- A pasija a gyerekének az apja. – mondja nyomatékosítva, amire nem kicsit ledöbben. – De tudod mit? El is megyünk innen. –megfogja a kezem és el kezd onnan kivinni és aggódva nézek rá. Remélem, nem hiszi, hogy én csábítottam.

- Jaden. Én ezt nem akartam. – kezdek bele a magyarázatba, mert nem akarom, hogy azt hidje én flörtöltem vele. Meg áll és felém fordulva néz rám.

- Tudom, de remélem, többet nem akarsz itt dolgozni. – jegyzi meg.

- A munkahelyi zaklatásokat nem bírom, szóval nem fogok többet itt dolgozni. –Mondom teljesen komolyan, de érzem ennek még folytatása lesz.

- Rendben, akkor menjünk haza. – mondja nekem és lemegyünk az irodámba és kikapcsolva a gépet szedem össze a cuccaim.

- Hazamegyünk, majd keresek mást. – említem meg kicsit elgondolkodva, de látom csak feszültebb lett.

- Majd otthon megbeszéljük. – jelenti ki tömören és feszültebben.

- Baj van? – nézek rá érdeklõdõn és megfogom a karját, de csak a fejemre kapok egy puszit.

- Majd otthon ezt a témát megbeszéljük. – mondja kedvesen.

Nem sokára haza is érünk, mert kocsival jött. Bemegyünk a lakásba és venném is elõ a laptopot, hogy keressek valami más hasonló munkát.

- Remélem nem állást akarsz keresni. – néz rám én pedig felnézek rá.

- De igen attól, hogy ez most nem sikerült már máshova el tudok menni. – mondom természetes módon.

- Nem fogsz elmenni, dolgozni sehova, amíg a kicsi meg nem születik. – jelenti ki határozottan.

- Jaden. Nem stresszeltem nem volt semmi gond. Azt mondtad, hogy az 5. hónapig járhatok dolgozni és még csak a 3. hónapomnak a végén járok. – próbálok érvelni, de nem érdekel.

- Még hogy nem stresszes. Az elõbb az egyik munkatársad akarta rád erõltetni magát, még is mit gondolsz? – kérdezi tõlem. – Nem mehetsz el dolgozni, és ha a kicsi meg van és akarsz valamit csinálni, akkor is max az iskolába mehetsz vissza, amíg el nem végzed. – mondja komolyan és most elõször látom ilyennek. Utálom, hogy ennyire nem bízik meg abban, hogy tudom, mit bírok.

- Nem akarok eltartott lenni. Kérlek, értsd meg. – nézek rá és még próbálom kérlelni, de látszólag hasztalan.

- Nem baj. Én meg viszont aggódok a gyerekünkért, meg érted is. Nem mehetsz el dolgozni. – mondja továbbra is.

- Most mitõl tartasz attól, hogy valaki elvesz tõled vagy, hogy talán én sokkal jobb állást találok, mint te? – fakadok ki teljesen. – Te is úgy szedtél fel, hogy rám másztál és akaratos voltál ez igaz, de én téged megszerettelek. Nem tudnának elvenni tõled, de ha így folytatod tovább, akkor igen.

- Nem foglak elveszíteni, de nem mehetsz dolgozni sem. – jelenti ki komolyan.

- Olyan hülye vagy. Már te is kezded azt csinálni, mint az apám. Megszabod, hogy mit csinálhatok és mit nem. Az egy dolog, hogy a gyerekem apja vagy, és hogy járunk, de nem szabhatod meg nekem, hogy mit tegyek és mit nem. Felnõtt nõ vagyok, és azt teszek, amit akarok. – osztom tovább, mert egyszerûen nem hiszem el, hogy nem bírja felfogni amit, szeretnék. – Az meg sértõ számomra, hogy nem tudom mi a jó a gyerekemnek. – mondom komolyan. – Te mondod nekem, hogy ne legyek stresszbe és ne legyek ideges, de erre te hozol belém olyan ideget, hogy majd felrobbanok.

- Pontosan emiatt nem dolgozhatsz, és nem fogom hagyni, hogy elmenj dolgozni. – köti az ebet a karóhoz és egyszerûen kihozza belõlem.

- UTÁLLAK! – kiáltom neki, pedig ez egyáltalán nem igaz. Felrohanok a szobánkba és becsapva magam mögött az ajtót kapok össze pár holmit, bár azt se tudom miért és egy kis idõ múlva viharzok le. Nem szólok egy szót se, de így se tudok halk lenni. Látom a kanapén ül, de én viszont az ajtóhoz igyekszem.

A kulcsom veszem le és nyitnám az ajtót amikor megfogja a kezem.

- Mégis hova mész? –Kérdi szemeimbe nézve. –Hova akarsz menni?

- Mit érdekel az téged? –Kérdem ingerülten.

- Érdekel, mert a barátod vagyok, és a gyermekem hordod a szíved alatt. –Mondja szemeimbe nézve.

- Eressz el! –Mondom mérgesen és próbálom kihúzni a kezem, de nem tudom. – Eressz el Jaden nem tarthatsz a lakásba zárva! –Makacskodom, és nem akarom, hogy ezt csinálja. Nem vagyok a kiskutyája vagy a kis macskája, akit a házba zárhat.

- Nem mehetsz dolgozni meg mondtam! –ismét csak köti az ebet a karóhoz és egyszerûen már annyira felhúz, hogy már nem tudom mit is csinálok. Kezem lendül és arcán csattan, amire végre elenged. Vissza se nézve viharzom el a házunkból. Nem sok mindent vittem magammal. Csak az irataim, a telefonom és a lakás kulcsot.

Leakarok higgadni, mert érzem, picit feszít a hasam. Otthon nem bírtam volna lenyugodni, így sietõs léptekkel megyek a park felé és közben anyám hívom fel telefonon, hogy vele tudjam ezt megbeszélni. Mikor felveszi sürgetõn beszélek a telefonba és végül a parkba érve a találkahelyünkre megyek. Leülök a padra és úgy várom meg. Mikor leülök, a telefonom csörög Jaden az. Egyszerûen csak kinyomom. Vele most nem akarok beszélni. Megsimítom a hasam alját és a zaklatása most abszolút nem tesz jót. Még anyu nem jön meg és már vagy 5x csörgött a telefonom. 6. csörgetésre felveszem.

