- Ah, értem. AZ előbb megijesztett, azt hittem valami mástól lett rosszul. – Ennyire lehet bennem olvasni, vagy rajtam?
- Végeztél Maya? – kérdezi bátyám.
- Igen. Mehetünk. – visszafordulok a helyes férfi felé - köszönöm az aggódását, Viszlát! – Egy kis mosolyt sikerült csalnia az arcomra, hiszen nagyon kedves.
- Viszlát. – hallom mély búgó hangját, ami nagyon megtetszik.
Kiérünk a parkolóba, beülök előre és az ablakon kinézve próbálom összeszedni a gondolataimat.
- Na milyen volt az előadás? – Kérdezi tőlem, ám vállat rántok.
- Nem tudok azonnal így nyilatkozni, hiszen mégis túl idős vagyok én oda. – jegyzem meg.
- Ugyan már. Majd eljársz és hidd el lehet jót fog tenni. - Hát persze.
- Ja. – Tudom le ennyivel.
- Mit szólnál hozzá, ha kimennénk a strandra?- Odafordítom a fejemet nagy kerek szemeket meresztve.
- De hiszen nem tudok úszni. – suttogom.
- Megtanítalak ne aggódj. – Elmosolyodik és nagy gázt adva megyünk haza.
Amikor haza érünk anyuék egyből kérdezgetni kezdenek, ám amikor látják, hogy nem fognak belőlem semmit sem kihúzni, ekkor jön bátyám azzal, hogy lemegyünk a pár várossal odébbi kis strandra. Ők nem jönnek, nővéremék is jönnek és én leszek a fekete bárány, hiszen én vagyok az egyedüli, aki nem tud úszni. Mégis felveszem a kétrészes fürdőruhámat, mely fehér alapon rózsaszín virágmintás, ez a fürdőruha az egyik kedvencem, mert nem tangás az alja, sem olyan nagymama bugyis hanem egy kis aranyos nadrág. Törölközőmet, beleteszem a táskába, és a naptejet, felveszem a kis lenge ruhácskámat, majd leérve bátyám épp telefonon beszélget, int, hogy mehetünk, bólintok, belebújok a papucsomba.
Hátra beülök, és kifele kezdek el nézelődni, nem is reagálok arra amit kérdeznek, vagy ha igen, lerendezem egy két gyors válasszal. Útközben nagyon megszomjazom, amikor odaérünk,és keresünk egy jó kis helyet leparkolok melléjük. Bemennek a vízbe, én is megyek, de csak combközépig. A víz kellemes, de nem merek bemenni, hiába mondják, inkább elmegyek és iszom egy pohár mentes vizet. Kiveszek egy kis aprót és a kis boltok felé elindulva valamiért elbambulok és nekem ön valaki, akinek köszönhetően a földön kötök ki, szegény fenekemet beütöm. Megsimogatom a fájó pontot, amikor felemelem a fejemet és megpillantom, hogy ki miatt kerültem a földre kicsit elpirulok.
- Hát maga? - kérdezem kicsit hitetlenül, hiszen pont erre nem számítottam, hogy összefutok itt vele.
- Jöttem lehűlni. – Nyújtja a kezét, hogy felálljak, amit el is fogadok, leporolom magam és belenézek gyönyörű szemeibe.
- Köszönöm. Most jobb ha megyek, mielőtt a barátnője meglátja ezt. – Egy ilyen férfinak biztosan van felesége vagy barátnője.
- Ne butáskodj, nincs senkim. – Ezen meglepődöm, és azonnal körbepillantok, hiszen, nem akarok bajt.
- Oh. – Tényleg meglepődtem ezen.
- Gyere meghívlak engesztelésül egy hideg üdítőre. – Meglepődöm a kedvességén.
- Hát…öm… köszönöm, de nem szeretnék a terhére lenni. – Felemelem a kezemet, mint aki védekezni szeretne.
- Nem vagy a terhemre. – Ekkor megjelenik a bátyám.
- Maya minden rendben? – kérdezi óvó hangon, amikor megpillantja, hogy kivel beszélgetek, meglepődik. - Baldwin Meyer, örvendek. – kezet fognak.
- Honnan ismerjük egymást? – kérdezi meglepetten.
- Ön bemutatóján voltunk ma. – Rám pillant én pedig szégyenkezni kezdek.
- Örülök, hogy megismertük egymást, megengedi, hogy meghívjam Maya-t egy hideg üdítőre?- kérdezi bátyámtól, aki egyből igent mondd.
Leülök az egyik kis beülős részre és Baldwin, hoz két mentes vizet és két gyümölcsöt. Milyen figyelmes férfi.
- Nem tudtam melyiket szereted, hoztam narancsot és mentes vizet. – leteszi és a barackért nyúlok.
- Köszönöm. – Lecsavarom a kupakját és a felét meg is iszom. – Huh ez jólesett. – Visszacsavarom a kupakot rá.
- Megkérdezhetem, hogy tegezhetlek e? – kérdezi én meg bólintok. – Miért jelentkeztél a harcművészeti órámra? – Mélyet sóhajtok. – Ne haragudj, nem akartam tapintatlan lenni. – Engem figyel.
- Semmi baj nem történt, sokan próbálják ezt megtudni, csak bárkinek beszélek róla egyből úgy néz rám, mintha leprás lennék. – Le is hajtom a fejemet, mert valószínű, hogy ezt el kell mondanom neki.
- Bennem megbízhatsz és egy ilyen szép lányt miért nézném leprásnak, ne viccelj. – Megsimogatja a kézfejemet is.
- Oké, pár hónapja, egyik este, sétáltam haza és egy részeg alak… - Itt már szipogni kezdek és a szememben kezd gyűlni a könny.
- megerőszakolt …- itt már a könnyeimet törölgetem és takargatni kezdem magamat.
- Istenem. – Közelebb ül, megfogja a kezemet, ki is húzom.
- Ezért íratott be a bátyám, hogy megtudjam magamat védeni. – Vallom be őszintén.
- Téged külön megtanítalak mindenre, nem kell eljönnöd az óráimra. – ezen meglepődöm.
- Számalomból nem kell. – Szipogom.
- Hidd el, nem szánalomból mondom, egy ilyen szép lánynak, segíteni kell. – Megsimogatja a kezemet.
- Szeretnél egyet sétálni? – kérdezi kedvesen én meg bólintok egyet.
Felállunk és elindulunk a kis ró körül, szorongatom az üdítőt és próbálom takarni magamat, hiszen sokan megnéznek, és ez kezd zavarni.
Az a bizonyos este teljesen megbélyegzett, azt hiszem egy életre, e miatt sosem lesz normális
életem. Bárcsak vissza lehetne pörgetni az időt, hogy egy másik úton menjek haza, sajnos ez
nem lehetséges. Bátyámék amikor megtudták, teljesen kiakadtak, elvittek orvoshoz, nehogy
terhes legyek egy vad idegentől, szerencsére nem lettem. Nem kaptam el semmi fertőzést
sem, amiért hálás vagyok, pedig eléggé nagy volt rá az esélyem. Most pár napja derült ki,
hogy felvettek arra a Főiskolára, amelyikre szerettem volna menni. Nagyon örülök ennek,
legalább az egyik álmom teljesült. Sok álmom van még, amiket idővel úgyis megpróbálok
megvalósítani. Ma van a születésnapom, ma lettem 19 éves, és a bátyámék, meg a nővéremék
ajándékától félek a legjobban, hiszen mindig azzal jönnek, hogy meg kell védenem magamat.
Kaptam gáz sprét, amit a táskában hordok, eddig még nem kellett használni, remélem nem is
kell.
~
Ma van az a nap, amit a legjobban utálok, mindenkitől azt hallom, hogy jaj drágám, van e
már valakid, mikor lesz esküvő, meg unoka. Ettől tudok a falra mászni, hiába mondom nekik,
hogy békén lehet ezzel hagyni, csak azért is megcsavarják az egészet. Ilyenkor fogom magam
és elmennék, de nem tudok elmenekülni, mert most jönnek az ajándékok. Ahogy sejtettem…
Nővéreméktől egy aranyos felsőt és nadrágot kaptam, a bátyámtól pedig egy havi bérletet egy
harcművészeti előadásra. Nem lepődöm meg rajta, hiszen tudom, hogy aggódik értem.
- Hugi, tudom, hogy nem tetszik, de legalább nézd meg milyen.- Mélyet sóhajtok és bólintok
egyet.
- Oké. – Adom meg magamat.
- Holnap délután érted jövök. – Ezen ledöbbenek.
- Nem lehetne később? – Próbálok alkudozni, de nem enged a makacs bátyám.
- A-a, délután kettőkor. – Bólintok és a torta felvágásra kezdek el koncentrálni.
Nagyon finom, krémes, puha piskótás, pont a kedvenc vanília krémem van benne, imádom
nagyim süteményeit. Nappaliba megyünk, én a testvéreimmel elvonulok és beszélgetni
kezdünk, szinte mindenről beszélgetünk és a végén azon kapom magam, hogy mindenki
elment már.
Nem szeretném a holnapot, félek ettől az izétől, meg megtudom védeni magam. Na most jön
a veszekedés önmagammal, hogy ha megtudtam volna védeni magamat, akkor nem kellene
most erre elmennem. Egész este forgolódom, nem jön álom a szememre, mindig ha lehunyom
a szememet, előjön az az este történései.
Reggel nyúzottan kelek fel, felöltözöm, lemegyek reggelizni, csak tortát eszem, mert azt
kívánom, nem is kell jobb egy fincsi sütinél. Amint leülök az asztalhoz csengetnek és
a bátyám jelenik meg egyből. Meglepődöm, hiszen nincs még két óra, erre közli, hogy
elnézte az időt, mert tízkor kezdődik. Gyorsan összepakolom a kis táskámat, felveszem a
szandálomat, beülök az autójába és megyünk is.
Hamar odaérünk, kiszállok, addig elmegy parkolót keresni, de menjek be. Bemegyek nagyon
lapítva, a hatalmas nagy sor szélére beállok és egyből megakad a szemem, hogy mennyi
kisgyerek van itt. Egy magas férfi áll és beszél, mély hangjától a hideg is végig fut rajtam.
Amikor elkezdi ecsetelni, hogy milyen veszélyek lehetnek, egyből elsápadok, ezt meglátva
csak figyel, közben kapaszkodni kezdek. Nagy nehezen de folytatja, sűrűn felém pillant,
amikor jobban vagyok, csak pirulni tudok a nézésén. Bátyám pont a végére érkezik meg, épp
mondanám, hogy menjünk innen, meghallom azt az ismerős hangot.
- Elnézést kisasszony, jól van? – kérdezi, abban a pillanatban megpillantom szép szürke
szemeit, amitől a szívem majd kiugrik a helyéről.
- Persze jól vagyok, csak a vérnyomásom ment le. – Füllentek egy hangyányit.
Joy megérkezett kis beszédünk után a pultnál beszélek pár pankrátor baráttal. Jól el hülyéskedünk közben iszunk koktélokat és kicsit később szóba jön hogy ki a kis barátnőm elkezdenek hülyéskedni. Elmesélem nekik hol találkoztunk és hogy megkedveltem Joyt. Majd kicsit később odajön Joy elég határozottan kicsit fura mosollyal az arcán. Meglepődve nézek rá majd elkezd elhúzni engem. Mondván hogy táncoljunk. Hülye haverok utánam üvöltöznek hogy milyen bajnok vagyok ha egy lány elhúz röhögve mutatok be nekik szabad kezemmel majd megyek Joyal és elkezdek vele táncolni. Olyan hajnali három lehet mikor kimegyünk Joyal az utcára de előtte összeszedjük a dolgainkat. Jót mulattunk jó párszor tettünk egymásnak jelzőket hogy tetszünk egymásnak. Én tudom hogy tetszek neki már csak a zavarából is amiket néha művelt. Csak ő nem vette észre nagyon hogy nekem is tetszik. Elmegyünk a tűzvörös ferrarimhoz majd besegítem majd beülök a kormányhoz. Becsatoljuk magunkat és a kocsiban levő energiaitalomból iszok egy kicsit és Megkínálom Joyt is. Vissza utasítja mondván hogy nem szereti. Mi az hogy nem szereti? Ezt hogy nem lehet szeretni és naponta több litert megiszok. Jól elbeszélünk elnevetgélünk miközben haza viszem. Mikor a ház elé érünk ahol lakik leparkolok majd kiszállok és kisegítem. Bezárom a kocsit majd bekísérem a lakásba ahol még kicsit beszélgetünk mosolyogva.
-Holnap mennyire érsz rá?- kérdi rám mosolyogva
-Hm…mennyire érjek rá?- kérdem vigyorogva- Egész nap ráérek- mosolygok rá- Mikor találkozzunk?- Kérdem rá mosolyogva
-Délútán kettő?- kérdi rám nézve majd egy huncut mosoly ül arcára- és hol találkozzunk?- kérdi mosolyogva
-Nekem megfelel az idő- Nézek rá majd elvigyorodok- Mi az hogy hol találkozzunk? Nem mozdulsz te sehova majd én eljövök ide- vigyorgok rá. Látom zavarba jön- Ennyire vak vagy?- kérdem huncut vigyorral. Látom kérdőn néz- Nem veszed észre a célzásokat. Nyugi tudom hogy tetszek neked. Te is nekem.- Mondom és rá kacsintok. Teljesen elpirul ezen elvigyorodok- Na hagylak pihenni. Szia jó éjt- mosolygok rá majd megpuszilom
-Szia neked is- mondja ő is lassan megpuszil majd bemegy
Elindulok ki a kocsim felé és kinn a ház előtt még elszívok egy cigit közben a kocsim motorháztetőjére ülök. Mikor elszívom a betonon elnyomom a cigit és egy csatornába dobom a csíkket majd beülök a kormányhoz és haza vezetek házam előtt beparkolok a garázsomba és bezárom a garázst. Még ezen kívül a hatalmas családi házamnál két garázsom is van amikben egy nagy BMW X5- ös és egy Lamborghini van. Parkolón kívül még van egy Cross motor. Bemegyek a házamba majd a fürdőbe megyek és levetkőzők közben megeresztem a kádat forró vízzel. Beleülök és megfürdők. Majd lassan szállok ki és megtörölközök és egy boxerban megyek a konyhába és kajálok majd lefekszek még kicsit tévézek de nem olyan sokat mert már eléggé álmos vagyok. Ma meccseztem és még buliztam is ez eléggé lefárasztott. Kikapcsolom úgy fél óra múlva a tévét és elkezdek pihenni. Hamar el is alszok. Másnap úgy 11 körül ébredek fel és úgy dél körül tudom meg hogy este lesz egy mérkőzésem. Hát ez kurva jó hogy bazdmeg ilyenkor szólnak na mindegy addig is pihenek és Joyal beszélgetek. Lefürdök eszek majd magamra húzok egy fekete bőrnadrágot egy fekete cipőt és befújom magamat parfűmmel és felhúzok egy nap szemüveget és úgy indulok egy Joyhoz. Mikor Odaérek a lakáshoz Becsöngetek de a lakótársa nyit ajtót aki nagyot néz és dadogni kezd.
-Helló Joy itthon van?- kérdem ránézve közben lehúzom a nap szemüvegemet.
-Mi…Mindjárt szólok neki.- Mondja és berohan
Kicsit kell várnom addig nézelődve várok. Majd mikor ajtóhoz jönnek mindketten. Elvigyorodva köszönök Joynak ahogy kijjebb jön megpuszilom majd Joyra nézek érdeklődve.
-Hova menjünk?- kérdem ránézve majd elvigyorodok- megvan az esti program sajnos beszerveztek engem egy 30 tagos mérkőzésre. Ha gondolod megnézhetnél- mosolygok rá kedvesen- Ahogy multkor szurkoltál azt is megnyerném-mondom rávigyorogva ezen ő is elvigyorodik.
-Hm….Jól hangzik. A lakótársam is jöhet?- kérdi rám nézve ezen elvigyorodok.
-Figyelj nekem mindegy ha akar nyugodtan jöhet.- mondom vigyorogva
Bólintanak majd Joyal jól elnevetgélünk majd este már a kommentátorok mellett ülnek mindketten és a bemondó szólal meg,
-Mindenkit üdvözlünk az év egyik legnagyobb eseményén. Ezen dől el hogy ki mehet majd a Wrestelmanián a WWE bajnoki övért. Sok bátor jelentkező volt. De az első… Az akit sokan szeretnek. A Kelta harcos. Vezess Kövess vagy tűnj az utamból mottójú illetve a nehézsúlyú világbajnok Skorpió- üvölti a mikrofonba vadul.
Ekkor szólal meg a zeném. Közben el sötétül minden és lassan kezdek a ring felé menni rajtam hosszú bőrkabát van aminek a csuklyája a fejemen van és mellettem hatalmas tűz oszlopok lobognak a magasba. A nehézsúlyú világbajnoki öv a derekamon van. A ring szélén állok meg bemegyek a ringbe majd a korlátra állok ami Joy felé van és lerántom magamról a bőrkabátot ekkor tűzíjáték robban a magasba. Körbenézek és hallgatom ahogy a rajongók túlüvöltik a zenémet. Mellkasomra csapok kétszer és szét tárom a karjaimat közben felüvöltök. Leszállok a korlátról és a bírónak adom az övet és kiviszi a ringből majd bejőn az első ellenfelem. Elkezdjük ütni egymást majd a kötélnek lök és rögtön utánam fut a kötélnél lehajolok és térdénél fogva kilököm a ringből a bírók kiküldik mondják neki hogy nem jöhet vissza. Vigyorogva nézem a srácot és integetek neki majd mutatom hogy menjen szépen el. Majd jön a következő egy hájas disznó. Nekem fut és megpróbál kilökni de megkapaszkodok és az alsó kötél alatt visszagurulok. Nekilök a kötélnek odafelé beugrok egy előre szaltót majd visszafelé egy hátra szaltót és vállal terítem el. Ilyen mozdulatot még sosem láttak tőlem a rajongók éppen ezért kezdtek el tombolni követelve még több ilyet. Felállok majd felüvöltök és elkezdem rázni a hajamat majd a korlátra állok és onnan egy előre szaltóból ugrok az ellenfélre. Felállok újra közben bejőn a következő ellenfél és rám néz és egymásra bólintunk felállítjuk a hájas disznót majd együtt lökjük ki a ringből ezután rögtön a másikat is kilököm és vigyorogva nézek körbe. Olyan egy óra múlva már csak az utolsó van benn és én. Mindketten fekszünk a fejem vérzik. Elsőnek jöttem be és itt vagyok lehet megtudom nyerni. Ilyet még egy pankrátor sem csinált hogy elsőnek ment be és úgy nyert meg egy royal rumblet. Nehezen állok fel már az ellenfél is áll. Neki lök a kötélnek visszapattanok és felemel majd a vállán pördülök végig és így rántom le a ringre majd mellette fekszek. Próbálok fel kelni de valahogy nem megy mindig visszarogyok. A rajongók rohadt hangos buzdításba kezdenek ami ad erőt. Nehezen felállok. Már csak a rajongók miatt is nyerni akarok. Még úgy húsz perc küzdelem után sikerült kilöknöm nehezen az ellenfelet megszólal a zeném de rögtön eldőlök és pihenek. Kigurulok a ringből és térdre rogyok a bíró nyomja a kezembe az övemet és emeli magasba a kezemet közben bemondja a bemondó hogy én győztem. Nem tudom elhinni hogy győztem. A ring szélébe kapaszkodva állok fel és emelem magasba az övemet látszik rajtam hogy elég fárasztó volt ez a meccs.
