|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Laurent | 2013. 09. 02. 16:48:31 | #27181 |
 Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: ~Lulu~ Mattinek
A fürdőben kissé megállok, meg a kicsi édes utánfutóm megtorpant, hogy alaposan végigmérje a fürdőmet. Látom a szemeiben a csodálatot, meg azt is, hogy nem igazán tetszik neki. Elhiszem, hogy aki hozzá van szokva az egyszerűbb dolgokhoz, annak ez kicsit nagy és csicsás, de minden kütyü a kényelmemet szolgálja, így elviselem őket.
- Tetszik? – nyúlok a csap felé, így lemaradva a cuki duzzogó pofiról.
- Nem.
Gyors válasz, és ezért nem is hihetek neki talán teljesen. De most nem érdekel. Én most csak egy meleg, habos és nyugtató fürdőre vágyok. Hosszú ez a hét, hát még ez a nap… Kell egy kis kikapcsolódás, mielőtt becsavarodok.
Tehát füstölő, majd némi rángatás után végre elérem a kádat, bemászok, és elégedetten nyúlok el benne. Ó, igen. Imádom ezt az érzést. Ezért szeretem a kádat. Bár lehet, hogy a zuhany jobb lenne, mert akkor jobban tudnám bámulni a kis édes duzzogó nyünyőt itt mellettem. Gond lenne, hogy nem sajnálom, sőt élvezem a szenvedését? Imádom nézni, ahogy itt gőzölög mellettem a dühtől, és hergeli magát.
- Ott fogsz ülni végig? – érdeklődöm nyugodtan, élvezve a villámló vasvillaszemeket.
- Igen.
- Miért?
- Nem vagyok oda a fürdőért.
Már pedig ennyivel nem úszod meg, aranyom. Ha már az élvezetért nem is, legalább azért, mert nem akarom, hogy a kocsma szagát magaddal hozd az ágyamba. Egy darabig még hagyom, hogy kissé lehiggadjon, majd szépen megrántom kissé a láncot, és egyik kezem egy óvatlan pillanatban köré tekerve magamhoz húzom a kellemes vízbe. Amiben természetesen már én várom őt, teljes valómban.
Ó igen, ezt a látványt akartam én! Ahogy a haját hátrasimítja, villogó, szenvedélyes szemekkel néz rám… A belső vadállatom dorombol. Erotikus, és nem is tudja magáról, azt hiszem ebben van a varázsa. Nincs tisztában vele, hogy mennyire tudna irányítani, ha ráébredne adottságaira, és ki is használná őket. Elindul kifelé, de résen vagyok, és elkaszálva lábait marasztalom a kádamban. Elég nagy ez kettőnknek is, és nem hiszem, hogy könnyű lesz később. Most kell ehhez hozzászokni, hogy később természetes legyen, és ne kelljen fenyegetőznöm, hogy szó nélkül kövessen. Újabb szexi bemutató, amitől a szemeim felvillannak, és persze egy hangyányi gonosz vigyor is.
- Nem vagy vicces.. – Milyen dühös kiscica fúj felém!
- Te sem – Ó igen, nézz rám ilyen dühösen, és tuti rádmászok, pedig mára tartózkodni akartam, mielőtt teljesen kikészítelek. Pedig egy idegroncs nem túl jó pet…
- Nem fogok veled fürdeni! – marasztalnám, de ő persze megint ellenkezik. - Hagyj békén. Nem fürdök veled.
Egy kis kakasviadal, majd úgy dönt, hogy győzött, és megint indul kifelé. Imádom ezt a részét a játéknak… Tudom, gonosz vagyok… Muhaha. Szóval amikor már azt hiszi, nyeregben van, szépen visszahúzom őt. Jó vendéglátóként oda kell rá figyelnem, hogy minden igénye kielégüljön. Wehehe. És ráadásul a legjobb helyen. Például az ölemben, ahol tuti a legkényelmesebb. De ennyi hacacáré után miért pont ez tetszene neki?
- Mi a faszt csinálsz? – akár egy dühös cica, fújtat, én meg imádom.
- Fürödj meg. – jelentem ki, mire egy pillanatra eláll a szava is a dühtől. Áldott csend, és gyönyörű vörösödő látvány…
- A faszt! Nem fürdök meg, amíg te itt vagy! – és megint indul kifelé. Milyen kitartó!
- Akkor én fürdetlek meg. – ez hatásos, mert megáll, és vasvillára hány a tekintetével.
- Úgy sem teszed meg.
Hitetlenkedése és ágálása egy pillanat alatt bizonytalanodik el, ahogy felhúzom a szemöldököm. Bizonyítsam, édesem? Mert abban jó vagyok, elhiszed? És ő elhiszi, mert ugyan kelletlenül, dühösen és infarktushoz közeli állapotban, de nekiáll vetkőzni, ugyan a nadrágot magán hagyva, majd meg is mosakodik, akár egy jó kiscica. Ügyes Matti, ezért majd jutalmat kapsz. Mondjuk ma este békén hagylak… Halkan motyog ugyan az orra alatt, de tüntetően úgy teszek, mint aki nem hallja. És közben kezem a kád peremére támasztva élvezem a műsort. Egyszer majd szabadalmaztatom ezt a jó kis esti szórakozást. Ügyes kis mozdulatok, egy kis fűszeres tapizás… Nem sokára majd az én kezem fog így mászkálni rajta. Az hiszem jóllaktak a szemeim.
- Most boldog vagy?
Nem válaszolok, nem veszem fel a kesztyűt, mert az újabb vitához vezetne, így csak szó nélkül mászok ki a kádból, magam köré tekerve egy törülközőt, és figyelem a cirkuszt, amit az öltözés címszóval művel. Majd irány a szobám, szekrény, ruhák. Közben pedig majd átszúrja valami ismeretlen egyén dühös tekintete a tarkómat. Azt hiszem a kárörvendésbe fogok egyszer meghalni.
- Egyik se jó rám… - halk morgás, de nem foglalkozok a megjegyzésekkel, elvégre túl jól szórakozok…
- Holnap áthozzák a ruháid.
Dünnyögöm míg öltözök, és neki is adok valamit, mert tényleg kiverném a biztosítékot, ha ma ruha nélkül kellene aludnia. Én pedig hunyni akarok, mert hosszú volt a nap. És amúgy is a szép és jó műsorért megérdemli. A szökésért ugyan nem, de a fürdésért igen. Tehát irány az ágy. Lefekszek, elhelyezkedek, magamra húzom a takarót, és elhelyezkedek az ágyban, hogy alvásra kész legyek. Azt viszont nem, hogy Matti még mindig csak áll… Így nem kényelmes, mert a kezem nem tudom behajlítani. HA begörcsöl, rajta verem le.
- Állva szoktál aludni?
Halk kérdés, mégis a lánc rántásából érzem, hogy nagyon feldúltam. Ó, azt hiszem tényleg ez a kedvenc foglalkozásom. De azért mellém fekszik, persze a lehető legtávolabbra, és szusszan. Így hát elégedetten, hogy a vendégem jóllakott, tiszta és csőre töltve alvásra kész, ráadásul az én ágyamban… Elaludhatok. Ő meg szövögesse a lehetetlen terveit, amíg akarja, legalább addig kipihenem magam…
~*~
Olyan jól aludtam, hogy az ébredés szinte maga a tömörgyönyör. Mellettem Matti látványa, ahogy édesen szundikál, szinte majdnem megsajnálom, hogy fel kell ébresztenem. Ám ő is ébredezni kezd, így felülve énis készülök fejben az új napra.
- Gyere. – húzom meg ösztönzőleg kissé a láncot, mire egy kora reggeli, még álmos pillantást kapok a’la Matti.
- Hova megyünk? – totyog mögöttem kiskacsaként.
- Edzeni. – és újra kiélvezem a hüledező tekintetet.
- Muszáj? – akár egy gyerek, akit fogorvoshoz kell vinni… De édes.
- Igen.
Morgósan öltözik, mint akinek a fogát húzzák közben, de azért tartja a tempót, egészen a teremig, ahol a drága mesterem már vár. Megbeszéljük, hogy milyen fogásokat fogunk ma átvenni, és startra készen befeszítünk egymással szemben. Kicsit bizonytalan vagyok, lehet hogy Mattit le kéne szedni, mert tuti hátráltatni fog, hiszen elég egy pillantást vetni az álmos kis arcára… Sebaj.
Ám a mesterem alaposan kihasználja, hogy itt van, és visszahúz. Sokkal nehezebb mozdulnom, vagy bármit csinálnom, hogy itt van a karomon, egyfajta nehezékként. És elég egy oldaltpillantást vetnem az arcára, hogy tudjam, ezt nem fogja sokáig bírni. Nem is kell hozzá sok idő, hogy rájöjjek, igencsak nem jól lett ez kitalálva. Ha kicsi hosszabb lenne a lánc, akkor talán még menne is. De így eléggé olyanok vagyunk, mint a járni tanuló zsiráfok. Nem kecsesek, de nem is összehangoltak.
Így amikor hirtelen rántja vissza a kezemet egy jó ütéskor, amiről tudom, hogy célt találna, a hitelen rántás teljesen kibillent az egyensúlyomból, én alulra kerülve, ő meg rám. Más esetben élvezném, hogy így leteper, de amikor kissé ki vagyok éhezve, egy másik feladatra koncentrálok, ő meg még egy nagy lapáttal rátesz… Nos az nem egészen olyan rózsásan sül el, ahogy azt valaki tervezi.
- Mi a francot csinálsz?! – Üvöltök fel, mert ez nem épp egy megtervezett mozdulat volt, és élesben nem csak hogy hátrány lenne, hanem halált is jelentene.
- Én?! Majdnem kitépted a karom!! – Látom, nem csak én vagyok ma paprikás hangulatban.
- Mondtam, hogy ne hátráltass! – Szemét meresztgetve néz rám, mielőtt visszaordít rám. Hát igen, nagyon kevesen merészek ennyire.
- Ha nem lenne ez a kurva bilincs, nem tudnálak hátráltatni, idióta!
Aranyosan lihegve ül fel rajtam, engem nézve, ám most a vágyamnál a dühöm erősebb. Tudom, hogy nem fog engedni magától, de ha nem lesz megnevelve, később igen csúnya következményei lesznek. Dühömet hagyom látszólag kihunyni, ám csak magamba ásom el. Kívülre csak a jeges pillantás jut el, és az az arc, amivel a legmerészebb és legostobább ügyfeleimet szoktam összefosatni. Egy kissé mintha Matti is elbizonytalanodna, és nekem ez a kis rés elég. Minden támasz nélkül, akár egy rossz horrorban a zombi vagy vámpír, úgy ülök fel, megfeszítve a hasizmaimat, hogy egy szintre kerüljek vele, habár még így is egy hangyányit magasabbnak érzem magam.
- Ha nem lennél ilyen ügyetlen, nem hátráltatnál.
Hangom halk, szinte kedélyes, és túlságosan édes. Elkerekednek azok az édes szemek, az ajkak dühtől elszíntelenedve válnak el egymástól, és láthatóan nem kap levegőt sem ekkora sértéstől. Szemeim összeszűkülnek, kezdem látni a jót is ebben a helyzetben.
- Szerinted büntetést érdemelsz, vagy csak figyelmeztetést?
- Szerintem azt…
- Tudod, mi az a költői kérdés?
Farkasvigyor, és a láncnál fogva még közelebb rántom magamhoz, hogy az ajkai alig egy sóhajtásnyira legyenek tőlem. El akar húzódni, de a másik kezemmel úgy ölelem át, hogy a karja kettőnk közé szoruljon, és ne tudjon vergődni. A lehető legjobb helyen ülsz most, báránykám, mert innen nincs sok menekvés. Ajkai összeszorulnak, és tekintete már-már tényleg gyilkos volumenű. De nem elég.
- Szóval ha segíteni akarsz, és tőlem szabadulni, vagy kompromisszumra jutni, akkor talán igyekezz… kicsit jobban.
Súgom ajkaitól annyira, hogy érzem a testmelegét, az illatát, és a zakatoló szívét. Nyelvemmel végignyalok az ajkain, majd gonosz vigyort villantva felállok, vele az ölemben, mintha egy gyerek lenne.
- Eressz!
Ó, a kicsi Matti visszakapta a nyelvét. Leteszem, elhajolok egy jól irányzott pofon elől, és kissé előre lendítve a kezemet elérem, hogy a következő ütése csúnyán mellémegy.
- Nyugi angyalka, messze még a reggeli.
Kacsintást engedek meg magamnak, majd újra a mester felé fordulok, és biccentek, hogy folytathatjuk.
- Mutasd meg akkor, hogy a hasznomra is tudsz lenni, nem csak egy csinos pofi vagy, és egy jó segg.
A következő ütést mielőtt még én bevihetném, lekésem. Drága tanárom állkapcsa csúnyán reccsen, ahogy egy dühödt, alattomos, és igen gyors jobbost kap. Szemeim összeszűkülnek, és bevallom, megint csak jól szórakozok. Hamarabb szert kellett volna tenni egy ilyen jó kis játékra…
A következő fél órában szinte azért versenyzünk, hogy ki tudja leszerelni, letámadni, vagy kiütni a lehető leggyorsabb, legváratlanabb, és legalattomosabb mozdulatokkal szegény alakot itt velem szemben, aki, előnyére legyen mondva, hogy jól állja a sarat, most, hogy számít mindkettőnk támadására. Mire véget ér az edzés, folyik rólunk a veríték, a földön fekszünk, mint akiket odahajítottak. Azt hiszem, kicsit… Hosszú volt ez, és kimerítőbb a szokásosnál.
- Íme egy újabb tevékenység, amitől minden izmod sajog, kifáraszt, és bőrös síkos a testnedvektől.
Hangom mintha csak az időről vagy a reggeliről társalognék. Jó pont, hogy Matti eléggé le van strapálva, így csak egy hörrenésre futja tőle. Megvan, hogy mivel fogom lefárasztani eléggé, hogy ne pattogjon annyit… Ideje a következő övön aluli ütésnek.
- Menjünk zuhanyozni.
Szólalok meg fáradtan, és egy beleegyező hümmögés után feltápászkodunk, majd megindulok a szobám felé. Azt hiszem nagyjából most ébredhet fel annyira, hogy rájöjjön, hol van, ki ő, ki vagyok én, és hogy miért van itt. Aztán a bilincset szuggerálja, és leesik neki, mit mondtam. És lám, két lépcsőfok között úgy cövekel le, mintha nekiment volna valaminek.
- Hé, állj csak meg! Te ugye nem gondoltad komolyan, hogy... Te meg én... - elég csak hátranéznem felvont szemöldökkel, mire máris lilul a feje a dühtől. - Soha! Felejtsd el, hogy én veled fogok zuhanyozni!!!
Tajtékzik, és csoda, hogy nem gyullad meg a dühtől. Szemeim összeszűkülnek, és ajkaim egy gunyoros mosolyra kunkorodnak kissé. Imádom nézni ezt a szenvedélyt, ami ilyenkor szinte tüzijátékként durrog benne. Kinyújtva a kezemet megpaskolom a buksiját, és kitérek a jobb egyenese elől.
- Ne félj. Nem foglak megenni. Reggelire azt hiszem szeretnék valami... mást enni. Kevésbé csípőset és harapósat.
Azzal újra nekiindulok, rántva egyet a bilincsen is, és nincs más lehetősége, csak követni. Úgy közben persze ő úgy szórja az átkait, mint én a ruháim magamról lefelé.
- Mint csinálsz, te perverz? - kiált rám céklavörös fejjel, mire a vállam felett hátrasandítok.
- Nem szeretek ilyen csatakosan reggelizni. Ami azt illeti, dolgozni sem.
- Ne is álmodj arról, hogy én zuhanyozni fogok veled. - fröcsögi Matti édesen, én pedig újra az ölelésembe rántom. Hát nem zabálnivalóan édes?
- Nem is álmodom. Hiszen mindjárt valósággá válik.. Hát nem... csodálatos?
Azt hiszem már csak masni kéne ide-oda, meg egy kis csillámpor és virágszirmok a levegőbe, meg persze mosoly nekem, és nem ez az éhes tekintet... és talán pilloghatnék is... Szóval nem. Mégsem olyan, mintha épp egy esküvőnek örülő ara lennék. Sőt, ami azt illeti, igen messze áll az ilyesmi tőlem, egy szál faszban meg főleg.
- Menj a közelemből!
Két kezét a mellkasomra feszítve próbál eltolni, mire kissé kihúzom magam, hogy a kezei úgy csússzanak le rólam, mintha megsimogatott volna. Feje mély bordó színben pompázik, és újabb másodpercekre némítottam el minden szó nélkül. Azt hiszem mégiscsak tökéletes vagyok, vagy mi. Jól szórakozva lépek a fürdőbe, és megeresztem a csapot, majd beállok a fülkébe, magammal húzva Mattit is.
- Levetkőztesselek, vagy megy egyedül is? - közelebb lépek, kezeim emelve, bemutatva, hogy tényleg segítek, ha kell.
- Hagy béékén! Miért olyan nagy kérés ez?
Elcsapja a kezeimet, és nekiáll kibújni a pólóból meg a nadrágból, de semmi több. Most, hogy itt áll mellettem a langyos, majdnem hogy forró zuhany alatt, és centikre tőlem szúr halálra szemeivel... szabad kezem a derekára tekerem, és magamhoz húzom, elérve, hogy még a füle is vérvörös legyen, és kapálózva álljon neki kiszabadulni.
- Eressz! Tűnj a közelemből! Hülye jégbuzi! Ezért meg fogsz halni!
A hangja visszhangzik a nagy teremben, és én pedig kimondhatatlanul élvezem. Megsimogatom a fejét, arcán is végighúzva ujjaim, mielőtt kirántaná magát karjaim közül. Elégedetten nyúlok a tusfürdőért, és nyomok a kezembe egy adagot, majd mielőtt még bemosnának nekem, a felém lenülő kézbe nyomom a flakont. Akármennyire nem tetszik neki a helyzet, tudnia kell, hogy nemsokára én is befejezem a zuhanyt, s ha nincs kész, akkor nem fogok itt ácsorogni rá várva. Hajat mosok, majd kissé melegebbre állítom a csapot, és lemosom a hajamat. Élvezem, ahogy a fáradt tagokat végigmossa a víz. És hogy egy kukucskáló tekintet olykor átrohan rajtam, talán hogy mennyi ideje van még, nem tudom. De a lánc túl sokszor rándul meg, ahogy hirtelen elfordul. Hiába, egy ilyen kicsi helyen majdnem meztelenül... Nyugodtan nyúlok a csap felé, és fordítom a kallantyút, így pillanatok múlva fogvacogtató hideg zúdul nyakunkba.
- Ma a szaaar?!! - kiált fel Matti megugorva, és remegve próbálj melegebb vizet fakasztani a zuhanyrózsából.
- Ha nem akarod, hogy itt és most rádmásszak, akkor el kellesz viselned. Vagy inkább kisegítesz?
- Majd álmodban! - a rémület és düh között hintázva ordít magából kikelve Matt a nyugodt és már-már közömbös kijelentésemre.
- Akkor talán asszisztálsz, amíg maszturbálok a látványodra? - billentem oldalra a fejemet, és lám, fél másodperc alatt újra infartkus szélén álló Mattival nézek farkasszemet.
- MIII???!!! Szemét! Perverz! Ne merészelj gondolni se rá!
És a ,,rá” alatt lepillant a félmerev tagomra, amitől szinte túlvilági hangot hallatva fordul meg, kissé magával rántva engem is, így a hátához lapulok, őt meg a falhoz nyomom.
- Hoppá, igazad van. Ez sokkal... kényelmesebb megoldás. - búgom a fülébe, ellenállhatatlan vágyat érezve, hogy megharapjam, de mégsem teszem.
Egy könyök a bordáim között azonban figyelmeztet a személyes tér meglétére, így kelletlenül, de hátrébb-lépek, és elzárom a vizet, majd törülközőért nyúlok, és indulok kifelé a fülkéből. A kis farkincám követ, akár egy dühös macska, és máris lecsap a fürdőköpenyre, alaposan belegubózva, még a kapucnit is felhúzva. Aranyos, amikor duzzog. De azt hiszem egy időre most hagynom kell, mert ha sokat piszkálom, még tényleg elviszi egy agyvérzés. Egy hulla pedig nem olyan jó szórakozás, mint az élő, egyetlen és igazi.
- Jöhet a reggeli, Matti? - nevét külön hangsúlyozom, mire megint kapok egy idegbeteg pillantást.
- Ne hívj így! Sőt, sehogy se hívj! Csak hagyj békén!
Köpi a képembe, majd sarkon fordulva indul el lefelé, ezúttal ő húzva engem maga után. Én pedig örömmel követem. Egy szál törülközőben. Az itt élő személyzet már látott ádámkosztümben is, amikor olyan esték után voltam, hogy mindenem fájt. De aztán jött egy aranykezű masszőr, és helyrerakott.
Aztán leülünk szépen a reggelihez. Üvegasztal, csipketerítőkkel, és gyönyörű porcelánokkal. És mivel a törülközőmet út közben elhagytam...
- Fúúj... Enni szeretnék! - Hördül fel a drága ,,élettársam” mellettem, vérvörös fejét az ablakra függesztve.
- És mi tart vissza? Jó étvágyat.
Válaszolom neki komolyan, majd nekilátok a reggelinek. Matti még morog egy sort, de nem értem mit, és ha érteném se biztos, hogy reagálni szeretnék rá, így csak hagyom a pillanatokat eltelni, én jóllakok közben elolvasom az újságot, és hagyom lecsillapodni a kis játékomat, mielőtt gutaütést kap.
Felállva aztán, amikor befejeztük az étkezést, indulok fel az emeletre, de megállít az inas, a tálcáján lévő csörgő telefonnal. Fáradtan sóhajtok, és a hajamba túrva veszem fel a telefont, unott arccal hallgatva a jelentést, és a beszámolókat. Rövid utasítások után leteszem a telefont, majd újra tárcsázok. Közben olykor a mellettem álló céklára pillantok, aki tüntetően háttal áll nekem. Azt hiszem tényleg fel kellene öltöznöm.
Mindenkinek kiosztottam a feladatot, így felmászok az emeletre, és a fürdőbe lépve nekiállok készülődni a borotválkozáshoz. Összekeverem a habot, egyenletesen eloszlatom az arcomon, majd a szekrény felé nyúlok. Elektromos szerkentyűt veszek elő, és nem tudok nem jól szórakozni Matti rendkívül csalódott arcán. Talán azt hitte, hogyha lenne is igazi borotvám, elővenném, ha ő itt van? Nem adok neki esélyt, hogy elcsúfítsa a gyönyörű külcsínemet. Ráérősen bedugom, majd kipróbálom a pengéket, amiket nekiállok kicserélni, mert nem vágnak jól.
Mellettem meg a bilincs meg-meg rándul. Vagy ideges, vagy türelmetlen, vagy nem tetszik neki, hogy itt állok természetes szépségbe öltözve. Ám elég egy pillantás oldalra, és a vörös, zavart pofi láttán úgy vélem teljesen rossz irányba gondolkodtam.
- Teljesen nyugodtan. - szólalok meg, bezsebelve egy villanásnyi pillantást, mielőtt újra elfordul paradicsom-pirosan. - Pont mögötted a vécé.
Teszem hozzá hanyagul, majd visszafordulok a tükör felé, és végre nekiállok megborotválkozni. Nem figyelem, hogy végül mikor áll kötélnek, de amikor hosszú, de tökéletesen lenyugtató borotválkozás után megmosom és bepacsulizom az arcomat, már nyugodtabb, de nem vöröstelenebb arccal áll mellettem. Elfojtok egy mosolyt.
- Ha te is borotválkozni szeretnél, csak rajta.
Újra felfújja magát, hiszen az ő sima pofikájáról ugyan mit is kéne leszedni? Egy fia szőrszál sincs rajta. Az orrára koppintok, majd kilépek a szobából, és a benti tükörnél nekiállok megfésülködni. Amint kész vagyok, dezodort veszek kézbe. A telefonon küldök még pár SMS-t.
- Hé! Öltözz már fel!
Ujjaim elégedetten állnak meg a mozdulat közben. Ó igen, erre vártam. Tudom, hogy tudja, és hogy ezért tartott neki ilyen sokáig, de nem akartam én nekikezdeni, vagy én felvetni a témát. A telefont hanyagul csapom le magam mögött, és lassan fordulok felé a széken, egyik lábamat a másikon átvetve, hogy Matti önkénytelenül is kövesse a mozdulatot, majd újra elkapja pillantását. Az asztalra könyökölve támasztom állam a tenyeremre, és olyan elégedeten nézek, mint egy jóllakott óvodás.
- Miért? Nincs hideg. - adom az értetlent.
- Akkor is öltözz fel! Undorító! - fuldoklik szegénykém a méregben.
- De nem akarok. - vonok vállat. - Tudod, amikor reggel letepertél, kissé beütöttem a hátamat, és egyre jobban sajog. Így meg nem akarok felöltözni, mert fájdalmas mozdulatokkal jár. Ha fázni fogok, ígérem, befűttetek, hogy ne kelljen aggódnod miattam, ha megfázok. Bár van más megoldás is. - szeme sarkából pillant rám, talán némileg reménykedve is. - Ha te rámadod a ruháimat. Elvégre a te hibád, hogy nem akarok felöltözni, most meg nem akarod, hogy meztelen legyek. Ez így nem megy.
És adom az ártatlant, a tudatlant, és teljesen komolyan, közömbösen közlöm vele, hogy ha nem akar látni itt pucérkodni, akkor öltözzön fel. Egyszer volt már, hogy fogadásból meztelenül tárgyaltam az ügyfeleimmel. Nem mintha bárkit is zavart volna. Igaz, akkor volt kibe rejtenem férfiúi becsemet. Ha azt mondaná hogy így kell maradjak egész nap, akkor sem esne bajom. Legfeljebb az ő szemei égnének ki. De legalább hozzászokik a látványhoz. Mindenképpen ez egy tanulságos reggel, azt hiszem. Mert amíg ő nem öltözik, ő is csak egy fürdőköpenyre szorul.
|
| Lureka | 2013. 07. 12. 16:41:22 | #26463 |
 Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Laumnak
Halkan kezd el kuncogni és én megfeszülök, de nem mozdulok. Nyugi Matt.. ne ronts az amúgy sem fényes helyzeten. Nyugi... Nem lesz semmi baj. Csak szívatni akar...
Kifújva a levegőt, próbálom nyugodtan végig ülni a haza felé vezető utat és viszonylagosan sikerül is. Végülis.. megölni nem fog. Akkor mi lehet a legrosszabb? Max megdug.. De azt ő sem fogja sebek nélkül végig csinálni. Ha kell kiharapok belőle egy darabot. De nem fog csak úgy megkapni!
Viszonylag gyorsan vissza érünk, és ahogy megáll a kocsi, már veszem is le a kendőt és mászok ki Kuro után. Csendben nyújtom felé a kendőt és nyugodtan veszi el, csupán egy halk kattanás zavarja meg a szótlanságot. Értetlenül nézek a hang irányába.
Ja.. csak egy bilincs..
Visszafordulva lököm be a kocsi ajtaját, majd szemeim kikerekednek. Lassan fordulok vissza és nézem meg a kezemen éktelenkedő karperecet. Nem. Nem. Nem!
A jégbuzira nézek dühös tekintettel, de ő számító tekintetétől, csak még jobban fel megy bennem a pumpa.
- Ez mi? - kérdem idegesen. Lassú mozdulatokkal emeli fel a karom a lánccal, majd a másik felé a karikának, ugyan olyan csiga tempóban kattintja saját csuklójára. Na nem... Ezt nem gondolhatja komolyan!
- A legújabb és legjobb barátod. Mától ezzel alszol, ezzel eszel, fürdesz, pisilsz, és létezel - mondja színtelen hangon, amitől legszívesebben felrobbanék.
- Mármint veled vagy a bilinccsel? - kérdem elfojtott hangon. Remélem csak viccel, mert ha..
- Mármint mindkettővel. - mondja egyszerűen és szája sarkába halvány gúnyos mosoly jelenik meg. Nem! Nem! Ezt ő sem gondolhatja komolyan!!
Elfordul és hirtelen ránt egyet a lácon én meg ügyetlenül lépek utána, mint egy... öleb..
A rohadt életbe! Ez azt jelenti, hogy mindent vele kell csinálnom? Az ő jelenléte mellett?! Nem! Ezt nem..nem teheti!!
- Nem akarok veled lakni. - mondom dühösen széles hátának, majd megtorpanok, így neki is muszáj megállni. - Hé, ez azt jelenti, hogy mától veled alszok? - kérdem csendesen, de belül tombolok. - Meg fürdök. - folytatom halkan. Csak bólint válasz képpen és érzem, hogy elszakad bennem valami. Nem! Ezt nem!
- Mégis mit képzelsz?!- csattanok fel - Én nem fogok veled lakni!! Ehhez nincs jogod, te seggfej! Azonnal szedd le rólam ezt a szart, különbehn... - hirtelen érzem meg száját, ajkaimon és ledermedve nézek rá.
- A rosszfiúknak bünti jár. Nem vagyok hülye, nem küldelek vissza a szobádba. Az enyémben fogsz lakni, és a te szobád pedig kipakoltatom. Nem lesz rá szükséged. - hajamba marva ránt újabb csókra, de most résen vagyok. Kemény próbálok ráharapni akaratos nyelvére, de sajnos elhibázom. A rohadt életbe, ez nem...
- És most irány vacsora, fürdés és csucsukálás. Holnap reggel edzéssel kezdek, és elvárom, hogy ne hátráltass. - tátogva nézek rá. Nem jön ki hang a torkomon, agyam lefagy és.. lövésem sincs mit csináljak. Ő.. komolyan gondolja. Tényleg azt akarja, hogy vele együtt éljek mostantól... érzem, ahogy megrántja a láncot és kelletlenül lépek utána. Agyam zakatol, de képtelen vagyok felfogni ezt. Nem! Ezt ő sem gondhatta komolyan! Én nem fogok, vele élni!! Mégis mit képzel?!
- Felesleges a szabaduláson agyalnod. Speciális kulcs kell hozzá, és megnyugtatlak, nem fogod megtalálni. - mondja csendesen, de én nem bírom tovább.. Mégis mit képzel?!
- Milyen jogon tartasz engem fogva? - csattanok fel, kezeimmel az asztalra csapva dühösen.
- Aranyom, azon egyszerű oknál fogva, hogy engem nem lehet palira venni. És amíg ezt megtanulod, addig...
- Addig mi? Addig háromszor meghalok infarktusban! - vágok a szavába mérgesen. Ennek semmi értelme! Csak tönkre akar tenni, hogy könnyű dolga legyen! Rohadj meg Kuro!!
- Ne aggódj, ilyesmi nem fog előfordulni. - mondja nyugodtan, olyan számító tekintettel, amit már nem bírok elviselni.
- Fordulj fel! - kiáltom és gondolkodás nélkül lendül a kezem. Gyilkosan meredek rá, de olyan könnyedén hajol el, mintha csupán egy gyerekkel játszana, majd a láncot elkapva ránt az ölébe, lefogva, hogy még véletlenül se menekülhessek, vagy üthessek újra. Rohadék!
