|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Miria | 2010. 10. 01. 22:14:09 | #8322 |
 Karakter: Yasue
Megjegyzés: (Sheeny-nek)
Látom, hogy vacillál... Ha beenged, nem fogja megbánni... Így is tesz, hirtelen kitárja az ajtót, majd beránt magához. Nem, drágám, nem engedhetem, hogy átvedd a stafétát... Ahogy behúz, becsapom az ajtót magunk mögött, és újból a falhoz nyomom. Kéjesen lehelek a nyakába, érzem, hogy megremeg, blúzát ösztönös rutinnal gombolom, miközben szoknyáját húzom le. Igényes, hozzá illő fehérnemű van rajta, egyre nagyobb erővel önt el a vágy, ahogy újra- és újra végigmérem a testét. Gyorsan lerántom magamról is a blúzt, és a szoknyát, néha egy-egy mozdulattal besegít...
Vállait a falnál tartom, így támaszkodok, közben lábammal végigsimítom az intim zónáját először lassabban, majd egyre gyorsabban... Először szerényen nyög egyet-egyet, majd megfeledkezik magáról, s hangosan sóhajt, gyönyörű hangok szakadnak ki belőle... Mikor látom, hogy orgazmusközeli állapotban van, hirtelen leállítom magam, őt megfordítom, óvatosan a falhoz nyomom, immár nekem háttal dől a falnak, én pedig egyik kezemmel befogom a száját. Nemhogy lecsillapítottam ezzel, mégjobban felizgattam, fejét hátralendíti. Szorosan hozzásimulok most hátulról, s megnyalom a nyakát. Mintha nem is fogtam volna be a száját, továbbra is gátlástalanul nyög, ami hihetetlenül felizgat. Ajkait kezdem el simítani, ő válaszul többször körbenyalogatja az uijjamat, s közben formás kis fenekét az ágyékomhoz dörzsöli... Tudja, hogyan izgasson. Mélyet sóhajtok, majd hátához hajolok, s végignyalom a gerince vonalában, a nyakáig. Újra magammal szembe fordítom, hogy megcsókolhassam. Hevesen viszonozza, látom ő sincs "nyugodt és kimért" kedvében. Belemarkolok a melleibe, ő a nyakamat harapdálja, s csak sóhajtozunk... Nem bírom tovább, érezni akarom... Kezét megfogom, s az ágy felé húzom. Követ, s mikor odaértünk, laza mozdulattal belök az ágyba. Ujjammal mutatom, jöjjön... Rám mászik, hevesen csókolózunk, majd megfordítom, megszabadítom fehérneműjétől. Nyakától kezdem el csókolgatni, kulcscsontját, melleit végigcsókolom, végignyalom. Alig tudok várni, de tudom, nem támadhatom egyből le a nedves kincsét, ezért először csípőjét, majd belső combját puszilgatom, hogy húzzam az agyát... Nem bírom abbahagyni a vigyorgást... Nem bírom tovább, először egy apró puszit nyomok kincsére, majd hevesen nyalni kezdem, s nyelvemmel bebarangolom egész berendezését. Ő végig nyüszít, s fel-felsikongat, majd kissé megvonaglik, feljutott a csúcsra... Végigsimítom, majd befekszem mellé... Még mindig erősen liheg, s meg-megremegnek a lábai, de lassan kikerül az önkívületi állapotból, rámmosolyog. Mindketten felülünk, és még sokáig simogatjuk egymást. Még nem várok viszonzást... Vágyjon csak a testemre... Ledobott cuccaimat felveszem, majd az ajtó elé megyek az övéiért. Visszamegyek hozzá, a kezébe adom őket, mikor felöltözött, épp a homlokára nyomok egy csókot, belép a főbérlő. Köszönünk, összeszedem a cuccaimat, melyeket "út közben" dobtam le, majd kajánul rákacsintok:
- Most már csinálhatod a dolgod... -elmosolyodik... Imádom.
- Te se lazsálj! -néz rám, majd csókkal búcsúzunk egymástól... Elindulok...
Másnap Nakashimával, legjobb barátommal lépem át az iskola küszöbét. Válogatott rossz viccekkel "szórakoztatjuk" egymást, nagyokat röhögünk, közben mintha Mira hangját hallanám. Nakashima beszél, úgyhogy rá kell figyelnem.... De mikor meghallom Simyll éles, csattanó hangját, mely szinte az egész iskolát betölti és átjárja, rideg tekintettel fordulok el barátomtól a hang forrását keresve:
- Szia! De ki vagy nyalva! -zeng az iskola, Nakashima még jobban felhúzza magát, mint én, de Miránál nem jobban... Az öltözőszekrényekhez nyomja Simyllt, idegesen magyarázni kezd:
-Kurvára nincs közöd hozzá! Irigykedsz talán? Vagy téged nincs aki rendbe tegyen? Nem kellett volna félrelépni! De tudod mit? Köszönöm mégis, hogy megtetted, mert akkor most nem lennék ilyen boldog, mint amilyen most vagyok!
- Honnan tudsz te erről? - szól a vörös - Mindegy is. Csak azt kapta, amit megérdemelt. Erről talán nem beszélt neked? -hazug picsa...
- Nem érdekel, mit pofázol! Szállj ki az életünkből!
- Jól vigyázz, hogy kivel beszélsz így, és hogy kire emelsz kezet! - próbál fölényeskedni Simyll - Itt most most eltörhetném a csontod, ha akarnám! -ekkor undorodom meg a stílusától, ha nem lépek oda, elhányom magam:
- Az volt életed utolsó hőstette akkor! -lépek közbe ekkor, mélyen Simyll szemébe nézve.
- Te leszel a következő! - tipikus undorító, rosszindulatú vigyorával mér végig- Egyszer már alulmaradtál ellenem. Nem hiszem, hogy gond lenne másodszor is legyűrnöm téged. -erre akaratlanul is elmosolyodom.
-Az majd egy hét múlva kiderül. Mira, engedd el, ne foglalkozz vele -nézek rá a drága szőkeségemre, s kezeit lefeszegetem Simyllről, majd egy pillanatra Simyllre nézek, Mirát magamhoz rántom, s orbitális nyelves csókkal köszöntöm, remélem nem idegesíti a drága vöröskét...
- Nagyra vagy magaddal, Yasue... -mér végig lenézően- De jól vigyázz! -ekkor Mirára néz -Az enyém vagy, Mira! Csak még nem tudsz róla. Azt kapok meg ebben az iskolában, akit akarok, érted? -erről már lekéstél, édesem... Tudod, mikor fogom engedni, hogy egy ujjal is hozzáérj?
- Nagy csalódás fog érni, ha megtudod, hogy ez nem így lesz. Csá! -indul el Mira, megyek utána, Simyll rosszindulatú tekintettel néz rám, s elsétálva mellettem vállal hatalmasat belém lök... Értelmes. Mira alig tudja lenyugtatni magát, majd mikor mégis sikerül, rámnéz, szóra nyitja száját:
- Mi lesz egy hét múlva?
- Judo-bajnokság. Tavaly alulmaradtam ellene, de azóta keményen edzettem, és sokat fejlődtem. -igen... Most le fogom győzni...
- Drukkolni fogok neked. Mondd, hogy halad a megbízás?
- Kértem két nap haladékot. Látva a jelenlegi állapotát a rajzomnak, elégedett volt, és benne volt a dologban.
- Ó, értem. Egyszer kiállításod lesz! - mosolyog rám.
- Te meg rocksztár leszel! - viszonzom a kedvességét.
- Vedd úgy, hogy az első sorban leszel! - vidám vigyorral jelképesen oldalba lök. - Iskola után mit csináljuk? - kérdezi
-Meglepetés -vigyorgok rá, mire ő durcás arcot vág, de csak viccel, mindketten mosolyogva megyünk föcire...
Föci után rajzóra következett, a tanárnő egyfolytában engem dicsért, én pedig nagyon kínosan éreztem magam, de Mira büszkén vigyorgott... Utána kémia, majd dupla matek, töri, és végül ének... inkább végig csöndben maradtam. Mirával gyorsan összepakoltunk, s elindultunk, hogy merre, azt ő persze nem tudhatja. Végül a házamhoz érünk, ő pedig felcsattan:
-Itt laksz?
-Igen... -mosolygok rá, kinyitom a kapuajtót, előreengedem, végigsétálunk a kerten, s az ajtót is kinyitom, intek a fejemmel, most is menjen előre. Belép, s köszön:
-Csókolom!
-Szia! -mosolyog rá anyukám, miközben áll fel a kanapéról, hogy bemutatkozzon. Megtörtént a formális bemutatkozás, majd beszélgettek egy kicsit, én nem hallottam, mit. Édesanyám mosolyogva elbúcsúzik, megy a barátjához... Mikor kilép, ránézek Mirára, ő pedig megszólal:
-Nagyon aranyos az Édesanyád. -közli édesen... Valami szöget ütött a fejembe...
-És a te szüleid?... Velük mi a helyzet? Tartjátok a kapcsolatot? -méregetem kíváncsian, ő pedig kissé mintha elsápadna...
-Ez... Nehéz ügy, most nem beszélnék róla, ha nem, gond...
-Természetesen, semmi gond... Bocsánat, ha bármi rossz érzést keltettem benned, csak gondoltam, megkérdezem -nézek rá, majd átölelem.
-Ne kérj bocsánatot -szólal meg halkan. Egy ideig öleljük egymást, majd körbevezetem a házban, legutoljára a szobámat mutatom meg neki. Természetesen az első dolga, hogy leül az ágyra, s vigyorog rám... Ajjaj... Lehajolok hozzá, s szenvedélyesen megcsókolom. Megszorítja a blúzom, én pedig óvatosan a hajába markolok. Elengedem, s mappáim között keresgélni kezdek... Végre megtalálom a portrét, amit meglepetés gyanánt készítettem neki... Odanyújtom a lapot, mikor elveszi, felderül az arca... Ezért érdemes volt.
-Ez... Gyönyörű, Yasue!
-Akiről rajzoltam, az a gyönyörű... -nézek rá, most komolyan. Méregetjük egymást, egyikünk se szól... A légkör egyre forróbb, és épp odalépnék hozzá, hogy újra kezelésbe vegyem, mikor megcsörren a telefon.
A hang forrásához futok, felveszem:
-Itt Yasue.
-Yas! -Suttog bele Nakashima.
-Mivan? Már megint bajban vagy?
-Rámtalált a banda! Itt kuporgok a Sakura Gouko utcában. Segíts, kérlek! -(egy banda tartja rettegésben a környéket, pénzt, piát, cigit követelve a fiataloktól. Nakashima régen a banda tagja volt, de miután ő ki akart lépni, hogy új életet kezdjen, mégjobban rátelepedtek, és sokszor meg is verik...)
