-         Hogy-hogy a vidámparkot találtad ki? Ezer másik hely van még a városban, ahova elmehettünk volna. Te mégis ez mellett döntöttél.

-         Igen, mert még kislány koromba hoztak el utoljára ide a szüleim, emlékszem, hogy Ninával voltam itt, vagyis a nagybátyámék is jöttek. Ninával kétszer felültünk erre az óriáskerékre. – Kuncogok fel, majd elmerengek. – Amúgy szerintem hiába vagyunk, felnõttek a lelkünk mélyén még gyerekek vagyunk. – Fülem mögé tûrök egy elkószálódott tincset.

-         Ez így igaz magam sem mondhattam volna szebben.

 Derek jelez, hogy maradjak a sorban, majd látom, ahogy a wc-k felé halad. Csodálkozva nézek rá, mikor visszatér, aztán kerékre is pillantok.

-         Végeztél a mellékhelységen? – kérdem kedvesen.

-         Igen. Képzeld el, amikor beléptem a wc-be ezt találtam. – Elõvesz a háta mögül egy… egy rózsszín plüsscicát… de aranyos!

-         De hát te a mosdó fele mentél el… - nézek abba az irányba. - Akkor, hogy vagyis mikor…? – kérdem kissé zavartan.

-         Tulajdonképpen nem az illemhelységen voltam, hanem a céllövölde részen, ahol ezt neked lõttem. Amikor megláttam tudtam, hogy örülni fogsz neki – mondja. Magamhoz húzva megölelem és átveszem tõle a cicust… Milyen puha…

-         Köszönöm Derek, de nem kellett volna, nagyon kedves tõled. – Kissé elpirulok.

-         Ugyan semmiség neked bármit Hikari. Köszönöm a meghívást.

 Kedvesen mosolygok rá, mikor az óriáskerék nyikorogva áll le, jelezve, hogy újabb embereket kíván felvinni az égboltig és vissza. Szépen sorban mi is beszállunk. Kifizetem a kört, ellenkezése ellenére is. Amint mindenki beszáll, elindul a kerék is.

 A plüsst szorongatva észlelem, ahogy Derek átkarol. Na vágjunk bele…

- Figyelj Derek, tudom, hogy nem ismerlek túl rég óta és tegnap találkoztunk elõször kettesbe… - mondom, mire rámnéz. – Nagyon sajnálom, hogy így a múltadba vájkáltam tegnap. – Bûntudatosan hajtom le a fejem. Ujjai arcomra simulnak, megbizseregtetve testem, amire felnézek rá. Fejét megrázva jelzi, hogy nem haragszik rám. – Szóval Nina által ismerkedtünk össze úgy, hogy egy night clubba dolgozunk, aminek örülök. Bár még nem sokat találkoztunk és… Tudom, hogy talán teher vagyok, vagyis nem olyan, akit te… - mondom össze-vissza, ami az eszembe jut. – Derek én nagyon kedvellek… - nyögöm ki végre és elfordítom a fejem. Oh… Kami-sama, most segíts meg!

 Hirtelen áll meg az óriáskerék.

-         Hikari én… téged…

 Ne! Nem akarom most ezt hallani. Mutatóujjam ajkaira tapad. Mélyet sóhajtva álcázottan mosolygok rá.

-         Szeretnék még mutatni valamit.

~*~

 Amint kiérünk a vidámparkból, azonnak a part fele veszem az irányt. Kissé döbbenten néz rám  még mindig, de aztán elmosolyodik és követ. Mivel nagyon meleg van még így este is, levetem pólóm és melltartóban maradok. Megszokott látvány itt. Nincs is mit szégyellenem, ezért nem is teszem. A plüss cicust meg leteszem a pólóm mellé.

 Eldõlünk a homokos parton és a csillagokat nézzük egymástól számomra – túl nagy távolságból. A holdfény és az utcalámpák gyér fénye – már amennyi elér idáig belõlük -, megvilágítja a partot és csillogó ruhát ad a tenger immár fekete hullámainak. Sós illat terjeng a levegõben, az elöttünk elterülõ tenger illata.

 Ahogy oldalra döntöm a fejem, tekintetem összetalálkozik egy gyönyörû kék szempárral, a gyémántnál is szebben csillog a holdfényben, csak úgy magávalragad egy olyan világba, ahol sosem jártam, de életem végéig maradnék.

 Kezünk önálló életre kellve fonódik egymásba. Pillantásom kezünkre simítom, végül ismét feltekintek az azúrkék íriszekbe. Derek oldalára fordul, de a szemkontaktust még nem szakítja félbe, ahogy én sem. Fél karral megtámasztja magát, tenyere tarkójánál van. Testem magától mozdul és odakucorodom mellé, felé fordulva. Kissé hideg ujjai meztelen hátamra csúsznak, amitõl jólesõen megborzongok.

 Még egy perc mámor után kibontakozok karjaiból, csakhogy orrommal megpiszézzem az övét.

 Mellkasomból áradó boldogság arcomra is kiül. Mosolyogva fordulok hátamra az õ arcát nézve. Imádom õt…

 Állát ujjaim közé csípve simítok végig arcvonalán. Õ is mosolyog, elképesztõen, imádnivalóan, mint egy jóllakott ovodás. Meg is jegyzem neki ezt a hasonlatot, mire felnevet megborzongató hangon. Ahogy arcát nézem elpirulok és zavartan nevetve döntöm fejem a másik oldalra. Egy pillanatra behunyom a szemem is. Mérhetetlen nyugodtság és boldogság van most bennem. Annyira belezúgtam ebbe a srácba, hogy vasvillával sem kergetnek el a közelébõl.

 Annyira szeretném, ha õ is úgy érezne, akár egy pillanatig is érezni akarom azt a szeretetet, amit irántam táplál. Nem azt, amit Tiffanynak adott, hanem egy más, különleges érzést, csak miattam, nekem, értem…

-         Az a csillag, ott fenn, az a legszebb mindközül – szólal fel hirtelen.

-         Melyik? – kérdem kíváncsian kémlelve az eget immár.

