, ugyanis egy helyen van dolgunk. Ebben az a legjobb, hogy még kapok egy csókot, mielőtt elkezdődne a munkanap.
A legmeglepőbb, hogy magánál Jasonnál van dolgom, mint kiderül, ugyanis mellette leszek ma gyakornoki munkán. Hozzátartozik a szakmai gyakorlathoz.
-Tessék. –szól ki, mikor bekopogok az irodájába. Benyitok, és látom nagyon meglepődött.- Nálam hagytál valamit? –kérdezi.
-Nem, ebbe az irodába kellett jönnöm, és egy tárgyalásra kell segítenem felkészülni egy bizonyos…-a lapra nézek- Jason Kang-nak. –mondom mosolyogva.
-Értem, szóval te vagy a kis gyakornokom. –ő is mosolyog.
Jason mindent elmagyaráz, elég sokat dolgozunk, amiért jutalom puszit is kapok.
-Már nincs semmi, amit tanulnod kéne…-leül mellém a kanapéra, és magához ölel- Sajnálom, ha tegnap túl rámenős voltam. Sok pezsgőt ittam, és…-elég-elég.
-Ne magyarázkodj…-mondom kedvesen, miközben arcára csúsztatom kezeimet.
Lassan lejjebb csúszik kezem, egészen a mellkasáig. Jason közben lazít a nyakkendőjén, én meg az inge felső gombjait gombolom ki, hogy kicsit lazítani tudjon. Lassan és bizonytalanul a combomra teszi a kezét, és megcsókol. Furcsa érzés, mintha kihagyna a szívem pár dobbanást, vagy megállna forogni a Föld…
Mikor elszakadunk egymás ajkaitól, mosolyogva nézek zavart tekintetébe, majd újra megcsókolom. Jason is picit szenvedélyesebb lesz az újabb csókcsata alatt, combomat markolva húz szinte maga alá.
Pár pillanat múlva megint megszakad a csók. Végig simítok mellkasán, hasán, és kezem majdnem elér egy kényesebb helyre is. Jó ég! Gyorsan elkapom onnan, de így is zavarba jövünk.
Szerencsére ebből a különös és zavart délutánból semmi nem érződik a tárgyaláson, az nagyon jól sikerül. Büszke vagyok Jasonra, nagyon ügyes.
Hazafelé veszünk vacsorát, ami azért is jó, mert most nem lenne erőm főzni, örülök, hogy zuhanyozni el tudok menni. Az kicsit fel is ébreszt, de valami még jobban…
-Rani, nem volt a fürdőben törölköző, és nem tudom, hol keressem…-és mindezt alsóban kell megkérdezni? Nyugodj meg szívem, ne verj ennyire! –Rani…-szól újra.
-Öhm…mindjárt hozok. –a lehető leggyorsabban lelépek, hogy hozzak neki törölközőt.
Pár perc múlva immáron hálószerelésében jelenik meg az ajtómban.
-Valami baj van? –ülök fel az ágyban.
-Nincs…vagyis van. Olyan üres a másik szoba, főleg az ágy…-közben közelebb lép.
Nem akarom elküldeni, sőt örülök, hogy itt van, így beengedem magam mellé.
-Jó éjt! –adok neki egy puszit.
-Aludj jól…-átölel.
Reggel kiderül, hogy Jason ma itthon maradhat, de nekem sajnos dolgoznom kell.
Jason a konyhában kávézik, mikor leérek, hogy elbúcsúzzam. Félrenyel, mikor meglát.
-Jól vagy? –kicsit megpaskolom a hátát.
-Persze. Nagyon csinos vagy. –teszi még hozzá mosolyogva.
-Köszönöm. Most mennem kell…-még egy puszi, de Jason azért kikísér.
-Legyen szép napod, siess haza. –még egy utolsó puszi, aztán megyek.
Sajnos nagyon elhúzódnak a papírmunkák, amit meg is írok Jasonnak. Csak este érek haza.
-Szia! –köszönt, mikor hazaérek, és lesegíti a kabátomat. Nagyon udvarias.
-Szia…-megcsókolom- Miért van rajtad öltöny? Mégis dolgoznod kellett? –hm…
-Nem, csak gondoltam, ha te ilyen gyönyörű vagy, én sem ülhetek az asztalnál egy mackónadrágban. Gyere…-gyönyörű megterített asztal vár, ezért gyors kézmosás után neki is láthatunk a vacsorának.
A vacsora után a kanapén iszunk meg egy-egy pohár pezsgőt. Aztán Jason közelebb húzodik hozzám, arcomra teszi gyengéden a kezét és megcsókol.
-Szeretlek…-súgja, majd újra megcsókol.
A torkomban dobog a szívem, mert még sosem mondta egyetlen férfi sem, hogy szeret. Sikítanék és ugrálnék egyszerre, de inkább a csókunkba temetkezem, és élvezem a pillanat varázsát. Jason egészen mást, mint szokott lenni, ölel és simogat, és még a nyakamba is csókol. Mosolyogva rám néz, megsimogatja az arcomat, és kapok egy újabb csókot ajkaimra.
Egy kicsit én is fel szeretném fedezni magamnak, ezért lecsúsztatom a zakóját, és kigombolom az első pár gombot az ingén.
-Most nem vagyok részeg…-mondom az arcát simogatva. Tudnom kell, hogy valóban úgy is gondolta azt, amit az előbb mondott, és ő sem az.
-Tudom, és én sem. –lágyan túrja szét hajamat ujjaival, hogy gyengéden belekapaszkodhasson, és közelebb húzva megcsókoljon. Szinte elolvadok tőle.
-Amióta csak megláttalak ezt érzem. Tudtam, mindig is tudtam, hogy te nagyon különleges vagy számomra. Az első perctől fogva a szívembe zártalak. Először nem akartam tudomásul venni, hogy első nap tényleg megbántottál akaratlanul is, mikor még nem ismertél, de aztán ez az eset nyitotta fel a szemem rá, hogy azért fáj ez a kis semmiség, mert számítasz. Számít, amit mondasz, amit teszel, az, hogy velem vagy…minden, de minden, ami veled kapcsolatos. –ennyire még sosem tárulkoztam ki senkinek sem.
-Rani…ha tudnád, hogy mióta várok már erre a megerősítésre…Éreztem, de tudnom kellett. –feleli mosolyogva.
-Akkor tudd…szeretlek…Szeretlek Jason Kang! Ezen már semmi nem változtathat. –ujjammal mutatom neki, hogy hajoljon közelebb, mert most én szeretném…nem is szeretném, akarom megcsókolni. Meg is teszem.
Hosszú és érzelmes csók ez, de hirtelen megérzem Jason kezét egyik combom belső felére siklani.
-Mit csinálsz?! –tudom, hogy most rémült arcot vághatok, de ezt teszi, ha józanul kezd ki velem úgy igazán.
-Én csak…-látszik rajta, hogy nem tudja mit is mondhatna hirtelen- Nem tudom. –fogja meg a fejét idegesen, közben félve néz rám, mintha attól tartana, hogy elszaladok. De megértem, amit meg kell értenem. Fél, de közben szeretne velem lenni…
-Ne haragudj, csak meglepődtem…de…-megfogom a kezét, és visszateszem oda, ahol az előbb volt.
-Ne tudom, hogy…-kezd bele, de a kezét meg sem meri mozdítani.
-Hogy akarod-e? –fejezem be helyette a kérdést, de megrázza a fejét.
-Én csak nem akarom elszúrni. Nem csak az estét, azt sem, ami köztünk van. –a keze még mindig combom belső felén pihen, de a másik kezével megfogja az enyémet, szájához emeli, és lágy csókot hint rá.
-Ez a dolog nem elrontani szokta a kapcsolatokat, épp ellenkezőleg…Nem akartam bután viselkedni az előbb, szóval…ha szeretnéd még…-szabad kezemmel szétgombolgatom a maradék gombokat is, aztán zongorázó mozdulatokkal kezdem simogatni őt.
-Ezt szeretném a világon most a legjobban. Olyan gyönyörű vagy, nem tudok ellenállni…-megfogja a kezem, és hirtelen magához ránt. A mellkasának csapódok, de nem bánom, mert így most én csókolhatok a nyakába.
-Tudod, hogy mit kell…? –nézek rá kérdőn. Azt hiszem, hogy ez a dolog ösztönös az emberben, de a mi generációnk már tapasztalatok nélkül is hozzájutnak információkhoz. Sok dolgot olvas az ember, kap különféle felvilágosítást, de az sem baj, ha most nem a válasza.
-Igen, menni fog, csak izgulok. –neveti el a dolgot, mielőtt befejezhetném a kérdést.
