|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Mora | 2011. 10. 15. 23:27:27 | #17289 |
 Karakter: Jake Uria
Megjegyzés: (Raumnak)
Félig lehunyt szemmel, jóleső nyugodtsággal hallgatom a hajózással járó zajokat, miközben élvezem Nath ölelésének melegségét.
Aztán ennek hirtelen vége szakad, ahogy Noel kiabálva jelenik meg, nyomában Nickkel.
- Nathaniel! Összevesztél Syriussal?! - ordítja fel, de látszólag Nathnek fogalma sincs, miről beszél.
- Tény, utálom azt a férget, de nem sérteném meg, nem vagyok hülye – billenti oldalra a fejét. - Mert?
- Mert itt a kraken - jelenti be, mire akaratlanul is összerezzenek. Akkor ez a Syrius, AZ a Syrius? De ő miért…?
- Kraken...? – nyekkenem rémülten. Már futottam vele össze, még tizenöt éves koromban, és nem volt jó élmény. - De hát neki nem is...
- Nem lesz baj – nyugtat Nath, de nem igazán lesz jobb kedvem. - Vedd át a kormányt – csókol meg, majd gyorsan lerohan a fedélzetre. Görcsösen markolom a simára koptatott fát, és nem bírom ki, hogy ne kövessem tekintetemmel minden mozdulatát. A kraken gazdáját hívja, vérét a tengerbe csöppentve, aki hamarosan meg is jelenik.
Hátborzongató kacagással, hosszú, hófehér hajjal. Sose találkoztam még vele személyesen, de apám mesélt róla, mikor a kraken támadott.
Nem hallom, eleinte miket mond, de egy pillanatra magamon érzem a tekintetét. Kissé hangosabbá válik a hangja, már hozzám is eljutnak részletek, még a szörnyeteg visításán keresztül is.
Ahogy meghallom Mark nevét, rögtön átpasszolom a kormányt Simonnak, és lerohanok Nathhez.
Dermedten áll, látszik, hogy felzaklatták a hallottak. Én a részletekből tudom összerakni, hogy Mark valószínűleg Syrius öccse volt. De akkor… mit keresett itt?
Nem nézek a természetfeletti lényre, pedig szinte előttünk ücsörög a korláton. Reflexszerűen simítom ujjaimat Nath arcára, és a tekintetét keresve próbálom megnyugtatni.
- Mark az öcséd volt? – bukik ki Noelből, a mindannyiunkat zaklató kérdés.
- Így van. Direkt hagytam neki, hogy felkeresse Nathanielt, gondoltam, jó lecke lesz ez neki, de nem tudtál vigyázni rá.
- Próbáltuk megmenteni – kelek Nath védelmére, jóval nyugodtabb hangon, mint ahogy valójában érzem magam. Merthogy nem értem milyen jogon kéri számon rajta, ami tulajdonképpen az ő hibájából történt. Ő küldte ide… És ha már mindenképpen bűnbak kell, hát leszek én. - Én meg akartam menteni, de lehetetlen volt.
Állom a pillantását, amiben szinte tapinthatóan izzik fel a harag. De nem Mark miatt… legalábbis nem teljesen. Hirtelenjében nem jövök rá, miért utál, bár ötletem lenne. Ugyanakkor, tudom, hogy erőfölényben van, hisz nem ember. A gyilkos szándéka pedig egyértelmű. Peched van fél lény, nem adom könnyen az életem!
- Az én hibám – töri meg Nath a feszült csendet, és ellentmondást nem tűrően tol magam mögé. - Csak én tehetek róla. Elkerülhettük volna a sziréneket, de kíváncsi voltam, engem kell megbüntetned!
Ellenkeznék, de mielőtt egy hang is elhagyhatná a számat, Syrius vérfagyasztóan felkacag. Rossz előérzetem van, nagyon rossz.
- Szóval magadra vállalod és nem kell elvinnem a vak szeretődet, vagy a szépséges öcsédet? - lép közelebb. Megfeszülök, és készülnék kilépni Nath takarásából, de előtte terem, és megragadja az arcát. - Ugye tudod, hogy egy kicsi erőfeszítésembe kerül a sellőktől kapott szer hatástalanítása? - kérdezi mosolyogva, majd tenyerét elhúzza Nath szeme előtt, ő pedig elernyedve esne össze, ha nem kapná el, velem együtt.
- Jobban jársz kicsi kalóz, ha nem állsz az utamba! – mosolyodik el negédesen, az arcomba hajolva. Megremegve szorítom össze a számat, de még így se tudom elrejteni teljesen riadalmamat. Ám csak még inkább magamhoz szorítom Nathet.
- Ereszd… el! – préselem ki magamból. Elvigyorodik, majd hűvös tenyerét a homlokomra nyomja. Éles fájdalom nyilall a halántékomba, és felnyögve rogyok össze. Noel azonnal mellettem terem, a többiek pedig Syriust rohannák le, ám ő hangos kacagással veti bele magát a vízbe, elvíve Nathet is, majd semmivé foszlanak a habokban.
Megszűnik a kínzó fájdalom, és lihegve hunyom le a szemem, hogy elkeseredett káromkodással öklözzek bele a fedélzetbe. Noel vállamon nyugvó kezei megszorulnak, de még így is érzem a remegését, és mikor rápillantok végül, látom, hogy patakzanak a könnyek a szeméből.
Nekem nem jönnek… Megint ég a szemem, és összeszorul a torkom, de csupán remegek a tehetetlen dühtől és fájdalomtól. Miért történik ez…?
***
- Menjünk tovább! – szólalok meg csendesen, mégis magamra vonva minden tiszt figyelmét.
- Micsoda?! Jake, ezt meg… - hördül fel Noel, de felé fordulok, és leintem, mielőtt téves következtetést vonna le szavaimból. Eszemben sincs Nathet sorsára hagyni!
- Maraluj előtt egy nappal, a Kardfogaknál él egy najád, akinek elég hatalma lehet, hogy szembeszálljon Syriussal. Egyezséget kötök vele! – jelentem ki határozottan.
Egy pillanatra csend támad az ebédlőben, ahol összeültünk, miután magunkhoz tértünk. Mindenki elgondolkodik szavaimon, és a lehetséges következményeken.
- Nem teheted! – ingatja meg a fejét Noel, bár látom rajta, hogy viaskodik a lelkét maró aggodalommal. – Nath iszonyúan dühös lenne, ha történne veled valami.
- Nos, mivel jobb ötletet még nem hallottunk, valószínűleg sikertelen kísérlet esetén, úgyse tudná meg, mi van velünk – vonom meg a vállam. – Ha meg sikerrel járok, nagy bajom nem lehet.
- De… - Noel látszólag megvan győzve, bár látom, hogy már értem is kezd aggódni. Pedig még ott se vagyunk.
- Nincs jobb ötleted, ugye? – pillantok rá színtelenül. – Ha Syriushoz még oda is érnénk épségben, amit még én se tudok garantálni, pedig minden dicsekvés nélkül, jó kormányosnak tartom magam, te pedig tudod az utat, a krakent nem győzhetnénk le túlzott veszteségek nélkül!
- Rendben! – sóhajt fel beleegyezően. – Irány a Kardfog, minél gyorsabban!
A többiek komoly arccal bólintanak, és engedelmeskedve – mint ideiglenes kapitánynak -, már mennek is mozgósítani a legénységet. Ő pedig felém fordul.
- Tiéd a kormány Jake! Válaszd a leggyorsabb utat!
***
Kimerülten ugrom be a csónakba, Noellel a nyomomban, majd ellökjük magunkat a hajótól, és az evezőket megragadva, a zátonyok közé kormányozzuk magunkat. Másfél napunkba telt, hogy elérjük a Kardfogakat, melyek nevükhöz híven, fenyegetően emelkednek ki a vízből.
Ez rekordsebesség, és nem kis fáradtságomba telt, hogy végig úgy kormányozzam a hajót, hogy mindig a legjobb szelet kapjuk. Nem aludtam, mióta Syrius elvitte Nathet, és ennek nem csak a navigálás az oka.
Most értettem meg igazán, milyen fontossá vált számomra. Piszkosul fáj a hiánya, és gyűlölöm a bizonytalanságot, ami a hogylétét illeti. Tehetetlennek érzem magam és hibásnak, hogy odajutott. Még sose éreztem ezt, és nincs is rám jó hatással.
- Ne menj bele bármilyen alkuba – szólal meg hirtelen Noel. – Szeretném visszakapni a bátyámat, de ha közben elvesztük téged, nem lesz a régi!
Nem felelek, kétlem, hogy jót tenne most neki, ha rávágnám, hogy idővel talán az lenne. Szeretném azt hinni, hogy tényleg fájna neki a hiányom, de a valós helyzetemet tekintve, még kegyetlenség is lenne tőlem. Hisz hiába szeretem, már az elejétől átverem…
- Megjöttünk – teszi le az evezőt Noel, és aggódva körbetekint. Követem a példáját, és felmérem a körülöttünk tornyosuló sziklákat. Az Avildával is ezen az úton kellett volna haladnunk, éppen ezért veszélyes. De most, hogy a zátonyok közepén járunk a csónakkal, már csak remélhetjük, hogy nem fojt minket kapásból vízbe.
- Akkor most várunk… bár szólongathatjuk is őt – vonom meg a vállam, de még mielőtt Noel felelhetne, lágy ének csap fel az egyik legközelebbi szikla felől. Nem olyan, mint a sziréneké, nem csábít és von varázslat alá, mégis nagyon szép.
- Te vagy a zátonynál ragadt najád, igaz? – állok fel, kissé megbillentve a csónakot. – Nem akarunk ártani neked, sőt, ha hajlandó vagy meghallgatni minket, talán te is hasznot húzhatsz belőle!
Hirtelen elhallgat a dal, és a következő pillanatban majdnem beesem a vízbe, mikor a csónak mellett egy sellőszerű teremtmény tűnik fel, bár nem egybenőtt uszonya van.
Rövid, zöldesen csillogó, kócos haja, és méregzöld szemei vannak. Bőre enyhén pikkelyesnek tűnik a derekától lefelé, felsőteste pedig szépen kidolgozott, halovány zöld.
Döbbenten mérem végig, ahogy gunyoros mosollyal könyököl ki a csónak oldalára. Az előbbi dal egy nő hangján volt, és amúgy is annak képzeltem el…
- Csak nem megnémultál, kis kalózom? – nevet fel lágy, de egyértelműen férfi hangon. Gyorsan magamhoz térek, és hajamba túrva ülök le, hogy egy szintbe kerüljünk.
- Gyorsan a tárgyra térek. Szükségünk van a segítségedre Syrius és a kraken ellen, így szövetséget akarok kötni veled. Ha segítesz, cserébe elviszünk erről a helyről egy szigetre, ahol van édesvíz! – hadarom el sietve. A srác elvigyorodik, és félrebillentett fejjel végigmér.
- Feltételezem, nem vagy tisztában vele, hogy lehet egy vizinajádot egyik helyről a másikra szállítani, ha már nincs valódi otthona.
- Kell egy… hordozó – bököm ki, mire Noel felnyekken mellettem. Hamar leesett neki, mit tervezek. – Aki elviszi a lelkedet, és akin keresztül használhatod az erőd!
- Nocsak, tudod, és ajánlkozol is? – hajol közelebb hozzám. – Nagyon elkeseredett lehetsz, ha képes vagy átadni a tested feletti uralmat – nevet fel halkan, de látom a kíváncsiságot a szemeiben.
- Nem örökre szól! – mordulok fel. – Ha segítettél legyőzni krakent és Syriust, új otthont keresek neked!
- Rendben! – mosolyodik el szélesen. – Cserébe, hogy elviszel, használom az erőmet rajtad keresztül, és legyőzöm azt a dögöt, meg a másikat, de ennyivel sajnos nem tudod le az alkut! Kérem még cserébe… hümm… mondjuk a rossz szemed megmaradt látási képességét, és… majd még kitaláljuk a végét! – nevet fel.
- Jake… ne csináld! – nyögi Noel, de én csak az előttem könyökölő lényre figyelek. Nem tűnik gonosznak, vagy olyannak, aki átverne. És nincs más választásunk…
Elszántan bólintok, mire elvigyorodik, és hirtelen feljebb löki magát. A tarkómnál fogva húz magához közelebb, és vadul az ajkaimra tapad, majd beránt a vízbe. A csók közben megharap, és valószínűleg saját magát is, hogy az alkut megpecsételjük. A következő pillanatban eltűnik mellőlem, de a testembe iszonyú kín vág, és úgy érzem menten szétszakad a tudatom.
Felküzdöm magam a felszínre, ahol Noel aggódva rángat ki a csónakba. Elterülök az aljában, és a fájdalomtól összegömbölyödve, lihegve kapkodok levegő után. Úgy érzem kezd köd ereszkedni az elmémre, mikor hirtelen fény villan benne, és oda nem illő hang szólal meg.
-„Jobb lesz, ha hozzászoksz, és nem próbálsz kilökni, különben nem csillapodik a fájdalom!” – jelenti ki a najád a fejemben. Összerezzenek, és riadalom suhan át rajtam, de leállítom az ösztönös ellenszegülésem, és tényleg kezd csillapodni a kín. – „Ügyes fiú!” – kuncog fel. – „Akkor tisztázzuk a szabályokat! Először is, lásd milyen jó fej vagyok, nem fogom irányítani a tested, ha nem akarod. Az erőmet is átadom – persze a segítségemmel használhatod csak -, ha kell, bár figyelmeztetlek, ha tiéd a tested feletti irányítás, és úgy alkalmazod, veszettül fog fájni! Másodszor, minden érzelmedet és gondolatodat érzékelem, és azt nézek meg a buksidban amit akarok! Gondoltam szólok…”
Nem felelek semmit, úgyis tudja akkor, hogy melyik része nem tetszik a dolognak, és azt is, hogy még így se fogok visszakozni. Nem mintha tudnék, az alku már megpecsételődött.
- Jake! Jake! – rázza meg hirtelen a vállam Noel, mire engedve feszült tagjaimból, kinyitom a szemem, és ránézek. Döbbenten hőköl hátra. – Jake, a szemed…. megváltozott!
