Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6. 7.

Sai2016. 11. 21. 02:38:10#34786
Karakter: Juvia Redfox
Megjegyzés: Baracknak


A hajó közelében mászkálok, amíg ők veszekednek. Mert hát messziről a vak is láthatta, hogy nem épp kedvesen kommunikálnak a másikkal. Talán olyan fél óra múlva Damen dühösen siet felém. Kissé megszeppennek az indulatos viselkedésén.  Kezdetben nem mond, semmit csak enyhén feltoszogat a hajójára.
-          Minden rendben? –kérdezem kissé csendesebben, mint ahogy általában szoktam vele beszélni. Magam is meglepődök. A végén kezes bárányt farag belőlem. Nem mond, semmit csak mérgesen pillant rám. Ezért felteszem a nagy kérdést, amit én magam is tudok.
-          Miattam veszekedtetek? – fellépünk a hajóra és szembe fordulok vele.
-          Szerintem saját magadtól is rájössz. –némi gúnyt vélek felfedezni a hangjában, na meg jó sok morcosságot.
-          Ide figyelj. –megragadom ruhájának nyaki részét és arra kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.– Azért mert összevesztél a menyasszonyoddal, leszel szíves nem rajtam levezetni a feszkót? – na nehogy már neki álljon feljebb. Egyrészt az ő hibája a jelenlegi helyzet. Nem kéne minden nőcskét körbeugrálnia.
-          Nyugodj meg, nem tesz jót a …- próbálna leállítani, de nem hagyom magam.
-          Nem fogok megnyugodni, szállj le rólam. – morogom neki, de már nem is figyel rám. A hajóorrához sétál, míg én inkább a hajó hátsó részébe húzódok. A kikötőt figyelem ahol a menyasszonya már nagyban fal valaki mást. Gúnyos mosolyra húzódik a szám, de csak azért, mert megérdemelte.  Amikor Damen azt mondta segít nem gondoltam volna, hogy ilyen komolyan veszi. Már kissé kínos ez nagy flotta. Tűnődve figyelem a királyi jelképüket, ha egyszer tényleg terhes leszek Damen-től vajon minek lesz nevelve az a gyermek. Herceg vagy kalóz? Damen-ből kiindulva biztos herceg, de vajon engedné, hogy legyen beleszólásom, nem mintha érdekelne a véleménye hisz a legtöbb jogom nekem lesz a kicsivel kapcsolatban hisz én fogok szenvedni vele, hogy kibújjon belőlem és nem Damen.
 Visszanézek Damenre és látom, hogy ő is a kikötői mozit nézi, ahogy én nagyot sóhajtok és visszasétálok hozzá.  Matrózokat és katonákat kerülgetve kik próbálnak nem tudomást venni a jelenlétünkről. Mikor Damen mellé értem megérinteném a vállát, de ő elhúzza a kezemtől.
-          Nem vagyok kíváncsi a mondandódra. – már épp szóra nyitottam volna a számat, de ő megelőzött ebben. Jól ott is hagyott volna, ha nem kapom el a karját és ezzel nem tartom vissza.
-          Ne vonulj el, maradj itt. – felhúzza a szemöldökét, mintha olyan jól állna neki.
Síri csönd telepedik ránk így kénytelen vagyok én kezdeményezni egy kis normális beszélgetést. Már ha annak lehet ezt az erőltetett maszlagot hívni.
-          Édesanyád jól van?
-          Jól van, köszöni szépen.
-          Akkor jó, na és te? – sóhajt egy nagyot mielőtt válaszolna.
-          Leginkább össze vagyok zavarodba, itt vagy te a kicsivel, akkor ott van Jasmin, ő benne is csalódtam, így kicsit most minden kusza. –felpillant rám. Szomorúan és kissé elveszetten.
-          Damen …én…. – sajnos nem tudja befejezni a mondatot, mert váratlan lövések érnek minket.
Olyan gyorsan történik minden, hogy már csak arra figyelünk fel, hogy lángokban áll a főhajó, de későbbiekben rá kell jönnünk, hogy a flotta is. Tengerbe ugrunk Damen-el és a legénység többi tagjával. Amikor a vízbe csapódok, egy gerenda esik, rám mely a mélybe taszít.  
-          Juvia! – hallom a kiabálást igaz csak tompán, de hallom viszont nem tudok neki válaszolni. Egy katona úszik hozzám és megpróbálja lefeszíteni rólam, de hiába. Erőlködése közepette egy másik alak a víz alá merülve megtámadja. Egy idegen kalóz. Mikor leszúrja a legényt elégedetten rám vigyorgott majd a felszínre visszaúszott. Dühösen figyeltem a távolodó alakját. Erőlködésem közepette, hogy a két gerendát legalább egy kicsit eltoljam egymástól a levegőm vészen fogyott. Akkor láttam meg Dament felém úszni. Az utolsó pillanatokban. Hisz nem sokáig bírtam volna már. Miután elért és felmérte a helyzetet neki támaszkodva próbált kiszabadítani a gerendák fogságából. Kevés sikerrel. Közben én mutogattam neki, hogy ez valószínűleg Jack és, hogy több szövetségest szerzett, mint gondoltam tehát vissza kéne vonulnunk, de ő épp le se szart. Többszöri próbálkozás után sikerült egy kicsit elmozdítania, d ez pont elég volt nekem ahhoz, hogy kibújjak. Damen ismét a felszínre úszott, de én nem követhettem őt. Jack hajóját vettem célba, mert ha letudom, őket lassítani, akkor egérutat tudok nyerni magunknak.  Elérve a hajójukat megkapaszkodok az oldalán kifeszített hálójukban.  Kivárok pár percet, amíg az a pár ember, akik eddig a hajó oldalánál álltak tovább mentek. Miután meg bizonyosodtam, hogy ideiglenesen tiszta a terep mászni kezdtem. felérve az egyik közeli hordó mögé rejtőztem. Ó, igen Jack támadott meg minket és ahogy látom sunyi módon lefizetett pár igen erős embert. A kezét be nem mocskolná a kis mocsok.
Arra nem számítottam, hogy az egyik ember, akit felbérelt igen jó hallással rendelkezik. Pedig lábujjhegyen jártam. Hiába fogtam a késemet Jack nyakához embere gyorsabb volt nálam és rozsdás kardját belém döfte. Döbbenve néztem először Jackre majd rá a támadómra. Jack arcán félelmet véltem felfedezni.
-          Te idióta hisz ő terhes. – kiabál rá a másik férfira, aki csak szimplán vállat ránt a szidás hallatán.
-          Juvia. –Damen kiált nekem, de most nincs időm vele foglakozni. A kard még mindig bennem volt a férfi pedig kelletlenül húzta ki belőlem.  Kezeimet a nyílt sebemre helyezem.
-          Még nem nyertél Jack. – suttogom és mivel már nincs, a súlyos fém a testemben erőtlenül hanyatlok hátra. Zuhanás közben Jack még utánam kap, de már nem ér el. Hangosan csapódok bele a víz ölébe.  Süllyedek, a vér meg jócskán szivárog belőlem. Behunyom, a szemeimet ekkor egy erős kar ragad meg és a felszín felé húz. Álmosan nézek rá és Damen alakja rajzolódik ki előttem. Felérve a felszínre a legközelebbi nagyjából utazásra alkalmas hajó felé úszik velem. Kiemelnek a vízből és nagyjából ez a pont, amikor elvesztettem az eszméletemet. Amikor ismét magamhoz tértem már egy puha frissen megágyazott ágyban voltam. Az ajtó pont ekkor nyílt ki és egy nem túl vidám Damen lépet be rajta. Ülőhelyzetbe tornáztam magam miközben a takaró az ölembe hullott, de a művelet során felszisszentem. Damen-t nem hatotta meg. Csendben állt és engem figyelt.  Hasamra nem sajnálta az orvos a gézt, így a mellkasomra is jutott pont úgy, hogy a melleim is takarásban legyenek.
-          Damen… - próbáltam volna oldani a feszültséget, ami átjárta a szobát, de ő leinttet.
-          Miért hazudtál nekem? – szúrósan nézet rám.
-          Mert nem segítettél volna nekem. – álltam tekintetét, ha azt várja, hogy elsírom, magamat akkor azt várhatja.
-          Ezért el kellet hitetned velem, hogy gyermeket vársz tőlem. – felemelte a hangját és közelebb jött hozzám. Alig tudta vissza fogni a haragját.
-          Igen, mert különben le se szartál volna.
-          Tévedsz! Mostantól szarlak le. Kockáztattam az embereim életét egy idióta, öntörvényű nőért, aki csak egy mocskos kalóz semmi több. – közben mellém ért és, hogy kifejezze mennyire megváltoztak felé az érzelmei megragadta csuklómat és erősen rászorított. Majd kiráncigált az ágyból mintha csak egy szajha lennék, aki túl sokáig maradt a király ágyában.
-          Áúv, mit művelsz? – az ellenkezés nem volt túlságosan jó ötlet a sebem iszonyatosan sajgott a durva bánásmód miatt.
-          Kidoblak! – és ezt képes volt úgy mondani, mintha egy zacskó szemét lennék számára. Na, ez már hatásosabbnak bizonyult, mert bekönnyezett tőle a szemem, de még mindig nem sírtam. Végig ráncigált a folyosón megszégyenítve mindenki előtt. Még a felbukkanó anyja se tudta megállítani. Az öcséről pedig tudomást se vett mikor amaz az utunkat állta. Egyszerűen arrébb lökte.  Kilökött a királyi palota főbejáratán. Amikor földre értem aprót sikítottam hisz a sebem sikeresen felszakadt ennek a vadbaromnak köszönhetően.
-          Te szörnyeteg. – sziszegtem neki könnyes szemekkel, de nem engedtem, hogy könnyeim lefolyjanak az arcomon. Nem, nem adom meg neki ezt az örömet, hogy sírni lásson.
-          Akkor magadat minek neveznéd? – nem várta meg a válaszomat egyszerűen becsapta előttem a kaput. Még hallottam az orvos aggódó hangját, hogy nyílt sebbel nem mászkálhatok, abba belehallhatok, de Damen távolodó lépteinek hangja arra következtetett engem, hogy ez cseppet sem érdekli őt.
Nehezen, de sikerült talpra állnom. Első körben meghúzom magam és aztán majd meglátjuk, ja, meg ideiglenesen összevarratom a sebemet. Nyílt sebbel valóban nem császkálhatok. Három napot töltöttem így különböző eldugott utcákban rejtőzve, amikor is nem várt alakba botlottam a 4. napon egy igen mocskos kocsmában. Időközben már összevarrattam magam. És mivel még nem kaptam vérmérgezést ezek szerint az illető jó munkát végzet.
Kockázásban szerzet pénzből tudtam magam talpra állítani és még piára is jutott belőle. A pultnak támaszkodva kiüresedett poharamat forgattam kissé félredöntve, amikor is ismerős hang ütötte meg a fülemet.
-          Megkönnyebbültem. Azt hittem akkor meghaltál. – telepedik le mellém a hang tulajdonosa és két erősebb alkoholt kér, mint amit én ittam az előbb.  Mikor felnézek, rá annyira ledöbbenek, hogy a pohár, amivel játszottam észrevétlenül esik a földre és törik darabjaira.
-          Jack! – sziszegem és az egyik szilánkkal vágnám el a torkát, ha ő nem akadályoz meg a mozdulataimban. Erősen tartja a kezem és közben megragadt és felültett a pultra. A pultos diszkréten elfordul a turbékolás láttán, de a többi kocsmáros tag elégedetten fütyül a látottakon.
-          Nyugalom galambom. – suttogja, bele a fülembe én pedig megborzongok a hangjától. Nem tudom, mit akar tőlem, de félek, megint maga alá utasít majd.
-          Mit akarsz? Időt kértem és mivel kaptam még egy lyukat így úgy érzem, jogosan kaphatok még pár nap szabit. Utána kicsinállak, ígérem.  – fenyegetem, de ő csak elneveti magát.
Miután jól kinevette magát újra rám néz és olyat mond, ami hatására elvesztettem a kapcsolatot a világgal.
 
 
 
 
-          Gyere hozzám! – nem térdel le, mint ahogy szokás. Ugyanúgy szorítja a csuklómat csak az egyiket a fejem fölé, míg a másikat a hátam mögé. Miközben vészesen közeledik az ajkai az enyéimhez, elégedet mosoly kúszik az ajkaira. Nem tudok kitérni a támadása elöl. Egyszerűen ledermedek. Minden egyes porcikám fél hisz egyikőjükben se bizhatok mégis sose tudok szabadulni tőlük. Rémülten behunyt szemekkel várom azt az átkozott csókot tőle, amikor is valaki arcon üti, ezáltal elenged és megtántorodva megkapaszkodik a pult szélében. Lassan kinyitva szemeimet a támadó felé fordítom a fejemet.
-          Damen! – nézek rá hitetlenkedve, de ugyanakkor baromi hálásan. Aztán rendezem arcvonásaimat és keményen rárivallok.
-          Mit akarsz? – tényleg nem tudom, miért csinálja mindig ezt. A kapcsoltunk lassan átmegy se veled se nélküled kategóriába és ezt ő észre se veszi.

Eleinte nem mond semmit csak elém áll. Széles erős háta eltakarja elölem Jack alakját. Próbálom visszatartani könnyeimet, de most nem megy ezért, hogy elrejtsem fejemet a hátának döntöm és inkább ott rejtem el  a világ elöl könnyáztatta szemeimet.
 


