Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

<<1.oldal>> 2. 3.

MeowyQueen2018. 06. 13. 11:04:41#35515
Karakter: Rachel (kitalált)
Megjegyzés: Bardónak


 Az eső hullt és hullt.Egyre jobban kopogtatta az utcák ablakait és tetőit.Én éppen a boltból kéreckedtem ki mikor az eső már szinte vízesésként hullott az égből.Felhútam az esernyőmet majd elindultam.Lassan és komótosan haladtam.Nem tudtam miért,de nem zavart az eső hullása.Azt hallgattam útközben,hogy az esernyőmőn játsza nótáját a hideg,rideg eső.Hatalmas pocsolyák keletkeztek ezért a cipőm teljesen elázott.Már közeledtem a házamhoz amikor egy furcsa hangra lettem figyelmes.Egy fiú volt az aki a szomszédom háza előtt szenvedett.Azt is észrevettem,higy nem volt egyedül.Volt vele egy farkas is.Ez egy kicsit megrémisztett,de segíteni akartam nekik.Látszott,hogy az idegen elájult hiszen megsérült.Odasiettem elejtve az esernyőmet és segítőkezet nyújtva feltámogattam.Vállamra támasztottam és bevittem őket az otthonomba.A fiút a kanapéra,a farkast a szőnyegre fektettem.Nagyon véreztek ezért mindegyiküket sürgősen elláttam.Levittem a lázukat és hagytam őket aludni.Azután nekiálltam vacsorát készíteni.Rántott hús egy kis rizzsel.Nem tudtam nagyon mást készíteni mivel nem volt sok alapanyagom.Amit meg a boltban összevásároltam az holnapra kellett.Megterítettem szépen és gondosan,majd bementem hozzájuk.Láttam,hogy még nyomják az ágyat így volt időm teát készíteni.Hirtelen mozgást hallottam a szoba felől.


Jarmyla2018. 06. 11. 11:43:51#35514
Karakter: Bardó (Kitalált)



Viszonylag lassú tempóban sétáltam a város kihaltnak tűnő utcáin. Bardolf néha a levegőbe szimatol, mintha keresne valamit. Bár az eső továbbra sem hajlandó abbahagyni, és ingem is teljesen átázott, csak egy halk sóhajt engedek el. ~Mit gondolsz Bardolf? Mit találhattak itt?~ A farkas nem volt hajlandó választ adni. Csak makacsul és értetlenül megrázza fejét. -Sejtettem… Tovább sétálunk és nézelődünk. ~Miért küldhettek ide minket?~ A szűk utcákat is végig sétáljuk, cipőm kezd beázni, de ez a kisebb probléma a nagyobb az, hogy eltévedtem. Bardolf még mindig kémleli a tájat. Olykor-olykor felmorog, ha netán egy macska kerülne az útjába. -Ejnye! Nem szép dolog az állatokat riogatni. Főleg, hogy itt most vendégek vagyunk. Nézek a farkasra komolyan, mire füleit oldalra csapja és megvillantja agyarait. -Ha még egyszer ezt teszed nem kapsz Hold sütit!-mire kimondom előhúzok sebemből két darabot. Bardolf azonnal leül és csóválni kezdi farkát. -Ilyenkor bezzeg kezes vagy, mint egy bárány.-hunyom be szemem és odadobom felé az említett falatot. A másikat én kezdem elfogyasztani. ~Csend és nyugalom. Talán jobb lenne, ha elindulnánk vissza a szállásunkra.~ Ekkor viszont a levegőt kettéhasította egy különös kacaj. Bardolf azonnal megfeszül. -Akkor nem csak képzelődtem… -rámarkolok viszonylag hosszú pengéjű tőrömre és futásnak eredek. ~Bardolf! Keresd!~ Parancsolok a familiárisomra, ki mintha puskából lőtték volna ki rohan a cél irányába. Ő szerencsés, néhány falon átlebeg, míg én azokat megmászom. Szerencsére a magaslatnak hála, sosem tévesztem szem elől Bardolf-t. ~Jó fiú! Gyerünk~ Egy parkig vezet, ahol bundája égnek mered, kihúzza magát és farkát is magasabbra emeli a szokottnál. Fenyegető testtartása miatt előrántom tőrömet és úgy közeledek felé, valamivel lassabban. -Mi van itt? -suttogom magam elé. Körbe nézek, de semmit nem látok. Viszont egy figyelmetlen pillanatomban valami meghasítja a vállam. Felé szúrok, de addigra eltűnik. Pontosabban hátra ugrik. Egy kétfarkú neko áll előttem, karmáról nyalja le vérem. Újabb támadásba lendül, de most karmai nem engem találtak el, hanem Bardolf-t, elém ugrott, mielőtt hozzám érhetet volna. -Még találkozunk! -szól a neko és egy puszit küld kezével majd eltűnik. ~Fene!~ Indulnék utána, de hírtelen, enyhe fájdalom hasít testembe. Visszafordulok és Bardolf továbbra is csak fekszik. Odamegyek hozzá és letérdelek. -Bardolf!-szólítom meg, mire csak egy halk nyüszítés a válasz. -Tarts ki pajti! Valahol a közelben lakik valaki aki segíthet.-kikeresem zsebemből a kis cetlit, min egy lakcím áll. Azt mondták, hogy a lakosa tud segíteni. Felemelem barátomat és úgy indulok megkeresni a lakcímet. ~Csak érjek hozzá időben.~ Gyorsabb tempóra váltok, hogy biztosan megmenthessem egyetlen igaz barátomat, ki most a karjaimban fekszik. Amint megvan a lakcím, bekopogok az ajtón és várom a megváltást, hogy ajtót nyissanak. Térdre hullok, hisz Bardolf sem épp pehely súlyáról híres, és a vállam is még sajog a karmolás nyomán.


azariel2016. 11. 22. 16:20:31#34792
Karakter: Marcus Leopold Baeverria



 Gyűlölöm őket. Elmondhatatlanul gyűlölök minden vadászt. Már az összeesés határán táncol a testem, az elmém hajtja, űzi tovább és tovább. A szívem fáradhatatlanul hajt. Talán a bosszú illúziója, talán a saját életem fontossága. Nem tudnék olyan helyet mondani az USA hatalmas vidékén, ahol ne verekedtem volna át magam, ahol nem kergetőztem életre-halálra. Most éppen Wiskonsin állambeli Madisonban tartózkodok, legalábbis a busz egy ilyen tábla mellett haladt el „Üdvözöljük Madisonban” Nos. Sejtéseim szerint nem fogok sokáig itt sem nyugton lenni. Főleg, hogy tudomásom szerint van itt egy nagyobb farkas falka, akik elég területvédők nem hiszem, hogy szívesen fogadnának egy tigrist a territóriumukon főleg vadász pajtikkal nem. Hatalmasat sóhajtva szállok le a buszról a város határában, nem akarok beljebb merészkedni, nem lenne jó még csahosokat is ellenségnek megszerezni, hiába szerettem a pokemont nem szeretném mind megszerezni. Az erdőbe vetődbe hempergek a tűlevelek között, na nem élvezetből, a tűlevelek erős olajos illata elfedi tigrisem természetes szagát, bár mélyen belül mélyen morgolódik ezellen, hiszen a saját szaglásomat is rontom, de inkább ez, mint a bunda lét. Biztos nagyon csinos lennék bundaként is, de jobban szeretném megtartani a kabátkámat köszönöm. Fetrengek még egy kicsit az önsajnáltatás mély iszapos, bűzös mocsarában majd feltápászkodva elindulok, hát… valamerre. Mondtam már, hogy nincs igazán célom? Mármint a túlélésen kívül. Persze jöhetnék azzal, hogy család meg saját ház meg porontyok, de nem.  Nem lenne rossz meg találni a saját párom és szeretve lenni, de ha megtalálnám ő is veszélyben lenne és talán őt is lemészárolnák, mint a falkám. Elég volt őket eltemetnem. Már meg sem fordul a fejemben, hogy egy motelben térjek nyugovóra, túlságosan ki vagyok szolgáltatva így az erdőben egy nagyobb fára mászok fel. Már régóta nem aludtam ágyban, vajon mióta is élvezem az erdő hotel and spa-t? Hm talán már meg van az két éve is. Tigrisem egyből jelezi a veszélyt igy még pont le tudok ugrani a faágról egy hatalmas háló elől. Káromkodás követi tettemet majd hatalmas bozótzörgés jelzi, hogy bizony elindultak felém. Gyorsan felhúztam a nyúlcipőt… pardon a macskacipőt és elindultam a fák között cikázva a bundácskámat mentve, mert ha ezek a majmok elkapnak, akkor bizony élve fognak megnyúzni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek, sőt rettegek. Az életem utóbbi éveit a rettegés töltötte ki, a mindennapos küzdelem az életemért. Sohasem hittem volna, hogy az egyetemről hazatérve a lenyúzott tetemeket találom csupán, hogy észrevesznek, s mint utolsó egyed dollármilliókat érő kabátot látnak belőlem. De már sírni sincs kedvem, szerintem már az összes könnyem-elsírtam, pedig azt hittem meg fog bomlani az elmém, de nem, erősnek bizonyult az elmém és még mindig van erőm küzdeni. Bár mindig történhetnek bakik, mint pl most. Nos igen. Sarokba lettem szorítva és csak 3 oldalról vagyok körbevéve a hátam mögött lévő falat nem számolva. A környéken csak egy orrfacsaró bűzt árasztó kis útszéli kajálda lehet kamionosoknak, ide érzem a szagukat, így segítséget sem várhatok, simán végig néznek. Vigyorogva vesznek körbe, ők is tudják, már le vagyok gyengülve és hármuk ellen így esélyem sincs, győztek.

Hirtelen érzek meg egy erős szagot, egy csahos de ez még sem tölt el idegességgel, megnyugtató ez az illat. Mélyet szippantok a késő esti levegőben, hogy még több illat molekula jusson ebből az éteri illatból. Aztán megérzem az illat tulajdonosát is, látom ahogy lopakodik, egy pillanatra találkozik is a tekintetünk.

- Mike, hozd már azt a sokkolót, ember! Meddig várjak még! – visszakapom a tekintetem kedvenc vadászaimhoz, most már plusz egy fővel vagyunk többen és nem tudom, a csahos mit akar végig mozizni ahogy át avanzsálodok kabáttá vagy prédának tekint ő is .

- Nyugi, mindjárt, csak lemerült. – lemerült? Akkor van egy kis esélyem! Elterelésként suhintok egyet karmos mancsommal majd oldalra lépve próbálnék kitörni de egy golyó centikre tőlem mélyed a falba, a lőpor súlyos szaga betölti a kis sikátort.

