|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Shayola | 2015. 03. 25. 15:16:30 | #32665 |
 Karakter: Asmodeus
- Szóval, amit csak akarok? - hajol közel hozzám. Érzem bőrének fűszeres illatát, azt az egyedi ízharmóniát amitől az ember függővé válhat.
Kezével hátrahajtja fejem, majd végighúzza ujjának hegyét nyakamon. Oh, kérlek folytasd még! Minden egyes érintés tőled megrészegít! Tedd azt amire születtél! Ronts, pusztíts, ölj és élvezd mindazt a kis röpke pillanatot a szenvedélyből amit elragadhatsz.
- Nem elég? - szisszenek fel ahogyan fogait belemélyeszti húsomban, majd végigszánt nyelvével az állkapcsomig.
Teljes örömmel fedezem fel testének területét, és belekapok nadrágjába. Legalább egy biztos pont megvan, hogy aztán majd könnyen megszabadulhassunk tőle...
- Én beérem a legtöbbel is – mar ajkaimba.
Erősen s kegyetlenül. Milyen gonosz vagy te! Csókkal nem illet meg. Hamarosan elfektet a kanapén, ismerős bizsergés fut át testemen. Ajkaimból vér csordul és ő pedig előszeretettel lenyalja.
- Észre vettem a telhetetlenséget – duruzsolom, és fejteném le róla a nadrágot amikor eltűnik kezeim közül.
- Na, kapd össze magad – eh?
Paskolja meg arcomat egy két ütéssel, és elsétál tőlem mint aki jól végezte dolgát. Többször kell pislantanom, hogy feldolgozzam mi is történik valójában. Ez...
- Most ez komoly? - nyögök fel kínzottan. Nem hiszem el! Megadok neki bármit amire szüksége van és ilyen hálátlan kis undok dög! Csak nevet rajtam. Köszönöm együttérzésed.
- Teljesen – és még ő néz rám morcosan? Kikérem magamnak ez, ez nem állapot. - Én vagyok a telhetetlen?
- Pedig lehetnél és elvehetnél néha ezt-azt – próbálkozok de látom mindhiába. - Nem úgy értettem, hogy most rögtön indulás a pokol hetedik bugyrába.
- Tényleg? - mondja cinikusan. - Pedig már a napszemüvegemet is előkerestem volna.
- Elegem van belőled! - ugrok talpra. - Mindent megadok neked, és állandóan csak kritizálsz, és megjegyzésekkel illetsz amik sértőek!
- Jaj bocsánat! - forgatja szemeit, de tudom, hogy egyáltalán nem bánja sőt élvezi is.
- Csendet! - dörrenek rá. - Megadok mindent és ez a hála?
Ekkor felnevet, és egy jó pár percig meg sem szólal.
- Mit adtál nekem mond meg? - mondja mérgesen. - Semmit se adtál! Sőt több gondot, mint segítséget! Még hogy én segítsek, a pokolba! Ha annyira erős vagy „herceg” mint ahogyan mondod minek kell az én erőm?!
Teljesen ki kell magából. Közel jön hozzám és felemel.
- Tudni akarod? Valóban? - kérdezem tőle. - Tudod te egyáltalán ki az apád? Miért vagy te a legfélelmetesebb ellenség ott lenn?
- Te meg miről papolsz itt nekem? - sziszegi , és közelebb ránt magához. Nem érti a kedves. Haha, persze hogy nem érti!
- Szóval nem tudsz semmit ugye? - cukkolom tovább. - Tudod az apád régóta próbál megszerezni téged, vagyis inkább az erődet. Attól függetlenül hogy középrangú démon vagy – hangomat lejjebb viszem. - a hatalmad vetekszik a tanácstagokéval is.
- Miért mondod ezt el nekem? Egyáltalán mi közöm ehhez? - mondja zavartan.
- Tudod ezért akartak megölni, mert rájöttem, hogy ki is vagy valójában drága Matthew.... - félbeszakítom mondandóm, majd egy nagyot sóhajtva továbbmondom - apád maga a Pokol Vezetője. Hát nem érted? Honnan lehet egy lelket tűzből teremteni? Persze vannak tűzdémonok, de azok nem képesek alakot ölteni! Te vagy az egyetlen aki erre képes.
Szemei elkerekednek, és elenged.
- Bolond vagy!
- Anyád egy alsó rangú démon volt, de még így is kifogott rajta. Elrejtett itt a földön, és itt nem tud hatással lenni rád. Sőt ellenkezőleg, hasznodat veszi, a gyilkosságaiddal. Az ő ereje csak egyre nő, és ezzel egyrangúan a tied is. Össze vagy kötve vele!
Tagadóan megrázza fejét. Nem hisz nekem. Lesütöm a szemem.
- Láttam, és halottam amikor veszekednek rólad. Anyád nem akarta, hogy felfaljanak, és mivel megtagadta ígéretét ezzel megölték. - próbálom meggyőzni.
- Komolyan, te neked tényleg valami bajod van. - hátrál el tőlem.
- Miért nem hiszel? - sziszegem neki. - Lehet hogy démon vagyok, mint te de bennem van annyi becsületnek mondható dolog, hogy akit szeretek annak igazat mondok.
Mélyen elgondolkodik, majd leül a kanapéra.
- Ha valóban igaz amit mondasz. Te miért nem akarsz megölni?
Megrázom fejem és felnevetek.
- Naív vagy gyermek. Az én hatalmam a vágyban található. A vágy sok formát felvehet igaz, de az ölés számomra nem ad örömöt. Nem ad több hatalmat az ha megölnélek.
- Akkor én minek kellek neked? - végre kezd érdeklődni az iránt amit itt papolok neki vagy már húsz perce!
Leülök melléje a fotelba és ránézek.
- A démoni történelem során én vagyok az első Incubbus, aki a vágydémonok vezetője lehet. Eddig mindig női társaink, a Succubbusok közül választottak. Rám azért került a választás mivel … nos fogalmazzunk úgy az apád és én régen jó kapcsolatot ápolt. Megengedte, sőt biztatott arra hogy én is induljak a választáson. Egyetlen egy szavazattal lettem én a vezető. Ha sikerrel zárult volna megölésem, akkor a vágydémonok közt kiéleződne a harc, hogy ki legyen az új vezető. Az által hogy megbontódik a rendünkben az összhang, a többiek gyermeki könnyedséggel elpusztíthatnak minket, és rabszolgasorba taszíthatnának. Ezt nem akarom, hogy bekövetkezzem.
- Kit érdekel az hogy a démonvilágban kit és hogyan ölnek meg? Semmi közöm nincs hozzá!
- Dehogy nincs, herceg. Csak nem tudod az igazságot.
- Herceg?- húzza fel a szemöldökét. - Nem vagyok az!
- Attól hogy nem tudod, függetlenül az vagy.
- Na jó essünk túl rajta! Ki az apám? S ne merj hazudni vagy itt fogom veled a padlót feltörölni és utána apró kis darabokra szétszabdallak!
- Diablo, Mepshisto , Lucifer... ki hogy szereti hívni.
|
| linka | 2014. 12. 07. 14:46:47 | #32054 |
 Karakter: Matthew
Megjegyzés: Shayolának
- A tegnapi este jó volt.
- Ja... - Már amire emlékszem belőle. Egy nagy, fekete paca van képben, egy kis memóriafrissítést kérhetek? - De amúgy mi történt azután, hogy leittuk magunkat?
- Megmutassam? - vigyorog rám. Szemöldökömet megemelve bámulok rá, mialatt közelebb hajol és kezeivel elkezd lefelé haladni mellkasomról. Na, álljon csak meg a menet! Tapogassa a nénikéjét, meg magát, engem hagyjon ki!
- Veszed le a mocskos mancsodat onnan! - csapom el a tenyerét a nemes részeim felől. Olyan sértődött pofával vágódik vissza a helyére, mintha ezzel minimum a lelkébe tapostam volna. Mondtam már rá sok mindent, nehogy ezek miatt vágjon hisztériát.
- Tegnap nem ezt mondtad… - Tudja a faszom, mint mondtam én tegnap.
- Tessék? - ne most beszéljem rébuszokban, mert dinamitrudat tolok a seggébe...
- Süket is vagy? - Az, baszódj meg. - De, jó, megismétlem még egyszer, tegnap nem ezt mondtad.
- Miért, tegnap mit csináltam? - túrok a tincseim közé. Hogy én mennyire utálom, mikor azt sem tudom, merre vagyok arccal. De ettől még fogok piálni.
Hmm, nekem nem volt egy olyan gondolatom tegnap, hogy ma baromi pipa leszek?
- Oh, semmi különöset.. megmutattad a vadóc énedet nekem. Mit ne mondjak, jobban csipem azt… - a mondat végét leharapja, fene a spórolós pofáját, aztán még rebegtetni nekem itt a pilláit. Esküszöm felgyújtom... Szemeimet megforgatom, aztán meg akarom ölni. Meg... Fogom... Ölni!
- Na, ne szórakozz velem! Mond, ugye nem feküdtem le veled?
- Igen is, meg nem is…
- Még egy ilyen és képen töröllek! - lassan felrobbanok ettől...
- Nem kellett ágy ahhoz, hogy megtedd – ölt rám nyelvet... Még provokál a gennyláda. - De amúgy is akartad, úgyhogy nem tudom, minek adott itt a szende fiút.
- Nem adok semmit, de nekem is vannak igényeim és nem egy… egy..
- Mi van, nem felelek meg az ízlésednek? - És tudja! Helyes következtetését a tudtára is adom.
- Pedig azt hittem, hogy nem csak az alkohol beszél belőled... De mindegy végül is… - von vállat. - Ha ennyire nem érdekellek. - fogja magát, kiszáll mellőlem, aztán megy duzzogni. Kedves egészségére. Úgy van, vizezz össze mindent!
Nem sok ideig van nyugalmam, ugyanis visszajön bosszantani, ráadásul az Én cuccaim közül az Én pólómban vánszorog itt jobbra-balra. Morgásomra visszamorog, még hogy én ne haljak bele, mert lenyúlja a ruhatáram. Elhiszem, hogy én szexibb vagyok ruha nélkül, de emiatt nem kell elorozni.
- Nem halok bele de ki engedte meg hogy a cuccaim közt matass? - mászom ki én is az idő közben kihűlt vízből. Kérdésemre csak felhúzza a szemöldökét, majd elmosolyodik. De le akarom tépni az arcáról ezt a kifejezést...
- Rendben, leveszem én, de akkor meztelenül fogok flangálni a házadban fel s alá…
Szorzok-osztok, gondolkodok... Jól van akkor...
- Akkor hagyd – vonok vállat. Bánja a faszom, csináljon, amit akar, elsősorban próbálja meg felakasztani magát...
- Van kedved reggelizni? - sóhajtva kapok valami göncöt, nyugtázom, hogy még mindig 10/10-es vagyok. Reggelizni... Mit hisz ez? Részegen szétkúrom a seggét, aztán holtomiglan-holtodiglan?
- Attól, hogy még részegen lefeküdtem veled, nem jelenti azt hogy, puszipajtások is leszünk.
- Az csak egy görbe est volt, de különben is, attól még lehetünk jó barátok…sőt annál is jobbak – mézes-mázas hangja hallatán megforgatom a szemeimet. Meg a halál... - De visszatérve előző kérdésemre, mit szeretnél reggelizni?
- Valami ehetőt – válaszolom nemes egyszerűséggel.
- Bővebben?
- Olyat, ami finom, és nem mérgezted meg talán? - Vagy túl sokat kénék ezzel?
- Mintha én erről lennék híres, hogy miután lefeküdtem az áldozatommal, mérgezett ételt adok neki.
- Nem tudom, milyen szokásaid vannak – mondom unottan. Mert én aztán a kisujjamból kiszívok mindent, mi? Sóhajtva megy a dolgára, én meg adok neki egy jó tanácsot, amit érdemes betartani, ha élni akar: - Azért a lakást ne gyújts majd fel, ha lehet.
- Nem szoktam! Az úgyis a te reszortod! - Milyen igaz! Ezzel a tudattal fogom magam és kidőlök a kanapémon. Bekapcsolom a tévét, aztán szembe jön velem a Született feleségek... Jesszusom! Valami kísérteties hasonlóság van a lila dög meg ezek között. Idegesítőek... Meg ha jobban megnézem...
- Asszony!
- Neked meg mi a jó édes bajod van? - Hmm, igen, hárpiák mindannyian...
- Hozz ide egy sört!
- Mi vagyok én, a csicskásod? - Valami olyasmi... - Emeld fel nemesi alfeledet a hűtőig és vedd ki magadnak.
- Te közelebb vagy a hűtőhöz, mint én.
- Mivel reggelit csinálok? - Jó, ezek szerint nem lesz sör a kezemben. Igen, hasonlít a nyanyákra a tévében, egyre jobban.
- Legalább tényleg valami ehetőt csinálsz? - kérdezem, mert azt tényleg jó volna tudni, hogy képes leszek-e letuszkolni a gyomromba. - Ugye nem valami démoni specialitást a pokolból? Azokat nem nagyon csípem.
- Nem, egy egyszerű gofri lesz, de ha nem fogod, be te is rajta leszel az étlapon! - Juj, most szartam össze magam...
- Oh. Kezdek félni, de komolyan – Kérhetek egy papot vajon? Talán jó volna gyónni egyet...
- Inkább fogd, be azt nézd a színes dobozt – vállat vonok. Jó, te mászkáló ametiszt...
Nagyjából fél óra telik el, mire megfordul a fejemben az öngyilkosság ettől a szartól. És van, akinek ez tetszik. De ki vagyok én, hogy a modern médiáról tartsak kiselőadást, ezek minden szemétből aranyat fosó libát csinálnak...
A nap fordulópontja az, hogy hirtelen előttem terem a sör! Az a szakállas ipse áldja a mozgó cuccokat!
- Tudod… Meg kéne látogatni a pokolt... - Meg meg kéne látogatni a halált, a réz faszú baglyot, Woody Allent és Elvis Presleyt...
- Meg vagy húzatva? Engem nem látnak szívesen ott, és ahogy látom, téged se, ha ki akartak nyírni.
- Tudom... - Tudja? Jó, akkor mehet öngyilkosnak, au revoir! -, de irritál, hogy megakartak öletni. Úgyhogy visszavágnék nekik. Hamarosan gyűlés lesz, és mivel én is tag vagyok...
Állj, állj, állj. Vegyük lejjebb a fordulatszámot, és beszélgessünk a... Mi a fene?
- Na, várjunk, te gyűléstag vagy? - Ki az a hülye, aki ezt odahívta?
- Mivel én vagyok a Vágydémonok királya, igen. - Most már értem, miért hülye a tanács... - Én is a tanács tagja vagyok, akár a Lustaság a Harag és a többi…
- Most ki akarod nyírni az összes tagot ott benn? - nyújtózom egyet, ez kezd fárasztani, pedig csak beszélünk róla. Remélem, hogy nem, nem akar semmit sem csinálni ott lent, legfőképpen nem velem.
