Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

FIGYELEM!
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!

Tovább olvasás, csak saját felelőségre!


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

Kaori2019. 11. 27. 12:58:51#35699
Karakter: Liana Green



"Sose ostorozd magad, még akkor sem, ha nagyon fáj!" Lucas szavait nem felejtem el, de most mégsem tudok erre hallgatni. Mit kellene tennem? Mit kellene éreznem? Mi lenne a helyes döntés? Lenne mégtöbb kérdésem, de már ennyitől is megzavarodom. Most úgy érzem magam, mint egy bors hélya, amiből hiányoznak a borsó szemek. Nem a legjobb hasonlat, de ennél jobb nem jut eszembe. Számít ez egyáltalán? Nem figyelek az útra, bőven elég a gondolataimra. Nem akarok fájdalmat okozni senkinek, mégis ezt teszem. Szörnyű vagyok!
- Mire gondolsz? - Brian ismét suttogva szól hozzám. - Remélem, hogy nem szörnyű dolgokra. - enyhén megrázom fejem. - Jól tudom, hogy a jelenlétem neked elég nagy bonyodalmakkal jár, de ne gondolj rosszra, kérlek!
- Nem, semmi ilyesmire nem gondolok! - megérinti kezeimet és én csak remélem, hogy ezt senki sem veszi észre.
Ezután nem beszélgetünk többet. Arra figyelünk, amerre megyünk. A lovaknak biztos megterhelő lehet, egy ekkora út. Szerencsére megállunk. Brian határozottsága meglep, de valamilyen szinten lenyűgöz.
- Itt most kicsit pihenünk, megitatjuk a lovakat, és mi is feltöltődünk. Senkise menjen túl messzire, mindenki maradjon látótávolságon belül. Ez rád nem vonatkozik hugi.
- Tudom. - Brian lesegít a lóról és el is enged. Tekintetem azonban helyette, valaki mást keres. Amint meglátom, hozzá sétálok.
- O...Orock? Beszélhetnénk? - ezt kérdezem, de mégsem tudom, hogy mit kellene mondanom. A simogatás, amit kapok nem változott, de más igen. Nem akarja a társaságomat. Ezt azzal is bizonyítja, hogy kerül, nem csak eddig, hanem most is. Könnybe lábad a szemem, de nem nézek rá.
Brian idegesen lép mellém. Dühös, most már ő is. Szavaira most nem is figyelek, inkább leülök és várok. Hogy mire azt nem tudom. Jobb lett volna, ha a falumban maradok, bár lehet, hogy már nem is lennék az élők között. Szemeimet megtörlöm és a lovakra pillantok. Nyugodtnak tünnek, irigylem is őket. Nekik nincs ilyen gondjuk. Egy csattanásra figyelek fel. Valamiért, az azelőtti zajokra nem is figyeltem. Brian ennyire dühös lenne? Felállok és mivel látom, hogy baj van, hozzájuk közeledem, hogy kettejük közé tudjak állni.
- Fiúk, nincs értelme egymást marni. - Filia avatkozik közbe, ami talán jobb is. Az ezt követő beszélgetéseikre már nincs kedvem figyelni. Minden pillantásommal őt követem, de nem kapok választ. Egésznap ez van, messze elkerül, de ez... ez nagyon fáj... Nem akarok megint sírni... Talán... talán még szóba áll velem.
- Kérlek ne ignorálj engem. Nagyon fáj.
- Rendben. Akkor majd ha megérkeztünk egy védett helyre, mindketten elmeséljük egymásnak, kinek mi fáj. Azt hiszem hosszú lesz a lista mindkettőnk részéről. De addig is ne tégy úgy, mintha naivan nem tudnád, mi gyötör, és mi miatt nem vagyok önmagam. Fuss vissza Brian karjaiba, fogd a kezét, és próbálj meg emlékezni, milyen édesek lehettek vele a régi idők percei, mert biztos vagyok benne, hogy ha visszatérnek azok az emlékek, úgy hagysz faképnél engem, mint a hét szentség. - miért mondja ezeket? Ez egyáltalán nem így van! Érti, hogy egyáltalán miket vág a fejemhez? Nem is figyel a szavaira, melyekkel a lelkembe gázol?
- Ez nem igaz! - feljebb emelem a hangom. Az eddigi szomorúság mellé, most a düh csatlakozik, hogy tudjam, ilyen érzelmeim is vannak. Ruháját megragadva, húzom magamhoz. - Hogy mondhatsz ilyet? Hisz még én magam sem tudom, mit fogok tenni!
Magához ölel, de most pont nem erre vágyom, ezt tettekkel ki is mutatom, így eltávolodom tőle. Tisztán és érthetően hallom azt a szót, ami mégjobban fájdítja szívem, mint eddig. Én is... én is így érzek, de...
 
A lovon ülve folyamatosan gondolkodom. Brian sem szól semmit. Meglehet, hogy látta azt a jelenetet. Rendes tőle, hogy nem kérdez rá, pedig lehet, hogy kíváncsi. Egy eléggé lepukkant helyen állunk meg. Úgy néz ki, hogy itt maradunk egy éjszakára. Nem igazán hívogató, de egy alkalommal el lehet viselni, különösképp, ha nincs más. A padláson talán jobb lesz, mint lent, ahol könnyebben támadhatnának meg minket, ha olyanok járnának errefelé.
- Tudom, hogy nem királyi szállás, de most ez van. Lesz még jobb is. Az elfek nem szívesen teszik be a lábukat ilyen helyekre, hisz tudjátok. Ők a tisztaság és a pompa rabszolgái, már bocsánat.
- Most már hajlandó vagy velem beszélni? - lépek oda Orockhoz.
- Nézd, én... nem tudom, Brian mit tervez, mi a nagy ötlete, amivel megmenthet a veszedelemtől, de...
- Nem erről akarok beszélni. Hanem rólunk. Rólad és rólam. – nyelek egyet – Nem akarok álmokat kergetni. Nem akarok azon rágódni, mi volt régen, amire nem emlékezem. A szívem bízik Brianben...
- Ezt jó hallani! – Brian hangja kicsit meglep, hiszen nem áll közvetlenül mögöttünk, mégis jól hallja a beszélgetésünket. Ránézek és tekintetünk találkozik, bár az enyémből most nem érezhet semmi érzelmet. Vissza fordulok.
 - A szívem bízik, tudom, hogy nem rossz ember, de... nem őrlődhetek valamin, amire nem emlékszem. És talán szívtelenség ez vele szemben, de... ha nem döntök, és nem állok ki az ügyünkért, magamért, akkor mindez szívtelenség veled szemben is.
 - Nem kérek segélyadományt! Ne azért válassz engem, mert engem kevésbé akarsz megbántani, mint őt.
 - Nem, nem..
Megfogom kezét, mellyel arcomat simogatja és ránézek. Nagyobb, mint az enyém, de ez érthető. Fejemet felemelve, arcára, majd szemeibe nézek. Egy puszit hintek szája szélére, majd magára is hagyom. Nem akarom, hogy félreértse távozásomat, de később helyrehozok mindent. Az ideút alatt sok minden járt a fejemben, de ahhoz, hogy tudjak dönteni, több idő kell. Brian mellé lépek, aki egy mosollyal fogad.
- Beszélhetnénk? - kérdezem tőle, egy bólintással válaszol. Az épület mögé megyünk, talán itt senki sem fog hallani minket.
- Miről akarsz beszélni? - sóhajtok egyet, de mielőtt bármit is mondhatnék, Filia szakít félbe, mondván, hogy női dolgokról akar kérdezni. Brian nem haragszik emiatt és visszamegy.
- Figyelj! - miért mérges? - Amióta veletek vagyok, jó volt rátok nézni, de ez a huza-vona nem tetszik. Te és Orock nagyon is összeilletek, de akkor miért csinálod ezt vele?
- Nem szándékosan teszem! - már megint dühösnek érzem magam, de nem akarok veszekedni senkivel. - Olyan dolgok vesznek körbe, amikkel nem tudok mit kezdeni. Te mégis mit tennél a helyemben? - ránézek. Elgondolkodik, majd bűnbánóan néz vissza. - Ne haragudj! Nem akartalak megbántani ezzel!
- Ne aggódj! - emeli fel kezeit. - Viszont... lenne pár tanácsom, szóval jól figyelj!
Filiara hallgatva, nem beszélek egyik fiúval sem. Persze mondott mást is, amire ha gondolok, teljesen elvörösödöm. Képes lennék olyat tenni? Elég bátor vagyok ahhoz? Most még nem tudom, de ha kiderítem, akkor kapok választ minden magamnak feltett kérdésre. A szívem még tanácstalan, de ennek véget akarok vetni. Lehetőség szerint, minél hamarabb. Brian mintha tudná, hogy nem akarom a közelségét, így nem keresi a társaságomat. Orock érzéseit pedig nem igazán tudnám hova tenni. Jelenleg úgy érzem, hogy jobb, ha távolságot tartok.
Natyt már egy ideje nem láttam és Filia is el van foglalva. Így egyedül vagyok, ami most eléggé magányos így. De van időm arra, hogy gondolkodjak. Kíváncsi lennék, hogy Lucas, vagy apa mit tanácsolna egy ilyen helyzetben? Vajon milyen kapcsolat volt anyám és apám között? Biztosan szerették egymást, hiszen akkor nem is lennék itt. És ott van Lucas. Sosem láttam még senkivel, ráadásul, gyereke sincs. Ezen elmosolyodom kissé. Milyen jó lenne őt látni. Bár tudom, hogy még hosszú ideig fog elhúzódni ez a dolog. Fogalmam sincs, hogy ki elől menekülök igazából. Leo szüleitől, vagy valaki mástól? Jelen esetben, nem akarom megtudni. Ami most fontosabb, hogy tisztázzam magamban az érzéseimet, amellyel most két embernek is fájdalmat okozok. Ami biztos, hogy egy valakinek össze fogom törni a szívét, akármennyire sem szeretném ezt. Egyszerre nem lehetek két személlyel. Ennek már csak a gondolata is szörnyű. Ha most valaki megkérdezné, hogy kit szeretek igazán, vajon mit mondanék rá? Mégis mit? Hiszen jól tudom a választ. Ennek ellenére is, csak hezitálok és bántom őket. Nem akarok egy olyan lány lenni, aki döntésképtelen! Beszélnem kell velük, pedig eldöntöttem, hogy távolságot tartok, de addig nem megy, amíg nem cselekszem. Teszek pár lépést és Orock lépked el előttem.
- Várj! - eleget tesz kérésemnek. - Szeretnék beszélni veled! - nem válaszol, de nem foglalkozom ezzel. Kezét megfogva húzom el messzebb a többiektől. Amint megfelelőnek érzem a távolságot, szembe fordulok vele. - Gondolkodtam, de nem csak most, hanem az ide út alatt is. Bár ez nem hosszú idő, tudom, de már kevésbé érzem magam tanácstalannak. Filia is segített és adott egy tanácsot is. - kissé elpirulok, ha erre gondolok. - Mielőtt kitérnék arra, előbb engedd meg, hogy elmondjam minden érzésemet. - csak bólint és vár. Lehet, hogy túl gyors vagyok, ami az érzéseket illeti, de tudom, hogy ki mellett vagyok önmagam és az nem Brian. - Aznap, amikor találkoztunk, csak a falum elhagyása és a menekülés járt a fejemben. Szomorúság és félelem... Aztán hirtelen ugrottál be az életembe és kapaszkodtam beléd, hogy ezzel biztonságot szerezzek magamnak. Azonban ez megváltozott, szerelmes lettem beléd, amit sosem fogok megbánni és mindig így alakítanám a dolgokat, ha újra kellene kezdeni. - itt rámosolygok. - Leo felbukkanása talán jól jött, így közelebb kerültünk egymáshoz, bár ezt nem mondom biztosra, de így gondolom. Ami a lényeg, hogy te mutattad meg, hogy milyen az, amikor szerelmes valaki. - közelebb lépek hozzá és megfogom kezeit. - Orock... - szemeibe nézek. - ...annyira nagyon szeretlek, hogy azt nem egyszerű szavakba önteni! Veled akarom leélni az életem utolsó perceit is! Azt szeretném, ha nem csak lelkileg, hanem testileg is a tiéd legyek. Bár... nem hiszem, hogy most képes lennék arra, amit Filia mondott. - a saját vallomásomtól remegek és a lábaim sem biztosak magukban. Le is huppanok a földre, ami kicsit könnyebb ebben a helyzetben. Kezeink még mindig egymást fogják, Orock pedig leül velem szemben. A szemei ragyognak, ami így nagyon tetszik. Jól estek neki a szavaim? Ha így van, annak nagyon örülök! Veszek egy mélyebb levegőt és folytatom. - Nem tudom, hogy mikor lesz nyugodt életünk, de amíg velem vagy, addig nem is kell aggodalmaskodnom. De tudod, nem akarok fájdalmat okozni neked és tudom, hogy Brian jelenléte elég ehhez az érzéshez, de ha hiszel nekem, még ha csak egy kicsit is, akkor tudnod kell, hogy minden szavam igaz. Szeretlek! Komolyan! - nem akarok már megint sírni. Át akarom ölelni és megcsókolni, de most úgy érzem, hogy van valaki, akivel kell még beszélnem, így elengedve őt, magára is hagyom. De bízom abban, hogy később megteszi azokat, amiket én szeretnék.
Brian épp egy tőrt élez, amikor leülök mellé. Van egy olyan érzésem, hogy már tudja, mit is akarok. Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy ne okozzak nagyobb fájdalmakat számára, de akárhogy is gondolkodom, úgyis fájni fog neki. Sóhajtok és elkezdem.
- Tartozom egy vallomással! - leteszi a tört a földre és rám figyel. - Tudod, az ideút alatt sokat gondolkodtam és rájöttem, hogy mit is szeretnék.
- Jól ismerlek, a legapróbb mozdulataidat is! Jól tudom, hogy mit akarsz most mondani. De kérlek, inkább ne is mondd ki! - most úgy érzem magam, mint akinek szorongatják a szívét. - Teljesen érthető a döntésed, fordított esetben én is így határoztam volna. - könnyek szöknek a szemembe. Tényleg nem akarok sírni, de inkább hagyom és szabad utat engedek ezeknek a könnyeknek. - Hé! Ne sírj már!
- Sajnálom! - megragadom kezeit. - Sajnálom! - magához húz és addig nem is enged el, amig meg nem nyugszom.
- Ha komolyan szereted, akkor ne velem foglalkozz! Fáj, ez tény, de tudtam, hogy így döntesz. Elfogadom és tiszteletben tartom! - elenged, kezeivel megérinti arcom és letörli könnyeimet ujjaival. - Ígérd meg nekem, hogy boldog leszel, mert ha így lesz, akkor én is így fogok érezni!
- Ígérem! - ismét átölel, amit már viszonzok is.
Eltelt jó néhány perc, mióta Brian és én beszéltünk. Azóta elfoglalja magát és a lányokkal beszélget. Ahogy észrevettem a fegyvereik a téma. Nem avatkozom közbe, hiszen nem az én jelenlétemre vágyik. Tudom, hogy sosem dobna el magától, de nehéz lesz neki, amig együtt vagyunk. A közelükben maradva Orockot keresem, de sehol sem találom. Ezek szerint, nem érdekli az, amit mondtam neki. Ahogy az érzéseim sem.
Hirtelen érzem meg kezeit derekam körül, száját nyakamon, amire egy puszit hint. Szemeimet lehunyom egy pillanatra, majd kinyitva fordulok vele szembe. Egyik kezemet megfogja és elindul én pedig követem. Meglepetésemre, egy folyóhoz vezet. Kezemet elengedve, leveszi a felsőt, ami rajta van. Felső testét látva, elönt a forróság, de nem veszem le szemeimet róla. Bár zavarban vagyok.
- Nem akarok tolakodó lenni, de vannak dolgok, amiket szeretnék veled közösen átélni. - talán olyasmiről van szó, amit Filia is mondott? A folyóra pillantok. Itt történne meg? De várjunk! Készen állok én ilyesmire? Ráadásul most, amikor túl vagyok az őszinte vallomásaimon? Kissé megrázom a fejem. Én mondtam neki, hogy testileg is, ráadásul egy pár vagyunk, így nem követek el bűnt.

- R-Rád bízom magam! - bólint egyet. Közelebb lép, egy puszit ad számra, majd leveszi rólam a felsőmet, ami alatt csak egy fehérnemű van. Hirtelen jut eszembe valami, így karjait lefogva megállítom. - Mi lesz, ha idejön valaki? - mosolyra húzódik szája.
- Filia erről gondoskodik. - akkor ez azt jelenti, hogy Filia tudja, mit is fogunk csinálni? Ennek gondolata miatt mégjobban zavarban érzem magam. De inkább, elfelejtek most mindenkit, és csak a pillanatra figyelek.
Lassan szabadít meg minden ruhámtól, közben szaporábban veszem a levegőt. Nem hiszem, hogy félnék, elvégre, nincs mitől. Mellette biztonságban vagyok, ahogy eddig is. Bár a mostani pillanatban nem kell megvédenie senkitől. Most azt akarom, hogy szeressen. Egy ruha sincs rajtam, ahogy már rajta sem. Elgondolkodtam volna és ezért nem vettem észre, amikor ő is leöltözött? Meglehet. Ajkaink összeérnek és most én érzem mohónak magam csókunk közben. Különös érzéssel tölt el, hogy nincs rajtunk semmi. Korábban voltunk ilyen helyzetben, de ahhoz képest ez más. Érezni akarom őt és talán azért is húzódom közelebb hozzá. Melleimet a mellkasához nyomom, csókunknak pedig véget vetek, de nem távolodom el tőle. Szemeibe nézek és ebben a pillanatban érzem azt, hogy tényleg vele akarom leélni az életemet.
- Kérlek, légy gyengéd! - szája mellé hintek egy puszit, majd nyakára.
- Ezt kérned sem kell!
A fű érintése nem zavar, kicsit csikiz, de kényelmesen fekszem. Nincs alattunk semmi, hiszen egyikünk sem gondolt plédre. Orock egyik kezével támaszkodik, míg másikkal engem simogat.  Érintésébe néha-néha beleremegek és apróbb hangok is kicsusszannak.


Szerkesztve Kaori által @ 2020. 02. 26. 22:03:29


XenaRanger2019. 10. 26. 08:37:48#35664
Karakter: Orock



Visszamentemben a házhoz, az utolsó pillanatban úgy döntök, hogy elkanyarodok, és kigyalogolok a tengerpartra, ahová néhány napja Filiával megérkeztünk a bűvös kulcsa segítségével. Megnyugvást remélve a haboktól, csak bámulom és bámulom a tengert. Így ott állva mozdulatlanul, mellemen összefont karokkal bizonyára érdekes látványt nyújthatok. Egy emberi cövek. De kit izgat? Csak.. próbálok egy értelmes tervet összerakni fejben, ami mindenkinek egyaránt jó lehet. De miért van mindig egy tényező, ami utunkat állja? Mért nem lehet valami egyszerű? Ez az én keresztem? Kísért engem a nehéz sors és a rengeteg akadály? És néha.. még annak ellenére is, hogy van egy szerető kedvesem, és egy barátom – igen, Filia a barátom, ehhez kétség sem fér – szóval mindezek ellenére is néha olyan magányosnak érzem magam. Üresnek és céltalannak. Akinek folyton erősnek kell mutatnia magát, akinek mindig mások miatt kell aggódnia, és akinek talán soha, soha nem adatik meg az az élet, amire vágyik. Jó ég.. mennyire szentimentális mindez, és mégis mennyire helyénvaló. Kezdek belefáradni, hogy játszom a hőst. Ahogy abba is, hogy a szívem egyre többször sajog, és érzem, ahogy gyengülök és gyengülök legbelül. Hogy az emberi kapcsolataim, az, hogy közel engedek magamhoz valakit, egyre felőröl.

Mély levegőt veszek, és sóhajtok egyet. Időközben leültem a homokba, és rengeteget töprengtem. A lábaim elzsibbadtak, a homok pedig csikar itt-ott, ahol bekerült a ruhám és a bőröm közé. Lassan feltápászkodok, és visszaindulok a házhoz. Eric is épp e tájban ér az ajtóhoz, így együtt lépünk be a házikóba. Mivel fény szűrődik ki Liana résnyire nyitott ajtaján, mindketten belépünk a hálóba. De.. nagyon megdöbbent mindaz, ami a szemem elé tárul. Először is az, hogy két vadidegen életforma van Liana és Fil társaságában a szobában, illetve hogy az egyikőjük az én párom kezét fogja, nem is akárhogyan. Nem csak megfogta egy általános fogásban, hanem ujjakkal összekulcsolva, szorosan, mint ahogy.. ahogy minden rendes pár teszi.

