Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Soul Eater)

Meera2011. 08. 27. 19:02:11#16323
Karakter: Medusa Gorgon



Fülemmel játszik, élvezem a forró és nedves testrész táncát a fülemben, főleg hogy ilyen közelről szól…

- Mondja csak, kedves nővérke… mh… - lelassít, már annyira, hogy legszívesebben szétmarcangolnám ott, ahol elérem. Méltatlankodva marok bele a bőrébe, de nem tudom gyorsabb tempóra késztetni. – Mióta nem volt hasonlóban része? Igazán szűk és nedves.

Micsoda megfogalmazás és előadási mód…

Hogy én mennyire…

- Na de prof… - csiklandozom meg a hallójáratait egy erotikus nyögéssel, ahogy megkapaszkodom izmos karjai alatt a vállában. A ruha anyaga halkan surlódik, mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon a felsője tényleg a bőrébe van e varrva… ahogy érzem egyáltalán nem.

– Nem illik ilyet kérdezni – hányom a szemére folytatva a megkezdett játékot, de váratlanul erősebbet lök, mire másodpercekig csak csillagokat látok, élvezettel vájom körmeimet húsába. Mennyire feszes, és ínycsiklandozó…

- Ugyan… azt hiszem az illemet már túlléptük – rekedt hangjától borsódzik a hátam, érzem a vérének cseppjeit és bőrének darabkáit a körmeim alatt, legszívesebben megharapnám, de annak még nem most jött el az ideje.

– Medusa – ejti ki nevemet sejtelmesen, s mintegy leleplezően. Megemel s az ölébe ültet, teljesen magamba fogadom ahogy magára húz, karjaim átfonják nyakát, és hevesen belemarok a szájába. Most én jövök…

Először gyorsabb, mélyebb ringatózással mozgatom csípőmet, élvezem, ahogy karjai erősen markolnak, de nem ösztökél, hiszen a tempó pont megfelelő. Szemüvegét oldalra hajítja, megnyalom az orrnyergét, s váltok a sebességen. Lassan, ráérősen mozgok rajta, hallom élvezetének hörgő hangját, és érzem az őrület szikráit ismét erősebben feltörni belőle…

Villámgyorsan hátradönt, felnyögök a matracot a hátam mögött érezve, várom, hogy ismét fölém magasodjon. Gyere csak Stein, gyere… hadd mérgezzelek meg valami olyasmivel, ami kimeríti a kábítószer fogalmát.

- Már csak egy valami hiányzik számomra… az összképből – kéjes lehelete végigszalad a számon, automatikusan nyalom meg ajkaimat utána, és várom, hogy mit lép.

- Éspedig?

Folyamatosan rándulnak össze az izmaim, ahogy a legforróbb és legizgatóbb pontot találja el minden egyes lökésével, és vágyam, izgatottságom az egekbe csap, ahogy meglátom a kezében az éles eszközt.

- Mire készül? – rándul meg a szám széle, végigrohan rajtam a kéj újra és újra, az alsó ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel hangosan mindenegyes érintésére és mozdulatára. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen férfinek nem jut ki a hús gyönyöre, és mégis.

Hallom a ruha szakadó anyagát, ahogy a fém siklik a szövet szálai között, csaknem megbolondít. Imádom! A melleim levegőt kapva szabadulnak ki a meleg anyagból, hatalmasat sóhajtva emelem meg őket, tálcán kínálva fel őket.

- Keblei – válaszolja dörmögve, és kényeztetni kezd, lábaimmal szorosabban fonom körbe derekát, és mivel már nem érem el a bőrét, ruhán keresztül markolászom s tépem a testét. Tempója mit sem változik, erősen tesz magáévá mindenegyes pillanatban, mikor megérzem, hogy mindjárt leolvad rólam a bőröm…

Furcsa dolog, pont bőrledobásról, vedlésről beszélni az én esetemben.

Végigrohan rajtam a tüzes, mindentelsöprő kéj, villanásnyira megszűnik a külvilág, elkapom egyetlen szabad felületét testének, a fejbőrét. Felszakad belőlem a gyönyör hangja, keményen megtépem haját.

Zihálva dőlök hátra, élvezve, hogy az izmaim még az orgazmus utóhatásaitól táncolnak, látom, ahogy rendbe teszi magát. Ó, nem, én nem fogok innen felkelni… A bőröm alatt ezer inger szaladgál, vagy csak a kígyók, melyek nem törhettek ki belőlem még a legelején?

Nem tudom.

De a bizsergető érzés, majdhogynem az ágyhoz szegez, lehunyt szemekkel élvezem.

- Egyszer talán még megismételhetnénk – hallom mély hangját, majd otthagy egyedül, de még gálánsan elhúzza a függönyt. Halkan felnevetek, ahogy az ajtó becsukódik, felemelem magam mellől a szikét, ami félelmetes csillogással villan fel a szobában, s meglátom benne a saját torz, élveteg vicsoromat.

***

Másnap munkába menet letörölhetetlen vigyorral lépdelek az utcán. Ilyen mélyet és jólesőt akkor szoktam aludni, ha gyilkolhattam, és ez elég rendszeres tevékenység nálam. Manapság azonban másokra hárítom, így a feszültséget kellő módon nem tudom levezetni.

De találtam valakit, aki segíthet ebben.

Stein.

Vigyáznom kell vele, de ez az érzés kölcsönös. Furcsának találom, hogy nem dobott fel az első adandó alkalommal, tehát neki is tervei vannak velem.

Ahogy nekem is vele.

Az iskola egyik laborában hagytam az egyik kígyómat, ami különlegessége és veszélyeztetettsége miatt bizonyára inkább nyugalomnak örvend a terráriumában. Alig nyitom ki egy apró mágiával az ajtót, mikor meglátom az üres tárolót. Besziszegek az elsötétített szobába, ahol egyetlen egy tanár sincs.

Hmmm… hová tűnhetett?

A parancsom nélkül sehová sem szabadna csak úgy mennie… hogy szökött ki? Ha elkapják, és egy olyan ember vizsgálja meg, aki ért is hozzá, könnyen lelepleződhetek. Meg kell keresnem. Ezekkel a kérdésekkel a fejemben rovom az iskola folyosóját, mikor az egyik tanteremből meghallom a mély, morgós hangot:

- Ma pedig… felboncoljuk ezt az albínó hüllőt…

Ez a Stein… nagyon remélem, hogy nem az én állatkámról beszél, mert akkor azt megkeserüli. Ujjaim a kilincsre fonódnak, és még hallom a stréber harsány hangját:

- De tanár úr! Ez szintén egy kihalásban levő faj utolsó példánya!

Ugyan, te kis hülye liba. Azt hiszed, ez meg fogja hatni? Azonban… Kinyitom az ajtót, halkan rákoppintok kettőt, mikor már félig kinyílt. Egy egész tanteremnyi szem szegeződik rám, így kényelmetlenül mosolyogva köszönök be, holott elönt a méreg, ahogy az én kis drágámat egy terráriumba zárta…

- Öhm, elnézést a zavarásért, Stein professzor…

- Ó, Medusa tanárnő! Micsoda kellemes meglepetés! Jön Ön is nézni? – a hangja önfeledten boldog, örül, hogy felkoncolhat valamit. Ráadásul hasznot is húz belőle, ugyanis ha megteszi, főleg ha a diákokkal teteti meg, akkor lebukhatok.

