Azt a kurva!!! Ez itt, és most meg fog erõszakolni!!! – fut át a fejemen a gondolat, de nincs idõm sokat lamentálni. Rito egy fél pillantást vet a fegyver irányzékára, majd meghúzza a ravaszt, de közben már fordul is vissza hozzám, és a szó legszorosabb értelmében csókot lop. Egész egyszerûen, megcsókol, szinte rámar ajkaimra. Mindössze egyetlen, rövid pillanatig tart, a következõ pillanatban már megint elmélyülten céloz. Elmélyülten, és végtelenül önelégülten mosolyogva!!!

- Mi… mit… mûvelsz? – hebegem neki sokkal inkább ijedten, mint döbbenten. Ha ezt most valaki meglátta, gondban leszek!!!

Rito hangosan felnevet, nem tudom, hogy az értelmi fogyatékos dadogásom, vagy az miatt, amit aztán mond, amikor a fegyvert vagányul a mennyezet felé emelve, lazán felém fordul:

- Azt hiszem, sikerült még a céltábla közelébe se találnom! – vigyorog büszkén, mintha legalábbis 10-est lõtt volna!

Vidámsága, és lazasága oldja bennem a feszkót. Rám fér, mert túl sok ez az izgalom így éhgyomorra! Egy futó csók, egy fiúval, ami – még a tegnap esti nyelvcsata után is – önmagában is felkavaróan jó, és izgi, ráadásul bárki láthatta volna, amibõl komoly pozíció harcok lehetnének, szóval nem teljesen feszmentes ez a történet!

- Hülye… – sóhajtom aztán, remélve, hogy ezt így most le is tudtuk.

Tévedek.

- Na jó, kommandózom tovább – magyarázza vidáman – mert bár szexinek már észbontóan szexi vagyok, egyelõre körülbelül fél percig se élnék egy lövöldözõs játékban! Te viszont – dob felém egy kihívó pillantást, miközben újra nekikészül a lövésnek – jobban jársz, ha ésszel instruálsz, mert minden elõzetes megfontolt szándék nélkül eszlek meg itt, mindenki szeme láttára! De ha jó fiú leszel, este megjutalmazlak a szobámban! – kacsint rám, majd rövid célzás után elengedi a golyót.

Lekicsinylõ ciccentéssel jelzi, hogy bár a táblát eltalálta, ez a legnagyobb eredménye a lövésnek. 

* * * 

- Srácok! – halljuk Cat hangját, s mindketten felé fordulunk. Eléggé el vagyunk már gyûrõdve, reggel óta próbáljuk Rito-ból elõhozni a benne lakó kommandóst, de úgy tûnik, hogy már elköltözött – Gyertek kajálni, elég volt mára a gyakorlásból. Szerencsétlen Rito holnap a karját nem fogja tudni felemelni, ne légy vele ilyen szigorú, Angel!

- Hé, lehet, hogy kicsi vagyok, de van önérzetem – játssza a sértõdöttet, de Cat sem veszi be, nemhogy én. Ismerjük már annyira, hogy pontosan tudjuk, ha van is olyan, amit a lelkére vesz, nem sok lehet az univerzumban.

Abban viszont igaza van Cat-nek, hogy elég lesz mára. Akkor sem lesz Rito jobb, ha közben véresre verem, úgyhogy ráfogok a fegyverre:

- Igaza van, nem árt pihenni, hiába szeretnénk überkommandóst csinálni belõled – idézek egy klasszikust – egy nap alatt nem leszel az még te se.

Megadón sóhajtva engedi el a fegyvert, hagyva, hogy kivegyem a tárat, kivessem belõle a csõre töltött lövedéket, és letegyem õket az asztalra.

- Jó, menjünk tápolni.

Az étkezõbe masírozunk, Rito zsebre tett kézzel ballag mellettem.

Még engem is meglep, hogy szinte mindenki ott van, együtt eszik az egész banda. Társaink örömmel üdvözölnek bennünket, amikor belépünk, Cat pedig egy asztalhoz irányít bennünket, és ételt szed a számunkra. Amikor Rito kezébe adja a tányért az étellel, lágyan megfogja a karját, és irányítaná, hogy hova üljön le.

Meglepõ módon azonban, Rito finoman elhárítja Cat érintését:

- Elnézést, de inkább visszavonulnék, kimerített a kommandósdi.

A hanglejtés, amivel mondja, és a megfogalmazás olyan maróan gúnyos, és sértett, hogy akkor sem venném be a dumát, ha itt menten összeesne a fáradtságtól! És erre még rátesz egy lapáttal, hogy már-már nevetségesen gõgös tartással fordul a kijárat felé, és masírozik ki a terembõl.

- Rito! – szólok utána, de meg sem áll. Felpattanok, és utána sietek, de már csak a folyósón érem utol, ahol könnyedén tér ki elõlem, amikor megpróbálom megragadni a karját, közben megpördül, és olyan ridegen tekint rám, mintha egy vadidegen, ellenszenves srác lennék az utcáról. Pedig már nagyon nem vagyunk vadidegenek egymásnak, legalábbis, én azt hiszem. Sokkal közelebb engedtem õt magamhoz, mint bárki mást az életem folyamán – Cat-et leszámítva, persze, bár bizonyos szempontból Rito még nála is közelebb került hozzám!

- Miért nem eszel velünk?! – kérdezem tõle, próbálva leplezni zavaromat, értetlenségemet, tanácstalanságomat.

Teljesen közönnyel feleli, amire sosem gondoltam volna:

- Miért tenném? Én nem tartozom ide, nem is fogok. Felesleges mindenkivel jópofiznom, totál feleslegesen. Ha ennek az egésznek vége, elmegyek. Ezt te is pontosan tudod.

Nem, nem tudom bazdmeg!!! – vágnám rá azonnal, ám valamiért mégsem teszem. Talán, mert nem akarok úgy támadni rá, ahogy tulajdonképpen õ teszi a szavaival. Nem akarok vele hadakozni, inkább szeretném megérteni õt, mit miért tesz, mi a baj, miért érzi magát most rosszul, és megpróbálni ezt az érzést feloldani benne!

Rito egyszer csak sarkon fordul, és megiramodik a folyósón, tovább.

- De – ragadom meg a vállát villámgyorsan. Könnyedén penderítem a falnak, majd tartom ott veszteg, egy kézzel – ide tartozhatnál! Lehetnél a családunk része!

Mint egy fúria, földhöz vágja a tányért, én pedig reflexbõl engedem el õt, és ugrok hátra.

- Kazoku ga iranai!* – ordítja, teli torokból.

Hirtelen kirobbanásától rémülten-döbbenten meredek rá. Nem tudom mire vélni az egész jelenetet. Érzem, hogy én tettem valamit, ami ezt kiváltotta belõle, de félelemmel tölt el, hogy képtelen vagyok, még csak megsejteni is, hogy vajon mivel?! Már máskor is értem hozzá, az érintésem csak nem hozhatta így ki a sodrából! Akkor mi?! Az a két ártatlan mondat?! Kizárt!!! Hát, abban nem volt semmi, amitõl így ki kell borulni!!! De, akkor mi?!?! – lamentálok teljesen tanácstalanul.

- Basszus – dünnyögi Rito, kissé zavartan.

Aztán felkapja a fejét, amint meghallja a léptek zaját.

Cat bukkan fel elõször, arcára pillantva Rito megpördül, és elrohan. Cat, és még hárman állnak meg mellettem, kérdõ tekintettel az arcukon.

- Hagyjátok!!! – intek le mindenkit, amikor utána vetnék magukat – Hadd menjen! Kell neki egy kis idõ egyedül!

- Mi történt?! – kérdezi Cat, miután a többieket visszatessékelem a kajáldába. Mi ketten összeszedegetjük a tányércserepeket, meg az ételmaradékot, és feltakarítjuk a maszatot a padlóról.

- Fogalmam sincs – vonom meg a vállam – Teljesen kikelt magából, de nem tudom, hogy miért?! Valami nagyon mélyen, és fájdalmasan érintette... Halvány lila fingom sincs róla, hogy mi?!

                                                        *                    *                    *

Estig nem kerül elõ.

Mielõtt a keresésére indulok, rááldozok pár percet, hogy végig gondoljam, vajon hol lehet? Nem hülye, nem fog olyan helyre menni, ahol könnyen lebuktathat bennünket, de azt hiszem, hogy mindenképpen olyan helyet választott, ahol nem érzi bezárva magát. Egy olyan hely jut eszembe, ami mindkét kritériumot teljesíti.

Egy tányér kaját magamhoz veszek, és elindulok.

Amikor kilépek a csarnok tetejére, amelyik a földalatti búvóhelyünkre vezetõ járatot rejti, egybõl meglátom õt. A csarnok széléhez közel – de nem annyira, hogy lentrõl megláthassák – heverészik.

Szótlanul közelítem meg, aztán ugyanolyan csöndesen telepszem le mellé, és teszem le elé a tányért. Tudom, hogy hallja, hogy jövök, de nem mutatja jelét.

- Gondoltam, éhes lehetsz – szólítom meg.

Nem válaszol, csak bámulja tovább az eget, szótlanul. Egyelõre ezt nem értelmezem olyaténképpen, hogy iziben le kellene falcolnom, úgyhogy maradok.

- Látod ott azt a fényes csillagot? – mutat aztán az égre.

- Ühüm – mormogom, bólintva, de persze nem látja, mert pillantásra sem méltat..

- A Sirius – magyarázza – A kedvencem. Keleten úgy tartják, fénye olyan spirituális fény, amely megmutatja a valóságot, útmutató.

- S milyen utat mutat? – kérdezem. Jól ismer. Pontosan tudja, hogy a spiritualizmus, a misztikum olyan messze van tõlem, mint innen Jeruzsálem. Nem is úgy érti a kérdésemet.

- A korábbiak után nem meglepõ információ, de Japánban születtem – feleli megfontoltan – És ezzel te tudsz rólam jelenleg a világon a legtöbbet. Leszámítva a szüleim. Bár… õk meg errõl az életemrõl nem tudnak semmit.

Nem érzem a mérhetetlen tudást. Amit Rito-ról tudok, az elõbbi információt is beleértve, közepes ló betûkkel írva is fel lehet jegyezni egy összehajtott papírzsebkendõre. Mindenesetre azért egy valamit valóban megtudtam: õt is anya szülte!

- Szóval még élnek?

Gyûlölöm, amikor titokzatoskodik:

- Ha válaszolok is, vajon elhiheted, amit beszélek? – pillant rám sejtelmes félmosollyal.

- Talán – sóhajtok egy nagyot, lemondóan – de sosem tudhatom...

- Elvileg élnek – feleli egyszerûen – Nem néztem feléjük, mióta ideérkeztem.

Felül, és felemeli a tányért, amit kicsit megemel felém, talán köszönetképpen. Belekóstol, majd, miután konstatálja, hogy ehetõ, mi több, meleg, jóízûen falatozni kezd.

- Nézd, én tényleg nem maradok itt – magyarázza aztán egy kesernyés mosollyal – Nem azért tettem olyan dolgokat a múltban, amiket megtettem, hogy újra leragadjak. Olyan vagyok, akár a szél, nem maradhatok egy helyben, az megölne. Nem azért dobtam el minden köteléket, hogy újra a nyakamba hajítsanak egy csomót.

Megrágom, amit mondott. Próbálom megérteni, elképzelni, hogy vajon mit is jelenthet ez, milyen életet feltételez ez? Egy kifejezés ötlik az eszembe, szinte azonnal:

- Nem túl magányos ez így?

Hirtelen válaszolna, majd meggondolja magát, és végül becsukja a száját, egy hang nélkül. Kisvártatva újra nekifut, ezúttal bele is kezd a mondandójába:

- Talán, de szabad. És sosem voltam boldogabb, mint mikor végre szabad lettem, mentes minden húsba maró kötöttségtõl – magyarázza – A magam ura vagyok, ez szükségszerûen azt jelenti, hogy mást nem engedek be az életembe annyira… – félbehagyja a mondatot, nem véletlenül. Rám bízza, hogy úgy gondoljam tovább, ahogy én akarom. Majd, felém fordulva, nagyon halkan, szinte suttogva teszi hozzá – Nem hiába mondtam, és mondom el újra, hogy ne szeress belém!

Mondandója alatt folyamatosan érlelõdik bennem egy gondolat, így tulajdonképpen késlekedés nélkül kérdezek vissza:

- Milyen szeleket ismersz?

- He? – dönti oldalra a fejét értetlenül, képtelen lenne leplezni, hogy nemhogy a fonalat, de a gombolyagot sem találja.

- Tudod, van északi szél – bontom ki neki – délnyugati, monszun, ilyesmi…

- Igen? – kérdezi, továbbra is vakon tapogatózva.

- Lehet, hogy a szelek nem maradnak meg egy helyen, de nem véletlen, hogy ilyen neveket kaptak – világítom meg neki mondandóm lényegét – Vándorolnak ugyan, szaladnak elõre, hatalmas tájakat járnak be, de mindig visszatérnek ugyanoda, hogy ismét nekivágjanak. Még a szélnek is szüksége van egy olyan helyre, ahova visszatérhet. Nem kell rögtön felégetni minden hidat magad mögött, a szabadság nevében. Ha olyan helyre találsz, ahol igazán szeretnek, ott nem korlátozzák a szabadságod. Amit csinálsz, sokkal inkább tûnik félelemnek bárminemû komoly kapcsolattól.

- Valóban? – kérdésének olyan a hangsúlya, amit már nagyon is ismerek. Kezd kissé befeszülni, és ilyenkor mindig ugyanazt a taktikát követi: a legjobb védekezés a támadás! – Mert te aztán baromi szabad vagy! Épp most készülsz kinyíratni magad, mert a banda miatt nem mehetsz el a városból? Mi ez, ha nem a szabadságod csorbulása?!

- De cserébe olyan dolgokat is meg tudunk tenni közösen, amiket egyedül képtelenség, hiába a fene nagy képzelt szabadságod! – vonom meg a vállam nyugodtan. Én biztos vagyok magamban, és az általam választott útban.

- Ne beszélj úgy, mintha értenél is bármit! – fakad ki. Aha, megjöttünk, forró a pite!

- Mert ha nem a te véleményed osztom a világról, akkor már nem érthetek hozzá, mi?! – kérdezek vissza, épp csak annyi gúnnyal, amivel még talán nem bosszantom fel annyira, hogy megint felpattanjon, és elrohanjon – Különben is, én egy szóval sem állítottam, hogy szabad akarok lenni, mentes minden kötöttségtõl – tekintetemmel dacosan állom haragos pillantását.

- Hai… ez igaz – enyhül meg kisség, és hátrébb dõl, kezeire támaszkodva. Feltûnik, hogy az elsõ szót megint a saját anyanyelvén mondja.

Kicsit higgadtabban folytatom, de sokkal zavartabban is, mert amit mondani akarok, az meg nekem forró téma:

- Mindenesetre… szóval történjék bármi… közöttünk… érted… én szeretném… szeretném, ha nem tûnnél el teljesen… hozzánk mindig fordulhatsz, rendben? – bíztatom – S cserébe nem kérek semmit, csak néha adj jelet, újsághír, egy csörgetés nyilvános telefonról, ilyesmi.

Egy szót sem szól, csak nekem dõl. Éppen úgy, ahogy a lányok szokták a pasijukhoz. Érzem, hogy a pulzusom nagyjából duplájára ugrik, és a vérnyomásom is ezzel párhuzamosan változik.

- Mit kedvelsz bennem ennyire? Mi tesz ragaszkodóvá? – kérdezi elgondolkodva.

Értem, hogy miért kérdezi. Volt idõszak, amikor szemrebbenés nélkül téptem volna ki az egyik lábát, és késõbb is épp csak megtûrtük egymást. Most meg?! Nem is tudom, hogy mit érzek Rito iránt! Szerelem?! Baromság!!! – hessegetem el a gondolatot – Sokkal inkább kíváncsiság! Legfeljebb vágy... A lelkem mélyén viszont érzem, hogy ebben a kérdésben nem vagyok magamhoz õszinte. De, hogy mit is kedvelek benne annyira?!

- Ha én azt tudnám! – sóhajtok õszintén, viszont magamtól szokatlanul bátor módon a vállára teszem a kezem. Nem, nem úgy, ahogy a barátoknál szokás, sokkal inkább, ahogy pároknál, finoman simogatva, masszírozva.

Felkuncog, majd hirtelen elrugaszkodva, az ölembe telepedik, velem szemben, két lábával lazán átkarolva a derekam. Nagyot dobban a szívem, megint, és bár zavarba ejtõ a helyzet, mégsem fagyok le. Hagyom, hogy vezessen, és megpróbálom követni. Élvezem karcsú, feszes testének érintését. Izgató, már közel sem olyan zavarba ejtõ, mint korábban. Leginkább csak azért vagyok visszafogott, kicsit talán ijedt, mert tapasztalatlan vagyok, és félek, hogy mit fog ehhez szólni. Persze, az sem igaz, hogy tapasztalatlan vagyok...

Két karjával átkarolja a nyakamat, és teljesen hozzám simulva megcsókol. Erre vágytam már tegnap óta, habár még válogatott kínzásokkal sem ismertem volna be, még magamnak sem!

Csókunk ezúttal nem túl hosszú, ám annál szenvedélyesebb, szerintem én éppolyan hatással vagyok rá, mint õ énrám! Érzem, hogy szaporábban kapkod levegõ után, és kipirul a pofija.

Lassan távolodik el tõlem kissé, feltérdel, és úgy pillant le rám. Játékosan a hajamba túr, majd keze tovább siklik, lágyan végigsimít a fülem ívén, miközben úgy szemez velem, mint még soha, senki! Vágyakozón, kihívóan, hívogatón...

- Utálom, hogy egyre jobban megkívánlak – jelenti ki izgatottságától rekedtes hangon. Szemei élénken csillognak, mint egy ragadozó, amikor a vacsoráját méregeti. Kedvtelve simít végig a mellkasomon – Mondd, mennyi az esélye, hogy utánad jönnek?

- Hát… ugyan nem mondtam senkinek, de sejtik, hogy jobb, ha ketten oldjuk meg a helyzetet – felelem óvatosan. Nem is tudom, hogy mit szeretnék jobban: szeretkezzünk, vagy meneküljek? Az biztos, hogy sokáig már nem odázhatom el anélkül, hogy Rito meg ne unja! – De ha sokáig maradunk, utánunk jöhetnek.

- Sejtettem… – feleli lemondóan – Kár! – hajol le hozzám, és újra megcsókol.

A következõ pillanatban egyik kezét egyáltalán nem nyugalomban lévõ farkamon érzem! Igazándiból, nem amiatt rezzenek össze, mert "leleplezõdtem", csupán váratlanul ért az érintése. Míg csókolózunk, õ pár mozdulattal szinte teljesen keményre simogatja szerszámomat. Hihetetlen, amit mûvel, nem gondoltam volna, hogy csupán pár mozdulattal ilyen hatást lehet tenni egy srácra!

Aztán elszakadunk egymástól, õ feláll, és lepillantva rám nagy kegyesen megjegyzi:

- Akkor most kénytelen leszek megkegyelmezni!

Majd a rá jellemzõ táncos lépteivel elsétál.

Eltart egy darabig, mire le tudok jönni a tetõrõl.

Pár hete elképzelni nem tudtam volna, hogy én egyszer egy fiúra gondolva fogom kiverni magamnak! Annyira felhúzott ez a gyönyörû kis mocsok, hogy másképp nem tudom nyugalomba kényszeríteni a szerszámomat, és közben azt képzeltem, hogy Rito kényezteti a farkamat.

Legközelebb nem menekülhetek! Rito nem fogja ezt a játékot a végtelenségig játszani velem! Õ pasikhoz szokott, nem ilyen ijedt kisfiúkhoz, mint ahogy én viselkedek! Most még elnézi nekem, mert izgatónak lát, de rám fog unni, ha nem kap valamit, úgyhogy legközelebb muszáj leszek egy kicsit adni neki valamit magamból, akármennyire is be vagyok rezelve!

Amikor végül rászánom magam, hogy lefelé induljak, már azzal az elhatározással teszem, hogy akárhogy is, de legközelebb nem futamodok meg!!!

                                                        *                    *                    *

Másnap kicsit késõn ébredek, mire összevakarom magam, Rito már a lõtéren küszködik.

Elalvás elõtt sokat agyalok rajta, hogy mi lenne a legmegfelelõbb módszer arra, hogy Rito-t egy kicsit rambósítsuk. Arra a végeredményre jutok, hogy az a legkevésbé hatékony megoldás, ha én tanítom õt. Mivel olyan erõvel vonzzuk egymást, mint két, egy tonnás neodímium mágnes, sanszos, hogy valamilyen szexuális töltetû akcióba torkollna a dolog, vagy ha nem is, az energiáink nagyobb hányada menne el arra, hogy ezt megakadályozzuk.

Penge nem repes az örömtõl, amikor megkérem rá, faragjon Rito-ból valami fegyverhasználót, de nem mond nemet. Talán nem lenne senki a csapatban, aki nemet mondana nekem, pedig vannak egy-ketten, akik nem szívelnek annyira. Nem azért nem mondanak nemet, mert félnek tõlem – bár, talán az is benne van – hanem mert szinte mindenkiért tettem már valamit, amivel leköteleztem õket.

Megígértetem Pengével, hogy mindent megtanít neki, amit csak tud, és nem alibibõl tölti vele az idõt. Penge zsivány becsületszavát adta, de néhány kitétellel: az eszközöket õ válogatja meg, és kettesben marad Rito-val. Kétkedõ pillantásomra hozzátette még, hogy a zsivány becsületszava, amit az imént adott, kiterjed arra is, hogy Rito maradandó sérüléseket, illetve külsérelmi nyomokat nem fog beszerezni az oktatás alatt.

- Bassza meg! – káromkodja el magát Rito, amikor Pengével belépünk a lõtérre.

- Még mindig túl görcsösen tartod a vasat! – jegyzem meg.

Rito, a fegyvert a mennyezet felé tartva fordul felénk. Remélem, hogy csak én veszem észre azt a szexuális ragadozó pillantást, amit nagyjából 0,01 másodperc alatt radíroz le az arcáról, amikor meglátja mellettem Pengét. A szemében csak egy kis csalódott csillanást vélek felfedezni aztán.

- Csodálkozol? Felkúr a "tehetségem"! – feleli, közben igen éles, határozottan kérdõre vonó pillantása méregeti Pengét.

Huh! – sóhajtok – Nem lesz egyszerû menet, ha már így kezded, Édes!

- Pengét azért hívtam ma, mert jól céloz, jó az érzéke az ilyesmihez, gondoltam, segíthetne –magyarázom olyan nyugodtan, és barátságosan, amennyire csak tõlem telik.

