Az egyik teremhez érkezve pillant meg fél szemmel egy õrszolgálatot ellátó katonát, akik éppen kártyázással ütik el az idejüket a fáklyák halvány fényében. Nem haragosan, inkább érdekesen tekint erre a tevékenységre, mert õ maga nem tud a kártyalapokkal bánni, csupán a nyers erejével.

Felitsia: - Ha itt jobbra fordulunk eljutunk a fegyver raktárhoz még a bal oldali ajtó a belsõ várfokra vezet, a külsõ pár száz méterrel kijjebb húzódik és körbe keríti a város nagy részét. A modernebb katapultok és nyílvetõ gépek ott vannak…

Erõs és hatalmas vár ez, amiben mindenki kis helyet találhat magának, persze ha nem illetéktelen behatoló az illetõ. A különbözõ várrészek más-más korúak, a torony a legöregebb, Felitsia nagyapja idejében épülhetett, és az építkezést egyszer lerohanták az ellenséges csapatok, akiknek az óhaja nem teljesülhetett az akkori uralkodó hihetetlen ereje miatt. nem maradhat el a vizes árok, és  a csapó híd sem, ami legalább annyi védelmet jelent, mint egy kõfal, ha nem is  a legvastagabbik fajta. Az õr ebekrõl nem is beszélve, hatalmasak, sok csattogó fogsorral várják a hívatlan, és idegen betolakodót, aki más illattal bír, mint a már megszokott városlakók, vagy falusiak.

Keegan: - Kata-pult, azaz a szerkezet, ami köveket és ilyesmiket lõ ki Fenség?

Felitsia: - Igen, még nem látott olyat?

Keegan: - Nos, nem igazán, nem is értem hogyan tudnak köveket kilõni…

Felitsia: Ó, hát az egyszerû! Csigák és ellensúlyok rendszere biztosítja… de egyszerûbb, ha megmutatom Önnek, kövessen! – szedi a lábát sebesen, és vezeti máris egy irányába. Imádja az ilyen szerkezeteket, talán jobban is mint kéne, mert mindegyiknek tudja már az összes részét, és próbálta már használatba is venni amennyit lehetett. Ám apja ura figyelmeztette, hogy a nõi test kevesebbet bír mint a férfi, s erre legyen figyelemmel, a nagy ereje ellenére is. Végül a séta a vár külsõ részéig, az egyik magas falon lévõ szerkezethez vezet. Nagy élvezettel veti bele magát a számára érdekes beszédbe. Mennyi a lakosok becsült száma, hány emeletes épületekben alusszák álmaikat. A házak tetejének változatos színe, és összeállítása idillivé teszi a környéket, ám néhol veszélyessé. A szegényebb emberek nádfedeles házzal, még a jobb módúak már cseréppel fedett házakban laknak. Mindennek megvan az elõnye és  a hátránya. Boldogan mutogatja a város elhelyezkedését, kerületeket, a fórumot, és a második várfalat, ami elsõdleges védelmet nyújt az ellenség elõl és igen hasznos más szempontból is.

Léptük nyomán is hajlongnak az emberek, tiszteletüket kifejezve. Néhol egy két lustább gyorsan feláll, és hajlongani kezd, amit Felitsia nagy vigyorral fogad. Õk azok akik dugdossák a szerencsejátékot a fenség orra elõl, mert félnek, hogy szenvedélyük leleplezi saját magukat, és tudják, hogy a béke érdekében az ilyesmiket lekorlátozták, néhol le is tiltották.

Kis séta után az eredeti helyszínhez térnek vissza, ami ismét a hálókörletben nyilvánul meg. Lassan odavezeti Felitsia a lovagot egy hatalmas, két szárnyas ajtó elé.

Felitsia: - Ez lesz a szállása Keegan lovag, ha bármire szüksége van csak szóljon bármelyik szolgának. - figyeli ahogy nagy csodálkozó tekintetet mereszt a gondosan faragott ajtókra, majd töprengni kezd. Felitsia szeme pedig megakad az arcán amirõl csak úgy sütnek az érzelmek. Ha a királyi felség megérdemli ezt a luxust, akkor õ is, nincs mit szégyenkeznie.