 - Ez meg kicsoda? – érzem, hogy elönt a düh, és emellé egy csalódott keserűség is vegyül.

Megbántva érzem magam. Ismeretségünk óta Liana többször is túl kedves és gyengéd volt az ismerőseihez. Olyan dolgokat engedett meg velük szemben, amik igazán csak a párjának jártak volna ki. Hogy érezte volna magát, ha akár csak egy pillanatra is megfogom a kezét a kalóz sarlatánnak így, vagy ha teszem azt arcon csókolom Filiát? Fáj.. annyira fáj..

 - Üdvözöllek! – az idegen hangja szinte ökölként éri gyomromat - Nyilván meglep ez a szituáció, de engedd meg, hogy mindent elmondjak számodra! Lianát már régóta ismerem és nem csak baráti kapcsolatot ápolok vele.

Hogy.. hogyan? Gombóc jelenik meg a torkomban, és érzem, ahogy gyilkos ösztön burjánzik szét a testemben. Mi az, hogy nem csak baráti kapcsolat?

 - Noha.. egyáltalán nem emlékszik rám, attól az ő érzései sem múltak el igazán. Leo és családja elintézte, hogy ne emlékezzen rám. Hogy milyen módon és miért, sajnos nem tudom. Azonban tudom, hogy itt találkozott az apjával, aki nem akar innen elmenni.

 - Ezt mégis honnan tudod? – nagyon jó, hogy Eric megszólalt, mert ha nem teszi, talán tényleg elborul az agyam.

De az ő hangjára képes vagyok összeszedni magam, és némán tovább kínlódni a még mindig összefonódó kezek láttára.

 - Naty, a húgom, egy igazán profi kém. Ő derített ki mindent. Megtudta, hogy te vagy az apja és hogy nem akarod ezt a falut itt hagyni. Azt is tudjuk, hogy Liana nem maradhat itt, de nem akar téged ismét elveszíteni. Emiatt találtam ki a következőt.

 - Jó, ebből elég! – a saját hangom, igen, ez az én hangom, és erőteljes, keserű, féltékeny, mindenek felett pedig dühös, rohadt dühös. - Azt hiszed, hogy elhiszem ezt a sok sületlenséget? Miért hinnék neked? Ennyi baromságot én is ki tudnék találni!

Mindenféle alakok csak úgy megjelennek, mondanak egy hű de nagyon elképesztő sztorit, amit kicsiny csapatunk mindig bevesz, és hanyatt esik az összes légből kapott történet előtt. Hogy Leo szerelmes, hogy Erick 25 évesen Liana édesapja, meg hogy egy vadidegen régen több volt Lianának, mint barát, de hujujujj, ezt egy csilivili varázsló elf szörnyecske ismeretlen okból kitörölte hősnőnk agyából. Ugyan már kérlek! Én meg minden birodalom ura vagyok, a nagy király, és eddig csak inkognitóban utazgattam, merő szórakozásból. Na, ezt vajon ugyanúgy bevennék?

 - Gondoltam, hogy ez lesz a reakciód. Nem is hibáztatlak! De hallgass meg! Te is szereted Lianát, akár csak én, és ha tényleg így érzel, akkor most az ő érdekeit nézd! Leo családja komoly szándékkal akarja őt megszerezni és most nem arról a könyvről van szó! Nem maradhattok itt, különben... megölik. – látom, igen, nem kerüli el a figyelmem, hogy Liana erősebben megszorítja az idegen fiú kezét - Szerelmem! Kérlek, ne sírj!

Megint elönt egy érzés, és rettentően fáj. A mellkasomban a szívem az, ami sosem látott mértékben sajog. De ezt ugyan ki látná a bőrömön keresztül? Vagy érdekel mindez bárkit is? Talán nem kellett volna mindig keménynek mutatnom magam, akkor Liana most nem hinné azt, hogy kevésbé izgat a jelenlegi helyzet, mint amennyire valójában. Talán csak azt hiszi, hogy szimplán dühös vagyok, és féltékeny, de igazából ennek az érzésnek a közelébe sem ér az, amit valójában érzek.

Az ismeretlen közelebb vonja magához szerelmemet, majd folytatja a beszédet.

 - Orock, amit ebből ki akarok hozni az az, hogy velem kell jönnötök. Úgy terveztem, hogy csak Lianát vinnénk el, de ahogy rád nézek, ebbe nem mennél bele. Mi ketten nem leszünk soha barátok, de kérlek, azt a személyt helyezd előtérbe, akit mindketten szeretünk! Később lerendezheted velem, ha nagyon szeretnéd, de Leo átkozott családja most mindenhol titeket keres.

Kábultnak és üresnek érzem magam. Hallom, hogy Liana mondd valamit nekem, és aztán kiküld bennünket a szobából. Mint egy droid, teljesítem a parancsot, és távozom. A konyhában egy pillanatra megállok, de minthogy három másik személy is velem együtt lép a helyiségbe, a béke és a nyugalom kedvéért kilépek a bejárati faajtón, és eltűnök a házak között. Sok-sok kunyhót hagyok magam mögött, majd az egyiknek leroskadok a tövéhez, és a falának vetem a hátam. Az ajkaim kiszáradtak, és elég ramatyul érzem magam. Arcom felé fordított tenyereimet bámulom, fogalmam sincs, miért.

Talán nem kellett volna ellágyulnom. Talán követnem kellett volna a Nanwai szokást, miszerint nem esünk mély szerelembe, vagy ha mégis, hát féken tartjuk az érzéseinket, és csupán eszköznek tartjuk a nőket. De hát én ezt sosem tudnám megtenni. Bár látom, hogy gyengeség, és borzalmasan sok kínt okoz ami Liana és köztem van, mégis.. nem akarnék megválni ezektől az érzésektől. Mert valahol legbelül mégis oly kedves, és meleg ez az egész. És én szeretem őt. Nagyon. És nem akarom, hogy egyre többen és többen vegyenek minket körül, az én kedvesemre csorgatva a nyálukat. Bár.. talán ezt az idegent is meg lehet érteni. Ha Liana történetesen most elfelejtene engem, és némi idő múlva rátalálnék egy másik férfi szerető karjaiban, valószínűleg én is ki lennék készülve. Abszurd helyzet. És nem tehetek semmit, valóban nem. Lianának kell majd döntenie. És ki tudja, mik az esélyeim? Főleg, ha esetleg visszanyeri az emlékeit. Hát.. ha így történik, és elhagy engem, akkor én örökre elmegyek.

Visszasétálok a házba. Már szürkület van, jön az est nemsoká. A konyha üres, illetve a nemkívánatos egyénektől mentes, csak Filia hever a padlón halkan hortyogva. Én is letelepszek a földre, és megpróbálok aludni.

 

Reggel mogorván ébredek, és senkihez egy szót sem szólok. A Naty nevű leányzótól kapok egy csuklyával ellátott, itt-ott megfoltozott köpenyfélét, aztán lovat is. Itt belém villan, hogy saját kedves állatunkat a hajóút előtt elég gondatlanul csak úgy otthagytuk a mólón, mit sem törődve a szerencsétlen pára további sorsával. Micsoda felelőtlenség a részünkről.

Sajnos ötünkre összesen három állat jut, ami talán még nem is lenne nagy baj, de.. Liana mért Briannel utazik? Jó, nem kellene feltétlenül velem lovagolnia, bőven meg lennék elégedve, ha Filiával osztozna egy állaton, és Brian a saját húgával ülne egy nyeregben. De miért nem lehet így? Engem akarnak bosszantani? Vagy Liana tényleg nem látja, mennyire.. fáj ez nekem?

Könnyű vágtatempóban haladunk, de Naty megsürget bennünket. Mivel kém, bízom az ítélőképességében, így hát azt teszem, amit mond, ahogy mindenki. Elég sokat lovagolunk, az út nagyon kimerítő, míg végül a banda új vezére, Brian megállást nem parancsol egy erdő szélén.

 - Itt most kicsit pihenünk, megitatjuk a lovakat, és mi is feltöltődünk. Senki se menjen túl messzire, mindenki maradjon látótávolságon belül. Ez rád nem vonatkozik hugi.

 - Tudom. – a lány vigyorogva pattan le a lóról, és elszáguld felfedező útra, vagy bánom is én, mire.

Leszállok a lóról, és fél szemmel figyelem, ahogy Brian udvariasan lesegíti Lianát a nyeregből. Tegye csak. Azt tesz, amit akar. Én itt csak a felesleges ötödik kerék vagyok. Viszont muszáj lesz elfoglalnom magam valamivel, amíg az újból egymásra talált gerlepár elvan egymással, mert különben megőrülök.

 - Fil. – lépek oda az elfhez, és megragadva a könyökét magam felé fordítom, mert eddig a lova nyergére erősített táskából próbált előkotorni valamit.

 - Mondjad.

 - Esetleg nincs nálad véletlenül valami csont, vagy fa.. darab? De inkább csont. – kicsit meglepődve néz rám.

 - Nem, azt hiszem nincs, de van egy hurokcsapdám, amivel vadászhatsz, ha emiatt kérded.

 - Nem emiatt, de most hogy mondod, igazából nem tartom rossz ötletnek. Elkérhetem?

 - Persze.

 - O..orock? – magam mögül hallom a már jól ismert, és nagyon szeretett hangot, de csak lassan fordulok meg – Beszélhetnénk?

Lenézek Lianára, és kezemmel megsimítom az arcát. De nem vagyok képes most tartósan a közelében lenni, így hát csak elszoruló szívvel megrázom a fejem, aztán Filiához fordulva elveszem kezéből a csapdát, és kikerülve Lianát, egyszerűen otthagyom őket. Talán pár óra múlva, egy civilizált helyen.. talán majd akkor.

Beveszem magam az erdőbe, fittyet hányva a tilalomra, miszerint ne menjünk messzire. Kihelyezem a csapdát egy megfelelő helyen, és várakozásomon felül, viszonylag hamar bele is fut egy nyúl. Kezemben tartva sétálok vissza társaim pihenőhelyéhez, ahol csakhamar szembesülök Brian rettenet dühével. Átkozottul leteremt, amiért elmentem, önzőnek, és magamat sajnálónak nevez, amiért nem maradtam Liana közelében, és nem biztosítottam a védelmét, majd arcul csap.

A pofon rendkívül váratlanul ér, a zsákmányt kiejtem kezeim közül, és megragadom ellenfelem ruháját a mellén. A két lány, Liana és Fil kiabálva rohannak felénk, de igazából felesleges az izgalmuk. Nincs kedvem verekedni, meg semmihez sincs kedvem. Csak reflexből fogtam meg, mert mégiscsak kezet emelt rám.

 - Fiúk, nincs értelme egymást marni. – Filia szólal meg.

 - Nem akartam bántani őt. – felelem csendesen, és elengedem Briant.

 - Perszem, mert nem is tudnál. – kontrázza ő, aztán megigazítva félrecsúszott ingét, a nyúlra mutat – Minek hoztad? Szerinted majd tüzet gyújtunk, és itt fogunk sütögetni, hogy mindenki lássa a füstöt már messziről is?

 - Nem. Nem ez volt a célom vele.

 - Jól van bikák, ideje továbbállni. – jelenik meg Naty a fák között, és sürgető kézmozdulataival jelzi, hogy ez egy „most azonnal!” parancs.

Nem szólok többet. Zsákmányomat a nyergemhez kötözöm gyors mozdulatokkal, de mielőtt én is fellendülhetnék, valaki érintését érzem a hátamon.

 - Kérlek ne ignorálj engem. Nagyon fáj. – Liana az, szeme könnyes.

 - Rendben. Akkor majd ha megérkeztünk egy védett helyre, mindketten elmeséljük egymásnak, kinek mi fáj. Azt hiszem hosszú lesz a lista mindkettőnk részéről. De addig is ne tégy úgy, mintha naivan nem tudnád, mi gyötör, és mi miatt nem vagyok önmagam. Fuss vissza Brian karjaiba, fogd a kezét, és próbálj meg emlékezni, milyen édesek lehettek vele a régi idők percei, mert biztos vagyok benne, hogyha visszatérnek azok az emlékek, úgy hagysz faképnél engem, mint a hét szentség.

 - Ez nem igaz! – Liana hangosan kiabál, és megragadva ingemet magához húz – Hogy mondhatsz ilyet? Hisz még én magam sem tudom, mit fogok tenni!

Átölelem, és próbálok.. próbálok.. fogalmam sincs, mit próbálok. Ő dühösen kiszakad az ölelésemből, és én csak nézek rá könnyben úszó szemmel. Úgy érzem, nem bírom tovább tartani magam, pedig muszáj. Félig elcsukló hanggal csak annyit suttogok felé, hogy szeretlek, és hátat fordítva neki felülök lovam nyergébe, magára hagyva őt és a kétségbeesett meglepődést, mivel látott gyengének, szerelmesnek, és egy pillanatra végtelenül magányosnak.

 

A hely, ahová megérkezünk az erdei kitérő után, meglehetősen ápolatlan, de Brian szerint ideális az elrejtőzéshez, mert senki sem gondolná, hogy egy ilyen ócska és védtelen helyre jönnénk menedéket lelni. Nem értek egyet az elgondolással, de nem fogok vitatkozni. Úgyis csak egy éjszakát maradunk. Egy roskadozó ház padlásán kapunk szállást. Egérrágta szalmazsákok szolgálnak fekhelyül, és mindenhol por, rágcsálóürülék, és egyéb szörnyűségek vesznek körbe minket.

 - Tudom, hogy nem királyi szállás, de most ez van. Lesz még jobb is. Az elfek nem szívesen teszik be a lábukat ilyen helyekre, hisz tudjátok. Ők a tisztaság és a pompa rabszolgái, már bocsánat – itt Filiára néz, aki viszonozza a pillantását egy rövid ideig, majd leheveredik az egyik szalmazsákra és körmeit kezdi piszkálni a kése hegyével.

 - Most már hajlandó vagy velem beszélni? - lép oda hozzám Liana.

Teste határozottságot sugall, mintha egész úton a mostani pillanaton gondolkozott volna. Talán már döntésre is jutott?

 - Nézd, én.. nem tudom, Brian mit tervez, mi a nagy ötlete, amivel megmenthet a veszedelemtől, de..

 - Nem erről akarok beszélni. Hanem rólunk. Rólad és rólam. – hallom, ahogy nyel egyet – Nem akarok álmokat kergetni. Nem akarok azon rágódni, mi volt régen, amire nem emlékezem. A szívem bízik Brianben..

 - Ezt jó hallani! – kiált felénk az említett fél a padláshelyiség másik végéből, ahol ezek szerint mindent hallani a beszélgetésünkből.

Liana ránéz, de nem tudom, milyen pillantást küld felé, mert nem látom az arcát, majd megint felém fordul.

 - A szívem bízik, tudom, hogy nem rossz ember, de.. nem őrlődhetek valamin, amire nem emlékszem. És talán szívtelenség ez vele szemben, de.. ha nem döntök, és nem állok ki az ügyünkért, magamért, akkor mindez szívtelenség veled szemben is.

 - Nem kérek segélyadományt! Ne azért válassz engem, mert engem kevésbé akarsz megbántani, mint őt.

 - Nem, nem..

Ó kérlek Liana, ne tedd még nehezebbé. Mély levegőt veszek, arcához érintem kezemet. Azért válassz engem, mert engem szeretsz, azért válassz, mert fontosabb vagyok neked, mint a saját életed, azért válassz, mert bármit el tudnál viselni, ha velem maradhatsz, minden megpróbáltatást, mindent, ami most következhet. De ha ezek közül bármelyik is hibádzik.. akkor hagyj el, hagyj magamra, mert jobb meghalnom, elsorvadnom, mint egy olyan kapcsolatban élnem, ahol nem én vagyok a kizárólagos férfi, aki a szívedben lakozik. Bár kiolvashatnád mindezt a szemeimből. Vagy csak adj egy jelet, hogy tudjam, hol a helyem az életedben..



Szerkesztve XenaRanger által @ 2019. 11. 24. 19:49:55


Kaori2019. 10. 22. 22:45:33#35662
Karakter: Liana Green



- Kicsit aggódom, Filia! - az épületre pillantok, ahonnan kijöttünk. Nem a hellyel van gondom, csupán rossz érzéseim vannak. - Miről beszélnek vajon?
- Ne aggodalmaskodj feleslegesen! - hiába nyugtatsz, most nem tudok az lenni. Mindegy, megpróbálok másra gondolni inkább. - Menjünk oda! - egy árnyékos helyre mutatott, így elindulok oda, ő pedig követ.
Amint oda érek, sóhajtok egyet és az égre pillantok. Filia próbál másról beszélni, de nem nagyon figyelek rá. Kicsit sajnálom is őt, de most nem igazán tudnék a saját gondolataimon kívül máséra is gondolni.
Hirtelen pillantom meg azt a szempárt, amit korábban is láttam már. Ismét egy mosollyal jutalmaz és ismét eltűnik. Nem hozom fel ezt a témát Filiának, mert nem is igazán tudnék mit mondani erről. Amint Orock felbukkan, a szívem megnyugszik és biztonságban is érzem magam. Jó érzés, hogy ilyen dolgokat vált ki belőlem.
- Na jó. Orock, a... te dolgaidra még visszatérünk, és kitalálunk valamit a fő problémára is. - ezen meglepődöm. Van, amiről nem tudok?
- Milyen probléma? - egyik kezét megfogom. Ha valami komoly dolog történt, vagy csak fog... nem is akarok ilyenekre gondolni!
- Ó, semmi komoly, amolyan férfi dolog, neked nem kell foglalkoznod vele. - ezzel nem fogok vitatkozni. Bár, szívesen feltennék pár kérdést, viszont lehet, hogy azokat későbbre hagyom.
Szeretek rendet tenni, így nem zavart, hogy apa erre kért meg. Filia amúgy is segít. A konyha egy olyan hely, ahol a nők tevékenykednek, legalábbis, általában. Az egyik szekrényből előveszek egy poharat, hogy vízzel töltsem meg. Filia a szekrények tetejét törli le. A pohárral kilépek a házból és hozzá igyekszem. Átnyújtom neki, amit meg is köszön.
- Köszönöm kedvesem. - hamar megissza, amiből következtetek, hogy szomjas lehetett. De amilyen meleg van, nem lep meg. Visszakapom a poharat és azon kapom magam, hogy csókolózunk. Ezzel még mindig zavarba hoz. De eszembe jut valami, azonban... merjek erről beszélni? - Mi az?
- Semmi, csak... - nem akarok köntörfalazni!
- Igen?
- Hát csak... azt mondtad, megtanítasz az önvédelemre, ha partot értünk. És szerintem már nem vagyunk hajón, szóval, majd ha ráérsz, én... én készen állok! - nem szorulhatok mindig az ő segítségére, ezért szeretném ezt. Váratlanul ér, hogy közelebb hajol. Jól esik a közelsége. Ha tudná, hogy mennyire!
- Szóval készen állsz. És amúgy... - elpirulok, ahogy suttog. - ...másra is készen állsz?
Nem értem, mire gondol, így nem válaszolok, de annyi minden jár most a fejemben. Amint megérzem kezét fejemen, lenyugszom. Ideges lettem volna? Nem hiszem...
- Liana! - képzelgek, vagy tényleg más lett a hangulata? - Kimegyek az apádhoz a piacra, nemsoká visszajövök. Mondd meg Filnek, hogy amíg távol vagyok, helyettem is figyeljen, és legyen végig készenlétben!
- Rendben! - bólint, majd elindul, de hirtelen fordul meg és húz magához. Megcsókol, de most másképpen, mint eddig. Viszonozom, de közben remegek karjaiban. Jól esik az ilyesfajta érintése, még akkor is, ha teljesen zavarba hoz. Miután ajkamtól elválik, nyakamra kapok egy puszit.
- Ezt is vidd magaddal, de ezt már ne add át Filiának! - nem válaszolok, csupán a szemeit bámulom. Amint magamra hagy, felsóhajtok.
 
