- Mindenki! Ma a Henge no Jutsut fogjuk gyakorolni – sétálok be az Akadémiára, ahol a zsibongó gyerekek hada várja, hogy tanulhassanak valami újdonságot. Na jó, nem biztos, hogy nagyon várnák, mert számukra ezek semmik. Nincsen értelmük ezeknek a jutsuknak. Pedig nagyon fontos, hogy megtanulják az alapokat, különben hogyan tudnák megtanulni a nehezebb szintű technikákat az elkövetkezendő időkben? De ezt nem értik meg, hiába magyarázom el nekik szinte minden óra elején. Esküszöm, ezek a gyerekek egyre rosszabbak lesznek az évek folyamán. De nem baj, így szeretem őket.
- De Iruka-sensei! – hördül fel egyenként az egész osztály. Csak mosolyogva csóválom meg a fejem, és lelkileg megerősítem magamat. Előző órán hagytam, hogy azokat a jutsukat gyakorolják, amelyiket szeretnék, de a mai órán muszáj ezt gyakorolni, hogy a következőn már mindenkinek tökéletesen menjen. Egy nem kívánság műsor. Csak néha az…
- Nincs „de Iruka-sensei”. Ha azt szeretnétek, hogy magasabb szintű jutsukat is tanítsak nektek, vagy tanítson nektek valaki más, akkor ahhoz előtte ezt meg kell tanulnotok. Na, nyomás, fölállni! – csapom össze a tenyereim, és szigorúan a gyerekekre nézek. Kelletlenül föltápászkodnak a székeikből, és lesétálnak hozzám. – De aztán nehogy meglássam, hogy valaki Sexy no Jutsut használ! – rázom meg az ujjam fenyegetően, de persze nem gondolom komolyan a büntetés lehetőségét. Úgyis tudom, hogy valaki meg fog próbálkozni vele. Mióta Naruto föltalálta, és Konohamaruval elterjesztették, azóta minden egyes osztályomból minimum egy valaki megcsinálja. Már megszoktam, bár amikor először láttam, hogy az egyik lány próbálkozik meg vele, és egy meztelen férfi testet produkál, aminek csak a férfiassága volt eltakarva… nos, az egy kicsit megdöbbentett.
Meg egy icike-picikét fel is izgatott.
No, de most nem ez a lényeg! Holnap vizsga, fontos, hogy mindenki jól tudja ezt a jutsut. Ahogy látom, egész jól megy mindenkinek, de persze azért egy-két hibát látok néhol. Kasuma például rosszul formázza a kéz jelet, így nem csoda, hogy nem éppen én jövök össze neki, hanem egy békává változtatja magát. Természetesen az osztály dől a nevetéstől, és egy picit én is elmosolyodok, de aztán segítek neki újból emberré transzformálódni. Tiszta vörös szegény fiú képe, és próbálja minél kisebbre összehúzni magát. Ez nem jó… nevetni szabad valaki ügyetlenségén, de ennyire ne nevessék már ki szegényt.
- Mindenki folytassa tovább! Még nem láttam egy tökéletes munkát sem, hogy lehessen bárkinek is lazsálnia – szólok rájuk, mire mind elhúzzák a szájukat, de azért szó nélkül, picit morgolódva folytatják a gyakorlást. – Te pedig… tudod, hol rontottad el? – kérdezem, de szinte biztosra veszem, hogy nem tudja.
- Direkt csináltam, sensei! – feleli. Hát persze… Csak mosolyogva megcsóválom a fejem, és összeborzolom haját, ami ellen hangosan tiltakozik. Nem akarom, hogy vele is az legyen, mint Narutóval volt, jó pár évvel ezelőtt. Nem akarom őt megbuktatni, mert tudom, hogy tudná ő jól is csinálni a dolgokat. Egyszer láttam, hogy tökéletesen végrehajtotta a Bunshin no Jutsut, de utána úgy tett, mint akinek nem sikerült, szóval biztos vagyok abban, hogy több van benne, mint amit megmutat másoknak. Hasonlít Narutóra. És… rám is.
- Na, mutasd azt a kézjelet! – kérem. Összeteszi a kezeit, de megint egy picit rosszul, amit kijavítok. – Most próbáld meg – mondom, mire megteszi. Na ugye, hogy több van benne?! Vigyorogva figyelem, ahogy a pontos másom ugyanígy tesz. Mintha csak tükörbe néznék! Ezt nevezem én szép munkának. Büszke vagyok rá. – Na, gyerekek. Végre egy tökéletes munka. Hajrá-hajrá, ti is meg tudjátok csinálni!
---*---*---*---
Másnap, a vizsga napján kicsit izgulok. Nem tehetek róla, mióta elkezdtem tanárként dolgozni, minden egyes évben, a vizsgákon talán jobban izgulok, mint a vizsgázó. Egyszerre azért, mert nem akarom egyik édes kis tanítványomat sem megbuktatni, másrészt azért, mert nem szeretnék nekik csalódást okozni, harmadrészt, mert ez engem is minősít, hogy hogy tudom megtanítani a gyerekeknek a tanagyagot. Rossz érzés, mikor látom egy-egy diákon, hogy nem sikerült velük megértetnem, és megszerettetnem a jutsuk használatát, vagy éppen a falunk történetét. Olyankor mindig úgy érzem, nem vagyok méltó arra, hogy taníthassam ezeket a kisgyerekeket, mert biztos van sok más olyan, aki jobb lenne nálam. Akiknél nem buknának meg a gyerekek.
Remélem, sikerülni fog a vizsga. Mint mindig, most is a Bunshin no Jutsut kell bemutatniuk. Nem túl nehéz, de nem is a legkönnyebb jutsu, éppen ezért minden egyes évben ez a feladat. Nem én találtam ki, ez a követelmény. Az én időmben is ez volt…
Sorra jönnek a diákok, akiknek mind sikerül ez a technika. Még Kasumának is, amire büszke vagyok. Persze… most sem azt a mennyiséget hozta, mint amikor láttam, mert akkor öt klónt hozott létre, most pedig csak hármat. De nem is a mennyiség, a minőség a lényeg. Márpedig ezek tökéletesek. Hatalmas vigyorral az arcomon nyújtom át neki a fejpántját, amit ő is ugyanolyan vigyorral fogad.
Mikor az utolsó vizsgázó is kimegy a fejpántjával, kicsit elszontyolodok, annak ellenére, hogy kivételesen egyetlen diákot sem kellett megbuktatnom. Kasumára gondolok, és arra, hogy milyen szomorú, hogy minden évben vannak olyan gyerekek, akiknek a szülei vagy már nem élnek, vagy nem foglalkoznak a gyerekeikkel, ami miatt feltűnősködésben szenvedő diákok kerülnek ide hozzám. Ugyanolyanok, mint amilyen én voltam. Ez annyira kétségbeejtő… Én, ha lenne nekem gyerekem, biztosan mindent megtennék érte. De persze… egyelőre még nem igazán néz ki úgy, hogy egyáltalán párom lesz az életben, nem hogy gyerekem.
Bár örökbe fogadhatnék… hm…
Váh, hülye vagy, Iruka?! Még csak huszonkét éves vagy! Elég neked az osztályod, nem kell azon gondolkoznod, hogy örökbe fogadsz egy gyereket, akire egyedül vigyáznál! Ráér még ezen gondolkozni. Még van jó pár évem, hogy találjak magamnak egy kedves kunoichit, aki aztán szül nekem egy gyönyörű kisbabát, és boldogan élünk, amíg öreg korunkban meg nem halunk.
Kár, hogy erre nagyon parányi esély van, már csak azért is, mert ninja vagyok. Még ha nem is nagyon járok küldetésekre, akkor is, bármikor elküldhetnek egyre, ahol akár meg is halhatok.
- Iruka-sensei, a Hokage-sama hívatja – riaszt föl elkeserítő gondolataim közül az egyik jounin hangja. Meglepetten tekintek föl, mert nem sűrűn szokott hívatni a vizsgák után, de azonnal föl állok a székemből, és amilyen gyorsan csak tudok, teleportálás nélkül a Hokage-samához sietek. Az utamat nem zavarja meg senki, csak páran integetnek nekem, akiknek futtomban visszaintek.
Olyan furcsa érzés, hogy míg gyerekkoromban senkit nem érdekeltem, mindenki elfordult tőlem, apámék halála után, most meg ennyien kedvelnek. Akkoriban nem értettem, miért nem kellek senkinek, ezért feltűnősködtem annyit, hogy legalább észrevegyék az ügyetlenségemet, ha mást nem, ám most, mikor talán már mondhatom azt, hogy fölnőttem, és az Akadémia tanítója vagyok, már kedvelnek. Talán azért, mert immár felelősségteljes pozíciót töltök be… Bár Narutót is sokan megszerették már, pedig még mindig az a szeleburdi kiskölyök, aki egyedül szembeszállt Mizukival, amíg én lesérülve a földön hevertem, de talán éppen ezen önfeláldozása miatt nőtt nagyot a falusiak szemében. Mármint… nem azért, mert engem és a Tekercset megmentette, hanem mert azóta sok mindenkinek segített.
Gondolkozás közben a Hokage-sama irodája elé érek, ahol Shizune-san mosolyogva fogad, és kér, hogy várjak egy kicsit, Tsunade-samának megbeszélése van. Egy kicsit elbeszélgetünk mindenféle semmiségekről, hogy milyen volt a vizsga, milyen nehéz a Hokage-sama titkárának az élete, meg ilyen apróságokról. Beszélgetés közben szerencsére hamar repül az idő, de azért örömmel fogadom, amikor kinyílik az ajtó, és kilép onnan Kakashi-sensei.
- Jó napot, Kakashi-sensei – köszöntöm mosolyogva, bár mikor átható tekintetével végig mér, kicsit megborzongok. Mellette mindig olyan furcsa érzésem lesz, a gyomrom szinte görcsbe rándul, de nem értem miért. Attól még, hogy baromi erős ninja, és ezüst szeme csak néha mosolyog, én kedvelem. Bár annyira nem ismerem, Naruto elbeszéléseiből az jön le, hogy nagyon jó tanár, és jó ember, annak ellenére, hogy folyton elkésik, így tényleg nem értem a viselkedésemet.
- Szervus, Iruka – köszönt ő is mély hangján, majd biccentve egyet nekem, és Shizune-sannak, elsétál. Egy pár pillanatig követem tekintetemmel, de aztán a Hokage-sama erőteljes hívószavának engedelmeskedve bemegyek hozzá.
- Üdvözlöm, Hokage-sama – hajolok meg.
- Szervus, Iruka. Gondolom, kíváncsi vagy, miért hívattalak – kezdi mondandóját. Fölegyenesedve biccentek egyet, és várom, hogy mit akar tőlem. – Gondolom, ismerős neked a Teruyoshi Hatori név. – Hatori? AZ a Hatori?
- Persze! Csapattársam volt, de már rég nem hallottam felőle – mondom, és gondolataimban visszatérek azokba az időkbe. De rég is volt az…
- Egy küldetésen van a Kumogakure-ban. Mint gazdag, és befolyásos családfő, megpróbál egyezkedni velük, hogy ne történjen meg több olyan eset, mint a múltban, de nem halad túl jól, pedig reménykedtünk, hogy sikerrel jár. Mikor ott volt, megtámadták, és el kellett menekülnie, de mivel a kíséretét vagy megölték, vagy elfogták, nincs, aki segíteni tudna rajta, és nem tudni, meddig bírja ki élve. Az országból kijutott, de a Fagy országa sem éppen a vendégszeretetéről híres. Egyetlen üzenetében, amit küldeni tudott, kérte, hogy te vidd el neki a gyógyszereket, amik meggyógyíthatják, vagy ha már nem lenne jó állapotban, téged akar utoljára látni. – Hogy mi? A mindig vidám, de megfontolt Hatori élete veszélyben van? Lehet, hogy meg fog halni? Ha nem nekem kellene mennem, akkor is segítenék neki! De… van egy kis probléma.
- Értettem. De Tsunade-sama… nem vagyok benne biztos, hogy elég erős vagyok ehhez a küldetéshez – mondom ki hangosan félelmemet.
- Tudom, Iruka – mosolyogja. Ezen mi mosolyogni való van? – Éppen ezért egy hétig Kakashi vendégszeretetét fogod élvezni, ami alatt megtanít megvédeni magad, és erősíteni fog. Hatori most egy olyan rejtekhelyen van, ahol egy ideig biztonságban vagy, ezért merem engedélyezni ezt az egy hetet, de utána sürgősen indulnod kell – mondja, és még mielőtt meg tudnék szólalni, int, hogy mehetek.
- Értettem, Tsunade-sama – hajolok meg, s kisétálok. Ez… azt jelenti, hogy Kakashi-senseinél kell laknom is addig? Az előző percek megdöbbentő információitól zsongó fejjel támaszkodok neki az ajtó melletti falnak, hogy egy kicsit rendszerezzem gondolataimat.
Hatori, a volt csapattársam, legjobb barátom, aki egy szép napon hirtelen eltűnt, most életveszélyben van, és azért, hogy megmenthessem, egy hetes kiképző „táboron” kell részt vennem, amit Konoha legerősebb ninjája fog nekem tartani. Álmomban nem gondoltam volna ma reggel, hogy ez fog velem történni! Akkor ezért mért végig olyan furcsán Kakashi-sensei… biztosan azt nézte, hogy milyen vézna, és ügyetlen lehetek, ha ennyi idősen neki kell tanítania engem. Remélem, azért nem néz le!
- Jól vagy, Iruka-sensei? – kérdezi Shizune-san, megérintve karomat. Egy nagy sóhaj után mosolyt erőltetek arcomra, és ellököm magam a faltól. Ideje visszatérni a való életbe, hiszen azzal, hogy csak gondolkozom, nem segítek Hatorin, akinek egyre kevesebb ideje van.
- Persze, minden rendben – mondom, és megérintem kezét. – Most mennem kell, viszlát, Shizune-san – lépek el tőle, és meg sem várva elköszönését, egy intés után elsietek. Nos, merre is van Kakashi-sensei háza?
Pár óra sikertelen keresgélés után végül szerencsésen Narutóba botlok, aki készségesen elkísér Kakashi-sensei házához, de aztán sietnie kell, mert vár rá a párja. Eleinte meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Shikamaruval jár, de mikor együtt láttam őket, látszott rajtuk, hogy imádják egymást. A Nara srác igazán jó hatással van pótfiamra, aminek nagyon örülök. Ő legalább végre boldog. Megérdemli.
Meglepően félénken csöngetek be Kakashi-senseihez, és miközben várakozok, zavart toporgásba kezdek. De furán viselkedek! Nyugi már, Iruka! Ne legyél ilyen betoji, biztos nem fogja megenni a fejedet, amiért huszonkét éves létedre csak chounin vagy, és neki kell pátyolgatnia. Nem ilyennek ismered, igaz? Akkor meg ne toporogj itt, mint egy szerencsétlen kislány, hanem állj egyenesen, nagy levegő, és nyugi!
Egész hatásosan tudom magamat is összeszidni, és mint a rossz gyerekek, én is egyből szófogadó leszek magammal szemben. Mire Kakashi-sensei ide ér, hogy beengedjen, addigra már nem is látszik rajtam semmi abból az idegességből, amit érzek, arcomon is az izgatottság helyett mosoly foglal helyet. Ez az, ügyes vagy, Iruka. Jó kisfiú…
- Ismét jó napot, Kakashi-sensei – köszöntöm őt kissé idiótán. – A Hokage-sama mondta, hogy…
- Igen, egy hétig én foglak tanítani – vág a szavamba.
- Minden tőlem telhetőt ki fogok hozni magamból – mondom pirosan, s reménykedek, hogy ezt csak a melegnek tudja be, és nem annak, hogy mennyire izgulok. Régen tanítottak már engem, na! Pluszban ehhez még hozzáadódik a szokásos gyomorgörcs, amit a közelében érzek…
Csókolgatja, harapdálja és szívogatja a bőrt a nyakamon. Istenem, de jó…..becsukott szemmel élvezkedek, amiből a nyögés sem maradhat ki. Így adom a kicsike tudtára, hogy nagyon jó nyomon jár…Ezért megérdemel ő is egy kis jutalmat…leveszem róla a felsőjét, és apró puszikat hintek marcangolnivaló puha bőrére…hümm…az arckifejezéséből ítélve neki is tetszik a dolog. Áhh…de szép hasfala van valakinek…
Keze a pólóm alól a nadrágomba kerül, végigsimít a combomon, és úgy látszik megtalálja a nemrég odarejtett fegyvert is. Ravaszan felcsillannak a szemei, innen tudom, hogy készül valamire. Csak nem szeretnéd a fegyvert belémmártani? Deeeee…
Úgy tesz, mintha misem történt volna, arcán azonban végig ott van az a sunyi, alattomos mosoly…jajaj, van még mit tanulnod, aranyom…egy shinobi akkor sem mutathatja ki az érzelmeit, ha úgy áll neki a farka, mint neked. Nyitott könyv vagy számomra, Yosuke…Később erre még rágyúrunk, ha eljön az ideje. Tovább fogdozza a combomat, mire én egyre jobban és jobban begerjedek, már teljesen átáztam…
Hirtelen kirántja a kunait a combomra erősített tartóból, mire a nyakán lévő kis nyakörv tüskéi mélyen a nyakába fúródnak. Ha ezt szeretnéd, tőlem szado-mazo szex is lehet…- mosolyodom el a gondolatra, mire fájdalomtól csillogó szemekkel rám néz, kezében még mindig a fegyvert szorongatva. Előkapok egyet a másik oldali tartóból, de mire bármit is tehetnék, egy hang szólal meg a szoba bejáratánál:
- Shinra Tensei!- hallom Pein enyhén szólva ideges és hangos kiáltását. A fene…most szarban vagyunk…
Yo ennek hatására a falnak vágódik egy nagy puffanás keretében. Még levegőhöz sem jut szerencsétlen, mire Pein már kezelésbe veszi a szépen kidolgozott hasfalát.
