|
|
Szerepjáték
(Soul Eater)
| timcsiikee | 2010. 05. 12. 09:25:38 | #4961 |
Karakter: Justin
Justin:
Vak sötét és több vak sötét. A suhanó fák még szerencse, hogy nem állnak túl közel egymáshoz, így könnyedén tudok közlekedni kisebb szlalomokkal közöttük, erősen figyelve az előttem haladókat. Fülemben tombol a ritmus, ahogy már megszoktam. A motorom reflektora direkt nem világít. Hisz akár el is rejthetném magam, de a motor zúgását még a mélynyomó is felülmúlja. Nem…
A sötétet meg kell szoknia a szememnek, másképpen nem láthatnék rendesen, ha harcra kerülne a sor. Lelkem rezgése teljesen nyugodt, főleg a zene miatt. Bármennyire is hard, engem ez megnyugtat. Kicsit lemaradok a gyerekektől, hisz nem sokára ketté válnak útjaink, csak persze erről ők még nem tudnak. Hirtelen a környezetemben enyhe rezonálást érzek, így azonnal fékezek. Ismerős, szörnyen ismerős ez a rezgés. Körbekémlelek, de az avarban nem sokat látok, a fák között sem, lehet hogy mögötte lapul, de mindjárt kiderítem.
Villanás jelenik meg a sötétben, felé kapom tekintetem, és ahogy a fény mögött rejtőző éles láncszemeket pillantom meg, azonnali sejtésem beigazolódik. az utolsó pillanatban térek ki támadása elől, de figyelmetlenségemnek hála sajnos a motorom sínyli meg lassúságomat, s a támadóm lazán szeli ketté kedvencemet… Na most… elkezdett felhúzni. Ha fejemben nem zúgna tovább a zene, most biztosan dühös lennék.
- Yo! – formázzák ajkai a rövidke köszönést. A hangját még nem hallottam, de el tudom képzelni. Mély, mégis élesen karcos. Mi más illene egy ilyen cápa fejű pszichopata képéhez? Felveszem a megfelelő tartást ahhoz, hogy egyszerre tudjak majd védekezni és támadni is ha szükség lesz rá, de ő nem moccan, csak ugyan olyan lomhán áll, ahogy elsőre leérkezett a földre.
- Jó, hogy újra összefutunk, ugyan is mi ketten, mindig túléljük egymást valahogy... ideje lenne befejezni a játékot, nem igaz, szöszi? – válaszként elővillantom vastag pengémet épp a karomon lévő ruha kereszt mentén, mire csak kiszélesedik vigyora – Akkor zúzzunk, szöszke! – ahogy ajkai mozognak látom benne a szétcsúszottságot, de nem tudom mire vélni. Vajon túl könnyű ellenfélnek vesz? Vagy csak ennyire nem érdekelné a dolog? Nem… ok nélkül biztosan nem támadna rám, hacsaknem megint bunyózni támadt kedve. De miért pont engem talál meg… megint?
Felpattanok a romok mellől, ahogy nekem ront, egyik kezemmel kivédem lábát, a másikkal támadni készülök felé, de ahogy látom ő sem ma jött le a koponyás falvédőről… esetleg tegnap, vagy tegnap előtt, de tuti nem hamarabb. Hátrahökkenve kivédi, s a penge szele egy mögötte lévő fát ér el, amin végül két lábra állva szaltózik rá.
- Jó formában vagy, kölyök! Csak legyél ilyen aktív majd az ágyban is... – olvasom a szavakat, és hirtelen arra gondolok, hogy… túl sötét lenne, és nem látok rendesen? Vagy lassan már szemüvegre lesz szükségem? Biztos vagyok benne, hogy valamit rosszul fordítottam.
Épp próbálok rájönni mit rontottam el, amikor újra rám támad, és már csak egy oldalra vetődésre futja tőlem, annyira elbambultam. Bahh… jobban kell figyelnem, a végén még megkockáztatom, hogy beleszab szép arcomba. Felnézek rá, épp felettem áll, de nem támad, meg sem próbálja, csak élvetegen vigyorog.