- Matti. - mondja lágyan, de csak megfeszülök ettől a hangtól. - Velem nem szokás packázni. Remélem ez a lecke világossá teszi számodra. - fejezi be halkan, majd egyszerűen elenged, mintha semmi sem történne.. Dühösen ülök vissza a helyemre, de képtelen vagyok egy falatot lenyomni a torkomon. Csak túrkálok az ételben, miközben fejemben az villog, hogy együtt fogunk aludni. És fürdöni.. és.. mindent csinálni. Mintha a szolgája lennék.. vagy a kutyája..
Csendben állunk fel, amikor befejezi és durcásan követem őt amerre vezet. Nem érdekel, merre megyünk. Most az a fontos, hogy kitaláljam, hogy az istenbe meneküljek el ettől a... Besétál egy szobába én pedig követem. Hallom, hogy becsukja az ajtót, de nem figyelek rá. Inkább a földet pásztázom, viszton amikor megjelenik egy ledobott ing..
Döbbenten nézek fel és félmeztelenségét látva nyelek egyet.. Ő most..
-Te most... Te most mit csinálsz? - kérdem félve.
- Hát fürödni készülök. És hacsak nem szeretsz ruhában fürdeni... - mondja rám pillantva. Na nem!
- Én le nem vetkőzök. Ne is álmodj róla! - csattanok fél mérgesen, de csupán egy vállrándítással válaszol és elkezdi ledobálni a ruháit. Mérgesen fordítom el a tekintettem és lelkesen bámulom a szőnyeg mintáit. Bármit csak ne kelljen látnom őt.. Undorító.. Nem hiszem el, hogy nincs benne semmi.. Szemérmesség. Egy kicsi szégyenérzet, hogy levetkőzik egy gyakorlatilag idegen ember előtt. Egy férfi előtt! És teljesen pucérra... Még a gondolattól is kiráz a hideg.. Én erre nem lennék képes.
Hirtelen indul meg, és a lánc feszüléséből érzem, hogy akár akarom, akár nem vele kell mennem.. Botladozva indulok meg, amikor aprót rántva húz maga után és akaratlanul is felnézek gyilkos tekintettel, de.. Nem kellett volna!!
Meztelen hátával találom szembe magam és tekintettem akaratom ellenére siklik tovább és.. Azonnal elfordítom a fejem, és hagyom hogy behúzzon a fürdőbe. Inkább mint hogy a csupaszságát bámuljam! Ez.. Undorító. Érzem, hogy arcom ég a megaláztatástól, gyomrom bukfencezik, és mindezek mellé ott a tehetetlen düh.. Nem ez nem lehet igaz. Ez csak egy kibaszott álom.. Egy kibaszott rémálom. Ez a hülye jégbuzi már a tudatalattimba is belemászott és ott sem hagy békén!
Váratlanul áll meg és az utolsó pillanatban torpanok meg én is. Fogaimat összeszorítva nézek fel, nagyívben kerülve őt a tekintettemmel. Bármi mást, csak őt ne lássam ádámkosztümben.
Hatalmas a fürdő. Törülközők és köntösök hada mindenhol, szappan, tusfürdő, hajsampon, fogkefe, fogkrém szépen elhelyezve és persze minden a legjobb minőségben.. Ehhez hozzá járul a maximális tisztaság. Szinte enni lehetne a földről.. De a legnagyobb helyet a kád foglalja el. Kisebb medence méretű, amiben három ember is könnyedén elférne. Téglalaphoz hasonlít, de a sarkokon lekerekítették, az alja lapos és kis lyukak vannak rajta. Kényelmesnek és rohadt drágának tűnik.. Fölötte a falon, még egy zuhany rózsa is van, hogy minden igényt ki lehessen elégíteni...
- Tetszik? - szólal meg mellettem a jégbuzi, majd látom, ahogy mozdul a keze és kinyitja a csapot, hogy feltöltse a kádat meleg vízzel.
- Nem - vágom rá csuklóból. Túl kényelmes, amitől csak ellustul az ember. Nekem elég egy kabin, zuhanyrózsával és meleg vízzel. Nem kell ez a batár nagy izé.
Nem látom mit reagál rá mert valamilyen füstölőt gyújt meg, amihez újra hátat fordít és abból köszönöm nem kérek még egyszer. Tekintettemet elfordítva nézem inkább a sok kencét, de alig olvasom ki, hogy milyen illatú az egyik, megint ránt egyet a láncon és előrébb lépve ütközök a kád szélének. Dühösen pillantok fel rá, de úgy tűnik marhára nem érdekli a véleményem.
Elégedett fejjel ereszkedik bele a már vízzel teli kádba és az arca már majdnem olyan mint a tavasszal a napsütötte hegyormok. Nem kedves, de.. ez egy lágyabb jégbuzi.. Viszont.. Túlságosan meztelen jégbuzi...
Tüntetően fordulok el, háttal állva neki, kezeimet mellkasom előtt összefonva, látványosan megsértődve. Én nem fogok se beülni mellé, se végig nézni ahogy pancsol! Idióta fasz!! Ha azt hiszi, hogy evvel a lánccal eléri, hogy kedves legyek és az ölébe üljek, akkor kurvára téved! Én nem leszek sem a talpnyalója, sem a kutyája.
Viszont amikor ránt egyet a rohadt láncon kénytelen-kelletlen hátrébb lépek, ha nem akarok egy hátast dobni. Persze ez nem elég.. még egyet ránt rajta.. hogy rohadna el! Magához kötött, mint valami bolhás ebet, és még ráncigál is! Amihez persze jó pofát kéne vágnom és nyalizni neki, hogy legyen olyan édesen aranyos és levegye a csuklómról ezt a szart. Rohadék! Fújtatva lépek végül egészen a kád széléig, majd tökéletes kelletlenséggel leülök rá. Ennél tovább nem vagyok hajlandó menni! Még ha megfenyeget és pisztolyt tart a fejemhez akkor sem. Élvezze csak a hülye fürdőjét. Engem nem érdekel. Inkább nem fürdők, és bűzölgök, mint hogy levetkőzzek és egy kádban legyek evvel a…
Dühösen fújom ki a levegőt. Gyűlölöm… Mi az istenért jó ez neki? Azt mondta tanítani fog.. hát persze… és mégis mit gondolt..? Néhányszor megmutatja mekkora Úr, hogy milyen erős és majd meghunyászkodva tartani fogom neki a seggem? Hogy majd minden este kefélünk egy jót, másnap kapok néhány csili-vili ajándékot és minden el van intézve? Mi az istent képzel ez magáról?! Nem jött még rá, hogy nem lehet mindent megvenni.. hogy nem lehet mindent elvenni… A világ egyáltalán nem így működik jégbuzikám. Nem teheted meg mindig mindenkivel azt, amit akarsz, te rohadt szemét. Ezt be fogom neked bizonyítani!! Még ha bele is halok, de nem kapsz belőlem egy kurva darabot sem, amíg Én nem akarom!!
- Ott fogsz ülni végig? - szólal meg, halk nyugodt hangon, mintha már az együtt pancsolás legjobb részén túl lennénk..
- Igen - válaszolom nemes egyszerűséggel.
- Miért?
- Nem vagyok oda a fürdőért - mondom kimérten. Bár ez így nem igaz. Sokkal jobban szeretem a forró zuhanyt, mint a meleg vízben ázást, de annak is megvan a maga hangulata. Főleg ha van hozzá társaság. Viszont... ilyen társaságra nincs szükségem. Nem akarok vele egy kádban fürdeni... sőt.. nem akarok vele egy légtérben lenni! De amíg ez a szar a csuklómon van...
Lassan szívom be a levegőt, hátha egy kicsit megnyugtatja felborzolt idegszálaim.
Utálom ezt. Sarokba szorított. Bármit teszek most, annak rossz vége lehet. Se előre, se hátra... Csak ő röhög a markában. Győzött. Kurvára nem tudok mit tenni.. és az a baj, hogy így elérheti a célját. Bármennyire is küzdök, ebben a helyzetben nem tudnék kibúvót keresni és elmenekülni előle.
Dühös keserűséggel nézek magam elé. Hajam takarja arcom, így nem láthatja mit érzek, bár most az sem izgat, ha látja. Csak jussak ki ebből a kibaszott helyzetből... ha valahogy.. ha..sikerülne leszednem.. és ha még ott lenne a magnum... a fenébe is túl sok a ha... nem.. ekkora mázlim úgy sem lesz. Nem sokára kipakolják a szobát, és megtalálják a stukkert.. és akkor csak reménykedhetek, hogy nem von kérdőre, hogy honnan is vannak a pisztolyok. Vagy nem kapok újabb büntetéh...
Váratlanul csúszik egy vizes kéz a hasamra. Összerezzenek a hirtelen ingertől, de még mielőtt megszólalhatnék, egy erős rántással éri el, hogy a vízben csobbanjak. Ijedten emelkedek fel a vízből, levegőért kapva és reflexből simítom hátra vizes tincseim. Mi a?
Értetlenül nézek rá, de csak hűvös tekintettével találom szemben magam. Faszfej! Ha azt hiszed evvel elintézted az együtt pancsolást rohadtul tévedsz! Mérgesen fordítom el az arcom és megfogva a kádszélét állok fel, hogy kimászhassak. De alig, hogy kiegyenesedek, elkaszálja a lábam és újra a kád alján kötök ki. Azonnal fellököm magam és teleszívom a tüdőm levegővel. Hajamat újra hátra simítom és felé fordulok.
- Nem vagy vicces.. - mondom dühösen.
- Te sem - válaszolja nemes egyszerűséggel. Kapd be, faszfej!
- Nem fogok veled fürdeni! - jelentem ki mérgesen, és újra megpróbálok kimászni, de most résen vagyok. Alig emelkedek ki a vízből keze újra mozdul, hogy vissza rántson. Szinte vele együtt mozdulva ütöm félre a kezét. A faszt! Harmadszor nem játszod ezt el velem! Szemöldöke lassan felemelkedik, miközben én teljesen kiegyenesedem.
- Hagyj békén. Nem fürdök veled - közlöm vele újra, hátha végre megérti. Nem érdekel mit akar. Én nem akarom, és nem hagyom, hogy csak úgy rám erőszakolja magát. Pár hosszú pillanatig farkasszemezünk még, majd mivel úgy tűnik nincs hozzá fűzni valója elfordulva emelem fel a lábam, hogy kilépjek a kádból.
Barom! Mégis mit képzel magáról? Nem fogok vele együtt meztelenkedni és pancsolni. Ez.. Undorító.. Én erre nem vagyok képes! És ha ezt nem érti meg akkor majd megértettem vele. Én nem vagyok meleg! És nem is leszek! A nőket szeretem, a finom idomokat és nem ezt aah..
Hangos csobbanással landolok újfent a kád alján. Viszont most egy másik test is megjelenik mellettem. Lábammal lököm fel magam, és levegőért kapkodva nézek fel a mellettem tornyosuló jégbuzira. Az ölébe rántott. A csupasz...
- Mi a faszt csinálsz? - förmedek rá mérgesen, és azonnal elhúzódok tőle a kád másik végébe. Rohadék! Mégi mit képzel ez magáról?! Nem fogok az ölébe ülni! Nem fogok vele fürdeni! Ilyen nehéz felfogni?!
- Fürdöj meg - jelenti ki egyszerűen, és egy pillanatra bennem reked a levegő. Mi a..? Most már átmentünk a parancsolgatásba?! Ha már láncon van, akkor nyugodtan megmondhatjuk mit csináljon, mi?! Mint egy rohadt ölebnek!!
- A faszt! - vágom rá. - Nem fürdök meg, amyg te itt vagy! - mondom mérgesen és gondolkodás nélkül fordulok a kád széléhez, hogy újfent kimásszak.
- Akkor én fürdetlek meg - mondja nyugodt színtelen hangon, amitől megdermedek. Tessék? Mérgesen nézek rá, de csak hűvös tekintetével találkozom. Megfürdetsz? Na persze.. Azt sosem engedném, seggfej!
- Úgy sem teszed meg - válaszolom magabiztosan. Kizárt, hogy megfürdessen.. Egyikünk sem élvezi, hogy összefröcskölöm, és kapálózok.. Nem fogja megtenni. Kizárt!
Viszont, ahogy lassan, nagyon lassan felemelkedik a szemöldöke elbizonytalanodom. Utálom amikor ezt csinálja.. azt sem tudom, hogy képes erre.. mintha az mondaná: "Biztos vagy benne?"
Kezem megfeszül, és tétovázva figyelme arcát, de az továbra sem mond semmit. Legalábbis semmi jót. A francba! Habozva fordítom el a tekintetem róla és bámulom a a kád fehér peremét. Megtenné.. de még mennyire. Imádja látni, ahogy szenvedek.. ahogy hisztizek.. ahogy kapálózva próbálok vele ellenkezni. Egy igazi szadista seggfej! Miért ne tenné meg? Levetkőztethet.. simogathat..
Kétségbe esve harapok alsóajkamba. Rohadt szemét! Pontosan azt akarja, hogy kiboruljak, és akkor megbüntethet...
- Rohadj el - mondom félhangosan, majd hátat fordítva neki gombolom ki az ingem és kelletlenül hámozom le magamról. Dühösen dobom félre és hangosan csattan valahol a földön, de nem érdekel. Az lesz a legjobb ha kizárom őt teljesen. Akkor könnyebb lesz.
Nagy levegőt véve nézek fel a samponokra és tusfürdőkre. A nadrágomat nem vagyok halandó levenni.. nem érdekel a véleménye. Nem fogok meztelenkedni előtte!
Találomra veszek el egy tusfürdőt és a kezemre nyomva belőle kezdem el magam bekenni. Minden elérhető porcikámat beszappanozom, egészen a csípőmig, ahol már a nadrágom szélébe ütközök. Jégbuzi egy szót sem szól, sőt, ha nem tudnám, hogy lehetetlen hátra néznék hogy itt van-e még. De sajnos, ha ő elindul, nekem is mennem kell...
Alig tíz perc alatt végzek. A szappan után, a víz alá merülve mosom le magamról az egészet, majd felemelkedve söpröm hátra vizes tincseimet. Végül hátra sandítva nézek a jégbuzira.
- Most boldog vagy? - kérdem mérgesen, de választ nem kapok. Hallom ahogy megmozdul és pár pillanat múlva periférikusan látom is, kimászni a medencéből. Fasza.. vége a mozinak, mehetünk csucsukálni mi?
Durcásan lépk ki én is a kádból, majd hátat fordítok neki, amikor elkezd szárítkozni. Gyors mozdulatokkal dobálom le ruháim, és amikor az utolsó darab is eltűnik fénysebességgel kapok magamra egy köntöst. Igaz nincs ellenemre ha megbámulnak.. de azt hiszem ebben az esetben inkább kihagynám ezt a lehetőséget.. Nem szeretném, ha véletlenül rá jönne a kanosság és újra a falnak szorítva kötnék ki..
Még jó, hogy ez a vacak a bokámig ér. Így semmit se láthat a jégbuzi. Egy törülközőt felvéve törlőm meg vizes tincseimet, hogy gyorsabban száradjanak, majd a jégbuzira nézek. Várakozóan bámul rám, teljesen érdektelen arccal.. mintha az előbb nem is jött volna lázba attól, hogy együtt pancsolunk.. Rohadék!
Csendben sétálunk ki a fürdőből, ő persze továbbra is csupaszon, és olyan természetességgel sétál a szekrényhez, mintha mindennap ezt csinálnánk. Gyilkos tekintettel nézem a tarkóját. Hogy lehet ilyen… ilyen… Szemét!
- Egyik se jó rám… - morgom az orrom alatt amikor kinyitja a szekrényt és előturja a piszijét. Az összes ruha az ő méretében van, amibe minimum kétszer beleférek.. Bár.. lehet jobb is ha kétszer akkora ruhát kapok. Az többet takar és hülyén is ál.. Szóval kisebb az esély, hogy rám mászik az éjszaka közepén, ez a seggfej.
- Holnap áthozzák a ruháid - mondja nyugodtan. Remek.. addig érjem be ezekkel igaz? Morcosan veszek ki egy pólót, és egy alsót, majd elfordulva veszem fel őket. Előbb alulra, aztán felülre. Valahogy az kevésbbé zavar, ha csak a hátamat és a mellkasomat pásztázza, mintha a seggemet...
Legutoljára pedig az ágy. Békésen sétál oda és dől végig az egyik végén, bőven hagyva nekem helyett, de én csak állok ott és bámulom a hátát. Nem.. nem.. nem...
Minden porcikám ellenzi ezt. Agyam visít és legszívesebben kirohannék a szobából, de.. az a kurva bilincs...
- Állva szoktál aludni? - kérdi csendesen és legszívesebben hozzá végnék valamit válasz gyanánt.. Rohadj meg!! Persze.. neked egyszerű.. te mindennap pasikkal alszol egy ágyban. Ezer és még egy segget láttál már.. Rohadék!
Nem válaszolok, csak bemászok mellé. egy kispárnát a fejem alá húzva, egészen az ágy széléhez fészkelődöm. De.. így is minden izmom ugrásra kész.
Feszülten bámulom a padlót, és érzem, hogy lassan könnyek gyűlnek szemeimbe. Rohadék.. Miért csinálja ezt?! Miért kell kínoznia?! Lőtt volna inkább le... De ez...
Érzem, ahogy egy könycsepp lassan legördül arcomon, és megremegve törlöm arcomat a párnába. Rohadék! Ezt még megbánod! Most viszont.. meg kell szöknöm. Valahogy.. muszáj.. Nem akarok itt maradni. Mellette lenni.
Gyűlőlöm..
~~~***~~~
Nyűgősen ébredek. Valaki motoszkál mellettem...
Nyögve fordulok át a hátamra és dörgölöm végig arcomat, hogy egy kicsit felébredjek, majd kábán nézek körbe. A jégbuzi az ágy szélén ülve nyújtózkodik, frissen, mintha egy üdölőben lennénk. A francba.. alig aludtam..
- Gyere - mondja egyszerűen, és érzem, hogy a lánc megfeszül. Kedvetlenül ülök fel és mászok le az ágyról, majd az órára nézek. Háromnegyed hat...?! Baszki... Évek óta nem keltem ilyen korán.
- Hova megyünk? - kérdem nyomottan, majd követem a szekrényhez.
- Eddzeni - válaszolja nyugodtan, és én csak pislogok. Eddzeni? Ilyenkor? Ez teljesen megőrült...
- Muszáj? - kérdem fáradtan és értetlenül nézem a két ruhadarabot, amit a kezembe nyom.
- Igen - vágja rá. Nyögve túrok hajamba. Sajog a fejem.. nem tett jót a tegnap este... és alig bírtam elaludni miatta... Nem mintha zavart volna, csupán a jelenléte irritált. Most pedig rohangáljak utána, mint egy kiskutya? Ezt nem hiszem el...
Kelletlenül veszem fel a mackósnadrágot és a pólót, amit adott, majd hagyom, hogy magaután húzzon. Nem érdekel.. Ha eddzeni akar eddzen. Csak engem hagyjon békén. Hátha tudok még pár percet hunyi, amíg ő ugra-bugrál.
Álmosan sétálok be utána az adző terembe, ahol már várnak ránk. Ohh anyám.. ezek mikor kelhettek? Nem igazán figyelek arra amit beszélnek, csak állok és magam elé bambulva vegetálok. Aludni akarok.. a fenébe is! Ez is miatta van! Totál készek az idegeim..
- Akkor kezdjük! - mondja határozottan a Kuro mellett álló öreg hapsika. Psilogva nézek fel rájuk. Kezdjük? Mit is?
Egy másik fickó áll Kuroval szemben, láthatóan megfeszülve és készen bármilyen támadásra. Öhm.. izé.. nem vagyok kicsit túl közel, ha ezek ketten...
Kuro hirtelen mozdul meg és mielőtt észbe kaphatnék én is repülök a kezével együtt. Ijedten lépek előre párat és már épp ráordítanék, hogy vigyázzon jobban, amikor a másik fickó lába jelenik meg a semmiből és csak reflexeimnek köszönhetem, hogy el bírok hajolni. Mi a fene..?
Döbbenten pislogok, egy másoperc alatt felébredve és jövök rá, hogy a lánc miatt, vagy én is Kuroval mozgok, vagy nagyon csúnyán meg fogom magam ütni. A francba! Ezt ő sem gondolhatta komolyan!
Oldalra lépve adok neki helyett, majd vele együtt mozdulok, amikor újabbat csap a fickó felé, de így is félig kitépi a karom.
- Hé!! Nem felejtettél el valamit?! - ordítok rá, de mintha meg sem hallaná, csak harcol tovább. A rohadt életbe!
Próbálok lépést tartani vele, de pár perc után, már képtelen vagyok rá. Ügyetlenül lépke oldalra, és tökéletesen gáncsolom el Kurot, amire láthatóan nem számít, mert vele együtt ülök seggre.
- Matt! - morran rám, de nincs időnk válaszolni. A fickó őjra támad, de a jégbuzi ügyesen hárít, majd félre löki és már pattan is fel. Keze újra lendül, de most nem hagyom magam. A rohadt életbe, még a végén tényleg letépi evvel a karom! A lendület közepén, amikor a legkönyebb kibillenti, hirtelen rántom vissza felé a karját. A hatás nem marad el. Kibillen és elegánsan tanyálunk el mindketten. Ő a hátára esve én pedi rá.
Lihegve tornázom magam ülőhelyzetbe, majd lenézek rá. Száját összeszorítva mered rám dühös, gyilkos tekintettel és megértem, hogy most nem támad újra az a fickó. De most nem tud meghatni ez a nézése. Leszarom, hogy bámul rám. Majdnem kitépte a karom!
- Mi a francot csinálsz?! - csattan fel, amikor ő is felül. Hangja betölti a szobát, és senki még csak pisszeni sem mer. De engem nem érdekel! Én mit csináltam?! Rohadjon meg!!
- Én?! Majdnem kitépted a karom!! - kiabálok vissza dühösen.
- Mondtam, hogy hátráltass! - ordít ő is. Ne hátráltassam?! Én hátráltatom?! Az ő ötlete volt ez a kötözősdi!!
- Ha nem lenne ez a kurva bilincs, nem tudnálak hátráltatni, idióta! - vágok vissza, az arcába kiabálva. Dühösen meredek, gyilkos tekintetébe. Nem érdekel, ha ezek után fejbe lő, de erről most nem én tehetek és nem fogja rajtam leverni! Utolsó rohadék!
|
| Laurent | 2012. 10. 19. 17:37:09 | #23800 |
Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: ~Lulu~ Mattinek
Dühös pillantásait semmibe veszem, elvégre már a jutalom maga, azok a puha kis csókos ajkak felérnek egy megbocsájtó üzenettel. Maga a tudat, hogy léteznek, elég nekem arra, hogy jól érezzem magam.
- Csinálunk még valami izgiset vagy malmozunk még pár óráig itt kikapcsolódás címszóval? – ejj, micsoda modor...
- Ha gondolod, célba vehetjük az ágyat is – vágom rá csuklóból, de mielőtt még belelovalná magát egy újabb vitába, leállítom. – Vagy esetleg körbenézhetünk a városban. - figyelem a rosszban sántikáló pofit, míg töpreng a válasz másik felén.
- Az elsőt inkább passzolnám. Viszont a városnézés nem rossz ötlet. - micsoda átlátszó színtehetség. Kíváncsi vagyok, mit tartogatsz számomra... hehe.
- Akkor ezt megbeszéltük. – magamba döntöm a poharam maradékát, elvégre ki tudja, mire kéne felkészülnöm ezzel a kis fenevaddal szemben. – Induljunk.
Az őrök mozdulnak, én meg minden marhaságot megelőzendő átkarolom a drága vállát, és úgy vezetem ki a bárból. Szerencsére nincs bent jelenet, de ez ugye nem azt jelenti, hogy nem kint lövi el a poénját, amin csak ő fog nevetni. A kocsinál elengedem, elvéve az őrtől a kendőt a képére, de mire visszapillantok rá, már nem a helyén van. Ejnye, Mattike, nem tanulsz? Neked mindig kell egy csúnya lecke? Szemöldök fel, Matti hátra.
- Matt. - ajánlom neked hogy gyere, mert életed hátralévő részét pucsítva fogod tölteni az ágyhoz kötözve.
- Igen?
Micsoda önbizalom. Mosolyra húzza a száját, én meg igencsak jeges pillantással jutalmazom meg. Tekintetét követve lesem az utcát, amit kispécizett magának, bár messzire nem jutna úgysem.
- Nem szeretek fogócskázni, gyere
Ó, persze az előjátékhoz tartozó fogócska ellen nincs kifogásom, de ez azért mégiscsak más, nem? Hangom túl nyugodt, túl színtelen ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni, de úgy tűnik, valakinek kinyílt a csipája.
- Én szeretem ezt a játékot. Tudod, ebben mindig én nyerek. - vigyorogva hátrál, míg a gerillák startra készen helyezkednek el.
- Matt... - utolsó figyelmeztetés. Én szóltam...
- Mond Kuro. Talán nem tetszik neked a játékom?
Azt hiszem még a java hátravan, de hiába. Az én poharam nem egy kancsó, inkább egy stampedli. És jobb nem próbálgatni, hány csepp is fér bele. Látom a képén az önelégültséget, az akaratot, hogy én is boruljak ki. Hát kár hogy csalódást okozok neki, mert még messze állok attól. Egyelőre bosszús vagyok. Ahhoz hogy kiakadjak, kicsivel... több kell. Sóhajtva lépek hát felé, elmozdítva ezt a csendéletet, erre egy magnum villan kezében. Nem is merek belegondolni, hogy ugyan bizony honnan lehet neki ilyesmije. Felesleges kérdés azt hiszem, számíthattam volna erre. Rámszegezi, és nem érti, miért nem ijedek meg tőle. Ugyan már, aranyom, többször lőttek meg, mint ahány ajándékot kapsz karácsonyra!
Erre mosollyal a képén fordítja a csövet a fejéhez. Ezt már át kell gondolni. De vajon megéri-e neki egy lépéssel a cél előtt meghalódni?
- Te is tudod, hogy képes vagyok rá… - mintha a fejembe látna.
- De nem vagy elég ügyes, hogy meg is halj... - ez így nem mókás. Kérem szépen, játékot akartam, nem még több nyűgöt.
- Lehet.. de te sem kockáztatsz... - hátrálva mosolyog rám pofátlanul, míg én ellazulva állok meg a kocsinál. Egy ismerős alak lép ki a bárból, és éhes vigyor telepszik a ronda képére.
- Matt...
Nem ártana, ha a hátad mögé néznél, csibém! Felszabadult mosolyt illant rám, míg én azt az istencsapását nézem a kicsi petem mögött, aki már-már tárt karokkal nézi a kölyök menekülési akcióját. Ennek miért érzem, hogy nem lesz jó vége? Megint én leszek a csúnya bácsi. Nevetséges.
- Bocs Kuro.. de csapni való vendéglátó vagy.. a hülye házirendedről nem is beszélve. Úgy hogy ha megengeded inkább keresek valami kellemesebb társaságot..
Nem mondom, a jobb társaság már vár rád epedve, drágám. Matt sarkon fordulva rohanna el, én meg elfojtok egy csúnya vigyort. Kár, hogy csak a fél arcát látom, bár a látvány akkor sem utolsó. Hallom mögöttem a halk kuncogást, de a pisztolyok kattanását is ahogy kibiztosítják őket. Ügyes.
- Ejj..ejj.. milyen szemtelen a kis pete kolléga.. esetleg egy kis segítségre lenne szüksége? - Matt vörösödik, vörösödik, de az ürge szavaira csövek villannak rá.
- Ugyan erre semmi szükség.. Matt ha jól tudom.. – nem tetszik a tekintet, és csak az nyugtat, hogy másnak sem. – Gondolom látod, hogy ez nem fog össze jönni. Add ide a pisztolyt. - A figyelt pofi eltűnik a sűrű hajzuhatag alatt, morcosan nem nézve inkább semerre sem. - Kezdesz rájönni igaz? Innen nincs kiút.. Tetszel nekem, és ha jó fiú leszel, talán meg is veszlek, de előbb add ide a…
Egy pillanat műve, és két lépésé. Szemeim összeszűkülnek a jó műsor láttán, és várakozón helyezem súlyom egyik oldalra, lévén ezt a műsort kár lenne kihagyni, nem? Ötödik cső villan szegény Jamesre, de kivételesen nem csak fenyegetve, hanem el is dörrenve. Elégedettség édes íze kúszik szét bennem, ahogy a paprikavörös képét nézem Mattnek, meg James csalódott, sértett pofiját.
- Még egy lépés és kilyukasztom a golyóidat faszfej!!
Micsoda csiszolatlan nyers modor! Persze az amerikai veszi a lapot, és megadóan emeli fel a kezét, de ettől még nem áll el Mattikém útjából. Nos, egy lehetőséged maradt, ha arra nem akarsz menni... És úgy tűnik ezt neki sem tart sokáig felfogni. Mint egy alaposan leszidott kutya, úgy csörtet hozzám vissza, bevágódva a kocsiba, és tüntetően sztrájkot jelentve.
- Akadékos pet. - szólal meg sunyi vigyorral az a nyomorék.
- De mi a kihívás egy odaadó talpnyalóban?
Az ajtó James mellett nyílik, megjelenve a kurva, aki leszopta, és tüntetően a férfire tapad. Gúnyos mosollyal mérem végig a nőt, aki egészében véve nem ér annyit, mint a töltőtoll a zakóm zsebében. Dühös pillantást kapok válaszul, mire vállat vonok, és beülök a kis drágám mellé a kocsiba. Köszönés és egyebek nélkül. Piti alakok ilyet nem érdemelnek. Bent ahogy kinyújtom a kezem, egy szempillantás alatt kerül kezembe a flinta. Túl gyorsan. És duzzogás mellett nem látom a kétségbeesést, hogy nincs több menekülési lehetőség. Tehát... van tartalék terve.
Nyújtom a kendőjét, amit fel is rak beletörődve sorsába, és hátradől. Láthatóan készül valamire, talán csak a büntetésre, talán másra, én meg megengedek magamnak egy csúúúúnya vigyort. Ha azt hiszed az elfenekelés nagy bünti, hát, aranyom kösd fel a gatyád, mert szükséged lesz rá. Halk kuncogó hangot eresztek meg, míg kínaiul hátraszólok az egyik alaknak az anyósülésen. Látom megfeszülni a velem szemben ülő karcsú alakot, aki próbál rájönni, hogy már megint mit tervezek vele, de csak kuncogok neki az autóban, idegesítve őt és jelezve neki, hogy semmi jóra ne számítson. Mert ha a szökése után nevetgélni van kedvem, akkor én a helyében kiugranék egy magasan elhelyezkedő ablakon.
~*~
Ahogy az autó megáll, elsőként szállok ki a kocsiból, a testőrtől megkapva amit kértem, és jégkemény tekintettel várom, hogy kikászálódjon a kis édes a kocsimból. Nyújtja nekem a kendőt, míg kikecmereg, én meg amíg elveszem, a karjára kattintok egy csinos kis bilincset. Szemöldökráncolva pillant le, mint amikor az ember olvasás közben hall egy puffanást, majd becsukja maga mögött a kocsi ajtaját, és megmerevedik. Azt hiszem most esett le neki.
Számító, és nem csupajószív pillantással figyelem őt, ahogy lassan a karperec felé fordul, olyan dühösen pillantva rá, mintha az tehetne mindenről. Persze utána az őzikebarna szempár rámvillan, ledöfve, megfojtva, és feldarabolás után megfőzve sokszor egymás után egy hunyorintás alatt, míg az én szemeim összeszűkülnek a szórakozás alatt.