- Nem, dehogy, csak azt, aki rám sózott téged. Habár, belegondolva nem is volt olyan rossz vétel.
Oké, most átfuttatom a dolgokat. A keresetem ebben a melóban összesen volt nulla a gyök alatt, és egy lila dög, akit gerincre vághattam... Hát ez aztán...
- Nem? Kaptál pénzt és ráadásul megkaptál engem is.
- Nem kaptam egy vasat se, és kaptam egy nyüszítő gépet. Végül is... - rászúrom a villára az általa készített gofrit. Színre, szagra jó. - Legalább tudsz főzni.
- Na, milyen?
- Tűrhető…
- Annyira nem lehet rossz, ha eszed.
- Nem is mondtam. De visszatérve az előző témához, biztos vagy benne, hogy te leakarsz oda menni?
- Hát, ha te is jössz pár segget szétrúgni a tanácsban, illetve csak úgy garázdálkodni a körökben, akkor igen elmegyek, de nélküled nem.
- Félsz? - Mik ki nem derülnek...
- Igen is, meg nem is… Félek, hogy egyedül nem tudnám őket legyőzni, de ha te velem jössz, akkor már biztos a győzelmünk.
De előre tervez valaki. Ki a fészkes fene mondta, hogy én megemelem a seggemet a lelki békéjéért. Szarom le az irritációját.
- Mit kapok majd mindezért? - kérdezem. Már csak megszokás, az ajánlat az ajánlat...
- Amit csak akarsz, kedves… Amit csak akarsz... - súgja a fülembe, kicsit sem félreérthető az ajánlata. Kérdés az, kihasználom-e, hmm? Komolyan?
- Szóval, amit csak akarok? - hajolok hozzá közel, hogy érezzem minden légvételét bőrömön, kezemmel fejét hátrarántom, hogy nyakának puha részein húzzam végig ujjam hegyét. Ó, de játszani akar valaki, milyen kár, hogy én nem vagyok jótékonysági központ, hogy csak úgy kedvére tegyek.
- Nem elég? - kérdése után felszisszen, ahogy fogaim lenyomatát hagyom nyakán, majd csíkot húzok nyelvemmel egészen állkapcsáig. Kezeit elereszti, hogy vígan garázdálkodjanak, nadrágom szélébe bele is akasztja egyik ujját.
Ő is nagyon élvezte az idegesítésem reggel. Hát, nekem hol marad?
- Én beérem a legtöbbel is – erőszakosan marok rá a szájára, de nem harapáson kívül mást nem nagyon kap, alsó ajkát húzom magam felé. A kanapéra döntöm, ő pedig hagyja magát. Mondtam én, hogy illik rá a nyöszörgőgép... Tőlem aztán nem kap semmit, vére kicsordul, én pedig végignyalok rajta. Hmm, ez ismerős volt.
- Észre vettem a telhetetlenséget – már éppen küldené lejjebb azt a fránya nadrágomat, amikor elengedem őt, és eltávolodom.
- Na, kapd össze magad – pofozgatom éberré az arcát, majd elsétálok tőle, végig rajta tartva a csalódott arcán a tekintetem. Bukta, ráadásul lekváros. Egyesekkel ellentétben én nem vagyok valami kiéheztetett dög.
- Most ez komoly? - nyög fel elkínzottan, éreztetve, mennyire kibaszottul szar hoppon maradni. Sajnos nem vagyok együtt érző. Én csak nevetek mások szenvedésén.
- Teljesen – nézek rá morcosan. Sértő rám nézve, hogy ennyire hülyének vagyok alkalomadtán nézve, hogy azt hiszi, izgatja a fantáziám a fülembe suttogó hang. Ő is kezelhetné sértetten a helyzetet, ugyanis nekem ezzel csak annyit bizonyított, nagyobb palimadár, mint bárki a világon. A kötődés átka... - Én vagyok a telhetetlen?
- Pedig lehetnél és elvehetnél néha ezt-azt – próbálkozik tovább, de ezzel csak bosszant. - Nem úgy értettem, hogy most rögtön indulás a pokol hetedik bugyrába.
|
| Shayola | 2014. 09. 02. 23:30:32 | #31220 |
Karakter: Asmodeus
Széles mosollyal hajol hozzám, majd szépen leveszi rólam a ruháim. Oh… igen folytasd még… Ne hagyd abba. Testem könyörög a folytatásért. Minden nyögésem a tiéd. Levegő után kapok amint érzékeny részekhez ér. Gyengéden ráfűzi ujjait becses férfiasságomra, majd finoman kényeztetni kezdi.
- Matthew – nyögöm ki nevét, s felnéz rám.
Látszik szemében a vágy, ott csillog mélyen vörös íriszeiben.
- Mit szeretnél? – kérdezi, és nyakamhoz hajol.
Édesen csókolgatja és szívja a nyakam. Eszméletlenül jól csinálja. Milyen kis huncut, eltereli figyelmem és belém helyezi ujját. Hirtelen megdermedtem, hiszen nem számítottam rá, és nem is közölte.
De azonnal elvonta a figyelmemet, ahogyan férfiasságomat masszírozza. Akaratlanul is felnyögök. Egyre gyorsabban és egyre több újjal csinálja. Gyorsan vált egyről háromra kicsit fájt, de nem volt időm felszisszenni sem, azonnal egy csókba fojtotta. Kellőképpen kitágított belém helyezte egy kis mozdulattal.
Milyen kis rafinált vagy…
A lassú tempót gyorsa váltotta, csókolt harapott miközben egyre mélyebbre döf…
Egyre gyorsabban vesszük mindketten a levegőt. Ziháltunk és nyögdécseltünk. Pár perc múlva együtt megyünk el. Én boldogan mosolyogtam rá, és megvártam, míg kiszáll belőlem és mellém ül.
-Szeretlek Matthew…-bújok oda hozzá.
Rám pillant, majd hümmög egyet és átkarol. Nekem nem kell több. Tudom, mit érzel drága kis démonom… te is ugyanazt érzed, mint én. Csak te lehet, nem vallod be nekem… még nem. Megvárom, míg mindketten lenyugodtunk kellemes tempóba felöltözködünk. Talán nem fog emlékezni semmire holnap... kár lenne, de nem baj. Majd eszébe juttatom. Mikor végzett a felöltözéssel, haza teleportálom magunkat, majd mindketten ruhástul bevágódunk az ágyba.
***
Mellettem mozgolódás. Már reggel van? Ilyen hamar? Csak még egy kicsit kérlek… Nincs kedvem felkelni. Ásítozik. Majd hirtelen felpattan. Hova sietsz? És itt hagy semmi puszi vagy valami… ej nem emlékszel semmire mi? Nem baj majd elmondom neki. Puffogok egy sort, hiszen azért egy jó ébresztő csók jól esett volna az után a vad kaland után. De ez van.
Hallom, ahogy megnyitja a csapot. Szóval fürdeni megy? Lassan én is felkeltem és levettem a sok alkoholszagú ruhát. Majd ki kéne mosni őket. De most semmi kedvem sincs rá. Nekem is kéne az a meleg lubickolás.
- Van még ott hely nekem is? – kérdezem tőle. Ekkor mosolyogva int kezével. Milyen kedves.
Lassan besétálok s beülök melléje. Ő becsukja a szemét és élvezi a vizet. Ha továbbra is ilyen aranyos lesz akkor mást is fog élvezni a forró vízen kívül…
-A tegnapi este jó volt.- töröm meg a csendet.
-Ja..-mondja- De amúgy mit történt azután, hogy leittuk magunkat?
-Megmutassam?- mosolygok rá kajlán.
Felhúzza a szemöldökét, de nem válaszol rám remek. Én közelebb hajolok hozzá, majd mellkasára rakom a kezemet majd lassan elkezdek lejjebb haladni
-Veszed le a mocskos mancsodat onnan!- szól rám és csapja le a kezemet.
-Tegnap nem ezt mondtad…-mondom durcásan és visszaülök a kád szélébe.
-Tessék?-mondja kicsit ingerülten.
-Süket is vagy? De jó megismétlem még egyszer, tegnap nem ezt mondtad.
-Miért tegnap mit csináltam?-mondja mérgesen.
-Oh semmi különöset.. megmutattad a vadóc énedet nekem. Mit ne mondjak jobban csipes azt…- harapom le a végén, közben nézek rá édes kis remegő szempillákkal.
Ekkor szemét forgatja, majd tudatosul benne hogy mit is mondtam.
-Na ne szórakozz velem!-fogja meg a két vállam.- Mond ugye nem feküdtem le veled?
-Igen is meg nem is…
-Még egy ilyen és képen töröllek!
-Nem kellett ágy ahhoz hogy megtedd.-nyujtom rá gonoszan a nyelvemet. De amugy is akartad ugy hogy nem tudom minek adott itt a szendefiút.
-Nem adok semmit, de nekem is vannak igényeim és nem egy… egy..
-Mivan nem felelek meg az ízlésednek?-kezd felhúzni engemet.
-Igen.- válaszolja tömören.
-Pedig még azt hittem hogy nem csak az alkohol beszél belőled…-majd egy kis szünetet tartok.- De mindegy végülis…-vonok rá vállat.- Ha ennyire nem érdekellek.
Majd kiszállok és visszamegyek a szobába, persze végigcsöpögtettem egy picit a házat, de megszárad majd. ekkor kinyitottam a szekrényét. találtam is egy tök jó hosszú pólót felvettem és visszasétáltam hozzá.
Nem tetszését azonnal kifejezte egy morgással. Gondolom eléggé mérges mert lenyúltam egy pólót tőle.
-Bele ne halj hogy egy pólót elcsórtam tőled…-forgatom a szemimet.
-Nem halok bele de ki engedte meg hogy a cuccaim közt matass.-jön ki ő is a vízből.
-Rendben leveszem én, de akkor meztelenül fogok flangálni a házadban fel s alá…
Ekkor gondolkodóba esik, majd vörös lesz az arca. Látom, bírná a kis fejed ha úgy mászkálnék a házadban. Egy kis csalfa mosollyal válaszolok reakciójára.
-Akkor hagyd.-nyugtázza egy válvonással.
-Van kedved reggelizni?
Sóhajt egyet, majd miközben felöltözik, hátraszól nekem de nem néz rám.
-Attól hogy még részegen lefeküdtem veled nem jelenti azt hogy puszipajtások is leszünk.
-Az csak egy görbe est volt, de különben is attól még lehetünk jó barátok…sőt annál is jobbak.- mondom édes hangon.- De visszatérve előző kérdésemre, mit szeretnél reggelizni?
-Valami ehetőt.
-Bővebben?
-Olyan ami finom és nem mérgezted emg talán?
-Mintha én erről lennék híres, hogy miután lefeküdtem az áldozatommal mérgezett ételt adok neki.
-Nem tudom milyenszokásaid vannak.
Megadóan sóhajtok,majd a konyhába megyek.
-Azért a lakást ne gyújts majd fel ha lehet.
-Nem szoktam! Az ugyis a te reszortod!- kiálltok vissza.
Nagykegyesen mikor végzett az átöltözéssel, nemes egyszerűséggel bedobja magát a kanapéra és bekapcsolja a tv-t. Nem is lenne bajom addig, amíg megszólal.
-Asszony!
-Neked meg mi a jó édes bajod van?- kérdezem meg tőle miközben a tésztát csináltam.
-Hozz ide egy sört!
-Mi vagyok én a csicskásod? Emeld fel nemesi alfeledet a hűtőig és vedd ki magadnak.
-Te közelebb vagy a hűtőhöz, mint én.
-Mivel reggelit csinálok?
-Legalább tényleg valami ehetőt csinálsz? Ugye nem valami démoni specialitást a pokolból? Azokat nem nagyon csípem.
-Nem egy egyszerű gofri lesz, de ha nem fogod, be te is rajtaleszel az étlapon!
-Oh.-hangzik el tőle.- Kezdek félni, de komolyan.
-Inkább fogd, be azt nézd a színes dobozt.
Vállat von majd nézi tovább.
Én fél óra alatt tökéletesen megcsináltam a pár szem kis gofrit magunknak. Nagyon jól néz ki.. és még őkelmének is kiemeltem a sörét a hűtőből hogy örüljön.
-Tudod…-rakom le elé az asztalra.- Meg kéne látogatni a pokolt..
Ekkor szépen porlasztott egyet.
-Meg vagy huzatva? Engemet nem látnak szivesen ott és ahogy látom téged se ha ki akartak nyírni.
-Tudom.. de irritál hogy megakartak öletni. Ugy hogy visszavágnék nekik. Hamarosan gyűlés lesz és mivel én is tag vagyok..
-Na várjunk te gyűléstag vagy?-néz rám eléggé bizarr módon.
-Mivel én vagyok a Vágydémonok királya, igen. Én is a tanács tagja vagyok, akár a Lustaság a Harag és a többi…
-Most ki akarod nyirni az összes tagot ott benn?
-Nem dehogy, csak… azt aki rám sózott téged. Habár belegondolva nem is volt olyan rossz vétel. Nem? Kaptál pénzt és ráadásul megkaptál engemet is.-cirógatom meg az állát.
-Nem kaptam egy vasat se és kaptam egy nyüszítő gépet. Végül is.. Legalább tudsz főzni.- eszik egy kicsit a gofrimból.
-Na milyen?-kérdezem lelkesen.
-Türhető…-majd megeszik még egyet.
-Annyira nem lehet rossz, ha eszed.
-Nem is mondtam. De visszatérve az előző témához biztos vagy benne hogy te leakarsz oda menni?
-Hát ha te is jössz pár segget szétrúgni a tanácsban illetve csak úgy garázdálkodni a körökben akkor igen elmegyek, de nélküled nem.
-Félsz?
-Igenis meg nem is… Félek, hogy egyedül nem tudnám őket legyőzni, de ha te velem jössz akkor már biztos a győzelmünk.
-Mit kapok majd mindezért?
-Amit csak akarsz kedves… amit csak akarsz…-súgom fülébe.
|
| linka | 2014. 08. 20. 14:09:21 | #31079 |
Karakter: Matthew
Megjegyzés: Shayolának
Kuncogva karol át hátulról, majd egész testében hozzám simul. Ezzel még nem is lenne bajom, de neki változatlan halottnak kellene lennie. El sem hiszem, hogy beengedtem a házamba, és utána még az ágyamba is. Felmordulva taszítom őt el magamtól. Utálom már magam eléggé, mert nem vagyok képes megszabadulni tőle, ne akarjon még szarabb állapotba kergetni engem az értelmetlen bújásaival és kötődésivel. Sértődötten, de valamivel csendesebben fordul át a másik oldalára, s hajtja álomra fejét.
Néma percekig figyelem a sötétséget, s meredek a plafonra. Valamit tennem kell, hogy megszabaduljak tőle. Nem leszek szeretetszolgálat, hogy ingyen beköltözhessenek hozzám. Való igaz, tönkre vágtam az otthonát, de ettől még nem kell feltétlen a nyakamon maradnia. Mindkettőnknek megvan a maga élete. De a terv még ráér. Majd, valamikor kitalálom hogyan vakarjam magamról le. Mélyebb lélegzetet veszek, és oldalamra fordulva, tenyeremet átvetem oldalán, és magam is aludni térek. Engem nem ölelgethet csak úgy senki. Ez csakis az én reszortom.