-Peinci!- ordítok rá. A rohadt élet, Pein! Mi a fasznak kell most itt lenned?!
- Peinci, ne légy ilyen durva, ő csak…-próbálom menteni a menthetőt, persze sikertelenül…
- Majdnem hozzád ért Konan, láttam! És mért nincs rajta ruha? Csak nem meg akart erőszakolni?! –Hááát, nem egészen. De ha tudná az igazat, akkor én szívnék, mint a torkosborz. Na ez azért túlzás, mert maximum átmenne szado-mazóba ő is, de a fiúnak akkor vége lenne. Tényleg, ha már itt vagyunk,Yo…..elég szarul néz ki. Az én játszadozásomat még egyben túlélte volna, de ez így már tényleg sok neki. És nem kell orvosnak lennem hozzá, hogy megállapíthassam, hogy kezd a tűrőképessége határához érni. Én pedig túl jó játékszernek tartom ahhoz, hogy bármi baja essen. Kezdek komolyan aggódni szegényke miatt…
- Peinci, nem erről van szó!
- Hát akkor?!- engedi el végül a fiút, miután elkezdem ráncigálni. Elkapja a kezem, és úgy dönt, ezt nem a kölyök előtt fogjuk megbeszélni. Hát ne is, mert a végén még Pein megölné. Felkapom a cuccom, és már ott sem vagyunk.
*****
Berobbanunk a közös szobánkba, és rám dörren:
- Mi a jó franc volt odabenn?- néz rám idegbeteg fejjel.
- Megtámadott, de uraltam a helyzetet.
- Még hogy uraltad? Azért mászott rád az a kis pöcs?!
- Igen, Peinci, uraltam a helyzetet. A nyakában volt a tövisnyakörv, és mint a földön és a Yon lévő vérről láthattad, nem csak dísznek kapta a nyakába.
- És a kunai a kezében?
- Tőlem lopta. De ahogy látod, nálam is volt egy.
- De azon a kölykön mért nem volt felső?- néz rám gyanakodva.
- Szerinted? Mikor bementem, rám rontott. Kiverte a kezemből a tálat a kajával együtt. Nekivágtam a falnak, mire leszabta rólam a köpenyt. Rám támadott, és levette a felsőjét, hogy legyen mivel megkötöznie. –kezdek eszeveszett magyarázkodásba. Mindent mondok, ami épp az eszembe jut, viszonylag higgadt hangnemben. Csakhogy Pein sem hülye…tudja, hogy egy gyengébb mozdulatommal is kiüthetném a kis vakarcsot.
Fog, és nekivág a falnak. Testével teljesen nekinyom a hideg kőnek, ajkai csak két centire vannak az enyéimtől.
- Jól hazudsz Konan, de nem elég jól.
- De ahhoz elég jól, hogy beizgulj?- vigyorodom el, mire ő szenvedélyesen megcsókol. Testével megpróbál a lábaim közé furakodni, de nem hagyom.
- Ha már az igazat nem mondod el, ennyi jár nekem. –majd ránéz a nyakamra, és elsápad .- Konan…..ez meg mi?!- mutat a nyakamra, és meg is érinti a kiszívásokat. Jaj ne! Ennél rosszabb már nem is lehetne a helyzet…
Idegesen közelebb ránt magához, mikor megpróbálok lelépni.
-A kis faszkalap….-kezd el üvöltözni, majd megindul a szoba bejáratához, hogy fölmenjen és megölje a fiút.
- Ne, Peinci! Kérlek, ne bántsd! Kérlek szépen!- kezdek el könyörögni. Ez már nagyon elfajult…de azt semmiképpen nem hagyom, hogy bántsa Yot…
- Te is akartad, mi? Nem szóltál róla, hogy pedofil hajlamaid is vannak! –nézett rám idegesen, és mintha enyhe undort is látnék a tekintetében.
- Csak az zavar, hogy tetszik az a fiú, igaz? Hogy hagytam, hogy megérintsen! Tudom, hogy féltékeny vagy, én tudod mit? Van is rá okod! De azért ilyen nyilvánosan kiakadnod nem kéne! Ennyire nem tudsz uralkodni magadon, Peinci?- a Peinci szót direkt kissé gúnyosan ejtettem ki.
- Te pedig ha viszket a picsát, ne egy ilyen kis pöccsel vakartasd meg! Tudod én is létezem ám!
- Persze, hogy létezel, az íróasztalod mögött az Akatsuki kurva ügyeit intézve…. Én meg masztizzak egyedül a fürdőben, mi? Na, a lófaszt! Azt aztán várhatod! Most pedig megyek, és megnézem, hogy az a nyomorult kölyök él-e még! Úgy elláttad annak a szerencsétlennek a baját, noha még védekezni sem tudott!- üvöltözök Peinnel, noha nem is értem, mért védem ennyire Yot. Tény, hogy tetszik; de ezen a „védekezni sem tudott”- részen kicsit én is fennakadok. Nem tudom, miért jött most ki belőlem ez a védjük a gyengébbet dolog… eddig sose izgatott, hogy ki hal vagy sebesül meg miattam. Rosszkor voltak rossz helyen, aztán le vannak sajnálva. Yosuke ellenem sem tudott védekezni, az nem zavar, de hogy Pein ellen se, az már idegesít… Csakhogy ezt Peinnek nem kell tudni. Úgy sem érti ezt az egészet… és kezdek már én is belebonyolódni…
Pein csak néz rám kissé döbbentem, és mielőtt szólhatna bármit is, lelépek.
*****
Felmegyek a szobába, hogy megnézzem mi van Yosukéval. Viszek magammal kötszert is, mivel kapott tőlem is pár sebet, és nem szeretném, ha sokkot kapna a vérveszteségtől.
Belépek a szobába, és beigazolódik a sejtésem: egy kisebb tócsányi vér van a teste mellett. Teljesen ki van dőlve, kicsit kicsavart testtartással fekszik a földön. Szerintem nem járnék messze az igazságtól, ha azt mondanám, hogy amint kimentünk a szobából, elájult.
Lassan odasétálok hozzá, végül letérdelek mellé. A kezemre nézek: véres. Itt bajok lesznek, ha nem csinálok valamit…. Végül nekiállok levetkőztetni. Kivételesen nem szexhez, csak hogy jobban hozzáférjek a sebeihez. Tudom, hogy jó vagyok, meg minden, de azért ruhán keresztül sebet bekötözni még én sem tudok.
A lehető legóvatosabban és fájdalom mentesebben szedegetem le róla a ruhákat, míg végül csak egy alsónadrág marad rajta. A tövisnyakörvet kilazítom majdhogynem teljesen, hogy az ottani sebekhez is odajuthassak.
Ránézek a fiúra. Olyan szép teste van, Istenem… de most elcsúfítja sok pici és nagy, súlyos és fájdalmas seb. Már az is csoda, hogy pihenni tud ilyen sebekkel… Megsimítom az arcát, és valami bocsánatkérést suttogok neki. Úgyse hallja. A nyomorult… örülhetek, ha holnap magához tér, nem pedig meghal…
Végigsimítok több helyen is a bőrén. Olyan puha... és meleg. Kíváncsi vagyok, milyen illata lehet… Végül odahajolok, és megszagolgatom. A haját is. Hmm… de isteni illata van. Kár, hogy nem lehet parfüm formájában kapni.
Végül erőt veszek magamon, és nem csodálom tovább Yot, hanem a sebeit kötözgetem. Először kezdem a felsőtestével- egyértelműen ott van több sérülés. Aztán miután azzal is végzek, a maradékot is ellátom. Sajnos pár helyen még medikus jutsut is használnom kell, mert olyannyira nem mennék semmire a kötésekkel. A fájdalmat mindenhol ugyanúgy fogja érezni, de közel sem lesz életveszélyben. Ezt is csak azért csinálom, mert nem akarom, hogy tudjon róla. Mármint azt tudni fogja a kötésekről, hogy elláttam, de semmi többet.
Egy óra sebkötözgetéses gyógyítgatás után azért a végére érek a dolognak, de elmenni nem megyek el. Minek? És hova? Peinhez aztán vissza nem megyek. Akkor már itt alszom. A kölyök úgyse fog addig felébredni, amíg valaki erőszakkal föl nem kelti… Tehát nem fog tudni a dologról. Ez amit Yo nem tud, az Yonak nem fáj…
Nagy bánatomra vissza kell öltöztetnem, hacsak nem akarom, hogy megfázzon itt, a hideg padlón. Végül nekidőlök a falnak, Yo kidőlt testecskéjét pedig magamra húzom. A feje ott van a vállamnál, a testét pedig úgy igazítgatom, hogy rajtam legyen. Végül sikerült úgy beigazgatnom, hogy az ölemben „üljön” úgy, hogy neki oldalt vagyok; a fejecskéje pedig valahol a mellkasom és a vállam között van. Leveszem magamról a köpenyemet, és betakarom magunkat. Ha Yo így megfázik, kezet rázok vele.
Jó meleg teste van, és olyan szép arca… még Deidara is megirigyelhetné ennek a fiúnak a szépségét. Hmm… szerintem simán lekörözi Deit. Modorra sem olyan kis nyávogós kislányos, hanem olyan kis agresszív. Vagy legalábbis velem… Bár, amiken keresztülment, és sem kedvelném magam túlzottan, ha a helyében lennék. Nem baj. Gyűlöljön csak.
Azt hiszem, végtelenszer jobban jártam, hogy Yo-val alszom. Most, hogy így ki van dőlve, olyan kis csöndes. De nem baj. Nem leszek egyedül. Vagy legalábbis nem fogom úgy érezni, hogy egyedül vagyok, mint Pein jelenlétében. Már nagyon belefáradtam abba, hogy Pein nőjét alakítsam. Nekem semmit több egy barátnál, noha ezt ő nem tudja. Egy barátnál, akinek minden este az ágyában alszom. És akivel gyakran szoktam szexelni is. De nem baj, jó ez így. Érzem, hogy fontos vagyok, mert ő szeret. És nem úgy, mint egy barátot. Valamint nem vagyok egyedül. Annyira… És legutolsósorban kicsit törleszthetek így a kölyöknek is. Nem tagadom, rohadtul bűntudatom van, akárhányszor csak rá nézek. Pein jól elintézte, azt is az én hibámból.
Megsimogatom a fiú arcát, majd egy lágy csókot lehelek az ajkaira. Jó éjszakát, Yosuke.
*****
Reggel korán ébredek, így van időm újra megszorítani a nyakörvét annyira, mint ahogy akkor volt, mikor szórakozgattam vele. Nem kell tudnia, hogy le lett lazítva. És el is megyek. Azt sem kell tudnia, hogy itt töltöttem az estét, nem Peinnel. Ehhez neki semmi köze. Arról sem kell tudnia, hogy mennyivel jobban érzem magam vele, mint Peinnel vagy bárki mással. Főleg, ha ki van ütve és hallgat. Így legalább hallom a gondolataimat, és tisztázni tudom a dolgokat magamban. Nem kell tudnia semmit. Néha jobb tudatlannak lenni, és nála pont ez a szitu. Nem akarom, hogy gyengének lásson, noha néha az vagyok. Nagy hatalom ide, vagy oda…mégiscsak emberből vagyok. Nőből…
*****
A ház előtt várok, Kakuzuval együtt, mikor végre megérkezik Pein Yoval és Hidannal. Tehát indulás. Pein rám néz, én pedig elfordulok. A tegnap esti után nincs mit mondanom neki. Ránézek a fiúra, majd végül Peinre is vetek egy röpke pillantást. Biztos vagyok benne, hogy nem akarja magát ennél szarabb színben feltüntetni nálam, ezért tuti, hogy a vakarcsot nem fogja bántani. Vagy legalábbis nem súlyosan.
Legnagyobb örömömre nem esik az eső, hanem jó meleg van. Süt a nap, meg minden …a jó időnek hála előbb-utóbb be fogunk érni a bázisra, bár inkább előbb. Viszonylag gyorsan haladunk, Yosuke is bírja tartani a tempót. Jah, azért egy-két óra múlva neki is odahajintanak egy kis vizet, nehogy szomjan haljon, és ahogy látom, egy csepp sem maradt abban a kulcsban.
Yo kissé megviselt… Komor arcot vág, és az arca alapján annyi kedve sincs élni, mint egy partra vetett halnak, de legalább tud mozogni, és él. Szeretnék vele még szórakozni máskor is – remélhetőleg Peinci közbeavatkozása nélkül- viszont most nincs épp a legfényesebb állapotban. Olyan, mint egy élőhalott. Megy némán, és elég vontatottan, mikor Pein bejelenti, hogy jön egy kis pihi, egy nagy sóhajtás keretében huppan le kissé távolabb tőlünk.
Nem tudom, mióta van nekem lelkiismeret-furdalásom, de mostanában igen aktív a kicsike. Hiába pátyolgattam este, mikor ki volt dőlve, neeeem, még mindig itt gyötör ez a szar. Legszívesebben kibasznám az ablakon az egészet…
Azzal a kifogással, hogy közelebb megyek szemmel tartani, nem-e akar valami ostobaságot csinálni, közelebb jutok Yosukéhez. Először tudomást se vesz rólam. Oké, kissé közeledek, semmi. Mikor megint közeledni akarnék, elindul ellenkező irányba. Pein szól neki, hogy ha tovább megy, kicsinálja, mire azért nem megy tovább. Tehát fáradt és elege van, de meghalni nem akar. Hmm… lehet, kicsit a kedvére kell majd tennem, hogy jobban megjöjjön az életkedve, és ne legyen ilyen depressziós…
Végül indulunk tovább…
*****
Késő délután érkezünk meg a bázishoz. Kinyitották a fiúk a bejáratot, de ahogy azt Yo is észrevehette, nem megyünk be. Itt várjuk, hogy kijöjjenek a többiek, akik már valszeg itt vannak egy-két napja. Kakazu és Hidan van mögöttünk, míg Pein mellettem van. Előtte van Yo, akinek a vállát szorongatja. Már látom is Deidarát és Sasorit jönni, mögöttük talán Itachiék vannak.
- Üdv, Yosuke-kun!
Még reagálni se tudok, mikor Yo egyszer csak kitépi magát Pein szorításából, és imádott rokonára veti magát. A hajánal fogva húzkodja a földön, jól megrugdossa, üti-vágja, közben ordibál vele; egészen addig, míg Pein jó modorra nem tanítja egy erősebb tarkón vágással. Én is megállíthattam volna, de minek? Úgy is tudtam, hogy Pein majd csinál valamit vele. A nyakát meg nem akarom átszaggatni…
- Jó, hogy így örülsz nekem- szedi össze agát Deidara, mire Yosuke visszamorog egy anyádat-ot. Peinci rondán ránéz, és ebből Yo már tudja is, hogy jobban jár, ha hallgat.
Pein megint jól rámarkol a fiúra, nehogy még egy ilyen kis verekedés legyen.
- Kösz, hogy elhoztátok nekem – néz ránk hálásan a szőke, majd rokonának intézi a szvait. - Yo-kun – megy Yo elé, majd megtapicskolja a fejét. Vagy inkább megsimogatja? Mintha Yo csak egy kutya lenne, vagy hasonló…- Biztos kíváncsi vagy rá, mért vagy itt. –Válaszul Yosuke csak morog .- Olyan édes vagy, mikor haragszol. Gyere, mutatni akarok neked valamit .- nevet fel, majd elindul a barlang bejárata felé. Pein pedig utána lökködi a vakarékot. Félelmetes látvány volt, mikor megtépte Deidarát. Eddig alig bírt mozogni, most bezzeg volt annyi ereje, hogy a robbantás mániást úgy megtépje, hogy nekem belesajdultak a hajhagymáim…hát, rejteget meglepetéseket, annyi biztos. És én még sajnáltam… engem is simán megtépett volna.
Besétálok a többiek után, utolsónak. Noha érdekel, hogy Deidara mit akar a kölyöktől, annyira azért nem sietős…
Ahogy látom innét hátulról, Yo körülbelül nyitott szájjal szemléli bázisunk belső tartalmát. Hát, igen… tény, hogy nem semmit összeszedtünk az elmúlt időszakban. Végül mindenki megáll a szemezős szék előtt. Én már csak így hívom.
- Az a helyzet Yosuke, hogy kell nekem tőled valami!- jelenti ki vidáman vigyorogva Deidara. Na, erre már én is kíváncsi vagyok, csak jogom van tudni, minek cipeltük idáig a kis szépséget…
- Két pofont azt tudok adni!- meglepődve tapasztalom ismét, hogy Yo milyen szinten válik élővé most, hogy Deidara is a képben van. Eddig nem beszélt, nem hogy beszólt volna… Deidara csak annyit csinál, hogy vigyorogva közelebb hajol hozzá, és megérinti az arcát. Deidara… magadat tapogasd, ő az ENYÉM! Lehet féltékenységi rohamnak is nevezni, de helytállóbb a birtoklási és területvédési ösztön, az, ami most elöntötte az agyamat. Úgy tapogatja, mintha csak a szeretője lenne… cöhh…
- Más kell tőled. Valami fontosabb… és személyesebb – áll meg a simogatással Yo szeménél. - A szemed.