Értetlenül ülök fel, és levéve a kötőt, a víztükör felé fordulok. ami először feltűnik, hogy mindkét szememmel tökéletesen látok… Mindkét szememmel, melyek a megszokott barna helyett, most olyan világoskékek, hogy az már majdnem fehér. Megdörzsölöm őket, hátha csak képzelődöm, de nem múlik el.
- „Mellékhatás, valószínűleg elmúlik, és csak akkor lesz újra ilyen, ha használod az erőm” – magyarázza a najád érdektelen hangon. – „Amúgy Nikron a becses nevem, üdvözletem Jake Uria!”
Összerezzenek a nevem hallatán. Nem hiszem, hogy meg fogom szokni ezt a bennem élést…
- Jake, minden rendben? – fordít magam felé Noel.
- Fogjuk rá – nyögöm halkan, és feltornázom magam az ülőhelyre. – Nikronnak hívják, és segíteni fog. Ez a lényeg, menjünk!
Némán fürkészi még az arcom, de végül bólint, és evezni kezd.
- „Ne szarakodjunk!” – morran fel Nikron unottan. Felnyögök a testemet átjáró enyhe fájdalomtól, ahogy az ereje egy kis részét kiengedi, és a vizet meglódítva alattunk, pillanatok alatt visszavisz minket a hajóhoz.
A legénység döbbenten hallgatja meg a beszámolómat, látom rajtuk, hogy nem igazán örülnek a döntésemnek, hogy magamba engedtem. Egyet tudok érteni velük. Nikron pedig marha jól szórakozik, érzem. Ő élvezi a helyzetet, bőszen cukkol is, míg ki nem dőlök a fáradtságtól.
Mire felébredek, Noel már a kellő irányba fordította a hajót, Nikron pedig az egész múltamat áttanulmányozta.
- „Tehát szereted… pedig nem ez volt a célod, mikor idejöttél. Nem akarod, hogy meggyűlöljön, de a hazugság is bánt. Nem akarod, de idővel el fogod hagyni, hogy ha bevallod neki az igazat, ne kelljen szembenézned a gyűlöletével. Nem lenne egyszerűbb hagyni ahol van?”
- „Fogd be!” – morgok neki vissza gondolatban. – „Ehhez semmi közöd!”
- „Hogyne-hogyne” – nevet fel gunyorosan, de leszáll a témáról.
Ahogy átveszem a kormányt, ismét átengedi az erejét, én pedig fogcsikorgatva tűröm a fájdalmat, ami ezzel jár. Tudom, hogy annyit kéne csak tennem a megszűnése érdekében, hogy a testem irányítását is neki adom, de erre nem vagyok hajlandó, akkor a tudatom is háttérbe szorulna.
Nikron erejének hála, alig két nap alatt érjük el Syrius búvóhelyét, így Nath összesen, kevesebb, mint négy napot volt eddig itt.
- „És ha már nem él?”
- Él! – jelentem ki fennhangon. A mellettem álló Noel rám pillant, de már szóvá se teszi. Az elmúlt pár napban hozzászokott mindenki, hogy néha megszokásból azt is kimondom hangosan, amit elvileg elég lenne gondolnom.
- „Szívderítő az optimizmusod, édes!” – nevet fel, de azért további erőt ad át, ahogy meghalljuk a krakent. Megvonaglok a fájdalomtól, de tartom magam, és a tanácsait követve, egy hullámmal szelíden partra teszem a hajót a szigeten, ágyúival a víz felé fordítva.
- Amint felbukkan, lőjetek! – fordulok Noel felé, aki komoly arccal bólint. Feszülten várunk, de nem kell sokáig, hamarosan megjelenik a csápos, cseppet se csábos teremtmény. Az ágyúk egyszerre dördülnek, a kraken pedig felvisít fájdalmában. Nikron erejét használva, úgy tekerem köré a vizet, mint valami kötelet, és egyre csak szorítva, a part egy távolabbi, sziklás részének csapom, úgy, hogy ne tudjon visszamászni a vízbe, ha ezt túlélte.
- Jake! Minden rendben? – lép mellém Noel, mikor lihegve csúszok le a kormány tövébe.
- Keressük meg Nathet! – küzdöm magam talpra, a szemeimet dörzsölgetve. Megint vakítóan kékek, érzem.
- „Nem mintha nem állna jól” – jegyzi meg Nikron cukkolódva. – „ Csak nem a drága kapitányod reakciójától tartasz? Ugyan, mindketten tudjuk, hogy sokkal inkább kiakasztja majd a tény, hogy benned vagyok!” – nevet fel.
- „Nem bírod ki, hogy ne hozd fel, igaz?” – morgom dühösen. Egy gunyoros kuncogás a válasz, majd hagyja, hogy a gondolataimba merüljek.
Hamarosan elérjük Syrius labirintusszerű barlangját, ahová víz alatt vezet az út, így hiába Noelék ellenkezése, egyedül megyek tovább. Nikron ereje engem itt segít, ők nem bírnának ennyi időt a víz alatt.
Egy fehér márványból készült csarnokszerűségben érek felszínt, és a közepén elhelyezkedő medencéből kimászva, óvatosan indulok meg a folyosókon. Egyre feljebb jutok, erre már ablakok is vannak.
- Nocsak, a vak szerető megtalálta az utat? – szólal meg hirtelen Syrius mögöttem. Megpördülök, és dühtől szikrázó pillantást vetek rá. Szemeim ugyan most megint barnák, de azoknak se muszáj mindig barátságos meleget árasztani.
- Hol van Nath? – sziszegem gyűlölködve.
- Feleslegesen jöttél ilyen messze, kicsi kalóz! Ő már az enyém! – feleli gunyorosan, majd behátrál a mögötte nyíló szobába. Gyanakodva követem, és nem mondhatnám, hogy felvagyok készülve a látványra, ami bent fogad.
Nath egy ágyhoz kötözve fekszik meztelenül. Bőre tele van szívás és csóknyomokkal, hasán ki tudja kinek a rászáradt spermája.
Felkapja a fejét, mikor belépek, és kába tekintete rögtön kitisztul, mikor észrevesz.
- Jake! – bukik ki belőle döbbenten. – Mit művelsz itt? Meg akarsz halni?
Némán nézem pár pillanatig, próbálok úrrá lenni a bennem égő haragon, és féltékenységen. Merthogy féltékeny vagyok, az egyértelmű.
- „Oh… nemcsak hogy él, de még egész jól is szórakozhatott” – jegyzi meg Nikron közönyösnek szánt hangon.
- Nem igaz! – szalad ki a számon, megint hangosan. A szobában tartózkodó másik két személy meglepettnek tűnik, ez a kiáltás nem idevaló volt. – Mit műveltél vele? – fordulok inkább Syriushoz.
- Minek tűnik? – kacag fel gunyorosan, majd Nath mellé lép, és végigsimít a mellkasán. – Ahogy látod, a teste már az enyém! És ha nem állsz az utamba, idővel a lelke is az lesz!
- Elég ebből Syrius, neki ehhez semmi köze! – morran fel Nath, aggódó pillantást vetve rám. – Menj innen Jake, őt nem győzheted le!
- Csak azt ne mond nekem, hogy itt akarsz maradni! – lógatom ki a nyelvem, jelezvén a véleményemet a dologról. – Semmi jogon nem tarthat itt!
- Az öcsém miatt, valakinek bűnhődnie kell! Meghalnál inkább te? – lép elém Syrius.
- Nem! – rángatja meg a köteleit Nath. Syrius keze a homlokomra simul, mind legutóbb a hajón, mégse próbálok elhajolni. Hagyom, hogy kiengedje az erejét a fájdalomokozásra.
- Mi a…? – kapja el a tenyerét. – Nikron?
- Félig-meddig – sóhajtom fáradtan, majd Nikron erejének engedve, Syrius felé irányítom, akit a szemközti falnak taszít. Felnyögök én is a fájdalomtól, kezd mára túl sok lenni.
- „ Ugye ha végeztünk, ez a sziget is tökéletes lesz?” – próbálkozok, bár nincs akkora szükségem igenlő válaszra, egész jól megszoktam.
- „Syrius szigete? Fújj, ennél jobb ízlésem van!” – vág vissza, majd egy pillanatra átvéve az irányítást, kitér egy engem célzó támadás elől, majd vissza is adja a testem. – „Figyelj kicsit jobban, elég fájdalmat kaptál már!”
Halványan elmosolyodom a burkolt aggodalomtól, majd feltápászkodom. Rápillantok Nathre, aki döbbenten figyel, és még inkább elkerekednek a szemei, mikor megpillantja az ismét kéken világító sajátjaim.
- Meghaltok mindketten! – sziszegi Syrius dühöngve. – Utánatok pedig mindenki az Avildáról, Nath pedig az enyém lesz!
- Hagyd abba Syrius, ne bántsd őket! – feszül meg az említett.
- Nem tudom kivel intéztetnéd a dolgot… - jegyzem meg a régi vigyoromat megközelítő valamivel. – A házi kedvencedet partra mosta a víz!
Elkerekednek a szemei, majd az arcra egészen eltorzul a dühtől. Nekem ugrik, de én kitérek, és gyorsan Nath mellett teremve, előkapom a tőröm, és elvágom a köteleit.
- Jake… a szemed… - simulnak ujjai az arcomra. Jólesően hunyom le az említetteket, majd szorosan hozzábújok. Hálisten, nem lök el.
- Majd mindent elmesélek! – jelentem ki, majd beállok elé védelmezően, mikor Syrius összekaparva magát. dühödt fúriaként áll meg a szoba közepén.
-„ Jake, a tested nem fogja már sokáig bírni ezt egyhuzamban!” – morogja Nikron folyamatosan.
- „Jól vagyok” – jelentem ki. – Nath, menjünk! – pillantok hátra a vállam felett. Nem kell, hogy bárki is rájöjön, milyen piszkosul kimerültem, és fáj mindenem. Habár Nikron valószínűleg tudja... Részlet kérdés.
Szerkesztve Mora által @ 2011. 10. 15. 23:28:33
|
| Rauko | 2011. 10. 15. 10:24:54 | #17275 |
Karakter: Nathaniel Butler
Megjegyzés: ~ Morámnak
- Megint meséljek a bakijaidról? – kérdezi szomorkás mosollyal, tettetett jókedvvel Noel.
- Nekem megfelel! – rikkantja el magát Jake. Ezért is kedvelem... mintha érezné, mire gondolok. Megragadja Noel karját, és már csak azt látom, ahogy behúzza őt a konyha felé.
Felsóhajtok, majd elindulok a kormány felé. Most jól fog esni kicsit a tengert figyelni.
***
Jó pár óra múlva bukkan fel végül Noel. Nem néuz fel rám, észreveszi Nicket a fedélzeten, és inkább felé indul azonnal. Nem esnek egymásnak, valahogy nyugodtnak látom őket. Noel, ha baja van, mindig dugással akarja elterelni a saját gondolatait. De ahogy most hátramentek... beszélgetni fognak. Tehát jobban van.
Pár perccel utána feltűnik Jake is, de ő már feljön hozzám.
- Ez volt aztán a maratoni pletyka diskurzus! – köszöntöm, majd megcsókolom. – Láttam Noelt, és sokkal nyugodtabbnak tűnt. Mit csináltatok? - kérdezem szuszogva, a csók után.
- Háááát…. van pár módszerem, hogyan lehet lehiggasztani a háborgó lelkeket! – cukkol nyelvet öltve rám. Láthatóan neki is jobb kedve van, ezért, amikor közelebb simul, a fenekébe markolok. Szeretem érezni a testét. Izmos, kerek a feneke, pont ahogy szeretem, és ahh...
- Két kis passzív kettesben? Biztos lenne sikeretek... De még Noellel se osztozok!
Újabb csókot váltunk.
- Én is irigy vagyok ilyen téren!
Pár percig ezután csend van. Figyeljük mindketten a tengert, kellemes, szép és nyugodta ma.
- Három nap Maraluj! Addig már csak a Kardfogakkal kell vigyázni, egy nappal előtte. Ott sajnos nem csak zátonyveszély, de örvények is vannak. Azt hiszem mágikus lények viszont már nem.
- Már? - kérdezek rá. Nem hallottam, hogy ott lenne akármi is.
- Hát, volt egy legenda, egy elveszett najádról, aki az egykor ott emelkedett sziget csermelyének a nimfája volt, de miután az elsüllyedt, a zátony vizében ragadt, és unalmában hajókat süllyeszt. Én viszont még nem láttam. - Najád...? Nem ismerem.
- Hajóztál már erről Maraluj felé?
- Arra vagy kíváncsi, van e másik út?
- Nem vetem meg a veszélyt, de a szirénfélék… - Mert gondolom az. Minden ilyen szörnyeget olyan, ami elragadta Markot is.
- Ő nem szirén, hanem najád. Eredetileg nem lenne rosszindulatú, csak elvesztette az otthonát, így bosszulja meg!
- Szerinted nem kell tartani tőle?
- De igen… De nem olyan nagy mértékben… És erről, úgysincs másik út.
- Értem… Úgy vigyázz majd magadra, hogyha bármi bajod esik, Maralujban se érek hozzád, amíg bajod van!
Újra megcsókolom, majd elhajolva tőle, csendben figyeljük tovább a tengert. Jó nézni. Kellemes érzés, ahogy a karomban tarthatom, hogy közben irányíthatom a hajómat, nézve, ahogy a kalózaim a fedélzetet súrolják, hallgatva, ahogy egymással ordítanak. Zene ez a füleimnek és tudom, hogy az övének is.
Aztán az idillt hirtelen Noel szakítja félbe. Ordítva rohan előre, mögötte Nick.
- Nathaniel! Összevesztél Syriussal?! - ordítja fel, mire felvont szemöldökkel nézek rá.
- Tény, utálom azt a férget, de nem sérteném meg, nem vagyok hülye - billentem oldalra a fejem. - Mert?
- Mert itt a kraken - jelenti be, mire Jake összerezzen a karomban.
- Kraken...? - nyögi rémülten. - De hát neki nem is...
- Nem lesz baj - nyugtatom meg. - Vedd a át a kormányt - csókolom meg gyorsan, majd lerohanva a fedélzetre, kikapom Noel kezéből a tőrt. Ő már tudja, hogy mire kell.
