|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Adriana | 2013. 06. 27. 15:44:22 | #26323 |
 Karakter: Alexander Stevens
Megjegyzés: ~ kezdés Kiának
Valaki a nevemen szólongat és még kopácsol is folyamatosan az ajtón... Basszus, Nancy!
- Fent vagyok - kiabálok neki, hogy az ajtón túl is hallja.
Majd felülök, hogy elkezdjem a mai napot és életet leheljek magamba, meg a másik két srácba is. Hátra pillantok a vállam felett, hogy megnézzem mi van velük, de nem csalódok. Joshua még alszik, David meg bambán les ki a fejéből.
- Ébreszd fel Josht és egy gyors zuhany után beugorhatunk hozzátok – ajánlom föl Davidnek, amire csak bólint és Josht kezdi ébresztgetni.
Ezt letudva nyugodtan állok a tus alá, de nem élvezhetem sokáig, mert megint balhéznak az ikrek. Így gyorsan egy törölközött csavarok a derekam köré és megnézem, mit művelnek már a szobában.
David az ágyon ül nagy büszkén, Josh a földön fekszik és gyilkos pillantásokkal méregeti drága testvérét. Csak a szokásos keltési módszere Davidnek, de ennek ellenére Josh mindig kiveri a hisztit. Így inkább megelőzöm a dolgot.
- Josh, kapd össze magad vagy mehetsz gyalog - közlöm a hiszti királynővel, de rossz néven veheti, mert hápog egy sort, majd a fürdőbe vágtat és bevágja az ajtót.
Daviddel egymásra nézünk, majd megy az öccse után én meg a szekrény felé fordulok, hogy kiválogassam a ruháimat. Egy fekete csőszárú nadrág, egy fehér trikó és egy rövid ujjú kék kockás ing mellett döntök, ehhez még jön egy bőr karkötő meg egy ezüstözött lógós nyaklánc.
Még utolsó simítás gyanánt begombolok pár gombot az ingen, hogy még a nyaklánc látszódjon, majd belelépek a barna bakancsomba és húzok reggelizni Nancy mellé.
Természetes tesz-vesz a konyhában, egy perce nem áll meg most sem, hiába mondom neki, hogy nem kell ennyire pörögnie. Inkább egy aprócska mosollyal köszönök neki, addig is meg áll egy percre, hogy viszonozza.
- Reggelt, Nancy!
- Jó reggelt, kincsem! Ma palacsinta lesz juhar sziruppal - elém teszi a reggelit és egy puszit nyom az arcomra. - Jó étvágyat hozzá!
Egy az egyben neki esem, közben megbeszéljük a mai napra, hogy suli után elmegyünk bevásárolni. Ahogy végzek, a mosogatóba rakom a koszost és Nancyhez fordulok.
- Köszi a reggelit, isteni volt mint mindig! - egy puszit hintek az arcára és fordulok is ki a konyhából, hogy elindulhassunk.
Az ikreket a bejárati ajtónál találom, ahogy álldogálva egymást méregetik szúrós szemmel, majd engem is észrevesznek és megindulnak utánam a kocsihoz. Persze levágnak egy hisztit, hogy ki üljön elől, de egy kis fenyegetés hatására gyorsan eldől. A házukig nem vesznek egymásról tudomást, így csend van végig, még akkor is mikor kiszállnak és bevágtatnak a házba.
Most komolyan, néha még a csajokat is lepipálhatnák ha sértődésről van szó. Csak ők nem tudnak sokáig haragban lenni, mert ha ruháról van szó vagy találnak maguknak egy célpontot, akkor mindjárt béke van köztük. Na ennyi is volt, már vigyorogva szállnak be a kocsiba és egymást dicsérik, hogy milyen jól is áll Davidnek az a sötétkék szűk csőszárú farmer, Joshnak meg a fekete szaggatott rövid ujjú. Persze, az már mellékes, hogy ugyan az van rajtuk és ugyan olyan hirtelenszőke hajúk és zöld szemük van. Inkább belökök egy CD-t és azt hallgatom, miközben a sulihoz megyünk.
Egy gyorsabb tempóval tíz perc alatt a suli előtt vagyunk, majd útba vesszük a sulit. Az ikrek tovább jártatják a szájukat a divatról, már azaz érzésem van, hogy soha nem hagyják abba. De épp csak végig fut a fejemben ez a gondolat, hirtelen elhallgatnak és lecövekelnek. Hátra pillantok miért is álltak meg, de inkább kiért, Spike Wade. Már el is állták az útját és Josh kezdi a szövegelést, amit David folytat.
- Nicsak ki jön itt, a mi jó öreg barátunk.
- Hogy érzed magad ma, Spike?
Spike csak szúrós szemmel vizslatja a fiúkat, majd közöttük átvág és megy befele, de egy megsemmisítő pillantással még megajándékoz, mielőtt eltűnne az ajtó mögött. Ami engem különösebben nem hat meg, de sebaj. Viszont a fiúknak nem tetszik, hogy itt hagyta őket és a bosszút forralják ellene, ahogy a terem felé haladunk. Közben a többi nagyszájú is csatlakozik, mire a terembe érünk már teljes a banda és a tanár is befut. Na, kezdődhet az agytágítás.
Minden zűr nélkül eltelt a nap, azt leszámítva, hogy Mr. Wilson bejelentette mostantól párban fogunk dolgozni, még a házikat is, ha nem jönnek a karók. Vagy ötoldalnyi feladatott ki is adott otthoni munkának a hétre. Egyedül az vígasztal, hogy csak ezt a kémiát kell túlélnem és húzhatok haza.
Persze, ha nem a nagy csörömpölésre kapnám fel a fejem. A hang irányába nézek, ahogy mindenki más is az osztályban, vagyis Spike és Scott asztala felé, ami tele van üvegszilánkokkal és valamilyen habbal is. A csajok persze bepánikolnak, az ikrek a markukba röhögnek, Mr. Wilsonnak meg kezd vörösödne a feje mérgében.
