Kisé már pihenő helyzetbe vágta magát, mikor Yui-t észrevette. A felszólalására újra mosoly kúszik rideg arcára. -Arra a vacsorára engem is meghívhatnál! -kiáltja Yuinak, amolyan feleltként és füttyent is hozzá. Amíg a széket állítja, ő a plafont nézi. Mintha csak a kéklő eget bámulná. Mikor a Hold felkel és körülötte megannyi csillag pompája. A lámpák erős fényei zavarják, de behunyt szemmel elviselhetőnek találja. Az általa keltett sötétségben szinte tisztán látja maga előtt a sötét égboltot és a kerek vezetőt. Mintha piros pozsgás lenne. Mikor Yui a rajzot kéri, somolyog az orra alatt, majd rá néz. -Ha megengeded, hogy befejezzem, persze! Sajnálom… fél munkát nem szeretek kiadni a kezeim közül. -von vállat. Akik Yui szüleit emlegetik, feléjük dob egy tollat, mi a tanári asztalon heverő szivacsba fúródott. Csúnyán tekint az osztályra és csak ajkát mozdítja meg, szó nem hagyja el, az osztály csendben piszmog tovább. ~Lehet rá kellene kérdeznem a szüleire.~ Az ablakon át az eget kémleli. ~Hmmm… mi lenne, ha…~ -Mond csak Yui, lenne kedved este velem sétálni egyet? Tudod, kint a külvárosban. Elég csendes hely. ~Csendes, és senki nem láthatja a tombolást és esetleges pusztítást.~  Kisé sötét gondolatok kerítik hatalmába. Rossz előérzete támad. A tanár bejövetelekor feláll, visszaül és előveszi füzetét. Jegyzetel, közben egy másik lapra ceruzával ír, radíroz, áthúz és satíroz. ~Nem! Nem és nem! Miért nem jön, most semmi ihlet. Pedig irodalmunk van! Áááá~ Dobja kicsit arrébb a tollat, majd hátradőlt a székén.

Nem nagyon törődött az órán elhangzó dolgokkal. Csak ült bambán, meredte s jegyzetelt. Néha egy-egy pillantás erejéig végigfutotta szemét Yui-n, de csak mosoly kúszott arcára. A csöngő hangos robajára, kénytelen volt füleit befogni, hisz kis híján dobhártyájába került. Ezzel egy időben Yui szinte puskagolyóként hagyta el a termet. A tanár még felírta a táblára a feladatokat, amiket Asa szorgosan le körmölt, majd megmasszírozta nyakát. Kicsit megforgatta fejét, de nem érzett javulást. ~Ez van, ha távol vagyok az erdöktől… ~ Morgott magában, bár ez lehet külsös is hallotta, ahogy torkából morgó hang szakad fel. Kelletlenül felállt és odalépett az osztályterem egy dísznövényéhez és annak levelét kezdte cirógatni. Mintha egy hat éves lány hajával játszana. Visszament táskájához és kivette flakonját. A flakon tartalmának kis hányadát a virág földjére öntötte. Hirtelen valaki megérintette a vállát. -Hé! Mit akarsz Yui-val? Mint mondta, egy pszicho csaj, te meg szimplán ott ülsz mellette? Megvesztél? -kérdezte a srác meg sem várva, hogy Asa felé forduljon. A fiú ezt megtette és a flakon vízből megkínálta osztálytársát. -Ismered, hogy ilyeneket mondasz róla? – tette fel a kérdést, majd meg sem várta a választ visszaült padjába, lábát felhelyezte a padra, kezeit összekulcsolta a tarkójánál és óvatosan billegni kezdett. Igyekezett minden zajt kizárni fejéből, de az osztály egész megelevenedett Yui jelenlétének hiányában. ~Hogy lehetnek ennyire zajosak? Eh…~ Újabb morgás hagyja el torkát és már egy otromba vigyor is társult hozzá, mi talán vicsornak is elment volna. Megvillantotta négy tűhegyes agyarát.

Asa meglepődött a lány kedvességén. ~Kedves… Tehát még egy pont nekem a többiekkel szemben. ~ Nemlegesen megemeli kezét. -Köszönöm, de nem fogadhatom el! Az a te ételed. Majd ebédnél bepótlom. Meg majd a büfében veszek, ha nagyon nem bírom. – Kicsit végignéz magán. Kinézetre nem mondaná meg senki, hogy mekkora erő is lakozik benne. ~Ahogy a farkasokat sem. Vékonyak, kecsesek és veszedelmes vadak. ~A férfiú csak mosolyogni tudott a lány demonstrációján. Kicsit megingatja a fejét. -Ha így lenne, nem ajánlottad volna fel az élelmed. -enyhén megvonja a vállát. -Majd meglátjuk, mennyit tudsz, ha egyszer az életemre törnél. Igazából nincs mit vesztenem. Ha alul maradok, így jártam. -hangja beletörődő, ahogy gondolata is. Viszont arca kissé megfeszül.  ~Farkas vagyok. Haltomig küzdők. Ha alul maradok, akkor lesz még egy sírhalom a kertünkben. ~ Amikor Yui fel áll az osztályon pihenteti tekintetét. ~Kiszolgáltatott emberek. Már értem anyám miért olyan segítőkész velük. De én nem ilyen vagyok…~ Ő is demonstrálta egyik tehetségét, de egyáltalán nem fenyegetésként. Nem értette, hogy miért nem érti egyetlen törvényét a szelíd farkasnak és a tábla felé tekint míg magyaráz. Fel sem tűnt neki, hogy Yui elkapta róla a tekintetét. -Amilyen az adjon Isten annyit jelent, hogy te vagy bárki más, hogy viszonyul hozzám. Hogy viselkedik velem. Olyan a fogadj Isten, annyi, hogy tőlem se várjanak különbet, mint amit ők adtak. -elve elmondásakor kihúzta magát. A rajz folytatásával érzi Yui tekintetét a lapon. Szeme sarkából figyelemmel követi a lányt, de rajzol is. Amint belép a tanár, egy cetlit tép ki füzetéből, ráfirkant gyorsan és Yui padjára dobja. „Ha gondolod beszéljünk szünetben is. ~Asa” aláírása mellett egy apró mancsnyomot is rajzolt. Nem várta el, hogy a lány válaszoljon, csak nyugalmat akart a többi embertől. Kicsit jó is, hogy olyannal beszél, akitől tartanak. Nem zavarja őket senki.