Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Érzem, hogy valamivel megvárja a torkomat utána meg égetõ érzés kezd el futkározni bennem. Nem akarom, hogy egyedül maradjon szerelmem. Próbálok küzdeni, de semmire nem, jutok, ugyan úgy szenvedek és jobban is. próbálom kicsimet is védeni, de nem tudom, hogy fogom tudni.

Egyszer csak hideget érzek, mintha egy hûvös helyre vittek volna. Nem tudom, hogy mi történik, de érzem, hogy pici elkezd valamit csinálni, de nem érzem pontosan, de kezd szûnni a fájdalom. Nem akarok meghalni most nem Set-nek szüksége van rám és nekem is rá. Vele akarok maradni meg a picivel.

Lassan elkezdem nyitogatni a szemeimet, és csak annyit látok, hogy egy sötéthelyen vagyok és Set mellettem fekszik, és a hasamat simogatja.

- Kérlek Roxi, maradj velem. – hallom kicsim kétségbe esett hangját, mire felemelem a kezemet és a kezére teszem.

- Veled… maradok. – suttogom halkan, mire felnéz az arcomra.

- Roxi. Kicsikém. – mondja örömmel a hangjában és megcsókol, amit gyengén, de sikerül viszonoznom. – Hogy érzed magad? – érdeklõdik

- Jól vagyunk mind a ketten, csak kicsit álmos és fáradt. – mondom halkan.

- A pici is jól van? – kérdezi meglepõdve.

- Ühüm. Õ mentett meg engem is. – mondom szerelmemnek és a hasamat simogatom, majd Set lehajol a hasamhoz.

- Köszönöm tücsök, hogy vigyázol a mamira. – elmosolyodok a látványon, és a fejére teszem a kezem.

- Sajnálom, hogy olyan bolond voltam és elroantam. – mondom kicsimnek, mire felnéz rám.

- Nincs semmi baj. – rám néz, majd az ölébe vesz és már a kastélyban találjuk magunkat, ahova Stevi rohan felénk.

- Roxi jól vagy? – hallom aggódó hangját, mire csak elmosolyodok és megsimítom az arcát.

- Minden rendben van. – suttogom és puszit adok a kezére.

- Pihenjetek le rendben? – mondja Set, kedvesen, de azért érzem a hangjába a kis parancsot.

- Rendben. – mondom, majd ahogy letesz, az ágyra a fiúkra nézek. Leülnek mellém. Set-hez bújok, és úgy élvezem az együtt töltött pillanatokat, amik végre remélem, nyugisak lesznek és minden meg lesz benne, amit szeretnék, hogy legyen.

Hallgatom a fik tanácskozását, majd a hangjuk szinte álomba ringat és elalszik, szerelmemhez bújva és kicsit összekucorodva, hogy végre tudjam védeni a kicsikénket.

- Mióta tudod? – kérdezi. Nem tudom, hogy mit gondoljak.

- A földön már gondoltam rá, így vettem tesztet. – kis hatásszünet és folytatom. – Pozitív lett. – bánt a dolog, mert nem tudom, hogy mit gondol, hogy egyáltalán akarja-e a gyereket, vagy nem akarja. Fogalmam nincs, hogy mit gondol, és mit szeretne.

- Örülök neki és ne vágj ilyen képet. Kisfiúnk lesz vagy kislányunk. – kérdezi, mire végre elmosolyodok. Remélem, hogy tényleg örül neki és nem csak azért, mondja, mert nekem akar boldogságot okozni.

- Ezt még nem lehet tudni.

- És mi legyen a neve? Vagy nevük? – elmosolyodok és most már teljesen megnyugszok és látom, rajta, hogy tényleg izgatott és örül neki, hogy babánk lesz.

- Nyugi még én se tudok semmit, hogy mi hogy megy ilyenkor. – kicsit elpirulok. – És különben is van rá még 9 hónapunk.

- Annyi nincs rá. – mondj kicsim, mire nem tudom, hova akar kilyukadni. – Te árnydémon vagy nem ember. El kéne menned egy orvoshoz. – mondja, mire elkezd gondolkozni. Majd mondja, hogy itt fog elvinni orvoshoz.

- Itt is van orvos? – meglepõdve kérdezem tõle. Bólint, majd megfogja a kezemet és szépen lassan elindulunk az orvosi szoba felé. Kicsit ideges vagyok, mert még soha nem voltam orvosnál és nem tudom, hirtelen, hogy mire számítsak.

- Gyere, bemutatlak neki. Nem baj ugye ha most megyünk? – bólintok, mire a kezeit a derekam köré fonja, és úgy sétálunk az ajtó felé, ahol az orvos található gondolom én. – Bemenjek veled? – megrázom a fejem. Így is elég ciki lesz bemenni, úgy hogy felnõtt ember létemre félek az orvostól. – A szobánkba várlak. – megcsókol, amit viszonzok és bekopog.

