Fülemmel játszik, élvezem a forró és nedves testrész táncát a fülemben, fõleg hogy ilyen közelrõl szól…

- Mondja csak, kedves nõvérke… mh… - lelassít, már annyira, hogy legszívesebben szétmarcangolnám ott, ahol elérem. Méltatlankodva marok bele a bõrébe, de nem tudom gyorsabb tempóra késztetni. – Mióta nem volt hasonlóban része? Igazán szûk és nedves.

Micsoda megfogalmazás és elõadási mód…

Hogy én mennyire…

- Na de prof… - csiklandozom meg a hallójáratait egy erotikus nyögéssel, ahogy megkapaszkodom izmos karjai alatt a vállában. A ruha anyaga halkan surlódik, mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon a felsõje tényleg a bõrébe van e varrva… ahogy érzem egyáltalán nem.

– Nem illik ilyet kérdezni – hányom a szemére folytatva a megkezdett játékot, de váratlanul erõsebbet lök, mire másodpercekig csak csillagokat látok, élvezettel vájom körmeimet húsába. Mennyire feszes, és ínycsiklandozó…

- Ugyan… azt hiszem az illemet már túlléptük – rekedt hangjától borsódzik a hátam, érzem a vérének cseppjeit és bõrének darabkáit a körmeim alatt, legszívesebben megharapnám, de annak még nem most jött el az ideje.

– Medusa – ejti ki nevemet sejtelmesen, s mintegy leleplezõen. Megemel s az ölébe ültet, teljesen magamba fogadom ahogy magára húz, karjaim átfonják nyakát, és hevesen belemarok a szájába. Most én jövök…

Elõször gyorsabb, mélyebb ringatózással mozgatom csípõmet, élvezem, ahogy karjai erõsen markolnak, de nem ösztökél, hiszen a tempó pont megfelelõ. Szemüvegét oldalra hajítja, megnyalom az orrnyergét, s váltok a sebességen. Lassan, ráérõsen mozgok rajta, hallom élvezetének hörgõ hangját, és érzem az õrület szikráit ismét erõsebben feltörni belõle…

Villámgyorsan hátradönt, felnyögök a matracot a hátam mögött érezve, várom, hogy ismét fölém magasodjon. Gyere csak Stein, gyere… hadd mérgezzelek meg valami olyasmivel, ami kimeríti a kábítószer fogalmát.

- Már csak egy valami hiányzik számomra… az összképbõl – kéjes lehelete végigszalad a számon, automatikusan nyalom meg ajkaimat utána, és várom, hogy mit lép.

- Éspedig?

Folyamatosan rándulnak össze az izmaim, ahogy a legforróbb és legizgatóbb pontot találja el minden egyes lökésével, és vágyam, izgatottságom az egekbe csap, ahogy meglátom a kezében az éles eszközt.

- Mire készül? – rándul meg a szám széle, végigrohan rajtam a kéj újra és újra, az alsó ajkamba harapok, hogy ne nyögjek fel hangosan mindenegyes érintésére és mozdulatára. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen férfinek nem jut ki a hús gyönyöre, és mégis.

Hallom a ruha szakadó anyagát, ahogy a fém siklik a szövet szálai között, csaknem megbolondít. Imádom! A melleim levegõt kapva szabadulnak ki a meleg anyagból, hatalmasat sóhajtva emelem meg õket, tálcán kínálva fel õket.

- Keblei – válaszolja dörmögve, és kényeztetni kezd, lábaimmal szorosabban fonom körbe derekát, és mivel már nem érem el a bõrét, ruhán keresztül markolászom s tépem a testét. Tempója mit sem változik, erõsen tesz magáévá mindenegyes pillanatban, mikor megérzem, hogy mindjárt leolvad rólam a bõröm…

Furcsa dolog, pont bõrledobásról, vedlésrõl beszélni az én esetemben.

Végigrohan rajtam a tüzes, mindentelsöprõ kéj, villanásnyira megszûnik a külvilág, elkapom egyetlen szabad felületét testének, a fejbõrét. Felszakad belõlem a gyönyör hangja, keményen megtépem haját.

