Imádom az óceán friss, sós illatát, szeretem a finomszemcsés homokot a talpam alatt, a hullámok morajlását és a víz nyaldosta sziklák látványát. Az egyik part menti szórakozóhelyen óriási bulit rendeznek, Jack pedig addig könyörgött nekem, hogy jöjjek, hogy végül nem tudtam neki ellenállni, Aryt is magunkkal hoztuk, a fogadott öcsénket. Természetesen Papa beleegyezése is kellett, de mivel elégedett volt a teljesítményünkkel elengedett.

Jack a tõle megszokott szívtipró szerkójába öltözött, koptatott farmer, fekete izompóló, mert állítása szerint ez a menõ. Én maradtam egy fekete farmernél és egy szintén fekete ingnél, aminek a felsõ három gombját soha nem szoktam begombolni, így az izgalmas háromszög bepillantást rejt izmos mellkasomra. A két ingujjat általában a könyökömig hajtom fel, áll alá érõ barna hajam most is csak átfésültem az ujjaimmal. Ary egy szolid barna nadrágot és egy bõ fekete pulóvert húzott magára, nem volt túl vonzó, sem feltûnõ.

A buli már javában tartott, mire ideértünk, én motorral jöttem, Ary és Jack a kocsival, a sólyom szerint kocsival könnyebb lesz szobára vinni a nõket, bár szerintem ehhez Arynak is lesz egy két szava. A legkisebb öcsikém elég szégyenlõs, de nem féltem, könnyedén leterít egy magánál háromszor akkora ellenfelet is, fõleg úgy, hogy a tenger is itt van szó szerint egy köpésre. A bulizók többségében csapatokba verõdve iszogatnak és viccelõdnek, a könnyû faszerkezetes szórakozóhely óriási fából ácsolt terasszal büszkélkedik, amirõl egy lépcsõ vezet a homokra, onnan meg tényleg csak pár méter választ el a víztõl. Minden fajta színû és formájú lampionnal készültek a szervezõk a sötétedés utánra, a nap már alacsonyan járt az égen, narancsszínbe öltöztetve az egész partot.

A zene messzire elhallatszik, ahogy az italozó népség nevetgélése is, már jócskán felöntöttek a garatra egyesek, még fû szagát is érzem. Nem is rossz, de volt már dolgom sokkal jobbal is, ez itt csak utánzat.

Két testvéremmel végigvágunk a homokon, fel a lépcsõn és kiélvezzük a ránk irányuló figyelmet, a lányok összesúgva kuncognak, akárkire ránézek, csak pirul, lesüti a pillantását, ó, de van itt pár merészebb is. Mmm.

Az érzékeny hallásom miatt kénytelen vagyok egy speciális kis zajszûrõs füldugót viselni, ami elviselhetõ szintûre kompenzálja a számomra kellemetlen hangerõt. Persze ezt eltakarja a hajam, így csak akkor látja valaki, ha a fülem mögé söpröm, de ha valaki megkérdezi ma, hogy jól hallok-e, kettéharapom. Sajnos az illat kavalkád már picivel több gondot okoz a szép és nagyon éles nózimnak.

Rengetegen stírölnek minket és ez engem csöppet sem zavar, szegény Aryt talán, igyekszik meghúzódni az árnyékomban.

- A bõröm alá nem akarsz elbújni? – könyökölök a karjába, mire kapok egy szúrós pillantást.

- Nem szeretem, ha néznek.

- Miért? Csinos vagy, még ebben a… krumplis zsákban is.

- Hagyd, bátyó, az öcsi még nem érett meg ehhez – lép elénk Jack és a kör alakú pulthoz sétálunk, ami a hely középpontjában áll.

- Egyébként is, nem téged néznek, hanem Jacket és engem.

- De a különbség köztünk, hogy ti hedonisták vagytok és bennetek egy csöpp szégyenérzet sincs.

Felnevetek legkisebb öcsém szavaira és felhajtom a kupica vodkát, amit elém rak a csapos egy koccintás után Jackkel.

- Egyáltalán miért jöttél el velünk, ha nem élvezed? – kérdezi Jack Aryt, a válaszra várva megemelem a szemöldököm kíváncsian, mert én is tudni akarom.

- Mert ha ti ketten elindultok bulizni, az mindig az õrszobán végzõdik – morog.

- Lazíts, inkább igyál egyet, már nagykorú vagy, aztán táncolj valakivel.

- Én nem táncolok…

- Odasüss, bátyus, te is azt látod, amit én?!

Követem Jack pillantását és hamar megtalálom azt a bizonyos valakit, akit szemérmetlenül bámul. Nekünk háttal ül egy magas bárszéken, a barátai gyûrûjében, a gyönyörû barna haja lágy csigákban omlik a hátára, az ujjam bizsereg, hogy megérintsem. Alakja kecses és karcsú, de nem nõ, mégis alig választja el tõle valami, egy fekete famert visel, ami második bõrként simul a lábaira és egy türkiz színû inget.

A vadászösztöneim felélednek, a körmeim aprót nõnek karmokká, a szemem is megváltozik. Nem tudom, mi van velem, a tigrisem nekifeszül a bõrömnek, a vágy elemi erõvel csap le rám, oda akarok menni, végigtapogatni a tökéletes testet, megcsókolni és egész este el sem engedni. Vad képek kezdenek pörögni az agyamban, ez a szép test alattam, kint a homokban, meztelenül… Morrrr.

- Misha!

- Hm? – de rá se nézek Aryra.

- Te morogtál???

- Ha látnád, amit én, te is morognál – felelem le sem véve a szemem a jelenésrõl.

A barátai közül egy lány észreveszi a sötét pillantásom, elpirulva a srác füléhez hajol, ajkam ragadozó vigyorra húzódik, ahogy a leendõ prédám felém fordul, tekintete rögtön meg is állapodik rajtam.

Villám cikázik végig a hátamon, ahogy találkozik a tekintetünk, a szeme olyan, akár az olvasztott csokoládé, a vérem is felforrósodik tõle. Szája enyhén elnyílik, barna haja meglebben a helyen átsüvítõ apró szellõben, amit a mennyezeti ventilátor kelt. Gyönyörû ez az arc, szinte látom magam elõtt, ahogy kiül rá a vágy. Élesen beszívom a levegõt, az õ illatát ezer közül is ki tudnám szúrni, csak belõle áradhat ilyen émelyítõen édes aroma. Megszívom a fogam, annyira bele akarom mélyeszteni a hibátlan bõrébe, végigrágicsálni, mint egy ízletes húst.

Nem vagyok közömbös neki, arcára halovány pír kúszik, torkom apró morgás hagyja el, amit õ nem hallhat. Hátát kihúzza, pupillája kitágul, még ilyen távolról is látom, hogy írisze elfeketedik a vágyakozástól. Ó, igen! Õ kell nekem.

Hosszú pillanatokig tartom rabul a tekintetét, vagy õ az enyémet, fogalmam sincs, oda se figyelek a testvéreimre, vakon nyúlok az újra töltött poharamért és nem szakítva meg a farkasszemezést felhajtom az újabb vodkát.

Aprót nyel, látom, ahogy ádámcsutkája ugrik egyet, élesen veszi be a levegõt, vajon ugyanarra gondol, amire én? Mindjárt kiderítem.

- Bocs, öcsik, de azt hiszem, megvan a ma esti prédám.

- Misha, várj, nem túl fiatal õ…

- Kit érdekel? – vetem oda a vállam fölött, Jack pedig felnevet.

- Kapd el, Tigris!

- Meglesz – zárom le a beszélgetést, ellököm magam a pulttól és egyenesen a szépség felé tartok.

Több szempár tapad rám, mint ahogy azt meg tudnám számolni, de én csak õt látom, szeme elkerekedik a közeledõ lépteim láttán, végigvágok a tömegen, de nem kell szlalomoznom, a kisugárzásom olyan erõteljes, hogy mindenki odébb húzódik elõlem, ragadozó aura, ahogy Jack mondaná.

Amint odaérek, már mindenki engem néz a baráti körébõl, de megszólalni nem tudnak, talán elvitte a cica a nyelvüket? Magabiztosan hajolok hozzá, karjaim a két oldala mellett támasztom meg a pult szélén, aminek nekinyomódik a háta a mozdulatomra. Magamba iszom a pompás illatot, ami beleég az elmémbe.

- Elrabolhatlak egy táncra a barátaidtól?

A srác meglepve, fejét enyhén megrázva próbál szabadulni a rátelepedett bûvölet alól, felszegi állát és visszakérdez.

- Ha nemet mondok, mi lesz? – makrancos a kicsike.

- Akkor átdoblak a vállamon és viszlek – nem engedem el a tekintetét, láthatja rajtam, hogy nem viccelek, nagyon is komolyan gondolom a dolgot.

- Mernéd? – kérdez vissza meglepve.

- Igen – biccentek, picit közelebb hajolok, hogy az arca már csak centikre legyen az enyémtõl.

- Hé, haver… - szólal meg az egyik barátja, de egy pillantásommal elhallgattatom. Hangos kattanással zárja be a száját, nem mer velem ellenkezni. Okos fiú.

A srác felemeli a kezét, tenyere a mellkasomon a forró bõrömre simul, érzi a heves szívverésem, aminek egyedül õ az oka. Önkéntelenül is megnyalja az ajkát, legszívesebben leutánoznám a mozdulatát a sajátommal, biztosan finom íze van.

- Rendben – egyezik bele, mire a mosolyom vigyorrá szélesedik, kezeim a pultról a derekára siklanak, egy pillekönnyû mozdulattal emelem le a bárszékrõl, teste az enyémhez simul, miközben leteszem a földre. Képtelen vagyok megszakítani a szemkontaktust, nem bírok betelni a látvánnyal, még ma éjjel az enyém lesz, a nyakamat rá.

Szemérmetlenül karolom át a derekát és ragadom magammal a táncoló párok közé, egy rendkívül ügyes és fürge, ám finom mozdulattal penderítem magam elé, zavartan felnevet, még biztosan nem látott hozzám hasonlót.

A hangszórókból új szám csendül fel, a KONGOS-tól egy nagyon jó aláfestés az estének. Karom biztosan tartom a derekán, pár másodperc kell, mire magára talál.

- Te aztán nem vagy szívbajos, csak így magával ragadod az embert? – kérdez izgalommal fûtötte kíváncsisággal.

- Mit mondhatnék, ragadozó vagyok – a testünk egyszerre kezd el mozogni és pillanatok alatt felvesszük egymás ritmusát, mintha csak nekem teremtették volna, tökéletesen illik hozzám.