-Rohanok! -s leteszem, bemegyek Mirához a szobába:
-Ki volt? Néz rám.
-A legjobb barátom. Bajban van... Te maradj itt! Nemsokára jövök! -szólok, s miközben végigsimítom az arcát, apró csókot nyomok ajkaira... elindulok, kint már sprintelek. Jó, hogy marad... Már közel járok a Sakura G. utcához, mikoris megállok körülnézni, hol lehet Nakashima, mögöttem zajt hallok, és ösztönösen lehajtom a fejem... Így menekültem meg egy baseball-ütő gyilkos támadásától... Hátrébb ugrom, hogy védekezni tudjak, ha kell, és hogy szemügyre vegyem az illetőt... Ez nem banda tag...! Ez kicsoda? Hatalmas csodálkozásomban hátulról elkap egy másik, s közben a szemben lévő kiszabadítja a jobb karomat.
-Gyenge vagy... Kis cafka. -s mikor ezt kimondja, a kezemet, az értékes, rajzolós, írós drága kezemet egyszerűen eltöri a térdén.... Nyílt törés, én hihetetlen erővel felordítok, majd lelök a földre az eddig mögöttem lévő. Keserves sírásba kezdek, ugyanis őrjítően fáj a karom, ők pedig jól kiröhögnek, és gyorsan lépkedve eltűnnek... Nakashima az egyik, Mira a másik sarokból ugranak ki... Mira... Követett idáig... Remélem nem nézte végig a jelenetet.... Annak ellenére, hogy judozom, hihetetlenül felelőtlen, és hülye voltam.
-YAS! -üvölt Nakashima, Mira pedig könnyezve rántja elő a telefonját... A mentőket hívja -Én... Én azt hittem, új bandatagok... Sajnálom, Yasue!! -mentegetőzik Nakashima, s közben leguggol hozzám. Közben Mira diktálja be az adatokat, majd lerakja, sírva átölel... Mi történt..? Leesik.
-Naka... -nézek rá a fiúra -téged csak azért kergettek meg, hogy engem idecsaljanak...
-De miért akarnák, hogy veled ez történjen?! -üvölt magából kivetkőzve Mira, én pedig hűvös gyűlölettel telve válaszolok:
-Mert jövőhéten judo bajnokság... -mindhármunk agya kezd elborulni, s a távolban már hallom a szirénákat...
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 20. 18:23:05 | #7965 |
 Karakter: Mira Thomson
Megjegyzés: Miriának
Reggel álmosan nyitom ki a szemem, ráadásul elaludtam a hátam is, mert nagyon fáj. Nagyon jó, most egész nap így járhatok a suliba. Na, mi is lesz ma? Pakolom szépen össze a holmikat, mire csak a főbérlőm köszönését hallom. Nemsokára követenem kéne a példáját, azaz nekem is indulnom, csak nekem az iskola felé kell vennem az irányt. El is pakolok mindent, még ellenőrzöm is, mielőtt elindulok, és szép kényelmes léptekkel szívom magamba a most még friss reggeli levegőt. Ez bárminél több életet ad nekem. Teljesen megújultan érkezek így az intézménybe. Mi az első óra? Angol... Megkeresem a megfelelő termet. Vannak, akik már megkérkeztek. Yasue azonban még fél óra múltán sincs sehol. Mégis hova lett? Ennyire kimerítheti az a megbízás, és elaludt? Gyanúm beigazolódik, amikor már csak 3 perc van az angol órából. Yasue csapzottan, izzadtan, és lihegve esik be a terembe.
-Elnézést kérek a késésemért, tanárnő! Elaludtam - hadarja el alig érthetően a szuszogástól.
-Kérlek, ülj le, Yasue, és már nem mondom, hogy kapcsolódj be, pillanatok vannak hátra az órából - feleli a tanár.
Rám néz, én pedig végigmérem. Hmm lehet, hogy van bennem valami furcsa és perverz, de nekem így ziláltan, izzadtan valahogy izgatóbbnak tűnik. Leül mögém, és vigyorog. A tanárnő újra a táblához fordul, mire egy csókot érzek a nyakamon, amitől kellemes remegés fut rajtam végig. Minden mozdulatával felcsigáz, egyre jobban akarom ezt a lányt. Érzékien a fülembe suttog.
-Jó reggelt.
-Neked is, Yasue! - suttogom. Minden másodperc egy-egy újabb órának tűnik nekem. Már össze-vissza feszengek a padban. Csöngessenek már ki! Mintha csak meghallaná valaki a hangom, úgy szólal meg a szokásos dallam, ami most ez esetben az óra végét jelzi. Megvárom, amíg mindenki kimegy a teremből. Kajánul pillantunk egymásra, majd körülnézek, odahajolok hozzá, aztán megcsókolom... Közben megkötöm a masnit a blúzán, mert ő a nagy sietségében ezt is elfelejtette...
Szemügyre veszem a rajzait. Elmosolyodok, ahogy meglátom a körvonalaim, és elmélkedve nézem a többi rajzot. Egyik képnél azonnal megáll a kezem. Ez túlontúl ismerős nekem! EZ... EZ... EZ SIMYLL!! Ráadásul aktkép! Hogy kerül ő ide? Hmm, ez lenne az a nagyon fontos megbízás?
- Mi a baj? - kérdezi, mire én csak felnézek rá, és szótlanul megfordítom a füzetet.
Az asztalára dobom a füzetet, és sietve távozok. Miért hittem én bármi többet is? Túl tökéletes volt minden.
-Ez nem az, amire gondolsz... - szól utánam rohanva, végül a kezemet elkapva. Persze, mindig azt mondják, hogy nem az, aminek látszik, aztán nagyon is az, aminek látszik.
-Nem?! -nézek rá.
-Illetve fogalmam sincs, mire gondolsz - mosolyodik el. Most szórakozik velem? Mégis mi az anyám zivataros térdekalácsára gondolnék?
-Te nem veszel engem komolyan, Yasue!
-Mira... Együtt voltam Symillel, de szakítottam vele...
-Tehát kihasználtad! - csattanok fel még jobban. Most már kezdem megérteni a tegnapi húzását Simyllnek. Én meg azt hittem, áskálódni akar.
-Nem használtam ki, Mira... Akivel ért, megcsalt, ezért szakítottam vele, most pedig kérlek, ne vitázzunk ezen!
-Igen, teljesen fölösleges! - értek vele egyet.
Nem is szólok hozzá végül, majd sietve megyek az interjúra. Remélem, hogy veszi a lapot, miszerint egyedül szeretnék menni... Pár perc után észreveszem, hogy még mindig ott jön mögöttem. Most mit csináljak? Áh, nem érdekel. Most az a fontos, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Egy igen kellemes kis klubba érkezünk - ha már Yasuét is ide vesszük. Ő leül egy székre, én pedig a bandának kiállított sarokhoz tipegek félszegen. Feszengve nézek Yasuéra, ő meg csak mosolygok. Most mégis mi olyan kurva vicces neki? Na, játszunk inkább. Remek zenészekkel vagyok körülvéve, mert rögtön már az első számnál megtaláljuk a közös hangot. Erős, ütős, és bonyolult riffeket rögtönzök, a végén már érzem az izzadtságot, ahogy patakként zúg végig arcomon, majd a testemen, a fáradtság egyre nagyobb erőt vesz rajtam, de nem állhatok le. A kűzdelem végül meghozza a gyümölcsét. Enyém az állás. Nézzük, kik a banda tagjai. Egy tüsi hajú, szemüveges, kékesszürke szemű srác énekel, néha ő is gitáron játszva. Szürke terepmintás pólót visel, alá véve egy fekete hosszú ujjú pólót, és kék farmert visel. Néha nem kíméli magát a hörgéstől vagy ordítástól sem. Ám inkább egy másik szemüveges srácra hárul ez a feladat, akinek kb. 3 milliméteres a haja, szintén szemüveges, csak neki szélesebb lencséjű, és vastagabb keretű. Nem játszik semmilyen hangszeren, egy fehér póló, és fekete nadrág teszi ki a viseletét. Azért ő is énekel néha, méghozzá nem is rosszul. A dobos egy hosszú hajú férfi, leginkább a főbérlőmre hasonlít, valamint a basszusgitáros egy fekte hajú goth-stílusú csaj. Elég vegyes társaság, de értenek a rockhoz. Megbeszéljük a további részleteket, majd elbúcsúzok tőlük. Legközelebb két nap múlva találkozunk.
- Gyönyörűen játszol... - lép elém Yasue kajánul nézve rám.
- Nem vágod ki magad! -nézek rá mérgesen, majd végül megmagyarázhatatlan módon elmosolyodok. Valahogy mindig elcsábít ez a tökéletes test.
- Hazakísérhetlek? - kérdezi, mire csak bólintok. Szótlanul sétálunk egy darabig, mire váratlanul elkezdem neki mesélni a meghallgatás részleteit, amit ő nagyon türelmesen hallgat. Csendfogadalma egészen az ajtómig tart.
- Nem jöhetek be?... Meginni egy pohár vizet... - kérdezi tőlem, mire csak rámosolygok. Eszméletlenül rosszul hazudsz.
- Tudod, nagyon sok a dolgom... - Azonban nem engedi, hogy befejezzem, az ajtóm melletti falhoz nyom, s miközben nyakamra forró csókokat lehel, térdét két combom közé csúsztatja. Teljesen bekattanok ettől, felsóhajtok, s mind a tíz körmömmel belekarmolok a hátába. Két szenvedélyes csók között még megkérdezi:
- Biztos, hogy nem akarod, hogy bemenjek...? - Egyszerűen nem tudok megszólalni.
- Yasue... - suttogom ki nehezen a nevét. Ugye nem csak játszol velem? De mi lesz, ha hagyom elmenni. Ő is tudja, hogy hol kell hozzám érni, és mit kell velem csinálni. Lesz, ami lesz! Nem hagyom elmenni! Amíg tudok, kűzdök érted!