Karakter: Joy Adams (kitalált) Megjegyzés: Sinobu-nak
-Bocs’ a srác miatt… – mondja bocsánatkérő hangon – Most szakított az asszonnyal, és elég nehezen bírja visszafogni magát. Esetleg… segíthetek valamiben? Gondolom, kondizni jöttél. Körbe vezesselek? – kérdezi mosolyogva.
Meglep a kedvességével. Nem számítok rá, és így hirtelen nem is találom a hangomat:
-Én… Én csak… – dadogom neki félszegen – Köszönöm! Itt dolgozol, amúgy? – és pillantásomat le sem veszem igéző, kék szemeiről.
-Nem… Pankrátor vagyok. Lehet, hogy ma már nehézsúlyú világbajnok leszek! – vigyorodik el magabiztosan – Eljössz, megnézel? – kérdezi.
-Pankrátor? – kérdezek vissza meglepetten. Nem vagy te ahhoz egy kicsikét vézna?!?! A pankrátorok általában jó 180-190 centis, minimum 100 kilós, de nem ritkán 140-160 kilós böhöm állatok! Ez a srác habár magas – lehet, még több is, mint 190 centi – talán ha 90-95 kiló lehet, és akkor már jóindulatú voltam!
-Persze, elmegyek! – mosolyodok el. A tv-ben szívesen szoktam nézni közvetítéseket, de még sosem voltam mérkőzésen.
Bekísér, közben dumcsizunk. Ahogy a recepció előtt elsétálunk, a recepciós fickó bennünket néz. A fiú egy pillanatra megáll mellettem, és elég keményen bemutat a srácnak. Azért ezt nem kellett volna! – gondolom ijedten – Végül is nem is volt olyan nagy dolog…
Gyorsan átöltözök a gyúrós szerkómba, és a teremben találkozunk megint.
Nem nagyon tudom leplezni meglepettségemet, és csodálatomat, ahogy körbenézek a hatalmas termen. Sokkal nagyobb, mint ahol eddig valaha jártam, és ultramodern, telerakva a legújabb, legmodernebb TechnoGym gépekkel, padokkal, szabadsúlyokkal, és kiegészítőkkel.
-Kedvenc kondim. Elég régóta járok ide, nagyon jó! – hallom a srácot.
-Azt látom – bólintok elégedetten, és elmosolyodva fordulok felé, kezemet nyújtva – Amúgy, Joy vagyok!
-Sinobu vagyok!
Aztán belevetem magam a sűrűjébe. Most nem egy komplett edzést nyomok végig, sokkal inkább csak felfedezem a termet, a lehetőségeket. Hamar rá kell jönnöm, hogy a lehetőségek korlátlanok! Egy csomó olyan géppel találkozok, amelyekről ugyan tudtam, hogy léteznek, de sosem láttam még! Sokkal alaposabban tudom majd itt végigedzeni minden izmomat, mint a korábbi termeim bármelyikében! Egyszerűen nincsen olyan gyakorlat, amelyikre ne létezne valamilyen gép, vagy pad!
Feltűnik mellettem Sinobu is, egy flakon vizet nyújt át. Aztán beszélgetünk, miközben én tovább ismerkedek a teremmel. Elmesél magáról pár dolgot, hogy lett pankrátor, és miért is csinálja. Én kicsit visszafogottabb vagyok, nem mondom el neki, hogy tulajdonképpen, ha úgy vesszük, kurva vagyok. Mint, ahogy arról sem, miként is lettem ilyen izmos, de úgy tűnik, elfogadja, hogy már egészen fiatal korom óta gyúrok. Ami egyébként igaz is, csak éppen a körítésről nem tud.
Aztán szól, hogy indulnunk kellene. Egy VIP jegyet kapok tőle, ami a ringhez legközelebbi helyre szól, a kommentátorok mellé!!! Nagyon izgatott vagyok, hogy életemben először, és ilyen közelről nézhetek végig egy nehézsúlyú döntőt!
A Staples Center csak pár saroknyira van a Buff Pussycat-től, úgyhogy gyalog megyünk, alig valamivel több, mint negyed óra séta. Ez Los Angeles legismertebb sportcsarnoka, rengeteg nagy eseményt rendeznek itt, koncerteket, kosárlabda- és teremfutball meccseket, bokszmérkőzéseket, na, és persze, pankrációmérkőzéseket is. Döntőt még sosem rendeztek itt, WWE Summer Slam már többször volt.
Sinobu bekísér a helyemre, aztán eltűnik, gondolom az öltözőbe, ahol magára ölti a szerelését. Én megilletődve ülök a kiemelt helyemen, ahol még senki nincsen rajtam kívül, hisz’ alig hat óra van még csak, a meccs pedig, hétkor kezdődik. Álmélkodva nézek körbe a hatalmas csarnokban, ahol a mai mérkőzésre teltházat, 21.000 embert várnak! Lassan gyűlnek a népek, és hamarosan megjelennek mellettem a kommentátorok, arcok, akiket eddig csak a tv-ben láttam! Egészen felvillanyoz, hogy ilyen közel lehetek a „sztárokhoz”!
Aztán kisvártatva a konferanszié kezd bele mondókájába. Felkonferálja Skorpió-t – ez Sinobu stage-neve – egyre hevesebben gesztikulálva, és egyre hangosabban kiabálva, és amikor végre a nevét kiáltja, fal remegtető hangerővel kezd dübörögni valami zúzós black metal a hangdobozokból. Nagyon hatásos, kemény, súlyos zene, közben egy hatásvadász video kezd pörögni a hatalmas kivetítőkön. Skorpió megjelenik a kapuban, és lassan ballag a ring felé. Egy csuklyás, hosszú, bőrkabát van rajta, a kabát takarja egész testét, a csuklya a fejét, arcát, mögötte több méteres lángnyelvek lobognak. Nagyon félelmetes jelenség, mint a halál maga, ahogy feljön a pokolból!
A koreográfia tökéletes, a video akkor ér véget, amikor Skorpió eléri a ringet. Fellép a ringbe, az egyik sarokban feláll a kötelekre, a zene ebben a pillanatban hallgat el. Egy rövid pillanatra mintha megállna az idő, szinte elnémul az egész csarnok, majd hatalmas robbanások, tűzeső, és Skorpió lerántja a kabátot a csuklyával együtt! A csarnok szinte felrobban a nézők őrületétől, engem is magával ragad a tömeg. Felpattanva, teli torokból üvöltöm Skorpió nevét, és buzdítom, ahogy a többiek is teszik!
Skorpió kilép a ringből, és egy mikrofont kap fel. Felcsendül kellemes, fiatal hangja.
-Csituljunk! – szól a mikrofonba, és látom, elvigyorodik, majd folytatja – Csak pár kérdésem lenne… Ki vagyok? Ki leszek?
A tömeg egyszerre kiáltja:
-SKORPIÓÓÓ! VILÁGBAJNOK!!!
-Max 10 perc – folytatja – értitek? 10 perc max, amíg tartani fog ez a mérkőzés! Nem több, de ha kell, véremet folyatom ezért az övért, csontomat töröm azért, hogy ez az öv, az enyém legyen! Utána nem csak Skorpió leszek! – kiáltja harciasan – Hanem egy új Skorpió, aki már elért egy sikert, és többet akar, egy olyan alak, aki még többet, és még többet akar!!! – üvölti – Told ide a pofádat, hadd lássam utoljára, az öntelt pofádat! Mert a meccs után én leszek a bajnok!!! – kiáltja teli torokból, mire a tömeg önkívületben tombol. Hihetetlen hangulata van, én sem vagyok képes kívülről szemlélni az eseményeket, úgy üvöltök, és tombolok, mint ahogy a többiek!
Ekkor szólal meg az ellenfél zenéje, és kezd el bejönni. Neki is vannak hívei a csarnokban, bőven, de érezni, hogy azért kisebb a rajongótábora, mint Skorpióé. Mikor már mindketten a ringben vannak, a bíró körbeviszi az övet, a világbajnoki övet, majd kiteszi egy asztalra, a kommentátorok elé, elém. Aztán egy gongütéssel elindítják a mérkőzést.
Veszettül egymásnak ugranak, olyan adok-kapok kezdődik, csak kapkodom a fejem! Aztán egyszer csak, az ellenfél a kötélnek löki Skorpiót, aki a klasszikus figurát előadva, visszapattanva, lehajolva szalad el ellenfele kinyújtott karja alatt, majd a szemközti kötélről visszapattanva megpróbálja fellökni ellenfelét, ám az felkapja, és úgy vágja földhöz, csak úgy csattan! Felszisszenek, és teljes erőmmel üvöltve buzdítom Skorpiót!
De ő a ringen marad, ellenfele bőszülten rúgja, és tapossa. Skorpió, nem tud másképp szabadulni a helyzetből, kigurul a ringből, épp ott, ahol én is ülök a kommentátorokkal. Felpattan, az asztalra támaszkodva átnyúl felette, és felkapja az egyik asztali mikrofonállványt. Épp időben, mert, ahogy az érkező ellenfele megfordítja őt, úgy nyomja fejbe vele, hogy az azonnal elterül a földön. Eldobja a mikrofont, és felrántja a földről az ellenfelét, és az asztallapba vágja a fejét.
A tömeg őrjöng, kivégzésre bíztatja Skorpiót!
Kicsit igazít a földön fekvő ellenfélen, majd visszalép a ringbe, és a kötélről ugrik térddel a szerencsétlen gyomrába. Máskor talán kegyetlenségnek érezném, de itt olyan mértékben vérszomjassá válik az ember, hogy örömmel látom a szerencsétlen vergődését, és üvöltve bíztatom Skorpiót, hogy ne kímélje, nyírja ki!
Egy lépést hátrál, vérben forgó szemekkel, vérszomjasan méregeti ellenfelét, aki éledezik, és megpróbál feltápászkodni. Amikor végre áll, Skorpió odaugrik, két kézzel belekapaszkodik a pasas tarkójába, és teljes erővel rántja bele a térdébe az arcát, csak úgy fröccsen a vér az orrából! Emberünk ismét a padlón találja magát, Skorpió pedig elégedett vigyorral pillant rám! Én teljesen kikelve magamból őrjöngve buzdítom. Ő felrángatja ellenfelét, és behajítja a ringbe, majd utána mászik.
Úgy látszik ennyi pihenés elég volt emberünknek, kicsit megélénkülve ismét adok-kapok veszi kezdetét, majd egy csúnya könyökütéssel padlóra küldi Skorpiót. Míg ő a ringen heverészik, addig ellenfele kilép a ringből, és egy szögesdróttal körbetekert baseballütőt ránt elő a ring alól! Ezen annyira felháborodok, hogy átugrok az asztalon, és teli torokból üvöltöm a pasasnak:
-TE MOCSOK ROHADÉK ÁLLAT, HA HASZNÁLNI MERED, LETEKEREM A FASZODAT, ÉS LEGYŰRÖM A TORKODON!!!
Mintha meghallaná, egy pillantást vet rám, majd ronda vigyorral visszalép a ringbe, és elkezdi csépelni a rusnya eszközzel szerencsétlen Skorpiót! Teljesen kivetkezek magamból, és a ringhez lépek, de még van annyi önkontrollom, hogy nem megyek be, csak üvöltök! De hamarosan két biztonsági szolgálatos visszatessékel a helyemre, így kénytelen vagyok onnan buzdítani őt.
A ringben közben, a pasas megpróbálja kiszámoltatni a véres Skorpiót, de nem sikerül, mert az, az utolsó pillanatban ledobja magáról ellenfelét. Fáradtan állnak fel, és megint ütésváltásba bonyolódnak, de már közel sem olyan gyors, és kemény, mint korábban. Aztán Skorpió egy adandó alkalommal felkapja ellenfelét a földről – alaposan meglep vele, hisz’ az a pasas van vagy 130 kiló! – és levágja a ringre, majd könyökkel még a gyomrába dől, aztán ráfekszik, lábait a kötélre teszi, hogy annak nehezebb legyen ledobnia magáról! A bíró ezt nem veszi észre, és leüti a hármat, s ezzel Skorpió megnyeri a döntőt!!!
Feldübörög Skorpió black metal zenéje, ő kigurul a ringből. A bíró utána lép, felemeli a kezét, és teli torokból üvölti a mikrofonba:
-AZ ÚJ NEHÉZSÚLYÚ VILÁGBAJNOK… SKORPIÓÓÓÓ!!!!
Skorpió elmarja előlem az asztalról az övet, és elégedett vigyorral csatolja fel! A tömeg önkívületben tombol, ütemesen skandálják a nevét, Skorpió pedig fürdik a dicsőségben, és a rajongásban, mosolyogva pillant rám.
Megint átugrom az asztalt, és Skorpió meglepett arckifejezésével mit sem törődve a nyakába ugrok – kissé megrogynak a térdei váratlanul nyakába zúduló súlyomtól – és úgy ölelem, majd összetöröm! Aztán magasba rántom az egyik karját, és teli torokból üvöltöm:
-SKOPRIÓ A BAJNOK!!! SKORPIÓ A LEGJOBB!!!
* * *
Az öltözőben vagyunk, segítek Sinobu-nak ellátni a sebeit.
-Alaposan helybenhagyott ez a mocsadék! – morgom, miközben a szögesdrót tépte sebeket tisztogatom. Eltart majd egy darabig, mert rengeteg van belőlük. Be akarták vinni a kórházba, de nem hagyta, én meg elzavartam az elsősegély csapatot. Nem tudom miért, de én akartam ellátni. Értek hozzá, a munkám miatt megtanultam, hogyan lássak el kisebb sérüléseket.
-Á, ez semmiség! – vigyorog Sinobu, mintha be lenne lőve. Az eufória még ott csillog a szemeiben, az adrenalin ott habzik az ereiben, így még nem érzi a fájdalmat. Majd akkor lesz nagyon szar, ha mindez elmúlik.
-Nem sokon múlott, hogy be nem ugrottam a ringbe, és ki nem vágtam onnan azt a mocskot, amikor elkezdett csapkodni azzal a szöges baseballütővel! – durrogok tovább.
-Na, még csak az kellett volna! – nevet rám – Diszkvalifikáltak volna, és akkor elúszik a bajnoki cím, csak jövőre próbálhatnám meg újra!!! Baromira utáltalak volna érte!
-Éreztem én, hogy jobb lesz az, ha nem lépek közbe! – nevetem el magam én is.
Kedélyesen elbeszélgetünk a mérkőzésről, miközben a sebeit tisztogatom, és ragasztom le. Több, mint egy órát eljátszok vele, de végül sikerül mindet leápolni.
-Na, kész van… Segítsek felöltözni? – kérdezem.
-Hát, azt hiszem, elboldogulok vele – mondja határozottan, de már látom rajta, hogy kezd elmúlni az eufória, és az adrenalin hatása, kezdi érezni a fájdalmat. Óvatosan feláll, felém fordul, tekintete az enyémbe fúródik. Istenem, milyen szép szemei vannak! – sóhajtok magamban.
-Mit csinálsz ma éjjel? – kérdezi váratlanul.
-Mi… micsoda? – dadogom, mert teljesen készületlenül ér a kérdés.
-Egy győzelmi partit adok az Infusion Lounge-ban ma éjszaka. Örülnék, ha eljönnél!
Elfehéredek. Az Infusion Lounge-ban? – gondolom ijedten – Az Los Angeles legújabb, és nem éppen a pórnépnek épült éjszakai klubja! Nekem egyszerűen túl drága, még a belépőt sem tudnám kifizetni!
-Öhm… - próbálok kitalálni valami elfogadható indokot, hogy miért is nem megyek, de nem jut eszembe semmi használható!
-Mi a baj? – ráncolja a homlokát Sinobu értetlenül.
Most erre mit mondjak?!?! – gondolom kétségbeesetten. De végül nincs mit tenni, meg kell mondani az igazat:
-Hát… – kezdem tétován, érzem, hogy elvörösödök – Az Infusion Lounge nem éppen az én pénztárcámnak való hely! Ott én egy ásványvizet nem tudok kifizetni!
Sinobu megkönnyebbülten elneveti magát:
-Csak ennyi a gond? Ez nem probléma! – legyint egyet – Hisz’ a vendégem vagy! Nem mondtam, hogy neked ez bármibe is kerülne!!! Csak gyere el!
-De, nem várhatom el, hogy mindent te fizess! – ellenkezek erőtlenül – Még nem is ismerjük egymást, jóformán…
-Figyelj, vannak néhányan, akik az én kontómra mulathatnak, és vannak, akik nem! – próbál megnyugtatni – Te abban a pikszisben vagy, akik az én vendégeim!
-És… Miért? – nem nagyon értem, hogy miért ilyen rendes velem… Lehet, hogy mégis csak tetszem neki? – reménykedek, de aztán az a bizonyos kisördög azonnal elkezd randalírozni a vállamon – Á, az ilyen tuti pasiknak én sosem szoktam tetszeni! Ki van csukva! Akkor meg?!?!
Megvonja a vállát:
-Nem tudom… Jó fej csajnak tűnsz! Még ha nem is vagy egy szokványos barbi-baba! – neveti el magát, aztán kissé szerencsétlen arckifejezésem láttán még hozzáteszi – Figyelj, eljössz, és mulatunk egy jót!