- Még egy ilyen te korcs és itt helyben kifilézlek! – A filéző késtől a szívem még jobban elkezd dobogni, tigrisem mélyen belül őrjöng, testem adrenalint termel a túlélésért. Nem fogok így veszni. Nem. Meglepő módon a csahos a csomagtartóban turkáló vadászt egy elegáns mozdulattal juttatja a Titanic legénysége mellé pókerezni, amit az a másik két majom észre sem vesz, ha nem lenne feltünő most fejem csóválva sajnálkoznék ezen de… izgatott leszek. Furcsa bizsergető érzéssel, eddig nem tapasztalt idegesség veszi kezdetét és a bőröm alatt a hangyáim elkezdtek bulizni, de tuti valami latin buli lehet, mert ezek biztoson salsáznak, így érzem elő bukkanni füleimet és a farkincám is. A csend nemzetközileg elfogadott jelét használva intett kussra, ugyebár ki vagyok én, hogy ellenszegüljek neki, így hát mélységes csendben maradtam farkincám végét izgatottan rezegtetve.

- Steve! Mögötted! – Úgy vélem ez az üvöltözés teljességgel hiába való volt hiszen ő is csatlakozott a poker partyhoz amit én személy szerint még egy olyan száz-kétszáz évig szívesen mellőznék. Amúgy sem szeretek kártyázni.  Steve hatra fordulva adja meg nekem a vissza nem térő alkalmat, hogy megszerezzem a filéző eszközét és ellene fordítva vessem be, oké-oké csak rá szegezem, de ha megmozdul, biz én elnyesem valamijét.
üvölti az utolsó szavait, mielőtt ő is a társa sorsára jutna.

- Úgy tűnik rossz napod van Stevey.
- Ki… ki a fasz vagy te?!

- A rémálmod. Úgy tűnik a fajtád elfelejtette, mi lesz, ha a területemre tévednek. Ideje emlékeztetnem őket és te remek postagalamb leszel. Mond meg a beteg kis bandádnak, hogy Vincent üdvüzletét küldi. – a képzeletbeli kis naplócskámba hatalmas betűkkel felirtam, hogy ezzel a fickóval ne cicózzak komolyabban, ezt mind nagybetűvel, pirossal és aláhúzva. Nem szeretném további életem az arcomon egy V-vel leélni, nem tenne jót az imidzsemnek. A kést felé irányítva jelzem neki, hogy attól, mert megmentette az irhámat még nem bízok benne.

- Nem kell tartanod tőlem, nem akarlak bántani. Ha ártani akarnék, egy kés nem állítana meg. – Nem kell? Ahogy fixirozol pont nem ezt sugalja, tigrisem fura jeleket küld felém, amit nem tudok hova tenni, most meneküljek? Küzdjek? Mit tegyek? Nem értem mit szeretne. Csahos szemei vad kékké válnak, éhes és vad egyszerre amitől ismét felbukkan az életösztönöm.

- Miért nézel így rám?
– Te vagy az.

- Micsoda? – sosem vallanám be, de félek. Ijesztő, ahogy végigmér, mint ahogy a prédáját lesi. A legijesztőbb még is a tigrisem teljes hidegen hagyása, mint ha nem érdekelné.

- Ne menekülj el, veszélyes lehet egyedül a városon kívül és mint mondtam, tőlem nincs félnivalód. Most viszont velem kell jönnöd. – ez a csahos meg van veszve? Komolyan azt hisz, hogy csak igy le pacsizok vele aztán be pattanunk a kis rollerja mögé és suhanunk a nagyvilágba? Végig mérve nem tűnik kattantnak a figura, sőt kimondottan jóképű. Tigrisem elégedetten dorombol ezen felfedezésem után. Persze tüzelni tudsz te szuka mi? Cö.

- Vérfarkas vagy? Hallottam, hogy a várost egy erős farkas falka uralja.

- Az én falkám. Vincent vagyok, az Agony vérfarkas falka alfája. – egy alfa. Akkor neki csudi jó rollerja lehet. De ezek szerint ő erős, ha megtámad nincs esélyem ellene.

- Miért segítettél? Nem tartozom a falkádhoz?

- Gyűlöljük a prémvadászokat. Soha senkit nem hagynék a rohadékok karmai közé kerülni.

- Köszönöm. Akkor én most…

- Állj meg, nem mehetsz el! – Nem-e? Na, csak figyelj kisbarátom ahogy elgaloppozok a nemlétező naplementében virágokat szórva.
– Az én területem vagy. Mielőtt beléptél ide, fel kellett volna keresned, főleg úgy, hogy tudtad a farkasoké a város.

- Nem maradok itt, csak átutazóban vagyok. Ha egy helyben maradok, könnyebben rám találnak.

- Itt ugyan nem.

- Az előbb is…

- Mert a város szélén vagy. Higgy nekem, nem merészkednek az erdőbe vagy a városba, különben a halálos ítéletüket írják alá.
- Nem vadásznak rátok? – egyre közelebb lép, egyre jobban érzem az átható férfias illatát, ami meglepően kellemes és… fura, de tetszik nagyon.

- Mi vadászunk rájuk. Nyugalom… tigris vagy, igaz? Nagyon különös az erőd, még sosem éreztem ilyen tisztát. Nem csodálom, hogy a nyomodban vannak. – Igen csodaszép kabátka lenne belőlem hozzáillő kis bojtos zoknicskával, de egyelőre sikerült magamon tartani az irhámat így, ha nem muszáj nem zavarom meg a természetes rendet, és igen tiszta szoktam ám fürödni, bizony ám. Jó tudom nem erre értetted csahos, de hát mit vársz, fajtiszta tigris volnék. De ha még egyszer megpróbálsz hozzámérni én leharapom a kacsódat.

- Ne érj hozzám! Nem az én alfám vagy és nem adtam meg az érintés jogát!
- Rendben van kis tigris, de vigyázz. A farkasok errefelé harapnak.

- A cicusok meg karmolnak. – méghozzá elég éles karmokkal.

- Remélem is. Na és mi a neved idegen?

- Marcus. Marcus Leopold Baeverria.

- Marcus… Mint alfa, felajánlom neked a védelmem. Ha elfogadod, a falkámban biztonságban leszel, nem kell tartanod többé az átkozott vadászoktól.
-Köszönöm, egy ideig maradok talán. De csak pár napig, amig ki pihenem magam. Nem fogok zavarni. Fáradtan dőlök a falnak. Ágyban való alvás, ohh igen. Bár a te neved még mindig nem tudom.
-Vincent Faraday, de kistigris te bárhogyan szólíthatsz. – ezerfogas vigyort kapok, mire csak szemöldökömet felvonva konstatálom, hogy ez a  fickó sem százas. Intett, hogy kövessem, így hát caplattam utána. Furcsa ez a helyzet. Megbízom benne, szinte szó nélkül megyek utána. Sosem volt erre példa, tigrisem nyugodtan pihen, meg sem rezdül, nem érez felőle veszélyt.
Hatalmas terepjáróhoz vezet, króm díszekkel őszintén, meg sem lep. Egy izomautót el sem tudnék neki képzelni, még igy ismeretlenül sem.

Az anyósülésen egy erősen alkohol szagú csahos foglal helyet, akit elég hamar hátulra paterolt Vinc. Nos ezzel a tettével nem keltettem túl sok pozitív érzést az illumináltabb állapotú csahosban, szinte érzem a hátamba furódó nyilakat. Nem értem miért paterolta hátra a párját, hiszen érzem a másik farkasból áradó hormonokat. Szinte elbódít , szaglásom szerint a dolog elég viszonzatlan, hiszen ez a szag tömény, és a párok egyből párosodnak amint megtalálják a másikat, itt pedig nagyon nem így áll a helyzet. A kocsi szinte akadálytalanul halad a hepehupás útszakaszon be egy kis faluba. Hm, ezek jó sokan vannak. Csahosék szaporák. Vigyoromat figyelve Vinc felhúzta a szemöldökét de én csak bambán vigyorgok tovább.
- Öhm, nem tudom közöltem-e. De az alfaságodat elfogadom, nem firtatom felőlem King Kongként verheted a mellkasodat, viszont az itt tartózkodásom alatt, nem fogok mindennemű tiltakozás illetve ellenkezés nélkül bármit megtenni neked. Tisztellek, elfogadom a döntéseidet, de nem leszek behódoltad Vincent.
-Kiderül a behódoltságod tigrisem. – hátulról erős morgást hallok, majd meg sem lep a kifakadás.
-Nem hagyhatod ezt Vincent! Te vagy az alfa! Ha azt mondod ugráljon akkor ugrálni fog! – dühének szaga sérti az orrom. Tigrisem meg reszeli a képzeletbeli kis körmeit, számomra ez a suhanc nem kihívás. Hangosan felnevetek, ezzel is jobban felidegesítve a suhanc dühét.
-Bizonyosan alfa, de nem az enyém. Meg húzódom nálatok, elfogadom a menedéket. Viszont, nekem csak egy alfa parancsolhat, de ő már halott. Így ordaskám, ha nem akarsz egy macskával összebalhézni, nem firtatod az én behódolási szokásaimat.- Vincent kuncogása hallatszik csak a kocsiban, csahos nem szól semmit, csak a düh szaga lett egyre erösebb.

Pár perc múlva megérkeztünk egy takaros kis házikó elött, ahol a kis farkaska ajtót becsapva be is rohan az ajtón. Vincent sóhajtva rázza a fejét.
-Problémás a kölyök mi?
- Nem kifejezés, feszegeti a határait de ha az emberek elött változik át akkor lehet már nem tudom kihúzni a seggét a bajból.

-Akkor problémás lehet a fegyelmezése, főleg ahogy látom a szülökkel sem akarsz konfliktus kialakítani.
-Pontosan, jó megfigyelő vagy.
-Nem volt nehéz dolgom, az ital szaga még mindig árad a kocsidból a bal hátsó kereked és a lökhárítód meg van tisztelve gyomortartalommal, ami szintén olcsó whisky szagát árasztja a bőr ülésről nem is beszélve.

-Tussé. – célirányosan haladunk… öhm valamerre. Hiába látok tökéletesen a sötétben ez a környezet számomra teljesen idegen hiába aranyos ez a kis csahos falu. Hatamas gyönyörű kúria elött állunk meg amitől egyből elakad a lélegzetem. Csodaszép. Belépve a házba is ez a látvány fogad, autentikus 17. századi berendezés, ahogy nézem eredeti itt minden. Vincent kuncigása hidegen hagy, csóváló farkincával lesek meg mindent alaposan, nekünk is ilyen volt otthon a berendezés. Füleimet izgatottan rezegtetve szaladok körbe a házon Vinc kiséretében. A szobámtól hangosan dorombolni kezdek, amitől kisérőm hangosan nevet, amire rá fújok, így köhintve egyet rendezi arcvonásait.
- Szép álmokat tigrisem, most már majdnem ott vagy ahol lenned kell. Ha kell, valami csak nyávogj értem. – vigyorogva hátrál ki és hagy engem magamra.
Soha ilyen kipihenten és nyugodtan nem ébredtem még akkor sem mikor éltek a családom tagjai. tigrisem valamitől elégedett. Nem firtatom amig boldog addig én is.