-Igen, azt látom…-egy kis másfajta izgalom is jelen van a drukkon kívül. Egy nagyon picit jobban dudorodik a cipzárnál a nadrágja.
-Rani…-csak nem zavarba hoztalak?
-Ne haragudj…-kérek bocsánatot kicsit kipirult arccal.
-Ha bármi nem jó, vagy nem szeretnéd…-tudom-tudom.
-Szólni fogok. De te is nyugodtan szólj, rendben? –bólint kérdésemre, aztán megcsókol.
A csók után engedek övén, amit csakhamar le is veszek róla, ahogyan az inget is. Lehúzom a cipzárt, amit Jason mereven figyel. Lehet, hogy most sem mer mozdulni, Kicsit fel kell oldanom…
Le akarom magamról venni a blúzt, de megfogja a kezem, és inkább ő csinálja. Ez már egy plusz pont, főleg, hogy kicsit még simogat is közben, sőt itt-ott meg is puszil. Ettől én is megtáltosodom picit, picit nagyon, mert becsúsztatom kezemet a nadrágjába, és lassú masszírozó mozdulatokkal simogatni kezdem odalent. A boxerbe még nem merek belenyúlni, egy kicsit fel kell rá készülnöm.
-Jó, vagy nem akarod, hogy folytassam? –nézek rá tanácstalanul, mert a szótlanságból és a becsukott szemekből nem nagyon tudok olvasni.
-Nagyon jó…-nyögi ki végül, majd nyakamhoz borulva azt kezdi el hevesen csókolgatni, sőt harapdálni is, mintha a folytatásra akarna sarkalni. De az nem tetszik, hogy el akar bújni előlem…
-Nézz rám…kérlek…-kiveszem a kezem, de csak azért, hogy megfogjam a buksiját, és magamra irányítsam pillantását. Aprókat harapok a szájába, miközben finoman jelzem neki, hogy le szeretném venni a nadrágját.
-Előbb vegyük le a te ruháidat…-nem éppen erre a válaszra vártam, de legalább a nadrágját leveszi. Még soha nem látott egyetlen férfi sem meztelenül, és nem gondoltam volna, hogy az elkövetkezendő években fog. Csak fehérneműig engedem magam vetkőztetni, de aztán lefagyok. Csak szorítom magamhoz a melltartómat, amit már Jason kikapcsolt. Tudom, hogy ha elengedem, leesik rólam, mert kibújtam a pántokból, de ez egyszerűen nem fog menni.
-Nem…nem akarom, hogy így láss, nem vagyok szép. –motyogom nagyon halkan, elfordulva.
-Igazad van. Nem szép vagy, hanem gyönyörű. –egyszerűen elhúzza a kezeimet, így már nincs, ami takarhatná kebleimet. Félszegen pillantok rá Jason piros arcára, csak néz és néz rám, mintha arra gondolna, hogy most vajon álmodik-e, vagy nem tudom…
-Jason? –most ilyenkor mit kéne tennem? Neki kéne valamit csinálni, de nem biztos, hogy készen állok rá.
-Csak…el…-egy kicsit közelebb húz- elbambultam…-fejezi be pironkodva.
Akaratlanul is felsóhajtok, mikor megérzem első bátortalan nyelvcsapásait egyik mellbimbómon. Egyszerre furcsa és nagyon jó érzés. A testem bizseregni kezd tőle, ami egy egészen új, eddig még sosem tapasztalt érzést nyújt. Próbálom magamban tartani apró nyögésszerű sóhajaimat, szégyellem, hogy ilyen hangok jönnek ki belőlem egy ilyen dologra.
-Jason! –kiáltom félhangosan nevét, mikor sóhajaimon felbátorodva meg is szívja.
-Valamit rosszul csinálok? –néz fel rám kisimítva a tincseket az arcomból.
-Ez…ez olyan jó. –vallom be, majd gyorsan eltakarom az arcomat Jason mosolya elől.
Visszahajol, hogy folytassa a műveletet, amivel még több nyögést csal elő ajkaim közül.
Egy-két perc és kezdem megszokni, így kicsit ellazulni is, de aztán…Keze könnyedén csusszan lábaim közé, mivel kis terpeszben térdelek előtte, de ez nekem túl gyors. Összeszorítom a lábaimat, de a keze még mindig ott van. Ez így nem lesz jó!
Elhúzódok tőle, magam elé veszem a takarót, és úgy nézek rá.
-Rani, ez így nem lesz jó. Ha nem akarod…-kezd bele lehajtott fejjel.
-Ez nem a te hibád, csakis az enyém. Nagyon szégyellem magam, de talán, ha velem nem foglalkoznánk, csak veled…-milyen ötlet?
-Akkor fájna, ha…-nem is kell mondanod, értem én, és ezt ő is tudja- Nem akarom, hogy kicsit is rossz legyen neked. Megpróbálhatom újra, vagy hagyjuk abba? –kérdezi megértően.
-Nem, összeszedem magam, és megpróbálok ellazulni, jó? –bólint, de nem tesz semmit.
A takarót kihasználva leveszem a bugyimat, és ledobom az ágy mellé, hogy Jason is jól lássa, már nincs rajtam. Halkan nyel egyet, majd rám néz.
-Nem jössz közelebb? –hát kéne mennem…Na jól van, megteszem.
Jason nagyon rendes nem veszi el a takarót…először…
Előbb csak mindkettőnket körbetakarja vele, míg csókolózunk. Ez kicsit megnyugtat, kezdek megint ellazulni, főleg, hogy végre az ő utolsó ruhadarabja is lekerül. Kicsit fura így tovább csókolni, mert a combomnál érzem izgalmát, de furcsa mód nem zavar, sokkal inkább felizgat. Aztán hirtelen volt takaró, nincs takaró…Jason egyetlen mozdulattal teszi odébb, így ha félhomályban is, de mindent jól láthatunk, már amennyire a másik nem takarja.
-Olyan izmos vagy…annyira jól nézel ki…-ölelem egy pillanatra magamhoz, hogy jobban érezzem azt, amiről beszélek, aztán ajkait finoman harapdálva terelem el figyelmét azért, hogy kezemet észrevétlenül lejjebb csúsztassam. Igen, végre minden zavaró tényező nélkül foghatom meg férfiasságát. Nem tudom, hogy mekkorának kéne lennie, de nagyon nagynak érzem. Sőt egyre nagyobbnak, pontosabban keményebbnek, ahogy kezemet mozgatom rajta. Most jobb lesz nem mondani semmit, sem neki, sem nekem, mert ezen a ponton még a szavak is zavarba hoznának, és zavarnának is.
Mit kéne még tennem? A számba kéne vennem? Nem lesz az furcsa, vagy túl olcsó? Nem vagyok az a fajta lány…Végül is a szerelmemről van szó, és az első együtt töltött éjszakánkról…Na, gyerünk Rani, próbáld meg! Ha nem tetszik, vagy neki nem jó, majd abbahagyod.
Ledöntöm teljesen az ágyra, és fölé mászva csókolom meg. Nem csak a száját, szinte minden négyzetcentijét bejárom testének, míg nem elérek merev tagjához. Kicsit simogatom, úgymond barátkozom a gondolattal, hogy bekapjam, de csak sikerül elszánnom magam, és állíthatom, hogy mindkettőnk legnagyobb meglepetésére sikerül becsúsztatnom ajkaim közé.
Tényleg különös érzés, de nem olyan rossz, mint azt elgondoltam. Nem érzem ettől kevesebbnek magam, sőt inkább boldogít a tudat, hogy ekkora örömet szerezhetek az én drágámnak, mert férfias nyögései erről árulkodnak. Úgy csinálok vele, mintha fagyi vagy egy nyalóka lenne. Nyalogatom, szívogatom, bár fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán így kell-e…
-Ra...ni…-nevem hallatán felemelem a fejemet. Most…? Oh, értem már. Nem akar a számba…ezt megköszönöm egy apró mosollyal. Nem igazán tudom, hogy mit tegyek, de szerencsére Jason megkönnyíti a helyzetet. Lassan fektet le az ágyra, és végig simít rajtam.
-Csak nyugodtan…-bíztatom mosolyommal a folytatásra. El sem hiszem, hogy ma tényleg együtt töltjük ezt a csodálatos éjszakát…
|
| Garfield | 2010. 11. 08. 22:25:16 | #9192 |
Karakter: Jason Kang
A kocsiban mikor egyszer-egyszer lopva rá pillantok vezetés közben, látom, hogy csillognak a szemecskéi az eget nézve. El sem hiszem, hogy ilyen gyönyörű barátnőm van. Ráadásul olyan aranyos is…minden piros lámpánál megfogja a kezemet, amit mindig megmosolygok. Jól esik.
