Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

OLCSÓ, gyors, és megbízható honlapszerkesztés. Mely a megbízó minden igényét kielégíti. Tárhely, és Domain regisztráció helyben!

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


1. 2. 3. 4. 5. <<6.oldal>> 7. 8. 9.

Yoo Tsubasa2014. 01. 04. 22:24:49#28795
Karakter: Maximiliano
Megjegyzés: ~ Nathaniel - nek ~


 - Ki akarsz menni egy kicsit ? – duruzsolom halkan jellegzetes hangomon . Barna szemeit forgatja mi közben bólint fejével , amint megfordul vállára teszem hófehér kezemet .

 

 

- Várj , csak akkor megyünk , ha megengeded ,  hogy a karomban vigyelek . Hideg van kint és nincs cipőd és még amúgy is pihenned kéne . Jó lesz úgy ? Megint csak biccent a fejével , és nem szól egy szót sem . Nagy mosoly ül ki arcomra , majd óvatosan karjaimba veszem törékeny mivoltát . Nem akartam éppen az utcára vinni , hanem a lakásom kertjébe vittem , onnan gyönyörűen látszanak a csillagok . Az ülőgarnitúra még kint volt , így beleültettem az egyik puha fonott fotelbe majd még egy takaróval körbecsavartam hogy a lábai se fázzanak . Még itt ott volt néhány hókupac ,  ami nem olvadt meg teljesen , de én nem erre koncentráltam hanem megmentettem angyali szépségű arcára amint kémleli az esti égboltot és megnyugvás ül ki arcára . Kínos csend tölti ki a teret . Tényleg , hiszen még a nevét sem tudom ?! Tekintetemet a sok csillag közé rejtem , és halkan szóra nyílnak ajkaim .

 

 

- És hogy hívnak ? – tekintetem most a fiú arcára szegezem . Majd hangja végre felcsendül , ami ámulattal tölt el .

 

-  Nathaniel . – csendül fel hangja halkan , akár egy kis csengőcske a szélben . Tekintete elkalandozik hamu szőke hosszú tincseimen , majd csokoládé barna szemei az én tekintetemet fürkészik . Álla kissé remegésbe kezd , és jobban magához öleli a vastag  takarót tudatva velem  , hogy fázik .

- Engem Maximilianonak . - hangzottak szavaim pici akcentussal.

 

 

Gyere , meg ne fagyj nekem !  - ölelem remegő testét sajátoméhoz , majd elindulok vele az ajtó irányába . Amint beérünk a langyos előtérbe , fejét mellkasomnak dönti és elbújik hajam takarásába . Felértem vele a szobámig , majd az ágyra fektettem , és kutatni kezdtem a szekrényemben . Pizsamát kerestem , és találtam is magamnak , és neki . Ölébe raktam a kellemes illatú ruhadarabokat majd kérdően tekint rám .

 

 

- Megy önerődből is ,  vagy segítsek felvenni ? – tartom kezeimben az én pizsamámat . Kérdésembe belepirul és megint kerüli tekintetem . Csípőre rakom kezeimet , majd jókedvűen felnevetek , és lassan elhalkulok .

 

 

- Ne szégyelld előttem azokat a sebeket , nekem is van . – húzom le magamról lila pólómat , felfedve a mellkasomon terjengő , jellegzetes forradás nyomát . Tekintetén látszott hogy megijedt . Izmaim fehér bőrömön át kidomborodtak , majd gyorsan áthúzom a pizsama felsőmet . A gatyát a fürdőszobában húztam át , nehogy még jobban zavarba ejtsem Nathanielt . Visszatérve látom hogy védencem küzd a pólója felvételével . Megfogom a ruhadarab ujjait , majd segítem kezei útját , és a mellette heverő gatyára pillantok . Megfogom , és széthúzva derekánál a fiúra nézek .

 

 

- Állj fel , és támaszkodj meg a vállamon , segítek felhúzni . – kimászik a takaróból , és a köntösből és remegő lábaival feláll ,  majd finom kezeit óvatosan a vállamra ereszti . Meztelen alteste látvány kicsit engem is zavarba hoz , de végül sikerül feladnom rá a gatyát . Leült a franciaágy szélére és kérdően tekint rám . Felhajtom a puha paplant az ágy bal felén , majd rá tekintek és megfogom fagyos kezeit .

 

 

- Tiszta hidegek a kezeid ! – takarom be hirtelen , és kapcsolom le a villanyt . Majd mellé fekszem az ágyban .

 

 

 Bújj mellém… - invitálom hideg testét karjaimba . Habozik , de végül felém fordul és mellkasomhoz bújik . Szívverésem egyenletes és megnyugtató , halk szuszogását hallom csupán majd én is álomra hajtom fejemet .

 

 

~*~*~*~

 

 

 

Reggel van , és ugyanabban a pózban ébredtünk ahogyan elaludtunk . Fejét felfelé hajtva tekint , rám hatalmas boci szemeivel , én pedig óvatosan tekintek le rá egy halk robajt hallva . Zöld szemeim kikerekedve bámulják a nálam törékenyebb fiúra , aki kimászik karjaimból , és felül az ágyban . A hasa korgott , eddig nem volt étvágya , most meg hirtelen hatalmas korgásba kezd gyomra . Nagyot nyújtózkodva intem maradásra , majd bevetem a saját ágyrészemet .

 

 

- Ha vársz öt percet , készítek egy kis reggelit . – lépkedek le a konyhába és sietősen készítem el a lágy tojásokat ,  majd  leteszem az étkrzőasztalra ,egy  kis ital kíséretében .  Újból az emeletre igyekszem, majd lekísérem védencemet , vállára téve kezemet bíztatom  őt  a lépcsőkön és leültetem . Majd enni kezdünk . Jóízűen fogyaszt és ezt öröm néznem .

 

 

- Kérsz még valamit ? – iszom meg narancslémet , és felállok az asztaltól .

 

 

- Szabad ? – teszi le poharát . Addig én a mosogatóba teszem a holmimat .

- Amit csak szeretnél ! Mit kérsz ? – kutatok a hűtőszekrényemben . 

- Gabonapelyhet ? Azt olyan régóta nem ettem már . - egyre többet beszél ami jó hír .

- Tessék! - szolgálom ki kézségesen , majd megtömi pocakját . 

Visszaülök az asztalhoz , és könyökölve kémlelem kanalazását majd elégedetten sóhajt , és tekint rám . 

- Köszönöm . Nagyon finom volt . - törli meg pici kis száját , amit nem tudok nem észrevenni . 

- Csak nyugodtan , ezentúl bármikor  ehetsz   . - Lábra áll magától , és  a mosogatóba helyezi edényeit .



Szerkesztve Yoo Tsubasa által @ 2014. 01. 04. 23:23:00


Moonlight-chan2014. 01. 04. 16:58:52#28791
Karakter: Nathaniel Sky



Sötét van.
Hiába nyitom ki a szemeimet, nem látok semmit a sűrű sötétségen kívül. Úgy látszik most nem felejtette el lekapcsolni a lámpát, pedig olyan jó, amikor nem kell sötétben lennem.
Megfordulok, de nagyon nehezen megy, mert a súlyos láncoktól nehezen tudom felemelni a kezeimet. Lassú mozdulatokkal megfogom a vékony pokróc szélét és fölhúzom a derekamig.
Hideg van és a levegő is nyirkos, a pokróc pedig elég vékony. Nem húzom fel a nyakamig, mert akkor beletapad a friss sebekbe és csak még jobban fog fájni.
Megérzem az ennivaló illatát is, de egy falat sem megy le a torkomon, ahogy egész nap.
Mindig nagyon haragszik, hogy ha este hazaér és az ennivaló még mindig a tányéron van. Olyankor mindig hozza a bőröveket.
A fekete a legrosszabb, mert abban fém szegecsek is vannak amit mindig beleakadnak a bőrömbe és megvágnak. Ha nem eszem meg az ételt, akkor a barnát hozza. Az is fáj, de már megszoktam.
Elkezdek halkan dúdolni egy régi dalt, amire nem tudom, hogy honnan emlékszem, és közben elnyom az álom.

***

Égő fájdalomra ébredek és már oldalra sem kell néznem, hogy tudjam mi az. A barna öv.
Ismét hallom, ahogy a levegőt szeli, majd felsikítok, amikor a bőrömbe hasít, mert szinte pont oda csapott ahol az előző verés nyomai vannak.
- Már megint nem ettél te átkozott! Nem mondtam még elégszer, hogy mit kapsz, ha nem engedelmeskedsz? – még egyet csapott, én pedig megint sikoltottam a könnyek pedig már maguktól kezdtek folyni az arcomon. – Megmondtam reggel, hogy mire hazaérek fürödj meg és egyél meg mindent! Mit kezdjek egy csont sovány kurvával!?
Még hármat rám csap az övvel, majd mérgesen elindul kifelé. – Nem sokára visszajövök, és ha addigra nem teszed rendbe magad véresre baszlak és úgy elverlek, hogy meg sem tudsz majd mozdulni!
Rácsap a villanykapcsolóra és bevágja maga után az ajtót. Remegve kinyújtom a kezem a tányér felé, de nem bírok tovább ébren maradni. Leejtem a kinyújtott kezemet és hagyom, hogy ismét magába szippantson a sötétség.

***

Mikor felébredek, nem tudom rögtön kinyitni a szemem, olyan fáradtnak érzem magam, hogy alig bírok megmozdulni. Lassan érzékelem a környezetemet és rögön rájövök, hogy nem a pincében vagyok. Valami nagyon puhán fekszem, ami nem az én matracom. És finom illatok érzek, pedig a pincében csak büdös, áporodott szagok vannak.
Lassan nyitom ki a szemeimet és nyomban egy szép zöld szem kerül a látóterembe.
- Felébredtél?
Ezt ő mondta. És milyen nyugodt a hangja. Nem olyan, mint az Övéi, amikor részeg vagy ideges és midig kiabál rám. Nem látom tovább a szemeit, mert a hosszú haja eltakarj előlem.
Valamit megérzek a karomon, ezért gyorsan odakapom a fejemet és látom, hogy egy ronggyal gyengéden törölgeti a sebeimet. De miért csinálja ezt?
Annyira óvatos, hogy szinte meg sem érzem, hogy a bőrömhöz ér.
De miért hozott ide? Ha Ő megtalál minket ezt a férfit is bántani fogja, engem pedig…
Mikor ellép az ágy mellől megpróbálok fölállni, de a szoba forogni kezd körülöttem, és a padló egyre közelebb kerül, amikor valaki óvatosan elkap és lassan visszahelyez a puha ágyra
- Egyenlőre ezt még ne erőltesd. Nálam biztonságban leszel.
A hangja nagyon kedves, ami nagyon jól esik, de még mindig félek, hogy Ő bármelyik pillanatban betoppanhat.
Egy krémet vesz elő és törődő mozdulatokkal bekeni az összes sebemet. Lágyan érint ami nem is fájna, de a krém nagyon csíp. Felszisszenve húznám el a kezem, de gyengéd erőszakkal megfogja és folytatja. Mikor ezzel kész van a nagy és friss sebeimet kezdi el fehér fáslival betekerni és apró gézlapokat rak rá, hogy a kötés ne ragadjon bele.
Mire befejezi már nagyon fáradt vagyok, olyan sok seb volt, hogy eltartott majdnem egy óráig mire mindet bekötözte.
Feláll az ágyról, én pedig bizalmatlanul végigkövetem a mozdulatait. Odalép az ajtóhoz és bekulcsolja, majd a kulcsot a zsebébe teszi. Tehát ő sem akar kiengedni. De legalább… legalább Jake sem tud bejönni.
Nem fekszik mellém hanem beleül az ágy melletti nagy fotelbe és fáradtan hunyja be a szemeit.
Egy ideig még nézem, majd a kispolcon lévő világítós órára pillantok. Már majdnem éjfél, már biztosan hazaért.
Elhessegetem a gondolatot és beszívva a finom illatokat lassan álomba merülök.

***

Mikor felébredek sötét van, de az óra szerint délután hat óra van. Elfordítom a fejem, de a fotel üres. Biztosan elment.
Megpróbálok felülni, de a tagjaim annyira elgémberedtek, hogy csak többszöri próbálkozásra sikerül.
A falnak támaszkodva kitámolygok a fürdőszobába és becsukom az ajtót. Körülnézek és mindenhol csak tisztaságot látok. Olyan jó érzés, hogy itt semmi sem piszkos.
Gyorsan elvégzem a dolgom, majd a mély kádad nagy ívben kikerülve visszamegyek a szobába, de mikor meglátom a hatalmas ablakot oda veszem az irányt.
Ahogy közeledek a szíven egyre hevesebben dobog. Már nagyon-nagyon régen nem voltam kint. Annyira hiányzik a friss levegő, a szabad ég látvány, hogy az elmondhatatlan.
Esetlen mozdulatokkal elhúzom a nehéz sötétítőt és nehezen, de kinyitom az ablakot. A friss esti levegő úgy áramlik szét körülöttem, mint ha simogatna. Még finomabb illata van mint amire emlékeztem. Rákönyököltem a párkányra és úgy bámulom a nagy kerek holdat és a több milliárd csillagot az égen.
A tekintetemet elhomályosítják a boldogság könnyei, de már nem érdeke. Annyira jó végre szabad levegőt érezni…
Megrezzenek, amikor a hátam mögött megszólal az a férfi aki megmentett.
- Mit csinálsz? Még nem lenne szabad járkálnod. Pihenned kell.
Közelebb lép én pedig a fejem rázom amikor vissza akar vinni az ágyba és amennyire tudom megszorítom az ablakot.
- Rendben. Nem viszlek vissza, de nem állhat itt meztelenül sokáig, mert meg fogsz fázni. Lenézek magamra, és csak most tudatosul bennem, hogy a fáslikon kívül tényleg nincs rajtam ruha. A testem pedig tele van zúzódásokkal, és hegekkel.
Szégyenkezve magam elé húzom a nehéz bársonyfüggönyt és inkább nem nézek a
szemébe. Nem akarom, hogy ő is ugyanazt tegye velem, mint Jake.

