|
|
Szerepjáték
(Vampire Knight)
| Mey | 2013. 06. 21. 19:26:31 | #26271 |
 Karakter: Kiryu Zero
Csak féktelenül iszok és iszok! Anami vére ízletes és különleges. Nem figyelek semmire sem a körülöttem lévőktől! Amikor már eleget ittam ellengedtem Anamit,ő egyből megölel. Kellett nekem egy kis idő mire rendesen magamhoz tértem. Kevés dolgot értettem meg, csak azt láttam hogy Anami az ölemben fekszik ájultan,és a vére illata még mindig itt kering! Egyből a karjaimba vettem és Cross-ig meg sem áltunk ő újra infuziora kötötte.
- Zero mi történt??? – amikor Cross komolyan beszél akkor tudja hogy nagy baj van.
- Elvesztettem az eszem. Yuukit megtámadtam, hagyta hogy igyak a véréből,de elvettem a sulykot és Anami vérét is akartam. Szegény lányt jól lecsapoltam. – néztem rá.
- Zero most jó lenne ha elmennél egy kis időre! Lenne egy munka számodra. – érdekes. Egyből figyeltem is. – Hírt kaptam hogy a városnak a környékén garázdálkodik pár E-szintű vámpír! Egyszerű menj el és intézd el őket, utána jelentsd nekem! Ennyi! – elmosolyodtam. Tetszett a munka. De….ránéztem Anamira. Írtam neki egy levelet hogy sajnálom amit tettem és egy időre elmegyek a városba. Ahogy végeztem a munkámmal hallottam hogy valaki a nevemet kiáltja kétségbeesetten. Elindultam a hang irányába. Csak annyit láttam hogy Anami egy nőt akart megtámadni! Egyből közéjük álltam, a nő sikoltozva rohant el. Átölelem Anamit. Ő már sírt. Éreztem hogy Anami-nak nem tett jót a vérkapszulák, nem segíttek neki!
- Semmi baj Anami itt vagyok. Ha kell igyál belőlem! – most az egyszer volt hogy ennyire határozottan bántam vele, de ő csak a fejét rázta.
- Ha iszok akkor te meghalsz! – aggódik. Ez nem tesz jót neki!
- Nem érdekel, csak te légy jól! –mondom neki, de csak a kezemet fogta meg. Ahogy visszaértünk az iskolába Cross infuzióra kötötte. Anami mély álomba merült. Végig mellette voltam. Vártam hogy mikor ébred fel hogy elmeséljem neki mik történtek, és megnyugtassam, hogy mellette legyek.
- Cross csapolj le egy keveset a véremből és azt kösd rá. Ugy talán hamarabb magához tér. – Cross csak bólintott. Nem sokkal később már Anami az én véremet kapta, én viszont kicsit elfáradtam, egy széken ültem a fejemet ledöntöttem mellé az ágyra. Ugy aludtam el hogy a kezét fogtam.
|
| Mey | 2013. 06. 21. 12:40:52 | #26263 |
Karakter: Kiryu Zero
Édesen aludtam, itt mindig békésen tudok pihenni! De valami kiabálást hallottam és hogy Lili nyerit meg a patájával jelez. Megint Yuuki van itt. Amikor felkeltem egyből Lilit kezdtem el nyugtatni.
- Semmi gond Lili biztos csak megint Yuuki! – nyugtattam meg,majd a hátam mögé néztem.Hoppá mégse Yuuki hanem Anami.
- Szóval őt várod... – kezd el motogni,ezzel csak idegesit, megfogtam és a széna közé húztam.
- Sajnálom nem őt várom mindig ide jövők ki. – válaszoltam neki,majd elengedtem.
- Értem én – aranyos mikor felfújja magát,és amikor nevet.
- Mit keresel itt? – kérdeztem meg, furcsáltam hogy nem alszik.
- Csak hiányoztál. – biztos?Valami azt mondta nekem hogy nem csak ez volt az oka hogy idejött!
-Értem! – felkeltem,lassan mennem kéne órákra. - Gyere induljunk nekem már elkezdődött a tanítás!- szólok rá, én az iskola felé veszem az írányt míg ő remélem a szobájába. Az órák iszonyatosan unalmasak voltak, és ahogy észrevettem nem csak én de még Yuuki is bealudt. Igy a tanár megint büntetést szabott ki ránk,amit nem nagy kedvel elvégeztünk.
- Zero…..- kicsit félve nézet rám Yuuki.
- Mi az? – hangom rideg, semmi kedvem semmihez, nem is érzem jól magam.
- Te miért ittál Anami véréből??? Hiszen tudtad hogy nem szabad, és hogy különleges képességeid lehetnek utána!
- Ezt én is jól tudom! Nem tartozik rád Yuuki! Inkább figyelj hogy nappalisok ne jöjjenek ide! Már elkezdödött a tanítás az estiseknek! – nehezemre eset nem kimutatni hogy nem ittam vért már egy jó ideje! A szemeim vörösen kezdtek izzani! Hallottam hogy Yuuki beszél hozzám de nem tudtam mit. Elvesztettem a fejem és megharaptam a nyakát, a friss vére,és illata teljesen megbolondított. Csak ittam, Yuuki pedig hagyta magát. Éreztem hogy valaki jött még ide! Biztosan a vér vonzotta ide, de nem adok neki! Ez csak az enyém. Amikor elváltam Yuuki-tól valaki megölelt, az a valaki Anami volt. Még mindig éheztem, igy örült módjára estem Anami nyakának és inni kezdtem az ő vérét! Éreztem hogy kettejük vére nem más, hanem teljesen egyforma!
|
| Mey | 2013. 06. 20. 20:31:20 | #26248 |
Karakter: Kiryu Zero
Álmodtam. Anami-val! Próbáltam neki mondani hogy ő is fontos de ugyanugy makacs volt! Egyik pillanatban éreztem hogy megmozdul valaki mellettem és közeledik felém, gyorsan reagáltam. Magam alá gyűrtem.