Pár perc csupán mire hangos csapódással nyílik az ajtó, hát inkább majdnem kiszakad a helyéből, amikor a tegnap esti suhanc beront.
-Takarodj innen.

-Igen szabad, bejöhetsz a szobámba nem csinálok semmi fontosat. – mosolyogva fésülöm továbbra is a hajamat- miben segíthetek csahos?

-Takarodj innen te mocskos macskafajzat. Nem veszed el tőlem!!
-Nos, haladjunk sorban. Nem és mit?
- Nem fogod tőlem elvenni Vincentet! – kiabálva veti rám magát már farkas alakban. Dühösen kapom el a pofáját amit éppen a nyakamon akarnak össze csattintani. Nem akarom bántani, hiszen még fiatal, de még gyenge vagyok. Dühödve karmol ahol ér, vérem már beszennyezte a szőnyeget, fogaival még mindig a nyakam felé csattogtat. Tigrisem már egyre dühödtebb, ha szabadon engedem, nem fogja túlélni. A hormonok miatti őrületet pedig nem ezzel kell büntetni. Hirtelen fagy meg a levegő a szobában mikor Vincent folytot hangjára a kis farkas megdermed.
-Mi folyik itt?...


Moonlight-chan2016. 09. 07. 13:36:55#34578
Karakter: Vincent Faraday





Madison város szélének legfélreesőbb részén nem túl nagy lehet a forgalom egy non-stop bárban. Ez volt az első gondolatom, mikor beléptem a neonvillogókkal ellátott bűzös kis pöcegödörbe. Nem tudom eldönteni, a szag, vagy a látvány borzasztott el jobban, bár a zenei ízlés sem éppen ideillő.

A kopottas zenegépből Frank Sinatra búgó hangja szólt, míg a ragacsos asztaloknál sört vedelő kamionsofőrök egy teljesen más dallamot dúdolnak. Az egyik homályosabb sarokban bőrbe öltözött motoros banda próbált veszélyesnek látszani, de ügyet sem vetve rájuk lépek a csaposhoz. A fickó unottan törölgeti a már száraz poharakat és csak akkor pillant fel rám, mikor a tenyerem hangosan csattan a pult tetején.

- A kölyökért jöttem. – szólalok meg komoran, az ürge pedig gyanakodva végigmér.

Vajon mi a frászt művelhetett itt az a kis taknyos?

- A klotyóban van. – válaszol kelletlenül – És nem én fogok feltakarítani utána!

- A borravalóba az is belefér. – húzom elő a tárcámat a farzsebemből, mire a tekintete máris élénkebbé válik.

- Egy huszas. – jelenti ki, de ha azt várta ettől majd felmosót ragadok, hát azt lesheti.

- Legyen kettő. – nyújtok felé negyven dolcsit, majd még egy bankót a kezébe csúsztatok.

Hűségpénz. Hogy legközelebb is tudja kinek kell szólni, ha furcsa, tesztoszterontúltengéses fiatalok esnek be a bárjába.

Az orrom alatt morogva a klotyó felé veszem az irányt. Már messziről érzem a vizelet maró bűzét, keveredve a hányás émelyítő szagával, amibe jó adag alkohol vegyük. És ez a héten már a harmadik eset, mintha a gimiseknek a vakáció azt jelentené, jól be kell baszni minden hétvégén. Mintha olyan kurva nagy dicsőség lenne részegen fetrengeni egy ilyen helyen.

Kivágom az ajtót, épp akkor mikor Evan újra kiadja a gyomra tartalmát. A hangtól a hideg futkos a hátamon, és amint végez, belépek mellé a fülkébe és a pólójánál fogva felrángatom a földről.

- Vinc…

- Pofa be Evan! Mit mondtam a múlt héten? Nem akarlak még egyszer elkapni egy ilyen helyen! – förmedek rá.

- De már nincs gond, komolyan. – próbálkozik kissé riadtan, mire csak egy horkantással válaszolok.

- Nincs a francot. Kint vannak a kibaszott agyaraid seggfej! Szerinted a csapos honnan tudta kit kell hívni?

Ezzel minden további mentegetőzést félre is söpörtem. Szégyenkezve süti le a szemeit, miközben kivonszolom a bárból, hátha az éjszaka hűvöse kicsit tisztára mossa a fejét. A vérfarkasok szervezetéből sokkal hamarább kiürül az alkohol, mint az emberekéből, de attól még ugyanúgy be tudunk rúgni, főleg a fiatalok.

- Anya tudja? – nyögi ki odakint.

Elmosolyodom. Kiélvezem az arcára kiülő kínt, mikor belegondol milyen büntetést szabna ki ezért Melissa, majd egy rövid idő múltán megkegyelmezek. – Nem. – megkönnyebbülten fújja ki a levegőt – De apád tudni fog róla. – teszem hozzá szigorúan.

Megmondtam, hogy a múltkori volt az utolsó, mikor kihúztam a seggét a bajból. Én vagyok az alfája, kötelességem megvédeni, de nevelni az apja érdeme és én teljes lelki nyugalommal bízom rá Davidre, aki majd móresre tanítja.

A kocsit úgy három háztömbbel odébb parkoltam le egy motel előtt, hogy ne legyen túlzottan szem előtt a drága járgány. A csövesek hamar vérszemet kapnak a csillogó fényezés láttán, rögtön megérzik a pénz szagát. Így legalább tudom, hogy ott találom ahol hagytam, hisz már messziről érzem a bőrülések természetes illatát, de ahogy mélyebbet szippantok, ledermedek a következő lépés közben. Evan kis híján orra bukik, túl kábult most ahhoz, hogy a környezetére összpontosítson.

- Más valaki is veled tartott? – kérdezem sürgetőn.

- Geo itt volt, de úgy két órája hazament.

- Biztos vagy benne? – ráncolom a homlokom.

- Tuti. Vitte a kocsit is. – dörzsöli meg a homlokát.

Kizárom a környező zajokat a fülemből, hogy távolabbra koncentrálhassak. Hangok, illatok áramlanak felém, egyre tágabb körből, majd… Ott!

- Ülj be a kocsiba és zárd magadra az ajtót! – parancsolom Evannak és a kezébe nyomom a slusszkulcsot. Kihallhat valamit a hangomból, mert még a tompa agya is felfogja, hogy ne kérdezősködjön, csak teszi amit mondok, és merem remélni, nem hány össze semmit, bár most már jobb színben van.

Elindulok a bár melletti kis utcába, ahonnan a hangok jönnek. A karmaim még az előtt kipattannak, hogy megkerülném a háztömböt, agyaraim vészjóslóan csillannak meg a kültéri lámpát fényében. Egyre közelebb kerülök a szag forrásához. Egy ismeretlen vérállat, akit átható fenyőillat vesz körül. Gyanútlanok fel sem fognák mit jelent ez, de aki már megélt pár évtizedet, az tudja, hogy az emberek mire használják a tűlevelet: a saját szagukat álcázzák velük.

A falhoz lapulva lesek ki a konténerekkel teli zsákutcába, ahol négy alakot vélek felfedezni a félhomályban. Az ajkaim kegyetlen vigyorra húzódnak, a fenyőillatból rögtön tudtam, hogy csakis a kibaszott prémvadászok lehetnek. A nyomorultak mégis bemerészkedtek a városba, igaz csak a peremére, de mégis… annak idején elég véresen demonstráltam nekik, mi történik ha a falkámból bárkinek egyetlen haja szála is meggörbül a kezük által.

Az emberekről a sarokba szorított alakváltóra pillantok, szinte rögtön találkozik a tekintetünk. Nyilván ő is megérezte a jelenlétem, bár ő nem farkas. Az illata inkább a macskaféléké, a szemei is épp úgy villognak a rávetülő fényben, mint reflektor elé került cirmosoké.

A macskafélék illata sosem vonzott különösebben, de ez egyszerre borzolja fel minden érzékemet. Olyan érzés, mintha valaki erősen végigsimítana a gerincem mentén, kis híján felmordulok az élvezettől, de visszafogom az ösztönös cselekedetet, mert azzal leleplezném magam és inkább fülelek.

- Mike, hozd már azt a sokkolót, ember! Meddig várjak még! – köpi a fiúhoz legközelebb álló.

- Nyugi, mindjárt, csak lemerült.

A fiú ekkor feléjük kap karmos kezével és megpróbál oldalra surranni, de a legelöl álló épp a karja mellé ereszt egy golyót. A lövés nem visszhangzik a hangtompító miatt, de a fiú így is mozdulatlanná dermed és tágra nyílnak a szemei, mikor egy hosszú, hajlított végű kés kerül elő.

- Még egy ilyen te korcs és itt helyben kifilézlek! – recsegi a szőke, én pedig ezzel egy időben hangtalanul mögéjük osonok.

Legelőször azt intézem el, amelyik a kocsi csomagtartójában turkál. A két haverja folyton szövegel, be nem áll a pofájuk, így a diszkrét roppanást, amivel a társul nyaka eltörik, már meg sem hallják.

A csábító illatú zöldszeműm ellenben nagyon is jól hallotta. Barna tincsi mögül előbújnak a helyes kis fülecskéi, de csak a szám elé teszem az ujjam, jelezve, hogy ne szólaljon meg. Az utolsó néhány lépésnél, ami még elválaszt a sokkolóval babráló Miketól már nem tudom lopakodva megtenni, mert hirtelen felpillant, és ahogy észreveszi kimeresztett karmaim és agyaraim, felordít rémületében.

- Steve! Mögötted! – üvölti az utolsó szavait, mielőtt ő is a társa sorsára jutna.

Az említett Steve, aki eddig a fiút tartotta sakkban hátrapördül, óvatlanul megfeledkezve a másik alakváltóról, aki közben apró karmaival belemar a görény csuklójába. Az ostoba ember vonyítva kap a kezéhez, de a fiú addigra már megkaparintotta a kését és villogó szemekkel a támadója felé tartja.

- Úgy tűnik rossz napod van Stevey. – nevetek fel sötéten. Van kurázsi a cicusban meg kell hagyni.

- Ki… ki a fasz vagy te?! – nyüszít fel az ember vérben forgó szemekkel.

- A rémálmod. – közlöm sátáni vigyorral. Könnyűszerrel végezhetnék vele is, de jobb ötletem van. – Úgy tűnik a fajtád elfelejtette, mi lesz, ha a területemre tévednek. – komorodom el – Ideje emlékeztetnem őket és te remek postagalamb leszel. – azzal megragadom a nyakát, hogy egyenesben tartsam, majd kap egy szép V alakú hímzést a pofájára. – Mond meg a beteg kis bandádnak, hogy Vincent üdvüzletét küldi.