Kinyílik az ajtó és egy öregebb nõci néz velünk szembe, akinek mosolyogva köszönünk, majd engem elszakítva szerelmemtõl bevezet. Leülök és elmondom, hogy mit tudtam meg, amire csak elmosolyodik és gratulál a kicsihez. A hasamra teszem a kezem és simogatom, amire nem is tudom, hogy hirtelen mit csináljak. Megvizsgál alaposan minden fele, és a kicsit is megvizsgálja, majd elmondja, amit tudnom kell, és hogy mikre vigyázzak, bólintok és megyek is a szobába, de kicsim nincs ott. Lefekszek az ágyra, egy látomásom lesz, ahogy a bátyja feltámad valahogy és megtámad engem, majd a hasamat keresztülszúrva öl meg engem is és a kicsit is. megrémülök teljesen és nem tudom, hogy mit csináljak, vagy esetleg, hogy mondhatnám el Set-nek. Pár perc elteltével meg is jelenik.

- Mi volt? – érdeklõdik és befekszik mellém, mire szorosan hozzá bújok.

- Még nem tudni a nemét, de azt megtudtam, hogy 3 hetes terhes vagyok. – mondom kicsimnek, majd a kezeit a hasamon veszem észre, ahogy simogatja. – Igazad volt abban, hogy nem 9 hónapig tart. – abba hagyja hasam simogatását és most az arcomat simogatja,a mivel sajnos, most nem tudok boldog lenni. – Az emberekkel ellentétbe az árnydémonok csak 4 hónapig terhesek, ha minden jól megy. – mondom, mert eszembe jutott a látomásom.

- Mi az, hogy „ha minden jól megy”? – érdeklõdik, de képtelen vagyok elmondani neki. Szorosan hozzábújok és próbálom elrejteni fájdalmamat. – Sajnálom, hogy megbántottalak. Majd ha akarod, elmondod. – mondja, és tényleg nem firtatja tovább a dolgokat.

Ahogy fekszünk az ágyon és pihenünk, egyszer csak kopogást hallunk, de én inkább azt tetetem, hogy alszok. Kicsim kinyitja és csak egy férfihangot hallok.

- Uram a vacsora tálalva. – mondja a srác.

- Kösz. Mindjárt megyünk. – becsukja az ajtót, majd odajön hozzám és megpróbál felkelteni. – Kicsim, ébredj, gyere vacsi.

- Nem vagyok éhes. – mondom neki, mire csak rosszallóan néz rám.

- Enni kell. Tegyük hozzá, hogy mióta nem ettél ez nem tesz jót neked se és a babának se. Figyelj, nagyon aggódok miattad. Léci mond el mi a baj, együtt megoldjuk. – rám mosolyog, de képtelen vagyok neki fájdalmat okozni. Nem mondhatom el neki.

- Nem mondhatom el. – mondom halkan és megfordulok, nem akarok kicsimre nézni és kicsit elkezdek könnyezni.

- Mi az, hogy nem mondhatod el? Kicsim kérlek, ne csináld ezt. Mond el szépen. Tudod, hogy mindent megoldok és rendben lesz. – mondja, de csak a fejemet rázom, át jönne a másik oldalamra, de a fejemet csak a párnába fúrom, hogy ne lássa arcomat. – Kicsim mi a baj? – kérdezi – Könyörgöm, mond el. – érzem, hogy megsimogatja a karomat és csak a fejemet rázom.

- Miért nem akarsz nekem semmit sem mondani? Nem értelek teljesen Roxi. Minden olyan jól megy közöttünk, miért akarsz tönkre tenni mindent a titkolózásoddal? – hallom a hangjában a haragot, mire felállok, és könnyes szemeimmel nézek a szemébe.

- Most még is mit vársz, mit mondjak neked? – kérdezem tõle idegesen.

- Az igazat. Állandóan titkolózol nem értem mi értelme van. Úgy is kiderül minden.

- Mert meg van az oka, de az igazat szeretnéd tudni. Látomásom volt, hogy a bátyád feltámad és engem meg a gyermekedet meg fog ölni. Ezeket akartad annyira tudni? – kérdezem tõle, majd megfordulok, feltépem az ajtót és elrohanok onnan. Nem akarom, hogy így lássanak, szükségem van egy nyugodt helyre egy erdõre, mert különben megszakad a szíve, nem akarok fájdalmat okozni Set-nek, de még is állandóan megbántom.

Ahogy szaladok, találok, egy kisebb erdõt nem érdekel. Bemegyek és leülök egy fa tövébe, ahol már az állatok egybõl körbe vesznek, mintha a kis megszokott erdõmben lennék, de nem ez másabb erdõ, de az állatok ugyan olyanok. Megölelem a lábamat és úgy zokogok keservesen, mire leül mellém egy farkas, oldalra nézek, és akkor látom meg, hogy ez Set. Megölelem és kicsit ráborulva sírok, mire nem vonyít, nem szól semmit, csak sír és a fejét a vállamra teszi.

Ahogy telik az idõ lépteket hallok meg felkapom hirtelen a fejemet és látom, hogy Set is beáll védekezõen elém, mikor meglátjuk Stevi-t, mire megnyugszunk mind a ketten és visszafekszik mellém és a fejét az ölembe hajtja. Elkezdem simogatni.

