- Megetted a reggelit .

- Még szép . Tele vagy meglepetésekkel szerelmem ! Nem is mondtad hogy egy szakács veszett el benned . – felé tipegek , és finoman közelebb húzom magamhoz majd orrára egy szeretettel teli puszit nyomok , amire édesen felkuncog .

- Nem is volt olyan finom ! – szerénykedik , de valóban ízlett a fõztje . Lepillantok gyönyörû barna hajkoronájára , és végigmérem . A hamvas rózsaszín ajkaitól , egészen a boci szemekig .

- De igen . Annál már csak az édes ajkaid finomabbak !  - arca pirulni kezd , és nem néz a szemembe , a kis szégyenlõs … sejtem hogy mit akar , finom kis keze remegni kezd a vállamon , és nagyokat nyeldes .

- Mondd , Nathe … mit szeretnél ? – lélegzete szaporább , majd kipirult arcocskáját felém fordítja , és mélyen a tekintetembe pillant . Majd határozottan hangzanak el szavai .

- Szeretkezni akarok veled . – kicsit zavarba ejtõ , már két alkalommal lefeküdtünk de olyan mint ha engedélyt kérne . Hozzám bújik , és vállamba fúrja arcát világos tincseim pedig egybeolvadnak az õ ében fürtjeivel . Finoman kezeim közé veszem arcát és megcsókolom , a szemeiben csillog a vágy , és kirajzolódik rajta hogy mennyire is akar engem . Kezei hajamba túrnak , én pedig finoman ölembe kapom és cipelni kezdem a hosszú lépcsõsoron , és egyik kezemmel hadonászva keresem a hálószobaajtó kilincsét . Csókunkat megszakítva kacag ügyetlenségemen , majd hangosan kinyílik az ajtó , és ezzel a lendülettel kezem a fenekét fogja ,  amire nagy szemeket meresztve  reagál .   Egy halvány kis mosoly kúszik végig arcomon , és finoman leültetem a puha ágyra . Kezemet a pólója aljához vezetem , és végigsimítok puha tapintású bõrén , megborzongok ettõl a jó érzéstõ . Szíve hevesen kalapál , remeg az egész teste , és halk nyögések hagyják el száját . Gatyájához érek , elkezdem kicsatolni övét , majd egy mozdulattal lefejtem róla a ruhadarabot . Önkéntelenül is felfigyelek a jellegzetes kiemelkedésre az alsógatyáján . Csillogó éjbarna szemeivel mozdulataimat figyeli amint gyengéden lejjebb húzom a még õt takaró alsónemût . Belepirultam a látványba , szegény kis Nathe azt sem tudta hogy mit csináljon zavarában , már éppen megszólalt volna de ekkor egy mozdulattal elhallgattattam . Kényeztetni kezdtem , fogadjunk ilyenben még nem volt része … a csillogó izzadtságcseppek végigcsorogtak vonzó testén , és nyögései hangosodni kezdtem amíg melegség nem öntötte el a számat . Aszta …Nathe nem bírta tovább , én pedig kínosan törölgetni kezdtem arcomat a maradványoktól . Reszketõ kezeit arcomra téve segít eltüntetni nyomait , amit készségesen hagyok is , vigyázva elfektetem az ágyon , és arra ösztönzöm , hogy kezdjen el vetkõztetni .

- De Max … - megragadtam kezét és mellkasomra helyeztem , kicsit elesetten ugyan  de kioldja a királykék nyakkendõ szorítását , és az ing gombjait kezdi el szép lassacskán kigombolni . Minden egyes mozdulatát puszikkal jutalmazom , amiket a nyakára hintek . Kivillan krétafehér bõröm , mire szerelmem végigcsúsztatja kezeit mellkasomon egészen a hasamig . Váratlan mozdulatot tesz , amit furcsállok , de már nem vagyok képes ellenállni neki mert olyan csábító … nyelve végigível hasamtól egészen a nyakamig , heves csókkal viszonzom amit úgy látom élvez is . Lekerül rólunk az összes ruha , én pedig hosszan kényeztetem szerelmemet , hogy minél jobb érzéssel  töltsem el . A súlyos takaró hátamra nehezedik , én pedig szerelmem felett   helyezkedtem el , akár csak a folyón átívelõ híd .  Hangom sejtelmesen szeli át a szürke szobát .

- Megengeded hogy …. – egy határozott mozdulattal meglendítem csípõmet , és szépen lassan Nathbe csúszom . Kéjesen felnyög amikor mozogni kezdek benne , izgalmas érzés benne lenni , egyszerûen fantasztikus . Karjai összefonódnak nyakam körül , és kapaszkodik hogy tartani tudja a ritmust . Nem sokáig mozgunk így mert változtatok egy kicsit a pózon , oldalra fordítva szorítom magamhoz  egyik karomat a mellkasára csúsztatva . Karomba kapaszkodik és fejét hátra hajtva élvezi ahogyan egyre mélyebbeket lökök rajta . Én mentem el elõször , testem elgyengült … és Nathaniel ? Még mi-mindig ? Lihegek és csókot nyomok nyakára , de hirtelen az ölembe ül és kérlelni kezd .

A lágy szellõn kívül semmit sem érzékelek és ez olyan nyugalommal tölt el, amit még soha nem éreztem. Már csak Max hiányzik és minden tökéletes lenne.
Egyszer csak egy lágy érintést érzek az arcomon, mire azonnal fölpattannak a szemeim és mikor meglátom Maxet a lélegzetes is elakad. Aztán a második reakcióm a zavar, amikor eljut a tudatomig, hogy itt, mindenki elõtt arcon csókolt.
- Max. – felemelem a kezem és gyengéden az arcéra simítom. Úgy örülök, hogy itt van. Ezek szerint nem haragszik rám?
- Nathe, ne haragudj a bezárkózásom miatt, ha jobban vigyáztam volna nem történt volna meg ez az egész dolog. Az, hogy velem zsarolnak téged, és a múltkorit…
Még õ kér bocsánatot tõlem? Neki nincs miért… Már éppen válaszolnék neki, amikor újra megszólal.
- A munkahelyemre megyek éppen, nem tartasz velem?
- Ömh, rendben. – szívesen megnézném, hogy hol dolgozik, mert amúgy is szeretem a könyvtárakat. Legalább vele lehetek.
Mikor kézen fogva haladunk az utcán, néha-néha rám pillant egy-egy elhaladó ember, amitõl azonnal elpirulok. Vajon mit gondolhat?
Nem sokára odaérünk és szép, nagy épülethez, Max pedig figyelmesen kinyitja nekem az ajtót, majd az elõtérben lesegíti a kabátomat. Alig tesszük le a holminkat, egy férfi szalad felénk és gyorsan beszélni kezd Maxel. Én addig körbenézek a könyvek között.
Ez a könyvtár sokkal nagyobb, mint az ahová az iskolából jártam, de könnyen eligazodok a sorok között. Megkeresem a kedven könyvemet, a Dorian Grey-t, ami meg is van egy szép, fényes fekete borítóban.
Leülök egy fotelbe, hogy majd itt megvárom Maxet, de szinte rögtön megérkezik és látom, hogy nála is egy könyv van. Kíváncsi vagyok, hogy mit olvas, ezért közelebb hajolok hozzá, hogy lássam a címet.
- Te szereted John Mann-t?
Rám mosolyog, majd õ is közelebb hajol és lágyan megcsókol.
- Igen. Szeretem a történelmet és õ rengeteg ilyen témájú könyvet írt. Te is szereted?
- A kínai nagyfal a kedvencem tõle.
- Hmm… igen az tényleg nagyon érdekes. – egy kicsit még vár majd folytatja – Ha szeretnél, bármit kivehetsz innen, nem baj hogy nincs tagságid, majd az én nevemre írom õket.
- Tényleg? Akkor ezt szeretném, már nagyon rég nem olvastam és ez a kedvencem!
Megsimogatja az arcom, majd a kezemnél fogva az ölébe húz. Elõször zavartan körbesandítok, de mikor látom, hogy senki nincs itt átkarolom a nyakát.
- Annyira jó látni, hogy boldog vagy. – a szemei csillognak, ahogy engem néz és gyengéd mosoly játszik az ajkain.
- Miattad vagyok boldog. – a nyakába fúrom az arcom és magamba szívom a finom illatát – Nagyon szeretlek Max! És… köszönöm, hogy nem haragszol rám!
Eltol magától, majd homlokráncolva néz rám.
- Már miért kellene haragudnom rád?
- Mert… miattam bántott téged Jake. Ha ott hagytál volna akkor nem…
Az ajkaimra tapadva hallgattat el és addig csókol míg el nem fogy a levegõnk.
- Ilyesmi eszedbe se jusson, Nathe! Ez egyáltalán nem a te hibád volt! – felsóhajt, majd homlokát az enyémnek támasztva folytatja – Ha elõre tudom, hogy ez fog történni, akkor se hagytalak volna ott. Te… te vagy a mindenem és soha nem akarlak elveszíteni.
- Max… - erõsen magamhoz szorítom, õ pedig viszonozza a heves ölelést, majd lágyan a fülembe suttog.
- Szeretlek Nathe!
- Én is szeretlek Max!
Egy ideig még itt ülünk csendben, egymást ölelve, majd mikor látom, hogy jött pár diák elpirulva kimászom az ölébõl.
- Menjünk haza Max!
- Hozzátok, vagy hozzám?
- Hozzád… ha nem baj. Én szeretek ott veled lenni. Jó érzés. – lehajtom, mert zavarba jövök a tekintete intenzitásától, amivel bámul.
- Ha szeretnél tudd, hogy bármikor átjöhetsz hozzám… legszívesebben haza sem engednélek, vagy ha szeretnél, hozzám is költözhetsz. Persze csak ha akarsz, nem szeretnék semmit sem rád erõltetni.
Kicsit elámulok azon amit kér, mert… az olyan lenne mint egy álom. Egy valóra vált álom. Minden nap a szerelmem mellett ébredni és vele együtt feküdni le.
- Ó, Max. Igen, szeretnék veled élni!
A nyakába ugrok, õ pedig boldog mosollyal karol át, majd egy szerelmes csók után elindulunk, mert páran már felfigyeltek ránk.
Hazafelé végig fogjuk egymás kezét a másikban pedig a könyvet, amit kivett nekem.
Ahogy beérünk  lakásba, lepakoljuk a kabátokat én pedig a napaliba megyek, hogy eltegyem a könyvet. Maxet a konyhában találom és mikor meglátom a tányért a mosogatóban halványan elmosolyodom.
- Megetted a reggelit.
- Még szép. Tele vagy meglepetésekkel szerelmem! Nem is mondtad, hogy egy szakács veszett el benned. – odajön hozzám és magához húz, majd megpuszilja az orrom hegyét,
mire felkuncogok.
- Nem is volt olyan finom!
- De igen. Annál már csak az édes ajkaid finomabbak!
Elpirulok a mondatára és zavartan elkapom a tekintetemet. Nem merem kimondani ami eszembe jutott, mert a szégyenlõsségem gátat szab neki, de õ látja rajtam, hogy valamit akarok ezért halkan biztat, hogy mondjam csak.
Végül összeszedem a bátorságomat, és pirulva bár, de a szemébe nézve szólalok meg.
- Szeretkezni akarok veled. – nem bírok tovább a szemébe nézni, ezért a mellkasába fúrom az arcom, hogy elrejtõzzek elõle.