- Csend legyen! Maguk – mutat a két hülyére –, szépen összetakarítanak, tartson bármeddig is.
- Mi? De… – ellenkezik rögtön Joshua.
- Egy hang nélkül! – vág a szavába Mr. Wilson, majd felém fordul. – Mr. Stevens, mától maga fog Mr. Wade-del együtt dolgozni.
Én csak pislogok egy párat erre, Wade pedig egyből a tanárnál terem, hogy lebeszélje az ötletéről. De csak leküldi az orvosiba a haverjával együtt, ha megsérültek, minket meg haza zavar.
Nem kell kényszerítenie senkit, fél perc alatt a sulin kívül vagyunk és mindenki megy a saját járgányához. Én is oda tartanék, ha Wade nem vágna hirtelen elém.
- Hova mész? – esik nekem egyből.
- Haza – közlöm rezzenéstelen arccal, majd folytatom utamat a kocsimhoz.
Már szállnék be, mikor újra mellettem terem a szöszi.
- Meg kell csinálnunk a házit. Jövő hétre kell!
- Akkor csináld meg – vágom rá, majd a kocsiba beszállva, kihajtok a parkolóból és haza indulok.
Otthon csak Nancyt veszem fel és a belváros felé veszem az irány, miközben a rádióból szóló dalokat Nancy énekli én meg dúdolom. Így hamar oda is érünk a hipermarkethez, ahol Nancyt kiteszem én meg a parkolóban leteszem a kocsit és csatlakozom hozzá. A bevásárlókocsit én tolom, így Nancy nyugodtan válogathat, hogy mi is hiányzik még a listájáról. Viszont ez egy óra után kicsit unalmas, így miután szólok neki, elmegyek a DVD sorra beszerezni a legújabb filmeket. Jó kedvűen válogatom a DVD-ket, míg valaki fel nem hívja magára a figyelmem.
- Stevens! – hogy szakadnál meg Wade. – Erre van időd, de a házit megcsinálni nincs mi?
A kiválasztott DVD-ket összeszedem és egy hang nélkül masírozok el Wade mellett.
- Stevens! – kiállt utánam, amire érdektelenül visszanézek. De csak azt látom, hogy egy idősebb férfira pillant, aki elmosolyodik és bólint Wade-nek. Erre Wade nagy lendülettel utánam jön és folyamatosan arról dumál, hogy fontos lenne megcsinálnunk a házit, meg együtt kell és a többi hülyeség. Ezt a játék osztályig bírom, majd a plüss halomnál hirtelen megállva felé fordulok. Épp csak megtudott állni, hogy ne szaladjon nekem és vagy ez, vagy az arcom miatt, de végre el is hallgat.
- Figyelj csak Wade – szép lassan közelítek felé, de ő próbálja a távolságot –, ha ennyire zavar téged a házi, fogod magad és szépen neki ülsz egyedül.
- De együtt kell… – kotyog már megint, miközben a plüssükkel teli fémládának ütközik, de közbe szólok.
- Ha azt hiszed, hogy majd leülök veled és közösen megcsináljuk – közlöm, majd kicsit lökök rajta egyet, aminek az eredménye, hogy Wade egy sikkantással beesik a szőrös dögök közé –, akkor nagyon hülye lehetsz.
Egy fél mosollyal az arcomon hagyom ott szenvedni és megyek Nancyt megkeresni. Nem is kell sokat mennem, csak két sorral van arrébb és pont végzet is. Így egy kasszához beállva kivárjuk a sorunkat, majd fizetés és bepakolás után indulunk is haza. A hazafelé tartó út csendesebb szokott lenni, mivel Nancy ilyenkor ellenőrzi a blokk és a listája segítségével, hogy mindent megvett e. Én meg a rádiót szoktam hallgatni, de most Wade-en agyalok. Fárasztó lesz vele egy párban lenni, ha végig ezt fogja csinálni. És épp ezért is vagyok kíváncsi rá, hogy holnap mit fog tenni. Elfogadja, hogy egyedül kell megoldani a feladatot vagy továbbra is a nyomomban lesz.
Szerkesztve Adriana által @ 2013. 12. 23. 14:33:21
|
| Kira-chan | 2012. 02. 17. 18:45:21 | #19272 |
Karakter: Kara Jabanashi
Megjegyzés: vége
Áhh bocsi túlvállaltam magam :\\
|
| Kira-chan | 2011. 11. 24. 13:44:24 | #17838 |
Karakter: Kara Jabanashi
Megjegyzés: Risu-nak
- Hát... ha nagyon unatkozol akkor folytasd a könyv olvasását.- mosolyog rám édesen. "Na persze!!"
- Naa. Ne légy gonosz. Nem illik hozzád.- nyafogok. Elég fáradt vagyok, de szívesen felhasználnám a kis vörösre a tartalékaimat.
- Nem is ismersz... Honnan tudod, mi illik hozzám?- áll fel és indul el lefelé.- Holnap suli után jövök veled, hogy hamar be tudjuk fejezni.
- Rendben.- törődök bele, hogy nem lesz meg a kis édes, de sebaj majd holnap megint megpróbálom.
- Jó éjt.- mosolyog rám.
- Neked is.- viszonzom mosolyát.
Az ablakból látom, hogy a sikátor fele fut. "Hm..A kis vörös vajon bunyózni megy vagy csak nézőnek?"
Utána megyek. Már régen voltam street fight meccsen de biztosan emlékeznek még rám. Amikor odaérek látom, hogy elég könnyedén verte le a haveromat Risu. Amikor meglát egyből elszalad. Nem megyek utána nem akarok valami faggató vagy éppen hős szerelmes lenni.
- Hé! Itt van Zero!-jön oda Naoki.
- Naoki mondtam hogy nem bunyózok többet.
- Gyere. Csak nézzük meg, hogy formában vagy-e még?- erre kicsit elszakad a cérna és ököllel beverek egyet neki.
- Engem senki se nézhet le.- nézek a vérző Naokira.
