|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Laurent | 2010. 08. 23. 22:33:08 | #7172 |
 Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: Matt paradicsommadaramnak
Nem kell olyan sokat várnom, mert Matt már meg is jelenik a lépcső tetején, szemmel láthatóan olyan lassan, ahogy csak lehet, húzva az indulást, pedig ha tudná, hogy amíg ő lemászik a lépcsőn, addig legeltethetem rajta a szemem! Vérvörös ing van rajta, ami csak kiemeli a haját és a szemeit, ráadásul ahogy mozog, úgy villan ki az anyag alatt egy-egy finomabb része... amit remélem elég hamar megkóstolhatok majd. És ehhez fekete nadrág, ami csak úgy feszül rajta. Jesszus, lehet hogy nem tárgyalni, hanem inkább... enni kellene? Szemeim összeszűkülnek, szám sarkahalványan, alig láthatóan felfelé húzódik. Hmm... Nyamika! Alig várom, hogy végre annál a résznél legyünk, hogy én tejszjnhabbal meg csokiöntettel tálalom, és szépen elfogyasztom. Sajnos elém ér, akármilyen hosszú is a lépcső, csak véget ért, ahogy a szabad mozizás is, tehát biccentek, majd elindulunk kifelé. Matti baba mögöttem, és a négy testőr körülöttünk, így érünk az autóhoz, amit előttem udvariasan kinyitnak, én meg beszállok, és várom, hogy az én édesem is beüljön, és indulhassunk. A sofőr állítja meg a mozdulatban, egy szemfedőt adva neki, mire ő eléggé paprikásan veti neki oda.
-Kösz, egyedül is megy.
Azzal elkapja, és behuppan a kocsiba, ám a sofőr a zavaró fejét s utánanyomja, mire én csak biccentek, hogy menjünk már, és újra az én paradicsommadaramra nézek, hogy vajon mi változtathatta meg ennyire. Talán rájött, hogyha a korlátokon belül marad, nem csak hogy idegesíteni nem fogjuk, de többé-kevésbé békén is hagyjuk? Nem tudom. Elfordítja a fejét, és szépen körbenéz, majd beköti a szemét teljesen egyedül, és elnyúl az ülésen. Az ing így szépen hullik rá, én meg, miután be van kötve a szeme, szabadon legeltethetem rajta az enyémet. Pezsgőt kortyolva igencsak perverz képpel bámulom, kicsit sem szemérmesen, de úgysem látja, nem zavarja. De valami más annál inkább. Látom, ahogy izeg-mozog, és húzza száját, tehát igencsak nem fűlik hozzá a foga, hogy megszólaljon.
-Hova megyünk?
Meglepően nyugodtan kérdezte, lassan már csevegő hangnemben, így azt hiszem, én is nyugodtabban válaszolhatok neki, és nem kell attól tartani, hogy felrobban nekem.
-Egy jakuzához, van némi megbeszélni valónk és üzletelgetünk is kicsit.
Nyugodt vagyok, az út is elég sima, meg a sötétített ablakok is megakadályozzák a fürkésző tekintetek sikerét. Eg kezemmel fésülöm hátra a tincseimet, amik az arcomba lógnak, és várom a válaszát, mert lassan kezdem megszokni, hogy mindig az övé az utolsó szó.
-És én ehhez minek kellek?
-Mert mellettem kell lenned.
Duzzog, de hát ő kérdezett, én csak válaszoltam. Látom, ahogy a düh újra fellobban benne, ahogy bennem a vágy, meg a kérdés, hogyha így, világtalanul lopok egy csókot tőle, vajon mennyire fog dühöngeni. Talán jobb, ha nevelt kisfiúként érkezik a helyszínre.
- Ez igazán hízelgő, tudom, hogy nélkülözhetetlen vagyok, de mi a francnak kell egy számomra rohadtul érdektelen tárgyaláson ücsörögnöm?!
A hangját is felemelte, én meg csak mosolygok, lévén senki sem látja. Kiiszom a pezsgőt, és a láthatáron felsejlik uticélunk is. Nem mondom, tényleg több mint vigasztalónak tűnnek a kilátások. Azt hiszem, ha nem is éppen ma este, de pár nap múlva már a markomban lesz a fiú.
- Mert látniuk kell, micsoda cukifiúm van nekem..
Válaszolom hidegen, tudom, hogy más érzelmek csak jobban kiborítják, mert azt hiszem, fél tőlem, és nem csak azért, mert félelmetes lennék, hiszen akármikor a torkomnak ugrik, hanem inkább attól fél, amit tehetnék vele. És talán jobban szereti ha hideg vagyok, mert addig biztos abban, hogy nem eszem meg.. Naiv Mattike.
-És mert otthon nem lennél biztonságban.
Teszem hozzá, hiszen nem egyszer előfordult, hogy a testőrségem kiélvezte távollétemben a luxuscikkek örömét, szóval nem kockáztatok. Matt túl jó ahhoz, hogy elrontsa nekem valaki.
-Ohh igen.. biztos rám támadnak majd a porcicák és megesznek.
Megint felizzik, szinte parázslik az egész autó, gúnyos, mint mindig, de szerintem a mérge mögött más is van. Sértett férfiúi büszkeség? Csak nem? Eltaláltam?
-Ó, tudod, vannak akik jobban szeretnek elnézést kérni mint engedélyt. Távollétemben senkiért sem vállalok felelőséget.
Megdermed egy teljes pillanatra, azt hiszem, kedi érteni a lényeget, felfogja a kis agyacskájával, hogy bizony nem csak nekem jönnek be a tüzes fiúcskák. Egyre jobban zihál, szerintem ha így folytatja, akkor agyvérzést kap. Mindenképpen. Kezei ökölbe szorulnak, nem kétséges, hogy mi miatt, illetve hogy kinek az arcát szeretné átrendezni, pedig igazán téved, ha azt hiszi, hogy csak én tehetek erről az egészről, morog is hozzá, és látom, hogy egyre inkább felhúzza magát, aminek- ismételnem kell magam- nem lesz jó vége. Hirtelen ül fel az ülésen, szinte rúgóról pattnva, én pedig ugrásra kész vagyok, hogy elkapjam, akármire is készül. És lám, tényleg emeli is a kezét, hogy a szemfedőjét eltávolítsa, én meg mellette teremve, jól odahajolva hozzá megfogom a kezét, mintha csak egy bilincs lenne a kezem helyett. Rángatni kezdi, mire én halkan szólalok meg, szorítva a kezét, nehogy megszökhessen.
- Ezzel csak magadnak ártasz, az én lelki ismeretem tiszta marad.
Kicsit hátrébb hőköl szerintem most fogta fel, hogy közel vagyok hozzá, talán kicsit túl közel...
-Kösz szépen a jó tanácsot, de már nagyfiú vagyok és per pillanat nem vagyok túl jó kedvemben, szóval igazán leszállhatnál rólam.
Végre abbahagyja a ficánkolást, és érzem, hogy feszülten figyel. Nem szólal, ahogy én sem mondok semmit, hiszen nem én akarok az lenni, aki könnyít a helyetén. Csak ül és vár, talán arra, hogy elengedjem, de eszem ágában sincs. Bár szorítom, de azért akkor is fogom őt, és most tényleg az enyém... Újra próbálkozik, de én megint elkapom a kezét, mielőtt még bármihez hozzáérne, majd elhúzom a kezét, biztos ami biztos alapon. Megint csak próbálkozik, de nem érdekel, hiszen ártani nem tud nekem, ahhoz még túl sokat kellene nőnie minden téren. Rángatja a két kezét, és csak nem adja fel, viszont így kénytelen leszek tenni a makacssága ellen.
-Mondtam, ha jó leszel én is az tudok lenni… De te nem hallgatsz rám…
Mégiscsak én töröm meg a hallgatást, csak halkabban, és készen vagyok arra, hogyha továbbra is próbálkozik, akkor megragadom az alkalmat, és újra kicsit megkóstolgatom az ajkait, csak hogy biztos legyen abban, nem veszített semmit sem az ízéből. Egy kézbe fogom a két kezét, már csak azért is, hogy a másikkal jobban le tudjam fogni, ha netán ficánkolna... Na tessék.. Tovább feszegti a húrt, hát ha nem is támadom le, szerintem jobb, ha nem húzom annyira az agyát, akkor mást csinálok. Na gyere cica!
Azzal átkarolom a derekát, kissé finomabban, mint szerettem volna, ő meg megtorpan egy pillanatra, de már úgyis mindegy- és az ölembe húzom egy rántással. Ellenkezésnek helye nincs, és szerintem sosem volt elég ellenállás benne ahhoz, hogy megakadályozza a történéseket, pláne ha nekem kell valami. Úgyis megszerzem, ha kell, fenyegetőzök. Mintha a gondolataimban olvasna, nyugodtan ül az ölemben, lehet hogy megértette, ilyen közel felesleges, sőt számára veszélyes is.
-Eressz el…
Sziszegi, de nem tud meghatni, sőt, inkább mintha csalogatna egy röpke csókra, hogy csak vegyem el, ami nekem kell...
-Majd ha viselkedsz. Tudsz?
Kérdezek rá, mert enyhén kételkedem benne, sőt, erőst kételkedek abban, hogy képes az utolsó pár kilómétert a seggén ülve nyugodtan leutazni. Hiszen már most a két keze ökölbe szorul, és máris, szinte abban a pillanatban folytott hangon válaszol.
- Ha nem vernétek ki nálam a biztosítékot minden félórában én is rendes lennék... vagy legalább megpróbálnám.
- A próbálkozás nem elég, ahogy látod, mert folyton elszalad veled a ló, és így kénytelenek vagyunk lépni.
Magyarázom neki, a tőlem telhető legnyugodtabb hangon, és igencsak össze kell magam szedni,hogy képes legyen emberként társalogni vele, és nem pedig szimplán letámadni, és itt helyben hülyére kefélni. Szinte látom a kötés alatt a tekintetét, ahogy hitetlenkedve néz rám... elfojtok egy mosolyt.
-Nem szaladna el, ha nem akarna mindenki rám mászni és szórakozni velem mint valami...
Elhallgat, és azt hiszem, hogy tényleg igyekszik viselkedni, lévén nem csak látom, de érzem is rajta, mennyire idegesíti ez az egész, és tudom, hogy így nem könnyű, állandó frusztráltságban élni, de... de én tegnap este egy olyan oldalát láttam, amit többször szeretnék, ami olyan édes volt, és olyan kis nyomorgatni való. Mennyire más most... Sokkal melegebb hangon szólalok meg.
- Ha nem lennél ennyire harapósan is édes, lehet hogy nem akarnának...
- Menj a picsába!
Tessék, neszem nekem szentimentalizmus! A szemem forgatom, és elfojtok egy sóhajt. Azt hiszem, nem most kellene erre rátérni, elvégre már csak pár kanyar választ el a birtokról. De azért ha már próbálok vele... Hm... kedves lenni, legalább kicsit visszavehetne. Én mondtam, ahogy ő úgy én. Bár...
-Sajnos, nem áll módomban, de talán más táj szépségeit szívesen felfedezném...
Nomál, jéghideg és nemtörődöm hangomon mondom, szenvtelenül, elvégre az ő tájegységeit szivesen feltérképezném... Mondjuk akárhol? Itt-ott egy két domborulatot, pár völgyet... Somolygok magamban.
- Na jó, s mi lenne, ha most elengednél, én pedig megígérem, hogy a nap további részében megpróbálok nagyon jól viselkedni.
Hirtelen taktikát váltott, és most már tényleg szeretném elhinni, hogy tényleg kicsit visszahúzódik, de tudom, hogy alig egy perc elég neki, hogy a szavainak ellentétét mutassa felém. De még az a röpke pillanat is olyan csendes lehet, hogyha egyszer biztos betartja a szavát! Ráadásul még mosolyog is nekem, kár, hogy nem kapom be a horgot, sőt én lógálom meg előtte a mézes madzagot. Az más tészta, hogyha nem kell neki.
- Rendben. Kiszállunk és teszünk egy próbát.
Mondom neki, mielőtt még meggondolhatná magát, és látom, hogy meglepődik. Szerintem azt hiszi, hogy most szépen elengedem. Ó nem, édesem, addig itt kell vezekelned, míg a feljáróra érünk, hiszen rossz kisfiú voltál... na de várd csak meg, amikor majd a markomban leszel, mindenféle érelemben, nem csak így foglak ám büntetni! Látom, felfogta, vagy legalábbis a mostani büntetést illetően, mert kissé idegesen kezd el fészkelődni az ölemben. Ne csináld, kölyök, mert csúnyán megjárod!
- Ha itt nem viselkedsz, akkor nem engedlek el, sőt, ha kiszállunk, még kapsz pár béklyót. Jó lesz?
Kezeimet jobban köré tekerem, mire megborzong, és nem tudom eldönteni, hogy tőlem, vagy a gondolattól, netán a haragtól. A száját rágja, és sokáig csend van az autóban, hiszen nem szólal meg, és amikor mégis, már éppen bekanyarodunk, és lassan megállni készülünk.
-Ugye már közel vagyunk?
-Sőt, már meg is érkeztünk. Akkor viselkedsz, vagy kérsz egy pórázt? -hűvösen kérdezem tőle és még mindig az ölemben tartom.
-Nem szeretem az ilyen bőr cuccokat.
-Hm.
Elengedem végül, eléggé kelletlenül, mert lássuk be, egy ilyen alkalom ki tudja, hogy mikor adódik legközelebb. Tudom, hogy idegesítettem, és hogy ez még sokáig nem fog változni, főleg hogy ezen a tárgyaláson nagyon kevés dologgal szórakozhat... Kiengedem őt az autóból, sőt sajátkezűleg veszem le a szemfedőjét, és fájó szívvel búcsúzok az alkalomtól, hogy kicsit legalább kaparintsak magamnak belőle.
- Akkor lássuk tudsz-e viselkedni.
Dörmögöm, majd biccentve válaszán (lehajtja a fejét, és végre nem ellenkezik) elindulok előre, ő mögöttem, és végül az őrök, így kígyózva a nagy épület felé, ami tipikusan modern: tele van csicsával, meg becsével, és kutyatökével, és elhúzom a szám. Hányinger keltő a ház. Ahogy az ajtóban álló kis mitugrászok. Meghajolnak, én csak rájuknézek, ezzel el is intézem a részemről a köszöntést, lévén itt engem tisztel mindenki- én biztosítottam itt minden fegyvert, meg fekete árut, jól tudom, hogy milyük van. Követve őket lassan eltűnünk az épület belsejében, és egy nagy tárgyaló terembe érünk, ahol mélyen tisztelt Jakuza ,,ismerősöm” már nagyon vár. Ám nem tudom figyelmen kívül hagyni, ahogy egymásra néz az én kis mézecském, meg az ügyfelem. Mint egy jégtömb, úgy ülök le az asztalhoz, és csak mellesleg köszönök neki. Nem tetszik itt ez senkinek, de mivel nálam most az aduászuk, nem fognak velem ujjathúzni.
Japánul kommunikálunk, már csak hagyományból is, én kurtán válaszolok, illetve az árat határozom meg, és aztán hátradőlve várom, hogy megbeszélje a kis kutyáival, mennyire is felel meg neki ez az ajánlat. Úgyis tudom, hogy nem fogja elszalasztani, lévén én vagyok a mentőöve. Végül int, hogy hozzák a pénzt, míg én az áru hozatalát rendelem el (nem csak a külön őrség miatt volt ám a másik autó), és amíg várunk, egy kéz telepszik a vállamra. Sőt, végig is simít rajtam, s bár jégálarcomon nem látszik, de igencsak meglepődök, hiszen teljesen magától ért hozzám... talán többet kellene ilyen helyekre hozni.
- Kiugrok a mosdóba, mindjárt jövök.
A fülembe suttog, és milyen kár, hogy csak egy ilyen ügy miatt szólt hozzám, és nem valami mással... Á, de ne legyek telhetetlen. Éppencsak meghajtom a fejem, engedélyt adva, de továbbra is az asztal túloldalát fixírozom. Tudom, hogy gyűlöl, és hogy nem tehet semmit ellenem. Szánalmas. Egy őrre nézek jelentőségteljesen, és máris fordul ki az ajtón Matt után, hiszen egy ilyen finom falat vagy elszökik, vagy elkapják. Sosem lehet ezt ilyen helyen tudni.
Ahogy a fiú már jó pár perce távol van, -nem tűnik fel az idő, itt mindig vánszorog- a jakuza furcsán néz rám, vigyorogva, és mézesmázosan mondja nekem.
-Csinos kis árud van. Kifosztott, és szeretném megkínozni... csak egy picit, hogy kárpótoljam...
-Ő az enyém. Amíg az én veszteségem nem verem le rajta. - vágok közbe, de a képe egyre gyanúsabb.
-Ó, akkor azt hiszem, mégiscsak jól döntöttem. Kár, hogy nem láthatom...
Egyik szemöldököm fenyegetően lassan húzódik fel, mintha fegyvert szegeznék rájuk. Pittyen a csipogóm, és erre felpattanok az asztaltól. Két kézzel csapok az asztalra, csomagolást indítványozok, majd kiviharzok. Pár pofon után máris úrbaigazítanak, és így elég hamar érhetek a mosdóba. Azt hittem, hogy dühös vagyok, legalábbis egészen addig, amíg be nem léptem az illemhelyre. Egy hülye alak éppen Mattikét nyomta a falhoz, egyik kezével lefogva őt, másikkal meg a felsőjében keresgélve, nyelvével meg annak szájában kotorászva... tetejébe egy nagyon jó emberem lepuffantva hevert a sarokban, -ő volt az, akit Matt után küldtem. Ajkaim pengevékonyra keskenyednek, hiszen látom, hogy az én kis paradicsommadaram küzd a melák ellen, harapva, és csiparva, ahol és ahogy csak éri, de az tűri, sőt, csak mohóbban falatozik az én tulajdonomból.
Ott termek, megfogom a vállát, és ugyan azzal a mozdulattal rántom magam felé, és így végre lecuppan a vörös fiúról, így azonban felém tántorodik, hát hogy ne nekem támaszkodjon, egy jó bal egyenest húzok be neki. Először egy hátborzongató reccsenés, üvöltés, majd szépen ívelő röppályára áll, és a WC másik felébe száll. Hangtalanul ugrok utána, talpammal landolva a belső szervein, Majd felvakarom a földről, és félájult barátom szemébe nézek.
-Az egy dolog, hogy az emberemet kinyírod... De hogy volt képed az én tulajdonomhoz nyúlni! - Bumm, újabb ökölcsapás, de most nem szállt, mert a kezeim között vergődött erőtlenül- soha, érted, soha többet nem teszel ilyet. Mert most megöllek!
Hangom egész végig halk, szinte sziszegő, mégis sokkal ijesztőbb, mintha ordítanék. Tekintetem most teljes valójával villámlik, egész lényemen szinte szemmel látható a düh. Fékezhetetlennek és durvának tűnik, de ennél sokkal több van bent. Ki akarom tépni a beleit, és azzal verni addig, amíg még mozog egyáltalán. A halálsikolyán kacagni! A szemgolyóival biliárdozni, és a tökeivel csocsózni! Ujjaim lassan szorulnak a torkán, kezem pedig egy utolsó csapásra emelem. Ekkor egy másik kéz jelenik meg, ami az enyémre kulcsolódik, kissé tétován, mire úgy nézek a kéz gazdájára, mintha őt akarnám ez után kifilézni. Vöröses szempárba akadok, és ráébredek, hogy éppen Matt volt az, aki megtorpanásra késztetett. Egy pillanatig azt hittem, hogy mindjárt neki, majd kiabálni akartam, de végül csak kicsit szorítottam a kezemben lévő nyakacskán, és elengedtem. Puffanás, majd az azt követő halk nyögés... tehát még él. Többé-kevésbé.
-Indulunk.
Vetem oda a szám sarkából, majd Mattet kézen fogva kirontok a helyiségből. Az odakint bámészkodók és ijedezők szétrebbentek, utat nyitva, de én rájuk sem néztem. Elég volt mára ebből a seggnyaló bandából.
-Bántott?
-Öh... Nem.
-Csinált veled valamit?
-Nem...
Halk, és talán kicsit gyors válaszoakt kapok, bár abban egyet értünk, hogy ilyen állapotban nem szabad megváratni akár egy pillanatnyival sem. Úgy nyitok a tárgyalóba, hogy teljesen véletlenül kiszakad az ajtó a helyéből. Nem is tudom, hogy történhetett, hiszen csak megsimogattam a kezemmel...
-Dōi dekinai! [Nincs üzlet!]
Hangom mint egy villám, lesúlyt, és nem érdekel, hogy rémültem néz rám. Ez a legkevesebb azok után, hogy teljesen kihozott a sodromból. A táskákat megragadják az őrök, majd sarkon fordulok, -Matt karját még mindig tartom, még jó, hogy tudja a tempót tartani- és indulnék, ám egy golyó süvít el az arcom mellett. Tekintetem elsötétül, és összeszűkül, mert most már tényleg tele a pohár. Fordulok, abban a pillanatban fegyvert rántva, és lövök. Azt hiszem, a fájdalmas kiáltás a jakuzaé lehetett.
-Kuss, rühes dög!
Dörrenek rá, majd kiviharzok, el sem eresztve a fiút, bár nem tartom szorosan, nem is szorítom, csupán magam mellett hagyom, nem hagyva, hogy fél centivel is lemaradjon.
Nem is tudom, hogy jutottunk az autóba, csak arra eszméltem, hogy ülök végre a járgányban, és Matt csendesen kötötte be a szemét. Azt hiszem, mondott is valamit, amikor az autóba szálltunk, vagy még azelőtt, nem is tudom, de nem tud izgatni. Nem éppen lágyan húzok egyet az ingén, hogy ne tűnjön már annyira összetúrtnak. Legszivesebben most azonnal nekiesnék, és rajta tombolnám ki magam, hogy lemossam annak a... mocsoknak a nyomát róla, de nem lenne igazságos, ha az összes haragomat rajta tölteném ki.
-Öö... Kuro...
-Csend.
Matt próbált szólni hozzám, de én csak halkan leintettem, mert nem hiszem, hogy most lenne türelmem pátyolgatni, és válaszolgatni. Pittyen a telefon is, de meg sem nézem, ki az, nemes egyszerűséggel a kezemmel roppantom össze a készüléket, és rá is taposok, a biztonság kedvéért. Hátradőlök, és nagyon lélegezve, sóhajtva lehunyom a szemem. Nem akarok semmire sem gondolni. Egy nagyon jó emberem halt meg.
Ahogy megérkezünk, és kiszállunk, Enna jön, és Mattet felkíséri a szobájába, én meg az arcom dörgölöm a lépcső aljában.
-Picsába!
Söprök le egy drága vázát, és megnyugszom, ahogy halálcsilingelését hallgatom. A szobámba lépve letépem a ruhám,és gyors zuhany után másikat, valami lengébben húzok, és újra az én paradicsommadaram szobája felé indulok. Tudnom kell, mi történt. ,,Halkan” nyitok be, előttem Matt áll, valami törülközőben, de ez most mellékes. Talán zuhanyzott, de ki nem szarja le.