- Úgy érted vérállat?

- Bingó.

Majd megveszek attól, hogy a karcsú testével hozzám simul, tenyerem felfelé vándorol a derekáról a két lapockája közé, minden erõmre szükségem van, hogy ne faljam fel itt és most, bele akarom mártani a fogam, és mást is, ha már itt tartunk. Ha volt is zavara pár mozdulatsor után tökéletesen képes feloldódni, fõleg, amikor hátat fordít nekem, szinte ösztönösen dörgöli a testemhez magát, felmordulok, kezeim kutatón siklanak a testén, ajkam nyakának érzékeny bõrére talál.

- Mi vagy te? – kérdez, kicsit magasabb hangon, mint szeretném.

- Nem kell kiabálni, remekül hallak – mormolom a fülébe. – Mire tippelsz?

- Nem tudom, ragadozó… farkas?

- Utálom a kutyákat – fordítom magam felé újra, tenyere a mellkasomra siklik, velem együtt mozog, és ahogy a csípõjét tekergeti, mmmmrrrrrrr.

- Akkor macska vagy – fejét hátra csapja, hogy a haja a hátán landoljon, és ne lógjon a szemébe.

- Melegszik – ujjaimmal a loknik közé túrok és egyet felcsavarok velük.

- Párduc?

- Nem – arcom az arcához simítom, borostám karcolja a bársonyos bõrét, mélyet lélegzik, ahogy megcsapja az illatom.

- Gepárd?

- Játsszuk azt, hogy minden rossz tipped után lopok egy csókot.

Felnevet, arca kipirult, szeme csillog, csodaszép!

- Oké! – ragadja magával a játék.

- Akkor a három rossz találatodért három csók jár – rögtön le is csapok, belenyög, ahogy beharapom alsó ajkát, majd bocsánatkérõn nyalok végig rajta. A következõre enged nekem, nyelvem átsiklik a szájába és táncba hívja az övét. Karjait a nyakam köré fonja, lábujjhegyre áll és szinte dörgölõzik hozzám a folytatásért. A három csók után kifulladva kap levegõ után, arca olyan piros, mint a pipacs.

- Hûha – nevet fel zavarában. – Nem tudom, mi van velem, pedig csak egyet ittam eddig… Te aztán tudsz csókolni!

- És még milyen sokszor szeretném megtenni – biccentek ragadozó vigyorral. – Finom vagy!

- Tigris! Te egy tigris vagy! – gyúl felismerés a szemeiben.

- Bingó, kisember, az vagyok! Egy nagy, gonosz, vad tigris, akinek te vagy a préda.

- A prédád vagyok? – emelkedik meg a szemöldöke, de feltámad benne az izgalom. – És mit akarsz tenni velem?

- Kezdésnek? Letépni az inged és végigcsókolni a bõrödet.

A srác levegõért kap, ajka kiszárad, ezért kénytelen újra megnyalni, ettõl pedig én mordulok fel és hajolok le egy forró, jó hosszú csókra. A vágy illatára tigrisem üvölt bennem, ösztönöz, hogy kapjam fel, vigyem magammal és mutassak meg neki mindent az éjszakáról. Fantasztikus az íze, a testem lángol, olyan nagyon akarom, a kezeim is ökölbe kell szorítanom, nehogy a karmommal megsértsem õt.

- Húúúhh… - nyög a csók után, kell pár pillanat, hogy az elméje kitisztuljon. – És mi a neved, csak, hogy tudjam, kire kell rákennem a kedvenc ingem halálát…

- Misha vagyok – mutatkozom be. – És te?

- Johannes.

- Johannes… Johan… Nem tetszik – jelentem ki, mire meglepetten pislog.

- Akkor hogy akarsz hívni?

- Nessy – vigyorgok rá. – Ez illik hozzád.

- Nessy –ízlelgeti az új becenevét. – Tetszik – dönti el végül.

- Helyes – újabb csókot lopok tõle és a szám is lassan a végére ér. – Gyere velem!

- Hova? – írisze kíváncsian fürkész.

- Ez a buli jó, de nem elég nekem. Túl kicsi, túl… kötött… Gyere velem és megmutatom az igazi szórakozást! Felülünk a mocimra és végighasítunk a városon, csupa õrültséget mûvelünk és élvezni fogod. Mellettem mindent megtehetsz, amit eddig nem mertél, levetkõzheted a hétköznapokat, felejtsd el ezt a helyet és tarts velem – kísértem, arcom hajába temetem, érzem, hogy a testét újfajta izgalom járja át, ó, igen, teli találat. Ez a srác is a tökéletes hétköznapok mintaképe, aki kénytelen színlelni, mennyire jó, közben a vére üvölt a szabadság után, hogy bemutathasson a világnak és tomboljon.

- Rendben!

Belül ujjongok, az én kicsi prédám olyan szórakozással teli éjjel elé néz, pár perc telik el, és már a motoromnál járunk, odaadom neki a bukómat, nekem nincs szükségem rá, ha felcsavarodom egy fára, én biztos túlélem, de jobb szeretnék vigyázni erre a szépségre.

- Ültél már motoron? – kérdezem, miközben felülök, és magam mögé segítem.

- Egyszer, de az nem volt ilyen menõ!

- Ezt most imádni fogod!

Felbõg a motor, a kerekek vad csikorgással lõnek ki, Nessy a testem köré fonja a karjait, szorosan a hátamhoz simul, és jól is teszi, hogy kapaszkodik, nem szoktam betartani a kötelezõ sebességhatárt.

A nap már lement, az égen millió csillag ragyog, akár a város lámpái megvilágítva az utat és az épületeket. A fények árnyéktáncot festenek az elsuhanó alakunkra, biztos kezekkel uralom a járgányt, Nessynek semmi félnivalója nincs tõlem. Átmegyek az egyik piros lámpán egy forgalmasabb útra, pár autó dudál, amiket vakmerõn szlalomozva elõzök meg, hamarosan egy sziréna is felhangzik mögöttem, de csak vigyorogva növelem a sebességet. A mocinak hamis rendszáma van, különben már nem lenne jogsim sem, mindig cserélgetem, Papa kedvenc autóbontójában mindig van utánpótlás.

Az autók dudálva félreállnak az útból, a járõr kocsi piros-kék fénye egyre közeledik, de aztán újra lemarad. Egy éles balkanyarral fordulok le az egyik mellékútra, felhajtok a kihalt járdára, majd egy gyalogos sétányra. Úgy ismerem a várost, akár a tenyeremet, Nessy karjai szorosan ölelnek, érzem, ahogy a szíve szinte kiugrik a mellkasából, egyik kezem az övére simítom és megszorítom, mire enged belõle a feszültség.

Egy kis utcába fordulok, hallom, ahogy a zsaruk a párhuzamos utcában haladnak, én meg pont az ellenkezõ irányba, visszaérve a fõútra egy hatalmas fehér teherautó elé vágok, a sofõr dühösen rám dudál, de már le is hagyom. Még látom a visszapillantóból, ahogy a rendõr kocsi próbál visszasorolni a forgalomba, hogy kövessen, de a kis mutatványommal apróbb felfordulást okoztam pár kocsi és a teherautó között. Egészen pontosan, egy szép háromszöget rajzoltak ki az út közepén. Testem nevetés rázza, gázt adok és jó pár kilométeren át legalább tíz közlekedési szabályt szegek.

Egy kis mellékutcában állok meg a járdára felugratva, pont Papa kaszinója elé. Leállítom a mocit és kitámasztom a lábammal, hátra fordulok, hogy lássam, megviselte-e ez a kis kaland az utasomat, de a néma reszketés nem a félelemnek szól, mint elsõre hiszem.

- Ez órási volt!!! – nevet, miközben lehámozza magáról a bukót. – Leráztad õket! A zsaruk meg csak bambán néztek utánunk!

Szemei élénken csillognak, arca sugárzik, képtelen vagyok visszafogni magam, a tarkójára csúsztatom a kezem és szenvedélyesen megcsókolom.

Nessy kacagása felébreszt a rövid szundikálásból, de nem akarok aludni, a tigris lét, ha eldurvulunk, egy csöppet… Kimerítõ. Ilyenkor állatok vagyunk, és az emberi énünk teljesen… lemerül. Ness ijedten kap a szájához, de nem haragszom rá, felülök és magamhoz húzom. Szükségem van arra, hogy érintsem, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak álom, újra velem van és velem is marad. Mikor megérkezünk, ellentétes oldalon szállunk ki, Jack szelíd erõszakkal tuszkol a házba, hogy rendbe szedjen, nem ártana egy zuhany, csurom vér vagyok… Fúj. Szédelgek a fémes bûztõl, ami alaposan beterít. A fene a tigrisembe, hogy csúcsragadozó vagyok.

- Johan...

Nikki Nessyhez lép, érzem a feszültséget a levegõben, de Nikki nyugodt és elkapom egy pillantását is, ami azt üzeni, „minden rendben.” A kezei közé engedem.

- Ne hívj így. Inkább legyek Nessy, vagy hülye gyerek, tõlem aztán maradhatunk annál is, hogy leribancozol,csak ezt ne. Kérlek. – nem hiszem, hogy Nikki ribancozná õt innentõl. Nessy a halál torkában átértékelte az életét, ami tényleg csak egy hajszálon és Brianen múlt, hogy a létezõ összes sebességkorlátozást túllépte.

- Tesó, nem ártana neked egy alapos zuhany és egy domestos. Hányingerem van… - teker a derekamra egy pokrócot.

- Akkor ne téblábolj körülöttem, mint egy tyúkanyó – mordulok, de Jack nem hagy békén, átvizsgál lehetséges sérülések után kutatva, de még egy karcolás sincs rajtam, csak vér.

- Én a helyedben most visszavennék az arcomból perzsa cica.

- Nem engem foltoztak össze sebtében. Tényleg, sokkolta legalább a dokit, hogy a sólyom helyett egy csupasz seggû alakot talált?

- Pofád lapos, mint a föld.

- A föld az kerek – jelentem ki magabiztosan.

- Nem, ovális, ha tudni akarod, de én nem erre gondoltam.

- Te földrajz zseni, aki madár létére eltévedt a levegõben és követve a nagy felfedezõt a másik irányba ment.

- Fentrõl minden majdnem egyforma, jó? – vitázik velem.