Hazamegyek. Risu biztosan holnap is elmegy majd a meccsére. Nemakarom, hogy úgyvégezze mint én. Hogy ő is csak nagy fájdalmak után fog kilépni. Habár nekem az akkori barátom miatt kellett kilépnem.
×××
Másnap a suliban elég lazán mennek a dolgok. Kedd van ilyenkor mindig jó kedvem van. Mikor az órák végén kimegyek a teremből Risu ott vár. A házunkig beszélgetünk. Főként ilyen alap dolgokról.
Mikor beérünk hagyom, hogy felmenjen én pedig elmegyek innivalóért.
Felmegyek és leteszem a poharakat az asztalra majd közelebb megyek. Tulajdonképpen mellé ülök.
- Szóval a kis tökéletesnek a street fight a hobby-ja. - mondom mire felsóhajt.
- Pedig már reménykedtem, hogy nem ismertél fel.
- Az után az elszaladás után ugyan hogyne ismertelek volna fel?!?!- nevetek.
- Mindegy! Írjuk az olvasónaplót.- szedi elő a lapokat az asztalról.
"Hamar akarsz szabadulni mi?"
Szorgalmasan kezdek jegyzetelni. Gyorsan készen leszünk vele.
- Ja... Ismered Zerot? Ő is street fight os volt.
- Miért ki ő?- ez fájt.
- Kérdezd meg azoktól akik már 3 éve csinálják. Na de..
- De?- türelmetlenkedik. Látni az arcán hogy perverz dolgok járnak a fejében.
- Semmi.-törlöm le a mosolyt az arcáról.
- Akkor én mennék is. Szia.-áll fel
Egy gyors mozdulattal elkapom és megcsókolom.
-Nem mész te sehová..- suttogom majd ismét megcsókolom.
Nem ellenkezik ezért ledöntöm az ágyra. Pár perc múlva egy telefon csörgés szakítja meg csókunkat.
-Francba.- mondja Risu.- Anya az. Mennem kell.. Szia..- siet ki az ajtón.
Hmm...Anyuci nem engedi, hogy másnál légy tanulás előtt?
|
| Kira-chan | 2011. 11. 03. 09:53:59 | #17571 |
Karakter: Kara Jabanashi
Megjegyzés: Risu-nak ~ Maou-channak
Csörög az órám..Kinyitom a szemem és hunyorítva nézek az ablakom felé melyen át a napsugarak vakító fénye kis híján kiégetik a szememet.
- De jó... Vége a hétvégének...- morgok magamban majd felkelek és kimegyek a mosdóba.
Anyáék már elmentek dolgozni és majd csak este jönnek haza.. Legalább egy jó dolog ebben a borzalmas napban.. A hétfő mindig nehezebb mint a kedd, szerda, csütörtök .. a pénteket én nem is nevezném sulinak csak valami lógós napnak..
Amint rendbetettem magam elindulok a suliba. Túl korán érek be ezért csak pár (pontosan 4) ember van bent a suliban.. Mind velem egy évfolyamos és ebből 3 az osztálytársam.
"Egyáltalán én minek jöttem be ilyen hamar? Még aludhattam volna fél-ig, vagy tovább hisz úgyse büntetnek meg.. Na jó ez már a bizalommal való visszaélés lenne..."- mondom magamban miközben körülnézek a többi fiún.
Egy vöröshajú fiú szúr szemet nekem. Eddig még nem is láttam ezt a srácot a suliban... Vajon új fiú? Nem hinném.. én általában senkit se veszek észre..
- Hé Kara!! - jön oda az egyik osztálytársam Kishimoto.
- Hali Kishi.. Mi van?- pillantok rá morcosan és még mindig az jár a fejemben, hogy miért jöttem be ilyen hamar, nameg az a vöröshajú fiú.
- Te mégis mit keresel itt?! Nem szoktál bejönni ilyen hamar.. Várj kitalálom!! A barátod miatt jöttél be??
- Idióta! - vágom hozzá dühösen a kezében lévő könyvet. - Mégis mire gondolsz!? Még az hiányozna az életemből, hogy egy púp legyen a hátamon!! Valaki!- teszem hozzá.- Többet nem fogok meggondolás nélkül beleszeretni valakibe, mert Xenon-nal is így volt és rá 1 hétre dobott egy idióta stréberért...-vonok vállat és fájó szívvel gondolok vissza Xenon dobására.
Elindulunk a tanterem felé. Visszapillantok a vöröshajú fiúra és Kishi felé fordulok.
- Hé Kishi.. Ki az a vöröshajú srác? Én még nem láttam soha..
- Ja Risu? Nemigaz, hogy nem ismered.. Folyton vele dobálóznak a tanárok, hogy "Ha ti is olyanok lennétek mint Risu.. Ő olyan okos... " STB STB STB... Amúgy nem új, mert velünk egy időben jött ide szóval.. Egyszerűen csak vak vagy és kész.- veregeti meg a vállamat Kishi mire ördögi tekintetem láttára gyorsan befut a terembe.
" Mind egy.. Legalább tudom a nevét.. kicsit fura lenne ha folyton vöröshajúnak nevezném..." - nézek vissza a fiúra amit ő is észrevesz és gyorsléptekben próbál megelőzni és bemenni a termébe, de felveszem vele a "versenyt" miközben egyre csak figyelem.
" Helyes fiú... De nem akarok megint csapdába esni mint Xenon-nál.."
A teremnél észreveszem, hogy a mellettünk lévő terembe megy be.
- Miért maradtál le ennyire? - kérdezi gúnyosan az úgynevezett " főellenségem" Dawe .
- Kussolj Dawe.. Egy cseppet se tartozik rád..- ülök le a padomba és nemsokára megérkeznek a többiek is.
× × ×
3 óra szenvedés után eljön a kinti szünet ahol nagyrészt nemcsinálok semmit csak alszok. Szerencsére én vagyok a soron következő akinek bent kell maradnia így nyugodtan alhatok a szünetben.
- Ó igen a megváltás pillanata!- szólal meg Dawe miközben ki csörtet az ajtón.
