- Tényleg? Velem? – rebegi. Nos, ahogy így rákérdez felvillannak elõttem a kételyt jelentõ kis felkiáltójelek, de már megkérdeztem. Végül bólintok, s csak nézek rá mit lép. Ajkára vigyor ül ki, az én szívem pedig hevesebben kezd el verni. Ez talán… igen? Örülök neki, azt hiszem… Ahogy karjai végül körém fonódnak, gyengéden, s borzos hajába fúrhatom a fejemet, biztos vagyok benne, hogy ez igent jelent s én marhára örülök neki. Nem visszük túlzásba, végül csak elengedem, õ felhúz arra a harapnivaló seggére egy alsót, majd a közösen elkészített pizzának esünk.

Kora délutánig együtt vagyunk, akkor viszont csörög a telefonja, hogy mennie kell, õ pedig megy. Nehezen, mert nem engedem, ölembe ültetem, cirógatom, csókolgatom, de végül otthon hagy a lakásomban. Egyedül. A gondolataimmal. Szörnyû duó, mondhatom.

*~(¤)~*

Szerdára van megbeszélve egy melóhelyi randi. Pontosabban Ace szabad, én nem, de velem akar lenni, így bejön. Az biztos, hogy még a kezdetleges kis raktárt fel kell avatnunk… múltkor nem jött össze. Eme tervezésbõl gondolataim fõ tárgya zökkent ki, ahogy a kedvenc kis testrészét feltornázza a bárszékre. Odahajolok hozzá, adok neki egy gyors cuppanósat, majd folytatom a dolgomat. Õ is besegít, még a végén unatkozna.

- Megyek rágyújtok egyet – szól oda az este folyamán, míg én csak mosolyt küldök felé, s csapolom tovább a sört. Így is sikerül megcsodálnom hátulról, s elfojtanom egy sóhajt. Tökéletesen gömbölyödõ farpofák. Hrr, de imádom!

Ennyit Tökmagról, folytatom a melót. Igazán forgalmas esténk van, csak úgy döntik magukba a vendégek a piát meg a földimogyorót, csak vigyorogni van idõm, nincs semmi frappáns trükk, se kacsintás. Így is megy ez, nem sokáig, vagy tíz percig, mikor Betty éktelen sikítozására nem leszek figyelmes. Rögtön abbahagyom a csapolást, aztán mikor a szavakat is megértem, már futok.

- Fõnök! Ace! – rikkantja még utoljára a hátsó ajtónál. Cigizni ment, ahogy Pöttöm is. Nem tudom mi a gond, míg ki nem teszem a lábamat az ajtón. Azt a…! Nem számolom hányan vannak, csak azt látom, hogy Ace körül tömörülnek. Nem látok senki és semmit, csak õt. Hogy van képük bántani, a mocskos kezüket rá emelni?!

- Ti rohadt kis patkányok! – ordítom oda torkom szakadtából, s a legközelebb lévõnek esem. Hirtelen éri a veséjét ért térd, a földre rogy. A biztonság kedvéért azért még egyszer belerúgok, hogy egy darabig ott is maradjon. Sajnos pont azt kaptam el, amelyik nem Acet fogja.

- Te meg…? – háborodik fel, míg elengedi a szerencsétlen kölyköt, s nos, rám köszön. Ököllel. Olyan hirtelen ér, hogy nos… célba talál. Érzem, ahogy az állkapcsom reccsen az ütés erejétõl, de annyira fent van a vérnyomásom, no meg az adrenalin szintem a picsában, hogy nem érdekel. Megtántorodom, de rögvest vissza is ütök, gyomorszájon vágom. Vagyis, a hat réteg izom alatt valahol arra paskolgatom, s úgy tûnik kellemetlenül érinti. Elkapja a kezemet, mire én megpróbálom kigáncsolni. Nos, legalább jól megrúgom.

Egy darabig elviaskodunk, külön sikerélmény, ha igazán be tudok neki húzni, vagy jó helyre rúgni. A nagydarab állat már vagy három helyen olyat csavart rajtam, hogy biztos vagyok benne, hogy a bõrt is lenyúzta. A zúzódásokról, felrepedt ajakról pedig ne is essék szó. Felcsendül a rendõrautó, s a nagydarab erre menekülõre fogja. vagyis csak fogná, utána lendülök, s rávetem magam.

- Itt… maradsz…! – lihegem rajta. A társát is itt hagyná, csak mentse a bõrét… szép!

Zsaruk jönnek, cimbik mennek. Ekkor mászok csak oda Ace-hez, akit Betty vett a kezeibe. Odabotorkálok, s próbálok egy mosolyt erõltetni a kölyök felé, aki csak sóhajtva odalép és átölel. Felszisszenek, az egyik kényes helyet is megnyomja.

- Ne haragudj… - motyogja, s kicsit áthelyezkedik,s felnéz rám. – Tiszta vér a szád… meg az orrod is… ugye nem törte el? – nyúl az említett részemhez. – Jó, nem… - nyugtázza, miután nem szólalok meg.

- Miért kell neked mindig mindenbe belekeveredned, ha? – kérdezem tõle, míg jobban odahúzom magamhoz.

- Fõnök, hozok egy törlõt. Tényleg tiszta vér a képe – nyugtázza Betty, majd elsiet.

- Szerintem most jött rá, hogy nem csak dugsz – suttogja oda Ace pajkosan csillogó szemekkel.

- Most fojtogattak meg, belõlem meg kiverték a szuszt és ilyeneken élvezkedel? – morgom, mire õ egy pillanatra komolyan is veszi. – Te kis dög… - vigyorgom, majd megsimogatom a buksiját. Csókot nem kap, én is érzem a vas ízét a számban…

Betty hoz tényleg egy rongyot, megtörlöm a képemet, addig Acet kikérdezik a rendõrök, majd engem is. Nem fog ellenem eljárás indulni, legalábbis ha a patkány fel nem jelent. Azt javasolják mindketten tegyünk feljelentést, s így a gond letudva. Nos, megtesszük, gondolkodás nélkül. Miután leül a felhajtás, a vendégek is visszasorakoznak a bárba, Ace és én viszont nem. Átadom a stafétát a többieknek.

- Gyere, hazamegyünk. Beülünk egy kádnyi forró vízbe, megmossuk a másikat, eszünk egy kis fagyit és lefekszünk aludni – terelgetem a srácot a kocsi felé.

- És mi lesz a bárral? – kérdi nagy szemekkel. Õt mintha kevésbé viselte volna meg a dolog, mint engem… az egész kibaszott életem lepörgött elõttem, ahogy a falra felkenve fojtogatta az a szemét…

- Meg lesz, itt marad – mosolygom, attól függetlenül is, hogy fáj a szám. – Te fontosabb vagy – suttogom a fülecskéjébe, mire õ megborzong, s nagy, csillogó szemeit rám emeli.

- Köszönöm… - motyogja.

- Akkor megmoshatod a hátamat. És kérek minden sebemre puszit! – nyávogom, míg beülök a volán mögé, õ pedig bevetõdik mellém. Rögvest odahajol hozzám s óvatosan arcon csókol.

- Mindenhol végig foglak csókolgatni, ígérem.

- Mindenhol fáj ám… - sóhajtom, míg beindítom a kocsit. – Bár… egy helyen nem… - kacsintok rá, mire õ picit zavarba jõve meglök a vállamnál fogva. – Oh! Két helyen! – rikkantom, míg rálépek a gázpedálra. Irány a lakásom. 

Egy alapos kézmosás után rádobálunk mindent a pizza lapra szépen, és már kerül is vissza a forró sütõbe. Kicsit rendet rakok a konyhapulton, mert a késtõl elkezdve mindent találunk rajta, szerintem még egy halott német katona is stíröl minket a pult alól. A Pumukli valahol mögöttem lehet, és el is kap hamar, hogy nehogy megszökjem a szemei elõl. Hatalmas karjai hátulról ölelnek át, még az a szép vörös feje az állánál fogva a fejem tetején pihenteti. Olyan jól esik hogy valaki ölelget, sosem ölelgettek ennyire, ujjaim jólesõen becézgetik az alkarjait. Olyan nyugodt ez így, hogy fõzõcskézgetünk így együtt, én besírok a közepén, de õ jön és ellátja a kis szerencsétlen idiótát. Szuszogását az egyik fülem közelében hallom, lassú mély lélegzetvétellel , és kapok egy cuppanósat az arcomra. Jujj de imádom.

- A seggemet csókolgassad így –mosolygom,mire megint feltûnik a szemeiben az a sejtelmes csillogás, oooké…  – De ne most! – szólok gyorsan mert itt kicsit érdekes lenne a szépséges felemet csókolgatnia. Késõ bánat, ugyan is megforgat a karjai között és azonnal ajkaimra tapad.

- Adam…! A pizza…! – kicsit riadtan szólok r, mert ha már megcsináltuk, akkor együnk is belõle, de úgy látom nem csak a pizzázni fogunk ma. Mancsai a gatyám körül matatnak, és végül is lehámozzák rólam még az alsógatyát is amit magamra szuszakoltam kb. egy órával ezelõtt. De szerintem ez a ksi textil sem bánja hogy lekerült rólam, még a lábával is rásegít a gatyák lecibálására, szó szerint letaposva rólam. Mikor már csupasz vagyok már mint Tarzan, akkor az egyik lapát kezét a fenekemre simítja, és közelebb húz magához.

- A segged jobban érdekel – sejtettem, így legyen ötösöm a lottón. Ölét nekem dörzsöli, és folytatja a mély dörmögését. – Meg van itt egy kis gondom…

- Konyhapult…? – vigyorog, amitõl olyan kangörcs jön rám hogy vissza kel fogjam magamat, és e közben kicsit megreszketek az ölelésében.

- Asztal…Több a… hely… - mormogom halkan, tiszta vörös fejjel, és muszáj nyelnem egyet mert a Pavlov reflex asszem mûködésbe lépett. Kuncog egy kicsit a zavaromon, és seggemnél fogva emel meg, én meg átkarolom a lábaimmal akár csak egy kis maki. Odaérve leültet a hatalmas faasztalra, én pedig teljesen felfedem magam elõtte, lábaimat szétnyitom, õ pedig végigvezeti rajtam a kicsit homályos tekintetét. Megérint amitõl mély levegõt kell vegyek, mert az izgalom fojtogatja a torkomat. Ha felizgatott akkor ne csak bámuljon , hanem lépjen már  a tettek mezejére! Kívánom már, annyira hogy menten idehalok! Futómûvemet köré fonom, õ meg csak tovább szélesítve azt a piszkosul tetszõ mosolyt tolja le a gatyáját, és kalamolni kezd az egyik fiókban. Még jó hogy nem ebbe a fiókba rakosgatja a késeit… elõhúz egy gumit, és miközben magára görgeti , és tágít rajtam egy csöppet, amit türelmetlenül fogadok, és hátrahajtva fejemet nyögök egyet.