...ooOoo...
Sosem tudtam kellően értékelni a reggeleket. Számomra ez mindennapos, úgy, ahogyan az embereknek is. De nekem velük ellentétben ez örökké így fog menni. Én nem halok meg, nem fenyeget engem az elmúlás veszélye. De hosszútávon unalmassá válik a lét, főleg az enyém. Egy ideig még élveztem, hogy hatalmam van mindenki fölött, hogy kedvemre gyilkolhatok, erőszakoskodhatok, vért onthatok. Mostanra viszont már ez sem köt le. Nincs semmi élvezetes az ismétlésben. És akárhonnan nézzük, az emberek hajlamosak a hülyeségre. Egymás után követik el ugyan azokat a hibákat, ez pedig kimondottan kiábrándító.
Legalább annyira, mint amennyire az, hogy Asmodeus a mellkasomon fekszik, lehunyt szemekkel, s békés arccal. Könnyű, pehelysúlya van. Meg sem érzem, nem zavar, hogy párnának néz. Engem inkább a mocorgása bosszant. Nem bírt volna még egy kis ideig nyugton maradni?
- Jó reggelt – pillant rám fel. - Tudod, arra gondoltam, hogy el kéne mennünk egy kicsit pihenni, te mit szólsz?
Együtt? Már miért mennék én pont vele bárhová? Mellkasomon megtámaszkodva tornázza feljebb magát az ágyban. Mozdulatával egy jó adagnyi finom illatot sodor felém, ami bőréből árad. Ujjával kósza köröket rajzol mellkasom bőrére, egészen kellemes érzés. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy bárki is így közeledjen hozzám. Az ütésekhez vagyok hozzászokva, a vágásokhoz, kisebb nagyobb szúrt sebekhez. De a cirógatás új.
- Jó reg...- szép lassan veszítem el mellette a józan eszemet. - Szállsz le rólam? - lököm le magamról. - Minek akarsz te elmenni bárhová is?
- Miért ne? Kéne egy kis kikapcsolódás. Nem?
Nem! Az én életem nem erről szól. Én nem lazulhatok el egyetlen pillanatra sem. Akárhová megyek, mindig, mindenütt lesznek olyanok, kik keresztbe akarnak majd tenni nekem. Ezt pedig nem hagyhatom.
- És hol, ha? - emelem meg egyik szemöldököm.
Igazán lekötelezne, ha elárulná, hová akar engem elrángatni. Nem támogatom a kiruccanásos ötletét, nem szívesen hagyom itt a házat. Legfőképpen nem szívesen megyek el vele még kikapcsolódásra sem. Akárhogy is vesszük, ő bukást jelent számomra. Nem sikerült megölnöm. Ezidáig még nem történt velem ilyen és ez zavar. Gyűlölöm, ha valami nem úgy alakul, mint ahogy azt én eltervezem. Nekem senki ne merjen keresztbe tenni!
- San Francisco?
- A melegekhez?
Megy oda a fene. Engem lehet békén hagyni. Rám ne számítson! Nem tartok vele.
- Most nem azért, de mi is annak számítunk – kacsint rám, de csak addig fog heccelni, míg meg nem unom a pofázását és ki nem szúrom a szemét egy biztosító tűvel. - És amellett jó klubok vannak ott, az italról nem is beszélve.
- Nem vagyok senkid először is, másodszor mi a francért menjek veled?
- Ingyen kapsz ott bármit, na, én fizetek mindent – mertem remélni. Máskülönben már rég hűlt helyemet látná az ágyban.
- Rendben – ha fizet, akkor megyek.
- Akkor indulhatunk?
Nem értem. Ilyen gyorsan? Mi ennyire sietős neki? Semmit sem beszéltünk még meg. Noha pillanatok alatt odaérhetnénk, én jobb szeretem a kényelmet. De ne várja, hogy én rendezem el az utazást. Nem én akarok annyira menni valamerre. Őt sem kell félteni semmitől. Hamar önállósítja magát és kibújva ágyamból a konyhába lépked. Lassú, ráérős mozdulatokkal. Szemeim lejjebb vándorolnak rajta. Be kell valljam, nem is olyan rossz. Szép, formás teste van. Lenne mit fogni rajta bőven. De ezen ráérek később is morfondírozni, most túlzottan leköt a tény, hogy a ház berendezését piszkálja.
- Hé! arról nem volt szó, hogy használhatsz mindent, amit látsz is!
- Shhh – biggyeszti ujját szám elé.
Kíváncsi szemekkel figyelem őt, ahogyan gyorsan darálja szavait a telefonba. Nekem hátat fordítva sétálgat. Hallgat, majd újra beszél, végül leteszi a telefont. Csípőmet a szekrénynek döntöm, mellkasomon keresztbe font karokkal meredek rá. Szerencséje, hogy titkosítva van a számom, ellenben most nagyon mérges lennék rá. A későbbiekben jobb lesz odafigyelni rá. Nem szeretnék semmi kellemetlen meglepetést. Ha valóban velem akar élni, akkor megtanulja a szabályokat. Nem lesz egyszerű a mellettem eltöltött élete, erről személyesen fogok kezeskedni. Fejemet felemelve ráncolom össze szemöldökeim, mikor meghallom a helikopter hangját közvetlen a házam elől.
- A fuvar megérkezett – lelkesedik fel mellettem Asmodeus.
- Tessék? Te most felbéreltél egy helikoptert?
- Nem, ez már az enyém volt.
Elkerekedő szemekkel figyelem az engem pásztázó tekintetet. Miért hívott ide egy helikoptert? Kocsival is mehettünk volna akár. Kezemet megragadva indul el, húzva engem is magával. Szavak nélkül hagyom, hogy felráncigáljon engem a helikopterre, majd kényelembe helyezve magam, felveszem a fejhallgatót és hátradőlök. Ezzel jóval könnyebb beszélgetni. A gép zúgásából semmit sem értenénk. Ez pedig praktikus és kényelmes is.
- Hová uram?
- San Francisco – int kezével Asmo, majd a gép a magasba emelkedik.
- Hova szeretné, a part melletti, vagy a belvárosi helyre vigyük Önt?
- A part mellettit kérem, Marina lakórészlegembe.
- Neked mennyi házad van.
- Van egy pár...ha kérdezed.
Momentán nem kérdeztem, inkább megállapítottam. De így meg egyáltalán nem értem, mi értelme van annak, hogy velem él. Van háza, van hova mennie. Egészen felesleges boldogítania az életemet. Boldog vagyok én nélküle is, sőt...
A továbbiakban hátradőlök, és lehunyt szemekkel élvezem az utazást. Kellemesen ellazulok, a zúgás is inkább andalítóan hat rám, minthogy idegesítene. Néha felszínesen el is bóbiskolhattam, mert mikor felébredek, sokkalta kevesebb időnek tűnik az út, mint valójában volt. Nyújtózva ropogtatom ki magam, majd a hatalmas házat vonom tüzetesebb szemrevételezés alá. Mondanom se kell, szép és ízléses. Remekül fel van építve.
- Ez aztán nem kicsi kéró.
- Ez csak olyan közepes méretű házam egyike. Van nagyobb is, és meg is nézhetjük, ha akarod. De mindenesetre...Üdvözöllek San Franciscóban! - tárja szét karjait színpadiasan, mintha épp a díszlet varázsára próbálná meg felhívni a figyelmem. Valóban megvan a hely kisugárzása, de egyenlőre még nem tudom eldönteni, mennyire volt jó ötlet vele tartanom. - Nos, van pár ruhám, s gondolom szeretnél mást is felvenni, hogy tudjunk majd bulizni.
- De hisz még csak reggel van!
- Attól még körbenézhetünk nem?
- De... - azt éppenséggel szabad.
- Remek! Én is felöltözök, és mehetünk is – szemeim majd ki esnek a helyükről, úgy figyelem őt. Mi lenne, ha életében legalább egyszer mondana valamit, amit még én is egyszeri hallásra fel tudok fogni? - Nekem is kell ruha kérem szépen! Sok ember van és nem nézhetek ki mindenkinél másképp.
Már miért kellene neki mindenkinél másképp kinéznie? A ruha ebben szemernyit sem változtat, ha valóban úgy van, ahogyan azt ő mondja, és mindenki máshogyan látja őt. Hagyom, hadd menjen fel az emeletre. Még hallom csukódni szobájának az ajtaját, de nem foglalkozom vele tovább. Figyelmemet inkább a berendezésekre terelem, no meg a képekre. Sosem voltam valami nagy művész, nem értek én ezekhez a képekhez. Szépek, ügyesen meg vannak alkotva, de részemről ennyi a hozzáfűzni való. Régóta élek már, de eddig még semmi sem vett rá engem arra, hogy több figyelmet szenteljek bármire is, amit az emberek alkotnak.
- Nos, mehetünk? - Asmodeus felé fordulva veszem őt szemügyre. Nem mondom, hogy nem lepett meg a megjelenésével, de nem is teszem szóvá külsejét. - Látod, én is tudok emberi lenni...na de mindegy, sok mindent kell megnéznünk.
Belém karol, érzem ahogyan bőre az enyémhez ér, de még ezt sem teszem neki szóvá, noha kellőképpen idegesít. Napszemüvegét felvette, ezzel takarva szemeit. Nocsak, azt hittem mindenére kiterjed ez a valósi külső elrejtése. Úgy tűnik a szemeivel nem igazán tudott mit kezdeni.
A tőlem már oly megszokott komorságba burkolózva követem őt a helyi látványosságokhoz. Kezdetben még egyik sem tud úgy igazán lekötni, bosszant, ez az egész. Hogy pont vele vagyok itt. Vele, aki újonnan elhatározta, hogy az életem megkeserítője lesz. Remek kis ajándék és a legjobb az ebben az egészben, hogy én hoztam őt a saját fejemre. Ha rajtam múlna már rég visszaküldtem volna őt a feladóhoz. A baj ott kezdődik, hogy itt, nálunk egyáltalán nincs olyan, hogy feladó.
Dél felé már kezdek megéhezni, noha ez abszolút nem jellemző rám. Igazából nem is konkrétan éhes vagyok, inkább unom a sok mászkálást. Éttermekben meg legalább le lehet ülni és ott még Asmodeus sem akar menni sehová. Rendelésünk után, jócskán elbeszélgetjük az időt, s mikor kihozzák nekünk az ételeket, utána is visszaterelődünk a más megcsócsált témánkhoz. Újfent meglepetésként ér engem az, hogy lehet vele értelmesen is csevegni. Nem tudom miért, egyszerűen nem néztem volna ezt ki belőle. Egész kellemes a társasága, már amikor nem viselkedik úgy, mint egy nagy gyerek. Még a fagyit is elviselem, nem miatta, inkább azért, mert szeretem az édes dolgokat.
Fejemet fogva, sóhajtva nyugtázom magamban, hogy ennyire a nagy gyerekekről. Tudnám, miért pont engem szúrt ki a hülyeségeivel. Mindahányszor fejemre pakolta azt a nyuszifüles borzadályt, én legalább annyiszor szedtem le magamról. Ha valaki meglátna így, nevetség tárgyává válnék, ezt pedig az életben nem mosnám le magamról. Édes, hogy ő csinál belőlem hülyét és még jóízűen ki is röhög. Ilyenkor tudnám belefojtani őt egy kiskanál vízbe. Nem lenne megoldhatatlan. Elegendő egyetlen figyelmetlen pillanat tőle ahhoz, hogy ezt a szart egy jól irányzott mozdulattal a kukába hajítsam.
- Ejj, pedig drága volt az! - fakad ki, amint észreveszi ajándékának hiányát.
- Nem hiszem – nevetem el magam. Minden sarkon árulnak egy ilyet.
- Pedig csak neked vettem – máskor kíméljen meg ezektől. Ne engem szemeljen ki jótékonykodása áldozatának.
- Szállj már le rólam – lököm magamtól távolabb. Kezem után kapva húz magával. Pár pillanatig még a levegő is bennem reked, majd meglepetten szaladnak ráncba szemöldökeim, mikor együtt landolunk a szökőkút vizében. Nem hideg, nem mély, az idő is kellemes, de ez határozottan nem fürdés céljából van itt. A szökőkutakban max gyöny9rködni lehet, fürdeni semmiképpen sem. Pár másodpercnyi véresen komoly szemezés után mind a ketten nevetésben törünk ki.
- Szörnyű vagy – állok talpra, majd kezemet nyújtva segítem fel őt is.
- Csak annyira, mint te. Na de menjünk haza szárítkozni, talán mire végzünk, addigra beesteledik és kinyitnak a klubok – löki csípőjét enyémnek. Halvány mosolyra húzódnak ajkaim.
Szóval komolyan gondolta az éjszakai bulit. Rajtam ne múljon, én benne vagyok. Mozdulatára, s gyermeteg viselkedéseire csak a szemeimet forgatom. Nem fog megváltozni, ha ennyi év alatt nem történt nála semmi javulás, hát ezután sem fog.
Saját tempómmal már rég a házában lennék, de alkalmazkodom hozzá és bevárom minden léptét. Azt hiszem ez a legnagyobb indok az életemben, ami miatt egyedül élek. Irritál, mikor más lényekhez kell alkalmazkodnom.
Visszaérve a házba mindketten elmegyünk megmosakodni. Mit ne mondjak a klóros víz még az én bőrömnek sem gyakorol túlzottan pozitív hatásokat. Magamra kapom a ruhákat, majd rá várakozva az ő szerelését is alaposan szemügyre veszem. Ha a fárasztó jellemét nem venném figyelembe, akkor egész jó kis társaságom lenne. Így sincs különösebben panaszom rá, el tudok tekinteni a baromságai mellett.
- Látom az ízlésünk hasonló – mér végig. Ajkaim megrándulnak ahogyan elfolytok egy mosolyt tekintete láttán. Nem tagadom, mindig is élveztem, mikor valaki tagadhatatlanul, tetszését kifejezve nézett rám. Ő sem tesz most másként. Megfordulva, igazgatom meg tincseimet a tükör előtt. Nem mintha ujjaim segítségével bármi jót tennék hajamnak.
- Milyen csodálatos kilátás van itt hárul – szólal meg, mosolyom apránként szélesedik ki. Megfordulva sétálok mellé. - Na mi van? Én csak értékeltem, milyen jól áll neked ez a feszülős ruha, nem kell rejtegetni szép idoljaidat. Sok nő csak álmodik ilyen alfélről mint neked van – dől hátrébb, hogy újra szemeivel illethesse szóban forgó testrészemet. Hízelgő, hogy ennyire felkeltettem érdeklődését, de ezt továbbra sem tolerálom neki jól. Nyakon vágva térítem őt észhez, már ha van neki olyanja egyáltalán.
- Menjünk, és ne bámuld ennyire a seggem! A végén tényleg azt hiszik melegek vagyunk – morgom, mintha rajtunk kívül lenne itt bárki.