- Nem megleptelek, szöszke? Talán még szűz vagy seggtájékon? Aranyos, de komolyan! - másodpercek törtésze alatt fogom fel, hogy semmit sem láttam félre… ez komolyan… komolyan erről beszél? Hogy mer így megsérteni? Megszentségteleníteni? Hogy van képe ilyen obszcén szavakkal illetni? Mi a fenétől ég most így az arcom?
Szemét!
- Te mocskos Isten káromló szemét... hogy mersz ilyen erkölcstelenséget mondani? – rivallok rá azonnal, feltérdelek és már hívom is elő újra pengémet.
- Ah, értem már. Szóval mégis csak szűz vagy, szöszi? Megzabállak...- arcomat simítaná meg, de elcsapom magamtól, s hátra szökkenve kapkodok mély levegő után. Nyugalom… csak ki akar zökkenteni, de ezt nem hagyhatom. Csak nyugalom…
- Ne szólíts szöszinek, féreg! – rontok neki azonnal, kitörő dühömet levezetni vágyón, de ahogy vigyorát meglátom, csak még jobban felhergel.
- Mér’ ne? Szőke vagy, nem? Találó... – ennyit a nyugalomról. Épp egy pörgősebb szám következik, melyben zabolátlan elemek is követik egymást, s ennek – számomra ismert – ritmusára támadások hadával foglalom el, de sajnálatos módon, sorra kivédi őket.
az egyik ütést lábbal védi ki, s mintha abból venne lendületet felpattan, s egy pillanat műve alatt már azonnal mögöttem terem, pofátlan kezeit hátsómon érzem meg.
Ó hogy a hatalmas szentekre! Ez taperol!!!
Meghökkenésem kihasználva máris egy fának csapódva találom magam, úgy, hogy szinte arcom felveszi a fa erezetének mintázatát. Alig tudok megmoccanni, mintha mindenemet lebénította volna, s összes izmom megrándul, ahogy megérzem tekergőző nyelvét a nyakamon.
- Jó a segged szöszi... mit szólnál, ha betömném pár dologgal? Hmm? – halkan duruzsol, mégis hallom, hisz eltűntette egyik fülemből a készüléket… Szemét disznó!
A hangja viszont pontosan olyan, ahogyan elképzeltem.
Hogy mit mondott?
- Eressz el te rohadék! – rikkantom ingerülten, de számba nyomja ujjait, amit még az eddiginél is nagyobb meglepettséggel fogadok, pláne azt az enyhén koszos ízt, ami azonnal megcsapja ízlelő érzékeimet.
- Jobb lesz, ha csöndben sikoltozol, szöszke. Kitudja ki lát meg közben... – dörmögi még mindig fülembe, miközben hátsó felemhez tol… valamit… amiről nem akarom tudni, hogy mi is az.
Közben? Mi közben? Hacsak nem harc közben, mást ugyan nem tehet, majd széjjel szabdalom, annyi szent!
Oh~ Kamioh~ Kérlek segíts nekem.
Jöbb ötlet nem révén, egy erős mozdulattal harapok rá ujjaira, de ahelyett, hogy elpattanva kiáltana fel, és szitkozódva, e helyett kéjesen hördül fel, s nyakamon ível végig nyelve - felesleges, nyulacska. Szeretem, ha nem finomkodnak velem... – válaszol idegesítően nyugodt hangon.
Ez komolyan egy szadista állat.
Mögöttem hörög állatiasan, míg másik fülemben a zene szól, hátamat pedig teljesen bekerítette. Ráadásul még mindig itt az ízetlen ujja a számban.
Pfejj…
Kiköpöm nagy nyelvlökéssel, majd utána még köpködök párat, hogy eltüntessem azt a poros ízt. Fúj… mintha gépzsíros lenne a keze, vagy olajos.
- Mi van, szöszke? Nem tetszik az ujjam? Tehetek a szádba mást is! Hehe… - mondja halkan fülembe, míg végül hátul újra nekem nyomja ágyékát. Ó ha Shinigami-sama most látna, biztos, hogy szégyenkezne rajtam.
- Mondtam már, hogy… ne hívj szőkének te rohadék – ficeregni próbálok, de teljesen lefoglal a tudatom. A lélekrezgésem is nyugtalan, le kell nyugodnom, ha el akarok érni valamit.