- Ez mi?
Hangja megremeg az elfojtott dühtől, de én csak nyugodtan emelem fel a karját a láncnál fogva, megmutatva a másik oldalon lévő üres karikát, amit lassú mozdulattal kattintok a kezemre, látványos figyelme mellett.
-A legújabb és legjobb barátod. - hangom túl közömbös és túl semmitmondó ahhoz képest, mennyire élvezem a kialakult helyzetet. - Mától ezzel alszol, ezzel eszel, fürdesz, pisilsz, és létezel.
-Mármint veled vagy a bilinccsel? - hangja figyelmeztetően hangosodik fel.
-Mármint mindkettővel.
Megengedek magamnak egy aprócska mosolyt, majd amikor jól kiélveztem a vörös arcot, meg a szúrós szemeit, megfordulok, és aprót rántva a kapcson elindulok. Ő meg akár akarja, akár nem, követ.
-Nem akarok veled lakni. - fújtat felém, majd megtorpan hirtelen, és így kénytelen vagyok megállni. - Hé, ez azt jelenti, hogy mától veled alszok? - túl nyugodt a hangja, így vészjósló arcára pillantok nyugodtan, bólintva. - Meg fürdök.
Inkább kijelentés mint kérdés, de azért bólintok, várva a hatást, ami nem marad el. Szinte azonnal robban, ordítva dühöngve, verve a tamtamot, amíg egy lépéssel oda nem lépek hozzá, és levegőért kapó ajkait el nem csenem egy röpke csókra, amitől meghökkenve, tágra nyílt szemmel néz rám, így van esélyem megszólalni.
-A rosszfiúknak bünti jár. Nem vagyok hülye, nem küldelek vissza a szobádba. Az enyémben fogsz lakni, és a te szobád pedig kipakoltatom. Nem lesz rá szükséged.
Hajába markolva rántom magamhoz egy újabb csókra, ügyesen lavírozva fogai előtt, amik szinte összecsattannak.
-És most irány vacsora, fürdés és csucsukálás. Holnap reggel edzéssel kezdek, és elvárom, hogy ne hátráltass.
A felháborodástól csak a hápogásig jut, és nem hagyok neki időt arra, hogy megszólaljon, inkább kilépek, magam után húzva a mákvirágot. Asztalhoz ülök, és amíg én eszek, ő tüntetően duzzog. A majdnem fél méter széles lánctól kényelmesen mozoghatok, nem kell a kezét az enyém után rántani sem.
-Felesleges a szabaduláson agyalnod. Speciális kulcs kell hozzá, és megnyugtatlak, nem fogod megtalálni. - szólalok meg halk, csevegő hangon és itt szakad el a cérna.
-Milyen jogon tartasz engem fogva? - pattan fel a székről, az asztalra csapva mérgében.
-Aranyom, azon egyszerű oknál fogva, hogy engem nem lehet palira venni. És amíg ezt megtanulod, addig...
-Addig mi? Addig háromszor meghalok infarktusban!
-Ne aggódj, ilyesmi nem fog előfordulni. - közlöm vele olyan számító pillantás kíséretében, hogy az már-már vérlázító.
-Fordulj fel!
Ordítja, és öklét nagy lendülettel indítja meg gyönyörűen ívelő pályán felém, én pedig már-már nevetve kerülöm ki egy egyszerű mozdulattal, anélkül hogy felállnék. A minket összekötő láncnak hála egy rántással az ölemben terem, és mielőtt még meglepődhetne, egyik kezemmel magamhoz szorítom, hogy testünk közé szorulnak kezei, amik most inkább ön- és közveszélyesek, semmint együttműködőek. A másik kezemmel meg a hajába markolva tartom őt fogva, mielőtt még lefejelne.
-Matti. - búgom halkan, hogy csak ő hallja, nem mintha más lenne a szobában. - Velem nem szokás packázni. Remélem ez a lecke világossá teszi számodra.
Ezzel letudva a szentbeszédet finoman kibillentem őt az ölemből, ő meg szabadulva végre próbál a lehető legmesszebbre kerülni tőlem. Dühösen szurkálja a villájával a krumplikat a tányéron, egy falatot sem kóstolva meg belőle, én meg nem szólok neki, hogy bizony nem fogok vele éjszakázni egy konyhai kiruccanásért.
Vacsi után hát elég feszült hangulatban lépked mellettem, amíg nem tudatosul benne, hogy a szobám felé tartunk nagy hévvel. Gondolja ő. Soha senki ugyanis nem aludt az én ágyamban, és nem most fogom elkezdeni. Egy másikba vezetem be, ahol kellemes neogótikus stílusú berendezés van, középen egy nagy ággyal, amin még négyen is kényelmesen elférnének. Az ajtót becsukom magunk mögött, végül a kulcsokat elteszem. Minden további nélkül kezdek vetkőzni, figyelmen kívül hagyva a mellettem lefagyott alakot.
-Te most... - szólal meg rekedten. - Te most mit csinálsz?
-Hát fürödni készülök. - vonok vállat, majd rápillantok. - És hacsak nem szeretsz ruhában fürdeni...
-Én le nem vetkőzök. Ne is álmodj róla!
Vállat vonok, és tüntetőleg elfordulok tőle, nem foglalkozva vele, majd amikor végeztem, szó nélkül indulok a fürdő felé, hogy a nagy kádban elmerülve lazítsak egy sort. Talán még buborékokat is bekapcsolom...
|
| Lureka | 2012. 10. 05. 21:51:09 | #23649 |
Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Éles fájdalom. Újra..
Fejem kába, a testem nehéz, mintha vasláncok húznának le. Számat összeszorítva mozdulnék, de újabb fájdalom hasít fejembe. Jobb kezem iszonyatosan sajog, mintha egy kalapáccsal verték volna szét. Pedig nem így történt.. emlékszem.. mindenre.
Kurvára az én hibám.. Túlzásba estem. Nem kellett volna ennyire felfújnom magam, azért az idióta jégbuziért. Le kéne szarnom magasról.. de.. egyszerűen képtelen vagyok. Ha csak arra gondolok, mit tett velem.. mit tehetne velem.. és mit akar tenni.
Kedvetlenül húzom el a számat. Tekintettem a plafonra függesztem, úgy ahogy az elmúlt néhány napban, amikor ébren voltam. Enna nem engedi, hogy felkeljek, nem mintha képes lennék rá. Nincs rá okom, és nem is akarok felkelni az ágyból. Nem akarok megmozdulni. Nem akarok meggyógyulni és vissza kerülni annak a szemétnek a karjaiba. Nem.. Gyűlölöm.. minden porcikámmal, idegszálammal, sejtemmel. Undorodom tőle és a módszereitől. Nem akarom.. soha többet nem akarom látni!!
- Hogy érzi magát? – csendül fel mellettem hirtelen Enna kedves hangja. Úgy pátyolgat, mintha az élete múlna rajta és valószínűleg így is van. Ha az állapotom rosszabbodik rajta fogja le verni és nem rajtam. Őt fogja büntetni.. az orvost fogja lelőni. A személyzetet fogja bántani és nem engem. Csak azt nem értem miért? Úgy bánik velem mint egy porcelán babával.. mintha egy keményebb szótól összeesnék sírva. Pedig tudom.. tudom, hogy tisztában vele, hogy többet is elbírok, mint ahogy az bárki más gondolná.
- Jobban.. – válaszolom halkan és érdektelenül hallgatom a lány fecsegését. Tudom, hogy őt ez megnyugtatja. Nekem pedig mindegy.. Legalább nem vagyok teljesen egyedül a hülye gondolataimmal. Legalább itt van valaki, aki eltereli a figyelmemet róla.. Arról a rohadt jégbuziról!
Hosszú napok telnek el, mire összeszedem magam annyira, hogy fel tudjak állni, és még néhány mire újra képes vagyok mászkálni és kicsit kimozdulni a szobából. De még így is gyorsan fáradok. Ez a sok stressz láthatóan megviselte a szervezetem. Enna persze mindig mellettem van, és amikor valami ajándékot kapok az Úrtól, olyan boldogan hozza, mintha ő kapta volna. Nem értem miért van ennyire oda érte.. talán ő tud valami olyat amit én nem, de ez most cseppet sem érdekel. Semmi sem érdekel ami avval a rohadékkal kapcsolatos. Attól csak újra kiver az ideg, és így is elég volt belőle egy egész életre. A második hétre erősödöm meg annyira, hogy újra tudjak rendesen mozogni. A ház felfedezése után az udvarra sétálok ki és most az egyszer örülök Kuro ajándékának, mert a meleg pulcsinak hála nem fagyok meg azonnal. A levegő csípősen hideg, de cseppet sem zavar. Sőt.. örülök, hogy végre normális levegőt szívhatok és nem borsózik a hátam, mert valaki folyamatosan a seggemet szuggerálja, hogy mit csinálok. A hóba lépve indulok el valamerre.. nem érdekel mekkora ez a kert, csak végre egy kicsit ki akarok szabadulni, ezekből a megkötésekből, a szabályokból, és őfelsége elrohadt világából.
Hagyom, hogy a hűvös szellő tincseimet tépje és érzem, hogy lassan minden tagom átfagy, de nem érdekel. Lassan semmi sem érdekel. Csak egy cél lebeg a szemem előtt. A szökés. Meg kell szöknöm ettől a rohadt kiskirálytól mielőtt ténylegesen hátba támad. Van egy olyan érzésem, hogy abban az esetben nem igazán adna menekülési utat. Nem használna semmi. Csak a saját vágyai hajtanák.
Undorító.
Elegem van belőle.. mindenből, ami őt és a világát testesíti meg. Elegem van, hogy a világ közepének képzeli magát. Elegem van a hülye üzleteiből. Elegem van mindenből ami vele kapcsolatos. Elegem van amiért bezár és úgy tart mint egy dísztárgyat.
Jó fiú.. Okos fiú.. szép fiú… tartsd szépen a segged... hogy rohadna el ott ahol van!!
Dühösen fújtatva fordulok sarkon, de azonnal meg is torpanok. Arcomra halvány mosoly szökik a két kutyától, akik előttem állnak és úgy bámulnak rám, mintha az apjuk lennék. Két husky. Gyönyörűek. Az egyetlen szórakozásom ezen az isten háta mögötti helyen.
- Sziasztok.. – mondom kedvesen és lassan térdelek le. Azonnal mozdulnak, vizes bundájukkal hozzám dörgölőznek. Ők az egyetlen boldogságom most. Csak rájuk kellett néznem, hogy tudjam itt le se szarják ezeket a szépségeket.. Tele vannak energiával, odaadással és szeretettel, és csak arra vártak, hogy valaki törődjön velük. Alig két nap alatt a szívembe lopták magukat.
Hihetetlenül aranyosak.
- Játszunk? - boldog farokcsóválás és élénk tekintett a válasz. Arcomon kiszélesedik mosolyom. Igen.. Ez hiányzott már.. Egy kis nyugi.. Néhány pillanat, amikor nem kérdez senki. Amikor nem kell azon gondolkodnom, hogy élem túl a holnapot. Hogy hová meneküljek ezek után ahol nem találnak rám.
Csak a természet csendjére kell figyelnem..és két igaz barátra.
~~~***~~~
A második hét pillanatok alatt telik el. Minden óra egy rövid percnek tűnik és a végén a kétméteres gorillák társaságában kell a kocsihoz sétálnom, hogy vissza vigyenek ahhoz a perverz rohadékhoz. Gyűlölöm.. Mit képzel magáról, hogy így küldözget, vitett és.. és...
Morogva ülök be a hátsó ülésre és kötöm be a szemem, mert persze erről a jó szokásról még mindig nem mondtak le. Hát persze.. és most vissza megyünk és mi lesz? Folytatódik minden ott ahol abba maradt? Akkor sok értelme nem volt ennek a két hétnek.. vagy esetleg valami extra jó meglepivel készül?
Türelmetlenül döntöm hátra a fejem és próbálok relaxálni kevéske sikerrel. Az út hosszú és lassan teljesen kikapcsol az időérzékem. Fogalmam sincs, mennyi időt utazunk, elvileg csak három órás kocsikázás, nekem mégis az az érzésem, hogy egy lassan teljes napot üldögélek a hátsómon, ami egyre jobban fáj a sok várakozástól és az üléstől, bármennyire is kényelmes ez a luxus kocsi.
Mikor oda érünk kedvetlenül szállok ki és már indulunk is befelé. Kuro még csak ki sem jött.. hát persze én menjek fel elé. Vagy lehet meztelenül vár a szobájában bilincsekkel, hogy jó modorra neveljen végre? Ehhez kellett neki két hét gondolkodási idő? Na neee… biztos van valami jobb oka is. Ha dugásról lenne csak szó, akkor rajtam próbálta volna eltölteni ezt a két rohadt hetet, nem pedig 200 kilométerre tőlem.
Pár perc alatt felérünk a könyvtárhoz, ahol halkan bekopognak, majd az egész díszkísérettel együtt besétálok.
Érdektelenül pillant fel ránk, de most ez legapróbb dolog amin meglepődöm. Arca természetellenesen fehér, Szeme alatt hatalmas fekete táskák pihennek és úgy néz ki, mint akit egy zsák szarral együtt kimostak, majd kicentrifugáztak..
Szemöldökömet felvonva nézek rá meglepve és ahogy hátra dől a fotelban és arcát dörgöli. Mi a fene történt evvel?
-Mikor aludtál utoljára? – kérdem halkan amikor magunkra hagynak minket. A válasz egyszerű vállrándítás. Hát kösz.. azért egy „nem tudom” szerintem nem lett volna megerőltető.. de lehet túl sokat kérek.. Vagy még mindig haragszik azért, amiért úgy leordítottam.. De akárhogy is nézzük aznap reggel valamilyen szempontból igazam volt.. Leállíthatott volna.. Bedobhatott volna a zuhany alá és megvan oldva a probléma..
Lassan lehajtom a fejem. Persze.. mikor is volt engem könnyű leállítani, amikor részegen tomboltam? Nincsenek tévhiteim milyen vagyok ittas állapotban. Tudom, hogy olyasmit is megcsinálok akkor, amit józanul soha a büdös életben nem tennék..Nagyon jól tudom..
-Én... – kelletlenül köszörülöm meg a torkom, hátha úgy könnyebb lesz..- Nagyon sajnálom. – fejezem be halkan, elhúzva a számat. Utálok bocsánatot kérni..
-Mit? – kérdez vissza és én lassan felpislogok. Most szórakozik vagy.. tényleg nem érti?
-Hát... Nem azért küldtél el, mert dühös voltál rám? – nézek szemeibe zavartan.
-Ó... Nem. Csupán pihenésre volt szükséged, és azt most itt nem tudtál volna. – mutat saját magára, mint élő mellékelt ábra. Ahha.. Szóval semmilyen hátsó szándéka nem volt.. Csak pihenésre volt szükségem és megadta.. hát.. ezt nem hittem volna.
Lassan áll fel nyújtózkodva én pedig gyanakodva figyelem, de mozdulataiban csupán a fáradtság látszik, semmi más. Csenget és az inas újabb adag kávét hoz neki, ami furcsa, mert úgy tudtam nincs oda érte.. inkább tea párti volt. De lehet tévedek.. ahogy minden másban is. Lehet mégsem olyan velejéig rohadt mint amilyennek mutatja magát?
- Miért? – kérdem halkan. Rám néz, és arcán valami olyasmi jelenik meg amit eddig sosem láttam még. Egy mosoly.. apró, de őszinte mosoly. Mi a..? Vidám vasárnapot tartunk? Hozzám sétál, ugyan olyan jó kedvűen és kezét emelve borzol tincseim közé. Gyanakodva lépek hátra és nézek rá
-A problémák ritkán oldódnak meg maguktól.- válaszolja halkan. Ez egyre furább.. Mi az.. ha fáradt akkor előbújik a normálisabb énje? Vagy valaki fejbe vágta párszor az elmúlt két hétben?
-Neked is ki kéne kapcsolódni. – válaszolom és elfordítom a tekintettem, mert nem tetszik nekem ez a kedveskedés.. Olyan mint a veszett róka. Az öledbe bújik és akkor harap meg amikor a legkevésbé számítasz rá.
-Igen. De nem most. Menj. Már kész a vacsora. – mondja és én értetlenül kapom rá a tekintetem.
-Te nem jössz?
-Nem, majd haa lesz időm. Holnap találkozunk.
Bizonytalanul fordulok el. Nem értem, miért csinálja ezt? Most miért ilyen.. ilyen.. más? Azt hiszi evvel többet ér el? Hogy majd így megkedvelem és akkor az ágyába csalhat? Vagy tényleg csak a fáradtság miatt ilyen? Ennyire.. leterhelt? Vajon ki tett neki keresztbe, hogy ennyire megviselte?
Bár.. miért is érdekel ez engem? Így könnyebben meg tudok szökni.
Arcomra mosoly szökik és a szobámat célba véve gyorsítom meg lépteimet. hangtalanul lépek be az ajtó előtt körbe nézve, hogy még véletlenül sincs senki a közelben, majd gyorsan becsukva a nyílászárót nézek körbe.
Lássuk csak.. hol rejtsen el egy magam fajta fogoly egy szobában kit szépséges pisztolyt? Oda ahova biztosan nem néznek be, mert soha az életben nem raktak semmit.. csak úgy van, mert szép és lakájos..
Az éjjeli szekrény!!
Vigyorogva sétálok a kis bútorhoz és az alsó fiókot kinyitva nézek bele. Üres. Fogadok még soha semmire sem használták ez a fiókot.
Boldogan varázsolom elő a két lopott szépséget és teszem be őket a kis fiókba. Heh.. idióta barmok. Fel sem tűnt nekik a hiány szerintem. Ez már szinte túl szép.. megvan a kis plusz ami segít kivinni ebből a nyomorult villából.
Most már csak az alakalom kell, és soha többet nem kell annak a hülye jégbuzinak az arcát bámulnom.
~~~***~~~
Jó pár nap telik el újra, és az első próbálkozásom befuccsolt már a kezdetekben, mivel a drága meleg király több őrt állított rám, mint eddig valaha és hát.. úgy elég nehéz megszökni, ha minden lépésemet 8-an figyelik és hárman mozdulnak utánam, nehogy lemaradjanak.
De igazából nem is reméltem, hogy ilyen könnyen sikerülhet. De arra pont jó volt, hogy rájöjjek. Innen bentről nem tudok elszökni. Csak akkor, ha kimegyünk ebből a hülye kastélyból. Szóval.. várnom kell amíg a kiskirály meg meri emelni a seggét és ki meri vonszolni a kerítésen kívülre.
Addig viszont nekem is el kell ütnöm valahogy az időt, mert egyedül nagyon unalmas ez a bazi nagy villa.
Reménykedve nyitom ki a könyvtár ajtaját, hátha megtalálom itt az egyik kedvenc könyvemet, de ami helyette fogad, az azonnal elrontja a kedvem.
-Ó, itt vagy... – dünnyögöm az orrom alatt. Hát szuper.. ez a nap is el lett rontva. Elég volt meglátom és kész..
-Igen. Itt a munkahelyem. – válaszolja mosolyogva és olyan tekintettel, amitől borsózik a hátam és a pulzusom a kétszeresére ugrik. Persze nem az örömtől.. inkább az olyan masszív gyűlölettől amit még senki iránt sem éreztem.
Már épp fordulnék ki az ajtón, amikor belép az egyik cseléd lány és valami ügyfélről fecseg, amit Kuro egy pillanat alatt elintéz és én már csak azt veszem észre, hogy megint mellettem áll, méghozzá túlságosan közel ahhoz, hogy ne nézzek rá gyilkosan.
-Rádfér egy kis kimoccanás. Öltözz fel, és 3ra legyél lent. – mondja és magamra hagyva siet el.
Tessék? Mi vagyok én? Jó kutyus aki csettintésre ugrik. A kurva nénikéjét!! Tudja kivel beszéljen így.. Mégis mit képzel ez? És ha nekem nincs kedvem elmenni vele..?
Dühösen indulok el és viharzok a szobámba. Gondolataimat csak az a tény nyugtatja le, hogy most van esélyem elszökni ettől a rohadéktól.
A probléma, hogy ez az egy esélyem van.. ha ezt most elszúrom, akkor már számtani fog rá, hogy próbálkozok.. ami nem lenne jó.. Az az jelenti, hogy még több őrt kapok a seggembe és rosszabb esetben még a szobámat is fel fogja forgatni. Bár ha szerencsém van nem jut eszébe, hogy két fegyvert loptam el.
Tökéletes kelletlenséggel öltözöm fel és zavarom ki Ennát amikor segíteni próbál, majd mérgesen, de az egyik magnumot elrejtve sétálok le az előtérbe.
A testőrséggel együtt ülünk be a kocsiba, a kendőt a kezembe nyomják és én szó nélkül kötöm be a szemem, bár most végképp nincs ínyemre a dolog.
ha tudnám, hogy hova mennénk lényegesen egyszerűbb lenne a szökés is. Elég jól ismerem a várost, de kábé 200 olyat bár van ahova ezek a nagymenő barmok betérhetnek, hogy a mocskos kis üzleteiket megbeszéljék. Ami valljuk be túl sok. Arról nem is beszélve, hogy semmi alapom nincs amivel szűkíthetném a kört.. Szóval..
Akaratlanul rezzenek meg és kapom fel a fejem, amikor meghallom a golyók eltéveszthetetlen hangját, amikor a fegyverbe csúsznak. Megtölti a fegyverét? Minek? Eddig sosem volt rá szüksége.. vagy ha igen nem a kocsiban csinálta.. Nem tetszik ez nekem..
A kocsi váratlanul lassít le, és pár pillanat múlva Kuro leveszi rólam a kendőt, ami azt jelenti, hogy megérkeztünk.
lassan szállok ki és nézek azonnal körbe, de sajnos a hely tökéletesen ismeretlen a számomra. Szuper.. akkor a hazai út előnye az ővék. Franc.. így is túl sok előnyük van. Néha nem állhatnátok mellém is, ti ott odafent?
Kuro mellém lép és karját a vállamra teszi. Dühösen fordítom felé tekintettem és ráznám le magamról azonnal, de mielőtt bármit is tehetnék megszólal.
- Maradj végig mellettem. Ezek nem a játszópajtások. És remélhetőleg ne csináljunk fesztivált, mert ilyen időkben nem egy életbiztosítás. – mondja és össze kell szorítanom a számat, hogy ne fejtsem ki a véleményem róla és a barátairól, a fesztiválokról nem is beszélve.
Némán bólintok végül, majd hagyom, hogy bevezessen a bárba egészen egy hátsó boxhoz sétálva. Viszont odaérve majdnem félrenyelek. Gyomrom azonnal bukfencet vet és döbbenten pislogok, amikor meglátom Kuro „ügyfelét”.
Hogy.. hogyan tud… hogy lehet valakit ilyen nyíltan leszopni? Az emberekben már nincs semmi tartás és.. és..
- Yoroshikun. Kuro vagyok. – szólal meg mellettem Kuro és érzem, ahogy libabőrős leszek. Ő hogy tud ilyen nyugodt lenni, miközben épp kielégítik előttünk ezt a..
- James. Remélem, nem zavarja.. – pislog a lányra mosolyogva, majd vissza a drága jégbuzira és most az egyszer örülök, hogy ilyen hűvös, mert ha ő nem állna itt ilyen szikla szilárdan én már rég kiborultam volna.
- Nyugodtan. Úgy hallom valamilyen szállítmányt nem kapott meg. – mondja Kuro, de én szinte fel sem fogom. Érzem, ahogy a gyomrom liftezni kezd, és még az is alig zavar, hogy Kuro az ölébe húz. Ha nem gondolok rá, hogy egy pasi ölében ülök akkor jobb lesz.. csak ne gondolj rá.. egyszerűen egy puha ágy.. egy nagyon meleg puha ágy.. túl meleg..
- Esetleg inni valamit? Vagy ön is szórakozni jött? – kérdi hirtelen az amcsi, és a hátamon végig fut a hideg. Szinte érzem, ahogy tekintetével végig pásztáz.. Undorodva fordítom el a tekintettem. Oké.. szeretem az extrém dolgokat az ágyban de ez… ezt nem.. ez egyszerűen.. Undorító.
Bizonytalanul dőlök Kuro mellkasának, hogy legalább a látszat meglegyen.. mintha tényleg vele lennék önszántamból.. pedig legszívesebben elmenekülnék. Teszek rá, hogy nem biztonságos. Itt sem vagyok nagyobb biztonságban.. Két buzeráns seggfej között..
Hallom, hogy az üzletről beszélgetnek, de nem veszek róla tudomást. Egyszerűen nem érdekel.. Szemeimmel messze egy asztalt fixírozok igyekezve kizárni a cuppogó hangokat, a férfi parfümöt amit Kuro körül leng és.. mindent ami ehhez a két rohadékhoz tartozik, több-kevesebb sikerrel. Ha néznem is kellene.. Komolyan itt hánynám el magam.
Hangos jellegzetes nyögéstől újra libabőrős lesz minden porcikám, de a zipzár és a ruha susogását hallva kicsit megnyugszom. Vége… Befejezték. De.. még mindig képtelen vagyok felfogni… miért kell ilyen nyíltan élvezkednie? Nem lenne hangulatosabb és.. és.. jobb egy csendes szobában, félhomályban? Felőlem csinálhatják ruhában, ha ez a perverziója ennek az amcsi rohadéknak, de ne itt!
Pislogva nézek fel, amikor a férfi feláll és elsétál. Gyakorlatilag teljesen kiesett a beszélgetés, de nem is bánom. Nem akarok belefolyni Kuro ügyeibe, főleg ha ilyen faszokkal üzletel mint ez, aki még egy lebujba se képes elmenni, hogy ott szopassa le magát.
- Jól vagy? – hallom meg hirtelen Kuro hangját, és szemeibe nézve húzom el a szám, majd a hapsi után nézek, aki a mellettünk lévő boxhoz sétálva cseverészik kedélyesen.
- Uhumm... – dünnyögöm a férfit bámulva és a szám újra keserű lesz. - Csak... Nem hittem a szememnek. Ilyen nyíltan leszopta a csaj?! – morgom kiakadva. De úgy tűnik Kurot annyira nem hatotta meg a dolog mint engem. Persze már biztos hozzá szokott.. Gondolom neki ez természetes dolog.
Hát.. lehet neki az, de nekem kurvára nem! Ez.. ez.. egyszerűen undorító volt. Nekem nem tudnának annyi pénzt adni, hogy ezt megtegyem. Nem hiszem el, hogy ebben a csajban.. még ha a testéből él.. akkor sincs benne annyi tartás, hogy ne így..
Puha ujjak zavarnak meg gondolataimban, ahogy hajamba túrva fésülik tincseimet. Durcásan pillantok fel Kurora, és éhes szemeit látva azonnal felforr vérem, de mielőtt bárit is tehetnék számra tapad. Nyelvével vadul tör be számba felforgatva még jobban eddig is eléggé kellemetlen szájízem. Rohadék!
Már épp lökném el magamtól, amikor magától elhajol. Mi a..?
- Mit akar még? – fordítja el azonnal tekintetét. Hideg hangja szinte vágja a levegőt. Értetlenül nézek fel és azonnal megvilágosodom. Mi a faszt keres itt ez már megint?
-Ó, én... semmit... csak... – válaszol túlságosan tenyérbe mászó hangon és szinte minden sejtem ordítja mit is akar. Rohadt amcsi!
- Viszlát.
- Essetleg a fiút... – hallom a kérlelő hangját és összeszorítom a szám. Négy pisztoly mered rá azonnal és szívem megnyugszik egy rövid pillanatra. Nem.. Kizárt, hogy ez a faszfej megkapjon! Soha a büdös életben! Engem nem lehet csak úgy megvenni.. Nem vagyok játék baba rohadékok! Amíg én nem akarom nem kapja meg se ez a faszfej, se ez a jégbuzi a seggem! Nem egy továbbadható szexjáték vagyok, rohadjatok meg! mit képzelnek? Ha majd Kuro rám un akkor csak úgy tovább fog passzolni? na persze.. soha.. soha sem történne ilyen. Előbb lövöm le magam. Mérgesen próbálom kitépni magam Kuro öleléséből, de alig harcolok ki pár centi távolságot, kezével hajamba markol és magához rántva mar újra ajkaimra. Nyelve szinte azonnal számba tör, és ellenkezésemmel mit sem törődve erőszakolja magát még mélyebbre. Idióta seggfej! Mégis mit képzel?
Mérgesen fújom ki a levegőt, amikor végre elenged, és még hallom, hogy valamit mond az amcsinak, de nem érdekel. Basszák meg egymást, ha ennyire dugni akarnak! Rohadt szemét buzik! Dühösen lököm el magamtól Kurot és meglepetésemre enged, sőt elernyedve dől hátra, mintha pihenne. Hogy rohadna el! Azt hiszem itt az ideje, hogy elmeneküljek ettől a rohadéktól. Vagy így, vagy úgy de most meg kell szöknöm, különben ez a szemét jégbuzi, tényleg hátba támad.
Mérgesen csúszok tőle minél távolabb, majd az asztalon lévő poharat gondolkodás nélkül kapom fel és húzom meg.
Az alkohol hirtelen marja végig torkomat és meglepve kezdek el köhögni, de már késő. Nyelőcsövemet égetve ér le. Fasza.. már csak ez hiányozott. Remélem 60%-os volt és akkor félórán belül szédelegni fogok. Faszomat az egészbe! Nem baj.. legalább meg lesz az alap löket.. a bátorság probléma kipipálva, de..
Sietnem kell… muszáj kimennünk innen. Ez az egyetlen esélyem, hogy megszökhessek ettől a jégbuzitól. Mérgesen nézek rá, de nem úgy tűnik, mintha nagyon el akarna indulni. Poharával játszadozva lazul el teljesen, mintha épp valami nagyon jó dolgot csinálnának vele. Ha most jobban megnézem nem is tűnne olyan veszélyesnek. Ha levennénk a képről a négy gorilláját, talán meg is környékezném most, hogy kiraboljam. Bár erre gondolhattam volna a lóversenyen is. De neeem… Matt neked mindig kihívás kell és minél nagyobb halacska a hálódba. Hatalmas idióta vagy néha!
Halkan fújom ki a levegőt és tüntetően nézek fel fogva tartómra. Gyűlölöm… Minden egyes porcikáját… ha lehetne… De nem. Most meg kell szöknöm. Ahhoz viszont meg kéne mozdulni és kisétálni ebből a szar bárból.
- Csinálunk még valami izgiset vagy malmozunk még pár óráig itt kikapcsolódás címszóval? – kérdem kedvetlenül.
- Ha gondolod, célba vehetjük az ágyat is – morogja, és már nyitnám a számat, hogy vissza vágjak, de kezét felemelve állít meg. – Vagy esetleg körbenézhetünk a városban – ajánlja fel és én morcosan nézek rá. Persze.. hogy becsalj valahova és megdugj. A faszt. De ez pont kapóra jön.. ha elmegyünk a városba, akkor kimegyünk ebből a bárból, és ha kimegyünk… Igen.. ez az egyik legjobb alkalom. Még jó, hogy elloptam pár fegyvert az elmúlt kéthétben, azoktól a barmoktól. Most hasznukat vehetem.