-Te hülye ez fáj! – morran rám. Nem engedttem el, furcsát éreztem vele kapcsolatban, ami be is bizonyosodott. A szemei vörösen kezdtek izzani. Megfogtam a kezét. – Mióta nem ittál vért? – de csak a fejét rázza. -Nem tudom úgy három napja! – mi? Ennyi ideig én is nehezen bírom ki! Nah ebből elég is. Felkapom a kezembe és megyünk is Cross-hoz. Ő majd segít rajta. Vértabletákból csinált neki infuziot,miután ezzel végzet engem ki akart küldeni de megmakacsoltam magam és maradtam. Még az sem zavart amit Cross mondott! Túlélem ezt a helyzetet.
- Biztos, hogy nem lesz baj Zero? Hisz a vér...
- Nem lesz baj! – Vágok a szavába, leültem Anami mellé. Ahogy Cross kiment Anami egyből beszélni kezdet.
- Zero sajnálom annyi gondot okozok neked! – könnyezet mikor ezt mondta, kicsit sajnáltam letöröltem a könnyeit. Azért egy valamit furcsáltam aminek hangot is adtam.
- Most, hogy-hogy nem vagy makacs? Komolyan nézek rá.
- Mert Utálok az lenni! – mélyen nézek a szemébe. - És mert nálam te vagy az első! – elvigyorodott.Egy furcsa késztetést éreztem ami tettekre sarkalt. Megcsókoltam. Pont ekkor jött be Yuuki és Kaname is! Egyből elhajoltam Anami-tól. Itt nagy bajok lesznek.
- Zero...Anami? – nézet ránk mind a kettő,figyeltem rájuk,következő pillanatban Kaname már meg akart ütni,ám Anami rákiabált.
- Hagyd békén Zerot! – Kaname keze megállt,ilyet se láttam még.
- Mit jelentsen ez Anami? – Kaname elég dühös.
- Ha hozzá érsz Zerohoz elmondok mindent! És soha többé nem fogsz látni, sőt Zerot sem! – ordítja le Kaname fejét, Yuuki és én csak nézünk. Mi van???Lemaradtam.
- Ám legyen nem bántom, ha adsz rá indokot, hogy mért ne bántsam! – Elég rideg Kaname,ritka amikor ilyennek látom.
- Veled ellentétben az érzéseim őszinték! Már mondta Zero az enyém! Csak az enyém senki másé és aki közel akar kerülni hozzá azt megölöm! Legyen szó rólad Kaname vagy Yuukiról! – nagyon dühös,érzem rajta,kiráz a hideg, láttam hogy a vért lefolyt ő pedig elém áll védelmezően.. - Zeroért ölök....He még nem esett le drága egyetlen kis Yuuki. – miért van ez? Miért kell miattam összevesznie a bátyával! Kezdek semmit sem érteni! - Szeretem Zerot..nem nem barátilag, hanem szerelemből, mint te és Kaname egymást. Undorító, ahogy a szüleink is Kaname! – Erre a kijelentésére nem számitottam ahogy Kaname se, meg akarta ütni Anamit de nem hagytam. Megfogtam a kezét mielőtt elérte volna. Érzem hogy valami furcsa és bizar erő kerített hatalmába. - Zero, hát az erőd megmutatkozott. – nevet Anami, de még mindig arra gondolok hogy Kaname bántani akarta a levegő még forróbb és füllettebb lett. Anami az ágyra dőlt. Elájult. Elengedem Kaname kezét.
- Most pedig menjetek el. Amit látod nincs szüksége rád többé. – felelem hidegen. Kaname nem mond semmit sem. Yuuki csak sajnálkozva néz rám,majd Kaname-val az oldalán távozik. Leültem egy székre,és csak a kezemet néztem hosszú órákig. Mi volt ez az egész? Anami csak később tért magához. Egyből felteszem neki a kérdésem.
- Mi volt az az előbb? – kezét a kezemre rakta.
- Ha egy tiszta vérűből iszol akkor lesznek képességeid. Úgy látszik a te képességed a tűz lett. Mint Hanabusanak a jég. – felelte. Ezt eddig is tudtam, de akkor is szokatlan volt. Kaptam egy puszit is az arcomra tőle. Elmentünk a szökőkúthoz. Beszélgettünk,hajnalban ellindultunk vissza a szállásunkra. Olyan furcsa volt. Egy dolog volt ami még inkább zavart az új erőm kivételével, az a csók amit adtam neki! Fogalmam se volt hogy miért tettem,egyszerűen csak megtettem! Elmosolyodtam, inkább az istállóba mentem, lefeküdtem a szénába, ott nyomot el az álom!
|
| Mey | 2013. 06. 20. 15:07:05 | #26239 |
Karakter: Kiryu Zero
Valaki volt mellettem. Mikor már éreztem hogy jobban vagyok egy vita közepén tértem magamhoz. Yuuki és Anami vitáztak! Kihallgattam őket,bár nem kellett nagyon erőltetnem magam! Mikor Anami visszajött egyből nekiszegeztem a kérdésem.
- Hogy a tiéd?- vettem fel a szokásos arcomat. Kicsit elpirult,nem érdekelt. Leült mellém. Kezdem elveszíteni a türelmem. - És a csók Anami mi a frászt akarsz? Ne játssz velem! Ne makacskodj már! – Nagyon dühös voltam már, de ahelyett hogy lenyugtatott volna csak felállt és az ajtóhoz ment. Ezzel még jobban felidegesített. - Látod most is menekülsz ezt utálom benned!! – morranok rá.