Rito szemmel láthatóan nem felhõtlenül boldog a dolog hallatán, de aztán beleegyezõen bólint. Na! – lepõdök meg, de ezt elrejtem elõle – Ez sokkal könnyebben ment, mint gondoltam!!! Vajon csak azért ment bele, hogy megkaphassa a kerek kis seggemet?!

- Penge, akkor segítenél nekünk? – terelem közelebb õket egymáshoz. Penge természetesen bólint, s bár ezt szótlanul teszi, pontosan tudom, hogy rajta nem fog múlni, és Rito-ból akkor is Rambót farag, ha abba beledöglik a srác! – Köszönöm – veregetem hátba – mi addig gyakorlunk tovább a csapat maradékával.

Erre a kijelentésemre Rito arca úgy megnyúlik, hogy attól tartok, lefolyik a fejérõl. De, úgy teszek, mintha ezt észre sem vettem volna, majd egy bíztató mosolyt villantok Rito felé, és édes kettesben hagyom a gerlepárt.

Nap végén nézek csak feléjük, legközelebb. Addig mi is gyakorlunk a többiekkel, lõfegyveres harcot, közelharcot, objektum foglalást, stb. Alaposan lefárasztjuk magunkat, de senki nem bánja, hisz´ az életünk múlik azon, hogy mennyire vagyunk képzett harcosok!

Amikor Kistigris, és Cat társaságában belépünk a lõtérre, Rito épp céloz, majd´ lõ. Csupán egy szempillantással hamarabb rikkant fel Kistigris:

- Na, kész van a mini-Rambó?!

Rito megugrik, ugyanabban a pillanatban eldördül a fegyver, ami a következõ pillanatban kihullik Rito kezébõl, aki viszont fájdalmas nyikkanást hallatva térdre rogy, a vállához kap, majd magzati pózba görnyedve homlokával illeti a padlót.

- Kistigris, a hülye anyádat ordítozz, miközben puskákkal gyakorlunk! – ordítja le Penge Kistigris fejét, aki olyan ijedt, és bûnbánó fejet vág, hogy ha nem aggódnék Rito miatt, elnevetném magam.

Aggódva álljuk körbe Rito-t, aki vinnyogva éli át fájdalmát. Sejtem, hogy mit érezhet, mert nekem is ugrott már ki a vállam egyszer-kétszer. Nem egy leányálom. Én elég jól bírom a fájdalmat, de legszívesebben én is úgy vinnyogtam volna, mint egy kismacska. Minden lelkierõmre szükségem volt macsóságom látszatának megõrzéséhez!

- Rito, jól vagy? – kérdezi Kistigris bûntudattal telt hangon.

- Hagyjatok a faszba! – sziszegi kedvenc ázsiai szépségem, nem túl kifinomult módon.

A többiek elengedik a fülük mellett, amit kért. Helyette Penge megragadja a hátát, Cat pedig egy határozott mozdulattal a helyére rántja a kificamodott végtagot. Jutalmul akkora sikoltást kapunk Rito-tól, hogy fél percig cseng a fülünk utána. Van tüdeje!

Rito zihálva-nyögve pillant fel a körülötte állókra, olyan pillantással, amitõl legalábbis el kellene szublimálni mindenkinek. Na, azt hiszem, hogy eljött a pillanat, amikor közbe kell lépnem, mert itt most tömeggyilkosság készülõdik! – fut át a fejemen a gondolat, és Rito elé furakszom magam, hogy mást ne nagyon lásson, rajtam kívül. Ha valakinek nem fog nekiesni, az én leszek.

Kissé megenyhül a tekintete, amikor szemközt találja magát a pillantásommal, de pontosan látszik rajta, hogy tudja, galád módon kihasználom az irántam ébredt vonzalmát. Büszkén vállalom a szemét húzást!

- Csak kiugrott a vállad, nemsokára jobb lesz, gyere – emelem meg ép karja alá karolva, a derekánál fogva. Apró termetû, és még ahhoz képest is törékeny testalkatú, akár egy lány modell, legfeljebb 50 kiló lehet, inkább még annyi sem. Könnyedén állunk fel.

Rito szobája felé vesszük az irányt, a többiek nem jönnek utánunk, Cat pedig elmegy valamerre.

- De egy rohadt béna vagyok, tök gáz… – morgja, miközben a szobája felé bandukolunk.

- Csak fáradt – vígasztalom, de nem vevõ rá, becsmérlõen ciccentve, elutasítóan fordul el.

Halkan felnevetek. Lám-lám! A marha szabad Rito belefeszül, hogy hasznunkra legyen majd Moretti-ék ellen!

- Mi a büdös picsa olyan vicces? – kérdezi bosszúsan.

- A szelecske tökéletességre törekvése!

- Kuss, nincs semmi új azon, hogy perfekcionista vagyok! – húzza fel az orrát önérzetesen.

- Azon nem, de azon igen, hogy most miattunk is teszed – bökök oda neki egyet.

- Te be vagy rúgva! – méltatlankodik, és olyan pillantással méreget, mintha a jeleket keresné rajtam – Azért hajtok, hogy megvédjem magam, ha kell, tõletek is.

- Tõlünk? – lepõdök meg.

Felsóhajt, olyan "édes istenem, hogy lehet valaki ilyen nehézfelfogású" pillantással, aztán komolyan a szemembe néz:

- Már mondtam, én nem tartozom ide, nem is fogok – magyarázza – Az, hogy bejössz, más téma, a két dolog nem függ össze. Nem hiába mondtam korábban, hogy szívesen segítek felfedezni az érdeklõdési köröd, de ne szeress belém. Bár azt hiszem, azt kellett volna mondanom, ne is kedvelj meg, mert a hozzád hasonlók már akkor elkezdenek kötõdni. Balfasz.

Nem vagyok felhõtlenül boldog attól, amit hallok. Egyrészt, nem esik jól, hogy még mindig ennyire ellenáll, másrészt azért azt gondoltam, hogy vagyunk már annyira, hogy nem néz le ennyire.

- Becézz még, olyan jó hallgatni… – húzom el a számat, és nem is próbálom leplezni csalódottságomat.

Most rajta a kuncogás sora:

- Pöcsfej – fûzi hozzá, doromboló hangon.

Elsõ lendületre éppen megsértõdni készülök, és olyan szúrósan próbálok nézni rá, ahogy csak tõlem telik, de aztán rájövök, hogy csak játszik velem, és elvigyorodok. Épp, amikor õ is!

Közben megérkezünk Rito lakrészéhez, s bent leparancsolom az ágyra. Ülve.

- Szerinted le tudod most venni a felsõd? – teszem fel a kérdést, de már akkor sem hiszek benne, amikor elkezdem.

- Passzolom a kérdéskört – meglehetõsen tanácstalannak tûnik, aztán inkább a biztosat választja – Ha segítesz, biztos menni fog. Szerintem elõször a jó kezem felõl kellene felhúzni – magyarázza – hogy az ép kezem és a fejem kibújtatva már könnyedén le lehessen húzni különösebb mozgatás után a sérült karomról is a pólót.

- Ühm – mormogom egyetértõen, s közelebb lépek hozzá, hogy segíteni tudjak. Akármilyen óvatosak is vagyunk, mégsem bírja ki sziszegés nélkül, és ezt most nem szemrehányóan állapítom meg. Akármennyire is igyekszik, mégis, ösztönösen mozgatja sérült vállát is, és tudom, hogy az nem fájdalommentes.

Persze, van valami izgalmas ebben a jelentben, ahogy Rito-t vetköztetem. A filmekben az ilyen jelenetekbõl szoktak fülledten erotikus akciók kialakulni, és érzem, hogy izgatottá válok. Rito teste nagyon szép, a maga törékeny, nyúlánk módján, és ez éppúgy hat rám, mint az elsõ alkalommal, amikor láttam õt meztelenül.

Õ is felfedezheti a helyzetben rejlõ lehetõséget, mert igencsak csillogó szemekkel pillant rám, és egy enyhén kihívó félmosollyal szólal meg:

- Most jön az a rész, hogy te is megválsz a kis semmi izomtrikódtól?

Azt nem mondom, hogy szemrebbenés nélkül, és belemenõsen tenném meg, de nem lenne ellenemre. Elhatároztam, hogy a következõ alkalommal mindenképpen kap valamit belõlem, mert nem akarom, hogy úgy menjen el, hogy nem történt semmi közöttünk. Magam miatt sem akarom. Tudnom kell, hogy ez az, amire vágyom? Vagy ez is? Vagy ez sem?

De ezzel még várnunk kell, mert kopogás szakítja félbe az áhítatot, és Cat feje bukkan fel az ajtóban, majd, miután látja, hogy nem szakított félbe semmit, be is lép.

- Hoztam kenõcsöt és kötszert, gondoltam, nem árthat, hogy tudjon pihenni a sérült váll – mosolyog Rito-ra. Úgy nézem, hogy ezzel a "Nem fog fájni, ne aggódj"-mosollyal nem annyira sikerül õt megnyugtatnia, de Cat ezt elegánsan figyelmen kívül hagyja – Bár lehet, nem ártana, ha elõtte lefürödnél, Rito!

Nem kerüli el a figyelmemet, hogy Cat milyen pillantással méri végig Rito-t! Engem szokott így méregetni! Azta! – hasít belém a felismerés – Cat-nek bejön Rito! Rito egészen más alkat, mint én: én egy eléggé kigyúrt, izmos bár inkább nyúlánk, mint vaskos srác vagyok, mint egy jól kipattintott úszó, vagy egy sprinter, Rito inkább vékony, éppen nem sovány, szinte lányosan törékeny, sõt, mint egy fiús alkatú lány! Rito-t körüllengi valamilyen ártatlan báj, és Cat-nek talán a megronthatóság illúziója jön be nagyon Rito-ban! Ugyanakkor, szerintem féltékeny is Rito-ra. Tudom, hogy tetszem neki, és hogy õ már talán lefeküdt volna velem, ha nem menekülök. És most úgy tûnik, hogy Rito hamarosan beelõzi õt. Huh! Ezt majd valahogy rendeznem kell Cat-tel!

Miután alaposan kigyönyörködte magát Rito-ban, kárörvendõ vigyorral fordul hozzám:

- Segítened kellene neki, Angel, egyedül nem fog tudni letusolni se a fájós válla miatt.

- Hogyan? – lepõdök meg. Nem is annyira attól, hogy a meztelen Rito körül kellene tevékenykednem, hanem inkább attól, hogy ezt Cat javasolta! Most akkor még sem féltékeny? Vagy most akkor mi is van?! Ki érti a csajokat?!

Kicsit hosszúra nyúlik a csend, majd Rito is megszólal:

- De vetkõzz le te is meztelenre, mert még a végén összespriccellek – kacsint rám Rito, majd nem kerüli el a figyelem a Cat-re vetett fél pillantás. Õ ugyanolyan kaján félmosollyal ácsorog, és méreget hol engem, hol Rito-t, mint eddig. Ha féltékeny is, nagyon ügyesen leplezi!

- Akárhogy is, viselkedjetek jól! – int, majd lendületesen kivonul!

Rito enyhe meglepõdéssel, annál nagyobb kajánsággal pillant rám:

- Azt tudod, hogy a "csajod" elég konkrét nõszemély?

- Aha… – nyögöm ki, kissé zavartan.

Tulajdonképpen nem annyira konkrét, mert fogalmam sincs, hogy mit is akar! Az már feltûnt, sõt mondta is, hogy "próbáljam fel" Rito-t, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az imént féltékenység volt az, amit a szemében láttam. Létezik, hogy látni szeretné, ahogy Rito-val szeretkezek?! – döbbenek meg. Nem kizárt, hisz´ azt a yaoi mangát olvassa, vagy mit!

Gondolataimból Rito érintése zökkent ki.

Közelebb hajol hozzám, egyik ujját a trikóm pántjába akasztja, s lassan végigköveti az ívét, közben lágyan végigsimít a vállamon, szinte alig érintve. Majd felállva kissé belekapaszkodik, kicsit húzva a trikón egyet. Nem lehet félreérteni!

- De tulajdonképpen pont annál a résznél jártunk, amit javasolt, nem? – kérdezi incselkedve.

Bármennyire is fogadkoztam, hogy ma kap belõlem valamit, majdnem inamba száll a bátorságom. Szinte remegek az izgalomtól, és be kell, valljam, hogy a félelemtõl is. Nyolc éve nem ért hozzám úgy senki.

Rito megérezhet ebbõl valamit – pedig nagyon nem akartam volna, mert nem szeretném, ha lúzernek tartana! De meglepetésemre egészen másképp reagál, mint ahogy várom!

- Ha akarnálak, sem tudnálak bántani, nem igaz? – suttogja, egészen közel hajolva, szinte az ajkaimra lehelve a mondatokat – Gyere, csak kicsit megkóstollak, ha már úgyis sérelmezed folyton, hogy nem teszek ilyesmit – mosolyodik el, kihívóan. Lágy érintést érzek ajkaimon, ahogy finoman, éppcsak érintve "harapdál". Megnyugtató szavai, becézõ mozdulatai megnyugtatnak valamelyest, és kissé felbátorodva engedek csábításának, a játékos jelzést mély, szenvedélyes csókká melyétjük.

Érzem, ahogy elöl határozottan összemarkolja a trikómat, a pántoknál fogva, és szinte ellentmondást nem tûrõen magával vonszol, az ajtó felé. Én döbbenek meg rajta a leginkább, hogy bár megriadok kicsit az akciótól, ugyanakkor nagyon is tetszik a határozottsága, felizgat a dominanciája. Nem ellenkezek, engedem, hogy irányítson.

Csak az ajtónál döbbenek rá, amikor megtorpan, és megszakítja csókunkat, hogy az õ esze sokkal inkább a helyén van, mint az enyém: én simán kimasíroztam volna a folyósóra, Rito-val csókolózva! Õ viszont, nagyjából természetesen, sérült státuszát megtartva lép ki az ajtón, én pedig kisvártatva – miután rendbe szedtem magam néhány mély lélegzettel – követem õt a folyósóra. A fürdõ mindössze pár lépésnyire van Rito szobájától, elõre enged, majd becsukja maga mögött az ajtót, fenntartva azt a korábban kezdõdött kis játékot, hogy végül önként besétáltam az oroszlán barlangjába.

Egy pillanatra megtorpanunk.

Rito egy hosszút pislant, mintha valami gond lenne a látásával, majd amikor újra rám emeli szemeit, egy pillanatra kitisztuló tekintetébe beköltözik az a bizonyos fény. A ragadozó, amikor a prédáját méregeti. Azonnal felforralja a véremet! Iszonyú izgatónak érzem, hogy kis túlzással feleakkora, mint én, és mégis ekkora dominancia van benne!

Ép kezével a trikóm alá nyúl, és úgy simít cégig a hasamon, mint aki végre birtokba vette a tulajdonát. Megborzongok az érintésétõl, de ez az a borzongás, amit nem akarok, hogy valaha is elmúljon!

- Vedd le! – utasít. Hangja mélyebb, rekedtesebb, mint bármikor. Vágytól fûtött.

Lassan veszem le magamról, igyekszem valahogy szexin megoldani ezt a feladatot, majd leejtem az inkriminált ruhadarabot, magam mellé. Azt hiszem, tetszik neki a mozgásom, vonzónak, szexinek lát. Rito már nem elõször lát félmeztelenül, de azonnal megérzem, hogy most elõször néz meg magának úgy, és alaposan. Nem rejti véka alá, hogy tetszik neki, amit lát, és meglepõ módon ez engem jólesõ érzéssel tölt el. Mintha csak egy elismerés lenne az elvégzett edzésekért, hogy a partnerem, a szexpartnerem vonzónak, izgatónak találja a testemet! Hogy nem volt hiába, nem volt öncélú!

Kíváncsi, érdeklõdõ érintésekkel kalandozik a testemen, méregeti az izomkötegeket a hasfalamon, mellkasomon, majd egyetlen gyors lépéssel szorosan elõttem terem, és szexin felpillantva, finom harapással indított csókkal illeti jobb mellizmomat. Közben keze tovább kalandozik, lefelé, egész a farmerom derekáig, amit jelzésértékkel kissé megcibál.

Egészen új, gyönyörûségesen félelmetes érzéseket keltenek bennem érintései, nehezen ocsúdok. Bármennyire is õ a domináns ebben a játékban, én sem akarok kimondottan passzív lenni, és csak "állni a támadásait"! Azt hiszem, hogy az neki nem lenne olyan izgalmas, és õszintén szólva nekem sem! Úgyhogy remegõ kézzel ugyan, de én is birtokba veszem az õ testét, és ahogy megérzem, hogy Rito a farmerom gombjaival veszkõdik, én is megpróbálom õt megszabadítani a saját nadrágjától. Egy romantikus lelkületû pornórendezõ sem tudta volna hibátlanabbul összehozni, amikor a két ruhadarab egyszerre hullik alá!

A következõ pillanatban egészen hozzám simul, de egy pillanatra sem áll meg, hanem egy macskákat megszégyenítõen hajlékony sasszéval, izgatóan hozzám dörgölõzve lép el mellettem, és benyúl a zuhanykabinba, hogy megnyissa a csapot. Mesterien megtervezett, és majdnem mesterien kivitelezett mozdulatát mindössze sérült vállába nyilalló fájdalom rombolja kissé, amit egy halk szisszenéssel, és egy önkéntelen mozdulattal tesz nyilvánvalóvá.

- Nem kellene feleslegesen mozognod – veszem át egy pillanatra a domináns szerepet, de csak a zuhany szabályozásában.

- Épp annyit mozgok, amennyit feltétlen jónak látok – vág vissza durcásan, de érzem, hogy nem igazi, inkább csak a játék része.

Ép kezét ismét a derekamra simítja, majd mintegy jelezve, hogy nincs rá szüksége, lejjebb simogatja az alsónadrágomat. Mozdulata minden igyekezetem ellenére váratlanul ér, és önkéntelenül is megugrok kissé. Azt hiszem, hogy arckifejezésem most kicsit tartózkodóbb, duzzogó, amolyan "mi-a-bajod-a-szexi-alsómmal"? Utálom a boxert, mert össze-vissza gyûrõdik a nadrág alatt, slip-et viselek, ez konkrétan egy teljesen egyszerû, fehér, mexikói gyártmányú Joe Snyder.

Rito, miután szemrehányóan kiöltötte rám a nyelvét, úgy dönt, hogy hagy még nekem egy kis idõt az akklimatizálódásra, és a saját alsónadrágjától szabadul meg. Miután akkurátusan ellenõrizte a víz hõmérsékletét, belép a zuhany alá. Élvezettel adja át magát a víz jótékony hatásának. A víz végignyaldossa karcsú testét, és azon kapom magam, hogy azon jár az eszem, milyen lenne, ha én csókolgatnám, nyaldosnám õt így végig? Izgalommal, félelemmel, szégyennel, örömmel, kíváncsisággal tölt el a gondolat, egész beleszédülök!

Pár pillanat múltán felém fordul, és meglátom õt, meztelen valójában. Nem elõször, hisz´ Keselyû már egyszer felfedte õt nekem. Akkor viszont teljes nyugalomban, sõt, mondhatni megszeppenten bújt meg szerszáma a két combja között, most azonban már jócskán ébredezik.

- Nem mondod, hogy még mindig rajtad van… – néz le rosszallóan az alsómra.

Úgy dönt, átlépi a problémakört, és kinyúlva a víz alól, behúz maga mellé. Egy pillanatra megtorpanok, majd megadom magam, és alsóban lépek a zuhany alá.

Rito ajkaival újra birtokba veszi a testem. Apró harapdálós csókokkal kényeztet, itt-ott erõsen szív egyet a bõrömön, majd a kialakuló pírt lágyan, nyelvével gyógyítja, közben ép kezével a derekamon, oldalamon kalandozik. Én zavartan próbálok lépést tartani vele, bal karommal átölelem, és a hátát fedezem fel a kezemmel, jobbról viszont nem merek hozzáérni, így jobb híján a hajába túrok. A következõ pillanatban Rito a jobb kezemet maga elé húzza, majd belenyomja a tusfürdõs flakont. Vaslogikával kikövetkeztetem, hogy a maga elé tartott, nyitott tenyerébe kér egy adagot a tisztító gélbõl, úgyhogy bõségesen nyomok a kezébe.

Rito végigsimítva a felsõtestemen, eloszlatja a tusfürdõt a bõrömön, s lágy, körkörös mozdulatokkal mos engem, felhabosítva azt. Felsõtestem minden egyes négyzetcentiméterét bekalandozza tenyerével, aztán lejjebb indul, a combomra. Birtokló mozdulatai, lágy érintése, közelsége, korábbi csókjai igencsak felkorbácsolják izgalmamat, érzem, hogy az alsónadrág minden rugalmassága ellenére igen szûkké válik már. Ahogy keze a combomra siklik, nem mulasztja el lesimogatni rólam a ruhadarabot, így szabadítva ki most már közel teljes erejében meredezõ farkamat. Szinte szédülök az izgalomtól, és némi szorongástól, riadtságtól.

Rito lábujjhegyre emelkedik, én pedig elértve szándékát, kissé lehajolok hozzá. Abban a pillanatban, mohón harap ismét az ajkaimra, követelõzõen, vadul csókol, közben kezét a szerszámomon érzem meg. A csókot nem szakítom meg, csak meglepetésemben, a vágytól, és a gyönyörtõl, amit érintése okoz, felmorranok, de érzem, hogy ha várt is valamilyen reakciót, akkor az, nagyjából ez lehetett. Testével terelget, csípõjével lökdös finoman, így hamarosan én kerülök a zuhany alá, és élvezem heves csókját, a víz simogatását, és kezének sosem tapasztalt, izgató simogatását a szerszámon. Fél perc sem kell hozzá, és kõkeményre masszírozza tagomat.

Nem sokáig hagyja, hogy élvezzem a helyzetet, megszakítja csókunkat, és mélyen a szemembe fúrva a tekintetét felpillant rám, aztán lassan térdre ereszkedik elõttem. Szerintem kistányérnyira kerekednek a szemeim, és valószínûleg elönti a pír az arcomat, amikor rájövök, hogy mire készül! Amikor szája egy magasságba kerül hetykén elõre, és kissé felfelé meredõ szerszámommal, vágyakozón függeszti a tekintetét rá, és megnyalja az ajkait. Mielõtt felocsúdhatnék - és esetleg ellenállhatnék! - minden különösebb teketória nélkül a szájába veszi, mélyen, jó felét benyelve! Nem tudom, hogy megérzi-e a reszketést, ami végigsöpör a testemen, ahogy forró, nedves szájába csusszan a farkam, de majdnem összeesek, úgy kifut az erõ a lábamból! De, mielõtt felocsúdhatnék, lassú, ütemes mozgásba kezd a fejével, közben érzem, hogy a nyelvével – a szûk hely ellenére, mivel elég vastag vagyok ahhoz, hogy majdnem teljesen kitöltsem a száját – körkörösen kényeztetni próbálja a makkomat!