-         Az – mutat fel.

-         Nem látom – csücsörítek durcásan, mire felkap és az ölébe ültetve mutat fel az égre, de még véletlenül sem hagyja, hogy az égre figyeljek, ugyanis miután arcát az enyémhez simította, egy sóhajjal perzselte végig nyakam érzékeny bõrét, amitõl kissé megremegek.

-         Látni akarlak – mondom ki óhajom egy sóhaj kíséretében, na meg a halvány pír sem maradt le arcomról.

 Mivel süket fülekre találtam ezzel a kérdéssel, hát én magam ülök rá lovagló pózban. Kissé zavar, hogy combjai fenekem alatt forróvá vállnak, ahogy ettõl az én arcom is, de nem törõdöm vele. Az egyetlen, amivel most törõdök, az a csodás szempár, ami az enyémekeben veszett el valahol.

 Kezet derekamat tartják, míg az enyéim a földön adnak támasztékot testemnek.

 Mosolyogva simítok végig mellkasán, nyakán, hogy vállait átkarolva cirogassam tarkóját.

 Valami csillan a szemében és csak érzem, ahogy lassan a hátamra dönt, amit én nem hagyok, mert akkor tudom, hogy le mászna rólam. Közelebb húzom testem az övéhez. Mosolyogva simít végig orrával a nyakamon, mire jólesõ sóhajt és egy boldog mosolyt csal ki belõlem.

 Derek úgy véli, hogyha már nem mászott rám, akkor én másszak rá. Derekamtól fogva lehút a folder, miközben hátradõl. Ujjai végigcirogatják derekam és ott elidõze birtoklóan tart, miközben másik kezével végigsimít ívben hajló hátamon.

 Odahajolok nyakához. Ezt most meg kell tennem. Fájni fog az elutasítás, de ha most nem teszem, akkor örökké bánni fogom…

-         Derek… - suttogom. – Szeretlek… - Behunyt pilláim alól egy könnycsepp hull arcára. Abban a pillanatban úgy érzem, hogy elfutnék, menekülnék.

 Vissza fog utasítani.

 Nem! Nem adhatom fel!

 Tiffany kell neki, õt szereti, nem engem.

 De… talán… engem tudna legalább annyira szeretni, mint õt?

 Össze fog törni a szíved, csajszi.

 Lehet, de érte még ezt is vállalom!

 Hirtelen fölém gördül. Elterülve hagyom õt gondolataiba süllyedni. Aztán látom rajta, hogy döntött…

 A szívem szaporább ritmusba kezd, a gyomrom görcsbe rándul, de még akkor sem szakadok el szeme lakatlan szigetének rabságából.

 Nyakamra hajol, ismét felperzsel forró lehelletével. Alkarja fejem mellett támaszkodik meg. Illata elszédít. Behunyt szemmel élvezem közelsége bódító érzését. Tenyerem oldalára simítom, míg másikkal vállán és hátán futok végig lassú tempóban.

 Teste hozzám simul, arca elöttem lehet. Nem merem kinyitni a szemem, félek, hogy képzelet az egész. Orra az enyémhet ér, karom görcsösen kapaszkodik felkarjána.

 Ujjai hajamba mélyednek és ajkai az enyémen pihennek meg. Ha ez álom, akkor én soha többé nem akarok felkelni. Mámorító érzés a csókja, szinte elolvadok a gyengédségtõl, érzékiségtõl. Félek, ha viszonzom, eltúnik ez az érzés. De úgy tûnik testemnek ismét nem tudok parancsolni.

 Halvány pírral az arcomon, viszonzom gyengéden, ali érezhetõen csókját.

 Megáll az idõ körülöttünk egy pillanatra és csak… némán figyel…

-         Õ régen egy nagyon kedves barátom volt. Közel négy éve nem láttam õt, mert kilépett az életembõl.- Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne, de bevallom, ostobaság volt rákérdezni.

-         Ha nem akarsz róla beszélni nem kell… - harapom be alsóajkam. Most elrontottam azt is, ami eddig kialakult köztünk. Remek.

-         Nem semmi baj. Tudod Tiffany volt nekem az elsõ komolyabb kapcsolatom, pár évig a lánnyal voltam együtt, aztán véget ért. Elhagyott és összetörte a szívemet. Pontos választ sosem adott, mindig csak kerülgette a forrókását. – Látom, ahogy közben tekintete üvegessé válik. Elszorul a torkom, de nem merek közbeszólni. – Azt mondta ez nem mehet így tovább, de szeret. Én kértem, mondtam neki, hogy tartsunk szünetet, ha kell, aztán próbáljuk meg újra… - lenyel egy gombócot, mire kicsit aggódva pillantok rá. Aztán bártórítóan simogatni kezdem az arcát. – Õ mégsem akart ebbe bele menni és végleg elment, azóta se láttam. Mások szerint tényleg szeretett, de egy jobb élet reményében hagyott el. Valaki azt is suttogta, hogy prostituált lett, azt is mondták, hogy terhes volt. Azonban mégis az unokanõvéred, Nina adta meg a legpontosabb választ, amit tudtam csak, hogy áltattam magam, hogy nem lett volna erre képes. Tiffany nagy valószínûséggel megcsalt engem és azért hagyott el beadva ezt a mesét, hogy a pasijával legyen. – Amint ezt elmondja a térdére teszi a kezét és felkönyökölt. Elõrehajolok és a hátát simogatom.

 Még sosem láttam ennyi keserûséget senkiben. Úgy megölelném, elsuttognám neki, hogy mostmár minden oké, az a múlt és nem kell rágódni rajta, de nem teszem. Hagyom, hogy összeszedje az erejét. Lehet, ezután könnyebb lesz…

-         Nagyon sajnálom, ha tudtam volna, hogy Tiffany a volt barátnõd, akkor nem hozom fel neked. Milyen ostoba vagyok.

-         Nem a te hibád. Számolnom kellett volna azzal az évek során, hogy mesélnem kell majd róla. Hosszú ideig nem került szóba most meg lám mégis elõjött.