MI?! Nem sok kellett, hogy hangosan is ráüvöltsek Deidarára, hogy mi a faszomat képzel magáról? Még hogy Yo szeme?! Ez hülye?! Hát tényleg az, ha azt hiszi, hogy ezért nem fogom kiherélni, amint kettesben maradunk! A jó anyádat Deidara! Az én játékszeremet aztán nem fogod szerszámraktárnak használni! Elveszted a kezed, aztán még a végén azt is Yotól vennéd el?! Milyen testvér vagy te, most őszintén! Ez egyszerűen undorító! Felháborító, és enyhén szólva kiakasztó! Na várj csak, Dei, ezért még számolunk!
A fiú megdöbbenését látva ő se sejtette. Hát, nem ő az egyetlen, aki padlót fogott a hírtől…
- Bocs, de az nekem is kell – böki ki elhaló hangon a vakarcsom, majd mikor Deidara hozzáér a szeméhez, reflekszből becsukja.
- Tudom, de másnak is. Megígértem egy barátomnak, hogy kap egy kis ajándékot… nos, úgy döntöttem, a te szemed lesz az. –Na, persze! Majd meglátjuk, Deidara!
- Ez elég bizarr- ad hangot a véleményének Hidan. Tehát nem csak én vagyok az, akit még a gondolat is ráz a hidegtől.
- Nem, erről tegyél le! Nem adom oda a szemem, arról ne is álmodj!- üvöltözik Yosuke ellenkezést nem tűrő hangon. Most sarokba van szorítva… miért érzem magam olyan rohadtul kegyetlennek?
- Nem kell, hogy önként odaadd. Elveszem én magamtól is- néz rá öccsére gonoszan Dei, majd tesz egy szemkinyomásra emlékeztető mozdulatot, mire Yo –teljesen jogosan- visszahőköl, ezzel kicsit hátrébb tolva Peint is.
- Deidara, nem gondolod, hogy ez…- még be se tudom fejezni a tiltakozó mondatot, mert közbeszól:
- Nem gondolom. Különben is, ha már ideig elhoztátok, csak nem fogjátok a semmiért visszavinni. Vagy igen? – néma kuss. - Na ugye. – Deidara odalép Yosukéhez, és a szemére teszi a kezét .- Maradj veszteg szépen öcsi, akkor nem fog annyira fájni…
Na, ebből itt elég! Már magam köré vontam a chakrámat ujjam egy rándulásával, készen rá, hogy megtámadjam Deidarát, de szerencsére erre nincs szükség, mert Itachi megérkezik. Úgy látszik, érezte, hogy a chakrámat mozgósítom, és idejött megnézni, miért.
- Itachi?- néz Dei kíváncsian Itachira, aki egy apró mozdulattal megakadályozza, hogy kinyomja Yo szemét. Köszi, Itachi. Most lógok eggyel.
Az utolsó pillanatban Pein megböki Yo nyakát, mire az elveszti az eszméletét, és a földre zuhan.
*****
Yosukét az egyik kis üregbe zárják a fiúk, és elmennek pihenni. Én addig elkapom Deidarát, és a falnak nyomom jó erőszakosan, hogy fájjon neki. És a tökeit is megszorongatom.
- Na mesélj csak, Diedara!
- Hé, Konan, ez fáj!
- Fáj?- vigyorgok rá gonoszan, majd még jobban rászorítok, mire felsikkant.
- Először is: legközelebb a teljes tervedet elmeséled, ha szívességet akarsz kérni, mert ha tudom, mire megy ki a játék, nem megyek bele. Ez egyszerűen undorító! Másodszor: ha még egyszer bele mersz dumálni a mondatom közepébe, aláásva ezzel a tekintélyemet, ott helyben leszabom a szép kis fejed! Érted?!- ordítok rá a végén nyomatékosításként pedig nagyon rászorítok a nemi szervére, mire könnyek gyűlnek a szemébe, de válaszol:
- Igen, értem! Értem, több ilyen nem lesz! Bocsáss meg, kérlek!- könyörög, hogy engedjem el, mert már látszólag is nagy fájdalmat okozok neki. Elengedem, mire a földre zuhan, a tökeit szorongatva. Mire felnézhetne, én már sehol sem vagyok.
*****
Egy órával később Itachi látogat be hozzám.
- Mi volt az az előbb?-kéri rajtam számon a dolgokat.
- Nem értem, mire gondolsz- teszem a hülyét.
- Jól tudod, mire gondolok. Meg akartad támadni Deidarát?- hüledezik.
- Jól láttad, igen. Köszi, hogy közbe avatkoztál .- köszönöm meg a segítségét. Bajban lennék, ha támadásra kényszerültem volna. Még árulónak is tituláltak volna, éppen ezért nagyon sokkal tartozom most Itachinak.
- Nincs mit. Megtudhatnám, hogy mért?
- Mondjuk azt, hogy más sorsot szántam a kölyöknek, mint amit Deidara. –magyarázkodom.
- Nagyon fontos lehet, ha még Deidarát is megtámadtad volna miatta. –vonja le okosan a következtetést az Uchiha.
- Tetszik az a fiú. Ennyi az egész .- akarnám lezárni a témát, de nem hagyja.
- Tudom, hogy nem ennyi. Jobban tennéd, ha mesélnél egy kicsit. –mondja ezt olyan hangsúllyal, hogy bajban leszek, ha nem állok neki beszélni; de tudom, hogy csak szeretné az igazat hallani, méghozzá az én számból.
- Jól van. Tudod…az a fiú más. Különleges, és azt akarom, hogy az enyém legyen. Csakis az enyém. Ezért nem akarom, hogy Deidara bántsa. Már rohadtul megbántam, hogy egyáltalán elhoztam idáig.
- Értem- hümmög egyet, majd folytatja a faggatásomat:
- És Pein? Miért volt olyan furcsa? Csak nem összevesztetek?
- De. Rajtakapott, mikor éppen a kölyökkel szórakáztam. Képzelheted, alig bírtam elvonszolni, nehogy megölje a nyomorultat. Így is úgy összeverte, hogy ráment egy órám, mire összeraktam. Ez tegnap este történt.
- És? Most mit fogsz tenni?- néz rám kíváncsian.
- Nem tudom. Valahogy meg kéne innen lépnie, csak egy kezdőlökés kéne hozzá. Menjen csak vissza Konohába, az se érdekel, jobb, mintha itt döglene meg Deidara baromsága miatt. Segítenél?- nézek rá nagy boci szemekkel.
- Persze, hogy segítek. Nekem is jól jöhet a kölyök.
- Jó, hogy itt vagy, Itachi. Nélküled nem tudnám, mit csináljak…
- Megoldom, hogy leléphessen, és megbízom valamivel.
- Mivel?
- Meg kell keresnie Sasukét, és átadni neki valamit. Utána mehet, amerre lát .- ismerteti velem a tervét.
Jaj, most áldom az eszem, és Istent is, hogy itt van Itachi! Az Akatsukiban ő az egyike annak a három tagnak, akik tudják az igazat velem és Peinnel kapcsolatban. A másik kettő Sasori és Orochimaru. És ha Itachi Sasuke után küldi Yot, akkor az Orochimaruhoz fog menni. Hangba. Akkor még beszélnem kell azzal a farokkal, és akkor a kis szépségem szabad utat fog kapni. Miket meg nem teszek érte! Nem is értem…de ha már így benne vagyok, nem fogok meghátrálni.
Itachi… mit meg nem tennék, hogy az esetem legyél! De sajnos nem vagy az. Tudom, hogy te is tudod. Te is így érzem velem szemben. Múltkor ezt már tisztáztuk. És megbeszéltük, hogy mivel egyikőnk sem esete a másiknak, mást nem tudunk csinálni, mint segíteni egymást, legyen bármekkora szarban az illető. Hát, azt hiszem, ezzel a kettőnk közt megköttetett szövetséggel már sokadszorra mentődik meg az életem. Köszi.
-Rendben. Akkor elintézed?- a választ egy bólintás formájában meg is kapom. Aztán Itachi lelép.
*****
Pár óra múlva Itachi már vissza is ér. Érzem, ahogy jutsut használ, méghozzá jó erőset. Egy olyan jutsut, amit tőlem tanult. Elnyomja Yo chakráját?
- Ha ketten csináljuk, több ideje lesz .- Itachi bólint, majd aktiválom a jutsut én is. –Merre ment?
- Arra, amerről jöttünk.
-Hmm… jól van. Akkor úgy egy húsz perc múlva szerinte abba is hagyhatjuk. – Érzem, hogy iszonyatos sebességgel távolodik a kölyök. Egyenesen Hangba. Úgy látszik, ő is tudja, merre keresse Itachi öcsikéjét.
*****
Fél órával később Pein már a falat verné bele a falba.
-Hogy a picsába szökött meg az a vakarék?! –tanakodik hangosan. Bár ezt a tanakodást én inkább nevezném szemrehányásnak, amit nekünk szán. Hát, remélhetőleg nekem nem szól, és ezt gondolhatom abból is, hogy miközben fel-alá mászkál, mint egy idegbeteg, rám nem néz őrjöngve.
-Hidd el, Pein, engem pont úgy bosszant, mint téged. Pedig milyen jó kis ajándék lett volna…- sóhajt lemondóan. Én meg csak röhögök a markomba. Ránézek Itachira. A szokásos szobormerev arckifejezése van rajta, meg se rezzen, mikor Pein a szemébe néz. Olyan szinten tudja tartani a látszatot, hogy az valami félelmetes. Ő a nagy, érzéketlen és kegyetlen Uchiha…aztán ha jobban megismeri az ember, tudja, hogy igen barátságos, és szokott mosolyogni. Ha velem van, általában egész sokat is. Még nevetni is szokott. Nem csak azzal az eszelős, hidegrázós ördögi kacajával; hanem a mekkorabaromvagy-kuncogásáva. Jól áll neki. Tényleg kár, hogy nem az esetem. Egy pillanatra a szemembe néz, majd mindketten elfordulunk.
Pein végül Sasoriékat küldi a fiú után, mert ha már Deidara hülyesége, ne mi loholjunk a kis „ajándéka” után… Teljesen jogos. Bár tudom, hogy ehhez Sasorinak annyi kedve van, mint nekem Peinhez. Semmi.
-Reggel indultok utána! Valamelyik környékbeli faluban nézzetek utána, úgysem jut messzire ilyen állapotban. –jelenti ki, majd elvonul, ahogy a többiek is.
Pein után bemegyek a szobánkba, és összepakolok egy pici táskába.
- Mész valahová?
- Mintha bármi közöd lenne hozzá… amúgy igen.
- Igen is van hozzá közöm, Konan! Tudtommal nem Kakuzuval laksz egy szobában…- Valamiért az volt az érzésem, hogy azzal jön, hogy mégis csak ő dug engem esténként, meg hát az ő barátnője lennék… hál ég, hogy nem ezzel jött! Megkönnyíti a dolgom, hogy nem kell amiatt a mondata miatt balhéznunk .- És hová mész, ha megtudhatnám?
- El. Egy kis időre. Gondolkoznom kell. Kettőnkről. De úgy nem megy, hogy napi 50 órában itt vagy. –nézek rá szomorúan. Hatás garantált! Nem is ellenkezik, jó volt ezt felhoznom ürügynek.
- Nem akarom, hogy vége legyen. Csak… gondoltam szólok. De úgy is a te kezedben van a döntés. Remélem tudod, hogy bárhogy is döntesz... – vesz egy nagy levegőt- … számodra semmiképpen sem lesz negatívuma.
Na, azt megnézném! Szakítok veled, és itt maradhatok, mi? Meg a többi…
Végül összepakolok, adok neki egy puszit –meg sem érdemli!- aztán elmegyek. Egyenesen Hangba.
*****
Egy-két óra, és mát meg is érkezem. Le sem fáradtam, villámgyors volt az út idefele. Kíváncsi vagyok, Yo ideért-e már. Van rá esély, de lehet, hogy még csak egy óra múlva fog beérni. A legrövidebb úton jöttem, és nem sétálva…
A határon lévőket még kiütnöm se kellett, meglátták az Akatsukis uniformisomat, és már tárták is ki a kaput. Hmm… tehát Orochimaru tudja, hogy jövök. Mégsem tunyult el annyira, mint számítottam. Nem isbaj.
Csak úgy, szó nélkül berontok a „városházára”.
- Orochimaru! –kiáltok be, mire elém is jön, a szokásos undi vigyorával az arcán.
- Konan! Nem is tudom, milyen rég láttalak utoljára! Légy üdvözölve Hangfaluban!- köszönt mézes-mázos hangon, amitől leginkább a falra futnék.
- Nem érek rá ilyenekre, tehát ne számíts rá, hogy sokáig fogom élvezni a vendégszeretetedet.
- Óóó… - lepődik meg- tehát nem maradsz. Milyen kááár… akkor tehát miben segíthetek?
- Egy szívességért jöttem.
- Miben lehetek szolgálatodra?
- Engedd ki a faludból.
- Kit?- néz rám értetlenül.
- A tanítványomat. Egy fiú, Yosukénak hívják. Ide jött, mert ide küldtem. Csak annyi lenne, hogy engedd ki a faludból. –kamuzok. Vagy nem is annyira? Már nagyon gondolkozom rajta, hogy kiképzem. Van tehetsége, de a konohaiak mellett… egy örökkévalóság lesz, mire ki fogja tudni használni az adottságait. Mellettem csak egy év kellene…hhhm… ezen még gondolkozom egy kicsit.
- Hmm… és ezt miért tenném meg?- néz rám kihívóan.
- Azért, mert ha nem teszed meg, megöllek- vigyorgok rá gondtalanul.
- Hát, nem szép dolog fenyegetni a falu urát, Konan. –vigyorog, mint a tejbe-tök, aztán elkezdi dugdosni a nyelvét. Már megint kezdi… tudja, hogy egyszerűen undorodom ettől a szokásától, de azért is csinálja!
- Magasról teszek rá, hogy mit illik, és mit nem! Kiengeded? vagy szarrá verjelek?
Mivel nem válaszol, fogom, és megrúgom. Ő pedig egy kibaszott nagy dörrenés kíséretében esik egy nagyot. Mondanom sem kell, hogy azokat a vékony papírfalakat rögtön átszakítja, és a fő tér kellős közepére sikerül landolnia. Oda, ahol egy csapat állig felfegyverkezett jounin áll, és most les rám döbbenten.
-Aki beleszól, megölöm .- jelentem ki, de ezeknek a hülyéknek aztán magyarázhat az ember… Már ugrik is rám öt shinobi. Fel sem kell emelnem a kezem, a tér túlsó végén landolnak, betörve a falat, és össze-vissza törve saját magukat is. Ha meghaltak is, leszarom. Én előre szóltam.
Leveszem az arcomat eltakaró bambusz-fejfedőt, és lerakom egy padra. A köpenyemet pedig kicsit kilazítom. Már egy kisebb tömeg gyűlt össze, hála a fő tér- átrendező műsoromnak.
Aztán Orochimaru fog, és a testével nekinyom a falnak.
-Mondtam már, hogy nagyon izgató vagy, ha verekedsz?- suttogja a fülembe.
Na bumm! Milyen szépséget látnak szemeim a fiatalabb Uchiha társaságában? Hát persze, hogy Yot! Ahogy a kissé döbbent arckifejezésüket látom, most jöhettek valami tisztázó sétáról. És valószínűleg még a nagy csihipuhiról sem tudnak semmit.
Orochimaru pedig teljesen kész, úgy áll neki odalent… inkább nem is részletezem. Ennyire beizgult volna? Hát, tény és való, hogy bombázónak számítok, de ez részéről akkor is gyors reakció. Kiéhezett vén fasz… simán lehetne az apám is. De ahogy elnézem, ez őt nem igazán zavartatja. Egyre közelebb nyom a falnak, és elkezdi puszilgatni a nyakam. Ááá…hát, nem rossz. Sőt, kifejezetten jól csinálja! Bár ez a minimum részéről, már akkor nőket terrorizált az ágyban, mikor én még nem is voltam. Aztán jön a nyelvével…
Erotikusan és végtelenül izgatóan végignyal a nyakamon, én pedig Yo megkeményült arckifejezését szemlélem, kéjesen a szemeibe nézve. Hmm… csak nem féltékeny vagy, picinyem? Dee… csak rád kell néznem, és tudom, hogy szívesen nekimennél Orochimarunak. Hmm… nem is tudtam, hogy ilyen nagy hatással voltam a kölyökre a legutóbb. Úgy látszik, még is.
Na, döntöttem, elég a játszadozásból. Megfogtam Orochimarut, és jól gyomron vágtam. Félreálltam, és hagytam, hadd kapják el a nyomi kis tanítványai.
- Takarodj innen, te kurva! –üvölti utánam. Csak azt nem tudom két hányás között, vagy már utánuk?
- Én is szeretlek!- válaszolok, majd felveszem az egyik padra lerakott kalapkámat; és elindulok a kijárat felé. Ami persze Yo és Sasuke mögött van. Sasuke rám támadna, de elég egy csúnya ránézés, és Orochimaru látványa, és visszavonulót fúj a kölyök. Amúgy se lenne semmi esélye…aztán ott van Yo.
Megállok mellette, de nem nézek rá.
-Ha élni akarsz, jössz. Biztos lehetsz benne, hogy fél perc múlva már a nyakunkon lesznek. És egy kis chuunint egybe megesznek .- mondom, majd tovább megyek. Nem hülye, el se köszön Sasukétól, és idegesen fújtatva a nyomomba szegődik. Úgy látszik, nem igazán van kedve velem jönni.