- Miért, nem vagyunk azok?
- Én több idomot szeretek, és főképen amik elől vannak – nem tudom felfogta-e a szavaimat, inkább illusztrálom is neki a kezeimmel, hogy mire célzok.
- Azokat én is szeretem, de figyelj, nekem is vannak olyan nagyok, csak lejjebb – ezt még ő sem gondolhatta komolyan. Az ő érdekében remélem, hogy csak vicc volt! Kínkeserves sóhaj hagyja el ajkaim, majd magára hagyom.
- Nos Matt, én tudok egy jó helyet, majdnem ingyen ital nekem, mivel törzsvendég vagyok, és még sok más is van ott, nem kell osztozkodni emberekkel a helyünkön.
Hümmögök egy kicsit, miközben átgondolom jó ötlet-e nekem vele tartani. Végül is, már behúzott a csőbe, akkor meg miért ne élvezhetném az itt létet. Elmosolyodva egyezem bele újfent ebbe is, majd követem őt egy éjszakai szórakozóhelyhez. Kellemes egy környék, mit ne mondjak. Rég volt részem abban, hogy bulizni járjak el csak úgy. Épp itt az ideje, hogy újra elkezdjem. Éljek is már egy kicsit, ha megtehetem. A sort elnézve nem jutunk be oda egyhamar. Nem fázom, a hőmérsékletet sem érzem különösebben. Egyszerűen előre unom a várakozással járó nyűgöket.
- Itt nem jutunk be – fordulok meg. Keressünk valami más helyet, ahol kevesebben állnak. Kimondottan most nem is a jó buli miatt vagyok itt. Inkább alkoholra vágyom.
- Dehogynem, figyeld a mestert – ragadja meg felkaromat, érintésével visszatart és maga után húz.
Tökéletesen figyelmen kívül hagyom a többi ember mogorva tekintetét. Én aztán nem tehetek arról, hogy ennek itt éppen tolakodni támadt kedve. Csinos kis kártyáját felmutatva áll meg az ajtóban állóval szemben, mire az bólint, és szabad utat ad nekünk. Hmm, lehet megtartom Asmodeust.
- Kérem, hadd vezessem el önöket a VIP helyükre – kellemes, női hang szólal meg közvetlen mellettünk. Nem veszek figyelembe semmit, a zene is csak kellemes háttérzaj nekem. Szemeim ismét elkerekednek, mikor körülnézek a helységben, ahová vezetett minket a nő.
- Te minden jó helyen VIP vagy?
- Csak a legjobbakon – feleli. Magamat kényelembe helyezve a kanapén hátradőlök és ujjaimmal dobolva nézek körül újra. Változatlanul tetszetős hely.
- Jack Daniels? - nekem nyolc mi jön, csak legyen benne alkohol és adja már ide!
- Naná, hogy jöhet – poharak után kezd el kotorászni. Eszem megáll ettől a pasitól. - Egész üveget hozz nekem! Ne szarozzunk már a mércével.
- Na mi van, ha nem a te pénzed, akkor szeretsz költeni – akkor sem lenne bajom a költekezéssel, ha a saját vagyonomról lenne szó.
- Még szép – feleslegesnek tartom a magyarázkodásokat, így nem is teszem. Kezéből kikapom az üveget, bontom, majd meghúzom a felét.
- Hé, hagyj nekem is – kapja ki ujjaim közül. Most meg mi baja? Van ott még ahonnan ez jött. Körülnézve felcsillannak szemeim. Óhhó, de még mennyire, hogy van. Alaposan meg is csapoljuk a készletet.
- Nincs valami exkluzív szolgáltatás?
- Dehogynem – mosolyodik el. Szerencsétlen szerintem már azt se tudja hol van. Mit ne mondjak én Exkluzív szolgáltatás kérése alatt nem egészen rá céloztam. Ennyit arról, hogy ez jó hely. Rövid ideig figyelem, majd az én hangulatom is kezd oldódni. Egész jó mozdulatai vannak, noha változatlanul nem áll szándékomban bármilyen módon is mélyíteni kapcsolatunkat. Nem bukom a pasikra, de válság idején vele is tudok éppenséggel mit kezdeni.
- Vetkőzés is jár hozzá?
- Azért fizetni kell. De neked nem is tudom...legyek elnéző? - kacsint rám megfordulva, mialatt nyelvét is végigfuttatja a fényes rúdon.
Szája szélét rágicsálva vet rám egy kósza pillantást. Óhaja tökéletesen eljut hozzám, megértem őt és nekem sincs ellenemre úgy kimondottan. Másnap maximum baromira mérges leszek, ki nem szarja most le. Ráérek ezen másnap problémázni. Felé intve hívom őt magamhoz. Jöjjön csak nyugodtan. Türelmetlenül figyeli, ahogyan egyre közelebb hajolok hozzá, de még mielőtt megadhatnám neki amire vágyik, megállok. Ujjait tincseim közé fúrva húz magához közelebb, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy átvegye az irányítást. Magam tempójában tapadok ajkaira, hevességem következményeként vöröslő vére is kiserken, de ez sem okoz problémát. Hamar letisztogatom, s vonom őt mélyebb csókba. Mindössze pár másodpercre hagyom őt magamtól eltávolodni, s már újra az ajkait kóstolgatom. Ölembe emelve hagyom neki, hogy még jobban hozzám simuljon egész testében. Nyakát csókolgatva kényeztetem tovább, helyenként meg is szívogatom puha, illatos bőrét. Élvezetének hangot adva nyög fel aprókat, majd tőlem távolabb húzódva pillant szemeimbe. Türelmesen várom, hogy kicsatolja végre az övemet, majd mikor ez megtörténik, minden további nélkül az asztalra vágom őt. Engem akart? Hát most megkapja. Felszisszenve reagálja le mozdulataimat, mikor fogaimmal mellkasa érzékeny pontjaiba marok.
- Oh, csak nem fájt? - állok meg, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Nem annyira, mint ahogy élvezem – kuncogja szemeimbe hulló tincseimet félretúrva. Szavait annyiba hagyva hajolok hozzá vissza, hogy befejezhessem rajta művemet.
- Ne kínozz, hanem tedd már meg – nyög fel elkínzottan. Széles mosollyal hajolok tőle távolabb, majd arcára pillantva megkönyörülök rajta, és lesimogatom róla ruháit. Merem remélni, hogy nem fog ide bejönni senki. Élő műsort senkinek sem óhajtok adni. Időnként önkéntelenül levegő után kap, ahogyan egy egy érzékenyebb részre tapintok. Ujjaimat merevedésére fonva kezdem el finoman kényeztetni.
- Matthew – nyögi ki nagy nehezen a nevem, mire felnézek rá.
- Mit szeretnél? - kérdem nyakához hajolva, hogy tovább ízlelgethessem bőrét. Mikor úgy érzem, kellőképpen eltereltem a figyelmét, a másik kezem a bejárata fele kalandozik, majd az egyik ujjamat finoman belé csúsztatom. Egy pillanatra megdermed, de ahogyan kezemet megmozdítom férfiasságán, inkább újra felnyög. Hamarosan a második és a harmadik ujjaim is csatlakozik az elsőhöz, de még mielőtt felszisszenhetne egy csókkal terelem el figyelmét az apróbb kellemetlenségekről.
Mikor úgy érzem, kellőképpen előkészítettem, egyetlen mozdulattal magamra cserélem ujjaimat.
...ooOoo...
Ásítva ébredek, de hamar visszacsukom szemeimet, mikor a vakító reggeli fény egyenesen a szemeimet éri. Addig még tiszta a tegnapi este, hogy bulizni mentünk, aztán ittunk, utána pedig képszakadás. Ki hitte volna, hogy még én is tudok másnapos lenni. Arra meg már abszolút nem emlékszem hogyan jutottam haza. Egy biztos, ez a dög itt mellettem még tőlem is jobban kifeküdt a sok piától. Nyújtózva hajtom kezeimet fejem alá. Kényelmesebb az alkarjaimon feküdni, mint a párnán. Feljebb ülve húzom ki fiókomat, és gyújtok rá egy erősebb cigire. Ritkán mérgezem magam ilyenekkel, de azért a házam minden pontján tartok egy egy dobozkát. Néha megérdemlek azért én is egy kis lazulást. Lassan, ráérősen fújom ki ajkaimon a füstöt, majd a fürdőbe lépve levetem ruháimat, és elnyúlok a hatalmas kádamban. Felesleges lenne tagadnom, hogy élvezem a kényelmet. Ez létem velejárója. Mint ahogyan az is, hogy nem tűrök ellentmondást senkitől.
- Van még ott hely nekem is? - mosolyogva intek kezemmel. Ne legyen vak, felesleges kérdésekkel se fárasszon. Tökéletesen láthatja, hogy elfér még ő is mellettem. Velem ellentétben ő teljesen meztelenül jött be utánam. Nem szégyenlős, van is mire büszkének lennie. Fejemet hátrahajtva hunyom le szemeimet. Jó ez a kis nyugalom most. Kellemesen elzsibbaszt a forró víz. Csak apró fodrozódást kelt mozdulataival a vízen, mikor elhelyezkedik mellettem.
|
| Shayola | 2014. 07. 26. 19:49:05 | #30780 |
Karakter: Asmodeus
- Te sem mondtad, hogy időnként nyalizó picsává alakulsz – mindenki magából indul ki, nekem ez ad lelkeket nem emlékszel? Te is nyávognál érte… de te le se fütyülöd. Ekkor az emelet felé veszi az irányt miközben nyújtóztatja izmait. Olyan kínkeservesen felsóhajt, mintha valami kínzásra mennék vagy a gijotinra mennénk. Akaratlanul is elkuncogom magam
- Szívesebben magyarázkodtál volna? Csak egy szavadba kerül, hidd el – hihetetlenül tud szenvedni miattam, de azért ennyire gonosz nem vagyok. Vagy igen? Hmm majd megszokja.
- Nem szorulnék magyarázkodásra. Mit gondolsz, mióta élek már itt?
- Ezt csak te tudhatod – válaszolok rá. Ekkor bemegy a szobájába, s int nekem, hogy üljek a kanapéra. Én szépen elfoglalom a helyem rajta, persze úgy hogy láthassam őkelmét. - Most mit csinálsz?
- Átöltözök – veszi le fölsőjét s hátulról megcsodálhatom izmos szárnyait, és a többi részt. ekkor egy valagnyi fegyvert vesz le, és rakosgatja a helyére.
- Ne segítsek valamit? – szívesen levennék mást is rólad kedves… mondjuk az az öv nagyon nagyon zavar téged, s engemet is, és talán lejjebbi részek. ekkor int hogy nem kell neki segítség… oh. Kár. Pedig igazán szorgos és dicséretesen jó vagyok vetkőztetésből.
- Telitalálat. Maradj csak ott – Ezután,a bárpulthoz lép ahol finom dolgok helyezkednek el. Szeszes italok amik az embert olyan dolgokra is képes rávenni mire anélkül képtelenek lennének a félelem miatt.
- Mit akarsz ezekkel kezdeni? – homlokát összeráncolja s nagyba pislog rám. Mi az már kérdezni se szeret? vagy azt hiszi, házi ölebe leszek?
- Odaadom a banyának őket.
- Mi? Majd én megiszom őket.- nem érdemli ezt a finom italt az meg. Úgy is csak pár éve van hátra.
- Viszed innen a mancsodat – csap rá a kezembe. Au.. ez fát húzom félre a számat, majd visszaültem a helyemre. Pedig csak egy kicsit akartam inni belőle.
***
A legjobb az emberi bujaság mellett a kis örömök egyike, ami sok formába jelenhet meg.. perpillanat itt abba, hogy halálosan kiütöttük magunkat a két vodkától. Régen ittam én is ennyit és lehet hogy démonok vagyunk azért ránk is hatnak ezek a dolgok. És itt rinyál nekem hogy menjek aludni. Mintha az anyámat hallanám. „Asmodeus azonnal menj lefeküdni” Jaj istenem Lilith milyen jó nő volt.. tőle tanulhattam mindent.. túl sok mindent. Démonoknál igazán nincs olyan tisztelet mint az embereknél, ha megtetszik megtetszik sőt nem egyszer csábított el a kis nőszemély… de ez most lényegtelen számomra és számára is. Hihetetlen egy ember ez, akarom mondani démon.
- Asmodeus – szól rám felemelt hangvétellel. Gondolom unja az én ellenállásomat. De legalább próbálkozik milyen fellángolt személyiséggel rendelkezik. Imádnivaló. Kár hogy előbb ismerkedtem meg vele.
- Miért olyan nehéz kérned? – mondom kissé szomorúan egy léccit elviselnék és már benn is vagyok az ágyba… de ha mást is felkínál, akkor már benn is vagyok.
- Felváltva kértelek, parancsoltalak, fenyegettelek, és szidtalak. Ha ezekre nem hallgattál, akár még héberül is vartyoghatok neked, de meg merem kockáztatni, hogy ezt is leszarnád olyan nagy intenzitással, mint az eddigi próbálkozásaimat – ennyit szekálni egy ágyba bújásért.. hihetetlen miért nem tud kicsit találékonyabb lenni? Ekkor mérgesen bevágódok az ágyba. Tökéletesen kényelembe helyezem magam és várom őkelmét, hogy mellém dőljön. Befekszik pillanatok alatt és magára teríti a lepedőt. Szemeit lehunyja, és mint aki tökéletesen végzet mindent becsukja a szemét.
- Matt – ekkor félszemmel rám pislant.
- Maradj csendben – ekkor eltakarja a szemeit. Ejj legalább megvárhatnád, míg befejezem a mondatom?
- De...- kell fel, kezére támaszkodva majd megcsókol. Meglepett most már csókot is kapok tőle? Eddig nem nagyon szerette. De nem baj ajándék lónak ne nézzük a fogát. Érzékien visszacsókolom őt, s beletúrok a hajába, de ő hirtelen eltávolodik tőlem és elfordul. Milyen kis gonosz… pedig csak jobb lehet ezek után.
- Matt, égve hagytad a villanyt –kotyogom jókedvűen. Ki ne lenne ezután az. Habár én a folytatásért ábrándozok. Ekkor felmorran és az éjjeli szekrényébe mutat, majd elővesz egy pisztolyt és lelövi a lámpát. És még engemet nevet furcsának. Ez akkor mi?!
- Most már pofa be – lerakja a fegyvert és visszafekszik.
Én csak kuncogtam majd hozzábújtam. Morgott rá, és arrébb lökött. Oké megértettem. A másik irányba fordultam morcin, s én is lehunytam a szemem s alvásra rakom fejem.
***
Reggel igazán jó dologra ébredtem, a mellkasán feküdtem. A nap pont a tükörből a szemembe sütött.. remek. De még remekebb volt a helyem, nem is bántam. Mikor mocorogtam persze ő is felkelt.
-Jó reggelt!- nézel fel rá.- Tudod arra gondoltam, hogy el kéne mennünk egy kicsit pihenni te mit szólsz.- egyik kezemmel támaszkodok mellkasán és a másikkal köröket írok le rajta.