- Jaden hagyj békén! Nem teszek semmi olyat, ami a kicsinek árthat… csak hagyj most békén! –Mondom a telefonba és ki is nyomom. Nem érdekel a válasza.

Anyám meg jön és kiöntöm neki a szívem. Õ megérti az álláspontom, viszont Jaden állás pontját is. Lassan sikerül lenyugodnom anyámmal való beszélgetés során amikor Jaden siet oda hozzánk és teljesen ledöbbenek.

- Te meg mégis hogy kerültél ide?! Hogy tudtad meg, hogy itt vagyok? –Fakadok ki, mikor meglátom, de kapkodva a levegõt emeli fel a telefont és megrázza. Anyu pedig a combomra üt, hogy higgadjak le.

- Kicsim! Mirõl is beszéltünk? –Teszem fel a kérdést és szemeimben némi sírás nyoma is látszódik.

- A szökõkút a háttérben és madárcsicsergés és túlzott csend árulkodó hangom. –Mondja két nagyobb lélegzetvétel között. Láthatóan futott. –A háttér hangokból arra következtettem, hogy ide jöttél. Én pedig utánad jöttem, mert aggódtam érted. Kicsim nem akarlak elveszíteni, de aggódom érted és a kicsiért is. Nem akarom, hogy dolgozni menj. –Erre csak nagyot sóhajtva nézek a szemeibe és ajkamba harapok. Anyám lök meg hátulról.

- Jaden… én nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam… de nem szeretem, ha megszabják, mit tehetek és mit nem. Nem tudok otthon ülni, mert akkor folyamatosan azon jár az agyam, hogy mi lesz velünk, ha nem engednek vissza dolgozni. –Mondom ki az aggodalmam. –Otthon ülni és semmit se tenni… én… én ezt nem bírom…

- Keresünk más elfoglaltságot, ami pihentetõ és otthon is tudod csinálni. – Erre nem tudok már mit mondani. Hasam fogom meg, mert érzem még mindig feszül. Mély levegõt veszek és igyekszem nem újra felhõzni magam. Nem tudok mit csinálni. Szeretem, így engednem kell neki.

- Rendben… nem… nem keresek munkát. –Mondom ki végül és magam elé nézve harapok ajkamba. Utálok veszíteni, és már megint befolyásolják az életem. Elõször apám, majd Jenna és Jaden… de talán Jaden az aki, tényleg jót akar nekem, de nem bízik bennem, hogy tudom meddig mehetek el.

- Aztán nekem nem veszekedni ilyen hülyeség miatt. –Szólal meg anyám elmosolyodva és megpacskolja a kezem és a homlokomra ad puszit. –Kicsim… tudod mondtam… hormonok… - mondja, majd elköszönve távozik. Kettesben maradunk Jadennel a parkban. Ekkor jut eszembe valami és ránézek Jadenre.

- És mi lenne ha veled mennék az állatkertbe az állatokat etetni? –Teszem fel a kérdést. Akkor végül is dolgozok, de õ ott lesz mellettem.

- Õ nem fog idejönni. Nem érdeklem. – mondom halkan és szomorúan, mert elégé bánt a dolog.

- Minden rendben lesz. – ad egy puszit a fejemre. – Minket érdekelsz, és itt vagyunk neked. Soha nem leszel egyedül. – suttogja nekem õszintén.

Még beszélgetünk egy keveset, de végül anya hazamegy, mert mennie kell, mi pedig felmegyünk és lepihenünk, mert most már érzem, kell a pihenés.

~*~

Telnek a napok és a hetek a vizsgáim sorra sikerülnek szerencsére, bár elégé sokat izgulok miattuk, és sokat is tanulok, de mindemellett apum viselkedése se változott és bánt a dolog, bár kezdem meg szokni a dolgot. Jaden keresett alkalmi munkát a felfüggesztése miatt és a gyerek szobának is neki állt. A bútorokat õ maga szereli össze, bár nem megy neki zökkenõmentesen, de mindig sikerül végül neki megcsinálni. Persze ahhoz meg túl büszke, hogy segítséget elfogadjon, mondjuk az egyik barátjától.

Én viszont most a szobánkba vagyok és munkát keresek, mert nem akarom, hogy mindent õ álljon és eltartson. Szeretnék én is valamit beadni a közösbe, nem csak a számlacsinálást. Az utolsó vizsgámon nemsokára túl leszek, így könnyedén el fogok tudni menni dolgozni. Persze valami olyat keresek, ami nem fizikai munka. Inkább számítás technikait, irodai munkát keresek. Már csak akkor veszem észre, hogy Jaden bejött csak mikor felém hajol, de ösztönszerûen váltom át a böngészõ lapját a wikipédiára

- Mit csinálsz? – kérdez meg, én pedig felé fordulok.

- Tanulok. – mondom mosolyogva.

Ajkaimra tapadva csókol meg, amit viszonzok és picit bele is szusszanok. Hallom valamit matat, de nincs érkezésem megállítani a kezét. Megszakítja a csókunkat és a laptopra néz.

 - Munkát keresel? Minek? – gördül mellém és úgy néz rám. – Bõven elvagyunk az én fizetésembõl is. Nem kell, hogy dolgozz, meg a picire kéne most inkább koncentrálnod.

- De nincs semmi bajom Jaden, meg nem akarom, hogy csak te tarts el. Nincs semmi bajom én is tudok dolgozni. – nézek rá kiscica szemekkel, mert tényleg nincs bajom, és tudtam, hogy nem fog neki örülni, ezért se szóltam még neki errõl.