- Te nem érted ugye? Nem tudod, hogy mit érzek ugye? –könnyes volt a szeme,nem foglalkozok vele. Ne csodálkozon hogy nem érdekelnek az érzései. Tisztavérű. - Mert nem is akarom tudni, hogy egy tiszta vérű mit érez! – ordítottam rá,erre elkezd sírni.
- Tiszta szívemből...Tiszta szívemből....Szeretlek téged! – kiabál rám. Ez engem nem érdekel. Üvölteném neki vissza,erre meg elrohan. Ostoba lány. De ha valami baja lesz nem csak Cross hanem Kaname is rám szállnak,abból pedig nem kérek. Elindulok, a folyósokon hogy megkeressem erre meg Kaname-ba pótlok!
- Nem láttad Anamit? – fagyos a kérdésem ahogy a tekintettem is! De még válaszra sem méltat.Átnézett rajtam. Utálom őt! Ellindulok kifelé az iskolából,volt egy érzésem hogy arra felé rohant ez a buta. Nem is kellett sokat keresni, egy hat főből álló E-szintű vámpír támadta meg, ha megölik abból nekem is bajom lesz! A Bloody Rose segítségével ölni kezdtem őket,de ahogy a vér eljutottot hozzám egyből vörösen izzot fel a szemem,volt egy amelyik közelebb került de azt is simán elintéztem. Anami elé érve már tiszta vér voltam,és kicsit legyengültem,a földre térdeltem. Anami hamar odaért hozzám és átölelt. Nem igazán érzékeltem semmit sem. Hallottam hogy beszél hozzám. - Minek jöttél utánam? –kérdezi de én csak kómásan nézek rá. Újra átölel,de ellököm magamtól. Nem kell a segítsége. – Ha nem iszol a véremből meghalsz! – aggódó hangját hallom.Pár pillanatig nem történik semmi,aztán megérzem a vér illatát,és végül az ízét is,egyből inni kezdtem. Végre egy finom és édes vért ihatok. Amikor probált ellökni magától én csak jobban magamhoz szorítottam és ittam tovább. Kellett pár perc ahoz hogy magamhoz térjek és rájöjjek mit csináltam már megint. Elengedtem ő a földre eset. Miért engedte meg nekem ezt megint,és ő került bajba. - Te hülye ezt mért csináltad? Nézz magadra! – a hangom kis aggodást mutatott.
- Nem érdekel, hogy mi lesz......velem! – Már nem is láttok. - Engem...az érdekel, .....hogy te jól....lé... – nem bírta befejezni, tudtam mit akart mondani nekem. Most jól nézek ki. Felvettem a karomba,ellindultam visszafelé a szobámba. Ha a Holdpavilonba viszem akkor én járok rosszul. Mikor beértünk a szobámba lefektettem az ágyra. Kicsit betakartam. Hagyd pihenjen. Leültem az ágy fejrészénél a földre. – Ostoba lány. Mindig csak a baj van veled. – mondtam a sötétbe. – Nehogy azt hidd hogy csak Yuuki fontos.- pár perc múlva pár aludtam.
|
| Mey | 2013. 06. 19. 19:59:28 | #26222 |
Karakter: Kiryu Zero
Másnap hajnalban keltem,lezuhanyoztam,felvettem az egyenruhát,és indultam volna órákra de Cross hívatott! Kellemetlen ha kora reggel találkozni kell vele. Pár perc múlva már ideges is voltam amikor közölte velem hogy nekem kéne vigyáznom Anamira is! Ennek hangot is adtam rendesen. - Mi a fenének kell nekem rá vigyáznom? Nem az én bajom, hogy ő ilyen! – éreztem hogy ott van az ajtó elött. – Gyere be! – szólok ki. Nem nézek rá,még mindig Cross-al nézek farkasszemet. De az érzéseket nem tudom elrejteni,ezt ő nagyon is ismeri. - Látja igazgató úr? Szólal meg de nem foglalkozom vele! - Miért?...Miért nem vagyok fontos valakinek? – ordítozik,aztán meg elfut,de jó mehetek utána,egészen a kapuig futott. Ott sikerült elkapnom a kezét,próbál szabadulni de nem tud. Kezdek ideges lenni. - Ne legyél már ennyire makacs! Ne csak magadra gondolj! – hideg a tekintettem ahogy a szavaim is azok. - Nem! tévedsz nem csak magamra gondolok! Hanem másokra is! – probál ellenkezni de ellenem semmi esélye sincs. Most már kezd idegesiteni ez a lány. - Akkor az a nappalis? Tudod jól ha kiszívod mások vérét akkor vagy vámpír lesz vagy meghal! –megszoritom a csuklóját, a szemébe nézek. – És ez a fiú meghalt! – szomorú az arcom de a hangom komoly.
- Tudod jól, hogy nem akartam megölni, de azt is tudod, hogy min mentem keresztül! – Hánytorgja fel a múltat,nem érdekel elengedem hátat fordítok neki, de csak nem marad veszteg.. - Kérlek ne távolodj tőlem! Nem akartam vámpír lenni mert te gyűlölöd őket. Párszor már menekültem is el a sorsomtól, hogy nem ittam vért, de látod, hogy mit tett! Csak jobban kívánom a vért! Gyűlölöm magam azért ami vagyok! – Ordít rám, de amit utána mondod azt nem értettem, szalad volna tovább,viszahúztam magamhoz. - Mondtál valamit? – Érzelemmentes arcom van.
- Nem semmi! – elhúzza a kezét. Kicsit sajnálom a dolgot,lehet túl ideges vagyok mert rég ittam már vért és kell.
