- Szeretlek . Nagyon ,  nagyon szeretlek ! – tekintetem kicsit könnyes szemeibe tekintettek , szívem hevesebb ritmust vett fel , finom mosoly terül el arcomon . Finoman  csókolni kezdem édes kis  száját , majd elfektetem az ágyon .  Gyönyörû barna szemeit vizslatom ,  miközben apró mozdulatokkal megszabadítom gatyájától  , gyönyörû teste van  ,  elpirulva húzza feljebb vékony lábait eltakarva merevedõ férfiasságát . Vetkõzni kezdek , amitõl egyre jobban vörösödni kezd . Elõször az ingemet dobom hanyagul a földre , utána követi a gatyám majd az alsógatyám kerül sorra . Behunyja szemeit , majd az alsógatyám is a földön landol . A matrac megrogy súlyom alatt ,  kinyitja õzike szemeit és tekintetünk találkozik . Lábára csúszik kezem , és bársonyos bõrét megérezve még jobban felizgat . Egészen a bokájától a combjáig haladok , lábait lassan leereszti és megmutatkozik elõttem egész mivolta . Gyõzök gyönyörködni szépséges testében , majd finoman csókolni kezdem ,  közelebb húzom csípõjét az enyémhez . Forró bõrünk , és férfiasságunk összeér , ami egy hangos nyögést vált ki belõle . Nagy mosoly  terül el arcomon , majd folytatom azt amit elkezdtem . Combján tovább haladva elérek egészen a fenekéig , mikor kicsit megrezzen ,  és közeledni kezd felém . Halkan suttogja nevemet , amíg én egy ujjal tágítani nem kezdem . Csókokat hintek arcára , majd nyelvem a füléhez kalandozik , aztán nyakát kényezteti .   Úgy látom egyre jobban élvezi a helyzetet , mert egyre gyakrabban nyög fel .

 - Nate … ugye minden rendben ? – kérdem lihegve ,  majd nyakamba csimpaszkodik .  Még egy ujjam belécsúszik , majd fülembe nyög , és elélvez . Ujjaimat férfiasságom váltja fel ,  amitõl még élvezetesebben nyögdécsel mellettem . Lassan de biztosan csúszok belé , majd alulra kerülve az ölembe ültetem Nathanielt . Csípõjére csúsztatom kezemet , majd lassan mozgásra sarkallom . Mellkasomra helyezi kezeit és megtámaszkodik . Minden egyes lökéssel közelebb juttatom a beteljesedéshez . Szemeit lehunyja és tátott szájjal élvezi amit vele mûvelek .

- Max , Max … sze-szeretlek . – feljebb ülök , és magamhoz szorítom így folytatva mozgásomat .

- Én is téged Nath . – halk nyögés távozik torkomon , amire felfigyel , és finoman fülön harap . Világos fürtjeim közé fúrja arcát , és további hangokat csikar ki belõlem . Élvezi a hangomat ? Izmai megfeszülnek , hátamon szorosan összefonja karjait és végül mind a ketten a csúcsra jutunk .

- Nate , ne csukd be a szemed . Kér-kérlek. – tekintek a karjaimban heverõ fiúra .

- Rendben . -Csillogó szemei elgyönyörködtetnek , elmosolyodik majd megcsókol . Egyszerûen imádni való … kicsúszom belõle majd karjaimban tartva  takarom be magunkat .    

Elfáradva pihegünk a puha ágyban , fejét a mellkasomhoz dönti . Milyen ironikus . Egy jóéj puszi után lassacskán elalszunk .

*~*~*~*

Az ablakon be be kukucskál a felkelõ nap . Fénye arcomat simogatja , ami felébreszt . Magam mellé pillantok , Nate édesen alszik az ágy másik felén . Nyújtózkodok egyet  , és ásítok egy nagyot . Át aludtunk majdnem 10 órát . A munkahelyemen tudják hogy nem megyek , betegséget színlelek . Persze ,  csak egy bizonyos ideig .Felülök az ágyban , a matrac rugói halk nyikorgást hallatnak . Kitûröm hajamat a szemembõl , és a halvány napsugár fényében süttetem magam . Na hiszen , én lennék a félelmetes vámpír ? A „fényben járó” név már foglalt , és nem is hívnak Pengének . Ez az emberi mivoltom elõnye , szerencsére . Halkan kuncogok a gondolataimon ,  amikor Nate megfordul az ágyban , és szemei   meztelen felsõtestemre vándorolnak . Rámosolygok , majd megsimogatom fejét .

- Jó reggelt hétalvó ! -  puszit adok homlokára , õ pedig lustán visszahuppan az ágyba . 