- Az elsőt inkább passzolnám – mondom morcosan nézve a hideg szemekbe. – Viszont a városnézés nem rossz ötlet – teszem hozzá és ha minden jól megy.. nem fog gyanút. Akkor csak ki kell sétálnunk és a többit majd improvizálom. Ebben a helyzetben úgy se tudnék tökéletesen megtervezni mindent. Elég a körvonala. A többi majd jön magától. De most az a legfontosabb, hogy eltűnjek innen és még ma felszálljak egy gépre.
- Akkor ezt megbeszéltük. – szólal meg újra és egy húzásra legurítja a tekiláját. – Induljunk.
Mintegy vezényszó úgy hangzik el szájából, a kétajtós szekrények már mozdulnak is, majd ahogy ő feláll én is felállok. Sajnos karjával megint átöleli vállam, de erre számítottam. Majd valahogy megoldom ezt is. Kedvetlenül lépkedek mellette és tüntetően nézek fel rá, amikor ölelésében kell végig sétálnom a bárban, bár most ez érdekel a legkevésbé. Csak érjünk ki… érjünk ki.. De persze nem sietjük el. Szép lassan komótosan, mint akik nagyon ráérnek. Jobb, bal, jobb, bal. A gyomrom pedig lassan libikókázni kezd.. fel..le..fel..le..
Utálom az eksön előtti adrenalin bombát.
A görcs a gyomromban azonnal feloldódik, ahogy kilépünk az ajtón. A friss levegő megcsap összeborzolva egyébként is kócos tincseim és szinte érzem a szabadság ízét. Igen.. ma eltűnök erről a tetves helyről. Felszállok az első gépre és Au revoir jégbuzikám! Nyugodtan lépkedek mellette lopva azt lesve mikor szabadulhatok ki karmai közül. A gorillái mögöttünk sétálnak, viszont ahogy a kocsikhoz érünk leválnak, sőt az ajtó előtt Kuro magától enged el. Magamban elvigyorodok, bár nem értem miért örülök ennek. Számíthattam volna a dologra, hiszen mindig így csinálják.
Észrevétlenül teszek hátra egy lépést, majd még egyet, de sajnos ennél már minden szem rám szegeződik. Kuro szemöldöke lassan felemelkedik és kérdőn pillant rám, viszont válasz helyett csak egy újabb lépést teszek hátra.
- Matt - hangja vészjóslóan cseng, mint aki éppen valami nagyon csúnya dologra készül, de nem zavartatom magam. Ha eddig nem kínzott, dugott, és ölt meg akkor most se fog. Játszani akar.. most csak érdekesebbé teszem a rohadt játékát. Olyan érdekessé, hogy fél világon át üldözhet, de akkor se kapja meg a seggem. Előbb lövöm fejbe magam, vagy vagdosom fel a kezeim, mint hogy ez a rohadt jégbuzi megkapjon.
- Igen? - kérdezek vissza gúnyosan. Arcomra akaratom ellenére szökik halvány mosoly, de úgy tűnik ő nem értékeli jókedvem. Válaszul csak felém fordul teljesen. Hideg tekintete szinte vágja a tavaszi 20 fokot. Ez az.. Légy morcos.. te akartál játszani. Most játsszunk.
Csak pár lépés és az utca elkanyarodik. Onnan futás.. és majd meglátjuk. Sose volt problémám az improvizálással. Most is kivágom majd magam valahogy. Ha kell kocsit lopok, vagy egy taxis fejéhez nyomom a pisztolyt. Nem érdekel, csak jussak el a reptérig.
- Nem szeretek fogócskázni, gyere – hangja nyugodt, szinte már semmit mondó. Mintha nem is izgatná, az amire épp készülök. Pedig tudom én, hogy nagyon bántaná az egóját, ha meglógnék. Lesz egy segg a világon amint nem kaphatott meg.. Ó szegény kicsi Kuro..
- Én szeretem ezt a játékot. Tudod, ebben mindig én nyerek – válaszolom vigyorogva és még két gyors lépést teszek hátra. Erre már az összes gorilla megmozdul és az eddigi laza póz helyett most ugrásra készen állnak velem szemben. Hm.. 3 méteres távolságból nem is tűnnek olyan félelmetesnek.
- Matt… - szól újra a jéghegy.
- Mond Kuro – válaszolok pimaszul. – Talán nem tetszik neked a játékom? – mondom vigyorogva, de úgy tűnik nem értékeli a vicceim. Tekintete egyre fagyosabb, de most cseppet sem zavar ez a jégcsap. Legyen csak ideges.. legyen dühős. Szakadjon el a cérna… Tudja csak mit érzek én minden nap, amikor belép a szobámba. Amikor beszélgetni akar velem… és amikor hozzám ér. Minden egyes pillanatban. Mintha élvezné, hogy szenvedek.. Rohadék!!!
Szinte látom, ahogy lassan kifújja a levegőt és elindul felém. Kezem azonnal mozdul és hátam mögé nyúlva varázsolom elő ruhám alól pisztolyom, de ennek ellenére nem áll meg. Csak egy villanás jelzi a szemében, hogy érzékelte a fegyvert, amit épp rátartok. Kurva életbe!
Fogaimat összeszorítva kezdek el hátrálni, de rendíthetetlenül jön tovább… Mi az isten?! nem is aggódik, hogy meghalhat? Vagy úgy gondolja, nem merek rálőni.. Viszont ha demonstrálom, a testőrei engem lőnek szitává. Na neem… maximum én ölöm meg magam.. de az úgy nem buli, ha ők lőnek le.
Arcomra hirtelen szökik halvány mosoly és megállva emelem a magnumot halántékomhoz. Erre már a jégbuzi is megtorpan és látom, ahogy a fagyos szél rohangál fejében mérlegelve meg merem-e tenni.
- Te is tudod, hogy képes vagyok rá… - mondom nyugodt szívvel. Sose féltem a haláltól. Már túl kevés olyan dolog van a világon amit elveszíthetek.. akkor miért féljek? Nincs kit féltenem.. saját magamért pedig sosem aggódtam igazán.
- De nem vagy elég ügyes, hogy meg is halj.. – válaszolja kedvetlenül. Hm.. nem tetszik a dolog? Hát.. sajnálom.. én sem élvezem a te játékaidat rohadék!
- Lehet.. de te sem kockáztatsz.. – mosolyogok rá elégedetten és újabb lépést teszek hátra. Hűvösen néz rám, de nem mozdul. Háh! Győztem, te rohadt szemét jégbuzi!!
- Matt.. – szűri fogai között de nem érdekel. Csak boldogon mosolygok rá és kicsit meggyorsítva lépteim hátrálok tovább, vigyázva, hogy még véletlenül se essek pofára és lőjem le magam. Az azért elég gáz lenne..
- Bocs Kuro.. de csapni való vendéglátó vagy.. a hülye házirendedről nem is beszélve. Úgy hogy ha megengeded inkább keresek valami kellemesebb társaságot.. – mondom elégedetten, enyhe gúnnyal a hangomban és az utca szélére érve megállok. A soha viszont nem látásra, Jégbuzi!!
Még egy utolsó mosoly és már fordulok is, hogy elrohanjak, de alig visz a lendületem egy-két lépésnyire, amikor megtorpanok.
Nem.. nem.. nem és nem!
Döbbenten nézek szembe az undorító vigyorral, elégedett testtartás. Ő.. nem.. ennek a rohadéknak bent kellene lennie!! Nem itt.. nem lehet itt! A kurva életbe miért van itt??!
- Ejj..ejj.. milyen szemtelen a kis pete kolléga.. esetleg egy kis segítségre lenne szüksége? – lép ki a fal mögül az amcsi. Rohadék.. segítség mi? Persze a kellemes ellenjuttatás fejében, ami gondolom én volnék. Esetleg velem egy éjszaka.. Kurva anyját!!
Ahogy feltűnik a négy gorilla szinte egyszerre emeli rá a fegyverét. Fasza.. legalább egy dologban egyetértünk..
- Ugyan erre semmi szükség.. Matt ha jól tudom.. – néz a szemeimbe olyan ragadozó mosollyal, mintha kikötözve feküdnék előtte. – Gondolom látod, hogy ez nem fog össze jönni. Add ide a pisztolyt – mondja nedégessen és ha közelebb lenne, most biztos leköpném. Most komolyan azt hiszi, hogy magamtól oda fogom adni a fegyvert? A faszt!!
Gyilkosan meredek rá fogaimat összeszorítva. A rohadt életbe!! Ennek nem így kellett volna történnie!! Mi a faszért kell ennek itt lennie? Miért? Miért szórakozol velem még most is..? Jó látni hogy szenvedek mi? Rohadékok!!
Fejemet leszegve bámulom a földet és próbálok kicsit megnyugodni, ami jelen helyzetben nem megy túl könnyen. A rohadt életbe.. jól van Matt nyugi.. Gondold végig.. gondold végig… Egyik oldalon jéghegy, a másikon egy kanos amerikai a hátad mögött pedig fal.. ideje lenne megtanulnom repülni..
- Kezdesz rájönni igaz? Innen nincs kiút.. Tetszel nekem, és ha jó fiú leszel, talán meg is veszlek, de előbb add ide a… - hangja tenyérbe mászó és szemem sarkából látom, ahogy közeledik felém. Lépésről lépésre. Megvenni? Meg akar venni? ENGEM? Ez a…
Gondolkodás nélkül mozdulok és húzom meg a ravaszt. A golyó a lábai között suhan el, és azonnal megtorpan. Persze.. a golyóval szemben már te sem érsz semmit, mi?
- Még egy lépés és kilyukasztom a golyóidat faszfej!! – csattanok fel, dühösen nézve rá. Meglepve néz vissza rám, majd lassan elmosolyodik és még lassabban emeli fel a kezeit. Rohadék.. Már most utálom. Minden egyes porcikáját.. hogy lehet valaki ennyire undorítóan tenyérbe mászó? Kuro legalább elém áll és elmondja mit akar.. nem kerülget..
A rohadt életbe.. Tekintettemmel szinte felnyársalom az amcsit, de ő csak mosolyog.. mosolyog.. rajtam mosolyog. Kezem megfeszül pisztolyomon, de ettől semmivel se lesz jobb.. Ha lelövöm akkor se lesz jobb.. Viszont most két választásom van. Vagy odaadom ennek a faszfejnek a pisztolyt és akkor jó eséllyel el is visz magával.. vagy ha nem akkor is kikövetel Kurotól egy éjszakát… vagy visszasétálok szépen a jégbuzihoz, mint egy jó kis öleb..
Fogaimat csikorgatva bámulom a ronda vigyort.. Fáj bevallanom, de a két rossz közül.. a jégbuzi a kisebbik rossz. Ez a faszfej nem venne semmit se figyelembe… és bármennyire is nem szívesen vallom be, de.. Kuro legalább meghallgat. Lehet nem érdekli amit mondok, de meghallgat..
A kurva életbe!!
Dühösen fordulok el, és fejemet leszegve sétálok vissza Kurohoz. Dühösen csörtetek el mellette és szó szerint bevágódom a kocsiba, tüntetően kibámulva az ablakon. Rohadjanak meg.. mindketten.
Hallom, hogy még valamit csevegnek odakint, de egyszerűen kizárom a beszélgetést. Vérem forr, agyam pörög és már előre mar az ideg, mert tudom, hogy ezt nem fogja szó nélkül hagyni.. ohh nem.. Bünti lesz..
Számat összeszorítom amikor beül velem szembe. Kezét nyújtja felém és tudom mit akar. Nem szól, csak hidegen néz rám.
Kelletlenül fogom meg a fegyvert és rakom vissza normál helyzetbe, majd hanyagul dobom oda neki. Szuper.. most már le se tudom lőni.. se őt se magamat.. és persze a kendőt ugyan úgy oda nyújtja, ahogy eddig..
Egyszóval nem lesz város nézés.. megyünk haza „beszélgetni”. Mérgesen húzom meg tarkómon a masnit, majd az ülésnek döntve a fejem próbálom lenyugtatni magam.
Nyugi Matt.. otthon van még egy magnum.. csak ki kell bírnom ezt a „beszélgetést” és utána újra akcióba lendülhetek.. Meg kell szöknöm..
|
| Laurent | 2011. 08. 29. 15:21:25 | #16375 |
Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: ~Matt-nek~
Ó, igen! A reggeli után eltakarodik, és azt hiszem ez most messze a legjobb. Mivel a reggeli edzés megvolt, hát megyek egy kicsit és utánanézek a városban a viseletes üzleteimnek, és elintézek nagyon sok apróságot, ami még mindig a tennivalók hosszú listáján rostokolt, és beszereztem pár olyan dolgot is, amire lehet még otthon szükségem lesz. És persze frissítettem egy kicsit a szeszes táramon otthon, mert sosem lehet tudni, ugyebár. És amíg távol voltam, egy kicsivel több őrt állítottam a fiú mellé, vagy köré, mielőtt még ellógna, mert ha elveszik ez a kicsi bárány, akkor igencsak kitörik a forradalom, és ha kell, akkor a szülőfaluját ásom elő, és égetem porrá, hogy előkerülhessen a szentem. Tudnia kell, hogy hol a helye. Nem mellettem. Alattam! Délben az irodámba megyek, mert mint minden főmuftinak, nekem is van egy vállalatom, ahol a pénzem tisztára moshatom. Néha járok csak be, ha nagyon kellek, de szerencsére a 13 fős csapatom mindig nagyszerű munkát végez. Majd délutánra egy tárgyalásra hívnak meg, ami elég fontos ahhoz, hogy mást küldjek magam helyett, így az addigi időt az előkészületekkel töltöm, és az előnyös alkuhoz való megfelelő aduk átnézésével.
A tárgyalás végül sehogy sem dőlt el, mert jöttek valakik, akik az én ügyfelem követelték, és úgy véltem, hogy inkább hagyom a dolgára menni, mert a halott ügyfél nem jó ügyfél. És még ígyis már vagy 8 felé járhat az idő, mire elindulok hazafelé, így megeresztek egy telefont előre, majd nem túl vidáman, de azért a szokottnál jobb kedvvel lépek be a házamba, és máris fogadnak engem, hogy ki keresett, ki hagyott üzenetet, pár meghívás, néhány emlékeztető, közben én a ruháim dobálom lefelé. Elegem van most ebből a hivatalosságból. Felmegyek a szobámba, ahol még mindig követnek, és közlik a végén kissé vonakodva, hogy Matt nem akar lejönni, és éppen dühöng. Elhessegetem őket, nem akarok most ilyenekről beszélgetni, unom már. Yukatát húzok, csak azt, és végre élvezem hogy a testem vagy tíz kilóval könnyebb. Végül lemegyek vacsorázni, de csak nem jött még meg.
-Hol van? -dörrenek, és Enna lép elő.
-Uram... A tegnapiak miatt... Dühös lett... És a kezét is alaposan beverte... Szerintem orvost...
-Pusztulj előlem! Ki mondta hogy a tegnap látottakról beszélhet bárki is? Még egy szó és a pincében végzitek! VILÁGOS?
Tajtékzok, majd az asztalt egy mozdulattal felborítom, és kiviharzok a romok közül. Ma sem eszik. Így járt! Csörtetek a szoba felé, és az inasom meg a telefon felé siet. Igen. Ő már előre is képes gondolkozni, hiába, régi bútor. Betörök a szobájába, de máris megtorpan a dühöm ahogy meglátom. Nagyon nem jól néz ki. Arca színe inkább zöld, keze lila, magába véve meg hullasápadt. Hirtelen fordul ki alóla a talaj, és hiába próbál felállni.
-Picsába... -nyöszörgi elnyúlva.
-Matt!!
Kiáltok, és mellésietek, hogy az ölembe vegyem. Fénytelen szemmel néz rám, keze remeg, ahogy szinte minden porcikája is, és mégis erőlködve próbál mondani valamit.
-Ne... Kérlek.... Sajnálom...
Csak halk motyogását hallom, de mielőtt még rákérdezhetnék, vagy bármit mondhatnék, elájul, és öntudatlanul fektetem le az ágyába, majd újra éledő dühömet a cselédekre zúdítom. Kettőt máris nélkülöznöm kell, de kétbalkezesekre nincs szükségem. Az őrök a holttesteket viszik el, az inas meg a pisztolyomtól foszt meg észrevétlen, és én meg hagyom. Kijön az orvos is, és elmondja, hogy csak a magas vérnyomás és a tört ujjak lesznek a legnagyobb problémák az ügyben, sokat kell pihennie, és főképpen nem megerőltetni vagy felizgatni. Hát fogom az őreit, és felküldöm őt egy kicsit távolabbi villámba, a hegyekbe, ahonnan ha akarna se tudna megszökni, mert heti egyszer van csak közlekedés, és szigorú ellenőrzések. A hegyi levegő és a nyugalom, na meg a két kutya lesz minden társasága, vagy esetleg még a konyha, vagy lent a kis garázsban talál mindenféle edzőgépeket, játékherkentyűket is. Gondoskodok arról, hogy egy cselédlány menjen vele, és segítsen neki, mert egy kézzel gondolom nem könnyű, és persze vigyázni is kell arra, hogy egyen rendesen. Nem nézem az autót, ami elviszi arra a két hétre. És utána sem megyek. A kis négyszobás villa tökéletes aranykalitka neki, legfeljebb a kertbe mehet ki hátra a kutyaszánon. Mindenütt kerítések éss villanypásztorok. Hamarabb is eszembe juthatott volna..
~*~
Folyamatosan beszámolnak a fiú állapotáról. Majdnem egy hét is eltelik, mire teljesen magához tér, és további napok, mire már újra járkálhat. Az őrök hajnalban írnak jelentést, igaz nem sokminden van bennük, de azért valami. Küldök a fiúnak pár könyvet meg néhány vastagabb ruhát, gyümölcsöket, de egyébként nem nagyon tudok most ezzel foglalkozni. Hiába szeretnék most vele lenni, nem tudok, mert egy emberke, aki az én nevem alatt köt üzleteket éppen ellenem szítja az ügyfeleimet, és igen fáradtságos munka azokkal tárgyalni, és persze az igazamról meggyőzni is őket, akik előbb lőnek és aztán kérdeznek. Esténként hullafáradtan érek haza, és akkor is a könyvtárszobába vetem magam, további jelentések és papírok tömkelegeit átnézve, hitelesítve, és persze a vevőimmel is foglalkozni kell...
Lassan már a második hét is letelik, és már közlik, hogy délután indulnak vissza Mattivel, de hiába, még fogadni sem tudok lemenni, így felkísérik őt, mert persze semmilyen parancsot nem adtam, így egyenesen hozzám jönnek. Utálom a kávét, és most mégis egy vödörnyi van az asztalomon, azt kavargatom monoton mozdulatokkal, míg mantrázom magamnak a sok papírt, és igyekszek rendet teremteni a káoszban. Így kopognak és lépnek be, én meg csak felpillantok. Eddig sose látott közönnyel, nemtörődömséggel, és csupán ahogy rájuk pillantok, az jelenti nekik hogy észrevettem jelenlétüket.
-Uram, a fiút visszahoztuk. Engedelmével...
Ezzel kilépnek a szobából, én meg sóhajtva rogyok hátra a székemben, szemeim masszírozva. A fiú kicsit még sápadt, úgy áll az ajtóban, fürkészve engem, ki tudja mi járhat a fejében.
-Mikor aludtál utoljára? -szólal meg elsőnek, mikor látja, hogy én nem fogok.
Válaszként vállat vonok,mert a jóég sem tudná már ezt megmondani, és beletúrok a hajamba, hogy legalább valami esztétikai látványt nyújthassak, persze ennek csak azért kicsi az esélye, mert egyáltalán nem vagyok/ lehetek most esztétikus, mogorván a kialvatlanságtól, nyúzottan, kócosan, és nyűgösen, nem csoda ha most beljebb merészkedik a könyvtárban. Felhúzom a szemöldököm, és úgy pillantok rá, hogy ugyan mit szeretne mondani, hogy nem ment még el.
-Én... -megköszörüli a torkát- Nagyon sajnálom. -nocsak, ez érdekes.
-Mit? -iszok még kávét, mert bealszok a végén.
-Hát... Nem azért küldtél el, mert dühös voltál rám? -néz rám zavartan.
-Ó... -megvilágosodtam. -Nem. Csupán pihenésre volt szükséged, és azt most itt nem tudtál volna.
Emelem felfelé a két tenyerem, mutatva szinte saját magamra, hiszen én sem aludtam mostanság, és senki sem tudná elképzelni, hogy mikor aludtam utoljára. Talán még én sem tudnám megmondani. Meglepetten néz rám, majd töprengve néz körbe, talán csak hogy ne engem kelljen néznie. Azt hiszem jó ötlet volt elküldeni egy kicsit. Mintha nyugodtabb lenne. Sóhajtva állok fel hogy kinyújtózzak és elgémberedett tagjaim kinyújtsam, majd csöngetek, és az inasnak meghagyom hogy hozzon most nekem még egy kávét. Fejcsóválva megy ki, és újra egyedül maradunk.
-Miért?
Töri meg újra a csendet, talán még az előbbiekre kérdezve, én meg csak rápillantok haloványan elmosolyodva, és sétálva lépek mellé, hogy a hajába borzolhassak. Persze azonnal ellép tőlem, de hát mit is várhatnék?
-A problémák ritkán oldódnak meg maguktól.-dünnyögöm.
-Neked is ki kéne kapcsolódni. -fordítja el a fejét.
-Igen. De nem most. Menj. Már kész a vacsora.
-Te nem jössz? -kapja fel a fejét.
-Nem, majd haa lesz időm. Holnap találkozunk.
Tétován lép ki a könyvtárszobából, és kissé durcásan is, talán mert így küldözgetem őt, vagy csak azért, mert azt gondolta, megkér engem? De igaza lehet. Nem vagyok az apja, hogy noszogasson, neki nincs szava itt. Vagy csak nagyon kevés. Megkapom a kávémat, és újra a munkába vetem magam, de most a fotelba átülve amíg megvacsorázom. Végül az álommanó megtalál és agyonnyom, nem kímélve, talán a bunkósbotjával vert fejbe, hiszen olyan sokáig sikerült elkerülnöm...
~*~
A következő napokban végig melózom. Utoljára négy éve volt ilyen hajtás, a gazdasági válság alatt, de úgy tűnik rekordot fogok dönteni. Mattire mos többen vigyáznak, lévén sokan akik nem hisznek most pályáznak a skalpomra, de én igen ritkán mozdulok ki a kastélyból. Olykor bejön valaki megkérdezni, hogy mi legyen ezzel vagy azzal, vagy hogy az én kis Mattim újra próbálkozott valami szökéssel, legalábbis ezt gondolják az őrök, de még ezzel sincs időm foglalkozni. Ideje lenne valami nyaralást beiktatni, mert ha ez így marad, akkor nem marad itt kő kövön, sokkal inkább egy nagy rom marad csak, névszerint belőlem. Végül zombiként fogom végezni, és agykapacitásom is rohamosan zuhan. Érzem én!
~*~
Egy nap aztán benyit hozzám Matt, bár ahogy meglepetten néz rám, lehet nem is engem keres csak a könyvek társaságát. Bosszúsan néz rám, gondolom zavarom, vagy nem érti minek van itt ha nem törődöm vele. Nyuszibogaram, nyugodj meg, sorra kerülsz.
-Ó, itt vagy... -biggyed le a szája.
-Igen. Itt a munkahelyem. -mosolygok rá hidegen, és úgy mérem végig, éhesen, mint egy tál sütit.
Megtorpan az ajtóban, de már menne is, csak az egyik cseléd lép be a könyvtárszobába, és sietve közli, hogy egy angol úriember van itt, és tárgyalni szeretne velem arról a fél fontnyi anyagról, amiről a múltkor megegyeztünk. Azt is üzeni, hogy ha most nem érek rá, akkor délután vár majd egy kis bár hátsó részében, a jelszó majd a cukor nélküli Lafiesta koktél lesz. Az eddigi fáradtság seperc alatt eltűnik rólam, és intek a lánynak, hogy délutáni találkát fixáljon nekem azzal a manusszal, majd felállok, és az ott álló Mattre pillantok.
-Rádfér egy kis kimoccanás. Öltözz fel, és 3ra legyél lent.
Mondom neki, majd az előbbi fáradtságot az asztalnál hagyva megyek a szobámba, megborotválkozom, mert azt is kell ugye, fürdök, és egy masszőrnővel sietve csomótlanítom magam, és persze sebtiben még a felesleges feszültséget is levezetem. Csak úgy liheg a csaj, és rákvörösen lép ki a szobámból elsietve, de vastag pénztárcával. Akárha egy üdülőből lépnék ki, úgy érzem magam. Jóval 3 előtt megyek le az előterembe, mobilomon intézkedve, és Mattet várva. Enna jön jelenteni, hogy a fiú sokáig duzzogott valamiért és kicsit dühöngött a szobában, de már öltözik. Végül csak sikerül elkészülni, beülünk az autóba, és már suhanunk is a bár felé, én meg út közben is pihenek egy kicsit, és félálomban töltöm meg a fegyverem. Matt a másik oldalon bekötött szemmel, és úgy tűnik figyel, mert a fegyver kattogása hallatán kicsit megremeg. Megérkezve leveszem róla a kendőt, és megvárom míg kiszáll, a hajamon végigsimítok még egy utolsót, és én is szállok utána. Átkarolom a vállát, és mielőtt még felfortyanna, komolyan pillantok le rá.
-Maradj végig mellettem. Ezek nem a játszópajtások. És remélhetőleg ne csináljunk fesztivált, mert ilyen időkben nem egy életbiztosítás.
Szótlanul bólint, és úgy lépünk be. A pincér elkísér minket a leghátsó boxba, ahol éppen hátravetett fejjel nyög az ügyfelem. Egy szőke fejet simogat a lábai között, és elégedetten néz fel rám.
-Yoroshikun. Kuro vagyok. -biccentek felé.
-James. Remélem, nem zavarja.. -alulról fölfelé pillant rám, mosolyogva és a lányra pillantok.
-Nyugodtan. Úgy hallom valamilyen szállítmányt nem kapott meg. -térek máris a tárgyra.
-Esetleg inni valamit? Vagy ön is szórakozni jött? -néz Mattre, akit épp az ölembe ültetek le, és megborzong a szavak hallatán.
-Ugyan. Sok a munka, kevés időm van rá. Egy tequilát kérnék. -mosolyodom el, és csodálkozom, hogy Matt nem ficánkol az ölemben, sőt, nekemdőlve bújik mellkasomba.
-Nos, hiányosan érkezett meg a szállítmány.
-Akkor erről az embereim tehetnek. Sajnálom, esetleg a dupláját kárpótlásként?
-Azt hiszem el kell fogadnom ezt a rendkívüli ajánlatot. Pedig felkészültem rá, hogy megölöm. -mondja sajnálkozva, majd felnyögve élvez a lány szájába, és aztán hagyja magát becsomagolni.
-Ugyan, velem mindig lehet üzletelni. A kompromisszumok embere vagyok. -villan a szemem, míg Matt derekára fonom karomat.
-Igen, hallottam hogy sajátos felfogásával hódít az alvilágban.
-Hízelgéssel nem megy semmire. - hideg fémként cseng a hangom, és a levegő is megsűrűsödik.
-Ugyan, eszemben sincs.- nyeherészik zavartan az amcsi- Szeretném önt és a kis petjét meghívni a hétvégi grillpartimra. Úgy tervezem, hogy a fontos személyekkel egy kis klánt kellene alapítani, hogy megerősítsük a területünk, mert nagyon sok orosz teszi be mostanság a lábát ide.
-Úgy érti, kutyákra van szüksége? Nem hinném hogy ilyenbe utaznék. Magánvállalkozó vagyok.
-Ugyan, sokkal több előnnyel járna. De erről majd a partin. Ettől függetlenül jöjjön el. Várni fogom. De most mennem kell, sajnos még pár embert meg kell látogatnom, hogy ott legyenek.
Azzal szótlanul távozik, én pedig komoran nézek magam elé. Vajon miért vannak ennyire az oroszok ellen? Hallottam, hogy egy kínai volt aki kiadta magát az én nevem alatt, és főképpen a ruszkikkal üzletelt. Vajon akkor mért érdekük...
Matt mocorogni kezd az ölemben, és eléggé fura arccal néz fel rám. Azt hinné az ember, ételmérgezést kapott.
-Jól vagy? -pillantok le rá.
-Uhumm... Csak... Nem hittem a szememnek. Ilyen nyíltan leszopta a csaj?! -háborodik fel.
-Ez van...
Dünnyögöm a csillogó szemeit nézve, majd puhán a tarkójára csúsztatom a kezem, és mielőtt még bármit is mondhatna, vagy tehetne, tekintetébe fúrom az enyémet megigézve őt. Látom, hogy az amcsi nem nagyon tágít, a szomszéd boxban van, nem ment túl messzire, így hirtelen hajolok Matt szájára, és teszem magamévá, forrón, mohón, pont úgy időzítve, mire visszalép az asztalunkhoz. És mielőtt a fiú ellenkezne, én hajolok el tőle, hidegen pillantva fel.
-Mit akar még?
-Ó, én... semmit... csak...
-Viszlát. -pillantok rá.
-Essetleg a fiút... -reménykedve pillant rám.
Négy pisztoly mered rá, pedig még végig sem mondta a kérdést. Matt ezt a pillanatot választja, hogy felháborodjon, és ficánkolni kezdjen az ölemben. Tarkójánál fogva újabb csókra húzom le, de közben tekintetem végig az amcsiéba fúrom, aki felhevülve nézi nyelvcsatámat.
-Nem akartam...
-Ami az enyém, azt nem adom. Sayonara.
Látom, ahogy elsiet, és egy utolsó pillantást vetve még a sarok felé eltűnik, én meg engedem magam ellazulni, hátradőlök, és ahogy a fiú kimenekül az ölemből, az ellen sem tiltakozom. Szegénynek biztosan sok volt, ahogy a lány az asztal alatt tett a férfi kedvére, hogy itt és most támadtam le, és hogy egyáltalán... Mivel a másik pohárhoz senki sem nyúlt, egyhúzásra húzza le a tartalmát, majd krákogni kezd tőle. Igazi vodka van benne, nem tudom miért lepődik meg.
|
| Lureka | 2011. 06. 29. 22:41:56 | #14630 |
Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Jégkék szemeit nézem, de egyikünk se mozdul. Nem szól, csak néz rám, ahogy én is rá, viszont érzem, ahogy szemeink beszélnek.. per pillanat nem értem mit.. de ez a pillanat annyira más… nem esik nekem. Nem oktat ki, nem nyom a falhoz, nem tesz semmi olyat amit én nem szeretnék, ahogy én sem…
- Remélem, picur, hogy nem lesz több ilyen mint a mai. Sem hasonló. Ha mégis, akkor állíts meg. Állj elém és mondd a szemembe. – szólal meg végül a hajamba borzolva.
