- Ace… mondd már – faggatom, mire õ nagypapósan nyamnyog párat.

- Mit mondjak, hogy miért állt a farkam rád tegnap este? – kérdez vissza motyogva, mire én meglepõdve próbálom felvenni vele a szemkontaktust. Oké, vágom, állt rám, de ezt miért így kell mondania, s miért úgy kellett csinálnia? Emellett miért nem bír semmit se a képembe mondani, miért kell mindent úgy kirángatni belõle? Annyira zavarban van, hogy két kézzel takarja az arcát.

- Jaaj Adam ne kínozz már… - préseli ki magából a szavakat, amiket az eltakart szája ellenére is megértek valahogyan. Még helyezkedik is, hogy nehezebben férjek hozzá, de addig simogatom s mozgatom, míg végül sikerült a kezeit leszednem az arcáról. Minden rá van írva a képére. Minden.

Miért nem mondja ki, hogy érdekli, milyen lehet felül lenni? Olyan észvesztõen durva lenne? Kétlem. Neki mégis nehezére esik, s a nagy pofám ellenére, én se tudok rákérdezni. Persze, hogy is hangzana? ’Hé, akarsz ma te dugaszolni engem?’

- Csak tudni akartam mi volt az oka ennek a reggeli kis sumákságodnak, de már értem – közlöm vele, s mikor belegondolok, hogy a hátsóm miatt volt olyan kemény helyzetben, érzem, hogy a képembe szökik a vér. Ezt palástolván inkább elkezdem puszilgatni az arca élét. - Meglátom mit tehetek… - teszem még hozzá, majd szorosan mellé bújok.

Lesz min törnöm az agyamat, az hétszentségit.

*~(¤)~*

Nem akartam idõt szakítani arra, hogy a ciki beszélgetésen kattogjak. A munka is visszatért a képbe, így bõven volt, ami lefoglalt. Akire rábíztam a helyet, nem vezette a legjobban, s rengeteg papírmunkát nem csinált meg, vagy éppen rosszul teljesítette. Én pedig, hiába vagyok egy szétszórt, vad világot élõ idióta, erre mindig odafigyelek. Nagyapámtól örököltem a helyet, szeretném is megtartani, hisz nem egy törzsvendégünk van.

Mégse maradok este a bárban, nincs hangulatom mindenki nyakára járni s ellenõrizni õket. Látják ám rajtam, ha meghallom, hogy bakiztak, rohadt nagy bajban lesznek. Így indulok haza egy rakat papírral, amit le akarok majd rendezni az elkövetkezõ napokban. Akad közöttük tájékoztató levél is, de szeretek mindent magam átolvasni.

Már hat óra is elmúlik, azonban Ace sehol se. Mivel tudom, hogy nem kell a bárpult mögött állnia, hanem csak titkárt játszik, nem tetszik a késése. Õt ismerve tuti valami bajba keveredett, s erre csak hevesen kezd el verni a szívem. Talán öt perc telik el a gondolat s a tett között. Nem bírok tovább a seggemen ülni, felkapok egy cipõt majd a kulcsaimat s lesietek a kocsihoz. Körbe járom a környéket, hátha megtalálom.

Az elsõ fél órában nem találom meg, s kezdek egyre idegesebb lenni. Beugrom a bátyjához is, aki közli, hogy már rég hazaindult, bár gyalog. Ez egyáltalán nem tetszik, Ace tipikus az a fajta gyerek, akit ha megtalál a baj, akkor keményen pofán is vágja. Visszaszállok hát a kocsiba, s a járdákat figyelem, megállok a sikátoroknál és benézek. Rohadtul féltem… ha megtalálom, elfenekelem. Csak ne legyen semmi baja, még azt is megengedem neki, hogy õ legyen felül!

Pont eme gondolatom közepette tûnik fel a hülye képe, sértetlenül. Csak néz rám kérdõen, hogy most mi a fenét mûvelek ott az utcán, a kocsimmal magam mögött. Ha sejtené, miket kellett miatta átélnem…!

- Törpe hol az istenbe mászkáltál már? Halálra aggódom magam… - sietek felé, majd ahogy odaérek hozzá, a karjaimba zárom.

- Hjajj nyugalom... Pumukli… – szól rám, de azért hozzám bújik. Annyira hülye, nem is értem, hogy lehet ennyi hülyeséggel még élni… mégis szeretem, s ez ellen nem tudok tenni. Emellett megbeszéltem magammal valamit.

- Végiggondoltam… van valami amit mutatnék neked... – duruzsolom a fülébe. Nem kérdez semmit se, csak sejtelmes pofával követ a kocsiba. Hazavezetek, majd felsietünk a lakásba. Igaz, már vetkõzés közben kevesebb önbizalmam van ezzel kapcsolatban, nem hagyom abba a ruháim levételét.

- Na mi van, elvitte Mr. Kokó a nyelved? – kérdezi viccesen. Komolyan mondom, olyan élményromboló tud lenni néha! Én itt töröm magamat, hogy betörjön, erre…! Ahogy megérint s maga felé fordít, elgondolkozom azon, mi a fene ütött belém. Inkább átviharzom a lakáson, be a szobába. Jó lesz ott, csak essünk túl rajta.

- A-adam? – jön utánam értetlenül, majd áll meg az ajtóban. A hátamon fekszem, úgy nézek fel rá. Mit szólongat? Nem látja, hogy épp megadtam magamat?

- De ha fájni fog letöröm a … - Nem fejezem be a mondatot, látom rajta, hogy nagyon is érti mijét töröm le minek az esetén.

Nyel egy nagyot, majd óvatosan becserkészik, s úgy mászik rá az ágyra. Szinte becserkész, lassan közelít, de határozott tekintettel. õ már eldöntötte a dolgot, remek, legalább kettõnk közül az egyik biztos a dolgában. Bár az nem én vagyok…

- A ruháddal mi lesz, ha? – kérdezek rá, mire õ felvonja a szemöldökét.

- Puszit se kapok? – kérdez vissza, mire õ horkantva csücsörítem a számat. Odahajol s megpuszil, majd nagyot szusszanva dorombolva befészkeli magát a lábaim közé. Nem kell sok idõ, máris az ajkaimra tapad s mohón falja õket.

- Be ne csokizz már most… - sóhajtom, míg egy kicsit eltávolodik az ajkaimtól s nem falja már õket úgy.

- Hülye vagy? – kérdez vissza elégedett pofával. – Nem fogom elcseszni.

- Remélem is… - morgom az orrom alatt, míg õ nekiesik a mellkasomat csókolgatni. Nagyokat szusszanok, ahogy figyelem. El kéne lazulnom, ha nem akarom, hogy fájjon. S rohadtul nem akarok napokig könnyes szemmel leülni!

Elkezd vetkõzni, lekerül a felsõje, lerúgja a zokniját is, majd úgy mászik vissza rám, hogy megcsókoljon. Ez még okés is, be tudom magamnak adni, hogy lovaglás lesz, s én leszek a ló. Azonban amikor átfordít a hasamra, elégedetlenül morranok fel.

- Mit mûvelsz? – kérdezem, míg próbálok hátranézni a vállam felett. Nadrág le, alsó dettó, s voálá, ott a megtestesült kis bestia. Máris szar ötletnek tûnik az egész, az én seggem nem erre lett kiképezve…

- Csak a lányos zavarban lévõ képedet kímélem, na – feleli szórakozottan, majd nagy meglepetésemre így simul nekem. Így még oké, nem olyan rossz, sõt, ahogy cirókázó ujjai a fenekemet kényeztetik, ajkai pedig a nyakamat csókolgatják, lehunyt szemekkel szuszogni is tudok.

- Nem vagyok zavarban… - felelem, pedig nem így van. Egyetlen egy pasi dugott még csak meg s pontosan azért nem voltam hajlandó többet ezt engedni. Na nem azért, mert annyira jó volt, s az emlékét akartam megõrizni, épp ellenkezõleg. Régen volt, de a mai napig fel tudom idézni a napokig tartó kínt, ami utána végigkísért. Persze, Ace más… legalábbis remélem.

- Akkor jó… - duruzsolja lelkesen, míg már a fenekem felett puszilgat nem sokkal.

 Nem rossz, tényleg, élvezném is, ha nem lebegne közöttünk a tudat, hogy õ most be akarja tenni oda, ami rohadt rég óta egyirányú utca. Fõleg, mikor a sikosítós ujjával a farpofáim közé nyúl… a hideg ráz ki tõle, amit õ biztosan betud kellemes bizsergésnek. Ha nem tudom ellazítani az izmaimat, gáz lesz. Rohadt nagy gáz… Már a külsõ izmokat ingerli, nagyokat szusszanok, próbálok valami kellemesre gondolni… mint például a pizzára. Egy ujj bent. Legszívesebben ordítva közölném vele, hogy húzza ki, mert én erre nem vagyok képes.

Azonban érte meg kell tennem. Szeretem, bízom benne, ez nem is az õ hibája, az én hülyeségem… túl kell rajta esni, oszt jól van. Még akkor is így állok hozzá, mikor a második ujját csúsztatja belém, pedig már két kézzel kapaszkodom a takaróba. Nem tudom, mennyire lehetek kemény, de nem durranásig, az tuti. Ace is érzi, hogy valami nem stimmel, ugyanis nem mozgatja tovább az ujjait.

- El kéne jobban lazulnod… - szólal meg, mire én nagyokat szusszanva, kipirulva, vegyes érzelmekkel a tekintetemben hátra nézek rá. Csak néz rám nagy szemekkel, majd  odahajol s megcsókol.

- Nem szóltam semmit… - szusszanja. – Jövök is! - Hé, félreértelmezte volna a kétségbeesett képemet? Úgy néztem én ki, mint aki farokért pityereg? Hát, ez eléggé elkeserítõ az arcizmaim számára…

Csak elõre nézek, hátha az majd segít, azonban mikor feltornázza a seggemet, s kutyapózban ott terpesztek elõtte, úristen, a hajam szinte már sápadtnak tûnhet a képemhez képest. Kéne neki szólnom arról, hogy ez nem jó ötlet? Legalábbis, annak tûnt úgy tíz perccel ezelõttig, de már nem az. Esetleg legközelebb, úgy negyven év múlva, mikor már minden izmom ilyen laza lesz, mint ahogy az illik…

Érzem, ahogy keresi az utat, a keze pedig a nem feltûnõ, de számomra érezhetõ kétségbeesett hímtagomra siklik. Oké. Nagy levegõ… nagy levegõ… kemény legény vagyok, megteszem érte, szeretem, bízok benne, jó lesz ez.

- Várj! Ez nem fog menni… - nyögöm be végül, mikor megérzem a nyomást hátul. – Ha most te azt oda bedugod, én észvesztõ mozgásba kezdek és letörik…

- M-mi..? – kérdez rá értetlenül. Hallom a hangján, hogy már piszkosul beleélte magát.

- Azt mondom, hogy nem megy, hogy te legyél az aktív! – nézek hátra rá, míg elhúzódom tõle. Az ujjai ugyanis elengedik az addig fogott derekamat. Csak térdel ott, fogja a saját tagját, nem igen fogta fel a dolgot. – Most nem megy, Ace. Rohadtul nem megy…

Az egyik nagy tenyerével tart a kézmosótól pár centire. Bár a csípõm másik fele már karcolja a hideg porcelánt, de még is melegség fut át a testemen. Rám nyitott, olyan konok és erõszakos, tudhattam volna, hogy ez lesz. Lassan azonban a gatyám szélébe akasztja az ujjait, és igyekszik a bokám felé tolni a textildarabot szép halkan. Próbálom megtartani, hogy ne engedjem tovább kicsit kivörösödött arccal, de végül õ nyer ismét.

- Adam… khérlek... – mozgatom meg a derekam, és a hidegséghez érek amitõl minden kis szõrszál feláll a hátamon, mocskos egy fickó. De az én mocskos kis fickóm. – Ne khínozz!

- Szóval a tegnap estével kapcsolatban, ha már ilyen meghitt környezetet találtunk a beszélgetésre , elmondanád nekem mi volt az a esti seggmasszírozás? – gyurmászolja a gatyámat tovább kisvártatva, hogy kimondom azt, hogy talán úgy beakasztottam volna neki… de nem teszem mert kapok a seggemre, így is de mindegy. Micsoda furfangos gondolatmenet, ugye?

- Shemmiiii! – szusszanom hangosan a szót, de leáll az ottani cirógatással és a derekam kezdi érdekelni egybõl. Fuu de utálom mikor nem kapom meg amit szeretnék. Nagyon!

- Oh, nekem nem úgy tûnt…

- Shemmiség volt… thényleg! Kérlek… szétrobbanok… - nyüsszögöm neki, még egy élénk barna szempár rám nem villan a tükörbõl. Alaposan végigfixírozza mindenemet, az éledezõ tagomtól elkezdve a remegõ kezeimen át a vörösödõ arcomig mindent.

- Látom…No, egye-fene, lásd kivel van dolgod!- táncoltatja meg a hosszú ujjait a combom külsõ oldalán és hámozza le rólam az alsógatyát miközben finom duruzsoló utasításokat ad. - Nyisd ki a szekrény ajtaját. Úgy… Add ide azt a tégelyt kicsim… - rebegi, és elõveteti velem az egyik dugi tégely síkosítót, és átfogja a derekam az egyik kezével. Olyan masszázst kapok öcsém, lemegyek alfába és csak a kagyló szélét vagyok képes szorongatni nyögdécselve. A kék csempék csak úgy zúgnak a vízhangtól, úgyhogy úgy döntök, hogy kicsit lehalkítom magam. Ne mindegyik szomszéd a pszihiátrián kössön ki már habzó szájjal az ajtóverõ komplexussal karöltve.

- Ne hallgass el, add csak ki magadból! – lassan játszadozik a hosszú ujjaival teljesen ellazítva, de annyira zsibong a fejem, hogy figyelni sincs idõm és már magamban érzem. A fejem hátrahõköl, kicsit elcsukló hangomon fulladozok az örömittas hangocskákban.