-Hogy kezdődött? Mindent tudni... akarok.
Megakadok a mondat közepén, és tétován fejezem be, mert valami olyat látok meg ekkor, amit nem kellett volna. Miáltal a fiú félmeztelenül áll előttem, és per pillanat nem érdekel, hogy hogy is néz rám... látom szinte minden porcikáját, és nem vagyok ettől felhőtlenül boldog. Mégpedig azon sajnálatos ok miatt, hogy a nyakán éktelenkedik egy olyan folt, amit csak csókfoltnak lehet titulálni, mivelhogy határozottan kerek és vörös. Az előbbi hideg és számító arc lemállik egy pillanat alatt, és újra düh lobban bennem. Hogy merészelt kárt tenni benne? Az meg eltitkolta! És mégis nem ezek miatt vagyok pipa, hanem azért, mert egyálalán ott van az a folt. Biztos vagyok benne, hogy nem engedte, hiszen a saját szememmel láttam, ahogy kapállózott, de...
Egy lépéssel mellette termek, ujjaim a karjára fonódnak. Ő hátrálni próbál, de úgyis teljesen feleslegesen, hiszen a fal megint mögötte áll, és nekiütközik. Elég. Ha az a korcs megtehette, akkor én is! El akarom tüntetni a nyomait, mert Matten csak az én foltjaim díszeleghetnek! A nyakára martam, nem éppen kíméletesen, és mndenütt ezerféle láng ölelt körbe. El akart lökni, és valami olyat nyögött, hogy ,,eressz el”, meg ,,mocskos mancsaim és részeim vigyem róla” meg hasonlók, de amint egy akadály felmerült, kézzel fogtam le, játszi könnyeddséggel, hiszen a tűz hajt előre, csípőmmel szorítottam a falhoz, hogy ne mozgolódjon annyira, de egy kezemmel biztosan fogom a nyakát, illetve a haját, hogy ajkaimmal zavartalanul garázdálkodhassak a nyakán. Fogaimmal karcolom a bőrt végig, majd belemarok, akár egy vámpír, a vörös foltra egy nagyobbat kreálva, ami az enyém, csak az enyém, és meg is jelölöm vele... Végül egy lágy csókot nyomok rá, és elhúzódok tőle. Pár méterrel előtte állok meg, ő még mindig a falhoz lapulva néz rám, zihálva, de látom, tisztán látom, hogy most már csak én vagyok rajta. Kifújom a levegőt, és hátat fordítok neki, mert közben lehullott a törülközője, és nem akarom őt már ezzel is zaklatni. A vállam felett nézek félig vissza rá, csendesen szólalva meg, miután kitomboltam magam, mintha csak bánnám, hogy így lerohantam.
-Az enyém vagy, és senki sem nyúlhat hozzád rajtam kívül. Ezt jegyezd meg. Ha ilyesmi előfordul, legközelebb nem hagyom életben.
Döngve zárul be mögöttem az ajtó, és nekitámaszkodok. ez... jézusom, én tényleg megtettem... hajamba túrok, és hátrafésülöm, majd sóhajtva indulok a szobám felé, hogy a buborékos fürdőmben lenyugodhassak, mindentől és mindenkitől elég távol.
|
| Lureka | 2010. 08. 22. 00:31:50 | #7087 |
 Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Finom melegség ölel körbe. A nem sugarait érzem arcomon, de nem érdekel. Most így túl jó, hogy megmozduljak, vagy fel keljek. Végre egy kicsit megnyugodtam.
Az ajtó hangosan nyitja ki valaki és magas sarkú cipőben topog be. Nee… nem akarok felkelni. Olyan jó itt.. Meleg van és… és kényelmes. Nem akarok elmenni innen. Hagyjatok békén.
Morcosan fúrom magam a puha párnákba és húzom még jobban magamra a takarót. Neem.. én most nem kelek fel. Még ha darut hozatnak a többiek akkor sem. Nem tudom hol aludtam el tegnap este, de itt olyan jó.. nem akarok megmozdulni.
- Uram! Öm... Keljen fel, könyörgöm, reggel van... Kérem, keljen ki az uram ágyából. Fel nem foghatom, hogy mi vitte rá, hogy itt aludjon önnel, nem sértésként, de... Eddig sosem aludt egy ágyban senkivel. Csoda, hogy nem ment át másik szobába. Kérem, most már tényleg keljen fel, ha visszajön, és itt találja... – hallok egy ijedt női hangot. Mi? Keljek fel? Minek? hagyjatok békén… aludni akarok!!!
Viszont tovább toporog mellettem mint egy ijedt őzike. Na jó… ismétlés… mi a francért is kéne nekem most fel kelni?
Lassan elismétlem magamban, amit halottam az előbb. Szemeim azonnal kipattannak, ahogy lassan felfogom a mondatokat és úgy ülök fel mint a keljfeljancsi. Tessék?! Mivan?!!
„Fel nem foghatom, hogy mi vitte rá, hogy itt aludjon önnel, nem sértésként, de... Eddig sosem aludt egy ágyban senkivel.”
Az emlékek azonnal megrohamoznak. Idejöttem… megakartam várni… aztán.. filmszakadás.
Mellém feküdt és együtt aludtunk?! Na ne… ezt nem tehette… az a szemét!! Mégis mit képzel magáról?!
Morogva ugrok ki az ágyból és hozom magam rendben pillanatok alatt, majd kirobogok a szobából. Biztos reggelizik, az a féreg. Ezért kifogom herélni!! Hogy jön ő ahhoz… egyébként is mi a faszért nem keltet fel?!
Hirtelen megállok, mert furcsa hangokat hallok. Mintha két ember harcolna… vagy nem is tudom.
Kíváncsian változtatom meg az úti célom és indulok el a hangok irányába. Az ajtóhoz érve a hangok felerősödnek és én kíváncsian nyitom ki, és dugom be a fejem.
Az elém táruló látványon kicsit meglepődöm. A jégbuzi és egy vékony pasi harcolnak. Mindkettő teljesen leizzadva kapkodják a levegőt, de nem állnak le csak ütik egymást, ahol érik. Ceh… remélem elveri azt a buzeráns dögöt!!
Egy pillanatra megállnak és a ziháló szemét felém fordulva biccent. Óó… neked is szia. Remélem kiélvezted, a lehetőséget, mert több ilyen alkalmad nem lesz te szemét!!!
Úgy tűnik valamit, mondani akarna, de a haverja megállítja ebben. Hehe… megérdemli!
Ezután abba hagyják és egy törülközővel a nyakában indul el felém.
Na most megkapja! Nem érdekel mit csinál utána, de tuti, hogy elküldöm melegebb éghajlatra az a fasz buzit!! Mégis mit képzel ki ő? Nem vagyok plüssmaci akit éjszakánként ölelgetve elaludhat!!
- Mégis... – emelem fel hangom, dühösen - Mi a fenéért nem keltett fel? Perverz disznó! Egyébként is! Hogy merészelt mellémfeküdni! Hogyaza... – mondom neki egyre dühösebben, de a kis buzi közelebb hajol, amitől bennem reked a levegő. Én is imádlak, de nem kérek több puszit!!! Soha többé! Sőt! Ne is érjen hozzám!
- Nos, ha folytatni szeretnéd, akkor vagy gyere a fürdőszobába velem, vagy várj meg amíg lezuhanyozok. – lihegi arcomba, amitől még dühösebb leszek. Menj vissza a saját térfeledre te szemét, mert én is be fogom verni a képed! Amúgy is? Mi a francot képzel magáról?! Hogy majd önként dalolva belibegek vele a fürdőbe és végig nézem, ahogy fürdik?! Már épp nyitnám a számat, hogy újra elmondjam neki véleményem, de csak biccentve elindul. Óóó… bocsánat… őfelsége jégkirálynak épp sürgős randija van a zuhanyzóval. Remélem bezárja, magát teljesen véletlenül!!!! Szemét!
Morogva megyek utána. Nem hagyom ennyiben. Ezért meg fog fizetni!! A szobájában megállva dőlök neki a falnak, és várom, hogy kijöjjön végre és elküldjem melegebb éghajlatra, hátha ott megsül ez a jégbuzi.
Nem kell sokáig magamban fortyognom, mert hamar kijön, vizes tincseit hátra simítva sétál az ágyhoz. A törülközőjét kioldva esik le a földre és még éppen el tudom, kapni a tekintetem. Szememet hajam mögé rejtve. Te szemét jégbuzi!! Szóval ezt tervezted?! Ne álmodj… nem foglak kocsonyás szemekkel bámulni rád. Ahhoz előbb melleket kéne növesztenie és átoperálni magát valami elfogadhatóbb kinézetre. Ja… és ott lent is csinálni valamit, hogy az a himbilimbi eltűnjön.
- Menjünk reggelizni. Éhes vagyok. – szólal meg végül és elindulunk. Kezd nagyon elegem lenni ebből. Nem vagyok az ölebe, akit visz magával mindenhova és hűségesen követem majd. Rohadtul nem!!!
- Nem akarok magával egy ágyban aludni többet, érti? – vetem oda neki első sérelmemet, mikor leülünk.
Nyugodtan rágcsál a kis ficsúr, és nem hajlandó válaszolni. Hát jó.. ha ő nem beszél akkor majd én, fogom leordítani a fejét a padlóig.
- Tegezz. És ma el kell mennünk valahova. Velem jössz. – mondja végül amin meglepődök. Tessék?! Csak így ennyivel leráz?! Morogva tömöm be a számat, mielőtt, még olyat mondok amiből olyan büntetés lesz. És valahogy nem óhajtok újra puszipajtásost játszani.
Előbb áll fel mint én és egy ,,Egészségedre” szócskával elhagyja a helyiséget. Ceh… evvel még nem védet ki azt, hogy úgy viselkedjek, ahogy nekem jó esik.
Morogva állok fel én is és robogok fel a szobámba. Elegem van belőle! Elegem van ebből a helyből! És kibaszottúlt elegem van ebből a marha szar helyzetből.
Enna már vár rám és egy kis vita után, nehezen de rá vesz, hogy felvegyem a kiválasztott ruhákat és lesétáljak a fenséges nagy „Úr”- hoz aki már rám vár.
Morogva indulok el mögöttem Ennával, de egy kicsit sem sietem el a dolgot. Várjon csak rám az a szemét!!
A vörös selyeming amit rám aggattak, tökéletesen illik a hajamhoz és minden mozdulatomnál egy kicsit hozzám simul, így sejteni lehet mi van alatta. A fekete nadrág is hozzá simul testemhez. Egyiknek se örülök, igazán. Tudom hogy rohadt szexi vagyok. Egy igazi adonisz. De nem akarom kihangsúlyozni mi van a ruháim alatt.
Nem tudom mennyi idő alatt érünk le de nem is izgat nagyon.
Négy gorilla és a jégbuzi álldogál az ajtóban és várakoznak. Ohh je… imádom megváratni az embereket. Főleg ha egy ilyen szemét önkényes jégkirályról van szó.
Szép lassan komótosan, sétálok le a lépcsőn, és érzem, ahogy a jégkék szemek méregetnek, de nem érdekel túlzottan. Még az se érdekelne, hogy nyál csorgatva bámulna rám. Morcosan sétálok elé és állok meg előtte. Szeme összeszűkül, majd biccentve megfordul és elindulunk kifelé.
Megkönnyebbülve lépek ki a friss levegőre. Végre… már csak az a rohadt nagy kerítést kéne eltűntetni és egész hangulatos lenne a dolog.
Morcosan követem az előttem masírozó jéghegyet, egy fekete limuzinhoz. A sofőr kinyitja a jéghegynek az ajtót aki nyugodtan beszáll. Négy gorilla beszáll egy másik kocsiba, egy pedig a limó anyós ülésére. Remek… szóval nekem evvel a görénnyel kell utaznom. Morogva szállnék be én is de a kedves sofőr bácsi megállít és a zsebéből elővesz egy szemfedőt. Na ne… már megint?
- Kösz, egyedül is megy. – vetem oda neki majd ki kapom a kezéből és behuppanok gyorsan mielőtt bármi más véleménye lehetne a dologról.
A kis jégbuzi érdeklődve fürkész szemeivel a sofőr pedig behajol kérdés szemekkel nézve ránk. Szerencsére a jéghegy biccent és az ajtó becsukódik. Remek… Már csak őfelségét kéne kidobni és egész hangulatos lesz ez a kis kocsi.
Farkasszemezünk és bennem lassan újra lángra lobban a düh. Te szemét! Egyszer… egyszer tuti, hogy visszakapsz mindent. Amint lesz rá alkalmam… mindent visszafogok neki adni.
Morcosan fordítom el tekintettem, még mielőtt megint kárt tennék magamba a fortyogásommal. Érdeklődve mérem végig a kocsi belsejét. Hát persze… minden luxus megvan. Ahogy egy rohadt pénzeszsáknak kell. Ceh…
Szemem az ülésre téved, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kötöm be a szemem és dőlök végig rajta. Kicsit fészkelődök, majd kényelmesen helyzetet keresve, és mikor végre megtalálom nyugodtan pihentetem szemeim. Így már nem is lesz olyan vészes ez az utazás. És remélhetőleg nyugton hagy ez a szemét. De ha már itt tartunk… hova a jó égbe megyünk? Jó lenne tudni.. hátha lesz esélyem elhúzni a csíkot innen jó messzire..
Viszont nem nagyon akaródzik ehhez a rohadék buzihoz hozzá szólni. Grr… viszont a gondolat olvasási diplomám sajnos még nincs meg szóval muszáj lesz valami társalgást kezdeményezni.. vagy mit…
- Hova megyünk? – kérdezem nyugodtan, és lehetőleg kevés dühvel. És magamhoz képest, azt hiszem egész jól teljesítettem ezt a feladatot per pillanat. Pedig legszívesebben ordítanék vele és megvetve köpném a szavakat.. de azt hiszem jelen pillanatban ez nem segítene a helyzetemen.
- Egy jakuzához, van némi megbeszélni valónk és üzletelgetünk is kicsit. – hallom nyugodt mély hangját. De jó… jégcsap úr nem változott sokat ez elmúlt fél órában. Utálom, hogy mindig ilyen jeges és semmivel sem lehet meghatni. Ja de.. ha önként felajánlanám magam akkor leteperne megdugna és utána megint jégkirály lenne.
- És én ehhez minek kellek? – morgom félhangosan gondolatom. Igazán izgalmas lehet ez az egész, de annyira nem vonz, hogy álldogáljak órák hosszat, amíg dumcsiznak. Aztán mikor végeznek kisétáljak és visszajöjjünk. Hát ez aztán felemelő nap lesz…
- Mert mellettem kell lenned. – válaszol, mintha ez természetes lenne. A Nénikéjét! Nem vagyok a kutyusa, vagy cirógatni való macska, akit megfog és magával vihet, mint egy édes kis háziállatot és mutogathat. Kezd kibaszuttúl elegem lenni, hogy valami kis édes cicafiúnak néz mindenki. Nem vagyok én plüss nyuszi se egy csodálni való porcelán baba. Kurvára elegem van!!!
- Ez igazán hízelgő, tudom, hogy nélkülözhetetlen vagyok, de mi a francnak kell egy számomra rohadtul érdektelen tárgyaláson ücsörögnöm?! – mondom talán kicsit hangosabban mint kellene. De nem érdekel… kurvára nem vagyok háziállat, se valami porcelán babuci!! Mégis mit képzel magáról ez a jégbuzi?! Elmehetnek mindannyian a picsába!
- Mert látniuk kell, micsoda cukifiúm van nekem.. – mondja hidegen, de lefogadom, hogy most mosolyog ez a szemét. Sőt… vigyorog. Cukifiú mi?! A kurva nénikéd cukifiú, te szemét!!! – És mert otthon nem lennél biztonságban. – folytatja. Hát persze… majd Enna biztos letámad és kikötöz az ágyhoz, hogy ő is elszórakozzon velem. Ceh… ez kurva szar kifogás volt.
- Ohh igen.. biztos rám támadnak majd a porcicák és megesznek. – morgom neki egyre dühösebben. Elegem van ebből… vagy mondja meg mi a franc van, vagy menjen a picsába és hagyjon engem békén.
- Ó, tudod, vannak akik jobban szeretnek elnézést kérni mint engedélyt. Távollétemben senkiért sem vállalok felelőséget. – mondja hidegen és én egy pillanatra megmerevedek. Tessék? Ezt vegyem úgy, hogy abban a kibaszott nagy házban, amiben szinte rajzanak az izomagyú gorillák és ott mindenki meg akar dugni?! A kurva életbe mi vagyok én?! Rám van írva, hogy finom vagyok édes, dugj meg azonnal?! Vagy mi a fasz?!
Kezem ökölbe szorul, és legszívesebben letépném a szememről ezt a szart, és kiugranék a kocsiból, hogy minél messzebb kerüljek, ettől a kurvára meleg tárasságtól. Ohh bocsánat kiskirályuk, lejegelte magát, hogy tudja kezelni ezt a sok meleg faszt, akik egy helyen összetömörülve buzulnak éjjel-nappal.
Morogva feszengek. Nem tudok csak úgy üldögélni, amikor minden sejtem feszül az idegtől. Mire jó ez? Mi a faszért akarnak belőlem is undorító buzeránst csinálni? Legszívesebben most azonnal itt hagynám ezt az egész rohadt helyet evvel a sok rohadékkal együtt. Megörülök… Mi értelme van ennek ez egésznek? Kurva jó pasi lehetek ez tény, de ettől még nem kell mindenkinek letepernie… Igazán megkérdezhetnék, hogy én mit is akarok!!! Rohadtul elegem van ebből az egészből.
Dühösen ülök fel és vetem a hátam az ülésnek. Ez a szar is tényleg kurvára fontos!!! Mintha nagyon érdekelne merre is kocsikázunk… És ez a jégbuzi itt előttem, biztos vigyorog, mint a vadalma, hogy én mindjárt agyvérzést kapok. Ceh…biztos örül, hogy nem lesz velem sok baja… A kurva életbe elegem van!
Idegesen emelem fel a kezem, hogy ki kössem ezt a szart a lehető legkevesebb fájdalom nélkül, de félúton akadályba ütközök. Pontosabban a csuklómra fonódó erős kéz állít meg. Na jó ez most már rohadtul nem vicces!!
- Ezzel csak magadnak ártasz, az én lelki ismeretem tiszta marad. – szólal meg sokkal közelebbről, mint ahogy én gondoltam. A szemét… biztos, már megint nem tud a gatyájában megmaradni az a kis kukac!!!
- Kösz szépen a jó tanácsot, de már nagyfiú vagyok és per pillanat nem vagyok túl jó kedvemben, szóval igazán leszállhatnál rólam. – Morgom neki, talán kicsit hangosabban is mint szerettem volna, de ez legyen a legkisebb gondom. Leszarom, hogy ő olyan tiszta, kis angyalnak hiszi magát. Csak el akarom dobni ezt a szart, és esetleg megnyugodni. Na jó, meg kiugrani a kocsiból és elszökni, minél messzebb ezektől a meleg barmoktól. De ezt az apróságot nekik már nem kell tudniuk. Hosszú percekig várunk. Én sem mozdulok, és ő sem akar elhúzódni, ahogy látom. Azaz érzem. Hát ez remek. Ez a helyzet igazán kényelmes lesz.
Dühösen próbálom elrántani a kezem, nem sok sikerrel. Na jó.. van még egy..
Morogva kapok a kis csomóhoz, amivel felkötöttem ezt a szart, de éppen, hogy hozzáérek, már el is húznak onnan. Próbálok ellenkezni, de messze erősebb nálam ez a rohad buzi. A picsába miért ilyen rohadt erős ez a szemét?! Igazán adhatna egy kis esélyt nekem is… Kurvára elegem van és kivételesen csak meg akarok nyugodni.. erre. A kurva nénikéjét!!! Kezemet rángatva próbálok szabadulni, de olyan könnyedén tartja fogva csuklóim, mintha egy apró egérke lennék. Grr…
- Mondtam, ha jó leszel én is az tudok lenni… De te nem hallgatsz rám… - szólal meg megint, de most kicsit halkabban, ami kicsit sem tetszik. Valamire készül és az nekem nem lesz jó. Nagyon nem.. Ha megint, rám erőszakolja magát én tuti, hogy megfojtom!!! Perverz rohadék!!
A következő pillanatban csuklóimat egy kézbe fogja, ami nagyon nem tetszik. Újra elkezdem rángatni kezeim és kicsit ficánkolni is, reménykedve, hogy legalább egyik kezemet visszaszerzem és akkor talán el tudok menekülni, ettől a kiéhezett jégbuzitól.
Persze, ez lehetetlen. Nem tudom mennyit kondizik ez a barom, de kezd elegem lenni ebből a helyzetből.
Másik kezét váratlanul megérzem derekamon, amitől egy pillanatra összerezzenek, de ő nem áll meg. Átölelve húz magához, pontosabban egy olyan helyre, ahol soha életemben nem akartam lenni. A kurva nénikéjét!
Ellenkezésemmel mit sem törődve húz egyre közelebb, egészen amíg az… ölében nem ülök. Azt hiszem megpróbál kényelmes pozíciót kialakítani, bár ebben kicsit sem segítek. Inkább megpróbálok szabadulni, de vaskeze kicsit sem könnyíti meg a dolgom. A kurva életbe!!
Egy pillanatra megállok, igaz fogcsikorgatva, de abba hagyom a pattogást.
- Eressz el… - sziszegem fogaim közt. Ha ezt így folytatja tovább én tuti, hogy felrobbanok. Mégis mit képzel mi vagyok? Plüssnyuszika? Vagy mi?!!!
- Majd ha viselkedsz. Tudsz? – válaszolja teljes nyugodtsággal és kezem újra ökölbe szorul. Ezt nem hiszem el.. Most szándékosan ideggel tovább? Lehet, hogy ő élvezi, hogy lassan idegroncs leszek, de számomra kibaszottúl nem ilyen vicces a helyzet.
- Ha nem vernétek ki nálam a biztosítékot minden félórában én is rendes lennék... vagy legalább megpróbálnám. - válaszolok folytot hangon, mint egy veszett kutya. És ez most igaz is volt. De úgyis túl nagy kérés lenne tőlük, hogy esetleg engem is ember számba vegyenek… Nem pedig „basszál meg” feliratú ribancként.
- A próbálkozás nem elég, ahogy látod, mert folyton elszalad veled a ló, és így kénytelenek vagyunk lépni. – mondja ugyan olyan nyugodtan. Én ezt nem hiszem el… Tényleg nem lehet megérteni, hogy én is normális lennék, ha talán mások is így viselkednének velem?!
- Nem szaladna el, ha nem akarna mindenki rám mászni és szórakozni velem mint valami... - dühösen harapom el a mondat végét. Elegem van. Mi a faszért kellett ennek az egésznek megtörtnie?!
- Ha nem lennél ennyire harapósan is édes, lehet hogy nem akarnának... – válaszol, de most… nem hidegen… hanem.. mintha kedves lenne… és talán barátkozni próbálna. Vagy csak felforrt az agyvizem… Ehh most már úgyis mindegy… úgy is fájni fog a fejem.