Durcásan pillantok le rá. Kösz… és ezt mégis hogy kivitelezem? Ma is ordítoztam veled… mégis… de ha már itt tartunk…
-Nem vagyok picur. – morgom és visszadőlve rá nézek el másfelé. Állítsam meg… álljak elé… ezt úgy mondja, mintha… mintha hallgatna rám. Olyasmiről beszél, ami eddig sosem volt köztünk… csak harag és gyűlölködés. Semmi más nem volt a beszélgetéseinkben. Beszélgetések? Ceh… inkább egyszerű szóváltások, vagy szócséplések. Egyikünk se törte megát, hogy valami értelmes témát találjon. Ha mégis akkor a másik rossz passzban volt és elküldte a halálba. Pedig… most tök jól elvoltunk… oké most se a beszéden volt a hangsúly.. de lehet, hogy ha megpróbálnánk valami normálisabb hangvételt venni, akkor… talán… Nah meg ha abba hagyná ezt a hülye munkát… utána tényleg olyan mint a mosott fos… Pedig amikor mosolyog…
-Csak mosolyogj. Mert úgy cukibb vagy. – mondom ki ami az eszembe jut, de választ már nem kapok. Kár… pedig szívesen megnéztem volna a reakcióját… egyszer… egyszer úgy is el fogom érni, hogy olyan őszintén mosolyogjon… igen… boldog lesz… egyszer…
Mosolyogva fészkelem vissza magam nyakához és szinte ráfeküdve ölelem át. Egyik lábammal övéi közé furakszom és halkan szuszanva hagyom, hogy az álom lassan elraboljon és elvigyen a legszebb mezőre. Egy ilyen éjszaka után.. illik is neki…
~~~***~~~
Valami forró, szinte már égető érzésre ébredek és pillanatok alatt tűnik el az álom a szememről, hogy otthagyjon engem a hasogató fejfájással.
- Bazd meg… - morgom orrom alatt és lassan felnézve ülök fel, de úgy tűnik a fejemnek nem tetszik ez a magaslat, mert hirtelen még egy láthatatlan baltával vágnak bele. Bassza meg mindenki! Hangosan nyögve fogom meg homlokom, majd lassan hajamba túrva pislogok körbe, de csak hosszú pillanatok múlva jövök rá, hogy ez nem az a szoba amiben lennem kellene… Ismerős… de messze nem az a hely, ahol aludni szoktam. Még csak nem is hasonlít arra a a szobára, amit az a jégbuzi adott.. akkor..
- Hol vagyok? – kérdem félhangosan hátha valami isteni hang kisegít, de aki válaszol, az cseppet sem hasonlít istenhez. Bár.. ha jobban belegondolok… mindkettőnek elég morbid humora van…
- Jó reggelt, Matt. – a hideg hangtól már a vérkeringésem is beindul és gyilkos pillantással nézek rá. Egy ing és egy alsó van rajta csupán, és nekem egyáltalán nem szimpatikus. Mi a faszt keres ez itt?! Vagy inkább én mi a faszt keresek ennek a baromnak a közelében?!!!
- Ez ki ágya? – kérdem halkan. Kurvára remélem, hogy…
- Hát az enyém. – válaszolja nemes egyszerűséggel és érzem. Ohh hát persze…
- És itt aludtam? – nézek rá gyanakodva, bár ahogy az ágyat elnézem, és hogy szinte egy szál semmiben álldogál ott…
- Igen. – válaszol ugyan olyan hűvős nyugalommal… hogy fordulna fel…
- Veled. – mondom halkabban és érzem, ahogy a fájdalom lassan csitul bennem, hogy helyet adjon a vörös ködnek. Mégis hogy a halálba sikerült elérnie ennek a fasznak, hogy vele aludjak? Ki volt az a szemét, aki drogot rakott a vacsiba?!! Másképp nem kérhettem ide… magamtól soha a büdös életbe nem feküdnék mellé…
- Milyen ügyes megfigyelő vagy. – válaszolja hidegen és úgy érzem mindjárt felrobbanok.
- És mit keresek itt? – sziszegem halkan, de továbbra is olyan hűvös nyugalommal néz rám, mintha ő lenne a Himalája és én csak egy mihaszna bogár lennék, akit bármikor tönkre tehet. A faszt! Ezt még kurvára megbánod jégbuzi!!! Ne hidd, hogy hagyni fogom magam… nem fogsz velem szórakozni!!!
- Nos, amennyiben rémlik a tegnapi randevúd a whiskey-es üveggel... – válaszolja és egy pillanatra megdermedek. A halvány emlékek a fejembe kúsznak, ahogy megtalálom az üveget és a szobámba vonulok.. gondolom akkor is bejött hozzám és… miközben én segg részeg voltam ő… Dühösen pattanok fel és az első dolgot ami a kezembe akad, megfogom, hogy egy adandó pillanatban hozzávágjam. Mi a kurva életért nem tart az pisztolyt a párnája alatt?!!! Most kurvára hasznos lenne!!!!
- Te meg kihasználtad a helyzetet! Vall be! – emelem fel a hangom és legszívesebben neki esnék. Ez a…ez a… köcsög, szemét, jégbuzi!!! Mégis mit képzel magáról? Ki ő?! Ki a jó büdös halál Ő, hogy az első adandó pillanatban átvonszoljon ide és kiélvezze minden ferde hajlamát?!!!
- Ha tényleg kihasználtam volna, akkor nem lenne szűz a segged. – mondja hűvös nayugalommal és én dühösen vágom neki a párnát. Persze elhajol, de… nem érdekel… amint lesz rá lehetőségem minden egyes vonását átrendezem… Gyűlőlöm… minden porcikáját, de főleg az a hideg, nem törődöm undorító jellemét. Hogy… hogy lehetséges… egy ágyba kerültünk… egy kibaszott ágyba kerültünk és még csak arra sem emlékszem hogy történt...
- Mi történt? Ki kezdte ezt az egészet? – támadok neki újra, de most még azt se érdekel ha lelövet. Lőjjön! Nem mindegy?! Akkor legalább nem kell elviselnem ezt a rohadt jégbuzit!!
- Lényegtelen ki kezdte, nem azon szokott a végkimenetel múlni.
- Azonnal mondd meg, hogy ki volt az!
- Miért is olyan fontos ez? – néz rám kérdően és úgy érzem mindjárt felrobbanok. Miért?! Miért?! Még ő kérdezi MIÉRT?!
- Miért fontos? Mert tudni akarom hogy te voltál-e olyan undorító buzi, hogy kihasználtad a helyzetet, vagy én süllyedtem le...
- Kár ezen gondolkozni. Nyugodj meg, semmi olyat nem tettél, amit szégyellned kellene, és ezt most nem azért mondom, hogy jobban érezd magad, hanem mert így történt. Mellesleg ha annyira tudni akarod, úgy kezdődött hogy leöntöttél miközben el akartam venni az itókádat.
-Nem kéne szégyellnem, mi? Még ha nem is szégyellem,akkor is dühít a tudat hogy egy férfival bújtam ágyba. Egy férfival... és miután leöntöttelek? Ez nem magyaráz semmit! – emelem fel a hangom és már nem is gondolkozok, csak mondom ami az eszembe jut. Leszarom minek fog tartani és mit csinál velem. Elegem van belőle!! Minden hülye játékával, tanításával, szarakodásával és perverzkedésével egyetemben!!!!
-Nem bújtunk ágyba. Felvilágosítanálak, hogy ez a kifejezés mást takar. Esetleg részletezzem is?
-Oh... Bocs. Akkor csak egy kis előjáték volt? Hiszen már nem vagyok... csak egy kibaszott játék, amit kiélvezhetsz és kínozhatsz... – mondom dühösen de jéghideg hangjával félbeszakít.
-Kínoztalak bármikor? – kérdezi ridegen. - Tudod te mit takar az igazi kínzás? Úgy látom nem. Pedig nem ártana, ha már így velem vagy. Úgy bánok veled mint egy Kibaszott játékkal, vagy egy királylánnyal. – felém lép és én összerezzenve hátrálnék de nem mozdulok. Nem akarom, hogy ugyan az legyen mint tegnap. Köszönöm szépen abból nem kérek.
-Oké elismerem... nem bántottál és tényleg megkapok mindent... de az fel sem tűnt hogy legbelül szép lassan összeroppantasz? Hogy én ezt az egészet rohadtul nem akarom... Legalábbis nem így... – sziszegem fel és fejemet leszegve nézem a padlót és próbálok megnyugodni egy kicsit. Oké lehet, hogy bassza az agyát a viselkedésem, még nem jogosítja fel arra, hogy egy kurvaként kezeljen!!!
-Akkor hogy akarod? Szőrös bilinccsel meg ilyesmivel? Megoldhatom. Vagy tejszínhabra fáj a fogad? Ki vele, sosem mondtam hogy nem hallgatlak meg, ráadásul minden nap találkozunk. És képzeld, még csak halláskárosult sem vagyok. – válaszol halkabban, de most még a vészjósló hangja sem tud megijeszteni. Hogy rohadna le a farka!!! Mindent megoldana… ő nem lenne ilyen kanos és békén hagyna.. én nem lennék ilyen ideges és békén hagynám.
-Kapd be! Kurvára nem érted. Voltak futó kalandjaim de ott is volt tűz és szenvedély... Ha pedig hosszabb volt akkor szinte... szinte vibrált a levegő körülöttünk. Viszont veled nem tudok mit kezdeni. Egy kurva nagy kérdőjel vagy és folyamatosan csak meghazudtolod saját magad! Nem tudok kiigazodni rajtad, nem tudom mit akarsz igazából, sőt azt sem tudom mire jó ez neked. – mondom dühösen és a kezeim között szorongatott párnát vágom hozzá hirtelen.
-Ki akarsz igazodni? Kérdezz, felelek. Szerintem amúgy sem vagyok túl bonyolult. Kérdezz bárkit itt. Hogy mit akarok? – néz rám szűkülő szemekkel és kezdek kételkedni abban, hogy ez nála a düh jele lenne… kurvára szórakozik most is velem ez a szemét!!! - tudod te azt is, csak makacsul tagadod. Hogy mire jó? Carpe diem, Matt. Hallottad már?
-Menj a fenébe a nyelvleckéiddel! – kiáltok rá és mérgesen bámulok szemeibe. Leszarom, hogy jegesek… azt is hogy veszélyesek. Eddig se tudott mit kezdeni a dühömmel a hülye fagyos páncélja, most sem lesz másképp. – bonyolult lehet hogy nem vagy... Csak az a kibaszott vastag jégpáncélt kéne levedlened magadról hogy beláthassak mögé egy kicsit... többször! Nem pedig elvétve néhány pillanatban! És igen, tagadom. Mert én nem akarom.... – modom és egy pillanatra elhalkulva nézek magam elé. - nem vagyok egy kisajátítható tárgy, amit kiraksz a polcra, megsimogatod és mindent megtesz neked! – csattanok fel hirtelen és hozzávágok egy újabb párnát, ami a kezembe akadt. Kurvára elegem van belőle!!
- Nem azért van páncélom mert vicces, vagy jól áll. Fogd fel! Itt nem én fogok ugrálni ha fütyülsz. – mondja és úgy érzem, lassan kezd elszakadni bennem minden húr. Hogy menne a jó büdös kurva nénikéjébe, hogy a bokáját szopogassa!!!
- De én sem fogok neked ugrálni! – morgok rá mérgesen. -Bocs, ahhoz meg kéne szoknom a gondolatot, hogy meg akarsz dugni!! És ez nekem se egyszerű feladat... ha tudnék engednék, de képtelen vagyok hozzászokni... de ha egyszer ne adj isten oda jutunk, hogy ágyba bújjunk, ahhoz az kell, hogy legyen bennem is egy kis szikra irántad..
- Jobb lenne ha minden nap lerohannálak és keményen bebasznám a hátsód? A helyemben melyik módszert választanád? Vagy várj, talán virágot kérsz meg bonbont, igaz? – még egy lépést tesz felém, és bár most nem remegek meg, mint egy félős kis nyuszi az furcsa kis hangocska mászik be a fejembe, hogy egy kicsit neki is igaza van, és hagyjam már békén. Persze… hagyjam… hagyjam, hogy szórakozik velem… hogy úgy kezel mintha a szeretője lennék, legalábbis valami olyasmivé próbál „nevelni”. Nevelni… a rohadt gorilláit nevelheti, de engem hagyjon békén!!
- Persze, vörös rózsát. És csak egyszer sikerülne az előbbi. Utána valamelyikünket megölném. – válaszolom élből, hiszen ez az igazság. Velem nem játszadozik senki…
- Nem hagynám. Ami fontos nekem, azt megóvom. És ha kell valaki vagy valami, és megtalálom. Az elején megmondtam, ami az enyém, az a tiéd, ami azzal egyenlő, hogy ami az én birtokomban van, annak sosem hagyom, hogy baja essen. Szerintem nem olyan nehéz megjegyezni.- ahha… ez mind szép és jó, de ebből csak egy fél mondat érdekel igazán.. vagy inkább nem érthető?
- Mióta vagyok én fontos? - nézek rá tanácstalanul, hiszen eddig vagy nekem esett, vagy ordítoztunk, esetleg hűvös csend ült közöttünk… egyik se éppen azt mutatja, hogy oda meg vissza van értem és akár az életét áldozná az én pici fejemért…
- Mikor idehoztak, nem voltál több egy boxzsáknál. De ahogy durcáskodva fölényeskedtél, rájöttem, azt is büszkén vennéd. Akkor indultál játékként. Azóta lassan már megint átlényegülsz nekem. Csak nem tudom, mivé. – mondja, de ez egyáltalán nem nyugtat meg. Inkább csak előjött a józen gondolkodásom is, így egy picit csitult a dühöm… de ettől még utálom… átlényegülés… hát ez fasza…
- Cehh... nem is értem miért nem kispárna vagyok… és mi olyan rohadt izgalmas, hogy játszhatsz velem és perverzkedve rám mászol? – nézek rá kérdően - és miért lényegülök át megint?
-Izgalmas, mert a legtöbben inkább megtörnek, csak essenek át az egészen, és lövessem le őket, vagy engedjem szabadon. Akit megunok, azzal ilyesmi történik. És átlényegülsz, mert valahogy már nem csak egy Tescos játéknak tűnsz a szememben. Nem azt mondom, hogy öcsinek nézlek, vagy ilyesmi, távol áll ez tőlem. Inkább.. hát valami más. Hogy miért? A fene tudja. Te csinálod, nem én. – hát evvel kurvára megmagyaráztad a dolgokat.
- Pf... ja, kurvára... legalább jó tudni, hogy önmagam nem egy játékra hasonlítok... és a többiek hülyék... én ezt csak kb fél év múlva tenném, ha még mindig itt tartanánk. De szerintem ennyi idő alatt meg fogok szökni...
- Nehezen, picur. – mondja, de bennem hirtelen egy másik gondolat száguld végig, még ezer és egy kérdést feltéve és felpillantva rá, nézek kissé durcásan. A faszt vagyok én neked fontos… szemét!
- De hát ez nem egyenlő azzal hogy fontos is és jelent valamit annak a jégcsapnak, ami a mellkasodban próbál fűteni és dobogni... – morgom.
- Ezt gondolod? Miből? Fogalmad sincs milyen az, amikor nem tudsz betelni valakivel, bármennyire is próbálkozol. Mindig csak vágysz rá, őt akarod. Előtte csak egyszerűen váltogatod a partnereket, de amikor megkapod, még több és több kell belőle, másra rá sem bírsz nézni. Egyre jobban haragudtam magamra és rá is, mert nem értettem mi a kibaszott folyik. Most már tudom, és elhiheted hogy kurvára nem vagyok boldog tőle. – most ő akad ki, de én normális válasz helyet először csak nézek nagy szemekkel. Mi a….? Szerelem első látásra? Akkor kibaszottul szarul tud udvarolni! Vagy mi…?
- Mi? Ezzel azt akarod mondani, hogy... Várj... Mi? – nézek rá értetlenül, de válasz helyet csak a hajába túr, majd enni küld, mint egy kutyát. Anyád!! Nem vagyok az ölebed, se a pincsid… a fasz fog ezek után veled reggelizni!!!
- Nem! –csattanok fel, de szemeitől kicsit megint megremeg a lelkem. – De…
-Ne ellenkezz már. Csak nem akarsz éhen halni. Indulj már. – őszintén szólva… ha evvel megszabadulnék tőled, most még ezt is elfogadnám. Inkább, mint hogy újra hozzám érj… vagy két méternél közelebb gyere… Gyilkosan nézek rá és lassan megmozdulva, veszem kezembe az egyik kispárnát, hogy ha bármivel próbálkozna, akkor legalább azt az arcába vághassam.
- De ne hidd hogy ennyivel végeztünk! – pillantok még hátra az ajtóból és kilépve sietek el, valami normális ruháért. A Halál fog félmeztelenül rohangálni ebben a házban.
- Pf... Felőlem... – hallom még, ahogy azt is, hogy neki is olyan jó kedve lesz egész nap. Miért van az az érzésem, hogy ezt csúnyán le fogja verni a személyzeten? Hiszen máson nem tudja… és Kurot még sosem láttam, úgy hogy magába fojtsa a dühét. Hosszú napunk lesz… és fárasztó… azt hiszem nem ártana valami szar bogyó is… Kurvára fáj a fejem.
~~~***~~~
A reggeli után a lehető legnagyobb ívben kerültem azt a seggfejt. Mindkettőnk egészségének jobb, ha megpróbálok lenyugodni, ahogy ő is. Gyűlőlöm... Kurvára elegem van belőle és a kiskirály világnézetéből. Még volt képe azt mondani, hogy nem csak egy tárgy vagyok a szemében. A kurva nénikéjét! Most már biztos, hogy megfogok szökni erről a helyről, még hozzá minél hamarabb.
A szökés megtervezésért szinte egész nap a kertben mászkáltam. Egyedül... Igaz ez zavart a legkevésbé. Tökéletes tavaszi időben sétálhattam kint... Egészen megnyugtató volt. Főleg ha el tudtam volna tekinteni az 5 méteres kerítéstől és a gorilláktól, akik folyton a seggemben álltak, és úgy tűnt most többen is vannak mint múltkor. Vagy lehet tényleg kezdek bekattanni.
Dühösen nézek ki az ablakon a félhomályba. A nap már szinte teljesen lenyugodott, alig látszik belőle egy félkörnél több. Nekem is ezt kellene tennem. Fürdés és utána szunya.. De persze nem tehetem meg, mert őfelsége még nem ért vissza a tárgyalásról és nekem meg kell várnom a vacsival. Mint egy öleb... addig nem kapok enni, amíg a gazdi haza nem ért. Hogy menne a picsába mindenki!!! Mi vagyok én?! Kurvára nem szabhatják meg mikor mit csináljak. Gyűlölőm.. Miért nem tud mást baszogatni a játékaival?! Igazán értékelném ha leszállna végre rólam.
Idegesen vágok az ablak keretbe, de ettől se érzem magam jobban. Ahogy az elmúlt 20 alkalommal sem ért semmit, attól eltekintve, hogy a kezem egyre jobban sajog. Lehet nem teljes erővel kéne a falat csapkodnom... de hol nem szarom le? Ha bezúzom a kezem legalább begipszelik és úgy vághatom pofán azt a Jégbuzit. Garantált állkapcs törés lenne belőle...
Halk sóhajjal hessegettem el magamtól a gondolatot. Idióta! Ennyit nem ér az a buzi.. Soha sem fog annyit érni, hogy tönkre tegyem magam miattam.
Kedvetlenül emelem tekintettem újra a kertre. A madarak lassan teljesen elhallgatnak. Már csak néhány bogár hangja töri meg a csendet.
Furcsa... az idejét se tudom már mikor figyelhettem a természetet egyedül. Még gyerek voltam ez biztos. Legalábbis biztos, hogy nem dolgoztam. Akkor romlott el minden... Nem is tudom miért.. vagy inkább hogyan.. hogy jutottam el idáig? Hogy lett belőlem egy egyszerű tárgy? Egy játék... Ha ezt látná a gyerek Matt.. biztos, hogy..
- Öhm.. Elnézést Uram, de az Úr nem sokára haza ér. Arra kért, hogy gondoskodjak az öltözetéről és a megjelenéséről a vacsoránál. - hallok meg egy túlzottan ismerős női hangot.
Enna... már csak te hiányoztál...
- Mond meg az Uradnak, hogy kurvára nincs kedvem vele vacsorázni. Inkább nem eszek. - válaszolom kissé dühösen és megfordulva nézek a lányra, aki épp a szekrényben matat. Vékony kis teste megrezzen és meglepve néz hátra a válla felett.
- Én... én nem adhatom át ezt az üzenetet. - válaszolja kicsit félénken és visszafordul a ruhák felé. Fasza... szóval menjek le... persze. Akkor egyedül fog vacsorázni az a szemét... Nem érdekel, ha dühös lesz... kurvára leszarom, az összes seggnyalójával együtt. Ha bezárom az ajtót ő se tud mit csinálni.
- Akkor az Úr egyedül eszik.. - morgom és sarkon fordulva indulok el a fürdő felé. - Ne fáradj.. nem fogok lemenni hozzá. - vetem oda neki dühösen, amikor elmegyek mellette.
- Nem értem miért haragszik az Úrra... hiszen tegnap este olyan jól kijöttek egymással. El se hinné, milyen boldogok voltunk, hogy végre belátta, az Úr nem akarja bántani. Hiszen mind a ketten láthatóan nagyon élvezték az estét. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen boldog az Úr. Tudja... - kezd el fecsegni a lány, de én már az első mondat után megtorpanok. Minden egyes szava jeges vízként éri testem, de érzem vérkeringésen evvel párhuzamosan kezd gyorsulni. Élveztük? Élveztük?! Kurvára nem emlékszem semmire... de akkor az a...
Megpördülve nézek dühösen a lányra, akiben elakad a szó, ahogy találkozik tekintetünk.
- Láttátok? - kérdem halkan, pedig legszívesebben ordítanék. Látták... akkor hallatták is... tudják ki kezdte.. és meddig mentünk. Tudják mi történt... mindenki tudja... csak én nem… AKURVAÉLETBE!!!!
- Én... - kezdi ijedten a lány és hátrálni kezd. Na azt már nem.. amíg el nem mondasz mindent, nem hagyom, hogy kilépj ebből a szobából. Azonnal mozdulok utána, és még mielőtt kiiszkolhatna elkapom a csuklóját és az ajtó melletti falrészhez lököm és tenyerem mellette csattan. Nem sokon múlt.. de meg van a kicsike.
- Láttál minket?! Hallottad mit beszéltünk?! Mond el!! Mindent tudni akarok!! - emelem meg kissé a hangom, és idegesen nézek le rá. A kurva életbe!!! A jó büdös kurva életbe!
Félve néz rám és hebegni kezd a nagy semmiről. Kezd elegem lenni ebből a libából!! Mégis mit gondolnak ezek magukról? Hogy majd jópofát vágok egy ilyen estéhez?! Hogy majd hozzábújva dorombolok?!!! Elegem van… Kurvára elegem van mindenből!!!
Agyamat teljesen ellepi a vörös köd. Egyik kezem ökölbe szorul és mire észbe kapok már lendítem is és egyenesen az ajtófélfára csapok vele. Hangos csattanás és reccsenés a válasz mozdulatomra, plusz még Enna halk sikantása.
- Rohadtul nem érdekel mi volt avval a szeméttel. Azt mond mit láttál te liba! – esek neki és gyilkos pillantással nézek le rá. Remegve bámul rám. Komolyan itt kapok agyvérzést!!! Beszélj már te…te…
- Én… én nem tudom… valamiért haragudott az Úrra amikor bejött, de nem komolyan, inkább durcásnak mondanám. U..Utána már csak a folyosón láttam önöket. Épp.. épp.. a karjaiban volt… az Úr szobájába mentek. Nehm.. nehm tudok többet. – mondja reszketve, szemei könnyesek és hangja is egyre jobban vékonyodik. Fasza!!!
Pár pillanatig nézek még rá. Szinte látom, ahogy szemeim szikrákat vetnek rá, majd elfordulva tőle a fürdőbe sietek hangosan becsapva magam után az ajtót. A karjaiban… a karjaiban.. én az ő… Undorító… hogy képes egyáltalán hozzám érni?! Hogy tud… Áhhh…Hogy szopná le magát minden este amikor utánam viszket a tenyere! Szemét, undorító perverz fasz!
Ingerülten dobom le a ruháim és állok be a forró víz alá, de most még ez sem segít. Csak a fájdalom jut el az agyamig, meg a szédülés. Fejem iszonyúan kezd sajogni, mintha egy fejszével akarták volna ketté vágni. A francba! Lehet kicsit túllőttem a célon…
Felszisszenve nézek a kezemre ami szépen belilult és nem igen akarnak mozdulni az ujjaim. Remek… már csak ez hiányzott.
Halkan morogva lépek ki a zuhany alól és egy törülközőt magamra tekerve indulok el kifelé, ami kicsit nehézkes, mert az egész fürdő gőzben úszik. Mérgelődve fogom meg a kilincset és kicsit bizonytalanul de sikerül lenyomnom. Lábaim szinte reszketnek, fejem sajog és amint lépek párat, megfordul a világ és megtántorodva veszítem el az egyensúlyom. Valami keményre esek és a következő pillanatban már a hátam is fájni kezd. Mi a… mi a franc van velem?
Nyögve próbálom feltolni magam de nem megy. A kis fekete pontok megakadályoznak mindenben és egyre nagyobbak lesznek.
- Picsába… - nyögöm és az utolsó reményem is elszáll. Sziszegve esek a földre. Fejem zúg a testem sajog és jobb kezemet nem érzem. A fenébe…lehet kicsit.. túlzásba estem.
- Matt! - hallok meg egy hangot. Egy ismerős aggódó hangot. De kiét? Nehézkesen próbálok arra felé fókuszálni és mintha mozdulna is valami sötét alak. Vagy képzelődnék? Szemeimet hunyorítom és pár pillanat múlva egy arc rajzolódik ki előttem. Kék szemek… sötét haj… Kuro? Szemöldökömet összevonva nézek rá. Aggódik? Értem? Az nem lehet… ebből a baromból nem lehet normális érzéseket kicsalni…
Érzem, mintha lassan felemelne, vagy már csak ezt is álmodom… mindegy is.. ha meghalok, legalább nem lesz többé gondom… nincs több idegbaj… nincs több menekülés… csak… csak anyujékat sajnálom. Ők mindig jót akartak nekem… erre… cserben hagytam őket…
- Ne… ne bántsd őket is… kérlek… és… és.. mond meg nekik, hogy sajnálom… - suttogom halkan, bár nem hiszem, hogy érteni fogja… de… legalább megpróbáltam…
Szemeim előtt lassan minden összefolyik. A testem egyre nehezebb a fájdalom lassan eltűnik és.. sötétség.
|
| Laurent | 2010. 12. 22. 00:00:37 | #9879 |
Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: ~Mattimnek~
Akár egy kíváncsi de kiéhezett vad, úgy támad rám, szinte kiszipolyoz, és követelőzik annak ellenére hogy teljesen ki vagyok neki szolgáltatva. Fekszek, és résnyire nyitott szemeimmel őt pásztázom, ki tudja, lehet hogy soha többet nem lesz lehetőségem arra hogy ilyet lássak, legalábbis nem egyhamar. Minden lélekjelenlétemre szükségem van ahhoz hogy ne támadjak vissza, ujjaimmal csupán az ágyneműt markolászom, hangomat elfojtom, csupán néha szökik ki egy-egy morgás de az is eléggé halk ahhoz hogy egyértelmű legyen. Huncut tekintete ide-oda cikázik, vigyorogva, élvezkedve csap le újra és újra, szinte kínozva már engem. A nyakam harapdálja és vámpírként szinte szívja a vérem, míg ujjai szinte csiklandozva kalandoznak végig a hasamon és mellkasomon, s bár nem vagyok csiklandós, a szimpla érintésétől megborzongok. És minden jól is megy, míg a kis Matt odáig nem szemtelenedik, hogy tényleges kínzásba kezd. Mellbimbóimat kiszemeli, és én már képtelen vagyok hangom csak úgy visszafojtani. Ahogy ide-oda kap és játékosan húzza az agyam szinte megőrülök. Túl jó ahhoz hogy ne élvezzem ki az utolsó cseppig, még ha nincs is tudatában most annak hogy tulajdonképpen most mit is csinál. Sejtem hogy holnapra tele leszek édes kis foltocskákkal amiket majd dugdosnom kellesz előle, mert persze a végén megint csak én leszek a hibás érte, de hát... amíg tart, élvezzük ki, nem? Ujjaim nem is tudom mikor kúsztak a tincsei közé, nem irányítom, csak jólesőn kalandozok a puha hajában, míg néha halkan morranva lehunyom a szemem és átadom magam az élvezeteknek. Egyre lejjebb halad, a hasamnál tart már, és nem úgy tűnik mintha megállni készülne. Kétesélyes lesz ennek a vége. Vagy a legvégsőkig elmegy, aminek örülnék, főleg ha esetleg én is aktívkodhatnék, mert így meg fogok őrülni... olyan mintha egy ketrecbe zártak volna, és pont csak egy hüvelyknyivel távolabb lenne az étel kirakva, mint ahogy elérem. Vagy beteszik hozzám a kedvenc levesem, csak arzénnal fűszerezték... a másik az az, hogy szépen fogja magát a végén és elalszik, rám fittyet hányva. Úgy lefetyeli most azonban a bőröm, mintha fizetnének érte vagy nem is tudom. Kis rózsaszín nyelvecskéje ott korcsolyázik az igencsak érzékeny pontokon, mintha évek óta ezt csinálná, és igen kevés hiányzik ahhoz hogy leteperve keményen megkúrjam, de úgy hogy fel se bírjon állni...
Hosszas órák vagy napok múlva a nadrágom széléhez ér a kis kéjenc macska, meglepetten pislog le rá, szinte szúrósan, hogy mit is keres az ott és hogy került oda. Alig tudom elfojtani a vigyoroghatnékomat. Ejnye, Mattikém, hát a pia ilyen hatással van rád? Nem tudom eldönteni, hogy eldugjam előled mind vagy jól látható helyre tegyem inkább? Az az érdeklődés ahogy figyeli a nadrágomat, már vicces. Szinte látom ahogy a füleit hegyezi és vadul pörgeti az agyát hogy mi is lehet ez... Végül elkerekedett szemmel nézem ahogy minden tétovázás nélkül és pirulást mellőzve a lényegre tapint, végigsimítva, és az én amúgy is érzékennyé vált testem reagál rá mielőtt észbe kapnék. Felnyögök, és azonnal felnéz rám, tekintetünk találkozik, én pedig úgy érzem hogy a szoba lángra lobban. Látom a szikrákat pattogni, már csak kérdés hogy mennyire gyúlékony a szobám. De kit érdekel? Próbálom visszatartani a vágynak nevezett vadállatot magamban elég jó esélyekkel tekintve hogy most leállt kicsit a kínzásommal, és így van időm erősíteni magam, bár van egy olyan érzésem hogy nem sokáig. Bőröm lángol, vágyam lüktet, és őrjítő vágyat érzek hogy most leteperjem és magamévá tegyem ezt a kis cicát. A pokol tüzében égek, tudom én nagyon jól, ahogy azt is hogy a helyzetem reménytelen. Mintha valami ismeretlen belső erőt fedeztem volna fel, ami elég nagy volt ahhoz hogy kibírjam ezt az egészet.
Persze túl szép volna ha csak ennyivel megúsznám, de Matt a sorsot kísérti azzal hogy nem hagyja abba, sőt mi több ahelyett hogy mondjuk szépen megfordulna és aludni térne, a farkamon megszorulnak az ujjai, én pedig megfeszülök akár egy leláncolt vad, és felmorranok. Még, ne hagyd abba, Matt, ha már ideáig elmentél, abba ne merészeld hagyni! Érezni akarlak mindenütt, ahogy benned vagyok, ahogy az enyém vagy teljesen, és ahogy....
