A hosszú gyakorlás után elpakolom a tokba a gitárom, és a hátizsákomat felvéve lemegyek a tornaterembe, ugyanis kezdõdik a kedvenc sportom, a foci. Lepakolok az öltözõbe, majd gyorsan átöltözök a mezembe, amin az én és az iskolám neve, plusz a 10-es szám látható.
Felhúzom lábamra a stoplist ugyanis, most kint fogunk edzeni. És épp most kezdett el esni az esõ is.
   - A fene essen bele… - Morgom hangosan az orrom elé, majd egy beletörõdöm, sóhaj kíséretében elhagyom az öltözõt és a pályára lépek a többiekkel a zuhogó esõben.
Mindenki beáll a saját helyére a pályán, és ez esetben én a csatár szerepét töltöm be, mint mindig. Majd végül az edzõ a sípba fúj és kezdetét veszi a meccs.
Már másfél órája hajkurásszuk a labdát, de szerencsére a mi csapatunk áll nyerésre. Az egyik gólt én rúgtam, míg a másikat Steve.  Egész szép meccsre sikeredett, igaz ez rólunk nem mondható el, hisz teljesen sarasak és vizesek voltunk, a hajunk csapzottan tapadt az arcunkba és az arcunk is teljesen vörös volt a sok futkározástól. De végül a második órában a bíró lefújja a meccset és mi fáradtan ballagtunk be az öltözõnkbe. Én gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a tiszta ruhákat, a vizeset pedig kénytelen voltam bele gyömöszölni a sport táskába, amit végül a nagy hátizsákomba tettem. Aztán végre haza megyek.

Fáradtan esek be az ajtón és szüleim már itthon vannak. Ugyanis hallom a halk beszélgetésüket a konyhában, és a halk és vidám nevetésüket.
   - Naoki, te vagy az?- Szólít meg a konyhából egy lágy, csilingelõ hang, amire egy apró mosoly kúszik arcomra, majd lassan bebotorkálok a konyhába.
   - Szia, anya. Szia, apa…- Mondom kedvesen, mire anyám feláll, majd odalép hozzám és szorosan magához ölelve nyom a homlokomra egy gyengéd puszit.
   - Üdv itthon. – mondja halkan apám, mire bólintok neki egyet, majd anyámra pillantok, aki kicsit aggódó arccal néz engem. Én pedig felvonom egyik szemöldököm, mintha csak azt kérdezném, hogy mi történt?
   - Kisfiam neked lázad van. Mi történt? – Túr szõke hajamba, mire kicsit hátrább lépek.
   - Áh, semmi különös nem történt. Csak fociztunk és biztos ki vagyok melegedve…- válaszolom, mire anya megfogja a karomat, majd berángat, a szobába befektet az ágyba és rám teríti a takarót.
   - Fõzök teát, és valami finom vacsorát, ami tele van vitaminokkal. – Mondja el a dolgokat és mielõtt utána szólhatnék, már ki is megy a szobából én pedig meredek a nagy semmibe.
   - Úristen… Biztos teljesen ráütöttem? – Simítok végig arcomon, majd szemeimet lehunyom kicsit, hogy pihentessem õket, hisz nagyon fáradtnak érzem magam. De nem is kell sokáig pihentetnem ugyanis teljesen elalszok, és néha anyám kelt fel, hogy megmérje a lázam, meg , hogy igyak egy kis teát.

~oOOo~

Másnap reggel még rosszabbul érzem magam, mint tegnap. úgy néz ki tényleg rendesen megfáztam a tegnapi edzésen.
   - Az az Isten verte edzõ… - Dünnyögöm, majd elkezdek gondolkodni, hogy menni kéne e suliba, vagy sem. Végül rászánom magam és bemegyek, de elõtte vettem be lázcsillapítót, nehogy kiszédüljek ezen a napon.