Nagy szemekkel nézek rá és úgy várom a válaszát, majd lassan kinyitja az ajkait.
A tûhegyes szemfogak vége kikandikál a kis rése, de gyorsan eltûnteti elõlem. Biztos nem szereti, ha nézik. A szemei is visszaváltoznak a már megszokott zölddé, majd lágy csókot nyom az ajkaimra.
- Gyere, menjünk enni, biztosan éhes vagy már. – ahogy így mondja, valóban elég éhes vagyok már.
A konyha felé indulunk, ahonnan mennyei illatokat érzek. Rögtön meg kordul a gyomrom az ínycsiklandozó ételek gondolatára.
- Ezt te fõzted? – ez nagyon sok és finomnak néz ki.
- Igen, én csináltam, jó étvágyat! – leülök a megterített részre, majd lassan enni kezdek. Mindenbõl egy jó nagy adagot magamba tömök, mert ilyen finomat még soha nem ettem.
Mikor végzek jóllakottan hátradõlök, a kezemet pedig elégedetten a hasamra simítom.
- Köszönöm, ez nagyon finom volt Max! Honnan tudsz ilyen jól fõzni?
Elmosolyodik, és miközben válaszol, összeszedi az edényeket és a mosogatóhoz viszi. - Eredetileg Francia volnék, a nevelõanyám tanított meg fõzni.
Felállok az asztaltól, õ pedig a hátamhoz lét és úgy ölel át. Nagyon jó érzés, ahogy a nyakamba csókol, miközben szorosan hozzám simul a teste.
Mikor végül elenged, elindulok fölfelé a szobába, hogy felvegyem a számomra elõkészített ruhát. Kicsit ugyan nagy rám, de nem foglalkozom vele.
Körbesétálok a házban és mindent megnézek, majd végül a nappaliban lyukadok ki, ahol Max már félálomban ül a fotelban. Odamegyek hozzá, majd lassan az ölébe mászok, arcomat pedig a vállába fúrom. Olyan jó illata van.
Megpuszilja az arcomat, én pedig viszonzásul megcsókolom.
- Nézünk tévét?
Bólintok, õ pedig bekapcsolja, majd magunkra terít egy vastag, nagyon puha pokrócot. Szorosan magához húz, és úgy néz a szemembe.
- Köszönöm, hogy vagy nekem… sze…
Elpirul, nekem pedig eláll a lélegzetem is. Tényleg azt akarta mondani?
- I- igen? – közelebb fészkelem magam hozzá, szinte már a testébe bújok.
- Szeretlek.
A szívem nagyot dobban a mellkasomban, majd hangos zakatolásba kezd a boldogságtól.
- Sze – szeretsz? Engem? – el sem hiszem, hogy ez a gyönyörû férfi pont engem akar és szeret.
- Igen, te vagy az, akire mindig is vártam. Úgy érzem, hogy te vagy az én másik felem.
Fejét a mellkasomra hajtja s belefúrja a fejét. Ettõl a szeretetteljes, ragaszkodó gesztustól könnyek szöknek a szemembe és szipogni kezdek. Felpillant rám és egyenesen a szemembe néz.
- El sem tudom hinni! Hogy szeretsz en-engem! – még szorosabban hozzá bújok.
- Héé… ne sírj már, nem szeretem, ha sírsz. – a hangja gyengéd, és végtelen törõdésrõl árulkodik.
- Bo-bocsánat, csak… én annyira boldog vagyok! – az arcára simítom a kezem, és megcsókolom a puha ajkait. Hagyom, hogy õ irányítson, és a nyelvével kényeztessen, ami nagyon jól esik. Kezeimmel kihúzom a hajából azt, ami összefogja, majd élvezettel simítom bele mindkét kezemet, mire õ felnyög és megszorítja a csípõmet.
- Max…
Halkan sóhajtom a nevét az ajkaira, mikor megérzem a merevedését a nadrágon keresztül. Õ pedig azonnal húzódna el tõlem.
- Sajnálom.
Mikor fel akar állni, nem engedem és hozzásimítom a saját kemény vágyamat az övének, mire érezhetõen megremeg.
- Max… én… sze-szeretnélek megint érezni.
A fejemet a nyakba fúrom, de õ hátradõl, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Biztos vagy benne?
A tekintetében látom a vágyat, mégis visszafogja magát. Miattam, mert szeret, és nem akar bántani. És én tudom, hogy nem is fog.
- Igen. Én… szeretkezni szeretnék veled.
Félénken nézek rá, mert ezt még senkinek sem mondtam, de õ csak elmosolyodik, és engem felemelve elindul a hálószoba felé.
Mikor felértünk, lassan leül vele együtt az ágy szélére, én pedig remegõ kezekkel kigombolom az ingét. Végigsimítom a mellkasát, majd felsóhajtok, amikor megérzem a kezeit a pólóm alá csúszni.
Lassú mozdulatokkal húzza át a fejemen és mikor lekerül rólam, perzselõ tekintetét végigvezeti rajtam, amitõl rögtön zavarba jövök. Ott az a sok visszataszító heg.
A karjaimat összefonom a mellkasom elõtt, hogy eltakarjam magam, de õ gyengéd erõszakkal elhúzza onnan.
- Ne takard el magad elõlem. Gyönyörû vagy…
Bizonytalan tekintettel nézek rá és elkerekedõ szemekkel figyelem, ahogy a mellkasomhoz hajol és egyesével gyengéd puszit hint minden egyes hegre. A szemimbõl ismét kicsordulnak a könnyek és homályos tekintettel figyelem, hogy mit csinál. Annyira…
- Szeretlek. Nagyon, nagyon szeretlek!
Felkapja a fejét, az ajkai boldog mosolyra húzódnak, én pedig ettõl olyan örömöt érzek, hogy szárnyalni tudnék a boldogságtól.
Hagyom, hogy megcsókoljon és finoman eldöntsön az ágyon. Lassan, a szemembe nézve húzza le rólam a nadrágot, én pedig mélyen elpirulva feljebb húzom a térdeimet, hogy eltakarjam magam. Bár nagyon sokat voltam már meztelenül, mégis Maxel úgy érzem magam, mintha az a négy év borzalom meg sem történt volna. Minden mást elfeledtet velem, a boldogságon kívül.
Megáll az ágy mellett, majd õ is vetkõzni kezd. Pirulva, szégyenlõsen figyelem a szabaddá váló csupasz bõrfelületet, majd amikor az alsójához nyúl még jobban elvörösödöm és lehunyom a szemem. A ruha suhogása után érzem, hogy besüpped mellettem az ágy és felpillantok az engem figyelõ gyönyörû szempárra.
A lábamra simítja a kezét, és a bokámtól egészen a combomig végigsimogat. Lassan leengedem az ágyra az eddig felhúzott térdeimet így teljesen felfedve magam elõtte.
A múltkor más volt, mert akkor sötét volt és a takaró is fedett, de most nem.
Most teljes egészében ki vagyok téve a perzselõ tekintetnek.

- De-de … de én szeretném . – megmerevedek , visszahallom szavait …. „De én szeretném … de én szeretném „ . Fejét a mellkasomra hajtja és szorosan bújik hozzám , akár egy árva kiscica . Pólómat markolászva folytatja mondanivalóját .

- Ne-nekem jó érzés volt csak… csak ha máskor is … akkor lassabban ,  kérlek . Hozzá kell szoknom , hogy ez már jó érzés és nem bántás .

Felemelem állát és gyönyörû éjbarna szemeibe nézek . Elmosolyodik , így még szebb az arca , finom kis vonásai egy kis gödröcskével egészülnek ki . Ajkait harapdálva harapdálva megszólít .

- Max ?

- Hm ? – nagyot nyel és csillogó szemeit rám mereszti  .

- Megmutatnád a fogaidat ? –  nagy szemekkel nézek rá ,  majd lassacskán elõtûnnek fogaim halvány rózsaszín ajkaim mögül . Nate ámulattal csodálja ezeket a gyilkos fegyvereket , én pedig gyorsan el is tüntetem õket . Vörös szemeim ismét felvették jellegzetes fáradt zöld színüket , és gyengéd csókot nyomok Nate szájára .

- Gyere , menjünk enni , biztosan éhes vagy már . – a konyhából ínycsiklandozó illatok áradnak , a levegõbe szagol majd becsukja szemeit , és vidáman a konyha felé indul . Nagy mosollyal az arcán figyel rám . 

- Ezt te fõzted ? – mered a finom menüre . A hatalmas asztalon foghagyma krémleves , marharagu , és tejes pite díszeleg  , majd mosolyogva felelek .

- Igen , én csináltam , jó étvágyat ! – azonnal leül oda ahova megterítettem , majd enni kezd . Ámuldozik hogy még is hogy tudok így fõzni , férfi létemre .  Én is nekiállok ,  és mosolyogva nézem ahogyan fogyaszt . Jó ízûen eszik , ami jó hír és szívemet újra melegséggel tölti el  . Nagyot sóhajt és hasára teszi kezeit , majd hátradõl a széken .

- Köszönöm , ez nagyon finom volt Max ! Honnan tudsz ilyen jól fõzni ? – megtörlöm a számat  , majd összegyûjtöm a mosni való edényeket .

- Eredetileg Francia volnék , a nevelõanyám tanított meg fõzni . – válaszolok a konyhából . Majd visszalépek hozzá és átölelem hátulról , és nyakon csókolom . Jó hogy van nekem . Olyan mint az éhes embernek egy falatka kenyér . És képes szeretni … és nem undorodik a mivoltomtól . Egyre jobban imádom , és tisztelem . Elpakolok ami alatt Nate eltûnik valahova . Keresni kezdem , zokniban sétálgattam fel és alá , csak dübögõ lépteim hallatszanak , és minden szobába benyitok . Nincs , meg … nincs meg ?! Hol van ? Merre lehet ? Halk léptek zaja , egyszer csak elhalkulnak . Derekamra rakom kezemet  és körbevizslatom a terepet . Hunyorgatni kezdek , majd zsebembõl elõveszek egy hajgumit és felkötöm kósza szõke tincseimet . Hátra fordulok és rátalálok a sokat keresett kincsemre . Zsebre tett kézzel figyelem mozdulatait . Majd utamat a nappaliba veszem , és helyet foglalok egy hatalmas babzsák fotelben . Hátradõlök és becsukom szemeimet , nagyot sóhajtva ábrándozok el . Halk huppogás  , majd Nate nyit halkan ajtót . Félálomba merülve ültem a finom ebéd után , és egyszer csak arra eszmélek hogy valaki lágyan az ölembe ül és egy koala macihoz hasonlóan belém csimpaszkodik . Automatikusan megölelem , hiszen érzem hullámos haját amint arcomat csiklandozza . Puszit nyomok arcára , majd viszonzásul megcsókol .

- Nézünk tévét ? – fordulok oldalamra , majd a távirányító után nyúlok . Bekapcsolom a készüléket és veszek  egy takarót is . Leereszkedem a babzsákra  ,  a kucorgó Nate mellé ,  majd magunkra takarom a vastag takarót . Odahúzom magamhoz , és közelrõl a szemébe nézek  . Magamhoz ölelem , és karjaimban tartva halkan szólok felé .