-Jó reg…- tudatosul, benne hol vagyok, s mit csinálok - Szállsz le rólam? –dob le magáról.- Minek akarsz te elmenni bárhova is?
-Miért ne? Kéne egy kis kikapcsolódás. Nem?
-És hol ha?- huzza fel szemöldökét.
-San Francisco?
-A melegekhez?
-Most nem, azért de mi is annak számítunk..-kacsintok rá.- És amellett jó klubok vannak ott az italról nem is beszélve.
-Nem vagyok senkit először is másodszor mi a francért menjek veled?
-Ingyen kapsz ott bármit, na én fizetek mindent!-győzködöm.
-Rendben.- Azt hiszem meg is győztem a felől, hogy én fizetek.
-Akkor indulhatunk?
Furcsán tekint rám. Persze hogy nem tudja. Ekkor kimegyek, a konyhába ahol a telefon van és felhivok egy számot.
-Hé! -Jön utánan- Arról nem volt szó, hogy használhatsz mindent, amit látsz is!
-Shhh.-rakom szája elé a mutatóujjam.
Pár perc múlva egy repülő hangja törte meg a csendet, jó vára egy helikopter. Szép fekete volt. Majd leszállt az útra, mivel csak ott volt hely.
-A fuvar megérkezett.- mondom lelkesen.
-Tessék? Te most felbéreltél egy helikoptert?
-Nem ez már az enyém volt.
Nagy szemekkel nézett rám. Szörnyű, vagy! Ekkor megfogtam a kezénél fogva és kirángattam, majd betuszkoltam a helikopterbe.
-Hova uram?
-San Francisco!- intettem neki és már felszálltunk is.
-Hova szeretné a part melleti vagy a belvárosi helyre vigyük Önt?
-A Part mellettit kérem, Marina lakórészlegembe.
-Neked mennyi házad van.
-Van egy pár… ha kérdezed.
Nos, ahova érkeztünk az sokkal nagyobb volt mint amit lerombolt barátom, vagy már nevezhetem pasimnak? Nem tudom, de ha megkérdezném, akkor nagyon csúnyán fájna nekem, mert letagadná.
-Ez aztán nem kicsi kóré.
-Ez csak olyan közepes méretű házam egyike. Van nagyobb is, és meg is nézhetjük, ha akarod. De mindenesetre… Üdvözöllek San Franciscoba!- tárom ki a akromat.- Nos van pár ruhám, s gondolom szeretnél mást is felvenni, hogy tudjunk majd bulizni.
-De hisz még csak reggel van!- akad ki.
-Attól még körbenézhetünk nem?
-De..
-Remek! Én is felöltözök, és mehetünk is.- ekkor igen furcsán nézz rám.- Nekem is kell ruha kérem szépen! Sok ember van és nem nézhetek ki mindenkinél másképp.
Miután bevonulok kis szobámba egy egyszerű kis farkmert hozzá egy fehér póló s fekete sportcipő. A szarvaimat eltüntettem, hajam lett, igaz hosszú lila, a bőröm is halványlilában játszott, de a szemem ugyan olyan maradt. Úgyhogy a szemüveg a legjobb barátom nappal errefelé. Az a legjobb hogy ők teljesen másképp látnak. Elvileg ilyenkor fekete hajam s napbarnított bőröm van. Ha ők mondják, én elhiszem. Ekkor felvettem egy fekete bőrdzsekit melléje és nagyon jól néztem ki. Ahhoz képest milyen kis egyszerű ruha van rajtam.
Miután végeztem, lemegyek a lépcsőn ő már várt engem. valami freskót nézett a falon.
-Nos mehetünk?- akkor odafordul hozzám és majdnem leesett az álla.- Látod én is tudok emberi lenni… na de mindegy sok mindent kell megnéznünk.
karolom fel és ráncigálom kifele. Felveszem kis fekete napszemüvegem, majd megyünk. Amit lehetett megnézni azt megnéztük a városba. Olyanok voltunk mint a normális emberek, egyszerű turisták és még mindketten nagyon jól szórakoztunk. Elmentünk étterembe megebédeltünk. Utána még fagyit is vettünk, és én meg egy igazán aranyos rózsaszín nyuszi füles pántot. Azonnal megtetszett és fejére aggattam. Persze nem tetszett neki. Jó párszor ledobta, de miután rájött, hogy akárhányszor veszi, le én visszarakom. Szóval megelégelte és magán hagyta. Igaz a többiek nem is szántak rá figyelmet mintha teljesen normális lenne, hogy két pasi az egyiken egy nyuszi fül, ami rózsaszín a másik meg boldogan röhög rajta. Ezek mindent megszoktak itt. De egyszer kidobta út közbe és én nem vettem észre.
-Ejj pedig drága volt az!- rivallok rá.
-Nem hiszem.-nevet fel.
-Pedig csak neked vettem!- csimpaszkodok bele.
-Szállj már le rólam.- lök el, én nem számítottam rá, és szépen esek a föld fele, mivel átlökött gonoszan a korláton. Én nem hagytam ekkor megfogtam, s együtt estünk bele a szökőkútba. Természetesen mindketten vizesek lettünk.
Mérgesen rám néz, és én is szúrós tekintettel figyelem. Fél perces szemezés után elröhögjük magunkat.
-Szörnyű vagy.- kell fel, majd felsegít engemet is.
-Csak annyira, mint te. Na de menjünk haza szárítkozni, talán mire végzünk, addigra beesteledik és kinyitnak a klubbok.- megyek melléje és a csípőmmel meglököm.
Ekkor szemét forgatja, de végül is hazagyalogoltunk, legalább is telik az idő. Mindkettőnk vett egy fürdőt, s megszárítottuk a hajunkat aztán meg felvettünk valami éjszakai ruhát. Én egy hálós pólót egy bőrnadrággal és egy hozzá illő cipővel.
Ő egy fekete izompolót és ha ő is bőrnadrágot választott.
-Látom az ízlésünk hasonló.- nézek rajta végig, mit ne mondjak, élvezem a kilátást.
Ekkor ő csak elfordul, és akkor hátulról is megcsodálhattam.
-Milyen csodálatos kilátás van tt hátul!- mondom akaratlanul is. Ekkor megfordul, majd mellém jön.- Na mi van? Én csak értékeltem milyen jól áll neked ez a feszülős ruha nem kell rejtegetni szép idoljaidat. Sok nő csak álmodik ilyen alfélről mint neked van.- kicsit dőlök hátra hogy megcsodálhassam újra. Ekkor egy tockost kaptam.
-Menjünk és ne bámuld ennyire a seggem! A végén tényleg azt hiszik melegek vagyunk!
-Miért nem vagyunk azok?
-Én több idomot szeretek, és főképen amik elől vannak.- mutogatja a láthatatlan nagy melleket.
-Azokat én is szeretem, de figyelj nekem is vannak olyan nagyok, csak lejebb.- mondom gonoszan. Sóhajt egyet, majd kitrappol a házból.
-Nos Matt, én tudok egy jó helyet, majdnem ingyen ital nekem mivel törzsvendég vagyok, és még sok más itt van ott, nem kell osztozkodni emberekkel a helyünkön.
Hümmögött, de velem tartott. Ekkor széles 220 wattos vigyorral mentünk végig az utcákon , és olyan fél óra múlva meg is érkeztünk. Ahhoz képest hogy most nyílt meg két perce már több méteres sor kígyózott.
-Itt nem jutunk be- fordul meg társam.
-Dehogynem figyeld a mestert…-fogom vissza majd a bejárat felé megyünk.
Sokan vérszemekkel néznek ránk, de engem nagyon nem érdekel. beállítok az őr elé, majd felmutatok neki egy aranyozott kis kártyát. Ekkor az bólint és be is enged.
-Kérem hadd vezessem el önöket a vip helyükre.- jött hozzánk egy hölgy.
Már a legjobb zenék szóltak itt, na meg persze hölgyek is jelen voltak, akik nagyon pimaszok.. az a vörös is meg volt, na meg a szőke is kétszer. Nem lesz új személyzet itt? Lassan már tényleg nekem kell hozni szórakozást ide. Habár… most hogy igy nézem el is hoztam.
Amikor meglátta a vip helyünket, leesett az álla. Innen mindent lehet látni és ráadásul ablakok is voltak szóval a fények bejöttek, igaz a zene hangszórón jött be, mélynyomós hangszórókon. Jobbak vannak itt mint a klubba egybevéve.
-te minden jó helyen vip vagy?
-Csak a legjobbakon.
Ő eközben lehuppan a piros bőrülésre, s én a bárpulthoz megyek.
-Jack Daniels?
-Naná hogy jöhet!- ekkor előveszek két poharat, de közbeszól.- Egész üveget hozz nekem! Ne szarozzunk már a mércével!
-Na mivan ha nem a te pénzed akkor szeretsz költeni.
-Még szép!- jön oda hozzám, kiveszi a kezemből, kibontja majd megdönti az üveget. Miután a felét megitta közbeszólók.
-Hé hagyj nekem is!- veszem ki a kezéből hogy én is tudjak belőle inni.
Ezután jött minden a vodkától kezdve a boros kólától a mojitó koktélig.. egyszóval amit találtunk megittuk.
-Nincs valami exkluzív szolgáltatás?
-Dehogynem- mosolygok rá, s felmásztam az asztalra, amiről mondanom se kell sztriptíz rúd volt rajta.
Én mint egy vérbeli profi csak neki táncoltam vonaglottam. Ő baromira élvezte táncomat, ahogy a fények a testemen szabadon cikáztak. Minden egyes porcikámat láthatta, ahogyan izmaim megfeszülnek.
-Vetközés is jár hozzá?
-Azért fizetni kell. De neked nem is tudom.. Legyek elnéző?- kacsintok rá majd fordulok egyet, s megnyalom a rudat.
Ezután a szám szélébe harapok és vágyakozva tekintek partneremre. Vette a lapot hogy mire gondoltam ezzel a kis gesztussal. Mintha egy kiscicát hívna magához az ujjával mutatja hogy közelítsek felé. Én odamásztam hozzá, szépen lassan. Közelebb hajolt, de nem csókolt meg. Játszik.. játszani akar még. Éreztem forró leheletét. Ekkor beletúrtam a hajába és a buksiját közelebb hoztam. Meg se várta hogy egyáltalán kinyithassam a szám, ajkaimba harapott, és egy kis vér is kiszökkent a harapásából. Élvezettel felnyalta majd vad táncra hívta nyelvem. Mint a prédára vetődő ragadozó. Miután kicsit oxigén hiány lett elváltak egymástól ajkaink majd újra összeforrottak. miközben édes s igazán vérpezsdítő csókunk tartott vadul ölébe emelt. Azon nyomban hozzásimultam, s érezhettem minden kis porcikáját. A feszülő izmokat… a vágyát. Mondjuk én sem panaszkodhatok ágaskodó gondomról. Ezután áttért a nyakamra, és apró csókokkal, s lehelettel árasztotta el, s oda s vissza, néha a nyelvét használta, néha meg jól megszívta a nyakam. Én válaszol édesen nyögdécseltem, várom a folytatást… de vajon meddig is fog el menni az én édes kis démonkám? Minden egyes mozdulatába beleremegtem minden egyes mozdulata maga volt az észtveszejtő kéj. De én sem hagytam magamat tétlenül várni. Eltávolodok tőle, gonoszan ránézek, s övét kezdtem kicsatolni. Nem ellenkezet… sőt miután végeztem felpakolt az asztalra, hogy jobban hozzám férhessem. A kis perszóna, utolsó ribanca a pokolnak! Ez jutott rögtön eszembe mikor belemart fogaival mellbimbómba. Felszisszenek a fájdalomtól de közben baromira élvezem.
-Oh csak nem fájt?- hagyta abba a csócsálást.
-Nem annyira, mint ahogy élvezem!- kuncogok, kéjesen majd a haját kitűröm szeméből.
Ő mint aki jól végzi dolgát visszatér de most más szándékkal. Elkezdi szívni majd mikor már vörösben, izzik, nyelvével kényezteti.
-Ne kínozz, hanem tedd már meg!- nyögöm kéjesen.
Nem bírom ki, érzni akarom közelebbről érezni mindenét, a testének melegét, ahogyan hozzám simul.. mindenét akarom..
Szerkesztve Shayola által @ 2014. 07. 26. 19:49:45
|
| linka | 2014. 07. 14. 13:59:03 | #30636 |
Karakter: Matthew
Megjegyzés: Shayolának
- Valóban...de legalább akkor az enyém lehetne valami belőled – momentán lehet én tudok valami veszettül rosszul, de a démonok nem nyelvekre pályáznak, hanem lelkekre. Maximum szívre. Egyébként sem vagyok hajlandó magamból átadni neki semmit. Gonosz vigyora után, számomra érthetetlen okokból kifolyólag felnevet. Nem ismerem őt, és mérges is vagyok rá amiatt, mert nem képes meghalni még mindig, de azt hiszem az elmei állapota is kezd aggasztóvá válni.
- Te most min nevetsz?
- Csak a kétségbeesett arcodon, de ne vedd zokon, én ilyen gonosz vagyok. Apropó, visszatérve a gonoszságra, azt hiszem, veled fogok együtt lakni – jelenti ki vidáman. Milyen kétségbeesett arc? Milyen gonoszság? És na várjunk csak...Hogy hol fog EZ lakni?
- Tessék?! - ugye nem várja el, hogy ezek után majd hazaviszem őt?
- Miért? Szerinted én hol lakjak? A szétrongált házamban, amit te tettél tönkre? Vagy szereted a pokol legmélyebb bugyrait? Akár oda is mehetünk...- lép közelebb újabb mosolyt bűvölve ajkai vonalára. Első verzió nem is olyan rossz, a második verzióval sincs különösebben nagy bajom. Ám bár engem a pokolban annyira nem rajongnának körbe. Fene se tudja miért, de engem ott annyira nem bírnak.
- Ott marad! Minimum három méteres távolságtartás! Te undorító perverz dög – szólok rá, mikor már számomra kellemetlen távolságba ér hozzám. Még egyszer nem kívánok DNS cserét végrehajtani vele.
- Először is nem vagyok az ölebed, az most te leszel. Másodszor ne mondj ilyeneket, mert a végén zokon veszem, és sírni fogok...- Sírni? Mármint ő? Egy démon, aki szánt szándékkal meg akarja keseríteni az életemet...Na ne!
- Szörnyű vagy...- állapítom meg.
- Ezt most vegyem jónak, vagy rossznak? - szemeimet forgatva meredek rá. Na szerinte? Nem bóknak szántam elhiheti.
- Tudsz főzni? - emelem meg egyik szemöldököm. Ha már magamról levakarni nem tudom, legalább megtudakolom veszem-e majd valami hasznát a háztartásomban.
- Igen – óh, ezért már most megérdemelne egy piros pontot.
- Takarítasz is?
- Szeretem, ha rend van...szóval igen, szoktam néha – feleli, amiért újabb néma dicséretben részesítem őt. Összegyűjt itt nekem három kis piros pontot, nagyon boldog lesz. Azért már jutalmat kap.