Zihálva dõlök hátra, élvezve, hogy az izmaim még az orgazmus utóhatásaitól táncolnak, látom, ahogy rendbe teszi magát. Ó, nem, én nem fogok innen felkelni… A bõröm alatt ezer inger szaladgál, vagy csak a kígyók, melyek nem törhettek ki belõlem még a legelején?

Nem tudom.

De a bizsergetõ érzés, majdhogynem az ágyhoz szegez, lehunyt szemekkel élvezem.

- Egyszer talán még megismételhetnénk – hallom mély hangját, majd otthagy egyedül, de még gálánsan elhúzza a függönyt. Halkan felnevetek, ahogy az ajtó becsukódik, felemelem magam mellõl a szikét, ami félelmetes csillogással villan fel a szobában, s meglátom benne a saját torz, élveteg vicsoromat.

***

Másnap munkába menet letörölhetetlen vigyorral lépdelek az utcán. Ilyen mélyet és jólesõt akkor szoktam aludni, ha gyilkolhattam, és ez elég rendszeres tevékenység nálam. Manapság azonban másokra hárítom, így a feszültséget kellõ módon nem tudom levezetni.

De találtam valakit, aki segíthet ebben.

Stein.

Vigyáznom kell vele, de ez az érzés kölcsönös. Furcsának találom, hogy nem dobott fel az elsõ adandó alkalommal, tehát neki is tervei vannak velem.

Ahogy nekem is vele.

Az iskola egyik laborában hagytam az egyik kígyómat, ami különlegessége és veszélyeztetettsége miatt bizonyára inkább nyugalomnak örvend a terráriumában. Alig nyitom ki egy apró mágiával az ajtót, mikor meglátom az üres tárolót. Besziszegek az elsötétített szobába, ahol egyetlen egy tanár sincs.

Hmmm… hová tûnhetett?

A parancsom nélkül sehová sem szabadna csak úgy mennie… hogy szökött ki? Ha elkapják, és egy olyan ember vizsgálja meg, aki ért is hozzá, könnyen leleplezõdhetek. Meg kell keresnem. Ezekkel a kérdésekkel a fejemben rovom az iskola folyosóját, mikor az egyik tanterembõl meghallom a mély, morgós hangot:

- Ma pedig… felboncoljuk ezt az albínó hüllõt…

Ez a Stein… nagyon remélem, hogy nem az én állatkámról beszél, mert akkor azt megkeserüli. Ujjaim a kilincsre fonódnak, és még hallom a stréber harsány hangját:

- De tanár úr! Ez szintén egy kihalásban levõ faj utolsó példánya!

Ugyan, te kis hülye liba. Azt hiszed, ez meg fogja hatni? Azonban… Kinyitom az ajtót, halkan rákoppintok kettõt, mikor már félig kinyílt. Egy egész tanteremnyi szem szegezõdik rám, így kényelmetlenül mosolyogva köszönök be, holott elönt a méreg, ahogy az én kis drágámat egy terráriumba zárta…

- Öhm, elnézést a zavarásért, Stein professzor…

- Ó, Medusa tanárnõ! Micsoda kellemes meglepetés! Jön Ön is nézni? – a hangja önfeledten boldog, örül, hogy felkoncolhat valamit. Ráadásul hasznot is húz belõle, ugyanis ha megteszi, fõleg ha a diákokkal teteti meg, akkor lebukhatok.

- Hát, az az igazság, hogy… Fillo az én kisállatom, és már mindenhol kerestem – lépek be zavart mosollyal, de ahogy a papucsom talpa a földhöz ér, fenyegetõ visszhang támad a teremben. Odasétálok a terráriumhoz, és kiemelem a terráriumból a kicsit megkergült állatot.  – Ugye nem akart vele semmi nem helyénvalót mûvelni?

- Professzor! – sápítozik a kis stréber, és míg tart a visongás, látom, hogy Stein arcán széles csíkban egy vészjósló vigyor terül szét. Hasonlóan reagálnék, de sajnos… nem áll módomban, ugyanis az én hajam nem takarja a lényeget.

- Jól van, lebuktam! – tartja fel a két kezét szabadkozva és a diákság felé gurul. Csöppet sem tetszik, hogy ilyen hamar belenyugodott. – DE mivel az órát meg kell tartani…

Sejtettem.

