Egy pillanatra elönt a félelem, de hamar el is illan. Ostobaság... mért hinné bárki is, hogy én- egy házi állat- vagyok felelős a támadásért? Különben is, az intézkedés is csak a látszat kedvéért történik, titkon mindenki örül, hogy valakinek volt mersze ellátni az öreg baját. A fiú is alig bírja türtőztetni az ajka szélén fel-feltűnő mosolyt... örül, hogy valaki megtette helyette...

- És miért engem kerestek fel? A bátyámnak szóltak már? Persze nem. Idióták! Kutassák át a házat, valaki értesítse a bátyámat! Mozgás már, maguk hülyék! Nem látják, hogy nem tudok magukkal tartani?!

- Ahogy parancsolja, Li Hong úrfi! - már el is tűnik az inas, vagy ki...

- Agyalágyult barmok! - fújtat dühösen. - Annyi eszük sincs, mint egy marék szárított lepkének! - végül lassan enged a késztetésnek, elégedett mosollyal fordul felém. Én csendben kuporgok a matracon- Nos, bárki is volt, aki elverte a vén szarost, hálás vagyok neki.

Nem fedem fel magam, még nem. Megtettem, mert meg kellett, de nem bízom benne.

- Long, segíts felülni! -közelebb hajolok és felsegítem. Felszisszen, de nem szól, csak int. - Aludni már valószínűleg úgysem fogok, amekkora felhajtás van itt a házban.

- Nem fél… gazdám? -ülök vissza a matracra.

- Nem. Elvégre nem engem akartak bántani.
Kis naiv! Valaki betört az elvileg olyan jól őrzött házatokba, félholtra verte apádat, te pedig szentül hiszed, hogy biztonságban vagy? Látszik, hogy kis taknyos kölyök vagy, semmi több! Szerencsére nyílik az ajtó, épp, mielőtt kibukna a számon valami cifra.

Fel van dúlva, nem csodálom. A sérült madárka arca is vissza vált az ilyenkor megszokottra, mintha nem az előbb dicsérte volna az elkövetőt

- Miért kell neked mindig butaságot csinálni? Látod, megint mi lett belőle. És miért kellett Longot is belevonnod? Hong, egyszer nagyon meg fogod ütni a bokádat, én pedig talán nem tudok neked segíteni.

- Nem mindegy, hogy mit csinálok? A szüleink azóta gyűlölnek, hogy megszülettem. Csinálhatok akármit, nem figyelnek rám. Apa is csak ilyenkor „törődik” velem.

- Kis butus. Ígérd meg, hogy most egy ideig nyugton maradsz, jó? A ma éjszakai cécó eléggé felbolygatta a dolgokat. Apa súlyosan megsérült, anya ott van mellette két ápolóval.

- Hozzám meg maximum te nézel be. Mintha nem is léteznék…- minta család, mondhatom. Kezdem egyre jobban szánni ezt a gyereket, minden tette ellenére. Anyátlan kóbor állat, amit szó nélkül egy díszes ketrecbe zártak...

- Dehogynem létezel. Majd beszélek apáékkal, hogy ne legyenek ilyen szigorúak veled. Az öcsém vagy, természetes, hogy szeretlek, akármit csinálsz is.

- Hagyjuk a témát, jó? Találtatok valamit?

- Semmit. Akárki volt is az elkövető, valószínűleg már nincs a birtokon. Bár jó kérdés, hogy juthatott be. A kapu zárva, a bejárati ajtó zárva, ahogy a többi ajtó is. Az ablakok csukva és tudod, hogy a kapunál ott vannak a kutyák is. A legfurább, hogy úgy tűnik, semmit sem vittek el. Minden érintetlen...- egy pillanatra találkozik a tekintetünk, majd azonnal elkerekednek a szemei, de nem szól egy szót sem. Ostobaság lenne engem gyanúsítania, és ezt ő is nagyon jól tudja...
Végül ismét kettesben maradunk. Csendben figyelem, vajon vissza alszik-e, hogy kiszökhessek és a bátyja után mehessek, de ehelyett felém fordul, majd megpaskolja az ágyat maga mellett. Ugye most csak szórakozik?

- Kényelmetlen, hogy folyton le kell néznem rád... Ráadásul… te vagy az egyetlen, aki mellett biztonságban érzem most magam.- édes. Fogalma sincs, miket tudnék vele művelni...

- De… a lánc… - mutatok a láncra. Int, én pedig közelebb csúszok hozzá. Arra számítok, hogy leoldja a láncot, de ehelyett az egész nyakörvet leveszi. Ez meglep. A nyakamra csúsztatom a kezem, ahol a vas pánt felsértette a bőrt. Ő csak erőtlenül mosolyog rám. Ha nem lenne hadi rokkant, azt gondolnám, megint erőszakoskodni akarna...de szerencsére mozdulni is alig bír... ahhoz nem elég okos, hogy színlelve rájátsszon...

- Gyere! - int, én pedig vonakodva ugyan, de bemászok mellé

Mintha nem is ő lenne. Mintha pár héttel ezelőtti fiú nem is az lenne, mint aki most mellettem fekszik. A mosolya szelíd, nyoma sincs a gyűlöletnek, bár a fájdalom néhol bele rondít az összképbe. Gyengéden simít végig az arcomon. Bár csak ezt az arcát ismerném...

- Aludjunk, még van jó pár óra reggelig – kettőt tapsol, mire kialszanak a fények. Látom, hogy mosolyog valamin
- Mi olyan szórakoztató?
- A szemeid. Világítanak- jegyzi meg- gondolom... látsz engem...
- Igen. Mindent látok.- erre csak hümmögve bólint, majd közelebb csúszik hozzám. Átölel, mint egy gyerek a babáját. Viszonzásul a derekára fonom a karjaim és átölelem. Népem egyik legszebb tulajdonsága talán az, hogy képesek vagyunk megbocsátani... azt hiszem, egy nap én is képes leszek rá...- eláruljak egy titkot?
- Hm?...
- Tanítottak nekem valamit, ami talán segíthet neked... Egy Ardan-i altató dal...
- Hm? Egy mit?
- Altató dalt... az őslakosok nyelvén- énekelni kezdek. Nem szól egy szót sem, de érzem, ahogy lassul a légzése. A harmadik versszak végére már mélyen alszik. Úgy döntöttem, inkább nem mászok ki mellőle... a végén még felverném őt...
Nem alszom túl sokat, de hosszú ideje azt hiszem, ez az legnyugodtabb éjszakám...

.oOo.

Hajnalban végül sikerül elaludnom. Reggel a mocorgására ébredek. Lassan nyitom ki a szemem, és ő is még kába, de mikor találkozik a tekintetünk elmosolyodik
- Jó Reggelt Long
- Jó reggelt... Gazdám...- szuszogom, majd arrébb csúszok. Nyújtózok egy nagyot, egész éjjel ugyan abban a pózban... eléggé elgémberedtem, de úgy látom, ő jól aludt. Nem szól semmit, csak engem tanulmányoz. Kissé kellemetlen, de igyekszem ennek nem jelét adni. Nem kelek fel, de igyekszem távolabb kúszni tőle. Ez a csend kezd kellemetlenné válni... már épp mondana valamit, mikor meghozzák a reggelit

