|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Vadmacska | 2012. 05. 18. 16:07:32 | #21008 |
 Karakter: Matt Colin
Megjegyzés: Hato Yurinak
- Csak félig mi?- kérdezem dühösen. - Hát persze. Tudod mit? Ha engem kérdezel szerintem te sokkal rosszabb vagy mint ők. Megmentettelek a haláltól, de te még egy nyomorult köszönömöt se tudtál kinyögni. Sőt ráadásként, még bunkó is voltál. Ennyit a kedvességről. - Mérgesen dohog, egész aranyos így. - Elegem van az olyan alakokból mint te vagy. –mondja dühösen majd mielőtt bármit tehetnék kiviharzik. Komolyan hogy lehet ennyire idióta meg akar halni. Sietve utána megyek.
- Hihetetlen, mégis mit képzel magáról, azt hiszi ha megment pár degenerált alaktól, akkor ő lesz a király?- Hallom ahogy pufog.
Nem sok idő telik mire az illata alapján megtalálom. A feje fölött, elé ugrok majd komoran a szemébe nézek és megragadom a vállánál fogva. Látom rajta hogy elpirul de most nem érdekel.
Meg akarsz halni?- Förmedek rá mérgesen. Ránk fognak így találni.
- Nem. – Értetlenül néz rám, ráijeszthetem egy kicsit.
- Akkor miért rohantál ki? Így megérzik a szagodat. Na tessék, én megmondtam…- Mérgesen a háta mögé mutatok. Nem hiszem el hogy ilyen hamar megtaláltak minket. Megragadom a lány karját és rohanni kezdünk végig az utcákon, át a réten egyenesen a rengeteg felé. Berohanunk az erdőbe és csak akkor állok meg amikor már elég mélyen bent vagyunk.
- Itt már jó lesz .- Komoran nézek körbe, minden neszre figyelek. Remélem itt nem találnak ránk.
- Remek, és hogy találunk vissza?- kérdezi cinikusan. Még mindig mérges rám.
- Ne félj én visszatalálok. - Mosolyodom el közben még mindig az erdőt figyelem. .
- Megnyugtató – Leül az egyik fa tövébe. - És most mi lesz?- kérdezi.
- Várunk. –Tömören válaszolok.
- És mégis mire?- A hangja egyre idegesebb. Szemem sarkából rá pillantok, kár hogy bele keveredet.
- Amíg elvesztik a szagunkat. –Felelem miközben leülök a hozzá legközelebb álló fa tövébe.
- És az mennyi idő?- kérdezi.
- Pár óra. – Felelek neki tömören.
- Aaah –Hallom a hangján hogy nem tetszik neki, de ez van ez ellen nem tudok mit csinálni.
Fél óra eltelik amikor látom hogy a lány fel kell.
- Hova mész?- kérdezem komoran.
- Nem fogok még órákat itt ücsörögni a földön, szótlanul, és szétunva magam. Hazamegyek. – Oktat ki mire még jobban elkomorodom.
Felpattanok és még mielőtt bármit tehetne előtte termek és alkarommal a fának nyomom. Nem akarom bántani de nem mehet el. Ő is bajba kerül és én is.
- Nem mész sehova. Nem fogok még egyszer miattad bajba kerülni. – Sziszegem mérgesen.
- Miatt…- kérdezné de hirtelen a szájára tapasztom a szabad kezem. Érzem őket, ránk fognak találni.
- Hallgass!! – sziszegem komoran. -A közelben vannak. –A környéket figyelem, nem sok kell hogy megtaláljanak minket.
Érzem ahogy a lány szívverése gyorsul, rápillantok. Arca ki van pirulva egész aranyos ilyenkor.
- Elpirultál. – Mondom elvigyorodva.
Döbbenten rám emeli a tekintetét, a szájáról elveszem a kezemet. Elég közel vagyunk egymáshoz, talán túlságosan is közel.
- Amúgy Matt vagyok. – Mondom kedvesebb hangnemben.
- Yu…Yuri. –Mondja bemutatkozás képen.
- Nos Yuri el kéne tűnnünk innen…- Kézen fogom majd elindulok vele az egyik írányba. Nem akartam oda vinni de van fent a hegyen egy házam, ritkán járok oda. Beletelik egy időbe mire oda érünk, kinyitom az ajtót és betessékelem a lányt. –A ház le van védve nem jöhetnek be.
- A tiéd ez a ház? –Néz körbe. –Mikor voltál itt utoljára. –Mutat az egyik pókhálóra.
- Jó pár hónapja, csak akkor szoktam használni amikor a gazdám elenged pár napra. – A konyhába megyek kinyitom a hűtőt, hát igen csak pár zacskó vér van benne. –Sietek vissza hozok neked valami enni valót, nem hiszem hogy vért akarsz szürcsölgetni. Ne lépj ki a házból, hajnalra vissza érek megígérem. – Mielőtt bármit mondhatna gyengéden megcsókolom majd eltűnök a házból. Suhanok vissza a városba így sokkal gyorsabb vagyok, ahogy a város szélére érek lelassítok. Az első boltba be megyek vesszek neki pár dolgot majd sietek vissza. Már majdnem oda érek amikor az egyik vámpír megjelenik előtem. Meg állok és komoran rá nézek.
- Tünés az utamból! –Sziszegem komoran.
- Matt komolyan fenyegetőzöl? Nem vagy abban a helyzetben…Így is halottnak kéne lened… - Hirtelen meg fordulok de késő a tör a vállamba fúródik. Rohadtak…ezüst tör komolyan ki akarnak nyírni. Maradék erőmmel kihúzom a tört majd rohanni kezdek. Nem tudom felvenni velük a harcot, hallom hogy követnek, szó szerint be esek a házba. A sebem ég és a nap is kezd fel jönni. Yuri azonnal becsapja mögöttem az ajtót gondolom a csók miatt akar leszidni.
- Huzd le a redönyöket….- Mondom neki mire csak döbenten bólint és pár pillanat múlva már félhomály lesz az egész házban. Nehezen fel ülök és a falnak támaszkodok.
- Megint meg sérültél? –Nézi a sebemet mire halványan elmosolyodok. –Ez nem vicces, megöleted magad….Van valami amivel lekezelhetem?
- A fürdőbe egy dobozba….- Mondom közben fel állok és a karomra nézek ahol itt ott égési sebek is megjelentek. A nap is megperzselt. Nehezen leveszem a felsőmet, akkora Yuri is megjelenik. Leülök az egyik fotelba ő pedig elkezdi össze varrni a sebet.
|
| Vadmacska | 2011. 12. 15. 14:30:26 | #18094 |
Karakter: Matt Colin
Megjegyzés: Hatori Mihonak
Éjszaka van senki nincs ilyenkor az utcán. Általában szeretek ilyenkor kint lenni de most, most nem amikor az életemért kel futnom. A gazdám nem volt megelégedve az el végzet munkámmal így rám küldte a kopóit. Suhanok az utcákon keresztül amikor éles fájdalom hasít a gyomromba. Rohadék hogy került elém….
- Meghalsz félvér eddig tartott a pálya futásod. –Gúnyosan elmosolyodok, legalább megszabadulok mindentől.
- Még jót is teszel ha úgy vesszük. – Felszisszenek mert a tört mélyebbre döfi és még meg is forgatja. Micsoda egy szemét állat.
- Még mindig nagy a szád….- Kihúzza a tört majd elsétál. El kell tűnöm ha nem akarok vacsoraként bevégezni. Lassan lebotorkálok a metróállomásra de itt már össze esek. Ezüst tör mi mással szúrt volna le. A félvérek amúgy is gyengék de egy ilyen egyértelmű halált okoz.
A falnak dőlők és a földre csúszok. Nem érdekelnek az emberek akik furán néznek rám. A vérveszteségtől és az ezüst mérgezésétől lassan elvesztem az eszméletemet.
nem tudom mennyi idő telik el csak azt érzem hogy valaki cipel, automatikusan a gazdám embereire gondolok és reflex szerűen megszorítom az alakot mire a földön kötök ki. Utána már csak pillanatokra térek magamhoz.
Reggel arra ébredek hogy valami húzz a hasamnál. Kinyitom a szememet, nem otthon vagyok és nem is a metró állomáson. Fel kellek bár fáj még a sebem és a fürdőbe sétálok. A tükörben szemügyre veszem az össze vart sebemet. Akárki csinálta ügyes volt, de így most saját magát is bajba keverte.
Mikor kilépek az ajtón egy leányzó álja el az utamat aki döbbenten néz rám. Végig mérem. Csinos lila köntös van rajta, lilás-vöröses haja kiengedve kicsit gubancosan. Biztos most kelt fel. Kár hogy bele keveredet de talán még megoldhatom.
- Mit bámulsz? –Kérdezem ridegen tőle háta így megutál. Nem lenne jó ha megkedvelnénk egymást.
- Örülök, hogy jobban vagy. –Mondja mérgesen.
- Te hoztál ide?- Kérdezem mogorván
- Igen. –Feleli és elindul a konyha irányába.
- Miért? –Indulok el utána
- Mert ott feküdtél félholtan vérbe fagyva a metróban. Ha én nem veszlek észre ott halsz meg. – mondja a hangját felemelve. Egész aranyos Így de jobb lett volna ha ott hagy, nem keveredett volna bele.
- Hagynod kelet volna-mondom kicsit ingerülten.
- Na….de…- Látom hogy kicsit értetlenül néz rám.
- Máskor ne segíts rajtam. –mondom neki komoran, majd fogom magam és ki megyek. Sietve eltűnök onnan nehogy a kopók megérezzék a szagomat vagy esetleg a lány szagát.
Eltelik pár nap a sebeim begyógyultak hála annak a lánynak. A gazdám azt hiszi halott vagyok így végül is ha pár napig meghúzom magam és utána eltűnök a városból akkor szabad leszek.
Lassan lépkedek a kihalt utcákon amikor ismerős illat csapja meg az orromat. Beletelik pár percbe míg rájövök hogy a kis életmentőm az. Elindulok abba az irányba, nem telik el pár pillanat amikor megpillantom őt és még három srácot akik körbe fogták. A legrosszabb hogy vámpírok mind a hárman. Nem tétovázok fölkapok a földről egy fadarabot és rájuk támadok. Sokkal erősebbek de csak addig kell elterelnem őket amíg a lány el tud menekülni. Az egyiket nehezen sikerül kiütnöm de a másik rendesen végig szántja a karomat. Fejbe vágom a fadarabbal majd a menekülő lány után suhanok. Könnyedén utolérem majd mielőtt lebombáznak a kérdésekkel behúzom egy illatszer boltba. Itt nem találnak meg minket.
- Mi a francnak húztál be ide mi? Te is olyan görény vagy mint ők?
- Hmmm….Csak félig vagyok az. Azért hoztalak ide hogy ne érezzék az illatodat.
|
| oosakinana | 2011. 08. 17. 22:45:22 | #15991 |
Karakter: James
Megjegyzés: (Kicsikémnek)
Én is megérzem azt, amit a kicsike megérez, de nincs mitől félni. A sárkány vadászoknak csak a pofájuk nagy meg a hírnevük, azon kívül semmit nem tudnak csinálni, főleg velem, mivel a gondolatukba látok, hogy éppen mit akarnak csinálni.
Ő viszont tovább menekül. Ennyire nem lehet betoji, pedig sárkány lenne vagy mi a nyavalya. Megfogom a kezét, miközben tájékoztatom arról, hogy nem megy sehova.
- Engedj el!!! – kér meg, miközben a gondolataiban kezdek kutatni, de ugyan azt találom benne, amit már én is tudok.
Most nincs időnk a játékra. Sárkányvadászok figyelnek minket!
Ne legyen már ilyen? Elvégre a sárkányok királya lennék és tudom, hogy mi a helyzet. Egy királyt nehezen lehet megölni, és ha ezt esetleg valaki meg is próbálja, akkor nem fog életben maradni. Én viszont fittyet hányva a veszélyre hajolok egyre közelebb hozzá, hogy édes ajkait érezzem meg, miközben a hátát simogatom.
- Kérlek... – suttogja újra. – Menjünk innen, mielőtt ránk lő... – mondja kétségbe esetten, de már egy nyilat kilőttek.
Halk puffanással tudom csak megfogni, amire sokkos és riadt szemekkel néz rám. Félelmet is látom a szemébe. De kedves, hogy ennyire aggódik értem, pedig olykor meg tudna ölni. Hmmm. Tetszik a kicsike napról napra egyre jobban.
Vigyor telepszik az arcomra, amint hagytam kellő képpen kiaggódni háta mögül veszem elé a nyilat és mutatom meg neki.
- Ennél több kell a rohadékoknak ahhoz, hogy meglepjenek! – töröm el a nyilat apródarabokra, amikor felállnak.
Próbálnak eltalálni minket nyilakkal, lándzsákkal, de egyiknek sincs semmi esélye, mert elhárítom őket. Nem fogom hagyni, hogy a szépségemet bántsák, azt meg, hogy engem bántsanak egyenesen lehetetlen.
Amikor rájönnek, hogy nem fognak tudni minket bántani, letesznek mindent, majd pajzsukat előre téve megpróbálnak hátrálni, de ahogy a gondolataikban hallom, csak megpróbálnak átverni minket így meg semmi esélyük nincs. Nem hagyom magam ennyire rászedni. Nem vagyok sem hülye, sem pedig idióta. Az viszont nagyon tetszik, hogy csontika erősen kapaszkodik belém.
- Azt akarják színlelni, hogy visszavonulnak, viszont támadni fognak. Tényleg el kéne menekülnünk, amíg még tudunk... – suttogja halkan. – Kérlek hallgass rám, nem győzhetünk...
- Legyőzöm őket. – morgom rá, miközben kieresztem az erőmet. Nem ő fogja megmondani, hogy mit csináljak. – Nem értem, miért vagy így betojva. Az az emberem, akivel végeztél volt olyan erős, mint ezek együtt. – mondom komolyan. Kezd feldühíteni, hogy sárkány ellen harcol, de egy nyamvadék ember ellen meg feladja a küzdelmet.
- De... – próbál ellenkezni, de keményen és gorombán vágok szavaiba:
- Döntsd el, csöndben maradsz, és segítesz, vagy leülsz és figyelsz. Ha továbbra is csak itt nyafogsz a nyakamon, téged intézlek el elsőként! – mondom neki keményen és mérgesen is, mert feldühít a viselkedése.
Megriadva tesz párlépést hátra. Kicsit elgondolkodva biccent. Végre ezt már valahogy jobban szeretem. Elkezdi kiereszteni az erejét, de az én erőmre nem sokára megjelenik az összes emberem, hogy segítsenek harcolni.
A kicsike elég szépen harcol, de meg kell, hogy mentsem. Túl figyelmetlen. Nem szeretem az ilyet, de nem tehetek mást, ha nem akarom, hogy meghalljon, akkor segítenem kell neki. Büntetését meg is kapja, mert adok egy akkora öklöst a fejére, hogy ha nem lenne sárkányból, már lehet ketté repedt volna a koponyája. Az embereim is segítenek és végre sikerül túljárnunk az emberek eszén és végre megölnünk párat, na meg persze elfognunk is, mivel ki kell kérdezni őket.
- Köszönöm, hogy segítettél – pihegi a földről, miközben erősen kapaszkodik belém, hogy felrántsam.
- Nem harcoltál rosszul, de legközelebb jobban figyelj... – húzom fel figyelmeztetve.
Kicsit bosszúsan kapom az ölembe, amikor megérzem, hogy mennyire nem tud jönni. Ennyitől elfáradt? Pedig alig harcolt, akkor mi lenne vele egy egész napos csata után? A csatatéren halna meg kimerültségben?
- Uram mit akar tenni az életben maradtakkal? – kérdezi alattvalóm, amire elkezdek gondolkozni, de a kicsike gondolataiba is bele lesek, mert látom, hogy érdeklődve lesi, hogy ki az.
Ez az a sárkány, aki bejött reggel James szobájába, és a kiskorú után küldött.
- Vigyed őket a cellába. Ha lesz kedvem hozzájuk, foglalkozok velük. – mondom annak, akire kicsikémet szoktam bízni, hogy tartsa szemmel.
- Rendben. – biccent, majd az egyik foglyot a vállára dobva kezdi el a kastély börtöne felé vinni.
- Ti itt tüntetitek el a nyomaik, és égetitek el hulláik. – adom ki parancsaimat. – Valamint azt is kérném, ezután az őrségben lévők legyenek éberebbek. Még egy ilyen, és a hibázók mindegyikét kivégzem.
- Értettük. – hajtanak remegve fejet nekem, amit el is várok tőlük.
Hatalmas vigyorral arcomon jelentem, hogy helyes, majd kitárom szárnyaimat és elindulok a kastély felé, miközben az egyik emberemnek telepatikusan küldök egy üzenetet, hogy beszélni akarok vele négyszemközt.
- Négyszemközt akart beszélni velem felség? – jelentkezik az emberke, de csontika annyira megijed, hogy ha nem tartanám, már tuti kiesett volna a kezemből.
- Igen. – adok határozott választ. – Nem tetszenek nekem ezek az újoncok, úgyhogy egy pár embereddel új feladatot kapsz. Őket, és a foglyokat figyeljétek. De csakis titokban.
- És ő? Biztonságban lesz? – néz a tulajdonom felé, amire morgok egyet és közelebb húzom magamhoz, megjegyezve, hogy majd én vigyázok rá helyettük. Erre persze fülét farkát behúzva vonul inkább vissza.
- Én is tudok magamra vigyázni... – motyogja a kezemben, amire elnevetem magam. - Nem vicces... Én tényleg... – még viccnek is rossz. Tud magára vigyázni, azért cipelem most a kezemben.
A szobába érve még mindig duzzog, de megpróbál kikászálódni az ölemből, de még mindig nem tud menni, ezért bosszús sóhaj utána karjaimba véve fektetem le az ágyra és veszem le róla a ruháit, majd ráterítem a takarót. Annyira megdugnám, de most még arra is fáradt vagyok, hogy eljátsszak a gondolattal és felállítsam a szerszámot, ami pedig nem lenne nehéz.