- Figyelj kicsim. Ideje lenne most már pihenned. Itt volt a kis vitánk, akkor apád miatt is ideges vagy állandóan a vizsgák miatt is. Az én tárgyalásom is itt van és tudom, hogy amiatt is ideges vagy, mert ennyire már ismerlek. Nem akarom, hogy a picinek baja essen. – mondja komolyan. – Aggódok érted és szeretném, ha inkább itthon lennél és pihennél. Próbálnád elkerülni a stresszt. – ad hangot aggodalmának.

- Jaden. – felülök, és úgy nézek rá. – De én nem tudok itthon ülni és csak várni a csodát. Szeretnék én is tenni érted valamit, meg segíteni neked. Nem akarom, hogy az egész terhet te cipeld, mert akkor abba te fogsz a legvégén teljesen belefásulni, meg beleunni. – mondom, de csak nagyot sóhajt.

- Lea. Én vagyok a családunknak a feje és nekem kell az egész mindenséget cipelni, fõleg, hogy a pici nagyon érzékeny ebben a szakaszban. Ne felejtsd el, hogy biosz szakos vagyok és mindent tudok ezekrõl a dolgokról. – hívja fel a figyelmem, de engem meg csak elszomorít, hogy ennyire nem bízik bennem, hogy tudom kezelni a dolgot.

Látom, hogy elgondolkodik, de nem szólal meg és én sem.

- Rendben van, egyezzünk meg. – néz rám komolyan. – Addig dolgozhatsz, amíg az 5. hónapba nem lépsz a picivel. – mondja komolyan. – De csak addig és nem tovább, viszont ha látom, hogy sokat aggódsz és stresszelsz akkor ott kell hagynod a munkát és itthon kell lenned. – adja ki nekem az ultimátumot, és mivel ismerem örüljek, hogy ennyit is megengedett. Bólintok a szavaira.

- Köszönöm. –Mondom szemeibe nézve és oda bújva hozzá szorosan. –Irodai munkára gondoltam. Olyanra, ami gyakorlatnak is jó lenne. –Mondom el tervem.

- Amit megmondtam azt megmondtam kicsim. Ebbõl nem engedek, ha stresszelni fogod magad a munkahelyen, nem fogom engedni, hogy tovább dolgozz, és itthon maradsz mindaddig, míg a kicsi óvodába nem megy. Bölcsibe se adhatod be akkor. - Mondja nyomatékosítva szavait.

- Eszembe se jutott Bölcsödébe adni. –Mondom szemeibe nézve. –És bele mentem tartom magam hozzá. –Mondom megsimítva a mellkasát. –És te hogy haladsz? –Kérdezem meg mosolyogva.

- Egész jól… bár most kicsit megfeneklettem, de majd megoldom. –Megrázom a fejem mosolyogva, mert hiába mondanám neki, hogy kérjen segítséget, úgy se tenné.

A nap további részében felhívok egy céget ahova fel is vesznek, és holnap megyek állás interjúra. Beugró ember kellene nekik rövid távú munkára, ami nekem pont megfelel. A fizetés sem olyan rossz, így kifejezetten örülök neki. Csak tényleg az kell, hogy nyugodt tudjak maradni. Bízom benne, hogy a munka majd leköti a figyelmem és nem csak stresszt okoz.

~o~

Sikerült az állásinterjú és fel is vettek dolgozni. A munkám a számítógépek és a internet karbantartása. Magyarán megmondva Rendszergazda lettem. Megcsináltam az utolsó vizsgám és csak azután álltam munkába. Az elsõ hét igazán jól sikerült és mindenki kedves velem. nem mondtam el, hogy állapotos vagyok. Csak a fõnök tud róla, mert nem akartam, hogy emiatt kivételezzenek velem. Jaden rendszeresen bejön hozzám, ha hamarabb végez a munkába és együtt szoktunk haza menni. Már egy hónapja, hogy itt dolgozom, és mostanában kezdek el feszültebb lenni, hogy közeledik a tárgyalás napja.

Mai napon is bent vagyok és szorgosan végzem a rám kiszabott munkát, mikor az egyik irodista jön nekem szólni, hogy bekrepált a gépe.

- Lea… nem akar normálisan mûködni a 3E/20-as gép. –mondja a körülbelül Jadennel egy idõs férfi.

- Mi a baja? –teszem fel a kérdést a gépen nézem meg a hálózatot.

- Nem akar felcsatlakozni az internetre és belassult. –Mondja, és mögém lépve hajol igen csak zavarba ejtõen közel.

- Máris megnézem. –Mondom, és nem pillantok az arcára, ami szinte az enyém mellett van. –Nem látom a hálózatban az említett gépet. Nem húztad ki véletlenül a netkábelt? –Kérdezem meg, de még most se pillantok rá.

- Az melyik? –Kérdezi, meg amire orrnyergemet csíptetem ujjaim közé. –Mindegy menjünk oda…   - Mondom, amire felegyenesedik, és így végre felállhatok én is.

- Jessica ha meg jönne Jaden kérlek, szólj neki hogy a 3. emelet 20-as irodában vagyok. –kérem meg a nem messze tõlem ülõ kolleginát, aki bólint kérésemre.

Felmegyünk a harmadik emeletre és onnan be a 20-as irodába ahol a számítógéphez igyekszem, hogy megnézzem. Greg becsukta az ajtót, de az nem tûnik fel, hogy az iroda folyosóra nézõ ablakán a reluxa le van húzva.

- Istenem Greg… kihúzódott a net kábel ezért nem volt neted. –Mondom, és visszadugva egyenesedek fel, de ekkor Greg túl közel van.

- Igazán sajnálom, hogy ilyen csip-csuo ügyért ide rángattalak. –Mondja nyájas talán vágytól fûtött hangon, ami cseppet se tetszik.

- Greg… kérlek elengednél? Nem férek el melletted. –Mondom kicsit zaklatott hangon.

- Olyan csodálatos vagy Lea… nem szeretném, ha elmennél. –Mondja és körém fonja karjait, amire igyekszem elhúzódni, de nem igazán sikerül.