Magammal rántom, de hamar átveszi az irányítást. Ahogy beérünk, újból a falhoz nyom, és csókolgatások közepette leveszi rólam a ruháimat. Csak a fehérnemű marad rajtam, ami most egy fehér tanga, és annak melltartója. Ő kékben viseli ugyanezt. Hmm, izgatóan hat benne. De ő továbbra sem adja ki az irányítást. Vállaimat a falhoz nyomja, és térdével a két combom között kezd izgatni nekem nyomogatva azt. Először lassabban, majd egyre gyorsabban. Úgy kezdek én is nyögdécselni, ahogy ő gyorsít. Mielőtt a kéj felső szintjére jutnék el, ő leáll, hirtelen megfordít, és úgy nyom most a falhoz. Teljesen felhevülök, ahogy hozzáér a testem a falhoz. Kezét a számon érzem. Olyan mozdulatot tesz, mintha befogná a számat. Ettől még jobban felizgulok, hátralendül a fejem. Hatásfokozóként belenyal a nyakamba. Mit ne mondjak, a nyűszítésem még így is elég jól hallható a befogott szám ellenére. Fégül csak egyik ujjával simogatja a számat, amit én heves nyalogatással viszonzok. Fenekemet meg az ágyékához dörgölöm, hogy megháláljam eddigi erőfeszítéseit. Még mindig háttal vagyok neki. Azt érzem hirtelen, ahogy végignyalja a hátamat. Megfordít végül magával szembe, és kőkemény csókcsatát vív nyelvünk. Egy darabig így játszunk el egymással itt-ott tapogatva egymást, végül leránt az ágyra. Ott maradék fehérneműmtől is megszabadít. Testemet végignyalja, én pedig remegek egész lényemmel. Bimbóim izgatása után végül falánk nyalásba kezd. Mindvégig vigyorog. Ez a perverz vigyor engem is lázba hoz, és nem tudva, mit kezdjek magammal, a rácsba kapaszkodok. Egy idő után nem bírom visszafogni magam, és elélvezek. Erősen lihegek sokáig még utána is. Miután kicsit magamhoz térek, felülök, és mosolygunk egymásra, miközben hol én simogatom őt, hol pedig fordítva. Szép lassan felöltözünk, és megérkezik a főbérlőm is.
- Most már csinálhatod a dolgod... - kacsint rám kajánul, amit én mosolygással viszonzok.
- Te se lazsálj! - szólok még neki oda, majd egy csókkal búcsúzunk egymástól. Nem okoz a lakótársban ez különösebb meglepetést, tudja, hogy a lányokat szeretem.
Este édes álomba ringatom magam. A kellemes érzés egészen az iskolába érkezésig tart. Reggel rögtön Simyllel kell szembesülnöm.
- Szia! - köszönök neki, hiszen nem vagyok bunkó.
- Szia! De ki vagy nyalva! - jegyzi meg hangosan, amire én elvörösödök, majd méregbe gurulok, ennek köszönhetően arcom színe továbbra sem változik. Galléron ragadom, és az öltözőszekrényekhez nyomom!
- Kurvára nincs közöd hozzá? Irígykedsz talán? Vagy téged nincs aki rendbe tegyen? Nem kellett volna félrelépni! De tudod mit? Köszönöm mégis, hogy megtetted, mert akkor most nem lennék ilyen boldog, mint amilyen most vagyok!
- Honnan tudsz te erről? - néz rám a szemöldökét felhúzva. - Mindegy is. Csak azt kapta, amit megérdemelt. Erről talán nem beszélt neked?
- Nem érdekel, mit pofázol! Szállj ki az életünkből!
- Jól vigyázz, hogy kivel beszélsz így, és hogy kire emelsz kezet! - sziszegi felém dühösen. - Itt most most eltörhetném a csontod, ha akarnám!
Ekkor megjelenik Yasue. Hmm, talán hallotta az egész beszélgetést? Vagy látta az egész jelenetet?
- Az volt életed utolsó hőstette akkor! - szól közbe Yasue.
- Te leszel a következő! - néz rá amolyan pszihopata vigyorral! - Egyszer már alulmaradtál ellenem. Nem hiszem, hogy gond lenne másodszor is legyűrnöm téged.
- Az majd egy hét múlva kiderül. Mira, engedd el, ne foglalkozz vele - fejti le a kezemet Simyllről, és egy oltári hatalmas nyelves csókot ad nekem előtte, hogy még jobban felhúzza a kis vöröst.
- Nagyra vagy magaddal, Mira... - böki oda felé hűvösen és fenyegetően. - De jól vigyázz! - Ezután rám néz. - Az enyém vagy, Mira! Csak még nem tudsz róla. Azt kapok meg ebben az iskolában, akit akarok, érted?
- Nagy csalódás fog érni, ha megtudod, hogy ez nem így lesz. Csá!
Simyll el se köszön, elsétálva mellettünk meglöki vállal Yasuét. Hál' istennek ő annál okosabb, mint én, hogy lesüllyedjen az ő szintjére.
- Mi lesz egy hét múlva? - kérdezem páromtól lehiggadva.
- Judo-bajnokság. Tavaly alulmaradtam ellene, de azóta keményen edzettem, és sokat fejlődtem.
- Drukkolni fogok neked. Mondd, hogy halad a megbízás?
- Kértem két nap haladékot. Látva a jelenlegi állapotát a rajzomnak, elégedett volt, és benne volt a dologban.
- Ó, értem. Egyszer kiállításod lesz! - mosolygok rá.
- Te meg rocksztár leszel! - viszonozza a gesztust.
- Vedd úgy, hogy az első sorban leszel! - bököm vidáman oldalba. - Iskola után mit csináljuk? - kérdem tőle.
Szerkesztve Nakamura_Sheeny által @ 2010. 09. 20. 18:23:33
|
| Miria | 2010. 09. 06. 20:42:18 | #7612 |
Karakter: Yasue
Megjegyzés: Elnézést a késésért!
KEDVES MIRIA... MÉG EGY SMILEY A MEGJEGYZÉS RÉSZRE, ÉS LEGKÖZELEBB AZ EGÉSZ BEJEGYZÉSEDET TÖRLÖM!
Kezében a gyrost szorongatja, hogy szinte kifolyik a tartalma, tekintete rám mered, majd hirtelen, határozottan csattan ki belőle a szó:
-Igen!
-Pompás! -remélem sikerül lepleznem a perverz boldogságomat. Tenyereimet összecsapom, majd közelebb hajolok hozzá, hogy megölelhessem... Karjaimmal átfonom, és magamhoz szorítom a lányt. Úgyérzem mélyebb levegőket vesz, majd egyik kezét kiszabadítva simogatja a lábam. Végig fut rajtam a hideg, látom, a lábam felé figyel... Közelebb hajtom a fejem, ajkaim az övéihez érintem. Kissé megilletődik, majd hirtelen bátorodik fel. Nyelveink eljátszadoznak egymással, nagyon beleélem magam... Már megszűnne a külvilág, mikor éles kiáltást hallok:
- Pfhúj! Felháborító! Egy étteremben ilyet csinálni! -ó, kérem, ha ilyen ötösöm lenne a lottón, nem lenne az életemben egy szál probléma sem. Egy túlontúl molett nő áll előttünk, és fintorogva bámul minket. Épp kérnék elnézést, (amiért ő zavart meg minket), mire Mira közbeszól:
- Egyedül találtad ki, vagy segített valaki? - szthiszem, ha valaki látná az arcát, majd az én arcom, nevetésben törne ki. A kicsi lány, aki oly szerénynek tűnt, most haragosan csattan ki, az én állam meg a padlón koppan- Akármelyik is, ha már így kitaláltad, akkor biztos azt is tudod, hogy mi itt a dolgod! Az, hogy zabálj! Ahogy elnézlek, még van hely bőven! Mi a faszt foglalkozol azzal, hogy mi mit csinálunk? Veled talán nem hajlandó senki csinálni! Hát megmondom őszintén, nem csodálkoznék, ha azt válaszolnád, hogy nem! Most pedig... -látom, hogy emeli a kezét, most nincs idő a csodálkozásra... Gyorsan a keze után kapok, magamhoz húzom.
- Nyugi, nyugi! -suttogom a fülébe, de látom, hogy még mindig remeg az idegtől. Nyugi kislány, lesz még alkalmunk több mindenre is... Rávigyorgok a nőre, vissza kell fognom magam, hogy ne nevessek. Mira nyitja a száját, gondolom ha magában tartaná, felrobbanna.
- Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd! -sziszegi a nőnek... Izgató, hogy ilyen kis agresszív. A nő válaszul felszisszen, majd sarkon fordul, messzire elmegy...
- Huhh, te aztán keményen beszóltál! -nézek rá. Nem néztem volna ki belőle.
- Majd legközelebb megtanulja, kibe kössön bele! -heh... ez tetszik... Továbbra nem nagyon szólunk, csak eszünk. Miután befejeztük, összeszedjük magunkat, elindulunk a belváros felé. Rengeteg a butik, sokat nézelődik, majd megpillant egy fehérneműboltot, rámutat, menjünk be. Vigyorogva nyitom neki az ajtót, ő belép, s nézzük a választékot. Meglátok egy gyönyörű, fekete csipkés darabot, fűzős felsővel, hálós csipkés tangával... Azonnal elképzelem benne a lányt. Óvatosan megragadom a derekánál, és rámutatok a ruhára, ő kissé vörösen bólogat, neki is tetszik. Beszáll a játékba, mutogat nekem való holmikat... Ráérez a stílusomra, szívesen felvenném az általa választott darabokat. Majd egy fehérneműnél elidőzve áll, szólok hozzá, kissé erotikusan, el tudom képzelni, mire gondol:
-Mira... -meg se hallja. Ezen széleset vigyorgok, majd komolyra véve fogom meg a vállait, s óvatosan megrázom:
- Halló föld! Hallasz engem? -észbe kap, elvörösödik... Gondoltam.
- Csak elcsodálkoztam, hogy itt milyen széles a választék! -rosszul füllentesz, édesem. Sajnos gyorsan telik az idő melletted... Az órámra tekintek. Jézusom, már fél négy... Anyám megöl...
-Szerintem eleget láttunk.
-Igen, talán túl sokat is... -érdekes megjegyzés... Talán szeretne valamit? Szívesen kielégíteném napi szükségleteit... Kilépünk a butikból, és egy sarokig sétálunk. Itt el kell válnunk...
- Holnap mi a programod? -nézek rá.
- Az igazság, hogy szeretnék valami melót nézni. Lesz holnap egy meghallgatásom. Egy klubban látszó helyi banda gitárost keres. Eljönnél velem? -na, ez remek...
- Mi az hogy? Biztos fel fognak venni!!! -ez a lány nagyon tehetséges... Remélem felfigyelnek rád, kicsi Mira.
- Hát akkor... Megvolt a randink is! Még ha volt egy kis külső rontó körülmény is, de... Én istenien éreztem magam veled.
- Igen, igen! Nekem is egyik... Legjobb... Nap volt... -hápogok zavartan... Nem szoktam így megilletődni. -Most viszont tényleg mennem kell... Dolgom van. Van egy megrendelésem, és holnaputánra kész kell lennem vele. Nagyon el vagyok havazva... -mondom, ő viszont a szavamba vág, ne kelljen még kínosabb helyzetbe hoznom magam.
- Nyugi, megértem. Gondolom, nem ingyen csinálod.
- Hát nem -könnyebbülök meg, és lombozódok le egyszerre. Csodás ez a lány!