Zavarba ejtõ az a kavalkád, amit a rám törõ érzések okoznak bennem. Régi emlékek törnek bennem a felszínre, amelyek félelemmel, viszolygással töltenek el, ezzel száll szembe az új élmény, az ismeretlen izgalom, az eddig sosem tapasztalt érzéki öröm, a gyönyör. A két érzés háborúja szinte teljesen felemészt, érzem, hogy távolodok Rito-tól, és a kettõnk mostani, bensõséges kapcsolatától, és szinte kívülrõl látom magam, és teszem fel a kérdést, hogy mi a francot keresek itt, és mégis mit csinálok?!

- Valami baj van? Nem jó, amit csinálok?!

Noha Rito hangja olyan aggódó, és törõdõ, amilyen még sosem volt, mégis úgy megriaszt, hogy szinte ugrok egyet. Lepillantok rá, és megsajnálom, ahogy elõttem térdel, kezével lágyan simogatja, masszírozza most már nem annyira kemény, inkább csak félárbocon álló szerszámomat, értetlenül pillogva fel rám.

- Dehogy! – rázom meg a fejem – Ne haragudj, nem veled van a baj! Csak... – akadok meg a magyarázatban – Régi, rossz emlékek, és nem tudtam elhessegetni! Egyszer... talán egyszer elmesélem... ha tényleg érdekel – mondom neki kissé határozatlanul, és zavartan.

- Ha szeretnéd, én szívesen meghallgatom – áll fel, majd hozzám simul, átölel – De most elzavarjuk azokat a zavaró gondolatokat! – lehel egy csókot az ajkaimra – Mi ketten... együtt... mert most azt szeretném... hogy élvezd, amit csinálok veled... azt szeretném... hogy jó legyen neked!

Minden kis mondatrész után egy-egy apró harapással fûszerezett csókot kapok az ajkaimra, míg az utolsónál, mintha csak egy rossz álomból ébrednék, vágyakozón visszacsókolok, és heves nyelvcsatát kezdeményezek vele. Kifulladásig csókolózunk, s lihegve válunk el egymástól. Rito ajkain elégedett mosoly jelenik meg, amikor lepillant immár ismét kõkeményen álló farkamra:

- Errõl van szó! – sóhajtja vágytól fûtötten, s ismét letérdel.

Azon kívül még sosem kényeztetett engem a szájával senki. Csak pornó videókat néztem a neten, vágyakozva, de át nem éltem az orálszex élményét senkivel, így nincs összehasonlítási alapom, de amit Rito mûvel velem az szerintem a szopás magasiskolájához tartozik. Jó két harmadát benyeli a szerszámomnak, és úgy használja a nyelvét, hogy elhiszem róla, hogy meg tudna vele kötni egy csomót egy cseresznye szárára! Sérült karját nem emeli fel, azzal a kezével combomat simogatja, másik keze azonban elõszeretettel markolja a fenekemet, simogatja, masszírozza, vagy a farkamon dolgozik. Kitartóan, fáradhatatlanul bólogat a szerszámomon, olyan gyönyört okozva, amit elképzelni sem tudtam, hogy lehetséges, és ami minden korábbi rossz érzésemet elsöpri, mintha soha nem is léteztek volna!

- Ez igen! – füttyent elismerõen, amikor percekkel késõbb megáll egy kicsit, hogy a mûvében gyönyörködjön.

A farkam még soha nem volt ennyire kemény, és nagy, pedig sosem volt gond egyikkel sem! Kamasz fiúként persze, hogy én is megmértem már, de most még engem is meglep, hogy milyen hosszú, és vastag, ahogy nedvesen csillogva, olyan mereven, rezzenéstelenül mered enyhén felfelé, és elõre, mintha egy falba betonozott acélrúd lenne, az erek pedig szinte szétrobbannak a felszínén. Annyira merev, hogy az az érzésem támad, hogyha Rito ráülne, meg tudnám tartani csak a farkammal! Szerintem most legalább egy centivel hosszabb, és vastagabb, mint eddig bármikor!!!

Most elõször sikerül – egy kicsit ugyan félszeg – de büszke félmosollyal bezsebelni az elismerését, és megállni komolyabb zavar, pironkodás nélkül.

- Általában a fasznak nem ezen a végén szeretek lenni – sóhajtja szenvedéllyel telt hangon – de élvezni fogom, hogy egy ilyen istencsászár szerszámmal kivételt teszek!

Olyan élvezettel bukik ismét a farkamra, hogy ha azt megjátssza, akkor Oscar-díjas az alakítás!

Most kicsit lágyabban, érzékibben kényeztet, mint eddig. Leginkább csak a makkom van a szájában, nyelve pedig úgy köröz körülötte, úgy simogatja, masszírozza, mint egy kígyó. Ép kezével ismét a fenekemen kalandozik, érzékien gyúrja, simogatja – többször említette, hogy tetszik neki a seggem! Csak akkor ugrok meg egy kicsit, amikor érzem, hogy tenyere élével finoman fenekem hasítékába férkõzik! Aztán megy is tovább, és folytatja hátsóm kényeztetését, de egy pillanatra megáll bennem az ütõ, ami azért nagyon fura, mert ugyanakkor meg, amit a szájával mûve, az éppen hogy az egekbe korbácsolja a pulzusomat! Önkéntelenül is megmozdulok, és csípõmmel felveszem az ütemet, amit diktál, és lágyan a hajába túrok.

Nem adja fel, egyre gyakrabban, és egyre hosszabban idõzik farpofáim között, majd egyszer csak érzem, hogy egyik ujjával a nyílás körül sündörög. Elsõ pillanatban nem tudom eldönteni, hogy akarom-e, vagy sem?! Szokatlannak, és perverznek tûnik, ugyanakkor szinte várom, hogy milyen érzés lehet, ha becsusszan oda valami?!

Rito hihetetlenül rám van hangolódva, szinte minden rezdülésemet érzi, amivel megdöbbent, mert flegma stílusával, nemtörõdöm, érzéketlen hozzáállásával kizártnak tartottam, hogy ilyesmire képes legyen! Most is megérezhet valamit vívódásomból, mert õ eldönti a kérdést, és érzem, ahogy egyik ujjával óvatosan belém nyomul! Megrogynak a térdeim, ahogy egy egészen újfajta, de gyönyör teli érzés söpör végig a testemen, és önkéntelenül is hangosan felnyögök a kéjtõl. Rito ezen kissé felbátorodik, és finoman ki-be mozgatja az ujját, minden mozdulatával kicsit mélyebbre hatolva, amivel újabb, és újabb gyönyörhullámokat indukál bennem.

A kettõs kényeztetést nem bírom túl sokáig, érzem, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor már nincs visszaút, de nem is akarom magam visszafogni! Vágyom az orgazmust, vágyom azt a leírhatatlan érzést, amirõl eddig csak olvastam a regényekben, én is át akarom élni! És Rito mindent megtesz azért, hogy ez minél hamarabb meg is legyen!

- Rito! – sóhajtom neki – Nem bírom tovább... – és elhúzódnék, kihúznám a farkam a szájából, ám kezével, amelyiknek ujja bennem jár erõvel visszatart!

- Bele fogok élvezni a szádba!!! – nyögöm neki elhaló, rekedt hangon, de csak nem enged, húz magához közel, próbál annyit a szájába gyömöszölni a szerszámomból, amennyit csak tud. Kezeimmel önkéntelenül ráfogok a fejére, és kicsit mindig közelebb húzom magamhoz, kicsit mindig többet préselve a szájába a farkamból.

Lassan szinte elviselhetetlenné fokozódik a gyönyör, testem minden porcikája remeg, izmaim görcsösen, pattanásig feszülnek, ahogy közeleg a pillanat. Szédülök, szaggatottan kapkodom a levegõt, a szívem majd kiugrik a helyérõl, szinte hallom, ahogy süvít a vér az ereimben... aztán…

Valami felrobban.

De csak bennem. Repülök. Nem látok, nem hallok, csak a leírhatatlan, eufórikus érzés van, amit gyönyörnek hívunk, ami kitölti a testemet, a lelkemet, a farkamból kiindulva egész lényemet maga alá gyûri, és felemeli.

Amikor felocsúdok, Rito mellett térdelek, levegõ után kapkodok, mint aki épp a víz alól jött, az utolsó pillanatban, mielõtt megfulladt volna. Szédülök, gyenge vagyok, és még mindig remegek, de mindez a leggyönyörûbb, legmegnyugtatóbb, és legkielégítõbb érzés, amit valaha éreztem!

- Apám! Ez nem semmi volt! – pillant rám Rito meglepetten – Komolyan aggódni kezdtem, hogy elpatkolsz, míg élvezel!!!

Rito-ra pillantok, és elkerekedik a szemem. Némi túlzással nagyjából úgy néz ki, mintha egy pohár tejet próbált volna meginni, de mind kifolyt volna a szájából, végig az állán, a mellkasára, hasára, még az ágyékára is jutott, mereven álló farkára.

- Ja, igen – pillant végig õ is magán – Mint egy szerényebb képességû tenyészbika, annyit spricceltél! – pillant fel rám, és nem tudom eldönteni, hogy neheztel, vagy tetszik neki.

- Bocs! – hebegem neki zavartan – Ne haragudj! Gyere, hadd mossalak le!

Nem ellenkezik, kifürkészhetetlen félmosollyal az ajkain hagyja, hogy felhúzzam, miután reszketõ lábakkal felállok, hogy a zuhany alá vonjam õt. A víz lassan lemossam testérõl a spermámat, én pedig az álláról, szájáról mosom le lágy, óvatos mozdulatokkal. Aztán a tusfürdõért nyúlok, és bõségesen folyatok a tenyerembe, majd Rito testére simítom, és lágyan elsimogatom a bõrén. Kezem bekalandozza a testét, elõször a nyakát, mellkasát, hátát. Izgalommal tölt el, hogy egy fiú testét fedezem fel éppen, még ha a mosdatás ürügyén is – valójában persze, a lelkem mélyén, nem is annyira mélyen pontosan tudom, hogy ez nem a mosdatásról szól – és ki is élvezem minden pillanatát. Rito ruganyos, feszes teste vékony, törékeny, akár egy lányé, és én nagyon izgalmasnak találom azt az ellentétet, ami a testalkata, és a neme és határozottsága között feszül! Olyannyira, hogy ahogy a kezem a bõrén kalandozik, ismét elfog az izgalom, és érzem, hogy a farkam megint éledezni kezd.

Egyre lejjebb, és lejjebb simogatom õt, hasán, derekán jár a kezem, másikkal közben a vállát simogatom, majd a tarkóját. Nem várja meg, míg én teszem meg, ép kezével a tarkómra fog, és határozottan magához húz, hogy megcsókoljon. Kemény, követelõzõ csók, heves, és túlfûtött, nyelvünk vad táncba kezd a másikkal. Kezem közben már a fenekét simogatja, s lassan elõre vándorol, és rátalál keményen meredõ farkára.

Mindketten kéjesen felnyögünk, amikor rámarkolok a szerszámára.

Még sosem fogtam faszt a kezemben – persze, a sajátomon kívül. Rito nem annyira nagy, talán van 15 centi, persze, ez az õ apró, alig 160 centi magas, törékeny testén majdnem akkorának tûnik, mint az én farkam az én testemen! Ahogy a tenyerembe simul, érzem a keménységét, szinte mintha csont lenne, az ereket a felszínén, amik ugyanolyan keményen duzzadva hálózzák be, érzem, a forróságát, ahogy lüktet! Olyan izgalommal tölt el, hogy én is szinte pár másodperc alatt kõkemény leszek!

Lágyan masszírozom szerszámát, közben, vágytól fûtötten csókolózunk, nyelvünk érzéki táncot jár, többnyire az én számban. Azt hiszem, tudnék én is a domináns fél lenni, de nem vele szemben. Finom, lányos megjelenését teljesen meghazudtolóan határozott, szinte kemény, férfias, és egyértelmûen õ irányít. Ráadásul mindezt úgy, hogy hagyja kibontakozni az én vágyaimat, semmiben nem kényszerít bele, de mindent elvesz, amit adni tudok! Szédítõen izgató kombó, legalábbis nekem!

Amikor elszakadunk egymástól, nem csak a légszomjtól fuldoklunk, kapkodjuk a levegõt! Rito arca kipirult, látom rajta, hogy szinte a végletekig fel van ajzva. Vágyom rá, hogy lássam õt, hogy elélvez, és azért élvez el, mert én adok neki gyönyört!

Jobb kezemmel egy pillanatra sem hagytam abba kényeztetését, igyekszem úgy csinálni, ahogy magamnak csinálnám, közben figyelem a reakcióit. Szemmel láthatóan élvezi mesterkedésemet, szemei félig lehunyva, ajkain kéjes félmosoly, ép kezével hajamban bogarászik, teljesen átadja magát az élvezeteknek, mint valami távol-keleti, kéjenc herceg, akit a szexrabszolgája elégít ki éppen! Számomra megmagyarázhatatlan módon végtelenül izgatónak látom a képet, amit vizionáltam, önkéntelenül is gyönyör teli sóhajokkal folytatom Rito kényeztetését. Lepillantok a kezemre, benne Rito farkára, és újabb hullámban tör rám a gyönyör. Sosem gondoltam volna, hogy valaha arra fogok izgulni, hogy egy fiú szerszámát masszírozom! Mostanra már ismét kõ kemény vagyok, annyira felizgat a látvány, szinte megbabonáz, az erekkel átszõtt, kõkemény, forró fasz látványa, érintése, nem bírom levenni róla a szememet.

Lassan letérdelek, és közel hajolok hozzá, úgy kényeztetem tovább, immár mindkét kezemmel. Rito felnyög, amikor bal kezemmel a makkját simogatva, a jobbommal a heréit kezdem lágyan masszírozni. Fogalmam sincs, hogy honnan jön a mozdulat, de szinte teljesen természetesen adja nekem magát, hogy ezt kell tennem. Lágyan, de határozottan, érzékien simogatom, mindkét kezemmel, elképzelve, hogy ha nekem csinálná valaki, akkor hogy szeretném, hogy csinálja nekem! Egészen magával ragad a gyönyör, amit az okoz, hogy Rito-nak örömet szerzek, néha felpillantva rá, hogy lássam, valóban, õ is élvezi azt, amit csinálok. A farkát épp egészen a hasfalára simítva, makkját lágyan simogatom, ahol a bõr csatlakozik a hasítékba, Rito pedig kéjesen sóhajtozik, szemei lehunyva, teljesen átadja magát az általam okozott gyönyörnek.

Számomra is meglepõ módon olyan gyönyört okoz számomra, hogy Rito-t látom ebben az állapotban, mintha magamat kényeztetném! Nem érek magamhoz, mégis egyre fokozódik a gyönyöröm, akárcsak, amikor Rito szopott engem, vagy amikor kiverem magamnak! Zavarba ejtõ, megmagyarázhatatlan, furcsa, de elképesztõen jó érzés!

Aztán egyszer csak önkéntelenül is egész közel hajolok, és lassan, lágyan végignyalok a szárán, egészen a heréitõl fel, a makkjáig!

Rito szinte ugrik egyet meglepetésében, én pedig riadtan pillantok fel rá, mint aki rosszat csinált.

- Csak megleptél – feleli ki nem mondott kérdésemre vágyakozó, rekedt hangon – Ne fogd vissza magad!

Megnyugodva folytatom, amit elkezdtem, kezeimmel érzékien, lágyan masszírozom a farkát, majd ismét megnyalom, puhán, jó bõ nyállal. Semmihez sem fogható íze van. Kicsit érzem a tusfürdõ fanyar ízért még, de éppen csak, sokkal inkább érzem azt a nagyon természetes, nagyon emberi ízt, és illatot, ami szerintem Rito saját íze, illata, és amit nem lehet körülírni!

Aztán nyelvemmel a makkja körül maradok, és igyekszem apró nyelvmozdulatokkal kényeztetni õt. Még sosem csináltam ilyesmit, így fogalmam sincs róla, hogy jól csinálom-e, amit csinálok?! Mindenesetre most is azt követem, amit korábban is, próbálom elképzelni, hogy ha nekem csinálná valaki, akkor hogy szeretném, ha csinálná?!

- Ez jó – sóhajtja Rito – Így csináld, igen!

Felbátorodva folytatom, s hol körözök a nyelvemmel a makkja körül, hol csal apró nyelvcsapásokkal kényeztetem, hol pedig puhán végignyalom, mintha fagyit nyalnék. Rito elégedett sóhajokkal jelzi, hogy tetszik neki, amit csinálok, én pedig lelkesen folytatom mesterkedésemet. Most már nem csak az õ gyönyöréért teszem, a sajátomért is! Megdöbbentõ érzés, de az, hogy látom az õ gyönyörét, az nekem ugyanolyan érzést ad, akárcsak, ha engem kényeztetne valaki! Ahogy fokozódik az õ gyönyöre, úgy nõ az enyém is!

Aztán nyelvemet puhán rátapasztom a makkjára, és lassan bevezetem a számba õt.

Rito hangos, kéjes nyögéssel nyilvánítja ki tetszését. Több mint felét benyelem, amikor megérzem, hogy makkja eléri a torkomat. Elõrelátóan nem engedem õt beljebb, mert tartok tõle, hogy öklendezni kezdenék, és az nagyon nem szexi! A szopás magasiskolája az még nem az én szintem! Helyette, amikor kicsit kijjebb húzom a farkát, erõsen megszívom, mint egy jó vastag szívószálat! Ismét egy gyönyör teli nyögés a jutalmam, én pedig boldog vagyok tõle, hogy bár tapasztalatlan vagyok, még sem vagyok teljesen béna!

Lassú bólogatásba kezdek, és minden alkalommal, amikor kifelé húzom a farkát a számból, erõsen szívom a farkát. Leírhatatlanul izgató érzés, ahogy a kõkemény szerszám ki-be jár a számban, minden egyes mozdulattal, egy hajszállal mélyebbre engedem õt, ahogy próbálom feltérképezni a határaimat. Egyik kezemmel közben lágyan a heréit masszírozom, ballal pedig felnyúlok, arcomba hulló hajamat hátra igazítom a fülem mellé, és alulról felpillantok Rito-ra, aki – mint kiderül – engem néz.

Kistányérnyira kerekednek a szemei:

- Óóóóóuhhh! – sóhajt mélyet, gyönyör teli hangon – Te ribanc!!!

Ettõl a sóhajtól, szinte elélvezek! Alig bírok koncentrálni a farkára a számban, de végül úrrá leszek rajta.

Lenyúl, egyik oldalról beletúr a hajamba, és érzem, hogy finoman, de határozottan átveszi mozdulataim irányítását! Nem túl erõszakos, de egyértelmûen õ irányít, kicsit gyorsabb tempóra ösztönöz, és közelebb is nyomja fejem az ágyékához, miközben csípõjével kissé elõrefelé is döfköd, így farka mélyebbre csusszan a számba. Aprókat öklendezek, de nem adom fel, kicsit igazítok a fejemen, nyakamon, és próbálom ellazítani a torkomat, kisség lelapítani a nyelvemet, és nyelni egyet, amikor a makkja a torkomra csúszik. Nem tudom, hogy ezek honnan jönnek, de valahogy természetesen jönnek, és sikerül is elnyomnom a makacs ingert. Mondjuk, bepárásodik a szemem így is, és érzem, hogy egy könnycsepp végigcsorog az arcomon, de büszkén pillogok fel Rito-ra, miközben õ éppen tövig tolja a farkát a számba.

- Uramisten, most egybõl elélvezek! – sóhajtja.

De nem történik meg, hiába várom. Pedig, megdöbbentõ módon, már én sem vagyok túl messze tõle, hogy elmenjek!

Rito közben a másik kezével is a hajamba túr, határozottan ráfog a fejemre, és teljesen átveszi az irányítást. Én a kezeimmel a testén kalandozok, simogatom, kényeztetem, de nem próbálom irányítani õt, tulajdonképpen hagyom, hogy szabadon, kénye-kedve szerint szájba basszon! És én ezt végtelenül élvezem!

De Rito is, önfeledten kefél, és érzem, hogy már nincs messze, de én sem! Bár nyelvemmel igyekszem heves nyomulása közben is a makkját simogatni, egyre nehezebben megy a koncentráció, miközben a gyönyöröm az elviselhetetlenségig fokozódik! Érzem, hogy az izmaim görcsösen összerándulnak, és egész testemben remegni kezdek, és minden erõmre szükség van, hogy bele ne harapjak Rito nemesebb szervébe!

Aztán egyszer csak Rito egy elhaló, sóhajba fulladó kiáltással elélvez.

Egy pillanattal késõbb – mivel a szám Rito farkával van tele – egy hangos nyüszítéssel én is elmegyek.

Amikor ismét kitisztul körülöttem a világ, Rito farka még mindig a számban van. A gecit, amit belém pumpált, szerintem orgazmusom közben önkéntelenül lenyeltem, a számban csak egy enyhén sós, mégis édeskés, amúgy nem kellemetlen utóízt érzek. Nyelvemmel lágyan simogatom a makkját, aprókat szívok rajta, érzem, hogy teste meg-meg remeg mesterkedésem nyomán, a szerszáma pedig nemigen akar lelohadni a számban. Combjának belsõ oldalán a spermám csordogál lefelé, amit az imént spricceltem rá.

Amikor felpillantok rá, Rito kipirult arccal, kistányérnyira kerekedett szemekkel, döbbent, kérdõ félmosollyal az ajkain mered rám:

- Nem mondod, hogy elélveztél, miközben leszoptál?!

Kiveszem a farkát a számból, a kezeimmel simogatom, nagyon finoman, lágyan tovább, és olyan zavart mosollyal pillantok fel rá, mint egy kisfiú, akit rajta kaptak, hogy épp csokit lop! Szerintem még enyhén el is pirulok, ha esetleg az elõbbi orgazmustól nem lennék eléggé kipirult!

- Hát, téged szõröstül-bõröstül foglak felzabálni, baszki! – sóhajtja, s szerintem így még sosem nézett rám! Fogalmam sincs, hogy néz rám, de így még sosem tette.

- Hallottam már ilyenrõl, amúgy – folytatja a korábbi gondolatmenetét a hajamba túrva – de hittem is meg nem is...

- Hát, most belebotlottál egy ilyen betegbe – vonom meg a vállam félszegen.

- Irtó szexi! – mosolyog rám bíztatóan.