Azzal eleresztem. Eszét vesztve rohan kifelé a sikátorból, a kocsit és a fegyvereit maga mögött hagyva. Átkozott prémvadászok! És még ők neveznek minket állatoknak, mintha én legalábbis megnyúznám a prédámat. Beteg faszok…

A két hullát leszámítva ketten maradtunk a fiúval, aki most már felém irányítja a kés hegyét. Nem lépek felé, érzem, hogy meg van ijedve, ilyenkor az ösztön könnyedén eluralkodhat rajta és rám támadhat, de nem akarom megsebesíteni.

Tartva az öt lépés távolságot szemügyre veszem. A füleit és a farkát is fehér-fekete bunda borítja, karmai aprók, hegyes végűek, ahogy az agyarai is. Halványzöld szemei élénken villognak, pupillái hatalmasra tágultak és kétség sem férhet hozzá, hogy kiválóan lát a sötétben. A bőre tejfehér és olyan selymesnek tűnik, hogy legszívesebben belemélyeszteném a fogaim, aztán végignyalnék rajta. Gyönyörű példány.

- Nem kell tartanod tőlem, nem akarlak bántani. – emelem fel a kezem, a szeme láttára eltüntetve az agyaraim és a karmaim. – Ha ártani akarnék, egy kés nem állítana meg. – jelentem ki és közben erős vonzást érzek felőle, mintha kötélen rángatnák felé a testem.

A pokolba is, ez az illat… Most hogy nem kell a támadóira figyelnem ezerszer inkább tudatában vagyok a jelenlétének és az illata egyszerűen megőrjít. Mint egy vad, érzéki robbanás, úgy rengeti meg az egész bensőm. A farkasom élvezettel mordul fel, érzem, hogy a szemeim az állat jeges kékjévé változnak, ahogy még egyszer végigmérem a fiút.

Képtelenség, hogy pont itt, pont így találjam meg…

- Miért nézel így rám? – szólal meg, s a hangja, az illatához hasonlóan, lágy és csábító, mint egy kellemes simogatás.

Újabb mordulás a farkastól. – Te vagy az.

- Micsoda? – hátrál el, bár a kést már rég leeresztette.

Megrémisztem. Ügyesen leplezi, de alfa vagyok, tisztán érzem az alakváltók érzelmeinek változását, ahogy azt is, hogy most tart tőlem. Bármilyen letaglózó is a jelenléte, meg kell fékeznem a farkas ösztöneit, különben elrémisztem magamtól.

Néhány perces néma küzdelem árán sikerül féken tartanom a fenevadat, bár a szemeim nem változnak vissza emberivé, a hangom ismét tisztán és magabiztosan cseng.

- Ne menekülj el, veszélyes lehet egyedül a városon kívül és mint mondtam, tőlem nincs félnivalód. – nyugtatom – Most viszont velem kell jönnöd. – nyújtom felé a kezem várakozón. Semmiképpen sem ereszthetem el.

A fiú összehúzott szemekkel mered a kezemre, majd fölnéz az arcomra, és ahogy korábban én tettem, most ő mér végig. Valószínűleg neki is éreznie kell a hívást…

- Vérfarkas vagy? Hallottam, hogy a várost egy erős farkas falka uralja.

- Az én falkám. – helyesbítek, óvatosan közelebb lépve. Természetesen nem félek tőle, inkább csak nagyon szeretném becserkészni magamnak. – Vincent vagyok, az Agony vérfarkas falka alfája.

Látom, hogy az infó meglepte, a szemei ismét megvillannak, és mintha nem tudná, mit tegyen.

- Miért segítettél? Nem tartozom a falkádhoz? – kérdi tanácstalanul.

Mert te vagy a párom, akit annyi éve várok, és mindennél jobban szeretnélek megkapni.

- Gyűlöljük a prémvadászokat. Soha senkit nem hagynék a rohadékok karmai közé kerülni. – válaszolom azonban a féligazságot, mert érzem benne a bizonytalanságot és ez engem is összezavar. Nem érez engem? Nem érzi, hogy hozzá tartozom és ő hozzám?

- Köszönöm. – biccent tétován hátranézve – Akkor én most…

- Állj meg, nem mehetsz el! – szólok rá, kissé talán parancsolón, mire büszkén felszegi az állát, finom kis ajkacskáit dacos összepréselve, készen arra, hogy szembeszálljon velem. – Az én területem vagy. Mielőtt beléptél ide, fel kellett volna keresned, főleg úgy, hogy tudtad a farkasoké a város.

- Nem maradok itt, csak átutazóban vagyok. Ha egy helyben maradok, könnyebben rám találnak.

- Itt ugyan nem.

- Az előbb is… - ellenkezik, de félbeszakítom.

- Mert a város szélén vagy. Higgy nekem, nem merészkednek az erdőbe vagy a városba, különben a halálos ítéletüket írják alá. – biztosítom komolyan. Mostantól senki sem bánthatja őt. Aki egy ujjal is hozzá merészel érni azt a beleinél fogva lógatom fel a legelső villanypóznára.

- Nem vadásznak rátok? – lepődik meg.

Elmosolyodom, ismét csökkentve a köztünk lévő távolságot, mert minél közelebb lépek, annál tisztábban érzem a bőre alatt megbúvó vadállat erejét. Átjár az energiája.

- Mi vadászunk rájuk. – fölemelem a kezem és az arca felé közelítek vele, mire rám sziszeg. Vagy inkább fúj? – Nyugalom… tigris vagy, igaz? Nagyon különös az erőd, még sosem éreztem ilyen tisztát. – ritka faj – Nem csodálom, hogy a nyomodban vannak.

A hangom halk duruzsolás, amivel talán sikerül megnyugtatnom valamelyest. A különös energiának, talán köze lehet ahhoz, hogy nem érzi a vonzást? Mert, nyilván nem érzi, máskülönben már a karomban lenne, a szám pedig azokat a pirosra harapdált ajkakat csókolná.

- Ne érj hozzám! Nem az én alfám vagy és nem adtam meg az érintés jogát! – kiált fel, merészen félreütve a kezem pedig csak az illatomat akartam rajtahagyni, hogy egyértelmű legyen, a védelmem alatt áll.

- Rendben van kis tigris, de vigyázz. – vigyorodom el – A farkasok errefelé harapnak.

- A cicusok meg karmolnak. – mosolyog fenyegetőn.

Tetszenek a karmai és nem csak azok, amik a kecses ujjain ékeskednek. Van bátorsága használni őket, még ha nincs is tisztában azzal, hogy könnyűszerrel hárítanék bármilyen támadást.

Más idegent már rég móresre tanítottam volna, ha fenyegetni merészel, de melyik idióta ne örülne annak, ha a párja kész megvédeni magát, bárkitől?

- Remélem is. – morgom még mindig elégedett mosollyal. – Na és mi a neved idegen?

- Marcus. – feleli – Marcus Leopold Baeverria.

Marcus… Magamban ízlelgetem a nevet és eldöntöm, hogy illik hozzá.

Ennyi év után végre tudom a párom nevét, ismerem az arcát, az illatát, a hangját… és elégedettebb nem is lehetnék. Gyönyörű fiú, aki az őrületbe kergeti a farkasom a puszta jelenlétével, és még csak hozzá sem értem. A testem máris vágyakozik az érintése után, hogy végre a magamévá tegyem és megjelöljem őt.

A gondolatra vad morgás szökik ki a torkomból, ennyire még sosem voltam az önuralmam peremén, pedig még így is sokkal nagyobb önfegyelmet tanúsítok, mint bárki, aki eddig párra talált. Ha farkas lenne, már rég alattam nyögdécselne.

- Marcus… - mondom ki, mélyen a szemébe nézve. A betűk súlyosan gördülnek le a nyelvemről, a hangom elmélyült a vágytól. – Mint alfa, felajánlom neked a védelmem. Ha elfogadod, a falkámban biztonságban leszel, nem kell tartanod többé az átkozott vadászoktól.



Szerkesztve Moonlight-chan által @ 2016. 11. 20. 19:15:52


Hentai Chibi2013. 07. 22. 17:45:19#26526
Karakter: Seika
Megjegyzés: Hektor-nak ~ Barackomnak


 - Igen is. – viccelődik, mire meglököm vállánál. Persze elmosolyodom, mikor nem láthatja arcomat. Teljesen elfáradtam. Lefekszem pihenni, még nem akarok elaludni… De mégis elnyom az álom.
Halkan szuszogok csak.  Mocorgás mellettem és én csak fordulok és bújok. Olyan puha és kellemesen selymes… 


Mikor felébredek már nincs mellettem. Körbe körbe pislogok. Biztos készülődik. Magam mellé pillantok az ágyra. Itt feküdt … mellettem… A gondolatra fülig pirulok és inkább gyorsan ágyazni kezdek.
Teljesen zavarba jöttem a gondolattól, hogy együtt aludtam egy fiúval… aki még pap is és huszonhét éves…
- Nem kellett volna ezt megcsinálni. – hangja kedvesen cseng. Miért nem? Én megcsináltam szépen.
- Tartozom neked ennyivel, hiszen tegnap megmentettél. – mondom ki amit gondolok. És szívesen is tettem. Szeretek pakolgatni, rendet tenni.
- Nem tartozol nekem semmivel, nem szeretem, ha nőket bántanak az erdőben. – komolysága meglep. Azt senki sem szereti, de ő akkor is segített nekem. Akumu hozzá bújik.
Érdekes, hogy el van vele a kiscicám. Mikor kész vagyok az ágyazással csak az ajtóhoz sétálok. Ideje Akumu-val haza mennünk. Nyitom az ajtót és már készülnék cicámat is hívni, mikor Hektor megszólal.
- Most hová készülsz?
- Hát, haza. – nézünk egymásra értetlenül. Én nem értem miért kérdezi, hiszen egyértelmű. De hogy ő miért néz így rám azt nem tudom.
- Miért nem maradsz? – kérdez rá, mire még inkább csak meglepődök.
- Mert nem szeretnék zavarni. – felelem egyszerűen. Biztos sok dolga van neki is. Haza megyek Akumu-val és én is rendet teszek otthon, meg mondjuk főzök majd és sétálok Akumu-val is. Ő meg dolgozik.