- Hé, nyugodj meg, semmi baj. – Finoman az állam alá simítja az ujjait és maga felé fordítja a fejem.
- Nem foglak bántani, ne félj, csak nem akarom, hogy beteg legyél. Maradj itt és hozok neked egy köntöst.
Csak biccentek egyet ő pedig gyorsan beszalad a fürdőszobába és egy nagy vörös anyaggal tér vissza.
- Tudom, hogy nagy lesz rád, de majd szerzek neked ruhát. Engedd el a függönyt és segítek fölvenni.
Felkapom a fejem és tagadólag rázni kezdem. Nem akarom, hogy lásson. Tudom, hogy már látta a sebeimet, de így akkor is más. Még én is gyűlölöm látni őket.
- Mondtam, hogy nem bántalak. Engedd el, kérlek.
Lassan kiejtem a kezemből a függönyt ő pedig azonnal körém tekeri, a nagyon finom anyagból készült köpenyt.
Újra az ablak felé fordulok és jó pár percig csak nézelődök, majd a hátamnál ismét megszólal a megmentőm.
- Ki akarsz menni egy kicsit?
Kimenni? Amióta elrabolt azóta nem voltam a szabadban. Igen, ki akarok menni.
Biccentek és fordulnék meg, de megállít, amikor egyik kezét a vállamra teszi. – Várj, csak akkor megyünk, ha megengeded, hogy a karomban vigyelek. Hideg van kint és nincs cipőd és még amúgy is pihenned kellene. Jó lesz úgy?



Szerkesztve Moonlight-chan által @ 2014. 01. 04. 16:59:21


Yoo Tsubasa2014. 01. 04. 12:30:22#28784
Karakter: Maximiliano
Megjegyzés: ~ Nathaniel - nek ~


 Ez a nap is ugyan olyannak ígérkezett  , mint a többi . Elmélázva vizslatom a környező házak vörös falait , és a néhol leesett vakolatot ,  miközben gyalogosan közelítek munkahelyem felé . Lassan a tél is véget ér , de szükség van a nagykabátra mert a levegő csípős , és könnyen megfázhat az ember . Csak bámulok ki a fejemből semmivel nem törődve , mire beérek a könyvtárba . Üdvözlöm az ott dolgozó nő kollegámat , mivel egyedül én voltam csupán férfi az egész épületben . Neki is állok végeláthatatlan munkámnak . A dolgom csupán annyi , hogy régi , öreg és vastag könyveket cipelek és rakom őket vissza helyükre . Szerettem a munkámat mert imádok olvasni , és mert ez legalább lefoglalja az agyamat , és eltereli gondolataimat a valóságtól . A könyvespolcok végtelen sorai között bóklásztam , akár egy kísérleti egér a labirintusban . A könyvek színes gerincei kezdtek szemeim előtt egységesedni , ezért csak a címükre koncentráltam . Felkapcsolták a belső világítást , már négy óra is elmúlt . Vége a munkaidőmnek és kicsit fáradtan ugyan  de vidáman köszönök el munkatársaimtól . Az éj sötétje már behálózott mindent , csak az utcai lámpák pislákoló fénye vezetett utamon , egészen addig amíg le nem fordultam egy kivilágítatlan kis utcába és halk kopogó léptekkel indultam a sötétségbe . Ez az én terepem  , a teljes sötétség . Még számomra is kísértetéjes ez az utca .

*~*~*~*

Érzékeim teljesen kiélesednek , szemeim a sötétben a régi ajtókat vizslatják . Meglepetésemre egy halk hangra leszek figyelmes .Veszekedés ? Közeledem a hang irányába , egyre közelebb és közelebb érek , tompa hupogásra kapom fel a fejemet . Még is mi a franc ? Orromat édeskés illat csapja meg  , forrása  a dübögés és a halk hangok felől származik .  Ezt muszáj lesz megnéznem magamnak . Egy fickó csapja be az egyik ajtót nagy iramban , majd gyors léptekkel tűnik el az utcasarkon . Odaérek , az ajtó nyitva . Beljebb haladok óvatosan , de határozottan . Még egy szoba , erősödik a számomra ínycsiklandozó illat , kicsikét mint ha a vámpír felem gondolkodna most helyettem . Egy hatalmas ajtó tárult zölden csillogó szemeim elé . Kezeim a kilincsre siklottak , és már enged is a  szerkezet  .  Olyan látvány tárult elém amit senkinek sem kívánnék . Egy vágásokkal teli test feküdt láncra kötve egy nagyobb szobában . Villanyt kapcsoltam , keserves arckifejezéssel meredtem a friss sebektől tarkított , vékony férfi testre .  Gyönyörű sötét hajkoronáját vizslattam ,  és sötét színű szemeiben meredt el zöld szemem világa . Közelíteni kezdek hozzá , fél térdre ereszkedem majd a hátára fordítom , és megnézem a pulzusát . Szerencsém van , él . Letéptem róla a láncait , majd kabátom levéve belebugyolálom félmeztelen testét . A házamhoz érünk , eszméletét vesztette karjaimban . Az ágyamra helyeztem az elgyengült testet . Majd egy puha ruhával tisztítani kezdtem a vérnyomokat finom bőréről . Ébredezni kezdett , őzike szemei figyelni kezdték gondoskodásomat . Majd lágy hangon megszólítom :

- Felébredtél ? – fojtatom tovább testének tisztogatását . Semmi választ nem kapok . Amikor kész vagyok elindulok gézért ,  és valami krémért ami begyógyítja a sebeit . Visszaérve éppen az ágyból próbál kikászálódni , majd felállni , nem sok sikerrel . Teste imbolyogva dőlni kezd . Elkapom a zuhanó testet  , ami izmos vállaimra esik , megint  karjaimban tartom a testét és finoman az ágyra eresztem . Hajam arcomba hullva takarja el tekintetét .

- Egyenlőre ezt még ne erőltesd . Nálam biztonságban leszel . – tekerem le a krém kupakját . Sok apróbb , és néhány nagyobb seb éktelenkedett gyönyörű bőrén . A kenegetésre néha-néha szisszenéssel válaszol , a krém marja sebeit . Majd lassan apránként a mélyebb sebeket kezdem fáslival lefedni . Amikor végeztem , betakargattam és helyet foglaltam a fotelemben . Az ajtót kulcsra zártam , nehogy utánunk jöjjön az a haramia , és gatyám zsebének mélyére rejtettem . Majd a pihegő fiúra néztem , és szemeim lassacskán letapadtak . 



Szerkesztve Yoo Tsubasa által @ 2014. 01. 04. 12:36:49


yoshizawa2012. 12. 25. 09:30:30#24603
Karakter: Mitsunari Moichi
Megjegyzés: (Schattennek)


 Lassan, teljesen kiélvezve minden egyes ízárnyalatát nyalogatom le az ujjaimról élvezetét.

Annyira finom, hogy kár lenne minden egyes cseppjéért.

Ráadásul miattam, és csakis nekem produkált az előbb ilyen finomságot…

 

Nyalakodásom hangjára, ha ez lehetséges, vörösebb arccal, és kétségbeesettebb szemecskékkel néz rám, mint eddig bármikor, gondolom, tudni szeretné, mit csinálok.

Pedig… Ha nyugiban marad, akkor nem lendíti tovább a kedvem az egek felé, tekintetébe fúrva pillantásom incselkedek vele, tisztítom még nagyobb átéléssel az ujjaim.

Aztán… Amikor azt látom, hogy ez a látvány hozzám hasonló mértékben felizgatja a kis perverz cicát, nevetve simítom végig még mindig forró bőrét.

- Milyen buja tested van…- duruzsolom a fülébe közben.

 

Hangom hallatán kisebb borzongás szalad át a testén. Kiabálni gondolom azért nem kiabál, mert a száját tüntetően összeszorította.

Cehh… Úgy, mintha ezzel a tettével elérhetné, hogy elveszítsem a kedvem megtörésétől…

 

- Hiába tiltakozol, - sóhajtom, hogy tovább húzhassam vágyaink - nem tudom tagadni, mennyire élvezed… add meg magad, és ígérem, fantasztikus élményben lesz részed…

Inkább a tettek embere vagyok, mint a szavaké, nyakának hajlatára, majd testének többi pontját is csókjaimmal kezdem el kényeztetni, hogy tudja, mit kap akkor, ha végre enged.

Igen… A megszégyenítés mellett bűnbe csábítani is szeretek másokat…

 

- Soha…- fújtatja, ha szemeivel ölni is tudna, már halott lennék.

- Majd meglátjuk. – sóhajtom, mialatt bogarászni kezdek szekrényem egyik fiókjában. Én ráérek. És… Élvezni is fogom a kínzását, már boldogabbá tesz azzal, hogy szavaim hallatán nyel egyet.

 

- Neh…- nyög fel rémülten, amikor meglátja kedvenc segédeszközöm a kezei közt, combjait is megpróbálja összeszorítani, hogy lehetetlenné tegye a közéjük férést.

De… Persze szép lenne, ha ezzel visszatartana, mosollyal fészkelem magam vissza előző helyemre, és nyomom fel egy mozdulattal neki kezemben tartott vibrátorom.

Csak így csalhatok ki a kis cicából velőtrázó sikolyt, mialatt a teste pár másodperc erejéig megfeszül.

 

Mohó a drága, feneke tövig elnyeli a játékom.

Kuncogva húzom óvatosan kijjebb, majd tolom vissza testébe éppen emiatt újra, és újra, egészen addig, amíg élvezete jeleként fel nem nyög.

Ebből már tudom, hogy megint sikerült legyőznöm, elégedetten indítom be a ketyerét.

 

Pihegése, valamint elkeseredett próbálkozása is tetszik, amivel kioperálná magából a segédeszközt, viszont lelkesedésével karmai hiányában még most sincs esélye ellenem, könnyedén feje felé szorítom a kezeit.

- Kérlek… neh… vedd kih…- ohh… Végre megtalálta a gyengepontom, vigyorogva ragadom meg állát, és fordítom úgy a fejét, hogy a tekintetembe nézzen. A kérleléstől teljesen elolvadok…

- Ha azt akarod, hogy kivegyem, meg kell tenned nekem egy apró kis szívességet…- na jó… Annyira még ettől nem… Majd később…

 

- Re… rendben… bármit…- már biztos, hogy nem ússza meg egy újabb kör nélkül, még mindig fülig érő mosollyal rántom négy lábára, hogy leszórhassam az összes ruhám, és feltálaljam neki meleg, zacskós tejemet:

- Rajta, cicám, nyalogasd csak… - bátorítom is - ha jól fogod csinálni, kiveszem belőled a vibrátort. – ha viszont elsírja magát, akkor még egy farok szorítót keresek, valamint bilincsek is neki.

 

Épp megkérdezném arról, hogy meddig kell még rá várnom, amikor végre, pár könnycsepp útjára engedése után lehunyja szemeit, és végigsimít a farkamon.

Sőt… Meg is nyalintja, vigyorogva bíztatom ismét:

- Ez a beszéd...

 

Áldott jó ember vagyok, csak azért segítem szavaimmal…  

Hajába is csupa szívjóságból markolok bele, és irányítom a tetteit, nem azért, mert nem szeretném, ha a fogait használná a farkamon… Hát hogyne…

 

Először csak óvatosan ízlelgeti tagom, aztán már mézédes ajkai közé véve szopogatja, szívogatja.

Ahh… Annyira ügyesen…

Többször nyögök fel, közben, holott nem akartam, és még a fejét is csak akkor szorítom meg erősebben, húzom jobban rá farkamra, amikor már érzem, hogy jönni fog neki a tejem…

 

- Jó kiscica… - dorombolok neki elégedetten, amikor elengedem. Megérdemli a dicséretet élvezetem minden cseppjét lenyelte.

A testébe helyezett segédeszköztől is megszabadítom, viszont mielőtt megkönnyebbülhetne, már húzom is magamhoz egy csók erejéig.

Nem fog tőlem ennyire könnyen szabadulni, napokig kínzom majd, mielőtt lesz egy kevés nyugta.

 

Csak azért nem tiltakozik ellenem, mert már nincs ereje, gondolom csókom is emiatt nem viszonozza.

De… Mindig elérem, amit akarok, csak rá kell markolnom kis keménységére ahhoz, hogy csókunkba nyögjön, és aktívan viszonozza a nyelvtáncunk.

- Kérlek… elég… - nyafog aztán - Engedj… engedj elélvezni… Nem eszik ilyen forrón a kását…

- Az nem megy olyan könnyen. Ha ki akarsz elégülni, ki kell szolgálnod magad. – tisztázom vele mosolyogva a tények. Aztán… Mielőtt ellenkezhetne dőlök el az ágyon.

 

- Neh… nem kérheted ezt tőlem… ne tedd ezt velem…! - nevetve simítom végig pofiját, és ismétlem meg magam:

- Rajta, cicám, lovagold meg a gazdit…- még szép, hogy ezt akarom kérni tőle. És… Vagy cselekszik, vagy szenved. Ez van…

 

Vigyorogva figyelem gyötrődését, és azt, ahogy összébb zárja a combjait, és rám majd farkamra pillog, gondolataiból tudom, most is sikerült legyőznöm.

Csak egy kevés idő kell ahhoz, hogy ráüljön a derekamra, és magába vezesse merevedésem.