A konyhában vagyunk és a mosdó mellett igyekszem lecsutakolni magamról a ragacsos testnedveket, tényleg nem fog megártani egy zuhany, de legalább az arcom és a kezem legyen tiszta.

- Miért csinálod ezt? – Ness vékony hangja üti meg a fülem, Jack és én is a kanapé felé fordulunk. A hajam az égnek áll, hogy a bõrkanapémon ülnek azokkal a foltot hagyó vackokkal.

- Félreismertünk – von vállat. Apró mosolyra húzódik a szám. Lám, lám, Nessy.  

- Dehogy ismertetek – sóhajt keserûen. - Megérdemeltem a gyûlöleteteket, mert jogos volt. Miattam távolodott tõletek el Misha, ha én nem vagyok, akkor...

- Elég lesz, Ness – megkerülve a pultot letérdelek Nessy elé a szõnyegre, amit majd szintén ki kell pucolnom, de nem érdekel. Szelíden mosolygok rá. - Elfogadjuk a megbánásodat. Pokoli nagyot hibáztál, de legalább beláttad. Remélem, ez az új keletû szelídséged megmarad még sokáig.

Ness felszisszen, ahogy a felszakadt ajkát véletlenül irritálom, ezért elhátrálok és kezemmel érintem az arcát, a selymes bõrét…

- Ízlett a fertõtlenítõ?

- A mi? – zavartan ülök vissza a sarkaimra.

- Lenyalogattad a számról a fertõtlenítõt, amit fél perce kentek rá fel – vigyorog nagyon megelégedve magával.

- Te kis mocsok – vigyorodom el. – Na megállj, ezt még visszakapod.

- Hé, gerle pár – szól közbe Brian. – Velünk mi lesz? Füstbe ment a romantikus esténk, tartoztok nekünk egy éjszakával.

- Remek, egy ötös? – vigyorodik el Jack, de Nikkitõl leírhatatlan pillantást kap.

- Maradhatunk éjszakára? – veszi át a szót a nõ.

- Persze, hogy maradhattok – bólintok. – De csak kevés hely van…

- Alszom a mûhelyben – ajánlkozik Jack.

- Nem lesz neked kényelmetlen? – fürkészi Nessy kicsit mintha aggódna is. – A sebed…

- Jól vagyok, Ness, felejtsd el – Jack egyre különösebb, nemrég még tombolt, most meg hideg, mint a jég.

- Akkor miénk a vendégszoba – nyújtózik Brian. – Szerintem mindannyian kijelenthetjük, hogy Misha zuhanyozik elõször. Ne vedd magadra, öregem, de úgy bûzlesz, mint egy menstruáló tehén.

- Én menjek elõször? – pislogok kómásan.

Miután négy egybehangzó igent kapok, beadom a derekam és felfelé indulok a lépcsõn, Nessyvel a nyomomban. Szó nélkül dobom le a plédet magamról, megnyitom a csapot, aztán belépek a forró zuhany alá. A víz végigzúdul a testemen, lent a tálcában rózsaszínné színezõdik át, végül elnyeli a lefolyó.

Az ember azt hinné, hogy Nessy összeomlana egy ilyen este után, de õ csendesen segít nekem, míg én a testemet csutakolom, Ness a hajamba dörgöli a sampont, majd megszabadul a ruháitól, miután én tiszta vagyok és õ is lezuhanyozik. Nem húzzuk sokáig, hiszen mások is várnak a fürdõszobára, na meg a meleg vízre. Odalentrõl beszélgetés, telefonálás foszlányai hallatszódnak fel. Mindent elintéztek, a mai napnak pedig még nyoma sem maradt. Papa még mindig tartja a formáját.

Miközben maga köré tekeri a köntösömet, átkarolom a derekát és magamhoz húzom, a homlokom az övéhez döntöm.

- Hé… Jól vagy?

- Ühhüm – bólogat sután.

- Megijesztettelek…? – muszáj megkérdeznem, hiszen így még soha nem láthatott.

- Igen… De nem attól, amit láttam… Ez szörnyû nem? Annak is meg kellett volna ijesztenie, de… Attól féltem, hogy le fog lõni… Aztán elveszíted az eszed a haragodban. Misha, alig tudtalak magadhoz téríteni – néz fel rám aggódva.

- Ha veszélyben van a párunk, nem tudunk ésszerûen gondolkozni – húzom el a szám. – Sajnálom, hogy látnod kellett, de azt nem, hogy megtörtént, mert bántott téged.

- Olyan hülye voltam… - ölel át a karjaival, én meg viszonzom. – Ragaszkodtam ahhoz az élethez, amit belém neveltek, megtaláltam a Nagy Õ-t és elhagytam egy hamis álomért, egy illúzióért, ami sosem létezett. Bocsáss meg…

- Ness, fejezd ezt most be – jelentem ki határozottan. – Ami történt, megtörtént, átgondoltad és ez a lényeg. Egyetlen kérdésem van, mikor költözöl haza?

Hozzám.

- Már intézzük – szól be egy ingerült hang a fürdõajtó túloldaláról. – De legyetek szívesek a Szeretlek, nem szeretlek hatszázhuszonötödik részét kint folytatni!

Nikki hangja élesen csattan és én elnyomok egy vigyort.

- Máris Öné a fürdõ, Asszonyom!

- Kisasszony! – kiabál be vissza.

- Hé – csattan fel Brian. – Asszonyom, mert házas vagy, a férjed vagyok.

- Akkor mint a férjem, küldd ki ezeket a fürdõbõl most rögtön, vagy Jack mellé szorulsz a mûhelybe!

Szemem forgatva nyitom ki a hálóajtót és távozunk arra, míg Nikki és Brian elfoglalják a fürdõt.

Tényleg elég késõ van, az ablakhoz lépve pont a mûhely ablakára látok, ahonnan lágyan szûrõdik ki az egyik kisebb lámpa fénye. Jack amúgy is megszokta a hegyi sátorozásokat, a földet, a mûhelyben pedig van egy rugósmatrac is, azon elalszik, párnát meg takarót talált odalent.

- Te mit tudsz Jack szerelmi életérõl?

- Nem sokat. Egy ideig biztos szerelmes volt, de senkinek nem árulta el, hogy ki az illetõ. Gondolom, távol akarta tartani tõlünk, utána fordult a kocka és soha többé nem akar az lenni.

- És ha megtalálja a párját? – kérdez Ness, miközben lehámozza a díszpárnákat az ágyról és elhelyezkedik a paplan alatt az egyik oldalon.

- Az egy kemény menet lesz – mosolyodom el. – Nem tudom, kiket sajnáljak jobban. Magunkat, vagy a szerencsétlent, akit választ.

A szekrénybõl magamra veszek egy alsót és bebújok Nessy mellé, õ egy pillanatig nem habozva bújik a karjaim közé.

- Köszönöm – suttogja.

- Most megint mit? – kezdek el játszani ujjaimmal a hajában, szétterítem a mellkasomon.

- Hogy nem mondtál le rólam. Meg sem érdemellek…

- Mit mondtam neked a… - puha tenyerét a számra teszi.

- De soha többé nem teszem. Rádöbbentem, Misha. Elrontottam és mindenkit bántottam, akiket valaha is szerettem, de ez másképp lesz.

- Ne mutasd magad másnak, mint ami vagy, Ness. Ne akarj megfelelni senkinek – motyogom egyre álmosabban. Puha csók az ajkamon, finom jó éjt puszi. – Próbálj meg aludni…

- Még nem érzem jól magam… Nigel után…

- Ness – szólok rá. – Nigel egy szörnyeteg volt, ember létére. Becsapott, te meg fiatal voltál, és én is lehettem volna türelmesebb. Hibáztunk, ez van, Nigel nincs többé, próbáld meg elfogadni. Gyászold meg azt a férfit, akibe beleszerettél, de egy pillanatig ne sajnáld a patkányt, aki átvágott, érted mit mondok?

- Igen – bújik hozzám és arcát vállgödrömbe hajtja. – Így lesz.

- Maradj velem, Nessy… - kérem félálomban. – Ne menj el megint…

- Nem fogok. Itt maradok.

Még hallom a válaszát, majd az álom magával ragad. Pont úgy, ahogy akartam, Nessyvel az oldalamon.

Nessy egész úton nem szól egy szót sem, a helyében azt hiszem én sem lennék túl boldog. A megszokott kis világa, a falak, amik közé zárta magát, most mind összeomlott körülötte. Szeretném megnyugtatni, a többieket meg képen verni. Végül is mindenkinek igaza van, ilyenkor hogy döntsek? Hogy haragudhatnék Nessyre? Akár akarja, akár nem, a párom, és akármit mond, mindig is felelõs leszek az életéért. Szeretem, amióta csak elõször megláttam és addig fogom, míg utoljára le nem hunyom a szemem. Jack és a többiek csak azért utálják, mert õt teszik felelõssé a távozásomért.

Mikor megérkezünk, mindenki kiszáll, kivéve én és õ. Mennem kellene, de félek itthagyni egyedül. Igazából annyira nem is félek, mert ha baj van, el tud hajtani, de talán ez az utolsó alkalom, hogy kettesben lehetek vele. Csak még egy percet szeretnék, mielõtt még visszamenne ahhoz a piócához.

- Mire vársz? – pillant rám, tettetett mosollyal.

- Biztos, hogy itt maradsz? – kérdezek rá.

- Megígértem, nem? – morog, mint egy felhúzott macska, hátracsapott fülekkel és résnyire szûkült szemmel. - Hát persze... minek is hinnél te nekem? 

- A múltkori után ne csodálkozz, ha kételkedem benned – mondom ki a kerek igazságot.

- Leszarom, nincs is nálad bilincs.

- Azt te honnan tudod? – vigyor terül szét az arcomon, hiszen nem is lenne értelme, ha lenne, hiszen ki tudja nyitni.

- Kussolj. Indulj inkább, mielõtt a többieknek eszükbe jutna szertartásosan kivégezni engem.

- Hagynám? – mosolygom és még utoljára magamhoz akarom ölelni, meg akarom csókolni, a szemébe akarom mondani, hogy ha Nigel kiszabadul, ne menjen vissza hozzá, maradjon velem.

- Miért is ne? – csóválja a fejét. - De azért vigyázz magadra te is. 

Mindig vigyázok. Gyorsan elhagyom a kocsit, mielõtt még olyat mondanék, vagy tennék, ami még csak ennél is jobban megbonyolítaná a helyzetet.