-Biztos elégedett lesz az ügyfeled. Akkor holnap a suliban. -a kis édes!
- Akkor holnap! Csá! -hogy honnan jött az elköszönés, nem tudom, de nem tudom megállni, hogy ne adjak neki egy csókot... A mai nap folyamán utoljára érezhetem mézédes ajkait. Elengedem, és sprintelni kezdek az utcán... Huh, ha nem leszek kész az indián rajzzal, és az ötéves kisfiú portréjával holnapra, kész leszek... Holnap fizika dolgozat!!
Franc...
Hazaérek, a gőzölgő leves illata csapja meg az orrom. Anyukám fejezi be épp a főzést szúrós tekintetét rám szegezi.
-Hol voltál?
-Hát, izé... -nézek rá -nem hazudok.
-Merem remélni! -vigyorog rám, nem mérges... Hogy imádom az anyukámat! -szóval?
-Randin voltam...
-Rendben, nem kell ecsetelned. -mosolyog, majd biccent a fejével a mellettem lévő fiók felé -vegyél ki evőeszközöket kérlek! Teríts meg!
-Igeniss! -vigyorgok, majd megterítek, ő az asztalhoz viszi a levest, eszünk... Beszélünk pár mondatot, aztán leülök tanulni, majd rajzolni...
Telefonom csörgésére ébredek, mire kikeresem paplanom fogságából, el is hallgat, de azért a szundit kikapcsolom....
Újra felébredek. Hirtelen vigyázzba ülök az ágyban, telefonomat kezembe kapom: 08:03
-Basszameg! -kiáltok, majd kiugrom az ágyból, pizsamámat leráncigálom, jéghideg vizes zuhany alá állok. Gyorsan törülközöm, anyu már elindult a munkába...
Ha bringával megyek, az egyértelműen gyorsabb... Magamra kapom az egyenruhámat, és elindulok... Remélem minden cuccom megvan.
Belépek a terembe 8:42-kor... Még 3 perc van az angolórából... Csodálatos. Mindenki engem néz, én meghajolok az ajtóban:
-Elnézést kérek a késésemért, tanárnő! Elaludtam.
-Kérlek, ülj le, Yasue, és már nem mondom, hogy kapcsolódj be, pillanatok vannak hátra az órából.
Mirára nézek, végignéz rajtam, megmosolyogja ziláltságom... Hát... Igen. Leülök mögé, vigyorgok. A tanárnő újra a táblához fordul, én előrehajolok, és megcsókolom Mira nyakát, mire egész teste megremeg, majd a fülébe súgom:
-Jó reggelt.
-Neked is, Yasue! -suttog. Előveszem a rajzfüzetem, gyönyörűen omló szőke haját kezdem rajzolni, s testét hátulról. Csöngetnek is, én belefeledkezem rajzom árnyékolásába, de mire felnézek újra, nincs ott...
Mellettem áll, s kémleli, mit csinálok. Kajánul pillantok rá, ő körülnéz, majd odahajol hozzám, megcsókol... Közben megköti a masnit a blúzomon, amit elfelejtettem...
Kezébe veszi a füzetemet, mosolyogva nézegeti a rajzaimat. Lapoz, az egyik rajznál elsápad.
-Mi a baj? -kérdezem. Ő szótlanul mutatja a füzetet.
Óh, tudtam, hogy valamit elfelejtettem kidobni...
Simyll achtja... Hát ez igen kínos helyzet, tekintve arra, hogy nem mondtam, Simyll az én exbarátnőm... Ezért ennyire "kedves" velem, mert szakítottam vele. De várjunk... Én ezt a rajzot neki adtam... Tehát valamelyik nap a füzetembe csempészte a lapot... Kis cseles.
Mira az asztalomra dobja a füzetet, majd sietve indul a folyosó felé. Kiugrom a padomból, felé ugrom, elkapom a karját, magamhoz húzom.
-Ez nem az, amire gondolsz...
-Nem?! -néz rám.
-Illetve fogalmam sincs, mire gondolsz -mosolyodom el.
-Te nem veszel engem komolyan, Yasue! -sajnálom, minden helyzetben mosolygok...
-Mira... Együtt voltam Symillel, de szakítottam vele...
-Tehát kihasználtad!
-Nem használtam ki, Mira... Akivel ért, megcsalt, ezért szakítottam vele, most pedig kérlek, ne vitázzunk ezen.
-Igen, teljesen fölösleges! -néz rám, azthiszem nem hisz nekem, de most mit tehetnék?
Egész nap nem beszélünk, majd sietésével jelzi, egyedül szeretne menni az állásinterjúra... Nem gond, én követem. Egy igen kellemes kis klubba megyek utána, gondolom tudja, hogy követem az iskolától. Beérve a klubba leülök egy székre, ők a bandának kiállított kis sarkon próbálnak. Mira feszengve néz rám, én csak mosolygok. Elkezdenek játszani, remekül megtalálták már az első számnál az összhangot. Egyértelmű, hogy megkapja az állást... Végül megvárom, míg megbeszélik a részleteket, a kijárathoz megyek. Mikor kijön, rosszallással néz rám.
-Gyönyörűen játszol... -nézek rá kajánul.
-Nem vágod ki magad! -néz mérgesen, majd elmosolyodik... Talán tetszik neki, mennyire odavagyok érte. Csak ne hülyítsen...
-Hazakísérhetlek? -kérdezem, ő csak bólint. Egy ideig szótlanul sétálunk, magamat vissza nem fogva bámulom, ő pedig piros arcal kezd magyarázni, hogy ment a meghallgatás, mit mondtak.
Felérünk a lakásához, megáll, hogy elköszönjön.
-Nem jöhetek be?... Meginni egy pohár vizet... -mosolyog rám, tudom, én is rosszul füllentek...
-Tudod, nagyon sok a dolgom... -nem engedem, hogy befejezze, az ajtója melletti falhoz nyomom, s miközben nyakára forró csókokat lehelek, térdemet két combja közé csúsztatom. Felsóhajt, s mind a tíz körmével belekarmol a hátamba. Két szenvedélyes csók között még megkérdezem:
-Biztos, hogy nem akarod, hogy bemenjek...?
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 08. 01. 16:46:18 | #6477 |
Karakter: Mira Thomson
Egyáltalán nem örültem a gyors tempónak, de igazán nem volt más választásom. Aztán mintha csak kapcsolna, lassít végre az iramon. Én az úszáson kiadtam magamból elég szuszt, miért kell most megint felpörögnöm?
- Még mindig nem értem a helyzetet - nézek rá szúrósan.
- A lényeg az, hogy Simyll mindenben versenyzik velem... Ezért... féltelek tőle.
- Értem... - válaszolok neki, de nem olyan hanggal, amilyennel valójában szeretnék. Tuti, hogy félreérti, na a hatás nem is marad el.
- Bár nekem mindegy, barátkozz vele, ha akarsz!
Tessék, tudtam. Még én érezzek lelkiismeret furdallást azok után, hogy ő rendez itt féltékenységi jelenet. Ágyhoz bilincselni nem akarsz? Hmm, mondjuk ez nem is lenne olyan rossz dolog, de szerintem Yasue most nem élvezetfokozás céljából tenné ezt velem. Arca hirtelen megváltozik, és az előbbi durcás arcot barátságos, és mosolygós ábrázat váltja fel.
- Most pedig hadd mutassam meg a kedvenc helyem. Éhes vagy?
- Öm... - kezdem megilletődötten a választ, mert igazából annyi energia ment el belőlem az úszástól, hogy igazából egy hentespult kirakatát fel tudnám most falni - Igen, éhes vagyok, úszás után bármit meg tudnék enni - vakarom a fejem zavartan a válaszom után.
- Jólvan! - vigyorog rám úgy, mintha felbátorítottam volna most a válaszommal.
- Ez az? - vigyorgok rá, teljesen átszemmülök az evésre. Egyszerűen imádok!
- Ez... Itt kapod a világ legfinomabb gyrosát!!
- Szeretem a gyrost!
- Ennek nagyon örülök- mosolyog rám, majd kezemet megfogva sétál a kinti pulthoz - Két gyrost kérnék hagyma nélkül, csípős szósszal! - majd hozzám hajol. -Így megfelel?
- Persze! - mosolygok rá. Mikor megkapjuk a gyrosokat, ő fizeti mindkettőt. Minő lovagias. Egyre jobban kezd megtetszeni újra, és újra ez a lány, és már nem érzek haragot az előbbi féltékenysége iránt.
- Neked van valami, amit nagyon szeretsz csinálni? - teszem fel a kérdést, mert kínosnak érzem a csendet. - Úgy értem, nem hobbi, hanem annál több. Mint nekem a gitározás.
- Ó igen -mosolyog rám - a rajz az életem.
- A rajz? Nem is láttam még egy rajzodat sem!
- Majd mutatok, és... khm... Egyébként, most női aktmodellt keresek... - a falat megakad a torkomon, és köhögési roham kap el. Miután sikerül összeszedni magam, rá emelem tekintetem, és csendben hallgatom tovább, ő pedig folytatja. - Rád gondoltam, neked úgyis olyan tökéletes tested van, gyönyörű hajad, és arcformád.
-Köszönöm...
-Persze nem most... De elvállalod? Kérlek! - rám néz, és hihetetlenül kaján vigyor simul az arcára, amibe bele is pirulok. Nem morfondírozhatok az ajánlaton, ilyen ajánlatot biztos nem tesz mindenkinek!
- Igen! - vágom rá a választ némi gondolkodás után, de olyan határozottsággal a hangomban, hogy ezzel sikerült kompenzálnom a kicsit soknak tűnő gondolkodási időt. Látszólag ez őt sem zavarja, hogy kicsit hezitáltam.
- Pompás!! - csapja össze a tenyerét, és szorosan magához ölel, amibe szinte belelilok. Forró, és meleg a teste, szinte fel is csigázódok egy kicsit.
Simogatni kezdem a lábát, amitől egy kicsit megremeg. A következő pillanatban azt veszem észre, hogy ajkaink összefonódnak. Mohón falom a csókját, minden egyes részletét élvezni akarom.
- Pfhúj! Felháborító! Egy étteremben ilyet csinálni! - szól közbe valaki a kis játékunkba, és ahogy haragosan kinyitom a szemem, látom, hogy egy telt alkatú nő az. Olyan ködössé, és dühödtél válhat most éppen a tekintetem, hogy Yasue is némileg megrökönyödve néz rám.
- Egyedül találtad ki, vagy segített valaki? - csapok fel dühösen! - Akármelyik is, ha már így kitaláltad, akkor biztos azt is tudod, hogy mi itt a dolgod! Az, hogy zabálj! Ahogy elnézlek, még van hely bőven! Mi a faszt foglalkozol azzal, hogy mi mit csinálunk? Veled talán nem hajlandó senki csinálni! Hát megmondom őszintén, nem csodálkoznék, ha azt válaszolnád, hogy nem! Most pedig...