Hogy tud ennyire zavarba hozni? Egy újabb sóhajtás után visszamegyek a házba. Filia végzett már, így eldöntötte, hogy készít valamilyen ételt számunkra. Nem hagyja, hogy segítsek, helyette inkább kiküld, hogy pihenjek. Fáradt nem vagyok, de hallgatok rá. Eldöntöm, hogy sétálásba kezdek. Némi magány jól fog jönni, az elmúlt napokban túl nagy volt a zaj körülöttem, vagy... nem szoktam hozzá a mindennapi társasághoz? Mielőtt elhagytam volna a falumat, Leo sem mindennap jött hozzám. Remélem, hogy minden rendben van ott. Semmiképp sem mehetek vissza, hiszen Leo szülei még ott élnek és nem is hiszem, hogy elmennének onnan. De talán, majd egyszer visszatérhetek.
Gondolataim közben veszem észre, hogy mennyit is sétáltam eddig. Apa háza látszik még, de olyan távolinak tűnik. Most nem akarok visszamenni, még nem. Nem szeretnék gondot okozni senkinek. Áh... most jut eszembe, hogy Orock üzenetét nem is adtam át Filiának. Jobb lenne, ha mégis mellőzném a sétát.

- Liana! - egy ismeretlen hang szólít meg, amire azonnal fordulok az illető felé, de ő gyorsabb, így letakarja számat. Meglepetten veszem észre, hogy ismerős szemekkel találom magam szembe. Ez az a fiú, akit eddig két alkalommal láttam. - Ne ijedj meg! Nem foglak bántani, hisz nem is lennék rá képes! - noha ezt mondja, még mindig keze a szám előtt. - Nyílván meglep, hogy tudom a neved, de ígérem, mindent elmondok. - tényleg... honnan is tudja a nevem? Még sosem láttam ezelőtt. - Kezdem az elején, hisz úgy illik. Azonban, ne itt beszélgessünk! Gyere! - megfogja kezem és maga után húz. Mi ez a különös érzés? Ugyanazt érzem, amit Orocknál is, biztonságban vagyok mellette, de... nem is ismerem...
Sétálunk egy ideig, addig nem is szól egy szót sem. Már nem is tudom, hogy merre is kellene vissza menni. Aggódnom kellene, de valamiért nem érzem úgy magam, hogy így érezzek. Ki lehet ő? Egy nagyobb fa mellett állunk meg, ami elég széles ahhoz, hogy el lehessen úgy bújni, hogy senki se vegyen észre. Szembefordul velem és tekintete lágy lesz.
- Azt hittem, hogy sosem látlak többé. - szorosan magához ölel. - Borzalmas volt az az idő, amit nélküled kellett eltöltenem.
- Nem értem! - gyengéden ellököm magamtól. - Ki vagy te? Elmondanád?
- Persze! Azonban, hinned kell bennem és a szavaimban! - bólintok. - Abban a faluban születtem, ahol te is. A húgom szintén, de most nem róla akarok beszélni. Még kicsik voltunk, amikor találkoztunk. - szemeim kikerekednek, amit észre is vesz, de nem hozza fel. Ismertük egymást? Az nem lehet, hiszen nem felejtettem volna el. Minden barátomra emlékszem. - Elég sokat voltunk együtt, leginkább mi ketten. - gyengéden érinti meg kezem. - Miután megkaptad azt a könyvet, amit apádtól kaptál, nekem mutattad meg. Vagyis... csak nekem mutattad meg, nem hallgatva Lucasra. Alaposan meg is dorgált érte. - itt elmosolyodik. De várjunk! Lucas?
- Lucas sosem említett téged. - bólint. - Biztos vagyok benne, hogy mindegyik barátomat jól ismerem, de akkor hogy lehet, hogy...
- Mindjárt megtudod, kis türelmetlen! - egyik ujját számra teszi. Emiatt elpirulok kissé. - Leo neve nem lehet ismeretlen számodra.
- Sajnos ismerős, amikor utoljára találkoztunk kiderült, hogy színjáték volt az, hogy a barátjának tartott. Vagy bármi ilyesmi.
- Nem lep meg. Leo mindig is csak egy dolgot akart, azaz a könyvet. A szülei nyomására cselekedett, bár csak egy darabig gondolkodott így. Később már magának akarta, így elment a faluból. Azután követni kezdtem a húgommal. Egy idő után elvesztettük a nyomát és ezen a helyen kötöttünk ki. Ennek már egy ideje... Aztán nemrég felbukkantál. Nem akartam hinni a szememnek!
- De... még mindig nem tudom, hogy pontosan ki is vagy te. Miért nem emlékszem rád? - sóhajt egyet, mindkét kezét arcomra teszi és különös szemekkel néz rám.
- Nem barátok voltunk, annál sokkal többek. Te vagy az, akibe szerelmes vagyok! - hogy? Teljesen ledöbbenek ettől. Megszólalni sem bírok. Szerelmesek voltunk? Mi? - Leo és családja az oka annak, hogy menekülnöd kellett. Ők a hibásak azért is, hogy nem emlékszel rám. Nem tudom, hogy mit alkalmaztak rajtad és hogy miért, de annak örülök, hogy nem kerültél a karmaik közé! Biztonságban vagy! - ó szívem, miért versz ilyen hevesen? Kezeit megérintve elérem, hogy elengedjen. Nem bírok most a szemeibe nézni, mert félek, hogy hagynám magam olyan dolognak, amit csak Orockkal tettem eddig. Miért érzem ugyanazt, amit Orocknál is? Az emlékeimben elfeledtem, de a szívem nem tudta?
- Áruld el a neved! - félve nézek rá. - Kérlek!
- Brian vagyok! - hát ez nem sokat mond... - Tudom, hogy ez így eléggé váratlan. Feltűnik egy idegen fiú, aki ilyen dolgokat mond. De tudod... - egyik kezét kihúzza enyémből és a szívemhez helyezi, enyhén mást is megérintve. - ...ő tudja, hogy ki vagyok. - igaza lehet, hiszen nyugtalan már egy ideje. De nekem ott van Orock...
- De én... én már...
- Szeretsz valakit. Láttam. Bár távol voltam. - elenged és távolabb lép. - Nem esett jól, de túl tudom magam tenni az ilyen dolgokon. - leül a földre, hátát a fának dönti. Követem ebben, de vele szemben helyezkedem el. - A húgom nagyon jó kémkedésben, így sok dolgot megtudott rólad. Többek között azt is, hogy az apád is itt él. - csak bólintok. - Van veletek egy elf is, Filia, ha jól tudom. - megint csak bólintok. - Hallottam azt is, hogy az apád innen nem akar elmenni és gondolom, hogy te is nehezen hagynád itt, ennyi idő után.
- Nem tudom, hogy mi lenne jó. Menni akarok, de maradni is.
- Hm... lenne egy javaslatom, de ahhoz ő is kell. Nagyon óv téged... - ökölbe szorul az keze. Nem vonom kétségbe a szavait, épp ellenkezőleg. Viszont... félek, félek, hogy belebonyolódom egy olyan dologba, amit nem tudnék kezelni. Mit kellene tennem? - Nem az a tervem, hogy a társatok legyek, de nem szeretném, ha újból eltünnél a szemem elől. Ennyi szenvedés elég volt számomra!
- Brian jól mondja! - egy lány tűnik fel váratlanul. Ő lesz a húga. - Naty vagyok, Brian húga és egy eszméletlen jó kém. - elvigyorodik. - Engem nem felejtettél el, hiszen nem találkoztunk sosem. Mivel jó kém akartam lenni, így szinte csak ezzel foglalkoztam. - tekintetét rólam a testvérére helyezi. - Az az elf lány már aggódik, így jobb lenne, ha visszatérnétek. Az a fura srác jelenleg elfoglalt, így miatta nem kell még aggódnod. De ugye tudod, hogy...
- Tisztában vagyok vele! - feláll, felém pedig a kezét nyújtja, amit gondolkodás nélkül fogok meg. - Menjünk akkor vissza!

Ideges vagyok, emiatt fel-alá járkálok a szobámban. Filia tud mindent, amit tudnia kell. Naty mindent elmagyarázott, amíg Brian csak az ablakon bámult kifelé. Félne Orocktól? Végül is, Leot sem szerette, de meg is volt az oka. Brian viszont más, és igaza van, a szívem tudja ezt a legjobban. Csak azt nem értem, hogy miért felejtettem el? Vajon akkor is menekülnöm kellett volna, ha Brian akkor velem lenne? Ezt már nem tudom meg. Felesleges is ezen gondolkodni.
- Nyugodj meg, kérlek! Ezzel még idegesebbé teszel. - megállok.
- Ne haragudj! - egy mosollyal reagál, majd vissza fordítja arcát az ablak felé. - Itt vannak! - hirtelen áll fel és mellém lép. A felé eső kezem megfogja és összekulcsolja az övével. Orock ezután lép be. Az első, amit észrevesz, hogy a kezem más valakiét fogja. Nem is kell sok idő ahhoz, hogy mérges legyen.
- Ez mégis kicsoda? - hangjában könnyen kivehető, hogy mit érez.
- Üdvözöllek! - kezdi Brian. - Nyílván meglep ez a szituáció, de engedd meg, hogy mindent elmondjak számodra! - nem vár semmiféle választ, rögtön folytatja. - Lianat már régóta ismerem és nem csak baráti kapcsolatot ápolok vele. Noha... - itt rám pillant. - ...egyáltalán nem emlékszik rám, attól az ő érzései sem múltak el igazán. - elfordítja rólam tekintetét. - Leo és családja elintézte, hogy ne emlékezzen rám. Hogy milyen módon és miért, sajnos nem tudom. Azonban tudom, hogy itt találkozott az apjával, aki nem akar innen elmenni.
- Ezt mégis honnan tudod? - apa is közbeszól. Észre sem vettem, hogy ő is megérkezett.
- Naty, a húgom, egy igazán profi kém. Ő derített ki mindent. Megtudta, hogy te vagy az apja és hogy nem akarod ezt a falut itt hagyni. Azt is tudjuk, hogy Liana nem maradhat itt, de nem akar téged ismét elveszíteni. Emiatt találtam ki a következőt.
- Jó, ebből elég! - Orock most mutatja meg először azt, hogy mennyire tud mérges lenni. Megrémít, így moccani sem merek. - Azt hiszed, hogy elhiszem ezt a sok sületlenséget? Miért hinnék neked? Ennyi baromságot én is ki tudnék találni!
- Gondoltam, hogy ez lesz a reakciód. Nem is hibáztatlak! De hallgass meg! Te is szereted Lianat, akár csak én, és ha tényleg így érzel, akkor most az ő érdekeit nézd! Leo családja komoly szándékkal akarja őt megszerezni és most nem arról a könyvről van szó! Nem maradhattok itt, különben... - magába folytja a szavait, de erőt vesz magán és mégis folytatja. Folytatja azzal, amit nem akarnék hallani. - ...megölik. - megszorítom Brian kezét, aki felém fordul. - Szerelmem! - ne! Ezt ne Orock előtt! Miért történik ez? Nem akarom mindezt! Üldöznek apám hagyatéka miatt, megtalálom őt és erre még egy olyan személy is bekerül a képbe, akit ismernem kellene. Mit tegyek? Hirtelen jövő forróságot érzek arcomon. Könnyek. - Kérlek, ne sírj! - magához húz. - Orock, amit ebből ki akarok hozni az az, hogy velem kell jönnötök. Úgy terveztem, hogy csak Lianat vinnénk el, de ahogy rád nézek, ebbe nem mennél bele. Mi ketten nem leszünk soha barátok, de kérlek, azt a személyt helyezd előtérbe, akit mindketten szeretünk! Később lerendezheted velem, ha nagyon szeretnéd, de Leo átkozott családja most mindenhol titeket keres. - Brian simogatása megnyugtat. Kissé eltávolodom tőle és Orockra pillantok.
- Tudom, hogy most nagyon mérges vagy. Nem is akarok magyarázkodni neked, hiszen engem is váratlanul ért. Szeretnék kérni valamit! Mindenkitől. - apára nézek. - Hagyjatok magunkra minket!
- Szóval... megint elválnak útjaink... - mielőtt mondhatnék bármit, apa kezd bele. Nem állítom meg a könnyeimet. Most nem. - Én drága, szép kislányom! Szörnyen sajnálom, hogy ennyire elrontottam ezzel az életed! megrázom fejem. - Miattam menekülnöd kell. - felsóhajt és megtörli szemeit. Csak nem...? - El sem tudod hinni, hogy mennyire boldog voltam ebben a pár napban, még a körülmények ellenére is! - mindenféle válasz nélkül bújok karjai közé. Nem bírok most beszélni, így csak ezt engedem meg magamnak. Talán egy nap, majd újra együtt leszünk. Egy nap...

Brian egy csuklyás ruhát tesz rám, a többiekét Naty nyújtja át. Orock nem szól hozzám és valamiért úgy érzem, hogy én sem tudnék most mit mondani. Azonban, Brian egy percre sem hagy magamra. Naty és Filia lovakat hoztak, viszont csak hármat tudtak szerezni. Filia és Naty egy lovon osztoztak, akárcsak én és Brian. Ő szerette volna így. Fáj a szívem, hiszen Orock most magában szenved. Miattam... Nem szeretném elveszíteni, de a mellkasomban dobogó szervem hasonlóan érez Brian iránt is. Tényleg igaz lehet, hogy a szívem nem felejtette el. Brian előtt ülök, akinek melegsége megnyugtat. Nem is igazán ez, hanem a közelsége.
- Liana. - Brian suttogva szól. - Nem akarok ártani a mostani kapcsolatodnak. Tudom, hogy mennyire szeret téged. Ha nem lettél volna abban a szobában, simán elveszi az életemet. Miattad nem tett ilyet. Azonban, ez fordítva is igaz! Amit mondani szeretnék az az, hogy mi ketten nem leszünk jóban.
- Miattam... - suttogok én is. - ...miattam ne utáljátok egymást!
- Ez lehetetlen! Egy szerelmes szívnek nem parancsolhatsz. Különösen akkor, ha vetélytársad van. Úgy hiszem, nem fogunk azzal kínozni, hogy válassz kettőnk közül. Ezt majd te eldöntöd!
- Srácok! Ideje begyorsítani! - Naty szakítja meg titkos beszélgetésünket. Hallgatva rá, gyorsítunk a tempón.


Szerkesztve Kaori által @ 2019. 10. 23. 11:51:28


XenaRanger2017. 12. 22. 18:38:50#35305
Karakter: Orock



Nem sokat aludhattam. Pár óra elteltével feljött a nap, és én korán kelő lévén automatikusan felébredtem a meleg sugarakra. Már vagy másfél órája ébren lehetek, mikor végre vízcsobogást meg lábdobogást - szóval életjeleket - vélek hallani a környező helyiségekből. Felülök az ágyon és kedvesem alvó alakjához fordulok. Annyira gyönyörű… na, Orock! Ébresztgesd, ne bámuld!

 - Liana. – lágyan simítom meg arcát, de kezem nem éri be ennyivel, és játszani kezd az egyik hajtincsével – Liana, ébredj! Nemsokára itt az idő!

Olyan, mint egy álmos kiscica. Nem is értem, hogy tud ilyen aranyos lenni.

 - Jó reggelt! – köszön rám selymes hangján, és nem tudom megállni, hogy ne mutassam ki, mennyire szeretem, és hogy elolvadok tőle.

Először csak egy puszira gondoltam, de megérezve bőrét ajkaim között, már többre vágyom; elkapom száját, és nem eresztem jó pár másodpercig.

A faajtón való szolid dübörgés kizökkent az édes pillanatból. Filia kukkant be, és udvariasan tanácsolja, hogy mosakodjunk meg, ha már lehetőségünk van rá. Nyugtázom a jó tanácsot, aztán Lianára nézek. Én majd utána megyek, hölgyeké a megtisztelő első hely.

 - Lenne… lenne kedved velem fürödni? – kedvesem felgyorsuló légvétele és szavai kifejezetten meglepnek, és hirtelen nem is tudok mit mondani erre.

Titokban, hogy ne vegye észre, megnyomom a kékeslila foltot a derekamon, amit még tegnap éjjel szereztem a konyhaasztallal vívott elkeseredett küzdelmem során. Fáj. Akkor… ez a valóság, én ébren vagyok, és Liana valóban azt kérdezte, hogy fürdök-e vele. Már épp készülök kinyögni valamit, lehetőleg magabiztosnak tűnve, mikor belekezd egy olyan mondatba, amit nem hagyhatok, hogy befejezzen.

 - Nem bánom! – nem akarom, hogy észrevegye hangomon a megilletődöttséget, úgyhogy azonnal ajkaira tapadok.

Csókunk után Liana átmegy a fürdőbe, hogy Filia eligazítsa, mit hogyan kell kezelni a helyiségben. Addig én is lejjebb vetkőzöm, elvégre nem lesz szükség ruhára a zuhany alatt.

Belépve a fürdőbe azonnal Lianával találom szembe magam. Fürdőlepedőbe csavarta magát, milyen kis szemérmes. Persze ez teljesen érthető, ahogy az is, hogy megpillantva engem, azonnal pironkodva elfordul. Megszabadulok a nadrágomtól, és egy fakampóra akasztom, majd a lányhoz lépek, és ellenállhatatlan vágyat érzek rá, hogy vállához érintsem ajkaimat. Halkan felnyög. Sosem hallottam még tőle ilyen hangot, de izgat, és érzem, hogy hallani akarom még. Gyengéden simítom le róla a törülközőt, míg végül teljes teste szabaddá válik. Fokozott tempóban kezd verni a szívem, de a világért sem akarom kimutatni. Viszont Liana újabb nyüszögése kicsit visszaráz a valóságba… talán még sem olyan jó ötlet, hogy bent vagyok. Lehet, hogy már megbánta, hogy behívott, és jobb lenne, ha kitakarodnék.

 - Ha nem akarod ezt, akkor szólj! Nem erőltetem! – súgom oda neki még mindig mögötte állva, de határozott fejrázást kapok válaszul.

 - Én… én hoztam fel, szóval… csak… zavarban vagyok… - szuszogva magyarázkodik, aztán elkezd fecsegni mindenről, hogy hogyan kell használni a csapokat, meg miegymás.

Elforgatja a kis tekerőt, mire víz kezd folyni fentről. Égő arccal áll alá, s én követem őt. Most már szemben van velem. Azt hiszem, eltelik egy kis idő, mire felfogja, hogy egy szál semmiben áll előttem. Gyorsan néz végig rajtam, aztán tűzvörös arccal csak pislog, de már megállapíthatatlan a számomra, hogy hova. Ehj, kezdek én is zavarba jönni. Talán ha hátat fordítanék neki, jobban érezné magát.

 - Ha gondolod, elfordulha…

 - Nem! – tőle szokatlan módon kap a kezem után, és nem hagy eltávolodni vagy forogni.

Egy kicsivel közelebb húz magához, aztán motyog valami olyasmit, - végig a fal halványkék csempéire bámulva - hogy egy pár vagyunk, és hogy szeretné, ha átölelném. Huhhaa! De jó, hogy nem néz ide! Elpirultam, azt hiszem. Csöndben közelebb mozdulok hozzá, míg végül testünk több pontos is érintkezésbe lép. Sóhajtok egyet, mikor melleit megérzem a mellkasomon, másról nem is beszélve…

Mikor kezeim végigsiklanak hófehér, sima bőrén, és felviszik rá a virágillatú szappant, úgy érzem, végem van. Eljött a pillanat, mikor már örülök, hogy nem áll szemben velem, mert néhány folyamat elindult bennem. Eh… férfi vagyok, mit tehetnék? Féloldalasan hozzá hajolok és forrón csókolom meg, aztán a törülközőt magamra tekerve és a nadrágomat leakasztva a fogasról szinte kimenekülök a szobából.

Egy percre bependerülök Liana hálójába, hogy pár mozdulattal megtörölközzem, és magamra vegyem a ruháimat, amik közül korábban az inget valahova ide dobtam le. Aha, meg is van, beesett az ágy és a fal közé. Ejj, de rendetlen vagyok.