- Tedd. Be! – hörgöm türelmetlenül, és nem várat tovább, azonnal magamban érzem. Lassan mozog, fogja azt az a nekünk áldozatul esett bútordarabot, én pedig még több utat adok neki a gyömöszöléshez .  Bele is jött ám ! Huhúú de mennyire! Csókra éhes szánk már megint összeakad, és nagyokat nyögve folytatjuk a mozgást, vörös hajába túrok, és figyelem ahogy a tincsek táncot lejtenek az ujjaim között. Szemei minden apró kis mozdulatomat figyelik, még azt is hogy szemtelenül hozzá dörgölõzöm, és ficánkolok kicsit. Arcán kicsi pírt látok, és szemeiben teljes zavartságot, kicsit feljebb húz mancsaival, én meg mint egy jó kisfiú még jobban beterpesztek neki, mert na. Szinte észre sem veszem a nagy szuszogásban a sütõ visítását, a miatt hogy a kajánk már kész is volna. De szorgalmas ez az emberke, és lassan utól is ér aminek jönnie kell. Piheg rajtam még egy kicsit, miközben én még mindig a sörényével bíbelõdöm. És egy Ace féle idióta megnyilvánulás, már megint…

- Eredeti szín, ugye? – látszik az arcán hogy ez annyira érdekli mint öregasszonyt az okos telefon , de na, nem futotta többre, azt a fejemben kavargó dolgot mondom ki a mi érdekelt. Csak nagyot sóhajt ezen a bugyutaságon.

- Egy ilyen kettyintés után a hajam színe érdekel? – kapok egy puszit, majd meg is magyarázza. -Az. Láthatnád odalent is, hogy az.

- Bocsááánnnat. – kacarászom, majd kicsusszan belõlem, é lerendezi amit le kell. Felhúzza kicsit a gatyáját, én pedig felé nyújtom a kezemet, annyira sikerült beleélni magunkat, hogy a gerincem az asztal minden kis hupliának alakját felvette. Felhúz, így immár ülök az asztalon, bevizez egy konyharuhát, és letörölget vele, de muszáj nevetgélnem, mert hideg is meg csikiz is.

- Ez hideg, Adam! És csikiz is!- muszáj kalimpálnom kicsit a lábaimmal meg a kezeimmel, mert tudom hogy nem szabadulhatok a mosdatástól, de még is vigyorgásra és nevetésre késztet a helyzet. Melegség önti el a szívemet, szeretek vele baromkodni, bagózni, na meg „ tornázni „ is . Arca kicsit élettelenné válik, és maga elé mered.

  - Mi van, Pumukli? – kérdezek rá a haját kicsit kijjebb túrva az arcából, mire nagy sóhajok közepette hajol ajkaimra, és tõle nem megszokott módon kényeztet. Követem, hiszen most a gyengédsége gondolkodóba ejt.

- Járjunk, Ace. Remekül megvagyunk. Próbáljuk meg. – fel sem fogom elsõre a szavait, de mikor eljut abba a bagófüsttel átitatott kis agyamig, hirtelen az egész fejem vörösödni kezd, talán még a füleim is. Mutató ujjamat saját magamnak szegezem, és résnyire nyílt ajkakkal nézek Adam szemeibe.

- Tényleg? Velem? – kérdem hitetlenkedve. Ezt pont Adam említi meg, és velem akar járni? Sosem hittem hogy idáig jutunk. De rohadtul örülök neki. Bólint egy aprót, várakozó tekintettel, én pedig egy hatalmas vigyorral és csillogó szemekkel ölelem meg. Nem azzal a beszívott fejjel, sem a vinnyogásos módszerrel, egyszerûen jelzem neki hogy benne vagyok a dologban. Amit úgy látom hogy boldogan fogad. Én is magamra kapok legalább az alsómat, és kiszedjük közös erõvel a kajánkat a sütõbõl. Szeletelés és tuszkolás a pofiba. Utána pedig egy majdhogy nem közös nap. Ugyan is hívnak a bárból hogy pár könyvelési munka még vár rám, és jó lenne ha odatolnám a  harmatos kis seggemet. Nehezen enged el magától, de végül sikerül eljutnom a kitûzött úti célig. Kedden is úgy tartanak mint egy rabszolgát, alig várom hogy hazaérhessek, vagy este hétig bent voltam, mert nélkülem a papírmunka nincs megcsinálva, és az a dög bátyám nem nyúl ilyenekhez, meg hogy ezért alkalmaz engem itt. Jah meg felszolgálok netán tán, mikor az a szerencsétlen picsa nincs itt. Nem szokásunk szidni az alkalmazottakat, de én csak az igazat mondtam , tényleg egy szerencsétlen nõállat. És folyton vigyorog, meg bekuncsorogja magát az én kis irodaszerûségembe hogy hát neki ott dolga van. Meg hízeleg nekem, a-a ezt nem így játsszuk kérem. Nem kezdek nálam öregebb nénikkel nöm’ nöm’ . Már rohadtul várom a Szerdát, Adamnél leszek a bárban, besegítek kicsit talán. Meg egy kicsit iszom, nem batár módra, de iszom.

*~*~*~*

- Szerdaaa baszkiiii!!- rúgom rá az ajtót az éppen fogat mosó Robra. Majdnem letorkolja a fogkeféjét, én meg hátbaveregetem, hogy rásegítsek kicsit.

- Majdnem megfulladtam te állat!? – könyököl a mosdókagylóra, én meg megnézem magamnak a körös körül fogkrémes száját.

- A technikád jó , de így körös körül nézd? – mutogatok neki, és mozdulataim iszonyatos vihogásba fulladnak , kirázza a hideg , mire én csak vigyorgok mint a vadalma. A csajához készül nem kétséges. – Pettyhez mész? – kapom fel a gönceimet, mert lassan nekem is indulnom kéne.

- Nem Christinhez. – érdekes szemeket gúvasztva hajolok vissza az ajtófélfa mögül felhúzott szemöldökkel . Hogy mi?

- Hát az meg ki te kis  Casanova? – most kicsit kisfiúsan sikerült öltözködni, Aces kisfiúsan. Sötétkék póló, aminek a hátulján egy gránát feszül, szürke gatyó, meg valami szegecses tornacsuka, vagy mi a lópöcörõ.

- Az új barátnõm. – hogy ez lyukat lát azonnal betömné, öcsém. Ilyen nincs. Pedig fiatalabb nálam a töki. Nahh mindegy is. A kulcs és bõrkabátot felkapva indulok meg a bejárati ajtó felé, és közben még van idõm a mobilomat is a zsebembe szuszakolni. Gyalogosan közelítek a már jól ismert bár felé. Hátrafésült hajamba néha belekap a szél, és a profilomba söpör pár kósza hajszálat, amit nagy köpködve de sikerül kimûteni a neki nem megfelelõ helyekrõl. Beérek, és azonnal puszit kapok, amint felügyeskedtem magam a bárpulthoz, majd telik az este szép szokásosan. Hol a pultban segítek, hol a rendeléseket viszem ki, és olykor még pihenni is jut egy kis idõm.

- Megyek rágyújtok egyet. – szólok oda Pumuklimnak, aki egy pillantással nyugtázza , és járnak a kezei, mert sorra jönnek a rendelések, helyettem a kis pöcsös áll be. A tüdõm már sikítozik anikotin után, így a kocsma elé ugrom ki most kivételesen, nem lézengnek ott sokan, így nyugodtan pöfékelhetek.

Már majdnem az egész szál hamuvá vált, amikor a látóterembe akad két férfi alak, két nálam jóval magasabb férfié. Amint kicsit világosabb helyhez érnek derengeni kezd a pofájuk, ezeket én ismerem valahonnan.

- Héé, nézd csak ki van itt! – öklözi vállba az egyik kopasz a másikat, a kokit kapott tükörfejû is rám néz, és lassú léptekkel indulnak meg felém, gyorsan elnyomom a cigimet, és rájuk sem hederítve az engem már ismert dolgozók furán nézik a szinte már futó lépteimet, de nem voltam elég gyors, vagy nem tudtam tovább furakodni a tömegen magamat, de valamelyik nyakon csíp, és maga felé fordítva fog meg a pólómnál fogva, és fötri velem arrébb a kicsit már leülepedet tömeget. A lábaim rükvercben, jómagam pedig tehetetlen ez ellen a két fenevad ellen.

- Eressz el te rohadék! Eressz! – sikítozom szinte hisztisen, eszembe jutott hogy õk voltak azok akik bedrogoztak anno a sikátorban, aki pedig most ráncigál az kezdett el vetkõztetni, valami keményet érzek a hátam mögött, a bár falába ütköztünk. Most már a nyakamra markol, és a levegõbe emel a falhoz vetve . Két kezemmel próbálom magamról lefeszegetni , de mind hiába, csak mondja a szövegét.

- A múltkor nem jött össze de ha gondolod pótolhatjuk, akár itt is. – ez gusztustalan. Milyen beteg állat ez?!  Ordítok egyet szinte egy kislányéhoz hasonló hangon, mindenki odakapja a szemét a személyzet közül is , én meg kapálózom a lábaimmal, a kezeik közöt lógva, a hangok miatt a másik kopasz mellém tenyerel a falra, és hatalmas testével eltakar hogy ne legyünk annyira feltûnõek. Az egyik pultos Barbie elkiáltja magát, riasztónak pont hogy tökéletes.

- Fõnök!! Ace!! – szól rá a még mindig gondtól terhelt , most már mondhatjuk így „ pasimra” . Nagy sebbel lobbal megindul a két ökör felé, amíg én fuldoklom, és már patakzanak a könnyeim, mert lassan nem kapok levegõt. Csak annyit látok hogy az amelyik takar már nincs ott, mert összecsuklott.   

- Mi csináljunk?- érdeklõdöm, ugyanis éhes vagyok. Rá is nyomom a mancsomat a gyomromra, mert épp közli, hogy zabás.

- Pizza? Az könnyen megvan – fordul felém s mér végig. Átgondolom, általában mindig akad hozzávalóm. Azt szeretem, piszkosul.

- Jó lesz – bólintok lelkesen, mire õ készülõdni kezd, ahogy én is. A szekrényben matatok, ahol a pizza tésztalapokat szoktam tárolni – mert igen, egyszerre többet is veszek – azonban úgy tûnik pont kifogytam belõlük. - Basszus tésztalapom nincs – hörgöm a tényt.

- Csinálhatok, ha kell. Állítólag jó szakács vagyok vagy mi a fene. – Intézi el egy vállrándítással, s már fel is tûri a felsõjének az ujjait. Mögé lépek, és a nyakába szuszogok. Micsoda meglepetés! Nem döglünk éhen. Nekem dõl, élvezi a közelségemet, végül nekilát ellátni az emberét – igen, engem – a leendõ pizzával.