-Hát… - válaszolom tétován – OK, köszi szépen a meghívást!
* * *
Miután elválunk a csarnok bejáratánál, már rongyolok is vissza a fitness centrumhoz, aztán pattanok bringára, és süvítek haza. Még rendbe kell tennem magam, így nem mehetek a partira!
Negyedóra vissza, a bringáért, és fél óra hazáig. Egy kis, kétszobás házat bérelünk a lakótársammal, nem egy nagy durranás. Két kicsi szoba, egy nappali, konyha, étkezővel, meg a mellékhelyiségek, alig több, mint 80 négyzetméter az egész. Nem a legjobb vidéken van, de így is 1200 dollár a bérleti díj, de legalább a magunk urai vagyunk, és egészen otthonosan belaktuk a házikót. Van kis kertünk, néha szoktunk grill-partizni a barátainkkal.
Már elég régen voltam kozmetikusnál, úgyhogy fürdés után szőrtelenítés. Annak ellenére, hogy életemnek felében nagy dózisokban nyomták belém a szteroidokat, és egyéb izomnövelő szereket, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva megmaradtam nőszerű nőnek. Nekem nincsenek azok a gondjaim, mint az ismert testépítő versenyzőknek, akiknek fokozottan szőrösödik a testük, elmélyült a hangjuk, pattanásos a bőrük. De, mint minden nőnek, így néha nekem is rendbe kell tennem a lábaimat.
Aztán ruhaválasztás, ami nem egyszerű történet! Kirámolom a szekrényemet, mire Jamie, a lakótársam, átjön, nagy szemeket meresztve:
-Mit művelsz, Joy?!?!
-Buliba vagyok hivatalos ma estére! De mi a francot vegyek fel?!?! – turkálom a ruháimat. Kirántok közülük egy kis fekete, szatén koktélruhát, magam elé tartva lépek a tükörhöz.
-Szerintem azt hagyd! – szólal meg Jamie – Nyár van, ha nem valami puccos koktélparti, akkor hagyd a feketét!
-Nem, az Infusion Lounge-ba megyek… – mondom neki, és kétségbeesetten fordulok felé – Segíts, Jamie!
-Azért vagyok itt, te kis lökött! – ölel meg országos barátnőm.
Jamie egy egyszerű lány, pincérnő egy bárban. A munka kapcsán ismerkedtünk meg, noha nem abban a bárban dolgozik, amelyikben én.
Elkezdi turkálni a ruhákat. Egy csomó ruhát felpróbáltat velem, és bár mindegyiket megdicséri, végül mégis leveteti velem őket. Aztán végül ujjongva felkiált:
-Ez az! Megvan, Joy! Ebben iszonyú jól nézel ki!!!
Egy helyes, fehér alapon pirosas virágmintás kis miniruha van rajtam. Ahogy a tükörbe pillantok, egyből tudom, hogy megtaláltuk! Tökéletesen testre simuló, csajos, kellően szexi, de nem kurvás. Habár elég rövidke, éppen hogy csak combtőig ér, trükkösen kell benne leülni, ha az ember lánya nem akar több belátást engedni, mint amennyit szeretne.
-A legpirinyóbb tangádat keresd elő hozzá – utasít Jamie, mint egy kis kápó – mert baromi ciki lenne, ha látszana alatta a bugyi vonala, meztelenül meg mégsem mehetsz!
Miután eleget teszek utasításának, kezelésbe veszi a fejemet, és készít egy partisminket. Amikor végre megnézhetem magam a tükörben, egy pillanatra nem jutok szóhoz. Én is elég jól bánok a sminkkészletemmel, és nem vagyok szívbajos, amikor használom, de Jamie-től még mindig van mit tanulnom! Nagyon szépnek látom magam a nem túlzottan kihívó, ám mégis nagyon feltűnő, ciklámen, és brillantine árnyalatokban játszó sminkemmel! Lábamra olyan veszélyesen magas, tűsarkú szandál kerül, amiben a legtöbb nő csak a bokáját törné, magamra öltök egy vékony, nyári, háromnegyedes kabátkát, és már indulok is.
Kénytelen vagyok taxit hívni, mert az Infusion Lounge Universal City-ben van, Hollywood határában, oda meg nem megy tömegközlekedés. Hát, majd kigazdálkodom valahogy azt a 120 dollárt, amibe kerül ez a kis kiruccanás, oda-vissza! – gondolom beletörődően.
Nem egész fél órás út taxival a klub. A bejáratnál már komoly tömeg várakozik, de meglepő módon inkább csak várakoznak. Nem nagyon értem, hogy mire, de gond nélkül eljutok a kapuig.
Amikor a biztonsági őr meglát, elkerekednek a szemei, de aztán csak megszólal:
-Zártörű rendezvény, van meghívója?
Aham, akkor ezek arra várnak, hogy valakivel esetleg valahogy belógjanak? – gondolom meglepetten. Természetesen én is eljárok szórakozni, de azok a klubok, ahova én eljutok, közel sem ennyire exkluzívak. Érkezési sorrend van, de én eddig mindig bejutottam, a jó csajokat mindig beengedik. Persze, ez nem jelenti azt, hogy jó csajnak tartom magam, a klasszikus módon, de mindenesetre valamit ezek szerint látnak bennem az ajtónállók. Vagy csak nem mernek ellentmondani egy olyan csajnak, akinek nagyobb a bicepsze, mint az övék!
Előhúzom kistáskámból a dombornyomott kártyát, amit Sinobu adott nekem, mikor elváltunk a Staples Center előtt – ezek szerint nagyon bízott benne, hogy nyerni fog, vagy egyszerűen csak felkészült egy bulira: vagy győzelmi parti, vagy mocskosul-bebaszunk-a-vereségre parti – és átadom a fekete srácnak. Ő megnézi, kihúzza a nevemet a listán, majd egy zöld színű biztonsági szalagot fűz a csuklómra:
-Amikor italt rendel, ezt a szalagot mutassa fel a pincérnek, vagy pultosnak. Díjmentesen fogyaszthat.
-Köszönöm – válaszolom megilletődötten, majd belépést nyerek az éjszakai klubba, ahová máskülönben soha be nem jutottam volna.
Úgy lépkedek befelé, mint Alíz Csodaországban, csak úgy kapkodom a fejem. Ez tényleg nem az én világom, nem az átlagemberek szórakozóhelye. Ide ismert modellek, sportolók, tv-s színészek, zenészek, és más sztárok szoktak bulizni járni. Ennek megfelelő a környezet is, nagyon modern, hiperszuper anyagok, dizájn, és kivitelezés. A zene már az előtérben hallatszik, ahol megtalálom a ruhatárat is. Megválok a kis kabátomtól, és végül újabb előtermeken és társalgókon keresztül bejutok a buli helyszínére.
Az Infusion Lounge nem véletlenül olyan felkapott bulihely. Elképesztően dizájnos környezet, fantasztikus filmeket idéző díszletek, és fénytechnika, szinte káprázik a szemem! És a zene, valami fenomenális, iszonyatosan jól szól, még sosem hallottam semmit, ami ennyire kristálytiszta, kiegyensúlyozott hangzású lenne, szinte fel sem ismerem a dalt, ami szól, annyira más, mint a saját, megszokott fejhallgatóm, vagy hi-fim, otthon. A hely egyébként jó nagy, kétszintes, két, tágas táncparkett, két teljes bár, ezer ember is szórakozik itt, egy jól sikerült estén.
Már elég sokan vannak, és kezdik jól érezni magukat, néhányan már táncolnak is a parketten, de a többség még csak beszélget. Sinobu nem messze tőlem, egy három fős társasággal beszélget, felszabadultan nevetgélnek, ugratják egymást. Megérzi, hogy nézem őt, felém pillant. Aztán bocsánatkérően szól társaihoz, és felém indul. Miközben felém lépdel a termen keresztül, a színes pászmák fényében különös csillogást vélek látni kék szemeiben, ahogy alaposan végigmér. Nem tudom eldönteni, hogy csak a sportteljesítmény nyűgözi le, amit testembe feccöltem eddig, vagy valóban tetszik neki, amit lát. Mit nem adnék érte, ha most egy pillanatra gondolatolvasó lehetnék!
-Szia! – köszön mosolyogva. Életveszélyes tűsarkúmban pontosan 190 centi magas vagyok, éppen egy magas vele, szemeink egy vonalban fürkészik a másik tekintetét. Aztán kezeit a vállamra teszi, és megpuszil! Nem kicsit meglep vele – Wow! Baromi dögös vagy! – mondja aztán mosolyogva – És milyen finom a parfümöd!
Egy pillanatra csak tekintetében próbálok olvasni, próbálom kitalálni, hogy ebben mennyi lehetett az őszinte bók, és mennyi az udvariasság. Nem nagyon tudok mit kezdeni a gondolataimmal, mert eddig sosem érdekelt, hogy ki mit gondol rólam! Mióta viszont megismertem Sinobu-t, először szeretnék úgy igazán tetszeni valakinek!
-K… Köszi szépen, nagyon kedves vagy! – dadogom neki zavartan. Úristen, Joy, szedd már össze magad, ez nem te vagy! – korholom magam – Te is nagyon jól nézel ki!
-Örülök, hogy eljöttél!
-Ugyan, én köszi a meghívást! – válaszolom vidáman, könnyedén. Ez már sokkal inkább én vagyok.
-Látom, minden rendben van – siklik pillantása a zöld szalagra a csuklómon.
-Ó, ez… - emelem fel a kezem – Igen. Nagyon köszönöm! Nagyon nagyvonalú vagy velem! Vajon mi lehet ennek az oka?! – kacsintok rá magabiztosan.
-Rá se ránts! – legyint szerényen – Végül is olyan brutálisan szurkoltál nekem, hogy még én is hallottam a ringben! – neveti el magát – Meg elláttad utána a sebeimet is!
Aha, szóval… szóval csak ennyi – gondolom lemondóan – Hogy is képzeltem, hogy esetleg valami másról, valami többről is szó lehetne…
-Öhm… – dadogom zavartan, és imádkozok, nehogy észrevegyen valamit is – Hát… Magával ragadott a tömeg! És nagyon jól éreztem magam. Utána meg… Az csak természetes, hogy segítek neked, ha már ilyen rendes voltál hozzám, a fitness teremben is, meg utána, hogy szinte ismeretlenül is adtál egy VIP jegyet!
Sinobu elneveti magát:
-Hát, olyan elesettnek tűntél ott a konditeremnél, aztán meg jó fejnek láttalak, amikor megismerkedtünk! – oldalra pillant, majd bocsánatkérő mosollyal néz rám ismét – Bocsesz, de most mennem kell, le kell pacsiznom a többiekkel is. Érezd jól magad, majd még dumálunk!
-OK, köszi! – mosolygok rá, aztán egy pillanatig még sóvárogva nézek utána, ahogy ellép mellőlem.
Na, mindegy! – sóhajtok lemondóan – Úgy néz ki, hogy ez a hajó elúszott… Na, nézzünk valami új lehetőség után! – bátorítom magam.
Magabiztosan kihúzom magam, és újra az az önbizalomtól duzzadó Joy vagyok, aki többnyire lenni szoktam, és lassan vonulok a pult felé. Szemet szúr, hogy utam közben sokan, feltűnően bámulnak, de már hozzászoktam.
A pultos lány egy gyönyörű kis barbie baba, hatalmas, ártatlan kék szemekkel, amelyek csak még hatalmasabbra nyílnak, amikor szembetalálja magát velem. Próbálja leplezni némi távolságtartással vegyes csodálatát:
-H…Hello! Mit kérsz?
-Egy Tequila Sunrise-t légy szíves! – és úgy támaszkodok a pultra, hogy jól láthassa a csukló szalagot, miközben az egyik bárszékre telepszek. Hamarosan megkapom a kért koktélt, beleszippantok a szívószállal, majd lassan megpördülök a székkel, és a pultra háttal könyökölve szemlélem a szórakozóhelyet.
Elég érdekes társaság gyülekezik. Vannak szép szál pasasok, ők nyilvánvalóan vagy pankrátorok, vagy más küzdő-, vagy erősportot – súlyemelés, erőemelés, testépítés, stb. – űznek. Aztán vannak olyan pasasok, akik kevésbé látványos testalkatúak, vagy egyenesen cingárak, esetleg kövérek. Ők valószínűleg csak az előbbiek menedzserei, vagy más „öltönykék” az iparágban. És persze a csajok. Rengeteg cicababa, és néhány olyan lány, aki nyilvánvalóan maga is pankrátor – látványos, de nem túlzott izomzat, feszes, modellszerű test. Mindenki nagyon felszabadult, jól érzik magukat, szemmel láthatóan a többség a társaság, ha nem is egészét, de nagyobb részét – legalábbis látásból – ismeri.
Szemlélődésemből egy fiatal, csajos hang riaszt fel:
-Hello!
Felé kapom a tekintetem, és egy nagyon helyes csajjal találom szemközt magam. Szőkésbarna haja válláig omlik, szemei szép, csokoládészín tavak, pofija helyes, ajkai csókolni valók. Öltözéke igazi party-cucc, metálfényű, falatnyi melltartó, felette rövid, épp csak mellkasát fedő boleró, apróka rakott szoknya, éhes szemek szabad prédájává téve bikini modelleket idéző, karcsú, feszes testét. Lábain magas sarkú, platform cipő, ami vagy tizenhat-tizennyolc centit told hozzá magasságához, de nekem így is csak szemmagasságig ér. Összességében nagyon szexi, izgalmas csajszi, sok pasi legelteti rajta a szemét.
-Szia! – mosolygok rá – Joy vagyok!
-Én pedig Jaycee! – mondja, közben szemeivel mohón kalandozik testemen – Wow! Nem semmi vagy! Sok pasi megirigyelhetné az izmaidat!
-Köszi!
A következő mozdulattal nem kicsit lep meg! Kezét a vállamra simítja, majd ujjaival finoman végig simít a bicepszemen. Kedvtelve mosolyog, aztán mélyen a szemembe néz:
-Nagyon dögösen nézel ki! – búgja, kicsit közelebb húzódva – Volt már dolgom testépítő csajjal, de sehol nem volt hozzád képest, és hát azért erősen nyomot hagyott rajta a cucc! – kétségem nincs felőle, hogy a doppingszerekre gondol – De te! Egész más vagy! Nagyon tetszel!
Hoppá! – lepődök meg – Miből lesz a cserebogár! Nem először mozdul rám csaj, így hozzá vagyok szokva. Nem mondom, ha olyan kedvem van, egy buli erejéig elszórakozok lánnyal is, táncolgatunk, jól érezzük magunkat. Ha annyira tetszik a csaj, még egy csók is belefér, de nem vagyok kimondottan leszbi, így többről nem lehet szó. Ezt rendszerint mindjárt az elején tisztázni szoktam velük.
-Figyelj, Jaycee – mondom neki mosolyogva – Baromi jól esik, hogy bejövök neked, de én pasikra izgulok! – kicsit csalódott mosolyát látva még kacsintva hozzáteszem – De azért még haverkodhatunk, táncolhatunk egyet!
-Én benne vagyok! – neveti el magát – Az, hogy mi történik, csak rajtad múlik!
Rendelek Jaycee-nek egy italt, aztán vidáman elcsevegünk. Jaycee tényleg modell, és emellett fitness-versenyző, bikini kategóriában. Én nem túl részletesen mesélem el neki, hogy mit csinálok, de szerintem levette, hogy voltaképpen sztriptíz táncos, és prosti vagyok. De szemmel láthatólag nem csinál belőle gondot.
Beszélgetés közben több koktél is lecsúszik, érzem, hogy kissé oldódik a hangulatom. Közben elég jól megtelik a hely, rengetegen vagyunk már, biztosan közelebb vagyunk az ezer főhöz, mint az ötszázhoz!
-Ennyi, rengeteg ismerőse lenne Sinobu-nak? – adok hangot meglepetésemnek.
-Nem, persze, hogy nem! – nevet fel Jaycee – Körülbelül kétszáz vendéget hívott, a többiek pedig rajongók! Akinek volt jegye a mai döntőre, az vehet ide beugrót, igen borsos áron, és így együtt mulathat a sztárokkal!
-Jah, értem! – világosodok meg, és most értem meg a várakozó tömeget a klub előtt. Aztán körbenézek, majd vissza, újdonsült ismerősömre – Táncolunk egyet?
-Persze! – szemei csak úgy csillognak.
Belevetjük magunkat a tömegbe, és átadjuk magunkat a zenének, a ritmusnak. Jaycee nagyon jól mozog, és kicsit sem szívbajos, nagyon forró műsorral szórakoztatjuk a körülöttünk táncoló pasikat, és csajokat! Sokan nyomulnak ránk, élvezem, hogy a figyelem középpontjába kerültünk. És ami nagyon tetszik, hogy kulturáltak a srácok is, lányok is, megértik, hogy csak táncról van szó, és semmi másról. Akad egy-két merészebb férfi, akik gátlástalanul markolják meg a fenekemet tánc közben, vagy indulnak felfedező útra a testemen kezükkel. Egyikük bevallja, hogy még soha nem volt dolga testépítő csajjal, sosem tetszettek neki, de velem kivételt tenne, ha lenne hozzá kedvem!
Már vagy egy órája élvezzük a zenét, a mozgást, amikor Sinobu-t látom meg a bárpultnál, egy ismerősével beszélget. Nem tudom, hogy mitől kattan át valami a fejemben, talán az ital, talán az, hogy annyian ránk mozdultak? Egy merész ötlet ver tanyát a buksimban. Ha ő nem, akkor majd én! – gondolom mosolyogva – Mi történhet? Legfeljebb kikosaraz!
-Megbocsátasz? – kiáltom Jaycee fülébe, megpróbálva túlkiabálni a dübörgő zenét.