- Kibaszott szexi vagy -

Gyorsan rám fog, és egy kicsit lassabb ütemre kapcsol, amikor is már nem kell sok és a testem megfeszül, az ujjaim fájdalmasan szorulnak neki az átmelegedett porcelánnak és az igyekezetem ellenére nem sikerül elfojtanom azt a sikkantást amit annyira kéne.  Valami meleg áraszt el belülrõl, ha ez az amire gondolok.. erre mennyire vágytam, de sosem mertem neki mondani, mert olyan tisztelettudó. Kicsit kipihenem magam, majd kiegyenesítem a gerincem és érzem, hogy kicsusszan belõlem, ahogy utána a vele járó anyagok is.

- Ne haragudj… - sóhajtja el magát, majd elõkerül valahonnan és elkezdeni letörölgetni a combjaim belsõ részét. Tehetetlenül állok ott és csak azt érzem, hogy ha nem vigyázok még össze is csúszhatok.

- Kéne? Élveztem… - bazsalygom kicsit reszelõs hangomon neki. Kicsit meglepõdött fejet vág, mint ha valami fõben járó bûnt tett volna.

- De a gumi… - immár felegyenesedve nyúlok hátra a kezéhez, és kezdem el simogatni, nem mondtam én, hogy nem esett jól, de az viszont érdekes, hogy milyen gondoskodó, vagy minek is nevezhetnénk ezt.

- Már szerettem volna felhozni. Csak takaríts ki rendesen, jó? – rendszerezem a lélegzeteimet, és kettõt lépve figyelem ahogy az ajkai egy hatalmas kunkort leírva gyûrõdnek mosollyá. Fene ezt a férfit, úgy beleszerettem azt sem tudom hogyan kezdõdött már. Na de még jobban izgat az a gondolat, hogy a tegnapi felindulásomat hogyan takargassam elõle. Mondjuk itt az élõ példája annak, hogy nem tudok elõle semmit sem tehát. Na jó, mindegy fürödjünk le. – Kellett nekem mondanom…

Néhány tusfürdõtõl habzó adoniszi test és egy pár törülközõ után a mellkasához paszírozom magam és hallgatom a halk szuszogását. Korán reggel van, nem is tudom mit csinálhatnánk. Kínos csend honol az egész szobában mint valami kibaszott szellemvárosban, egy kis hideg reggeli levegõ lebegteti a függönynek nevezhetõ nehéz anyagot.

- A tegnap estével kapcsolatban… - és pont ennél a témánál kötünk ki, gyorsan terelnem kéne mielõtt kifaggatna arról, hogy miért indultam rá ennyire. Az oké, hogy engem intéz el mindig de én is hapsi vagyok, néha kell az a bizonyos… tudjuk mi azt. – Komolyan beszéljük meg.

- Nem akarom. – nyüsszögöm kényesen, valahogy nem fûlik hozzá a fogam, hogy az én kínjaimat ecseteljem.

- Én viszont igen.

- Nyávogni fogok, mert elfelejtetted a gumit… - szisszen egyet a mondat jelentésére, és végre sikerül elhallgattatnom. Vagy legalább is azt hiszem. Olyan akaratos, hogy nem hagyja nyugodni a gondolat, csak elkapott a hév könyörgöm… zavarba jövök ha ezt kell neki ecsetelnem, pedig milyen fasza kis fickó vagyok nagy pofával nem? Aztán fülem farkam behúzom mikor ilyen témáról van szó. Az elõzõ kapcsolatomban én voltam az aki irányított, szóval furcsa megszokni, hogy nem én dugdosok olyat ahova, akármikor, akármiért, akármikor. és hiányzik nah, nem tudom meddig kell még ezt feszegetnie.

- Nem haltál bele, szóval! Mi a fene volt este? Miért estél neki úgy a seggemnek? S ne akard beadni nekem, hogy csak álmodtam!  - jelenti ki merészen, mire én a másik oldalamra hengeredem és átfonom a mellkasom elõtt a mancsaimat. Vörösödõ fejemmel bambulok a szoba semmijébe és hallgatok. Õ meg hátulról szépen áthajol a vállam felett és finom kis ajkaival megcirógatja a fülem szélét és belemormogja. – Ace… mondd már. – nyammogok egy sort mielõtt válaszolnék neki.

- Mit mondjak, hogy miért állt a farkam rád tegnap este? – motyogom mire meglepõdötten tenyerel át mellém a hasam elé, és keresné a tekintetem. Két kezemmel takarom  a pofám, rendesen vörösödik már, ki is melegedtem rendesen ahhoz képest, hogy kicsit hûvöskés volt a zuhany is.

- Jaaj Adam ne kínozz már… - motyogom kicsit elfojtott hangon, és fordulok még inkább a kezeimre, hogy nehogy elkapja õket onnan. Cselesen végigsimít a csípõszögletemig, és a vállamat kicsit elmozdítva fordít hátra, elsöpri a kezeimet az útból és így már  a szemein akad meg a tekintetem. Félig felettem támaszkodva mosolyog meggyõzõen.

- Csak tudni akartam mi volt az oka ennek a reggeli kis sumákságodnak, de már értem. – pirul bele õ is kissé a mondandóba, majd puszilgatja végig az arcom élét. – Meglátom mit tehetek… - duruzsolja és fekszik kicsit közelebb, hogy felmelegítsen.

*~*~*~*

Azt a napot is ugyan úgy folytattuk akár a többit. Én is elmentem dolgozni, és õ is visszament végre rendet rakni a bárban, nem ártott mert az a kis gyerek akire bízta szerencsétlen nyomorult módjára vezette a helyet. Ahogy hallottam a szomszédos helyek dolgozóitól, rendesen megkapta a magáét, sõt ha nem vigyáz magára akár a bokáját is megütheti. na jó, mi a bátyámmal nem vagyunk ilyen gonoszak, csak levonunk a fizetésbõl, ennyi. Egészen sikerült megszokni az irodát, most már nem is fáj annyira a szemem a folyamatos monitorbámulástól, ámbár beújítottam egy kockaszemüveget. Tudom mindenkinek ilyen van, de ekkora szélvédõ kell, hogy kilássak. Lassan haza kéne totyognom, de még mindig szorongok kicsit attól, hogy milyen baromságot csináltam. Biztos nem adja meg nekem, miért is tenné, hiszen én vagyok az aki engedi magát ebben a szituációban mindig.

- Szevasz! Én mentem. – motyogom a bátyámnak aki a pult mögött törölgetve azt néz vissza rám. Kicsit üres fejjel hagyom el a helységet, és baktatok az utcán, ma nincs kedvem motorral menni, így itt hagyom a bár melletti zárt magánparkolóban, hogy ne essen semmi baja. Kiszellõztetem a fejem kicsit, nem ártana. Közben gyorsan elõkapok egy szál cigit a tartóból és a következõ sarkon meggyújtom. Egy fénylõ, rózsaszín neonokkal megvilágított szórakozóhely sejlik a szemeim elé. Na pont ez nem kellett, nem hiányzott, így nagy ívben kezdem el megkerülni a helyet. Pár kiscsaj meg megnéz magának, de rájuk se hederítek, ám mikor elhagynám már a környéket az egyik utánam szalad és ráfog az alkaromra.

- Héé, kissrác van tüzed? – hát ennél angyaliabban nem is kérhetted volna te hülye picsa. Szemez velem, de fapofával gyújtom meg a cigijét és fordulok is sarkon mikor utánam szól, nem akar ez leakadni rólam? – Nem jössz be egy kicsit? – pillog elõttem édes szemekkel. Okádhatnékom van a sok csillámtól meg póthajtól.

- Nem.

- De most miért? Olyan jól nézel ki…. – suttogja és lépne is közelebb, alacsonyabb nálam, így szükséges a pofájába közölnöm.

- Na idefigyelj, - szegezem a mellkasomnak a mutatóujjam – én talpig homokos vagyok, értem? – azt a meglepettséget az arcán istenem. – Még ha ingerem is lenne a nõkhöz akkor sem téged választanálak mert ritka rusnya vagy így felcicomázva. – fordulok sarkon és szívom tovább a cigim, e miatt a kis liba miatt a negyede elfüstölgött. A másik háztömb végénél elkap a kacagás, elképzeltem ahogy láthatták volna ezt kívülrõl az emberek. Valaki száguldozik, ilyenkor este? Még egy alany a dokinak akit összerakhat. Ám ismerõs a tûzpiros autó, és  a vezetõje is. Járó motorral hagyja hátra a kocsit, és nézeget körbe kétségbeesetten. Hülye értetlen fejjel figyelem és már szólnék is hozzá, mikor meglát és nagyot szusszanva közeledik. Most… mi van?

- Törpe hol az istenbe mászkáltál már? Halálra aggódom magam… - meglepõdött arckifejezéssel állok ott mikor átölel. Talán attól félt, hogy elkapnak azok a semmirekellõk megint? Hiszen õrizetben vannak… vagy a haverjaik, de most viseljek lábon hordható nyomkövetõt?

- Hjajj nyugalom.. Pumukli.. – röhögcsélek kedvesen és borulok a nyakába, majd hallgatom mit súg nekem.

- Végiggondoltam… van valami amit mutatnék neked.. – micsoda sejtelmes beszéd ez. Követem hát a kocsiba, majd fela lakásra. Kicsit sem néz rám, és háttal állva nekem kezd vetkõzni.

- Na mi van, elvitte Mr. Kokó a nyelved? – fogom meg a vállát és próbálom magam felé fordítani a magas testét. Elvörösödve, kerüli a tekintetem a padlót fixírozva és beviharzik a szobába az ágyra dobva magát.

- A-adam? – megyek utána és figyelem ahogy szuszogva elnyúlik az ágyon. Majd lassan remegõ hangon megszólal…

- De ha fájni fog letöröm a … - morogja, én meg állok ott a dudorommal az ajtóban. Mi a fene.

- Ace, merre vagy? – érdeklõdöm, majd benézek a hûtõbe is… Nem, nem kajáért. Amilyen kicsi és amilyen kibaszott meleg van, lehet beült a puding és a paradicsom közé. Kinézem belõle! Azonban nincs itt, így a szemöldökömet ráncolva s a meztelen fájós derekamat masszírozva indulok el egy másik lehetséges hely felé. Lehet épp barnamacizik.

- Ace, hol a francban kujtorogsz… - nyekergem, míg a fürdõ felé igyekszem. Ha tolja is, tudna felelni, nem? – Á szóval itt vagy –vágnám ki az ajtót, hogy kiröhöghessem ahogy a budin trónol, azonban beakasztotta a kis mocsok a láncot. – Miért zárkóztál be ha? Pöttöm!? – emelem meg kicsit a hangomat, bár az elõzõ gondolataimból kiindulva jogosan zárta magára szarás közben az ajtót.

- Ööö… - Ez nem kezdõdik túl jól. - A dolgomat végzem éppen. – Lószart! Még erõlködni se erõlködik, rég voltunk együtt, hogy ilyen lazán menjen. Nem is csurog, nem is puffan ez hazudik!

- És ehhez miért kell bezárkózni? – érdeklõdöm kitartóan, míg próbálok benézni a kicsi résen. Oké. A budin trónol. Ha épp a seggét borotválja azt is látnom kell! Miért akar engem megfosztani egy reggeli röhögéstõl? A tegnap estiek után jár is. Apropó… a tegnap este… 

- Annyira zsibbad a fejem majd befosok hagyjál már! – nyekergi, azonban ekkor feltûnik hogy nincs is felhajtva a budi ülõke. Ez valamiben sántikál… és kihagy belõle!

- Na jó elég… - erõltetem meg magamat egy kicsit, hogy a régi faajtóból kiszakadjon a lánc ottani fele. Mikor kinyílik az ajtó, szemet szúr a lehúzott gatya s ahogy az ágyékát takargatja. Mi a szar…? – Mi ez a hangnem, mi a … - Minden tiszta. Kis hülye! Odalépdelek hozzá, majd a hóna alá nyúlva könnyedén felállítom. Áll mint a zászló.

- Mi a francot csinálsz, hm? – kérne számon, mikor már a tükör elõtt áll, azonban a nyaka csókolgatásával belé fojtom a szót.

- Szóval errõl lenne szó hm? Ezért serénykedtél itt mi? Na várj csak segítek – duruzsolom a fülecskéjébe, míg óvatosan lehámozom a kezét a farkáról. Most rajtam a sor.

- Guhh, Adam, nehh… - ellenkezik, míg én a tükörben figyelem kiéhezett tekintetét, piruló orcáját. Nem állíthat meg, a kezem már a gatyájában s õt kényeztetem teljes erõbedobással. Tudom mitõl remeg meg, mitõl akad a levegõ a torkán, nyög fel vagy sikít.

- Tegnap este, rám izgultál nemde? – érdeklõdöm a fülébe lihegve, míg a saját éledezõ tagomat a fenekéhez simítom. Érezze ki az úr! A hangjából azonban úgy tûnik érzi ám… mocskosul.– Meg akartál… kedved lett volna engem… - ecsetelem, de ennyitõl már készen is van. Úgy kell tartanom, mert a lábai nem bírják el.

Kuncogva engedem el picit, mire nagyot szusszan, nem tetszik neki a kényeztetés szünet. Nagyot nyelve néz engem a tükörben, ahogy én is õt. Nem is gondoltam, hogy ez milyen jónak ígérkezik… látni, ahogy elmegy, ahogy kényeztetem, méghozzá így… széles vigyorral a képemen tolom le róla a nadrágot, amit pironkodva próbál megakadályozni. Sikertelenül. Ha én akarok valamit, azt megszerzem: akarom õt, nincs menekvés.

- Adam… khérlek... – nyüszíti, míg csípõjét kicsit elõre löki. – Ne khínozz!