Úgy gyúrja azt az istenverte tésztát, mintha olyan élvezet lenne…! Kikészít vele. Csak arra tudok gondolni, hogy ÉN mit gyûrnék bele… igen… a farkamat. Keményen. Kínomban már az ajkamat rágom, s figyelem minden gyürkészõ mozdulatát. Már pörgeti, én pedig eddig bírom. Õ a tésztát gyúrta: én a seggét. Erre picit meginog, amit élvezettel figyelek. Szarok a pizzára! Jó, nem szó szerint.  Tészta a sütõben landol, csak tudnám miért, feltéttel mi lesz?

- Segítesz a feltéttel? – mossa le a kezeit. Bólintok, s megyek is elõszedni a babámat – a késemet. Neki kisebbet adok, én vagyok az úr a háznál, szóval nekem jár a nagyobb. Mindenbõl.  Õ hagymát pucol, én paradicsomot vagdosok. Õ vállalta fel, szal hagyom, had szenvedjen. Nem is kell sok, hamar felvonyít.

- De elegem van ebbõl a sok kis tajnigger köcsögbõl!? – Ránézek, õ meg csak szipog és a szemeit törölgeti a pólójának ujjával. Jól kiröhögöm, bár tény, hogy szörnyen édes.

- Na lássuk csak, ilyen bõgõmasina vagy?- vigyorgom, majd odalépek hozzá, elõszedek egy kevésbé viseltes zsepit a zsebembõl, majd óvatosan letörlöm a könnycseppeket.

- Ez kényszer miatt volt kérem! Én erõs vagyok – szorítja ökölbe a mancsát – ez csak véletlen volt! – Nem nevetem ki, csak figyelem, ahogy megmossa a kezét. Nem szólok hozzá, pedig nagyon kéne. Összeütjük a pizzát, visszarakjuk a sütõbe, én pedig elkapom a grabancát, s odahúzom magamhoz.

A konyhapultnak támaszkodom, háttal áll nekem, úgy ölelem magamhoz. Alacsony, az államat a feje búbján pihentetem, míg õ az ölelõ karjaimat simogatja ujjbegyeivel. Tetszik… nagyon tetszik ez az egész helyzet. Ahogy együtt fõzõcskézünk a konyhában, baromkodunk, s utána meghitten egymás karjaiban vagyunk. Elõrébb hajolok, nyomok egy cuppanósat az arcára, mire felkuncog.

- A seggemet csókolgassad így – vigyorogja, mire felcsillannak a szemeim. – De ne most! –szól rám, de már késõ. Magam felé pördítem, mire nyekken egyet. Az ajkaira tapadok, s mohón megcsókolom.

- Adam…! A pizza…! – nyekergi, miközben letolom róla a nadrágját az alsójával együtt. A lábammal segítem lentebb, s mikor alul pucér, a seggébe markolok s odahúzom magamhoz.

- A segged jobban érdekel – dörmögöm, majd nekilököm a csípõmet. – Meg van itt egy kis gondom…- vigyorgom az ajkaira. Határozottan kemény vagyok, már lent is.

- Éhrzem… - sóhajtja, ahogy nekisimítom az éledezõ tagomat. Nos, õ se tünetmentes. Határozottan kemény. A nyakát csókolgatom, a fogammal karcolom a vékony bõrt, amitõl libabõrös lesz. Fél kezemmel az éledezõ kishaverját cirázom – szigorúan két ujjal, ujjbeggyel, hogy megbolonduljon -, a másik kezemmel pedig tartom. Mindent hagy. Mindent.

- Konyhapult…? – dörmögöm csábító mosollyal, mire megremeg a karjaim között.

- Asztal… - suttogja. – Több a… hely… - nyel egy nagyot, mire én kuncogva marok a seggébe, s emelem fel. Átkarol a lábaival, én pedig megindulok vele az asztalhoz. Gyengéden ráfektetem, mire nagyot sóhajtva tárulkozik ki elõttem szégyen nélkül. Végigmérem, elidõzök a szerszámjánál, s a fenekénél… Gyengéden megérintem a bejárata közelét, mire felszusszan. Szép. Még itt is. Mindjárt megzabálom!

- Gyors menetet, ember…! Odaég a kaja! – Karol át a lábaival, s húz közelebb magához. Meglep… én szoktam türelmetlen lenni. Széles vigyorral tolom lentebb a gatyámat, a konyhafiókból elõszedek egy gumit – nálam mindenhol van! -, felgörgetem, a nyálas ujjammal kicsit tágítok rajta, míg õ szûkülve veti hátra a fejét.

- Tedd. Be! – hörgi türelmetlenül, mire kuncogva igazítom magam hozzá. Egy nagy lökés, és el is merülök a szûk, meleg részben. Szorít. Jaj, de szorít. Kurvára imádom!

Lassan kezdek el mozogni, megtámaszkodom fél kézzel mellette, a másikkal pedig az asztalt fogom. Õ a vállaimba kapaszkodik, pihegve húzza fel még jobban a lábait, hogy teljesen kitölthessem. Ajkai után kapok, vadul csókolom, õ pedig nyöszörögve viszonozza. Ringatózom, nem viszem túlzásba. Nagyokat nyög, velem együtt, hajamba túr, élvezettel figyeli, ahogy a vörös tincsek az ujjai között simulnak.

Türelmetlenül ficánkol, hozzám dörgöli még jobban a kemény felét, belsõ izmaival rám szorít. Tekintete ködös, ajkai csóktól duzzadtak, nyáltól csillognak. A felsõje felgyûrve, alul makipucér, kemény és én benne mozgom… hörögve nyúlok a feneke alá, s megmarkolom a két szép farpofáját. Felnyüszít, még jobban széttárja a lábait, én pedig nem vagyok rest, adom neki az inputot, ahogy csak a csípõm s derekam bírja.

A sütõ pittyeg, mi pedig még élvezzük a vastag faasztal adottságait, bár már nem sokáig. Ace megy el hamarabb, s ahogy rám szorít nekem is végem van. Imádom, imádom, imáááádom! Nagyokat szuszogok rajta, míg õ a hajamat birizgálja nagy érdeklõdéssel.

- Eredeti szín, ugye? –kérdezi, mire én felsóhajtok.

- Egy ilyen kettyintés után a hajam színe érdekel? – nyomok egy csókot az ajkaira. – Az. Láthatnád odalent is, hogy az.

- Bocsááánnnat – kuncogja, mag kicsúszok belõle, felhúzom a seggemre a gatyámat s a használt gumit kidobom a kukába. Felém nyújtja a kezeit, mire én nagyot sóhajtva húzom fel ülõ helyzetbe. Egy konyharuhát bevizezek, s letörölöm magunkat. Határozottan élvezi a dolgot, végig ficereg és nevetgél.

- Ez hideg, Adam! És csikiz is! – kapálózik lábaival az asztal szélén. Ránézek, õ pedig csak huncutul mosolyog, csillognak a szemei. Megdobban a szívem. Szeretek vele lenni. Minden téren. Elkomorodom, ami neki is feltûnik.

- Mi van, Pumukli? – túr a hajamba, mire én nagyot sóhajtava az ajkaira hajolok. Gyengéden csókolom, lassan hívom táncba a nyelvét. Tetszik neki, hasonló módon viszonozza.

- Járjunk, Ace – nem kérdezem, közlöm. Tény. Ennek ténynek kell lennie. – Remekül megvagyunk. Próbáljuk meg. – Teszem még hozzá, s várom a válaszát.

És ugye milyen kiváló látásom van? Ismerõs szín, és az a motorhang… most már fix hogy a Cukros bácsi börrögteti azt a fenevadját. Kicsit felé gördülök az én fekete kis szépségemmel, de a szemei már sejtelmesen csillognak a visszapillantó tükrében. Elérek a már elõre lehúzott ablakhoz, felpattintom a bukó plexi részét, és már nézegethetem is a vigyorgó vörös fejet. Akarom, nem akarom, de inkább maradjon az elsõ, mindig összefutunk.

 - Szia Pöttöm. Rég láttalak. - veszi fel a raj gyerek pózt, és himbálja a szájában a cigijét, ha nem lenne a fejemen ez a szar, én is rágyújtanék .Vigyorgok egy sort azon hogyan próbál revansot venni a múltkori „ Pumuklis” elszólásomon, Pöttöm…hmmm… nem is rossz .

- Provokálsz? Mindjárt vége a gyalogos zöldnek…- ránt vállat, valóban, mindjárt indulni kéne, de én valahogy tovább kívánom stírölni a képét.

- Ugyan, nem értem mire célzol. – fél szemmel figyeli a lámpát, és közben engem is . Igen, rám lehet nézni , de a napra nem. Hmmm, kíváncsi vagyok melyikünk gyorsabb, az õ kocsija, vagy az én motorom, ezért felajánlok neki valamit.

- Ha nyerek, te tartod. – hmmm, milyen is lenne hallani ahogy Adam alattam visítozik, áhhh, Ace azt a piszkos fantáziádat! Akkorát szisszen mint egy eresztõ focilabda, én pedig ez alatt visszahajtom a mûanyagot.

- Ha pedig én, beöltözöl lánynak és úgy duglak meg. – jó, az elõbbi kijelentésemet visszaszívom, még én lennék a perverz. Én, rózsaszín tangában. Elég bizarr.  Meglóbálom elõtte a középsõ ujjamat, és már az indításhoz szükséges pózban vagyok. Kipörög a hátsó kerék, és az aszfalt már zabálja is a gumit. Olyan füst van, hogy ehhez képest Auswitz kis por felhõcske.

Van amikor õ vezet pár méterrel, van amikor én elõzöm be, meglóbálja mancsát, én pedig a visszapillantóból látva hogy lekanyarodik. Azon tûnõdöm a felcsapódó bogarakat figyelve, hogy most akkor nekem fogja tartani? vagy éppenséggel én fogok majd bugyikában meg szoknyában flangálni neki?

*~*~*~*

Két héten át meg sem szakítjuk a kapcsolatot egymással, hol nálam hol nála lézengünk, filmezünk, ha mondhatni így randizgatni megyünk. Utána pedig rosszalkodunk, ami az Adam elõtti tapasztalatok alapján a legjobb a kis vöröskével. Nem tudom, az eddigi faszikkal az volt a baj hogy az orruknál fogva vezethettem õket, Adam pedig még rajtam is képes uralkodni, és nem egy agyatlan benga kigyúrt állat. És imádni való az a sunyi kis feje. Meg tudok nyílni elõtte, és sokat dumálunk meg visítunk fetrengve. Néha ugyan van egy két csípõs beszólása de jófej, és nem bunkózik. Úgy érzem sokkal több lesz itt, mint valami dugi pajti viszony…

Hétfõ van, szombaton, és vasárnap is keményen nyomtuk az ipart, én is a bátyus bárjában, és õ is az övében. Persze összeröffentünk, azért nehogy ne úgy legyen ám ! Éppen az ágyában henyélek, ölemet az ölébe hajtva, valami horrort nézünk. Látszik rajta hogy öregecske a felvétel, mert elég gagyi megoldások vannak benne. Látszanak a zsinegek, atya ég.