Hamar elhagyom a szobát, nem akarnám, hogy Liana ott találjon. Nagyon kikészültem, remélem nem vette észre. Nem, nem. Szerintem nem.  Jól van Orock, jó vagy. Liana számára te egy erős, magabiztos férfi vagy, úgyhogy továbbra is tartsd fenn ezt az állapotot!

A konyhában senki sincs rajtam kívül, ami nem is baj. Csúnyán nézek az asztalra, ami éjjel orvul megruházott, s bosszúból félig ráülve nekitámaszkodom. Alig pihenek egy fél percet ebben a pózban, mikor is Eric jelenik meg, és felém intve benyit Liana szobájába. Már mindkét lány bent van, úgyhogy én is belépek. Hátamat lazán a falnak döntöm, kezeimet összefonom a mellemen, és úgy nézek farkasszemet az állítólagos apával.

Aztán Eric nekikezd, és ahogy Liana vonásait figyelem a történetet hallgatva, kezdem elhinni, hogy ez a fickó az apja, annak ellenére, hogy ilyen fiatal, és hogy cseppet sem hasonlítanak egymásra a lányával. Némán figyelem, ahogy Filia is bekapcsolódik a beszélgetésbe, kérdést intézve a ház urához.

Sajnálom Lianát, hogy ő is elveszítette az édesanyját. De legalább él az apja. Talán sikerül bepótolniuk az elvesztegetett éveket. Így belegondolva… talán nekem is él az apám, ott, a Witanga törzsben. De vajon érdekelném?

Összeborzongok a gondolatra, de nem tudom, miért. Mindegy is. Most nem az én életem van nagyító alá véve, hanem a szívemnek legkedvesebb lényéé. Időt és teret kell hagynom ennek a két embernek, hogy igazán egymásra tudjanak találni ennyi év után.

Filiára nézek, próbálom vele felvenni a szemkontaktust, s mikor megvan, megszólalok.

 - Azt hiszem, jobb, ha magatokra hagyunk! – ellököm magam a faltól, és távozom.

Filia is kijön velem, de én vele ellentétben nem állok meg a konyhában, hanem egészen a bejárati ajtóig lépdelek, és kimegyek rajta a szabad levegőre. Kezeimet a tarkóm mögött összekulcsolom, és mély lélegzeteket veszek a tiszta, tengerparti ég alatt. Merengve élvezem a nap meleg sugarainak cirógatását; lehunyt szemeim alatt megelevenedik a kép, és Lianát látom, csak őt.

Némi idő elteltével a padló deszkáinak egyre hangosodó nyikorgása hallatszik bentről, így visszatérek a valóságba, és az ajtó felé fordulok, ahol épp most lép ki Filia, utána pedig Liana az apjával. Eric elvezet minket egy hangulatos kis vendéglőbe, ahol én valami furcsa nevű halat rendelek, mert hát ki tudja, mikor juthatok legközelebb húshoz, még ha az hal is. Jó citromos basszus! Tönkremegy a nyelvem ennyi savanyúságtól.

Miután mindenki jól lakott, Eric félreérthetetlen módon jelzi felém, hogy beszélni akar velem. Ijesztőő…

Megkerülve a fogadót, a személyzeti bejárathoz vezet, ahol meglátása szerint nyugodtan és zavartalanul tudunk beszélgetni. A falnak támaszkodik, én pedig karba font kezekkel állok másfél lépésnyire tőle.

 - Orock, ugye? Jól ejtem ki a nevedet?

 - Igen.

 - Nem akarok köntörfalazni, de azt hiszem neked is feltűnt, hogy meglehetősen feszült vagyok, mióta megjelentetek itt. – kezd bele mondanivalójába, közben körbefuttatja tekintetét a környezetünkön, mintha attól félne, hogy valaki megfigyeli – Több oka is van ennek. Mármint, hogy nyugtalan vagyok. Egyrészről felzaklatott Liana megjelenése, persze boldoggá is tett, de érted…

Bólintok. Persze, hogy értem.

 - Másrészről aggódom, hogy esetleg nagy feltűnést kelt, hogy hirtelen ennyien megjelentetek nálam. Az itteniek békés, magányos fiatalembernek ismernek, aki megbízható és dolgos, viszont sosincs nála vendég, főleg nem három. Egy ilyen kis községben, mint ez, hamar szájra kap, ha valakinek megváltoznak az életkörülményei, jelen esetben, hogy három, számukra idegen lény költözik be az egyszerű kis kereskedőhöz.

 - Hmm… - elgondolkodva hümmögök.

Értem én, hisz az én törzsemben is ugyanezen dolgok játszódtak le. Mindenki tudott a másikról mindent – jó, majdnem mindent, hisz az én titkom is jó sokára tudódott ki – és ha bármi apró változás állt be, máris jöttek a kínos kérdések és puhatolózások. Undorító egy dolog, de hát ez van. Nem lehet kinevelni ezt az emberekből, ha zsigerből mindenki ezt csinálja.

 - De talán… ezek a dolgok nem is lennének annyira súlyosak, és még valahogy ki is tudnám őket magyarázni anélkül, hogy esetleg olyasvalaki is tudomást szerezzen róla, aki a későbbiekben gondot okozhatna nekünk, ha mindannyian emberek lennétek. Normális emberek, mert te sem vagy az. – szavai hallatán döbbenten nézek rá, s szívem dobbanásának ütemében jeleim is felizzanak egyszer-kétszer.

 - Ööh.. – nyelek egyet, aztán mélylevegőt véve próbálom újból visszanyerni a magabiztosságom.

 - Nézd, ezt nem azért mondtam, mert rossz dolog. Csak tudod… ha feltűnik a házamban egy elf, meg egy… - közelebb hajol és kutatva néz végig arcomon - …Nanwai szerű fiú, az felkeltheti az érdeklődését olyan embereknek is, akik esetleg kapcsolatban állnak azokkal, akik miatt annak idején el kellett menekülnöm a családomtól.

 - Szóval veszélybe sodorhatom Lianát, ha itt maradok? Ez a lényeg? – hangom nyugodt, mindent értek.

 - Ehm… én nem akarlak elküldeni benneteket. Főleg, mert sokat jelentetek a lányomnak, és valószínűleg boldogtalanná válna, ha el kéne válnia tőletek. De meg kell értened, hogy az egész eddigi életem és a törekvéseim semmivé válnak, ha most ránk találnak.

 - Tudom. Ugyanott lennétek, mint 17 évvel ezelőtt, és ez a 17 év teljesen felesleges áldozattá válna.

 - Pontosan! – felcsillan a szeme, gondolom, mert mindent hamar megértek, és átlátom a helyzetet anélkül, hogy estig kéne magyaráznia.

De hiába vagyok penge a felfogóképességem terén, ha akárhogy agyalok, nem tudom, mi lenne a jó megoldás a jövőre nézve.

 - És honnan tudod, hogy Nanwai vagyok? – teszem fel a kérdést, mert ez már akkor szöget ütött a fejembe, mikor először kimondta a törzsem nevét.

 - Amikor a gombák kikutatásával foglalkoztam, sok ősi törzsi gyógymódot górcső alá vettem, többek közt a Nanwai kultúra által gyakorta használt gyógynövényeket és egyebeket. Ilyenkor az ember óhatatlanul is közelebb kerül a vizsgált népcsoporthoz más vonatkozásokban is. Nos… röviden szólva egyszerűen csak tudom, hogy néz ki egy Nanwai, mit jelentenek a jelek a testükön, mik a rendfokozataik, hol és milyen formában jelöltetnek meg fiatalgyermekkorukban, és a többi és a többi. Bár kicsit nyugtalanít, hogy a fénylésről semmit sem hallottam, mert ahogy látom, te olykor foszforeszkálsz. – morfondírozva vakarja meg tarkóját – Erről nem találtam feljegyzést.

 - Ez nem a figyelmetlenséged hibája, egyszerűen csak a Nanwai nép nem ragyog. – leengedem a karjaimat, és testemmel egyértelműen jelzem Eric felé, hogy most már vissza akarok indulni a lányokhoz.

 - Akkor nem értem. – tűnődve töpreng, de lassan elindul vissza a vendéglő bejáratához.

Cinikus mosoly jelenik meg az arcomon, s mikor kutatón újból rám néz, elvigyorodom.

 - Én fattyú vagyok. – vállon veregetem ledöbbent arcát látva, aztán visszaérve a fogadó elé megpillantom Lianát és Filt.

Határozottan hozzájuk lépdelek; eddig egy árnyékos helyen várakoztak egy szénás kocsi mellett. Liana kicsit aggódóan néz, úgyhogy rámosolygok, hogy értse, nincs semmi baj. Vagyis… igazából fogalmam sincs, mi van most, és mit kéne tennem, de annyi bizonyos, hogy az apja és én köztem nincs semmi konfliktus, és ez kezdetnek elég jó. Így visszagondolva nem is bánom, hogy első találkozásunkkor nem ütöttem meg, elég rossz após-vej viszony kezdet lenne.

 - Na jó. Orock, a… te dolgaidra még visszatérünk, és kitalálunk valamit a fő problémára is. – Eric nekem beszél, hangja barátságos és megveregeti a vállam, amolyan válaszként mindenre, ami az elmúlt 10 percben lezajlott köztünk.

 - Milyen probléma? – Liana teszi fel a kérdést, és titkon megfogja a felé eső kezem.

 - Ó, semmi komoly, amolyan férfi dolog, neked nem kell foglalkoznod vele. – ad kitérő választ az apja, majd visszaterel minket a házba.

Mindenesetre az elhangzottak végig a fejemben cikáznak, és teljesen egyetértek, hogy valamit lépni kell. De mit? El kéne hagynom Lianát? Nem tudnám megtenni. De arra sem kérhetem a lányt, hogy jöjjön velem, és újból hagyja magára az apját. Az apját, akit 17 év után újból a magáénak tudhat. Nem tehetem ezt vele. De akkor mi lenne a jó megoldás? Mi??

 

Gondterhelt arccal, a külvilágra alig figyelve teszek-veszek a ház körül, mert Eric megkért pár dologra addig is, amíg itt vagyok. Elkél neki egy dolgos, erős férfikéz. Semmi baj sincs ezzel, szívesen segítek. A lányok a konyhában sürögnek-forognak, én pedig hol a tetőt javítom, hol fát hasogatok.

Magasan jár fenn az égen a nap, mikor Liana bukkan fel a ház oldalában, és egy pohár vizet hoz nekem.

 - Köszönöm kedvesem. – kitikkadva, szomjasan nyelem befelé az életadó folyadékot, aztán visszaadom a poharat a lánynak, és magamhoz húzva megcsókolom.

Elpirul, aztán rám függeszti tekintetét és csak néz.

 - Mi az? – kérdem tőle, és végignézek a ruházatomon; tán összeretkeltem magam, vagy mászik rajtam valami nagy bogár?

 - Semmi, csak… - kicsit vonakodik tovább mondani, időközben lesüti szemeit.

 - Igen?

 - Hát csak… azt mondtad, megtanítasz az önvédelemre, ha partot értünk. És szerintem már nem vagyunk hajón, szóval ha majd ráérsz, én… én készen állok! – huu de elszánt kis harcosnő, látom az édesapja életben léte egészen feltöltötte.

Mosolygok, és derekát átölelve a füleibe suttogok.

- Szóval készen állsz. És amúgy… - egyik kezemmel a haját kezdem el babrálni, élénken játszom egy tinccsel, aztán a fülébe duruzsolok - …másra is készen állsz?

Zavarát látva elvigyorodom, gondoltam, hogy nem fogja érteni, de szerintem ha agyal rajta egy kicsit, ki fog rajzolódni előtte, hogy kb. mire is érthettem. Ha ez megtörténik azt meg úgy is látni fogom, hisz rákvörös lesz.

Megsimogatom a fejét, aztán elkomorul az arcom. Egy pillanatra el is feledkeztem a problémáról, ami a szívemet nyomja.

 - Liana! – hangom kicsit érdesebb lett, de nem vált ijesztővé, csak ráült az aggodalom – Kimegyek az apádhoz a piacra, nemsoká visszajövök. Mondd meg Filnek, hogy amíg távol vagyok, helyettem is figyeljen, és legyen végig készenlétben!

 - Rendben. – bólintással nyugtázom a beleegyezését, aztán elindulok a piac felé, de alig lépek kettőt, már fordulok is vissza, és elkapva Liana karját, szorosan a mellkasomhoz húzom.

Vad, forró csókkal és némi lágy ajakharapással hozom irgalmatlan nagy zavarba, aztán vigyorogva puszilom meg a nyakát.

 - Ezt is vidd magaddal, de ezt már ne add át Filiának! – nevetve nézek szemeibe, aztán otthagyom a pihegő lányt, és ténylegesen elindulok a falu nyüzsgőbb részébe, ahol Eric is standol.

Odaérve elég nagy a ricsaj, túl sok az ember és az állat, így sokadik körbenézésre szúrom csak ki Ericet.

 - Gondolkodtam… - kezdek bele a mondandómba, mikor a néni, aki eddig lefoglalta az általam is ismert eladót, végre valahára odébb tipeg – Ha kotyvasztanál egy olyan gombalöttyöt, ami téged is átalakított, akkor talán… talán nem kéne elmennünk, vagy…

 - Nem, nem. Erre én is gondoltam, de nem lenne értelme. A falusiak már láttak benneteket, ráadásul ez a szer nem tud elfből embert csinálni. Filia maximum másik elf külsőt tudna kapni és ennyi, és ezzel ugyanott lennénk, ahol eddig. Téged át tudna alakítani, de már ez is mindegy, mert sokan láttak téged a házam körül, mikor dolgoztál, meg most is látnak, hogy itt vagy és beszélgetsz velem, szóval már tök mindegy. Valami más megoldás kell.

 - Az nem jöhet szóba, hogy mindannyian elmenjünk innen? Te, Liana, Filia és én. Elhagynánk ezt a falut…

 - Nem tudom… nem szívesen tenném.

 - De hát eddig is ezt tetted. Mindig ingáztál. Ha úgy érezted, gáz van, vagy az lesz, ha tovább maradsz, leléptél.

 - Igen, de ez most más.

 - Miért más? – mért lenne más?

Ennek az embernek sosem voltak gyökerei, a képessége miatt sosem maradhatott egy helyen túl sokáig, akkor most mért olyan nagy probléma, hogy továbbálljunk? Van valakije? Nem akarja hátrahagyni? Mondjuk egy nő? Vagy egy régen tett ígéret köti ide, ehhez a faluhoz? Vagy a gomba hatása ideiglenes, és csak itt, ezen a helyen vannak meg a megfelelő feltételek ahhoz, hogy ezt az alakját lássuk, és ne a 40 éveset? Vagy… mi? Már össze-vissza jár az agyam, és mégsem értem.

 - Nem tudom. Csak más. Nem akarok erről beszélni.

Lassan fújom ki a levegőt, aztán összehúzott szemöldökkel sarkon fordulok és visszaindulok a házhoz.

Jó, akkor ne beszélj róla. De ne hidd, hogy ennyivel ki tudtál bújni a kérdés alól. Foglak én még ezzel idegesíteni. Nekem tudnom kell, hogy mi miatt nem jöhet számításba a legkézenfekvőbb lehetőség! Hogy miért kell más alternatívákat keresni, és bonyolítani az ügyet, esetlegesen veszélybe sodorva vagy boldogtalanná téve ezzel Lianát. Mert ha itt maradunk, Ericet megtalálhatják az üldözői, és kedvesem élete veszélyben foroghat. De ha elmegyek… és Filia is elmegy, hogy ne keltsünk még nagyobb gyanút, mint eddig… abba Liana belebetegszik, ehhez kétség sem fér.


Kaori2017. 12. 21. 21:19:01#35304
Karakter: Liana Green



-          Liana! – Orock magához ránt, de mire felfognám ezt igazán, magával ránt a sötétség és én hagyom magam számára.

Amikor szemeim kinyílnak, nem tudom, hogy hol is vagyok hirtelen, de hamar eszembe jut és könnyessé válik a szemem. Megdörzsölöm és igyekszem megnyugodni. Felkelek és az ajtóhoz lépek. Orock áll velem szemben. Hezitálás nélkül ragadom meg egyik karját és húzom be a szobába, majd hozzábújok és kiengedem, ami bennem van. Simogatása jól esik. Keze az államhoz kerül, így egymás szemébe nézünk.

-          Semmi baj. Igazán. – kapok egy puszit arcomra, majd magához von. Hihetetlen, hogy képes megnyugtatni. Szemeimet lehunyva élvezem a pillanatot és megpróbálok elfeledni mindent, ami jelenleg körbevesz.

-          Kérlek, maradj mindig mellettem. – hirtelen bukik ki belőlem.

-          Sosem hagylak el, ígérem! Inkább meghalok! – azt nem akarom! Kezem megfogva, belecsókol ezzel eléri, hogy elpiruljak. – Gyere, feküdj vissza. Pihenj még.

Az ágyhoz lépünk, én pedig lefekszem. Amint elhelyezkedem, jelzem Orock számára, hogy csatlakozzon. Takarómat felemelem és végre befekszik ő is. Közelebb húzódom hozzá, hogy érezzem közelségét. Valahogy úgy érzem, hogy a magányt szeretném a legkevésbé érezni, így szükségem van a társaságára. Az, hogy mellettem fekszik, megszünteti a kellemetlen érzéseimet. Bár, még mindig úgy érzem, hogy az egészet álmodom. Az apám él és rengeteg titka lehet, amit holnap el fog mesélni. Vajon mit fog szólni, ha megtudja, hogy az általa írt könyv, már a múlté? Enyhén megrázom fejem és lehunyom szemeimet, ezáltal hagyva, hogy az álmok világa elragadhasson.

-          …ana. – kedves simogatást érzek arcomon, amire elmosolyodom. – Liana, ébredj! – Orock az. Nyilvánvalóan reggel van. – Nemsokára itt az idő! – tudom, mire gondol, bár nem igazán érzem úgy, hogy akarom tudni az igazságot. Nem menekülök, csupán félek attól, amit apám fog közölni. Lassan nyitom ki szemeimet és nézek rá.

-          Jó reggelt! – egy puszit ad arcomra, majd megcsókol, amit azonnal viszonzok. Egy kopogás szakít félbe, majd Filia hangja, aki belép.

-          Nem akarlak zavarni benneteket, de ha gondoljátok, fürödjetek le! Én már túl vagyok rajta! – csak füllel figyelek barátunkra. – Egyébként… Erick eléggé feszültnek tűnik. Áh… megyek is! Akkor gyertek majd!

-          Rendben! – Orock válaszol helyettem is. Fürödni… jól hangzik. Viszont…

-          Lenne… - túl hevesen ver a szívem, de miért ne mondhatnám ki? – Lenne kedved velem fürödni? – gyorsan hunyom le szemeimet és próbálom magam megnyugtatni, de nem megy olyan jól, mint szeretném. – Ha nem akarsz, akkor…

-          Nem bánom! – ránézek és nem is igazán tudom, hogy mit kellene mondanom hirtelen. Ráadásul olyan gyorsan csókol meg, hogy reagálni is alig van időm. Csak viszonzom és remegek, mást nem tudok tenni.

Filia megmutatja, hogy merre van a fürdő, bár nem nagy helyiség, de két ember elfér itt. Felsóhajtok, és lassan levetkőzöm. Erick készített ki pár törölközőt, azok közül az egyiket magam köré tekerem. Filia közben magyarázkodik, hogy mi hogyan működik, aztán magamra hagy. Még szerencse, hogy nem vette észre, mennyire zavarban vagyok. Bár nem tudja, hogy miért és lehet, hogy nem is mondom el neki. Orock hirtelen bukkan fel előttem. Észre sem vettem, hogy bejött volna. Gyorsan fordítok neki hátat. A szívem megint túl gyors és nem bírom megnyugtatni. Még sosem tettem ilyet ezelőtt és nem tudom, hogy miért kérdeztem rá erre, de már nem fordulhatok vissza.

Egy lágy puszit érzek vállamon, ennek hatására fura hangot adok ki. Érzem, hogy a törülközőm egyre lejjebb kerül, míg már nincs is rajtam, így teljesen meztelen vagyok. Nyöszörgök kicsit, de próbálok lenyugodni. Megfordulni nem merek, így Orock továbbra is a hátamat látja, bár… már ruha nélkül.

-          Ha nem akarod ezt, akkor szólj! Nem erőltetem! – megrázom fejem.