Bólintására a zene ütemére, táncos léptekkel indulok Sinobu felé. Amikor észrevesz, kicsit meglepődik, de én határozottan megyek felé, kicsit ragadozós mosollyal. Amikor odaérek hozzá, kézen fogom, és a parkett felé húzom:
Nem aludtam egész éjjel szinte semmit egész éjjel az járt a fejembe hogy végre benne vagyok a döntőben. Nem tudom elhinni hogy lehetőségem van megnyerni a nehézsúlyú világbajnoki övet. Erről álmodok már ki amióta az eszemet tudom. Azt hittem hogy valami kis pitiáner szerepeket fogok kapni hogy csak egy mihaszna kis szereplő leszek aki elbújik a hatalmas nevek sztárok mögött. Ez a mindenem... a pankráció hogy mikor bemondják a nevemet a mikrofonba a rajongók szinte a zenémet túl üvöltve üvöltik a nevemet. Már szinte ezen a szinten vagyok. Imádom.... imádom ezt a munkát ahogy a meccs végén véresen fekszek nyertesen a ringen és hallom ahogy üvöltik a nevemet. Lehet valaki bármilyen hányingert keltő gonosz ember de még az is meghatodna ezen. Reggel lassan zuhanzok le és öltözök fel fekete bőr ruhába.Egy fekete sport cipő fekete feszülös bőrnadrág van rajtam és egy fekete szegecses bőr felső. Elég sok fehérjét eszek reggel majd indulok el a kondi felé. Mikor beérek már sokan bajnoknak hívnak. Lehúzoma felsőmet a kondiban és elkezdek gyúrni. 120-160 kilókkal gyúrok csuklyára és 100 kilókat emelgetek fekvőpadon. Kb három órát gyúrok és kimegyek a recepcióra és kezdek beszélgetni a sráccal aki éppen szakított az asszonyával és elég ideges. Nem sokára egy elég izmos nőt veszünk észre. Elöszőr azt hittem hogy pasi. Tágra nyilt szemekkel nézek rá. A kis párbeszéd után sóhajtok és adok egy taslit a srácnak.
- Bazmeg türtöztesd magadat bazmeg. Mégis csak lány ha nincs szerencséd már halott lennél hülye paraszt.-mondom sóhajtva
- Mi az hogy nem tud olvasni?-kérdi idegesen
Ennél az ingjénél kapom el és ránézek mereven majd ellököm úgy hogy nagyon koppan a feje. Ezután kimegyek lassan a lányt megkeresni. Elég könnyű megtalálni. Lassan megyek oda zsebre vágott kézzel. Megfogoma kezét és felsegítem. Ránézek de látszik hogy én szégyellem magam a srác miatt.
- Bocs a srác miatt...Most szakított az asszonnyal és elég nehezen birja visszafogni magát.- Mondom ránézve- Esetleg segíthetek valamiben?gondolom kondizni jöttél. Körbevezesselek?-kérdem rámosolyogva. Látom nem érti miért vagyok ilyen
- Én....Én csak...-mondja-köszönöm-mondja rám nézve- Itt dolgozol amúgy?-kérdi rám nézve.
- Nem...Pankrátor vagyok. Lehet hogy ma már nehézsúlyú világbajnok leszek-mondom rámosolyogva.- Eljősz megnézel?-kérdem ránézve
- Pankrátor?-kérdi nagy szemekkel.- Persze elmegyek-mondja
Segítek neki a lánc problémában majd bekísérem őt közben beszélgetünk a recepciós minket néz. Megállok és a srácra nézek majd bemutatok neki hogy bekaphatja. Mikor beérünk a kondiba látom a lány tágra nyílt szemeit.
- Kedvenc kondim. Elég régóta járok ide nagyon jó.-mondom ránézve
- Azt látom- mondja és végre látom hogy mosolyog.- Amúgy Joy vagyok-mutatkozik be és kézfogásra nyújt kezet.
- Sinobu vagyok- fogok kezet vele.
Majd mondom neki hogy nyugodtan próbáljon ki mindent amit szeretne. Elvigyorodva nézem ahogy simán emelgeti a súlyokat. Az autómatához megyek és veszek két üveg vízet.Az egyiket Joynak adom a másikat meg megíszom. Közben elbeszélgetünk megtudunk egymásról pár dolgot. Az órára nézek és elindulok Joy-al. Kapott Vip jegyet tőlem így a kommentátorok mellett ülhet. Le is ült oda mikor odaértünk és a bemondó kezd el pofázni. Mikor a nevemet üvölti Black metál zene kezd el hangosan menni és a kivetítőn a videóm kezd el futni. Lassan megyek be hogy a közönség lásson. Hosszú bőrkabát van rajtam de a felsőm már nincs rajtam. Csuklya van a fejemre húzva mögöttem több métere tűz lobog. A ring szélére állok fel és lerántom magamról a kabátot és vele együtt a csuklyát ekkor hangos tűzíjáték robban és bemegyek a ringbe. felállok a korlátra majd széttárom a karjaimat emiatt a rajongók még jobban neki kezdenek majd kimegyek a ringből és felemelek egy mikrofont.
- Csituljunk- szólok a mikrofonba és elvigyorodok- Csak pár kérdésem lenne....Ki vagyok? ki leszek?-kérdem a mikrofonba üvöltöm erre a nevemet üvöltik és hogy nehézsúlyú világbajnok.-Max 10 perc értitek 10 perc max amíg tartani fog ez a mérkőzés.Nem több de ha kell véremet folyatom ezért az övért csontomat töröm ezért hogy ez az öv az enyém legyen.Utána nem csak Sinobu leszek!-üvöltöm- Hanem egy új Sinobu aki már elért egy sikert és többet akar egy olyan alak aki még többet és még többet akar!!-üvöltöm- Told ide a pofádat had lássam utoljára az önteld pofádat. Mert a meccs után én leszek a bajnok!-üvöltöm a mikrofonba
Ekkor szólal meg az ellenfél zenéje és kezd el bejőnni. Mikor már mindketten a ringben vagyunk a bíró kiteszi az övet és elinditják a meccset. Elkezdjük egymást ütni egyre erősebben. Az ellenfél a kötélnek lök a kötélről visszapattanok és a torkomnál akar elkaszálni lehajolva futok át a karja alatt neki a mögötte levő kötélnek onnan vissza pattanok ő megfordul felkap és levág a ringre. Elkezdi a testemet rúgni és taposni közben üvöltések szakadnak ki belőlem. Itt szabad a fegyver használat. Kigurulok a ringből és az asztalra támaszkodok ami mögött a kommentátorokkal ül együtt Joy is. A kezem egyiknek a mikrofonját markolja. Mikor megfordít az ellenfél fejbe vűgom izomból az ellenfelet és felállítom majd az asztalba ütöm a fejét. Körbe nézek. A közönség már kivégzőt követel sunyi vigyorral nézek az övre majd arrébb húzom az ellenfelet bemegyeka ringbe felállok a korlátra és onnan ugrok rá úgy hogy hasba térdelem ekkor felüvölt majd felállok és a hajamba túrok és hátrálok és idegbeteg szemekkel nézem. Majd közellebb megyek és összeesek közben a földet ütöm mikor nehezen feláll felugrok és elkapoma tarkóját és úgy rántom le. Mikor felállok elégedett vigyorral nézek Joyra majd a közönségre. Az ellenfél próbál felállni belököma ringbe és én is bemegyek ezután tovább ütjük egymást. Mikor elfekszek egy ütése miatt a ringen behoz egy szögesdrottal körbe csavart bézboll ütöt és azzal kezd ütni. Elkezdek üvöltözni és rángatozni mikor megüt vele. Megpróbál kiszámoltatni de mikor éppen lekoppintaná a hármat ugrok egyett így nem folytatja és mehet tovább a meccs. Fáradtan állunk fel és ütjük tovább egymást majd felemelem és levágoma ringre. Ezután rádölök és a lábaimmal a kötélre téve közben tartom magamat rajta hogy ne tudjon jelezni. A bíró nem veszi észre és lekoppintja a hármat is. Megszólala a zeném és véres arcal gurulok ki a ringből. A bíró felemeli a kezemet és odaadja az övet közben bemondják hogy én gyöztem és hogy én vagyok az új nehézsúlyú világbajnok. Felcsatolom a derekamra az övet és hallgatom a hatalmas buzditást ahogy a nevemet üvöltik és szét tároma karjaimat közben majd Joyra nézek és elmosolyodok.
Karakter: Joy Adams (kitalált) Megjegyzés: Shinobu-nak
Szinte hangatalanul csukom be magam mögött az ajtót.
Nem először csinálok hasonlót, van már gyakorlatom benne, hogy hatoljak be valahova hangtalanul, és miként készüljek elő a feladatra a lehető legnagyobb csendben.
Amikor a hálószobába lépek, csupán egy latex kezeslábas van rajtam, ami olyan tökéletesen simul a testemre, mintha csak a saját bőröm lenne. A zipzár valamivel mell alattig lehúzva, hatalmas, a gravitációval méretüket meghazudtolóan dacoló melleim szinte kibuggyannak belőle. Lábaimon – tizenöt centi magas, polírozott acél tűsarkú – bokacsizma, még ebben is szinte hangtalanul tudok lépkedni. Izgalmam egyre fokozódik, ahogy közelebb és közelebb kerülök a feladathoz, igaz, kint az előtérben magamhoz nyúltam, hogy mire ide jutok, már igazán hangulatban legyek. Ez nekem mindig is könnyen és jól ment, élvezem, amit csinálok, felizgat a tudat, hogy pusztán a megjelenésemmel képes vagyok másoknak gyönyört okozni. Pláne, ha még hozzájuk is érek!
Az ablakon beszűrődő ezüstös fényben szemügyre veszem ma éjszakai áldozatomat.
Számomra öregember. Ötven elmúlt már, talán még hatvan is van. Valamikor jóvágású pasi lehetett, mostanra már mély nyomokat hagyott rajta az idő vasfoga, bár ha vonzanának az ő korabeli férfiak, akkor biztosan sármosnak látnám, erősen deresedő halántékával.
A következő mozdulattal tenyeremet a szájára feszítem.
Azonnal felébred, szemei kistányérnyira nyílnak a rémülettől. Próbálna felkiáltani, de olyan erővel szorítom a száját, hogy képtelen egy nyikkanást is kiadni. Kezeivel elkapja a kezemet, és megpróbálja lefeszegetni, de reménytelen vállalkozás. Az én végletekig feltunningolt izmaimmal az ő öregedő teste nem veheti fel a versenyt.
Közel hajolok a füléhez, és olyan erotikus hangon susogok bele, hogy attól még én is felizgulok:
-Csssst, szivi! Joy vagyok. Azért jöttem, hogy megöljelek. De nem csak szimplán megöllek, hanem lassan fogom csinálni, lassan, és fájdalmasan. Nagyon fájdalmasan! Olyan kínok között fogsz vergődni, hogy végül azért fogsz könyörögni, hogy végezzelek már ki! Már persze, ha egyáltalán, még képes leszel majd könyörögni…
Elemelkedek a fülétől, és ragadozó mosollyal ajkaimon figyelem, ahogy szavaim eljutnak az agyáig. Ha lehet, még kerekebbre nyílnak a szemei, a rémület pánikkal vegyes rettegéssé fokozódik tekintetében, melybe zavartság, és szégyenkezés vegyül, ahogy felméri, hogy kivel, és mivel is áll szemben.
Tűnődését megzavarom, ahogy arrogánsan az arcába nyomom hatalmas melleimet. A döbbenettől megnyikkanni is elfelejt, noha már nem tapasztom be a száját kezemmel. Érzem, ahogy mélyeket sóhajtozik, élvezettel lélegzi be parfümöm izgató illatát, testem felizgult páráját.
Aztán felállok, s felkapcsolom az éjjeli szekrényen lévő lámpát.
Szinte másodpercről másodpercre korbácsolja feljebb izgalmamat, ahogy látom, hogy szeme hozzászokva a fényhez, felismeri, hogy mivel is áll szemben. Tekintete fel s alá szánkázik testemen, és próbálja befogadni, elhinni azt, amit lát. Nehezen megy neki. Mindenkinek nehezen szokott menni.
Felemelem az egyik karomat, és megfeszítem a bicepszemet. 50 centiméter nyers női erő! Kicsit feljebb emelem karomat, és érzékien végignyalok bicepszem csúcsán. Látom, hogy ez megteszi a hatását, a pasas tekintetébe az eddigiek mellé némi vágyakozás is keveredik.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem izgat fel a saját testem érintése, látványa. Szeretem a testemet, imádom az izmaimat, semmiért sem cserélném el őket. És imádom ezt kimutatni, mint ahogy most is. Élvezettel simítok végig a karomon, miközben a pasashoz lépek, és izgat a kétségbeesett, félelemmel vegyes tisztelet a tekintetében, amivel az izmaimat falja. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy milyen hatással van a férfiak egy bizonyos csoportjára, felpumpált, végletekig kidolgozott testem.
-Kezdjünk hozzá, papa! – susogom neki érzékien.
Lassan lenyúlok, majd egy hirtelen mozdulattal, repkedő gombok esőjében, reccsenő textil zajától kísérve letépem róla a pizsama felsőt. Rémült nyikkanására ügyet sem vetve az alsóval is hasonlóképpen teszek, s immár meztelenül fekszik előttem az ágyban. Szemében rettegés, zavartság, tisztelet, és vágyakozás ötvözete csillog, de nem mer megszólalni.
Lehetne rosszabb is. Valamikor jó kondiban lehetett, mára azért ez már jócskán megereszkedett. De sok nőnek még mindig vonzó lenne. Nekem nem az, egyáltalán nem, de legalább nem taszító. A farka ernyedten kucorog combjai közt, méretes példány – legalábbis a nagyátlag számára! – így nyugalomban is lehet vagy tizenkét centi.
Szerelmes mozdulattal simítok végig rettegő arcán, majd nyúlok az álla alá, és emelem egy kicsit feljebb. A mozdulattól karomon látványosan duzzad elképesztő bicepszem, amit a latex egyáltalán nem rejt. A pasas meredten bámulja karomat, majd tekintete feljebb siklik, a szememre. No, igen. Kevés pasi képes ellenállni hatalmas, macskásan ferdevágyású, érzékien szűkrésű, ragyogó, kék szemeimnek. Azt mondják, parázsló tekintetemmel a legkeményebb pasit is képes vagyok rettegő kisfiúvá változtatni.
A pasas szemmel láthatóan kezd páni rémületbe esni. Ez a legjobb rész. Amikor felfogják, hogy mivel is állnak szemben. Amikor rájönnek, hogy még soha nem láttak ilyen dögös, ennyire izgatóan nőies, mégis ilyen mérhetetlenül izmos nőt. És amikor rájönnek, hogy ez a halálos combo hatalmasabb, erősebb, mint ők, és bármikor elpusztíthatja őket!
Ahogy kezem lejjebb siklik a testén, és rámarkolok koronaékszereire, pánikszerűen csapkodni kezd a karjaival, és próbál eltaszítani magától. De reménytelen vállalkozás, ütései szinte anélkül pattannak le kemény izmaimról, hogy megérezném őket. Dulakodásával lerántja a zipzárt latex kezeslábasomon, így teljesen szétnyílik, hatalmas, kerek, kemény melleim kibuggyannak belőle, és feltárja tökéletesen kidolgozott, szín tiszta izom testemet.
Hasztalan küzdelme csak még inkább felizgat, érzem, hogy lassan benedvesedek, hogy puncim kéjes várakozással bizsereg.
-Mi a helyzet, papa? Nem tetszik, amit látsz? – kérdezem tőle kéjesen, miközben lehámozom magamról a kezeslábast. Hamarosan, szinte fegyverszerű, bokatörően magas tűsarkúmtól eltekintve meztelenül állok előtte – Mi van, a kor eltompította a látásodat? Bármelyik pasas megőrülne a vágytól, némelyik csak hihetetlen testem puszta látványától elélvezne! És akkor még meg sem érintettem a faszukat!!!
De az övét megérintem. Korát meghazudtoló sebességgel növekszik érintésem nyomán, és hamarosan eléri teljes nagyságát. Olyan tizennyolc-húszcentis lehet, szép, méretes darab, legalábbis a legtöbbek így gondolnák. Fellépek az ágyra, egyik lábamat átvetem a pasas lábai felett, és a lábszárára ülök. Érzem, hogy vágyakozva ugrik meg alattam, ahogy kerek, kemény, izgató fenekem megérinti a testét. Egy pillanatra sem hagyom abba farka kényeztetését, aminek következtében immár kőkeményen mered a plafon felé. Elégedetten mosolygok teljesítményemen, egy hatvanéves pasast is képes vagyok olyan keménnyé izgatni, mintha ismét tizenhat éves lenne!!! Büszkén feszítem előre valószerűtlenül gömbölyű, és kemény melleimet, nyilvánvalóvá téve, hogy ki irányít. Én irányítok! Én uralom a testét, a farkát, a vágyát, az életét…
-Még a faszod is öreg, és ráncos, te szánalmas, vén szar!
Megvetően szorítom meg a farkát, és golyóit. Egy mozdulattal képes lennék péppé passzírozni koronaékszereit, ám azt akarom, hogy szenvedjen. Ez a vén fasz rászolgált, hogy borzalmas kínok között vergődve kínozzam halálra.
Pasasom sírni kezd. Jó! Nagyon jó! – mosolygok magamban kéjesen – Rájöttél, hogy komoly bajban vagy! Kezdesz rájönni, hogy ez a gyönyörűségesen izmos test lesz az utolsó az életedben, amit látni fogsz! Élvezettel dörgölöm ágyékomat a sípcsontjához, testemen végigsöpör a gyönyör, ahogy izgatom magam a mozdulattal. Lábszára mostanra már csupa lucsok a nedvtől, ami felizgult puncimból csöpögött rá.
Abbahagyom fasza izgatását, nem akarom, hogy elélvezzen. Még nem. Most egy kicsit saját testem tökéletességét, és szépségét élvezem – ügyet sem vetve az alattam rettegve szűkölő öreg pasas erőtlen nyöszörgésére – szinte önkéntelenül simítok végig nyakamon, majd kulcscsontjaimon. Különös izgalmat küld szét testemben, számomra ez is egy erogén zóna. Aztán kezeim még lejjebb siklanak, hatalmas, kemény, gömbölyű melleimre. Szinte obszcén, ahogy vágytól és rettegéstől tágra nyílt szemei láttára masszírozom a melleimet, mellbimbóim kőkeményen merednek előre, mint két lövedék. Szemeim kéjesen lehunyom, csupán pilláimon keresztül látom, mennyire felizgatja, ahogy egyik kezemmel tovább kényeztetem melleimet, és mellbimbóimat, míg a másik lassan lejjebb kúszik, lapos, tökéletesen kidolgozott hasizmaim kőkemény kockáin az ágyékomig, és gátlástalanul elkezdem ujjazni magam.