Amint beérek, a suliba bemegyek a terembe is, majd leülök a helyemre és amint kezdetét veszi, az óra csendben figyelek, már amennyire képes vagyok rá. Ugyanis nagyon fáradtnak érzem magam, de próbálom tartani magam, hogy ne vegyék észre a többiek és sikerül is. Amint vége az egésznek, jön a tesi óra. Ép az öltözõ felé veszem, az irányt mikor Peter hangjára leszek figyelmes.
   - Naoki, Naoki! – Fut felém nagy iramban, mire megáll elõttem és kifújja magát.
   - Mi történt? – Kérdezem halkan, mire felemeli a fejét és rám néz.
   - Hallottad a hírt? Vagyis, számodra a rossz hírt. – Válaszolja.
   - Rossz hírt? Még is mi az a rossz hír?- kérdezem, majd elindulok az öltözõm irányába Peter pedig követ.
   - Nos, az van, hogy… Egy öltözõt kaptál Jeremivel. – Válaszolja, mire kezem megáll a mozgásban, miközben arra készülök, hogy kinyissam az öltözõ ajtaját, majd nehézkes mozgással a fekete hajú felé fordulok.
   - Hogy micsoda?- Kérdezem elhalkuló hangon, mire Peter csak felkuncog.
   - Mi olyan rohadt vicces?
   - Az… hogy az egész osztály megszavazta, hogy veled legyen. Hisz tegnap nagyon bátor voltál. A hírek gyorsan terjednek ám. – Vigyorogja, mire agyamra fekete felleg borul és szinte már elsötétült tekintettel nézek az elõttem állóra.
   - TE NORMÁLIS VAAAGY?!!! MÉG IS, HOGY RAKHATTATOK ÖSSZE EGY ILYEN ÁLATTAL?!!! – Üvöltöm az egészet, de Peter fogta magát és azonnal elspurizott én pedig hangos csapkodások kíséretében besétáltam az öltözõbe, ahol már Jeremi fogadott egy alsógatyában.
   - Meg ne szólalj, inkább öltözz. –Mordulok rá, azzal oda sem figyelek egy ideig, csak kiveszem a táskámból a mezemet.
   - Meg se akartam szólalni – Válaszolja, majd tekintetem megakad a másik testén és a… Köhöm… kicsi „kicsi” Jeremin…
   - Mit találtál? – Kérdezi tõlem és egy nagy mosolyt is villant felém.
   - Csak a tetoválásaidat. – magyarázom meg hazugságom, de láthatóan ez nem hatja meg, majd inkább nem foglalkozok vele és hátat fordítok neki, majd öltözni kezdek.
   - Kösz!- Köszöni meg, majd eleinte még a hátam mögül egész távol hallom, ahogy öltözik, majd a másik percben egészen közel hozzám.
   - Jáááj, a szívbajt hozod rám – Ugrok meg ijedtemben és a mellkasomhoz kapok.
   -  Mit akarsz? – Kérdezem meg halkan.
   - Csak, azt, hogy igen formás feneked van – Válaszolja, majd hirtelen a fenekemre csap, amitõl se köpni se nyelni nem tudtam, nem hogy utána szólni.
Az óra végül kezdetét veszi, és egy kis talaj gyakorlattal kezdünk, amit kisebb nagyobb sikerrel végig is csinálok. De aztán végül elkezdjük a focit, amit nagyon szeretek.
Mivel én vagyok a csatár így én is mondom el a többieknek, hogy mit kell csinálniuk így szerzünk is néhány gól elõnyt Jeremiéktõl.
Épp kezdenék kapura rúgni, mikor Jeremi felbukkan a hátamnál és engem kezd fogni. Mit ne mondjak rohadtul kellemetlen volt, fõleg az amikor teljesen közel kerül hozzám, és megölel, vagy ép úgy tesz, mintha táncolnánk. Ilyenkor rohadt idegesen tolom el magamtól, hisz az hogy néz már ki?