-          Én… én hoztam fel, szóval… csak… zavarban vagyok… - veszek egy mély levegőt. – Filia elmondta, hogy hogyan tudunk fürödni. – miért hadarok? Hogy tereljem a figyelmemet egy pillanatra, megnyitom a tusolót és aláállok. Csak most tűnik fel, hogy egymással szemben állunk. Úgy érzem, hogy a fülem tövéig piros vagyok. Semmi sem takarja el őt sem.

-          Ha gondolod, elfordulha…

-          Nem! – egyik kezét megragadva, közelebb húzom. – Nem akarok folyton gyáva lenni, ráadásul egy pár vagyunk. – a falat nézem közben, hiszen nehezen bírok most a szemeibe nézni. – Á… át… ölelnél? – nem válaszol, helyette csökkenti a köztünk lévő távolságot és megérzem testének melegét, amit eddig is érezhettem, de ez most más. Nincs semmi, ami eltakarná a testünk bármelyik porcikáját is. Közben a víz kellemes melege is különlegessé teszi a pillanatot.

 

A szobába visszaérve érzem, hogy melegem van. Annak ellenére, hogy első alkalommal tettem ilyet, bátor voltam. Legalábbis szerintem. Az ölelkezés után, bár nem könnyen, de megmostuk egymás hátát. Majd egy hosszabb csók után magamra hagyott. Talán ezért érzem magam kábának. Viszont, meg kell nyugodnom, hiszen apám mondandójára kell figyelnem. Ha ilyen állapotban vagyok, nem hiszem, hogy képes lennék rá. Filia lép be és megkér, hogy maradjak itt, mert a többiek is ide jönnek. Pár perc telik el és mindegyikünk egy helyen tartózkodik, vagyis, az ideiglenes szobámban. Erick… vagyis apa idegesnek látszik és észreveszem rajta, hogy próbálja összeszedni a gondolatait. Filia mellém ül az ágyamra, míg Orock a falnak támaszkodik, szemben az apámmal.

-          Szóval… - apa sóhajt egyet.- Aznap, amikor megszülettél, én voltam a világ legboldogabb embere, de abban az időben nem volt nyugtom, ugyanis pár egyén tudott a képességemről, ami tudom, hogy neked is megvan. – ekkor néz rám először, majd kitekint az ablakon és látszik rajta, hogy szenved. Összeszorul a szívem. – Nem maradhattam, mert akkor veszélybe sodortalak volna benneteket. Clara törékeny nő volt és én borzalmasan szerettem őt. Mindentől igyekeztem megóvni, de a születésed után nem volt választásom. Vagy menekülök, vagy bajba sodorlak kettőtöket. Ekkor jött a halálom híre, ami persze nem volt igaz, de ezt még Clara sem tudta. – ökölbe szorítom kezeimet és próbálok küzdeni a könnyeim ellen. – Mivel jól értettem a gombák előállításához, így hosszas idő után sikerült kifejlesztenem egy olyat, amit a könyvedbe sosem írtam le. Természetesen szándékosan hagytam ki, hiszen mindent nem tehettem bele.

-          Nem akarlak félbeszakítani, de… - Filia szól közbe. – Fiatallá tetted magad?

-          Nem. Ha azt tettem volna, van, aki felismerte volna a személyemet. A szerrel, amit előállítottam, más külsőt kaptam.

-          Vagyis azt, amit most látunk. – végre megszólalok, bár nem tudom, hogy sírjak, vagy fogadjam el a hallottakat. Egymásra nézünk apával. Lenne kérdésem, de nem tudom, hogy milyen sorrendben tegyem fel őket.

-          Igen. Minél messzebb kellett mennem, így végül itt kötöttem ki. Bár neked meséltem korábban mást is. Természetesen nem hazudtam.

-          Anya már nem él. – apa bólint és elszomorodik. – Lucas vigyázott rám és a könyvet is ő adta.

-          Igen, tudom, hiszen én mondtam neki, hogy amikor jónak érzi, adja a kezeidbe.

-          Azt hiszem, jobb, ha magatokra hagyunk! – Orock hosszú hallgatás után Filia-ra néz és mindketten kimennek.

Egyedül maradok apával és mindketten hallgatunk, majd hirtelen áll fel és széttárja karjait. Tudom, hogy mit szeretne, így gondolkodás nélkül bújok hozzá. Szorosan ölel magához én pedig kiengedem a könnyeimet, amikkel eddig küzdöttem. Hátamat simogatja, amitől kezdek megnyugodni. Különös érzés egy halottnak hitt emberrel találkozni, de ugyanakkor jó is. Amint elengedjük egymást elhatározom, hogy elmesélek mindent, ami eddig történt.

-          Szóval elégetted? – kérdőn néz rám, amire csak bólintok. – Hogy őszinte legyek, nem bánom. Úgy cselekedtél, ahogy jónak láttad.

-          Azt hittem, hogy mérges leszel. – lágy mosoly jelenik meg arcán.

-          Szóval… ez az Orock a… szerelmed? – elpirulok és bólintok válaszként. – Örülök, ha boldog vagy! Ne félj kimutatni az érzéseidet! Azonban… el szeretnék vele beszélgetni!

-          Jó! Szólok neki! – elindulok az ajtó felé, de megállít.

-          Nem most! Előbb menjünk el enni valamit. Minden bizonnyal éhesek vagytok.

 

A reggelit egy kisebb vendéglőben fogyasztjuk el. Én magam tojást kértem, ahogy apa is, viszont a többiek valami különlegességet. Filia bemutatja a rosszabbik felét, amin csak mosolyogni tudunk. Apa még mesél pár dolgot a múltjából, majd én is hasonlóképpen teszek. Az első élményemet sem felejtem el megemlíteni, amikor először alkottam valamit a gombákból. A reggeli után, ahogy kilépünk a helyiségből, apa és Orock félrevonulnak. Most akarnak beszélgetni? Remélem, hogy minden rendben lesz közöttük.



Szerkesztve Kaori által @ 2017. 12. 22. 14:29:11


XenaRanger2017. 12. 21. 09:35:27#35303
Karakter: Orock



Nem mondom, aludtam már jobb helyen is, mint egy hajó deszkapadlózata, de valahogy akkor is jól esett, hogy Liana felvert hajnalban, és kiráncigált a kabinból. Viszlát kemény lécek, rátok nem fekszem többé!

Kicsit kómás még a fejem, ezért csak harmadszori nekifutásra fogom fel, hogy mit akar a kislány. Ja, hogy... jaa! A napfelkeltét megnézni! Ó! Nem rossz, nem rossz! A hajókorlátra támaszkodom, közben magamhoz vonva Lianát, és figyeljük a narancssárgás, halvány fényeket a távolban. De rég élveztem a napfelkeltét… ráadásul most már végre nem egyedül.

A felkelő nap aranyló sugarai teljesen megbabonáznak, nézem, és nem tudok másfelé figyelni. Egy új érzés jelenik meg bennem. Még nem tudom igazán, mi az, de meleg és édes. Hát... ha édes, akkor Lianának tuti köze van hozzá. Felé hajolok, hogy megcsókoljam, amikor hirtelen óriási lökést érzek magamon. A hajón elszabadult az egyik áruberakodó kötélzet a maga nehéz, fémkampós végével, és ez vágódott hihetetlen gyorsasággal a hátamba, amitől egyensúlyomat veszítve átfordulok a korláton. Ez még hagyján. A fájdalom és az ijedelem semmi ahhoz képest, ami ezután következik. Liana is átesik a korláton, mivel végig olyan szorosan magamhoz öleltem, hogy a becsapódás hatására sikeresen magammal rántottam. Minden erejével kapaszkodik a derekamba, próbálom a bal kezemmel feljebb küzdeni, de nagyon nehéz egy kézzel kapaszkodni úgy, hogy több mint 100 kiló húz lefelé. Ráadásul az egész szkúner mozog, a hajó az összes vitorláját kibontva szeli a habokat, minden nagyobb tengerfodor, ami a hajónak ütközik, próbára teszi az erőm és kitartásom.

- Liana az istenért! El ne engedj! – minden izomkötegemet megfeszítve, fogaimat összeszorítva és félig ordítva próbálom ruhájánál fogva feljebb küzdeni, de... egyszer csak vége.

Beesett. Pedig fogtam. Hogy történhetett ez? Izmaim elernyednek, és majdnem én is elengedem a kapaszkodómat, mikor valaki vagy valakik megragadnak, és visszarántanak a hajóra. Óriásit csattanok a fedélzeten. Mellkasom zihál veszettül, tekintetem üres és értetlen. Aztán meghallok egy ismerős hangot.

- Orock? Orock!! – Filia az, nagy sebességgel közeledik, aztán hirtelen mellém térdel és megrángat – Mi történt? Héj! Beszélj! Hol van Liana?

A lány nevét meghallva azonnal ugrom; kitépem magam Filia kezei közül és a hajókorláthoz vetem magam. Már ugranék, mikor erős férfikarok ragadnak meg, gondolom azokéi, akik az előbb is visszarántottak a hajóra.

- Ne!! Eressz! Liana bezuhant! Eressz! – őrjöngve dobálom magam két erős matróz markos ölében, de sehogy sem engednek el.

Szemeim izzanak a dühtől, Filiára nézek velük, akit meg is rettentek ezzel, de nem akartam... tényleg nem. Csak... belepusztulok, ha Lianát nem halásszuk ki!

Épp megszólalnék, mikor képszakadás. Valaki fejbevágott.

 

Ó mama... szétrobban a fejem. Csillagokat látok... hatot. Ja nem... hetet. Kinyitom a szemeimet. Egy halványan pislákoló lenkanóc himbálózik a plafonra akasztva, az ad némi fényt. Egy függőágyban fekszem. Hm… de ez nem az én szobám. És emlékeim szerint nem is Lianáé. Ó... Rebeca…

Hirtelen ülök fel és vetem ki magam az ágyból. Vehemenciám óriási, a fejem pedig még elég ramatyul van, így sikerül elveszítenem az egyensúlyom a mozgó hajón, és a térdeimre zuhanok. Csúcs. Így is tönkre vagyok már menve. De mit sajnáltatom itt magam? Liana! Mi van Lianával?

Feltápászkodom, és a kabin ajtajához lépek. Zárva. Mi??! Miért is? Rab lennék? Nem, ilyet nem játszunk! Teszek pár lépést hátra, aztán vállal neki az ajtónak. Recseg a fa, sajog a csont, de nem érdekel. Újra. És újra. Ha kell, felváltva, jobb váll, bal váll, csak jussak ki! Nem érdekel, hogy a bal vállam még nem gyógyult meg teljesen a lövés óta! Felőlem le is vághatják a karjaim, csak kapjam vissza Lianát épségben! Vagy a tizedik próbálkozásra végre pattan a zár, és az ajtó kitárul. Megmaradt erőmmel felrohanok a fedélzetre és körbelesek.

 - Orock! Szia! Hát magadhoz tértél? – Rebeca integet felém az egyik irányból, és hozzám indul.

 - Meddig aludtam? – kérdem meg tőle mogorván, mikor már közel van.

 - Hát olyan... 36 órát kb. Vagy… lehet többet. – feleli egy kis gondolkodás után – De már jól vagy édesem?

 Megrökönyödve nézek rá, aztán felhúzom mindkét szemöldököm.

 - Édesem?

 - Igen. Hát nem tudod? Mi együtt vagyunk.

Hogy? Hogy??! Nem! Ez hülyének néz.

 - Kizárt dolog – felelem feszülten, és elhátrálok tőle.

 - Ööö... miért? Mire emlékszel? – kérdezi Becky elbizonytalanodva, aztán mormogva szitkozódni kezd – Az a hülye, hülye Chars! Milyen hajóorvos az ilyen? Azt mondta, ekkora ütéstől tuti amnéziás lesz...

 - Amnézia? – megvetéssel a hangomban lépek hozzá és megragadom a karját erősen.

 - Au, ez fáj!

 - Nem érdekel. Hol van Filia?

 - Ki?

 - Filia!!! – üvöltöm az arcába pár centiről, aztán a kabinok felé rángatom – Bezártad őt is? Igen?

 - Hát izé...

 - Nyissad kifele! – nem érdekel, amit mondani akar, miatta van ez az egész, miatta és az ármánykodása miatt.

A fenébe is, miért kellett pont ezt a hajót választanom? Én vagyok a hibás, ha Liana... ha Liana... odaveszett.

Megremegek a gondolatra, és csak még jobban megrángatom a nő karját, aki erre leejti a kulcsokat.

 - Héj, mit csinálsz? Amúgy sem itt van, hanem lent a hajófenéken.

Szemeim kivillannak, és legszívesebben megszaggatnám a haját ennek az álnok kígyónak. Orock! Szedd össze magad! Ne veszítsd el az eszed! Liana sem akarná, hogy vadállat legyen belőled. Nyugi... nyugi...

 - Akkor ezt mondd! – szólok oda neki némileg enyhébben, de még mindig fújtatok, mint egy bika.

Filiát megkötözve, szájában egy redves ronggyal találom meg a kötelek és hordók közt odalent. Csak egymásra kell néznünk, és már tudjuk is, mi történt, mi volt ez az egész, és hogy mit kell tennünk. Kiszabadítom, majd a menekülő Rebeca után vetem magam, és elkapva azonnal túszul ejtem.

 - Oké! – kiáltom el magam a taton, ahová időközben felráncigáltam az ármánykirálynőt – Akkor most mindenki ide figyel! Ti tengerismerő emberek vagytok, ha élve vissza akarjátok kapni a kapitányotokat, akkor elvisztek engem és az elfet oda, ahová Lianát sodorta az áramlat. Látni innen még némi szárazföldet a távolban, ha esetleg lehetséges, hogy ott dobta partra a víz, akkor követelem, hogy fordítsatok a hajón és bitang gyorsan közelítsétek meg a partot, vagy Rebeca vére fogja áztatni ezt a tetves hajót!

 - Nem fog menni – krákogja a lány, ahogy késem hideg pengéje puha, selymes húsához ér – a hajó beteg, mint tudod. Nem húzná ki odáig. Elsüllyednénk még félúton.

 - Fenébe! – tör ki belőlem, aztán Filiára nézek.

 - Nem baj Orock – lép oda hozzám az elf lány, és suttogva folytatja – a kulcsom képes odavinni minket, ez még pont belefér. Ők meg menjenek, amerre látnak, a hajójuknak úgyis annyi, szóval földönfutók lesznek. Ez elég nagy büntetés egy kalóznak, nem?

 - Ha elveszti a hajóját, és szárazföldi patkány lesz? – elvigyorodom – Igen, elég büntetés. Egy életre…

Erős lökéssel lependerítem Rebecát a hajó egy lentebbi részére, aztán Filiához lépek és bólintok. Azonnal cselekszik.

 

Egy villanás és a parton is vagyunk. A távolban halászkunyhók vannak, és még távolabb egy kisebb település, ott a házak is sűrűbben állnak.

 - Jó lesz sietni… nemsoká ránk esteledik – mondom, de inkább magamnak, mint Fil-nek.

 - Orock! – kiált rám, mire megrezzenek.

Mi van ehe? Mit tettem?

 - Totál szét vannak menve a vállaid, és a sebed is felrepedt, már átnedvedzett a kötésen!  - az elf megragadja a karom és nem engedi, hogy őrült módjára tovább törtessek kedvesemet keresve, mint egy tank – Meg ne szólalj nekem! Ülj le és hagyd, hogy ellássalak valamelyest! Ha így maradsz, hasznavehetetlen leszel, ha újabb harcra kerülne a sor, és nem tudnád megvédeni Lianát.

Hallva ezt azonnal lehuppanok a homokra és hagyom, hogy Filia a maga módján ellásson. Már kezd szürkülni, jön az este. Nem örülök neki. Nagyot sóhajtok.

 - Fil… - lehiggadva szólok oda neki.

 - Hm? – nagyon koncentrál, hogy jól csináljon mindent, de látom rajta, hogy közben figyel rám.

 - Szerinted egyáltalán… él még?

 - Rossz hozzáállás! Nagyon rossz! – megáll a mozdulatban, és a szemeimbe néz – Liana él! Biztos, hogy él! Mindent túlél, mert itt vagy neki, és körüllengi őt az a szellem, amit magadból árasztasz.

 - Hm… igazad lehet. Azt hiszem… ha nem élne, azt érezném. Tudnám legbelül.

 Fil bólint, aztán kezeimet megfogva felhúz a földről.

 - Akkor most menjünk, és kérdezősködjük körbe a környéket. Valaki biztos tud valamit.

 - Ühüm. – bólintok, és elkezdjük a várva várt kutatást.

Nem valami sikeresen. Ahogy leszáll az est, alig vannak emberek az utcákon. Vagyis… vannak, de azok inkább kétes alakok, semmint becsületes emberek. Legalábbis szemlátomást. Már keményen benne járunk az éjszakában, mikor két fura figura, kérdésünkre igennel válaszol, és tájékoztat, hogy egy fiatalemberrel láttak korábban egy csinos hajadon lányt a parton. Azt nem tudják megmondani, hogy hol él a férfi, így a személyleírás alapján kérdezősködünk tovább, immár házakba bekopogtatva.

Siker! Ismerik!

Már majdnem elérjük Filiával a kunyhót, ahol elvileg az az ember él, aki Lianával volt nagy valószínűséggel tegnap, mikor lövés dördül valahol mögöttünk, abból az irányból, ahonnan jövünk. Egy pillanatra lemerevedek, és ahogy látom Filia is, de hamar rájövünk, hogy ez a pisztolylövés nem nekünk szól. Biztos a két jómadár esett egymásnak, akikkel korábban beszéltünk, vagy ki tudja.

Alig fordulok meg, hogy újból az ajtó felé lépkedjek, mikor kirobban rajta egy fiatal férfi, fegyverrel a kezében. Filia rám néz, és már fedezem is; elterelem a figyelmét a fegyveresnek, hogy Fil be tudjon nyomulni a házba. Remélem Liana ott van, és ez az ember nem ért hozzá!

Némileg eltávolodunk a háztól, és az éj sűrű leple alatt valahogy kiverem a támadóm kezéből a fegyvert. Nagyon jó, így könnyebb lesz. Már vetném rá magamat, mikor egy ismerős alak libben elém, karjait védelmezőn széttárva.

 - Kérlek, hagyd abba! – Liana hangja ez.

Szemeim elkerekednek, s szívem megdobban.

 – Erick nem ártott senkinek! Főleg nekem nem! – ajkamat szólásra nyitnám, de a lány, akit szeretek már a karjaimba is veti magát, és soha nem látott erővel bújik hozzám. - Ő vigyázott rám eddig. Nincs okod arra, hogy bántsd őt!

Ezt már suttogva mondja, hogy csak én halljam. Illata körbeleng, kedves hangja pedig ellágyítja a szívem. De nem mutatom ki; felszegem a fejem, és az idegenre nézek.

 - Ez igaz? Nem ártottál neki, igaz?

 - Egy ujjal sem bántottam és nem is terveztem! – egész nyugodt ahhoz képest, hogy egy pillanattal ezelőtt lett kitépve a halál torkából Liana remek időzítése révén – Ha jól sejtem, ti vagytok a barátai.

 - Igen! – Fil pont most ér el hozzánk, s hallva a kérdést, átveszi a beszélgetés fonalát – Te pedig… ki is vagy?

 - Erick. – Liana kedvesen bemutatja nekünk a férfit, majd folytatja – De… hogy találtatok ide?

Aggódón néz az elfre, majd rám, tekintete egy csöppet talán rémült. Tán attól fél, hogy Rebeca és a kalóz bandája is felbukkan itt valahol? Meglehet. Ah… nem szívesen mesélném el neki a történteket.

Kicsit elmélázom, szemeim Liana kecses alakjára futnak, és elidőznek rajta. Nem figyelek a párbeszédükre, kimerült és elcsigázott vagyok ahhoz, hogy a megmaradt kevéske energiámat ezen késői órában arra fordítsam, hogy kódoljam a nem nekem szánt üzeneteket. Nyújtózkodni támad kedvem, mikor egyszer csak egy nagyon meglepő dolog üti meg a fülemet.

 - A…A…Apa? – Liana hangja az, de a szavak, amiket kiejt valahogy… olyan hihetetlenül hangzanak – De… de te… meg…

 - Igen. Az csak egy elterelés volt. Mindent elmesélek, ígérem!