Körbe fogjuk a házat, heten vannak, nem is olyan sok, mint gondoltam, mindegyiknél fegyver, ez veszélyesebbé teszi a dolgot. A kint posztoló két õrt Brian és Nikki leszedi, olyan csendesen, mint két kísértet, Nikki kibiztosítja a füstgránátot és egy jól irányzott dobással behajítja az egyik ablakon. Az üveg csörömpöl, lövések dördülnek, kiáltások, felfordulás. Nikki és Brian módszeresen szedik le a kimenekülõket, minden nyíláson áramlik ki a füst, de ez a fajta hamar elillan, ezért megválva a ruháimtól alakot váltok, igyekszem visszatartani a lélegzetem és hunyorogva futok be a közepébe. A vér szaga áthatol a füstfelhõn, a szemem, torkom, orrom is viszket, de követem a forrását az elhagyatott épület belsejébe. Valaha illegális szeszfõzde lehetett, még a szesztilalom idejérõl.

Egy hátsó helységben megtalálom az összevert, helyben hagyott embert, de valami furcsa. Vagy a füst az oka, vagy hallucinálok, de az alak nem Nigel illatát ontja magából. A tépett ruháin érzõdik ugyan, de ez az ember nem Nigel. Rossz érzésem támad, felmordulok, mancsaim alatt ropog a felkaristolt fapadló, a karmaim forgácsot aprítanak a mély árkok széleinél.

Az alak nyöszörög, de reagálni nincs idõm, mert egyszer csak rácsok és zár kattanását hallom. Hátra fordulok és neki esek a redõnyös rácsajtónak, amit egy maszkos valaki csapott rám és zárt be. Ez egy gyönyörû csapda volt. Gratulálok, Misha, ezt jól megcsináltad!

Dühösen rontok neki a rácsnak, mire az alak eltávolodik, mancsommal nyúlok ki, de nem érek semmit, ez a zár még egy rinocéroszt is a helyén tartana. Torkomból üvöltést hallatok, nem kell sokáig várnom, Jack, szája elõtt egy sállal már neki is lát feltörni az elektromos zárat. Mögötte harc zaját hallom, de pár sorozat fegyverropogás és sikoltás után minden elhalkul. Veszélyesen csöndes lesz.

- Misha! – szól rám Jack. – Mindjárt megvan!

Alighogy kimondja egy sípoló hangot hallok, a zár kattan, az ajtó kinyílik. Alakot váltok és hunyorogva, kezem szám elé tartva nézek a többiek után.

Brian és Nikki is sértetlen, itt-ott borítják õket vérfoltok, de csak mintha paradicsomlevet öntöttek volna magukra.

- Megvan Nigel? – kérdez Nikki.

- Van bent valaki, de az nem Nigel… Hívd a takarítókat – adom ki a parancsot és Nikki már tárcsáz is, majd azok mindent eltakarítanak, mintha soha nem is lett volna, a meggyötört alakot is kezelésbe veszik, ebben nem kételkedem. Kap egy új személyazonosságot, miután jó pénzen meggyógyul és valami kacifántos agymosást, hogy elfelejtsen mindent. Jeges félelem szorítja össze a torkom, ahogy felfogom, mi történt igazából.

- Induljunk! – kezdek el kifelé futni, mire a többiek követnek.

- Én ezt nem értem – liheg Nikki mögöttem. – Nigelért jöttünk! Nem?

- Igen – morgom vissza veszélyes hangon. – Hogy megmentsük a gengszterektõl… Csakhogy õ maga a gengszter, Nikki!

- Jesszusom, és Johannes…

Igen, egyedül hagytuk.

- Nigel??? – hökken meg Jack is, de már a kocsinál járunk. Nessy autója eltûnt, egy halvány keréknyom mutatja csupán, hogy elhajtottak vele. – Megtervezte a saját elrablását???

- Hogy csapdába csalja Nessyt – válaszolom, feltépem az ajtót, de Brian megfogja a vállam.

- Hová megyünk? – ér utol Brian.

Fejbõl mondom a címet.

- Biztos ott lesz? – kérdez Nik. – Honnan veszed?

- Megérzés.

-Ülj hátra és vegyél fel egy nadrágot, én vezetek!

Nem vitatkozom, most túlzaklatott vagyok ahhoz, hogy vezetni tudjak. Egy másodperc alatt a kocsiban ülünk, menet közben magamra rángatom a nadrágomat. A szívem hevesen ver, ki akar ugrani a helyérõl, a fülemben hallom a lüktetést, a mellkasom összeszorul, üvölteni akarok és vadászni.

- Akkor Nigel a gyilkos – leheli tompán Jack. – Végig játszott velünk, de minek kellett ez az egész színjáték??? Egyszerûen otthon is megölhette volna, álmában, nem?

A kocsit betölti a mély, veszélyre figyelmeztetõ morgásom.

- Nyugi, tigris, nyugi! – csitítgat Brian, miközben átlépjük a sebességhatárt.

- Nekem te ne mondd, hogy nyugodjak meg! És kit érdekel, miért volt a színjáték? Mióta tudsz kiigazodni egy pszichopatán??? – kiabálom, de még az én fülemnek is fáj. – Az én hibám lesz, ha Nessynek baja esik, a francba, itt kellett volna maradnom, vagy bezárni otthonra! – legszívesebben lefejelném az ablaküveget.

- Csigavér, pajti, megmentjük! – nyúl hátra a vállamat megszorítva Nikki. – Nem lesz baja!

- Mol érdekel téged, hiszen gyûlölöd! Mind gyûlölitek! – fakadok ki mérgemben és tehetetlenségemben azokat bántom, akiket szeretek.

- Mert egy család vagyunk! – emeli fel a hangját Jack is. – Akár tetszik akár nem, tesó.

- Bûnözõk, de egy család – erõsíti meg Brian de õ a csöndes, szelíd medve hangján. – Ha neked fontos, akkor bármennyire is hidegrázást kapunk tõle, de segítünk.

- Talán Nigel arra játszott, hogy megtervezi az elrablását, amikor eljön érte Nessy, megöli és aztán új életet kezd máshol, más személyazonossággal – találgat Jack.

Mit számít, miért csinálta, megtette! Hazudott Nessnek, mímelte, hogy szereti, pontosan abba a hamis élet álmába ringatta, amit Nessy keresett és igazinak hitt. De ha csak egy ujjal is hozzáér, én megölöm.

A kocsi hangos fékcsikorgással áll meg a háztömb elõtt, Brian alig állítja le a motort, kivágom az ajtót és már loholok is felfelé a többieket hátra hagyva. Ösztönbõl érzem, hogy hazahozta,

Minden gondolatom Ness körül forog, õ az én párom, alig érek el a lenti kapuig, amikor villám csap belém. Nem elektromos villám, hanem, mintha képen találna egy nagy lengõajtó. Minden szõrszálam vigyázba vágja magát, a vérem hangosan dübörögve kezd el vadul száguldani az ereimben, félelmet érzek, rettegést.

- Nessy! – kiáltom, és nem bajlódva az üvegajtóval, egy rúgással összetöröm az üveget, teljes erõvel nekiugrom a rácsoknak, és betöröm a lenti kaput. Dulakodás hangjait hallom, az orrom, akár a cápa, megérzi a vér szagát. Nessy vérét. Nem!

A lift túl lassú lenne, a lépcsõt választom, kettesével szedve a lépcsõfokokat rohanok fölfelé, elõbb az egyik, majd a másik cipõm rúgom le magamról. A párom veszélyben van, halálosan retteg, a vére és a félelme illata vörös köddé válik a szemeim elõtt, karmaimmal mindenhol nyomokat hagyok, ahogy fölfelé száguldok, a falon, az ajtókon, a lépcsõfokokon, mindenhol otthagyom a lenyomatát.

Nem hagyom, hogy megölje, ha Nigel bántotta, aláírta a halálos ítéletét, csak a gyilkos düh és Nessy életéért való rettegés hajt elõre, egy ajtó elõttem kinyílik az egyik emeleten, egy idõs nõ hajol ki, hogy megnézze mi ez a lárma, mikor meglát, felsikolt, de nem törõdöm vele. Rohanok, ahogy csak bírok, elugrom az idõs nõ elõtt, aki csak sikoltozik mögöttem. Az emeletükre érve látom, hogy az ajtó be van zárva, a szomszéd lány is kijött, de ahogy megpillant tágra nyílt szemmel ugrik vissza a lakásba, épp idõben tûnik el az utamból, mert lábaimmal elrugaszkodva a talajtól esek neki az ajtónak, vadállati erõvel, ami hangos reccsenéssel adja meg magát és szakad ki a keretébõl, csak az elõszoba fala állítja meg az ajtót és engem is. Körmeim a fába és a falba mélyednek. Nigel a háborús övezet kellõs közepén szegez pisztolyt a falnál pihegõ Nessyre, ahogy berontottam, Nigel a meglepetéstõl nem jut szóhoz. Nyilván arra számított, hogy a csapda mûködött.

Irtózatos haraggal meredek Nessy sebeire, a vérzõ orrára és a szájára.

- Én a kocsiban maradtam, ahogy „kérted” – nyöszörög Ness, én pedig gyilkos dühvel pillantok Nigelre. Végre õ is kapcsol, mert a fegyvert felém fordítja és lõ, a golyó a fülem mellett süvít el.

- Misha! – sikolt Nessy.

Elrugaszkodva a faltól a levegõben, ugrás közben váltok alakot, a nadrágom recsegõ hanggal szakad szét csíkos bundás altestemen, mielõtt Nigel megint lõhetne, Nikki a pisztolyával a pióca fegyvert tartó kezére céloz és el is találja.

Ha az emberre rádõlt már esetleg ruhásszekrény, akkor kezdheti kapizsgálni milyen, ha egy nagy, kifejlett és dühös tigris ugrik rá. Nigelt a földre teperem, karmaim a testébe, fogaim a nyakába vájom. Vér fémes ízét érzem a fogaim között, a férfi üvölt, mint akit nyúznak, és valóban, elevenen cincálom szét a szemétládát. A pár pillanattal elõbb még sértetlen fickóból csak egy véres, húscafat marad. Mellkasomból mély morgás tör fel, az szemem elõtt vörös köd.

- Misha… - törékeny hang, Ness!

Az ajtó felé fordulok és támadó állásba helyezkedem, hogy ráugorjak a barátaimra. Nem szeretik Nessyt, veszélyesek, bánthatják.

Nessy botladozva a nyakamba veti magát, karjaival átölel szorosan és megvetve a lábát próbál teljes súlyával rám nehezedni.