Érdeklõdve figyelem, ahogy az osztállyal társalog, az elsõ sorban levõek hátrahõkölnek, illetve lehetõség szerint egy paddal feljebb másznak, a prof közelségére. A kígyó a kezemben reszket, mint a nyárfalevél, már tudja, hogy büntetésben fog részesülni, ahogy hazaérek vele.

Körmömmel idegõrlõen cirógatom a bõrét, ami szinte hullámzik a rémülettõl.

Helyes.

Félj csak.

- És mivel az állat a tanárnõé, így úgy vélem, tarthatna Õ elõadást. Persze csak ha nem esik nehezére… tanárnõ – megfordul, szemüvege provokatívan csillan meg, csak úgy eregeti a koponyákat a szájából.

- Hát… nem is tudom – tettetem a meglepettet, leheletnyit oldalra fordítva a fejem.

A francba, még sarokba szorít a kölykök elõtt.

- Úgy vélem, hogy nálam talán még Ön is nagyobb szakértõ, a hüllõk terén – hangja már szinte duruzsol. Lassan odalépkedem hozzá, és kedélyesen megszorítom szabad kezemmel a vállát, mintegy baráti gesztus, és a kollegák közötti erõs kapcsolat kifejezéseként.

Erõsebben cirógatom meg körmeimmel az állat pikkelyes bõrét, mire szinte megvonaglik.

- …fél. További jó mulatást, gyerekek! – integetek, mire csoportosan elköszönnek, szinte már kórusban, páran fellélegeznek, hogy a mai nap nem kell más állatok vérében fürdeniük. Csúnyán elvigyorodom, mikor kilépek a terembõl, s ahogy a reszketõ állatot fogom a kezemben.

- Ejnye, na… - sziszegem, és a két tenyerem között molekuláira robbantom szét a szófogadatlan szolgát. Összedörzsölöm a tenyereimet, hogy a pár megmaradt pikkelydarab leváljon a tenyeremtõl, és zsebretett kézzel elindulok a nõvérszobába, hogy átöltözzek.

Csengõszó, a diákok kiözönlenek a termekbõl, én pedig jobbnak látom eltûnni, mielõtt feltûnne bárkinek is, hogy Fillo az albínó, szõrén-szálán köddé vált. Azonban alig jutok túl a sarkon, Maka beér, és lihegve támaszkodik meg a falon, amíg lélegzethez nem jut.

- Lassan a testtel, Maka – veszem elõ a nõvéri farbát megint, de ha tudná, hogy legszívesebben én magam fojtanám ki belõle a maradék szuszt is, nem lenne túlságosan elragadtatva, sõt, még gyorsabban is kapkodna levegõért, amíg lehetõsége van rá. – Mit szeretnél kedvesem?

- Csakh… szólni szerettem volna, hogy Stein professzor elvette a vitaminokat, amiket adott nekem. Nem adna helyettük valami mást?

- De, nagyon szívesen, de mára már végeztem, holnap reggel gyere be egy kicsit hamarabb iskolába, és akkor adok másikat, így jó lesz? – mosolygok rá kedvesen, mire felcsillannak a szemei.

Reggel… mikor még nincs bent senki az épületben…

Remek alkalom, és vissza nem térõ lehetõség.

Elfojtok egy széles vigyort.

- Köszönöm! Akkor addig is, viszlát! – fut tovább, és fintorogva figyelem, ahogy a barátaihoz lép. Élvezd csak a társaságukat, ameddig tudod és lehetõséged van rá, kis hülye. Lassú, komótos lépésekkel elindulok ismét a folyosón, hallom a forgószék guruló kerekeinek jellegzetes hangját.

Elvigyorodom.

A nõvérszoba ajtaján éppen csak hogy megfogom a kilincset, és lenyomom, mikor szapora lábdobogást hallok meg oldalról. Nehézkes léptek, az illetõ magasabb, súlyosabb és kapkodó. Sebessége szinte repül, de mielõtt még reflexbõl megátkoznám, már el is hasalt a földön.

- Nõõõõvéééér… - megérzek egy erõs rántást a lábamnál. – Én fehérköpenyes angyalkáááám…

Jaj ne, már megint? Ez a fickó teljesen kész, ahhoz képest, hogy mennyire erõs.