-         Szomorú vagy? – kérdem elcsulkó hangon, mire gyönyörû szemeit végre rám szegezi.

-         Nem… Inkább csak dühös. Azóta sok minden járt az agyamba és egy fajta megbánás kerekedett azoknak az érzelmeknek a helyén, amely aggódást, szerelmet és féltést tápláltak. Õ azonban hátba támadt és elhagyott. Hagyjuk a témát. – Int le és ajkaiba harap. Érzem, hogy milyen feszült.

-         Rendben, ne haragudj rám. Nem akartalak megbántani! – mondom, aztán érzem, ahogy tenyere rásimul az én kézfejemre. Ránézek õ meg bíztatóan elmosolyodik.

-         Semmi baj. Megesik az ilyen. Inkább csak az a rossz, ahogy elhagyott nem az, hogy véget ért, hanem az, amilyen módon magamra hagyott. Pedig el akartam jegyezni. – Egy sóhaj hagyja el csábító ajkait. – Na, mindegy. Van hobbid? – gyros témaváltás.

-         Táncolni szeretek.

-         Igen, nagyon ügyesen táncolsz, amikor láttalak az unokatesód mellett nagyon jól mozogtál. – Bókjára alig láthatóan elpirulok.

-         Köszi, Derek. Neked mi a hobbid? – kérdem mosolyogva.

-         Sokak nem néznék ki belõlem, de én verset írok. Egy regényem is van, de azzal nem haladok.  – Vakarja meg a tarkóját. Éééédes.

-         Komolyan verset írsz? – kérdem csodálkozva. Végülis én azt hittem, hogy õ is egy bulizós típus.

-         Igen. Tudom, ez a külsõmrõl nem tükrözõdik és mindenki egy suttyónak tart, de nem az vagyok. Tulajdonképpen egy romantikus fiú vagyok, aki tejbe-vajba fürösztené a szerencsést. – Monja, mire elvigyorodom.

-         Írsz majd nekem is egy verset?

-         Mindenképpen. – Juppí! Derek az órájára pillant. Hmm… tényleg, vajon mennyi lehet az idõ? – Hazakísérlek, ne haragudj, de mennem kell. – Kissé zavarba jövök.

-         Ne fáradj, haza megyek én! – intek kezemmel.

-         Nem ragaszkodom, hogy hazakísérjelek. – Feleli, amin magamban jót mosolygok.

 Felállunk a padról és egyenesbe vesszük az irányt. Csendesen haladunk egymás mellett, kicsit feszült a hangulat. Érzem, hogy valamin agyal, szóval nem szólok bele. Már kint vagyunk a parkból, mikor hirtelen megtöri a csendet.

- Egy csillagfényes éjszakán jártam a parkba vele,

A lánnyal, akinek meseszép a mosolya, és a szeme.

Azt hinném róla, hogy valami földöntúli szépség,

Aki rabul szeretné ejteni férfi ezreknek a szívét.

Pedig õ nem õ halandó, egy meseszép nõ,

Akinek a szeme olyan, mint egy tündöklõ ékkõ.

Az éjszakán a parkból kijövet a rengeteg csillag elbújt,

A Hold pedig sápadtan, reménytelenül dúlt-fúlt.

Ennek az oka az volt, hogy ez a meseszép lány,

Leigázta a szépségével az égitesteket eme éjszakán.

 Bódultan bámulok rá, aztán egy tincsemet elõretûrve az útból, pirulva nézem a földet, aztán az eget. Pillanatokig tart, míg végre megszólalok.

-         Derek, mit is mondjak? Nagyon szép volt ez a vers. A hasonlat és az, hogy errõl az éjszakáról írtál valami fantasztikus. – Azt sem tudom, hogy mondataimnak egyáltalán vane értelme, total elbódultam. Hát szabad ennyire elvenni az eszem?

-         Ugyan ez csak egy kis rögtönzés volt! – int mosolyogva. Nincs mese, ez a fiú magábabolondított. Bár… nem tudom, mennyire esett a Tiffanys kérdés szarul neki.

 Nem kell sok idõ, mire házunk elé érünk. Érezhetõ a feszültség köztünk. Isteni… Normál esetben már az ágyamban csábítanám ajkait csókolva, de azt várom, hogy õ lépjen. Csak megölel. Tudtam… Bátortalanul köszönöm meg neki meg az estét, keserû érzéseimet hangom mögé rejtve.

 Szinte felmenekülök a szobámba. Elõször csak bambán nézek magam elé, aztán érzem, ahogy valami csiklandozva végigtáncol az arcomon. Pedig nem akartam sírni…

~*~

 Reggel felkelve egybõl keserûséget érzek mellkasomban. Kis idõ kell, míg összesakkozom a történteket, aztán pár néma gondolat után cselekszem.

 Mivel ma van az ölelés világnapja, vagy micsoda. Nem is tudom, de legalább van egy tervem. Nina telefonját elcsempesztém és Derek számát eltulajdonítottam. Hívom is… Csöng… csöng… csöng…

-         A hívott személy jelenleg nem elérhetõ, kérem… - Bla, bla, bla. Sípszó.

-         Szia, Derek! Hikari vagyok és… izé… én csak… - Jesszus, szedd már össze a gondolataidat, még valaki fejreesik bennük! – Én csak szerettelek volna megkérdezni, hogy… eljönél ma velem… a… Ez így nekem nem megy. Hívj fel, vagy gyere hozzánk, vagy akármi… Látni akarlak… izé… hagyjuk ezt az egészet. Bocs a hívásért. Azonnal leteszem. Mégis mit hittem? Elhívom és minden oké lesz? Az igazság az, hogy gyenge vagyok. Félek a visszautasítástól.

~*~

 Egész nap ki sem megyek a szobámból. Az ablakon nézek kifelé és nem érzékelem  a külvilágot. Aztán a tellóm csörgése rángat vissza a valóságba. Odasétálok az éjjeliszekrényem mellé és ránézek a rezgõ készülékre. Üzenet. Hmm... Ismeretlen szám...