 

Áhh igen… Szélesebb vigyorral figyelem, mialatt ő nyaffanva helyezkedik el rajtam, végighúzom ujjaim a combjain, aztán meg is fogom őket.

Finomak, és puhák… Ráadásul a gazdájuk rendkívül ügyes.

Nem szórakozik most se sokáig, amint végigsimítja ismét kemény farkam, már vezeti is forróságába.

Szépen, és lassan, egészen addig, amíg tövig el nem nyeli.

 

- Ez a beszéd… jó kis cica…- élvezem, hogy most, mialatt mozogni kezd is emészti magát azért, amit művel velem. Élvezetesebbé teszi a szexet, mint eddig bárki.

Minden egyes rezdülésével, és sóhajával is édesebbé, fűszeresebbé teszi, azt, ahogy körbeöleli tagom, szavakba se tudom önteni az érzések, amiket ébreszt bennem.

Nem egyszer nyögök fel ismét hangosabban, mialatt combjait, valamint bőre többi négyzetcentiméterét cirógatom, ha nem épp húsos seggét markolászom.

 

Végül, amikor már közel érzem a beteljesedést, egy újabb birtokló csókra vonom magamhoz, hevesen lököm nyelvem a szájába, csábítom egy vad táncra az övét, mialatt farkam mélyebbre tolom tagom a testébe, mint eddig bármikor.

Gaztettem következményeként a számba sikít, és teste ívbe feszül.

Ha lennének körmei, akkor az is biztos, hogy nem csak megtámaszkodott volna a mellkasomon.

 

- Rajta… hadd lássam, ahogy kényezteted magad…- suttogom neki, kezét is forró merevedésére vezetem, amikor csillapodik remegése.

A tagjait átjáró kéj bűvöletében cselekszik, szavaim hatására ujjait magára kulcsolja, és mindennél szebb látványt mutat nekem azzal, ahogy cirógatni kezdi a farkát. Kuncogva folytatom segge ostromát.

Egyre gyorsabban, egyre jobban a testébe nyomva tagom. Már nem kell sok egyikünknek se.

 

Igen…

Sikítása miatt, és attól, hogy elélvezése közben összébb szorítja magát eresztem a bennem felgyülemlett feszültséget a testébe, aztán dicsérem meg a mellkasomra dőlt partnerem:

- Ha továbbra is ilyen jó leszel, hidd el, nem lesz rossz dolgod nálam. – szex mellett természetesen ételt, és rengeteg figyelmet is kap majd addig, amíg meg nem unom.

Bár… Azok után, hogy elszökött meg se érdemelné.

 

- Gyűlöllek…- ezek után meg pláne nem, jókedvűen nevetem ki a keserűségét, és öltözök fel. Nem tudom, mit várt. Én nem vagyok, nem voltam, és nem is leszek a fehér lovagja. Ő egy ugyanolyan eszköz számomra, mint eddig mindenki más.

Az se igazán érdekel, hogy a takarót a fejére húzva kezdett szívszorítóbb sírásba a plédje alól kiszűrődő szipogás alapján.

 

***

 

Hagytam, hogy önsajnálatába, és takarójába burkolózva pityeregjen a délután folyamán, de most már ismét látni, és érezni akarom, ezért visszajöttem hozzá.

- Helló szépségem. – köszönök is neki, viszont meg se mozdul az az ágyon lévő kupac, ami alatt gubózik. – Remélem, készen állsz pár újabb körre…

 

Nem köszön. Sőt meg se mozdul.

Azt képzelheti, hogy ha úgy tesz, mintha észre se vette volna belépésem, akkor úgy gondolom majd, hogy alszik, és békén hagyom?! Minden uke ennyire hülyének hisz?!

Mérgesen ülök mellé az ágyra, rántom le róla az anyagot azzal a szigorú utasítással, hogy ne szórakozzon velem, mert megjárja.

 

Meglep, hogy ekkor nem egy békés alvást színlelő, hanem egy dühösen felém fújó cica néz szembe velem, az, hogy mancsai közt, valamint előtte az ágyon vibrim, pontosabban annak kisebb-nagyobb darabjai vannak, még jobban ledöbbent.

Annyira, hogy majdnem el is felejtem megragadni a farkát, amikor sikertelen karmolási kísérlete után gyűlöllek, és amint tehetem, elmegyek innen füstölgéssel próbál lemászni az ágyról, hogy távolabb vonulhasson a közelemből.

 

De…

Nincs szerencséje, a majdnem tényleg annyit tesz, hogy épp időben kerül a kezeim közé cicafarka, és tudom magamhoz visszahúzni vele.

Fájdalmas kiáltása se hat meg. Ha használni akarja a hangját, akkor tegye bátran. A szomszédok már hozzászoktak ahhoz, hogy itt sosincs csönd.

 

- Ilyen rossz macsekot… - duruzsolok neki fejcsóválva, amikor kisebb ellenkezés után már száját összeharapva ül az ölemben. – Úgy nézem, megint ki kell kösselek ahhoz, hogy nyugton maradj.  

Ujjaim beszédem közben rákulcsolom a másik farkára, hogy szép lassú mozdulatokkal kényeztessem, valamint leheljek bele ismét életet:

- Engedem, hogy pihenj egy kicsit, és akkor ahelyett, hogy erőt gyűjtenél, szétbontod a kincseim??! – a kezei, amikkel próbálja karom lefejteni a tagjáról kicsit sem zavarnak.

Sőt… Inkább nevetek rajtuk, mint idegesítem magam miattuk, aranyos, ahogy próbál szabadulni.

 

- Te hagytad itt… - sziszeg vissza rám indulatosan, nevetve gyorsítok kényeztetése tempóján.

Bátor. Vagyis… Inkább merész, rendesen megragadott a jelleme.

Élvezetesebb vele játszani, mint eddigi áldozataimmal, újabbnál újabb torz ötletek jutnak az eszembe, amikkel majd teljesen megtörhetem, és porig alázhatom.

 

- Különben is… - morog tovább - Te vagy a rossz! Engedj el, és hagyj végre békén! Nem akarok itt lenni veled. – hmm… Pedig én pontosan azt akarom, hogy ennek a háznak ebben a szobájában, ezen az ágyon maradjon.

Vagy a kanapéján… Bár… A mosógépet, vagy a konyhaasztalt is kipróbálhatjuk majd. Van egy olyan érzésem, hogy a drágával tényleg mindenhol jó lenne.

 

- Eszemben sincs elengedni egy ilyen gyönyörű cicát. Mondtam, hogy addig leszel a vendégem, amíg rád nem unok. – rázom meg a fejem vigyorogva.

Mosolyom most nem csak dacos pofija látványától van az arcomon, olyan kínzást találtam ki neki büntetésként, ami miatt még én is sajnálni fogom egyszer majd, ha ráérek.

 

- Emlékszel arra, hogy azt ígértem, hogy ha jó leszel, AKKOR – ezt a szót jelentőségteljesen kihangsúlyozom neki - nem lesz rossz dolgod nálam?

Még miközben beszélek hozzá is nyaka bőréhez közel hajolva szívom magamba finom illatát.

Kis csókok is kap, egyes helyeken a bőrét, és fülét is megszívogatom.

 

Nem válaszol, viszont műveletem következtében alig hallhatóan felnyög, és remegés fut át a testén. El is élvezne, de a legutolsó pillanatban rászorítok a farkára, és ezért nem sikerül neki.

Így járt.

Nem adják ilyen könnyen a gyönyört, annak meg végképp nem, akit kínozni akarnak.

 

Miután összegörnyedve sikít fel a fájdalomtól, és megint megpróbálja nem létező körmeit beleállítani a karomba, arra bíztatom, válaszoljon a kérdésemre.

Könnyes szemeivel tekintetembe néz, de aztán mivel ismét rászorítok a farkára, ahelyett, hogy könyörögne, mint ahogy azt tervezte, észrevehetően biccent egyet.

 

Gyorsan rájött arra, jobban teszi, ha felel, látszik, hogy igencsak okos. De… Azért nem árt belevésni az agyába, hogy legközelebb se felejtse el, rossz ötlet velem vitatkoznia, erősebben szorítok rá merevedésére, és szólalok meg ismét:

- Helyes… Ebben az esetben tudod, hogy meg foglak büntetni kicsit.

 

- Engedj el… - nyögi – Kérlek… Ne kínozz! - ismét futna is el szerető karjaim közül, de azt nem hagyom neki, eddig szabad kezemmel erősen fogom át a derekát: 

- Kínozni? Ugyan… Csak egy kis büntetés kapsz, a tetteidért, nyugodj meg…

Szavaim az ellenkező hatást váltották ki nála, mint amit kellett volna nekik, a szíve hevesebben kezd el verni, kezeivel pedig matatni próbál a nadrágomban.

Valószínűleg azért akar lekenyerezni, hogy valamennyire lazítsak a tartásán, és elengedjem, ha nem csak hízeleg az enyhébb büntetés miatt, komoran nézek a szemeibe.

 

Lélektükreiből hamar kiderül számomra, hogy tényleg nincs szó arról, csak úgy, hátsó szándékok nélkül molyoljon rajtam, ezért durva pofont keverek le neki.

Más helyzetben visszafogtam volna magam, de most valahogy ez kellett.

Soha többé nem szeretném, ha megpróbálna hülyének nézni, vele is tisztázom, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor elnéztem neki, mielőtt még lehámoznám magamról a kezeit, és először egymáshoz, aztán az ágyhoz is kikötözném őket.

 

- Miért vagy ilyen? – nyeli a könnyeit, amikor végzek, és cicafarkát veszem a kezeim közé, még mindig morcosan nézek a szemeibe:

- Milyen?

- Tudod mit?! – fordulok el inkább tőle a válasza előtt, amikor pár kellemetlen jelző úszik a szemeim elé – Ne is mond. A gondolataidra hallgatok. Azt sugallják nagy büntetést akarsz.

 

- Mi? Dehogy… Kérlek… Én azt akarom, hogy eressz el! – közli, és szabadulna is kötelékei közül, viszont mielőtt sikerülhetne neki kelek fel mellőle, majd térek vissza hozzá.

Csak a fürdőben ruccantam ki, borotvahabot, borotvát, meg egy lavórnyi melegvizet hoztam.

Ha legfőképp szemétnek tart, akkor az leszek vele.

 

***

 

- Áááhh… Te nem vagy normális… Miért teszel ilyesmik velem? – kiált fel ismét, mintha meg se hallottam volna a hangját folytatom tovább cicafarkincája csupaszítását.

Precíz művelet, és időigényes, de lassan talán végzek vele.

Vagyis… Végeznék, ha nem kellene arra ügyelnem, hogy dobálja csípőjét a drága.

- Maradj nyugton, mert kikötözöm a lábaid is – figyelmeztetem szigorúan – Már mondtam, hogy mindjárt meglátod. – pontosabban megérzi. De mindegy is talán. A fontos az az, hogy bármennyire is büntetni akarom, a bőrét attól ne sértsem fel. Az azért kellemetlen lenne.

 

- Ennyi volt. – kuncogom gonoszan – Most, hogy teljesen csupasz lett, jöhet a játék. – könnyei eddig is ömlöttek, de most szinte megállíthatatlanul folynak attól, hogy feljebb emelte farkincáját, és végignézett rajta.

Pedig szép, és izgató látvány lett félig.

Azt se értem, most miért hangoztatja ismét, hogy utál. Mit fog mondani később?

Hmm… Ki kell derítenem.

 

Sikosítót veszek elő a szekrényből, és bekenem vele kókadt tagját, hogy rendesen felizgathassam, ragacsos ujjaimmal amikor már kezd férfiassága nőni, bejáratát is simogatom.

Erre szükség van ahhoz, hogy eltereljem a figyelmét.

Amikor már a kéj átveszi felette az uralmat, nem az ujjaim fogom a testébe, hanem a saját farkát.

 

Hamar felizgul, és végrehajthatom a tervem, kuncogva izgatom a hátsóját cicafarkával.

Ekkor esik le neki, hogy csőbe húztam, próbál meg ismét szabadulni előlem, mielőtt azt ordítja, hogy szedjem ki belőle.  

 

- Szerintem jó helyen van ott. – kötöm hozzá erősen a combjaihoz, hogy még csak véletlenül se tudja kihúzni. - Benned is marad. – mi jön most? Hát a toll…

Addig fogom csikizni, amíg el nem élvez egy párszor attól, hogy farkincája mozgatásával magát juttatja egyre közelebb a beteljesedéshez.