- Roxi. Miért rohantál el? – kérdezi halkan.

- Mert állandóan, csak fájdalmat okozok mindenkinek. Mit gondolsz régebben miért nem volt tartalmas kapcsolatom? – kérdezem, mire leül mellém és magához ölel.

- Nem szereted Set-et? – kérdezi, mire rá nézek.

- De nagyon is, csak nem akarok neki fájdalmat okozni. El fog veszíteni láttam. Meg fog ölni a bátyátok engem is és a kicsit is. – mondom és elkezdek zokogni megint, mire szorosan magához ölel.

- Nincs, semmi baj meg fogunk védeni, csak kérlek, gyere vissza a kastélyba. – kér meg, mire rá emelem a tekintetem. Nem tudnék Set szemébe nézni azok után, ahogy bántam vele. – mondom halkan, mire csak puszit ad a fejemre.

- Ugyan már. Õ még mindig ugyan az a Set, csak aggódik miattad nagyon is. Kérlek, gyere vissza. – néz rám. Nagyot sóhajtok és ránézek.

- Rendben, de kérlek egy kicsit had legyek még egyedül. – nézek rá, mire kapok egy puszit. Feláll és elmegy. Set-et figyelem, ahogy az ölemben pihen és hallgatózik. Elkezdem simogatni a fejét, amire csak a farkát kezdi el csóválni.

Ahogy pihenünk és próbálok teljesen megnyugodni. Egyszer csak megint neszt hallunk. Azt hiszem megint Stevi jött vissza, ezért nem is mondok semmit és még oda sem figyelek.

- Szóval egyedül vagy? – hallok meg egy hangot, amire felkapom a fejem és Set bátyával találom szembe magam, amire megijedek teljesen.

- Kérlek ne bánts. – nézek rá, mire csak elvigyorodik.

- De hogy is nem. Te is megtetted és azt hittétek, hogy megöltök, de nem. Tévedtetek és érted jöttem, meg a nyovadt kis kölyködért, akit a szíved alatt hordasz, attól a hülye öcsémtõl. – mondja merõ gyûlölettel. Felpattanok, de az erejével a falnak nyom és a torkomnál fogva emel fel a kõsziklához nyomva, mire csak fulladozni kezdek és látom, hogy egy hegyes tárgyat készül felém röpíteni. Íme, a látomásom. Nekem itt lesz a vég. Becsukom a szemem és úgy várom a halált.

Set annyira sajnálom… Szeretlek…

- Nem akarom, hogy bajod essen. Holnap reggel döntök, addig is pihenj. – kapok egy puszit a homlokomra, ami nagyon jól esik.

Bemegyek a szobába és lefekszek aludni, hogy jobban legyek, közben kicsim kint a nappaliba filmet néz, de amint hallom többször visszatekeri, majd lépteket hallok és bejön hozzám.

- Jól vagy? – odabújik mellém, mire kapok egy csókot az ajkaimra és szorosan magához ölel, mire én csak bújok, ahogy tudok és bírok.

- Bevallom, az igazat most valahogy nem vagyok jól. Nagyon émelyeg a gyomrom. – mondom õszintén. Nem tudom, hogy miért, és azt se, hogy mi van velem.

- Hozzak egy kis vizet? – kérdezi és érzem rajta, hogy tehetetlen, amit nem csodálok.. – Egyáltalán mikor ettél te utoljára?

- Léci ne beszélj kajáról. – felkelek és kimegyek, a konyhába iszok egy pohár vizet, majd leülök a kanapéra és ott próbálom meg nyugtatni a gyomorsavamat.

- Nem tetszett? – kérdezem és a film felé intek.

- Nem tudom. – kihoz egy takarót, majd befekszik mellém. Elindítja a filmet, majd nem sokkal késõbb el is alszok, ahogy hozzá bújva nézzük a filmet.

Másnap reggel, mikor felébredek még mindenki alszik a konyhában hagyok egy cetlit, hogy elmegyek reggeliért, majd elindulok. A közeli boltban bevásárolok, de nem vagyok jól. Nagyon nem. Szédülök és hányingerem is van, de nagyon. Az erõtlenségem annyira már nincs gond, de még nem vagyok teljesen erõképes.

Mikor hazaérek, kicsimet látom, hogy kijön a fürdõbõl megölel és megcsókol, ami nagyon jól esik és örömmel viszonzom.

- Hogy vagy? – kérdezi, mire kicsit hozzá bújok és a kezeit megérzem derekamon, ahogy összekulcsolja.

- Jól vagyok. Látod még a boltba is lementem. – próbálok valamit kitalálni, hogy ne keljen az igaza mondanom, mert akkor el kell mennem innen, azt meg nem akarom.

- Biztos, hogy minden rendbe? – kérdezi még egyszer, mire csak bólintok, és az órára néz.. – Hány óra?

- Dél lesz 5 perc múlva. Miért? – kérdezem

- Ajaj késésben vagyok. – berohan a szobába, gyorsan elkészül. Egy búcsúcsókot kapok és már nem is látom, csak az emlékét, hogy itt járt.