- Anami sajnálom, nem úgy gondoltam! – kértem bocsánatot, de a szemeim ekkor már vörösen ízottak fel.
- Mikor vetted be a gyógyszert? – agggodva kérdezi,megrázom a fejem,hogy semmi gond, ne foglalkozzon vele. Láttam a arcán az aggodalmat. Megfogja a arcom és a nyakához húzza,de ellököm. Nem kell. Ezt nem szabad tennem. Kivett egy vértabletátt, felém nyújta,de még mindig a fejem rázom hogy nem kell. - Vedd el kérlek!- aggodik értem?!
- Nem kell! – morranok rá.Érzem hogy egyre rosszabbul leszek. Ekkor a szájába vette a tabletát és az ajkaimhoz tapadva lökte át az én számba,mikor el akart hajolni magamhoz szorítottam, kicsit megharaptam az ajka szélét,és végre megéreztem a vér ízét. Nem sokáig ihattam,Anami ellököt, éreztem hogy kezdek a régi önmagam lenni! - A-anami s-sajnálom! – kérek bocsánatot,nem bírok ránézni,viszont éreztem hogy átölel,ez valamennyire megnyugtatott. Mikor eltávolodott tőlem már Aido és Akatsuki fogtak le,nem bírtam mozdulni,hiszen még nem hatott rám Anami vére. - Tiszta vérűből ittál ez megbocsáthatatlan! – üvölti velem Aido,nem fogtam fel amit mond,következőleg már megint Anami-nál voltam.Kiabál velük.
- Hagyátok békén! –kiabál,szirmok, virágszirmok,és kellemesen hűvös szél.Ez Anami képessége?!
- Hogy képzeled Anami?- hallom Kaname hangját.Érzem hogy nem örül ennek a helyzetnek,ahogy én se.. - Te csak Yuukival foglalkozol. Őt szereted! Velem nem törődtél semmit! A húgod vagyok! De te semmibe vettél!-nah ezt értettem,talán túlságosan is,megfájdult a fülem mégis igaza is volt Anaminak,de ebben nem volt annyi igazság mint gondolja,Kezdem megint a vér hiányát érezni. .
- Anami? A véredből ivott! Ez-ez... – Aido te meg a süketeléseid. Idegesítenek. Anami jobban magához szorított,a következő pillanatban megcsókolt,csók közben éreztem hogy vér jut hozzám,édes és finom vér. Ahogy ittam ugy múlt el minden! A szemeim kezdtek viszaváltozni,de legyengültem. Pár pillanat múlva elvesztettem a kapcsolatott a külvilággal. Csak a vér íze marad meg bennem,és hogy egy meleg helyen vagyok,valaki vigyáz rám.
|
| Mey | 2013. 06. 19. 18:18:24 | #26216 |
Karakter: Kiryu Zero
Megjegyzés: ^^
Szünet volt. Szokásosan a diákokat felügyeltük mikor észrevettem Anami itt van a nappalisok között és rohangál. Ez a lány! Lassan indulok meg felé közben szemmell tartom a többi diákot, de Anami nekem rohant! - Hé mit képzelsz hova nézel? – egyből lekiabál, mintha én mentem volna neki. - És te, mit képzelsz, hogy itt vagy kint? – hideg vagyok mint mindig! - Bocsi Zero nem volt szándékos! Mindig ezt csinálja. - természetesen visszamegyek!- nah azért,menjél csak! - Ez nem ér neked mért fogad szót? – Dörmögi nekem Aido elég mérgesen néz most rám. Kicsit lenézően válaszoltam.
- Nem tudom. –de mire visszafordultam Aido már meg akart ütni,ezt utáltam benne,már készen álltam hogy lefogjam a kezét erre Anami újra megjelent és lefogta Aido kezét! De jó elég nagy volt itt a tömeg,de most már mindenki ide figyel.
- Mire véljem ezt Hanabusa? –már megint ideges. Miért csinálja ezt mindig!?
- S-Sajnálom, Úrnőm sajnálom! – azért Aido se hülye,hogy visszabeszéljen neki,gondolom.
- Ha megütöd neked véged Hanabusa! – ellengedte a kezét,Aido ellindult, ő utána és azt mondja csak viccelt.Ez se normális nap az biztos. Inkább lelépek innét,megkeresem Yuukit! Yuukit aztán kereshettem sehol nem találtam igy a lovardába mentem pihenni. Estig ott voltam. Este én mentem őrjáratozni! – Vér?! – kicsit jobban figyeltem. – Ez az! Itt bajok lesznek. – kezdtem el sietni a szökőkút felé. Mikor odaértem azt láttam hogy egy nappalis diák ájultam fekszik és Anami a kezéből szívja a vért! A Bloody Rost a fejéhez nyomtam. Igaz engem is csábított a vér édes illata és íze is de megpróbáltam türtőztetni magam. Rámnézett. .- Ze-zero ugye nem akarsz lelőni? – kétségbeeset volt a hangaja, de ez engem hidegen hagyott. - Megtenném, de nem lehet!! és az akadémia területén tilos vért szívni, szóval még egy ilyen és tényleg végzek veled!! – figyeltem a srác kezét,most még nehezebb volt a helyzetem. Ekkor feltünik Ichijo és Seiren,nah meg persze Kaname! Rámnézett. Undorodom tőle. - Kérlek ereszd le azt a Bloody Rost!- de kedves vagy most, de legyen. Leengedem a fegyvert! Vitázni kezdenek, ez engem nem érdekel, az jobban zavbar ha nem megyek el gyorsan akkor itt nagyobb bajok lesznek. Elindultam. Pár pillanat múlva valaki elkapta a kezem,ránézek,láttam rajta meglepődik mikor meglátja a tekintettem. Elhúzom a kezem és megyek tovább. - Mért távolodsz tőlem? Mért baj, hogy egy vagyok közülük? – Ordít rám megfordulok és csak nézek. - Mind egyformák! Vérszívó szörnyetegek! – válaszolom érzelemmentesen,láttam hogy ez leblokkolta,igy otthagytam. A szobámba mentem, próbáltam egy vérkapszulát bevenni de nem tudtam, undorodttam tőle. Gyűlöltem. Hajnal felé sikerült elaludnom.
|
| timcsiikee | 2010. 04. 15. 09:21:06 | #4679 |
Karakter: Shiki (nővcimnek!)
