 Karakter: Aries
Megjegyzés: ~ Lulumnak
Valami készülőben van. Valami nagy, valami, ami az összes mese országra hatással lehet. Érzem a véremben, érzem a szívemben. Mindenhol, az egész univerzumunkban fölbolydultak a dolgok, mintha mindenki várna valamire, de senki sem tudná, hogy mire. Nem csak mi, Képzelt sziget lakói érezzük minden porcikánkban, de értesüléseink szerint minden országban mozgolódnak a sötétség emberei. Nem vagyok semmi jó elrontója, tehát ha egy kicsit is túlsúlyban van valahol a jó, akkor persze, hogy a gonoszok oldalán szállunk bele a buliba, ám ez most valami más, valami még rosszabb, mint ami eddig volt. Nagyjából minden egyes országban most egyensúlyban van a jó, a szép, a szerelem és a rózsaszín köd, illetve a rossz, a gyűlölet és a fekete sötétség, ám ez a valami csak arra vár, hogy hogyan boríthatná föl a világunk rendjét. Ezt pedig nem tűrhetjük!
- Aries, Aries! – fut felém Gizelle, legújabb tagunk. A kislány még alig néz ki hét évesnek, ám már egy ideje velünk van, pontosabban tíz éve, tehát már tizenhét éves, ám örökké megmarad hét évesnek, amíg velünk kalózkodik az univerzum áramlatain. – Aries, nagy baj van! – kiáltozza kifulladva, teljes rémülettel az arcán. Ahogy elém ér, vesz néhány mély levegőt, mert megszólalni sem tud, annyira kimerült, ám én eléggé türelmetlenül várom, hogy mi lehet az a nagy baj, szóval megpróbálja gyorsan kinyögni, ám nem sikerül neki.
- Nyugi, mély levegő! Akármekkora is legyen az a nagy baj, az az egy perc, amíg kifújod magad, nem hinném, hogy számítana – próbálom megnyugtatni, és látom rajta, hogy lassan már tényleg kezd újra levegőt kapni. Az arca is egyre fehérebb már, nem pedig olyan rettentő piros, aminél a kalóz attól fél, hogy mindjárt felrobban.
- Kínában elkezdődtek a lázadások! – jelenti be, amint megtud szólalni. Nagyokat pislogok, és próbálom földolgozni, hogy éppen mit mondott, ám nem nagyon sikerül. Pont Kínában?! De hát az volt az utolsó előtti hely, ahol jártunk, hogy mindent elrendezzünk, és pont ott borul föl elsőnek a rend?! Pedig Mulán már meg is házasodott, a három kis hercegnő is feleségül mehetett a három – be kell, valljam, roppant ronda – katonához, a nép egészen boldognak tűnt, és a hunoktól sem kellett félniük. Akkor mi történhetett?! – Úgy tűnik, tényleg maga a Sötétség próbálja meg feketeségbe borítani az országokat, ugyanis onnan a szövetségeseink jelentették, hogy fekete ruhás, ismeretlen teremtmények romboltak szét falukat, és mivel a katonák semmit sem tudnak tenni ellenük, a népek rettegésben élnek, és föllázadtak a király ellen, hogy miért nem tesz semmit a feketeségek ellen. – Hogy mi?!
- Hogy történhetett ez?! – teszem föl a kérdést szinte csak magamnak, és Képzelt sziget kikötője felé rohanok. Érzem, hogy Gizelle mögöttem lohol, pedig még nem jött rendbe az előbbi futástól, ám nem fordulok hátra, hogy leellenőrizzem, hogy van. A kikötő szerencsére nincsen olyan messze, mint Képzelt sziget központja, ahonnét a híreket kapjuk, így hamar odaérünk. – Fil! – nézek a kis szurcsmókomra. – Kérlek, szólj Capricornusnak, hogy azonnal helyezze készenlétbe a legnagyobb hajót, most messzire utazunk, és ki tudja, mivel fogunk szemben állni, úgyhogy minden legyen benne. Mondd neki, hogy nagyon siessen! – utasítom kis kedvencemet, aki gyors szárnycsapásokkal el is repül a megadott személy felé. Én az irányító központba sietek föl a csigalépcsőn, Gizelle-el a nyomomban.
- Kapitány! – köszönt Cancer, ahogyan felérek. – Gizelle – biccent a kislánynak is a hajóirányítónk. Körülbelül ő is azóta van velünk, amióta én is idekerültem, ám neki, velem ellentétben, sosem okozott problémát, hogyha nem nagyon járhatott kalandozni, hanem itt kellett várnia a híreket, így mikor én lettem a vezér, szívesen vállalta, hogy teljes állásban hajóirányító legyen, és ne járjon el kalózkodni. Nem értem, mi a jó ebben, de ha ő szereti ezt csinálni, akkor csak hajrá, így legalább nem kell a kalózaim közében mindig kiosztanom, hogy most éppen ki maradjon itthon. Viszont most sajnos más lesz a helyzet, többen is itt kell majd, hogy maradjanak, hogy mindenféle súlyos, hirtelen felmerülő eshetőségre legyen egy csapat itt, akik el tudnak hajózni máshová, és nem kell megvárni minket.