 


vicii2012. 11. 01. 20:39:51#23994
Karakter: Schatten
Megjegyzés: (Moichinek)


Mérgesen dörren rám, hogy maradjak csendben, a félelem pedig egyre nő bennem. Miután megszöktem, a sintérek elkaptak és elvittek egy borzalmas helyre, ahol bezártak egy apró ketrecbe.
Néhány óra múltán pedig megjelent Moichi, és nagyon dühös volt. Nem akartam, hogy újra bezárjon, ezért menekülni próbáltam előle… de elkapott, és valami szúrós szagú rongyot tartott az orrom és a szám elé, amitől megszédültem, majd elsötétült minden…
És mikor felébredtem, már itt voltam. A nyakamon nyakörv, ami egy vastag lánccal az ágy vázhoz van erősítve. Teljesen meztelen vagyok, ezért rémülten próbálom takargatni magam, de az a tekintet, amivel méreget… félek…
- Engedj el!- könyörgök vékony hangon, a könnyeimmel küzdve, és mikor finoman végigsimít oldalamon, reszketve húzódok arrébb. – Kérlek… semmi okod arra, hogy ezt tedd velem…- súgom el-elakadó hangon.
- Semmi okom ilyesmire?- kérdi vészjósló hangon, egyik szemöldökét felvonva, én pedig aprót biccentek.
A következő pillanatban rajtam kalandozó keze hirtelen egyik mellbimbómra talál, és olyan fájóan csavarja meg, hogy rémülten felkiáltva feszülök meg. Elpityeredem.
- Kérlek…- nyögöm elkeseredetten, a vigyor pedig, ami szétterül a képén… rettegve nézem, ahogy egész közel hajol, és mikor megérzem forró leheletét, rémülten csapok felé, így körmeimmel végigszántva az arcát.
- Rohadék!- szisszen fel, majd akkora pofont kever le, hogy megszédülök. Míg próbálok valamelyest magamhoz térni, hirtelen éles fájdalmas érzek a hátsó felemben. Összerándulva nyögök fel.
- Mi a fenét csinálsz?- kérdem rémülten, ám ekkor fájdalmasan a hajamba markol. Fújtatva próbálom lefejteni magamról az ujjait, de amíg ezzel vagyok elfoglalva, vadul tapad az ajkaimra. Összeszorítom a szemeimet, és mikor alsó ajkamba harap, újra kicsordulnak a könnyeim.
- Csupán megbüntetlek.- morogja mély hangon, miközben hátrarántja a fejem, én pedig elkerekedett szemekkel nézek rá. Hirtelen látom újra magam előtt a régi, sötét lakókocsit, amelyben semmi más bútor nem volt, csupán egy kopott matrac, meg az oldalához hegesztve egy nagy vaskarika, melyhez ki voltam láncolva.
De... én... én nem csináltam semmi rosszat... csak ki akartam menni a szabadba, mert rossz volt úgy bezárva... miért akar megbüntetni?
- Pontosan.- válaszolja halkan, én pedig rémülten kezdek vergődni. Félek! Nem akarom ezt! - Azzal kezdjük...- kezd bele, miközben letörli a vért az arcáról. - …hogy az összes körmöd lecsippentjük.- jelenti ki, én pedig ezen a ponton halálra válok. Hogy a körmeimet? De hát akkor végképp minden esélyem elszáll a védekezésre! Arról nem is beszélve, hogy körmök nélkül nem leszek képes felkapaszkodni a villanypóznákra sem!
Rémülten kezdek vergődni, könnyes szemekkel, hangosan fújtatva, de sokkal erősebb nálam, semmi esélyem. És néhány hosszú, gyötrelmes perc után tövig vágja a körmeimet. Megtörtem, hátracsapott fülekkel fekszem az ágyon… elvesztem…
Valahonnan egy toll is előkerül, finoman kezd vele cirógatni, és bár az érzés kimondottan kellemes, csak azért is összeszorított szájjal viselem. Valami azonban nincs rendben, lassan de biztosan növekedni kezd bennem a forróság. Egészen furcsa, ijesztő érzés, de kimondottan kellemes…
Moichi megkérdezi, tetszik-e, amit velem tesz, de dacosan rázom a fejem.
- Sajnálom…- sóhajtja mímelt bánattal. – Akkor abba is hagyom…- húzza el a tollat, én pedig megkönnyebbülten sóhajtok fel. Aztán hirtelen intenzív érzést érzek lent, valami cirógató forróságot, a felszakadó kéjes nyögést pedig már nem tudom elfojtani.
- Tudtam, hogy nem gondolod komolyan azt, hogy nem élvezed…- vigyorog szélesen, majd kezével kezd tovább izgatni, én pedig minden mozdulatára kéjesen megvonaglok. Mi ez…? Mi ez az érzés…? Annyira ijesztő… de kellemes… - Hidd el, azt is fogod, amit most teszek majd…
Riadtan kezdek újra kapálózni. Ugye nem…? Ugye nem akarja azt tenni velem?
Rémülten hadonászok, de karmok nélkül semmire sem megyek, csak gúnyosan vigyorog rám. És mikor lehúzza a nadrágját, egy pillanatra a vér is megszűnik bennem keringeni…
Hirtelen hatol belém, az éles fájdalom pedig megbénítja a testemet. Felsikoltva markolok a vállaiba, könyörgök, hogy hagyja abba, de kegyelmet nem ismerve mozog bennem. Könnyes szemekkel vonaglok alatta, tehetetlenül tűröm, hogy a magáévá tegyen…
Ez a gyarló test pedig élvezi… ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre hatol bennem, úgy önt el a forróság. Lassan úgy érzem, meggyulladok, a testem elolvad, a kéj pedig gombóccá gyűlik bennem, csak arra várva, hogy kipukkanjon…
És mikor kezével izgatni kezd, eszemet vesztve kezdek nyögni. Annyira jó érzés… olyan hihetetlenül jó érzés!
Sikoltva feszülök meg, mikor mindennél mélyebben elmerül bennem, a bensőmben pedig valami izgató forróság árad szét… megrándulva markolom meg a vállait, a tagjaimban szétterjed valami édes, bizsergető forróság… egy percig azt is elfelejtem, ki vagyok…
- Forró vagy itt is…- súgja elmélyült, karcos hangon, miközben kezét mutatja felém, amelyen élvezetem terméke látható. Szégyentől vörös arccal fordítom oldalra a fejem, de csak felkuncog, majd lassú, erotikus mozdulattal kezdi nyalni a kezét…
Vérvörös arccal, megszeppenten fordulok felé, ő pedig a szemeimbe nézve nyalintja le élvezetemet ujjaimról…
A testem persze azonnal reagál, heves érzések öntenek el. Pihegve, tiltakozva szorítom össze a szemeimet, de már túl késő, vágyam újra ébredezni kezd… Moichi jókedvűen kuncog fel, majd finoman végigsimít a testemen, én pedig ajkaimba harapva feszülök meg. Annyira jó érzés, amit csinál, de csak azért sem fogok behódolni neki…!
- Milyen buja tested van…- súgja elmélyült hangon, én pedig megremegek. – Hiába tiltakozol, nem tudom tagadni, mennyire élvezed… add meg magad, és ígérem, fantasztikus élményben lesz részed…- súgja, ajka már a bőrömön jár, izzó csókokat hint a testem minden pontjára…
- Soha…- sziszegem remegő hangon, a szemei pedig villannak.
- Majd meglátjuk.- közli, az arcán pedig olyan gonosz vigyor jelenik meg, amitől nagyot nyelek. Félve nézem, ahogy a komód fiókjába nyúl, majd egy vibrátort vesz elő. Riadtan szorítom össze a combjaimat.
- Neh…- súgom rémülten, de csak vigyorogva rántja szét a lábaimat, majd egy hirtelen, erőteljes mozdulattal felhelyezi. Sikoltva feszülök meg, a lepedőt markolva közben, majd pihegve hanyatlok a párnák közé. Vigyorogva mozgatja meg bennem, az érzés pedig olyan intenzív, hogy nem tudom elfojtani a nyögést. Aztán hirtelen megnyom egy gombot, az a kemény dolog pedig vibrálni kezd bennem.
Levegőért kapva nyúlnák, hogy kihúzzam, de könnyedén, egy kézzel fogja össze a kezeimet a fejem felett. Kényelmetlenül vergődöm, helyezkedem, de sehogy sem jó… ez annyira furcsa érzés… még sosem éreztem ilyet, de… valami fantasztikus…
- Kérlek… neh… vedd kih…- zihálom kipirult arccal, homályos szemekkel, ő viszont vigyorogva csippenti meg az állam és fordítja maga felé.
- Ha azt akarod, hogy kivegyem, meg kell tenned nekem egy apró kis szívességet…- duruzsolja, forró lehelete ingerli az ajkaimat. Az új érzés pedig túl ijesztő és intenzív ahhoz, hogy ellenkezzek…
- Re… rendben… bármit…- súgom vékony hangon, ő pedig vigyorogva ránt négykézláb. Először értetlenül nézem, ahogy a maradék ruháját is ledobálja, majd elém térdel, hatalmas merevedését arcomba nyomva. Rémülten pillantok fel rá.
- Rajta, cicám, nyalogasd csak… ha jól fogod csinálni, kiveszem belőled a vibrátort.- mondja vigyorogva, én pedig nagyot nyelve, könnyes szemekkel nézek rá. Majd összeszorított szemekkel, remegő kezekkel fogom meg a farkát, és bizonytalanul végignyalok rajta. – Ez a beszéd…- duruzsolja kéjesen, majd egyik kezével a hajamba markol. Kipirult arccal kezdem hát nyalogatni, majd lassan a számba veszem és szopogatni kezdem. Mély, elégedett nyögései azt jelzik, jól csinálom, ezért hát felbátorodva folytatom. Majd néhány perc múlva hirtelen erősen markolja meg a hajam, maga felé ránt, én pedig riadtan érzékelem, ahogy forró magja szétárad a számban.
Ahogy végre elenged, felköhögök, élvezetének terméke lecsúszott a torkomon.
- Jó kiscica…- duruzsolja, majd egyszerűen kirántja belőlem azt a dolgot, én pedig megkönnyebbülten nyögök fel. Felránt magához, majd ajkaimra tapad, én pedig már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy tiltakozzak. Ám figyelmeztetően markolja meg még mindig forró, kemény merevedésem, így a csókba nyögve, engedelmesen viszonzom a csókot.
- Kérlek… elég…- nyögöm zihálva. Minden tagom remeg, a forróság pedig elviselhetetlen. A kéj egy nagy gombóccá gyűlt bennem, ami csak arra vár, hogy végre felrobbanhasson, de az utolsó löket valamiért nem tud eljönni… - Engedj… engedj elélvezni…- súgom kétségbeesetten, azonban arckifejezése arról árulkodik, hogy neki ennyi még nem elég.
- Az nem megy olyan könnyen. Ha ki akarsz elégülni, ki kell szolgálnod magad.- vigyorog, majd mielőtt bármit is mondhatnék, egyszerűen hanyatt fekszik, én pedig kétségbeesetten bámulok az ég tudja megint mitől meredő farkára.
- Neh… nem kérheted ezt tőlem… ne tedd ezt velem…!- nézek rá kétségbeesetten, de csak kuncogva cirógatja meg az arcomat.
- Rajta, cicám, lovagold meg a gazdit…- súgja, én pedig összeszorítom a combjaimat. Nem akarom… de… de… annyira forró… annyira kínzó…
Kétségbeesetten pillantok a vigyorgó Moichira, majd a keményen meredő farkára. Ajkamat rágcsálva próbálok ellenállni, végül nyikkanva mozdulok. Átvetem a lábam a derekán, ő pedig elégedetten vigyorogva simítja kezeit a combjaimra.
Vágyködös szemekkel simítok merevedésére, majd lassú mozdulattal vezetem magamba… és amikor már tövig bennem van, megkönnyebbült sóhajjal vetem hátra a fejem és támaszkodom meg a mellkasán.
- Ez a beszéd… jó kis cica…- búgja elmélyült hangon, én pedig lassan mozogni kezdek. Remegve vonaglok meg rajta, ahogy a forró, kemény hús megmozdul bennem. Kéjes sóhajjal kezdek lovagolni, gátlástalanul élvezve minden pillanatot, hangosan nyögve és sóhajtozva. Moichi elégedetten morran fel, élvetegen combjaimat markolászva, csípőmön végigsimítva, mellkasomat cirógatva… aztán kezét tarkómra csúsztatja, s leránt magához egy vad csókra, én pedig megremegve viszonzom. Nyelve követelőzően tör a számba, dominánsan, forrón, kegyetlenül leigázva és maga alá teperve az enyémet.
Csípője megmozdul alattam, így pénisze még mélyebbre hatol bennem. Kéjes sikollyal egyenesedek ki, ívbe feszülő gerinccel, körmeimet a mellkasába vájnám, ha még lennének…
- Rajta… hadd lássam, ahogy kényezteted magad…- súgja élvetegen, majd egyik kezemet megfogva a farkamhoz húzza. Kábultan kulcsolom hát ujjaimat forróságom köré, s kéjes sóhajjal kezdem magam simogatni.
Az érzés pedig annyira intenzív, annyira csodálatos…
Csípőmet megmarkolva vadul kezd mozogni bennem, egyre mélyebbre és mélyebbre hatol, én pedig rászorítok vágyamra. Sikoltva feszülök meg, hátravetett fejjel, gerincem mentén valami észveszejtő bizsergés fut végig, alulról kiindulva pedig elönt a forróság…
Alig egy pillanattal később meghallom Moichi mély hörgését, majd magamban érzem magját. Hihetetlenül csodálatos érzés…
De minden csoda csak egy pillanatig tart, kifáradtan, zihálva dőlök a mellkasára.
- Ha továbbra is ilyen jó leszel, hidd el, nem lesz rossz dolgod nálam.- duruzsolja még utoljára, majd kihúzódik belőlem, majd finoman letol magáról. Tompán nézem, ahogy felkel és lustán szedelőzködni kezd, én pedig az oldalamra fekszem, egészen összegömbölyödve, és hagyom, hogy a könnyek folyni kezdjenek az arcomon.
- Gyűlöllek…- súgom elkeseredett, lemondó hangon, ő viszont csak jókedvűen felkacag. Magamra húzom a takarót, és hangtalanul pityeregve ölelem át magam…


yoshizawa2012. 09. 26. 20:03:33#23551
Karakter: Mitsunari Moichi
Megjegyzés: (Schattennek)


 Otthonomhoz érve, hamar előkeresem a kulcsaim, és nyitom az ajtót, hogy egy hercegnőhöz hasonlóan vihessem be birodalmamba.

Oda, ahol egészen addig lenni fog, amíg rá nem unok.

 

Aztán…

Döbbenten figyelem először üressé vált kezeim, majd az egyik hozzá képest nagy szekrényem mögül kikandikáló bajszocskáját, és nevetek saját hoppon maradásomon.