- Öhm, miben lehetek a segítségére? – kérdezem tétován, de barátságosan.

Rohadt rég lejárt a mûszakom.

- Mit szólnál hozzá, ha meggyógyítgatnál az orvosi szereteteddel?

Ez eddig itt leskelõdött és várta, hogy jöjjek? Beteges szoknyapecér. Ez alá a szoknya alá nem nyúlkálsz, mert még olyat találnál, ami nem teljesen odavaló. Mondjuk, nem is rossz ötlet, élveteg fejjel felfuttatná ujjait a combomon, és megmarná valami… valami, ami halálos mérget fecskendez a bõre alá…

Most még nem.

- Hát… izé… nekem lejárt a mûszakom…

- De ez sürgõs eset! A szívem borogatást remél – dörgöli az arcát a lábamhoz, mire összekoccannak a fogaim. Várjunk csak…

Csodás terv jutott az eszembe.

Megkapja a szív kezelést.

- Akkor jöjjön be holnap reggel – paskolom meg a fejét, mint egy kutyának, de látszik rajta, hogy menten felrobban, annyira örül neki. Körbecsókolja a bokámat, majd ellebeg a folyosón, mintha szárnyai lennének.

Holnap reggel, találkozni fog a hõn imádott kislányával. És mivel Maka érzékeny az apjára, majdhogynem mindig ingerült lesz tõle… tökéletes alkalom, hogy megtörjem a koncentrációját és kavarodást okozzak a lélekhullámaiban. Így, egy esetleges támadásnál...

A lélekrezonancia lehetõsége nem áll fenn, mivel a lelke nyughatatlan és dühös, csalódott.

Milyen kár.

Riasztanom kell Chronát.

- Akármit is forralsz, nem fog sikerülni – gurul közelebb Stein, számomra meglepõ módon komor arcot vág. Ugyan, ugyan, mikre nem gondol?

- Ó, szimplán egy vizsgálatról lenne szó – fogom meg még mindig mézes-mázosan mosolyogva az ajtó szélét, mielõtt még belépnék rajta. Spiritet talán egy kicsit jobban meg fogom tapogatni, hehe.

Több embert rángathatok egy dróton.

Spirit Albarn tökéletes fogás lesz, fõleg hogy elvakítja a nõcsábász énje és az elhivatott, drága apuci szerepének játszása.

- Na, persze, családi összvizit? Mégis mit tervezel? – könyököl rá a széke háttámlájára, én pedig a mosolyból sátáni vicsort formálok. Kicsit erõsebben vibrál a lelke. Hiába erõlködsz, ez annyira pitiáner dolog, hogy lefogadom, sosem fog eszedbe jutni, csak mikor kész a baj.

Mert biztos, hogy valami nagyszabásún merengsz.

Mondjuk úgy, hogy az Albarn család nem lesz megmérgezve holnap reggel. Az túl drasztikus beavatkozás lenne a részemrõl. Én szeretek játszani, kísérletezni és ezen belül megvizsgálni, kipróbálni azt másokon, tisztes távolságból.

- Semmit – lépek be a nõvérszobába, ahol a köpenyem levéve a fogasra akasztom azt. A küszöbön dobbannak a kerekek, ahogy utánam gurult. Felemelt szemöldökkel fordulok oda hozzá, de kihívóan villantom rá a szemeimet.

- Esetleg Önnek is szüksége van valamire, Stein professzor? – kérdezem udvariasan, mire meghökkent arcot vág a hirtelen váltásra. Mögötte felsejlik a Kid fegyvereinek az árnyéka.

- Liz és Patty, milyen váratlan meglepetés! Miben segíthetek?

- Kellene valami nyugtató az idegeimre, de sürgõsen… - sóhajtja a nagyobbik, készséggel nyúlok bele a vitrinbe, hogy kivegyek egy fiolát. Csak úgy az ölembe hullik a sok áldás. Lehetõségem nyílik arra, hogy megfigyeljem õket, és esetleg valami mást is beadhassak nekik.

Kitûnõ.

De mikor odafordulnék hozzájuk, Stein felnevet.

- Micsoda szerencse, pont van a zsebemben egy levél nyugtató! Tessék lányok, menjetek csak – adja oda, a kezemben pedig megroppan az aprócska üveg. A lányok bizalmatlanul fürkészik a felajánlott gyógyszert, majd Patty ujjongva elveszi.