- Én? Eszem ágában sincs! – pislogok ártatlanul, míg a kezemmel a vágya közelében simogatom, de szigorúan nem hozzáérve. Már pipiskedik s mocorog a kezem alatt, szuszog és köröz a csípõjével, de nem hat meg. Amiért képes lett volna reggel kihagyni egy kis buliból, megbüntetem. Egy hirtelen mozdulattal alásimítok, amitõl benne reked a levegõ, meg a bõrömben a körmei. Felszisszenek, de ennyi belefér. Vaduljunk!

- Szóval a tegnap estével kapcsolatban, ha már ilyen meghitt környezetet találtunk a beszélgetésre – kezdek bele, míg lent a gátját masszírozom -, elmondanád nekem mi volt az a esti seggmasszírozás?

- Shemmiiii! – nyüszíti az élvezettõl. Ez azonban nem válasz, így abbahagyom az ottani kényeztetését, s inkább csípõcsontját kezdem el cirógatni.

- Oh, nekem nem úgy tûnt…

- Shemmiség volt… thényleg! – esküdözik. – Kérlek… szétrobbanok… - susogja, míg én vetek egy pillantást a tükörben a férfiasságára.

- Látom… - vigyorgom elégedetten. – No, egye-fene, lásd kivel van dolgod! – sóhajtok fel, míg fél kézzel átkarolom a derekát, a másikkal meg letornázom a seggemrõl az alsót. – Nyisd ki a szekrény ajtaját. Úgy… Add ide azt a tégelyt kicsim… - bökök a fejemmel a síkosító felé, amit õ remegõ kézzel le is vesz. Rögtön segítek is neki, elveszem tõle, majd átölelve két oldalról, kinyitom a tégelyt. Alaposan elõkészítem, amit a mosdókagylóba kapaszkodva hagy. Tõle hangos az egész lakás, amit úgy imádok, majd bele bolondulok.

- Ne hallgass el, add csak ki magadból! – biztatom, míg magamat is bekenem, nehogy fájdalmat okozzak neki. Miután eléggé tágnak érzem, óvatosan a bejáratához illesztem magamat, majd egy határozott lökéssel elmerülök benne. Felkapja a fejét, ajka kéjes sikolyra nyílik, én pedig a tükörbõl gyönyörködöm benne.

- Kibaszott szexi vagy – morgom a fülébe, míg mozogni kezdek benne. Direkt nem simítok rá, lerí róla, hogy mindjárt repül, én pedig ki akarom élvezni a helyzetet. Mikor már én is a végemet járom, rámarkolok s ellenkezõ ütemre kezdem el simogatni. Hamar megfeszül a kezem alatt, így körülöttem is, aminek hála szinte egyszerre megyünk el.

Ace szinte a mosdókagylóra borul, én pedig belékapaszkodva, remegõ lábakkal próbálok nem összeesni. Elfelejtettem a gumit a nagy hévben...piszok jó volt, de ezért meg fog ölni. Mikor már rendesen szuszog s lassan kiegyenesedik, óvatosan csúszom ki belõle. Felszisszen az ismeretlen érzéstõl, én pedig rögtön törölközõért nyúlok.

- Ne haragudj… - motyogom, míg a bevizezett sarokkal törölgetem a belsõcombját. Remegnek a térdei, s nagy meglepetésemre fel-felsóhajt. Nem tudom ezt hova tenni, most vagy nyugtatja magát, hogy ne heréljen ki vagy… jól esõen fújja ki a levegõt.

- Kéne? – kérdezi rekedtesen. – Élveztem… - vallja be egy halvány, fáradt mosollyal az ajkán.

- De a gumi… - kezdenék bele, mire õ hátranyúl, hogy a bõrömet cirázza.

- Már szerettem volna felhozni – feleli. – Csak takaríts ki rendesen, jó? – Széles vigyor jelenik meg a számon, mire õ zavartan felnevet. – Kellett nekem mondanom…

Pár perccel késõbb, miután mindketten alaposan letusoltunk, az ágyban fekszünk újra, összebújva. Jólesõen bizsergem mindenhol, jól esett ez a reggeli kis testmozgás. Azonban van valami, ami nem hagy nyugodni, s addig nem tudok elaludni.

- A tegnap estével kapcsolatban… - kezdek bele újra, mire Ace felsóhajt. – Komolyan beszéljük meg.

- Nem akarom.

- Én viszont igen.

- Nyávogni fogok, mert elfelejtetted a gumit… - figyelmeztet, mire én durcásan elhallgatok egy pár percre, de aztán újra elkezdem.

- Nem haltál bele, szóval! Mi a fene volt este? Miért estél neki úgy a seggemnek? S ne akard beadni nekem, hogy csak álmodtam! 

Miután a kigúvadt szemecskéi eljutatták az agyáig a történteket sikerül kicsit még közelebb férkõznöm, így körülölelhetem az egyik karját. Csillogó szemekkel mérem végig az én emberemet, tudja mire gondolok vagy nem? Riogassunk egy kis népet, gyerünk! Ha már ott virít a visszajátszás a nagy kivetítõn miért is ne? Hiszen úgy sincs még egy ilyen jóképû és sármos meleg párocska… na jó Adam biszex de teszek én róla. He-e-he. És végre azok a kissé csoki barna szemek rám pillantanak. Igen itt a pillanat…

Igyekezve magához édesget, majd azonnal le is kap, és jó hosszú nyelvesnek leszek kisgazdája. Egyszerûen imádom, fõleg azt a kunkori mosolyt ami a szája szélén fut ez után és az a hév, áh. Hatalmas éljenezés, néhol fujjogás de ki a tökömet érdekli. Ami meg a tömeget illeti? Basszák meg. Mindenki. Oxigénhiányos állapotban válunk le egymás ajkairól, végre levegõhöz jutva érzem meg az arcomba futó vér melegségét. Pimasz kis Pumukli õ, és tudja mitõl pirul a tökmag. Na jó, ezt a hasonlatot hagyjuk inkább másra.

Jó, hogy itt van nekem. Nagyon is.

*~*~*~*

Pár nap és hét, nem hosszú idõ. Legalább is ezek mellett. Imádom hallgatni ahogy Kokó a kis bajszos mindig megbotránkoztatja Adamet azzal, hogy az ánuszát villogtatja emberem képébe. Ugyan akkor kicsit gusztustalan is, egy bizonyos idõkorláton belül le szoktam róla szedni azt a kis kélyenc dögöt és hagyom levegõzni kicsit. Most már tiszta ügyes ez a kismacska, bár minden tele van az almával legalább kialakult a célzó képessége. Remek.

A mai nap én cuccolok Adamhez, semmi dolgom nem akadt így ottmaradtam a kis macsekommal a lakásán. Alszom egy hatalmasat, azt hiszem 3 órát – igen, ami nálam hatalmas idõnek számít, és amióta Adammel vagyok a huncutkodás idõn kívül sikerül pihennem. Vajon pont a  kellõ lefárasztás miatt? – majd kicsit nyammogva megyek lefürdeni. Igaz, hogy kicsit hidegebb az idõ, de jól esik egy kis hideg zuhany a kabinban is mert a seggemhez gyógyult a takaró is. Nagy nehezen lehámozom magamról, aztán keresni kezdem ezt a szõrös csodát. A padlón fekszik, az ugráló figurák fehér fénye elõtt terül el és mélyen horpaszt a hûvös parkettán. Okos kis állatka. Na de irány a zuhanyzó, fel is kapom a törölközõmet és azt lóbálva tûnök el  a fürdõ ajtajában. Pár szappanbuborék, és halk vízcsepp után kicsit elmerengek. Már estefelé járhatunk. Olyan kilenc óra felé, hamarosan hazaér. Megtörölközve csavarom a textilt a derekam köré, és  a hajamat az ujjaimmal hátrafésülve megyek a hálóba. Ahol is az elfüggönyözött balkonajtót nyitom ki és hagyom elõtte  a nehéz anyagú takarást, hogy azért szabaduljon be abból a jó szmogos levegõbõl. Ám furcsán tiszta és kellemesen hûvös is ami csak elõny, a lég kondi amúgy is szart sem ér mostanság.

Kicsit leheveredem, hûvös testtel az ágyhoz simulva a helyemre. A macsek ismét közeledik, és picit sötétebb területre telepszik az egyik bútor árnyékába. Elege volt ebbõl a sor realiti sorozatból, amúgy nekem is, szóval inkább meghallgatom a késõ esti híreket. Ezt elütötték, az felakasztotta magát, emez lottómilliárdos lett. De a lényeg, hogy kis pandák születtek az egyik állatkertben. Most értékelem igazán, hogy mi átlagosnak mondhatjuk magunkat, szuper átlagosnak. Nemsokára, olyan fél órán belül caplatásra nyitom ki a szemem teljesen. Eddig csíkra húzva figyelték a tv-t, de most lehalkítom, s figyelek.

- Úgy csattogsz, mint egy öregember… - jegyzem meg neki halkan, majd kelek fel a helyemrõl, de csak szép lassan mert átmelegszem és megint ragadni fogok. Kilépek a fényforrás felé, és mint ahogy a rendes emberek teszik, beállok az ajtó kellõs közepére.

– Te mi a fészkes fenét csinálsz? – háborodom fel a seggét sasoló vörös ürgén. Nem mondom, hogy nem néz ki jól, na de mi a bánatos fenét akar magával? Hm, ne csinálja ezt sokáig, mert…

- Csak meg akartam arról bizonyosodni, hogy a nagy melegben nem e olvadtak e le a szõrszálak a seggemrõl. – odatipegek, majd fogom magam és végigmérem a második legszebb felét, és olyan pacsit mérek rá, hogy a kezem vöröslõ nyoma díszeleg rajta. Nekem sem ártana már valamit kezdeni a khm, szóval na. Érthetõ a dolog, az elõzõ partnerem hagyta magát, de Adam áhh kötve hiszem. Szóval ki kell bírnom, nem, nem bírom ki valahogy muszáj lesz megkapnom, ha nem most, majd kicsivel késõbb talán.

- Eléggé – duruzsolom, majd fujtok el egy halk kacajt az ajkaimmal. Belõle meg olyan magas hang szökik ki, hogy a barna szemeim csak úgy meredeznek az arcára. Hú, mit kapok én ezért. vagy is.. mit kaphatok.

 - Fááááááj.Ne nyúlj hozzám te hálátlan! Elrondítottad a gyönyörû seggemet! – nyüsszögi, és amint felé nyúlnék ismét, hogy megsimogassam azokat az isteni dombocskákat már szökik is elõlem a víz alá. Olyan kegyetlen. Pedig igazán ráindulnom látszik. – Maradj csak ott és a szemedet legeltesd ezen a görögfélisten testen!

- Inkább skandináv… vörös vagy. – sóhajtom a szájhõst hallgatva. – De siess, aztán bújjunk be az ágyba. Ne csak én izzadjak bele. – és e mondatom után lelépek mint kurva a sezlonyról. Lassan csapatni kezdem magam alsógatyában az ablakból feltörõ széllel, és huppanok gyorsan az ágyra még hûs a bõröm. Mr. Kokó pedig éppen  a kettõnk közti párnák vágatába fészkelte a szép kis testét.  Amásik szép kis testû pedig itt szuszog mellettem elégedetten, még vízcsepptõl tarkítottan.

- Fáj még az a csinos hátsód? – kezdem szépen három ujjamat végigfuttatni a gerince mentén, huu itt olyan szép a bõre, pedig ez a gondolat még sosem jutott eszembe.

- Erõs húsból van, kibírja. Bár... – mocorog egy kicsit elcsúsztatva a kezemet magán. – Áldozhatsz a Seggisteneknek… fõleg annak, amit Adamnek kereszteltek. – felhúzom a szemöldököm, és teszek ide illõ megjegyzést számára, amit mindig is tudtunk, hol egymásról, hol pedig külön- külön személyünkrõl.

- Hülye. – simogatom meg a jó hûvös hátát és figyelem ahogy mosolyogva taglalja az egészet, majd lassan az az érzelem is lepereg az arcáról és átmegy szendergésbe. Itt lenne az alkalom, lassan illetem az oldalát, majd  csúsztatom finoman lejjebb a kezem és érek be a feneke partjai közé. Mire észbe kapom gyorsan átfut az agyamon, fordítva kellene lennie basszameg?! Muszáj lesz lelohasztanom a kishavert, ami sikerül is egy kis idõ múlva, és én is édesen szenderegni kezdek mellette, így alszunk el végre.

Reggel aztán én kelek fel elõbb, milyen ironikus, nem tudok aludni és még is én kelek fel elõször, Hehh,  és milyen jó hûvös lett. Kicsit elhúzom a sötétítõfüggönyt, de csak annyira, hogy ne zavarjam vele ezt az éjjeli lepkét. Húha… a kishaver meg még mindig nem lankad, akut gatyaszûkületben szenvedek jó, hogy tovább nem mentem tegnap este, egek, ezt le kellolohasztani. Kiigyekszem a mosdóba halkan, és a láncot, ami az ajtó belsõ felén van ráakasztom, olyan be nem kukucskálhatsz de mégis nyílik érzést ad. Még alszik, remélem jó mélyen, legalább le tudom ezt rendezni. Mit ad isten kézbe veszem a dolgot, és a wc tetejét lehajtva üldögélek rajta, mikor is sikerülne már a dolog de csattogást hallok. És ez nem innen jön, huhú de nem ám!

- Ace, merre vagy? – hangzik a kicsit álmos hang, majd elhalkul a hang a konyha irányába, nyílik a hûtõ majd biztos visszafekszik én pedig ártatlanul visszasomfordálok a helyemre mellé. Nem szólok semmit, csupán serényen dolgozom a kis kezemmel amin kell, és már elég szépen khm, áll a dolog.