- Remek! Lesz egy házitündérem – kuncogok fel saját poénomon.
- Hé! - mélyül el arcának árnyalata. Óh, egyem meg. - Azért nem fogok mindent helyetted megcsinálni! És...és nem vagyok házitündér!
- Ha szépen kérem? - vetem be rajta természetemből fakadó tökéletes mosolyomat.
- Talán...- motyogja, nekem meg azt hiszem nyert ügyem van. Na, most akkor melyikünk is a vágydémon? Hát, én biztosan nem vagyok az. Mindenesetre adok majd neki leckéket, ha fel akarja hozni magát az én szintemre. - Nem! Te tartozol nekem!
- Te most elvörösödtél? - khm....akarom mondani, ellilultál....
- Kuss, és menj! - bök kezével az ajtó helye felé. Oké, értem én. - Parancsolom, hogy vezess a házadba! - mert gondolja, hogy én erre majd ugrani fogok, hogy teljesítsem Őfelsége kívánságát. Nevetve viszem haza...Cöh...már most hiányolom az egyedül töltött békés perceimet.
Tuti, hogy itthon van...ennek is lételeme az én életem megkeserítése. Zsebre dugott kezeimmel számolok vissza, mikor tizedik ujjamat is kinyitom, a szomszédasszony fiatalokat megszégyenítő mozdulattal szökken ki a bokorból. Hadd helyesbítsek, a bokromból! Ez a nő azoktól az átkozott verebektől is jóval rosszabb.
- Matthew! De rég láttalak – ja, csak reggel. Hű, de régen volt. - Kérsz sütit? Oh, ki ez a szép hölgy? De hasonlítasz a lányomra! - milyen hölgy? És milyen lánya? Ennek tudtommal csak fia van...vagy az lány...? én a fiúval is csak tippelek. Legyen inkább valami hímnős Octopus.
- Oh, köszönöm kedvességét – könyörgöm, valaki lőjön le itt helyben! - Mindig is imádtam nagyi süteményét! - gyorsan körülnézek, hogy nincs-e a közelemben valami csapóajtó, vagy egy ásó. Jelen pillanatban akármi jöhet.
- Tessék! Tiétek lehet az egész! Csak majd a tányért kérném vissza, ha elfogyott talán sütök még nektek!
- Igazán nem kellett volna. - De tényleg. Semmi szükségünk rá.
- De ragaszkodok hozzá!
- Rendben. Amint elfogy át viszem! Még egyszer köszönjük a süteményt! - fene egye ezeket a nyamvadt udvariassági formulákat. De legalább a nő eltávozott tőlünk mérhetetlen zavarában. Na! Gratulálok, legalább az idős banyákon működik a csábereje. Az asszony még elmormog magában néhány dicséretet, aztán huss...eltűnik az ajtó mögött.
- Nem is mondtad, hogy ilyen kedves öregasszony mellett élsz – szólal meg végre valahára saját hangján. Éppen, hogy pillantásra méltatom. Az ajtóhoz érve elhúzom a kopogtatót, majd bepötyögöm az érintőképernyőn a kódot, és már nyílik is az ajtó.
- Te sem mondtad, hogy időnként nyalizó picsává alakulsz – felelem bezárva mögötte az ajtót, és nyújtózva indulok meg az emelet felé. Nem vagyok hajlandó a szükségesnél tovább ezekben a göncökben rohangálni még idehaza is. Persze, hogy követ. Miért is ne követne engem. Felsóhajtok, de olyan kínkeservesen, hogy ezen még neki is kuncognia kell. Egyem azt a kedélyes lelkecskéjét.
- Szívesebben magyarázkodtál volna? Csak egy szavadba kerül, hidd el – még mindig mosolyog. Szükségtelen hátrafordulnom ahhoz, hogy megnézzem. Hallani a hangjában, hogy jól mulat.
- Nem szorulnék magyarázkodásra. Mit gondolsz, mióta élek már itt? - költői kérdésnek szántam, de ha esetleg válaszol rá, az sem fog érdekelni.
- Ezt csak te tudhatod – beérve a szobámba, erősen jelzésértékű mozdulattal intek neki, hogy foglaljon helyet a kanapén. Meg is teszi, haladás. Legalább ilyen téren nem áll le vitázni velem, vagy értetlenkedni. - Most mit csinálsz?
- Átöltözök – húzom át fejemen a pólómat, és abban a pillanatban dobom is tovább az ágyra. Lehámozom magamról a fegyvereimet, és a tokokat, majd mindegyiket sorban elrakosgatom a helyükre.
- Ne segítsek valamit? - továbbra sem nézek rá, de kezemet felemelve nemlegesen intek. Az kéne még, hogy megrongáljon itt nekem valamit. Tőle már az is nagy segítség, ha befogja a száját, és ül ott magának.
- Telitalálat. Maradj csak ott – lépek a sarokban beszerelt bárpulthoz, amin temérdek jobbnál jobb pia sorakozik. Nem mintha odalennék az alkoholért, de néha igazán jól esik. Persze nem szokásom túlzásokba esni, de most nem is ivászat céljából vagyok itt. Valamivel meg kell hálálnom a banya süteményeit. Ezeket meg szereti, ő aztán nem veti meg az alkoholt. Ezt tudja is róla majdnem mindenki. Két üveg vodka tökéletese jót fog tenni neki is, meg a véralkoholszintjének is.
- Mit akarsz ezekkel kezdeni? - homlokomat ráncolva pislogok a mellettem állóra, aki bőszen tanulmányozza a kezeimben lévő üvegeket. Lehet öregszem, de mintha úgy rémlene, hogy azt mondtam neki maradjon a seggén! Szép lesz, ha még ő sem fog rám hallgatni. Oda a tekintélyem.
- Odaadom a banyának őket – válaszolom a lehető legegyszerűbben.
- Mi? Majd én megiszom őket – lelkesül fel.
- Viszed innen a mancsodat – csapok rá a kezére. Száját elhúzva fonja össze karjait, aztán mint aki jól végezte dolgát visszamegy a kanapéhoz, és kényelembe helyezi magát. Az kéne még, hogy leigya magát, aztán részegen randalírozzon itt nekem. Itt nincsenek olyan antik vackok, mint amikkel az ő háza roskadásig volt pakolva, de azért van mit összetörni. És nagyon nem örülnék neki, ha bármi is ripityára törne az ő jóvoltából. Akkor aztán lehetne akárki, úgy kivágnám innen, mint annak a rendje.
...ooOoo...
Este van!
Ezt is csak onnan tudom, hogy már nem az az irritálóan fényes, sárga gömb próbálja meg elvakítani a szemeimet. Erre a célra tökéletesen megfelelnek az utca lámpái is.
Szomszédomban élő nagyanyónak ki kell majd találni valami más hála ajándékot, mert üres üvegekkel csak nem állíthatok oda be. Pedig ezek aztán fenomenálisak lettek volna, kár, hogy Őfelségének sikerült rossz útra térítenie. Mindenesetre finomak voltak, és noha eddig még úgy őszintén nem alkoholizáltam, sikerült arra is rájönnöm, hogy ez még nekem is meg tud ártani. Ó, de még mennyire!
Félórát lekönyörgök neki, hogy takarodjon végre az ágyba, mert én már fáradt vagyok, de az istenért sem akarja azt tenni, amit mondok neki. Lázadó pokolfajzat!
- Asmodeus – szólok rá hangomat felemelve, mikor már nálam is kezd betelni az a bizonyos pohár. Arcán olyan vigyor terül el, amit még a legnagyobb jóindulattal sem lehetne kedvesnek nevezni. Nem akar az ágyba feküdni? Oké, akkor kívül tágasabb. Nem kell nekem elviselnem őt. Ha nem hajlandó betartani a szabályaimat, és emiatt ajtón kívülre kerül, hát egészségére. Csak magának köszönhetné. De neeem, még nem paterolom őt ki. Lássa áldott jó szívemet.
- Miért olyan nehéz kérned? - biggyeszti le ajkait duzzogva.
- Felváltva kértelek, parancsoltalak, fenyegettelek, és szidtalak. Ha ezekre nem hallgattál, akár még héberül is vartyoghatok neked, de meg merem kockáztatni, hogy ezt is leszarnád olyan nagy intenzitással, mint az eddigi próbálkozásaimat – haragosan fújtatva áll fel, és abban a szép lendületében el is vágódik az ágyamban. Nem, ezt határozottan nem így terveztem, de már ennek is örülök. Legalább vízszintesben van. Azt meg már mondanom se kell, hogy észbontóan fest a sötétkék ágyneműmön. Oké, nem gáz, hogy itt van. De csak azért nem, mert tökéletesen jó összhangban van a bútoraimmal. Megtartom őt. Befekszem mellé, és takarómat magamra húzva újfent nyújtózom egy hatalmasat. Szemeimet lehunyva süppedek bele a kényelmes matracba. Áhh, ezt további örök életemig el tudnám viselni.
- Matt – fél szememmel pislogok oldalra. Ez meg mikor kapott rá a becézgetésre? Egyáltalán ki engedte meg neki, hogy ENGEM becézgessen?
- Maradj csendben – fektetem alkaromat szemeimre, hogy ezzel is takarjam ezt az oltári nagy fényt, ami valamiért a szobámban uralkodik még mindig.
- De...- meguntam. Arca mellett támaszkodva hajolok ajkaira. Érezni pillanatnyi meglepettségét hirtelenségem miatt, de habozás nélkül, sóhajtva nyit utat nekem nyelvéhez, élvezettel viszonozva csókomat. Ujjai tincseim közé kúsznak, de nem hagyom, hogy ennél is tovább elfajuljon ez az egész. Tőle elszakadva fekszem vissza, és hátat fordítva neki, már aludnék is, ha nem szólalna meg már megint.
- Matt, égve hagytad a villanyt – kotyogja jókedvűen. Felmorranva nyúlok be éjjeliszekrényem fiókjába, és pisztolyomat elővéve kilövöm a lámpát. Apró, fényes szilánkok szóródnak szerte széjjel a padlón, de legalább sötétbe borult ez a kúrva szoba.
- Most már pofa be – morgom letéve a fegyvert, és én is visszafekszem. Remélem ebből azért nem csinálunk rendszert.
|
| Shayola | 2014. 06. 24. 17:33:59 | #30362 |
Karakter: Asmodeus
- Normális számomra az az élet, amit eddig éltem. És ha nem gáz, szeretnék visszakerülni a megszokott mederbe.
Természetesen. Mindenki szereti a monoton, egyhangú dolgokat, ahogy a napi rutint vagy egy reggeli kávét. Én is kedvelem ezeket. De néha jobb kizökkenni a monotonitásból.
- Úgy gondolod el is engednélek? – emeli fel szemöldökét. Tiltakozik, kívánsz? Ellenem?
-Ja, így gondolom – moslyogok… és próbál megfélemlíteni, vagyis azt hiszem… de ez eléggé gyenge kedvesem, ehhez több kéne hogy futásnak eredjek.- Úgyhogy, ha nem baj, akkor én lép...
- Mindenáron bezárva akarsz lenni? – vágok a szavába. Azt hiszi a kis taknyos csak úgy elsétálhat tőlem?
- Ez attól függ. Minden áron bezárva akarsz tartani?
- Ha kiteszed a lábad az ajtón mindent, amit tönkretettél kifizettetek veled. Javaslom, gondold át még egyszer és csak azután válaszolj – provokációim olyan jól sülnek el, hogy néha én is elhiszem őket. Mintha az élet értelmét kérdeztem volna, úgy gondolkodik. Pedig egyszerű a válasz rá … 42 vagyis úgy hiszem.
Mindenesetre nagyon töpreng lehetőségein, és ez annyira édessé teszi.
- Igazán bájos vagy, amikor gondolkodsz – mint akit leöntöttem volna hideg vízzel.
- Ez most bók volt? – mély ellenvetés és ráadásul visszaútásítás. Ej te gyerek
remélem, hogy annak szánta. Máskülönben tényleg mérges leszek rá. Már így is sikeresen kihúzta nálam a gyufát.
- Az, aminek érzed – sóhajtózik. ennyire nem vagyok idegesítő személyiség. Vagy csak számára vagyok az. Mások már ilyenkor egy ágyi kalandért könyörögnek, de ő fittyet hány az egészre.
- Rendben, akkor bók volt.
- Most min sértődtél meg? – Én? Megsértődni? Ugyan… csak egy kicsit, szétszedted a házam és most nincs hol laknom se, flörtölnék, de te bóknak veszed és cseppet se érdekel az én közeledésem és úgy bánsz velem, mint egy kitaszítottal. Tényleg semmi.
Perceken keresztül szemeztünk egymással majd elnéz. Még a szemkontaktust se bírja elviselni. Hol tanultál illemtant? Ahogy látom sehol…
- Ki mondta, hogy megsértődtem? - fordul, el tőlem minta ezzel megakadályozná azt, hogy beszéljek vele.
- Én, az imént – milyen édesen tud nevetni! Visszafordul, és mint egy kisgyerek rám nyújtja a nyelvét.
- Leharapjam?
- Hiányozna neked - veregeti meg a vállam.
- Valóban… de legalább akkor az enyém lehetne valami belőled. - mosolygok irtózatlanul gonosz módon.
Eléggé furcsa szemekkel néz rám. Én felnevetek. Komolyan, ha nem lenne ki kéne találni!
- Te most min nevetsz?
-Csak a kétségbeesett arcodon, de ne vedd zokon, én ilyen gonosz vagyok. Apropó visszatérve a gonoszságra, azt hiszem, veled fogok együtt lakni! – mondom teljesen boldogan
-Tessék?!- valahogy éreztem, hogy ez lesz rá a válasza, és hogy ki fog akadni.
-Miért? Szerinted én hol lakjak? A szétrongált házamba, amit te tettél tönkre? Vagy szereted a pokol legmélyebb bugyrait? Akár oda is mehetünk… - megyek közelebb hozzá, egy igen kacér mosoly kíséretével.
-Ott marad! Minimum három méteres távolságtartás! Te undorító perverz dög.
-Először is nem vagyok az ölebed, az most te leszel. Másodszor ne mond ilyeneket, mert a végén zokon veszem és sírni fogok... –mondom megbántott hangon.
-Szörnyű vagy…
-Ezt most vegyem jónak vagy rossznak?
Csak a szemeit forgatja. Azt hiszem ez igent jelent. Vagy nem? Nála már minden kérdéses.
-Tudsz főzni?- kérdezi felvont szemöldökkel.
-Igen.
-Takarítasz is?
-Szeretem ha rend van… szóval igen szoktam néha.
-Remek! Lesz egy házitündérem.- mondja kuncogva.
-Hé!- mondom sötétebb árnyalatban.- Azért nem fogok mindent helyetted megcsinálni! És… és nem vagyok házitündér!
-Ha szépen kérem?- néz rám édesen.
-Talán…-mondtam bizonytalanul és sötétlilán.- Nem! Te tartozol nekem!- összekever engem az édes kis pofikájával.