- Cancer, ki tudsz hangosítani? – kérdem a másodállásban hangtechnikus srácot. Nem vicc, ha valami buli van a szigeten, akkor mindig ő szolgáltatja a különféle zenéket mindenféle országokból. Csak tudnám, hogy honnan szerzi őket, ha folyamatosan itt ücsörög, és sosem jár el erről a szigetről, de sokszor még ebből a toronyból sem.
- No problemo, Capitano! – csapja jobb kezét a fejéhez, mintha szalutálna, majd pár gomb megnyomása után int is, hogy beszélhetek a kis mikrofonba, mert ki vagyok hangosítva.
- Kalózok! Értesüléseim szerint nagy baj van Kínában, ahol az emberek föllázadtak a császár ellen, és az országot egy fekete ruhás, ismeretlen lényekből álló sereg ostromolja. Sietnünk kell, azonnal oda kell utaznunk, föl kell vennünk a harcot az egyensúly megtartása érdekében. A fiatalok, Libra vezetésével itt maradnak – igen, te is, Gizelle, sajnálom -, a többiekkel öt perc múlva a Disney előtt találkozunk. Ha egy másik országban is ugyanez megtörténik, a fiataloknak kell tartaniuk ott a frontot, Libra, te leszel a vezérük, rád kell hallgatniuk. Minden információ itt, Cancernél fog összefutni, ne nekem tegyetek majd jelentést, hanem neki, és ő továbbítja majd a fontosnak ítélt jelentéseket. Munkára fel! – kiáltom, és visszaadom a mikrofont Cancernek. Általában nem szokott ennyire komoly lenni a helyzet, sokkal lazábban, sokkal vidámabban szoktunk útnak indulni, ám most ismeretlen dologgal fogjuk fölvenni a harcot, nem pedig valami, magát főgonosznak, vagy főjónak képzelő idiótával. Kalózok vagyunk, örök gyerekek vagyunk, ám nem vesszük félvállról az univerzumunk fenyegetését. Ez a mi világunk, ezek a mi légörvényeink!
- Gizelle, ne haragudj rám, de fontos, hogy itt maradj. Mi leszünk elegen Kínához, de ti, fiatalok, még túl kevés kalandban vettetek részt ahhoz, hogy kevesen is megálljátok a helyeteket. Ráadásul neked egy külön feladatot szánok: neked kell figyelned Malicert, hogy jól viselkedjen, és ne tegyen semmilyen meggondolatlanságot. Érted, hogy miről beszélek, igaz? – kérdezem, és egyből bólint. Még ő is tökéletesen jól emlékszik arra az esetre, amikor Malicer miatt majdnem sikerült Mother Gothelnek elkapnia Rapunzeléket, csak mert nem állt készenlétben a toronyban, hanem helyette inkább elment a Csúcs kiskacsába, ahol leitta magát a sárga földig. Gratulálok neki, meg annak, aki kiszolgálta őt. Bezzeg az ilyen alja kocsmákban nincsen kor alapján korlátozás, hogy ki kaphat alkoholt, és ki nem… szóval, ja, nem volna jó, ha még egy ilyen malőr történne, ráadásul így Gizelle is fontosnak érezheti magát. Kedvelem ezt a kislányt, az ő aranyszínű, göndör kis fürtjeivel, tengerkék szemeivel. New Orleansból érkezett hozzánk, miután megmentettük a két kis békát Dr. Faciliertől. Kis koldus lányka volt, aki végig nézte az eseményeket, szinte észrevétlenül, és mikor észrevett minket, hogy segítünk a békáknak újból emberré változni, mindenképpen velünk akart jönni. Olyan hatalmas szemekkel kérlelt, hogy képtelen voltam ott hagyni, és mire a három napos hajóút után hazaértünk, már teljesen bele is illeszkedett a csapatunkba. Nagyon megtetszett neki Képzelt sziget, a maga össze-visszaságával, saját, és rabolt dolgaival, és semmi pénzért nem hagyna el minket. De ezzel mindenki így van, hiába vannak néha köztünk is konfliktusok, mindenki szeret mindenkit, és imádunk itt élni, együtt, közösen, és imádunk hajókázni, kalandozni a világok közötti légtérben.
---*---*---*---
- Hát. Ez. Tényleg. Nem. Semmi. – nyögöm ki magamból a pusztítást látva. Kína külső vidékei romokban, a faluk immár csak füstölgő romok, az emberek lemészárolva… ilyen látványt még a hunok sem okoztak. Ennyi halál, ekkora pusztítás… szörnyűség, ami itt történt.
- Hé, maguk meg mit akarnak?! Jöttek befejezni, amit a Fekete Sereg elkezdett?! – támad ránk egy gyermek. Fiatal, talán tizenhat éves lehet, ám zöld szemei sokkal nagyobb tapasztalatról, szomorúságról árulkodnak. Még nem szó szerint támad, ám kardja fenyegetően mered felénk. Nem tudna ártani nekünk, ám nem szeretném, ha bármi baja esne, főleg nem pont miattunk, hiszen ő nem gonosz, nem miatta jöttünk ide.
- Nyugodj meg, kölyök, nem azért jöttünk, hogy ártsunk – mondom föltartott kezekkel, hogy lássa, nincs semmi a kezemben, nem akarom bántani. Ennek ellenére mintha csak még dühösebbé válna tekintete, de fogalmam sincs, miért. Nem mondtam én semmi rosszat!
|