- Max ! De jó hogy felvetted , be kéne jönnöd egy kicsit , valami gond adódott az egyik kikölcsönzött könyvvel … - nagyot sóhajtva ismerem el hogy a segítségem nélkülözhetetlen . Hogy lehetett ez könyvtáros , te jó ég … ha még egy könyv elveszik miatta , én eskü hogy …

- Rendben , kérek egy kis idõt még összeszedem magam , kb. fél óra és ott vagyok . – dünnyögöm a telefonba .

- Ez remek , akkor várlak ! – letette . Megkóstolom a reggelit , amit szerelmem készített nekem … nem is tudtam hogy ilyen finomakat is tud csinálni . A munkahelyemhez illõen kell felöltöznöm . Vasalt sötét nadrág , egy fehér inggel , és egy hozzá passzoló királykék nyakkendõ . Fejemben iszonyatosan nagy zûrzavar tombol , mint egy tinédzserében , elborzaszt az a tény hogy ilyen üres a szívem Nathe nélkül . Ki sem tudnám fejezni , mennyire mardossa  szívemet a hiánya . Szinte ösztönösen zárom be magam után lakásom ajtaját , és indulok a könyvtárba . Messzire elkerülöm azt a „bizonyos” utcát , ahol annyi szörnyûséget kellett átélnünk . Soha többé nem megyek keresztül rajta , megfogadtam , csak a rossz emlékek rémlenek fel ha arra járok . Így egy forgalmas , de kedves kis utcácskába térek be  . Egy park is van benne hatalmas , ez a legnagyobb a környéken . Utam ezen keresztül vezet , szemeim végigsiklanak a fák lombján , és a nádon ,  amit most lágyan ingat a szél jobbra és ballra . A padokon szerelmes párok üldögélnek , és figyelik a víz apró fodrozódásait . Csak az én szerelmem hiányzik , lehajtom fejemet , és elbúsulok . Most már nem kell minden áron hozzám ragaszkodnia , megtalálta a családját , akik mellõl nem lenne illendõ  elszakítanom . Olyan boldog volt amikor találkozott az öccsével , imádom ha mosolyog . Soha nem szeretném boldogtalannak látni , õ az én … az én mindenem . Sóvárogva pillantok meg egy üresnek látszó padot . Lassítok sietõs lépteimen , tekintetem megtorpan egy ismerõs arcon , ébenbarna fürtjeit arcába simítja néha néha a játékos szél , szemeit lehunyva pihen a padon . Tátva marad a szám … most még gyönyörûbb mint valaha . Felé közelítek ,  megállok elõtte és lehajolok angyali arca elé .

*~*~*~*

Vállára helyezem kezemet , majd egy apró puszival ébresztgetni kezdem . Lassacskán kinyitja boci szemeit és kicsit megriad látván , hogy mit csinálok itt mindenki orra elõtt .

- Max . – arcomra csúsztatja puha kezeit és végigível egészen ajkaimig .

- Nathe , ne haragudj a bezárkózásom miatt , ha jobban vigyáztam volna nem történt volna meg ez az egész dolog . Hogy velem zsarolnak téged , és a múltkorit … A munkahelyemre megyek éppen , nem tartasz velem ?

- Ömm , rendben . –kézen fogom , és nem zavartatva magunkat egészen a könyvtárig így haladunk . Néha néha rápillantok Nathre , aki kipirult arccal tartja velem a lépést . Kinyitom elõtte a hatalmas fehér , üveges ajtót  majd én is belépek . Lesegítem róla a kabátot és magam is levetkõzöm , kollegám azonnal segítségünkre siet és leteszi a ruhadarabokat a megõrzõbe .

- Gyere amíg én ezt elintézem ,  addig nyugodtan válogass csak a könyvek között . – biccent és már igyekszik is a végeláthatatlan polcok sorai közé . Odaandalgok Samhez és megkérdezem .

- Nos melyik könyvrõl lenne szó ? – csapok asztalára kedélytelenül . Kicsit megrezzen , de semmi több .

- A „ Sötét utca „ címûrõl , kiadtuk valakinek de az már lassacskán 2 hónapja volt , és azóta nem jelent meg a könyvtárban . – nézegeti a számítógép monitorját .

- És ez ellen most mit csináljak ? Ha nem hozza vissza akkor a büntetés az eget fogja verdesni , csak ennyi ?

- Igen , oké akkor megfogadom a mondandódat . – elfordulok tõle , és keresni kezdem Nathanielt , rá is lelek amint mosolyogva olvasgat egy sötét kötésû könyvet  . Lassan de biztosan kopogok felé , és helyet foglalok vele szemben egy széken . Én is felmarkoltam az egyik kedvenc könyvemet , John Mantõl . Kipillant a vaskos olvasmány mögül , és a könyvem borítóján akad meg a szeme .  

Nem tétovázik sokáig, hanem a derekamnál fogva magához szorít, majd ismét belém mélyeszti a fogait, de most nem olyan vadul. Fáj, de nem akarom, hogy õ szenvedjen a sebei miatt, ezért nyugodtan állok és várom, hogy elkezdje.
Mikor elõször megszívja a sebet váratlanul ér a kéj, ami lecsap rám, és majdnem elesem úgy elgyengülnek a térdeim. – Maxh…
Mikor egy kicsit sikerül úrrá lenni a testemen, látom hogy a sebei lassan összehúzódnak, majd sisteregve végleg beforrnak. Ez hihetetlen.
Érzem, hogy kihúzza a nyakamból a fogait, majd lenyalogatja a szétkenõdött vért és végre újra a már jól ismert szempár néz rám.
- Köszönöm szépen . Most már semmi bajom nem lesz , de te pihenj kicsit. Vigyáztam , hogy ne sok véredet nyeljem el.
Mikor elenged, akkor jövök csak rá hogy mennyire elgyengültem, mert szinte rögtön megszédülök. Ma felkap és lefektet az ágyra, de már nem bírom nyitva tartani a szemeimet.