Nem is mozdul, hanem csak elfészkelve fekszik. Elmegyek letusolok gyorsan, mert leizzadtam kicsit, majd bedőlök mellé és magamhoz ölelem, hogy minél közelebb tudjam magamhoz, de egy kérdésével meg lep.
- Edzenél velem, hogy erősebb legyek?
- Hogy mi? – nevetem el magam megint, de csak annyit veszek észre, hogy bánatos szemekkel néz rám, amire kicsit megkomolyodok. - Ennyire nem tetszett az, hogy kinevettelek? – fej rázást kapok, amit akkor most már nem értek.
- Az bánt, hogy útban voltam. Kérlek... Még az is jó lenne, ha naponta egy pár percet gyakorolnánk csak... – bújik hozzám még közelebb meztelen testével.
Kicsit kezdi felkorbácsolni a vágyaimat és emiatt nehezebben veszem a levegőt és csak fogaim között próbálom meg kiszűrni a dolgokat.
- Megpróbálhatjuk, de ha nem fogsz kellő képpen igyekezni azonnal ott foglak hagyni. – válaszolom komolyan és kicsit kegyetlenül is.
- Rendben. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. – ígéri meg nekem, de nem érti.
- Minden erődre szükséged lesz, és ha nem adsz bele apai anyait, akkor megöllek. – mondom komolyan, amire most már megrettenni látom és elgondolkozni, de nincs kedvem apáskodni. Gondolja át a dolgokat és csak az után legyen olyan biztos benne, hogy meg akar engem kérni, hogy edzek vele.
- Rendben. – mondja egy kis idő múlva átgondolva a dolgokat, de remegő hanggal.
Megérzem, ahogy keze mellkasomat simogatja és lábát is átteszi az egyik lábamon. Nocsak, eddig még soha nem bújt ennyire. Most vagy ennyire fél vagy ennyire szeretet éhes a kicsike.
- Látom, élvezed a dolgokat. Pedig az elején mennyire is tiltakoztál, hogy mellettem aludjál. – mondom gonoszan ördögi vigyorral a pofámon.
- Kiskorú. – vág vissza egyetlen szóval és már is felmegy bennem a pumpa. Mi az, hogy lekiskorúzik? Még is én fogom őt megdugni, meg én végem meg őt.
- Jól gondold meg, miket mondasz nekem csonti. – válaszolom ingerülten, amire kicsit megriad, de nem engedem elhátrálni.
Nem beszélünk többet az este folyamán szerencsére, hanem mind a ketten szépen elalszunk és kipihenjünk magunkat.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek, a kicsike még alszik. Helyes aludjon is, addig sem zaklat a marhaságaival, bár lenne kedvem letámadni. Ahogy végig nézek kívánatos testén, farkam egyből elkezd meredezni. Grrrrr. Az a kívánatos vékony dereka, meg csípője, a formás feneke és a többi, ami még hozzá tartozik. Teljesen magával ragad a dolog. Már éppen neki esnék, amikor megszólal a vészcsengőm. Önuralom… önuralom…
Mély levegő, majd szépen elmegyek a fürdőbe, ahol lehűtöm magam. Egy frissítő zuhany után egy törölközővel a derekamon térek vissza. Csontika már akkor ébredezik, és nyitott szemmel nézi felső testemet, de ahogy látom, elpirul, és inkább megfordul.
Hogy lehet valakinek ilyen felsőteste? Komolyan nem értem.
- Csak nem tetszik a látvány? – kérdezem vigyorogva.
- Már megmondtam, hogy szállj ki a fejemből. – ripakodik rám, ami még mindig nem tetszik és én is kezdek ideges lenni.
- Már megmondtam, hogy ne kiabálj velem. – mondom komolyan, majd odamegyek, és a torkánál fogom az ágyra, mire rettegve néz rám.
- Sa… sajnálom. – nyögi ki nagy nehezen.
Elengedem a torkát, majd felöltözök, miközben hallom, hogy elkezd köhögni. Felveszem a ruháimat és már mennék is dolgozni, amikor a hangja állít meg.
- Akkor gyakorolsz ma velem? – fordítom felé a fejem.
- Még meggondolom, hogy megérdemled-e. – vágom neki oda olyan ridegen, ahogy még eddig soha nem beszéltem vele, de legalább megtudja, hogy hol vannak a határok, amiket jobb, ha nem lép át és nem feszeget.
- De tegnap azt mondtad, hogy gyakorolsz velem. – ellenkezik továbbra is, amire szikrákat szóró szemekkel nézek rá, de ugyan ezeket viszonozza is.
- Ha nem fogsz attól félni, hogy megöllek. Készen állsz minden erődet bele adni és az életedért harcolni? – mondom megint a feltételeimet, amiket nagyon komolyan gondolok, és ahogy mondom a ridegség és a halál érzete is lerí rólam. Főleg, amilyen dühös vagyok most rá. Képes lennék arra, hogy megöljem, ha gyakorlásra kerül a sor. Remélem, hogy nem fogja így erőltetni a dolgok. Hagyja, hogy lenyugodjak és majd utána, ha még mindig meg akar halni akkor, tehetek róla, hogy vége legyen.
Csak egy kívánságába kerül, bár ha már kívánja az úgy nem jó, mert ő is élvezni fogja és az a lényeg, hogy ne élvezze.
- Nos, akkor képes vagy ezekre? – nézek rá kegyetlenül.
|
| yoshizawa | 2011. 01. 24. 20:58:48 | #10768 |
 Karakter: Yu Sora
Megjegyzés: (kiskorúmnak)
Nem tudom, mikor aludtam bele gondolataimba, de azt igen, hogy most, kilépve rémálmomból, amiben megint későn értem mesterhez, és emiatt csak azt láttam, ahogy lángoló teste a mélybe zuhan, miközben ellenfele, vagyis James kacagva tesz fölötte egy kört a levegőben nagyon harapós kedvemben vagyok.
A fejem is lüktet, ráadásul még mindig sok kérdésemre keresem a választ. Az a kiskorú... Olyan furcsa. Miért hozott magával, amikor meg is ölhetett volna?
És... Ez az előbbi beszélgetése is a vámpírokkal... Mi volt azzal a célja, hogy pont így mutatta meg nekik, nála vagyok?! Nem akarta, hogy azt higgyék, mester megölésében én is benne voltam?
Kizárt...
- Látom felébredtél kicsi sárkányom – ez a hang... Grr... Álmom után nagyon nem akartam hallani.
Mérgesen fordulok gazdája felé, aki látva idegességem is csak vigyorog.
Megpróbálom összeszedni magam, és mielőtt a torkának ugranék, szidni kezdem, mint a bokrot, hátha komolyabb lesz:
- Te rohadék, sárkányok szégyene. Rohadt kis kölyök. – nevetésével pont úgy szakítja félbe gyenge szótámadásom, mint eddig mindig, de most legnagyobb döbbenetemre megkérdi azt is, mi a bajom.
Fehh... Mintha nem tudná...
Gyilkos indulatokkal a szemébe nézve kezdem el sorolni sérelmeim:
- Az, hogy engem használtál fel a kis tervedben. Az, hogy itt vagyok, és nem engedsz el. A legfőbb bajom, hogy nem tudom megbosszulni a mestert – eddig ment és nem tovább.
Minden maradék energiám arra kell fordítanom, ne ugorjak fel, és támadjam meg. Ballábbal kelve is tisztában vagyok azzal, hogy az egyenlő lenne egy halálos ítélettel számomra.
- Kicsi Sora, mivel akarod megbosszulni?
A francba... Kijózanodva haragomból rakom kezeim szám elé. A tervezett bosszúm még gondolatban se szabadott volna megemlítenem előtte, nemhogy így... Mondandóm felért egy nyílt támadással.
Az ő megváltozott hangja, és fojtogatóan sűrű ereje, amivel körbeöleli testem is ezt sugallja. Az meg végképp, hogy méltóságteljes lépésekkel elindult felém.
Én idióta...
Végig őt figyelve csúszok el a falig. Bár sajnos... Amikor elérem ő akkor se áll meg, tovább közeledik felém, kegyetlen hangsúllyal követelve újfent válaszom. Kemény szavait a falak még jobban fölerősítik.
Ha nem lenne rajtam úrrá egy kisebb pánik, valamint fagyna belém hangom ettől, valamint attól, ahogy bemutatja milyen könnyedén tépni le magáról fölsőjét, szíves örömest kérnék tőle bocsánatot, és magyaráznám meg neki, mennyire nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam.
Erőm és hangom nélkül azonban csak annyit tudok tenni, hogy néma csendben, továbbra is a falnak lapulva próbálom meg kitalálni ez a rohadék, beteg gyík mire készül.
Vajon engem is úgy darabjaimra akar szaggatni, mint pólóját, mielőtt komolyabb fenyegetést jelentenék rá? Vagy egyszerűen csak át fogja harapni torkom büntetésként???
Nagyot sikkantva meredek még mozdulatlanabbá, amikor elér az ágyig, és hirtelen, gondolatmenetem félbe szakítva ránt maga alá.
Nem... Azt már eddig megtehette volna.
Vörös arcom pihegve fordítom el előle, felmordulásától belém hasított a felismerés.
Más tervei vannak most is...
Alávalóan simít végig bőrömön, pikkelyeimen. És eléri, érintései nyomán minden egyes sejtem felforrósodjon, valamint furcsa érzés kerítsen hatalmába...
Harapásával se fájdalmat, hanem valami egészen mást, okoz. Kéjt... És hatalmas vágyat, amit majd csak ő tud csillapítani.
Felnyögve a döbbenettől, ellenkezve feszítem kezeim testének, és próbálom meg eltolni magamtól, amikor végtagjaim fölött visszanyerem az irányítást.
Nem késlekedhetek, mert megint elérné, hogy átadjam magam neki.
Pedig...
Akármennyire is jó, amit tesz, ő mégiscsak egy gyilkos, aki elvette tőlem azt a személyt, aki apám helyett apám volt.
De nem értem ezt se... Ha őt bántotta, és ha alattvalóit is folyton csak macerálja, akkor velem miért próbál meg kedvesebb lenni??? Mi okból játszik??? Miért csinálja?
- Mert az enyém vagy – dörmögi hirtelen, mintegy válaszolva zaklatott gondolataimra.
Mielőtt kijelentése ellen pedig akár egy szóval is tiltakozhatnék, maga alá szorítva csókol meg vadul, kiéhezetten.
Nekem se kell több, a bennem felgyülemlett összes zavarodott érzelemmel támadom vissza, ostromlom egészen addig, amíg el nem fogy a levegőm, és meg nem kell szakítanom csókunk.
- Nem vagyok a tiéd - pihegem egy kicsit nyugodtabban és eltolni is újból megpróbálom. Bár ez sajnos nem megy, be kell érnem azzal, hogy mondandóm folytatom:
- Amit műveltél velem – mindazok után a szörnyűségek után... - szerinted itt maradok? – szabad akaratomból biztos, hogy nem.
Az ellenkezésem miatt szemei dühtől szikráznak, de nem érdekel, túl feszült vagyok még mindig. Meg különben is... Szokja csak, hogy nem mindig az van, amit szeretne.
- Ahogy tudok elmegyek innen, és egyszer megfoglak ölni.
Csodálom, hogy ezt ki tudtam neki jelenteni, de azon talán egy kicsit jobban, hogy fejem a nyakamon van, nem harapta le egy ilyen kijelentés után.
Ijedten sikkantanék, ha tudnék, elkiabáltam az előbb, hogy nem torolja meg szavaim. Ujjait rákulcsolta nyakamra, alig kapok tőlük levegőt.
- Vigyázz miket mondasz! – hangja... Olyan távolinak tűnik. - Ezt a helyet nem fogod elhagyni, csak holtan. Szóval barátkozz meg a környezettel, és legfőbb kép azzal, hogy az enyém vagy – könnyezve tűröm újabb erőszakos csókját, és próbálok nem elájulni, amíg szorít.
Amikor pedig elenged, kapkodva az éltető oxigénért ülök fel.
- Szokj hozzá, mert innen soha nem mész el - szavai megsértett méltóságáról árulkodnak, belátva, hogy tévedtem bocsánatot is kérnék tőle, ha nem viharzana ki.
- Már hajnalodik, és még mindig nem ért vissza. Mit csinál ennyi ideig? – kérdezem meg sóhajtva vámpírplüssöm, mielőtt magamhoz ölelném. Majd ugrok egy hatalmasat, amikor a baba helyett egy számomra idegen válaszol:
- Talán menj utána és nézd meg.
- Én??? – nézek ki az idegen feketesárkányra kuckómból, a csodálkozástól nagyra tágult szemekkel. Bejöhet ide egyáltalán? - Egy kicsit aggódom miatta, de nem hinném, az aggódás ok lenne arra, hogy kövessem azt a nyomorult... Vagyis izé az uratok... Mármint ennyi erővel ti is...
- Igen te. – szakítja félbe halandzsám, amit lehet, nem is hallott, annyira halk volt. – Veszekedtetek nem? Akkor eredj utána, és kérj tőle bocsánatot. – igaza van, talán tényleg az lenne a legjobb, ha megkeresném.
Mosolyogva biccentek irányába, és köszönöm meg segítségét mielőtt utasításának eleget téve szállnék ki az ablakon, megengedve a szélnek, hogy James felé repítsen.
Szeme ennek az idegen sárkánynak valami miatt furcsán csillogott, de most jobban lefoglal az, hogy ráakadjak a kiskorúra, és elsimítsam vele esti szóváltásunk. Beleőrülnék, ha büntetésből ezután repülni se engedne ki...
Hamar megtalálom célszemélyem.
Mondjuk nem is nehéz észrevenni hatalmas, éjfeketén csillogó testét, amivel épp egy kisebb földrengést keltve száll le a földre.
Szárnyaim behúzva ereszkedek én is földre a közelében, és indulok meg felé, hatalmasságával nem győzök betelni.
Mekkora egy bazi dög. Pedig még fiatalabb is nálam. És ezzel a rohadt mocsok kiskorú döggel maradjak együtt??? Na azt lesheti...
Visszaalakul, ezért, hogy zavarom, ami így is elég izmos testétől kerít hatalmába elrejtsem előle, inkább másfele nézek.
- Kiskorú? – igen az. És gyerekes is vagy, amikor kutakodsz a fejemben.
- Ezt jobb lenne, ha minél hamarabb befejeznéd – morranok felé indulatosan mielőtt felkészülként az elé térdeléshez, és a bocsánatkéréshez egy nagy levegőt vennék.
Azonban... A levegő... Vagyis inkább az általa hozott illatok... Teljesen elterelnek terveimtől, megzavarodva nézek körbe.
Sárkányvadászok vannak a közelünkben.
Legalább 6.
Azt nem tudom elképzelni, hogy hogyan, jutottak be James birtokára, vagy hogy miért pont most vannak itt, de határozottan itt vannak. És hiába emberek, attól még sárkányként különleges fegyvereik miatt semmi esélyünk törzsük ellen. Ezt már megtanultam mestertől, úgyhogy védekezés helyett futni kezdek.
Legalábbis addig, amíg a kölyök, akihez eredetileg jöttem sárkányom nem mész sehova kiáltással el nem kapja fél kezével kezeim, és magához nem húz.
- Engedj el!!! – kérem halkan, kétségbeesetten, majd gondolatban folytatom mondandóm, abban bízva, hogy furcsa viselkedésemre, és remegésemre magyarázatot keresve újfent a fejemben kutat:
Most nincs időnk a játékra. Sárkányvadászok figyelnek minket!
Olyan, mintha egy fél pillanatig elgondolkodva forgatná körbe szemeit a tisztáson. De lehet ezt csak beképzeltem, mert fejével továbbra is ugyanúgy közelít ajkaim felé, miközben szabad mancsával hátam simogatja.
- Kérlek... – suttogom újra. – Menjünk innen, mielőtt ránk lő... – kétségbeesett, halk magyarázatom egy magányos nyíl süvítése szakítja félbe.
Aminek tompa puffanása után kissé sokkosan nézek föl Jamesre. Attól félek, hogy eltalálták, mivel magamban nem érzek fájdalmat.
Veszélyesen vigyorog, kár volt aggódnom bőréért... Ráadásul... Csodával határos módon hátam mögül előhúzott kezében ott csillog a kilőtt nyíl. Elkapta...
- Ennél több kell a rohadékoknak ahhoz, hogy meglepjenek! – töri porrá önelégülten, amikor ellenfeleink felállnak.
Harsány felszólalása miatt már úgyis érkeznek az újabb támadások, szüksége van kezére...
Bár különös módon, lándzsáik, nyilaik egyike se ér el minket. Pályát módosítanak előttünk, egyik saját tulajdonosát is úgy megsebezve, hogy az a földre roskadjon.
Sikertelen próbálkozásaik, és társuk elesése hatására az épen maradtak inkább taktikát váltanak. Leteszik lőfegyvereik, és kardjuk, valamint pajzsuk védekezőn maguk előtt tartva hátrálnak.
Mozdulataik ismerősek, ezekkel már egyszer rászedtek, remegve bújok a még mindig erősen tartó kölyökhöz.
- Azt akarják színlelni, hogy visszavonulnak, viszont támadni fognak. Tényleg el kéne menekülnünk, amíg még tudunk... – suttogom halkan. –Kérlek hallgass rám, nem győzhetünk...
- Legyőzöm őket. - morog rám csendesen, miközben kiereszti hatalmas erejét, és elengedi kezeim. – Nem értem, miért vagy így betojva. Az az emberem, akivel végeztél volt olyan erős, mint ezek együtt. Ezt komolyan gondolta???
- De... – kezdek el ellenkezni, amíg a szavamba nem vág kemény hangon:
- Döntsd el, csöndben maradsz, és segítesz, vagy leülsz és figyelsz. Ha továbbra is csak itt nyafogsz a nyakamon, téged intézlek el elsőként!