- Hát, az az igazság, hogy… Fillo az én kisállatom, és már mindenhol kerestem – lépek be zavart mosollyal, de ahogy a papucsom talpa a földhöz ér, fenyegető visszhang támad a teremben. Odasétálok a terráriumhoz, és kiemelem a terráriumból a kicsit megkergült állatot.  – Ugye nem akart vele semmi nem helyénvalót művelni?

- Professzor! – sápítozik a kis stréber, és míg tart a visongás, látom, hogy Stein arcán széles csíkban egy vészjósló vigyor terül szét. Hasonlóan reagálnék, de sajnos… nem áll módomban, ugyanis az én hajam nem takarja a lényeget.

- Jól van, lebuktam! – tartja fel a két kezét szabadkozva és a diákság felé gurul. Csöppet sem tetszik, hogy ilyen hamar belenyugodott. – DE mivel az órát meg kell tartani…

Sejtettem.

Érdeklődve figyelem, ahogy az osztállyal társalog, az első sorban levőek hátrahőkölnek, illetve lehetőség szerint egy paddal feljebb másznak, a prof közelségére. A kígyó a kezemben reszket, mint a nyárfalevél, már tudja, hogy büntetésben fog részesülni, ahogy hazaérek vele.

Körmömmel idegőrlően cirógatom a bőrét, ami szinte hullámzik a rémülettől.

Helyes.

Félj csak.

- És mivel az állat a tanárnőé, így úgy vélem, tarthatna Ő előadást. Persze csak ha nem esik nehezére… tanárnő – megfordul, szemüvege provokatívan csillan meg, csak úgy eregeti a koponyákat a szájából.

- Hát… nem is tudom – tettetem a meglepettet, leheletnyit oldalra fordítva a fejem.

A francba, még sarokba szorít a kölykök előtt.

- Úgy vélem, hogy nálam talán még Ön is nagyobb szakértő, a hüllők terén – hangja már szinte duruzsol. Lassan odalépkedem hozzá, és kedélyesen megszorítom szabad kezemmel a vállát, mintegy baráti gesztus, és a kollegák közötti erős kapcsolat kifejezéseként.

 

- Nem én vagyok itt a nagy kígyóbűvölő – veregetem meg a vállát, s mikor elfordulok tőle, leheletnyit megkarcolom nyakán a bőrét, ami kilóg a garbó alól, majd az osztály felé fordulok. – Ha megengeditek, most elvinném Fillot… szegény annyira… 

 

Erősebben cirógatom meg körmeimmel az állat pikkelyes bőrét, mire szinte megvonaglik.

- …fél. További jó mulatást, gyerekek! – integetek, mire csoportosan elköszönnek, szinte már kórusban, páran fellélegeznek, hogy a mai nap nem kell más állatok vérében fürdeniük. Csúnyán elvigyorodom, mikor kilépek a teremből, s ahogy a reszkető állatot fogom a kezemben.

- Ejnye, na… - sziszegem, és a két tenyerem között molekuláira robbantom szét a szófogadatlan szolgát. Összedörzsölöm a tenyereimet, hogy a pár megmaradt pikkelydarab leváljon a tenyeremtől, és zsebretett kézzel elindulok a nővérszobába, hogy átöltözzek.

Csengőszó, a diákok kiözönlenek a termekből, én pedig jobbnak látom eltűnni, mielőtt feltűnne bárkinek is, hogy Fillo az albínó, szőrén-szálán köddé vált. Azonban alig jutok túl a sarkon, Maka beér, és lihegve támaszkodik meg a falon, amíg lélegzethez nem jut.

- Lassan a testtel, Maka – veszem elő a nővéri farbát megint, de ha tudná, hogy legszívesebben én magam fojtanám ki belőle a maradék szuszt is, nem lenne túlságosan elragadtatva, sőt, még gyorsabban is kapkodna levegőért, amíg lehetősége van rá. – Mit szeretnél kedvesem?

- Csakh… szólni szerettem volna, hogy Stein professzor elvette a vitaminokat, amiket adott nekem. Nem adna helyettük valami mást?

- De, nagyon szívesen, de mára már végeztem, holnap reggel gyere be egy kicsit hamarabb iskolába, és akkor adok másikat, így jó lesz? – mosolygok rá kedvesen, mire felcsillannak a szemei.

Reggel… mikor még nincs bent senki az épületben…

Remek alkalom, és vissza nem térő lehetőség.

Elfojtok egy széles vigyort.

- Köszönöm! Akkor addig is, viszlát! – fut tovább, és fintorogva figyelem, ahogy a barátaihoz lép. Élvezd csak a társaságukat, ameddig tudod és lehetőséged van rá, kis hülye. Lassú, komótos lépésekkel elindulok ismét a folyosón, hallom a forgószék guruló kerekeinek jellegzetes hangját.

Elvigyorodom.

A nővérszoba ajtaján éppen csak hogy megfogom a kilincset, és lenyomom, mikor szapora lábdobogást hallok meg oldalról. Nehézkes léptek, az illető magasabb, súlyosabb és kapkodó. Sebessége szinte repül, de mielőtt még reflexből megátkoznám, már el is hasalt a földön.

- Nőőőővéééér… - megérzek egy erős rántást a lábamnál. – Én fehérköpenyes angyalkáááám…

Jaj ne, már megint? Ez a fickó teljesen kész, ahhoz képest, hogy mennyire erős.

- Öhm, miben lehetek a segítségére? – kérdezem tétován, de barátságosan.

Rohadt rég lejárt a műszakom.

- Mit szólnál hozzá, ha meggyógyítgatnál az orvosi szereteteddel?

Ez eddig itt leskelődött és várta, hogy jöjjek? Beteges szoknyapecér. Ez alá a szoknya alá nem nyúlkálsz, mert még olyat találnál, ami nem teljesen odavaló. Mondjuk, nem is rossz ötlet, élveteg fejjel felfuttatná ujjait a combomon, és megmarná valami… valami, ami halálos mérget fecskendez a bőre alá…

Most még nem.

- Hát… izé… nekem lejárt a műszakom…

- De ez sürgős eset! A szívem borogatást remél – dörgöli az arcát a lábamhoz, mire összekoccannak a fogaim. Várjunk csak…

Csodás terv jutott az eszembe.

Megkapja a szív kezelést.

- Akkor jöjjön be holnap reggel – paskolom meg a fejét, mint egy kutyának, de látszik rajta, hogy menten felrobban, annyira örül neki. Körbecsókolja a bokámat, majd ellebeg a folyosón, mintha szárnyai lennének.

Holnap reggel, találkozni fog a hőn imádott kislányával. És mivel Maka érzékeny az apjára, majdhogynem mindig ingerült lesz tőle… tökéletes alkalom, hogy megtörjem a koncentrációját és kavarodást okozzak a lélekhullámaiban. Így, egy esetleges támadásnál...

A lélekrezonancia lehetősége nem áll fenn, mivel a lelke nyughatatlan és dühös, csalódott.

Milyen kár.

Riasztanom kell Chronát.

- Akármit is forralsz, nem fog sikerülni – gurul közelebb Stein, számomra meglepő módon komor arcot vág. Ugyan, ugyan, mikre nem gondol?