- Dehogy zavarsz, sőt örülök a társaságodnak, végre nem egyedül vagyok ebben a házban. – ez meglep. Mindig egyedül van? Biztosan nagyon magányos lehet itt egyedül. Hát ezért szeretné annyira, hogy itt maradjak vele.
- Hektor, nem szeretnék zavarni tényleg, nem kell meghálálni azzal, hogy itt marasztalsz. – válaszomra mélyet sóhajt. Én félek, csak azért akar marasztalni, hogy ne legyen adósom. Pedig nem az… Nem kell nekem semmit meghálálni, én tartozok neki köszönettel.
- Van még egy okom, amiért nem szeretnélek elengedni. – mosolyodik el, ami engem meglep. Miféle oka lehetne még erre? Nem értem …
- Mi az az ok? – kérdésemre kimutat az ablakon. Döbbenten fordulok abba az irányba.  – Esik. Így nem engedhetlek el.
- Oké, igazad van, de miért szeretnéd ennyire, hogy maradjak? – teszem fel neki ismét kérdésemet. Ezek nem okok. Érzem valami más is van a dolgok mögött és én az őszinte válaszát szeretném hallani, a valódi okot.
- Mert … mert tetszel nekem. – suttogja halkan. Elsőre nem is igazán értem, de ahogy látom zavarát megdöbbenek. Tetszek neki? Hát ez …
- De te … te pap vagy, lehet ezt neked, meg alig ismersz. – egyszerre vegyül hangomban a hitetlenség és csodálkozás is.
Ez nekem annyira furcsa. Ő pap … A papoknak lehet ilyet? Meg nem is ismer, akkor mégis miért? Még én is zavarba jöttem és érzem arcomra pír szökik.
- Tudom, de olyan jó érzés, hogy van itt mellettem valaki. – mintha próbálna mentegetőzni, csak azt nem értem miért. – Igen szabad, ha úgy szeretném.
- Én … Értem … Akkor … Maradok…. – hebegem. Arcomra a pír mellett halvány mosoly is szökik. Ő egy nagyon kedves ember és jól érzem magam vele …
- Köszönöm. – hozzám lépve szorosan ölel magához. Testemet kellemes melegség járja át. Viszonzom az ölelést. Olyan puha a bőre …
- Ígérem neked, hogy senki sem fog téged bántani. – suttogja lágyan a szavakat.
- Remélem … - csak ennyit tudok mondani. Nem tudom mi ez az érzés, de egy biztos. Biztonságban érzem magam mellette.
- Ha itt maradsz velem, tudnál segíteni a krémeknél és a virágoknál. – erre nekem is muszáj még jobban elmosolyodnom.
- Örömmel segítek neked. – pirulok ismét bele. Közelebb hajol s puszit ad arcomra. Még inkább vörösödni kezdek. Teljesen zavarba hoz.


Már pár hete itt vagyok Hektornál. A holmijaimat már áthoztuk és igyekszek neki mindenben segíteni.  Az emeleti szobát kaptam meg, melyet rendbe raktunk. Látszik, hogy arra még nem járt senki, még ő sem szokott fent lenni. De most már ott is minden csillog.
Főzök, mosok, takaríttok, rendet teszek a ház körül és ha lehet segítek neki másban is.Figyelem, hogyan készíti a kenőcsöket és olykor, bár még csak az ő irányításával, de én is próbálkozok vele. Kellemes illataik vannak és szépek a virágok is. Jól érzem magam. Mosolyt csal az arcomra, még akkor is mikor a falubeliek megvető pillantásokat vetnek rám és átkoznak.
Ő kiáll mellettem, megvéd és bátorít, már nem kell félnem. Mivel vele vagyok a falusiak sem mernek már annyira bántani mint előtte, de azért még akadnak olyanok akik nem riadnak így se vissza tőle.
Otthon pakolok. A mai nap nem mentem vele, hisz jobbnak láttam a háztartást vezetni. Minden szép és rendben van, lassan már az ebéd is kész. Akumu a lábaim körül tekereg, olykor nyávog. Figyelmet akar, meg már éhes. Leteszek neki a tálkájába tejecskét és husit is, ő pedig jóízűen és dorombolva hozzá is fog.
Vajon most milyen napja van Hektornak bent?
Biztos sokan vesznek tőle, hiszen a krémjei mindenre jók. Ráadásul még a parfümjeinek is nagyon finom illata van.
A gondolatra elmosolyodok és halvány pír is szökik az arcomra. Pont reggel kedveskedett nekem egy nagyon finom illatúval. Akár a rózsa olyan, de mellette van valami más is, amit nem akart elárulni, de a kettő együtt nagyon kellemes. Beszívom a kellemes illatot.
Vajon észre fogja venni, hogy tettem magamra belőle? Biztos örül majd neki, mert ebből is láthatja mennyire tetszik nekem ajándéka.
- Megjöttem… - hallom hangját szinte egyszerre az ajtó nyitódásával.
- Isten hozott itthon. – mosolyodok el és mikor bejön megölelem. – Kész az ebéd. Milyen napod volt ma? – érdeklődöm, miközben teríttek.
- Hosszú, de ma is sokat adtam el a krémből és parfümöt is vettek. Neked is tetszik a tied. – mosolyodik el. – Kellemes az illata, illik hozzád…
- Köszönöm… - pirulok el a bókra. – Jó étvágyat. – mosolyodok el. Együtt ebédelünk meg.
- Nagyon finom. – dicséri főztöm, ami ismét pírt csal arcomra. Igyekszek mindent jól csinálni és örülök, hogy tetszik neki. Ebéd után mosogatok, majd kimegyünk a teraszra. A nap szépen süt és igazán kellemes idő van kint. A szél lágyan lengeti a kiterített ruhákat. Lassan megszáradnak és hozhatom be. Fejem vállának döntöm és úgy nézem a kék eget.
- Hektor… - kezdem halkan, bátortalanul. – Én … Köszönöm. Igazán jól érzem magam veled.
- Én is veled Seika. – mosolyog rám. – Mit szólnál ha holnap elmennénk kirándulni és pihennénk?
- Kirándulni? – pislogok rá édesen. – Merre felé? – nagyon szeretek kirándulni.
- Amerre szeretnéd. – erre megint jön egy kisebb színváltás. Annyira zavarba tud hozni…  Csak bólintok elmosolyodva.
- Tetszik az ötlet. – kelek fel és a ruhákhoz sétálok. Elkezdem őket leszedni a szárítókötélről. Mind szépen száraz már. Beindulunk és Hektor a nagy részét átveszi tőlem. Összehajtogatom és elpakolom a holmikat.
Este pedig már csak a vacsorához fogok hozzá. Nagyon várom már a holnapi kirándulást. Kezdem úgy érezni valami furcsa, de kellemes érzés van kialakulóban. Egyre jobban kedvelem Hektort.

Éjszaka a saját szobámban vagyok, ahogy minden este és a rémálom is kísért. Felriadok és érzem szívem majd kiugrik a helyéről. Levegő után kapkodok, borzalmas érzés. Kikelek az ágyból és leindulok inni egy kis tejet. Majd az jót fog tenni, de vissza felé már nem a szobámba megyek, hanem Hektorhoz.
Mélyen alszik, muszáj elmosolyodnom. Halkan lépkedek közelebb és bújok be mellé az ágyba. Hozzá bújok.
- Én úgy érzem nagyon kedvellek Hektor. – suttogom halkan és puszit adok az arcára. Majd lehunyom szemeim és én is elalszok. Boldognak érzem magam, talán most először mióta egyedül voltam. 



Szerkesztve Hentai Chibi által @ 2013. 07. 22. 17:45:52


Barack2013. 03. 19. 16:46:44#25403
Karakter: Hektor
Megjegyzés: ~Chibimnek~


A cicája valamit nagyon érezhet rajtam, ha a folyton a sarkamban van, azért nagyon aranyos, legalább szoba tiszta a macsek. Készítek egy jó kis nyugtató és alvás növelő teát, mert erre a lányra jelenleg ráfér egy hatalmas nagy alvás. Leteszem el a gőzölgő teát, majd leülök én is mellé.
- Köszönöm. – Egy nagyon kedves mosolyt mutat felém, ami jól esik. - Itt élsz?
- Igen. – Bólintok egyet és elfogyasztom a finom nedüt.
- Egyedül? – érdeklődik.
- Igen. – mondom szomorúan, hiszen nem tesz jót nekem a magány, az, hogy már a virágaimmal beszélgetek, nem normális.
- És nem rossz így? Nem vágysz családra? – Család, de jó lenne, de nem ismertem még meg a megfelelő nőt. - Oh... Egy papnak ezt nem lehet... – Le is hajtja a fejét, na de miért, azért mindent ő sem tudhat. - Bocsánat.
- Nem, semmi baj. – Álla alá nyúlok, hogy gyönyörű szemeit figyeljem. - Ha szeretnék lehet családom. – mondom kedvesen.
- Értem. – azért csak sikerül egy édes mosolyra fakasztanom. - Itt egyedül biztos magányosnak érezheted magadat. Legalábbis én az vagyok olykor, főleg mikor Akumu elszökik. Aztán mindig visszajön hozzám. – Kuncog egyet. - Nekem csak ő van. De... – Lehet rajta látni, hogy belemerül a gondolataiba.
- De? – Kezével megérinti az arcomat, amitől a szívem is hevesebben kezd el verni, és az érintése egyenesen a mennyországba repít.
Hamarosan édes piros pírt fedezek fel pofiján, amitől még szebbé teszi.
- Semmi, csak ... Most már itt vagy te is és ... Akár lehetnénk barátok is. – Barátok, ezt a szót ízlelgetnem kell.
- Igen lehetnénk. – Kezdésnek ez sem rossz ötlet.
- Olyan szépek a virágok itt. – Feláll és a virágaimhoz sétál. - Igazán gyönyörűek. – Cicusa is megjelenik. - Te meg mit szeretnél? – Megsimítja selymes szőrét, majd átmászik az én ölembe.
- Hm.. Tényleg... Hektor... – Szólít meg bátortalanul. - Mennyi idős vagy ha szabad kérdeznem? Mert papnak elég fiatalnak tűnsz ... Nem mintha tudnám, de ... Még elég fiatal lehetsz ... – Soha senki sem kérdezte meg hány éves vagyok.
- Huszonhét éves vagyok. – Felelem mosolyogva, ekkor visszakérdezek, hiszen én is szeretném tudni. 
- Én... Tizenhét múltam ... Holdtöltekor ... – motyogja nagyon halkan. - Akumu mit művelsz? – Cicája az egyik tincsével játszik, ami aztán kioldódik és megmutatja, hatalmas hajzuhatagát.
Gyönyörű fekete haja van, nem is hagy elmélkedni, mert a fejét a vállamra hajtja és úgy bújik hozzám.
- Köszönök mindent Hektor ...  – Azzal a lendülettel el is alszik, amin elmosolyodom, felveszem az ölembe, lefektetem a helyemre, majd betakarom, megcirógatom édes pofiját, majd a szokásos teendőimmel kezdek el foglalkozni.
~*~
Jó pár órája alszik ez a lány, mégis ránézek, hogy minden rendben van e vele, készítettem ebédet is, meg a rozmaringos, kamillás, zsályás kenőcsöket eltéve, a virágágyásaimat kezdem el nevelgetni. Nagyon gyorsan lemegy a nap, már a csillagok is feljöttek, és ő még mindig alszik, ám most, hogy végre el tudjak aludni, megiszom egy pohár kecske tejet, amint megiszom az utolsó cseppet is, hangokat hallok az ajtó felől.
- Valami baj van? – Lépkedek közelebb, ekkor megpillantom, hogy Csipkerózsika felébredt.
- Nincs. – rázza meg a fejét. - Miért?
- Csak mert itt vagy kint, ahelyett hogy bent pihennél... – mondom kedvesen.
- Csak gondoltam megnézem a csillagokat. –Ilyenkor nagyon szépek. - Gyönyörűek. Szerinted?
- Szerintem is. – Mellém sétál.
- Köszönöm. – Elindul be, a végén visszanéz a holdra. - Pihenünk kell... – Felém fordul. - Gyere te is.
- Igen is. – Viccelődöm picit, ekkor meglök a vállamnál.
Bezárom az ajtót, bemegyek a nappaliba, ahol látom, lefekszik a helyemen, amin el kell mosolyodom. A kis fürdőhelységembe azért elvonulok és megmosakszom, az arcomról sem árt lemosni a sok port, meg az izzadtságot, ami nem előnyös, ha hölgy vendégem van. Frissen és üde illattal lépkedek az ágyamig, ahol halkan szuszog a leányzó. Lassan bemászom mellé, és valamiért reflex szerűen hozzám bújik, a fejét a nyakamhoz teszi, amint megérzem forró leheletét a nyakamon végigfut rajtam a hideg. Magamhoz ölelem, ami olyan furcsa érzéseket hoz ki belőlem, amiben még nem volt részem. Nagy nehezen, de elalszom, most érzem, életemben először, hogy nyugodtan alszom és nem egyedül.