Mindennemű gond nélkül átjutunk a határon. Megyünk még vagy fél kilómétert –sétálva-, majd megállok. Ő pedig nagy szemekkel néz rám.
-Megtetted, amit Itachi kért?- nézek rá, elárulva, hogy tudok a szökésének módjáról.
-Igen. –jön a durva válasz. Hmm…meg kéne tanítani egy kis tiszteletre. Fogom, és nekilököm egy fának, nagy nyögést kapok válaszul.
-Ha velem beszélsz, tisztelettel tedd! Tudnod kéne, hol a helyed… te is tudod, hogy egy fél mozdulatommal kitörhetném a nyakacskádat.- szegezem nekitekintetemet, amit a kicsike tüzesen áll.
-És neked hol a helyed?- vág vissza pimaszul. Felemelem a kezem, mire ő összeszorítja a szemeit. Ütést vár, de nem kapja meg. Ezt furcsállva kinyitja a szemeit. Már ott sem vagyok. Azóta két lépést hátráltam, és elővettem a táskámból a tekercseket, amiknek a tőlünk való visszaszerzése volt a küldetése.
- Fogd - azzal odalököm neki. –Ha arra elindulsz, pár óra alatt Konohában leszel- közlöm vele rideg hangon, majd feltéve magamra a bamboo kalapomat indulnék is, mikor megállít egy kérdésével.
- Miért csinálod ezt? –néz rám komolyan, szemei kíváncsian csillannak. Pislantani sem tud, máris ott állok előtte, nekinyomva az általa már „közelről” megismert fának.
- Nem vagyok akkora kurva, mint hiszed. –nézek mélyen a szemébe, amiket Dei nemrég majd’ kinyomott. – És nem akarom, hogy ennek a játéknak ilyen gyorsan vége legyen. Szeretem kiélvezni a dolgokat. –tapasztom ajkaimat óvatosan az övéire. Nem ellenkezik, nem lök el magától, láthatóan élvezi. Tehát gyengéden szereted? Tudok én olyan is lenni… Majd mintegy demonstrálásként elkezdem mélyíteni a csókot. Hagyja, sőt beszáll. Már ideje volt… Alig vártam, hogy végre újra megkóstolhassam. Így hát most alaposan kihasználom az alkalmat, és kiélvezem a dolgot. Először csak alsó ajkát veszem a számhoz, és óvatosan szopogatni, nyalogatni kezdem, majd a szájpadlásával és a nyelvecskéjét kezdek el szórakozni. Kurva finom vagy, Yo…
Egyre vadabbul kezdünk el csókolózni, aztán hagyom, hadd vegye át a stafétát: megfordul a helyzet, és máris én vagyok a fához nyomva és letaperolva. Egyenlőre még csak a derekamat és a fenekemet fogdozza, de nem hagyom, hogy ez folytatódjon- bármennyire is vágyom rá.
-Yo… mennem kell. Majd folytatjuk legközelebb. –csókolom meg most utoljára, majd elszakadom tőle. Mind a ketten enyhén lihegünk- elég kevés levegő jutott el mindkettőnkhöz a vad nyelvezésben. –Még valamit- akasztok a nyakába egy kis papírmedállal ellátott nyakláncot. Erről meg fogják ismerni a kémeim, hogy az én védelmemet élvezi; másnak azonban csak egy szimpla ékszernek tűnhet. Még Peinci kémei sem ismerik, ezért nagyon hatásos. –Ezt pedig tedd el. –nyomok a kezébe egy pici tekercset. – Ezt csak akkor nyisd ki, ha életveszélyben vagy.
Össz-vissz egy idéző tekercs, amivel engem idézhet meg- persze csak egyszeri alkalommal, nem véletlenül mondtam neki, hogy csak vészhelyzet esetére. Ha kellek, jövök. És van egy olyan érzésem, hogy ha visszamegy a falujába, nem minden fog zökkenőmentesen alakulni. Van rá esély –nem is kicsi…-, hogy szüksége lesz még arra az idéző tekercsre, amivel tőlem kérhet segítséget. És ha játszadozni szeretnék vele, esetleg tényleg a szárnyaim alá venni és kiképezni, nem hagyhatom meghalni. De most már tényleg idő van, Orochimaru emberei most indulnak el Hangból- erre. Majd még tanakodom ezen a tanítvány-dolgon, de egyre szimpatikusabbá válik a dolog.
-Majd még találkozunk- kacsintok rá kajánul, és elteleportálok egy puffanás kíséretében- vissza a bázisra.
Sok idő telik el, nem is tudom, mennyi, de éppen elég ahhoz, hogy kieszeljek egy tervet. A terv: megszököm. A részletek… majd improvizálok. Vagyis annyi biztos, hogy valakit szétverek, mert kibaszottul dühít itt mindenki, főleg az a kék ribanc. Milyen jó is lenne, ha egy kunait mélyeszthetnék valamelyik testrészébe, mondjuk abba, amivel folyamatosan csak engem zaklat! És igen, most nagyon-nagyon ki vagyok bukva! Minden mozdulatom fáj, ráadásul a szám íze is kellemetlen, és éhes vagyok, nagyon. Valaki itt meg fog halni, ha nem engednek el sürgősen! Bár mit is beszélek… alap dolgokat bénáztam el, mert annyira biztos voltam magamba. Elbíztam magam, és emiatt most itt csücsülök a szarba. Na de fogjuk fel optimistán… legalább Kakashinak nem lett baja. Az isten szerelmére basszus, hogy lett volna baja, ő jounin bazdmeg, és ha valaki, hát ő tuti, hogy ártani tudott volna Peinnek legalább egy kicsit! Eddig is gyűlöltem a bátyám, de most már még jobban gyűlölöm! Tudom is, ki fog meghalni: ő! Csak vigyenek oda hozzá, kitépem minden egyes szál buzisan hosszú haját… szemét köcsög!
Ahogy így elküldöm a fél világot a francba, hirtelen megérzem, hogy valaki közeledik. Ismerős chakra, mindjárt hányok is. Konan. Ez egy részből jó: előle könnyű lesz elszökni. Ugyanakkor egy részből rossz: ha túl közel jön hozzám tuti, hogy elhányom magam. Kurvaallergiám lett az elmúlt percekben. Nagyon is! Az ajtó nyílik, én pedig (mivel elég közel vagyok hozzá) egy szökkenéssel felugrom (mindenem belesajdul, de faszt se érdekel), és képen teremtem az érkező Konant. Leejti a kezében lévő dolgot, ami szerintem kaja volt, mivel iszonyúan jó az illata. Baszki, hát ezt se fogom már megenni. De nincs időm ezzel foglalkozni, mert menni kell, amilyen gyorsan csak tudok! Az improvizálással csak egy baj van: nem készít fel a lehetséges támadási lehetőségekre. Ami annyit jelent, hogy arra se, mit csinálj, ha mindened fáj, és szöknöd kéne, de chakrád nuku, és minden másod is elvették. Jó ötlet volt ez egyáltalán? Nem, de legalább ezt a ribancot megüthettem. Bár van egy olyan érzésem, hogy ennek Pein nem fog örülni…
- Hova- hova? - kérdi vészjósló hangsúllyal, mikor sikeresen belé ütközöm. Franc, ha most lenne nálam egy kunai… - Csak nem szökni próbálunk? Ejnye! Megmondtam, hogy nem érdemes megpróbálni… - Kit érdekel, bazdmeg? Hoppá, azért ő sem fogja vissza magát. Pofán rúg, de úgy, hogy visszarepülök a szobába. Szinte minden sebem felszakad. Kurva anyját, ez azt akarja, hogy elvérezzek?! De ahogy látom, az ő szája is vérzik. Remek, legalább visszakapta a szájharapást. Viszont én is megfizettem érte. Ki is járt rosszabbul? Ezt a kérdést passzolom.
Még meg sem bírok mozdulni, mikor belép a szobába, bezárja az ajtót, aztán a következő pillanatba már a nyakamat fogja. Basszus, mindjárt megfolyt! Meg tudnám ölni a szemeimmel, és most nem érdekel, mi lesz a következménye: képen köpöm, és ezzel még a felét se fejeztem ki annak, mit gondolok róla!
- Tüzes egy játékszer vagy, annyi biztos… - nevet, aztán megcsókol. Bazdmeg, ne már! Lökd már el magadtól! Nem, nem megy… túl gyenge vagyok, és akaratlanul is belemegyek a játékába. Hogy dögölnék meg ilyenkor! De nem tudok neki ellenállni. Visszacsókolok, és ő a nyakamat elengedve a hajamba túr. Fene, azért én is csak pasi vagyok, na! Ha izgatnak, akkor mindenképpen felizgulok, még akkor is, ha nem akarok… Aztán hirtelen elhajol tőlem, én pedig mennék utána, de valami nem enged. Olyan fura, valami ide nem kéne. Erős fájdalom a nyakamnál, aztán valami meleg, ami gondolom vér. Na jó, mi a franc ez?!
- Ez meg mi?! - kérdem megrökönyödve. El sem hiszem, hogy még mindig meg tudnak lepni az Akatsukis hülyeségek!
- Egy kis ajándék. - Dögölj meg a rohadt jutsujaiddal együtt! Végighúzom az ujjam a nyakam körül lévő dolgon, aztán ismét felszisszenek, és a számba veszem az egyik ujjam. Vér, ismét. Bármi mást szívesebben éreznék! - Ha nem teszel rossz mozdulatot, nem lesz baj… most pedig játszunk! - Mi?! Ne, ne játszunk! Ne csináljunk semmit! Tudod mit? Inkább megölöm magam! Persze csak ha lesz chakrám, mivel így eléggé nehéz lenne. Meg sem mozdulok, mikor ő elém jön, és megpuszilja azt a bizonyos helyet. Nyögök egyet, bár ez a mostani állapotomba inkább egy kiscica nyávogásához hasonlított, mintsem nyögéshez. Hátrál, és ledobja a köpenyét. Hm, egész nagy mellei vannak. Na nem mintha tetszenének!
- Gyere ide! - Kényszeredett képpel ballagok oda hozzá. Végül is mi mást tehetek? Ez a drága már elintézte nekem, hogy belemenjek a dologba. Utálom ezt a nőt!
- Kényeztess! Hadd szórakozzak egy kicsit - ránt le magához, én pedig csak nagy szemekkel bámulok rá.
- Mi van?
- Nem hallottad tisztán, vagy nem tudod, hogy kell? - Ez most komolyan azt akarja, hogy itt nyomban felcsináljam?! Tényleg egy ribanc, és ez a mosoly csak még jobban elkurvásítja. Mért néz ki ilyen jól bakker? - - Legyél jófiú, és tedd azt, amit mondok… hidd el, nincs más választásod - nevet a maga őrült gonosz módján, és nem akarom tájékoztatni róla, hogy de igen, lenne, mert még öngyilkos is szívesebben lennék, csak ne kelljen lefeküdnöm egy bűnözővel, de azt hiszem, ezt még magamnak se nagyon hiszem el. Valami itt lent nagyon kezd ágaskodni, és nem vagyok benne biztos, hogy sokáig nemet tudok még neki mondani. - Na, mikor kezdesz már neki? - türelmetlenkedik, és már meg is csókol, úgy, mint egy vadmacska, közben a kezem a pólója alá csúsztatja. Brr, mint egy béka, de erre már akkor sem tudok nem visszareagálni, így a hátát végigsimítva kicsatolom a melltartóját. Most kiderül, tényleg olyan nagyok-e, mint amilyennek látszanak! A másik kezemmel már tiltottabb vizekre evezek (vagyis egy normális lánynak ez tiltott lenne, de Konan nem normális lány, tehát neki nem az), viszont nem nézek rá. A testem ugyan már beadta a kulcsot, de mélyen legbelül tisztában vagyok vele, hogy amit csinálok, az hülyeség. De még milyen hülyeség! Ébredj fel Yosuke, máskor is voltál már kanos, de vele akkor sem teheted meg! Gondolj Konohára, gondolj a küldetésedre, vagy bármi másra, csak ne erre! Persze magammal küzdeni egyenlő az elkerülhetetlen vereséggel. Nem tudom meggyőzni magam, akárhogy is szeretném.
- Nézz a szemembe… - fordítja maga elé a fejem, én pedig már csak reflexből is engedelmeskedem. Milyen másak most a szemei. Csillognak. Mintha nem is önmaga lenne. Na nem mintha ismerném azt a bizonyos „önmagát”, de amit eddig láttam belőle, az messze nem ez volt. De már én sem vagyok önmagam.
Végigcsókolom a nyakát, közben a mellkasát simogatom. Olyan puha, de mégis rideg. Vajon milyen, ha már felmelegszik? Egyre lejjebb haladok, közben a csókról harapásra váltok, és óvatosan szívogatni kezdem a nyakát. Halkan felnyög, és én is egyre jobban ráállok a dologra. Mintha bedrogoztam volna, nem gondolkodom, nem gondolok se a következményekre, se semmire, csak az élvezetre. Én hülye, ilyen könnyen megadtam neki magam! Pedig nem szoktam könnyen kapható lenni, persze az egészen más helyzet, ha egy S szintű bűnözőről van szó. Komolyan, én voltam a hülye, hogy belementem ebbe az egész küldetéses hülyeségbe!
De a kéj egyre jobban elhatalmasodik rajtam, és lassan már nem érzékelek semmi mást sem, csak azt. Lehúzza rólam a pólót, és apró puszikat hint a felsőtestemre. Ne, ezt ne..! Bár már nem is értem, minek ellenkezem. A kezem a pólója alól a nadrágjába csúszik, és végigsimítok a combján, mikor feltűnik valami. Valami kemény, mintha fegyver lenne. Na de álljunk meg, csak nem olyan hülye, hogy fegyvert hagyjon magánál, mikor épp ilyesmire készül! Vagy ez csak véletlen lenne? Vagy..? Nem tudom, de jól hangzik, hogy ezt vágjam belé a helyett, amit szeretne! Milyen hamar kiábrándulok a szexből, ha fegyvert látok, kezdek kicsit aggódni magam miatt.
Magamban gonoszan elvigyorodom, bár nagy valószínűséggel ez kívülről is látszik, de mindegy. Most más a lényeg. Még lejjebb megyek, majd mikor úgy érzem, eljött az idő, kirántom a nadrágjából a kunait, de abban a pillanatban ezer tüske szorul a nyakamra. Felkiáltok a fájdalomtól, és érzem, hogy a vér patakokban folyik le a nyakamról. Összeszorítom a szemem, és magam fölé emelem a kunait. Ha Konannál egy volt, nagy valószínűséggel több is van, úgyhogy megint nincs semmi előnyöm, max annyi, hogy én vagyok fölül. A tüskék egyre mélyebbre fúródnak, én pedig egyre jobban szemnvedem. Öcsém, megéri ez egyáltalán? Fél szememet kinyitom, és látom Konan őrült, szadista vigyorát. Na ne, végig ezt akarta volna? Ezért most kinyírom… Nem törődve a fájdalommal elindítom felé a kunait, közbe nála is megvillan valami, de még mielőtt bármi főbb történhetne egy mondat hangzik el a szobába.
- Shinra Tensei! - És én megint a falnak repülök. Ennél ramatyabb állapotba már nem is kerülhetek, max ha megölnek. De ezt is szépen elkiabáltam, mivel a következő dolog, amit érzek, már Pein könyöke a gyomromban. Hát igen, kellett nekem Menny tekercsek után rohangálni, ugye kellett! Már kapnám is a következő ütést, de valahogy mégsem kapom meg. Azt hiszem, ennek Konan „Peinci” kiabálásához is köze lehet.
- Peinci, ne légy ilyen durva, ő csak…
- Majdnem hozzád ért Konan, láttam! És mért nincs rajta ruha? Csak nem meg akart erőszakolni?! - Naja, majdnem megerőszakoltatta magát. Pein kezei a nyakam köré fonódnak, és már tudom, hogy most meghalok, elég csak még egyszer belém ütnie, és végem. De nem üt, faszom tudja, miért nem, pedig van egy olyan érzésem, hogy sokkal jobb lenne nekem így.
- Peinci, nem erről van szó! - Véded a kis játékszered, mi, kék picsa? Csak hagyj itt nekem egy kunait, és reggelre már nem lesz miért siránkoznod!
- Hát akkor?!
Konan elhúzza előlem Peint, így fájdalmasan koppanok egyet a földön, de legalább már kapok levegőt. A nyakamat dörzsölgetve zihálok, aztán hallom az ajtócsapódást, amire már rögtön felnézek. Elmentek, hála, máris jobban érzem magam, mindenek ellenére. Remélhetőleg holnap Pein kinyír, és akkor nem kell Konant megbasznom. Bár abból, amit Peinci láthatott, szerintem rövidebbre fogja venni a pórázt. Az én pórázom is. Apropó póráz… lehet, hogy nem is kell megölni, mert magamtól is megfulladok ettől a szartól, ki tudja! De nem, az túl könnyű lenne. Konan nem rakna rám olyan valamit, amitől meghalok, max azután, miután egy ájszakán át szadizott. Tehát csak egy szép álom marad az, hogy én itt meghalok. Álom… hirtelen olyan álmos lettem. Sötétség.
***
Reggel arra ébredek, hogy valamivel leöntöttek. Valami full hideggel és nedvessel. Azt hiszem, ezt hívják víznek.