- Köszönöm hogy vagy nekem … sze …  - torkomon akadt a szó , és belepirultam . Kíváncsian bújik közelebb hogy kiszedje belõlem a választ .

- I- igen ? – félénken fonja karját körém , és bújik vöröslõ arcomhoz . Majd arca pirulni kezd .

- Szeretlek . – hangom lágy , és megnyugtató . Finoman megcsókolom és hálásan tekintek õzgidám szemeibe .

- Sze – szeretsz ? Engem ? – pirul még jobban el , és hitetlenkedve hebeg .

- Igen , te vagy az akire mindig is vártam . Úgy érzem hogy te vagy az én másik felem  . – hunyom le szemeimet és bújok mellkasához , hogy jobban halljam szívének heves ütemét . Halk szipogást hallok , lassan felnézek  és könnyektõl telt szemeket pillantok meg . 

- El sem tudom hinni ! Hogy szeretsz en-engem ! – szipog zavarában , majd szorít ölelésén . 

Felpattannak a szemeim, amikor meghallom a csengõ éles sípolását, majd az ajtó nyitódását. Ijedten pattanok fel és a kék köpenyt magamra kapva kimegyek a lépcsõ tetejére ahonnan már hallom is az ismerõs, dohánytól rekedtes baritont, amit tiszta szívembõl gyûlölök.
Hirtelen rám néz nekem pedig még a levegõ is kiszorul a tüdõmbõl attól a tekintettõl. A figyelmét újra Maxre fordítja, majd kiabálni kezd.
- Szóval nálad van, te mocskos félvér!
Megijedek az agresszív viselkedésétõl, majd eszembe jut mit mondott az elõbb. Félvér… de milyen félvér? Talán Maxre értette?
- Vas te faire encule – furcsa hanglejtésû szavak, de nem tudom milyenek. Jake azonban nyilván értette és nem tetszett neki, mert ráront Maxre, én pedig ijedten nézem õket. Nem akarom, hogy Jake bántsa õt.
- Te mocskos félvér! Te mocskos félvér!
Hirtelen csendesedik el, mikor Max a nyakához hajol. Nem tudom mit csinált, de Jake minden ellenkezést abba hagyott.
- Tûnj el innen!
Azonnal elszalad, én pedig megnyugodva lemegyek a lépcsõn egyenesen a nekem háttal álló Max felé, de akkor meglátom, hogy a kezeivel eltakarja a szemeit. Jaj ne! Jake megsebesítette volna?
Próbálom elhúzni onnan a kezét, de nem engedi nekem. Még jobban aggódni kezdek, amikor egy könnycsepp bukkan fel a kezei alól.
Max sír? Én még nem láttam õt szomorúnak, és nem is akarom, hogy az legyen.
- Nem szeretném, hogy ilyennek láss, nem akarlak még jobban megijeszteni.
- Megijeszteni? – nem értem mirõl beszél. Már miért ijesztene meg?
Ekkor azonban sikerül elhúznom a kezét és meglátom, hogy mit takargatott. Az egész írisze csupa vörös szín, de nem olyan, mint ha megsérült volna. Egyáltalán nem ijesztõ, hanem inkább… különleges és gyönyörû.
Ahogy jobban megnézem, a könnyei még inkább potyogni kezdenek, amitõl összeszorul a szívem. Szégyent látok a tekintetében, ami belém mar. Miért szégyelli magát?
El akarja fordítani a fejét, de nem engedem.
- Max… gyönyörûek a szemeid! – a hangom gyengéd, szeretném megnyugtatni õt, de nem tudom hogyan. Õ már olyan sokat tett értem, és most nekem kell segítenem.
- Hogy tudsz egyáltalán rám nézni? Ez undorító! – a hangja kétségbeesett és fájdalom bujkál minden szavában.
- Nem undorító, hanem különleges. Én még soha nem láttam ilyen színû szemeket, de nagyon szépek!
Mosolyogva letörlöm a könnyeket az arcáról és õ mozdulatlanul hagyja, majd lábujjhegyre állok, hogy elérjem az ajkait és finoman, ahogy tõle tanultam megcsókolom.
Egy pillanatig még tétovázik, de aztán átöleli a derekamat és magához szorítva viszonozza a csókot, mintha az élete múlna rajta.
Mikor már mindketten kifulladva pihegünk, a homlokát az enyémnek támasztva közelrõl nézek azokba a rubintvörös szemekbe.
- Köszönöm Nath.
- Mit köszönsz?
- Azt, hogy nem undorodsz tõlem.
Megpuszilom a száját és rámosolygok. – Nem tudnék undorodni tõled, de… Max? Neked miért vörös a szemed? Így születtél?
Nem akarom megbántani, csak kíváncsi vagyok, mert még nem láttam ilyet.
- Én… én nem vagyok teljesen ember Nath. Az apám… az apám vámpír volt, az anyám pedig ember. Ezért ilyen a szeme, mert én is… félig vámpír vagyok.
Megszeppenve nézek rá és egy kicsit hátrébb húzódom. Nem viccel, a tekintete teljesen komoly és… szomorú. Most biztosan azt hiszi elijesztett, pedig nem.
- Örülök, hogy elmondtad, bár… nem igazán tudok mit kezdeni a dologgal. Én… soha nem hittem, hogy léteznek vámpírok.
Félénken pislogok fel rá, mire õ összehúzott szemöldökkel, kissé furcsállóan pillant rám.
- Nem félsz tõlem?
- Nem. Eddig nem bántottál soha és én… kedvellek… téged. Nem tudnék félni tõled,
mert bízom benned.
Szomorkásan elmosolyodik és közelebb von magához. – Még azok után is, amit tegnap este tettem veled? – értetlen tekintetem láttán folytatja – Rád erõltettem magam és… bántottalak. Sajnálom.
- Ne… ne kérj bocsánatot. N-nem a te hibád volt. És én… én… nekem tetszett, amit csináltál, csak… csak túl gyorsan történt és… és amikor behunytam a szemem Jaket láttam és megijedtem.
- Soha többé nem nyúlok úgy hozzád. Nem akarom, hogy miattam eszedbe jussanak a rossz emlékek.
A hangja komoly és tudom, hogy úgy is gondolja, de én nem ezt akarom.
- D-de… de én szeretném. – érzem, hogy megfeszül. A fejemet a mellkasába temetem zavaromban, nem merek a szemébe nézni.
- Ne-nekem jó érzés volt csak… csak ha máskor is… akkor… lassabban, kérlek. Hozzá kell szoknom, hogy ez már jó érzés és nem bántás.
Lassan felemeli a fejemet és szeretettel, mosolyogva néz rám.
– Megígérem, hogy ha legközelebb szeretnéd, nagyon fogok vigyázni rád.
Felmosolygok rá, de ekkor eszembe jut valami, de nem tudom, hogy kérhetem e ezt. Szabad ilyet kérni egy vámpírtól?
- Max?
- Hm?
Nagyot nyelek és végül megkérdezem. – Megmutatnád a fogaidat?

- Engedj… engedj el ! Nem akarom megint ! Nem ! Nem ! Nem ! – gyorsan lemászom róla és a halálra rémült , ziháló mivoltára tekintek . Tudtam , nem esett jól neki … hibáztam …

- Nathaniel , én … - kimászik a paplan melegébõl , és a fürdõ felé veszi az irányt. Amint beér halk kattanás hallatszik . Bezárkózott ? Fé … félne tõlem ? Gyorsan az ajtóhoz sietek és kérlelni kezdem .

- Bocsáss meg kérlek ! Nem szabadott volna idáig eljutnom . Én … nem akartalak megijeszteni téged ! - közben kopogással sürgetem .