Kezével becézgeti hátamat, és néha lesimít az általa imádott felemhez, esküszöm egy személyes  Fanklubbja lesz a seggemnek. Egy ideje már csak a fenekemet simogatja, én pedig ezt meg is jegyzem .

- Hé, már egy ideje egy helyen körözöl. Simogass máshol is.- mormogom neki, és készségesen válaszol.

- Értem, értem!- egy csöppöt meglepett hogy a combjaim közé kalandozik az a drága kis kacsója, és túlfûtött hangot adok.

- Ahdam…! – vigyorgó pofával tekint le rám.

- Máshol is simogatlak.- jó kifogás, igazán jó kifogás. Nahh jó,  mi van a seggemben? Mágnes? Kicsit rápirítok, de nem haragszom igazából érte, minek fogta már nem? Hát akkor ?

- Tévét nézek ember!- fújom ki a levegõt, õ pedig csak felesel.

- Én meg simogatlak.

- Rendesen csináld…- motyogom, a tévén tartva a tekintetem. Egy puszi cuppan az arcomon, azonnal odafordulok, és egy kis csókocskát kunyermálok a Pumuklitól. És meg is adja nekem amire vágyom, majd visszahanyatlom az ölébe, és tovább nézem ezt az agyment filmet. Milyen kellemes ez így itt feküdni… nahh ez úgy hangzott mint ha valami Brazil gépsorok szövege. Ezekben a hetekben csak egymással töltöttük az idõt szinte, na meg a munkával. Olyan mint ha…

- Ugye ma csak a házban döglünk?- töröm meg a csendet, és nézek fel a kispárnámra.

- Nos, ez a terv… nincs kedvem sehová se menni. – akkor teljesen egyetértünk, ha kimennék ropogósra sülnék az fix.

- Fõzünk együtt valamit?- kicsit éhes a pocakom, és szerintem neki sem ártana valamit burkolnia. Felnézek rá, miközben õ az arcomon simít végig. Olyan finom gesztus ez amit az elején mikor játszotta a kemény gyereket ki se néztem volna belõle .

- Aha. Persze. Ezer örömmel. – és engedelmes?! Ace te mit csináltál ezzel az embörkével’ ? Megvadítottam höhööö~

Felülök az ágyban , és egy szál alsóban elindulok a konyhába, amit Adam kuncogva figyel , én pedig bebillegetek neki egy kicsit, majd elröhögöm magam. menet közben magamra imádkozom a pólómat, majd a laza edzõs gatyám is jöhet . Olyan tíz perc után nagy ásítással tarkított pofával kitotyog õ is , és az egyik konyhai székre vetõdik.

- Mi csináljunk?- szegezi felém a kérdést, és hasára szorítja a kezét elfojtva a korgó hangot.

- Pizza? Az könnyen megvan. – fordulok felé, és végigmérem a kicsit borostás arcot. Egészen jól áll neki.

- Jó lesz. – bólint rá az ötletre, én pedig már készülõdni is kezdek, de ez meg a hátam mögötti szekrényben matat.

- Basszus tésztalapom nincs. – hörgi kicsit idegesen, én pedig megnyugtatóan közlök vele egy tényt.

- Csinálhatok ha kell. Állítólag jó szakács vagyok vagy mi a fene. – rántok vállat, és feltûröm a felsõm ujjait. A csiklandós nyakamba liheg, én pedig felé döntöm a fejem, de már ott áldogáll mögöttem.

Végül nekiállok , és összedolgozom az anyagot, õ meg a száját harapdálva méregeti a mozdulatokat. Megfogok egy kis darabot majd nyújtani kezdem , meg pörgetek rajta párat a levegõben . Valaki taperássza az alfelemet. Kicsit megingok, ha leejtem akkor a feltét én leszek! Beledobom a tepsibe, hát, ez kicsit nagy lett…a sütõben landol , majd  a vörös fejre nézek .

- Segítesz a feltéttel? – ingatom meg lisztes mancsaimat, és azonnal le is mosom róluk a fehér port.

- De elegem van ebbõl a sok kis tajnigger köcsögbõl !?- rikkantom el magam, mire odakapja a tekintetét, én meg szipogok meg törölgetem a szememet a pólóm ujjába. Kómásan pislogok, és sziszegek. Nagyot röhög , most biztos úgy nézhetek ki mint másnaposan.

- Na lássuk csak, ilyen bõgõmasina vagy?- vigyorog, és elõ bányász egy zsepit a zsebébõl, majd meggyûrve megtörli a lepotyogó cseppeket.

Boldog Születésnapot! :D

Rám nyitja a langyos vizet: pont annyira meleg, amennyire kell. Az ajkát nyalogatja, láthatóan bejön neki a dolog. Höhö, hát még nekem! Végigsimít a hasfalamon, majd határozottan rám markol. Szép csuklómozdulatokkal kényeztet, míg a másik mancsával a felsõtestemnek támaszkodik. Pipiskedik is, s a nyakamat nyalogatja kiscicásan. Rámarkolok a seggére, s közelebb húzom magamhoz. Köröz egyet a csípõjével, az egész kemény alsó felét szemtelenül nekem löki, amitõl kiszalad a torkomon egy nyögés. Imádom… olyan mocskos. Hamar elmegyek, nem tartogatom az élvezetet a végletekig. Amúgy is… én jövök.

Az egész haja eltakarja a képét, úgy néz fel rám. Vigyorogva simítom ki a vizes tincseket a pofijából, majd hirtelen megperdítem, de elkapom, mielõtt eldõlne vagy elesne. Bár nem tudom: azt hiszem a karjaimba pottyan. Mindegy, meg van a kicsike, s csak ez számít.

- Hát nézz oda – húzom magamhoz gyengéden.

- Szabad érdeklõdni, hogy mit tervezel? – kérdezi, míg én a nyakához hajolok.

- Mondtam hogy viszonzom, Pöttöm… - dörmögöm, majd rögvest a farkára kulcsolom jobbomat. Egyre keményebb a kis harcos, aminek nagyon örülök. Nyöszörög, nagyokat nyög, majd végül õ is elmegy. Lihegve fordul velem szembe, pajkos tekintettel. Imádom, hogy kielégülés után is így ég a tûz a szemeiben!

- Huh, akkor én csutakoljalak le téged?- érdeklõdik, míg én elzárom a vizet. Helyeslõen bólintok, mire õ nyom egy adagnyi krémet a kezébe s szétkeni rajtam, habbá. Eleinte csak figyelem, majd én is becsatlakozom, s én is végigmosom habtestét.  

- Úgy nézek ki, mintha felhõbe estem volna. – Csak vigyorgom a megjegyzését, nekem ugyanis bejön az új rucija.

- Shhh! Habcsókot csinálok belõled! – pisszegem le, s folytatom tovább a munkát. Én sem panaszkodhatok, nyakig habos vagyok. Nagyon beletemetkezem a munkába, mikor megszólal.

- Kisebbség érzetem van, el sem hinnéd. Az múltban én voltam felül – csapja magát fejbe a habos mancsával röhögve. Mire felfogom mit mondott, már jön is a röhögés. Ezt õ sem mondta komolyan, ugye?

- Hogy teehh? – Vinnyogom, mire õ sértõdötten csücsörít rám.

- Én hát. – Fonja össze habos mancsait a habos mellkasán. Roppant vicces látvány ám! Még a szemöldökeivel is próbál rám hatni, de végül csak elröhögi magát. Na azért! Lemossuk magunkról a sok habot, majd megyünk törölközni. S ha már száraz a popsi, jöhet az alsó is, ne egy szál farokban flangáljunk egész nap. Fõleg nem reggeli közben…

Ace egy hatalmas nagy habos – ha tudtam volna hogy ennyire szereti, nem engedem, hogy lemossa magáról – muffinnal csókolózgat elõttem. Roppant erotikus látvány… az egész képe krémes-habos, én pedig túl messze ülök, hogy lenyalhassam. Kicseszés! Magáról szedegeti le, ujjait nyalogatja, én pedig beledöglök a látványba. Mocsok!

- Te kis disznó – közlöm vele, mire megáll cicamosdásban.

- Hátt ez most így sikerült, általában tetõtõl talpig olyan szoktam lenni. – Eddig bírtam, átnyúlok s egy kisebb habmaradványt szedek le az arcáról, s nyalom le az ujjamról. Hm, de finom!

- Nem rossz – jegyzem meg, mire õ feláll s elmegy megmosni a képét. De jó, hogy elõbb zuhanyoztunk! Megeszem a saját adagomat, majd egy cuppanós puszival elbúcsúzom a tökmagtól. Dolgom van, s neki is. Biztos vagyok benne, hogy hamarabb összefutunk, mint gondolnánk…

*~(¤)~*

A melóhelyre robogok a kis drága vörös kocsimmal. Kissé félek, hogy egy halom követ fogok ott találni, hisz nem épp a legmegfelelõbb kezekre lett bízva a hagyatékom, de nagyot csalódok, jó értelemben. Még áll, szép tiszta s láthatóan minden a helyén van. Tökéletes! Délutánig motoszkálok a bárban, szétnézek, beszélgetek majd elzúzok. Haza kéne menni váltás ruháért, mert már én érzem magam kényelmetlenül az elõzõ napiban.

Épp egy piros lámpánál állok s várok a soromra, mikor motordübörgésre leszek figyelmes a halkan szóló rock mellett. Nem nagyon csípem a kétkerekûeket, fõleg mert a vezetõjük általában pofátlan. Rühellem, mikor a kocsisor között robognak, aztán fel vannak háborodva, ha nem férnek el. No mindegy is.

Ahogy a visszapillantó tükörbõl figyelem a közeledõ jármûveket, feltûnik az ismerõs kígyó szimbólum. Széles vigyor terül el az ajkamon, s szabad kezemmel a kissé borostás államat simítgatom. Hajaj… Csak nem a Tökmag? Ha nem is, remek kis szórakozás jut az eszembe. Még piros a lámpa, elõkotorok egy szál cigit, a képembe gyûröm s meggyújtom. Eközben végig turbóztatom a motort, s láthatóan ezzel felkeltem a motorosok figyelmét. No nézzük csak, ki gurul közelebb? Megáll az ablakom mellett, majd a bukósisakja szemellenzõ részét felpattintja. Ismerõs huncut szempár néz rám.

- Szia Pöttöm – dörmögöm neki, míg lazán fél kézzel a lehúzott ablakban van bal kezem, a jobbal pedig a kormányon támaszkodom. A cigi ott libeg a számban. – Rég láttalak.

- Provokálsz? – kérdezi, mire én vállat húzok. – Mindjárt vége a gyalogos zöldnek…

- Ugyan, nem értem mire célzol – sóhajtom, de azért fél szemmel figyelem az említett lámpát, s inkább bepózolok az indításhoz.

- Ha nyerek, te tartod – vigyorogja, s pattintja vissza a bukósisakját. Felszisszenek, ugyanis ez teljes mértékben lehetetlen.