- Menjetek! – kéri õket, kétségbeesve. – Az én hibám, helyre hozom, kérlek! Bízzatok bennem! – könyörög, én meg mordulva tenni akarok egy lépést mellõle.

- Maradunk - jelenti ki Jack. 

- De ha a rendõrök...

- Nem jönnek - rázza meg a fejét Brian. - Papának annyi pénze van, hogy az egész ház amnéziát kapott. Egyik pillanatról a másikra.

- Jönnek a takarítók - feleli Nikki.

- Misha – szól hozzám végre Ness. – Nyugodj meg, kérlek! Nem lett bajom, megmentettél! Kérlek, könyörgöm nyugodj meg… Változz vissza  a kedvemért... Tudom, hogy egy önzõ dög voltam, de… Változz vissza…

Könyörög a fülembe, arcát sûrû bundámba temeti, halk, megnyugtató szavai és kérlelése lassan feloszlatják a dühöm maradékát. Még mindig mérges vagyok, leginkább magamra, de Nessynek igaza van.

- Változz vissza, Tigrisem… Hallod? Misha? Kérlek. Változz vissza.

Végül visszanyerem az uralmat magam fölött és a testem ellazul. Nessy érzi és kicsit odébb húzódik, hogy teret adjon nekem, de a nyakam körül még mindig ott a karja. A testem megkezdi a váltást, a véres tigris helyén most egy meztelen, véres férfi fekszik.

- Ez az! – könnyebbül meg Nessy és újra a nyakamba ugrik. - Sajnálom, úgy sajnálom...

- Szeretlek... – dünnyög, mire én elhátrálok. Mindent megadtam volna ezért a szóért korábban, de most úgy csattan a hátamon, mint az ostor.

- És Nigelt?

Mosolyog. Csak úgy mosolyog!

- Õt is – feleli nyugodt természetességgel.

- Hogy tudsz egyszerre két férfit szeretni? – ez számomra felfoghatatlan. Soha nem tudnék két embert szeretni, mi erre egyszerûen képtelenek vagyunk. Ness felkönyököl és csak néz engem.

- Ezt nem értheted.

- Úgy szereted õt is, ahogy engem? – ezt nem hiszem.

Ez a kis mocsok csak úgy felnevet, mintha nem is érdekelné.

- Senkit sem lehet ugyanúgy szeretni – lekászálódik a pultról.

Valóban? Ezt én nem értem, sõt, mi több. Egyáltalán nem értek semmit! Ez a kis röhadék kihasznál engem, amióta csak újra felbukkant, én csak nyelek és nyelek, csak tûrök. Odadobta nekem magát, hogy oldja a stresszt, de egybõl szalad is majd vissza a piócához.

- Mégis mi fogott meg benne? Mivel vett le a lábáról?

- A kedvességével. A megértésével, õ nem akart irányítani, nem szabta át az életem, mint te. Nem befolyásolta a puszta létemet, azt tehettem, amit csak akartam. Nem kötötte a lelkemre, kikkel találkozgathatok, és kikkel nem. Nem éreztette velem örökké, hogy egyedül csak elvesznék a nagyvilágban. 

- Szóval csak ennyi kellett neked? Egy másik pasi, aki mellett kedvedre kimaradhatsz éjszakánként, aki nem is foglalkozik azzal, veled mi történik? – gúnyolódom.

- Nem! Nem... – rázza a fejét. - Nem vágytam másra, én csak a szabadságot akartam...

- Amit mellettem nem kaptál meg – bólintok értõn. - De az eszedbe sem jutott volna, hogy akár szólhatsz is errõl az egészrõl!

- Lett volna értelme? – hökken meg, nyilván igazam van és eszembe sem jutott.

- Mégis minek nézel te engem a fenébe is! Csak szólnod kellett volna, megbeszéljük, aztán megoldjuk. Ahelyett, hogy füled-farkad behúzva elmenekülsz az elsõ adandó probléma elõl, akár meg is oldhattuk volna. 

- Megoldást keresni...- ízlelgeti a szavakat, mintha elõször hallaná. - Mit számít ez már?

- Óh, hát persze. El is felejtettem, te majd hûségesen visszamész a pasidhoz, remélem, közlöd vele majd azt is, hogy fene nagy aggodalmadban hagytad magad gerincre vágni nekem is.

- Tudhattam volna, hogy elõhozakodsz majd ezzel – szedi fel a ruhákat és sértõdötten felvonul az emeletre. Nem megyek utána, jelenleg csak felpofoznám legszívesebben. Magamra rángatom a nadrágomat, a mosogatónál megmosom az arcom és konyharuhába törölközöm. Ideges vagyok ahhoz, hogy bármit is csináljak, de valamivel muszáj lekötnöm magam. A bõrömbõl árad Nessy illata, de a lenti fürdõben rossz a zuhany, még lusta voltam megjavítani.

Nekilátok mérgemben vacsorát fõzni, egy könnyû levest dobok össze, szinte ötpercenként nézve az órára. A hajamat összefogom rövid varkocsba a tarkómon, pár rövidebb tincs elõl a szemembe lóg, azokat a fülem mögé simítom.

Aggódom Jack miatt, ki fogunk futni az idõbõl, ha nem ér vissza hamarosan. Pár óra idegtépõ várakozás múlva egy kocsi csendes motorját hallom, kerekek állnak meg a kavicson, tétova lépések, aztán kivágódik az ajtó, de az illetõ szagát már hamarabb is megérzem. Összeráncolt homlokkal nézek rá, az illatába vér is keveredik, illetve fertõtlenítõ orrfacsaró bûze. Nessy ezt a pillanatot választja, hogy lesétáljon.

- Merre jártál? – szegezem neki a kérdést.

- Célszerûbb lenne azt kérdezni, hogy mi történt vele? – kérdez Ness teáért nyúlva.

- Akadt egy kis malõr – vonja meg a vállát, de engem nem csap be, az illata és a merev tartása árulkodik.

- Megsérültél? – kérdez a kis vakarcs, de túl nagy érdeklõdést nem mutat Jack felé, hiszen utálja.

- Csak rémeket látsz – morog Jack szokásos modorában. - Jól múlattátok az idõt, míg én távol voltam?

Érzi a szex illatát a levegõben, ráadásul hiába fürdött Ness, az én illatomat árasztja magából.

- Menjetek a francba mind a ketten! – fintorog.

- Na, szép, én az életemet kockáztatom, míg ti csak kamatyoltok – sétál Jack is a konyhába és szed magának a forró levesbõl.

- Megtudtál valamit? Ki lõtt meg? – fogom meg a felkarját. Jack a kezemre néz, majd a szemembe.

- Az ég világon semmit sem tudtam meg, mert pár idiótának kedve szottyant random lövöldözni unalmában. Hacsak egérke nem kap egy újabb üzenetet arról, hogy mi a következõ lépés, azt mondanám, keresztet vethettek Nigelre, de ahogy látom, egyikõtöket sem rázná meg túlzottan.

- Kifutottunk az idõbõl? – sápad el Johannes.

- Kizártnak tartom, hogy a fenyegetésüket beváltanák – von vállat Jack, de az arca megrándul, inkább leül az asztalhoz.

- Miért? Miért vagy ilyen biztos benne? – faggatja Ness.

- Azért, mert akkor elveszítenék azt az ütõkártyát, amivel magukhoz tudnak csalogatni. Most nyilván azt hiszik, hogy beijedtél és félsz, valószínûleg küldenek majd neked egy durvább üzenetet, amivel ki fognak ugrasztani a bokorból. Gondolom, megkínozzák, de nem ölik meg.

- Aggódtam miattad – fonom karba a kezeim. Valami édeskés illatot is érzek Jacken, de nem tudom megmondani, mit. Egy személy illata, az biztos, de csak enyhén.

- Mint látod, jól vagyok, csak össze kellett szednem magam, hogy visszajöjjek.

- Ki foltozott össze? – faggatom most én.

- Óriási szerencsémre egy hobbisolymász, aki ért ahhoz, hogyan lásson el madarakat és embereket is egyaránt. Habár eléggé meglepõdött, mikor végre összekaptam magam annyira, hogy alakot váltsak.

- Szóval, ha õ nincs, elvérzel – nyugtázom.

- Valahogy úgy.

- Miért nem telefonáltál? – korholom.

- Mert eszméletlen voltam, seggfej – morog rám, sólyomszemeket villant rám, ha nem lennénk ilyen közeli barátok, még meg is ijednék. – Amikor meg felébredtem, már nem volt értelme, csak felidegesítettelek volna. „Kölcsönvettem” egy kocsit és jöttem.

- Szóval a repülés most egy idõre kizárva.

- Valahogy úgy, emberbõrben kell megoldanunk ezt a problémát.

Nessy telefonjának a csipogása töri meg az éppen kialakuló csendet, de megelõzve a kicsikét, megszerzem a mobilt a kabátja zsebébõl, épp Ness orra elõl.

- Hé! Add vissza!

Rá sem hederítek, megnyitom az üzenetet, és egy fénykép tárul a szemem elé, egy roppant megnyomorított alak fekszik a földön, csupa vér és mocsok, a fején egy zsák, nem látni az arcát. Egy újabb üzenet érkezik egy címmel és a következõ sorral:

Ha nem jössz reggel nyolcig, a pasidnak annyi. Nincs több figyelmeztetés.

Összenézek Jackkel és átadom neki a mobilt. Megnézi és bólint.

- Szóval reggel nyolc. Nincs több haladék.

- Micsoda? – kapja ki végre Jack kezébõl Ness a mobilt és megnézi. Látványosan elsápad, a kezét a szája elé emeli és leroskad az egyik székre. – Uramisten… Nigel… Meg fogják ölni! Ezt elszúrtuk! Látjátok, mire mentetek?! – kezd neki hisztizni a szöszi. – Méghog profik vagytok! Pancserek vagytok ti, nem profik!

- Állítsd le magad! Jacket baleset érte! – szólok szöszire.

- Jól vagyok! – morog a madárka.

- Fenéket vagy jól! – vitázom.

- Profi ellátást kaptam! – tárja szét a karjait, a levesét már be is gyûrte idõközben.

- Hívd fel Bonniet és Clydeot – adom az utasítást.

- Bevetjük a nehéztüzérséget? – emeli meg a szemöldökét Jack.

Bonnie és Clyde csak a beceneve a kedvenc házaspáromnak, Bonnie, avagy Nikki és Clyde, avagy Brian profi betörõk, és itt ketten kevesen leszünk, mint kiderült. Nessre is vigyáznunk kell.

