- Amit csak szeretnél ! Mit kérsz ? – kutatok a hûtõszekrényemben . 

- Gabonapelyhet ? Azt olyan régóta nem ettem már . - egyre többet beszél ami jó hír .

- Tessék! - szolgálom ki kézségesen , majd megtömi pocakját . 

Visszaülök az asztalhoz , és könyökölve kémlelem kanalazását majd elégedetten sóhajt , és tekint rám . 

- Köszönöm . Nagyon finom volt . - törli meg pici kis száját , amit nem tudok nem észrevenni . 

- Csak nyugodtan , ezentúl bármikor  ehetsz   . - Lábra áll magától , és  a mosogatóba helyezi edényeit .

Sötét van.
Hiába nyitom ki a szemeimet, nem látok semmit a sûrû sötétségen kívül. Úgy látszik most nem felejtette el lekapcsolni a lámpát, pedig olyan jó, amikor nem kell sötétben lennem.
Megfordulok, de nagyon nehezen megy, mert a súlyos láncoktól nehezen tudom felemelni a kezeimet. Lassú mozdulatokkal megfogom a vékony pokróc szélét és fölhúzom a derekamig.
Hideg van és a levegõ is nyirkos, a pokróc pedig elég vékony. Nem húzom fel a nyakamig, mert akkor beletapad a friss sebekbe és csak még jobban fog fájni.
Megérzem az ennivaló illatát is, de egy falat sem megy le a torkomon, ahogy egész nap.
Mindig nagyon haragszik, hogy ha este hazaér és az ennivaló még mindig a tányéron van. Olyankor mindig hozza a bõröveket.
A fekete a legrosszabb, mert abban fém szegecsek is vannak amit mindig beleakadnak a bõrömbe és megvágnak. Ha nem eszem meg az ételt, akkor a barnát hozza. Az is fáj, de már megszoktam.
Elkezdek halkan dúdolni egy régi dalt, amire nem tudom, hogy honnan emlékszem, és közben elnyom az álom.

***

Égõ fájdalomra ébredek és már oldalra sem kell néznem, hogy tudjam mi az. A barna öv.
Ismét hallom, ahogy a levegõt szeli, majd felsikítok, amikor a bõrömbe hasít, mert szinte pont oda csapott ahol az elõzõ verés nyomai vannak.
- Már megint nem ettél te átkozott! Nem mondtam még elégszer, hogy mit kapsz, ha nem engedelmeskedsz? – még egyet csapott, én pedig megint sikoltottam a könnyek pedig már maguktól kezdtek folyni az arcomon. – Megmondtam reggel, hogy mire hazaérek fürödj meg és egyél meg mindent! Mit kezdjek egy csont sovány kurvával!?
Még hármat rám csap az övvel, majd mérgesen elindul kifelé. – Nem sokára visszajövök, és ha addigra nem teszed rendbe magad véresre baszlak és úgy elverlek, hogy meg sem tudsz majd mozdulni!
Rácsap a villanykapcsolóra és bevágja maga után az ajtót. Remegve kinyújtom a kezem a tányér felé, de nem bírok tovább ébren maradni. Leejtem a kinyújtott kezemet és hagyom, hogy ismét magába szippantson a sötétség.

***

Mikor felébredek, nem tudom rögtön kinyitni a szemem, olyan fáradtnak érzem magam, hogy alig bírok megmozdulni. Lassan érzékelem a környezetemet és rögön rájövök, hogy nem a pincében vagyok. Valami nagyon puhán fekszem, ami nem az én matracom. És finom illatok érzek, pedig a pincében csak büdös, áporodott szagok vannak.
Lassan nyitom ki a szemeimet és nyomban egy szép zöld szem kerül a látóterembe.
- Felébredtél?
Ezt õ mondta. És milyen nyugodt a hangja. Nem olyan, mint az Övéi, amikor részeg vagy ideges és midig kiabál rám. Nem látom tovább a szemeit, mert a hosszú haja eltakarj elõlem.
Valamit megérzek a karomon, ezért gyorsan odakapom a fejemet és látom, hogy egy ronggyal gyengéden törölgeti a sebeimet. De miért csinálja ezt?
Annyira óvatos, hogy szinte meg sem érzem, hogy a bõrömhöz ér.
De miért hozott ide? Ha Õ megtalál minket ezt a férfit is bántani fogja, engem pedig…
Mikor ellép az ágy mellõl megpróbálok fölállni, de a szoba forogni kezd körülöttem, és a padló egyre közelebb kerül, amikor valaki óvatosan elkap és lassan visszahelyez a puha ágyra
- Egyenlõre ezt még ne erõltesd. Nálam biztonságban leszel.
A hangja nagyon kedves, ami nagyon jól esik, de még mindig félek, hogy Õ bármelyik pillanatban betoppanhat.
Egy krémet vesz elõ és törõdõ mozdulatokkal bekeni az összes sebemet. Lágyan érint ami nem is fájna, de a krém nagyon csíp. Felszisszenve húznám el a kezem, de gyengéd erõszakkal megfogja és folytatja. Mikor ezzel kész van a nagy és friss sebeimet kezdi el fehér fáslival betekerni és apró gézlapokat rak rá, hogy a kötés ne ragadjon bele.
Mire befejezi már nagyon fáradt vagyok, olyan sok seb volt, hogy eltartott majdnem egy óráig mire mindet bekötözte.
Feláll az ágyról, én pedig bizalmatlanul végigkövetem a mozdulatait. Odalép az ajtóhoz és bekulcsolja, majd a kulcsot a zsebébe teszi. Tehát õ sem akar kiengedni. De legalább… legalább Jake sem tud bejönni.
Nem fekszik mellém hanem beleül az ágy melletti nagy fotelbe és fáradtan hunyja be a szemeit.
Egy ideig még nézem, majd a kispolcon lévõ világítós órára pillantok. Már majdnem éjfél, már biztosan hazaért.
Elhessegetem a gondolatot és beszívva a finom illatokat lassan álomba merülök.