- Ace, hol a francban kujtorogsz… - hallom a kicsit zsörtölõdõ hangját ahogy csattog tovább mezítláb a padlón. Fuh, már csak egy kicsi kellene, ó Fortuna te buja kurva. – Á szóval itt vagy – nyit be de megakad az ajtó a lánc végett – miért zárkóztál be ha? Pöttöm!? – emeli meg kicsit a hangját, amire az ajtóra tekintek de folytatom tovább nagy lihegve, de persze csak halkan nehogy kisüljön, hogy miben mesterkedem.

- Ööö… a dolgomat végzem éppen. – válaszolok hezitálva, de még inkább gyanakvóan rám kérdez. Ember, menj már el innen hadd verjem ki az ég áldjon meg. Ha már tegnap olyan kangörcsöt hoztál rám, hogy falat tudtam volna bontani.

- És ehhez miért kell bezárkózni? – semmi válasz nem adok, így még egy kicsit megnyitja az ajtót és szuszogva be akar kémlelni én pedig kénytelen vagyok abbahagyni az olyan jól esõ mozdulatsort.

- Annyira zsibbad a fejem majd befosok hagyjál már! – ripakodom rá, és próbálom magam visszafogni nehogy összekenjek mindent.

- Na jó elég… - tépi fel az ajtót, én pedig gyorsan eltüntetve fordulok el kicsit takargatva magam. Vörösödõ képemmel és csillogó szemeimmel pillantok kicsit vissza rá. – Mi ez a hangnem, mi a … - tágulnak hatalmasra a szemei, majd pirul egy kicsit gunyoros arccal rám bámulva. Hangtalanul közeledni kezd, majd a hónom alá nyúlva vesz fel a helyemrõl, és állít a tükör elé, én pedig mint egy kiskatona ott állok látva mit tesz a tükörben.

- Mi a francot csinálsz, hm? – csuklik el hirtelen a hangom mikor végigcsókolgatja a nyakamat ahol is a forró nyomokat végig érzem amint elválik a bõrömtõl.

- Szóval errõl lenne szó hm? Ezért serénykedtél itt mi? Na várj csak segítek. – duruzsolja a fülembe, majd hajtja hátra az egyik kezemet, hogy hozzám férjen, és finoman  rásimít a kicsit már átfoltosodott gatyámra.

- Guhh, Adam, nehh… - motyogom teljesen végtelenül irulva pirulva elõtte. Sunyi sötét szemei pedig a vállam fölött villognak meg és figyelik az arcomat. Mikor a gatya alatt matat s kezd rá, lehunyom a szemem és nyögdécselve ráncolódik össze a szemöldököm. Piszok jól tudja, hogy mitõl leszek kenyérre kenhetõ komolyan.

Döglünk még egy kicsit, majd a konyhába megyünk, hogy együnk valamit a cicussal együtt. Aztán jöhet egy kis pakolás – párszor csillagokat látok, annyira fáj még mindenem -, hogy Ace lehessen a boldog fosos Kokain tulajdonos. Tuti nem komplett a macska, mert olyan boldogan ül a kocsim kalaptartóján, mintha oda fialta volna az anyja. Szerencsére, hogy nem! Lelkesen a vezetésre koncentrálok, ugyanis fáj még pár foltom és végtagom, kell valami, ami eltereli a figyelmemet. Pontosan ezért szúrok ki az út mentén egy plakátot.

- Uhh azz uhh!?  Monster Truck show lesz a pályán! – lelkesedem, míg a piros lámpánál állunk. Azért próbálok én lelkiismeretes sofõr lenni, nem menet közben nézegetek jobbra meg balra. - Már akartam kérdezni, hogy… - ugrik be hirtelen valami nagyon nyálas szar, de szerencsére a lámpa vált. Nem szerencsére meg Ace is szájalni kezd, a gondolataimat pedig összekuszálja a szívem.

- Most mondd azt, hogy megyünk az ugráló tíz tonnás kocsik… - makogja, mire belõlem szinte kitör az utolsó három szó.

- Megyünk randizni tökmag! – rikkantom el magamat ijesztõen lelkesen. Életemben nem randiztam még… vagy de… általános utolsó évében, fülig szerelmesen egy lányba. Mi lett belõle? Szájra puszi, majd egy hét múlva szakítás. Szívás volt, az öregem jól helyrerakott, utána pedig semmi kedvem nem volt a felesleges nyálaskodáshoz.

Ace nem szól semmit, s utána is csak a szokásos dumákat toljuk le. A kis fosost kirakom a kocsiból, de azért kedves is vagyok, szóval felviszem az új otthonába. Míg megmutatom neki hova kell majd bepiszkítania, hogy Ace apuci boldog legyen – íróasztal mögé, kanapé alá, ágy és az éjjeliszekrény közé -, az említett elvonul. Én pedig, mint aki olyan piszok jól végezte a dolgát, beállok a ventilátor elé, hogy kicsit jobban elviseljem a meleget, ami a lakásban uralkodik. Fél szemmel látom, hogy a kis tökmag végül elõmászik, új ruhában. Biztosan belepállott a hátsója az elõzõbe.

- Szép vagy díszpinty mehetünk, elõbb még felhívok valakit – teszem még hozzá, majd hátat fordítok neki s elõszedem a mobilomat. Felhívom a bárban már csak „helyettesként” emlegetett srácomat, hogy ma este vegye át a dolgokat, de okosan, különben baj lesz. Miután letudom a telefont, sietek is vissza a várakozó Ace-hez, aki közben felfogta a haját. Így is nagyon dögös, szeretem. Piszkosul.

- Mehetünk is – villantok rá egy széles mosolyt, majd meg is indulok a bejárati ajtó felé, hogy most kijáratinak használhassam. A lépcsõházban még kap egy alapos csókot a szájára, majd beülünk a kocsimba. Nagyjából tudom az utat, nem kell se térkép, se GPS se járókelõ random leszólítása. Leparkolok, veszek olcsón parkolójegyet, majd sietek a tökmaggal a kasszához, hogy belépõdíjat is perkáljak. Randi, én vagyok a férfi a kapcsolatban, szóval nekem kell mindent állni.

Imádom a karszalagokat, s lehet leszek olyan elvetemült, hogy elrakjam emlékbe. Ha netán szétmegyünk, legyen már mit kivágnom a kukába. Azonban errõl még szó sincsen, szóval inkább élvezem a meleget, a kocsik zaját: a motor dorombolását és a kerekek jellegzetes hangját, ahogy a homokon csikorognak. Ahogy Ace-re nézek, látom rajta, hogy hiába volt a nagy szájalás, õt is ugyan úgy leköti a dolog.

- Ace, Ace gyere ide! – emelem fel a hangomat, ugyanis a nagy szájtátása közepette az se tûnt fel neki, hogy én befoglaltam már a helyünket. Kell neki egy kis idõ, míg reagál, de utána egy kis keresgélés után kiszúr, s megindul felém. Odatipeg hozzám, majd leül mellém. Egész jó helyet kaptunk, potom pénzért. Látszik, hogy nem rég nyílt, még alacsonyabbak az árak, hogy rákapjanak az emberek. Értek én ehhez, nagyon is.

- Woahh! Azt a pics! – kiáltja döbbenten Ace, míg feláll a többiekkel együtt. Én már láttam ezer meg egy autós bukást, s ez biza eléggé hétköznapi. Látszik a kölykön, hogy életében nem volt még ilyen bulin, ez pedig remekül esik. Ezt a szüzességét is elvettem, s alig várom hogy még jó párat el is vehessek.

Pont eme gondolatomra fordítja felém csillogó tekintetét. Mindentudó mosollyal viszonzom a tekintetet, mire õ lassan visszaül mellém. Szeretem. Érzem a mellkasomban verõ húscafatomban, ami mindig olyan hevesen ver a közelében. Most se bírom ki, érintenem kell. Érzem a tenyerem alatt a formás vállait, amitõl még több kell.

 El is felejtem egy pillanatra hol vagyunk. Egyszerûen csak kívánom az ajkait. Ráhajolok, óvatosan kóstolom s a harsány hangok tárháza sem érdekel. Csak õ és én vagyunk ott, a kocsink poros alvázával s benzingõzös kipufogójával. Õ az én ajkamon, én pedig az övén.

Mikor elválnak ajkaink, Ace nézelõdni kezd, valamin jókat mosolyog és viháncol. A távolba mutat én pedig követem tekintetemmel, ahol aztán kiszúrom magunkat az egyik kivetítõn. Volt pofájuk ezt a csodás pillanatot mindenki orrára kötni? Nem vagyok én szégyenlõs, se prûd. A gatyámat is lehúzom és a fehér seggemet is kivetíthetik, nem errõl van szó. Egyszerûen ez egy meghitt pillanat volt, egy jól elkapott randis pillanat. Szóval basszék meg!

A fejemhez kapok, nem kéne felpattannom és megkeresnem a kamerás csávót, hogy anális kezelést biztosítsak neki a tartóállvánnyal. Azonban ahogy Ace közelebb bújik hozzám, szemében az ismerõs lánggal, széles vigyorra húzom a számat. Botránkoztatni akarja a népet? Szeretné, ha azt bámulnák, ahogy a nyelvemmel a fogait számolom… belülrõl? Nem vagyok semmi jó elrontója!

Az álla alá nyúlok, majd úgy húzom oda magamhoz, hogy alaposan megcsókolhassam. Olyan hangos fütyülés és ujjongás tör ki, hogy legszívesebben felnevetnék. Nekem is új ez, ennyire nyilvánosan és tömeg elõtt még nõt se csókoltam, nem hogy pasit. Azonban élvezem – nem is én lennék, ha nem – s ez a lényeg. Csakis azért válunk el egymástól, mert mindkettõnknek elfogy a levegõje. Taps, füttyszó és minden mi jó. Azt hiszem pár gusztustalan hurrogást is hallok, de nem foglalkozom vele. Ace fülig pirulva, vigyorogva, csillogó szemekkel néz rám, az ajkai nyáltól csillognak. Az én tökmagom. Csak az enyém. Nevetve karolom át a vállát, majd húzom magamhoz közelebb.

Ez a mi napunk. S innentõl mindegyik a mi napunk is lesz, bárki bármit mond.

*~(¤)~*

Napok, sõt hetek is eltelnek úgy, hogy büszke macskatulajdonosok vagyunk. Kokó egész jó fej macsek, s plusz pont, hogy bele tud csinálni az almába. Ha én megyek Ace-hez alap, hogy ott tanyázik. Mindig úgy kelek, hogy a képemben van a segge. Imád köztem és tökmag között dorombolni, mintha ez lenne élete értelme. Igen, a kis szõröst is megkedveltem. De! Ha megint befosna, szívtelenül kivágnám.

Ha Ace jön hozzám, hozza a kis dögöt. Bepakoljuk a kocsiba a dolgait, mintha egy közös poronty lenne. Ma is pont ilyen alkalom van, melóból hazafelé, hajnalban tartok hazafelé. A kis tökösöm már otthon vár a szõrös kölykünkkel, az ágyamban. Próbálok csendesen beesni az ajtón, majd hasonlóan lerúgni magamról a cipõt és a ruhát is, hogy aztán letusolhassak. Van a bárban légkondi, de kéne még egy, hogy jobb legyen. Majd beruházok rá a napokban, halál ez a meleg. Itthonra is kéne… itt is leég a seggemrõl is a szõr. Vörös szõrszállakkal tarkítva szeretem. Csakis úgy!

- Úgy csattogsz, mint egy öregember… - hallom meg a fürdõ ajtajában Ace hangját, míg a tükörben épp a hátsómat próbálom lecsekkolni, hogy még férfias e. – Te mi a fészkes fenét csinálsz?

- Csak meg akartam arról bizonyosodni, hogy a nagy melegben nem e olvadtak e le a szõrszálak a seggemrõl – felelem halálosan komolyan, mire az elaludt fejû, félig még alvó kicsi párocskám odajön, jó alaposan és izgatóan végigméri a seggemet aztán egy határozott – túl határozott – mozdulattal akkorát vág a seggemre, hogy ott maradnak az ujjlenyomatai, míg bennem a levegõ.

- Eléggé – teszi hozzá nyugodtan, míg belõlem sípolós játékhoz hasonlóan távozik a levegõ.

- Fááááááj – nyekergem, mire Ace nagyot sóhajtva megint felém nyúl. – Ne nyúlj hozzám te hálátlan! Elrondítottad a gyönyörû seggemet! – szusszantum, míg gyorsan a hideg vízsugár alá lépek. – Maradj csak ott és a szemedet legeltesd ezen a görögfélisten testen!

- Inkább skandináv… vörös vagy – feleli, míg egy nagyot sóhajt hozzá. – De siess, aztán bújjunk be az ágyba. Ne csak én izzadjak bele – majd nemes egyszerûséggel otthagy a fenébe. Ezt az egyedül töltött idõt arra használom, hogy a sajgó jobb farpofámat simogathassam engesztelõen, közben pedig egy visszavágáson töröm a fejemet.

Miután áttörlöm magamat egy cseppet, de csakis egy cseppet, hogy még kicsit vizes legyek, felhúzom magamra az alsót és megindulok a szobánk felé. A kis csámpás ott döglik a két párnánk, egyik fele az enyémen, a másik fele Ace felén. Nagyot sóhajtva vetõdöm a szépen összehajtott takarómra, nem is kell, meleg van.

- Fáj még az a csinos hátsód? – szól oda Ace, míg felém fordul. Fel se nézek rá, fõleg miután kedveskedve cirázni kezdi az éppen még vizes hátamat.

- Erõs húsból van, kibírja. Bár... – ficergek a hasamon egy kicsit, majd folytatom. – Áldozhatsz a Seggisteneknek… fõleg annak, amit Adamnek kereszteltek.

- Hülye – neveti, de azért kapok pár kedveskedõ simit. Kis ujjacskái mentén jólesõen bizsergek meg. Imádom, mikor érint. Egyszerûen megnyugtat és teljesen feldob. Most azonban a hosszú éjszakai meló után arra biztat, hogy lecsukjam a szemeimet, s nagyokat szusszanva kezdjek el átlépni az álomvilágba.