Riadtan lépek arrébb egy pár lépéssel, majd összeszedve gondolataim biccentek felé, és eresztem ki az alváshiány miatt kissé megcsappant erőm, hogy a hozzám legközelebb álló torkának ugorhassak. Inkább a vadászokkal való küzdelem, mint James haragja.
- Köszönöm, hogy segítettél – pihegek James felé a földről, és erős karjába kapaszkodok, hogy föl rántani.
- Nem harcoltál rosszul, de legközelebb jobban figyelj... – húz függőlegesbe.
Majd bosszúsan sóhajtva ölbe is kap, amikor részeg módjára átölelem testét, mert nem bírok egyenesen megállni.
A csatának vége.
Sárkányai amint megérezték, hogy uruk kiengedte erejét, pillanatok alatt idesereglettek hozzá, így támogatásukkal gyorsan elintézhette támadóink.
Szerettem volna én is legyűrni legalább az egyikük, de már megint csőbe húztak.
Annyira lefoglalt a harc ellenfelemmel... Nem szabadott volna figyelmen kívül hagynom a sérült vadászt.
Hanyagságomra az se mentség, hogy legmerészebb álmaimban se jutott volna eszembe, csak teteti harcképtelenségét, és arra vár, hátulról halálos csapást mérhessen arra, akit társa a közelébe csal. Csata közbe nem feledkezhetnék meg ennyire a külvilágról.
Ha James nem dönti velem együtt a földre, és vonszolják olyan gyorsan el emberei...
Brr... Inkább gondolok bele. Öklével így is hatalmasat sózott fejemre.
- Uram mit akar tenni az életben maradtakkal? – kéri ki James véleményét hirtelen egyik alattvalója. Akinek olyan ismerős a hangja, kezeim levéve arcom elől fordulok felé, majd felnyögök a döbbenettől.
Ez az a sárkány, aki bejött reggel James szobájába, és a kiskorú után küldött.
- Vigyed őket a cellába. Ha lesz kedvem hozzájuk, foglalkozok velük. – közli morogva, de szavait nem az előtte álló, számomra idegen fenevadjához intézi, hanem ahhoz a sárkányához, akire rá szokott bízni, amíg dolga van.
- Rendben. – biccent a komor lény, és a társai által már megkötözött vadászok közül az egyiket a vállára kapva száll el a kastély börtönének irányéba.
- Ti itt tüntetitek el a nyomaik, és égetitek el hulláik. – adja ki újabb parancsát. – Valamint azt is kérném, ezután az őrségben lévők legyenek éberebbek. Még egy ilyen, és a hibázók mindegyikét kivégzem.
- Értettük. – hajt mindenki remegve fejet James előtt.
Aki kegyetlen vigyorral közli erre, hogy helyes, mielőtt kitárva hatalmas szárnyait útnak indulna velem kastélya felé.
- Négyszemközt akart beszélni velem felség? – zárkózik hozzánk félúton a fogollyal küldött. De olyan csöndesen... Ha a feketeség most nem fogott volna erősen, hirtelen megjelenése miatt kiugrottam volna az öléből.
- Igen. – válaszol James magabiztosan. – Nem tetszenek nekem ezek az újoncok, úgyhogy egy pár embereddel új feladatot kapsz. Őket, és a foglyokat figyeljétek. De csakis titokban.
- És ő? Biztonságban lesz? – néz rám kérdőn, majd egyből fülét farkát behúzva, bocsánatért esedezve menekül a csata színhelye felé el, amikor James közelebb vonva magához rámordul azzal, hogy törődjön a maga dolgával, figyel helyettük rám.
- Én is tudok magamra vigyázni... – motyogom bátortalanul, amire elneveti magát.
- Nem vicces... Én tényleg... – áhh mindegy... Inkább hagyjuk...
Szobájába érve még mindig duzzogva kászálódok ki öléből.
Aztán mivel a nagy sietség hatására fejem megint húzni kezd, és elvágódnák ha nem kapna el, hagyom, hogy bosszúsan zúgolódva hámozzon ki ruháimból, és az ágyára fektetve dobja a fejemre a takaróját. Meg se mozdulok, miután befészkeltem magam a puhaságba. Jó így vízszintesben lenni.
- Edzenél velem, hogy erősebb legyek? – kérdem meg hirtelen ötlettől vezérelve tőle, amikor lezuhanyozva bebújik mellém a takaró alá, és átölel.
- Hogy mi? – neveti el magát. Majd amikor megfordulva bánatosan nézek szemeibe, komolyabbá válva teszi fel máshogy kérdését:
- Ennyire nem tetszett az, hogy kinevettelek? – megrázom fejem.
- Az bánt, hogy útban voltam. Kérlek... Még az is jó lenne, ha naponta egy pár percet gyakorolnánk csak... – bújok közelebb mellkasához.
Hízelgésem miatt, mintha nehezebben venné, vagy legalábbis fogai közt szűrné a levegőt, de nem akarok most emiatt arrébb húzódni. Jól esik közelsége.
|
| haaaani | 2010. 12. 29. 18:09:35 | #10124 |
 Karakter: James
Megjegyzés: (csonti sárkányomnak)
- Kikérem magamnak - morogva válaszol kérdésemre, szemei csak úgy villognak. Kicsi sárkányom azt nagyon bedühödött. Talán a tanácsot jobban utálja, mint engemet, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
- Utálom őket, mert meg akartak ölni. Mestert is bántották, és kizárták maguk közül csak azért, mert ő ellenszegült nekik, és nem vette el az életem - kezd el magyarázkodni a kölyök, de olyan gyorsan, hogy alig bírom az információt feldolgozni. Mikor végre sikerül akkor már az agyam a plafonon ugrál.
- Ácsi... Azt mondod, az a vámpír - mikor undorral ejtem ki a vámpír szót rögtön morogni kezd rám kis csontim. Egyszer tuti, hogy széttördelem ezt a kis szarost. - nem is volt a tanács tagja, csak azért, mert a gondodat viselte?! - hangom egyre feszültebb. Belegondolva, hogy egy sárkány miatt hagyta ott a tanácsot, és én pedig úgy kinyírtam, mint a szart. Iciri picike lelki ismeretfurdalásom van, de amúgy leszarom, ő is csak egy vámpír volt. Bár merész vámpír, képes volt szembeszállni a tanáccsal ez a kis szaros miatt.
- Igen. Szembeszállt velük és védett - kezdenek szemecskéiből folyni a könnyek. Szar dolog lehet az egyszer biztos, bár én nem vagyok ilyen érzelgős, sőt...!
- A fővámpírral, és az ő kis klepsével szemben mester... - kicsit mérgesen vágok mondanivalójába.
- Ezt hagyjuk. Inkább arról mesélj, annak a... Vagyis mestered kizárását tudja-e valaki más is a tanácson és rajtad kívül? - teszem fel kérdésemet gyorsan. Fontos, hogy tudjam erre a választ.
- Senki. De szerintem azért mertek a talp... Izé az alattvalóidra támadni - javítja ki magát. Ügyes kölyök, én is odafigyeltem az előbb az ő kis mesterére. - mert abban a tudatban voltak, hogy megöltél engem is. - teszi még hozzá.
Ez a nap nagyon is nekem kedvez. Ez a kölyök egyre jobban tetszik, és most még a hasznomra is válik. Agyam, mint az örült úgy dolgozik a terven. Végre nálam van az előny. Tudtam, hogy elfog jönni ez a pillanat is csak türelmesen várnom kellett. Basszus csak ezzel az a gond, hogy utálok várni, és türelmes lenni.
- Akkor este meg fognak lepődni - nevetek fel, és ezt a hangot még Lucifer is megirigyelné. - Legalább kedvezőbb feltételekkel tudunk velük tárgyalni - folytatom tovább mondanivalómat.
- Nem akarok velük találkozni, mert ha olyat szólnak be, félek, nyárson végeznék. Vagyis... Mindent megtennék azért, hogy ott végezzék - lehajtja fejét, és úgy motyogja a szavakat. Kis harcias a csontim. Még a végén én is félni kezdek tőle ….heeehhh.
A gondolatra felnevetek, és közelebb húzom magamhoz a kis nyavalyást. Szeretem mikor ilyen kis agresszív, főleg akkor amikor felém irányul.
- Itt a reggelije uram - jelenik meg szinte a semmiből egyik sárkányom, és kis csontim ijedtében már a nyakamba ugrik. Kis félős nyuszi, menten megzabálom. - Kidobjam a szemetet, amíg eszik? - teszi fel váratlan kérdését. Kis pukkancsom már ugrana is neki, hogy kifüstölje az étkezőből, de én zabálnivaló ajkaira tapasztom hatalmas kezemet.
- Igen, dobd ki magad - mondom ridegen a nyomorultnak. Én vagyok az egyetlen, aki bánthatja az ölemben lévő sárkányocskát. A nyomika morog egy kicsit, de azt már kapkodja a virgácsot beszarva. Nagyon helyes én is így gondoltam. Le is esnék a székről, ha nem engedelmeskedne a királyának. Igaz, ha ellenszegülne épp csontja se maradna. Szemrebbenés nélkül megölném, ha ellenszegülne nekem.
Bele lesek gondolataiba, és épp azon filózik, hogy nagyon nem tetszik sárkányomnak, hogy így rám van mászva.
- Ezt eltaláltad... - súgom fülébe a szavakat. Hagy tudja, csak, hogy épp a kis fejében turkálok. Tudom, hogy ezzel kikészíthetem. - De ne is törődj vele - arcáról olvasható, hogy most épp kiakar nyírni.
- Együnk - már nagyon éhes vagyok.
Pocija már morog is, hogy egyet ért velem. Elveszem kezemet szájáról, miközben jólesően kinevetem.
Jó étvágyat mondunk egymásnak, és neki állunk enni.... vagy is csak én inkább. Sokáig válogat, míg végre elkezd enni. Elég sok mindent elpusztít, aminek örülök még az hiányozna, hogy ne egyen semmit. Még azzal is szarakodnom kéne akkor tényleg hülyét kapnék.
Mikor tele van még el is büfögi magát a kis szaros.
- Egészségedre! - mondom neki nevetve. Sajnos el kell válnom tőle, mert még elég sok elintézni valóm van az este miatt, így elküldöm a testőrével repkedni azt úgy is szereti.
Elég gyorsan eltudok rendezni mindent. Bebiztosítom az egész birtokot, és a házat is. Mindenre fel kell készülnünk. Ezek a rohadt vér szívok aljas dögök.
Már egy jó ideje folyik a vita. Rosszul vagyok már tőlük. Páran itt vannak sárkányaim közül a legjobbak.
Sora, is itt van a testőrével együtt.
- Ez felháborító! Honnan vesz ilyen sületlenséget, hogy a tanács levette róla a kezét?! Ő egy nagyra becsült tagunk volt addig, amíg ön, vagy az egyik félkegyelmű sárkánya orvul meg nem ölte. És ezért jogunk van minimum az üzletei felének a bevételét követelni! - hazudozik itt összevissza ez a nyomorék. Még, hogy megbecsült tagjuk volt. Leharapom a fejét, ha még egyszer hazudni fog nekem.
- Van rá bizonyítékotok, undok férgek?! - arcomon az izmok váltózni kezdek. Ördögi vigyorra húzom számat, a rohadék meg persze bekussolnak. Félnek. Torkomat egy hangos vérfagyasztó kacagás hagyja el.
- Mert nekem van rá bizonyítékom, pontosabban egy tanúm, arra hogy kizártátok magatok közül. Hozzátok be - utasítom az egyik gyíkot.
Látom kicsikém már ellenáll testőrének, de nem nagyon tud menekülni előle. Végre itt van a közelemben.
Kicsikém te innen nem fogsz menekülni, és segíteni fogsz nekem akár tetszik akár nem.
- Ő a fültanúja volt annak, - kicsit erősen megfogom arcát, és a tanács felé mutatom pofiját. Arcomról le se lehetne törölni a vigyort. Hamarosan győzök. - hogy azt a vámpírt kizártátok magatok közül... -arcuk elsápad, amikor felismerik a kicsike sárkányt, akit épp a karmaim között tartok.
- ...Főnök... Most mi lesz...? Azt hittük, ezt a dögöt azzal az idegesítő vámpírral együtt kinyírták... Nem úgy volt, hogy ezzel az üzlettel nem veszíthetünk?!... - szólal meg az egyik alárendelt vámpír. Nagyon szarul jártatok... ez van. Kis szarháziak.
A főgóré Sora, elé sétál. Telepátiát használ. Semmi érdekes információ, csak lehordja csontikámat, és reméli, hogy széttépjük.
Széttépés lesz majd a meleg ágyamban … meztelenül.... Haaha...!
Már tiplizik is, mint aki jól végezte dolgát, még azért hozzám kúr egy elnézést, hogy pár emberemet kinyírta. Azért én hozzá teszem, hogy szó sincs üzletről, és hogy nem akarok több halottat.
A kis nyomorék felnevet, és megígéri, hogy nem lesz amíg élnek a tanúk.
Kikísérem őket, nem akarok most harcot. Így is én nyertem ezt a tárgyalást, nekem ez most bőven elég.
Visszasietek a tárgyalás helyszínére, de Sora már nincs ott, se a testőre. Biztosan a szobámban van. Gyors léptekkel haladok a folyosón, hogy minél hamarabb a szobámba érjek. Épp kilép a sárkányom a szobámból.
- Elájult, uram - morogja idegesen. Biztosan nem örült neki, hogy a karjaiba kellett hoznia kis sárkányomat. Hirtelen féltékenység hullámzik végig rajtam, és automatikusan elkapom a férfi nyakát, és az ajtóm melletti falba passzírozom. Egy mukkanást sem ad ki magából, bizony egy fekete sárkány nem engedheti meg a fájdalom kimutatását. Igaz sajnos sokan kimutatják, de ő nem. Helyes.
- Egy ujjal sem értem hozzá - nyögi a szavakat ki nagy nehezen. Kapcsolt a kis nyomorult, hogy mi a bajom. Okos. El is várom tőle, hiszen rá bíztam Sorát. Nagy nehezen sikerül elengednem, és rögtön nyakához kap, még neki áll köhécselni is. Kicsit túlzásba estem, de leszarom, én mindent megtehetek.
- Tűnés! - kiabálok rá, és már menekül is. Bizony ilyenkor nem szabad leállni egy sárkánnyal.
Körülbelül három órája ülök a fotelban, és egyenletes szuszogását hallgatom. Kis mellkasa ahogy megemelkedik, és lesüpped. Amíg a kis sárkányom itt van, előnyben leszek a vámpírokkal. Ő a kis tanúm.
Biztos vagyok benne, hogy megakarják majd gyilkolni idővel, de én gyorsabb leszek, mert az ő fejük fog lekerülni hamarabb.
Mocorogni kezd a kis édes, halántékához kap. Biztosan fáj a feje.
- Látom felébredtél kicsi sárkányom - búgóm mézes mázos hangomon, amire rögtön rám tekint. Szemei villámokat szórnak felém. Arca olyan piros a méregtől, kezdek félni, hogy mindjárt szétdurran.
- Te rohadék, sárkányok szégyene. Rohadt kis kölyök - vágja hozzám a szebbnél szebb szavakat. Egy nevetéssel belé fojtom a rám irányuló csúnya kifejezéseket.
- Most mi a bajod? - kérdezem meg kíváncsian tőle.
- Az, hogy engem használtál fel a kis tervedben. Az, hogy itt vagyok, és nem engedsz el - kezd el ordibálni, amit én rohadtul utálok. - A legfőbb bajom, hogy nem tudom megbosszulni a mestert - hangja a végére elcsitul. Érzem ereje feszülten vibrál, de most elég gyenge, hogy használja, de amúgy se tudna legyőzni.
Megbosszulni? … ez ám a vicc.
- Kicsi Sora, mivel akarod megbosszulni? - állok fel, és nagyon lassú léptekkel felé indulok. Arcomon egy vigyor jelenik meg, testem körül kering hatalmas erőm. Szemeim sárgán világítanak, minden mozdulatát feszülve figyelem. Az ágyon hátra felé próbál mászni, de sajnos a falnak ütközik háta. Idáig hallom, hogy gyorsabban veszi a levegőt, szinte már fuldoklik. Testem sajogni kezd... érte!
- Mondd el mivel... - a falakon visszaverődik recés, méltóságteljes hangom. Egy vadállat mozdulattal tépem le magamról a felsőt, az anyag csak reccsen, könnyed mozdulattal a földre dobom. Barna szemeivel követi a ruha útját, de mikor megreccsen az ágy, írisze ismét rám szegeződik.
Ez a rohadék, beteg gyík mire készül?
Pillantok bele gondolataiba.
Talán rád akarok ijeszteni kicsi sárkányom, vagy esetleg megakarlak kóstolni. Bokáját megfogva hirtelen magam alá húzom, felsikkant. Közelről figyelem feszült kis pofiját. Nyakához hajolok, és mélyen beszívom aromás illatát. Állati morgás szakad ki torkomból. Belőlem, mint egy kazán úgy áramlik a vágy illata, amit az ő figyelme sem kerüli el, mert elvörösödik. Olyan, mint egy kölyök … egy ellenállhatatlan kölyök.
Fogammal megkarcolom a kellemes bőrt vékony nyakánál. Megmarkolom a selyem takarót, alig bírok magammal. Csak egy kicsit, nem szabad túlzásba vinni. Amikor ő könyörög érte …. értem.
Testemet erősebben nyomom hozzá, hogy érezzem minden porcikáját, és ő is érezzen engem. Akarom.
Hangosan felnyög mikor megharapom kis nyakát. Rajta hagyom jelemet, hogy mindenki tudja kihez tartózik ez a kis szaros. Próbál eltolni magától, de nem hagyom neki. Még nem.