- Jójó csak siess már mert kiégeti a szememet a látványod..- dobom oda az elég undok szavakat.
Pár perc múlva belép az igazgató Risuval az oldalán.
- Jabanashi..- mondja Rox igazgató.
- Igen? - tápászkodok fel a padból.
- Akkor szerdára megtudod csinálni?- kérdezi hitetlenkedve.
- Meghazuttolnám magam ha azt mondanám, hogy nem... - mondom gúnyosan.- Hát persze, hogy megtudom csinálni!! Habár szükségem lenne egy olyan valakire aki szeret olvasni, mert abból a vastag könyvből még alig olvastam el 100 oldalt 2 hónap alatt..
- Rendben.. Risu? Te szeretsz olvasni nem? Segítenél Jabanashi-nak elolvasni azt a könyvet és utána megírni az olvasónaplót?
- Az olvasónaplót nem egyedül kell megcsinálni?- kérdez vissza.
- De, de Jabanashi-nak elnézzük.. Elég válságos élete van mostanában a szülei miatt...De nem szeretnék ebbe túlságosan belemenni.-mondja az igazgató majd újra felém fordul.
- Rendben... segítek.- válaszolja. - Mikor és hol segítsek majd?
- Mondjuk ha tudsz átjöhetsz hozzánk..ma.. anyáék ugyis csak este jönnek haza.- válaszomra édesen elvörösödik.
- Rendben..- mondja újra..
A suliban megadtam neki a címemet.
× × ×
Otthon birkózok azzal ameddig eljutottam az olvasónaplóval, de nem jutottam valami sokra.. Még csak 3 oldal van készen.
Bevallom alig várom, hogy jöjjön Risu.. Egy mert elég helyes srác , kettő, mert nagyon nem megy nekem ez az egész olvasós-irkálós dolog.
Csöngetnek.
Repdesve futok le a földszinte és kinyitom az ajtót. "Hála az égneeeek!!!!" - örvendezek magamban mikor meglátom Risut.
- Szia.- próbálja kerülni a tekintetem.
- Hali..- nem tudom leplezni az örömöm amit szemmel láthatóan ő is észrevesz.
Az emeleten egyből kezébe veszi a könyvet és kinyitja a könyvjelzőnél. Elhülve nézi azt a csekély oldalszámot ameddig jutottam "112" . Gondolom ő már régen elolvasta.
- Hm.. Inkább nem olvasom el.. Úgyis emlékszem még erre a könyvre.- mondja majd szemügyre veszi azt a pár oldalt amit írtam. Bólogatva olvassa végig. Ez remélem jót jelent.
Visszaadja és magyarázni kezd, hogy mit írjak.
1-2 óra múlva sikerült írnom hozzá még három oldalt, de ahogy megjegyezte még kell hozzá olyan 3-4 oldal, de azt majd holnap, mert szerdára kell csak az olvasónapló.
- Akkor én mennék is.. Nemszeretnék zavarni.
- Nem zavarsz.. Amúgy sincs mára programom így unotkozok itthon egyedül..- fekszek el a földön.
Halvány pír szál az arcára és forgatni kezdi a szemeit.
" Vajon mire gondolhat?.."
|
| Airi-chan | 2010. 10. 16. 21:59:20 | #8657 |
 Karakter: Egami Haruki
- Ehhh... van valami óhaj sóhaj mit ennél?
A kérdés zavarba hoz.. Engem nem szoktak megkérdezni, hogy mit kérek.. Nagyon sok idő telhetett el, mire válaszolok, de hát egy ilyen kérdésre mit mondjak?
-Bármi jó lesz.
Csak akkor gondolom, hogy valami nem jót mondtam, mikor Hikomi elvigyorodik..
-Még én is?
Elpirulok..megint..
Nem tudom, hogy mi van velem, nem szoktam ennyit pirulni.. Általában soha sem pirulok el, legfeljebb, ha Hiro, az egyetlen barátom, kétértelmű megjegyzésekkel bombáz..
De ő nem élvezi ki megjegyzésének hatását, szinte rögtön folytatja:
- Akkor mindjárt itt vagyok. Megkérdezem Samantát nincs-e valami citromos, süti itthon! Ahm ugye nem baj hogy citromos?
Hogy baj-e? Nem, nem baj.. Mivel az egyik kedven ízem a citrom.. Pláne, ha édességről van szó...
Meg sem várja válaszom, rohan ki az ajtón.. Álldogálok egy kicsit egy helyben, de hamar megunom a nem létező figyelmet, ami a konyha közepén állva rám irányul, szóval a pulthoz sétálok... Mutatóujjamat végighúzom rajta, s lehajolva hozzá, megállapítom, hogy alighanem márványról van szó.. És már lassan az egész konyhát körbejártam, de nem szándékozom elcsászkálni..
Ekkor...
Meglátom a konyhaszekrény tetején álló bödönt... Amiben nagy valószínűséggel a sütik vannak.. Már a gondolattól is megkordul a gyomrom, és mivel nem tudom, hogy Hikomi mikor tér vissza, úgy gondolom, hogy megpróbálom leszedni.. Már innen is látom, hogy állva nem fogom elérni..
Akkor használjuk csodás problémamegoldó-képességünket...
Hamar észreveszek egy magas széket.. Arról talán el fogom érni azokat a sütiket..
A gondolatot tett követi, és odahúzom a széket a konyhaszekrény mellé. Felugrok rá, és nem érem el...
De ha esetleg nyújtózkodnék, akkor talán...
És igen!! Elértem.
De mivel csak a szélét tudtam megfogni, illetve lehúzni, megbillent..
Láttam, ahogy lebillen, és zuhan, zuhan, zuhan..
Kicsit megüti a vállam is. Azt hiszem lesz ott egy nagy kék foltom.. Véraláfutás.. Jajj, de jó..
És ekkor egy igen hangos csattanással darabokra törik a padlón.
Azt hiszem, ezért mérgesek lesznek.. És ráadásul, ahogy lenézek, látom hogy még a bödön is üres... Szóval a semmiért törtem össze..
Akkor most álljunk neki összeszedni..
