|
|
Szerepjáték
(Naruto)
| yoshizawa | 2010. 05. 07. 20:06:08 | #4904 |
Karakter: Hidan
- Vagy igen??? – hökken meg, miután megcsipkedi az arcát, és ráadásul Pein is előbukkan...
Szopacs... Ez a kis csicska megint jól beszopta... Mondjuk mi is, de talán nem annyira.
- Ne tapogass, mert bedarállak a spagettibe!- visítás, és Deidara már tésztává is tört a szemközti falon. Vagy inkább lisztté.
Brr... Mindig is megdöbbentett Konan gyorsasága és ereje. Annak ellenére, hogy papírból van igazán kemény egy lány...
- Né csináljátok a fészkót, jól ván? Ném kéll á bálhé! – igen, tényleg nem kell. - Mi csák...- na, mi csak mit? Miért nem folytatja? Idáig futotta a bátorsága a nagyhalnak? Ch... És hogy pont az éppen rókákat terelő Itachi mögé bújjon...
Na mindegy. Majd én, Hidan leszek a nagy hős, és megvédem őket. Eddig is tettem arra nagy ívben, hogy Pein legyőzhetetlen. Én halhatatlan vagyok.
Valamit egyből vakerál is nekem szeretett vezérünk arról, ha már előtte állok, hogy drága a cucc, amit elszívtunk, vagy mi, de ezt a dumát el is engedem a fülem mellett. És akkor mi van, ha drága? Úgyse dolgozott meg érte soha, mert mi szoktuk rá a keretet összelopni.
Eddig ő... Csak annyit tett, hogy amíg mi elmentünk bulizni, elszívta a vásárolt bijuukat, hogy Konant szebbnek lássa.
- Ne szójjá’ be, Peinci, mert legyűrlek szőnyegnek! – vágok vissza neki, amikor levegőt vesz. Jó, hogy ő a vezér, meg minden, de kurvára idegel a papolása.
És igen... Olyan nagy vagyok, hogy már vissza se mer szólni nekem, csak az ujjával fenyegetőzik.
Vagyis... Hopp... Asszem, mégis csak van hangja. Ami olyan sötét és baljóslatú, hogy alsócserére szorulok... Méghozzá most.
- Leringyóztad az én origamibébimet, elszívtad a bijuumat, és most még a szád is jár?! –el kéne futnom, de nem visznek a lábaim. - Shinra Tensei!- uff...
Belőlem matrica, a bijuuszívóból pedig tűzifa lett...
Bár ez Peinnek nem elég. Addig pattogtat, amíg a gép faforgáccsá nem válik, és annak a nagy része a seggembe nem áll. Grr... Tiszta öröm lesz kiszedni...
- Nézd, mit össze nem piszkítottál itt, te szobatisztátlan idióta! – vicsorog Konan, amitől engem elkap a röhögő görcs… amíg a képembe nem talpal.
Picsába... Már azt hittem, hogy Peinnel ordít. Pedig nem is az én hibám volt, hogy eltört a szívó.
- Most, hogy a büntetés részét letudtuk az ügynek, új bijuuszívót guberáltok, vagy ezentúl halál a nevetek. – hö, halál... Király név, tetszik...
- Né szórákózzá má’ vélünk! Hát hónnán lénné nékünk zsénk rá?
- Hát ez az... – morgok én is halkan, miközben legalább a számból kiszabadítom a forgácsot. - A nemzeti bankot csak nem foszthatjuk ki ilyen miatt. Azt a nagykutyák teszik. Hogy lehet Pein ennyire tudatlan?!!
- Limonádét fogtok árulni, míg pénz nem folyik a seggetekből is!- madár se vagyok. Főleg nem aranytojást tojó, ez az ötlet sem tetszik.
- Azért lássuk be, Hidan, nincs neked nagy szerencséd a nőknél, hmm...- szerencsétlen hülye. Most vágjam a fejéhez, hogy „Babám, neked meg a férfiaknál nincs szerencséd, még a 3 szopós szád mellett sem!”?!
Áhh... Inkább nem. Elég volt neki a tekintetem is a meneküléshez. A beszéd meg... Hát úgyis fájna.
Majd győzhetem este kiszedegetni a néhai bijuuszívó darabjait.
Komolyan... Megnyugtató zene lesz mellette füleimnek Zuzukám röhögése, amivel tüskés seggem fogja díjazni.
***
Előre megmondtam... Csak azt hagytam ki, hogy jól ki is röhögött. Grr... De legalább most nem süt a nap. Ez is valami...
És... Az a káröröm, amivel a kancsókat figyelem... Aki iszik belőlük mindenképp el fog csodálkozni, mert ilyen testen átszűrt limonádét még nem ihatott.
Mert én természetesen hoztam citromlét a boltból. Legalábbis félútig. Csakhogy ott az összes üvegből kiömlött, amikor agyoncsaptam egy patkányt.