Barack2016. 11. 18. 11:19:50#34770
Karakter: Damen Kassin
Megjegyzés: Sai_nak


 Remélem az estém vagy inkább az esténk nyugodtan fog telni és kiélvezhetem, hogy Juvia a közelemben van ennyi idő után. Hiába van itt nekem Jasmin, szeretem… szeretem, de nincs meg az a szikra, amit nagyon sajnálok. Juvia szépen csendben és halkan elvonul fürdeni, figyelem kecsen alakját egészen addig míg el nem tűnik az ajtó mögött. Felállok és egy kis gondolkodás után, bemegyek hozzá, halkan becsukom az ajtót, levetkőzöm és bemászom mögé. Valamiért most olyan jólesik a közelében lenni. Belesimul az érintéseimbe, aminek kifejezetten örülök, megemelem és magam felé fordítom, karját összekulcsolja a nyakam körül én pedig a derekánál ölelem.
- Szeretet hiányod van? – kérdezi piszkálódva
- A két hónap alatt igen az lett. – Igyekeztem egy kis gúnyt is vinni a mondandómba.
Betapasztja a számat, ezzel azt éri el, hogy mégjobban magamhoz húzzam, magamévá szeretném tenni, de amint kezdünk belemelegedni és halkan kezd nyögni, eszembe jut a gyermekünk, hiszen nem szeretnék kárt tenni bennük. keze lesiklik a mellkasomon egészen a farkamig, végül sajnos meg kell, hogy állítsam, értetlenül néz rám.
- Ezt nem kellene. Terhes vagy. – Elképed aztán elneveti magát, amit nem tudok hová tenni, kinyúl a köntöséért és kilép az ölemből.
- Most hova mész? – kérdezem meglepetten.
- Aludni, ha már így nem kellek. – Nyelvét kiölti rám.
-  Én nem ezt mondtam csak… -  leint engem, mondván nem kíváncsi a mondandómra.
Igyekszem mélyeket lélegezni és élvezni a meleg fürdőt, hirtelen amikor kinyitom a szememet, rámtör egy fura érzés, a magány. Egyedül nem is olyan jó itt, szeretem a meghitt pillanatokat, a romantikát, az érzékiséget, most ebben nincs és lehet nem is lehet részem. Kikászálódom a kádból, megtörölközöm egy selyem alsót veszek fel, bemászom mellé, adok egy puszit az arcára, a kezemmel magamhoz ölelem és  a hasára teszem a kezemet. olyan meghittre sikerült ez a pillanat, hogy nyomban el is aludtam.
~*~
Még mélyen alszom, amikor valaki megpróbál felkelteni a legédesebb álmomból. 
-  Jó reggelt felség! – halkan morgok egyet.
-  Még 5 percet hadd, aludjak anya. – Fal felé fordulok.
- Na, de kisfiam hasadra süt a nap. –  Mégis ismerős volt a hang, Juvia szórakozik velem kora reggel.
- Élvezed igaz? – kérdezem félig morcosan félig álmosan.
- Abszolút. – Mosolya láttán jól indulhat a nap.
- Feküdj vissza még a világ se ébredt fel. – Megragadom a kezét és húznám be magam mellé.
-  A világ lehet, hogy nem, de Jack igen. – Kipattan a szemem ennek az undorító csótánynak a nevére.
-  Jó van, menjünk, de az akasztása után elveszlek. –  Közlöm nyíltan a tervemet, bér nem szerettem volna hangosan kimondani. Felém hajítja az egyik díszpárnát.
- Öltözz, addig én előkészítem a hajót. –  Magamra hagy, ami fura.
Igyekszem magamra kapni valami használható ruha darabot, amikor végzek az öltözködéssel, megigazítom a loboncomat, és a katonáknak kiadott utasításoknak megfelelően, elhagyom a palotát.
 A palotából kilépve viszont nem várt vendégbe botlok, ugyanis Jasmin látogatása teljesen váratlanul ért, Juvia éppen egy frappáns kis beszólást idézett felé.
-  Te egy zseni vagy. – mielőtt megsértenék egymást Juvia ajkára teszem a kezemet.
- Jasmin, te mit keresel itt? –  kérdezem nyugodtan és nem engedem el Juvia száját, nehogy olyat találjon mondani, ami lebuktathat minket.
-  Ma van az esküvőnk. – Tényleg?
- De mond csak ki ez a kalóznő? –  Jasmin szemében undort látok, pedig nem kéne így viselkednie másokkal szemben.
-  Ő csak az ágyasom. – Teljes erejével rálép a lábamra, sejtem, hogy nem tetszett neki a szó amivel illettem, ez van, kicsit fáj, de nem mutatom ki mennyire.
Jasmin int Juviának, hogy hagyjanak magunkra, nem érti Juvia mi a helyzet, picit arrébb tuszakolom, hadd beszélhessek ezzel a nővel négyszemközt.
Ki ez a nő Damen? – von kérdőre.
Mint az előbb említettem az á….- nem hagyja, hogy befejezzem.
Nem az ágyasod, ne hazudj nekem, ez…- néz el Juvia felé. – ez a nő …- mielőtt pocskondiázná Juviát közbeszólok.
Van neki rendes neve is, Juviának hívják, és igen, tudom kalóz, tisztában vagyok vele. – Megcirógatnám az arcát, de elhúzódik.
Miért jött vissza? – kérdezi sürgetve.
Mert segítséget kért tőlem, hogy egy közös ellenségünkkel végezzünk. – Szegem fel az államat. – Ha most megbocsájtasz dolgom van. – Elfordulnék, de megragadja a karomat.
Ő volt az aki elhagyott téged két hónapja? – Fájdalmasan cseng a hangja. – Engem használtál menedékként. – Kifújja a levegőt. – Most, hogy visszatért eldobsz akár egy rongyot, hát ennyit érek én neked Damen? – kezd el hisztizni.
Kérlek ne hisztizz, nem vagy már kisgyerek, hogy ezt előadd itt nekem. Nem így fogalmaznék, hogy a menedékem voltál, hanem támasz a bajban. - de elhúzódik és mérgesen néz rám, szinte olyan mint egy kisgyerek, mint akinek elvették a játékát.
Sokat jelentesz nekem. – suttogom, bár magam sem tudom mit érzek jelen pillanatban, össze vagyok zavarodva.
Ja persze, az a nő fontosabb neked, mint én. – Duzzog. – Tudod, mit, felejtsük el egymást, nem lesz esküvő, vedd el azt a lotyót. – mutat Juviára, nekem meg kezd felmenni a pumpa az agyamba.
Megtennéd, hogy nem sértegeted, hiszen ő semmi rosszat nem tett ellened. – Közlöm, idegesen, mire csak vállrándítást kapok. – Tudod, mit csinálj amit akarsz, rohanj haza inkább. – Megfordulok, és elindulok Juvia felé, aki miket figyelt.

Gyorsan feláll és elindul a hajóhoz, közben beérem és mereven előre bambulok, és a gondolataimba vagyok mélyedve.
Minden rendben? – kérdezi halkan, mire fejcsóválást adok válaszul.
Miattam veszekedtetek? – kérdezi és felszáll a hajóra, én meg utána.
Szerintem saját magadtól is rájössz. – közlöm gúnyosan és morcosan.
Ide figyelj. – maga felé fordít. – Azért mert összevesztél a menyasszonyoddal, leszel szíves nem rajtam levezetni a feszkót? – Úgy látom őt is felhergeltem.
Nyugodj meg, nem tesz jót a …- nem hagyja, hogy befejezzem.
Nem fogok megnyugodni, szállj le rólam. – morog, míg a hajó ki nem fut.
Inkább magára hagyom, addig előre megyek a hajó orrába, közben a tengert figyelem, végül visszanézek és a seregem útban van utánunk, legalább húsz hadihajóval jönnek.
Jasmint is megpillantom a kikötőben, éppen valakivel beszélget, hirtelen megcsókolják egymást, amitől leesik az állam. El akarta magát vetetni ez a szuka, na majd ha hazaérek lesz hozzá egy két keresetlen szavam. Teljesen leblokkolok ettől, Juviára nézek és annyit látok, hogy az ő szája is tátva marad  a látványtól, amikor visszafordul, nincs nyoma dühnek a szemében, inkább sajnálat, vagy nem is tudom.
Nem vagyok kíváncsi a mondandódra. – Éppen mondani szeretett volna valamit, most nincs hozzá energiám, inkább elvonulnék, megragad a karomnál.
Ne vonulj el, maradj itt. – Szemöldököm is felszalad erre a kedvességre.
Nem mondok semmit, inkább belemélyedek a gondolataimba, ám Juvia igyekszik szóval tartani.
Édesanyád jól van? – Na ez mégjobban meglep.
Jól van, köszöni szépen. – Ami igaz is.
Akkor jó, na és te? – Erre csak sóhajtok egyet.
Leginkább össze vagyok zavarodba, itt vagy te a kicsivel, akkor ott van Jasmin, ő benne is csalódtam, így kicsit most minden kusza. – Nézek bele a szemébe.
Damen …én…. – sajnos nem tudja befejezni a mondatot, mert váratlan lövések érnek minket.
A hajó nagyon gyorsan lángra kap és annyira jól célzott az illető, hogy a hajó nyomban süllyedni kezd, Juviával kiugrunk a tengerbe, ám a sodrás elszakít egymástól minket a víz alatt. Igyekszem a felszínre, hogy kaphassak levegőt és Juviát megleljem. Nem sok kell és a felszínen vagyok, szememmel pásztázom a tengert, közben a katonáim harcolni kezdenek a távolban.
Juvia! – Kiálltom el magamat. – Juvia! – Kezdek kétségbe esni, lemerülök a víz alá nagy levegővétel után.
Kicsit mélyebbre megyek és megpillantom,  a romok között, akinek beszorult a lába, hiába próbál kiszabadulni nem megy neki.  Leúszom hozzá és a legvastagabb deszkát próbálom arrébb tolni kevés sikerrel. Közben mutogat minden félét, ami engem jelenleg hidegen hagy. Vissza felúszom a felszínre, veszek egy nagy levegőt, majd visszatérek hozzá, most igyekszem erőssebben arrébb tolni, ami egy picit megmozdult, de  a nagy erőlködéstől kiment az összes levegő a tüdőmből. Sajnos ismét a felszín felé megyek, itt egy kicsit sűrűbben veszem a levegőt. Víz alá bukok és megrökönyödve tapasztalom, hogy Juvia nincs ott ahol lennie kéne, gyorsan körbeúszom a környéket, egyszerűen nem találom. Kezdek kétségbe esni, egy hajó alját pillantom meg nem messze, feljövök a felszínre, annyit látok, hogy Juvia ott áll Jack mögött és a nyakának szegezi a kését, ám az egyik kalóza ezt észrevéve nekiront.
Juvia. – Kiáltom el magamat, sajnos lehet nem hallotta meg
A kalóz a kardját egyenesen a hasába szúrja, amire ő odakapja a kezét és Jacknek mondd valamit, akin rengeteg érzelem fut át, megfogja a lányt és bedobja a víz, ekkor szél sebesen odaúszom, ahol a vízben landolt. Víz alá bukva azonnal felhozom a felszínre, a katonáim hajója felé úszom vele. Parancsnokom egyből kiszúrt minket a vízben, nyomban odakormányozta a hajót, először Juviát vették el tőlem, akit gyorsan egy kabinba vittek.
Utánam is érdeklődtek, hogy megsérültem el, de jelenleg nem tudtam józanul gondolkodni, csak ordítani, hogy azonnal irány a szárazföld és az orvos. Juvia mellőle el sem mozdultam, szinte egy örökké valóságnak tűnt, mire kikötöttünk. Nyomban a karomba kaptam és egészen a palotáig futottam vele, ahol az orvos nyomban kezelésbe is vette. Közöltem a dokival, hogy mentse meg a Juvia életét és a babáét. Annyit mondott, hogy mindent megtesz, de várnom kell. Szerintem sokkot kaphattam, vagy nem is tudom, mert nem mozdultam el az ajtó elől, annak ellenére, hogy még mindig folyt a víz a ruhámból, hajamból. Anyám amikor megpillantott, szinte kétségbeesve fordít magához, amint látja, hogy nem reagálok semmire kapok tőle egy pofont és magamhoz térek.
Damen, mi történt? – kérdezi sietve és közben a szobám felé terel.
Jack megtámadott minket, Juvia víz alá került, kalóz megszúrta a hasán. – suttogom a végét.
Jelenleg olyan vagyok mint egy gyerek, hagyom, hadd vetkőztessen le és töröljön át kivéve alul, ott elintéztem én. Tiszta ruhát húzok és anyám belém karolva sétál velem vissza az orvos szobájáig, amikor kijön gondterhelt arccal.
Damen … - kezd bele.
Jól van, de van itt egy kis probléma. – Összeráncolom a szemöldökömet.
Micsoda? – kérdezem sürgetve. Baba jól van életben van? – kérdezem.
Épp ez az, nem is terhes Juvia, nincsen élő magzat, akit meg kéne menteni. – Tátva marad a szám.
Biztos doktor úr? – kérdezem hitetlenkedve.
A karrieremre esküszöm, meg mikor hazudtam én maguknak. – Itt anyám felé fordul.
Damen, higyj az orvosnak. – suttogja, kapok egy puszit a fejemre és magamra hagy a dokival.
Sajnálom Damen, de az jó hír, hogy Juvia fel fog épülni  és … - felemelem a kezemet.
Köszönöm doktor úr, ha bármi van hívni fogom. – Bólint.
Éppen alszik, ha akar bemehet hozzá. – Ismét meghajol és magamra hagy.
Veszek egy mély levegőt és lenyomom a kilincset, egyből megpillantom az ágyban,  hasa egészen a mellkasáig be van kötve, ekkor kinyitja a szemét, én meg póker arccal figyelem az ajtóból, amit becsuktam magam mögött.
 