Ám amikor vége az órának, amit most elõször gondoltam úgy, hogy hála az égnek, felmegyek az öltözõbe levetkõzöm és a zuhany alá állok.
   - Aahh… a fejem… - Nyúlok a fejemhez, ami majd szétrobban, úgy fáj. De próbálok, nem figyeli rá. Inkább a forró vízcseppekre koncentrálok, amik gyengéden érintik a testem és gyorsan folynak le végig rajtam, majd hirtelen a hideg végig fut a hátamon, ugyanis olyan mintha kinyitották volna a kabin ajtót.
Mi a fene, én bezártam…
Mielõtt még megfordulnék egy ismerõs hang szólal meg a hátamnál.
   - Szép formás feneked van. – Erre megfordulok és meglepetten nézek rá.
   - Húzz innen Jeremi – Kiáltok rá miközben felé fordultam, és ekkor jövök rá, hogy teljesen meztelen vagyok így férfiasságom elkezdem takarni.
   - Mit szégyenlõsködsz, nem harapok – Mondja halkan, majd levetkõzik, azzal bejön hozzám és mielõtt mondhatnék, vagy tehetnék bármit is, megragadja a karom, majd a csempének nyom és két kezemet hátra fogja. Próbálok menekülni, de nem megy, ugyanis erõsen is fog, meg a betegségtõl csattanok ki teljesen az energiától.
   -  Eressz el te szadista, csak meg akarok fürdeni – Kezdem el nyöszörögni, majd a nyakamba csókol, amitõl a hideg végig fut a gerincemen. Lehet, nem nézik ki belõlem az emberek, de én naaaagyon érzékeny vagyok testileg.
   - Dehogy engedlek, inkább élvezd a fürdõzést – Suttogja a fülembe, majd azt is megcsókolja, és valami keményet érzek a fenekemnek nekinyomódni. Már csak ezektõl az apró csókoktól is érzem, hogy lent nincs rendben valami, és hogy az is éledezni kezd.
Jaj, ne…. ez az… amire gondolok? Ugye nem? Aaaaj az Istennek kellett nekem ma bejönnöm?!
Nyelek egy nagyot, és szemem sarkából ránézek.
   -  Kérlek, hagyj békén – Kérem meg kedves hangon, úgy ahogy csak tõlem telik, hátha meghatja. De nem… Kezét levezeti egészen a férfiasságomhoz.
   - Csak nem begerjedték kiscsibém? – Suttog megint a fülembe, majd hirtelen egy hangosabb nyögés hagyja el a számat, ugyanis kezét elkezdte mozgatni. A saját farkát pedig a fenekemhez nyomja, amitõl megijedek és rosszabbnál rosszabb képsorok futnak végig a szemem elõtt a megerõszakolásról.
   - Ne kérlek, ne, ne erõszakolj, meg- Kérlelem, zihálva és elesetten. Testem aprókat megremeg és kicsit elködösült tekintettel bámulok a csempére és fejem majd szétrobban, annyira fáj.
De aztán csoda történik. Abba hagyja a keze mozgatását a férfiasságomon és ellép tõlem.
   -   Most még nem, bántalak, majd ha eljött az idõ – Suttogja halkan egészen közel a fülemhez, amitõl libabõrös leszek.
Azzal kilép a kabinból és otthagy engem. Lassan lecsúszok a fal mentén és leülök. A meleg vízcseppek gyorsan verõdnek testemnek és elnyomja a kissé gyors zihálásom. Arcom vörös és forró. Lenézek az ölembe és látom, hogy a kicsi Naoki még mindig ébren van. Hirtelen a csempére nézek, majd ököllel beleütök egy hatalmasat, ami jókorát puffan. Lassan felállok, majd a meleg vizet jéghidegre állítom, hogy lenyugtassam magam, ami sikerül is.

