Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Bleach)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

Ayamechan2016. 10. 14. 23:39:15#34677
Karakter: Ayame(saját, kitalált)
Megjegyzés: Winter Sokaronak


Tudtam, hogy lehangoló lehet a története, de ennyire sokkoló sztorira nem számítottam.

Percekig csak magam elé bámultam. Végül egy gyengéd kéz térített magamhoz. Felnéztem és megláttam Orihimét. Körülnéztem és meg kellett állapítanom, hogy Winter már elment.
 
 - Mi az? – kérdeztem végül.

 - Elég késő van. Haza Kéne menni. – mondta.

 - Igazad van. – Sóhajtottam és fel akartam állni, de megszédültem és visszaestem a földre.

 - Jól vagy? – térdelt mellém aggodalmasan.

 - Persze ’Hime csak fáradt vagyok egy kicsit. – nyugtattam. Nem akartam elmondani neki, hogy a szédülés azért van, mert túlterheltem magam. Nagyon régen használtam az erőm ilyen intenzíven.

Megint megpróbáltam felállni és ezúttal sikerült is. Elindultam, de megtorpantam egy ismerős ajtó előtt.
 
Végül is miért ne? – kérdeztem magamtól és beléptem. Winter mélyen aludt. A testét kötések borították. Elszorult a szívem mikor arra gondoltam, hogy engem büntetett azzal, hogy nem gyógyíthattam meg. Mert ezzel engem büntetett. Haragudott rám és részben jó oka is volt rá, DE nem hagyhattam így itt. Mellétérdeltem és meggyógyítottam. Aztán fogtam egy papírt és egy tollat majd írni kezdtem.
 

Kedves Winter.
 

Sajnálom, hogy beleavatkoztam a harcodba, de nem engedhettem, hogy megöld. Három okból. Az első: nem tudtam volna végignézni. A második: ő a nővérem, és míg él addig talán még meglehet menteni. A harmadik: ha halálos sérülést okoztál volna neki, akkor az visszaütött volna rád az összes addig szerzett sérülésével együtt. Abba pedig belehaltál volna. Minket nem lehet megölni, csak ha mi magunk, választjuk ezt. Remélem, nem utálsz.
 
Ayame
 
U.I.: Ha szeretnéd, nem megyek többet a közeledbe. Sajnálok mindent.

A papírt összehajtottam és az elejére ráírtam a nevét majd az arca elé helyeztem, hogy mindenképpen lássa. Ezt követően felálltam és kisétáltam a szobából majd haza mentem.

Otthon ledőltem és már aludtam is.
Reggel ismét kopogásra ébredtem. Felkeltem és lementem ajtót nyitni.

 - Szia! – Mosolygott rám egy narancs hajú egyén és megölelt.

 - Rangiku, szia! – köszöntem én is miközben próbáltam nem megfulladni.

 - Gyere velem! Elmegyünk a városba! – jelentette ki.

Már rángatott volna ki az ajtón mikor felhívtam rá a figyelmét, hogy jelenleg nem sok ruha van rajtam.

 - Akkor gyorsan öltözz! – lökött a lépcső felé.

Felrohantam a szobámba és magamra kaptam egy farmert, egy fekete topánkát és fehér ujjatlan pólót. A hajamat befontam és már mentem is.

 - Indulhatunk! – léptem ki az ajtón.

Már fél órája bolyongtunk és még mindig elképzelésem sem volt arról, hogy hová szeretnénk, vagyis szeretne eljutni. Hirtelen megláttam egy fehér fejet a tömegben.

 - Az ott nem a kapitány? – adtam hangot kérdésemnek.

 - Á-á na, végre! – sóhajtott Matsumoto. Odamentünk Toshirohoz.

 - Kapitááány! – visította a nő mire azt hittem megsüketülök.

 - Matsumoto, mit akarsz? – kérdezte unottan.

 - Tudja kapitány épp csak sétáltunk itt és most jutott eszembe, hogy van egy kis dolgom Orihimével. Szóval átvenné Ayamét? – meresztett nagy szemeket a nő.
Toshiro elgondolkodott egy keveset majd érdektelenül azt válaszolta, hogy ha nekem megfelel, akkor neki igazából mindegy.

 - Ó Ayamét nem zavarja! Ugye Ayame? – és itt kaptam el a tekintetem Toshiro türkiz szemeiről. Mert eddig azt bámultam.

 - Nem! – mondtam végül.

 - Akkor jó! – mondta elégedetten a vörös és elviharzott. Értett lenül néztem utána.

 - Hát ez meg…?

 - Semmi! – mondta a kapitány és elindult. Én meg mentem utána.

Egy ideig csendben mentünk egymás mellett majd beszélgetni kezdtünk.

 - És annyira jól éreztem magam! – áradoztam Lunának.

Épp’ egy padon ültünk. Már besötétedett, de nem érdekelt.

 - Örülök. – mondta kedvesen.

Hirtelen megéreztem egy nagyon ismerős lélekenergiát.

 - Szia, hugi! – halatszott mögülem mire azonnal felálltam és megpördültem.

Mögöttem nővérem állt.

 - Hát tényleg te vagy az!

 - Igen.

 - De miért támadsz meg mindenkit? Miért jó ez neked?

 - Csak. De hiányzol! Gyere, állj az én oldalamra és megint minden jó lesz! Olyan, mint régen!


Már épp válaszolnék, mikor hirtelen valami becsapódik közém és a nővérem közé.
Mikor a por elül egy dühös Winterrel találom szemben magam!

 -TE MEG MÉGIS MI A FRANCOT KÉPZELTÉL? HAGYSZ EGY LEVELET ÉS KÉSZ? MINDEN MEG VAN OLDVA? HÁT CSESZETTÜL NEM! – üvölti. Ezt követően sokkal hallakban hozzáteszi – Ezt később még megbeszéljük. És most foglalkozzunk a vendégünkkel! – fejezte be és neki ugrott a testvéremnek.
 


Szerkesztve Ayamechan által @ 2016. 10. 14. 23:40:02


Winter sokaro 19972016. 04. 20. 16:11:33#34218
Karakter: Winter Sokaro (Kitalált karakter)



Meglepetésként ért a hír hogy az az arrancar nő a kölyök testvére de ez hogyan lehet nem is érdekelt ez annyira. 
Inkább ezt mondtam remélem tisztában vagy azzal a ténnyel hogy akárki is ő számodra meg kel halnia.
 
A narancs hajú halálisten rögvest felpattant és rázendítet hogy hogy lehetek ilyen szívtelen. Én csak dühösen ránéztem és azt válaszoltam már elfelejteted hogy a pimaszkodásod hová vezetett az előbb. 
Úgyhogy inkább kussolj de épp akkor szólt közbe Kisuke hogy hagyuk ezt most.
 
Én csak elfordítotam a fejem és nem törődtem vele de épp akkor valami az eszembe jutott megkérdeztem Kisukét hogy hány óra ő azt felelte fél hat válaszolta.
 
Na akkor nekem menem kel de még mielőtt elindultam volna Kisuke megkérdezte hogy az miat e megyek én csak azt mondtam igen.
Kisuke erre azt válaszolta sajnálom ami történt nem a te hibád volt.
 
De mire ezt befejezte ráförmedtem nem kel a sajnálattod sem a tiéd se másé és nem az én hibám akkor mégis kié kié ha nem az enyém! 
 
Ézzel befejeztem a mondandóm és a sonidóval eltüntem a park felé vettem az irányt de megéreztem hogy követnek. leáltam egy épület tetején és vártam a lélekérzékelésel kerestem hogy ki és hogy hol bujkál.
 
És akkor megvilágosodot a másik épület tetején volt gyorsan a sonidóval mögé kerültem hát ki volt az a kölyök.
 
Ennyire nehéz a felfogásod vagy csak simán hüje vagy apropó ha követsz valakit akor rejtsd el a lélekenergiádat legközelebb. 
 
A kölyök csak rémülten rámnézet és bocsánatot kért én erre azt válaszoltam hagyd ezt ha akarsz gyere velem.
Elmentünk a parkba és egy nagy fa alá telepedtünk le én előkészítetem mindent a megemlékezésre gyertyát stb. 
 
Elővetem a zsebemből a képet és a fához támasztotam a kölyök felkepta a figyelmét a képre hiszen ő adta vissza lent az edzőteremben. 
 
Meg is kérdezte félve de határozottan hogy ki ő 
 
-  ő egy nagyon régi barátom válaszoltam.
 
-  nagyon szép nő mondta.
 
-  én erre igen ő volt a legszebb mind közül ő mindíg tudta     hogy vidítson fel még a legrosszabb időkben is.
 
-  úgy látom nagyon szeretheted őt mondta a kölyök 
 
-  igen nagyon szeretük egymást de az volt a legjobb hogy ő senkit nem szeretet csak engem 
 
-  ti együtt voltatok úgy kerdezte 
 
-  miért ez annyira meglepő hogy volt barátnőm 
 
-  nem nem mentegetőzött.
 
Fejezük be az imát javasoltam de még elhangzott a kölyöktől egy kérdés mi történt vele én egyenes választ adtam “Megöltem„
 
De mire a  kölyök akármit is reagálhatot volna azt mondtam neki húzd elő a kardod vendégeink vannak.
 
És akkor egy tucat lidérc vett körbe minket.
Akor kezdjük el előhívta a kölyök a kardját de én puszta kézzel harcoltam gyorsan végeztünk a fele lidércel de akkor hirtelen visszavonultak.
 
A kölyök azt ujongta sikerült de én azt mondtan készülj fel itt van.
 
És akkor kilépett a sötétből az arrancar nő azt mondván nemgondolkodtam volna hogy megérzed a jelenlétem Winter Sokaro. 
 
És a kölyök elé áltam és azt mondtam menj szólj a barátaidnak én addig feltartom a kölyök viszakozot hogy nem megy hogy nem hagyhat it egyedül.
 
Én csak megfogtam a fejét és azt mondtam menj kérlek nem tudnám elviselni hogyha még egy szeméj akit fontosnak tartok meghaljon menj kérlek.
 
A kölyök elment és pedig ot maradtam harcolni eleresztetük a lélekenergiáinkat és a harc megkezdődöt.
 
Először csak egyszerű kardpárbaj folyt aztán bekeményítetünk. 
Mikor egymásal szemben áltunk megfeszült kardokal a lány kiköpte nagyon kiváncsi vagyok a lidérc formádra nem mutatod meg nekem? 
 
Én erre csak azt válaszoltam nemtudtad a kiváncsiság néha öl.
 
Azzal ellöktem magamtól a kardom a földnek csaptam és egy hatalmas tűz hullám söpörte őt végig a parkon. 
De néhany perc múlva ismét velem állt szemben ezzekel a szavakal.
 
Erős technika azt hidtem nem fogom tudni kivédeni mondta. Erre én azért olégé megviselt ahogy látom igaz válaszoltam. De nekem ez akkor sem elég és támadot olyan gyorsan hogy a támadása a fél szemembe került. 
 
Gyorsan a szememhez kaptam ezzekel a szavakal te rohadt picsa. 
Újra támadásba lendült de Egy gyökér eltaszítota tőlem az arrancar visszavonulót fújt .
A kölyök odasietet hozzám de mire bármit is tehetet volna elkaptam és megölelten látod semmi bajom remélem nem agótál miattam Ayame. 

 A fél szemem vérzet  de nem igazán törődtem vele azon voltam inkább hogy megnyugtasam Ayamét.