Ahogy felvágom a tenyerem és a vérem a tengerbe cseppen, már hallom is az undok kacagást, aztán pár pillanattal később megjelenik Syrius.
Most is fehér ruha van rajta, mint mindig, de így is rikítóan fehér a haja, viszont tagadhatatlanul szép. Sok kalózomat csábította el, mire rájöttem, hogy mi az ellenszere a tekintetében rejlő varázslatnak.
- Miért zavarsz, Nathaniel? - kérdezi, szinte suttogó hangon, majd körbepillant a fedélzeten. - Ahh, egy félig vak, és a többihez sem tudok nyúlni - biggyeszti le ajkait. - Gonosz vagy.
- Én vagyok a gonosz, mikor te küldöd ránk a dögödet? - sziszegem idegesen, miközben messzebbről hallani lehet, ahogy a kraken „énekel”. Emberi fülnek sikításszerűen magas hangot ad ki, ha érzi, hogy Syrius a közelben van.
- Csodálkozol? - kérdezi, majd leül a korlátra. - Hagyod meghalni az öcsémet, és még neked áll feljebb? - villannak meg a szemei.
- Öcsédet? - kérdezek vissza meglepve. - Nem ismerem az öcsédet.
- És ha azt mondom, hogy Mark?
Megfagy bennem a vér egy pillanatra, és csak az ment meg a kétségbeeséstől, hogy megjelenik előttem Jake. Gondolom, átadhatta a kormányt Simonnak.
Nem néz Syriusra, hanem az arcom kezdi simogatni, keresve a tekintetem. Mintha érezné, hogy ez most mennyire...
- Mark az öcséd volt? - kérdezi Noel.
- Így van. Direkt hagytam neki, hogy felkeresse Nathanielt, gondoltam, jó lecke lesz ez neki, de nem tudtál vigyázni rá.
- Próbáltuk megmenteni - szólal meg Jake. - Én meg akartam menteni, de lehetetlen volt.
Pár percig csend van, ahogy egymásra néznek. Syrius dühös pillantása miatt senki mukkanni sem mer, nehogy még nagyobb baj legyen. Valamit tennem kell. Meg fogja ölni Jake-et, látom a szemében.
- Az én hibám - jelentem be, és magam mögé tolom Jake-et. - Csak én tehetek róla. Elkerülhettük volna a sziréneket, de kíváncsi voltam, engem kell megbüntetned!
Syrius vérfagyasztó kacagásától már tudom, hogy baj lesz. Nagy baj...
- Szóval magadra vállalod és nem kell elvinnem a vak szeretődet, vagy a szépséges öcsédet? - lép közelebb. Hirtelen terem aztán előttem, megragadva az arcomat. - Ugye tudod, hogy egy kicsi erőfeszítésembe kerül a sellőktől kapott szer hatástalanítása? - kérdezi mosolyogva, majd tenyerét elhúzza a szemem előtt.
***
Görcsös, elviselhetetlen fejfájásra ébredek.
Mindenhol fehér minden körülöttem, és ahogy próbálom visszapörgetni az emlékeimet, eszembe jut, hogy mi is történt.
Felpattanok, mert eddig azt hiszem, feküdtem. Ahogy tudatosul bennem, hogy meztelen vagyok., kétségbeesetten, lehunyt szemekkel próbálom helyretenni, hogy mi lehet a testemmel. Nem érzem, hogy fájna akárhol is, csak a...
Lepillantok, és meglepetten látom, hogy a hasfalam csupa sperma. Felpillantok, és ekkor látom meg az ablak előtt álló, egyenesen engem néző és mosolygó Syriust.
- Ideje volt, untam veled lenni úgy, hogy nem voltál magadnál - mondja, és közelebb lép.
- Hol vagyok? - kérdezem, inkább meglepve és nem idegesen.
- Nálam. Elhoztalak magammal, nekem adtad magad az öcséd és a szeretőd életéért cserébe - vigyorog rám.
- Honnan tudod, hogy a szeretőm?
- A kraken mesterének jó orra van - ütögeti meg vigyorogva az említett testrészét. - Érzem rajta a szagod.
Felsóhajtok. Szóval akkor valami szert adhatott be nekem, vagy valami varázslattal elérte, hogy ájultan is felizgtuljak, és játszott velem. Ez a jobbik eset... legalább még mindig nem volt bennem senki. Bár nem tudom, hogy fogom ezt... várjunk csak.
- Mikor engedsz el? - kérdezem, picit idegesebben. Őt ismerve...
- Soha. - Igen... erre számítottam. - Amikor majd én visszakapom az öcsémet, akkor te is visszamehetsz.
- El fognak jönni értem. - A hangom határozott, bár tudom, hogy ez a környék több, mint veszélyes. Még úgy is, hogy Noel tudja, merre van.
- A hajód bár ép, és nem bántottam őket, sem én, sem kraken, te is tudod, hogy nem fognak eljönni érted.
Szótlanul tűröm, ahogy a közelembe ér, és az ölembe ül. Tudom, ha nem teszek a kedvére, megöleti Noeléket...
Szerkesztve Rauko által @ 2011. 10. 15. 10:33:43
|
| Mora | 2011. 10. 12. 19:58:30 | #17248 |
Karakter: Jake Uria
Megjegyzés: (Raumnak)
Hátradől az ágyon, és magával húz. Csak annyira szakítja meg a csókot, míg maga alá fordítva, fölém nem kerekedik. Nem tesz mást, csak csókolgat, és nekem se hagyja, hogy próbálkozzak a továbbhaladással.
Talán ezt most nem is bánom annyira, már attól is sokkal jobban érzem magam, hogy törődik velem, és mellettem van.
- A tested már hozzám tartozik, Jake – hajol el tőlem, hogy mélyen a szemembe nézhessen. - Meg fogom szerezni a szívedet is, és akkor minden rosszat kitörlök a múltadból ígérem – suttogja, alaposan meglepve szavaival. Túl jól esnek…
- Nem ezt várnám egy kalóztól – felelem halkan, ujjaimat az arcára simítva. Egyik kezével lehúzza rólam a szemkötőm, és lehunyt szemhéjamra csókol. Forróság ömlik végig a testemen, és jobban kapaszkodok belé, mint eddig.
- Itt csak a szeretőd vagyok - feleli. - Az, hogy az Avildának ki a kapitánya, itt nem számít.
Összeszorul a szívem, és nem tudok mit mondani rá, szerencsére nem is várja. A szeretőm… Talán amit a szívem megszerzéséről mondott, már nem csupán terv. De vajon én, hogy állok az övével?
- Fáradt vagy? – kérdezi hirtelen, mire meglepetten pillantok ki az ablakon. Elszaladt az idő, de nem vagyok különösen kimerült.
- Nem igazán – mondom, a nyakát átkarolva. Ez nem különösebben aktív próbálkozás, inkább a ragaszkodásom, de nem bánnám, ha tennénk is valamit. Elmosolyodik, és felül, magával húzva engem is.
- Akkor menjünk fel – pillant rám, bár hirtelen nem értem mire céloz. - A csillagos ég nagyon szép és megnyugtató. Utána megyünk majd aludni.
Lennének ugyan más ötleteim is a lefekvés előtti időt illetően, de látszólag tartja magát az elhatározásához. Kár… Mindenesetre, ha ezt szeretné, nincs más választásom.
- Hát... ha szeretnéd – suttogom végül, majd egy utolsó ölelés után, hagyom, hogy a lábamra állítson, és felmegyünk a fedélzetre. Ott aztán a korlátnak nyomva, hátulról simul hozzám.
Némán álldogálunk, én szememet lehunyva döntöm a mellkasának fejemet, és élvezem a közelségéből adódó meleget, és a hűvös, éjjeli levegőt. Akaratlanul is átértékelem magamban a dolgokat, és egyre gyakrabban kerül Nath a legfontosabbak élére. De a Chelidonról se tudok lemondani… Ráadásul most, hogy találkoztam Tommal, még a bosszúvágyam is újra előkerült…
- Csillagos az ég – jegyzem meg szomorkásan, miután egy ideje már nyitott szemmel figyelem a telipöttyözött eget. Nem hunyom le sérült szememet se, bár így kissé zavaróbb.
- Látsz rendesen?- kérdezi.
- A vakfolt kicsit zavaró, de a lényeget látom – felelem egyszerűen. - Nem olyan rossz, mint amilyennek látszik.
- Ezzel együtt is gyönyörű vagy – súgja a fülembe, borzongást váltva ki belőlem. - Ahogy minden pici heged csak még vonzóbbá tesz téged a szememben, Jake Uria. Ha egyszer a kezeim közé kaplak, el sem engedlek majd egész éjszaka. – Ezúttal egész testemben remegek meg, és megfordulva vetem hátamat a korlátnak, hogy a nyakát átölelve húzhassam magamhoz.
- Alig várom már – lehelem a bőrére.
***
Ám még várhatok. Az éjjel még a legkisebb akció se történik, bár nem is igen vágytam rá. Sokkal jobb volt némán gyönyörködni benne, és magamba vésni minden vonását. Azzal ámítom magam, hogy még számtalan lehetőségem lesz rá… de valójába rettegek tőle, hogy bármelyik nap lehet az, amikor valamilyen balszerencse folytán, lebukom. Nem akarom! Nem akarom, hogy meggyűlöljön! Azt szeretném, hogy máskor is nézzen még rám így. Ilyen lágyan és kedvesen…
Reggel nélküle ébredek, egy pillanatra el is fog valami ostoba rémület. Kész, azt hiszem K.O. vagyok még, ezek a reakciók nem illenek hozzám! Inkább félkómás állapotban kimászom az ágyból, és magamra kapva valamit, kitámolygok a folyosóra.
Éppen felfelé indulnék, mikor Noelt és Nathet pillantom meg, éppen elkapva Noel ötletét.
- Reggeli? – kérdezi.
- Támogatom – jelentem ki kábán, átölelve Nathet hátulról. - Éhes vagyok – morgom a lapockái közé, mire Noel felnevet.
- Talán ketten kellene mennetek... beszélgethetnétek –szólal meg hirtelen Nath.
Meglepetten dugom elő a fejem a háta mögül, Noelre is vetve egy kérdő pillantást.
- Megint meséljek a bakiidról? – mosolyodik el Noel halványan, de ebből nekem már leesik, Nath mire gondolhatott. Még mindig nincs sokkal jobban…
- Nekem megfelel! – lépek elő Nath mögül, és Noel kezét megragadva, elhúzom a hajókonyha felé. – Gyere, nézzük meg hagytak e nekünk valamit!
- Jake? – nyögi meglepetten, de ellenkezés nélkül követ. Mikor végül a konyha egyik sarkában ücsörögve eszünk, már nem bírja kérdés nélkül. – Ez mire volt jó? – bukik ki belőle.
- Nath azt akarta, hogy lelkizzek veled – vonom meg a vállam elmélázva, majd felé pillantok. – Úgy gondolja, hasonló a gondunk…
- Miért? – hökken meg. – Várjunk csak… Téged is elrabolt… Will?
Csendben figyelem az arcán átsuhanó fájdalmat és keserűséget, a dühvel vegyes bosszúvágyat. A saját érzéseim… A különbség az, hogy az ő gyűlöletének alanya már nem él, végzett vele az, akivel én akarok.
- A-a… Willel sose találkoztam. Akit én gyűlölök mindennél jobban, az Kegyetlen Tom… - hunyom le a szemem, és hátradöntöm a fejem. – Megölte az apámat… az én hibámból…
Ismét szótlanság ereszkedik ránk, amit ezúttal Noel tör meg, némi idő után.
- Will meghalt… Nem kéne jobban éreznem magam? Nem kéne megkönnyebbülnöm? – Megérzem magamon a tekintetét, így kinyitom a szemem, és belenézek segélykérő pillantásába. – De továbbra is csak gyötör! Ég bennem a gyűlölet és a fájdalom… Ennek semmi értelme!
- Talán… bosszant, hogy nem te ölted meg azt, aki megkeserítette az életed – szólalok meg. – Engem marhára kiakasztana…
- Tegnap, miért nem ugrottál neki? A személyiségedhez az illene.
- Lefagytam – vallom be számat húzva. – Féltem, hogy olyat mond Nathnek, amiért megutálhat. Eszembe jutott minden, amit velem tett… Újra láttam, ahogy lelövi az apám. Képtelen voltam mozdulni…
- Egyáltalán nem könnyebb idővel, ugye? – mosolyodik el halványan. Viszonzom, és lassan megingatom a fejem.
- Egyáltalán nem.
- Talán ha… elmesélnéd nekem részletesen? Hogy aztán én is elmondhassam, hátha jobb lesz.
Kissé elkomorulok, de végül színtelen mosollyal biccentek, és elmesélem neki, valamivel összeszedettebb állapotban, mint éjjel Nathnek.
Utána ő is elmeséli fogságának előzményét, az ott tartózkodás, mindent. Összeszorított szájjal hallgatom, tökéletesen meg tudom érteni a zaklatottságát. Nem tudom, én hogy bírtam volna. Nagy a büszkeségem és a tűrőképességem, de utólag biztos, hogy a bosszúmnak semmi se szabhatott volna gátat.
Most is csak… Nath…
- Köszönöm – szólal meg, miután végzett. Kérdő tekintetemre, jóval őszintébb mosollyal felel. – Hogy meghallgattál, és elmesélted a saját történeted. Tudom, hogy neked még nem könnyebb, Tom még él, és ezen nem változtathatsz egy szívkiöntéssel. De nekem már könnyebbnek tűnik a lelkem.
- Tom még él… - ismétlem halkan. – És ezúttal nem rohanhatok utána ész nélkül. Most van valaki, aki még inkább leszedné a fejem – mosolygok rá.
- Úgy valahogy! – nevet fel. – Az biztos, hogy többet nem engedne ki, még a kabinból se, ha bajod esne!
Nem felelek, mindketten a gondolatainkba merülünk.
- Jake – szólal meg hirtelen. – Te tényleg szereted már őt, igaz?
Rápillantok, ezúttal nem kezdek ellenkezésbe, csak félrebillentett fejjel, felfelé kunkorítom ajkaimat. Felesleges előtte tagadnom.
- Ennyire látszik?