Amúgy is… mióta vagyok én édes?! A vadmacskát még elfogadom, de édes?!!! Mi vagyok én valami finom csokoládé torta?!!!
- Menj a picsába! – morgom félhangosan, amit gondolok. Elegem van… most is úgy tartogat az ölében mint valami babucit.
- Sajnos, nem áll módomban, de talán más táj szépségeit szívesen felfedezném... – válaszol, de hangja, újra visszatér a lejegelt állapotba. Remek… evvel így nem jutunk se előre, se hátra… és az én egészségi állapotom, pedig szépen lassan eléri a 0-át, amihez valahogy nincs még hangulatom. Ceh… Most mi a franc legyen?
Először is… szökjünk meg ennek a jégbuzinak a karmai közül. Aztán jöhetnek a további tervek.
- Na jó, s mi lenne, ha most elengednél, én pedig megígérem, hogy a nap további részében megpróbálok nagyon jól viselkedni. – szólalok meg meggyőzően, mint egy igazi üzletember. Talán még egy bizalmas félmosolyt is megejtettem. Az áldozataim ezt mindig bevették. Legalábbis ezek után hajlottak a dologra.
- Rendben. Kiszállunk és teszünk egy próbát. – válaszol gyorsan, szinte reflexerűen, amin meglepődöm. Csak így belemegy? Ezt nem hittem volna..
Na de várjunk… ez azt jelenti, hogy itt kell dekkolnom az ölében, amíg oda nem érünk?! Na azt már nem… Nem fogok csak így itt üldögélni… Morcosan fészkelődni kezdek, hátha ki tudok csusszanni teljesen véletlenül a keze közül.
- Ha itt nem viselkedsz, akkor nem engedlek el, sőt, ha kiszállunk, még kapsz pár béklyót. Jó lesz? – mondja hidegen és kicsit szorosabban fog. A düh újra végig száguld a testemen. Na ne… ebből elég.. mi a… áhh… nem hiszem el…
Ajkamba harapva számolok el szép lassan tízig. Mint az oviban. Igen.. és ott vannak a szép hinták, mászókák. Kár hogy már ott is mindig ki voltam, zárva a közösségi játékokból. De most nem ez a fontos. Csak ha kiszabaduljak, egy pszihopata buzeráns karmaiból. És sajnos most én tettem ígéretet… szóval rohadt okos vagyok!
- Ugye már közel vagyunk? - morogom kicsit morcosan.
- Sőt, már meg is érkeztünk. Akkor viselkedsz, vagy kérsz egy pórázt? – kérdi hűvösen. Grr… egyszer lelöklek a magas trónodról te szemét… csak várd ki a végét!!
- Nem szeretem az ilyen bőr cuccokat. - morogom az orrom alatt belegyezően.
- Hm. – mondja azaz hümmögi válaszul. Lehet kifogyott a szókincséből. Vagy a többi már nem ide tartozó szavak… Na jó.. ebbe inkább nem megyek bele.
Hallom, ahogy az ajtó kinyílik, majd engem szépen kitessékelnek. A finom szellő azonnal megsimogatja arcom és megsimítja finoman tincseim. Hm.. már is jobban vagyok.
A következő pillanatban valaki óvatosan matatni kezd hátul a kis csomónál. Na végre… Nem kell sokat várnom, hogy megszabaduljak a zavaró tényezőtől. Szemeimet lassan kinyitom, majd nagyokat pislogva próbálok visszaszokni az erős fényhez.
- Akkor lássuk tudsz-e viselkedni. – hallom meg magam mögött a mély hűvös hangot, valahogy közelebbről, mint kellene.
Testem megfeszül és legszívesebben kiosztanám újra, de nem teszem. Inkább leszegem a fejem és a széép zöld füvet kezdem el lesni. Hallom a lépteit, érzem, hogy eltűnik mögülem és elindul, én szép lassan utána és a gorillák zárják a sort. A fogadó bizottság már az ajtóban áll és illedelmesen hajlongászva vezet be minket, a hatalmas épületbe. A belseje csupa giccs, és mindenből a lehető legdrágább. Remek.. ízlés ficamos jakuza bácsi. Nem is tudtam mi hiányzik az életemből.
Morcosan követem az előttem kacsázó embereket, és makacsul hallgatok. Abból nem lehet bajom. Legalábbis remélem.
Hosszú percekig sétálunk mire elérünk egy nagyobbacska szobát. Szép kis asztal, székecskék. Áhh tiszta hangulatos.
Morogva nézek körbe, de amikor meglátom a jakuzát bennem reked a levegő. Ne…ezt ne… a fenébe… miért pont vele kell tárgyalnia?!
Az ő szeme is megvillan amikor egymásra nézünk és látom rajta, hogy nem felejtette el az a kis…incidenst. Öhm…én azt hiszem, hogy nem akarok itt sokáig maradni.. nagyon nem.
Persze jéghegy barátom, nyugodtan az asztalhoz sétál. Üdvözlik egymást majd elkezdik az egészet. Jaj de jó… én úgy érzem hív természet… Még hozzá sürgősen. Azt hiszem ez hosszú lesz és addig se kell néznem a kedves „barátom” ellenséges szemeit.
Szépen nyugodtan megvárom, míg egy kis beszéd szünetet tartanak. Valamit hozatnak, ha jól értettem, bár nem igazán figyeltem a beszélgetés folyását. Ezt inkább kihagynám…
Lassan lehajolva jégcsap barátomhoz, teszem kezem finoman vállaira, és végig simítva rajtuk hajolok füléhez.
- Kiugrok a mosdóba, mindjárt jövök. – suttogom, és ő aprót bólintva elenged. Legalábbis remélem.
Felegyenesedve indulok az ajtó felé a lehető, legkevesebb menekülési kényszerrel. Még fél szemmel látom, hogy az egyik gorilla utánam jön, de nem érdekel. Amint kilépek az ajtón huss. Sipirc.
Az első szolgálótól útba igazítást kérek és pár perc múlva, már a mosdóban dekkolok a kagyló felett és próbálok megnyugodni.
Na jó… ez sok nekem mára…
Miért pont ide kellett jönnünk? Ez a pasi meg akar ölni… legalábbis meg akart. Pedig igazán nem csináltam semmit ellene… csak… egy kicsit kifosztottam… egy picikét…
Fejemet megrázva űzőm el a gondolataim. Hé.. te most egy hidegvérű gyilkos társaságában jöttél ide. Csak nem hagyja, hogy kinyírjanak. Legalábbis remélem…
Sóhajtva nyitom meg a csapot és mosom meg az arcom, majd megtörlöm, de nem indulok még. Nem kell sietni… várhat a dolog…
Váratlanul nyílik az ajtó, és egy furcsa ürge lép be. Haja fekte, arca hófehér, de barna szemi sötéten csillognak. Kicsit sem tetszik..
- Ohh bocs… nem tudtam, hogy foglalt. – mondja és én behunyva szemem próbálom összeszedni magam. Hallom az ajtó csukódását, ami megnyugtat kicsit. Újra egyedül… istenem Matt… kezdesz szánalmas lenni.. mégis mi a francot keresel itt? Mióta ijedsz meg te csak így? És egyébként is mi aa..
- Hm… nem is tudtam, hogy ilyen finom falat lesz az új célpont… - hallom a halk suttogást, majd egy kéz erősen a fenekembe markol.
Szemeim azonnal kipattannak és döbbent nézek a tükörbe.
Az előző pasi… Kezei közre fognak és teljesen hozzám simul. MI? MI a fasz van már megint?!
- Remélem nem bánod, ha megduglak mielőtt meghalsz.. – susogja és farkát erősen a fenekemnek nyomja.
|
| Laurent | 2010. 08. 09. 00:18:21 | #6706 |
Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: Tűzhercegnőnek
Nem hiszem, hogy kis tud rajtam igazodni. Néha szeretném én is letenni ezt a jellemet, hogy minden pillanatban az előző szavaimnak mondok ellent, csak az a kár, hogy nem tudom. Ez valami természetes védőburok vagy mifene, mert ahogy valakivel kapcsolatba kerülök, automatikusan kapcsolódik be. Nem lehet kikapcsolni, mint egy telefont. Matt sem ért engem, ahogy senki itt, de félre ne értsen senki, nem akarom, hogy sajnáljanak, csak egyet, de azt nagyon. Hogy valaki egyszer olyannak ismerjen, amilyen valahol irtó mélyen vagyok. Amit mindig el kell fojtanom, ha túl akarom élni a mai napot.
Szó nélkül ülök, és kicsit jobban érzem magam, hogy végre eszek, bár éhes sem voltam... Másra vagyok inkább éhes, de azt hiszem, ha kicsit is megkóstolom, akkor visszaharap a desszertem. Pedig én jobban szeretem az édességet, mint a mérget.
Elégedetten nézem, hogy az én kis vendégem repetázik a vacsorából, örülök, hogy ízlik neki. Nem éheztetni hoztam elvégre, vagy kínozni. Esetleg megölni. Ezt itt mindenki tudja. A szemem sarkából ahogy a jelenlévőkre nézek, megint felmerül bennem a kérdés, mint minden ilyen alkalomkor, hogy vajon ez a kicsi játék meddig marad. Látom ezt a kérdést a többiek szemében, ahogy a beletörődés mellett a sajnálatot, és a kérdést... Gyűlölök itt lenni. Más ember ha lehetnék... Csak egy napig nem én lennék én...
Szépen kifújom a levegőt, és elhessentem ezeket a gondolatokat magamból. Időnként én is kiborulhatok, nem? Dolgom végeztével hátradőlök, és megvárom őt, majd csendben leszedik az asztalt a lányok, és elmennek. Összesen hatan vagyunk már csak a szobában. Ő meg úgy tűnik, elég türelmetlenül vár valamire. Nos, szerintem nem emlékszik arra, hogy el kell kérezkedni az asztaltól. Nem szó nélkül lelépni.
A szemében vad láng lobog, ahogy felnéz rám, és azt hiszem, hogy megtaláltam neki az új kis becenevét. Főnis. Mert olyan. Feltámad a tűz benne újra és újra, kár hogy a düh emészti fel, és nem a vágy... Látom rajta, látom a képzeletemben, hogy milyen gyönyörű arcot vághat, amikor a gyönyör elborítja, s vággyal van átitatva, nem pedig gyűlölettel. Mint most, s ahogy felpattan az asztaltól, nem szólok semmit. Első és kemény nap volt, nem könnyű átállni egy életstílusból a másikba.
A szobámba megyek, és lezuhanyzok, majd sokáig állok a tükör előtt. Jeges tekintetem ijesztően, visszautasítóan, szinte gyilkos kegyetlenséggel mered rám. Arcom olyan, mintha egy különösen piszkos foltot láttam volna a cipőmön. Egész lényem remeg, és legszivesebben most azonnal valamit szétvernék.
Egy kis füstölőt gyújtok meg, és ez az illat lengi körbe az egész szobát.Ugyan ilyen illatú az összes pacsulim. Trópusi fa illatok, és illóolajok vannak benne, és speciel imádom. Elnyúlok az ágyon, és egy tíz perc múlva alszok is, az én álomtalan, felszíni alvásommal. Annak ellenére, hogy nyugtató füstölő, nem tudok már tőle nyugodtan aludni. Hosszú ideje.
~***~
Reggel korán kelek, mint mindig. Az egy szál alsó helyett egy háromnegyedes fekete nadrágot húzok, ami szorosan feszül rám, lévén minden mozdulatomat látnom kell, hogy helyességüket egy elfogulatlan bírálóval tökéletesítsem. Nem sokkal később a szobám melletti teremben vagyok, egy kimonós, 50 év feletti férfivel, és kezdem a reggeli tornámat. Izzasztó egy kis meló, de muszáj formában maradnom. Minden nap más-más embert hoz magával, akin gyakorolok, és ez azért is jó, mert minden nap valami mást tanulok új ellenfeleimtől. Senki sem egyforma. Ahogy a mostani sem. Vékonyabb, nyúlánk alkata lehetővé teszi, hogy oszonyatosan gyorsan cikkanjon el előlem, akár egy gyík, így csak a puszta levegőt ütögetem. Bár az is sokat közrejátszik, hogy az elején inkább dühödten ütök, rúgok, hogy minden felesleges energiámat levezessem. Ezért van, hogyha ügyes vagyok, akkor jó pár percig csak egyedül edzek, mert ellenfelem kiütöm. De ezt itt nehéz eltalálni. Ő most csak védekezik, és történetesen egy kis tárgyat kell a zsebemből megszereznie. Tudja, hogy fél másodperce van, mert amúgy beverem a képét...
Fél óra múlva kezet fogunk, és ő elmegy, én meg egy újabb zuhanyt veszek. Hajam csapzott, lihegek, de az izmaim jólesően sajognak. Legalább az egész napos ülőmunka nem fog annyira elpunnyasztani. Enna jön, és szól, hogy az én kis hercegnőm már a reggelinél vár, én meg gyorsan megborotválkozom, felöltözök, és mint aki nem rég kelt, úgy sétálok be az ebédlőbe.
Tudtam azt eddig is, hogy nem a türelméről elhírhedt ember került a hálómba. Leülök az asztalhoz, és látom rajta, hogy már megint kicsi pukkancs lett belőle. Igazán kár, hogy nem aludta ki ezt az idegesítő vonását. Mint aki éppen a fagyasztóból lépett ki, olyan hűvös nyugalommal helyezkedek kényelembe, és igencsak jókedvem van, lévén könnyítettem magamon. A bábumat szétvertem, megint egy újat kellesz venni, meg gyakoroltam egy kicsit. Jól indul ez a nap, de miért kell máris elrontani? Legalább lenne valami foganatja!
-Hogy aludtál? Szükséged van valamire?
Kérdezem tőle mintegy mellékesen, valami emberi csevegésfélét kezdeményezve, hiszen a homo sapiens általában szeret beszélgetni, elvégre társaslény volna. Bár ahogy elnézem, az én kis hercegnőmre nem nagyon áll ez az általánosság. Kicsit vicces, hogy egyikünk sem éppen egy normál embertipus. Kár. Vennék neki néhány csecse-becsét, megunnám, és továbbállhatnék. Ő is csak egy játék. Bár ha itt tartunk, eléggé heves.
-Remekül… és nem kösz.. így is túl sok mindent kaptam már.
Azt kell higgyem, nem jól aludt, vagy csak nem jól kelt. Nem tudom eldönteni, de a gúny a hangjában kicsit új nekem. Tegnap még teljesen elfojtotta talán ezt a düh. Mára már vagy csillapodott, vagy csak megtalálta a hangját, nem tudom. Nem néz rám, meg is értem, nem lehet kellemes a pillantásom, de az ő kedvéért nem fogok kutyuska szemeket fejleszteni a semmiből.
- Nos, ha mégis, tudod, hol találsz.
Szerintem a fejében egészen más helyek járnak, mint bárhool másutt, de ezzel már nem fogok foglalkozni, lévén behozzák a reggelit, és mert én már felvagyok vagy két órája, hatalmas éhséggel látok neki a reggelinek. Ugyan olyan nyugodt mozdulatokkal eszek, csupán egy leheletnyivel többet nyomok magamba. Mégis kicsit fura, az adrenalin löket még itt bugyog bennem, olyan fura, hogy ilyen apró mozdulatokat kell tennem. Talán sosem fogom megszokni. Egyik pillanatban még teljes erővel szedem szét a kis bábumat, másikban meg étkezem. Azt hiszem, ilyesmin mosolyog egy átlag ember. Látom, hogy előttem nem nagyon szed, ami igencsak meglep, hiszen erről még nem is beszéltünk. Vagy csak felfogta tegnap, hogy jobb lesz a határokon belül maradnia. Nem tudom, egyenlőre félreteszem. Egyszerre tesszük le az evőeszközt, és várom, hogy megszólaljon. Valami reakció, legalább egy köszönöm féleség... De nem, én naiv ilyesmit várok el...
Felpattan, de úgy, hogy a szék kilökődik alól, és fel borul a végén, ő meg hátra sem nézve már-már fölényesen távozik az ebédlőből. Furcsa csend ülepszik egy teljes hatvan-negyed pillanatig a teremre, majd felállok, és utána megyek. Tudom, hgy odabent jóideig senki sem mer majd megmozdulni. Ennyire látszik rajtam, hogyha kicsit felkapom a vizet? Nem tudom. Talán csak a számat szorítom össze...
Utánaeredek. Előnyöm van, ismerem a házat, ezért jó pár folyosóval le tudom rövidíteni az utat, kényelmes kis sietéssel, és még csak gyorsabban sem fogom szedni a levegőt, mire odaérek. Szinte egyszerre. Ő becsörtet a szobájába, én meg halkan utána lépek. Vágja be az ajtót, de én csak a tenyeremet kinyújtom, és az engedelmesen megáll. Azt hiszem a csattanás elmaradása ébresztette rá, hogy van vele valaki a szobában. Abban a pilanatban megfordul, és úgy néz rám, mintha most azonnal keresztben szeretne lenyelni. Most megvan. És nem tud menekülni.
Ajjaj, csúnya dolgot csinált, rossz kislány volt... Legszivesebben most egy jóllakott óvodásként elmosolyodnék, számat nyalogatva pedig desszertként elfogyasztanám őt. De ehelyett csak belépek, és becsukom az ajtót magam mögött. Akár csak tegnap. Furcsa. Annyi a különbség, hogy most nem kell annyira kerülgetnünk egymást, találgatva, mi a másik következő lépése, mert valamelyest ismerjük már a táncot.
A leghidegebb arcomat öltöm magamra, és azt hiszem, ez sem hatja meg. Kezdem kapisgálni, hogy egyre dühösebb, egyre csak szítom benne a lángokat, és éppen ezért nem tudom őt megfagyasztani. Talán ha sikerülne a tüzet addig szítani, hogy kicsit átcsap a másik oldalra és nem csak a dühöt fogja táplálni... Hm...
-Mesélnék a következő szabályról...
Megteszem az első lépést felé, és ahogy csökken a távolság, úgy próbál megint hátrálni, talán csak menekülni szeretne- eredménytelenül. Alig néhány lépés után falnak ütközik, és míg ő felfogja hogy nincs tovább, én szépen odacsusszanok, és most már a fal és közém szorul. Két kezem a válla felett máasztom meg a falon, szóval nem tud szökni. Odasimulok hozzá, és istenem, mindjárt leteperem... Ne ficánkoljon, mert nem lesz tőle jobb...
Egy halvány, jeges mosoly kíséretében kicsit lehajolok hozzá, talán kicsit túl közel, és nem nagyon törődök azzal, hogy miféle képpen néz rám. Kicsit sem érdekel, most valami sokkal de sokkal érdekesebbet, és figyelemlekötőbbet találtam annál.
- Szálljon le rólam, maga…
Szerintem fenyegetni szeretne, de mivel most ő van szorult helyzetben, kiszolgáltatva az én szeszélyeimnek, úgy döntök, hogy eleresztem a fülem mellett. A nyakához hajolok, mert bár először a fülébe akartam valamit mondani, de az illata... Hmmm... Nyami. Orrommal finoman cirógatom az egyik érzékeny kis pontot, bár tudom, hogy ezzel nem fogom meghatni, jó érzés. Az illata bódító, mégis esezmbe jut, hogy mondani akartam valamit.
- Az étkezést együtt kezdjük és együtt fejezzük be. Megértetted, vagy segítsek az eszedbe vésni?
Morgom, lehetőleg halkabban, valami mélyebb hangon, mert lássuk be, kicsit sűrűbb a köd, mint akartam. Ha egy picivel is hangosabban mondom, már rekedten beszélnék. Matt mellkasa hullámzik, látom magam előtt a dühös arcát, de nem tud érdekelni.
- Ha befejezted az evést, várj egy kicsit, és ha szépen megkérded, elengedlek.
Suttogom, forró lehelletemmel a nyakát bizsergetve, majd úgy döntök, hogy a tegnapi kis bemutató úgysem volt elég, meg hát hozzá kell szoknia... Vagy csak nekem van már elegem. A derekára teszem a kezem, és szépen elindulok mentén, felfelé, a hátát is alaposan felfedezni, igaz csak az ujjaim végével. Mégis, újra egy megfeszített húrhoz hasonlít, mert minden sejtje megfeszül, és két kezével a mellkasomon éppen ellökni próbál. Sajnos, vagy szerencsére ez igencsak felesleges próbálkozás, inkább... Ösztönöz ez a makacsság.
- Szállj le rólam te seggfej és simogasd magad, ha ennyire hiányod van.
Hm... Nem is rossz ötlet, ha úgy vesszük, bár itt nem a saját kényeztetésemre gondolok. Kicsit közelebb bújok, és egyik kezem mint valami sikló, becsúszik a felsője alá, és a nyakánál újra elmosolyodok. A jó életbe! Miért kell ennek ennyire az eszét játszani? Összerezzen, talán mert hideg a kezem, és megint próbálkozni készül.
- Eresszen el! Hagyjon békén maga bhmmmm…
Lökdös, és nem elég, hanem a hangja is kicsit túl közelről sivít a fülembe. Idegesítő, és hirtelenjében csak egy valamit ismerek, amivel a száját alaposan befoghatnám. Ennyit arról, hogy majd ha kicsit csendesebb lesz. Szerintem nem lesz az. Elhajolok a nyakától, és elhallgattatom. Ajkai puhák, és édesek, istenem, milyen jó, hogy tudok uralkodni magamon! Ha nem tudnék, most már a ruháit tépkedném lefelé, és nem érdekelne, hogy kinek mi a véleménye az erőszakról. De nem. Csak megcsókolom, először erősen szorítom az ajkaim az övére, megvárom, míg ledöbbenve elhallgat, és egy sokkal lágyabb puszit hintek azokra a gyönyörű ajkakra... Nyamm...
Ám Matt megdermed, és hiába a látszat, én sem szeretek szobrokat csókolgatni. A szemeim nyitva hagytam, nem akartam kihagyni ezt a látványt... Lassan kerekednek el azok a csokoládé szemek, és mintha.. Mintha egy pillanatra meg is adta volna magát. Nem tudom, lehet csak annyira akarom, hogy az agyam mindenféle szarságot akar megetetni velem, nem tudom. De a pillanat tovasuhan, és ő fehéren, megdermedve áll előttem.
Ez így nem jó! Lassan távolodok el tőle, mert ha valami hirtelen mozdulatot csinálna valaki, szerintem én fütyülve az egészre szépen elcipelném magammal...
Csak nyugalom!
Úgy néz ki a fiú, mint aki most tudta meg, hogy hererákja van, a szülei meghaltak egy terrortámadásban, és van egy felesége, aki négyes ikreket vár. Szerintem sokkja van. Nos... Legalább addig sem pattog.
- Ha jó fiú leszel, én is rendes leszek.
Halkan mondom még mindig, az arcán is végtelenül finoman simítva végig, és mivel azt hiszem, elég ennyi a kettőnk kínzásából, kicsit hátrébblépek. Még mindig a falhoz lapulva, majdhogynem rémülten néz rám. Látom, ahogy a kicsi fejében lassan a fogaskerekek megmoccannak, és elindulnak, majd feldolgozza, mert egyik pillanatról a másikra a fagy felenged, és újra fellobban a tűz. Hm... Talán mégis képes vagyok az én jegemmel kicsit lehűteni őt. Elémtoppan.