***

Mikor reggel fölébredek, már fényesen süt a nap, innen tudom, hogy sokáig aludtam. Megmozdulnék, de rájövök, hogy Max a mellkasomon fekszik, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Lágyan megcsókolom a homlokát, majd elmosolyodom, amikor a fejével hozzám törleszkedik. Annyira szeretem…
- Jó reggelt! – megcsókolom, és közben kibújok alóla, mert már nagyon melegem van.
Az ablakhoz megyek és amint kinyitottam behunyt szemekkel élvezem, ahogy meleg sugarai rám vetülnek. Nagy, nagyon hiányzott a napsütés.
Max felé fordulok, hogy õt is idehívjam, de õ lemerevedve áll a szoba közepén és már éppen megkérdezném, hogy mi a baj, mikor meglátom, hogy mit néz.
Jaj, ne! Az az õrült még ezt is megtette vele? Azt hittem, hogy azt csak velem mûvelte, de hogy Maxel is…
Észrevesz, hogy nézem és azonnal besiet a fürdõszobába és bezárja az ajtót.
- Max! Max! Kérlek, nyisd ki!
Tovább szólongatom, de nem válaszol, és nem tudom, hogy nem hallja, vagy nem akar látni.
Végül is az egész az én hibám. Ha nem szabadít ki… ha csak elsétál és ott hagy, akkor legalább õ jól lenne.
A szemimbõl kiszöknek a könnyek, majd megállíthatatlanul folyni kezdenek, hiába akarom letörölni õket.
A gondolat, hogy miattam bántották egyszerûen elviselhetetlen. Biztos azért nem akar látni. Megigazítom az ágyat és bezárom z ablakot, majd lemegyek és csinálok neki reggelit. Mikor kész vagyok felmegyek, de mikor még mindig nincs kint szomorúan lemegyek a nappaliba, de semmivel sem tudom lefoglalni magam. Mindig csak az jár a fejemben, hogy miattam bántotta Jake.
Vajon elkapták a rendõrök? Remélem…

***

Egy óra múlva Max még mindig nem jön le, ami csak még jobban elkeserít, mert mi van ha azért nem jön le, mert nem akar látni?
Addig gondolkodom ezen, míg úgy döntök, hogy elmegyek. Magamra veszem a kabátomat, az elkészített reggelit az asztalon hagyom, majd csendben kimegyek a házból.

Az utcán egy kicsit tartok az emberektõl, mert már teljesen elszoktam a tömegtõl, de igyekezek haza, mert nem merek sokáig kint maradni. Még nem tudom, hogy Jake szabadon van e.
Hazaérve rögtön anyám aggódó arcával találom magam szembe, amiért azonnal eltûntem.
- Nathaniel, alig egy napja kaptunk vissza, kérlek ne csináld ezt még egyszer, mert ha valami történik veled én… - szorosan magához ölel, amit viszonzok.
- Anya... a rendõrök elfogták Jaket?
- Jake… halott. Nem hagyta, hogy elkapják és fegyverrel támadt a rendõrökre, akik önvédelembõl lelõtték.
Elkerekednek a szemeim, majd egyre csak azt hallom a fejemben, hogy Jake nincs többé. Olyan, mintha mázsás súly szakadt volna le a szívemrõl, de mégsem tudok örülne. Bár csak az elõtt… az elõtt történt volna mielõtt bántotta azt, akit a legjobban szeretek.
- Anya, én… most elmegyek sétálni, majd késõbb jövök, de most… szeretnék egyedül lenni.
- De ne kószálj el, és még délután érj haza!
Biccentek, majd elindulok egy helyhez, ami régen az egyik kedvencem volt. Egy nagy tó ahol rengeteg vadliba van, akik játékosan röpködnek a vízen.

Fél órás séta után oda is érek és olyan megnyugtató a légkör, ahogy a padon ülve hallhatom a nád suhogását, és a víz csobogását, hogy akaratlanul is elnyom az álom.

- Max ! Annyira aggódtam érted! Hogy érzed magad , kérlek , mondj valamit ! – Az õzike közelebb merészkedik a féktelen fenevadhoz , és vöröslõ tekintetemet keresné majd halk hangján nevemen szólít .

Max … - izmaim megfeszülnek , és leszorítom Nathanielt az ágyra , nem érzek semmilyen fájdalmat  , majd lassacskán közelebb hajolok és szagolgatni kezdem gyenge kis nyakát . Érzem ahogy a szíve hevesen dobog , és ahogy vére folyik az ereiben . Nagyon vonzó …

- Max … ? M-mit csinálsz ? -  agyaraimat , rá mit sem gondolva meresztem nyakába . Most csupán a vérszomj hajt , hallom apró sikkantását ahogy agyaraimat húsában érzi . Szabadulni próbál , de köztünk hatalmas erõfölény uralkodik , fõleg most hogy vérére szomjazom . Kezeire nehezedem , de ez ellenére kapálózni kezd amit még tûrök , de kis idõ múlva lábával gyûrni kezdi a takarót és el akar taszítani magától , mély hangomon morogni kezdek . Megmerevedik alattam , olyan mint ha , nem is lennék félig ember …

- Kérlek … Max ! Ez fáj ! Kérlek , ne csináld ezt ! Tudom , hogy te nem akarsz bántani ! Kérlek ! – kétségbeejtõen sírni kezd , hangja szívemig hatol , és lelkemet kibillenti a vámpír mivoltból . Gyorsan leszállok szerelmemrõl , és a falhoz támaszkodva nagyokat lélegzem , és csak most döbbenek rá mit is cselekedtem az elõbb … egy szörnyeteg vagyok …

- Max ? – felpattan az ágyról , és nyakára tapasztja egyik kezét . – Max jól vagy ? Kérlek szólalj meg ! – mélységesen szégyellem magam , hogy ilyen dolgokhoz kellett folyamodnom .

- Ne … ! Maradj ott Nathe ! Ne gyere közelebb ? – hangom még mindig egy fenevadéhoz hasonlítható , nem pedig egy emberi lényéhez .

- De miért ? Mi van veled ? – édes hangján szólongat , közelebb lép , én pedig összezárom állkapcsomat , hogy elrejtsem agyaraimat .

- Vérszomj … a sebeim miatt … a vérveszteség . Kérlek , menj el , nem akarlak megint bántani ! – fáj , hogy ezt kellett tennem azzal az emberrel  akit mélységesen szeretek , és jobban szerettem volna vigyázni rá a világ minden kincsénél . Testemet megint megfestette piros vére, és szégyenkezve állok és mit sem tudok tenni . Szemei könnyesek és felém igyekszik .

- Nathe ! Kérlek ne ! Hallod te egyáltalán ? Még is hogy szerethetsz  egy ilyen szörnyeteget mint én ? – édes hangján nyugtatni kezd , sebeim éktelenül fájnak , én pedig egy szál pokrócban …

- Max  én szeretlek téged . Olyannak amilyen vagy . Kérlek , ne hibáztasd magad azért , amit tettél . Ha… ha szükséged van rá vedd el ! – el sem hiszem amit mondott ,  „ Ha szükséged van rá vedd el „ , végigmér , én pedig teljesen meg vagyok zavarodva akkor most felkínálkozott nekem ?

- Igyál belõlem Max . – nyakamba csimpaszkodik , és egy finomabb mozdulattal közelebb hajtja fejemet a nyakán ütött sebhez . Különleges a vére illata , és elsõre nagyon is jól esett de muszáj kordában tartanom magam , nem szabad hogy beájuljon . Csak egy szó szalad ki torkomon .

- Nathe .

- Kérlek ! te már annyit tettél értem , had adjak most én is valamit ! – kis kezét lefejti még mindig vérzõ sebérõl , és bal kezével ösztönöz . Magához ölel , én pedig derekára fonom karjaimat és az elõbb ütött két lyukon át hatolnak agyaraim ismét nyakába , felszakítva ezzel még jobban fájó sebét . Nagyot kortyolok , amire õ csak halk nyögésekkel válaszol , közben nevemet suttogva . Végtagjai gyengülnek , érzem hogy lélegzete lassul … mennyi vért ittam eddig ? Lássuk csak , körül belül 5 perce lehetünk ebben a pózban . Hangos sistergés , a sebeim lassacskán beforrnak Nathnek köszönhetõen . Izmos vállaim fölött kukucskál , és figyeli ahogy a szegecses öv által szaggatott sebek szemei elõtt forrnak be . Változtatok a helyzeten , és végül agyaraim eltûnnek   szemeim újra smaragdzölden csillognak , a nyakán elmaszatolt vért gyorsan lenyalom , és hálás tekintetem rá szegezem .

- Köszönöm szépen . Most már semmi bajom nem lesz , de te pihenj kicsit . Vigyáztam hogy ne sok véredet nyeljem el . – karjaimba omlik , én pedig az ágyra fektetem szép lassan . Átöltöztetem pizsamába , és kötést rakok a nyakára . Törlök egyet véres számon , és a fürdõbe igyekszem lemosakodni . Gyorsan végzek , ekkor már szerelmem édesen alszik a hatalmas franciaágyban . Halkan én is húzok valamit magamra , és befekszem mellé . Most én dõlök mellkasára , és hallgatom szívének lágy dobogását . Lassan elszunnyadok .