- Ó, szimplán egy vizsgálatról lenne szó – fogom meg még mindig mézes-mázosan mosolyogva az ajtó szélét, mielőtt még belépnék rajta. Spiritet talán egy kicsit jobban meg fogom tapogatni, hehe.

Több embert rángathatok egy dróton.

Spirit Albarn tökéletes fogás lesz, főleg hogy elvakítja a nőcsábász énje és az elhivatott, drága apuci szerepének játszása.

- Na, persze, családi összvizit? Mégis mit tervezel? – könyököl rá a széke háttámlájára, én pedig a mosolyból sátáni vicsort formálok. Kicsit erősebben vibrál a lelke. Hiába erőlködsz, ez annyira pitiáner dolog, hogy lefogadom, sosem fog eszedbe jutni, csak mikor kész a baj.

Mert biztos, hogy valami nagyszabásún merengsz.

Mondjuk úgy, hogy az Albarn család nem lesz megmérgezve holnap reggel. Az túl drasztikus beavatkozás lenne a részemről. Én szeretek játszani, kísérletezni és ezen belül megvizsgálni, kipróbálni azt másokon, tisztes távolságból.

- Semmit – lépek be a nővérszobába, ahol a köpenyem levéve a fogasra akasztom azt. A küszöbön dobbannak a kerekek, ahogy utánam gurult. Felemelt szemöldökkel fordulok oda hozzá, de kihívóan villantom rá a szemeimet.

- Esetleg Önnek is szüksége van valamire, Stein professzor? – kérdezem udvariasan, mire meghökkent arcot vág a hirtelen váltásra. Mögötte felsejlik a Kid fegyvereinek az árnyéka.

- Liz és Patty, milyen váratlan meglepetés! Miben segíthetek?

- Kellene valami nyugtató az idegeimre, de sürgősen… - sóhajtja a nagyobbik, készséggel nyúlok bele a vitrinbe, hogy kivegyek egy fiolát. Csak úgy az ölembe hullik a sok áldás. Lehetőségem nyílik arra, hogy megfigyeljem őket, és esetleg valami mást is beadhassak nekik.

Kitűnő.

De mikor odafordulnék hozzájuk, Stein felnevet.

- Micsoda szerencse, pont van a zsebemben egy levél nyugtató! Tessék lányok, menjetek csak – adja oda, a kezemben pedig megroppan az aprócska üveg. A lányok bizalmatlanul fürkészik a felajánlott gyógyszert, majd Patty ujjongva elveszi.

- Foltoooos gyóóógyszer, foltoooos gyóóóógyszer – táncikál el vele a folyosón, de a testvére van olyan kedves, hogy még elköszön, majd üldözőbe veszi a fogyatékos kishúgát.

A francba.

Fogcsikorgatva nézek a bolond tudósra, olyan szinten megremegnek a kezeim, hogy két kígyó épp csak, hogy kicsap a ruha alól. Mély levegőt véve nyugtatom le magam, de látom, hogy a professzor úr már előttem is áll.

- Viszlát – nyomom rá a pontot az i-re, lábam rácsapom a forgószék támlájára, és egy erős mozdulattal kintebb lököm, közben felkapva a kabátom a fogasról. Mivel a folyosón még szállingózik pár diák, nem akadékoskodik sokat, így sikerült kipaterolnom.

Mikor elhagyja a szobát, rögtön kattogni kezd az agyam, mániákus arckifejezésem és villogó tekintetem kibújik a nővérke álca alól, akárcsak valamiféle kígyó. A francba, ezzel a négy keréken guruló, csavarozott fejű férfival vigyáznom kell. Dr. Franken Stein...

Csavaros észjárású egy fickó, az biztos, de ütök én olyan szöget még a fejébe...

 



Szerkesztve Meera által @ 2011. 08. 28. 16:24:29


timcsiikee2011. 04. 27. 17:48:34#13269
Karakter: Dr. Franken Stein
Megjegyzés: ~ Meersnek


 

Stein:

Apró kéjes nyögés, buja tekintet, sóvár érintés ami arcomtól fokozatosan csúszik lefelé, és eléri nadrágomon keresztül ágyékomat. Alá csúsznak ujjaim, s fojtottan egy meglepett de annál kellemesebb nyögést hallatok, ahogy teljesen rám markol.

- Előbb ezt nevezze el… - egy pillanatra megrezzen energiám, de ahhoz bőven van erőm, hogy kellően kordában tartsam. Oh… milyen kéjenc a nővérke… tetszik.

- A magáé elsőbbséget élvez… - jelentem ki, halkan duruzsolva ajkaira, amit végül nyelvemmel ízlelek meg, majd egy gyors mozdulattal bukom le a feltűrt ruha alá, karmolásai egyre csak tüzelnek, nyelvem egyre gyorsabban mozog, ahogy kényeztetve ízlelem meg itt is.

Persze még nem hagyom hogy túlságosan is jól érezze magát, így egy idő után mikor már olyan forróvá válik teste, hogy szinte leégeti nyelvemet hatalmas vigyorral, nedveitől síkos ajkaimat körbenyalva emelem fel fejemet arcát figyelve.

Felcsalogat magához hevítő csókra, érzem ahogy fokozatosan kiszabadítja a lényeget nadrágom fogságából, elvigyorodva élvezem, végül pár pillanatra megállnak ajkaim míg egy mély levegőt veszek, majd egy határozott mozdulattal teljesen elmerülök benne, alig visszafogható nyögése betölti fülemet és egész tudatomat. Valami megzizzent bennem.

A következő csók hevesebb mint az elsőbb, s sokkal marcangolóbb mint eddig, szinte tépjük a másikat, a fémes illat megbolondít, belőlem, jobban mondva rólam árad a cseppnyi vérszag, de nem zavar, sőt.

Lábai körém csavarodnak, köröz párat fekve csípőjével, megmoccan derekam, ütemes lökésekkel egyre erősebben merülök el benne újra és újra. Megőrülök… nem… megőrültem.

Hátamba mélyednek körmei, miközben csípőjével velem ellentétes mozgást vesz fel, lassan csíkos mintát húz végig a ruha alatt a bőrön, a bőröm és ruhám közé „szorult” keze egymás után csak úgy vési belém a mintákat, a csípő enyhe fájdalom bizsergeti meg minden porcikámat. Nyakát először csak élvezettel nyalogatom, majd minden egyes erősödő karmolásnál fogaimmal marok a puha bőrbe, semmilyen sebet sem hagyva, viszont megszívva egy-egy kisebb lila folttal jelölve meg. Remélem értékelni fogja, hogy olyan pontokon látom el mintákkal, amit még az Ő ruhája takar.

A matrac és az egész gyengélkedő ágy nyekereg vad mozgásom alatt, feje mellett az ágy végébe kapaszkodom, hogy egyre mélyebbre döngölhessem. Nyelvem lassan felsiklik füléhez, belenyalok majd fülcimpáját finoman fogaim közé veszem, meghúzom gyengébben, és eleresztem végül fülébe morgok.

- Mondja csak, kedves nővérke… mh… - a mozgásban egy pillanatra sem állok meg, viszont kínzóan lassúra veszem a tempót, hogy hangomat ne nyomja el a matrac rugóinak nyüszögése – mióta nem volt hasonlóban része? Igazán szűk és nedves – vigyorom szinte körbeér ahogy halkan, sejtelmesen suttogom dörmögve a szavakat, szemem sarkából figyelem reakcióit, arcának rezdüléseit. Csak hasonlóan sejtelmes, gunyorosan éles mosolyt látok.