Lemászok a székről, és visszateszem a helyére...Érzem, hogy remeg a kezem. Nem is csoda, rendesen megijedtem. Visszamegyek és elkezdem szépen, egyenként összeszedni a szilánkokat a tenyerembe. Épp egy kicsit nagyobb, élesebb szilánkot dobnék bele, mikor éles fájdalom hasít a kezembe. Azonnal elejtem az összeszedett szilánkokat.
Szemeimet azonnal elfutják a könnyek. Nekem nagyon kicsi a fájdalom-küszöböm...
Ráadásul a kezem nagyon vérzik..Összeszorítom, de mivel így még jobban fáj, kinyitom. Ne már, ez nagyon rossz!!
Szerencsére nem véreztem össze semmit..
Épp kezdeném az egész műveletet előröl, mikor kivágódik az ajtó.
Gyorsan lekuporodok a pult tövébe. Nem igaz, hogy pont most kellett jönnie! Ekkora égést! Legalább ne bőgnék!
Hallom, hogy a léptek berobbannak, aztán megállnak.. Alighanem körbenéz. Aztán egyenesen erre tart..
Le se lassulva jön elém, aztán ugyanebben a tempóban le is guggol.
- Mi a baj?
Halkan suttogja a kérdést. Létezik, hogy aggódna? Értem csak Hiro szokott aggódni. Ez annyira új.
Mondjuk, az is új, hogy van pasim. És az ő.
Nem igazán akarok válaszolni, mivel valószínű, hogy sírva borulnék a nyakába, szóval csak a kezem nyújtom ki az orra alá. Még mindig vérzik, és ahogy meglátom, rögtön elkezd szúrni a szemem..
- Mit műveltél a kezeddel te?
Összerázkódok, és majdnem eldőlök. Nem tudok ekkora vérveszteséggel stabilan guggolni, kérem szépen!
Ráadásul ugyanúgy kiabál, ahogy eddig a suliban.
De az előbb a szobájában nem azt mondta, hogy azért ilyen, mert nem elégítik ki?
Lehet, hogy eleget kéne tennem ennek a kötelességemnek?
Mindenek előtt válaszoljunk a kérdésre:
- Egy sütis bödön láttam meg fent és leakartam venne de magason volt és- és ne már.. elcsuklott a hangom! Hát ekkora égést!De akkor már folytassuk...-felálltam egy székre majd a pulton állva le akartam venni de lelöktem és széttört majd össze próbáltam, szedni és nem figyeltem.
Szerencsére csak egyszer csuklott el a hangom, a mondat többi részét viszonylag érthetően sikerül elmondani.
Viszont Hikomi nagyon mérges lehet. Szinte remeg itt mellettem a dühtől.. Biztosan kedves volt számára az a váza. Én meg összetörtem. Milyen szerencsétlen vagyok!
-Sajnálom hogy összetörtem.
- Teszek rá, hogy összetört. De nem tudod, hogy cserepet, öveget meg az ilyen bizbaszokat összesöprünk és kidobjuk?
Na nem erre számítottam. Amúgy igen, tudtam, de halvány fogalmam sem volt, hol lehet a söprű, a lapátról ne is beszéljünk.. hm!
Ekkor újra nyílik az ajtó, ezúttal pedig egy gyönyörű nő lép be rajta. Hosszú, vörös haja van, és fekete íriszei. Az egész lényéből árad a vadság. Jó alaposan végigmér, mintha kissé meg is lepődne. De biztosan csak képzelődtem.
Azonban nem tudom jobban megnézni, mivel -újra- megmozdul körülöttem a világ, de -megint-csak Hikomi kapott fel a karjaiba. Aztán lepakolt arra a gyönyörű márvány pultra.. Egyszerűen imádom ezt a pultot. Illetve a márványt.... Ez még abból az időszakról maradt meg, mikor elraboltak..Mielőtt még az árvaházba kerültem volna. Fejem rögtön megfájdul, ahogy arra az időre gondolok. Az orvosom szerint azért, mivel az agyam így próbálja hárítani az emlékeket. Jól is teszi. Azt a valamivel több mint egy évet a tudatom legmélyére rejtettem, és nem szeretném, hogy bárki is tudomást szerezzen róla. Mondjuk, a fiókomban még mindig meg vannak azok a füzetek, amit abban az évben naplóként használtam. Részletesen leírva benne minden. Nem tudtam kidobni, mivel az is én vagyok.
Kissé elbambulhattam, mivel mikor észhez térek, már egy citromos süti lebeg a szám előtt, Hikominak hála. Nagyra nyitom a számat, s majdnem a felét eltüntetem.
Aztán még egy harapás, és az egész süti eltűnt. Bár mintha lenne még egy kis morzsa az ujjain.
Kis kezeim közé fogom azt a nagy tenyerét, és lassan lenyalom róla a citromos tölteléket.
Nagyon néz, érzem az arcomon perzselő pillantását.
Elpirulok, ahogy a mutató ujja a számba kerül. Édes istenem, ez a citromos töltelék valami mennyei!
Mikor az összes ujjával végeztem, elengedem. Ekkor veszem csak észre, hogy az a vörös hajú nő eltűnt.
Kár, pedig annyira szimpatikusnak nézett ki!
Ekkor megint Hikomi karjai közt találom magam, s ugyanazt az útvonalat tesszük meg, mint a konyhába menet, csak visszafelé.
-Hova megyünk?
Karjába kapaszkodom, mivel elég gyorsan haladunk.. Ennyire én még teher nélkül futni se tudok..
A hangja kissé rekedtes, de valahogy olyan ismerősen. Ezt a rekedtséget ismerem. Nagyon jól..
Ennyitől felizgult volna? Rég ki lehetett éhezve.
Akkor valószínű a szobájába megyünk.
-Vissza a szobámba.
Mikor becsukja mögöttünk az ajtót...Jobban mondva inkább be vágja, ledob az ágyra.