Amikor kicsim elment nem sokkal késõbb Stevi is felkel. Nagy nehezen ráveszem, hogy segítsen kitakarítani, mert õ dolgozni sem akar engedni, de nem tehetek róla, valamit csinálnom kell, mert különben megpusztulok az unalomtól.

Elkezdünk szépen kitakarítani, közben kicsit énekelgetünk és jókat beszélgetünk, de párszor a taccsot is kiadom, amire aggódva simogatja a hátamat és néz rám. A lelkére kötöm, hogy ne szóljon Set-nek, mert nem akarom itt hagyni, és hogy nem lesz, semmi baj hamarosan rendbe fogok jönni, csak egy kis idõre van szükségem.

Úgy döntök, lepihenek a hálóban és úgy várom kicsimet, addig, addig pihenek, amíg el nem alszok.

Mikor felébredek, már Set ott van mellettem és a hasamat simogatja, közben a vállamra és az arcomra kapok puszikat, aminek nagyon örülök és nagyon is jól esnek. Sokkal jobban örülök egy ilyen kis kedvességnek, mint a nagy aggódásnak, amit a fiúkon látok mostanában.

- Hogy érzed magad? – érdeklõdik, mire megfordulok és úgy bújok hozzá szorosan és nem akarom, hogy elmenjen.

- Jól vagyok. – mondom halkan, bár nem vagyok valami meggyõzõ.

- Stevi mondta, hogy délután többször hánytál. – jegyzi meg.

- Tudom, de nem akarlak itt hagyni. Képtelen vagyok rá. – suttogom és szorosan bújok hozzá. – Amíg elintézed a dolgaidat, addig itt maradok veled és utána visszamegyünk együtt közösen mind a hárman. Nagyot sóhajt és végül megszólal.

- Rendben legyen, de ott remélem, azt fogod csinálni, amit mondok neked. – néz a szemembe, mire csak mosolyogva bólintok.

- Rendben, de most kérek, ölelj magadhoz, csak rád van szükségem. – suttogom és szorosan bújok, mire megtakar minket és szorosan magához ölel..

- Olyan régen voltunk így nyugodtan kettesben. – jegyzem meg halkan, mire csak kicsim elmosolyodik.

- Az igaz, de mindent be fogunk pótolni, azt garantálom. – mosolyogva néz rám és megcsókol, amit örömmel és boldogan viszonzok. Szinte szomjazok a csókjaira, olyan keveset kaptam az elmúlt napokban, hogy már szinte kiszáradt a szám teljesen.

Tényleg csak párnapot maradunk, majd utána megyünk az árnydémonok világába. Stevi nagyon izgatott érzem rajta. Az én állapotom, viszont nem javult, hanem egy kicsit romlott, de túléltem. Kicsim karjaiban utazok.

Mikor megérkezünk, érzem, hogy kezdek jobban lenni és mintha az élet is visszatért volna belém.

- Kicsim mi akar ez lenni? – nézek rá érdeklõdve, mire meglepõdve és tanácstalanul néz rám. A biztonságkedvéért, azért a földön vettem pár tesztet, mert volt egy sejtésem, hogy esetleg baba, de nem vagyok benne biztos, mivel elég sok stressz ért az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban.

Bemegyek a fürdõbe egyedül, majd elvégzem, a teszem. Feszülten és idegesen várom az eredményét, mikor látom, hogy pozitív lett, nem akartam hinni a szememnek és inkább megcsináltam még egyet, de az is pozitív lett.

Hirtelen azt se tudjam, hogy mit csináljak, örüljek vagy sem. Kimegyek, és kicsim érdeklõdve néz rám.

- Mit csináltál? – érdeklõdik, mikor meglátja az arckifejezésemet.

- Set beszélnünk kell. – mondom úgy mint aki a halálára készül.

- Mi a baj? Megrémisztesz teljesen. – mondja aggódva.

- Üljünk le, kérlek. – mondom, majd leülünk az ágyra.

- Mi az kicsim? Ne húzd, az idegeimet kérlek. – néz rám.

- Nem nevezném amúgy bajnak és mindent megmagyaráz, ami a földön történt velem meg itt. – kezdem el magyarázni kicsimnek. Mély levegõt veszek, majd a szemeibe nézek. – Állapotos vagyok tõled Set. – mondom ki az õszintét, és kicsimnek a reakciójára várok, hogy neki mi a véleménye a dolgokról.

- El tudnánk menni, sétálni? – rám néz Set, amire csak bólintani tudok egyet.

Elengedem öcsémet és már mennek is mind a ketten. Egyedül maradtam nem akartam váratlan látogatókat, mert úgy döntöttem, hogy lefekszek, ezért inkább bezárom az ajtót.

Ledõlök kicsit az ágyra és elszundítok, amikor felébredek, érzem, hogy nem vagyok jól. Kiszaladok a fürdõbe és kiadok magamból mindent, de elég sokszor és már erõm is alig marad. Felállok és kicaflatok nagy nehezen a konyhába és már nem is tudom, hogy mit akarok, mire hirtelen elkezd sötétülni elõttem minden és összesek a konyha közepén.