***

Mikor felébredek sötét van, de az óra szerint délután hat óra van. Elfordítom a fejem, de a fotel üres. Biztosan elment.
Megpróbálok felülni, de a tagjaim annyira elgémberedtek, hogy csak többszöri próbálkozásra sikerül.
A falnak támaszkodva kitámolygok a fürdõszobába és becsukom az ajtót. Körülnézek és mindenhol csak tisztaságot látok. Olyan jó érzés, hogy itt semmi sem piszkos.
Gyorsan elvégzem a dolgom, majd a mély kádad nagy ívben kikerülve visszamegyek a szobába, de mikor meglátom a hatalmas ablakot oda veszem az irányt.
Ahogy közeledek a szíven egyre hevesebben dobog. Már nagyon-nagyon régen nem voltam kint. Annyira hiányzik a friss levegõ, a szabad ég látvány, hogy az elmondhatatlan.
Esetlen mozdulatokkal elhúzom a nehéz sötétítõt és nehezen, de kinyitom az ablakot. A friss esti levegõ úgy áramlik szét körülöttem, mint ha simogatna. Még finomabb illata van mint amire emlékeztem. Rákönyököltem a párkányra és úgy bámulom a nagy kerek holdat és a több milliárd csillagot az égen.
A tekintetemet elhomályosítják a boldogság könnyei, de már nem érdeke. Annyira jó végre szabad levegõt érezni…
Megrezzenek, amikor a hátam mögött megszólal az a férfi aki megmentett.
- Mit csinálsz? Még nem lenne szabad járkálnod. Pihenned kell.
Közelebb lép én pedig a fejem rázom amikor vissza akar vinni az ágyba és amennyire tudom megszorítom az ablakot.
- Rendben. Nem viszlek vissza, de nem állhat itt meztelenül sokáig, mert meg fogsz fázni. Lenézek magamra, és csak most tudatosul bennem, hogy a fáslikon kívül tényleg nincs rajtam ruha. A testem pedig tele van zúzódásokkal, és hegekkel.
Szégyenkezve magam elé húzom a nehéz bársonyfüggönyt és inkább nem nézek a
szemébe. Nem akarom, hogy õ is ugyanazt tegye velem, mint Jake.
- Hé, nyugodj meg, semmi baj. – Finoman az állam alá simítja az ujjait és maga felé fordítja a fejem.
- Nem foglak bántani, ne félj, csak nem akarom, hogy beteg legyél. Maradj itt és hozok neked egy köntöst.
Csak biccentek egyet õ pedig gyorsan beszalad a fürdõszobába és egy nagy vörös anyaggal tér vissza.
- Tudom, hogy nagy lesz rád, de majd szerzek neked ruhát. Engedd el a függönyt és segítek fölvenni.
Felkapom a fejem és tagadólag rázni kezdem. Nem akarom, hogy lásson. Tudom, hogy már látta a sebeimet, de így akkor is más. Még én is gyûlölöm látni õket.
- Mondtam, hogy nem bántalak. Engedd el, kérlek.
Lassan kiejtem a kezembõl a függönyt õ pedig azonnal körém tekeri, a nagyon finom anyagból készült köpenyt.
Újra az ablak felé fordulok és jó pár percig csak nézelõdök, majd a hátamnál ismét megszólal a megmentõm.
- Ki akarsz menni egy kicsit?
Kimenni? Amióta elrabolt azóta nem voltam a szabadban. Igen, ki akarok menni.
Biccentek és fordulnék meg, de megállít, amikor egyik kezét a vállamra teszi. – Várj, csak akkor megyünk, ha megengeded, hogy a karomban vigyelek. Hideg van kint és nincs cipõd és még amúgy is pihenned kellene. Jó lesz úgy?

*~*~*~*

Érzékeim teljesen kiélesednek , szemeim a sötétben a régi ajtókat vizslatják . Meglepetésemre egy halk hangra leszek figyelmes .Veszekedés ? Közeledem a hang irányába , egyre közelebb és közelebb érek , tompa hupogásra kapom fel a fejemet . Még is mi a franc ? Orromat édeskés illat csapja meg  , forrása  a dübögés és a halk hangok felõl származik .  Ezt muszáj lesz megnéznem magamnak . Egy fickó csapja be az egyik ajtót nagy iramban , majd gyors léptekkel tûnik el az utcasarkon . Odaérek , az ajtó nyitva . Beljebb haladok óvatosan , de határozottan . Még egy szoba , erõsödik a számomra ínycsiklandozó illat , kicsikét mint ha a vámpír felem gondolkodna most helyettem . Egy hatalmas ajtó tárult zölden csillogó szemeim elé . Kezeim a kilincsre siklottak , és már enged is a  szerkezet  .  Olyan látvány tárult elém amit senkinek sem kívánnék . Egy vágásokkal teli test feküdt láncra kötve egy nagyobb szobában . Villanyt kapcsoltam , keserves arckifejezéssel meredtem a friss sebektõl tarkított , vékony férfi testre .  Gyönyörû sötét hajkoronáját vizslattam ,  és sötét színû szemeiben meredt el zöld szemem világa . Közelíteni kezdek hozzá , fél térdre ereszkedem majd a hátára fordítom , és megnézem a pulzusát . Szerencsém van , él . Letéptem róla a láncait , majd kabátom levéve belebugyolálom félmeztelen testét . A házamhoz érünk , eszméletét vesztette karjaimban . Az ágyamra helyeztem az elgyengült testet . Majd egy puha ruhával tisztítani kezdtem a vérnyomokat finom bõrérõl . Ébredezni kezdett , õzike szemei figyelni kezdték gondoskodásomat . Majd lágy hangon megszólítom :

- Felébredtél ? – fojtatom tovább testének tisztogatását . Semmi választ nem kapok . Amikor kész vagyok elindulok gézért ,  és valami krémért ami begyógyítja a sebeit . Visszaérve éppen az ágyból próbál kikászálódni , majd felállni , nem sok sikerrel . Teste imbolyogva dõlni kezd . Elkapom a zuhanó testet  , ami izmos vállaimra esik , megint  karjaimban tartom a testét és finoman az ágyra eresztem . Hajam arcomba hullva takarja el tekintetét .

- Egyenlõre ezt még ne erõltesd . Nálam biztonságban leszel . – tekerem le a krém kupakját . Sok apróbb , és néhány nagyobb seb éktelenkedett gyönyörû bõrén . A kenegetésre néha-néha szisszenéssel válaszol , a krém marja sebeit . Majd lassan apránként a mélyebb sebeket kezdem fáslival lefedni . Amikor végeztem , betakargattam és helyet foglaltam a fotelemben . Az ajtót kulcsra zártam , nehogy utánunk jöjjön az a haramia , és gatyám zsebének mélyére rejtettem . Majd a pihegõ fiúra néztem , és szemeim lassacskán letapadtak . 

Annyira finom, hogy kár lenne minden egyes cseppjéért.

Ráadásul miattam, és csakis nekem produkált az elõbb ilyen finomságot…

Nyalakodásom hangjára, ha ez lehetséges, vörösebb arccal, és kétségbeesettebb szemecskékkel néz rám, mint eddig bármikor, gondolom, tudni szeretné, mit csinálok.

Pedig… Ha nyugiban marad, akkor nem lendíti tovább a kedvem az egek felé, tekintetébe fúrva pillantásom incselkedek vele, tisztítom még nagyobb átéléssel az ujjaim.

Aztán… Amikor azt látom, hogy ez a látvány hozzám hasonló mértékben felizgatja a kis perverz cicát, nevetve simítom végig még mindig forró bõrét.

- Milyen buja tested van…- duruzsolom a fülébe közben.

Hangom hallatán kisebb borzongás szalad át a testén. Kiabálni gondolom azért nem kiabál, mert a száját tüntetõen összeszorította.

Cehh… Úgy, mintha ezzel a tettével elérhetné, hogy elveszítsem a kedvem megtörésétõl…

- Hiába tiltakozol, - sóhajtom, hogy tovább húzhassam vágyaink - nem tudom tagadni, mennyire élvezed… add meg magad, és ígérem, fantasztikus élményben lesz részed…

Inkább a tettek embere vagyok, mint a szavaké, nyakának hajlatára, majd testének többi pontját is csókjaimmal kezdem el kényeztetni, hogy tudja, mit kap akkor, ha végre enged.

Igen… A megszégyenítés mellett bûnbe csábítani is szeretek másokat…

- Soha…- fújtatja, ha szemeivel ölni is tudna, már halott lennék.

- Majd meglátjuk. – sóhajtom, mialatt bogarászni kezdek szekrényem egyik fiókjában. Én ráérek. És… Élvezni is fogom a kínzását, már boldogabbá tesz azzal, hogy szavaim hallatán nyel egyet.

- Neh…- nyög fel rémülten, amikor meglátja kedvenc segédeszközöm a kezei közt, combjait is megpróbálja összeszorítani, hogy lehetetlenné tegye a közéjük férést.

De… Persze szép lenne, ha ezzel visszatartana, mosollyal fészkelem magam vissza elõzõ helyemre, és nyomom fel egy mozdulattal neki kezemben tartott vibrátorom.

Csak így csalhatok ki a kis cicából velõtrázó sikolyt, mialatt a teste pár másodperc erejéig megfeszül.

Mohó a drága, feneke tövig elnyeli a játékom.

Kuncogva húzom óvatosan kijjebb, majd tolom vissza testébe éppen emiatt újra, és újra, egészen addig, amíg élvezete jeleként fel nem nyög.

Ebbõl már tudom, hogy megint sikerült legyõznöm, elégedetten indítom be a ketyerét.