- Foltoooos gyóóógyszer, foltoooos gyóóóógyszer – táncikál el vele a folyosón, de a testvére van olyan kedves, hogy még elköszön, majd üldözõbe veszi a fogyatékos kishúgát.

A francba.

Fogcsikorgatva nézek a bolond tudósra, olyan szinten megremegnek a kezeim, hogy két kígyó épp csak, hogy kicsap a ruha alól. Mély levegõt véve nyugtatom le magam, de látom, hogy a professzor úr már elõttem is áll.

- Viszlát – nyomom rá a pontot az i-re, lábam rácsapom a forgószék támlájára, és egy erõs mozdulattal kintebb lököm, közben felkapva a kabátom a fogasról. Mivel a folyosón még szállingózik pár diák, nem akadékoskodik sokat, így sikerült kipaterolnom.

Mikor elhagyja a szobát, rögtön kattogni kezd az agyam, mániákus arckifejezésem és villogó tekintetem kibújik a nõvérke álca alól, akárcsak valamiféle kígyó. A francba, ezzel a négy keréken guruló, csavarozott fejû férfival vigyáznom kell. Dr. Franken Stein...

Csavaros észjárású egy fickó, az biztos, de ütök én olyan szöget még a fejébe...

 

Stein:

Apró kéjes nyögés, buja tekintet, sóvár érintés ami arcomtól fokozatosan csúszik lefelé, és eléri nadrágomon keresztül ágyékomat. Alá csúsznak ujjaim, s fojtottan egy meglepett de annál kellemesebb nyögést hallatok, ahogy teljesen rám markol.

- Elõbb ezt nevezze el… - egy pillanatra megrezzen energiám, de ahhoz bõven van erõm, hogy kellõen kordában tartsam. Oh… milyen kéjenc a nõvérke… tetszik.

- A magáé elsõbbséget élvez… - jelentem ki, halkan duruzsolva ajkaira, amit végül nyelvemmel ízlelek meg, majd egy gyors mozdulattal bukom le a feltûrt ruha alá, karmolásai egyre csak tüzelnek, nyelvem egyre gyorsabban mozog, ahogy kényeztetve ízlelem meg itt is.

Persze még nem hagyom hogy túlságosan is jól érezze magát, így egy idõ után mikor már olyan forróvá válik teste, hogy szinte leégeti nyelvemet hatalmas vigyorral, nedveitõl síkos ajkaimat körbenyalva emelem fel fejemet arcát figyelve.

Felcsalogat magához hevítõ csókra, érzem ahogy fokozatosan kiszabadítja a lényeget nadrágom fogságából, elvigyorodva élvezem, végül pár pillanatra megállnak ajkaim míg egy mély levegõt veszek, majd egy határozott mozdulattal teljesen elmerülök benne, alig visszafogható nyögése betölti fülemet és egész tudatomat. Valami megzizzent bennem.

A következõ csók hevesebb mint az elsõbb, s sokkal marcangolóbb mint eddig, szinte tépjük a másikat, a fémes illat megbolondít, belõlem, jobban mondva rólam árad a cseppnyi vérszag, de nem zavar, sõt.

Lábai körém csavarodnak, köröz párat fekve csípõjével, megmoccan derekam, ütemes lökésekkel egyre erõsebben merülök el benne újra és újra. Megõrülök… nem… megõrültem.

Hátamba mélyednek körmei, miközben csípõjével velem ellentétes mozgást vesz fel, lassan csíkos mintát húz végig a ruha alatt a bõrön, a bõröm és ruhám közé „szorult” keze egymás után csak úgy vési belém a mintákat, a csípõ enyhe fájdalom bizsergeti meg minden porcikámat. Nyakát elõször csak élvezettel nyalogatom, majd minden egyes erõsödõ karmolásnál fogaimmal marok a puha bõrbe, semmilyen sebet sem hagyva, viszont megszívva egy-egy kisebb lila folttal jelölve meg. Remélem értékelni fogja, hogy olyan pontokon látom el mintákkal, amit még az Õ ruhája takar.