-Maga...
Látom a ki nem mondott szót körülötte szálldosni, szinte kavarog, mint egy hurrikán. Nem mondok semit, úgyis tudja. De megint bepöccen, és én kezdek az ő egészségi állapotáért is aggódni. Ha most nekem agyvérzést kap, nem fogom élvezni a játékot! Egészen elém lép, alig egy lépésnyire, és nem kell nagy kurázsi ahhoz, hogy tudjam, mire megy ki. De ha megütni szeretne... Ahhoz korábban kell kelnie! Mégis.. a tekintete... Mint egy kígyót a zene, úgy bűvöl, a láng, és a hév, a gyűlölet... Elvégre az is egy szenvedélyes érzés...
Lendül a keze, és én készen állok megfogni a kezét, de mielőtt bármit mondanék, vagy csinálnék, a keze megáll a levegőben. A szemét nézem, szinte elkábulva, bár ő lehet a düh fátylától csak a jeget látja... Ha egyszer is meggyengül, én úgy, de úgy megdugom, hogy...
A keze lassan lehullik, bár még mindig ugrásra kész. Nem értem. Itt volt a lehetősége, és nem használja ki? Felvonom a szemöldököm, majd nézem az arcát. Még mindig kicsit szürke, és lehet mindjárt elájul. Elkapja a tekintetét rólam, és elcsörtet mellettem. Állok egy darabig, nézem a hűlt helyét, és ahogy a fürdőszobában kapcsolt fény felvillan, de én csak állok, és várom, hogy kicsit tisztuljon a fejem.
Majd a fürdőbe lépek utána, és figyelem, ahogy hideg vízzel próbálja magát életre kelteni, én meg elgondolkozom, hogy a szívmasszázst hogy is kell helyesen alkalmazni. Kisvártatva rámnéz, és megint csak villan a szeme.
- Jobban vagy?
Kérdezem tőle, és látom, hogy nem sértésként fogja fel. Szerintem megtanulhatná, hogy tényleg semmi bajom vele, és ha nem kényszerít állandóan ilyesmire, akkor tök jól elleszünk egymással. De nem, ó nem, neki mindig a torkomat kell harapdálnia, és a fejemen ugrálnia. Sajnálom a szüleit.
- Fogjuk rá.
Kivételesen, és először válaszol nekem halkan, és... Valahogy csendesen. Furcsa volt, meg is rebbent a szemem, hiszen... Nem köpte a szavakat, mint egy maró savat, és nemis haraggal telve. Csak... Halkan. Meglepett. Már megint nem úgy reagált, ahogy elvártam volna. Imádom! Felém fordul, és próbál a szemembe nézni, de valamiért nagyon hamar lesüti a gyönyörű tekintetét. Lassan sétálok elé, minden hirtelen mozdulat nélkül, nem akarok rá mmég egy sokkot hozni. Felnéz, halk kérdéssel a szemében.
- Ha szükséged van valamire megtalálsz. A birtokon bárhová mehet, nézz körül nyugodtan. Nekem, viszont most mennem kell. Ha akarsz velem tarthatsz.
Végre el tudom neki mondani, amit már elakartam, csak valahogy eddig nem jött össze. Látom, hogy az ajánlat hallatán megint a jól ismert düg lobban fel benne, amit úgy tűnik, mérsékelni próbál. Kicsit... új nekem. Eddig meg sem próbált tenni ellene, csak rámzúdította és kész. Most, hogy tudja, ezzel nem jár jól... Ehhez folyamodik? Megpróbál nem gutát kapni? Igazán örvendetes hír.
- Inkább sétálnék.
Semmi pimasz hang, semmi gúny, vagy düh, leszólás... mégis, tudom, hogy ez nem a háború végét jelenti, csak egy kis fegyverszünetet. Biccentek neki, majd távozok. Kezdem egyre jobban élvezni a tanítását. Szerintem ő hamarabb fogja megunni a szabályok megszegését, mint én a tanítást.. Bár, amilyen makacs...
A dolgozó szobában töltöm megint a napot. Előveszem a marokkütyüt, bekapcsolom, és onnantól megállás nélkül pittyeg. Egy ügyfél jön csak hozzám, az is elég hamar távozik. Aztán szállítmány érkezik, és megint csak papírmunka... Gyűlölöm. Ezek miatt a száraz melók miatt keresek egy kis érdekességet, amivel a szürke napokat feldobhatom. Amikor meg éppen telefonálok, és a szobában fel-alá járkálok, az ablakon kinézve látom a kicsi főnixemet, ahogy kíváncsian barangol a kertben. Különleges virágok vannak ott, meg egy kicsi pavilon, szökőkút... Azt hiszem, élvezi, hogy nincs a közelemben. Aztán egy dő után eltűnik a szemem elől, és csak az ebédemet behozó Enna mondja meg, hogy éppen a házban kóborol.
Nem sokkal ez után benyit hozzám, a fejét dugja csak be, én meg éppen telefonáltam, szóval csak intettem, hogy bejöhet. Mondtam, oda megy, ahova akar. Rövidre fogtam a beszélgetést, és megpróbáltam hozzá szólni, szót érteni vele- elég kevés sikerrel, de legalább valami.
Látom rajta, hogy nem ért engem. Hogy én egy kérdőjel vagyok neki, és nem igazodik ki rajtam. Ez csak azért van, mert folyton nekemugrik. Ha kicsit tűzszünetet tartana, lehet jobb lenne. Nem csak nekem. Igyekeztem a kérdéseire visszafogottan válaszolni, mintha mi sem történt volna, és szintúgy kérdeztem tőle ezt-azt. Mégsem tudtam meg róla többet, mint eddig. Rövid időn belül távozik is, és megint magamra hagy a munkával...
Este Enna jön be a vacsorámmal, és a kérdésemre, hogy merre van az én hercegnőm, nem tud válaszolni. Csak bedobom a kaját, és telefonálok egy sort, majd a szobám felé indulok, hogy megszabaduljak ettől az idegesítő ruhától. Valami fekete nyavalya, és szerintem először és utoljára volt rajtam, mert... Ahogy az ajtóm elé érek, a két őr furán pislog rám. Nem szólnak semmit, én meg ahogy megyek, úgy nyitok be a szobámba. Aztán meg is torpanok. A szemöldököm felcsúszik, és most az én jégálarcomra a meglepetés bújik ki. Becsukom halkan az ajtót, és értetlenül meredek az ágyamra, amit az előbb a folyosó fénye halványan bederengett. Ott van, határozottan ott van az én ágyamban, és alszik. Nem hiszem el. Szerintem ez csak álom. Elaludtam munka közben. Pislogok párat, majd halkan átvedlek egy alsóba, és még mindig kicsit értetlenül mászok mellé. Ez trükk? Vagy... Nem. Ahogy vízszintesbe helyezem magam, mocorogni kezd. Álmosan és tétován emelkedik fel a fejecskéje, hunyorítva próbál azonosítani, és ahogy elnézem, 0 sikerrel.
-Apu?
Mindjárt elnevetem magam. Tehát az apjának néz. De azért ha belegondolok, kicsit csábító helyzet. Azt sem tudja, hogy ki ő és mit csinál. Ha esetleg... Elhessentem a fejemből a csúnya gondolatokat, hiszen véletlenül tévedt ide, és nem szándékosan aludt el itt. Nem kéne kihasználnom, mert akkor oda a játék izgalma. Amúgy is... Ma reggel a csóktól hogy kirímedt. Hátha most arra kelne, hogy én éppen...
Elmosolyodik. Istenemre, láttam a száját széthúzódni! Most már rezzenéstelen arccal nézek rá, és várom, hogy mi fog ebből kisülni. Elkezd kukacolni felém az ágyban, és... és... A szemöldökeim felrohannak, és eltűnnek a hajam alatt. Hozzámbújik, mint egy apró gyerek, a fejét hozzámfúrja, és csak kúszik egyre közelebb. Na, ezt nem hittem volna.
- Vissza mentél edzeni?
Álmos hangon kérdezi, és most már biztos vagyok benne, hogy egy álomképhez beszél. Az apjának hisz, és csak ezért ilyen. Biztos szerette azt a fickót. A mellkasomra fekszik, átölel, szinte belém akar bújni. Vagy csak... Kell neki egy búvóhely, csak erre az éjszakára. Kezeim finoman mozdulnak meg, kicsit tétován, még mindig azt gyanítva, hogy ez csak egy csőbehúzós játék.. de szépen átkarolom, és védelmezően, magammal szinte takarom a világ elől. Erreszépen befurakszik az ölelésbe, mint egy kezes bárányka, én meg az arcát nézem.
- Így tudod mire hasonlítasz? - fészkelődik még- olyan vagy mint egy nagy maci..
Aztán végleg elhalkul, és nemsokára szépen elalszik. Most lassan mosolyodom el, és szemeim is kicsit felengednek. Nem, nem fogom megenni. Túlságosan védtelen most, és... Aranyos. Bárcsak ébren is ilyen lenne... Lehunyom a szemem, és ölelve az én kis hercegnőmet szépen álomba merülök. Az illata nyugtatóan leng körülöttem, és... azt hiszem meg tudnám szokni...
~***~
Másnap reggel korán kelek, a nap fényénél sokkal hihetetlenebbnek tűnik, hogy itt alszik mellettem ez a kis főnix. A nap első sugarai szinte vörösre festik egészét, a bőre is ragyog... Lágyan simítok végig az arcán, majd lassan kimászok mellőle. Megint a szoros fekete nadrágot húzom magamra, és távozok a szobából. Már várnak rám.
Az edzés megint kimerítő. Kicsit ügyesebb vagyok ma, talán mert kipihenten ébredtem, és nem voltam frusztrált. Jobban tudok összpontosítani, és nem kell arra ügyelnem, hogy az ütéseim pontosak legyenek, inkább csak arra, hogy erősebbek.
A szobában:
Enna belép, és kicsit riadtan ébresztgeti Mattet. Sosem fordult elő, hogy az ő gazdája csak úgy egy ágyban aludjon akárkivel, mert minden alkalommal egy másik szobába ment át inkább, de egy ágyban aludni valakivel... Valahogy nem ilyen fajta volt. Szólongatni kezdte.
- Uram! Öm... Keljen fel, könyörgöm, reggel van... Kérem, keljen ki az uram ágyából. Fel nem foghatom, hogy mi vitte rá, hogy itt aludjon önnel, nem sértésként, de... Eddig sosem aludt egy ágyban senkivel. Csoda, hogy nem ment át másik szobába. Kérem, most már tényleg keljen fel, ha visszajön, és itt találja...
Matt végre felkelt, és felöltözött, Enna pedig mint egy riadt kisegér, összpakolt a szobában, a leégett füstölőket eltakarította, és csendben távozott. Mielőtt maga után becsukta volna az ajtót, még egy fürkésző pillantást vetett Mattre. Nem értette, hogy sikerült annak a fiúnak ilyet tennie a gazdájával.
Edzőterem:
Vadul zihálok, hiszen ez az urgálós, és elég hajlékony ellenfél megizzaszt. Mezítelen felsőtestem ragyog a verítéktől, és minden izomom táncra perdül, ahogy elhajolok egy ütés elől, rúgok felé, majd oldalra gurulok, hogy kivédjem a lábát, és talpra állva egy kis ökölcsatában pihenjek. Majd fordulok egyet a bal lábamon, elrugaszkodok, és a jobb lábammal, pördülés közben az arca felé rúgok, de ő elkapja a lábam, és a földöz akar vágni, én azonban mindentha fekvőtámaszt csinálnék, úgy érkezem, rúgóként a földre, és fel is pattanok. Közben nem kíméltem semmit, kiengedtem a hangom, ahogy a másik is. Hajam hátrasöpröm egy türelmetlen mozdulattal, és levegőért kapkodok, mikor nyílik az ajtó, és egy vörös buksi jelenik meg. Nincs időm köszönni, gyorsan kikerülöm a felém tartó öklöt, és válaszként az ő gyomrába mélyesztem az enyémet. Megint pihenünk. Addig felé fordulok kicsit, és a fejemmel biccetek neki köszönésképpen, mert többre nem futja. A szavakat egy nagy sebességgel felém tartó talp folytja belém. Szépen ívelő pályára állítom az ipsét, és amikor az edző azt mondja, hogy mára ennyi, kezet fogok a másikkal, és elköszönnek. Egy törülközővel megdörgölöm magam, eléggé csapzott lehetek. Aztán megint az én kisasszonykámra nézek. Dühös, és látom rajta, hogy már megint el fogja a lamentálást kezdeni. Kicsit lihegve lépeg elé, törülközővel a nyakamban, pedig rohadt melegem van, és igen vágyok már a hideg zuhanyra. Meg a tegnap esti cukifiúra...
-Mégis... -kezdi, szinte fuldokolva a dühében- Mi a fenéért nem keltett fel? Perverz disznó! Egyébként is! Hogy merészelt mellémfeküdni! Hogyaza...
Kicsit közelebb hajolok felé, és menten elhallgat. Próbálok lassítani a légzésemen, és megszólalok.
- Nos, ha folytatni szeretnéd, akkor vagy gyere a fürdőszobába velem, vagy várj meg amíg lezuhanyzok.
Arcán a felháborodás nyer ülőhelyet, szemei vadul villognak. De kezdem megszokni. Biccentek neki, és elvonulok zuhanyozni. Nem követ a fürdőbe, csak az ajtó előtt vár. Nem tudom, mit csinálhat odakint, de nem érdekel igazán. Frissen lépek ki a fürdőből, kissé vizesen, vizes tincseimet egy mozdulattal hátrasimítom, és az ágyhoz lépve öltözni kezdek. Nem zavar, hogy bent van, azt hiszem, amint elkezdtem a törülközőt levenni, elfordult. Nem tenném rá az életem, de nem hiszem, hogy ezt a show-t végignézi. Egy rövidujjút kapok magamra, meg egy lazább nadrágot.
-Menjünk reggelizni. Éhes vagyok.
Energiával vagyok tele, de azt hiszem, annyit edzettem, hogy nem lennék képes még egy métert sem futni. A szemeim kicsit összeszűkülnek, elvégre jól érzem magam, arcom azonban továbbra is közömbös. Úgy ülök le enni, de megint csak megszólal a hercegnő.
-Nem akarok magával egy ágyban aludni többet, érti?
Lustán ránézek, míg bekapom a villámon lévő rántottát, majd megrágom, lenyelem, és csak az után vagyok hajladó szólni.
-Tegezz. És ma el kell mennünk valahova. Velem jössz.
Megint csak mereszti rám a szemét, mint aki nem hiszi el, amit hallott, aztán dühét a reggelibe fojtja. Jókedvűen eszek, majd a végén én vagyok az, aki először áll fel, és egy ,,Egészségedre” szócska után távozok. Egy selyeminget veszek fel, meg egy élére vasalt fehér nadrágot, fogom az aktatáskát, négy gorillát a sofőrön kívül, és remélem, hogy Enna is kicsit kipofozta az én madaramat. Mert nem játszóruhában jön, hanem valami elegánsabb ruhában. Az ajtónál állok meg, és várom be, hogy lejöjjön.
Szerkesztve Laurent által @ 2010. 08. 09. 00:21:58
|
| Lureka | 2010. 08. 08. 22:00:09 | #6703 |
Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Gondolataim lelassulnak és én halványan elmosolyodok. Ez jó… így fogom megvárni azt a kis szemetet és ki kérdezem. Addig nem fekszik le amíg….haaaaaaaaam… nem válaszol. Ásítok közben egy nagyot, majd vissza ejtem fejem a párnákra és szinte azonnal magával ragad a sötétség.
~~~***~~~
A mély kellemes sötétséget, ami finoman körül ölel megzavar valami. Mocorgás.. apró neszek.. vagy csak álmodnék? Lehetséges. De nem vagyok biztos benne… bár mostanság mi biztos?
Résnyire kinyitom a szemem – legalábbis azt hiszem, már ha egy álomban ilyet lehet – és meglepve észlelek egy másik személyt magam mellett. Homályosan látom alakját, képtelen vagyok fókuszálni, fejem felemelem, ahol arcát sejtem, de nem látom. Ki lehet?
Arca ismerős, de nem tudom beazonosítani.. szemöldököm összevonva nézek rá, de nem tudom. Ettől viszont fejembe újra fájdalom hasít és a kellemes sötétség, újra elragadni készül. De nem hagyom magam… ki lehet? Arca olyan ismerős… mintha hasonlítana rám… vagy csak képzelődnék… egy álomkép lenne?
- Apu? – motyogom halkan, bizonytalanul, mint egy kisgyerek. De mit keresne ő itt? Bár az se érdekel örülök, hogy végre van valaki, akire számíthatok… aki megnyugtatna kicsit. És elrejt ettől a lehetetlen helyzettől. Halvány mosoly játszik arcomon, legalábbis ezt álmodom.. és önkéntelenül is közelebb bújok hozzá. Testemmel hozzá simulok, fejemet pedig mellkasába fúrom, mit egy elveszet kisfiú. Viszont valami érdekeset veszek észre. Hm..
- Vissza mentél edzeni? – morgom orrom alatt álmosan, megérezve izmait, mellkasán amin arcom pihen kényelmesen. Jót tett neki… ez így…annyira… kellemes…
Kezemmel átölelve, vagy inkább belecsimpaszkodva, próbálok még közelebb kerülni, hogy biztonságba érezzem magam. Megérzem, ahogy az ő keze is rám simul és finoman átkarol, mintha csak érezné, hogy ez kell nekem. Ez.. olyan jó és megnyugtató.. biztos álmodom.. ilyen már nagyon régóta nem volt velem.. látszik, hogy megnyugtatásra vágyok.. de most megkapom, még ha álom is, de annyira kellemes… finom… és jó…
Amennyire lehet, még jobban befurakszom magam mellé. Meleg teste jóleső biztonságot add nekem, és én halványan elmosolyodom.
- Így tudod mire hasonlítasz? – motyogom álmosan és még fészkelődve kicsit helyezkedem el teljesen karjai közt. Most olyan lehetek mint egy védtelen gyerek, de nem zavar… most nem.. – olyan vagy mint egy nagy maci.. – motyogom halkan.
Igen.. az én nagy macim.. ami megvéd mindentől… és mindenkitől… óó.. bárcsak így lenne…
|
| Lureka | 2010. 08. 08. 21:44:52 | #6702 |
Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Válaszként keze lassan elindul felfelé, végig a gerincemet simítva finoman, mintha egy törékeny kis baba lennék. Ez nem tetszik.. Grr.. Matt te idióta.. kellett még ingerelned ezt a buzi királyt, mi?! A fenébe.. nem akarom hogy taperoljon… sőt.. lehetőleg hozzám se érjen. Ő a ház egyik végében én a másikban és akkor talán megleszünk. Úgy két napig amíg meg nem unom a bezártságom.
Kissé dühösen próbálok elhúzódni molesztáló kezétől, de így mellkasához és más testrészeihez kell hozzásimulnom, ami azt hiszem mérföldekkel rosszabb, mint a keze. Legszívesebben kitépném magam az öleléséből, de amilyen izmai vannak ennek a fazonnak.. valószínűleg csak még szorosabb lenne minden köztünk és akkor, én még jobban bepöccennék.
Keze tarkómhoz ér és óvatosan megcirógatja a pihéket rajta, majd hajamba siklik hogy elvesszen, kócos tincseim közt.
Pillantásával továbbra is próbál megfagyasztani, bennem viszont egyre gyűlik a düh mint egy vulkán lávája. Ha nem hagyja abba… nem állok jót magamért.. és szerintem azt ő sem szeretné ha kárt tennék benne.. vagy magamban.
Testem megfeszül az elfolytot dühtől, mert már alig bírom tartani magam, hogy ne menjek fejjel a falnak és küldjem el melegebb éghajlatra ez a szemét buzeráns faszt, hogy melegítse fel magát ott valaki mással. Lassan közel hajol hozzám, és ez még kevésbé tetszik. Én is szeretem a meghitt összebújásokat, de mi most letudtuk egy életre… Legszívesebben rámorognék mint egy kutya de nem hiszem hogy értékelné. Idióta jégbuzi… ezért még megfizetsz.. minden ilyen húzásodat kamatostól fogod visszakapni.
- Nem félek. És bántani sem foglak, ha kicsit visszaveszel. Próbáld csak ki... Tudok én rendes is lenni... De ha nem akarod... – susogja fülembe halkan. Lehelete bőrömet csiklandozza, amitől még tüzesebb leszek. Ha tovább fojtatja robbanni fogok, mint egy időzített bomba.
Rendes is tud lenni mi?! Ceh persze… rendesen ráerőszakolni magát bárkire és bárhogyan csak hogy neki jó legyen… Grr… egyszer tuti neki fogok esni. Főleg ha így játszik velem… utálom ha… ha…
Nyelvét hirtelen megérzem, ahogy fülemben tisztít és újra összerezzenek. Kurva nénikéjét nyalogassa!! Mégis mit gondol mi vagyok? Túlméretezett nyalóka?!
Testemben lobog a düh szinte lángolnék, ha most elengedném magam és neki esnék enne a rohadéknak. Arcomat szerencsére most nem látja, szóval egy pillanat erejéig, meg próbálok lyukat égetni mellkasába dühös pillantásommal.
Undorító… el sem hiszem, hogy erre ő képes felizgulni… Brrh…Fúj…
Érzem, ahogy keze lassan visszahúzódik, tincseim közül. Gyorsan rendezem vonásaim, hogy ne lássam rajtam, az épp lávaként melegítő dühöm.
A szorítás is lazul és én kicsit meglepve húzódok el, amennyire csak lehet, és újra szemeibe pislogok. A változás nem nagy. Ugyan olyan jéghegyek állnak előttem, mint eddig. Lehetetlen ez a pasi.. most ajánlottam fel magam – oké játékból, ami már mindkettőnknek egyértelművé vált azt hiszem – és még most is úgy bámul rám, mint akinek vér helyett is jégkockák vannak az ereiben.
Halkan felmorran, mintha zavarná, hogy már nem vagyok a karjaimban. Pedig remélem kiélvezte, mert több ilyen nem lesz egyhamar. Nem akarok a közelébe sem lenni. Mert akkor én is morogni fogok… csak én hangosabban.
Hosszan bámul rám, majd lassan elenged, amin meglepődöm. Ilyen könnyen szabadon enged?? Értetlenül pislogok rá, de nem kapok választ. Helyette arcomhoz nyúl és megsimítja puha bőröm. Ahha… nekem ez most magas.