-Te most elvörösödtél?
-Kuss és menj!- mutatok a kijárat felé. – Parancsolom, hogy vezess a házadba!
Nevet, de eleget tesz a kérésemnek. Olyan délután ötre a házához érünk. Éppen mennénk be amikor csak úgy a sövényből kiugrott egy idős hölgy.
-Matthew! De rég láttalak! Kérsz sütit?- jött oda kedvesen.- Oh, ki ez a szép hölgy? De hasonlítasz a lányomra!
-Oh köszönöm kedvességét. - mondtam csilingelő női hangon. Nem kell testet váltanom, hiszen ez az ő vágyának a kisugárzása, de a hangot sajnos nekem kell kiadni attól függetlenül…- Mindig is imádtam nagyi süteményét!
-Tessék! Tiétek lehet az egész! Csak majd a tányért kérném vissza, ha elfogyott! Talán sütök még nektek!
-Igazán nem kellett volna.
-De ragaszkodok hozzá!-mondja kicsit durcisan a mama.
-Rendben. Amint elfogy át viszem! Még egyszer köszönjük a süteményeket!
Ő vörös fejjel bevágta az ajtót, de azért még halottam a hangját az idős hölgynek.
-Milyen kedves teremtés ez a lány!- majd visszacsoszog a kis házikójába.
-Nem is mondtad hogy ilyen kedves öregasszony mellett élsz.-változtatom vissza a hangomat az eredetire.
|
| linka | 2014. 06. 09. 22:28:27 | #30122 |
Karakter: Matthew
Megjegyzés: Shayolának
- Nem akarlak elkeseríteni, de amíg kerested a titkos átjárót, és amiket összetörtél tárgyak, többe kerültek egyenként, mint amennyi fizetést kapnál ezért a munkáért… - ahhoz képest, hogy nem akart elkeseríteni egész jól összejött neki. Mégis honnan a fenéből tudja ez, hogy nekem mennyit fizetnek?
- Tessék?
- Azt mondtam, hogy amit kapnál fizetést, azok a tárgyak sokkal, de sokkal többet érnek… vagyis inkább már csak értek – és ezt higgyem is el neked virágszálam?
- Te komolyan zakkant vagy.
- Csak azért mondod mert félsz… nem tudod ki vagyok, vagy mi – Mégis miért kellene nekem tudnom róla bármit is?
- Asmodeus minek nekem több infó rólad?
- Oh hát persze és ki fogadott fel?
- Titok – egyébként meg az égvilágon semmi köze hozzá. Attól még, hogy őt kell megölnöm, nem kell feltétlen tudnia a fontosabb információkat. Most komolyan, csak annyit kellene tennie, hogy meghal. Nem igaz, hogy még erre sem képes.
- Valóban? És ha én azt mondom hogy fogy a türelmem és akkora tűzlabdát repítek a seggedre, hogy hónapokig ülni se tudsz rá akkor is titok lesz? - igen, akkor is titok lesz. Sőt, ha ezt megteszi, akkor nem elég, hogy titkolózni fogok, de még rohadt mérges is leszek rá. És magamat ismerve tennék is azért, hogy hozzám hasonlóan ő se tudja használni azt a formás fenekét.
- Nem tudom! Valami fószer, mert neked túl nagy lett az erőd és a föld alatt szeretnének páran tudni.
- Honnan tudjam, hogy igazat beszélsz? - Mit érdekel engem, hogy kételkedsz a szavaimban.
- Akkor ne hidd az már nem az én dolgom.- vonok vállát.
- Mennyit ígért?
- Te úgyse tudnád megfizetni….
- Valóban? Szerintem képes lennék rá…
- Hát persze…
- Mi lenne, ha én annak az összegnek a dupláját fizetném? Mellém állnál? - ezen még gondolkodnom sem kell.
- Még szép!
- Rendben – legyint kezével, amitől a körülöttem lévő rács eltűnt nyomtalanul. - Kezet rá! - magamban némán újra vállat vonva ragadtam meg kezét. Fura volt egy ilyen Izével kezed fogni.
- Tudom hogy vágysz rám…- Milyen bajod van neked? Bambán meredek a a fekete gombokba, valahol mélyen dereng, hogy most éppen fosnom kéne tőle, vagy legalábbis több érzelmi megnyilvánulást illene mutatnom a helyzetem miatt, de nem megy. Hozzám hajolva mar az ajkaimra, amit úgy őszintén nem is tudok hová tenni. De ha neki ez jó, bánja a fene. Miután neki sikerült alaposan kiélnie rajtam perverz vágyait, sikerül annyira felocsúdnom, hogy rájöjjek, ez így nagyon nem frankó. Én csók előtt minimum bókolok az illetőnek, nem csak úgy rávetem magam. Kezeimet mellkasára tapasztom és jó erőset lökök rajta.
- Te… mi a kurva istent csinálsz?
- Nos láthattad egyik képességemet. Én nem egy egyszerű démon vagyok de erre magadtól is rájöttél – ja, te egy perverz vadbarom vagy. Teljesen igazad van. Így, ezzel a jelzővel már tényleg nem csak egy egyszerű démon vagy.
- Hát akkor mi vagy?
- Vágydémon kedves. Megérzem még a legkisebb vágyat is.. bárkiben. Még a hozzám hasonlókban is – lép hozzám közelebb, habár én jobban szeretem a távkapcsolatokat. Pofázáshoz nem kell közvetlen előttem állnia. - Simán egy illúzióba zárhatnálak, de nem teszem.
- Nem vagyok a kedvesed – na igen, én is a lényeges részeknél akadok fent.
- Óh, és akkor hogy hívjalak édes? Nem mondtad el, hogy hívnak. A nélkül elég nehéz megszólítani valakit.
- Matthew – azt hiszem ez a nevem. Legalábbis elég sokan szólítanak engem így.
- Nos Matthew. Örülök, hogy találkoztunk. Igaz nem szépen, de nekem megfelel.
- Hol a pénzem?
- Majd megkapod.
- Ezért az incidensért többet kérek! - utalok a csókra, amivel az imént ajándékozott meg engem akaratom ellenére.
- Ohh, valld be te is élvezted, mert tudom. Nem tettem volna, ha nem úgy lenne. Legbelül vonzódsz hozzám, te sem tagadhatod. Nekem ez ad erőt, a vágy. Legyen testi, szellemi vagy tárgyi. Megérzem.
- Te tényleg nem vagy normális.
- Normális? Mi a normális számodra? Azok az emberek, akiket megöltél? Vagy az, a zöld papír fecni, amit annyira éltetsz? Hidd, el vannak annál jobb dolgok is. Ha VELEM maradsz – egy, nagy ívben szarom le azokat az embereket, akiket megöltem. Kettő, a „ zöld papír fecni” sem érdekel úgy kimondottam. Három, mondtam én egy szóval is, hogy maradni akarok? Ennyire azért nem kell elszállnia magától.
- Normális számomra az az élet, amit eddig éltem. És ha nem gáz, szeretnék visszakerülni a megszokott mederbe.
- Úgy gondolod el is engednélek? - szemöldökömet megemelve nézek rá. Ki mondta, hogy neki ebben van bármi beleszólása. A legkevésbé sem izgat, hogy mit enged meg és mit nem. Nem vagyok a tulajdona.
- Ja, így gondolom – mosolyodom el gyilkos pillantásokkal méregetve az előttem állót. - Úgyhogy, ha nem baj, akkor én lép...
- Mindenáron bezárva akarsz lenni? - vág a szavamba.
- Ez attól függ. Minden áron bezárva akarsz tartani?
- Ha kiteszed a lábad az ajtón mindent, amit tönkretettél kifizettetek veled. Javaslom gondold át még egyszer és csak azután válaszolj – mondja tökéletes higgadtsággal. Hosszasan latolgatom a lehetséges válaszaimat, de semmi mentőövet nem látok magamnak. Jogosan tehetné ezt meg, elvégre valóban én törtem össze azokat a vackokat. Neki nyilván nagyobb értékkel, és jelentőséggel bírnak, mint nekem, de nagyon régen volt már, amikor bármit is értékelni tudtam. Valahogy leszoktam arról, hogy észrevegyem az élet apróbb szépségeit. Magamban latolgatom, hogy milyen nagyságú összeget is kellene nekem odaadnom neki a szabadságom érdekében, de hamar elvetem ezen ötletem. Ugyan, miért is fizetnék én neki bármit is?
Elvégre nem tehetek arról, hogy keresztbe tett nekem.
- Igazán bájos vagy, amikor gondolkodsz – megütközve sandítok rá. Ezt most nem egészen értettem. Sok mindent mondtak már rám. Számtalan jelzővel éltem az elmúlt évszázadok alatt, de hogy bájos? Ugyan, kérlek. Rám eddig még senki sem mondta azt, hogy bájos. Feltételezem jó okkal.
- Ez most bók volt? - remélem, hogy annak szánta. Máskülönben tényleg mérges leszek rá. Már így is sikeresen kihúzta nálam a gyufát.
- Az, aminek érzed – felsóhajtok.
- Rendben, akkor bók volt – nem hiszem el. Hogy képes újra és újra rávenni engem arra, hogy belemenjek ezekbe az ostoba párbeszédekbe.
- Most min sértődtél meg? - pontosan velem szembe áll, egy ideig némán meredünk egymásra, majd én szakítom meg a szemkontaktust. Remek. Már a tekintetét sem tudom állni? Üdítő a tudat, hogy ennél lejjebb már aligha süllyedhetek. Jobban mondva süllyedhetnék, de ahhoz már igazán tehetségesnek kellene lennem. Saját magamat beégetni meg nem szokásom. Szívok én enélkül is eleget. Volt már pár rázós munkám, de eddig ő a legrosszabb. És a legpofátlanabb.
Ezért pedig már jutalmat érdemelne tőlem. De azt hiszem ezt a jutalom részt is lerendeztük azzal a csókkal.
A puszta gondolatától is megborzongok. Hogy volt képe ezt tenni? Nincs ebben semmi félelemérzet? Nem tart attól, hogy esetleg végzek vele egy váratlan pillanatban?
- Ki mondta, hogy megsértődtem? - fordulok el tőle tüntetőleg és inkább a falat veszem tüzetesebb megfigyelésbe.
- Én, az imént – gúnyosan felnevetve fordulok vissza hozzá, majd gyermeteg módon még a nyelvemet is kinyújtom rá.
- Leharapjam?
- Hiányozna neked - veregetem meg a vállát.
|
| Shayola | 2014. 06. 07. 15:10:01 | #30103 |
Karakter: Asmodeus
-Minek nézel te engem tudakozónak?-elfordul tőlem.. én csak felsóhajtok. Sose tudom meg miért küldtek téged ide igaz? Ujjait kiropogtatta, majd a kis pántot a nyakában kipattintotta és leszedte. Ha még több dolgot fog levenni még talán kísértésbe is fogok esni…
-Nincs kedved kiengedni engem innen?-kocogtatja meg a ketrecet. Nem tanulta meg hogy ha hozzáér akkor fájdalmat okoz magának? Vagy ő fájdalmasan szereti? Hmm ki kell majd próbálni.
-Most hogy kérded.- estem látványosan gondolkodóba, habár szerintem tudja rá a válasz mit fogok mondani.-Nem.
-Milyen meglepő.- morogja majd leül. Milyen kis türelmes. Szépen a kis gondolataiba mélyed. Oh milyen édes… Persze hogy nem fogsz sírni azért kedves mert most elszenvedtél egy vereséget. Ja bocs az egód nem engedi hogy ezt elfogadd igaz. De mégis… elismeri hogy erősebb vagyok nála. Milyen hű szolgám lehetnél… megkaphatnál bármit.. és bárkit…
Egyszerűen gyönyörű… azok a higany színű hajszálai… hozzá tartozó vörös szemei. Igazán vérpezsdítő…
Most hogy így belegondolok, nem is lenne rossz famulusnak. Talán ha szeretné, még erősebb lehet, de akkor el kéne tűrnöm azt a nagy bécsi kapu nagyságú száját az önimádatról ne is beszéljünk… habár ki lehetne belőle valahogy, talán de nem biztos. Amilyen öntelt, én makacs.
Oh észrevette hogy méregetem szemeimmel. Ekkor felkelt ő felkelt és morcin keresztbe tette a kezén. Igaz ő is felmért alaposan… látszik, nem tudja, ki vagy mi vagyok. Ah én kicsikém felvilágosítást is tartsak neked majd? Most azon töpreng hogy miért nem öltem meg?
-Tennél nekem egy szívességet?-dörzsölte meg felkarját.
-Az attól függ, mit akarsz?- nem akarok semmit a véletlenre bízni. Lehet hogy nem látszik benne hogy már meg akar ölni…
-Engedj ki innen, vagy ha ez nem megy akkor legalább ne bámulj úgy engem, mintha valami kibaszott antik bútorzat lennék.
-Engedjelek ki? Eddig úgy tűnt szeretsz odabenn lenni.- húztam félmosolyra a számat.
-Miből sikerült levonnod ezt a következtetést? Az hogy nem zajongok és üvöltözök, veled még nem jelenti azt, hogy szeretek is idebent lenni.
-Szóval elfogadtad a helyzeted.-nagyon ideges lehet, ha így túr a hajába.
-Nem akarlak elkeseríteni, de amíg kerested a titkos átjárót, és amiket összetörtél tárgyak, többe kerültek egyenként, mint amennyi fizetést kapnál ezért a munkáért…
Szemei kikerekedtek. Oh szegényem most mély letargiába küldtem.
-Tessék?-kérdezte meg mintha nem is értette volna.
-Azt mondtam, hogy amit kapnál fizetést, azok a tárgyak sokkal, de sokkal többet érnek… vagyis inkább már csak értek.
-Te komolyan zakkant vagy.
-Csak azért mondod mert félsz… nem tudod ki vagyok, vagy mi.
-Asmodeus minek nekem több infó rólad?
-Oh hát persze és ki fogadott fel?
-Titok.-mondta sejtelmesen.
-Valóban? És ha én azt mondom hogy fogy a türelmem és akkora tűzlabdát repítek a seggedre, hogy hónapokig ülni se tudsz rá akkor is titok lesz?
-Nem tudom! Valami fószer, mert neked túl nagy lett az erőd és a föld alatt szeretnének páran tudni.
-Honnan tudjam, hogy igazat beszélsz?
-Akkor ne hidd az már nem az én dolgom.- vonta meg a vállát.
-Mennyit ígért?
-Te úgyse tudnád megfizetni….
-Valóban? Szerintem képes lennék rá…
-Hát persze…
-Mi lenne, ha én annak az összegnek a dupláját fizetném? Mellém állnál?
-Még szép!
-Rendben.- egy kézmozdulattal eltüntettem.- Kezet rá!
Majd megfogta a kezemet. Én gonosz módon kihasználtam a közelségét.