- Azt látom! – pillantok kõkeményen meredezõ farkára jelentõségteljesen – Valamit ki kell találnom, hogy ezt itt valahogy lenyugtassuk!

- Csak mondom, hogy ilyen sem volt még mással! – pillant rám komolyan, majd kérdõ tekintetemre még hozzáteszi – Hogy kemény maradtam volna egy orgazmus után! Hamar felállt, de, hogy nem pihent le kicsit, olyan még nem volt, bármit is mesterkedett a másik!

- Hát, akkor meg fõleg csinálni kell valamit! – motyogom zavartan, majd hirtelen ötlettõl vezérelve felpattanok, és megfordulok, Rito-nak háttal. Karjaimat a fejem fölé emelve támaszkodok a falnak, lábaimmal széles terpeszbe állok, a faltól kicsit távolabb, hátammal kissé homorítva. Úgy pucsítok Rito felé, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

- Ne habozz sokat, hátha meggondolom magam – suttogom neki a vállam felett hátrapillantva, az izgatottságtól, és félelemtõl elfúló hangon, és remegõ testtel, de annyi még van bennem, hogy incselkedõn kicsit megriszálom a fenekem neki.

Rito kistányérnyira kerekedett szemekkel bámul rám, majd egy jó hosszúra nyúlt pillanat múltán rekedten kérdez:

- Biztos?!

Nem felek, csak igenlõen bólogatok pár szaporát, és visszafordulok a falhoz.

Elõször azt érzem, hogy Rito a kezeivel veszi birtokba a testem. A hátam legszélesebb pontjától lassan végigsimít, kétoldalt, le a derekamon keresztül a csípõmre, majd a fenekemre siklanak a kezei. Belemarkol, majd megpaskolja õket, mintha csak az állagukat akarná felmérni. Háttal állok neki, így nem láthatom az arckifejezését, hogy vajon mire jutott a vizsgálattal?

A következõ pillanatban nedvességet érzek a lyukam körül, Rito gyors egymásutánban bõ nyállal ráköp. Ujjaival egyenletesen eloszlatja a nyálát, majd egyik ujját ismét magamban érzem. Farkam rohamtempóban ébredezik, szinte érzem, ahogy növekszik, keményedik. Rito egy másik ujját is belém vezeti, majd kisvártatva egy harmadikat is. Furcsa, fesztõ érzés tölt el, de egyben nagyon izgató is. Nem lesz ez rossz, ha ilyen! – gondolom várakozva.

- Óvatos leszek, de ettõl még kicsit fájhat eleinte – suttogja Rito a fülembe aztán.

- Már alig várom! – súgom vissza neki, az igazságnak megfelelõen.

Érzem, ahogy makkját nyílásomnak támasztja, érzem rajta a bõséges nyálat. Aztán lassan, de határozottan megindul, én pedig halkan felnyögök a különös érzéstõl. A korábbinál jóval erõteljesebb a feszítõ érzés, inkább fájdalomnak mondanám, de meglepõ módon nagyon izgató, gyönyör teli fájdalom ez! Rito nagyon kemény, szinte érzem az ereket a farkán, ahogy lassan tövig csúszik bennem. A szerszámom rekordidõ alatt kõkeményre merevedik, mire Rito teljesen belém hatol, már megint olyan nagy, és kemény, mint amikor leszopott. Hangosan, gyönyör teli hangon felsóhajtok, amikor végre teljesen magamban érzem, és tudom, hogy ezt akartam, ez kellett nekem!

Rito komótosan visszahúzódik, majd hosszú lökésekkel lassú, érzéki mozgásba kezd. Kezeivel a testemen kalandozik, tarkómat csókjaival borítja el. Bennem mozgó farkával, lágyan simogató kezeivel, érzéki csókjaival semmi perc alatt az egekbe korbácsolja gyönyörömet, és nagyon hamar ott találom magam, hogy azon küzdök, még ne élvezzek el! Remegnek a lábaim, szaporán kapkodom a levegõt, és kéjesen sóhajtozok, mint egy kis ribanc, és mindez számomra olyan mérhetetlenül izgalmas, és szexi, ugyanakkor elképzelhetetlenül mocskos, és bûnös is!!!

Közben Rito is egyre jobban érezheti magát, mert folyamatosan növeli a tempót, és erõt, mostanra már hevesen keféli a popsimat, ágyéka minden lökésekor hangosan csattan a fenekemen! Hangosan nyögünk, sóhajtozunk, teljesen elmerülünk az egymástól kapott gyönyörben! A bennem ki-be sikló kõkemény fasz olyan gyönyör forrása, amit korábban elképzelni sem tudtam, egész másféle, mint amikor a szájával kényeztetett!

- Ne hagyd abba! – lihegem neki elfúló hangon – Keményebben!

Rito-nek nem kell kétszer mondanom, teljes erõvel bassza a seggemet, engem pedig teljesen magával sodor a sosem tapasztalt, mocskosan-bûnösen gyönyör teli érzés!

Hangosan sikoltva-kiáltva élvezek el harmadjára is!

Rito hangja pár pillanattal késõbb csatlakozik az enyémhez, érzem, ahogy magja belém áramlik.

                                                        *                    *                    *

Több mint egy órát töltöttünk a fürdõben.

Szeretkezésünk után – én így szeretek rá gondolni, nem úgy, hogy keféltünk, vagy basztunk – lemostuk egymást, és felöltöztünk. Aztán benyomtam Rito-nak egy jó adag Percodan-t⁽¹⁾, mert baromira fájt a válla. A Percodan piszok jó cucc, Legalább olyan, mint a Vicodin, ha nem jobb, úgyhogy Rito hamarosan úgy mozog, mintha nem lenne semmi a vállával.

- De nem kaphatsz többet, legfeljebb még holnap reggel egyet! – mondom neki figyelmeztetõen – Ez kõkemény drog, nem lehet vele lacafacázni!

Rito szobájában vagyunk, az ágyán fekszünk, én a hátamon, Rito pedig féloldalasan rajtam. Félmeztelen vagyok – levetette velem a pólómat, azt mondta, szokjam meg, hogy az õ közelében legalbb félmezteleneül, de inkább teljesen meztelenül kell lennem! – és ujjaival a bõrömet cirógatja, izmaim rajzolatait, a karomon, vállamon kidaagadó erek vonalát követi. Azt hiszem, tetszik neki a testem.

- Igenis, doktor úr! – morogja szemforgatva, szórakozottan, majd rám pillant, és mélyen a szemembe fúrja a tekintetét – Nem voltál szûz – jelenti ki, nagyon erõs kanyarral témát váltva – Olyan szûz fiú nem létezik ezen a világon, aki negyed órát kibír a számban!

Elkomorodok, ahogy a mondatai nyomán elõtolulnak az emlékek. Nem szívesen beszélnék róla, habár, azt hiszem, hogy ezt ott, a fürdõben szúrtam el.

- Nem, nem voltam... – hagyom helyben kelletlenül.

- Ez az a sztori, amit a fürdõben említettél...

- Ez – bólintok.

- Hallgatlak – túr bele a hajamba. Ez a Rito egész más, mint a flegma, nemtörõdöm, tuskó Rito, akit a leggyakrabban látunk. Kezdem azt hinni, hogy legalább két, de inkább több Rito van, és azt, akit most látok, azt csak nagyon keveseknek engedi, hogy megismerjék.

Engedem, hogy az emlékek elõtörjenek. Rég nem engedtem már õket szabadjára, noha mindig próbálkoznak. De megtanultam õket vasakarattal kordában tartani, igaz, még így is néha-néha felszínre törnek. Most hagyom, hogy elöntsenek, régóta elõször.

- Szerintem négy éves lehetettem, amikor egy emberrel sokat utaztam – kezdek bele hosszas hallgatás után – Nem tudom, hogy hogyan, vagy miért kerültem hozzá, csak arra emlékszem, hogy utazunk... Hosszan... Sokat...

- Apád volt? – kérdezi.

- Nem – rázom a fejem – A szüleimre nem emlékszem... Erre az emberre sem, csak azt tudom, hogy férfi volt, és hogy utaztunk. Egy nõhöz. Õ sem az anyám volt. Janice-nek hívták. Bár úgy viselkedett velemi, mintha az lenne, tudtam, hogy nem az anyám. Egyébként, úgy is kellett szólítanom. Anya.

- Elraboltak... – dünnyögi – Vagy eladtak...

- Nem tudom – vonom meg a vállam – Végül is, talán mindegy is... Janice egyébként nem bánt velem rosszul, sõt, szerintem jobb sorom volt, mint a legtöbb gyereknek a saját családjában. Persze, ha leszámítjuk, hogy én azt sem tudom, hogy kik a saját családom... Meg azt, hogy a szexjátékszere voltam...

- Micsoda?! – kérdezi felvont szemöldökkel – Én azt hallottam, hogy már nyolc éve a bandával vagy!

- Aham – pillantok fel rá, mélyen a szemébe nézve – Még nem voltam hét, amikor elõször kinyaltam, nyolc évesen már minden megvolt, a konkrét kefélésen kívül.

- Pfúúúúújjjjjjj! – fintorog, és nem tudom eldönteni, hogy ez annak szól, hogy kinyaltam egy nõt, vagy, hogy ezt nem egészen hét évesen kényszerítette rám az a nõ.

- Janice egyébként, így utólag visszagondolva igazi bombázó volt! – magyarázom neki – Azt hiszem, hogy olyan harmimncöt lehetett akkor, amikor odakerültem hozzá, de hibátlan, feszes test, kitömött cickók, világbajnok segg, baba arc, szóval igazi fullos nõ!

- De akkor is! – fanyalog – Nem mondom, én is szívesen rontok meg kamaszfiúkat, de azért egy hét éves gyereket!!!

- Hat – helyesbítek – Akkoriban kezdte... Simogatások, de nem olyan ártatlanok... Puszi a szájra, hamar nyelves csók lett belõle... Nem részletezem, el tudod képzelni!

- Hát, megköszönöm, hogy nem részletezed! – bólogat – Szóval akkor lettél biszex – állapítja meg.

- Biszex?! – lepõdök meg – Egy órát szeretkeztem veled, csõbuzi vagyok!!!

- A-aaa – ingatja a fejét – Szerintem te biszex vagy!

- Ezt mibõl gondolod?! – ráncolom a homlokom.

- Egyrészt, látom, hogy nézel Caitlynn-re – mosolyodik el – Másrészt, az a mocskos kurva leszopott, ahhoz álló farok kellett!

- Azért elmondom neked, hogy egy férfit is meg lehet erõszakolni, merevedésre lehet bírni az akarata ellenére is! – ellenkezem.

- De nem egy meleg pasit, fõleg nem hét évesen! – ingatja a fejét magabiztosan – Én eléggé korán rájöttem, hogy nem vonzanak a lányok! Semmi bajom Cat-tel, de nem tudna kihozni belõlem egy félárbocot sem. És fõleg nem, ha meg vagyok szeppenve, szaros seggû kiskölyökként!

- Lehet... – engedem meg kisvártatva, alaposan elgondolkodva. Valóban, Cat-tel azért ott leng körülöttünk az erotika, a vágy. Meg, persze a félelem, és szorongás, ami mindkettõnk múltjából táplálkozik.

- Higgy nekem, jó a szimatom ebben a témában! – vigyorog.

- Hát, lehet, hogy ebben most valóban rád kell hagyatkoznom – húzom el a számat.

- Hát, sok mindenben hagyatkozhatnál rám! – kacsint.

- Mint például?! – vigyorgok vissza incselkedve.

- Hát, hagyatkozhatnál rám abban is, hogy mit kezdj az életeddel! – vigyorog – Biztos nem akarsz mással foglalkozni?! Gennyesre keresnéd magad!

- Úgy érted, kurvaként?! – kérdezem fanyalogva.

- Host-ként – javít ki.

- Mindegy, hogy hívjuk, attól még prostinak akarsz toborozni! – húzom el a számat.

- Igen – vonja meg a vállát – De, azért ez nem ugyanaz, mint éjszaka az út szélén strichelni!

- Pasik is szoktak?! – lepõdök meg – Én azt hittem, hogy azt csak csajok mûvelik!

- Dehogy! – legyint fellengzõsen – Na, de a lényeg, hogy nem errõl van szó! Host-ként gyakran nincs is szex! Van olyan partner, aki nem is képes a szexre, és van, aki csak a társaságodra vágyik, a szexet másképp oldja meg...

- És ezért fizetnek?! – nézek nagyot. Kezd érdekelni a dolog, persze nem azért, mert kurvának akarok állni, csupán érdekes a téma, amirõl szívesen beszélgetek, hogy többet tudjak meg.

- Nem is rosszul! – mosolyodik el – Vagy tíz olyan kuncsaftot tudnék hozni, most rögtön, aki szemrebbenés nélkül kifizetne neked egy ezrest, csak, hogy vacsorázz vele, vagy elmenj vele egy partira!

- Viccelsz! - hunyorgok rá hitetlenül.

Ezer sucre az sok pénz. Ha jól beosztjuk, az egész banda két napig is tudna enni belõle! És ezt egy este meg tudnám keresni?! Kizárt!!!

- Nem – ingatja a fejét, komolyan.

- Miért fizetne nekem valaki ennyi pénzt?! – akadékoskodok tovább.

- Nézz tükörbe! – feleli, mintha a világ legnyilvánvalóbb dolgára hívná fel a figyelmemet - Angel! Gyönyörû srác vagy, akinek nagyon nagy az értéke a piacon! Olyan szép az arcod, mint egy lányé, a tested mégis pasis, izmos vagy, frankón kigyúrva, de nem vagy rommá szteroidozva! Ja, és van egy húszcentis farkad!!! – pillant rám jelentõségteljesen – Tökéletes alapanyag vagy!

- Te mennyit keresel?! – kérdezem hirtelen, gyanakvóan.

Egy pillanatig nem válaszol, majd végül mégis kiböki:

- Átlag tizenötezer sucre-t esténként. De, ebben a szex is benne van, ha az ügyfél úgy akarja!

Leesik az állam:

- Tizenötezret?!?! – hebegem – Azt a kurva!!! És ezért kit kell megölnöd?!

- Senkit – vonja meg a vállát – Csak kívánatosnak kell lennem, okosnak, szórakoztatónak, és persze, ha úgy alakul, akkor odaadónak! Két-három év alatt eljuthatsz eddig te is!

Hát, nem mondom, hogy nem kezdett komolyan érdekelni a dolog! 15 ezer! Az kibaszott sok pénz!!! Ennyiért lehet, hogy megerõszakolom az elveimet, és kurválkodni kezdek!!!

- Micsoda?! Hogy nekem valaki tizenötezret fizessen azért, hogy vele töltöm az estét?!

- Simán! – bólogat hevesen – Mondom, hogy most, mindenféle elõképzettség nélkül hozok neked vagy tíz ügyfelet, akik egy ezrest letesznek neked, és szexelned sem kell velük! A dupláját is megkapod, ha hagyod, hogy megdugjanak, vagy megdugod õket, igény szerint!

- De, hát... – hebegem zavartan – Te voltál a... izé... felül!

- De benned van az is – mosolyodik el – Szerintem te uni vagy. Szereted az alárendelt szerepet, de a dominánsra is vágysz! Bár éreztem benned, amikor leszoptalak, velem azért nem így alakult, mert kettõnk közül én vagyok a dominánsabb, te így automatikusan felvetted a számodra teljesen megfelelõ passzív szerepet. De, ha egy kevésbé domináns pasival keveredsz össze, szerintem te leszel az aktív, te leszel felül!

- Hát, lehet... – merengek el, visszagondolva a szeretkezésünkre. Igaza lehet, mert amikor õ kényeztetett engem a szájával, akkor valóban, éreztem magamban a késztetést, hogy én irányítsak.

- Szóval, errõl az egy-két ezerrõl hamar eljuthatsz olyan három-ötezerig, csak ahhoz tanulni is kell! – magyarázza – De fontos lenne, hogy megtanulj angolul, meg legalább egy keleti nyelvet, japánt, vagy kínait. Az amerikai, és ázsiai ügyfelek fizetik a legtöbbet! És ezek, nem csak a külföldiek, hanem a hazaiak is, kõgazdag, igényes pasik! Nem mondom, hogy mindegyikük húsz éves fotómodell, de nincs köztük olyan, akihez nincs az embernek gusztusa hozzáérni! Ezen a szinten már az embereknek presztízsbõl is adnia kell magára, ápoltak, jól öltözöttek.

- Mennyi ideig tartana eljutni oda, ahol te vagy? – kérdezem elgondolkodva.

- Te, soha nem jutsz el oda! – neveti el magát – Csak viccelek!... Hát, szerintem három év alatt lehetsz ott, mint én, ha jól csinálod.

Hm. Sosem gondoltam volna, hogy valaha azon fogok agyalni, hogy esetleg kurvának állok! De, ha van olyan, aki ennyi pénzt kifizet azért, hogy eltöltsek vele egy estét, akkor biztos, hogy jó döntés az, ha csak büszkeségbõl nem teszem?!

- És a lényeg – vigyorog Rito – Irtó nagy buli! Egy hatalmas buli az életed, jó kocsik, jó cuccok, extra kaják, piák, egyszóval fullos életed lenne, haver!

- És mibe kerülne ez nekem?! – kérdezem gyanakvón – Kizárt, hogy a két szép szememért vezetnél be a társaságba!

- Gyönyörû szemeid vannak, miért nem hiszed, hogy csak azok pillantásáért?! – nevet, aztán amikor észreveszi szigorkodó pillantásaimat, kicsit komolyabban, de még mindig vidáman teszi hozzá - Tizenöt százalékért.

- Aham. Tõlem – bólintok – És mennyit kapnál a kuncsaftoktól?!

Meglepõdik, és elkomolyodik. Kisvártatva megint elneveti magát:

- Jól van, megnyugodtam, még sem vagy teljesen reménytelen! – feleli – Huszonöt százalékot!

- Ajha! – füttyentek – Szóval, minden általam megkeresett ezerkétszázötven sucre-bõl négyszáz a tiéd, nyolc-ötven az enyém! – hát, van neki érzéke az üzlethez! Nem akármilyen élete lehet a srácnak – De tudod mit?! Nem zavarna!

- Na, belevágunk?! – derül fel  az arca.

- Azt nem mondtam! – nevetem el magam – De megígérem, hogy alaposan átgondolom, rendben?

Annál is inkább, mert így a közelében maradhatok, vagy õt tarthatom a közelemben!

                                                        *                    *                    *

- Azonnal kezdj mesélni! – támad rám Cat mosolyogva, amikor belépek a lakrészünkbe – Minden apró, mocskos kis részletre kíváncsi vagyok!!!

- Jézusom, Cat! – pirulok el – Nem mondod komolyan!!!

- Dehogynem, na, gyerünk! – bólogat hevesen – Megtörtént?! Szeretkeztetek?!

Kelletlenül forgatom a szemeimet, majd rosszallóan nézek rá, de õ olyan lelkesen pillog vissza rám, hogy végül megadom magam, és kelletlenül kibököm:

- Jól van, na! Igen, megtörtént! Most boldog vagy?!

- Jaj, de izgi! – lelkendezik – Igen, nagyon boldog vagyok! És? Jó volt? Élvezted?

Beletörõdõen lerogyok az egyik fotelba. Nem fogom tudni leszerelni, valamennyit mesélnem kell neki.

- Igen, jó volt, élveztem. És igen, elélveztem! Háromszor is!

- Háromszor?!?! – vigyorog – Azta! És hogy? Õ volt a seme?

- Hogy mi volt õ?!

- Jaj, hát a yaoi mangákban így hívják az aktív fiút, a passzív pedig az uke! – magyarázza – Szóval, õ volt az aktív?

- Most komolyan el kell mesélnem, hogy leszoptam-e, és seggbe baszott-e?! – mordulok fel ingerülten.

- Persze! – vigyorog lelkesen – Mondd már!!!

- Édes istenem – sóhajtok, de tudom, hogy nem fog békén hagyni – Szóval, elõször õ szopott le engem...

- Jé, pedig azt mondta, hogy õ szeret a pasi lenni! – lepõdik meg.

- Igen, de szerintem szeretett volna kicsit bevezetni. Meg – teszem még hozzá csodálkozva – Szerintem nagyon bejövök neki!

- Meg tudom érteni! – kacsint rám Cat, olyan pillantással, amilyet még sosem vetett rám. Na, alakul a szerelmi háromszög?! – fut át az agyamon a nyugtalanító gondolat. Cat persze, ebbõl semmit sem tapasztal meg –

Szóval, leszopott, és aztán?

- Hát... – vonom meg a vállam – Utána én szoptam le õt...

- Jujj, de izgi!!! – csapja össze a tenyerét, mintha csak a barátnõivel beszélgetne arról, hogy valamelyikük egy új sráccal ismerkedett meg – És? Milyen volt? Engedted, hogy a szádba élvezzen?

- Khm... – köszörülöm meg a torkomat zavartan. Nem kicsit feszélyez, hogy errõl beszélek, még ha csak Cat-nek is – Igen, engedtem... Igen, lenyeltem – elõzöm meg a következõ kérdést – Utána meg... Szóval... izé... hagytam, hogy megdugjon. Vagyis, inkább akartam...

Cat odajön hozzám, és az ölembe telepszik.

- Annyira örülök!!! – borzol bele a hajamba.

- Tényleg?! – kérdezem értetlenül – Miért?

- Mert rossz volt látni, hogy vívódsz – vonja meg a vállát. Aztán kicsit elszontyolodva hozzáteszi – De... Irigylem is Rito-t!

- Miért?! – kérdezem megrökönyödve.

- Mert õ megkapott – feleli szomorúan – Én meg, ezek szerint sosem foglak megkapni...

Egy pillanatig nem is tudom, hogy mit válaszoljak a meglepetéstõl. Valahol éreztem, sõt, tudtam, hogy Caithlynn-ben erõs vonzalom van irántam, de ezt így még sosem mondtuk ki. Pláne nem, hogy ezt a vonzalmát esetleg ki is élné velem!

- Rito szerint biszex vagyok – mondom neki halkan.

Erre nem válaszol semmit, csak közel hajol, és megcsókol, lágyan, érzékien. Nincs nyelvcsata, nincs marcangolás, csak egy puha, lágy csók.

Bele fogok pusztulni ebbe a sok izgalomba!!!

                                                        *                    *                    *

Másnap reggel Cat-tel együtt megyünk Rito-ért, akit meglepõ módon különösen jó hangulatban találunk. Önmagához képest kimondottan barátságos, vagy legalábbis, a megszokottnál kevésbé paraszt, és flegma. Betudom annak, hogy igen elégedett a tegnapi teljesítményemmel.