Amint elintéztem magam, felöltözöm és felmegyek a terembe, Jeremire rá sem nézve. Leülök a helyemre, majd szótlanul nézek magam elé, mire osztálytársaim megrohamoznak és kérdéseket tesznek fel, hogy történt e velem valami, vagy, hogy Jeremi bántott e. De én mindenre nemmel válaszolok, hisz abból rettentõen rossz dolgok sülnének ki, ha elárulnám a történteket, meg amúgy is… Rohadtul ciki, és undorító….

Az órák lassan, de végre elteltek. Gyorsan összepakolok és a táskámat felvéve elhagyom az iskolát és a buszmegállóba veszem az irányt. Nincsenek valami sokan a megállóban, de az ülõhelyeket rendesen elfoglalták, fõleg az öregek. Finoman szõke hajamba túrok, ami kicsit vizes volt az izzadságtól, ugyanis szörnyen érzem magam. Halkan zihálok és nehézkesen is veszem a levegõt. Rettentõen melegem van és az arcom tûzforrónak érzem. Kicsit lentebb húzom a kabátom, hogy egy kicsit lehûljek vagy valami, de nem történik semmi. Egyre rosszabb. Látásom egyre inkább homályosodni kezd.
   - Mi a fene van velem? – Dörzsölöm meg idegesen a szemem, hogy lássak már valamit normálisan, de semmi. Aztán hirtelen minden elsötétül.