Szerkesztve Barack által @ 2016. 11. 18. 11:20:41


Sai2016. 11. 04. 00:59:16#34735
Karakter: Juvia Redfox



-          Biztos vagy benne? – hozz vissza a hangja a szobába. A szívem a torkomban dobog. Istenem nem fogja bevenni. Csak ezen tud járni az agyam.
 Két hónapja hagytál faképnél, akkor még nagyon az elején van. - szeme lesiklik a hasamra, ami miatt megrémülök, majd mielőtt hozzáérne, elhúzódok tőle. A reakcióm nem tetszik neki. Erre összeszűkül a szeme, tesz egy lépést felém és a kezét a hasamra helyezi. Kiráz a hideg az érintésétől.
-  Ennyi elég lesz. –tolom el a hasamtól a kezét, ami cseppet sem tetszik neki.
-   Az én gyerekemet hordod a szíved alatt, jogom van hozzá, hogy szorosa kapcsolatba kerüljek a fiamhoz. –szótlanul elfordítom tőle a fejemet. Nem tudok ránézni, mert akkor rögtön rájönne, hogy hazudok.
– Menj, fürödj le és az ebédlőben várlak titeket, hogy tisztességes ételeket egyél, hogy erős legyen a pici. – szótlanul azt teszem, amire kér. Most nem kockáztathatok a makacsságommal miszerint nekem senki se dirigálhat.  A ruha, amit rám erőltetnek cseppet sem sexi inkább kényelmes és kismamás, de tűrök. Hisz, most nem tehetek mást.
A nagyterembe vezetnek, ahol már szépen fel van díszítve az asztal különleges ételekkel. Volt közöttük olyan is, amihez még nem volt szerencsém.  Helyet foglalok mellette. Ő az asztalfőnél ül. Kimérten mér, végi majd kezét kinyújtva végigmutat az ételeken.
.
- Egyél, amennyi jól esik. – enni kezd, de én csak csipegetni tudok mellette.
-   Vannak rosszul léteid? - kérdezi hirtelen én pedig ösztönösen gondolkodás nélkül megrázom a fejem. Csak később esik le milyen hülyeséget csináltam.
 -  Miből gondolod, hogy gyermeket vársz, pont tőlem?
-  Mert veled voltam utoljára és – mélyet sóhajtok– nem jött meg. – mondom ki halkan a végét.
-  Aha. – bólint, de tekintetét nem veszi le rólam. Folyamatosan néz. Talán már a közös jövőt tervezgeti?
-   Mondd csak, miért jöttél vissza? - kérdezi két nagy falat között. Már nyitnám a számat, amikor is hirtelen ágyúdörrenést hallunk meg, sietve feláll és az ablakhoz lép. Jómagam is felpattanok. Damen mérgesen néz vissza rám.
- Megint kit hoztál a nyakamra? –értetlenül nézek rá, de azért mellé sétálok, hogy én is le tudjam csekkolni az érkezőt. Csak ne Jack legyen.
-  Senkit, nem követett senki. –vállat vonok neki. Próbálom lazának eladni magam.
- Nos, nem úgy tűnik. –ajtó kivágódásra figyelünk fel mindketten. És ott áll az a férfi, akit a legkevésbé se akartam látni.
-  Lám csak lám, hát itt vagy? – kérdezi, nyálasan én pedig csak felsóhajtok.
- Mit keresel itt te mamlasz? – dörren rá Damen. Közben az őrök is befutnak. Előre tudom, hogy megint nehéz nap elé nézek. Főleg, mert ezek ketten már megint egymással szemben állnak.
-  Juviát keresem, hiszen várandós vagy nem?
-  Ezt meg honnét tudod? – háborodik fel Damen mellettem. Kezemet rásimítom az övére, de ő nem viszonozza. Ezért én is visszahúzom a saját térfelemre. Fáradtan ültem vissza a székembe.
-  Onnan, hogy az én gyermekemet várja. –amikor ezt kimondja, nem tudom, hogy mit tegyek. Elfogja, rontani a tervemet ez az idióta. Ám hihetetlen dolgot tesz Damen amire nem számítok tőle.
-  Kizárt, hogy tőled legyen. –közli és mögém állt. Kezeit a vállamra helyezte. – kissé belepirultam az érintésébe.
-  Pedig velem, hált két hónapja. – na, itt álltam fel és úgy voltam vele, hogy a legelső dolgot neki vágom, ami csak a kezem ügyébe akad. Mielőtt mindent elcseszne.
-  Te megerőszakoltál, míg eszméletlenül feküdtem. – kiabálok rá.
-  Megeshet, de kérlek nyugodj meg, nem tesz jót az idegesség a gyerekünknek. – mondja nyájasan.
-  Ő nem a te gyermeked, hanem az enyém, most, amíg szépen kérlek, távozz. – Damen kezdi elveszíteni a türelmét. Vagy már rég elveszítette.
- Juvia, édesem? –fintorodva nézek rá.
-   Fenéket megyek veled. – Damen- hez lépek és belékarolok.
-   Adok neked egy kis időt. – kacsint és elszalad, őrök, pedig utána erednek.
-   Ez meg most mi volt? – kérdezi mérgesen és ellép tőlem.
Kicsit csalódott vagyok, hogy ellökött magától még, ha nem is szó szerint.
-   Jacket szeretném legyőzni, ehhez a segítséged kell Damen.
-  Miből gondolod, hogy segítek?
-  Mert…- (mert ha szeretsz, akkor megteszed) - mert van itt egy kis élet. – suttogom szomorúan, és a hasamra teszem a kezem.
-  Jogos, de ha harc lesz, te nem jössz velem, nem kockáztatjuk az életeteket.
-  Még mit nem, ez az én harcom is. –nézek rá határozottan..
-   Ha bármi baja esik a fiamnak, azt soha nem fogom megbocsájtani magamnak. – a kezét a hasamra teszi és simogatni kezdi.
-  Ne aggódj nem lesz semmi baj. – próbálom megnyugtatni.
-   Rendben, akkor hajnalban indulunk utána. – mondja, én pedig elmosolyodok.
 
Az este csendben telt vele. Hálójában kaptam helyet mondván most már egy család vagyunk tehát mellettem a helye, hogy mindig szem előtt tudjon tartani. Elsőként mentem fürdőzni. A meleg víz jólesett megfáradt csontjaimnak elmerülve a habokban az agyam csak azon tudott járni, hogy is folytassam tovább? Öröké nem tudok hazudni neki. Ezt a harcot minél hamarabb le kell tudnom Jackel, de közben azt se akarom, hogy utána elveszítsem örökre Dament.  Utálom mikor szeretek valakit, mert ilyenkor mindiga szívem próbál irányítani és nem az eszem. Kalóz vagyok ő pedig király. Ez annyira szívás…
Arra eszmélek fel, hogy belép mellém a kádba. Hátulról átölel miközben egyik vizes göndör tincsemmel játszik. Nem szól semmit, de nincs is szükség szavakra. Néha kell néhány meghitt perc a pároddal. Ami nem csak szex, hanem szeretés is. Vagy mi is vagyunk mi egymásnak?
Belesimulok az érintésébe. Ez érzékelve felbátorodik. És megemelve maga felé fordít. Karjaimmal átkarolom a nyakát ő pedig a derekamat. Egymás szemit kémleljük. Mosolyra húzódik a szám.
-          Szeretet hiányod van? – kérdezem kissé piszkálódva.
-          A két hónap alatt igen az lett. – nem tudok rájönni, hogy ez tőle szemrehányás volt vagy csak szimplán piszkálódás.
Mindenesetre betapasztom a mindig morci ajkait az enyéimmel. Nem tiltakozik. Magához von, hogy még jobban érezzen. Kényelmesebben elhelyezkedve az ölében a hajába túrok miközben ő a hátamat simogatja. Ezzel is kicsalva több sóhajt tőlem.  Kezem, ami eddig az arcán pihent lentebb vándorolt. Már épp kezelésbe vettem volna, odalent amikor is megfogva a kezemet megállít a kis akciómban. Értetlenül nézek rá.
-          Ezt nem kellene. Terhes vagy. - késé belepirul a mondatába, soha sem értettem, hogy a férfiak miért hiszik azt, hogy a farkuk egy terhes nőnél majd a babát bökdösi aktus közben. Olyan messze vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Hangosan kiröhögtem, amit nem vett jó néven. Kiszálltam az öléből és kilépve a kádból a köntös felé nyúltam.
-          Most hova mész?
-          Aludni, ha már így nem kellek. – nyújtottam rá a nyelvemet.
-          Én nem ezt mondtam csak… - leintem és otthagyom félig felizgult állapotában. Nagyfiú majd megoldja.
 
Nem tudom, hogy mikor végzet vagy, hogy mikor feküdt be mellém. Amint ledőltem már el is nyomot az álom. Nehéz a kalóz lét és ilyenkor kifejezetten jól esik megfáradt bőrömnek a selyemtakaró simogatása. Reggel ölelő karjaiban ébredek.  Nagyokat pislogok, mire rájövök, hogy hol is vagyok. Hát persze nem álmodtam. Ő itt van mellettem, Jack továbbra az egyik problémámat testesíti meg és továbbra is álterhes nőt kell játszanom.  Halkan kikelve Damen mellől a fürdőbe megyek, hogy rendbe szedjem magam. Miután végeztem frissen és üdén guggolok le elé az ágy mellett és megérintve az arcát ébresztésébe kezdek.
-          Jó reggelt felség!-Nem mond, semmit csak mocorog majd pár perc elteltével halkan morog valamit.
-          Még 5 percet hagyj, aludjak anya. – fejét tüntetőleg a fal felé fordítja.
Na, de kisfiam hasadra süt a nap. – játszok még egy kicsit vele. Kiélvezem ezeket a reggeli perceket, amíg még ilyen kis gyerek.
 
Kinyitva a szemeit rám pillant.
-          Élvezed igaz? – kérdezi félig morcosan félig álmosan.
-          Abszolút. – felelem neki vidáman.
-          Feküdj vissza még a világ se ébredt fel. – megragadva kezemet be akar húzni maga mellé, de én nem engedek neki.
-          A világ lehet, hogy nem, de Jack igen. – na, ez jó módszernek bizonyult, mert kipattannak a szemei és felül.
-          Jó van, menjünk, de az akasztása után elveszlek. – mondja úgy mintha nem is lehetne ebbe beleszólásom.
Látványos szemforgatás után megdobom az egyik díszpárnájával.
-          Öltözz, addig én előkészítem a hajót. – magára hagyva a kikötőbe vettem az irányt.  Remélem a kihajózás során fiúkat is megtaláljuk.
 A palotából kilépve viszont nem várt vendégbe botlok. Hófehér hintóval érkezett hozzá illő hófehér paripákkal. Az egyik inas leugorva a hintóról kinyitja annak az ajtaját. Először egy szép karcsú láb kerül elő aranyozott cipellőt viselve majd tulajdonosa is megmutatja magát. Hozzá illő fehér arany ruhában hosszú egyenes szőke hajú leány formájában.  Meglepődve pillant rám. Ajkai undorba torzulnak.
-          Te kalóz vagy. – tegnap megkérve az egyik szolgáló lányt kimosattam azt a ruhát, amiben érkeztem.
-          Te egy zseni vagy. – mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott erről a hülye tyúkról, de tovább nem tudtam folytatni, mert az épp befutó Damen a kezét a számra szorította.
-          Jasmin, te mit keresel itt? – kérdezi, miközben szorosan tart nehogy megint beszóljak neki.
Az említett felhúzott szemöldökkel nézett Damenre, majd rendezve arcvonásait csak ennyit mond neki vagy nekünk már nem is tudom, de kissé olyan érzésem van, mintha semmibe venne.
-          Ma van az esküvőnk. – közli ezt olyan nyugodtan mintha csak a pontos évet, hónapot és napot közölné velünk. Mondjuk a levélben amit Damen szobájában találtam nem lehet hazugság.  
-          De mond csak ki ez a kalóznő? – kérdezi és rám mutat, mint valami utcai látványosságra.
Damen egy percig gondolkodik, hogy mit is mondjon, de végül szóra emeli a száját.
-          Ő csak az ágyasom. – ez volt az a pont, amikor izomból ráléptem a lábára.
Jasmin csak bólint és int, hogy hagytam őket magukra. Érthetetlenül néztem rá, de Damen már lökdösött is az ellenkező irányba. Végül nem ellenkeztem magukra hagytam őket és inkább messzi kilátó helyet kerestem, hogy szemmel tudjam tartani őket.
 


Barack2016. 10. 23. 16:45:01#34686
Karakter: Damen Kassin
Megjegyzés: ~Sai-nak~


Juvia távozása nagy érvágás volt a számomra, mégis nagyon nehezen viselem el a hiányát, úgy érzem, mintha a másik felemet elvesztettem volna. Ez a távozás, arra sarkall, hogy meg kell erősödnöm, miszerint nem puhulhatok el egy nő miatt, mert elhajózott. Anyám szerint vissza fog jönni, csak idő kérdése, amiben én nem hiszek. Természetesen öcsém is anyám pártjára áll, mert ő anyuci kis kedvence volt mindig is. Sajnos meg kell alapoznom a királyságot és a határainkat bővítenünk kellene, több szomszédos és messzebb élő király felajánlja a lánya kezét, csak, hogy erős szövetséget alkossunk. Természetesen minden királyságban látogatást teszek, és nem ígértem semmit nekik, csupán annyi elég volt, hogy szemügyre vegyem a leendő királynémat. Morgul királyság leányában van valami, ami nagyon vonz, Jasmin, gyönyörű, karcsú, kötelesség tudó és még anyám is elismerően vélekedett róla. Egy hónapja ismerem Jasmint, a palotámba jött „nyaralni”, hogy jobban megismerje az itteni szokásokat, meg mindenkit, mert sejti, hogy el fogom jegyezni. Szinte repülnek a hetek és jelenleg hat hét ismeretség után megkértem Jasmint kezét, aki könnyekkel küszködve igent mondott nekem. Nagyon örültem, hiszen végre boldog lehetek, valamiért mégis úgy érzem, hogy hiányzik a másik felem. Éppen a királyi fürdőben áztatom magam és mélyen gondolataimba merülök, amikor az egyik őr, jön oda hozzám és bejelenti, hogy Juvia visszatért. Kipattan a szemem és hitetlenkedve figyelem, mert két hónapja nem láttam őt, reméltem, hogy nem tér vissza. Mégis itt van. Gyorsan kikecmergem, megtörölközöm és  nyomban ruhát öltök magamra, majd a háló termem felé veszem az irányt. Kicsit összeráncolom a homlokomat és próbálok rájönni, hogy mit akarhat, benyitok a hátsó ajtón és ott áll Ő. Nem tagadhattam le előtte, hogy hiányzott, mert arcképét próbáltam lerajzolni, jó pár héttel ezelőtt.

-  Damen…. – Igyekszem uralkodni magamon.

-  Mit keresel itt? – Kimérten beszélek hozzá.

-  Nem is örülsz, hogy látsz? – Egy levelet írtam a jegyesemnek, amit megpillant.

-  Ezt nekem írtad? – Sietősen odalépek és elveszem onnét a levelet és elrakom.

- A jegyesemnek írtam. – igyekszem komoly maradni, de a régi érzések újból felszínre törnek.

- Jegyesed van? – Hirtelen fájdalmat vélek felfedezni a szemében.

-  Igen. – Látom, hogy nagyon meglepődött ezen, hogy túlléptem rajta, ami igaz is meg nem is. Sóhajt egyet és látom, hogy szóra nyitja a száját.

-  Terhes vagyok. – Teljesen ledöbbenek, terhes? Juvia?

Levegőt is elfelejtek venni, sőt még pislogni sem pislogok, teljesen ledermedtem, minden izmom görcsbe rándult.

- Ő a mi babánk. – suttogja, és magam sem tudom, hogy higgyek neki vagy sem.

- Biztos vagy benne? – kérdezem elfúló hangon, csak egy bólintással válaszol. – Két hónapja hagytál faképnél, akkor még nagyon az elején van. – Szemem lesiklik a hasára, kezemet kinyújtanám felé, de Juvia tesz egy lépést hátra.

Erre összeszűkül a szemem, hiszen ha elhúzódik, akár mástól is lehet, teszek egy lépést felé és a kezemet a hasára helyezem, olyan furcsa érzések kavarognak bennem.

-  Ennyi elég lesz. – Tolja el a kezét, ami nekem tetszik.

-   Az én gyerekemet hordod a szíved alatt, jogom van hozzá, hogy szorosa kapcsolatba kerüljek a fiamhoz. – nem mondd semmit, inkább elfordítja az arcát. – Menj fürödj le és az ebédlőben várlak titeket, hogy tisztességes ételeket egyél, hogy erős legyen a pici. – közlöm és magára hagyom, közben intek a szolgáknak, hogy fürdessék meg,majd a konyhára sietve különleges ételeket kérek. Furcsán néznek rám, mégis teljesítik a kérésemet.