- Ébresztő vakarék, indulunk! - Ez kinek is a hangja volt? Nem tudom, de az illető most felránt, úgyhogy muszáj kinyitnom a szemeim. Pein. Gondolhattam volna, bár nem csoda, ha ezek után nem érzek meg egy chakrát sem. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Úúúh, csak lássam már meg Deidarát! Na, akkor aztán minden chakra ki fog törni belőlem! Meglöknek, és én kis híján megint orra esek, de valahogy sikerül mégis talpon maradnom. Kimegyünk a szobából, a szállodából, és én még mindig csak nézek ki a fejemből. Tudom, hogy valaki néz, és ismerem a tekintetét, tehát nem kérdés, ki az. Konan, de baszottul nem tud érdekelni. Nem tud érdekelni semmi sem. Depressziós lettem, nagyon is! Hú Deidara, úgy, de úgy megkapod… fél napot megyünk a tűző Napon, és már kezd nagyon elegem lenni az életből, mikor végre vetnek nekem egy kis vizet (vagy ez lehet, hogy cián?), amit mind egy cseppig meg is iszok. Ez némileg helyrehoz, és már jobb képpel szemlélem a világot. Amúgy a sebeim újra lettek kötve, valszeg Konan jóvoltából, bár száz százalék, hogy nem fogom megköszönni neki. Az kéne még, geh!
- Itt pihenünk egy kicsit. - Már az első szónál lehuppanok a földre (persze jó tisztes távolban a hülyéktől), és nézek ki a fejemből. Azon gondolkodom, vajon mivel érdemeltem ezt ki az élettől, de a szemétje csak nem tisztel meg azzal, hogy válaszol. Aztán eszembe jut Sakura és Konohamaru. Vajon mit csinálhatnak most? Aztán Kakashi és Tsunade. Ők mondjuk nem hiányoznak. Konoha sem hiányzik különösebbképpen, mivel igazából sosem kötődtem hozzá annyira. Nem az a szülőfalum. Ez a nagy helyzet.
Valaki leül mellém. Vagyis nem mellém, de közel hozzám. Rá sem kell néznem ahhoz, hogy tudjam, ki: Konan, hogy pusztulna meg. Tudomást sem veszek róla. Kicsit közelebb jön, most se. Mégis mit vár tőlem, hogy itt letámadjam? Bár mondjuk ez egy jó ötlet, akkor legalább Pein kinyírna, és nem kellene tovább dekkolnom itt. Mikor még közelebb merészkedik felállok, és távolabb megyek. Pein már kiabál is utánam, hogyha még egy lépést teszek, kinyír. Faszomat se érdekli punk kölyök, szívességet teszel azzal, ha megölsz! De majd csak miután találkoztam Deivel. Ha más nem is, ő tuti, hogy bűnhődni fog!
- Indulunk. - Már meg sem hallom, csak automatikusan menni kezdek. Fáj a nyakam, fáj a lábam. Legjobban talán a fejem fáj. Meg a tudat, hogy még nem téptem meg a bátyám!
***
Kb. délután négy lehet, és itt megyünk a… tudom is én hol, a lényeg az, hogy új chakrákat érzek. Nagy mennyiségűeket, és ez örömmel tölt el, főleg, mikor felismerem bennük a bátyámét is. Hehhehe, most megbánod, hogy megszülettél, Dei baba…
Átmegyünk pár sövényen, szétrobbantunk néhány fát, aztán megállunk egy barlang előtt. Kellemes hűs árad ki belőle, de tudom, hogy nem lesznek olyan kedvesek, hogy bevigyenek. Inkább megsütnek itt a Napon, amiért rossz kisfiú voltam. Annyira utálom az Akatsukit.
Végre azt is közeledni érzem, akinek már jól ismerem a közelségét. Nem úgy. Sajna akaratlanul is sok időt töltöttem egykor a bátyámmal. Majdnem le is robbant pár végtagom. Visszasírom azokat az időket! Végre feltűnik egy homályos alak a barlang szájánál, és sok másik is mögötte, de már tudom, hogy az első lesz az. Érzem, még akkor is, ha tök tropa vagyok.
- Üdv, Yosuke-kun! - Bingó! Úgy tépem ki magam Pein karjainak a szorításából (mivel mikor megálltunk, jól rámarkolt a vállamra - ennek semmi értelme nem volt, csak szeretett volna fájdalmat okozni - asszem immunis lettem a fájdalomra), mintha villám csapna le mellettem, és a szőkére rontva a haját kezdem tépni.
- Te rohadt szemét fasz! Kinyírlak! - kiabálom neki mérhetetlenül dühösen, és a hajánál fogva kezdem húzni a földön. Még jó, hogy ilyen hosszú neki. Tényleg, valami innen hiányzik. Mért nem érzem a tüskéket a nyakamban?
Még mielőtt nekem rontana a fél Akatsuki, hogy leszedjen Deiről, párat behúzok a szőke hímringyó bátyámnak, és jól a gyomrába is térdelek. Megérdemli, bazdmeg, tönkretette az életem! Aztán Pein erős ütése a tarkómon lenyugtat, és csak azon csodálkozom, hogy vajon mért nem ájultam el tőle?
- Jó, hogy így örülsz nekem - tápászkodik fel a szőke, és elkezdi leporolni magát. Tisztában vagyok vele, hogy nem ártottam neki sokat (itt még keveset sem tudnék ártani senkinek), de azért az a gondolat elégedettséggel tölt el, hogy kárt tettem a megjelenésében (mániákus kinézet fan, tisztára, mint egy csaj).
- Anyádat! - morgom neki ingerülten, de Pein fenyegető szemvillanására inkább kussban maradok.
- Kösz, hogy elhoztátok nekem - mosolyog Dei Konanék felé, én meg fel tudnám nyársalni őket a szememmel, ha lenne rá lehetőségem, de sajna nincs. - Yo-kun - néz ismét felém, majd elém sétál, és a kezét a fejemre helyezi. Ingerülten felmorranok, és ha Pein nem tartana hátulról, istenemre mondom, megint bebasznék neki egyet! - Biztos kíváncsi vagy rá, mért vagy itt. - Ó, nem bazdmeg, idáig hurcoltak, vertek, zaklattak, de nem, engem aztán marhára nem érdekel, miért kellett mindezt átélnem! Válaszul csak morgok még egyet. Dögölj meg Dei, én csak ezt kívánom! - Olyan édes vagy, mikor haragszok - nevet a szőke, és jól a képembe vigyorog. Ollyan szívesen megtépném újraaa! - gyere, mutatni akarok neked valamit - int nekem, mintha csak rajtam múlna, hogy merre megyek, és nem pedig Peinen, aki hátulról tart. De a vörös azért vette az adást, mivel rá pár másodpercre elkezd tolni Dei után, amit persze nem nagyon akarok, de a karomba vájódó lila körmei előbb-utóbb azért meggyőznek.
Bemegyünk a barlangba, ahol millió denevér (döglött) és fegyver van mindenfelé. Legelőször Kisame Samehada-ját ismerem fel, amire még régről emlékszem, valamikor gyerekkoromról. De vannak itt még kunaiok, shulikenek, katanák, és egy csomó olyan dolog, amikről egyáltalán nem tudom, mik… Végül megállunk egy nagy akármi előtt (olyan székféleség), aminek a támlájára egy csukott szem van rajzolva egy háromszögbe, akár csak a híres mindent látó szem. Értetlenül bámulom a dolgot, aztán Dei megfordul, és ismét rám vigyorog.
- Az a helyzet Yosuke, hogy kell nekem tőled valami! - Vág a közepébe, én meg kérdően húzom fel a szemöldököm. Mi kéne ennek a transzinak? Férfiasságot nem tudok neki adni, azzal születni kell.
- Két pofont azt tudok adni! - vágom oda flegmán, ő meg megint nevet, és közelebb lép hozzám. Irtózom a közelségétől, de ugyanez igaz Pein közelségére is, ami most vészesen itt furkálja az oldalam. Végül csak megállok mereven, és hagyom, hogy Dei az arcomhoz érjen, de legszívesebben megint nekiugranék.
- Más kell tőled. Valami fontosabb… és személyesebb - az állam vonalát követve simít végig az arcomon, aztán tesz egy kis kerülőt, és a bal szememnél áll meg. - A szemed. - Elkerekedett szemekkel nézek rá. Ez meghülyült?!
- Bocs, de az nekem is kell - hebegem elhűlve, Dei meg vigyorogva hozzáér a pupillámhoz, amitől automatikusan lehunyom a szemem.
- Tudom, de másnak is. Megígértem egy barátomnak, hogy kap egy kis ajándékot… nos, úgy döntöttem, a te szemed lesz az. - Olyan gyűlöletesen bámulok a srácra, mint eddig senki másra. Legszívesebben itt helyben megölném, de komolyan. Képes a saját öccse szemeivel üzletelni, milyen ember ez?!
- Ez elég bizarr - szólal meg valaki a hátam mögül, de nem igazán érdekel, ki az.
- Nem, erről tegyél le! Nem adom oda a szemem, arról ne is álmodj - kiabálom magabiztosan, bár ezen a helyen szinte minden többet ér a magabiztosságnál.
- Nem kell, hogy önként odaadd. Elveszem én magamtól is - vigyorog rám gonoszan a szőke, és megnyomja a szemem körülötti részt, amitől ijedten Peinnek hátrálok, és nem érdekel, hogy mindjárt elhányom magam a közelségétől.
- Deidara, nem gondolod, hogy ez…
- Nem gondolom. Különben is, ha már ideig elhoztátok, csak nem fogjátok a semmiért visszavinni. Vagy igen? - Csend. Szerintem élve már vissza se akarnak vinni, akkor meg mire volt jó ez a kérdés? - Na ugye. - A szőke rám néz, aztán elém lép, és megint a szememhez nyúl. Összerezzenek. Senki sem segít rajtam! - Maradj veszteg szépen öcsi, akkor nem fog annyira fájni… - Már éppen hangot adnák a tiltakozásomnak, mikor mögöttem megjelenik valaki. Egy sötét árny, olyan, mint a téli jégcsapok, csak nem csöpög. Jól ismerem ezt a kisugárzást. Pár évig el kellett viselnem. Sasuke…
- Itachi? - néz Dei meglepetten a mögöttem lévőre, akinek a keze most Dei kezét fogja, így még éppen nem tudta kinyomni a szemem. Phuh, ez meleg volt, de mért érzem úgy, hogy ezzel még nem úsztam meg? Valaki megnyomja a nyakam. Bazd meg Pein, utállak! Sötétség.
***
Egy kis cellaszerű üregben ébredek. A Hold fénye egy részen besüt a barlangba, ez az egyetlen fényforrás. Észvesztően hideg van, és minden nedves. Kellemetlenül érzem magam. Már majdnem ismét elalszom, mikor zörgést hallok a bokrok közül. A chakra érzékelőim még mindig tropán vannak, de az aurát azért megérzem. És ezt pontosan ismerem. És utálom. Itachi az. Egy cédulát dob be nekem, amin valami hülyeség van. Ez hülye, nem fél, hogy észreveszik? Bár ő biztos tud valamit, amit én nem, mivel én sajna mindig elájulok valaki miatt. Szeretem az életem. Éjfélre értem jön. Hurrá, biztos neki is a szemem kell!
***
Éjfélre valóban ottvan a cellaajtóm előtt, és engem vámul, én meg bámulok vissza. Ez így krva jó, de mivel még nem vagyok buzi, nem tölt el különösebb örömmel!
- Végre kell hajtanod egy utasításomat. - Mintha a requiem csendült volna fel, olyan a hangja. Vérfagyasztóan rideg.
- Hát persze - ciccenek fel gúnyosan. - És mégis hogyan képzeled ezt?
- Megszöktetlek, cserébe te elviszel valamit az öcsémnek.
- Nem ismerem az öcséd.
- Hazudsz. - Persze, a Sharingan. Gyűlölöm az Uchihákat.
- És ha nemet mondok?
- Akkor holnap Deidara elveszi a szemed. Nincs vesztenivalód. - Valahol igaza van. De mivel nincs túl sok időm átgondolni, végül csak egy sóhaj kíséretében bólintok. És itt felgyorsulnak az események.
***
Egy holt sötét mezőn állunk, és Itachi a kezembe nyom valamit. Elmondja, hogy nincs sok időm, ezért siessek (egy darabig nem fogják észlelni a chakrám hiányát, de tényleg csak egy kicsit). Bólintok - mi más választásom van? A zsebembe mélyesztem az akármit, amit adott, és felugrom az egyik fára. Nem mondok köszönetet, egy Akatsukisnak soha. Nem is érdekel, mi lesz velem, csak futásnak eredek. A lábaim rögtön ellenkezni is kezdenek, de nem érdekel. Csak ugrálok fáról-fára a Hold fényénél, az éjszaka sötétjében. Már jó pár kilómétert megteszek, mikor a fejembe ötlik egy gondolat. Hát persze, ez is csak az én eszem lehet. Most megint szarba vagyok, de nem is kicsiben! Mert a kérdés már csak az, hogy: Hogy a jó fenébe keressem én meg Sasukét?!
-Hova-hova?- kérdezem tőle félelmetes hangsúllyal.- Csak nem szökni próbálunk? Ennye! Megmondtam, hogy nem érdemes megpróbálni….
Meglendülök, és úgy fejbe rúgom a fiút, hogy visszaröpül a szobába, egyenesen a falon landol. Szép nyugisan visszasétálok, majd bezárom magam után az ajtót.
Ránézek a törött tányérra. Így legyen kedves az ember….hálátlan kis dög. Még a szám is vérzik miatta….
Majd ránézek a falrakenődött Yosukéra. Még el se tud lépni a faltól, a nyakánál fogva odanyomom. Gyűlöletes tekintettel néz rám, majd arcon köp.
Én csak gonoszan nevetek.
-Tüzes egy játékszer vagy, annyi biztos…- lehelem az ajkai közé, majd megcsókolom. Nem is ellenkezik. Sőt, beszáll. Nyami, de finom vagy…nem lehet megunni…öhmmm…áh…
Észre se veszi, hogy a szabad kezemmel egy egykezes kézjelet alkottam. Megjelent pár apró papírlap, melyek észrevétlenül a nyaka köré tekeredtek. Csináltam neki egy kis nyakörvet. Még póráz is van hozzá, ami éppenséggelaz én kezemben van. Elengedem a nyakát, a hajába túrok a kezemmel, majd hirtelen elhajolok tőle. Az ő kis fejecskéje követi a mozdulatomat. A pofija jön utánam, mint ha csak repetát kérne….hihihi…
Aztán észleli, hogy valami nincs rendben. Mikor a papírnyakörv egyik óriástövise belehatol a kis nyakába. Persze csak enyhén súrolja a nyakacskáját, ami elkezd egy kicsit vérezni, így hoztam tudtára, hogy a nyakára tettem. Egy rossz mozdulat, és a sok tűéles töviske belenyomul a nyakába…
-Ez meg mi?!- kérdezi, közben kissé kétségbeesett kifejezést látok átsuhanni az arcán.
-Egy kis ajándék. –válaszolok flegmán. Végigtapogatja a kis ajándékomat, majd felszisszen, mikor az egyik nyaka felé álló tüskébe belenyúl. Az ujját a szájába veszi, majd lenyalogatja róla a vért.- Ha nem teszel rossz mozdulatot, nem lesz baj…most pedig játszunk!
Gonoszan rávigyorgok, majd odasétálok hozzá. Csak áll, meg se mozdul. Még levegőt is alig vesz…jófiú. Nem harapok én…akkorát….
Lehajolok, majd megpuszilom a nadrágját a sliccénél. Felnyüsszent, majd kicsit hátrálok. Leveszem az Akatsukis köpenyemet, és rádobom egy székre. Leülök a földre, majd kiadom a parancsot:
-Gyere ide!- kivételesen komolyan néz, mindennemű pofavágás nélkül. Kissé kényszeredetten, de engedelmeskedik a parancsomnak. Rájött, hogy az élete, vagy legalábbis a jóléte mindenképpen ezen múlik, úgyhogy inkább szó nélkül engedelmeskedik.
Oda sétál elém. Megfogom, és magamra rántom. Kissé meglepődötten néz rám, mikor a következő utasításomat ismertetem vele:
-Kényeztess! Hagy szórakozzak egy kicsit.- vigyorgok gonoszan. A kis tündibündi csak értetlenül néz rám. Na mi van, muci? Még sose csináltad, vagy nem voltam elég világos? Csak gonoszan kuncogok.
-Mi van?- kérdez vissza.
-Nem hallottad tisztán, vagy nem tudod, hogy kell?- kérdezem.
Csak néz rám kényszeredetten és gonoszan. Úgy tűnik, leesett neki, hogy mit várok el tőle…
-Legyél jófiú, és tedd azt, amit mondok…hidd el, nincs más választásod.- nevetek gonoszan.- Na, mikor kezdesz már neki?- türelmetlenkedem. A türelem erény, szóval én nem vagyok egy túl erényes ember. Nem vagyok túl türelmes….Sőt, kimondottan türelmetlen egy személyiség vagyok. Főleg most, hogy itt fekszek a földön, fölöttem a legújabb és eddigi legfinomabb játékszerem. Szerintem más se lenne túl türelmes a helyemben…
Vadul megcsókoltam, aztán a kezét becsúsztattam a fekete feszülős pólóm alá. Elmondhatatlanul jó érzés, mikor a puha, meleg keze a bőrömhöz kér. Kellemesen kiráz a hideg. Nagyon szeretem, ha megérintenek. Főleg, ha ő az illető. Olyan meleg a teste….az enyém meg hideg. Igaz, sose fázok, de akkor is jól esik, mikor hozzám ér. Mondom, olyan vagyok, mint egy kiéheztetett kutya….