Pihegése, valamint elkeseredett próbálkozása is tetszik, amivel kioperálná magából a segédeszközt, viszont lelkesedésével karmai hiányában még most sincs esélye ellenem, könnyedén feje felé szorítom a kezeit.

- Kérlek… neh… vedd kih…- ohh… Végre megtalálta a gyengepontom, vigyorogva ragadom meg állát, és fordítom úgy a fejét, hogy a tekintetembe nézzen. A kérleléstõl teljesen elolvadok…

- Ha azt akarod, hogy kivegyem, meg kell tenned nekem egy apró kis szívességet…- na jó… Annyira még ettõl nem… Majd késõbb…

- Re… rendben… bármit…- már biztos, hogy nem ússza meg egy újabb kör nélkül, még mindig fülig érõ mosollyal rántom négy lábára, hogy leszórhassam az összes ruhám, és feltálaljam neki meleg, zacskós tejemet:

- Rajta, cicám, nyalogasd csak… - bátorítom is - ha jól fogod csinálni, kiveszem belõled a vibrátort. – ha viszont elsírja magát, akkor még egy farok szorítót keresek, valamint bilincsek is neki.

Épp megkérdezném arról, hogy meddig kell még rá várnom, amikor végre, pár könnycsepp útjára engedése után lehunyja szemeit, és végigsimít a farkamon.

Sõt… Meg is nyalintja, vigyorogva bíztatom ismét:

- Ez a beszéd...

Áldott jó ember vagyok, csak azért segítem szavaimmal…  

Hajába is csupa szívjóságból markolok bele, és irányítom a tetteit, nem azért, mert nem szeretném, ha a fogait használná a farkamon… Hát hogyne…

Elõször csak óvatosan ízlelgeti tagom, aztán már mézédes ajkai közé véve szopogatja, szívogatja.

Ahh… Annyira ügyesen…

Többször nyögök fel, közben, holott nem akartam, és még a fejét is csak akkor szorítom meg erõsebben, húzom jobban rá farkamra, amikor már érzem, hogy jönni fog neki a tejem…

- Jó kiscica… - dorombolok neki elégedetten, amikor elengedem. Megérdemli a dicséretet élvezetem minden cseppjét lenyelte.

A testébe helyezett segédeszköztõl is megszabadítom, viszont mielõtt megkönnyebbülhetne, már húzom is magamhoz egy csók erejéig.

Nem fog tõlem ennyire könnyen szabadulni, napokig kínzom majd, mielõtt lesz egy kevés nyugta.

Csak azért nem tiltakozik ellenem, mert már nincs ereje, gondolom csókom is emiatt nem viszonozza.

De… Mindig elérem, amit akarok, csak rá kell markolnom kis keménységére ahhoz, hogy csókunkba nyögjön, és aktívan viszonozza a nyelvtáncunk.

- Kérlek… elég… - nyafog aztán - Engedj… engedj elélvezni… Nem eszik ilyen forrón a kását…

- Az nem megy olyan könnyen. Ha ki akarsz elégülni, ki kell szolgálnod magad. – tisztázom vele mosolyogva a tények. Aztán… Mielõtt ellenkezhetne dõlök el az ágyon.

- Neh… nem kérheted ezt tõlem… ne tedd ezt velem…! - nevetve simítom végig pofiját, és ismétlem meg magam:

- Rajta, cicám, lovagold meg a gazdit…- még szép, hogy ezt akarom kérni tõle. És… Vagy cselekszik, vagy szenved. Ez van…

Vigyorogva figyelem gyötrõdését, és azt, ahogy összébb zárja a combjait, és rám majd farkamra pillog, gondolataiból tudom, most is sikerült legyõznöm.

Csak egy kevés idõ kell ahhoz, hogy ráüljön a derekamra, és magába vezesse merevedésem.

Áhh igen… Szélesebb vigyorral figyelem, mialatt õ nyaffanva helyezkedik el rajtam, végighúzom ujjaim a combjain, aztán meg is fogom õket.

Finomak, és puhák… Ráadásul a gazdájuk rendkívül ügyes.

Nem szórakozik most se sokáig, amint végigsimítja ismét kemény farkam, már vezeti is forróságába.

Szépen, és lassan, egészen addig, amíg tövig el nem nyeli.

- Ez a beszéd… jó kis cica…- élvezem, hogy most, mialatt mozogni kezd is emészti magát azért, amit mûvel velem. Élvezetesebbé teszi a szexet, mint eddig bárki.

Minden egyes rezdülésével, és sóhajával is édesebbé, fûszeresebbé teszi, azt, ahogy körbeöleli tagom, szavakba se tudom önteni az érzések, amiket ébreszt bennem.

Nem egyszer nyögök fel ismét hangosabban, mialatt combjait, valamint bõre többi négyzetcentiméterét cirógatom, ha nem épp húsos seggét markolászom.

Végül, amikor már közel érzem a beteljesedést, egy újabb birtokló csókra vonom magamhoz, hevesen lököm nyelvem a szájába, csábítom egy vad táncra az övét, mialatt farkam mélyebbre tolom tagom a testébe, mint eddig bármikor.

Gaztettem következményeként a számba sikít, és teste ívbe feszül.

Ha lennének körmei, akkor az is biztos, hogy nem csak megtámaszkodott volna a mellkasomon.

- Rajta… hadd lássam, ahogy kényezteted magad…- suttogom neki, kezét is forró merevedésére vezetem, amikor csillapodik remegése.

A tagjait átjáró kéj bûvöletében cselekszik, szavaim hatására ujjait magára kulcsolja, és mindennél szebb látványt mutat nekem azzal, ahogy cirógatni kezdi a farkát. Kuncogva folytatom segge ostromát.

Egyre gyorsabban, egyre jobban a testébe nyomva tagom. Már nem kell sok egyikünknek se.

Igen…

Sikítása miatt, és attól, hogy elélvezése közben összébb szorítja magát eresztem a bennem felgyülemlett feszültséget a testébe, aztán dicsérem meg a mellkasomra dõlt partnerem:

- Ha továbbra is ilyen jó leszel, hidd el, nem lesz rossz dolgod nálam. – szex mellett természetesen ételt, és rengeteg figyelmet is kap majd addig, amíg meg nem unom.

Bár… Azok után, hogy elszökött meg se érdemelné.

- Gyûlöllek…- ezek után meg pláne nem, jókedvûen nevetem ki a keserûségét, és öltözök fel. Nem tudom, mit várt. Én nem vagyok, nem voltam, és nem is leszek a fehér lovagja. Õ egy ugyanolyan eszköz számomra, mint eddig mindenki más.

Az se igazán érdekel, hogy a takarót a fejére húzva kezdett szívszorítóbb sírásba a plédje alól kiszûrõdõ szipogás alapján.

***

Hagytam, hogy önsajnálatába, és takarójába burkolózva pityeregjen a délután folyamán, de most már ismét látni, és érezni akarom, ezért visszajöttem hozzá.

- Helló szépségem. – köszönök is neki, viszont meg se mozdul az az ágyon lévõ kupac, ami alatt gubózik. – Remélem, készen állsz pár újabb körre…

Nem köszön. Sõt meg se mozdul.

Azt képzelheti, hogy ha úgy tesz, mintha észre se vette volna belépésem, akkor úgy gondolom majd, hogy alszik, és békén hagyom?! Minden uke ennyire hülyének hisz?!

Mérgesen ülök mellé az ágyra, rántom le róla az anyagot azzal a szigorú utasítással, hogy ne szórakozzon velem, mert megjárja.

Meglep, hogy ekkor nem egy békés alvást színlelõ, hanem egy dühösen felém fújó cica néz szembe velem, az, hogy mancsai közt, valamint elõtte az ágyon vibrim, pontosabban annak kisebb-nagyobb darabjai vannak, még jobban ledöbbent.