- Greg kérlek, eressz el, nekem barátom van! –Mondom és próbálok kiszabadulni karjaiból, de elég erõsen tart és arcát nyomja enyémbe, hogy megcsókolhasson. Mi a fene ütött belé? –Greg eressz el! –Kiáltom el magam és Jaden ekkor lép be, de Greg ekkor se enged el.

- Ki a fene vagy te? –Kérdi ingerülten. Én pedig még mindig próbálom magamtól eltolni.

- Gyertek beljebb. – megy be és mutatja az utat, de Jaden picit visszatart, én pedig felnézek rá.

- Legközelebb hallgass anyukádra, ha megint valami pletykát hallasz. – kér meg, és kicsit elszomorodva nézek magam elé, és bólintok. Igen nagyon szomorú voltam és fájt, hogy ezt tettem.

Nem maradunk tovább és bemenve a nappaliba köszönünk apámnak, és ülünk le velük szemben a kanapéra. Jaden átkarol én pedig karjaiba simulva helyezem combjára a kezem

- Mi ez a nagy komolyság? – kérdezi meg anyukám, mert nem szokta meg tõlem ezt. Nem tudom, hogy mondjam el nekik, hogy csupán közöljem tényként, vagy vessem oda? Nem… az ilyes fajta beszélgetésekben, én sose voltam jó. Anyával még meg tudtam beszélni, de apámmal soha…

- Beszélni szeretnénk veletek. – nézek fel Jadenre és egy puszit ad a homlokomra. Félek kimondani. Apu nem fogja megérteni… sose értett meg engem.

- Mondjam el én? – néz rám, de megrázom a fejem és úgy fordítom tekintetem a szüleimre. Nagyot nyelve szedem össze a bátorságom.

- Apa. Anya. Terhes vagyok. – mondom végül ki és nagy levegõt véve fojtom vissza lélegzetemet, várva a reakciót.

- Gratulálok kicsikém. – kezd bele anya, akinek a reakciója kicsit meg nyugtat, de ekkor dörren apám hangja, amire összerezzenek.

- Fejezd be. – mondja komolyan és a hangja úgy dörren, ahogy ha egy ágyú szólalt volna meg. – Kislányom remélem, tudod, hogy ha továbbra is itt szeretnél maradni, akkor el kell vetetned a kicsit? – erre a kijelentéses kérdésre teljesen ledöbbenek, és a sírás kezd el kerülgetni. Nem tudok megszólalni.

- De Tom, hogy mondhatsz ilyet, hiszen a lányod. – ripakodik rá anya.

- Nem érdekel, és ebbe ne szólj bele. – szól rá megint erélyesebben. – Az én kicsi lányom nem tudja még, hogyan kell egy gyereket felnevelni arról nem is beszélve, hogy nincs kereseted, még is mibõl fogod eltartani, vagy mibõl akarjátok felnevelni? Nem is ismered ezt az alakot, aki melletted ül. – kezdi el osztani az észt és egyszerûen nem tudom tovább visszafojtani a könnyeim és szemeimbõl kicsordulnak a könnyek. Mondanék valamit apámnak, de mikor szóra nyitom ajkaim nem jönnek ki hangok, és végül Jaden szólal meg hamarabb.

- Már ne haragudjon, de honnan tudja, hogy nem ismer. – jelenti ki. Tény nem ismerjük egymást olyan régóta, de sok idõt töltöttünk együtt… és szeretem. – Szeretem a lányát és nem fogjuk elvetetni a kicsit. – mondja komolyan, és jól esik, hogy kiáll értem. Látom apámon a felháborodást és szólna, de Jaden ismét gyorsabb és folytatja. – Hogy mibõl fogjuk eltartani? Én már dolgozom. Jaden Woods vagyok az egyetemnek az egyik tanára, ahova a lánya jár, csak én biológiát tanítok. – mondja komolyan.

- Még is mit akar egy tanár a lányomtól? – kérdezi teljes felháborodással. - Most takarodjon a házamból, amíg szépen mondom. Nem fogja többet látni a lányomat és a gyerek sem fog megszületni. – jelenti ki mérgesen, de én nem akarom, hogy Jaden elhaggyon. Nem akarom a kicsit elvetetni. Teljesen kiborulok és Jaden mellkasába fúrom arcom, hogy elrejtsem sírásom. Így áll fel velem együtt Jaden.

- Elmegyek, de a lányával együtt. Nem fogom itt hagyni, mert a gyereket megtartjuk és ebbe nincs bele szólása. – mondja komolyan. – Ez a mi döntésünk, csak azért jöttünk, hogy szóljunk. – mérges és ezt meg is értem, én meg csalódott vagyok. Reméltem legalább most elõször fog velem örülni, de csak újabb csalódást okoztam apámnak.

- Te is így gondolod lányom? – néz rám, és én már egész testemben reszketek a sírástól. Megszólalni, már nem is tudok, így csak bólintok. – Akkor mostantól nem vagy a lányom és nem vagy a családunk része sem. – hangja komoly és rezzenéstelen. Semmi érzelem nincs benne, ami csak még nagyobb fájdalom a szívemben. Jaden ingét fogom meg és halk zokogásba kezdek.

Karjaiba vesz, és úgy indul meg kifelé a lakásból. Nem tudnék lépni, és jelenleg teljesen összetörtem. Csak bújok Jaden karjaiba és nem tudom, mit tegyek ezek után. Azt se hallom meg, hogy anyám utánunk szól.

- Jaden. – Arra leszek csupán figyelmes, hogy megáll és visszafordul. Óvatosan pillantok ki karjaiból. Látom arcán az aggodalmat.

Nagy nehezen kikászálódók Jaden karjaiból és akkor ér oda anyukám is. Karjaiba omlok és szorosan bújok anyámhoz, aki szintén a könnyeivel küszködik.

–Kicsim annyira sajnálom! Én… én nem akartam ezt... –Mondja sírós hangon és szorosan ölel. –Én nem akarom, hogy elvetesd a picit sem azt, hogy ne légy a családunk része. Apád annyira…

- Fafejû…- fejezem be mondatát és szorosan ölelem. Jaden pedig mellénk állva simítja meg a hátam.