*~*~*~*

Megint hosszú ideig aludtunk , teljesen idõkiesésem van . Valaki lassan simogatja fejemet , és csókot hint homlokomra , de én még mindig magamhoz ölelve szuszogok . Szemeim lassan felnyílnak , és egy cicához hasonlóan dörgölni kezdem fejemet szerelmem mellkasához . Majd lassan felpillantok tündéri arcára . Mosolyog , azok után amit tettem vele , és amit látnia kellett amikor értem sietett .

- Jó reggelt ! – köszönt mosolyogva , majd egy cseles csókkal leszerel magáról . Minden tagom fáj , de a sebeim mind begyógyultak és ez örvendetes hír . Felkel az ágyból , majd körbesétál , és elhúzza a súlyos függönyt . A nap kíváncsian kandikál be az ablakon , mindent megvilágítva . Tegnap este csupán egy hosszú felsõt sikerült magamra kapnom , és úgy aludtam el Nathe mellett . Én is kikászálódom lassacskán az ágy szélére , de valami furcsa . Az alfelem , rohadtul fáj … most kell csak ráébrednem hogy miért is … az a mocsok állat , valamit beadott nekem , és … képek ugranak be hirtelen , a láncok , a feszítõ fájdalom , és a vihogás . Felállok és a fürdõ felé veszem az irányt , az egész fejem vörös , Nathaniel még az ablakban sütteti magát . Én addig gyorsan kiosonok …  A szoba ajtónál megtorpantam . Valami végigfolyt a combjaimon , mi a ? Nathe megfordul , én pedig Jake nyomait kémlelem , kellemetlen érzés , és szerelmem azonnal lereagálja a látványt . Gyorsan … gyorsan a fürdõbe kell jutnom , dühömben egy hatalmasat csaptam ököllel a falba  , és hangos csattanással  vágódott be utánam az ajtó . Halk lépteket hallok .

- Max ! Max ! Kérlek nyisd ki ! – kopog az ajtón , amíg én megfürdök és eltüntetem a kellemetlen maradványokat magamról . 

Max lágyan a hajamba simít, majd egy kicsit eltol magától és mosolyogva letörli a könnyeimet.
- Nathe, hisz ez nagyszerû! Menj és üdvözöld!
Amikor nem mozdulok, Max szelíden lök rajtam egyet, és ahogy fölemelem az eddig lehajtva tartott fejemet, látom, hogy Mickey nagy szemekkel mered rám, majd hozzám futva szorosan magához ölel. Nem bírom visszatartani a boldogság könnyei, mert annyira hiányzott nekem.
Mikor elenged, hátrafordulok Max felé, aki gyengés tekintettel néz minket és odahívom, hogy bemutathassam az öcsémnek.
- Helló!
- Jó napot! – Mickey zavart tekintettel néz rá, nyilván nem tudja hová tenni, ezért félénken megszólalok.
- Mickey õ itt Maximiliano, a sze … a szerelmem! Õ mentett meg Jake-tõl, és vigyázott rám egészen idáig.
A tekintete még mindig zavart és én azonnal rájövök, hogy miért. Õk nem tudják, hogy Jake mit tett velem.
- Gyertek, hazamegyünk! Anyuék biztosan örülni fognak! – megragadja a kezem, én pedig összeszorult szívvel követem és felkészülök a sok kérdésre és arra, hogy elmondjam miért voltam távol négy évig. Max csendesen követ, de örülök neki, hogy itt van. Ha egyedül lettem volna biztos, hogy inkább elfutok, és nem találkozom Mickeyval.
Amikor meglátom anyát a házban, mintha visszarepültem volna az idõben. Itt semmi sem változott. Mikor felém fordul és megpillant a szemei könnybe lábadnak. Mire föleszmélek már egy erõs ölelésben találom magam, ami végtelenül jól esik.
- Kisfiam úgy aggódtam miattad! Csak úgy eltûntél, Jaket pedig körözi a rendõrség… 
Ahogy fölfogom a szavait, megkönnyebbülök, mert ezek szerint rájöttek, hogy Jake milyen ember is. Már csak azt nem tudják, hogy velem is õ bánt el.
Anya kérdéseire hirtelen nem tudok mit felelni, õ pedig a hátam mögött álló szerelmemre pillant.
- És a fiatalúrban kit köszönthetek ?
- Maximiliano Rossi. – mosolyogva bemutatkozik, és csak most jövök rá, hogy a vezetéknevét még nem is tudtam. Rossi… illik hozzá.
Elpirulok, ahogy rám mosolyog, majd amikor visszafordulok anya felé õ csak egy mindentudó vigyorral beterel minket a nappaliba.
A beszélgetés nagyon jól esik, mert mindig is szerettem a családom körében lenni, de amikor az én távollétemrõl kérdeznek az már nehezebb. Tudom, hogy nem titkolhatom el elõlük ezért lassan, remegõ hangon belekezdek. Anyának nagyon nehéz végighallgatni, de épp ezért a legszörnyûbb részeket nem mondom el nekik. Azokat nem tudnám nekik elmesélni.

***
Már sötétedik, amikor Max feláll és egy kis papírt nyom a kezembe. Ránézek és látom, hogy egy cím és egy telefonszám van rajta, a papír sarkában pedig egy pici szívet rajzolt.
- Nekem most már mennem kéne, bocsánat.
Mindenkitõl elköszön, én pedig kikísérem, de valahogy annyira rosszul érzem magam.
- Max ! Majd hívlak… - mikor felém fordul egy kis szomorúságot látok a szemében, de ez gyorsan elillan, amikor hozzám hajolva megcsókol.
- Rendben!
Egészen addig ott állok, ameddig el nem nyeli a sötétség, majd visszamegyek a házba ahol a testvérem kezd mesélni nekem az iskoláról.