Két utam van… vagy előre, vagy hátra. Vagy lekaszabolom a fát, vagy…
- Akkor talán hívjalak szűz papnak? – a mondat végét belenyalint fülembe és még a hátamon is feláll az összes szőr, kiráz a hideg, majd ahogy felfogom a szavakat, felordítok.
- Wááá! – egy hosszú penge áll ki a hátamból, de elugrással védi ki sikeresen. Ha nem is vágtam ketté vele, legalább kiszabadultam. Egy karcoló hanggal visszahúzom, majd felé fordulok. Kitörlöm fülem, egy kis nyelvet nyújtó undor félével, végül finoman visszahelyezem a fülhallgatómat.
- Na mi van cuki nyuszi? Nem bírod a bársonyos hangomat? – vigyorog teli pofával, mire csak elhúzom a számat egy gúnyos mosolyra.
- Bársonyos? Ugyan… inkább mint a csorba köszörű – villantom újra elő karom pengéjét, megfogva csuklómat, mintha így pattintanám ki. Rendben… csak nyugalom, és gondolkodás. Így könnyebb lesz legyőzni a barmot. Ha nem is legyőzni, húzni az időt, míg ránk nem talál valaki, vagy esetleg alkalmam nem nyílik elfutni.
- Nagy a pofád szűzikém! Akkor is legyen majd ilyen, ha épp megraklak – nyalintja meg szája szélét, és a fejem megint azonnal zúgni kezd. Ismételten ennyit a nyugalomról.
Nekirontok, de lassabban futottam a kelleténél, így még az előre kilőtt pengéim vágásait is sikeresen kivédi. Ritmusra csapások sorozatával halmozom el, de láncát körbevonva teste körül, védi ki mindet, míg végül egy rést sem hagy arra, hogy megüthessem. Hirtelen kipattan belőle, és felfelé rúgó szaltóval próbálja fejem eltalálni, de alig hátra hajolva, csak az arcom előtt halad el a láncsor, ő pedig breakelő, mozdulatokkal ér földet, míg nem talpra áll. Oké, úgy látom a zene kezd hatni, így már nem vagyok olyan feszült mint az elején. Nem figyelek oda arra amit tátog, és akkor biztosan menni fog. Már csak ki kéne találnom, hogy mivel foglaljam le. Körbenézek a sötétben, csak körvonalakat látok igazán, se azokat tisztán. Fa, még több fa, kidőlt fa, és a motorom romjai.
Ez lesz az.
A koporsóm is ép még, talán ki tudnám használni. Mire visszafordulok felé, már épp ront nekem, biztos hiányolta a figyelmemet.
- Engem nézz, ne a tájat, szöszi! – rikolt fel, tátogásából ítélve elég hangosan, szerencsére most ez sem hallom, de még épp van elég időm ahhoz, hogy magam elé tartsam karomat, s remegő tagokkal megtartsam a támadást, valamint egész testét.
Teljesen addig csuszkol a földön a lábam, míg el nem tol a motorom romjáig, visszalököm egy erős mozdulattal, s lábam sarkával észrevétlenül felrúgom a koporsó fedelét, s ezúttal én rontok neki. Láncai végigcsikorognak támadásomon, de míg egyik kezemre figyel, a másikkal összefogom lábán a láncokat, megragadom ruháját, s egy agresszív mozdulattal fejelem le, és el is eresztem, hátra szökkenek. Elvigyorodik, ahogy talpra állva érzi, az orrából színtiszta vér kezd el szivárogni.
Kinyújtva nyelvét lenyalintja magáról, s arcán egyre csak terül szét az élvezet.
- Ezért szeretek bunyózni veled szöszke. Tudod, hogy mit szeretek! – s most ő következik a támadás indításában, így hagyom neki, s ahogy pár rúgása mellé talál, észre sem veszi, hogy ő rugdossa arrább „véletlenül” a koporsót a megfelelő helyre. Megint egymáshoz közel állunk le a támadás egyben védekezés közben, arcomhoz hajol, így teljesen tisztán láthatom szája mozgását.
- Meg-dug-lak! – direkt lassan tátog, hogy tisztán értsem, s elvicsorodva lököm el magamtól. Csigalom, nyugavér. Oh~Kaimoh~ segíts nekem megtartani a hidegvérem.