Shiki:
- Nem szabad… - illatos fejét a vállamra hajtja, érzem forró homlokát. Tudom, hogy nem lehet, tudom, hogy tilos, de engem nem érdekelne, hisz Róla van szó. De ha azt mondja, hogy kibírja az estét, akkor belemegyek. De figyelni fogom, annyi már biztos.
Együtt megyünk le a lépcsőn, az alján pedig Kaname fogad minket, úgy látszik már csak mi hiányoztunk a díszes társaságból.
- Üdvözlöm Kaname-sama.
- Örülök, hogy látlak Rima – én pedig annak örülök, hogy kedvesem még talpon tud lenni ennyi minden után. De szerintem átérzi ezt az áldozatot Urunk, mindig érzem rajta a hálát, ahogy előbb ebben a mosolyban is. Kedvesemet figyeli, aki körbenéz, végül követem tekintetemmel, s látom – az est fénypontjának mondható – leérkező, legutolsó vendéget. May-kisasszony az, az új lány aki alig egy-két hónapja érkezett csak hozzánk, de szemmel láthatóan már jól kijönnek Kaname-samaval.
Urunk mindig is ilyen volt. Tisztavérű létére mindig felvállalta azt, amit hisz, gondol és érez. Vagy inkább azt kéne mondanom, hogy ennek köszönhetően? Azt hiszem sosem fogom megérteni a tisztavérűeket, ennek ellenére hűen követem a Kuranokat, egy szál valahogy erősen köt hozzá…
Felcsendül újra a keringői dallam, Ők nyitják meg a báli estét, s csak utánuk kezdi meg a nép is a „rituális” táncot. Valahogy kiskoromban sem szerettem az efféle etiketteket megtanulni, de amikor láttam Rimán, hogy neki felcsillan a szeme, mindig örömmel tanultam vele. Ő sem mondta ki, de láttam rajta, hogy azért szeret táncolni.
Mi is csatlakozunk a forgataghoz, de csak egy kis időre, mert tudom, hogy kedvesemet kímélni kell. Szélre állva szól, hogy hozzak neki italt, s készségesen indulok meg az asztalok felé.
Mire visszaérek, mér nincs a helyén, így némán aggódva nézek körbe, s meg is találom az erkélyen, de nincs egyedül.
- Justine! Szerinted, ha súlyos sérülésem lenne, itt lennék lenn? – csak ezt hallom, amikor kilépek, és már azonnal tudom, hogy miről van szó.
- Amúgy látsz rajta valahol sérülést? Gyönyörű vagy ma este Szerelmem. – Mentem ki egyszerűen, halvány mosolyt csalok szám sarkaiba, és úgy lépek felé a két pohárral.
- Ohh! Akkor ezek megint csak pletykák. Most magatokra hagylak benneteket, olyan édesek vagytok szerelmesen. – Cöhh… ezért utálom a vén rokonokat…
Rima gyorsan indul meg le a lépcsőn, amikor a nő visszament a terembe, azonnal leteszem a talpas poharakat, és utána kapok.
- Rima várj! – épp elkapom karját, s máris összecsuklik, majd reflexszerűen máris kapom karjaimba – Ez így nem mehet tovább. Visszaviszlek a szobádba. – felpattanok erkélyére, majd csendesen benyitok, és az ágyra ültetem – Most pedig inni fogsz! – parancsolok rá, elhúzom ingemet, és oda húzom fejét, majd a következő pillanatban máris érzem az izgató tompa fájdalmat, ami nyakamba nyilall.
Elharapott nyögéssel tűröm, hogy nagy kortyokban igyon belőlem, de ahogy érzem kevéssel is beéri, majd amikor elhajol tőlem, még egy utolsót végignyal a seben, érzem, hogy azonnal begyógyul. Fejét óvatosan tartom, és lefektetem az ágyra, majd felé hajolok. A sötéthez szokott szemekben arca úgy ragyog számomra, mint a Hold világította drágakő, s mikor szemeit résnyire felnyitja, azúr színörvénybe kerülök.
Szépen ívelt ajkai széléről egy vékony vércsepp csurran le, s engedelmesen nyalom le róla saját véremet. Fáradtan mosolyodik el, karjait simogatom, s a tapaszokat letépem róla, látom hogy a sebek azonnal begyógyulnak. Végre… végre jól van.
- Szeretlek… - susogom ajkaira hajolva, miközben vállát simogatom.
- Én is szerelmem – válaszolja halkan, és egy csókkal ébresztem fel álmatag kedvesemet. Forróság árad szét bennem, és arra késztet, hogy többet tegyek. Arcára hintek csókokat, lassan haladok nyaka felé, kis kezei felkaromat szorítják meg két oldalt.
- Shiki – sóhajtja félénken, és megfeszül teste, ahogy nyelvemmel nyakán körözök.
- Ne aggódj, én nem fogok belőled inni – súgom hófehér bőrére, s csak folytatom utamat kutató ajkaimmal. Nem érzek várszomjat, csak egyszerű vágyat, alig tudok parancsolni testemnek.