-Ó, igen… - sóhajtom neki vágytól fátyolos hangon – Tönkrebaszlak! Elpusztítalak! Iszonyú kínokat fogok okozni! Olyan borzalmasan fájdalmas lesz, hogy könyörögni fogsz, hogy végezzelek ki!... Vagy hallgatok rád… Vagy nem!!!
Pilláim alatt látom, hagy a pasi kétségbeesett, és felizgult. Tökéletesen, maximálisan felizgult, mint egy fiatal tenyészcsődör, amikor megérzi a feltüzelt kanca közelségét. És ezzel engem is tovább tüzel, kezem őrölt tempóban játszik csiklómon, puncimból szinte folyamatosan folyik a nedvesség.
-Kérlek, Joy! Ne ölj meg! Mi rosszat tettem? Hagyj élni… Könyörgök!
Tökéletesen legyűrtem, megtörtem. Nem tehet mást, mint megadja magát brutális szexuális őrületemnek, erőtlen védekezése csak tovább korbácsolja vágyamat, és szadisztikus gyönyöröm kéjes mosolyt csal az arcomra.
Puncimat keményen lábszárának feszítve feljebb csusszanok, lassan, míg égnek meredő farka hasfalamnak nem feszül. Aztán lassan felemelem csípőmet, és bejáratomat farka csúcsára illesztem. Lassan, kínzóan lassan leereszkedem rajta, mígnem kőkemény farkát teljes hosszában magamba nem fogadom. Testem ívbe feszül, ahogy a gyönyör átjár, és csak azt sajnálom, hogy ilyenkor nem láthatom magam. Elképzelem, ahogy keményen ívelő hátamon, széles vállaimon, fantasztikus karjaimon az izmok elképesztő méretűre duzzadnak, ahogy pattanásig feszülnek a gyönyörtől! Lenyűgöző látvány lehet, szinte attól elélvezek, hogy elképzelem!
Karjaimat felemelem a fejem fölé, kéjesen fényes, kékesfekete hajamba túrok, közben iszonyú lassan felemelkedek a pasas farkán. Aztán vissza, ugyanolyan kínzóan lassan. Ki, be. Fel, le. Lassan. Mélyen. Tökéletesen irányításom alatt tartva mindent. Hallom, hogy a pasas felsóhajt. Előrehajolok, és megcsókolom elnyíló ajkait. Elnyíltak a döbbenettől, és a puszta gyönyörtől. Megízlelem a félelmet, a rettegést, de a féktelen vágyat, és zabolázhatatlan szexuális izgalmat. Izgalma csak tovább nő, amikor játékosan arcába nyomom hatalmas melleimet, szájába adom kőkeményen meredező mellbimbóimat. Mohón nyalogatni, szopni kezdi őket, amivel tovább korbácsolja gyönyörömet. Őrülten tekergőzök ágyékán, hogy olyan keményen, és mélyen préseljem a testembe a farkát, mint még soha senkiben nem tette azelőtt!
-Hogy ízlik, te feltüzelt, vén fasz?
A pasas teljesen belefeledkezik mesés melleimbe, érzem, hogy már lehetetlen tovább korbácsolni vágyát anélkül, hogy elélvezzen.
-Ha el mersz menni, mielőtt engedélyt adok rá – sziszegem a fülébe vészjóslóan – azt is megbánod, hogy a dédanyád erre a világra született!!! – és figyelmeztetésképp megállok minden mozgással. Pontosabban minden látható mozgással, mert belül, szerelmi barlangomban viszont keményen megfeszítem belső izmaimat.
A pasas fájdalmasan felüvölt.
Rádöbbent, hogy nem pusztán látható izmaim nagyobbak, és erősebbek bárminél, amivel eddig találkozott, de intim izmaim is megdöbbentően fejlettek. Nem tudja – még nem! – de hihetetlen dolgokra vagyok képes elképesztően edzett belső izmaimmal, olyasmikre, amit senki nem gondolna, hogy emberileg lehetséges!
-És ez még csak egy kedves figyelmeztetés volt! – susogom neki lágyan.
Tovább folytatom a kefélést, néha figyelmeztetően megszorítom a farkát, mikor érzem, hogy már nem bírja tovább. De ez csak ideig-óráig jelent megoldást, mert hisz’ a vén fasz szereti a fájdalmat, ez nem vitás, így – bár eleinte visszaveti – később csak tovább korbácsolja gyönyörét, és vészesen közel kerül a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút. Gyorsan lenyúlok magam mögé, és keményen megszorítom a golyóit.
-Úúúúú… Ez biztosan nagyon fájt! – búgom neki gúnyosan – De muszáj volt, máskülönben elélveztél volna, és arra még nem adtam engedélyt!
Ezzel sikerült annyira visszavetni izgalmát, hogy tovább használhassam, mint egy élő dildo-t. Egyre gyorsabb tempóban lovagolok rajta, érzem, hogy már nincs messze a pillanat. Hangosan sikoltva élvezek, puncimból elemi erővel spriccel a víztiszta nedv, beborítva a pasas ágyékát, hasát, combjait.
-Nem mehetsz el!!! – csapom arcon azonnal – Még nem végeztem!
Legalább egy órán keresztül lovagolok rajta megállás nélkül, egyre veszettebb tempóban, tucatnyiszor elélvezek, minek következtében teljesen átázik az ágynemű, és patakokban folyik, tavakban áll nedvem a pasason.
Testét több helyen kék-zóld foltok, vörös zúzódások ékítik, szája, szemöldöke felrepedt, ahogy többször, egyre nagyobb ütésekkel próbálom kordában tartani gyönyörét, hogy el ne élvezzen, míg meg nem untam a lovaglást.
Őrült tempóban jár a csípőm az ágyékán, nagyokat csattan, ahogy testünk iszonyú erővel egymásnak vágódik, miközben farka minden egyes elemi erejű lökéssel tövig száguld puncimba. Nem látok, nem hallok, csak orbitális gyönyöröm létezik, szívem iszonyú ütemben ver, szinte felrobban, ahogy elviselhetetlen kéj járja át a testemet. Közben a pasi golyóit morzsolom, szinte szétpasszírozom, hogy nehogy elélvezzen, miközben érzem, hogy szinte felrobban a farka a testemben.
De minden hiába, miközben az én testemet szinte szétveti az orgazmus, üvöltve élvez el ő is alattam.
-Megmondtam… - lihegem neki vészjóslóan, miután percekkel később, orbitális orgazmusom végre elenyészik – Megmondtam, hogy el ne merj élvezni, míg nem adtam rá engedélyt! A megtorlás borzalmas lesz!!!
A pasas szinte félájult az imént átélt orgazmustól, minden bizonnyal élete legnagyobb élvezése volt, amiben az imént részesült. Erőtlenül, szinte öntudatlanul rebegi:
-Kérlek… Kérlek, Joy! Ne ölj meg! Könyörülj rajtam! Nem bírtam… Ki bírt volna tovább kitartani… Képtelenség!!! Egy ilyen vadállati szexuális ragadozóval! Lehetetlenség!!!
Hát, igen! – somolygok magamban elégedetten – A legszexibb izomlány a világon, minden porcikájából csak úgy hömpölyög a vegytiszta, vadállati szexualitás!!!
-Előbb elélvezni, mint ahogy a hölgy elmegy?!?! Ki hallott már ilyen udvariatlanságról! Nem volt gyerekszobád?!?! Hát majd most tanulsz némi jó modort!!!
Két órával később pasasunk már nagyon elhasználódott. Többször volt az ájulás határán, kiüvöltötte a torkát a fájdalomtól, és alig van magánál.
De még mindig képes rá, hogy csinálja, amit mondok, és hogy merevedést produkáljon!
Feje a lábaim között, nyelve fürgén teszi a dolgát csiklómon, és környékén. Én kézzel tartom életben izgalmát, és húzom orgazmusát a határon immár majd’ két órája. Nagyjából az őrület határán lehet már, hogy nem engedem elélvezni, de nem tehet ellene semmit. Minden irányítás az enyém!
El kell ismernem, hogy iszonyú jól nyal! Mindenkit felülmúl, akivel eddig dolgom volt, szinte sajnálni fogom, hogy ilyen véget ér találkozásunk. De nem lesz másként, ő is arra a sorsa fog jutni, mint oly sokan mások már!
Érzem, hogy nagyon közel már a pillanat, amikor nem tudom tovább visszatartani az orgazmust.
-Ha elégedett leszek – susogom neki fátyolos, rekedt hangon – lehet, hogy hagylak elélvezni! Sőt!!! Ha annyira jó leszel, akkor még meg is könyörülök rajtad, és gyorsan végzek veled!!!
A pasas újult lendülettel esik neki alfelemnek, és a gyönyör újabb szintjei felé repít mesterkedésével. Az orgazmus reménye, és a kegyes vég ígérete nem mindennapi teljesítményre sarkallja.
Azt persze nem tudja, hogy hazudtam neki.
Ahogy növekszik a gyönyöröm, és ahogy egyre közelebb érek a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút, úgy szorítom egyre erősebben a fejét a combjaimmal. Elképzelem, ahogy tökéletesen kidolgozott, végletekig kigyúrt izmaim ellenállhatatlan erővel préselik a fejét, egyre elviselhetetlenebb fájdalmat okozva a vén fasznak. Szinte csak attól elélvezek, hogy magam előtt látom, amint felismeri, hogy tévedett, hogy szó sincs orgazmusról, és kegyes végről!
Aztán már nincs tovább és átadom magam a kontrollálhatatlan, orbitális extázisnak, a mérhetetlen, szinte fájdalmas gyönyörnek.
Teljesen elveszítem az időérzékemet, talán percekig is élvezhetek, mire magamhoz térek. A pasas ernyedten hever alattam.
Lekászálódok róla, megérintem a nyakán a verőeret, majd elégedetten öltözni kezdek.
* * *
Kihalt, külvárosi utcákon tekerek biciklimmel.
Ilyenkor, hajnal három felé nem nagyon szokott senki sem előfordulni errefelé. A belvárosi részen, persze, szokott lenni forgalom, Los Angeles sosem alszik.
Melankolikusan hangulatban tekerek hazafelé.
Az elmúlt három óra eseményei hetente egy-két alkalommal ismétlődnek meg, különböző delikvensekkel. Persze, soha, senkit nem ölök meg, így ez a pasas is életben maradt. Csupán addig, és olyan erővel szorítottam a fejét a combommal, míg elájult a légszomjtól.
Ez egy játék. Egy szerepjáték, amelyben eljátszom a vágyálmukat. Az ő vágyálma egy könyörtelen bérgyilkos volt, aki testi felsőbbrendűségével saját gyönyörének szolgálatára használja őt, mint egy szexuális segédeszközt, kínozza, fojtogatja, üti-veri, majd pedig egészen egyszerűen kiszorítja belőle a szuszt. Ez nagyjából megtörtént, azzal az apró különbséggel, hogy a legutolsó mozzanatba nem halt bele, csupán elájult.
Sokan rettenetes pénzeket fizetnének azért, hogy ténylegesen megkínozzam őket! A perverzió olyan fokán élő emberek, akik képesek lennének hatalmas összegeket fizetni azért, hogy komoly sérüléseket okozzak nekik, véres sebeket ejtsek rajtuk, majd az utolsó pillanatban, mielőtt belehalnának a kínzásokba, brutális verésekbe, csonttörésekbe, és hasonló borzalmas sérülésekbe, orvosi ellátásban részesüljenek, csak azért, hogy hetekkel később, felépülve, ismét igénybe vegyék a szolgáltatásaimat.
De ezt én sosem fogom elvállalni.
Nem csak azért, mert az teljesen illegális lenne, hanem mert egyszerűen gyomrom sem lenne hozzá. Néha már ez is sok. Noha élvezem, hogy ezek a férfiak istennőként kezelnek, mérhetetlen csodálattal tekintenek rám, élvezem, hogy pusztán a látványomtól elélveznek, és hogy hatalmam van felettük, egyre gyakrabban fordul meg a gondolat a fejemben, hogy abba kellene hagyni, valami más megélhetés után kellene nézni. A tánc a bárban az rendben van, azt szerintem folytatni fogom, de ez… Bár élvezem, hogy hatalmam van a férfiak felett, ugyanakkor nagyon zavar, hogy ennyire felborultak a szerepek. Nagyon vágyom már rá, hogy egyszer egy férfi igazi nőként kezeljen, ne pedig mint egy szexuális vadállatot. Ráadásul mindezért még olyan túl jó pénzt sem kapok. Majdhogynem filléres problémáim vannak. Habár, gyanítom, hogy jóval többet gombol le az ügyfelekről a mocsok menedzserem, csak éppen az én szememet böki ki ilyen kevés zsével. Szóval… ezt… ezt valahogy el kellene hagyni. Csak hát… Nem értek semmi máshoz.
Így marad ez.
* * *
Megszoktam, hogy bármerre járok, megbámulnak.
A legtöbben csodálattal vegyes, tisztelettel merednek rám, csak kevesen vannak, akik rajongásuknak, vagy undoruknak adják jelét. A pasik izmaim láttán, a csajok inkább tökéletesen sima, selymesen fénylő, már-már természetellenesen bronzbarna bőröm, fényes, kékesfekete hajzuhatagom, izgatóan duzzadt ajkaim, és tökéletes kondícióm láttán sárgulnak el az irigységtől.
Ez akkor sincs másképp, amikor épp biciklin haladok. Annyival különb a helyzet, hogy ilyenkor, ha lehet, még feltűnőbben bámulnak meg, hisz’ izmaim mozgás közben láthatják, ahogy megfeszülve, elernyedve látványosan dolgoznak hibátlan bőröm alatt. És szabadon megcsodálhatják, hisz’ csupán egy apróka farmer forrónadrág, egy feszes sporttop, és egy trendi sportcipő van rajtam, amelyek alig takarják testemet.
Hamarosan megérkezek célomhoz, a Buff Pussycat-hez, Los Angeles legnagyobb, és egyik legmenőbb fitness-centrumához. Nemrég nyitott – egy visszavonult pornószínésznő tulajdona – de a hatásos reklámkampánynak köszönhetően – amihez a Pussycat Dolls is jócskán hozzájárult! – már majdnem teljes kihasználtsággal üzemel. Ugyan nem olcsóbb, mint az előző fitness terem, ahol eddig edzettem, de itt állítólag, ugyanazért a pénzért több, és jobb szolgáltatást fogok kapni. Hát, akkor hurrá, próbáljuk ki, ha nem drágább!
Ruganyosan ugrok le a bicikliről a csupa üveg főbejáratnál, majd lerögzítem a tárolóhoz egy hüvelykujj vastagságú, edzett, acél lánccal. Sajnos, ami nincs lebetonozva, azt ellopják. Néha még azt is, ami le van!!!
Vidáman lépek be a hatalmas, márványborítású előtérbe, elámulok a beltér fényűzése láttán! Mint a tévében a luxusszállodák! Még sosem jártam ilyen helyen, és egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy biztos, hogy ezt én meg tudom fizetni? Mindegy, majd megmondják, hogy mennyibe kerül a bérlet!
A hatalmas recepciós pult mögött most csupán egyetlen srác áll, de ő is egy másik sráccal beszélget, hevesen gesztikulálva, aki a pult innenső oldalán áll. Nem úgy tűnik, mint aki csak egy egyszerű vendég lenne, sokkal inkább tűnik úgy, hogy ők ketten barátok.
A srác, a recepciós barátja, egyébként kb. fél fejjel lehet magasabb, mint én, ami azért is meglepő, mert ázsiai származásúnak tűnik. Elég izmos testű, bár annyira nem, mint én, annak ellenére, hogy ő pasi. De ez nem szégyen, az én előéletemmel kevesen vehetik fel velem a versenyt. Helyes arca van, kimondottan vonzó pasinak látom, főleg, hogy fekete hajú. Nem tehetek róla, nekem a fekete hajú fiúk a gyengéim! Kár, hogy ő sosem fog engem észrevenni! – sóhajtom lemondóan. Az ilyen helyes fiúk mindig félnek tőlem, ha meg nem, akkor olyan perverz fickók, akik csak beteges vágyálmaik megtestesülését látják bennem. Sosem lesz egy rendes, igazi, szerelem az életemben…
Közelebb lépek a pulthoz, és megvárom, míg a recepciós végre engem is észrevesz. Nagyon ritkán szokott ilyesmi történni velem, hogy ennyire kívül esek valakinek a figyelmén, de a recepciós fiú szemmel láthatóan nagyon feldúlt, és észre sem vette, hogy bejöttem. Aztán egyszer mégis csak feltűnik neki, hogy nincsenek egyedül, és végre rám pillant. Az ázsiai srác követi barátja tekintetét.
Nem először látom azt a döbbenetet, ami most az arcukra kiül. Nagyot nyelve kalandoznak tekintetükkel a testemen föl, s alá, minden egyes porcikámat alaposan megbámulva. A recepciós fiú tisztelettel vegyes csodálatába némi undor vegyül, míg az ázsiai srác inkább elismerően érdeklődve, kedvtelve, már-már rajongva pillant rám.
-Mi… Miben segíthetek? – kérdezi a recepciós srác kissé még a látvány hatása alatt.
-Hát, először járok itt – válaszolom magabiztosan, és vidáman – és azt szeretném megtudni, hogy mennyibe kerül egy havi bérlet a testépítő szalonba, és milyen szolgáltatások járnak a bérlethez, illetve milyen szolgáltatásokat, és mennyiért vehetek meg hozzá?
-Ha körülnéztél volna – támad rám a recepciós váratlanul, érthetetlen dühvel – és vetted volna a fáradtságot, hogy elolvasd azokat a röpke húszcentis kiírásokat, akkor már rég tudnád, és nem rabolnád itt az időmet!!!
Ijedten pillantok abba az irányba, amerre intett, egy pillanatig még arról is elfeledkezek, hogy teljesen feleslegesen. Korábbi magabiztosságom egyetlen szempillantás alatt foszlik szerte, helyét azonnal átadja a zavartságnak, félelemnek, és szégyennek. Érzem, hogy gyomromat jeges marokkal szorítja össze a félelem, bizonytalanság, míg arcom szinte felgyullad, ahogy elvörösödök a szégyentől.