A repülőn ülve nem igazán beszélgetünk, igaz az autóban sem nagyon beszélgettünk. Talán túl korán van, és fáradtak vagyunk. Ennek ellenére nem tudok aludni, pedig rám férne egy kis pihenés a tárgyalás előtt. Viszont Rani majdnem végig alussza az utat a karjaimban. Nagyon édes mikor alszik.
Igazán édes házikóba érkezünk. Két szoba van, de én reménykedem abban, hogy csak egyet kell majd használnunk. Én nem szeretnék erőltetni semmit, de jó lenne…
Győzködésére hagyom, hogy kipakoljon nekem is míg én a tárgyaláson leszek, bár jobban örültem volna, ha inkább pihen.
Erről jut eszembe, tárgyalás…sajnos mennem is kell. Egy gyors puszi után, ami kicsit feltölt energiával, megyek is.
Fura mód, nem érzem fáradtnak magam a tárgyaláson. Nagyon éber vagyok, és ennek meg is lesz az eredménye. Újabb sikeres tárgyalás. A végén együtt jövünk ki a teremből a többiekkel, és az egyik srác, aki nemrég kezdett a mi kis csapatunkban, a kezembe nyom egy óvszert. Látta a táborban, hogy összejöttem Ranival és szerinte szükség lesz rá. Először nem akarom elfogadni, de aztán átfut az agyamon, hogy ha visszaadom, akkor azt értelmezheti úgy is, hogy nem járok Ranival. Manapság már az első randi után lefekszenek egymással a párok…Szóval gyorsan elrakom és megyek is, alig várom, hogy átölelhessem Ranit.
Ahogy belépek az ajtón, Rani kedvesen köszönt.
- Szia! Milyen napod volt? – kérdezi mosolyogva.
- Szia! Egész jó, de csak most lesz még jobb… - odamegyek hozzá, hogy lopjak egy puszit. Ez hiányzott egész nap - Hmm…ez nagyon finom lehet… - mondom mosolyogva a levegőbe szimatolva.
- Menj, moss kezet, és már ehetsz is. Koreai desszertet készítettem, remélem, hogy szereted a yakgwat… - de édes…
- Már nagyon rég nem ettem, de igen, szeretem. – válaszolok, aztán megyek is kezet mosni.
- Örülök. Addig kihozom azt is a konyhából.
- Rani? – én voltam túl gyors vagy ő túl lassú?
- Jövök már! – ja, hogy a kabátomat is felakasztotta. Milyen figyelmes.
Az ebéd közben mesélek neki a sikeres tárgyalásról, és hogy meghívta ma estére egy buliba. Nem igazán van kedvem elmenni. Nem szeretném egyedül hagyni az első közös esténken. De végül is az sül ki az egészből, hogy együtt megyünk.
Este elkezdünk készülődni. Nem tudom miért kötelező, hogy ne legyen rajtunk sok ruha. Rani olyan gyönyörű, hogy azt szavakba sem lehet önteni…nem szeretném, hogy mindenki őt bámulja egész este…Úristen…féltékeny vagyok? Még oda sem értünk…Mindegy. Magamra kapok egy atlétát és a nappaliban várok Ranira.
- Készen vagyok… - jelenti ki és mikor odafordulok, a lélegzetem is elakad egy pillanatra.
- Ohh… - nézek végig rajta.
- Nem tetszik. Túl sok, igaz? – jajj, dehogy…le ne vegyél magadról semmit!
- Inkább túl kevés, de gyönyörű vagy. Egyszerűen lélegzetelállító az alakod…vagyis nagyon csinos vagy. – javítom ki magamat. Nee, megint zavarban vagyok…
- Köszönöm, te is nagyon jól nézel ki. – hozzám bújik, én meg kicsit bizonytalanul ölelem át. Semmi nincs a derekán, finom bőréhez érek hozzá…igaz, hogy a forrásnál öleltem át úgy, hogy fürdőruha volt rajta, de akkor is zavarban voltam, ahogy most is…Hosszan megcsókoljuk egymást, és csak utána indulunk.
Ahogy belépünk a clubba, arra gondolok, hogy mit keresünk mi itt. Ez nagyon nem nekünk való. Miért nyalogatják egymást mindenki előtt? Vissza akarok fordulni, hogy inkább menjünk haza, de beljebb tessékelnek minket.
- Gyerünk Jason, le a pólót! – hogy mondod?
- Ne haragudjatok, de Ranival jöttem, nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát. – válaszolok finoman, nem akarok senkit megsérteni.
- Nem baj, majd ő lenyalja rólad a pezsgőt! – tessék?
- Nem, én ezt inkább kihagyom, ha lehet… - mondja Rani, de közben rólam már vagy három nő le is szedte a felsőmet. Ez hihetetlen…és már rám is öntötték a pezsgőt…
Ranit a karjaimba lökik, erre már kicsit ideges leszek. Hogy merik!?
- Vége a gyereknapnak, mi megyünk. – megfogom Rani kezét a mosdó felé kezdem navigálni. Muszáj lemosnom magamról a pezsgőt, nagyon ragadok…
- Öhm…Jason, ez a férfimosdó… - mondja az ajtónál, de most ez érdekel a legkevésbé.
- Tudom, de nem akarlak egyedül hagyni egy ilyen helyen. – ne haragudj…
Megnyitom a csapot, de nem jön víz…mi a…?
- Haragszol, hogy nem nyaltalak le? – jaj, kicsim…
- Nem haragszom. Megértem, hogy nem akartad. – válaszolok neki mosolyogva, hogy ne rágja magát ezen. De ez a csap miért nem akar folyni??
- Csak kínos volt… - simogatja meg a karomat.
- Tudom. – válaszolok röviden, mert már kezd felhúzni ez a csap. Miért nincs itt több csap?
Aztán hirtelen Rani leguggol előttem és ahogy lassan feláll, lenyalja rólam a pezsgőt. A szívem hevesen kezd veri, levegőt alig kapok…ilyet még senki sem csinált nekem…érzem, hogy ég az arcom.
- Bocsánat… - mondja.
- Rani, ez… - csak sikerül kinyitni a csapot, és magyarázkodás helyett inkább jó alaposan megmosom az arcomat is. Ez nagyon vadító volt…igen, ez a legmegfelelőbb szó erre…Sosem kívántam ennyire senkit, mint most Ranit…
A felsőmet inkább nem keresem meg, megyek anélkül haza. Fogunk egy taxit, így még megfázni sem fogok…
A lakásba belépve ledermedünk egy kicsit…mi a fenét kerestünk ott? Maradtunk volna itthon, kettesben…
- Pezsgőt? Ha már a buliban kimaradt… - már akinek…
- Na jó, meggyőztél… - nevetek fel kicsit, de már megyek is a poharakért.
Az egész üveg pezsgőt megisszuk, kicsit be is csíptünk azt hiszem. De nem baj, jól elvagyunk, Rani az asztalon ülve, én meg elnyúlva a kanapén. Sokkal felszabadultabban beszélgetünk mindenféléről. Aztán Rani egy érdekes kérdést tesz fel…
- Miért tartasz magadnál óvszert? – honnan tudja, hogy van álam egy?
- Óvszer? – kérdezek vissza meglepetten.
- Amikor felakasztottam a kabátodat, kiesett belőle… - ohh…Odamegyek hozzá, és megtámaszkodom mellette az asztalon.
- Mire gondoltál, hogy miért van nálam? – kérdezem magamra irányítva tekintetét - Az igazság az, hogy a tárgyalás jól sikerült, mindenki nagyon örült, aztán az a fickó a táborból a kezembe nyomta azt mondván, hogy melletted szükségem lesz rá. Nem mondhattam, hogy nem, mert…
- Ciki, ha egy férfi nem fekszik le a barátnőjével… - vág a szavamba sóhajtva.
- Olyasmi. Nem akartam, hogy szabad prédának nézzenek, mert ezeknek hiába mondaná az ember, hogy testi kapcsolat nélkül is teljesértékű a mi kapcsolatunk. – mosolygok.
- Szóval még tényleg szűz vagy… - neveti el magát, amire rögtön zavarba jövök…
- Rani, én… - kezdenék magyarázkodásba, de számra teszi az ujját.
- Nem baj, nem maradsz örökre az…Ha én elvesztem, elveszem a tiédet is… - lassan, finoman mélyeszti ujjait a derekamba. Úgy érzem, rögtön megveszek, ha itt és most nem lehet az enyém…
- Nekem adnád? – túrok gyönyörű hajába.