Miután láttam hogy a kölyök biztonságban van mivel hogy azért akartam hogy hívja ide a többieket hogy vigyázzanak rá. 
Ezután felugrottam és odamentem az arrancárhoz ő csak annyit mondot 
 
-  téged aztán nehéz dolog lesz legyőznelek
 
-  én erre bocs ha csalódást okoztam akkor had mutasam meg hogy mennyire tévedsz 
 
-  az arrancar megkérdezte hogy miben tévedet. 
 
-  én csak annyit mondtam hogy abban hogy le tudsz győzni engem.
 
És elkezdtem :
 
Bakudo - 9.Hōrin
Ezzel az ostor azért technikával elkaptam és a földbe döngöltem.
 
Bakudo - 61.Rikujōkōrō
 
Bakudo - 75.Gochū Tekkan
Öt vaspillér lezuhant az égből és teljesen mozgásképtelenné tette. 
 
Bakudo - 79.Kuyō Shibari
 
Hado - 88.Hiryū Gekizoku Shinten Raihō 
Egy hatalmas vilám csap le az ellenségre amej a tenyérből indul. 
 
Miután ezeket a technikákat használtam azthitem a kráteron kívül amit a tehnikáim hagytak maguk után nem marad semmi.
 
De akkor hirtelen megéreztem a lélekenergiáját alig lehetett érezni de azért még élt.
 
Lementem a kráter aljába elraktam a kardomat és előte álltam ő pedig előtem hevert. 
 
Tudtam hogy erős vagy de nem gondoltam volna hogy ennyire. 
 
Nem te vagy az első aki lebecsült engem arrancar ismét előhúztam ismét a kardomat és ezt mondtam ideje lesz befejeznünk. 
 
A levegőbe emeltem a kardom és azt mondtam pusztulj arrancar de akkor.
 
Egy gyökér elkapta a kezemet és a kölyök kiáltott könyörgöm ne tedd. 
 
Én csak elvágtam a gyökeret a kezzemel és le akartam sujtani de mire megfordultam az arrancar eltünt. 
 
Én a sonidoval odaugritam a kölyök elé és leordítottam hogy mi a picsáert kellet ez végezhetem volna vele. 
A kölyök rémülten és szótlanul állt előttem bocsánatot is kértem hogy ne haragudjon nem akartam őt lekiabálni. 
 
Ezután arra kért meg hogy üljek le meggyógyít én nem engedtem mivel hogy még dühös voltam rá az előbbiek  miat .
 
Ez után visszamentünk az urahara boltba és ott maradt a kölyök is Kisuke készített nekünk teát és ez után miután elénk rakta azt mondta hogy most nem csatlakozik mivel hogy sok dolga van. 
 
Egy ideig csendben ültünk aztán a kölyök törte meg a csendet.
Még mindíg mérges vagy rám kérdezte én nem válaszoltam legalább mongy valamit mondta már nem annyira mint délután. 
 
Láttam hogy a kölyköt emészti valami igyhát ezt mondtam ha van valami amit kérdezni akarsz akor ki vele. 
A kölyköt meglepve erte ez és kérdet is hogy érteted azt a parkban hogy megölted azt akit a világon legjobban szeretél. 
 
Ez a kérdés engemet sokkolt egy kicsit és azt feleltem vannak dolgok amiket jobb ha nem tud senki. 
De a kölyök addig erősködött amìg el nem kezdtem. 
 
Régen mikor még a lelkek világában éltem a bennem élő lidérc átvette raajtam az uralmat és megölt mindent és mindenkit aki az útjában állt ez történt Yukikóval (a lány aki meghalt) is.
 
Azt hitte vissza tud hozni de tévedet a saját kezemel öltem meg. 
 
De még mielőtt meghalt volna azt mondta ne sírj semmi baj tudom hogy nem te voltál nem haragszom.
 
Adot egy csokot  az volt az első alkalom hogy megcsókolt és aztán vége vége volt a személy akit a világon mindenél jobban szeretem a kezeim között halt meg.
 
De mire észbe kaptam azt vettem észre hogy sírok letöröltem a könyeket és ezt mondtam a kölyöknek.
 
Ezért nem akarom Hogy a közelébe legyél mert ha megint megtörténe az ami a lelkek világában és ne agy isten bántanálak azt soha nem bocsájtanám meg magamnak.
 
Ezért akarlak minnél távolabb tartani magamtól téged most már érted Ayame.


Szerkesztve Winter sokaro 1997 által @ 2016. 04. 21. 21:16:22


Ayamechan2016. 04. 18. 01:40:25#34209
Karakter: Ayame(saját, kitalált)
Megjegyzés: Winter Sokaronak


 Mikor magamhoz tértem már egy szobában feküdtem. Felültem és körülnéztem. Winter mellettem alud.

Még fáradt voltam ezért visszafeküdtem. Nem aludtam el újra ezért inkább gondolkodtam. Néhány perc múlva hallottam, hogy Winter mocorogni kezd, majd felkel. Azt hihette, hogy még alszom mivel eléggé csendesen hagyta el a szobát. Vártam egy kicsit, amíg már nem hallottam a lépéseit aztán felkeltem.

El akartam menni, de mikor elértem az ajtóhoz megreccsent a padló. Gyorsan visszaszaladtam és gyorsan magamra kaptam a takarót. Fél perc sem telt bele és nyílt az ajtó.

Valaki belépett és rendesen betakart majd lefeküdt mellém. Mikor meghallottam az egyenletes légzést felültem és megnéztem ki is volt az, aki mellém feküdt. Winter volt az. Így sokkal nyugodtabbnak nézett, ki mint mikor ébren volt.

Még fáradt voltam ezért inkább másnapra halasztottam az elmenetelemet. Visszafeküdtem és néhány perc múlva már aludtam is.

 - Kérsz egy kis sütit Koneko? – simított végig az arcomon.

 - Igen! – visítottam boldogan miközben elkezdtem futni a konyha felé. Felhőtlenül boldog voltam.

Apró lábaim szinte nem is érték a folyosó csempéit. Mint mindig most is megelőztem. Kellett néhány perc mire utolért engem.

Már az asztalnál ültem mikor beért. Kivette a szekrényből a sütiket és letette elém az asztalra. Boldogan kezdtem csámcsogni az édességet.

 - Tudod Koneko te nagy dolgokra vagy hivatott! – szólalt meg hirtelen. Értetlenül néztem rá.

 - Ezt hogy érted? – kérdeztem rá végül. Végig simított méregzöld haján és ő is elvett egy sütit.

 - Sehogy-sehogy! – suttogta. – Egyél, vagy nem hagyok! – tette hozzá mikor látta, hogy még mindig nem folytattam az evést.

Tudtam, hogy tényleg megtenné ezért gyorsan nekiláttam, hogy elfogyasszam a részemet.

Mikor befejeztük elindultunk vissza, de hirtelen egy robbanás hangja törte meg a kora sete csendjét. Mindketten kirohantunk.

Az emberek rohantak, hogy ellássák a sebesülteket. Én is elindultam, de valaki visszatartott.

 - Nem mehetsz oda! – mondta.

 - Muszáj! Én vagyok a legerősebb gyógyító! Szükségük van rám!

 - Én is jó gyógyító vagyok, majd megyek én! – nézett ellentmondást nem tűrő hangon.

 - Akkor én mit csináljak? – kérdeztem.

 - Menj és bújj el valahova!

 - Veled mi lesz?

 - Én megleszek! Menny és csak akkor gyere elő, ha már vége!

 - Biztos megleszel egyedül?

 - Persze!

Még utoljára rámosolyogtam aztán elkezdtem futni az erdő irányába. Volt ott egy titkos helyem, amit senki nem tudott megtalálni, hacsak nem tudatosan kereste. Tudtam, hogy ő tud róla, és majd ha vége van ott fog keresni engem. Mindig oda mentem. Végig rohantam az emberek között.

Egyszer csak megláttam előttem legjobb barátomat sebesülten. Gondoltam abból nem lesz baj, ha meggyógyítom, hiszen csak egy perc és már megyek is tovább. Talán még őt is viszem és máris megmentettem valakit.

Gyorsan letérdeltem és elkezdtem gyógyítani. Kicsit tovább tartott, mint hittem, de sikerült. Már majdnem indultunk mikor egy sikolyt hallottam.

A hangot sajnos nagyon is jól ismertem. Gyorsan a hang irányába kezdtem szaladni. Kifordultam a sarkon és szörnyű látvány tárult elém. Egy idegen a levegőben tartva fojtogatta a számomra legfontosabb tartott lány torkát.

 - NEEEEEE!!!!!! – sikoltottam.

 - NEEEE!!!!! – pattantak ki a szemeim és ültem föl hirtelen. Hirtelen kitárult az ajtó és Uraharáék rontottak be rajta.

 - Minden rendben? – kérdezte a bolttulajdonos. Én csak bólintottam megköszöntem a segítséget és elrohantam. Végre rájöttem, hogy honnan volt ismerős az a nő. A házunkig meg sem álltam.

Berontottam a szobámba és estig ki sem mozdultam onnan. Végül eldöntöttem. Felhívtam Ichigot hogy Uraharánál találkozzunk. El kellett mondanom nekik. Én is elindultam vissza a boltba. Mikor odaértem még csak Rukia, Renji és Ichigo volt ott és beszélgettek. Winter nem volt ott. Leültem egy párnára.

Vártam a megfelelő időt hogy elmondjam. Renjiék végül kilyukadtak valahogy Winternél és róla kérdezgették Kiszukét. Egyszer csak beállított Winter.

Az- az arrancár nő, akivel harcoltam sokat tud rólam. Nem lennék meglepve, ha ő lenne felelős a lidérc csalikért is.

Nem tudom ki az, de már előnyben van azzal, hogy tudja ki, és hogy mi vagyok. – mondta az ajtókeretnek dőlve.

 - És akkor mi van, ha te neked is vannak lidérc képességeid? Ugyan olyan, vagy mint én! – Mondta Ichigo. A következő pillanatban már a falnak volt préselve a nyakánál fogva.

- Te csak ne hasonlítgass magadhoz halálisten! Nem tudod, ki vagyok sem azt, hogy min mentem keresztül! De ha velem beszélsz, elvárom a tiszteletet, vagy ha nem kivéreztetlek, mint egy kis malacot! - azzal eldobta és azt mondta - Kisuke lent leszek! Megyek edzeni.

Ezzel mindent befejezettnek tekintve kiment a szobából. Nem is fogtam fel mi van körülöttem. Hirtelen észrevettem, hogy egy fénykép fekszik a földön. Felálltam és oda léptem, hogy felvegyem. Megnéztem a képet. Egy gyönyörű lány volt rajta. Biztos Winter ejtette el! – gondoltam és elindultam a földalatti edző terem felé.

Lementem és a szememmel kerestem Wintert. Nem kellett sokáig kutatni, mert meghallottam egy cero hangját.

Elindultam abba az irányba és hamarosan megláttam Wintert. Megfordult. Megköszöntem neki hogy segített.

És visszaadtam a képet. Azonnal kikapta a kezemből és lehordott, hogy mit mondott arról, hogy tartsam távol magam tőle, mert nem tudná elviselni, ha ártana nekem mert megkedvelt.

 - Nem fogom távol tartani magam tőled! – Mondtam dacosan.

 - Mit mondtál? – Kérdezett vissza.