- Jó Reggelt... Li Hong úrfi- hebegi a szobalány, majd leteszi a tálcát. Zavartan pillant rám, majd rá, nyilván nem tudja, mihez kezdjen. Istenekre...ezt is nekem kell csinálnom? A kezembe veszem az egyik tányért, hogy segítsek neki. Szemem sarkából látom, hogy megkönnyebbülve sóhajt fel, majd meghajol, és már itt sincs
- Azért enni még tudok- morogja az orra alatt, majd kiveszi a kezemből. Haragszik, de nem rám, vagy a lányra...azt hiszem, ez inkább az apjának szól. Lassan elfogyasztja a reggelit, legalább nem nekem kell etetnem őt...
Elég egyhangúan telik a nap, nagyrészt fekszik, néha kiviszem a fürdőbe. Úgy tűnik, élvezi, hogy a karjaimban cipelem...nem baj, élvezze ki, ha helyre jön, nem fogom hurcolászni.
Estefelé épp az erkélyen üldögélünk, mikor nyílik az ajtó. Nem kopogott, tehát nem alkalmazott, de ezt az illatot még nem ismerem...
- Igazán lehetne annyi empátia benned apád felé, hogy meglátogatod, ha egyszer gyengélkedik!- szólal meg az idegen
- Komolyan gondolod, Anyám?- sóhajtja keserűen- megvert, és még én aggódjak érte?
- Nyilván megérdemelted, amit kaptál, őt viszont megtámadták!- sziszegi- lehetnél egy kicsit tapintatosabb is!
- Igen...anyám...- sóhajtja megtörten. Úgy tűnik, ahhoz is gyenge, hogy magát védje- Long, hozd ide a toló széket- bólintok, majd a székért megyek. Elhaladok a nő mellett, de ő ügyet sem vet rám. Szörnyű anya... besegítem, majd elindulunk
- Mért nem tartod pórázon az állatodat? A végén még kárt tesz valamiben?
- Long jól nevelt állat. Nem okoz gondot- inkább nem mondok semmit, csak csendben tolom a széket. Látom rajta, hogy szorong, de nem ellenkezik, csak akkor kezd el igazán szűkölni, mikor belépünk a szobába. Egy sereg szolga állja körül az apját, hogy teljesítsék a parancsait.
- Drágám, vendéget hoztam- szólal meg a nő, mérföldekkel kedvesebb hangon, mire a férfi végre felénk néz, de csak undort látok a szemében, semmi mást
- Vigyék ki innen azt a dögöt- int felém, mire az egyik szolga mellém lép és finoman kitessékel. Szó nélkül csukja rám az ajtót, még szerencse, hogy így is mindent hallok
- Ez a te műved?- förmed rá a fiára
- Tessék? Már hogy lenne...
- Ki másnak lenne oka?! Ráadásul senki sem olyan ostoba, rajtad kívül, hogy vissza merjen pofázni nekem, nyilván lefizettél valakit! Hálátlan kis korcs!- a kulcslyukon át leskelődök, de szerencsére nem bántják őt még jobban. Jól leordítja a fejét, majd elzavarja. Egy szolga megy be érte, de mikor kiér vele elveszem tőle és vissza viszem a szobájába. Nem szól semmit, de a szemei csillognak a vissza tartott könnyektől. Nem tudom, mit kellene most mondanom neki...

Nem tudom, mégis mit kezdhetnék ezekkel. Talán kössem fel magam a kötéllel? Lehet, hogy azt kellene...
Egy labda... végül is, fejbe vághatom vele...
Felé fordulok, de ő a gondolataiba merőbe bámulja a semmit, majd mintha vissza szállna a testébe megrázza a fejét és felém fordul
- Mi az?
- Valami… baj van… gazdám? - talán rájött, hogy nem igazán tetszenek a kacatok, vagy inkább megint történt valami a fejében és vissza tér a szadista énje? Egy sóhajjal reagál, mire össze rezzenek
- Csak rossz emlékek, ne törődj vele – rázza a fejét, próbálva mosolyt erőltetni az arcára. Keserű, hamis mosolyt - Tetszenek? Ha nem, akkor… keresek valami mást. Talán néhány kirakóst. Mondjuk egy ezer darabosat, azzal biztosan ellennél egy ideig. Biztosan tetszene, annak idején egy rakás kirakóm volt. Az egyik vagy ötezer darabból állt, és hónapokig raktam ki. A végén egy város látképe lett belőle.
- Kirakós? Az mi?
- Mindjárt megmutatom – felkel és elindul, nem tudom eldönteni, hogy a játékért, vagy hogy megverjen- Nem kell félned, semmi fájdalmas nincs benne.-Hát persze... belém programozták a nyelvüket, értem a szavait, de a mondandóját nem mindig. Nem tudok kiigazodni rajta, fogalmam sincs, melyik az igai arca...

A szekrény elé lép, majd a legfelső polcról levesz pár dobozt. Óvatosan emeli le őket, mintha valami törékeny lenne bennük, majd a földre helyezi őket. Közelebb merészkedek, hogy lássam, mi van a dobozokban.
- Szeretnéd kirakni? - kérdi, de én csak értetlenül pislogok - Bár együtt jobb móka. Én is szerettem volna valakivel kirakni, de a bátyám mindig túlságosan elfoglalt volt. A barátaimat meg az ilyen „gyerekes” dolog nem érdekelte. Pedig jó móka, ha el akarod ütni valamivel az időt.
Nem felelek, csak figyelem, ahogy egymás mellé teszi a dobozokat. Egy építmény, vagy inkább annak romjai, egy tájkép, valószínűleg az ő bolygójukról, és egy lény... félelmetesnek tűnik... hasonlít a mi óriás gyíkjainkra
- Szeretem a sárkányokat – mondja halkan. Szóval sárkány a neve... - Mindig is szerettem őket, pedig a valóságban nem is léteznek. Talán… ezért akartalak sárkányalakban. Én… nem is tudom, hogy lehettem veled olyan… kegyetlen… Csak tudod… én…- Ugye nem? Ha újra rá kezd, esküszöm, fejbe vágom!- Én… nem tudom, hogy kell szeretni. Vagy hogy kell… kedvesnek lenni másokkal. - Egyenesen a szemembe néz. Nem ismerem a családját, a szüleit, de ha igaz, amit mond, borzalmas munkát végeztek. A harag és undor helyét kezdi felváltani a szánalom. Szánom ezt a kölyköt. Nem csoda, hogy meghalt a bolygójuk, ha egymással sem képesek törődni. Ölik egymást, ahelyett hogy támogatnák... ez a gyerek pedig csak azt teszi, amit tőlük látott. Szánalmas...- A szüleim sosem törődtek velem igazán. Számukra a bátyám az isten, a tökéletes gyerek, aki mindig mindent megkapott, semmiért sem kellett megküzdenie. Aztán öt évvel később jöttem én, a nem várt gyerek, a második, a felesleg. Akárhogy igyekeztem jól tanulni, sportolni, jól viselkedni, nem igazán érdekelte őket. Ha viszont hibát követtem el… nos… jött a büntetés, akármilyen apró dologról is legyen szó. Én meg szép lassan megtanultam, hogy nem bízhatok senkiben, nem számít, mit teszek, nem számít, hogy erőlködöm elnyerni a szeretetüket, sosem győzhetek. Így egy idő után egyszerűen feladtam. Nem volt értelme futni egy olyan szekér után, ami nem vesz fel és még a lovak is beléd rúgnak.
- De… a testvére törődik magával… - most először érzem azt, hogy ő is megérdemli a szeretetet. Mindenki megérdemli, hogy jól bánjanak vele, hogy szeressék. A bátyja pedig értelmes lénynek tűnik, különben nem segítene nekem... hacsak... nem. Nem is akarok rá gondolni!
- Igen, persze – mosolyodik el keserűen. - Már amikor kedve is van hozzá. Gyerekkoromban sem nagyon játszottunk együtt, én meg belekeveredtem később egy rossz társaságba. Elvileg a barátaim, de… ez csak érdekbarátság. Csak a családom hírneve miatt vannak velem, és ha gyengének mutatom magam, célponttá válok. De még így is jobb, mint egyedül. Még a látszatbarátság is jobb, mint a magány.
- Gazdám…
- Hagyjuk – törölgeti a szemeit, mintha minden rendben lenne- Inkább rakjuk ki a kirakót. Melyiket szeretnéd?
Kis hezitálás után a sárkányosra mutatok. Belőlem is sárkányt akart csinálni... csak kár, hogy félmunkát végzett. Ha olyan hatalmas lennék, és lennének szárnyaim, meg tudnék tüzet fújni, már rég nem lennék itt. Nyilván okkal hagytak félbe.
Halkan elneveti magát, mire felvonom a szemöldököm. Ő csak a fejét csóválja, de nem mond semmit. A szoba közepén telepszünk le, majd bele kezdünk. Nem ismerem a játékot, így először csak figyelek, de nem is olyan bonyolult. Vacsora időre egész sokat haladtunk már. A földön ülve fogyasztjuk el az ételt, szokatlanul jó hangulatban.
- Jövő héten elviszlek valahová – jegyzi meg vacsora után- Előre szólok, nem fog tetszeni. De muszáj valamit kezdeni a rosszul összeforrt farkaddal.
- Fájni… fog? - kérdem ijedten, miközben a kezembe veszem a farkam végét. Remélem nem akarja levágatni?!
- Nem hiszem, kérek majd érzéstelenítőt. De szeretnék segíteni rajtad, elvégre én léptem rá és törtem el szándékosan. Sajnálom… Többé nem teszek ilyet. Többé… nem foglak bántani, Long. Ígérem.- szeretnék hinni neki, de nem tudom, meddig tart a kedves énje. Annyira hülye nem vagyok, hogy direktbe provokáljam, de ki tudja, mikor unja meg....
Tudja, hogy nem bízok benne, de nem feszegeti a témát. Ő sem hülye, tudja, hogy a történtek után örülhet, hogy nem próbálkoztam még a szökéssel. Még.
Sokáig játszunk még, majd mikor már mindketten fáradtak vagyunk. Félre tesszük a darabkákat. Majd holnap folytatjuk. Már indulnék a ketrec felé, de legnagyobb meglepetésemre kiveszi a matracot és a takarót és az ágya mellé helyezi. Mire készül?
- Azért az ágyamban még nem alszol! De annyi bizalmat szavazok neked, hogy remélem, nem az éjszaka folyamán fogsz megfojtani, vagy elharapni a nyakam. Ha bántani akarsz, akkor tedd akkor, amikor ébren vagyok. Na, aludjunk, fáradt vagyok és holnap is lesz nap. És ha ki akarnál osonni, közlöm, hogy az ajtó zárva és csak én tudom kinyitni.
- Nem fogok megszökni – mondom halkan, miközben elhelyezkedek a matracon és betakarom magát.
- Tudom – bólint, miközben elhelyezkedik és leoltja a lámpát. Éppen elhelyezkednék, mikor megérzem, hogy ujjaival a hajamba túr - Jó éjt, Long!
Bele remegek, de nem ellenkezem. Ez csak egy gyerek, borzalmas élettel...
- Jó éjt, gazdám!