Mikor elkezdek ébredezni, és Set hangját hallom, mire ébredezni kezdek.

- Roxi, héé Roxi, ébredj. – nem nagyon tudok megmozdulni,d e legszívesebben válaszolnék kicsimnek. – Stevi hozz egy kis vizet gyorsan. – hallom aggodalommal teli hangját – Roxi ébredj! – kinyitom a szemem és Stevi is visszatér a pohár vízzel., amivel megitatnak, és igazán jól esik.

- Jól… vagy…ok. – suttogom halkan erõtlenül.

- Nem vagy jól. Beütötted valamidet? – nem válaszolok és kicsit mintha vissza esnék az ájult állapotba, de képtelen vagyok tartani magam. Nem tudom, hogy mi van velem. Látom, hogy Set-en, hogy nagyon aggódik és hasonló tekintetet látok öcsémen is, amire nem tudom, hogy mit csináljak. Nem akarom, hogy állandóan, csak miattam aggódjanak és rám keljen vigyázniuk.

- Mi lenne ha az árnyvilágba vinnénk? – teszi fel a kérdést öcsém.

- De nekem itt kell maradnom, mert van egy kis dolgom. – mondja szerelmem, mire megpróbálok felülni, de nem megy.

- Jól vagytok… nem kell miattam aggódni. – mondom halkan, bár magam se gondolom komolyan a szavaimat.

- Roxi nem most kell hõsködni. Látszik rajtad, hogy szinte alig élsz. – mondja komolyan szerelmem és kicsit megrovóan is.

- Sajnálom. – suttogom és elfordítom a fejem, mire csak nagyot sóhajtanak.

- Akkor majd én vissza viszem és te addig tudsz a munkádra koncentrálni. – ajánlja fel öcsém.

- Most legszívesebben azt mondanám, hogy rendben van, de aggódnék érte akkor is még rosszabb lenne, mert azt se tudnám, hogy mi van vele. – mondja Set.

- Akkor gyere te is velünk és reggel meg visszajössz. Esténként vele leszel. – próbálja ajánlani az ötleteket.

- Az megint nem jó. – mondja kicsim. – ha én legközelebb odamegyek, onnan nem sûrûn jöhetek el. Igaz, hogy én vagyok az uralkodó, de ez a törvény, amit apánk régebben hozott, hogy egy uralkodó csak nagyon ritkán hagyhatja el az árnydémonok világát. Ha nincs ott, vagy sûrûn jár el, akkor a többi árnydémon legyengül. – figyelmesen hallgatok én is.

- Akkor maradok itt. – jelentem ki, mire rám néznek, de elég szarul festhetek, mert mind kettõjük arcán csak sajnálkozást látok.

- De valamit csinálni kell veled nem érted Roxi? Nagyon rosszul festesz. – mondja szerelmem és nagyot sóhajt, majd Steve-re néz. – Rendben vidd az árnyvilágba. Megpróbálok sietni és akkor hamarabb lehetek vele.

- Nem. Nem megyek sehova. - próbálok határozott lenni, de semmi esélyem.

- Roxi, most az a legfontosabb, hogy rendben gyere. – néz rám szerelmem.

- És arra senki nem kíváncsi én mit szeretnék? Itt akarok maradni veletek. Set nagyon jól tudod, hogy szeretlek és képtelen vagyok távol maradni tõlem önerõmbõl. – mondom komolyan és próbálok érvelni.

- Sajnálom Roxi, de menned kell, most nincs más választásunk. – hallom kicsim hangját, amire csak megdöbbenek.

- Set nem ismerek rád, miért akarsz eltávolítani magadtól? Te sem bírod ki nélkülem. Tudom, láttam rajtad, hogy szenvedsz, mikor azt hitted, hogy testvérek vagyunk, akár csak én. Miket kell még átélnünk, hogy elfogadd, mi összetartozunk, és csak együtt vagyunk jók? – nézek a szemébe és próbálok hatni rá, csak nem tudom mennyire lesz hatásos, bár reménykedni tudok benne, hogy megváltoznak a véleményei. – Ígérem, holnapra megint jobban leszek, csak kérlek had ne keljen elszakadnom tõled. – mondom neki szinte könyörögve.

Kicsimet keresem, de nem találom sehol sem. Egyszer csak egy másik helyen találom magam. Oldalra nézek és meglátom szerelmemet.

- Ööö, ezt azt hiszem én csináltam. – mutat a hátam mögé. Megfordulok, majd mikor meglátom, a kastélyt meglepõdök. Egyszer csak kicsimnek a kezét érzem meg, ahogy megfogja az én kezemet. – Maradt egy befejezetlen ügyünk. – bemegyünk a kastélyba és kicsim rám néz, mire csak õt figyelem és nem tudom pontosan, hogy most mi lesz és hogyan lesz tovább. Felmegyünk a hálóba és leülünk az ágyra. – Nem tudom mi ez az erõ, de mintha tudnám, hogy Stevi…- megfogja a kezemet, majd kicsit megszorítva folytatja. – szóval õ neki is vannak képességei, de nem tudom, hogy mi igazából. – a szemembe néz, de most valamiért nem érzek semmit. Nem tudom, hogy miért.