Szinte kettőig se tudok számolni, mikor már fölöttem térdel. Kezeimet a mellkasának támasztom, ő azonban leszorítja a fejem fölé. Szája birtoklón, dominánsan fedezi föl az enyémet.
A csók hosszú és forró.
Miközben levegő után kapkodok, szája már nyakam érzékeny bőrét kóstolgatja. Kellemes érzés, ha macska lennék, már jó hangosan dorombolnék. Így azonban csak mélyeket sóhajtok. Mikor rátér a fülemre, azonban nem bírom tovább, hangosan felnyögök..
A fülem a legérzékenyebb pontom és úgy látszik ezt Hikomi is észrevette.
Kajánul vigyorogva hajol el a fülemtől:
-Szereted, ha a füleid kényeztetik?
Most erre mit lehet mondani?
-Ighen, szherethem..
Alig érthető, amit mondok.
Már nagyon begerjedtem...
|
| Airi-chan | 2010. 09. 21. 17:39:22 | #7987 |
Karakter: Egami Haruki
A mozdulatot továbbfolytatva a mellkasához présel. Mi a szösz, ez össze akar nyomni?!
Most behúznék neki egyet, aztán elküldeném a fenébe. Feltéve, ha kicsit kigyúrtabb lennék. Na jó, nem kicsit, hanem nagyon… És persze kis magabiztosság sem ártana…
De akkor is ott van egy csomó kínzási módszer, aminél nem számit a kis termetem. Mondtam már, hogy mennyire tudom utálni, hogy ilyen kicsi vagyok? Borzalmas…
Gratulálok, már megint elkalandoztál…
És már megint magadban beszélsz…. Na jó, ezt hagyjuk abba, most van ennél fontosabb dolgom is, éppenséggel, hogy össze akarnak nyomni…
Ekkor, mint Isten hangja a Mennyekből, hull alá szegény halandó fejemre az égi szózat:
- Te! - Juj, minő borzalom! Most végem… - Hogy hívnak?
Mi ez? Semmi fenyegetés, amiért nekimentem? Nem fog megverni? Nem fenyeget meg halálosan? Mégiscsak jó napom van! Igaz, hogy a mai rajzórámnak már vége, de legalább nem vertek meg…
-ahhm…- De akkor minek kell neki a nevem? Eddig csak törpének és ehhez hasonló neveken hívott. Akkor minek kell tudnia a nevem, ha úgyis talál nekem becenevet?
Lehet, hogy kinyomozza, hogy hol lakom, aztán megfenyeget, vagy ilyesmi. Mondjuk nem tudok róla semmit… Szóval, mi bajom van abból, ha megmondom neki a nevem? Nagy valószínűséggel semmi.. Szóval.. És kérem, mi ez az intim közelség?! Engedjen csak el, és már itt se vagyok! De addig is…
- Haruki-nak, Egami Haruki-nak hívnak.
Épp megváltásban reménykedek a karjai közül. A megváltás jön is, de én elsősorban egy tanárban, vagy Hiro-ban reménykedtem, ehelyett bandája egyik tagja az.
- Főnök! Megverjük; neked ment?
Nee!! Így is sokszor vernek meg! Nem akarom, nagyon nem! Ha rákényszerítenek, akkor megütöm őket, ők meg… ők meg… max. röhögnek egy jót..
- Nem!- MI??? Nem vernek meg? Mert? Most miért? Eddig mindig megvertek, ha lehetőség adódott rá.. Most meg nem. Mi van?- Őt mostantól egy ujjal sem bánthatja senki, és ha mégis azt megverem ÉN!
Akkor ez most azt jelenti, hogy a védence lettem? De akkor mit akar cserébe? Mondjuk, azt nem mondta, hogy ő sem fog megverni…És mi ez a stílus, kérem szépen! Mintha kisajátítana… Ekkor egyenesen a szemembe néz, és jobbnak látom, hogyha inkább a padlót fixírozom..
- Ah, igaz is!
Hirtelen kap fel a karjaiba, s indul el velem valahova. Ki akar dobni a tetőről?
Csöndben maradok, s próbálom kitalálni, hogy hova is megyünk. A tetőre nem, akkor az előző folyosónál kellett volna lefordulni. Egyenesen a főbejárathoz megyünk.
- Elrabollak egy kicsit, ha nem baj.
Hát tudd meg, hogy igenis baj! Nem szeretek úgy elmenni valahova, hogy nem is én akarom az utat. Simán végig megy az iskola előtti betonplaccon, és érzem, hogy jó néhány ember látja ezt a jelenetet az ablakokból…
Ő mintha észre se venné. Nem tudom, hogy mit is gondoljak, mikor egyenesen a szemben parkoló, igen menő kocsihoz sétál. A mellette álldogáló egyenruhás alakok furcsán néznek, mikor közeledünk.
- Be is fejezte mára az iskolát? – kérdezi az egyikük.
- Igen Matthew.- Kicsit nagyon meglepődök, mikor A Jég Zsarnok válaszol. Ezek szerint ő biztosan valami gazdag, befolyásos család gyermeke. Felnézek rá, s eléggé zavarba jövök, mivel mosolyog. Eddig valahogy még sosem láttam mosolyogni… Pedig szép a mosolya.
De nem áll szándékomban elmenni vele sehová, ezért közbeszólok:
- Ahm nem tennél le és hagynád, hogy elmenjek, mintha itt se voltam volna?
Még mindig vigyorog. Ez nem jó. Nem hiszem, hogy el akarna engedni…
- De hogy, velem jössz haza. Mondani szeretnék neked pár dolgot és mutatni is lehet.
MI??,Mit keresnék én náluk? Ott akar megkínozni és eltemetni? Mondjuk A Jég Zsarnokról van szó…
Ki tudja? Tény, hogy sokszor előreláthatatlan a viselkedése.