.oOo.

Álmomban vele szemben állok, valódi alakomban tornyosulok felé. Ő csak meredten néz, majd a következő pillanatomban fegyvert ránt....
Lépteinek zajára ébredek
- Gazdám? - indulok utána
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek. Jól aludtál?
- Azt… hiszem… Furcsa volt, de… azt hiszem… kellemes.
- Többé nem kell a ketrecben aludnod. Várj meg, míg végzek, aztán megfürdesz és kapsz ruhát. Ma lejössz velem reggelizni. Utána kiviszlek levegőzni. Sétálunk egyet, jó?
Meglepnek a szavai, de nem szólok egy szót sem. Tényleg komolyan gondolja, hogy jól fog velem bánni... nem mintha nem örülnék neki...
Hamar végez a fürdőben, utána én következem. Gyorsan rendbe teszem magam, de mielőtt kimennék elidőzök egy kicsit a tükör előtt. Olyan idegen ez az arc... ez a test. Mintha egy ablakon keresztül bámulnék egy idegent. Hátborzongató érzés...
Mikor végzek egy halom ruhát nyom a kezembe. Nem ellenkezem, bár meglep, de sokkal kényelmesebb így, mint meztelenül. Egyedül a lábbelitől idegenkedek kissé... mi nem hordtunk ilyeneket, de nem ellenkezem. Felöltözök, majd elindulunk lefelé
Látom rajta, hogy ideges, hallom a légzésén és a szívverésén, de inkább nem szólok. Ha ő meg akarja veretni magát, hát tessék!
A férfi már az asztalnál ül, mikor oda érünk. Nem is foglalkozik velünk, majd fel nem emeli a tekintzetét és meg nem lát minket. Pontosabban engem.
- Mit keres itt ez az állat?! - Állat? Én? Mielőtt lenne időm felhúzni magam a fiú csendre int
- Neked is jó reggelt, apa! - köszön vidáman, majd helyet foglal és int nekem is, de nem mozdulok mögüle
- Ugye nem akarod, hogy ez az állat az asztalhoz üljön?! - hördül fel az öreg. - Elvégre mégsem…
- Long, leülni! - mutat a székre. Nincs mit tennem, helyet foglalok- Long az én petem, és ha jól emlékszem, teljesen rám bíztad. Akkor pedig azt csinálok vele, amit akarok. Ráadásul tud viselkedni, apám –csendben figyelem a fejleményeket, miközben ételt hoznak nekünk
- Te nem vagy eszednél! Mégis mi jogon ellenkezel velem? Az apád vagyok! Azonnal tüntesd el azt ott az asztaltól! - mutat felém. Már értem, mért olyan a kölyök, amilyen. Már értek mindent, undorító vénség! Hogy bánhat így a saját fiával?!
- Long az én tulajdonom! Ha úgy döntök, hogy az asztal tetején táncoltatom, vagy kilövöm az űrbe, akkor sem mondhatsz semmit. Nem a tiéd, nekem vetted, az én petem.
Erre már nem mond semmit, de látszik, hogy majd' felrobban. Egy szó nélkül áll fel, de mielőtt elhagyhatná a termet hátra fordul
- Reggeli után gyere a szobámba!
Ezt jól megcsináltad, kölyök! Az arcát figyelem, retteg, mint aki a kivégzésére vár. Magába erőltet pár kortyot, majd felém fordul
- Nos, tudtam, mit kapok érte, ha idehozlak, de már mindegy. Együnk, aztán hadd essek túl apám büntetésén. De legalább megérte. Még sosem láttam ilyen dühösnek a vén szarost – neveti el magát. Tényleg nem értem őt...

Reggeli után egy szolgálóra bíz, hogy vigyen ki a kertbe, míg ő megejti a találkozót. A férfi, vagy inkább fiú remegő kezekkel fogja meg a lánc végét, majd indul a kert felé, én pedig utána. Olyan szívesen beszélnék hozzá, de nem tudhatom, kiben bízhatok. Ő nem ártott nekem, de nem tudhatom, kihez hűséges.
Kint a kertben nem igazán tudok mit kezdeni magammal, így a fűben fekve hallgatom a madarakat...
Épp a virágokat nézegetem, mikor meghallom a lépteit. Épp időben, erőtlenül csuklik össze. Pont a karjaimba.
- Gazdám… - szörnyűségeket tett velem ez a fiú, de ennek ellenére nem kívánom ezt neki. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen a saját gyerekével?
- Semmi… baj… - leheli - Csak… apám egy… kicsit… megbüntetett…Semmi… baj… Long… téged nem… fog bántani... Azt.. nem fogom... engedni, hogy... hozzád érjen...
A szolgáló orvosért rohan, én pedig a karjaimba veszem és vissza viszem a szobájába. Nem hagyhatom kint ilyen állapotban. Nem szól semmit, csak a nyakamba kapaszkodik és a vállamra hajtja a fejét. Lefektetem az ágyára
- köszönöm... Long- mosolyodik el erőtlenül- nem hittem volna, hogy ilyen gondoskodó is tudsz lenni?
- Senki nem érdemli meg a fájdalmat- sóhajtom. Nem érdekel, ha lelepleződök esetleg, de nem fogom ölbe tett kézzel nézni ahogy szenved. Hamarosan megjelenik az iménti szolgáló egy tál langyos vízzel és egy kendővel, majd leteszi az asztalra és sietősen elmegy. Ő is fél. Itt mindenki retteg. Szörnyű egy hely, maja a pokol...
kigombolom a felsőjét és letörölgetem róla a vért. Nem mond semmit, csak behunyt szemekkel hagyja, hogy megtisztogassam. A nap további részében nem igazán hagyjuk el a szobát. Ő az ágyban fekszik, én pedig a szélén ülve figyelem, ahogy lassan elalszik.