Annyira, hogy majdnem el is felejtem megragadni a farkát, amikor sikertelen karmolási kísérlete után gyûlöllek, és amint tehetem, elmegyek innen füstölgéssel próbál lemászni az ágyról, hogy távolabb vonulhasson a közelembõl.

De…

Nincs szerencséje, a majdnem tényleg annyit tesz, hogy épp idõben kerül a kezeim közé cicafarka, és tudom magamhoz visszahúzni vele.

Fájdalmas kiáltása se hat meg. Ha használni akarja a hangját, akkor tegye bátran. A szomszédok már hozzászoktak ahhoz, hogy itt sosincs csönd.

- Ilyen rossz macsekot… - duruzsolok neki fejcsóválva, amikor kisebb ellenkezés után már száját összeharapva ül az ölemben. – Úgy nézem, megint ki kell kösselek ahhoz, hogy nyugton maradj.  

Ujjaim beszédem közben rákulcsolom a másik farkára, hogy szép lassú mozdulatokkal kényeztessem, valamint leheljek bele ismét életet:

- Engedem, hogy pihenj egy kicsit, és akkor ahelyett, hogy erõt gyûjtenél, szétbontod a kincseim??! – a kezei, amikkel próbálja karom lefejteni a tagjáról kicsit sem zavarnak.

Sõt… Inkább nevetek rajtuk, mint idegesítem magam miattuk, aranyos, ahogy próbál szabadulni.

- Te hagytad itt… - sziszeg vissza rám indulatosan, nevetve gyorsítok kényeztetése tempóján.

Bátor. Vagyis… Inkább merész, rendesen megragadott a jelleme.

Élvezetesebb vele játszani, mint eddigi áldozataimmal, újabbnál újabb torz ötletek jutnak az eszembe, amikkel majd teljesen megtörhetem, és porig alázhatom.

- Különben is… - morog tovább - Te vagy a rossz! Engedj el, és hagyj végre békén! Nem akarok itt lenni veled. – hmm… Pedig én pontosan azt akarom, hogy ennek a háznak ebben a szobájában, ezen az ágyon maradjon.

Vagy a kanapéján… Bár… A mosógépet, vagy a konyhaasztalt is kipróbálhatjuk majd. Van egy olyan érzésem, hogy a drágával tényleg mindenhol jó lenne.

- Eszemben sincs elengedni egy ilyen gyönyörû cicát. Mondtam, hogy addig leszel a vendégem, amíg rád nem unok. – rázom meg a fejem vigyorogva.

Mosolyom most nem csak dacos pofija látványától van az arcomon, olyan kínzást találtam ki neki büntetésként, ami miatt még én is sajnálni fogom egyszer majd, ha ráérek.

- Emlékszel arra, hogy azt ígértem, hogy ha jó leszel, AKKOR – ezt a szót jelentõségteljesen kihangsúlyozom neki - nem lesz rossz dolgod nálam?

Még miközben beszélek hozzá is nyaka bõréhez közel hajolva szívom magamba finom illatát.

Kis csókok is kap, egyes helyeken a bõrét, és fülét is megszívogatom.

Nem válaszol, viszont mûveletem következtében alig hallhatóan felnyög, és remegés fut át a testén. El is élvezne, de a legutolsó pillanatban rászorítok a farkára, és ezért nem sikerül neki.

Így járt.

Nem adják ilyen könnyen a gyönyört, annak meg végképp nem, akit kínozni akarnak.

Miután összegörnyedve sikít fel a fájdalomtól, és megint megpróbálja nem létezõ körmeit beleállítani a karomba, arra bíztatom, válaszoljon a kérdésemre.

Könnyes szemeivel tekintetembe néz, de aztán mivel ismét rászorítok a farkára, ahelyett, hogy könyörögne, mint ahogy azt tervezte, észrevehetõen biccent egyet.

Gyorsan rájött arra, jobban teszi, ha felel, látszik, hogy igencsak okos. De… Azért nem árt belevésni az agyába, hogy legközelebb se felejtse el, rossz ötlet velem vitatkoznia, erõsebben szorítok rá merevedésére, és szólalok meg ismét:

- Helyes… Ebben az esetben tudod, hogy meg foglak büntetni kicsit.

- Engedj el… - nyögi – Kérlek… Ne kínozz! - ismét futna is el szeretõ karjaim közül, de azt nem hagyom neki, eddig szabad kezemmel erõsen fogom át a derekát: 

- Kínozni? Ugyan… Csak egy kis büntetés kapsz, a tetteidért, nyugodj meg…

Szavaim az ellenkezõ hatást váltották ki nála, mint amit kellett volna nekik, a szíve hevesebben kezd el verni, kezeivel pedig matatni próbál a nadrágomban.

Valószínûleg azért akar lekenyerezni, hogy valamennyire lazítsak a tartásán, és elengedjem, ha nem csak hízeleg az enyhébb büntetés miatt, komoran nézek a szemeibe.

Lélektükreibõl hamar kiderül számomra, hogy tényleg nincs szó arról, csak úgy, hátsó szándékok nélkül molyoljon rajtam, ezért durva pofont keverek le neki.

Más helyzetben visszafogtam volna magam, de most valahogy ez kellett.

Soha többé nem szeretném, ha megpróbálna hülyének nézni, vele is tisztázom, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor elnéztem neki, mielõtt még lehámoznám magamról a kezeit, és elõször egymáshoz, aztán az ágyhoz is kikötözném õket.

- Miért vagy ilyen? – nyeli a könnyeit, amikor végzek, és cicafarkát veszem a kezeim közé, még mindig morcosan nézek a szemeibe:

- Milyen?

- Tudod mit?! – fordulok el inkább tõle a válasza elõtt, amikor pár kellemetlen jelzõ úszik a szemeim elé – Ne is mond. A gondolataidra hallgatok. Azt sugallják nagy büntetést akarsz.

- Mi? Dehogy… Kérlek… Én azt akarom, hogy eressz el! – közli, és szabadulna is kötelékei közül, viszont mielõtt sikerülhetne neki kelek fel mellõle, majd térek vissza hozzá.

Csak a fürdõben ruccantam ki, borotvahabot, borotvát, meg egy lavórnyi melegvizet hoztam.

Ha legfõképp szemétnek tart, akkor az leszek vele.

***

- Áááhh… Te nem vagy normális… Miért teszel ilyesmik velem? – kiált fel ismét, mintha meg se hallottam volna a hangját folytatom tovább cicafarkincája csupaszítását.

Precíz mûvelet, és idõigényes, de lassan talán végzek vele.

Vagyis… Végeznék, ha nem kellene arra ügyelnem, hogy dobálja csípõjét a drága.

- Maradj nyugton, mert kikötözöm a lábaid is – figyelmeztetem szigorúan – Már mondtam, hogy mindjárt meglátod. – pontosabban megérzi. De mindegy is talán. A fontos az az, hogy bármennyire is büntetni akarom, a bõrét attól ne sértsem fel. Az azért kellemetlen lenne.

- Ennyi volt. – kuncogom gonoszan – Most, hogy teljesen csupasz lett, jöhet a játék. – könnyei eddig is ömlöttek, de most szinte megállíthatatlanul folynak attól, hogy feljebb emelte farkincáját, és végignézett rajta.

Pedig szép, és izgató látvány lett félig.

Azt se értem, most miért hangoztatja ismét, hogy utál. Mit fog mondani késõbb?

Hmm… Ki kell derítenem.

Sikosítót veszek elõ a szekrénybõl, és bekenem vele kókadt tagját, hogy rendesen felizgathassam, ragacsos ujjaimmal amikor már kezd férfiassága nõni, bejáratát is simogatom.

Erre szükség van ahhoz, hogy eltereljem a figyelmét.