„Szia, Hikari! Megkaptam a hangüzenetedet, de nem nagyon értettelek. Egyébként felõlem mehetünk. Hová szeretnél? Este 9-re ott leszek, csak akkor végzem. Nyugi van és ne vádold magad az este miatt. Felejtsük el, okés? Sajnos mennem kell, apám lefejel, hogy még nem vagyok bent. Szia!”

 Hirtelen ötlettõl fogva felsikantok, aztán boldogan futok le Ninához, akit megölelek, aztán vidáman táncikálva csinálok magamnak valami kaját.

~*~

 Fél nyolckor nekiálloköltözni is. Negyed óráig válogatom a ruhákat, majd egy egyszerû farmer és póló mellett döntök. Hajamat coffban hátrakötöm, de pár rakoncátlan tincs amúgy is kiszabadul fogságából. Mire elkészülök, már csengetnek is. Szinte repülök az ajtóhoz, majd kinyitom. Szembetalálom magam a földkeregség levonzóbb és legszexisebb paijával, meg az a laza félmosoly, ami ajkain játszik, teljesen elolvaszt.

-         Szia! Jól nézel ki – kacsint, mire kissé elpirulok.

-         Hello! Te is jól nézel ki.

-         Na, hová megyünk?

-         Meglepetés – mosolygok rá vidáman, aztán már indulunk is.

 Szerintem már sejtheti hová is tartunk, ugyanis egyenes út vezet a vidámparkig. Gyermeki mosoly jelenik meg arcán, mikor felnéz az óriáskerékre. Mindketten boldog  mosollyal az arcunkon lépünk be a csodás birodlomba és mindent elfelejtve szórakozunk. Rengeteg játékot kipróbálunk, szinte észre sem vesszük, ahoigy egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Az egyik butikot elhagyva máris az óriáskerékhez érünk. Már kézenfogva sétálunk és beállunk a sorba. Boldogan cseverészek neki, mire néha megpörget, vagy velem nevetve megszólal. Jó látni, hogy ennyire felhõtlenül érzi magát, hogy végre csak rám gondol és senki másra. Észre sem veszem, hogy megáll az elõbb említett körkörösen mozgó kerék, de a hangját igenis érzékeltem. Ijedten húzódok közelebb Derekhez, aki felnevet és átkarolj a derekam. Durcásan nézek rá, mire kapok egy puszit halántékomra. Elmosolyodva nézek rá és már én is nevetek vele.

 Egyre közelebb kerülünk a kerékhez, ahol végre elmondom majd neki, hogyis érzek iránta.

 A dal végeztével elenged. Ráemelem szemeim, egy darabig valami különöset vélek felfedezni tekintetében, de az alhasamban lévõ bizsergés megakadájoz abban, hogy normálisan gondolkozzak, így inkább elengedem és a mosdóba megyek. A csapnál megmosom az arcom és kicsit lenyugodok. Gondolataim mostmár  vadul cikáznak agyamban. Én csak játszani akartam kicsit, de nem akarom, hogy holmi ribancnak tartson, aki csak a vágyait éli ki másokon. Mi van velem? Még sosem csináltam ilyet egyik fiúval sem. Nem szoktam ilyen hamar közel engedni magamhoz senkit, erre jön Derek és lerombol elõttem minden olyan falat, ami a gátlásomat tartja kordában. Öööö... volt nekem valaha olyanom?? Ez most lényegtelen! Az a lényeg, hogy... hogy... azt hiszem kezdek beleszeretni. Hiába találkoztam vele csak a napokban, úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna. Olyan remek vele minden, de... Mi van, hogyha nem is kedvel, csak Nina miatt visel el? Jajj, túl bonyolult ez nekem! Azt hiszem, inkább megyek és bocsánatotkérek, majd elhívom magammal sétálni és elmon... Helyesbítek: ...és akkor lehet, majd elmondom neki, hogy mit is érzek, bár számomra is furcs, de ez van.

 A mosdóból az erkélyig jutok, ahol kicsit kiszellõztetem a fejem a hideg szellõ lágy simogatására. A közeli ház kertjébõl édes és finom illatokat hoz magával. A már fekete égen csak úgy ragyognak a csillagok, a Hold is tündököl. Gyönyörû látvány.

 Összerezzenek, ahogy valaki megérinti vállam. Egy pillanatra félelmetes képek sorozata zúdúl le szemeim elõtt, aztán agyam felfogja, hogy nincs veszély.

-         Ninával beszélgettem, téged kerestelek. – Szerelmem mély hangja lágy dallamként jut el fülemig. Mióta hívom én a gondolataimban szerelmemnek?

-         Egy kis friss levegõre volt szükségem. – Derek én... – Ez lett volna talán az a pillanat, mikor vallottam volna neki, de egy feketehajú cicababa megakadájoz ebben, ahogy Derek mellé lép.

-         Szia, Derek! – van képe végigsimítani mellkasán.Nana, szívi, õ az enyém!

-         Alexandra mit keresel itt? – kérdem csodálkozva, bár nem csodálom, hogy megjelent, mindig keresztbetesz nekem.

-         Csak hallottam, hogy lesz ez a buli és gondoltam megnézem a híres Dj-t. Nagyon örvendek, Alexandra Mirez vagyok. Olna kedved velem beszélgetni? Van egy ajánlatom. – Ajajj, itt baj lesz...

-         Üdv, Alexandra. Ami azt illeti én Hikarival akartam besz... – szólna kincsem, de a másik lány nem engedi.

-         Semmi baj, majd Hikari ráér késõbb. Most fontos dolgot akarok neked mondani! – mondja és el is húzza Dereket a közelembõl.

 Szomorúan tekintek utánna, de aztán kicsivel késõbb utánaindulok.

-         Alexa, ne rángasd, ha akar megy magától – szólok oda nekik, mire többen ránkfigyelnek így a drágának sincs más választása, minthogy elengedi szegénysrácot.

-         Jössz? – néz rá felvont szemöldökkel, mitõl kívánatosnak és csábosnak látszik. Szerinte.