- Ha pedig én, beöltözöl lánynak és úgy duglak meg – vigyorgom. Kecsesen beint, s még épp idõben nyúl vissza a motorjához, hogy gázt adjon. Nekem elég a lábfejemmel rányomni a pedálra s gyorsul is a kicsike. Gumi szag csapja meg az orromat a cigim mellett. Ha, ez aztán szép! Tartjuk az iramot, hol én hol õ vezet. A szél a hajamba kap, de piszkosul élvezem. A cigit foggal tartom, a menetszél majd kiviszi a pofámból.

Egy a gond, nekem le kell kanyarodnom hamarosan, ha haza akarok menni. Bár… úgy tûnik egyikünk se bír a másikkal, így nem nagy szám. Rendes dugás lesz és kész: ha hisztizek meg elpicsázom. Intek neki, majd satufék s lefordulok a fõútról, õ pedig csak robog tovább. Lassítok, nem akarok senki sem elcsapni, s folytatom az utat hazafelé, széles vigyorral a képemen.

*~(¤)~*

Két hét telt el, szinte mindennap összejárunk Ace-szel. Hol nála, hol nálam, esetleg elmegyünk valami randi félére egy bárba, hogy egymáshoz dörgölõzve táncoljunk majd kikössünk a lakáson, s rosszalkodjunk. Jó együtt lenni a kölyökkel a hancúrozáson kívül is. Beszélgetünk, marhulunk. Erõsen gondolkodom azon, hogy nem lenne rossz, ha magamhoz tudnám láncolni valahogy. Én és az ilyen gondolatok…

Épp az ölembe döntött fejjel nézi a tévét az ágyamból. Hétfõ van, mindketten pihenünk a hosszú, végigbulizott s dolgozott hétvége után. Önkéntelenül is cirógatom a hátát, néha lejjebb simítok a fenekére, vagy fel a nyakára. Belegondolva… szeretek vele lenni. El tudnám képzelni az életemet nélküle? Elképzelni el, de… el akarom?

- Hé, már egy ideje egy helyen körözöl – dünnyögi. – Simogass máshol is.

- Értem, értem! – vigyorgom, majd benyúlok elõl a lába közé.

- Ahdam…! – nyögi meglepetten.

- Máshol is simogatlak.

- Tévét nézek ember! – háborodik fel, de csak a látvány kedvéért.

- Én meg simogatlak.

- Rendesen csináld… - dünnyögi, míg én széles mosollyal az ajkamon hajolok le hozzá s nyomok egy cuppanósat az arcára. Rögvest tartja a száját egy csókra, s hát na, kedves vagyok meg is kapja. Egyelõre nem hozom még fel neki azt, amin jár az agyam. Át kell még gondolnom.

- Ugye ma csak a házban döglünk? – kérdezi hirtelen.

- Nos, ez a terv… nincs kedvem sehová se menni.

- Fõzünk együtt valamit? – kérdezi felnézve rám, míg én az orcáját simogatom.

- Aha. Persze. Ezer örömmel – mosolygom.

- Az meg kicsoda? Nem ismerek semmi féle Betty-t.- kisöpri a hajat a fejembõl, és lecsókol. Azonban Ace nem szereti ha csak így itt hagyják, így kezecskéimet a nyaka köré fonom, és tovább csókolom. A vörös fürtökkel játszadozom, és próbálok észrevehetetlenül gyûrve  a takarót, arrébkalimpálni, és dörgölõzöm picit.

- Most mentél el… - hagyok neki csöppnyi szabadságot. Az lehet Pumukli, de én egy csökönyös dög vagyok.

- Nem minden arról szól! Itt maradsz még egy kicsit?- harapdálom össze ajkait, és egy kis láthatatlan hiszti jön ki rajtam. Úgy is itt foglak ropi király!

- Dolgoznom is kéne… - jó kifogás, még jobban magammal rántom, és lábaimat összekulcsolom a derekánál. Nem menekülsz höhöö~

- Egy napot kibírnak nélküled!- biggyesztem a bagólesõmet, de apró puszikat nyomok a borostás arcára, ez még a szebbik formája volt az itt marasztalásnak, utána következik a masszív hisztizés! - Csak ma… na… - nyögdécselem fülébe, és arcomat kicsit az övének dörgölöm. Fene a jó dolgodat, ilyen sem voltam még senkivel rajtad kívül. Ötletem sincs hogy miért engedem magam ennek a perverznek, na… de azért én sem vagyok az a szentlélek! Szörnyet halnék ha olyannak születtem volna.

 - Egy délelõttre meghalnak nélkülem. – és még mindig fogadkozik, ez hihetetlen. Tovább csüngve rajta, és bõrét becézgetve. Csak meggyõzöm, vagy ha nem fogok egy kötelet és odakötözöm. Milyen jól nézne már ki…

- Megmosnám a hátadat…- búgom a fülébe a legmeggyõzõbb hangvitelemben.

- A farkamat is… - kérlel szépen, és orrával végigszánt a képes felemen. – Olyan kedvesen. – röhögcsélek , és beleegyezek, megráncigálom a takarót és végre magunkra rántom.

- elõtte rosszalkodjunk kicsit. – igaz hogy megrakott rendesen, kétszer is, de most nem ezt szeretném, egészen más a tervem ezzel a kis bíborkával.

- Megint dugunk?- szétkúrhattad a seggem, plusz még ráadást is adtam, tagadóan megrázom a rakoncátlan loboncomat, mire visszakérdez. – Akkor?

- Falakodunk. – mormogom, és nyelvem végigível az álla alatti területen. Jaj, az ég áldjon meg, vedd már végre észre mit szeretnék, vagy talán olyan zavarban van hogy képtelen gondolkodni? Adam? Áhh…

- Mit ? – én ezt már nem bírom királyi felére markolok, imádom ezeket a formákat, esküszöm meg tudnék értük halni. Végre , úgy látszik leesik neki a tényállás. – Tudod mit? Szarok rá, csináljuk ! – kezd el mohón csókolni, és teljes súlyával belemázol a matracba. Majdnem sikeresen bezúzta a mellkasomat, nagyot nyögve , õ pedig keresgél valamit  a takaró alatt. Végül összekulcsolja lapát kezeit az enyéimmel, és fejem fölé hajtja õket. Ace teljesen leszerelve, és ellazulva. Hát, az idõérzékem teljesen oda van, meg vissza, fogalmam nincs arról hogy meddig nyaljuk faljuk egymást, néha egymáshoz dörgölõzünk, meg kapok néhány ártatlan lökdösést a hátsómhoz. Semmi mozgás nincs, lelépett ez a porba fingó ordító kis dzsigoló. Így végre kikecmergünk a takaró alól, és  mögém állva lépdelünk a fürdõ felé véve az irányt, közben végig csiklandozza hátamat, és végül nyakamat. Kicsit elszabadulok karjaiból, és az egyik szekrényhez megyek elõvenni valami törölközõfélét, de mint egy kiskutya követ, én pedig behajolok, neki is ilyen van, hát kuncogva hagyom neki hogy legeltesse a szemét. Hol van mááár? Próbálom úgy kiszedni azt a két textildarabot, hogy ne húzzam ki a többit is. Két mancsa a csípõmet markolja, és lök rajtam egyet, ó Uram mondd hogy nem.

- Megint?- ezt nem hiszem el, megint kanos? Eszméletlen, ez, ez mindig gyurmászolna …

 - Mit megint? Csak élvezkedem. - dörmögi, miközben hozzám dörgölõzik. Eszméletlen ez a faszi, nem hittem hogy nálam nagyobb kéjenc létezik, de úgy látszik igen.

 - Mekkora kan vagy. – nézek vissza arra a vigyorgó pofára, ami éppen készül megerõszakolni. Az én kis bájos testemet…

- Köszönöm. – elenged, és egy hatalmas pacsi landol a farpofáimon. Jézuska, ez csípett . Talpainak csattogása hallatszik, én még mindig azokkal a törölközõkkel bíbelõdöm, majd megnézem magamat a tükörben. Sármos, fiatal , és most már pénzes. Áhh igeen , gyönyörûséges, mondogatom magamban ezeket az ego növelõ szavakat. Utána nézek ennek az adonisznak, még is hol kujtorog, s lám, ott támaszkodik a zuhanyfülkében, az a rogyasztó póz. Inkább ne hasonlítsuk semmihez, mert rögtön vitorlát bontok. Hívogat a mutató ujjával, és egy perverz fejjel lépek be  a zuhanyfülkébe, de nem gyõzök betelni a látvánnyal.

- Mivel kezdjük? – kérdem tõle huncut hangon, õ pedig lekukkant és félreérthetetlen jelet ad. – Adam, Adam, Adam… - cöccögök, és a vigyor nem szûnik a buksimról.

- Viszonzom. – kacsint rám azzal a csábos szempárral. Keresgélem a csapot, és már zuhog is a langyos víz. Végignyalok számon, lesz itt mit mosni, lesz ám. Kezeimet végigcsúsztatom a hasfalán, és rátérek a lényegre. Még az egyik kezem dolgozik, addig az egyik a mellkasára támaszkodik, és lábujjhegyre állva néha néha lenyalogatom a vízcseppeket a nyakáról. Egyik kezét a seggemre tapasztja, és közelebb húz. Nem is rossz ötlet , hozzádörgölõzöm, õ pedig nyög egyet. Elég férfiasnak hangzott, még sose sikerült ekkora, ügyes vagyok? Ugyan. Hamar elélvez kezeim között, nekem pedig már az orromon folyik már a víz, és fújkodni kezdem a gördülõ vízcseppeket. Felnézek Adamre. Vagyis fel NÉZNÉK, ha a loboncom miatt nem úgy néznék ki mint egy pulikutya. Segítségemre siet, és kikotorja a hajamat onnan, majd megperdít, én pedig a csúszós tálca miatt karjaiba esek.

- Szabad érdeklõdni , hogy mit tervezel? – nyakamba hajol, és már kezdi is a mondanivalóját, róla a víz rám csorog, én pedig egyik kezemmel megtámasztom a fülkeajtót.

- Mondtam hogy viszonzom, Pöttöm… - hogy mi, hee? Pöttöm? Nem kellett tíz másodperc, és a kishaverom kényeztetést kap, lassan vitorlát is bonthatnánk, kapitány!  Én meg csak élvezkedem, de nekem sem kell sok, és lihegve fordulok vele vissza szembe.

- Huh, akkor én csutakoljalak le téged?- veszem elõ a tusfürdõmet, amíg õ elzárja a vizet. Csak biccent fejével, én pedig azonnal a kezembe nyomok egy kicsit, és a mellkasára kenem. Csak nézi ahogy minden egyes porcikáját alaposan átdörzsölök, és õ is a hátamat kezdi el mosni, és sikeresen végigmossuk egymást.

- Úgy nézek ki mint ha felhõbe estem volna. – már teljesen felhabosította ezt a vacakot, és lassan õ is eltûnik benne.

- Shhh! Habcsókot csinálok belõled! – lepisszeg, és munkálódik is tovább. Hát, ha szereti az édességet, azzal tudok szolgálni… Már mindenhol habos egészen a nyakáig .