- Szeretnéd? – ez nem lehet kérdés…
Szavak helyett tetteimmel próbálok válaszolni neki. Finoman simítom végig testét, aztán leveszem felsőjét. Annyira gyönyörű…Elfekszik az asztalon, mire fölé támaszkodom, és nyakába csókolok. Na és itt nevetjük el magunkat. Kit akarunk átverni? Nekünk ez így nem fog menni…
- Várunk egy megfelelőbb alkalomra? – bármeddig várnék rád…
- Ennél te csak jobbat érdemelsz, így kétségtelenül igen a válasz. Jobb lesz, ha lepihenünk, és szépen kialusszuk az italt magunkból… - nem tudom befejezni a nevetést…a pezsgő hatása.
- Benne vagyok. – válaszol, és a nyakamba kapaszkodik.
Ohh, vigyelek a szobába? Rendben…Felkapom és beviszem a hálóba, de ahogy tenném le az ágyra, vele együtt borulok be én is a puha ágyneműk közé. Jót nevetünk ezen, de én már nem akarok felkelni, hogy átmenjek a másik szobába…részeg vagyok kicsit, de azt tudom, hogy Ranival akarok aludni…
Kapok egy jó éjt csókot aztán mellkasomra fekszik. Úgy néz ki nincs ellenére, hogy vele aludjak Átölelem, és már alszunk is.
Finom illatokra ébredek fel és Rani simogatására. Egy valami nem passzol, hogy fáj a fejem. Nem szoktam inni, meg is látszik, de fájdalomcsillapításként kapok a számra egy puszit. Kiinvitál reggelizni, aztán megyek letusolni. Fogat meg már együtt mosunk. Legszívesebben egész nap itthon maradnék vele, de sajnos nem lehet, ma jön megfigyelni a munkámat egy gyakornok…Raninak is mennie kell. Elkészülünk és megyünk is. Szerencsére egy helyre megyünk, így az autóban még váltunk egy csókot és csak utána megyünk a dolgunkra.
Már javában készülök a tárgyalásra, mikor kopognak az ideiglenes irodám ajtaján. Biztos a gyakornok…remélem ügyes lesz, talán még segíteni is tud.
- Tessék. – reagálok a kopogásra, és Rani nyit be. Azonnal felpattanok és odamegyek hozzá – Nálam hagytál valamit? – kérdezem miután becsukta az ajtót.
- Nem, ebbe az irodába kellett jönnöm és egy tárgyalásra kell segítenem felkészülni egy bizonyos… - a lapjára néz – Jason Kang-nak. – néz rám mosolyogva.
- Értem, szóval te vagy ma a kis gyakornokom. – mosolyodom el.
Bele is vágunk a munkába. Beavatom a részletekbe, elmondom neki, hogyan zajlik egy tárgyalás. Biztos látott már filmekben, de nem egészen ugyanaz…Biztos vagyok benne, hogy a jövőben lesz néhányszor olyan, hogy tárgyaláson kell részt vennie, jó ha tudja. Igaz, hogy itt leszek neki, de azért nem árt…
Mikor már mindent elmondtam, amit kell, belevágunk a készülésbe. Fura mód olyan, mintha már rutinból csinálná a dolgokat…kap is ezért puszit, mert ügyes és okos. Nagyon vág az esze. Hamar végzünk is, mindent átnéztünk, semmi dolgunk a tárgyalásig.
- Már nincs semmi, amit tanulnod kéne… - leülök mellé a kanapéra és magamhoz ölelem – Sajnálom, ha tegnap túl rámenős voltam. Sok pezsgőt ittam, és…
- Ne magyarázkodj… - simítja az arcomra a kezét.
Arcomról lesiklik a nyakamra, aztán mellkasomon pihen meg a keze. Mintha egyre melegebb lenne, vagy csak én érzem így? Kicsit meg is lazítom a nyakkendőmet, az ingem felső gombját már Rani gombolja ki. Megint ez az érzés…furcsa bizsergés itt belül és vágyom arra, hogy öleljen, hogy csókoljon…Kicsit bizonytalanul, de combjára teszem a kezemet és finoman megcsókolom. Olyan édesek az ajkai akár a méz. Imádom csókolni, bár mindig zavarba jövök a végére…mint most is. Ahogy csillogó szemeibe nézek, elmosolyodom kicsit, aztán visszahúz magához, hogy újra összeforrjanak ajkaink. Ez már kicsit szenvedélyesebb, mint az előző. Combjába finoman markolva húzom közelebb magamhoz, így majdnem olyan, mintha fölötte támaszkodnék. Lassan válnak el ajkaink egymástól és még lassabban nyílnak ki szemei. Végig simít mellkasomon és hasamon. Pont az övem fölött áll meg. Lenézek a kezére, és hirtelen kapja el onnan. Azt hiszem nem igazán volt tisztában azzal, hogy hova tette…Mindketten zavarba is jövünk kicsit.
A tárgyalás megint jól sikerül. Végig a kezemben tartottam az egészet. Most ezt az oldalamat is láthatta Rani, mivel végignézte az egészet.
Hazafele veszünk vacsit, és még evés előtt elmegyünk fürdeni, mert már nagyon jól esne. Persze külön-külön…bár jó lenne vele…jól van Jason, elég a fantáziálgatásból. Mikor végzek a fürdéssel, keresem a törölközőket de sehol, semmi…és még egy köntös sem. Ez nem valami jó…Az alsómat felvéve megyek először a szobába, de nem tudom hova tette, nem találom, szóval inkább Ranitól kérek valamit, amivel megtörölhetném magamat.
- Rani, nem volt a fürdőben törölköző és nem tudom hol keressem… - most miért néz így rám? Kezdek zavarban lenni a pillantásától… - Rani… - szólók neki újra.
- Öhm…mindjárt hozok. – gyorsan eliszkol. Ez most mi volt?
Már hálószerelésben megyek bátortalanul Rani szobája felé…aztán megtorpanok az ajtónál. És ha ő nem szeretne velem aludni? Jaj Jason, sosem fogod megtudni, ha csak itt állsz…
- Valami baj van? – kérdezi felülve.
- Nincs…vagyis van. Olyan, üres a másik szoba, főleg az ágy… - mondom közelebb lépkedve. Mosolyogva felemeli a takarót és máris mellette vagyok.
- Jó éjt! – mondja egy puszi után.
- Aludj jól… - mondom átölelve.
Reggel a szokásos készülődés, de közben kapok egy telefont, hogy a mai tárgyalást elnapolták, így ma semmi dolgom, be se kell menjek. Viszont Raninak igen. Pedig már tényleg semmi tanulni valója sincs. Na de nem baj, így most majd én készülök egy kis ebéddel, hogy ha hazajön, finom étel várja az asztalon. Én kint a konyhában szürcsölgetem a kávémat, mikor kijön elkészülve. Kicsit félre is nyelek mikor meglátom. Annyira szép ebben a kosztümben…a szoknya se nem hosszú, se nem rövid, kiemeli csodás alakját. Egy könnyű kis blúzt vett hozzá, aminek pont jó dekoltázsa van, hogy ne nyerjen senki szabad belátást…végül is csak én láthatom, amit takar. Erre a gondolatra félre is nyelek, hisz eszembe jut, hogy már láttam is.
- Jól vagy? – jön oda hozzám és paskolja meg kicsit a hátamat.
- Persze. – krákogok még egy utolsót – Nagyon csinos vagy. – mondom mosolyogva.
- Köszönöm. Most mennem kell… - kapok egy puszit aztán kikísérem.
- Legyen szép napod, siess haza. – adok neki még egy búcsú puszit és már megy is egy rövid köszönés után.
Na akkor vágjunk bele…szépen beágyazok, mindent elrendezek, és nekiállok főzni. Ebédre kész is vagyok, és mikor terítenék meg, jön az sms, hogy tovább kell bent maradnia. Valószínűleg vacsorára itthon lesz. Remek…
Estére csinálok egy kis hangulatot, gyertyafényes vacsorával készülök és egy kis pezsgővel. Biztos tetszeni fog neki.
Ahogy nyílik az ajtó, rögtön megyek elé.
- Szia! – köszöntöm, és azonnal lesegítem a kabátját.
- Szia… - egy kis csókot kapok – Miért van rajtad öltöny? Mégis dolgoznod kellett?
- Nem, csak gondoltam, ha te ilyen gyönyörű vagy, én sem ülhetek az asztalnál, egy mackónadrágban. Gyere… - szépen leültetem az asztalhoz, persze még feláll, hogy kezet mosson.