Torz nyögés szakítja félbe gondolataimat, mert Matt tényleg nem hagyja abba, sőt karcsú kis ujjacskái olyan tehetséggel mozognak férfiasságomon, hogy agyamra végképp rátelepszik a köd, és képtelen vagyok egy értelmes szót összepakolni a fejemben. Oh, Matt... Hrrr... Igen...
Ajkai a nadrág mentén észbontó lassan haladnak, így egyre nehezebb visszafogni magam. Tekintetem végig rajta, hogy minden egyes mozdulatát lássam, lássam ahogy mosolyogva a biztos siker tudatában trónol rajtam és kényeztet... Ó istenem... Grrrr....
Ekkor egy kis kíváncsi ujjacska kezd el a nadrágom körül szaglászni, én pedig az utolsó pillanatban a maradék józan eszem összekaparva kapom el a kezeit. Minden porcikám remeg, mert nem lefognám hanem kényszeríteném a folytatásra ha megtehetném, tekintetem most szerintem egyáltalán nem fagyos, sokkal inkább hasonlít egy őrjöngő viharra a tengeren. Felrántom magamhoz mielőtt még felocsúdna, nem eleresztve fülem mellett a szisszenését, és látom ahogy a szemeiben a pajkos játékosság újra bosszús durcáskodássá alakul.
-Ez nem ér! Gonosz vagy már megint!!! Megérdemelnéd, hogy tovább kínozzalak…
Józan észt erőltetek magamra, ami elég nehéz, lévén a tudat hogy ő még most is élvezné a ,,játékot” amit ő talált magának, és hogy lehet nem is nagyon bánná ha folytatnia kéne, sőt ha kezdeményeznék lehet még élvezné is most... túl nagy a kísértéés... nyugi, Kuro, nem fogod farkas módra felzabálni nyersen a vacsorát. Higgadjunk le. Nézem ahogy összefonja a két kezét maga előtt, és kicsit odahajolva hozzá inkább társalgásba kezdek, az legalább nem jár veszélyekkel.
-Mégis miért vagyok gonosz?
Hangom még mindig halk, mert félő ha hangosabban használom, feltűnik neki mennyire mély és rekedt a vágytól, bár lehet részegen még ezt sem fogná fel, de azért jobb félni mint megijedni.
- Gonoszak a büntetéseid! Gonosz az, ahogy tanítani akarsz! Korlátozol!! És egyébként is mi a fenéért kell neked annyit dolgozni?! Utána olyan vagy mint akit kimostak és nem lehet veled semmit se kezdeni. Mindig olyan morcos vagy tőle… és ez nagyon nem tetszik nekem… nem lehet veled játszani… és még csak nem is áll jól neked
Szóval nem áll jól? Halkan magamban mulatok rajta és igyekszek nem rámászni, de hát olyan édes ezzel a pofival, hogy el sem tudja képzelni miféle perverz és ronda gondolatok kergetik egymást a fejemben. Szenvtelenül folytatom. Közelebb hajolok hozzá, illata az orromba kúszik, és szinte már a saját vesztemet látom íródni de nem érdekel.
-Akkor mi áll jól nekem?
Még halkabbra veszem, úgyis hallja, hiszen nincs senki vagy semmi ami zavarna. Felnéz rám és meglepetten pislog párat, szerintem lassan kezdi felfogni hogy miket mondhatott nekem, és most a választ kajtatja a fejében. Olyan ennivaló ilyenkor, hogy meg kell zabálni. Egy kis habot ráfújni és szépen elfogyasztani... nyamm.... de érkezik is a válasz a kérdésemre és igencsak meglepő amikor mindenféle lehetetlenségeket mond nekem. Én meg a mosolygás? Mintha azt kérné hogy álljak be állatvédőnek. Ch... Meg hogy morcos vagyok... És miközben beszél fel sem tűnik hogy egyre közelebb van hozzám, csak amikor a kis keze angolnaként siklik le a mellkasomon, és letámadja újra a csillapodni készülő merevedésem. Mintha csak a rikácsoló papagájt letakarták volna, úgy szűntek meg az aggályok, felmordulva azonnal rátámadok a szájára és minden további nélkül török be ajkai közé, hogy nyelvét egy táncra felkérjem. Csillapíthatatlan vágyam újra feltámad kétszeres erővel, dühöngve élvezem ki a csókja minden cseppjét. Az alkohol kesernyés utóíze még ott van, keveredik az én ízemmel meg az övével, és olyan lesz tőle akár a drog, egyszer megkóstolod és képtelen vagy leállni. S ha akarnék sem tudnék talán már leállni, mert a kis gonosz kezével csak tovább húzza az agyam, én pedig robbanni készülök úgy érzem. Másik praclija újra rajtam kalandozik, de már nem hagyom csak úgy magam, én is lendülök hogy támadhassak, hogy én is élvezhessem puha bőrét és édes ízét, mindenütt. Ajkaimmal bódítom és kényeztetem, fogammal cirógatom meg a nyakszirtjét, majd nyelvemmel simítom el a kis pillanatnyi bőrpírt. Feje szinte azonnal billen oldalra így több helyet kapok az érvényesülésre, és eszemet vesztve habzsolom bőrét, ujjaim újra a hajába túrnak, és istenem, nem ellenkezik, nem csapdos, nem készül az eget rámborítani, sőt most arra készül hogy...
az utolsó pillanatban kapom el újra a kezét, és alig egy pillanat alatt sikerül most újra kijózanodnom. Istenem Matt ha a helyemben volnál, tudnád milyen nehéz... Akkor lehet nem vinnél a kísértésbe.
-Ideje lenne aludnunk Matt.
Dörmögöm neki, mire hitetlenkedő fejjel egyre pirosabb színt ölt, és fújtatva támad nekem durcásan-mérgesen.
-Nem akarok! Játszani akarok!
Akár egy nyolcéves gyerek úgy durcizik be, mintha csak azt mondtam volna hogy az új játékával többet nem játszhat. Oldalra fordítja a fejét, és erősen bűvöli a falat a tekintetével.
-Egész nap dolgozol… és mikor végre szórakozhatnánk aludni küldesz?! Utállak! – dünnyögi maga elé, és éppen csak hogy értem mit mormog.
- Csak nem azt szeretnéd, hogy többet foglalkozzak az én kis madárkámmal?
Bár hangom komoly, mégis kicsit mulattat. Hiszen eddig mintha éppen hogy kerülni akart volna, legalább négy szobányi távolságot akart kettőnk közé és most meg azt akarja hogy törődjek vele? És bár az egész vicces, mégis csak van benne egy csepp keserűség. Józanon is ezt akarja majd? Vagy legalább négy kilómétert közénk?
- Nem vagyok madár! –ereszt meg kegyesen egy pillantást felém, szinte újra felizzítja bennem tüzes pillantása a parazsat. – Igen… valami hasonlót. Vagy legalább engedj ki a városba.
Milyen kedves. Engedjem ki a városba, mi? Nem ettem meszet, legalábbis még nem! Mégis mintha ebben a pillanatban biztos lennék abban, hogy visszajönne ha kiengedném, igaz nem ilyen állapotban, de mégis... Vajon visszajönne, vagy elfutna? Mennyire becsületes? Amíg ezen töprengek, szinte egészen felém fordul és kíváncsian fürkész mintha tudná hogy mi jár a fejemben.
- Rendben Matt. Majd megbeszéljük.. de most gyere aludjunk. – hessegetem el a gondolatot magamtól, hiszen ködös fejjel nem lehet józan döntést hozni, főleg nem olyat amit ne bánnék meg pár pillanat múlva. Persze ő nem így gondolja. Miért lenne egyszer az amit én szeretnék?
- Nem akarok aludni!
Durcásan fordul el, és a szájával édesen csücsörít is... Ha játszani akar, hát megkapja. Akár az áldozatát becserkésző vadmacska, úgy mászok feléje, és azzal a hirtelen mozdulattal csábítom el magam egy kis dézsmálásra. Előbb csak kis puszikat szórok puha ajkaira, játszadozva, csak azt nem tudom hogy kit is szívatok ezzel... ujjaim megint csak a tincsei közé kúsznak, megállíthatatlanul és feltartózthatatlanul. Matt csak pislog rám, mintha nem értené, pedig ő akarta, nem? Szemeim lassan szűkülnek össze, élvezem mi tagadás, főleg hogy mind a ketten jól járunk, és ezzel még lehet rá is vehetem hogy aludjon végre el. Akkor nem kell a fél éjszakát ébren tölteni, hogy vajon mikor fog keresztben lenyelni, vagy megerőszakolni. Végül letámadom ajkait egy csókért, hevesen és sokat követelve, ajkait szédítem pár harapással, agyát ködösítem néhány mozdulattal, míg a tekintete megtörik és megadva magát lecsukódnak, hogy viszonozza az őrült táncomat. Amint a markomban van, kezeimmel addig ügyeskedek, míg sikerül kettőnk fekvését megváltoztatni egy kissé alvósabb pózba, de ajkaitól még mindig nem vagyok hajlandó megválni. Kell nekem és nem tudom hogy hogy fogunk leállni... Illata mint kábító parfüm, vonz magához, mint virág a méhet. Kezeim alatt tisztán érzem karcsú alakját amihez szinte odaragadok, bőre mint egy hihetetlenül puha bársony, egy érzéki selyem. Tincsei között úgy bújkálok akár egy szerelmes búvár sellő után kutatva, és mégis képes vagyok még arra hogy a paplant magunkra húzzam, és ezzel jelezzem hogy fellőtték a pizsamát.
-Gonosz.
Motyogja nekem, mikor abbahagyjuk, én pedig igyekszem a plafont stírölni, a duzzadtra csókolt vonzó ajkai helyett mondjuk. Vagy egyéb porcikái helyett. Mondjuk. Sóhajt végül mintegy jelezve hogy kész, és hozzámfészkelődik, ezzel is jelezve hogy mennyire nincs Is tisztában azzal a ténnyel, miszerint veszélyben van. Itt és most. Egy kézzel lazán átölelem, és gyengéden cirógatom, hátha könnyebben elalszik vagy ilyesmi. Időnként tekintetem csak elkalandozik, figyelem ahogy elgondolkozva néz maga elé elég szerencsétlen képet vágva, de nem én leszek az aki megszólítja. Nem viselem érdekeit különösebben a szívemen. Igazából petet nevelnék belőle... És azt hiszem jó úton haladok. Legalábbis még nem lett öngyilkos, és kivételesen nem is próbált még megszökni. Nem tudom ez minek köszönhető, de ez határozottan pozitívum.
-Kuro...
Kezdi, de nem folytatja, így ezt a szót akár egy kérdésnek is betudhatnám, nem?
-Mondd. - dörmögöm a szoba csendjébe, mire újra kis hallgatást kapok.
-Kuro… mindig meg fogsz védeni, mindenkitől ha bántani akarnak?
A szemöldököm felszalad a hajam alá, mintha csak menekülnének, én pedig lepillantok a szemem sarkából rá. Nem tudom mire vélni a kérdést, de ha csak ennyi bántja a kicsi lelkét, akkor a válasz igen egyszerű rá, bár nem értem, miért olyan nehéz kinyögni ezt az egyszerű kérdést. Az elején megmondtam neki hogy amíg az enyém, addig az életem árán is.. Talán nm vett komolyan... ahogy én sem őt.
-Persze. Ez természetes.
Simítom tovább a hátát, de felemeli a buksiját és a szemembe néz, mintha csak azt akarná tudni hogy igazat mondtam-e, bár nem tudom mi okom lett volna itt hazudni neki. A mellkasomra támaszkodik, nem is sejtve hogy mennyire erotikus látványt nyújt most, és ebbe az ,,idill”-be tör a kérdése:
-És... magadtól is megtudsz védeni Kuro? Vagy legközelebb is engem büntetsz azért is amiről nem tehetek?
Nem moccanok egy darabig, lévén igaza van, ha az ő szemszögéből vesszük, nagyon is. Mélyen néz a szemeimbe, mintha csak a gondolataim közül szeretné a választ egyenesen kiolvasni, én pedig halkan elnyomok egy sóhajt, és a hajába borzolok finoman.
-Remélem, picur, hogy nem lesz több ilyen mint a mai. Sem hasonló. Ha mégis, akkor állíts meg. Állj elém és mondd a szemembe.
-Nem vagyok picur.
Dünnyögi morcoskán, bár inkább elgondolkozónak látszik. Fejét oldalra hajtja és úgy néz egy olyan távoli messzeségbe amit én nem láthatok, akármennyire is szeretném. Lassan cirógatom tovább, úgy tűnik nincs több mondanivalója és le is nyugodott kissé, így szemeimet lehunyva légzésem is szabályzom, szépen lehiggadva teljesen és ellenállva az ördög kísértésének. Amikor meg azt hinné az ember hogy Matt már alszik, a szoba csendjébe susog a hangja.
-Csak mosolyogj. Mert úgy cukibb vagy.
Hála a páréves tapasztalatnak meg sem rezzenek a szavakra, mintha csak aludnék és nem hallottam volna őket. Tenyerem a vállán pihen, ő pedig hozzám bújik, egyik lábát az enyéim közé fúrva, átölelve akárha egy maci lennék. Az egész gerincemen furcsa borzongás fut végig, és a csontjaim is mintha higanyból lennének, egy pillanatra szétfolyni érzem magam, libabőrös leszek és mintha a szívem is valaki teljesen másé lenne...
De a pillanat elröppen és ott maradok én, meg ő. S az éjszaka a csillagos köpenyével úgy terít be, hogy álomtalanul szunnyadok el, s ki tudja mikor is aludtam ilyen pihentetőt.
~*~
Reggel igencsak könnyedén pattannak ki a szemeim, és a szokásomtól eltérően most nem fáj a fejem, szokatlanul jó a kedvem, és mivel Matt is alszik, van egy kis előnyöm. Óvatosan kászálódok ki az öleléséből és sürgősen egy inget húzok magamra, majd a tükörben kicsit megszemlélve magam elégedett vagyok, lévén látható vagy nem eldugható helyen nincs csókfolt vagy körömcsík. Ergo tökéletes. Sajnos van aki ezt nem egészen így gondolja, mert halk morgás meg nyöszörgést hallva az ágy felől odafordulok és akaratlanul is el kell mosolyodnom a látványon. A másnapos Matt nem éppen egy szívderítő látvány, sőt mit ne mondjak, eléggé ramatyul néz ki, és bele sem merek gondolni, hogyha az éjjel tovább mentünk volna- mi lenne most vele. Gyilkos tekintettel néz körbe, lévén nem nagyon járt még ebben a szobában, vagy csak vendégként, nem mint alvósként. Vagy mégis? Bár kit érdekel?
-Hol vagyok?
-Jó reggelt, Matt.
Biccentek kissé hűvösen, lévén legyen akármilyen rossz kedve, azért az illemet tudni kéne. Úgy néz rám mintha keresztben óhajtana lenyelni, majd egyre csak szűkülnek a szemei, és kétlem hogy a szórakozás jele lenne ez.
-Ez ki ágya?
-Hát az enyém.
-És itt aludtam? -egyre gyanúsabban méreget, és jól tudom mire akar kilyukadni, de nem szokásom hazudni...
-Igen.
-Veled. -na, ez már nem kérdés volt, szerintem készül kitörni.
-Milyen ügyes megfigyelő vagy.
-És mit keresek itt?
-Nos, amennyiben rémlik a tegnapi randevúd a whiskey-es üveggel...
Matt lassan elsápad és egyre tágabbra nyílnak a szemei, míg végül újra felrobbanni készül, bár nem robban, még... Csak felpattan az ágyon, egy szál párnát szorongatva pajzsként és fegyverként, úgy ugrik nekem.
-Te meg kihasználtad a helyzetet! Vall be!
-Ha tényleg kihasználtam volna, akkor nem lenne szűz a segged. - mondom hűvös nyugalommal, és gatyát vadászok a szekrényemből. Éppenhogy elsuhan mellettem a Matt által felém hajított párna. De mire odanézek, már másikat szorongat.
-Mi történt? Ki kezdte ezt az egészet? -hangja bizonytalan, de tele váddal.
-Lényegtelen ki kezdte, nem azon szokott a végkimenetel múlni.
-Azonnal mondd meg, hogy ki volt az!
-Miért is olyan fontos ez? -emelem fel egyik szemöldököm, és próbálom megfejteni a kérdést.
-Miért fontos? Mert tudni akarom hogy te voltál-e olyan undorító buzi, hogy kihasználtad a helyzetet, vagy én süllyedtem le...
-Kár ezen gondolkozni. Nyugodj meg, semmi olyat nem tettél, amit szégyellned kellene, és ezt most nem azért mondom, hogy jobban érezd magad, hanem mert így történt. Mellesleg ha annyira tudni akarod, úgy kezdődött hogy leöntöttél miközben el akartam venni az itókádat.
-Nem kéne szégyellnem, mi? Még ha nem is szégyellem,akkor is dühít a tudat hogy egy férfival bújtam ágyba. Egy férfival... és miután leöntöttelek? Ez nem magyaráz semmit! -támad le, mégis enyhe kétségbeesést érzek szivárogni a szavai közül.
-Nem bújtunk ágyba. Felvilágosítanálak, hogy ez a kifejezés mást takar. Esetleg részletezzem is?
-Oh... Bocs. Akkor csak egy kis előjáték volt? Hiszen már nem vagyok... csak egy kibaszott játék, amit kiélvezhetsz és kínozhatsz...
-Kínoztalak bármikor? -szakítom félbe, és nem hagyom végigmondani. S közben egyre inkább elkomorulok. Talán mégis kellesz egy fejfájáscsillapító. - Tudod te mit takar az igazi kínzás? Úgy látom nem. Pedig nem ártana, ha már így velem vagy. Úgy bánok veled mint egy Kibaszott játékkal, vagy egy királylánnyal.
Teszek egy lépést felé, mire összerándul. Talán ijesztő lehetek, de nem érdekel. Nem szemtelenkedhet csak mert félti a seggét. Úgy érzem, hogy egy pillantással meg tudnék fagyasztani egy egész vulkánt, sőt még valami nagyobbat is, és nem tudom leállítani magam. Dühítő hogy csak így alaptalanul vádol, bár elismerem hogy tegnap én is ezt csináltam.
-Oké elismerem... nem bántottál és tényleg megkapok mindent... de az fel sem tűnt hogy legbelül szép lassan összeroppantasz? - a hangja megremeg, és úgy sziszegi a szavakat, hogy elég nehéz elhinni a tegnap estét... - Hogy én ezt az egészet rohadtul nem akarom... Legalábbis nem így...
Miután a nadrágomat is felrángattam, zsebre vágom a kezem. Testbeszédben ez az elzárkózást jelenti, de kit is érdekel az ilyesmi? Csak azt akarom hogy vége legyen és menjünk már reggelizni, majd hagyjon már békén az ilyen marhaságokkal. Mi lenne ha egyszerűen csak élvezné amit adnék neki? Nem fájna sőt...
-Akkor hogy akarod? Szőrös bilinccsel meg ilyesmivel? Megoldhatom. Vagy tejszínhabra fáj a fogad? Ki vele, sosem mondtam hogy nem hallgatlak meg, ráadásul minden nap találkozunk. És képzeld, még csak halláskárosult sem vagyok. - az én hangom is halkul, de fenyegetővé válik, bár lehet ő nem veszi észre...
-Kapd be! Kurvára nem érted. Voltak futó kalandjaim de ott is volt tűz és szenvedély... Ha pedig hosszabb volt akkor szinte... szinte vibrált a levegő körülöttünk. Viszont veled nem tudok mit kezdeni. Egy kurva nagy kérdőjel vagy és folyamatosan csak meghazudtolod saját magad! Nem tudok kiigazodni rajtad, nem tudom mit akarsz igazából, sőt azt sem tudom mire jó ez neked. -akad ki szinte teljesen, és a végén hozzám vágja az utolsó párnát is, mármint az utolsó nagyot.
-Ki akarsz igazodni? Kérdezz, felelek. Szerintem amúgy sem vagyok túl bonyolult. Kérdezz bárkit itt. Hogy mit akarok? -szemeim összeszűkülnek, - tudod te azt is, csak makacsul tagadod. Hogy mire jó?- széttárom a kezeim, mintha egyértelmű lenne- Carpe diem, Matt. Hallottad már?
-Menj a fenébe a nyelvleckéiddel! -csattan fel, és lehuppan durcásan az ágyra – bonyolult lehet hogy nem vagy... Csak az a kibaszott vastag jégpáncélt kéne levedlened magadról hogy beláthassak mögé egy kicsit... többször! Nem pedig elvétve néhány pillanatban! És igen, tagadom. Mert én nem akarom.... nem vagyok egy kisajátítható tárgy, amit kiraksz a polcra, megsimogatod és mindent megtesz neked!
Totál kiakadva vág hozzám egy újabb párnád, én pedig csak lehunyom a szemem hogy lehiggadjak. Miért nem olyan egyszerű, hogy csak fogja a kurva seggét, hagyja hogy megbasszam és mehet is világgá? De nem, neki persze akadékoskodni kell és játszani a nehezen kaphatót, mintha olyan erkölcsös életet élt volna, mintha olyan szent lenne... Pedig egy igazi kis kétszínű kígyó aki egy kis piától máris beáll és az dugja meg aki akarja, aztán meg nem is emlékszik rá szóval le lehet tagadni. Én meg egy rohadt Buddha lehettem előző életemben, mert minden pillanatban csak a jó akarok lenni, persze én vagyok lecseszve utána. És még csodálkozik hogyha nekirohanok? Ch!
-Nem azért van páncélom mert vicces, vagy jól áll. Fogd fel! Itt nem én fogok ugrálni ha fütyülsz.
-De én sem fogok neked ugrálni! - vág vissza, és fújtat akár egy dühös macska. -Bocs, ahhoz meg kéne szoknom a gondolatot, hogy meg akarsz dugni!! És ez nekem se egyszerű feladat... ha tudnék engednék, de képtelen vagyok hozzászokni... de ha egyszer ne adj isten oda jutunk, hogy ágyba bújjunk, ahhoz az kell, hogy legyen bennem is egy kis szikra irántad..
-Jobb lenne ha minden nap lerohannálak és keményen bebasznám a hátsód? A helyemben melyik módszert választanád? Vagy várj, talán virágot kérsz meg bonbont, igaz? - hangom gúnyossá válik, támadóvá, és újabb lépéssel kerülök hozzá közel, így látom ahogy a szemén átsuhan egy kifejezés, hogy talán mégiscsak nekem lehet kicsit igazam.
-Persze, vörös rózsát. És csak egyszer sikerülne az előbbi. Utána valamelyikünket megölném.
-Nem hagynám. Ami fontos nekem, azt megóvom. És ha kell valaki vagy valami, és megtalálom. Az elején megmondtam, ami az enyém, az a tiéd, ami azzal egyenlő, hogy ami az én birtokomban van, annak sosem hagyom, hogy baja essen. Szerintem nem olyan nehéz megjegyezni.
-Mióta vagyok én fontos? - néz rám értetlenül, én meg sóhajtok.
-Mikor idehoztak, nem voltál több egy boxzsáknál. De ahogy durcáskodva fölényeskedtél, rájöttem, azt is büszkén vennéd. Akkor indultál játékként. Azóta lassan már megint átlényegülsz nekem. Csak nem tudom, mivé.
-Cehh... nem is értem miért nem kispárna vagyok... - morog tovább - és mi olyan rohadt izgalmas, hogy játszhatsz velem és perverzkedve rám mászol? - vonja kérdőre dühösebben - és miért lényegülök át megint?
-Izgalmas, mert a legtöbben inkább megtörnek, csak essenek át az egészen, és lövessem le őket, vagy engedjem szabadon. Akit megunok, azzal ilyesmi történik. És átlényegülsz, mert valahogy már nem csak egy Tescos játéknak tűnsz a szememben. Nem azt mondom, hogy öcsinek nézlek, vagy ilyesmi, távol áll ez tőlem. Inkább.. hát valami más. Hogy miért? A fene tudja. Te csinálod, nem én.-gondolkozok el egy pillanatra, majd hagyom.
-Pf... ja, kurvára... legalább jó tudni, hogy önmagam nem egy játékra hasonlítok... és a többiek hülyék... én ezt csak kb fél év múlva tenném, ha még mindig itt tartanánk. De szerintem ennyi idő alatt meg fogok szökni...
-Nehezen, picur.
-De hát ez nem egyenlő azzal hogy fontos is és jelent valamit annak a jégcsapnak, ami a mellkasodban próbál fűteni és dobogni...
- Ezt gondolod? Miből? Fogalmad sincs milyen az, amikor nem tudsz betelni valakivel, bármennyire is próbálkozol. Mindig csak vágysz rá, őt akarod. Előtte csak egyszerűen váltogatod a partnereket, de amikor megkapod, még több és több kell belőle, másra rá sem bírsz nézni. Egyre jobban haragudtam magamra és rá is, mert nem értettem mi a kibaszott folyik. Most már tudom, és elhiheted hogy kurvára nem vagyok boldog tőle.
-Mi? Ezzel azt akarod mondani, hogy... Várj... Mi?
Értetlen pofival mered rám, és látszik hogy egyáltalán nem érti, mi is van itt pontosan, ahogy én sem értem, hogy hogy is hagyhattam az utolsó pár mondatot kicsusszanni. Dühösen fújok egyet, öt ujjal túrok a hajamba mérgesen, és próbálok sürgősen lehiggadni.
-Indulj picur, megyünk kajálni.
-Nem! - ellenkezik, mire mélyen a szemébe nézek, és nem éppen a legfinomabb pillantásaim egyikét veszem elő. - De...
-Ne ellenkezz már. Csak nem akarsz éhen halni. Indulj már.
Nógatom, és kinyújtom az egyik kezem hogy jöjjön már, mert le akarom zárni ezt a beszélgetést amilyen hamar csak lehet, és igencsak hosszú pillanat múlva mozdul csak meg, a párnát magához szorítva és engem tisztességes távolságban kikerülve mászik az ajtóhoz. Onnan meg visszanéz rám, akár egy kis felpaprikázott cica.
-De ne hidd hogy ennyivel végeztünk!
-Pf... Felőlem...
Vonom meg a vállam, és elvonulunk reggelizni. Azt hiszem elég kemény nap elé nézünk. Főleg hogy még a tegnapi nincs eléggé megmagyarázva, és tuti lesznek még kérdései. De előbb egy újságot, fájdalomcsillapítót és egy hullát akarok látni. Akit lehetőleg én öltem meg.....
|
| Lureka | 2010. 12. 04. 22:17:36 | #9638 |
Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Hatalmas élvezettel nyalintok még egyet a finom wiskym maradványiból, és ha épp nem bújnék szinte teljesen hozzá, hogy egy apró csepp se vesszen kárba biztos, hogy hatalmas vigyorral nézném meg mit szól hozzá. Hm… imádom az ilyen játékokat!
Halvány huncut vigyorral tisztogatom tovább a szépen kidolgozott izmokat, kezemmel finoman megtartva magam, vagy inkább őt. Remélem most nem akar vissza menni dolgozni, mert akkor nagyon, de nagyon morcos leszek. A sok hülye papír jobban izgatja mint én. Ez már-már felháborító!
Kissé dühösebben húzom végig nyelvem mellkasán, bár úgy tűnik ezt ő észre se veszi. Sebaj… majd csinálok olyat, amit garantáltan észre fog venni. Hehe…
Halk koppanás üti meg hirtelen fülem és meglepve kapom fel a fejem, de amikor meglátom, hogy mi esett a földre… bár leginkább az a baj, ahogyan a földre esett! El.. elfogyott?! Az én kedves barátom… és… egyszerűen eldobták… ez… ez nagyon nem volt szép dolog! S még én vagyok rosszul nevelve? Hogy dobhatta csak így el?!
Morcosan nézek fel rá. Ezt most nagyon meg fogod bánni… te…te…te…
Durcásan nézek vissza a finom izmokra és ujjaimmal elindulva haladok feljebb, majd kissé dühösen bújok vissza és tovább tisztogatom mellkasát, de most sokkal hevesebben. Váratlanul egy kéz siklik derekamra, de nem érdekel. Ennyivel nem fog meghatni. Ezek után… ez lenne a legkevesebb ha kikötözném és úgy játszanék el vele, amíg nem nyöszörög kegyelemért! Hogy lehet ilyen… ilyen… gonosz?!
A következő engesztelő lépése, hogy hajamba túr. Reflexből bújok a meleg ujjakhoz és ha épp nem morognék rá, lehet még fel is nyávognék örömömben olyan jól esik. Másik kezével hevesen kezdi el cirógatni testem és én újra élvezettel nyalintok végig mellkasán, majd megtalálva mellbimbóját azt is megkóstolom kíváncsian. Igaz ide már alig jutott valami finomság, de nem baj… az is kell…
Váratlanul fenekemre siklik és azon végig simítva rezzenek meg egy pillanatra, de nem a hidegtől. Istenem… ez milyen jó... minden játékba bele kéne tenni…
- Tetszik ez a játék.. – motyogom halkan és gyengéden nyalom körbe kemény mellbimbóját hatalmas élvezettel. Bár nem tudom neki is jó-e, de nekem tetszik… és per pillanat csak ez a lényeg… amúgy is mindig morcos és hideg velem. Egy kis kiengesztelés most már igazán kijárna.
Viszont nem sokáig gyönyörködhetek finom játékomban, mert egy kéz tűnik fel hirtelen és gyengéden megfogva állam emeli fel a fejem. Kábán pislogok fel a jéghideg szemekbe, amik most nem olyan hűvösen csillognak mint szoktak. Valahogy másképp… amit nem igazán értek…
De nincs időm jobban megdolgoztatni fogaskerekeim, mert hirtelen lehajolva hozzám tapad ajkaimra. Egy pillanatra meglepve pislogok, majd amikor éhes nyelvével megsimogatja számat, akaratlanul is elmosolyodom. Szóval így állunk… azt akarod, hogy játszunk… hát jó.. én benne vagyok. Csak bírd ki a tempóm… Érzem, hogy ő is elmosolyodik és a következő pillanatban már szét feszítve ajkaim tör be számba, hogy ott is feltérképezzen. Bizonytalanul mozdulok meg én is végre, és simítok végig nyelvén, nem is tudom mit kéne csinálnom… hisz ő Kuro… nem egy ribanc az egyik klubból… és annyira más.. mégis olyan finom és… hirtelen megérzek egy édes ízt és mintha parancsot kapnék úgy viszonzom a heves csókot azonnal. Istenem… itt még jobb… és még több van belőle!
Vadul kapok ajaki után és mintha egy emésztő tűz elől menekülnék, úgy szívom magamba az a bódító finomságot, amit nekem ad. Annyira finom… eddig miért… Miért nem kaptam? Ha ilyen volt nála… nekem miért nem adott belőle. Pedig ez kell… de még mennyire… akarom, hogy az enyém legyen az egész. Az utolsó izmomig… a legapróbb érzékeny centiméterig… az összes hegével... minden…
Váratlanul távolodik el tőlem és elveszi az a sok finomat, amit eddig adott. Pedig… annyira… jó volt… Ködös szemekkel nézek fel rá, és arcát fürkészve próbálok valami okot keresni, amiért megint itt hagyott egyedül. Na nem… ennél távolabb nem engedem. Szemeim lejjebb siklanak, és amikor meglátom kigombolt ingét rajta lógni elmosolyodom. Kezeimmel azonnal végig cikázok bőrén és gyors mozdulattal csúszok be ruhája alá és kezdem el lassan lecsúsztatni válláról. Nem is kell sokat csinálnom, mert mintha érezné mit szeretnék, úgy enged el és karját kinyújtva hagyja, hogy lesimogassam róla a fölöslegesen rajta pihenő inget. Vállai feltárulnak előttem, ahogy háta is és még sok más új finom falat és én felcsillanó szemekkel indulok el felfedezni az újabb édes helyeket. Bár legszívesebben nyelvemmel másznék végig rajta… de ez most még nem kivitelezhető. Egyenlőre be kell érnem evvel…de most még ez is megteszi…
Tenyerét hirtelen megérzem hátamon és gerincemen végig simítva indul el fölfelé, közben még jobban magához húz és kénytelen vagyok egészen közel simulni hozzá. Bár annyira nincs ellenemre az a helyzet. Nem is értem eddig miért nem próbáltuk ki többször. Forró bőre kellemesen melengeti testem, de én sem hagyom magam. Lassú kíváncsi mozdulatokkal játszok derekán és hátán, hogy megismerhessem minden egyes centiméterét.