- Kisebbség érzetem van, el sem hinnéd. Az múltban én voltam felül. – fejbe csapom magam röhögve, ez kurva kínos, szerintem el sem lehetne engem úgy képzelni. Egy éleset belekacag a fülembe, de nem bírja abbahagyni, már a könnyei folynak.

- Hogy teehh ?- sóhajtja el a mondat végét, én pedig megalázott fejjel feleselek neki.

- Én hát. – teszem karba a kezeimet, és szemöldököm fel le hintázik a fejemen. De végül én sem bírom ki hogy ne röhögjek . Leáztatjuk magunkat, és már törölközünk is. Felkapkodja a ruháit, majd kap tõlem egy kis ellátmányt, és egy cuppanósat reggelire. Ott ül velem szemben, én pedig az elõttem csücsülõ habos muffinra nézek. Leszedegetem nagy nehezen róla a papírját, végül nagyra tátva a számat beleharapok. Szó se róla összekentem az egész fejemet, egészen orrtól állig habos voltam. Feltûnés nélkül eszegetem le magamról a maradványokat, Adam pedig egy érdekes fejet vágva nézi a táplálkozásom maradványait.

- Te kis disznó. – éppen az ujjaimat nyalogatnám a sütike után, de megállok, és nyammogva felelek.

- Hátt ez most így sikerült, általában tetõtõl talpig olyan szoktam lenni. – átnyúl hozzám, és egy kis habmaradványt kanyarint le, és megkóstolja.

- Nem rossz. – megyek és kimosakodom, mert így még sem mehetek be a bátyámhoz. Dolgozni, mi másért ? Délután pedig meghozzák a fiúk az új motoromat, wáááhhh~ Adam elköszön, és visszavigyorogva indul lefelé.

*~*~*~*

Felöltözöm, rendbe rakom a lakást egy csöppöt, és indulok is az új munkahelyemre. Tesókám azonnal belemárt  a mély vízbe, mert rám bízza a telefonálgatásokat bízza rám. Egyik értetlen a másik után. Vagy háromszor elregélem azt a forgatókönyvet amit a lelkemre kötöttek, és végre felfogja, remek. Letettem. Elterülök azon a babzsákon ami a saját kijelölt „irodámban” . Már lehúztam három órát itt, de az az egy dolog bíztat hogy az én kis mocim már közeledik felém . A meleg ellenére elkezdem felhúzni a ruhámra a motoros cuccot, Protektoros bõrkabát, meg minden faszomfitty.

- Itt vagytok? Hehehee?? – üvöltöm  a telefonba torkom szakadtból, és meghallom a jellegzetes motorhangot. Azonnal kitöröm az ajtókat, és a bukósisakkal együtt isteníteni kezdem azt a fekete szépséget. Lezavarom róla Phill-t, és azonnal kipróbálom. Õk is jönnek utánam motorral, és felhúzom a kígyós sisakot. Marha jól megy a drága, így meghúzom egy kicsit a bajszát, ám egy keresztezõdésbe érve le kell hogy támaszkodjak, mondhatni belerohadok a fekete hacukába. Elnézek jobbra, ballra, és egy vörös kocsi  kerül a látóterembe.  

Elindulok, húzom magam után, majd hogy lássam mit szól hozzá, kiseprem arcából a tincseket. Élvezi, na azért! Hamar rám is csimpaszkodik, én pedig besimítok a két farpofája közé, hogy alagutat építsek a pajtásomnak odalent. Ekkor tûnik fel a tükör az ebédlõben, így fordítok a helyzeten, hogy figyelhessem a benne mozgó ujjaimat. Fuh, be kell szereznem egy tükröt a szobámba! Már csupán ettõl úgy érzem el tudnék menni. Bár neki sem kell panaszkodnia, mellkasomnak dõlve gagyogat nekem kínaiul az élvezettõl. Jó tudni, hogy elõjáték közben az ember különféle nyelveket tud elsajátítani.

- Eszméletlen a kilátás – jegyzem meg vigyorogva. Elszórakozom én a seggével meg a tükörrel.

- Én sem panaszkodhatom – feleli, de mielõtt visszakérdezhetnék, már a farkammal játszik. Fuh, tudja hova kell nyúlni! Sõt, mozgatni is tudja…! Azonban ettõl jobban csak az sokkol le, mikor letérdel elém. Igen, letérdel. Le - tér - del!

- Nem illik röhögni –motyogja, mielõtt letorkozna. Meleg, nedves, és mittudomén még milyen, de egy a lényeg, hogy isteni. Hajába markolok, már úgy is kócos, és még engem Pumuklizik… Szaggatottan veszem a levegõt, a szívem hevesen ver. Remekül csinálja. Fuhu… túl jól, ebbõl töltött nyalóka lesz, amit nagyon nem szeretnék, de nem hagy más választást.  

Ennyi nem elég, nem hiába ténykedtem én hátul is. Felkapom, majd megindulok vele a szobájába. Csinálhatnánk az ebédlõasztalon is, de szerintem a Rob gyerek már így is végigokádta a szobáját a hangoktól, fõleg, hogy egyikünk se éppen fájdalmában nyögdécselt. Elõkerül a védõruha is, míg õ türelmesen, de vágytól csillogó szemekkel várja a végítéletet. Rásimítok a csípõjére, majd eligazgatom a lábacskáit, feljebb emelem, s egy határozott lökéssel elmerülök benne.

Imádat a kissrác, olyan erõsen szorít rám minden lökésnél, hogy vissza kell tartanom magamat, nehogy elmenjek. Marha ciki lenne, ha két lökés után kifeküdnék rajta az élvezettõl… de õt sem kell félteni. Nyitott szájjal, teli torokból nyögi a nevemet, már amennyire összejön neki.

Elõre hajolok, s elkezdem a fülcimpáját rágcsálni. Totál rá vagyok kattanva, imádat, az íze meg minden. Tekereg és nyögdécsel, felismerem a nevemet a szófoszlányokból. Õ hamarabb elélvez, magához húz s úgy megy el. Nekem még kell pár lökés, s míg õ is pulzál engem is elér a vég. Fél órán belül másodszor…

Amint csillapodik az extázis s fel tudok tápászkodni, lemászom róla s lihegve felállok. Ace csak fekszik ott, saját örömében. Az enyém a kukába kerül a gumival, ami az ágy alatt van. Hmm… megtölthetnénk hasonlókkal, de dolgoznom is kéne. Nincs kedvem, de kéne. Nélkülem halott a bár.

Libabõrös kissé, lehet fázik. Izzadságban úszik, szóval felkapom a földrõl a plédet, amivel le volt takarva az ágya, s rádobom.

- Ha ezek után Betty-t mered nézegetni… én eskü csomót kötök a farkadra – szólal meg, sõt, sziszegi nekem, míg én a ruháimat keresgélem a földön. Hajaj, féltékeny kis fütykösöm van, vigyáznom kell.

 - Az meg kicsoda? Nem ismerek semmi féle Betty-t – hajolok oda hozzá, hogy egy gyors cuppanóst nyomjak az ajkaira, miután kisöpörtem sörényét az arcából.

Azonban nem enged el, nyakam köré csavarja karjait, s elmélyíti a csókot. Vadul simít nyelvével enyémre, nem hagyja lankadni a figyelmemet. Hajamba túr, majd a lábaival is közelebb evickél hozzám, hogy minden mocskos kis négyzetcentiméterét hozzám tudja dörgölni.

- Most mentél el… - morgom a csókba.

- Nem minden arról szól! – vág vissza, majd inkább ajkaimat harapdálja gyengéden, pajkosan csillogó szemekkel. – Itt maradsz még egy kicsit?

- Dolgoznom is kéne… - felelem, amivel még erõsebben húz magához, sõt, már a lábaival is belém kapaszkodik.

- Egy napot kibírnak nélküled! – sóhajtja, miközben arcomat csókolgatja fel s alá. – Csak ma… na…

- Egy délelõttre meghalnak nélkülem – morgom, de nem bánom a dolgot, csak kéretem magam. Marha jól esik, hogy így lóg rajtam s kényeztet.

- Megmosnám a hátadat… - suttogja halkan a fülembe, olyan túlfûtött hangon, hogy totálisan meggyõz vele.

- A farkamat is… - kérlelem, majd orrommal megcirógatom orcáját. – Olyan kedvesen. – Kuncogva bólint egy aprót, majd a takaró után nyúl, s ránk teríti.

- Elõtte rosszalkodjunk még kicsit.

- Megint dugunk? – kérdezek rá, mire kapok egy tagadó fejcsóválását. – Akkor?

- Falakodunk – dünnyögi, s nyelve hegyét kidugva megnyalja a nyakamat, az állkapcsom alatt.

- Mit…? – sóhajtom, míg õ a takaró alatt már a seggemet fogdossa. – Tudod mit? Szarok rá, csináljuk! – marok ajkaira, majd az ágyba préselem testemmel. Nagyot nyögve hagyja, hogy kisajátítsam. Mind két kezemmel megkeresem övéit, s összekulcsolom ujjainkat, majd a feje fölé szegezem õket.

Nem tudom meddig „falakodunk”, bõven fél óráig csak csókolózunk, a másikat kényeztetjük, de semmi mást nem csinálunk. Esetleg dörgölõzünk, vagy lökök rajta párat, amit nagy sóhajokkal élvez. Végül – miután már tuti, hogy a kis kölyök lelépett – együtt kimászunk az ágyból, s megcélozzuk a fürdõszobát.

Míg odáig eljutunk végigfaljuk egymást. Én legalábbis beállok mögé, s végig csókolgatom a hátát s a nyakát. Ha lehajol törölközõért, oda is követem, amit kuncogva hagy nekem.  A fürdõszobában azonban elpattan bennem valami. Mögé lépek s a csípõjére fogva lökök hátulról egyet rajta. Nagyot nyög, majd kérdõen hátranéz rám.

- Megint?

- Mit megint? – morgok neki vissza, míg a fenekénél körzök. – Csak élvezkedem.

- Mekkora kan vagy – sóhajtja, amin teli szájból vigyorgom.

- Köszönöm – engedem el, majd csapok a seggére.

 Ígért nekem hát és farok mosást, itt az ideje, hogy behajtsam, s õ jó kis drágasághoz illõen megmossa a tökéletes testemet. Elsétálok mellette, s bemegyek a zuhanyfülkébe. Hátamat a csempének vetem, lábaimat kissé szétterpesztem, s térdemet berogyasztva integetek neki a mutatóujjammal. Látom ám rajta, hogy nem ilyenre számított, sõt, nagyon nem. Azonban széles vigyorral az ajkán indul meg felém, s még a zuhanyfülkének az ajtaját is úgy húzza be, hogy végig engem néz.

- Mivel kezdjük? – kérdezi, mire én félreérthetetlenül a felég feléledt tagomra lesek. – Adam, Adam, Adam… - csóválja a fejét, de ajkán széles, perverz vigyor ül.