Felitsia: - Valami baj van Keegan lovag? Nem tetszik Önnek a szoba?

Keegan: - Nem, nem errõl van szó felség, nagyon szép és kényelmes de… Kicsit messze van az Önétõl… Ahogy néztem az Ön szobája mellett közvetlen mintha lenne egy másik is.

Felitisa: - Igen, de az a személyi szolgámnak Mariának van fenntartva. És fele ekkorra sincsen mint ez.

Keegan: - Én szívesen elcserélem a szobámat, így ugyanis közelebb lehet Önhöz. Baj esetén inkább én érjek elõbb oda mint a személyi szolgája.

Keegan finom akadékoskodására elindulnak megnézni a szolgálónõje szobáját. Kis takaros, szinte harmad, fele akkora mint az odaígért lovagi lakosztály. Egyszerû, kicsit kopottas, öreg bútorok és kicsiny ablak amin alig szûrõdik be fény.

Felitsia: - Mint látja lovag elégé szûkös a hely itt… Biztos, hogy elférne itt anélkül, hogy beszorulna és le kéne maga körülrõl bontanunk a szobát? – röhögi el magát, mert ilyen nagy embernek ekkora szoba kicsit érdekesen mutatna. leverne mindent és alig férne el benne, nyomorogna, amit a fenség végképp nem szeretne.

Keegan: - Nos ha azt nem is hercegnõ, de… - simít rá a kicsit már kopottas, szürke falra - Ha azt megtudnánk oldani, hogy egy rejtett ajtót ütnénk ide, hogy szükség esetén azonnal betudjak Önhöz menni…- a szolgálónõ, Maria arca kipirul kissé, és hebegve habogva fogalmazza mondandóját. Hiába félti a fiatal lányt az urak e fajta, legalább is szerinte vélt közeledéstõl és köhög egy felszólítóan hatót. A lovag felhajtva sisakja rostélyát szemlélõdik, majd láthatóan vörösödik el az õ orcája is és kerüli a lány tekintetét, amit õ nem tud mire vélni. - Természetesen a zár az Ön oldalán lenne! … - szabadkozik, és közben kínosan a falra fókuszál a hölgyek jelenléte helyett.

Felitsia: Nos talán megoldható lenne, esetleg ha egy faliszõtessel eltakarjuk…. De nem tehetem csak úgy ki Mariát, elvégre ez az õ szobája…

Mariá: - Fenség ha megengedi… Én értem a lovag aggodalmát és úgy gondolom, megfontolhatná a javaslatát. Ami azt illeti Én is nyugodtabban aludnék ha tudnám, hogy csupán pár lépésre van Öntõl ennek az ifjú lovagnak a szobája, akinek erkölcsére nem vetõdhet a gyanúárnyéka… - vet egy ijesztõ, szikrákat hányó pillantást Keeganre, aki ettõl elszégyelli magát, és visszahúzz a rostélyt a szemei elé, de érzi hogy a páncél átveszi az arca melegét. - … illetve a szolgálatban töltött hosszú évek ha szellemem nem is de testemet megviselték ami igen csak örülne egy puhább vánkosnak. Úgyhogy ha véleményemre kíváncsi  Én szívesen cserélek a lovaggal, sõt a titkos ajtót is eltudom intézni feltûnés nélkül.

Felitsia: - Nos akkor ha mindkettõtöknek ez a kívánsága, ám legyen. Mariá rád bízom a részletek, mint mindig – röhögi el mondandója elejét édes kis hangján, és barátságosan Mariá vállára simítva a kezét súgja a fülébe - Légy kíméletes vele... – majd az asszony egy halvány mosollyal az arcán bólint, és intézi a többit.

Keegan: Köszönöm! – nyel nagyot, majd figyeli ahogy a cseléd távozik és ismét kettesben hagyja õket. A királylány sötét szemeivel gyakori pillantásokat vet rá, ami ismételten zavarba hozza személyét.

Felitsia: - Miért nem veszi le ezt a nehéz páncélt? Hm? – simogatja az állát, majd tekint a lovagra, aki nagy csörömpöléssel forgolódik, hogy valóban róla van e szó. - Igen Keegan, maga. – erõsíti meg a fenség a mondandóját.