Jól vagy ? Nathaniel ?! Ugye nem fájt ? Nem miattam van ez az egész ? – semmi válasz . Halálra ijedtem , csak halk szipogást hallok majd pár perc múlva síri csend tölti be a lakást. Rárúgom az ajtót , eszméletlenül feküdt a padlón , ölembe kaptam apró kis testét , majd ágyba fektetem , jómagam pedig felöltöztem .  Órák teltek el , és még mindig az ágyat nyomja , én pedig aggodalmasan figyelem tüdejének fel le mozgását . Egyszer csak szemeit résnyire nyitva körülkémlel , majd ajkai szóra nyílnak .

- Max . – halkan suttogva szólal meg csupán . Azonnal arcára pillantok , és nyugtatni kezdem .

- Nyugodj meg… semmi baj , ne mozogj csak pihenj még .

- M-miért ? Mi történt ? – dadogja aranyosan.

- Ezt majd késõbb megbeszéljük , most csak aludj .

- U-tálo-om Jaket… Ja-ke kérlek ne ! – szunnyad el szép lassan. Megsimogatom buksiját , majd dolgomra indulok .

*~*~*~*

Este fél nyolc lehetett , amikor is befejeztem a vacsorát . Bõségesen fõztem , mert ha Nate felébred akkor biztos éhes lesz . De vajon miért lökött el magától ? Szívemet mardosni kezte hiánya , durva lettem volna ? Vagy talán tolakodó ? Neem … az kizárt . Szívembe bánat költözik , majd jellegzetes hang hallatszik . Csengetnek . Az ajtó irányába igyekszem , amikor is mozgást észlelek a hálóból . Biztosan felébredt a szentem . A kukucskálón kitekintek , és egy férfit pillantok meg a nyíláson át . Ismerõs az arca , furcsán ismerõs . Ajtót nyitok . Hosszú ballonkabát , borostás arc és mint ha kicsit feszült lenne . Nem ugrik be hirtelen , de amikor egy fényképet mutat fel , hirtelen megáll bennem a vér… Nathaniel… majd édesgetõ  szavakat intéz hozzám .

- Jó estét , nem látta ezt a fiút ? Az unokaöcsém , négy napja nem hallottam felõle semmit , így aggódom érte .

Jobban végignéz , majd arcomra vándorol tekintete , egy undorodó fintort vág , majd hunyorítva néz rám tovább . Halk ajtócsapás , az õzike elõbújt az oltalmat nyújtó bokorból . A fickó mögém pislant , majd hangosan ordítani kezd velem , és be akar jutni a házba .

- Szóval nálad van, te mocskos félvér ! – Nathaniel csak az ajtóból figyelt , nem mert közelebb jönni . Franciául szóltam a hapsihoz .

- Vas te faire encule / Dögölj meg ! / - szavaim kivehetõek voltak , erre felkapja fejét majd torkomnak ugrik .

- Te mocskos félvér ! Te mocskos félvér ! – kapálózott és újból , és újból ezt hajtogatta .  Lehajtottam fejemet , arcomat elfedte lehulló hajkoronám. Este van. Ez az én terepem . Szemeim skarlátvörösen izzottak , agyaraim elõbújtak ajkaim mögül , majd nyakon ragadom , síri csend lett . Csak nyamvadt hebegése hallatszik. Halálra ilyedt .

- Tûnj el innen ! – teszem le , és már árkon bokron túl jár . Bal kezemet szemeimre tapasztom , agyaraim már eltûntek , de szemeim még mindig még mindig vörösen izzottak . Nathaniel leiramodik a lépcsõn , majd felém siet . Gyanútlanul tipegnék tovább , de fehér kezemre rakja mancsait és el akarja húzni kezemet szemeim elõl .

- Kérlek ne … - suttogom szép halkan , majd egy kósza könnycsepp gördül le szemeimbõl .

Nem szeretném hogy ilyennek láss , nem akarlak még jobban megijeszteni .

- Megijeszteni ? – kérdi mit sem tudóan . Sikerül lefejtenie akaratom ellenére kezeimet szemeimrõl . Kinyitom õket , ezzel felfedve csillogó rubint szerû kinézetüket . Könnyeim egymás után potyognak . Elszégyellem magam , a föld alá  tudnék süllyedni . Õ pedig csak kérdõen tekint rám . Fülemben felrémlik az amit Jake ordított . MOCSKOS FÉLVÉR!!MOCSKOS FÉLVÉR!!

Magához húz és megölel, ami lassan megnyugtat.
- Amíg mellettem vagy, ígérem nem esik bántódásod. – majd zavartan hozzáteszi -  Le … lennél a családom? – nem néz a szemembe, hanem folytatja tovább. – De megértem,  ha nem akarsz itt maradni, nem muszáj, amin keresztül mentél nem is csodálom.
El sem tudja képzelni milyen sokat jelent ez nekem, hogy így törõdik velem, pedig még csak négy napja ismert. Gondolkodás nélkül a nyakába ugrom és szorosan megölelem.
- Köszönöm! Köszönöm, hogy itt vagy és, hogy megmentettél. Annyira hálás vagyok!
- Nem értem miért bántottak egy ilyen ékkövet mint te. Nem érdemled meg.
A szívemet melenget amit mond és a kedves tekintete amivel a szemembe néz. Az egyik karját a térdeim alá csúsztatja s finoman felemel, majd a kanapéra, a puha párnák közé tesz.
Olyan furcsa a tekintete, még nem láttam õt így nézni, de valahogy annyira ismerõs…
Egy pillanat alatt ér utol a felismerés, hogy Jake is így nézett rám… vagyis nem teljesen így, mert az õ tekintete nem volt ilyen kedves.
Figyelem a mozdulatait és közben gyõzködöm magam, hogy õ nem teszi velem ugyanazt, õ nem fog bántani engem.
Közelebb hajol, és érzem a szapora szívverését. Valahogy megnyugtat a jelenléte és elûzi a rossz emlékeket. Tudom, hogy õ nem fog bántani. Õ nem gonosz, mint Jake.
Ajkait az enyémekre tapassza, de csak pár pillanatig tart, majd zavartan, kipirulva elfordítja a fejét.
Apró mosoly kúszik az ajkaimra, mert így még soha nem csókolt meg senki. Ilyen gyengéden. És… ez jó. Még érezni akarom.
Kezeimet az arcára simítom, ami nagyon jó érzés, mert már régen nem érintettem meg senkit önszántamból. Magam felé fordítom az arcát és megköszönöm neki.
Ez az egy szó minden iránt a hálám, mert mást nem adhatok neki. De… a könyökömre támaszkodom és próba képen megcsókolom. Õ azonnal viszonozza a csókot. Ajkai finom mozdulatokkal kényeztetik az enyémet, nekem pedig ettõl bizseregni kezd a gyomrom is. Nagyon jó érzés.
Amikor elhajol tõlem, hosszú haja selyem folyondárként ömlik le a vállain és engem cirógatnak. A nevét sóhajtom, mert még szeretném érezni a csókját.
- Bocsáss meg, ezt nem kellett volna.
Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, mert azt hiszi bántott ezért ajkaimat ismét az övére tapasztom, bizonyítva ezzel mennyire tetszett, amit csinált.
Lassan fölemel, de nem tudom, hogy hová visz, mert csukva van szemem, de amikor érzem, hogy a lépcsõn megy fölfelé már tudom, hogy a hálóba visz.
Gyengéden, a csókot meg nem szakítva fektet az ágyra, majd csókjaival a mellkasomra tér. Felnyögök a bizsergõ érzéstõl, ami még jobban szétterjed az ágyékomban. Elõször megijedtem, hogy a sebhelyeimhez ér, de láttam, hogy mindet kikerülve, csak az épp bõrfelületet csókolta.
Nagy kezei végigcsúsznak az oldalamon, majd ijedten rezzenek össze, amikor megállapodik a nadrágom derekánál. Eszembe jut, ahogy Jake mindig durván lerángatta rólam. Félek.
- Ha szeretnéd, ennyinél megállunk, rendben? – törõdõen néz rám, és felém nyúl, hogy újra rám adja a felsõrészt, de én megállítom.
Nem akarok neki csalódást okozni, és tudom, hogy õ nem bántana.
Belecsókol a kezembe, és a tenyeremet a szíve fölé helyezi. Az egyenletes, de gyors ritmus megnyugtat, és végül engedem neki, hogy levegye rólam az utolsó ruhadarabot is.
Kipirult arcomat oldalra fordítom, mert csak most tudatosul bennem, hogy merevedésem van. Eddig ez soha nem történt meg. Vagyis… magától még soha.
Hangosan felnyögök, ahogy kezeivel finoman kényeztetni kezd miközben, ajkaival az arcomat simogatja.
Lekerülnek az õ ruhái is, a kezét pedig megérzem a fenekemnél, mire egy pillanatra megijedek, de aztán emlékeztetem magam, hogy Max van itt velem.
Lassan belém csúszik, mire hatalmas nyögés szakad fel belõlem. Olyan más most, hogy nem fáj. Ezt még soha nem tudtam élvezni, mert mindig csak a feszítõ kínt éreztem.
- Szólj, ha fáj! – a kezeibe veszi az arcomat. A gyengéd szavaktól egy könnycsepp csordul ki a szemembõl, amit forró ajkai azonnal eltûntetnek.
- Ne … nem fáj. – A szavaim nyögésbe fulladnak, mert annyira hihetetlenül jó érzés, ahogy bennem mozog.
Kezeimmel a vállába kapaszkodom, hogy tartani tudjam magam az egyre gyorsuló mozgásában. Egyik kezével a merevedésemre markol, majd lassan, a mozgásával egy ütemben kényeztetni kezd.
Egy mélyebb lökés után férfias nyögéssel élvez belém, nekem pedig egy pillanat alatt lesz semmivé minden boldogságon. Megdermedek alatta, a szemeimbõl kicsordulnak a könnyek, ahogy a jól ismert szavak a gondolataimba kúsznak.
„… hogy ellenkeztél és látod, most mennyire élvezed te kis kurva…”
„… most már örökké az enyém vagy ribanc”
„… nem moshatok ki magadból, mert így legalább ahányszor végigfolyik rajtad érezni fogod kihez tartozol”
Ahogy megérzem az élvezetét, amint végigfolyik a combom belsején elont a pánik.
- Engedj… engedj el! Nem akarom megint! Nem! Nem! Nem!
Legördül rólam és döbbenten mered rám. Hallom, hogy a nevemet suttogja, de már nem tudok figyelni. Kétségbeesetten bemenekülök a fürdõbe és magamra zárom az ajtót. A mosdóhoz sietve hisztérikusan mosni kezdem magamról a nedveit, miközben figyelmen kívül hagyom az aggodalmas kérdéseket és a kopogást.
Egy idõ után annyira elfáradok, hogy összerogyva a földön zokogni kezdek, majd egyszer csak minden elsötétül.