És mivel valamivel helyettesítenem kellett a folyadékot - plusz gyaloglás nélkül -, nem volt más választásom. De egyre okosabb ötletnek tartom, amit tettem.
- Ti ezt komolyan gondoltátok? – he? Mit rinyál a depis csávó?!
- Peinci mondtá, hogy csináljuk ezt – és nem te rohantál el a boltba, úgyhogy ülj csendben, mert megfojtogatlak a hatalmas Uchiha adottságoddal!
- Én bemegyek. – ugrik fel mellőlem, de mielőtt elsétálna, megfogom a vállát, vérben forgó szemeimmel rá nézve. Meg akarom mondani neki, hogy egyet lép, és hulla lesz, de hang helyett egy tüsszentés hagyja el a számat.
Gáhh... Rohadt nátha. Meg is törlöm az orromat.
Bár... Akkor jut el tudatomig, hogy rossz helyre, amikor megérzem a körém tekergőző, sötét aurát. Nem vettem elő zsebkendőt?
- Hogy merészeled a taknyodat törölni a tiszta köpenyembe? – üvölti a sértett, mi pedig ugrálhatunk, mint a majmok, a tűzgolyói elől.
Mert természetesen a sok számítógépezéstől már olyan vak, hogy nem tud rendesen célozni.
- Segítek, hm – rikkant a szőke bombásnő, és már repül is felém egyik sárremekműve.
Vagyis… várjunk csak...
Dei nem sárral, inkább agyaggal szokott dobálózni. Amiben robbanószer váááááááááááááááááááá....
Elkezdenék futni, de az agyagmadár félúton megáll, és leesik a földre. He? Ezt meg mi lelte? Beázott?! Mert az igen szar ügy!
Közelebb megyek hozzá, hogy egy bottal megvizsgáljam, amikor meghallom Kisame hangját:
- Észédnél légyél! – teremti le egyből a kisfiút. – Ázt ákárod, hogy Péin még jobbán megbüntéssén minkét?! Még égy bombá, és úgy mégbászlák, hogy lábrá sé tudsz állni! – brr... Ezt? Akit még az oroszlán is sírva enne?
Na mindegy. Nem avatkozok bele a vízi csúszómászók világába.
Bár... Azt nagyon bírnám, ha a halacska az én horgomon vonaglana.
- Eeelnézést... – he? Hát ez meg? Izgatottan fordulok a pult irányába, ahol... Szinte alig hiszem el, de egy vevő áll... – Kaphatnék egy pohár limonádét?
- Hát persze! – mosolygok rá bájosan, és már kerítek is neki egy poharat. Meg is töltöm, de amikor a kezébe nyomnám az abban szorongatott pénze helyére, már épp eltűnik Zetsu torkában.
- Ez finom volt. – szólal meg a gaz, mi négyen pedig egyszerre támadjuk le.
- NEM VAGY ESZEDNÉL! MIÉRT ETTED MEG A VEVŐNKET?!
- Pein üzeni, hogy gyorsabbak legyetek! – morog teli szájjal, és mielőtt leütnénk, beleolvad a környezetbe előlünk. Grr... De hogy Pein is mit képzel...! Ennél gyorsabbak csak akkor lennénk, ha kirabolnánk vala...
Áhh, igen!
- Kisame! – állítom meg halamat, mielőtt segítene Itáéknak a vevő cafatait összeszedni.
- Mi ván már, Hidán? Mit vigyorogsz?! Mégüssélék?!
- Nem kell. Figyelj, van egy ötletem, hogy hogyan szerezzünk pénzt. – közben azért Itachi és Dedara is visszatobzódik mellénk. – Egyszerű az egész. Csak Zuzukától kell kölcsönvenni egy keveset úgy, hogy ne vegye észre. Szerinted megoldható lenne? Vagy várjunk ebben az esőben még tovább?! – bahh, késsz.... Nem szoktam én ennyit egyhuzamban beszélni, már zsibbad a nyelvem. Főleg a szálkák helyeinél...
Szerkesztve yoshizawa által @ 2010. 05. 22. 00:25:36
|
| timcsiikee | 2010. 04. 19. 13:22:52 | #4736 |
Karakter: Itachi(Akatsuki kecó)
Itachi:
- Peinci éldúgtá, dé én mégtáláltam múltkór Konan búgyijái kőzött. – válaszol Kisame azonnal, és leeresztem karomat.
- Mit kerestél te Konan fiókjába? – vinnyogja a szöszi, én meg csak kapkodom közöttük tekintetemet, unott ábrázattal.
- Mít, mít? Hát slózipápírt, mikor Szászori fosott, mint á Murányi ló – Sasori? Ja igen emlékszem.
- Na gyertek már! Különben sem vagyok Sasori fosására kíváncsi. Kisame hozd azt a bijuu-t, különben… - Hidan az öklét ropogtatja, így lassan felkelek. Miért kell nekem itt lennem?
