 Karakter: Zana Thao Rowell
Megjegyzés: Könyvtárosomnak
- Zana, gyere gyorsan! Kezdődik a próba. Muszáj lejárni, mielőtt beengedik a közönséget! – fut be kedves segítőm.
Ő segít szinte mindenben, ami a fellépéssel vagy interjúval kapcsolatos. Ő intéz minden ilyesmit. Hozzá futnak be a felkérések, a hívások és minden egyén. Ő továbbítja nekem és én döntök, majd ő közli mindenkivel, hogy mi volt a döntésem. Szóval ő egy elég fontos személy nekem.
Felkelek a fodrász székből, és magamra kapom a köntösömet, mivel csak egy szál fehérneműben vagyok. Fél óra alatt lejárjuk a koncertet – ami közel másfél két órás lesz –, és utána megyek vissza a fodrász székbe. A fodrászat után jön a sminkelés, majd a következő sarokba megyek és felöltözöm.
A hajamat hosszantartóan begöndörítik, majd felrakják egy olyasmi kontyba, mint a geisháknak van, viszont csak pár csattal, hogy gyorsan át lehessen alakítani a színpadon is. Már pedig úgy lesz átalakítva, mert nem tehetem meg a közönségemmel, hogy sokat tartózkodom a színpad mögött. Elvégre nem azért jönnek, mert az üres színpadra kíváncsiak. Az egyik számom is így lett kitalálva, időtakarékosság gyanánt. Meg a közönség kaphat egy kis adrenalin bombát. Lesznek majd benne olyan részek, amikor direkt lehet látni a vállam, a hasam, a combom, vagy fehérneműben és harisnyában futok végig a színpad egyik feléről a másikra. A sminkem az úgy lett kialakítva, hogy mindenhez passzoljon. Fekete füstös szemeket csinál a sminkesem, aminek most nagyon örülök. Hisz szeretem az ilyen szemeket. Alapozó szerencsére nem sok kell, mert szép a bőröm és csak nagyon kevés kell, hogy egységben legyen mindennel. A ruhám az már elég rafináltan lett megoldva, mert míg alulra egy rövid, feszes ruha került, addig felülre pedig egy földig érő, hagyományos japán ruha, vagyis a kimono. Ezt két mozdulat lesz majd levenni, ami csak jó, mert míg az első dal egy lassú, hagyományos, addig a második már egy mai rock zene. A második és harmadik ruhához pedig egy-egy magas sarkú is párosul. Viszont az elsőhöz nem fogom majd felvenni a cipőt, mert nem tudok benne úgy táncolni, ahogy kell majd. Így azt is a színpadon fogom felvenni. A második ruhához egy fekete rohadt magas cipő, míg a harmadikhoz egy kissé szolidabb, de az viszont csizma.
Miután felvettem a 2 ruhát, a színpad alá megyek, mert majd úgy fognak feltolni egy csapó ajtó szerűségen. Amikor ez megtörténik, meg is szólal a zene és én már táncolok és éneklek is. Ez a dal tipikusan a geisha korszakra emlékezteti az embert. Majd ahogy vége van ennek a dalnak, bejönnek a háttértáncosaim, és egy pasi, meg két csaj jön hozzám, és amíg a pasi szétszedi a hajamat, addig a csaj letépi rólam a kimonót. A másik csajnál ott van a cipőm, így a pasi odahívja a többi táncost és egy trónt alkotva leülök rá. Már elindult a zene és már éneklek is, viszont pont jól jön ki, hogy így lett megbeszélve, mert illik a dalhoz a piperkőc stílus. A mai koncerten előkerül még a guzheng, a koto, az erhu, a shakuhachi és az elektromos gitár is. A shakuhachi hangszeren kívül, mindegyikhez éneklek is, aminek szintén nagy sikere van. Majd a koncert felénél a színpadon öltözöm át az utolsó cuccba, a közönség meg csak ámul és őrjöng közben. Amikor átfutok a színpadon, akkor meg egyenesen tombolnak, és szinte feljönnek a színpadra, annyira tolonganak. A záró dalom, az egyik legújabb dal a lemezemen, amit most fogok bemutatni elsőként. Elsötétül a dal végére minden, mert csak nem vágom le egy igazi katana karddal az egyik háttértáncosom fejét, de a verekedés, az majdnem igazi. Csak épp erő nincs benne sok, nehogy baja essen valakinek is. Szinte vastapsot kapok a közönségtől, mikor sötétbe borul minden. Akkora tapsot kapok, hogy vissza kell mennem és még pár ráadás dalt is éneklem nekik. Utána viszont tényleg lemegyek a színpadról. Mára vége a koncertnek, majd kapnak jövő héten, ami bár nem Tokióban lesz, hanem Kiotóban, de ott is telt ház lesz, mert elfogytak már a jegyek.