-Én… - dadogom zavartan, és tanácstalanul, lassan a sírás határán – Én… Bocsánat! Én… Nem akartalak… megzavarni titeket… Én csak… én nem… nem tudok olvasni!
Érzem, ahogy a könnyek elöntik az arcomat, és teljesen megszégyenülve, porig alázottan sarkon fordulok, és kiszaladok az épületből.
Épp a bicikli lánccal bajlódok, feldúltságomban képtelen vagyok kinyitni, amikor egy sportcipőbe bujtatott láb tűnik fel a látómezőmben.
Ajkunk ismét összeforr, mintha nem volna holnap, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy megcsókoljuk egymást. A külvilág teljesen megszűnik számomra, csupán az ő könnyű teste, forró, nedves ajkai, mozgékony nyelve létezik. Kifulladásig élvezzük a pillanatot, és egymást.
Teresa csillogó szemekkel, kipirult arccal, elégedett mosollyal néz fel rám, miután elszakadunk egymástól. Valami megmagyarázhatatlan, eufórikus érzés kerít hatalmába, és most először életemben érzem magam magabiztosnak, és ellenállhatatlannak egy lány mellett.
-Ez jobb volt? – kérdem tőle még magam számára is meglepő önbizalommal, kicsit kihívóan kacsintva rá.
Mosolya minden szónál többet ér. Úgy néz rám, ahogy lány még soha, és ettől szinte elolvad a szívem, el vagyok veszve, teljesen. Szerelmes vagyok, mint Rómeó!
***
Tessa háza előtt állunk. Nem tudunk betelni egymással, hosszasan ölelkezünk, és persze csókolózunk, nagyon izgalmas játékokat játszunk ajkainkkal, nyelvünkkel. Tessa csodálatos lány, nagyon tapasztalt, de nagyon megértő és élvezettel tanít minden kis finom, élvezetes kis fogásra.
Mikor végre elszakadunk egymástól, Tessa mosolyogva áll ellőttem, mindkét kezemet a kezeiben tartva:
-Két hét múlva lesz egy meccsem, Laila Mckenzi-vel, az állam második legjobbjával, és arra gondoltam eljöhetnél és megnézhetnél. Van pár jegyem az első sorba, VIP belépővel, akár a srácok is eljöhetnek. Nos? Van kedved hozzá? – kérdi.
Wow! VIP belépő!!! – mosolygok, nem csak magamban, és egy puszit nyomok az arcára:
-Persze hogy elmegyek! Semmi pénzért nem hagynám ki a nagy Strong Cat meccsét! – mosolygok rá, majd átölelem, és ismét megcsókolom, hosszan, mélyen, érzékien, hogy szinte beleremeg.
Aztán elköszönünk egymástól, és hosszan integetünk, még a kocsiból is, míg el nem tűnök a szeme elől.
***
Kicsit aggódom Tessáért. Az elmúlt másfél hétben rengeteget edzett, órákat töltött az apjával, minden nap. És emellett még eljött a megbeszélt időpontokban a fitness terembe is, ott is lenyomta a penitenciát, becsülettel. Egyre fáradtabbnak tűnik, a leckéit is a suliban, a szünetben tudta csak megcsinálni, mert sulin kívül vagy edzett, vagy aludt, így még akkor is csak egy-két percre tudtunk találkozni. Neki biztosan nagyon kemény volt ez az időszak, én meg szenvedtem, mert nem lehettem vele. Minden pillanatot vele szeretnék tölteni, ölelni, csókolni, beszélgetni vele, vagy csak ülni mellette. Azt hiszem, hogy ez a szerelem...
Ma viszont végre együtt ebédelünk! Nagyon fáradtnak tűnik, de nem hozom fel neki, hogy mennyire gyűrött. Nem akarom még ezzel is stresszelni, elég neki az, hogy négy nap múlva, szombaton szorítóba lép. Vidáman dumcsizunk, indulunk vissza a termek felé, amikor Tessa egyszer csak tétován megáll, fájdalmasan összegörnyed, és nehezen lélegzik. Megrémülök, látom, hogy nem jól van:
-Tessa!!! Jól vagy?... Mi a baj?
Kicsit mintha meg is szédülne, meg nagyokat nyel. Lassan felnéz rá, szemeiben mintha kis ijedtséget vélnék felfedezni:
-Furán érzem magam… Szédülök és nem… nem… nem kapok levegőt… - hangjában is érzem az ijedtséget, nem csak tekintetében.
-Gyere mennyünk be az orvosiba – mondom neki, és már kapnám is ölbe, de leállít.
-Ne!... Semmi baj… Jól vagyok… Vagyis jól leszek… Volt már ilyenem… Pár perc és jobb lesz – mondja erőltetett mosollyal. Nem hiszek neki, de nem akarok erőszakoskodni vele. Lassan felegyenesedik, és elindul, tétova léptekkel.
-Látod?...Semmi bajom – mondja tettetett könnyedséggel, de tétova, tántorgó léptei nem igazán meggyőzőek. Alighogy végiggondolom, látom, hogy lábai rogyadoznak, majd elszáll belőlük minden erő. Egy ugrással mellette termek, és megtartom, mielőtt a földre zuhanna. Ölbe kapom, ernyedt, ájult testét és gyors léptekkel, szinte futva indulok az orvosi szobába vele.
***
Az orvosiban Dr. Levesque azonnal megvizsgálta, de nem tudta magához téríteni Tessa-t, így mentőt hívott. Azt megállapította, hogy nem életveszélyes, de korházi kezelésre szorul. A mentő hamar megérkezet, és beszállították a Long Beach Memorial-ba.
Alig várom, hogy vége legyen a sulinak, aztán már süvítek is a kórházba. Mázlimra egyszer sem futok bele rendőrökbe, pedig amelyik közlekedési szabályt meg lehet sérteni a kórházig, azt mind megsértem!
A recepción egy idősebb nővért találok:
-Megmondaná, kérem, hogy melyik osztályra vették fel Teresa Palmert?
A nővér szigorú tekintettel néz rám, de szó nélkül a számítógépébe bújik, majd egy pár másodperc múlva kiböki:
-A sürgősségi osztályra. Második emelet, harmincnégyes szoba.
A sürgősségin újabb pultot keresek magamnak, mert azt is tudni akarom, hogy vajon mi baja lehet. Itt egy egészen fiatal, talán huszonöt körüli nővér ül a pultban:
-Jó napot kívánok!
-Miben segíthetek?
-Ma délelőtt hozták be a… a… a barátnőmet. Teresa Palmer.
-Igen, nálunk fekszik, a harmincnégyes szobában. Már volt is miatta felfordulás.
-Felfodulás? – kérdem értetlenül.
-Hát, a sportújságírók… Hisz’ sikeres bokszoló a barátnőd!
-Ja! Hogy olyan felfordulás… Mr. Palmer itt van már?
-Nem, még nem érkezett látogató Teresa-hoz.
Vajon mire számítottam, hogy ezt megkérdeztem? – kérdem magamtól fanyalogva.
-De értesítették őt, hogy itt van a lánya?
-Igen, természetesen értesítettük, azt válaszolta, hogy majd bejön, amint teendői engedik.
Tajt paraszt!!!
-Meglátogathatom Tessa-t?
-Most alszik, de meglátogathatod. De ne ébreszd fel!
-És… lehet tudni, hogy mi baja?
-Sajnálom, de ilyen felvilágosítást csak családtagnak adhatunk.
-De kérem! – fogom könyörgőre – Ő az én… Ő az én kedvesem! Szeretném tudni, hogy jól van-e, és hogy rendbe jön-e?
A nővér egy hosszú pillanatig néz a szemembe, aztán halványan elmosolyodott:
-Nyugodj meg, rendbe jön a barátnőd! Dr. Dahlgren megvizsgálta és megállapította, hogy kicsit túlhajtotta magát, és egy kicsit ki is száradt, de semmi komoly! Az enyhébb pánikroham, amit az iskolában kapott, amikor rosszul lett, mondjuk nem segített neki, de nyugodj meg hamar rendbe fog jönni! Valószínűleg túl sok volt ez így egyszerre, a verseny és a kedves papa okozta stressz, meg a fizikai megterhelés… De hamarosan jól lesz, ne izgulj!... Menj be hozzá, de ne ébreszd fel!
A szobában csak Tessa fekszik. Olyan picinek, és törékenynek tűnik abban a nagy ágyban. Olyan sápadt. Bal karjába infúzió csöpög, de egyébként nincs körülötte semmilyen egyéb orvosi kütyü. Ez mindenesetre megnyugtat. Leülök a fotelba és elhelyezkedek, amilyen halkan csak tudok, és Tessa-t nézem, ahogy alszik.
Nem tudom, hogy mennyi ideig ücsörgök ott, csendben, szinte mozdulatlanul. Egy idő után arcomat a kezembe temetem, úgy elmélkedek tovább, várom, hogy múljon az idő. Aztán mozgolódásra figyelek fel az ágy felől, odakapom a tekintetem.
Tessa ébred fel, és éppen kicsit feljebb tornássza magát az ágyban, félig-meddig ülő helyzetbe. Odaugrok, és megölelem, mintha halottaiból támadt volna fel, aztán az utolsó pillanatban észbe kapok, hogy talán nem kellene apró darabokra törnöm minden csontját, úgyhogy végül így életben marad.
-Héjj nyugi nagyfiú! Még a végén összenyomsz – mondja mosolyogva, de ő is átölel. Lassan elengedem és leülök az ágya szélére, közben mindvégig őt figyelem.
-Te Niky?... Mi történt? Mért vagyok itt?... És mért lóg belőlem ez a cső? És egyáltalán, mennyi az idő?... Te jó ég!!! – kap a fejéhez – Mennem kell edzeni! Apa kinyír, ha nem leszek ott időben!
És azzal a mozdulattal már kelne is fel, és húzkodná ki magából az infúziót.
Jellemző! Már is azon jár az agya, hogy neki bunyózni kell menni! Rosszul van összekötve! De pont ezért szeretem – gondolom magamban, de közben gyengéden lefogom, hogy megakadályozzam benne, hogy kivéreztesse magát. Finoman visszanyomom az ágyra, félig fekvő helyzetébe, miközben gondoskodó hangon szólok hozzá:
-Csak nyugi Tessa! Te most itt maradsz! Pihenned kell!
Hozzá hajolok, egy puszit nyomok az arcára, majd kezemmel gyengéden cirógatom. Elmosolyodik, látszik, hogy örül, hogy itt vagyok.
-Szóval Niky? Elmondod végre, hogy miért vagyok itt?
Na, hát erre most mi szart mondjak?! A tekintetét fürkészem, és végül úgy döntök, nincs értelme hantázni. Egyrészt úgyis egyből levágná, hogy csak ködösítek, másrészt meg csak pipa lenne tőle.
-Hát tudod, Tessa… Nagyon kimerültél és kiszáradttál a rengeteg edzéstől, valamint még pánikrohamod volt a suliban, amikor rosszul voltál. Az orvosok szerint a meccs miatti stressztől, meg apukád nagy elvárásától van.
Látom, hogy kicsit legyalulja a hír, és egy pillanatra mintha el is kalandozna.
-Héjj Tessa… Itt vagy?... Nagyon elgondolkodtál..
-Öhh igen. Persze, itt vagyok… Bocsi... Te?... Apukám volt bent nálam?
Ó, bazz!!!... Na, ez az a kérdés, amire nem volt szükségem! – gondolom magamban
-Öh... Hát igen... Éppen előttem ment el – mondom neki. Fogalmam sincs, hogy elhiszi-e, de a helyzetből egy orvos menekít ki, aki benyit hozzánk:
-Nos Miss Palmer? Hogy érzi magát?...-kérdezi és a kezét Tessa fejére teszi, majd felém fordul – Elénézést fiatal ember, de a látogatási idő sajnos lejárt.
-Jól van… Akkor én megyek. – egy puszit adok Tessa homlokomra – Szia kedvesem! – köszönök el tőle. Látom, hogy arcára boldog mosoly ül ki és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Ugyan fogalmam sincs, hogy mivel okoztam most neki örömet, de ha ő boldog, nekem annál jobb érzés a világon sincs!
***
Tessa-t másnap kiengedték a kórházból, suli után én mentem érte, és vittem haza. Másnap még otthon kellett maradnia, a következő nap már jöhetett iskolába. Edzésre még a héten nem mehet, majd csak utána.
Reggel összefutunk Ashley-vel és a többiekkel, a suli előtt. Mindenki nagyon örül, hogy Tessa ismét jól van, és mindenkit megnyugtatunk, hogy nincs semmi komoly baj, csak egy kicsit könnyebben kell vennie az életet.
A szünetben kézenfogva sétálunk Teresa szekrényéhez. Ahogy a szekrényben pakol, mögé lépek, nagyon közel, kezeim a derekán, lágyan simogatom izgalmas testét. Érzem, hogy megremeg az érintésemtől, és halkan felsóhajt, formás, kemény popsiját az ölembe simítja. Mikor megfordul, egy szó nélkül megcsókolom, mélyen, érzékien... Amikor az idilli pillanatba egy olyan hang tolakszik, amit még más körülmények között sem akarok hallani!
-Nicsak, Dominick?... Máris lefektetted az új csajt?... Ez a kis liba tényleg ilyen kis kurva? – hallom Josh Benett-et a hátam mögül, majd ő is, és iq-huszár csatlósai is ostoba röhögésben törnek ki.
Na, most szétcsapom a pofádat, te köcsög! – gondolom, ahogy agyamat elönti a vörös köd. Iszonyatos harag kerít hatalmába, még sosem éreztem magam ilyen mérhetetlenül dühösnek – Most egyszer, s mindenkorra lerendezlek benneteket, szemetek! Nem kelletek senkinek!
Kibontakozok Tessa öleléséből, és egy villámgyors mozdulattal fordulok meg, jobb kezem ökölben, és ugyanazzal a mozdulattal, ahogy fordulok, már csapok is, közben mérhetetlen utálattal és haraggal sziszegem feléje:
-Mondtam, faszfej, hogy vigyázz a pofádra!!! Most szétcsaplak, mint egy tetűt!!!
Egyáltalán nem fogom vissza magam, tiszta erőből ütök. Josh-t teljesen váratlanul éri a fordulásból, visszakézből, alulról felfelé leadott csapás, telibe kapom az arccsontján. Egy nagyon csúnya, éles reccsenés hallatszik, a srác felemelkedik a földről, majd méterekkel odébb ér földet. Nem mozdul többet. De nem törődök vele, mert a haverjai is támadásba lendülnek, egyszerre, mindketten. Craig ütését hárítom, de Quinn betalál. Éles fájdalom hasít az oldalamba. Boxer! A rohadt mocskok! Ezek azért jöttek, hogy kikészítsenek!
Nem érek rá tovább ezen agyalni, mert közben komolyan elkezdenek támadni. A tiszta boksszal most nem érek semmit, mert ők sem úgy játszanak. Craig rám ugrik, megpróbálna lerántani. Kis naiv! A te súlyod meg sem kottyan nekem! Az egykezes bicepszet nagyobb súllyal nyomom! Nem is nagyon foglalkozok vele, Quinn-t kínálgatom egy-egy ütéssel, közben vigyázok, hogy a boxerrel el ne találjon. Amikor nyílik egy alkalom, leosztok neki egy komoly balhorgot, amitől eléggé megszédül, és hátratántorodik, így lesz időm foglalkozni Craig-gel, aki közben megpróbál kapaszkodni is, meg egyet behúz megint a vesém alá, amitől csillagokat látok, de talpon maradok. Egyszerűen átrántom a vállam felett, és a szekrényekhez vágom, mint egy rongybabát. Olyan másfél méter magasságban, fejjel lefelé csapódik a szekrényeknek, majd lezuhan a földre. Karjaival épp csak sikerül tompítania az esést. Látszik, hogy ettől nem nagyon tudja, hogy merre van a fel meg a le, de annyira azért még magánál van, hogy megpróbáljon talpra kecmeregni. Utána ugrok, és teljes erőből és teljes testsúlyommal beküldök egy jobbegyenest. Iszonyatos döndüléssel, keretestől szakad be a lemezszekrény ajtaja, és gyűrődik össze, mintha csak alufóliából lenne, ahogy a tetű elrántja a fejét az utolsó pillanatban. Kézfejembe borzalmas, éles fájdalom hasít, de nem érek rá foglalkozni vele, mert egyből visszatámad. Közben érzékelem, hogy a másik hátulról ugrik nekem, aztán végül mégsem kapom meg a hátamba. Talán Tessa állította meg? Hárítom Craig ütését, és egyszerűen beleverek egy jobb felütést a fejébe, amitől az hatalmasat dörren a mögötte lévő szekrény ajtaján. Érzem, hogy elernyed a seggfej. Felpattanok, és megfordulok, hogy nekiugorjak Quinn-ek, de végül már nem kell. Épp látom, ahogy Tessa egy tökéletes bal egyenest helyez a jobb szeme alá, amitől összecsuklik, és mozdulatlanul elterül a földön.
Síri csend támad, csupán lihegésünk hallatszik egy pár másodpercig. Körülnézek. A többi diák dermedten áll távolabb, mi három alélt test felett állunk. Josh nagyon szarul néz ki, arca iszonyatosan feldagadva, hosszan felrepedt bőréből, szemnyílásából és orrából vér szivárog. Craig és Quinn jobban jártak, bár ájultak, de legalább nem vérzenek. A szekrény úgy néz ki, mintha egy ágyúval lőtték volna be az ajtaját, ami teljesen ki van szakadva, keretestől zsanérostól, és be van gyűrve a szekrénybe, egészen a hátsó faláig. Kezemben egyre erősödő, lüktető fájdalmat érzek. Lepillantok, jobb kézfejemen több helyen felrepedt a bőröm, vér csordogál belőle. Közben érzem, hogy a derekam is sajog, ahol megdolgoztak a boxerral. A kezem egyre erősebben fáj, végül már nem is tudok másra figyelni. Kicsit megtántorodok, majd térdre rogyok, lüktető, sajgó kezemet magamhoz szorítom, de fájdalmasan felnyögök: ahogy hozzáérek, szinte elviselhetetlen fájdalom hasít belé. Tessa ugrik oda, hangjában ijedtséget vélek hallani:
-Jól vagy?... Úristen!!! A kezed!!! Neked orvos kell!!!