- Jól ván ná! Ném kéll türélmétlenkedni – Kisame pár varázslatos mozdulattal egy pillanat alatt beüzelemi a cuccost, és elkezdi körbeadni… Na jó… talán e miatt érdemes volt kikúszni…
Már nem hallok semmit, a tekintetem is igazán homályos, nem mintha eddig nem lett volna az.
Ahogy megy körbe és körbe a cső, egyre többet szívok magamba, és fújok ki… és kezdek szédülni…
És úgy ézem mindjárt kieresztem magamból a rókát….
Róka? Csak nem a Kyuubi van bennem? Akkor gyorsan ki vissza kéne zárni.
De mit keres bennem a kyubbi? Nem tudtam volna róla? Akkor miért akarnám megölni a kis Narutot? Szászke haverját?
Akkor inkább csak magam kéne leölni.
De miért is akarom leölni magam?
Ja igen… szóval bennem van a Kyuubi.
Hirtelen fordul egyet velem a fél világ, erős markok szorongatják karomat, majd erős lökét kapok a gyomromba a semmiből, és a Kyuubi ki is szabadul… egyenesen szétkenődik a földön.
Most nézd meg mit tettél Pain... megölted a Kyuubit. Ettől függetlenül, és még mindig veszett szarul érzem magam, hiába lettem könnyebb két kilóval.
Vetődünk a kanapé mögé, és ahogy nyomulnak rám a testek, úgy érzem magam, mintha gruppenbe lennék.
De én nem vagyok szexéhes nem szállhatnék ki?
Épp szólásra nyitnám a számat, amikor is a hangok helyett megint csak okádék csapódik ki melőlem, egyenesen a szőnyegre.
Már megint egy kyuubi jött elő belőlem?
ÚR ISTEN SZAPORODOTT BENNEM A RÓKA ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
- Limonádét fogtok árulni, addig míg pénz nem folyik a seggetekből is! – limonádé? De én nem vagyok szomjas… Mit akarnak ezek a limonádéval?
Mindegy… most álmos vagyok, szóval alszom egyet.
Fejemet a földbe csapom, és már durmolok is.
~*~
Zuhog az eső… egy fa széken ülök… mellettem három barommal… és azon tanakodom, hogy vajon mi a szart keresek itt.
Ja igen… a tegnap történtek miatt.
Az akatsuki kecó előtt csücsülve az összetákolt pad mögött ücsörögve várunk.. hogy mire? Hogy jöjjön valaki, és vegyen limonádét.
- Ti ezt komolyan gondoltátok? – kérdezem a fejemre húzva a kapucnit. Szeretem az esőt, de csak bentről nézve, ahonnan kényelmes a depi hangulat.
- Peinci mondtá, hogy csináljuk ezt – válaszol társam, és megforgatom szemeimet… na mindegy.
- Én bemegyek állok fel, de egy kéz telepszik a vállamra, és lenézek Hidanra.
Mintha beszélni akarna, de csak fintorog, végül tüsszent egy hatalmasat és a köpenyembe törli.
Szemeimben tűz lángol, és fogaimat csikorgatom, majd pecséteket kezdek el formálni.
- Hogy merészeled a taknyodat törölni a toszta köpenyembe? – morgom és tűzgolyókkal támadok rá, mindenki csak széjjel vetődik, és ugrálni kezd előlük, de én csak Hidant célzom meg.
- Segítek, hm – mondja mögöttem Deidara, leállok, és unottan figyelem, ahogy egy agyagot formál meg kezében, és Hidan felé dobja.
|
| Hiyahiya | 2010. 04. 12. 21:28:00 | #4655 |
 Karakter: Deidara
Deidara:
- Kisszííveeeeem... látunk ám...- nyekereg egy vékonyka hang fülembe, s amint kinyitom szemem már meg is látom okát, egy lebegő kéz alakot, mely jókedvűen konstatálja hogy mellék szájszervem életre kelve nedvesítik alsómat... hoppá... és mind a véletlen műve! Semmi köze nincs hozzá hogy erotikusat álmodom! Csupán a sors akarja úgy, hogy a kezemből kikandikáló nyelvek az ágyékomat ízlelgetik ruhán keresztül! Semmi köze ahhoz, hogy épp nedveseket álmodom...
- Te láma...- morran a másik szellem állagú izé, mire már felbuzdul bennem a védekezései hév, s felpattanva készülik valami keményet odavágni, ám mivel az eső dolog amit találok az egy váza, így szép csilingelő hanggal törik darabokra a falon, ugyan is a szellemeken átmennek a dolgok... hátöö... hoppáá... Gondolnom kellett volna arra hogy ez nem fog így menni... talán el kéne kérnem Peintől a szellemírót kiskészletet, vagy minimum a porszívót... de mivel Konan nem mer rám bízni olyan dolgokat, aminek a robbanás veszélye nagy, így álmodhatok arról, hogy valamikor megszabadulok ezektől...