Lendülne a kezem, hogy a fejére borítsam a tálcáját, de Yasue macskareflexekkel fogja le a karjaimat.
- Nyugi, nyugi! - szól közbe. Szerintem meglepi, hogy így viselkedem. Tudok ilyen is lenni. Yasue zavartan vigyorog a nőre. Én még mindig remegek a méregtől!
- Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd! - sziszegem felé.
- Chh! - ennyit mond válaszul, majd valahova messzire ül. Jól is teszi!
- Huhh, de aztán keményen beszóltál! - hűledezik továbbra is Yasue.
- Majd legközelebb megtanulja, kibe kössön bele!
Az étkezést végül békésen befejezzük. Elsétálgatunk a városban, ahol különböző dolgokat nézünk meg. Még egy fehérnemű boltba is betévedünk, ahol pár igen szexuális vágykeltő darabra mutat, miszerint jól állna rajtam. Hogy én se maradjak szégyenbe, én is választok hozzá illőt, legalábbis szerintem hozzá illő, de ő is így gondolhatja a reakciójából ítélve. Láttam egy képet, ahogy egy fehér, sportos tangában áll előttem - legalábbis szerintem ez a leghelyesebb kifejezés arra, amit látok most magam előtt - , annak melltartópárjával, nekem háttal. A darab igazán kiemeli formás fenekét. Tied vagyok, azt csinálsz velem, amit akarsz! Igen, teljesen így érzem, ahogy őt látom így magam előtt. Hirtelen megrázza a vállam!
- Halló föld! Hallasz engem?
Elvörösödve kapom felé a fejem.
- Csak elcsodálkoztam, hogy itt milyen széles a választék! - szerintem ez gyenge kifogás volt, de látszólag nem törődik vele. Ehelyett az órájára néz.
- Szerintem elget láttunk.
- Igen, talán túl sokat is - értek vele egyet.
Egy sarokig sétálunk együtt. Ott megállunk.
- Holnap mi a programod? - kérdi tőlem.
- Az igazság, hogy szeretnék valami melót nézni. Lesz holnap egy meghallgatásom. Egy klubban látszó helyi banda gitárost keres. Eljönnél velem?
- Mi az hogy? Biztos fel fognak venni!!! - teljesen el van ragadtatva a gyönörtől, szemei csillognak. Tényleg ilyen jól játszanék?
- Hát akkor... Megvolt a randink is! - kezdek felszabadulni, és igazán önmagam lenni mellette. - Még ha volt egy kis külső rontó körülmény is, de... Én isteniem éreztem magam veled.
- Igen, igen! Nekem is egyik... Legjobb... Nap volt... - mondja zavartan. - Most viszont tényleg mennem kell... Dolgom van. Van egy megrendelésem, és holnaputánra kész kell lennem vele. Nagyon el vagyok havazva... - fel akarom menteni a magyarázkodás alól, ezért megnyugtatom.
- Nyugi, megértem. Gondolom, nem ingyen csinálod.
- Hát nem - fogadja megkönnyebült mosollyal az egyetértésem.
- Biztos elégedett lesz az ügyfeled. Akkor holnap a suliban.
- Akkor holnap! Csá!
És egy hosszabb csókot ad nekem, majd fut. Huh, tényleg sietős lehet a dolga.
A sarkon elfordulva váratlan meglepetés ér. Simyll. Hmm, kezdem feszélyezve érezni magam.
- Áh, micsoda véletlen! Szia! - köszön rám. Aha, persze! Véletlen...
- Látom, jól telt a mai napod! Tetszik neked?
- Közöd? - felelem közönyösen.
- De felvágták a nyelved. Nézd, én nem akarok beleszólni mások dolgaiba, távol álljon tőlem. Csak vannak dolgok, amiket jobb, ha tudnál Yasuéról. Az ember nem ismerheti eléggé a másikat!
- Kösz, de majd én eldöntöm, megvan a magamhoz való eszem.
- Én szóltam.
- Akarsz valami mást is, vagy csak ezért szaglásztál utánam?
- Ó, bocsánat, már itt sem vagyok. Ha kell valami hívj! - és a zsembe dug egy kártyát.
- Ha akarsz valamit, megtalálsz a suliba! - nyomom vissza a mellzsebébe a kártyát. Szeva!
Azzal otthagyom. Ennyi izgalom épp elég volt mára. Úgy, ahogy voltam, az iskolás ruhában dőltem le este, várva a holnapi napot.
|
| Miria | 2010. 07. 16. 21:06:54 | #6126 |
Karakter: Yasue
Megjegyzés: (Sheeny-nek)
Gyönyörű, kék szempár tekintete fúródik az enyémbe.
-Egy... Egy kicsit szeretném... Ha maradnál. -milyen kis szemérmes! Az ágyra dobom a táskám, ő elfekszik az ágyon... Azt hiszem adott a lehetőség, és nem hiszem, hogy nagyon felháborodna, ha...
Látom, hogy engem néz, nem próbálja elrejteni, hogy végigméri a testem. Megindulok, felé kezdek mászni az ágyon, lassan hajolok oda hozzá, de magabiztosan, ajkaim az övéihez érintem, majd egy apró puszi után, nyelvem utat tör magának az ajkai között. Érzem, hogy élvezi, belemegy a játékba. A derekát kezdem simítani, mire halkan felnyög... Hát testileg ennyire érzékeny lennél, kicsikém? Mi lesz majd akkor, ha netán...
Gondolataim menetét a kulcs zörgése szakítja meg, révületemből azonnal észhez térek, s felpattanok az ágyról. Vigyoromat egyszerűen nem tudom levakarni, s szokásos ábrázatommal üdvözlöm a megjelenő férfit, miután ő is köszöntött egy kedves bókkal, Mira felvilágosítása után illően köszöntöm az urat.
-Maradhatsz nyugodtan, ha gondolod! ajánlja fel kedvesen, de amit épp elkezdtünk a drágával, úgyse tudjuk most befejezni, ezért megjegyzem:
-Nem, már amúgy is indulni akartam! El kell intéznem egy-két dolgot. Holnap találkozunk a suliban! -kacsintok rá, majd kilépek a folyosóra, hogy találkozzak néhány barátommal.
Másnap folyamatosan Mirát figyelem, ahogy jegyzetel, ahogy jelentkezik, minden tetszik benne. Édes, kíváncsi vagyok, hogy úszik...
Tudom, hogy nézek ki a fürdőruhában.... Nem rosszul. Erőtől kicsattanva, kihúzva magam tartok a medence felé, Mirával egymásra nézünk. Ó... A nők általánosságbeli kisebbségi komplexusa nála is megmutatkozik, ugyanis egy kissé görnyed, s két kezét a teste előtt, összekulcsolva tartja. Pedig ha tudná, milyen gyönyörű...
Általában Hayako kezdi az úszást, majd a kissé molett Madoka, és így tovább. Gondolom, mert új diák, Mira lesz a legutolsó, egészen év végéig. Ez azt jelenti, hogy rögtön utánam jön. Én jövök, figyelem a tanárnőt. A jelzésre könnyeden, de gyorsan ugrom a vízbe, s úgy úszom, kényelmesen, akár a többi alkalomkor, úgyis én leszek az első.
Mikor Mira következik, igencsak meglepődöm, ezt az erőt, és dinamizmust nem néztem volna ki ebből a törékeny lányból. Gyorsan végez a medence hosszával... Talán most nem Midori lesz a második. Mikor Mira végez, odaállok a kapaszkodóhoz, hogy felsegítsem, fogadja a gesztust. Majd egy csoportba állnak a lányok a tanárnő körül, aki mondja az eredményhirdetést.
- Azon bizonyára senki nem lepődik meg, hogy a legjobb időt ismét Yasue úszta! -helyeslően, önelégülten bólogatok.
- A második helyezett... Mira Thomson! Mindössze 2 századmásodperccel maradt el Yause idejétől. -szemeim kikerekednek. összesen 2 századmásodperc? Az nagyon kevés! Önbecsülésem kissé alábbhagyott, mintha elhagyni készülne... Hm. Azt hiszem edzenem kéne.
Az órának vége, Mira előttem hagyja el az öltözőt. Vajon merre tarthat? Kicsit rosszul esik, hogy nem vár meg. Mikor végzek, keresem néhány helyen, de nem találom, a folyosón állva gondolkozom, még hol nézhetném meg, ott van-e. Nakashima, egyik legjobb barátom tart felém, szokásával ellentétben komoran.
-Yasue...
-Mivan? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott...
-Mirát keresed?
-Igen -kezdek gyanakodni -Miért?
-Mert a mosdóba ment... Simyll egy ideje figyeli, most utána ment a lányvécébe...
-Kösz! -ennyit vetek oda jó barátomnak, és a mosdóba viharzok. Mikor kinyitom az ajtót, látom, az emlegetett szamár készül távozni, kinyitom neki a falnak támaszkodva lököm el az ajtót, hogy csak a kezem alatt bújhasson át. Még halkan odasúgja nekem:
-Szép kislány... Győzzön a jobbik!
-Pffff! -Ennyit van időm hozzávágni, mert már andalog is tovább a folyosón. Már felidegesítve magam lépek be Mirához.
-Már mindenhol kerestelek! Mit akart tőled? -erre érdekesen néz rám, mire eszembe jut, mit is akadok ki... De el kell mondanom, nem csókolok meg akárkit, csak akitől akarok valamit...
- Ugyan miért? Tartozom neked valami magyarázattal talán? -hát ezt jól félreértette.
- Félreérted! Nem erről van szó! Maradj távol ettől a lánytól! -szólok, érzem, hogy elönt a düh, és a félelem.
- De miért?
- Az most nem érdekes, csak tartózkodj tőle! Most pedig gyere! -ujjaim átkulcsolják a csuklóját, és futni kezdek vele.
- Hová megyünk?
- Vendégem vagy egy menüre! Ismerek egy nagyon jó helyet! -futok, és miután kiértünk az iskolából, csak akkor állok meg, eszembe jut, csak engem vigasztal, és nyugtat meg a futás.
Mira gyanakvással méreget.
-Még mindig nem értem a helyzetet.
-A lényeg az, hogy Simyll mindenben versenyzik velem... Ezért... féltelek tőle.
-Értem... -fúrja szúrós tekintetét az enyémbe.
-Bár nekem mindegy! Barátkozz vele, ha akarsz! -vágom hozzá. Néha, ha veszélyben érzem magam, vagy azt, amit vagy akit magamnak tulajdonítok, elég bunkón tudok viselkedni -most pedig hadd mutassam meg a kedvenc helyem... Éhes vagy?