- Viszonzom – kacsintok rá pajkosan. 

- Jó reggelt!- fején egy Jokerre hajazó vigyor fut végig, és végigméri a Dávid szobrot megszégyenítõ testemet.

- Neked is! Na mi jót látsz már rajtam?- mint ha az ufók vitték volna el, pedig tegnap rohadt jól szórakoztunk. Hmmm… nagyon jól.

- Nem tudok dönteni az éledezõ farkad, a formás segged és a pici kis mellbimbóid között. - hogy mi a picsa?Megpróbálok kicsit arrébbtoszmi rajta, a mellkasánál fogva de semmi erõm nem maradt a tegnapi ungibungi után. Nevet egyet rajtam, én pedig próbálok elslisszolni a narancslevemmel a jobbján. Arra viszont nem készültem hogy hosszú, izmos karjaival elfog, és magához ölel.

- Nem mész te sehová!- dönt meg hátra, az én kezeimbõl pedig kicsúszik a doboz. Mi az isten ütött ebbe?Kangörcse van újból? Az én kis testem meg tele van az általa okozott lila foltokkal.

- Így nem is… - az arcom után a második legszebb felületnél fogva emel a magasba, pille súlyommal  úgy dobálhat ahogy akar. Hevesen csókolni kezd, így ádámkosztümben, újból leereszt, hála égnek. A mancsa még mindig a seggemet markolássza, és annál fogva húz magához. Bõrünk összesimul és mind ketten hangot adunk  a cselekvésünk következményének . Mit is kéne reggelizni ? Egy kis cserkészkolbászt? Höhh, ez már nem cserkész . Arcomra egy beszívott  vigyor ül ki. Ezeket a parabola nagyságú kéjsóvár szemeket már ismerem.

- Várj, várj!- próbálok becézõ karjaiból szabadulni, mellkasát verve. – Egy kicsit várj már! Rob még itthon van!- errõl a kis porba fingóról meg elfelejtkeztem!

- Milyen Rob?- kételkedik hangosan.

- Az én Robom! – kaffantok oda neki, nem szeretném hogy egy szál pöcsben lásson meg minket, fõleg ilyen szituációban.

- Milyen Robod?Lemaradtam valamirõl?- felegyenesedünk, én pedig  meleg bõrén, vállán tartom kacsóimat. Adam olyan fejet vág, mint egy összeszottyadt barack,  én pedig beletörõdve kifújom a levegõt. És az én kis haszonemberem ordítása hallatszik, és gondolkodás nélkül csapja ki az ajtót. Barom.

- Baszki, baszki, baszkkii!Ugye nem most kezdtetek bele?Ugye KÜLÖN vagytok?!- olyan kuncogás fog el hogy muszáj az ajkaimra harapnom hogy visszafojtsam.

- Mi?. visszanézek a Pumuklira, Rob meg mint valami szende szûz egyik kezét fejére csapva takarja látását,a másikkal meg keresi a Braille írású helyzetkezelési útmutatót.  „Miért ne zavard a ház urát?” címmel.

- Én erre nem vagyok felkészülve!- visítja az a kis bakfis.

- Õ az én Robom. – könnyek szöknek a szemembe a röhögéstõl. Adamben már biztos tisztázódott az a tény, hogy a ficsúr, és köztem nincs semmi.

- Nem, nem ,nem… félreértendõ. Nem vagyok a tiéd! Így…így…nem ! És miért nincs rajtatok semmi?

- Doktor bácsisat játszottunk. Én voltam a doki, õ meg a beteg. Kikúráltam. – mondja egyhangúan, Rob és én már visítva röhögünk, legalább is én röhögök, õ visít.

- Fú de nem!Amúgy meg… mit játssza ez itt a megrontott lelket?- kérdi tõlem. – Neki  talán nincs farka a gatyájában?- egy „ Ezt én honnan szopjam elõ?A kisujjamból?” fejet vágtam, és vállat rántottam .

- Jó én… összepakolok, és lelépek kicsit… ti meg… na…- végre megtalálja azt a szájba tekert ajtót, és kifordul onnan azzal a lendülettel.

- Nem hordasz fel gyakran faszikat- búgja felém, én pedig folytatom amit elkezdtünk, átfonom karjaimat a nyaka körül, és csókot lehelek ajkaira. - Hol is hagytuk abba?

- Itt…- mar rá fenekemre, mire csókunkba nyögök. Hajam arcomba hullik, õ pedig lépkedni kezd, magával véve engem is, és közben kisöpri a profilomból a loboncomat. Hatalmas testének hasonmását vélem felfedezni a konyhai hatalmas tükörben. Egyik lábammal körbeölelem az övét, õ pedig lecsúsztatja kezeit, és tágítani kezd egy ujjal. Helyet cserélünk, õ pedig kiéhezett fejjel méregeti tevékenységét  a tükörbõl. Én pedig mellkasának bújva nyögök érthetetlen szavakat.

- Eszméletlen a kilátás. – húzza fel íves szemöldökeit, vigyorogva.

- Én sem panaszkodhatom. – nyögöm el mondatom végét, és merevedésére markolok. Felnyög, én pedig kezdem is a kezem mozgatását. Kezeim lecsúsznak izmos hasfalán, és térdre kényszerítem saját magamat. Pirulva nyögöm oda neki.

Hirtelen ölébe kap, és újsmint  az ágyamon kötünk ki. Megint kibontunk egy kis csomagocskát, és teljesen engedelmessé válok kezei között. Csípõmnél fogva mozdít meg, és azonnal ki is tölt. Nyögéseim elárulják neki, hogy jó úton halad, eddig senkinek nem hagytam magam, még a volt faszimnak sem. Pedig lett volna alkalmam, csak nem mozgatta meg a fantáziámat, és nem is láttuk egymást sokszor. Na és pluszban én imádok szabad lenni, nekem ne korlátozza le az idõmet senki, és ne szaggasson el a haverjaimtól. Ezért kiraktam a seggét a francba.  De Adamben valami megragadott, talán a kisugárzása, vagy mi a szösz.

Közelebb hajol, és fülemet harapdálja, én pedig teljesen ellazulva , alatta tekergek és nevét susogom. Már nem kell sok, és felsõtestünk összeér, és magamhoz szorítva élvezek el, és õ is a végét járta.

Lemászik rólam, és lihegve feláll az ágyról. Én pedig, mint egy boncolásra váró kisbéka kiterültem, Adam pedig rám dobja a vékony takarót.

- Ha ezek után Betty-t mered nézegetni… én eskü csomót kötök a farkadra. – szegezem neki a mondatot , mire csillogó szemekkel feleli.

 - Az meg kicsoda? Nem ismerek semmi féle Betty-t. – hajol vissza egy gyors cuppanósért, félrehajtva hajamat.

Pajkos tekintettel vizslat, majd hátrálni kezd az ágyon, amitõl beindul a vadászösztönöm. Le. Kell. Tepernem. Utána mászok az ágyon, felé magasodok.

Szóval ennyire akarja? Hmm… Az ajkamon csüng, faljuk egymást, mint kisgyerek a fagyiját. Lehámozom róla az egyetlen ruhadarabját, majd ugyanazt magamról is. Szóval, egy szál farokban állunk – szó szerint – egymással szemben. Közben õ az éjjeli szekrényen matat hamar elõkerül a gumi, ami létszükség. Mert na… lehet itt szeretet, ha bekopog az AIDS bácsi egy „Megnyerted az immunrendszer csökkentõ játékot!” cédulával. Fénysebességgel görgetem magamra, lábakat szét, majd vonatozunk. Keményen célzom az érzékeny pontját, minden lökésemnél eltorzul az arca az élvezettõl. És a hangja, oh atyaég…!

- Ne-nem válthatnánk pózt? – hajol kicsit közelebb, majd körbecsókol. - Kérlek szépeen… - No, ehhez nagyon nincs kedvem, nagyon jó volt így. De lássa a szeretetet, kilihegem magam, majd felülök vele lassan. Összekulcsolja körülöttem a végtagjait, s úgy folytatjuk tovább. Hátamat marja, de nem bánom. Lesznek harci sérüléseim, amiket imádok. Újabb bizonyíték, hogy isteni vagyok az ágyban.

Érzem, hogy a végét járom, ahogy õ is. Még pár jól célzott lökés, s repülünk is. Õ amiatt, mert remekül célzom, én pedig mert a pulzáló izmai megõrjítenek… Liheg az ölemben, de kihúzódom belõle, majd lehúzom magamról az óvszert, görcsöt kötök rá, míg õ láthatóan ki akar nyögni valamit, csak kurvára nem találja a szavakat.

- Adam sze- szeretlek – nyekergi, majd tolná a seggét arrébb, hogy mellém ülhessen, de nem jön neki össze, ugyanis elkapom, s visszahúzom.  Na nee… komolyan jól hallottam?

- Elismételnéd?- búgom neki. Naphosszat elnézném a vörös képet, s dadogó ajkait.

 - Szeretlek az istenit! – kiáltja szinte el magát, míg inkább lefelé néz, mint a képembe. No nem csoda, olyan vörös már, mint a fõtrák. Zabálnivalóan édes. Imádom ezt a kistökit! Komolyan. Fene tudja miért, de álla alá nyúlok, s magamhoz édesgetem egy csókocskára.

- Én is szeretlek, az istenit! – dörmögöm neki. Szemei kistányér méretûre mereszti, majd a nyakamba csimpaszkodik, beszívott vigyorral. Hajaj… szóval szerelemrõl beszéltünk? Akkor lehet kissé félreértettem…

- Asszem oxigénhiányos  állapotba kerülök… - motyogja, én viszont kezdek elfáradni az alváshiány s a fergeteges dugás miatt.

- Nem tudlak elengedni, nem megy. Fáradt vagyok – közlöm vele a tényt.

- Hát akkor így alszunk – rendezi le nemes egyszerûséggel, míg eldõlünk együtt. Õ gondoskodik a takaróról, no meg befészkelõdik a karjaim közé Nem zavar, melegít, jó úgy. Így alszunk el. 

*~(¤)~*

Reggel félálomban tapogatom a mellettem lévõ helyet az ágyon. Üres. Tudom, hogy nem otthon vagyok, szóval így eléggé gázos a dolog… igen, mert üres. Felülök egy határozott mozdulattal, de úgy is maradok. Kell egy kis idõ, míg az agyam is beéri ezt a gyors testmozgást. Megborzolom a hajamat, majd úgy ahogy vagyok – vagyis lóbálva – elindulok a konyhába, hogy megkeressem a mitugrászt.

Ace is hasonlóan kiöltõzve guggol a hûtõ elõtt – vagy hûtõben? – s míg odamászom hozzá, felegyenesedik. Ekkor érek oda hozzá, s üdvözlöm egy seggre pacsival. Ugrik egy aprót, amitõl széles vigyor terül el a képemen, de mikor felém fordul, rögtön el is felejtem a dolgot.