Erre már Sasori is ébred, mint a beállított vekker, s nyikorogva, nagyon csúnyán nézve indul meg felém, ami annyit jelent, hogy két perc és repülök innen, mint részeg gólya Afrikába... ismerem ezt a nézést... most fog úgy kidobni innen, mint macskát a dolgát végezni... ilyenkor általában olyan dolgok kerülnek rám, amiknek eredete kétséges és én nem örülök nekik...
- NE VAGDOSSAD A VÁZÁIMAT A FALHOZ KORÁN REGGEL!- ragadja meg grabancomat agresszívan, s hajít ki elegánsan a szobából, hogy morgolódva battyoghasson vissza takaró alatt fatököt faragni... ez nem volt kedves... legalább a hajvasalóm oda tolhatta volna... hahh...
HA BEGÖNDÖRÖDIK A FEJEM ÉN MEGŐRÜLÖK!!!! NEM GÖNDÖRÖDHET BE, MERT ÚGY NÉZEK KI VELE MINT EGY KARÁCSONYFA DÍSZRŐL SZAKAJTOTT ANGYALKA!!! Az pedig nem illene ama imidzshez, amit nagy nehezen magunkra aggatunk, miszerint mi gonoszak és elvetemültek vagyunk... itt egy ember van, aki elvetemült, és az Hidan. Elvetemülten hülye...
Azért hogy mégis szalonképes legyen, villámgyorsan elkészítem magam, hogy
felkészülhessek arra, ami a nappaliban fogad Hidan és Kisame képében... Hidanre kell is felkészülés, mert az a tag nem hogy nem normális, de még a közelébe sem kerül... valamilyen különös oknál fogva mindig csesztet, holott csak annyi a bökkenő, hogy szebb vagyok nála... hmm...
Ám, amint meghallom a bijuu szívás elreppenő kis foszlányát, kigyúl bennem az anyag hiány, s máris reppenek mint a kis galamb, hogy én is csatlakozzak az öngyilkossági kísérethez... ugyan is ha Pein előbb hazatér a kéjkirándulásból, akkor nekünk reszeltek és életünk végéig a WC-t takaríthatjuk, ahol Zetsu állandó jelleggel emberi testrészeket termel ki magából...
- Én benne vagyok! – jelenek meg hirtelen a színen, mint vakond az akna mezőn, vegyes fogadtatást kiváltva a jelenlevőkből. Hidan puffog, mint ahogy szokott, két szavanként káromkodik, Kisame pedig kisebbségi kékként tevékenykedik... ahh édes megszokás.
- Ákkor hívom Ítáchit. Úgyis ritkán ván velünk. – illan el Kisame, mint egy kék kis pillangó, hogy két másodperc múlva Itachi nőies sikolyaival mutassa meg, hogy ő milyen profin tud embereket meggyőzni, arról, hogy igenis muszáj szállniuk egyet... hahh... hívja csak ide azt az emo gyereket, s máris gyászos lesz a hangulat... gáh... nem mintha Hidan vigyorgó tátogása többet segítene a kedvfokozásban... most ez activitizni akar... mit tátog? Ugyan is Itachi egyenletes frekvenciájú sikítozásától, alig ha lehet mit hallani... hahh... nincs nekem erre időm! Szívni akarok, nem gyökeret ereszteni!
- Menjünk már, hm… - nyávogok egyet, hogy kinyilvánítsam az épp érkező Itachi előtt a sietős szándékom az eszméletlenségig való kábulás iránt, amit csupán Hidan válogatott és szép megjegyzése tetéz. Ennek egyszer kéne Domestost a szájába nyomni és máris nem lenne ilyen lelkes, mikor beszélni kell... Bár Pein, a fájdalom maga, tett már róla, hogy virágnyelven szidja a világot... talán ha a szájába robbantanék valamit foghíjasan nem próbálkozna... főleg engem szivatni...
- Basszátok meg, mikor kezdjük már? – morog Hidan, egy kutyát imitálva, én pedig inkább magamban tartom, hogy mit is szeretnék mondani erre... elégre senki sem akar meghalni, ő pedig hallhatatlan, és olyan dolgokat farag belőlem, ha beszólok neki, ami nem fog hasonlítani arra, ami azelőtt voltam...
- Öhm… Van egyáltalán itthon bijuu? – veti fel nagy okosan Itachi, mint a csapat egyetlen tagja, aki gondolkodik, s válaszol Kisame, a csapat egyetlen tagja, aki méltatja erre a kis mondatfoszlányra ezt a szerencsétlent, aki ahelyett hogy nyilvánvaló öcsimádatát egy gumibabán töltené ki, inkább magába sikítozik a földön hemperegve, de csak addig míg Pein meg nem unja, és ki nem hívja Orcsimarcsit egy kis traccspartira, ahol kibeszélhetik Sasuke iránt érzett felhőtlen szeretetük... Hidan rám próbálja aggatni a homokos címet, mikor Itachi már rég túllépett a testvéri szereteten? És ez eddig még senkinek sem tűnt fel... jók a női megfigyeléseim...iizzéé... jó megfigyelő vagyok!