-Öm.. -néz rám értetlenül. Vigyorogni kezdek, tudom magamról, elég nehéz eset vagyok -igen, éhes vagyok, őszintén szólva az úszás után bármit meg tudnék enni... -vakarja meg a fejét, majd halványan rám mosolyog.
-Jólvan! -vigyorgok rá, majd elindulunk a forgatagban. Néhány perc séta után egy görög étterem előtt állok meg, szemeim csillognak.
-Ez az? -vigyorog rám, látja, mennyire át tudok szellemülni az evés gondolatára.
-Ez... Itt kapod a világ legfinomabb gyrosát!!
-Szeretem a gyrost!
-Ennek nagyon örülök- mosolygok rá, majd kezét megfogva sétálok a kinti pulthoz -két gyrost kérnék hagyma nélkül, csípős szósszal! -még odahajolok Mirához -Így megfelel?
-Persze. -mosolyog rám, szinte elolvadok, olyan édes. Mikor megkapjuk a gyrosokat, én fizetem mindkettőt természetesen, majd rávetjük magunkat a gőzölgő húsos, salátás, pitába helyezett ételre.
-Neked van valami, amit nagyon szeretsz csinálni? -néz rám. -Úgy értem, nem hobbi, hanem annál több. Mint nekem a gitározás.
-Ó igen -mosolygok rá -a rajz az életem.
-A rajz? Nem is láttam még egy rajzodat sem!
-Majd mutatok -mosolygok rá, majd hirtelen pajzán gondolatok törnek utat az elmémben -és... khm... Egyébként, most női aktmodellt keresek...- a falat megakad a torkán, köhögni kezd, majd rámnéz -Rád gondoltam, neked úgyis olyan tökéletes tested van, gyönyörű hajad, és arcformád.
-Köszönöm...
-Persze nem most... De elvállalod? Kérlek! -nézek rá, hihetetlenül kaján vigyort engedek az arcomra, az édesem pedig ismét elpirul...
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 06. 26. 18:28:20 | #5727 |
Karakter: Mira
Yasue szavaitól egész testemen bizsergés fut végig. Ahogy nyakon csókolt... Emlékeztet valakire. Nem tudom, mit érzek. Össze kell szednem magam, nagyon meg kell gondolnom, hogy mit kell mondanom. Ha azonnal elküldöm, lehet, hogy elszalasztom a lehetőséget, hogy jobban megismerjem. Zúgni kezd a fejem. Legszívesebben befognám két kezemmel a fülemet, hogy ne halljam a zúgást, de nem tehetem. Nem láthatja rajtam, hogy rettentő nyomás alatt érzem magam. Óráknak tűnnek ezek a másodpercek. Álmatag tekintetem végül rá emelem.
- Egy... Egy kicsit szeretném... Ha maradnál - nyögöm ki erőtlenül, szívem egyre hevesebben kalapál.
- Rendben van... - vigyorodik rám széles mosollyal, és azonnal ledobja táskáját.
Könyökömön megtámaszkodva elfekszem az ágyon, és továbbra is őt méregetem. Lentől felfelé haladva pásztázom végig, legszívesebben letapogatnám a szemeimmel. Főleg azokat a tökéletes lábakat, amik szabadon láthatóak, csak miniszoknyája takar el annyit, amennyit kell. Felmászik az ágyra, szinte majdnem rám fekszik, és csókot ad nekem, ellentmondást nem tűrve. Na, nem mintha tiltakoznék a dolog ellen. Hevesen viszonoztam a kezdeményezését, miközben meleg kezével a derekam kezdi simogatni. Annyira izgalomba jövök ettől, hogy egy kicsit felnyögtem. Már teljesen megfeledkeznénk magunkról, amikor hallom, hogy kulcs fúrodik az ajtónak a zárába. Semmi kétség, Tim érkezett meg, és most be akar jönni. Hallom, ahogy nyikorogva nyílik az ajtó.
Yasue azonnal leugrik rólam, és zavartan megigazítja a ruháját, miközben folyamatosan vigyorog. Nem értem ezt a lányt, mi olyan vicces ezen. Én egy kisebb infarktuson esek át, ez meg itt vigyorog. Tim belép a szobába.
- Szia, Mi... Ó, üdvözletem a szép hölgynek is! - köszön rá Yasuéra.
- Hehe, Helló! - köszön neki vissza.
- Yasue, ő Tim, a főbérlő.
A bemutatás után udvariasan meghajolnak egymás előtt.
- Maradhatsz nyugodtan, ha gondolod! - ajánlja fel Tim a lehetőséget, és milyen okos gyerek is ez a Tim-fiú. Jobbat nem nagyon mondhatna, de a válasz sajnos lelombozó.
- Nem, már amúgy is indulni akartam! El kell intéznem egy-két dolgot. Holnap találkozunk a suliban! - köszön el tőlem, majd rám kacsint.
- Rosszkor érkeztem? - kérdezi a fiú tőlem nagyon udvariasan!
- Jaj, dehogy is! Meg elvégre ez a te lakásod! - válaszolom neki, és tényleg nem értem, hogy miért magyarázkodik.
- Hulla vagyok! - dobja le magát az ágyra, két kezével végigsimítja az arcát, a hajába túrva végül, majd hirtelen felém kapja a fejét. - Játszál valamit, annyira imádom, amikor zenélsz!
Nekem se kell több, rögtön a nyakamba kapom a gitárom, és ismét egy igazi "zúzásba" vágok bele. Miután befejezem, Tim alig fér a bőrébe.
- Imádom, ahogy játszol! Neked színpadon a helyed! - lelkendezik őszintén, én magamról azonban nem érzem így.
- Kösz, aranyos vagy, de szerintem nem vagyok én olyan jó. Csak azért csinálom, mert szeretem, mert így beburkolózhatok a saját világomba.
- Ez sok más embert is fel tudna szabadítani, Mira!
- Meglátjuk... Egyelőre kéne valami munkát találnom.
- Hmm, ismerek egy éjszakai bárt. Mindig élőzene van, talán megpróbálhatnád. - Egy kártyát nyom a kezembe. - Itt a cím. Ha gondolod, nézz el arra.
- Kösz, holnap este élek a lehetőséggel.
Egész nap Yasuéra gondolok. Igazi titok számomra ez a lány. Mi rejtőzik a széles mosoly mögött, milyen személyiség? Annyira hiányzik a jelenléte, mely bizonságérzetet ad nekem, hogy már szinte függő vagyok. Meg akarom őt ismerni. Egyszerre férfias, és nőies. Irányításra született! Igen, erre van szükségem. Érzem most is a bizsergést? Ugye, ez nem hazugság? Ugye, én tényleg szeretem, vagy szeretni fogom őt? Sokan nem érthetik most ezt a kérdést, de talán majd egyszer elmondom.
Magányosan talál rám az este. A számítógépen játszok, de igazából semmivel sem érzem magam jobban tőle, nem tudja elterelni a gondolataim. Viszont kellőképpen lefárasztott ahhoz, hogy késő este, szinte agyhalottként dőljek az ágyba, be sem takarva magamat. Jaj, de szép megfázás lesz ebből! Álmomban össze-vissza kavarognak előttem a képek. Egy széken ülök, a kezeim szorosan magam mellett. Mira jelenik meg előttem igen vadító, sötét színű fehérneműben. Azonnal rávetném magam, de valami nem enged mozdulni. Természetes reakcióval a kezeimre, majd lábaimra pillantok, de nincs lekötözve. Mintha egy láthatatlan erő húzna vissza. Yasue pedig velem szembe fordulva beleül az ölembe, és miközben folyamatosan dörgölőzik hozzám, apró csókokat ad a nyakamra, és a számra. Talán betegnek fogtok tartani, de élveztem ezt a dolgot, hogy ő azt csinál velem, amit akar, és ki vagyok neki szolgáltatva. Egyre hangosabban nyögtem fel, miközben már sikítozva mondom, hogy "Még!" "Még!" "Kérlek!" Mikor hirtelen megszólal az ébresztő. Hát ettől úgy megijedek, hogy pofával a földre lefordultam az ágyról. Nagy szerencse, hogy a szemüveget ezúttal nem felejtettem el levenni magamról, és azt az éjjeli szekrényre tenni. Nagyon haragszok most erre az órára, de mint sok mindenki és minden más, ő is csak a dolgát végzi. Ha belegondolok, hogy így hamarabb láthatom "igazából" Yasuét, már nem is vagyok olyan mérges erre a kis ketyerére.
Legjobban az úszást várom, hogy elérkezzen, ami egyben az utolsó óra is. Erre nem is kell sokat várni. Úgy érzem, hogy ez az iskolai fürdő ruha kétféleképpen mutathat valakin: vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul. Yasuén mondanom se kell, hogy tökéletesen mutat, minden lényeges domborulatát kiemelve feszül a testére. Én nevetségesen érzem magam benne, de talán nem kell annyira aggódnom, mert a drága folyamatosan méreget engem. Az úszás időre megy. A sors érdekessége, hogy utoljára mi ketten maradunk Yasuéval. Ő kezdi kettőnk közül az úszást. Erős és szexi lábai csak úgy verték a vizet, én mondom, úgy hasítja a habokat, mint egy torpedó. És végül én. Ott állok a medence fölött. Feszülten figyelem a tanárnő sípjelzését. És most fúj! Reflexem, akár a macskáé, úgy ugrottam a vízbe, és szelem most én a hullámokat. Nem érzem, hogy mennyire vagyok gyors, vagy lassú, csak hajtom egyik kezemet a másik után minél gyorsabban, mintha imponálni akarnék Yasuénak. Hál' égnek ő jön oda, hogy kisegítsen a vízből. Az eredményhirdetés alatt, mindvégig ott áll mellettem.
- Azon bizonyára senki nem lepődik meg, hogy a legjobb időt ismét Yasue úszta! - kezdi a tanárnő - A második helyezett... Mira Thomson! - mondja a szemöldökeit felhúzva! Mindössze 2 századmásodperccel maradt el Yause idejétől. Ez dicséretes, mert eddig megközelíteni se tudja senki.
Óra után gyorsan átöltözök, majd a mosdó felé veszem az irányt. Dolgom végeztével megmosom a kezem, amikor egy hosszú, vörös hajú, barna szemű, tökéletes alkatú lány lép be a mosdóba. Ő is kezet most, majd felém fordul, és megszólít engem.
- Szóval te vagy az új lány az iskolában! - mosolyog rám kedvesen! - én Simyll vagyok! Hogy hívnak téged?
- Mira! - válaszolok azonnal!
- Ha bármi kérdésed van az iskolával kapcsolatban, szólj nekem. Én vagyok a diáktanács elnöke! - mondja, majd felmutat nekem egy névjegykártyát, amit nekem is ad. - Fontos számunkra, hogy minden új diák a lehető legjobban be tudjon illeszkedni!