- Bármikor meglátogathat minket. –Mondja már nyugodtabb hangon. Láthatóan megnyugodott, hogy anyám más véleményen van.

- Jaden… én…

- Ne mondjon semmit, de talán nálunk nyugodtabb körülmények között meg tudjuk beszélni a dolgokat. –Mondja, amire anyám bólint, így hárman megyünk el hozzá. Még mindig le vagyok törve és nem tudom mi lesz ezek után.

- Jaden én örülök nektek, és próbálok beszélni a férjem fejével, de nem tudom milyen eredménye lesz…

- Anya… kérlek, ne veszekedj miattam apával. Tudom milyen

- Kicsim! A lányom vagy ki fogok érted állni. –Mondja határozottan és látom, könnyei se hullnak már.

- De..

- Semmi de… én látni szeretném az unokám, és tudom, hogy már nem vagy kislány. Egy egyetemi tanár igaz nem keres annyit, mint egy bíró, de többet is tud a családjával lenni és könnyedén fent tudja tartani a családját anélkül, hogy a feleség dolgozna. Annak idején én is bele szerettem az egyik egyetemi tanárba. –Ezen elmondásán nem kicsit lepõdök meg és lassan el is érünk Jaden házához, és beengedve minket megyünk a nappaliba. Jaden pedig a konyhába, hogy csináljon egy kis teát.

- De mégis mi történt köztetek? –Kérdezem meg, mert errõl még sose mesélt nekem.

- A szüleimre hallgattam és elhagytam. Én ezt nem akarom. Végre teljesen boldognak látlak, és nem hülyeségeket beképzelve hajkurászod a lányokat. –Jelenti ki komolyan és én teljesen ledöbbenek, hogy még errõl is tud, pedig én errõl nem meséltem neki.

- Ezt… ezt honnan tudod? –Kérdezem meg teljesen ledöbbenve. Ekkor jön be a nappaliba Jaden három csészével és a kanna teával.

- Itt a tea. –Mondja és lerakva a tálcát a kisasztalra ül le mellém. Igazából csak hallgatja a beszélgetésünket. Azt már leszûrhette, hogy anyával vagyok jobb viszonyban.

- Kicsim az édesanyád vagyok… Akár elmondod akár nem én akkor is tudom, hogy mi van veled. Apád ezekrõl nem tud, de talán jobb is ha nem mondjuk el neki, hogy egykor a lányok érdekeltek, de én hálás vagyok Jadennek, hogy felnyitotta a szemed és nem hagyta, hogy tovább azzal a nõvel legyél… A nõvéred volt mindig is apád kedvence, hisz követte azt az utat amit neked is szánni akart. Õ ügyvéd lett.

- Igen ezt tudom. –Mondom és magam elé nézve teljesen megdöbbenve nézem a teát, majd feleszmélve töltök mind a hármunknak.

- Elnézést, hogy közbe vágok, de ezek alapján, amit eddig hallottam, Lea édesapja inkább a nõvérét kedveli. –Ad hangot gondolatainak.

- Igen Jaden… Lea nõvére már férjhez ment egy másik ügyvédhez, de õk nem akarnak gyereket. Õ inkább karrierista, mint az apja. Végig kitûnõ tanuló volt és a jogi pálya érdekelte, de Lea más volt. Õ inkább én rám ütött. Tudod, nagyon sok vitám van a férjemmel, mert õ azt szerette volna, ha Lea is a jogi karra megy, de Leát nem érdekelte a jog. Mindig is bukdácsolt belõle, viszont az informatika mindig is érdekelte és szerette. Már az is csak nagyobb éket vájt Lea és az apja közé, hogy az informatikai karra ment és nem a jogira. –Mondja el a dolgokat Jadennek. Én ezt sose tudtam volna neki elmondani. Nem szeretek a múltamról beszélni. Meg egyáltalán magamról. –Nem azt mondom, hogy nem szereti a lányát, mert errõl szó sincs… csak… makacs és önfejû. Nem szereti, ha ellent mondanak neki.

- Ezeket miért nem mondtad el eddig kicsim? –Teszi fel Jaden a kérdést rám nézve én pedig magam elé nézek.

- Mert… mert nem szeretek a múltamról beszélni… Apával kötöttünk egy egyességet, hogy elenged az informatikai karra, ha utána megcsinálom a jogit… Ezért is… mérges rám, hisz így nem tudom tartani magam az egyességhez… Azt szerette volna, ha én is bíró leszek, mint õ… Csalódást okoztam neki.

- Apádnak csak csalódást lehet okozni, ha nem úgy van, ahogy azt õ eltervezte. –Emeli fel kicsit mérgesebben hangját az anyám. –Ne foglalkozzatok vele, õt majd én elintézem. Kicsim inkább azt mond, hogy mire van szükséged? –Néz rám anyám határozottan és elõre hajolva fogja meg a kezem.

- Nem… akarok apámmal találkozni… I… ide költözöm Jadenhez, persze… ha megengedi. –Mondom és óvatosan pillantok fel rá.

- Nem akarom egyedül felnevelni, meg nem is tudnám, így ha te nem akarod, akkor inkább elvetetem. – mondom szomorúan és lehajtott fejjel.

- Én csak azt akarom, ami neked jó. Ha azt mondod, hogy nem akarod a gyereket, akkor mindent állok, hiszen miattam lettél terhes, de ha azt mondod, hogy megtartod, akkor meg fõleg melletted vagyok és támogatlak mindenben, meg segítek, hiszen az én gyerekem is. Mind a ketten benne voltunk, bár leginkább én gondolkozhattam volna. – jegyzi meg õszintén.

- Én is gondolkozhattam volna azért. – nézek fel a szemeibe, mire egy puszit ad a homlokomra.

- Meg szeretnéd tartani? – kérdezi meg tõlem ismét.

- Ha nem lenne szükséges, akkor nem akarnám elvetetni, hiszen õ nem tehet róla, hogy mi mit tettünk. – nézek rá, amire elmosolyodik. Jó újra a karjaiban lenni, és el se hiszem, hogy tényleg ennyire hülye voltam, hogy nem bíztam meg benne, hogy elhittem Natalinak.