Hármasban, vidáman megyünk reggelizni. Cat persze nem hozza szóba a tegnap estét, azt, ami Rito és köztem történt, sem a csókunkat, és ezért hálás vagyok neki. Tulajdonképpen bárki meghallhatná, és egyik sem lenne szerencsés: kiderülne, hogy Cat-tel csak alibi a kapcsolatunk, és hogy megkúrattam magam Rito-val. Mindkét eset súlyos problémákhoz vezetne, ha kiderülne!!!

Amikor belépünk az étkezõbe, mintha jégverembe léptünk volna!

Ez, persze nem szó szerint van így, teljesen normális a hõmérséklet. Viszont, szinte síri csend övezi, ahogy besétálunk hárman. Azonnal megérzem, hogy nagy a baj! A társaság három csoportra oszlik. Egy kisebb csoport A Dán körül leledzik, egy nagyobb Penge körül, és van egy harmadik, amelyik a kettõ közt áll. A Dán egy nagydarab, északi típusú fiú, nálam tíz centivel magasabb, és húsz kilóval nehezebb. Állítólag Vestergaard a családneve, innen lett õ A Dán. Amúgy pedig, õ volt az elõzõ vezér alvezére.

- Valami gond van, srácok? – lépek elõrébb, miközben Rito-t, és Cat-et egy apró kézmozdulattal hátrébb parancsolom.

Hosszúra nyúlik a csend. Aztán végül csak megszólal A Dán:

- Mivel töltöttétek az idõtöket a fürdõben, Angel?! – kérdezi mogorván.

Igyekszem leplezni a megdöbbenést, amit a kérdése okoz. Agyamban cikáznak a gondolatok: mit láthattak? Hallhattak? Mit tudhatnak, és mit csak sejthetnek? De olyan szerteágazó az egész, hogy képtelen vagyok kikövetkeztetni, vajon mennyit tudhatnak, sejthetnek?

- Elláttam Rito sérülését – vonom meg a vállam, nem flegmán, de nem túl komolyan.

- Aha – csattan fel Nagy Patkány, egy pocokfejû srác – De nem a farka sérült, ha jól tudom!!!

Egy pillanatra megállok, majd nagyon kimérten, nagyon hidegen teszem fel a kérdést:

- Na, jól van, hagyjuk a faszságot, srácok!!! Mi ez az egész?!

- Az, hogy egy ócska köcsög a vezérünk, baszkikám!!! – dörren A Dán – A fürdõ falán van egy lyuk, ami a szomszédos raktárba nyílik, és Kígyó mindent látott!!! Nekünk nem kell egy buzerátor vezér!!!

- Csak a magad nevében beszélj! – szól közbe határozottan Penge – Mi nem akarunk abba beleszólni, hogy mások kivel-mivel töltik a szabadidejüket!!!

- Bennünket pedig az igazság érdekel! – szólal meg Buffy.

Nagyon gyorsan levágom, hogy itt most nem lehet elsikálni a dolgot! Színt kell vallani, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz! Lehet, hogy ma le kell innen lépni, de nagyon gyorsan! Az nem lenne túl jó, mert közben hadban állunk a Moretti-maffiával, és ha most széthullik a csapat, akkor végük van! Hogy a picsába lehet ebbõl kijönni?!

Mindegy, az elsõ lépés a lényeg.

- Igen, szeretkeztünk Rito-val – jelentem ki, mire hatalmas hangzavar keletkezik a társaságban. Meglepõ módon, amikor felemelem a kezem, elhallgatnak, talán mert kíváncsiak a folytatásra.

- Nyolc éve vagyok veletek, de soha, semelyiketek sem kérdezte meg, hogy mi volt elõtte?! Mi történt velem, miért, hogyan kerültem az utcára? Ezért hálás voltam, de most el kell mondanom, hogy lássátok az egész képet!

Mély levegõt veszek, és folytatom:

- Tizenhat éves vagyok, nagyjából… Még ezt sem tudom pontosan… A lényeg, hogy ebben a korban nektek marha egyértelmû, hogy érdeklõdtök a másik iránt, és elõbb-utóbb romantikus kapcsolatotok lesz valakivel. Többnyire fiú-lánnyal… Nos, nekem ez nem volt ennyire egyértelmû, a szerelem, a vonzódás, az meg fõleg nem, hogy fiúval, vagy lánnyal!? – hangos morajlás kíséri, de aztán lecsillapodnak, amikor folytatom – Úgy négy évesen kerültem egy nõhöz, aki szexjátékszernek használt hatéves koromtól, míg meg nem szöktem!

Erre megint nagy hangzavar keletkezik. Eltart egy darabig, mire le tudom csitítani õket.

- Nem részletezném, de a lényeg, hogy olyan emlékek maradtak bennem, amiket eléggé rémisztõnek éreztem ahhoz, ahogy ne tudjak semmit kezdeni egy lánnyal! Errõl Cat mesélhetne nektek! Arról már nem is beszélek, hogy õt is, és a sztoriját is ismeritek, és õ sem volt másképp, mint én! Igen, megvezettünk benneteket, mert védekeztünk! Cat azzal védte ki a fiúk közeledését, hogy az én barátnõm, én meg fenntartottam a látszatot, amit elvártatok tõlem, hogy egy igazi bika vagyok! De, közben fogalmam sem volt, hogy ki vagyok! Rito feloldott bennem egy csomó gátat, és most már kezdem sejteni, hogy ki vagyok! Igen, legalábbis biszex vagyok, fiúkkal is, és lányokkal is szexelek majd, ha úgy hozza a sors! Bika is vagyok – majd A Dán-ra pillantok – és köcsög is vagyok, és a szex minden lehetséges formáját ki akarom próbálni! Ha ezt nem veszi be a korlátolt agyad, akkor tedd azt, amit tenned kell!

- Rajtam ne múljon! – vigyorodik el A Dán vészjóslón, és elõre lép párat – Szép beszéd volt, majd hullajtok érted egy-két könnyet, amikor szétcsapom a fejedet, és én leszek a vezér!!!

                                                      ***                ***                ***

1)      Percodan - Aspirin, oxycodone HCI, és oxycodone terephthalate hatóanyagú, erõs, szintetikus opiát típusú fájdalomcsillapító. A Naproxen-nél két és félszer erõsebb fájdalomcsillapító hatással rendelkezik.

Miért kellett ezt, mondd?

Érzem, ahogy lassan

Egy érzés körbefon. "

(részlet Moravecz Dóra: Bizonytalanság c. versébõl)

Kis híján felnevetek hangosan is, ahogy rángatni kezdi a kormányt és emiatt majdnem elsodorjuk a fél parkolósávot.

- Mi van, Angel, elfelejtettél vezetni?! - érdeklõdöm széles jókedvvel, vizslatva elvörösödõ arcát. Egy pillanatra találkozik csak a tekintetünk, de meglep, ha nem róla lenne szó, elgondolkodnék rajta, hogy netalán... De nem, Angelrõl beszélünk, s mivel én lennék a másik résztvevõje a gondolatnak, el is hessegetem. S tovább derülök lányos zavarán.

- Dehogy is! - mormog. - Csak nem kell a sofõr nyakába ugrálni, amikor az vezet, mert óhatatlanul is elránthatja a kormányt, és már kész is baleset!!

Persze, persze, vidoran villantom meg pasizós vigyorom, és figyelem, hogyan változik az arckifejezése. Nagyon kíváncsi lennék, mi minden zajlik le a fejében, biztos halálra röhögném magam rajta, pedig nem kellene aggódnia, egy kis puszitól még nem lesz senki buzi, és azt sem jelenti, hogy megjelöltem volna tulajdonomként. Akkor már inkább kiszívnám a nyakát. Mekkora derültséggel szolgálna számomra a banda arca, mikor a kis általam kreált foltocskán tanakodnának.

Figyelmem azonban azonnal eltereli, hogy egészen más irányba fordul, mint kellene: - Öhm... Nem akarok okvetlenkedni, de a kócerájotok felé a másik irány valamivel jobb lenne! - teszem hangosan is szóvá kételyeim a haladási irányunkkal kapcsolatosan.

- Nem oda visszük a szajrét - terül szét rajta ismét magabiztosság az elõbbi zavar helyére telepedve.

- Nocsak! - emelem meg kérdõn a szemöldököm. - Lemaradtam valamirõl?!

- Hát, azért történt itt mifelénk is egy-két dolog, amíg oda voltál! Mi sem csak a bõrt húzkodtuk a pöcsünkön! - szinte kézzel foghatóan büszke magára.

- Wow! Olyat is szoktál?! - muszáj rálicitálnom perverzségemmel a mondandójára, mert egyszerûen halál édessé válik, amint totál belegabalyodik a saját mondandójába, de még talán a gondolataiba is, amint zavarba jön. S voilá! Ismét kész az Angel-paradicsom, aki komolyságot igyekszik torokköszörülgetéssel visszaerõltetni magára.

- Rövid idõn belül már második ízben feszegeted a témát! Ha ennyire érdekel a szexuális életem, egy sör mellett kitárgyalhatjuk... - vág vissza, vagy próbálkozik, ki minek értékeli, amennyire ismerem, én ezt már neki egy komolyabb visszavágásnak könyvelem el.

- Én csinálni szoktam, nem beszélgetni róla - dõlök az ajtónak, kényelmesen elhelyezkedve, hogy egyrészt a tájat is megfigyelhessem, másrészt õt is premier plánból láthassam. Ha már csinálja a fesztivált, miért ne élvezném a mûsort?

- Hát ennek rendkívül örülök! - mormog még, aztán ismét csöndbe burkolózik, de az arca, hát az maga a standup komédia. De inkább nem haragítom tovább, amíg nem ad rá maga lehetõséget. Nem lenne jó magamra haragítani, mikor elvileg együttmûködünk. Nehezemre esik, de jó kisfiú leszek. Az ismeretlen táj segít ebben, mert ösztönösen is mindent monitorozok, amit csak képes vagyok a sebesség mellett befogadni. Ösztön? Bizalom hiánya? Kicsit mindkettõ? Vagy egyszerûen a megszokás? Fene sem tudja. De azt hiszem, mára nem is én lennék, ha nem viselkednék így folyamatosan. Mondjuk a bizalomról annyit, hogy igen nagy gesztus tõlem, hogy nem vágok hisztit, amiért olyan helyre megyünk, amit nem ismerek, ezáltal nem is érzem magam biztonságban, mert meglógni sem feltétlen tudok, de egy biztos: iszonyatos hátrányban vagyok mindenkivel szemben, aki itt viszont otthonosan mozog. Bár azt sem mondanám, hogy bízok, egyszerûen nem érzem úgy, hogy érdekük lenne, vagy érdemes lenne számukra tõrbe csalni. Annak lett volna már nyoma, és biztos vagyok benne, hogy azt észre is vettem volna.

Végül egy gyártelep kapujánál parkolunk le.

- Mi az ótvaros rosseb ez a hely?! És ami még fontosabb, mi a radai jó kórságot keresünk mi itt?! - bukik ki belõlem elegánsan. Mi a jó fittyfenét keresünk egy gyárban?

- Majd mindjárt meglátod! - titokzatoskodik, majd hátraszól az egyik emberének, aki ki is pattan, majd egy kulcs segítségével ki is nyitja a kaput.

- Hogyhogy nektek van ide kulcsotok? - érdeklõdöm kissé türelmetlenebbé válva, nem szeretem az ilyen meglepiket.

- A mi lakatunkhoz miért ne lenne? - kérdez vissza magabiztosan, miközben behajt.

- A ti lakatotokhoz? Ez a lakat így ránézésre kétszer olyan régen itt rohad, mint amennyi idõs te vagy! - most visszaszivat a korábbiért?

- Mire nem képes a sósav! - kerekíti el mûálmélkodva a szemeit. Egy ideig úgy nézek rá, mintha egy majmot látnék, akirõl nem tudnám eldönteni, most nagyon okos, vagy iszonytatóan hülye. Végül a pozitívabb gondolat mellé teszem le a voksom elmosolyodva, igaz nagy volt a hezitálás. 

- Nem rossz! Nagyon nem rossz!!! - kacsintok elismerésem jeléül, majd összefoglalom a helyzetet, ami neki nem lesz újdonság, de nekem szükségem van egy röpke rábólintásra, hogy jól értelmezem a szitut. - Levágtad az eredeti lakatot, és a sajátodat tetted a helyére, amit elõtte sósavban áztattál, így senkinek nem tûnik fel, hogy ez egy új lakat! Hát mégis tanultál valamit!

- Ugye?! Mégsem vagyok akkora lúzer, mi?! - vigyorog dagasztva a máját. 

- Nem... tényleg nem! - ingatom a fejem, bizonytalanságban hagyva, de valóban, kivételesen le vagyok nyûgözve eddig. Még nem teljesen, mert nem tudhatom, mi vár benn, de ez a megoldás ügyes volt, ezt nem tagadhatom, nem hinném, hogy tudtam volna jobban csinálni, még ha esetleg másképp csináltam volna, akkor sem. Egyszerû és elegáns megoldással élt, nem is kell több. Fura, mert a kis tüzeskedés után ez a kis megepetés plusz lökettel lát el, és kezdek hinni benne, valóban pontot lesz képes tenni a Moretti-maffia végére. S amilyen idióta, semmilyen árat nem fog érte tõlem kérni, pedig ha korrekt akarnék lenni, el kellene ismernem, hogy mondhatni az életemmel tartozom neki. Azt viszont nem adom senkinek önként, sajnálom, Angel, mert így kénytelen leszek ismét csak kihasználni téged. 

Az embere visszaszáll a kocsiba, így tovább indulunk, én pedig folytatom a csendes megfigyelést. Egy dolog mondjuk hiányzik: a feszült görcsösség a gyomromban, amely hasonló helyzetekben mindig gombócba gyûlt ezidáig. Nem igazán vagyok képes mit kezdeni ennek a természetes érzésnek a hiányával, mert arra kellene gondolnom, bízok benne, bízok az erejében, a képességeiben, és hiszek abban, védelmezõ szárnyait rám is kiterjesztette, s ha valóban így éreznék, a világ legnagyobb balfaszának érezném magam naivitásomért, amelybõl elvileg már kinõttem. 

A gyárépületek komótosan tûnnek el egymás után, míg végül az egyik, egy magasabb töltés mellett fekvõ csarnok felé fordulunk, hogy aztán az, mint valami hatalmas, kitátott szájhoz csatlakozó torok, elnyeljen bennünket. Itt újabb kanyar, s egy hátsó kaput célzunk meg. Azonban kis gondolkodás után logikai bukfencbe futok, hacsak nem csalt meg kivételesen a megfigyelõképességem és az emlékezõtehetségem.

- De... Arra nincs semmi! - jegyzem is meg, kérdõn pillantva rá. - Az a fal a töltés alatt van már!

- Igen, pontosan! - bólogat. Jól van, örülök, ezek szerint még nem én vagyok a hülye. Bár ettõl nem értem jobban a szituációt, de csak tudja, mit csinál. Enyhe gyermeki kíváncsisággal hajolok elõrébb, ahogy ismét kiszáll az elõzõ emberke, s ezt a kaput is kinyitja, s feltárul egy méretesebb folyosó. Kezdem magam úgy érezni, mint érezhette volna magát Indiana Jones, ha nem csak egy kitalált személy lenne, egy-egy felfedezése elõtti percekben, mikor már érzi, közel a vágyott történelmi ereklye. 

- Na, ez egyre izgalmasabb! - lelkesedem, õ pedig sejtelmes mosollyal válaszol, épp mint a mindentudó felnõttek szoktak gyermekeikre mese közben. 

A gyalog azért szép túrát jelentõ folyosó lejtése következtében a hely, amire érkezünk, valami föld alatti bunker lehet. Vajon mi célból építették eredetileg? Mert biztosan nem rejtekhelynek egy egész kölyökbanda számára. 

A téglák szalagjaiból kialakított boltíves falakban gyönyörködve töröm meg az újabb csendet. 

- Hm... Azt hiszem, hogy kezdhetsz mesélni! - vonom fel enyhén szemöldököm, mikor tekintetünk ismét összetalálkozik rövid idõre. 

- Véletlenül bukkantam rá - kezd bele körbenézve. - A kapu, ahol bejöttünk az alagútba, be volt falazva. Nem tudom, hogy az eredeti tulajdonosok tudtak-e róla, de talán mindegy is... Mindenesetre szinte senki nem tudja, hogy ez itt van! Még a háború elõtt építették, egy földalatti lõporgyár volt állítólag. Én meg - néz ismét rám. - nem nagyon bíztam az eltûnõs tervedben, és arra gondoltam, hogy lesz még dolgunk az üldözõiddel, akkor meg jól jön egy új búvóhely. 

Na szép... De végül, sajnos, neki lett igaza. Ez az egy tényezõ akadályoz meg valami csípõs viszontválasz tõrként való fejébe állításában, s úgy döntök, ignorálom a kérdéskört, s folytatom azt a gondolatsort, amelyet korábban megkezdtem, s visszatérek a rejtekhely létezésének tényéhez. 

- Sosem gondoltam volna, hogy valaha az életben meg tudsz lepni! - rajzolok kellemes mosolyt vonásaimra, amelyet viszonoz kacsintva röpke pillanatokkal késõbb. Azt hiszem, neki is szoknia kell még különös kapcsolatunk, amely életünk nem várt, ideiglenes összefonódásának folyományaként alakult ki közöttünk. 

- Én sem vagyok ám teljesen fejlõdésképtelen! - jelenti ki egyfajta válaszként, majd int. - Na, gyere, körbevezetlek!

Lelkesen követném, hiszen valahogy felspannol lendületessége, ám ahogy lehuppan a földre, kis híján elvágódik, úgy megrogynak lábai, s magam is meglepem azzal, milyen aggodalomtól teljesen ejtem ki az egyszavas kérdést: - Megsérültél?! - mozdulnék is, hogy a segítségére legyek, de ahogy visszafordul, és szarkasztukisan szabály szerint nekem támad...

Talán egyetértenék, leglaább kiböknék egy ühüm-öt vagy valami, ha nem foglalnának le mozdulatai, ahogy szétszedi, majd összerakja a vasat. Kzedem úgy érezni, kimondatlanul is versengün azok, ki tudja jobban meglepni a másikat, rálicitálva annak korábbi manõverére. 

- Ezt hol tanultad? - érdeklõdöm. - Úgy tûnik, hogy tudod, mit csinálsz... 

- Volt egy ilyen karabélyom nemrég, egy rövidebb ideig. Szerettem vele játszadozni, szétkaptam, összeraktam, gyakoroltam vele... Csak aztán megszorultunk pénzzel, és elpasszoltam... Két és fél rongyot kaptunk érte, két hétig megoldotta a pénzügyi gondjainkat. 

- Na igen - épek közelebb én is a ládához, kivéve egy másik fegyvert. Még csak jól sem áll a kezemben... - , a feketepiacon olyan körül mennek ezek a nagyobb csúzlik. 

- Neked nem ez a tereped... - heh...  ennyire nyilvánvaló? Kellemetlen.

- Nem... - értek egyet, kár erõsködni, ez az igazság, bár, ha szükség lenne rá, hiszem, boldogulnék. Vajon milyen érzés lehet meghúzni a ravaszt egy ilyenen? - Van egy pisztolyom, elég jól is tudom használni, de nem rajongok a fegyverekért - inkább a kezemben levõt is visszateszem a helyére. Hiszen nem kell erõn felül teljesítenem, neki elegendõk a képességei arra, hogy végigcsinálja a terv ezen részét. - De nem aggódok, szerintem te frankón fel fogod készíteni a fiúkat - mert van benne kurázsi, a fene egye meg, nem is kevés. Elmosolyodom. Még a végén tényleg tisztelni kezdem. Hová fordul a világ!

- Legalább is muszáj lesz! - bólint épp olyan határozottan, ahogy az egy vezérhez illik. Furcsa szerzet vagy, Angel. 

* * *

A kis kiruccanás után végre visszaérünk az eredeti búvóhelyre, ahol már erõsen hiányolták Angelt a jelek szerint. Ugyanis egy mulatt fickó rohan elénk. 

“Don’t crack their skulls, win their minds”

xéniák
(35)

egyetlen percem
sincs, amit elcserélnék
egy másik percért

(Fodor Ákos)

Fáradt beletörõdéssel ücsörgöm a lakásban található ágyon. Ideiglenesen megoldottuk a problémát, csak épp még nem kezeltük ki gyökerestõl, s így, ha nem mi lépünk elsõ körben, az ismét túlnõhet rajtunk könnyedén. Nem akartam õket belekeverni, de valamiért úgy hozzám tapasztották õket, mintha kötelezõ tartozékaim lennének, és ez nem jó. Nem, mert sosem dolgoztam társakkal, s ez nem véletlenül alakult így egyszer sem. Mégis, Catet miattam... Arról nem is beszélve, hogy helyben hagyták mindkettõjüket...
De ha valóban belekalkulálom õket is, s nem tehetek mást, akkor az egész ezerszeresen nehezebbé válik, és egyben nehézkesebbé, mert egyeztetni kell, hogy elérjem a célom, ahhoz vitázni kell, és az egész vagy tízszer fárasztóbb, mint cselekedni.
Õk is kupaktanácsot ülnek kinn. Ha nagyon akarnám, s nem is kellene érte megfeszülni, hallhatnám, mirõl beszélnek, de nem akarom. Valahogy úgy érzem, jobb most kimaradnom belõle, mert én nem vagyok senki számukra, csak egy szerencsétlen véletlen, hogy "mi"-vé kell avanzsálnom õket és magam.
Gondolataimból hirtelen rángat ki a léptek egyértelmû zaja. Felpillantok, s Cat alakja tornyosul már szinte fölém mosolyogva.
- Leülhetek?  - kérdezi, s bólintok szó nélkül. Kihasználja a könnyen kapott engedélyt, majd lehuppan mellém, majdnem hogy rám, olyannyira közel, begyalogolva gond nélkül a privát szférámon belülre. Kevésbé tolerálva a dolgot, hajolok hátrébb, de nincs szívem hátrébb is húzódni, mert még a végén félreértené, hogy én azért... Mély sóhaj szakad fel belõlem.
- Mit szeretnél? - érdeklõdöm, mert biztos vagyok benne, hogy céllal érkezett, és nem azzal, hogy vigyorogva bámulja, ahogy ücsörgöm az ágyon.
- Biztos, hogy jól vagy? Eléggé félelmetes volt látni, ahogy ott fekszel - kérdezi, s ösztönösen fel kell ciccenjek, de ezzel együtt félre is fordítom a fejem. Most komolyan ez a legfontosabb?
- Megleszek, túléltem már durvább dolgokat is - igyekszem a magam "bõbeszédûségével" megnyugtatni. - Egy darabig majd még biztosan fájok, de ha tört is pár bordám, mit tudnának vele kezdeni? Így felesleges vele törõdni.
- És a lábad? - simít végig a gipsz maradékán, mire kissé megfeszülnek az izmaim. Mire fel ez a nagy bizalmaskodás?
- Nem tudom. Sok figyelmet nem kívánok már neki szentelni. Arra gondoltam, szerzek valahonan fémhulladékot, és csinálok olyan keretet neki, mint amelyhez hasonló a Forrest Gump címû fimben van.
- Jobban is vigyázhatnál magadra, Asuko! - úgy dorgál meg, mint valami kisgyereket. Érzékenyen érint, de lenyelem.
- Rito - csupán ennyivel kommentálom, s egy pillanatra megilletõdik. Azt hiszem, nem feltétlen tudnám én sem hova tenni ezt így, ilyen formában a helyében. - Inkább hívj Ritonak, az Asuko már nem aktuális, így pedig rég hívtak - egészítem ki hát a hiányos mondatot.
- Értem - kuncog fel, mintha szórakoztatónak találná a kis performance-t. - Ennyi név között emlékszel még az igazira?  - kérdezi gyermeki kíváncsisággal. Elmosolyodom: - Ha elõkeresem a születési anyakönyvi kivonatom, talán.
- Akkor martadjunk inkább a Ritonál - összepillantunk, s egyszerre nevetünk fel. Nem vicces, mégis, valahogy felszabadultabbnak érzem magam. Félelmetesen ügyes "boszorkány".
- Sajnálom, hogy miattam olyan szörnyû dolgokba kellett keveredned - simítok végig az arcán. Úgy érzem, legalább ennyivel tartozom a történtek miatt azon kívül, hogy segítek eltakarítani a szart magam után.