- Na de prof… - nyögi édes hanggal, már vállaimba kapaszkodva a ruha alatt, szinte átölelve karjaimat. – Nem illik ilyet kérdezni – egy hangosabb nyögés tör elő torkából, ahogy váratlanul egy erősebbet lökök a sok lágy simítás után, majd újra lassabb tempóval folytatom, mintha csak folytatnám a diskurzust.

- Ugyan… azt hiszem az illemet már túlléptük – újabb erős lökés, vállaimon érzem a karmolást, és áldom magam, hogy foltozott vékony pulóvert viselek, mert ez a sok nyom és a belőlük áradó vér már rég átütött volna a fehér, kopott köpenyen. – Medusa – rekedtesen morgom fülébe, a következő pillanatban már csípője alá nyúlva egy hirtelen mozdulattal emelem fel magam után, kiegyenesedek és ölembe húzom így még az eddiginél is mélyebben tudok belehatolni.

Megszólalnom sem kell, vigyorom mindent elárul, ahogy az övé is elárulja, tudja mire gondolok. Karjai nyakam köré fonódnak, vad, követelőző csók közepette kezdi csípőjét ördögien mozgatni rajtam ülve, még mindig derekam köré csimpaszkodott lábaival. Szemüvegem oldalra csúszik majd mielőtt leesne elkapom, és egy könnyed mozdulattal dobom a gyógyszeres asztalkára.

Boszorkány…

Fondorlatos minden szempontból, talán ezért sem véletlen, hogy istenien mozog rajtam, a mély őrületbe kerget minden egyes kínzóan lassú mozdulattal, de ahogy összeakadt lábai lecsúsznak a matracra, s végül azon támaszkodva kezd el lassan egyre kevesebb mozgásba, felmordulok a fel-feltörő kéjtől. Derekára siklatom kezeimet a ruhán keresztül, hátamnál lassan újra ruhám alá kúsznak kezei akár két sunyi kígyó s újra apró karmolászásokba kezd akár egy vadmacska, mikor néha irányítóan nyomom egyre lejjebb.

Tartom magam, pedig olyan jól csinálja, hogy nem sok kéne a csúcshoz, de nem lenne férfihoz méltó, ha én élveznék előbb. Nemde, Medusa?

hagyom még egy ideig játszadozni, élvezze csak azt a pár, végtelenül hosszú percet, míg irányíthat, majd az ágy mellé simul sunyin egyik kezem, felrántom a kart, így az ágy fejrésze felemelkedik. Hátára döntve csapom vissza, nem akarok egy pillanatra sem kihúzódni belőle.

Ködös tekintete elmerül enyémben, rabul ejt a ragyogó, sárgás szempár, közvetlen közelről lehetek tanúja, ahogy lobog benne a szenvedélyes láng. Talán túl élénk a fantáziám.

Így egy egész jó pozíciót nyertem, ahol a leg kényelmesebben érhetem el testének minden pontját, ráadásul ahogy arckifejezéséből látom, így kényelmesen elérem azt a sejtelmes pontot is, ami könnyebben hozza el a gyönyört számára.

- Már csak egy valami hiányzik számomra… az összképből. – dörmögöm halkan, ajkait simítva susogó beszédemmel. Most már csak ruhán keresztül engedem, hogy karmolásszon, de így is elég csípős fájdalommal ajándékoz, ahogy a sebekbe dörgöli a szövetanyagot.

- Éspedig? – kérdez vissza halkan, pár pillanatra nyögéseit visszatartva. Egy gyors mozdulattal nyúlok zsebembe, ujjaim között megforgatom az apró, de annál élesebb szikét, majd masszívan tartom ujjaim között.
Semmi ijedt, de annál kíváncsibb tekintet, egyelőre mosoly nélkül. Tetszik… - Mire készül? – szája sarkában egy apró kunkor árulkodik arról, hogy egy csepp rettegés sem fogta el eszközöm láttán. Egyre jobb.

Figyelmen kívül hagyom második kérdését, mintha meg sem hallanám, s lassan szélesedő vigyorral hasítom fel mellkasánál a ruhát, csak érdeklődve pillant le, rózsaszín arccal. Ugyan nem a zavar, mindinkább az egyre erősebb bujaság feltörése színezi arcát.
- Keblei – dörmögöm halkan, még mindig vigyorogva, s míg egyik kezemmel támaszkodom a másikkal kicsúsztatom a felszakított ruha alól az egyik majd a másik halmot, és előre hajolva nyelvemmel ízlelve kényeztetem rögtön a legérzékenyebb pontoknál. Dús, puha mégis feszes mellei vannak, igazán kóstolgatni való, főleg ahogy a látvány is megéri, megfeszülő teste láttán.
Egy ruha könnyen pótolható, viszont a legélvezetesebb gyönyörök egyike más kevésbé.

Határozott, ütemes egyre forróbb mozdulatokkal teszem lassan magamévá, izgatnom sem kell csiklóját azért, hogy elérjem a kellő hatást, hallom és látom az eredményt.
Sóhajokat hosszú időre némaság váltja fel, ívbe feszül a karcsú, formás test, vonaglása is félbeszakad egy idő után, egyre gyorsítom míg bírom a mozdulatokat, halk, már-már cuppogó hang tölti be a teret, mikor végre egy elharapott sikolyban tör ki gyönyöre, fejemet karmolja, hajam tápi közben egyre jobban magára rántva, még jó hogy nem fulladok bele kebleibe.

Tökély, már csak pár pillanat, pár heves mozdulat és felhördülve követem. Az utolsó pillanatban húzódom ki belőle, s kezem irányításával az utolsó cseppig szemérmére lövöm minden magomat egy sóhajba fullasztott morgás kíséretében.

Elégedett mosollyal mérem végig testét. Visszaigazítom magam saját ruhámba, nem kell sokat bíbelődnöm vele. Minden porcikám a kellemes, bizsergető elégedettség járja át.

Vajon színleli a szinte teljes kábultságot, vagy valóban hatásom érte volna el? Jólesne a második valódi gondolata, de a nők elég szeszélyesek ezen a téren, így nem bízom semmiben… Viszont nyakán a nyomok… sőt jobban mondva az én hátamon jól érezhető, zsizsegő nyomok elégedettséggel töltenek el. Nyakából félresöpröm fonatát vállára, hogy még utoljára megsimíthassam kebleit.

- Egyszer talán még megismételhetnénk – búgom halkan, elégedett, széles mosollyal, lekászálódom felőle, s ahogy van úgy hagyom kábán az ágyon feküdve, csak elhúzom a függönyt hogy legalább félig takarva legyen az ágy, majd elhagyom mindenemmel együtt a gyengélkedőt.

Találkozóm van Sid-del. 


Meera2011. 02. 27. 16:38:45#11789
Karakter: Medusa Gorgon
Megjegyzés: ~timcsssnek




Erős tenyerei megragadják a csípőmet, és felránt magára, nagy nehezen kapaszkodót nyerek, de egy percre sem enged el, tarkómra satuként fonódnak ujjai, ujjbegyei eltűnnek a hajamban.

Ó… Hmmm…

Másik kezét megérzem az oldalamon, és vissza kell fognom egy elégedett sziszegés szerűséget, fenekembe süppedő ujjai csak szítják bennem a vágyat, mely már régen porig alázta gyilkolási szándékaimat.