~oOOo~

   - Ahh… A fejem…. – Motyogom halkan, és fejemre teszem a kezem, majd lassan kinyitom szemeimet, amikor végre felébredek.
   - Hol vagyok? – Kérdezem, de választ még nem kapok, lassan felülök és körbenézek. De azonban, nem stimmel valami.
Ez nem az én szobám.
Állapítom meg magamban és kissé ijedten nézek körbe és próbálok gondolkodni, hogy mi történt, majd hirtelen szemem megakad magamon. Nincs rajtam a ruhám és felsõtestem teljesen csupasz. Gyorsan kitakarom magam és látom, hogy a boxerem szerencsére rajtam van. Aztán érzem, hogy valami van a fejemen. Felnyúlok és látom, hogy egy kötés. Ez a fejfájásom oka. Egy bazi nagy dudor a fejemen.
   - Még is mi a franc történt?- Teszem fel magamnak, majd képfoszlányok kezdenek beugrani.
   - Naoki… Naoki, ne hagyd el magad! – Egy kéz nyúl felém és finoman rázni kezd, miközben én a földön vagyok.
   - Te jó ég… tüzel a homlokod! – Morogja az ismeretlen, aztán hirtelen újra sötétség. Aztán egy újabb emlék.
Olyan mintha ülnék valami hátán. Lovagolok talán? Hosszú szõke sörény… ami lófarokba van fogva… nem ez nem ló, ez egy ember, de ki?
   - Legközelebb figyelj az egészségedre idióta! – Morogja, de még nem látom továbbra sem az arcát, majd itt újra sötétség borul rám. Ám egy újabbnál meglátom a fiú arcát, aki felém magasodott és a felsõt veszi le rólam.
   - Wááááá JEREMI!!! – Ordítom el magam, ahogy felismerem Jeremi arcát.
   - Igen? – Lép be hirtelen az ajtón, mire rendesen megugrok és a takarót azonnal magamra kapom, mint valami szégyenlõs kislány.
   - M-Mit keresek én itt? És hol vagyok? – Teszem fel azonnal a kérdéseket és gyanakvóan nézek a takaró mögül, ahogy orromig felhúztam a takarót.
   - Otthon… - Válaszolja, majd beljebb jön és leül az ágy szélére.
   - Mi az, hogy otthon? Ez nem az én szobám. Az enyém jóval kisebb és teljesen, fullosan Jeremi mentes. – Morgom továbbra is a takaró alól és nagy kék szemeimmel figyelem a szõkét és lábamat is elhúzom onnan, mintha csak attól félnék, hogy levágja. És ezeket a képsorokat végig is követi tekintetével.
   - Akkor úgy mondom, hogy nálam vagy. A szüleid tudnak róla, hogy ma itt éjszakázol, tehát ne aggódj. – Válaszolja, és kezét hátra teszi, és úgy támasztja magát, majd engem figyel.
   - Meg a francokat, megyek haza. – Pattanok fel azonnal az ágyból és a ruháimért mennék, amik ott pihennek egy fotelben, mire erõs rántást érzek a karomnál és én újra az ágyban pihenek.
   - Nem mész sehova. Pihensz, és holnap kihagyod a sulit. Vagy úgy akarsz járni, mint ma? – Kérdezi elég rideg hangon, amitõl a hideg is kiráz.
   - Ööö… Az nem számít, haza megyek és kész, ez az én döntésem . – Pattanok fel nagy lendülettel ismét, majd azzal vissza is huppanok, ahogy vissza lök.
   - Állítsd le magad. Nem akarlak megint összeszedni az aszfaltról baromarc! – Morogja, majd lenyom a fejemnél fogva az ágyra és betakar.
   - Nyugi nem nyúlok hozzád, csak pihenj már. – Mondja egy sóhaj kíséretében, mire halkan motyogok valami nem szalonképes mondatot, azzal kicsit fentebb húzom a takarót, majd egy kis csend után végre rákérdezek arra, amit tudni szeretnék.
   - Miért segítettél? Tudtommal én csak egy játék vagyok a számodra… Akkor miért? – Kérdezem halkan, majd kíváncsian nézek fel rá, õ pedig lenéz rám.