Jack kötelességtudóan felkel és kölcsönkérve a mobilomat kisétál a házból. Ness csak a fényképet bámulja a telefonon. Tudom, mire gondol, legszívesebben megnyomná a hívás gombot.

- Ne tedd.

- De ha felveszik…

- Csak megfenyítenek. Reggel nyolcra visszakapod a drágalátos Nigelt – ígérem. És én végre letudom ezt a rémes hetet. Három évig vágyódtam Nessy után, de pár nap is elég volt, hogy soha többé ne akarjam látni. Talán ez kellett ahhoz, hogy le tudjam zárni a múltat és ezt a fejezetet. Talán kereshetek magamnak valakit, akit szerethetek, aki enyhít a szívem fájdalmán.

- Rendben – bólint. Két perc sem telik el és Jack visszaér a telefonálásból.

- Jönnek. Bonnie kellõképpen utál téged, mert ezt az estét romantikusra tervezte – rólam Nessyre néz. – Téged pedig fel akar képelni, mellesleg, ezt az ötletét támogattam.

- Jack!

- Jól van, egy óra és itt lesznek. Hoznak felszerelést is, hogy kiszabadítsuk a srácot. Mondtam nekik, hogy csak okosan, mert a füstgránáttal minket lenulláznak.

Remek. Nessre nézek és egy percig mérlegelek.

- Menj fel és pihenj egy kicsit, ha talpon akarsz maradni reggelig.

Szó nélkül bólint és a telefont az asztalon hagyva felmászik lépcsõn a hálóba. Jacket is addig unszolom, míg le nem fekszik a kanapéra.

- Semmi bajom – morog.

- Hadd vegyem ezt le rólad – kipattintva a karmomat már hasítanám fel a pólót, de megragadja a csuklóm. – Hé! Kölcsön póló!

A hajvonalamig szalad a szemöldököm.

- Ez téged mióta érdekel? – de azért óvatosan lehámozom róla. A lövés közvetlenül a bal hónalja alatt érte, de a kötés szoros, már-már profi. El is csodálkozom.

- Ki ápolt le téged?

- Nem mindegy? – mordul fel.

- Csak nem kórházba mentél?

- Nem – nyomatékosítva biccent a fejével. – Csak megnyertem a lottó ötöst és a hobbisolymász állatorvosnak készül.

- Állatorvosnak – füttyentek. – Te tényleg egy két lábon járó mázli gyár vagy.

- Mázlista vagyok, mert lelõttek? – fintorog. – Inkább azt meséld el, milyen volt a hancúr és miért hever a nappalid romokban?

- Volt egy kis vitánk.

Kétkedõn pillog fel rám, de kivételesen nem tesz megjegyzéseket. Különös. Végül aztán hajlandó pihenni egy órácskát, míg Nikki és Brian kopogtat az ajtómon. A nõ aranyszõke, tipikus átlagos külsejû egyetemistának tûnik, Brian pedig egy body building eddzõterem plakátján is megállná a helyét.

- Csáó! – vigyorog Bri.

- Tõlem ne várjatok üdvözlégyet – morog Nikki, elhaladva mellettem.

- Megzavartuk a romantikus estét? – kérdezem bûnbánó képet vágva.

- Akartam is mondani, hogy hálám örökké üldözni fog – bólogat Brian, de felesége rápirít.

- Hol van az a ribanc? – kérdez végre Nikki is egy pár percnyi házastársi civakodás után.

- Tudtam, hogy okkal szeretlek – kel fel a kanapéról Jack is.

- Na, jó nincs sok idõnk, gyertek, találjuk ki, mit fogunk csinálni.

A konyhaasztal köré gyûlünk, egyelõre Nessyt ki akarom hagyni. Nik felnyitja a laptopját és mûholddal ránéz a megadott címre.

- Egy elhagyatott viskó lesz benn, az erdõben. Ott senki sem hallja a kiáltásokat – nyugtázza kedvenc betörõnõm.

- Viszont ideális Mishának a vadászatra.

- Lehet, de elõbb biztosítjuk a terepet – beszéli meg a teendõket Brian és Jack.

- Körbevesszük a viskót, behajítunk egy füstgránátot, azzal mindenkit összezavarunk, nem fognak látni minket – nyit fel egy ládát Brian, amiben a játékszereit tartja.

- De én nem fogok látni – emlékeztetem.

- Mire te bemész, már el fog oszlani annyira, hogy a többi érzékszervedre hagyatkozz. Mi elintézzük a fegyvereseket, te meg leszámolsz a maradékkal.

- Jó ötlet – bólintok. – De valakinek Nessyre is vigyáznia kéne…

- Francokat! Az a kis lotyó csak maradjon itt – vicsorog Nikki.

- Én is szeretlek, de jönni akar majd – hívom fel rá a figyelmét.

- Akkor odabilincseljük a kocsiba valamihez, hogy várjon szépen – dobja fel az ötletet a nõ férje.

- Rendben, ez mûködhet – egyezem bele.

- Egykettõre kimentjük azt a fickót, aztán soha többé még csak feléd se nézzen a ringyó – ad hangot a véleményének Nikki.

- Akkor ebben maradunk. Szerelkezzetek fel, de figyeljetek Jackre, meglõtték.

- Csak egy karcolás – morog rám a kismadár.

- Akkor is.

- Újra együtt a csapat – vigyorog Brian. – Két vérállattal együtt dolgozni, mindig imádtam. Nem jössz vissza, Misha? Egy vértigrisre mindig szükségünk van.

- Már befejeztem, de kösz – rázom meg a fejem. - Szólok Nessynek, hogy készüljön. Még ma éjjel lezavarjuk.

- Helyes – bólint Jack. – Már úgyis untam a képét.

A három barát tovább sutyorog a konyhában, míg én felszaladok a lépcsõn Nessyhez. Már felöltözött, egy farmert, pólót, zoknit és fekete dzsekit vett.

- Hallom, megjöttek a „haverjaid” – morog nekem, nyilván hangosak voltak.

- Segítenek.

- Mindjárt kész vagyok.

Míg megfelelõ cipõt keres a bõröndjében, én felveszek egy fekete militarista nadrágot, egy kapucnis pulóvert és ugyanúgy felszerelkezem, mint ahogy a raktárhoz mentünk.

Nessyvel együtt megyünk le az emeletrõl, engedelmesen követ, viszont a lenti emberek még csak szóba sem hajlandóak vele állni. Bocsánatkérõen vállat vonok felé, de Nesst se kell félteni, tökéletes hidegséget mutatva nem vesz róluk tudomást.

- Te végig a kocsiban maradsz. Ha nem akarod, hogy odabilincseljünk, akkor szót fogadsz.

- Rendben, ott maradok – bólint, de ezúttal komolyan gondolja.

- Helyes. Akkor mindenki kifelé, Ness, Jack és én egy kocsival megyünk, Brian és Nikki – intek a házaspárunkra. – Ti elõrementek.

- Okés, Tigris – bólint Brian és megfogva a telepakolt táskáját megindul kifelé, Nikkivel a nyomában. Jack is elõremegy, én pedig Ness után lépek csak ki.

Mindenki helyet foglal a kocsikban és megindulunk a megadott címre, vezetés közben pedig vázolom a tervet Nessynek, aki csak hallgat és értõn bólogat.

- Elég legyen ebbõl – sziszeg Ness.

- Miért? Tán csak nem zavar az igazság?

- Te ezt nem értheted –lök el magától. - Nem tudsz semmit, és meg sem próbálod megérteni az egészet. 

- Nem érthetem? Mond csak, mégis mit nem értek? Elhagytad õt, éveken át felé sem néztél, aztán hirtelen felbukkansz, és a segítségét kéred! Mi lenne, ha magadon kívül végre egyszer törõdnél másokkal is?

- Jack, hagyd ezt abba – szólok halkan, csitítva.

- Gondolod, hogy önszántamból jöttem ide?

- Óh, te szegény. Mesélj Jack bácsinak, csak nem a tarkódhoz nyomott valaki egy puskát, hogy képes voltál csak így beállítani ide? – mond valamit.

- Szükségem van rá! – érdekbõl.

Jack nevetése nem tetszik, de jogos.

- Ugyan, te csak kihasználod azt az átkozott nagy szívét – igaz, de most már fejezzék ezt be.

- Elég legyen most már ebbõl! – csattanok fel. Így is elég nyomorultul érzem magam, hogy még a képembe is olvassák.

- Fáj hallanod az igazságot, bátyó? 

- Miféle igazságot?  - kérdez Ness. - Sohasem használnám õt ki – ez hazugság, tudom jól, mégis jól esik hallani.

- Nem? Akkor így már minden rendben van. De azt elárulod, hogy, ha nem használod õt ki, akkor mi a poklot keresel itt? Nem csak õt hitegeted, hanem még saját magadat is. Nõj fel végre és fogadd el, hogy a világ nem körülötted forog. Mishát kijátszhatod, az a bolond elhisz neked akármit, de nekem te ne próbáld meg beadni, hogy pusztán szeretetbõl jöttél ide vissza, és keresteted meg pont vele a pasidat! – ezt megkaptam.

– Elegem van ebbõl!

Nessy hátat fordít nekünk és bevonul a házba, akár egy sértett királynõ, úgy becsapja az ajtót, hogy a keretnél vékony hajszálrepedés fut végig. – - Ezt most nagyon muszáj volt? – fordulok Jack felé.

- Nem tudom felfogni, hogy vagy képes hagyni, hogy ez a kis ribanc dróton rángasson, ahogy éppen kedve van hozzá.

- Ne hívd így.

- Miért véded? Miért segítesz neki? Miért hagyod, hogy újra darabokra törje a szíved? Miért szereted még mindig.

- A párom – válaszolom teljesen beletörõdve.

- Ezt õ is tudja? – felhorkan. – Isten mentsen meg attól, hogy valaha párom legyen! Na, neeeem, tégy meg egy szívességet, és ha valaha is gyengéd érzéseket kezdenék táplálni valaki iránt, vágd el a torkom és húzz fel az elsõ fára.

Szemem forgatva megyek vissza a házba, odadobom a pulóvert Jacknek, és szólok, hogy készüljön az indulásra.

Tudom, hogy Jacknek igaza van, úgy szeretem ezt a szemétládát, mint a saját öcsémet, ezért nézem el neki, ahogy rólam és Nessyrõl beszélt. Jól ismerem, és nekem soha nem ártana, Nessyre kell vigyáznom, hogy Jack ne maradjon vele kettesben lehetõleg, mert ha ezt a kettõt összezárná valaki egy szobába, ott kõ kövön nem maradna.