Leülök az asztalfőhöz és várok, közben megérkeznek a finom étkek, lassan egyébként is ebéd idő van, szépen lassan csipegetni kezdek, paradicsomot, húst, szőlőt, rizst teszek a tányéromra, amikor megjelenik Juvia. Pocakját hangsúlyozza ki a ruha, ami nagyon tetszik, szépen leül mellém és vár.

- Egyél, amennyi jól esik. – szólok nyugodtan és én enni kezdek, ő meg bátortalanul nyúl az ételhez.

-   Vannak rosszul léteid? – érdeklődöm kimérten, fejrázást kapok, ami számomra furcsa, mert anyánk rosszul volt a terhességei során.

-  Miből gondolod, hogy gyermeket vársz, pont tőlem? – kérdezem, miközben elkezdek enni és ő is csipeget.

-  Mert veled voltam utoljára és – mélyet sóhajt, mintha gondolkozna – nem jött meg. – mondja a végét halkan.

-  Aha. – végülis egy meggyőző, hiszen, kétszer volt részem olyan szeretkezésben, amilyenben még soha, erre sóhajtanom kell.

-   Mondd csak, miért jöttél vissza? – kérdezem és egy nagy szelet húst tömök a számba, hozzá paradicsomot.

Hirtelen ágyúdörrenést hallok meg, sietve felállok és az ablakhoz lépek, és elönt a méreg.

- Megint kit hoztál a nyakamra? – kérdezem mérgesen tőle, ő meg értetlenül néz rám.

-  Senkit, nem követett senki. – von vállat.

- Nos, nem úgy tűnik. – Hirtelen kivágódik az ajtó.

-  Lám csak lám, hát itt vagy? – kérdezi Jack Juviát?

- Mit keresel itt te mamlasz? – dörrenek hangosan, mire az őrök rontanak be.

-  Juviát keresem, hiszen várandós vagy nem? – néz rám és összeszűkül a szemem.

-  Ezt meg honnét tudod? – kérdezem kimérten.

-  Onnan, hogy az én gyermekemet várja. – közli nyers egyszerűséggel.

-  Kizárt, hogy tőled legyen. – közlöm és odamegyek Juvia mögé.

-  Pedig velem, hált két hónapja. – na itt Juvia feláll.

-  Te megerőszakoltál, míg eszméletlenül feküdtem. – ordítja Jack-nek.

-  Megeshet, de kérlek nyugodj meg, nem tesz jót az idegesség a gyerekünknek. – mondja nyájasan.

-  Ő nem a te gyermeked, hanem az enyém, most, amíg szépen kérlek, távozz. – közlöm nyugodtan.

- Juvia, édesem? – hánynom kell ettől a megszólítástól.

-   Fenéket megyek veled. – mellém sétál és belém karol.

-   Adok neked egy kis időt. – kacsint és elszalad, őrök, pedig utána erednek.

-   Ez meg most mi volt? – kérdezem mérgesen és ellépek tőle.

Nem válaszol, csak a kezét figyeli, amivel támaszkodik a széknek, közben igyekszem én is lenyugodni.

-   Jacket szeretném legyőzni, ehhez a segítséged kell Damen. – mondja komolyan.

-  Miből gondolod, hogy segítek? – kérdezem nyugodtan.

-  Mert… mert van itt egy kis élet. – suttogja és a hasára teszi a kezét.

-  Jogos, de ha harc lesz, te nem jössz velem, nem kockáztatjuk az életeteket. – mondom komolyan.

-  Még mit nem, ez az én harcom is. – mondja határozottan.

-   Ha bármi baja esik a fiamnak, azt soha nem fogom megbocsájtani magamnak. – a kezemet a hasára teszem és simogatni kezdem.

-  Ne aggódj nem lesz semmi baj. – próbál megnyugtatni.

-   Rendben, akkor hajnalban indulunk utána. – mondom határozottan, erre csak elmosolyodik.


Sai2016. 10. 11. 01:46:10#34672
Karakter: Juvia Redfox



 

A hajó gyorsan suhant a nyílt víz felé. Futólag még elkaptam Damen tekintetét, ahogy engem nézet. Egy pillanatra elfejtettem mindent magam körül és csak ő létezett meg főleg a gondolat, ami a fejemben motoszkált, hogy miért hagyta, hogy elmenjek?  Talán mégse kellek neki annyira igazán?

Elég legyen! Mikre nem gondolok, én hülye. Ő király én kalóz. Két külön világ, ami soha sem fonódhat össze, de mégis olyan piszkosul helyes csak a modorával van némi probléma, de ez orvosolható. Gondolataimból Obi hozott vissza, aki szintén a hajó korlátjának támaszkodva figyelte az egyre távolodó földrészt.

-          Borzasztóan lányos gusztustalansággal vonzódsz hozzá. - közölte az igaz tényt miközben rám se nézet. Egy delfin raj csapódott a hajónk mellé és vígan ugrándoztak mellettünk. Az szívem közben pedig majdnem megszakadt.

-          Ha nem tűnt volna, fel zsenikém lány vagyok. Bár kissé aggaszt, hogy csak most tűnt fel neked.– felelem neki vissza csípősen, amire csak felhorkant.

-          Ja, de nem a picsa kategóriát képviseled. – rám nézet, de szemei mérges megvillanása semmi jót nem kecsegtetett.

Kezét váratlanul felemelte, amire egyből behunytam a szemem. Nem mintha ez bármiféle védelmet is nyújtott volna számomra, de ha már fáj, legalább ne lássam elven élem át az ilyen pillanatokat, de az ütés váratott magára helyette egy szoros ölelést kaptam tőle, ami az ütésénél is jobban megijesztett.

-          Azt hittem elveszítelek. – nyögte miközben még szorosabban ölelt. Viszont én képtelen voltam vissza ölelni. Elsőre azt mondaná az ember a meglepettség miatt pedig nem. Ezt az ölelést egy másik férfitől vártam volna el, aki jelenleg nincs mellettem. És talán sose lesz.

 

 

                                                         ***

 

 

Két hónap telt el azóta, hogy elhagytuk Damen országát.  Jelenleg igen messze tartózkodunk tőle. Az ázsiai partrészeket hódítjuk nagy buzgón, hogy kincses ládikónk csak úgy dagadjon. Igen jól hatjuk ezt végbe, mert semmire sincs panaszunk.  Csak egy valami aggaszt még az pedig nem más, mint, hogy képtelen vagyok elfelejteni őt. A 2 hónap alatt alig aludtam és ez a szemem alatti karikák csak még jobban bizonyítják. Folyton róla álmodok. A jövőnkről. Kalózkirálynőként élek mellette és hol kalózkodok, hol pedig a lepedőt gyűröm vele össze.  Boldog vagyok mellette és ő is mellettem. Teljesen egymásnak lettünk teremtve legalább is az álmaim szerint, amiben mostanság egy kisbaba is szerepel, ami talán még idillikusabbá teszi az álmaimat.

Legújabb partszakaszt rajzolóm fel egyik újabb térképemre, amikor is Obi nyit be váratlanul a kabinomba. Gondot szimatolok a levegőben, mert ő először kopog, és csak aztán nyit be most viszont ezt nem tette.

-          Mi a baj? – állok fel az asztalomtól. Térképeimet a kisfiókba besöpörtem. Nem mintha előtte titkolnék valamit sokkal inkábba azért, ha esetleg gond lenne, biztonságba tudhassam őket.

-          Jack barátunk hajózik mögöttünk. – feleli nem túl vidáman. Elhúzom a szám. Miért baszogat állandóan. Ma tuti kitekerem a nyakát. Hisz még nem válaszoltam arra a tettére amit Damen apjával tett.

-          Akkor fogadjuk illően, mint kalóz a kalózt. – felelem, és megkerülve Obit felsietek a fedélzetre. Kalózaim már rég készen létben állnak megtöltött ágyúgolyóinkkal. Szökésünk óta a Damentől lopott kereskedelmi hajót elcseréltük egy jobban felszerelt hajóra. Na, jó elvettük, de cserébe ott hagytuk a miénket.

A szél kedvezően fújta a vitorlájukat így hamar beértek minket. Jack már hajója korlátján állt az egyik fővitorlát rögzítő kötélbe kapaszkodva. Úgy vigyorgott rám, mint egy jól lakot óvodás. Meglehetősen szánalmas látványt nyújtott.

-          Már azt hittem sose láthatlak kedvesem. – színpadiasan meg is hajol előttem.

-          Hát engem nem tesz boldoggá a látványod. – felelem neki karba tett kézzel.

-          Milyen kegyetlen vagy. Bár tény most már neki teszed szét a lábaidat és nem nekem.

-          Utólag bánom, hogy engedtem, hogy hozzám érj, ma már bottal se piszkálnálak meg. – felelem neki undorodva.

Nem felel, semmit csak átugrik a hajómra, mert időközben szorosan mellénk ringatta a víz.  Körbe jár, mint vad a zsákmányát. Tekintetemmel követem minden mozdulatát.

-          Abban reménykedtem, hogy egyesíteni tudjuk majd az erőinket egy erős kalóz szövetséget létrehozva, hogy a világot kalóz uralom alá taszítsuk.

-          Ez már ott bukta, hogy a kalózok nem szövetkeznek. – felelem neki miközben egyik kezemet a kardomra csúsztattam. Az emberei követték vezetőjüket így már igen zsúfoltan lettünk a kis hajónk fedélzetén. Na, jó nem annyira kicsi, de 60 embernek már azért szűkös.

-          Nézőpont kérdése. – felelte vállat vonva - ha szültél volna nekem egy fiút, bármit elérhettünk volna az életben. Hisz elveinket tovább vitte volna egy utód.

-          Ez csak a te elved. Nem szándékozom belefonódni. – kiabáltam rá.

-          Régen nem így gondolkodtál. – mosolyodott el gúnyosan, amivel teljesen felbosszantott így rátámadtam.

-          Juvia, várj! – kiáltott Obi, de már késő volt. Kardjaink hangosan csattantak így a többiek se látták értelmét a csöndben álldogálásnak. Kivétel nélkül mindenki a másiknak esett. Hosszú és kimerítő harcot vívtunk. Azt hittem végre fölé tudok kerekedni, de tévednem kellett. Kicsapva kezemből a kardomat arcon üt, amitől megtántorodok, és a földre esek. meleg folyadékot érzek végigfolyni az arcomon. Többször is belém rúg csak, hogy bebizonyítsa mennyire ő az alfahím. Felordítottam a fájdalomtól hisz valószínűleg bordatörésem lett miatta. Őt, cseppet sem hatotta meg. Hajamnál fogva kezdett el húzni a vizes padlón be egészen a kabinig. Embereim persze ezt próbálták meg akadályozni, de hiába az övéi útjukat állták. Következő, amire még emlékszem eszméletvesztésem előtt, hogy az ágyra lökve megerőszakolt. Miközben csak ennyit mondott:

-          Eddig szép szóval próbáltalak rávenni a gyereknevelésre, sajnos kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni a továbbiakban. - utólag hálát adok az égnek, hogy mindezt nem épp tudattal kellett átélnem és, hogy jóformán szinte semmire se emlékszem belőle.

Amikor magamhoz tértem Jack még aludt mellettem. Épp azon voltam, hogy álmában fojtom, meg amikor is a szavai megállítottak eme cselekedetemben.

-          Azt akarod, hogy apa nélkül nőjön fel? – kérdezte miközben lefogva a csuklóimat vissza nyomot az ágyra és fölém mászva hatalmát akarta kifejezni felém.  Válaszként arcon köptem, amire ő csak szimplán megütött.  A seb ismét bevérzett. Majd még pár perc kiabálás után magamra hagyott. Végre fellélegezhettem hisz kifújhattam az eddig bent tartott levegőt. Éjjeli szekrényemből kihalásztam egy kis fekete fiolát. Tehát nem vette észre. Volt az első gondolatom, ami igazán megnyugtatott. A fiola meggátolja a megtermékenyítést. Még nagyon régen vettem egy idős javasasszonytól drága pénzért. Mégis tejes mértékben megérte hisz bárkivel is fekszem, össze soha se eshetek teherbe, hacsak nem hagyom abba a szer fogyasztását. Elég belőle napi egy csepp és évtizedekig kitart még hisz így rengeteget tudok spórolni vele. 

-          Gyere, indulunk! – jelent meg hirtelen az ajtóban ismét Jack.

-          Mi ez a többes szám? Te mehetsz, a soha viszont nem látásra! felálltam majd zsebembe elrejtettem kíváncsi szemei elöl. Úgy érzem, mostanában majd sűrűn kell magamnál hordanom.

-          Velem jössz, hisz kitudja mikre folyamodnál, hogy elvetélj a távollétem alatt. – feleli és közelebb jön hozzám.

-          Azt te el se tudod képzelni. – válaszoltam neki mérgesen, amire ő csak megragadva a csuklómat maga után húzott.  Mit tegyek? Örökké nem tudom megvédeni magam a szerrel. Egy nap észreveszi és nekem akkor annyi. Tekintetemmel Obiékat kerestem, de sehol se találtam őket.

-          A kisfiúkat kiraktam egy közeli kis szigeten. – mondta hirtelen Jack mintha csak tudná, mire gondolok bár inkább a tetteimből olvashatta ki hisz lázasan néztem mindenhová.

-          Te rohadék! – kiáltottam és jobb ötlet híján megharaptam a kezét, ami miatt elengedet így volt esélyem a tengerbe ugrani.  Hangos csobbanással érkeztem a mélykék színű tengerbe. Felszínre úszva nagy levegőt vettem. Jack már készül volna utánam ugrani, de az egyik embere megakadályozta ebben kezével pedig előre mutatott ahonnan igen vészjósló felhők érkeztek.

Úszni kezdtem bár tudtam semmi esélyem sincs arra, hogy elússzak, egy vihar elöl. Azt meg pláne nem tudom kivitelezni, hogy Damen királyságába visszaússzak, de mindennél jobb itt elveszni, mint Jack oldalán raboskodni.