Amikor már a kéj átveszi felette az uralmat, nem az ujjaim fogom a testébe, hanem a saját farkát.

Hamar felizgul, és végrehajthatom a tervem, kuncogva izgatom a hátsóját cicafarkával.

Ekkor esik le neki, hogy csõbe húztam, próbál meg ismét szabadulni elõlem, mielõtt azt ordítja, hogy szedjem ki belõle.  

- Szerintem jó helyen van ott. – kötöm hozzá erõsen a combjaihoz, hogy még csak véletlenül se tudja kihúzni. - Benned is marad. – mi jön most? Hát a toll…

Addig fogom csikizni, amíg el nem élvez egy párszor attól, hogy farkincája mozgatásával magát juttatja egyre közelebb a beteljesedéshez.

Oda, ahol egészen addig lenni fog, amíg rá nem unok.

Aztán…

Döbbenten figyelem elõször üressé vált kezeim, majd az egyik hozzá képest nagy szekrényem mögül kikandikáló bajszocskáját, és nevetek saját hoppon maradásomon.

Fél pillanatnyi figyelmetlenségem elég volt neki ahhoz, hogy kiugorjon karmaim közül, és bemásszon oda…

Nagyobb adag gyógyszerben kell részesítenem, mint ahogy azt eddig hittem…

- Várj, segítek. – kuncogok ismét, mialatt mellé lépek, hogy levehessem a béklyóit.

Nem. Nem õrültem meg. Csak már megint hozzá akarok érni, azért ajánlottam fel neki a támogatásom.

Ha rossz cica lesz, úgyis többet kap ezeknél...

Akkor se lapulása, se füllecsapása, se az összes édes kis húzása nem fog rajta segíteni. És… Akkor ráadásul nem is fogok hozzá olyan nagy óvatossággal nyúlni, mint amivel most megszabadítottam a terhétõl, mielõtt elindultam volna a konyha felé.

Fél szemmel látom, hogy követ intésemre, ezért vigyorral nyugtázom magamban, egy kicsit már bízik bennem, majd töltök neki pohárba tejet, keverem össze gondosan a háta mögött azzal a gyógyszerrel, ami jó darabig nem teszi még lehetõvé számára a magas helyeken mászkálást. 

Földhöz ragadt lesz, na meg velem összeragadt… Már alig várom…

- Gyere, vedd el. - nyújtom felé végül a kész italát, ajkait nyalintva lép hozzám közelebb.

Grr…

Nekem meg már áll a farkam rózsaszín kis nyelvének a látványától, sóvárogva nézem akkor is, amikor már a konyhaasztal túloldalán szaglássza, kortyolja a tejét.

Hihetetlenül erotikusak a nyelvcsapásai…

De… Ki kell bírnom még egy kicsit anélkül, hogy leteperném… Ki kell bírnom…

- Köszönöm szépen. – nem támadhatom le még most sem, pedig nagyon az utolsó idegszálamon táncol ismételt szájkörbenyalásával, és mosolyával.  

- Igazán nincs mit. Gyere, kerítünk neked ágynemût meg valamit, amiben aludhatsz az éjszaka. – miért is csinálom ezt a kertelést egyébként??? Lenne elég ereje akkor is, ha reggelig dugnám…

- Nagyon szép otthonod van.

Áhh igen… Már tudom… Pár teljes napot szeretnék vele tölteni, egy fizetett szabadságolás keretében, nem csak egyetlen egy éjszakát…

- Köszönöm. – hálálkodok dicsérete miatt - Pedig most még a rendetlenség is nagy sóhajtom színpadiasan, utunk a nappaliból a hálóba vezet.

Itt tudok neki ágynemût, és tiszta ruhák keresni.

- Szeretnél lefürödni? – faggatom aztán újra, amikor mindent a kezébe nyomtam, majd mivel biccent, egy törülközõt is kap.

Ha felajánlom neki, szárazra nyalom, lehet, meg se áll az elsõ ablakig…

Türelem... Hosszú, fullasztó, és persze baromi élvezetes, szexszel órák várnak rák még…

- Az ott a fürdõszoba, mosakodj meg nyugodtan, én addig beágyazok. – bökök az ajtóra, ami mögül sovány vigaszként legalább kukkolhatom a beágyazás közben/után.

- Rendben. És még egyszer köszönöm a kedvességed. – ereszti meg felém ismételten édes, és szégyenlõs vigyorát, lépdel el bátortalanul a fürdõszobába mellõlem, csukja be az ajtaját.

Hehe… Mintha egy fadarab távol tarthatna, ordas vigyorral lépek elé, és csodálom meg a kulcslyukon keresztül vetkõzését, aztán meztelen testét. 

Hamvas bõre ruha nélkül csak még szebb, kerek segge miatt majdnem utána is lépek, amikor a kádba ül, nagyon nehezen tudom látványa után visszairányítani figyelmem az ágyazásra.

Pedig kell…

***

- Jól áll rajtad. – somolygok rá már ideiglenes ágya mellõl, bókommal rendesen zavarba hozom. Jobb is, hogy nem tudja, még miután sikerült neki beágyaznom is, visszamentem hozzá leskelõdni.

- Akkora, mint egy cirkuszi sátor. - nevet fel ismét, kuncogása miatt újra el kell mennem mellõle. Ha nem tenném, nem csak a tincseibe simítanék.

- Én nemsokára indulok dolgozni, addig helyezd magad kényelembe. Vacsorát találsz a hûtõben. – magyarázom neki távozásom, mielõtt még a hálószobába vonulnék.

Hogy lehet ennyire szép?

Gondosan becsukom az ajtót, és mély lélegzetek veszek, csak amikor úgy érzem, kicsit sikerült hájas, ragyás arcú, és undok fõnöknõmre gondolva lenyugodnom veszem le pólóm, és állok neki egy nadrágváltásnak.

Utóbbi ruhadarabom másképp fel se jönne rám…

- Moichi! Moichi! Találtam halat a hûtõben, megehetem? Annyira finom illata van! – ront be hozzám, jelenléte miatt érzem, hogy megint kezdek merevedni, úgyhogy gyorsan gombolom be nadrágom, és kísérem vissza a konyhába, hogy ételét a mikróba tegyem.

- Persze, megeheted. – magyarázom tettem merevedésem miatt összeszorított fogakkal - De elõbb megmelegítem neked.

Mintha a mikró eltüntethetné, úgy nézi a vacsoráját, inkább megint magára hagyom, és pólóm is felveszem.

Már boldogul…

Nekem meg munkába kell állnom, ha tényleg megint ki akarok harcolni pár hét szabadságot.

- Én most elmegyek dolgozni, addig legyél jó. Majd reggel jövök. – vagy elõbb… Ez még a jövõ zenéje.

- Rendben. Legyen jó utad! - köszön nekem, már rá se merek nézni, mialatt a kabátom húzom, még akkor sem, amikor kilépek. Mindjárt itt van a reggel, és láthatom addig nem szabad…

Az ablakok, valamint az ajtó zárva emlékeim szerint, ha valami csoda folytán mégis meglépne tõlem, akkor a sintérek elkapják, és értesítenek.

Hogyan?

Telefonszámom fekete nadrágjának a farzsebébe csúsztattam, tudni fogják, ki a gazdája, ha áttapogatják.

Már az enyém, nem menekülhet elõlem…

***

Mérges hangon figyelmeztetem a kicsikét arra, hogy fogja be a száját.

Nyávogásának, miszerint szedjem le róla azokat a láncokat, amikkel kikötöttem ágyamhoz, nem fogok eleget tenni attól, mert hangosabban ismételgeti.  

Ha tovább rinyál, inkább még a száját is kipeckelem, és szorosabbra kötözöm.

Azok után, amit tettem érte, képes volt egy szó, vagy üzenet nélkül lelépni innen, mert talált egy nyitva maradt ablakot.