A romantikus vacsora után a kanapén iszunk meg egy-egy pohár pezsgőt. De ahogy itt ülünk, eszembe jut, hogy mennyire kívántam mikor az irodában csókolóztunk…és újra rám tör ez az érzés. Közelebb araszolok hozzá, és arcára simítva a kezemet finoman megcsókolom.
- Szeretlek… - súgom halkan, és újra megcsókolom. Ez a szó már kikívánkozott belőlem. Már nem félek tőle…érzem, hogy én sem vagyok közömbös neki, még ha még nem is akarja majd kimondani. Tudok várni…
Egyre jobban mélyíti a csókot, szinte már alig kapok levegőt, olyan hosszúra nyúlik. Finoman simogatom, és ölelem magamhoz, miközben nyakába csókolok. Aztán mosolyogva ránézek, megcirógatom az arcát, és adok ajkaira egy puszit. Lecsúsztatja rólam a zakómat és kigombolja az ingem felső gombjait. Eszembe jut, hogy mit mondott…lehet csak azért mondta, mert sok pezsgőt ivott, de remélem, hogy nem…Odaadná nekem a szüzességét. Vajon most akarja? És ha nem leszek elég jó? Még nem csináltam ilyet…idáig még egy lánnyal sem jutottam…azt hiszem kicsit bepánikoltam…
|
| Saya | 2010. 10. 11. 10:38:26 | #8555 |
Karakter: Rani Payas
-Tessék? –kérdez vissza. Mindent értek…nem akarja.
-Nem kell, ha nem szeretnéd…-el akarom engedni a kezét, de nem engedi.
-Nem erről van szó, csak nem számítottam ilyesmire pár nap után. De…-néz rám mosolyogva.
-De? –de mi? Igen?
-De benne vagyok. –körbe néz, és megbizonyosodik róla, hogy nem figyel senki minket, és kapok egy puszit a számra- Viszont…lehet ez gyerekesen fog hangzani, de meg kell ismerned édesanyámat, hogy ne aggódjon miattam. Mindig aggódik, ha olyanokkal megyek el hetekre, akiket nem ismer. –remélem, hogy ezt nem lányokra érti- És, ha nem bánod…úgy mutatnálak be neki, mint a barátnőmet. –a barátnője?
-Nagyon örülnék neki. –olyan boldog vagyok! Jasonhoz bújok örömömben, meg persze azért is, mert olyan jó hozzá bújni.
-Tényleg?! Ez remek, anyának nagyon fogsz tetszeni. –mondja, miközben átkarol.
Egész úton a karjaiban pihenek, aminek az lesz az eredménye, hogy elbóbiskolok.
Arra ébredek fel, hogy Jason az arcomat simogatja, sőt meg is puszil.
-Megérkeztünk. -megint zavarban van, aranyos -Menjünk…-Jason veszi le a táskámat, sőt a kocsihoz is ő viszi a bőröndjeimet, ami meglep, mert nem mondta, hogy hazavisz, de örülök neki. Minden vele töltött idő boldoggá tesz.
Hazafelé beszélgetünk, valahogy ha együtt vagyunk, sosem fogyunk ki a témából.
Segít kivenni a holmijaimat a kocsiból, és megbeszélünk egy vacsorát holnapra náluk.
Mikor végzünk a bepakolással, Jason megtámaszkodik az autójánál. Olyan, mintha búcsú puszit várna, szóval oda megyek, hogy adjak neki. Meglepetésemre magához ölelve csókol meg. Ha pontos akarok lenni ez már inkább volt ez esés, ahogy magához vont, de nem baj addig, míg elkap. A hosszúcska csók után zavarba jön, amit megmosolygok.
-Akkor holnap este…-mondja, én meg adok neki még egy puszit.
-Szia, vigyázz magadra. –mosolygom.
Miután elmegy, megyek is be. Jól fog esni a pihenés, és a szüleim is már nagyon hiányoztak, nem is beszélve a testvéreimről…
Másnap arra megyek le, hogy Jason már lent vár, és az apámmal beszélget. Tegnap én már megkaptam a fejmosást, hogy vigyázzak magamra, és azt is, hogy talán nem a legmegfelelőbb embert választottam. De legalább vigaszt nyújt a tudat, hogy koreai vér is csörgedezik az ereiben, így aztán nem ütköztem túl nagy ellenállásba.
Odalent elköszönök a szüleimtől, és már indulhatunk is Jasonnal. Láttam, hogy bent megnézett, de meg kell hagyni, rajta is van mit nézni. Elképesztően jól néz ki ma…is…
A kocsinál még adok neki egy puszit, és megyünk is az édesanyjához.
Mikor megérkezünk, azonnal elénk jön, hogy üdvözöljön minket.
-Anya, ő Rani, akiről tegnap meséltem. –mutat be neki mosolyogva Jason.
-Nahát, sokkal szebb, mint ahogy leírtad nekem. –szóval csak szolidan mesélt rólam, és szépnek talál –Annyi mindent hallottam rólad kedvesem. Jason tegnap csak rólad áradozott, igazán kíváncsivá tett, mikor azt mondta, hogy együtt jártok. –befelé menet még mesélt ezt-azt, hogy Jason gyönyörűnek talál, és, hogy mennyire jó volt a táborban velem. Egészen zavarba jövök, de úgy látom, hogy nem csak én.
-Komolyan ennyit mesélt rólam? –kérdezem mosolyogva, miközben Jason lesegíti a kabátomat.
-Ez még semmi, a felét sem hallottad…-erre adok egy puszit Jason arcára.
A vacsora nagyon jól sikerül, Jason édesanyja nagyon vendégszerető, mindent ő csinál, bár szívesen segítettem volna. Még evés közben is jót beszélgetünk Így legalább nem fog aggódni a fia miatt, örülök, hogy megbízik bennem.
Később gyalog indulunk haza, mivel nem lakom messze, és így még többet lehetünk együtt. Jason még a park felé is elkalauzol, hogy minél később érjünk haza.
Leülünk egy padra, és még ott is tovább beszélgetünk egész este.
-Nem is mondtam még, hogy milyen szép vagy. –de igen, csak nem szavakkal, hanem a szemeiddel.
-Köszönöm. –mosolygom meg a vártalan bókot.
-Mit akartál mondani? –simogatja meg az arcomat. Még a bók előtt? Hmm…
-Már nem tudom…-mondom neki, aztán megcsókoljuk egymást. Egész este erre a pillanatra vártam, nagyon szeretem, ha Jason csókol.
Viszont kezd kicsit hűvös lenni, így muszáj indulnunk, pedig az egész estét itt tudtam volna tölteni, ha nem fáznék ennyire.
Nehezen válok el tőle a ház előtt, szívesen behívnám még egy kicsit, de későre jár, nem akarom, hogy aggódjanak miatta. A harmadik puszi után végre sikerül elindulnom befelé, de az ajtót is olyan nehezen csukom be, mintha ólomból lenne.
Otthon kicsit még beszélgetek a családdal, anyuval még magánbeszélgetésünk is akad. Elmondja, hogy őket is tiltották egymástól a szülők a különböző nemzetiségük miatt, de mivel igazán szerették egymást, ez sem lehetett akadály. Pontosan tudja, hogy Jason nagyon fontos nekem, máskülönben nem hoztam volna el ide, annak ellenére, hogy nem egy indián fiú. Szerencse, hogy van benne koreai vér, így anyám szívéhez még közelebb áll.
Késő este kapok még egy sms-t Jasontól, hogy nagyon tetszettem az édesanyjának, és, hogy hiányzom neki. Milyen édes, még csak most váltunk el, és máris hiányzom? Azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen buta, de úgy látszik, hogy ez nem butaság…valami egészen más…
Pár nap múlva eljön az indulás napja. Ma könnyebb szívvel hagyom el az otthonomat, mint máskor, hisz most Jasonnel lehetek majd. Annyira figyelmes, elém jön, hogy a reptérig is együtt menjünk, ne kelljen egy percet sem cipekednem. Igazi úriember, kész lovag.
-Szia! –köszönök, és köszönésként adok neki egy puszit- Milyen elegáns vagy. –nézek végig rajta.
-Jah igen…leszállunk a repülőről, arra még lesz időm, hogy lepakoljam a cuccaimat, és megyek is egy tárgyalásra. –mondja lehangoltan.
-Akkor egyedül kell kipakoljak? –milyen kár.
-Megpróbálom gyorsan lezavarni. –ad az arcomra egy puszit, és indulunk is.