- Akkor ez el van döntve. A pici marad. – mondja nekem és most ajkaimra tapadva csókolom meg és megsimogatja hasam, amire picit felszusszanok. Testem azonnal reagál érintésére. Megcirógatom mellkasát és teljesen bele borzongok csókjába. Nem akarom elhinni, hogy harc nélkül feladtam.

Végig fektetet a kanapén és úgy ölel magához. A csók végén megsimítja az arcom és úgy néz mélyen a szemeimbe.

- De akkor ugye remélem, tudod, hogy vigyáznod kell magadra és a kicsire is. El kell menni orvoshoz és minél feszültség mentesebben kell élned. – mondja komolyan.

- Orvosnál már voltam onnan tudom biztosan, hogy terhes vagyok és írt fel nekem vitaminokat is, de azokat még nem tudtam kiváltani. – jegyzem meg, amire egy csókot ad ajkaimra.

- Akkor kérem azokat a recepteket és kiváltom. – mondja neki kedvesen, de én meg rázom a fejem.

- Majd kiváltom én, csak anyuéknak is el kéne mondani a dolgokat.

- Na ide figyelj kicsim. – néz komolyan szemembe. – Te hozzám tartozol, a kicsi hozzánk tartozik, így innentõl fogva én foglak eltartani titeket még akkor is, ha esetleg olykor haza akarsz menni a szüleidhez. Nem fogom engedni, hogy olyan miatt fájjon a fejük, amit nem õk csináltak. Van állásom és keresek pénzt, így ez nem probléma. – mondja nekem. Bár nem akarom, hogy mindent õ álljon, de jelenleg nem tudok mit tenni. Épp elég gondot okoztam már magunknak, hogy ellenkezzek.

- Rendben. Jobb, ha nem vitatkozok veled. – jegyzem meg teljesen megadva magam.

- Nem is lenne rá lehetõséged. – monda mosolyogva.

A nap hátra lévõ részében megvesszük a vitaminokat, amiket a doki felírt nekem. Még egy kicsit még vásárolunk estére, majd úgy megyünk hozzá és a nap hátra lévõ részét együtt töltjük és pihenünk, meg igyekszünk bepótolni az elmúlt öt-hetet, amit egymás nélkül töltöttünk el a hibámból.

~*~

Most kezdõdik a vizsgaidõszak, de úgy beszéltük meg, hogy ma bemegyünk a suliba és amíg õ tart még pár órát, addig én a könyvtárba megyek és elkezdem kidolgozni a tételeim és majd utána megyünk el szüleimhez elmondani a döntésünket és a tény állást.

A könyveket bújom és teljesen bele feledkezek a tételek kidolgozásába, de néha eszembe jut a dolog és kezem a hasamra simítom, de folytatom a tanulást. Ebbõl csak Jaden csókja zökkent ki ami a nyakamat célozza meg.

- Hogy vagytok? – kérdezi meg és a hasam is megsimítja. Örülök, hogy végül kiderült, hogy ez csak egy hencegés volt Natalitól, bár hamarabb is elmondhattam volna és akkor nem lett volna ez a probléma, de már felesleges a múlton rágódni.

- Jól, de neked nem az órádon kéne lenned? – fordulok felé és egy csókot ad nekem, amit viszonzok.

- Most szünetem van így jöttelek és meglátogattalak. – Leül mellém és elkezdünk beszélgetni, meg tervezgetni, hogy vajon mi lesz a picivel, meg azt is megemlíti nekem, hogy egy babaszobát fogunk, majd neki csinálni, ami nagyon tetszik nekem. Mosolyogva bújok karjaiba.

A beszélgetésünknek viszont a Dékán vet véget.

- Jaden Woods tanár úr. – szól, amire oda fordul és rá néz.

- Dékán úr. Miben segíthetek? – áll fel és úgy néz rá.

- Kérem jöjjön az irodámba. Szeretnék beszélni önnel pár szót. – mondja, amire értetlenül néz rám Jaden én pedig rosszat sejtek.

- Jövök mindjárt. – Ad a fejemre egy puszit és utána el is megy a dékán úrral.

A könyvtárba maradok, de aggódom, hogy vajonmit akarhat, így felállva pakolom el a könyveket a helyére és utána megyek, de már csak akkor találkozom vele szembe amikor már kifelé ön. Aggódón tekintek rá.

- Mi volt? – kérdezem érdeklõdõn ránézve.

- Felfüggesztettek, mert veled vagyok kapcsolatban és lesz egy tárgyalásom, ahol elbírálják, hogy taníthatok-e még vagy sem. – mondja el nekem az õszintét. Sejtettem… sejtettem, hogy ez lesz. – De mielõtt megfordulna a fejedbe, hogy elhagynál felejtsd el, mert nem fogom a gyermekemet elhagyni és az anyját sem, akit tisztaszívembõl szeretek. – mondja komolyan és látom a szemében, hogy mennyire megviselte az amit hülyeségem miatt tettem vele.

Odalépek hozzá és finoman simítom meg a mellkasát.

- Itt hagyom a sulit…- jelentem ki komolyan, amire érzem egyik karjával megölel másik kezével pedig államnál fogva emeli fel a fejem, hogy szemeibe nézzek. Szemei komolyan és ellentmondást nem tûrõek.

- Ezt nem fogom hagyni! Ebben semmi törtvénybe ütközõ nincs. Nem lehet elõnyöd abból, hogy velem vagy! Nem tanítalak, és bármit is mondanék a kollegáknak, nem engednének csak azért át, mert én mondom nekik! Totálisan nincs igaza a Dékának, és meg fogok jelenni a tárgyaláson és én fogok gyõzni. –mondja határozottan és komolyan. –Be fogod fejezni a sulit. Ebbõl nem engedek.

-De…

- Semmi de… kicsim… elkezdted akkor befejezed. Ebbõl nem engedek. –mondja én pedig csak nagyot sóhajtok.