 - Nem fogok távol maradni tőled hiszen…! – itt félbeszakított.

 - Akkor… - mondta és felém lőtt egy cerot.

 - Miért? – néztem rá szomorúan miután kivédtem a támadását.

 - Hogyha nem tudlak úgy megvédeni, hogy távol tartalak, magamtól akkor úgy védlek, meg hogy megtanítalak védekezni magam ellen.

  - Rendben! – Mondtam vidáman és nekiláttunk az edzésnek. Nem mondtam el hogy vész esetére van egy biztos módszerem a legyőzésére.

Sokáig harcoltunk mikor hirtelen eszembe jutott hogy miért is jöttem ide valójában.

 - Várj! – kiáltottam Winternek. – Van egy fontos bejelenteni valóm a többieknek és ez rád is tartozik szóval jobb lenne ha jönnél!

 - Rendben! – mondta és elindultunk fel a többiekhez.

Már mindenki ott volt. Leültem egy párnára a szoba közepén míg Winter csak az ajtóban maradt. Minden tekintet rám szegeződött.

 - Már tudom hogy ki volt az a nő aki megtámadott minket a parkban. Ismerős volt és este álmodtam róla. – Kezdtem el.

 - Ki ő? – Kérdezte Toshiro.

 -  A nővérem. Csak az a baj hogy a nővérem négy éves koromban meghalt! – válaszoltam mire mindenki elsápadt.


Winter sokaro 19972016. 03. 20. 15:38:02#34107
Karakter: Winter Sokaro (Kitalált karakter)



Ez fura csak álmodom megint ez nem lehet a kölyök nem úgy tekint rám mint egy szörnyetegre hanem ugyan úgy ahogy eddig de akkor valami lerántot a földre és mire észbe kaptam a kölyök eszméletlenül feküdt gyorsan odarohantam hogy megnézem mi van vele. 

Amit oda ertem láttam hogy azonnali kezelésre van szüksége felkeptam és siettem Kisukéhoz amit a bolthoz értem berontotam és rögtön Kisukéval találtam szemben magam gyorsan egy ágyat Kisuke nem kérdezősködöt azonnal bevezetett egy szobába.

De amíg ő és Tessai az ellátásra készültek én odatérdeltem elé és a honlokára és a melkasára hejeztem a kezem és elkeztem egy tiltott kidó technikával gyógyítani.
Enek a technikának az a lényege hogy a személy aki gyógyít az átveszi a sebesült sérüléseit ugy mintha azt ő maga szerezte volna.

Kisuke odarohant hogy megállítson de már késő volt én eldőltem tele sérülésekkel de a kölyök meggyógyult mintha nem is történt volna vele semmi. 
De az alat az idő alatt amig a kölyköt gyógyítottam Kisukéék elkészültek a készületekel és így engem kellet ellátogatniuk.

Mikkor felébredtem a boltban ébredtem a szobámban tele kötésekel nagynehezen feláltam de mikor kiléptem a szobából és átmentem a másik szobába ott találtam a kölyköt betakarva és mély álmomban.
Láttam hogy a társalgóban világos van úgyhogy oda mentem Kisuke éppen teázot és mikor beléptem már várt egy csésze teával és kérdésekel.


-  Nos Winter-san ezt az egyet nem néztem volna ki belőled hogy csak úgy valakiért majdnem hogy az életedet is feláldozod.



-  Ugyan megmentette az életemet enyivel tartoztam neki amúgy is mikor rájöt a lidérc erőmre nem úgy tekintet rám mint egy szörnyetegre.

-  Csakugyan Winter-san vald be leveled azt a gyereket hiszen te csak úgy nem mentenéd meg senki eletét mégha ő meg is mentené az életed válaszolta legyezővel az arca előtt 

-  Képzelődsz Kisuke semmi ismétlem már kitudja hányadszorra semmit nem erzek a kölyök iránt mondtam elfordított fejjel és enyhén rózsaszín arcán. 

De akkor feláltam mert mintha a padlót hallottam volna kint recsagni de mikor kinéztem minden rendben volt odamentem a kölyök mellé és betekartam rendesen majd ez után leültem mellé és abban a pillanatban elfogott az álom.
Reggel mikor felébredtem a kölyök még aludt de nem vártam meg míg felkel felöltöztem és Kisuke tanácsa ellenére elmentem.

A park felet jártam de le kellet ülnöm pihenni de mikor le értem rögtön egy lidérc csapatal találtam szembe magam mit volt mit csinálni muszáj volt legyőznöm őket.
Most a puszta kezes harc szóba sem jöhettet mivel hogy a legkisebb hirtelen mozdulat hatalmas fájdalommal járt.

Úgyhogy elöidéztem a katanámat és nekik estem igaz csak páran voltak de kimerültem és minden porcikám fájt de ez még nem volt semmi mikor már épp indulni akartam egy hangot hallottam meg a hátam mögött hátratekertr a kezem a katanámat elejtettem és nehezen hátranéztem az az arrancar nő volt az kivel már megküzdöttem. 

-  Micsoda teljesítmény mondta hatalmas mosolyal ahoz kepest hogy meg vagy sérülve és gyenge is vagy most nagyon hatásosan küzdötél mondta.

-  Mit akarsz tőlem megölni a mulkori harcunkért csak arra vártál hogy elfáradjak hogy igy könnyebb legyen megölni engem kérdeztem gyilkos dühös tekintettel.

-  Dehogy is Winter Sokaro én egyáltalán nem ezért jöttem válaszolta vigyorogva 

-  Te meg honnan tudod a nevem? 

-  Óvó én a nevednél sokkal többet tudok rólad mint te azt gondolnád figyeltelek végigsimította kezével a testemet nocsak mien nagy és izmos tested van mondta miközben vigyorogva tapogatot. 

-  Tudod tudok a lidérc énedről is úgyhogy nem is anyira külömbözünk egymástól.

Nemérdekel hogy mennyit tudsz rólam de mire befejezhettem volna egy fekete csapás választot szét minket én gyorsan megfordultam és egy cerot lőtem felé de ő már fent állt és azt kiáltotta remélem hogy még fogunk találkozni és azzal eltünt egy gargandában.

A narancs hajú srác volt az Rukiával és Renjivel a narancs hajú srác azt kérdezte hogy jól e vagyok és megfogta a vállamat de én eltaszítottam magamtól hogy ne törődjön vele. 
Most mennem kel és ezzel elrepültem mivel hogy se sonidora se villámlépésre sem voltam képes.

Visszamentem Kisukéhoz de a kölyök már nem volt ott nem is szaporítottam a szót bementem a szobába lefeküdtem és szinte azonnal elnyomott az álom.
Zajokra ébredtem fel már este volt odamenten az ajtóhoz halgatózni Renji,Rukia a narancs hajú srác és a kölyök és Kisuke rólam beszélgettek a narancs hajú srác főleg azt kérdezte hogy ki vagyok én.

Kisuke mindenre válaszolt amit kérdeztek mikor jónak láttam kimentem a szobámból és megszólaltam az az arrancar nő akivel harcoltam sokat tud rólam nem lennék meglepve ha ő lenne felelős a lidérc csalikért is nem tudom ki az de már előnyben van azzal hogy tudja ki és hogy mi vagyok. 

A naracs hajú srác azt válaszolta erre és akkor mi van ha te neked is vannak lidérc képeségeid ugyan olyan vagy mint én nem is kellet több elkaptam a nyakánál fogva és felemeltem 

- te csak ne hasonlìitgas magadhoz halálisten nem tudod ki vagyok sem azt hogy min mentem keresztül de ha velem beszélsz elvárom a tiszteletet vagy ha nem kivéreztetlek mint egy kis malacot azzal eldobtam és azt mondtam Kisuke lent leszek megyek edzeni.

De nem vettem észre hogy a régi barátnőm képe kieset a zsebemből és mit sem tudva tovább mentem. 

Edzés közben prőbáltam minél több tehnikát használni hogy felkészüljek mindenre de akkor megjelent mögöttem a kölyök és megköszönte hogy megmentettem az életét és visszaadta a képet amit elhagytam.

Rögtön kikaptam a kezéből és eltettem és hozzá vágtam hogy az amit mondtam arról hogy tartsd távol magad tőlem nem bocsájtanám meg magamnak ha valamit csinálnák veled tulzottan ugyan semmi szakítottam magam félbe és folytatam az edzést a kölyök makacskodott hogy ő akkor sem fog távol maradni tőlem. 

Megfordultam és megkérdeztem hogy mit mondtál ő vissza nem semmi képpen sem nem fogom magam távol tartani magam tőled hiszen szóval így szakítottam félbe nos akkor és egy cerót lőttem felé ami elől el is ugrott.

Mi miért Winter kérdezte szomorúan hogyha nem tudlak úgy megvédeni magamtól hogy távol tartalak magamtól akkor úgy védlek meg hogy megtanìtalak védekezni magam élén. 

Ő csak felmosojodot és bólintott egyet oké akkor legyen. 

Nem is tudom talán csak néhány órát edzhetünk de a kölyök láthatóan kimerült nos mondtam azthiszem mára ennyi elég is lesz.
De a kölyök folytatni akarta láttam rajta hogy már teljesen elfáradt elég lesz mondtam de ő elenkezet én csak felé fordultam és odapöcköltem egy balát gyengét csak hogy essen el. 
 Úgy is let kidőlt teljesen úgy hogy el is aludt gondoltam jól teljesített ma megérdemli a pihenést.

A karjaimba vettem és haza vittem még előtte megkérdeztem Kisukét hogy hol lakik hazavittem az ágyába tettem és betakartam de akkor valaki rámrontot. 
Egy kis plusfigura volt es azt kiabálta hogy mit csináltam a kölyökkel en elmagyaráztam neki hogy mi történt és lementem.
Na de kiket találtam ot a rohadt halálisteneket mindegyik meglepődöt hogy mit keresek ot elegem volt a mesélgetésből és csak annyit mondtam hogy haza hoztam a kölyköt.

El akartam menni de a narancs hajú srác az utamat álta valamit kérdezet mit csináltatok ti keten hogy Ayamét te hoztad haza én csak annyit mondtam hogy semmi közöd hozzá álj el az utamból félrelöktem kimentem az ajtón és a sonidoval eltüntem.

A park felé vettem az irányt leültem egy fa ágára és néztem az eget szép volt a telihold az összes csillag ragyogot szép nap arra hogy kint aludjak és ugy is let elaludtam de még előtte elrejtettem a lélekenergiámat hogy senki se találjon rám.

Szerkesztve Winter sokaro 1997 által @ 2016. 03. 31. 15:23:03


Ayamechan2016. 03. 13. 21:39:46#34092
Karakter: Ayame(saját, kitalált)
Megjegyzés: Winter Sokaronak


 Másnap reggel kopogásra ébredtem. Álmosan pislogtam párat aztán felkeltem. Megint kopogtak.

 - Ki lehet az ilyenkor? – néztem az órára, ami fél hetet mutatott. Felkeltem lementem a lépcsőn és ásítva kinyitottam az ajtót. A halálistenek álltak odakint.

 - Ha bejöttök, vegyétek le a cipőket! Készítek reggelit addig mennyetek a nappaliba. – mondtam két ásítással megfűszerezve aztán elindultam a konyha felé.

Nem csináltam semmi bonyolultat. Csak néhány szendvicset meg teát. A teát bögrékbe öntöttem a szendvicseket pedig egy nagy tálcára pakoltam, hogy aki akar, az nyugodtan tudjon enni belőle.