Még hogy ő engem? Na ne nevettessen. Csak fel akar bosszantani, hogy elvegye a figyelmem.
a koporsó talpához érkezem, ő pár méterrel velem szemben, zsebre vágott kezekkel, elégedett vigyorral.
Rájött, hogy a megszentségtelenítő szavaktól, még egy tiszta pap is dühbe gurulhat, így engem is ezzel akar rávenni a zavartságra, hát nem hagyom neki.
Még mindig nyugodtan állunk egymással szemben, s csak néha figyelek szájára, hogy könnyebben ellen tudjak állni a támadási kényszeremnek. Most jön az utolsó lépése a tervemnek, ha sikerül egy kis nyugtom lesz tőle.
- Nem menekülhetsz! Úgy megrakom a szűz kis segged, hogy lábra állni is képtelen leszel – egyszerűen csak leperegnek a szavak… csak viccből szitkozódik… Mégis már bizsereg a tenyerem ettől – Hé! Figyelsz te rám? – rendben. A mimikából ítélve, már kezd feldühödni, szerencsére rájöttem, hogy múltkor is mi bosszantotta fel. Csak rálehelek körmömre, mintha itt sem volna, s ruhámba törlöm őket, teljesen nyugodt állapotban.
- Hé! Figyelj rám, szöszke! Különben miszlikbe aprítalak! – hördül fel, s már ront is nekem. Tökéletes.
Az utolsó előtti pillanatban felmosolygok rá, amitől teljesen értelmetlen pofát vág, és ezen már nevetnem is kéne, de most számolom a tizedmásodperceket.
Sarkammal belelépek a koporsóba, ami talpra áll mögöttem, majd egy egyszerű oldalra lépéssel hagyom, hogy őféregsége belecsapódjon, felboruljon vele, s rá is csapódjon az ajtó.
Diadalmas aprócska mosollyal ráülök a tetejére, és ezzel csillapítom a koporsó rázkódását.
Kényelmesen elhelyezkedem, egyik lábam átvetem a másik felett, és könyökölve támasztom meg a fejem. Nah… most marad pár nyugodt percem, hogy kitaláljak egy újabb tervet, avagy hogy elmeneküljek. Még nem döntöttem el.
Eltelik egy időbe, míg onnan kijut, hisz edzett acélról beszélünk, amit egyszerű pengés láncokkal nem lesz könnyű kettészelni. Ahogy a remegő fémládából ítélek, most próbálta meg kettészelni, de nem jött össze, s ezt követik sorra a szitokszavak…
Nos… szerencse, hogy egyet sem látok belőle, mert biztos vagyok benne, hogy rengeteg ilyen szót használ most.
Hmm… Vajon elmenjek, vagy maradjak még… Nem tudom.
|
| Hiyahiya | 2010. 05. 12. 09:24:18 | #4960 |
 Karakter: Giriko
Zsebre vágott kezekkel egy ragadozó tekintetével figyelem egy faágról, ahogy a sok Shibusenes kis taknyos és a szarzsákokelsüvítenek, mint a szél és még csak véletlenül sem vennének észre... minek? Azért van szemük, hogy faszt rakjanak bele, nem?
Ujjaim közé kaparintom kis kulacsom, s egy nagyot húzva belőle morranok fel halkan, ahogy a kis szöszi is felbukkan... az a szentfazék papkezdemény... az az igazság, hogy épp miatta játszok fáramászósdik, ugyan is amellett, hogy számtalanszor abbamaradtak a bunyóink, még egész szép kis darabra bukkantam benne...
Épp ezért egy komplett tervet dolgoztam ki. Először szarrá verem, és utána megdugom. Egyszerű és nagyszerű. Hogy miért? Mert közben nem tud annyit kapázni, viszont sikoltozni igen... hehe...
Én meg szeretem ha nem kapálóznak, hanem sikítoznak és ordítanak alattam, olykor-olykor még nyögni is engedek, de az én szadista szívemnek csak is a durva és erőszakos megoldás hoz nyugalmat... bassza meg egy rohadt őrült vagyok, az a minimum, hogy véresen szeretem! Wehehe...
Szarok rá, hogy épp Eibon egyik újabb elcseszett giccses kacatja után kéne loholnom, az igazság az, hogy a Kishin már nálunk van épp óvó néniset játszik Arachne-samával, szóval nekem rohadt sok időm van feleslegben... semmi meló, így kell valami amivel elüthetem az időt.... talán szó szerint... hehe...