Az erőm fokozatosan elhagyott. Már az úszás se ment úgy isten igazából és Jack –ék is már csak karnyújtásnyira voltak tőlem, amikor is valami puha dolog úszott be alám és vett a hátára. Na, ne egy delfin? Tudom, hogy nagyon okos állatok és ember szeretők, de ez akkor is hihetetlen mégis már hetek óta velünk úsztak, de ezt nem vártam volna tőlük, hogy így a segítségemre sietnek.  Az út vissza Damen királyságába nem volt eseménytelen velük sem. Cápák és más hajók is utunkat állták, de a kimerítő hosszú út végül befejeződött. Partot érve elfeküdtem a homokban. Delfin barátaim is kimerülten lebegtek a vízben bár kissé bentebb, hogy az áramlatok ne sodorják őket a homokos partrészre.  Mocskosul szerencsés kalóz vagyok, úgy érzem. Megköszönve segítségüket talpra álltam és elindultam be a városba. Tudom, hogy Jack a társaim életével fog fenyegetni, de egyedül csak nem állhatok ki ellene. Szüksége van Damen-re és az ő hadseregére.  Ha kell bármit bevettek, hogy Damen segítsen hisz nem lesz könnyű tekintve, hogy faképnél hagytam egy drága esküvő kellős közepén, de ez legyen az ő anyagi problémája ne az enyém.  Először is besurranva pár bezárt házba, rendbe tettem magam.  Átöltöztem és emberivé formáltam kócos vizes hajamat.  Na meg a sáros, véres sebben is próbáltam szépíteni, amit Jack től kaptam ajándékba. Nem túl sok sikerrel. Majd a palotába indultam. Azt tudtam, hogy Damen biztos bent lesz már csak azt nem tudtam, hogy éppen a sok száz szoba között melyikében tartózkodik.  Átsurranva az őrök között a szobájába sikerült beosonnom. Kételyeim támadtak a katonával szemben, ha én ilyen könnyen átjutok a védelmükön, akkor Jack ellen semmi esélyünk sem lesz.

 A szoba mit sem változott ugyan olyan letisztult és egyszerű volt. Tekintetem az íróasztalára esett ahol egy rajzolt kép volt rólam, nem volt zseniális, de ahhoz elég jó volt, hogy rájöjjek, hogy én szerepelek a rajzon. Mosolyt csalt az arcomra. Kezeimbe véve alaposan megnéztem, amikor is ajtó, nyitásra lettem figyelmes. Először megdermedtem, de mikor Damen alakját véltem felfedezni meg könnyebbültem.  2 hónap telt el azóta, de valamiért sokkal érettebb férfit láttam magam előtt.

-          Damen…. – szólítottam meg lágyan, de cseppet se nézet rám úgy, mint régen.  Közelebb léptem hozzá.

-          Mit keresel itt? – nem kiabált, de érezhető volt a feszültség a levegőben.  Viszont aggodalmat is láttam a szemében mégse kérdezet rá a sérülésemre. Megálltam és eleinte nem is értettem miért ilyen ellenséges velem.

-          Nem is örülsz, hogy látsz? – kérdeztem nem törődve jelenlegi rossz kedvén, mert én csak ere tudtam gondolni helyet foglaltam az ágyon, amikor is az éjjeli szekrényére pillantva felfedeztem egy borítékot.

-          Ezt nekem írtad? – kérdeztem vidáman és már épp nyúltam volna érte, hogy elolvassam, amikor is ő megakadályozott ebben. Elvéve a kis borítékot a szekrényről zsebre vágta.

-          A jegyesemnek írtam. – felelte kissé remegő hangon. Megjelenésem valószínűleg felkavarhatta. Engem viszont az kavart fel amint mondott.

-          Jegyesed van? – kérdeztem elhűlve. Fájdalom hasított a szívembe.

-          Igen. – felelte. Néma csend telepedett ránk. Kétségbeesve néztem rá. Nem most nem szabad, hogy a szívemre hallgassak miszerint , hogy karjaiba kéne omolnom, hogy vissza kaphassam, ha meg akarom oldani  a Jack –es problémámat akkor  a markomban kell tartanom Damen-t bármi is legyen az ára. Még, ha el is vesztem örökre a bizalmát vagy a szeretetét, mert a rajz az asztalon azt mutatja, hogy igen is még szeret akkor is, ha valaki mást vesz el. Tudom, hogy a mi kapcsolatunk már eleve halott, de mégis szeretem őt. Felsóhajtottam és végül kimondtam azt, amivel talán örökre megváltoztatok mindent még, ha csak egy apró kis füllentés is, amit a javamra fordítok a jövőbeli kapcsoltunk ellen.

-          Terhes vagyok. – legszívesebben ordítanék a fájdalomtól.

Nem mond semmit, de a kijelentés hallatán majdnem elfelejt levegőt venni.

-          Ő a mi babánk. – félve várom a válaszát.  Az se biztos , hogy elhiszi, de a lehető legjobban kell eljátszanom, ha Jack –es háborúban azt akarom, hogy mellettem álljon.


Barack2016. 10. 09. 16:23:57#34669
Karakter: Damen Kassin
Megjegyzés: ~Sai-nak~


Kicsit magára hagyom szeretett menyasszonyomat, most sokat kell emésztenie, hiszen én is ledöbbennék, ha az apám élne és nem tudtam volna róla, sajnos az én apámat megölte az a Jack nevű kalóz, őt fel fogom köttetni. Eddig senki sem bukkant a nyomára, az ég világon nincsen semmilyen nyomom, hogy merre hajózhatott el. Mérgemben belerugok az egyik székbe, ami elrepül az ablakig. Odamegyek, és egyből kiszúrom, Juviát Sam társaságában. Bárcsak tudna Juvia még egy titkot, akkor totálisan kiborulna, jobb lesz ha ezt később fogja megtudni. Kimegyek a szobámból, és egyenesen az oroszlánok felé megyek, hiszen ők is ott vannak. Nem hiába neveztem el az oroszlánokat Jing-nek és Jang-nak, egy alomból valóak és a színük is megmutatja micsoda összhang van közöttük. Igyekszem szépen óvatosan odamenni hozzájuk, még elcsípek a beszélgetésükből pár mondatot.

- Akkor nem mész hozzá? – Várok a válaszra.

- Esélytelen. Arrogáns fasz, aki csak a saját érzéseivel tud foglalkozni. Azt képtelen észrevenni, hogy én mit akarok … - Szóval ilyennek tart.

- Miért mit akarsz? – Kérdezem.

- Képtelen vagy magamra hagyni? Folyton loholnod kell utánam vagy mi?

- Mivel, hogy ma van az esküvőnk így igen, és mint jegyesem nem hagyhatom, hogy egyedül kószálj. – mondom higgadtan.

- Azt ugyan lesheted, hogy én valaha is igent mondjak neked. – Felpattan, még így is eltörpül mellettem.

- Ez nem kérés volt ez tény. Feleségül veszlek. Nem értem miért hisztizel emiatt hisz egyszer úgyis meg kell házasodnod. – Intek Sam-nek, hogy menjen a dolgára.

- Maradj csak. Így láthatod milyen öntelt is a drágalátos királyod. – gúnyolódni kezd rajtam.

- Nem kell, de, ha mégis azt szerelemből tenném. – Aha, akkor el kell érnem, hogy belém szeress.

- A házasságban nincs szerelem legalább is az elején utána persze lehetséges, de… - nem hagyja, hogy befejezzem.

- Hát kösz, de én nem kérek ebből a fajta életből. Mifelénk ugyanis szerelemből házasodnak az emberek. Vagyis a normális emberek. – Elmosolyodik, amit nem tűrük, most vagy soha, megragadom a karját és vonszolni kezdem.

- Eresz már el! Nem kaphatsz meg mindent. Az élet nem körülötted forog. – Nem foglalkozom a harapdálásával és a kiálltozásával sem. Gyorsan a szobámba viszem, ahol a pap összead minket.

- Bocsásson meg atyám a késésünkért, de kisebb gondjaink akadtak. – Kérek elnézést, ő meg int, hogy semmi baj.

- Rendben tehát akkor … - Gyorsan mondja ki a szavakat, hiszen, bármikor meglóghat.

- Juvia Redfox, akarod-e az itt megjelent Damen Kassin- t férjedül? – szegezi neki a kérdést.

- Nem!!! – Éppen szóra nyitná a száját, amikor valaki berúgja az ajtómat, meglepődve tapasztalom, hogy ki az.

- Ezek a mai szemtelen kölykök. – morgolódik a kalózkapitány, nem is értem mit keres itt most.

- Ne mond, hogy a hülye esküvőd miatt kellet fél órát a tűző napon állnom? – majdnem kimondtam a nevét, inkább nem, nem akarom, hogy megtudja, hogy ő az apja.

- Maga egy angyalördög! Ez az elmebeteg esküvőre kényszerített. – mutat rám.

- Önnek hála most leléphetek. Akkor nem is zavarnám, az urakat beszéljék csak meg azt, amit kell, én itt se vagyok. –  Juvia öröm ittasan lépkedett az ajtó felé, míg az apja vizslatta. Kiynitja az ajtót, majd felém fordul intéz hozzám, nem éppen kellemes szavakat.- Dögölj meg te utolsó féreg!

- Tehát a lányomra fáj a fogad, ezért várattál meg ma? – Mélyet sóhajtok.

- Igen a lányodra pályáztam Zeref, mielőtt elvettem volna, pont meghiúsítottad. – Közlöm, intek a papnak, hogy menjen, mert ebből ma már nem lesz esküvő.

- Még szerencse. – mondja kimérten.

- Nem, hogy örülnél, hogy láthattad a lányodat, még neked áll feljebb? – kérdezem nyugodtan.

- Pont az ilyenektől akartam mindig is megóvni őt. – Mutat felém, amire felhúzom szemöldököm.

- Ilyenektől mint én? Hiszen egy jobb életet kínálok neki tálcán, szolgák vennék körül. – sajnos félbeszakít.

- Damen, nem értesz te semmit, mi kalózok nem vágyunk erre a luxusra, csak annyit akarunk, hogy szabadok legyünk mint a madár. – Aha, na erre egy fintort vágok. – Szóval nem fogom hagyni, hogy Juviát bezárd ebbe az aranykalitkába, és boldogtalan legyen. – mondja.

- bezzeg akkor nem volt boldogtalan, amikor a hajóján beengedett az ágyába. – Közlöm nyíltan, mire kikerekedik a szeme.

- Hazudsz, a lányom soha nem feküdne össze veled. – Úgy látom kezdem felbosszantani.

- Pedig, képzeld el, kétszer is összegyűrtem vele a lepedőt, ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Juvia bizalmasát Obit, vagy hogy a nyavalyába hívják. – Kezd elegem lenni ebből a beszélgetésből.

- Nincs szükségem, hogy megkérdezzem, tőle, mert tudom, hogy hazugság. – Vállat rántok.

- Tudod, mit, higgy amit akarsz.

- Részemről, lezárom ezt a vitát, most ha megbocsájtasz, hazavinném a lányomat. – Éppen fordulna meg.

- Nem hagyom, hogy elvidd, eddig nem érdekelt, most se érdekeljen ő. – mondom komolyan.

- Mindig érdekelt a sorsa, most, hogy találkoztam vele, nem fog nemet mondani. – feleli öntelten.

- Rendben, akkor kérdezzük meg tőle, hogy kit választ. – Elsétálok előtte, de ő készségesen követ.

- Szerinted hova ment? – kérdezi az apja, pont tőlem?!

- Börtönhöz, hogy ismét kiszabadítsa a társait. – mondom unottan, amikor leérünk, ekkor veszem tudomásuk, hogy eltűntek. – Francba. – Kiáltom el magam. – Őrök, azonnal megkeresni. – Utasítom őket, igyekszem végiggondolni, hogy hova mehettek. Kikötő… Hát persze.

Gyorsan a kikötőhöz megyünk, ekkor pillantom meg őket, hogy éppen egy hajó elkötésében mesterkednek. Juvia sétál feléjük, amint megpillant engem, meg az idegent, mintha megsürgetné őket és lám percek el is viszik a hajót. Mély lélegzetet veszek és a hajót figyelem, ahogy szépen lassan távolodik.

-  Szerintem nem kell megkérdezni, hogy kit választ. – Vállat von és ő elsétál a saját hajójához.

- Most te győztél, de figyeld meg, vissza fog még jönni és könyörögni fog nekem. – mondom határozottan, mire megáll.

-  Semmi esélyt sem látok arra, hogy visszatérjen ide. – Néz körbe, majd rám. – Ettől függetlenül, nyugodtan köthetünk szerződéseket.

-  Fogadjunk. – Nyújtom felé a kezemet.

-  Fogadjunk? – lepődik meg.

- Ha én nyerek, te fogod az oltárhoz vezetni. – mondom önelégülten.

-  Netán én? – kérdezi és megáll előttem, nem fog velem kezet, csak rápillant.

- Mit akarsz? – kérdezem unottan.

- Itt hagyod a királyságodat és eljössz velem portyázni, úgy 10 évre. – Huu ez súlyos.

- Rendben. – Kezet rázunk, vagy inkább szorítunk.

- Én fogok nyerni, készítsd fel a gyomrod a hajókázásra. – önelégülten kezd el vigyorogni.

-   Te meg arra, hogy a lányod nem lesz többet kalóz, hanem királynő. – Kicsit hangosabban mondom, mire elmosolyodik.

Megvárom míg kifut a hajó, sajnos a vendégsereggel kell szembe néznem, miszerint nem lesz semmilyen ceremónia.

 

 


Sai2016. 10. 05. 02:23:57#34648
Karakter: Juvia Redfox



 

Örökké valóságnak tűnt mire végre eljutottam hozzájuk. Nem is kellett csalódnom bennük.  Tökéletesen elvoltak magukban, míg egyesek kockáztak addig mások szunyókáltak. Csak Obin láttam némi feszültségre utaló jelet.

-          Igazán kösz, hogy épp a megmentésemen fáradoztok! – tettem karba a kezem miután sikeresen leütöttem az őröket kik a cellát őrizték.

-          Jé, megjöttél? – hallom meg egyikőjük hangját. Nem túl bájosan pillantottam rá.

-          Jól vagy? Bántott? … – kérdezte Obi aggódva, majd a nagy kérdezősködés közepette elakadt a szava.

-          Tulajdonképpen nagyon csinos vagy. – a többiek helyeslően bólogattak. Na, ilyenkor bezzeg egyetértenek.

-          Tudom. - hazudtam majd az egyik őrtől megszerezve a kulcsokat azon voltam, hogy kinyissam a zárt, amikor is egy férfikéz megakadályozott ebben. Könnyedén megkaparintva egy magaslati helyre rakta ahol esélyem se volt elérni.

-          A hátad mögött. – szól, Obi mintha nem tudnám már!

-          Miért nem hagyod békén Juviát, te mamlasz? – Obi nem túl barátságosan szól hozzá.

-          Mamlasz? –  

-          Jaj, ne játszd meg magad te kurafi.

-           Obi ne sértegesd, mert akkor tényleg nem jutunk ki innen. – suttogom.

-           Még az ő pártájra állsz? –fordul felém mérgesen.