Mikor elég későre jár már, és mindenki alszik úgy döntök, kiosonok. Nem mintha annyira szeretném a fiút, de egy apa akkor sem bánhat így a fiával!
Az ajtó zárva, de az ablak nem. Leoldom a láncomat, majd nesztelen léptekkel mászok ki az ablakon. A férfi szobája egy emelettel lejjebb van, nem nehéz megtalálnom. Az asztalánál ül, alig szűrődik be némi fény. Csendben mászok be a nyitott ablakon, majd a háta mögé lopakodva vágom hátba. Felüvölt fájdalmában, majd felpattan és hátra ugrik, de addigra én már a sötétségben rejtőzök. Újra a háta mögé ugrok és köré tekerem a farkam, úgy, hogy a vége a nyakát szorongatja. Közben a fény is kialszik, így ő semmit sem lát, de én tisztán látok mindent
- Ki maga és mit akar?!- sziszegi
- Az nem fontos, hogy én ki vagyok- elmélyítem a hangom, így egészen hasonlít a valódira- megöletett egy lényt, egy másikat pedig tönkre tett. Mi erre a mentsége?!- sziszegem
- Miről beszél? Egy szót sem értek ebből!
- Ne adja a hülyét, pontosan tudom, hogy mit művelt! Ártatlan lelkek százai haltak meg maga miatt! A maga fajtának nem lenne szabad léteznie sem!- a földre lököm és ütni- várni kezdem, pont úgy, ahogy ő tette azt a fiúval. Az üvöltésére persze a háznép is felébred, de mire ide érnek és bejutnak én már kint vagyok. Nem is foglalkoznak velem, így bőven van időm vissza mászni. Vissza csatolom a láncot és elfekszem a matracon, alvást színlelve
Mikor berúgják az ajtót ő is felriad, de persze mozdulni sem bír
- Mi történt?- ébredezik
- Az édesapját megtámadta valaki- hebegi a szolgáló
- Mi?- erre már én is felkelek és adva a hülyét forgolódik köztük- elloptak valamit?
- Nem tudjuk még... lehet, hogy még itt van az elkövető...
 

- Köszönöm… - suttogja, mire meglepetten nézek rá - És… sajnálom…
Nem szólok semmit, kíváncsi vagyok a folytatásra. Az arcára van írva, mennyire pocsékul érzi magát. Helyes! Hosszú percekig meg sem szólal, majd egyszerűen megragadja akarom és magához ránt. Szorosan ölel magához
- Sajnálom… - szipogja - Én… nem akartalak… ennyire bántani… Bassza meg, ha… ha valami… történt volna veled, én… Én… lehet, hogy… kegyetlen vagyok, meg… arrogáns, és… és… durva, de… de soha… soha nem ölnék meg… senkit… És… tudom, hogy… gyűlölsz… ez… ez rendben is… van… Semmi baj… gyűlölj… nyugodtan, jó? Nem… nem okollak… érte…
Köré fonom a karjaim. Olyan egyszerű lenne megfojtanom. Olyan szívesen elvenném az életét! Minket békére, toleranciára nevelnek, megbocsájtásra és szeretetre. De annyi harag van bennem... undorodom az érintésétől, de ha szabad akarok lenni, nem lökhetem el, így erőt veszek magamon és átölelem. Az ölébe fészkelem magam, mint egy jól nevelt kisállat. Lassan simogatni kezd, így ülünk hosszú percekig, míg meg nem nyugszik
- Sajnálom...- törölgeti a szemét- egy seggfej vagyok...-Legszívesebben bólogatnék, de inkább adva a hülyét, kérdőn biccentem oldalra a fejem. Ő csak tétován kotorászni kezd a kosárban, majd elő húz egy gyümölcsöt és felém nyújtja. Vonakodva veszem el tőle, majd bele harapok és enni kezdek. Olyan rég ettem már friss gyümölcsöt...
Egymás után tömöm a fejembe a gyümölcsöket, mikor észre veszem, hogy ő csak engem figyel. Leküzdöm a falatot, majd félbe töröm ami nálam van és felé nyújtom. Elveszi és bele harap, majd egy fanyar mosollyal értékeli a gesztust
- Köszönöm...- sóhajtja-beszélj, kérlek... hallani akarom a hangod...-erre csak meglepetten pislogok. Eddig megkínzott, ha megszólaltam, most mégis azt akarja, hogy beszéljek? Neeem... nem dőlök be ennek!- nem foglak bántani, ígérem. Kérlek, beszélj hozzám!
- Mit akar hallani... gazdám?- suttogom alig hallhatóan. Mért hiszi, hogy akarnék, vagy egyáltalán képes lennék arra, hogy jópofizzak vele?
- Bármit. Akármit...
- Hát... nagyon szép a kert... és a gyümölcsök is finomak... -nézek körbe. Olyan ez a kert, mint egy tökéletes festmény. Semmi életszerű nincs benne, de ha behunyom a szemem, egész olyan, mint a rét az otthonom mellett- szeretem a meleget... a fényt... azt hiszem. Olyan jó...
- igen, az...

Semmit mondó beszélgetéssel ütjük el az időt, de végül vissza kell menni. Talán megunta az üres locsogást. Ami azt illeti, én is. De jól esett ez a kis kedvesség, és a meleg, a fű érintése... az illatok. Mintha a lelkem kicsit megnyugodna tőle. Épp ezért még rosszabb, mikor vissza visz a szobájába, majd vissza parancsol a ketrecbe. Elfintorodok, még szerencse, hogy háttal állok neki, majd vissza mászok, ő pedig rögzíti a nyakörv láncát és becsukja a ketrec ajtaját. Hezitál egy pillanatig, majd rám zárja az ajtót. Én csak csendben figyelem, a szivacson kuporogva. Nem mond semmit, csak feláll, sarkon fordul és magamra hagy. Halkan sóhajtok fel, mikor becsukja maga mögött az ajtót. Ennyit a kellemes napról. Elterülök a matracon, és csak bámulom a rácsokat. Fogalmam sincs, hogy állítsam ezt a gyereket az oldalamra. Hogy győzhetném meg, mikor ő maga sem tudja, hányadán áll saját magával. Egyik percben az életemre tör, a másikban édes bogyókkal etet... tisztára dilis a srác...

Ahogy elmélkedek lassan elnyom az álom. Álom a szabadságról, az otthonomról. Minél többet gondolok rá, annál inkább hiányzik. A húgom, a szüleim, az otthonom, az állataink...
Az ajtó nyikorgására ébredek fel. Nem mozdulok, csak az egyik szemem nyitom ki, úgy figyelem, a fiú lép be a szobába, majd közvetlen utána egy szolgáló, hatalmas dobozzal a kezében. Leteszi az asztalra, majd távozik. Mi lehet benne? Újabb nevetséges rongyok? Kínzó eszközök? Ahogy eszembe jut, mit művelt velem elfog a hányinger. Undorító pióca...
Közelebb lép a ketrechez, majd kinyitja az ajtót. Erre már felemelem a fejem
- Long, hoztam neked valamit- mosolyodik el- remélem tetszeni fog- int a kezével, én pedig kimászok és felegyenesedek. A doboz felé indul, én pedig követem.- nyisd ki- kinyitom. Játékok. Állatoknak és kisgyerekeknek szánt játékok. Labdák, babák, fa kockák. Egy kötél, mesekönyvek. Meg sem próbálok jó arcot vágni, csak kérdőn nézek rá
- Játékok. Hogy ne unatkozz, mikor nem vagyok itt
- Köszönöm...-motyogom. Ezek szerint azt hiszi, egy három éves gyerek szintjén vagyok... csodás. A kezembe veszem az egyik babát. Egy embergyereket ábrázol, egy kislányt. Vajon ha letépem a fejét mit reagálna?

Nem szól semmit, csak leül az ágy szélére és figyel. Sorra veszem a kezembe a játékokat, úgy teszek, mintha sorra tanulmányoznám mindet. Valamire csak jók lesznek...