Letaglózva nézek a férfire, aki nem sokkal lehet idősebb nálam. Ez valahogy nem áll össze. Én nem hiszek ennek az embernek!

 - Liana! – gyorsan a lány keze után kapok, hogy magamhoz húzzam, mert féltem; félek, hogy ez az ember becsapja, és valami rosszat forral.

De a lány már csak egy pillanatig van magánál, és mire a karjaimba zárhatnám, már eszméletét is veszti, úgy kell megtartanom, ami nem könnyű ennyi sérüléssel a felkarjaimon.

Az Ericnek nevezett férfi is hozzánk lép, hogy segítsen; legszívesebben nem hagynám neki, hanem minél előbb és minél gyorsabban elhagynám ezt a vidéket Fillel és Lianával. De… most a lány érdekeit kell néznem, szóval hagyom, hogy az „apja” segítsen, így együtt visszük be a házba és fektetjük le kedvesemet.

 - Okos fiúnak tűnsz, szóval el tudom képzelni, mit gondolhatsz most – fordul felém Eric, miután becsukja Liana szobájának ajtaját.

Gyanakvóan nézek rá, s minden mozdulatát figyelem.

 - Ha Liana felébredt és… képesnek érzi magát arra, hogy befogadja az igazságot, akkor majd elmondok mindent. És te meg az elf barátod is meg fogjátok érteni. – megenged magának egy fél mosolyt, aztán int nekem, és a konyhába vezet, ahol Filia is üldögél - Addig is… itt tudtok aludni a földön, ha nem probléma, mert sajnos nincs több szoba. Elég kicsi ez a kunyhó. Én a padláson leszek, ha bármi van.

Bólintok, mire vendéglátónk távozik. Leülök a földre nem messze az elftől, és játszani kezdek egy apró fadarabkával, amit egy vékony repedésből piszkáltam ki két léc közül.

 - Fil – szólok a lánynak, aki időközben eldőlt, mint egy zsák krumpli, és épp azon igyekszik, hogy kényelmes pozitúrát találjon magának.

 - Tudom Orock, tudom. Nekem sem világos minden. Sőt… asszem semmi sem az.

 - Akkor jobb lenne nyitva tartani a szemünket. Jelen esetben azt hiszem, semmi mást nem tehetünk.

 - Rajtam nem múlik.

 - Hát… rajtam sem. – az oldalamra fekszem és mereven bámulom az asztal lábát.

Szeretnék bemenni Lianához, mellé feküdni, érezni a testmelegét, ott lenni, mikor felébred, és megnyugtatni, ha zaklatott. Bár megtehetném. Én akarok lenni a férfi, akit a leginkább szeret, és a férfi, akihez tanácsért, védelemért fordulhat. Eh… féltékeny vagyok az apjára? Hát… az. Valószínűleg azért, mert a személy, aki az apjának mondja magát, kevesebb, mint 30 éves. Legalábbis látszólag kevesebb, és azt nehéz elhinnem, hogy 40 évesen olyan jól tartja magát, hogy nem néz ki többnek 25-nél. Ha azt mondta volna, hogy a bátyja, azt könnyebb lenne elhinnem, és az nem piszkálná a csőröm. De ezt nem tudom hova tenni.

Álmatlanul forgolódok a padlón, már biztos pirkadat felé közeledik az idő. Liana szobája felől neszezést hallok. Felülök, s némán fülelek. Megint hallom. Felállok, majd nekiindulok.

 - Au! – szisszenek fel, mert csípőmet bevágom az asztal sarkába.

Halk nyikorgással nyílik az ajtó. Liana áll a küszöbön, és mikor meglát, hozzám lép, megragadja a karom és behúz a szobába. Becsukja az ajtót, aztán mellkasomba fúrja fejét. Érzem, ahogy egy ponton átnedvesedik az ingem… csak nem sír? Jobb kezemmel a haját kezdem simogatni, aztán lágyan az álla alá nyúlok és felemelem, hogy lássam a szemeit.

 - Semmi baj. Igazán. – megpróbálom megnyugtatni, puszit lehelek az arcocskájára és magamhoz ölelem hosszú percekig.

Annyira szeretem őt. Legszívesebben burokba raknám, hogy senki se bánthassa sem fizikailag, sem érzelmileg. Oly nagy kincs ő, és nem érdemli, hogy a tiszta kis lelkét bántsák, tiporják. Megőrülök, hogy képtelen vagyok úgy megvédeni, ahogy szeretném.

 - Kérlek maradj mindig mellettem – szól Liana, és könnyeit letörölve bizonytalanul a hajamba túr.

 - Sosem hagylak el, ígérem! Inkább meghalok! – kezét megfogva az ajkamhoz emelem és tenyerébe csókolok.

Komolyan gondolom. Ő lesz a feleségem, mindegy nekem, milyen szertartás szerint adnak össze minket, de bármi, amit Liana elfogad, mint lehetséges hivatalos módja a házasságkötésnek, azt én azonnal meglépem. És sosem fogok eltávolodni tőle, sem fizikailag, sem érzelmileg. Nem érdekel, hogy az apja-e ez az ember, vagy sem, én akkor is a lány mellett maradok, amíg csak élek, akár él a családja, - vagy a családjának egy része - akár nem. Én mindig itt leszek neki!

 - Gyere, feküdj vissza. Pihenj még. – kézen fogva az ágyához kísérem, és megvárom, míg elhelyezkedik.

Csöndesen bújik a takaró alá, közben hátrébb húzódik, és megsimítja az üresen hagyott területet rám nézve. Azt szeretné, ha itt aludnék? Ó! Takaróját felemelve mellé mászom és közelebb húzom magamhoz a lányt. Nagyon jó érzés végre megint így lenni. Bár örökké tartana a pillanat.


Kaori2017. 12. 18. 19:50:41#35302
Karakter: Liana Green



-          Megtanítalak, amire csak lehet, amint partot értünk valahol. – a hajó mozgásából gondolom, hogy elindultunk végre. Orock elvezet a kabinok irányába, majd benyit az egyikbe. Nem feküdtem még függőágyon, így nem tudom, hogy menni fog-e a benne való alvás. A tengeri betegségről már hallottam, de remélem, hogy megtapasztalni nem fogom. Viszont van egy dolog, ami sokkal jobban érdekel.

-          És a te szobád hol van?

-          Ott szemközt. – egy távolabbi ajtóra mutat. – Azt kaptam én.

-          Rebeca is itt alszik valamelyikben? – nem örülnék neki, ha azt mondaná, hogy a közelében van.

-          Igen Édes, ott a lakhelye az enyém mellett. – fejemet az általa mondott irányba fordítja. Hirtelen leszek rosszkedvű és igyekszem eltávolodni tőle, de megragadja egyik kezem és felvisz a felszínre.

Ahogy felérünk, megnyugtató dolgot mond. Képesek leszünk megmenekülni attól, ami üldöz minket? Ahogy egymásra nézünk, hozzábújok. Megnyugtat, ha így teszek. Érdekes kérdése után megremeg lábunk alatt a hajó, aminek következtében Orock és én eldőlünk, majd valamiért arrébb gurulok. Egy kicsit fáj az esés, de túlélem. Amilyen gyorsan történnek a dolgok, nem igazán értem, hogy mit is kellene tennem. Egy újabb találat után veszekedést hallok, aminek tárgya én vagyok. Kellemetlenül érzem magam, ráadásul a javaslatom sem ér semmit. Tanácstalan vagyok és félek is. Gyors léptekkel megyek a kabinom irányába, hátha ott jobb lesz. Mielőtt leérnék, Filia hangja üti meg füleimet. Nem igazán értem, hogy miért akar visszamenni a fedélzetre, de beletörődöm és követem őt. A kiabálásokból megtudjuk, hogy Orock mit csinál, de a látvány, ami fogad, nem igazán tesz boldoggá. Minden bizonnyal észreveszi ő is a tekintetemből.

-          Liana – nem tetszik a hangja. – ha me…

-          Hiányozni fogsz! – mielőtt bármit is mondhatna, ezzel szakítom félbe.

-          Tessék?

-          Egyedül leszek a kabinomban, de nem szeretnék. – nem is ez aggaszt, hanem más. Szemeim enyhén könnybe lábadnak. Félek… félek attól, hogy kettesben marad azzal a kalózzal. De ezt mégsem merem kimondani.

-          Nem leszel. Beköltözöm hozzád. Majd a padlón alszom. – ennél többet nem mond, ugyanis máris el kell hagynia. Filia felé fordulok és jelzem számára, hogy menjünk.

Nem is igazán tudom, hogy mennyi idő telt el, de most a függőággyal szenvedek. Sehogy sem megy és lassan fel kell adjam. Ekkor nyílik az ajtó. Ő lép be rajta, ami boldoggá tesz.

-          Azt hittem, már nem is jössz. – az ágyat otthagyva, ölelem át.

-          Olyan nincsen. – viszonozza ölelésem, de amit ezután tesz, azzal meglep. Kezének érintése, közvetlenül a bőrömön eléggé zavarba hoz, így igyekszem eltávolodni tőle, ami sikerül is. Csak elneveti magát, majd a földre fekszik. Melléfekszem, de rögtön az ágyba terelne. Az ő közelségét szeretném érezni és tudom, hogy abban az ágyban ez nem lehetséges.

-          Nem.

-          Hát jó. – enged makacsságomnak és átölel. – Még csak annyit mondj meg, bízol bennem?

-          Igen. – nem értem a kérdését, de a válaszon nem kellett gondolkodnom egy percet sem.

 

 

Már fogalmam sincs, hogy hogyan is kerültünk ebbe a helyzetbe. Az egyik pillanatban még Orock fogta a kezem, míg a másikban lezuhantam a hajóról. Próbáltak kimenteni, de valamiért ez nem sikerült. Lehet, hogy butaság, de úgy érzem, hogy a kalózlány keze van ebben az egészben. Természetesen elájultam, túl sok vizet is nyeltem. Ezt csakis azért tudom, mert felköhögtem. Jelen pillanatban egy idegen házában vagyok, bár fogalmam sincs, hogy hol, mert nem közölte velem. Egy nálam idősebb férfi vigyáz rám, vagy legalábbis én gondolom azt, hogy felügyel. Lucas idősebb nála, bár ez az alak valamennyire hasonlít rá, csak fiatalabb. Azt nem tudom, hogy Lucas-nak van-e fia, mert sosem beszélt magáról. Persze én magam sem kérdeztem őt a családjáról.

A férfi betoppan a szobába és leül egy székre, majd rám néz. Enyhén borostás az arca, a haja picit a szemeibe lóg. Szemei kékek, míg a haja fekete. Az arcán kívül mást nem akarok megnézni, így elkapom tekintetem. Nem szeretném, ha azt gondolná, hogy bámulom.

-          Tudni szeretném, hogy honnan jöttél! – hátradől a széken és komoly tekintettel figyel. Talán emiatt én is azzá válok. – A vízből mentettelek ki, viszont kétlem, hogy úszni támadt kedved.

-          Nos… egy hajón utaztam, csak egy baleset következtében a vízbe kerültem.

-          Pontosan milyen hajón voltál?

-          Egy kalóznak a hajóján. – beletúr hajába, ezzel szemét láthatóvá téve, majd feláll és közelebb lép. – De én magam nem vagyok az! Egy faluból jöttem el, mert megvolt rá az okom. Ráadásul nem vagyok egyedül, de a barátaim… - vagyis az, akit szeretek és a barátom.

-          Nem kell folytatnod! – felemeli egyik kezét, hogy elcsendesedjek. – Rühellem a kalózokat! Hogy miért, azt nem fogom elmondani! – nem is faggatnám emiatt. – Ha már jobban vagy, gyere! – felemelt kezét most felém tartja, amit meg is fogok, így kihúz az ágyból. – Abban nem tudok segíteni, hogy visszamenj a hajóra, viszont itt maradhatsz, hátha a barátaid rád találnak.

-          Köszönöm! – felesleges dolgokat nem akarok mondani és, ahogy látom, ő sem akar többet beszélni. Vagyis… most biztosan nem kíváncsi a mondandóimra.

Időközben megtudtam, hogy Erick-nek hívják és 25 éves. Már 18 éves kora óta egyedül él és tartja fel magát. Ez a harmadik hely, ahol él, de már régóta itt van és jól ismeri az egész falut. Valamint a falusiak is jól ismerik őt és szeretik is. Kereskedőként dolgozik, de van, amikor halászik, vagy segít az építkezésben. Mivel megbízhatónak tűnik, ráadásul be is fogadott magához, így mindent elmeséltem neki, ami eddig történt. Egyedül a könyvemről nem.

Erick bemutatta a faluját és azzal együtt pár embert is megismerhettem. Igazán rendes emberekkel élhet együtt és ennek köszönhetően jó a kedvem is.

-          Miért pont egy kalóz hajójára mentetek? – a parton vagyunk, ahol megtalált. Kérdésére eltűnik a mosolyom és a vizet nézem.

-          Igazából… Orock találkozott a kapitánnyal és megbeszélték egymással. Filia és én nem tehettünk mást, elfogadtuk. Azelőtt sosem ültem még hajón, így furcsa volt.

-          Nem szabad megbízni egy kalózban sem! Mindegyikük hamis és sosem tudhatod, hogy mi jár a fejükben.

-          Most, hogy így mondod, igazad van! – félszemmel ránézek. A vizet nézi, majd megváltozik az arca.

-          Jönnek valakik! - a vízre nézek, ahol egy kisebb hajó bukkan fel és egyenesen a partra tart. Ismeretlenek ülnek benne, így Erick rögtön a háta mögé húz. – Nagyon remélem, hogy nem kalózok!

Az idegenek hamar partot érnek és felénk indulnak el. Nem tűnnek kalóznak, ami egy kicsit nyugtató. Kérdezősködni kezdenek, hogy hol találnak élelmet és italt. Erick eligazítja őket, de figyel arra, hogy ne kerüljek a közelükbe. Miután megköszönik, az egyikük észrevesz és elmosolyodik. Kissé megdermedek, de nem teszek semmilyen mozdulatot. Úgy gondolom, hogy amíg Erick itt van, nem kell aggódnom. A két idegent sem érdeklem annyira, így magunkra is hagynak. Bár nem megbízhatóak, így lehet, hogy a későbbiekben vigyáznunk kell velük. Gondolataimat megosztom Erick-kel is és egyet ért velem.

 

Szemeim hirtelen nyílnak ki és körbenézek. A nekem szánt ágyban vagyok. Két nappal ezelőtt kerültem ide, távol Orock-tól és Filia-tól. Nem tudom, hogy mi van velük, de jó lenne őket látni. Hiányzik, hogy átöleljen… Viszont, reménykedem abban, hogy megtalálnak. Felülök és kikecmergek az ágyból, majd az ajtóhoz lépek. Kinyitom és halkan kisétálok a konyhába, ahol leülök az asztalhoz. Hirtelen jelez a gyomrom és kicsit elszégyellem magam, bár nem hiszem, hogy lenne rá okom. Felsóhajtok, viszont megijedek, amikor fény tölti be a helyiséget, ugyanis még nincs reggel.

-          Nem tudsz aludni? – megrázom fejem és hasam újból jelez. – Szereted a halat?

-          Igen! Bármit megeszek. – elmosolyodik, majd elővesz egyet, de mielőtt a kezembe adhatná, egy pisztoly dördülése töri meg a békés éjszakai csendet.

-          Mi a franc ez? – Erick idegessé válik, majd visszasiet a szobába és egy fegyverrel tér vissza. – Te maradj itt!

-          Várj! Ha kimész lehet, hogy… - egyik ujját a számra teszi, hogy elhallgattasson.

-          Ne aggódj! Nem lesz bajom! – ezzel hagy magamra.

Amíg távol van, egy percre sem tudok nyugodt maradni, idegességem akkor erősödik, amikor betörnek a házba, de egy kicsit sem számítok arra, hogy egy ismerős arccal nézek szembe. Filia… Gyorsan ölelem magamhoz, amit viszonoz és eszembe jut, hogy ha ő itt van, akkor talán…

-          Orock? – kérdezem kissé könnyes szemekkel.

-          Kint van, hogy elterelje a figyelmét… - nem hagyom, hogy befejezze, mert ha nem sietek ki, Erick-nek baja esik. Nem kell olyan sokáig futnom, de még időben odaértem, hogy Orock-ot megállítsam. Erick elé állok, ezzel Orock azonnal megáll a támadásában.

-          Kérlek, hagyd abba! – kiabálom. – Erick nem ártott senkinek! Főleg nekem nem! – mielőtt bárki is reagálhatna, szorosan bújok Orock karjaiba. – Ő vigyázott rám eddig. – suttogom, hogy csak ő hallja. – Nincs okod arra, hogy bántsd őt!

-          Ez igaz? – kérdezi hangosan és tudom, hogy nem nekem szánja a kérdést. – Nem ártottál neki, igaz?

-          Egy újjal sem bántottam és nem is terveztem! – Erick hangja nyugodt én pedig eltávolodom Orock-tól. – Ha jól sejtem, ti vagytok a barátai.

-          Igen! – erre már Filia válaszol. – Te pedig… ki is vagy?

-          Erick. – ezt már én válaszolom meg. – De… hogy találtatok ide? – kérdésem után először Filia arcát, aztán Orock tekintetét keresem.

-          Nos, ez nem volt egyszerű, de a kulcsom segített benne. Majd később elmagyarázom! – Filia közelebb lép Erick-hez és furcsán néz rá. – Van benned valami, ami zavar!

-          Ne gondolj rosszra vele kapcsolatban! – gyorsan védem meg megmentőmet, de ugyanakkor Filia viselkedése kíváncsivá tesz.

-          Na jó! – Erick felsóhajt, majd elém lép. – El kell mondanom valamit, Liana!

-          Megrémítesz! – mondom halkan, de mosolya és simogatása, amit arcomra kapok kezétől, képes megnyugtatni.

-          Van egy személy, akit halottnak hittél ezidáig. – szemeim kikerekednek. Ugye… nem…? – Nem éppen így terveztem, sőt, sehogy sem terveztem a bemutatkozást. Aznap, amikor megláttalak ájultan a parton, teljesen ledöbbentem, mert nem hittem volna, hogy ennyi idő után találkozni fogok a lányommal.

-          A…A…Apa? – teljesen legyengülök a hír hallatán. – De… de te… meg….

-          Igen. Az csak egy elterelés volt. Mindent elmesélek, ígérem!


XenaRanger2017. 02. 16. 22:31:49#35028
Karakter: Orock



Az elmondottak után már nem fordítok több figyelmet Leora, hisz tökre nem érdekel a fickó. A holmijaimhoz hajolok, és lomolni kezdek. A lányok valami nõi témáról beszélgetnek, nem annyira izgat. Csak akkor nézek fel, mikor hallom az ajtó csukódását; mindkét hölgy távozott. Pff… egyedül lettem hagyva ezzel a szerencsétlennel. Tudom, hogy elvileg el van ásva a csatabárd köztünk, de akkor is. Nem bízom benne és hátat sem nagyon fordítanék neki. Kinézem belõle, hogy ha olyanja van, belém vág valamit.

Emellett… hiányérzetem is van. Már közel egy hete vagyok kénytelen közelharcost játszani, pedig nem vagyok az. Fele annyira sem vagyok hatékony így, mint távolsági harcosként. Amint lehet, íjat kell szereznem. Nézzük csak: a Lianára vadászók közül kettõ már nem okozhat többé problémát. Abban az esetben pedig, ha csak ketten voltak összesen, akkor vehetjük úgy is, hogy ez a probléma megoldódott. Az enyéim már valószínûleg nyomomat vesztették, kivéve, ha velük van Morahh-khan, a nyomolvasó térképmester. Szóval a Nanwai gondot még fennállónak kell tekintenem. A kalózokkal pedig nem kell foglalkozni, minimális az esélye, hogy rájönnek, enyém a nyíl, annak meg még kevesebb, hogy meg is találnak. De… õszintén szólva… nem akarom az életem hátralevõ részét bujdosással tölteni. A folytonos készenléti állapot, az idegesség, a nyugtalanság, a feszültség és egyéb ezzel járó gondok tönkre tesznek. Nem érzem magam teljes embernek, mióta begyében vagyok a világnak.