-Megvagyok – nyögöm ki nagy nehezen – Inkább a szemetet kellene feltakarítani…
Futás hangjait halljuk, tanárok érkeznek. Döbbenten néznek körül, majd egyikük telefonon hívja az orvost és a mentőket. A többi diákot elterelik onnan, majd valaki a rendőrséget hívja.
Na, benne ülünk a szószban, nyakig – gondolom lemondóan.
***
Tessa-t a zsaruk viszik el, mivel neki nincsenek sérülései, bennünket a három tetűvel a mentők. A kórházban megvizsgálnak, és kiderül, hogy belső zúzódásaim lettek a boxertől, de hál istennek a veséim egyben maradtak, és pár nap múlva már nem is fogom érezni. A kezem sokkal rosszabbul járt, a nyolc kéztőcsontból kettő, az öt kézközépcsontból három, és a mutató és középső ujjamban kettő-kettő ujjperc eltört, van olyan, amelyik többszörösen, természetesen a szekrényajtó bezúzásakor. És az sem tett jót nekik, hogy ezután még bemostam egyet Craig-nek a rapityára tört kezemmel. Úgyhogy hamar a műtőben találom magam, hogy megpróbálják helyrerakni, amit szétvertem.
Először csak hangokat hallok, halk neszeket. Valaki szipog… Halk pusmogás… Aztán fényt érzékelek, lehúnyt szemhéjamon keresztül, bár csak nagyon gyengén. Ja, igen. Kórházban vagyok… Megműtötték a kezemet… Lassan kinyitom a szememet. Homályosan látok, de a két alakot azért észreveszem. Aztán tisztul a kép, közben ők közelebb is jönnek. Apu és anyu.
-Hogy érzed magad? – kérdi anyu, hangjából csak úgy árad az aggódás.
-Mi van Josh-sal? – kérdem rekedten. Ki van száradva a szám.
-Azzal most ne foglalkozz. Majd később arról is beszélünk – mondja apám csendesen, hangjában neki is csak aggódást vélek felfedezni.
-Mi van vele? Nagyon helyben hagytam, tudom! Mi van vele? – makacskodok.
Anyám nagyot sóhajt.
-Felépül. De még a műtőben van. Bezúztad az arccsontját.
Lehunyom a szemem. Pár másodperc múlva ismét kinyitom.
-Akkor most nagy bajban vagyok, mi?
-Majd később erről is beszélünk… - mondja ismét apám – Hogy vagy?
-Hát… - igazándiból nem is tudom, hogy hogy vagyok? A kezem most nem fáj, de gondolom a fájdalomcsillapítók miatt. Lenézek a jobb kézfejemre, de nem látok belőle semmit, csak egy nagy buci kötést – Hát… most éppen nem fáj. Ki van száradva a szám.
Kapok inni, aztán megint kérdezek:
-Mi van a kezemmel? Össze tudták rakni?
Apum elmosolyodott:
-Mázlid van, fiam! Összerakták. Azt mondta a doki, hogy kiválóan fog működni. Bár… - kis árnyék vetődik a derűs arcra – Azt is mondta, hogy a mutató ujjadban nem biztos, hogy helyre áll az érzékelés…
Megvonomm a vállam:
-Végül is, nem hegedülök, meg semmi efféle. Megleszek vele. Teresa-ról tudtok valamit?
-Teresa? – kérdez vissza anyu kicsit meglepetten.
-Ő az… Ő az én kedvesem.
Most anyu mosolyodik el:
-Nocsak, Domi! Nem is mondtad! Van barátnőd?
-Hát… Még csak alig két hete vagyunk együtt, nem akartam nagyon reklámozni…
Apum elgondolkodva ráncolja a homlokát:
-Teresa? Így hívják a barátnődet?... Akkor… Csak nem azt akarod mondani, hogy a barátnőd Teresa Palmer, a bokszoló?!?!?!
-Itt van? – derül fel az arcom. Itt kell, hogy legyen, mert akkor apu hogy találta volna ki?
-Áh! Akkor ezért volt ismerős az a lány, aki itt várakozik, kint! – derül fel anyum arca.
-Beszélhetek vele? Négyszemközt? – kérdem.
-Persze. Addig mi lemegyünk iszunk egy kávét – bólint apum.
Kimennek, majd kisvártatva Tessa dugja be a buksiját, aztán szalad az ágyamhoz, és megölel, majd megcsókol, mintha tízezer éve nem találkoztunk volna. Aztán hirtelen kitörnek belőle a szavak:
-Jaj, Nicky, úgy aggódtam! Hogy vagy? Fáj a kezed? De ugye rendbe jön? És amúgy mi történt vele?
Elmosolyodok, és nyugtatni próbálom:
-Nincs semmi baj. Most épp nem fáj, bár ez majd el fog múlni – nevetek fel halkan, kicsit keserűen, ahogy belegondolok, hogy mennyire fog fájni, ha elmúlik a gyógyszer hatása – Hogy mi lett vele? Hát, összetörtem. Apró darabokra. Két kéztőcsont, három kézközépcsont, és összesen négy ujjperc két ujjamban. Ráadásul miután összetörtem, még elkentem vele Craig pofáját. Nem volt jó ötlet, azt mondták az orvosok – mosolygok kicsit fáradtan.
-Úristen! Azért ez nagyon szarul hangzik – rémüldözik Tessa.
-Nyugi. Ez közel sem akkora szar, amekkorában egyébként ülünk. Mesélj, mi volt a zsarukkal!
-Hát… Hát, nagy szarban vagyunk. Josh-t borzalmasan elintézted, most hozták ki a műtőből. Teljesen összezúztad a jobb arccsontját, egyszerűen beszakadt. Mázli, hogy a csontszilánkok nem metélték szét a szemét és nem vakult meg. A következő egy-két évben kell neki néhány plasztikai műtét, hogy valami emberszerű fejet faragjanak neki, és vagy három-négy hónapig nem fog suliba sem jönni. Azt mondták a dokik, hogy láttak már embert, akit pofán rúgott egy ló, de az olcsóbban megúszta. Nem akarták elhinni, hogy ezt egy tizenhat éves srác csinálta. Craig sokkal jobban járt, de ő is legalább három hétig lábadozik, súlyos agyrázkódást kapott, megrepedt a lapocka csontja, amikor a szekrénynek vágtad, és kiverted három fogát. Ehhez képest én csak megsimogattam Quinn-t, neki csak enyhébb agyrázkódása lett, meg egy mokkája, egy hét után mehet suliba...
-Hát... – mondom lassan, elgondolkodva – Most már talán érted, hogy miért mondtam a múltkor, hogy félek verekedni...
***
Másnap hazamehetek a kórházból. Napi három fájdalomcsillapítót szedek, mert nélkülük borzalmasan fájna a kezem. Mielőtt hazaindulok, benézek Josh-hoz. Hatalmas kötés van a fején, szinte csak a szája, a szemei, meg az orra látszik ki belőle. Mesterséges kómában tartják. Amikor benézek hozzá, pechemre a szülei pont jönnek ki. Iszonyúan érzem magam, alig tudok kinyögni pár bocsánatkérő szót. Ők csak rámnéznek, szomorúan, biccentenek, majd elmennek.
Egy hétig otthon kell maradnom, utána mehetnék iskolába, de felfüggesztettek, nem mehetek suliba, amíg le nem záródik az ügy, merthogy rendőrségi ügy lett belőle, természetesen. Nem nagyon van kedvem sehova sem menni, csak itthon rágódok a dolgokon. Ugyan elöntötte az agyamat a vörös köd akkor, az a pillanat mégis nagyon élesen az emlékeimbe ívódott, amikor az öklöm arcon találja Josh-t. Az ijedtség a szemében... Az a borzalmas reccsenés... Ahogy tehetetlenül repül a levegőben... Éjszaka még fel is riadtam álmomból, amikor újra átéltem az egészet...
Szombat reggel Tessa felhív, hogy vasárnap, a meccs után átjön, meg elhozza a leckét a barátaimtól. Ennek nagyon örülök, mert úgy érzem, hogy kezdek becsavarodni... Tudja, hogy nem lehetek ott a meccsen, mert nem hagyhatom el a várost, a mérkőzés meg Las Vegas-ban lesz.
Éjszaka megint rémálmok gyötörnek, alig alszok. Nem lesz ez így jó. Valamit ki kell találnom, különben teljesen be fogok golyózni. Reggel alig akaródzik kikelni az ágyamból. Csak nézek ki a fejemből, próbálom kiverni a gondolataimból a verekedést, és Josh rémült tekintetét, amikor rájött, hogy most nagyon rosszul fog járni. Megárzom a fejem, és elhessegetem a rémképeket. Körülnézek a szobámban, és úgy döntök, hogy rendet rakok, kitakarítok, az talán eltereli a gondolataimat. Nem mintha kupi lenne, más, velem egykorú fiúk szobájához képest nálam pedáns rend uralkodik. De nekem ez már nem jó.
Hamar rendbe vágom kis birodalmamat, pedig nagyobb, mint egy átlagos szoba. Egy kis hálófülke, egy széles franciaággyal, falra szerelt, közepes plazma TV, éjjeli szekrények. „Budoiromat” egy széles átjáró választja el a „nappalimtól”, ami jó tágas, bőven van benne hely a tanuló saroknak, média centernek egy jókora plazma TV-vel, 5.1-es hifi és minden, ami csak kellhet. Középtájt jókora ülőgarnitúra, kis asztalka. A falak csupaszok, nincs rajtuk sem poszter, sem festmény vagy repro, helyette az egyik falat szinte teljes egészében egy könyvespolc foglalja el, amin bizony rendeltetésének megfelelően – ugyan nem kizárólag, de jelentős mennyiségben – könyvek sorakoznak. A szobám olyan modern, letisztult stílus szerint van berendezve, világos színek, tágas terek.
Alig várom, hogy délután legyen, hogy Tessa megérkezzen. Ebéd után, hogy elüssem az időt, DVD-n filmet nézek. Egy sorozat, amit nagyon szeretek, a Battlestar Galactica, már a harmadik évadnál járok. Észre sem veszem, hogy elröppen az idő, csak arra figyelek fel, hogy halk kopogás hallatszik az ajtón.
-Bújj be – mondom, és lekapcsolom a DVD-t, felkászálódok a kanapémról.
Tessa nyit be, széles mosollyal az arcán, és szinte repül felém. Nagyon örülök, hogy itt van velem, ő jelenti az apró fényt a sötét éjszakában, ami most körülvesz...
Karakter: Dominick Cassar (Teresa Parker-nek) 1. rész
Nem követtem Tessa mérkőzéseit, de tudom, hogy nagyon technikás bokszoló. Úgyhogy nagyon résen kell lennem, ha nem akarok lebőgni. Ha testre helyez el egy ütést, az nem nagy durranás, még ha tisztán betalál, akkor sem tud igazán kárt tenni bennem. De ha fejen talál, attól azért én is megszédülök! És emellett még arra is figyelnem kell, hogy ha én ütök, akkor abban ne legyen erő, mert akár hárítja, akár nem, az letaglózza. Úgyhogy nagyon óvatosan forgok, ahogy körbetáncol és be-beszúr egyet. Vagy elhajolok, vagy hárítom ütéseit, csak kóstolgatjuk egymást. Kicsit szórakozottnak tűnik, nem veszi annyira komolyan a mérkőzést, ahogy látom. Huh, az jó, mert akkor talán nem lesz baj – gondolom és abban a pillanatban ki is használja pillanatnyi figyelmetlenségemet. Baljával beijeszt, amire rámegyek, de közben jobbjával sóz egy derekasat a bal oldalamra. Már nem tudom hárítani, így csak megfeszítem oldalsó hasizmaimat. Érzem az ütést, de ártalmatlanul pattan le izmaimról. Szerintem nem adott bele mindent, bár ha másvalakit kínált volna így be, akkor az valószínűleg nem venné ilyen könnyedén a dolgot. Nikky, jobban kell figyelned! – morgok magamban.
Tovább küzdünk, ő körbetáncol, én forgok vele. Látom, hogy meg fog próbálkozni egy jobb egyenessel, és hogy a mozdulattól lejjebb csúszott a védekező ökle. Hárítom az ütését, és abban a pillanatban beszúrok egyet ballal. Későn veszem észre, hogy nem fogja hárítani, az utolsó pillanatban próbálom visszafogni az ütésemet, de már csak annyit érek el, hogy kiveszek valamennyit az egyébként is visszafogott erőből. A bal arccsontján találom el, a szeme alatt. Hiába minden, az ütés erejétől szinte felemelkedik, és hátraesik, elterül a földön. Jeges rémület hasít belém. Szűzanyám! Mit csináltál, Dominick?!?!
Tessa nem mozdul. Oda szaladok, a többiek is jönnek, valaki gyorsan kioldja a kesztyűimet, lerántom őket. Letérdelek mellé, leveszem a buksijáról a fejvédőt, meg a szájából a fogvédőt. Arcán, ahol eltaláltam, egy ronda horzsolás éktelenkedik, a közepén egy pár milliméteren nem túl mélyen, de felhasadt a bőre. A kis sérülésből egy csepp vér csordult ki, és lassan végig csorog arcán.
-Minden rendben? – kérdezem aggódva. Tessa felül, kissé zavart, látom, nem pontosan tudja, hogy merre van. Kicsit oldalra fordul, a bejárati ajtó irányába, egy pillanatra elbámul arrafelé, majd visszanéz rám. Látom, hogy visszatér az élet a tekintetébe, és elmosolyodik:
-Ugyan, semmi baj! Kaptam ennél már nagyobb ütést is!
Nem nyugtat meg vele! Úristen, Dominick! Hogy tudtad így leütni?!?!?! Sokkal jobban kellett volna vigyáznod!
Gordon lép oda, és leguggol mellénk, fejcsóválva:
-Ej, ej Teresa… Én megmondtam… Mi vonta el ennyire a figyelmedet? – kérdi. Csak én vélek felfedezni egy kaján vigyort az arcán? Aztán egy jégkásás zacskót nyom Tessa kezébe – Ezt tedd az arcodra, leviszi a csúnya dudort – mondja és kisétál a ringből.
Felsegítem Tessa-t. Nagyon aggódok, nehogy agyrázkódása legyen, vagy valami efféle. Elindulunk kifelé a ringből. Láthatja, hogy még mindig nagyon oda vagyok, mert mosolyogva néz rám, a jeges tasakot az arcára nyomva:
-Hé nyugi már… Még élek… És gratula ahhoz hogy kiütöttél engem!
Azért én úgy látom, hogy nem annyira őszinte ez a mosoly az arcán. Vagy a fájdalom, vagy az, hogy az előbb egy pillanatra elveszítette az eszméletét, vagy azért eléggé érzékenyen érinti a büszkeségét, hogy kiütöttem. De nekem mindegy, én attól vagyok teljesen kész, hogy kiütöttem őt. Inkább elviseltem volna, hogy elverjen pontozással, minthogy fájdalmat okozzak neki!
-Jó csak… Tudod… Nagyon megijedtem, hogy valami bajod esett… - nyögtem ki végül, és most még az sem érdekelt, hogy ebbe tuti belepirultam.
Tessa hozzám fordult, mélyen a szemembe nézett. Aztán egy csókot nyomott az arcomra:
-Köszönöm – mondta halkan, tőle szokatlan komolyan. Aztán megfordult, és elsétált az öltözők felé.
***
Másnap, reggeli után kocsiba szállok, és Tessa-ék felé kanyarodok. Felajánlottam neki tegnap, hogy elugrok érte, suliba menet, mert kocsival megyek, hisz’ suli után megint bokszolni megyünk.
-Szia! – köszönök neki, amint beszáll a kocsiba és szinte automatikusan egy puszit adok az ép arcára. Ezen még magam is meglepődök, és természetesen égni kezdenek a füleim. Ő csak mosolyog:
-Szia!
Szemügyre veszem az arccsontján éktelenkedő sérülést. Alaposan belilult, kicsit meg is dagadt, nagyon rondán néz ki. Látszik, hogy valamit finomított rajta sminkkel, de úgy nagyjából semmit nem ér, egy ilyen sérülést nem lehet elfedni.
-Nagyon fáj? –kérdezem tőle. Nagyon bánt, hogy így pofán csaptam, és rosszul érzem magam, hogy fájdalmat okoztam Tessa-nak.
-Áh semmiség! Egész éjszaka borogattam, ha most nem kapok arcüreg gyulladást, akkor sose! – nevet, de szerintem azért nem volt ez a nevetés annyira önfeledt. Biztos hogy fáj neki, látszik a szemén. Pokolian érzem magam.
A napunk hamar eltelik. A suliban persze sokan megnézték, hogy milyen gyönyörű színekben pompázik, barátaink meg is kérdezték, hogy mi történt? Ő nagyon kedves volt, senkinek nem mesélte el, hogy egyszerűen leütöttem, mint egy lovat.
Tanítás után kocsiba ültünk, és mentünk a boksz terembe.
-Gondolom, ma már nincs kedved velem bokszolni – mondom szomorúan. Szerintem egy életre megutáltattam magam vele. Bár, akkor valószínűleg nem a kocsimban ülne – gondoltam reménykedve.
-Dehogynem! De ma nem tudok, apám jön edzeni engem – mondja. Nem érzem a lelkesedést a hangjában, majd elmosolyodik – De ne hidd, hogy megúszod a visszavágót! – bokszol bele a vállamba játékosan – Természetesen lejátszuk, amint lehet, és készülj fel rá, hogy porig foglak alázni!
-Hát, hidd el, én lennék a legboldogabb, ha az első meccsünk nem úgy végződik, ahogy végződött... – motyogom magam elé.
Megérkezünk a klubba, aztán átvedlünk kűzdősbe. Nagyon meglepődök, mikor meglátom Tessa-t: egy hosszú, bár eléggé testhez álló tréning nadrágot húzott és egy ujjatlan pólót. Persze ezekben sem volt sokkal kevésbé vadító, de mindenesetre nem hergelte vele olyan intenzíven a srácokat, mint az apró forró-nacival, meg toppal.
Melegíteni kezdtünk, de nem együtt. Én egy kicsit távolabb, háttérbe húzódva, nem akarok útban lenni, ha megérkezik a nagy Greg Parker, többszörös nehézsúlyú világbajnok, Tessa papája. Aztán hamarosan meg is érkezik, fülén telefonnal, hangosan diskurálva valakivel. Aztán végül percekkel később leszakad a telefonról, és végre a lánya felé fordul. Kissé mintha meglepődne:
-Nahát Teresa! Mi történt az arcoddal?