- Jó reggelt! – köszönök neki, majd futtatom rajta végig tekintetem. Tele van harapás és szívás nyomokkal a mellkasa, válla és a nyaka. S maga a tudat, hogy mindezt ÉN tettem vele, õ pedig hagyta, s büszkén viseli… felkorbácsol.

- Neked is – feleli, míg én egyre szélesebb vigyorral méregetem. – Na mi jót látsz már rajtam?

- Nem tudok dönteni az éledezõ farkad, a formás segged és a pici kis mellbimbóid között – vágom rá, mire én zavarában a mellkasomnál fogva lök kicsit arrébb. Felnevetek a gyenge próbálkozáson, majd mielõtt eliszkolhatna a reggeli innivalójával elkapom és magamhoz húzom.

- Nem mész te sehová! – döntöm kicsit hátra, mint azokban a gagyi szerelmes filmekben szokás, mire õ elejti a szerencsére lezárt narancslevet. Mit ne mondjak a pofájára van írva egy bazi nagy kérdõjel, nem nagyon tudja hova tenni mi a fészkes fekete bajom van.  

- Így nem is… - nyögi, míg fél lába a levegõben van, vagy várjunk csak, mindkettõ. Nem mondanám nehéznek, szóval nem gond kicsit így tartani. Rámarok ajakira, nyelvének narancslé íze van. Hm, nyami! Falom kicsit, a fenekénél fogva húzom kicsit közelebb magamhoz. Összesimulunk, mire mindketten felnyögünk. Nos, én benne lennék egy kis reggeli kisautókázásban, ha õ a garázs én pedig az autó…

- Várj… várj…! – pihegi, míg a mellkasomat ütögeti. – Egy kicsit várj már! Rob még itthon van!

- Milyen Rob…? – pislogok rá értetlenül.

- Az én Robom! – vágja rá kissé ingerülten.

- Milyen Robod? – egyenesedem ki vele, míg õ a vállaimba kapaszkodik. – Lemaradtam valamirõl? – ráncolom a szemöldökömet, mire õ sóhajt egyet, s szólásra nyitja a száját. Azonban ahelyett, hogy megszólalhatna, nyílik egy ajtó, majd éktelen ordítás hallatszódik.

- Baszki, baszki, baasszkkiii! Ugye nem most kezdtetek bele? Ugye KÜLÖN vagytok?!! – értetlenül nézek arra, míg Ace már az ajkába harap a röhögéstõl.

- Mi? – kérdezek vissza, míg az elõzõ napi hülyegyerek a szemeit takargatja az egyik kezével, a másikkal meg ide-oda hadonászik.

- Én erre nem vagyok felkészülve, ember!

- Mire?! – szólok rá erõteljesen, míg Ace már a száját fogja be. – Te meg ne vinnyogj itt!

- Õ az én Robom…

- Nem, nem, nem… félreérthetõ. Nem vagyok a tiéd! Így… így… nem! És miért nincs rajtatok semmi?!

- Doktor bácsisat játszottunk. Én voltam a doki, õ meg a beteg. Kikúráltam – felelem komoran, míg a szerencsétlen ott vonyít. Ace is, csak épp a röhögéstõl.

- Atyaég, ezt nem akartam tudni… azt hittem tegnap este Ace fájdalmában nyöszörgött.

- Fú, de nem! – dagad a mellem, hogy ilyen hangosak voltunk. -  Amúgy meg… mit játssza ez itt a megrontott lelket? – fordulok tökmaghoz. – Neki talán nincs farka a gatyájában? – A válasz egy határozott vállrándítás mit tudom én fejjel.

- Jó én… összepakolok és lelépek kicsit… ti meg… na…- hadonászik a kölyök, majd bevágja az ajtót.

- Nem hordasz fel gyakran faszikat – állapítom meg, mire Ace a nyakamba csimpaszkodik, s az ajkamra cuppan.

- Nem ám... – csókolgat. – De hol is tartottunk?

Rámarkol a kofferomra, szórakoztató azt tudni hogy ennyire élvezi. Csiklandós nyakamat összepuszilgatja, amitõl arcomba melegség költözik, ám nem pirulok ki. Nyelve felsimít a fülem mögötti tetoválásra, amire én mancsára tapasztom kezeimet, és megkérdem.

- Gyógypuszikákat kapok?- kuncogom el magam, mire dorombolva válaszol.

- Ah, az jó… - nem bír beszélni, a hétszentségit , ennyire rám izgult volna a Cukrosbááácsi? ~

Hamiskásan lesimít lábaim közé, én pedig az izgatottságtól levegõhiányosan, produkálok egy kacarászással kevert nyögést. És az én gatyám sem dudorodik hiába, ölét a királyi felemhez dörzsöli, nála is pont ugyan ez a helyzet, aszta, ez mind az enyém ? Szépen finoman karjaiban tartva kezd mohón csókolni. Igaz hogy sokat pihentem, de a testem most csak egy menetet fog kibírni, mert még a véremben lehet az a patkányméregnek szánt fehér por.

- Arra… a szobám… arra… - úgy csapkodok kezeimmel a szobám felé mint egy retardált fóka, de õ két keze közé fogja arcomat, és össze vissza csókolgat. Egymáson csüngve indít meg a szoba irányába, én kirúgom az ajtót, és akár egy prédájára vadászó oroszlán lehajít az ágyra.

- Ohh, baszki. De csak módjával, majdnem megerõszakolt ember vagyok!- egy széles vigyor húzódik el arcán, ami nekem borzasztóan tetszik, imádom ha így láthatom. Jellegzetes csilingelés, az öv fém része kiold, én pedig csak erre a kis mozzanatsorozatra tudok koncentrálni , és húzza is le a sliccet. Legszívesebben ezt én csinálnám, és utána… höhh…

– Vagy tudod mit? Kicsit durvulhatunk…- gondolom meg magam hirtelen, egy kis durvulás még belefér, felépültem már talán annyira .

- Ahogy kívánod. – duruzsolja, s közben leráncigálja magáról a gatyáját . Teperj csak le, imádom ha sarokba szorítasz , és szerintem te is mocskosul élvezed hogy hagyom magam. Azonnal falni kezdett, így elnémítva, de én sem bírok magammal, így a seggére csúszik a tenyerem, atyám milyen formás, de még milyen ! Õ sem tétlenkedik, felgyûri a pólómat egészen a nyakamba, és harapdálja a mellbimbóimat, amikor már nem tudom visszafogni a kéjes hangokat, hát szabadjára engedem õket. Miután egy kicsit elhalkulok, megragadja a gatyámat, és azonnal gombolni kezd, és már húzza is a sliccet.

- Ahw, Adam…- már az alsómban matat, és éppen a kishaverommal játszadozik, de én még mindig csak nyögdécselni vagyok képes. – Lassíts… hamar vége lesz…- lélegzetvételem sûrû , és kapkodó.

- Nyugi…- dettó ugyan az a helyzet, teljesen kipirulva kukucskálok ki a szûkre zárt szemecskéimen keresztül, majd kimérten felém hajol, és kapok egy újabb nyelves sorozatot. Igaz hogy rajta még alsó van, és rajtam is, de derekát hintáztatni kezdi és még jobban izgatni kezd vele. Minden egyes lökés után egy aprócska, halk hang hagyja el torkomat. Megszakítja a nyelvest, én pedig automatikusan pólójának anyagára szorítok, hova akar menni? Felizgatott aztán faképnél hagy ?

- Várj…  Mindjárt jövök. – dörmögi, és én hisztis nyüsszögéssel fejezem ki nem tetszésemet. Feláll, és ajtót nyit. Jaj hogy csapna már el egy turista busz! Rob az, és érdekesen nézelõdne be az ajtón ha látna valamit, az én hatalmasra nõtt Pumuklimtól. Nem is figyelek beszélgetésükre, csak akkor eszmélek fel, amikor becsapja az ajtót, és kattan a zár. Adam falazása alatt, én felültem az ágyon, hé, öm, izé, szóval én nem csak gatyán keresztül szeretném ám.

- Miért van rajtad ennyi ruha?-

- Jól van, most jól jött. Folytassuk a gyógy kúrát. – tekintete csillog, tudom mit szeretne, pont azt mint én, és ebben most nem ellenkezem. Kicsit hátrálni kezdek az ágyon, lábaim maguk alatt gyûrik a takarót, õ pedig ügyesen becserkész . Megrogy a matrac a súlya alatt ahogy ránehezedik, és újból felettem tornyosul.

- Hadd segítsek egy kicsit. – nyúlnak be kezeim a pólója alá, és igyekszem minél gyorsabban   lesimogatni róla. A mûveletem sikeres, átrángatom a fején a ruhadarabot, és csókolgatja mellkasomat továbbra is. Célzó jelleggel ölébe simulok, és egy kis idõ után azonnal kapcsol is. Megperdít, és nyakába kapaszkodva falom. tovább. Lehúzza rólam a boxert, és õ is fél kézzel lerángatja magáról az alsóját. Azért nálam is vannak ám szabályok, egyik kezem a mellettem lévõ komódon matat, áhh és meg is van. Meglóbálom szemei elõtt vigyorogva . Határozottan viszi be az elsõ lökést, én pedig egy mondhatni kislányosat nyögtem .

Ezt a pózt én már-már nem bírom… így könyörögni kezdek Adamnek.

- Ne-nem válthatnánk pózt?- hajolok közelebb arcához, és egy csomó puszit nyomok arcára. - Kérlek szépeen~

Nem felel csupán liheg, de azonnal ölében találom magam, felülve, és karjaim, na meg lábaim összefonódnak a háta mögött. Így sem ússza meg karmolások nélkül.  Egészen sikerül hozzá simulnom, és már közel volt a vég.

Erõsen magához szorít, és elélvez, egyszerre…

Lihegve ülök még mindig ölében, de kihúzódik belõlem, én pedig kicsit hebegve kezdem mondogatni.

- Adam sze- szeretlek. – mellé akarok huppanni , de visszahúz, és szemeimbe nézve kérdezi suttogva.

- Elismételnéd?- most aztán tényleg fülig pirultam. Hát süket ez ? Vagy direkt játsza meg?!

- Szeretlek az istenit!- fakadok ki és szakítom meg a szemkontaktust, õ az elsõ aki így zavarba tudott hozni. Megint az a mosoly~ Állam alá hajtja ujjait, és magához húz egy csókra.

- Én is szeretlek , az istenit!- szemeim nagyra kerekednek, végre valaki akit szerethetek is. A hévtõl elvakultan, hogy viszonozta érzéseimet, átölelem ezt a hatalmas Pumuklit, és vigyorgok mint a vadalma.

- Asszem oxigénhiányos  állapotba kerülök… - nyökörgöm, és próbálok szavakkal szabadulni szorításából.

- Nem tudlak elengedni, nem megy. Fáradt vagyok. – hangzik tompábban hangja.

- Hát akkor így alszunk. - húzom magunkra a hatalmas takarót, és helyet keresek karjai között.

*~*~*~*