- Jó rendben… de nem akarom, hogy ki csapjanak miattam és amúgy is… befejezem ezt a fél évet és utána következõ éven nekem és a babának is jobb, ha passzívra megyek addig, míg oviba nem járhat. –Mondom szemeibe nézve.

- Az teljesen más. A passzívas dolgot még megbeszéljük. Most egyelõre a vizsgáidra készülj. –Mondja és bólintok szavaira.

Már nem megyünk vissza a könyvtárba, és mivel az óráját se tarthatja meg így elindulunk hozzánk a tervek szerint. Félek kicsit, hogy mit fognak a szüleim reagálni a dologra, de elõbb utóbb úgy is el kell nekik mondanom. Lassan megérkezünk és bemegyünk a lakásba. Apa pont itthon van, és nem igazán örülök neki. Elõször csak anyával akartam beszélni, de ez van. így egyszerre tudjuk le.

- Sziasztok. –Köszönök be a nappaliba. Anya áll fel és siet oda hozzám és ölel meg.

- Jaj kicsim annyira aggódtam érted. –Mondja, és ekkor látja meg mellettem Jadent. –Szia Jaden. –Néz fel rá elmosolyodva és utána rám néz. –Hát megkerested és megbeszélted vele. Jaj kicsim megérte annyiszor telesírni a párnád? –Kérdi meg, amire elvörösödök.

- Anya kérlek. –Mondom ránézve és pirulva nézek oldalra, hiszen ezt azért nem akartam vele megosztani.

- Ugyan kicsim! Én örülök, hogy végre ismét boldog vagy. –Mondja mosolyogva és Jadenre néz. –El se tudod hinni mennyit sírt… többször mondtam neki, hogy menjen, beszélje meg veled, biztos, hogy csak egy félre értés. –Mondja és megsimítja a karomat és mosolyog. Én pedig teljesen zavarba vagyok, mert nem akartam azért ennyire kiadni azt mennyire rossz lelki állapotban is voltam.

- Mert utólag jutott eszembe, hogy anyumnak segítenem kell és ezért nem tudtam menni hozzád. – magyarázom és láthatóan elfogadta a kifogásom. Nem is tudom miért kezdek el megint hazudni, de még sem tehetem ki magamnak egy újabb csalódásnak. Nem… többet nem tûröm, hogy megcsaljanak.

- Rendben, de a telefonod sem volt bekapcsolva. – jegyzi meg. – Próbáltalak hívni, de nem tudtalak.

- Ne haragudj, lemerült és még nem volt idõm feltenni töltõre. – mondom és ez kivételesen igaz, bár idõm lett volna. Felállok, hogy most megtegyem.

- Gyere már ide. – húzna az ölébe, de csak mellé ülök.

- Bocsi, de most nem lehet semmi egy hétig, mivel pont ma reggel jött meg. – mondom, amire nagyot sóhajt. Sejtettem csak arra kellek neki.

- De attól még nem ölelhetlek magamhoz? – kérdezi meg. ~Ezek után ne is várja, hogy megölelhet.~

- Nyûgös vagyok ilyenkor, meg nem viselem úgy az érintést, mint általában. – mondom szemeibe nézve, amire egy újabb sóhajt kapok.. – Meg most kérlek menj el. Szeretnék egyedül lenni és pihenni. – kérem meg, nem tudok így mellette lenni. Csak még jobban kínzom magam. Hezitál, de végül megteszi nekem és haza megy. Miután visszamegyek a szobámba a párnám ba borulva kezdek el sírni, hogy hogyan foghattam ki megint egy ilyet, aki nem becsül meg. Pedig már kezdtem teljesen bele habarodni, és bízni abban, hogy nekem is lehet normális életem.

~*~

A következõ egy hetem úgy telik, hogy szinte bujkálok elõle és folyamatosan kifogásokat keresek, hogy ne keljen mellette lennem. Egyszerûen nem tudok a szemébe nézni és egy totális világ omlott össze bennem. Nem… én nem akarok már kapcsolatot senkivel. Második ember csalt meg, akibe beleszerettem. Jennának elnéztem, de Jadennek már nem tudom. Talán azért mert õt teljes szívembõl megszerettem, de egyszerûen azt se tudom, hogy kérdezzek rá nála. Csalódtam… azt mondta nála ez nem mûködik, hogy jegyért feküdjön le egy hallgatójával erre tessék a barátnõm saját szájából hallom, hogy lefeküdt vele… Igaz az óta vele se vagyok hajlandó beszélni. Teljesen elszeparálódtam mindenkitõl.

Most Jadent keresem, hogy beszéljek vele az elmúlt két hétrõl, és hogy hagyjon nekem békét. Persze már erre is meg van a kifogásom.

- Jaden. – szólok oda neki és elé lépek. Fapofával nézek rá.

- Szia. Éppen téged kereslek beszélni szeretnék veled. – mondja nekem.

- Én is veled. – mondom komolyan szemeibe nézve. Érzéseim nem mutatom és látom szólna, de inkább folytatom amit én akarok mondani. – Ne erõltessük a dolgokat. – mondom komolyan semleges hangon, pedig a szívem szakad meg. – Nem mozgatsz meg bennem semmit. Tény és való, hogy a szex jó veled, de ezen kívül semmi más. Meg amúgy is megismerkedtem egy lánnyal, aki iránt kezdek érezni dolgokat és nem akarom, hogy veled lásson. – mondom neki az utolsó hazugságot.

- Komolyan így akarod, és ezt érzed? Semmi nem volt jó, amíg együtt voltunk? – kérdezi meg, és látom, hogy ezzel most lesokkoltam, de én is csalódtam benne.

- Teljesen komolyan. Úgy hogy kérlek, tartsd magad a szavadhoz és hagyj békén.

- Rendben. – mondja szomorúan és csalódottan, vajon miért nem tudok neki hinni? Ezután már nem mondok semmit, hanem elfordulva hagyom magára és megyek be az órámra, amit befásultan ülök végig. Ezek után a biológia és az egész suli nem tud érdekelni.