A matrac és az egész gyengélkedõ ágy nyekereg vad mozgásom alatt, feje mellett az ágy végébe kapaszkodom, hogy egyre mélyebbre döngölhessem. Nyelvem lassan felsiklik füléhez, belenyalok majd fülcimpáját finoman fogaim közé veszem, meghúzom gyengébben, és eleresztem végül fülébe morgok.

- Mondja csak, kedves nõvérke… mh… - a mozgásban egy pillanatra sem állok meg, viszont kínzóan lassúra veszem a tempót, hogy hangomat ne nyomja el a matrac rugóinak nyüszögése – mióta nem volt hasonlóban része? Igazán szûk és nedves – vigyorom szinte körbeér ahogy halkan, sejtelmesen suttogom dörmögve a szavakat, szemem sarkából figyelem reakcióit, arcának rezdüléseit. Csak hasonlóan sejtelmes, gunyorosan éles mosolyt látok.

- Na de prof… - nyögi édes hanggal, már vállaimba kapaszkodva a ruha alatt, szinte átölelve karjaimat. – Nem illik ilyet kérdezni – egy hangosabb nyögés tör elõ torkából, ahogy váratlanul egy erõsebbet lökök a sok lágy simítás után, majd újra lassabb tempóval folytatom, mintha csak folytatnám a diskurzust.

- Ugyan… azt hiszem az illemet már túlléptük – újabb erõs lökés, vállaimon érzem a karmolást, és áldom magam, hogy foltozott vékony pulóvert viselek, mert ez a sok nyom és a belõlük áradó vér már rég átütött volna a fehér, kopott köpenyen. – Medusa – rekedtesen morgom fülébe, a következõ pillanatban már csípõje alá nyúlva egy hirtelen mozdulattal emelem fel magam után, kiegyenesedek és ölembe húzom így még az eddiginél is mélyebben tudok belehatolni.

Megszólalnom sem kell, vigyorom mindent elárul, ahogy az övé is elárulja, tudja mire gondolok. Karjai nyakam köré fonódnak, vad, követelõzõ csók közepette kezdi csípõjét ördögien mozgatni rajtam ülve, még mindig derekam köré csimpaszkodott lábaival. Szemüvegem oldalra csúszik majd mielõtt leesne elkapom, és egy könnyed mozdulattal dobom a gyógyszeres asztalkára.

Boszorkány…

Fondorlatos minden szempontból, talán ezért sem véletlen, hogy istenien mozog rajtam, a mély õrületbe kerget minden egyes kínzóan lassú mozdulattal, de ahogy összeakadt lábai lecsúsznak a matracra, s végül azon támaszkodva kezd el lassan egyre kevesebb mozgásba, felmordulok a fel-feltörõ kéjtõl. Derekára siklatom kezeimet a ruhán keresztül, hátamnál lassan újra ruhám alá kúsznak kezei akár két sunyi kígyó s újra apró karmolászásokba kezd akár egy vadmacska, mikor néha irányítóan nyomom egyre lejjebb.

Tartom magam, pedig olyan jól csinálja, hogy nem sok kéne a csúcshoz, de nem lenne férfihoz méltó, ha én élveznék elõbb. Nemde, Medusa?

hagyom még egy ideig játszadozni, élvezze csak azt a pár, végtelenül hosszú percet, míg irányíthat, majd az ágy mellé simul sunyin egyik kezem, felrántom a kart, így az ágy fejrésze felemelkedik. Hátára döntve csapom vissza, nem akarok egy pillanatra sem kihúzódni belõle.

Ködös tekintete elmerül enyémben, rabul ejt a ragyogó, sárgás szempár, közvetlen közelrõl lehetek tanúja, ahogy lobog benne a szenvedélyes láng. Talán túl élénk a fantáziám.

Így egy egész jó pozíciót nyertem, ahol a leg kényelmesebben érhetem el testének minden pontját, ráadásul ahogy arckifejezésébõl látom, így kényelmesen elérem azt a sejtelmes pontot is, ami könnyebben hozza el a gyönyört számára.

- Már csak egy valami hiányzik számomra… az összképbõl. – dörmögöm halkan, ajkait simítva susogó beszédemmel. Most már csak ruhán keresztül engedem, hogy karmolásszon, de így is elég csípõs fájdalommal ajándékoz, ahogy a sebekbe dörgöli a szövetanyagot.