- Nos, Long, ma egy új játékot találtam ki. Kíváncsi vagy rá? - húz közelebb magához. Új játék... ez nem jelent semmi jót- Helyes, na, gyere kis korcs, jó mulatság lesz. Garantáltan élvezni fogjuk, én legalábbis.
Magával rángat a fürdőbe, majd a kádba parancsol. Megint meg akar fürdetni? De akkor mért kötözi össze a karjaim? Nem...ez nem fürdő lesz... az olyan jó volt... de most túl rémisztő az arca... hiába próbálok menekülni, túl szorosan kötözött meg...bele vág a bőrömbe...
Hirtelen jéghideg vízözön csapja meg az arcom. Ez fáj! Próbálok szabadulni, arrébb húzódni, de esélyem sincs...mintha ezernyi tű vájna a bőrömbe...
- Könyörgöm… Gazdám…
- Mondtam, mi lesz, ha engedély nélkül szólalsz meg! - mordul rám dühösen. Erre elhallgatok, de a könnyeimet nem tudom vissza tartani. Végig locsolja minden porcikámat, egy örökkévalóságig kínoz, de végül megkegyelmez...vagy inkább megunja. Mire vége nem is igazán vagyok már magamnál...mindenem fáj, mindenem lángol. Kirángat a kádból, de ismét csak a földön kötök ki.
- Szedd rendbe magad, Long! - magamhoz veszem a törölközőt, de az izmaim mintha megfagytak volna. Nem mozdulnak az ujjaim - Élvezted a mókát? Majd még megismételjük, jó?
Nem merek ellenkezni, csak némán bólintok. Mikor nagyjából kész vagyok felránt és felpofoz
- Ezt azért, mert engedély nélkül szólaltál meg. A következő büntetésed ennél jóval keményebb lesz. Megértetted, Long?
- Igen… Gazdám…
rongybabaként hagyom, hogy vissza rángasson a szobába, majd belökjön a ketrecbe. Remegve húzom magamra a takarót, de az sem segít. Nem értem, mi történik velem... fázom, de a testem lángol. Nem kapok levegőt...
Újra az a lány áll előttem, aztán újra futni kezd. Már emlékszem rá... Mei... az ikertestvérem. Hogy is felejthettem el?!
Két külön gépbe zárnak minket... fogalmam sincs hová visznek, csend és sötétség vesz körül...aztán egy fehér szobában találom magam. Egy asztalhoz rángatnak és rá fektetnek. Kikötöznek, majd vizsgálgatni kezdenek
- Egészséges, fiatal hím. Alkalmas lesz donornak-jegyzi meg ridegen az egyik. A számat betömték, nem tudok kiabálni, de nem is lenne értelme. Itt senki sincs, aki segíteni akarna nekem
- Nagyszerű. Készítse elő az átültetésre!- a fiatalabb tűt ragad, majd vénán szút vele. Bead valami szert...érzem, hogy minden porcikám zsibbad... nem kapok levegőt... félek... Mei... vajon ő is?...

Egy idegen helyen ébredek. Csövek lógnak ki belőlem. Emlékszem, se enni, se inni, semmit nem tudtam akkor...
Nem voltak emlékeim, nem tudtam ki vagyok, vagy hogy mit jelent lenni. Csak egy test voltam...egy játékszer. Egy sisakot tettek rám, hogy megtöltsék az agyamat, és egy csövet dugtak le a torkomon, hogy a gyomrommal is ugyanezt tegyék...megöltek, hogy egy új testbe zárhassanak...




.oOo.

Mikor magamhoz térek mindenem fáj. Levegőt is alig bírok venni, a légzésem szörcsög, szörnyen fáj a mellkasom. Lassan nyitom ki a szemeimet, de az erős fénytől semmit sem látok
-Long?- ismerős hang... de ki is ő? Keverednek a régi és az új emlékek... kell pár pillanat, hogy eszembe jusson, a gazdám hangját hallom. Heh...gazdám...szánalmas. Simán megölhetném ezt a kis emberfattyút...vagyis hát. A régi testemben képes lettem volna rá... Rey képes lett volna rá... na és Long? Nem ismerem még ezt a testet. Talán erős, talán harmatgyenge... míg ezt ki nem tapasztalom jobb, ha azt hiszi, Long vagyok
- Ga..Gazdám...-nyöszörgöm. Annyira idegen ez a hang...
- Hála az égnek...-sóhajtja megkönnyebbülten. Tudom, nem értem aggódott. Magát féltette. Ha kinyírja a kisállatát, nagy bajba kerülhet, minden esetre, ha van egy kis esze, a következő legalább egy hétben békén hagy és azon lesz, hogy felépüljek.
Felé fordítom a fejem. Őszinte megkönnyebbülést látok az arcán, de ez nem tart sokáig. Kinyílik az ajtó
- Apa?- egy pillanat alatt falfehérré válik
- Hát így vigyázol a kisállatodra?!-mordul fel, nekem meg erőt kell vennem magamon, hogy ne fintorodjak el. Kisállat, mi?- Halljam, mi történt?!
- Hát... -hebegi. Nem tudom, megérdemli-e, hogy kihúzzam a szarból
- A..gazdám... megmentett...- dadogom- bele estem...a hideg vízbe- mutatok erőtlenül az ablakból is látható patakra- nem tudok...úszni...sajnálom...- erre a fiú egy pillanatra döbbenten néz rám, majd apja felé hajolva bólogat hevesen. A férfi csak elfintorodik, majd minden válasz nélkül sarkon fordul és távozik. Percekig meredünk magunk elé. Én a továbbiakon gondolkodom, míg fél szemmel a fiút figyelem, ő viszont, fogalmam sincs, mi jár a fejében. Végül rám néz, szóra nyitja a száját, de végül nem mond semmit, inkább magamra hagy. Sokkal jön nekem ezért...




.oOo.




A következő két hét nyugiban telik. Én hozom az agymosott kisállatot, Li Hong pedig jó pár fokkal kedvesebb hozzám. Persze pár nap után vissza kerülök a ketrecbe, de a nap nagy részét egyedül töltöm, így van időm kicsit ismerkedni ezzel a hibrid testtel. Szívósabb, mint elsőre hittem. Megfelelő táplálkozás mellett a bőröm keményebb és szívósabb, mint az embereké, és ez vonatkozik a pikkelyekre is. Az eltört farkam is rendbe jött azóta, bár a vége kicsit görbén forrt össze... de erősebb és mozgékonyabb, mint hittem. A karmaim és a fogaim hegyesek, és az érzékszerveim is élesebbek, mint az embereké. Egy fegyveressel nem tudnék elbánni, de anélkül lehet ellenük esélyem...

Nyílik az ajtó. Összébb húzom magam, de mikor meglátom Li Feng... azt hiszem, így hívják
- Jó látni, hogy már sokkal jobban vagy- mosolyodik el. Az ő mosolya kedves és őszinte- hogy érzed magad?
- Jól vagyok...köszönöm- mosolyodok el halványan. Nem tudom, felfedjem e magam előtte... ő jó hozzám...de nem ismerem. Lehet jó ember, és kétszínű kígyó is...- Hol van a gazdám?
- Kint a kertben...furcsa mód, felzaklatták a történtek. Szóljak neki, hogy hiányolod?-pár pillanat hezitálás után bólintok
- De még várj! Kérlek... maradj még...-mosolyodok el félénken. Talán ő lehet a kulcsa a szabadulásomnak...

Nem mondok semmit, de mielőtt elmegyek, még rátaposok a farka kilógó részére. Recsegve törik el, mire ő fájdalmasan felnyüszít. Felnevetek, majd távozom. Már tudom is, mit fogok vele másnap csinálni. 

Egész másnap délutánig nem vagyok otthon. Nem is érdekel, mi van vele, de enni adnak neki, arról gondoskodtam. Mikor hazaérek, mosolyogva közeledem a ketrechez, amit kinyitok. Mikor intek, Long kimászik. Engedelmes kis állat, meg kell hagyni, de még közel sem végeztem vele.

- Van valami meglepetésem a számodra, Long! Vagyis inkább, a magam számára. - Megragadom a láncát, majd húzni kezdem. 