-         Bocs, de nem. Hikarival megbeszéltük, hogy lelépünk. – Velem? Mikor, szerelmem? Ravasz vagy. Alexa rám néz én meg bólintok.

 Még egy darabig teszi a szépet Dereknek, aki láthatóan rosszul van a csajtól, aztán feladja és elhúz táncolni valami szöszi fiúcskával.

-         Lelépünk? – kérdez vigyorogva, mire felkuncogok és belékarolok.

-         Hiszen már megbeszéltük – nevetek fel, mire õ is.

 A közeli parkban sétálgatunk a csillagos ég alatt. Tökéletes éjszaka, nyugost hangulat. Kell ennél több? Igen. Nekem legalábbis.

- Zene? – kérdem mosolyogva, miközben elõveszem MP4-esemet.

- Jöhet. Már unom a csöndet.

 Odaadom neki a füllhallgató egyik felét, majd beállítom és elindítom a zenét. Nem tudom, hogy mit szeret, de most csak ezzel szolgálhatok. Leülünk egy padra, ami egy fa árnyékában van, ami most inkább a csillagos eget takarja, mint a napot. A zene ütemére kezdem ringatni magam és végül fejemet a vállára hajtva élvezem a zenét, mert ezt csak élvezni lehet. Kis idõ után átkarol és hátradõl velem a padon, így ülve hozzá tudok bújni.

 Mikor vége a zenének ismét beáll a csend.

-         Derek, kérdezhetek? – nézek rá, miközben erõsen agyalok.

-         Igen, nyugodtan – mosolyog rám. Megsimogatom arcát.

-         Nina mesélt rólad egy-két dolgot.

-         Mégis miket?

-         Nem akarom, hogy emiatt megromoljon a kialakult barátságunk, de... Oké, nem kertelek. Ki az a Tiffany? Nina csak annyit említett, hogy neked fontos. – Ránézek ártatlan tudatlansággal és ismét végigsimítok feszültnek tûnõ arcán. 

-         Tudod szép a nõvéred és régi barátom. Sok pasi odáig van érte tény, ami tény…. Viszont én már nem tudok rá úgy tekinteni, mint nõre. – sóhajt fel, majd mosoly kúszik ajkaira.

-         Már? – kérdezek vissza értetlenül.

-         Tudod három éve szerelmes voltam Ninába azonban õ nem vette a lapot, amikor el akartam neki mondani, akkor összejött az ex fiújával Kennel. Hét hónapig boldog kapcsolatban voltak, majd szakítottak, aztán Nina fél évig nem tudta kiheverni. Mindez közel két évig játszottuk, majd aztán feladtam nem mondtam el a lánynak. Mellette álltam, mint barát, de sose tudott az érzelmeimrõl.

-         Mégis miért nem tettél rá utalást? – kérdem kíváncsian, amire a gondolataiba mélyed egy darabig.

-         Mert nem akartam hoppon maradni, tudom különös ilyet mondani a korom ellenére, de mégis. – sóhajt fel ismét. Tetszik, hogy ilyen kis bátortalan, mégis határozott. – Neked van fiúd? Biztosan szerencsés vagy a hímnemûek körében. Egy ilyen gyönyörûség ne lenne?

-         Most meg fogsz rökönyödni, de nincs szerencsém. – Intek egyet kezemmel, majd folytatom: - Nincs barátom már egy éve.

-         Hogy? – szemei szépen kerekednek, édes így. Egyre jobban tetszik. - Pedig nagyon szép lány vagy hülye az a férfi aki visszautasít egy ilyen csinos fiatal lányt. – bókjára elpirulok, majd mégjobban, mikor szemei melleimre tévednek, amit csak egy vékony réteg ruhadarab takar.

-         Köszönöm, de sajnos nincs párom. Majd lesz, tizennyolc vagyok. Hova sietni? Te mennyi idõs vagy?

-         Huszonhat vagyok. – feleli, majd kiissza csészéje tartalmát. Csodálom, hogy még van benne.

 Mikor már már a kávézó kijárata elõtt vagyunk, felcsendül telefonja. Ha jól veszem ki, az apjával beszél, de nem akarok hallgatózni. Miután elteszi a kütyüt, felém fordul.

-         Nagyon sajnálom Hikari, de most mennem kell. Az édesapám hív tegnap a dj munka miatt nem tudtam vele találkozni, de nem is bánom. Most jön a rizsa majd a cégrõl és az örökségemrõl, de nem érdekel.

-         Semmi baj.

-         Érezted már azt, hogy senki sem ért meg?

-         Igen – bólintok. - Elég sûrûn érzem azt, de ha megértenének, az élet habos torta lenne. – mosolygok rá. - Nem is tartalak fel! Szia! Köszi, a kávét.

-         Hello!

~*~

 Két napja nem találkoztam vele, kissé leköt a tanulás. Furcsa, hogy azzal kezdem, hogy mióta nem láttam. Ch... mintha a pasim lenne. Mondjuk én nem bánnám... De inkább csináljuk a házit, na. Folyton felé kalandoznak gondolataim, nem tudok nagyon másra figyelni.

 Így hát úgy döntök, hogy lazulok egyet és lemegyek a klubba, ahol majd találkozhatok vele. Na tessék, már megint nála lyukadok ki...

 Zene, fények és fülledt levegõ. Dohányszag leng körül pár embert, ami keveredig tánctól izzadt bõrük szagával. A zene fülhasogatóan hangos, csak egy-egy sikoly, vagy füttyszó hallszik át rajta. A tömeg közepébe érve kezdem magam ringatni ütemesen. Kevés idõ telik el, mire egy srác csatlakozik hozzám, hátamhoz simulva. Csípõmet úgy mozdítom, hogy összesúrlódjunk. Élvezem, ahogy végigsimít mellem között, egészen hasamig, majd megfogja derekam és az övével megeggyezõ irányba tekeri. Egy darabig élvezem a táncot és én is dörgölõzöm, de kezdem megunni ezt a számot.

-         Szabad? – hallok egy ismerõs hangot, majd megérzek egy jellegzetes illatot, ami kivállik a terembõl és orromba szökve bódít el.