Azonban eme igen fontos cselekedetem közepette, mikor a testem már alszik, az agyam azonban még érzékel mindent, igen furcsaságra leszek figyelmes. Ace keze újra a hátsómon van, azonban oly izgatóan simogatja s markolássza, mint még soha. Hangosan szuszog, ujjai a farpofáim közötti rés tetejénél állnak meg.

Nem reagálok rá, õ pedig nagyot nyögve inkább az ágy másik felébe megy fetrengeni. Az agyam mégis felfogja mi is volt ez, azonban kibaszott mélyen elnyomja a kérésemre.

Nem. Én vagyok a dugó Jenõ. Senki nem dughatja meg ezt a segget. Senki.

- Ha végeztél… bekened a hátamat, ugye?- kérdezgeti, míg én felállok és lépek párat bizonytalanul közben õt figyelve. – Csak kérdeztem.

- Ha tudsz utána várni öt percet, igen. – sóhajtok egy hatalmasat . – S ne aggódj, nem marad nyoma. – ígérgetem neki a macskapiramis feltakarításának következményeit. Csillogni villogni fog az a folt kérem!

- Reméltem is! Ebben a házban még senki nem szarta magát össze. – dörgöli az orrom alá, nekem pedig nem sok hiányzik ahhoz, hogy elvisítsam magam. Na jó muszáj engedni ennek a kuncogásnak, így kiszalad a torkomon.

 - Eddig. – fuldoklom a könnyeim között, de a szikrázó szempárt kerülve takarítom fel a macska mocskát, és kirakosgatom a kis kellékeit ami létszükséglet lesz ha nem akarunk folyton szerencsét. A konyhába elhelyezem a tálkáit, de olyan helyre, hogy ne akadályozzon semmit és senkit. Adam csak kövez mint egy félholt és nézi mit mûvelek, néhányszor behajolok neki csak, hogy kedvét lelhesse és jobb legyen a vérnyomása. Majd eltûnik, megkereste a macskát s a legnyugodtabban belerakta a macskaalmos tálca közepére. Majd megszokják egymást, ha meg nem szétcsapok köztük.

- Remélem szobatiszta. – jegyzem meg finoman, és nézek a hõsöm arcára. Hát azokra a lila foltokra tényleg nem ártana valami kencét felkenni hamarosan.

- Ezt én is nagyon remélem! Ha nem és mindenhova fog szarni, csak ide nem. – vetül az egyik ujja az alomban üldögélõ kis puffancsra aki érdeklõdve figyeli a társalgásunk. Ha macska lennék én fix, hogy azt gondolnám milyen hülyék az új gazdáim. Na de mindegy is, most ez a másik állat van a soron. – ne akard tudni mit mûvelek veletek. Emellett, miért nem magadhoz viszed, ha? Miért nálam kell keresztbe fosnia a lakást? – kezdené a morcoskodást, de pajkos tekintetemmel közelebb csalom rásimítva az épen maradt vállára és lecsókolom. – Igen? – megismétlem a vádlimat feszítõ mozdulatot amire még inkább kérdezni kezd. – Mit szeretnél? – a talpamra érkezem, s halk duruzsoló hangon válaszolok neki.

- Bekenem a hátadat, na gyere. – ráérõsen kézen fogva vizslatom még tovább egy kicsit.

- Csak a hátamat?- biggyednek le az ajkai, mire csak fejrázást kap össze meg vissza, végtagját pedig finoman magam után vonom.

A hasára fekszik elsõként, hiszen a védekezés közben azért ide kapott több pacsit az ellenfelektõl, nagyokat szusszanva várja, hogy a kencéket rásimogassam és adjak pár puszit a hátára megbánás képen. Éppen mikor  a krémes kezemet törölgetném lefelé meghallok egy morzsásan kaparósan csengõ hangocskát amit az a kis bestia okozhat. Odahajtja Adam is a fejét, s én is értelmes képet vágva figyelem a hang irányát.

- Nézd már meg, hogy mellé csinált e – háklissága már-már elgondolkoztat mostanában – Ha én nézem meg, tíz percig itt ülhetsz, ha pedig mellé csinált meg is ölöm. Lehúzom a budin.

- Te szadista! Inkább megnézem, különben kicsinálod. Addig fordulj át a hátadra, bekenem azt a gyönyörû szivárvány mellkasodat is. – próbálom terelni a témát a fájó testére, kicsit leugrom a matracról és megnézem mit csinált. Kinézek erre a kis vagányra, egy hatalmas… szóval sikerült becélozni a pontos koordinátákat. Lassan visszasétálok ehhez a kiterült mackószerû lényhez és elmosolyodom.

- Mond, hogy… - folytatná a mondatát, de közbevágok megrekesztve a tüdejében a levegõt.

- Ügyes cica, tudja hova kell. A bekaparással gondok vannak, de majd megtanulja. – csókolom le ismét azokat a kívánatos ajkakat, majd nyomok egy pamacsnyi hûs krémet a kezemre és kezdeném már a hátán lévõ lilás foltokat maszatolni.

- Várj!  Ugye kezet mostál… meg mivel kapartad be és…? Ugye nem cuccos kézzel fogsz kenegetni vidáman? – nem érdekel különösebben ez a kibontakozott macska kaki iszonya, csak jót mosolygok a visításán és kezdem el kenni azt a böszme nagy vállát. – Ugye nem?!

- Le is pisiltem a kedvedért. – kacsintok rá merészet, majd végre a fejét a párnába fúrva élvezi a kényeztetésem. Apró puszikkal illetem, és mikor végeztem a bekenésével  frissen kezet mosva fekszem vissza mellé. Maga mellé csal, és hozzám simul még a krémtõl izzó bõre, kis simogatás itt ott, és el is szenderedik azon nyomban, én is félálomban döglõdöm mellette, közben a kismacska is akkurátusan a lábamhoz fekszik aminek örülök. Legalább tudom hol van.

Nem tart sokáig a nyugalmam, ugyan is felemelkedik a matrac megkönnyebbülve a macska súlyát vesztve. Ha megint valami csintalanságot csinál, én aztán… Megpróbálok finoman kikászálódni a karjai közül de sikerül felkeltenem. Dög meleg van, olyannyira krémes lettem én is, hogy kezdeni kellett már ezzel valamit. Felültem mellette és

 - Mi lesz a kis dögnek a neve? – törölgetem, meg legyezgetem a fejemet a kezeimmel, majd lenézek a teljesen bebugyolálódott Adamre. – Neked van ötleted?

- Tudod mivel fekete a pofája, viszont az orra s szája körül fehér a szõre… olyan, minta kokaint szívott volna! Hívjuk Kokainnak. – jelenti ki szégyent nem tûrõ arckifejezéssel, én meg mint akit villanypásztorral tekertek körbe nézek rá le villogó szemekkel.

- Nem tejfölös a képe, nem joghurtos, nem, dehogy! Kokainos! Ez annyira tipikus… - sóhajtok, mint most már tipikusan, majd fonom az ujjaimat a kicsit kócos vörös hajzuhatagba. – Akkor Mr. Kokó lesz.

- Örülök, hogy tetszik. Ugyanis a második névötletem a Fosos volt. – dünnyögi, mire megint felnevetek.

- Maradjunk a Kokainnál akkor már. - bazsalygok neki még feljebb nem tornássza magát õ is ülõ helyzetbe. Még mindig látszanak azok a tenyérnyi foltok, és már hajtja is az ujjait az álam alá, majd fordítja oda a fejem egy csókra. Hosszú ideig nem enged magától, de nem is bánom, jó, hogy van kit ölelni és ilyen baromságokban benne lenni. Jó, hogy féltenek, jó, hogy ölelnek és még jobb az, hogy mellette lehetek.

*~*~*~*

Kis idõ elteltével kimászunk a konyhába, eszünk valamit, no meg adok MR. Kokónak is egy kis harapnivalót és felpakoljuk a cuccait a kocsiba, hogy hozzám költözhessen. Egy kisebb forgalmi dugóban meglátunk egy plakátot, legalább is Adam akinek most arra a kibebaszott  lámpára kéne figyelnie.

- Uhh azz uhh!?  Monster Truck show lesz a pályán! – nézegeti a roppant frappáns pirosas kékes, festett stílusú kartont ami az egyik oszlophoz van rögzítve gyorskötözõvel. – Már akartam kérdezni, hogy… - nem tudja befejezni a mondatát, egyrészt mert vált a lámpa, és le kell vennie a szemét a tábláról, másrészt a szavába vágok már-már szabályosan.

- Most mondd azt, hogy megyünk az ugráló tíz tonnás kocsik… - mit ad isten folytatja a félbehagyott mondatom, úgy látszik ez már a védjegyünk lesz!

- Megyünk randizni tökmag! – kiált fel és veszi fel azt a tipikus buzis hangnemet amit annyira nem csípek. Hisz én sem selyem fiúskodom itt, meg nem járok rózsaszín tollas cuccokban és nem húzok nercharisnyát sem. Én vagyok az a faxa meleg csávesz teleböködött füllel meg kígyóval a karján. Iggen… ez Ace.

- Szép vagy díszpinty mehetünk, elõbb még felhívok valakit. – halkul el a hangja és fordul nekem háttal. Itt állok harci felszerelésben és tököljük az idõt. Bele fogok izzadni ebbe a cuccba éa vehetek másikat. Amég elrendezi az ügyeit, addig én fogok egy hajgumit és felfésülöm a tincseket a fejem tetejére egy copfba. Így villogtathatom a kis aranyos ékszereket a fülemben.

Megyünk is jegyet fizetni, fent van a karszalag, és már hallhatjuk is  a motorok izzítását na meg a vad csikorgást és brummogást. Majdhogynem tátott szájjal  nézem a hatalmas füstöt köpõ szörnyetegeket.

- Ace, Ace gyere ide! – üvöltözi túlharsogva a zörejeket Adam, majd maga mellé ültet, lehet annyira elbambultam, hogy eltévedtem a sorok között. Opsz. Na de mindegy is.

- Woahh! Azt a pics!- állok fel a tömeggel együtt mikor egy hatalmas ugrásnál majdnem fejre áll a sofõr a hatalmas sárga autóval. Csillogó szemeimet most Adamre meresztem, akinek egy bárgyú mosoly húzódik az ajkain, de gyorsan el is tûnik majd leülök szépen. Nem bírja megállni, hogy ne csókoljon meg megint, de valamiért most az ember harsogás és füttyögés hallatszik. Na nem az az utálatos fajta de muszáj oldalra pillantanom. Az egyik hatalmas kivetítõn mit látok? Magunkat?! Mosolyogva kezdek el röhögcsélni és szinte mutogatással hívom fel Adam figyelmét a hatalmas képünkre. A fejéhez kap aranyosan, majd közelebb férkõzöm, adjunk nekik egy kis ráadást?!  

- Na végre, hogy itt vagy – lesek ki az ajtó mögül, miután sikerül feltornáznom magamat álló helyzetbe. Ace éppen a konyhában pakolászik, mint valami háziasszony. ekkor szúrok ki nála valamit, valamit ami eddig nem volt jellemzõ se rá, se rám, se semmire…  – Hát az meg mi? Nem kell minden szemetet összeszedni az utcáról! – szólok oda neki, míg a kezében tartott apró szõrös dögöt a földre teszi.

- Hogy, õ szemét? Hát nézd meg milyen cuki! – vág vissza, míg a szemei szeretetet teljesen csillognak, ahogy lenéz a csetlõ-botló macskára. A kis alattomos közben szaglászik és bambázik, hamarosan a hátsóján ül egy apróbb baki miatt. Attól tartok Ace-nek igaza van. Aranyos.

- Na, végül is nem zavar sok vizet – vallom be. -  Hadd nézzelek – lépek oda a macskához, majd óvatosan felemelem. Vigyázok arra is, hogy ne lógjon olyan szerencsétlenül a hátsója a levegõben. – Jéé, hát neked bajszod van öregem – állapítom meg. S milyen csinos bajuszka tulajdonosa!

- Na jó, maradhat, de a te felelõsséged! – jelentem ki végül, míg magamhoz ölelem a kis drágát, mert annyira pihepuha. Ez egészen addig okés, míg meg támad szeretetbõl. A kis körmei, a mini tappancs és az elõzõ napi sebeim, nos, nem barátok. Egy fájdalmas felhörrenés után inkább lerakom, s segítek neki a megindulásban.

- Azért okosan, mindjárt jövök hozok neki pár cuccot – figyelmeztet Ace, de azért odalép s ad egy kedveskedõ csókot is. S tényleg újra lelép, kettesben hagyva a kis szörnyeteggel. Egy darabig követem ide meg oda, de mikor bemászik az asztal alá, én meg vén szatyorként lehajolni se tudok, úgy fáj mindenem, úgy döntök hagyom az egészet a búsba. Kárt nem tud csinálni, legalábbis ekkor úgy gondolom. Bebicegek a szobába, belövöm a tévét majd figyelem a menõ motorokat, amikre még bõven gyûjthetnék, nyugdíj után is.

- Ó szerbusz –köszönök Ace-re. Valahogy ott termett az ajtóban, nem is hallottam, hogy jött. Intek neki, hogy jöjjön oda hozzám, rég érintettem meg. Nem kell mondanom se, mellém ül, én pedig átkarolom a derekát. – Nos bekensz? Hm? – érdeklõdöm, hisz mindenem sajog már a fájdalomtól s nem, nem élvezem. Ace nem felel semmit, csak a konyhában lebzselõ szõrösre figyel. Jó, akkor majd én intézkedem ez ügyben. Felállok, s elindulok a konyha asztalon lévõ zacskó felé, amin a tekergõzõ kígyó van, vagyis patikás termék. Elõtte azonban betámadom a hûtõt, szomjas vagyok ebben a nagy melegben. Épp mikor indulok az asztal felé, akkor szúrok ki egy barna pacát a csempén aminek nem kéne ott lennie. Nagyon nem. Kibaszottul nem.