- Peinci éldúgtá, dé én mégtáláltam múltkór Konan búgyijái kőzött. – közli nemes egyszerűséggel Kisame, amire én csupán egy furcsálló pillantást vágok le, ugyan is nem értem hogy jutott ki onnan át a komplett biztonsági hálózaton, amit Konan origami szörnyecskékből állított fel, s bármennyire nem tűnnek veszélyesnek egy perc alatt szalámit csinálnak bárkiből... ennek tudatában...KISAME, HOGY A BÜDÖSBE VOLT KÉPES ERRE??? Ez is egy olyan nyilvánvaló kérdés, amire sosem fogok választ kapni, pusztán azért mert, Kisame egy olyan létforma, ami semmi másra nem jó, csupán a logikátlan pótcselekvések elvégzésére...
- Na, gyertek már! Különben sem vagyok Sasori fosására kíváncsi. Kisame, hozd azt a bijuu-t, különben… - fenyegetőzik Hidan, a kemény legény, ám láss csodát, ha most Pein rajta kap minket, akkor max. az a testrésze lesz kemény, amivel Peinci szétveri a vakolatot és minden mást, mai útba esik és nagyon fáj ha mély benyomást tesz rá... ezen el kéne gondolkozni... mi van ha a turbékoló gerlicék hazaszélednek és rajta kapnak, ahogy épp agysejtet pusztítunk? A halál a legjobb alternatíva... és a legkegyesebb. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy ennél sokkal többet fogunk szívni...
- Jól ván, ná! Ném kéll türélmétlenkedni. – folytatja tovább az értelmes beszélgetést Kisame, én pedig mint egy jó kis gyerek úgy várok, hogy végre a masina hosszas beindítása után végre nekem is jusson már egy kis kéménynyi öröm, ha már így összegyűltünk itt ebben a családias légkörű önkéntes önmérgezésben... mert ugye bár, ha már az értelem az nem nő, akkor már úgy sincs mit veszteni, Itachinak meg amúgy is kell a depresszió kergető, mert a végén szodómiázik egyet a madarával...
Mihelyt Hidan is túl esik a kötelező idegsejt égetésen, felém nyújtja a csövet, s én boldogan szipózok egyet tüdőig, de úgy hogy kis híján minden visszajön belőlem, a belső szerveimmel együtt... de kit érdekel! Öcsém! Sok birka itt a fejem fölött, mit keres? Izzé... miét keres itt? Höhö, birka, höhö...
- Szaggat ez az anyag! – nyöszörgöm halkan szétcsúszó tudattal, ahogy a szemeim elé különböző képek úsznak már be, s még a fülemen is füst szállingózik... nah ilyenkor szoktak ám érdekes dolog történik! Na nem csak azért, mert két mosógépet látok a szemeim előtt lebegni, amikből furcsa élőruhaanyagok repkednek ki, hanem azért is mert ha Pein visszajön, akkor olyat kapunk... de olyat, hogy öröm lesz nézni, ahogy Hidannal vagy és Kisaméval szétvereti a berendezést... én mentem magam... nem robbantok fel semmit.. azt hiszem...hehe...
- Ja! Én már szellemeket látok tőlük… - karattyol valami egybefüggőt Hidan, s amint okosan kezd mutogatni, szemei a semmibe fókuszálnak, s igazi debil arccal próbál valamit elérni, ami nyilvánvalóan nincs előtte... szellemeket? Egy röpke percre kijózanodom az agyamon ülök ködtől, s fel vetül bennem a kérdés, hogy lehetséges az, hogy Hidan a kezeim jótékonyan beszélő szellemeit látja, mert ha igen, akkor olyan titkokat fog megtudni rejtett takaró alatti kalandozásaimról, amiket nem szeretünk magamon kívül senkivel megosztani... tegyünk úgy, mintha nem tudnék semmit... az így úgy is menni fog... - Búúú...- sikít Hidan és én részben színlelve észben a hirtelen jött közelségétől és végtagjainak belső szerveimhez való tolakodásától hátrébb ugrok, mint egy kis malac a kés elől, mielőtt ez az állat karélre hány, és ott tart egy darabig... - Ott vannak, ott vannak!!!
Öcsém... ez tényleg Leonidas és Elton... ó hogy abba a kettétört túrórudiba... EL KELL ŐKET INNEN KERGETNI, MERT LÁTOM... azt hiszem hogy látom... HOGY MÁR ÉPP DALOLNI KÉSZÜLNEK, MINT A MEGVESZETT KIS MADARAK!!! Neee... a titkaimat nee!!!! Olyan dolgokat fognak megtudni, amit még én sem tudok!!!!