- Kösz! Szólok, ha elakadok! - mosolygok rá, és kellemes csalódásként ér, hogy itt mennyire segítőkészek.
Amint Simyll kilép, Yasue lép be. Ő kevésbé örül a látogatónak, durcásan pillant utána.
- Már mindenhol kerestelek! - szúrja felém. - Mit akart tőled? - von felelősségre, amint egy kicsit meglepődök, mert azért annyi még nincs köztünk, hogy számot adjak arról, hogy kivel állok szóba.
- Ugyan miért? Tartozom neked valami magyarázattal talán? - szegezem is felé kicsit durcásan a kérdést.
- Félreérted! Nem erről van szó! Maradj távol ettől a lánytól! - mondja kicsit hangosabban felém egyre kétségbe esettebben.
- De miért?
- Az most nem érdekes, csak tartózkodj tőle! Most pedig gyere! - ragadja meg a kezem!
- Hová megyünk?
- Vendégem vagy egy menüre! Ismerek egy nagyon jó helyet!
Azzal robogva rohanunk ki az iskolakapun. Alig tudom vele tartani a lépést.
|
| Miria | 2010. 06. 23. 00:14:36 | #5666 |
Karakter: Yasue
Épp a zuhanyzóból rohanok ki magamrarántva a törülközőt, amikor csörög a telefonom. Hm ismeretlen szám... Csak nem? Felveszem.
-Halló tessék?
-Szia... Te adtad meg a számod... -ó, ez a szép hang...
-Szia Mira! -szólok bele kellő kedvességgel a telefonba - a nevem Yasue... Nem volt alkalmam bemutatkozni ma. Köszönöm, hogy hívtál!
-Nincs mit. Akkor... Amit ma megbeszéltünk, hogy szeretnél gitározni tanulni... Átjössz valamelyik nap tanulni?
-Természetesen, nagyon megköszönném... Ugye nem baj, hogy belerejtettem a levelem a táskádba...
-Nem, dehogyis. Akkor... Melyik nap érnél rá? -jót mosolygok ezen a kérdésen.
-Neked bármikor... -egy ideig csönd fogad... Hm, talán zavarba jött az édes...
-Rendben van... Akkor gyere holnap, rendben?
-Nekem tökéletes, ha neked is -vigyorgok, még szerencse, hogy csak hall, és nem lát, mert ha látna, lehet, hogy felismerné a szándékaimat... -akkor holnap! Jóéjt...
-Jóéjt neked is! -szól, kellemesen csilingelő hangján, majd 1 pillanat múlva leteszi. Leteszem énis, és a telefont az éjjeliszekrényemre teszem. Megyek, felmosom magam után a az utat, amin jöttem, és ami tiszta víz lett... Aztán megtörülközöm, átöltözöm az alsónadrágomba és a pólómba, olvasok még néhány oldalt, majd álomra hajtom a fejem...
Olyat álmodtam, hogy a csörrenő telefonról tudomást sem akarok venni! Mirával álmodtam egy nem enyhét.... Gyorsan hessegetem a gondolatot miközben fogatmosok, és készülődök a mai napra. De csak nem akar eltűnni, és mikor már az iskola kapuján, hanyagul, csálésan felöltözve állok a teremben, és épp szemezünk, az álom jut az eszembe és akaratlanul is elvigyorodom.
-Jó reggelt mindenkinek! -szólok, de ez inkább csak Mirának szólt... Lassan a padomhoz sétálok, el Mira mellett, mosolyt küldök felé, ledobom a cuccaimat, és elterpeszkedek a széken, és még mindíg szemérmetlenül őt bámulom. Ő Egy idő után elkapja a tekintetét... Remélem nem volt túl vetkőztető a tekintetem... Hm...Alig várom, hogy ma kettesben legyünk. Átvergődöm magam valahogy az órákon.
Az utolsó óra csöngője! A legszebb zene füleimnek. Mira pakolja a cuccait, én is gyorsan összeszedem az enyémet, majd odamegyek hozzá. Rám mosolyog.
-Mehetünk? -kérdezi készségesen.
-Természetesen -vigyorgok rá. Lassan elindulunk, és mutatja az utat, gőzöm nincs, merre lakaik. Ezt nem kérdeztem meg. Amikor más sétálunk egy ideje, meglátok egy hot-dogos bódét. Ránézek.
-Kérsz enni? -jkérdezem -mert én már farkaséhes vagyok...-pislog... De édes.
-Most nincs nálam pénz.
-Meghívlak, ne viccelj!
-Óh, nem fogadhatom el... -pirul, de édes...
-Ez a minimum az órákért... -mosolygok rá, és a kezét megfogva a bódé felé tartok. Remélem szereti. Ha nem, ezt is megeszem, és keresünk helyette mást. Kérek két hot-dogot, az elsőt átnyújtom Mira-nak, a másikat pedig falni kezdem. Hirtelen szem elől vesztem a tömegben, de szőke hajának köszönhetően hamar rátalálok, amint egy kirakat ruháit nézegeti, csillogó szemekkel... Ó, már tudom, mivel vegyem le legközelebb a lábáról. Mutatja a ruhákat, én pedig hevesen bólogatok. Nem nagyon érdekelnek a ruhák... Miután kicsodálkozta magát, ismét elindulunk, és hirtelen a nyelve is megered, beszélni kezd Tokióról, Japánról, hogy ő milyennek tartja... Jó beszélőkéje van!... Sokszor idegesít, ha sokat beszélnek, de Miránál más a helyzet. Mira kellemesen ontja magából a szavakat, élvezet hallgatni.
Végre felérünk a lakására. Visszafogott kis lakás, épp elegendő. Betessékel a szobájába, megpillantom a narancssárga lángokkal díszített fekete gitárt... Hát ezen fogunk játszani. Leül az ágyára, maga mellé int... Már most, mosolygok magamban, és szótlanul leülök mellé. Magáról a gitárról kezd el amgyarázni először, hogy működik, mi miért van rajta, a hangokról, stb... Inteligens lány. Majd megkérem, játszon valamit. Nem kell kétszer mondanom, elkezd játszani, és kikerekedett szemekkel döbbenek rá, hogy nagyon jól játszik... Majd befejezi, és átnyújtja.
-Tessék. Most te jössz! -szól mosolyogva. Én átveszem, és még csak 1-2 hangot pengetek, majd ránézek. Felnevet.
-Rosszul tartod a gitárt... -ja, hogy rosszul is tartom.... Heheh. Jó! Ez kínos. Én is elkezdek nevetni magamon.
Mögém mászik az ágyon, feltérdel, és korrigálja a hibáim, kezével irányítja az enyémet, hogy csináljam. Közben néha megsimít, talán véletlenül. Az viszont biztosan véletlenül van, hogy amikor előre hajol, a mellei hozzáérnek a hátamhoz... Kiráz a hideg, egy órát "szenvedek így", aztán mosolyogva megöri a gitár hangját:
-Az órának vége. Kérsz valamit? -nem kéne elmondanom, mit kívánok most leginkább....
-Hát... -teszem le a gitárt -ülj egy kicsit közelebb... Ezt kérem -mosolygok rá, ő pedig rájön, ha eddig nem is jött rá, hogy nem átlagos szándékaim vannak. Meg is teszi amit mondok, én pedig odahajolok hozzá, és apró csókot lehelek a nyakára. Kissé összerezzen, rámnéz.
-Akkor én megyek... Köszönöm az órát! -vigyorgok, megigazítom az iskolai egyenruhámat, felemelem a táskám, és várom, hogy kiengedjen.... Illetve nem várom, őt méregetem, és a tipikus vigyorom ül ki az arcomra. Lassan feláll az ágyáról. Minen mozdultatát figyelem. A drága... Most is elpirult. Tekintetével a kulcscsomót keresi. Rám-rámpillant, lesüti a tekintetét. Elindulok az ajtó felé.
-Na, kiengedsz, kicsim, vagy maradjak még egy kicsit.... -vigyorgok rá, és várom a reakciót.... Ami eldönti, hogy lesz-e közös jövőnk, vagy sem...
Szerkesztve Miria által @ 2010. 06. 23. 00:16:07
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 06. 15. 15:55:01 | #5480 |
Karakter: Mira (Miriának)
Téli évszakhoz képest szokatlanul meleg van. A digitális hőmérő most is 16 fokot mutat, elvétve lehet látni olyan embereket, akik nagyobb kabátot kaptak otthon magukra. Persze nekem előző este be kellett a hősugárzóval fűtenem a lakást, mivel nekem a lehető leghidegebben kellett várost néznem. Reggel egy merő verejtékben ébredtem, olyan melegem volt. Egy izzadságcsepp csiklandozva szaladt végig a testemen. Kis fekete sortban aludtam, meg egy vékony pánttal rendelkező, testre feszülő, ugyanolyan felsőben. Azon vettem észre magam, hogy nagyon tisztán látok. Basszus, ennyire fáradt voltam, hogy még a szemüvegem is magamon hagytam elalvás előtt? Rendkívül szomjas voltam, ezért a hűtő felé indultam. Minden olyan sötét volt a lakásban, de mégis olyan hangulatos a halvány, narancssárgás beszűrődő fényektől. Egyébként egy Tim nevű, angol sráctól bérlem. 19 éves fajta, brit nemzetiségű, és nemrég nyert felvételt a tókiói egyetemre. Fekete, hosszú haja van, és kölykös ábrázata. Hozzám hasonlóan imádja a rockzenét. Ha nem a lányokat szeretném, biztos bepróbálkoznék nála, mert nagyon aranyos és rendes srác, ráadásul nincs barátnője, úgyhogy lányok, hajrá!
Szóval. A hűtőhöz szaladtam, és azonnal legurítottam a torkomon vagy fél liter jegesteát. Basszus, ha most nem fázok meg, akkor soha. A faliórára pillantottam. Na, pont készülhettem új iskolámba. Nem mintha életbevágóan fontos lenne az életemben, amit most mondok, de párosan szép az élet, és örülnék, ha találkoznék ott egy rendes lánnyal. Hogy magamat sebességbe helyezzem, a zuhany alá dobtam magam. Gyengéden símogatta a víz a testem, lehet, hogy furcsa, de némi erotikus örömöt is éreztem a dologban. Abba már bele sem gondolok, hogy mi lenne, ha egy bevállalós, vagány csajjal töltöttem volna ott az időmet. Hmm, még hogy nem fontos az életemben.... Nem mondtam inkább semmit. Felkaptam az iskola egyenruháját, ami még kimondottan tetszett is. Legalábbis mindig is szerettem egyenruhában az ing-szoknya-nyakkendő-féle kombinációt. Lesétáltam. A szél hűsítően kapott bele hajamba, és simogatta arcomat. Figyeltem, ahogy mindeközben az emberek álmosan sétálnak munkába. Bezzeg Tim meg hamarosan hazafele jön, mert éjszakás volt. Sosem beszéltem vele, hogy hol dolgozik. Kis mázlista, hamarosan aludhat. Na mindegy, talán nem is olyan vészes ez az iskola. Ezen gondolatok jártak a fejemben, mikor egy nagy levegőt vettem, és beléptem az iskola kapuján. Szőke hajam feltűnést keltett, nem sok természetes szőke hajkoronával rendelkező rója Japán, azon belül is Tokió utcáit.