Keegan: - Kicsit zavaró lenne maga elõtt vetkõzni – erre Felitsia harsány röhögésben tör ki és azonnal meg is indokolja, mert szinte látszik Keeganen, hogy vörös a feje a sisak mögött.

Felitsia: - Hiszen ez csak egy páncél, alá kell öltözni csak nem ilyen ijedõs?- kacsint rá, majd hagyja félbe a mondandóját, és indul el az ajtó felé. Még Felitsia szolgálója elrendezi a dolgokat, átpakol ezt az, némi használati eszközt, addig mindenki lassan nyugovóra tér a kastélyban. Kiviszik a Keegan és felitsa számára a vacsorájukat, ami pompás fogásokból áll, még is könnyû. A királylány azonban túlságosan is megterhelte a gyomrát ma este. S mikor álomra szenderedik rémes képeket lát. Néha álmában az éjszaka közepén felsikolt és forgolódni kezd.

Felitsia: - Ne ne! Hagyjanak békén! tegyenek le! – hangos szuszogása, és a vízhangzó furcsa zajok felkeltik Keegant amúgy sem annyira mély álmából, és kénytelen átrohanni a másik szobába,gyorsan magára öltve csillogó nehéz, és zörgõ páncélját, majd kicsapja a két szárnyas ajtót a mellette lévõ szoba ajtajait ahol a kisasszony alszik. Fogja magát és elõször szóval ébresztgeti, de mivel erre nem sokat reagált, ezért elkezdi keresni a baj forrását. Gyorsan térdre vágódik az ágy széle mellett kukucskál a hatalmas és nehéz fából faragott ágy alá, felhajtva az odalógó ágynemû részeit.

Keegan még mindig négykézláb keresve a lehetséges betolakodót az ágy alatt, Felitsia pedig a nagy csörgésre-zörgésre riad fel, és ül fel az ágyában kissé riadtan. Nagy levegõket véve néz alaposan körbe, és áll fel az ágyról egyre nem számítva. Hangos sikkantásban tör ki, és érdekesen pillant a  kilógó mozgó páncéldarabra a lábai alatt aminek éppen az ágya alatt kutat a tulajdonosa.  

Felitsia. : - Egek, ez még is kicsoda, micsoda?! - sikítja el magát és húzza maga elé a takaróját a legrosszabbtól tartva.

Keegan.:  - Ó elnézést kérek csak az hittem valami baj van és … - folytatná, de elakad a szava a pizsamás fenségtõl, aki nagy szemekkel mered rá, és keresi a szavait amik a torkán akadtak.

Felitsia.: - Keegan, a fenébe is! Becsörtet az éjszaka közepén és itt turkál õnefsége alatt?! – fakad ki a fiatal nõ, és elvörösödve bújik vissza az ágyába. Elfordul Keegantõl, aki vélhetõen csak egy sanda vigyort engedett meg magának Felitsia háta mögött. Ezek után Keegan a biztonság kedvéért helyet foglalt az egyik karosszékben, és ott õrizte Felitsia álmát, ami most édesebb volt mint valaha. 

Miután egyértelmûvé teszik, hogy testõrnek szánják, majd szétveti a büszkeség, hogy igazi lovaghoz méltó feladatott kapott. Miután vég lett az audienciának Felitsia hercegnõ megkezdi a körbe vezetést a kastélyban. Eleinte csak a vár belsõ részeit akarta megmutatni. Hol van a trón teremhez képest az Õ szobája, az istálló és még pár hely ahol Õ megszokott fordulni. A kastély belseje a legrégebbi, látszik rajta az idõ nyoma és hogy többször renoválták, felújították. A falak bepucolva és színes festett ábrák díszítik, a padlót szõnyegeke borítják, a falakon több helyütt kárpit vagy fa betétek találhatóak. Az ábrázolt témák általában ugyanazok a Királyság hagyományaihoz méltóan, a hõs legyõzi a szörnyet. Lett légyen az sárkány, elf, ork vagy más féle népség az emberi lovagok mindig gyõznek. A régi idõk meséiben tovább élnek ezen  csaták és hõstettek, de a királyságban már évszázadok óta senki sem látott nem emberi lényt. Csupán pár nagyon régi krónikában olvashatunk ezen lényekrõl mintha azok a világ természetes részei lennének. Az egyik folyosóról befordulva egy kisebb terembe érkezünk ahol több õr strázsál éppen, érkezésükre mind meghajol a hercegnõ felé és igyekeznek takarni a hátuk mögött lévõ kártyaasztalt.