Jön utánam, de nem igazán tudja tartani a lépést. Ha végre meglesz a nagyobb ketrec, az nekem is élvezetesebb lesz. Nem kell annyit noszogatnom majd. A szomszéd szobába megyünk, ahol lelököm az egyetlen, ott található székre.

- Nem is reméltem, hogy apám egy ilyen szép ajándékkal lep meg… - lépek közelebb hozzá. Ő rettegve néz rám. Imádom, hogy fél, így esze ágában sincs ellenkezni. Lágyan végigsimítok a combján, majd fel a mellkasán egészen a nyakáig. Amikor a sebeihez érek, felszisszen, de egyébként nem csinál semmit. - Vajon minden testrészed valódi? És vajon működik e… - A lábai közé csúsztatom a kezem, és a hímvesszőjét kezdem ingerelni. Úgy tűnik, nem tudja, mit akarok vele, de érzem, hogy a teste reagál. Még egy halk nyögés is kicsúszik a száján. Remek, tehát a farka is működik, ahogy azt kell. Tényleg zseniálisak ezek a tudósok, meg kell hagyni. - Ezek szerint képes vagy merevedést produkálni – jegyzem meg elégedetten, majd elengedem.

Az asztalhoz lépek, majd kutakodni kezdek, míg végül megtalálom a kis karikát. Vagyis gyűrűt. Egy farokgyűrű, de most nem a hátsóra fogom tenni. Odalépek Longhoz, majd hátrataszítom, mire majdnem fekvő helyzetbe esik. A kezeit a feje fölé kötözöm, majd a lábait a szék karfáira helyezem és odakötöm. Végül a farkára húzom a gyűrűt és szépen a háta mögé megyek. Ez igazán élvezetes lesz, bár egy kissé ki kell tágítanom, hogy beférjek. Még szűz, ha nem akarom egyből széttépni, óvatosnak kell lennem. Hála égnek, hátul is jól hozzáférek. Elkezdem kitágítani, előbb egy, majd két ujjal. Óvatosan haladok, ő meg egy szót sem szól, valószínűleg azt sem tudja, mit akarok vele. Azért síkosítót használok, majd mikor már elég tágnak érzem, jómagam vetkőzni kezdek, bár csak alul. Megragadom őt, és belecsusszanok. Szűk, ő pedig úgy tűnik, végre feleszmélt, de nem tud mozdulni. Olyan jó benne lenni, forró és szűk, ahogy ki-be lököm magam benne, előbb óvatosan, majd egyre hevesebb mozgásokkal. Csodálatos, sosem gondoltam volna, hogy ilyen élvezetes lesz megdugni egy petet. De érzem, hogy nem lesz jó, mert Long a végén itt elájul nekem. Zihálok, nyögök, miközben dolgozom benne és érzem, hogy már nincs sok hátra. Végül egy hatalmas nyögéssel élvezek bele, majd néhány utómozgás után kicsusszanok belőle. A sperma egy része a padlóra folyik némi vérrel együtt. Ezek szerint nem tágítottam ki eléggé, de nem is lényeges. Long csak egy állat, bár hasznos állat. Ezt még megismételjük, de nem ma, vagy holnap. Ha felszakadt belül, akkor várnom kell, míg gyógyulnak a sebei. Ha túl sokat vérzik, a végén megdöglik nekem, és akkor én sem leszek boldog.

- Gazdám… - nyöszörgi, mikor a feje mellé lépek. Nincs ereje a fejét sem felemelni. - Mi történik velem? 

Nem válaszolok, nem érdemli meg. Helyette a lábai közé nyúlva állítok a gyűrűn. Nem elég szoros, az kell, hogy érezze, hogy fájjon neki, hogy ne legyen kényelmes. Nem hagyom, hogy elélvezzen, még nem. Azt ki kell érdemelnie.

- Ez addig lesz rajtad, míg én mást nem mondok. Nem veheted le, világos? - Erőtlenül bólint. - Helyes! 

Órákig hagyom ott kikötözve, csak másnap megyek vissza hozzá. Addig sem enni, sem inni nem kapott. Végül egy napnyi szenvedés után visszamegyek hozzá, és állítok a gyűrűn. Enni és inni is adok neki, hiszen nem akarom, hogy elsorvadjon nekem. A ketrecébe is visszamehet, ahol magára húzza a takarót, és remegve húzódik össze. Az nem lenne mulatságos, ha megbetegedne, plusz nem egy csontvázat akarok megdugni. A következő napokban még eljátszom vele ezt párszor, minden nap bántom egy kicsit, ő pedig nem tud tenni semmit. Csodálatos, ha az embernek hatalma van valami felett. Kár, hogy ha a családom visszajön, ennek a játéknak vége. Akkor már vigyáznom kell, mit teszek vele.

- Ha jó kis sárkány leszel, most az egyszer leveszem a gyűrűt, és megengedem, hogy elmenj – mosolyodom el, miközben a hímvesszőjével játszom. Tudom, hogy el akar élvezni, de eddig nem engedtem neki. Csodálatos dolog, hogy tőlem függ,hogy azt tehetek vele, amihez csak kedvem van. - Mit szólsz, Long?

- Gazdám… kérlek… engedj.… elmenni… - nyöszörgi.

Elégedetten nézem őt, mosolygok, miközben kioldom a bilincseit és leveszem róla a gyűrűt. Még játszom rajta, de nem kell sok, hogy elélvezzen, és egy hatalmas nyögés keretében beterítsen mindkettőnket spermával. A fehér anyag végigfolyik a hasán, le a földre, de jócskán jut belőle rám is.

- Nézd, micsoda mocskot csináltál – mordulok fel, bár igazából mulattat a dolog. - Takaríts fel, aztán menj mosakodni és irány a ketrec, gyerünk! - mondom, miközben letörlöm magam. - Mire visszaérek, meg ne lássalak a ketrecen kívül! 

Eloldozom, majd magára hagyom, hadd szedje rendbe magát.

Aznap már nem is megyek vissza hozzá, a barátaimmal töltöm az időmet egy klubban. Remekül szórakozunk, még egy egyéjszakás kalandot is sikerül összeszednem. Long eszembe sem jut addig, amíg haza nem érek, és nem látom meg a teherszállítót. Mint kiderül, megjött végre a nagy ketrec, amit rendeltem neki. Természetesen behozatom a szobámba, ahol Long azonnal rám néz, amint belépek. Látszik rajta  a félelemmel vegyes kíváncsiság. Való igaz, ritkán engedek be idegeneket a birodalmamba. Azt meg még kevésbé engedem, hogy lássák őt.

- Oda tegyék le, majd kicsomagolom – mondom, miután fizetek a szállítóknak. Ők ugyan megbámulják Longot, de okosan nem szólnak semmit. Helyes, ezt szeretem én. Mikor elmennek, nekilátok szétvágni a borítást. - Nos, Long, rendeltem neked valamit. Remélem, hálás leszel érte, kis dög – mosolyodom el, mikor végre kicsomagolom a ketrecet.

Kétszer akkora, mint az előző, bár ebben sem fog tudni felállni, de kényelmesebb, mint az előző. Széltében és hosszában is nagyobb, ki fogja tudni nyújtani benne a lábát. Még egy puha matrac is van az aljában, amit ki lehet venni. De most bennhagyom, hadd lássa, hogy nem vagyok mindig kegyetlen. Ha rosszalkodik, majd maximum büntetésként elkobzom tőle. A ketrec rácsai a legerősebb acélból vannak, így biztosan nem tudja majd szétszedni. Longra nézek, aki szomorú, megtört tekintettel néz vissza rám.

- Egy új ketrec, mit szólsz? - nevetem el magam, majd odalépek hozzá és leguggolok. Long rémülten húzódik el tőlem. - Igazi luxuspalota ahhoz képest, amiben most laksz. Még matrac is van benne, na, tetszik? 

- Köszönöm… gazdám… - suttogja engedelmesen, mire szélesen elmosolyodom.

- Okos kis állatka vagy – mondom, majd kinyitom a ketrecet. - Kifelé! - utasítom, megragadva a pórázát, mire engedelmesen kimászik.