- Ne aggódj, éppen ezért nem fogja észrevenni, míg a képébe nem mondod! És talán a saját érzéseit se veszi észre.– kuncogja el magát, majd örömteli mosollyal ölel magához. – Örülök nektek – súgja a fülembe, majd feláll, és miután újra megköszönte, elmegy.
Még egy picit gubbasztok a krumpliszsákok tövében, majd mielőtt Sam befoghatna pucolni, felmászom a fedélzetre. Rögtön kiszúrom Nathet a kormánynál, és felé veszem irányom.
- Ez volt aztán a maratoni pletyka diskurzus! – vigyorog rám, és mikor mellé érek, magához húz egy vad csókra. – Láttam Noelt, és sokkal nyugodtabbnak tűnt. Mit csináltatok?
- Háááát…. van pár módszerem, hogyan lehet lehiggasztani a háborgó lelkeket! – jelentem ki nyelvet öltve, majd félrebillentett fejjel, célzottan közelebb simulok hozzá. Halkan felmorran, majd a fenekembe markol.
- Két kis passzív kettesben? Biztos lenne sikeretek! – jelenti ki, a számra dörmögve. – De még Noellel se osztozok! – nyalja meg az alsóajkam, mire felnyögök, és én kapok a szájára, teljesen elmélyítve a csókot.
- Én is irigy vagyok ilyen téren! – közlöm vele pihegve, mikor végül elválunk. Elégedetten mosolyodik el, majd hagyja, hogy az ölelésébe fészkelve magam, figyeljem, ahogy kormányzása alatt hasítjuk a vizet.
- Három nap Maraluj! – mondom egy idő után. – Addig már csak a Kardfogakkal kell vigyázni, egy nappal előtte. Ott sajnos nem csak zátonyveszély, de örvények is vannak. Azt hiszem mágikus lények viszont már nem.
- Már?
- Hát, volt egy legenda, egy elveszett najádról, aki az egykor ott emelkedett sziget csermelyének a nimfája volt, de miután az elsüllyedt, a zátony vizében ragadt, és unalmában hajókat süllyeszt. Én viszont még nem láttam.
- Hajóztál már erről Maraluj felé?
- Arra vagy kíváncsi, van e másik út?
- Nem vetem meg a veszélyt, de a szirénfélék… - Érzem, hogy feszültté válik kicsit, engem ölelő karja is megszorul a derekam körül.
- Ő nem szirén, hanem najád. Eredetileg nem lenne rosszindulatú, csak elvesztette az otthonát, így bosszulja meg!
- Szerinted nem kell tartani tőle?
- De igen… - hunyom le a szemem. – De nem olyan nagy mértékben… És erről, úgysincs másik út.
- Értem… Úgy vigyázz majd magadra, hogyha bármi bajod esik, Maralujban se érek hozzád, amíg bajod van! – közli határozottan, és mikor felé fordítom a fejem, lágyan megcsókol.
|
| Rauko | 2011. 10. 10. 21:02:15 | #17222 |
Karakter: Nathaniel Butler
Megjegyzés: ~ Morámnak
Ahogy belépek a kabinjába, szinte megrémülök. Minden térkép a földök, a tinta a padlóra folyva... hihetetlen. Mi történhetett? Ő a földön ül, és láthatóan nagy baj van.
- Jake! Mi történt? Sírtál? – kérdezem, és közelebb lépve az arcára simítok.
- Nem tudok sírni… Ég a szemem, összeszorul a torkom, és felgyülemlenek a könnyek, de három éve, egyet se engedtem szabadjára!
Segítek neki felállni a földről, majd az ágyhoz lépek, és az ölembe ültetem, hogy összekuporodjon, hogy talán picit könnyebb legyen.
- Mi történt? Nem vagy önmagad… Bántott valaki?
- Ismertem őt… - szólal meg végül pár perc csend után. – Kegyetlen Tomot. Bár három éve, még más hajója volt, ő pedig a Tanácshoz tartozott… Egy kocsmában találkoztunk, és megkörnyékezett, én pedig hagytam magam, mert megfelelt a finnyás ízlésemnek. Lefeküdtem vele, ott a fogadóban, társaim ellenkezése ellenére. Sőt, megígértettem velük, főleg Willel, hogy apámnak véletlenül se említik. Másnap azonban, az akkori hajóján ébredtem, egy ágyhoz láncolva. Közölte velem, hogy fogoly vagyok, és a Chelidon megszerzésére fog használni… Jól számolt, mert az apám nem támadta meg nyíltan, míg nála voltam. Három napig… és ezalatt, annyit lelte kedvét bennem ,amennyit akarta… És tudod mi volt a legrosszabb? Hogy hiába gyűlöltem, kívántam a pokolra az érintéseit, mindent, a testem élvezte… Így magamat is utáltam – vált suttogó hangra. – Három nap múlva, pár társam éjjel kiszabadított, és hajnalban apám perzselő dühvel támadta meg a hajóját. Ádáz harc volt, sok társam meghalt, és mégis, mikor újra elé kerültem, és megölhettem volna, képtelen voltam rá, a testem nem engedelmeskedett. Ő azonban félrelökve engem, lelőtte apámat… Megölte őt, mert én hagytam…
- Akkor és ott, átvettem a kapitányságot, és elsüllyesztettük a hajóját, de jó páran, köztük ő is, életben maradtak és eltűntek. A gyászunk és veszteségeink miatt, nem volt erőnk üldözni őket. Én megtörtem, és az első pár napban csak sírtam… majd részegre ittam magam, újra és újra, míg Will le nem kevert egyet nekem, majd a vízbe nem dobott. Ordított velem pár sort, és magamhoz térített.
- Ahogy te tetted velem… De akkor… ezért mondtál le a kapitányi rangról leginkább? - kérdezem kíváncsian.
- Gyötört a lelkiismeret furdalás…. Viszont egy év múlva, elszegődtem Tom új hajójára, hogy bosszút álljak. Lebuktam… ahogy azt épeszű ember várta volna, akit nem vakít el a düh. Én óvatlan, és túlontúl forrófejű voltam, és a jobb szemem épségével fizettem érte. De nem ölt meg, máig se tudom miért.
Nem szólok semmit. Tudom, hogy ebben a helyzetben nem lehet mit mondani. Tudom, mit érzett az apja, tudom, mit érez ő, hiszen Noelt azóta perzseli a bosszú. De nem hagyhatom, hiszen a bosszú csak gyűlöletet szül, amiből új bosszú fogantatik.
- Gyűlölöm őt! - szólal meg nem sokkal később. - Megint csak játszott velem! Tökéletesen tudta, ki vagyok! Egyszer még megölöm, és nem érdekel, kit haragítok magamra!
- Ne sodord magad veszélybe, Jake! A forrófejűséged még a vesztedbe visz, és ha meg mersz halni az engedélyem nélkül, azt sose bocsátom meg! – mondom, majd két tenyerem közé zárom szép arcát és magamhoz húzom egy csókra.
Tudom, hogy akár egy alkalom, egy vad szex is feloldozná, de nem tehetem. Nem adhatom neki a testem és nem vehetem el az övét csak azért, mert épp ilyen hangulatban vagyok, vagyunk mindketten. Amit mondtam, azt megmondtam.
De a csók nem rossz, és örülök, ha ezzel segíthetek neki.
Finoman az ölembe ültetem, majd hátradőlve az ágyon, magammal húzom. Csak annyira szakítom meg a csókot, amíg felé magasodom, őt pedig a hátára fektetem.
Nem hagyom, hogy az ágyékát az enyémhez dörgölje, de a nyakát csókolgatva próbálom elterelni a figyelmét. Amikor már eléggé ellazult, elhajolok tőle.
- A tested már hozzám tartozik, Jake - nézek mályen a szemébe. - Meg fogom szerezni a szívedet is, és akkor minden rosszat kitörlök a múltadból ígérem - suttogom neki, mire látom, hogy egy pillanatra meglepődik.
- Nem ezt várnám egy kalóztól - feleli, és kecses ujjait az arcomra simítja. Én egyik kezemmel támaszkodom, a másikkal lesimítom a szeméről a kötőt, majd a lehunyt szemhéjára csókolok.
- Itt csak a szeretőd vagyok - felelem. - Az, hogy az Avildának ki a kapitánya, itt nem számít - fejtem ki álláspontomat ezzel kapcsolatban, hiszen így is gondolom. Nem érdekel, hogy ő az egyik kalózom, hogy mekkora felelősség van rajtam és milyennek kellene lennem. Jake fontos nekem, egyértelmű, hogy vele szemben nem leszek egy mocskos szájú, kegyetlen és véres kalóz. Az megmarad az ellenségeimnek...
- Fáradt vagy? - kérdezem, mire meglepetten pillant ki az ablakon. Ő sem igazán vette észre, hogy mennyire elszaladt az idő.
- Nem igazán - mondja, és átkarolja a nyakam. Elmosolyodom a gyenge próbálkozáson, és felülve, magammal húzom.
- Akkor menjünk fel - nézek rá, mire látom, hogy hirtelen nem érti. - A csillagos ég nagyon szép és megnyugtató. Utána megyünk majd aludni.
Látom, hogy nem kifejezetten tetszik neki a dolog és meg is értem. Én is szívesebben szeretkeznék vele, de tényleg meg akarom adni a módját és csak remélni merem, hogy ő is tudja: ez azért van, mert fontos nekem. Fontosabb, mint eddig akárki. De ezt neki nem tudom elmondani... Sosem voltam jó ilyenekben, de egyszer talán leírom.
- Hát... ha szeretnéd - suttogja, és még egy ölelés után hagyja, hogy feltoljam álló helyzetbe, majd elindulva kifelé, a hajó végébe sétálva tolom a korlátnak, és mögé állok.
Percekig nem szólunk. Ő lehunyja a szemét, hátrahajtja a fejét és élvezi az éjszakai, picit hűvös tengeri levegőt, én meg gyönyörködöm benne. Ahogy a karjaim közt pihen, a mellkasomnak támaszkodva próbálja elfelejteni a múltat.
Talán tényleg félreismertem. Sosem bántana engem. Aki ennyi rosszon ment keresztül, nem lenne képes önmaga is bántani, ugyanúgy egy másik embert.
- Csillagos az ég - suttogja kicsit elszomorodva.
- Látsz rendesen?- kérdezem. Ezt még sosem kérdeztem meg tőle ebben a formában.
- A vakfolt kicsit zavaró, de a lényeget látom - feleli. - Nem olyan rossz, mint amilyennek látszik.
- Ezzel együtt is gyönyörű vagy - súgom a fölébe. - Ahogy minden pici heged csak még vonzóbbá tesz téged a szememben, Jake Uria. Ha egyszer a kezeim közé kaplak, el sem engedlek majd egész éjszaka. - Látom, hogy megremeg egy pillanatra, majd megfordulva, a hátát támasztja a korlátnak, és a nyakamat is megölelve húz közelebb. - Alig várom már - mondja.
***
Végül semmi nem történt az éjszaka. Órákig álltunk és csókolóztunk a hajó korlátjának dőlve, de mire a kabinba értünk, már csak simogatások, egymás csodálása maradt. Feküdtünk egymás mellett és csak néztük a másikat. Ő nem tudom, mit nézett rajtam,de én a sebeit. Az arcát... a szemét... az összképet, amit eddig észre sem vettem, hogy mennyire szép és különleges. Sokkal különlegesebb, mint Mark volt.
Reggel aztán hamarabb kelek, mint ő, de nem ébresztem fel, hanem felöltözök, és a kormányhoz megyek, hogy megnézzem, mi a helyzet, de Nick már leváltotta Simont.
- Noel? - kérdezem.
- A kabinban, azt hiszem, pihen - sóhajtja.
- Jól van?
- Tudod, hogy nem - néz rám szomorkásan mosolyogva.
- Megnézem - mondom, majd elindulok lefelé, de ahogy nyitnék be, Noel kinyitja az ajtót.
- Nahát, jó reggelt - mosolyog rám, de kicsit megjátszott, ez látszik rajta.
- Tudod, hogy senki sem várja el - emlékeztetem. Ilyenkor senki sem szól hozzá napokig, tekintettel vannak arra, hogy ez neki nehéz, mindig nehéz, miután Tomot látta.
- Reggeli? - tér ki a megjegyzés elöl.
- Támogatom - hallok meg egy kába hangot magam mögött, majd Jake megölel hátulról. - Éhes vagyok - morogja, mire Noel felnevet.
- Talán ketten kellene mennetek... beszélgethetnétek - vetem fel az ötletet. Hasonlót éltek át mindketten, alán jobb lenne mindkettőjüknek, ha megpróbálnák együtt átvészelni.
|
| Mora | 2011. 10. 09. 22:34:10 | #17207 |
Karakter: Jake Uria
Megjegyzés: (Raumnak)
Némi szórakozás után a legénységgel, térképrajzolós feladatomnak is újból nekilátok, kissé hanyagoltam mostanában. Egész sok elkészült már, a fehér foltok pedig, még mindig bökik a csőröm. Fel kéne fedezni őket!
Elmélázva firkálgatok, túlzott alaposságot adva egy sziget rajzának, és a körülötte lévő tenger élővilágának, mikor kopogtatnak az ajtón. Ijedtemben magamra ejtem a tintás tollat, elegáns vonalat húzva a mellkasomra.
- Hé, Jake, itt vagy? – nyit be Noel, miközben én sóhajtva egészítem ki az egysíkú vonalat, és csinálok belőle egy koponyát. – Elfogyott a papír? – kérdezi mosolyogva, én pedig végre felnézek rá, és követem a példáját.
- Az már uncsi volt – vágom rá. – És te? Kit keresel?
- Téged. Mi másért jöttem volna ide? – huppan le az ágyra. Felé fordulok ültömben, és félrebillentett fejjel, csendben várom, hogy belekezdjen. Látszólag komoly a mondandója, keresi is a szavakat. – Jake… Mit érzel Nath iránt?
- Ezt most… miért? – hökkenek meg. – Már mondtam, nem?
- Részben. Akkor felteszem máshogy a kérdést. Mit akarsz tőle? Miért jöttél a hajóra? És ha valóban érzel, képes lennél bántani őt?