Újra lehajol hozzám és szám szélére kapok egy apró puszit, majd arcélemet árasztja el csókokkal itt-ott gyengéden megharapdálva a bőrt, és én úgy érzem magam mintha lassú tűzőn égetnék testemet. Mégis mintha ezt a tűzet lassan átadnám neki, vagy lehet hogy én magam vagyok a tűz és hozom lázba őt is a legapróbb mozdulatommal is. Nem igazán tudom… de nem is nagyon érdekel. Viszont előbbi feltevésemet megerősíti, amikor hátamon tevékenykedő kezét gyengéd erőszakkal húzza végig bőrömön, szinte tépve, mintha ténylegesen fel akarna falni.
Szájával közben eléri fülcimpám és gyengéden megkínozva harapdálja meg finoman majd kagylómba nyal és én alig bírom vissza fogni magam, főleg amikor halk sóhajával is megcirógatja dobhártyám. Egyrészt a lassan feltörni készülő halk hangokat próbálom megzabolázni, másrészt a követelésemet, hogy abba ne merje hagyni, mert abba beleörülnék most. Kezemmel feljebb indulok és elérve haját gyengéden cirógatom meg, majd a puha tincsek közé veszve markolom meg finoman és kicsit megtépve próbálom hátrébb húzni, hogy én is szerezek valamit belőle és ne csak a kezeimmel garázdálkodhassak testén. Halkan morog a fülembe, és a következő pillanatban már csak azt veszem észre, hogy repülök és hátam fájdalmasan ütődik neki valami keménynek. Félig lehunyt szemeimet azonnal kipattannak és a finom köd kicsit felszáll agyamról. Nem értem mi történt és hirtelen azt se tudom, hol vagyok és mit csinálok, de nincs időm ezen gondolkozni. Kuor lábaim közé lép és gyengéden ágyékomhoz simul, majd egész testemnek feszülve kap ajkaim után, és én egy másodperc erejéig azt se tudom ki vagyok. Ösztönösen viszonzom a heves csókot, de nem élvezhetem sokáig az kissé erőszakos, mégis puha ajkakat, mert újra elszakadnak tőlem. Nyakamra tér és én hátra hajtva fejem mozdítom meg újra kezeim és vállába kapaszkodva próbálnám még közelebb rántani, de sajnos ennél jobban nem tudunk egymáshoz bújni jelenleg. Szájával nyakamat kényezteti, óvatosan harapdálva, de nem érdekel, hogy finom vagy durva… a lényeg, hogy itt van velem és nem megy sehová, hanem velem foglalkozik végre. A testemet emésztő tűz szinte teljesen felforrósít és lassan nem elégszek meg ennyivel. Még többet akarok… hogy menjünk tovább… játszani akarok még… több gyönyört… több édes ízt… többet akarok…
Kezével lecsúszik hátamról és combomat végig simítva markolja meg és húzza feljebb egészen derekáig. Szinte reflexből mozdulok és kapaszkodok belé amennyire csak tudok, és lassú gyönyörben elégve támasztom fejem a falnak. Kezeimmel lágyan cirógatom közben bőrét és hagyom magam, hogy kínozzon mintha tudná, hogy lassan képtelen leszek megállni vagy megállítani őt. Alig hiszem el, hogy végre foglalkozik velem, még ha ő nem is tudja, de ez valahogy felmelegíti szívemet is, és nem csak bőröm lesz lassan tűzforró, hanem más is. Bár valahol mélyen érzem, hogy ez így nem jó és nem kéne. Hogy ebből még bajom lesz, de nem érdekel. Most azt akarom, hogy így maradjunk ameddig csak lehet. Igaz nem tudom miért… valamiért hiányzik ez nekem… de hogy pontosan mi azt nem tudnám megmondani. De nem is érdekel most… csak azt akarom, hogy sokáig legyen itt velem… sokáig játszunk még… és… sok ilyen esténk legyen még… nagyon sok…
Kezével újra felrohan testemen vadul, mintha attól félne, hogy elrohanok, és szinte letépi a rajtam lévő pólót. Halkan pihegve nézem arcát, ahogy épp tincseimmel játszik gyengéden. Jégkék szemeivel lágyan vizsgálja kócos hajam, majd felsóhajtva borul vissza nyakamra, és vállamra, tovább kóstolgatva bőröm, de én nem bírom tovább. Ajkamba harapva feszítem hátra fejem, de még így se tudom visszafogni magam. Halk, tompa nyögés szakad ki torkomból, mint egy vulkán apró és első gyenge rohama, evvel elérve, hogy feladjam a reményt, hogy ma este még normális gondolatok megfogalmazódjanak bennem. Egyszerűen… nem bírom tovább…
Kissé nehezebben kapok levegőt, és félig lehunyt szemekkel támasztom még mindig a falat. Kezeimmel lassan újra elindulok, de először csak vállait, néha tarkóját simogatom és játszok az apró puha tincseivel. A bennem égő gyenge tűz egyre jobban emészti el mindenem, és nem tudom mit is csinálhatnék. Egyszerűen csak lassú kínok között élvezem, amit kapok és próbálom magam kicsit észhez téríteni, de amint erőt veszek magamon, hogy simogatáson kívül mást is csináljak, elér egy érzékeny pontot, és minden erőm, mintha soha sem lett volna. Kezeit újra megérzem combomon és kábán pislogok le rá. Gyengéden emel meg, és én ösztönösen kulcsolom lábaim derekára, és szinte hozzábújva ölelem át nyakát így megkapaszkodva, de sokáig nem kell tartanom magam, mert lábát megérzem fenekemhez simulni és óvatosan enged lejjebb, hogy ráülhessek. Alig, hogy kényelmesen elhelyezkedek, meg kapom ez első tüzes csókot mellkasomra és ajkamba harapva fogom vissza magam. Fejemet hátra hajtva, hunyom le a szemeim és mikor a következő heves puszi is megérkezik körmeimet finoman belevájom vállaiba. Na jó… ez nem ér… most… most már… én is akarok többet akarok belőle… ne csak ő élvezkedhessen már rajtam…
Kissé durcásan harapok ajkamba újra és kezeimet elindítva vakon kezdem el lassan, még is tüzes kíváncsisággal kitapogatni testének legérzékenyebb pontjait. Hosszú pillanatokig játsszuk ezt a csatát, én kezeimmel ő ajkaival harcolva. Egyik kezemmel újra elérem mellkasát és megtalálva mellbimbóját morzsolom meg gyengéden, amire egy halk morranást kapok válaszul és halványan elmosolyodom. Kezdem kiismerni… most már csak egy bilincs kéne és egész éjjel tudnám kínozni, egészen addig, amíg kegyelemért nem könyörög… Hm… ezt ki kell majd próbálnom!
Viszont nem tudok tovább tervezni és szórakozni vele, mert eltávolodik tőlem. Résnyire nyitva szemeimet nézek rá, de alig, hogy felpillantok már is rájövök miért húzódott el. Éhes ajkaival tapad számra egy heves csókot követelve. Vad táncra hív, majd gyengéden beleharap ajkaimba, és én akaratlanul is belenyögök a csókba. Testem megrezzen és levegő után kapva sóhajtok fel. Ő követi példám, és amikor lassan kinyitom szemeim furcsa látvány tárul elém. Szemeiben furcsa tűz ég. Nem az a hideg, gyilkos fagy mutatkozik bennük, hanem valami egészen más… mintha.. mintha ő is lángba borult volna most, ahogy én szoktam minden áldott nap legalább egyszer. Furcsa mégis… olyan jó érzéssel tölt el, hogy ezt én hoztam ki belőle… nem más… csak én… egyedül…
Egyik ölelő kezét mellkasomra simítja, mintha csak tudni akarná, vagy megérezte volna, mennyire hevesen dobog a szívem. Szinte ki akar ugrani a helyéről gondolataimtól és ettől a szinte lehetetlen helyzettél. De sajnálatomra nem időzik ott sokat, hanem lecsúszik hasamra, majd alhasamra végül egy olyan helyen áll meg és cirógatja meg finoman, amire a legkevésbé sem számítok. Megremegve kapok utána és vállaiba megkapaszkodva nyögök fel, ahogy az apró kényeztetést megérzem ágyékomnál. Kész… vége… meghaltam… ilyen nincs…
Körmeimet vállaiba mélyesztem és végig húzom a hátán, mintha ettől jobb lenne, pedig a tűz ettől nem lobban el. Sőt.. még nagyobb lánggal kezd el égetni belülről, ahogy meghallom halk morgását és mint egy kiéhezet vadmacska támadja le újra ajkaimat vad táncot követelve. Néha levegőért kapva szakadok el tőle, de alig kapok pár másodpercet, már is folytatja a heves ostromlást, és én nem tudom, hogy előbb mi fog előbb bekövetkezni. Elégek a bennem tomboló tűztől, vagy elmegyek, mert nem bírom tovább addig kínoz Kuro.
Váratlanul szorosan magához ölel és érzem, hogy a fal eltűnik mögülem, sőt még az is tudom, hogy valahova elindul velem, de hogy merre megyünk azt nem tudom belőni. Csak ajkai közt elveszve kapaszkodok nyakába, és vállába, mint egy kisgyerek a macijába. Pedig, ha egy gyereknek ilyen mackója lenne sírva menekülne előle.. én mégis megvesznék, ha nem simulhatnék hozzá, vagy 3 centinél messzebb kerülne tőlem.
Hideg levegő csapja meg a hátam és megrezzenve bújok még közelebb hozzá, fejemet vállára hajtva kapkodom a levegőt, és próbálok rendet rakni felbolygatott gondolataim között, nem sok sikerrel. Pedig én igyekszem… de ahogy átölel és lassan sétál velem valamerre… mintha az agyam se akarná, hogy ezen rágódjak most. Ő is csak egy kis pihenésre vágyik. Egy kis kikapcsolódásra… hisz abból nem lehet olyan nagy baj. Főleg ilyen sok tüzes és mégis gyengéd érintéstől… mi baja lehet az ember fiának?
Halvány mosollyal próbálok még jobban hozzá simulni. Nem érdekel hova visz… csak maradjon mindig ilyen… kissé heves… és perverz… de legalább tökéletes ellenfélre leltem az ágyban is… nem csak más területeken tudunk egymásnak mindig meglepetéseket okozni.
Hangos ajtócsapódás szakít ki lassú gondolataimból és kicsit meglepve pislogok körbe. A szobában félhomály uralkodik, mégis ismerősnek tűnik, mintha már jártam volna itt. De nem tudom sokáig szemlélni a helyet, mert Kuro megáll és alig kell hátra néznem, hogy megértsem miért is. Egy ágy előtt álldogálunk, igaz nem a legnagyobb kiadású.. de mégis csak egy ágyikó, amin elférünk mind a ketten kényelmesen… még úgy is ha nem bújunk össze.. bár szerintem ez a lehetőség most kizárt, mert ha nem engedi, hogy vele aludjak, akkor kikötözöm és megkínzom, amíg nem hagyja magát. Utána pedig ő lesz a kispárnám. Hihi…
Könnyedén lemászva Kuroról sietek az ágyra és pillanatok alatt megállapítom, hogy nagyon kényelmes kis darab. De sajnos nem vizsgálódhatom sokáig, mert egy követelőző csók megállásra kényszerít. Halkan felnyögve élvezem a heves támadást, viszont most nem hagyom, hogy maga alá gyűrjön. Most már én is akarok belőle egy kicsit… bilincsel vagy anélkül, nem érdekel, de játszani akarok vele!
Kezeimet mellkasának feszítve lökök rajta egyet, és ő készségesen dől a hátára, mint egy zsák. Juppi… csak nem? Talán az alkohol tényleg csodákra képes és engem szuper erővel megáldott, hogy elbírjak evvel a hatalmas mackóval… Hihi… ennél jobb már nem is lehetne… vagyis de..
Egy könnyed mozdulattal vetem át a lábam felette és ülök rá csípőjére. Kényelmesen elhelyezkedve új trónomon nézek végig rajta, és rá kell jönnöm, hogy így még finomabb falatnak ígérkezik mint először. Halvány mosollyal hajolok nyakához és gyengéden megharapdálva indulok el én is felfedezni testének minden pontját. Körmeimet oldalán húzom végig durván, mint egy kiéhezett vad, nyelvemmel mégis úgy játszok nyakánál, mint egy ínyenc. Bár nem is tudom, most melyik az én igazi énem, de nem is érdekel. Csak a bennem tomboló lassú tűznek engedve kíváncsian tisztogatom egyre lejjebb és lejjebb felsőtestét. Nyakán lemászva érem el kulcscsontját itt-ott megharapdálva a bőrt finoman, de kezemmel közben hasát simogatom, minden egyes kockát végig rajzolva. Magamban mosolyogva haladok lejjebb gyönyörködve szépen kidolgozott mellkasában. Viszont amikor megláttam kemény mellbimbóját nem bírom ki. Fejemet oda kapva nyalom körbe azonnal egy halk morranást kiváltva belőle. Gonosz kis mosollyal nyalintok még egyet rajta, majd számba véve szívom meg finoman. Kezeimmel közben felsiklok, és egyik kezemmel kicsit feljebb cirógatva az izmokat játszok a kis kemény testrészével. Egy apró kis dolog, amivel tökéletesen eljátszhatok… pont az én nyelvemre találták ki… ebben biztos vagyok… imádom. Kicsit elhúzódva szemlélem meg művem. Itt-ott kis harapás nyom, de szerintem tökéletesen illik hozzá. Fél szemmel a másik oldalon lévő hasonló kis szépségre tekintek, majd vissza erre. Hm… vajon ott is ki tudom ilyen szépen pingálni? Gonosz kis mosollyal arcomon, szinte átrohanok a másik oldalra és azonnal gyengéden megharapva kóstolom meg. Érzem, ahogy teste egy pillanatra megfeszül alattam. Mosolyom kiszélesedik és gyengéden nyalogatva nézegetem kicsit, majd újra számba véve szívom meg kicsit. Testemet végig járja a gyönyör és amikor újra elhúzódok hatalmas élvezettel vizsgálom meg ezt a művemet is. A kis harapásom úgy tűnik mélyre sikerült, mert már most látszik fogaimnak nyoma, de ez cseppet sem zavar. Sőt még nagyobb elégedettséggel tölt el, bár nem tudnám meg mondani miért. Kíváncsian emelkedem kicsit feljebb, majd ujjaimmal és megsimogatva a előbbi helyszíneim hajolok le mellkasára és forró csókkal elhalmozva folytatom utam. Érzem, hogy néha megfeszül alattam Kuro, kezeivel hajamat cirógatja egy-egy csók után, de többet nem csinál. Csak fekszik és úgy tűnik élvezi garázdálkodásom, amit én ki is élvezek. Hasán elérve nyalintok végig rajta, majd újabb heves puszikhoz folyamodva mászok egyre lejjebb és lejjebb. Kezeimmel már rég elhagytam ezt a részt, és most medence csontján pihenve simogatom bőrét, miközben ajkaimmal kényeztetem. Finoman harapdálom meg, bőrét majd megnyalogatva fogaim nyomát csúszok tovább mint egy kis macska, és kíváncsian ízlelgetem minden egyes elém kerülő centiméterét. Mintha egy édes fagylalt lenne. Pedig ide nem került a wiskyből mégis olyan finom, hogy nem tudom abba hagyni. Vagy lehet, hogy ezt is csak beképzelem magamnak már? Lehet… de nem érdekel nagyon. Akár valóság, akár nem ki akarom élvezni, minden pillanatát.
Viszont a következő csóknál valamibe megakadok és értetlenül nézek a gonosz dolog, ami megakadályozza játékom. Hosszan pislogva jövök rá, hogy fekete nadrágját bámulom épp. Zavartan nézegetem még egy darabig, főleg a kicsit lejjebb lévő elég egyértelmű dudort. Hm… ez azt jelentené… Egyik kezemmel gyors mozdulattal csúszok a lassan sátort alkotó testrészre. Finoman simítok végig rajta, de alig, hogy a végére érek egy tompa nyögés üti meg a fülem. Meglepve kapom fel a fejem és látom Kuro félig lehunyt szemeit, ahogy engem figyel és szemeiben az a szokatlan tűz, most még nagyobb lánggal ég. Hm… szóval így állunk… ez tetszik?
Gonosz kis mosoly szökik arcomra és finoman szorítom meg merevedését. Karja megfeszül és hallom, ahogy felmorranva bíztat a folytatásra.
Huncut mosollyal kezdem el masszírozni gyengéden és pár hosszú pillanat múlva újra lehajolok és nadrágja mentén csókolom végig a finom bőrt és izmokat. Néha meghallom halk morgásait, és egy-egy erősebb szorításnál úgy feszül meg mint egy húr, amivel egy 5 éves kisgyerek játszik, hogy megtudja meddig bírja feszíteni.
Pedig még alig csinálok valamit. Mégis… olyan néha, mintha már a számmal dolgoznék ott… bár ahhoz most nincs hangulatom. De… ha erre így reagál.. akkor vajon…
Gonosz kis mosollyal nyalom meg bőrét, majd kezemmel elengedve kemény dudort csúszok feljebb és kíváncsian simítok végig a nadrágja mentén, majd mint egy véletlenül csúsztatom be ujjaimat, hogy az elrejtett területeket is felfedezhessem.
De sajnos nem jutok messzire mert alig, hogy megérzem a finom forró bőrt a ruha alatt, egy erős kéz kapja el karomat és ránt fel.
Durcásan nézek a fölém magasodó alakra. Ez nem fair! Most jött volna a legjobb rész erre… utálom, amikor ilyen gonosz. Minden izgalmas dologtól megfoszt.
- Ez nem ér! Gonosz vagy már megint!!! Megérdemelnéd, hogy tovább kínozzalak… - nézek a kék szemekben, amikben még mindig az a furcsa tűz ég, de már messze nem olyan ködös a tekintette. Bahh… nem ér! Végre… egy kicsit játszottunk… foglalkozott velem… és még fel is melegítettem. Erre… erre ezt csinálja!! Durcásan fonom össze karjaim mellkasom előtt és úgy nézek a felettem támaszkodó férfira.
- Mégis miért vagyok gonosz? – kérdez vissza halkan, és úgy tűnik kicsit sem hatja meg milyen morcos vagyok. Óóó hogymenneafenébe! Miért gonosz? Mert…mert…csak!
- Gonoszak a büntetéseid! Gonosz az, ahogy tanítani akarsz! Korlátozol!! És egyébként is mi a fenéért kell neked annyit dolgozni?! Utána olyan vagy mint akit kimostak és nem lehet veled semmit se kezdeni. Mindig olyan morcos vagy tőle… és ez nagyon nem tetszik nekem… nem lehet veled játszani… és még csak nem is áll jól neked. – hadarom továbbra is morcosan és legszívesebben követelném, hogy engeszteljen ki. Hogy lehet ilyen… ilyen… bahh… nem ér! Gonosz és kész!!!
Kicsit lejjebb hajol és szemei összeszűkülnek mintha fenyegetni akarna. Pedig az a kis kék örvény nem erről árulkodik. De most nincs kedvem elemezgetni. Most aktívan utálom!
- Akkor mi áll jól nekem? – kérdezi még halkabban és egy pillanatra meglepődve pislogok rá, majd elvigyorodom. Hogy mi? Ohh… megmutathatom… imádom azt a tekintetét. Ha úgy nézz…az annyira… jóóó.
- Amikor mosolyogsz… vagy nem olyan morcos a szemed, mint egy 4 napja nem evett macinak. Vagy… ha ilyesmit csinálok veled… - a végét már én is sokkal halkabban suttogom szinte ajkaira. Egyik kezemmel szinte végig rohanva testén csúszok teljesen nadrágjáig, de most nem próbálkozok betörni. Újra a vékony anyagon keresztül simogatom meg majd kicsit erősebben szorítom meg, hogy teljesen átérezze mire gondoltam az előbb.
Újabb morgással válaszol és a következő pillanatban már ajkaimra tapadva hív vad táncra nyelve. Hm… egyre jobban szeretek Kuroval játszani.
Halvány mosollyal csókolok vissza még hevesebben, de közben kezemmel se állok le. Lassan kezdem el kényeztetni erős kontrasztot alkotva csók csatánkkal, és végül levegő hiány miatt szakadunk el. Viszont még most se maradok nyugton. Ha már gonosz volt még nagyobb büntetést érdemelne. Másik kezemmel lassan mászok végig forró bőrén, miközben ő nyakamra borul és újabb forró csókokkal halmozza el bőröm. Testem egy pillanat alatt reagál rá és kicsit megrezzenek, fejemet oldalra hajtom, hogy több helye legyen és élvezve a helyzetet simogatom izmait zavartanul. Most be fogok jutni…
Újra elérem a nadrágját és zavartalanul siklok be, viszont most sem jutok sokkal messzebb. Mint egy dühös vadmacska új csap le csuklómra és állít meg, majd kihúzva a szinte még érintetlen területről emelkedik fel és néz rám.
- Ideje lenne aludnunk Matt. – mondja komolyabban, pedig a szemében még mindig ott ég a tűz. Aludni? Mi az, hogy aludni?! Ezt nem gondolhatja komolyan. Nem… nem, nem és nem!!! Nem akarok aludni!!
Durcásan nézek fel rá. Egész nap unatkozhattam és erre most aludni küld.. miért nem foglalkozik velem? Miért nem játszhatunk tovább?! Játszani akarok!!!
- Nem akarok! – mondom morcosan és oldalra fordítom a fejem. – Játszani akarok!
Tüntetően bámulom a falat. Nem érdekel, mi a véleménye. Azt akarom, hogy tovább játszunk!!
Gonosz! Annyira gonosz!! Miért nem szórakozhatok én is egy kicsikét? Nem ér… - Egész nap dolgozol… és mikor végre szórakozhatnánk aludni küldesz?! Utállak! – morgom az orrom alatt.
- Csak nem azt szeretnéd, hogy többet foglalkozzak az én kis madárkámmal? – hallom meg dörmögését. Többet foglalkozni? Igen… valami ilyesmit… hogy ne unjam végre halálra magam…de… ha már itt tartunk. Mióta vagyok én madár?!
- Nem vagy madár! – jelentem ki határozottan, majd felé sandítok. – Igen… valami hasonlót. Vagy legalább engedj ki a városba. – hideg tekintete mintha kicsit kiolvadna szavaimra. He? Ezt meg mi lelte? Talán… talán újra játszani fogunk? Kíváncsian fordulok vissza teljesen felé és nézek szemeibe.
- Rendben Matt. Majd megbeszéljük.. de most gyere aludjunk. – válaszol, de hangja sem olyan hűvös mint eddig. Engem viszont ez is kiborít. Miért? Miért akar aludni?!
- Nem akarok aludni! – morgok rá újra. Arcomat újra elfordítom kicsit. Olyan nehéz megérteni, hogy játszani akarok?! Nem hiszem el… miért ilyen velem?!
Szemem sarkából látom, ahogy váratlanul megjelenik felettem, de mire megmozdulnék, már meg i kapom az első apró puszit szám sarkára. Meglepve pislogok, de itt nem áll meg. Apró csókokat hintve ajkaimra közeledik lassan, keze közben hajamba siklik és végül maga felé fordítva néz rám. Értetlenül pislogok és szemei megint összeszűkülnek, majd lehajolva hozzám csókol meg végre igazán. De most nem olyan vad.. inkább heves de nem durva. Pár pillanatig nem mozdulok, csak nézek kék szemeibe, majd lassan lehunyva szemeimet, viszonzom az finom csókot. Bár.. nem tudom miért. Hisz most haragudnom kéne. De valamiért nem megy… lehet tényleg kicsit be csiccsentettem. Nem szoktak ilyen könnyedén levenni a lábamról.
Hirtelen megérzem másik kezét oldalamon és ügyesen fordul egyet, hogy mindketten az oldalunkon feküdjünk, de közben még mindig egymást faljuk. Mintha nem tudnánk elszakadni. Vagy csak nem akarunk? Nem tudom… csak… ez más… valahogy… más.
Levegőért kapva, hajtom fejem mellkasára. Érzem kezeivel teljesen átölel, majd a takarót megfogva rántja ránk egy egyszerű mozdulattal.
- Gonosz. – motyogom bőrének. Szóval csak ezért… hogy aludjunk. Szemét. De… legalább megpróbált kiengesztelni. Halk sóhajjal fészkelem be magam karjai közé és szinte ráfekszem mellkasára. Egyik kezével, néha finoman megcirógatja bőröm, és úgy tűnik ő is élvezi ezt a helyzetet. Hm… nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó mellette aludni. Most tényleg olyan mint… mint egy nagy maci… akit csak ölelni kell. Hozzá bújni meleg testéhez… és lassan elaludni mellette. Eddig… eddig miért nem csináltunk ilyet? Olyan durva és gonosz mindig… nem értem miért… Vajon… máskor is csinálunk majd ilyet? Vagy… holnap megint csak büntetéseket kapok? Megint olyan morcos lesz? És… és még azért is haragudni fog amit nem én csináltam..?
Szemeimet lassan kinyitva nézek magam elé. A szépen kidolgozott izmok, amik eddig szinte vonzottak… viszont most. Valahogy nem tudok rájuk ugrani. Miért… miért volt akkor olyan? Miért engem bántott? Pedig.. akkor tényleg nem tehettem semmiről. Én nem akartam. Nem akartam, hogy hozzám érjen. Nem akartam, hogy megcsókoljon.. nem akartam, hogy megharapja a nyakam… én… nem.
Igaz megvédett… de utána… mintha nem is ő lett volna. Dühös volt. De nem rám. Mégis engem büntettet.
- Kuro… - motyogom halkan, bár magam sem tudom mit akarok még. Viszont… ez nem hagy nyugodni… tudni akarom… tudni akarom, hogy mindig ez lesz…?
- Mond. – válaszol nemes egyszerűséggel, ami nem sokat segít nekem. Most is hűvös. Nem olyan mint egész este volt. Miért?
- Kuro… mindig meg fogsz védeni, mindenkitől ha bántani akarnak? – kérdezem meg kicsit bizonytalanul. Nem nézek fel. Nem akarom látni azokat a hideg szemeket. Gyűlölöm őket. Na jó… ez így nem igaz… az utálom amikor egy hatalmas jégheggyé fagy…
- Persze. Ez természetes. – mondja nyugodtan és kezével újra megsimogatja hátam, mintha így akarna bíztatni. Természetes? Akkor… ott miért…
Lassan emelem fel a fejem, majd fölé emelkedve támaszkodom meg félig mellkasán, félig az ágyon és mélyen a szemeibe nézek. Jég kék hűvös szemek… de most nem fagyosak. Csak olyan kellemesen hidegek…Nem olyanok, mint akkor… most teljesen más…
- És… magadtól is megtudsz védeni Kuro? – kérdezem halkan, mélyen a szemeibe nézve. Igen… tudni akarom… - Vagy legközelebb is engem büntetsz, azért is amiről nem tehetek?
|
| Laurent | 2010. 08. 31. 00:22:53 | #7404 |
Karakter: Kuro Ookami
Megjegyzés: Mattikének
A következő napokban mintha kerülnénk egymást, mert én a legutóbbi eset miatt kicsit tartózkodok attól, hogy kettesben maradjak vele huzamosabb ideig, mert nem tudom, hogy hová fajulhatnak el a dolgok. Persze, enni mindig együtt szoktunk, erről a jó szokásról nem mondtam le azért. Na meg minden este meglátogattam. És bár most is idegesíette, inkább csak beszélgettem vele pár szót, de tényleg nem folyamodtam semmi büntetésbe. Mondhatni, jól viselkedett, bár nagyon dühös volt időnként Matt. De tartotta a szavát, és én is. Szóval kicsit furább a hangulat közöttünk, mintha egy cérna pattanásig lenne feszítve, és egy borotvapengével hegedülnénk rajta.
Ijesztő, de ettől függetlenül ha belépek a szobájába, annyira jó érzés tölt el, hiszen mindenütt az ő illata kering, és előtte nem kell azt tettetni, hogy jéghegy vagyok, de igazán el sem tudom mellette engedni magam. Egyrészről leteperném, és az nem lenne túl jó neki, másrészt pedig ahányszor kicsit lazítanék a beszélgetésen, szúrósan-csípősen vág vissza, és akarva akaratlanul is újra megkeményül arcom. Mintha ösztönsen is védené magát valamitől. Talán csak tőlem. De úgy döntöttem, hogy pár napot kap még, ha addig nem lép, akkor én fogok drasztikus lépésekhez folyamodni.
Megint este van, vacsora után jóval, és mint mindig, most is Matt szobája felé lépegetek. Ahogy kinyitom az ajtót, már fura illat csapja meg az orromat. Matt felnéz, és... És ahogy meglát, rámmosolyog, én meg azt hiszem, egy teljes ppillanatig nem tudom összerakni a képkockákat, és felvonom a szemöldököm kérdőn. Mi változott meg, hogy hirtelen nem menekül előlem, sőt mosolyog rám, mint a régi jó barátjára?
-Halihó... milyen napod volt?
Már a fogai is villannak a széles mosolya közepette, nekem meg kezd olyan gyanúm támadni, hogy valaki valahol kisegítette valamivel, mert ilyen hangulata a közelemben sosem volt még. Vigyorog rám, és megvillannak jéghideg szemeim. Ugyan olyan kissé álmatag vigyorral indul felém, pedig soha, de soha nem közeledne magától, főleg nem így, kivéve, ha tervez valamit. Vajon most mi az?
Ekkor látom meg az egyik nagyon komoly és finom hiskey-es majdnem ürs üvegemet a kezében. Nem tudom, honnan szerezte, de hogy tetemes menyiséget elfogyasztott, az elsőre világos. Ahogy az is, hogy ilyen állapotban nem sokra fog emlékezni felébredés után. Elém toppan, és morcossá válik eddig vidám képe.
-Már megint olyan mogorva vagy!! Mosolyogj...
Azt hiszem, zúg a fülem, vagy nem is tudom. Felemeli a kezét, és az arcomon simít végig, én meg még mindig nem hiszem el, hogy ilyen szerencsém lenne. Ez a fiú itt előttem eléggé sokat ihatott, vagy esetleg még a fejét is beverte, nem tudom, de mielőtt bármit tehetnék, ujjai a hajamba siklanak, mintegy éjsötét tincseimet fésülve, nekem pedig minden porcikám remegni kezd, vagy kirázza a hideg. Elkapom a kezét, mielőtt még tovább kalandozhatna, és akármilyen durcás képet vág, nem tud meghatni vele.