Kicsit elhajolok tőle, hogy meglessem művemet, és nem csalódok. Elég mély lett, és piros. Elégedett mosoly jelenik meg arcomon, és egy gyengéd puszit adok rá. Felpillantok rá, és elveszek. A barnaság a mélybe húzz, és nem enged. Mintha láncok tekerednének testemre, és hozzá kötnének, hogy soha ne szabaduljak el tőle. Kezeim megremegnek. Mélyen nézem szemeit, és nem tudok leolvasni róla semmit …, ezernyi érzelem suhan át rajta.
Miért csinálja?
Ennyit kapok el gondolataiból, szinte lehetetlen olvasni bennük olyan gyorsak, és kiolvasatlanok.
- Mert az enyém vagy - suttogom a szavakat, és már ajkait ostromlom minden erővel. Olyan hévvel támadok rá, hogy belepréselem a puha ágyba. Ínycsiklandozó ízek söpörnek végig ízlelő bimbóimon, aminek akarnék se tudnék ellenállni. Imádom az édességet, és ez a kölyök, mint egy hatalmas fincsiségekkel teli tál, amit habzsolnom kell. Fogom is. Vadságom szinte visszatarthatatlan, de még is hagyom neki, hogy ő irányítson. Kis nyelvével kutakodik, és mikor sikerül elcsípnem harcra hívom. Ostromoljuk egymást, mintha az életünk múlna rajta, de ő feladja. Csak kicsit távolodok el tőle, hogy tüdeje ismét megteljen az éltető levegővel. Egy mély levegőt veszek én is, hogy nyugtassam testem minden pontját. Bekattanok érte.
- Nem vagyok a tiéd - nyögi ki rekedtes, száraz hangon, és kezei mellkasomra tévednek, hogy minél távolabb toljon magától.Tudom, hogy ő is élvezte.
Az ellenszegülésére arcomon az izmok megfeszülnek, és szemeim ridegen csillognak. Bátran viszonozza tekintetemet.
- Amit műveltél velem szerinted itt maradok? - teszi fel tárgyilagosan a kérdést. - Ahogy tudok elmegyek innen, és egyszer megfoglak ölni - hangja nem halkul el, magabiztos.
Ostoba kölyök az egyszer biztos. Nem tudja, hogy kit fenyegetett meg. Attól, hogy vele mondhatni kedves voltam nem azt jelenti, hogy mindig az leszek. Addig, amíg azt teszi amit mondok nem fogom bántani.
Igaz most kezd betelni a pohár.
Elkapom nyakát, és erősen megszorítom talán túlságosan is erősen.
- Vigyázz miket mondasz! - hangom vérfagyasztó. - Ezt a helyet nem fogod elhagyni, csak holtan. Szóval barátkozz meg a környezettel, és legfőbb kép azzal, hogy az enyém vagy - erőszakosan csókolom meg, alsó ajkába beleharapok, amire kiserken a vér. Amit le is tisztogatok róla. Elég gyorsan lemászok róla, és az ajtóm felé veszem az irányt.
- Szokj hozzá, mert innen soha nem mész el - szavaim kegyetlenek, és látom arcán, hogy nem tudja mitévő legyen. Gyámoltalan, aki teljesen egyedül maradt, kinek nincs senkije, és én ezt fogom kihasználni. Én leszek neki a világ.
Hangosan vágom be magam mögött az ajtót. Ereje az ajtón kívül is érzem, hogy életre kell. Viaskodik magában. Szenvedj csak, úgy is csak nálam találhatsz menedéket.
Kora reggel van szinte egy cseppet sem aludtam. Nem is mentem vissza a szobába. Sárkány alakban süvítek a szélben, hogy egy kicsit lenyugtassam elmémet. Hatalmas mancsaim alatt megérzem a puha füvet. Nagy fejemet megborzolom. Megérzem Sora jelenlétét, épp felém sétál.
Mekkora egy bazi dög.
Gondolataira felmorgok amin persze csak jót mulat a kis szaros. Megáll előttem, és alaposan végig mér.
És ezzel a rohadt mocsok kiskorú döggel maradjak együtt, na azt lesheti...
Pillanatok alatt visszaalakulok, és mikor meglátja testemet rögtön az eget kezdi kémlelni.
- Kiskorú? - kérdem mosolyogva, miközben a nadrágom szíját csatolom be.
- Ezt jobb lenne, ha minél hamarabb befejeznéd - már kezd is el pattogni. Mikor végre rajtam vannak a ruhák elkezdek közelebb sétálni felé, amire hátrálni kezd.
Na most innen tűnés.
- Sárkányom nem mész sehova - ravasz mosoly jelenik meg arcomon, amire megijed, és már csak a hátát mutatja nekem. Ha elkapom vége a csontinak. De vajon, miért jött ide?
…. talán hiányoztam neki.
Ennek a valószínűsége egyenlő a nagy büdös nullával.
|
| yoshizawa | 2010. 09. 14. 14:25:36 | #7772 |
Karakter: Yu Sora
Megjegyzés: kölyök-samának
Döbbenten nézem hatalmas, kárörvendő vigyorát.
Ne... Ugye nem...
- Gondolatolvasás – suttogja mintegy beigazolva félelmeim.
Hogy a fene enné meg! Ezt nem hiszem el... Egyszerűen nem igaz!
Sárkány létére gondolatolvasás... Nem volt elég nekem az, hogy a környezetemben járó-kelő vámpírok tudták, mikor mi jár a fejemben?!
És ez is, hogy csak most árulta el ezt a szemét... Mit hallhatott eddig?!
- Elég sok mindet hallottam – kapja el kezeim egy mozdulattal, hogy végig tudjon simítani oldalamon, megint remegést okozva ezzel testemben.
- Tudom, hogy kívánsz, és nem örültél neki, hogy megzavartak minket az udvaron – a fenébe. Ettől tartottam. Pont a legkínosabb dolgokat szedte ki a gondolataim közül.
Csak tudnám, miért van az ilyenhez minden gondolatolvasónak ekkora érzéke…?
Természetesen a szégyentől úgy elvörösödök, mint annak rendje s módja, de még így is megpróbálom magamról lelökni.
Ha kezeim lefogta, hát lábaimmal...
- Engedj el, te hülye gyík! - pirítok is rá, bár megint fölöslegesen strapálom magam. Úgy is azt tesz, amit akar, vagyis jelen esetben szájon csókol, mert nincs elég erőm ahhoz, hogy meg tudjam magam védeni.
Pontosabban még nincs... Viszont amint lesz, megemlegeti, hogy összetalálkozott velem.
Pihegve, vörös arccal kapkodok az éltető levegőért, amikor elszakítja tőlem ajkait.
De... Közben akármennyire is kába vagyok, nem bírom megállni, hogy ne gyönyörködjek testében. Olyan helyes... Csak piszkálásával pillanatok alatt ki tud hozni a sodromból...
- Mondom, hogy te is akarod - vigyorodik el újra, miközben én elkezdem masszírozni fájó végtagom.
Igen. A karom. Örülök, hogy visszakaptam. Mégis mik lehetnek további tervei?
Megfordul a fejemben az is, hogy megunta nyafogásom, ezért most lehet, el fog engedni, de csak egy pillanatig. Ahhoz túl nagy a birtoklási vágya, hogy ez előforduljon, saját erőmből kell innen kijutnom...
- Nem engedlek el, ne is álmodozz róla – röpít el egyenesen az ágyára, és mielőtt még arrébb másznék, már újra felettem van.
Grr... Nem álmodozom, tudom, mit kell tennem, csak még azt nem, hogy hogyan.
Viszont addig is, amíg lelépek, kiszállhatnál már a magánszférámból!
- Ne turkálj a fejemben! - végre tudok ordítani az idegességtől. - Engedj el! – nyehehe... Tudom, hogy nem szereted a kiabálást az érzékeny füleiddel... Ezért is remélem, megsüketülsz, te nyomorék kölyök!
- Adok én neked mindjárt kölyköt – a fenébe, hallotta...
Becsukott szemmel, rettegve várom támadását vagy kínzását, most, hogy teljes súlyával rám telepedett, de mindkettő elmarad.
Helyette... Legnagyobb döbbenetemre lemászik rólam, és bekapcsolja a TV-t.
Gyanakodva méregetem még egy darabig, de aztán úgy döntök, hogy ha ezt a bigyót nézi, akkor talán csak nem akar széttépni.
Vagyis... Lehet, hogy már fáradt hozzám.
Bár ez csak nekem jó.
Hiszen... Még akkor is jól jártam, ha ezért az egész harciasságomért csak holnap fog velem számolni. Addigra már kipihenem magam, és több erőm lesz védekezni.
Szépen, csendben mászok le ágyáról, hogy vissza tudjak vonulni kuckóm békéjébe, hiszen ott sokkal nyugodtabb és ismerősebb minden egy pihentető alváshoz, de amikor már majdnem teljesen lent vagyok, hirtelen elkapja kezem, parancsolóan kijelentve közben, hogy vele alszok.
- Nem akarok. – nyafogom, miközben kezem próbálom kihúzni az erősen tartó ujjak szorításából.
Csak addig ellenkezek, amíg jobban meg nem szorítja csontom. Ekkor a fájdalom miatt inkább hagyom, hogy visszább húzzon magához.
Innen, mellőle szólítom meg újra, nem titkolt rosszallással:
- Rendben. – Remélem, most hallod a gondolataim. Ma éjjel még itt alszok veled. Aztán megkapod a sárkány plüssömet. Ha nem bírsz nélkülem aludni, akkor egy pár számmal kisebb Sora is meg fogja tenni neked, kölyök...
És erről jut eszembe... Egy plüssfigura ellen csak nem lehet kifogása. Én még 500 éves koromig gyereknek számítok, úgyhogy addig aludhatnék minimesterrel...
- Valamit idehozhatok? - nézek rá olyan szépen, amilyen szépen csak tudok.
Természetesen nem tud nekem ellenállni, bosszúsan sóhajtva enged el. Én pedig kihalászom kuckómból, és magamhoz ölelem plüsseim...
Mester illatától, ami belőlük árad, sokkal jobban érzem magam...
Végig magamhoz ölelem játékom, még visszamászás közben is, de természetesen azért Jamest elég rendesen szemmel tartom.
Igen... Ennyit a nyugalmáról. Nem hinném el, ha nem látnám, hogy egy babára mereszt ilyen féltékeny szemeket.
Viszont ha nem maradhat velem a plüss, nem alszom vele egy ágyban, ebbe bele kell nyugodnia.
- Tetszik a vámpír? Vele szoktam aludni - közlöm vele tárgyilagosan, közben persze puszit hintve alvó állatkám fejére.
- Igen, főleg nyárson - válaszol először ridegen, majd meg is próbálja kezeim közül kiügyeskedni minimestert.
Amit persze nem hagyok. Meg fogom védeni. És... Remélem, tudatában van annak, hogy nem akarom azt a szirénát újra hallani, azért van még bőr a képén...
-Add oda! Kifüstölöm! – viaskodik velem tovább, amire ugyanolyan komolyan nézek rá, mint ahogy ő néz rám. Belülről pedig rázkódok a visszafojtott nevetéstől.
Nagyon muris, hogy pont ő, a fekete sárkányok vezére kezd el huzakodni velem, egy foglyával, az meg még nevetségesebb, hogy ezt egy egyszerű plüss miatt.
Testem teljesen megfeszül, figyelve minden rezdülését, hogy a kellő pillanatban kimenekíthessem mesterkét, amikor közelebb hajol hozzám, hogy morogva kijelenthesse:
- Háromig elszámolok, és ha nem adod oda magadtól, én veszem el tőled - ami zavar, az csak az, hogy közben szemei szinte nevetnek.
Így nem tudom eldönteni, hogy most komolyan gondolja-e, amit mondott, vagy tényleg játszik...
- Egy - rendben, tehát nem bohóckodik. De miért fogott le?! Ez így nem ér...!
- Ez csalás - nyafogom neki, miközben megpróbálok alóla kimászni... Nem szokott tisztán játszani?!
-Nem mondtam, hogy nem lehet csalni - neveti el magát.
Tetszik nevetése, egész belepirulok, amíg nem jut újra eszembe, mit is akar tenni.
- Te rohadt kétéltű fekete gyík, akit még kiskorúnak is mondhatnának! - próbálom meg testemről lefejteni kezét, de ez csak annyira megy, mint eddig.
Ráadásul sértésemre se reagálva számol tovább...
A fenébe... Nem tudok mást tenni, mint eldobni kedvenc játékom sarkom irányába, amikor a hármas számhoz ér.
És még így is simán utána ugrana, ha nem fognám meg, és szorítanám magamhoz, kiskutya szemekkel könyörögve neki, hogy ne hagyjon egyedül...
Végre... Visszadől mellém. És... Igaz, hogy emiatt el kell viselnem, hogy magához húzzon úgy, mintha én is valamilyen baba lennék, de plüssöm talán megússza grillezés nélkül...
- Életben hagyom, ha itt maradsz - igen... Úgy hallom, tényleg kegyelmet kapott...
Megnyugodva bólintok egyet, és fészkelem be magam a takaró alá. James állja a szavát, ennyire már ismerem. Viszont most nem fogok vele TV-zgetni. Álmos vagyok, inkább behunyom szemeim, és megpróbálok elaludni...
Elégedett mormogással jutalmazom az ebben kapott segítséget, vagyis hogy megsimogatja hátamat. Ha mindig ilyen jó fej lenne, és mondjuk beismerné, kár volt mestert megölnie, még a végén megkedvelném egy egész kicsit...
Amikor felébredek, már nincs mellettem, egyedül vagyok az ágyban és a szobában is. Aminek kifejezetten örülök... Egyrészt, mert kikelésemkor aludtam csak csupaszon, ráadásul akkor se idegen sárkányok mellett, másrészt meg, mert a tegnapiak után egyik testrészem - és naná, hogy nem a lábam – teljesen meg van duzzadva.
Nem vacakolok, mert nagyon félek attól, hogy visszatérve ide az a füstösbőrű hüllő így lát meg. Fölkapom pár tiszta ruhám, majd bezárkózok a fürdőbe, hogy jótékony hatású hideg vízzel lecsapathassam magam.
Olyan kellemes... Így, hogy gondomtól megszabadultam, jobban ki is élvezhetem cirógatását, egészen addig, amíg meg nem hallom a tegnap engem kísérgető testőrsárkány hangját.
- Mi történt? – lépek immár felöltözve ki hozzá. – Miért kiabáltál?
Gyilkos pillantása miatt rávicsorgok, de szerencsére nem rám dühös, fejével a közelben ácsingózó társai felé int, miközben erejéből fitogtat feléjük egy keveset.
Grr... Megeresztek feléjük egy, még az előbbinél is szebb morgást. Hiszen ezek a férgek... Azt hitték, alszom, és sebezhető vagyok, mert James nincs a közelemben...
- Most is fontos dolga van Jamesnek? Vagy odamehetek hozzá? – kérdem meg idegesen, amire megint nem válaszol, csak elindul.
Félek, hiszen az engem szemlélő feketesárkányok egyre többen és többen követnek. És... Nagyon nem kétséges, hogy akkora túlerővel szeretnének megtámadni, amekkorával testőröm már nem bír el... Az undorító, gyáva nép...
És tudom, hogy nem lenne szabad más lapra tennem, de James mégis egyenesen letámadott minket ahelyett, hogy ilyen aljas módszereket alkalmazott volna...
Még ez is... Mérgesen készülök fel arra, hogy védekezzek a James melletti sötét fenevad ellen, aki szemmel láthatólag nekem akar ugrani, de James gyorsabban cselekszik nála:
- Fogd vissza magad. - cö... Nem lett volna nekem se ellenfél, ha már ettől, hogy rászólt, így elfutott...
-Jó reggelt, Sora - fordul a feketekölyök felém, így, hogy beszédpartnere elmenekült.
Én még mindig gyanakodva nézem azt az ajtót, ahol kiment az egyik halálomat kívánó, de viszonzom jókívánságát.
Majd... Amikor megpaskolja a lábát, egy intés kíséretében, odamegyek hozzá, és beleülök ölébe.
Nehogy azt hidd, hogy innentől engedelmeskedni fogok. Csak túl sok itt az alattvalód, és így nem idegesítenek annyira. – szólok be gondolatban neki, de úgy nézem, fölöslegesen, mert most jobban érdekli az, hogy minél szorosabban simuljon hozzám.
- Nem vagy éhes? - kérdez meg hirtelen, de olyan gyengéden... És az a fülharapás is... Úgy pördülök felé, hogy majdnem hátradöntöm magunk.
- De, az vagyok – válaszolok, végig arcát nézve. Lázas, hogy ilyen szelíd?!
Nem lázas... Alattvalóját már sokkal másabb hangon szalasztja el ételért... Ami nagyszerű, de ha tudnám, hogy hol a konyha, nem kellene fáradniuk velem, főznék magamnak. Ráadásul én biztosan nem tennék méregfélét a saját ételembe. Még akkor is, ha máséba igen...
- A tanács tagjaival jóban vagy, Sora? – jön James következő kérdése, ami egy kicsit meg is lep... Ezt meg honnan vette?!
- Kikérem magamnak... – morgom idegesen, pillantásaim villámokat szórnak. – Utálom őket, mert meg akartak ölni. Mestert is bántották, és kizárták maguk közül csak azért, mert ő ellenszegült nekik, és nem vette el az életem.
- Ácsi... Azt mondod, az a vámpír – figyelmeztetőn mordulok felé, mert nem tetszik, hogy ezt a szót undorodva ejti ki... – nem is volt a tanács tagja, csak azért, mert a gondodat viselte?! – érzem az erején, hogy egyre idegesebb.
- Igen. Szembeszállt velük és védett... – kezdenek el potyogni a könnyeim. – A fővámpírral, és az ő kis klepsével szemben mester... – nem fejezhetem be mondandóm azzal, hogy egy jószívű és szeretnivaló lény volt, mert idegesen vág a szavamba, miközben kifolyt könnyeim letörni:
- Ezt hagyjuk. Inkább arról mesélj, annak a... Vagyis mestered kizárását tudja-e valaki más is a tanácson és rajtad kívül.
