- Takemoto Yachi! Hálás lennék, ha nem az órámon heverné ki a hétvége fáradalmait! – kezdi a fejmosást, kioktató hangon. Némán hallgatom, és ártatlan szemekkel kérek elnézést, így pillanatok alatt elfelejti. Még jó hogy, mert ezúttal az iskola vette el a hétvégém, nem a bulik. Pontosabban, az úszóverseny, amin a suli csapat tagjaként vettem részt. És nyertem… hurrá…
Végül szerencsére elérkezik a kicsöngõ ideje, és én már a padomra borulva folytatnám tovább az alvást, mikor legjobb barátom, Isao pattan be a személyes terembe.
- Yachi, tegnap nem volt idõ megünnepelni a gyõzelmedet, mi lenne, ha ma mennénk el? – könyököl le az asztalra, hogy viszonylag egy magasságba kerüljünk.
- Addig se kell fotózásra, meg haza mennem? Remek! – vágom rá, majd arrébb hessegetve, nekiállok hunyni egyet, még a következõ óra elõtt.

- Azt mondtátok ismerõs helyre megyünk – nézek körül, a minden kétséget kizáróan vonzó bárban, ahol látszólag akad meleg is hetero is vegyesen. Nekem aztán tök mindegy, hogy csajok, vagy pasik ropják, nekem most semmi kedvem partnert keresni.
- Hát, a Rosuto bá most nyílt nem rég, gondoltam nézzük meg – vonja meg a vállát Isao, és megbökdösi Josukét, aki máris nagyban bambulja a táncolókat. Vigyorogva ragadom meg haverunk karját, és vonszolom beljebb, egyenesen egy üres asztalhoz. Ilyenbõl se sok akad, így gyorsan lecsapunk rá.
Letelepszem, a színpad és a tánctérrel szemközti székbe, és az asztalra könyökölve, kiskutyaszemeket meresztek két barátomra. Isao veszi elõbb az adást, és sóhajtva indul mg a pulthoz.
- De csak azért, mert ma téged ünnepelünk! – jelenti ki még ki, hátrafordulva. Hálásan rávigyorgok, majd követem a még mindig bambuló Jo tekintetét.
- Akárkit is bámulsz ennyire, elõbb égetsz lyukat belé, minthogy felkérhesd táncolni! – lóbálom meg az arca elõtt a kezemet. Felocsúdva pislog párat, majd elgondolkodva felém fordul.
- Yachi, te biztos jártas vagy a népszerû bandákat illetõen – szólal meg, de látva, hogy elsötétedik a tekintetem, gyorsan folytatja. – Jaj ne aggódj, nem jövök semmi olyannal, amit utálsz. Bár tudom, hogy az egész témát rühelled, de na… Csak annyi a kérdésem, hogy szerinted ott a sarokasztalnál, az nem a The Rite banda? – int fejével az említett asztal felé.
Sóhajtva pillantok a mutatott irányba, és igyekszem minél észrevehetetlenebbül megfigyelni az asztalnál ülõ srácokat. Nem mintha sok közöm lenne ahhoz a bandához. Gyámom egy ideje tárgyal a menedzserükkel, hogy esetleg vennénk fel velük új albumot, de eddig nem jutottak sehova, én meg még nem voltam hajlandó részt venni egy tárgyaláson se.
De azért tudom, hogy néznek ki, és úgy tûnik, tényleg õk azok. Már fordulnék Jo-hoz, hogy közöljem vele, gyereknap, megvannak, mikor a egyikük hirtelen felém pillant, és a tekintetünk találkozik.
Felszisszenek, de nem kapom félre a pillantásom, az lenne az igazán égõ. Egy darabig farkasszemet nézek vele, elcsodálkozva rajta, hogy mennyire világos a szemszíne. Kontaktlencse lenne?
- Csak nem ki akarsz kezdeni a bass-ersossal, Dievel? – szólal meg mellettem Jo, mire felé fordulok, megszakítva a szemkontaktust.
- Hülye, miattad csináltam, hogy leplezzem a bámulást! – morgom neki, majd megkönnyebbülve kapom ki Isao kezébõl az egyik poharat, mikor végre visszaér. Meglepetten vonja fel a szemöldökét, de végül inkább nem kérdez.