- Ace! Aceeee?! Ez befosooooottt?! – adok hangott cseppet sem férfiasan a felháborodásomnak. Mi a szar? Ebbe a házba még senki be nem hugyozott se fosott! Én se, csutka részegen se! Ez meg… ez meg… jesszusom! Rohanok is kifelé, már csak a gondolattól is buckázik a gyomrom. Az a hülye meg ott vonyít a röhögéstõl az ágyamon. Van képe…!

- Ne visítson apuka?! A gyereke becsinált, takarítsa fel?! – szólok rá, de mivel rögtön pattan nem teszem hozzá, hogy õ hozta, rá lett bízva. Rötyög még egy kicsit, aztán mikor neki kell kezdenie felnyalni, na, akkor befogja a lepénylesõjét és maximum a szagtól grimaszolva húzza a száját. Ezt már nekem is néznem kell, de csakis olyan messzirõl, hogy a szagot ne érezzem.  Négykézláb csúszik és mászik, vigyorgom is rendesen a kezdõ apukát. Õ hozta haza, most takaríthat utána.

- Ha végeztél… bekened a hátamat, ugye? – puhatolózom, mire õ felegyenesedik s rám néz. – Csak kérdeztem.

- Ha tudsz utána várni öt percet, igen – feleli, majd nagyot sóhajtva befejezi. – S ne aggódj, nem marad nyoma.

- Reméltem is! Ebben a házban még senki nem szarta magát össze – jelentem ki büszkén, mire felröhög.

- Eddig. – Nem látja a mérges tekintetemet, de nem is baj. Hamar végigszalad rajtam eme kis düh, s felváltja a várakozás.  Miután feltakarít elõszedi a macskaalomnak való tálcát, s berakja a mellékhelyiségbe a vizes s tápos tálkával együtt. Követem, de mivel nem bírok úgy hajolgatni, nem segítek neki. Annyit azért igen, hogy elkapom az ágyamon a kis fosost s megmutatom neki, hova csináljon legközelebb.

- Remélem szobatiszta – jegyzi meg Ace.

- Ezt én is nagyon remélem! Ha nem és mindenhova fog szarni, csak ide nem – mutatok az alomba – ne akard tudni mit mûvelek veletek. Emellett, miért nem magadhoz viszed, ha? Miért nálam kell keresztbe fosnia a lakást? – kezdenék bele, mire õ csitítóan rásimít az épnek mondható vállamra, majd pipiskedve ad az ajkamra egy puszit. – Igen? – kérdezek rá felvont szemöldökkel, mire megismétli a pipiskedést. – Mit szeretnél? – kérdezek rá, miután adok én is neki egy csókot.

- Bekenem a hátadat, na gyere.

- Csak a hátamat? – kérdezek rögtön vissza, mire õ kuncogva megrázza a fejét, s maga után kezd húzni a szoba felé. Reméltem is, mindenem fáj, szerintem egyedül a seggemen nincs lila folt.

Megvárja, míg nehezen a hasamra tornázom magamat, majd elõszedi a patikából hozott krémeket. Nézegeti õket, majd kiválaszt egyet s azzal esik nekem. Egyedül a piros, zúzott felületeket kezdi el bekenni, de a hasamon fekve is ez tart vagy tíz percig. Kapok ide meg oda gyógypuszikat, amiktõl máris jobb a lelkem. Félidõnél még a macska is kapar, mindketten lelkesen figyelünk, hogy mi történik még.

- Nézd már meg, hogy mellé csinált e – szólok oda neki, mire õ sóhajtva rám néz. – Ha én nézem meg, tíz percig itt ülhetsz, ha pedig mellé csinált meg is ölöm. Lehúzom a budin.

- Te szadista! Inkább megnézem, különben kicsinálod. Addig fordulj át a hátadra, bekenem azt a gyönyörû szivárvány mellkasodat is – adja ki az utasítást, amit én nagy nehezen teljesítik is. Addigra pedig pont visszaér, széles vigyorral a száján.

- Mond, hogy… - kezdenék bele, de mellém huppan s közbevág.

- Ügyes cica, tudja hova kell. A bekaparással gondok vannak, de majd megtanulja – teszi hozzá, majd ad egy puszit, s újra krémet nyom a kezére, hogy aztán bekenjen vele.

- Várj!  Ugye kezet mostál… meg mivel kapartad be és…? – kezdek bele. – Ugye nem cuccos kézzel fogsz kenegetni vidáman? – szélesen vigyorog, majd elkezd kenegetni. – Ugye nem?!

- Le is pisiltem a kedvedért – kacsint rám, mire én nagyot sóhajtva hajtom inkább vissza a fejemet. Beken alaposan, újabb puszikat kapok, majd mikor végez mellém fekszik. Megsimogatom az arcát, majd intek neki, hogy bújjon oda hozzám. Máris minden jobb, vele jobb. Csakis vele. Lomhán simogatom a kezét, egészen addig, míg el nem nyom az álom. Délután siesta ez, melyet mindketten megérdemelünk.

Ace kel fel hamarabb, én pedig a mozgolódására riadok fel. Dög meleg van, de komolyan, a seggemrõl is folyik a víz. Ragadok a krémtõl s az izzadságtól, de legalább nem fáj már úgy mindenem. A macska lent fekszik a konyha kövén, biztos õ is megsül.

- Mi lesz a kis dögnek a neve? – kérdezek rá, míg Ace legyezgeti magát felülve, félig kómásan.

- Nem tudom… nem gondolkoztam még rajta – vallja be, majd lenéz rám. – Neked van ötleted?

- Tudod - kezdek bele egy kis hallgatás után -, mivel fekete a pofája, viszont az orra s szája körül fehér a szõre… olyan, minta kokaint szívott volna! Hívjuk Kokainnak – jelentem ki, míg ö döbbenten néz le rám.

- Nem tejfölös a képe, nem joghurtos, nem, dehogy! Kokainos! Ez annyira tipikus… - sóhajtja, majd széles vigyorral beletûr a kócos hajamba. – Akkor Mr. Kokó lesz.

- Örülök, hogy tetszik. Ugyanis a második névötletem a Fosos volt – közlöm, mire felnevet.

- Maradjunk a Kokainnál akkor már. 

Hatalmas levegõket véve fújtat, és erre még rá is segítek az egyik kis kezecskémmel, egy idejig jólesõen tûri de a végén eltol valamiért. Kicsit remeg az egész teste, ez most vagy a munkám miatt van, vagy a verés miatt amit szintén miattam van. Hatalmas boci szemeimmel pillogok fel az övéibe, majd kicsit elválok tõle.

- Ülj… ülj rám… - nyekergi kicsit fátyolos mély hangján, egy két másodpercnek el kell telnie ahhoz, hogy cselekvésbe kezdjek. Lassan és kimérten végignyalok az ajkaimon, majd a bokszeremet varázslom le éppen olyan ügyességgel és gyorsasággal mint az övét.

- Így? – játszadozom vele kicsit, majd négykézlábasan felé közelítek a puha ágyban. Megmarkolja a csontos kis vállaimat, és vágyakozóan engem méreget, most éppen azon filózom, hogy hogyan kéne meglovagolnom a nélkül, hogy rátenyereljek a foltjaira.

- Anélkül… - hm, ezt meg, hogy érti? Úgy látszik lesz még egy kis dolgom ez után visszamegyek a lezárt helyszínre és megkeresem azt a kiesett szervet ami hiányzik a fejébõl, mert kiverték, huh de szurkoltam, hogy csak úgy és ne így. Kis kuncogásra késztet, majd rácuppanok az ajkaira és falom õket egy kicsit, amit elterülve hagy, meg sem mozdul, ám egy végtagja még is ágaskodik.. na mindjárt, de türelmetlen.

 - Gumi és síkosító a szokásos helyen, ugye? – kérdezek rá, és felette térdelve matatni kezdek a kisszekrényben ahol ezek az ügyeletes dolgok vannak eldugva. Lassan – mivel még mozogni sem bír szegénykém, vagy ha képes rá hasonlít egy királykobrához – így én vagyok olyan ügyes, hogy felgörgessem rá a gumit, mindent elõkészítve szokásosan, s az ölébe ülök egy nagy sóhaj kíséretében. Pár mozdulat után kicsit elvesztem a kontrollt, és rámancsolok a mellkasára mire kapok egy csúnya rossz bácsis nézést, így értem már mi a csízió és próbálom ott fogdosni ahol nem lila. Egy kis tornázás után nagy hördüléssel könnyebbül meg, majd finoman mellé kutyorodom kismacskásan és pár puszival jutalmazom a kitartását. Már már szokásos lehetne ez a jelenet, de az a kis érzelmi szál megédesít mindent így – remélem – nem lesz unalmas ez újból-és újból. Magához ölel és cirógatja a kicsit még csatakos bõröm.

Egy szusszanás idejéig maradok csupán mellette, aztán kivánszorgok és felkapom a kis seggemre a lenge öltözékem ebben a melegben. Körbenézek a lakásban, eszméletlen mekkora a kupi, a pancsolás után sem raktuk össze a holmikat, minden habban úszik így leengedem a vizet meg felmosok, hogy több sérülés ne essék senkin. Majd visszabattyogok az ágyig, ahol is megtalálom az én vöröskémet. Teljes félhomály uralkodik a szobán, az elterülõ hatalmas hunyorgató alakja pedig hívogat magához.

 - A hõsök megérdemelt a pihenése… - duruzsolom a fülébe, még én is lassan a matracra helyezkedem. Halk nyöszörgéssel tûrik a köztes szövetek a súlyomat, Adam pedig csak bazsalyog a bevert képével.

*~*~*~*

Én ébredtem elõször, így volt idõm lemosakodni jó kis hideg vízzel, mert majdnem, hogy eggyé váltam már az ágynemûvel. Friss ruha, térd fölé érõ menõ kis falatnyi gatya, atléta, meg flip-flop papucs, meg a hajamat is összeszedtem egy csomóba mert meg lehet dögölni olyan meleg van. Éppen próbálok hasra esni a küszöbben, mikor hallom a huzat susogását, na meg azt a rekedt baritont aki utánam kiáltozik.

 - Ace! Gyere ide! Ace! – nem kell két másodpercet várnia, odasuhanok és lesem minden kívánságát. Teljesen beállok immár az ajtóba, és figyelem a vergõdését, szegénykém, kicsit ég a pofám a miatt mert mindig õ járja meg miattam.

- Mi baj? – informálom le kicsit zaklatottan, nem kell sokat értelmezni ezen, magához hivat a nagyságos úr.

- Segíts felülni – beszarik a dereka, utána õ, aztán a végén kék bogyókkal kell tömjem, hogy meglegyenek azok a kis sziporkák az életünkben, akkor aztán szaporázva tökön bököm magam. Felcibálom, nem törõdve a pattanásig feszült izmain, se a jaj szavain, de még azokon a megrovó barna szemecskéin  sem. – Köszönöm. Innen megy egyedül is. – kecmereg talpra igen fájdalmas képpel. Ezért vagyok itt, hogy megveressem aztán gyógyítgassam.

- Rendben. Akkor a reggeli az asztalon, én meg leugrok a gyógyszertárba. – motyogom tök komoly pofával, kisétál a fürdõ ajtóig, ahonnan is már  a szemeivel meg tudna csapkodni, hogy még is miért volt ez a kijelentésem. – Terhességi tesztet kell vennem…Meg alkalmi utáni tabit… - még mindig pókerarccal meredek a képébe, de már alig tudom szabályozni azt a huncut kacajt ami kikívánkozna.

- Mi bajod van? – húzódik az arca egy eszméletlen pofába amitõl végre kijön az a sok elfolytott levegõ meg hangocska, és hangos kacagásban török ki.

- Olyan képet vágtál…! – sikítozom, és lehet le kell stoppolnom a budit, nehogy röjtögessem’ itt azt a mackót.

- Atyaég, te kis farok. Menj, a terhességi tesztet meg feldughatod a seggedbe. – be akarna lépni azon a nyamvadt tárva nyitva hagyott ajtón, de még mindig zaklatom egy kicsit a témával.

- Ki mondta, hogy nekem kell? – vinnyogom kicsit megilletve a könyökömmel az egyik vállát, ám úgy látszik itt látszik meg az a pár év korkülönbség. Nem bánom, kicsit azért piszkálom, hogy ne legyünk annyira unalmasak.

 - Vicces, vicces! Tudom, hogy csutka meleg vagy. – ó, azért megpróbál fogást találni rajtam amivel mosolyt csal az arcomra és érdeklõdve követem. – Nem aggódom esetleges kis Ace támadás miatt. Én azonban – mutat a hatalmas és széles mellkasára elégedett fejjel - bisexuális vagyok, szóval aggódhatsz! – végül is beérünk a nyakig csempe helységbe, és mielõtt még helikoptereset játszana a havercsávóval adok neki pipiskedve egy cuppanósat.

- Jó reggelt. – édesgetem magamhoz megint egyre, kellemes hangnemben mormogva. – Tud le a nagymacit is, én tényleg leugrok a gyógyszertárba. Viszont zúzódásra való krémek hadáért, hogy aztán bekenhessem a hõsömet, mindenhol. – csak torokköszörülés szerû elégedett hangokat kapok, amivel megint egy kaján vigyort csal az ábrázatomra. – Ott is, ahol nem fáj…

- Oh. Még mindig itt vagy? Menjél. – terel ki csupán egy idegbetegére hajazó fejrándítással. Ájvééé.

- Megyek csupaszfar. – nem bírom nem levenni  a szemeimet a foghagyma kis seggérõl amin most nincs semmi sem és szabad préda, persze ha én lennék az aktív, de hát így is jó. Naaagyon jó.