- Senki. De szerintem azért mertek a talp... Izé az alattvalóidra támadni – javítom ki magamat, mint ahogyan az előbb ezt ő is tette – mert abban a tudatban voltak, hogy megöltél engem is.
- Akkor este meg fognak lepődni. – nevet fel sátánian. – Legalább kedvezőbb feltételekkel tudunk velük tárgyalni.
- Nem akarok velük találkozni, mert ha olyat szólnak be, félek, nyárson végeznék. Vagyis... Mindent megtennék azért, hogy ott végezzék. – motyogom lehajtott fejjel.
Újra fölnevet, majd közelebb húzza magához fejem, mielőtt még mindig fülig érő szájjal válaszolná, hogy esze ágában sincs a vámpírfüstölésben támogatni, de estére a tárgyalóteremben kikapcsoltatja a tűzjelzőket.
- Itt a reggelije, uram! – tesz le elénk egy tálcát az előbb elszalasztott csicskás. Aki nemcsak váratlanul lépett mellénk, olyan hirtelen szólalt meg, hogy ijedtemben átkaroltam Jamest. – Kidobjam a szemetet, amíg eszik?! – grr... Ez miért néz felém?! Rám célzott ezzel a hulladék dologgal?!
A szégyentől és a zavartól vörös arccal engedem el áldozatom, hogy a lehető legmérgesebben tudjak visszavágni, vagy esetlegesen harapni, de James kezeit számra tapasztva előz meg:
- Igen, dobd ki magad. – most nem is akartam tüzet fújni!
Dühös morgás, de meglátszik, hogy vezérével még ő se mer ellenkezni. Behúzott füllel, farokkal távozik. Holott legszívesebben biztos megenne azért, mert így ráakaszkodtam főnökére.
- Ezt eltaláltad... – súgja kedvenc fejbúvár kölyköm fülembe, de úgy, hogy egyből még erősebb késztetést érzek a támadásra.
Az se tartana vissza, ha nem fogná a szám, hogy sok fajtársa lófrál a közelben.
- De ne is törődj vele. – nevet fel, láthatólag jól szórakozva dühömön. - Együnk.
Gyomrom hangosan kordul utolsó szavára, mintegy támogatva ötletét, ő pedig jó étvágyat kívánva engedi el számat, miután természetesen kinevet...
- Viszont kívánom... – motyogom vissza vörös arccal, majd mielőtt azzal folytatnám, hogy akadna a torkodon, inkább az elénk rakott tálca felé fordulok.
Meglepően sok ételt látok az asztalra pakolva, el se hiszem, hogy ezt mind meg tudná enni egyedül.
Bő fél percig nem is tudom eldönteni, mit válasszak, annyi minden van itt. Eközben persze ő már javában falatozik az egyik húsféleségből, és a tálca sarkára halmozott, frissen sütött cipókból.
Hmm... Mindegy is talán, úgyhogy... Legyen mondjuk ez...
Tétován veszem fel, és kóstolom meg a kezem ügyébe akadó szalámiféleséget, de félelmem szerencsére alaptalan volt a sárkánykosztot illetőleg.
Ez olyan, mint amilyet mester halandó szolgái is fel szoktak nekem kínálni. Sőt... Valamivel finomabb...
Szám végignyalva kapok föl egy kenyeret, valamint további felvágottféleségeket, és kezdek alapos pusztításba, amíg jól nem lakom.
- Egészségedre! – nevet fel James, amikor tele hasammal véletlenül, de elég illetlenül elböffentem magam, majd kiküld testőrömmel repkedni, amíg ő az est eseményeit intézi.
Bólintok, és öléből felpattanva kifelé veszem az irányt.
Azt nem mondom, hogy gyorsan, mert mozgásom a magamba tömött falatoktól eléggé lelassult, de mindenképp ügyelve a körülöttem lebzselő feketesárkányokra...
***
- Ez felháborító! Honnan vesz ilyen sületlenséget, hogy a tanács levette róla a kezét?! Ő egy nagyra becsült tagunk volt addig, amíg ön, vagy az egyik félkegyelmű sárkánya orvul meg nem ölte. És ezért jogunk van minimum az üzletei felének a bevételét követelni! – hallgatom a legfőbb vámpír hangját a tanácskozás helyszínének egyik rejtett zugából.
Nem vagyok egyedül, testőröm is itt van velem. Valamint James egy pár másik, nagyon erős és hűséges embere is.
Innen, együtt figyeljük az eseményeket, ahogy azt James megparancsolta.
Ha baj lenne, nekik persze ugraniuk kéne uruk védelmére. Míg én majd csak akkor léphetek elő, ha behív.
Bár... Ha azt veszem, hogy a vámpírok után egyből őt próbálnám meg megölni, akkor ez nem is tűnik alaptalannak...
- Van rá bizonyítékotok, undok férgek?! – brr... Ez a hang... Összerezzenve lépek hátrébb, egészen addig, amíg a bébiszitteremnek nem ütközöm.
A vámpírok vezére, és a többi tanácstag is kaphatott egy kisebb sokkot, mert nem hallom őket. Megszeppentségükön mondjuk James csak hátborzongatóan fölkacag, mielőtt tovább folytatná:
- Mert nekem van rá bizonyítékom - pontosabban egy tanúm - arra, hogy kizártátok magatok közül. Hozzátok be! – ez az utolsó parancs már sárkányainak szólhatott, mert eddigi testőröm kezeimet lefogva tol ki maga előtt, teljesen úgy, mintha valami rab lennék.
- Eressz el! – sziszegem dühösen, de nem hallgat rám, kő arccal, még ruhájának felgyújtásával se törődve menetel Jamesig...
- Ő a fültanúja volt annak, – fordítja a tanács felé arcom magáról kegyetlen mosollyal a sárkányvezér – hogy azt a vámpírt kizártátok magatok közül... – a meglepettséget és a felismerést látom csillogni a tanács tekintetében, de még így sincs kedvem egy légtérben lenni velük. Főleg nem ilyen megalázó helyzetben. Erről egy szót nem szóltak, hogy úgy fognak kezelni, mint egy foglyot...
- ...Főnök... Most mi lesz...? Azt hittük, ezt a dögöt azzal az idegesítő vámpírral együtt kinyírták... Nem úgy volt, hogy ezzel az üzlettel nem veszíthetünk?!... – hallom idióta pusmogásuk, de a főhólyag nem is törődik velük, a legnagyobb méltósággal lép hozzám, hogy telepátiával sugallhassa fejembe, hogy eddig azt hitte, egy mocskos kis áruló vagyok, de most már látja, hogy egy gyenge kis féreg, akit mesternek kár volt megmentenie... És akit, reménykedik benne, hogy hamar szétszednek, miután jól megkínoztak.
Majd... Mintha nem történt volna semmi, elindul kifelé, félvállról elnézést kérve Jamestől társai haláláért.
- Üzlet pedig nincs. – egészíti ki őt a sárkányvezér. – És egyik oldalról sem lehetnek újabb halottak.
Nevetés, most a vámpír részéről, miközben kijelenti, pontosabban a szavát adja arra, hogy amíg a tanúk élnek, nem lesznek.
Nem tudom, ez mit takarhatott, csak azt, hogy fájt, amit mondott... Én tényleg mindent megtettem a harc alatt... Igazán mindent...
Tompán érzékelem még, hogy a többi vámpír is kivonul, urukat követve, ahogy azt is, hogy James utánuk siet embereivel, de arra már nem emlékszem, ki is hozott vissza a kölyök szobájába.
Fekszem, és újra átgondolom az egész harcot, de tényleg semmilyen stratégia nem jut az eszembe, amivel hamarabb odaértem volna, vagy amivel egy kombinált támadással legyőzhettük volna Jamest...
|
| haaaani | 2010. 08. 22. 21:14:47 | #7127 |
Karakter: James
Megjegyzés: (Sárkányomnak)
Kis próbálkozását elmélyítem egy lehengerlő csókkal, amire már a kicsike össze is esne, ha karom nem fonódna teste köré. Még jobban hozzám simul testével, ami valljuk ne nagyon jól esik.
Végre megtört ellenállása, erre vártam már jó ideje, innentől kezdve szabad az út.
Nagy mancsomat ruhája alá vezetem, hogy ott is kényeztessem kis sárkányomat, és egyre
szenvedélyesebben faljuk egymás ajkát.
Kis remegő ujjacskái bebarangolják testemet, ismerkedik a kis pikkelyes. Borzongás fut végig testemen, ahol hozzám ér, feltüzelve engemet. Morogva tépem le pólóját.
Nem kell az rád, csak eltakarja fincsi testedet, amit most fogok felzabálni. Megcsapja a hűvös szellő meztelen felsőtestét, amire szemecskéi tágra nyílnak, és próbálna is ellenkezni a kicsi sárkányom,
de szegényke eléggé kába, miattam.
Ne menekülj kincsem tőlem már nem is tudsz, nem is engednélek. Megfeszül kicsinyke teste, érzem rajta, hogy menekülne, ha tudna.
- Ne ellenkezz, csak élvezd - búgom halkan fülecskéjébe, amit gyengéden meg is harapok.
- Nem foglak bántani, ha hagyod magad - folytatom halkan, jobb ha tisztában van a szabályokkal.
Egy pár apró csókot adok fincsi nyakára, és fülcimpáját is megharapdálom, nem tehetek róla olyan finom, és nem tudok neki ellenállni. Nem is akarok. Gyengéden lefektetem a fűbe, és letépve magamról a felsőt fölé térdelek. Basszus, olyan szép itt alattam. A legjobb helyen van most. Szemecskéi vágytól égnek, és ez csak jobban beindít.
Állatmódjára itt fogom megkúrni, de nem is érdekel, kívánom, akarom, és most.
Meglepettségemre arcomért nyúl, és lehúzz magához egy csókért. Egyértelmű, hogy megadom
magam sárkányomnak. Elmélyítem a csókot, és már marcangolom is ajkait. Hozzám dörgöli ágyékát, amire felmorgok. Kis akaratos. Megfogod kapni édes, csak még egy kicsit várj.
Egy hirtelen mozdulattal nadrágja is a póló sorsát követi. A fenébe megveszek, ezért csonti sárkányért. Hasán keresztül lefelé haladva ujjaimmal megérintem kis férfiasságát, amire fel is sóhajt.
Kis érzéki dög, pár perce még ellenkezett.
Sárkányaim ereje feszülten vibrálnak a levegőben, és hallom marakodásukat is.
Ajánlom nekik, hogy nagyon gyorsan fejezzék be, mert nem akarom a kicsikét itt hagyni.
Ráadásul eléggé felvagyok tűzelve. Kis farkincáját simogatom, miközben vergődik az aranyos. A fenébe erősödik a hangzavar, és hallom erre a közelednek. Morogva hagyom abba tevékenységemet, ami pici sárkányomnak nagyon tetszik. Morogva mászok le róla.
A fenébe tuti, hogy most kinyírom őket. Utálom, ha pont akkor zavarnak meg, amikor valamit rohadtul élvezek, és az istenért sem akarom abbahagyni. A rohadt pikkelyes dögök. Ajánlom, hogy fontos legyen, mert ha nem kibelezem őket.
- Maradj itt, amíg szétszedem őket - utasítom halkan, és minden erőmet összekell szednem, hogy lemásszak róla. Pedig nagyon nem akarom itt hagyni, a fenébe. Olyan kis sexi teste van.
Kiengedem erőmet feszülten, és ordibálni kezdek, hogy ki akar meghalni.
Már mennék feléjük mikor kicsi sárkányom belém kapaszkodik, és kérlel, hogy ne hagyjam itt egyedül. Teljes mértékben igaza van a kis dögnek karjaimban van a legjobb helye.
Felkapom, amire már kapaszkodik is belém, mintha félne, hogy leejtem.
Mellkasomnak dönti fejecskéjét, és úgy pihen. Zabálnivaló.
Ridegen követelem a magyarázatott, hogy mi a francért zavarnak. Elkezdenek magyarázkodni a nyomorékok. A tegnap megölt vámpír miatt a tanács bekeményített, és megöltek pár sárkányt, a vámpírra hivatkozva. Sárkányaim már izegnek mozognak, és várják az utasításomat, hogy megtámadhassák a tanácsot. Még csak az kéne, hogy mindenki ránk támadjon sajnos, ha olyan könnyű lenne
elintézni a tanácsot akkor már rég megtámadtam volna.
Nem megy semmi sem olyan egyszerűen.
- Nem - kiabálok rájuk ellentmondást nem tűrő hangon. - Még semmiképp sem állunk készen egy ütközetre ellenük. De holnap este beszélni akarok a mocsadékok főnökével, úgyhogy hívjátok
meg - mondom nekik. Holnap izgalmas estét fogok tartani. Meglátjuk, hogy mekkora pofája lesz annak a nyomorék korcsnak. Belép a sárkány barlangjába, de nem biztos, hogy épségben fog kijönni.
Néha még nekem is a felállnak a pikkelyeim attól a nyomorulttól.
Azt hiszi ő nagy főnök pedig nagyon nem az. Igaz az elmúlt években sikerült neki szövetségeseket találnia, de a sárkányok mellettem állnak.
- Értettük, és ma éjjel már nem is zavarjuk urunk - hajolnak meg, és már menekülnek is.
Végre újból kettesben az én kis sárkányommal, aki már menekülne is tőlem.
Kicsit belémarkolok, hogy maradjon nyugton.
- Maradj nyugton - mondom neki, miközben kiengedem szárnyaimat, és a magasba szállok.
Az egyik ablakhoz repülök, a hálószobám ablakához természetesen.
- Nekünk még van egymással egy kis dolgunk... - és mennyire fogjuk mi azt élvezni.
És tudom, hogy élvezni fogod, mert beléd látok, és te még nem is tudod, hogy mennyire.
Beszállunk a szobámba, és elengedem. Az egyik sarokban már egy kis részt csinált magának. Kis cuki ez a kölyök, agyamat eltudom néha tőle dobni.
- Hmm... Milyen szép kis erődítmény... – mondom neki meglepetten. Tényleg egy kis tündéri ez a srác, még kis kuckót is csinál magának. Pedig velem fog aludni egy ágyban.
Egy ördögi mosoly jelenik meg arcomon, és már be is vágom a kis kuckójába a matracra.
Ruhái már nincsenek is rajta. Látom szemeiben, hogy nagyon nem tetszik ez neki, és már áll is neki ellenkezni. Nem adja magát könnyen pedig nagyon szeretné, hogy kényeztessem.
- Neee! Miért teszed ezt?! Menj innen!! - már ellenkezik is. Pedig itt fogom meg tenni kicsi Sora. Itt a kuckódban.
- Miért is? - nevetek fel, ki fogom ezt a kölyköt most készíteni. - Lássuk csak… cirógatom meg
combját, amire már sóhajtozik is az édes. És még ő nem akarja?...vicces egy kölyök.
Játszunk akkor…egy szemét dög leszek.
- Ki is gondolta azt, hogy szorítja a nadrágja? És tett magában olyan elhamarkodott
kijelentést... – mondom neki egy mosoly kíséretében. Túl jól esnek ujjai érintései... hallom gondolatait.
- Hogy őrülten vágyik arra, hogy itt, ahol most simogatlak is kényeztessem?! - nézek rá
Vigyorogva, mire kezd kapcsolni a kis drága.
Ezt meg... Honnan?!! A kis édesnek megvan.
Lehajolok hozzá, és megharapom fülcimpáját. - Gondolatolvasás - suttogom vággyal teli hangon.
A kicsike összerezzen, és már lökne is le magáról. Gondolatban már elküldött mindenhova, de közben zavarban is van, hogy miket halhattam.
- Elég sok mindet hallottam - fogom le egyik kezemmel kezeit, és a feje fölé fogom. Szabad kezemmel végig simítok oldalán, amire már remeg is. - Tudom, hogy kívánsz, és nem örültél neki, hogy megzavartak minket az udvaron - suttogom ajkaiba. Na már olyan piros, mint a pipacs.
- Engedj el te hülye gyík - kezd el kiabálni aranyosan, miközben próbál lelökni magáról, vergődik, mint egy kis hal a parton.
Ajkai után kapok, és vadul csókolom meg. Ellenkezik, így csak alsó ajkát harapom meg, amire fel is nyög a kis édes. Nyami már ízlelhetem is fincsi ajkait, és minden rejtet zugát nyelvemmel
át tudok vizsgálni. A levegő hiány miatt elválunk egymástól, és hallom, hogy zihál a kis édes.
- Mondom, hogy te is akarod - búgom halkan fülecskéjébe, és elengedem kezecskéit.
Értetlenkedve nézz rám. Lehet, hogy most el fog engedni? Olvasok gondolataiban, kis naiv sárkányom. Felemelkedek róla, és már húzom is magam után, hogy az ágyamba vágjam.
- Nem engedlek el ne is álmodozz róla - mondom neki vigyorogva, amire már kezd nagyon bedühödni. Tök aranyos mikor duzzog.
- Ne turkálj a fejemben - na a kicsike már fel is tekerte a hangerőt. A fenébe kell állandóan
ordibálni velem. Mentem szétrobban a fejem.
- Engedj el - sikoltozik még jobban. Tudja ez a kis nyavalyás, hogy nem szeretem, ha kiabálnak velem. Remélem megsüketülsz te nyomorék kölyök. Ne aggódj kis virágszál ennyitől nem fogok megsüketülni…ráadásul kölyöknek tart.
- Adok én neked mindjárt kölyköt - mondom ridegen, mire belepréselem az ágyba.
Most bezzeg nyikkanni se tud. A fenébe így magamévá tenni…semmi értelme.
Én azt kis csonti sárkányomat akarom látni, aki kíván … nem ezt az ellenkező kis síkoltózó gépet.
Egy laza mozdulattal lemászok róla, és mellé fekszek, miközben bekapcsolom a tévét. Most nem fogok nagyon hozzányúlni, pedig vágyok rá, de türelmes leszek.
Ő fog majd odajönni hozzám.
Már iszkolna is tőlem el az ágyról, mikor utána kapok.