***
Valami nincs rendben. Tudom.
Olyan szörnyen rossz elõérzetem van. Egy órán át ültem a testvéremmel a nappaliba, majd a régi szobámba mentem és azt mondtam, hogy álmos vagyok, de nem bírok elaludni.
Mikor már a kétségbeesés határán vagyok, keresek egy telefont és fölhívom a papíron lévõ számot.
A telefon hosszan kicsöng, majd egy olyan hang szól bele, amit egy ideje csak a rémálmaimban hallottam. Jake.
- Hellóka! Itt van nálam a kis barátod Maxi.
Ez nem lehet. Ez nem történhet meg.
Éles, fájdalmas kiáltások sora hangzik a telefonba, nekem pedig már könnyek folynak az arcomon.
Nem. Vele nem teheti meg. Nem akarom, hogy Max szenvedjen. Ez mind az én hibán.
Ha nem ment meg, ha nem akar megvédeni és én nem maradok nála, akkor még mindig boldogan élhetné az életét. Én nem érdemeltem meg azt, amit tõle kaptam. Most pedig…
Segítenem kell rajta. De hogyan?
A rendõrség, anya azt mondta, hogy már keresik. Nekik nem kell ebbe belekeveredni. Ideje, hogy én is tegyek valamit, és tudok segíteni Maxnek.
Felkapok egy kabátot, hagyok egy cetlit az asztalom, hogy ne aggódjanak értem, majd elindulok Jake lakása felé és közben felhívom a rendõrséget és elmondom nekik, hogy a barátomat elrabolták. Megadom a címet, majd a ház elõtti utcában megvárom õket.
Alig öt perm múlva ide érnek, de amint meghallja a szirénákat Jake egy fegyverrel kiront a házból. Négy rendõr utána szaladt a sikátorba, kettõ pedig ott maradt velem és bekísértek a házba. Tudtam hol lehet Max, de azt nem tudtam, hogy milyen állapotban.
- Kérem, ha kinyitották az ajtót had menjek le elõbb én!
- Ez nem engedhetjük meg, Uram. Nem tudhatjuk nincs e egy bûntárs is az épületben.
Mivel nem akartam vitatkozásra pocsékolni az idõmet bólintottam, az egyik rendõr pedig egy lendülettel berúgta az ajtót.
- Max!
Mikor kinyílott az ajtó és valaki felkapcsolta a villanyt, rögtön leszaladtam a lépcsõn és a szörnyû látványtól alig bírtam levegõt venni a szívem pedig apró kavics méretûre zsugorodott a fájdalomtól. Kicsordultak a könnyeim, amikor megláttam a vért a karján és a…
Nem tehette meg vele is! Õ nem érdemelte ezt! Minden az én hibám!
- Te jóságos isten! Él még?
Ahogy az egyik rendõr odaért, nekem eszembe jutott egy fontos dolog.
Max félig vámpír. Nem vihetik kórházba, mert akkor mindenki rá jön! Mit tennének akkor vele?
De így… segítenem kell neki.
Mikor hallom, hogy a mentõt akarják hívni, közbevágok.
- Ne! Õt nem szabad kórházba vinni!
- Miért nem? – értetlenül néz rám.
- Mert… - találj ki valamit… miért is… miért… - … mert nagyon erõs autoimmun betegsége van és belehalna, ha egy csomó beteg ember közé kerülne. Haza kell vinni, én pedig kihívom a háziorvosát.
- De azonnali orvosi ellátásra szorul!
- Tudom, de ha kórházba viszik, megölik! – nem engedhetem meg, hogy elvigyék. Ki tudja mit tennének vele, ha rájönnek, hogy nem teljesen ember.
- Rendben. Vigyázzon, kérem, mert muszáj ellõni a láncokat, hogy ki tudjuk vinni.
Félre állok, és a kezemet a fülemre szorítom, míg a négy durranás el nem hangzott. Az egyik rendõr, úgy ahogy volt pokróccal együtt fölemelte és elindult vele kifelé. Beültünk a rendõrautóba, majd megadtam nekik a címet.
- Uram, csak akkor tehetjük ezt meg, ha vállalja a teljes felelõsséget érte. Ez nem szakszerû eljárás.
- Persze, persze. Csak kérem, siessenek, hogy minél hamarább elláthassák.
***
Húsz perccel késõbb Max már az ágyán van, én pedig biztosítom a rendõröket, hogy azonnal hívom az orvosát. Amit persze nem tudom, hogy megtehetnék e egyáltalán.
Amint elmennek, azonnal felrohanok hozzá, és könnyes szemekkel mellé térdelek az ágyra.
- Max! Max, kérlek ébredj fel! Kérlek! – mikor meg sem mozdul, lassan lehúzom a testérõl a pokrócot, és ahogy a mellkasára nézek, legszívesebben hangosan felsikítnék a fájdalomtól.
Megverte. Az a mocsok megverte õt a szegecses övvel.
Mikor a további szólongatásra sem ébred fel a fürdõszobába szaladok és megkeresem az elsõsegély dobozt és egy tál langyos vizet is hozok, hogy lemoshassam róla a vért.
Sokáig tart, mert rengeteg seb van rajta, amiket gondosan törölgetek végig, hogy még csak véletlenül se szakítsam fel õket még jobban.
Amikor azonban a kötést csavarnám a karjára, a szemei felpattannak. Elõször megijedek a hirtelen mozdulattól és a vérvörös szemektõl, de aztán rögtön megnyugszom és megkönnyebbülök, hogy magához tért.
- Max! Annyira aggódtam érted! Hogy érzed magad, kérlek, mondj valamit!
Mikor továbbra sem szólal meg, csak maga elé mered, közelebb hajolok hozzá, hogy a szemébe nézhessek. – Max…
Nem tudom befejezni a mondatot, mert egy gyors mozdulattal fölém kerekedik és leszorít az ágyra, majd a nyakamat kezdi szaglászni.
- Max…? M-mit csinálsz? – kezdek megijedni. Olyan furcsán viselkedik.
A szemeim elkerekednek és hangosan felsikítok az éles szúró fájdalomra, ami belenyilall a nyakamba, és ahogy tudatosul bennem, hogy mit is csinált elönt a pánik.
Szabadulni próbálok, de az erõs szorítástól meg sem bírok mozdulni. Mikor a lábaimat is megmozdítom mély morgást hallat, amitõl annyira megijedek, hogy mozdulni sem merek.
- Kérlek… Max! Ez fáj! Kérlek, ne csináld ezt! Tudom, hogy te nem akarsz bántani! Kérlek!
Elsírom magam, mert már nem bírom elviselni tovább a sok feszültséget. Ekkor azonban megszûnik a rajtam lévõ nyomás és a fájdalom a nyakamban.
Félve felpislogok és látom, hogy Max a falnál áll és riadt szemekkel néz rám. Talán nem tudta, hogy mit tesz?
- Max…? – lassan felállok, az egyik kezemet pedig a még mindig vérzõ nyakamra tapasztom.
- Max jól vagy? Kérlek, szólalj meg!
Még mindig tartok egy kicsit tõle, de szeretem õt és tudom azt is, hogy soha nem akarna nekem önként fájdalmat okozni.
- Ne… ! Maradj ott Nathe! Ne gyere közelebb? – a hangja inkább morgás, mint emberi hang.
- De miért? Mi van veled? – még közelebb lépek, õ pedig összeszorítja az álkapcsát.
- Vérszomj… a sebek miatt… a vérveszteség. Kérlek, menj el, nem akarlak megint bántani!
A hangján hallom a bûntudatot és a fájdalmat is a tette miatt.
Tele van sebekkel és vérzik, õ pedig miattam aggódik? Könnyek szöknek a szemembe és odasétálok hozzá, figyelmen kívül hagyva a tiltakozását.
- Max én szeretlek téged. Olyannak amilyen vagy. Kérlek, ne hibáztasd magad azért, amit tettél. Ha… ha szükséged van rá, vedd el!
Most már félelem nélkül nézek rá, mert biztos vagyok benne, hogy nem bántana. Szeret engem és én is szeretem õt. Ha a vérem segít neki, hogy jól legyen, akkor boldogan felajánlom neki.
- Igyál belõlem Max. – kezemmel a nyakába kapaszkodom és közelebb húzom magamhoz.
- Nathe…
- Kérlek! Te már annyit tettél érte, had adjak most én is valamit!
Elveszem a kezem a vérzõ nyakamról a fejét pedig közelebb vonom hozzá.

Lélegzete szaporább , kezei halványan remegni kezdenek . Még is mi a baj ? Szívfájdítóan sírni kezd , aggodalmasan tekintek finom arcocskájára .

- Nathe … szerelmem , kérlek mondd el mi a baj ! – Kis kezei egy kutyával játszó fiatal fiúra mutatnak , homlokomat ráncolva pillantok vissza rá . Nagy szipogás közepette néhány szó még kicsúszik kis száján .

- A … az a fiú… õ az öcsém… Mickey … és a kutyám . – ismét sírni kezd , és közelebb bújik hozzám . A fiú úgy látom meghallhatta beszédünket , mert furcsállóan tekint felénk . Letörlöm Nathe könnyeit , majd adok neki egy zsepit . Lassan gyõzködni kezdem .

- Nathe , hisz ez nagyszerû ! Menj és üdvözöld ! – tekintete még homályos a könnyektõl , de én lökök rajta picit testvére irányába . Mickey kimerevedett mint egy próba baba , ahogy meglátta testvérét azonnal oda szaladt , és megölelte , a sötét színû kutya körbe szagolgatta , és megszeretgette gazdáját . Szorosan ölelik egymást , talán kicsit irigykedem is . Szerelmem hátra fordul , és int hogy menjek oda hozzájuk .

- Helló ! – köszöntöm a fiút . Ugyan olyan szemei vannak mint Nathnek , csak a haja világosabb kissé .

- Jó napot ! – kicsit zavaró hogy nem tegezõdünk . Ezért megkérem hogy tegezzem , csak pár évvel lehet fiatalabb mint én . Nathe bemutat Mickeynek .

- Mickey õ itt Maximiliano , a sze … a szerelmem ! Õ mentett meg Jake-tõl , és vigyázott rám egészen idáig . – a fiú szemei felcsillannak és hozzám szól .

- Gyertek , hazamegyünk ! Anyuék biztosan örülni fognak ! – kézen fogom Nathet , és követjük a fiút . Lassacskán egy gyönyörû városrészbe érünk , közben a kutya mellettem somfordál , Nathaniel pedig örömtelien simogatja . Egy gyönyörû kertes házhoz érünk , amibõl csak úgy árad a szeretet . Nyílik a kertkapu , a kutya azonnal a házához siet és be is kuporodik a helyére . Mickey benyit , és azonnal a nappaliban lyukadunk ki . Bent egy hölgy törölgeti a képkereteket , és lassan felénk fordul  .  Szeme felcsillan , és azonnal Nathanielt öleli magához .

- Kisfiam úgy aggódtam miattad ! Csak úgy eltûntél ,  Jaket pedig körözi a rendõrség …  - lassan végigmér , és tekintetünk találkozik . Alaposan végigvizsgálja Nathet , mint afféle anyuka , és kérdést intéz fiához .

És a fiatalúrban kit köszönthetek ? – elmosolyodom , és bemutatkozom .