- Este még tetszett. A farral kezdõdõ is. – fanyal képpel nyújtogatom rá a nyelvem és leszaladok a boltba, na meg a patikába pár kencéért. Azért a kulcs nálam van, hát ha történik valami. Bár nem bánnám ha kicsit nyugalmasabb napok jönnének ezek után, ránk férne. Út közben egy csomó emberrel találkozom, ki gondolta volna, hiszen lábbusszal tekergek a sorok között mindenfélét keresve. Azért az említett tabikat véletlenül ott felejtem, de kárpótlom egy csomó finomsággal. Utána pedig betérek a patikába és egy csomó kencével megpakolt szatyorral térek vissza a meleg macskakõre, amin szinte olvadozik a papucsom talpa. Csoda, hogy oda nem ragadok, vagy, hogy le nem veszem itt helyben. A nagy hazazörgés közben megint figyelmes leszek az egyik párkányon hencsergõ kismacskára, igazán aranyos bírom ezeket a kisállatokat, csak sose volt még egy sem. Biztos, hogy a gazdája után jöhetett ki, nem annyira forgalmas környék ez de azért tartani kell attól, hogy elüthetik. Megnézem magamnak egy kicsit, csini ez a bajuszka, micsoda érdekes minta egy ilyen cicuson. Leveszem a tekintetem róla, majd haza igyekszem a sok motyót cibálva s lóbálva. Feltotyogok és már nyitnám az ajtót mikor egy harsány nyavvantás csap fül tövön, a kis bakfis fekete-fehér kicsit hosszabb szõrû bajszos követett idáig. Hogy engem mindenki csíp, eszméletlen, viszont megesett rajta a szívem, ha nem jön érte a gazdája, vagy nem keresteti baszhatja mert befogadom. Izé, befogadjuk, kíváncsi leszek mi lesz Adam véleménye errõl.

Érdekes lehettem, hiszen a kezeim, hú hányszor taglaljam, tele voltak és alkaromat átfontam még a cica pocakja alatt is amit hagyott a kis mihaszna, majd úgy csaptam be magam után az ajtót.

- Na végre, hogy itt vagy. – les ki az ajtó mögül a lovagom még én a konyhában bíbelõdnék, ha nem szólna megint közbe. – Hát az meg mi? Nem kell minden szemetet összeszedni az utcáról! – jegyzi meg cinikusan, még lerakom a csöppséget.

- Hogy, õ szemét? Hát nézd meg milyen cuki! – olvadozok még a cicus szépen körbesasszéz a fénylõ, csúszós padlón, majd úgy heccbõl kicsusszan az egyik hátsó mancsa és dob egy seggest. Hát, ha õ nem aranyos akkor mi?

- Na, végül is nem zavar sok vizet. Hadd nézzelek. – veszi fel a két mellsõ mancsa alá benyúlva, a hátsóját pedig a másik kezében tartogatva, kezdek irigy lenni esküszöm. – Jéé, hát neked bajszod van öregem. – nézegeti hatalmas szemekkel még kölcsönösen megszaglásszák egymást, és kiegyeznek döntetlenben. . Na jó, maradhat, de a te felelõsséged! – jelenti ki még a mellkasához fogja picit, ám a macsek olyan ragaszkodó, hogy azonnal cipzárrá változtatja magát és öntapadós leszt a mancsainál fogva. Emberünk pedig egy hatalmas ’wááá?!’ után fejti le magáról, és teszi le, majd ad neki lábfejjel egy kis löketet.

- Azért okosan, mindjárt jövök hozok neki pár cuccot. – köpöm oda neki, persze egy sunyi csókot odadobva az ajkaira és megint irány a bolt. Gyors vagyok mint a villám és dolgozok a témán, macskaalom, ilyen tálka olyan alutasakos kaja, meg cicakefe. Nem árt neki hiszen hatalmas bundája van, csoda, hogy nem purcant ki ilyen melegben ez az állat. Megint zörög a kulcs, és macska, meg Adam sehol. Lepakolom az egyik kisasztalra a motyókat, és bemegyek a hálóba ahol Adam döglik valami motorokról szóló mûsort bámulva a tévében.

- Ó szerbusz. – köszönt kicsit lustán, majd közelebb hív, így az invitálás hatására lecsüccsenek mellé még a derekamra fonja az egyik mancsát. – Nos bekensz? Hm? – duruzsolja a fülemhez, de el kell, hogy váljak tõle mert bajusz úr’ elõtekereg a konyhából. Adam lassan feltápászkodik, majd  a szomjúságát oltandó, elmegy valami löttyért a konyhába. Addig én a tévébe meredek, amég ez a kis aranyos az ágyra fészkel.

- Fagyi vagy fürdés, melyik legyen elõbb? Ace? – Nyávogom szinte a végét, mert nem ad választ. Motoszkál újra, aztán kiszúrok valami kibaszottul nem hátköznapit: a felmosó nyelén lógatja a bokszerét. S mi ugrik be? Na mi? Pont az! Sietek is a fürdõ felé, majd óvatosan benézek, nem e szedett rá már megint. Nem. Ott pislog, mintha olyan szende kis drágaság lenne, pedig nagyon is jól tudom, hogy nem az. Emellett ott virít a pucér seggén a törölközõ, ami csak jobban birizgálja a fantáziámat. Nos, nekem se fáj bizonyos helyeken…

- Elõnyösebb lenne megmosdani – veti oda lazán, míg odasétál a mosdókagylóhoz. Én csak figyelem, ahogy nekiesik lemosni a sminkjét. Még ez is szexi…

- Na krisztusom most segíts… - rikkantja, mikor meglátja micsoda mocsok jön le a képérõl. Csak mosolygom, hasonlít egy pandára, vagy ha úgy nézzük mint a behúztak volna neki… Erre kicsit elkomorodom, majd inkább kádhoz lépek, hogy vizet engedjek. Hisz a törölközõnek le kell kerülnie, ha belemászik a kádba. Mondom le kell. Le ám.

Rám néz, én pedig csak sokat sejtetõen vigyorgok rá. Közelebb lépek, átkarolom derekát, majd óvatosan s piszok dög módon becsúsztatom a nagy tenyeremet a törölközõ alá. Hamar megszabadítom tõle, a földön landol, pontosan ott, ahol a helye.

- Hmm egész csinos ez így, nem kell ide az a rongy – mérem végig jó alaposan, apró bólintásokkal jelezvén, hogy mennyire elégedett vagyok még mindig a látvánnyal. Felkapom két kézzel, jó helyeken érintve s markolva.

- Hogy fogunk mi ebbe beleférni? – töri a kis buksiját, míg én a kádba nem emelem s állítom. Máris tudja a dolgát, elõszed egy habfürdõt, én addig ledobálom a ruháimat – a vodka s Ace makipucér teste máris elfelejteti velem az összes sebemet –, majd mászok is be a másik oldalra. A pólómat nem veszem le, mert… jó, nem teljesen tünetmentes minden. A hasam fáj, a hátam is, egyszerûen nem akarok vele veszõdni.

Közelebb csúszik, majd Ace-es óvatossággal elkezdi a képemet mosni. Mosolygom, ahogy letörli a koszt s a vért róla, élvezem az érintését. Hiába fáj kicsit, õ érint… s ez rengeteget számít.

- Úgy megijedtem basszameg?! – teszi fel a kérdést valami földöntúli hangon, míg én csak nézem az ujjnyomokat a nyakán. én is ezt kérdezem magamtól mindig… hogy lehet egy ilyen kicsi emberrel ennyi baj.  

- Mit csináltál már megint? Hogyan találnak ezek meg mindig téged? – kérdezem tõle, s hogy kicsit oszlassam a fürdõszobába bekúszó feszültséget, csinos habcsokornyakkendõt varázsolok a meztelen nyakára.

- Én aztán nem kerestem õket, csak egy ártatlan szál kis cigi volt – intézi el egy vállrándítással, majd nagy örömömre odahajol s szájon cuppant. Fittyet hányok a fájdalom, rámarok a derekára s odahúzom magamhoz. Kell nekem, a közelsége megnyugtat, a bolondságai nevetésre ösztökélnek, a hangja pedig gyógyír a lelkemnek. Bújik cicásan, sõt, a fülembe szuszog, majd meg is szólal:

- Akkor fagyizunk is? – Nem elég a hangsúly, míg félreérthetetlenül a combomra is simít. Aztán leesik, hogy lehet nem egy fagyira gondoltunk, ahogy elhajol tõlem.

- Te kis mitugrász… - morgom, míg õ ajkát harapva próbál nem kiröhögni. A farkam sajdult bele ebbe! Felkapunk egy tiszta alsót – én nem csináltam össze, de Ace biztosan, nem néztem meg – s miután leveszem magamról a vizes pólót, elõszedem a mentás fagyit a fagyóból. Számban a kanál szára, mert nekem ez is jól áll, õ pedig mellém ül, kissé diszkrétebben.

- Én még életemben nem ettem mentásat – jegyzi meg, míg a zöld fagyott maszlagot nézegeti a dobozban. Nagyot sóhajtok, tudom én, hogy marha sok mindent nem kóstolt még életében, s sok mindenben én voltam neki az elsõ, így a lehetõ legnyugodtabban dugom le a torkán a kanalat, persze mentás fagyival díszítve.

- Nos? Milyen? – kérdezem, miután nyamnyogva hümmögött párat.

- Finom csak kicsit hirtelen ért a mélytorkos – feleli. Ez van, lesz még itt mélytorkos fagyizás meg nyalókázás meg mit tudom én mi még. Ha rajtam múlik, tuti. Imádom a mentás fagyit. Meg Ace mentás fagyit száját, amit annyira bámulok, hogy leeszem magam.

Tökmag pedig odahajol s óvatosan, ajkával finoman a bõrömre csókolva megtisztít a mentás fagyitól. Bennem reked minden levegõ. Annyira… annyira piszok jól csinálta, hogy még fájni se fájt. Nagyon nem, csak végigfutott a bizsergés a gerincem mentén. Falja a mellkasomat, kerülve a piros foltokat. Remekül csinálja, fel se szisszenek egészen addig, míg le nem nyom az ágyra. Hamar megbocsátok neki, amint megszabadít az alsómtól, s egy határozott bólintással a szájába fogad.

Kész. Ha a nagydarab állatok nem verték ki belõlem a szuszt, majd Ace a szájába kicsinál. Óvatosan a hajába túrok, szuszogva nézem, még izgatóbb. S lám, ott tényleg nem fáj, az a tagom egyben s sértetlenül megúszta az egészet. Mielõtt azonban nagy durranás lenne, szuszogva eltolom. Nem érti, nem is csodálom, más pasi, sõt még én is, gondolkodás nélkül hagytam volna még nyalókázni.

- Ülj… ülj rám… - hörgöm rekedt hangon. Mikor eljut a tudatáig a dolog, felcsillannak a szemei, majd beleakasztja a bokszerébe az ujját. Elõre tudom, hogy a lehetõ legjobban ki fog készíteni, de nem érdekel, nem bánom… akarom.

- Így? – incselkedik, majd mikor elkezd felém mászni, elkapom a vállainál fogva s nagy szusszanások után megszólalok.

- Anélkül… - Felkuncog a válaszra, majd mohón megnyalja az ajkaimat. Jól összenyálaz, én pedig pihegve hagyom neki.

- Gumi és síkosító a szokásos helyen, ugye? – érdeklõdik, míg én válaszként csak siettetõsen bólogatok. Ugye nem várja el, hogy ezek után én még összetett mondatokat is kinyögjek, mint hogy: „A fiókban az ágy mellett” vagy „ott ahol mindig”. Igenis, ezek összetett mondatok lüktetõ taggal!

Mindent elõszed, elõkészít engem is magát is, s máris nyeregbe pattan, de úgy, hogy azt se tudom mibe kapaszkodjak. Elégedett képpel figyeli a vergõdésemet alatta, bár az õ szemeiben is ott csillog a kéj. Nem tagadhatná, hogy élvezi a lovaglást, de nem is úgy tûnik, hogy akarná. Édes kis nyögések, néha rossz helyre támaszkodik, akkor sziszegek és megrovóan nézek rá. Olyankor engesztelésül rám szorít… s máris elfelejtek mindent. Hagyom kibontakozni, ugyanis mindenem fáj annyira, hogy ne gyûrjem magam alá. S azon a tényen se tudok átsiklani, hogy remekül csinálja. Az én tanítványom…!

Az élvezet után óvatosan mellém kuporodik, fejét a nyakamhoz fúrja s lusta csókokkal kedveskedik. Én átkarolom izzadt derekát, s gyengéden cirógatom. Ezért érdemes volt lefürödni…

Kicsit lustálkodunk, majd végül õ aktivizálja magát, takarít s pakol, én addig bemászom az ágyba. Fáradt vagyok, a repülés csak kivett belõlem egy újabb adag erõt, a pia is hat, s a meleg is… annyit még érzékelek, hogy mintha nagy villanás lenne a szobában, meg Ace kuncog, s aztán befurakszik mellém.

- A hõsök megérdemelt a pihenése… - susogja a fülembe, én pedig csak mosolygom a fájós képemmel.

*~(¤)~*

Reggel arra kelek, hogy mindenem fáj, mintha jól elvertek volna. Ja… várjunk csak. Tényleg jól elvertek, piszkosul. Sziszegve próbálok valahogy felkelni, de végül abban egyezem ki magammal, hogy nagyon is jó nekem az ágyban. Megtapogatom magam mellett is, ahol Ace aludt. Már nem meleg, s csak remélem, hogy nem lépett még le. Pisilnem kell, segítenie kell kimászni…! Kicsit hallgatózom, s mikor egy kis motoszkálást hallok, nagy levegõt véve, belekezdek.

- Ace! Gyere ide! Ace! – ordibálom, s nem kell két szempillantás, s máris az ajtóban áll felkötött hajjal, az egyik atlétámban s egy bokszerben.