Érzem, ahogy a hátamat kezdi el tapogatni, majd kicsatolja a melltartómat. Jófiú….a másik kezével pedig közben a fenekemnél kaladozik. A szemeit viszont lesüti…így már nem olyan élvezetes nézni, ahogy szenved. Fölemelem az állacskáját, hogy lássam a szmeét.
-Nézz a szemembe…-suttogom neki halkan és vágyakozóan. Engedelmesen, mégis kissé komoran rám néz, majd folytatja. A melltartómat leszedi rólam, majd lassan és izgatóan a pólóm alá nyúl. Grrrr….na végre….
Elkezdi csókokkal támadni a nyakam, miközben a mellkasomat simogatja. A kezei egyre lejjebb haladnak….
Nagyon jól csinálna…mitha éjjel-nappal ezt gyakorolta volna, nem pedig edzéssel töltötte volna az időt…
A csókok átváltanak apró, izgatóan és csak minimálisan fájdalmas harapásokká és nyalogatássá. Ha az élvezettől meg lehetne halni, én már halott lennék…áhh. Viszont érzem, hogy ő is élvezi. Bármennyire is tagadná, a teste lebuktatja…
Kora reggel…gyűlölök korán kelni…legszívesebben egész nap kényeztettetném magam a jó meleg ágyikóban…erre ez a köcsög Dei itt izél…mit akar már megint? A múltkori nem volt elég?...
-Na gyorsan mondjad, muci, mert nem érek rá.- förmedek rá még félig kómásan. A szemeimet még ki se nyitottam teljesen.
-Egy szívességet szeretnék kérni.- kezd bele.
-Milyen szívességet?- kérdezem vissza halkan, kissé még fáradtan.
-Az unokaöcsémről van szó….beszélnem kéne vele.
-Tudod, hogy Peint hidegen hagyja a családi életed…
-Pontosan tisztában vagyok vele, Konan. Éppen ezért kérlek téged. Pein hallgat rád. Te vagy az egyetlen, aki meg tudná győzni…-magyarázza a kis szöszi. Jaj hogy egyem azt a kis cuni pofidat…úgyis csak azért segítek. A kis ellenállhatatlan…
-Rendben van. Beszélek vele.- válaszolom vissza már élénkebben.- De lógsz eggyel.
-Már sokkal. Istennő vagy, köszi - Próbálkozni lehet, szöszikém.
-Tudom- válaszolom flegmán. Olyan vajból van a kis szívem…Igazán nem tehetek róla…
Kapok tőle egy puszit a szám szélére, majd visszaoson aludni. Ó…ha ezt Peincike látná…a kis szöszit kiherélné, az tuti. Amilyen agresszívan védi a „területét”…Bár ebben az esetben kb kiírthatná a teljes Akatsukit…Mosolyodom el. Még jó, hogy most nincs itt. Intézi a csapat dolgait…Én meg addig visszabújok az ágyba..már csak az a kérdés, hogy kiébe….hahaha.
Teljesen ki vagyok éhezve…Peincike mostanság igen hanyagol, és én ezt ki is fogom használni. Ez jó érv lesz, ha majd győzködöm.
„Jaj, Peinci! Mostanság annyira hanyagolsz…ennyit se érek neked?!” Már tudom is, miket fogok neki mondani…
Basszus…már nem is vagyok álmos. Pedig egy-két órát még simán alhatnék…Mennyi az idő?
-Áhhhh…-ásítok egyet, majd ránézek az órára. Fél öt van…akkor még egy menet simán belefér…még hogy egy…Az egész csapaton kétszer végigmegyek ennyi idő alatt…
-Hihihihi…-vigyorgok kajánul magamban.
Na jó…ha már van ennyi időm, akkor megkeresem Peint, és beszélek vele…
* * * *
Végigsétálok a hosszú folyosón, majd belépek Pein külön bejáratú igazgatói szobájába.
-Szia, Konan!- vágja rá anélkül, hogy fölnézne a papírok közül. Komolyan…mindjárt kiakadok…
-Neked is szia, Pein!- válaszoltam durcásan. Még véletlenül se nézz rám, te farok…
-Valami baj van?- kérdezi, majd kissé riadtan rám néz. Szerencséd van.
-Csak annyi, hogy hanyagolsz…-még véletlenül se nézek rá. Legyen csak bűntudatod, Peinci. Nem mintha nem élvezném, hogy kicsit marcangolod magad…kicsit kéretem magam és cseszegetlek. Ez mindig bejön. Mindenkinél…
Felállt, és elindult felém. Szorosan magához ölelt, majd meg akart csókolni. Á-á! Nem kapsz meg ilyen könnyen, Pein! Álmodozz csak. Nem fogom megkönnyíteni a dolgod…
-Kicsim…sajnálom. Baszott sok dolgom van mostanság…-próbált magyarázkodni.
-Értem én…Fontosabbak a papírok, mint én…-mondtam színészien szomorú hangon. Na, most aztán bűntudata van szegénykének..áhh…szenvedjen csak. Majd ha kiengesztel, meglátjuk..
-Tudod, hogy ez nem igaz. Te vagy nekem a legfontosabb dolog a világon. Bármit megtennék érted, és ezt te is tudod…-súgta a fülembe.
Áááá…
-Bármit?- kérdezem kis ártatlanul.
-Bármit.- jött a határozott válasz. A kis hősszerelmes…
-Rendben. Akkor lenne valami.- kezdtem bele.
-Micsoda?- csillant föl Pein szeme.
-Deidarának beszélnie kell az unokaöccsével. Ha tényleg elég fontos vagyok neked, akkor segítesz elkapni a vakarékot…
-Rendben.- jött a hirtelen válasz. Tehát tényleg komolyan gondolta…az én kis aranyom…
Szenvedélyesen megcsókoltam. Természetesen rögtön reagált rá. A kis fincsi…
-Öhmm…akkor megbeszélhetnénk a részleteket?- kérdeztem tőle.
-Persze. Meg is szervezem, azzal ne bajlódj.- válaszolta, majd eleget téve ígéretének, elkezdett valamit írogatni az asztalán. Tervez a drága…
-Azt szeretném, ha mi mennénk.- nyögtem ki végülis.
-Részemről rendben. Nem akarok az iratokba belefulladni.-válaszolta.- Akkor már inkább…..-vigyorgott kajánul. Jah, értem én. Az én két mellem közé meg még a bugyimba szívesen belefulladnál…hihihi…
* * * *
Pár óra múlva már kész is volt a terv. Eszerint egy Konohai beépített emberünk elhíreszteli, hogy két „ ismeretlen” Akatsuki tag a Homály Erdejében tanyázik. Okés. Szal az leszek én és Pein. Nem tudni, ki az a két tag…Hihihihi..
Náluk van a Menny két tekercse. Az okés, arra úgyis fáj a foguk…nemrég nyúltuk le tőlük. Hümmm…És elvileg az a beépített ügynök Tsunade környezetében dolgozik, ő fogja Dei unokaöccsét ajánlani, de biztos küldenek még valakit mellé….
-Üzenet érkezett!- ordítja Deidara, majd az ablakon berepül egy Dei-féle agyaggalamb, rajta egy kis tekerccsel.
Pein szó nélkül leveszi róla az üzenetet, majd hangosan olvasni kezdi:
-Küldetés teljesítve. Tsunade Yosukét küldi, vele megy Kakashi is.Elindultak a megbeszélt helyszínre. Kakashi adatlapját mellékeltem. Ha Y sikeresen elvégzi a küldetést, jounin lesz. Várom a további parancsot: H. Üzenet vége.
-Remek. Szép volt, Pein- dícsértem meg, majd megpusziltam. Ezt tök jól kitalálta. Kakashi…hümm. Vele egyenlőre nem tudom még, hogy mi lesz. Kibontogatom a mellékelt tekercset, ami minden ismert információt tartalmaz a ninjáról. Mielőtt alaposabban áttanulmányozhatnám, Pein kiveszi a kezemből a tekercset.
-Őt majd én elintézem. Tied a kölyök.- adta ki az utasítást. A vakarék velem még olcsón megússza, Pein fix félholtraverné…
-Rendben.- hangzik a válaszom, majd indulunk is a Homály Erdejébe.
* * * *
Homály Erdeje. Egy kicsit furi ez a hely…kintről teljesen normálisnak tűnik, de ha az ember kicsit beljebb megy, rögtön feltűnik neki, hogy milyen magasak a fák, és gyakran a lábamat se látom a földön. Mégpedig azért, mert olykor-olykor a homály ellepi a talajt egy bizonyos szintig. Hümmm…..de megnézném este….
Peinci elment, hogy kicsesszen Kakashival. Az én dolgom elkapni a vakarékot. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki….
Csak négyen vagyunk az erdőben. Megvan Pein… Kakashi…. Hol van Yo? Áhá! Meg is van. Méghozzá nem is olyan messze…
Elkezdek arrafelé rohanni. Már nagyon a közelemben érzem…a chakráját kilóméterekről kiszúrtam. Kis kezdő…
Megállok egy jobban látható helyen. Itt van. Méghozzá abban a bokorban, nem mesze tőlem.
-Na jó, told elő a pofád, de sürgősen!- adom ki az utasítást. Mit képzel ez a kisgyerek? Hogy nem szúrom ki, hogy ott van? Ha igen, nagyon alábecsül. Most esett be abba a bokorba az előbb, mikor észrevett….még jó hogy tudom hogy ott van…ez alap.
Kissé kényszeredetten előmászik egy fiatal fiú a bokorból. Tizenhét körül lehet…szép szőke haja van, világoskék szemei és ellenálhatatlanul édes pofija…tisztára mint Deidara. Kíváncsi vagyok, van-e olyan fincsi és édes….
-Óh, egy kisgyerek….-nézek rá kissé lenézően és gúnyosan. –Mondd, neked nem otthon kéne autókáznod?
Jaj, azt a kis megvető pillantását…de kis édes. A kedvencem. Nyami…
Alaposan elkezd méregetni. Á…biztos a tekercsek kellenek neki…
-Csak nem ezt keresed?- elmosolyodok, majd előveszem a Menny két tekercsét. Jaj, már megint vágja a pofikat…ameddig úgy pofán nem kenem, hogy Konoháig repül…hihihi…
-Na mi az, csak nem eltaláltam?- baszogatom. Kíváncsi leszek, mikor fogom teljesen fölbaszni az agyacskáját. Úgy szeretek ezzel szórakozni…hümm. Jó kis játszópajtás lesz…hihihi…
-Csak a nyelved jár ilyen jól, vagy a kezed is?- kérdezi, majd a katanájáért nyúl. Támadni akar….
Óóóóó….a kis drága. Meglátjuk, hogy a nyelvem mennyire jár jól, ha már a szádban leszek….nyami. De várom már….Milyen kívánatos egy dög vagy, hallod?!
-A nyelvem?- kezdek el vele hangosan játszadozni. Reagálni se tud, mikor villámgyorsan nekirontok, és egy fának szegezem. Az ajkaimat pedig rátapasztom az övéire.
Istenem…de fincsi….hümmm….áhhh….az örökkévalóságig bírnám kóstolgatni a száját, olyan kis fincsi…hümmm….és jól csókol. Jobban, mint az eddigiek. Jó kis játékszer lesz…a kis fincsike…
Érzem, hogy támadni akar…azt viszont nem hagyom, hogy meg is tegye….kissé arrébb megyek tőle, majd elkapom és hátrafeszítem a támadó kezét. Hangos nyögés…Zene füleimnek! Kíváncsi leszek, az ágyba is ilyeneket fog-e nyögdösni…
-És….. a kezem?- kérdezem tőle gonosz hangon, majd a másik kezemmel elkezdem simogatni a nadrágját a farkincájánál. Ó..a kis drágának feláll! Úgy látszik, nem csak én izgultam rá, hanem ez fordítva is igaz…hihihi…
-Tévedtem! Te nem kisgyerek vagy! Akkor nem állt volna fel…-kacarászok gonoszan. Érzem, hogy egyre idegesebb a kis cuncika.
-Most harcolunk, vagy ingereljük egymást? A 2. részemről nem fog menni!- mondja, majd azt hiszi, hogy nem látom, hogy mire készül…bal kézzel támadni? A kis butus…mintha nem szúrtam ki volna rögtön, hogy jobbkezes….még annyira se menne, mint jobb kézzel. Pedig úgy se volt semmi esélye…felnevetek.
-Le ennél jobb dolgom is.- vágom rá, mire idegesen rámordít:
-Szarom le!- üvöltözi. Na végre, sikerült rávennem, hogy kikeljen magából. Kicsit csalódtam. Azt hittem, többet kell majd idegesítenem a drágát…de nem baj. Olyan kis szexi így, dühösen…grrrr….
-Ó, demérges lett a kis szöszi!- vigyorgok.- Tudom án, ki vagy te.- kacsintok rá- Te Deidara unokaöccse vagy.
Idiótának kéne lenni, hogy valaki ne ismerje ezt fel…
Bár az igaz, hogy sokkal finomabb és édesebbek az ajkaid, mint az övéké. Pedig azért már ő se semmi….
Minjárt elkezd mentegetőzni….tök fölösleges, hisz tudom az igazat. Hisz az egyik társam. Mindenkiről tudok mindent.
-Ez…nem…-igazam volt. Mondom én, kiismerhető. Pedig alig ismerem pár perce, máris átlátok rajta….tipikus pasi…
-De igen. Ő tudta, hogy téged fognak küldeni.- hazudtam. Mi rendeztük meg az egészet, ehhez viszont neki semmi köze- És azt szeretné, ha ezúttal nem teljesítenéd a küldetésed.- váltottam komolyra a szót.
-Mikor szeretné ő azt?- kérdez vissza a mucus. Szerinted?
-Nem így értettem.- A kis szőke…- Látni akar téged. Szóval velünk kell jönnöd.- magyarázok neki nyugodtan.
-Nem! Soha!- próbál ellenkezni. Ha akarja, ha nem, úgyis elvisszük…ez inkább kijelentés volt részemről, mint kérés…
-Nincs választásod.- mondom neki komolyan, majd mélyen a szemébe nézek.
-Dehogy nincs! Nem megyek és kész!- erősködik. Háta mögött némán már ott áll Peinci. Már vagy 1 perce ott áll. Amióta kicsit bekomolyítottam. A kölyöknek fel se tűnt…Épp támadna rám a vakarék, mikor Peinnek elege lesz, és leüti, mint annak a rendje. Nem tűri, hogy bárki kezet emeljen rám. Még akkor se, ha az illető nem is tudna bennem kárt tenni…Mert szeret.
* * * *
Már egy jó ideje sétálunk a bázis felé, mire úgy tűnik, a kölök magához tér. Már igazán ideje volt. Pein nem mutatja ki, de legszívesebben szétszabná a vakarékot, amiért neki kell cipelnie a formás kis tapogatnivaló fenekét….áhhh…
-Szerintem felébredt…-nyögöm ki végül is. Inkább azért, hogy a szépfenekű vakarék tudja, hogy tisztában vagyunk a kelegetésével, mint azért, hogy Peint figyelmeztessem. Érzi ő azt….
-Valószínű.- válaszol komoran.
-Akkor most már leteheted.- mondom kicsit bíztatásképp Peinnek.
-Jó megállapítás.- szólal meg Pein már sokkal életvidámabban, majd leejti Yo-t a földre. Remélem a szép hátsó felét nem ütötte meg nagyon…Minjárt megnézem….hihihi…
-Állj fel, szöszi! Miattad nem állhatunk meg. – ráncigálom fel kíméletlenül a földről.
-Légy vele kicsit elnézőbb, Konan. Hiszen eléggé lefárasztottad már a kis csórót…- szól rám Pein. Jajaja…abban biztos lehetsz, bár én inkább a felizgattam szót használnám a lefárasztottam helyet…hihihi…
-Nagyon vicces, Pein- reagálom le a dolgot.
-Ez nem vicc volt.- mondtam, majd a szexis féloldalas mosolyával rám nézett. Grrr….
A kölyök meg egy olyan cifra káromkodást lenyomott, hogy csak lestem.
-Te, biztos, hogy ez nem Hidan öccse?- Tök beillene annak, az tuti. Hidannal úgy elkáromkodnának naphosszat, hogy csak na…csak egyszer a szájába ne lépjek. Utána már nem lesz mocskos a szája egyiknek se, az tuti. Mert nem lesz szája. Na, azt mondjuk azért átgondolnám….de csak mert a két kis fincsi falat odalenne…
-Biztos. Nézz csak rá. Tiszta Deidara.- na, az már tuti. Még az ízük is hasonló….
- Csodálatos, ennél jobb már nem lehet az életem! Elrabol az Akatsuki vezetője meg valami giccses csaj, és azt mondják, hogy a majdnem egy évtizede nem látott bátyám most mégis látni akar! Ráadásul Kakashi…-nyögi be, majd úgy gyomorszájon kúrom, hogy nem sokon múlik, hogy szét ne hányjon mindent ez a kis szaros. Még hogy giccses csaj! A jó kurva anyád, na az a giccses!
-Konan, ezt azért nem kellett volna…-próbál lehiggasztani Pein. Ilyenkor őt is úgy tökön vágnám, hogy azt nem köszönné meg!
-A giccses csajt nem vagyok hajlandó megbocsátani!- durcizok. Szaros, gyenge kis chunin, aztán mekkora a pofája!
Meg se tudom sajnálni, mikor a hasát szorongatja, és vért köp. Ezzel még olcsón megúszta…
- Hidan, gyere elő… - szólal meg Pein, mire Hidan előkecmereg egy bokor mélyéről.
- Bocs, hogy késtem, de pár húgyagyú úgy felbaszta a búránkat, hogy elkerülhetetlen volt a hepaj. – Már megint szépen beszél…de ez most kivételesen még az illedelmes beszéd részéről.