 Két kéz simul a derekamra, de mostmár szemben vagyok partneremmel, úgyhogy rámosolyoghatok a hang gazdájára, akinek tengerkék tekintete még mindig megbabonáz.

 Beszélgetésre nagyon nem vagyunk hajlandók. Nem is lenne értelme, a zenétõl úgy sem hallanánk semmit. Mintha valaki meghallgatta volna az elõbbi néma kérésem, egy újabb szám csendül fel.

 Elmosolyodom és karjaimat Derek nyaka köré fonom. Testem az övéhez simul, ez sokkal job érzés, mint az elõbbi. Mintha áramot vezettek volna végig rajtam, úgy remegek meg. Csípõink és kezeink folyton összeütköznek és olyankor csak mosolyogva cirogatjuk egymást. Mellkasán húzom végig kezemet, majd arcára simítom,onnan fel pedig hajába túrok, amit egy néma sohajjal jutalmaz. Elmosolyodom és csípõmet elõrelökve dörgölõzöm hozzá, akár egy cica. Elég jó helyre löktem, tökéletesen értem, de nem szólal meg, csak ringatózik a zenére, ahogy én is. Folyamatosan dörgölõzöm, aminek az eredménye meg is lesz. Kemény és kielégülésre vágyó farka hasam aljához simul, ami egy apró nyögésre késztet mindkettõnket. Nem hittem volna, hogy mindketten ennyire képesek vagyunk felizgulni, csak egy “erotikus” tánctól és pár simogatástól.

 A zene vége felé már csak pihegve bújok hozzá, alig tartanak lábaim, amik diszkréten remegnek már annyira felajzott. Hasam aljában jellegzetes fájdalom nyilal én meg kicsit megijedten nézek rá. Oké, hogy játszikálunk tánc közben, de én még nem akarok vele lefeküdni. Miket beszélek?! Dehogynem akarok, csak… csak én meg akarom elõre ismerni. Tudni akarom, hogy mit szeret, mit utál, hogy mi a kedvenc kajája megminden ilyen. Nem akarok rögtön az ágyában kezdeni.

 Ahogy ez tisztázódott valamennyire bennem, rá emelem tekintetem.

- Állj! Kérlek, hagyjuk abba itt! – kérem hallkan, kipirult arccal, miközben mellkasához bújva kapaszkodom karjaiba. 

 Nina az unokanõvérem megkért, hogy táncoljak a színpadon, mikor õ énekel. Igent mondtam, mert nagyon tetszik ez a táncolósdi, egyrészbõl azért, mert az is egy mûvészeti ág; másrészrõl pedig imádok táncolni.

 Mikor vége a dalnak, lemegyünk a színpadról és nõvérkém vezet valahová. Egy fiúhoz. Jóképû és dögös, nekem máris megtatszett. Vörösesbarna tincsei vannak, amik arcához és vállához simulnak, némelyik meg belelóg szemébe. Világos bõrével remekül talál a rajta lévõ ruha. Ajkai duzzadtak, egész nap csak csüngnél rajta.A szeme pedig... a tengerre emlékeztet, amin megcsillan a holdfény. PC-k találhatók fülében és egy alsóajkában is. Vadító és mégis dögös látvány.

-         Szia, Derek! – Nahát, úgy tûnik Nina ismeri. Talán kiszemelte magának.

-         Szia, Nina! – Még a hangja is szexi. Mély és férfias. Az egész testem megborzong tõle. Megpuszilja unokanõvéremet, miközben mosolyog, én meg olvadok. – Nagyon jól énekeltél, bár ez már megszokott. – kezdem magam feleslegesnek érezni.

-         Köszönöm szépen. Az én énekhangom mellé már csak eme fiatal hölgy tánctehetsége hiányzott. – mutat rám, mire a fiú mégjobban végigstírõl, ha eddig nem tette.

-         Szia, Derek Wilderhalver.

-         Mangetsu Hikari. – mutatkozik be, neki pedig kistányér méretûre nõnek szemei.

-         Nina testvére vagy? – kérdi és unokanõvéremmel elnevetjük egymást.

-         Nem Hikari az unokahúgom.

-         Táncolsz?

-         Nem csak Nina tanított be pár alaplépést és felkért, hogy legyek az egyik háttér táncosa közvetlenül a jobbján. – magyarázom mosolyogva, õ pedig kicseréli a zenét a keverõ pulton.

-         Most megyünk, majd még jelentkezünk. Jó munkát, szia! – húz magával Nina. Nya, nem kell rángatni. Van két szép lábam. Látod?

-         Sziasztok! – int Derek búcsúzóul.

-         Hello örvendek! – mosolygok még rá, majd megyek arra, amerre húznak.

~DW/MH~

 Reggel nyûgösen kelek, mert tudom, hogy én vagyok a soros a vásárlásban és a mosogatásban. Nehezen kapok magamra egy feszülõs farmert és egy bõ pólót. Nem kell most melltartó, amúgy is csak két lépésre van a bolt. Coffba kötöm hajam és megyek is.

 Szépen bevásárolok, de nem sikról elérnem egy dolgot. Túl magasan van. Nagy nehezen elkapom és azzal a lendülettel el is esek. Jobban mondva esnék, ha nem landoltam volna valaki karjai között. Ahogy felnézek kicsit elpirulok, majd angyalian elmosolyodom.

-         Hoppá. Bocsi, Derek! – Igen, õ az, aki megmentett egycsúnya eséstõl. Én hõsöm!

-         Hello! Semmi baj, de legközelebb kérj segítséget valakitõl, aki magasabb. – mondja amolyan szigorral, mire elszégyellem magam és elpirulok.

-         Bocsánat – motyogom.

-         Na, mondtam semmi baj. Ha meg eljösz velem kávézni, akkor minden a legnagyobb rendben lesz.

-         Oké, mehetünk. De elõre ezt lepakolom. Elkísérsz?

-         Persze. Menjünk.

 Miután elkísért a házáig és lepakoltam a cuccokat, elmegyünk az egyik kávézóba. Elég jól elbeszélgetünk, remek hangulatban vagyunk már ilyen korán reggel.