***
Mikor felébredek finom puhaság és melegség vesz körül, de a szemeimet ólomsúlyúnak érzem. A végtagjaimat is mintha mázsás súly húzná lefelé.
- Max… - a hangom alig hallható, de úgy látszik meghallotta, mert máris hallom a gyengéd hangját.
- Nyugodj meg… semmi baj, ne mozogj csak pihenj még.
- M-miért? Mi történt? – nem értek semmit.
- Ezt majd késõbb megbeszéljük, most csak aludj.
Egy darabig még motyogok valamit, majd ismét elnyom az álom.

- Én … már két napja nem ettem … és amikor Jake elment a házból …azt mondta hogy mire hazaér …egyem meg az ételt , és fürödjek mert … mert nincs szüksége egy … egy csont sovány mocskos kurvára … - hangos zokogásban tör ki , majd könnyeitõl fulladozva fojtatja  - … én pedig nem csináltam meg és … amikor visszajött , elõvette a bõr övet és megvert . Azt mondta hogy ha visszajön , és akkorra sem teszem meg , amit mondott akkor … véresre fog baszni és … úgy meg ver ,  hogy egy hétig meg sem bírok mozdulni .

Szavain elszörnyülködtem , és ezt a saját nagybátyja  tette vele … 4 évig kínozta , és … zokogása a szívembe mar ,  könnyes szemeibe mélyed tekintetem , majd magamhoz szorítom és halkan a fülébe súgom :

- Amíg mellettem vagy , ígérem nem esik bántódásod . Le … lennél a családom ? – zavaromban dadogni kezdtem , és elhajoltam jó illatú barna fürtjei mellõl . – De megértem ,  ha nem akarsz itt maradni , nem muszáj , amin keresztül mentél nem is csodálom . – nagyot sóhajtottam , majd a rám meredõ gyönyörû meleg barna szemek megnyugtattak kérdésem felõl . Lágyan nyakamba ugrik és könnyeit visszafojtva , köszöni amit érte tettem idáig .

- Nem értem miért bántottak egy ilyen ékkövet mint te . Nem érdemled meg . – rázom lassan már megszáradó szõke hajamat , és szegezem tekintetemet ,  a lassacskán már ölemben üldögélõ fiúra . Szép hamvas arca közel van az enyémhez , de nem akarom megijeszteni semmivel  , mert olyan akár egy árva kis õzike . Nyakamba csimpaszkodik , és térde hajlatánál fogva cipelem a hatalmas kanapéig . Finoman bánok vele , akár csak egy apró ékszerrel  szokás , majd a süppedõ párnák közé teszem törékeny kis testét , ami picikét remeg ahogy közel érzi magát  egyre hevesebben dobogó szívemhez . Pupillái kitágulnak , majd mozdulataimat figyelik . Hálás  tekintetem a gyönyörû krétafehér arcra szegezem , majd arcomat lassan az övé felé közelítem . Apró határozatlan csókot nyomok formás ,  ívelt ajkaira . Nem várom hogy visszacsókoljon , mert a történtek után biztos utálja az ilyes fajta közeledést . Elhajtom fejem , és kipirosodva , kínosan a kárpitot pásztázom . Pici kezeit  arcomon érzem , majd fejemet maga felé fordítja .

- Köszönöm . – szavai megnyugtatnak , és finoman csókot hint rózsaszín ajkaimra . Édes a csókja , visszacsókolok amint a kanapén felkönyöklõ Nathaniel felé tornyosulva teszek meg . Kezeimet óvatosan háta alá csúsztatom , eközben is csókokkal jutalmazva bátorságát . Hajam lehullik vállam felett , majd a szemeibe pillantok .

- Max . – nevemet izgatottan felsóhajtva ejti , ami miatt szívem még jobban kalapálni kezd .

- Bocsáss meg , ezt nem kellett volna . – szégyellem el magam , mert nem akarom elõhozni a rossz emlékeit . Újabb csókra invitál , közelebb húzva magához . Megint felkapom óvatosan , és az ágy felé igyekszem vele . Finoman az ágy tetejére borítom , majd a nyakára hintek pár csókot . Halkan felnyög , amikor szám tovább halad felsõtestére , kerülve azokat a helyeket ahol sebei voltak . Kezeimet végigcsúsztatom oldalán , majd kezem a gatyája felé csúsztatom . Ijedten felnéz rám , és én azonnal elkapom kezeimet hasától .

- Ha szeretnéd ennyinél megállunk , rendben ? – ölelem magamhoz , remegõ testét , visszahúzva rá felsõét .