A lábai remegnek, ahogy talpra áll. Ezek szerint még nem gyógyult meg teljesen, pedig ma is akartam bántani. Vagy inkább, nem „úgy”. De mielőtt bemászhatna az új birodalmába, még egy kicsit megkínzom. A sárkányok immunisak a melegre, de a hideg… Igen, már tudom is, mi jön most. 

- Nos, Long, ma egy új játékot találtam ki. Kíváncsi vagy rá? - húzom közelebb magamhoz, mire ő halálra vált tekintettel mered rám. - Helyes, na, gyere kis korcs, jó mulatság lesz. Garantáltan élvezni fogjuk, én legalábbis.

A fürdőbe rángatom, ő pedig engedelmesen jön utánam, bár látom, hogy meg van ijedve. Még nem tudja, mi vár rá. A kádra mutatok, mire bemászik, de szemmel láthatóan nem érti a dolgot. Vidáman fütyörészve kötözöm össze a kezeit a pórázzal, amiket végül egy csőhöz kötök. Long kezdi kapisgálni, hogy nem fürdeni fog, és próbálna menekülni, de nem tud. Felemelem a zuhanyrózsát, majd a vizet jéghidegre állítom és megnyitom a csapot. A víz telibe találja Longot, aki sikítva próbálna arrébb húzódni, de nem tud. A póráz nem engedi. Mintha fájna neki, de nem nagyon érdekel. 

- Könyörgöm… Gazdám… - sír, de tudja, mi jár ezért.

- Mondtam, mi lesz, ha engedély nélkül szólalsz meg! - mordulok rá dühösen, mire elhallgat, de a könnyei patakzani kezdenek az arcán.

Talán tényleg fájdalmai vannak. Ennek ellenére tovább locsolom, előbb a lábait, majd a mellkasát, a karjait és végül az arcát. Meg az egész fejét. Teljesen elázik, és mikor végre, alig negyed óra múlva megkönyörülök rajta, úgy néz ki, mint egy bőrig ázott kutya. Reszket, az ajkai teljesen kékek és mikor elengedem, mozdulni is alig bír. Kirángatom a kádból, azonban nem bír talpon maradni, elesik és beüti magát. Feljajdul, de csak hozzávágok egy törülközőt.

- Szedd rendbe magad, Long! - rivallok rá, ő pedig remegő kezeibe veszi a törülközőt. - Élvezted a mókát? - vigyorgok rá. - Majd még megismételjük, jó?

Csak remegve bólint, miközben ügyetlenül megtörülközik. Mikor kész van, talpra rántom és szabad kezemmel két hatalmas pofont adok neki. Feljajdul, de egy szót sem szól. Tudja, miért kapta.

- Ezt azért, mert engedély nélkül szólaltál meg – közlöm egyszerűen a tényeket. - A következő büntetésed ennél jóval keményebb lesz. Megértetted, Long?

- Igen… Gazdám… - válaszolja vacogva.

A fogai összekoccannak, ahogy visszarángatom a szobába és immár a másik ketrecbe zárom. A régit majd elvitetem, egyelőre szólok az egyik alkalmazottnak, hogy tüntesse el, ha kell, segítséggel. Long remegve mászik be a ketrecbe, ahol elhever a matracon. Bedobom neki a takaróját, majd lemegyek, hogy enni és inni hozzak neki. Nem akarom éheztetni, szüksége van az erejére. De kényeztetni nem fogom, legalábbis nem addig, amíg meg nem érdemli.

A konyhában összeválogatok némi húst, zöldséget és gyümölcsöt. Még egy kis sajtot is viszek neki, bár az már luxusnak számít. Azt sem tudom, megeszi-e, de ha nem, az ő baja. Inni is viszek neki, egyelőre csak vizet, azt sem jéghideget. A melegebb vizet szeretik, úgy olvastam. Mikor felérek a szobába, és a ketrechez lépek, azonnal látom, hogy valami kurvára nincs rendben. Long arca piros, zihál és mikor rémülten a homlokára teszem a kezem, érzem, hogy tüzel a láztól. A tálcát letéve kinyitom a ketrecet és kihúzom Longot.

- Long! - szólongatom. - Long! Hé, Long!

Hiába, nincs magánál, én meg rohadtul meg vagyok ijedve. Mi lesz, ha itt megdöglik nekem? Akkor apám iszonyat dühös lesz, az tuti. 

- Mei… - suttogja halkan, valószínűleg álmodik. - Fuss… menekülj… Mei…

Mei? Ki a Mei? Döbbenten ülök, miközben fogalmam sincs, mit kéne tennem. Mi a fasz folyik itt?!

Nem igazán néz felém senki, egy szolgáló hoz ételt, de egy félénk mosolyt eleresztve már megy is... itt mindenki fél, aki nem közülük való. Szörnyű emberek
Hirtelen jajdul fel a súlyos ajtó, de a gazdám helyett az a múltkori, idősebb alak lép be. Rémülten kúszok a ketrec végébe, már amennyire mozdulni bírok
- Ne félj, nem bántalak- sóhajtja, miközben leguggol a ketrec előtt.- szegény pára...sejtettem, hogy bántani fog- nyúl be a rácson keresztül, majd finoman megsimogat. Nyöszörögve húzódok el, kell pár pillanat, hogy felfogjam mi történik. Hozzám ért... és... nem fáj... sőt, jó érzés...- nem rossz ember ő, csak... nehezen tudja kontrollálni az érzéseit. Túl sok fájdalom van benne..
-Fájdalom?- kérdem halkan. Talán ő nem büntet meg érte
- Igen. A szüleink eléggé elhanyagolják őt...nem igazán tudja, hogy is kellene másokkal viselkedni, pedig van egy édes, szerethető oldala is- mosolyodik el. Még mindig a gazdámról beszél vajon? Kinyitja a ketrec ajtaját, majd benyúl és eloldja a karjaimat, majd a lábaimat is. Felegyenesedek, már amennyire tudok, majd magamra húzom a takarót
- Te kedves vagy hozzám... miért?- kérdem meglepetten
- Mert semmi rosszat nem tettél, ráadásul, tudom, mit műveltek veled, még ha te nem is emlékszem rá- simogatja meg az arcom- az emberiség rég megérett a pusztulásra, ehelyett mit csinált? Leigázott egy újabb naprendszert, és a kihalás szélére sodort egy gyönyörű fajt, csak hogy uralkodhasson felette- bár nem sokat értek abból, amit mond, de azt érzem, hogy szomorú. A kezére csúsztatom a magamét és utánozva a mozdulatait megsimogatom
- Nem lesz semmi baj... azért létezem, hogy örömöt okozzak a gazdámnak- mondom, mosolyt erőltetve magamra. Újra csak felsóhajt, majd felkel és vissza csukja a ketrec ajtaját
- Neked nem itt lenne a helyed...egy ilyen ártatlan lénynek nem kellene itt lennie. Ígérem, amikor csak tudlak, meglátogatlak, de ez maradjon a mi kis titkunk, rendben? Li Hongnak egy szót se!- csak bólogatok. Li Hong...szóval így hívják a gazdámat...
Nem marad sokáig, de ez a kis látogatás is annyi mindent felkavart bennem. Ő kedves, és gyengéd... mért nem lehet ő a gazdám?


Másnap érkezik haza a gazdám, arcán elégedett mosollyal. Rémülten húzom össze magam, mikor rám néz. Ezúttal vajon mire készül? Nem sokat foglalkozik velem, egy fém lapot szorongat a kezében és azt nyomkodja nagy lelkesedéssel. Vajon mi lehet az?

- Na, mi az, kis dög? - lép a ketrechez. - Nem is üdvözlöd a gazdádat? Pedig ha tudnád, mi mindent vettem neked, te hálátlan kis korcs.