Mivel a gép elég korán indul, még láthatjuk a napfelkeltét a kocsiból. Az ég gyönyörű narancssárga színekben pompázik, csak néhány felhő kúszik az égen, így mindent tökéletesen látni. Sokszor gondoltam már rá, hogy vajon milyen érzés lehet valakivel kéz a kézben nézni hasonló természeti gyönyörűségeket, és most, hogy itt van, hogy ez tényleg velem történik, el sem hiszem. Pedig minden pirosnál megfogom egy pillanatra Jason kezét, és ő mindig rám mosolyog. Mégis olyan hihetetlen. Túl jó, túl boldog vagyok tőle.
A repülőúton azt veszem észre, hogy már megint nem nagyon beszélgetünk, de talán ez nekem köszönhető, hiszen egész végig Jason karjaiban bóbiskolok. Tényleg fáradt vagyok.
Mikor megérkezünk, a házamba megyünk. Nagyon szép kis ház, kényelmes még kettőnknek is. De mindkét szobában franciaágy van, ha esetleg össze szeretnék bújni elalváskor.
Nem marasztalom Jasont, inkább hagyom, had menjen a dolgára. Felajánlom, hogy én kipakolok neki, ha nem zavarja, amit először visszautasít mondva, hogy pihenjek csak, de aztán mégis belemegy kisebb győzködés után. Csak nem fogom elnézni, hogy egy fárasztó nap után még pakoljon is…
Mikor elmegy, elkezdek kipakolni. Először a saját dolgaimat, aztán az övét, gondosan ügyelve rá, hogy mindent megtaláljon. Néha pár másodpercre megállok, magamhoz ölelem egy-egy ruhadarabját, amiknek olyan finom Jason illatuk van. Most vonzódom életemben először ilyen erősen egy férfihoz. Nem pusztán lelkileg, de testileg is, és ez valami egészen különös. Teljesen libabőrös leszek, ha csak arra gondolok, hogy megölel.
Ábrándozással és pakolással megy el a napom, de azért még bevásárolni és főzni is van időm, hogy Jasont meleg étel fogadja, ha hazajön. Mire megérkezik, meg van terítve is.
-Szia! Milyen napod volt? –köszöntöm mosolyogva, az utolsó simításokat végezve az asztalon.
-Szia! Egész jó, de csak most lesz még jobb…-mivel én nem tettem meg, ő lép közelebb és ad egy puszit a számra, aztán egy nagyot szippant a finom illatokból –Hmm…ez nagyon finom lehet…-állapítja meg mosolyogva.
-Menj, moss kezet, és már ehetsz is. Koreai desszertet készítettem, remélem, hogy szereted a yakgwat…-mosolygom.
-Már nagyon rég nem ettem, de igen, szeretem. –és engem? Mire gondolok?!
-Örülök. Addig kihozom azt is a konyhából. –mondom, és megyek is érte.
Előbb érek vissza, mint Jason, így felveszem a székre tett kabátját, hogy felakasszam, de valami kiesik belőle a földre…
-Mi ez…?-felveszem, de kikerekednek a szemeim. Óvszer??? Jason nekem szánja, vagy mással akar lefeküdni?!
-Rani? –Jason! Jaj ne! Nem szabad, hogy tudja, hogy tudom…
-Jövök már! –kiabálok az előszoba felé menet, miközben észrevétlenül visszacsúsztatom a kellemetlen meglepetést a kabátja zsebébe.
Az ebéd alatt szinte csak Jason beszél, én még mindig a kis tasakon rágódok. Azt hittem, hogy Jason még szűz, mint én. Ez most elég nagy csalódás nekem…
Ráadásul kiderül, hogy az egyik kollégája elhívta őt egy buliba. Én is ismerem látásból azt a férfit, de egyáltalán nem olyan, mint mi. A táborban gyakran látták az egyik önkéntes hölgy sátrában…nem esti mesét olvastak együtt, maradjunk annyiban.
Jason azt mondja, hogy nem akar menni, de nekem csak kattognak a kerekek az agyamban. Mi van, ha az éjszaka leple alatt elmegy nélkülem, és tényleg összeszed valakit? Azt hittem, hogy ismerem, de az óvszer látva összezavarodtam.
Abban maradunk, hogy együtt megyünk.
Este készülődni kezdünk, bár egy cseppet sem tetszik, hogy a nagyon lenge öltözet kötelező. Jól van, egy estére mi is lehetünk mások, hisz ez egy úgymond „céges mulatság” lesz, de akkor is…Jason csak megoldja egy atlétával a dolgot, de én?
-Készen vagyok…-jövök ki a szobából az egyetlen olyan ruhámban, ami megfelelhet mára.
-Ohh…-néz végig rajtam.
-Nem tetszik. Túl sok, igaz? –görbül le a szám, mikor meglátom azokat a nagy és csodálkozó szemeket.
-Inkább túl kevés, de gyönyörű vagy. Egyszerűen lélegzetelállító az alakod…vagyis nagyon csinos vagy. –helyesbít zavartan. Na most mégis velem szándékozik használni az óvszert? Akarom én ezt? Jobban mondva: akarom én ezt már most?
-Köszönöm, te is nagyon jól nézel ki. –oda bújok hozzá, és kicsit bizonytalanul, de ő is megölel. Hát igen…most, ha a derekamat öleli, nincs ott a felső, csak a bőrömet érezheti.
Még egy utolsó hosszú csókot váltunk indulás előtt, mert mások előtt ezt nem nagyon csináljuk, aztán mehetünk is.
A club a szokásos hangulatot árassza, de azzal a különbséggel, hogy most csak meghívott vendégek jöhetnek be. Beljebb érve tátva marad a szám…A nők a férfiak testéről isszák a pezsgőt, a férfiak a nőkről esznek…mint valami olcsó húspiac. Fúj…
A legrosszabb pedig, hogy alig érünk be, máris minket is belökdösnek a „móka” kellős közepébe.
-Gyerünk Jason, le a pólót! –kiabálja az egyik lány. A táborban ki sem néztem volna belőle, hogy így viselkedik, ha iszik egy-két pohárkával.
-Ne haragudjatok, de Ranival jöttem, nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát. –feleli, és még finoman fogalmazott. Már most rosszul vagyok…
-Nem baj, majd ő lenyalja rólad a pezsgőt! –miért ilyen lelkesek? Nem nyalok le semmit senkiről! Még Jasonról sem, főleg ennyi ember előtt nem!
-Nem, én ezt inkább kihagyom, ha lehet…-de mire kimondom, már szinte leszaggatják Jason felsőjét, engem meg egyenesen a karjai közé löknek.
Őzikéket megszégyenítő riadalmat érzek szívemben, csak arra tudok gondolni, hogy nem akarom ezt, bármennyire is szexiek találom Jason pezsgővel leöntött testét.
-Vége a gyereknapnak, mi megyünk. –jelenti ki, és megfogva a kezemet a mosdó felé kezd el húzni. Igaz, hogy alig érkeztünk meg, de talán az lett volna a legjobb, ha el sem jövünk.
-Öhm…Jason, ez a férfimosdó…-állapítom meg az ajtónál, de azért csak behúz magával.
-Tudom, de nem akarlak egyedül hagyni egy ilyen helyen. –mondja kínosan, aztán a csaphoz lép, hogy lemossa magát. A csap viszont nem akar folyni…
-Haragszol, hogy nem nyaltalak le? –kérdezem halkan a mosdó mellett támaszkodva, Jasonnal szemben állva.
-Nem haragszom. Megértem, hogy nem akartad. –mosolyodik el kicsit még mindig a csappal szenvedve.
-Csak kínos volt…-simítok végig vigasztalóan a karján. Biztosan utál, amiért nem tettem meg, mikor minden más nő megtette a barátjával.
-Tudom. –már rám sem néz, mintha csak az a csap létezne. Na jól van, te akartad…
Leguggolok elé, és lassan felállva nyalok végig mellkasán.
-Bocsánat…-állok meg bűnbánóan piros kis pofija előtt.
-Rani, ez…-közben sikerül kinyitnia a csapot, így még az arcát is jó alaposan megmossa.
Azt hiszem, hogy sikerült kicsit felizgatnom a fantáziáját…Még ez is jól áll neki, kis édes.
Haza is felső nélkül jön, és bár remélem, hogy megfázni nem fog, mert taxival jövünk, a szívem mélyén örülök, hogy most ő is kellőképpen lengén van ahhoz, hogy átérezze, amit én éreztem induláskor.
Miután fizetünk, bemegyünk a lakásba. Egy pillanatra megállunk az ajtóban. Azt hiszem, hogy most ő is arra gondol, hogy minek mentünk el, mikor az első esténket romantikusan kettesben is tölthettük volna…Ráadásul egy olyan buli kedvéért, ahol nem éppen önmagunknak kellett lennünk.