Összezavarodva, tanácstalanul próbálom felfogni a kérdéseket. Noel ritkán ilyen komoly velem szemben…
- Én kedvelem Nathet, és a kincsért jöttem az Avildára. – Ez nem hazugság, nézőpont kérdése, mi a kincs. – Bántani, pedig sose akarnám szándékosan! De ahogy már neki is mondtam, semmi se garantálja, hogy nem halok meg, sodrom magam veszélybe, vagy hasonlók…
Elhalkulok, némán ülök vele szemben, és várom a reakcióját. Halványan elmosolyodik, majd mélyen a szemembe néz.
- Nem vagy te gonosz, igaz, Jake? Idióta, tökkelütött, önfejű és makacs vagy, de nincs bennem rosszindulat. Őszintén szereted őt, igaz?
- Izé… ezt még így nem mondtam… kedvelem…. vagyis lehet, hogy több… uh… - habogom el zavartan, mire vidáman felnevet, majd feláll, és az ajtóhoz lép.
- Ne okozz neki csalódást Jake, mert azt sose fogja megbocsátani! – mondja még, majd csukódik mögötte az ajtó.
Az alsóajkam beharapva, fáradtan döntöm az arcomat a tenyereimbe, és felsőtestemmel ráfekszem az asztalra. Nem akarom elárulni, nagyon nem akarom… De hogy oldhatnám meg másképp…?
Noel távozása után nem sokkal, én is előmászom. Megint nincs valami nagy nyugalom háborgó gondolataim és érzéseim között, már végképp nem tudom, mihez kezdjek. Amit Noelnek mondtam, mind igaz. Sose bántanám Nathet… szándékosan nem… Ám úgy érzem, képtelen leszek úgy rendezni az elkövetkezendő eseményeket, hogy elfogadja.
Fáradtan túrok a hajamba, de magamra erőltetem szokásos viselkedésemet. Ha nem gondolok semmire, egész jól megy. Na meg hamarosan egy hajó jelenik meg, ami elvonja a figyelmem.
A legénység felbolydul, érezhetően söpör végig rajtuk a düh és zaklatottság. Nem értem az okát, de jobbnak látom nem faggatni őket.
- Ki ez? – lépek végül Nath mellé, mikor már az ágyúkat is előkészítteti. Nem ismerős a hajó, de ilyen távolságból még nem mernék semmit mondani.
- Egy állat – jegyzi meg, és a derekamnál átölelve ránt magához egy csókra, amit örömmel viszonzok, el is felejtve gondjaim nagy részét. Legalább egy kicsit. - Maradj a közelben, de ne túl közel – leheli az ajkaimra, én pedig engedelmesen bólintok, és lépek hátrébb.
Hamarosan mellénk is érnek, fehér zászlóval, ahogy az Avildán is ott lobog. Egy pillanatra megfordul velem a világ, ahogy megpillantom a korlátjának dőlő kapitányt. Az nem lehet, hogy ő…
Ráharapok az alsóajkamra, így próbálva visszafogni minden dühömet és fájdalmamat, szinte észre se veszem, hogy már a vérem is kibuggyan. A fémes, sós íz térít magamhoz, és ösztönöz arra, hogy moderáljam magam.
- Üdv neked, Avilda kapitánya - köszön rá Nathre. Ugyan az a hang, amely három éve, oly sokszor kísértett. Ugrásra készen feszülnek meg izmaim, de meg se rezzenek. Ő képes lenne kellemetlen helyzetbe hozni, és miért ne tenné?
- Üdv neked, St. Johanna kapitánya – feleli kapitányom, nem túl barátságos hangon. - Mit akarsz?Te mocskos áruló?
- Ugyan kérlek, mi ez a vadság? – vigyorodik el Tom, majd felém villan a tekintete. Tudtam, hogy ki fog szúrni, már régen se tudott szó nélkül hagyni. Szemeiben felismerés, kíváncsiság, és sunyi fény villan, keveredve az elégedettséggel, ahogy az enyéimben meglátja a tehetetlen gyűlöletet. - És ki az? – mutat felém, azt puhatolva, vajon mit keresek itt. Nem látott még a Chelidon nélkül. Tisztában van azzal is, hogy valószínűleg azért nem estem még neki, mert valami tervem van az Avildán, vagy ilyesmi.
- Az, aki miatt elsüllyesztem a hajódat, ha csak rá mersz nézni – figyelmezteti Nath, kibillentve ezzel a múltból eredő keserűségemből, és jóleső melegséggel töltve el.
- Kígyót melengetsz a kebleden, barátom – szólal meg Tom, egészen komolyan. A szeme sarkából figyeli riadt reakciómat, de nem fejti ki bővebben, elégedett szemvillanással vált témát. - De a látogatás oka egy kisebb ajándék, nektek - vigyorog.
- Elfoglaltál egy újabb hajót? – érdeklődik Nath, és mikor bólint, sóhajtva küldi át Jimet a másik hajóra, és a letett pallón három fiút vezetnek át. Fiatalabbak nálam, vagy négy évvel minimum, és látszólag nem kalózok.
- Ők nem is a mi kalózaink – jelenti ki Nath is.
- Nem hát. Azokat mind megöltem, ezeket ott találtam. Az állapotukból ítélve kurvák voltak. Egyébként az Elisabeth-ről vannak - érkezik a felelet. Még én is összerezzenek, arról a hajóról apám sokat mesélt. Megvetéssel és undorral, naná, hogy Willel tizenévesen meg akartuk keresni, hogy elsüllyesszük. Lebuktunk a tervünkkel apám előtt, és olyan büntetést kaptunk, hogy hetek múlva is azt nyögtük. Később megértettem, hogy bőven így jártam jobban.
- Meg kellene, hogy öljelek érte, a hajó a Tanács tagja volt.
- Tedd meg, ha ennyire fáj a szíved Villámkezű Will-ért, aki a te öcsédet is elrabolta. – Elkerekednek a szemeim, és Noelre pillantok, aki látszólag nem viseli jól, még az emlékezést se. - A kis utasoddal meg vigyázz – teszi hozzá a féreg, és miközben behúzzák a pallót, gunyorosan figyeli az arcomon átsuhanó érzelmeket. Kinyírom… egyszer tuti megölöm! végzek vele, ahogy ő tette apámmal!
De előbb jobb lesz, ha Nath-tel tisztázom a helyzetet…
- Nath... – lépek mellé, kissé aggódva.
- Ha jogtalan volt, amiket mondott, nincs mitől félned – suttogja, majd gyengéden megcsókol. - De most bocsáss meg, picit Noellel kell lennem. Utána a kabinban találkozunk.
Némán nézem, ahogy elmennek, majd munka után nézek, hogy még véletlenül se kelljen gondolnom a múltra… vagy a jövőre. Nick csatlakozik hozzám, borús hangulatban, és miközben a köteleket rendezzük, elmeséli, mi történt Noel elrablásakor.
Összeszorul a szívem, ha belegondolok mit élhettek át. Mind Noel és Nath, mind Nick, és hálát adok az égnek, hogy apám szépen kiverte a fejünkből az odamenetelt. Bár ha véletlenül sikerrel jártunk volna, talán Noel sose kerül oda, ám erre semmi esélyünk se lett volna.
Végül pár óra múlva, ólmos fáradtsággal mászom le a kabinomba, hogy majd onnan menjek át Nathhez, ám ahogy csukódik mögöttem az ajtó, úgy öntenek el a zaklatott érzések, mint a szökőár.
Feléled a dühöm, fájdalmam és gyűlöletem, amit három éve, minduntalan érzek, ha apám gyilkosa jut eszembe.
Az én hibám volt… Mert megbíztam benne, ő pedig kihasznált a céljai érdekében, és elvette tőlem azt, akit addig a legjobban szerettem, és sok olyat is, aki a családomnak számító legénység tagja volt. Én meg nem tudtam bosszút állni…
Elkeseredett dühvel, felkiáltva söpröm le az asztalról a félkész térképeket, majd csapok rá ököllel, de még a kezembe nyilalló fájdalom se nyugtat meg. Remegve csúszok le az asztal tövébe, és felhúzott térdemet átkarolva, saját kezeimbe mélyesztem a körmöm.
Össze kell szednem magam!
Át kell mennem Nathhez! Szükségem van rá…
Én nem akarok olyanná válni számára, mint nekem Tom! Nem gyűlölhet… nem hagyhatom, hogy rájöjjön mit terveztem! Képtelen lennék bántani…
Hirtelen nyílik ki az ajtó, és ahogy felkapom a fejem, vele találom szembe magam. Döbbenten méri fel a kabin rumlis, és az én felettébb pocsék állapotom, majd előttem teremve, leguggol elém.
- Jake! Mi történt? Sírtál? – simítja egyik kezét az arcomra.
Megremegek, és lehunyva égő szemeim, érintésébe bújok.
- Nem tudok sírni… - felelem halkan. – Ég a szemem, összeszorul a torkom, és felgyülemlenek a könnyek, de három éve, egyet se engedtem szabadjára!
Nem mond semmit, pedig látszólag lenne mit kérdeznie, mégis, egyszerűen csak átkarolva felállít, majd az ágyhoz húzva, leül velem. Összekuporodok az ölelésében, és ziháló légvételeimet próbálom csitítani.
- Mi történt? – szólal meg végül halkan. – Nem vagy önmagad… Bántott valaki?
Pár percig hallgatok, csak rendszertelen pihegésem, és meg megremegő testem jelzi, hogy ébren vagyok, mert az arcomat a mellkasához fúrtam.
- Ismertem őt… - szólalok meg végül. – Kegyetlen Tomot. Bár három éve, még más hajója volt, ő pedig a Tanácshoz tartozott… - Érzem, hogy feszülten figyel, de egy pisszenéssel se zavar meg, hagyja, hogy a saját tempómban meséljek. – Egy kocsmában találkoztunk, és megkörnyékezett, én pedig hagytam magam, mert megfelelt a finnyás ízlésemnek. Lefeküdtem vele, ott a fogadóban, társaim ellenkezése ellenére. Sőt, megígértettem velük, főleg Willel, hogy apámnak véletlenül se említik. Másnap azonban, az akkori hajóján ébredtem, egy ágyhoz láncolva. Közölte velem, hogy fogoly vagyok, és a Chelidon megszerzésére fog használni… - elakadok, és csak pár mély lélegzetvétel után folytatom. – Jól számolt, mert az apám nem támadta meg nyíltan, míg nála voltam. Három napig… és ezalatt, annyit lelte kedvét bennem ,amennyit akarta… És tudod mi volt a legrosszabb? – szorítom meg az inget a mellkasán, tehetetlen dühömben. – Hogy hiába gyűlöltem, kívántam a pokolra az érintéseit, mindent, a testem élvezte… Így magamat is utáltam – halkul el a hangom. – Három nap múlva, pár társam éjjel kiszabadított, és hajnalban apám perzselő dühvel támadta meg a hajóját. Ádáz harc volt, sok társam meghalt, és mégis, mikor újra elé kerültem, és megölhettem volna, képtelen voltam rá, a testem nem engedelmeskedett. Ő azonban félrelökve engem, lelőtte apámat… Megölte őt, mert én hagytam…
- Jake… - suttogja halkan, mikor elhallgatok, ám még mielőtt megtalálná a szavakat, újrakezdem.
- Akkor és ott, átvettem a kapitányságot, és elsüllyesztettük a hajóját, de jó páran, köztük ő is, életben maradtak és eltűntek. A gyászunk és veszteségeink miatt, nem volt erőnk üldözni őket. Én megtörtem, és az első pár napban csak sírtam… majd részegre ittam magam, újra és újra, míg Will le nem kevert egyet nekem, majd a vízbe nem dobott. Ordított velem pár sort, és magamhoz térített.
- Ahogy te tetted velem… - jegyzi meg csendesen. – De akkor… ezért mondtál le a kapitányi rangról leginkább?
- Gyötört a lelkiismeret furdalás… - felelem halkan. Ez teljes mértékben igennek hangzik, mégse az, és így nem hazugság. – Viszont egy év múlva, elszegődtem Tom új hajójára, hogy bosszút álljak. Lebuktam… ahogy azt épeszű ember várta volna, akit nem vakít el a düh. Én óvatlan, és túlontúl forrófejű voltam, és a jobb szemem épségével fizettem érte. De nem ölt meg, máig se tudom miért.
Nath nem szólal meg, csak hagyja, hogy ég mindig remegő testtel kapaszkodjak belé, és magához ölelve, saját nyugalmát próbálja átadni.
- Gyűlölöm őt! Megint csak játszott velem! Tökéletesen tudta, ki vagyok! – szisszenek fel, és nézek fel elgyötört arccal, de lángoló tekintettel a szemébe. – Egyszer még megölöm, és nem érdekel, kit haragítok magamra!
- Ne sodord magad veszélybe, Jake! A forrófejűséged még a vesztedbe visz, és ha meg mersz halni az engedélyem nélkül, azt sose bocsátom meg! – morogja halkan, arcomat két kezébe fogva, majd magához húz egy csókra.
Szinte már az ölébe ülve, reszketve viszonzom, és közben úgy kapaszkodok belé, mint fuldokló a segítséget nyújtó karba. Mélyítem a csókot, és a nyakát átkarolva húzom közelebb magam hozzá. Azt hiszem, elkezdtem túlságosan sokat érezni iránta… ilyen lenne a szerelem? Vagy ez még nem az? Honnan fogom tudni, hogy mikortól az?
Vajon jobb vagyok Tomnál…? Amit én teszek, kevésbé elítélendő, mint amit ő tett? Igen! Mert én nem akarom kihasználni Nathet! Nem kell a kincs, se az Avilda! Én csak őt akarom!
|
| Rauko | 2011. 10. 09. 11:37:10 | #17198 |
Karakter: Nathaniel Butler
Megjegyzés: ~ Morámnak
- A nem sok idő, is idő… veled! – mondja jókedvűen, ami nekem is mosolyt csal az arcomra, de mikor megcsókol és közben megcirógatja a farkamat, már morogni kezdek. Nem lesz ez így jó! – Menjünk!