Reggel korán keltem, hisz újra suli… és hétfõ. Utálom a hétfõt, akárcsak Garfield az egyik kedvenc képregényembõl való kövér és narancssárga macska. Miért pont hétfõ? Ha el lehetne törölni azt az egy átkozott napot boldog lenne az életem. Bár ha jobban belegondolok, nem a hétfõvel van itt a baj, hanem az iskolával. Igen... ez itt a probléma.
A reggelt a zuhanyzással kezdtem, mint mindig. Aztán jött az öltözködés, ami egy farmerból és egy világoskék felsõbõl állt, majd jött a reggeli. A szüleim ma sem voltak itthon, mivel elég keményen dolgoznak, hogy eltartsanak engem és, hogy fizetni tudják azt a gimnáziumot ahova én is járok.
Gyorsan megeszem a reggelimet és a ruhafogashoz lépek, amirõl leveszem a fekete bõrdzsekimet, majd fel is veszem. A tükörhöz lépek és megigazítom rakoncátlan szõke tincseimet, dzsekimet pedig megigazítom, hisz muszáj adni a külsõre, ha egy jó csajt akar felszedni az ember.
A szobámba megyek, majd felveszem a táskámat a hátamra, majd a cipõmet is felhúzom, és végül elindulok az iskolába.

Amint beérek a terembe, azonnal megrohamoznak a barátaim és az osztálytársaim, teljesen felcsigázva.
   - Naoki, hallottad? Hallottad? – Szegezi nekem Peter a kérdést és elkapva a dzsekim elkezd kicsit rángatni.
   - Hé-hé-hé Peter, nyugi! – Emelem meg kicsit a hangomat és felvonom egyik szemöldököm.
   - Még is mi történt, hogy ilyen izgatottak vagytok?- Teszem fel végre a kérdést mire nagy hangzavar lesz, és mindenki mondani kezdi a magáét. De valahogy a nagy hangzavar közepette ki tudtam szûrni pár szócskát, hogy: „Jeremi, erõszakos, megerõszakolás” De ehhez még ez a pár szócska sem volt, elég mert nem igazán tudtam rá jönni, hogy mit jelent. Kissé feszülten szõke hajamba túrok, majd veszek egy nagy levegõt.
   - ELÉÉG! Hallgassatok, így nem értek semmit! – Nézek mindenkire, mire végre elhallgatnak.
   - Nos… Csak egy ember mondja el a dolgokat, mert nem értettem az elõzõbõl semmit. Jessica, mondd, újra kérlek… - Nézek egy szõke hajú lányra, aki bólint egyet, majd kicsit elõrébb lép.
   - Hát az a lényeg, hogy jött egy Jeremi Salvatore, nevû fiú az iskolába, akinek nagyon nagy híre van. Még hozzá…. – Itt a lány kicsit beharapja alsó ajkát és én nagy kerek szemekkel figyelek, hogy mirõl is van szó.
   - Hogy? – Teszem fel a kérdést, mert nagyon kíváncsi vagyok.
   - Az, hogy híres az erõszakos fellépéseirõl, és hogy kedvére van a diákok megerõszakolása. – Válaszolja, amire az állam is leesik.
   - Hogy mi?
   - Igen, sajnos ez a helyzet. – Lép mellé Peter.
   - Ez szörnyû. Akkor a lányok nagyon nagy veszélyben vannak. Úgy érzem, itt nekünk kellesz lépni, nehogy történjen valami. – Nézek komoly tekintettel Peterre, mire õ megcsóválja a fejét.
   - De még van valami… Nem csak a lányok érdeklik. – Sóhajt egy nagyot a fekete hajú, mire az arcom eltorzul a gondolatra is. De egy mondat nem hagyja el a számat.
   - Na de… Jobban járunk, ha meghúzzuk magunkat és nem teszünk semmi olyasmit, amivel kihúzhatjuk nála a gyufát. – Lép oda mellénk Phil szintén komoly arccal, mire mindenki egyet értõen elkezd bólogatni, és hozzá szólni a dolgokhoz, kivéve engem.
   - Még mit nem…. – Morgok magam elé, mire a többiek rám figyelnek.
   - Micsoda? –Érdeklõdik Jessica.
   - Azt mondtam nem. Én nem fogom meghúzni magam egy jött ment alaknak. Fiú vagyok az isten szerelmére, meg tudom védeni magam, és mint tudni illik, nekem nem parancsol senki. – Válaszolom kemény hangnemben, és folytatnám is, mikor megszólal a csengõ és a tanár is belép az ajtón, azzal mindenki helyet foglal.
   - Még hogy, húzzuk meg magunkat… Ceh… nevetséges… - Dünnyögöm, miközben a padra könyökölök és nézek magam elé.
A tanár már javában tartja az órát, mikor kopogás üti meg a fülemet és a többi diákkal együtt az ajtóra szegezzük tekintetünket, amin az igazgató nõ lép be.  Elmeséli nekünk, hogy jött egy új diák, és szeretnék, ha kedvesen bánnánk vele.
Heh… kedvesen mi? Fõleg, ha õ lesz olyan kedves és nem bánt senkit…
   - Gyere Jeremi. – Szól ki az osztályfõnök, mire végül belép egy szõke hajú, eléggé magas srác. Tekintetébõl csak úgy süt a büszkeség.
A többiek azonnal sugdolózni kezdenek és elcsípek néhány szócskát, hogy: „õ az. Semmi kétség. Tényleg eléggé erõszakos alaknak tûnik” és stb.”
   - Osztály, csendet kérek – Int minket csendre a tanár, mire mindenki egy rövidke percre be is fogja.
   - Bemutatom az új osztálytársatokat Jeremi Salvatore-t.
   - Csá. – Vág be köszönése mellé egy fintort, mire elhúzom a számat., és az osztály is újra sugdolózni kezd.
És tényleg nagyra van magával… Gazdag, elkényeztetett, egoista ficsúr.
   - Akkor én megyek is. – Szól vissza az igazgató, azzal távozik a terembõl.
   - Kérlek, foglalj helyet – Mutat a tanár az egyik padra, méghozzá az én hátamnál lévõt.
Ez borzalmas. Miért ide?
Lassan elindul a kiszemelt padhoz, és láthatóan minden szempár rá szegezõdik. Még az enyém is. Amint leül, én hátra fordulok és kicsit sem szép nézéssel jutalmazom, amiért ide merészkedett az én magán szférámba.
Észreveszi, hogy csak õt figyelem, így kezét megemelve egyik ujját elhúzza a nyaka elõtt, jelezve nekem, hogy megöl, ha nem fordulok elõre. Szinte alig hallhatóan horkantok egyet, azzal elõre fordulok, ugyanis nagyon ingerel ez a srác.