A koncert után nem szerveztek autogramosztást, így sikerül lefeküdnöm viszonylag normális idő magasságában. Reggel nyúzottan ébredek fel, és rájövök, hogy ma lesz egy interjú, aminek semmi értelme, de muszáj elmennem, mert nagyot lendíthet a karrieremen.
Így felkelek és nyújtózkodva megyek ki a fürdőbe, majd egy gyors zuhanyzás után már fel is öltözök egy feszes, fekete bőr nadrágba, egy kivágott, laza felsőbe és egy magas sarkúba, amely legalább 15 centi. Egy kisebb táskát fogok meg, amibe belerakom az irataimat, a telefonomat és mindent, amit fontosnak találok. Majd a fürdőben kenek fel magamra egy kis sminket és felvéve a napszemüvegemet, el is indulok az interjúra. Most nem kocsival megyek, hanem gyalog, mivel amúgy sincs messze, meg aztán jó, ha néha sétálok is. Nem kell túlságosan is hozzá szokni a kényelemhez.
Épp a városi könyvtár előtt haladok el, mikor az utamat állja egy csapat rajongó. Adok nekik autogramot, de nem mennek el. Kiabálják a nevem és így ennek köszönhetően egyre többen jönnek oda. Kattognak a telefonok, záporoznak a kérdések. Tudtam, hogy nem kéne kijönnöm egyedül, de hát ez van. Ez a sztársággal jár. Berohanok a könyvtárba, majd bezárom az ajtót egy partvissal, amit az ajtó mellett találok.
- Remek! Itt ragadtam a könyvtárba és egy rohadt sokan vannak kint!
A telefonért nyúlok, majd telefonálok, hogy ne várjanak, mert beragadtam a könyvtárba a sok rajongó tini miatt. Nekik nem iskolába kéne lenniük? Na mindegy! Ha már itt vagyok, töltsük értelmesen az időt.
Körül nézek, majd leülök az asztalhoz egy könyv társaságában és zenét hallgatva kezdek el olvasni. Úgy másfél óra után elkezd zuhogni az eső, mire a rajongók eltűnnek, de ha kilépek, akkor egyből tiszta víz leszek. Remek! Elrakom a telefonomat, majd a fülest is és a pulthoz megyek. De az ott ülő lány olvas egy könyvet. Hiába szólok neki, nem reagál, csak olvassa tovább.
- Héééé… - csapok a könyvre, mire kissé ijedten néz rám. – Ne haragudj, de meg tudnád mondani, hol van a mosdó? – kérdezem, mire megmutatja. – Köszönöm. – felelem kissé gúnyosan.
Bemegyek, majd elvégzem a dolgomat és kézmosás után egy kicsit az arcomat is megmosom. Majd ismét kimegyek, de akkor már egy fehér papír van nála, ami felett egy toll.
- Kinek lesz az autogram? – kérdezem, mire szélesen elmosolyodik és kicsit el is pirul.