Felitsia: *Úgy tesz mintha nem venné észre, elvégre valamivel el kell ütni az unalmas õrszolgálatot.* - Ha itt jobbra fordulunk eljutunk a fegyver raktárhoz még a bal oldali ajtó a belsõ várfokra vezet, a külsõ pár száz méterrel kijjebb húzódik és körbe keríti a város nagy részét. A modernebb katapultok és nyílvetõ gépek ott vannak…

A várat és a létszükségletet biztosító épületeket a belsõ fal veszi körül. A vár legöregebb része a lakótorony, a falat pár évvel utána építettek hozzá. Majd késõbb indult fejlõdésnek a város a biztonságot adó kastély körül. Miután elégé nagy és gazdag lett a város azt is körbe vették egy a kor legmodernebbjének számító fallal. Bástyák, gyilokjárók, árok felszedhetõ padló részek és más gyilkos akadályok állják útját a nem kívánatos vendégeknek.

Keegan: - Kata-pult, azaz a szerkezet ami köveket és ilyesmiket lõ ki Fenség?

Felitsia: - Igen, még nem láttott olyat?

Keegan: - Nos nem igazán, nem is értem hogyan tudnak köveket kilõni…

Felitsia: Ó, hát az egyszerû! Csigák és ellensúlyok rendszere biztosítja… de egyszerûbb ha megmutatom Önnek, kövessen! *Mondja a hercegnõ csillogó szemekkel, hogy végre egy olyan téma került szóba amiben otthon van.*

Keegan követi a hercegnõt aki kivezeti a belsõ várból a városon át a külsõ fal egyik bástyájához. A városban mindenki hajbókol ahogy elhaladnak, a tömeg messze szétválik elõttük. A hercegnõ vagy éppen Keegan magában is igen feltûnõ jelenség, pláne ha ketten együtt mutatkoznak. A hercegnõ megy elöl és éppen arról monologizál, hogy a város melyik pontjai a legalkalmasabb barikádok létre hozására. A városban sok féle ház van, néhol a földszint kõbõl készült, még az emeleti ráépítmény fából, máshol faszerkezetes fehérre meszelt falú házak. A tetõk szintén hasonló változatosságot mutatnak van ahol zsupp tetõ, máshol cserép tetõvel vagy éppen fazsindellyel fedték az épületeket.
Látszik Felitsián, hogy ismeri a járást, mert egyik útról a másikra, kis sikátorok rengetegén át tíz perc alatt elérnek egy bástyához ahol az õrség nem csodálkozik azon hogy hercegnõ bejárást tart. Keegan megjelenésén sem, az ilyen dolgoknak, amik jó pletyka alapok, hamar híre megy a városban. Felitsia oda lép a katapulthoz és magyarázni kezdi a mûködését Keegannak aki felhajtja a sisakrostélyát, hogy jobban lássa a miket mutogat a lány. Felitsia önfeledten magyarázza a súlyelosztás fontosságát, a kiölhetõ lövedékek fajtáját, hathatós lõtávolságot és más dolgokat. Ezután körbe vezeti a férfit a várfokon és szakértõen megmutogatja elmagyarázza a védelmi berendezések funkcióját. Amerre mennek hajlongnak az õrök és igyekeznek dugdosni a kockázást és egyéb idõmulató tevékenységeik nyomát.

Miután végzet a néhány órás fejtágítással a lány megmutatja Keegannak a szobáját ami az Õvétõl nem messze helyezkedik el.

Felitsia: - Ez lesz a szállása Keegan lovag, ha bármire szüksége van csak szóljon bármelyik szolgának.