- Velem alszol - mondom neki fenyegetően, amire egy nagyot nyel. Látom nagyon nem tetszik neki, hogy nem akarok nélküle alukálni.
- Nem akarok - vág vissza, és már próbál szabadulni szorításomból, amivel csak annyit ér el, hogy jobban megszorítom karját. Na, már fel is szisszen a fájdalom miatt.
Mélyen szemeimbe nézz, és mikor látja az elszántságot benne, megadóan sóhajt.
- Rendben. Valamit idehozhatok? - nézz rám kérdőn, mire csak elengedem. Már spurizik is, és valami tárgyakért nyúl, amiket magához is ölel.
Visszajön az ágyba, és sunyin néz rám. Valamit tervel a kis kölyök. Mikor ránézek, amit szorongat kezeiben a szívdobogásom is megáll egy pillanatra. Egy vámpír figura az.
Egy vámpír figura az én ágyamban?????
Szó sem lehet róla, nem fog velem aludni egy vámpírra hasonlító tárgy. A büdös francokat, kinyírom.
A kis dög már mosolyog is…gúnyos mosoly.
- Tetszik a vámpír? Vele szoktam aludni - mondja ártatlan hangján, de tudja jól, hogy ezzel nagyon feltud húzni. Kis szörnyeteg.
- Igen főleg nyárson - válaszolom vigyorogva, miközben próbálom elvenni tőle a játékot.
Persze ez nem megy olyan könnyen, mert az Istenért sem akarja odaadni.
- Add oda! Ki füstölöm - mondom idegesen, miközben a háta mögé dugja a figurát.
Szemei játékosan csillognak, és még ő 300 éves?...úgy viselkedik, mint egy óvodás.
Miről beszélek, hisz én is úgy viselkedek. Fura ez a kölyök ilyen hülyeségeket tud kihozni belőlem.
Közel hajolok hozzá ő pedig ugrásra készen figyel.
- Háromig elszámolok, és ha nem adod oda magadtól, én veszem el tőled - hangom kicsit fenyegető, de szemeimben a pajkosság csillog. Szegény Sora, el se tudja dönteni, hogy most komolyan mondom
vagy csak szórakozok vele.
- Egy - kezdek el számolni, és látom agyacskája csak, úgy dolgozik. Menekülne, de én visszatartom.
- Ez csalás - mondja nyávogva, miközben próbál lelökni magáról.
- Nem mondtam, hogy nem lehet csalni - mondom nevetve.
- Te rohadt kétéltű fekete gyík, akit még kis kórúnak is mondhatnának - vág vissza, miközben
próbálja kezemet leszedni magáról, kevés sikerrel.
- Kettő - engedem el fülem mellett sértését, és tovább számolok. Na, már kétségbeesés suhan át arckifejezésén. Bizony nincs menekvés.
- Három - mondom ki hangosan, és már nyúlnék is a plüss figuráért, amit abban a pillanatban
a szoba másik felébe vág. Kis cseles az én kis sárkányom. Már mennék a játék után mikor visszahúz maga mellé az ágyra.
- Ne hagyj itt egyedül lééééci… - kezd el nyávogni, miközben boci szemekkel néz rám.
Na ennyit arról, hogy kifüstölöm azt a figurát. Visszafekszek az ágyba, és magam mellé
rántom kis sárkányomat.
- Életben hagyom, ha itt maradsz - mondom neki halkan, miközben a tévé csatornákat
váltogatom. Ő csak egy ásítás közepette bólint, és befészkelődik mellém. Hátát kezdem el
cirógatni, amire halkan felsóhajt. Pár perc múlva már csak egyenletes szuszogását hallgatom.
Egyszer biztosan megfogom kapni a kicsikét.
Reggel korán kelek Sora, még mellettem húzza a lóbőrt. Gyors zuhany, és magamra kapok egy fekete ruhát. Sárkányaimnak kiadom a parancsot, hogy szedjék rendbe a házát.
Hiszen este vendégeink lesznek. Annyira várom. Nehéz lesz elviselnem őket a saját házamban, de muszáj lesz.
Épp az étkezőben beszélem meg az egyik sárkányommal a biztonsági előkészületeket, mikor pont Sora, jön be a testőrével.
A sárkány, akivel épp beszéltem rámorog csontikámra, aki már támadó állásban van.
- Fogd vissza magad - szólok rá fenyegetően sárkányomra, aki fülét farkát behúzza menekül is.
- Jó reggelt, Sora - fordulok szépségem felé, aki kicsit megkönnyebbülten egyenesedik ki.
- Neked is - válaszol halkan. Intek neki, hogy üljön az ölembe, amire felmorog, de lassan megteszi.
Mikor megérzem kis testét a közelemben rögtön átkarolom, és magamhoz húzom.
- Nem vagy éhes? - kérdezem meg lágyan, miközben fülcimpáját harapom meg.
Meglepettségében majdnem kiugrik ölemből.
- De az vagyok - válaszol, miközben arcomat kezdi tanulmányozni. Kis aranyos. Az egyik arra jövő talpnyalómnak szólok, hogy hozzon valami ételt.
- A tanács tagjaival jóban vagy, Sora? - kérdezem recés hangon, mire már össze is rezzen.
Ereje feszülten kezd el vibrálni. Váááóó… ezek szerint nincs odaértük. Ennek nagyon örülök.
|
| yoshizawa | 2010. 08. 19. 15:11:56 | #7009 |
Karakter: Yu Sora
Megjegyzés: haaaaninak
Felmordul, ezért még hátrébb lépnék, ha nem kapná el kezeim, és kezdene el a szoba ajtaja felé húzni.
Merre megyünk? Kifelé?! Rendben, nyugodj meg, és kérdezd meg…
Talán nem egy kínzókamrába visz, hogy megnyúzzon kérésemért, hanem beleegyezett a repülésbe...
- Ezt most igent jelent? - lépek mellé, és tudakolom meg tőle óvatosan.
Majd amikor biccent egyet, lelkesebben és felvillanyozottabban követem, mint eddig bármikor...
Legalábbis addig, amíg el nem hagyjuk a szobát, és ki nem lépünk a folyosóra.
Itt ugyanis megmerevedek. Ijesztő, és mindenhol ott lévő sötét árnyakként figyelik a most ember alakban lévő fekete sárkányok még légvételeim is, és ez egyáltalán nem tetszik.
Sokan vannak... Túl sokan.
Félve hagyom, hogy James átöleljen, és magával húzza testemet. Annak a kettőnek, akikkel akkor küzdöttem, ehhez az öthöz képest, akik körülöttünk lebzselnek, nem is volt ereje.
És... Ezek nem is azok, akik az előbb megzavartak minket.
Sőt! Ott is jön négy teljesen ismeretlen feketegyík. És ott is három... Mi ez itt? Valami menhely?!
- Hány sárkány van itt? – sandítok óvatosan és rosszat sejtve kalauzomra.
- Több, mint száz - mondja olyan büszkén és természetesen, hogy észre se veszi, mennyire rosszul lettem a hallott adatoktól.
Ezen a helyen... Több, mint 100 ilyen szörnyeteg?! Brr... Ez nem lehet igaz! Hogy gyűjtötte őket össze?!
Grr... Mindegy...
Ki kell innen jutnom, amilyen gyorsan csak lehet.
Még ha ez - ettől a sok ölésre kész bestiától - nem lesz sétagalopp...
Nyűgösségem csak akkor múlik el egy kicsit, amikor a szabad levegőre érünk. Itt kint már nem érzem magamon azokat a nyomasztó tekinteteket. És ahogy a szél a levegőbe hív...
Felemelő érzés.
Hatására vissza is változok eredeti alakomba, mielőtt a felhők közé emelkednék, James után. Pedig... Eddig csak emberi alakban élveztem igazán a repülést...
Furcsa sárkányként röpködni, de nem olyan rossz, mint ahogy arra emlékeztem... Sőt. Egészen új mutatványokat is ki tudok kipróbálni. Persze... Azért csak mértékkel.
Hiszen ha ez alatt az út alatt végig úgy cikáznék James hatalmas teste körül, mint valami idegesítő szúnyog, lehet, leütne a földre, és ott összekötözne, hogy ne tudjak legközelebb nemhogy légiparádézni, repülni se...
Bele se jövök igazán a szárnyalásba, amikor útitársam már el is kezd leszállni, parancsolva intve felém, hogy kövessem példáját.
Csalódottan és nagyot sóhajtva teszek eleget követelésének, még emberré visszaváltozva is lóg az orrom.
Tudom, hogy nappal van, de nekem akkor is kevés volt ez a mostani, egy-két perces röpködés... És James még azzal se tud jobb kedvre deríteni, hogy megígéri, kijön velem máskor is, miközben visszakísér a házba. Én most is szeretnék még egy kicsit a felhők között lenni...
Eddig se vettek észre az emberek, mert vigyáztam. És ezután is simán elkerülném őket...
- Szabadon járhatsz, de ne húzd ki a gyufát a sárkányaimnál. Nem fognak bántani, szóval ne aggódj – búcsúzik el tőlem, amikor visszaérünk szobájába, és már menne is el innen valamerre, de megállítom. Tudnom kell, hogy tényleg úgy kell-e kitörnöm innen, vagy hagy elmenni:
- Mikor engedsz el? – grr... Ha tovább vigyorogsz, átalakulok itt, a szobádban, és leharapom a fejedet...
- Soha – rendben... Szóval holnap. Addig még kibírom. Vagyis... Várjunk csak... Mi az, hogy soha?! Ugye félrehallottam, és tényleg holnapot mondott?!
Nem... Ez a kegyetlen tekintet... Komolyan gondolta. És közelebb is jön hozzám...
Viszont az biztos, hogy nem fog hozzám érni... Harapni nem harapom meg kezét, mert ebben az alakban fogaim könnyen kitörhetőek, de rácsapni már csak azért is rácsapok.
- Ezt nem teheted – mondom is közben neki olyan vészjóslón, ahogy csak bírom.
Válaszul, mielőtt királyi stílusban kezdené el ecsetelni, hogy ő bármit megtehet, kiengedi gyilkolási vággyal telt, nehéz ereje egy részét...
Ami annyira lebénít, hogy semmit nem tudok tenni azon kívül, hogy fokozódó dühvel, de némán hallgatom további szavait...
- Viselkedj jól, és nem lesz semmi bajod. A végén még élvezni is fogod az itt töltött időt – kötve hiszem...
Főleg ennyi szörnyeteg, és szívtelen irányítójuk, vagyis te melletted...
- Érezd jól magad az új otthonodban. – hogy hol?! Azt már tényleg nem... - Idehozattam a cuccaid, a szobámban pakolj ki nyugodtan...van bőven hely – ez a nap tele van dühítő meglepetésekkel...
A szobámat még mester is tiszteletben tartotta, egyszer se jött be hozzám, amíg nála éltem, tulajdonaimhoz meg még úgyse nyúlt hozzá.
Erre... Ez a fekete sárkány nemhogy belépett privát szférámba, még a holmijaimat is behozatta magához?!
Az agyam eldobom!
Honnan vette, hogy én pont mellette, még egy éjszaka…?! Inkább az udvar!
Hiszen... Olyan zavarbaejtő volt reggel majdnem teljesen meztelen testének bújva ébredni...
- Nem alszok veled – végre visszahívta erejét, és újra tudok vele kiabálni. Bár hangom elég bátortalanul cseng...
- Én meg nem alszok nélküled – felesel vissza olyan vigyorral... Mintha érdekelne... Akkor álmos maradsz, legyengülsz, legyőzlek, és eltűnök az életedből. Ennyi.
- Nem maradok veled sokáig – már csak azért se. Kiáltom utána még egyszer, mert a vitatkozást lezártnak tekintve megy ki a szobából.
Pont úgy, mintha győzött volna...
És... Már szerintem nem is hallotta.
Hogy a jó édes pikkelyes anyját!
Úgy vágom az első kezembe akadó tárgyat, vagyis a még szüleimtől kapott hógömbömet az ajtónak, hogy az ripityára törik...
Utálom ezt a fekete hólyagot...
Még mindig duzzogva vágom le magam a szoba közepére, és füstölgök, amíg be nem lép egy eléggé komor fekete sárkány azzal, hogy segíthet-e valamivel.
Gyanakodva mérem végig, majd felállva köszönöm meg lelkesedését, és küldöm ki, arra hivatkozva, hogy boldogulni fogok, csak ne engedjen be senkit, amíg pakolok.
Bólint, és már el is tűnik feje az ajtóból. Szerencsére... Nem tudom, mit tettem volna, ha verekedni akar velem segítségnyújtás helyett.
Ő is sokkal, de sokkal erősebb nálam.
Szomorúan szedem össze széttört hógömböm maradványait, és takarítok fel helyén. Majd ezután elkezdem átnézni az itt lévő szatyrokat, bőröndöket, hogy tudjam, mégis milyen cuccaimat hozták át mestertől ide.
Elégedetten nyugtázom, hogy legalább jól dolgoztak, minden személyes tárgyam elcipelték hozzám. Még mester nekem varrt plüsseit, a vámpír- és a sárkányalakút is...
És utóbbinak... Olyan jó mester-illata van... Könnyezve ölelem magamhoz, mielőtt óvatosan a párnáimból és függönyeimből kialakított kis kuckómba helyezném többi értékemhez.
Igen. Itt fogok aludni, ebben az ismerős tárgyakkal körülbélelt apró, otthon illatú sarokban. És ez ellen még Jamesnek se lehet kifogása. Hiszen vele egy szobában leszek.
Bár nagyon remélem, elméletemet nem füstöli el egy tűzlabdával...
- Készen vagyok, mindenem elraktam. – lépek ki büszkén az ajtó előtt szobrozó, még emberként is hatalmas sárkányhoz. – Megmutathatom Jamesnek is, hogy mit hova helyeztem el, hogy ne érje meglepetésként? – kérdem kíváncsian, de egyből barátságtalanul torkoll le:
- Vezérünknek most dolga van, hagyd békén!
- Értem, akkor nem zavarom, inkább kimegyek az udvarra. – motyogom el neki válaszom halkan, majd el is indulok az említett irányba. Legalább azt már tudom, merre van.
A többi helyiség holléte pedig nem is érdekel. Ha most mindent megnéznék, még James azt hinné, hogy beletörődtem abba, hogy itt éljek.
Hallom mögülem őröm lépkedését, miközben a lehető leggyorsabban suhanok át a folyosókon, de próbálok vele nem foglalkozni. Úgy néz ki, parancsot kapott arra, hogy ne bántson, de legyen a nyomomban, nem lehetek rá dühös...
És mégis... Idegesítő, hogy James nem hiszi el, nem bántanék a népéből senkit, ha nem támadnak nekem. Vagy pont attól tart, hogy belém kötnének?
A friss, lassan hűvösödő levegőn újra megnyugszom. Annyira, hogy még James közém és az ég közé beúszó, hatalmas arca se dühít fel újra.
- Sikerült körbenézned? – kérdi meg kíváncsian, ezért bólintok.
Sikeresen átnéztem dolgaim, és az eget is sikerült kémlelnem...
- Hány éves vagy, Sora? – érkezik következő kérdése, ami már viszont kezd újra bosszússá tenni... Miért olyan fontos a korom?! Észrevette szobájában plüsseim, és cukkolni akar?!
- Háromszáz – közlöm beletörődően. Majd... Mivel köhögött, én is kérdőre vonom őt az életkoráról. Ennyivel idősebb lenne nálam?
- Százhuszonhat – nyögi ki nehézkesen, én pedig nevetve nézek rá.
Jó poén! Inkább 1126, mint 126...
- Ne mondod komolyan? – kelek fel, hogy már a vihogástól könnyes szemeimmel jobban lássam reakcióit. De egyből arcomra fagy mosolyom, amikor csak haragot látok tekintetében.
- Halálosan komoly vagyok – fenébe... És már most, ennyi idősen ilyen erős?! Hogy lehet ez?! És... A későbbiekben hogy küzdök vele, ha még erősödik?
Remegve hagyom, hogy magához öleljen, és nyakam csókolgassa, miközben én még mindig ezen gondolkozok.
- Aúú... – kiáltok fel, majd duzzogva menekülnék is arrébb az éhes, és engem a vacsijának néző kis csitri közeléből, ha hagyna, és ha nem lenne más terve velem...
Egy olyan terve, aminek részeként maga felé fordítja fejem, hogy csillagokat is megszégyenítően ragyogó szemeivel el tudjon kábítani úgy, hogy én, aki gyűlölöm őt, ennek a kábításnak engedelmeskedve szájára leheljek egy félénk puszit...
Ajkaim bátortalan érintése persze elindítja elgondolásának további szakaszát. Ravaszul válaszol félénk lépésemre…
Vagyis... Olyan szinten finom csókot ad válaszul, aminek hatására biztosan szétfolynék a földön, ha nem tartana szorosan erős karjaival.
És amitől... Józan eszemre ügyet se vetve, meleg testéhez jobban hozzábújva kínálom fel neki mindenem...
Hogy ne csak nyelvének gyengéd játékával... Hanem ruhám alá bekúszó kezeinek érintésével is tudjon kényeztetni, ahogy csókunk hevesebbé és hevesebbé válik. Minél jobban, szenvedélyesebben...
Persze én is próbálom közben viszonozni cirógatásait, kocsonyaként remegő ujjaimmal. Legalábbis... Egészen addig, amíg a pillanat varázsát végképp meg nem töri pólóm letépésével...
Ugyanis attól, hogy a hideg, éjszakai szél végigfut felhevült bőrömön, valamint a reccsenés hangjától kitisztult tekintettel nézhetek James vággyal telt szemeibe, egyből visszatér eszem, és rádöbbent arra, mit is akartunk mi itt csinálni...
Valamint gyors menekülésre utasít.
Természetesen hallgatok rá, és próbálkozok is ahogy erőmből telik, de túl kába lettem a visszaváltozáshoz...
Bár... A nagyobb baj ott van, hogy még szárnyaim se vagyok képes most kiereszteni. Pedig velük... Legalább addig el tudnám lökni magamtól, amíg nem bírom teljesen uralni testemet...