-          Nem állok senki pártjára, csupán, próbálnám megmenteni a bőrünket. – Felelem neki ingerülten.

-           Pedig, így senki sem fog elmenni innen.  – szól bele a vitánkba Damen.

-          Hidd el Damen, bármit bevetek és megteszek, hogy Juviát ne láthassam az oldaladon, pláne, nem királynéként, mert nem való neki az az élet, amit ti itt űztök. Az ő hazája és családja a tenger. – Obi nem hagyja magát.

-          Figyelj, én elhiszem, hogy nem akarod az oldalamon látni őt, de, úgy érzem, ő életem asszonya. – mondja, de ezt már nem hagyhatom. Kissé el is pirulok.

-          Ne beszéljetek rólam úgy, mint egy műtárgyról, Damen, csak belátja, hogy nem fog betörni és hamarosan elmegyünk.

-          Senki nem beszél úgy rólad, mint egy műtárgyról, ne forgasd ki a szavainkat Juvia, meg most pont ne szólj ebbe bele. –int le mérgesen, amit nem nézek túl jó szemmel. Nem a férjem meg amúgy se hagynám, hogy elnyomjanak. Főleg nem egy szárazföldi patkány.

-          Akkor is bele fogok szólni ebbe, mert engem is érint ez az egész és… - Obi hirtelen a szavamba vág.

-          Bezzeg apádra biztosan hallgatnál, ha itt lenne, és adna neked egy két atyai pofont is. – megszeppenve hallgatom minden szavát.

-          Mi? Apámra? – Hiszen ő elhagyott engem és anyámat, mit tudsz te róla. – durcásan nézek rá, de közben az agyam folyamatosan kattog, hogy ez most mér hozta fel. Ruhám csipkéjét kezdem el babrálni túlságosan is lányos szégyenben.

-          Nagyon is sokat tudok róla, mert régebben az ő kérésére, vagyok melletted és óvlak meg mindentől és mindenkitől, kezdve vele. –int Damen felé. Értetlenül nézek rá, de közben igyekszem nem komolyan venni a szavát. Ezt ki is mutatom neki.

-          -  Aha persze.

-          Pedig nagyon is igaz, megmentettem régebben az életét, és rám bízta a tiedet, hogy vigyázzak rád, és ha eljön a megfelelő idő, akkor találkoztok. –  Mikor találkozhatok vele? –  csillan meg szemem. Apám él és esélyem van találkozni vele. Damen viszont furcsa módon keserűen áll a témához.

-           Azt sajna nem tudom, mert rég nem tartom vele a kapcsolatot. - Rémülten nézek Obira. Nekem látnom kell őt. Hisz az apám.

-          Hogy hívják Juvia apját? – Damen közelebb áll hozzám és türelmetlenül várja a választ Obitól. A levegő csak úgy forr közöttük. Nem mutatják ki, de elég egyértelmű, hogy ők, ha tehetnék már rég megfojtották volna egymást egy-egy kanál vízben, de az ok, hogy miért nem teszik nagyon egyszerű: Damen nem lenne képes fájdalmat okozni nekem azzal, hogy megölné a barátomat, Obi pedig színt úgy a szerelmemet. Várjunk csak! Damen nem a szerelmem vagy mégis? Túlságosan kezdek kötődni hozzá. Hisz már rég leléptünk volna, ha nem így lenne. Mégis mi van velem?

-          Zeref Madison –térek vissza hozzájuk a gondolataimból.

-          Hiszen én ismerem és nemrég levelet küldött, hogy úton van a megrendelésünkkel.

-           Ez komoly? –nézek rá kissé megdöbbenve.

-          Igen, a legnagyobb fegyverbeszállítóm. – túr bele hosszú fekete hajába.

-          Csesszétek meg, hogy így kell megtudnom, hogy él az apám és hamarosan láthatom. – elszaladtam tőlük meg úgy minden jelenleg problémámtól. Igaz ezzel semmire se megyek, de kell a friss levegő. Túl sok esemény egy napra. Házasságra akarnak kényszeríteni + még azt is megtudtam, hogy az a szemét apám él. Nem tudom, hogy mit érezzek? Most minden olyan zavaros. Hisz elhagyott engem és anyát, aki képtelen volt ezt elfogadni így nagyon hamar megszabadult tőlem. Azóta csak hírből tudom, hogy a másvilágon próbálja meggyóni a bűneit.  Addig futottam, míg teljesen el nem értem a határaimat. Meglepődve tapasztaltam, hogy egészen a palota hátsó kertjéig sikerült kifutnom. Ruhám elszakadt itt-ott és még sáros is lett, de ez volt jelenleg a legkisebb problémám. Fáradtan indultam meg a kert közepén álló fűzfához. Lerogytam a tövébe miközben lábaimat felhúzva átkaroltam és arcomat a combjaimba fúrtam.  Pár percig szipoghattam így egymagamban csöndesen, amikor is idegenek tekintetét éreztem magamon. Felnéztem látogatóimra. Az a két oroszlán volt akikkel Damen nem olyan rég még játszadozott. Egy fekete és egy fehér. Egymás ellentétjei. Mégis az összhangot jelképezve. Nem morogtak rám, nem is néztek rám eledelként csupán csak nagy kíváncsi tekintetükkel figyelték, hogy ugyan miért itatom itt egyedül az egereket? Megtörölve szemeimet megpróbáltam oda hívni őket magamhoz.

-          Ying! Yang! – kiabálta valaki az oroszlánok nevét majd az egyik bokor takarásából Sam –et pillantottam meg ki épp egy faládát cipelt hússal megtömve.  Csak később vett észre, mert mikor meglátott elejtette a ládat, ami súlyosan ráesett a lábára. Egy hangos szitkozódás hagyta el a száját. Kezemet a szám elé kaptam, hogy ne legyen annyira látványos, ahogy épp kinevetem.

-          Ez nem vicces! – förmedt rám miközben leguggolt, hogy a bibis lábát ápolgassa.

-          Dehogynem. – feleltem neki vidáman.

-          Neked nem a saját esküvődön kéne lenned? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában. Időközben mellém telepedet így tudtam adni a fejére egy jó nagy barackot.

-          Tiszteld az idősebbeket! – szidom meg.

-          Kalózok kivételt képeznek. – feleli a buksiját simogatva és nyelvét kiöltve rám.

-          Így akarsz királyné lenni a király oldalán? – mutatt végig megviselt ruhadarabomon.

-          Nekem pont így tetszik. – kacsintok rá miközben a húst majszoló oroszlánokat figyelem.

-          Hé, mond csak, te hogy kerültél ide? – kérdezem rá pillantva.

-          Világ életemben árva voltam. Csak egy valamit tudok a múltammal kapcsolatban, hogy egy kalóz vére folyik az ereimben melyet úgy szégyelek soha semmi mást tettet egész életemben.

-          Ühm… Nekem ez furcsa én pont erre vagyok büszke, mert számomra ez jelképezi a szabadságfogalmát.

-          Akkor nem mész hozzá? – tereli másra témát. Pedig még kíváncsi lettem volna rá. Hisz kicsit olyan mintha a kisöcsém lenne. Olyan kis védtelen, akit kötelességem megvédeni.  Meg hát itt tartózkodásom alatt ő az egyetlen, aki emberszámba vesz. Damen anyjánál nem tudok kiigazodni. Ő inkább csak megszán, mert ugyan olyan sorsot szánt nekem is az élet, mint neki ano.

-          Esélytelen. Arrogáns fasz, aki csak a saját érzéseivel tud foglalkozni. Azt képtelen észrevenni, hogy én mit akarok … - napestig tudtam volna még folytatni, de az a fasz megakadályozott ebben.

-          Miért mit akarsz? – hallom meg a hangját magam mögül.

-          Képtelen vagy magamra hagyni? Folyton loholnod kell utánam vagy mi?

-          Mivel, hogy ma van az esküvőnk így igen, és mint jegyesem nem hagyhatom, hogy egyedül kószálj. – mondja teljesen higgadtan. Hát én képtelen vagyok ilyen nyugodtan trécselni vele.

-          Azt ugyan lesheted, hogy én valaha is igent mondjak neked. – felállok és így is van közöttünk legalább két fej különbség, de nem érdekel.

-          Ez nem kérés volt ez tény. Feleségül veszlek. Nem értem miért hisztizel emiatt hisz egyszer úgyis meg kell házasodnod. – közben int Sam nek, hogy távozzon, de én ezt nem hagyom.

-          Maradj csak. Így láthatod milyen öntelt is a drágalátos királyod. – gúnyolódok rajta.

-          Nem kell, de, ha mégis azt szerelemből tenném.

-          A házasságban nincs szerelem legalább is az elején utána persze lehetséges, de… - a szavába vágok.

-          Hát kösz, de én nem kérek ebből a fajta életből. Mifelénk ugyanis szerelemből házasodnak az emberek. Vagyis a normális emberek. – győzelem ittasan elmosolyodok, de nem sokáig. Megragadja a karomat és magával húz.

-          Eresz már el! Nem kaphatsz meg mindent. Az élet nem körülötted forog. – kiabálok vele, de cseppet se tántorítja el. Szó nélkül tűri a harapdálásomat. Egészen a szobájáig vonszol ahol már egy pap vár ránk. Ugye nem? Itt akarja letudni tanú nélkül?

-          Bocsásson meg atyám a késésünkért, de kisebb gondjaink akadtak. – szólal meg Damen és a pap elé rángat. Mikor végre megálltunk teljes erőmből próbáltam lefejteni az ujjait a csuklómról.

-          Rendben tehát akkor … - és mondja, és csak mondja. Én annyira belemélyültem a szabadulásomba, hogy észre se vettem, hogy eljutottunk az én részemhez.

-          Juvia Redfox, akarod-e az itt megjelent Damen Kassin- t férjedül? – kérdezi, én pedig rögtön rávágom.

-          Nem!!! – szinte sikítom. Damen már javítana is ki, amikor is az ajtót váratlanul berúgja valaki.

-          Ezek a mai szemtelen kölykök. – morgolódik az idegen ki rövid barna göndör fürtjei voltak és egy jó nagy kalóz sapkával takarta el a felét. Ruhája egyszerű koszos fehér ingből és bőrnadrágból állt. Lábbeliként pedig nádból készült szandált viselt. Lehajtott fejjel porolta le magát így az arcát nem láthattam. Végül felpillantott rám.

-          Ne mond, hogy a hülye esküvőd miatt kellet fél órát a tűző napon állnom? – morgott rá Damen-re aki első percekben fel se fogta, hogy ki áll előtte.  Majd később majdnem kimondta az érkező nevét, de rám pillantva inkább csöndben maradt. Nem értettem, de nem is érdekelt különösebben a hülye viselkedése.

-          Maga egy angyalördög! Ez az elmebeteg esküvőre kényszerített. – mutattam Damen-re.

-          Önnek hála most leléphetek. Akkor nem is zavarnám, az urakat beszéljék csak meg azt, amit kell, én itt se vagyok. - küldtem egy mosolyt az öregnek. Távozásom alatt végig magamon éreztem a férfi tekintetét. Nem szólt semmit csak szemmel kísérte amíg elmasírozok az ajtóig. Kinyitva az ajtót tekintetem még találkozott Damen-val majd ajkaimmal csak egy mondatot formáztam neki miszerint: - Dögölj meg te utolsó féreg!

És magára hagytam cuki kis új vendégével futólag még hallottam, hogy az idegen mintha mondana neki valamit.

-          Tehát a lányomra fáj a fogad, ezért várattál meg ma? – bár ebben nem vagyok biztos hisz túl hangosan nyikorgott az az átkozott ajtó mikor becsuktam. És még palotának hívják az épületet????
Ismét a cellák felé vettem az irányt. Most tényleg lelépünk innen, ha beledöglök  akkor is!


Barack2016. 10. 04. 15:39:34#34647
Karakter: Damen Kassin
Megjegyzés: ~Sai-nak~


- FEJEZZÉTEK BE!!!!!! – Hatalmasat ordít, amire mind a két fél felkapja a fejét, és abbahagyja a tevékenységet.

- Tegyünk úgy mintha mi sem történt volna.  Felejtsük el a pár nap történéseit.  Mi elhajózunk ti pedig békében éldegélhettek tovább. – Természetesen ebbe nem megyek bele, végig a szemeit figyelem. öcsémet elengedi, aki visszavonulót fúj, így mellém áll. megragadom Juvia karját és magamhoz húzom, aki fel is szisszen, mert valószínű, hogy fáj neki.

- Nem fogadom el. – nem figyelek arra amit mondd, inkább magam után kezdem el húzni.

- Mégis mit művelsz? – Ellenkezni próbál, amint hallom a katonáim alkotnak, és sorfalat állnak az ellenség előtt.

- Hagyjuk hagy beszéljék meg a dolgaikat. – Elmosolyodom öcsém szavain, ebből látszik, hogy mindig is mellettem állt.

Ágyúdörrenésekből ítélve a hajójuknak annyi lehet, persze ez Juvia élete, mellettem szebb lehetne, az is lesz, be fogom őt törni. betuszkolom a kabinba, majd bezárom az ajtót.

Ahogy sejtettem nekem támad, a mellkasomat kezdi el püfölni, ami nem kellemes, egy idő után megfogom a karját, és mögé teszem, hogy fejezze be. Rémült tekintetével találom szembe magamat, mellkasára hajtom a fejemet és halkan beszélek hozzá.

- Magaménak akarlak tudni. – Nézek rá.

-  Elég szarul csinálod. – igyekszem, tényleg kedves lenni, de ellenkezik inkább.  

- Visszaviszlek és elveszlek. Pont, úgy ahogy megbeszéltük. –  Valahogy megelégelem a makacskodását.

- Ácsi!  - sikeresen kirántja a karját az enyémből és arrébb lök.

- Nem megbeszéltünk, hanem kijelentetted.  Akkor se mennék hozzád, ha fegyverrel kényszerítenének. – Édes istenem.

~*~

A koronázást és az esküvőt egy napra tettük és jóval hamarabbra hoztuk az időpontot, nehogy megszökjön ismét. Juvia katonái a tömlöcben vannak, így emiatt nem kell aggódnom, hogy kiengedi őket, mert őrök álnak mindenhol miatta. A ceremónia elkezdődött, de ő nincs mellettem, holott ő lenne a legnagyobb támogatás. Többször is az ablaka felé sandítok, hátha elérem ezzel, hogy jöjjön le mellém. Nem kapja el a fejét, ami nagy megnyugvással tölt el, látok némi szikrát ebben a helyzetben. Anyám elmegy a menyasszonyhoz, hogy felkészítse élete legboldogabb éveire, remélem neki, jobban fog menni mint nekem. Gondolataimból a sok gratuláció hoz vissza, miszerint én leszek az első, akinek kalóz felesége lesz. Valamiért nem tetszik nekem, hogy anyám sokáig van Juviával, remélem bántotta az a nőszemély. Elindulok fel az emeletre ahol a menyasszony készülődik, megállok az ajtó előtt, és kopogok, lenyomom a kilincset és belépek. Anyámat és Juvivát figyelem, aki gyönyörű a ruhájában. Fűző a derekán, kiemeli karcsú derekát, a szív alakú dekoltázsa, gyönyörűen kiemeli melleit.