Vajon kitervelte? Előre megszervezte, hogy kígyón üti magát?

Bár, ahogy elnézem.

Nem.

Végigsimít rajtam, s mikor melleimhez ér, kishíján a szájába marok, mint egy vipera, amelyiket a rossz oldalán fogtak meg. Vissza kell fognom magam… Varratos ujjai köpenyem szélére kalandoznak, én pedig elválva tőle elkapom kezét.

- Nem megy túl messzire, prof? – nyalok végig ajkaimon, élveteg vigyorral szívom magamba illatát és erkölcstelen, pofátlan vicsorgását. A tény, hogy szürkés bőre egyszerre kivirult, és minden pórusából árad a veszély s az őrület lappangó szikrái pattognak körülöttünk, reagálva a másikéra…

Korbácsoló.

- Nem… - jön a felelet, és egy gyönyörű mozdulattal helyet cserélünk az ágyon, amit, amikor először láttam, nem gondoltam volna, hogy ilyenféleképpen fogom használni kémkedés közben. A hátam alatt a puha matrac megnyikordul, Stein térdei szinte belemélyednek az acélbetétig, köpenye úgy fog körül minket, mintha takargatni kellene a dolgokat.

Hm, erről jut eszembe…

Ahh, már lényegtelen…

- Mondja csak nővér… szaknyelven hogy hívják ezt a testrészt… itt… - érint meg, kaján vigyora csak egy halk nyögést csal ki belőlem. Két kezem az arcára simítom, majd onnan levonva mellkasára a nadrágjára csúszik a kezem, és két pillanat alatt már a nadrágjában matatok, ujjaim ráfognak férfiasságára.

Megremeg. Ő is, és én is.

- Előbb ezt nevezze el… - suttogom, leheletemmel közvetlen közelről cirógatom arcát, érzem, ahogy ereje ki-kicsap belőle, mélyet szippantok a levegőből. Áhh…

- A magáé elsőbbséget élvez… - nyal végig a számon, majd lehajolva a szoknyámhoz feje eltűnik a feltűrt szövet fölött, ujjaim a hajába siklanak. Mikor forró nyelvét megérzem, hátam ívbe feszül, körmeimmel picit felszakítom a fejbőrét, tudom, hogy élvezi… Ütemes nyelvcsapásai szinte teljesen lángra lobbantanak, a kéj elemi erővel szánt végig rajtam, pupillám kitágul, mint mikor áldozatra vadászom…

Zihálásom felhangosodik, nyögéseim szaporodnak, fakó, ezüstös hajtincsei közül apró vérpatakok indulnak útnak. Ruhám ujjából egy kígyó csap ki, és tarkója felett megállva lebeg, hogy megöljem.

Most… most kellene… Nem figyel, nem érzi..

Ah…

Végül egy intéssel bezárom az ajtót, és a kígyót visszaerőltetem a testembe. Nem, még nem ölöm meg, túlságosan is sok mindent hozhat még a konyhára…

A fülledt levegőben hirtelen megjelenik az arca, ajkain lassan és élvetegen nyal végig, mint egy ragadozó, így egy buja pillantással újra magamhoz édesgetem, csókja forró és finom, elsöprő és domináns.

Nadrágját lesimítom róla, tovább nem is kell vetkőznie, a lényeg kint van, az bőven elég. Kajánul a csókba vigyorog, s két másodperc hatásszünet után megérzem magamban, és kéjesen felnyögök, Ő pedig csak mordul egyet… Mohón kapok utána, de el is engedem száját, mire méltatlankodva mar vissza ajkaimra. Ugyan, ugyan…

Lábaim dereka köré fonom, amik két kígyóként simulnak rá, mintha pontosan oda találták volna ki, és csípőmet fellökve késztetem arra, hogy mozogni kezdjen. Meg is teszi, megtámaszkodva fejem mellett diktálja a tempót, s a forró érzésre csupán ajkain töltöm ki kéjsóvárságom hevét, Ő pedig nem lusta beledöngölni a matracba…

Két kezem besiklatom felsője alá, és vállaiba kapaszkodva veszem fel ritmusát, nyakamba hajtott arcából kicsapó nyelve nyalja a bőrömet, szívja és kényezteti, válaszul körmeim mélyen a hátába fúródnak, mire élvetegen megremeg... Tudom Stein, hogy imádod, ha fáj és bedurvulhatsz... Végre valakin kiélheted a fantáziádat, beteges gondolataidat...

Hát lássuk...



timcsiikee2010. 11. 11. 16:04:27#9247
Karakter: Dr. Franken Stein
Megjegyzés: ~ Meerának




 
Stein:

- Hmmm... Nos... – ujjai először finoman markolásznak, fokozatosan gerjeszt be - Lehet, hogy az amputáció mellett kell dönteni, mivel eléggé lüktet, túl sok vér került bele. – hehe… látom fantáziája valamelyest hasonlít az enyémre, ami még vonzóbbá teszi.
- Nem fog az felrobbanni, ha erre céloz. Legalábbis nem ily módon.
- Kioktat? – vigyorodik el szolidan, forrósodik a levegő, főleg ahogy ütemes lüktetéssel masszíroz.
- Meglehet – hörgöm suttogva, lassan süllyedve el a ködben. Nagy tenyeremet derekára terelem.
- A nővérszobában én vagyok az úr, az én szavam itt törvény – körbenyalja akjait, így visszafojtok egy mély sóhajt.
- Nem inkább az űrnő? – vigyorodok el szélesebben.
- Túl sokat beszél, ne erőltesse meg magát... – kezem derekáról tarkójáig csúszik, ujjaim elbújnak a szőke tincsek között. Mrrr.
- Akkor nonverbálisan közlöm a bajaimat... – egy könnyed mozdulattal rántom magamra, hogy fülledt csókkal enyhítsem gyanúját, és szítsam a vágyat. Nem tudok leállni.

Egy könnyed mozdulattal ragadom meg csípőjénél fogva, és magamra dobom testét, nagy nehezen helyezkedik el rajtam, de egy pillanatra sem eresztem ajkait, továbbra is tarkójánál hajába túrva húzom le magamhoz. Szabad kezemmel pedig derekán simítok végig, lassan lesiklítva kezem markolok fenekébe és a csókba vigyorgok. Hehe…

Visszafelé kalandozik mancsom, tenyerem már hasán jár, lassan felsimulnak melleiig, csak élvetegen barangolok és amikor köpenyét simítanám le válláról, hirtelen lefogja csuklómat, és elhajol tőlem.
- Nem megy túl messzire prof? – susogja számra, megnyalva nedves ajkait. Csak hatalmas vigyorral mélyedek el sárga szemeiben.
- Nem… - dörmögöm egyszerű válaszként, átkarolva derekánál fordítok a helyzeten, és most ő fekszik alattam. Nem volt egyszerű művelet, de nekem… semmiség. De mielőtt akkorára nőne képem, hogy beszoruljak majd az ajtóba, inkább folytatom azt, amit elkezdtem.
Boszorkány… Vajon minden boszi ilyen buja? Mindenki képes lenne kedves nővérkének álcázni magát? Nem hiszem… vajon meddig tudja leplezni magát, mások előtt? A gyerekek biztosan nem vették észre, lásd Maka viselkedését.