Nagy kocsi és motor keverék autója megáll, ahogy a fa alá ér, a mélynyomók keményen dübörögnek, mint egy elcseszett diszkóban, szőke szemöldökeit összevonja, s gyanakodva néz körbe.... gondoltam, hogy csak ennek a süket nyulacskának jut csak eszébe kiszimatolni a lélekrezgéseimet, amiket mellesleg kibaszottul nem nehéz...
Cápa vigyort villantva húzok még egyet az alkoholt rejtő kis üvegből, s ahogy a szesz végig marja torkomat vigyorom még inkább kiszélesedik, szadista és élveteg kunkorai kis híján körbe érik fejemet, hogy elmebeteg arckifejezésem teljes lehessen. Zsebre vágom üvegcsémet, s laza ugrással lendülök a levegőbe, hogy egyik lábamra láncfűrész láncokat hívva vághassam át kocsiját, int a szalámit egy elegáns rúgással... ezt neked kis pap! Kell neked egyfolytában azt a baszott zenét bömböltetni, wazze?
Egy cseppet lepődik csupán meg, kábé úgy éri az égi támadás, mint derült égből a pofán csapás, de annyit sikerült kiérzékelnie, hogy tanácsos lenne elhagyni a járművet, mielőtt még őt is vacsiba aprítom... helyes, én egy darabban szeretem az áldozatokat meghágni, nem kell,hogy a kelleténél több luk legyen rajta... de attól még lefárasztani le kell... hehe...
Rám szegezi kék szemeit, arcán megjelenik az felsőbbrendű Shinigami imádó arckifejezése, melyről rögtön lejön, hogy legszívesebben felnyársalna amiért így leamortizáltam a járgányát. Van ilyen na, kötött volna rá biztosítást!
- Yo!- vigyorgok rá pofátlanul, még mindig szebben tartott kezekkel, laza pózába vágva magam, hogy lássa készen állok a játékra. A szőke cicus, azonban ennél azért jobban hergeli magát... harci póz, gyilkos tekintete a köbön, azt villantja be.- Jó, hogy újra összefutunk, ugyan is mi ketten, mindig túléljük egymást valahogy... ideje lenne befejezni a játékot, nem igaz, szöszi?
Nem válaszol, csupán alkarjára növeszti édes kis bárdját, hogy ezzel jelezze, egyet ért velem, csak épp túl lusta ahhoz, hogy jártassa a száját... igaz is, minek az beszédre, mikor úgy be lesz tömve mással? Hehe...
- Akkor zúzzunk, szöszke! – ordítom el magam, mint egy igazi vadállat, s gyors mozdulatokkal neki lendülve rontok rá, ám ő a kocsi rom ellenére is könnyen elmozdul, és hárít arany szemöldökeit ráncolva, cuki arcán erőlködő mégis holt nyugodt arckifejezéssel... milyen képet fog vágni, mikor majd meghúzom? Tuti nem ilyet... az már biztos... izgi lesz...
Láncos lábammal támadok ismét, s ő könnyedén hárítva támad másik kezével, mintha képes lenne megvágni... komolyan édes.
Vihogva, hangosan röhögve ugrok hátra, hogy az egyik támadása miatt kidőlt fára érkezve nézzek le az amúgy is nálam alacsonyabb kis nyuszira. Komolyan ennivaló, mikor így próbálkozik... ráadásul jól lehet vele bunyózni, ami nálam egyenlő a testi vonzalom kialakulásával. Tudsz verekedni? Készülj, mert ha a segged szüzességét akarod, akkor futnod is jól kell...
- Jó formában vagy, kölyök! Csak legyél ilyen aktív majd az ágyban is...- hintem el gonosz vigyorral, s bár tudom, hogy normál fül meg nem hallaná mit dumálok itt, de ő hála szemfüles szájról olvasásának szín tisztán kiveszi mi a frászról hadoválok, és ahogy az első döbbenet ki ül cuki arcára, látom már felfogni is elkezdte mondandóm értelmét.. meglepődtél, cukorfalat? Azt hiszed csak bokszzsáknak kellesz? Van rajtad egy luk, a minimum az, hogy betömöm!