- Há ki ném szárjá lé?! Ott még égy sárkány jön... – szólal meg Isten nyila avagy Kisame, aki a másik homályos semmiségbe mutogat, így szerencsésen elterelve a fehérfejű idióta fejét, mielőtt kis szennyesemről tudomást szerez, és mielőtt még túlzottan eltelítené látókörömet lebegő sűrű lepke tömeg, ami ki tudja miért került ide...
- Basszátok meg... Ez inkább egy ringyó, aki teljesen olyan, mint Konan...- nyögi be, már csak azért, hogy mondjon valami értelmeset, én pedig szemeimet meresztve vihogva, könnyű tudattal és csekély halál félelemmel tápászkodom fel, hogy a nagy kék lepke fellegből kilépő női alakot megmoleszteráljam, és bebizonyítsam, hogy ez nem csak Hidan, csak te vagy annyira kanos, hogy már a szekrényre is azt hiszed, hogy mellek lyukkal...
- Há-há... De ez sem igazi... – battyogok oda, s az igen csak durcásnak tűnő női egyén méregetve jutok arra a határozásra, hogy ennek meglehetősen igazi feje van ugyan is olyan élethűen szórja a rotációs kapákat a szeméből, amivel csak az igazi Konan tudna versenyezni, de mivel nem látok kettőt így nyilván az igazi... félve, még mindig a bijuutól bátran megtépem egy kicsit, hadd fájjon neki, s ahogy felfedezem, hogy ez bizony valahogy agyon igazinak tűnik, és nem szekrény állaga van, ráadásul egy Pein-szerű valami is bujkál mögötte egy cseppet megijedek... na most jön az, hogy futok minden irányba, mielőtt még túl józan leszek ahhoz, hogy féljek... hehe...- Vagy igen?!
Ekkor jön az, hogy váratlan módon józanít ki az a tasli, amit Konantől azért kapok, mert egészen véletlenül a kezem a gravitáció nyilvánvaló tényétől bevonzva lenti vidékre kalandozott, s ennek büntetéseként már csókolom is a falat, olyan smacit lebonyolítva, melytől szinte tégláig épül a nyelvtechnikám a vakolatba...aaauu....
- Ne tapogass, mert bedarállak a spagettibe!- sikítja még azért utánam, hogy ne csak a képem, de azért még a fülem is jól behaljon, ne hogy már egy percig is azt higgyem, hogy ennyivel véget ért a tortúra... te jó isten... de szép tehenek vannak itt a falba... jjjéé...
- Né csináljátok a fészkót, jól ván? Ném kéll á bálhé! Mi csák...- kezdené Kisame, ám így a falról lebomolva már látom, hogy Pein nagyon dühös tekintete már az ő lazaságát is szaggatja, de úgy, hogy rövid úton termel röpke csomagot a nacijába, s veti maga elé Itachit, mint a nyilvánvaló meglehetősen kikészült, hányi készülő élő pajzsot, ki eme remek mozdulatra úgy dől el, mint Mari a 3D-s moziban a cápa támadásától... először szívott... nem megy ez neki, úgy ahogy te szeretnéd...- Hoppá...
S ím eme vezérszóra ugrik Hidan, hogy hősiesen védje a napot, és bizonyítsa be, hogy igen ő van olyan menő, hogy dacolva a nyilvánvaló halálla, azért még rá tegyen egy lapáttal, s biztosítsa a biztonságos kanapé mögé bújást a kék fickónak... ez nem normális... még mindig.
- Nem meg mondtam, hogy ne pazaroljátok az anyagot, mert drága újat rendelni?! – morog Pein, de olyan tekintettel, melytől random dördül egyet mögötte az ég, ami már csak azért is érdekes, mert jó idő van, és még csak véletlenül sincs egy felhő sem az égne, ám a Peinciből áradó sötét felleg olyan aurát áraszt, amitől nem sokkal mellettünk egy kisebb fajta hurrikán tombol és sodorja a tehenet, mint centrifuga az élő zoknit...
Ám Hidant ez még mindig nem tántorítja el, csupán felbátorodik, s egy menő vigyorral húzza ki magát, kidomborítva minden mellizmát, ha már itt van...
- Ne szójjá’ be Peinci, mert legyűrlek szőnyegnek! – flegmázik egy sort, hangjáról még hallani, hogy ő még nem esett túl azon a folyamaton, amit úgy hívunk, hogy józanodás, így meg lehetősen hirtelen éri, kábé mint derült égből a pofán csapás, mikor is Pein feltartott keze mered rá, mint a végzett ujja, amire csak szemöldök ráncolva próbál rákoncentrálni...
- Le ringyóztad az én origamibébimet, elszívtad a bijuumat és most még a szád is jár... Shinra Tensei!- rikkantja, minta hajnali rigó, s ettől Hidan úgy repül hirtelen lendülettel, mint a győzelmi zászló s száll egészen a bijuu szívó gépig, mely nagy robajjal törik össze, ahogy a Jashin imádóállat becsapódik, akár egy hatalmas idióta meteor, harci ordítással megspékelve...