- Mi baj? – néz rám kissé ijedten, mire én intek az egyik kezemmel, hogy jöjjön oda. Mikor az ágy mellett áll, pontosan mellettem, megfogom az egyik kezét.

- Segíts felülni – közlöm vele, mire õ nagyot sóhajtva felhúz, fittyet hányva a sziszegésemre s jajgatásomra. – Köszönöm – szusszanok. –Innen megy egyedül is.

- Rendben. Akkor a reggeli az asztalon, én meg leugrok a gyógyszertárba – jegyzi meg, míg felállok s elindulok a fürdõ felé. Erre azonban megállok s visszanézek rá értetlenül. – Terhességi tesztet kell vennem… - feleli fapofával, mire én értetlenül összevonom a szemöldökömet. – Meg alkalmi utáni tabit…

- Mi bajod van? – kérdezek rá, mire hirtelen felröhög.

- Olyan képet vágtál…! – röhögi, sõt, szinte visítja. Fuh, ha nem lenne kicsi, a pasim, s nem vertek volna össze, most rányomnám az ágyra és kitekerném a nyakát!

- Atyaég, te kis farok – fújom ki durcásan a levegõt. Korán van még ehhez, emellett a húgyhólyagom is szétszakad. – Menj, a terhességi tesztet meg feldughatod a seggedbe.

- Ki mondta, hogy nekem kell? – incselkedik, s azt hiszi olyan vagány gyerek. Gondoltam, hogy nem neki kellene…! Bassza meg, az agyam nem vérzett be, s hülye se vagyok.

- Vicces, vicces! Tudom, hogy csutka meleg vagy – botorkálok a fürdõ felé, míg õ vigyorogva követ. – Nem aggódom esetleges kis Ace támadás miatt. Én azonban – mutatok a mellkasomra, vigyázva, nehogy megérintsem azt a kibaszott nagy lila foltot, ami éktelenkedik rajta. -, bisexuális vagyok, szóval aggódhatsz! – közlöm vele, mire õ kuncogva odalép, s mielõtt felemelhetném a budi tetejét az ajkamra tapad.

- Jó reggelt – duruzsolja, mire én nagyot szusszanva újra az ajkára hajolok. – Tud le a nagymacit is, én tényleg leugrok a gyógyszertárba. Viszont zúzódásra való krémek hadáért, hogy aztán bekenhessem a hõsömet, mindenhol. – Érdeklõdve hümmögök, mire õ elmosolyodik huncutul. – Ott is, ahol nem fáj…

- Oh – vigyorgom. – Még mindig itt vagy? Menjél – intek a fejemmel, míg felemelem a budi ülõkét.

- Megyek csupaszfar – vihogja.

- Este még tetszett. A farral kezdõdõ is – vágok vissza, mire kinyújtja a nyelvét s rám zárja az ajtót. Most rajtam van a röhöghetnék.   

- Te meg…? – lepõdik meg ez a nagy darab melák állat Adam pofin pattintásának eredményétõl. Elengedi a nyakamat, én pedig inogva állok egyhelyben míg Betty felém siet, majd kérdezgetni kezd hogy élek e még.

- Jaj Ace! Úr istennn! Megvagy? – pillog felém, és végigvizslatja a nyakamon éktelenkedõ vörös nyomokat. Az édesanyjuk mosdatlan hátsófelét!? Ennek nyoma marad. Nincs sok idõm ezzel a kis riasztógéppel foglalkozni mert megüti a fülemet a dulakodás hangja. Csak úgy röpködnek a pofonok, recsegnek a csontok meg az ízületek. Mi lesz ebbõl, nem akarok megint belekeveredni mert én is kaphatok pár kokit, így Adamre bízom a többit. Elvégre is engem véd, nekem pedig kicsit még észhez kéne térnem ebbõl a sokkból amit ez a benga idióta okozott. Adam is bemos egyet kettõt az illetõnek de ez a vadállat sem kíméli, itt  a végén még csont törik, könyörgöm, még a Pumuklinál is nagyobb. Egek…  E közben az egyik szöszi a mûkörmözött kacsójába csavarja a mobilját és hívja a zsarukat. Nem telik el öt perc és már meg is halljuk az utcasarkon beforduló autó szirénáját, azonban a verekedés sem eseménytelen a melák pajtás szökni kíván, de az én vöröském leteríti mint valami nyomozós, bûnüldözõs filmben.

- Itt… maradsz…! – terül el végig rajta, most igazán nem erre kéne gondolnom de a feszülõ gatyája láttán pont rosszkor jön rám a pöcök állíthatnék. Gyorsan kipattognak a kocsikból, kettõ gyorsan a másik kis szökött után erednek, ezek ketten pedig leszerelik ezt a fajankót. A kis colos töröl egyet az arcán, de mindenhonnan patakzik a vére az orrából, mega szájából is.

- Ne haragudj… - mondogatódom az orrom alatt kicsit, és felnézek a sebekkel tarkított arcára. – Tiszta vér a szád… meg az orrod is… ugye nem törte el? – nyúlok az orra felé, de úgy látom nem kapott akkorát hogy eltört volna. – Jó, nem…  nyugszom meg végre, most egy csók jól esne de elõbb el kéne látni a sebeinket.

- Miért kell neked mindig mindenbe belekeveredned, ha? – kommentálja szép hangokat formázva a vére ajkaival, és derekamnál fogva ölel közelebb magához, Betty pedig leszûrve a lényeget indul vissza valamiféle anyagért, ami felitatja ezt a sok pirosságot innen.

 - Szerintem most jött rá, hogy nem csak dugsz. – hajolok feljebb és közeleg az egyetlen ép érzékszervéhez a szemein kívül. Huncutul röhögcsélek egy kicsit, amit hamar mormogva konstatál.

 - Most fojtogattak meg, belõlem meg kiverték a szuszt és ilyeneken élvezkedel? – na tényleg, most nem az öve alatti részemmel  kéne gondolkodnom való igaz. – Te kis dög… - duruzsolja ismét amitõl kicsit visszatér az eszem, de a kedvemet nem szegi ez a kis vér. A szõkeség visszatipeg egy nagy frottír törölközõvel, amibe a képét törli míg én elbeszélgetek a rendõrökkel arról hogy ezek képesek akkor is képesek lettek volna megdugni ha nem élek és mozgok. Adam csak megsimogatta  a búbomat, õ is tudja jól hogy meg kéne mosakodnunk, és utána… és utána? Most ezt komolyan kérdezem magamtól? Adamet is alaposan kikérdezik, hogy milyen magasak lehettek körülbelül a támadóim, meg hogy hogy néztek ki és hogy milyen akcentusuk volt, meg ilyenek. Nem telik bele sok idõ és a vendégcsürhe visszatolong a bárba, és most mi legyen? Álljunk vissza monoklisan kiszolgálni?

- Gyere, hazamegyünk. Beülünk egy kádnyi forró vízbe, megmossuk a másikat, eszünk egy kis fagyit és lefekszünk aludni. – bököd egy kicsit a piros kocsi irányába, de én csak értetlenkedve fordulok újra és újra hátra hogy az arcára nézhessek.

- És mi lesz a bárral? – nagy csoki barna szemeim még mindig a sebeit vizslatják, és azon gondolkodom hogy hogyan kéne mindezt letakarítanunk magunkról. És aztán jöhet egy kis ilyen fagyizás olyan fagyizás nyilem nyalom, minden. Huhú már elõre várom, de mi az Istent képzelgek én itt?

- Meg lesz, itt marad. – nyugtat meg, majd egy kába mosollyal néz egyenesen a szemeimbe. Nem szokásom ilyen kis homo baconosnek lenni de egészen szép így, persze számítsuk le a leendõ hegeket. De akkor is helyes na, és örülök hogy mellettem marad. – Te fontosabb vagy. – búgja egész közel az egyik hallókámhoz, mire a tüdejébõl kifújt levegõ melegségére megborzongok, majd megint  felnézek arra a kis csupa vöri fejére. A szívembõl egészen elkúszik ez a meleg érzés a végtagjaimig, olyan mint ha a forró kávé a vérkeringésemben lenne egybõl miután sikerült lenyelnem.

- Köszönöm… - fontos vagyok neki, valakinek fontos vagyok. El is felejtettem már milyen jó érzés ez, mindig ez hiányzott az életembõl, nyálas szöveg igen, nem volt már párom régóta.

- Akkor megmoshatod a hátamat. És kérek minden sebemre puszit! – nyögdécseli amíg be nem huppanunk az ülésekre, nem bírom megállni hogy ne csókoljam meg, egyszerûen annyira szerethetõ, pedig nem hinni róla. Így hát adok egy finom csókot adok az arcára, ahol még nem kente el a törölközõvel a kiserkent vérét.

- Mindenhol végig foglak csókolgatni, ígérem.

- Mindenhol fáj ám… - a motor már felhördül elõttünk, én pedig bekötöm magamat, nehogy aztán ma még röpködnöm is kelljen mert megõrülök! – Bár… egy helyen nem… - teljesen elbambulok, mire rám kacsint erre aztán egy színt ölt az arcom a kocsiéval, de végül lökök egyet a vállán szóval már õ is ilyen gondolatokat fontolgat. Hmmm.  – Oh! Két helyen! – rikkantja magas hangot adva, majd elindulunk a lakásom, izé – lakása? – felé. Egy piros lámpa az utunkban áll, addig is megtapogatom a nyakamat és felszisszenek, mert kipróbáltam hogy ha esetleg jobban fáj-e mint gondoltam. Hát igen. Rövid idõn belül hozzá érünk, és gyorsan kipattanunk a kocsiból. A vér az arcán már egy ideje megalvad, és most olyan mint ha száradt sáros képpel járkálna, hát mossuk már le kérem! Kinyitja az ajtót, elsõ dolgom rácsapni a villanykapcsolóra és feltornászni a kabátomat az akasztóra. Valamiért bemegy a konyhába, szerintem iszik egyet amíg én a fürdõbe somfordálok a cipõmet az annak megfelelõ helyre dobva.

- Fagyi vagy fürdés, melyik legyen elõbb? Ace? – viszi fel a hang sújt a nevemnél, én pedig leráncigálom magamról a gatyát, meg a zoknit no meg a félisten jómagamat takaró pólót, és a derekam köré tekerek egy törölközõt. Aztán a nyitott fürdõajtóban meglóbálom a felmosó nyélen a boxeremet, mire közelegnek a léptei. Mikor bekukucskál egy óriási fülig érõ az a tipikus „ valamin rajtakaptak „ mosollyal fogadom.

- Elõnyösebb lenne megmosdani. – jegyzem meg a kézmosó kagylójához lépkedve egy szál törölközõben.  –Na krisztusom most segíts… - rémülök meg a testápolós vattán feketéllõ szemceruza nyomán. Úgy festhetek mint egy pandagyerek, de ha nem szeretném hogy összekeverjenek egy goth-al akkor muszáj lesz leszedni magamról. Mikor végre eszemhez kapok, már hallom is a víz csobogását a kádban, és egy kajánul vigyorgó pofát veszek észre amit felhúzott szemöldökkel nézek egy ideig. Egyszer csak a derekamra fog  és lejjebb csúsztatja a kezeit az éppen elõl összetûzött ruhadarabnál, majd szépen lehúzza rólam azt a kis aranyost én pedig hátrébb tolatok és kuncogni kezdek.

- Hmm egész csinos ez így, nem kell ide az a rongy. – bólogat aprókat, majd a derekamnál emelve tart a levegõbe, és persze hol akad meg pont a keze. Na nem lényeg hagyjuk, úgy is tudni lehet azt.

- Hogy fogunk mi ebbe beleférni? – morfondírozok, amíg bele nem állít a kádba. Elkapom a habfürdõs flakont és szlalomozó kis csíkokat öntök a vízbe, és letelepedek a kád egyik sarkába. Míg a gél habzik bepattan és helyet foglal egy szál pélóban elõttem, vagy is hát egyenesen velem szemben. Kicsit közelebb húzódom és az egyik kezemmel elkezdem szépen lemosni az arcár, elõször is a szájáról meg az álláról a száradt cuccost. Az orrát majd megmossa maga, rajtam szerencsére nincs vér nyom de még mindig fáj ez a szar a nyakamon.

- Úgy megijedtem basszameg?!- visítom el magam, mire csak egy nyugodt arcot kapok válaszul. Kicsit hápogva kapom a lecseszést.

- Mit csináltál már megint? Hogyan találnak ezek meg mindig téged?- csap hozzám egy kis habot és képez rajtam egy csokornyakkendõt. Ilyen mûvészt én még nem pipáltam emberek.

- Én aztán nem kerestem õket, csak egy ártatlan szál kis cigi volt. – rántok vállat, majd adok egy cuppanósat a már szép tiszta ajkaira. Magához húz szinte úgy hogy kitekeri a csípõmet a helyérõl, de azért nagyon is jól esik. S amíg a füle mellett szuszogok belesúgok egy valamit.

- Akkor fagyizunk is? – a víz alatt az egyik combjára rakom a kezem és csúsztatom lefelé, kicsit eltávolodunk egymástól és megállapítja amit már régen tud.

- Te kis mitugrász… - elkap a röhöghetnék, ezek után pedig szárazra törölt hátsóval kutatunk alsó után, bár tény és való hogy szabadabb lenne úgy ha nem lenne rajtunk, de végül is lehúzni nem kerül három másodpercbe. Lehengeredik az ágyra fagyis dobozzal a kezében meg a kanál szárával a szájában, és mellé ülök én is egy kanállal meg fagyival a kezemben.

- Én még életemben nem ettem mentásat. – meredek az éppen felpattanó doboztetõre. nagyot sóhajt, majd belemeríti a kanalat a kicsit zöldes finomságba és a számba tuszkolja. A kanalát. Huh. Csak hümmögök meg elfojtva sikítozok, mert picit majdnem megfojtott az evõeszközével.

- Nos? Milyen?