Felmegyek a lépcsõn a hálóhoz és halkan bekopogok. Be is nyithatnék csak úgy, de meg akarom hagyni Nessnek a magánszférát. Én is ideges lennék, ha Jack a hibáimon lejtene tangót. Na jó, ideges is vagyok, de Johannesnek most nem hiányzik ez. Csak túl akarok végre lenni ezen az egészen, hogy minél elõbb elhagyjon, és aztán faraghassam a bútorokat orrvérzésig. Ha hagyom magam, hamarabb szabadulok és akkor talán, csak talán, hamarabb enyhül majd a szívemet tépõ fájdalom.

- Nessy, odabent vagy? – hallom a heves szívdobogását, de udvarias vagyok. Fene tudja miért.

- Mégis hol a fenébe lehetnék máshol? – csattan fel.

- Ne vedd magadra azt, amit Jack mondott – lépek be és becsukom az ajtót magam mögött.

- Miért? Talán nem gondolta komolyan? – dehogynem, nagyon is.

- Ne csináljátok ezt velem – kérem õt, halvány mosollyal az ajkaimon. Mindkettõ szeret engem a maga módján és én is szeretem õket, Jack meg akar engem védeni az újabb csalódástól, Ness meg akarja menteni egy másik ember életét. Nincs szükségem arra, hogy ezek ketten háborúba kezdjenek, nem akarok villámhárító lenni, hogy aztán mindkettõ haragja rajtam csattanjon. - Indulunk a raktárépülethez, körbenézünk, addig te...

- Jó, veletek megyek – vág közbe. Tudtam…

- Jössz a francokat! – próbálok némi tekintélyt szerezni, de hiába, ha valamit a fejébe vesz…

- Elvisztek, vagy megyek magam – vállat von. - Dönthetsz, mi legyen. 

Igen, képes rá. Bármit is csinálnék, jönne utánunk, úgyhogy kénytelen vagyok engedni. Inkább legyen a közelemben és lássam, mit csinál, minthogy magánakcióba kezdjen és esélyem se legyen megvédeni.

- Öltözz és induljunk. Kapsz öt percet, hogy lent légy indulásra készen!

Magára hagyom és lent a konyhában a dupla fenekû fiókból elõveszek egy pisztolyt, nem mintha használni akarnám, de nem árt az óvatosság, elteszek még pár kést is, amit könnyû elõrántani. Jack kölcsönvesz egy túrabakancsot, meg az egyik ritkán használt kabátom. Felkapok egy fekete testre simuló pólót meg a fekete bõrdzsekim, és már készen is állok az indulásra. Nessy is letrappol és átadja a kulcsot.

Mivel felhatalmazást kaptam a vezetésre, beülök a volánhoz, Ness hátra, Jack mellém elõre.

Egyikünk sem szól semmit, Nessy bizonyára duzzog, Jack magában engem korhol, én meg próbálok az elõttünk álló feladatra összpontosítani. Nem hiszem, hogy várnának minket, ennyi napon keresztül egy helyen maradni, botorság lenne. De valami nyomot hátra fognak hagyni, a telefonra nem küldtek több üzenetet, gondolom, ha Ness mégis a zsarukhoz menne, késõbb ne legyen több bizonyíték. Vagyis lassan kezdenek kétségbe esni, vagy türelmetlenek. A türelmetlenség elhamarkodott lépéseket okoz, hibázni fognak, ugyanakkor a sarokba szorított vad jóval veszélyesebb bármilyen ellenfélnél. Nem tetszik ez nekem.

- Mindjárt odaérünk – közlöm mindenkivel. Jó egy órát furikázzunk idáig, a fák között parkolom le az autót, hogy takarásban legyünk.

- Bent maradsz? – kérdezem Nessyt.

- Hogyne. 

- Ígéred? – kétkedem.

- Persze.

- Hát te nagyon hülye vagy, ha komolyan hiszel neki – kontráz Jack.

- Nessy, hallgass rám legalább most az egyszer – könyörgöm, de most is hatástalan lesz.

- Ez csak természetes –biccentve dõl hátra.

Tudom, hogy nem fog rám hallgatni, magamban csak reménykedni tudok, hogy lesz elég idõm körbeszimatolni, mielõtt még a nyomunkba eredne. Magam sem értem miért, de áthajolok a két ülés között, megcsókolom Nessyt, míg nem figyel. Rögtön ez után ki is ugrunk a kocsiból. Szükségtelen bezárni a kocsit, mert megtanítottam Nesst autót feltörni még régebben, kívülrõl és belülrõl egyaránt.

Megfigyelõ kamerákat sehol nem látok, ahogy friss szagokat sem érzek. Van itt ugyan némi vadvirág, rozsda, olaj és egyéb szagok, de embereknek nyoma nincs. Jack és én ellentétes oldalon megyünk körbe, majd a hátsó bejáratnál találkozunk. Egyikünk sem észlel semmi különöset, a hely elhagyatott. Intek Jacknek, hogy maradjon itt, Nessy ne bóklásszon egyedül, a halk esetlen lépteit még így is jól hallom.

Lassan belépek az épületbe, egy hosszú egyenes folyosón haladok végig, árulkodó jeleket, hangokat, szagokat figyelek, de csak egy enyhe illatot érzek. Nigel, felismerem Ness lakásából, követem az illatot és befordulva az egyik megrongált ajtón egy kisebb helységbe jutok. Ez a raktár eléggé lepukkant, mállik a vakolat, a mennyezetbõl csövek állnak ki és megrongálódtak a tartó gerendák is. A padló betonból van, ami már márványmintásra töredezett, pár repedés mentén gaz nõtt ki.

A szagot egy rossz állapotban lévõ pulóver kelti, vér fémes bûze csapja meg az orrom, pár helyen vörös foltos. Mellette egy kézi kamera. Leguggolok és felveszem a kamerát.

- Jack! – kiáltok ki, hogy halljanak. Pár pillanatnyi sietõs trappolás Nessy részérõl és nesztelen siklás Jacktõl elég ahhoz, hogy mindketten felbukkanjanak.

- Mit találtál? – sápad el látványosan Johannes.

Jack elveszi tõlem a kamerát, amin a felvett képkockákat már végignéztem. Nincs hang, csak írott táblákat mutogatnak az alak elõtt. A madárka is megnézi a rövid felvételt és Nessy felé fordítja, némi gonosz mosollyal.

- Neh...- nyögi Ness, arca olyan fehér, mint a meszelt fal.

- Köszönj szépen Nigelnek – nevet fel Jack szemét módon.

- Te szemét! – adja Jack tudomására Ness, hogy mit gondol róla, és idõm sincs figyelmeztetni az öcsit, hogy vigyázzon, mert Nessynek szokása pofozkodni, Ness már lendíti is a karját, a csattanás visszhangzik az épületben.

Jack olyan halkan és halálosan szólal meg, hogy a szõr is feláll a hátamon.

- Adj hálát a sorsnak, hogy Misha szeret téged, különben már nem élnél.

Kettejük közé lépek és finoman eltolom õket egymástól picit távolabb.

- Jack, fogd vissza magad – vállam fölött Nessre nézek. – Te meg fogd vissza a kezed.

- Az ott Nigel pulcsija… - pillant Ness a földön lévõ ruhadarabra, lehajol érte és a keze is beleremeg, ahogy megpillantja a foltokat.

- Az ott… Vér?

- Igen – felelem halkan. – De holttest nincs, és oszlás szagát sem érzem, szóval még életben van.

- És most mit csináljunk? – pillant fel rám szép õzike szemeivel.

- A felvételen utasításokat kaptál, az elrablók továbbálltak egy másik helyre, ott várnak.

- Remek, van nyolc óránk – morog magának Jack.

- Vagy Nigelt…  - remeg Ness hangja, végig sem bírja mondani.

- Kivégzik – bólint rá Jack.

- Mire várunk? Oda kell mennünk! – izgatja fel magát Ness.

- Ne olyan hevesen! – emelem fel a kezeim, hogy lecsendesítsem.

- Te csak ne csitítgass! – kezd hisztibe Nessy.

- Ha oda rohanunk, felkészületlenül, megölnek minket, ezt akarod? – sziszeg Jack.

- Mindketten hallgassatok el! – mordulok rájuk. – Jack, változz át és repülj a célterület fölé, nézd meg, mi van ott, az is egy elhagyatott környék, de ha jól emlékszem, elég magas a fû és elvadult a növényzet, a mocsár körbe veszi, szóval ideális a vadászathoz, tudni akarom, hányan vannak.

- Rendben – bólint, és kifelé indul az épületbõl, szó nélkül követi a parancsomat.

- És mi? Mikor megyünk utána?

- Téged most haza viszlek – jelentem ki ellentmondást nem tûrve.

- Viszel egy fenét, megyek veletek!

- Úgy, ahogy most? Ha még itt lettek volna, nem csak magadat, de minket is bajba sodortál volna az engedetlenségeddel.

- Nem tudok ölbe tett kézzel ülni… Nem megy… - rázza a fejét.

- Gyere, menjünk haza és megvárjuk Jacket.

Átkarolom és gyengéd erõszakkal kihúzom az épületbõl, a kamerát zsebre vágom, az épület elõtt pedig felnyalábolom Jack levetett kölcsönruháit, a madárnak már nyomát sem látom az égen.

Csöndben haza autózunk, Nessy a házban remegõ kézzel készít magának teát.

Fél óráig bírom, de aztán képtelen vagyok tovább türtõztetni magam.

- Tényleg vissza akarsz menni hozzá, ha kiszabadítjuk? – kérdezem.

- Igen – felel kavargatva a csészéjében a forró italt.

- Miért?

- Misha, ezt már megbeszéltük – sóhajt fásultan.

- Hogyne, csak éppen amit összehordtál totális hazugság. Tudod miért? Mert nem szereted õt. Te is épp olyan jól tudod, mint én, hogy soha nem lesz képes téged igazán boldoggá tenni.

- Õ a pasim!

- Én is az voltam!

Itt pattannak el azok a bizonyos húrok, az utolsó csepp is túlcsordul a pohár peremén, szemei izzó haraggal telnek meg.

- De már nem vagy az!

- Jacknek igaza van, te senki mással nem törõdsz magadon kívül – mordulok csalódottan.