Ahogy leérünk, nem hagyok neki időt beszélni, gondolkodni, semmit sincs ideje tenni, hiszen ahogy záródik mögöttünk a kabinom ajtaja, már a falhoz is préselem. Először lágyan csókolom, de annyira bevadítja a helyzetet, hogy nem tudok ellenállni és visszaevezni nyugodt vizekre. Egyik lábát a derekam köré csavarja, így tudom, hogy mit akar: a feneke alá nyúlva viszem az ágyhoz és fektetem le, hogy azonnal magával is ragadjon. Ahogy simul, ahogy ködös, kábatekintettel próbál terelgetni oda, amit ő akar... aranyos.
- Hiába próbálkozol - suttogom, mikor már teljesen meztelenül simulunk össze és még mindig nem adta fel, a mozdulatai elárulják. – Nem fogom most megtenni, kivárom, míg rendes körülmények között csinálhatjuk!
- Amíg te vagy, nekem bárhol tökéletes! – nyüsszögi eltökélten, de nem igazán foglalkozom vele. Becsülöm az elszántságát, ezt jutalmazandó: kettőnk közé vezetve a kezem, elkezdem kényeztetni farkát.
Pár pillanattal később már ő is a farkamat kényeztetni, nyögdécsel, ahogy csókolgatom, ahol csak érem.
- Nath… én… had forduljak! – lihegi egy fullasztó csók után, és persze ki vagyok én, hogy most ellenkezzek.
Ám ahogy az arcom elé tárul kerek fenekének a látványa, elbizonytalanodom, hogy ki fogom-e bírni.
De már csak négy nap és kikötünk!
Ahogy hirtelen megszívom a farkát, hangosan nyög fel,m szinte sikít, majd a számba élvez. A tudat, a látvány, ahogy az izmai összerándulnak a bejáratánál, valahogy engem is átlendít a határon, és persze az sem utolsó szempont, hogy istenien csinálja, még mindig.
Mellém fekszik, a mellkasomra hajtja a fejét és hangosan szuszog.
- Ez fergeteges volt! Még jobb lenne, ha bennem mennél el, nem? – kérdezi huncutul vigyorogva.
- Megmondtam, megadjuk a módját! De még pár ilyenre én is befizetek! - felelem, majd figyelem, ahogy felkel és követem a fedélzetre, miután én is felkaptam a ruháimat.
- Végre - sóhajt fel Noel, ahogy mellé értek a kormánynál. - Mi történt? - kérdezi.
- Csupa jó dolog - mosolygok rá, és átveszem a kormányt, de nem megy le, hanem leül mellém, a térképes asztalra.
- Ugye jó érzés? - kérdezi mosolyogva. Szinte ragyog.
- Azt hiszem, igen - bólintok. - Tetszik, hogy velem van, jó ránézni, amikor alszik és mennyei vele a szex is - sóhajtok fel ábrándozva. Aztán már csak annyit érzékelek, hogy Noel mögém lép és hátulról átkarol. Hangosan felsóhajt, majd elenged és mellém lépve a karomat öleli át. Nem szól, még csak nem is akadályoz a kormányzásban, csak szuszog mellettem. Tudom, hogy ő is boldog. Ha én az vagyok, ő is az, és ez fordítva is így van, ezért viseltem el évekig a magányt. Boldog voltam, mert ő szerelmes Nickbe. - Szerinted csalódni fogok? - bukik ki belőlem hirtelen a kérdés. Még magamat is meglepem vele, hiszen nem gondolok erre... direkt nem akarom, hogy eszembe jusson.
- Nem tudom - mondja Noel őszintén. - Tudod, hogy sosem hazudok neked, de én is tartok picit Jake-től. Viszont annyira nem lehet gonosz, hogy magába bolondít, aztán átver.
- Sosem lehet tudni - jegyzem meg.
- De már kisült volna, ha ilyen lenne - jelenti be makacsul. - Én szeretném elhinni, hogy azért van itt, mert velünk, veled akarja megosztani a nevelője kincsét, és mert szeret téged.
Megint csend van pár pillanatig. Nem tudom... én is szeretném elhinni, hogy engem szeret, és nem a forrást vagy az Avildát. De az már tényleg megmutatkozott volna, ha csak kihasznál. Nem ragaszkodna ennyire, nem akarna ilyen kitartóan magába bolondítani. Mert ha direkt csinálná, hogy nekem még jobban fájjon, akkor tényleg gonoszabb lenne, mint hittem.
- Megyek, megnézem Nicket - jelenti be hirtelen Noel.
- Szóval beszélsz Jake-el? - kérdezem mosolyogva, mire visszapillant rám, elmosolyodik, majd bólint és lesiet.
***
A nap további része inkább eseménytelen, mint érdekes. Semmi mozgás, egészen naplementéig, amikor Jim leordít az árbockosárból.
- Kapitááány! - üvölti. - Hajó nyugat felöl - mutat az említett irányba.
Mindannyian arra pillantunk, mire fáradtan felsóhajtok. Scott jelenik meg mellettem és átveszi a kormányt, de ő sem szól, tudja, hogy ideges vagyok.
Kegyetlen Tom, a rivális kalózfejedelem.
- Nath... ugrik elém Nick. - Tegyünk valamit?
- Ágyukat elő és tüntessük el a tengerekről ezt a dögevőt - morgom, de persze mindenki tudja, hogy csak szeretném. Mint a Tanács feje, nem tehetem meg, hogy összeugrasztom magunkat a Tanácson kívülálló kalózokkal, amiket Tom vezet.
- Ki ez? - lép mellém Jake.
- Egy állat - jegyzem meg, és a derekánál ölelve magamhoz rántom egy csókra, amit készségesen viszonoz is, a legényeknek meg már fel sem tűnik. - Maradj a közelben, de ne túl közel - szuszogom ajkaira, mire bólint.
Fél órával később már mellettünk állnak. Mindkét lobogón ott a fehér zászló, annak a jele, hogy most nem csapunk össze, bár nem tudom, hogy akkor mit akar tőlem.
- Üdv neked, Avilda kapitánya - köszön rám a hajója korlátjának dőlve. Messzebb van, így kiabál, de nem épünk egymás hajójának a fedélzetére.
- Üdv neked, St. Johanna kapitánya - felelem. - Mit akarsz? te mocskos áruló?
- Ugyan kérlek, mi ez a vadság? - vigyorog rám. - És ki az? - mutat Jake felé.
- Az, aki miatt elsüllyesztem a hajódat, ha csak rá mersz nézni - figyelmeztetem.
- Kígyót melengetsz a kebleden, barátom - mondja komoly arccal, de hirtelen nem is nagyon értem, viszont mielőtt rákérdezhetnék folytatja. - De a látogatás oka egy kisebb ajándék, nektek - vigyorog.
- Elfoglaltál egy újabb hajót? - kérdezem, mire elégedetten bólint. Felsóhajtok. - Jim! - utasítom legényemet, aki lendülve, átugrik a másik hajóra. Ő régen Tomot szolgálta, neki szabad az átjárás. A deszkát persze azonnal készítik, és Jim meg is jelenik három, fiatal fiúval.
- Ők nem is a mi kalózaink - mondom, felvont szemöldökkel.
- Nem hát. Azokat mind megöltem, ezeket ott találtam. Az állapotukból ítélve kurvák voltak - kiabálja vissza. - Egyébként az Elisabeth-ről vannak.
Megremegek, ahogy említi. Velük sok baj volt... rengeteg fiatal fiút és lányt tartottak a hajón, elsősorban kurvának, de volt köztük kilenc, tíz éves is.
- Meg kellene, hogy öljelek érte, a hajó a Tanács tagja volt.
- Tedd meg, ha ennyire fáj a szíved Villámkezű Will-ért, aki a te öcsédet is elrabolta - villantja meg tekintetét. Nem szólok rá semmit, ahogy Noel sem, csak megremeg mellettem. - A kis utasoddal meg vigyázz - mondja még, majd behúzzák a deszkát. Nem kérdezek többet, hagyom őket elmenni, ahogy mi is indulunk tovább azonnal.
- Nath... - lép mellém Jake. Látom, aggódik, csak nem tudom, miért.
- Ha jogtalan volt, amiket mondott, nincs mitől félned - suttogom, és megint megcsókolom. - De most bocsáss meg, picit Noellel kell lennem. Utána a kabinban találkozunk.
***
Noellel órákig együtt vagyok végül. Nick ilyenkor nem jöhet a kabinjukba, csak én. Régi, rossz emlékek. Pár éve Will elraboltatta, és mire kiszabadítottam, már többen megerőszakolták. Ezt azóta sosem említjük, de ha eszébe jut, vagy Will a tanácson volt, mindig rosszul viselte. Persze nem tehettem semmit Will ellen, legyőztem párbajban és tetemes összeget fizetett, de nem vallotta be, hogy tudta volna, hogy ki is a fiú, akit elraboltak. Így nem ölhettem meg.
Mikor aztán annyira rendbe jön Noel, hogy tud beszélni Nick-el is, magukra hagyom őket. Mindig átértékelik ilyenkor a kapcsolatukat és eleinte féltem, hogy ilyenkor szakítanak is egyszer majd, de már tudom, hogy nem, hiszen Nick teljesen Noelhez kötötte magát.
Fáradtan indulok a kabinom felé, és próbálok nem foglalkozni azokkal,. amiket Tom mondott. Jake komolyan gondolja, hogy velem akar lenni. Nem sebesítene meg direkt... sem a testem, sem a szívem.
|
| Mora | 2011. 10. 07. 23:32:40 | #17175 |
Karakter: Jake Uria
Megjegyzés: (Raumnak)
Pár pillanatig, csak némán áll, és az arcomat fürkészi. Feszülten várom a válaszát, szeretném végre tisztázni ezt az egészet, ugyanakkor félek attól, amit hallhatok.
- Azt hiszem, ezt tudod te is – sóhajt fel végül, és az arcomat simítva húz hátrébb, hogy ne érjenek a kíváncsi tekintetek a fedélzetről. - Vágyom rád én is – suttogja, picit közelebb hajolva. - Nagyon szeretnék veled lenni, és azt akarom, hogy a társam legyél – néz mélyen a szemembe.
Örömteli, boldog mosoly kúszik az arcomra, és szorosan hozzásimulva ölelem át. Azt hiszem ez most bőven kifejezi, hogy mit érzek.
Végül nagy sóhajjal húzódok hátrébb, és csillogó szemekkel pillantok fel rá. Ujjaim külön életet élve cirógatják a mellkasát, meg-megtalálva mellbimbóit, mire érzem, hogy halk morgással remeg meg. Helyes!
- Akkor mi most... – kezdek bele, de végül alsóajkamat beharapva hagyom félve, és pislogok fel rá.
- Mi most mi? – kérdezi türelmesen, felvont szemöldökkel. Letörölhetetlen mosollyal nyújtózkodok a füléhez.
- Akkor most becipelsz a kabinodba és végigszexeljük a napot? – faggatózok, elejtve egy kéjes kis nyögést, és bele is nyalok hallószervébe. Megremeg, mintha nehezen tartaná magát, de aztán csak felsóhajt, nem cselekszik.
- Nem – feleli, nem kis meglepetésemre. elhúzódok, és kérdőn pillantok rá.
- Nem kívánsz? – vetem fel, mire megragadja kezemet, és ágyékához vonja. Forrón, keményen lüktet a farka, megcáfolva felvetésem.
Ezúttal ösztönösen nyögök fel, és csapok le a szájára, de nem hagyja, hogy túlzottan belelendüljek.
- Nem foglak csak így megdugni. Ha kikötünk, akkor megadjuk a módját, rendben? – kérdezi mosolyogva. Egy szemhunyásnyi ideig meglepetten bámulok rá, egy kalóztól nem ezt várná az ember. de veszettül jól esik, így végül szem forgatva felnevetek.
- Úgysem bírod addig – pillantok rá kihívóan. Felmorran, és hirtelen fordít háttal magának, és a korláthoz támasztva engem, fenekemhez nyomja merevedését. Vágytól remegve sóhajtok fel, és hátranyúlva markolok bele a fenekébe. Basszus, tényleg akarom!
- Ki nem fogja bírni? – hajol a fülemhez, és suttog bele, forró leheletével a bőrömet csiklandozva, veszettül izgatóan. Gyorsan fordulok meg, és kapnék megint utána, hogy magamhoz rántsam egy csókra, mikor Noel jelenik meg mellettünk.
- Itt vagyok ám még - jelenti be kicsit morcosan.
- Látom – néz rá Nath, majd visszafordul hozzám, nem aratva nagy sikert testvérénél, mert bezsebelhet egy tockost.
- Ne vegyél semmibe - morogja. - És menjetek kabinra, Nick még pihen, és ez így nem fair - fújtatja.
Nath rám pillant, és hagy rendesen megfordulni. Messzemenőkig élvezem a helyzetet. Az érintéseit, a figyelmét, és hogy én is büntetlenül ragaszkodhatok hozzá. magához ölel, és a fülemhez hajolva, belesuttog.
- Nem foglak megdugni, de attól mást még csinálhatunk, ha szeretnél - suttogja. - De nem sokáig, alig voltam a legénységgel napok óta, ahogy te is – int meg, én pedig igazat adok neki.
Persze bármikor választanám inkább a vele töltött időt, de nem akarom elvonni a figyelmét a kötelességéről. Na meg hiányzik egy legénységnyi kalóz ugratása…
- A nem sok idő, is idő… veled! – vigyorgok rá, majd csókot nyomva a szájára, ágyékára simítok a kezemmel. Karjai megszorulnak körülöttem, és halkan felmorran. – Menjünk! – nevetek fel, majd kibújva kezei közül, lesétálok a kabinokhoz.
Ahogy csukódik mögöttünk a kapitányi, a falnak tolva csókol meg, de én vagyok az, aki elvadítja azt kissé, és karjaimat a nyaka köré fonva, még az egyik lábamat is kör vetem.
Elégedetten morog a csókba, majd fenekem alá nyúlva ösztönöz, hogy csimpaszkodjak rá. engedelmeskedem, ő pedig az ágyhoz sétálva fektet el rajta.
Kifulladásig csókol, majd némi levegőt remélve húzódik kicsit el, míg én is szaporán kapkodom az oxigént. Némán, vágytól ködös szemekkel figyelem minden rezdülését, és hagyom, hogy lassan lehámozza rólam a ruhákat. Én viszont utána, szinte letépem róla az övéit, remegve várva, hogy meztelen bőrünk simulhasson össze.