Másnap kora reggel a madarak csipogására kelek fel, arra eszmélek fel, hogy ugyanabban a pozícióban vagyok, ahogyan elaludtam, azaz a karomban tartom Sheika és a cicuska pedig a lábánál alszik. Óvatosan leszedem magamról a kezét és visszafektetem, kiosonok a fürdő helységbe és felöltözöm. Nagy nehezen, de végül elkészülök, amikor kimegyek a helységből, Sheika szépen megcsinálta az ágyamat, amit nem szoktam.
- Nem kellett volna ezt megcsinálni. – mondom kedvesen.
- Tartozom neked ennyivel, hiszen tegnap megmentettél. – Oké, jogos, de emiatt ne.
- Nem tartozol nekem semmivel, nem szeretem, ha nőket bántanak az erdőben. – mondom komolyan, ám ellágyulok, amikor a cica nekem dörgölőzik.
Kinyitja az ajtót, én meg csak figyelem, hogy hova megy.
- Most hová készülsz? – kérdezem meglepetten.
- Hát, haza. – Néz rám ő is értetlenül.
- Miért nem maradsz? – kérdezek rá.
- Mert nem szeretnélek zavarni. – Zavarni?
- Dehogy zavarsz, sőt örülök a társaságodnak, végre nem egyedül vagyok ebben a házban. – Tör ki belőlem.
- Hektor, nem szeretnék zavarni tényleg, nem kell meghálálni azzal, hogy itt marasztalsz. – Mélyet sóhajtok.
- Van még egy okom, amiért nem szeretnélek elengedni. – Elmosolyodom.
- Mi az az ok? – kérdezi csodálkozva, én meg csak kimutatok az ablakon.
- Esik. Így nem engedhetlek el.
- Oké, igazad van, de miért szeretnéd ennyire, hogy maradjak? – Már vártam ezt a választ.
- Mert… mert tetszel nekem. – suttogom picit elpirulva.
– De te …te pap vagy, lehet ezt neked, meg alig ismersz. – Csodálkozik ő is és hitetlenkedve kérdezi, ahogy figyelem, azért elpirult picit.
- Tudom, de olyan jó érzés, hogy van itt mellettem valaki. – Mentegetőzöm picit. – Igen szabad, ha úgy szeretném. – Magam sem tudom, miért, de van egy érzésem, hogy egyedül maradok.
 - Én ... Értem... Akkor... Maradok. - mosolyodik el halványan elpirulva.
- Köszönöm. – Odalépek hozzá és szorosan magamhoz ölelem.
Ahogy érzem, ő sem rest, mert apró ujjacskáit a hátamon érzem.
- Ígérem neked,m hogy senki sem fog téged bántani. – suttogom boldogan, hiszen itt lesz velem végre valaki.
- Remélem. – mondja halkan.
- Ha itt maradsz velem, tudnál segíteni a krémeknél és a virágoknál. – Vigyorgok mint a vadalma.
- Örömmel segítek neked. – mondja pirulva, ekkor odahajolok és adok egy puszit az arcára.



Szerkesztve Barack által @ 2013. 03. 19. 17:00:52


Hentai Chibi2013. 02. 23. 20:15:06#25208
Karakter: Seika
Megjegyzés: Hektor-nak ~ Barack-nak


 Napról napra egyre jobban érzem magam. A kenőcs amit kaptam igazán jó hatással van rám és a leves is, amit készített nekem. Akumu is valahogy most másabb. Bár ki még nem mentem, de azért hamarosan ehhez is eljön majd az idő.
Szeretném megköszönni majd neki, remélem hamarosan ismét erre jár majd ....

 

- Akumu... Akumu hova rohansz! - kiabálok kiscicám után. A falusiak csak úgy arrébb ugranak, mikor meglátják közeledni a fekete kiscicát és a nyomában engem.
Látom az undort az arcukon, de most ezzel nem is foglalkozok. Utol kell érnem Akumu-t. Nem értem mi ütött belé. Ahogy kinyitottam az ajtót, hogy kimegyek már meg is indult. Hova futhat?
- Tűnj már innen te átokfajzat! - morran rám egy férfi standja mögül. - Elüldözöd a vevőimet te kis démon ivadék!
- Bocsánat... - hebegem és sietek el onnan. - Akumu gyere vissza ... - futok jobban, bár kezdek már kifulladni. Nők sikkantanak ijedtükben mikor meglátnak, gyermekeiket hívják magukhoz. Már megszoktam ezeket a reakciókat. Csak igyekszek kijutni a faluból.
-  Akumu hát megvagy. - pihegek. - Mire volt ez jó? Hova futottál? - kérdezem. A cica elegánsan mossa a mancsát és rám pillant. Nyávint egyet, mintha csak rám várt volna itt.
Nem tudom merre lehetünk, kint a falúból, valahol az erdőnél. Legalábbis a fákat már látom innen. Mire oda érnék mellé már ismét előre iramodik a cica és én siethetek utána.
- Akumu kérlek ne csináld ezt! - egyre gyorsabb léptekkel sietek utána, ahogy csak bírok. Ez a macska kikészít engem. Nem értem miért kell ezt csinálnia. És aztán én meg kereshetem.
Az erdőbe beérve szem elől vesztem. Merre futhatott?
- Akumu merre vagy? - keresgélem, de semmi. Hogy lehet ilyen ez a kis édes cica? Pedig azt terveztem Hektort keresem meg, most ehelyett Akumu-ra kell rálelnem.
- Nocsak kislány... Egyedül az erdőben? - felnézek és egy csapat kérfi áll előttem. Nem tudom kik ők és nem is akarom megtudni. Gonosznak tűnnek és én félek tőlük.  Csak Akumu-t akarom megtalálni és haza menni. Az egyik közeledni kezd felém.
- Ne félj kislány, nem fog fájni. Nem lesz semmi baj. - vigyorog rám. Olyan félelmet kelt bennem, mint mikor kislányként a falusiak bántottak. Hátrálok, míg egy fának nem ütközök. A férfi túl közel van hozzám. Ajkaimat rémült sikoly hagyja el és ahogy futnék körül állnak. Gyorsabbak mint én.
- Micsoda husika... - jegyzi meg az egyik, mire a többiek bólogatnak.
- Biztosan szűz még a kicsike. - ez a megállapítása még jobban megrémít. Mit akarnak ezek tőlem? Félek, sőt már rettegek. Akumu... Merre vagy?
- Elnézést uraim. – a hang irányába kapom a fejemet. Hektor az és a kezében ott van Akumu. Jaj kiscicám ... Hozott segítséget a drága. Nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz a megmentőm.
- Pap, mit akarsz? – lép előrébb az egyik. Ő lehet talán a főnök.
- Azt, hogy engedjétek el a hölgyet!
- Ha nem? – fonja össze karját. Én csak kicsit megremegek a félelemtől. Csak engedjenek el engem, ahogy Hektor kéri és nincs baj, csak had menjek haza ...
- Pedig szeretném, hogy elengedjétek. – Akumu-t simogatva fordul felém. Kérlek segíts, nagyon félek ezektől a férfiaktól.
- Mondj egy indokot, hogy miért. – gúnyos mosolya csak azt erősíti bennem, hogy akármennyire is szeretném, de innen nincs kiút.
- Mert bántjátok a feleségemet és a gyermekem anyját. – erre nem csak a férfiak, de én is meglepődök még ha nem is mutatom. Egy papnak nem lehet felesége és gyereke... A haramiák nevetésben törnek ki. Ennyi volt...
- Egy papnak nem lehet felsége. – igen... Én is erre jutottam. Nem tudom most mi lesz tovább, félek... Kell lennie pedig kiútnak.
- Nekem lehet, úgy, hogy engedjétek el. – közelebb kezd lépkedni, mire rögtön elengednek és én hozzá sietek.
Bújok hozzá, ölelem, mintha az életem múlna rajta. Nagyon hálás vagyok most neki, még jobban mint eddig.
– Most pedig takarodjatok. – elindulnak. Végre fellélegezhetek. Akumu megy legelöl, én pedig Hektorhoz bújva lépkedek szorosan mellette. - Miért indultál el az erdőbe? – hangja értetlenül cseng, pedig a válasz egyszerű.
- Mert megszerettem volna köszönni, hogy tegnap segítettél. – nézek rá. Csak ezért indultam el, na és persze azért, mert Akumu elrohant és meg kellett keresnem.
- Szívesen tettem pedig. – mosolyodik el és ez engem is erre késztet. Kedvesen rá mosolygok.