- Gyere. Vacsorázzunk, és tegyük el magunkat másnapra. – mondja nyugodtan és én döbbenten meredek rá. Hogy mi? Vacsi és alvás? Én vagyok hülye, vagy tényleg nem erre számítana az ember fia azok után, hogy… Szerintem ez a Marsról jött… és akkor még a ferde hajlamai is megmagyarázhatók…
Elfordul tőlem, és az ajtóhoz sétálva nyitja ki majd lép ki rajta. Hátra néz, egyenesen szemeibe, majd csak int, hogy kövessem. Ez most komoly? Tényleg elmegyünk kettesben megvacsorázni?! Ez a pasi nem komplett…
Hosszan pislogva nézek rá, majd bizonytalanul utána megyek. Ez akar megint tőlem valamit.. csak az a nagy kérdés, hogy mi a francot? Utálom az ilyen találós kérdéseket. Ezen a jégbuzin, pedig szinte lehetetlen kiigazodni… Áhh… meg fogok örülni.
Bizalmatlanul sétálok utána, meghagyva a tisztességes távolságot. Menjen csak.. én most még egy légtérben sem vagyok vele túl szívesen.
Hm.. mi lenne ha most megfordulnék és elrohannék.. ha mázlim van talán még ki is jutok a házból, sőt akár a birtokról is. Bár ilyen állapotban szerintem csatateret hagynék magam után.
Gondolataimba mélyedve sétálok a sötét alak után, aki ráérősen lépked előttem.
Rövid séta után végre megérkezünk egy elég egyszerű ebédlőbe. A helyiség közepén egy kicsi asztal áll rajta két teríték. Most komolyan gondolják, hogy én evvel együtt egy asztalnál fogok enni?
Gyanakodva nézek körbe. Itt is 4 gorilla, szobalányok, és az én kis jégbuzim. Tiszta családias hangulat. Ha már itt tartunk az a dög már leült, az egyik helyre, és várakozóan nézi az asztalt, meg néha engem. Morcosan, de mellé ülök, és várok. Pár perc múlva az asztalon van minden, ami szem szájnak ingere. A számba összefut a nyál, de nem veszek semmit. Na persze… kitudja mit raktak bele. Altatót vagy nyugtatót… hogy ennek a buzeráns fasznak könnyebb legyen. Ceh.. nem vagyok hülye.. majd ha ő eszik és nem zuhan össze két perc alatt akkor esetleg veszek.
Nem kell sokáig várnom. A jégbuzi azonnal szed magának és el kezd falatozni nyugodtan. Hm.. na jó.. talán nem halok meg tőle.
Bizalmatlanul de én is szedek, majd neki látok. A gyomrom díjazza a dolgot és követeli a folytatást, ezért szedek még egy keveset.
A vacsora csendben telik és csak néha pillantok a mellettem lévő… izére.. azért evés közben nem kéne felidegesítenem magam. Még a végén félre nyelek és akkor vége a nagy bosszú hadjáratnak, még mielőtt el kezdődhetett volna.
Persze ő előbb végez, és elégedetten hátra dőlve néz engem. Én viszont nem nézek rá, csak eszek nyugodtan. Bár már messze nem olyan jóízűen. Nem szeretem ha fixíroznak kajálás közben.
Kicsit morogva, de én is befejezem. Legalább nem tömöm degeszre magam.
Az asztal szinte azonnal leszedik a feltűnő szobalányok. Még üldögélek, pár percet magamba fortyogva mert, még mindig érzem magamon a tekintetét. De szólni nem szól.. a nénikéjét!
Nem vagyok se süti, se kiállítási tárgy akit, elnézegethet ameddig csak akar.
Dühösen nézek fel rá, majd felállva indulok el, a szobám felé. Isten se tudja merre van de nem érdekel! Csak ne kelljen egy légtérbe lennem vele.
Tényleg kurva érdekes lehetek… de legalább ne ilyen feltűnően csinálná, hogy szándékosan ingereljen! A rohadt életbe!
~~~***~~~
Másnap reggel morcosan ülök ugyan annál az asztalnál, mint tegnap. Enna reggel szólt, hogy az „Úr” velem akar reggelizni. A rohadék! Mégis minek?! Mindjárt felrobbanok… mintha csak a kutyája lennék. A hívat és nekem mennem kell. Ha nem teszem a gorillái vonszolnak le és köszön abból nem kérek. Így is elég az a néhány kék-zöld folt amit eddig összeszedtem.
Morgolódva várok, mert őkelme még nem ért ide… csak engem rendelt le.. Grr… nem hiszem el! Mit képzel magáról?!
Csendes dühöngésem közben, kinyílik halkan az ajtó és pár pillanat múlva feltűnik az a szemét mellettem. Nyugodtan leül mellém, de én nem nézek rá. Így is alig bírok magammal, hogy ne essek neki, úgy mint tegnap.
- Hogy aludtál? Szükséged van valamire? – hallom meg mély hangját, amitől még jobban felforrósodik fejem. Ezért rángatott le?! Hogy cseverészünk?
Dühös szemeimet rá emelem. Ha szemmel ölni lehetne…
Ő viszont csak néz rám teljes nyugodtsággal, mintha csak vigyorogva mesélnék valamit. Egyszer tuti, megfojtom!!
- Remekül… - morgom halkan. – és nem kösz.. így is túl sok mindent kaptam már. – mondom enyhe gúnnyal, morcosan, talán kicsit dühösen is. Arcomat visszafordítom, üres tányéromra, szemeimet hajam mögé rejtve. Remélem érti a célzást, hogy nem vagyok fecsegős kedvembe. Ha nem úgy kezelne mint… valami… áhh… mindjárt felrobbanok! Ez most tényleg szükséges volt.
- Nos, ha mégis, tudod, hol találsz. – mondja. Ohh persze… ha így folytatod záros időn belül a temetőbe. Te szemét!
Erre már nem válaszolok, csak magamba fortyogva várok. Pár perc múlva, megjelenek a cselédek és tálalják a reggelit. Na végre… csak húzhassak már el innét.
Idegesen várom amíg szedd magának, majd én is gyorsan a tányéromra kapkodom amire vágyik éhező, gyomrom. Most nem szöszölök olyan sokat, mint tegnap. Gyorsan megeszem, amit kiszedtem magamnak, de így pontosan egyszerre végzünk a kis jégbuzi haverrommal. Kezem megfeszül és gyilkos pillantást vetek rá. Most már elegem van! Mi a faszra jó ez? Mert ettől, max idegbeteg leszek, nem kezes bárány. Bár én soha életemben nem voltam az. Senkinek sem fogadtam szót.. mindenki azt mondta túl vad vagyok… elfajzott kölyök.. Ezért is kerestem valami ideális munkát. Erre… ez a kiskirály barom azt hiszem bezárhat ide és korlátozhat. Hát kibaszottul rosszul hiszi!
Dühösen pattanok fel. A szék is csúszik egy jó fél métert hátra, majd még egy utolsó pillantást vetve, az előttem ülő jéghegyre és kiviharzok.
Fürdő…fürdő.. fürdő… Muszáj lenyugodnom különben, bajok lesznek a várnyomásommal.
Szinte rohanva szelem át a folyosót, hogy minél gyorsabban elérjem a szobám. Ennával is összefutok, de szinte nem is hallom, amit mond, csak vágtázok tovább mint egy eszelős.
Mi a kurva égért kellett ilyen rohadt nagyra építeni ezt a marha nagy házat?! Ez is azért van, hogy tépjék az idegeim.
Végre elérem az ajtómat, amit feltépve rohanok be és dühös mozdulattal vágom be. Azaz vágnám mert valamiért nem csattan, az ajtó, ahogy kellene neki.
Dühöngve pördülök meg, mint valami búgó csiga. MI?! Már megint?! Szinte zihálva nézek az ajtóban álló férfira. Ha nem tűnik el innen nagyon gyorsan akkor itt bajok lesznek… át lesz rendezve az arcberendezése… még hozzá elég keményen.
Szólásra nyitnám a szám, de aztán megállom. Nem! Nem akarom, hogy megint nyalókának nézzen.
Dühösen bámulok jég kéké szemibe. Szó nélkül lép beljebb majd becsukja az ajtót és megint elkezd bámulni. Pont úgy mint tegnap.. ugyan így villant a szeme, mintha csak egy finom fagylalt lennék. A kurva életbe! Muszáj engem idegelnie?! Van még 80 másik ember a házban… igazán őket is baszogathatná!
- Mesélnék a következő szabályról.. – mondja kimérten majd elindul felém. Na nem! Ezt nem játsszuk el újra!! Maradjon csak meg a 3 méteres távolság!
Legszívesebben neki rontanék, de inkább hátrálok. Szemeimben viszont ugyan úgy ég a dühös láng. A macska egér játék viszont nem tart sokáig, mert az én szobámat természetesen kicsire építették, és a falakt is rossz helyre, hogy még véletlenül se, tudjak elfutni egy ilyen erőszakos buzeráns elől. Hátam váratlanul a falnak simul, és mielőtt még oldalra lépve, folytathatnám a menekülést, ott terem előttem és kezeivel elzár minden lehetőséget. Teste hozzám simul, de nem nyom össze csak úgy, hogy ne tudja menekülni. Hát ez remek. Megint beszorultam egy jégbuzi karmai közé!
Halvány mosolyt enged meg majd lehajol hozzám. Leheletével csiklandozza bőrömet, de én továbbra is csak gyilkos pillantással illetem.
- Szálljon le rólam, maga… - mondom fenyegetően, de mintha nem is hallaná úgy hajol még lejjebb. Orrával nyakamhoz ér és finoman cirógatja, mintha egy jó kis cica lennék. Kár hogy én nem fogok neki dorombolni ezért.
- Az étkezést együtt kezdjük és együtt fejezzük be. Megértetted, vagy segítsek az eszedbe vésni? – búgja halkan.
Segíteni? Mindjárt segítek én neki, hogyan kell tisztes távolságot tartani!! Másszon arra aki szereti is ezt. Undorító buzik!! Mind az! És ez a fasz megválasztotta magát, önkényesen jégkirály buzinak!
- Ha befejezted az evést, várj egy kicsit, és ha szépen megkérded, elengedlek. – morogja nyakamra. Közben kezei sem pihennek a falat támasztva, hanem elindulnak testemet simogatva. Éppen-éppen ujjbegyeivel hozzám érve. Te szemét! Molesztáld az ördögöt!
Testem megfeszül, és mellkasára simítva kezem próbálom ellökni magamtól, vajmi kevés sikerrel. Miből van ez? Betonból? Vagy szó szerint egy jéghegy, hogy meg se lehet mozdítani?!
Akkor marad a szóban elküldés… mert rohadtul nem élvezem a dolgot, még ha ő ezt is hiszi… Minden egyes mozdulata olaj a tűzre és én lassan felrobbanok.
- Szállj le rólam te seggfej és simogasd magad, ha ennyire hiányod van. – szólalok meg dühösen. De oda sem bagózik. A kurva életbe! Nem hiszem el, hogy ezt pont velem kell csinálnia. Ujjai váratlanul ruhám alá csúsznak és én összerezzenek. Na ne! Most már aztán elég!
- Eresszen el! – próbálok megint lökni rajta, de hiába… a düh szinte fortyog bennem, de ő észre se veszi. Vagy éppen élvezi a helyzetet. A kurva anyát! Élvezkedjen máson! – Hagyjon békén maga bhmmmm… - kezdeném újra, de most felemeli a fejét és még mielőtt befejezhetném, ajkait ajkaimra tapasztja.
Szemeim ki kerekednek, és döbbenten merevedik meg testem. Csak állok és közelről bámul a kékségbe és szinte elveszek benne egy pillanatra. Lábaim gyökeret eresztenek és szobor mereven nézek rá.
Ez most..? Komolyan meg..? Tényleg itt van ellőttem egy férfi aki.. nem ez csak egy rossz álom… egy undorító és szörnyű álom..
Még mielőtt felfoghatnám mi történik, szabadon engedi számat és elhúzódik egy kicsit, hogy nem homályosan bámuljunk egymás szemébe. De még most se mozdulok… csak pislogok rá, mint aki sokkot kapott.
- Ha jó fiú leszel, én is rendes leszek. – szólal meg megsimítva arcom, de szinte fel se fogom amit mond. Ellép tőlem elengedve, mintha tudná, mi következik.
Most komolyan meg.. megcsókolt egy pasi? Lesmárolt egy rohadék buzi?!
Agyam nagy nehezen feldolgozza az információt, de úgy érzem magam, mint aki egy másik világba csöppent. Ahol minden más, minden megengedett, és én vagyok az első számú célpont, akit idegronccsá kell tenni.
Amint nagy nehezen befogadom, ami az előbb történt, fellobban bennem a tűz. A düh és a harag bejárja egész testem és megint idegesen állok előtte, ugrásra készen.
- Maga… - szólalok meg fojtott, dühös hangon, de ő csak néz rám és nem szól semmit. Megcsókolt! Megcsókolt?! MEGCSÓKOLT?!!!
Mégis mit képzel magáról?! Ezért… ezért szitává fogom lőni… kiherélem és kifosztom! Undorító rohadék! Most kibaszottul felhúzott!!!
Számat összeszorítva nézek rá, szemeibe sűrítve minden gyűlöletem. Megölöm!! Megölöm!!! Megölöm!!!
Megmozdulok és elé lépek, kezem megfeszül és szinte magától indulna, amikor valami kis hang mélyen belül megszólal, hogy ne tegyem. Még ne…
Öklöm a levegőben áll meg, félúton és csak bámulok rá dühösen. Úgy tűnik kezem, nem igazán zavarja, de engem viszont tovább húz, hogy csak néz rám jéghidegen és nem is aggódik azért, ha megpróbálnám megütni. Hosszan nézünk egymás szemébe, kezem közben lehanyatlik, de ugyan úgy feszül minden egyes izmom.
Váratlanul felvonja szemöldökét, mintha nem értene valamit. Evvel viszont én teljesen kiborulok. Muszáj csinálnom valamit, különben ki fogok készülni.
Lehajtom a fejem és mellette elviharozva a fürdő fel veszem az irányt. A lámpa kapcsolójára rávágva varázsolok fény majd a mosdóhoz sietve nyitom meg a csapot és kezembe engedve a hűs vízből, mosom meg arcomat. Nem tudom meddig állhatok ott, de vagy 5 percig csak mosakszom, összevizelve hajamat is, mire úgy érzem, kicsit nyugodtabb vagyok.
Mikor végzek felnézek a tükörbe ami a mosdó felett van. Néhány tincsem csapzottan tapad arcomra, és csöpög az arcomról a víz, de egyébként ugyan az a kócos fiú fogad, aki szokott.
Veszek egy nagy levegőt és lassan kifújom, de még így is érzem, hogy rohan a vérem és a várnyomásom messze a megengedett határ felett van.
Az ajtó felé fordulva viszont megint vele találkozom. Szemem megvillan, de halkan nyugtatva magam, nem kezdek el újra fortyogni… Csak gyilkosan pislogok rá, amit nyugodtan tűr.
- Jobban vagy? – érdeklődik, és talán most még komolyan is gondolja, nem az idegesítésemre csinálja. Arcomat elfordítva fogok meg egy törülközőt és törlöm meg vele pofimat.
- Fogjuk rá. – mondom halkan, de a lehető legkevesebb haraggal, ami tőlem kitelik, per pillanat. Hajamba túrva próbálom visszarendezni rakoncátlan tincseim miközben másik kezemmel a helyére teszem törülközőm. Visszafordulva az ajtóhoz, még midig ott áll és engem figyel, farkas szemezünk, de most veszítek. Nem tudom úgy a szemébe nézni, hogy ne jusson eszembe, amit az előbb csinált. És tegnap is… egyszerűen kikészít. Nem tudom mire jó ez az egész. Hajam alól meglátom cipőjét, ahogy elém lép, ezért felnézek rá, kérdő tekintettel.
- Ha szükséged van valamire megtalálsz. A birtokon bárhová mehet, nézz körül nyugodtan. Nekem, viszont most mennem kell. Ha akarsz velem tarthatsz. – ajánlja fel, de a gondolat valahogy nem vonz. Már az elképzeléstől is megvillan a szemembe a düh, hogy ezek után vele töltsem a napot. Inkább le kéne nyugodni. A fejem szinte zúg, a véremtől és az előbbi dühkitörésemtől, és ha ez így marad akkor annak nem lesz jó vége.
- Inkább sétálnék. – válaszolok, kivételesen nem pimaszul. Persze ez nem jelenti az, hogy evvel feladtam, de nem vágom magam alatt a fát…most. És remélhetőleg, ezt ő is tudja.. ha nem akkor majd rájön.
Biccentve nézünk egymásra még pár pillanatig majd elfordulva magamra hagy. Hát ez a nap is jól kezdődik. Remélem ebből nem lesz se agyvérzést, se fejfájás. Mert akkor még kisebb lesz a tűréshatárom… és már így is alig bírom megállni, hogy neki essek.
~~~***~~~
Egész nap fel-le járkálva nézelődtem. Körbejártam a házat, a kertet és most is épp a házat fedezem fel. Az egész napom így telt. Néha Enna is csatlakozott, ha volt ideje és mesélt nekem, vidáman. Ő az egyetlen aki normális a házban és azt hiszem kezdem megkedvelni. Legalább egy ember van, aki nem úgy kezel, mint valami… valami dolog.
Még arról a jégbuziról is beszélt. Megpróbálta elhitetni velem, hogy tud ő kedves is lenni, csak vegyek kicsit vissza. Csak az nálam azt jelenti, hogy behódolok, ami pedig teljességgel ki van zárva! Előbb lövetem agyon magam. Meg amúgy is… aki elraboltat és megveri a barátaim avval nem leszek puszi pajtás egy jó ideig. A fiúk is sokszor eszembe jutottak. Remélem, senkinek sincs nagy baja.. mert ha igen…
Bár.. még hozzá is benéztem egy rövid időre. Mármint megtaláltam a dolgozó szobáját is. Nagyban telefonált, de amikor bedugtam a fejem kíváncsian, hogy erre mi van, akkor vele találtam szembe magam és intet, hogy bejöhetek. Nem tudom kivel beszélt, de nem is izgat. Miután letette, megpróbált beszélgetést kezdeményezni, ami többé-kevésbé sikerült. . Sőt még udvarias is volt. Bár ettől semmivel se lett jobb a szemembe, csak még több talányt adott, mert nem értem a dolgot. Ha csak egy dolgot akar tőlem, miért kezd el most jó pofizni?
Egyszerűen kikészülök, ettől az egész helyzettől. Utálom, hogy csak állok és találgatok, míg az a barom röhög a markában és azon fantáziál, hogyan és mikor teper le. És ehhez még képes vigyorogni és megpróbál lekenyerezni.
Morogva sétálok a folyosón, szemmel keresve a még nem felfedezett szobákat. Gondolataim tovább száguldanak, de csak egyre több kérdés jön és válasz sehol. Utálom az ilyen játékokat.
A következő sarkon befordulva, meglepve látok egy nagyobb ajtót, ami előtt két izomagy őrködik. Értetlenül pislogok. Ennek a folyosó végén van az én szobám is…
Kíváncsian lépkedek az ajtóhoz, és a két őr rám pislog póker arccal.
Hm… ez érdekes lehet..
- Ez milyen szoba? – kérdem kíváncsian, mire egy futó pillantást kapok. Hosszú percekig csendben vannak, és már lassan úgy érzem, nem is kapok választ. De hát ha nem válaszolnak akkor majd én megtudom. A többi szobánál se álltak is figyelmeztettek, hogy vigyázz itt harapnak.
Már épp indulnék amikor váratlanul meg morran az egyik gorilla.
- Ez Mr. Kuro szobája. – veti oda nekem, de nem zavar. A mondat jobban meg fog. Ez lenne az ő szobája?
Meglepve és kíváncsian nézek az ajtóra. Itt vajon kapnék választ? Vagy valami más érdekesség. Hisz ez az ő hálószobája…
Szinte furdalja az oldalam a kíváncsiság. Itt vajon tartogathat valami érdekeset?
Ajkamba harapva nyomom le a kilincset, és érdeklődve dugom be a fejem egy kis résen amire az ajtót nyitom. Már kezd sötétedni és a vacsorán is túl vagyunk, de ő még dolgozik azt hiszem. Viszont könnyen lehet, hogy itt van.
A szoba üresnek tűnik és semmi neszt nem hallok. Hm.. akkor még telefonálgathat.
Bátrabban lépek be és nézek körül.
Minden értékesnek tűnik… és különlegesnek. Viszont egész otthonos a berendezés. Érdeklődve, fürkésző szemekkel járom körbe a szobát mindent jól megnézve. Igazán jól berendezte. De amit furcsállok, hogy egy ilyen kiéhezett perverz buzeránsnak miért csak egy szerény kétszemélyes ágya van és nem egy rohadt nagy 8 személyes francia ágya. Vagy olyan indiai hárem ágy. Nem értem… bár ez a legkevesebb. A másik furcsaság a fürdő. Azaz a kád. Bubis. Ki nem nézném belőle, hogy szereti a masszást.
Sóhajtva állok meg a fürdő ajtajában, és neki dőlve kezdek el gondolkodni, de fejem újra zúgni kezd, és kis fájdalom is bele nyíllal. Na már csak ez kellett.
Szemem önkéntelenül is az ágyra siklik és vágyakozva méregetem. Nem tudom, mit reagálna, ha ott találna. Nem értékelném ha még egyszer rám mászna.
De ha megbüntet azért, mert kipróbálom az ágyát, akkor tuti elkönyvelem egy elmebeteg kiéhezett buzinak.
Kicsit bizalmatlanul, de az ágyhoz sétálok és eldőlök rajta mit egy darab fa. A finom takaróba szinte belesüppedek, és jól esően húzom össze magam. Arcomat belefúrom a párnába és jólesően felsóhajtok. Fejem lüktetése is alábbhagy és én megkönnyebbülve fészkelem be magam a puha ágyba.
Tényleg kicsit olyan, mint egy kis mérges nikkelbolha. Szinte lángol, tombol... Nem is tudom, hogy eddig miért nem próbálta az arcom beverni. Bár lehet, hogy tudja, semmi esélye, dühösen az ember igen ritkán veszi ezen tényeket figyelembe. Morog, mint egy veszett kutya, fújtat, mint egy macska, és ha alkalma lenne rá, szerintem a fejével rendezné át az arcomat.
Nem adja fel, továbbra is szeretne beszélni, de ahogy megérintem, olyanná válik, mint egy időzített bomba. Tűzkirálynő... Nem... Csak kisasszonyka. Először a roszallás igen durva változatát látom rajta, és el kell ismernem, hogy több mint érdekes ez a játék. Nem csak meglepetéseket halmoz egymásra, mert valahogy olyan kiszámíthatatlan... Hanem mást is. Hirtelen, és olyan kis szeles. Tüzes... Forró fejű. Bártabban mosolyodok el, hiszen úgyik a kis kacér ujjaimat követi szemével. Mintha harapni szeretne, és csak arra vár, hogy bántsam, és végre tombolhasson.
Mégis szegénykém egy időre eltanácstalanodik, és csak egyértelmű lépésem kökvetkeztében világosodik fel. Látom, hogy iszonyodik az efféle gondolatoktól, de sebaj, majd megszokja. Ha nem, akkor majd szenved egy sort. Az én játékom, és nem hagyom, hogy baja essen. Csak én törhetem össze.