- Maximiliano Rossi . – Nathe sem hallhatta még a teljes nevemet , de halvány mosoly kúszik arcára , és hirtelen kézen fog , halvány pír jelenik meg arcomon majd édesanyja felismeri a helyzetet , és leültet minket . Nagyon sokat beszélgettünk , a családunkról , és hogy kinek milyen élete volt eddig , majd arra a 4 évre terelõdik a téma ami alatt Jake kínozta és bántalmazta szegény Nathemet , anyukája elszörnyülködik , hogy még is miért tették ezt vele , ez alatt néha-néha könny szökik mélybarna szemeibe , de mindig megnyugtatom . Meséltem a multamról , kínosan ügyelve arra hogy titokban tartsam vámpír mivoltomat . E közben édesapja is megérkezett , õ kicsit furcsán reagálta le a köztünk lévõ kapcsolatot , de neki is muszáj lesz bemutatkoznom , kezet rázunk majd õt is bevonjuk a beszélgetésbe . Telik múlik az idõ , kipillantok az ablakon , sötét van és este kilenc óra . Fáradtan pillog rám Nathe , én pedig titokban átnyújtok neki egy cetlit  amire a nevemet ,  címemet , telefon számomat firkantottam , és egy szívecskét .  Mosolyogva fogadja , el kéne köszönnöm , és hazamennem . Nathanielt végre biztonságban van a családjánál , de égõ fájdalom hasít a szívembe . Ezentúl nem lesz közvetlenül mellettem . De muszáj lesz elköszönnöm , lassacskán felállok és megköszörülöm torkomat . Lassan az órára pillantok .

- Nekem most már mennem kéne , bocsánat . – szerelmem feláll velem együtt , én közben elköszönök mindenkitõl . Nathe kikísér és a lépcsõ aljáról pillantok vissza rá .

- Max ! Majd hívlak … - szorítja két kezével magához a kis , általam írt cetlit . Visszalépek hozzá és megcsókolom  .

- Rendben ! – vigyorgok rá õ pedig vadul integetni kezd , én pedig lekanyarodom az utcasarkon . Hiányzik . Már most .

*~*~*~*

Csípõs az esti levegõ . Gondolataim Nathen forognak , nem reagálok le semmit , csak haladok a sötét utcákon hazafelé . Lobogó szõke tincseim eltakarják távolba révedõ szemeimet . Az utca közepénél járhatok , amikor néhány lépés zaja üti meg érzékeny füleimet . Biztosan csak valami járókelõ . Nem is foglalkoztam vele , csak azon törtem az agyam , hogy vajon mikor fog hívni Nathe … Nathe , Nathe … Gyanúsan hangosak a cipõk koppanásai , majd sietõsre veszem lépteimet . Ezek követnek  ? Valaki egy nedves ruhadarabot szorít a szám elé és lefognak . Szemeimmel utoljára egy ismerõs arcra nézek , Ja-jake ?!  Elájultam … nem tudom meddig lehetek már ebben az állapotban . Hideg van , és furcsa dohos szag  ,  olyan furcsán ismerõs . Szemeimet lassacskán felnyitom , és észre veszek egy gyanús alakot üldögélni az egyik sötét sarokban . Azért van ilyen hideg , mert … nincs rajtam ruha ? Valóban , de még az alsógatya sem … de hogy került le rólam ? És ki vette le rólam ? számban egy kendõ van ezzel elfojtva minden egyes  hangomat . Majd az ismerõs rekedtes hang felém szól :

- Na mi van felébredtünk , felébredtünk ? – hozzám sétál  , és gyors mozdulatokkal olyan helyzetbe kerülök amibe még sosem . Forog velem a világ , rosszul vagyok , és még a kezeim és lábaim is ki vannak láncolva . Ordítva tépek láncaimon amint Jake ujjait magamban érzem . Könnyek csorognak arcomon õ pedig vihogva folytatja a számomra fájdalmas mozdulatokat . Feszített , próbáltam ellenkezni de nem ment . Valami szer hatása alatt állhatok , mert kettõt látok mindenbõl és gyenge vagyok .  Hirtelen hasító fájdalom áll belém , Istenem , mondd hogy nem … hogy nem … Jake mozog bennem erõteljesen , még nem éreztem milyen lehet . Ájultan esek a földre , nem bírtam  és elmentem  . De nem hagyta abba a mozgást , fájdalmas nyögések szaladnak ki torkomon , amitõl õ csak még jobban élvezkedett .  Valami végig hasított rajtam , szegecsek . Borzasztó érzés , és e közben is szitkozódik .

- Úgy látom élvezed , te mocskos félvér . Most te helyettesíted Nathanielt .  – kénytelen vagyok tûrni , de keserves üvöltésem cseng vissza a falakról . Egyre több seb lesz rajtam , fáj szinte mar mindenhol . Egyszer csak abbahagy mindent , amikor is élesen csengeni kezd a telefonom . Nathaniel .

- Hellóka ! Itt van nálam a kis barátod Maxi . – kiveszi számból a kendõt , és a szegecses öv megint végigszánt bõrömön . Hangos, keserves  ordítást hallatok a telefonba , amit Nathe sokkolva hallgat végig . Már félig ájult állapotban ugyan , de hallottam hogy szólongat , de nem tudtam kivenni hogy mit mondott . Rám dobott egy pokrócot . Elsötétedett minden , eszméletlen vagyok . Néha néha feleszmélek pár percre , de semmi több . Az egyik alkalommal szirénákat hallottam , valaki betöri az ajtót , és egy ismerõs hang szólongatni kezd . Nathaniel az … a szer  hatásától még mindig erõsen remegek és forog velem a világ , a többi véres sebrõl ne is beszéljünk .

Hirtelen megragad és beleültet a kádba, amitõl megijedek, de mivel rögtön utánam õ is a kádba lép megnyugszom és egyben zavarba is jövök a meztelensége miatt. Elindítja zuhanyt, mire finom, langyos permetként kezd el záporozni a víz.
Felállok, de nem igazán tudom, hogy most mit kellene tennem, mert nem akarok rá nézni. Érzem, hogy a kezeivel elsimítja a hajam, majd gyengéden az arcomra simítja a kezét és felemelve a fejem hevesen megcsókol.
A csókja után már elég bátorságot érzek magamban, ahhoz, hogy ránézzek, ezért lassan végigmérem és megállapítom, hogy gyönyörû teste van. De az a heg még mindig aggaszt. Vajon hogy szerezte?
Ahogy az arcára pillantok egy gyönyörû és érzelmes mosolyt látok az arcán, ami melengeti a szívemet. Annyira szeretem õt.
Hosszú haját az arcába mossa a víz. ezért óvatosan, hogy meg ne húzzam, eligazgatom, majd a kezemet gyengéden a hatalmas forradásra tapasztom.
- Ö-ömm… ezt mikor szerezted?
Kifújja a levegõt, majd lágyan simogatni kezd, mire lecsukódnak a szemeim az élvezettõl és közben õ mesélni kezd.
- Ezt a sérülést akkor szereztem, amikor még kicsi voltam, bántalmaztak …
Micsoda? Hogy tehették ezt? És miért?
- Bántalmaztak? H-ogy hogy? – kinyitom a szemem, de a sampon csípni kezdi, ezért inkább bezárom, amíg lemossa rólam a habot.
- Igen , folyton kinevettek és csúfoltak, amiért félig vámpír vagyok. És egyszer, amikor hazafelé igyekeztem az iskolából, elkapott pár gyanús fickó. Nekem estek, és végül a kórházban kötöttem ki, az öreg kaszás már kerülgetett, mert félholtra vertek. A nevelõszüleim, azonnal a kórházba jöttek amint meg tudták, hogy én vagyok az. Állítólag meglõttek, és a doktor úr azt mondta, hogy hajszál híja volt, hogy nem  haltam meg. Nagy nehezen, de sikerült felépülnöm. Ennyi.
Ez… szörnyû. Én… nem is tudom, hogy mit mondjak, de ekkor Max ragaszkodóan magához ölel, és a fülembe suttog.
- De érdemes volt túlélnem. Akkor ki vigyázna rád? Ha te nem lennél, a történelem megismételné önmagát.
Megpuszilja az arcomat, én pedig boldog mosollyal ölelem meg, majd ahogy õ tette én is megmosom a haját.
Mikor végeztünk keres nekem egy ruhát és miután felöltöztünk elindulunk reggelizni. Elmosolyodom, amikor meglátom a friss goffrit, mert nagyon szeretem az édességet.
Reggeli után meglep azzal, hogy a hátamhoz áll és befogva a szemeimet vezetni kezd valahová.
- Hová viszel Max? – hallom egy ajtó nyitódását, majd a finom, friss reggeli levegõ illatát, ami eláraszt mindent.
Elveszi a kezeit és egy csodálatos látvány tárul a szemem elé az erkélyrõl. A házból egy parkban lévõ kis tóra látni, ami egyszerûen gyönyörû. És valahonnan ismerõs is.
- Na, milyen?
- Ez… gyönyörû Max! És… és valahonnan annyira ismerõs. Ez esetleg… nem a… Green Park?
- De igen. Jártál már itt? – kérdezi és közben a nyakamba csókol, ami nagyon jól esik.
- Az egyik kedvenc helyem volt régen. Minden nap ide hordtam a kutyámat sétáltatni. – szomorkásan felnevetek – Egyszer a pórázzal teljesen a lábam köré tekeredett én pedig elestem és egyenesen bele a vízbe.
Érzem, hogy megszorul körülöttem a karja, majd úgy fordul, hogy láthassa az arcomat.
- Szeretnél odamenni?
Egy ideig csak nézem, majd bólintok. – Igen, én… szeretnék!
- Akkor menjünk. – megfogja a kezem és már vezetne is, de eszembe jut valami.
- Max? – megtorpan, és felém pillant – Te miért mehetsz ki a napra?
- Ez az elõnye annak, hogy csak félig vagyok vámpír. Gyere.