Keegen: ~Ez a szoba mind, csak az enyém? Otthon a házunk majdnem ekkorra és abban kilencen éltünk.~ *A szobában nagy, puha, tollal kitömött baldachinos ágy van, a falon szöttessek, egy a belsõ udvarra nézõ nagy ablak, kengyeles láda, éjjeli edény, asztal és székék, egy sor más apróság mellett.*

Felitsia: - Valami baj van Keegan lovag? Nem tetszik Önnek a szoba?

Keegan: - Nem, nem errõl van szó felség, nagyon szép és kényelmes de… Kicsit messze van az Önétõl… Ahogy néztem az Ön szobája mellett közvetlen mintha lenne egy másik is.

Felitisa: - Igen, de az a személyi szolgámnak Mariának van fenntartva. És fele ekkorra sincsen mint ez.

Keegan: - Én szívesen elcserélem a szobámat, így ugyanis közelebb lehet Önhöz. Baj esetén inkább én érjek elõbb oda mint a személyi szolgája.

Elmentek megnézni a szobát, a hercegnõ ezt jól tippelte, az említett szoba fele akkorra mint amit elõször Keegannak felkínáltak és kevésbé olyan fényesen berendezett. Elõször is Mariának ki kellett jönnie, hogy ti be tudjatok menni és így is elégé szûkösen vagytok. Egy szalmával kitömött egyszerû ágy, egy asztal egy magányos székkel, mosdótál, éjjeli edény és egy kengyeles láda alkotja a berendezést. Az ablak is kicsi talán méterszer méteres.

Felitsia: - Mint látja lovag elégé szûkös a hely itt… Biztos, hogy elférne itt anélkül, hogy beszorulna és le kéne maga körülrõl bontanunk a szobát? *Enged meg egy viccet magának, elvégre tudja, hogy Mariába teljesen megbízhat. Amióta megszületett az említett hölgy az Õ személyes szolgája, mindenkinél jobban ismeri.*

Keegan: - Nos ha azt nem is hercegnõ, de… *Elgondolkodva simogatja falat.* Ha azt megtudnánk oldani, hogy egy rejtett ajtót ütnénk ide, hogy szükség esetén azonnal betudjak Önhöz menni… *Mariá aki az ajtóból hallgatja mint beszéltek köhint egyet. Mire Keegan aki felhajtott rostéllyal vizsgálja a szobát kissé elpirul és szabadkozni kezd.* Természetesen a zár az Ön oldalán lenne! …

Felitsia: Nos talán megoldható lenne, esetleg ha egy faliszötessel eltakarjuk…. De nem tehetem csak úgy ki Mariát, elvégre ez az õ szobája…

Mariá: - Fenség ha megengedi… Én értem a lovag aggodalmát és úgy gondolom, megfontolhatná a javaslatát. Ami azt illeti Én is nyugodtabban aludnék ha tudnám, hogy csupán pár lépésre van Öntõl ennek az ifjú lovagnak a szobája, akinek erkölcsére nem vetõdhet a gyanúárnyéka… *Néz szúrósan Keeganra, aki nyel egy nagyot.* … illetve a szolgálatban töltött hosszú évek ha szellemem nem is de testemet megviselték ami igen csak örülne egy puhább vánkosnak. Úgyhogy ha véleményemre kíváncsi  Én szívesen cserélek a lovaggal, sõt a titkos ajtót is eltudom intézni feltûnés nélkül.

Felitsia: *Alig bírja visszafogni kacagását. Mariá az Õ törékeny kis szobalánya aki mindent el tud intézni és legmélyebb bizalmasa, hogyan zavarba tudta hozni Keegant.* - Nos akkor ha mindkettõtöknek ez a kívánsága, ám legyen. Mariá rád bízom a részletek, mint mindig. *Mondja miközben oda lép hozzá és vállára teszi a kezét, majd a fülébe súg.* - Légy kíméletes vele... *Mariá küld egy fél mosolyt a hercegnõ felé.*

Na jó, hagyjuk is ezeket a feltételezéseket lássuk hát a torna utáni elsõ napot.