Zavarodottan áll, mint aki nem hiszi el, amit látott. ,,Jöttem, láttam, és nem hittem a szememnek”.
Mint az ostor, úgy csattan fel, mikor – te jó ég, én csúnya – a nadrágjához értem. Pedig isten rá a tanúm, hogy én semmi rosszra nem készültem, csupán kóstolgatom az én kis süteményemet. Lecsap, sokkal ösztönösebben, mint a jó pár éve vadászó réti sas, és eltűnik a közelemből. Én meg csak állok, elvégre van időm, türelmem mint a tenger, és hát... Hagyom, hogy ezt az új helyzetet feldolgozza. Ha nem fogja fel, segítek neki frissíteni, csak akkor finom kóstolót adok neki abból, amit én élvezni szoktam.
Magamban mosolygok rajta, szegény azt hiszi, hogy akármit is csinál, azzal eléri, hogy elengedjem... Talán ha a sarokban gubbasztana, mint egy elanyátlanodott őzike, és nem sikerülne semmivel sem magamhoz édesgetni. De egy ilyen szenvedéllyel teli hullámot meg fogok lovagolni, és be fogom törni! Ha kell, az elkövetkezendő egy évet velem tölti!
Rámnéz, szinte fel akar nyársalni a tekintetével, aztán flambírozva tálalni egy szép estélyen, talán egy ízléses almával a számban. Látom a különféle ki nem mondott fenyegetéseket a szemében, ahogy remeg, és azon tűnődöm közben, hogy miért is nem megy az ilyesmi könnyebben. Hány ember is fordult már meg errefelé...
Mély levegőket vesz, amiket határozottan díjazni tudok, hiszen ha itt és most megüti a guta nekem, akkor nem lesz ebből semmi. Volt már, hogy egy ígéretes játék a szemem láttára kapott sokkot, és kicsi hiányzott ahhoz, hogy meghaljon. De hiába, már a régi emberek is megmondták, hogy egy pofon, vagy esetleg egy pohár hideg víz mindent meggyógyít.
Elfordul tőlem, én pedig csendesen a jobb lábamra helyezem a súlyomat. Talán csak relaxál, és az én jelenlétem nem segít éppen neki abban, hogy lenyugodjon. Egy idegbeteg hörcsöggel nem tudok amúgy sem kezdeni semmihez.
Közben alaposan végigmérem, majd szépen a szobában is körbenézek. Lassan már sötétedik, nem sokára a szobában lmpát kellesz gyújtani. Bár nem éppen miattam, csak kérdéses, hogy a sötétben mennyire van otthon az én kis babám.
És, külön tény, hogy a félhomály mindenkiből egy másik embert hoz ki. Sötétben sokkal nyíltabb mindenki, kivéve mondjuk engem. Én sosem tartoztam az átlaghoz, vagy a normálhoz. Én inkább a szépet csodáltam, és a magamévá tettem. Nincs olyasmi, amit ki ne próbáltam volna már.
A légzése egy pillanatra megáll, és lassan újra meglódul. Már most tudom, hogy valamire készül. Kitágult pupilláim rámerednek, hogy mégis mifélét talált ki. Ahhoz hogy bemosson, nem elég dühös már. Vagy még.
Alig három perc múlva újra rámnéz, hasonló, mégis más fénnyel a szemében. Tudom, hogy készül valamire, és talán már most tudom, mifélére, mégis... Nem tudom, miért. Talán mert nem ismerem. Ha játszik, mit ér el vele? Nem érti, hogy engem nem nagyon tud kihozni a sodromból? Hogy előbb fog ő elbukni?
Aranyom, én régebb óta űzöm az ipart...
Felhúzom a szemöldököm, mert nem értem, miért is csinálja. Kihívó tekintete hív, csak gyanúm még nem igazolódott be. Az előbb láttam, hogy nem tetszik neki, amit csináltam. Nem kell nagy ész hozzá, hogy ez az egész csak trükk. De ezt miért is kellene vele közölni?
Végtelenül lassan jön hozzám, lépteit díszíti a szétlibbenő ing. Nos, ha már ilyen jóra fordul a dololg, miért ne élvezném?
Ideér hozzám, és felnéz. Jégpillantásommal ránézek, mintha nem érteném, mire akar kilyukadni. Továbbra is nemtörődöm arcot vágok, és hagyom, hogy csak csinálja. Kicsit kíváncsi vagyok, meddig képes elmenni a szabadáságáért.
- Szóval így állunk…- közel hajol hozzám, és szemeim sszeszűkülnek- Nem gondold, hogy túl tüzes vagyok hozzád?
A nyakamhoz hajol, és akaratlanul is elfantáziálgatok közben, hogy milyen lenne, ha azokkal az égő ajkakkal kényeztetne... Hm... Kár, hogy lyen hideg a valóság. Most a szemében játékos tűz lobog, készen mindenre, felvértezve, és valami biztonságos gondolat tudatában. Miért is nem látok a fejébe?
Minden mozdulatát figyelem. Nincs nálam fegyver, elvenni nem tudja. Leteperni nem tud, legfeljebb ha nekifut. Kicsit jobb kondícióban vagyok. Érdekel, hogy mi kell neki, vagy mit is akar elérni. Mosolyogva néz rám, és már teljesen biztos vagyok benne, hogy csak játék. Az előbb még le akarta harapni a fejem. És kizárt, hogy egy érintéstől beindult volna. Felemeli a kezét, és az arcomon táncol végig a keze. Óvatosan, talán mégiscsak tart tőlem, hogy valami félresiklik, mégis biztosan. Végigsimít az államon, és mintha véletlen lenne, az ajkaimhoz is hozzáér. Látom, hogy valahol mélyen rám vár, hogy reagáljak, azt várja, hogy a csalit szépen benyeljem. Hülye ötlet, úgysem fogom... Hacsak... aki másnak vermet ás... Gonosz gondolatok születnek fejemben. Miért törjem össze az ő kis álmait. Hiszen önként és dalolva édesget most, minden további nélkül, incselkedik itt velem, hát mért ne élvezném ki addig a magam módján? Elfojtom az ördögi vigyorom, és a szemeit nézem, miközben ő a mellkasomra tér át. És úgy indul el, mint egy tank, feldúl mindent és mindenkit, senkit sem életben hagyva. Mellkasomon szánkózik lefelé, onnan a hasamra tér át, majd picit lejjebb, és közben újra megszólal.
-Még a végén megégetlek…
És a forró, tüzes lehellete perzsel, feltüzel, és én a körém óvakodó ködöt elfújom. Ez csak játék. Hát játsszunk. Látom a szemén a kétséget, hogy jó ötlet volt-e ez az egész, én pedig nem akarom, hogy abbahagyja. Túl jó ehhez. Kezeimmel körbefonom, mint egy vasgyűrű, szorosan és keményen, majd magamhoz rántom, hogy az a pár centi se legyen közöttünk. A teste hozzám szorul, és a keze felhagyja a barangolást, hogy a rám való felkenődéstől megóvja magát. Kezei a mellkasomon, feje meg a nyakamnál huppan, és érzem, hogy újra megugrik a légzése. Ez vagy arra utal, hogy meglepődött, vagy hogy újra kezdi felkapni a vizet. Minden egyes porcikája az enyémnél, és egész lényét érzem.
Némi szünet után ajkain halvány mosollyal néz fel rám újra, szemében már kisebb lánggal, némi tartózkodással. Tudtam, hogy játék. Nem baj. Én is játszok csak.
Egyik kezem lassan elindul fel a hátán, lágyan érintve, hiszen nem akarom én bántani, és ahogy a gerincén felsiklok, szegény nem tudja, merre is szabaduljon előle. Próbál úgy domborítani hogy a lehető legkevesebbet érjek hozzá, de így viszont a mellkasomhoz nyomódik. Két tűz között. Lassan talán dereng neki, hogy nem túl jó ötlet. Jobb kezem a tarkójára ér, majd legyezőbe nyílnak az ujjaim, és cirógatva a gyönyörű tincsei közé siklanak. Jégpillantásom nem enyhül egy fikarcnyit sem, játékban nem szoktam hagyni magam. Hadd higgye csak azt, hogy én még ilyenkor is ilyen vagyok. Bár... Ha játszanak velem, tény, hogy nem szeretem. Érzem, ahogy lassan megfeszül a kezeim között, mint egy íj. És most suttogom a választ neki, egyenesen a fülébe, hogy most én késztessem őt borzongásra forró lehelletemmel.
-Nem félek. És bántani sem foglak, ha kicsit visszaveszel. Próbáld csak ki... Tudok én rendes is lenni... De ha nem akarod...
Finoman belenyalintok a fülébe, és ő összerezzen megint. De most nem tud futni. Kezei kettőnk közé szorulva, és arcát most nem látom, mert éppen el vagyok azzal foglalva, hogy ujjaim visszahúzzam. Lazítok az ölelésen, és ő úgy dönt, inkább a kezeimet részesíti előnyben. Amennyire engedem, elhátrál, és úgy néz fel rám. Felmorranok halkan, szinte dorombolva, fenntartva az illúziót, hogy bekaptam a horgot.
Egy hosszú pillanat után elengedem, és ő bár kicsit meglepetten a dolgok ilyentén fordulásától pislant egyet. Azt hiszem, kezdi megérteni, hogyha lecsillapodik, akkor én sem fogom molesztálni. Kihasználom, hogy ilyen kis meghökkent pofit vág, és végigsimítok az arcán. Újra csak pislog, és nem szól semmit. Szerintem most azon agyal hogy vajon most ki is etet kicsodát.
-Gyere. Vacsorázzunk, és tegyük el magunkat másnapra.
Újra csak kistányérnyi szemek néznekrám. Szerintem nem tud rajtam már eligazodni. Kinyitom az ajtót, és kilépek rajta. Visszanézek rá, és intek neki. Még mindig szótlanul áll, és egy pillanatnyi szünet után lép egyet, és szépen elindul. Egy méter távolságot tart, de követ. Most vagy csak azt hiszi, hogy így megszökhet, vagy annyira megleptem, hogy nem tudja ezt hova tenni, esetleg éhes. Egyik sem lepne meg, sőt az sem, ha mind a három lehetőség benne van abban a kicsi buksiban. A puha szőnyegen nesztelenül megyünk végig, és jó fél kilóméternyi távolságban egy sötét alak követ nesztelen.
Egy egyszerű, a ház többi részéhez képest elég otthonos ebédlőbe érünk, kicsi asztallal, két terítékkel. Gyanúsan néz körbe, jól megnézve az ajtókat, és a bent lévőket. Leülök, és némi várakozás után ő is leül a mellettem lévő székre, ahol terítve van. Intek, és behozzák a vacsorát. Két féle előétel, és három normál. Tészta, hús, és zöldség, ki mit kér. Én teszek bele egy kicsi csípőset is, és jóízűen enni kezdek. Matt csak némi méricskélés után kezd neki, talán csak megvárta, hogy feldobom-e tőle a talpam, és csak aztán mert nekifogni. Evés alatt nemnézek rá, csak akkor, ha tudom, hogy nem látja, amúgy nyugodt mozdulatokkal módszeresen megtömöm magam, és leteszem a végén a villát. Elégedetten dőlök hátra, minden további nélkül az én desszertnek valómat nézem, és várom, hogy befejezze a vacsorát.
|
| Lureka | 2010. 08. 07. 20:16:05 | #6662 |
Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Rövid kis monológomra csak mosolyog. Mi? Nem emlékszem, hogy ilyen vicceset mondtam volna. Ez a barom még szórakozik is velem? Mégis mit képzel magáról?! Mintha meg se hallotta volna, amit az előbb mondtam. Vagy csak valami olcsó poén lett volna, úgy mosolyog ez a szemét.
Bár ha itt tartunk ez a mosoly cseppet sem tetszik… utálom ha bárki így néz rám, de ez a jéghegy szerintem tükör előtt gyakorolta, amíg össze nem tört szerencsétlen, mert még ő is megrémült.
- Ez igen sajnálatos. Mert akkor én fogom még egyszer elmondani. Vagy inkább megmutassam? – szólal meg újra, mintha hangosan gondolkodna. Megmutatni? Ohh én fogok neked mindjárt olyat mutatni amitől padlót fogsz te rohadt jégkirály.
Mintha fontolgatná az előbbi kijelentését lép felém egy lépést én pedig reflex szerűen hátrálok. Így is túl közel van ez a féreg.. csak tartsuk meg a tisztes távolságot, még mielőtt valakinek baja esik… Továbbra is dühösen bámulok szemeibe. Menjen a pokolba! Ott felmelegszik majd, ez szemét öntelt… áhh.. úgy érzem mindjárt felrobbanok és ez a szemét még próbálkozik is. Pedig akkor neki lesz rosszabb nem nekem.. Nem szoktam túl gyakran kiborulni, de ez a pasi kihozza belőlem a legrosszabbat.
Váratlanul mozdul meg és a következő pillanatban előttem teremve kapja el az állam. Szemeit hidegen fúrja sajátomba és egy pillanatra farkasszemet nézünk, de itt egyértelműen vesztek. Nem számítottam ilyen váratlan támadásra, de majd hozzászokom… vagyis nem nagyon remélem, hogy nem kell hozzászoknom! Egyébként is.. mi olyan izgi az államba hogy folyamatosan fogdosni kell?!
Dühösen próbálom kitépni magam karmai közül, de szorítása túl erős. Áúcs.. te szemét! Igazán elengedhetnél te rohadt jégcsap!
Morogva próbálok szabadulni, közben szemével folyamatosan engem bámul, mintha újra csak egy kiállítási személy lennék. Igen személy! Hallod te barom?!
Egy nagy levegőt vesz majd lassan kifúja, mintha megpróbálná ő is nyugtatni magát. Pedig nem tűnik dühösnek. Akkor meg mi a frász baja van?
Abba hagyom a ficánkolást és dühöngve, de enyhe kíváncsisággal, nézek azokba az acélkék szemekbe. Ceh.. semmi… csak mélykékség. Szerintem ez a pasi egy érzelmi csődtömeg.
Viszont én nem hagyom ennyiben a dolgot.. taperoljon mást ez a szemét! Nekem az állam is kell méghozzá szabadon, úgy hogy csak az enyém!!!
- Eresszen el, maga... – kezdek bele, újra a veszélyes morgásomba.
- Kuss. – fojtja belém a szót egyszerűen, amin meglepődök, de a következő pillanatban, már újra morogni van kedvem? Mi az hogy kuss, te rohadék?! Én nem a kutyád vagyok, akit ennyivel rendre teremthetsz. Ceh és ha nem fogom be mi lesz? Ki dobsz a vérebeidnek? Velük erős vagy mi, te féreg.
Újra szólásra nyitnám a számat de, inkább összeszorítva dühöngök tovább magamba. Lesz még alkalmam rá, hogy kiosszam ez a hibbant ürgét. Csak engedjen már el!! Nem vagyok én kutya, hogy simogatni kellene az állam. Sőt ha azt várja, hogy jólesően lihegjek, és hozzá bújak akkor azt hiszem, ezt már most elfelejtheti. Még a gondolat is undorító… Fúj.. Na jó most már villámgyorsan másszon le rólam ez a jégkirály vadbarom! Hosszú pillanatok múlva elhúzódik kicsit, aminek kifejezetten örülök.
Na haladunk! Már csak az ujjait kell eltávolítani az útból, és akkor talán nem esek neki itt helyben. Feltéve, ha nem baszogatt tovább és szépen ki szambázik az ajtón.
Lassan elenged, mintha vonakodna, de ez se érdekel. Vissza kaptam mindenem és végre megint a magam ura lehetek. Szemei viszont váratlanul összeszűkülnek, és engem méregetve figyelnek. Kicsit értetlenül, követem szemeit.
A kurva életbe!! Mi a faszért nem gomboltam be az ingem?! Nem mintha zavarna, ha nézegetnek, sőt általában örülök neki. De ez a jéghegy itt ne nézegessen rajtam semmit!!
Szemeimmel dühösen meredek rá, de észre se veszi, csak bámészkodik. Ceh… igen ez vagyok én te görény! Most, hogy tudod mi van a ruha alatt is, igazán elhúzhatnád a csíkot, mielőtt véletlenül bajod esne.
Kezét váratlanul felemelve nyúl hajamhoz, mint aki igazítani akarna a tincseim helyzetén. Tűnés a hajamtól jégcsap! Most mostam meg! Patyolat tiszta te pedig bemocskolod?! Ezért…
Gondolat menetemet viszont megzavarja, ahogy keze tovább vándorol nyakamra.
Mi? Ez meg mit csinál? Vagy inkább mit akar csinálni? Nem tetszik ez nekem nagyon nem… ez ilyen mozdulatoknak sosincs jó vége…
Most meg akar ölni? Akkor miért akart tanítani? Nem értem.. ez a pasi egy kész rejtély. Szótár kéne hozzá vagy kis lexikon.
De ha ez a terve csak tessék! Nem fogom magam könnyen adni.. már sokszor próbáltak, megölni, de eddig senkinek sem sikerült. És ennek a rohadt jégcsapnak meg pláne nem fog! Idegesen nézem kezeit, minden pillanatban ugrásra készen. Érzem, ahogy izmaim feszülnek, a dühtől és ez a fasz csak tovább hergel.
Keze helyett már csak ujjhegyei érintik nyakam. Vérnyomásom már az egekben van. A kis félelem és a düh ott tombol bennem, de én nem mozdulok, csak várok. Várom, hogy ő mozduljon.
Viszont ez nem történik meg. Helyette ujjai tovább siklanak bőrömön egészen mellkasomig, ahol újra elidőzik egy kicsit. Én viszont értetlenül figyelem merre halad.
Most meg mit csinál? Ez a tanítás, hogy simogat? Vagy most is csak hergelni akar, amikor látja, hogy így is kiver a víz az idegtől?
Mégis mit akar ezzel elérni?
Számat szólásra nyitnám, hogy kérdőre vonjam, mi a faszt csinál már megint, amikor kisujja gyengéden hozzáér mellbimbómhoz és finoman végig simít rajta.
Testem összerezzen az érintéstől és úgy érzem magam mintha hirtelen hideg vizet öntöttek volna a nyakamba. De legalább egy mázsányit.
Döbbenten állok és bámulom kezét, képtelen vagyok megmoccanni. Ez most tényleg…? Erre akarna tanítani..? Nem.. az ki van zárva…
Agyam nem képes befogadni, az információt, amit kaptam. A rendszer lefagyott. Mintha nem is én lennék csak állok és bámulok egy kezet ami mellkasomon pihen.
Ujjai tovább indulnak és én lehajtom a fejem, hogy tökéletesen láthassam minden rezzenését. De ennél többre képtelen vagyok.
A hasamat becézgetve játszik, majd alhasamat és végig futja, mintha ez természetes lenne… neki.
Mutató ujját nadrágomba akasztva kezd el húzni magához, de ezt már nem bírom. Ez túl sok.
A düh szinte végig cikázik a testemen, és kezét egyszerűen félre csapva kezdek el hátrálni.
Kerek mégis dühös szemekkel bámulok rá és szinte tántorgok, mint akit fejbe vertek egy bunkós bottal.
Szemöldökét felvonja, mint aki meglepődött vagy nem is tudom.
Ez.. ez.. na ne!
Egy buzerán köcsög raboltatott el és „fogadott” tanítványának hogy megtanítson engem is.. A rohadt kurva életbe!!!!! Még, hogy engem?! Egy.. egy.. ilyen meleg fasz bármire is tanítson?!
Szóval ez járt a fejében végig?! Ez a pasi úgy szemlélt engem mint egy darab finom falatot amit a pult mögött lát. Most aztán kibaszottul feldühített!!!
Mégis mit képzel ki ő?! És hogy jön ahhoz, hogy bárkit ilyesmire kényszerítsen. Ohh bocsánat tanítson… hát persze…
Szemeim szinte szikráznak a dühtől, aminek segítségével a biztos talajt is megtaláltam újra a lábam alatt. Kezeim ökölbe szorulnak és úgy nézek rá mintha valami céltáblára.
Ez a buzerán pszichopata, nem fog belőlem egy falatot sem kapni!! Sőt.. ki fogom idegelni, pont úgy ahogy ő táncol most rajtam. És kifosztom… mindenéből.. Jégbuzi!!
Testem szinte remeg a dühtől, de csak nézek rá, mint egy bika a vörös zászlóra. De nem most.. még nem jött el az ideje.. szóval nyugi… gyerünk Matt próbálj megnyugodni, mert még ki kell csinálnod egy puhapöcsű buzit, ahhoz viszont előbb nem kéne agyvérzést kapni.
Bár nehezen, de elfordítom róla arcom. Azok a jéghideg semmit mondó szemek csak még jobban idegesítenek.. és így is a csillagokkal táncol épp a vérnyomásom.
Gyerünk… nyugodj meg… szuszá… kék levegő mély tenger… kék levegő mély tenger…
Kezeim megremegnek egy pillanatra, de szép lassan egy kicsikét lenyugszom, bár még mindig legszívesebben megölném itt helyben ez a jégbuzit, amiért hozzám mert érni.
Hosszú pillanatokig csak nézek magam elé elrejtve arcomat előle.
Ő se moccan.. legalábbis nem hallom, hogy bármit is csinálna. Valószínűleg csak áll és néz rám kiéhezett kocsonya szemekkel, ahogy minden buzi.
Kiéhezett?
Hm… egy pillanatra megállnak a fogaskerekeim és egy kicsit más irányba terelődnek. Igaz a téma számomra undorító, és kicsit viszolygok is tőle… de ha evvel a saját kezembe is fegyvert adhatok akkor, már nem annyira szörnyű a helyzet.
Hm.. ki is próbálhatnám, mit szól az ötlethez a ferdehajlamú rohadékunk.
Halvány mosoly jelenik meg arcomon, de le is törlöm gyorsan. Tekintettemet újra ráemelem, de most a dühömet mélyen eltemetve rejtem el, hogy ne láthassa. Kihívóan és kissé jobbkedvet varázsolva magamra nézek rá.
Szemöldökét felhúzza, mint aki nem érti. Akkor én is tartok egy kis bemutatót. Legalábbis megpróbálok…
Most én indulok el felé, szép lassan teszem meg az a pár lépés távolságot. Kigombolt ingem körülleng, és én nem igazítok rajta, hogy elrejtsem testem. Nem.. ez így pont jó lesz.
Elé érve felnézek rá, és a kihívás még mindig ott lobog szemeiben, mint egy élő fáklya.
Nem tehetek róla… én szinte mindig tüzes vagyok.. akármit csinálok. Kivéve, ha megbántanak.. akkor veszítek kicsit forró fejűségemből. Legalábbis, amíg ki nem lábalok belőle, biztosan.
De úgy tűnik, nincs ellenére a dolog, mert jég kék szemei méregetve bámulják arcom. Gyanakodsz? Ejnye.. pedig én semmi rosszat nem akarok.
- Szóval így állunk… - susogom neki egy kicsit közelebb hajolva. – Nem gondold, hogy túl tüzes vagyok hozzád? – kérdem halkan, majd nyakához hajolva vizsgálgatom bőrét, mintha csak arra készülnék, hogy letámadjam. Szemeim is erről árulkodnak… tudom, hiszen életem, nagy részét úgy élem mintha egy játék lenne. Ha nem úgy fognám fel a dolgokat már egy idegroncs lennék.