***
Furcsa ismét az emberek között lenni. Valahogy, olyan mintha egy másik világ lenne. A nyüzsgés, a színek és a napsütés, ami a legjobban hiányzott a bezártságom idején.
Max végig fogja a kezem, én pedig szinte mentõövként kapaszkodom belé, mert a sok ismeretlen pillantástól úgy érzem, hogy a pánik fojtogat.
- Nathe… biztos, hogy jól vagy? Nagyon sápadt az arcod.
Aggodalmas tekintettel néz engem, ami mosolygásra késztet. Annyira boldoggá tesz, hogy törõdik velem.
- Igen… semmi baj, azt hiszem. Csak… furcsa ez a sok ember.
- De hiszen nincsenek is sokan, csak pár ember járkál, hiszen még reggel van.
Körülnézek, és ahogy megszámolom õket, rájövök, hogy igaza van és elpirulva nézek rá.
- Tényleg… sajnálom. Csak elszoktam az emberektõl.
Hozzám hajol, és gyengéden a hajamba csókol, majd a meleg, biztonságot nyújtó karja a derekam köré fonódik.
- Max?
- Hm?
- Mikor kell menned dolgozni?
Nem akarom, hogy miattam esetleg problémái legyenek.
- Hát… az idõt még nem tudom, mert beteget jelentettem és azt mondtam, hogy addig ameddig meg nem gyógyulok. De miért?
Kérdõ tekintettel néz rám, halványzöld szemei az enyémet fürkészik.
- Nem akarok neked gondot okozni, már így is olyan sokat tettél értem, hogy azt soha nem tudom visszafizetni neked.
Lehajtom a fejem és a cipõmet kezdem bámulni, addig ameddig az ujjaival az állam alá nem nyúl és maga felé nem fordítja az arcomat.
- Nem tartozol nekem semmivel. – a tekintete komoly, de végtelen gyengédséggel teli – A legnagyobb fizetség, amit adhattál, az az, hogy szeretsz engem és… elfogadsz olyannak, amilyen vagyok.
Lehajol hozzám egy gyors csókra, majd mikor felnézek, már látom magam elõtt a park bejáratát. Minden ugyan olyan, mintha el sem mentem volna négy évre. A fák, a tó, a padok, a sok ember az állataikkal.
Miután beléptünk már nem merek megszólalni, mert attól tartok rögtön sírva fakadnék és szerintem ezt Max is érzi, mert nem kérdez semmi csak erõsen fogja a derekamat és nem enged el. Jobban körülnézek és baloldalon, a kutyás rész felé megpillantok egy ismerõs alakot. A szívem olyan ütemben kezd verni, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, a kezem pedig remegni kezd. Már nem bírom tovább visszatartani a sírást.
Max aggodalmasan néz rám, mert nem tudja, vajon mi bajom lehet.
- Nathe… szerelmem, kérlek mondd el mi a baj!
Oda mutatok, ahol látom a kutyával kergetõzõ fiatal fiút, de Max csak homlokráncolva néz rám. Persze, õ nem ismeri.
Összeszedem magam egy kicsit, majd megszólalok. – A…az a fiú… õ az öcsém… Mickey… és a kutyám. – nem bírom tovább mondani, mert kitörnek belõlem a könnyeim és szorosan odabújok Maxhez.

- Mi a baj Nathe ? – nem kapok választ , csak piruló arcát és remegõ kezeit nézem végig . Ujjaimat álla alá hajlítom , és szemébe nézve érdeklõdöm .

- Mondd el Nathe . – mély hangom válaszra készteti .

- A-a… l-lábamon… a-a t-te . – dadog aztán egy aranyosat nyög zavarában , tekintetem a pici és formás combokra esnek … ohhóó szóval ez volt a gond … vidáman kuncogok fel , most már tudom mi zavarta annyira .

- Mindjárt lemossuk ,  gyere . – tovább terelgetem a fürdõbe , ahol is még mindig a padlót pásztázza boci szemeivel . Egy gyors mozdulattal hóna alá nyúlok és beteszem a nagy kádba . Ijedtében azt se tudja hova bámuljon mert közelebb került hozzám . Egyre jobban belepirul én pedig szintén a kádba lépek . Elhúzom a zuhanyfüggönyt és megengedtem a vizet . A sûrû pára hirtelen terített be mindent , Nathe pedig még mindig álldogál , és nem óhajt semmit változtatni ezen . Haja felvéve a nedvességet hanyagul a szemébe lóg , és pedig egy apró mozdulattal elterelem onnan , majd kezeim vizes arcára siklanak . Magam felé fordítom , gyönyörû szemeibe pillantok , és szenvedélyesen megcsókolom . Mikor szétválunk , eloszlik bátortalansága , és végigméri izmos testemet . Szeretetteljes mosoly kúszik végig arcomon ,  amíg a víz arcomba mossa a víztõl besötétedett tincseimet . Apró kezeivel igazgatni kezdik hajamat , ami jól esik . Ahányszor hozzám ér … annál jobban kalapál a szívem , és túlcsordul bennem a szeretet . Végül kezeit a hatalmas forradásra tapasztja a mellkasomon , és érdeklõdõen pislog rám .

- Ö-ömm … ezt mikor szerezted ? – csúsztatja kezeit vállaimra . Nagyot fújok , és mesélni kezdek neki még a haját mosom . Õ pedig csukott szemmel hallgatja , kezeim gyengéden érintik , hogy is bánhatnék másképp az én kis õzikémmel ?

- Ezt a sérülést akkor szereztem amikor még kicsi voltam , bántalmaztak … - folytatom a haja dörzsölését amikor is , szája legörbül és kérdez .

- Bántalmaztak ? H-ogy hogy ? – nyitja ki szemeit , de a sampon csípni kezdi ,  ezért  gyorsan összeszorítja õket.  Gondosan leöblítem hajából a még ott maradt habot , és folytatom .

- Igen , folyton kinevettek és csúfoltak amiért félig vámpír vagyok . És egyszer , amikor hazafelé igyekeztem az iskolából , elkapott pár gyanús fickó . – szemei ijedten sugallják azt  hogy folytassam .

Nekem estek , és végül a kórházban kötöttem ki , az öreg kaszás már kerülgetett , mert félholtra vertek . A nevelõszüleim azonnal a kórházba jöttek amint meg tudták hogy én vagyok az . Állítólag meglõttek , és a doktor úr azt mondta hogy hajszál híja volt hogy nem  haltam meg . Nagy nehezen de sikerült felépülnöm . Ennyi .

Nathe csak ijedten álldogál , én pedig magamhoz ölelem nedves kis testét , és boldogan fülébe duruzsolom .

- De érdemes volt túlélnem . Akkor ki vigyázna rád ? Ha te nem lennél , a történelem megismételné önmagát . – finom puszit kapok arcomra , és boldogan kacagva nyakamba ugrik . Vidáman mosolygok , majd én is mosni kezdeném a hajamat , de viszonozza az elõbbit . Mikor végzünk  , mind ketten köntösben lépünk ki fürdõajtón . Most sikerült olyan ruhákat válogatnom Nathanielnek , ami pont az õ mérete . Nagyon jól állt rajta , én is felöltözöm majd kérdést intézek hozzá.

*~*~*~*

- Mit szeretnél enni ? Ha szeretnéd akkor készíthetek neked valamit . – zöld szemeim boldogsággal telien tekintenek Nathre .Szégyenlõsen ugyan de megkér hogy készítsek neki reggelit . Goffrit készítettem neki egy kis pudinggal . Ínycsiklandozó illata volt , én is azt reggeliztem . Mosolyogva majszol ,  ami  örömmel tölti el a szívemet , úgy érzem az életem teljesen egyenesbe jött amióta Nathet megismertem . Megszáradt hajamat egy hajgumival felkötöm és elégedetten kortyolok bele italomba . Nagy sóhajtás után a jóllakott Nathanielre pillantok , majd megnyugodva összegyûjtöm a mosni való edényeket . Hallom halk lépteit majd hátulról átölel és kezeit az enyémekre helyezi , és átveszi a mosogatást . Én visszaülve a székre figyelem apró kis termetét , és finom mozdulatait . Megtörli kezeit ,már készen is van . Befogva szemeit , vezetem az erkélyig és halkan kérdezgetni kezd  .