- Éspedig? – kérdez vissza halkan, pár pillanatra nyögéseit visszatartva. Egy gyors mozdulattal nyúlok zsebembe, ujjaim között megforgatom az apró, de annál élesebb szikét, majd masszívan tartom ujjaim között.
Semmi ijedt, de annál kíváncsibb tekintet, egyelõre mosoly nélkül. Tetszik… - Mire készül? – szája sarkában egy apró kunkor árulkodik arról, hogy egy csepp rettegés sem fogta el eszközöm láttán. Egyre jobb.

Figyelmen kívül hagyom második kérdését, mintha meg sem hallanám, s lassan szélesedõ vigyorral hasítom fel mellkasánál a ruhát, csak érdeklõdve pillant le, rózsaszín arccal. Ugyan nem a zavar, mindinkább az egyre erõsebb bujaság feltörése színezi arcát.
- Keblei – dörmögöm halkan, még mindig vigyorogva, s míg egyik kezemmel támaszkodom a másikkal kicsúsztatom a felszakított ruha alól az egyik majd a másik halmot, és elõre hajolva nyelvemmel ízlelve kényeztetem rögtön a legérzékenyebb pontoknál. Dús, puha mégis feszes mellei vannak, igazán kóstolgatni való, fõleg ahogy a látvány is megéri, megfeszülõ teste láttán.
Egy ruha könnyen pótolható, viszont a legélvezetesebb gyönyörök egyike más kevésbé.

Határozott, ütemes egyre forróbb mozdulatokkal teszem lassan magamévá, izgatnom sem kell csiklóját azért, hogy elérjem a kellõ hatást, hallom és látom az eredményt.
Sóhajokat hosszú idõre némaság váltja fel, ívbe feszül a karcsú, formás test, vonaglása is félbeszakad egy idõ után, egyre gyorsítom míg bírom a mozdulatokat, halk, már-már cuppogó hang tölti be a teret, mikor végre egy elharapott sikolyban tör ki gyönyöre, fejemet karmolja, hajam tápi közben egyre jobban magára rántva, még jó hogy nem fulladok bele kebleibe.

Tökély, már csak pár pillanat, pár heves mozdulat és felhördülve követem. Az utolsó pillanatban húzódom ki belõle, s kezem irányításával az utolsó cseppig szemérmére lövöm minden magomat egy sóhajba fullasztott morgás kíséretében.

Elégedett mosollyal mérem végig testét. Visszaigazítom magam saját ruhámba, nem kell sokat bíbelõdnöm vele. Minden porcikám a kellemes, bizsergetõ elégedettség járja át.

Vajon színleli a szinte teljes kábultságot, vagy valóban hatásom érte volna el? Jólesne a második valódi gondolata, de a nõk elég szeszélyesek ezen a téren, így nem bízom semmiben… Viszont nyakán a nyomok… sõt jobban mondva az én hátamon jól érezhetõ, zsizsegõ nyomok elégedettséggel töltenek el. Nyakából félresöpröm fonatát vállára, hogy még utoljára megsimíthassam kebleit.

- Egyszer talán még megismételhetnénk – búgom halkan, elégedett, széles mosollyal, lekászálódom felõle, s ahogy van úgy hagyom kábán az ágyon feküdve, csak elhúzom a függönyt hogy legalább félig takarva legyen az ágy, majd elhagyom mindenemmel együtt a gyengélkedõt.

Találkozóm van Sid-del. 

Erõs tenyerei megragadják a csípõmet, és felránt magára, nagy nehezen kapaszkodót nyerek, de egy percre sem enged el, tarkómra satuként fonódnak ujjai, ujjbegyei eltûnnek a hajamban.

Ó… Hmmm…

Másik kezét megérzem az oldalamon, és vissza kell fognom egy elégedett sziszegés szerûséget, fenekembe süppedõ ujjai csak szítják bennem a vágyat, mely már régen porig alázta gyilkolási szándékaimat.

Vajon kitervelte? Elõre megszervezte, hogy kígyón üti magát?

Bár, ahogy elnézem.

Nem.