- Nem te tehetsz róla... legalább is nem egyedül. De legalább mindenki élve távozott.

Így is fel lehet fogni, de ez cseppet sem segít a bûntudatomon. Mert ha engem bántanak, az az én bajom, megérdemlem, mert magamnak keresem a bajt, de most más szenvedett az én hülyeségem miatt.

- Angel biztos nem gondolja ilyen könnyedén a dolgot, hiszen nem tudott megóvni... - ez a másik dolog, ami iszonyatosan zavar, mert nehezíti a problémamegoldást. Bár nagy önuralomra vall tõle, hogy nem akarta beverni az orrom már rég. Nem kellene sokat strapálnia magát...

- Bátyus? Rád nem... - kezdene bele, de fennakadok a szón.

- Bátyus? - kérdezek hát vissza, udvariatlanul szakítva félbe. - Nem a pasid?

Különös, sunyi félmosoly ül ki az arcára, de hagy egy kis hatásszünetet, mintha gondolkodna, mit is feleljen.: - Az is meg nem is. Mióta összehozott minket az élet, a bátyámként tekintek rá, de sokkal könnyebb az életem, hogy azt hiszik, a barátom. S egyben neki is sokkal könnyebb, mert neki is megvan a lehetõsége, hogy a saját dolgait elrejtse. Ahogy te a neveid mögé bújsz, mi a kapcsolatunk mögé.

Komolyan hümmögök egyet. Cat huncut és életvidám lány, és még csak tizenhat éves, mégis, néha olyan felnõtt, annyival felnõttebb tud lenni, legalább is jelen pillanatban sokkal érettebbnek érzem magamnál.

- Értem - bólintok, majd bátorsága nagyrabecsüléseképp fûzöm hozzá: - Köszönöm a ki nem érdemelt bizalmat.

- Nem nagy dolog. Csak te érzed annak, mert olyannyira zárkózott vagy, de biztos vagyok benne, hogy megvan rá az okod, ahogy talán majd egy nap megszolgáljuk azt is, hogy; ha csak rövid idõre is; leengeded kissé ezt az álarcot.

Szótlan maradok. Nem hinném, bár tény, már eddig is kitettétek érte a "beletek" és megérdemelnétek, de csak számotokra kétes információkkal szolgálhatok. Mert valóban nehéz eldönteni, igazat mondok, vagy épp szerepet játszom...

- Mondd, Rito, amit odabenn mondtál rólam, az igaz? Hogy nem vagyok az eseted? - töri meg a röpke csendet ismét Cat.

- Mármint, hogy homoszexuális vagyok-e? - támaszkodom meg az egyik kezemmel, hátra dõlve, kényelmesebb pózt véve fel. - Egy ideje határozottan tudom, hogy igen. Ha akarom, eljátszom, hogy biszexuális vagyok, de nem kell aggódnod, tényleg nem mozgatnak meg a nõk olyan értelemben.

- Na és milyen az ideálod? - csillannak fel szemei, s egész testével felém fordulva veszi fel az úgynevezett "csacsogó" testtartást.

- Õszintén? - hökkenek meg, mert nem igazán értem, miért olyan fontos ez, de végül arra jutok, biztosan csak kíváncsi arra, milyen egy homoszexuális férfi. - Nincs kimondottan, de nem is voltam még úgy istenesen oda senkiért. Ha "szerethetnékem" van, keresek valakit, aki alkalmasnak tûnik a feladatra, aztán továbbállok, ha meguntam, vagy túl sokat akar tõlem. Érthetõ okokból nem kívántam elkötelezni magam - felelem, de azt nem kötöm az orrára, hogy nem is szeretnék soha sem elkötelezõdni. Dobbantok, ha túl szorosra fognak, mert a korlátok, ha feszülnek, elöntenek a régi érzelmek, és nem akarom soha többé azt érezni, hogy rab vagyok a saját életembe zárva. Most már fõleg nem, hogy megéreztem a szabadság ízét.

- De mégis, milyen pasikkal volt dolgod? Induljunk ki például Angelbõl. Egy hozzá hasonló srác felkeltené a figyelmed? - "zaklat" tovább.

- Angel? - elgondolkodom. Õszintén szólva egy fél pillanatig sem néztem meg, mint "férfit", hiszen egy tizenhatéves kölyök még õ is csak. - Nem vagyok benne biztos, hogy megpróbálnám összeszedni. Angel... - hogy mondjam, hogy ne bántsam meg a lányt. - túlságosan gondoskodó, az idegeimre menne fél percen belül, ahogy szokott is. Legalább is röpke ismeretségünk alatt egész jól toltuk eddig a húzzuk fel egymást istenesen projektet. Bár az is igaz, nem ismerem eléggé ahhoz, hogy ilyesmirõl nyilatkozzam. Bár nem tûnik olyan típusnak, aki hagyná magát megfektetni - utalok betöltött pozíciómra szexuális kapcsolataimban. - De ha ennyire érdekel, akkor - hunyom le a szemem, hogy elképzelhessem, milyen embert is tudnék magam mellé képzelni esetlegesen hosszabb távra. - az a valaki, akit el tudnék viselni, mindenképp olyan valaki lenne, tekintet nélkül a külsõre, aki képes elviselni a féktelen szabadságvágyam, s képes azt nekem megadni. Ilyen ember azonban - nyitom fel a szemem. - nem létezik. Mert ahogy úgy érzi, megkapott, mert nem tûntem el a harmadik átdugott éjszaka utáni hajnalban, az elõbb vagy utóbb, de birtokolni is szeretne. Csak az övé legyen a testem, csak az övé legyen a figyelmem, a szabadidõm, majd a lelkem, az egész életem. Nem, köszönöm, ebbõl nem kérek - vallok, s õ feszülten figyel, s fürkész. Még öt perccel ezelõtt is zavart közelsége, most teljesen természetesen fogadom, ahogy kíváncsiságától hajtva hajol egész közel, mintha intim titkokról beszélgetnénk évezredes barátokként.
A hangulatot azonban szó szerint kettévágja Angel megérkezése. Ahogy belép a szobába, azonnal szétrebbenünk. Kissé mókás, mert a titkos párocskák csinálnak hasonlót körülbelül, de itt inkább az a probléma, hogy vele kapcsolatban a fenntartásaim, a "falam" megmaradt mindezek ellenére. Még akkor is, ha Cattel jóban lenni majdnem hogy azt jelenti, hogy vele jóban lenni. Talán férfiúi büszkeségnek nevezhetném, vagy a két dudás egy csárdában esetének, lényegtelen. Vele nincs kedvem jófejkedni és kész!

- Hát ti? - ad õ is hangot meglepettségének, mire érdektelenül megrántom a vállam: - Semmi különös... Csak beszélgettünk... Valamivel el kellett ütni az idõt!

- Aha! - bólint, bár azért még mindig gyanakszik. Pedig tényleg nem csináltunk más, csak beszélgettünk. - Beszélgettetek. Aztán mirõl? - kedvem lenne vigyorogva a képébe mondani, hogy semmi, de semmi közöd hozzá, de Cat veszi át a stafétát, és talán jobb is, mert két másodperc alatt jutnánk az üvöltözésig szerintem. De legalább "javuló" tendenciát mutatunk, egyre gyorsabban húzzuk fel fél mozdulattal a másikat.

- Mindenfélérõl. Leginkább az élet nagy dolgairól - hízelkedik a lányzó, szerintem rohadt jól csinálja ám, simán kenyérre keni, minden nagyobb gond nélkül.

- Vele?!?! - bök rám játszva az észlényt Angel. Enyhén felhúzom a jobb szemöldököm. Miért olyan hihetetlen, hogy képes vagyok társalogni. A  host klubban kedveltek ám, helló!

- Igen, vele! - nyom puszit "bátyja" pofázmányára Cat. - nem olyan rossz fiú õ, hidd el! De én most magatokra hagylak benneteket... - libeg ki, majd még visszafordulva küld felém biztató mosolyt, amely meglep kissé, de csak somolygást vált ki belõlem. Fõleg azért, mert látszik Angelen, hogy totálisan kiakadt tõle.

- Ne izgulj, nem csináltam semmi rosszat a húgoddal! - legyintek, majd még vigyoribb jókedvvel konstatálom félrenyelését a bizonyos "húg" szóra.

- H... hogy mi van?!?! Hogy kicsodámmal?!?! - haláli, megzabálom, tündérien butus lesz, ha kizökkentik a szerepébõl. Értékes infó.

- Hát Cattel - bökök kifelé, majd nagy kegyesen eljátszom, hogy leesik, mi is zavarja oly nagyon. - Jah, tudom, hogy sokkal inkább vagytok testvérek, mint ágyastársak!

- Tényleg?!?! Remek! - vág le öt perces hisztit. - Köszi, Cat, de tényleg! Nagyon rendes vagy, hogy így kiadsz engem! - de sajnálatomra rövidre vágja eme témát, pedig igazán szórakoztató. Megnéztem volna, milyen tempóban vörösödik céklává. - Szerintem a magánéletem taglalását halasszuk késõbbre, most fontosabb dolgunk is van...

- Ahogy gondolod! - hagyom rá.

- Remek! - vágja le magát az ágy végébe, de még így is huppan egyet alattam. - Azt most már tudjuk, hogy pöcse van a menyasszonynak. Gyanítom, hogy semmi sem volt igaz... - néz mélyen a szemembe, de ha azt hiszi, kiolvashat belõle valamit, akkor épp olyan naiv, mintha azt határozta volna el, hogy márpedig fényt derít rá, inkább kékek vagy inkább zöldek.

- Ez így erõs túlzás. Volt, ami igaz volt! - veszem fel a stílusát, mert amilyen jót szórakoztam, most annyira elveszi a kedvem. Persze, essünk neki a torkomnak, és jussunk odáig megint, hogy csak és kizárólag egyedül én vagyok itt a hibás. Mintha ordítottam volna egy fél percre is segítségért egyszer is!

- Igen, na ne mondd! Ezt jó tudni! - lesz ingerültebb, ami magával ragad, és az én pumpám is felfelé nyomja. Komolyan, a kurva életbe, minek pátyolgat? Mert ha csak rajtam akarja kiélni a frusztrációit, mert kicsinek tûnök, bemutatom neki, mennyire emlékszem még a karate szakkörbõl!

- Most mit akarsz hallani? - kérdezek hát vissza élesen.

- Nem is tudom... - na, zseni... - Azt hiszem, hogy semmit - akkor minek húzol fel a plafonig? - Az a baj, hogy most már bármit is mondhatsz, szrintem nem fogom elhinni, még akkor sem, ha történetesen igaz... - az elsõ okos mondat, ünnepeljünk, ezt is megéltük!

- Ezért jobb is, ha nem tudsz semmit, vagy csak a legminimálisabbat!

- Nincs ott fent túl nagy huzat?!?! - dühöng már megint. - Nem hiszem el, hogy még mindig jössz ezzel a nagyképû dumával!!! Nem te fingtad a passzát szelet, barátom! Egészen halkan közölném veled, hogy megint csak azért maradtál életben, mert ez az idióta barom, meg a húga, annak ellenére, hogy az agytröszt megtiltotta, visszamentek érted, és kihozták az ernyedt korpuszodat onnan!!! - és én most legyek kurva hálás? Mikor folyamatosan az orrom alá dörgöl mindent, csak mert meggondolatlanul játszotta a hõst? Ha leszokna róla, nem lenne ekkora szarban, tény, nem is tudna semmit senki orra alá dörgölni.

- Miért nem érted már meg végre a pont agyaddal, hogy már így is jobban benne vagytok a kelleténél, és szerencsétlen Caithlynn-t ezért kefélte meg Keselyû, te barom!!! - ütök a levegõbe indulatosan. Ahh, egyszerûen felrobbanok attól, hogy képes így felbaszni az agyam.

- Azért te is megpróbálhatnád felfogni a te pont agyaddal, hogy abban a pillanatban nyakig merültünk a dágványba, amikor elsõ alkalommal megmentettük a girhes seggedet! Attól a pillanattól kezdve teljesen mindegy volt, hogy mennyire próbáltál, úgymond, védeni bennünket. Eleve halálra volt ítélve a dolog! Ezen nem oszt, nem szoroz, hogy mennyire vagy velünk õszinte, mert már így is úgy is nyakig vagyunk benne, kisapám!!! - ezzel bizonyos hangsúlyeltolódásokkal még egyet is tudok érteni. Egy bizonyos szintig. - De tudod mit? - legyint. - Pont leszarom! Én most elmondom, hogy mi lesz!

- A lófaszt mondod! - még mit nem, annyit ért és lát az egészbõl, mint egy vak a világból! különben sem látja tisztán az ügyet. - Majd én elmondom, hogy mi lesz!

- Nagyjából nem érdekel! Az lesz, amit én mondok! A szitu a következõ! - közbevágnék, de fenyegetõn felemeli az ujját. - ha megszólalsz, esküszöm, hogy leragasztom a szádat!!! Elegem van a fellengzõs dumáidból, és most végig fogsz hallgatni! - egy rövid ideig még szemezek vele, végül feladom. Jelen helyzetben stratégialiag elõnyösebb számomra, ha hallgatok. Tudni kell ezt is. - Na azért! - könyveli el sikerét. Nem mintha rohadtul érdekelne, mit gondolt ki, tuti, hogy a hajam fogom tõle tépni. - Szóval... Keselyû még él. Négy embere halott, ez biztos, kettõ, akik veled voltak, nem tudjuk. Keselyû most egy darabig kórházi kezelésre szorul, egyrészt megsérült a robbanásban, másrészt kicsit átszabtam a fejét, szóval, szerintem, van pár nyugodt napunk, jó esetben egy-két hét. Ez alatt kell cselekednünk. Õ a Moretti-féle szervezet oszlopos tagja, tehát valószínûleg Moretti-ék fogják megtorolni a történteket, és ebbõl a szempontból szinte mindegy is, hogy te Keselyûvel, vagy esetleg Giacomo Moretti-vel húztál ujjat! - szünetet tart, talán választ vár a ki nem mondott, sorok közt megbúvó kérdésre. Gondolkodom, mi legyen, de lényegében valóban édes mindegy.

- Moretti - adom meg a kívánt nevet.

- Ó, baszd... - fojtja el kitörõ "lelkesedését". Bár nem sokat változtat, elõzõ gondolatmenetébõl már maga is láthatta, édes mindegy jelen pillanatban már. Azon vajon mennyire akadna ki, ha még azt is közölném vele, hogy Giacomo drága uncsitesókájával összeszûrtem anno a levet? Mindegy, ráér, majd ha rajta akar ütni, megadni neki a kégli egy részének pontos alaprajzát és elrendezését. - Végül is mindegy is - folytatja az "eligazítást". - , mert, mivel a kisfõnököt leamortizáltuk, ezért az egész Moretti-szervezetet magunkra haragítottuk, tehát így is, úgy is velük gyûlik meg a bajunk - ismétled magad... - És mint tudjuk, a legjobb védekezés aa támadás, ezért egyszerûen leradírozzuk a föld színérõl a Moretti-maffiát!

Ez megveszett...

- Te... te sokkal hülyébb vagy, mint bármikor is gondoltam - közlöm vele frankón az õszintét. - Nekimenni a Moretti-maffiának?!?! Nem vagy normális!!!

Megvonja a vállát: - Van jobb ötleted?

Ha azt mondom, nincs, elkönyveli, hogy akkor ez lesz, és kész! Valami kell, valami gyorsan, de hogy legyek ennyi idõ alatt tök meggyõzõ? -Hát.. el kellene tûnnünk...

- Nem jó! Azt már próbáltad, és szart sem ért! - Tudom!!! De több esélyünk van, mint csak úgy nekimenni Morettiéknek! - Ráadásul nekünk is el kellene tûnnünk, és az nem megy - folytatja. - Mi nagyjából negyvenen vagyunk, s van olyan szerencsés közöttünk, aki családban él, õk, értelemszerûen, nem tudnak eltûnni. Moretti-ék mindenképpen elõvennék õket...

Ahh, a rohadt életbe, ezért is dolgozom mindig egyedül. Ez így nagyon sok, iszonyat sok! Hogy lehetne mégis valami megoldást találni? Valami olyat, amivel nem megyünk a falnak?

- Hidd el, én már végigsakkoztam magamban. Nincs más megoldás! Amíg Moretti-ék életben vannak, addig nekünk nem lesz nyugtunk!

Tudom, hogy igaza van, és ez, ha lehet, még jobban bosszant. - Jól van, de hogy a picsába akarod ezt megcsinálni?!?!

- Még nem tudom! - sejtettem. - A részleteket még nem találtam ki... Az biztos, hogy apránként, egyszerre nem tudunk nekiugrani az egész szervezetnek!

- De ez nem egy suhancokból álló utcai banda, Angel! Ezek profik! Géppisztolyokkal fognak vadászni ránk! - a fenébe is, olyan sok halottja lehet ennek. Nem akarok senkit nagyobb bajba keverni! Az istenit már!

- Tudom - bólint nagy komolyan, és azt hiszem, valóban tisztában van szavai súlyával, mert ebben a percben felnõttnek tûnik. Sokat megélt felnõttnek, pedig csupán egy suhanc... - Fel kell szerelni a bandát, ehhez pénz kell, nem kevés... Vagy... - csillan valami fény a szemeiben. - Vagy meglovasítjuk!

- Na és honnan, nagyokos - fintorgok. Nem tárolnak ám egy helyen, kéznyújtásnyira ennyi fegyót.

- Hm... mondjuk a rendõrség raktárából, ahol a lefoglalt cuccokat tárolják! - "sziprokázik".

- Neked tényleg elgurult a tablettád! - rázom meg a fejem. - Betörünk a rendõrséghez, felfegyverezzük a kölyökbandát, majd leírtjuk a Moretti-maffiát!

- Nagyjából ez a terv! - vigyorog rám. - A részleteket még lehet cizellálni, de a lényeget összefoglaltad! Benne vagy?

Az arcom most maga a tõlem szokatlan képregény. Elõször csak nézek rá, majd mély lélegzettel vezetem körbe a szobán a tekintetem, és egyre inkább lemondás veszi fel a "te megõrültél!" arckifejezés helyét, majd ráemelem a tekintetem visszahelyezve közönyös pókerálarcom.

- Angel, ez a lehetõ legelvetemültebb terv, amit valaha hallottam, annyira abszurd... - szólalok meg a lehetõ leglelombozóbb hangsúllyal és hangszínnel, hogy aztán hirtelen üljön a szám szélére sunyi mosoly, s izgatott csillogás gyúljon a szememben - kizárt, hogy kimaradjak belõle! De valami szexi rendõr egyenruhát is kérek emlékbe! - nyújtom ki a nyelvem pajkosan. Akárhogy nézem, az ötlet eleve halálra van ítélve, mégis ki az az állat, aki a rendõrségre megy lopni, s épp ez a romantikája, amely felvillanyoz, feltölt, és izgalommal tölti el az egész testem, végigbizsergetve piszkosul. Adrenalinfüggõ vagyok, most már száz százalék!

Csak hallgatom a tanácskozásuk. Külsõ tag vagyok, sõt, a tag kifejezés is erõs túlzás az esetemben, így nem tartom szükségesnek, hogy beleszóljak, elfogadnak, amit elfogadnak, a magam álláspontját már elregéltem korábban Angelnek, mikor idecipeltettem vele a cuccaim. Persze idehoztam volna egyedül is, de szükségét érezte, hogy velem jöjjön. Szerintem fixa ideája, hogy a törött lábammal, ami mellesleg most már viszonylag használható, nem vagyok képes megoldani semmit. Bár az is könnyedén megeshet, hogy csak helyzetet akart ahhoz teremteni, hogy mindenképp rákényszerüljön a velem való társalgásra, és ötöljünk-hatoljunk kissé a dolgokon.

Nem mondhatja, hogy szûkmarkú voltam, közösen megegyeztünk abban, hogy szükség lenne a rendõrség alaprajzára, de legalább annyira, hogy pontosan tudjuk, hol keressük a fegyókat. Vicces lenne tolni egy “Sok hûhó semmiért"-et, csak alternatív feldolgozásban. Aztán az is szerencsés lenne, ha kevésbé menne gyorsan híre, hogy kipakolták a rendõrséget. Már így is elvesztegettünk egy napot, az idõ szorít minket, minél elõbb akcióba kellene lendülni, ha valóban mi akarunk meglepetést okozni. Márpedig feltûnés nélkül a rendõrségre belopózni anélkül, hogy belsõ kontaktunk lenne, nem tudom... Azóta ezen gondolkodom.  

Õk hárman azonban körülbelül addig jutnak, mint ketten jutottunk. Az mondjuk valóban nem elhanyagolható ötlet, hogy valaki a Földhivatalból elemelje az alaprajzot, de eléggé macerás. Ezt Angel azonnal le is szögezi, az ötletet elvetve. Így elhallgatva egész megfontoltnak tûnik, sokkal átgondoltabbnak tûnik, mint eddig mutatta magát.