- Hová viszel Max ? – halkan kinyitom az erkélyajtót , és leveszem kezemet szeme világa elõl . A nap süt , langyosan süt a nap csillogó barna hajára . Gyönyörködik a kéklõ ég látványában és mélyet szippant a kicsit még  hûvös levegõbõl .

- Na milyen ? – cicás mosoly látszik arcomon , és önfeledten kuncogok .  

Látom, hogy a testemet nézi és próbálok ellenállni a kényszernek, hogy eltakarjam magam elõle. Közelebb hajol hozzám egy csókra, majd a csípõmnél fogva magához húz. Nagyon jó érzés, ahogy a csupasz bõrünk összesimul, és amikor a férfiassága az enyémhez ér már nem tudom visszafojtani a torkomon kikívánkozó kéjes hangokat. Az egész testem bizsereg az érintésétõl.
Elmosolyodva ismét a combom belsõ feléhez vezeti a kezét és lágyan végigsimít rajta. Mikor a fenekemhez ér kissé összerezzenek, de ahogy belenézek a gyengéd tekintetébe, azonnal elszáll minden félelmem.
- Max…
Egyik ujja a bejáratomhoz siklik, majd lassú mozdulatokkal kezd el felkészíteni. Közben végig csókokkal halmoz el, elfeledtetve ezzel a kezdeti kellemetlen feszítõ érzést.
Hangosan felnyögök, amikor egyszerre mozdítja meg bennem az ujját és ugyanakkor a nyelvével is végigível a nyakamon.
- Nathe… ugye minden rendben?
Rá nézek, és látom csillogni a vágyat a szemeiben, a lélegzete kapkodó és az, hogy ezeket én váltom ki belõle valamiért izgatottá tesz.
A nyakába kapaszkodom, hogy tartani tudjam magam, de amikor még egy ujja csatlakozik az elõzõhöz, már nem bírom tovább és elélvezek.
Kihúzza belõlem az ujjait, majd lassan a férfiasságával hatol belém. Hangosan felnyögök a hihetetlen érzéstõl, ahogy kitölt, és mégsem okoz fájdalmat.
Hirtelen fordít a helyzeten és én kerülök felülre, ami egy pillanatra meglep, mert így még sosem… ilyen helyzetben még nem voltam. Nem is tudom, hogy mit kellene csinálnom, de ekkor Max a megfogja a csípõmet és megmozdít magát. A gyönyör végigszánt a gerincemen, ahogy most sokkal mélyebben érzem magamban. Megtámaszkodom a mellkasán és úgy folytatom a ritmikus mozdulatokat.
- Max , Max … sze-szeretlek. – önkéntelenül csúsznak ki a szavak a számon, de nem bírom magamban tartani õket.
Mikor meghallja felül és magához szorítva mozog tovább.
- Én is téged Nath.
Körmeimet belevájom a hátába, mire férfias nyögést hallat.
Ezt… ezt én okoztam? Neki is ennyire jó érzés?
Közel hajolok hozzá és óvatosan megharapdálom a fülét, mert emlékszem rá, hogy ez nekem is mennyire jó volt mikor õ csinálta.
Megint hangosan felnyög, amire boldogan elmosolyodom, mert örülök, hogy élvezi, ha hozzá érek.
Mikor érzem, hogy ismét elélvezek, már csukódnának le a szemeim, de Max szól, hogy ne tegyem, így végig az õ szemébe nézek. Érzem, hogy õ is elélvez, mert belülrõl eláraszt a forróság, ami most nem undorító érzés, mert tudom, hogy õ tette.
Kihúzódik belõlem, majd fáradta elfészkelõdöm a mellkasán és egy jó éjt puszi után szinte rögtön elalszom.

***
Reggel hal kuncogásra ébredek, majd amikor lassan kinyitom a szemeimet, az elsõ amit meglátok az Max boldog arca. Aztán lejjebb vándorol a tekintetem a testére, de gyorsan elkapom róla a pillantásom, mielõtt még elvörösödnék.
- Jó reggelt hétalvó!
Megpuszilja a homlokomat, én pedig lustán visszadõlök az ágyra. Olyan kipihentnek és ellazultnak érzem magam, mint még soha. Akár az örökkévalóságig is itt tudnék maradni.
- Csak nem aludni akarsz még? – mosolyogva néz rám, én pedig a mellkasához bújok, mint egy kiscica. Annyira jó hogy itt van velem.
- Nem, már nem vagyok álmos. Csak… - felnézek rá - … maradjunk még így egy kicsit… ha nem baj.
- Persze, hogy baj. Addig maradunk így ameddig csak akarod.
Gyengéden megcsókol és visszafekszik mellém az ágyra. A karjaiba fészkelem magam, és a fejemet a mellkasára fektetve hallgatom a szíve egyenletes dübörgését.
- Mit szeretnél ma csinálni.
Elkezdi simogatni a hajamat, ami nagyon kellemes érzés.
- Nem kell munkába menned? – nem akarom hátráltatni õt.
- Nem. Kivettem egy hét szabadnapot, úgy hogy most csak azt teszünk, amit te akarsz.
Elmosolyodom, és egy puszit hintek a bõrére a szíve fölé.
- És hol dolgozol? – még szinte semmit nem tudok róla.
- Egy könyvtárban.
- És szereted?
- Nem valami érdekes munka, de szeretek olvasni és szeretem a könyveket is ezért jól érzem magam ott.
Kezei a hátamra siklanak és egészen a fenekemig végigsimít rajtam, újra és újra. Elpirulok a számomra bensõséges érintéstõl, de nagyon jól esik a kényeztetése.
- Én is szerettem olvasni. – a hangomra megtorpan a keze a hátamon, de nem akarom, hogy abbahagyja.
- Kérlek, ne hagyd abba. – ránézek a karjára, õ pedig lágyan elmosolyodik és folytatja a simogatást.
- És miket szerettél olvasni?
- Mindenfélét, de a Dorian Gray könyv volt a kedvencem. Nem is tudom, hányszor olvastam.
- Hm… én még nem olvastam. Mit szólnál, ha hazahoznám és felolvasnál belõle, ha szeretnél?
Fellelkesít a gondolat, hogy újra elolvashatom. – Az nagyon jó lenne, de biztos, hogy én olvassam fel neked?
- Igen. Szeretem hallani a hangodat.
Elmosolyodom az örömtõl és felkönyökölve a szemébe nézek. – Max… szeretlek!
- Én is szeretlek téged Nathe. Nagyon szeretlek.
Megcsókolom, de ez most nem a tegnap estihez hasonló szenvedélytõl fûtött csók, hanem lassú és tele van szeretettel.
Mikor elválunk, megsimítja az arcomat, majd megszólal.
- Gyere, menjünk zuhanyozni!
Felül, én pedig megszeppenten bámulok rá. – Együtt?
- Persze. Talán valami baj van?
- Nem csak… én még soha nem fürödtem együtt senkivel. – szégyenlõsen lehajtom a fejem, mert már belegondolni is zavarba ejtõ. Ott a teljes testemet látná és én is az övét. Ennek már csak a gondolatára is elvörösödöm.
- Akkor gyere. – komolyan a szemembe néz – Nem foglak bántani. Ha nem tetszik, akkor kijöhetsz. Ígérem.
- Tudom, hogy nem bántanál engem. Bízom benned.
Elmosolyodik, majd feláll az ágy mellett, én pedig azonnal a padlót kezdem el fixírozni. Ez annyira zavarba ejtõ. Hiába szeretkeztünk már kétszer, de ez mégis olyan… nem is tudom.
Hallom a lépteit közeledni, és amikor elém ér megfogja az kezem, és a fürdõszoba felé kezd el vezetni.
Pirulva követem, majd hirtelen megtorpanok, amikor megérzem a spermáját végigfolyni a combom belsõ részén. Zavaromban azt sem tudom, mit csináljak, így csak feszülten állok.
- Mi a baj, Nathe?
Nem szólok, mert nem tudom, mit mondjak. Annyira zavarban vagyok. Közelebb lép és az állam alá nyúlva felemeli a fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Mondd el Nathe. – a hangja gyengéd törõdést rejt, amitõl teljesen elgyengülök.
- A-a… l-lábamon… a-a t-te… - zavart nyögést hallatok, de Max vidám kuncogása arra enged következtetni, hogy észrevette, mi bajom van.
- Mindjárt lemossuk, gyere.
Tovább húz a fürdõbe, én pedig még mindig a padlót fixírozva követem.