Most ő figyel engem. Érzem minden rezzenésemet figyeli. Hehe.. nem tetszik a dolog? Vagy pont ellenkezőleg? Halvány mosollyal nézek fel kék szemeibe és felemelve kezem simítok végig óvatosan arcélén. Bőre puha és bársonyos, szóval nem esik nehezemre, hogy úgy simítsam végig, ahogy ő tette az előbb. Óvatosan, szinte véletlenül érintem meg kicsit ajkait majd ujjamat elveszem és mellkasára téve kezdem el őrjítően lassan húzni egyre lejjebb és lejjebb
- Még a végén megégetlek… - susogom nyakára. Leheletem bőrét csiklandozhatja, ujjamat nem állítom meg,cs szép lassan törőm az utat, de ő nem mutat semmilyen reakciót. Lehet, hogy elrontottam? Alapból hülye ötlet volt, nem értek én a fé…
Kezei hirtelen derekamra siklanak és olyan hevesen ránt magához, hogy felfogni sincs időm. Kezeim hatalmas mellkasán landolnak, arcommal együtt, bár homlokom nyakára huppan. Meglepve szemezek az inggel ami rajta van. Testünk teljesen összesimul és én kezdem idiótának érezni magam. Óó… ez így nem lesz jó.. de nem hagyhatom abba.. a fegyver megvan, már csak a seggemre kell vigyázni, hogy szűz maradjon. Szóval a lehető leggyorsabban szabadulni innét. Na jó.. nagy levegő…
Szemeimet rá emelem, halvány mosollyal. Csak maradjon a saját térfelén a többi testrészével. Így is túlzásokba esett. Grr… de most nem szabad dühösnek lennem. Még nem..
|
| Laurent | 2010. 08. 07. 11:56:28 | #6632 |
Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: Tűzhercegnőnek
Az én kis játékom első, természetes lépése az volt, hogy megpróbálta feltépni az ajtót, és elhúzni. Magamban mosolyogtam ezen a naivitáson, annak ellenére, hogy nem ismert. Hiszen ha már lett volna dolgunk egymással, akkor lehet nem így áll hozzá. Nem én kezdtem, ezt bárki megmondja. Igaz, nem is kérdezték.
Nézem ezt a mindenre elszánt fiút, aki vergődik szinte, mégis van benne annyi, hogy dühösen meresztgeti rám a szemét. Látom, hogy nem szereti az én pillantásomat, bár alig van valaki, aki a szemembe tud nézni pilogás nélkül. Mi tagadás, úgy méreteghetem, mint egy különlegesen finom süteményt a tányéron. Én sem kedvelném, ha engem néznének úgy. Bár nincs ember, aki úgy nézne rám. Nincsenek illúzióim.
Ahogy felé lépkedek, azon a szép arcon megannyi érzése rohan át, és egyiket sem tudom rendesen azonosítani. Volt ott egy kis félelem, düh, kíváncsiság... Azt hiszem, ötösöm van a lottón, mert ez a fiú nem fog a karjaimba omlani egy szép ruhától. Lassan kúszik el előlem, persze ezzel semmire sem megy, tudhatná, hogy ezzel csak magának csinál rosszat. Minél hamarabb átesünk mindenen, annál jobb.
A szemeiben látom, ahogy idegen neki ez az egész. A szemeiről jut eszembe... Annyira igézőek! Az a sok felkavart érzés ott dúl benne, tüzes, és tényleg... Egész lénye olyan, mintha bármikor robbanhatna. Azt hiszem, ez pont nekem való. Nincs úgysem, aki bárhol is melegítene, legalább ez a fiú az ágyacskámat fogja melegíteni. De annyira ártatlanul néz rám ebből a szempontból, hogy nem hiszem bármikor is lett volna dolga ilyesmivel. Szinte felnyársal a szemével, köpködi rám az izzó parazsat, és ez nem segít egyikünk helyzetén sem. Igencsak kívánnivaló falatka.
De én volnék az Önfegyelem Császára. Vagy mi.
Ahogy közöltem vele a ,,megfelelsz” szócskát, láttam a nagy felháborodást arcán. Gondolom, azt hiszi, ő egy ember itt, velem egyenrangú, és neki is van ebbe beleszólása. Hát, el kellesz hessenteni a délibábokat.
Ahogy leül, látom a szemében, hogy teljesen kész van szökni, és esetlegesen lelövetni magát, ám tájékoztatásául nem fogom az orrára kötni, hogy mivel ő az én játékom, senki sem fogja lelőni, legfeljebb altatóval. Mégis, szavaim nyomán más is villan a tekin tetében. Kíváncsiság, hogy mifélére fogom Én Őt tanítani. Kicsit csillapodik a tűz, és elbizonytalanodik. Remélem, hogy ez csak egy átmeneti állapot, mert ha elcsendesedik, kialszik a tűz, és ő is megfagy. Nekem tűz kell. És játék. Szenvedély. És ezt mint ez a kis vöröske fogja nekem megadni. Hiszen a düh is egy szenvedélyes érzés, nem?
Kicsit nyugtalanul ül az ülőalkalmatosságon, ahová leraktam, s azt hiszem, (bár hinni csak a templom első padjában szoktak) felfogta elég hamar, hogy szökni nem érdemes. Sőt felesleges, és csak a nyűg van a visszacipelésével.
Lágyan érek hozzá itt-ott, hogy vajon mit reagál az érintéseimre, de csak megdermed, és milliónyi kérdést látok arcán átsuhanni. Hát, babám, mit fogsz szólni ha este szépen átmegyek hozzád? Minden esetre addig is valaki a házról mesél neki, meg a szokásokról, ami mondjuk szabályszerű. Ahogy hívok valakit, hogy kísérje ki, látom ahogy kicsit észrevétlenül próbál kukucskálni, mit is csinálok, hiába, érdekelheti, hogy merre került, és mit csinálok majd vele. Ahogy Enna belép, hátranéz, és én gyönyörűen rálátok azokra a hattyúnyakakra... Istenem, már alig várom, hogy az előbb végigsimított, végtelenül puha bőrt megkóstolhassam. Nyamm-nyamm... Azonban a fiú szépen feláll, és kisétál némi tűnődés után a lánnyal.
Szerintem nem fogta fel, hogy mi a dolga. Nem egy várbörtönbe kerül, hanem egy szobába, ahol a számára egy óra alatt berendezett cuccok szolgálatára állnak, van neki is egy kicsi készüléke, két gombbal, egyik a konyhára, másik meg a cselédekhez. A fürdőben is speciálisan neki készített pacsulik, mert szeretem, hogyha azok, akikkel egy ágyba bújok, nem valami tanya szagát őrizgetik. Bár ahogy az előbb szemrevételeztem őt nagyon közelről, éreztem azt az édes kis illatát, valami gyümölcs vagy virág volt, nem tudom, mégis... Hú, hát remélem, hogy ez a nap is gyorsan elröppen, mert meg fogok őrülni azt hiszem.
Még délután jön hozzám Erna, és kicsit mesél a fiúról nekem, aztán jön még az én kis kedvenc macim, (mármint gorillám) és a motozáskor elkobozott tárgyakat teszi le elém. Elhessentem őket, és ahogy egyedül maradok, a telefonnal a kezemben szépen átnézem a holmikat. Mindenféle papírok, egy kis füzetke, és benne hogy kitől mennyit szedett el... Matthew Wayne. Matt... Ízlelgetem a szót, és azt hiszem, teljesen ráillik.
Egy idő után félresöpröm a tárgyakat, és folytatoma telefonálást. Igazán lehangol, hogy az, aki eddig a fegyvereimet hozta, kicsit kilyukasztva eltávozott az élők sorából. Most muszáj lesz egy idióta megbízhatatlan ficsúrra bíznom ezt. Felhívok még egy ismerőst, és megkérem, keressen nekem valami jobb fajtájú fegyverest, és befejeztem.
Megiszok egy újabb kávét, majd ránézek a szivarok tárcára, de inkább nem gyújtok rá. Kicsit feszült vagyok ehhez. Talán egy jó fürdő...Hm..
Tíz perccel később már kamilla fürdőben ülök, élvezem a buborékokat, és relaxálok. Azon fantáziálok, hogy az első adandó alkalommal hogy fogom elfogyasztani az én kis játékomat. Tűzhercegnő. Nyami. Lehunyt szemmel halványan és gonoszan elmosolyodok, már csak az hiányzik, hogy a szám szélét nyalogassam... Hehe.
Rendbe hozom magam, mert egy úr a pokolban is úr, és felöltök egy könnyű, mégis elegáns inget, és egy vászonnadrágot.
Még egy telefont elintézek, és az idegestő marokkütyüt kikapcsolva az íróasztal fiókjába vágom. Ha bárkinek baja van, majd jönnek, van elég telefon a házban.
Az én kis játékom felé veszem az irányt jólesően, egyik kezem zsebre vágva, és meg sem állva az ajtajáig. Egy utolsót mosolygok magamnak, és halkan benyitok.
Abban a pillanatban megfordul, és rámnéz. Ó, csak nem újra felizzott a láng? Hm... Szemeim kicsit összeszűkülnek, ami-hogyha ismerne valaki, tudná- nálam a szórakozás jele. Amúgy mindenki azt hiszi, hogy a haragé, vagy valami negatív jel.
Meglát, és a szeme villan, újra szinte villámokat szór, bár felém hiába, elég vastag jéghegy van körülöttem, csak lepattog minden. Nem szoktam magam ilyenek miatt izgatni. Mélyen a szemébe nézek, és látom azt a dühöt benne, ami engem mindenféle csúnya dologra ösztökél. Micsoda csábítás. Ha tudná, miféle fegyver van a kezében... Becsukom az ajtót magam mögött, majd farkasszemezünk. Nem győzhet, világbajnok vagyok! Szép lassan indulok felé, jelezve, hogy semmi rossz szándékom -még- nincs vele, és sokkal közelebb állok meg. Már szinte érzem azt a meleget, amit a mérges szemei szítanak, én pedig szépen hagyom, hogy átjárjon az a kellemes bizsergés.
-Mit akar?
Úgy kérdezi, mintha fordított helyzet lenne, én lennék a fogoly, és ő az úr. Kicsit csillapítja magát, én pedig folytatom a trelem játékot. Azt hiszem, akárhol is volt eddig, nem sok jómodort tanítottak neki. Na, majd bepótoljuk. A feje felett egy képzeletbeli buborék jelenik meg, és abban egy skálán a vérnyomása mérődik számomra. Szép lassan kúszik az egekbe, és tudom, hogy nem sokára szikrázni fog az én kis babám. Megvárom, míg csak parázs lesz belőle. Másik szemöldököm is felhúzom tudom, hogy nem tetszik neki, mert hát, igaz, hogy ettől csak jobban látni a hideg szemeimet. Ez van. Ő kezdte, már megint.
- A csönd királyban sose voltam jó… szóval lépjünk őfelsége… mi következik? Mit talált ki a mi kis jégcsapunk ma estére?
Na jó, ez már majdnem vicces. Nem csak neveletlen, de azt hiszi, ezzel könnyít a helyzeten. Ha tudná, hogy ezzel csak a vasat veri, ami már ígyis tiszta forró... A hangja is kicsit mintha lángolna, és a szavak körbelengve a szobában mindenfélét felmelegítenek. Vagy csak nekem van már a szavakból elegem. Nem tudom.
- Úgy tudom Enna elmondta a szabályokat.
Közlöm vele jéghidegen, szinte csevegve, és látom, szavaim mint olaj a tűzre. Már-már lángra kap az idegtől az én játékom, pedig azt hiszem, nem lenne jó. Egy rakás szénnel nem lehet játszani.
-Igen elmondta… csak az a helyzet, hogy már az első után tudtam, hogy egyet se fogok betartani. Bocsi hercegem, de én nem bírom a korlátokat. Engem nem fog egy olcsó babaként kezelni egy magához hasonló seggfej. Tudja én elég makacs vagyok… és magához, sajnos túl vad. Nem bírná a jégszíve..
Ejha. Felesel, szófogadatlan, neveletlen, és ez már megér egy kiadós büntetést. Erre a gondolatra ragadozó félmosollyal válaszolok. Arcom csak ilyesztőbb lesz ettől a mosolytól. S figyelem, ahogy a nagy szónoklat hevében közelebb lép hozzám, talán hogy szavainak hangsúlyt adjon. Nem tudom. De azért igencsak érdekfeszítő, ahogy próbál rám hatni. De ha egy jakuza nem tud megfenygetni, úgy ez a kicsi fiú sem. Figyelem, ahogy a félmosolyom láttán kicsit meginog, és újra a vállait talán öntudatlanul emeli fel kicsit, mintegy védekezésképpen.
-Ez igen sajnálatos. Mert akkor én fogom még egyszer elmondani. Vagy inkább megmutassam?
Mintha tűnődnék ezen, egy lépést közelítek felé, és élvezem, ahogy önkénytelenül hátrál egyet. Kicsit nevetséges a helyzet. Egy kis pukkancs próbál nekem fenyegetőzni, sőt még sérteget is. Két lépés választ el tőle, és pedig azt a kis távolságot szépen átszelem, és megint megfogom az állát, ám most nem méregetem őt. Hanem keményen, minden játék nélkül nézek a szemébe. Szerintem olyan érzés lehet, mintha ledöftem volna. Szorosan fogom az állát, de hogy ne fájjon, ám ő dühösen ki akarja húzni magát a kezeim közül, és lássuk be, ha ficánkol, csak neki fog fájni. Nekem nem. Tíz centi távolság is lehet az arcunk között, és magamon érzem forró lehelletét. Istenem. Ha nem hagyja abba, én most szépen hanyattdöntöm, és úgy... Nagy levegőt veszek, és csendesen kifújom. Ez alatt az idő alatt Matt is megérti, ha nem mozog, nem fáj.
-Eresszen el, maga...
-Kuss.
Próbál dühös macska módján fújni rám, de én egy szóval beléfolytom a szót. A mérges tekintetébe egy csipetnyi meglepődöttség és felháborodás vegyül. A száját összeszorítja, én pedig furcsa késztetést érzek, hogy birtokba vegyem őket, még ha erőszakkal is. Kell nekem és kész. Gyönyörű barna szemek, mint a csoki, kedvem is lenne őket megenni, az egész lényét végigkóstolni, mint egy fogadáson. Vizes haja hihetetlenül szexin keretezi az arcát, és csak vonzóbb lesz tőle. Magamban szépen lepörgetem a képzelet filmet: most szépen az ágyra lököm, és eszméletlenre kefélem, majd kiírom a ,,The end”-et, és kész. Nyamm... Hagyom lecsillapodni magam, és amikor úgy vélem, hogy ezt az egy szót felfogta az én kis hercegnőm, kicsit távolodok tőle, és ahogy nézem, felenged picit. Szerinem irritálta őt, hogy nagyon közelről nézhette a szemeimet. Még a sok réteg jégen át is láthatta, ahogy méregetem őt. De megint csak ő tehet róla. Kell neki ilyen szemtelennek lennie!
Már csak két ujjal fogom az állát, és nézem, ahogy a kis vörös fogaskerekei vadul pörögnek, hogy tudna megszabadulni. Nem adja magát. Helyes. Bár ha megadná, akkor most...
Lassan elengedem, de még mindig szépítően közel állok hozzá. Orromban az illata, mint valami kábító füstölő... Az ing csak hanyagul felkapva, mint egy köpeny, és szinte minden látszik... A szemeim megint kicsit összeszűkülnek, ahogy végigmérem. Hm... Micsoda felépítés, nem egy behorpadt mellkas, és löttyedt pocak, hanem olyan, amire az ember szépen elképzeli a csokit és a tejszínhabot, amit őrjítő lassúsággal nyalogat le róla. Mrr...
Jobbom felemelem, és a tincsein simítok végig, mintha csak megigazítanám őket. Olyan selymesek, és puhák... Már látom, hogy nagyon sokat fog szenvedni, ha végre ágyba cipelem. Lecsúszok a tincsek mentén a nyakára, és azon is lassan végigsimítok, míg a szemeit figyelem.
A kezem nézi, hogy merre megy, és mit csinál, robbanásra kész, mégis meglepetten, és mintha... mintha félne. Nem fogom pedig megfojtani. Ahhoz túl értékes. Meg sem moccan, nehogy valami más reakcit váltson ki belőlem talán, és gondolom azon tűnődik, hogy amit az irodámban mondtam, ,,Tanítani fogom” vajon mire is értendő. Azt hiszem nem állt még neki össze a kép, és most meghagyjam őt tudatlanságban? Nem tudom... Hm...
A tenyerem helyét átvették az ujjhegyeim, mellyen már-már csiklandozva csúszok lefelé, a kecses nyakon, és érzem a bőre alatt a lüktetést. Milyen gyorsan ver a szíve. Istenem... Ujjaim kíváncsiságtól égve a kulcccsonton átküzdve magukat indulnak le a mellkason. Dübörgő szív... Hm... Ha nem a düh és a meglepettség kalapálna benne ennyire...
Kisujjammal finoman a mellbimbóján simítok végig, és szemeim csak összeszűkülnek jobban, ahogy Matt az érintéstől megrezzen, és a szemei tágra nyílnak. Na, dereng már valami? Szerintem csak meglepődött. És ezért nem moccant még. Szerintem kíváncsi, mit akarok én ezzel a kis becézgetéssel. Ujjaim a gyönyörű hason csúsznak le, és igazán sajnálom, hogy mivel lehajta a fejét, nem látom az arcát. Az alhasát is átszelem lassan, és végül a mutató ujjam a nadrágjába akasztom. Kicsit közelebb húzom magamhoz, szelíden, de ekkor végre felocsúdik, és a kezével ellöki az enyémet, és nem hogy közelebb nem jön, de még hátrál is pár lépést. Szinte tántorog el tőlem, és vadul hullámzó mellkassal, tágra nyílt szemekkel néz rám. Felvonom mind a két szemöldököm, mintha nem érteném, mire fel tesz ilyet. Magamban pedig vigyorgok. Azt hiszem, a nyuszika kiugrott a bokorból. Kérdés, hogy most kikel magából? Hiszen az előbb azt mondtam neki, hogy hallgasson. Nos, ha nagyon túlzásba vinné, van nekem valamim, amivel a száját be tudnám fogni. Hehe... Lehet hogy nem tetszene neki, de nekem sem tetszik a viselkedése. Kölcsönös, nem?
|
| Lureka | 2010. 08. 07. 00:59:53 | #6622 |
Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Hat… hét… nyolc… kilenc… tíz… jesszus mennyi pénze van annak a fazonnak? Csak ennyivel minimum 4 évig ellehetnénk még úgy is, hogy mindennap szórakozunk kicsit és szórjuk a pénzt. Tizenegyszeres szorzóval… nem kevés pénzt zsebelhetett volna be az a kis sznob pénzeszsák. Bár még ha tisztességes lóti-futi fiúcska lennék, akkor se mentem volna vissza hozzá szívesen. Az a tekintett… Brr… Az orángutánjai se tudtak olyat produkálni, mint ő pedig próbálkoztak. Nagy ember lehet. Pont nekem való fickó volt. Az ilyen önkényes pasikat szeretem a legjobban, akik nyugodtan szórják a pénzüket. Remélem nem morcos nagyon… Igazán nem sokat vettem el tőle. Legalábbis neki nem lehet túl sok. Sőt! Még örülhet is, hogy megszabadítottam a zsebét egy kis pénztől. Biztos könnyebb lett egy kicsit tőle. Boldogabb lesz, hogy segítettem rajta. Ha még most nem is tudja.. Hehe.. Félnie se kell, hogy rossz helyre kerül a pénze. Majd én gondoskodom minden fillérről.
Vigyorogva lépek be eldugott kis belvárosi lakásunkba. Ez az amolyan „főhadiszállás” itt szoktunk gyülekezni és elosztani a pénzt, ha már mindenki megszabadult a morcos kis haverjától, aki ráküldte a gorilláit.
Rajtam kívül már mindenki megérkezett és már nagyban megy az osztás-szorzás. Ahogy látom nekik is jó napjuk volt. De szerintem meg se közelíti azt az összeget, amit én csórtam el. Nyugodtan sétálok be, mindenkinek köszönve majd leülök én is az asztal köré.
- Na mekkora halat találtál ma? – kérdi Dave. Ő a legrégebbi a szakmában. Sokat tanultam tőle, amikor ide költöztem a városba. Azóta kijelenthetjük, hogy profik vagyunk. Minden csaholó kutyustól elvesszük a csontját, amibe a pénzt rejtette. De hát… nekünk is élni kell valamiből. Csak egy pár bankjegyet szoktunk kérni. Nem sokat…
- Nagyot… - mondom büszkén és előveszem zsebemből a pénzkötegeket, majd egy hanyag mozdulattal az asztalra dobom. Döbbenten néznek rá. Hát igen… nem mondom nagy mázlim volt ma. Örülnék, ha mindennap ilyen halacskák kerülnének a hálómba. Pár pillanat múlva felocsúdnak a meglepettségből. Hangos kiáltással csapunk egymás tenyerébe, mint az óvodások. De nem zavar. Néha ezt is kell. Egy ilyen hosszú nap után, senki se mondhatja, hogy nem tehetjük meg. Hatalmas vigyorral kezdjük el számolni a pénzt és szép lassan szétosztogatni. Közben valahonnan előkerül néhány üveg sör, és a hangulat még jobb lesz. Már csak a csajok hiányoznak… lehet fel kéne szedni párat ma éjszakára, hooo…
Váratlanul reccsen valami, majd kivágódik az ajtó. Mind a négyen egyszerre pattanunk fel és fordulunk a bejárat felé.
A kétajtós szekrények nyugodtan sétálnak be, mintha ez teljesen természetes lenne majd, amikor belép az utolsó az ajtó bezárul. Legalábbis amennyire be lehet még zárni..
- Remélem tudjátok, mi következik… ne szép dolog játszani a pénzel, főleg ha másé. – szólal meg a középen álló izomtömeg és a többiek úgy indulnak meg felénk mintha vezényszót hallottak volna.
Basszus ez így nem lesz jó… Még ha meg is menekülnénk ezektől a hústornyoktól, nem nagyon tudnánk hova menni.. és nem vagyunk golyó állóak.
Feszülten figyelem ahogy közelednek felénk. Pontosabban barátaim felé, mivel mellettem úgy haladnak el, mintha ott sem lennék. Mi a?!
Döbbenten fordulok utánuk és látom, hogy elkezdődik a verekedés. Vagyis… a barátaim szétverése. A düh azonnal fellobban bennem.
Na ne! Mégis mit képzelnek?! Idejönnek csak úgy és… ezt meg fogják bánni! Rohadtul meg fogják bánni!
Már épp ugranék az egyik őstulok, nyakába, hogy segítsek a többieken, amikor erős kezek kapják el csuklóim és fognak le.