De most nincs időm ezzel foglalkozni, épp a dokinőt készülök egy másik léleksíkra terelni… hehe…

Kezem most lejjebb csusszan, mint eddig, egészen térdéig simulnak ujjaim, majd visszafelé a köpeny alatt rejtőző szoknya alját simítgatom fel és fel, néha visszasimítok lefelé, teljesen elfoglalva a vékony ajkakat. Furcsa energia leng körül, amit már rég nem éreztem, de most kellemesen csiklandozza bőrömet. Combja belső felén kalandozik tovább minden ujjbegyem, egyre lágyítom érintéseimet, ahogy a ruha alá férkőzöm lassan, kis kezeivel köpenyem markolja.

- Mondja csak nővér… szaknyelven hogy hívják ezt a testrészt… itt – egy könnyed mozdulattal simítom két ujjamat szemérmére, kaján vigyorral.


Meera2010. 11. 02. 19:10:22#9043
Karakter: Medusa Gorgon
Megjegyzés: ~timcsnek




Őőő...

Egy ideje nem mozdul. Komolyan mondom, itt soha senki nem volt normális, egy pillanatig sem. Fele őrült, fele bolond, azon sem lepődnék meg, ha Halálisten-mester bejelentené egy napon, hogy nudista napot szerveznek.

- Stein... - megcsóválom a fejem, és felsegítem óriási testét, pedig szívesebben néztem volna a hideg csempén fekve. Úgy öt órán át. Mikor már annyira elzsibbadnak a végtagjai a hidegtől, hogy moccanni sem bír...

Szép álmok.

Elfekszik rajta, pedig élveztem volna, ha ellenkezik, mert akkor olyan stílusban raktam volna helyre, ahogy a gyerekeket szoktam. Megalázó lett volna, és sértő... És hogy most itt fekszik, kissé kiütve.

Micsoda lehetőség.

- Jól van? - emelkednék fel rendes állásba, de elkapja a ruhám, és kishíján magára ránt. Az első másodpercben már támadtam volna, de végül megkapaszkodtam a hordágy szélében, és mély merülést végzek a pupilláiban. Micsoda szemek... A lappangó őrület díszei és a magány szürke foltjai villognak bennük.

Elemez és figyel, hát én sem teszem másképp.

Az illat ami pedig róla terjeng... Tipikus labor illat, már ha szabad így kifejeznem magam. A kísérletekre emlékeztet, így lopva szívok belőle jó mélyet. Ahh... Kesernyés és mégis erős.

- Nem nővér... Megsérültem... nem ápolna le? - mikor látom, hogy széles csík lesz a szájából, az enyémre is hasonló kerül. Adok én magának ápolást, kettőt is...

- Persze... mutassa, hol sebesült meg – kérem halkan, mire megérzem, hogy izgatottsággal vegyes vágy csap fel belőle, és élvetegen szippantok egyet belőle. Micsoda bogaras professzor, pontosan ezért is olyan szórakoztató és kielégítő vele társalogni.

És egy szobában tartózkodni.

- Máris – válaszol szinte azonnal, megfogja a csuklóm erős ujjaival, és vezetni kezdi testén lefelé a tenyerem. Micsoda izmok vannak itt a garbó alatt... hmmm... majd meglepetésszerűen a kezem az ágyékára passzírozza, mire felvonom a szemöldököm, és nagyon erősen koncentrálnom kell, hogy ne produkáljak gusztustalan vigyort, illetve ne tépjem le hirtelen felindulásból azt, amit megtapogattatott velem.

- Itt eléggé megütöttem magam. Mit gondol Nővér, tud rajtam segíteni? - hangja élveteg, kicseng belőle minden, ami miatt az én hangulatom is a tetőfokára hág.

- Hmmm... Nos... - kicsit jobban rányomom a tenyerem, mire látom, hogy szemüvege mögött szemei élvetegen felcsillannak. - Lehet, hogy az amputáció mellett kell dönteni, mivel eléggé lüktet, túl sok vér került bele.

Hangom szórakozástól telien cseng, és most, hogy megtapogatom, egészen méretes darab. Nagy a kígyója a professzornak... Ez kész röhej, már csak az is, hogy így fogom fel.

- Nem fog az felrobbanni, ha erre céloz. Legalábbis nem ily módon.

- Kioktat? - mosolyom egyre szélesebb, alig bírom visszafogni magam, hogy ne vágjak egy szadista, kéjenc vicsort.

Ujjaimmal szívdobbanásaival megegyező ritmussal kezdek el dobolni az ágyékán, mire látom, hogy vesz egy mély lélegzetet, forró lehelete karcolja a bőröm.

Közelebb hajolok, ajkaink csupán pár centire vannak az enyémektől. Most kellene megölnöm. Simán meg tudnám tenni, megakadályozni akkor sem tudná, ha a lélekenergiáival támadna. Gyorsabb vagyok. Egy apró kígyó a szájon át, ami a testébe kerül.

És placcs.

- Meglehet - suttog bele egyenesen a számba, és meglepő módon karja felsiklik a derekamra, jóleső borzongást keltve bennem. A tudat, hogy tudjuk ki és mi a másiknak, hogy ellenségek vagyunk, még jobban feltüzel, a kettősség érzése egyszerűen végigmar az idegeimen.

- A nővérszobában én vagyok az úr, az én szavam itt törvény - nyalok végig ajkaimon, egy részen érintve az övéit is.

- Nem inkább az úrnő?

- Túl sokat beszél, ne erőltesse meg magát... - sziszegem kéjesen, mire másik karja felkúszik az oldalamon, és beletúr a hajamba, mire elsötétülnek a szemeim, ahogy az övéi is.

- Akkor nonverbálisan közlöm a bajaimat... - tapasztja ajkait az enyémekre, olyan forrón, olyan keményen, hogy jól meg kell támaszkodnom mellette a hordágy szélében. Hmmm... nem tudnám megölni. Most nem.

 


Szerkesztve Meera által @ 2010. 11. 02. 19:10:51


timcsiikee2010. 10. 26. 15:44:38#8884
Karakter: Dr. Franken Stein
Megjegyzés: ~ Meerának




 
Stein:

Lassan lépkedek a néptelen folyosón, egyik kezem, állam alá terelve, ujjaimmal finoman körbe vonva a testrészt.
Hmm…
Elgondolkodva közelítem meg a célomat, ami a következő folyosónál lesz. Pontosabban egy ajtó, ami mögött egy helyiség lapul. A gyengélkedő. Köpenyem alatt sok minden rejtőzik, de legfőképp mappák, amit onnan hoztam el, és úgy gondoltam itt az ideje visszavinni őket. Amit meg akartam tudni, megtudtam… nagyjából. Jobban szeretném hallani mástól is a megerősítést, persze ezt hiába várom… Egyelőre. Egyszer úgyis kiszedem belőle, vagy így, vagy úgy, de egyszer mindenképp.
Amikor látom, hogy Maka lépked velem szembe dühösen, megállok és figyelem puffogását, de szinte észre sem vesz, és nekem ütközik.
- Áh, Stein-hakase. Bocsánat, nem figyeltem – zavart nevetéssel vakargatja tarkóját nemi nem köt le különösképp, viszont tekintetem a kezében lévő zacskóra terelődik.
- Az mi? – kérdezem minden átkötés nélkül, majd felemeli az említett tárgyat.
- Ó ez? Ezt most kaptam Medusa-santól, azt mondta vitamin – kissé bambán néz a zacskóra, majd rám, főleg amikor kikapom a kezéből, és megvizsgálom, megszagolom majd érdeklődve mérem végig megint. Különös…
- Ezt elteszem – mélyesztem köpenyem egyik belső zsebébe, majd mikor meglepett arcát látom, magyarázni kezdek… valamit – csak megkérdezem Medusa-sant, hogy mi van benne, lehet hogy olyan anyag ami gyengítené a szellemi energiád – szerencsére így más „felfogja” a dolgot, és megköszönve tovább áll. Végre… Vajon mit adott neki az a nő? Az a… boszorkány? Mert eddig nem kevés jel arra utal, hogy bizony egy ilyen lénnyel van dolgunk Shibusenben.