Mikor haza fele tartok az udvaron beszélgetõk között meghallom, hogy Jaden ismét bulit tart. Na ennyi voltam, máris keresi a következõ prédát. Engem is egy bulira invitált… csak egy állandó szex partner kellett neki… egy újabb trófea a gyûjteménybe… de akkor miért nem hagyta annyiban miután megkapott. Nem… neki el kellett érnie, hogy beleszeressek… Haza megyek és párnámba fúrva arcom, sírom tele a párnám.

~*o*~

Négy hét telik el anélkül, hogy szót váltanék vele. Akárhánysor meglátom az egyetemen, inkább irányt váltok, mint ha hirtelen eszembe jutott volna valami, vagy elbújok az elsõ adandó rejtekhely mögé, de mindenekelõtt azon vagyok, hogy elkerüljem. Ha nem jönnének a vizsgák, akkor az eszem is csak folyamatosan körülötte forogna, ami semmit se segítene, de hogy ne legyen elég nekem a feszültség 2 hete késik. Kifogásnak jó volt, hogy megvan… akkor… de még se jött meg. Az utolsó héten már be se megyek a suliba, mert egyszerûen nem bírom már a bujkálást, és, hogy azt lesem mikor bukkan elõ. Minden kapcsolatom megszakadt.

~*o*~

A kapuja elõtt állva várom meg és a földet bámulom. Hasam simítom meg és egyszerûen nem tudom elhinni, hogy tényleg a szívem alatt hordom a gyerekét. ~Szeretem és nem tudom elfeledni, így végképp nem fogom tudni. Talán jobb lesz megbeszélni a dolgokat. Már hamarabb is megtehettem volna, de nem tudtam, hogy tegyem. Most… most viszont…~ Gondolataim Jaden meglepõdött hangja ráz fel.

- Lea… - Szólít meg amire ránézek felegyenesedve fordulok felé, és egy keserédes mosolyt engedek meg.

- Szia Jaden… - Köszönök és magam elé nézve engedem le a kezem hasamról.

- Miért jöttél? –Teszi fel a kérdést amire ajkamba harapva lassan pillantok fel rá szomorú pillantással.

- Beszélnünk kell, és errõl már 5 héttel ezelõtt kellett volna…-Mondom és oldalra pillantok. –Be… bemehetek, hogy megbeszéljük? –Teszem fel a kérdést amire oda lép hozzám és még mindig látom a megdöbbenését és kinyitja a kaput.

- Persze… gyere be. –Mondja és lassan bekeveredünk a házba. Levéve a cipõm lépek bentebb. Látom semmi sem változott. A nappaliba kísér be. –Kérsz esetleg valamit? –Teszi fel a kérdést én pedig megrázom a fejem.

- Nem köszönöm. –Mondom és leülök a kanapéra. Megsimítom az ülés huzatot. ~Vajon hány lányt döntött meg az óta itt?~

- Mirõl szeretnél beszélni? –Teszi fel a kérdést kíváncsian és érdeklõdõn. Talán némi reményt hallok a hangjában.

- Ja… Jaden én hazudtam neked… - bököm ki, ami elsõdlegesen is a szívemet nyomja. Lassan pillantok fel rá és a teljes döbbenetet látom arcán.

- Mikortól kezdtél el hazudni? A csajos buli után igaz? Tudtam sejtettem! – mondja és felállva kezd el járkálni idegesen. –De miért hazudtál, és ha hazudtál mégis miért?! Hisz olyan jól meg voltunk elõtte! Mégis mi a fene történt azon a bulin?! –Kérdi és meglepõdök a reakcióján. Azt hittem örülni fog, ha újabb trófeákat szerezhet.

- Kezdjük azzal, hogy kettõnk között nem én kezdtem elsõnek a hazugságokat! –Fakadok ki amire õ még jobban meglepõdik. –Igen ne nézz ekkora szemekkel! Azt mondtad, te nem fekszel le a hallgatóiddal azért, hogy azzal javíthassanak a jegyükön, erre Natalitól tudom, hogy lefeküdtél vele ráadásul akkor, amikor a „próbaidõnk” volt. –Mondom el neki azt amit megtudtam tõle.

- Lea csak egy kicsit gondolkodj kérlek. – néz rám. – Amikor nem volt óránk együtt voltunk, vagy ha nekem nem volt órám, akkor veled volt együtt a csaj. Délutánonként meg esténként megint veled voltam így esélytelen a dolog, hogy bármikor együtt lehettünk volna. Meg nem vagyok az a tanár, aki a jobb jegyért megengedi, hogy leszopják vagy megdugjon valakit. Meg azóta senkivel sem voltam együtt, hogy téged megismertelek. Megbolondítottál teljesen és szerelmes vagyok beléd. Képtelen lennék megcsalni téged, pláne nem egy olyan nõszeméllyel, mint a drága barátnõd. Ezt elmondhattad volna akkor is, hogy mit hallottál. – jegyzi meg nekem és látom szemében a csalódottságot és nem értem miért… miért nem mondtam el neki.

Magam elé nézek, és ajkamba harapva szöknek szemembe könnyek. 5 hét… 5 héten keresztül szenvedtünk mind a ketten a hülyeségem miatt.

- Már… már nem a barátnõm…- Mondom magam elé nézve behunyva a szemem csordulnak ki könnyek a szemembõl. Érzem, hogy leül mellém és finoman húz magához és átölel. –Sajnálom… én… én nem tudtam mit gondoljak… nem tudtam, hogy… hogy kérdezzek rá, vagy hozzam fel a dolgot. Beléd szerettem Jaden. –Mondom el neki és szorosan ölébe simulok. Könnyeimmel küzdök, de még mindig van egy dolog, amit el kell neki mondanom... –Ja… Jaden… én… én terhes vagyok. –Nyögöm ki közben könnyeimmel küszködve, és nem tudom most erre miként fog reagálni. Én mikor megtudtam lesokkolódtam, mert nem tudtam, hogy fogom neki elmondani. Lényegében ez vezetett oda, hogy eljöjjek hozzá beszélni, mert joga van tudni róla.