- Na ugrálj kicsike! Neked nem eshet bajod, a főnök parancsa. – morogja nekem az vezér szekrény. Nem eshet bajom? Mi a fasz?! Ne szórakozzon velem senki! A mai akasztásom lenne ez a… ó.. hogy rohadna meg ő is meg az összes többi barátja.. vagy mije.. De ne várja, hogy tétlenül fogok itt álldogálni és nézem ahogy… a kurva életbe!
Teljes erőbedobással kezdek el ficánkolni, és próbálom visszaszerezni csuklóim, vajmi kevés sikerrel.
A srácok helyzete közben egyre romlik. Dave arca, már kék-zöld és itt-ott véres is. A többiek szénája sem fényesebb.
Ne…ne…ne… ereszék el őket! Hagyják békén! Ha csak engem akarnak, akkor őket miért bántják?! Tűnés onnan undorító vérebek!! Rohadjatok meg mind egytől-egyig! Hogy az a… a rohadt életbe, hogy találtak meg minket?!
- Eresszétek el őket! Nem halljátok! Itt vagyok én! Rajtam verjétek le, izomagyúak! – kezdek el ordítani, de alig kapok némi figyelmet. Ezek a szemetek csak tovább verik őket, mint a boksz zsákokat.
Tovább ficánkolok és próbálkozom, ordítok, mint akinek elment az esze. A végére már a szemem is könnyes lesz a tehetetlenségtől.
Néhány perc múlva – ami nekem óráknak tűnik - úgy tűnik a vezér tulok megunja a dolgot, mert szól a többieknek. Gépiesen mozdulnak és állnak oda mellé. Aggódva, nézek barátaim után.. azaz néznék, mivel amint körbe állnak a szekrénykék a szemeimet bekötik, és a következő pillanatban már valakinek a vállán utazok.
A nénikéjét mindnek! Ha azt hiszik, nyugodtan fogok itt lógni az leshetik.. Előszőr is engedjenek el! Segítenem kell a többieknek!! Muszáj.
Véleményemnek hangot is adok. De ezek az agyatlan barmok meg se mozdulnak. Ezért még drágán meg fognak fizetni.
~~~***~~~
Nagy sokára végre megérkezünk az Isten háta mögé. A kocsi megáll, és engem végre kiszednek, a kényelmetlen helyzetemből és talpra állítanak. A kis rohadékok! Oké, hogy nem szeretnek… ez kölcsönön.. de azért a nyakamat nem kell kitörni… panaszt fogok tenni annál a sznob pénzeszsáknál.
Kisebb nehézségek árán talpra állítanak, bár ennek elgémberedett végtagjaim nem igazán örülnek. A következő újdonság, hogy a szemfedőtől is megszabadítanak. A nap sugarai fájdalmasan sütnek a szemembe és hosszú percekbe telik, mire visszaszokom a normális fényviszonyokhoz. Ohh persze… még vakítsatok is meg! Szép ajándék leszek, mondhatom.
Morogva nézek körbe.
Nagy füves kert. Jól ápolt fák. Csicsergő madarak. Lágy szél.
Ha nem lennék épp kibaszottúl nagy szarban és nem állna minden egyes bokor tövében egy fegyveres izomtömeg, akkor még egész szép hely lehetne. Bár nem… még akkor sem. Ilyen csak a önkényeskedő, kiskirálynak képzelő pénzmániás seggfejeknek van.
Nagy sajnálatomra, nem nézelődhetek tovább, mert karon ragadva fog meg két agyatlan és kezd el húzni a bejárat felé.
Dühöngve lépkedek utánuk, mivel túl sok mindent nem tehetek. Értelme se lenne per pillanat.
Inkább a lábaimat próbálom, rendbe rakni, hogy tarthassam a lépést.
A házat nem igazán figyelem. Nem érdekel túlzottan hol lakik egy ilyen… ehh.. hagyjuk…
Inkább gyakoroljunk… 1..2..1..2..1..2.. megy ez.. Legalább lesz egy újabb sikerélményem, mielőtt ezt a barmot ki idegelem és lelövetem magam. Újra tudok majd járni!
Sajnos nem élvezhetem, sokáig az új felfedezésem, mert váratlanul megállunk, egy ajtó előtt és a következő pillanatban már a földön landolva, kötök ki a szoba közepén. A kibaszott kurva… áhh…
Dühösen nézek fel, de akivel szembe találom magam, belém fagyaszt mindent. A rohadt életbe.. teljesen kiment a fejemből, hogy ez a pasi… hidegrázást kapok, csak attól, ahogy rám néz. Azok a jéghideg szemek… mintha kőből lennének… vagy jéghideg acélból, ami bármikor formát tud ölteni és ő gond nélkül átdöfi rajtad. Mintha semmi más nem számítana csak ő.. Brrh..
Kissé ijedten kezdek el kapálózva hátrálni, és amikor a barátságtalan fának ütközöm, felpattanva kezdem el rángatni a kilincset.
Ne…ne..ne! Komolyan bezártak ide egy ilyen elmebeteg jégkirállyal?!
Váratlanul elmosolyodik, ami még kevésbé tetszik. Ha egy ilyen ember… vagy micsoda mosolyog abból semmi jó nem sül ki. Legalábbis rám nézve biztosan nem. Lassan feláll és nyugodt léptekkel közelít felém. Na ne! Maradj ott! Ne gyere közelebb te sznob rohadék!
Félve próbálok arrébb araszolni. Jól van Matt.. csak nyugi… szép lassan kerüld ki..
A tervem viszont szinte azonnal csődöt mond, amikor a jégszobor elkapja egyik kezem és maga felé fordítva kezdi el fürkészni arcomat. Jéghideg szemeivel arcomat figyeli, mintha csak egy műtárgy értékét mérné fel.. Hosszú pillanatokig csak bámulunk egymásra. A kék szemei szinte lyukat égetnek belém, amitől kicsit se érzem jobban magam. Tényleg igazán érdekes lehetek, ha ennyit kell nézni rajtam.
Hirtelen másik keze is feltűnik, és elkapja állam, még mielőtt bármit is tehetnék.
Áúcs.. Te idióta! Azért csontjaim is vannak. Újra elkezd méregetni. Na jó.. ez már tényleg röhejes. Mit bámul rajtam ennyit?
A jeges szempár megvillanva néz rám, amitől szinte a hideg is kiráz. Oké.. nem leszek dühös, ha elenged szépen.
- Megfelelsz. – szólal meg váratlanul mély bársonyos hangon.
Értetlenül pislogok párat. Mi? Mi az, hogy „megfelelsz”? Én nem egy olcsó kis bizsu vagyok ami megfelel a embernek! Mégis mit képzel ez magáról?! És ha már itt tarunk.. Mégis mire feleltem meg? Arra, hogy nézegethessen? Húú.. hát ez remek.. kiállítási személy lettem… vagy mi a jó ég..
Nagy megkönnyebbülésemre elengedi arcom, viszont kezemet továbbra is fogva tartva kezd el húzni maga után. Hé! Kérem vissza a kezemet is te rohadék jégcsap! Dühöm újra fellobban, és próbálom kitépni kezem szorításból, de most sem járok sikerrel. Nyugodtan az asztalhoz visz és leültet a székre. Mintha valami kisgyerek lennék…
- Kuro vagyok. Mr., vagy úr, lényegtelen. Üdvözöllek. Remélem, hogy az út kényelmes volt, és rendesen bántak veled. – Elhallgatva néz rám továbbra is. A fasz se fog téged urazni. Előbb ugrok ki az ablakon, vagy lövetem agyon magam a kutyáiddal te szemét. - Azért vagy itt, mert nem szeretem, ha az én pénzemmel játszanak. Lehet a tűzzel szoktál, de velem nem fogsz. Kicsit tanítani foglak, ha nem bánod. – folytatja mély hangján. Tanítani?
Kissé félve és tanácstalanul nézek vissza jég kék szemibe. Mégis mit? Ha engem is olyan izomagyú robottá akar varázsolni, mint azok odakint azt lesheti. Ha mégis sikerül neki akkor, nem megvédeni fogok hanem szitává lőni.
Ráérősen mozdul el asztalától, aminek eddig támaszkodott és lépked mögém. Most meg megint mit akar? Nem tetszik ez nekem.
Kezével a támlát kezdi el simogatni, néha-néha hozzám érve, majd újra megszólal. Szavai tisztán csengenek és mindet megértem mégse fogom fel teljesen, mit akar. Mintha úgy beszélne, akár egy háziállattal. Vagy egy új játék babával, amit most szerzett a nagybevásárló központban.
Ez az ürge meghibbant.. én nem leszek senkije sem. Főleg nem a tanítványa vagy mije. Ujjai váratlanul arcomhoz érnek és végig simítva bőrömön siklanak le nyakamra, majd vissza finoman cirógatva. Most mi van? Átmentem macskába?
Nem értem ezt a pasit.. sőt az egész helyzet nem teljesen világos.
- Szabályokat elmondja neked majd valaki, akinek van arra ideje. Ha szökni próbálsz, neked lesz roszabb, nem nekem... – szólal meg, majd elengedve lép az asztalához és egy gombot megnyomva telefonján. Kíváncsian figyelem mit csinál, majd amikor az ajtó, nyitódik, hátra nézve látok meg egy szőke hajú lányt, aki illedelmesen meghajol, majd rám néz várakozóan.
Őőő.. elmehetek? Érdeklődve, nézek az előttem álló férfira, aki visszapillant rám, és mivel nem szól semmit felállok és a lány után megyek. Nyugodtan sétál ki, majd indul el a folyosón. Úgy lépked, mintha nem is zavarná, hogy minden egyes sarkon gorillák álldogálnak. Ez a hely egyre furább.. és az a féri.. Kuro vagy ki a legrosszabb az egészben.
~~~***~~~
Dühösen sétálok ki a fürdőből. Még ez sem segített.. Mégis mi a fasznak képzeli magát az a.. rohadék. Legszívesebben, most azonnal neki esnék és szétverném… de előbb kiforgatom minden vagyonából.. egy centet se hagynék neki.
Undorító…
Testem szinte remeg az elfojtott dühtől. Legszívesebben törnék, zúznék. Ez a szoba is csak egyre utálatosabb lesz számomra. Főleg, hogy az övé… itt minden az övé.. és úgy gondolja én is az övé lehetek… de ez lesheti. Egy ilyen pénzes féregnek még akkor se fogadnék szót ha könyörögne. Ceh.. a faszt!
Még jó, hogy Enna segített, egy kicsit. Bár a szabályok után már nekem is megvilágosodott volna minden… Ezeket a szabályokat nem rám találták ki hanem, valami kibaszottúl alázatos idiótára. Óóó… csak egyszer…csak egyszer legyen rá alkalmam és tuti, hogy kifosztom ezt az öntelt, kiskirályt.
Morogva törlöm meg utoljára még kissé vizes hajam, majd egy hanyag mozdulattal az ágyra dobva szabadulok meg a vizes anyagtól.
Hajamba túrva próbálok neki valami, értelmes kinézetett varázsolni, amikor meghallom a zár kattanását és az ajtó halk kinyílását.
Dühösen pördülök meg és avval a személlyel találom szembe magam, akinek a legkevésbé kellene itt lennie. Legalábbis a közelembe..
Hűvös, jég kék szemi enyémbe fúródnak, de most nem tud megijeszteni. Sőt ha lehet még dühösebb leszek, de most nem remegek. Nem csinálok semmit, csak állok és nézek rá, dühös, gyilkos tekintettemmel.
Pár pillanatig nézünk farkas szemet egymással, majd felvonva szemöldökét indul el felém. Látom az érzelem kinyilvánítás terén, kissé leragadt valahol a kőkorszakban. Lassan sétál, ráérősen… majd megáll nem túl messze tőlem.. alig 1 méterre ami nem túl jó ötlet..
- Mit akar? – vetem oda neki foghegyről. Nyugi Matt.. nyugalom.. még nem kell megfojtanod.. nem még nem jött el az ideje, hogy kilyuggassad.
Újabb szemöldök felhúzást kapok. Áhh hát ez remek.. sose szerettem ez ilyen játékokat és most kezdek nagyon pipa lenni… kibaszottul pipa!
- A csönd királyban sose voltam jó… szóval lépjünk őfelsége… mi következik? Mit talált ki a mi kis jégcsapunk ma estére? – szólalok meg dühösen. Ha így folytatja, nagyon ki fogok borulni… és az senkinek se lesz jó…
- Úgy tudom Enna elmondta a szabályokat. – mondja hidegen.
Grrr… ez most szándékosan szórakozik velem? Mert rohadtul nem vagyok türelmes kedvemben.
- Igen elmondta… csak az a helyzet, hogy már az első után tudtam, hogy egyet se fogok betartani. Bocsi hercegem, de én nem bírom a korlátokat. Engem nem fog egy olcsó babaként kezelni egy magához hasonló seggfej. Tudja én elég makacs vagyok… és magához, sajnos túl vad. Nem bírná a jégszíve.. – a végét már szinte sziszegem. Alig 3 lépésre állok tőle, bár nem tudom, mikor jöttem ilyen közel, de nem érdekel. Én nem leszek egy ilyen rohadt féreg babája, se szolgája… se semmije és senkije! Még ha pisztolyt nyom a tarkómnak akkor sem.
Már csak nekem kell kibírnom ezt az estét épségben… róla nem is beszélve.
|
| Laurent | 2010. 07. 02. 19:40:07 | #5843 |
Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: Kuro (Matthew)
Ha most azt mondom, hogy sosem szerettem a csalókat, azt hiszem igazat mondok. Nem kell ez alatt azt érteni, hogy nem dolgoztam néha velük, de hát kérem, amíg pénzt hozott kettőnknek az üzlet, addig jó volt. Ha már kezdett ferdülni a dolog, lelövettem, és megint csak volt pénzem. Jogosan. Hát csakis. Hisz itt már mindenki tudja, hogy aki velem ujjat húz, az élve nem jön ki a szarból, az tuti. És azt rebesgetik, hogy én kegyetlen vagyok, ám ez szemenszedett hazugság. Én még az életét is megkönnyítem, nem kell neki aggodalmaskodnia, mikor fog meghalni, hogyan fog kimászni a maga által kutyult kásából, szóval egy csomó stressztől óvom meg, és mint ahogy tudjuk, a mai korban ez a legtöbb betegség előidézője, vagy velejárója. De persze, én kegyetlen vagyok.
Kérem. Mindenki azt hisz, és abban, amit és amiben csak szeretne, szíve joga. Ha pénzért, hát azért, hiszen a manapság már lassan mindent meg lehet rajta kapni... Itt ez a példa rá: elmentem egy kicsit üzletelgetni, és mivel amúgy is ott voltam, hát miért ne- alapon, benéztem egy lóversenyre. Sosem szoktam, de kaptam az egyik adósomtól egy tuti tippet, és úgy vélem, hogyha a többszörösét kapom a pénzemnek, ő is meg én is jól megleszünk. Itt ülök, és azt hiszem, nem látom azt a kis sunyi fiúcskát, akinél a fogadást tettem. Több mint gyanús, szóval egy emberemet ráállítom, hogy keresse meg nekem, akár a föld alól is. Megbízható és elég lényegre törő figura, nem mondhatom, hogy szeretem, de... Azt hiszem, ő amolyan jobb kezem vagy mi. Szép nyugodtan végignézem a futamot, és elégedett vagyok, hogy az én lovam nyert. Hiszen annyi pénzem van, hogy akár az utolsó cipőfűzőig megvehetném ezt az egész helyet... de minek. Úgyis kissé messze van tőlem, meg ilyesmik nem izgatnak. első és utolsó alkalom hogy itt voltam. a végén megvárom, hogy a pórnép kinyomuljon, én meg csak a végén indulok el, nem szeretem a nagy tömeget. Mellettem csörtet a két gorillám, utat csinálva nekem, és igyekezve, hogy ne nyomjanak össze, bár ennek azt hiszem kicsi az esélye, lévén elég sok ismerőst látok errefelé. Zen, akit elküldtem a fiú után, éppen akkor ért vissza, amikor kiléptem a stadionból, és az autóhoz értem. Csupán ránéztem, és ő máris mondta.
- Megvan. És most?
Eltűnődtem. Jó sok pénzzel lógott nekem, a tizenegyszeresével annak az összegnek, amit én adtam, és azt hiszem ez soook nullával toldja meg a számlámat, szóval nem ártana behajtani. Azonban a fiú vagy nem ismer, vagy meg merész... mind a kettő küszöbölendő probléma. Míg beülök az autóba, odamorgom.
- Pénzt, fiút hozzám. Szokásos...
Szóval most elmennek öten, és szépen kicsinálnak mindenkit, amíg én otthon lebonyolítok pár telefont, és hozzák a pénzt táskában, a fiút meg bekötött szemmel hozzám. mert ugye tényleg nem sokan tudják az élők közül, hogy merre lakom.
Szeretem ezt az autót. Nem feltűnő, csendes, gyors, és ráadásul kényelmes, és néhány extrával is fel van turbózva. ez inkább tűnik civil kocsinak, mint egy luxusnak, de hát az a lényeg, hogy ne szúrjanak ki. Hazaérve zuhanyzok, és átöltözöm valami kényelmesebb ruhákba, mert az igazat megvallva a vagy zakót néha unom. Azt hiszem be kellene már itt is hozni a divatba a japán ruhákat, azok sokkal előnyösebbek néha. Nem nem a fel és levételét tekintve. Aztán két telefont elintézek, a holnapi kis szállítmányt is megbeszélem, és leülök az irodámban egy csésze teával a kezemben.
Nem sokára lépteket hallok odakintről, ami nem csak azért tűnik fel, mert jónéhány, hanem mert van ott egy oda nemillő, kissé tántorgó, mintha részeges lenne... Nyílik az ajtó, én meg a székem meg sem fordítva csak intek, s az ajtó újra záródik. Lassan fordulok meg, a lehető legkeményebb arccal, hiszen az előttem álló... Vagy mit is csináló bármikor meghalhat, csak egy intésbe kerül. Remélem, hogy nem verték meg túlzottan, egyenlőre csak a fejét látom az asztal miatt. Felvonom az egyik szemöldököm, akárha csak egy kis piszokfoltot látnék a cipőmön. A fiú kicsit hátrál olyan pókmozgásban, majd az ajtóhoz érve felugrik, és megrángatja a kilincset. Elmosolyodom. Nos, az biztos, hogy nem adja fel. Pórázt kellene neki venni. Azt hiszem, hogy a trófeagyűjteményemben a helye. Felállok, majd a nyugodt lépteimmel közelítek felé, és bár látom az újabb próbálkozást, hogy menekülne, és araszolna elfelé, én menthetetlenül utolérem, és megfogom az egyik kezét, hogy magam felé fordítva láthassam alaposabban. Először nézem meg úgy, mintha felmérném egy áru minőségét. Azok a kissé kócos tincsek, az ártatlan arc, ami most a düh a gyanakvás és némi félelem keverékével néz most rám, találgatva talán, hogy mifélét is forgatok a fejemben. Azt hiszem, helyes volt, hogy nem ölettem meg a csatlósait, hiszen egy ilyen kis vörös rózsáért tényleg nem nagy ár az. Másik kezemmel az állát fogtam meg, azt hiszem nem éppen gyengéden, mert az arca megrándult. Újra megnéztem magamnak. Kis cseresznyeszájak, pisze orrocska, és szép kis hattyúnyakacska... Szemeim összeszűkültek, jegesen villantak, s valami ki is íródhatott beléjük, mert még a vállait is felhúzta, mintha elbújhatna előlem.
- Megfelelsz.
Suttogtam neki, vagy inkább búgtam, és láttam, ahogy a lénye belül fellázad, mert őt nem lehet csak így...Arcát elengedtem, és még mindig vasmarokkal fogva a kezét az asztalhoz vezettem hogy leülhessen, míg ha próbálkozott is a kezét kitépni az enyémből, nem engedtem. Inkább legyen lila foltos, mint halott, nem? Megvártam míg leült, ha kellett, kicsit segítettem is neki feleleveníteni a megfelelő mozdulatsort, majd az asztal szélének támaszkodtam, és lenéztem rá. Azt hiszem, ha eddig nem volt nyilvánvaló, hogy neki itt szava nincs, most kicsit mintha észrevette volna.
- Kuro vagyok. Mr., vagy úr, lényegtelen. Üdvözöllek. Remélem, hogy az út kényelmes volt, és rendesen bántak veled. - Kicsit hallgattam, hátha mondana valamit, de most makacsul hallgatott. Úgy tűnt, elhatározta, ő nem mond semmit. Nekem ígyis jó. - Azért vagy itt, mert nem szeretem, ha az én pénzemmel játszanak. Lehet a tűzzel szoktál, de velem nem fogsz. Kicsit tanítani foglak, ha nem bánod.
A szemét néztem, azokat a rubinokat, amik bizalmatlanul méregettek, és elárulták a kétségbeesett igyekezetet, hogy ezt az abszurd helyzetet megfejtsék. Pedig igazán nem beszéltem talányokban. Lassan a széke mögé léptem. Kezemmel a támlán simítva, néha nyakához is érve, mintegy véletlenül. Végig úgy beszéltem, akár egy uriember, igaz kiviláglott szavaimból, hogy akármit is szeretne ő, itt az nem számít, csak az, amit én mondok. Kint lehetett valaki, itt csak egy valami. Az én valamim. Játék. Míg nem lát, egy félmosolyt megeresztek, egy igazi vérfagyasztósat, amit talán jobb is hogy nem látott. Mert ahogy elnézem, egyenlőre még rágódik a hallottakon. Arca durcás vonásokba ívelt, és én nem állítottam meg magam, amikor ujjaim céltudatosan végigsimítottak az arcán, egészen a füléig, és onnan táncikáltam le a nyakán. Puha bőre volt, meg is lepődtem. Nos, minél jobb az áru, annál jobb, nem?
- Szabályokat elmondja neked majd valaki, akinek van arra ideje. Ha szökni próbálsz, neked lesz roszabb, nem nekem...
Vállat vontam, és elléptem tőle. Az asztalon a kis telefonnál egy gombot lenyomtam, és hívtam az egyik cselédet. Enna elég gyorsan itt is volt, és gyakorlott mozdulattal hajlott meg, majd a fiú felé nézett, hogy indulhassanak. Remélem, rendbeszedi. És elmondja neki, hogy jobb nem felidegesíteni semmivel. Meg hogy nem beszél ha nem kérdezik. Mondjuk eddig nem lehet rá panaszom. Na meg hogyha haza akarna jutni, vagy ki innen, akkor vagy eléri hogy megunjam, és a holtteste a csatornán keresztül távozik, vagy meg lejár a szavatossága, és a csatornán át távozik. Megesik, hogy néha kegyelemből élve engedem ki őket... Azt hiszem, hogy minden karácsonykor. Egy szobát is kijelöltem már neki, nem messze az enyémtől, nem szeretek éjjel sokat zarándokolni. Aztán az irodámba visszatérek, és újra munkába ugrok. Már nem tart sokáig, nemsokára meglátogatom a kis ékkövemet, hiszen még sokat kellesz a kedvemre csiszolnom. Legalábbis remélem, hogy nem nekem kellesz elkezdeni a felvilágosítását...
|
|