-Pezsgőt? Ha már a buliban kimaradt…-lépek oda a hűtőhöz kivéve a behűtött italt.
-Na jó, meggyőztél…-neveti el magát, és hozza is a poharakat.
Az est hátralévő részében beszélgetünk, jókat nevetünk, ami talán annak is köszönhető, hogy az egész üveg pezsgő elfogy. De nem baj, most, hogy ilyen szabados a beszélgetés, kérdezhetek valamiről, ami perpillanat nagyon érdekel…
-Miért tartasz magadnál óvszert? –kérdezem, majd újra a pezsgőbe kortyolok.
-Óvszer? –néz rám meglepetten.
-Amikor felakasztottam a kabátodat, kiesett belőle…-lehajtom a fejemet.
Mivel én az asztalon ülök, Jason pedig a kanapén, így ő áll fel, és jön oda hozzám megtámaszkodva mindkét kezével mellettem.
-Mire gondoltál, hogy miért van nálam? –biccenti fel a fejemet- Az igazság az, hogy a tárgyalás jól sikerült, mindenki nagyon örült, aztán az a fickó a táborból a kezembe nyomta azt mondván, hogy melletted szükségem lesz rá. Nem mondhattam, hogy nem, mert…-mielőtt befejezné, én fejezem be helyette.
-Ciki, ha egy férfi nem fekszik le a barátnőjével…-sóhajtok.
-Olyasmi. Nem akartam, hogy szabad prédának nézzenek, mert ezeknek hiába mondaná az ember, hogy testi kapcsolat nélkül is teljesértékű a mi kapcsolatunk. –magyarázza mosolyogva.
-Szóval még tényleg szűz vagy…-nevetek fel halkan. Ez a megkönnyebbültségemnek is betudható. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem ismertem félre.
Nem mond semmit, csak mélyen elpirul.
-Rani, én…-sss! Szájára teszem az ujjamat.
-Nem baj, nem maradsz örökre az…Ha én elvesztem, elveszem a tiédet is…-ujjaim lassan derekába mélyednek. Most először látom felébredni a benne nyugvó igazi férfit, aki birtokol, és szenvedélyesen követel minden porcikámat magának.
-Nekem adnád? –túr bele a hajamba nagyon lassan. Mit mondhatok erre? Az igazinak tartogattam a szüzességemet, ebből az következik, hogy csakis Jason kaphatja meg.
-Szeretnéd? –kérdésére csak kérdéssel válaszolok.
Erre viszont már ő nem válaszol egyenesen, inkább csak lassú, simogató mozdulatokkal fedez fel magának. Nem is tudom, hogy, de levesszük a felsőmet, így már csak melltartóban ülök előtte. Végig fekszem az asztalon, ő meg felém támaszkodva csókol a nyakamba.
Ez az a pillanat, ahol mindketten elnevetjük magunkat. Ezek nagyon nem mi vagyunk, már jócskán a pezsgő beszél belőlünk, és sikerül mindkettőnknek jól zavarba is jönnie.
-Várunk egy megfelelőbb alkalomra? –nézek rá mosolyogva.
-Ennél te csak jobbat érdemelsz, így kétségtelenül igen a válasz. Jobb lesz, ha lepihenünk, és szépen kialusszuk az italt magunkból…-nevet még mindig.
-Benne vagyok. –kapaszkodom meg a nyakában.
Azonnal kapcsol, bevisz a szobámba, de annyira megrészegült már ő is, hogy beborul velem együtt az ágyba. Még ezen is jót nevetünk, de másra már nincs erőnk.
Az év 365 napjából egyszer mi is lehetünk egy icipicit részegek, legalább megvolt a házavatónk. Ráadásul ma ledőlt a kínosság fala is, ami köztünk volt. Most, hogy túl vagyunk ezen a témán, talán Jason is kevésbé lesz zavart a közelemben. Jó, még most is piros az arca, ahogy kicsit az enyém is, de legalább tudjuk, hogy érdemes várni.
Ez egy különleges szerelem, ami csak a miénk. Édes kincs, amit ketten ápolgatunk, hogy még nagyobb legyen, és egy napon beérjen a gyümölcse. Még nem vagyunk készek nagyon nagy dolgokra, de így is több van ebben, mint azt hittük az elején.
Szerelem…tehát a szerelmem karjaiban alhatom ki magamat. Kívánhatnék többet? Nem, és nem is szeretnék…
Még egy utolsó, fáradtságtól gyenge csókot adok neki, aztán mellkasára dőlve elragad az álom úgy, ahogy vagyok…
|
| Garfield | 2010. 10. 08. 22:32:07 | #8474 |
Karakter: Jason Kang
- Ez nagyon szép…olyan aranyos vagy. – huhh, jól van, tetszik neki, eddig jó…
- Örülök, hogy tetszik. – nyújtom a kezemet, hogy lesegítsem a pokrócra.
Eszegetünk, és beszélgetünk. Le sem lehetne törölni az arcomról a mosolyt. Ilyen édes, szép és okos lánnyal tényleg nem minden nap találkozni. Teljesen hibátlan. Mindent szeretek rajta…a szemeit, a mosolyát, az aranyos nevetését, a haját…mindent. Azt hiszem belezúgtam Raniba…
Egyszer csak csend lesz, és…hát nem merek megszólalni, látom, hogy elgondolkodott valamin. Aztán, megsimogatja az arcomat. Már az érintésétől is zavarban leszek…de….
- Mire gondolsz? – kíváncsi vagyok, na…
- Arra, ha pillangó lennék, csak a te válladra szállnék, ha esténként lefeküdnél, a párkányon ülve őrizném álmodat és… - de aranyos, csak mosolyogni tudok. De miért nem fejezi be?
- És? – folytasd kérlek.
- És arra, hogy…olyan rég csókoltál meg… - kicsit meglepett amit mondott, hírtelen nem is tudom mit csináljak. Ő meg kínosan nevetni kezd – Mindegy… - mi?
- Nem az. Nekem nem mindegy. – érzem, hogy totál piros vagyok, de kezdeményezni is meg kell tanulni egyszer, úgyhogy…megcsókolom, de elkapja a fejét. Nem kellett volna, vagy rosszul csináltam…?
- Sajnálom, én csak… - mi? Mit? Most el akar menni? Állnék fel, hogy megkérjem, maradjon, de összeütközünk és borulunk egyet. Nézem, hogy nem esett-e túl nagyot, mikor megérzem, hogy hol landolt a keze…egyből zavarba jövök.
- Rani…a kezed… - ennyi, nem tudok mást mondani…
- Ne haragudj! Megnyomtalak, fáj? – ül fel, értem aggódva.
- Semmi baj. – mosolygok végig simítva a karján, hogy megnyugodjon.
- Tényleg csak véletlen volt! – aranyos, mikor zavarban van.
- Komolyan nem fáj… - mondom mosolyogva, de valami nem stimmel - Miért vagy ennyire ideges? - hisz nem történt semmi…
- Mert…azt hittem, hogy…hogy félre fogod érteni, és olyan leszel, mint mások szoktak… - nem értem…
- Mint mások? Mire gondolsz? – kérdezek vissza.
- Ahonnan én jövök, a férfiak nem sokra becsülik a nőket, a rangsorban alattuk vannak a szemükben. Az apám elég nagy fejes, ő mindig megvédett engem, de tudom, hogy nem mindenki volt ilyen szerencsés, mint én. A fiatal fiúk ezt látják otthon, ezért sem tartják sokra a nőket. Tiszteletlenek…Nem csak a törzsemre értem, főleg az amerikaiak… - szóval azt hitte, hogy én…nem, nem hihette ezt. Sosem erőszakoskodnék vele…
- Mit hittél, mit csinálok veled? – fogom meg a kezét.
- Téged nem olyannak ismertelek meg, aki bármit is csinálna. – bíztam is benne - De nekem a párkapcsolat dolog még új…Nem vagyok az a félénk kislány, de túl tapasztalt sem ilyen dolgokban… - ez nem probléma.
- Ez bántott? Hát én sem… - nevetem el magam.
- Örülök, hogy megértesz… - kapok egy finom csókot, aztán elindulunk vissza.
A következő napok nagyon jól telnek Ranival. Még nincs kimondva, de én a barátnőmnek tekintem. Remélem ő is úgy látja, hogy együtt vagyunk.