Magam részérõl az egyik félreesõbb sarokban ücsörögve forgatom a könyvet, amit egy ideje olvasok. Mostanában ráérek ilyen luxusokra, bár Angel kevésbé tolerálta, de továbbra is demonstrálom, hogy leszarom. A sztori aranyos badarság, valami istentelen sablonos vacak a keresztesháborúkról, valamiért mégis leköt. Talán mert annyira képtelen és annyira más, mint az életem. Olvashatnék kémregényeket is, de biztos agyfaszt kapnék tõlük, ahogy a krimik is untatnának eléggé. Ez kellemes, kötõdik a valósághoz, mégis badarság. Pihentet. Valamint egy dolog zseniális benne, ahogy az író érzékelteti az égõ Jeruzsálem pokolinak tûnõ káoszát. Egyszerûen zseniális az "Isten városából" megtestesült pokolt varázsolni, miközben minden értéket, ami jelen volt, felemészt a tûz.

Tûz.

Tûz!

Basszus!

Az arcomra szórakozottan ül ki a mosoly, s felkuncogok. Képtelen ötlet, ha lehet, még képtelenebb, mint az eddigiek közül bármelyik is. Na de egy képtelen vállalkozásnál nem beleférnek a képtelen ötletek is?

Nem gondoltam komolyan, hogy belemennek. Ekkora bizalmat fektetni belém még mindig... még a végén ismételnem kell magam, és ismét megállapítani, hogy valójában egy elmeroggyant, magát felnõttnek és nagymenõnek képzelõ hülyegyerek. De most inkább a feladatra koncentrálok. Nem volt nagy az elõkészítés. A lényeg, hogy minél gyorsabban kell pörögnie az eseményeknek, s most, hogy itt ülök az anyósülésen, s a megfelelõ pillanatra várunk, a szívem frankón dobog, s izgatott mosoly ül az ajkaimon.

- Biztos jó lesz ez így? - kérdezi mögülem Cat. Határozottan bólintok, majd még igazítok  a  hajamon a tükörben.

- Már volt vele pár üzletem, s még van egy aduászom, amit mindig is meg akart szerezni. Bele fog menni a rizikó ellenére.

- Jobban örülnék, ha tudnám, mi az az egy dolog - morog Angel.

Majdnem három órát voltam benn, mire végre felbukkanok az ajtóban ismét. Lépteim láthatólag furábbak, mint voltak befelé, pedig a lábam miatt már akkor is egész érdekesen lépdeltem. A kocsiban hagyottak már punnyadtak, de mikor megpillantanak, felvillanyozódnak a kedélyek. A vezetõfülke felöli ablakba támaszkodom, hogy megpihenhessek kicsit.

- Lehet menni a ruhákért, hölgyeim - mosolyodom el sápadtan, s míg õk elindulnak, én beficeredem az anyósülésre, de nem a hátsómra ülve, hanem az oldalamra támaszkodva, és úgy dõlve a támlának, jó lábammal próbálva kijátszani az emberi test azon szokását, hogy a fenekére nehezedjen.

- Hülye vagy! - hallom a hangját, amely most még a megszokottnál is szemrehányóbb.

Kissé elnevetem magam. - Meglehet, de a hülyéké szinte az egész világ. Ezen a jogon visszaérve le is foglalom a fürdõt.

- Ha tudom, mire készülsz, nem engedem, hogy végigcsináld! - egész olyan érzésem van, mintha pörölne velem. Otthonos érzés fog el, bár jól emlékszem arra is, pont ez volt, amely hosszú távon elüldözött arról a helyrõl, amelyet otthonomnak tartottam sokáig.

- Tudom - felelem.

- Van egyáltalán olyan határ, amit nem lépnél át, hogy elérd, amit akarsz? - csak nem hagyja abba a veszekedést. Közben a távolban nagy csomagokkal már felbukkannak a többiek. Kis mocorgással, s magam kontrollálásával huppanok ülésbe, s erõltetek rezzenéstelenséget az arcomra. Nem kell mindenkinek mindent tudni... Szemem az övébe fúrva felelem.

- Ha az ember egyedül van, nincsenek határok, az élet, amit választottam magamnak, számomra az abszolút szabadság, s ne vedd magadra, de szarok rá, mit engednél meg és mit nem, keféltem egy jót úgy, ahogy nem szoktam, nagy kaland, mondják, egyszer mindent ki kell próbálni. Most már legalább pontosan tudom, miért nem én szoktam alul lenni.

* * *

Nem tökölhetünk sokat. Két órát aludtam, s most már ismét talpon vagyok, s épp a rendõrség felé veszem az irányt. Fényes nappal. A feladat egyszerû, bemegyek, teszek egy mûfeljelentést, ha épp ráérnek, ha nem, akkor csak a wc-re osonok, és elintézem, hogy a rendõrségen a hangulat felforrósodjon.

A külsõ, most teljesen átlagos, a szürkébbnél is szürkébb karakter vagyok, mert az a célom, hogy késõbb senki ne emlékezzen rám. Bár nem tudtuk meg, hol vannak a fegyverek, de erre is találtam megoldást. Mikor már minden lángokban áll majd, fontos lesz, hogy hol a fegyverraktár, mert robbanásveszélyes lehet, fõleg, ha a lõszereket is ott tartják, meg hát értékmentés egyéb nyavalya címszóval Angelék simán megtudakolhatják majd, merre kell menniük. Remélem, nem lesz semmi gigszer, mert a terv, még ha tõlem is származik az alapja, eléggé kidolgozatlan és hajmeresztõ. Na de kérem, ki gondolná, hogy valaki ki akarja rámolni a rendõrséget, ráadásul mindezt fényes nappal? Az nagyon tudhat valamit, és akkor elárulhatná nekem a lottó nyerõszámait is.

Ahogy belépek az épületbe, kissé meghõkölök. Jézus ereje, itt azért van ám embertömeg... Egy aprót sóhajtok, majd a "portaszolgálathoz" lépek, és bejelentem, hogy szeretnék feljelentést tenni lopás ügyében. Kapok egy csinos sorszámot, s megkérnek, hogy fáradjak beljebb, s menjek a másodikra, az ezzel foglalkozó osztályra. Köszönetet mondok, majd nekiindulok a barangolásnak. Már csak azért sem kérdezek meg senkit, hanem nekiállok kolbászolgatni, amíg nem szól rám senki, addig nincs gond. Hátha megtudok valami közelebbit. Persze a másodikig felbaktatok, mert lefelé könnyebb lesz a hadmûvelet.

- Elnézést, segíthetek? - csendül fel mögöttem szigorúan egy nõi hang. Zavartságot tettetve fordulok meg, s a fejem megvakarva, jóindulatért esdõ mosollyal felelem.

- A mosdót keresném, azt mondták, valamerre erre van, de lehet, csak félreértettem valamit. A nõ végigmér, majd a sorszámot megpillantva a kezemben kissé megenyhül, s eligazít. Természetesen egy ekkora épületben itt sem vagyok teljesen egyedül, így beveszem magam az egyik fülkébe, s onnan írok röpke smst, amelyben megbecsülöm a wc helyét a földszinten, legalább is remélem, hogy logikusan egymás alá helyezték õket. Ez már csak azért is fontos lehet, mert a mellékhelyiség ablaka mindig valamilyen mellékutcára nyílik, amely megfelel mondjuk arra is, hogy kevésbé feltûnõen lehessen ott cuccokat pakolászni. Ahogy elmegy a rövid üzenet, a térdemre támasztom a fejem. Mind szép és jó, hogy felgyújtom az épületet, de mégis hol, és legfõképp hogyan? Ahh, pedig olyan jól elképzeltem, ahogy lángokban áll az egész. A fenekemben lüktetõ fájdalom azonban nem a legjobb barát ahhoz, hogy átgondoljam a dolgokat. Olyan forrófejû lettem ezzel az üggyel kapcsolatban, semmi tervem. Az biztos, hogy a wc-n van a legnagyobb esélyem. Egy füstbombám van, s annyi lehetõségem valami nagyobb galibát okozni, míg elszáll a füstje, cserébe én sem látok majd semmit, így gondosan meg kell terveznem, s közben sokáig nem is maradhatok itt.

Ahh, fene a gondolkodásba, csináljuk ész nélkül, úgyis az egész egy nagy eszetlenség!

Kilépek a fülkébõl, s szerencsémre a csapoknál és a piszoároknál senki nincs, így elõveszem a  füstbombát, s meggyújtom, majd beljebb lépek, vissza a fülkébe. A bomba hamar kifejti a hatását, s beindul a tûzjelzõ is azonnal. S lám, mellettem mozgolódás is támad, aztán rohangálás, s a "Tûz van!" kulcsmondat is elhangzik. Remek. Kilépek a fülkébõl,. Már fojtogat a füst, de sikerül megtalálnom a fûtõcsövet, amelybõl minden bizonnyal gáz fog szivárogni szépen fél pillanaton belül. Nem teketóriázok, ráhelyezem a kis szerkentyût, amelyt még "otthonról" hoztam, a maradék minimális robbanóanyaggal. Nem kell ide nagy durranás, csak kis durr, a többit elintézi a gáz. Ahogy elindul a visszaszámlálás, kibotorkálok a fal mentén. Alig érek ki, máris robbanás rázza meg a szintet, s a káosz kezd eluralkodni, köhögve követem a tömeget, s egy szinttel lejjebb rohanok, közben a mobilomon keresztül hívom Angeléket. Amint felveszi valaki, beleszólok: - Elkezdõdött! - majd le is csapom a mobilt.

Iszonyat szerencsém van, mert valóban egymás alatt vannaka  wc-k. Mivel az épületet nekiálltak kiüríteni, meg van, aki a tûzzel hadakozni kívánva szaladgál, így nem tûnik fel, mikor a wc-re slisszanok, és itt is elhelyezem a kis szerkezetet, amely szintén végzi a dolgát, ahogy a földszinti, immáron csak úgy, egy mellékfolyosón felhelyezett is - tekintve, hogy a wc-t szabadon kell hagynom rakodáshoz, meneküléshez. A harmadik detonáció idejére már kellemesen nagy a káosz. S felhangzik az elsõ tûzoltóautó szirénája. Remek, innentõl Angeléké a pálya.

Az elképzelésem röviden az volt, hogy felgyújtom az épületet, õk pedig tûzoltókként szabadon járhatnak majd az épületben, elvegyülve az igaziak közt. Annyit sikerült megtudnunk, hogy az alsó szinten a keleti szárnynál van egy megerõsített pont, minden bizonnyal a fegyvereket is ott tarthatják. Oldalt, a wc-n keresztül pedig ki lehet õket rámolni valami autóba, amellyel majd elhajtanak, mert elvileg kisebb forgalmi káosz is alakul majd, ahogy mindenki megpróbál elállni az útból és hasonlók. Majd meglátjuk, hogy alakul, de abban bízom, hogy jobb dolguk is lesz, mint autók után mászkálni.

Tíz perce várakozom, s közben olvasom a mûszaki cikkes üzlet kirakatában levõ tv-k feliratait. Megszakították az adást, s élõben közvetítik a rendõrörsön keletkezett tûz megfékezését. Egyesek maffiáról suttognak körülöttem, s a romló közbiztonságon sopánkodnak, én viszont kezdek idegesen dobolni. Persze tíz perc nem nagy idõ, mégis kezdek aggódni. A rendõrörs egész siralmas állapotban van már, azt kell mondjam, túl jó munkát végeztem... Szerencsére eddig nincs egy áldozat sem.

Mikor újabb öt perc telik el, már láthatóan feszültté válok, s kissé eltávolodom a bámészkodó tömegtõl. Minden egyes furgonnál megfeszül a gyormom, majd csalódottan leengedek. Gyertek már!

Újabb kisteherautó fordul be, s végre leparkol. Ahogy felismerem a vezetõülésben ülõ Angelt, megkönnyebbülten pattanok mellé, majd mikor vigyorogva felmutatja a hüvelykujját, miközben gázt ad, jelezve a sikert, meggondolatlan gyermek örömével ölelem át a nyakát, és nyomok cuppanós puszit az arcára. Aztán elengedve huppanok a székembe vidáman és fellelkesülten. - Ezek után bármit képesek vagyunk megcsinálni!

EGY HIPOTÉZIS

Lehet mindennél

súlyosabb terhed az, hogy

nem szorulok rád.

(Fodor Ákos)

- Köszi... - adom meg az illemet, de nem tudom megállni, hogy ne fûzzem hozzá: - Volt már úgy az életben, hogy azt csináltad, amit mondtak neked? - leinformálnám õket, hogy érték el. - Mintha külön kiemeltem volna, hogy nem akarlak itt látni!

- Tudod, amit nem én csinálok, az nincs megcsinálva! - vigyorog rám,majd szabadkozik a nagydarabnál. Brünhilde, nem hinném, hogy kijönnék vele, megöl a szótlansága. A helyében már levertem volna egy nyaklevest ennek az idiótának.

- Javíthatatlanul hülye vagy - állapítom meg, ha már az öklömmel nem tudok hathatós akcióba kezdeni, legalább a szavaimmal szúrjak alapon. De valóban aggaszt a dolog. Nem akarom, hogy bármi módon összekapcsolják bármelyik karakterem velük. - Kárba vész, amit nagy nehezen eddig összehoztam!

- Ne majrézz már! - olt le azonnal, mert ha az agya nem is mindig, az önérzete mûködik rendesen. - Nem hülye vagyok én, hanem Angel! Gyalog és metroval jöttünk, többször is átszálltunk, utaztunk ebben a tetves városban az összes vonalon, az összes lehetséges irányban, több, mint két órán keresztül! Közben a kocsim kint flangál egy nagyjából hozzám hasonló sráccal és Cattel... Ki van zárva, hogy követtek!

Enyhe nyugodtsággal dõlök vissza a párnára ismét teljesen.

- Jól van... Nem vagy teljesen reménytelen, csak reménytelen - még a végén el kell majd ismernem, hogy fejlõdõképes...

- És akkor most? Lelépsz? - érdeklõdik. Hmm, számoljuk csak össze, azt hiszem cirka háromszor akasztott ki eddig, teljesítmény... Mi a fészkes fenét érdekli még mindig, mi lesz velem, örüljön, hogy lekopok! A piócát is megsajnálná, miután az degeszre ette magát a vérébõl lakmározva? De inkább nem fárasztom magam, felesleges. Úgyis eltûnünk egymás életébõl, mintha sosem találkoztunk volna, ennyit még kibírok.

- Kicsit forró lett a parkett - vonom meg a vállam nemtörõdöm mód. - Eltûnök egy pár hétre. Aztán majd, ha lehûlt a környék, majd akkor visszajövök - de az is meglehet, hogy nem, ki tudja. Egy ideje nem érdekel, merre vet az élet.

- Akkor... Soha többet nem találkozunk... Ugye? - jaj. nehogy nekem elbõgd magad, ne rontsd tovább bennem a képet. Falat lehet kaparni? Ingerenciám lenne...

- Ha minden jól megy, akkor szerencsére nem - komolyan, mennyire legyek még aljas gennyláda, és utolsó rohadék, hogy túllépjünk végre ezeken a kínos körökön?

- Hát... Akkor vigyázz magadra! - vonja meg a vállát, de a tekintete még mindig ugyanazt tükrözi, amitõl minden szõrszálam az égnek mered. Mégis, valami egészen elfeledett ösztöntõl mozgatva kapom el a kezét. Csak tudnám, mit is akartam ezzel...

- Azért... Köszi... Mindent - préselem ki magamból a szavakat, amik olyan idevalónak tûnnek, bár nem vagyok róla meggyõzõdve, hogy helyesen járok el. Ez kicsit olyan, mintha fontos lett volna, mintha nekem mindenképp mondanom kellett volna valamit neki, hogy maradjon még. Ez annyira nonszensz.

- Nincs mit! - mosolyog rám. - Neked nagyon szívesen, máskor is!

Doki javaslata ellenére egy hét után kicsámborogtam a kórházból, s beköltöztem egy kis lakásba két kerülettel arrébb, mint addig laktam. Mivel sokfelé nem bóklászhattam, eléggé kiestem az éjszaka vérkeringésébõl, ami kezdett aggasztani, a lábam azonban nem engedett, épp olyan makacs volt, mint én. Jobb híján megmaradt mobiljaimmal tartottam a kapcsolatot informátoraimmal és barkácsoltam. Most is épp nagyban “hegesztek” képzeletben, bár már annyira felturbóztam a gipszet, hogy ha tovább furkálom, jószerivel mindenre jó lesz, csak arra nem, amire való, hogy megtartsa és merevítse a lábam, hogy az nyugodalmasan gyógyulgathasson. Azért nem kell fegyverarzenált képzelni bele, csak pár apróságra futotta egyrészt a büdzsébõl, másrészt nagy dolgok el sem férnének benne, csak pengék vagy drótok, esetleg pár tabletta, ilyesmire kell gondolni. Vajon hány embernek jutna ilyesmi eszébe? Az okosabb és leleményesebb fajtáknak illene, õket ide kell számolnom, de az átlagember és az átlag gengszter tuti nem számít ilyesmire. Ha mégis, akkor vagy mégsem átlag, vagy lehidalok, mennyit változott a világ három hét alatt.

Utolsó vésztartalékaim felélve hívok egy betegszállítót, amely szépen beszállít Dokihoz. Megígértem, hogy visszamegyek, és vele csináltatom meg a járógipszem, ami nagyjából annyiból áll, hogy tol egy sarkat a gipszbe. Meg tudnám én is csinálni, de van egy olyan érzésem, zokon venné, és nem lenne pozitívum magamra haragítanom. A neheztelõ ismerõsök okozzák a legtöbb problémát a világon. Meg aztán, nem árt vele elbeszélgetni, mert szükségem lenne egy új karakterre, akinek a nevében nyugodtan kurválkodhatok egy kicsit, mert szükségem van egy balekra, aki eltart, míg újra száz százalékig harcképes nem leszek.

A betegszállító autó hamar megérkezik, s egy tolókocsin máris befelé roboghatok egy nõvér jóvoltából a kórtermembe. Jótékony csendbe burkolózom, s meglepõdve kell tapasztalnom, hogy három hét után idegesítenek a fürkészõ tekintetek. Egész jól azonosultam a karakterem antiszociális életfelfogásával hála annak, hogy jószerivel nem is érintkezhettem azzal az úgynevezett societas-szal. Egy arc azonban kitûnik a “tömegbõl”, és megragadja a tekintetem, de csak egy villanásnyi idõre tudom megvizsgálni, máris eltûnik a folyosó egy betorkolló folyosójába fordulva. Nagy jelentõséget azonban nem tulajdonítok neki, ha ismerem is, jó eséllyel nem ismer rám. Sosem szokott senki, ahhoz nem engedem õket túl közel. Ez alól egyedül az a mafla kölyök lehetne kivétel, de vele nem szándékozom soha többé az életben összefutni.

* * *

Három óra, ennyit vett el az életembõl Doki, de legalább adott egy jónak tûnõ fülest arról, ki palizható be ilyen szinten. Lusta macskaként vackolok bele a tolókocsiba, hogy ismét visszategyenek a kocsiba, és hazavigyenek. A kórház bejáratánál a nõvérke lepasszol, s bár feltûnik hogy nem ugyanaz a fickó van a betegszállítónál, nagyon nem izgat. Ha eszméletlenül lehetne konstatálni dolgokat, öreg hibaként könyvelném ezt el, de így csak a fejemre mért ütést érzem, és azt, hogy a sötétség magával ragad.

* * *

Alig, hogy magamhoz térek, már is erõs karok ragadnak meg, és rángatnak magukkal. Pánikszerûen pörgõ agytekervényekkel próbáltam beazonosítani, hol is lehetünk, de a dolog nem hogy nem tûnik biztatónak, egyenesen gyászos. Hiszen kattan a zár, és máris érzem, “szárnyaim” nõttek, hogy nyekkenve, s fájdalmasan nyögve foglaljam be a padló egy jelentõs részét, és ha már ott vagyok, fel is mosom azt, rendes vendéghez méltón. Az ajtó csattan, s a zár ismét kattan, csak most épp kérlelhetetlenül, elzárva a külvilágtól, számûzve a helységbe, amelynek õre.

- Asuko?! - üti meg egy olyan ismerõs hang a fülem, amelyre álmomban sem számítottam volna, nem hogy most. Meglepve emelem fel a fejem, de a szemeim pont ugyanazt az információt mutatják, amelyet a füleim érzékelése alapján az agyam is kidobott, mint végeredmény. - De... Hogy?! Mi... mi nem... mi nem... - rebegi értetlenül, de csak legyintek, s megpróbálom ülésbe tornászni magam.

- Tudom - próbálom tárgyilagosan megnyugtatni. Nonszensz lenne õket belekeverni, hiszen azt sem tudták, hol vagyok és mi lehet velem. Az viszont épp olyan meglepõ, hogy õk itt vannak. Mit keresnek itt? Ebbõl az összemakogott pár szóból arra kellene gondolnom, hogy miattam, és az én tartózkodási helyem akarták kiverni belõlük, de ez már csak azért sem lehet, mivel megszüntettem a kapcsolatot közöttünk. Valahol homokszem került volna a gépezetbe?! De hol, hogyan, mikor? Cat mellé kúszom, s ismét megismétlem, most már kissé indulatosan, mert bosszant, hogy valahol valamit iszonyatosan elszámoltam! - Tudom, hogy nem ti! De ha megtudom, hogy ki, a saját belével fogom fellógatni!!! - pillantok rájuk most elõször normálisabban, s a hideg hirtelen fut végig rajtam. Mindkettõ arca csúnyán meggyötört, ráadásul Cat pólója...

- Cat? - rebegem hitetlenkedve, pedig a jelek egyértelmûek. Tekintetem a hajam mögé rejtem, s iszonyatosan remegni kezdek a visszafojtott dühtõl, s nagyot vágok a falba magam mellett elnyomva egy ízes káromkodást. Hirtelen idegennek érzem magam, távolinak õket és mindent. El is húzódom, míg a sarkot elérve nem koppan puhán a hátam az újabb falakadályon. Arcom a kezembe temetem, s íriszeim õrülten járnak össze-vissza, ahogy a gondolatok cikáznak a fejemben. Hogy történhetett? Hogy?

- Asuko... - mondana valamit, de kétségbeesetten ordítok rá. Ne akarjon gondoskodni rólam, hiszen miattam megbecstelenítették a barátnõjét!

- Csak hagyj békén! - rohadtul utálom! Gyûlölöm! Minden porcikám tiltakozik ellene, mert mindig kihoz belõlem olyan dolgokat, amiket senkinek nem engedek látni. Utálok gyenge lenni, utálom, ha tehetetlennek kell éreznem magam, és most az vagyok. Iszonyatosan az vagyok! Ujjaimmal elmorzsolom elõtörni készülõ, gyámoltalanságom sirató könnyeim, s hátrahajtom a fejem, a falhoz koppintva, hogy a semleges betonplafont bámuljam erõsen pislogva, nagyokat sóhajtva. Nem hagyhatom el magam!