Nagyon tiltakozni szeretnék, és legszívesebben kiabálnék, vagy könyörögnék, hogy Hiro-t vigyük magunkkal, hiszen ő is befolyásos család gyermeke.. De mégse tiltakozok, hanem szó nélkül tűröm, hogy bepakoljon a kocsiba, és az ölébe ültessen. Kérem szépen, én nem vagyok kisbaba, tudok én egyenesen ülni segítség nélkül is…
Mégsem szólok, hanem szó nélkül ülöm végig az ÖLÉBEN a két órás utat, mivel ugyebár dugóba keveredtünk… Biztos nagyon jó kondiban lehet, ha nem zavarja a súlyom.
Mikor kiszállunk, egy elég nagy házat pillantok meg. Valahonnan ismerős, de nem merném biztosra mondani…
Lerak maga elé, aztán a fejemre rakja a kezét. Aztán eltűnik a fejemről a kendőm….
Miért veszi el? És pláne miért rakja zsebre? Az az enyém! Éppenséggel az a kedvenc kendőm…
- Így jobb.
Kérlek, nekem egyáltalán nem jobb így. Próbálom felé sugározni a dühös aurám, mire megemeli a kezét…és ahelyett hogy megütne beletúr a hajamba….
Furcsa, nagyon furcsa…
Ez nem az a Jég Zsarnok, aki a suliban általában. Ő valahogy most olyan kedves…
Megfogja a kezem, és elkezd maga után húzni… Végig a pazar berendezésű házon, fel az emeletre, aztán fel a padlásra…
A berendezésből ítélve ez egy szoba lehet, méghozzá a Hikomi hálószobája. Bár ezt kész sértés szobának nevezni… Az én szobám, amit Kazuval osztok meg, úgy nagyjából tizenkétszer minimum elférne benne.
Odahúz a hatalmas ágyhoz, amilyet még soha az életben nem láttam. Valószínűleg nagyon puha is, én pedig imádom a puha ágyakat és szeretek sokáig, sokat aludni…
- Ülj le. Nah most nekem egy kis monológom lesz hozzád. Vagyis figyelj, kérdést a végén tegyél fel.
Leülök. Az ágy pont olyan kényelmes, mint amilyennek tűnt..
Monológ. Ezek szerint ő fog beszélni, aztán mikor végez, kérdezhetek…
- Elsőnek elmondanám, hogy meleg vagyok, és csak unalmamban, illetve mert nincs senki aki kielégítene emiatt, bántok másokat.
És? Ezt most le kéne valahogy reagálni? Manapság már teljesen elfogadott az, hogy valaki a saját neméhez vonzódik…
Azt is olvastam valahol, hogy a szexuális frusztráció gyakran erőszakos viselkedést okoz. Szóval ez sem lep meg igazán..
- Másodszor, azért vagy itt, mert tetszel, és mert kib.aszotul bocsánatot akarok kérni, mint azok miatt a vadbarmok miatt akik a bandámnak nevezik magukat mint amiatt amit én csináltam.
Sokk……………………….
Ez komoly? Mert szerintem bennem nincs semmi különleges, bő ruhákat hordok, hogy ezzel se vonjam magamra a figyelmet… Talán mert okos vagyok?
Ááá, nem…A nevemet sem tudta, akkor honnan tudná, hogy évfolyamelső vagyok?
A bocsánatkérés nem lep meg, mivel elég bunkón viselkedett velem, ráadásul ebből a kedves Hikomiból simán kinézem azt, hogy bocsánatot kér…
És hogy tetszek? Én? Neki?
Sokk……
Ez komoly?
Ekkor letérdel elém. Kérem szépen, mi ez? Meg akarja kérni a kezem? Nem vagyok én lány! Ráadásul ez a helyzet nagyon ciki…
- Eskü, ha jársz velem a banda és senki más nem fog egy ujjal sem bántani. Kérlek!
Megfogja a kezem.
Úristen, most tűnt csak fel, hogy milyen nagy kezei vannak… Az enyémhez képest legalábbis nagyon nagyok..
- Te vagy az aki kell nekem.
Feláll, s magához húz engem.
Nem is tudom, hogy mit csináljak… Mondjak igent? Vagy ne? Mindkét válasznak vannak negatív és pozitív érvei.
Magához ölel, s lehajol hozzám.
- Amit csak akarsz, megkaphatod Haruki.
A fülembe suttogja, márpedig nekem a fülem a gyengepontom. És valahogy olyan furcsán mondta a nevem.. Így még sosem hallottam. Ezzel a hangsúllyal, ezzel az érzéssel legalábbis…
Most mit kéne mondanom.
Igent. Elvégre Hikomi jól néz ki, most még kedves is, megvédett a suliban…
Megpróbálom kicsit eltolni magamtól, ami valószínűleg nem sikerülne, mivel nem kicsit erősebb nálam, de szerencsére érezte, és picit távolabb hajolt.
Felnéztem a szemébe, s elmosolyodtam. Mégiscsak az első fiúm lesz, egyértelmű, hogy kicsit feldob.. Habár igaz, hogy nem teljesen saját szándékból…
Ráadásul azt mondta, hogy mindent megkapok, amit akarok…
Aki kihagyja ezt az ajánlatot, az kérem szépen hülye…
Látom rajta, hogy mereszti a szemét a mosolyomra..
Igen, képzeld el, én ilyet is tudok, mint minden ember…
- Rendben. Próbáljuk meg, Hikomi!– itt elkomolyodom, s úgy folytatom- És meg is van az első kérésem. Kérem vissza a kendőm!
Haruki rám néz, mintha nem hinné el, amit mondtam.
Ő is rám vigyorog, s megszólal:
- Nem! A kendőd nem adom! Más valamit esetleg?
Karba tett kézzel nézek rá…
Már nem is tudom, hová lett a komoly, félénk srác, aki az előbb itt állt..
Sóhajt egyet, majd a zsebébe nyúlva adja a kezembe kedvenc kendőmet.
- Rendben, de nem veheted fel, mikor velem vagy. Értve?
Már épp kötném fel a fejemre, mikor ezt közli velem. Sóhajtok egyet, majd zsebre rakom.
Ilyen egy zsarnokot…
Ekkor pedig teljesen váratlanul megkordul a hasam…
Elpirulok, s nem tudok mit kezdeni zavaromban..