Ráadásul…    

Még amikor ki akartam hozni a teleprõl, azoknak a rohadékoknak a kezébõl is menekült volna elõlem úgy, mint ahogy a sintérek elõl, altatós ronggyal kellett leszerelnem.

Bár…

Ha nyiválásával nem törõdve húztam volna haza, akkor most lehet, a szekrény tetejérõl fujtatna rám, mialatt az elengedéséért könyörög, és nem meztelenül feszengene elõttem, hogy vékony, formás kis testét arcához hasonlóan tanulmányozhassam, miközben magamban ezer képet pörgetek le lelki szemeim elõtt arról, mit fogok tenni vele.

- Engedj el! – könyörög figyelmeztetésem ellenére ismét, amikor óvatosan simítom végig az oldalát, a hangja már el-elcsuklik a sírástól – Kérlek… Semmi okod arra, hogy ezt tedd velem.

Cehh… Én ezt nem így gondolom.

- Semmi okom ilyesmire? – húzom fel a szemöldököm, amikor biccent, oldaláról az ujjaim egyik mellbimbójára csúsznak, és úgy megcsavarják, hogy fájdalmában felkiáltson, mialatt megfeszül a teste.

Szerintem igenis van rá okom. Jól esik ezt tennem vele az után, hogy reggel nem találtam, és átkutattam érte a fél várost, mielõtt hívtak volna a sintérteleprõl azzal, megtalálták a cicám.

De… Kínzása, még akkor is jó mulatságnak hatna, ha nem próbált volna szökni.

Mások megtörését valamiért mindig élvezem attól a naptól kezdve, amióta megtudtam, hogy mindenki csak ki akar használni.

- Kérlek… - nyafog újra, elvetemült vigyorral hajolok hozzá közelebb.

Sikolyától tényleg jobb kedvem lett.

Feltett szándékom, hogy a következõ nemet ajkaira susogom, és utána vadul megcsókolom.

Viszont… Mielõtt tervem véghezvinném, az egyik mancsával mélyen végigszántva körmeivel is az arcbõröm pofon vág.

- Rohadék! – keverek le neki egy válaszcsapást, aztán amíg õ ezzel van elfoglalva, éjjeliszekrényembõl olyan izgatószert húzok elõ, amit az áldozat fenekébe kell juttatni ahhoz, hogy hasson.

Egy hirtelen mozdulattal meg is kapja, habár erõsen rászorít az ujjaimra alfelével, mélyen a forróságába nyomom.

Velem nem fog szórakozni.

- Mi a fenét csinálsz? – nyafog továbbra is, tincseibe tépve késztetem újbóli kiáltásra, hogy ajkaira tapadhassak addig, amíg õ haját próbálja mancsocskáival kiszabadítani.

Forró, és vad csókra hívom, észveszejtõen ízlik a drága, vére, ami kiserken attól, hogy megharapom az édes kis száját még élvezetesebbé teszi az élményt.

- Csupán megbüntetlek. – rántom a fejét jobban hátra, amikor megunom, hogy nem viszonozza nyelvjátékom.

- Büntetsz? – kerekednek el a szemei, ha jól látom, most a régmúltjának emlékei pörögnek gondolataiban arról, amikor hasonló láncokhoz volt kötve.

- Pontosan. – válaszolok készségesen, az, hogy emiatt még kétségbeesettebben próbál szabadulni, mint az elõbb nem izgat. Nemsokára hatni fog rá az a szer, amit kapott.

Miért nem foglalkoztat túlságosan az se, hogy pontosan mit élt át? Csak azért, mert tudom, olyasmik semmiképp se, mint amilyeneket most fog.

- Azzal kezdjük - törlöm meg az arcom – hogy az összes körmöd lecsippentjük.

Tetszik, hogy kijelentésem miatt próbál szabadulni a kezeim közül, azt is még mindig élvezem, hogy semmi esélye ellenem, élveteg vigyorral vágom le összes kicsi körmöcskéjét.

Nincs rájuk szüksége.

Mire végzek mancsaival, teljesen megtörve, és lehorgasztott fülecskével fekszik, feltett szándékom, hogy éjjeliszekrényembõl elõhúzott újabb játékommal, egy kis tollal jobb kedvre derítsem.

Finoman húzom végig édes kis ajkain, a nyakán, majd mellkasán is, mellbimbóin hosszabban elidõzve, hogy aztán hasa, köldöke felé is elvigyem.

Dacosan összeszorítja az ajkait, de most már ennek ellenére is kezdi mélyebben venni a levegõt, halkan kérdem meg arról, hogy tetszik-e neki az, amit most teszek.

Válasza? Fejrázás.

- Sajnálom… - sóhajtom éppen emiatt színpadiasan. – Akkor abba is hagyom… - igen, elhúztam a tollat testétõl.

De… Csak addig, amíg nem sóhajt egy kicsikét megkönnyebbülése miatt.

Ekkor ugyanis újra végighúztam rajta, csak most félkeménnyé vált farkacskáján, hogy ne tudja elfojtani nyögését.

- Tudtam, hogy nem gondolod komolyan azt, hogy nem élvezed… - vigyorgok ismételt nyögése miatt, már a tollat letéve ujjaim húzogatom egyre merevebb tagján. – Hidd el, azt is fogod, amit most teszek majd…

Kapcsol, és már megint ellenkezne, viszont körmei híján védekezése cirógatásnak, ami jobban beindít.

Fél mozdulattal szabadulok meg nadrágomtól, hogy feljebb emelve alfelét a forróságába tudjak hatolni, és vadul kezdhessem a magamévá tenni.

Élvezetesebb dugni, mint hittem, kiabálása miatt lassítok kicsit, hogy tovább tartson az, amíg kitölthetem, a magaménak tudhatom.

Aztán… Amikor ismét közel érzem magam a csúcshoz, újra rágyorsítok lökéseim ütemére, fél kezemmel farkát is ismét megmarkolom.

A gyógyszer miatt ez kell neki, sóhajtozik, és nyög alattam annak ellenére, hogy próbál szabadulni, egy utolsó nagy lökéssel élvezek a testébe, amíg õ a kezemre.

- Forró vagy itt is. – mutatom neki kuncogva a termését, amire duzzogva fordítja el a fejét.

Pedig… Még ha duzzog is, folytatni fogjuk a játékot… 

Mosolya, és lelkes rendben rikkantása még erõsebbé teszi elhatározásom, miszerint megszerzem magamnak, gonosz vigyorral figyelem azt, ahogy a padra ugrik.

Fürge, és rugalmas, ami miatt úgy érzem, éjjelente akár több kör vad szexet is bírna velem…

Grr… És… Az is izgató, ahogy a popsiját riszálja egyensúlyozás közben…

Akrobatikája legalább ennyire tetszik, mivel elképzelem, ahogy a farkamra szaltózik, merevedésem fájón lüktet.

Szívesen lennék annak a szökõkútnak a helyében is, amire rámászik. Könnyebb dolga lenne, hiszen rajtam csak állva kéne ülnie, és rugóznia, nem kézen állnia…

Szuggerálom kell magam igen erõsen, ha nem tenném, akkor biztos, hogy utána másznék, egyre észveszejtõbb dolgok mutat be mocskos fantáziámnak…

Már csak a fél kezét használja, spárgát is csinál a levegõben, mielõtt másik kezére lökné át magát, mosolyogva tapsolom meg.

- Szép kis produkció. - bókolok is neki, amikor egy szaltóval ér elõttem földet, és meghajol.

Majd… Elõveszem azt a darab husit, amit a mutatványért ígértem:

- Tessék, itt a fizetséged.

Éhes, ezért megbabonázottan nézve a husit lép közelebb hozzám, várom a pillanatot, amiben elkaphatom, és zsákbamacskát csinálhatok belõle.