Végigsimít rajtam, s mikor melleimhez ér, kishíján a szájába marok, mint egy vipera, amelyiket a rossz oldalán fogtak meg. Vissza kell fognom magam… Varratos ujjai köpenyem szélére kalandoznak, én pedig elválva tõle elkapom kezét.

- Nem megy túl messzire, prof? – nyalok végig ajkaimon, élveteg vigyorral szívom magamba illatát és erkölcstelen, pofátlan vicsorgását. A tény, hogy szürkés bõre egyszerre kivirult, és minden pórusából árad a veszély s az õrület lappangó szikrái pattognak körülöttünk, reagálva a másikéra…

Korbácsoló.

- Nem… - jön a felelet, és egy gyönyörû mozdulattal helyet cserélünk az ágyon, amit, amikor elõször láttam, nem gondoltam volna, hogy ilyenféleképpen fogom használni kémkedés közben. A hátam alatt a puha matrac megnyikordul, Stein térdei szinte belemélyednek az acélbetétig, köpenye úgy fog körül minket, mintha takargatni kellene a dolgokat.

Hm, errõl jut eszembe…

Ahh, már lényegtelen…

- Mondja csak nõvér… szaknyelven hogy hívják ezt a testrészt… itt… - érint meg, kaján vigyora csak egy halk nyögést csal ki belõlem. Két kezem az arcára simítom, majd onnan levonva mellkasára a nadrágjára csúszik a kezem, és két pillanat alatt már a nadrágjában matatok, ujjaim ráfognak férfiasságára.

Megremeg. Õ is, és én is.

- Elõbb ezt nevezze el… - suttogom, leheletemmel közvetlen közelrõl cirógatom arcát, érzem, ahogy ereje ki-kicsap belõle, mélyet szippantok a levegõbõl. Áhh…

- A magáé elsõbbséget élvez… - nyal végig a számon, majd lehajolva a szoknyámhoz feje eltûnik a feltûrt szövet fölött, ujjaim a hajába siklanak. Mikor forró nyelvét megérzem, hátam ívbe feszül, körmeimmel picit felszakítom a fejbõrét, tudom, hogy élvezi… Ütemes nyelvcsapásai szinte teljesen lángra lobbantanak, a kéj elemi erõvel szánt végig rajtam, pupillám kitágul, mint mikor áldozatra vadászom…

Zihálásom felhangosodik, nyögéseim szaporodnak, fakó, ezüstös hajtincsei közül apró vérpatakok indulnak útnak. Ruhám ujjából egy kígyó csap ki, és tarkója felett megállva lebeg, hogy megöljem.

Most… most kellene… Nem figyel, nem érzi..

Ah…

Végül egy intéssel bezárom az ajtót, és a kígyót visszaerõltetem a testembe. Nem, még nem ölöm meg, túlságosan is sok mindent hozhat még a konyhára…

A fülledt levegõben hirtelen megjelenik az arca, ajkain lassan és élvetegen nyal végig, mint egy ragadozó, így egy buja pillantással újra magamhoz édesgetem, csókja forró és finom, elsöprõ és domináns.

Nadrágját lesimítom róla, tovább nem is kell vetkõznie, a lényeg kint van, az bõven elég. Kajánul a csókba vigyorog, s két másodperc hatásszünet után megérzem magamban, és kéjesen felnyögök, Õ pedig csak mordul egyet… Mohón kapok utána, de el is engedem száját, mire méltatlankodva mar vissza ajkaimra. Ugyan, ugyan…

Lábaim dereka köré fonom, amik két kígyóként simulnak rá, mintha pontosan oda találták volna ki, és csípõmet fellökve késztetem arra, hogy mozogni kezdjen. Meg is teszi, megtámaszkodva fejem mellett diktálja a tempót, s a forró érzésre csupán ajkain töltöm ki kéjsóvárságom hevét, Õ pedig nem lusta beledöngölni a matracba…

Két kezem besiklatom felsõje alá, és vállaiba kapaszkodva veszem fel ritmusát, nyakamba hajtott arcából kicsapó nyelve nyalja a bõrömet, szívja és kényezteti, válaszul körmeim mélyen a hátába fúródnak, mire élvetegen megremeg... Tudom Stein, hogy imádod, ha fáj és bedurvulhatsz... Végre valakin kiélheted a fantáziádat, beteges gondolataidat...

Hát lássuk...