- Anyám kérlek, hagyj magunkra. – kérem meg anyámat, aki szépen magunkra hagy.

- Akkor készen állsz? –  kérdezem nyugodtan, a szemeiben kétségbeesést vélek felfedezni.

- Menj a pokolba! – sziszegi, ekkor gyomron vág, ott ahol a golyó nemrég eltalált, sajnos a fájdalomtól összegörnyedek, ő ezt kihasználva, elszalad mellettem.

Nem tudok felállni, mert nagyon fáj, ahogy a kezemet elveszem a gyomromról, vért veszek észre. Fenébe. Felszakadt a varrat, anyám jön vissza be, amikor megpillant, aggódva térdel le mellém és a sebemet figyeli. természetesen riasztja az őröket, és orvosért elküldte az egyik katonát. Segít felállni, átkarolom a nyakát, és leültet a székbe, igyekszem mély levegőt venni, mert ez most nagyon fáj. Az orvosunk, gyorsan meg is jelenik, átkötözi a sebet, szerencsére csak két öltésbe fájt ez az egész cécó. Amikor jobban érzem magam, a katonáim azt az információt adták, hogy a tömlöcben van, és próbálja kiszabadítani a társait. Szépen lassan lesétálok a hosszú folyosóra, pap is siet felém, hogy most mi lesz. Igyekszem elmagyarázni neki, hogy a menyasszony kicsit heves, de lesz esküvő, senkit ne engedjen el. Végül folytatom az utamat le a börtönökig, itt már fáklyák világítanak, amikor megpillantom szívem hölgyét, csendben figyelem, ahogy susmorog az egyik idősebbik fazonnal.
-  A hátad mögött. – mondja és felém bök a fejével. Miért nem hagyod békén Juviát, te mamlasz? – kérdezi obi.
- Mamlasz? – Ízlelem ezt a szót.
- Jaj ne játszd meg magad te kurafi. – Elmosolyodom ezen a jelzőn, hiszen pont ez annyira nem jellemző rám.
Obi ne sértegesd, mert akkor tényleg nem jutunk ki innen. – suttogja.
-
  Még az ő pártájra állsz? – kérdezi mérgesen.
-  Nem állok senki pártjára, csupán, próbálnám megmenteni a bőrünket. – Feleli ingerülten.
-   Pedig, így senki sem fog elmenni innen. – Közlöm és őket figyelem, ahogy vitáznak.
-  Hidd el Damen, bármit bevetek és megteszek, hogy Juviát ne láthassam az oldaladon, pláne, nem királynéként, mert nem való neki az az élet, amit ti itt űztök. Az ő hazája és családja a tenger. – Közli ingerülten.
- Figyelj, én elhiszem, hogy nem akarod az oldalamon látni őt, de, úgy érzem, ő élete asszonya. – Folytatnám, de félbeszakítanak.
- Ne beszéljetek rólam úgy, mint egy műtárgyról, Damen, csak belátja, hogy nem fog betörni és hamarosan elmegyünk. – Néz felém lassan.
-  Senki nem beszél úgy rólad mint egy műtárgyról, ne forgasd ki a szavainkat Juvia, meg most pont ne szólj ebbe bele. – Közlöm mérgesen.
-  Akkor is bele fogok szólni ebbe, mert engem is érint ez az egész és… - A pasas közbeszól eléggé rámordulva a menyasszonyomra.
-  Bezzeg apádra biztosan hallgatnál, ha itt lenne, és adna neked egy két atyai pofont is. – Közli szinte kiabálva.
-  Mi? Apámra? – Hiszen ő elhagyott engem és anyámat, mit tudsz te róla. – Vágja be a durcit és az egyik csipkeszegélyt piszkálja a ruháján.
-  Nagyon is sokat tudok róla, mert régebben az ő kérésére, vagyok melletted és óvlak meg mindentől és mindenkitől, kezdve vele. – Int a fejével felém, közben érdeklődve hallgatom ezt a kis monológot.
-  Aha persze. – Úgy tesz mint aki nem figyel.
-  Pedig nagyon is igaz, megmentettem régebben az életét, és rám bízta a tiedet, hogy vigyázzak rád, és ha eljön a  megfelelő idő akkor találkoztok. – Na, erre már érdeklődve figyel fel.
-  Mikor találkozhatok vele? – kérdezi kicsit izgatottan.
-  Azt sajna nem tudom, mert rég nem tartom vele a kapcsolatot. – Sóhajt egyet.
- Hogy hívják Juvia apját? – kérdezem és a memóriám rejtett zugaiban kutakodni kezdek.
-  Zeref Madison - Ezen megdöbbenek.
-   Hiszen én ismerem és nemrég levelet küldött, hogy úton van a megrendelésünkkel. – Elmosolyodom, hiszen akkor így sakkban tarthatom Juviát.
-   Ez komoly? – kérdezi hitetlenkedve.
-  Igen, a legnagyobb fegyverbeszállítóm. – Töprengek.
- Csesszétek meg, hogy így kell megtudnom, hogy él az apám és hamarosan láthatom. – Kiszalad a cellából, mindketten őt figyeljük, vállat vonva, megyek utána.


Sai2016. 10. 03. 02:03:47#34645
Karakter: Juvia Redfox



 

Az éjszakát olyan szenvedélyesen töltöttük, mint még soha. Olyan görcs volt a hasamban amilyet eddig egy aktusom után se tapasztaltam. Nem volt kellemetlen érzés, de túl jónak se mondanám.  Nem bújtam hozzá pedig tisztán látszódott rajta, hogy ő ezt igényelné. Fel is keltem mellőle és öltözködni kezdtem. Ma pont egy sok gombos blúzt vettem fel így elbíbelődtem a gombjai bekapcsolásával. Közben ő mögém kúszott és átölelt miközben egyik keze a melleimre tévedt.

-  Ezt most fejezd be. – suttogom és lelöktem eltévedt kezét.

 

-  Most miért, nemrég még úgy engedted. – mondja kissé morgósan miközben a nyakamat harapdálta.

 

-   Az volt a legnagyobb hibám, hogy beengedtelek az ágyamba.

 

-   A tested nem erről árulkodik. – oldalamat kezdi el cirógatni, ami tetszene is, ha nem lennék bizonytalan. Ő király, vagyis lesz majd én meg kalóz vagyok. Ez a kapcsolat már itt kihalt, vagyis komolyan nem lehet venni hisz két külön világban élünk.  Keze végül tiltott terepre vándorol bár tény, hogy most járt ott rég a farka, de akkor is.

 

-  Fejezd be. – lököm el miközben próbálom helyrehozni a légzésemet– Megtennéd, hogy felöltözöl? – hanyagul vállat von nekem, de ekkor kopogásra leszünk figyelmesek. Kissé rémülten néztem rá, de ő vette a lapot és elbújt az egyik gerenda mögött. Ujjait ajkaira teszi és egy pszt jelet mutatva arra kér, hogy hallgassak. Hülye lennék világgá kürtölni, hogy itt van.

- Tessék. – szólok ki a kint ácsorgónak. Hajamat pedig egy csattal kötöttem fel. Most nincs időm kifésülni addig meg jó lesz így. Egyik kis suhancom dugja be az orrát. Tom névre hallgat és többnyire hajóinas feladatokat tölt be a hajón. Olyan Sam korabeli lehet.

 

-   Kapitány a királyi hajó utolért minket.

 

- Azonnal megyek. –Tom magunkra hagy én pedig szigorúan pillantok Damen-re– Ha jót akarsz, magadnak maradj itt. Közelebb lép hozzám és megpróbálna lopni tőlem  egy csókot , de én csak elhúzom a fejemet. Keserű nézést kapok ezért tőle.

-  Ha azt mondom nem? – olyan gyerekes.

 

- Akkor egy rohadt nagy idióta vagy. – Ágyúdörrenésre figyelünk fel. Majd nagy reccsenés követve Damen épp, hogy félretud, rántani a golyó útjából. Egy pillanatra a szívverésem is kihagyott. Damen pár percig tartott a karjaiban mire feleszméltem, hogy milyen pozícióban vagyunk éppen. Felpattanva minél távolabb léptem tőle.

 

-  Szívesen máskor is. – célozgat az előbbire.

 

-  Most komolyan azt akarod, hogy hálát rebegjek feléd, amiért elhúztál az ágyú elől? – kiabálok rá bár tulajdonképpen tényleg meg kéne köszönnöm neki, de egyszerűen nem tudom nem is értem miért. Sose voltam ilyen feszélyezet egy férfi jelenlétében.  Ha tippelnem kéne bele szerettem, de ez lehetetlen hisz olyan beképzelt, öntelt fasz, hogy én az ilyenekkel csak összebújok, de a szívemet nem adom hozzá.

Kiabálásomra Obi dugta be a fejét a résnyire hagyott ajtón.

-  Mi folyik itt? – kérdezte döbbenve, én pedig csak rémülten tudtam fordulni feléje.

 

- Obi, légyszíves. – csak ne rendezzen jelenetet, istenem ne hagyd neki. Odalépve hozzá megpróbálok javítani a kilátásaimon.

 

- Ezzel az alakkal hemperegsz, komolyan elment az eszed? –kiabál rám, amire kissé összerezzenek. Obi mindig is túlságosan féltet így báty szerepféleséget tölt be az életemben, ha már nincs apám és nem csak szimplán legjobb barát szerepét.

 - Csak egyszer történt meg, többször nem fog. – bár magam is tudom, hogy ez nem igaz. Damen közben meglógott. Már csak azt láttuk, hogy az ajtónál jár. Obi előkapva fegyverét a nyomába eredt én pedig utánuk.  Obi lőtt én pedig eleinte a kezdetleges félelmem miatt nem teszek semmit ellene. Későbbiekben pedig a büszkeségem miatt. Ugyanis Damen már abban a tudatban van, hogy az övé vagyok miközben nem. És, ha kimutatnám, felé az aggodalmamat azzal csak erősíteném ezeket az elképzeléseket apró kis agyában. Damen katonái is megérkeztek. Pallójukat átengedve, ami hajónkra megrohamoztak bennünket. Az egyik katonával viaskodok ki épp Damen-t próbálta volna átcsempészni a királyi hajóra. Miért nem engedem, hogy elvigye? Miért csinálom én mindezt? A kérések csak úgy kavarognak bennem. Kétségbeesetten próbálok ellenük küzdeni.

-    Fegyverezd le és hozd át a hajóra. – Damen a katonának intézve a szavait eltűnik a látókörömből.  Hamar végeztem a férfival. Így Damen keresésre tudtam koncentrálni. Útközben Obival is összefutottam, aki már megint csak veszekedni akart.

- Miért kellet lefeküdnöd vele? – egymás hátának feszülve falaztunk a másiknak közben heves szócsatát vívtunk egymással.

- Az, hogy kivel fekszem, le az rám tartozik. Arról meg nem tehetek, hogy ezek beértek minket.

- De igen tehetsz, ha nem tetted volna, szét neki a lábaidat most nem lennék ilyen nagy bajban. A hajó olyan károkat szenvedet, amit nem biztos, hogy ki tudunk javítani. Így megint egy új után kell néznünk. - Ezt úgy mondja, mintha a korábbi az én hibámból kapok volna léket.

A vitát nem tudtuk folytatni hisz egy újabb férfi felbukkanása ideiglenesen elválasztott Obi tól. Rövid fekete haja volt. Az arcára pedig érthetetlen vidámság ült ki. Kicsit Damen –re emlékeztetett. Nem volt komoly harc. Hisz még rendesen se tudta fogni a kardot nem, hogy forgatni. Végül fegyverre váltottam, amit halántékához helyeztem. Ezt jókor is időzítettem hisz Damen végre újra megjelent a fedélzeten. Félmeztelenül állt előttem. Hasán pedig egy jókora kötés futott. Még így is elég sexi volt.

-  Lám csak lám, idemenekültél? – kérdeztem gúnyosan pedig a szívem úgy kalimpált, mint még soha.

- Mit akarsz még?

 

-   Juvia nem szeretne semmit, én azonban a halálodat akarom. – jelenik meg mellettem Obi. Szemei csak úgy izzanak.

-  Miért is? Mit tettem, mi a vétkem?

-  Még kérdezed? Lefeküdtél vele. – mutat, rám  én pedig elég mérgesen nézek rá, amiért ilyen lekezelően bánik velem. A srác, akit fogva tartok pedig elismerően füttyent. Amiért bokán rúgom. Felszisszen.

 

-   Bratyó nem mondod, hogy egy kalóznőcivel gyűrted össze a lepedőt, gratulálok. – feleli kissé szórakozottan, de azért még mindig vicsorogva a korábbi bokarúgás miatt. Damen- nek van egy öccse?

 

-   Fogd be. – morgok rá és jobbnak látom, ha átveszem a dolgok felett az irányítást. Akkor borultam ki életemben először ennyire.

- FEJEZZÉTEK BE!!!!!! - kiabáltam rájuk teli torokból. Hatásosnak bizonyult, mert mindkét csapat leállt a harcokkal. Embereim és az övéi döbbenten néztek rám. Ezt ki is használtam.

- Tegyünk úgy mintha mi sem történt volna.  Felejtsük el a pár nap történéseit.  Mi elhajózunk ti pedig békében éldegélhettek tovább. – a végét már sokkal halkabban mondtam, de büszkeségemet még nem hagytam el, mert végig Damen szemébe néztem. Damen viszont nem így gondolta. Dühösen jött közelebb hozzám. Én időközben mivel kissé megijesztett elengedtem az öcsét. Hátráltam pár lépést majd megragadva a karomat magához rántott. Felszisszentem a szorításától. Megpróbáltam kiszabadítani a karomat, de túl erős volt.

- Nem fogadom el. – csuklómat továbbra se engedte el helyette maga után húzott a hajójuk felé.

- Mégis mit művelsz? – megpróbáltam lefeszegetni az ujjait a csuklómról, de hiába. Persze ezt már embereim se hagyhatták szó nélkül bár igaz útjukat állta egy egész királyi csapat.  Obi viszont átjutott a védelmi falon, de ő se sokáig mivel Damen öccse az útját állta.