Sajnálatomra azonban kiderül, hogy roppant óvatos, mialatt újabb lépések tesz felém végig rajtam tartja a szemeit, úgyhogy semmi esélyem nem lenne ellene egy hirtelen támadással.

Túl sokat bánthatták…

- A tiéd, vedd el. - sóhajtom vigyorogva, szavaim hatására végre lecsap, és kikapja kezembõl a kaját, hogy a vízköpõ fejére futhasson vele, és kezdhessen el lakomázni, nevetnem kell, mielõtt újra megnézném magamnak.

A bizalmatlansága is magával ragadó.

A csibét is édesen eszi, nem telik sok idõbe, hogy végezzen vele, és erotikusan nyalja körbe a szája szélét, hpgy hálálkodhasson:

- Köszönöm. - arca pirossága hangjához hasonlóan imádnivaló, mosolyogva intem le, majd faggatom arról, minek nevezhetem:

- Nincs mit. Mi a neved?

- Schatten. – válaszol sajnálatomra még mindig a vízköpõ tetejérõl, mintha csak tudná, meg akarom fogni - Téged hogy hívnak? – általában ohh Istenemnek, vagy gazdámnak… De… Biztos, hogy õt a rendes nevem érdekli:

- Moichi vagyok. Van hol aludnod Schatten? – bombázom ismét a kérdéseimmel, bár tudom, úgyse jönne velem haza.

Az, hogy most, beszélgetésünk közben is azon a szobron játszik, amin eddig is ezt sugallja.

- Mindig találok egy helyet, ahol aludhatok. – bukkan elõ buksija játéka mögül, amikor már azt hittem, faképnél hagyott, gondolataiban látom, általában milyen helyek szokták érdekelni.

Megnyugtató, hogy a kanapém, és ágyam mindegyiknél puhább a kényelemmel talán meggyõzhetem…

- És nem lenne kedved egyszer végre rendes ágyban aludni?

Ha a válasza nemleges, akkor még mindig csinálhatjuk majd máshol is.

- Nem. Jó nekem idekint. – ehh… Ezt a választ is be kellett volna kalkulálnom, hogy a természetbeni szexet kedveli.

Na mindegy… Majd az ablak mellé kötöm ki.

Éhes tekintettel figyelem tovább, sóvárgok törékeny teste után, el akarom kapni, amikor a földre ugrik, és körbenéz.

Azonban mielõtt megtehetném ugrik egy villanypóznához, és kezd el rajta felfelé mászni, hogy ismét premier plánban láthassam formás popiját, mialatt õ egérként csusszan ki macska létére a kezeim közül.

- Holnap is hozol nekem enni? – értem… Szóval azért nem tûnt még el teljesen, mert ételfutárnak akar használni… Értem…

Alig ismert meg, de már a lehetõ legtöbbet akarja belõlem kicsikarni.

Csalódtam kicsit, viszont azt nem tudnám megmondani, mi másra számítottam.

- Persze. – temetem magamba keserûségem, és nézek szemeibe ezer wattos vigyorral - Holnap is eljövök ide, ugyanekkor. – aztán… Ha elkapom minden egyes falatot leverek rajta, és addig használom ágybetétként, amíg teljesen meg nem törik.

- Várni foglak. - közli velem ártatlanul, aztán már tovább is szökdécsel, nevetnem kell válaszán, és a helyzeten, mielõtt még el tudnék indulni hazafelé.

Az, hogy várni fog rám, a halálára már egy jó kezdet. De… Tényleg egy jó tervet kell kiötlenem az elkapására, õt nem fogom tudni egy hirtelen mozdulattal késõbb se.

***

Már több hete etetem, úgyhogy egyre nehezebben tudom palástolni feszültségem, amikor vele vagyok, még akkor is, ha találkozásunk elõtt elkapok, és durván megdugok valakit.

Ötletem sincs arra, hogy hogy lehetne elkapnom, és hazavinnem, még mindig rettentõen óvatos velem, pedig azt hittem, engedni fog a védelmébõl beszélgetéseink miatt, és közelebb enged magához.

- Akkor holnap ugyanitt. – köszön el rutinszerûen már a villanyoszlopra visszamászva evése befejeztével, és tûnik el, a tetõkön át valamerre szemeim elõl, bosszús sóhajjal állok fel a szobor melletti padról, indulok el hazafelé.

Aztán… Állok meg satufékkel az egyik bolt elõtt. Állatokhoz való felszereléseket árulnak, némelyik, mint például a póráz, és a nyakörv nagyon érdekfeszítõ.

Róluk eszembe is jutott valami…

Hozzám képest is gonosz mosollyal megyek be a boltba, és dobok mindkettõért pénzt az asztalra, miután elláttam a tulaj baját, aki az utamba akart állni azzal, hogy már zárva van.

Ezek a dolgok kelleni fognak a tervemhez most azonnal. Egy olyan apróság, hogy a bolt nincs nyitva nem tarthat vissza attól, hogy megszerezzem õket.

***

Tudom, aludnom kellett volna az éjjel, és nem telefonálgatnom, mert akkor kevesebbet ásítoznék, mialatt újabb mûsorát nézem pár ember között, de a város összes sintérét értesítenem kellett arról, hogy egy kóbor macska lófrál a keleti körzetekben. Arra is figyelmeztetve lettek, hogy a fején sapka díszeleg, ami elrejti a füleit, a nyakán pedig vörös kendõ van.

Vége a finom módszereknek, lassan talán a nehéztüzérség is meg fog érkezni.

- Nem tetszett a mûsorom azért ásítottál annyit közben? – áll meg elõttem egy méterrel, az ajkai eléggé le vannak görbülve, mosolyogva nyugtatom meg:

- A fáradtságomnak semmi köze a mûsorodhoz. Ma is tökéletes voltál. – hogy errõl teljesen meggyõzzem, egy kis dobozt veszek elõ táskámból, és nyújtom felé:

- Itt is van a jutalmad.

Olyan íztelen, és szagtalan gyógyszerrel bekent halacskát hoztam neki, amitõl pár perc után már nem lesz képes a tetõkön mászkálásra, valamint a gyors menekülésre, alig várom, hogy megegye, és elkezdjen szédelegni.

Amikor ennek, vagy épp más gyógyszernek, például altatónak a használatára van szükségem örülök annak is, hogy azt a gyógyszerészt, akihez még régebben, egy megfázás miatt be kellett térnem azóta a nap óta is tudom zsarolni.

De… Szerintem pár bogyót meg is ér neki, hogy nem árulom el a rendõröknek erõs, kábítószer tartalmú fájdalomcsillapítók a boltján kívül is árul.

- Köszönöm szépen. – veszi el tõlem izgatottan, aztán már ugrik is fel vele kedvenc szökõkúti szobra tetejére, hogy miután kibontotta, és gondosan átvizsgálta színileg, és szagilag is, elkezdhesse falatozni.

Lassabban, és alaposabban rág, mint elõször, de még mindig imádnivalóan eszik, óvatossága is hasonlóképp mulattat. Most, hogy tudom, nem ér vele semmit talán jobban is, mint eddig.

- Ma milyen napod volt? – faggatom a padról, ahova idõközben leültem, egybõl amint kivégzi vacsoráját, mosolyogva ugrik a földre, és nyújtja felém tisztes távolságból a kiürült ételhordó dobozt, mialatt válaszol:

- Egész kellemes. Találtam egy olyan tetõt, amirõl kitûnõen lehet napozni. Egy kedves nénitõl még tejet is kaptam. – grr… Igen… Pontosan azt is el akarom kerülni, hogy máshoz járjon.

- Arany életed van. – nevetem el magam.

Újabb kérdésére, miszerint mit csináltam, amitõl elfáradtam már nem tudok válaszolni, mindkettõnk figyelmét a park hozzánk közelebb esõ széle vonja magára.