- Shiki – nyel egyet, ujjai még mindig karomon feszülnek – vissza kéne mennünk – sóhajba fulladt nyögés szakad fel torkából, s a szavak azok, amelyek megállítanak. Visszaegyenesedem ültőmben, és zavartan mosolygok le rá.
- Igazad van – sóhajtom fáradtan, majd hátára siklatom egyik kezem, másik karommal térdhajlata alá nyúlok, és így emelkedem fel vele az ágyról. Karjait nyakam köré fonja, s csak mosolyog. Annyira szeretem.
Kilépek vele az erkélyre, majd fellépve a korlátra, s lepattanunk a földre. Ahogy kiegyenesedtem, őt is óvatosan leteszem, cipői csendesen koppannak a talajon, végül karomat felkínálva vezetem vissza fel a lépcsőn, s otthagyott italunkat nyújtom át neki. Kicsit elfintorodik az első korty után, hisz a tiszta vér után a tablettás víz szörnyű, én magam is tudom.
- Igyunk inkább pezsgőt – teszi le a poharat, én pedig rábólintok. Igaza van, most amúgy is jobb sokkal a kedvem, hogy már teljesen jól érzi magát, így egy pohárka nem árthat. Bevezetem a terembe, együtt sétálunk az asztalokhoz, és felkapunk egy-egy poharat, csendesen, óvatosan koccintunk egyet, mélyen egymás szemébe nézve, de a gyönyörű látványt elszakítja tőlem egy kéz, ami a vállamat kocogtatja. Rima azonnal hátat fordít, így én is neki, hogy szembenézzek a zavaró tényezővel.
- Áh… bácsikám – jelentem ki fagyos arccal, mintha csak egy köszönésféleképpen szántam volna ezt a megszólítást felé.
- Rég láttalak már, Senri – fog velem kezet, de arcomon a kifejezés nem változik. A rokonokkal mindig ilyen vagyok, és minden kívülállóval. Még Rimával alakítottuk ki ezt a hideg kifejezést, így el tudjuk magunk mellől „riasztani” a túl cserfes népet – Elég soványnak nézel ki, enned kéne valamit, tudod, ez a test nem csak a tiéd – súgja a mondat végét csak nekem, és elém tol egy tányért, amin tökéletesen azok az ételek vannak, amiket utálok… hehh…
Erre először nem válaszolok semmit, csak bágyadtan figyelem a tányért.
- És látogasd meg anyádat – teszi vállamra kezét, és elhalad mellettem.
- Úgy lesz, bácsikám – válaszolom tisztelettel, majd alig várom, hogy elhúzza a csíkot. Visszafordulok kedvesem felé, aki egy villányi süteményt tart az orrom elé.
Csak elmosolyodom a szemébe nézve, ami szintén mosolyog, s örömmel kapom be a felkínált falatot.
Igen… szinte csak Ő tudja, hogy én mit szeretek.
|
| timcsiikee | 2010. 04. 12. 11:34:04 | #4645 |
Karakter: Shiki (nővcimnek!)
Shiki:
Elhajolok ajkaitól, hogy hagyjam kedvesemet levegőhöz is jutni, halkan pihegve bújik hozzám közelebb, szívem dübörögve lüktet mellkasomban.
Elhajolok tőle, ő pedig karjára támaszkodva próbál felülni, de mikor felszisszen azonnal háta mögé kapok, nehogy visszaessen.
- Ne aggódj, jól vagyok – mosolyog fel rám, és ha bár tudom, hogy ez nem igaz, édes hangja mégis megnyugtat.
- Holnap után Kaname-kun bált rendez itt az aulában… Megkért bennünket legyünk ott – mondom komoran – El kell terelnünk a Tanács figyelmét… És szerinte ez egy jó lehetőség… - az ablakon nézek ki, hogy eltakarjam előle mélységes aggódásomat. Én annyira nem tartom ezt jó ötletnek.
- Azt hiszem, akkor itt az ideje, hogy kijussak innen. Kérlek vigyél vissza a szobámba – hangja bársonyosan simítja végig hallójárataimat, mégis a szavak olyan tüskések. Még nincs abban az állapotban, hogy bálon jelenjen meg.
- Te nem mész sehová. Nem vagy jól. A karod sincs rendben, és az nem fog helyrejönni a bálra – utasítom vissza komolyan. Nem akarom, hogy nagyobb baja essen.
- Muszáj… - hajol hozzám, mellkasomra, pontosan szívem fölé – A küldetést teljesíteni kell… - tudom, hogy igaza van, de akkor is… a francba…
Hátát kezdem el simogatni, magamhoz ölelem, és felsóhajtok.
- Rendben… a kedvedért bármit megteszek.
~*~
Eljön a bál estéje, s felöltőm megigazítva állok ajtaja elé. Egy rózsát tettem külső zsebembe, hogy alkalomhoz illő legyen.
Bekopogok, majd várok.
- Egy pillanat! – szól ki édes hangja. Már szinte mindenki lent van, csak mi vagyunk idefent. Remélem jól van, mert ha sápadt lesz, nem fogom leengedni.
Amint kinyílik az ajtó, megcsap édes illata, majd látványától ámulnak el szemeim.
- Gyönyörű vagy – jegyzem meg halkan, aprócska mosoly kúszik szám sarkába.
Felé nyújtom kezemet, majd meghajolok, és várom, hogy elfogadja felkérésemet. Puha kis ujjait kezembe csúsztatja, így felegyenesedem, és óvatosan magamhoz vonom, hogy átölelhessem.
- De ígérj meg nekem valamit – susogom arcához közel.