-         Figyu, kérdezhetek 2 dolgot? – kérdem meg elpirulva az elõttem lévõ kávémat fixírozva.

-         Aham, persze. Mi lenne az?

-         Szóval arra gondoltam, hogyha a klubban esetleg szükség lenne táncosra én szívesen jelentkeznék.

-         Majd megkérdem, de szerintem egy ilyen csinos lányt még a fõnök sem utasít vissza. – bókol, mire elmosolyodok és kissé elpirulok.

-         Köszönöm. – mondom hálásan.

-         És mi lenne  a másik? – kíváncsiskodik.

-         Hát tudod... Tegnap Ninával nagyon sokat beszélgettünk és elmondott pár dolgot. Tudom, hogy ez udvariatlanság, de féltem õt... – félbeszakítja mondandómat.

-         Nem kell a körítés. Bögd ki. – mondja kedvesen.

-         Szóval... neked mennyire jön be Nina? – kérdem és abban a pillanatban el is bújnék valahová.

Másnap nem is tudom mikor talán délben kelek fel. Vajon mire? Telefon csörgésre.

-Yukiko! Tudom szabadnapod van de ez a te ügyed is újabb gyilkosság!

-Ühüm! Szabadnapom van hosszú volt az éjszakám majd elintézzük hol nap rendben addig kezdj el kutakodni az összes bérgyilkos után!

- Miért bérgyilkos?

-Azért mert túl precít egy sorozat gyilkos nme csinál ilyet vagyis csinál de nyomokat hagy õ pedig nem! Na szia!

- Szia és köszi!.

Egyszer úgyis elkapom azt a fickót és az élete végéig a hûvösön fog csücsülni. Tõlem aztán lehet Brad Pitt is de nem akkor sem fog érdekelni. Kikászálódom az ágyból és egy kicsit megsimogatom a macskámat Mimózát.

-Gyere picim adok neked tejet, a nagy tesónak meg kutyakaját!- halk nyávogással válaszol nekem és kitrappolok a konyhába, megetetem õket és leülök tv-zni. Na jó semmi érdekes nincs az argentin  csöpögõs  sorozatokra meg nem vagyok kíváncsi egyszerûen borsódzik tõle a hátam.- Na nekem elegem van unatkozok, Kópé megyünk futni!- öltözök fel egy egyszerû fekete melegítõbe és egy fekete pólóba.- Mimóza ,drágám vigyázz magadra!- csukom be az ajtót és szokásos utunkra térünk a kutyával. A probléma csak az, hogy olyan mintha figyelnének engem. Lehet üldözési mániám lett? Nem lehet inkább biztos. Na mindegy is tovább kocogunk, majd megunom ezt az érzést és inkább hazasétálok Kópéval.

- Talán nem kéne annyit a munkával törõdnöm még a szabadidõmben is csak dolgozok.-sóhajtok.

Este felé mikor már lezuhanyoztam és az állatokat megint elláttam. Mászkálást észlelek a kertemben. Na jó engem tényleg figyeltek na most már kezd elegem lenni. Akkor jó ha már rendõr vagy Yukiko akkor használd is ki.

Stukker elõ , a falhoz lapulsz és szépen sompolyogsz. Engem még sosem támadtad mmiért pont most? Lassan kinyitom az ajtót de nem látok senkit, pedig biztos van itt valaki  vagy valakik. Lassan kisétálok, a francba ezt jól elcsesztem így akár a hátam mögé is kerülhettek. Cseszd meg Yukiko! Mögötted vannak! Anyátokat bakker, még zsákot húztatok a fejemre?!

-         Vigyük a kocsiba!

-         Anyádat azt viszed a kocsiba de nem engem!- kezdek el rúgdosódni

-         Kuss!Vagy kinyírlak, bár nem nekünk kell.

-         Che…

Nem tudom hová vittek de egész úton szitkozódtam nem is sejtettem ,hogy egy ismerõshöz kerülök…

Valamiért olyan árulkodó arca van a lánynak, hogy nem tudom róla nem leolvasni a gondolatait. Annyira kis édes, és bár látom, hogy elszánt, és mindenre képes, mégis... Hihetetlenül törékenynek tûnik számomra. Haragos, nem is... inkább hirtelennek tûnik elsõre. Mégis felmerül bennem a kérdés, hogy mit kereshet itt. Talán szolgálatban van, talán nem, az italt mégis elfogadja, vagy talán csak nincs más választása. Igazából nem is nagyon izgat. Aztán kisebb meghökkenésemre valami beszélgetésféle kezdõdik közöttünk, én meg automatikusan válaszolok, hiszen nincs miért titkolózni olyan piti ügyekben.

-Hm, és neked van munkád?-nem tudom eldönteni, hogy ez most csak szimplán érdeklõdés, vagy kínbeszélgetés.

- Most per pill nincs , alkalmi munkákból élek.- vonok vállat, és hát végülis az igazat mondom.

-Most miért? - Azt hiszem tudom, mi lesz rá a válasza, és már elõre vigyorgok magamban. Nem tudja, miféle alkalmi munkáim vannak ezért nem is értheti, hogy sokkal jövedelmezõbb két kis félórás munka, mint az õ egyész hónapos munkája.

-Kinek mi a jó…-vonok vállat.

Tudtam, hogy ez lesz a válasza. Kár, hogy kicsit kiszámítható. Bár nem mindentéren, és kicsit bosszantó. Hiszen mégiscsak õ kapta az én ügyemet. De csak én tudom, õ ki, fordítva nem. Vicces. Bûnös és a detektíve egy bárban. Elmosolyodom, szerencsére épp akkor mutatkozik be, és a mozdulatom a gesztusára is érthetõ.

-Végülis, amúgy Yuki vagyok- Hm... Szép név, vajon a hercegnõ vagy a hópihe jelentésû?

Azt hiszem, nincs okom arra, hogy más nevet mondjak neki. Hiszen itt úgysem ismernek, azt meg pláne nem, hogy hol lakom. Tulajdonképpen van egy bejelentett lakásom valahol a belvárosban, de egy faragót sem vittem oda életemben. Másutt lakom, és köszönöm, jól vagyok.