Sajnos a tábornak vége, és térhetünk vissza a szürke hétköznapokhoz. Azért remélem nem is lesz annyira szürke és minden nap láthatom Ranit. Megoldható lenne, mert nem lakunk messze egymástól. Bár az is igaz, hogy most sokat kell utazgatnom…korán indulni, és későn leszek csak otthon…
Már úton vagyunk hazafelé, mikor egy érdekes kérdést tesz fel.
- A bíróságtól tíz percre bérlek egy kislakást, ha nem veszed tolakodásnak, vagy túl gyorsnak, szívesen látnálak, mint lakótársat erre a két-három hétre. Persze nem kell elfogadnod, semmit sem erőltetek, de nagyon örülnék… - mondja összekulcsolva a kezeinket.
- Tessék? – kérdezek vissza meglepetten.
- Nem kell, ha nem szeretnéd… - engedné el a kezemet, persze csak ha hagynám.
- Nem erről van, csak nem számítottam ilyesmire pár nap után. De… - nézek rá mosolyogva.
- De? – kérdez vissza. Olyan szépek a csillogó szemei…
- De benne vagyok. – körbe nézek, nem figyel minket senki, úgyhogy kap egy puszit a szájára. Nem szeretem kiteregetni a magánéletemet…az édesanyám nevelése… - Viszont…lehet ez gyerekesen fog hangzani, de meg kell ismerned édesanyámat, hogy ne aggódjon miattam. Mindig aggódik, ha olyanokkal megyek el hetekre, akiket nem ismer. És ha nem bánod…úgy mutatnálak be neki, mint a barátnőmet. – istenem, csak nekem van ennyire melegem!?
- Nagyon örülnék neki. – mondja, és hozzám bújik.
- Tényleg!? Ez remek, anyának nagyon fogsz tetszeni. – mondom átkarolva.
Nem jön válasz, de egész úton így össze vagyunk bújva. Sőt el is alszik. Annyira aranyos, nincs szívem felkelteni, mikor megérkezünk, de muszáj lesz. Elkezdem suttogni a nevét,de nem ébred fel. Ilyenkor mit kell csinálni? Segítség…Na jó…kisimítom az arcából a haját, és arcát kezdem simogatni, és meg is puszilom. Erre már felébred, és megint zavarban leszek…
- Megérkeztünk. – de édes, mikor felébred… - Menjünk… - leveszem az ülés felöl a táskáját, és lemegyünk a többi csomagjainkért.
El is veszem, és megyek a velük a kocsimhoz. Szegény csak néz, hogy hova viszem a cuccait, de hát csak nem fogom hagyni, hogy egyedül menjen haza. Bepakolok a csomagtartóba, és kinyitom neki az ajtót. Már megyünk is.
Út közben még beszélgetünk. Annyira jól érzem vele magamat, ezért sem hajtok a megengedettnél gyorsabban. Csak szépen 50-nel. Lassabb, de többet lehetek vele. Ez így tökéletes. De még így sem hosszú az út…sajnos…
Segítek kivenni a táskáit a kocsiból, még megbeszéljük, hogy holnap nálunk vacsorázik, és akkor majd érte jövök. Nem hív be, én meg nem akarok tolakodó lenni, nem kérdezek rá. Egyikünk sem mond semmit, csak az autót támasztom, ő meg áll előttem, aztán közelebb lép, én meg magamon is meglepődve húzom magamhoz, hogy átöleljem és megcsókolom. Kicsit kibillenthettem az egyensúlyából, mintha rám esett volna. De nem probléma, így még közelebb van…A kicsit hosszú csók után zavartan kezdem dörzsölgetni a tarkómat, ő meg csak mosolyog.
- Akkor holnap este… - mondom, és mennék is, de még kapok egy puszit.
- Szia, vigyázz magadra. – mondja mosolyogva.
Másnap már délután minden a helyén van, anya is nagyon készül, olyan izgatott. Én is…biztos tetszeni fog neki Rani, de valószínű, mikor megyek majd érte, én is találkozom a szüleivel…Nem tudom mit fognak szólni hozzám. De már komolyan bestresszeltem magamat. Na de ideje menni…
- Jó napot uram! – köszönök illedelmesen, mikor…hát, gondolom az apja nyitotta ki.
- Rani még nincs kész, addig gyere be. – eddig jó.
Kicsit zavarba ejtően mér végig, de aztán jól elbeszélgetünk. Igaz, hogy főként rólam van szó, de hát valahol el kell kezdeni.
A lélegzetem is eláll, mikor megjelenik Rani. Gyönyörű. Gyorsan lerázza a szüleit és mehetünk is. Kint a kocsiban még egy puszit is kapok, de még mindig nem tudok megszólalni. Akárhányszor ránézek, zavarban leszek…hogy lehet valaki ennyire szép!?
Ahogy megérkezünk, és leállítom a motort, anyukám már jön is üdvözölni minket. Nem tud uralkodni a kíváncsiságán.
- Anya, ő Rani, akiről tegnap meséltem. – mutatom be neki mosolyogva.
- Nahát, sokkal szebb, mint ahogy leírtad nekem. – mosolyog Ranira, tehát az első benyomás jó – Annyi mindet hallottam rólad kedvesem. Jason tegnap csak rólad áradozott, igazán kíváncsivá tett, mikor azt mondta, hogy együtt jártok. – mire a házba érünk, már rák vörös vagyok, mert anyukámnak be nem áll a szája, és elmeséli, hogy miket meséltem tegnap…hogy Rani milyen gyönyörű, hogy mennyre jó vele lenni, hogy az egész táborba Rani volt a legjobb…Teljesen zavarban vagyok.
- Komolyan ennyit meséltél rólam? – kérdezi mosolyogva, mikor lesegítem róla a kabátkáját.
- Ez még semmi, a felét sem hallottad.. – erre kapok egy puszit az arcomra.
Leülünk az asztalhoz, és anya házi tündérként intéz mindent. Hozza, viszi az ételeket, jókat beszélget Ranival. Tényleg tetszik neki. Még azt is mondja, hogy ha ilyen rendes lánnyal leszek több hétig távol, nem is fog aggódni. Látom, ez Raninak is jól esett, meg össze is mosolygunk. Nagyon jól sikerül a vacsora. Kár volt így izgulni…
Úgy döntünk, hogy nem kocsival viszem haza vacsi után, hanem sétálunk egyet. Nem is bánom, sokkal romantikusabb a sötét égbolt alatt egymást ölelve sétálni. Még egy kitérőt is teszünk a park felé, hogy tovább maradhassunk együtt. Leülünk egy padra még kicsit beszélgetni, persze hogy átbeszéljük ezt az estét.
- Nem is mondtam még, hogy milyen szép vagy. – vágok a mondandójába.
- Köszönöm. – mosolyog.
- Mit akartál mondani? – kérdezem megsimogatva az arcát.
- Már nem tudom… - válaszol, aztán megcsókoljuk egymást. Az este folyamán először tudjuk megcsókolni egymást…és olyan finom…
De kezd hűvös lenni, és Rani is kezd fázni, szóval elindulunk. A ház előtt még húzzuk kicsit ezt a búcsúzkodást, de csak sikerül a harmadik puszi után. Megvárom, hogy bemenjen, aztán én is igyekszem haza.
Édesanyám azzal fogad otthon, hogy mennyire kedves, aranyos, csinos, stb…lány Rani. Kapásból küldök Raninak egy sms-t, hogy elnyerte anyukám tetszését, és hozzáteszem, hogy hiányzik. A táborban tudtam, hogy ott alszik tőlem pár lépésnyire egy másik házikóban. De most…
Pár nap múlva már újra készen állnak a csomagok, mert el kell utaznunk a tárgyalások miatt. Izgatott vagyok, mert Ranival költözöm össze…Ami érdekes, hogy cseppet sem félek ettől. Pár napja, mikor jöttünk haza a buszon, még kicsit féltem, de már nem…már biztosra tudom, hogy szeretem. Akkor meg nem lehet baj…Bár még nem mondtam ki neki, lehet megijesztené, ha szerelmet vallanék neki…erre még nem is szedtem össze a bátorságomat.
Velem jön a reptérre, szóval felveszem náluk. Ne kelljen neki sehova sétálnia a bőröndjeivel.
- Szia! – köszön, kapok egy puszit…tetszik ez a köszönés – Milyen elegáns vagy. – néz végig rajtam.
- Jah, igen…leszállunk a repülőről, arra még lesz időm, hogy lepakoljam a cuccaimat, és megyek is egy tárgyalásra. – mondom kicsit lehangolva, mert nem örülök ennek…
- Akkor egyedül kell kipakoljak? – kérdezi lebiggyesztett ajkakkal.
- Megpróbálom gyorsan lezavarni. – adok az arcára egy puszit, és indulunk is…
|
|