-Nem számít. Kakuzu?- Jah igen…Kíváncsi vagyok, ő melyik bokorból fog kimászni…
- Lemaradt. Aszonta majd a kecóba találkozunk. Ki a csórikám? Elég faszául néz ki.- Tipikus Hidan-mondat. Már tökre megszoktam. Sőt, sunyiba még tanítgat is…
-Ő Deidara unokaöccse- magyarázza meg a szitut Hidan számára Pein.
-Jaaaah…akkor ugye nem kellett volna bebasznom neki?- kérdezi. Megérdemli, azért, amit mondott. Csak nyugodtan, Hidan, bontakozz ki. Még meg is köszönném neked…
- Hidan, kérlek, te várd meg itt Kakuzut.- adta ki az utasítást Pein.
- He? De az a pöcs aszonta, hogy…
- Azt mondtam, várd meg!
- Oké, oké… ne kapd fel a vizet. Megvárom.- Meg se vártam, hogy Hidan befejezze, fölrántottam a szőkeséget a földről, majd taszajtottam egy nagyot rajta.
-Induljunk tovább szöszi, mert estére se érünk oda.- utasítottam legújabb kedvencemet, aki készségesen teljesíti a kérésemet.
- Csak egyszer próbálnál meg kedves lenni valakihez is, Konan…-nyöszörgi nekem.
-Minek?- kérdezem tök flegmán. Aki számít, azzal úgyis jófej vagyok, szóval…
- Ezt én is kérdezhetném. Minek van bekötve a szemem, ha már úgy is láttam az arcotokat?- Jaj, most azt hiszi, hogy milyen okos…pedig csak egy kezdő kis szőke…
- Az arcunkat lehet, hogy láttad, de az útvonalat, amin eddig jöttünk, nem. Gondolkodj Misaki, utána kérdezz.- Rakja helyre a kölköt Pein. Hümm…
-Hol van Kakashi?- kérdezi meg kíváncsian Yosuke.
-Valószínűleg még mindig a Homály Erdejében.- jött az egyszerű válasz.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy még csak nem is találkoztatok?! – kérdezte idegesen Yo. Mindjárt szétdurran…hihihi…
- Nem ő volt az elsődleges cél.- reagálja le a helyzetet Pein.
-Sokba fog ez kerülni neked, Deidara…-morog az orra aláa kis fogjunk, majd egy jó ideig hallgat.
* * * *
Már a fél világot körbejártuk, mire végre valahára beértünk a közeli faluba. Innen már tényleg csak párutca…Az emberek nyüzsögtek, mindenki készült a hamarosan bekövetkezendő estére. Befelé pakoltak a házakba, az anyukák szedték össze a kölkeiket, a részeg faszik meg most másztak ki a kocsmából, hogy estére otthon legyenek. A nap kezd lemenni….És hamarosan feljön majd a Hold..
A kis csoportunk csöndességét hirtelen Yosuke törte meg:
-Ott vagyunk már?- Türelmetlenkedik a vakarék. Biztos már mindene fáj…
-Még pár lépés- Annyit csak kibír még. Már tényleg nagyon közel vagyunk.
-Mért nem vesznek észre az emberek?- kérdi kíváncsian.
-Nem látnak minket. Nem is hallanak.- kap választ Yo Peintől. Úgy tűnik, Pein elégedett az új alkotásommal.
-Az új jutsum.- közlöm elégedetten és büszkén. Na ezt csinálja bárki is utánam! Háhh! Úgy egy hete fejlesztettem ki, de igazán élesben csak most alkalmaztam először. Gondolom a kis chuunin elképzelni is nehezen tudja. Bár mondjuk az ő szintjén….Még jó, hogy ilyen erős vagyok. Nem tudom, a gyengék mire mennek. Jó S szintűnek lenni. Imádom, ahogy bárki is kiejti az Akatsuki vagy az én nevemet, mindekit rettegés és félelem tölt el. Hatalom és erő nélkül élni se tudnék. Így viszont…egy jutsuval még az oxigént is órákra pótolni tudom. Bármit meg lehet tenni, ha eléggé tehetséges az ember, és ki tudja használni a képességeit.
Én sose voltam gyenge, még fiatalon se…14 évesen már a falunk legerősebb jouninjainak egyike voltam, Peinnel együtt. De rég is volt az…
-Azt se hallanák meg, ha bombát robbantanánk.- fejezem be a mondandómat. Direkt ezt a kis hasonlatot hoztam fel, hogy emlékeztessem a robbanásmániás rokonára.
-Ajvé…-dörmögi az orra alá Yosuke. Úgy tűnik, a drága már unja az életét.
Még egy kis ideig sétálunk, mikor meglátom a kis fogadót, ahol most megszállunk. Pein megbabonázza, vagyis inkább hipnotizálja a fogadóst. Ahhoz úgyis ért. Hisz amilyen szemei vannak…grrr…
A fogadós odaadja a kulcsokat, majd Pein hatására elindul a kocsmába. Ennyivel kevesebb…Bemegyünk a kissé lepukkadt szállóba, majd a Yosukénak kinézett szobába benyomjuk a kölköt. A szoba nem túl igényes hely, pont úgy, ahogy a szállócska se. De tökéletesen megteszi. Egy kis elhagyatottabb mellékutcácskában fekszik, így nem kell attól félnünk, hogy bárki csak úgy betoppan…a pasi meg minimum két napig nem fog visszajönni. Ha Pein nem fogta vissza magát, lehet le is szúrja magát a kocsmában…hümm…nem mintha kár lenne a pacákért…
-Ideje volt már. Már azt hittem, megvakulok.- morogja Yo. A kis durci…
-Hasznos lett volna a továbbiakra nézve.- vág vissza Pein. És személy szerint sajnálnám, ha Peincike kikaparná a szép kis szemeit…de megakadályozni se biztos, hogy tudnám.
-Geh…Favicc.- pofáz vissza a kölyök Peinnek. Szerintem már most búcsúzhatok a kölyöktől, pedig még nem is kóstolgattam. Ha így folytatja, ne fog sokat élni…
Végülis Peinnek azt hiszem lege van a srácból, úgyhogy kimegy, hogy a többieket várja, rám meg itt hagyja a fiút. El kéne látnom…hááá….
Sóhajtok egy mélyet, majd végül nekiállok kötözgetni a sebeit.
-Hogy törne bele a körmöd…-morogja felém, majd megint elkezd pofákat vágni. Még ő van felháborodva? Nem őt hívták giccses csajnak…
-Mondj még ilyeneket és beléd is fog.- jól meghúzom a kötést, hogy elvegyem a kedvét a pofátlankodástól. De csak nem hagyja abba…felszisszen a tettemre, és rám vissant:
-Kurva!- Mit mondtál?
-Kurva?- kérdezem vissza felháborodott hansúllyal, és elővettem a minjártmegfolytalakhabeszólsz-tekintetemet.
- Az! Pein újdonsült kurvája! Tetszik ez a szerep, nemde?- Hogy merészeled?! Még hogy Pein kurvája? Ki kérem magamnak! Ez…ez egyszerűen felháborító!!!
-Te kis…-kezdek bele a mondandómba, majd az ajkamba harapva mégse fejezem be a mondatot. Kicsit lehiggasztom magam, mielőtt úgy pofán vágnám, hogy kiesne az utcára a falon keresztül.
- Szóval kurva…Cheh…-rá nézek, majd megcsókolom. Olyan kis fincsi…egyszerűen nem tudok ellenállni…nyami….de ahogy érzem, ő se nagyon ellenkezik…Majd mikor nem figyel, a szájába harapok.
-Áú!- kiált fel a kis szőke, mikor megérzi, hogy mit tettem vele.
- Igen… neked lehet, hogy csak egy kurva vagyok. Viszont az a kérdés, hogy vajon te mi vagy nekem, nem?- Na erre mit reagálsz, édes? Áááá…igen. Az az édes, megvető és undorodó tekintet…legszívesebben most rögtön letepernélek….el se tudod képzelni, hogy milyen mocskos kis gondolatok járnak a fejemben…ha megtudnád, lehet, hogy még rosszul is lennél nekem…idegesítő tény, hogy bármikor erre a kis szőke chuninra gondolok, elkezdek lenn bizsegni….áhhh….
-Engem nem érdekel, mit gon….- be se tudja fejezni a mondatot, mert már megin csúnya, ronda helyeken tapogatok a kezemmel…a kis farkincáját szorongatom…de szívesen magamban rezném…tisztára olyan vagyok, mint egy kiéheztetett kutya, pedig tegnap este is rosszlakodtam…grrrr….-Ezt hagyd abba! - ordít rám mérgesen a kicsike..itt kéreti magát, most mit csináljak?...hihihi…
-Wah…-hátra löki magát a falhoz, mikor kicsit szorítottam a fogásomon. Nem menekülhet előlem…hihihi…odahajolok hozzá, majd a fülébe súgom:
- Játék! Ez vagy te nekem!- Egyenlőre. Aztán ha elég jó leszel, talán még meg is tartalak…majd meglátjuk…
-A sebeid holnapra rendben lesznek, feltéve, a nem akarsz megszökni az éjjel. Javaslom, ne próbáld meg. Nem szeretném, ha ez a játszma ilyen rövid lenne!- rákacsintok, majd kilépek az ajtón és magára hagyom a kis rabomat. Később maj még benézek hozzá, de persze csak miután megvolt a vacsim. Bármiben fogadni mernék, hogy azt is nekem kell csinálnom…méghozzá mindenkinek. Az fasza lesz….
* * * *
Hidan Kakuzuval együtt érkezett meg a mostani szállásunkra. Leleményességemmel és női fortélyaimmal még a kevéske alapanyagból is egy jónak mondható vacsit ütöttem össze. A fiúk letették magukat az asztalhoz, aztán nekiláttunk enni.
-Majd a kölyöknek is vinni kéne valamit enni.- böktem ki.- Deidara semmire se megy vele, ha éhenhal.
-Ja, nem ám aztán a kis balfasza itt döglik meg….Dei agyát aztán jól felkúrnánk vele, az kész. – Áll az oldalamra Hidan a maga módján.
-Jól van. Majd ha ettünk, kap egy kicsit. – adta ki Pein az utasítást.
Kakuzu csak némán eszik, mint úgy általában. Eléggé fáradtnak látszik. Olyan elegem van a világból, mindenki hagyjon békén!- fejet vág. Hidan mellette szürcsöli a levest. Pein meg rám néz. Biztos azon filózik, vajon mi jár most a fejemben. A lábamat hozzádörgölöm az övéhez, mire elkezdi húzogatni a szemöldökét. Már biztos kanos…hihihihi….Aztán eszem, a lábbammal még mindig őt csesztetem.
-Akkor viszek egy kevés levest a vakaréknak.- mondom. Némán felállok, majd egy tányérba levest merek. Elindulok a rabocskám szobája felé. Kíváncsi lennék, hány tucatnyi szökési tervet eszelt ki, míg én ettem….
Még biztosan a szobában van, hisz érzem a chakráját…
Benyitok a szobába, épp belépek, mikor valaki erős csapást mér a fejemre. A franc! Leejtem a tányért, ami ripityára törik a földön, útjára engedve a meleg levest a padlón.. Az arcomhoz kapok, majd sátáni nézéssel a fiúra nézek, aki épp most rohant ki az ajtón. Fölállok a földről, majd elé puffanok a folyosón. Túl későn reagál a teste, bár a szeme felfogta, hogy előte vagyok, a testét nem tudja megfékezni. Nekem ütközik a kölyök, majd padlót fog.
A kezemet óvatosan a számhoz emelem. Valami meleg borítja el. Megnézem. Vér. Méghozzá az enyém. Jól képen kent a kölyök, annyi biztos.
-Hova-hova?- kérdezem tőle félelmetes hangsúllyal.- Csak nem szökni próbálunk? Ennye! Megmondtam, hogy nem érdemes megpróbálni….
Csattogás. Reccsenés. Zörrenés. Egy fa ágának lehullása. Madarak csiripelése. Mély lélegzet. Léptek zaja. Néma csend. Majd kezdődik előröl.
Ahogy az ember ezt a rituálét hallja nap, mint nap, valahogy már egészen sikerül is megszoknia. Főleg, ha ő maga a zaj okozója.
Lassú léptekben közelítek egy farönkhöz. Kunait dobok felé. Egy másik céltáblás fába pedig shulikent. A harmadik fába egy chidorit küldök. Kidől. A benne fészkelő madarak méltatlanul kiabálva elszállnak. Fáradtan lihegek. Hátrébb lépek párat, és megismétlem a mutatványt. Ebből áll a mai edzésem. Igazán kimerítő. De ez engem sosem hátráltatott. Amit egyszer eldöntöttem, azt nem vonom többé vissza.
Újra és újra gyakorlom a célba dobást, a chidorit, bár egy idő után már kisebb erővel, nehogy a nap végére kiirtsam az egész erdőt. Éppen egy chidoris shulikenes jutsut próbálok tökéletesíteni, mikor a hátam mögül meghallok egy vékony kis gyerekhangot.
- Yosuke-kun! – nem nézek hátra. A nélkül is tudom, ki az illető.
- Mit akarsz Konohamaru? – fejlesztem tovább a justut zavartalanul. A fiú egy darabig vár, majd végül kinyögi, miért is jött valójában.
- Tsunade-sama hívat. – erre kiejtem a kezemből a shulikent, halkan sóhajtok egyet, és Konohamaru felé fordulok.
- Miért? – nézek rá kérdően.
- Azt nem tudom. – von vállat – Csak azt mondta, hogy menj oda gyorsan. – ezúttal hangosan sóhajtok fel, majd a shulikeneket és kunaiokat a chakrámmal a kezembe vonzom, közben elindulok. Mikor odaérek a kis borzas mellé, ő félénken megböki a vállam, mire én kíváncsian tekintek le rá.
- Azt hiszem egy küldetést fogsz kapni, Idol-sama… - Idol-sama? Hányszor rágjam még a szájába, hogy NE szólítson így? Naruto elmenetele nem tett jót neki. Helyette engem kezdett el imádni… Ajvé.
- Hm, tényleg? – elmosolyodom – Köszönöm Konohamaru! – vigyorgok rá a gyerekre, majd megyek még pár lépést, és a következő lépésnél már Tsunade irodájában tűnök fel.
***
- Hívatott Sama? – hajolok meg a nő előtt. Az nem lepődött meg, mikor hirtelen felbukkantam. Valószínűleg számított rá, hogy nem fognak érdekelni most az illemek.
- Igen. Állj fel. – felemelkedek, kíváncsian bámulok rá – Egy feladatom van számodra. – felcsillannak a szemeim – Veszélyes feladat. – belülről már ujjongok.
- Khm… mi lenne az? – köszörülöm meg a torkom, és próbálok komoly képet vágni a dologhoz.
- Yosuke! – áll fel Tsunade az asztalától, majd elém sétál, és a kezét a vállamra helyezi. Ilyet nem tesz minden nap. Ezek szerint tényleg fontos ügy lesz. – Ez nem játék. Komoly küldetést kapsz! – mondja szigorúan. Erre a pajkos vonások kisimulnak az arcomon, és most már teljes komolysággal egyenesedek ki előtte.
- Hallgatom! – a szőke erre bólint, majd visszamegy az asztalához, és egy térképet vesz elő. Ezután int nekem, hogy menjek oda. Így is teszek. Mikor odaérek, az íróasztal fölé hajolok, hogy én is jól lássam a térképet.
- A Homály erdeje. – mutat a Hokage egy nagy erdős részre – Pár napja ebben az erdőben szállt meg 2 Akatsuki tag. – az utolsó két szóra kiráz a hideg. Akatsuki tag?
- És nem tudni, kik azok? – kérdezem viszonylag nyugodt hangot tettetve.
- Nem. – összehajtja a térképet, odaadja nekem – De el kell kapnotok őket.
- Kapnunk? – húzom fel a szemöldököm. Azt hittem ma csak én fogok jeleskedni!
- Kapnotok. – ismétli meg a nő – Te, és… - a termet ekkor füst lepi el, és a füstből kilép egy szürke hajú férfi - … Kakashi. – Kakashi? Narutoék senseije? Vidáman megrázom a fejem – Már megint késtél. – jegyezi meg a szőke Hokage fejcsóválva.
- Ó gome-gome, csak tudják erre felé jött egy öreg néni, és… - semmit sem változott. Nem meglepő, ha a mellettem lévővel ez után mindketten egyszerre mondtuk ki, hogy „HAZUGSÁG!”.
A megbeszélés további szakaszai már nem voltak izgalmasak. Tsunade csak kijelölte a koordinátákat a térképen, megadta a feladat pontos adatait, aztán hazaküldött minket csomagolni. Sosem voltam még ennyire izgatott!
***
Félúton elváltam Kakashitól, mivel sajna én a falu szélén lakom, jó távol mindentől és mindenkitől… Mikor végre hazaérek villámgyorsan bepakolom a cuccom, csomagolok egy kis ételt, és már mennék is, mikor a szemem megakad a szekrényemen sorakozó képeken. Régi képek, nagyon régi képek, és még régebbi képek… A falon lévő órára pillantok. Nem lenne időm erre… de most mégis szakítani fogok rá.
Lassú léptekkel odasétálok a szekrény elé, és bámulni kezdem a képeket. Tekintetem figyelmesen végigjáratom mindegyiken. Néha elmosolyodok, néha halkan felnevetek. Az utolsó fotónál viszont lefagy az arcomról a mosoly. Hiszen azon vele vagyok együtt…
Mélyet sóhajtok, és a mutatóujjam végighúzom az ő alakján.