- Üdvözlöm… gazdám… - köszöntöm alig hallhatóan, mire elmosolyodik és kinyitja a ketrecet

- Gyere ki! - mordul rám. Kimászok, de felállni már nem tudok. Hiába próbálkozok, a lábaim fájnak és túl gyengék, össze csuklanak alattam. Rémülten nézek fel rá. Most biztosan megint megbüntet...megint bántani fog...- Ne mozogj! - nyom vissza a földre, mikor megpróbálok felkelni. Ollót ragad, engem pedig elönt a rémület. Nem akarok több fájdalmat!
Össze szorítom a fogaim, de ahelyett, hogy megvágna csak a kötéseimet szedi le rólam. A sebeimet nézegeti, amik bár kezdenek eltűnni, de még nagyon fájnak
Nem szól semmit, csak átmegy egy másik szobába. A víz hangját hallom, nem tudom, letisztítani akar e, vagy bele fojtani

- Gyere! - int, én pedig jobb híján kúszva megyek oda hozzá - Büdös vagy, ideje megfürdened. Tudod, mi az?

- Igen.. gazdám…

- Akkor jó. Mássz be! - nagy nehezen bemászok. A víz kellemes, de a sebek nagyon fájnak. Könnybe lábad a szemem, de nem merem kiengedni őket... félek, hogy megbüntet, így csak összébb húzom magam
Egy ideig csak bámul, majd kelletlenül sóhajt fel
- Csak egyszer csinálok ilyet, világos? - morran fel - A következő alkalommal nem fürdetlek meg. Tanuld meg!
Megszeppenve bólintok, ő pedig fürdetni kezd. Mikor először megérint össze rezzenek, de fura mód, nem fáj. Puha kezei végig csúsznak a hátamon, az oldalamon, majd a víz alatt a combjaimon. A hajamat is megmossa, minden porcikám tiszta, mire végez a művelettel. Kiszállok, ő pedig megtöröl. Most olyan más... gyengéd, mint a testvére...

Mikor végez az asztalhoz lép, ahol dobozok és szatyrok várják. Sokáig kutat bennük, majd egy élénk piros ruhadarabbal tér vissza. Hagyom, hogy rám adja. Nem takar sokat, de kényelmesebb, mint az előző

- Vettem neked pár ruhát, amik nem olyan kényelmetlenek és rondák. Légy hálás érte, mert nem sűrűn fogsz bármit is kapni. Arról meg is álmodj, hogy ágyban fogsz aludni, mint egy barátom rokonának a petje. Egy állat nem való az ágyba, ezt jegyezd meg, Long! -mordul fel, szemében újra a megszokott gonoszság csillan meg. Az államnál fogva ragad meg, egészen közel hajolva sziszegi- Ha ilyesmit forgatnál a fejedben, most verd ki belőle! Te soha a büdös életben nem fogsz az ágyamban aludni, értetted?! -taszít a ketrec felé. A fejemet is beverem, ahogy neki esek. Felnyögök, de válaszul csak belém rúg
- Befelé a ketrecbe! - remegve mászok be, ő pedig ismét rám zárja - Ez a te helyed, Long. Mindig is ez volt, és mindig is ez lesz. Ne is álmodj arról, hogy valaha kiszabadulsz a karmaim közül, vagy hogy emberként fogok veled bánni. Jobb, ha megtanulod, hogy semmit sem érsz, csak egy használati tárgy vagy, amit eldobok, ha már elhasználtam.-nem mondok semmit, csak össze gömbölyödök. Nem mond semmit, de hallom, ahogy feláll, és még egy utolsót rá tapos a farkam kilógó végére. Hallom, ahogy reccsenve eltörik. Felnyüszítek a fájdalomtól. Vissza húzom a farkam, ő pedig elégedett nevetéssel távozik. Szörnyeteg...

Másnap délutánig nem is látom, nem mintha hiányozna. Izgatott mosollyal közeledik felém... az ilyen mosoly sosem jelent jót. Kinyitja a ketrecet és int, én pedig kimászok
- Van valami meglepetésem a számodra, Long! Vagyis inkább, a magam számára- megragadja a láncot és felránt. Remegő léptekkel próbálom tartani a tempót. Ahogy meglátom a múltkori szerkezetet ledermedek, de ezúttal egy szék előtt állunk meg
- Nem is reméltem, hogy apán egy ilyen szép ajándékkal lep meg..-lép közelebb hozzám. Végig simít a combomon, az oldalamon, majd a mellkasomon. Ahogy a sebekhez és felszisszenek, de ezt leszámítva, furcsa mód jó érzés- vajon minden testrészed valódi? És vajon működik e...- a lábaim közé csúsztatja a kezét. Nem igazán tudom mit akar velem csinálni, és hogy mit is érzek pontosan, de ahogy ott markolászik és simogat érzem, hogy forróság önti el a csípőmet. Még egy halk nyögés is kiszökik belőlem, mire erősebben rá markol. Ez már fáj!
- Ezek szerint képes vagy merevedést produkálni- jegyzi meg elégedetten, majd elenged. Mit művelt velem? Az asztalához lép, kotorászik egy kicsit, majd egy kis fém karikával a kezében tér vissza. Erővel taszít a székbe, ami a lendülettől hátra csuklik, majdnem fekvő helyzetbe. A karjaimat a fejem fölé láncolja, a lábaimat pedig széles terpeszbe a székhez kötözi. Rám adja a fém karikát, majd újra markolászni kezd. Nem értem ezt az egészet... mi ez? Hirtelen éles fájdalom járja át a testem. Fel sem fogom igazán, hogy mit művel, csak azt tudom, hogy fáj. Nagyon. Éles, feszítő érzés terjed szét a hasamban, mely kígyózó mozgással kúszik egyre beljebb bennem. Aztán a tengernyi fájdalom közt itt-ott felbukkan egy-egy nem is olyan rossz, borzongató érzés, ami aztán szintén csak fájdalmas tűként hatom az ágyékomba. Hallom a gazdám zihálását, majd nyögését, és a forróságot, ami elönt ott lent. Égő, zsibbadó érzés jár át ott, de a feszítő, lüktető érzés nem múlik. Arra sincs erőm, hogy a fejemet felemeljem és körül nézzek, csak a szemem sarkából látom, hogy valami fehér és vörös csöpög az alattam lévő kőpadlóra.
-Gazdám...- nyöszörgöm, mikor a fejem mellé lép- mi történik velem?- nem válaszol a kérdésre, csak újra a lábaim közé nyúl, majd azzal a fém valamivel babrál kicsit
- Ez addig lesz rajtad, míg én mást nem mondok. Nem veheted le, világos?- erőtlenül bólintok-helyes!- mindenféle magyarázat nélkül, egyszerűen magamra hagy..

Órák óta fekszem kikötözve, de a fájdalom nem szűnik. Csak nyöszörgök, potyognak a könnyeim. Hiába kérnék segítséget, senki sem jönne, hogy kiszabadítson..Végül, majd egy napnyi szenvedés után elereszt. A szerkezeten is lazít, így lassan múlni kezd a fájdalom. Egy szót sem szólok, csak vissza mászok a ketrecbe és magamra húzom a takarót.

A következő napokban még megismétli ezt párszor, persze mindig fájdalmas, szörnyű kín a vége.
- Ha jó kis sárkány leszel, most az egyszer leveszem a gyűrűt, és megengedem, hogy elmenj- mosolyodik el, miközben ott játszik rajtam- mit szólsz, Long?
- Gazdám...kérlek...engedj....elmenni...- nyöszörgöm. Elégedetten mosolyodik el, majd leveszi a bilincset. Nem kell sok, hogy a forróság utat törjön magának. Nyöszörögve ernyedek el, érzem, hogy valami meleg folyik végig a hasamon
- nézd, micsoda mocskot csináltál-mordul fel- takaríts fel, aztán menj mosakodni és irány a ketrec, gyerünk!-szedi rendbe magát-mire vissza érek meg ne lássalak a ketrecen kívül!- eloldoz, majd magamra hagy. Mindenem sajog...

Igyekszem mindent megcsinálni, amire utasított, szerencsére a mai nap folyamán már nem látom őt. Nagy nehezen sikerül elaludnom, de szörnyű álmok gyötörnek. Egy családot látok, egy fiatal lányt, aztán üldöznek minket. Futok, de elkapnak. Ő utánam kiált... Rey...ki az a Rey?
Rémülten riadok fel....mi volt ez?