Totememet hirtelen rántással letépem a nyakamból és a párnámra hajítom. Nem akarok többé Nanwai lenni. Elég volt.

 - Mond már el! – fülemet Liana indulatos szavai csapják meg a fal túloldaláról.

Egy pillanatra megfeszülnek az izmaim, de végül felengedek. Valószínûleg csak Filiával veszekszik. Nõi ügyek, nem kell beleszólni, a végén még megjárom. Beletúrok sûrû, fekete hajamba. Mosoly ül ki az arcomra, mert Liana jár a fejemben. Bár a Nanwai énemet elvesztettem, az így megüresedett hely nem sokáig volt betöltetlen. Liana tesz engem teljes emberré, õ ad értelmet a küzdelemnek, amit a világ ellen vívok. Nélküle már csak egy elhagyatott kis Witanga szerencsétlen lennék, aki azt sem tudja igazán, mi az, hogy Witanga.

Az említett lány nagy vehemenciával toppan be az ajtón, szemeiben keserû düh és csalódottság ül. Hamar Leo elõtt terem, s mielõtt még az megszólalhatna, olyan ütést kap, hogy csak lesek. Természetesen semmit sem értek az imént történtekbõl.

  - Liana… - Leo hangja meglepõdött, és enyhén sértett is.

 - Hallgass el! Maradj csendben! Nem akarlak látni többé, akármennyire is fáj! Hazug vagy! – letaglózva figyelem a kibontakozó szituációt, miközben kezem a tõröm után kutat - Egy olyan áruló, mint te, ne érjen hozzám!

Próbálom megtalálni és felvenni az esemény fonalát, ami valahogy nem sikerül, csak mikor Leo mentegetõzésébõl nem várt fordulatként fogvillogtatás lesz. Lehull a lepel. Az aggodalmaim nem voltak hát alaptalanok. Ez a lény egy álnok kígyó! Nem hallgatom tovább undorító szavait!

 - Annyira tudtam, hogy nem vagy megbízható! Ha jót akarsz magadnak, akkor… - Filia mondata provokáló hatású, idõközben megtalált fegyverem szinte égeti a tenyerem, hogy használjam.

 - Azonnal menekülj el innen, mielõtt megöllek! – irdatlan düh van a szívemben.

Ez az alak becsapta azt az embert, akit mindennél jobban szeretek, és ez nem maradhat megtorlás nélkül. Késem éle az áruló nyakához ér, és ha nem tisztelném Lianát, már rég elmetszettem volna Leo torkát.

 - Mielõtt még megölnél a kis szerelmed miatt, elmondanám nektek, hogy a szüleim igényt tartanának a könyvre. Szóval, nem adnád át nekem? – erõteljes inger indul az agyamból a kezem irányába.

Van képe pimasz felszólítást tenni, miközben az élete a kezemben van. Idióta. Ennyire tudja, hogy nem fogom megölni Liana elõtt, vagy mi?

 - Soha! Inkább elégetem! De nem kerülhet egy olyan személy kezébe, mint amilyen te magad is vagy! – látom, ahogy kedvesem megremeg, és a földre roskad.

Szeretnék a segítségére lenni, a karjaimba zárni és megvigasztalni, de ez most nem lehetséges. Leo veszélyes is lehet, ha nincs egy ellensúlyozó tényezõ, ami féken tartja. A késem pedig magától nem marad a torkánál.

 - Orock… kérlek, vidd el innen! – nem kell kétszer mondanod.

Karon ragadom az említett fickót, és az ajtón kilépve erõs lendítéssel lehajítom a lépcsõn. Egyensúlyát nem tudja megtartani, és egészen a lépcsõ aljáig gurul. De ott sincs nyugta tõlem, mert mire összekaparná magát, újból bilincsként kattan a kézfejem a karján, késem pedig újfent érzékeny pontot céloz.

 - Azt… azt hiszed, szeret téged? Ez… - zihálva beszél, és vérzõ fejét dörzsöli – ez egy boszorkány! Te is a könyvért vagy vele nem? Nem?!

Szavai hisztérikusak, és cseppet sem tetszenek fülemnek.

 - Még mindig mondod? Kivágjam a nyelved sarlatán?? – szemeim vörös fénye szinte lyukat éget a nyomorult elf mellkasába.

Pedig megtenném, széttépném legszívesebben, de Liana miatt nem teszem.

 - Tûnj a szemem elõl! Biztos lehetsz benne, hogy ha újból találkozni kényszerülünk, esélyét veszti az életben hagyás lehetõsége. – nagyot taszítok rajta, így Leo átbukva a küszöbön, az utcára zuhan.

Hátat fordítok neki és visszamegyek a szobába. Filia kérdõ tekintettel néz rám, mire sóhajtok és méltóságteljesen bólintok egyet, amibõl megérti, feladatomat elláttam.

 - Magatokra hagylak, Lianának most rád van szüksége. – mondja halkan.

Távozik, mire azonnal kedvesem mellé fekszem. Felsõtestem a mosakodás óta meztelen; sem idõm, sem kedvem nem volt hozzá, hogy magamra vegyek valamit. Kezemmel végigsimítom a puha kis arcot, a selymes hajat, a szépen ívelt szemöldököt. Kezét az enyémbe kulcsolja és rám emeli tekintetét. Most érzem csak igazán, mennyire igaz volt, amin korábban gondolkodtam. Õ az én másik felem. Fölé hajolok kezemmel támaszkodva a párnáján és már csak azt veszem észre, hogy szûnni nem akaró vággyal csókolom a lányt. Érzem magamon, hogy durvább vagyok a kelleténél, ezért kis idõre elhajolok tõle, s inkább csak megsimítom az arcát. De nem bírom sokáig, hamar újból az ajkára tapadok. Az elõbbi eltávolodást megismétlem. Nem vagyok biztos benne, hogy erre van most szüksége. A Leo okozta sokk még nagyon friss, én meg letámadom szegényt. Kezét arcomhoz érinti, szemeiben pedig kedves fény táncol. Nem bírok magammal, teljesen elbûvöl, minek hatására újból csak azon kapom magam, hogy csókolom. Nem kérdés, ez a lány az életem. És ezen nem akarok változtatni.

 

A napok ezek után lázas keresgélésben teltek, legalábbis a számomra. Az új kulccsal, amit a megöltektõl zsákmányoltunk, nap mint nap ellátogattam egy tengerparti kikötõbe, hogy hajó után érdeklõdjek.

Az egyik alkalommal végre sikerrel jártam. Találkoztam egy kalózzal, név szerint Rebecával, aki felajánlotta a hajóját az útra, ha meg tudjuk fizetni. Mivel tudtommal Fil még bõvelkedik anyagi javakban, azonnal le is csaptam az ajánlatra. Becky még a hajón is körbevezetett, megmutogatta, hogy mi hol található, és a lehetséges veszélyekre is felhívta a figyelmemet. Az is igaz, hogy szokatlanmód kedves volt, ami jól esett, ennyi önkiábrándítás után, de azért kicsit feszélyezett is. Összességében azonban elégedett voltam. A legénységgel is tisztába lettem némiképp, és a fegyverzetet is áttanulmányozhattam sebtiben.  Az ügy el lett intézve.

A visszaút még lóháton sem volt valami rövid. A kulcs hátránya, hogy csak egyszer lehet használni, Filia pedig egyszer sem adta kölcsön az övét, mert félti.

Belépve az ajtón mindkét társamat a szobában találom. Beszélgetnek. Vagyis… csak beszélgettek.

 – Akkor magatokra hagylak, úgyis megszomjaztam! – mondja Filia, amint megpillant, s elhagyja a helyiséget.

 - Ne vidd túlzásba az italozást! – szólok utána elõvigyázatosságból.

Alig hagyja el a mondat a számat, mikor kezeimre ujjak záródnak, és enyhe húzást érzékelek. Lianára nézek. Furcsa javaslattal áll elõ, ötletét pedig nem díjazom. Most komolyan… égessük el azt, ami… az életét jelenti? Hisz Lianának nincs mása. Végül addig gyõzköd, míg beadom a derekam. Hátramegyünk a ház mögé, és egy régen használt ócska bádogvödörben örök nyugalomra bocsátjuk az értékes kéziratot. Látom Lianán a szomorúságot. Kezét megfogva próbálok szavak nélkül is erõt önteni belé.

 - Ezt nézd meg! – szólal meg kisvártatva, és megpenderít a tengelyem körül, hogy majdhogynem elvágódok.

Édesen kikacag, aztán a virágágyások felé mutat.

 – Emlékszel a napraforgókra?

 - Amikor egy kis házikót találtál? – bólint, mire halványan elmosolyodok – Minden veled töltött pillanatra jól emlékszem!

 - Érdekes lesz a hajón utazni, és nekem még új is, hiszen sosem volt szerencsém egyhez sem. Egy kicsit talán félek.

 - Amíg mellettem vagy, ígérem, hogy nem kell így érezned! – váratlanul lábujjhegyre áll, s csókszerûséggel próbálkozik, amit azonnal megerõsítek.

 

A térugrás megtörtént, már csak a hajót kell megtalálni, de amint látom, ott van, úgyhogy már csak fel kell szállnunk rá. Lianára pillantok. Mintha kissé szorongana szegénykém. Megfogom a kezét, és bíztatóan megszorítom. Nem kell félnie. Sok helyzet van, mikor lehet, sõt kell félni, de ez a mostani nem olyan.

Na jó, nem érünk rá egész nap, hol is kell felmenni erre a teknõre? Elindulok a hajó felé, de gátat vetnek terveimnek. Rebeca áll elém enyhe terpeszben és karba tett kézzel. Sapkáját elegáns mozdulattal leemeli fejérõl, és mintha még sosem látott volna, végigmér.

 - Mit akartok a hajómmal? Nem emlékszem, hogy engedélyeztem, hogy bárki is felszálljon rá! – vicces, tegnap még egész jól megértettük egymást, és biztos voltam benne, hogy ez ma sem lesz másképp.

 - Korábban már találkoztunk! Gyorsan felejtesz, Rebeca! – arcomon féloldalas mosoly jelenik meg, de hamar el is tûnik.

 - Tényleg? - csípõre teszem a kezem, s az egyik szemöldököm felhúzom egy pillanatra, mikor Becky közelebb jön - Tényleg! Sajnálom! Csupán nem mindig jó az arcmemóriám!

Mosolyogva lép el mellettem a két társamhoz. Nem fordulok utána, szemeim a hajót fürkészik, és csak fél füllel hallom Rabeca lányokhoz intézett szavait.

A hajón Liana szinte azonnal a segítségemre szorul, úgyhogy megfogom csöpp kis kezét. Rebeca azonban még jó pár dologgal gazdagítani akarja tudástáramat, így kénytelen vagyok vele menni, magára hagyva ezáltal kedvesem. Mivel Becky szándékai kissé átlátszóak, igyekszem hamar lerázni valamilyen kifogással. Szememmel a hajó fedélzetét fürkészem, hogy mikor látom meg szerelmem karcsú alakját valahol. Elindulok a tat irányába, mert arrafelé hallottam valamiféle nõi beszédet. Igazam van, két társam tényleg beszélgetnek; a téma hallatán megtorpanok, és bár szólni akarok, mégsem teszem.

 - Na és Orock? – Filia észrevesz, mivel õ szemközt áll velem, emiatt cseles kérdésének oka nyilvánvaló.

 - Õ… amikor rá gondolok, kellemes érzéseim vannak, amiket eddig még sosem éreztem, ráadásul azt szeretném, ha többet lehetnék vele, ha megérinthetném, nem foglalkozva azzal, hogy ki figyel minket. Buta vagyok az ilyen dolgokhoz, de ahogy õ mondta akkor, én is szerelmes vagyok belé! – Fil elvigyorodik, mire Liana hátranéz, és megpillantva engem teljesen elpirosodik.

 - Megyek, megkeresem a kalóz csajt! – mondja kaján vigyorral elf társunk, majd mellém lépve kissé halkabban még hozzáteszi – Mindent bele nagyfiú, részemrõl ez volt a maximum.

Szívem vadabbul kezd verni, ahogy Lianához lépek és ajkára tapasztom az enyémet. Nagyon szeretem õt, és ezt szeretném kimutatni. Magamhoz húzom, és minden erõmmel azon vagyok, hogy kétség se férjen hozzá: szeretem. Fülébe súgom ezen lágy, édes szavakat, amik a szívem mélyérõl valók.

 - Én is szeretlek! Válaszolni akarok az érzéseidre a magam módján, még akkor is, ha buta vagyok hozzá. És… és a tiéd akarok lenni! Éppen ezért, szeretném, ha megtanítanál arra, hogy hogyan védjem meg magam! – szavaira elpirulok, és nyelek egyet.

Boldognak érzem magam, pedig tudom, még nem lehetek az. Feltétlenül boldog még nem. Jobb kezemet a bal arcféltekéhez simítom, hüvelykemmel pedig ajkaihoz érek. Rámosolygok.

 - Megtanítalak, amire csak lehet, amint partot értünk valahol.

Közben érzem, ahogy a hajó kifut az öbölbõl, mivel a hajótest enyhén ringani kezd.

 - Becky megmutatta nekem a kabinjainkat. Bírod a függõágyat? – benyitok az egyik fülkébe, és a berendezésre mutatok.

 - Szokatlan lesz, de gondolom, megbirkózom vele.

 - Célszerû vödröt tartani magad mellett, ki tudja, nem leszel-e tengeri beteg az út közben. Ennél csak veszélyesebb lehet a nyílt víz.

 - És a te szobád hol van? – Liana szeme kutatón jár körbe a néhány tiszti kabin körül.

A szkúner régen a királyi tengerészet erõié volt, mint kereskedõhajó, mára már viszont kisebb nagyobb átalakítással kalózhajó lett. Múltja miatt tiszti kabinokkal rendelkezik, amiket most megkaptunk.

 - Ott szemközt – mutatok az egyik távolabbi ajtóra – azt kaptam én.

 - Rebeca is itt alszik valamelyikben? – csodálkozva nézek szerelmemre, aztán leesik, mi aggasztja, és kaján vigyorba húzódik a szám.

 - Igen Édes, ott a lakhelye az enyém mellett. – fordítom a fejét a kellõ irányba, aztán átkarolom a derekát.

 Szemrehányón néz rám, és eltolja csípõjérõl a kezemet. Nevethetnékem támad, de csak vigyorgok tovább. Kézen fogom, és felmegyek vele a fedélzetre. A parttól már távolabb járunk, de még nem elég messze ahhoz, hogy egészen megnyugodjak.

 - Szerelmem – a hajó korlátjára támaszkodom, és nézem a kék messzeséget – nem kell már sokáig szenvednünk a sorsunk miatt.

Csodaszép szemeibe nézek a nõnek, akit szeretek, és átölelem. Érzem, ahogy õ is bújik, és keresi a közelségem. Ez jól esik. Enyhén eltolom magamtól, és a vízre bámulok, majd kisvártatva újból felé fordulok.

 - Mondd csak, te tudsz úszni?

A válasznak nincs ideje eljutni a fülemhez, mivel óriási robajjal egy ágyúgolyó csapódik a hajótestbe. Megremeg alattunk a deszkapadló; Liana egyensúlyát veszti és nekem zuhan. Teste zsákként borul rám, így lever a lábamról. Rebeca vadul parancsokat osztogat az embereinek, aztán hozzám lép és karon ragad. Felkapar a földrõl, mit sem törõdve Lianaval, aki így mellkasomról a földre gurul.

 - Azok a nyomorultak megküldtek minket egy búcsúajándékkal. – mérgelõdik – Az a baj, hogy a hajótestbe vágódott. Szóval léket kaptunk. Ennél még az is jobb lett volna, ha megbénítanak minket. Az árboc kilövése elég lett volna, ch…

Karomat egy erõs mozdulattal kirántom ujjai közül, s az épp feltápászkodó Liana kezéért nyúlok.

 - Megütötted magad?

Megint nincs lehetõség a válaszra, mivel újabb golyó harap a hajóba a tat felõli részen. De most megkapaszkodok, Lianát pedig magamhoz szorítom, így talpon maradunk.

 - Menj a hajóderékba! – Rebeca mosolytalan arccal mutat Lianának irányt.

 - Nem azt mondtad az elõbb, hogy a hajótest kapott találatot? A hajóderékban már vagy bokáig állhat a víz.

 - Nincs idõ ezt megtárgyalni, idefent nincs biztonságban!

 - Odalent se! – kezdek mérges lenni.

 - És ha a kabinomba mennék? – Liana elkeseredett próbálkozása csak olaj a tûzre.

 - Remek, az jó lesz! – Becky szemében furcsa láng lobog.

Nem vagyok meggyõzõdve róla, hogy jó ötlet, de tény, hogy valahová mennie kell. A kalózlány ruhámnál fogva magával ránt.

 - Még nem kerültünk ki a szárazföldi ütegek lõtávolságából. – puffog magában.

 - Tettél valamit, ami miatt lõnek ránk? – hangom érdes és kemény.

 - A-a! Nem ez a helyes kérdés. Ti tettetek valamit, ami miatt szétlövik a hajómat??!

A kérdésre meghökkenek, és visszavonulót fújok. De azért elgondolkoztat. Ki lõhet és miért? Leo keze van a dolgokban? Elképzelhetõ.

 - Orock! – Filia fut felém – Mi van itt, az istenit?

 - Semmi különös, ez megszokott a tengeren.  – Rebeca fagyosan néz az elfre, és enyhe undorral elfordul tõle – De már vége.

Igaza lett, az ágyúgolyók ezután már vízbe csapódnak, nem jutnak el hozzánk.

 - Vászon kell sürgõsen! – kiáltja Becky, és csakhamar az egész legénység megjelenik a fedélzeten.

Igen, a vászont leeresztve a vákuum beszippantja a lékbe, így csökken majd a hajóba jutó víz mennyisége.

 - Fil! Liana a kabinjában van elvileg, kérlek ellenõrizd!

 - Máris! – feleli a lány, és indul is.

 - Jó, te meg addig – Rebeca az ajkába harap, és végigsimítja mellemen a kezét – készülj a csobbanáshoz. Meg kell nézni, hol is van az a lyuk, hogy jó helyre eresszük a vásznat.

Félrehúzom a számat. Nincs erre egy embere véletlenül? Jól taktikázik ez a nõ. De végül is õ az, aki szívességet tesz nekünk, még ha pénzért is. Beletörõdve hajtok fejet az akarata elõtt, és lába elé dobom az ingemet. Elégedettnek tûnik, szemét többször végigjáratja testemen, minduntalan az ajkát harapdosva. Újból lendül a keze, hogy hozzámérjen, de most eltolom magamtól.

 - Nos, hol az a vászon? – kérdezem, s ahogy fordulok, látom, hogy Fil épp Liana oldalán lépked felénk.

Örülök, hogy minden rendben van. Liana tekintete kissé kellemetlenül érint, mivel felsõtestemrõl Rebecára, onnét pedig újból rám néz, és ezt többször is megismétli. Végül a kalóz lábánál heverõ ingemre tekint, és látom, ahogy nagy kérdõjel keletkezik a feje felett.

 - Kész az anyag Kapitány – két matróz hozza a nagy vásznat, ami kötelekre van erõsítve.

 - Tied a pálya. - néz rám az említett kapitány, s kacsint egyet.

Cipõmet lerúgva átvetem magam a hajókorláton. A hideg víz ölelése zsibbasztó és cseppet sem barátságos. Nyitott szemeimen át homályos a kép, igyekszem megtalálni a rést, de ez nem megy olyan gyorsan, mint gondoltam. Mindenesetre tény, hogy nekem másokkal ellentétben nem kell felmennem belátható idõn belül levegõért. Lassan haladva, tapogatózom. Fél perc múlva elérek a lékhez, aminek meglehetõsen örülök. Erõteljes mozdulatokkal felszínre lököm magam, és felkiáltok.

 - Itt van, ide engedjétek!

 - Úristen, hogy nem fulladtál meg? – Becky hangja csodálkozással van teli, és azonnal kötelet küld nekem.

Miközben felmászom, két vagy három matróz a vásznat engedi szépen egyre lejjebb. Az én feladatom azt hiszem véget is ért. Felérve a fedélzetre Becky a kezembe nyomja az ingemet és a lábbelimet.

 - Szép munka. De mégis hogyan…? – nem felelek neki.