- Hagyjuk hagy beszéljék meg a dolgaikat. – vigyorgott Obira, aki egyáltalán nem díjazta ezt a program tervet.  A válaszát már nem hallhattam mivel időközben már át lettem ráncigálva a másik hajóra. Ágyúdörrenés hangjára figyeltem fel.  Rémülten fordultam hátra és legnagyobb félelmem bizonyosodott be, ahogy a tűz körbe vette a hajómat. Megpróbáltam kivenni a  sok füstből, hogy a fiúk jól vannak- e  de túl nagy volt hozzá és Damen is erőszakosan betuszkolt a kabinjába. Maga mögött meg bezárta az ajtót. Rögtön neki estem. Fegyver híján a mellkasát kezdtem el püfölni.  Amit nem sokáig tűrt megragadva karjaimat a hátam mögött összefogta. Rémülten néztem fel rá. Azt vártam, hogy megüt vagy meggyaláz, de helyette csak a mellkasomra hajtotta fejét majd egy nagy sóhaj hagyta el az ajkait.  

- Magaménak akarlak tudni. – nem nézet rám.

-  Elég szarul csinálod. – fakadtam ki. Közben felemelve fejét csókot akart tőlem lopni, de én szokásosan elfordítottam a fejemet.  

- Visszaviszlek és elveszlek. Pont, úgy ahogy megbeszéltük. – hangja kemény és rideg. Olyan mintha valami eltört volna benne, ha még mindig engem okol az apja haláláért, akkor sürgősen kezeltetnie kéne magát.

- Ácsi! – sikeresen kiszabadítva kezeimet a fogságából ellöktem magamtól.

- Nem megbeszéltünk, hanem kijelenteted.  Akkor se mennék hozzád, ha fegyverrel kényszerítenének.

 

Három nap telt el azóta, hogy átbeszéltük a közös életünket. Vagyis vitáztunk róla. Jelenleg a palotában raboskodok embereimmel együtt.  Ők a cellák részlegében én pedig egy puccos kis királyi lakosztályban. Pedig egy cellának jobban örültem volna. Damen gyors döntést hozott. Az ablakban ülve figyelem, ahogy a kertben lebonyolítják a ceremóniát. Damen többször is felpillant rám. Nem kapom el a fejem akárhányszor meglát. Csak beletörődve kissé fáradtan figyelem őt és a leendő népét. Jelenleg most koronázzák, és amint vége lesz, rátérünk az esküvőnkre is. Hát nem lesz túl hosszú szövegem egy nem – el gyorsan letudom utána pedig egy jól irányzott mozdulattal megrúgom. Gondolataimból az ajtó nyikorgása hozott vissza.  Tüntetőleg nem néztem az érkezőre. Pedig lépteiből azonnal felismertem, hogy nem Damen az.

-          Igazán szép ruha! – feléje fordulok. Bár még sose találkoztunk biztos vagyok benne, hogy Damen anyja.

-          Nem próbálod fel? – kérdezi, miközben kezébe veszi az említett ruhadarabot. Ami nem más, mint az esküvői ruhám.

-          Köszönöm, de kihagyom. Nem szándékozok férjhez menni főleg nem egy ilyen idiótához.

A nő halkan felnevet, amitől még nekem is kicsit mosolyra áll a szám.

-          Hát igen Damen egy idióta, de legalább helyén van a szíve. – mosolyom azonnal lefagy az arcomról és ismét morcosan nézek az érkezőre.

-          Ezzel kapcsolatban vitába tudnék szállni. – felelem neki. Amire ő csak lágyan elmosolyodik. Furcsa nő.  Lenézően kéne, velem bánnia helyette pedig anyásan közelít felém.

-          Tudod nem biztos, hogy a sors rosszat szán neked. Annak idején én is így mentem férjhez. Belekényszerítve, beletörődve. – mondja nekem szelíden, ami cseppet sem nyugtat meg sőt…

Beszélgetésünket hangos éljenzés szakítja meg.

-          Itt az idő. – hoz vissza a szobába a nő hangja. Nekem pedig gombóc keletkezik a torkomba. Végül pedig az asszony int nekem miszerint majd ő segít felvenni a ruhát. Beletörődve lépek közelebb hozzá. Amikor a fűzött köti össze hátul többször is felnyögök, amire ő csak nevetve olyan megjegyzést tesz, hogy a szépségért szenvedni kell.  Véresre harapdálom az ajkaimat miközben Damen anyja a hajamat teszi rendbe. Nem akarom. Félek! Miért vagyok teljesen egyedül ilyen nehéz helyzetekben? Nekem miért nincs apám, mint minden lánynak? Az én apám miért nem véd, meg amikor kéne?

 

Kopogás  hangja hozz vissza a valóságba. Mikor kinyílik Damen alakja rajzolódik ki a folyosó fényeiben. Észre se vettem, hogy már lement a nap.

Pár percig nem szól csak  minket néz. A  hajam igazítása abba maradt. Tükörből láttam az idősebb nő szomorú arckifejezését, ami nem azért volt , mert elvesz hanem azért amilyen módszerrel.

-          Anyám kérlek, hagyj magunkra. – kérleli Damen kedvesen. Ő nem is tiltakozik csöndben, kettesben hagy leendő férjemmel. Az ajtó becsukódik mögötte Damen pedig még mindig tisztességes távolságból figyel engemet.

-          Akkor készen állsz? – kérdezi teljesen nyugodtan. Mégis, hogy lehet ilyet kérdezni. Miért kínoz? Miért ? Miért? Miért ?  Kétségbeesetten emelem rá a tekintetemet. Azt várom, hogy azt mondja csak szívattalak, dehogy veszlek el,  na húz innen, de semmi. Csak ott áll és várja a válaszomat erre az ocsmány kérdésre. Legszívesebben felsírnék, de akkor megmaradt büszkeségemet is elveszteném. Ezért, csak dacosan ennyit mondok.

-          Menj a pokolba! – sziszegem neki és felé rohanok. Mielőtt bárhogy is reagálhatna a támadásomra belekönyökölök a hasába. Pont oda ahol a nem is olyan rég ez golyó felsértette a bőrét. Összecsuklik a fájdalomtól ezt kihasználva pedig kinyitva azt ajtót elsuhanok mellette. Utamat a cellák felé veszem.


Barack2016. 10. 02. 17:28:28#34644
Karakter: Damen Kassin
Megjegyzés: ~Sai-nak~


A hajóra felkapaszkodom, és igyekszem elbújni, amikor nincs senki a látóteremben, gyorsan az egyik árboc tövébe húzódom, majd végül az egyik kabinba.  Kinézek a karika ablakon, és kicsit rossz szájízzel konstatálom, hogy lehagyták a királyi hajót. Esélyem sincs arra, hogy visszakényszerítsem őket. Mély lélegzetet véve, körbepillantok. egy fésülködő asztal van itt, ezek szerint ez Juvia kabinja. odamegyek és a parfümjét felemelve és a tetejét levéve megszimatolom és nagyon bekúszik az orromba bódító illata. Vissza is helyezem nyomban, mert hangokat hallok, elbújok az egyik komódja mellett. Hirtelen ledől az ágyára, ekkor buja gondolataim támadnak, már éppen el lépnél rejtekhelyemről, amikor felül és levetkőzik, egészen fehérneműig. Istenem, csak most adj erőt, hogy ne érjek hozzá. Mélyet lélegzem és próbálok uralkodni magamon és hergelem magam, hogy ez a nő tehet mindenről… Apám halála és a városunk felperzselése. A fülbevalóját egy helyes kis ládikába teszi, ekkor jön el az én pillanatom és mögé lépek. Sikítást várok, erre csak figyel mozdulatlanul, a kezemet a vállára teszem. Gyönyörű szemeit figyelem a tükörből, melyik szinte lyukat égetnek a koponyába.

- Megmondtam elveszlek. –  suttogom, és egy határozott mozdulattal magam felé fordítom.

-  Álmodj királylány. – Feleli szórakozottan, hirtelen kezével taszít rajtam egyet.

-  Nincs választási lehetőséged. Te most már az én tulajdonom vagy. – közlöm nyíltan.

-   Nem éjjeli lámpa vagyok, hogy birtokolj.  –  Jót kacagok magamban a szólásain.

-  Király leszek! Szükségem van királynéra és fiú utódokra. – Nyílt tény.

- Hajrá! De most mondom, hogy rossz ajtón kopogtatsz. – Nem hiszem.

-  Nem vágysz családra? – Kezeit leszorítom a lepedőre és fölé magasodom.

-   Kalóz vagyok. Nem háziasszony. –  Ellenkezni fog, mielőtt rúgna rajtam egyet, ráülök törékenynek tűnő testére.

-   Hagy találjam ki. Apádat nem ismerted anyád pedig szajha volt, aki elhagyott így számodra ismeretlen a család fogalma. –  gúnyolódom.

-  Eltaláltad nyomozó. –  Ledöbbenek, hiszen csak tippeltem.

Nem vagyok most kíváncsi a kötekedő szavaira, sem az ellenkezésére, inkább gyorsan lecsapok ajkára. Érzem, ahogy ellenszegül, nagy nehezen megadja magát, hagyja, hogy folytassam a kényeztetését. Kezeim útnak indultak éppen hogy fedett testén, nagyon selymes a bőre, szívesen simogatnám életem végéig. Halk nyögéseiből ítélve nagyon tetszik neki, ez a helyzet, hát még nekem. Olyan éjszakát éltem át ezzel a nővel, amit még egyetlen nővel sem, ki tudtam kapcsolni az együttlétünk során és nem gondoltam arra, hogy ez után mi lesz, vagy mi fog történni. Kicsit fáradtan dőlök mellé, nem bújuk hozzám, pedig még a kezemet is úgy helyeztem, hogy idejöjjön. Ehelyett felül, majd vissza felveszi a fehérneműjét és a kalózos ruháját, ám mielőtt a felsőjét, begombolhatta volna, odakúsztam mögé és a kezemet mellére helyeztem és a nyakát kezdtem el csókolgatni.

-  Ezt most fejezd be. – suttogja és lelöki a kezemet kebléről.

-  Most miért, nemrég még úgy engedted. – suttogom és picit beleharapok a nyakába.

-   Az volt  a legnagyobb hibám, hogy beengedtelek az ágyamba. - Hümmögni tudok.

-   A tested nem erről árulkodik. – az oldalát kezdem el simogatni és érzem az ujjaim alatt, hogy megremeg a bőre és libabőrös lesz, majd kezemet előre csúsztatom intim részére és ott kezdem el simogatni, ezzel magamat ismét lázba hozva.

-  Fejezd be. – Lök el magától, eléggé szaporán veszi a levegőt és elkezd öltözködni, én meg ott állok előtte egy szál semmibe. – Megtennéd, hogy felöltözöl? – Vállat vonok, amikor éppen felvettem az alsómat, ekkor kopogtatnak, elbújok az egyik oszlop mögé és Juviát figyelem, aki rám pillant én meg az ujjamat a számhoz teszem, hogy tartsa  aszáját.

- Tessék. – Felköti a haját, majd az ajtót figyeli.

-   Kapitány a királyi hajó utolért minket. – remek, elmosolyodom.

- Azonnal megyek. – Magunkra hagy az embere minket. – ha jót akarsz magadnak maradj itt. – Előlépek, és gyorsan felöltözöm.

-  Ha azt mondom nem? – lépek mellé, mire feláll.

- Akkor egy rohadt nagy idióta vagy. – Hirtelen ágyúdörrenést hallok, amikor a hajója oldalába becsapódik, magamhoz húzom és úgy ugrom vele odébb.

Fogja magát felpattan és elindul fölfele.

-  Szívesen máskor is. – Célzok a megmentésére.

-  Most komolyan azt akarod, hogy hálát rebegjek feléd, amiért elhúztál az ágyú elől? – Ordítani kezd, mire az egyik embere beljebb jön.

-  Mi folyik itt? – kérdezi döbbenve, és Juvia arcán félelem van.

- Obi, légyszíves. – Kérleli és odamegy hozzá.

- Ezzel az alakkal hemperegsz, komolyan elment az eszed? – ordítni kezd vele.

-  Csak egyszer történt meg, többször nem fog. – feleli komolyan, amit nem tudok elhinni.

Kihasználom a veszekedésüket, és kiosonok mellettük, akkor vesznek észre, amikor kiértem az ajtón, a pasas kezébe pisztoly van, és felém céloz, ám annyit még észreveszek, hogy Juvia nem tesz ellene semmit, hogy ne lőjön meg. Sajnos a gyomrom környékébe fúródik bele a golyó. Hirtelen hatalmas nagy fájdalom hasít belém, próbálok olyan helyre bemenekülni, ahol kitapinthatom, hogy a golyó távozott e belőlem, avagy sem. Lépcső alá behúzódom, és az oldalamnál érzem a golyó helyét, azaz nincs bennem.  A királyi testőrségem, megérkezett, tetőtől talpig felfegyverkezve, harcolni kezdenek. Az egyikük észrevesz és gyorsan megpróbál átcsempészni a hajónkra, ezt Juvia észreveszi és kardot szorít a hátamnak, ekkor a katonám elenged és harcolni kezd a nővel.

-    Fegyverezd le és hozd át a hajóra. – szólok neki, aki bólint, miszerint vette a lapot.

nagy nehezen átérek a hajónkra, ahol nagy meglepetésemre, a fivérem támogatni kezd.

-   Szevasz. – mondja önelégülten. – Úgy látom el kell egy segítő kéz. – Elmosolyodom.

-    Én is örülök, hogy látlak. – Gyorsan bevisz az egyik kabinba, ahol az egyik orvos szerű ember elkezd ápolgatni.

- Elmagyaráznád mi a fene történik itt? – kérdezi mérgesen.

-  Hosszú történet, majd egyszer. – Ágyúdörrenések sorát halljuk.

Öcsém elszalad kivont karddal a kezében, ami nem túl bíztató, mert sosem volt híres a kardforgatásról. Sajnos a gyanúm be is igazolódik, hiszen Juvia pisztolyt tart öcsém fejéhez.

-  Lám csak lám, idemenekültél? – kérdezi gúnyosan, ám a szeme másról árulkodik, mintha aggódna értem.

- Mit akarsz még? – kérdezem nyugodtan.

-   Juvia nem szeretne semmit, én azonban a halálodat akarom. – Ugyanaz a férfi jelenik meg, aki belém eresztett egy golyót

-  Miért is? Mit tettem, mi a vétkem? – Ülök fel nagy nehezen.

-  Még kérdezed? Lefeküdtél vele. – öcsém füttyent egyet.

-   Bratyó nem mondod, hogy egy kalóznőcivel gyűrted össze a lepedőt, gratulálok.

-   Fogd be. – Öcsémre morog az említett hölgyemény.


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6. 7.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).