- Kérlek, csak ne te legyél ott… - suttogom halkan, majd hátrébb lépek a kép elől, megfordulok, és az ajtó felé veszem az irányt. Gyalog fogok menni. Útközben még be kell ugranom Sakurához.
***
Sakunál viszonylag hamar végzek. A kis pinki ellátott kötszerekkel, némi étellel, és persze sok olyan tanáccsal, amiket úgysem fogok betartani. Aggódik értem, még ha próbálja leplezni is. A lelkemre kötötte, hogy egy darabban jöjjek haza, mert ha nem, ő fogja még eltörni a csontjaim. Pheh… hát akkor nem szabad összetörnöm magam, mert nem biztos, hogy túlélem még az ő büntetését is. Végül elérek a városkapuhoz, ahol Kakashival találkozom. Mikor a szürke mellé érek, ő csak bólint, és már el is indulunk. Az úton nem szólunk egymáshoz. A jó ninja tettekkel beszél. Pár óra múlva elérünk a kijelölt erdőhöz. Elgondolkodva vizslatjuk, majd a jounin felém fordul, és az úton most először megszólít.
- Tudod a teendőd?
- Természetesen. – ezt ismertették velem a megbeszélésen.
- Akkor rendben. – néz újra maga elé – Ha végeztél, itt találkozunk. – bólintok, majd egy kis ösvény felé fordulva elindulok – Ó, és Yosuke! – kiált utánam a szürke. Kérdően pillantok vissza – Ha ezt a küldetést sikeresen végrehajtod… belőled jounin lesz. – a szemeim nagyra nyílnak. A maszkos pont erre számított. Elégedetten megfordul, és mielőtt még bármit is reagálhatnák a kijelentésére, eltűnik. Az arcomra széles mosoly ül ki. Úgy… Tsunade biztosan azért nem mondta meg, mert azt akarta, legyek természetes. Kakashi pedig azért, hogy adjak bele mindent. Na, ezt hívom én totális ellentétnek! Bár már mindegy. „Természetesen” adok majd bele mindent. Hehe.
De nem akarom húzni tovább az időt, úgyhogy felcsigázva bevetem magam a sűrűbe.
***
A feladatom az, hogy míg Kakashi elcsalja a két Akatsuki tagot, én vegyem el tőlük a Menny két tekercsét. Történhetnek gubancok, de a lelkemre kötötték, hogy semmiképpen se szálljak szembe egyik taggal se. Ha a nagybányámékról lenne szó, ezt nem tiltották volna meg… vagy igen? Rejtély.
Mindenesetre az utasításokat be kell tartanom. Pláne így, hogy a jouninságom függ kockán.
Már egy jó pár perce ugrálok fáról fára. Lassan el kell érnem a kijelölt helyet. Ám ez nem is megy olyan zökkenőmentesen, mint gondoltam. Mivel az egyik kanyarból hirtelen egy futó ninja tűnik fel. Azt messziről látni, hogy nem Kakashi. Még időben be tudok ugrani egy bokor mögé, és onnan próbálom azonosítani az érkezőt.
Elég gyorsan mozog. Nem mintha ez akadály lenne nekem. Lilás-kékes hajú nőről van szó, a hajához hasonló szemekkel és Akatsukis ruhával. Hát ezek után már nem is vitás, ki a jómadár… Némileg megkönnyebbülök, hiszen így már biztos, hogy nem az én rokonomról van szó. Neki nem ő a társa, úgy tudom… na már csak azt kell megvárnom, hogy háttal legyen nekem, és...
- Na jó, told elő a pofád, de sürgősen. – torpan meg hirtelen, és tekintetét az engem rejtő bokor felé irányítja. Kicsit meglepődök. Bár mit is várok egy S szintű bűnözőtől?
Előkecmergek rejtekemből. Harcolni persze nem fogok vele, ha nem muszáj. Az ellenkezne a parancsommal.
- Óh, egy kisgyerek… - jelenik meg egy gúnyos mosoly a nő arcán – Mond, neked még nem otthon kéne autókáznod? – megvetően pillantok rá, de nem válaszolok, csak tovább méregetem. Erre még nagyobb mosolyra húzza a száját – Csak nem ezt keresed? – veszi elő az övéből a két Menny tekercset. A szemeim nagyra nyílnak. De hát nem úgy volt, hogy… A nő felnevet.
- Na mi az, csak nem eltaláltam? – Kész. Nem tudok mit tenni. Muszáj lesz harcolnom vele, mert gondolom, nem fogja önként odaadni a tekercseket. Bár megtiltották… de azt nem mondták, hogy vészhelyzet esetében sem lehet.
- Csak a nyelved jár ilyen jól, vagy a kezed is? – nyúlok hátra a kisebb katanám felé, hogy belévezessem a chidorim.
- A nyelvem? – gonosz mosoly jelenik meg az arcán, majd előttem terem, és az egyik fának lök. Még felocsúdni sincs időm, mikor hirtelen odahajol hozzám, és szájon csókol. A meglepettségtől még azt is elfelejtem, hogy a kezem már a katanán van, és csak egy kis mozdulat kéne, hogy lesújtsak a bűnözőre. Ő ezt pontosan tudja. Elhajol tőlem pár centire, és hátracsavarja azt a kezem, amivel támadni tudnék. A fájdalomtól fojtottan felnyögök. Remélem, nem értelmezte félre…
- És… a kezem? – még ördögibb kifejezés jelenik meg az arcán, és a másik szabad kezével oda nyúl… ODA?!
Mintha villám csapott volna belém, ellököm magamtól, és sietve az egyik fa ágára ugrom. Mintha ezzel kimenekíteném magam… de legalább már távol vagyok tőle.
- Tévedtem! Te nem kisgyerek vagy! Akkor nem állt volna fel… - hallom a nő gúnyos kacaját, mire elönt a méreg.
- Most harcolunk, vagy ingereljük egymást? A 2. részemről nem fog menni! – veszem a másik kezembe a fegyvert, mivel a jobbom sikeresen kificamította. Valószínűleg ez nem fog akadályozni, de nem is lesz kellemes bal kézzel harcolni. A lila hajú továbbra is csak gúnyosan kuncog.
- Lenne ennél jobb dolgom is…
- Szarom le! – kelek ki magamból. Így letámad, aztán még össze se verhetem érte?! Ez így nem fer!
- Ó, de mérges lett a kis szöszi. – vigyorog rám az Akatsukis. Érdekes, most először említi a hajszínem. – Tudom ám, ki vagy te. – kacsint felém – Te Deidara unokaöccse vagy. – hitetlenül nézek rá.
- Ez… nem… - próbálok mentegetőzni, de a szavamba vág.
- De igen. Ő tudta, hogy téged fognak küldeni. – vált komoly stílusra a nő – És azt szeretné, ha ezúttal nem teljesítenéd a küldetésed.
- Mikor szeretné ő azt? – kérdem fojtott gúnnyal.
- Nem így értettem. – méreget továbbra is komolyan a lila – Látni akar téged. Szóval velünk kell jönnöd. – az arcvonásaim egyszeriben megváltoznak. Hogy én elmenjek egy ilyen..?
- Nem. – jelentem ki komoran – Soha! – erősítem meg az előző kijelentésem. Az előttem álló vállat von.
- Nincs választásod.
- Dehogy nincs! Nem megyek és kész! – kiabálom ingerülten, azzal a chakrámat a fegyverembe irányítom, és már éppen támadnék, mikor…
Hirtelen elsötétül minden. Nem tudom, hogy, vagy miért… De elvesztem az eszméletem…
***
Fáradtan próbálom nyitogatni a szemem. De nem megy. Valami van rajta. Valami… Kendő?
- Szerintem felébredt. – hallok meg egy ismerős hangot. Jaj ne…
- Valószínű. – helyesel egy másik férfihang. Gondolom ez lilácska társa lesz.
- Akkor most már leteheted… - A kezem is össze van kötözve.
- Jó megállapítás. – Ha eddig vittek is, nem éreztem, de azt már érzem, hogy ledobnak a földre. Fájdalmasan felnyögök, és a hátsó felem kezdem tapogatni. Még megvan. Hála…
- Állj fel szöszi! – rángat fel a csapat női tagja – Miattad nem állhatunk meg. – Kösz, ez kedves.
- Légy vele kicsit elnézőbb, Konan. Hiszen eléggé lefárasztottad már a kis csórót… - szólal meg ismét a férfi. Heh? Konan..?
- Nagyon vicces, Pein. – Pein? Mond, hogy nem!
- Ez nem vicc volt. – Felvilágosultam, és készen vagyok! Mérgemben muszáj volt káromkodnom egy jót. Mivel ugye jelenleg vak vagyok, nem láthattam két fogva tartóm arcát, de biztos vagyok benne, hogy eléggé meglepődtek.
- Te, biztos, hogy ez nem Hidan öccse? – fordul kérdően Konan Pein felé.
- Biztos. Nézz csak rá, tiszta Deidara! – valószínűleg most mindketten engem bámulnak. Utálom, ha bámulnak!
- Csodálatos, ennél jobb már nem lehet az életem! Elrabol az Akatsuki vezetője meg valami giccses csaj, és azt mondják, hogy a majdnem egy évtizede nem látott bátyám most mégis látni akar! Ráadásul Kakashi… - folytatnám, de valaki irgalmatlanul gyomron rúg, mire a földre rogyok.
- Konan, ezt azért nem kellett volna…
- A giccses csajt nem vagyok hajlandó megbocsátani! – Meg sem hallom, amit mondanak, csak vért köpök, és a hasamat szorítom. Mikor viselt meg ennyire egy harc, amiben meg sem mozdultam? Érdekes…
- Hidan, gyere elő… - szólal meg újra Pein, mire bokrok susogását hallani. Hát ez kész, már az egész Akatsukit ide kell rendelni?
- Bocs, hogy késtem, de pár húgyagyú úgy felbaszta a búránkat, hogy elkerülhetetlen volt a hepaj. – Akkor ezt most az én nyelvemen is kérném.
- Nem számít. Kakuzu?
- Lemaradt. Aszonta majd a kecóba találkozunk. – Hányingerem van ettől a beszédstílustól. Megint egy szemet érzek magamon. – Ki a csórikám? Elég faszául néz ki. – Gondolom ez nála a „rosszul”.
- Ő Deidara unokaöccse. – világosítja fel a vezető.
- Jaaah… akkor ugye nem kellett volna bebasznom neki?
- Nem éppen… - Most veszem csak észre… a tarkóm fölött kicsivel száradt vér van. Biztos akkor kaptam a sérülést, mikor Pein leütött. Mivel más nem lehetett… Hidan drága meg észrevette a tócsát a földön, és úgy döntött, ma rajtam játszik Voodoosat.
- Hidan, kérlek, te várd meg itt Kakuzut.
- He? De az a pöcs aszonta, hogy…
- Azt mondtam, várd meg!
- Oké, oké… ne kapd fel a vizet. Megvárom. – valaki felránt ültemből, és lök rajtam egyet.
- Induljunk tovább szöszi, mert estére sem érünk oda. – lassan elindulok.
- Csak egyszer próbálnál meg kedves lenni valakihez is, Konan… - sóhajtok fel fájdalmasan, bár igazából nem tudom, mit is várok.
- Minek? – hallom a nő nemtörődöm hangját a hátam mögül.
- Ezt én is kérdezhetném. Minek van bekötve a szemem, ha már úgy is láttam az arcotokat? – kérdem enyhe gúnnyal a hangomban.
- Az arcunkat lehet, hogy láttad, de az útvonalat, amin eddig jöttünk, nem. Gondolkodj Misaki, utána kérdezz. – Jogos. De utálom én ezt a Peint!
- Hol van Kakashi? – váltok témát.
- Valószínűleg még mindig a Homály erdejében.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy még csak nem is találkoztatok?!
- Nem ő volt az elsődleges cél. – kezdek őszintén kiakadni. Elraboltak, megvertek, porba tiporták a jouninságom esélyét, és most még azt is állítják, hogy egyedül csak én voltam a céljuk!
- Sokba fog ez kerülni neked, Deidara… - morgom az orrom alatt, és az út további részén már meg sem szólalok.
***
Estefelé megérkezünk egy városba. Az estét a hőmérséklet csökkenéséből, a várost pedig a körülöttem felerősödő morajok miatt találtam ki. A szememet még mindig nem kötötték ki, tehát az továbbra is rejtély maradt, melyik helységről is van szó.
A lábaim (és egyéb testrészeim) már szörnyen fájtak, így szerettem volna, ha már megérkezünk, akárhova is hurcolnak.
- Ott vagyunk már? – kérdem kissé szuszogva az előttem haladó Peint.
- Még pár lépés. – Hát ajánlom, hogy tényleg annyi legyen!
- Mért nem vesznek észre az emberek? – a hangjukat hallom, a járásukat is, de ők engem nem. Szerintem, elég feltűnő lehet egy bekötött szemű fiú két Akatsukis mellett, úgyhogy ez számomra talány.
- Nem látnak minket. Nem is hallanak. – válaszol Pein elégedett hangon.
- Az új jutsum. – szólal meg Konan a hátam mögött – Azt sem hallanák meg, ha bombát robbantanánk. – Nem jó hasonlat. Ez is azt a nyámnyila, minden lében kanál bátyámat juttatja az eszembe! Mért pont most kellett ezt tennie velem?!
- Ajvé… morgom halkan.
Nem hiszem el, hogy ez velem történik…
***
Kb. fél óra múlva megérkezünk egy meleg, igen otthonos hangulatú kis helyre. Úgy hallom, Pein beszél valamit egy másik férfival (sejtésem szerint egy cinkos, akinek van egy fölös fogadója), aztán egy szobába vezetnek, ahol végre leveszik rólam a kendőt! Érdeklődve pillantok körbe, de a helyiségben egy ismerős dolgot sem látok. Sőt mi több, még ablak sincs. Gondolom azért, hogy ne szökjek el. Heh… ha akarom, úgyis megteszem.
- Ideje volt már. – morgok rá az előttem ülő Peinre – Már azt hittem megvakulok.
- Hasznos lett volna a továbbiakra nézve. – mondja ridegen a vörös.
- Geh… - nézek rá fintorogva – Favicc.
Még sürögnek körülöttem egy kicsit, aztán Pein kimegy, hogy Hidanéket várja, Konan pedig velem marad, hogy ellássa a sebeim.
- Hogy törne bele a körmöd… - morgom az orrom alatt. Most szörnyen haragszom a kis lilára. Ha ő nincs, nem keveredek bele ebbe az egészbe. Persze elkerülni semmiképp se tudtam volna, de mindig könnyebb mást hibáztatni, ez alap emberi tulajdonság.
- Mondj még ilyeneket, és beléd is fog. – húzza meg erősebben a kötést a nő, mire én felszisszenek.
- Kurva! – vágom felé fogvicsorgatva, mire ő ledobja a gézt, és a falnak nyom.
- Kurva? – kérdez vissza szikrázó szemekkel.
- Az! Pein újdonsült kurvája! Tetszik ez a szerep, nemde? – vigyorgok a képébe gúnyosan. Amikor még én ismertem az Akatsukit, ő nem volt benne. Most nemrég érkezhetett. És mivel Pein társa, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a kis vörös megint túl szabadszellemű állapotába került. Ráadásul ezt még Konan is igazolja a tapizós stílusával…
- Te kis… - Beharapja az ajkát, nem folytatja. Kicsit vár, nehogy elhamarkodottan a fejemhez vágjon valami keményet, amitől aztán az egész eddigi „orvosi” munkája kárba veszne…
- Szóval kurva… Cheh… - A szemembe néz, majd gúnyosan elvigyorodik, közelebb hajol hozzám, és megcsókol… ismét. És én megint nem tudom ellökni magamtól. De most talán nem is akarom… Ez a csók most más… Mintha…
- Áú! – Lököm hátra a fejem. A kis ribanc… megharapta a szám!
- Igen… neked lehet, hogy csak egy kurva vagyok. – hajol el tőlem a lila – Viszont az a kérdés, hogy vajon te mi vagy nekem, nem? – megvetően nézek rá.
- Engem nem érdekel mit gon… - elakad a hangom, mivel Konan keze már megint rossz helyen kutat – Ezt hagy abba! – mordulok rá indulatosan, és már éppen lökném el, mikor a drága megszorítja… nem kicsit.
- Wah… - lököm hátra magam a falnak a hirtelen fájdalomtól. Basszus… ez nekem nagyon nem tetszik! Gyűlöletes szemekkel meredek a lilára, aki erre csak még jobban vigyorog, majd a fülemhez hajol, és belesúg.
- Játék! Ez vagy te nekem! – nagy megkönnyebbülésemre elenged, feláll, és az ajtó felé indul – A sebeid holnapra rendbe lesznek, feltéve ha nem akarsz megszökni az éjjel. – hátrapillant rám – Javaslom, ne próbáld meg. Nem szeretném, ha ez a játszma ilyen rövid lenne! – kacsint, és kimegy a helységből.
Egy darabig csak meredten bámulok utána, majd lassan megmozdulok, de rögtön össze is rándulok. Nagyon erősen kötötte be a sebeket… Sós ízt érzek a számban. Egyik kezemmel odanyúlok, hogy megnézzem, mi okozza. Vér… a sebből, amit Konan csinált nekem. Dühösen a földre ütök, amit rögtön meg is bánok, mivel a karomon lévő egyik sérülés (ami a folyamatos felrángatástól keletkezett) megsajdul. Fájdalmasan felszisszenek.