Látom Teresa-n, hogy nagyon jól esett neki, hogy apja csak így egyszerűen átnéz rajta:
-Szia neked is apa… Ohh ez… Hát én csak…
Mr. Parker szemmel láthatóan nem érdeklődik az iránt, amit a lánya mondani szeretne. A szerető apa!!! – fanyalogok magamban.
-Csak nem kiütött valaki a ringben?... Mit csináltál?... Elrontottad?... Oké. Ezért ma dupla annyi edzés!
Körülbelül annyi szeretet és törődés van a hangjában, mint az Obersturmbannführernek az auschwitzi koncentrációs táborban, amikor kiutalta az ételadagokat a zsidóknak. Minden teketória nélkül elkezdi hajtani a lányát, de mint valami rabszolgahajcsár. Állóképességi edzést vezényel, de megállás nélkül csináltatja Tessa-val a gyakorlatokat, egyiket a másik után. A lánynak a bőrén olyan tíz perc után csorog a verejték, fél óra után úgy néz ki, mintha most lépett volna ki a zuhany alól. Apja közben nagyjából folyamatosan üvölt vele:
-Ne lazsálj!... Csináld már rendesen!... Emeld a térded magasabbra!... Gyorsabban!... Még!... Tovább!!!... Még gyorsabban!... Keményebben!... Így akarsz ringbe lépni bárki ellen is?!!? Semmi vagy!!! Egy puhány, lusta kis liba vagy!
Körülbelül tizenöt perc után ott tartok, hogy most odamegyek, és leütöm ezt a mocskot, mint a lovat! De aztán végül nem teszem, mert elég gáz lenne, ha egy mozdulattal agyoncsapnék egy ekkora boksz legendát, és ráadásul nem segítek vele Tessa-n.
Elképzelni nem tudom hogy Tessa hogy bírja ezt két órán keresztül. Nem tartom magam puhány srácnak, de szerintem kb. egy óra után egyszerűen beledöglöttem volna, felrobban a szívem. Igaz, az én izomtömegem nem erre van kitalálva. De Tessa csinálja, megállás nélkül, az utolsó percben is olyan keményen, mintha most kezdte volna. Az ereje kb. a felénél fogy el, onnantól már csak az akaratereje, a makacssága viszi tovább.
Úgy két óra múlva ér véget a tortúra. Tessa leroskad egy padra, és inni kezd, mint aki most azonnal szomjan hal. Látom, hogy remegnek a tagjai, a pólójából csöpög az izzadtság, haja csapzottan tapad a fejére, bőrén patakokban folyik a verejték, szinte tajtékos a teste, mint egy telivérnek, amit naphosszat vágtában hajtanak. Miután kiissza a flakont, apjához fordul. Hogy van ereje mosolyogni?!?! – döbbenek meg és mélységes csodálattal nézem őt, miközben apjához szól:
-Apu bemutatnék neked valakit… Do… – kezdi, de megcsörren Mr. Parker telefonja és csak beszél, beszél, majd egy pillanatra letakarja a telefont és lányához fordul.
-Erre most nincs időm. Mennem kell. Viszlát! – mondja és távozik úgy, ahogyan megjött, telefonálva.
Látom Tessán, hogy valami eltört benne. Az edzéssel képtelenség megtörni, még órákig csinálta volna, amíg bele nem pusztul. De azzal, hogy apja annyira sem tartja, hogy egy értelmes mondatot váltsanak, mintha egy izzó kardot nyomtak volna belé. Lassan odaballagok hozzá:
-Hát… Úgy tűnik, tényleg igaz, amit olvastam… – mondom együtt érzően.
Látom Tessa-n, hogy eldurran az agya, olyan pipa. Felpattan, és a homokzsákhoz lép. Dühösen felrántja pink – pink!!! – kesztyűit, és tiszta erőből elkezdi ütni a zsákot. Egyszerűen képtelen vagyok fölfogni, hogy erre honnan van még ereje az után az edzés után, amibe legtöbben belehaltunk volna, és amit alig öt perce fejezett be!
Közben dühösen morog maga elé:
-Hogy lehet velem ilyen?... Hisz a saját apám!!!!!... Még rád sem volt kíváncsi!!!!... Mért ilyen velem???...
Néhány ütés után elszáll az ereje, csupán a dühe adott neki némi lendületet. Látom, hogy halálosan fáradtan belecsimpaszkodik a zsákba, de már nincs energiája, hogy talpon maradjon, hangos zokogásban törve ki lecsúszik a földre. Megszakad a szívem. Nem csak, mert olyan valakit látok teljesen összetörve, akit egyébként nagyon kedvelek – talán még szerelmes is vagyok belé? – hanem mert ilyet látok, hogy ezt egy apa megcsinálja a lányával. Nem tudom, mit csináljak, ezért csak odalépek hozzá, és leguggolok mellé, hogy tudja, nincsen egyedül. Váratlanul felém fordul, átkarol és szorosan hozzám bújik. Meglepődök, nem tudom, mit kellene csinálnom, ezért csak gyengéden átkarolom, és finoman simogatom csurom víz hátát, csatakos, csöpögős haját:
-Nincs semmi baj… – ilyen és ehhez hasonló blődségekkel – amelyeket magam sem hiszek el – próbálom halkan nyugtatni, de aztán rájövök, hogy valószínűleg ez az a pillanat, amikor nem kell mondanom semmit, csupán átölelni, hogy érezze, itt vagyok vele.
Talán egy fél percig maradunk így, aztán gondolok egy nagyot, hogy talán nem kellene ebben az állapotában mindenkinek rajta sajnálkozni, ezért ölbe kapom, és elindulok vele az öltözőbe. Tessa csillapíthatatlanul zokog, míg beérünk az öltözőbe, érzem, hogy szorosabban bújik hozzám, kapaszkodik a nyakamba. Bent leteszem az egyik padra, ekkor néz fel először rám. Könnyek potyognak a szeméből, és olyan rosszul érzem magam, hogy nem tudok segíteni neki! Ezért csak leülök mellé. Már épp szóra nyitom a szám, mikor mutatóujját az ajkaimra teszi:
-Csitt… - szipogja – Kérlek, most ne beszélj! Csak engedd, hogy hozzád bújjak, és ölelj át szorosan, légyszi! – ezzel az ölembe ül, és ismét hozzám bújik.
És én nem szólok egy szót sem, csak átölelem szorosan.
Karakter: Dominick Cassar (Teresa Parker-nek) 2. rész
Egy órával később lezuhanyozva, átöltözve, csendesen sétálunk a kocsi felé. Mikor beülünk, Tessa-hoz fordulok:
-Gondolom, hogy most nem nagyon szívesen mennél haza...
Könyörgőn néz rám:
-Sok dolgod van ma este? Nem tudnál egy kis időt velem tölteni?
Bíztatón elmosolyodok:
-Dehogynem! Semmi dolgom sincs, úgyhogy a tiéd vagyok!
Szőröstül, bőröstül! – teszem hozzá magamban – Amire csak akarod!
-Mit szólnál – folytatom – ha kimennénk a partra egy kicsit sétálni, utána van itt egy hangulatos kis büfé, beülünk eszünk valamit, aztán meg meglátjuk, rendben?
Először mosolyodik el, de még látom a szemében a fájdalmat:
-OK, ez jól hangzik!
Csupán pár percet töltünk a kocsiban, aztán ismét megállunk. A kocsit elhagyjuk, és lesátélunk a partra. Jól esik a friss, sós levegő, a tenger moraja.
-Nem bánod, ha apádról kérdezek, vagy ezt a témát most hagyjam? – kérdem félénken Teresa-tól, de ő csak megrázza a fejét amit nem tudok mire vélni így végül kibököm – Most akkor nem baj, vagy hagyjam a témát?
Elneveti magát:
-Imádlak! Még most is meg tudsz nevettetni, pedig nem nagyon van kedvem! Persze hogy kérdezhetsz, Nikky, ki vele!
-Te szereted az apádat, ugye? Még akkor is, ha ilyen veled...
-Hát... igen – hajtja le a fejét szomorúan – Ő az én hősöm! – teszi hozzá keserűen – Nem tudom, hogy miért ilyen velem, még nem jöttem rá. Szerintem az a baja, hogy nem fiú lettem, csak egy nyávogós lány!
-Pedig te aztán minden vagy, csak éppen nyávogós nem! Amikor először találtkoztunk a fitnesz teremben, már akkor nagyon megtetszettél, hogy milyen keményen gyúrsz, még nem láttam csajt ilyen komolyan edzeni. Amit viszont ma végigcsináltál apád keze alatt, azt egyszerűen nem is értem! Szerintem a teremben mindenki megdöglött volna, kábé fele ennyitől! Szóval egy kőkemény, nagyon belevaló csaj vagy!
Fáradtan elmosolyodik:
-Köszi szépen, ez jól esik! De tényleg! – aztán kicsit elszontyolodik – De úgy látszik, neki ez sem elég! Engem tartanak az államok legjobb női bunyósának, valószínűleg én leszek a legfiatalabb profi női bokszoló a világon! Nem tudom, hogy mit akar tőlem?!?! Mit tegyek még, hogy szeressen?!?! Hogy törődjön velem?!?!
Látom, hogy megint a sírás határán van. Kissé tétován átkarolom a vállát:
-Hát, erre nem tudok semmi okosat mondani... – morgom csendesen.
Majdnem két órát töltünk a parton. Sétálgatunk, áztatjuk a lábunk a tengerben, beszélgetünk a világ nagy dolgairól. Aztán elmegyünk a kis büfébe, Tessa-nak nagyon tetszett. Isteni hamburgert készítenek, és hangulatos kis hely. Kicsit kezd kiengedni, könnyedebb témákról beszélgetünk, meséli, hogy milyen kis esetlen tud lenni néha, vicces sztorikkal szórakoztatjuk egymást. Nagyon jól érzem magam Tessa-val, de talán ő is jól érzi magát velem, kellemes estét töltünk együt.
Aztán hazafelé vesszük az irányt. Megállok a ház előtt, ahol – mint megtudtam – egy kis lakást bérel.
-Szóval? Itt laksz? Egyedül?
-Aha – pillant a házra – Ott, a másodikon, ahol az erkélyen a biciklit látod. Az az én kéróm.
-És nem nyomsztó így egyedül?
-Hát, nagyon remélem, hogy már nem sokáig kell egyedül lennem! – mosolyog rám. Hm? Ezzel most vajon mondani akart valamit? – gondolom kissé melgepetten és csak bízom benne, hogy nem látszik rajtam semmi különös. Aztán hirtelen egy csókot nyom az arcomra:
-Holnap? Gyalog jössz nem?
-Nem, kocsival! Én megyek gyúrni!
-Ja, tényleg! Mehetek veled?
-Persze!
Rám mosolyog, aztán egy csókot nyom az arcomra:
-Jó éjt Dominick! Vigyázz magadra hazafelé! És köszönök mindent! Mindent, amit ma kaptam tőled!
Szerintem most elvörösödtem, jól láthatóan.
-Hát... Igazán nincs mit!... Szívesen!... – dadogom. Ő csak halkan, kedvesen felnevet:
-Ezt is imádom benned! Hogy ilyen szerény vagy! Egy másfél mázsás, aranyszívű izomkolosszus! – és ezzel kiszáll a kocsiból.
És vajon még mit imád bennem?
***
Másnap reggel Tessa igen vidám hangulatban fogad, tegnapi búskomorságának nyoma sincs:
-Szia, Dominick! – mosolyog rám, és bepattan mellém. Ismét puszit kapok. Pirulok.
-Szia Tessa! Látom, ma már jobb kedved van!
-Persze, azért túl teszem magam rajta idővel – mondja komolyan, kicsit felderül az arca – Suli után gyurma?
-Megbeszéltük! – mosolygok rá – Nem hagyom, hogy elpuhulj!
-Tényleg, most nekem nincsen edzőm. Tudsz segíteni?
-Nekem van edzőm, a szüleim fizetik, szerintem segíteni fog.
A napunk hamar eltelt, aztán már a fitnesz teremben is voltunk. Gyorsan átöltöztünk – Tessa ismét a szexi cuccában vadította a pasikat. Mike – az edzőm, aki tinédzserek edzésére specializálódot – természetesen már várt engem. Bemutattam neki Teresa-t:
-Hello Mike! Ő itt Teresa Palmer, bok...
Mike csodálkozó mosolyjal félbeszakított:
-Igen, tudom ki ő, Nikky! A kedvenc csaj bokszolóm, Teresa „Strong Cat” Palmer, harmatsúlyú bajnok! Gratulálok, hogy ilyen barátnőt újítottál magadnak! – nevet rám kajánul. Na, most tuti lángvörös a fejem.
-Khm... Izé... Tessa nem a barátnőm – dadogom, és csak még inkább zavarba jövök Tessa kaján vigyorától – Csak barátok vagyunk.
-Jah, persze, én is ezt mondanám, hogy ne legyen a többi pasas féltékeny! – nevet Mike.
Menekülni akarok a témából:
-Te Mike, Tessa-nak most nincs edzője, tudnál neki segíteni?
-Rám mered bízni? – kérdezi Mike kétértelműen, ragadozó vigyorral az arcán.
-Ha hozzá mersz érni, egész egyszerűen széttéplek! – mondom félig viccesen, félig vészjosló hangon – Másrészt meg nem kell kímélned, szerintem nem tudsz olyan kemény edzést összeállítani neki, amivel meg tudnád legalább izzasztani! – mosolygok Tessa-ra gonoszkodón, aki fanyalogva néz rám – A legkeményebb csaj, akit valaha láttam!
-Nah, akkor ezt mindjárt leellenőrizzük.
Belevetjük magunkat a munkába. Néha Tessa-ék felé pillantok, csak hogy tudjam, minden rendben van. Mike természetesen csak dumál, de sosem kezd ki a klienseivel, tisztességesen viselkedik. Viszont nagyon keményen megdolgozza Tessa-t, aki már megint elég csatakos. De szemmel látjatóan jól érzi magát, és nagy kedvel gyötri formás izmait.
Edzés után letussolva, átöltözve, vidáman ballagunk kifelé a kocsihoz. Hazaviszem Teresa-t és mielőtt kiszáll:
-Holnap? – kérdezi.
-Suli után én holnap is edzek. Te milyen beosztással csinálod?
-Eddig úgy volt, hogy heti három súlyzózás, és apám mindennap kínzott. Most a következő pár hétben egy kicsit lazább lesz, mert apám „csak” heti négyszer fog megpróbálni kinyírni – mosolyog, bár kicsi borús mosoly ez – Szerintem csináljuk úgy, hogy hétfőn, szerdán pénteken legyen gyurma, kedden csütörtökön boksz. Én meg majd még szombat, vasárnap megyek apámmal a terembe. Úgyhogy akkor holnap én is megyek veled pumpálni a vasat!
-OK – bólintok, aztán elmosolyodok – bár nálam ez úgy fog kinézni, hogy a kedd-csütörtöki boksz után én még elmegyek gyurmázni is!
Felnevet:
-Hát, ezt el is várom! – megtapogatja, megsimogatja vállamat – Nagyon nem szeretném, ha egyetlen centit is veszítenél ezekből a gyönyörű, hatalmas izmaidból!
***
Mióta találkoztunk a fitnesz teremben, minden napunkat együtt töltöttük, így egyáltalán nem volt furcsa, hogy ismét együtt megyünk suliba. Olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást.
Az órák kezdete előtt elválunk a hallban, ő megy a saját óráira – ő már tizenkettedikes – én meg a sajátjaimra.
Mikor belépek a terembe, a tanár még nincs bent. Leülök a helyemre – már megszoktam, hogy a bútorok tiltakozva felnyögnek, mikor majd’ száznegyven kilómmal megterhelem őket. Alig, hogy elhelyezkedek, Ashley jön oda hozzám:
-Szia, Dominick! Arra gondoltunk a srácokkal, hogy este elmennénk a Vault-ba. Van kedved eljönni?
-Köszi, persze!
-Meg arra gondoltunk, hogy hívd el Teresa-t is! – folytatja Ashley – Tök jó fej csajnak tűnik! Örülnénk, ha velünk jönne!
-Khm... Hogy én? – kérdem félszegen – Ti is találkozhattok vele a szünetben, elhívhatjátok ti is...
-Persze, de ti sülve-főve együtt vagytok, szerintem több alkalmad van rá – mondja mosolyogva, és otthagy.
Hát, nem sokat fogtam fel az órából. Egész végig azon járt az agyam hogy is hívjam meg Tessa-t. Ez olyan, mintha randira hívnám! Nem mintha nem akarnám randira hívni, mert persze, hogy akarom, már egy ideje ezen jár az agyam, csak hát ez most olyan hirtelen. Elég volt, Dominick! Semmi tökölődés, a következő szünetben odamész hozzá, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, elhívod. Mi történhet, legfeljebb nem jön el! – parancsolok magamra.
Hamarabb jön el a szünet, mint akarom. Már korábban megbeszéltük Tessa-val, hogy a hallban találkozunk, mire odaérek, ő már ott vár. Ezt hogy csinálja? Mindig hamarabb ideér, mint én! – csodálkozok magamban.
-Na, milyen volt az óra? – kérdezi vidáman.
-Hát, igazándiból nem tudom, nem azzal foglalkoztam – felelm kicsit félénken.
-Na?!?! Hanem? – csodálkozik.
- Hát... szóval, este a haverokkal elmegyünk egy kicsit, billiárdoznánk, meg darts-oznánk, meg ilyesmi – kezdem, egészen folyamatosan, szinte dadogás nélkül. Még azt sem érzem, hogy égne a fülem! Na! Megy ez Nikky! – Azon gondolkodtam, hogy vajon lenne-e kedved eljönni velünk?... Velem?
Tessa szélesen elmosolyodik:
-Dominick! Te most randira hívsz engem?!?! – aztán váratlanul a nyakamba ugrik nevetve, és két csókot nyom az arcomra, még elpirulni sincs időm – Persze, hogy lenne kedvem! És hova viszel? Csak hogy mit vegyek fel?
-Oh, semmi különös, ez csak egy… A Vault. Egy tánc klub, ahol van kaja, játék lehetőség, meg persze a táncterem.