Már lassan vége az órának, amikor a tanár megszólal.
   - Mivel Jeremi nem ismeri az itteni járást, így szeretném, ha valaki elvállalná, hogy megmutatja neki az iskolánkat. – Néz körbe hátha jelentkezik valami, de ahogy az várható volt, senki sem meri megkockáztatni a testi épségét. De ha a tanár is dönt. Biztos Luke lesz az, aki úgy is a tanárok talpnyalója és az osztály lúzere. Nem lesz gond. Amíg õ itt van, akkor minden oké. De valahogy ez nem úgy sül el, ahogy én azt szeretném.
   -  Rendben, Naoki, te fogod. – Mondja ki a nevem, és én nem hiszek a fülemnek.
Mi az, hogy én? Miért pont én?
   - Na de miért én tanárnõ? Ott van Peter õ az osztály eminense. – Próbálom átpasszolni ezt a „megtisztelõ” posztot, igaz a legjobb barátomnak, de hát tényleg õ az osztályban az ilyen dolgokért a felelõs. Tekintetem viszont, hol a tanárra terelõdik, hol pedig Jeremire. De van, hogy pont rápillantok Peterre, aki hevesen csóválja a fejét, hogy ne tegyek semmi hülyeséget.
   - Naoki, fejezed be- Szólal meg határozottan a tanár.
Épp káromkodnék egy sort, mire eszembe jut egy szép kis mondat, hátha ezzel meghatom a tanárt.
   - De én nem fogok körbe vezetni egy erõszakolós, hadd ne mondjam ki, milyen társunkat, aki megerõszakolna, gondolkozzon már tanárnõ! – Szinte már kétségbeesetten ordítom a tanárnak. Igaz nem félek tõle különösebben, de muszáj bevetnem az e-fajta elõadásomat.
   -  Naoki, ilyen nem fog elõfordulni, ugyanis Jeremi édesapja, szavaiban megbízom, és õ biztosított róla, hogy ez nem fog elõfordulni – fonja össze karját a mellkasa elõtt a tanár.
   - Igaz Jeremi?
   - Hát persze tanárnõ – Válaszolja, majd tekintetem, egy összehajtogatott repülõn akad meg, amit Jeremi dobott ide.
   - Na akkor, ezt a dolgot is letudtuk, akkor menjetek szünetre. – Tudja le az egészet ennyivel a tanár, azzal ki is húzza a csíkot, jó pár osztálytársammal együtt és a bátrabbak pedig bent maradtak.
Végül veszek egy nagy levegõt és hátra fordulok.
Wááá miért én? Csak azért mert japán vagyok? Miért ééén?!
   - Akkor gyere te … - Inkább nem fejezem be a mondatom végét, hisz nem látom túl sok értelmét.  Aztán végül feláll és elkezd követni, ami rettentõen zavaró volt.
   - Megkérhetlek, hogy ne mögöttem, gyere, mert ez ijesztõ – Morgok rá, mire felvonja egyik szemöldökét.
   - Természetesen. – Válaszolja, mire mellém sétál.
   - Ez itt az igazgatóság és a helyettesek irodája, itt van a tanári. Az nagyobb épület a tornaterem, mellette van a foci pálya… - Mutatom neki végig, hogy mi hol van. Majd hirtelen felé fordulok.
   - Kérdés? – Kérdezem, mire csak egy vállvonogatást kapok válaszul.
   -  Nincs – Szólal meg végül, amire kicsit meglepõdök, majd elhalad mellettem én pedig követem.
   - Még van egy két hely, amit megmutatok, aztán végre elválnak útjaink… - Szólalok meg mellõle, és a többi diákra nézek, akik kicsit furcsállva néznek rám, majd egy erõs rúgást érzek, ami a seggemet éri. Azonnal felhúzom magam, és kissé elpirult arccal, ami a dühtõl jelent meg megfordulok és egy alsóbb évessel találom szembe magam, aki hatalmas vigyorral az arcán néz rám és le is engedi a lábát, ezzel is elárulva magát, hogy õ volt az.
   - Tee… Kis rohadék! Egy felsõbb évessel akarsz kötekedni? – Lépek elé és vészjóslóan ropogtatom meg az ujjaimat, mire a gyerek arcáról lehervad a mosoly.
   - Anyádat rugdosd te kis szarrágó… - Morgom, majd megint érzek egy rúgást egy jóval erõsebbet, mire megfordulok és, a legdurvább tekintettemmel nézek az elõttem állóra és ezt bizony Jeremitõl kaptam és az õ arcán is ott díszeleg egy, mondhatni ördögi mosoly.
   - Én csak azt teszem, amit a papírra írtak… - Szólal meg mély hangján, mire értetlenül nézek rá.
   - Miféle papírra? Ha csak kötekedni akarsz, akkor nagyon rossz emberrel kezdtél ki! – Emelem meg rendesen a hangom, ahogy a düh elborítja az agyamat. Utálom, ha velem kötekednek.
   - Juj de félek. Egy ilyen esetlen szõke akar engem megfenyegetni? Vegyél vissza kölyök, mert a végén nem garantálom az épségedet… - Magyarázza elég komor hangon, de valahogy mintha hallottam volna azt is benne, hogy nagyon is jól mulat.
   - Ceh. Ugyan már. Hamarabb elbánok veled, mint hinnéd. Én ugyan nem félek tõled. Nekem te csak ne mondd meg, hogy mit csináljak, ugyanis semmi jogod nincs hozzá! – Hangom egyre csak viszem felfele, és lassan már ordítok vele, a többi diák pedig el is hagyta a folyosót, jobbnak látva inkább, hogy ha balhé van, ne legyenek ott.