Úgy ebéd idõ felé járt az óra, mikor a nap a legmagasabb ponton ragyogott. Fura ez itt, hiszen ez elõtt még egy futó nyári zápor változtatta dagonyává az egész viadalt. A hatalmas királyi teremben várták a bebocsájtott szerencsést, ki vigyázni fog a Felistiára. A trónokon helyet foglal a díszes család, majd egy szolgálót küldenek a nyertesért. Hosszú idõbe telik az érkezése, így hercegnénk igazít egyet a ruhája szõrméjén. Igazán nõiesen öltözött ki, egész alakos sötétkék ruhája , és  bundás fekete csizmája pompás öltözetként szolgált, és jól is mutatott kicsit teltebb alakján.

Végül nyílik a hatalmas két szárnyú ajtó, és megjelenik szolgálójuk, majd a híres Keegan lovag. Mikor eléjük és, térdre ereszkedve hajtja fel sisakja rostélyát, és húzza le a sisakját maga mellé rakva, és fejet hajtva.

- Köszönjük szíves megjelenésedet hû lovag. – kezd bele a mondandójába a királyné. – Most, hogy megnyerted az általunk hirdetett tornát, megkapod második jutalmad, feladatod hívd aminek akarod. – közben Felitsia pár incselkedõ pillantást vet a lovagra, aki cseppet sem olyan mint tegnap. Fentrõl a páholyukból biztosan csak kisebbnek látta ezt az embert, mert most magasabb és izmosabbnak tûnik a tegnap látottaknál. Na de basszus, ki látná három pavilonnyi magasból pontosan? Mindegy is. Érdekesen szemléli, még egy pillantást is kap tõle, mire félelmet nem ismerve veszi fel vele a szemkontaktust, és érdekesnek találja, hogy van aki állja a sötét színû metszõ tekintetét.

- Feladatod nem más, mint  a lányom mellett lenni bármi is történjen. Világos a feladat? – mondja a királyné kicsit érces, határozott hangján. Fejével kecsesen a fehér hajú lány felé mutat, amivel szóra is bírja.

- Nos Kreegan lovag, mától te leszel az egy személyes hadseregem. – vigyorodik bájosan el, majd áll fel a helyérõl, és apja engedélyével körbe is kezdi vezetni a vendéget, megmutatja szobáját, ami nem messze fekszik az õ lakrészétõl. Jó tágas, és kényelmes is, hiszen megérdemli, vagy is meg fogja. 

Sokan gyülekeztek, fegyverkeztek ki-ki a maga módján. A vár elõtt elterülõ széles mezõn került sor a pavilonok felállítására, és az oda érkezõk megmérettetésére. Volt ott agg, fiatal, férfi, s talán nõ is. Bár ki tudja királykisasszonyunk hol tartózkodott éppen. megmondom én biztosan. Testvérbátyával készülõdtek éppen arra, hogy megtekintsék a nemesség el karöltve a második fordulót. Az elsõben szelektálták az embereket, így az öregebbek, és kevésbé felszereltebbek kihullottak a sorból. Az ügyes, fiatal lovagok, és nemesek, egyszerû közemberek sorait alaposan megszabdalták. csak a legjobbak maradtak bent. Taktikai feladatok, erõpróbák, ökölvívás, és kardpárbaj után jöhetett a második forduló, ami dél után vette kezdetét. Az elsõ körbõl sokat mutató Kredler Keegan bizonyult az eddigi legjobbnak.

Két királyi sarjunk lovon közelítette meg a kijelölt helyet. Kicsit szeles volt az idõ ugyan, de ez Bertramot, és Felitsiát cseppet sem zavarta, testükön fehéres prém tett jó szolgálatot. Fehér lovukon lassacskán oda is érnek a hadszíntérre. Hátasaikat  az oda sietõ szolgálók elvezetik, és biztonságos helyre viszik, õk maguk pedig helyet foglalnak a nekik kijáró helyen. Az ég kissé felhõs, szürke színeivel  halvánnyá téve a harcteret ami a helyük elõtt fekszik. A fjordokból tenger illatot hozó szelek is fújdogálni kezdtek kicsit lehûtve a heves nyári nap sugarait.