- Tévedsz! Azért jöttem hozzád, hogy megmentsek egy életet!

- Nem, csak azért jöttél ide, mert az életed felborulna, ha valaki nem imádná még a lábad nyomát is, akit úgy tudsz manipulálni, ahogy csak kedved tartja.

- Hagyj békén! – kiabál rám. – Már megbeszéltük!

- Nem, Johannes, nem beszéltük meg! – mordulok fel és szándékosan használom a teljes nevét. – Te elmondtad, amit akartál, és most azt mondod, nekem nincs jogom elmondani a véleményemet?! Baszd meg!

- Tudom, hogy mi a véleményed! – sértõdötten felhúzza az orrát és karba fonja a kezeit. – Még mindig a magadénak gondolsz, mikor már egy másik férfival hempergek az ágyban! Szánalmas!

Mérgesen átugrom a köztünk lévõ konyhapultot, mire a másodperc töredéke alatt  kisiklik a konyhából, gyakorlatilag helyet cserélünk.

- Szánalmas?! Annak tartasz? – támaszkodok a pultnak veszélyes testtartással. – Hadd mondjam el, én minek tartalak! Egy önzõ kis mocsokláda vagy, Nessy! Pár évig jó voltam, amikor le akartál lécelni a gyámjaidtól és szabadság, kalandok után vágytál? Élvezted, hogy egy veszélyes fenevadat kényszerítettél térdre?

- Akkor még nem ismertelek!

- Francokat nem! – azzal újra átszökkenek a pulton, de Ness már a kanapéhoz lohol, a haja sebesen lobog utána, egy gazella kecsességével ugrik át a kanapén, hogy elválasszon minket vele.

- Teljesen ki akartál sajátítani! – vágja a fejemhez. – Én vagyok az önzõ? És akkor te mi vagy?! Egy erõszakos zsarnok, az vagy!

- Zsarnok vagyok?! – kiabálom hitetlenkedve és megindulok megkerülve a kanapét, de Ness elhátrál tõlem és fura körtáncot kezdünk lejteni a nappali bútorai körül. – Te hálátlan hülye kölyök! Ha valami nem az elképzeléseid szerint alakul, akkor már egybõl hisztizel, hogy jajj de rossz sorsod van, de cseszel tenni ellene! Mindent megadtam neked, amit csak akartál!

- Persze, most legyél te a mártír – gúnyolódik. – Szegény tigris, elhagyta a párja, de azon nem gondolkozik el, hogy miért!

- Miért? – ordítozunk tovább egymással, nekem meg a fülem is belesajdul. – Három éve összetöröd a szívemet, a fejemhez vágsz egy kurva növényt, lelépsz, aztán felbukkansz, hogy segítség kell! Méghozzá az új ágymelegítõdet akarod megkerestetni velem!

- Nemet is mondhattál volna! – lépked a lépcsõ felé, én meg cserkészve követem. Az egész olyan, mintha egy meghibbant antilop próbálna meg még jobban ingerelni egy vadászó nagymacskát. – De nem, „Szent Mishának” fel kell áldoznia magát!

Fel lép pár lépcsõfokot, de végig velem szemben, én pedig követem, már a lépcsõ alján vagyok.

- Az nem jut eszedbe, hogy miért?!

- Hogy a képembe vághasd, hogy megmondtad! – sziszeg. – Azt hiszed nekem könnyû volt téged felkeresni? Hát kurvára nem! Önzõ vagyok, mert meg akarom menteni a férfi életét, akivel egy ágyon osztozom? Lehet! Szemét vagyok, mert erre kérlek? Igen! De ne gondold, hogy annyival jobb vagy nálam! Kisajátítottál, mint valami trófeát! Nem bírtam elviselni a pórázt, amit rám aggattál!

Minden mondattal egyre feljebb jutottunk a lépcsõn, egymás szemeit fixírozva. Ness amint felér a galériára, meglódul és bevágja magát a hálószobámba, egy hatalmas robajjal csapja be az ajtót, de én két másodperc alatt fenn termek és nemes egyszerûségbõl berúgom a belülrõl kilincsre zárt ajtót. A fa és a zsanérok megadják magukat, kiszakadnak a helyükrõl, a súlyos ajtó pedig végigdõl a padlón.

- Szerettelek téged! – kiáltom dühösen.

- Megfojtottál! – hangzik a dühös felelet az ágy tetejérõl.

Mérgesen az ágyra ugrom, de Ness kicsúszik a kezeim közül, leugrik és berohan a fürdõbe.

- És az volt a válaszod, hogy a lehetõ legmocskosabb módon szakítasz velem?! – dühösen rávágok a fürdõajtóra és kivetem magam a hálóból. A fürdõszoba egyrészt az én szobámból és a folyosóról is nyílik, még épp látom, hogy Ness lohol lefelé a lépcsõn.

- Másképp nem értetted meg, hogy vége! – üvölt fel. – Egy szentimentális barom vagy, egy erõszakos, akaratos, makacs, rohadék seggfej! Egy nagyképû, durva, kötekedõ, hatalmaskodó vadállat!

- Te pedig egy önzõ, számító, manipulatív, szemtelen, aljas, kétszínû, kiállhatatlan, sértõdõs kis picsa!

Már újra a földszinten vagyunk, Ness felkap egy vázát, amit felém hajít mérgében, de én elhajolok, a porcelán hangos csörömpöléssel törik darabokra a falon.

- Durva vagy!

- Hisztigép! – morgom, felborítva a dohányzóasztalt, minden a földön köt ki, ami rajta volt.

Ness a fotel mögé menekül, arca teljesen kipirult a dühtõl, a szeme szikrákat szór.

- Rohadj meg! Csak hogy tudd, jó volt veled a szex, de Nigellal jobban szeretem!

Hazudik. Rámorgok vészterhesen, de folytatja.

- Látod, ez a te bajod! A tulajdonodnak tekintesz mindenkit, ha már másnak teszem szét a lábam, már nem tetszik mi? – sebez meg, de nem hagyom annyiban.

- Akkor tedd csak szét neki a lábad, hátha attól többnek érzed magad, mint amennyit valójában érsz!

Feladja a menekülést, most õ rúgja félre a fotelt, ami eddig köztünk volt és már lendül a keze, hogy pofán csapjon. Elkapom mindkét csuklóját és magamhoz rántom. Egy jól irányzott rúgással eltalálja a sípcsontom, amitõl szitkozódom, de nem engedem el.

Olyan gyönyörû így, dühtõl kipirult arccal, képtelen vagyok ellenállni neki, bármilyen dühös is vagyok, muszáj megcsókolnom. Forrón, hevesen és szenvedélyesen tapadok az ajkaira, Felnyög, ám pár röpke pillanatnyi ellenkezés után belenyög a csókba, készségesen, sõt mi több, követelõzve folytatja, a szorításom a csuklója körül meglazul, kitép a kezeit, de egyikkel átkarolja a nyakam, másikkal a pólóm ragadja meg és egy reccsenõ hanggal eltépi az anyagot. Hosszú karcsú lábaival körülfonja a derekamat és satuba fog, felmordulok, egyik kezemmel a fenekébe markolok, míg másikkal kipattintva a karmaim felhasítom a pulóverét. Ness letépi magáról, ahogy rólam is, meztelen felsõtestünk egymáshoz simul, tépjük, harapjuk egymás ajkait, mint két vadállat, semmivel sem törõdve. Teszek elõre pár lépét és hátát a falnak döntöm, de annak az erejével le is esik a kép mellettünk. Ness ujjaival a hajamba túr és meghúzza a tincseimet. Az illata megbûvöl, a vágya az enyémet is feltüzeli, akarom õt, most azonnal. Egyik karjával ellök mindkettõnket a faltól, valahogy a konyhát és a nappalit elválasztó konyhapulthoz botladozom Nessyvel a testemen, felültetem rá, mire elválik az ajkaimtól, vágytól remegõ kézzel nyúl az övemhez, amit gyakorlott mozdulattal old ki, tépi, cibálja lefelé a nadrágomat. A textil leesik a bokámhoz, kilépve belõle odébb rúgom, mivel nem hordok a nadrág alatt alsót, immáron anyaszült meztelen vagyok. Újra az ajkaira tapadok, Nessy a körmeivel végigszántja a hátamat, mire jólesõn felmorgok. Ujjaim beakasztom a nadrágjába, engedelmesen emeli meg a csípõjét és pár pillanattal késõbb már meztelenül dõl hanyatt a pulton, engem magára húzva. A kezemmel kitapogatom a pulton az ott hagyott olajas flakont, vakon felpattintom a tetejét és némi olajat öntve az ujjaimra felkészítem Nesst. A kis szõkém is majd megvesz a vágytól, kemény, mint a kõ, fogaival ajkamat marja, cibálja, körmeivel a bõröm karistolja, csöppet sem finoman. Egyik lába alá nyúlok, Nesst teljesen hanyatt döntöm, hátamba mar és a következõ pillanatban együtt nyögünk fel. Szûk és forró, épp, mint amilyenre emlékeztem, tökéletes! Sarkát a hátamba vájja, mozgásra ösztönöz, amit meg is kap. Ez nem szeretkezés, hanem egy vad és viharos hajsza a kielégülés után. A rengeteg stressz, feszültség, elfojtott vágyak kitörése, akár a vulkán, ha már nem bírja tovább magában tartani. A hátam ég, Nessy teste tele vörös harapás és szívásnyomokkal, de egyikünk sem törõdik a következményekkel. Vad vágtában közeledünk az egyesülés felé, még pár erõteljes lökés, Ness pedig hangosan kiáltva élvez el, gyönyöre pedig engem is magával ránt. Mellkasomból mély mordulás tör fel, az extázis mindent elsöprõ érzése hosszú pillanatokig tart, majd zihálva borulok Nessyre, hogy levegõhöz jussak. Ugyanúgy kapkodja a levegõt, arca vörös, mint a pipacs, szája duzzadt a vad csókoktól, lába még mindig a derekam köré kulcsolva, a testünk összeragad az izzadtságtól. Kell egy hosszú perc, ami örökkévalóságnak tûnik, hogy végre megtámaszkodjak a teste két oldalán és feljebb tornázzam magam. Ness ködös tekintettel, telis tele foltokkal folyik szét a márványmintás pultomon. Ujjaimmal hátra simítom az összetapadt tincseim, szemeim égnek, a torkom elszorul a ki nem mondott szavaktól. Karcsú ujjak fonódnak a tarkómra és húznak le egy búfelejtõ, édes csókra.