   - Óh, tehát te az a típus vagy. – Mondja gúnyosan és mellkasa elõtt összefonja a karját.
   - Te meg mégis mirõl beszélsz? Milyen típus? – Veszek kicsit visszább a hangerõbõl, és eléggé lenézõen is kérdezek vissza.
   - Az, amelyik nem adja egykönnyen magát. A makacs és eltökélt. – Válaszolja, és megnyalja az alsó ajkát, mire egy fintor ül ki az arcomra.
   - Te nem vagy normális. N-na jó én inkább megyek, kérj meg egy hülyét, aki körbe vezet. – Morgom, azzal elindulok a zene terem irányába, hogy gyakorolhassak, de ekkor a karomnál egy erõs rántást érzek, majd csak, azt hogy erõsen a falnak csapódok, mire nyekkenek is egyet. Halkan veszek egy nagy levegõt, ahogy nem volt valami kellemes érzés, a fallal találkozni. Kinyitom egyik szememet és Jeremi nagyon közel hajolt hozzám.
   - Itt van egy ilyen hülye. – Szólal meg közel hajolva a fülemhez, amire a hideg is kiráz, és testem megremeg a meleg leheletétõl.
   - M-mi a…? – Teszem fel a kérdést, majd szemeim elkerekednek, mikor kapcsolok, hogy most mi, hogy is vagyunk.
   - Szállj le rólam, te perverz, meleg állat! – Üvöltök vele, majd erõsen eltolom magamtól, majd ahogy szabad utat kapok, elkezdek gyors iramba trappolni a kiszemelt terem irányába, de lépteket hallok mögülem és hátra is pillantok. A fazon engem követ és kicsit sem szépen néz rám.
Hirtelen megfordulok, és megállok elõtte.
   - Engem te ne kövess! – Mordulok rá, de hangomban a félelem is ott cseng.
   - Tudod te, hogy kivel beszélsz így?! – Teszi fel rideg hangnemben a kérdést és megáll elõttem, majd tekintetét az enyémekbe fúrja.
   - Igen. Egy perverz állattal. Aki teljesen el van szállva magától.– Válaszolom, de érzem, hogy már az õ idegei is pattanásig feszülnek.
   - Hm. Én legalább megtehetem, nem úgy, mint te. Kis csóró idióta. Nem is tudom, hogy, hogy tudod fizetni ezt a drága iskolát.
   - Ehhez neked semmi közöd! – mordulok rá.
   - Meg lehet, de azt hiszed, a többi diák nem tudja, hogy te csak egy pornép vagy?
Erre a mondatra fejemet lehajtom és jobb kezemet ökölbe szorítom, ami remegni kezd a felgyülemlett dühtõl.
   - Szerinted… A pénz a megoldás mindenre? Pénzzel azt hiszed, mindent megvehetsz?
   - Igen. Ez teljesen így van. Bár ezt a magad fajta nem nagyon értheti, hisz olyanok vagytok, mint a patkányok. – Mondja nagyon gúnyosan az egészet és egy gúnyos mosoly is társul hozzá.
   - Te csak ne pofázz olyat, amit nem is tudsz! – Emelem meg rendesen a hangom, és felnézek újra a másik aranysárga szemeibe.
   - Vegyél vissza hülyegyerek! Már mondtam, nem tudod, kivel beszélsz! – Most kivételesen õ is megemeli a hangját, de ez egyáltalán nem rettent vissza.  Veszek egy hatalmas levegõt, majd megemelem az öklömet.
   - Ne légy annyira büszke magadra! – Kiáltom, majd egy gyors mozdulattal arcon ütöm, mire egyet hátrább lép, majd meglepetten néz vissza rám.
   - Amíg nem tudsz semmit egy emberrõl, nincs jogod azonnal elítélni! – Még mindig csak ordítok vele, majd egy lenézõ pillantást vetek rá, mire a saját arcához nyúl és végig simít a tõlem kapott piros folton. Lassan és biztosan besétálok a terembe, majd remegõ kézzel kiveszem a gitárom a tokból, amit elkezdek behangolni.
   - El sem hiszem… Most ha ebbõl gond lesz, lehet ki is csapnak.. Aah… a fenébe… - Suttogom magam elé, majd jobb kezemre nézek, ami szintén piros és még fáj is az elõzõ ütéstõl. Kicsit megmasszírozom, majd próbálom kiverni az elõzõ dolgokat a fejembõl és elkezdek egy számot játszani, ami az egész termet megtölti a szép hangjával. 

 *

Rohadt lassan, de végre eltelt a három nap. Ma már Ben-chan is jön órára, szerencsére! Akira óta nem voltam senkivel. Valahogy belette magát az a gondolat a fejembe, hogy akarok valakit. De... Ben-chan reménytelen. Utál engem. És én sem vagyok biztos benne, hogy nem csak megfektetni akarom. Gyerek még mellettem.

Ahogy kiáll az osztály, Ben-chan mellém lép. Látom, mennyire nem tetszik neki a dolog. A többiekre nézek, majd  megszólalok.

- Harminc kör bemelegítõ futás - mondom, majd elkapom Ben-chan kezét, aki szintén indulna. - Te itt maradsz. Melyik nap érsz rá ledolgozni a büntetésed, kicsim? - kérdezem, majd elengedem csuklóját, de lágyan végigsimítok egész karján, mire kicsit kipirul és megremeg. Nocsak! Mi ez a reakció?!