-Részeg vagy.
- Almalétől nem lesz részeg az ember…
És újra vigyorog, majd a majdnem üres üveget újra emeli a szájához, de én még éppen időben kapom el a kezét. Egyik felem azt akarja, hogy csak igya meg, és játsszunkel, hiszen ki tudja, mikor lesz még ilyesmire alkalmam, másik felem viszont győzköd, hogy józanul kell nekem, és nem részegen. Viszont nem vagyok pap, és nem fogadtam cölibátust... Fene, ez egy elég fogós kérdés. Húzom a kezét, hogy elvegyem az üveget tőle, de mivel ő is megszerezni akarja, kicsit megrántja, és már mind s kettőnkre loccsan a jó erős alkoholból.
- Héé mit csinálsz?! Add vissza!! Azaz enyém!!
Megint csak duzzogva néz rám, ahogy elveszem az üveget tőle, és a lehető legközelebbi helyre letenném, azonban vékony ujjak cikáznak végig felsőmön, hogy őket puha ajkak kövessék, és ha eddig nem éreztem úgy, hogy ez egy isteni jel, akkor biztosításképpen egy játékos és akaratos nyelv táncol végig mellkasomon, én meg egy teljes pillanatig azt sem tudom, hogy hívnak.
Mi ez? Szívem meglódul, szemeim megrebbennek, és kissé meghökkenve nézek le rá. Eltart egy kis ideig, mire rájövök, hogy ez csak a kiömlött szesz miatt van, és hogy éppen azt nyalogatja le rólam, de úgy döntök, hogy már úgyis mindegy. Az üveg alján már alig lötyög valami búsan, azt az egy kortynyit gyorsan legurítom, egyrészt mert a bizarr helyzet szinte késztet rá, másrészt meg mert Matt biztos hogy nem sokára követelné, így meg hatalmas lelki nyugalommam ejthetem az üres üveget a földre, senkinek sem esik baja. A szőnyegen halkan koppan a búsan üres flaskó, Matt pedig egy ideig eléggé kétségbeesetten néz utána. Aztán vissza rám. Azt hiszem, győzött egy időre a vágy, nem érdekel, hogy ki látja vagy kinek nem tetszik, én most megkóstolom ezt a vadrózsát, akár tetszik neki, akár nem.
Ujjaival még mindig a mellkasomon zongorázik, én pedig finoman és észrevétlenül a dereka köré fonom egyik kezem, és kicsit közelebb húzom, de még most sem ellenkezik, s lehet ez bátorít fel a következő lépésre. Ujjaimmal a hajába túrok, ő pedig élvezettel bújik oda, mint egy cica. Azt hiszem, egy kis nyomtalan élvezet nem lehet baj, főleg ha reggel még csak nem is fog rá emlékezni.
Őt karoló kezem vad kalandozásba kezd, simításokkal magamhoz nyomva kissé, lévén az alkohol a gátlásait leküzdötte, s talán ezért is kúszik arcomra egy kósza félmosoly, amikor a fenekére siklok, hogy azt is feltérképezzem. Úgy nézem, ez a kis görbe tetszik Mattnek, mert motyog valamit a mellkasomnak, amit még mindig úgy nyalogat, mintha fagyiból lenne. Itt-ott elég érzékeny pontra téved, és nem tudom, hogy medig leszek képes visszatartani feltörni készülő reakcióimat.
Jobb, és ideiglenesen szabaddá vált kezemmel Matt álla alá nyúlok, és arcát magam felé fordítom, hogy aztán eddig kényeztető ajkait most én saját... sajátszájúlag vegyem igénybe. Nem éppen finoman kopogtatok nála, nyelvemmel elég mohón kapok ajkaira, végignyalva őket, és amikor egy kósza mosolyt találok, én magam is akaratlanul utánzom. Betörök a szájába, felforgatva szélvészként mindent, mielőtt még meggondolná magát, vagy végig ezt az egész helyzetet, és az ő nyelvét édesgetem magamhoz. Bátortalanul válaszol, puhatolózva, és tapogatózva a sötétben, de miután az utolsó korty whiskey maradványait megtalálja az én számban, nem is lehetne visszatartani, sőt, kezdem úgy érezni, hogy már nem csak a saját önzőségem tombol itt. Ajkaitól hirtelen távolodok el, hogy a szemeibe nézhessek. Kissé kábultak, és szokatlan tűz ég bennük, igaz, nem éppen mindent elsöprő lánggal, de akkor is ott van. Lassan mintha itt bent meleg lenne, vagy nem is tudom, kezd valahogy minden ruha szűknek és forrónak tűnni, de mintha a szorosan hozzám nyomuló fiú látna a fejemben minden gondolatot, mert a mellkasomon villámló kezei úgy simítanak rajtam végig a vállamig, hogy a rajtam lévő anyag, az én kis segítségemmel szinte akadálytalanul hullik le, és így galád kacsói szemérmetlenül lódulnak meg, hogy az új helyszínekre sietve mindent feltérképezhessenek. Én sem állok ám, ahogy kezeim visszakapom, balommal a pólója alá korcsolyázok, és a hátán legyezőként széttárva ujjaim indulok felfelé a gerincét követve, és ezáltal a mellkasunk kissé összenyomul, mint egy zsúfolt liftben. Arcélét lágyan harapdálva indulok valamerre, fogaimmal óvatosan bánva, mert nem szeretném, ha ennek nyoma maradna, hiszen az egy dolog, hogy most igencsak ő kezdte, de józanul lehet nem egészen így gondolná.
Szinte érzem, ahogy a jég lassan felolvad egy aprócskát, hogy közelebb engedhessem magamhoz ezt a pillantot. Illata mint egy durva drog, minden légzőszervem kitölti, és majd' szétfeszíti, agyamra ezzel egy kis leplet hajítva, hogy ugyan már, egy cigiszünet senkinek sem árt. Puha és bársonyos bőre csak vonz, egyre többet akarok belőle, és bár kömeimmel nem, de ujbegyeimmel keményen tépem tőrét, szinte nyúzom, hogy csak egy kicsit, ha csak erre a pár órára is, de hadd legyen az enyém. A sötét kis szoba tisztára elmosódik, vagy csak én látok homályosan már, de nem is érdekel, mert érzékeimet most valami teljesen más köti le. Ajkaimmal szorongatom a fülét, lágyan harapok bele, érzékien, mégis birtoklóan, majd végignyalintok rajta, feltörő, forró sóhajom pedig közvetlenül a kagylóba lehelem. Ujjai siklanak újra a hajamba, kissé megmarkolva és megtépve, én meg felmorranok halkan, mint egy támadásra kész vad, és hirtelen lököm a fiút a falhoz, és bár a hátán lévő kezemmel kissé tompítom, mégis halkan puffan. A lábai közé lépek, hogy combommal az ágyékához dörgölőzzek, mellkasommal az övének, de közben ajkaimmal nem eresztem, úgy kapaszkodok belé, mint egy elejtett zsákmányba. Nyakára térek, s a lassan halványuló csókfoltot szinte perverz gyönyörrel csókolom körbe, lágyan harapdálva nyakát végig, itt-ott kicsit megkínozva a bőrt, de csak annyira, hogy halványan rózsaszínűre festve a hófehért bőrt, és annak biztos tudatában, hogy ezek pár óránál tovább nem fognak ilyen színben pompázni. Hátáról elkezdek szánkózni kezemmel a combjára, hogy aztán a térdhajlatához érve elkezdjem emelni, és így sokkal közelebb tudhassam magamhoz, de amikor egy lábbal belém kapaszkodva szorul a falhoz, akkor sem hagyom békén, fenekén és derekán élvezkedek tovább, majd hirtelen ötlettől vezérelve újra felrohanok, és kicsit sem finoman húzom le a felsőjét.
Vörös tincsei kiszabadulva a felsőből lassan aláhullanak, ujjaim újra megcirógatják őket, morzsolgatva a selymes tincseket, és újra rávetem magam halk sóhajjal a nyakára, onnan a vállgödrébe, és élvezettel hallom az első kis hangocskát, amit előcsikartam belőle. Nem hangos, de elég, hogy a közelben lévők, mint például én, meghallják, és most, hogy ezt a kis falat áttörtem, már nem tudok, nem akarok megállni. Fejét a falnak támasztja, és szótlanul tűri, vagy talán élvezi a kényeztetést, és az ostromlást, a hódítást, amit én egy pillanatra sem hagyok abba. Kulccsontján cammogok végig nyelvemmel, vállába harapva finoman, majd lejjebb a mellkasára. Idegesíteni kezd, hogy nem érem őt el, csak ha kicsit eltávolodok tőle, márpedig nem vagyok hajlandó egy értékes pillanatot sem elfecsérelni.
Kezemmel emelem meg, és Matt készségesen kulcsolja lábait derekamra, míg én egyik lábam a falon támasztom ki, hogy azon is ülhessen kicsit, meg persze könnyebben hozzáférjek. Végre teljesen elém tárul az áhított rész, hát a mellkasára térek. Tűzforró csókokkal hintem tele, mellbimbóit rágcsálom és nyelvemmel, ajkaimmal rohanom körbe, Ő sem tétlen, két keze mint az áldozatra lecsapó sas, oly hirtelen sújt le, a lehető legrosszabb és egyben legjobb helyeken. Szinte ujjbegyeivel csiklandoz végig, mintha egy ritka anyag minőségét ellenőrizné, ezzel viszont majdnem az őrületbe kerget egy aprócska mozdulattal, érzem, hogy libabaőrös leszek, csak nem éppen a hidegtől. Megborzongok, és jólesően felmorranok, majd visszatérek ajkaira, nehogy elfelejtsem, milyen puhák és édesek, mint egy eper, vagy inkább barack. Érzékien harapok beléjük, újabb hangot csalva belőle elő, és szinte ezzel egy időben újra szorosan összepréselődünk, egyszerre sóhajtunk egymás szájába, de én valami mást is érzek. Valamit, ami a vágyát tökéletesen kifejezi, mégha nem is akarja, mert a test általában mindent elárul. Kicsit eltávolodok, és egy véletlenül szabaddá vált kezem mellkasán siklik le, alhasán keresztül az ölére, a ruháján keresztül végigsimítva kincsén. Kezeim között remeg meg, és nyög halkan a számba, én meg úgy érzem magam, mint akit a fortyogó vulkánba vetettek.
Agyam pár méterrel arrébb lepöcköli a hamut a cigiről, és csendesen néz tovább, nem szól bele.
Dorombolás és morgás közti hangot produkálok, ahogy tíz körmét mélyeszti hátamba és csikar rajta végig. Száját támadom, és nem engedem, vörösre harapdálva őket, szinte képtelen vagyok elszakadni tőlük, mintha az életem múlna rajta. Kész, ennyi volt. Mattikém, most már tejszínhabbal vagy análkül, de el leszel fogyasztva. Mint egy feleslegessé vált tapétát, úgy tépem le a falról magunkat, és vakon hátrálok az ajtó felé, továbbra sem engedve, félmeztelenül lépve a folyosóra, ölelve és szorítva magamhoz. Bújik hozzám, talán a folyosó hidegebbnek tűnik, nem tudom, de tény, hogy nem sokára a saját szobám ajtaját lököm be, és lábbal rúgom be magam után, amint beléptünk. Kábultan néz körbe, talán csak hogy tudja, hol van, de nem hiszem, hogy különösebben érdekelné. Az ágynál leparkolok, ő pedig lemászik rólam, és négykézláb vonul ágyam közepére. Tétovázás nélkül követem. Sőt, követelem, hogy maradjon ott, mert ha kergetőcskézni kell, én tényleg nem fogom békénhagyni a hátsó felét, akár ittas, akár nem. Melléérve újra megcsókolom, ám ő nyög egyet, két kezét a mellkasomra teszi, és meglök, s bár ettől az erőtől én sosem vágnám magam hanyatt, most engedek neki, sosem lehet tudni, sőt, tűröm azt is, hogy felém másszon, s átvegye az irányítást. Ő pedig ki is használja, ráül aa csípőmre, és szó szerint letámad. Körmeivel szántja végig mellkasomat, ajkaival pedig hol kínoz, hol kényeztet. Mindig másutt csap le, talán csak a szesz további kis kifröccsent s megmaradt részeit keresi, talán tényleg ezt akarja, már nem tudom, s ha akarnám se tudnám megmondani, mert gondolataim egy nagy kupacba gyűrve hevernek haldokolva a sarokban, ahová vágtam őket.
Nem tudtam, hogy Matt ennyire sokszínű. De azt hiszem itt és most elég sok oldalát láttam felvillanni alig egytized másodperc alatt. Volt egy kis ínyenc, ami lassan falatozgatott belőlem, itt-ott kóstolgatva, hogy vajon hol finomabb, hol puhább. Volt egy éheztetett, sarokba szorított vad, aki mohón és vakon lecsapott, marcangolva, és nem kímélve, de ugyanakkor tudott szeszélyes lenni, elidőzve itt- átrohanva ott, és sikerült lassan az őrületbe kergetnie. Csak feküdtem, és élveztem a gyönyör záporát, amit a sors hirtelen küldött rám, és nem fogtam le, hagytam, hagy tarkítsa minden számára tetsző porcikámat az ő kis jeleivel. Nem mutatom meg neki szerintem egy ideig, de akkor is élvezkedve fogom őket nézni másnap. Nem érdekel, fog- vagy csóknyom, akarom, és kész.
|
| Lureka | 2010. 08. 30. 01:29:17 | #7366 |
Karakter: Matthew Wayne
Megjegyzés: ~ Kuro bácsinak
Döbbenten állok pár pillanatig, majd szinte robbanásszerűen lángol fel bennem a düh, és lököm el magunkat a mosdó kagylótól. A pasi meglepve hátrál pár lépést, amit én kihasználva pördülök meg.
- Na ide figyelj őstulok! Kurvára nem vagyok vicces hangulatomban, úgyhogy keres másik ribancot magadnak, mert az én seggemet nem kapod meg!!! – ordítok rá dühösen, majd sarkon fordulva indulok el az ajtó felé, mint egy hurrikán. Persze az elképzelés, hogy kikacsázok innen és ő áll a helyén, ahogy illene csődöt mond, mert a karomnál fogva ránt vissza és egy nem túl finom mozdulattal a falnak lök. Pislogni sincs időm, már is újra közre fog, és kajánul vigyorog rám.
- Hm… lehet nekem kéne fizetni a főnöknek, hogy egy ilyen édes kis vadmacskát adott nekem. De ne félj picinyem.. nem fog nagyon fájni… - vigyorog a képembe, és mielőtt bármit is szólhatnék durván letámadja ajkaim. Nyöszörögve próbálom ellökni, és ahogy tudok ficánkolok és akadályozom, de nem sokat segít a helyzetemen. Kezeimet lefogja és egy pillanatra elengedve ajkaim szólal meg újra.
- Ilyen finomat már régen kóstoltam… csodálom, hogy csak egy embert küldtek veled. Egy ilyen szépséget, nagy hiba magára hagyni… - vigyorog rám éhes tekintettel, mintha észre se venné szemeimet… Ezt tuti, hogy nagyon meg fogod bánni te féreg!!
- Kurva jó neked! Most már elmehetsz, egy másik segget keresni, mert engem nem fogsz megkapni!!! – sziszegem neki dühösen, és legszívesebben itt helyben felrobbannék akár egy időzített bomba. A rohadt életbe!!! Mégis minek néznek engem?! Rám van írva, hogy jó a seggem, dugj meg gyorsan. Vagy mi a fasz?!
- Ohh mindjárt bebizonyítom, hogy ez enyém vagy kicsikém… és utána úgy megkeféllek, hogy még a felmenőid nevét is elfelejted… - vigyorog rám majd kigombolva ingem felső gombjait esik nekem újra. Mérgesen kezdek el újra ficánkolni, és megpróbálok kiszabadulni vajmi kevés sikerrel, közben egyre hangosabban próbálom elküldeni a világ másik felére, hogy hűtse ott le magát.
A rosszfiúk között mindenki buzeráns? Áhh… ezt nem hiszem el… menjenek a picsába!! A rohadt életbe! Elegem van hogy nyalókának néznek!!!!
Már éppen nyitnám a számat, hogy vonszolja le magát a nyakamról, mert a farsang már elmúlt, hogy vérszívósdit játszhasson, de bennem rekeszti a szót. Váratlanul ráharap bőrömre és nem túl finoman megszívja. Pár pillanatig dermedten állok, majd újra felforr a vérem.
- Menj a picsába, te kanos kretén!! Mégis mit gondoltál? Hogy ettől majd a karjaidba zuhanok és megadohmmmm…. – emelem fel a hangomat újra, de úgy tűnik, most nincs kedve végig hallgatni. Helyette újra számra tapasztja ajkait és most nyelvét is bevetve kezd el turkálni fogaim közt.
Grrr…. Menj a picsába te szemét!!!
Hosszú percekig hadakozunk, de ő csak egyre nyomul. Keze már ingem alatt jár és nem túl kedvesen játszadozik mellkasomon és morzsolgatja mellbimbóim, ami rohadtul nem tetszik.
Az hogy ugrálok szinte fel se tűnik neki, sőt egyre jobban harapdálja ajkaim és feszül nekem testével, ami szinte már fáj. Tüdőm kezdi nagyon rosszul viselni a helyzetet főleg, hogy levegő hiányában is vagyok.
Magamban hosszan káromkodok és amikor újra megpróbálnám ellökni, hirtelen eltűnik rólam és én levegőhöz jutok.
Mi a?! A káromkodástól elrepült, vagy most jöttek elő rejtet képességeim? Öhm… vagy…
Meglepve pislogok magam elé párat, majd hirtelen reccsenés és üvöltés vízhangozza be a kis helyiséget és összerezzenve kapom fel a fejem. Kuro áll előttem kezében a fickóval vagyis… már nem mert elhajította a WC másik végébe.
Öhm… azt hiszem nem úgy sikerült a tárgyalás, ahogy akarta… Döbbenten pislogok, majd észbe kapva próbálom rendbe szedni magam. Ingemet gyorsan begombolom, tincseimet megrázom, és megpróbálok a gyűrődésekkel is kezdeni valamit, bár most az érdekel a legkevésbé.
Mikor újra felnézek Kuro épp a pasi nyakát fogja. Szemei villámokat szórnak és látom, hogy minden izma megfeszül.
Öhm… ez nem tetszik nekem… nem akarom végig nézni, ahogy szétveri…
Szinte ösztönösen sietek mellé és amikor felemeli kezét, bizonytalanul, de meg fogom. Ezt nem kéne… nagyon nem…
Szemei rám villannak, és most én érzem úgy magam, mint a következő potenciális áldozat, de azért tartom magam. Nem fogok megfutamodni! Matthew Wayne-t nem fog elrohanni mint egy kis nyuszika…
Pár pillanatig szemezünk, ami most nem is olyan könnyű, mint eddig. Hideg szemei szinte felnyársalnak, de végül mégis elengedi azt a barmot. Nyekkenve ér a földet, és szemeim azonnal oda fordulnak, viszont jégcsap barátom karon ragadva indul el.
- Indulunk. – veti oda és elkezd húzni, nem túl kedvesen, és kicsit nehezen, de lépést tartva követem, bár így bámészkodni nincs erőm, vagy inkább időm. Csak rohanok utána mint egy puli kutya, ami nem tetszik, bár azt hiszem, most az egyszer inkább befogom a szám és tényleg jó fiút játszok. Nem szeretném úgy végezni, mint az a fickó…
- Bántott? –kérdezi hirtelen, amin meglepődök, azt hittem legalább a kocsiig vár ilyesmivel.
- Öh… nem. – válaszolom reflexszerűen.
- Csináld veled valamit?
- Nem. – vágom rá azonnal, bár agyam villog, hogy ez nem teljesen igaz. Hisz a nyakamba beleharapott. De ezt neki nem kell tudnia. Legalábbis nagyon nem akaródzik elmondanom ezt az apró kis titkot.
Gondolataimból arra eszmélek fel, hogy berontunk a tárgyaló terembe és az ajtó félig kiszakadva Kuro kezében marad. Döbbenten pislogok. Anyám… ez… durva… most tényleg dühösnek tűnik… és én komolyan evvel az elmebeteggel vagyok összezárva?!
Hirtelen felkiált valami húzott szemű nyelven és én újra összerezzenek. Öhm… azt hiszem a szökési tervet, kicsit előrébb kell hozni. Sokkal előrébb!
Jégcsap bácsi újra fordulni készül, ám most egy golyó sűvít végig a termen és én kezdem, nagyon elveszteni a fonalat. Főleg, hogy a következő pillanatban már Kuro ránt pisztoly és lő teljes nyugodtsággal. Na jó ezt nem mondanám… de nem rázza meg a dolog.
-Kuss, rühes dög! – emeli fel újra a hangját, majd avval a lendülettel kiviharzik… öhm… azaz kiviharzunk a teremből és a kocsiig meg sem álltunk. Próbáltam hozzá szólni, hogy esetleg oldjam a feszültséget, de azt hiszem nem jutott el az agyáig. Vagy nem tudom… de most az egyszer tényleg meghúzom magam. Legalábbis megpróbálom…
Beülünk és én kicsit morogva, de bekötöm a szemem és csendesen várakozok, ami nem túl könnyű számomra. Tekintve, hogy én is dühös vagyok és az se tetszik, amit ez a jégbuzi csinált. Jó oké… segített… szóval valami köszönöm félét kéne mondani. De akkor is!
Hosszú percekig csönd van, aztán hirtelen erős rántást érzek az ingemen. Morogva szólalnék meg valami nem túl szépet, de aztán ajakamba harapva próbálok nyugodtan üldögélni. Fejemben cikáznak a gondolatok és egyre jobban fészkelődhetnékem van. Na jó… ez nem megy…
- Öö… Kuro… -szólalok meg bizonytalanul, de azonnal csendre int, ami rohadtul nem tetszik. Oké… segített… de ettől ne képzelje magát kiskirálynak mert én nem leszek az ő kis kutyusa… és egyébként is menjenek mindannyian a pokolba!!
Az út további része csendben telik. Leszámítva Kuro telefonjának elhalálozását. Azt hiszem a mai nap is… igazán remekül alakult…
Amint visszaérünk azonnal lekapom a szemfedőt, és bevonulunk a házba. Enna már vár rám is gyorsan felsietünk. Felérve morogva rúgom be az ajtót és szinte letépem magamról a ruháim és úgy vonulok be a fürdőbe.
Undorító… Undorító… Undorító…
Morogva állok a zuhany alatt. A víz szinte égeti a bőröm, de nem érdekel. Legalább leég annak a mocsok is rólam. Mégis, hogy képzelte ezt?! A kurva életbe!! Lehet, hogy mégsem kellett volna megállítani az a jégbuzit…
Áhh… elegem van! Kibaszottúl elegem van ebből! Mi a fasz vagyok én?!
Dühöngve vágom ki a zuhany ajtaját és magamra kapva a törülközőt és már épp indulnék, hogy magamra kapjak valami ruha féleséget, de a szemem megakad a tükrön.
A nyakamon a kis szívás, most még vörösebb és úgy néz ki mintha tényleg…
Hát ez fasza!! Mondhatom rohadt jó napra ébredtem ma is…
Kiviharzok a szobából, és azonnal a szekrény elé állok. Már épp kikapnám a ruháimat és eldobnám az a fehér kis ruha darabot amit magamon tartogatok, amikor nyílik az ajtó és mit add Isten ki lép be… na ki…
Gyilkos szemekkel nézek kedves jégbuzi haveromra, de cseppet sem zavartatja magát.
-Hogy kezdődött? Mindent tudni... – szólal meg, de meg áll egy pillanatra, majd bizonytalanul folytatja. - akarok. –fejezi be evvel az aprócska szóval, de amit a szemében látok az jobban érdekel.
Hirtelen újra ugyan olyan dühös lesz mint akkor ott a WC-ben és ez egyáltalán nem tetszik. Főleg, hogy most rám néz így és nem másra… és a legrosszabb, hogy nem tudom miért… most mi van?
Hirtelen mozdul meg és pár hosszú lépéssel előttem teremve kapja el karomat, ami még kevésbé tetszik.
Azonnal rászólok és hátrálni kezdek, de alig két lépés után a falnak ütközöm, és ő azonnal jön utánam és elzárja minden menekülési utam. Sziszegve ellenkezem, kezeimet mellkasára feszítve, de könnyűszerrel lefog mintha egy kisgyerekkel játszana. Pánikolva próbálok ficánkolni, és szinte menekülési kényszerrel próbálok ellenkezni. Hiába.
Csípőjét nekem szorítja, ami elég intim helyen ér és kezdek tényleg pánikba esni. Mi… mi a francot akar ez tőlem?! Ne… a fenébe is szálljon le rólam minden buzi!!! Miért…. Mi a faszért engem szúrtak ki?!
Egyik keze hajamba túr majd erősen tartva húzza oldalra a fejem. A mozgolódás most már szinte esélytelen úgy ahogy a szabadulás is, ezért csak reménykedve próbálok elhúzódni és minél távolabb kerülni ettől a…
Fogai hirtelen végig karcolják bőröm, majd hirtelen beleharap ő is a nyakamba és én megdermedve állok. Ő is… ő is…
Megdermedve állok, és arra eszmélek fel, hogy egy finom puszit kapok nyakamra majd elhúzódik jó pár méterre, sőt még el is fordul.
A falnál álldogálva próbálok megmozdulni vagy valami értelmeset tenni, de egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok bármit is csinálni… ezt…ezt… nem értem… mire volt jó?
Én… én nem vagyok… engem nem lehet csak úgy…
-Az enyém vagy, és senki sem nyúlhat hozzád rajtam kívül. Ezt jegyezd meg. Ha ilyesmi előfordul, legközelebb nem hagyom életben. – szólal meg a válla felett rám nézve, szinte bűnbánó hangon, amitől még jobban ledöbbenek.
Te… tessék? Kisajátít, de mégis sajnálja az egészet?! Mi?! Lehet, hogy rosszul hallottam… vagy valami nagyon nem stimmel.
Hirtelen kiviharzik és bevágja maga után az ajtót, amitől összerezzenek.
Ez… mi volt? Én az ővé… mivan?!
Kezemet nyakamhoz emelem s nem kell látnom. Ujjaimmal megérintem a harapást és szinte látom magam előtt a vörös csókfoltot.
Miért? Mi a francért jó ez az egész?!
Nem értem… egyszerűen képtelen vagyok megérteni… Mire jó ez az egész? Mégis miért kell…
Nem értem… ennek nincs semmi értelme… Az ég világon… semmi…
~~~***~~~
Hosszú napok telnek el. Én kerülöm őt, ő kerül engem. És így per pillanat remekül elvagyunk. Eltekintve a feszült étkezésektől, és a látogatásaitól. Bár egyszer, mintha próbált volna bocsánatot kérni… de ki nem mondta… csak a hangjából ítéltem úgy… De hát kit érdekel?
Egyenlőre akkora zavar van a fejemben, mint egy homokvihar a sivatagban. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, mi értelme van így ennek az egésznek. Legalábbis hosszútávon nem látom sok értelmét. Ja de… ha így folytatjuk agyvérzésben fogok elhalálozni…
Ohh igen ha már itt tartunk a fejem is hasogatott aznap este… és Enna jóvoltából ez annak a jéghegynek is a fülébe jutott. Szóval még egy remek beszélgetésben lehetett részem.
Mintha eddig nem lett volna elég…
Sóhajtva lépek be a konyhába, hogy valami ehetőt találjak, viszont ami ott fogad… egy igazi mentőöv számomra és gonoszan rohangáló gondolataimnak.
Egy…egy…teli.. wiskys üveg… lehet, hogy álmodom?
Meglepve álldogálok pár percig, majd arcomra vigyor kúszik és egy pillanat alatt megszerezve az üveget, felszambázok a szobámba. Hehe… végre egy jó dolgot és találtam ebben a rohadt nagy házban…
Így már más lesz az este… nagyon más…
Amint belépek bevágom az ajtót és lecsavarva a kupakot meghúzom az üveget. Áhh… sokkal de sokkal jobb. Az alkohol égeti a torkom és felmelegíti az egész testem, amitől szinte elbódulok azonnal. Nyami…
Magamban vigyorogva sétálok el az ablakhoz és ott álldogálva bámulok ki szépen lassan iszogatva az én édes 40%-os wiskymet.
Nem tudom mennyi ideje szórakozom az én kis édes éltető nedűmmel, de hirtelen kinyílik az ajtó, amire felkapom a fejem é lassan megfordulok.
Hm… eeegy Kuro… milyen izgi… Hihi…
Rámosolygok és ő csak felvonja a szemöldökét. Hehe… talán neki is adhatnék… az alkoholban minden jól oldódik.. Hihi…
- Halihó… milyen napod volt? – vigyorgok rá idiótán és megvillan a szeme. Hm.. rossz napja lett volna? Áhh akkor majd segítünk neki oldódni. Vigyorgva indulok el felé, és meglepve észlelem, hogy a járásom tökéletes. Háhá… nem vagyok részeg! Gyerkek… ilyen jól még sosem bírtam… Hm… vajon az egészet le tudnám gurítani így? Bááár mááár csak egy kicsi van… szipp-szipp… szerezni kell újat… szegénykém fel fogja mondani a szolgálatot.
Közben meglepve észlelem, hogy Kuro bácsi elé érek. Hm.. ilyen gyors lennék… Höhö… új képességek… az alkohol csodákra képes!!
Felnézek rá vigyorogva, de ő úgy tűnik annyira nem értékeli a dolgot. Morcos ki pofival néz le rám. Naaa… tessék nekem mosolyogni és jókedvűnek lenni!! Ide csak úgy lehet belépni, hogyha az ember fiú mosolyog!!!
- Már megint olyan mogorva vagy!! Mosolyogj… - mondom neki felemelve egyik kezem simítom meg arcát. Reakció nulla… jégkék szemi engem fürkésznek, de én csak durcásan nézek vissza rá. Ez így nem vicces!!! Játszani akarok!! Egy kicsit szórakozni… ez olyan nagy kérés?
Kezem önkéntelenül indul el arcáról egészen fekete tincsekig és finoman beletúrva tűnnek el benne ujjaim. Ez…ilyet milyen rég nem csináltam… és mennyire jó érzés… méég… még akarok…
Viszont Kuro megfogja a kezem és elhúzza onnan. Hééé…add vissza!! Ne csináld már! Csak játszok…
- Részeg vagy. – állapítja meg hidegen. Részeg? Én? Hol él ez?
- Almalétől nem lesz részeg az ember… - vigyorgok rá és emelem fel újra az üveget. Éppen hogy a számhoz ér, azt a kezemet is megfogja és elhúzza. Eredmény képen mindkettőnkre löttyen egy kicsi.
- Héé mit csinálsz?! Add vissza!! Azaz enyém!! – mondom morcosan amikor elveszi a kezemből az üveget. Na de… kiönti és még el is veszi?! Kárba veszik egy ilyen édes itóka és.. és…
Morcosan nézek fel, de szeme megakad ingjén. Ott még van!! Hehe… végre játszhatok… Pillanatok alatt szabadulok meg a zavaró gomboktól és amikor szétnyílik a ruha elém tárul a kidolgozott izmok egy kis wiskyvel megspékelve. Nyami… így vajon változott az íze?
Hihi…
Azonnal letámadom mellkasát és végig nyalintva rajta elönt az élvezet. Így még jobb…nyami…ez kell… kell…
|
|