Szerencsére Hikomi azonnal megoldja a helyzetet, s kezem megfogva maga után húz. Először le a lépcsőn, aztán végig a folyosón, aztán megint le a lépcsőn, aztán jobbra, aztán megint jobbra és elértünk a konyhába…
Szerkesztve Airi-chan által @ 2010. 09. 21. 17:58:29
|
| Airi-chan | 2010. 09. 20. 17:46:18 | #7964 |
Karakter: Egami Haruki
Megjegyzés: gaara666-nak
Reggel madárcsicsergésre ébredek. Ezek szerint nem csuktam be este az ablakot. Vagy igen, de Kazu, a szobatársam kinyitotta. Sóhajtva ülök fel az ágyamon, de rögtön visszaveszek a lendületből, mikor látom, hogy Kazu alszik. Nem szeretném felébreszteni, mivel akkor biztosan morcos lenne. Eddig csak néhányszor merészeltem túl hangosan készülődni, s emlékszem, hogy akkor egész nap morcos volt. Igyekszem halkan elkészülni, mert nem akarom felkelteni. Úgy látszik, hogy szerencsém van, mivel minden hang nélkül sikerül a reggeli rituálém.
Halkan kapom fel a táskámat a vállamra, a kicsit elmosolyodok, hiszen a mai egy szép napnak ígérkezik, mikor megint tanulhatok valamit. Ráadásul ma rajzunk is lesz! Méghozzá nem is akármilyen, hanem ki fogunk menni! Ami azt jelenti, hogy egy egész órám van rá, hogy leüljek egy fa alá, és bámuljak magam elé…
Mosolyogva veszem el Asako-santól a reggelimet, s leülve egy asztalhoz, gyorsan el is fogyasztom. Persze evés közben átnézem a fizika tananyagot. Úgy látszik, hogy tegnap óta semmit sem felejtettem. Kicsit elkalandoztam, s már az év végi anyagot olvasgatom, mikor észreveszem, hogy megettem a reggelim. Kicsit bosszús vagyok, hogy ennyire el tud terelődni a figyelmem. Felkapom a tálcám, s elindulok vele a konyhába. Utam közben sok 9-10 éves kisgyerek köszön nekem, s én csak egy fejbólintással viszonzom. Nem vagyok se az a beszédes, sem az mosolygós fajta.
Úgy döntöttem, hogy esőkabát nélkül megyek ma iskolába, mivel nem annyira borús az ég. Reggel még a madarak is csicseregtek.
Mint minden reggel, most is sokan vannak a vonaton. Nem szeretem a tömeget, márpedig itt úgy tolonganak az emberek, mint heringek a dobozban. Viszont egy előnye van annak, hogy ekkora a tömeg. A kocsi másik végében egy hangos banda irritálja a tömeget. Ismerem őket, hiszen az én sulimba járnak. Nem tudom pontosan, hogy az egyetemi részre járnak-e, vagy az enyémre. Azt mindenesetre tudom, hogy ők a Jég Zsarnok bandája…
Bár ahogy elnézem, Ő most nincs itt.. Szerencse, mivel engem mindig piszkál, mikor meglát…
A vonat nagyot nyekkenve áll meg, szerencsére közel az iskolámhoz. Igyekszem gyorsan és feltűnésmentesen elspurizni, ami sikerül is, mivel senki sem ragad meg a grabancomnál fogva, illetve senki sem gáncsol ki…
Úgy tűnik, szerencsés napnak nézek elébe…
O.O.O.O.O.O.O.O
Kellett nekem elkiabálni…
Pedig az eddigi három óra remekül eltelt, a tanáron kívül senki sem nézett rám. Szünetekben Hiroval lógtam, aki a legjobb barátom. Becsöngetésnél alig tudtam magamról levakarni.
Épp a rajzórámra készülődtem, mikor a vonaton látott banda belém kötött. A Jég Zsarnok nem tudom hol lehet, de az biztos, hogy suliban, mivel már láttam két, hozzám hasonló fiút sírva elszaladni mellettem. A fél bambulós szemem tenném rá, hogy itt van.
Szóval épp szépen sétálok a folyosón, és NEM HALLOM a gúnyos kötözködésüket, azt sem hallom, hogy gyáva nyúlbak hívnak, de az is elrepült a fejem mellől, mikor lestrébereztek. Kérem szépen, nekem a jó jegyeim nem cikik, hanem igenis, büszke vagyok rájuk! Az évfolyamomban én vagyok a legjobb tanuló, és vessetek követ rám, de én ezt nem tartom rossz dolognak!
Szóval épp fordulnék be a sarkon, magamban mantraként hajtogatva a két bűvös szót (nem hallom, nem hallom, stb.), mikor nekimegyek valakinek, aki a sarok mögül lép ki. Én hátraestem, azonban az illető, aki fellökött stabilan áll a helyén…
Szemeimet először az illető cipőjére függesztem.
Mivel igen sokat nézegetem az emberek cipőit -na nem azért mert olyan érdekesek, hanem mert nem szeretek szemezni senkivel- valahogy ismerősnek tűnik ez az egy pár cipő, s mantrámat megváltoztatva (EZ NEM Ő, ez nem ő, stb.) emelem feljebb a pillantásom.
Feljebb emelem a fejem, feljebb, feljebb, feljebb, majd mikor megbizonyosodtam arról, hogy igenis EZ Ő, lehajtom a fejem, lejjebb, lejjebb, lejjebb.
Elnézek a két lábszár mellett és között s egy hirtelen mozdulattal próbálok elspurizni az ismerős cipők gazdája mellett…
Szerencsétlenségemre, mint mindig, most is túl lassú vagyok, s egy nagy kéz elkapja a karom.
Mikor hátrafordulok mimikám teljes hiányában, kedvem támadna nyelni egy nagyot, lehetőleg jól hallhatóan. Ugyanis az az ember, akinek nekimentem, és aki mellett megpróbáltam elfutni, egyenlő Hirou Hikomival, ismertebb nevén a Jég Zsarnokkal…
|
|