A keze viszont puha, kicsi, mégis erõs fogása van, szóval nem szereti a kisebbségi komplexust. Az órájára néz, én meg a háta mögé, ahol Melák áll meg, számomra eléggé nyilvánvaló okok miatt. Kissé hátradõlök, könyökölve a pultra, és lábam kényelmesen felrakom a székemre.

-Táncolnál velem?-kezdésnek nem rossz, kár hogy Yuki nem ismerte hamarabbról, amikor még nem kérdezett, hanem szimplán vitte ami kellett.

-Bocsi most nem majd késõbb- a kicsi csaj képes mosolyogva elküldeni a búsba. Érdekes.

-Hát oké- Melák elfordul, és csak én látom, hogy az ajtó felé sántikál. Szegény gyanútlan lány.

Hát persze. Hiszen éppen engem keres, csakhogy õ még nem tudja, illetve semmit sem tud még az ügyrõl. Pedig ezen a környéken nem az elsõ gyilkosságom, csak hónaponta új módszerem van, nehogy kiismerhessenek alaposabban. Például egyszer a hírekben állították, hogy a sorozatgyilkos egy nagyon agresszív, skizoid, meg gyeremeteg és kisebbségi komplexusú... Ahányan ezzel foglalkoztak, mindig mást mondtak. Néha jártak csak közel hozzám. Csak nem tudják, mit keresnek.

 Yuki angolosan távozik, én meg fizetek. Aztán a hajnali isõre való tekintettel hazatérek. Zuhany, és irány az ágy...

***

Reggel viaszonylag hamar kelek, mert még kilenc órát is alig ütötte a vekkerem. A rádióban bejelentik, hogy a múlt éjjel is volt gyilkosság, én meg rávigyorgok a rádiómra.

-Nem mondod, haver? Ott voltam!

Szóval egész jó a reggelem. A hûtõben keresek valami kaját, majd fegyvereimet pucolgatom az ágyban. A nap odakint szépen sütöget, rolók behúzva, minden oké. Egy szál cigit húzok elõ a dobozból, s ahogy elnézem, már csak egy szál maradt. Szar ügy. Fellobban a tûz, és nem sokára kellemes füstszag terjeng a szobában, én meg élvezem a nikotin hatását. Rég volt ennyire nyugisan ébredõ napom, bár lehet azért, mert sokáig be voltam táblázva, hogy kiket öljek meg. Ma este már csak a pénzt elkérem, és új állás után nézek, bár most jó ideig nem lesz rá szükségem, azt hiszem, dúskálok a viszonyokhoz képest a pénzben. Szóval lehet venni kellene valami normális ágyat, vagy legalább futont, mert ez a rozoga és nyekergõ izé nem lesz jó...

- Heló- köszön rám , na várjunk csak ki is ez az alak? Na jó majd eszembe jut annyi emberrel találkozok, hogy csoda lenne ha megjegyezném ki-kicsoda.

- Szolgálatban, vagy iszol valami erõsebbet? Én fizetek.

Halkan kérdezi, még szerencse, az kell, hogy leplezzen le nekem meg végem. Mit kapnék a kapitánytól ha az akciót. Maximum kirúg és elintézi ,hogy sose vegyenek fel újra. Nem olyan nagy kunszt.

-          Ööö... Szia! – némi késéssel csak válaszolok, már rájöttem ki is.- Nos én…

-         - Zénó, két szokásosat.

A csapos kitölti a vörösboros kólát, ajj most muszáj tökéletesen megvoltam a kólával. Mondjuk az álcámat sem szúrhatom el így is folyton bámulnak. Na jó inkább megiszom és mx. Felhívok vkit,hogy vigyen haza ittasan nem lenne jó ha hazamennék.

-          Nem mintha zavarna, hogy itt van, de meggondolta, mire vállalkozott? Ez a hely tele a városrész pöcegödör-töltelékével.

- Nem vagyok reszketõs típus. Már aludni is egyedül szoktam.

Mit képzel magáról, hogy õ a jóságos védelmezõ? Ha kell eltöröm bárki kezét aki hozzám akar nyúlni. Megtudom magam védeni. Pasik…

-Hm, és neked van munkád?-nézek rá

- Most per pill nincs , alkalmi munkákból élek.

-Ah, értem mondjuk az sem a legjobb szerintem.

-Most miért?

- Sokkal jobb ha van állandó munkád!

-kinek mi a jó…

-Végülis, amúgy Yuki vagyok- nyújtom a kezem nem vagyok hülye nem mondom meg a teljes nevemet.

- Hyou, örvendek a találkozásnak- fog velem kezet. Megnézem a karórámat még fél óra és húzhatok el innen, istenem ennyi túlórát, ami nekem van… na mindegy legalább több a fizetést.

Egy kb. 120 kilós csávócska jelenik meg a hátam mögött.

-Táncolnál velem?-kérdi mély, öblös hangon

-Bocsi most nem majd késõbb- mosolyogok rá

-Hát oké- megy el

- Ez meg mi volt?-néz rám Hyou

- Táncolni sem tudok, meg nem is akarok –csúszok le a bárszékrõl, táskámat a vállamra csúsztaom és elindulok.

- Majd még összefutunk- köszönök el a sráctól és a kocsihoz sietek.  De ott áll az a fickó a kocsimnál, hogy a francba honnan tudta meg, hogy az az én kocsim. Nos mindegy, lazán sétálok a kocsihoz. Mikor odaérek elállja az utamat ne kezdj ki velem….

- Hello!- szorít a kocsihoz, már rossz ötlet, kisfiam, felemelem a térdem és egyenesen tökön térdelem, térdere esik és én kiszabadulok. 2 napja dobtam a pasimat erre ez meg itt nyomul. Ülök  be a kocsiba és haza megyek. Az állatkáim már várak nekik is enni adok meg ugyebár magamnak, és gyors zuhanyzás és bedõlök az ágyba.