Szó szerint pár szóban elmondtam, hogy ki vagyok, és mivel foglalkozom. Mert most mit mondjak magamról? Lehet, hogy olyat mondok, ami mást tökre nem érdekel, akkor meg mit beszéljek feleslegesen. Erre is megtalálták a megoldást, kérdeztették a tanulókat. Néhányuk a múltamról kezdtek kérdezni, de arról még az ismerőseimnek is alig-alig akarok beszélni, nemhogy ezeknek. Egyik pillanatban egy lányra szegeződött a tekintetem. Eddig nem is vettem észre, pedig csinos teremtés volt. Rögtön gitártudásom felől érdeklődött, főleg arról, hogy tanulhat e tőlem. Talán várható is volt, hogy valakit érdekelni fog a dolog, ezért nem lepődtem meg különösebben. Ráadásul lány! Még igazából tetszik is, a pad alatt megláttam már-már felháborítóan tökéletes lábait. Végülis a kurzust vállaltam, de nem hiszem, hogy komolyan gondolta. Meglátjuk. Amit a legjobban élveztem a mai nap, az a tesi. Mindig hatalmas bizonyítási vágy él bennem, és most is hozni akartam a legjobb formában. Az öltözőben érdekes dolgot vettem észre. Ugyanaz a rány, aki kérdezett, hosszabb ideje legeltette rajtam a szemét. Mikor odanéztem kissé elvörösödve, ő legalább olyan zavartan kapta el a fejét, mint amilyen zavart én érezhettem. Talán bejöhetek neki? Valakinek biztosan, mert ahogy hazaérve észrevettem, hogy amikor épp a táskámból pakolok kifelé, a külső, cipzáros részbe valaki korábban egy cetlit rejtett el egy szöveggel és egy telefonszámmal. Leteszem az éjjeli szekrényemre, mert egyelőre nem tudok vele mit kezdeni. Átöltözök, na ezt sem viszem túlzásba. A reggeli ruhám tökéletesen megteszi, mert Tim megint nincs itthon, szabadon mászkálhatok ebbe a lenge öltözetben. Fekete, narancssárgás lángmintával díszitett gitáromat, és játszani kezdek. Sokféle gitáron tudok játszani, de leginkább a "headbang"-szerű gitárzúzásokban élem ki magam. Hogy hány számot játszok el, nem figyelem, azt tudom, hogy a Bullet for my Valentine - Scream Aim Fire c. szám végén hallható gitárjátékkal fejezem be elmaradhatatlan fejrázással. Remélem, hogy egyszer rocksztár leszek. Gitáros egy zenekarban. Álmodik a nyomor. Ahogy játszottam, végig ez a szám járt a fejemben. Újra az éjjel szekrény felé pillantok. Némi tépelődés után tárcsázom a számot. A vonal másik végén ismerős hangot hallok. Emlékszem! A lány, aki kérdezett! Igazából el is szállt a haragom, miszerint túrkálak a táskámban. Amikor az öltözőben is rámvigyorgott, van benne valami félelmetesen izgató. Ijesztő, de egyben izgató vigyora van, igen. Egye fene, áthívom magamhoz gitározni, hátha ráér!
|
| Miria | 2010. 06. 14. 18:25:30 | #5459 |
Karakter: Yasue (Sheeny-nek)
Gyönyörű tavaszi napsütés enged utat magának a felhők közül végre. Mélyen álmodok egy jövevényről, pedig még semmit nem tudok róla... Telefonom ébreszt, az egyik kedvenc számommal. Felülök, megtörölgetem a szemeimet, majd kikapcsolom az ébresztőt, ,erengve bámulok ki az ablakon.
-Kisütött a Nap!! -gondolkodok hangosan, és vidám vigyorra húzom a szám. Már hetek óta nem sütött ki a nap, így igazi felüdülés a természetes fény átható ereje. Ma van a nagy téli szünet utáni első iskolanap, ami eleve nagyon izgalmas a téli élmények beszámolását illetően, de a tanárnő említette, hogy egy új osztályátrs érkezik az osztályunkba. -makacsul még azt is "elfelejtette említeni", hogy milyen nemű... Remélem lány! Heheh...
Kipattanok az ágyból, futva a fürdőszobába indulok, közben szedem le a ruháimat, és hajítom, amerre repülnek. Beállok a zuhany alá, áztatom magam kb 10 percig, majd a törülközőmet magamra rántva rohanok a gardróbomba, iskolai egyenruhámat kiveszem, magamra ráncigálom. A tükörben még megnézem magam... Hm, kicsit kócos... De nem érdekel, indulok!
Hopp... Az ajtóból visszafordulok, átkozódva tépem fel a hűtőt. Nem csináltam tízórait. Kiveszek vajat, gyorsan vágok 2 szelet kenyeret, vajazok, csomagolok. Aztán jut eszembe, hogy amikor elindultam, a táskámat se vittem magammal. Jót röhögök magamon, előveszem a táskám.
-Hopp, nem pakoltam be mára -vigyorgok. Mindegy, most gyorsan. Mi is lesz? Kémia, biosz, töri, rajz... matek, éés... tesi!
A tesicuccom épp szárad a szárítón. Najó, keresek egy másik pólót, rövidnadrágot, behajítom azt is a tankönyvek közé, és sportcipőt veszek, hogy ne kelljen váltani.
Végül behajítom a szendvicset. Indulás! Rohanok, mert ha már tart a csúcsforgalom, amikor a metróhoz érek, vége mindennek...
Még épp kevesen vannak. Remek! Utazom 4 megállót, és márt ott is vagyok. Kiugrom a metróból, hú már furdal a kiváncsiság, ki lesz az új osztálytárs...
Felérek a második emeletre az iskolában, ott lesz az 1. órám. Leülök a szokásos helyemre, és a telefonomon megnézem az időt... Még 5 perc a csöngetésig... Odajön hozzám Nakashima, jó barátom, és kibeszéljük a helyzetet. Kifejti, milyen rohadt kiváncsi az új osztálytársunkra. Hát, én már ki se fejtem, mennyire. Az egész osztályban ez a téma... Jellemző. Biztos valami japán kis barna hajú, barna szemű emberke lesz, mint szinte mindenki más...
A hatalmas zsivaly azonnal elhalkul, ahogy az osztályfőnök belép a terembe.
-Bizonyára mindenki kiváncsi az új osztálytársra. Hadd mutassam be Mira Thomsont... -és ekkor leesik, hogy nem egy átlag japán (ráadásul Lány) osztálytársam lesz. Az ajtót figyelem, lassan kinyílik, és belép "Mira", kicsit szégyenlősen, csillogó szőke haját igazgatva. -Hmm... kis édes!-gondolom. Odalép a tanárnő mellé, egyenruháját megigazgatja. Gondolom nincs ehhez szokva. Majd mutatóujjával feljebb csúsztatja szemüvegét, és szemügyre vesz mindannyiunkat.
-Kedves Mira, mutatkozz be az osztálynak! -szól segítő szándékkal az osztályfőnök. Mira ránéz, nyel egyet, gondolom a bemutatkozás nem az erőssége. De ki tudja.
-Sziasztok! -szólal meg végül, kellemesen csilingelő hangján -Mira Thomson vagyok, magamról röviden annyit., hogy szeretem a ruhákat, gitározni, és nagyon szeretek enni, és társalogni... -most félve néz körül.
-Ennyi lenne? -néz rá a tanárnő.
-Egyellőre igen. -mosolyog a tanárnőre.
-És most, gyerekek, tegyetek fel kérdéseket. Ön, Mira, arra válaszol, amire szeretne. -szól a tanárnő. Hiei -a nőcsábász farok- jelentkezik.
-Igen? -Mira szót ad, készségesen.
-Ráérsz ma este, Mira? -ereszti rá kaján vigyorát Hiei.
-Khm... Sajnos ma nem... -szikráznak Mira szemei... Ezt tetszik -de majd talán egyszer... Aztán jönnek az unalmasabbnál unalmasabb, és fölöslegesebbnél fölöslegesebb kérdések. Ő pedig mindre készségesen válaszol. Aki a múltjáról kérdez, azt diplomatikusan elhárítja... Ez érdekes. Van módom megfigyelni. Igen bájos teremtés, nem tudok betellni vele. Hirtelen gondolattól vezérelve felteszem a kezem. Végigmér, (szerintem most vett észre először), aztán biccent a fejével, mondhatom.
-Ha megengeded... Tanulhatok gitározni tőled? -mosolygok rá, bár a gitározás csöppet sem érdekel. Egy bizalomgerjesztő mosolyt enged felém, és válaszol:
-Természetesen. Nagyon szivesen.
-Alig várom -kaján mosolyra húzom ajkaim, majd belemélyedek a füzetembe... Rajzolok.
Az utolsó óra testnevelés, ami nekem nagyon jól jön... Bemegyünk az öltözőbe, és a vetkőzés alkalmával megállapítom, milyen csinos a drága. Rámnéz, kicsit elvörösödik, én pedig csak bambán vigyorgok rá, majd elkapom a fejem, úgy teszek, mintha csak véletlen néztem volna oda... De esélyem sincs arra, hogy ezt higyje.
Órán futottunk, majd röplabdáztunk. Rájöttem, igen szeret mozogni, és mint egy sajtkukac, ottvan már az első nap mindenkivel, mindenhol. Hamar össze fog barátkozni az itteni lányokkal... És fiúkkal. De remélem, hogy velem majd mélyrehatóbb lesz a kapcsolata...
Vége az órának, mindenki elindul az öltöző felé, én rohanok be legelsőnek, előrántom a táskámat, belőle egy cerkát, és egy cetlit, amire firkálok valamit, majd gondosan a táskájába helyezem. Remélem nem fog megsértődni, hogy a táskájában turkáltam...
Miután visszaöltöztem, vígan fütyörészve ballagok haza, s közben elképzelem a csinos kis arcát, amint megpillantja a levelemet... Amire ráírtam a telefonszámom, és az alábbi szöveget:
"Üdv nálunk! Itt igazán perverzek a fiúk, ha gondolod, megvédelek..."
Szerkesztve Miria által @ 2010. 06. 14. 20:50:58
|
|