- Akkor õ is …. – nem fejezem be a mondatot. – Nem lehet Set, nem is biztos, hogy tudja, hogy én .. én mi is vagyok. – bekönnyezek.

Nem mond semmit, csak magához ölel. Eleinte nehezen nyugszok meg, majd mikor végre sikerül el is alszok.

Mikor felkelek, nem találom sehol sem Set-et. kicsit kétségbe esek, hogy talán itt hagyott. Nem tudom miért, de egybõl ez jön fel bennem. Felállok és elkezdek mászkálni.

- Set. – hajtogatom a nevét hol halkabban, hogy pedig hangosabban. Már szinte kint vagyok a kastályból, mikor megjelenik elõttem Set.

- Végre, hogy meg vagy. Azt hittem itt hagytál. – mondom neki és szorosan megölelem.

- Dehogy ilyet még gondolni se gondolj. – mondja õszintén és szorosan megölel. Nem akarom, hogy elengedjen vele akarok maradni és nem akarom, hogy elengedjen. – De megtudtam egy fontos dolgot. – mondja, mire felkapom a fejemet.

- Azt hogy az öcséd az elveszett testvérem. – hallom meg a válastz, bár legszívesebben nem akartam volna.

- De õ az én öcsém. – nézek rá.

- De nem a valódi öcséd. – mondja komolyan, majd szorosan magához ölel. - Párnapra vissza kell mennem a földre. Visszajössz velem? – néz gyönyörû szemeivel az enyémbe.

- Igen. – suttogom, majd megcsókolom. Annyira hiányzott már a csókja, szinte szomjazok utána.

Úgy döntünk, hogy szerelmemmel inkább csak másnap megyünk vissza a földre. Ma itt maradunk és egy nagyon forró éjszakát töltünk együtt, majd egymáshoz bújva alszunk el szépen lassan és kimerülten.

Másnap reggel, miután felkelünk, összeszedjük magunkat és megyünk is Földre az orrhonunkba, ahol remélhetõleg öcsém már vár minket. Amint megérkezünk, benyitok a házba és látom, hogy Stevi a konyhába van.

- Stevi. – odaszaladok és megölelem az öcsémet,

- Hát ti merre jártatok? – érdeklõdik és megölel, majd Set-re néz.

- Beszélni akarok veled Stevi. – hallom szerelmem hangját, mire ránézek, de öcsémet nem engedem el egy percre sem.

- Mirõl lenne szó Set? – néz rá és érzem, hogy tudja, komoly dologról van szó. Minden izma megfeszül, és úgy figyeli és hallgatja az eseményeket. Én is kíváncsi leszek, hogy mi fog ebbõl a dologból kisülni, és hogy öcsikém mit fog rá mondani, de közben érzem, hogy kezdek kicsit rosszul lenni és forog velem a föld, de nem mondok semmit. Nem akarok megzavarni semmit sem.

Mikor elkezdek ébredezni egy kisebb cellában, találom magam. Nem sokáig maradok egyedül, mert jön egy alak.

- Szia, húgocskám. – mondja egy ördögi hang, amitõl kiráz a hideg.

- Nem tudom, hogy ki vagy, de én tuti nem vagyok, a húgod felejtsd el. – mondom komolyan, majd felállok.

- Nana, csak óvatosan Roxi. – mondja vigyorogva. – El kell, hogy engedjelek. Megígértem Set-nek. – húzza el a száját, mire meglepõdök. Nem ez nem lehet. Set nem lehet itt.

- És ha azt mondom, hogy szó sem lehet róla? És nem megyek el? Inkább ölj meg engem – mondom neki, mire elvigyorodik.

- Ne akarsz kísértésbe vinni, mert a végén megteszem, de utána megölöm Set-et is – mondja vigyorogva.

- Rendben. Elmegyek. – mondom, majd kikerülöm és elmegyek.

Másnap, mikor kimegyek, pont akkor hozzák ki Set-et. nem bírom nézni, de látom, hogy õ sem. Elfordítja a fejét. Elkezdek könnyezni és nagyon nem akarom elveszíteni.

- Nos akkor, kezdjük. – mondja és feláll a bátyja, majd odamegy nekem háttal. Nem, nem fogom hagyni. – meg fogsz halni drága öcsém. – mondja vigyorogva.

- Neeeeeeeeem. – kiáltom el magam, majd átszúrok egy vasdarabot egyesen a szívén, mire hebeg kicsit és összeesik holtan. Set rám kapja tekintetét, mire csak sírok, de messzire állok a hallottól, mert nem akarom feléleszteni.