Fél pillanatnyi figyelmetlenségem elég volt neki ahhoz, hogy kiugorjon karmaim közül, és bemásszon oda…

Nagyobb adag gyógyszerben kell részesítenem, mint ahogy azt eddig hittem…

 

- Várj, segítek. – kuncogok ismét, mialatt mellé lépek, hogy levehessem a béklyóit.

Nem. Nem őrültem meg. Csak már megint hozzá akarok érni, azért ajánlottam fel neki a támogatásom.

Ha rossz cica lesz, úgyis többet kap ezeknél...

Akkor se lapulása, se füllecsapása, se az összes édes kis húzása nem fog rajta segíteni. És… Akkor ráadásul nem is fogok hozzá olyan nagy óvatossággal nyúlni, mint amivel most megszabadítottam a terhétől, mielőtt elindultam volna a konyha felé.

 

Fél szemmel látom, hogy követ intésemre, ezért vigyorral nyugtázom magamban, egy kicsit már bízik bennem, majd töltök neki pohárba tejet, keverem össze gondosan a háta mögött azzal a gyógyszerrel, ami jó darabig nem teszi még lehetővé számára a magas helyeken mászkálást. 

Földhöz ragadt lesz, na meg velem összeragadt… Már alig várom…

 

- Gyere, vedd el. - nyújtom felé végül a kész italát, ajkait nyalintva lép hozzám közelebb.

Grr…

Nekem meg már áll a farkam rózsaszín kis nyelvének a látványától, sóvárogva nézem akkor is, amikor már a konyhaasztal túloldalán szaglássza, kortyolja a tejét.

Hihetetlenül erotikusak a nyelvcsapásai…

De… Ki kell bírnom még egy kicsit anélkül, hogy leteperném… Ki kell bírnom…

 

- Köszönöm szépen. – nem támadhatom le még most sem, pedig nagyon az utolsó idegszálamon táncol ismételt szájkörbenyalásával, és mosolyával.  

- Igazán nincs mit. Gyere, kerítünk neked ágyneműt meg valamit, amiben aludhatsz az éjszaka. – miért is csinálom ezt a kertelést egyébként??? Lenne elég ereje akkor is, ha reggelig dugnám…

 

- Nagyon szép otthonod van.

Áhh igen… Már tudom… Pár teljes napot szeretnék vele tölteni, egy fizetett szabadságolás keretében, nem csak egyetlen egy éjszakát…

- Köszönöm. – hálálkodok dicsérete miatt - Pedig most még a rendetlenség is nagy sóhajtom színpadiasan, utunk a nappaliból a hálóba vezet.

Itt tudok neki ágyneműt, és tiszta ruhák keresni.

 

- Szeretnél lefürödni? – faggatom aztán újra, amikor mindent a kezébe nyomtam, majd mivel biccent, egy törülközőt is kap.

Ha felajánlom neki, szárazra nyalom, lehet, meg se áll az első ablakig…

Türelem... Hosszú, fullasztó, és persze baromi élvezetes, szexszel órák várnak rák még…

 

- Az ott a fürdőszoba, mosakodj meg nyugodtan, én addig beágyazok. – bökök az ajtóra, ami mögül sovány vigaszként legalább kukkolhatom a beágyazás közben/után.

- Rendben. És még egyszer köszönöm a kedvességed. – ereszti meg felém ismételten édes, és szégyenlős vigyorát, lépdel el bátortalanul a fürdőszobába mellőlem, csukja be az ajtaját.

 

Hehe… Mintha egy fadarab távol tarthatna, ordas vigyorral lépek elé, és csodálom meg a kulcslyukon keresztül vetkőzését, aztán meztelen testét. 

Hamvas bőre ruha nélkül csak még szebb, kerek segge miatt majdnem utána is lépek, amikor a kádba ül, nagyon nehezen tudom látványa után visszairányítani figyelmem az ágyazásra.

Pedig kell…

 

***

 

- Jól áll rajtad. – somolygok rá már ideiglenes ágya mellől, bókommal rendesen zavarba hozom. Jobb is, hogy nem tudja, még miután sikerült neki beágyaznom is, visszamentem hozzá leskelődni.

 

- Akkora, mint egy cirkuszi sátor. - nevet fel ismét, kuncogása miatt újra el kell mennem mellőle. Ha nem tenném, nem csak a tincseibe simítanék.

- Én nemsokára indulok dolgozni, addig helyezd magad kényelembe. Vacsorát találsz a hűtőben. – magyarázom neki távozásom, mielőtt még a hálószobába vonulnék.

Hogy lehet ennyire szép?

 

Gondosan becsukom az ajtót, és mély lélegzetek veszek, csak amikor úgy érzem, kicsit sikerült hájas, ragyás arcú, és undok főnöknőmre gondolva lenyugodnom veszem le pólóm, és állok neki egy nadrágváltásnak.

Utóbbi ruhadarabom másképp fel se jönne rám…

 

- Moichi! Moichi! Találtam halat a hűtőben, megehetem? Annyira finom illata van! – ront be hozzám, jelenléte miatt érzem, hogy megint kezdek merevedni, úgyhogy gyorsan gombolom be nadrágom, és kísérem vissza a konyhába, hogy ételét a mikróba tegyem.

- Persze, megeheted. – magyarázom tettem merevedésem miatt összeszorított fogakkal - De előbb megmelegítem neked.

 

Mintha a mikró eltüntethetné, úgy nézi a vacsoráját, inkább megint magára hagyom, és pólóm is felveszem.

Már boldogul…

Nekem meg munkába kell állnom, ha tényleg megint ki akarok harcolni pár hét szabadságot.

 

- Én most elmegyek dolgozni, addig legyél jó. Majd reggel jövök. – vagy előbb… Ez még a jövő zenéje.

- Rendben. Legyen jó utad! - köszön nekem, már rá se merek nézni, mialatt a kabátom húzom, még akkor sem, amikor kilépek. Mindjárt itt van a reggel, és láthatom addig nem szabad…

 

Az ablakok, valamint az ajtó zárva emlékeim szerint, ha valami csoda folytán mégis meglépne tőlem, akkor a sintérek elkapják, és értesítenek.

Hogyan?

Telefonszámom fekete nadrágjának a farzsebébe csúsztattam, tudni fogják, ki a gazdája, ha áttapogatják.

Már az enyém, nem menekülhet előlem…

 

***

 

Mérges hangon figyelmeztetem a kicsikét arra, hogy fogja be a száját.

Nyávogásának, miszerint szedjem le róla azokat a láncokat, amikkel kikötöttem ágyamhoz, nem fogok eleget tenni attól, mert hangosabban ismételgeti.  

Ha tovább rinyál, inkább még a száját is kipeckelem, és szorosabbra kötözöm.

 

Azok után, amit tettem érte, képes volt egy szó, vagy üzenet nélkül lelépni innen, mert talált egy nyitva maradt ablakot.

Ráadásul…    

Még amikor ki akartam hozni a telepről, azoknak a rohadékoknak a kezéből is menekült volna előlem úgy, mint ahogy a sintérek elől, altatós ronggyal kellett leszerelnem.

 

Bár…

Ha nyiválásával nem törődve húztam volna haza, akkor most lehet, a szekrény tetejéről fujtatna rám, mialatt az elengedéséért könyörög, és nem meztelenül feszengene előttem, hogy vékony, formás kis testét arcához hasonlóan tanulmányozhassam, miközben magamban ezer képet pörgetek le lelki szemeim előtt arról, mit fogok tenni vele.

 

- Engedj el! – könyörög figyelmeztetésem ellenére ismét, amikor óvatosan simítom végig az oldalát, a hangja már el-elcsuklik a sírástól – Kérlek… Semmi okod arra, hogy ezt tedd velem.

Cehh… Én ezt nem így gondolom.

 

- Semmi okom ilyesmire? – húzom fel a szemöldököm, amikor biccent, oldaláról az ujjaim egyik mellbimbójára csúsznak, és úgy megcsavarják, hogy fájdalmában felkiáltson, mialatt megfeszül a teste.

Szerintem igenis van rá okom. Jól esik ezt tennem vele az után, hogy reggel nem találtam, és átkutattam érte a fél várost, mielőtt hívtak volna a sintértelepről azzal, megtalálták a cicám.

De… Kínzása, még akkor is jó mulatságnak hatna, ha nem próbált volna szökni.

Mások megtörését valamiért mindig élvezem attól a naptól kezdve, amióta megtudtam, hogy mindenki csak ki akar használni.

 

- Kérlek… - nyafog újra, elvetemült vigyorral hajolok hozzá közelebb.

Sikolyától tényleg jobb kedvem lett.

Feltett szándékom, hogy a következő nemet ajkaira susogom, és utána vadul megcsókolom.

Viszont… Mielőtt tervem véghezvinném, az egyik mancsával mélyen végigszántva körmeivel is az arcbőröm pofon vág.

 

- Rohadék! – keverek le neki egy válaszcsapást, aztán amíg ő ezzel van elfoglalva, éjjeliszekrényemből olyan izgatószert húzok elő, amit az áldozat fenekébe kell juttatni ahhoz, hogy hasson.

Egy hirtelen mozdulattal meg is kapja, habár erősen rászorít az ujjaimra alfelével, mélyen a forróságába nyomom.

Velem nem fog szórakozni.

 

- Mi a fenét csinálsz? – nyafog továbbra is, tincseibe tépve késztetem újbóli kiáltásra, hogy ajkaira tapadhassak addig, amíg ő haját próbálja mancsocskáival kiszabadítani.

Forró, és vad csókra hívom, észveszejtően ízlik a drága, vére, ami kiserken attól, hogy megharapom az édes kis száját még élvezetesebbé teszi az élményt.

- Csupán megbüntetlek. – rántom a fejét jobban hátra, amikor megunom, hogy nem viszonozza nyelvjátékom.

 

- Büntetsz? – kerekednek el a szemei, ha jól látom, most a régmúltjának emlékei pörögnek gondolataiban arról, amikor hasonló láncokhoz volt kötve.

- Pontosan. – válaszolok készségesen, az, hogy emiatt még kétségbeesettebben próbál szabadulni, mint az előbb nem izgat. Nemsokára hatni fog rá az a szer, amit kapott.

Miért nem foglalkoztat túlságosan az se, hogy pontosan mit élt át? Csak azért, mert tudom, olyasmik semmiképp se, mint amilyeneket most fog.

 

- Azzal kezdjük - törlöm meg az arcom – hogy az összes körmöd lecsippentjük.

Tetszik, hogy kijelentésem miatt próbál szabadulni a kezeim közül, azt is még mindig élvezem, hogy semmi esélye ellenem, élveteg vigyorral vágom le összes kicsi körmöcskéjét.

Nincs rájuk szüksége.

 

Mire végzek mancsaival, teljesen megtörve, és lehorgasztott fülecskével fekszik, feltett szándékom, hogy éjjeliszekrényemből előhúzott újabb játékommal, egy kis tollal jobb kedvre derítsem.

Finoman húzom végig édes kis ajkain, a nyakán, majd mellkasán is, mellbimbóin hosszabban elidőzve, hogy aztán hasa, köldöke felé is elvigyem.

 

Dacosan összeszorítja az ajkait, de most már ennek ellenére is kezdi mélyebben venni a levegőt, halkan kérdem meg arról, hogy tetszik-e neki az, amit most teszek.

Válasza? Fejrázás.

- Sajnálom… - sóhajtom éppen emiatt színpadiasan. – Akkor abba is hagyom… - igen, elhúztam a tollat testétől.

 

De… Csak addig, amíg nem sóhajt egy kicsikét megkönnyebbülése miatt.

Ekkor ugyanis újra végighúztam rajta, csak most félkeménnyé vált farkacskáján, hogy ne tudja elfojtani nyögését.

- Tudtam, hogy nem gondolod komolyan azt, hogy nem élvezed… - vigyorgok ismételt nyögése miatt, már a tollat letéve ujjaim húzogatom egyre merevebb tagján. – Hidd el, azt is fogod, amit most teszek majd…

 

Kapcsol, és már megint ellenkezne, viszont körmei híján védekezése cirógatásnak, ami jobban beindít.

Fél mozdulattal szabadulok meg nadrágomtól, hogy feljebb emelve alfelét a forróságába tudjak hatolni, és vadul kezdhessem a magamévá tenni.

 

Élvezetesebb dugni, mint hittem, kiabálása miatt lassítok kicsit, hogy tovább tartson az, amíg kitölthetem, a magaménak tudhatom.

Aztán… Amikor ismét közel érzem magam a csúcshoz, újra rágyorsítok lökéseim ütemére, fél kezemmel farkát is ismét megmarkolom.

 

A gyógyszer miatt ez kell neki, sóhajtozik, és nyög alattam annak ellenére, hogy próbál szabadulni, egy utolsó nagy lökéssel élvezek a testébe, amíg ő a kezemre.

- Forró vagy itt is. – mutatom neki kuncogva a termését, amire duzzogva fordítja el a fejét.