Itt egy kicsit elakadtam ugyanis a bögrék nem fértek a tálcára én meg két tálcával nem tudok egyensúlyozni.

Aztán eszembe jutott, hogy már tudják, hogy halálisten vagyok. Úgyis mindent el kell mondanom nekik! Akkor meg a képességeimet is használhatom.

Létre hoztam egy vékony jégréteget, hogy ne folyjon ki a tea aztán egyesével mindegyiket felemeltem és beton keményre sűríttettem alatta a levegőt és ráraktam a teát.

Miután ezzel végeztem egy kis szél segítségével elindítottam a bögréket a nappaliban lévő kisasztal felé.

Én a tálcával követtem a kis tárgyakat. mikor beértem a nappaliba mindenki elképedten nézte a repülő bögréket. Mosolyogva raktam le a tálcát az üveg asztalra.

Ezt követően egy jól látható mozdulattal mindenki elé odairányítottam egyet.

Mikor ezzel is végeztem megfogtam a még mellettem lebegő egyetlen bögrét és egy kis hő irányítással leolvasztottam a vékony jeget róla. A többihez csak egy kis meleg levegőt küldtem miközben leültem az egyetlen fotelba, ami még szabadvolt.

 - Ezt hogy csináltad? – törte meg a csendet Ichigo.

 - Igazán egyszerű! – mondtam. – Összesűrítettem a levegőt és rá tettem a bögréket. Aztán egy légáramlattal kihoztam őket.

 - Még soha nem láttam ehhez hasonlót! – ámult Rukia.

 - Persze hogy nem! Hiszen a családomban mindenkinek eltérő képességei vannak! Az enyém az egyetlen, ami 500 évente ujjá születik. Szóval, hacsak nem éltél akkoriban akkor nem is hallhattál róla.

 - Honnan tudod, hogy nem éltem még akkor? – kérdezte kicsit sértetten.

 - Onnan hogy a szüleim házasság kötése előtt fogadott be téged a Kuchiki – ház!

 - Honnan tudod, hogy a Kuchiki család egy egész klán? – kérdezte ezúttal Toshiro.

 - Egy Nakának ezt tudni kell kapitány! – mosolyogtam rá mire kicsit pirosan fordult oldalra.

 - Te egy Naka vagy? – nézett nagy szemekkel Rukia.

 - Csak én nem vagyok képben? – forgatta a fejét Ichigo.

 - Végül is csak te vagy hülye! – szólalt meg most először Renji.

 - Hé! – méltatlankodott drága „bátyám”.

 - Renji ez gonosz volt! – Pirítottam rá. – Nem tehet róla, hogy nem tudja, hiszen nem a lelkek világában született! Honnan tudhatná a nemeseket? – mindezt olyan hangsúllyal és arckifejezéssel mondtam, hogy látszott, rajta ahogy elszégyelli magát.

 - Ne haragudj! – monda lehajtott fejjel.

 - Semmi baj!

Nos – fordultam Ichigo felé – most elmondom neked, hogy megértsd. Az én igazi nevem Naka Ayame. A lelkek világában születtem a Naka - klán főházában a vezető legkisebb gyermekeként. A családom a különféle gyógyító technikáiról lett híres és majdnem annyira előkelő, mint a Kuchiki ház. – Kezdtem bele a mesélésbe. Mindent elmondtam nekik.

Jó volt végre őszintén elmondani, hogy honnan származom és miért szöktem el. Mikor végeztem válaszoltam a kérdéseikre.

Rengeteg idő elment. Ránéztem az órára. Már majdnem tíz óra volt. Reméltem, hogy Urahara – San magánál tudja tartani Wintert.

Még mindig a kérdésekre válaszoltam mikor feltűnt, hogy ketten hiányoznak.

 - Ikkaku és Yumichika hol van? Mikor jöttetek még veletek voltak! – néztem körül meglepetten.

A legjobb választ kaptam. Hirtelen megéreztem három lélekenergiát. Ikkakuét Yumichikáét és Winterét.

Nyavalya! Ha ezek ketten összecsapnak Winterrel, akkor azt nem élik túl! (Már amennyiben Winter komolyan veszi a harcot.)

Mire ezt végig gondoltam addigra Winter energiája eltűnt. Felpattantam és a többiekkel nem törődve kiléptem a testemből és rohantam a harc színhelyére, de ott csak a sérült tiszteket találtam.

Meggyógyítottam a sérüléseiket aztán az egyetlen helyre mentem, amit el tudtam képzelni, hogy menjen.

Lassan lépkedtem az Urahara shop folyosóján. Mivel nem találkoztam senkivel, amikor bejöttem és Winter eddigi „szobájában” sem voltak úgy döntöttem, hogy beljebb megyek. Hirtelen hangokat halottam meg az egyik szobából. Oda osontam és hallgatóztam (annak ellenére, hogy ez egyáltalán nem volt szokásom). Odabent Winter és Urahara vitatkozott.

 - Winter-San nem érted? Ha továbbra is engedsz az indulataidnak, akkor megint át fogja venni rajtad az irányítást! Hát nem emlékszel mi történt a lelkek világában? – hallottam Urahara ingerült hangját az ajtó mögül.

- De igen! Nagyon is jól tudom mi történt! Nem kel az, hogy emlékeztess rá! Nagyon jól tudom mi történt! – kiáltotta vissza Winter.

- És mi most megint mit csinálsz? Ezzel csak azt fogod elérni, hogy újra meg fog történni! Hát nem volt elég belőle? Hallod, amit mondok Winter-San? – ordította Urahara. Nagyon megrémültem! Még soha nem kelt ki magából ennyire!

- Úgy csinálsz, mintha te tudnád mi történt azon az éjszakán! Azt hiszed akartam? – Válaszolta Winter.

- Nem! Tudom, hogy nem volt választásod! De kérlek, Winter ne kövesd el újra azt a hibát! – Váltott hangnemet a boltos.

- Kérhetek tőled valamit? – kérdezte Winter.

- Mit Winter –San?

- Ha újra megtört éne ölj meg gondolkozás nélkül! Végezz velem! Jobb lesz ez így! Ígérd meg! Hallod? Ígérd meg Kisuke! – az utolsó mondatot Winter már üvöltötte. Urahara – San csak egy rémült „igen”- t tudott kinyögni.

Az előbbi beszélgetés annyira sokkolt, hogy egy pillanatra elszabadult a lélekenergiám. Az a fél pillanat pedig pont elég volt hozzá hogy Winter észrevegyen.

 - Most már nem kell bujkálnod! Gyere be kölyök! – mondta mire én beléptem a szóbába. Éppen bocsánatot akartam kérni, amiért hallgatóztam, de Winter nem hagyott szóhoz jutni. Mellém lépett és azt mondta:

 - Ha jót akarsz magadnak, akkor távol tartod magad tőlem! – azzal eltűnt! Bocsánatot kértem Uraharától amiért hallgatóztam és már mentem is.

Hazáig meg sem álltam. (Most hiába mentem volna Winter után nem találtam volna meg. Nagyon jó a lélek energiája elrejtésében ráadásul nem is akar látni!) Otthon még mindig ott voltak a halálistenek.

Elengedtem egy kicsit a lélekenergiámból, hogy jelezzem, hogy megjöttem és az ablakomon beugrottam a szobámba. Neko az ágyamon feküdt plüss testét mag amellett tartva. Oda mentem mellé és a kezemet a hátára tettem ezzel visszakerülve a testembe.

Neko cukra a párnára esett. Visszatettem a plüssbe és a fejemet bele fúrtam a párnámba. Eddig bírtam.

A zokogás, mint valami vihar úgy tört ki belőlem. Nem olyan sokára valaki óvatosan felemelt és magához szorított és nyugtatóan simogatta a hátamat.

Szinte fel sem tűnt csak percekkel később mikor már kicsit lenyugodtam. Először azt hittem, hogy Ichigo az, mert mindig ő vígasztalt mikor valaki összetörte a szívem vagy csak gonoszkodott velem (érzékeny személyiségem miatt sokszor sírtam) ezért én is át öleltem és szorosan hozzá bújtam.

Mikor már majdnem teljesen megnyugodtam akkor tűnt fel, hogy a kéz, amely nyugtat nagyon hideg. Ichigo keze meleg! – jutott el az agyamig.

Megtöröltem a szemem és felnéztem.

A tízedik osztag kapitányának ölében ültem miközben Ichigo az ajtót támasztotta Matsumoto társaságában Rukia és Renji pedig mögöttük álltak. Teljesen elvörösödtem miközben felpattantam Toshiro öléből.

 - N-ne… izé ne haragudj! – dadogtam.

 - Semmi baj! – Mondta egy kis mosollyal miközben felállt és felém nyújtott egy zsebkendőt. – Fújd ki az orrod!

Elvettem a felém nyújtott tárgyat és alaposan kifújtam azt, ami az orromban volt miközben arra gondoltam, hogy nem is olyan jeges, mint mondják!

 - Köszönöm és sajnálom! – néztem félre.

 - Nincs mit és miért kérsz bocsánatot?

 - A tegnapi miatt! Eléggé gonosz voltam veled. Általában nem vagyok, ilyen ne haragudj! – kértem mire csak a vállát vonta meg. Hirtelen felkaptam a fejem.

 - Lidércek! – mondtam miközben kivettem Nekot a testéből és lenyeltem.

 - Miről beszélsz? Hiszen nem jelez semmi! – mondta értetlenül Renji de még be sem fejezte rendesen máris megszólaltak a lidércjelzők.

Mindenki átváltozott halálistenné és elindultunk.

Egy Karakura melletti szentélyhez mentünk. Mikor odaértünk már csak Winter volt ott véresen. Lidérc egy darab sem. Felénk fordult és megszólalt.

 - Elkéstetek! Már megöltem mindet! – mondta. Ezután hozzá tette – Tudod Toshiro talán téged utállak a legjobban a kapitányok közül! – Ezt követően felé fordította a kezét és kilőtt egy cerot, ami alig néhány centivel ment el a kapitány feje mellett ezzel megölve egy lidércet.

A mai nap már másodszor kerültem sokkhatása alá. Tompán hallottam hogy vitatkoznak valamiről.

Mikor kicsit magamhoz tértem eljutott az agyamig hogy Winter megsérült. Előre léptem és odamentem hozzá. A sérüléseit látva majdnem elsírtam magam.

 - Azt a cerot te lőtted? – kérdeztem.

 - Igen! – jött a tömör válasz.

Végig néztem rajta. Televolt sérülésekkel.

 - Megsérültél! Ne gyógyítsalak meg? – már alig bírtam visszatartani a sírást.

Winter gyengéden megfogta a fejem és mosolyogva megszólalt.

 - Semmi baj jól vagyok! Ne aggódj minden rendben!

Én is elmosolyodtam. Beszélgetésünk közben a többiek is körénk jöttek. Hitsugaya mellém és Winter mellé állt.

 - Olyan buta vagy! Azért mondtad azt, délelőtt mert lidérc is vagy? Emiatt még nem maradok távol tőled! Ichigot sem kerülöm ezért!

Winter már mondani akart valamit mikor én hirtelen őt és Toshirót néhány gyökér segítségével lerántottam így engem talált telibe az egyetlen életben maradt lidérc (akit valamiért egyikünk sem vett észre) támadása minek következtében több métert repültem, míg egy fába nem csapódtam és egy súlyos sérülést is a magaménak tudhattam.