Kihasználva döbbent figyelmetlenségét, egy szempillantás alatt lendülök a levegőbe, láncomat testem köré terelve, mint egy baszott kerék úgy csapja le rá, de sajnos az utolsó pillanatban kapcsol, hogy mentenie kell az irháját, ha nem akar szalámi sorsra jutni, s arrébb ugrik csinos kis hátsójára esve... höhö... anyukád nem tanított meg rá, hogy harc közben jobb figyelni, mert meg találnak ölni? Persze nem kell aggódni, nem foglak kicsinálni, de ha egy végtaggal kevesebb nekem az sem gáz... eggyel kevesebb kézzel vagy lábbal tudsz kapálózni...hehe...
Lassan, kényelmes léptekkel, pofátlan arckifejezéssel lépkedek felé, s mikor végre összeszedi magát annyira, hogy legalább egy meglepett felpillantásra fussa, akkor húzom csak elő tarsolyomból legélvetegebb tekintetem cápafogsoros vigyorommal, ami együtt szívdöglesztően őrült egyveleget alkot, amitől a kis édes máris az erényövét kezdi keresni... jobb lesz cukorfalat, mert ha nem ejted el a kódod legalább annyi időt nyersz, míg lemetszem rólad... wehehehe...
- Nem megleptelek, szöszke? Talán még szűz vagy seggtájékon? Aranyos, de komolyan!- röhögök fel szemét módon, s arcára eme megjegyzésemtől a másodperc törtrésze alatt szökik dühvel és zavarral keveredett pír, hogy szikrázó kék szemekkel próbáljon meg halálra verni, nem sok sikerrel... ez a ciki. Megszoktam már, hogy le akarnak halálra akarnak nézni, így ez már nem hat rám. Nincs meg az erő hozzá kölyök...
- Te mocskos Isten káromló szemét... hogy mersz ilyen erkölcstelenséget mondani?- förmed rám térdre küzdve magát, éles fegyverét felvillantva a hold fényében, azzal a cuki pírral fűszerezve csini arcát. Megzabálom, olyan ennivaló, mikor ilyen dühösen és fölöslegesen próbálja takargatni, hogy menten sikítva elszalad félelmében... ki szűz nyuszi. Tuti, hogy az, mert ha nem lenn az, akkor most nem térdelne itt ilyen felháborodottan paprika piros fejjel... nem gáz, azokban is meg van a jó. Szűkek és jobban sikítoznak... hehe...
- Ah, értem már. Szóval mégis csak szűz vagy, szöszi? Megzabállak...- cirógatom meg egyik kezemmel arcát, melyet ő merő agresszióval ellökve magát hergelve utasít el, hogy métereket hátrálva vehesse fel ismét harci állását, s küzdi vissza magára kezdeti nyugodtságát, ami feltűnően nem megy neki a magán életében való vájkálás után.
Hallgatás beleegyezés szöszke. Arany szabály, ’szal lebuktál... höhö...
- Ne szólíts szöszinek, féreg!- kiáltja el magát, meglehetősen vékonyka hangján, hogy dühre gerjedve lendüljön ismét bele bunyó hevébe, amit én is lelkesen felveszek, hogy a buli jelleg azért meg legyen... imádok én verekedni, pusztán azért is, mert a vért az imádom. Olyan nekem, mint az alkohol, muszáj a vért ontani, mert ha nincs nagyon pipa tudok lenin és ütök-vágok minden irányba...
- Mér’ ne? Szőke vagy, nem? Találó...- hajolok el, hogy a következő rúgásomat már kis híján pofijába vigyem be láncos lábaimmal, ám ő sikeresen kivédve hárít így szikrákat pattintva az éji sötétben... ahh... milyen fasza éjszaka harcolni. A vak sötétben, a hold alatt... király...
Erre már úgy látszik nincs kedve válaszolni, ugyan is az eddigieknél sokkal brutálisabba támadásokba kezd, hogy hátrálásra kényszerítsen, s hogy perverznek induló gondolataimat visszarántsa az erotikus képzelgések világából, s hogy segítsen a harcra koncentrálni, ami eddig feltűnően nem ment a ruha nélküli elképzelése miatt...