 

Hamarosan egy házhoz érünk. Belépek. Kedves kis hely. Itt lakik? Igazán klassz. Leülök és csak figyelem mit csinál. Akumu állandóan az ő közelében van és nem értem miért. Abban biztos vagyok, hogy érzi Hektor jó ember és minden bizonnyal ezért. Ahogy jobban körbe nézek kis virágokat látok. Körbe járkálom őket, megérintem a szirmaikat.
Nagyon finom illatuk van és gyönyörűek. Aztán jön Hektor és teát hoz.
- Köszönöm. - mosolygok rá kedvesen és bele kortyolok. Kellemes meleg és nagyon finom íze van. El is mosolyodok gyermekien. - Itt élsz?
- Igen. - bólint rá mellettem ülve és bele iszik saját teájába.
- Egyedül? - kérdezem kíváncsian.
- Igen. - bólint rá. Ezt olyan szomorúnak mondta. Legalábbis én azt is kihallottam hangjából. Nem jó egyedül élni, én se szeretem ... Mindig magányosnak érzem magam. Biztos ő is.
- És nem rossz így? Nem vágysz családra? - itt azonban elhallgatok. - Oh... Egy papnak ezt nem lehet... - mondom és lehajtom a fejem. - Bocsánat.
- Nem, semmi baj. - emeli fel finoman fejem államnál fogva. - Ha szeretnék lehet családom. - mondja.
- Értem. - mosolyodok el én is édesen. - Itt egyedül biztos magányosnak érezheted magadat. Legalábbis én az vagyok olykor, főleg mikor Akumu elszökik. Aztán mindig visszajön hozzám. - kuncogok. - Nekem csak ő van. De... - gondolkodok el.
- De? - néz rám kérdőn. Csak arcára simítok. A bőre olyan kis fehér. Nem olyan betegesen sápadt, mint az enyém.
De nagyon finom, bársonyos tapintása van. Még csak most nézem meg jobban... Nagyon szép sötét szemei vannak és hosszú barna haja. Elpirulok egy pillanatra.
- Semmi, csak ... Most már itt vagy te is és ... Akár lehetnénk barátok is.
- Igen lehetnénk. - bólint rá, ami jó érzéssel tölt el.
- Olyan szépek a virágok itt. - engedem őt el és a virágokhoz sétálok. - Igazán gyönyörűek. - Akumu mellém bújik. - Te meg mit szeretnél? - kuncogok a cicámat megsimogatva, mire ő csak dorombolni kezd és átmegy Hektor-hoz. Nem értem mi ütött mostanában Akumu-ba.
- Hm.. Tényleg... Hektor... - szólítom meg bátortalanul. - Mennyi idős vagy ha szabad kérdeznem? Mert papnak elég fiatalnak tűnsz ... Nem mintha tudnám, de ... Még elég fiatal lehetsz ...
- Huszonhét éves vagyok. - feleli mosolyogva, majd vissza kérdez. Erre rögtön elpirulok és vissza ülök mellé. Már huszonhét éves, pedig én azt hittem húsznál nem is lehet több.
- Én... Tizenhét múltam ... Holdtöltekor ... - motyogom. - Akumu mit művelsz? - fordulok kissé cicám felé aki egy-egy tincsemmel szórakozik. És ezt addig folytatja, míg ki nem oldja felfogott hajam.
Csak kuncogok és fekete hajam vállaimra omlik. Kicsit Hektornak döntöm a fejem. Elfáradtam kicsit...
- Köszönök mindent Hektor ...

******************* 

Álmomban ismét azon a helyen járok. Már rengetegszer láttam, de mégsem tudom mi ez a hely. Olyan érzésem van mintha már jártam volna erre. Ismét köd borít mindent és nem nagyon látni merre is vagyok.
Innen megint látni a kastélyt. Vajon ki élhet ott? Ruhám fehér, meseszép. Halk nyávogás, arra felé kapom a fejemet.
- Akumu... Hát itt vagy. - mosolyodok el. A cicám a padra ül és csak néz engem. Mindig ezt csinálja. Nem értem miért álmodom mindig ezt.
A kastélyhoz akarok menni, vonzz engem, de hiába közeledek felé, mintha mindig ugyan olyan messze lenne. Akumu elindul és én követem mindegy merre. Olyan ridegnek tűnik a táj, érzem elfáradok, de nem állhatok meg. A kastélyhoz kell jutnom, tudnom kell miért vagyok mindig itt.
Akumu megáll és én is megtorpanok. Nem értem, még nem vagyunk ott, sőt mintha nem is mentünk volna semerre.
- Akumu... Most merre? Miért nem haladunk? - csak rám néz és mancsát kezdi nyalogatni. A köd kezd egyre nagyobb lenni és a kastély a homályba veszni. Szívem hevesebben dobban és félek. Miért? Most mitől félek? Sötét felhők közelednek...

******************* 

Hirtelen ülök fel halkan zihálva. Elaludtam volna Hektornál? Körbe nézek és látom valóban. A virágok, ez az egész ház ... Nem otthon vagyok. Akumu mellettem alszik, ágyban fekszek betakarva. Hosszú hajamat félre simítom arcomból. Vajon már lement a nap?
Haza kellene mennem, hiszen nem szeretnék zavarni... Kikelek az ágyból és halkan lépkedek. El szeretnék köszönni Hektortól...
A ház csendes és kint sötét van. Későre járhat már. Az ajtóhoz lépkedek és halkan nyitom ki. Kellemes idő van kint, jól esik most ott állni és a csillagokat figyelni. Holdtölte van, ilyenkor valahogy vonzz a hold... Olyankor mindig azt érzem elvágyódok innen.
De miért? És hova? Talán haza, még akkor is ha nem tudom az merre is lehet. Kicsi voltam még, jó ha két éves mikor anya rám talált... Nem emlékszem honnan jöttem, ahogy az igaz szüleimre se.
A csillagok fent ragyognak, szememet le se tudom venni a holdról, mely most kissé vöröses fényben pompázik. Olyan gyönyörű.
- Valami baj van? - hallom Hektor hangját. Hátra fordulok és ott áll az ajtóban. Kedvesen elmosolyodok. Miféle baj lehetne?
- Nincs. - rázom meg fejemet. - Miért?
- Csak mert itt vagy kint, ahelyett hogy bent pihennél...
- Csak gondoltam megnézem a csillagokat. - felelem. - Gyönyörűek. Szerinted?
- Szerintem is. - mosolyog rám. Mellé lépkedek.
- Köszönöm. - mondom és elindulok be. Még utoljára visszapillantok a holdra. - Pihenünk kell... - intézem szavaimat Hektor felé. - Gyere te is.


Barack2013. 02. 19. 16:28:42#25180
Karakter: Hektor
Megjegyzés: ~Chibusomnak ~


- Velem még senki sem volt kedves ... – motyogja halkan és felnéz rám. - Hogy jutottál el ide? És mi a neved pap? – kérdezi én csak elmosolyodom.
- Hektor a nevem. Itt volt dolgom a kis faluban. Tudod én készítem a gyógyszereket a betegeknek. A cicád addig nyávogott, míg el nem indultam vele. – Édes kis szőrpamacs.
- Akumu hozott ide? – Cicájára néz, aki dorombolva hozzábújik. - Akumu senkivel se szokott ilyen lenni ... Hogy csináltad? – kérdezi érdeklődve.
- Nem csináltam semmit. – megrázom a fejemet, hiszen nem tettem semmit. - Kellett volna?
- Akkor nem értem, hogy Akumu miért volt kedves veled... – Ekkor az ölembe mászik a cica és nekem kezd el dorombolni.
Látom az idegen lányon, hogy elmosolyodik, a színe is kezd visszatérni, ezek szerint hatott a gyógyszer, így már biztosan fel fog épülni.
- Köszönöm. – Mosolyog rám és a mosolya nagyon megtetszik.
- Igazán nincs mit... – Magamon érzem a tekintetét, ám hamar elpilled, ami nem csoda, mert magas a láza.
Amikor elalszik, a cicának adok egy kis tejet, meg enni valót, amit találok, aztán találok zöldségeket és egy nagy kondér vizet odatéve főzök neki egy kis zöldséglevest, az mindig jót tesz a beteg embernek. Úgy mozgok ebben a házban, mintha ismerném, pedig nem.
Míg alszik a kis beteg a falusiaknak eladok pár krémet, mert felkeresnek emiatt, nem utasíthatom őket el.

Lassan lemegy a nap, nekem meg haza kell térnem, felveszem a táskámat, pont ekkor kezd el ébredezni a lány. Felé fordulok és kedvesen elmosolyodom.
- Csináltam levest, az majd jót fog tenni. Hagytam itt egy kis krémet is, a nyakadra és a kezedre kenj majd belőle és pihenj. Akkor majd hamarosan még jobban leszel. – Megyek is az ajtó felé, hogy távozzak. Egy édes mosolyt mutat nekem, ami jól esik, a levegő picit már lehűlt, hiszen hamarosan itt az ősz, így kezdenek csípősek lenni az éjszakák és a hajnalok.
Késő este érek haza, mert nem olyan egyszerű elszabadulni egyes falukból, pláne akkor ha szeretik és szívesen látják az embert. Gyorsan megcsinálom a holnapra előkészített olajokat,  a maradék zsírba belekeverem a kamillát, hadd dolgozzon, hiszen ennek kell legalább két nap, mire összeérik és használhatóvá válik.  Szinte hulla fáradtan dőlök be az ágyamba, csak egy alsónadrág van rajtam, általában mezítelenül alszom, most arra sem volt erőm, hogy ezt levegyem.

Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy kicsit később kelek fel, mint ahogyan a nap már az égen kúszik. Mégis most egy furcsa ébresztőt kapok, valami meleget érzek a mellkasomon és dorombol. Álmosan kinyitom a szememet és a tegnapi cicát vélem felfedezni, aki engem figyel. Elmosolyodom és megsimogatom.
- Hogy jutottál be? – kérdezem tőle, ő pedig nyávogni kezd. – Gazdád jobban van? – mintha értené, amit mondok, azonnal az ajtóhoz rohan, mintha ki szeretne menni.
Felállok és kinyitom neki, ám leül és engem figyel és nyávog.
- Na mi van, nyitva van. – mondom neki és tovább figyel, ekkor bezárom az ajtót előtte és picit morogva kezdek el felöltözni. Eszem egy falat kenyeret elteszem a legszügségesebb kence fincéket, és kilépek az ajtón, természetesen a cica azonnal elkezd futni, mintha erre várt volna, hogy kilépjek az ajtón.
- Cica ne rohanj. – mondom neki, és elindulok utána, mert tegnap is a gazdájához vezetett. Egészen az erdőig vezet, amin keresztül szoktam menni, ám most sikítás töri meg a csendet, azonnal futni kezdek a hang irányába, amikor odaérek megpillantom a tegnapi lányt egy csapat rabló fogságában. Szóval ezért akarta a cicája, hogy jöjjek ki azonnal. Megsimogatom a fejét, a kezembe veszem és elindulok a rablók felé.
- Micsoda husika. – mondja az egyik nyálcsorgatva.
- Biztosan szűz még a kicsike. – van egy érzésem, hogy mire készülnek.
- Elnézést uraim. – szólalok meg határozottan.
- Pap, mit akarsz? – kérdezi a vezérük.
- Azt, hogy engedjétek el a hölgyet! – mondom komolyan.
- Ha nem? – Összefonja a karját.
- Pedig szeretném, hogy elengedjétek. – Cicát simogatom, közben a lányt figyelem, aki halálra van rémülve.
- Mondj egy indokot, hogy miért. – Gúnyosan elmosolyodik.
- Mert bántjátok a feleségemet és a gyermekem anyját. – Ekkor leesik az álluk, végén nevetnek.
- Egy papnak nem lehet felsége. – Nevetnek tovább.
- Nekem lehet, úgy, hogy engedjétek el. – Közelebb megyek, nagy nehezen elengedik, aki egyből a karjaimba rohan és bújik hozzám. – Most pedig takarodjatok. – Nagy nehezen de elmennek én pedig elindulok  a saját házamba.
A cica előttünk sétál én pedig szorosan magamhoz ölelem.
- Miért indultál el az erdőbe? – kérdezem értetlenül.
- Mert megszerettem volna köszönni, hogy tegnap segítettél. – Nem néz rám.
- Szívesen tettem pedig. – Elmosolyodom.
Hamarosan megérkezünk beengedem és főzök neki egy kis nyugtató teát, helyet foglal én pedig a konyhában ügyködök, a cica pedig a pultomon ül és figyel, néha néha játszik egy egy kis virágszirommal, amin elmosolyodom.