Pedig… Még ha duzzog is, folytatni fogjuk a játékot… 


vicii2012. 09. 09. 18:35:59#23359
Karakter: Schatten
Megjegyzés: (Moichinek)


Egy ideje már minden délután a parkban várom. Előadok egy pár perces számot, ő pedig cserébe ad nekem enni. Már úgy érzem, egy jóindulatú, rendes férfival van dolgom. Az ösztöneim azt súgják, nincs rám veszéllyel, de az óvatosságom akkor sem lankad. Nem engedhetem meg magamnak. Olyan sokat csalódtam már az emberekben, hogy nem lehet…
- Akkor holnap ugyanitt.- küldök felé egy halovány kis mosolyt, majd szokásosan felkapaszkodom a villanyoszlopra és eltűnök a házak tetején. Innen nem messze találtam egy nagyszerű helyet, ahova befészkeltem magam. Egy nagy emeletes ház padlásán nyitva hagyták az ablakot, én pedig beszöktem. A szükségtelen bútorokat, holmikat pakolták fel, és köztük van egy nagyon puha, méretes dunyha is. Kicsit elfoszlott, talán ezért száműzték pont ide, de nekem tökéletes. Most is oda megyek hát, belépve kényelmesen elhelyezkedem rajta. Összegömbölyödök, majd lehunyom a szemeimet és hagyom, hogy elnyomjon az álom…
 
*
 
Ma délután valahogy olyan furcsa. A többi ember hangosan nevetve és tapsolva figyeli a műsorom, Moichi viszont folyton ásítozik. Talán untatnám?
- Nem tetszett a műsorom, azért ásítottál annyit közben?- kérdem bánatosan elbiggyesztett ajkakkal, egy méternyire megállva előtte.
- A fáradtságomnak semmi köze a műsorodhoz. Ma is tökéletes voltál.- mosolyog rám, majd egy kis dobozkát vesz elő és felém nyújtja.
- Itt is van a jutalmad.- mondja, nekem pedig rögtön összefut a nyál a számban a dobozból szivárgó finom illatra.
- Köszönöm szépen.- mondom izgatottan, majd elveszem tőle a dobozt és már a szökőkút tetején is vagyok. Kinyitva a dobozt szemrevételezem a finom halszeleteket, megszaglászom őket, és mivel nem találok semmi gyanúsat, mohón falatozni kezdek. Valami mennyei!
- Ma milyen napod volt?- kérdi aztán, kényelmesen helyet foglalva egy padon, én pedig az üres dobozzal lemászok hozzá és távolról nyújtom neki.
- Egész kellemes. Találtam egy olyan tetőt, amiről kitűnően lehet napozni. Egy kedves nénitől még tejet is kaptam.- mesélem lelkesen.
- Arany életed van.- kacag fel, én pedig csak szélesen mosolygok. Mi tagadás, ez a város tényleg nagyon jó. Itt olyan kedvesek az emberek!
- És te mit csináltál, amitől ennyire elfáradtál?- kérdem kíváncsian, és már nyitná a száját, hogy válaszoljon, de a következő pillanatban éles ordítás hallatszik. A park távolabbi részére kapom a fejem, és ahogy meglátom az egyenruhás, hálóval felszerelt embereket, a szívem is kihagy.
- Sintérek…- súgom riadtan, hátra lépve. El kell tűnnöm innen!
- Jobb lesz, ha még, mielőtt ideérnek.- tanácsolja Moichi aggódva, én pedig biccentve lépek a villanyoszlophoz, és elkezdek felkapaszkodni rá, de ekkor hirtelen megszédülök, és visszacsúszok a földre. Zavartan pislogok fel az oszlopra. Mi történt…?
- Mi a baj?- kérdi Moichi aggódva, majd mellém lép és felsegít. – Menned kéne…
Kétségbeesetten pillantok rá, értetlenül, majd újra az oszlopra nézek. Megint próbálkozom, és mivel a sintérek már ijesztően közel vannak, idő közben lepottyant sapkámat is itt hagyom. De ismét visszaesek, ezúttal viszont nem a földön, hanem két kar között landolok. Nem értem… mi történt…? Mintha az egyensúlyérzékem eltűnt volna, a tagjaimból pedig kiszivárgott volna minden erő…
- Uram.- ér ekkor mellénk az egyik sintér. Kétségbeesetten próbálnék kiugrani Moichi karjai közül, de magához szorít, hogy ne tudjak moccanni. A szívem hevesen kezd kalapálni. Nem tetszik ez nekem… - Az a macska, ami magánál van, kóbor cica.
- Ő? Ez biztos?- kérdi a férfitől csodálkozva, majd más irányba fordul, mintha keresne valamit a szemeivel. – Nem lehet, hogy másikat öldöznek? Kuro hozzám tartozik.
És most, hogy nem látják az arcát, halkan a fülembe súg, miszerint maradjak nyugton, ő segít rajtam. Aprót biccentek, bár így is úrrá lesz rajtam a félelem. Nem bízok benne, bármilyen kedves is volt velem az elmúlt napokban, viszont most nincs választásom.. csak reménykedhetek, hogy minden jól fog elsülni…
Reszketve húzom össze magam, és próbálom csillapítani szívverésem.
- Itt van a nyakörve, és a póráza is a zsebemben. Csak úgy gondoltam, a parkban játszhat szabadon…- mondja mosolyogva a férfinak, majd átnyújtja az említett tárgyakat. Nyakörv? Póráz…? Honnan van nála ilyen holmi?
A sintér alaposan megvizsgálja, majd elégedetten biccent és visszaadja a holmikat. Még utoljára közli, hogy ilyen többé en forduljon elő, majd legnagyobb megkönnyebbülésemre távozik.
- Rendben.- sóhajtja Moichi bűnbánóan, majd nekilát, hogy feladja rám a nyakörvet. Kényelmetlenül érzem magam, félek és meg vagyok zavarodva, ezen pedig nem segít a nyakörv. Sőt, mikor a sintér a kelleténél jóval szorosabbra húzza, ijedten sziszegek fel, majd megpróbálok beleharapni a kezébe.
- Legközelebb hozzon magával szájkosarat is neki.- mondja dühösen.
- Igen. Mindenképp.- biccent Moichi, majd ölbe vesz, elköszön és már itt sem vagyunk.
- Köszönöm szépen a segítséget.- motyogom már kissé odébb.
- Ugyan… ha nem lettek volna nálam a volt cicám dolgai, akkor nem tudtalak volna kimenteni.- nevet fel, lágyan megcirógatva az arcomat. Mosolyogva bólintok, de minden lépéssel egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Ficeregni kezdek, de mintha csak a gondolataimban olvasna, egy közelben parkoló sintérkocsira mutat, és azt mondja, maradjak még.
- Szerintem hazaviszlek, hogy ott húzhasd meg magad nálam addig, amíg a szédülésed el nem múlik, és tudsz előlük a tetőn elmenekülni.- mondja, ettől viszont inkább megrémülök. Hogy elvisz magához…? Én ezt nem akarom… kezdek megijedni. Vajon tényleg csak segíteni akar…? Vagy esetleg ő is valami rosszat szeretne tenni velem…?
- Kapsz egy pohár tejet, aztán lefeküdhetsz aludni. Én éjjel úgyis dolgozni fogok, otthon se leszek.- mondja, én pedig bólintok. Kissé megnyugodtam, de még így is aggódom. Pár perces séta következik, majd megáll egy ház előtt és fél kézzel a kulcsát kezdi keresgetni. Ahogy megvan, a zárba illeszti, kattan, majd kitárul az ajtó. Ahogy belépünk, úgy ugrok le az öléből, mintha forróak lennének az ujjai. Idegesen nézek körbe a zárt helységben, az egyik bútor mögé menekülve. Moichi persze csak jókedvűen kacag idegességemen.
Közben kétségbeesetten megpróbálom leszedni magamról a nyakörvet meg ezt a hosszú pórázt, de annyira kapkodok, hogy nem megyek semmire.
- Várj, segítek.- lép felém, én pedig ösztönösen csapom hátra a füleimet és lapulok meg. Mellém lép, én pedig hevesen dobogó szívvel a falhoz lapulok. Tudom, hogy eddig nem tett semmi rosszat, sőt, csak segített nekem, mégis… képtelen vagyok bízni benne…
Óvatosan nyúl felém, én pedig a nyelvemre harapva emelem fel a fejem és összeszorított szemekkel engedem, hogy óvatos, fürge mozdulatokkal kikapcsolja a nyakörvet és levegye rólam. És ahogy végre újra felszabadul a nyakam, megkönnyebbülök. Gyűlölöm a nyakörveket, mert mindig a cirkuszban töltött éveimet juttatják eszembe…
A tárgyakat az asztalra teszi, majd mosolyogva int és eltűnik egy ajtó mögött. Bizalmatlanul szaglászok a levegőbe, majd a füleimet megmozgatva figyelek. Érdeklődve körbepillantok, végül lassú, megfontolt léptekkel utána indulok. Csupasz talpam hangtalanul ér a padlóhoz. Mikor elérem az ajtót, a félfának lapulva kukkantok be a helyiségbe, ami nem más, mint a konyha. Moichi épp a hűtőben kutat, majd elővesz egy dobozt…
Nekem pedig megcsapja a tej ínycsiklandó illata az orromat. Összefut a nyál a számban. Felcsillanó szemekkel nézem, ahogy az egyik szekrényhez lép, poharat vesz elő, majd nekem háttal tevékenykedni kezd. És mikor megfordul, egy nagy pohár tejet tart a kezében.
- Gyere, vedd el.- tartja felém, én pedig éhesen megnyalom az ajkam. Óvatosan somfordálok közelebb, és ezúttal sokkal lassabb mozdulatokkal veszem ki a kezéből a tejecskét. Ha ezt is úgy rángatnám, mint a halat, kiömlene, amit ugyebár nem akarok…
Elhúzódók a konyhaasztal túloldalára, ott szagolok bele, de mivel nem érzek semmi természetelleneset, mohón belekortyolok. Moichi szórakozottan figyeli, ahogy lassú kortyokban iszom a fehér folyadékot, majd ahogy kiürül a pohár, óvatosan az asztalra csúsztatom. Elégedetten nyalintom meg a számat.
- Köszönöm szépen.- mosolygok fel rá lelkesen.
- Igazán nincs mit.- mosolyog rám, majd a nappali felé indul. – Gyere, kerítünk neked ágyneműt meg valamit, amiben aludhatsz az éjszaka.- mondja, én pedig pár lépés távolságból követem. Kevés házban jártam életem során, de mind közül talán ez a legbarátságosabb.
- Nagyon szép otthonod van.- jegyzem meg körbenézve.
- Köszönöm. Pedig most még a rendetlenség is nagy.- mondja. Egy másik szobába vezet, gondolom ez lehet a háló, mert egy nagy franciaágy terül el a fal mellett. A szekrényhez lép, és egy kis keresgélés után párnát meg takarót vesz elő, majd egy alsónadrágot meg egy pólót. - Szeretnél lefürödni?- kérdi, én pedig elgondolkodom. Utálja pár napja, a szökőkútban fürödtem, és bár az is jó volt, össze sem hasonlítható egy igazi fürdőszobával... végül csak biccentek, így a holmikhoz egy törülköző is csatlakozik. A kezembe nyomja a ruhadarabokat, majd az egyik ajtó felé int. - Az ott a fürdőszoba, mosakodj meg nyugodtan, én addig beágyazok.
- Rendben. És még egyszer köszönöm a kedvességed.- mosolygok rá bátortalanul. Talán tényleg csak félreismertem, és igazából ő egy jó ember... biztosan csak az eddigi tapasztalataim beszéltek belőlem.
Így hát bevonulok a fürdőszobába, szépen levetkőzöm, majd bemászok a fürdőkádba. Amíg nem kezd megtelni vízzel, szórakozottan nézelődök. Majd ahogy elég víz van már, elzárom a csapot és végigszaglászom a habfürdőket. Mindegyiknek erős, férfias illata, pont, mint Moichinek, így inkább a szappant veszem kézbe. Szépen végigdörgölöm vele magam, alaposan megmosakszom. Persze a fülemre ügyelek, nincs is annál rosszabb, mint mikor víz megy bele...
Igazából nem nagyon szeretem a vizet, és ha tehetem, elkerülöm, de hát mosakodni csak muszáj...
Mikor kész vagyok, szépen megtörölközöm, leengedem a vizet, majd felveszem a kapott holmikat, na és persze a vörös kis kendőcskémet, anélkül nem vagyok hajlandó sehol megjelenni. Úgy battyogok hát ki.
- Jól áll rajtad.- vigyorodik el, ahogy meglát, én pedig csak tanácstalanul lengetem meg a hatalmas pólót.
- Akkora, mint egy cirkuszi sátor.- kuncogok fel. Nem válaszol, csak a hálószoba felé veszi az irányt, és miközben elsétál mellettem, beleborzol a hajamba. Hátracsapott fülekkel tűröm. Különös módon nem viszolygok az érintésétől, sőt, egész jól esik.
- Én nemsokára indulok dolgozni, addig helyezd magad kényelembe. Vacsorát találsz a hűtőben.- tájékoztat, majd bezárkózik, én pedig felfedezőútra indulok. Kinyitom a hűtőajtót és körülnézek benne, de amin megakad a szemem, az egy adag dobozba csomagolt étel. Azt hiszem a tegnapi maradék lehet. Érdeklődve veszem ki, majd felnyitva beleszagolok. Azonnal megkordul a gyomrom, a nyál pedig összefut a számban. Hal...
- Moichi! Moichi!- iramodok meg a háló felé. Lelkesen nyitok be, még az sem zavar, hogy ép öltözik. - Találtam halat a hűtőben, megehetem? Annyira finom illata van!- mesélem csillogó szemekkel, mire nevetve gombolja be a nadrágját. Félmeztelenül kísér vissza a konyhába, majd felveszi az asztalon hagyott dobozt és a mikróba teszi.
- Persze, megeheted. De előbb megmelegítem neked.- mondja, én pedig éhesen kucorodok oda a mikró elé, és lábujjhegyen állva figyelem a belső tányéron forgó ételt. Lassan a hal illata is betölti a konyhát, ezzel hangos korgásra ingerelve a pocimat. Majd mikor végre megszólal a kis csengő, lelkesen veszem ki a dobozt. Egy villát is sikerül találnom, így az asztalhoz lekucorodva kezdek falatozni.
Már majdnem befejezem, mikor Moichi megjelenik.
- Én most elmegyek dolgozni, addig legyél jó. Majd reggel jövök.- köszön el, én pedig felmosolygok rá.
- Rendben. Legyen jó utad!- köszönök el. Nézem, ahogy szépen kabátot húz, majd kattan mögötte az ajtó. Szépen befejezem a vacsorát, a dobozt meg a villát a mosogatóba teszem, majd álmosan a kanapéhoz sétálok. Már be is van ágyazva, így bebújok a takaró alá, és összegömbölyödve aludni próbálok...
 