- Mit? – simítja tenyereit mellkasomra, majd ragyogó szemekkel pillant fel rám.
- Csak velem táncolhatsz az este – megfogom egyik kezét, majd puszit ujjaira, mérhetetlen boldogsággal tölt el, amikor rábólint.
Derekára fonom karomat, lassan a lépcső felé haladunk, már hallom távolból a zenét.
(zene)
Egyszer majdnem összecsuklik, de belém kapaszkodik, és én is megtartom, nehogy elessen.
- Rima – szólítom meg halkan, majd egyenesbe húzom, aggódó szemekkel nézek rá. Hátamat a falnak döntöm, magamhoz vonom őt is – vissza kéne mennek pihenni.
- Nem – rázza meg fejét – le kell mennünk.
Felsóhajtok, s elgondolkodva hunyom le egy hosszú pillanatra szemhéjaimat.
- Jól van… - bólintok rá – De akkor kicsit segítenem kell a gyógyulásodban – ujjamat ingem nyakába akasztom, s az eltakart bőrfelület felől elhúzom az anyagot.
- De Shiki… ezt nem lehet – súgja idegesen, de nem tud eltolni magától, még gyenge hozzá.
- Ha le szeretnél menni, tedd meg… csak egy kicsit. Jobban leszel tőle – utasítom halkan, szigorúan nézek, elutasítást nem tűrőn. Nem hagyhatom, hogy ilyen állapotban táncoljon odalent.
Hátát simítom meg ruhájának kivágása nyomán, tarkójára, nyakára siklanak ujjaim, majd óvatosan terelem őt nyakamhoz – Kérlek…
|
| timcsiikee | 2010. 03. 30. 02:15:17 | #4424 |
Karakter: Shiki (nővcimnek!)
Shiki:
Felszisszen, és azonnal kapcsolok, felé kapva tekintetem támogatom tovább.
- Mi a baj? – kérdem tőle halkan.
- Csak a karom – válaszol bársonyos hangján, majd egész teste összecsuklik. Vállam fölött átvetett kezénél tartom meg, majd ahogy érzem egyre nehezedő súlyát derekát átkarolom, előre hajolva térdhajlata alá nyúlok, és könnyedén kapom fel az ölembe pille testét.
- Mi történt? – kérdezi Aido kíváncsian csillogó szemekkel, majd lustán Rima sebére vetem tekintetem, pedig a látszat ellenére szörnyen aggódom érte.
- Azt hiszem vámpírvadász fegyvereket is használtak – jelentem ki egyszerűen, majd lassan elhaladok mellette, vissza a kollégiumok felé – A rohadékok – morgom szinte csak magamnak, és ujjaim megfeszülnek, de visszafogom magam.
Első dolgom, hogy biztonságos helyre vigyem kedvesemet, az után el kell látni a sebeit.
~*~
Már tegnap éjjel óta csak alszik, s képtelen vagyok elszakadni mellőle. Zavar, idegesít a tudat, hogy ilyen tisztességtelen dolgot használt a tanács, csak hogy egy titkot megtartson. Remélem, hogy a megfelelő dolgot szereztük meg, mindezt persze csak akkor tudjuk meg, ha Kaname-sama hajlandó lesz megmondani.
Egy csokis pockyval a számban ülök az ablakban, és a lenyugvó napot figyelem kirévedve az ablakon. Szinte csak nézek ki a fejemből, és még az sem érdekel, hogy nemsokára tanítási idő, és hogy tegnap éjjel óta nem is aludtam semmit.
Kaname-sama mára elhalasztott a tanítást, így nem kell aggódnom e miatt, más pedig nem érdekel. Tudom, azaz van egy olyan érzésem, hogy elnökünk nem fog semmit elmesélni arról, hogy mit is találtunk, mégis érdekel, hogy mi miatt kockáztattuk az életünket… a szerelmem életét.
- Hé! Én is kapok? – hallom meg a lágyan cirógató, ismerős hangot, és azonnal odakapom fejem. Lehuppanok az ablakból, és azonnal az ágya melletti székre ülök.
Észbe kapok, hogy milyen gyors reakciót is produkáltam szokásom ellenére, s hogy ezt csak tetézzem, egy aprócska mosoly kúszik szám sarkaiba.
- Persze – válaszolom halkan duruzsolva, majd kiveszek a dobozból egy szálat, és a szájába adom.
- Köszi – durmogja a szál mögül, majd lassan megeszegeti. Hatalmas szikla esett le a szívemről azzal, hogy végre nyitva látok égkék szemeit. Csodaszépek, már kezdett hiányozni ez a pár – Hol vagyok? – kérdezi az utolsó centiméternél.
- A gyengélkedőn. Valószínűleg vámpírvadász fegyverrel támadtak ránk, és kaptál egy mélyebb vágást – válaszolok türelmesen, majd a takaró alá csúsztatva szabad kezemet megkeresem övét, és megfogom – Jól vagy? – kérdezek vissza, és nem zavar, hogy minden mozzanatom aggódásról árulkodik. Ha csak ő látja, egyáltalán nem zavar.
- Persze, csak fáradtnak érzem magam – aprót elmosolyodik, s viszonzom, de lassan le is fagy arcomról a jókedv. Miattam sebesült így meg, mert nem figyeltem rá eléggé, mert nem vigyáztam rá. Szörnyen érzem magam.
- Rima – szólítom halkan, és rám figyel kába tekintettel. Lassan rá hajolok, és ahogy a takaró és ágy is engedi, átölelem – Bocsánat.
 - Mi? – kérdezi halkan, érzem forró arcát az enyémhez nyomódni, de most nem látom az arcát.