Pár hálókkal felszerelt ember ordítja rá mutogatva, hogy ott van, nagyon nehezen tudom csak visszatartani magam a vigyorgástól.

Pedig legszívesebben most kacagnék azon, hogy ideértek azok, akikre vártam.

- Sintérek… - lép hátrafele kettõt a drága kis cicus is, aggódó arcot öltök magamra:

- Jobb lesz, ha mész, mielõtt ideérnek. – tényleg nyugtalan vagyok kicsit, de csak amiatt, hogy hat-e az a gyógyszer, amit a vacsorájához kapott.

Biccent, és elkezd mászni arra az oszlopra, amire általában, viszont negyed távról földre visszapottyanásával jelzi, gyõztem.

- Mi a baj? – lépek mellé, és segítem fel a földrõl – Menned kéne…

Zavarodottan néz rám, aztán az oszlopra, mielõtt utóbbit újra megpróbálná meghódítani esése miatt fejérõl lehullott sapkáját se veszi vissza, annyira gyors akar lenni.

Ismét visszapottyan azonban, csak most az ölembe…

- Uram. – ér mellénk az egyik férfi is pont ekkor, magabiztosan szorítom magamhoz Schattent, hogy még véletlenül se tudjon kiugorni a kezeim közül. – Az a macska, ami magánál van, kóbor cica.

- Õ? Ez biztos? – nézek rá csodálkozva, aztán a drágával az ölemben fordulok más irány felé, nézek körbe. – Nem lehet, hogy másikat üldöznek? Kuro hozzám tartozik.

Mivel most nem látják az arcom, a még mindig menekülni próbálónak annyit suttogok a fülébe, hogy megmentem, ha nyugton marad, és hagyja.

Remeg, és a szívverése is gyors, viszont bólint, úgyhogy habár még mindig feszeng kicsit a kezeim közt, már nem nyafog azért, hogy engedjem el, álmosollyal fordulhatok vissza a sintérek felé.

- Itt van a nyakörve, és a póráza is a zsebemben. Csak úgy gondoltam, a parkban játszhat szabadon… - elveszik tõlem mindkét tárgyat, és alaposan végignézik, majd arra szólítanak fel, több olyan ne forduljon elõ, hogy nincsenek rajt.

- Rendben. – sóhajtom bûnbánón.

Majd… Mivel arra utasítanak, adjam rá mindkettõt, elégedetten szerelem a kiegészítõk Schattenre.

- Legközelebb hozzon magával szájkosarat is neki. – dorgál meg ismét, a cicus majdnem megharapta, mert szorosabbra akarta húzni nyakán a pórázt.

- Igen. Mindenképp – jelentem ki nekik, aztán kis szédelgõ akrobatám újra ölbe kapva köszönök el tõlük, indulok el hatalmas vigyorral hazafelé.

Jó érezni a kezeim között kemény kis fenekét, ha arra gondolok meg is szadizhatom, csak még jobb érzés…

- Köszönöm szépen a segítséget. – motyogja két házzal arrébb, nevetve cirógatom meg puha arcát:

- Ugyan… Ha nem lettek volna nálam a volt cicám dolgai, akkor nem tudtalak volna kimenteni.

Mosolyogva biccent, viszont egyre jobban feszeng.

- Le is kéretõzne ölembõl szerintem, de azt suttogom neki, hogy maradjon, és rámutatok arra a sintérkocsira, ami itt áll ebben az utcában.

- Szerintem hazaviszlek, hogy ott húzhasd meg magad nálam addig, amíg a szédülésed el nem múlik, és tudsz elõlük a tetõn elmenekülni. – most már nem csak a sintérek miatt látok kétségbeesettséget a szemeiben, amikor tekintetünk találkozik, gondolataiban amiatt is aggódik, hogy talán rosszat akarok neki, úgyhogy megint vissza kell fognom attól, hogy gyanakvása jogosságán elnevessem magam.

- Kapsz egy pohár tejet, – meg még egy adag gyógyszert, hogy még véletlenül se múlhasson el a hatása – aztán lefeküdhetsz aludni. Én éjjel úgyis dolgozni fogok, otthon se leszek.

Erre már kicsit nyugodtabban bólint, de még mindig elég ideges.

Pedig nincs mitõl tartania, nagyon jó lesz a reggel. Tudom, hogy élvezni fogja… 

Senki nem gondolhat büntetlenül rólam olyasmik, hogy csak egy jól öltözött kis köcsög vagyok, aki biztos unatkozik, azért lófrál napnyugta után az utcákon, és akinek valami tegnapról felmelegített akármicsoda is bõven megteszi.

Ha tényleg azokat az izéket adta volna el nekem az az árus azok helyett a finom, omlós csirkehúsok helyett, amiket végül ingyen kaptam tõle, Isten a tanúm arra, barátnõje levélben értesült volna azokról a félrekeféléseirõl, amiket gondosan próbál elõle titkolgatni.

Lehet, még így is feldobom a ribinél, ha az elkövetkezõ napokban nem fogja magát törni értem.

Hmm… Mindenképp megfontolandó ez az ötlet, a balhé gondolata miatt kuncogva ülök le az egyik utamba kerülõ padra, és falatozok itt tovább.

Ülve amúgy is kényelmesebb ennem, messze van ide a házam.

Velem szemben kisebb tömeg, bosszúsan figyelem a zajongók. Arcukon a mosoly, és a nevetésük, amivel épp egy elõadót díjaznak, csak álca, ebben teljesen biztos vagyok.

Amint pénzt próbálnak majd kuncsorogni tõlük sietve hagyják el a terepet, és azt a mûvészt, akin annyit szórakoztak.

Na tessék… Én mondtam.

Már oszolnak is, sóhajtva kelek fel, hogy közelebbrõl megnézhessem magamnak a magára hagyottat. Egy kicsit érdekel, milyen lehet.

De… A félreértések elkerülése végett… Tudom, hogy õ se különleges attól, hogy sok embert vonzott maga köré.

Az ilyenek az utcai cirkusz mellett lopással szereznek maguknak annyit, hogy ne kopjon fel az álluk.

Mosolyogva kapok be egy újabb falat húst, és lépek az emberek által hátrahagyott dolgokat vizslató fiúhoz. Simán lehúzhatom én is egy kis pénzzel. Teljesen védtelen, izmosnak se épp lehet nevezni. Az utcabeliek pedig nem is törõdnek már azzal, amit tesz.

Konkrét tervem van arra, mit mondjak neki, attól, hogy rámnéz azonban rendesen ledöbbenek.

Szebb, mint amilyenre számítottam. Hamvas a bõre, ruhájához hasonló sötétek a sapkája alatt rejtõzõ tincsei, az ajkai csókra csábítanak. És a termete… És a szemei… És szimatoló orrocskája…

Ácsi... Így tud szimatolni az orrával? 

Szóval akkor éhes a drága… És… Nem is biztos, hogy teljesen ember… Grr…  

Magamhoz térve mosolyodok el, veszek elõ egy újabb falatot, hogy amikor rá nézve nyel bekaphassam.

- Mielõtt kapnál belõle, látni szeretném azt a mûsort, amirõl lemaradtam. – egyre biztosabb vagyok abban, nem teljesen ember, de addig, amíg nem néz a szemeimbe nem tudom elemezni, hogy meggyõzõdhessek az igazamról…

Igen…

Szavaimra végre tekintetem felé kapja buksiját, már tudom is, miért van rajta sapka, ahogy azt is értem, miért van a nyakán egy élénk színû sál.

Egy gyámoltalan szökött, magányos cicust hozott elém a sors, akit miután megetettem, haza kell vinnem, hogy vele édesítsem meg a napjaim.

Ha szeretné, ha nem, az enyém lesz. Már nem menekülhet a karjaim közül…