*
 
Hajnal lehet, mikor felébredek. Régi szokás, hogy a Nappal együtt kelek. Álmosan ülök fel, a szemeimet megdörgölve. Hallgatózok egy keveset, de minden csendes, gondolom, Moichi még nem jött vissza. Az ablakhoz sétálok, elhúzom a függönyt, az első napsugarak épp most festik vörösre az eget. A szívem kifelé húz.
Megpróbálom kinyitni az ablakot, az azonban nem enged. Összeszorul a torkom. Be van zárva...?
Futva igyekszem a másik ablakhoz, de az is zárva. A bejárati ajtó sem nyílik... kétségbe esek. Bezárt volna...? De miért?
Gyorsan felöltözök, és bár még mindig kóvályog a fejem, akkor sem maradok nyugton. El kell mennem innen...
Mindent megpróbálok, de csak nem tudok kijutni. Végül a fürdőszoba ablak előtt állok meg. Magasan van és elég pici, de biztosan kiférek rajta. Viszont ilyen állapotban nem tudnék felmászni rá...
A konyhába sietek, fogok egy széket és magammal cipelem. Leteszem az ablak alá, felmászok rá, és bár majdnem leszédülök félúton, sikerül kinyitnom az ablakot. Nagy nehézségek árán kikínlódom magam rajta, a túloldalon pedig egyensúlyomat vesztve kiesek. Hála az ösztöneimnek a talpamon landolok és nem ütöm meg magam nagyon. Immáron megnyugodva nézek körül. Végre szabadon...
Futásnak eredek.


yoshizawa2012. 08. 17. 20:57:38#22976
Karakter: Mitsunari Moichi
Megjegyzés: (Schattennek)


  

Mosolya, és lelkes rendben rikkantása még erősebbé teszi elhatározásom, miszerint megszerzem magamnak, gonosz vigyorral figyelem azt, ahogy a padra ugrik.

Fürge, és rugalmas, ami miatt úgy érzem, éjjelente akár több kör vad szexet is bírna velem…

Grr… És… Az is izgató, ahogy a popsiját riszálja egyensúlyozás közben…

 

Akrobatikája legalább ennyire tetszik, mivel elképzelem, ahogy a farkamra szaltózik, merevedésem fájón lüktet.

Szívesen lennék annak a szökőkútnak a helyében is, amire rámászik. Könnyebb dolga lenne, hiszen rajtam csak állva kéne ülnie, és rugóznia, nem kézen állnia…

 

Szuggerálom kell magam igen erősen, ha nem tenném, akkor biztos, hogy utána másznék, egyre észveszejtőbb dolgok mutat be mocskos fantáziámnak…

Már csak a fél kezét használja, spárgát is csinál a levegőben, mielőtt másik kezére lökné át magát, mosolyogva tapsolom meg.

 

- Szép kis produkció. - bókolok is neki, amikor egy szaltóval ér előttem földet, és meghajol.

Majd… Előveszem azt a darab husit, amit a mutatványért ígértem:

- Tessék, itt a fizetséged.

Éhes, ezért megbabonázottan nézve a husit lép közelebb hozzám, várom a pillanatot, amiben elkaphatom, és zsákbamacskát csinálhatok belőle.

 

Sajnálatomra azonban kiderül, hogy roppant óvatos, mialatt újabb lépések tesz felém végig rajtam tartja a szemeit, úgyhogy semmi esélyem nem lenne ellene egy hirtelen támadással.

Túl sokat bánthatták…

 

- A tiéd, vedd el. - sóhajtom vigyorogva, szavaim hatására végre lecsap, és kikapja kezemből a kaját, hogy a vízköpő fejére futhasson vele, és kezdhessen el lakomázni, nevetnem kell, mielőtt újra megnézném magamnak.

A bizalmatlansága is magával ragadó.

 

A csibét is édesen eszi, nem telik sok időbe, hogy végezzen vele, és erotikusan nyalja körbe a szája szélét, hpgy hálálkodhasson:

- Köszönöm. - arca pirossága hangjához hasonlóan imádnivaló, mosolyogva intem le, majd faggatom arról, minek nevezhetem:

- Nincs mit. Mi a neved?

 

- Schatten. – válaszol sajnálatomra még mindig a vízköpő tetejéről, mintha csak tudná, meg akarom fogni - Téged hogy hívnak? – általában ohh Istenemnek, vagy gazdámnak… De… Biztos, hogy őt a rendes nevem érdekli:

- Moichi vagyok. Van hol aludnod Schatten? – bombázom ismét a kérdéseimmel, bár tudom, úgyse jönne velem haza.

Az, hogy most, beszélgetésünk közben is azon a szobron játszik, amin eddig is ezt sugallja.

 

- Mindig találok egy helyet, ahol aludhatok. – bukkan elő buksija játéka mögül, amikor már azt hittem, faképnél hagyott, gondolataiban látom, általában milyen helyek szokták érdekelni.

Megnyugtató, hogy a kanapém, és ágyam mindegyiknél puhább a kényelemmel talán meggyőzhetem…

- És nem lenne kedved egyszer végre rendes ágyban aludni?

Ha a válasza nemleges, akkor még mindig csinálhatjuk majd máshol is.

 

- Nem. Jó nekem idekint. – ehh… Ezt a választ is be kellett volna kalkulálnom, hogy a természetbeni szexet kedveli.

Na mindegy… Majd az ablak mellé kötöm ki.

 

Éhes tekintettel figyelem tovább, sóvárgok törékeny teste után, el akarom kapni, amikor a földre ugrik, és körbenéz.

Azonban mielőtt megtehetném ugrik egy villanypóznához, és kezd el rajta felfelé mászni, hogy ismét premier plánban láthassam formás popiját, mialatt ő egérként csusszan ki macska létére a kezeim közül.

 

- Holnap is hozol nekem enni? – értem… Szóval azért nem tűnt még el teljesen, mert ételfutárnak akar használni… Értem…

Alig ismert meg, de már a lehető legtöbbet akarja belőlem kicsikarni.

Csalódtam kicsit, viszont azt nem tudnám megmondani, mi másra számítottam.

- Persze. – temetem magamba keserűségem, és nézek szemeibe ezer wattos vigyorral - Holnap is eljövök ide, ugyanekkor. – aztán… Ha elkapom minden egyes falatot leverek rajta, és addig használom ágybetétként, amíg teljesen meg nem törik.

 

- Várni foglak. - közli velem ártatlanul, aztán már tovább is szökdécsel, nevetnem kell válaszán, és a helyzeten, mielőtt még el tudnék indulni hazafelé.

Az, hogy várni fog rám, a halálára már egy jó kezdet. De… Tényleg egy jó tervet kell kiötlenem az elkapására, őt nem fogom tudni egy hirtelen mozdulattal később se.

 

 

***

 

Már több hete etetem, úgyhogy egyre nehezebben tudom palástolni feszültségem, amikor vele vagyok, még akkor is, ha találkozásunk előtt elkapok, és durván megdugok valakit.

Ötletem sincs arra, hogy hogy lehetne elkapnom, és hazavinnem, még mindig rettentően óvatos velem, pedig azt hittem, engedni fog a védelméből beszélgetéseink miatt, és közelebb enged magához.

 

- Akkor holnap ugyanitt. – köszön el rutinszerűen már a villanyoszlopra visszamászva evése befejeztével, és tűnik el, a tetőkön át valamerre szemeim elől, bosszús sóhajjal állok fel a szobor melletti padról, indulok el hazafelé.

Aztán… Állok meg satufékkel az egyik bolt előtt. Állatokhoz való felszereléseket árulnak, némelyik, mint például a póráz, és a nyakörv nagyon érdekfeszítő.

 

Róluk eszembe is jutott valami…

Hozzám képest is gonosz mosollyal megyek be a boltba, és dobok mindkettőért pénzt az asztalra, miután elláttam a tulaj baját, aki az utamba akart állni azzal, hogy már zárva van.

Ezek a dolgok kelleni fognak a tervemhez most azonnal. Egy olyan apróság, hogy a bolt nincs nyitva nem tarthat vissza attól, hogy megszerezzem őket.

 

***

 

Tudom, aludnom kellett volna az éjjel, és nem telefonálgatnom, mert akkor kevesebbet ásítoznék, mialatt újabb műsorát nézem pár ember között, de a város összes sintérét értesítenem kellett arról, hogy egy kóbor macska lófrál a keleti körzetekben. Arra is figyelmeztetve lettek, hogy a fején sapka díszeleg, ami elrejti a füleit, a nyakán pedig vörös kendő van.

Vége a finom módszereknek, lassan talán a nehéztüzérség is meg fog érkezni.

 

- Nem tetszett a műsorom azért ásítottál annyit közben? – áll meg előttem egy méterrel, az ajkai eléggé le vannak görbülve, mosolyogva nyugtatom meg:

- A fáradtságomnak semmi köze a műsorodhoz. Ma is tökéletes voltál. – hogy erről teljesen meggyőzzem, egy kis dobozt veszek elő táskámból, és nyújtom felé:

- Itt is van a jutalmad.

Olyan íztelen, és szagtalan gyógyszerrel bekent halacskát hoztam neki, amitől pár perc után már nem lesz képes a tetőkön mászkálásra, valamint a gyors menekülésre, alig várom, hogy megegye, és elkezdjen szédelegni.

 

Amikor ennek, vagy épp más gyógyszernek, például altatónak a használatára van szükségem örülök annak is, hogy azt a gyógyszerészt, akihez még régebben, egy megfázás miatt be kellett térnem azóta a nap óta is tudom zsarolni.

De… Szerintem pár bogyót meg is ér neki, hogy nem árulom el a rendőröknek erős, kábítószer tartalmú fájdalomcsillapítók a boltján kívül is árul.

 

- Köszönöm szépen. – veszi el tőlem izgatottan, aztán már ugrik is fel vele kedvenc szökőkúti szobra tetejére, hogy miután kibontotta, és gondosan átvizsgálta színileg, és szagilag is, elkezdhesse falatozni.

Lassabban, és alaposabban rág, mint először, de még mindig imádnivalóan eszik, óvatossága is hasonlóképp mulattat. Most, hogy tudom, nem ér vele semmit talán jobban is, mint eddig.

 

- Ma milyen napod volt? – faggatom a padról, ahova időközben leültem, egyből amint kivégzi vacsoráját, mosolyogva ugrik a földre, és nyújtja felém tisztes távolságból a kiürült ételhordó dobozt, mialatt válaszol:

- Egész kellemes. Találtam egy olyan tetőt, amiről kitűnően lehet napozni. Egy kedves nénitől még tejet is kaptam. – grr… Igen… Pontosan azt is el akarom kerülni, hogy máshoz járjon.

- Arany életed van. – nevetem el magam.

 

Újabb kérdésére, miszerint mit csináltam, amitől elfáradtam már nem tudok válaszolni, mindkettőnk figyelmét a park hozzánk közelebb eső széle vonja magára.

Pár hálókkal felszerelt ember ordítja rá mutogatva, hogy ott van, nagyon nehezen tudom csak visszatartani magam a vigyorgástól.

Pedig legszívesebben most kacagnék azon, hogy ideértek azok, akikre vártam.

 

- Sintérek… - lép hátrafele kettőt a drága kis cicus is, aggódó arcot öltök magamra:

- Jobb lesz, ha mész, mielőtt ideérnek. – tényleg nyugtalan vagyok kicsit, de csak amiatt, hogy hat-e az a gyógyszer, amit a vacsorájához kapott.

Biccent, és elkezd mászni arra az oszlopra, amire általában, viszont negyed távról földre visszapottyanásával jelzi, győztem.

 

- Mi a baj? – lépek mellé, és segítem fel a földről – Menned kéne…

Zavarodottan néz rám, aztán az oszlopra, mielőtt utóbbit újra megpróbálná meghódítani esése miatt fejéről lehullott sapkáját se veszi vissza, annyira gyors akar lenni.

 

Ismét visszapottyan azonban, csak most az ölembe…

- Uram. – ér mellénk az egyik férfi is pont ekkor, magabiztosan szorítom magamhoz Schattent, hogy még véletlenül se tudjon kiugorni a kezeim közül. – Az a macska, ami magánál van, kóbor cica.

- Ő? Ez biztos? – nézek rá csodálkozva, aztán a drágával az ölemben fordulok más irány felé, nézek körbe. – Nem lehet, hogy másikat üldöznek? Kuro hozzám tartozik.

 

Mivel most nem látják az arcom, a még mindig menekülni próbálónak annyit suttogok a fülébe, hogy megmentem, ha nyugton marad, és hagyja.

Remeg, és a szívverése is gyors, viszont bólint, úgyhogy habár még mindig feszeng kicsit a kezeim közt, már nem nyafog azért, hogy engedjem el, álmosollyal fordulhatok vissza a sintérek felé.

 

- Itt van a nyakörve, és a póráza is a zsebemben. Csak úgy gondoltam, a parkban játszhat szabadon… - elveszik tőlem mindkét tárgyat, és alaposan végignézik, majd arra szólítanak fel, több olyan ne forduljon elő, hogy nincsenek rajt.

- Rendben. – sóhajtom bűnbánón.

Majd… Mivel arra utasítanak, adjam rá mindkettőt, elégedetten szerelem a kiegészítők Schattenre.