- Sajnálom, hogy nem figyeltem rád eléggé – magyarázom fülébe suttogva, mintha csak nem akarnám, hogy más is meghallja, hiába nincs rajtunk kívül senki a szobában.
- Nem a te hibád, hé – egyik kis keze kicsúszik takaró alól, és oldalamhoz ér, megsimítva engem, ruhámon keresztül – Shiki… összenyomsz – nyekergi lusta hangon, mire csak mosolyogva hajolok fel róla, megtámaszkodva mellette, s mellé ülve az ágy szélére, majd mikor mosolyom viszonzásra lel, egy csókra hajolok mézédes ajkaira.
|
| timcsiikee | 2009. 12. 01. 00:13:37 | #2666 |
Karakter: Shiki(Kert-Szökőkút)
Shiki:
Végig Aido szövegelését hallgatjuk… legalábbis a többiek… és őket követve próbálom behatárolni magunkat, és figyelni a környezetre is, ami nem egyszerű, tekintve hogy ez az idegesítő hang nem akar megszűnni. De Aido-san már csak ilyen… idióta.
- Álljatok meg! – mondom halkan, és végre mindenki elhallgat, még Hanabusa is. Mily csodás csend. Végre ők is meghallják, amit én az előbb.
- Ha Yuuki itt van, akkor Zero sincs messze… Nem szokta egyedül hagyni a kisasszonyt – mondja Rima, helyesen. Hát igen. Attól a Kiryuu kölyöktől nehéz volt mindig is megszabadulni. Bár amíg nem provokáljuk ő is csendben van, tiszta sor.
- Akkor most mit csinálunk? – nem hiába vagy szőke Aido-san… ezt is csak te kérdezheted
- Megyünk tovább, csak a te szádra teszünk lakatot – válaszol helyettem Akatsuki, de megint mozgolódást érzek.
- Maradjatok! – utasítom halkan őket, majd elillanok a fák között. Óvatosan megkerülöm a kis prefektus lányt, majd tovább haladok, közben kiharapom ujjam. A közelben egy E-szintű vadászott rájuk, de idejében észrevettem. Elé érek, és ketté is csapom csak por marad utána. Visszaosonok a többiekhez, közben látom, hogy a lányok is eltűntek, így végre tiszta a terep.
- Mehetünk – mondom és el is indulok, lassan követnek is.
- Hol voltál? – kérdezi Aido, de azonnal elcsitítják… Nem hiszem el hogy még mindig ennyire hangos… Nem érti a rejtőzködés lényegét?
- Itt ólálkodott egy E-szintű… ennyi – válaszolok egyszerűen, majd zsebre vágom kezeim. Lassítok, hogy Rima mellé érjek.
- Sietnünk kell –jegyzi meg Akatsuki, majd mind biccentve egyezünk bele és meghúzzuk a lépéseket.
~*~
Megérkezünk a kiszemelt épülethez, de még mindig a fák takarásában. Nagyon óvatosnak kell lennünk, hisz érzem, rengeteg az E-szintű a közelben.
Tőlünk nem messze látom arrébb másik kis csapatunkat Ichijo-val az élen. Épp hirtelen felénk pillant egy korcs, és már támadni is kezd.
Fenébe… vajon hogyan vett észre minket?
Aido nem habozik, azonnal lefagyasztja… Innen nincs menekvés… harcolnunk kell.
Már támadnak is az alacsony szintű vámpírok, mind előugrunk, hogy védekezhessünk szabadon, addig a másik csoport elindul befelé.
- Addig tartsátok őket! – szól még vissza, vetődik is felé egy hosszú hajú szörny, de utána csapva szabdalom össze, hogy ne eredjen utánuk.
- Könnyű azt mondani! – válaszol neki Rima, miközben villámaival csap szét egyszerre hármat, elismerő pillantással nézek rá, de sajnos nem tart sokáig a pillanat, mert újra támadnak. Esküszöm soha nem mozogtam ennyit mint most. Tuti három napig csak aludni fogok ennyi testmozgás után.
Addig csépeljük őket, míg végre sok harc után megfogyatkoznak, és csak egy kisebb csapat marad. Még szerencse, hogy nem egyszerre támadtak, csak fokozatosan jöttek így több esélyünk volt ellenük, végre kijönnek a többiek, és az utolsó darabokat Aido és Akatsuki fagyasztják és égetik meg, így nem marad más csak hogy „ visszavonuljunk” a fák közé.
Amint szabadabb terepre érünk ahol nem kell sietni, le is ülünk pihenni, nagyokat kortyolgatva a levegőből fújjuk ki magunkat. Kedvesem karján egy nagyobb foltot látok, mellé sietek, vele együtt ülök le. rajtam is vannak horzsolások de nem tűnik akkorának mint az a seb.
- Rima… jól vagy? – kérdem halkan, a többiek szerencsére most magukkal törődnek, de akkor sem használom ki a helyzetet.
- Persze, csak egy karcolás… Gyorsan gyógyulok… - mondja, de oldalán és lábain is látok kisebb-nagyobb sebeket. Mikor tovább indulunk, karját vállam fölött átvetve segítek menni neki, és bár tudom mennyire erős, akkor is jobbnak érzem ha így megyünk tovább.
- Segítsek? – kérdi Aido közelünkbe lépve, de Rima felemeli fejét.
- Kösz nem, ennyire nem vagyok nehéz – válaszol szokásos unott hangon ahogy mindenki felé szokott, majd tovább haladunk, előre menve. Felé fordulok és megeresztek egy kicsi fáradt mosolyt, ami viszonzásra is lel, és míg senki nem figyel puszit nyomok arcára.
- Ügyes voltál… - suttogom halkan.
- Tudom – válaszol még mindig kis mosollyal. Mennyire szeretem.
|
|