Nagyon nagy fájdalmaim voltak, de ez most nem számított! A lidérc utánam ugrott így a többiek nem tudták elintézni. Elő vettem a lélekölőmet és elkiáltottam magam.

 - Boríts el mindent Black Moon! Első sötétség: félhold!

Hirtelen egy félhold alakú árnyék jelent, meg ami magába szívta a lidércet. Miután a szörny eltűnt egy pokollepke szállt fel a félholdból.

Mikor a lepke eltűnt feloldottam a technikát és összeestem. Még érzékeltem hogy valaki felemel aztán minden elsötétült.



Szerkesztve Ayamechan által @ 2016. 03. 14. 19:36:47


Winter sokaro 19972016. 03. 07. 21:41:47#34070
Karakter: Winter Sokaro (Kitalált karakter)



Reggel felébredtem de valami nem volt rendben kimentem a házból de megláttam mást csak pusztulást mindehol lidércek sorra ölték a halálisteneket de ekkor megszólalt egy hang végre ujra találkoztunk Winter. 

Nem ez nem lehet te nem lehetsz it az lehetetlen de lehet és a senmiből egy vérfarkas lidérc ugrot elém és azt mondta hamarosan ujra találkoztunk lecsapot de én felébredtem.
Csak egy álom csak egy álom volt lihegtem gyorsan felöltöztem és kimentem a házból kint ált Kisuke, Tessai és a gyerekek a kráter előtt amit tegnap csináltam a ceromal. 

Jó reggelt Winter-san mi a baj rosszul nézel ki szólt hozzám Kisuke semmi csak rosszul aludtam az éjjel válaszoltam Kisuke megkérdezte hogy mi történt az este én elmondtam hogy az este rámtámadt egy lidérc és én elintéztem egy ceroval. 
Vigyáznod kéne winter-san ha nem vigyázol így magadra vonod a figyelmet főleg most hogy ennyi halálisten van Karakurában. 

Ne aggódj semmi baj nem lesz ne foglalkozz vele na nekem mennem kel mondtam Kisuke rögtön rákérdet hogy hova mész csak nek Ayaméhoz te rohadt perverz már megmondtam a véleményem róla amúgy is semmi közöd hozzá és azzal a vilámlépésel el is tüntem. 

A park felé vettem az irányt ott letelepedtem egy fa tövébe és elkezdtem meditálni de bele sem telt húsz percbe és két halálisten szólított meg. 
Nahát micsoda szerencse hogy megtaláltunk Winter Sokaro én megfordultam és meg is ismertem őket nahisz te vagy az a kopasz meg a bilifejű tegnapról. 

Ki neked a kopasz kérdezte mérgesen hát nekem ahogy látod van hajam a bilifejűnek is van úgyhogy csak te lehetsz az a kopasznak egyre csak dagadt az ér a fején de én még folytatam.
Komojan most alapból ijen vagy borotválod ne sértegesd Ikkakut szólt a bilifejű nem tehet róla hogy ijen kopasz. 

- Na jó de ha ennyire zavarja akkor miért nem hord parókát vagy sapkát kérdeztem gúnyosan.

- Azért szerintem mert így tetszik neki a neki nem tetszene akor már tet volna elene nemgondolod válaszolta a bilifejű. 

- bár a kopaszság most divat ha jól tudom bár nem vagyok benne biztos válaszoltam. 

A kopasz hirtelen megszólalt most komolyan az én fejem a téma nem azért jöttem ide hogy most ti keten a hajamról tárgyaljatok. 
Hanem azért hogy megküzdjek veled mondta komoly tekintettel hát az nem fog menni válaszoltam mivel hogyha nem látnátok ép meditálok amúgy sincs kedvem hozzá. 

De igen harcolni fogsz vagy így vagy úgy válaszola a kopasz nem azért jötem ide hogy megkérjelek rá hanem hogy kihívjalak ha jól tudom valaha te Unohana kapitány tanonca voltál és egy ijen enber mint te erős is lehet úgyhogy gyerünk. 

Én csak azt válaszoltam inkább addig tünjetek el még lehet mert ha most megtámadtok akkor nem lesz más választásom mint hogy megöljelek titeket.
A kopasz csak nevetett előrántotta a kardját és támadot de én elkaptam a kardot és azt morogtam én figyelmeztetelek hogy mi lesz ha támadsz te akartad akkor kezdjük dühösen ránéztem és elengedtem a lélekenergiámat.

Ezután eldobtam magamtól a kardját és gyomorba ütötem amitől a fél parko átszelte a bilifejű kiáltott Ikkaku! 
Én inkább magamért agódnák és azzal neki is behúztam egyet de ő már felfelé repült utána is mentem és egy koncentrált rúgásal a földbe lőtem.
Pf csak ennyi telik tőletek és tik akartok harcolni ellenem odamentem ahol a kopasz földet ért de ő már addigra felállt nahisz mondtam mégis bírsz csak valamit akkor folytatom nekiugrotam és agyba főbe vertem.

 Végül már mikor eldobtam magamtól ujra felugrott és előhívta a lélekölő kardját de ez nem állított meg ismét neki ugrottam és addig vertem még állni sem volt képes. 
Elengedtem és ezt mondtam dühösen ha még annyit sem bírsz ki hogy puszta kézzel harcolok akkor nit csinálnál ha a lélekölőkardomat használnám most az egyszer még elnéző leszek de ha legközelebb megint harcolni akarnál nem leszek ijen kegyelmes veletek. 

És erre a sonidoval el is tüntem visszamentem Kisukéhoz de ő márt

- Winter-san ülj le kérlek beszédem van veled

- Rendben leültem és megkérdeztem miről van szó Kisuke

- Kortyolt egyet a teából és azt kérdezte már megin nem tudod féken tartani magadat

- Nincs szükségem az anyáskodásodra elvagyok én a nélkül mondtam dühösen ne törődj azzal hogy én mit csinálok.

- Az istenért Winter-san nem vagy képes felfogni a hejzet súlyoságát túl nagy figyelmet vonsz magadra mit akarsz ezzel bizonyítani.

- Én nem akarok semmit azon kívül hogy ne szóljon bele senki és semmi abba hogy mit csinálok főképp ne te válaszoltam egyre dühösebben. 

- Winter-san nem érted ha továbbra is engedsz az indulataidnak akkor megint át fogja venni rajtad az irányítást hát nem emlékszel mi történt a lelkek világában kiabált. 

- De igen nagyon is jól tudom mi történt nem kel az hogy emlékeztes rá nagyon jól tudom mi történt kiáltottam vissza. 

- És mi msot megint mit csinálsz ezzel csak azt fogod elérni hogy ujra meg fog történni hát nem volt elég belőle halod amit mondok Winter-san ordította Kicsike. 

- Úgy csinálsz mintha te tudnád mi történt azon az éjszakán azt hiszed akartam válaszoltam. 

- Nem tudom hogy nem volt válaszásod de kérlek Winter ne kövesd el ujra azt a hibát 

- Kérhetek tőled valamit kérdeztem 

- Mit Winter -san

- ha újra megtörténe ölj meg gondolkozás nélkül végez velem jobb lesz ez így ígérd meg hallod ígérd meg Kisuke üvöltöttem rá. 

Ő erre csak rémülten igent mondot de akkor megéreztem hogy valaki van az ajtó mögött tudtam is ki a lélekenergiája elárulta most már nem kel bujkálnod az ajtó mögött gyere be kölyök.

Ő belépett éppen mondani akart valamit de én odamentem melé és azt mondtam ha jót akarsz magadnak akkor távol tartod magad tőlem és azzal a villámlépésel el is tettem. 
Csak úgy ugráltam házról házra mikor megláttam az egyik tetején és elordítotam magam de nem is vettem észre hogy a lélekenergiámat is elengedtem.

Érezni lehetett a fájdalmat és a szenvedést az energiámban ordítottam miért ém mit tetem hogy ennyire gyűlölsz engem miért én miért engem kínzol miért a a földre rogytam és azt mondtam magamban elég.

Karakura melet volt egy elhagyott szentély ot meghúztam magam de bele sem telt néhány percbe és elnyomott az álom. 
Mikor felébredtem éreztem hogy körbevetek a lidércek éreztem hogy ezek nem sima egyszerű lidércek kimentem és látam hogy több egyszerrű de több atvukas sintű lidérc is van ot.

Előrántotam a kardomat és előhívtam akkor harcoljunk Drill night Tombolj a tüzek szelével (Szélhurrikám) 
Ez elintézett jópár lidércet de akkor is rengeteg maradtak elkeztem levágni őket de minél többet vágtam le annál több sebet is szereztem akkor már túl sokan támadtak egyszerre ígyhát feléjük nyújtottam a kezem és előtem egy gran rei cerot ami a maradékot elintézett. 

Pont mikorra elintéztem őket jelentek meg a halálistenek a kölyök is ott volt de nem találtak mást csak a csata utáni pusztítás és engemet véresen feléjük fordultam és azt mondtam elkéstetek már megöltem mindet.

Ez után azt mondtam tudod Toshiró talán téged utáltalak legjobban a kapitányok közül feléje tartotam a kezem és ellőtem egy cerot ami nem Toshirót hanem a mögötte lévő lidércet találta el. 
A halálistenek csak néztek meglepődve Toshiró rámordítot mi ez az egész azt a cerot te lőted az előbb én azt válaszoltam higgadtan hogy igen ujra rám ordított hogyan miért.

Én vissza higgadtan válaszoltam hát azért hogy megmentselek mi másért Tóshiro szava elakadt de akkor a kölyök lépet ki és odajött hozzám. 

-  Azt a cerót te lőted kérdezte 

-  igen válaszoltam 

Rámnézet és azt kérdeszte megsérültél ne gyógyícsalak meg már látam hogy kapkodja a bőgő görcs de én megfogtam gyengéden a fejét és elmosolyodottan mondtam hogy semmi baj jól vagyok ne aggódj minden rendben. 


Ayamechan2016. 03. 06. 04:43:25#34064
Karakter: Ayame(saját, kitalált)
Megjegyzés: Winter Sokaronak


 Csak akkor vettek észre mikor majdnem teljesen oda értem hozzájuk.

 - Sziasztok! – köszöntem.

 - Szia Ayame! – köszönt vissza azonnal Ichigo. Én Hitsugaya kapitányra néztem.

 - Szia! Az én nevem Ayame! Te ki vagy?

 - Az én nevem Hitsugaya Toshiro! – Mondta hidegen. Már értem, hogy miért emlegetik jégcsapként.

 - És hogy szólítsalak? – néztem még mindig. Mivel egy kapitánnyal beszéltem meg adtam neki a tiszteletet még akkor is, ha csak egy kicsit néz ki idősebbnek nálam.

 - Hitsugayának! – jött a tömör felelet.

 - Rendben Hitsugaya örülök, hogy megismerhetlek! – mondtam aztán a többiek felé fordultam. Egy nő azonnal a nyakamba ugrott.

 - Szia! Az én nevem Matsumoto Rangiku!

 - Ö - örülök! – dadogtam. Kissé megilletődtem ettől a spontánságtól.

 - Én is! Ichigo már mesélt rólad! Bemutatom a többieket is! A bili fejűt Ayasegava Yumichikának hívják. Mellette a kopaszt pedig Ikkakunak.