- Nem akarom, hogy elhagyj. Veled akarok lenni. – mondom Set-nek, mire rám néz, majd odajön hozzám és megölel, mire szorosan, szinte görcsösen kapaszkodok, belé nem akarom, hogy elhagyjon. Képtelen vagyok nélküle élni.

- Veled leszek. Kiderítjük az igazat együtt közösen. – mondja mire szorosan hozzá bújok és eszem ágába nincs elengedni.

- Roxanne? – hallok meg egy hangot magunk mögött. Odanézek és egy öreg apókát látok. – Te vagy az Roxanne? – hallom a reménykedõ hangokat, mire ránézek.

- Maga kicsoda? – kérdezem, mire mosolyogva közelebb jön.

- Az apád vagyok. – mondja, mire csak meglepõdve nézek és nem tudom, hova tenni a dolgokat, majd Set-re nézek.

- Nem vagyok a testvéred? – kérdezem, mire az öreg válaszol.

- Nem vagytok testvérek. Te a mi lányunk vagy, csak oda kellett adnunk a nyaklánccal együtt, mert amikor születtél sajnos a lányokat üldözték és nem akartunk elveszíteni. – mondja, mire meglepõdve vagyok, és csak gondolkozok, majd Set-re nézek.

- Ezek szerint… - nem fejezem be és ránézek. Látom, hogy elmosolyodik.

- Nem vagyunk testvérek. – mondja és felemel, majd megcsókol, amit boldogan és örömmel viszonzok és szorosan kapaszkodok belé ahogy pörget. Ennél boldogabb hírt nem is kaphattam volna. Szorosan ölelem és kapaszkodok belé. – vissza tudunk menni és boldogan tudunk tovább élni. – mondja, miután letesz.

- Ne olyan hevesen Set úrfi. – mondja az öreg. – A bátyja meg halt. Valakinek uralkodnia kell. – mondja és Set-re nézek.

- Akkor mi lesz? – kérdezem, mire rám néz.

- Természetesen, akkor itt maradsz velem és együtt fogunk uralkodni. – mondja, mire eleinte elmosolyodok, de mikor eszembe jut öcsém el szomorodok.

- Miért nem? – néz rám értetlenül.

- Az öcsém és a szüleim, akik felnevetek. – mondom, mire rá nézek. Még sem lehet még sem minden olyan könnyû ezt nem hiszem el. Miért olyan nehéz mindig minden? Olyan nagy kérés, hogy Set-tel akarok lenni? És vele akarok megöregedni együtt nyugodttan. Miért kell mindig választûs elé állítani az embert?

Pár nap múlva ki is engedtek a kórházból. A lábam is kezd egyre jobban visszatérni eredeti formájába. Set és az öcsém gyakorolnak velem türelmesen, aminek nagyon hálás vagyok.

Ma este éppen lefekszünk kicsimmel egymást ölelve. Hajnalban érzem, hogy kimászik mellõlem, de úgy vagyok vele, hogy biztos csak wc-re megy. Megfordulok és csak akkor kelek fel hirtelen, mikor dübbenést hallok a padlón.

- Hééé. Én vagyok az, Shuezo. – háborodik fel.

- Mit keres itt? Egyáltalán hogy jutottál be? – kicsimet figyelem és a történteket

- Nyitva volt az ajtótok. –

- Shu, jól vagy? – mikor a földre borul akkor látom meg, hogy vérzik.

- Te jó ég vérzik! – elkiáltom magam és odaszaladok, amennyire tudok és megpróbálok segíteni rajta.

Elkezdek könnyezni és próbálom meg gyógyítani, de semmi hatása nincs. Egy idõ után már valódi könnyeim gyülekeznek és nem értem, hogy miért nem akar meggyógyulni és miért nem jön vissza. Kezdek kétségbe esni, hogy elveszítettem az erõmet.

- Hagyd, nem fogod tudni feléleszteni. – mondja kicsim és hallom hangjában a szomorúságot és egy kis bûntudatot is. felveszi a testet, majd a kocsiba teszi és visszajön hozzám.

- Majd valamikor jövök. – megcsókol.

- Ne menjek veled? – kérdezem tõle. Nem néz rám, hanem csak becsukja az ajtót és elmegy.

Nem bírok itthon maradni. Felöltözök, és már megyek is az erdõ felé elég sokat kell sétálnom, de nem érdekel. Mikor oda érek, látom, hogy kicsim a földön ül. Közelebb sétálok hozzá, mire felkapja a fejét és rám néz. Odamegyek hozzá, majd leülök mellé és a cetlit olvassuk, amit kicsim talált, de mind a ketten meglepõdünk, amit rajta találunk.

Nem hiszem el én soha nem voltam árnydémon és nem hiszem el, hogy Set a testvérem lenne. Nem, nem akarom elhinni. Ez képtelenség. Felállok, és nem tudom, mit csináljak, mert ha tényleg a testvérem.. Lefeküdtünk párszor. Teljesen le vagyok, döbbenve ezt nem tudom elhinni.

Meg, ha tényleg árnydémon vagyok, akkor miért gyengülök el? Képtelen vagyok felfogni. Set-re nézek, de látom, hogy is képtelen gondolkozni és csak maga elé bámul. Ki kell derítenem a dolgokat. Addig úgy sem leszek boldog és nyugodtan. Boldog akarok lenni.