- Kérlek , kérlek ne … - kap utánam , finom kis kezét magam felé emelem , és a szívem fölé helyezem . Finoman rámosolygok , majd haját arrébb tûrve folytatom . Gatyájára pillantok , sejtelmes kiemelkedés . Ami azt illeti ,  engem is felizgatott . Óvatosan gatyájába csúszik kezem és merevedõ férfiasságát kényeztetem . Arca elpirul , majd nyögésekkel adta tudtomra hogy élvezi amit vele teszek . A végén mindkettõnkrõl lekerül az újonnan felvett ruha , és a takaró alatt bõrünk összeér . Lassan eljutok addig a pontig , amikor is képtelen vagyok ellenállni  . A paplan alól sejtelmes mozdulatnak látszik , finoman meglendítem a csípõmet , ezzel hatalmas nyögést kiváltva Nathanielbõl .

- Szólj ha fáj ! – tartom kezeimben arcát , amint egy kósza könnycsepp vándorol le .

- Ne … nem fáj . – nyög bele válaszába , mozgásra bíztatva . Folytatom majd tekintetem ,  az alattam elterülõ halkan nyögdécselõ fiúra vetem . Finoman  folytatom tovább mozdulataimat.

Magához ölel, majd a kezeimet óvatosan lefejti a tincseirõl és egy puszit ad a kézfejemre. Meleg ujjaival letörli az arcomról a könnyeket és közben mélyen a szemembe néz.
Annyira jól esik ez a gyengédség, azután a sok fájdalom után. Fejemet a mellkasára döntöm, mert megnyugtat az egyenletes, nyugodt szívverés. Élvezem a biztonságot nyújtó, védelmezõ ölelést.
Elhajol tõlem és lágy puszit lehel a homlokomra, majd mereven nézni kezd rám. Már kezdenék zavarba jönni, amiért bámul, de végül megszólal.
- Cseréljük ki a kötéseidet.
Hirtelen az jut eszembe, hogy ellenkezek, mert nem akarok megint levetkõzni, de végül engedelmesen indulok el fölfelé, bár kissé még bizonytalanok a lépteim.
Ahogy felérünk én leülök az ágyra, mert már ez a kis séta is kifárasztott. Maximiliano elõszedi a krémeket és a kötszert, majd mellém áll. Lassan kissé remegve elkezdem lehúzni magamról a felsõt és amikor lekerül érzem, hogy forróság szökik az arcomba. Nem merek a szemébe nézni.
Lassan elkezdi letekerni rólam a kötést, és szerencsére egyik seb sem szakad fel, így nem is fáj. Mikor mind lekerül, elég feszült leszek, mert látom, hogy a vágásokat nézi. Érzem, hogy hozzá ér az egyik ütésnyom helyéhez mire azonnal megragadom az ujjait és elhúzom onnan. Nem fáj, de nem akarom, hogy hozzá érjen. Undorító az a sok sebhely.
- Gyere, menjünk fürödni! – szóhoz sem jutok, már el is indult a fürdõ felé, engem pedig óvatosal a vállára kapva visz.
- Fü… fürödni … de én nem akarok … hééé … kérlek tegyél le ! – azonnal megrémülök, amikor meglátom a mély fürdõkádat, mert rögtön felrémlik bennem a tüdõmet maró víz és az az érzés amikor nem kaptam levegõt.
Letesz egy kis szõnyegre, de azonnal megpróbálok elmászni a lábai mellett, de nem enged. Leguggol mellém és apró simogatásokkal nyugtat meg.
- Nem fogok semmit csinálni veled, bízz bennem, de muszáj lesz megfürödnöd! – én bízom benne, de… akkor megint látni fog meztelenül. A nadrágom derekát szorongatva nézek szép szemeibe, de õ hajthatatlan.
- Na szóval… ömmm… le vennéd a gatyádat amíg én fürdõvizet engedek? – ha jól látom õ is elpirult kicsit, biztosan én hoztam zavarba. Közben megengedi a vizet. Annyira furcsa így, hogy van egy kis szín az arcán.
- Itt a lehetõség! – hátat fordít nekem, hogy ne legyek még nagyobb zavarban és annyira jól esik ez a figyelmesség, hogy már ettõl kevésbé érzem magam rosszul. Mikor lekerül a nadrág megfordul, a tekintete végigsiklik rajtam, amitõl elfelejtek levegõt venni. A tekintete nem kéjsóvár, mint Jakeé volt mindig, amikor meztelenül látott, hanem gyengéd és kedves. Közelebb hajolok hozzá, hogy hálából egy puszit adjak az arcára, de mivel nem érem fel, csak a szája mellé sikerül. Ettõl csak még jobban elpirulok.
Megfogja az egyik kezem és segít belépni a kádba, vigyázva, hogy el ne essek.
- Nem is olyan szörnyû.
A víz kellemesen langyos, és attól a habfürdõtõl, amit beletett nagyon finom illata lett. A habok jótékony takarásában, már nem is vagyok zavarban. Vizes hajam az arcomba tapad ezért hátratûröm a vállam fölött.
- Meg kéne mosnunk a hajadat. – a kezembe nyom egy nagyon finom, kókusz illatú sampont amivel alaposan megmosom a hajam.
Mikor kész vagyok segít kiszállni a kádból és rám teríti a törölközõt. Megtörlöm magam és nekem kikészített ruhákkal kimegyek a fürdõbõl.
Mikor nem jön, visszaindulok, de amikor belépek nem jön ki egy hang sem a torkomon, mert meglátom ahogy meztelenül áll a zuhany alatt, gyönyörû testét körbeöleli a haja. Gyönyörû…
Hirtelen megfordul, nyilván végzett, én pedig nagyot nyelek ahogy elölrõl is végigmérem. Itt is gyönyörû, de az a sebhely… biztos nagyon fájhatott neki.
Maga elé kapja a törölközõt és zavart tekintettel felém lép.
- Izé… próbáld meg a ruhákat. Ha nem jó akkor hozok neked másikat
Kisietek és gyorsan felöltözöm és bár a ruha kissé nagy, de nagyon kényelmes.
Leülök a fotelba, míg várok, de valahogy, ha nincs itt olyan egyedül érzem magam. Mi lesz így velem?
Nem akarok örökké a terhére lenni, de nem mehetek haza.
- Nem csak te vagy egyedül. Amióta az eszemet tudom, árva vagyok, nevelõszülõknél éltem egészen idáig. – ezt még nem mondta. A haját törölgeti, miközben a szemembe néz. Már ezzel is megnyugtat.
- Árva vagy? – A hangomból kihallani a csodálkozást.
Bólint, majd feláll és a kezembe ad egy képet, amin egy boldog pár és egy aranyom kisfiú van.
Elmosolyodom. – Õk a nevelõszüleid?
- Igen, de nekem olyanok, mint ha a vérszerinti szüleim lennének.
Szemem a kisfiúra téved, aki mosolyog, de valahogy mégis olyan magányosnak tûnik. A szem ugyanolyan, mint most, de a haja sokkal rövidebb. Ránézek, õ pedig engem figyel.
- Nem bánod, ha megkérdezem, hogy… hány éves vagy?
Elmosolyodik, amitõl megint olyan szépnek tûnik az arca.
- Persze, hogy nem. 22 éves vagyok. És nyugodtan kérdezhetsz tõlem bármit.
A mosolyától elpirulok, és elkapom róla a tekintetem.
- Hogy… hogy találtál meg? – a kérdés halk, de szeretném tudni a választ.
- Hazafelé mentem és kiabálást hallottam. Aztán láttam, hogy dühösen kiviharzik az a fickó. Az ajtót nyitva hagyta, én pedig bementem.
A szemeim szinte üvegesek, ahogy visszagondolok, az akkor történtekre.
- Tudod… ha akkor nem jössz lehet, hogy már halott lennék.
Nem merek ránézni?
- Miért?
- Én… már két napja nem ettem… és, amikor Jake elment a házból… azt mondta, hogy mire hazaér… egyem meg az ételt és fürödjek, mert… mert nincs szüksége egy… egy csont sovány mocskos kurvára… -A szavaim a végén zokogásba fulladnak, mert annyira szégyellem magam. - … én pedig nem csináltam meg és… amikor hazajött elõvette a bõr övet és megvert. Azt mondta, hogy ha visszajön, és akkorra sem teszem meg, amit mondott akkor… véresre fog baszni és… úgy megver, hogy egy hétig meg sem bírok mozdulni.
A végén már ismét zokogok a szégyentõl és a fájdalomtól, de mélyen beül jobb, hogy valakinek elmondhattam.