-Tudom hogy vágysz rám…-súgtam feléje. Azonnal a hatásom alatt volt. nem is gondolkoztam tovább, azonnal az ajkaira tapadtam. Könyörögtem bebocsátásért nyelvemmel és ő készségesen beengedett. Utána nyelvünk heves táncra perdült. Sajnos nem figyeltem és a varázslatom letünt róla. Hirtelen abbamaradt a tánc, egy halk nyikkanás, és durván ellökött magától.
-Te… mi a kurva istent csinálsz?-kérdezte vérvörösen.
-Nos láthattad egyik képességemet. Én nem egy egyszerű démon vagyok de erre magadtól is rájöttél.
-Hát akkor mi vagy?
-Vágydémon kedves. Megérzem még a legkisebb vágyat is.. bárkiben. Még a hozzám hasonlókban is.- mentem közelebb hozzá.- Simán egy illúzióba zárhatnálak, de nem teszem.
-Nem vagyok a kedvesed.
-Óh és akkor hogy hívjalak édes? Nem mondtad el, hogy hívnak. A nélkül elég nehéz megszólítani valakit.
-Matthew.
-Nos Matthew. Örülök, hogy találkoztunk. Igaz nem szépen, de nekem megfelel.
-Hol a pénzem?
-Majd megkapod.
-Ezért az incidensért többet kérek!-mondta mérgesen.
-Ohh valld be te is élvezted, mert tudom. Nem tettem volna, ha nem úgy lenne. Legbelül vonzódsz hozzám, te sem tagadhatod. Nekem ez ad erőt, a vágy. Legyen testi, szellemi vagy tárgyi. Megérzem.
-Te tényleg nem vagy normális.
-Normális? Mi a normális számodra? Azok az emberek, akiket megöltél? Vagy az, a zöld papír fecni, amit annyira éltetsz? Hidd, el vannak annál jobb dolgok is. Ha VELEM maradsz.- muszáj volt kiemelnem, hogy velem. Ő ekkor elgondolkodott rajta, mit értek ez alatt. Tudok a gondolatokban olvasni, de az övé még túl homályos számomra, vagy tudja blokkolni a képességeim egy részét.
|
| linka | 2014. 06. 06. 14:08:23 | #30090 |
Karakter: Matthew
Megjegyzés: Shayolának
Elmosolyodik, amitől én csak még bambább tekintetet produkálok, mialatt kezemben tartott fegyveremet visszacsúsztatom a helyére.
Ennyit arról, hogy ma én lustulni fogok.
- Most konkrétan mi az én dolgom? - amióta itt van, ezt a kérdést szajkózom neki, de értelmes választ tőle eddig még aligha kaptam rá. Rám töri az ajtót, a nyakamba aggat egy munkát, de nem képes kinyögni miről van szó. Kézcsókom ennek is. Nem fogok minden szarra ugrani, rég volt már, hogy szükségem volt holmi piti melóra. Azóta már jócskán feltörtem.
- Öld meg Asmodeust. – És ez ki a tököm? Egyáltalán mit követett el? Csak mert ok nélkül felejtse el, hogy akár a kisujjamat is megmozdítom neki. Meg sem kell szólalnom ahhoz, hogy értse a gondolataimat. Világosan látható a tekintetemen, hogy nekem egy névnél azért kicsivel több kell ahhoz, hogy öldökölni menjek. Szépen sorjában elcsicsergi az indokot, amiért Drága barátunknak a föld alatt kell majd letöltenie további éveit, békés nyugalomban. Nem mondom, ennél hülyébb indokokat is hallottam már. De ez most nekem is rendesen leamortizálta az agyhullámaimat. Amiatt kell megölnöm valakit, mert az évek során nagy hatalomra tett szert?
Ebből is látszik, hogy mennyire alantas lények még a démonok is.
Csak mert valakinek jobban bejött az élet, egyből irigykedni kell rá és eltenni láb alól.
Ám legyen...
Engem úgy őszintén hidegen hagy ez az egész mizéria. Megteszem, amit kell, felveszem a lóvét és Auf Wiedersehen! Ennél egyszerűbb dolgom már nem is lehetne.
Kezeimet végigvezetem a sima bőranyagon. Ruhám a lehető legnagyobb rendben. Nem mondanám magam éppen túlöltözöttnek, de az én szakmámban elengedhetetlen a hatékony mozgástér. És valljuk be, nyakik begombolkozva ki a tökömnek lenne kedve rohangálni? Kívülről szemlélem az épületet. Egész pofás kis hely. Milyen kár, hogy ez itt most porig lesz rombolva.
Sóhajtva zúzom be a kovácsolt vas kaput, mire egy csapatnyi balek indul meg felém. Kínomban még a kezemben tartott gépfegyverekről is megfeledkezek és hangosan felröhögök.
Ez a nap ennél szórakoztatóbb már aligha lehetne.
Sorra ütöm ki a felém közeledő alakokat, akik meg távolról pofáznak kapnak egy-egy csinos kis golyót a belsőszerveik mellé. Ne mondják, hogy még szuvenírt sem adtam nekik.
- Hát én kurvákat kértem, nem tűzijátékot! Habár ahogy látom te is megfelelsz nekem – azt hiszem most ütöttem meg a nap főnyereményét. Akarom mondani nem, még határozottan nem ütöttem meg. De ha tovább pofázik, még egy tárat is beleeresztek abba a bársonyosan puha bőrbe. Majd akkor leszek én kurva, ha ő a feleségem. Megfordulva mustrálom meg azt a halálraítéltet, akinek volt képe ily módon hozzám beszélni.
- Megvagy! - mondtam én, hogy bingó.
- Szeretsz játszani kedves? - ha ezzel arra akar rákérdezni, hogy szeretnék-e vele játszani, akkor a válaszom egy határozott nem. Kinőttem én már a társasjátékokból. Viszont elnézve azt a baszottul arrogáns fejét, aligha társasozni vágyik velem. A felnőtt játékokat pedig kimondottan élvezem. Akkor meg miért is ne!
- Naná! - emelem rá fegyverem csövét, majd BUMM...
- Tudod, ahhoz, hogy elkapj többre lesz szükséged holmi golyóknál – kaphatsz te tőlem egyéb finomságokat is, ha erre vágysz. Csak egy szavadba kerül. Egyetlen másodperc tört része alatt szívódik fel az a rohadék, majd a közvetlen közelemben felbukkanva kiveri kezemből a fegyveremet.
- Oh ne félj, nekem van bőven, sőt ott lenn is, de ahogy téged nézlek neked sajnos nincs.
- Hol marad, a férfias erő mond meg nekem? - pislogok rá néhányat. Jó lenne tudni, ezt mi szállja meg ilyenkor, amikor művészlelkéhez híven leáll rohadt értelmetlen baromságokat dumálni.
- Megmutatom – veszem elő újabb szépségemet, mert igen...én egy komplett fegyverarzenállal járok-kelek az utcákon. Még mielőtt bemeneti nyílást vágnék rajta, hogy Niagaraként indítsam útnak vérét ő egy könnyed mozdulattal kitér előlem. Már megint hoppon maradtam.
- S így pőre gazságomat, bibliából ellopott kacatokba burkolom, s szentnek látszok...az ördög szerepében – oké, oké, oké. Vágom én mi a szitu. Megloptál. - Tudod, rám az ilyenek nem hatnak, találj ki valami jobbat, különben rossz helyzetbe kerülsz – fenyegetőzik. Vagy legalábbis azt hiszem próbálkozik vele. De nem igen tudnék elképzelni még ennél is rosszabb helyzetet magamnak. Mit csinál, berángat egy templomba és megpróbál szenteltvízbe fojtani? Megint felszívódik az ostoba emberei pedig újult erővel próbálnak az életemre törni. Az egyik még egy pisztolycsővel is gazdagabb lesz, egyenesen a végbelén keresztül. Magam sem tudom ezt hogy a fenébe hoztam össze, na de mindegy. Remélem van személyzet, akik majd ezt mind feltakarítják.
- Hol vagy? - körül nézek, de sehol sem találom a keresett személyt. Nem szól semmit, de legyen. Ő akarta így. Én adtam neki lehetőséget, hogy valamivel egyszerűbben elintézzük ezt az egészet, ő nem élt a kedvességemmel. Körülöttem minden elveszti eddigi egyensúlyát és sietősen borulva vált szenvedélyes csókot a padlóval.
Végigtapogatom a falat, aztán szezám tárulj. Hopp egy ajtó kinyílt. Őkegyelmét hamar meg is találom amint éppen egy...egy rohadt könyvet olvas. Ebben nincs semmi tapintatosság? Én itt kiszenvedem a nem létező lelkemet is, erre ő békésen üldögél és olvas.
- Most pedig megöllek – mondom célozva és lőve. Lekapja zabálnivaló kis szemüvegecskéjét és ártatlanul pislog rám néhányat.
- Azt hiszem ez nem jött be. Esetleg van valami másod? - ja, vérnyomásproblémám. És idegi alapú agybajom.
- Még szép, hogy van! - rontok neki késemmel, ami szokatlan és gyors úton távozik is a kezeim közül.
- Egyéb dolog?
- Te utolsó szajhája a pokolnak! - saját elméletem. Ha fizikailag bántalmazni már nem tudsz senkit, zúzd szét lelkileg az illetőt.
- Milyen hízelgő...köszönöm a bókot – könyvét óvatosan lepakolja, majd tesz néhány lépést felém. - Nos, még valami?
Nyál... ezzel még szolgálni tudok neki. Megkapta a DNS-em. Ha akarja, akár le is klónozhat.
- Ejj, ez nem volt szép – az még hagyján, hogy arcon köptem őt, de ezt az apróságot erősen túlzás úgy jutalmazni, hogy kirepít az ablakon, valami folyékonyba.
- Megöllek – morranok fel generációkon felmenőleg elátkozva az egész családfáját.
- Nem sértésből kedvesem, de lássuk be nagyobb hatalommal bírok, mint te. Tudom, hogy démon vagy, és maximum a képességeid alapján középrangú. Igazam van – baszódj meg, a méreteimet esetleg nem akarod felsorolni?
- Honnan a faszból tudod ezt? - meredek rá továbbra is a vízben lubickolva.
- Tudok egy, s mást – kacsint rám. Oké, itt szakadt el nálam a cérna. Ujjaimat torkára szorítva nyomom őt a falnak, ami erőmnek engedve bereped. Nem tudom miként kerültem hozzá ilyen közel, de ez most mellékes is.
- Utolsó kívánság?
- Bocsi bébi, de nem ma fogsz te engemet a lábamról leszedni – He? Most vagy én vagyok egy antiszoc köcsög és elszoktam az emberi kommunikációktól, vagy ez beszél már megint olyan fene mód művészien. Magától ellökve húz körém egy pofás kis ketrecet. Megpróbálok kiszabadulni, de vagy úgy a harmadik sokk után rájövök, hogy a szabadulási kísérleteimmel csak saját magamnak ártok.
- Ebből senki sem menekülhet szivi – legalább a kedvemért, nem állnál le végre a becenevek osztogatásával?
- Mit akarsz? - veszettül pipa vagyok most rá. Ilyen eddigi életem során még egyszer sem fordult elő velem. ELKAPOTT ENGEM EGY ILYEN HOGYISHÍVJÁK!!!
- Oh, csak pár kérdést feltenni, nem sokat...
- Minek nézel te engem, tudakozónak? - tüntetőleg elfordulok tőle. Csüggedten sóhajt fel, amit úgy őszintén nem tudok mire vélni, de legyen. A legkevésbé sem érdekel, hogy bosszantom, netalántán fárasztom őt. Legalább a keresztemet visszaadhatta volna. Arra szükségem van, magam sem tudom miért, de megnyugtat, ha súlyként érzem mellkasomra nehezedni. Ujjaimat kiropogtatom szépen sorjában, aztán a nyakamban lévő pántot is kipattintom és leszedem magamról. Nem mondom szép kis trükk volt, hogy bemérte mennyi erővel rendelkezek, de ő még alig látott belőlem valamit.
Nem hiába én vagyok a legjobb.
Ha valóban csak ennyit bírnék, akkor el se küldtek volna engem ide.
- Nincs kedved kiengedni engem innen? - ujjaimmal megkocogtatom a ketrecet, de még mindig jár némi kellemetlenséggel az, ha hozzáérek. Kicsit távolabb húzódok tőle. Oké, célszerű elkerülni az ehhez hasonló érintkezéseket. Már csak a bőröm épsége miatt is.
- Most, hogy kérded – esik látványosan gondolkodóba, na persze nem mintha nem tudnám már előre a válaszát. - Nem.
- Milyen meglepő – morgom kényelmesen helyet foglalva. Türelmesnek vallom magam. Rengeteg idő áll még a rendelkezésemre, de ezt nem egy ketrecbe zárva szeretném eltölteni, ha lehet. Oké, be kell vallanom, engem is idegesít már, hogy nem tudtam megölni őt. De ez nem is fontos annyira. Egy munka ugrott. Most könyörgöm, ezen nem fogok kiakadni. Elenged, aztán hazamegyek. Többet nem is látna. Az én büszkeségemet abszolút nem sérti, hogy ez most nem jött össze.
Erősebb tőlem...oké.
Ezt azért kissé nehezebb megemésztenem, de nem gáz.
Kettőnk közül ő az erős én meg a szép.
Ez így rendjén is van.
Bő tudja a fene mennyi idő után arra leszek figyelmes, hogy Asmodeus közvetlen a ketrec előtt áll. Úgy méreget, mintha valami különleges, egzotikus vadállat lennék. Talpra állok én is és mellkasom előtt összefont kezekkel figyelem őt. Ez már korábban is feltűnt, de így, hogy van időm alaposan végigmérni őt egészen különös ez a lila bőrszín.
Nem találkoztam még hozzá hasonlóval, így azt sem tudom bemérni, hogy mivel állok szembe. És, hogy mire számíthatok vele kapcsolatban.
Eddig még nem ölt meg engem, de ez nem jelenti azt, hogy a továbbiakban sem fog.
- Tennél nekem egy szívességet? - kérdem megdörzsölve felkaromat. Franc, túl sokáig voltam az emberek között. Bizonyos szokásaikat akaratlanul is, de elsajátítottam tőlük.
- Az attól függ, mit akarsz? - óvatosabb lett velem szemben ami annyit tesz, hogy van esze. Vagy egyszerűen jól működnek az ösztönei.
- Engedj ki innen, vagy ha ez nem megy, akkor legalább ne bámulj úgy engem, mintha valami kibaszott antik bútorzat lennék.
- Engedjelek ki? Eddig úgy tűnt szeretsz odabent lenni – ajkait félmosolyra húzza. Jelenleg az minden vágyam, hogy őt pofán dobjam egy tűzgolyóval.
- Miből sikerült levonnod ezt a következtetést? Az, hogy nem zajongok és üvöltözök veled még nem jelenti azt, hogy szeretek is idebent lenni.
- Szóval elfogadtad a helyzeted – arcomat tenyereimbe temetem, majd mélyet lélegezve tincseim közé túrok és kimondottan bosszúsan meredek rá. Egyáltalán mi a fenének beszélgetek én Ezzel? Bármit is teszek, az úgyis felesleges.
|
|