Mikor nesztelenül belépek a terembe, nem látom sehol, végül papír susogására leszek figyelmes, és észreveszem, hogy a mappák között kutat. Akaratlanul is apró mosoly kunkorodik szám sarkába.
- Csak nem ez az, amit keres? – kérdezem hirtelen megtörve a „csendet”, ledobva az asztalra a mappának, ő pedig ijedten fordul felém.
- Megijesztett! Mégis mikor jött be? Legközelebb legalább kopogjon – válaszol lágynak tűnő hangon, zavart mosollyal. Óh… megleptem?
- Miért érdekli ennyire Soul Eater és Maka Albarn?
- Szegény gyerekekkel annyi minden történt mostanában... – kezét arcára simítja. Én megfogom a mellettem lévő forgó széket, lábaim közé penderítem, majd mikor leülök rá a szokásos pózban, előveszem köpenyem alól a zacskót.
- Ez micsoda? – kérdezem felnézve a kis zörgő tárgyra. - Maka adta ide az imént. Még sosem hallottam erről a gyógyszerről.
- Mert ez a saját receptem. – válaszol rögtön. - Egy gyógynövénykoktél. Segíti a vérrendszer működését, bár kicsit növeli a pulzust – hm… akkor miért vitaminként adta elő Makának? Hisz jó tanuló Ő is megértette volna, ha ezt elmagyarázza neki. - Mondhatni, rajongok a gyógynövényekért, de mi rossz van ebben? Nővérként nem hagyhatom magára Maka-t, sem pedig szegény Soult – túl édeskés kezd lenni a hangja… émelyítő…
Komoran nézel fel rá a széken ülve, próbálok félig meddig jó kedvet varázsolni az arcomra, olyan mint neki van, de nem sokáig megy… sosem ment nekem igazán a kedvesség.
- Hehe. Hát persze hogy nem, milyen kedves magától. Iskolai nővérektől bizony szokatlan az ilyesmi... Boszorkányoktól... viszont nem.

Hatalmas és éles csend szeli ketté a szobát mondatom után, a feszültség csak úgy sistereg a levegőben, szinte hallom is. Ez megy mindaddig, míg végül… egész érdekesen le nem reagálja az egészet.
- Hogy maga milyen gonosz! Legközelebb majd azzal jön, hogy vasorrom van! Mégis mit molesztál? – durcásan fordul el, sértett kényes hangnemben, mire felnevetek, megpördülve a székkel.
- Ez maga szerint molesztálás! Akkor még nem futott össze Halálkaszával! – addig forgok röhögve, míg fel nem borulok a székkel, másrészt a legkényesebb helyre esik, amitől egyenesen csillagokat látok.
- Óvatosabban azzal a székkel – szinte alig hallom, amit mond, mert még a fejem is zúgni kezd. Miért? Miért pont oda kellett esnie?
Kissé hidegnek tűnik a csempe… de milyen kellemesen mardossa fagyossá a bőrömet. Hmm.
- Stein… - foltokban látom, ahogy közelebb jön, majd felsegít a hordágyra… vagy mire. EL is fekszem rajta, aprócska terpeszben, hogy hagyjam felépülni érzékeny testrészemet. – Jól van? Épp elhajolna tőlem, de ruhája után kapok, karjánál megragadom az anyagot, és szó szerint magamra rántom, de nem esik rám, megtámaszkodik mellettem és arcomtól pár centire néz velem farkasszemet. Hmm… Nem is tudtam, hogy a boszorkányok szem ennyire… érdekes tud lenni. Régi vágyam, hogy felboncoljak és megvizsgáljak egyet, de most… Egy kicsivel másabb vágyak lengenek körül. Még akkor is, ha sajog a legnemesebbik részem.
- Nem, nővér… - dörmögöm halkan, lassan mosoly kúszik arcomra, sőt vigyoromat kell visszafognom. Kész őrület. – Megsérültem… nem ápolna le? – nem látom száját, viszont hangjából ítélve mosolyog… Azt hiszem. Sosem értettem igazán az emberekhez, a boncasztalom mindig csendesek voltak és mozdulatlanok.
- Persze… mutassa, hol sebesült meg – hehe… szerencsére hasonló választ vártam, de azon sem lepődtem volna meg, ha elküld a francba. Kezd ez a helyzet nekem tetszeni, nagyon is… Túlságosan is… Pedig nem sokára Sid-el kéne találkoznom, ráadásul pont egy boszorkánnyal bájcsevegek, de… Nem érdekel most semmi. A kíváncsiságom az egekbe szökell.
- Máris – válaszolok én is, észre sem vettem, hogy suttogunk, persze nem is kell kiabálni, ha ilyen közel van. Mivel minden éledezik bennem, így a figyelmemnek sem szabad lankadnia. Hiába tetszik ez a játék, résen kell lennem, és odafigyelni, hátha mégis támadhatnékja lesz. Remélem nem.
Egyik kezemet a csuklójára fonom, ujjaimmal körbeérem olyan vékony, mégis erősnek tűnik, lassan elkezdem magamon levezetni, majd egy kaján vigyorral kísérve, totál szemérmetlenül belenyomom tenyerét ágyékomba, ami már csak alig sajog, de még ezt is élvezem. – Itt eléggé megütöttem magam. Mit gondol Nővér, tud rajtam segíteni? – duruzsolom élveteg hangon.


Meera2010. 10. 08. 20:00:48#8466
Karakter: Medusa Gorgon
Megjegyzés: ~timcsnek




- A biztonság kedvéért kapsz egy kis vitamint – nyúlok bele a fiókomba, és a már előzetesen elkészített kapszulákat egy átlátszó zacskóban nyújtom át neki. Remélem, meghozza a kívánt eredményt. - Ezekből a tablettákból vegyél be egyet reggeli és egyet vacsora után.

Az erős kötődés, és lélekkapcsolatuk miatt a fekete vér hatással van Maka-ra is. Különös, hogy ennyire szoros lélekrezonanciát képesek létrehozni. Igazán kíváncsi vagyok, miféle hatást fog ez kiváltani Maka-ból és a szervezetéből...

És ami még fontosabb: vajon a drága Soul hogyan fog erre reagálni? Fuldokolni kezd, vagy talán teljesen megőrül? Esetleg, öngyilkosságba is fulladna?

Szép végkifejlet lenne, és szórakoztató.

- Tényleg, Soul hogy érzi magát? - fordulok el tőle, és körülményesen egy papírtasakba csomagolom a pirulákat, megfelelő címkével ellátva azt. Bár nem hinném, hogy annyira ostoba, hogy beszedje mindet egyszerre.