- Vanda… - mondja halkan, de azért még érthetően. Aláírom neki a lapot, majd mosolyogva és gondosan elteszi. – Köszönöm szépen. És a tegnapi koncert fenomenális volt. Egyszerűen fantasztikusak voltak a ruhák is, és az az új szám! Remek volt! – mondja bőbeszédűen, majd kicsit visszavesz és mosolyogva a padlóra szegezi a szemét.
- Köszönöm. És te? Hogy-hogy ilyen fiatalon már itt koptatod a padot? – kérdezem, miközben felülök a pultra.
- Imádom a könyveket. Olvasni és csak a közelembe tudni is. Nekem ez a tökéletes munka. – ecseteli mosolyogva.
- Én is szeretek olvasni, csak nincs időm. Rohadt sok időmet elveszi a média. Ha nem koncerten vagyok, akkor éppen egy sajtótájékoztatón, vagy egy értelmetlen interjún, esetleg fotózáson. Néha nagyon elegem van belőle. – szakad ki belőlem.
- Nem szeretnél néha szabadságra menni?
- De igen, viszont nem lehet. A menedzserem hajt, mint a szamarat. – felelek kérdésére.
- Mért nem mondasz neki nemet? – jön a következő kérdés.
- Mert akkor a zenélésnek is vége van. Azt pedig nem akarom, mert az a mindenem. Ha nem zenélhetnék, üresnek érezném magam és egy eldobható pohár lennék. – mondom az érzéseimet.
- Megértelek. Én így vagyok az olvasással. Egyszerűen imádom.
- És ki a kedvenc íród? Már ha a rengeteg író közül tudsz választani. – fut át egy halvány mosoly az arcomon.
- Darren Shan. – mondja mosolyogva.
- Jó könyvei vannak, de én nem szeretem. Nem tudom mért. – vonok vállat, majd csörög a telefonom.
Kicsit odébb megyek és felveszem. A menedzserem az, hogy küldött értem egy embert, aki elhoz az interjúra, mivel nem tudta lemondani, csak késleltetni egy kicsit. Így mindenképp meg lesz tartva. Kedvetlenül rakom le a telefont, majd az épület előtt le is fékez egy kocsi.
- Most mennem kell. Jó volt veled beszélgetni Vanda. Talán egyszer még találkozunk.
Ezzel a mondattal összepakolok, intek neki, majd el is húzok a könyvtár elől. Kocsival visznek az interjúra, amit sikeresen meg is csinálnak. Hazamegyek és aznap már nincs semmi dolgom, így csak pihenek és olvasok. Végre egy kicsit tudok erre időt fordítani. Arra, amire már régóta nem volt időm. Csak elfekszem nyugodtan az ágyon és órák hosszat fekve csak olvasok és olvasok. Csakúgy falom a könyvet, amit kiválasztottam.
Elalvás előtt csak az a lány jár a fejembe, aki a könyvtárban volt. Olyan más, mint a többiek. Nem kezdett el ordítozni, csak szimplán elpirult, amikor bemutatkozott nekem. És annyira szép lány, amilyet még nem láttam. És azok az arany tincsek! Szívesen beletúrnék csók közben. Rá gondolva alszom el, halvány mosollyal az arcomon.
**
Egy hét múlva is csak ő jár a fejembe, így pár nappal a koncert előtt egy kis ajándékot küldök neki a könyvtárba. Egy könyv és benne egy boríték, amiben egy VIP jegy van a koncertemre. A könyv az egyik legújabb Darren Shan mű, ami még csak a nyomdába van. Vagyis nem lehet még kapni a boltokban. Ráadásul még dedikálva is van és csak annyit kellett tennem, hogy adok neki 2 koncertjegyet.
Elküldetem az egyik sofőrömmel a könyvtárba a kis csomagot, melyet egyszerű fehér csomagoló papírba csomagoltam és egy kis kártya van az elejére tűzve. Csak egy idézet van rajta, amely tükrözi az előző és egyetlen beszélgetésünket.
„Néha csak az segít át a nehéz dolgokon, ha elképzeljük, milyen volna az a világ, amelyben teljesülhetnek az álmaink.”
|