SEGÍTSÉÉÉG!!!
- Ne ellenkezz, csak élvezd... – búgja lágyan fülembe, mielőtt még gyengéden megcsippentené. – Nem foglak bántani, ha hagyod magad... – nem akarok engedni neki, és mégis...
Hangja, és nyakamra adott csókjai újra teljesen lebénítanak. Grr... És fülharapása is...
Kikészülök azoktól a jó érzésektől, amiket felébreszt testemben...
Olyannyira, hogy csupán sóhajtozni tudok még akkor is, amikor a puha fűre fektet, és immár saját pólójától is megszabadulva fölém térdel. Észveszejtően szépek izmai...
Valahogy nem is tudok már nem hinni „hidd el, jó lesz” kijelentésének.
Szemeim becsukva nyúlok fel arcáért, és húzom magamhoz közel egy újabb csókra.
Kívánom őt, és akarom... Most, hogy józan eszem megint elment, azt tehet velem, amit csak szeretne...
Ágyékom is követelőzően dörzsölöm övéhez, hogy pólóinkhoz hasonlóan végre nadrágom is letépje. Szorít... És mindamellett... Őrülten vágyom arra, hogy azon a részen is kényeztessen...
Bosszúsan sóhajtva próbálok meg felülni, hogy úgy hátha - még ködös tudatommal is - rá tudok jönni, mi folyik körülöttem, miért hagyta abba James elöl lévő, és már igencsak dudorodó farkincám simogatását.
Azt hallottam eddig is, hogy egy pár sárkánya kiabálni kezdett valami miatt, de eddig nem igazán érdekelt, ahogy őt se.
Most viszont... Zavar mindkettőnket a nagy hangzavar, és az, hogy errefelé tartanak. És ha lenne erőm... Ugyanúgy morognék, mint a fölöttem lévő.
- Maradj itt, amíg szétszedem őket... – utasít halkan, miközben ő óvatosan följebb tápászkodik, hogy a hozzá sietőktől erejét kieresztve tudja megkérdezni, melyikük akar elsőként meghalni.
Ereje még érintéseinél is jobban legyengít, de legalább amellett, hogy meg tudom kérni, hogy ne hagyjon itt, lábában is meg tudok kapaszkodni...
És... Egészen addig ölelni is fogom, amíg le nem rúg magáról... Nem akarok egyedül maradni. Most biztos, hogy nem tudnék küzdeni a rám támadókkal.
He? Miért emelkedtem a levegőbe?!
Jaa... Hogy az ölébe vett! Értem...
Kábán, mellkasának dőlve pihegek, miközben ő közelebb megy hozzájuk, és újra magyarázatot követel arra, hogy miért is nem hagyják békén.
Nálánál dühösebb alattvalói persze gyorsan és tömören beszámolnak neki a vámpírtanács valamiféle tegnap megölt vámpírtagjuk miatti bosszújáról, vagyis arról, hogy azok a szemét dögök hány társukat tépték széjjel arra a vámpírra hivatkozva...
Mintha Jamestől várnák csak a támadási parancsot a tanács megtámadására...
- NEM! – dörren James hangja mintegy bebizonyítva, hogy nem véletlenül ő a vezér. – Még semmiképp sem állunk készen egy ütközetre ellenük. De holnap este beszélni akarok a mocsadékok főnökével, úgyhogy hívjátok meg. – igen... Ez egy okos döntés volt.
Viszont... Ha nem fog bezárni valahova, biztos, hogy annak a szemétláda vámpírnak ugrok...
Még ennél a feketesárkánynál is kegyetlenebb és romlottabb egy dög...
Ő zárta ki a klánból mestert, csak azért, mert nem volt hajlandó engem megölni... Erre most megöl néhány sárkányt mester életére hivatkozva?!
Hogy képzeli ezt?!
- Értettük, és ma éjjel már nem is zavarjuk urunk. – hajtanak fejet James előtt fajtársai, majd amilyen gyorsan jöttek, el is tűnnek.
Én pedig... Nyomasztó erejük alól kikerülve egyből menekülnék jelenlegi helyemről, ha a karjai közt fogva tartó kölyök nem markolna belém úgy ficergésemért, hogy még a csontomban is érezzek fájdalmat.
- Maradj nyugton... – villant rám egy perverz vigyort, mintegy magyarázatként tettéhez, miközben kitárja hatalmas szárnyait, és háza egyik ablakát megcélozva száll fel a levegőbe. – Nekünk még van egymással egy kis dolgunk...
Nem szólok neki vissza, és nem is próbálok tovább szabadulni, de szívem egyre hevesebben dobog repülésünk közben. Amikor pedig hálószobájában landolunk... Egyenesen ki akar törni testemből, hogy elmenekülhessen innen... Vagyis, hogy megtehesse, amit én - most már úgy néz ki - semmiképp se tehetek meg, ha nem zavarnak meg minket újból...
- Hmm... Milyen szép kis erődítmény... – lép közelebb művemhez. Én pedig reszketve és csodálkozva nézek fel rá, de szemeiben a döbbeneten kívül most tényleg nem látok más érzelmet.
Szerencsém lenne, és tényleg azt akarta megnézni, hogy hogyan is pakoltam el a cuccaimat?
Nem... Nincs. Immár meztelenül fekszek alatta matracomon...
Ez... Ez... Letépte rólam nadrágom is, és ide hajított, zugomba, hogy mosolyogva mászhasson újra rám...
- Neee! Miért teszed ezt?! Menj innen!! – kiáltom minden erőmet összeszedve, mégis alig hallatszik hangom... Nem teheti velem pont itt! Kérlek, ne...
- Miért is? – nevet fel – Lássuk csak... – cirógatja meg combom úgy, hogy egy halk sóhaj csúszik ki számon – Ki is gondolta azt, hogy szorítja a nadrágja? És tett magában olyan elhamarkodott kijelentést... – ez a gonosz mosoly nem tetszik, de nem tudok ellene mit tenni... Túl jól esnek ujjai érintései... – Hogy őrülten vágyik arra, hogy itt, ahol most simogatlak is kényeztessem?!
Ezt meg... Honnan?!!
|
| haaaani | 2010. 08. 13. 12:22:16 | #6816 |
Karakter: James
Megjegyzés: (yoshizawanak)
De fincsi ajkai vannak, hmmm...ez nagyon nagyon fincsi. Még tudnám élvezni ajkai habzsolását, de enyhén szólva arrébb lök, és így eltávolodunk egymástól. Már most hiányzik, hogy nincs a közelemben. Megveszek, ezért a kölyökért.
Kezecskéjével ajkai után kap, és arca pirosságban fürdik. A kicsike zavarban van, jaj de aranyos. Mentem felzabálom. Hangosan felnevetek reakcióján. Hátra lép, és mintha nem tetszene neki, hogy kinevettem.
- Nem tartozok senkihez! Vele is csak... Mester mellett is csak ott éltem, mert... Mert megengedte...! Miután megmentett... Kedves és szeretnivaló vámpír volt! Nem is tudom, hogy is voltál képes bántani őt... - hoppá. Na ez most nagyon kioktatott. Nagyon ideges a kis sárkányom. Megint azzal a vámpírral jön. Nem hiszem el, hogy nem tudja elfelejteni azt a korcs dögöt. Szinte szétrobbanok a dühtől mikor vámpír téma van. Ráadásul szépségem is itt ellenkezik. Megőrjít.
Szemecskéiből már folynak is a könnyek, de bátran viszonozza dühős tekintetemet.
- Ha nem ordítasz, akkor is megértem - lépek közelebb hozzá, és rohadt feszült vagyok az egész szobában érezni. - És... Kérlek, azt a vérszívót ne emlegesd többet előttem. Halott, kinyuvadt, vége, ennyi... - rendben ezt is tisztáztuk. Remélem most már nem fog ordibálni. Utálom, ha kiabálnak, főleg, ha azt velem teszik.
- Ne beszélj róla így! - förmed rám idegesen persze kiabál a visított hangján. Hol egy rohadt gyógyszer én ezt nem bírom?! Miért kell ordibálni?
Pedig szépen kértem, hogy maradjon csöndben. Kicsit hátrál. Jobb is, mert eskü neki ugrok.
- Úgy beszélek arról a nyomorultról, és fajtársairól is, ahogy szeretnék - indulok meg felé enyhén szólva dühösen.
Jaaj, csak azt ne. Sora ne. A fenébe támadásunk abba marad, mert egy iszonyatos sípolás szólal meg a házban. Kicsi sárkányom már rettegve rogy a földre, és engem figyel.
Jéé...megijedt, de cuki. Én meg felrobbanok fülemhez kapom kezeimet, hogy próbáljam tompítani ezt az iszonyatos hangot. Egy lángcsóvával szénné égetem azt a szart, és volt hang nincs hang. Szerencse. Kezdtem megsüketülni.
- Ez mi volt? - kérdi meg Sora, remegő hangon. Tényleg nagyon megijedt. Jobban félt attól a szartól, mint eddig tőlem. Na kezdek nem is olyan félelmetes lenni.
- Elfelejtettem szólni, hogy a házban nincs tűzokádás, mert ezek a bigyók bekapcsolnak - válaszolok kérdésére komolyan. - De muszáj volt őket felszereltetnem, mert gyakoriak voltak a tűzesetek az idióta alattvalóim miatt - bizony az a sok szerencsétlen. Hányszor kellett újítani a házat.
- Értem - bólint. Helyes, akkor remélem szépségem nem is fogsz tüzet fújni. - Nagyon megijesztett... - és hallom hangjában is, hogy még mindig fél.
Kicsit meglepődök, mikor testét megérzem az én testemhez simulni. Jéé...,ha ilyen vagy, ha megijedsz tuti, hogy mindig a szívbajt fogom rád hozni. Végig simítok hátán, és persze... én egy perverz dög vagyok, ezért formás hátsójához is hozzáér kezem. Egyértelműen véletlenül...semmi szándékos.
Oldalán végig haladva fincsi nyakán keresztül és selymes arcát beleértve végig futtatom ujjaimat. Magam felé emelem fejecskéjét. Mélyen szemeiben nézek, ami már első találkozásunkkor elvarázsolt. Tud ez a kölyök valamit.
Behunyja szemeit, miközben ajkaihoz közeledek. Kicsi Sora, te most nem fogsz menekülni. Sóvárgok ajkai után. Már majdnem elérem...amikor betörnek szobámba az idióta, nyomorult, féreg alattvalóim. A fenébe. Én kinyírom őket.
Szépségem már ki is szabadul karjaim közül, és az ablakig hátrál. Szegény biztos meg van ijedve a többi sárkánytól.
- Mi történt uram? Kell a segítség? - kérdi az egyik rohadék. Nekem segítség?...biztosan nem kell. Megoldom. De ti biztos hallottak lesztek. Elég rosszkor zavartatok. A picsába már majdnem megvolt.
Sorára, gyilkos tekintettel néznek. Jajam, a fekete sárkány csak fekete sárkányt fogad el a közelében. Azt engem ez rohadtul nem érdekel, hogy Sora milyen sárkány rohadtul tetszik, és magaménak akarom.
Szépségem már veszi is fel a támadóállását, és engedi ki szárnyait. Na azt ne, nem maradna semmi a házból, ha felvenné az alakját. A kicsi Sora, sárkány alakban már nem olyan kicsi.
- Sora, idebent nem változhatsz át, nem bírná ki az épület - mondom neki komoly hangon. Ijedten bólint, de még mindig támadóállásban van. Nem is csodálkozok, szegényre morognak. Egyik sárkányom felé ugrana, de én még időben kapom el.
Nyakánál fogva dobom ki, és csak nyekken mikor a földet ér.
- Ezért még számolni fogunk, és most takarodjatok, amíg nem hívlak titeket, ne is lássalak egy ideig korcsok - ordibálok rájuk, és farkukat behúzva menekülnek. Kivágom őket, és kurva ideges vagyok. Nem hiszem el, hogy ezekkel mindig csak a gond van.
- Egy újjal sem érhettek a fiúhoz - parancsolom meg nekik fenyegető hangon, amire csak remegve bólintanak, és helyeselnek.
- Most meg tűnés a dolgotokra, mert felnyársallak benneteket - kiabálom, miközben már rohannak is szemem elől. Végre kezdtem már megunni ezeket a férgeket.
Mikor belépek látom, hogy mindjárt kiborul az ablakon. Látom nem tud nyugiban maradni.
- Gyere le onnan - mordulok rá, amire összerezzen, és majdnem kiborul. Félénken biccent, és lemászik. Na így már sokkal jobb.
- Itt vagyok - mondja mikor mellém ér. Azt elkezd arról beszél, hogy szabad e repülni meg, ha igen ő szeretne.
Repülni?...bevallom én is szeretek repülni, de a hülye ősi törvény miatt nem nagyon szoktam. Nem akarok lebukni a halandók előtt. De amilyen könyörgős szemekkel nézz rám. Muszáj behódolnom. Nyamvadt sárkány vagyok, aki engedelmeskedik egy kis könyörgésnek, de olyan jól csinálja. Én csak ingerülten felmorgok, és megfogom kezét, és magam után kezdem húzni.
- Ezt most igent jelent? - kérdezi, és mosolyra derül gyönyörű arca. Ez a kölyök megőrjít.
Én csak megadóan bólintok, amire csak örömöt látok szemeiben. Ennyit jelenthet neki a repülés?...ezek szerint igen. Mikor kiérünk a folyosóra elengedem kezét, de derekánál fogva ölelem magamhoz. Az egész ház tele van fekete sárkányokkal, és elég szúrós tekintettel mérlegelik Sorát, aki néha összerezzen. Látom nagyon nem tetszik, hogy ennyi sárkán van körülötte. Engem csak meghajolva üdvözölnek, kijár a királynak a tisztelet, és el is várom.
- Hány sárkány van itt? - kérdezi meg, és óvatosan rám pillant.
- Több, mint száz - válaszolom neki büszkén. Bizony a sárkányokat nehéz összefogni, de nekem ez is sikerült. Látom, hogy meglepődik a válaszon. Kiérve az udvarra látom arcán átsuhanni a boldogságot. A gyengéd szellő táncra hívja egész testét, és ő ezt örömmel fogadja. Én csak hajamba túrok, miközben fújtatok egyet. Még elég sok dolgom van.
Kiengedem szárnyaimat, és szép lassan átalakulok teljesen. Látom, hogy Sora végig nézi, ahogy átalakulok. Nem vagyok kicsi a leghatalmasabb sárkány vagyok a feketék közül.
Megborzolom pikkelyes bőrömet, és egy kis füstöt fújok ki orromból. Nagyobb szél vihart okozok, miközben a levegőbe szállok. Pár pillanat múlva már követ is pici sárkányom. Pörög forog a levegőben, ide-oda száll. Hol gyorsít hol lassít. Én csak nyugisan szállok, én fáradt vagyok ehhez. Mellettem száguld el, és az áramlat miatt kicsit elvesztem az egyensúlyom, de rögtön észbe kapok. Ez a kölyök nem bír magával. Mikor mellém száll egy kicsit lenyugszik, és felveszi a tempómat. Nem maradunk sokat fent a levegőben nem kell, hogy valaki észrevegyen minket. Látom arcán a csalódottságot, de megígérem neki, hogy még kijövök vele. Visszakísérem a szobájába.
- Szabadon járhatsz, de ne húzd ki a gyufát a sárkányaimnál. Nem fognak bántani, szóval ne aggódj - mondom neki normális hangon, amire bólint, de látom szemeiben a kétségbeesést.
- Mikor engedsz el? - kérdezi meg cérna hangon, amire muszáj vigyorognom, ha nem lenne dolgom biztosan egy fincsi napot töltenék vele.
- Soha - válaszolom neki kegyetlen hangon, amire összerezzen. Odasétálok hozzá, és már érnék arcához, de ellöki kezemet. Dacos szemekkel néz rám, ahogy látom nagyon nem tetszik neki a válaszom.
- Ezt nem teheted - emeli fel hangját, amire kiengedem feszültem az erőmet. Gyilkos aurám kering a szobában, és őt is körül öleli.
- Én bármit megtehetek - mondom neki ellentmondást nem tűrve. - Viselkedj jól, és nem lesz semmi bajod. A végén még élvezni is fogod az itt töltött időt - teszem hozzá egy
perverz mosoly kíséretében. Pici arca felrobban az idegességtől. Látom előre, hogy mi nagyon jól kifogunk jönni. Ráadásul már elképzelem előre, hogy milyen szenvedélyes éjszakákat fogunk mi együtt tölteni. Na lángol is a testem. Eskü letámadom.
Önuralom...önuralom...megy ez. Csak akarni kell.
- Érezd jól magad az új otthonodban. Idehozattam a cuccaid a szobámban pakolj ki nyugodtan...van bőven hely - mondom neki mosolyogva, és már indulok is ki, hogy magára hagyjam.
- Nem alszok veled - mondj kicsit felemelve a hangját.
- Én meg nem alszok nélküled - válaszolom neki mosolyogva.
- Nem maradok veled sokáig - kiabálja, és valamit a becsukódó ajtónak dob, ami szét is törik. Huuh...tényleg szenvedélyes estéim lesznek. Egyik sárkányomat mellé állítom, és ráparancsolok, hogy vigyázzon rá, és kövesse. Engedelmes hajt fejet. Elég erős sárkány nem lesz gond.
Egész napomat bent töltöm a dolgozó szobámban. Papirokat olvasok el, írok alá. A tanáccsal is beszélek. Nem lenne gond legyőzni a tanácsot...,de nem akarok háborút. Nem lenne esélyem, ha mindenki összefogna ellenem. Igaz retteg tőlem minden élőlény...csak az a rohadt vérszívó népség nem akar fejet hajolni előttem.
Mikor befejezek mindent kinyújtom elgémberedett testrészeimet. Lusta léptekkel lépek ki, és picinykém után nézek. Van egy olyan sejtésem, hogy kint van az udvaron. No lám...és igazam is van.