 

- Legközelebb hozzon magával szájkosarat is neki. – dorgál meg ismét, a cicus majdnem megharapta, mert szorosabbra akarta húzni nyakán a pórázt.

- Igen. Mindenképp – jelentem ki nekik, aztán kis szédelgő akrobatám újra ölbe kapva köszönök el tőlük, indulok el hatalmas vigyorral hazafelé.

Jó érezni a kezeim között kemény kis fenekét, ha arra gondolok meg is szadizhatom, csak még jobb érzés…

 

- Köszönöm szépen a segítséget. – motyogja két házzal arrébb, nevetve cirógatom meg puha arcát:

- Ugyan… Ha nem lettek volna nálam a volt cicám dolgai, akkor nem tudtalak volna kimenteni.

Mosolyogva biccent, viszont egyre jobban feszeng.

- Le is kéretőzne ölemből szerintem, de azt suttogom neki, hogy maradjon, és rámutatok arra a sintérkocsira, ami itt áll ebben az utcában.

 

- Szerintem hazaviszlek, hogy ott húzhasd meg magad nálam addig, amíg a szédülésed el nem múlik, és tudsz előlük a tetőn elmenekülni. – most már nem csak a sintérek miatt látok kétségbeesettséget a szemeiben, amikor tekintetünk találkozik, gondolataiban amiatt is aggódik, hogy talán rosszat akarok neki, úgyhogy megint vissza kell fognom attól, hogy gyanakvása jogosságán elnevessem magam.

 

- Kapsz egy pohár tejet, – meg még egy adag gyógyszert, hogy még véletlenül se múlhasson el a hatása – aztán lefeküdhetsz aludni. Én éjjel úgyis dolgozni fogok, otthon se leszek.

Erre már kicsit nyugodtabban bólint, de még mindig elég ideges.

Pedig nincs mitől tartania, nagyon jó lesz a reggel. Tudom, hogy élvezni fogja… 


vicii2012. 08. 04. 22:14:52#22672
Karakter: Schatten
Megjegyzés: (Moichinek)


Könnyedén szökellek egyik tetőről a másikra, szemeimmel a tájat fürkészve. Új város, új emberek, új kihívások. Ma reggel érkeztem egy vonaton. Állatokat szállított, én pedig megbújtam az illatos szénában, hogy ne találjanak rám. A lovak kedvesek voltak, eltúrtek maguk mellett és engedték, hogy ott töltsem az éjszakát.
És itt lyukadtam ki, mikor kiszálltam a vagonból. Ez a város nagyobb, mint a másik volt. Mindenhol hatalmas épületek, az utakon pöfögő autók, a járdákon pedig hatalmas embertömeg.
Az egyik sikátorban könnyed ugrással vetem magam egy tűzlétrára, majd onnan ereszkedem a földre. Meztelen talpam hangtalanul ér földet. Mielőtt még kilépnék az emberek közé, megigazítom a sapkámat, hogy biztosan ne látszódjanak a füleim, majd belevetem magam a tömegbe. Járkálok, engedem, hogy sodorjanak magukkal az emberek. Órák telhetnek el, amíg céltalanul bóklászom, félúton pedig a pocim követelőzően kezd korogni. Tegnap reggel óta egy falatot sem ettem... éhes vagyok...
Beleszimatolok hát a levegőbe. Kellemes, csábító illat csapja meg az orrom, én pedig követve a szagokat kilyukadok egy utcai árusnál, aki mindenféle grillezett finomságot árul. Mikor meglát, negédes mosollyal fordul felém... végigmér, és mikor meglátja piszkos ruhámat, tudatosul benne, hogy csak egy csavargó lehetek. Kiabálva elkerget, én pedig szomorúan távozom...
Egy parkban lyukadok ki, jobb ötlet híján pedig rögtönzök egy kis előadást az erre sétálóknak. Felugrok egy közeli padra, majd könnyedén egyensúlyozva sétálok végig annak háttámláján. Egész kis tömeg gyűlik körém, a járókelők megálnak, hogy nézhessenek. A közeli szökőkúthoz ugrom, ügyes mozdulatokkal felkapaszkodom a tetejére. Egy kedves kis hal alakú vízköpő, melynek elhelyezkedem a fején, és tökéletes egyensúlyérzékemet felhasználva lassan kézre állok... megtapsolnak, én pedig széles, lelkes mosollyal felemelem az egyik kezem... így egyensúlyozok egy hosszú percig, majd egy szaltóval a földön termek. Meghajolok, ők pedig megtapsolnak. A kezemet tartom néhány cent reményében, de az emberek szétrebbennek, mint a megijesztett galambok és magamra hagynak...
Szomorú sóhajjal kucorodom le a közeli padra. Sokszor történik ez, mégis minden alkalommal ugyanolyan rossz érzés...
Lépteket hallok, és érdeklődve pilalntok a közeledő alakhoz.
Egy egészen magas férfi lép hozzám, izmos alakjára divatos ruhák simulnak. Az arca egészen jóképű, de a mogorva ábrázat elrontja az összhatást. Szőke haja félhosszú, és furcsán csillogó, szürkés árnyalatú szemeibe lóg... nahát, milyen furcsa szemek... tele vannak keserűséggel...
Nekem viszont csábító illat kúszik az orromba... mm... ez hús... szimatolva engedem, hgoy a nyál összefusson a számban, majd az idegen kezében tartott ételre pillantok. Remény csillan a szemeimben, talán kaphatok pár falatot...
Az idegen elmosolyodik, majd újabbat harap az ételből, én pedig nyelek egy nagyot.
- Mielőtt kapnál belőle, látni szeretném azt a műsort, amiről lemaradtam.- jelenti ki, én pedig felcsillanó szemekkel pillantok rá. Tényleg? Tényleg megtenné?
Lelkes, széles mosoly kúszik az arcomra.
- Rendben!- rikkantom, majd egy szökkenéssel ismét a közeli padon termek. Széttárt karokkal, egyensúlyozva sétálok végig a háttámlán, majd a végére érve egy szaltót is megejtek. Az idegen mosolyogva nézi a kis produkciót.
Ezek után újra a szökőkúthoz érek, ügyes mozdulatokkal mászok fel a tetejére. Majd lassan kézen állok a vízköpő fején. Az idegenre pillantok, aki egyre kíváncsibban szemlél. Így hát lassan megint felemelem az egyik kezem. A levegőben még le is spárgázok, majd lassan behajlítom a kezem és ellököm magam a vízköpőről, hogy ugyanabban a pózban, csak a másik kezemre érkezzek.
Ő pedig halkan tapsolni kezd. Lelkesen vigyorodom el, majd egy szaltóval a földön termek és meghajolok előtte.
- Szép kis produkció.- dicsér, majd felém nyújtja a kezében tartott ételt. - Tessék, itt a fizetséged.- mondja, én pedig az éhségtől bódultan lépek kicsit közelebb. Félve pillantok fel rá, lépésről lépésre araszolok közelebb, figyelve, hogy ha hirtelen mozdulatot tesz, azonnal hátrébb tudjak ugorni. De csak mosolyogva figyel.
- A tiéd, vedd el.- bíztat, én meg végül, mikor már karnyújtásnyira vagyok az ételtől, hirtelen kikapom a kezéből, felszökök a szökőkút tetejére és a vízköpő fején helyet foglalva, éhesen kezdek falatozni...
Az idegen csak jókedvűen felkacag rajtam és zsebre tett kezekkel figyel. Percek alatt befalom a mennyei ételt, majd jóllakottan nyalom meg a számat.
- Köszönöm.- mondom elpirulva, hiszen csak most tudatosult bennem, hogy meg se köszöntem neki az ételt...
- Nincs mit. Mi a neved?- kérdi kellemes hangján. Nem tűnik olyannak, aki bántani akarna, de inkább nem kockáztatok és maradok a vízköpő tetején, onnan válaszolok.
- Schatten. Téged hogy hívnak?- kíváncsiskodom, jobban szemügyre véve. Egész fiatalnak túnik, talán a húszas évei közepén járhat.
- Moichi vagyok.- mutatkozik be. - Van hol aludnod,Schatten?- kérdi, én pedig lassan lecsúszok a vízköpő mögé. Megkapaszkodom a kőszobor uszonyaiban, majd a fejemet az egyik oldalon elődugva nézek rá, a szobor takarásából.
- Mindig találok egy helyet, ahol aludhatok.- válaszolom. Általában parkokban húzom meg magam, a fák lombjai között, vagy egy épület tetején, a kémények tövében. Esetleg egy pajtában, az állatok között. Igen, ezért szeretem a falvakat, a pajták miatt. A széna rendkívül kényelmes tud lenni, a bódító illat pedig, ami belőle árad, könnyen elaltat.
- És nem lenne kedved egyszer végre rendes ágyban aludni?- kérdi furcsán csillanó szemekkel, nekem pedig lefagy az arcomról a mosoly.
- Nem. Jó nekem idekint.- szögezem le egyszerűen, majd ügyes szökkenéssel a talajon termek. Körbepillantok, majd egy villanypóznához lépek. Karmimat a kemény fába mélyesztve ügyesen felkapaszkodok rajta, majd félúton megállva lepillantok az engem figyelő férfira. - Holnap is hozol nekem enni?- kérdem kíváncsian, mire mosoly fut szét az arcán.
- Persze. Holnap is eljövök ide, ugyanekkor.- közli, én pedig aprót bólintok, majd kis mosolyt küldök felé.
- Várni foglak.- mondom egyszerűen, a szavak mögött viszont egy cseppnyi többletjelentés sincs. Nem gondolom se szimpatikusnak, se különlegesnek. Egyszerűen csak egy barátságos ember, aki enni ad nekem. Egyenlőre még nem tudom, mit gondolhatnék róla. Nem bízom benne, de úgy vélem, nem bántana. Ami jó.
Könnyedén ugrok át a póznáról egy közeli ház tetejére, majd a cserepeken gyorsan lépdelve el is tűnök. Ideje valami szállást keresni éjszakára...


yoshizawa2012. 07. 30. 22:44:07#22559
Karakter: Mitsunari Moichi
Megjegyzés: (Schattennek)


 Az a kaja a legfinomabb, amit az ember mástól vesz el, esetemben zsarol ki, jóízűen nyelek le egy újabb falat husit.

Senki nem gondolhat büntetlenül rólam olyasmik, hogy csak egy jól öltözött kis köcsög vagyok, aki biztos unatkozik, azért lófrál napnyugta után az utcákon, és akinek valami tegnapról felmelegített akármicsoda is bőven megteszi.

Ha tényleg azokat az izéket adta volna el nekem az az árus azok helyett a finom, omlós csirkehúsok helyett, amiket végül ingyen kaptam tőle, Isten a tanúm arra, barátnője levélben értesült volna azokról a félrekeféléseiről, amiket gondosan próbál előle titkolgatni.

 

Lehet, még így is feldobom a ribinél, ha az elkövetkező napokban nem fogja magát törni értem.

Hmm… Mindenképp megfontolandó ez az ötlet, a balhé gondolata miatt kuncogva ülök le az egyik utamba kerülő padra, és falatozok itt tovább.

Ülve amúgy is kényelmesebb ennem, messze van ide a házam.

 

Velem szemben kisebb tömeg, bosszúsan figyelem a zajongók. Arcukon a mosoly, és a nevetésük, amivel épp egy előadót díjaznak, csak álca, ebben teljesen biztos vagyok.

Amint pénzt próbálnak majd kuncsorogni tőlük sietve hagyják el a terepet, és azt a művészt, akin annyit szórakoztak.

 

Na tessék… Én mondtam.

Már oszolnak is, sóhajtva kelek fel, hogy közelebbről megnézhessem magamnak a magára hagyottat. Egy kicsit érdekel, milyen lehet.

De… A félreértések elkerülése végett… Tudom, hogy ő se különleges attól, hogy sok embert vonzott maga köré.

Az ilyenek az utcai cirkusz mellett lopással szereznek maguknak annyit, hogy ne kopjon fel az álluk.

 

Mosolyogva kapok be egy újabb falat húst, és lépek az emberek által hátrahagyott dolgokat vizslató fiúhoz. Simán lehúzhatom én is egy kis pénzzel. Teljesen védtelen, izmosnak se épp lehet nevezni. Az utcabeliek pedig nem is törődnek már azzal, amit tesz.

 

Konkrét tervem van arra, mit mondjak neki, attól, hogy rámnéz azonban rendesen ledöbbenek.

Szebb, mint amilyenre számítottam. Hamvas a bőre, ruhájához hasonló sötétek a sapkája alatt rejtőző tincsei, az ajkai csókra csábítanak. És a termete… És a szemei… És szimatoló orrocskája…

 

Ácsi... Így tud szimatolni az orrával? 

Szóval akkor éhes a drága… És… Nem is biztos, hogy teljesen ember… Grr…  

 

Magamhoz térve mosolyodok el, veszek elő egy újabb falatot, hogy amikor rá nézve nyel bekaphassam.

- Mielőtt kapnál belőle, látni szeretném azt a műsort, amiről lemaradtam. – egyre biztosabb vagyok abban, nem teljesen ember, de addig, amíg nem néz a szemeimbe nem tudom elemezni, hogy meggyőződhessek az igazamról…

 

Igen…

Szavaimra végre tekintetem felé kapja buksiját, már tudom is, miért van rajta sapka, ahogy azt is értem, miért van a nyakán egy élénk színű sál.

Egy gyámoltalan szökött, magányos cicust hozott elém a sors, akit miután megetettem, haza kell vinnem, hogy vele édesítsem meg a napjaim.

Ha szeretné, ha nem, az enyém lesz. Már nem menekülhet a karjaim közül…


1. 2. 3. 4. 5. <<6.oldal>> 7. 8. 9.

© Copyright 2009-2020. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).