Hentai Chibi2013. 02. 17. 15:04:10#25163
Karakter: Seika
Megjegyzés: Hektor-nak ~ Barack-nak


 Napok óta gyengének érzem magam. Eddig legalább kimenni ki tudtam, de valahogy most semmihez sincs erőm. A szoba hideg, fázom és reszketek. Minden porcikám fáj. Csak fekszek az ágyba.
- Akumu... - nézek cicámra. Én se ettem, de őt meg kell etetnem. A cica szomorúan nyávogva ül le mellém és fejecskéjével bökdösi kezemet. Erőtlenül emelem fel kezem, hogy megsimogassam.
Megpróbálok felülni, de nem megy. A cica csak dorombolva simul és egyik mancsocskájával rám lép, jelezve pihennem kell.
- Sajnálom Akumu ... - motyogom szomorúnak. Régen mikor mami még élt mindig gondomat viselte ha beteg voltam. Ő ápolt engem, mindig jó melegben tartott és én hamar meggyógyultam.
De most mióta ő meghalt nekem Akumu-n kívül senkim sincsen. Szomorúnak érzem magam és gyöngének, magatehetetlennek. A fekete kiscica megnyalintja kezem, mire halványan csak elmosolyodok.
- Köszönöm neked Akumu, hogy itt vagy. Te vagy az egyetlen barátom cicuskám... - mondom hálásan, mire büszkén kihúzza magát. Ezzel mindig megnevettet, mikor ilyen kis büszke magára.
A falusiak nem szeretik őt sem engem. Őt démonnak hiszik, átkozottnak ahogy engem is. De Akumu egy nagyon okos és értelmes cica, érti minden egyes szavamat és reagál is rá. Tényleg olyan, mintha lenne mellettem egy jó barát.
Ez a pöttöm cica tud mosolyt csalni az arcomra, emlékeztet arra, hogy én van akinek fontos vagyok és mindig együtt járjuk a közeli helyeket.
Még egyszer hozzám dörgölőzik és aztán kirohan. Értetlenül nézek utána.
- Akumu ... - nem értem most hirtelen hova megy. Talán éhes és szerez magának élelmet. De ha a falusiak elkapják akkor bántani fogják. Senki se szereti őt itt csak én.

 

Nem is tudom mennyi idő telik el, mikor hallom az ajtó nyitódását és meglátom Akumu-t hozzám sietni. Kicsi cicám, merre jártál? De legalább egyben itt van és nem történt semmi baj.
Már szóra nyitnám a szám mikor valaki ismeretlen is jön. Nem lehet falubeli, mert akkor ismerném, de még soha sem láttam.
- Szia, de hideg van itt. –  az idegen közelebb siet és jobban betakar. Finoman homlokomhoz ér. Ki ő és mit akar tőlem? – Te lázas vagy. – állapítja meg és a kandallóhoz is siet.
Csak figyelem mit csinál, majd kezdem érezni, ahogy a kis melegség átjárja a szobát. Félek, hogy bántani akar engem, mint a többiek.
- Ne ölj meg. – kérem alig hallhatóan. Annyira félek, hogy álmomban meg akar majd ölni vagy akár most ... Vagy bántani ... Nem hiszem, hogy rosszat akarna, de nem lehet tudni.
- Megszeretnélek gyógyítani, pap vagyok. – hangja kedvesen cseng. Egy pap, aki segíteni akar rajtam. Nedves rongyot tesz a homlokomra. Mami is mindig ezt tett rá és hamarabb lement a lázam. Valami krémmel bekeni a nyakamat és a karomat.
Jó érzés a bőrömnek és kellemes is az illata. Ez biztos jót fog majd tenni.
- Miért vagy ilyen kedves hozzám? – kérdezem, hiszen nekem ez nagyon furcsa, főleg egy idegentől. Hiszen velem soha se voltak kedvesek az emberek, kivéve a mamit.
- Mert nem ismerlek és beteg vagy. – feleli egyszerűen, mintha ez lenne a legtermészetesebb.
- Velem még senki sem volt kedves ... - motyogom halkan és felnézek rá. - Hogy jutottál el ide? És mi a neved pap?
- Hektor a nevem. Itt volt dolgom a kis faluban. Tudod én készítem a gyógyszereket a betegeknek. - feleli. - A cicád addig nyávogott, míg el nem indultam vele.
- Akumu hozott ide? - a cicára nézek, aki hozzám bújik és dorombolni kezd, majd kényelembe helyezkedik és mancsocskáit mossa. - Akumu senkivel se szokott ilyen lenni ... Hogy csináltad? - nézek rá érdeklődve.
- Nem csináltam semmit. - rázza a fejét értetlenül. - Kellett volna?
- Akkor nem értem, hogy Akumu miért volt kedves veled... - erre cicám Hektor-hoz bújik ami még jobban meglep.
Ez azt jelenti, hogy ő jó ember. Édesen elmosolyodok. Érzem már jobban is vagyok kicsit, ez a gyógyszer kezd segíteni. És a kellemes meleg is jobb hatással van rám, már nincs olyan hideg itt bent.
- Köszönöm. - mosolygok rá hálásan. Jól esik, hogy valaki törődik velem.
- Igazán nincs mit... - még kicsit figyelem, hogy valamit csinál, de hamar el is alszok. Már nagyon elfáradtam.

 

Mikor felébredek épp menni készül. Nehezen ülök fel és csak nézek rá. Ő kedvesen fordul felém.
- Csináltam levest, az majd jót fog tenni. Hagytam itt egy kis krémet is, a nyakadra és a kezedre kenj majd belőle és pihenj. Akkor majd hamarosan még jobban leszel. - mondja és már megy is.
Még kedvesen rá mosolygok és vissza dőlök. Akumu visszakuporodik hozzám és együtt alszunk vissza. Annyira kedves. Remélem találkozunk még....


Barack2013. 01. 25. 18:55:32#24939
Karakter: Hektor
Megjegyzés: ~Chibusomnak ~


Amióta az eszemet tudom, egyedül élek egy kis faházban az erdő szélén, én magam készítettem a házat az évek során, direkt úgy alakítottam ki, hogy ha majd egyszer netalántán lesz egy feleségem és gyermekeim, itt tudjunk élni, normális körülmények között. Mivel pap vagyok, így mindenki azzal, jön, hogy nem akarnak megfosztani az erényemtől, holott nem, én is férfiból vagyok, vágyom a közelségre. Egyik nőt sem találtam eddig méltónak arra, hogy a gyermekeim anyja legyen, mindegyik a pénzre utazik, ami lássuk be nekem nem sok van, gyógynövények keveréséből és olajok készítéséből élek, nap mint nap viszek be a faluba ilyeneket, hogy megtudjam venni az élelmet. Reggel korán kelek, hogy a zsírt leszedjem a virágokról, amikbe különböző füveket keverek, hagyom őket egy napig összeérlelődni és holnap vihetem is be eladni. Egy nagy bödönnel készítek minden féléből, hiszen több betegséget is meg tud gyógyítani. Még a helyi orvos is engem kérdez meg, hogy milyen krémet adjon a betegének, hiába magyarázom el neki, elrontja. Az egyik hatalmas nagy batyumat megpakolom eladásra szánt olajokkal, krémekkel és gyógyszerekkel, meg parfümöt is készítek, egyre finomabb illatokat tudok összekomponálni. Hal olajokat is készítek, amit sok háziasszony szívesen vesz tőlem, ennek csak örülni tudok. Egy pár kilométert gyalogolnom kell, hiszen messze van a falu, ami a tenger mellett fekszik, szeretek ide járni, mert itt mindent megkapok, amit csak szeretnék, meg ismernek is. Van egy távolabbi falu, ami úgy öt kilométerrel van odébb, oda lóval szoktam átlovagolni, így gyorsabb. Egész úton dúdolgatok, így legalább nem tűnik fel a távolság, a horizonton megpillantom a hatalmas nagy kaput, amin elmosolyodom, gyorsabban szedem a lábaimat, ha el szeretnék mindent adni. Veszek egy mély levegőt és mosolyogva lépek be a hatalmas fából faragott kapun. Sokan köszönnek nekem, én meg kedvesen szóba elegyedek mindenkivel, akit csak ismerek. Az öreg nagymamától elköszönök, amit teszek egy lépést megpillantok egy gyönyörű szép macskát. Kikerülném, de akkor meg az utamba áll, összehúzom a szemöldökömet, hogy miért csinálja, végül felveszem a karomba, aki dorombolni kezd. Így sétálok vele, amikor az egyik halas férfihoz érek, Williemhez.
- Szép napunk van ma, nem de? – kérdezem kedvesen.
- Igen, ma is remek forgalom volt  a tengeren. – mondja háttal nekem, amint felém fordul nagy szemekkel néz rám.
- Hektor, tedd le azt a macskát, mert el van átkozva. – mondja komolyan.
- Ne viccelj már, tudod kié ez a szépség? – simogatom meg és dorombol tovább.
- Persze, Seikáé. – mondja unottan.
- Mi bajotok van vele? – Nem értem, miért viselkedik így.
- Mert olyan démoni, és majdnem fehér a bőre, meg nagyon kicsiként került ide, azt se tudtuk ki fia borja. – Von vállat. – Most is csak annyit tudok róla, hogy jelenleg beteg, de hogy mi meggyógyult vagy sem az nem érdekel. – Összehúzom a szememet.
- Merre lakik a lány? – kérdezem mérgesen, a cica mintha megérezte volna mit szeretnék, kiugrik a karomból és nyávogni kezd.
A cica után sétálok, egy pár házzal odébb megpillantok egy házat, aminek az ajtaja be volt csukva. Bekopogok, semmi válasz nem, ki is nyitja a macska, én meg bemegyek és megpillantom a lányt az ágyon, amint vacog.
- Szia, de hideg van itt. – Közelebb megyek, betakarom jobban, amikor az arcához érek jég hideg. – Te lázas vagy. – mondom kerek szemekkel, gyorsan a kandallóban tüzet gyújtok, rengeteg száraz fát rádobok, ami lassan kezd meleget ontani.
- Ne ölj meg. – kéri alig hallhatóan.
- Megszeretnélek gyógyítani, pap vagyok. – mondom kedvesen, és borogatást is teszek rá, meg kenőccsel bekenem a nyakát, meg a kezét.
- Miért vagy ilyen kedves hozzám? – kérdezi.
- Mert nem ismerlek és beteg vagy. – mondom egyszerűen.


<<1.oldal>> 2. 3.

© Copyright 2009-2018. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).