Hamarosan már mindhárman felszabadultan szórakozunk, pia is van bennünk rendesen, de még azért józanok vagyunk. A táncparketten is megfordultunk már párszor, élvezve a zene dübörgését, a fülledt, forró levegõt.
A banda asztalát azóta kerülöm a tekintetemmel, de néha érzem, hogy minket figyelnek. Hát… elvileg mi provokáltunk…
Egy újabb pörgõs, végigtáncolt szám után, nagyot szusszanva indulok meg az asztalunk felé, de félúton nekiütközöm valakinek, és mikor felpillantok, Diével találom szemben magam.
Egy pillanatra megfeledkezem magamról, és kikerekednek a szemeim, de aztán gyorsan összeszedem magam, és halovány közönyre váltok. Nem vagyok sikítozós rajongó, nem azért fogok kikezdeni vele, mert híres. A külseje mondjuk nem elhanyagolható tény, de jelenleg nem akarok botrányt csinálni a cégnek…
Rámosolyogok, majd ellépek mellette, és ebben a pillanatban kezd eszeveszett rezgésbe a zsebemben lapuló mobilom is. Kelletlenül húzom elõ, és célzok meg egy csendesebb sarkot, ahol tudok beszélni gyámommal.
- Yachi, mi az, hogy egyszerûen lemondod a fotózást, és lelépsz?! – csattan fel rögtön, ahogy felveszem. – Szerzõdésed van, nem tehetsz meg ilyet, egy kis buli kedvéért!
- Nyugi, mindent elrendeztem, a szerzõdésem nincs veszélyben. Bulizni meg miért ne mehetnék, legalább megünneplem a gyõzelmem, amit te meg sem említettél! – szállok vele vitába. Hallom, ahogy felsóhajt, és mikor ismét megszólal, némi bûntudat hallatszik a szavai mögött.
- Akkor is, legalább arra figyelemmel lehetnél, hogy holnap iskola! Gyere haza, most!
- Nem akarok – morgom sértõdött dühvel, és kinyomom a telefont. Persze ha arról van szó, hogy jól érezném magam, rögtön elõbukik belõle a törõdõ szülõ!
Fortyog bennem a sértõdöttség, és hirtelenjében más se érdekel, csakhogy még inkább megfeledkezhessek magamról. Na meg némiképp bosszúságot szeretnék okozni nevelõmnek. Tök mindegy, hogy nem is fog tudni róla, elég, ha én tisztában vagyok vele, hogy az akarata ellen van.
Tekintetem végigsiklik a termen, és megakad Dien. Tökéletes!
Ügyesen kerülgetve az embereket, mellé kerülök, és mikor kezei élvetegen a derekamra simulnak, készségesen dörgölõzök hozzá, majd hirtelen felágaskodva, számat az övére tapasztom.
Mintha meglepõdne kissé, de nem tol el, sõt, közelebb húzva magához, elmélyíti a csókot, egyik kezét a pólóm alá csúsztatva.
- Te aztán nem teketóriázol – suttogja a számra, mikor végre elválunk.
- Egyszer élünk, nem? – húzom mosolyra az ajkaimat, de mielõtt felelhetne, Isao tûnik fel mellettünk, és elhúz mellõle.
- Bocsi, kicsit sokat ivott, mennünk kell!  - hadarja egy szuszra, és hiába ellenkezek, kicipel a klubból.

- Ezt most miért? – fordulok felé felháborodottan, mikor már a friss levegõn vagyunk.
- Láttuk, hogy vitáztál a telefonodon, biztos Irie-sannal. Akkor viszont ezért csinálsz csak, megint meggondolatlanságot, és ezt inkább nem hagytuk – sóhajt fel Jo, és elindul az utcán.
- Honnan tudjátok, hogy nem gondolom komolyan? – ellenkezek továbbra is, de Isao nagyobb, mint én, lazán húz maga után, mikor követi haverunkat.
- Ha úgy gondoltad, keress egy korban, meg minden másban is, hozzád jobban illõ pasit. Ráadásul sose gondolnád komolyan egy zenésszel! – Eh… jogos, eddig tényleg kerültem a fajtájukat, ami az örökségem mibenlétét tekintve, nem egyszerû hadmûvelet.
És ha minden igaz, gyámom holnap megint el akar rángatni egy lemezszerzõdés megtárgyalására. Ennél már csak az lenne égõbb, ha a mai csókpartneremet látnám viszont. De erre kevés az esély, velük eddig se boldogult.