Mikor ez bekövetkezik, egyszerre nyögünk fel elégedetten, én pedig rögtön köré fonom a derekam, összeérintve merevedésünket.
- Hiába próbálkozol - duruzsolja a számra. – Nem fogom most megtenni, kivárom, míg rendes körülmények között csinálhatjuk!
- Amíg te vagy, nekem bárhol tökéletes! – nyöszörgöm, tisztára kanosan, vadul dörzsölve magamat hozzá.
Önelégülten vigyorodik el, majd egyik kezét közénk vezetve, kezébe veszi farkamat, és felháborítóan lassan kezdi masszírozni. Hangosan nyögök fel, és markolok a lepedőre, majd erőt véve magamon, én is követem a példáját, kezelésbe veszem az övét, ami már így is eléggé fájdalmasan lüktetőnek tűnik.
Míg kényeztetjük egymást, ő a testemet csókolja, én pedig szabad kezemmel járom be a hasát, mellkasát, és a hajába túrva húzom magamhoz egy szenvedélyes csókra.
- Nath… én… had forduljak! – lihegem a szájába. Rögtön érti, mit akarok, és mellém feküdve hagyja, hogy fejjel lefelé térdeljek fölé.
Egymás mozdulatai követve kezdünk tevékenykedni, a végletekig hevítve a másikat. Én már hamarosan megállíthatatlanul remegek a bennem tomboló vágytól, és nem kis koncentrációkészséget igényel, hogy továbbra is figyelmesen szopjam őt, lassan saját ritmusra váltva.
Éppen mélyen a számba fogadom, mikor nagyot szív rajtam, én pedig nem bírom tovább, felkiáltva élvezek el, és szorítok rá kezemmel a farkára, mire rajta is remegés fut át, és követ a gyönyörbe, megtöltve a számat élvezetének bizonyítékával.
Az orgazmus hatásától pihegve fordulok meg, és dőlök mellé, fejemet a mellkasára fektetve. Elégedettséggel tölt el ez az egész, és sikerül elérnem, hogy ne gondoljak a Chelidonra, a jövőre. Még úgyis soká érünk oda…
- Ez fergeteges volt! – jelentem ki. – Még jobb lenne, ha bennem mennél el, nem? – pillantok fel rá incselkedve, de csak egy kellemes mosolyt kapok cserébe.
- Megmondtam, megadjuk a módját! – feleli megingathatatlanul. – De még pár ilyenre én is befizetek!
Halkan felnevetek, majd megcsókolom, és utána ülőhelyzetbe tornázom magam. Ő is felkel, estig szüneteltetnünk kell a másik eme közelségét, most irány a fedélzet.
Tényleg hiányzott, hogy a többiekkel legyek, és szórakozzak, az elmúlt napokban túlságosan magamba fordultam, ami veszettül nem jellemző rám. Most viszont segítek a munkákban, közben ugratjuk egymást, és habár látom rajtuk a kíváncsiságot, hogy mi is van köztem és Nath között, de nem faggatnak igazán.
Négy nap múlva érünk Maralujba, és részben várom, részben nem. Várom, mert ha minden igaz, és tényleg nem tudom addig elcsábítani, ott végre lefekszik velem. De nem várom, mert onnan már csak egy hét a Monrock… Nem akarok odaérni!
|
| Rauko | 2011. 10. 06. 21:31:04 | #17165 |
Karakter: Nathaniel Butler
Megjegyzés: ~ Morámnak
- Jól van, kegyes hangulatomban vagyok, és találgathatsz! – Hogy... mi?! Most szórakozik velem?!
- Uria, tanuld meg, hol a határ! – intem meg szigorúan, de tényleg nem tudom hova tenni a dolgot. Sem azt, amit mondott, sem a jelenlétét.
- Ne hívj Uriának! Ha már az elmúlt bő egy hétben együtt aludtunk, a legkevesebb, hogy a keresztnevemen szólítasz! - Ch... komolyan...
- Akkor ne húzz fel! És bökd ki, mit szeretnél - dobom fel neki az ötleteimet várva, hogy elmondja, miért látogatott meg.
- Szerinted mégis mit? Tegnap este, tőlem teljesen szokatlan módon, megnyíltam előtted, és elmondtam az érzéseimet. Te meg közölted velem, hogy nem akarsz érezni. Most meg Noelnek azt mondod, fontos vagyok neked! Miért nem vagy velem is őszinte?!
- De hisz mondtam, hogy fontos vagy! – vakkantom. – De fogalmam sincs, mit vársz még tőlem, amíg nem nyögöd ki! Légy őszinte, Jake! Mit akarsz? - vonom kérdőre. Tudnom kell, hogy ő mit vár. Addig én sem tudom...
- Téged!
Lefagyok a hirtelen és őszinte válaszra. Ő maga sem számít rá, legalábbis ezt látom rajta, hogy nagyon nem ezt és így akarta mondani, de aztán folytatja.
- Azt akarom, hogy ne legyek pótlék, hogy csak engem láss, ha velem vagy. Hogy túllépj annyira a történteken a kedvemért, hogy merj újra érezni, lehetőleg irántam. Azt szeretném, ha kívánnál és érintenél… basszus, akarj már te is lefeküdni velem, ne csak én vágyjak rád!
Ő olyan őszinte... Annyira nyíltan megmondja, mit akar, még akkor is, ha ezzel picit sokkol. Nekem is annak kell lennem, ennyit megérdemel.
Pár perc telik el, mire rájövök. Kitámasztom a kormányt a térképes asztalkával és közelebb lépek.
- Vágysz rám? – kérdezem, de a meglepettségét látva leesik, hogy talán nem számított erre. - Jake, vágysz rám?
- Szerinted? Úgy gondolod, pusztán azért mert a kapitányom vagy, aludnék veled, csókolnálak és leszopnálak? Ugyan Nath, jelenleg mindennél jobban vágyok rád, és nem csak arra, hogy megfektess végre!
Amíg én megint sokkolódva állok őszintesége előtt, ő sokkal éberebb. Karjait a nyakam köré fonva húz magához és invitál egy édes csókra, amit... hát ki vagyok én, hogy elutasítsak?! Egyáltalán ki az az idióta, aki elutasítaná őt?!
Teljesen belefeledkezünk mindketten a csókba. Csak őt érzékelem, csak az ajkait, az ízét, az illatát... semmi más nem érdekel és semmi más nem számít.
Hirtelen viszont másik illat is az orromba kúszik és Noel száguld el mellettünk.
- Uh, basszus, a kormány! Nagyon örülök nektek Nath, de menjetek szobára… kabinra, mielőtt elsüllyesztitek a hajót! - oszt ki azonnal, mire morogva tapasztalom, hogy Jake elhajol tőlem, de azonnal kérdez is.
- Nath… hallani szeretném, te mit akarsz! Mit gondolsz rólam?
Pár pillanatig állok, és csak nézem.
Mit mondhatok neki?
Egyrészt az igazat, hogy vágyom rá én is, hogy nagyon rossz, ha nincs velem, és kalóz becsületszavamra, ha elhagy, megölöm. Vagy óvhatom magamat a csalódástól, ellökhetem és nézhetem, ahogy szomorú, és talán más karjában keres vigaszt. Nem vagyok hülye, látom, hogy tetszik pár kalózomnak. De ha nem az én karjaimban aludna el... nem! Ebbe belegondolni sem vagyok hajlandó!
- Azt hiszem, ezt tudod te is - sóhajtok fel, és végigsimítok az arcán, kicsit hátrébb lépve, hogy a fedélzetről már ne lássanak minket, csak Noel, aki úgyis fülel. - Vágyom rád én is - suttogom, picit közelebb hajolva. - Nagyon szeretnék veled lenni, és azt akarom, hogy a társam legyél - nézek mélyen a szemébe.
Elmosolyodik. nem gúnyos, inkább örömmel teli mosoly ez, majd megint megölel, de most nem csókol. Most tényleg csak ölel. Sóhajt egy nagyot, majd eltol és csillogó szemekkel néz rám, majd elkezd mintákat rajzolni a mellkasomra, gonoszul végigsimítva néha a mellbimbómon, amibe persze beleremegek és morgok is, de csak mosolyog.
- Akkor mi most... - kérdezi, majd felpislog rám, és beharapja az alsóajkát, de nem folytatja. Felvont szemöldökkel nézek rá.
- Mi most mi? - kérdezem türelmesen, mosolyogva, amire ő a fülemhez hajol.
- Akkor most becipelsz a kabinodba és végigszexeljük a napot? - kérdezi és taktikusan fel is nyög, majd belenyal a fülembe. megremegek egy pillanatra, de felsóhajtok és erőt veszek magamon.
nem. Nem fogom csak így megdugni. Őt semmiképp.
- Nem - felelem, mire elhúzódik és felvont szemöldökkel néz rám.
- Nem kívánsz? - kérdezi. Megfogom a kezét és a merevedésemre vezetem, ami már tényleg kemény. Felnyög, és megint megcsókol, de nem hagyom, hogy beleélje magát, picit eltolom.
- Nem foglak csak így megdugni. Ha kikötünk, akkor megadjuk a módját, rendben? - kérdezem mosolyogva.
Először picit meglepem, ezt le sem tagadhatná, ha akarná sem, de aztán, mintha feldolgozná, megforgatja a szemét és felnevet.
- Úgysem bírod addig - néz rám sandán, de erotikusan. Felmorranok, fordítok magunkon, úgy, hogy ő támaszkodjon a korlátnak, de nekem háttal, és a fenekéhez nyomom a farkam, mire felsóhajt és hátranyúlva belemarkol az én fenekembe. Szerencse, hogy nem vagyok erre allergiás, bár tény, hogy az neki lezárt terület.
- Ki nem fogja bírni? - hajolok a füléhez és suttogok bele olyan izgatóan, amennyire csak tudok, mire hátrafordulva kapna megint utánam, de Noel hirtelen megáll mellettünk.
- Itt vagyok ám még - jelenti be kicsit morcosan.
- Látom - nézek rá, majd vissza Jake felé, mire persze kapok egy fejbe verést. Nem szereti, ha semmibe veszem, tudom, csak Jake most szexibb... általában is, hiszen Noel kívül esik a szexi kategórián... érdekes inkább. Jake érdekesebb.
- Ne vegyél semmibe - morogja. - És menjetek kabinra, Nick még pihen, és ez így nem fair - fújtatja.
Jake-re nézek, és hagyom megfordulni. Nem tudom, mi járhat pontosan a fejében, de azért azt nyomatékosíthatom, ami az enyémben jár.
Megölelem, a füléhez hajolok és belesuttogok.
- Nem foglak megdugni, de attól mást ,ág csinálhatunk, ha szeretnél - suttogom. - De nem sokáig, alig voltam a legénységgel napok óta, ahogy te is - intem meg. Tudja ő is, hogy szeretik sokan, és hiányzik is mindenkinek, ahogy én is, de... lassan majd átalakul a helyzet és kicsit lehiggadunk.
Ideiglenesen.
|
| Mora | 2011. 10. 06. 17:53:37 | #17158 |
Karakter: Jake Uria
Megjegyzés: (Raumnak)
Hiába csókoljuk egymást vadul, és kapaszkodom belé kétségbeesetten, még sincs ránk olyan hatással a dolog, mint kellene. Élvezem az érintését, a közelségét, de hozzá hasonlóan, én is képtelen vagyok felizgulni.
Végül egy szó nélkül hagyjuk abba, és kifulladva fekszünk el egymás mellett. Ezúttal nem fészkelem magam mellé, ahogy ő is inkább elfordul. Semmit se sikerült tisztáznunk, és hiába erőltetek magamra nyugalmat, és szuszogok csendesen, a gondolataim úgy csaponganak, mint vihar idején a tenger hullámai. Mire sikerül végre elaludnom, már abban se vagyok biztos, hogy érdemes e rajta lógnom folytatásért.
Már csak arra ébredek, hogy csukódik mögötte a kabinajtó. Remek, mert nekem ugyebár nem esne jól, ha mellette ébredhetnék… Sóhajtva hunyom le újra a szemeim, és a hátamra fordulva kezdem bámulni a plafont. Próbálok gondolkodni, értelmes döntésre jutni, kitalálni valamit, amivel megoldhatom a helyzetet, de tök üres marad a fejem.
- Áh, basszus! – mordulok fel, és mindkét kezemmel a hajamba túrva fordulok hasra, hogy minimum a párnába fojtással fenyegessem meg, működni nem akaró agysejtjeim, de ezzel csak azt érem el, hogy az orromba kúszik Nath illata, és még inkább összezavar.
Király…
Nem tudom, végül mennyi ideig fetrengek, és szenvedek látványosan, pár tengeribeteg pók nagy örömére, mikor halkan kopogtatnak az ajtón.
- Hé, Jake, tudom, hogy ébren vagy, engedj be! – hallom meg Noel hangját.
- Csukott ajtón keresztül, mégis honnan tudod? – morgok ki neki. – És egyébként is, szerinted be merném zárni a kapitányi kabin ajtaját kulcsra?
Pár pillanatig csend támad, jelezvén, hogy Noel emészti a hallottakat, majd hangosan cicceg egyet, és kivágja lendületből az ajtót. Mielőtt ocsúdhatnék, az már csapódik is mögötte, ő pedig bevetődik mellém az ágyba.
- Az igazság az, hogy bőven kinézem belőled, hogy meg mered csinálni! – jelenti ki. Hirtelenjében azt se tudom, miről beszél, majd szép lassan leesik, de csak a párnának morgom semleges válaszom. – Meddig akarsz itt kuksolni? – könyököl a hátamra.
- Passz.
- Jól esik?
- Aha.
- Sok értelme nincs, ugye tudod?
- Aha.
- Kedveled Nathet?
- Aha.
- Most nem csak lendületből vágtad rá, ugye? – nehezedik rám izgatottan, mire nyögve fordulok meg, kissé lerázva magamról.
- Nem, nem csak lendületből – felelem komolyan, mire felcsillan a szeme. – Viszont mindegy, mert ez nem kölcsönös – morgom rosszkedvűen, és fordulnék vissza hasra, ha hagyná.