- Hé, csaj... - próbálkozna újból, de jobb híján, hisz nem érti, hogy nem akarom hallani, befogom a fülem.

- Minden rendben lesz... - motyogom, egyrészt magam akarom meggyõzni, másrészt talán megakadályozom, hogy még a végén közel akarjon jönni. Rendszereznem kell a gondolataim: mim van, mibõl gazdálkodhatok? A gipsz feszíteni kezdi a lábam, s bevillan, mennyi mindent tettem én bele. Persze most iszonyat kevésnek tûnik, de legalább valami, mert azon kívül semmim sincs. Viszont van két ember, akit mindenképp ki kell juttatnom innen, ha beledöglök is. Mert ennyivel tartozom... Már csak magamnak is.

Váratlanul pattanok fel, a fal mentén kapaszkodva, egészséges lábamra nehézkedve - a mozdulat ugyan teljesen felesleges, mégis jól esik annak ellenére, hogy nem csak nehéz, de kissé fájdalmas is még - majd felemelem a gipszes lábam a falnak támaszkodva, s elõbányászom belõle a legkönnyebben elérhetõ pengét, amely a talpam alatt volt egészen idáig. Hogy a fém hidege a kezembe simul, egyfajta nyugalom jár át, hûvös józanság, amelyre szükség is lesz, ha valóban tenni akarok valamit. Márpedig nem dögölhetek meg egy ilyen nyomorult helyen! Ha meg kell halnom, stílusosan akarok eltávozni errõl a világról, még utoljára borsot törve valaki orra alá. Visszazuttyanok ülésbe, s kapargatni kezdem a gipszet.

- Asuko, mit csinálsz? - néz rám riadtan Cat, s anélkül válaszolok, hogy rá néznék. Szemét dolog, de fájna rá nézni.

- Megpróbálom összeszedni, mink van, és hogy juthatnánk ennyibõl ki... - felelem, de fogalmam sincs, mihez kellene kezdenünk, az agykerekeim megfeszülten pattognak, de nem áll össze a kép, hisz fogalmam sincs, hányan vannak kinn, és hogy kikkel is állunk szemben. Mintha kitalálnák gondolataim, kezd bele Angel, hogy amit tud, megossza velem.

- Keselyû nem szórakozik, komolyan el akar kapni. Rajta kívül hat gorillájához volt szerencsénk, de ennél a szervezet, ami alá tartozik, jóval nagyobb.

- Nagyszerû... -sóhajtok fel, s ahogy sorban kerül elõ egy kötegnyi vékony acéldrót, egy újabb penge s egy ampullányi fájdalomcsillapító, kicsit jobban érzem magam, valahogy magabiztosságot ad, hogy van valamennyi eszközöm, mégha picsa kevés is. A fájdalomcsillapítót Angelhez gurítom: - Rátok fér, osszátok el, ahogy szeretnétek - ezzel a gipsz felsõ részét lényegében papírvékonyra faragtam, de még tart, és a figyelmetlen szemlélõnek semmi sem tûnik fel abból, hogy hiányozna belõle, persze a gipszpor a padlón, de azt a mocskos padlón nem lesz nagy mûvészet eltüntetni a koszba túrva. Már csak egy dolog maradt rejtett tartalékként a “rejtekhelyemen”: két komponensû robbanóanyag ampulla a bokámnál, ahol megvastagítottam a gipszet hozzátoldással, hogy oda rejthessem a két kis vackot. Nem képes akkora detonációra, de egy szobát azért taccsra vág. A keletkezõ füstje pedig mérgezõ, igaz, nem halálos, de iszonyat hasmenést okoz legalább három napig egy átlagos dózis belélegzése.

- Mennyi esélyt adsz magatoknak, hogy két csupasz, alig tíz centis pengével és némi fojtogatásra alkalmas dróttal sikerül kijutnotok innen? - teszem fel a költõi kérdést.

- Veled mi lesz? - kérdez vissza azonnal. Egy pillanatra végigbizserget a baljóslatú érzés: talán túlságosan is kiismert volna rövid ismeretségünk alatt, de nem, ennyire nem lehet egyszerûen kiismerni, és senki nem beszéli be nekem az ellenkezõjét.

- Én nagyban játszom - mutatom fel a két ampullát, hogy megnyugtassam fene lelkiismeretes fejét. - Ha sikerült elhúznotok a csíkot, robbantom a kócerájt - mosolyodom el azon, hogy szemeik összeszûkülnek. - Ne aggódjatok, nem szándékozom kinyíratni magam -  s valóban így is gondolom. Persze a detonáció fájni fog nekem is, de nem szándékozom az epicentrumában maradni, ott majd tobzódhatnak szabadon a maffiózók, átadom a helyem tök szívesen. Hogy hogy teremtek majd ilyen alkalmat? Fogalmam sincs, de jó vagyok az improvizációs feladatokban. Elvileg.

- A füstje mérgezõ, szóval eszetekbe se jusson visszajönni! - kötöm ki azonnal, mire felhorkan.

- Ebbe nem vagyok hajlandó... - na persze, szerinted.

- Nem érdekel, mire vagy hajlandó. A te problémád, hogy kividd innen õt és lehetõleg közben ne rúgják szét a segged - és pont. Szó szerint pont, nem fogok vitázni, fõleg, hogy léptek zaja üti meg a fülem. A kezébe nyomom a pengét, a másikat pedig Catnek adom, hogy a drót a nadrágzsebembe süllyedhessen. Valószínûleg már elszedték, amit elszedhettek, nem sejtik, hogy bármi is lehetne nálunk.

- Foglalkozz azzal, ami valóban a dolgod! - sziszegem még megragadva a felsõjét, majd a következõ pillanatban már fennhangon folytatom. - Fogalmam sincs, ki a rák vagy, buzikám! De eltöröm a karod, ha hozzám nyúlsz! - azzal meglendítem a kezem. Ahogy arra számítottam is, valljuk be, ekkora behemóttal, hiába vagyok idõsebb, nem bírnék ki, konkrétan esélyem sem lenne ellene, kivédi az ütésem. S meglepettséggel vegyes dühös értelem csillan a szemeiben. Õ még nem zárta le a vitát, viszont az akció indul anélkül, hogy neki is tetszõ megoldás született volna. Fogalmazzunk úgy, hogy mielõtt bármilyen normális megoldás születhetett volna...

Az ajtó ugyanis nyílik, s azonnal félrelépek, mintha az új ellenfélre koncentrálnék, de persze nem feledkeztem volna meg arról sem, hogy a másik kettõ, a helyiségben lévõ alak is potenciális ellenfelem.

- Fogjátok le õket! - az ismerõs hang keresztülmetszi parancsával a levegõt, de az arcát nem látom, és egyszerûen nem tudok rájönni, honnan ismerem. A felém lendülõ két alak akár két nagydarab szekrény, s kitérni elõlük nincs sok esélyem, így csak állok védekezõ állásban, míg elég közel nem érnek, hogy tovább játszva a szerepem egy karatés fogással próbáljak legalább kellemetlenséget okozni. Meglepetésemre látszólagos nyugalmam, s ahhoz képest gyors mozdulatom valóban meglepi a közelebbi férfit, és még egy erõteljesebb ütést sikerül is bevinnem, mielõtt a másik elkapná a kezem, s ki nem döntene egyensúlyomból, hogy a földre essek kicsavart kézzel. A biztonság kedvéért még rúg is belém egyet, mielõtt a másik is elkapna, s meg nem adnám magam feladva a vergõdést fájdalmasan köhögve.  

A dulakodás hangjai, amelyek mellõlem, körülem, ki tudja, honnan jöttek, lassan elhalnak, talán nem is voltak, igazából ahogy próbálom visszaidézni pontosan a pillanatot, rá kell döbbennem, fogalmam sincs, mi is volt, csak azt tudom, hogy velem mi történt. Úgy tûnik, a tervnélküliségem figyelmetlenséggel is párosul, ami nem egészséges, és semmiképp sem serkentõ... Viszont engem vonszolnak elõl, így még csak felmérni sem nagyon tudom, hogy is áll a szénájuk, egy biztos, hozzák õket is utánam. Jobb híján az ismerõs hangú férfit figyelem, igaz, csak a hátát tudom, s így cseppet sem ismerõs.

Végül megállunk egy ajtó elõtt, nem nehéz kilogikázni, most szépen bevonulunk Keselyû irodájába “tárgyalni”. Kérdés, mennyit tudnak rólam, és épp kinek hisznek. Mikor belépünk, a férfi végre megáll, s van idõm megvizsgálni az arcát. Szemeim elkerekednek, de hiszen õ Dokinál... A kurva életbe! A tény eléggé kellemetlen, hogy már Doki sem képes megválogatni a munkaerõt, s hagyja beszivárogni bizonyos szervezetek tégláit... Vajon a Doki is benne van, vagy õ kivételesen nem tud errõl a kis szarról, aki olyan veszett fölénnyel vigyorog vissza, hogy orrba tudnám baszni.

Az íróasztala mögött pöffeszkedik Keselyû, szintén rohadt elégedett a mosolya, de nem hagyom magam, hogy bepánikoljak, az a vesztemet és a vesztüket is jelentheti. Ez a sakkparti élesben megy és halálosabb, mint az oroszrulett. Létfontosságú, hogy tudjam, mennyit tudnak, és mennyit nem. Durván vágnak le a székbe, de ahogy elengednek, azonnal kihúzom magam dacosan. Arcom rezzenéstelen, ez az egy olyan régi beidegzõdés már, hogy automatikusan megy. Azt hiszem, nem ezt várta. nem mutatja sok jelét, csak egy apró izom rándul meg az arcán, s a szemeiben gyullad enyhe, bosszús fény.

Talán ezért is megy át pszichomókusba. Feláll, s szó nélkül lép közel. Valamiért vigyor kúszik az ajkaimra, mert akárhogy is, nem akarnak szakrálisan kivégezni, ergo a legvégsõ alteregómig nem sikerült letúrni.

Nem tetszik neki a látvány, s valóban iszonyat pimasz dolognak tartanám magam is fordított helyzetben. Mégis egyelõre csak csendesen jár körbe, talán hogy fel tudjon végre idegesíteni. Pedig vagyok én eléggé, csak épp nem mutatom. Csupán makacsul, vigyorogva nézek elõre egy pontba, míg el nem kattan benne valami, s meg nem ragadja az állam, s durván arra kényszerít, nézzek rá. Mosolyom rendületlen, jutalmam pedig egy akkora pofon, hogy le is szédülnék erejétõl a székrõl, ha a mellettem ácsorgó egyik gorilla nem tartana meg, visszalökve a székre.

- Bökd ki, hol az a kis gennyláda, míg megteheted, hülye ribanc! - ordít rám, ismét megragadva, csak épp most a fölsõm.

- Melyik? Ismerek párat - vigyorgok rá felrepedt ajkakkal. Te jó ég, komolyan csak egy szinttel jutottatok visszább! De gáz már...

Beszólásom jutalma egy újabb pofon, aminek hatására vért köhögök fel.

- Ne szórakozz velem, különben a barátaid fogják bánni! - nagyon kell koncentrálnom, hogy ne mutassak valódi érzelmeket, s úgy pillantsak alakjukra, mintha most látnám õket életemben elõször.

A gúnyos nevetés úgy tör fel belõlem, mint a sziklából a forrás. Egész belelendülök, azt hiszem, valójában a feszültség dolgozik bennem iszonyatos mód, azért viselkedem úgy, mint egy idióta ripacs.

- Mármint rájuk gondolsz? - érdeklõdöm végül, nagyjából felülkerekedve görcsös nevetésemen. - A cellán kívül most látom õket elõször. Bár a csaj jó bõr, a helyedben nem rondítottam volna el. Jó áron kelne el kurvának, de így vagy olcsóbban passzolod el, vagy költesz rá, míg valahogy ki nem néz, vagy arra, hogy eltüntesd örökre. Ráfizetés. Mondjuk ez a bivaly sem semmi - emelem tekintetem rezzenéstelenül beszélve tovább Angelre. Tekintetében mélyen kavarognak a dolgok. Ha el tudná dönteni, hogy komolyan gondolom-e, szerintem simán ki tudna nyírni egy pillantásával. -, persze csak ha betöröd. Ekkora karokkal már van mit a tejbe aprítani. Legrosszabb esetben mehet õ is átlagáron valami melegbárba hímringyónak, biztos van jó pár olyan perverz, aki ráizgulna. Kár érte, mert testõrnek praktikusabb lenne, de nem hinném, hogy kultiválná, hogy hülyére kúratod a csaját.

Arca eltorzul, s Cat mellé lépve - szerencsétlen lány - ránt elõ egy kést az arcának szegezve. Angelt alig tudják megfékezni, de a sokkoló sajnos megteszi a magáét.

Belsõ viharos lélektengerembõl nem engedek ki semmit, csak kérdõn felvonom a szemöldököm. a válasz agresszív és egyértelmû, s Cat arcán egy csíkban kiserken a vér.

- Ne szórakozz velem!

Iszonyat nehéz tartanom magam, de undor tölt el attól, hogy mégis képes vagyok rá. Hogy váltam ilyenné? Mikor? Hisz a legfontosabb alapszabályom, hogy senkit nem keverek az ügyleteimbe. Vajon hány embert sikerült mégis belerángatnom anélkül, hogy tudnék róla?

Kezeim a tarkómon összekulcsolva dõlök hátra, mintha csak valami kurva napozószéken lennék.

- Te szórakozol velem. Esetleg szórakoztatsz, de egy cigi után szívesebben mesélek, mint holmi gagyi BDSM láttán. Ne értsd félre, de rohadtulnem izgatnak a nõk - aztán Catre pillantok. - Ne vedd a szívedre, csupán a férfiakhoz vonzódom - azzal visszasüppedek hallgatak semlegességembe.

- Jobban szeretnéd, ha veled foglalkoznék, Asuko? - vág a szék karfájára a fószer az arcomba nyálazva.

- Asuko? - kérdezek vissza, mire a nyakamra mar szabad kezével, kis híján lendületbõl eltörve az ádámcsutkám. Aztán talán észbe kap, mert visszahajít a székbe, s csak a késével fenyegetõzik megint.

- Hol rejtõzik az a kis görény? Kúrogat még, vagy benne hagyott a szarban?

- hmmm - nyelek párat, lélegzetem keresve, nyakam maszírozva, hogy szûnjön a fájdalom. Magabiztosságom, mindenem romokban, csak arcom és tekintetem rezzenéstelen, mint a kérlelhetetlen alabástromszobroké.

- Már megint mit csinált az ikertestvérem? - szavaimra ismét robbanásközeli állapotba kerül.

- Szórakozz anyáddal! De legyen, ha nem beszélsz, majd könyörögsz, miután rojtosra kúrtalak! - rántanak fel gorillái, s õ erõs elhatározottsággal, talán meggyõzõdéssel lép elém, hogy így szóra bír. A mocorgást is felfüggesztem, ahogy a kés a nadrágomhoz ér, s az öv, megadva magát, pattan el, s egy mozdulattal szabadít meg mind a nadrágtól, mind az alsótól. Ajkaimra harapva tûröm, mi mást tehetnék, de mikor a hûs levegõ megcsap, elvörösödöm.

Zavaromnál csak a meghökkenés általánosabb

- Barmok! - támaszkodik neki az asztalnak, míg a két gorilla ismét elenged. Ezt kihasználva tettetett megszégyenüléssel húzom vissza a nadrágot, ami persze le fog csúszni rólam megint, ha elengedem, de így nem feltûnõ, ha úgy alakul, ha a zsebemhez nyúlok, mielõtt akcióba kezdek majd. De a pillanat még mindig nem az enyém... Lesz egyáltalán bármikor is az mielõtt kitalálja, hogy fejbe küld egy 9 mm-es golyóval? - Tüntessétek el a másik kettõt! - utasítja a majmait, és nem akarok hinni a fülemnek. Valóban elküldi õket? Nekik itt lehet az esély, s ez belül enyhe, bár meglepõ, boldogsággal tölt el, pedig én még ettõl függetlenül nyakig benne vagyok, és még az õ szabadulásuk sincs borítékolva. Mégis, valahogy hiszem, hogy Angel megoldja. Van mivel, így meg fogja oldani.

A nagyfõnök is látszólag stratégiát vált, hiszen egy doboz cigit nyújt felém. Tétován veszek ki egy szálat, mire tüzet is kapok. Hát rágyújtok, bár közben végig bizalmatlanul figyelem, jó lenne tudni, mire is készül voltaképp.

- Kezdjük elölrõl, kölyök! - ül vissza az íróasztala mögé, rákönyökölve hajolva elõrébb, persze majmai még mindig körülöttem ácsorognak erõnyomatékosításképp.

- Öhm... kösz a cigit? - mondok én is valamit, hogy ne tûnjek annyira bunkónak, mint amennyire akár lehetnék is. Elfancsalodik. Lehet, nem kellene mégsem az idegein táncikálni.

- Jó, bocs... - kezdem tettetni a megtört hülyegyereket. - Fogalmam sincs, hol van a nõvérem, harmadik hete nem jelentkezik, de már kezdem érteni, miért tûnt el a ködben. A pasija meg, ha jól emlékszem, azt mondta, külföldre kellett mennie hirtelenjében, talán Mexikóba, onnan meg Európába akart továbbmenni, de még nem döntötték el, Franciaországba vagy Olaszországba. Asu-chan azt mondta, magával akarja vinni. Hihetném, hogy azért nem jelentkezik, mert vele ment, de biztosan szólt volna elõtte nekem - szívok mély slukkot a cigibõl. Minél szarabb a hazugság, annál nagyobb az esélye, hogy még el is hiszik. Fõleg azután, hogy nõre számítottak, és pasit kaptak helyette. ezek után már normális, ha nem tudja, mit higgyen, nem?

- Tudod, felmerült bennem egy perverz gondolat - gyújt rá õ is, hátradõlve a kényelmes irodai székben. - Talán az a pasi nem is ment Mexikóba, ahogy Asuko sem tûnt el - néz rám, s bár belül öklömnyire szorul össze a gyomrom, még mindig nem mutatok ebbõl semmit.

- Még az országban lennének? - kérdezem játszva az óvatos tudatlant, pedig azt hiszem, sikerült elvezetnem saját magamhoz elõvigyázatlanságommal. A hurok pedig egyre szorult a nyakam körül. Itt lesz a vége? Ez esetben a képébe robbantom majd a kis cuccost, hogy õ biztos kövessen a másvilágra.

- Hova rejtetted a pénzem? - kérdez immáron egyenesen. - Elnézem, hogy átvertél, ha visszaszolgáltatod, és elmeséled, mennyire volt a keze benne az üzlettársamnak a kis akciódban.

A fegyver kattan egyet a fejem mellett. A szolgalelkû két ajtós szekrény már ki is biztosította azt a fejemnek szegezve. Ez egyet jelent, ez az egy lehetõségem van, ha nem válaszolok jól, dögevõk vacsorája leszek rövid úton, s soha senki nem fogja tudni, hova tûntem el végül. Mintha most fogtam volna csak fel, mi történik, kezdek reszketni, újabb slukkot szívva a méregrúdból.

- Ilyen képességekkel - áll fel újra, elém lépve. - dolgozhatnál nekem is. Csak visszaadod a pénzt, s máris tiszta lappal indulhatsz - nyújtja ki a kezét végigsimítva az arcomon. Fintorogva fújom ki oldalra a letüdõzött bagófüstöt.

- Nincs rá biztosíték, hogy gyümölcsözõ lenne az együttmûködésünk - felelem, akárhogy nézem, nincs realitása. - Te nem bíznál bennem, én benned...

Nem tudom, mit felelt volna, a lövés hirtelen dördül fel, és mindenki összezavarodva riad meg egy kissé. Én csak fellélegzem, valahogy érzem, épp most sikerül megépíteniük szabadságuk ösvényét, hát nem tétovázom, a zsebembe nyúlok, s a cigit a hamusba teszem felállva, mellé ejtve a két kis kapszulát, hogy a parázs kiperzselje a kapszulákat, s a két anyag egyesülve robbanhasson majd, míg Keselyû az egyik gorilláját küldi ki, járjon utána a történéseknek.

Mielõtt azonban legalább kissé messzebb húzódhatnék, Keselyû kapja el a karom, a fejemhez szorítva a fegyverét, amelyet immáron õ is elõvett.

- Ne hogy azt hidd, bárhova is mehetnél! - szorít magához, s tehetetlenül vergõdöm csupán, s csak egy aprócska dolog vigasztal: legalább az õ teste takar majd valamelyest a detonációból. Az újabb lövések viszont feldühítenek. “Ebbe nem vagyok hajlandó... “ BELEMENNI. Ezt vágta volna a fejemhez, és az a rossz érzésem támad, az a marha valóban komolyan gondolja. De nem jöhet vissza, nem szabad visszajönnie, világosan elmondtam!

A sistergõ hang hirtelen kél, s míg érzem, mögöttem Keselyû értetlenül hátrafordul, én csak lehunyom a szemeim a lehetõ legkisebbre húzva magam, a fülem befogva, mielõtt hatalmas robbanással durranna be az egész kóceráj.

Fájdalmas nyögéssel érkezem neki az ajtónak, ami azonnal kiszakad a helyérõl, Keselyû pedig rám préselõdik, szinte megfojtva, ahogy tovább repülünk a folyosó falának, ami végre megállít. Igaz, alig vagyok eszméletemnél, s minden porcikám fáj, s a test amely nyom, szinte megfojt. Hátrapillantok a sûrûsödõ füstben. Keselyû elájult, de hiába, nincs erõm lelökni magamról a törmelékekkel együtt. Fáradtan fektetem fejem a padlóra.

- Hát itt a vége... ez szar menet volt - dünnyögöm magamnak, mikor hirtelen könnyebbé válik a hátamnak feszülõ súly, s egy terjedelmesebb darabka fal csattan mellettem a padlón. minden olyan gyorsan történik, hogy voltaképp mire észbe kapok, már erõs karok emelnek a magasba, s érzem, haladni kezdünk. Felpillantva az õ arcát pillantom meg, s alig érezhetõen megcsóválom a fejem. Csak egyszer, egyetlen egyszer fogadna szót...

Erõsen markolok a felsõjébe mégis, s miközben végre friss levegõ tölti el a tüdõm, fejem a kulcscsontjához préselve tör fel belõlem a sírás. Olyan megalázó, de képtelen vagyok megfékezni a zokogást.

Mihelyt csatának

tekinted az életet:

el is vesztetted.