- Nem , nem ! Nem mehetek haza , mert akkor meg fog találni , és újra elvisz ?!

- Nem értem . A családod akar bántani ? – könnyei még ott csordogálnak le gyönyörû arcán , amikor választ ad kissé remegõ hangján .

- Nem õk nem , csak Jake , aki bezárt… és bántott … õ … a nagybátyám ! – gyönyörû szemeivel kétségbeesetten kémleli szemeimet , és hajamat görcsösen szorongatja ,  amikor pici kis kezét leválasztom fürtjeimrõl , és kézen csókolom . Szemeibõl még mindig patakzanak a könnyek , én pedig egy könnyed mozdulattal letörlöm õket , kezeimet arcára tapasztva . Pupilláinak remegése abba marad ,  és mellkasomnak dönti fejét . Nagyot sóhajt , én pedig magamhoz ölelem . Mire elengedem kezeinek remegése abba marad , majd puszit nyomok homlokára . Kötései kilátszanak a pizsamából , én pedig lenézek kis termetére , a vállamig ér csupán , és törékeny akár csak egy porcelánváza . Boci szemeivel kémleli tekintetem , hogy még is mit nézhetek ennyire .

- Cseréljük ki a kötéseidet . – invitálom a szobába ismét , õ pedig készségesen elindul . Bizonytalan lépteit figyelve követem hátulról . Felértünk ismét , és helyet foglal a bevetett franciaágyon . Elõre dõlve kémleli ,  ahogy elõveszem a gézt és a krémet . Tudja mi következik , ugyan hezitálva de vetkõzni kezd vörös fejjel siklik el tekintete az enyém felett . Elkezdem szép finoman lebontani a kötéseket , õ pedig figyeli minden egyes mozdulatomat . Egészen szépek már a vágások , mind összeforrt , körbekémlelem de nem látok már rajta lila foltokat . Egyik ujjamat rászegezem finom kis bõrére , ahol a múltkor még lila folt virított . Két kis kezét az ujjamra tette , és gyorsan elhúzta magától .

- Gyere menjünk fürödni ! – kapom fel vállamra , de úgy hogy sebeit meg ne sértsem .

 - Fü… fürödni … de én nem akarok … hééé … kérlek tegyél le ! – kapálózik vállamon , majd finoman a fürdõszobaszõnyegre  teszem , ahol is ,  kicsit hisztérikusan keresi a kiutat . Pupillái megint remegnek , én pedig újból megnyugtatom .

- Nem fogok semmit csinálni veled , bízz bennem , de muszáj lesz megfürödnöd ! – pirongatom meg egy kicsit , majd zöld szemeimmel mélyen a szemeibe nézek ,  és halvány vigyor ül ki arcomra . A pizsamagatyájának  szélét szorongatja és arca elpirul .

- Na szóval … ömmm … le vennéd a gatyádat amíg én fürdõvizet engedek ? – pirulok fülig , és nyúlok is a csaphoz . A meleg víz halkan csobogott ,  Nathaniel még mindig ott álldogál és  kérdõen tekint rám . Kipirult arcomon tekint végig , majd elfordulok .

- Itt a lehetõség ! – teszem karba kezeimet ,  hátamat mutatva neki . Halk csusszanás , a gatya legalább már lent van , és a kád mellett nézegelõdik  . Alaposan végigmérem a gyönyörû testet és vállára teszem kezeimet . Megrezzen és hátra tekint , szemeim csillognak és szívem nagyot dobban . Szép arca közelít felém , majd ajkaim mellé nyom egy finom puszit . Arcom a vörös szín árnyalataiban pompázik , majd kezét segítve beleültetem a jó illatú habbal teli kádba .

- Nem is olyan szörnyû … - takarja be fehér bõrét a halkan buborékozó habbal . Barna haja vizessé válik , majd hanyagul hátratûri .

- Meg kéne mosnunk a hajadat. – tartom elé a sampont , majd kezébe nyom egy picit , és felhabosítja . Megfürdött és kimászott a kádból majd törölközõbe csavarva a számára kikészített ruhadarabokhoz indul . Én is levetkõzöm és fürdeni kezdenék , amikor is visszajön és megtorpan az ajtóban , amint meztelenül lát .  Nem veszem észre mert zuhanyozom és a víz  a hajamat mossa . Addig az ajtóban áll amíg én nem végzem , amikor felé fordulok nagyot nyel , magam elé kapok egy törölközõt és kilépek a kádból .

- Izé … próbáld meg a ruhákat . Ha nem jó akkor hozok neked másikat . Bõrömön a vízcseppek lustán csordogálnak le , majd hajamból kicsavarom a maradékot  . Gyorsan magamra rángatom az alsógatyámat  , és egy kényelmesebb összeállítást veszek fel . Védencemre nézek , jól áll rajta is a kicsit lezserebb cucc . Fején egy törölközõvel  ül le a fotelba  , majd rám tekint . Leülök vele szembe , és a törölközõmet nyakamba rakva megszólalok .

- Nem csak te vagy egyedül . Amióta az eszemet tudom árva vagyok , nevelõszülõknél éltem egészen idáig . – hajának áttörlését abbahagyja ,  majd arcomra figyel , és szemei csillogóan méri végig markáns vonásaimat .

- Árva vagy ? – csodálkozik el szavaimon . Bólintok , majd arra a képre nézek ami a polcomon álldogál . A nevelõanyám , a nevelõapám , és én vagyok rajta . Kezébe adom a képkeretet , majd alaposan megnézegeti .