- Olyan hülyék vagytok, hogy az már fáj! – jelenti be sóhajtva, de én csak értetlenül pislogok rá, így folytatja. – Talán nem kéne ezt elmondanom, de ha rajtatok múlik, nem juttok egyről a kettőre. Most beszéltem Nathel, aki hozzád hasonló lelkiállapotban leledzik, és úgy bámulja a tengert, mintha attól várna választ. Kedvel téged Jake! Fontos vagy neki, fontosabb, mint Mark volt, és szeretne közelebb kerülni hozzád, csak béna, és nem tudja, hogy hozhatná ezt a tudomásodra!
Elkerekedett szemekkel, döbbenten hallgatom. Tudom, hogy hihetek Noelnek, ha ő azt mondja, hogy Nath ezt mesélte, akkor az így is volt! Nem is akarok másban hinni. Ennek így veszettül örülök, bár az bánt kicsit, hogy ezt nem nekem próbálta elmagyarázni tegnap este, mikor én lazán hülyét csináltam magamból.
Noel még egy darabig ragozza a dolgot, de én már csak fél füllel tudok rá koncentrálni, gondolataim megint máshol járnak. Végül megelégeli, hogy már lassan egy órája bambulok üres tekintettel, és szó szerint kilökve az ágyból, rám parancsol, hogy menjek és beszéljek Nath-el, mielőtt zátonynak futunk a bamba kormányzása miatt.
- Mégis mit mondjak neki? – kapaszkodok meg az ajtókeretben, mikor már szó szerint húzna maga után. – Én már mindent elmondtam… fogjuk rá…
- Mond ki egyenesen, ne próbálj meg célozgatni!
- De…
- Nincs de! – Igazából tényleg nincs… Nincs kifogásom, hogy miért ne álljak elé, és jelentsem ki mit akarok… vagyis inkább kit.
Sóhajtva engedem el szerencsétlen ajtókeretet, Noel pedig elégedetten tol fel a fedélzetre. Csigatempóban, gondolataimba merülve sétálok fel Nathez, még csak oda se kell néznem, Noel megmondta hol van.
Megállok előtte, és nézek rá, mint borjú az újkapura. Nem bánnám, ha kicsúszna a száján, amit az öccsének mondott. Nem kéne kirángatnom belőle a dolgot.
- Noel beárult megint? – kérdezi komolytalanul, de mikor nemes egyszerűséggel bólintok, alsóajkát beharapva komorul el, és fordítja el tőlem a fejét. - És akkor miért is jöttél? – kér számon sziszegve, mintha nem lenne egyértelmű.
- Jól van, kegyes hangulatomban vagyok, és találgathatsz! – vetem fel, közel se olyan ugratós hangulatban, ahogy ennek el kéne hangzania. Sokkal inkább fáradtra sikerül, habár azt még így is elérem, hogy némi ingerültség suhanjon át az arcán. Most mi van? Hülye kérdésre, hülye válasz!
- Uria, tanuld meg, hol a határ! – morogja a látszatért, valójában tisztán látszik a tanácstalanság a szemében, mely eltörpíti az ingerültséget.
- Ne hívj Uriának! – fújom fel az arcom sértődötten. – Ha már az elmúlt bő egy hétben együtt aludtunk, a legkevesebb, hogy a keresztnevemen szólítasz!
- Akkor ne húzz fel! – sóhajtja a fejét ingatva. – És bökd ki, mit szeretnél!
- Szerinted mégis mit? – hunyom le a szemem fásultan. – Tegnap este, tőlem teljesen szokatlan módon, megnyíltam előtted, és elmondtam az érzéseimet. Te meg közölted velem, hogy nem akarsz érezni. Most meg Noelnek azt mondod, fontos vagyok neked! Miért nem vagy velem is őszinte?! – bukik ki belőlem a gyerekes sértődöttség.
- De hisz mondtam, hogy fontos vagy! – csattan fel. – De fogalmam sincs, mit vársz még tőlem, amíg nem nyögöd ki! Légy őszinte, Jake! Mit akarsz?
- Téged! – vágom rá gondolkodás nélkül, de mikor rájövök, ez mennyire hirtelen, és túlontúl őszinte volt, zavartan kapom félre a tekintetem. Csend áll be közöttünk, világosan felhallatszik, hogy a fedélzeten Noel, hogy hessegeti el a fülelőket a dolgukra. Végül nagyot sóhajtva folytatom, ha már belekezdtem. Innen már úgysincs visszaút. – Azt akarom, hogy ne legyek pótlék, hogy csak engem láss, ha velem vagy. Hogy túllépj annyira a történteken a kedvemért, hogy merj újra érezni, lehetőleg irántam. Azt szeretném, ha kívánnál és érintenél… basszus, akarj már te is lefeküdni velem, ne csak én vágyjak rád! – morgom végül duzzogó hangon. Kész-passz, Jake Uria visszavonhatatlanul beégette magát…
- Vágysz rám? – szólal meg pár percnyi némaság után, meglepően lágy hangon. Óvatosan pillantok fel, és kis híján hátraugrom, mikor közvetlenül előttem pillantom meg. Eh? És a kormány? Gyors pillantást vetek mellé, és halvány mosoly szökik az arcomra, ahogy meglátom a térképes asztallal kitámasztott kormányt.
- Jake, vágysz rám? – ismétli meg a kérdést, visszavonva magára a figyelmem.
- Szerinted? – nézek fel a szemébe. – Úgy gondolod, pusztán azért mert a kapitányom vagy, aludnék veled, csókolnálak és leszopnálak? Ugyan Nath, jelenleg mindennél jobban vágyok rád, és nem csak arra, hogy megfektess végre! – jelentem ki végül, és némi habozás után, úgy döntök, nekem már mindegy, ha el is lök, et az alkalmat még kihasználom.
Közelebb simulok hozzá, és karomat a nyaka köré fonva húzom le kissé magamhoz. Szenvedélyesen, tüzesen tapadok az ajkaira, és nem kis örömömre, ahelyett, hogy eltaszítana, átöleli a derekam, és még inkább magához préselve veszi át az irányítást.
Szinte elveszek a csókban, a testem felforrósodik, és szó szerint kapaszkodom belé. Nem akarom, hogy vége legyen, nem akarok gondolni a továbbiakra, csak rá!
- Uh, basszus, a kormány! – viharzik el mellettünk hirtelen Noel. – Nagyon örülök nektek Nath, de menjetek szobára… kabinra, mielőtt elsüllyesztitek a hajót!
Elhúzom a fejem Nathtől, és az alsóajkam beharapva, mindenre felkészülten pillantok az arcára.
- Nath… hallani szeretném, te mit akarsz! Mit gondolsz rólam? – bukik ki belőlem. Sok minden függ a válaszától, de legalább reménykedhetek benne, hogy valamit viszonoz abból, amit én érzek.
|
| Rauko | 2011. 10. 02. 16:03:50 | #17084 |
Karakter: Nathaniel Butler
Megjegyzés: ~ Morámnak
- Valami...
Alapesetben már bevertem volna a képét amiért tiszteletlen és még hülyének is néz, de annyira elveszettnek látszik, hogy nem tudom bántani. Csak figyelem, ahogy gyámoltalanul nyel egyet. Azt hiszi, nem látom, hogy sírna, ha nem kalóz lenne? Buta fiú...
- Jake… - szólítom meg finoman. Tudom, hogy nagyon gyengédnek kell most lennem, ha megríkatom, talán már holnap elhagy. De úgy támasz lenni, hogy nekem is nehéz...
- Kalóz vagyok Nath – kezdi végül halkan. – Szeretem a veszélyt és a kalandokat, ritkán mérlegelek a tetteim előtt, így szinte vonzom a bajt. Nem tudom megígérni, hogy sose történik velem semmi, és sose megyek el… Viszont én már képtelen vagyok nem érezni, és ez a te hibád. De annyira mazochista se vagyok, hogy más hajója után fussak, elfogadom, ha te nem akarsz semmit.
A hangja sehol sem vádló, bár nem mondhatnám, hogy értem, mitől fél. Furcsa, amit mondani akar és talán nem is lenne szabad, hogy úgy értsem, ahogy értem mélyen belül... de talán fél, hogy nem érzek őszintén?
- Jake… Én nem akarlak ellökni magamtól. Jól érzem magam melletted, szeretek veled aludni, beszélgetni, sok más dolgot, de tényleg félek attól, ahova ez vezethet - vallom be neki a kétségeimet.
- Miért? – teszi fel kérdését, sokkal ingerültebben, mint amire fel vagyok készülve, így picit meglep. – Miért félsz újra belevágni? Elhiszem, hogy rohadtmód fájt, ami történt, de ha elzárod magad a továbblépés lehetősége elől, örökre gyötrődni fogsz, a saját kezűleg felépített ketrecedben!
- Ne beszélj úgy, mintha tudnád mit érzek – szólítom fel, de nem vagyok ideges, sértett sem, csak nem akarom, hogy hiú reményekbe lovallja magát. – Azt mondtad, nem éreztél még ilyet, akkor nem is értheted.
- Nem… talán tényleg nem. Eddig… eddig nem éreztem, de most ugyan úgy gyötör. Nekem most ugyan olyan lenne, ha eltaszítanál, nem igaz?
Nem tudom, mit akar tőlem. A lehető leghalványabb fogalmam sincs, mit kellene tennem vagy mondanom, nem értem őt, az érzéseit sem biztos...
És ez dühít!
- A fenébe, Jake! – morgok hangosabban. – Hogy lehetsz rám ilyen hatással? Pont te! Miért? - vonom kérdőre, mintha ő tudná.
- Jó kérdés. Hogy őszinte legyek, azt se tudom, milyen hatásról beszélsz – jelenti be, de nekem elpattan az agyamban valami.
Csókolni, tépni kezdem az ajkait, simogatom, de...
A kialakult helyzet miatt, talán a bizonytalanság is közrejátszik... egyikünk sem izgul fel igazán. Ő sem és én sem. Mindketten érezzük, hogy ha a csókok, az ölelések nem voltak elegek, akkor ma hagyni kellene, és így is teszünk. Ő sem firtatja, én sem, csak csókolom, simogatom, kerülve az ágyékát és a fenekét, élvezve, hogy ma szex nélkül játszhatok a testével. Borzalmas, hogy így fekszik, hogy itt van és mégsem érzem, hogy az enyém lenne.
Végül aztán, a csókoktól kifulladva mellém fekszik, én pedig megfordulok, és lassan el is alszom. Ő már ekkorra szuszog, de nem tudom eldönteni, hogy csak megjátssza-e, vagy tényleg alszik. Tényleg... most még ebben is bizonytalan vagyok.
Hajnalban korábban kelek, mint ő és nem is akarom felkelteni, inkább kisétálok, kiadom a parancsot, hogy vonják fel a vitorlákat és elindulunk. A szél nekünk kedvez, így hamar fel tudjuk venni a sebességet, így a reggel első napsugarai már hajózva és nem horgonyozva érnek minket.
Nem sokkal hat után lehet, amikor meglátom Noel kócos hajkoronáját feltűnni a fedélzeten. Felpillant rám, majd elindul. Ahogy felér, megáll mellettem, és vár.
- Pihenned kellene - jelentem ki.
- Neked meg a kabinodban szexelni Jake-kel, de egyikünk terve sem jött be azt hiszem - sóhajt fel. - Mi a baj?
- Nem fogom elrontani a reggeledet - jelentem be, majd látványosan elkezdem bámulni a tengert. Persze nem tágít, ez utoljára akkor vált be, mikor tizenöt volt. Azóta túl jól átlát rajtam.
Most is.
Közelebb lép, megöleli a karomat, és a vállamra hajtja a fejét.
- Az öcséd vagyok - suttogja a fülembe. - El kellene mondanod... legalább nekem.
- Nem tudom, mit kellene mondanom - felelem őszintén. - Túl sok dolog lenne.
- Akkor kérdezzek? Úgy jobb? - Bólintok. - Rendben. Mit érzel Jake iránt?
- Nem tudom - vallom be. - Szeretek vele lenni, jól érzem magam, amikor együtt vagyunk és imádom, mikor megérint. Hiányzik, ha nincs velem és jelenleg rohadtul fáj, hogy nem tudom, hányadán is állok vele - sóhajtok fel. Mindent tudóan elvigyorodik.
- Ugye nem Mark pótlékának kell neked? - Meglepve pillantok rá. - Amíg volt Mark, nem mutattad, hogy érdekelne. Mióta nincs...
- Más volt - szakítom félbe. - Amikor volt Mark, nem volt szükségem senkire, csak rá. Elment, és muszáj volt valaki a helyére. De Jake nem a pótléka, hiszen még nem dugtunk... Ha annak használnám, már megdöntöttem volna - hajtom le picit a fejem.
- Miért nem mondod ezt el neki? - kérdezi.
- Mert nem tudom megfogalmazni, azért - morranok rá. - Ismerhetsz annyira, Samnek sem tudom elmondani évek óta, hogy imádom azt, ahogy főz. Gondolod Uriának el tudnám mondani, hogy vonzódom hozzá, hogy már most több, mint Mark volt és hogy nem akarom elveszíteni, de rettegek a gondolattól is, hogy látnom kell elmenni vagy meghalni?!
Mindent tudóan bólint majd gondol egyet és elsétál. Én persze azonnal elkezdem Uriát keresni, de nem látom sehol, szóval nem hallotta. Talán a végén túl hangosan beszéltem Noellel és megharagudott? Nem hiszem. Nem szokott ennyiért. Talán csak úgy gondolja, jobb már nekem így, hogy elmondtam és visszabújik inkább Nick mellé aludni.
Pár óra múlva aztán tényleg megjelenik Uria. Picit gondterheltebb és egyenesen felém indul el. Rám sem néz, mintha tudná, hol vagyok, csak közeledik. Gyanús nekem, hogy a nyomában megjelenik Noel, de talán csak ugyanarról jöttek. Igen. Ez lehet.
Percekkel később megáll előttem. Nagy, meglepett szemekkel pislog rám.
- Noel beárult megint? - kérdezem, inkább csak viccnek szánva, de ahogy szó nélkül, komoly arccal bólint, beharapom az alsóajkamat és elfordítom a fejem. - És akkor miért is jöttél? - kérdezem sziszegve. Ki akar osztani... hogy menjek a fenébe. Biztosan.
|
|