 - HÉ! KI A KOPASZ??! – üvöltött a srác teli torokból.

 - Fogd be vagy szólok Yachirunak! – mondta Matsumoto tök nyugodtan.

 - N- ne azt ne! – mondta sokkal higgadtabban.

 - Ijesztő lehet ez a Yachiru! – jegyeztem meg halkan miközben Ikkaku arcát tanulmányoztam.

 - Nyugi! Csak ezek drámázzák túl! – vigyorgott rám új ismerősöm.

 - O – oké!

 - Na, akkor irány fagyizni! – szakította meg a beszélgetést Ichigo.

Elindultunk a fagyi árus felé. Én epret, csokit és vaníliát kértem. Már majdnem nyár volt ezért pont jó volt az idő egy kis fagyizáshoz.

Miután mindenki vett magának az édességből visszamentünk a parkba és leültünk egy padra.

Miközben ettünk én azon gondolkoztam, hogy hogyan vezethetném rá őket arra, hogy valaki szánt szándékkal hívta ide a lidérceket múltkor anélkül, hogy el kellene árulnom a valódi kilétem. Aztán eszembe jutott.

Hiszen én mindig furcsán viselkedem és néha kicsit koromhoz egyáltalán nem illő módon. Akkor miért nem csinálom azt, amit mindig.

Mikor befejeztem a fagyit felálltam és elindultam. Ahogy sejtettem Ichigo azonnal megállított.

 - Hát te meg hova mész? – kérdezte.

 - Hova-hova! Hát kincset keresni! – mondtam neki magától értetődően.

 - Kincset keresni? – nézett rám értetlenül.

 - Igen! Tegnap is kijöttem ide és találtam egy csomag kekszet! Lehet, hogy ma is találok valamit! – mondtam izgatottan.

 - Milyen kekszet találtál?

 - Hát ilyet! – Húztam elő a gondosan becsomagolt lidérc csalit a táskámból.

Kissé vicces látvány volt, ahogy elsápadt egy pillanatra. De nem csak ő! A többiek is néztek. Ichigo épp megszólalt volna mikor egy hatalmas lélek energia letaglózott. Felnéztem az égre és elhűlve vettem észre hogy egy garganta nyílt rajta.

 - Pokolba! – nyögtem. Sejtettem, hogy most mi jön. Éééés jött is! Nem sokkal az átjáró kinyílása után megjelent egy Arrancár. Ichigóék azonnal halálisten alakot öltöttek és támadni akartak, de az a szemét nő (aki mellesleg valahonnan ismerős volt) felénk küldött egy Cerót. Már készültem, hogy mindenkit elhúzok az útból mikor egyszer csak a semmiből hirtelen Winter állt elénk és védte ki a támadást.

 - Te meg mit keresel itt? – kérdezte Toshiro (magamban nem fogom a vezeték nevén szólítani) meglepetten.

 - Hát megmentem a bőrötöket! A mai világban senki nem ismeri a „hála” szót? Ha most nem jövök, kb. már mindannyian csak hamu lennétek! – mondta aztán megvetően rám nézett.

Ezután visszafordult az ellenség felé. -
Ő az enyém! Ne avatkozzatok bele, mert ha megtetszitek, ugyan úgy ellenfelek lesztek, mint az a lidérc ott. – még be sem fejezte rendesen a mondatát az a dög már is neki esett! Winter puszta kézzel kapta el az ellenség kardját. A föld betört alatta ezzel egy kisebb krátert létre hozva.

Valamit mondott a lidércnek, amit nem hallottam közvetlenül ez után pedig magához rántotta és akkorát behúzott neki, hogy az csak, na! Rögtön az ütés után úgy hasba rúgta, hogy kb. egy métert repült!

Ezt követően a villámlépésnél gyorsabb technikával alákerült és még egy sorozatot küldött a hasába.

Ezek után elkiáltotta magát:

Bakudo

63.

Sajō Sabaku


Bakudo

79.

Kuyō Shibari


Bakudo

 

62.

Hyapporankan


Ezer kéz határa, sötétséget megérinteni képtelen tiszteletteljes kezek. A kék eget tükrözni képtelen száguldó kezek. Út, mely fényben sütkérezik, szél, mely feléleszti a parazsat, idő, mely a kettőt együtt megerősíti, ne habozzatok és engedelmeskedjetek az akaratomnak. Fénygolyók, nyolc test, kilenc tárgy, mennyei könyv, elveszett kincs, nagyszerű kerék, szürke erőd tornya. Tüzelés után célozz messze-messze, szóródj fényesen és tisztán.

Hado

91.

Senjū Kōten Taihō

 

 

Nem hittem a szememnek mikor ezek után az arrancár csak úgy simán rátámadt Winterre. Azt hittem, hogy ezek után minimum néhány sebet beszerez!

Annyira elbambultam, hogy a következő, amit észe vettem az egy felém közeledő cero volt. Lehunytam a szemem és vártam a fájdalmat, de az nem jött.

 - Ayame jól vagy? – hallottam magam előtt egy hangot. Kipattantak a szemeim és rémülten néztem az előttem álló Winterre. – Nem esett semmi bajod? – kérdezte újra mire rémülten bólintottam.

Háttal állt nekem, de még így is láttam, hogy súlyos a sérülése. – Akkor jó! Maradj, itt mindjárt visszajövök oké? – mondta és már indult volna vissza, de elkaptam a karját.

 - Nem engedem, hogy tovább harcolj hisz néz magadra súlyos sérülést kaptál! Ha visszamész harcolni, akkor meg is halhatsz! – mondtam neki mire gyengéden a fejemre tette a kezét.

 - Ne aggódj, megígérem, hogy élve térek, vissza! – Mondta aztán nyomatékosan hozzátette – Ne aggódj!

Könnyű azt mondani! Miután befejezte a mondanivalóját levette a kezét a fejemről és visszament harcolni.

Az arrancár néhány perc múlva elment és csak néhány menos grandét hagyott maga után. Winter puszta kézzel intézte el a menosokat. Mikor az utolsóval is végzett leugrott a földre és felém indult.

Láttam, hogy már alig áll a lábán ezért elé futottam. Pont időben értem oda, hogy el tudjam kapni mikor elvesztette az egyensúlyát. Kicsit nehéz volt, de elbírtam.

„Meggyógyítalak!”- hajtogattam, egyfolytában de ő nemet mondott és a fülembe súgta, ha még látni akarom, akkor mennyek Urahara-sanhoz. 
Azzal eltűnt. A síró görcs kerülgetett.

 - Ayame! – hallottam Rukia hangját. Teljesen elfelejtettem, hogy ők is itt vannak. megfordultam és egy csomó értetlen tekintettel néztem farkas szemet.
 
-  Te meg honnan ismered Winter Sokarót? – Kérdezte Matsumoto.

 - Megmentette az életem! És tegnap én is az övét! De most mennem kell! – Ezzel már indultam is.

Nagyon aggódtam Winter miatt. Sajnos Toshirón nem jutottam át.
 - Honnan és mióta ismered? Addig nem engedlek el, amíg nem válaszoltál! – mondta.

A lehető legfagyosabban néztem rá, ami rám nem volt jellemző, de ez most nem számít!
 
- Tegnap találkoztam vele először mikor megmentette az életemet, mert óvatlan voltam és egy lidérc megtámadott! Válaszoltam, úgyhogy most egyek! – mondtam azzal kirántottam a kezemet a kapitányéból és elindultam, de még visszaszóltam. – Csak azért mert kapitány vagy még nincs jogod így viselkedni! – ezzel befejezettnek tekintettem a témát.

Nem érdekelt, hogy lebuktatom magam! Elővettem Nekot a táskámból kivettem a szájából a lélek pótlót és bekaptam.
Amint kirobbantam a testemből már szaladtam is. Három perc kellett, hogy elérjek a vegyes bolthoz.

Beléptem és nem törődve semmivel elindultam Winter lélekenergiájának irányába. Benyitottam egy szobába és oda léptem az eszméletlen férfihez.
 
- Ayame-chan! Megint jókor!
 
- Igen! Ott voltam mikor harcolt. Azért sérült meg ennyire, mert elém ugrott és megvédett egy cerotól. – mondtam miközben nekiláttam a gyógyításának.

Súlyosabb sérüléseket szerzett, mint hittem ezért kicsit tovább tartott meggyógyítani, de sikerült. Viszont eléggé kimerültem benne.

 - Most haza megyek! Kérlek, ne mond el neki hogy itt voltam! Holnap majd megint jövök! Viszlát Urahara-san! – Köszöntem el és már rohantam is.

Otthon nem volt senki csak Neko aminek örültem, mert eléggé fáradt voltam most bárkihez is. Visszatértem a testembe és lefeküdtem aludni. Vagyis helyesebben kifejezve beájultam az ágyba. Nem kellett fél perc sem és már aludtam is.

Az éjszaka közepén egy nagy energia hullámra ébredtem. Felismertem a tulajdonosát.

Winter! Örülök, hogy jobban van. – gondoltam félálomban fordultam egyet és már aludtam is tovább.
 


Winter sokaro 19972016. 02. 21. 20:50:34#34026
Karakter: Winter Sokaro (Kitalált karakter)



 A kölyök elviharzot mint ha ott sem lett volna gondoltam és is tovább állok de akkor Tessai az utamat állta 

- hová készül Winter Sokaro úr kérdezte azzal az idegesítő tekintettel 

- hát ha nem nagy gond akkor én is elhúznám a csíkot ha nem probléma válaszoltam dühösen 

- de problémát jelent nem vagy még teljesen épp addig el nem hagya ezt a házat amíg teljesen fel nem épül

- dehiszen már épp vagyok te a többivel ne törődj amúgy sem kértelek hogy babusgas mint egy kisbabát válaszoltam egyre dühösebben

- innen adig nem fog elmenni amíg a lélekenergiája teljesen hejre nem áll és ha kell erőszakal is ittartom 

- azt szeretném én látni te órjás dömper 

Tényleg nem kellene elmenni Sokaro-san ijem szakította félbe a vitát Kisuke.
Ilyen állapotban ha mist elmenne bármijen kisebb elenség is nagy gondot jelentene számodra úgyhogy kérlek maradj itt feküdj le és pihenj.
Ok ok maradok bementem a szobába behúztam az ajtót és azt gondoltam a faszom fog itt maradni fogtam a holmin az ablak éppen nitva volt és kiszöktem.
Fasz fog itt maradni pihenni inkább követem a kölyök lélekenergiát hátha valami jó buliba ment amúgy is már kezdek unatkozni.

Követtem a kölyök lélekenergiát egészen a parkba ott megláttam őt a narancs hajú kölyköt és azt az idegesítő Hófehérkét mi a faszt keresnek ezek itt gondoltam.
Oda ugrottam egy közzeli fára és onnan figyeltem őket nemsokára egy hatalmas lélekenergiát éreztem meg ezt követően egy garganda nyílt meg amiből egy arrancar sétált ki.
Hát ez meg mit keres itt arrancart még az élők világában sosem láttam gondoltam.

A többiek a kardukhoz akartak nyúlni de a lidérc figyelmeztetés nélkül egy cerót lőtt rájuk nem habosztam oda ugrottam és pluszta kézzel elhárítotam a cerot.
Tóshiró rögtön megismert te meg mit keresel itt kérdezte döbbenten én ránéztem dühösen hát megmentettem a bőrötöket mi a mai világban senki megismeri a hála szót ha most nem jövök akkor kb már mid csak hamu lennétek.