Ha ez még nem lenne elég a komplett tetőszerkezet ráomlik, csak úgy segítésként, az pedig nem hogy békében, csendesen halottat játszana, még hozzá nyöszörög, hadd ismételje ezt el vele Pein addig, míg morzsa méretűrre nem aprítják a bijuu szívó gépet, ami már nem hogy csak történelem, de egyenesen eltűnt emlékké válik két per alatt villámgyorsan...
- Nézd mit össze nem piszkítottál itt, te szobatisztátlan idióta! – rivall rá csak úgy érzésből még Konan, is hiába villantja be kék és lila sármját, amit csapatunk egyetlen eddig ismert női tagja csak egy képen lábalással reagál le, ezzel is bizonyítva, hogy ő bizony, tud még olyan pontokat egy férfin, ami fáj és nincs kolbász közötte...
- Most, hogy a büntetés részét letudtuk az ügynek, új bijuu szívót guberáltok, vagy ezentúl halál a nevetek.- jelenti ki nemes kegyességgel Pein, megmutatva, hogy igen a verés véget ért, de még csak most jön a borz sztájl, ahol négyen együtt fogunk szopni, de úgy, hogy utána tittu-frutti, hogy tejfeles marad a szánk...
- Né szórákózzá má’ vélünk! Hát hónnán lénné nékünk zséénk, rá? – pattan Kisame, ahogy a mánira terelődik a téma, én pedig csupán négykézlábra állva várom az ítéletet a lassanként magát kitemető Hidan mellett, aki vígan törmeléket köpve morog magában válogatott káromkodásokkal megtoldva, amit percenként kéne kisípolni, ha nem korhatáros lenne a hely...
- Limonádét fogtok árulni, addig míg pénz nem folyik a seggetekből is!- ajánlja parancsba adva a szögbelövő barát vezetőnk, majd ahogy letudta ezt a kis problémát, illan is el, hogy önbecsülését sértett asszonykáját ápolhassa altájakon...
Bennem pedig felszólal a kisördög, ahogy a ramaty-ratyi állapotban lévő Hidanra pillantok kék szemeimmel sandán, s hiába próbálom magamba gyűrni azért kiszakad belőlem, aminek ki kell, s halál félelemmel együtt... ki nem mondd... ki nem mondd... neeeeeeeee!!!
- Azárt lássuk be Hidan, nincs neked nagy szerencséd a nőknél, hmm...- jegyzem meg halkan, s szinte reflexszerűen menekülök arrébb vagy két métert a rám vetül rózsaszín halál sugártól,amit szemből lövell... hajjjajj... de úgy látszik a szadista vigyor jobban bejön neki, mert a következő kifejezés a képén már az és én hirtelen szeretné menekülni előle...
Mami... ez meg fog ölni... na nem baj, majd magam elé vetem Itachit, neki már úgy is mindegy...
|
| yoshizawa | 2010. 04. 11. 00:48:39 | #4623 |
Karakter: Hidan
Grr... Mérgesen csörtetek be a kecóba. És amikor bebaszom az ajtót, csak úgy hullik a vakolat. Az a hülye tehén most kurvára fölbaszta az összes agyamat. Méghogy én meghalni...!
Hülye ringyó... Én, hála Jashim istennek, halhatatlan vagyok. Nem értem, miért nem fogta ezt fel addig, amíg fegyverem az eszébe nem jutott.
Még akkor is javában szidom az összes fel- és lemenőjét, amikor a nappaliba érek.
- Mi a hézág, haver? – hallom meg egyik társam, Kisame hangját... Bahh, nem értem, mi a faszomért nem megy már el logopédushoz.
- Semmi, csak valaki felkúrta az agyamat! – oltom le.
- A semmiért nem vágy így odá! – nem, azért tényleg nem. De ha kinyírnálak, egyből jobb lenne. Főleg, ha tovább folytatod itt a Csernus-féle balfasz agyzsibbasztást.
- Tudod mííít, á múltkor nem végeztünk az egyik bijuu szívásával, mi lenne há moszt megcsinálnánk eresztésképp? Peinci úgysincs itthon. – grr... Mérgesen vágom le magam. Főleg, amikor megjelenik a szőke köcsög, és sugárzó mosolyával kijelenti, hogy ő benne van.
- Ákkor hívom Ítáchit. Úgyis ritkán ván velünk. – he? És mikor mondtam azt én is, hogy benne vagyok?
Hmm... Mondjuk, ha Peinci nincs itt... Akkor tényleg cin-cin...
- De utána te takarítasz, szöszikém! – vakkantom oda Deinek gyönyörű bájvigyorral, amire csak értetlenül néz rám.
- Balfasz... – morgom csak úgy magamnak. Hiszen még egy sértést sem tudok hozzávágni. Itachi malacokat megszégyenítő visításától nem lehet...
Pff... Olyan, mint egy ovis. Pedig nem is nyúzom.