Egy kicsit elgondolkodok, majd biccentek válaszul. Már nagyon szeretnék kint lenni és… ha bántani akart volna már rég megtehette volna.
Kedves mosollyal az arcán pillant rám, ami kissé zavarba hoz, mert már jó ideje nem mosolygott rám senki ilyen melegen.
Óvatosan a karjaiba kap, vigyázva, hogy ne szorítsa meg a sérült részeimet, majd elindulunk a hátsó kijáraton. Egy kis kertbe érünk ki, ahol szép fonott kinti fotelek vannak. Lassan beleereszt az egyikben és érzem, hogy egy pokrócot is rám csavar, de már csak a gyönyörûen fénylõ csillagokra figyelek, amiket olyan sokáig nem láthattam.
Gondolataimból a megmentõm halk hangja szakít ki.
- És hogy hívnak?
Ahogy eszembe jut a nevem, azzal együtt felötlik bennem a családom képe is, akik mindig nagyon hiányoztak. Bárcsak láthatnám õket.
- Nathaniel – a hangom halk, alig halható a visszafojtott sírástól.
Rá nézek a mellettem ülõ férfira, akinek különleges színû haját lágyan repked a szélben. Furcsa… olyan földöntúli jelenség. Tekintetem aztán az engem figyelõ szempárra siklik, amik szintén a legkülönlegesebbek amit valaha láttam és végtelen nyugalmat és gyengédséget árasztanak.
- Engem Maximilianonak – furcsa akcentussal beszél, de nem tudom, hogy milyen.
- Gyere, meg ne fagyj nekem! – eddig nem is tudatosult bennem, hogy remeget, de ahogy meleg testéhez szorít már érzem, hogy mennyire hideg is van kint.
Mikor visszaértünk a már ismert szobába, óvatosan az ágyra tett, majd elkezdett kutatni az egyik szekrényben.
Egy pizsamát rak a kezembe, én pedig értetlenül nézek rá.
- Megy önerõdbõl is,  vagy segítsek felvenni? – zavartan hajtom le a fejem, mert nem tudom, mit feleljek. Nem akarom, hogy lásson. Azok a sebek… gyûlölöm õket.
Hallom, hogy nevet, majd egyszer csak elhal a nevetés és komolyabban szólal meg - Ne szégyelld elõttem azokat a sebeket, nekem is van.
Elõször megrettenek a vetkõzés láttát, mert akaratlanul is felrémlik bennem, amikor Jake…
Minden gondolat kiröppen a fejembõl, amikor meglátok egy hatalmas sebhelyet a mellkasa közepén. Úgy néz ki, mint egy égési sérülés, de nem merem megkérdezni, hogy szerezte, mert lehet, hogy rossz emlékeket idézek benne.
Magára kapja a pizsama felsõjét, majd kimegy a fürdõszobába. Addig én megpróbálom magamra venni a felsõ részt, de még annyi erõn sincs, hogy ráhúzzam a kezemre és a fejemre.
Mikor visszajön – már teljesen felöltözve – odalép hozzám és rám húzza a pulóvert. Megfogja a nadrágot is és elém tartja.
- Állj fel, és támaszkodj meg a vállamon, segítek felhúzni.
Iszonyúan zavarban vagyok és szégyellem magam, de végül remegõ lábakkal kiszállok a takaró alól és ledobom magamról a köntöst.
Maximiliano pedig azonnal rám adja a nadrágok. Megkönnyebbülök, amikor végre nem kell meztelenül járkálnom és visszaülök az ágy szélére.
Õ elkezdi eligazgatni a paplant, majd a kezemet megfogva segít lefeküdni.
- Tiszta hidegek a kezeid! – aggódó szemei láttán furcsa érzésem támad, mert olyan jó melengetõ érzés, hogy valakinek számítok.
Nyakig betakar, majd lekapcsolja a villany. Megfeszülök, ahogy érzem süllyedni mellettem a matracot, de nem kezd el erõszakoskodni, sem tapogatni, ezért megnyugszom.
- Bújj mellém… - elõször nemet akarok mondani, de végül erõt veszek magamon, mert tudom, hogy õ nem fog bántani. Valahogy… érzem.
Fejemet a mellkasára hajtom, majd hallgatom az erõs, egyenletes szívverését, ami nemsokára álomba ringat.

***
Hamarább ébredek fel, mint Maximiliano és még mindig a mellkasán fekszem. Próbálok mozdulatlanul feküdni, hogy ne zavarjam, de alig pár perc múlva õ is fölébred. Felnézek rá, és az arca most nagyon közel van. Innen még különlegesebbnek tûnnek a szemei.
Hangosan korog a gyomrom, mire azonnal felülök és a hasamra szorítom a karom. Farkas éhes vagyok. Már nem is tudom, hogy mikor ettem utoljára.
Megmentõm azonnal felkel és az ágyát bevetve indul el reggelit csinálni. Addig én visszadõlök az ágyra és csak hallgatom a madarak csiripelését és az utca zajait, amik most olyan kedvesek nekem.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer értékelni fogom a vonatcsikorgás zaját, de ha valaki ilyen sokáig van egy hangszigetelt pincébe zárva még ezt is csodálatosnak hallja.
Sötét gondolataimból kiszakít a belépõ megmentõm, és szól, hogy kész a reggeli.
Lassan haladunk a lépcsõn, õ pedig segít, mert egyedül elesnék. Olyan sokáig voltam mozgás nélkül, hogy az izmaim teljesen elgyengültek.
Az ennivaló nagyon finom, azóta nem volt étvágyam mióta elraboltak, de most úgy érzem, hogy bárit megennék.
- Kérsz még valamit? – kérdezi kedvesen. Habozok egy kicsit, de végül kérek még egy kis gabonapelyhet, amit úgy imádok.
Elégedetten felsóhajtok, és hátradõlök a széken miután egy egész tányérral megettem. Tele vagyok. Teljesen.
- Köszönöm. Nagyon finom volt. – mondom az engem figyelõ férfinak.
- Csak nyugodtan, ezentúl bármikor ehetsz.
Felállok és a mosogatóba teszem a tányért, de nem hagyja, hogy elmossam.
- Te csak ülj le, még pihenned kell! Ezt majd én megcsinálom! – a hangja szigorú akart lenni, de a kedves arca miatt ez nem tûnt annak.
- Köszönöm. – Visszaülök a székre és csak nézem, ahogy mosogat. Csak most tûnik fel, hogy milyen magas, és milyen hosszú a haja.
- Figyelj… - az arca komoly, amilyennek még nem láttam, így én is felé fordítom a figyelmemet.
- Nem akarlak arról faggatni, hogy mi történt vele, mert nagyjából láttam a sérüléseidbõl. – erre kissé megkönnyebbülök, mert hiszem, hogy tudnék róla beszélni. Már ha rá gondolok is remegni kezdenek a kezeim. Õ pedig folytatja.
- Néhány dolgot azonban tudnom kellene?
- M-micsodát? – kérdezem félénken.
- Hány éves vagy? – zavartan félrekapom a fejem, mert az az igazság, hogy fogalmam sincs meddig voltam bezárva. Nagyon hosszú idõ volt, de nem tudom mennyi. Talán… egy, vagy másfél év?
- Én… én nem tudom. 15 voltam, amikor oda zárt. Most milyen év van?
- 2014 januárja.
Belém reked a levegõ, amikor meghallom, mert ez azt jelenti, hogy… 4 év. 4 évig voltam bezárva.
- Né… négy é-évig, én nem tudtam. Azt hittem, e-egy év vagy…, de ez…
Már nem tudom befejezni, mert kitör belõlem a zokogás. Szinte megállíthatatlanul folynak a könnyeim és mikor megérzek két meleg, erõs kezet, ahogy nyugtatóan a hátamat simogatják. Odabújok hozzá és szorosan a nyakába kapaszkodom.
Csitító szavakat dörmög a fülembe, amik hosszú percek múlva, de végül megnyugtatnak.
- Már vége van. Vége. Soha többé nem engedem, hogy bántson. Ameddig én élek senki nem fog még egyszer hozzád nyúlni. Nézz rám – ránézek és látom, hogy a szemei õszintén csillognak – Hiszel nekem, Nathaniel?
- Igen… köszönöm. Soha nem fogom tudni meghálálni neked!
- Nem is kell, nem azért tette, mert bármit is várnék cserébe. Senki nem érdemli meg azt amin te keresztülmentél. Azt gondolom, hogy hihetetlenül bátor és erõs vagy, hogy nem rokkantál bele, hanem túl élted.
Csodálkozva pillantok a szemeibe. Én… bátor… ha tudná.
- Én nem vagyok bátor… könyörögtem neki, hogy… hogy öljön meg, de nem tette. Csak még jobban… bántott.
Nem bírom elmondani, mit tett velem, mert rosszul leszek, ha kimondom. Arcomat a nyakába fúrom, élvezem, hogy végre megérinthetek valakit, aki ilyen kedves hozzám.
- Ha bármikor beszélni akarsz arról amit veled tett, én itt leszek és meghallgatlak. Rendben? – csak bólintok – Még egy valamit szeretnék kérdezni. – megint bólintok – Van családod? Vagy bárki aki esetleg keres téged?
Ijedten nézek a szemeibe, a nyugalmam azonnal elszáll – Nem, nem! Nem mehetek haza, mert akkor meg fog találni, és újra elvisz?
- Nem értem. A családod akar bántani?
- Nem õk nem, csak Jake, aki bezárt és... bántott… õ… a nagybátyám!
Kétségbeesetten nézek rá kezeimmel a haját szorongatom, de most nem tudok megnyugodni.