Odanéztem a kölyökre megvető és dühös tekintettel de el is fordítottam a figyelmet a lidércre ő az enyém mondta ne avatkozzatok bele mert ha megtetszitek ugyan úgy ellenfeleke lesztek mint az a lidéc ot. 

De mire befejeztem volna a mondatot a lidérc előrántota kardját és egyenesen rám támadt én elkaptam a kardját puszta kézzel de a föld be is mélyedt alattam.
Mivan mondtam mérgesen téged nem tanítottak hogy belevágni más szavába iletlenség na nembaj majd én megtanítom neked. 

Magamhoz rántottam és egy jó erőset behúztam neki mire ő az ütéstől felépült akkor hát kezdjük el mondtam és én is felrepültem. 
Mikor felértem egy még erősebb rúgásal a föld felé lőttem na akkor még egyet a sonidoval alákerültek és egy gyomorütésel ismét felfelé irányítottam akkor kicsit keményebb mondtam. 

Bakudo
63. Sajō Sabaku

Bakudo
79. Kuyō Shibari

Bakudo
 
62. Hyapporankan

Ezer kéz határa, sötétséget megérinteni képtelen tiszteletteljes kezek. A kék eget tükrözni képtelen száguldó kezek. Út, mely fényben sütkérezik, szél, mely feléleszti a parazsat, idő, mely a kettőt együtt megerősíti, ne habozzatok és engedelmeskedjetek az akaratomnak. Fénygolyók, nyolc test, kilenc tárgy, mennyei könyv, elveszett kincs, nagyszerű kerék, szürke erőd tornya. Tüzelés után célozz messze-messze, szóródj fényesen és tisztán.

Hado
91. Senjū Kōten Taihō


Remélem túlélte nemszeretem mikor az elenfél hamar kidől de miután eltünt a füst az arrancar ott állt pihákolva. 
Nemsemmi rohadt sok erődbe kerülhetett hogy ijen jó állapotban megúsztad le a kalappal akkor folytatom de mire bármit tehettem volna az arrancar rámtámadt én ezt a pálcával blokkoltam.

Te nem vagy az a beszédes típusú edig még nem hallottam tőled egyetlen szót sem ekkor az arrancar ellököt magától és egy cerot lőtt a föld felé egyenesen a kölyök felé.
Én ezt időben észrevettem és odaugrotam a kölyök elé és a testemel védelmeztem meg szerencsére időben voltam képes egy vékony lélekfalat emelni mögém de még így is sújos sérülést szenvedtem el. 

Jól vagy Ayame nem esett semmi bajod a kölyök csak rémülten bólogatott .
Akkor jó maradj itt én mindjárt vissza jövök ok de erre a kölykök nem engedem hogy tovább harcolj hisz néz magadra sújos sérülést kaptál ha visszamész harcolni akkor meg is halhatsz.

Gyengéden megogtam a fejét és azt montam ne aggódj megígérem hogy élve térek vissza ne aggódj elengedtem a fejét és viszarepültem az arrancarhoz.
Na hol is hagytuk abba a lidérc csak elmosolyodott és mintha fütyült volna egyet erre hat menos grande jelent meg menosok te alávaló rohadék de mire vissza fordultam már eltünt.

Az a szuka fatya na nem baj be kel érnem veletek nagy lendülettel odarepültem és az első menos fejét át is lyukasztotam és puszta ökölel elintéztem mind a hat menoszt de mire végeztem az utolsóval teljesen kimerültem.

Ép hogy az utolsókból megfordultam és leereszkedtem Anyaméhoz látod még mindíg élek de mire egyet is léphettem volna a világ elsötétült előttem de szerencsére meg tudtam tartani az egyensújomat Ayame odarohant hozzam és megkérdezte minden rendben van e. 

Azt hajtogatotta hogy meggyógyít de én eleneztem odahajoltam hozzá és a fülébe sutogtogtam ha még akarsz látni Kisukénél leszek ès azzal eltüntem.

Az úton Kisuke felé azon gondolkodtam hogy észre e veték hogy eltüntem e mikor megérkeztem a bolthoz hátulról letepert Tessai magának az ágyban lenne a heje Winter sokaro. 

Hát ha tovább fogsz rajtam térdelni akor orvos fog kelleni montam Tesainak nesokal ezután Kisuke ismét ellátta a sebeimet nagyobb gondban is lehetnél mint most vagy hála orvosi tudományomnak sec perc alatt rendben leszel. 

Én erre nem válaszoltam semmit azon agyaltam hogy ki lehetett az a lidérc hm valami baj van Winter-san kérdezte Kisuke.
Mi ó elnézést semmi baj csak gondoltam válaszoltam csak nem Ayame-chan jár az eszedben erre én rögtön felkaptam a vizet.

Te rohadt perverz miket te gondolsz rólam először is nála  idegesítőbb halálistenel még nem találkoztam másodszor semmi sincs és nem is lesz köztünk!!!!!
Ok ok akkor nem foglak róla kérdezni válaszolta idegesítően Kisuke egy kis ideig csendben ültem a csendet Tessai szakította meg azzal hogy kész a tea.

Leültem én is de valahogy nem tudtam elterelni a gondolatokat a kölyökről mi a fene ütött belém hogy csak úgy odasiettem megvédeni és megnyugtatni mi a fene van velem? 

Ezután nem sokkal Kisuke felajánlotta azt hogy maradjak ott ès segítsek neki a boltban egy két dologgal nem szívesen de elválaltam cserébe azért hogy összerakott meg amúgy is kellett egy kis idő amíg teljesen vissza áll a lélekenergiám.

Kisuke ellment én pedig ott maradtam egyedül gondoltam megyek körülnézni karakurában de éppen akkora visszaért Kisuke.
Akkor készen állsz segíteni kèrdezte nincs más választásom egy egész napi munkát sózot rám de a nap végére teljesen visszatért a lélekenergiám.
Nagyszerű munka Winter-san megérdemeljük a jó teát mondta úgy beszél mintha ő is csinált vona valamit gondoltam és szó nélkül bólintottam szét engeddtem a hajam és leültem teázni.
Ezutá lefejüdtem és próbáltam aludni de sehogy sem sikerült kimentem az ablakon és mentem sétálni miközben karakura csendes városában sétáltam azon gondolkodtam hogy ez egyáltalán jó e így hogy csak ennyire vágyok képes a halálisten oldalakról.

Fogtam magam és vissza mentem Kisuke boltjához de mielőtt beléptem volna egy lidérc rántott egy elég nagy nyálka köpködő polip formája volt de nem volt kedvem szórakozni vele gondoltam gyorsan kicsinálom. 
Felé nyújtottam a kezem és egy ceróval lelőtem de az a cero elég nagy robbanást és lélekhullámot okozott gondoltam ideje elhúzni a csíkot vissza a boltba és az ágyba akor most majd holnap magyarázkodhatok. 









Szerkesztve Winter sokaro 1997 által @ 2016. 02. 22. 16:59:27


Ayamechan2016. 02. 20. 23:59:55#34023
Karakter: Ayame(saját, kitalált)
Megjegyzés: Winter Sokaronak


 Reggel arra ébredtem, hogy Luna rajtam terpeszkedett.

 - Mi van már? – nyöszörögtem.

 - Ideje indulni! – mondta.

 - Jó, de hova? – kérdeztem félálomban.

 - Iskolába! – mondta ki a varázs, szót mire azonnal felültem. Még nem voltam teljesen eszemnél.

 - Hány óra?

 - Félkilenc.

 - MICSODA???!!! – ugrottam ki az ágyból és azonnal elkezdtem a ruháimat kutatni. – MIÉRT NEM SZÓLTÁL?! Elfogok, késni!

Kapkodva felöltöztem aztán végre leesett, hogy szombat van. A halántékomon dagadni kezdett egy ér miközben hátrafordultam zanpaktoum felé.

 - Luna! – mondtam fenyegetően halkan.

 - N-ne haragudj, de fel kellett ébresszelek! Hiszen te kértél meg rá, hogy ébresszelek félkilenckor! – mondta félénken.

Hirtelen beugrott, hogy tényleg meg kértem, mert hamar el akartam menni Kisukéhoz. Sóhajtottam egyet aztán átöltöztem és lementem reggelizni. Akumu bácsi már elment dolgozni. Már épp indultam mikor megéreztem egy hatalmas lélek energiát.

 - Hiszen ez majdnem akkora, mint az enyém! – suttogtam. Nem sokára eltűnt és én elindultam, de még mindig azon törtem a fejem, hogy mi lehetett ez az előbb. Elég hamar elértem Uraharához. Mikor beléptem a boltba Urahara - san épp akkor lépett ki egy szobából.

 - Jó napot Urahara – san! – köszöntem neki.

 - Ááá Ayame – chan! Mi’ szél hozta erre? – mondta a megszokott tenyérbe mászó hangján.

 - Kérdezni szeretnék néhány dolgot! – válaszoltam. Épp válaszolni akart, de nyílt az ajtó ahol az előbb kijött és Winter dugta ki a fejét.

 - Hát újra találkozunk halálisten! – mondta vigyorogva.

 - Mondtam már, hogy ne hívj így! Van nevem! – mondtam mérgesen.

 - Rendben nem hívlak halálistennek kölyök. – vigyorgott ezerrel.

 - Rendben vigyori! – mosolyogtam vissza ártatlanul. Már csak a glória hiányzott a fejem fölül!

 - Te kis…! – kezdte és megindult felém, de néhány lépés után dőlni kezdett. Gyorsan elkaptam. Elvesztette az eszméletét! – állapítottam meg. Éreztem, hogy az oldalán valami nedves van, ami ráfolyt az ujjaimra. Ránéztem a kezemre és rémülten vettem észre, hogy véres!

 - Jesszus! Vérzik! – kiáltottam.

 - Gyorsan vigyük be a szobába! Tessai! – kiáltott nagydarab segédje után.

 - Igen! – jött azonnal és amint meglátta a kezeimben Wintert rögtön segített és elvette. Aztán bevitte a szobába. Urahara is ment vele. Követtem őket. A fiút lefektették egy futonra és a seb összevarrásához szükséges dogokat kezdték előszedni. Én oda sétáltam az eszméletlen testhez és elkezdtem gyógyítani. Mindent kizártam magam körül és csak a gyógyításra figyeltem. Néhány perc eltelt mire teljesen sikerült eltüntetnem a sebesülést. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Felálltam és Urahara – sanékhoz fordultam. Megkövülten figyeltek.

 - Ömm… izé…! – próbáltam valami magyarázatot adni. – Tudjátok ahol éltem ott a gyógyítás kötelező tananyag volt! – nyögtem ki végre.

 - Értem! – jött rendbe Urahara a sokkból. – Ez érdekes.

 - Igen az! Amúgy nemsokára felébred. A sebét teljesen begyógyítottam! Hol szerzett ilyen sérülést?

 - Azt mondta, hogy egy eddigieknél erősebb Ceró kapta oldalba.

 - Ezt nem hiszem el! Tudtam, hogy figyelnem kellene! – csapkodtam a fejem.

 - Mi a baj? – kérdezte Urahara.

 - Ezt inkább ne itt! – mondtam csendesebben.

 - Rendben jöjjön velem! Tessai kérem, készítsen nekünk teát és néhány szendvicset!