A testőre miatt nem nagyon közelítik meg, ami egy jó jel. Legalább nem lesz balhé.
A fűben heverészik, és az eget kémleli, ami hamarosan sötét lesz. Mellé sétálok, de én nem ülök le, csak lenézek rá vigyorogva.
- Sikerült körbenézned? - kérdezem meg kíváncsian. Csak egy aprót bólint. Végig mérem testét...huuh...,de jó lenne már alattam látni. Nagyon fiatalos a kinézete. Szerintem nem régen születhetett.
- Hány éves vagy Sora? - nézel rá érdeklődve. Ő csak idegesen sóhajt, látom nagyon nincs kedve velem beszélgetni. Pedig én szeretek beszélgetni, és ami Sorával kapcsolatos az nagyon is érdekel.
- Háromszáz - válaszolja nyugodtan, amire köhögni kezdett. Ez a kölyök idősebb nálam majdnem kétszáz évvel?! Ez egy vicc. Jézus, és még én tartom magam pedofilnak. Ez a kölyök majd elmondhatja magáról, hogy pedofil, ha velem fog együtt lenni esténként.
Ez aztán a rohadt ciki.
- Te mennyi vagy? - nézz fel rám, és látom nagyon érdekli a válaszom. Biztos azt hiszi több ezer. Tuti, hogy röhögni fog, ha elmondom neki. De nem fogok hazudni.
- Százhuszonhat - válaszolom kicsit idegesen. Látom, hogy kikerekednek a szemei, és elkezd vihogni. Ezt a szép virágszálat most fogom kitépni gyökerestül a földből. Nem érdekel mennyire szép, és kívánom. Ne rajtam röhögjön már.
- Ne mondod komolyan? - nézz rám már könnyes szemekkel, miközben feláll. Csak röhög, és nem hagyja abba. Morgok egyet, amire a talpnyalóm már hátrál. Addig neves amíg tudsz, mert az éjszaka csak nyögni fogsz alattam. Ezt nem hagyom annyiban.
- Halálosan komoly vagyok - válaszolok neki fenyegető hangon, amire csöndbe marad, és kezd félelem csillogni gyönyörű szemeiben. Nem is csodálkozok elég dühös vagyok, és látszik is rajtam.
Elkapom kezét morogva, és magamhoz ölelem. Testre összerezzen. Az illata, és testének közelsége lenyugtat. Még véletlenül olyat tennék vele, amit később megbánnék.
Nyakát kezdem el csókolgatni, és mélyen megharapom, amire felkiált. Szerintem ezt megérdemelted. Elég szemtelen voltál. Próbálna eltolni magától, de nem hagyom neki.
Álla alá nyúlva felemelem buksiját. Szemei csillogásában veszek el. Olyan szép.
Lassan közelít felém, amire lábujjhegyre kell állnia. Kis cuki. Gyengéden ajkaimra tapad, amit próbálok gyengéden viszonozni. Megharapom alsó ajkát, amire felnyög, és megkapom a bebocsátás. Remeg kis teste...mentem felzabálom.
Finoman falom minden kis rejtet zugát. Annyira finom és meleg.
Ajánlom kölyök, hogy ne jusson semmi eszedbe. Egyszer az életben ne ellenkezz, és csak élvezd.
|
| yoshizawa | 2010. 08. 12. 22:08:21 | #6805 |
Karakter: Yu Sora
Megjegyzés: haaaaninak
Téves... Olyannyira megsuhintja oldalam, amikor előtűnik a semmiből, hogy muszáj leszállnom, mielőtt még lezuhannék.
Ráadásul... Mintha nem lenne elég bajom amúgy is, megint kinevet...
Brr... De annyira rideg hangon, hogy kiráz a hideg, és muszáj a testem, hogy ne lássa meg újfent az égnek meredő pikkelyeim, amikor ő is leereszkedik a közelemben.
Viszont így meg körülbelül olyan lehetek, mint egy szárítkozó kutya. Bár... Ha közelebb jön, akkor megtapasztalja, hogy azért harapni nagyobbat harapok.
Hmm... Megsebesít engem, a mestert meg is öli, és mindezek után még emberré válva közelít meg?! Nem fél, hogy keresztbe lenyelem?!
Grr... Vagy ennyire leírja az erőmet?! Nem kéne... Hiszen csak megsérültem. Küzdeni még így is tudok...
Felé suhintok farkammal, de sajnos elugrik.
Viszont nem fogok csüggedni. Akkor kap egy kis tüzet. Ez már előbb-utóbb csak eltalálja...
He?! Ijedten nézek szemeibe, de csak egy fél pillanatig. Mikor került elém? És aú... Ez, hogy a földhöz csapott, nagyon fáj...
Hangosan tudatom a világgal kínomat, és reménykedem benne, hogy mielőtt tovább bánt, mester jön, és megment. Jönnie kell... Nem szokta hagyni, hogy idegenek kínozzanak...
Vagyis... Ha él, idejön... Ha él... Csendben fekszem és változtatom vissza én is magam emberré, de ha nem rántana fel, és húzna szorosan magához, tovább feküdnék.
Nemcsak az erőm fogyott el, és megütni nem tudom, de úgy érzem, az életerő is kiszállt testemből...
Örülök, hogy újból találkozunk kijelentésére is csak egy gyilkos pillantással tudok felelni. Én nem örülök ennek a találkának. Nagyon nem.
- Hol van a mester? - próbálom meg újra kifaggatni a számomra legfontosabb személy hollétéről. Már az se érdekel, hogy látja, sírok.
- Halott – nem... Már megint kimondta. És már megint olyan higgadtsággal! És miért simogat?!
Bebokszolok egyet a mellkasába érzéketlenségéért, majd mivel nem reagál ütésemre legalább egy akkora termetes pofonnal, amitől észhez térek, még egyet. És ezután még egyet, de még sorozatos ütéseimre se reagál...
Fenébe...
Aludnom kéne ahhoz, hogy úgy meg tudjam ütni, hogy érezze...
De mégis... Ebből a rémálomból fel akarok ébredni!
Egyedül az vigasztal, hogy legalább amikor csókot akar adni, annyira meglepődök, hogy az ijedség miatt ellököm magamtól.
Hehh... Vagyis mégis csak van erőm. És akkor téged, te gyilkos, egyszerűen elteszlek láb alól.
- Megöllek – jelentem ki neki magabiztosan, majd teszek felé egy pár bizonytalan lépést.
- Ne bőszíts fel, mert azt nem éled túl – lehet, hogy a halál jobb lenne...
A szemeiben lángoló haragra ügyet se vetve közeledek felé.
- A mestered nem azért halt meg, hogy te is kövesd. Biztos azt akarná, hogy élj – hogy mi?!
Szabályosan lefagyok szavaitól. Hiszen úgy érintettek, mintha ez a James újra a földre nyomott volna. Sajnos igaza van... Biztos... Még akkor is könyörgött az életemért, amikor ez a szemét legyilkolta...
Megállíthatatlanul kezdenek el újra folyni könnyeim, de azért még azt megkérdem Jamestől, hogy mégis mit akar tőlem. Miért kellett őt megölni?! Nem lehetett volna békésen elintézni?!
Mester olyan jószívű volt... Biztos segített volna neki, ha olyan gondokkal küszködik... Én most hogyan... Alig értek valamihez, az erőm is kevesebb...
- Téged - nyögi olyan hangon, amilyenen csak apa beszélt anyához, mielőtt ő lerakta volna testvéreim tojását...
Beleborzongok ebbe a felismerésbe, és egyből félve, alaposabban vizslatom át tekintetemmel, hogy kideríthessem, komolyan gondolta-e, amit mondott...
Igen... Arca azt mutatja, nem hazudott... Úgyhogy... Át is adom magam a megsemmisítő sötétségnek, ami megvéd attól, hogy tovább kelljen néznem Jamest vagy csatlósát, vagy hogy tovább kelljen gondolkodnom bármin is...
Amikor magamhoz térek, először ijedten ülök fel, és azon gondolkodok, hogy hol vagyok... Hiszen ez az ágy... Ezek a bútorok egyáltalán nem ismerősek... És az se rémlik, hogy pontosan mi is történt... Hol van mester? Ő majd minde...
Mester... Ezek szerint azt a borzalmat nem álmodtam... Az a fekete sárkány betört hozzánk... És... És...
Percről percre, egyre tisztábban tudatosulnak bennem a dolgok. És... Egyre elkeseredettebben kezdek el újra sírni, miközben visszadőlök a hatalmas ágyra.
Megölte... És most idehozott... Magához...
De ezt még meg fogom bosszulni..., Ha erősebb leszek, előbb vagy utóbb le fogom tépni a fejét...
Álomba sírom magam, de elég zaklatottan alszom. Legalábbis addig, amíg valaki be nem jön, és át nem karol. Az a melegség, amit ad testével... Nagyon jól esik, egyből elmúlik összes rémálmom, védve érzem magam.
Felébredve viszont kis híján infarktust kapok, amikor meglátom, kinek is a keze van rajtam...
Grr... Na, ezt nem... Izmos felsőtestének látványától elpirulva próbálom meg magamról észrevétlenül lefejteni végtagját, de olyan szorosan hozzám tapasztotta, hogy ez nem sikerül...
Álmosan, és kissé talán nyűgösen emeli rám sárga szemeit.
- Jó reggelt, szépségem - szólal is meg, mielőtt megharapná a fülemet...
Most erre mit mondjak?! Nem jó? És nem is lesz jó, amíg levegőt veszel?!
- Utálom, ha felébresztenek, szóval aludjunk még egy kicsit – morogja hozzá mondandójához, mielőtt válaszolnék neki, így inkább nem szólok hozzá.
Vagyis mégis... Idegesítő, hogy ennyire közel húz magához...
- Vécére kell mennem - Engedj el. Légyszi...
- Nem mész sehova – de akarok! Túl közel vagyok hozzád... A köztünk lévő távnak minimum 100 km-nek kéne lennie.
- Akkor gyere velem – emelem meg egy kicsit a hangom.
Majd... Amikor elenged, és a fürdőbe vágtatok, remegve roskadok le. Nem vagyok normális... És ha tényleg jött volna, csak azért, hogy megnézze, hogy is végzem a dolgom...?
Brr... Erre még rágondolni is rossz. Hogy mondhattam neki ilyet?!
Mesternek természetes volt, hogy ilyen vicceket elsütöttem, de neki nem szabad... Nyugton kell maradnom, amíg el nem menekülök, nem húzhatom fel.
Egészen addig, amíg...
Hoppá...
Örömmel bontom ki szárnyaim, hiszen meglátok egy nekem megfelelő méretű kiutat, vagyis egy ablakot.
Fél pillanat alatt vagyok kinn, és kezdek el repülni a magasba... A kék ég felé... Legalábbis addig, amíg neki nem csapódok egy fekete testnek, és le nem zuhanok több fekete test közé...
Pisszenésre se hagynak időt, már el is kaptak, és számat befogva rángatnak vissza a házba - gondolom én -, James szobája elé.
Igen... A fontoskodó kopogásra elő is mászik, és beránt a szobába, „Innen átveszem!” kijelentéssel.
Hehh... Se köszönöm nektek, se kutyafüle? Szép egy uralkodó, mondhatom...
- Engedj el! - pirítok rá, amin kicsit meg is lepődik. Na mi van?! Nem szoktak veled így beszélni?! Akkor majd én megteszem!
Hmm... Még a hangja is elment? Az szuper lenne...
- Te az enyém vagy - közli velem tárgyilagosan, amikor magához ránt. Grr... Ezek szerint mégis csak tud még beszélni.
És feldühíteni is fel tud. Mi az, hogy az övé vagyok?!
Ráadásul... Mit csinál? Miért hajol--
Ijedtemben megint sikerül magam arrébb lökni tőle.
Őőő... Ő... Az előbb... Megcsókolt...! Ezt nem hiszem el! Komolyan gondolta, hogy kellek neki... Pedig nekem nem kell senki... Legalábbis ő biztos, hogy nem! Vagyis már ezt se tudom...
Teljesen összezavart.
Vörös arccal és szám elé kapott kézzel nézek rá, amíg el nem kezd nevetni.
Ettől múlik el döbbenetem annyira, hogy egy kicsit hátrébb lépve, jó hangosan beolvashassak neki úgy, mint ahogy még csókja előtt szerettem volna:
- Nem tartozok senkihez! Vele is csak... Mester mellett is csak ott éltem, mert... Mert megengedte...! Miután megmentett... Kedves és szeretnivaló vámpír volt! Nem is tudom, hogy is voltál képes bántani őt... – hangom elcsuklik újra feltörő könnyeimtől, de bátran nézek most haragtól csillogó szemeibe.
- Ha nem ordítasz, akkor is megértem. – lép hozzám közelebb. De nem csak hangjából, egész lényéből érzem a feszültséget. – És... Kérlek, azt a vérszívót ne emlegesd többet előttem. Halott, kinyuvadt, vége, ennyi...
- Ne beszélj így róla! – vágok vissza neki, természetesen nem az alapról, megint a maximum felé tekerve hangerőm, miközben újfent eltávolodok tőle egy kicsit. Ha már őt nem, az emlékeit megvédhetem. Bár ez tudom, hogy nagyon szánalmas...
- Úgy beszélek arról a nyomorultról, és fajtársairól is, ahogy szeretnék. – indul meg felém dühösen.
Elérni azonban nem ér el. Ugyanúgy félbeszakad támadása, mint ahogy az enyém is.
Egy iszonyatosan éles hang töri meg a kettőnk közötti feszültséget. Egy olyan, ami miatt én a földre is rogyok, és szinte sokkosan nézem a velem szemben állót, aki nem retten meg, hanem füleit befogva a zaj forrását, vagyis a szobában levő, falra szerelt valamit égeti le egy kisebb lángcsóvával. És olyan precizitással, hogy még a fal se sérül meg.
- Ez mi volt? – kérdem remegve, miközben hagyom, hogy felsegítsen, és magához húzzon.
- Elfelejtettem szólni, hogy a házban nincs tűzokádás, mert ezek a bigyók bekapcsolnak. – magyarázza komolyan. – De muszáj volt őket felszereltetnem, mert gyakoriak voltak a tűzesetek az idióta alattvalóim miatt.
- Értem. – bólintok komolyan. - Nagyon megijesztett...
Olyannyira, hogy habár utálom, most mégis vigaszt keresve bújok hozzá James testéhez. Ráadásul még azt se teszem neki szóvá, hogy zaklatottságom igen szemét módon kihasználja. Nemcsak a hátam, hanem lentebbi domborulatom is megsimogatja.
Most nem érdekel, legalább annyira jólesik, mint a fülvakargatás.
Ahogy az is, ahogy oldalamon lassan végighaladva nyakam és arcom is megsimogatja, hogy maga felé fordíthassa fejemet.
Elveszek tekintetében, ezért inkább behunyom szemeim, és teljesen kiszolgáltatva magam hagyom, hogy arca közelítsen az enyémhez. Ha megcsókol, megcsókol, most az se fog meghatni. Csak itt maradhassak a karjai között, amíg jobb lesz...
Forró leheletét érzem a számon, és megborzongok. Azonban mielőtt azonban ajkai találkoznának az enyémekkel, jó pár embere tódul be a szobájába - akiktől megrettenve bújok ki kezei közül, és hátrálok el az ablakig.
- Mi történt, uram? Kell a segítség? – kérdi buzgón egyikük, miközben többségük úgy fürkész, mintha már a pillantásukkal is meg akarnának ölni.
Támadóállást veszek fel, de csak a szárnyam tudom kiengedni. Mielőtt teljesen elkezdenék visszaváltozni, James mély hangja megállít:
- Sora, idebent nem változhatsz át, nem bírná ki az épület!
Ijedten bólintva fogom vissza újra erőm, de még mindig támadóállásban nézem ettől a szobába bejövőket. Akik ugyanúgy morognak rám, mint eddig.
Azonban annak, amelyik meg is indul felém, James elkapja a nyakát, és kipenderíti a szobából, majd a többihez fordul azzal, hogy ezért még mindegyikükkel számolni fog, de most takarodjanak a szeme elől, amíg nem hivatja őket.
További szavait már a folyosón intézi a minket megzavarókhoz, és habár hallom, hogy ordít, nem érdekel, mit... Nem is figyelek rá. Inkább az ablakra... És a kék égre, ami annyira vonz...
Kitárom szárnyaim, és kijjebb hajolva sütkérezek a fényben, de eszem ágában sincs kirepülni az engedélye nélkül az események fényében. A tudat, hogy ő jönne utánam, sajnos lebéklyóz.
Annyira félelmetes tud lenni... Pedig tegnap közel se látszott ennyire veszélyesnek. Vagy akkor nem volt ennyire mérges?
De azt se értem, hogy akkor most mi volt a baj? Az, hogy kopogás nélkül bejöttek? Egyszerűen nem tudom...
- Gyere el onnan. – mordul rám, amikor belép olyan szinten megijesztve, hogy majdnem kiesek.
Amikor összeszedem magam, félve bólintok, majd beljebb tápászkodok. Ki kell mennem egy kicsit repülni... Nagyon hiányzik, hiszen szinte otthon is alig ültem.
Mondjuk... Ott egy sokkal eldugottabb helyen voltunk, nem tudom, itt lehet-e...
- Itt vagyok... – suttogom félve, majd amikor közelebb lép összeszedem maradék bátorságom, hogy megkérjem arra, tegyünk egy-két kört a levegőben, ha szabad errefelé szabadon repkedni.
Kérésem azzal indoklom, hogy hiányzik a repülés, de egyben az is, hogy valaki legyen mellettem.
Azt már nem teszem hozzá, hogy éjjelente mennyit is szoktam repkedni mester oldalán...
Szép idők...
Kíváncsian fürkészem arcát, de ugyanakkor félve hátrálok is egy lépést. Nem tudom, mit fog válaszolni, de remélem, kérésemtől nem lett dühös.
Ő is sárkány... És ha szerencsém van, akkor talán szeret repülni is...
|
|