S kezdetét veszi a párbaj. Most már lovas harc következik. Szebbnél szebb, patkójukig hosszú textilbe bujtatott lovak, mint a szellemet játszó kisgyerek, aki lepedõbe bújva ijesztgetni próbál. Lovasuk pedig csillogó páncélban csörgõ zörgõ harcos lelkû úr, aki a legszebb feladatért küzd, ez idõben ezen a helyen.  Sisakjuk tetején csak színes tollak jelzik, ki kinek a fia, kinek a szerzõdöttje, szándékuk pedig egy csupán. Megnyerni maguknak a hercegkisasszony melletti helyet. Félreértés ne essék, nem a kezét ígérték, csak bizalmas és erõs szolgálót kerestetnek mellé. Testvére nem lehet mindig vele, hogy óvja a rosszakaróktól. Hamarosan feleséget kell találjon magának, és el kell kezdje az uralkodást, még húga tanulja a különbözõ ügyes mesterségeket.

Elsõ körben egy kicsit öregecskébb , hû szívû lovag küzdött meg egy fiatalabbal. Az ellentétek kiélezõdtek, s kezdetét vette a megmérettetés. A két izmos paripa kantárját megrántva indultak egymás felé, leeresztették pallosukat, és nagy csattanást követõen egyikük a porban hevert, lova pedig kelletlenül szuszogva várta. A fiatal lovag gyõzött, és következhetett a második menet az utóválogatásból. nagyjából nyolc kör után kiderült, hogy ki lehet az õszülõ hajú uralkodó lányának csatlósa. Az egyik udvaronc, aki a neveket kiáltotta hirdeti a nyertest.

- A lovagi torna verhetetlen gyõztese pedig  Kredler Keegan lészen! – hangja után, süvöltõ tapsvihar, és Felitsia elismerõ , és kíváncsi vigyora várta.

- Bertram. Õ lenne az aki mellettem lesz majd, hogy segítsen? Pont õ? Hiszen milyen csenevész. – pillant rá a nála két fejjel magasabb fiatal férfire. A királyfi pedig csak bólintva igazolta húga érdekes hangleejtéssel fogalmazott kérdését. Vissza pillant a kicsit csapzott sisakját leemelõ délceg férfira.

Végigpillant a magas férfin, és nagy szusszanással veszi tudomásul, mostantól õ lesz társa a kalandjai során. Örült, nem tagadhatta, csak még nem ismerte  az elkövetkezõket. 

Tehát egyszer volt, hol nem volt az Óperenciás tengeren is túl volt egy ország. Eme mesés birodalomban volt a királynak két gyermeke egyik fiú, még a másik lány. Ám természetben pont fordítottja mint azt az ember elvárná.  A fiú jámbor és békés volt akár egy kutya, még a lány haragos és indulatos akár egy oroszlán. Ugyan még senki sem sejtette de rövid idõn belül a békés országba a háború lángjai fognak pusztítani és nagy hõsõk még nagyobb tetteke fognak végrehajtani.

Történetünk azonban messze a királyi udvartól kezdõdik, egy kis faluban, Hade falujában. A falu mesés érceket rejtõ hegység mellet fekszik. Itt történt, hogy történetünk kezdete elõtt nem sokkal Kredler Keegan egy falusi család legkisebb és egyetlen fiú gyermeke. Egyik nap mágikus ércet talált ami varázs semlegesítõ és elnyûhetetlen tulajdonságairól ismert. Ebbõl páncélt kovácsoltatott és elindult a helyi földesúr által rendezett lovagi tornán. A helyi földesúr és az ország más úrai idõnként rendeznek ilyen viadalokat aki bárki elindulhat aki érez magában kellõ erõt és bátorságot. A nemesek és a közember külön osztályban harcolnak, ha valaki elsõ lesz a közrendûek között akkor felléphet a nemesek osztályába. Az idei lovagi tornák igen nagy érdeklõdésre tartanak számot, ugyanis a királyi udvar végig nézi õket akár csak az urak. Így keresik a szabadúszó lovagok között azokat a tehetséges ifjakat akiket felfogathatnak szolgálatukba.