Jól nyomja a kis csávó, nincs mit szépíteni rajta. Ez már akkor tiszta volt előttem, mikor először egymásnak ugrottunk. Ugyan olyan mester nélküli fegyver, mint én, amivel ráadásul még bunyózni is lehet, mert bírja. Az egyetlen, ami irritál ebben a kis görcsben az az, hogy azt a rothadt fülhallgatót az istenért –azért talán- ki nem venné, és néha baszottul idegesít, hogy azt kell filóznom érti-e mit szajkózok neki vagy nem... pedig sok fontos mondanivalóm van,az tuti... hehe...
Most is ott bömböl a fülében a rock zene, ütemre püföl, én meg vigyorgok rajta, hogy milyen ügyesen tud valami tánc félét imitálni...
Persze elmében már rég máshol járok, és nem azon agyalok, hogy kéne legyűrni, hanem hogy hogyan kötözzem, hogy tovább tartson a vergődése... lehet hogy itt helyben meghágom, az egyik fának passzírozva, de az is előfordulhat, hogy haza viszem szuvenírnek, és míg infót passzírozok belőle, hetyegek vele egy kicsit unalom űző gyanánt... ez jobb ötlet...
Ki tudja mikor zavarna be az a nagyra nőtt vérszívó kezdemény... nem szeretem ha szex közben félbeszakítanak, mert agyon agresszív módon tudom lereagálni... neked annyi, ha kedved van zavarni.
Mikor már tényleg úgy érzem, hogy ideje lenne indulni, mert fantázia képeim hatására gatyám meglepően szűkké válik, ügyes mozdulattal kerülök mögé, s lebénításképpen markolok rá kerek seggére, amire nyilván nem számított, ugyan is úgy dermed meg, mint fasz a lakodalomban, és szinte önként hagyja, hogy pofátlan kezem a hátsóján garázdálkodjon...
Wooaahh... kemény, formás s marokba illő... élvezet lesz beléhatolni... hhrrrr...
Egyik karommal magamhoz szorítva akadályozom meg, hogy huncutkodni tudjon, s arccal az egyik fának taszítva feledtetem el vele az egér út fogalmát, hogy realizálja végre, milyen kellemes kis szituba keveredett velem és a kobrámmal...hehe... nem tehetek róla, a farkam tapintásra keményedik...hehe...
Halkan nevetgélve hajolok fölére, hogy nyelvem nedves tekergőzésével segítsem ki az egyik Shinigamit ábrázoló fülhallgatót, s ott is megízlelve morogjak végre füléve, amit most már ő is hall...
Összerándul, meglepetten nyikkan eme akciómra, ezzel egyértelmű bizonyságát adva, hogy csontszűz, ahogy egy papnak illik. Vagy valami ahhoz hasonlónak...
- Jó a segged szöszi... mit szólnál, ha betömném pár dologgal? Hmm? –ajánlom fülébe morogva a szavakat, melyeknek jelentésétől döbbenten kerekednek el szemei, hogy egy perc leforgása alatt kerüljön tudatába a felháborodás és a düh egyvelege...
- Eressz el te rohadék!- kiált rám, én pedig fenekéről arcához kalandozó kezem egyik ujját szájába dugva hallgattatom el, s hogy még úgy se legyen kedves dalolni, keményen dudorodó ágyékomat formás seggéhez lökve érem el, hogy torkán akadjon a szó a fájdalommal együtt... meglepő méret mi? Most gondold el, hogy ezt képes vagyok beléd gyűrni... tiszta élvezet...
- Jobb lesz, ha csöndben sikoltozol, szöszke. Kitudja ki lát meg közben...- hintem el pofátlanul, s ahogy kis vadmacska módjára, harciasan ujjamba harap más menekülés nem lévén, csak felröhögve hajolok nyakába, s ívelek végig rajta élvezettel... fincsi... nyamm...- felesleges, nyulacska. Szeretem, ha nem finomkodnak velem...
Nah most mit lépsz, szent fazék? Én még kivárom, hátha van kedved még huncutkodni, ha nincs bekábítalak, és haza viszlek díszpárnának. Én így is úgy is jól el fogok szórakozni... szeretem húzni az agyam... mert egy hülye állat vagyok...hehe...
|
|