 - Igen! – mondta a nagydarab férfi és elindult ki a szobából. Mi is elindultunk egy másik irányba. Egy kevés sétálás után elértük a fura boltos „fogadó szobáját”. Leültünk egy kisasztalhoz.

 - Rendben most beszéljen, kérem, hogy mit tud!

 - Tegnap mikor Ichigóék harcoltak én is ott voltam! Mivel feltűnt, hogy mostanság egyre több a lidérc Karakurában ezért elkezdett érdekelni a dolog! Követtem Ichigot és mikor a harc befejeztével elmentek körbenéztem. Találtam egy kevés lidérccsalit az egyik fa alatt. Elküldtem Lunát hogy nézzen, körbe a parkban hátha talál valamit. Amíg rá vártam addig egy lidérc megtámadott. Winter megmentett. Dióhéjban ennyi. Ezt tudom, és így nem kell külön elmondanom, hogy mikor találkoztunk.

 - Hmm, ez érdekes! – gondolkozott el egy pillanatra. – És te miről akartál kérdezni?

 -  Először is Winterről! Érdekel, hogy ki ő!

 - Nos, nevelt gyerek, mert a szülei a sorsára hagyták. Kijárta a halálisten iskolát, de nem lépett be az osztagok közé. Nekivágott, hogy megkeresse a szüleit. Egy ideig besurranó tolvajként és bérgyilkosként élt. Egy nagyobb harc során szerezte meg kardját miután legyőzte ellenfelét megtetszet neki ellenfele kardja így magához vette és meg tanulta forgatni az akadémián szerzet tanulmányaiból a kardot nem katana hanem sétapálca alakba zárta. Nem sokkal az után találkozott Unohana kapitánnyal, akivel harcba keveredet. A kapitány könnyen legyőzte, de felfigyelt képességeire. A kapitány felajánlotta, hogy lesz a fiú mestere és kiképzi. Nehezen, de elfogadta az ajánlatot. Egy évet töltött a kapitány mellet ez alatt nagy varázserőtudásra tett szert. És ez után minden erejét ara fordította, hogy megtalálja az igazi szüleit. Ennyi. Mit szeretnél még tudni?

 - Nem tudnád megmondani, hogy kié volt az a hatalmas lélek energia reggel?

 - Az enyém! – hallottam Winter hangját mögülem.

 - Aszta! – mondtam teljes áhítattal. – Még senkivel sem találkoztam eddig, akinek a Reiatsu szintje akárcsak megközelítette az enyémet! Tök király! – lelkesedtem.

 - Tényleg? – képet el.

 - Igen! – válaszoltam.

 - Akkor mutasd meg!

Erre már nem mondtam semmit csak elengedtem a reiatsumat. Winter nem bírta és térdre rogyott az ereje alatt. Gyorsan megint elrejtettem a lélekenergiámat.

 - Nekem ilyen erős. – mondtam.

 - Ez nem semmi! – nézett rám elismerően. Szégyenlősen elmosolyodtam. Hirtelen megszólalt a telefonom.

 - Halló? – szóltam bele.

 - Szia! Ichigo vagyok!

 - Szia! Mit szeretnél? – mondtam vidáman.

 - Tudnánk találkozni?

 - Persze! Hol?

 - A parkban!

 - Rendben! Tizenöt perc és ott vagyok! – mondtam és kinyomtam a telefont. – Sajnálom Urahara – san de mennem kell! – álltam fel. elköszöntem Wintertől és Tessaitól meg a gyerekektől és rohantam a parkba.

Mikor odaértem Ichigóék már ott voltak néhány idegen társaságában. Egyikükre ráismertem. A tízedik osztag kapitányára. Mit keres ez itt? – gondoltam és elindultam feléjük.


Winter sokaro 19972016. 02. 14. 15:53:37#34003
Karakter: Winter Sokaro (Kitalált karakter)



Ekkora pofátlanságot még nem értem csak úgy elviharzik mintha nem is történt volna semmi az előbb na sebaj akkor irány a város hátha összeakadok Renjivel.
Jártam a várost házról házra utcáról utcára de nem akadtam Renji nyomára basszus gondoltam mi a fenét akkar ez jelenteni ki az az idióta fasz aki odacsalogata a lidérceket a parkba halvány lila elképzelésem sincsen.
Na sebaj akkor irány a park kellene egy keveset pihenni is a holnap okosabb mint a ma majd holnap folytatom a kutatást.
Másnap reggel korán elindultam hogy valami logikus magyarázatra leljek a tegnap történt parki incidensre de ekkor megláttam Renjit és a Kuchiki lányt gondoltam informálódom tőlük egy kicsit.

- szevasz Renji szevasz Kuchiki köszöntötem őket 

- á szevasz Winter köszöntöt vissza Renji 

- mivan Kuchiki kivágták a nyelved vagy talán megsüketültél hogy nem tudsz visszaköszönni.   kérdeztem gúnyosan.

- egy olyan halálistenek aki otthagyta a 13 védelmiosztagot mint kutya a megrágot csontot az   tőlem nevárjon semmiféle üdvözlést válaszolt a Kuchiki lány.

- nahát a híres Kuchiki kedvesség mijen mutatósan áll neked de te se hidd hogy te vagy a világ     szentje te is eléggé sok kínzó dolgon mentél átt míg a Kuchiki házhoz kerültél nincs igazam 
  Kuchiki Rukia.

- hogy van merszed a multamról beszéli te alávaló nyomorult áruló

Nem is kellett több csepp a pohárba ráförmedtem lélekenergiámat dühömben eleresztve 

- na idefigyelj te szerencsétlen kis kurva beszélhetünk arról hogy ki itt az áruló de ha velem beszélsz akkor válogasd meg a szavaid én nem vagyok elnéző a pimasz kölykökel szenben és ha kel jól meg is nevelem őket!
Sokkal több időt töltöttem el a 13 védelmi osztagban mint te azt el tudnád képzelni úgyhogy fogd be a pofád húzd be a farkad és kusolj!

De ekkor Renji közénk állt és mérges hangon kiáltott ebből elég Winter hagyd abba ha igy folytatod akkor megölöd Rukiát mi több egy halom lidércet is idecsalhatsz!

Erre én abbahagytam és miután abbahagytam Renji odarohant a Kuchiki lányhoz hogy megnéze jól e van de nem vártam meg a diagnózist hanem ezzekel a szavakal odébb is áltam.
Tegyél szájkosarat a barátod szályára mert ha legközelebb igy mer beszélni velem akkor nem leszek vele szenbem ilyen kedves és nem fogom megkímélni azt a drága életét.

Miközben ugráltam háztól házig muszáj volt megálnom csak úgy álltam a tetőn de hirtelen megrohamoztak a gondolatok.

Talán kicsit túlzásba vittem mikkor eleresztetem a lélekenergiámat ezt Karakurában szerintem minden halálisten érezhette az a rohadt Kuchiki lány nagyon kihozot a sodromból majdem hogy előhozta belőlem a legrosszabb ének. 

Azt viszont nem akarom nem akarom hogy megint azzá váljak azzá ammi miatt ott kelet hagynom á mindegy is ami történt megtörténte nem baj megyek meglátogatni Kiszukét talán tőle többet megtudhatok mint Renjiéktől.

Miközben az Urahara vegyes bolt felé tartottam hirtelen megéreztem egy lidérc lélekenergiáját gondoltam magamban egy kis buli sem árt mielőtt lefárasztatom az agyam Kisukénèl.

Sonidóval odaugrottam mikkor nincs a közelbem senki akkor használom mivel hogy sokkalta gyorsabb mint a villámlépès. 
Mikkor oda értem egy csapat lidérc rögtön körbe is vett engem ti aztán sokan vagytok de hirtelen valami szag orron csapot ez a szag már valahol éreztem. 
De miközben én ezen filozofálzam a lidércek támadásba lendültek hát rendben akkor mindanyiótokat a pokolra küldelek 

Lobogj és perzselj Drill night 

Miután előhivtam a lèlekölő kardomat támadásnba lendültem Tombol Tűzhurrikán ezzel a támadásal a liderc csapat fele nyomban elpusztult a többi megpróbáltam menekülni de én nem hagytam.
 De ekkor furcsa érzès fogot el és a semmibő egy zeró elkapta az oldalamat enyhén sújos sérülést okozva a földbe csapódtam de mire feláltam a lidércek a lélekenergiájukal együtt eltüntek.

Épp akkor érkezett meg Renji,Kuchiki és egy ismeretlen narancs hajú halálisten Renji rögtön odafutott hozzám hogy minden rendben e.
Én az oldalamon lévő sebet fogtam mert nagyon vérzet Renji ezt rögtön èszre vette és azon volt hogy segítsen de én elutasítottam a segítséget és mivel nem akartam hogy kérdezősködjenek gyorsan eltüntem onnan a villámlépésel.

Gyorsan az Urahara vegyesbolthoz kell mennem Kisukéval kell beszélnem de mikor odaértem az ajtó elé de mielőtt beléptem volna mindem elsötétedet előttem és elájultam. 

Mikor magamhoz tértem egy ágyban feküdtem bekötözve ès ellátva a kimonófelsőm a farkasbundám és a pálcám ott volt az ágy mellett ismerős nekem ez a hej gondoltam magamban ez az Urahara vegyesbolt.

Ha legalább ott vagyok ahol akartam lenni.

De ekkor belépett valaki a szobába hát ki lehett az mint Kisuke és azon az idegesítő hangján szólt hozzám. 

- Ó hát magadhoz tértél Sokaró-san mijen megnyugtató tegnap nem festettél valami jól 

- Hát volt már jobb napom is válaszoltam Kisukénak fel akartam álni de Kisuke nem engedte 

- Ne olyan hevesen Sokaro-san ahoz hogy innen el tudj menni pihenésre van szügséged ha         most elmész a sebed ujra felszakadhat és az nem lenne kellemes számodra igaz.
  Tulajdonképpen kivel keveredettél harcba hogy ilyen súlyosan elláta a bajodat.

- Fogalmam sincs válaszoltam egy csapatnyi lidércel harcoltam nyerésre álltam aztán egy         zeró jött isten tudja honnan de az a zeró nem volt hétköznapi sokkal erősebb volt mint az.         eddigiek közül bármelyik csoda hogy egyáltalán élek. 

- Hát igen mondta Kisuke de nem lehetséges hogy a lélekenergiád vonzzotta ide őket 

- Egészen idáig lehetett érzékelni kérdeztem meglepve?!

- Ijen nagy erejű lélekenergiakibocsáltást szerintem az egész városban lehetett érzékelni.
  Na de elégedett gondolkoztunk rajta mára feküdnj le pihenj ha valamire szügséged van             Tessai az ajtó mögött lesz addig is jó pihenést. 

 Francba mi a fene volt az a tegnapi nem tudok logikus magyarázatott adni rá de az a szag valahogy nagyon ismerős volt.

Hát persze az a doboz ami annál a szőke halálisten lánynál volt valami lidérc csakinak nevezte vagy minek.

Na se baj nemsokára tovább kel mennem de addig is pihenek de akkor halotam hogy valaki jött és Kisuke örömel fogadta.

Vajon ki lehet az nagynehezen feltápázkodtam elhúztam az ajtót és ki volt az a szőke halálisten lány.
Erre én ráköszöntem hát ujra találkoztunk halálisten.




Szerkesztve Winter sokaro 1997 által @ 2016. 02. 14. 17:21:40


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).