- Set. – szólok neki kicsit határozottabban, mire rám néz. – Vigyél el, kérlek a világodba. – mondom neki, mire egybõl felpattan.

- Roxi eszednél vagy? Nem mehetsz oda. Ha te vagy az elveszett gyerek, akit keresnek, neked ott csak a halál marad semmi más. – mondja, mire meglepõdök.

- Milyen elveszett gyerek? – kérdezem tõle.

- Mesélték, hogy apánknak volt egy gyereke, aki csak úgy hirtelen eltünt. Nem tudjuk azt se, hogy milyen nemû volt és azt se tudjuk róla, hogy mi a neve. De azt mondják, hogy ha visszatér, akkor ugyan az a sors vár rá, mint ami most nekem van. – mondja komolyan és õszintén, mire megmakacsolom magam.

- Nem érdekel. Ki kell derítenem. –mondom komolyan, mire rá nézek. – Szeretlek Set még mindig teljes szívembõl szerelmes vagyok beléd, de addig nem lehetünk boldogok, amíg ki nem derítjük a dolgokat. – mondom komolyan és határozottan.

- Nem tudom, mi értelme lenne, utána járni fogadjuk el a sorsunkat. Nem lehetünk együtt. – mondja, mire csak tátva marad a szám.

- Nem harcolsz értünk? Nem szeretsz már? – kérdezem, mire elfordítja a tekintetét.

- Nem tudom. – mondja, majd megfordul és látom, hogy távozni készül.

- Nem hiszem el, hogy ennyire gyáva vagy. Félted a saját életedet? Azt hittem olyan vagy, aki harcol, azért akit szeret. – mondom komolyan és õt figyelem, de csak tovább sétál, elkezdek sírni. – Nem hiszem el. – mondom, majd a másik irányba megyek. Egyszer csak hatalmas ütést érzek a tarkómon, majd elsötétül minden és összeesek.

Egyszer csak elkezdek közeledni a föld felé, mire szerelmem elkap.

- Kicsim jól vagy? – hallom a hangjában az aggodalmat, de képtelen vagyok válaszolni. Mi van, ha teljesen lebénulok. Leültet az ágyra, mire csak elkezdek zokogni és érzem, hogy kicsim magához ölel, de folyamatosan, csak zokogok.

- Stevi szólj egy orvosnak. – mondja kicsim és hallom, hogy õ is aggódik értem, és hogy vajon mi lehet velem.

- Oké. – hallom öcsikém hangját, majd kimegy.

Pár perc múlva az orvossal tér vissza, aki nem érti a reakciómat, mert csak kicsit tudott szerelmem megnyugtatni.

- Kérem, menjenek ki a szobából. – mondja a doki, de nem akarom, hogy Set kimenjen. Nem akarom, hogy magamra hagyjon.

- Kérem hagy maradjon itt a barátom. – könyörgöm szinte a dokinak, aki beleegyezik, de öcsikém kimegy.

- Megpróbáltam felállni, de nem érzem a lábam és nem bírom mozgatni.

Megvizsgál, de nem érez semmit, és elküld CT-re. Minden vizsgálatot végig járunk. Már a teremben vagyunk kicsimmel, mikor kitörik belõlem mindent.

- Mi lesz, ha örökre így maradok? Ha tolókocsis leszek? Akkor már nem fogsz szeretni igaz? – mondom kétségbe esetten, mire csak elkezdek kiakadni. Gondolom, nem egy béna csajjal akar lenni, hanem egy egészséges lánnyal.

- Nem lesz semmi gond és én így is és úgy is szeretni foglak és soha nem engedlek el.

Mondja, de szerintem ez csak addig lesz, így amíg véglegesen bele nem kerülök a tolószékbe. Utána már csak sajnálatból lenne velem. Kapok egy kis nyugtatót és már alszok is.

Semmire nem emlékszem, hogy mi történt vagy mi nem történt. Mikor felkelek, csak annyit látok, hogy kicsim az egyik oldalamon, öcsikém meg a másik oldalamon. Mind a ketten meg vannak viselve.

- Roxi végre felébredtél. – hallom meg öcsikém hangját, amire Set is felkapja a fejét.

- Hogy érzed magad szerelmem? – kérdezi kicsim, mire rá nézek és halványan egy mosolyt erõltetek az arcomra, ami most inkább hasonlít egy vicsorgásra.

- Jobban vagyok. – mondom halkan, mire a fiúk között kapkodom kicsit a fejemet.

- Nincs valami szükséged? – hallom a fiúkat, ahogy egymás szavai vágva faggatnak.

- Fiúk álljatok le, kérlek. – mondom nekik. – Egyszerre csak egy kérdezzen és egyet. – mondom, mert még értem az altató hatását. – Nem fáj semmit, és köszönöm nem kérek semmit, csak titeket. – mondom õszintén, mire mind a ketten könnyebbülten sóhajtanak.