Soul a kísérletem egyik fontos alanya, vagy mondjuk úgy: önkéntes, és mégis áldozat. Szerencsére nővérként mind a ketten az én kezem alatt vannak, és ez áldásos fordulat.

- Mit szeretne tudni?

- Még mindig vannak rémálmai arról a démonról? - ejtek meg egy különös mosolyt felé, mire látom, hogy zavarba jön. Ó, édesem, szóval nem tudtál róla... Akkor feszegessük még egy kicsit a témát, hátha megelégeled, és végre egyedül hagysz.

Utána kell néznem egy s másnak, főleg a rólad készített jegyzeteimet kell kiegészítenem. De mégsem írhatom előtted a fekete vér diagnosztizálásáról szóló jelentésem, nemde? Mikor pont most mondtam, hogy esetleg a sötétben rosszul láthattad...

Persze hülyén felröhög, nyilvánvalóan halvány lila dusztja sincs arról, hogy miről beszélek neki. Eljátszom neki a bizalmaskodó nővért, mire idétlenül mentegetőzni és tagadni kezd. A fekete vér őrületet pumpál Soul lelkébe, eltorzítva azt. Maka kislisszol, érzem rajta, hogy ingerült, és mikor kilép, összegzem a róla alkotott véleményemet:

- Szerencsétlen kis hülye – sziszegem az ajtónak, amin kilépett. Lassan felkelek, és a kartoték szekrényhez lépve kihúzom az alsó fiókot, keresve a fegyvermestereknél a lány adatait tartalmazó dokumentumokat. Lapozgatom az „M”-betűnél, de sehol sem találom.

Nahát mégis hová tűnhetett Maka fekete vér mintája? A kísérletem során nem ejthetek hibákat. Maka Albarn, Maka Albarn mappája... nincs meg. Valaki elvitte volna? Ki jöhetett be csak úgy a nővérszobába? És már önmagában is furcsa, hogy pont, és csak is kizárólag azt a mappát vette el... Felegyenesedve gondolkodom rajta, kinek áll érdekében mindez, hogy a kedves, aranyos nővérkét valamilyen szinten egyáltalán gyanúba keverje.

- Csak nem ez az, amit keres? - karcolós, mély hang szántja végig a csöndes szobát, én pedig megmerevedek, háttal állva az érkezőnek. A fenébe, gyorsan kell lépnem...

- Megijesztett! Mégis mikor jött be? Legközelebb legalább kopogjon – nem nagyon kell tettetnem a meglepettséget, ugyanis a franc gondolta volna, hogy a félbolond tudós kerül mögém másodpercek alatt.

- Miért érdekli ennyire Soul Eater és Maka Albarn? - szegezi nekem azonnal a kérdést, mire majdnem elkomorodva, sziszegve nézek vissza rá. Kedves nővérnek kell látszanom, nem zavarhat meg a vesébe látó tekintet, és a számító, fürkésző pillantás.

Ez az alak...

– Szegény gyerekekkel annyi minden történt mostanában... - kezdek bele egy elbűvölő mosoly kíséretében, de hangomon még mindig éreztetem, hogy meglepődtem, megijedtem tőle. Az első lépés mindig az álcázás, és utána... A beetetés. Remélem ez a foltos hal bekapja... Hányszor foghatták már ki, és dobhatták vissza, hogy ennyire szétszabdalt?

Elég a szarkazmusból, ki kell húznom magam a szarból. Eléggé úgy tűnik, hogy ellenségnek tart, legalábbis gyanakszik. El kell altatnom ezt, vagy Őt magát kell.

- Ez micsoda? - veszi el a forgószéket, amin pár perce még a fegyvermester ült, és lábai közé gurítva ledobja magát rá, előhúzva köpenye alól egy igen ismerős tasakot. Rohadt életbe. - Maka adta ide az imént. Még sosem hallottam erről a gyógyszerről.

Ez az alak... vajon már tudja ki vagyok, és mit akarok?

Jobb kezem ruhaujja alól egy lila kígyó csap ki, mikor aprón, támadó jelleggel begörbítem ujjaimat. Meg kéne ölnöm? Még most, gyorsan, mielőtt még következtetéseihez olyan információt kap, hogy onnan már visszafordíthatatlan lesz?

De más szemszögből nézve... Kár lenne érte. Van bennünk valami közös.

- Mert ez a saját receptem. Egy gyógynövénykoktél. Segíti a vérrendszer működését, bár kicsit növeli a pulzust – magyarázom, mire felemeli a zacskót, és hülye hangot ad ki. És még csak nem is hazudok. A fekete vér nem sokban különbözik a normál vértől. A szer pedig tényleg így hat.

- Mondhatni, rajongok a gyógynövényekért, de mi rossz van ebben? Nővérként nem hagyhatom magára Maka-t, sem pedig szegény Soult – emelem arcomhoz egyik kezem, az előadást fokozva, bár legszívesebben beleeresztenék egy rakat kígyót, és hahotázva nézném, ahogy szétfröccsen...

- Hehe. Hát persze hogy nem, milyen kedves magától – hajtja le kissé a fejét, szemüvege zord és kísérteties keretet ad arcának. - Iskolai nővérektől bizony szokatlan az ilyesmi... Boszorkányoktól... viszont nem.

Mélységes és feszült csend borít be bennünket szavai nyomán. Belül megremeg bennem valami, amit akkor éreznek az emberek, ha teljesen sarokba vannak szorítva, és teljesen lehetetlen kimászni a slamasztikából, mikor minden veszve van, magyarázatra már nincs szükség.

Emberek éreznek ilyet.

Emberek.

De én boszorkány vagyok. Felsőbbrendű faj, hatalmasabb, mint bármilyen ember. Csak dühöt és haragot érzek, frufrum alatt gyilkos pillantással fixírozom a doktort. Ha most egy pillanat alatt átdöfném a szívét... Bizonyára az ő érzékei is kiélesedtek ebben a szituációban, mindenre készen áll, reflexei maximális teljesítményen. Mi legyen?

Semmi sincs még veszve.

Tündibündi kis nővérke vagyok.

- Hogy maga milyen gonosz! Legközelebb majd azzal jön, hogy vasorrom van! Mégis mit molesztál? - fordulok el tőle, felháborodott hangot megütve, mire hátulról nevetést hallok, mély hangja rettentően zavaró... De csak talán azért, mert tudom, mire képes, tudom, miféle nagy erő kavarog benne, ami nem feltétlenól pozitív...

Mert tudom, hogy az őrület benne ugyanúgy lobog, mint bennem.

- Ez maga szerint molesztálás! Akkor még nem futott össze Halálkaszával! - nevet fel, majd egy nagy durranást és puffanást hallva megfordulok. Nem lep meg a dolog, állandóan felborul a székkel, de ugyan kérem, nem volt a közelben egy darab küszöb sem, és nem hiszem, hogy ennek az embernek az egyensúlya labilis lenne.

- Óvatosabban azzal a székkel – jelenik meg a fejemnél egy lemondó jelleggel csillogó csepp. Komoly mondom, itt senki sem normális, még ha képesek is így alkalomadtán megszorítani.



Szerkesztve Meera által @ 2010. 10. 09. 19:04:57


© Copyright 2009-2019. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).