- Menjünk már, hm… - Ohh... Csak nem pipázni akar a kiscsaj?! Mert akkor az enyém is szívhatja...
- Basszátok meg, mikor kezdjük már? – ooorgiáát akarok!!!
- Öhm… Van egyáltalán itthon bijuu? – szólal fel a dark kid... Baaah... Ha most kiderül, hogy nincs... Még idegesebb leszek, amíg nem kapok...
Épp borítja el agyamat a lila köd, amikor megnyugtatnak. Nem kell ölnöm, van anyaaag...
- Peinci éldúgtá, dé én mégtáláltam múltkór Konan búgyijái kőzött. – höhö... Azt hittem, magának keresett tiszta alsót...
- Na, gyertek már! Különben sem vagyok Sasori fosására kíváncsi. Kisame, hozd azt a bijuu-t, különben… - kiáltok rájuk, de mondatom direkt hagyom félbe. Nem is kell folytatnom. Tudja, mi lenne. Még a víz alá se menekülhetne előlem.
- Jól ván, ná! Ném kéll türélmétlenkedni. – hú, de nagy a szája...
Ha most nem adta volna már ide a csövet is, lehet, lefaragtam volna belőle...
Így csak számba veszem a pipa csövét, és már el is száll az idegességem... És száll... És száll...
- Szaggat ez az anyag! – szólal meg mellettem a kis szőke hercegnő, amikor átnyújtom neki a cuccost, de most ő se tud irritálni.
Szinte én is repülök Jashim istenem mellett...
- Ja! Én már szellemeket látok tőlük… - jelentem ki nyálcsorgatva. Hiszen... Azok ott vigyorgó Istenem mellett minden bizonnyal szellemek...
- Búúú... – ijesztem meg őket, de helyettük csak Dei ugrik arrébb azt kérdezve tőlem, hogy mi is a bajom.
Hatalmas mosollyal hadonászok a szellemek felé.
- Ott vannak, ott vannak!!!
De azok Itachiékat se kötik le.
- Há ki ném szárjá lé?! Ott még égy sárkány jön... – mutat abba az irányba Kisame, amerre ők is néznek.
Én pedig elkezdek szakadni a röhögéstől.
- Basszátok meg... Ez inkább egy ringyó, aki teljesen olyan, mint Konan...
- Há-há... De ez sem igazi... – lép elé Dei. Pedig... Már nálam kezd múlni az anyag hatása. És... Annak ellenére, hogy a szellemeket már nem, a ribit még mindig látom.
- Vagy igen?! – hökken meg, miután megcsipkedi az arcát, és ráadásul Pein is előbukkan...
Szopacs... Ez a kis csicska megint jól beszopta... Mondjuk mi is, de talán nem annyira.
Szerkesztve yoshizawa által @ 2010. 04. 11. 07:53:32
|
| timcsiikee | 2010. 04. 10. 22:53:22 | #4618 |
Karakter: Itachi(Akatsuki kecó)
Itachi:
Sötét szobámban ülök, gépem előtt kattintgatom a lapokat majd megtalálok „véletlenül” egy fan oldalt. Felcsillanó, könnyező szemekkel nézem a képet dermedten.
Felzeng a hegedű, fülemben már szól a dallam melankólikusan.
- Sasuke kisöcsém… hiányzol… Sasuke kisöcsém, hiányzooooooool…. – hahh… - Wááháháááá – leborulok a székről, és forogni kezdek a szőnyegen, majd amikor halk köhécselést hallok, megint lefagyok.
Hatalmas kerek, fehér szemekkel meredek fel Kisaméra, aki karba tett kezekkel áll felettem, felvonva egyik szemöldökét.
- Öööö… - körbenézek, majd azonnal törökülésbe vágom magam, és kinyomom a gépet – Igen? – nézek fel rá kérdőn.
Egy laza mozdulattal feltartja egyik kezét, amiben madaram csapkod veszettül.
- Sasukettő! – rikkantom, és vetődök, érte, kikapom kezeiből, és az ágyra esem.
- Kicsit többet is kijárhátnál Itáchí, sokat vágy á szobában.
- Khhh…. – hörgöm halkan válaszként, majd Sasukettőt az állványához rögzítem, nehogy megint elszökjön.
- Na gyere, megyünk Bijuut szívni – elkapja lábam, levágódom a földre, és körmeimmel kapaszkodom a szőnyegbe, de csak húz maga után.
- Neheee! Nee – keresztül húz a küszöbön, majd a nappali közepére érve elenged, és a hátamra fordulok, meglátom magam felett Hidant és Deidarát, majd fagyos üzemmódra váltok.
- Menjünk már, hm…
- Basszátok meg, mikor kezdjük már?
- Öhm… - tartom fel egyik ujjam, és komoran nézek fel, még mindig a földön fekve – van egyáltalán itthon bijuu? – mindenki elhallgat.
|
|