Lianáékhoz lépek. Vizes testem elég megkapó látvány, ehhez semmi kétség sem fér, de furcsamód most nem tudom élvezni ennek elõnyeit. Liana csendesen áll Fil mellett, és a várt dicséret, vagy mosoly nem tõle érkezik. Rebeca mindenben megelõzi, és nyomulása láthatólag kellemetlen mindkettõnk számára.

 - Becky, ezzel a sebbel meddig mehetünk? – fordítom komolyra a szót, és nedves hajamat egy jól irányzott mozdulattal hátracsapom.

 - Két nap, maximum. De az elég is, másfél napra innen van egy kikötõ. Azt meg tudjuk közelíteni. Nem lesz gond.

Hát… olyan nagyon messzire mégsem jutunk, mint terveztem, de azért ez is valami.

 - Liana – kedvesem vállára teszem a kezem, és magam elé fordítom – ha me…

 - Hiányozni fogsz! – tör ki belõle, de beszéde végig halk marad, azt hiszem nyilvánvaló, miért.

 - Tessék? – hogy érti ezt?

 - Egyedül leszek a kabinomban, de nem szeretnék. – szeme könnyes lesz, amire ellágyulok.

 - Nem leszel. Beköltözöm hozzád. Majd a padlón alszom.

 - Van teendõ a hajón, szeretném, ha minden használható erõforrás mozgósítaná magát! – harsogja a kapitány, aztán rám mutat – Te sem vagy kivétel.

Elszakít Lianától, és megbízatást ad. A nap hátralévõ részében nem találkozom szerelmemmel, csak Filt látom néha a távolban. Nem tetszik az, amit Becky csinál. Azt mondta, hogy ha dolgozom neki, csökkenti az árakat, de valahogy úgy érzem ez a munka dolog az õ értelmezése szerint nem csak a fedélzeten való ténykedésre terjed ki. Már lemenõben van a nap, úgyhogy nem vagyok hajlandó a továbbiakban a matrózokkal lenni, szeretném már látni a lányokat, és végre nyugton lenni.

A kabinomba megyek, hogy az ott hagyott holmimat összeszedjem, és átvigyem Lianához. Az ingem már megszáradt, úgyhogy akár vissza is vehetném. Érte nyúlok, mikor nyílik az ajtóm, és belép rajta valaki.

 - Hmm… - a már ismert hang, és meg sem kell fordulnom, teljesen biztos vagyok benne, hogy a már megszokott ajakharapás sem maradhatott el – a munka látom jót tett neked, még vonzóbb vagy, mint az elején.

Rebeca határozottan közelebb lép, és kiveszi az inget a kezembõl. Nem vagyok kisfiú, tudom, mi következik. Csakhogy ehhez a játékhoz két ember kell, én viszont határozottan megtagadom a részvételt. Tény, hogy szép nõ, alakja kecses, vonásai kalóz létére finomak, ajkai pezsegnek, szemei ragyognak, haja, mint a holdsugár, de mégis van egy nagy hibája. Õ nem Liana. Úgyhogy veszett ügy az egész.

Mellkasom felé haladó kezét határozottan félretolom, s a holmimmal együtt a kijárat felé indulok. Tudom, hogy nem fog könnyen menni, és ez be is igazolódik. Elém áll, kiveri a kezembõl a motyómat, és meglepõ gyorsasággal a mellemre simul.

 - Miért nem választasz engem, ahelyett a penészvirág helyett? – szavai szívtrancsírozók, szemeim vörös árnyalata lángolni kezd.

Durva mozdulattal lependerítem mellkasomról, így a kabin falához vágódik, de nem vészes az ütés, amit a deszkafal okoz neki a koppanás ellenére.

 - Az életben már megtanultam: nem mindent kap meg az ember, amire vágyik. – összeszedem a holmimat és elhagyom a kabint.

Tudom, hogy ez a lépés veszélybe sodorhat mindhármunkat, de nem vagyok hajlandó összefeküdni senkivel, csak azért, hogy minden simán menjen. Benyitok Lianához, aki épp azon van, hogy valahogyan bemásszon a függõágyába, több-kevesebb sikerrel. Az ajtó nyílására megfordul, és felderül az arca.

 - Azt hittem, már nem is jössz. – mondja aranyos hangon, és megölel.

 - Olyan nincsen. – felelem, és ruhája alá csúsztatom kezem.

Végigsimítom háta meztelen bõrét, és nyakon csókolom. Szemérmesen addig fickándozik, míg ki nem tud szakadni karjaimból, és a függõágya mögé bújik.

Csak mosolygok rajta. Elõveszem a csuklyás köpenyem és a földre terítem. Nem lesz valami kényelmes, de Lianáért nagyobb áldozatot is képes lennék meghozni. Lefekszem rá, mire Liana is megjelenik, és mellém kuporodik.

 - Mássz az ágyadba Picim, itt nem lesz kényelmes.

 - Nem. – feleli, majd csókot lehel a kulcscsontom feletti jelekre.

Kis csacsi. Minden porcikája sajogni fog holnapra.

 - Hát jó. – törõdöm bele, és átkarolom – Még csak annyit mondj meg, bízol bennem?

Rám néz, majd fejét karom és nyakam közé fúrja.

 - Igen!

Hát csak bízzál is. Az elkövetkezõ két napban azt hiszem lesz pár olyan helyzet, ami próbára fogja tenni a kapcsolatunkat. Úgyhogy bízzál Liana, bízzál, vagy elsüllyed a szerelemhajónk.



Szerkesztve XenaRanger által @ 2017. 12. 16. 10:15:56


Kaori2017. 02. 13. 18:19:17#35024
Karakter: Liana Green



-          Sose hagyj el Liana! Soha többé ne csináld ezt velem! – nem értem szavait, hiszen nem akarom elhagyni, vagy ártani neki. Arcára nézek, amit meg is simogatok. Szemeit lehunyja, majd ahogy ismét felnyílnak, ajkunkat összeérinti, de hamar el is húzódik.

Filia felé néz és köszönetet mond neki, végül megint nekem szenteli figyelmét egy mosollyal, ami megdobogtatja szívem. Hirtelen kap ölébe, amivel meglep, de nem szólok semmit, inkább örülök közelségének. Szobánkba érve letesz és nekem rögtön a szilánkokon akad meg a szemem.

-          Megtámadtak titeket is? – kérdezem aggódva és a legrosszabb dolgokra gondolva.

-          Ja, dehogy. – Filia seprűvel a kezében az üvegdarabokat intézi. – Csak Orocknak kisütötte az agyát a felismerés, hogy valami történhetett veled, és emiatt szétrobbant az erkélyajtó.

-          Komolyan? – meglepetten nézek Orockra.

-          El ne hidd neki. – besegít társunknak. – Nem egészen így történt, de kár is erre szót vesztegetni.

Filia azonnal elhessegeti maga mellől és valamit mond neki, amit nem hallok, majd piros arccal lép elém. Megsimogatja arcom, miközben állapotom felöl érdeklődik. Megnyugtatom, bár jobbnak látom, ha az ütések komolyságáról nem beszélek. Kezét megfogva, mellyel arcomat simogatja, megpuszilom. Melegsége igazán jól esik.

-          Menj csak, szedd rendbe magad. Majd én segítek Filiának.

-          Pihenned kéne inkább. Nem akarom, hogy megvágd magad.

Fejemmel a fürdő irányába mutatok, jelezve számára, hogy fürödjön meg. Nem ellenkezik, hanem magunkra hagy. Filia viszont nem engedi, hogy segítsek neki, így hagyom, hogy egymaga gyűjtse össze az üvegdarabokat. Orock egy kis idő után kilép, ahogy meglátom, hozzábújok, majd megérzem száját a sajátomon és belemerülök nem csak a csókjába, hanem ölelésébe is. Ahogy elválunk, olyan dolgot mond, ami igazán boldoggá tesz.

-          Szeretlek Liana. Szerelmes vagyok beléd. – én is ugyanígy érzek, ahogy te.

Leo ront be az ajtón, és eléggé zavarodottnak tűnik. Gyorsan veszi a levegőt, minden bizonnyal rohant egészen idáig. Engem keresve… Cselekedete meglep, ugyanis furcsállom, hogy nem vesz észre, hiszen a szeme előtt állok. Kisvártatva észrevesz, miközben kibontakozom Orock karjai közül és megigazítom ruhámat. Egy kis beszélgetés után tisztázzuk a dolgokat, aztán egyedül maradunk a szobában, Orock és én.

-          Ez a mostani helyzet gondolkodóba ejtett. – lefekszik ágyára. – Sehogy sem tudok napirendre jutni azony tény felett, hogy a téged üldözők, még ha szereztek is olyan térugró kulcsot, mint ami Filnek is van, honnan tudták meg, hogy te itt, ebben a faluban bujkálsz?

-          Én… én nem tudom. – lefekszem mellé és ugyanolyan helyzetbe kerülünk, ami eléggé ismerős számomra, bár nem tudom megmondani, hogy miért is. A szívem gyorsabban kezd verni.

-          Van egy olyan érzésem, hogy hagytunk egy elvarratlan szálat. Hmm… - nem tudom miért, de, ha nem is sokkal, bátrabbnak érzem magam, ha ennyire közel kerülök hozzá.

-          Gondolod, hogy még mindig veszélyben vagyunk? – kérdezem enyhe félelemmel hangomban. Ráfekszem, és a kötéshez érintem kezem. Vajon fáj neki? Kérdésemre nem épp pozitívan válaszol, bár erre számítottam. Javaslata után csak egy dologra gondolok, ahogy neki jó, úgy jó lesz nekem is, hiszen tudom, hogy eddig egy alkalommal sem mondott semmi rosszat. Megérzem kellemes illatát, majd egy puszit hintek nyakára. Egyre jobban érzem azt, hogy érinteni szeretném.

Hirtelen kerül fölém és ő érinti ajkaival nyakamat, amire lehunyom szemem. Beleremegek ilyesfajta érintésébe, majd megérzem száját az enyémen. Most valahogy olyan más az egész, mint az eddigi csókjai voltak. Teljesen magával rángat, ezzel új érzéseket hozva elő belőlem. Erősen kapaszkodom felsőtestébe, olykor hajába túrok. Milyen furcsa ez az egész, hiszen, amikor először találkoztunk, nem gondoltam, hogy ilyen kapcsolat lesz közöttünk. Teljesen elkábít, és talán szokatlan ez tőlem, de nem bánom. Amint elszakadunk egymástól, ismét én vagyok felül és igyekszem úrrá lenni a légzésemen. Egy hajót javasol, amire nem válaszolok, ugyanis kopogás zavar meg. Orock gyengéden lecsúsztat magáról és a többiekkel társalog, miközben én igyekszem visszatérni a valóságba, így nem figyelek rájuk túlzottan, de Orock utolsó szavait meghallom.

-          A csapat létszáma ezentúl fix! A csökkenés lehetőségét fenntartom, de növelni nem szándékozom! Csak nagyon erős és meggyőző érvek ellenében vagyok hajlandó engedni ezen kijelentésemből! – tetszik a határozottsága, de ahogy Leora pillantok, neki nem igazán és emellett furcsa is. Biztosan bántja, ami történt…

Leo tekintete mindent elárul, amit érez. Nem a többiekre haragszik, hanem magára, bár én erősködtem, hogy magam akarok lenni azon a helyen. Ha valaki bűnös, akkor az én vagyok, nem pedig Leo. Végignézek ruhámon, majd karjaimra is vetek egy-egy pillantást és azt a következtetést vonom le, hogy nekem is fürödnöm kellene. A táskámban kezdek el kutakodni, amikor rájövök, hogy nincs több ruhám, ezt pedig ki kellene mosnom, de rögtön nem tudnám felvenni.

-          Ha gondolod, vehetek neked valamit! – Filia áll a hátam mögé és a táskámat figyeli, amit azonnal elrejtem. Valamennyire megbízom benne, hiszen nem tűnik olyannak, aki elárulna, mégis, kicsit tartok tőle. Szembefordulok vele.

-          Annak örülnék! – mindketten elmosolyodunk, majd gyorsan elsiet. Leora pillantok, aki eléggé magába roskadt, míg Orock pakolászik. A fürdő irányába megyek, majd az ajtóhoz lépve, benyitok, és ahogy belépek, bezárom.

Levetkőzöm, a vizet megnyitom és várok egy keveset, majd beülök és élvezem a lassan emelkedő forró vizet. Elég gyorsan telik meg a kád, így elzárom a csapot és hátradőlök. Az ajtó kinyílik és Filia lép be 2 ruhával. Mindkettőt alaposan megmutatja, miközben áradozik. Az egyik nagyon tetszik, hiszen nem mutat olyan sokat, míg a másik eléggé kirívó. Nem akarom magam mutogatni. Filia elneveti magát a reakciómon, majd a ruhákat egy kisebb szekrénykére teszi, ami a csap mellett helyezkedik el. Sóhajt egyet és komolyra vált arca, ami megrémít kissé, hiszen tudom, hogy ez nem jelent túl jót.

-          Nem akarlak megbántani, hiszen kedvellek, de ez a Leo… - a csukott ajtóra néz. Nem is tűnt fel, hogy bezárta maga után. – Szerintem ő van a háttérben, ami az elrablásodat illeti. Tudom, hogy fontos neked, de minden bizonnyal érdemes lenne, ha figyelnél rá! – ismét felém pillant. – De nem akarlak rábeszélni semmire sem, csak pár dolgot furcsállok vele és az események kapcsán.

-          Mire gondolsz? – dühösnek érzem magam, hiszen… mégis csak Leo az, akiről szó van.

-          Nézd! Jobb, ha inkább… - hirtelen kiabálok rá, és biztos vagyok benne, hogy a szobában lévők is hallhatják.

-          Mond már el! – Filia meghökken és egy pillanatra meg is dermed, én pedig azonnal megbánom, hogy rákiabáltam. – Sajnálom! – csak bólint.

-          Szóval… amit furcsának tartok, hogy honnan tudták, merre vagy pontosan? Leo is hirtelen bukkant fel, a falud sem lehet a közelben, mégis rád talált, azokkal az illetőkkel együtt.

-          Nos… - most értem meg igazán, menekülésem lényegét. Leo mindent tud a könyvemről. Mikor elmenekültem, nem tudhatta, hogy pontosan merre is tartok, vagy, hogy miért jöttem el. Forró vízben ülök, mégis úgy érzem, hogy fázom és reszketek. Leo… a könyvet akarja! A felismerés hatására felállok és gyorsan mászok ki a kádból.

-          Várj! – Filia gyorsan elkap, és lágy mosoly jelenik meg arcán, de nekem sírni lenne kedvem. Az a személy, akit barátomnak tartottam, aki azt állította, hogy szeret, elárult mindvégig, csak voltam annyira buta, hogy ez fel sem tűnt. – Előbb vegyél magadra valamit!

Gyorsan kapom magamra az egyik ruhát, de nem a feltűnőbbet választom, természetesen a fehérneműt sem felejtem el. Mezítláb lépek a szobába és szemeimmel Leot keresem, aki időközben az ágyára ült le. Elé lépek, Filia elég közel áll meg hozzám, ami talán nem is rossz ötlet. Dühös szemekkel nézek rá, bár ő nem érti, hogy miért is érzek így. Már beszédre nyitná száját, de felpofozom, amire tekintete a fal felé fordul, nekem pedig elkezd hullani a könnyem. Nem tudom biztosra, hogy a dühöm, vagy a szomorúságom miatt.

-          Liana… - kerek szemekkel figyel. Kezeim ökölbe szorulnak és nyelek párat, majd végre beszédbe kezdek.

-          Hallgass el! – rá kiabálok, de jobbnak látom, ha csendesebb leszek. – Maradj csendben! Nem akarlak látni többé, akármennyire is fáj! Hazug vagy! – gyengéden megérinti arcom, de távolabb lépek tőle. – Egy olyan áruló, mint te, ne érjen hozzám!

-          Mégis mi… - hirtelen változik meg, és úgy érzem, hogy az igazi énjét fogja megmutatni. Azt, amit sosem láthattam tőle. – Chh… ostoba lány! – szemei, sőt, egész arca ismeretlen számomra. Aki most előttem ül, az nem Leo. – Sosem érdekeltél, csak megjátszottam mindent! Ami benned érdekes, az csakis a könyv, amit rejtegetsz! – Filia óvón áll elém.

-          Annyira tudtam, hogy nem vagy megbízható! Ha jót akarsz magadnak, akkor…

-          Azonnal menekülj el innen, mielőtt megöllek! – Filia mondandóját Orock fejezi be egy tőrrel kezében, amit egyenesen Leo nyakának tart. Szemeim kikerekednek, hiszen nem így szerettem volna a dolgok alakulását. Orockra pillantok, aki nem fél attól, ha meg kell védenie, de nem akarom, hogy bárkit is megöljön miattam.

-          Mielőtt még megölnél a kis szerelmed miatt, elmondanám nektek, hogy a szüleim igényt tartanának a könyvre. Szóval, nem adnád át nekem? – megtörlöm arcom, bár sokat nem érek el vele. Az elfre nézek, aki egyik kezét felém nyújtja, jelezvén, hogy adjam kezébe a könyvet. Megrázom fejem és a táskámhoz lépek.

-          Soha! – nem kerülhet rossz kezekbe, hiszen azzal nem segítene, hanem ártana másoknak. A legjobb az lenne… - Inkább elégetem! De nem kerülhet egy olyan személy kezébe, mint amilyen te magad is vagy! – a földön találom magam, talán a lábaim remegése miatt. Ismét könnyekben török ki és már nem igazán tudom, hogy mi lenne a helyes. Filia segít felállni és az egyik ágyhoz sétál velem, amire leülök.

-          Orock… kérlek, vidd el innen! – kell egy kis idő, mire rájövök, hogy ezt én magam mondom. A további történtekre egyáltalán nem figyelek, ugyanis az ágyra fekszem és hagyom, hogy a sötétség magával rángasson.

 

Kellemes simogatás hívogat vissza, ami arcomat éri. Megfogom a kezet és sajátommal összekulcsolom, majd szemeimet lassan kinyitva látom meg őt. Nem igazán tudom, hogy milyen féle érzések játszódnak le bennem, de mindegyik jól esik, amiket ő okoz. Az ágyon fekszem, akárcsak Orock. Felém kerekedik, majd megcsókol, amit viszonzok, miközben kezeimmel ruhájába markolok, ő pedig sajátjával a fejem mellett támaszkodik. Kicsit durvább, mint szokott lenni, de szájának érintése így is jól esik. Kicsit eltávolodik, hogy arcomat megsimogassa egyik kezével, de utána ismét megcsókol. Vajon hová tegyem ezt a viselkedést? Valamiért viszont nem érdekel, hogy mi történt nemrég. Vele akarok lenni, és amíg ez így lesz, nem bánom, ha minden más háttérbe szorul.

Lassan eltávolodik, pedig nem szeretném, ha véget vetne ennek a pillanatnak. Vajon mikor lettem ennyire mohó? Bár hívhatom annak? Kezeimmel megérintem arcát és kissé kábán nézek rá, amit ő okozott. Azt szeretném, ha tovább csókolna, és mintha hallaná gondolataimat, így is tesz.

 

Már három napja annak, hogy Leo bevallotta az igazat, miszerint csak a könyvet akarja. Azóta nem is láttuk őt, bár nem is hiányolom. Még mindig fáj, de majd csak túl leszek rajta. Filia már két kulcsot tudhat magának, amivel kétszer is ugorhat, ha éppen úgy akarja. Kissé szomorú vagyok, hiszen van egy olyan érzésem, hogy nem akar velünk jönni többé. Nem említett ilyesmit, úgyhogy nem akarok ilyesmikre gondolni. A szobánkban vagyok, teljesen egyedül, ölemben a könyvemmel, amire néha rá-rá pillantok. Nem tudom, hogy Leo követne-e minket, de jobbnak látom, ha nem viszem magammal ezt az átkot, feltéve, ha mondhatok ilyen csúnya szót apám munkájára. A könyvet el kell égetni, ahogy Leonak is mondtam. Vajon apám mit tenne? Felsóhajtok és az ágyra dobom ölemben fekvő tárgyat, ami eléggé idegen számomra. A falumban sokat foglalkoztam vele, de mióta úton vagyok, hozzá sem nyúltam, csak egy alkalommal. Ráadásul… miatta menekülésre kényszerültem. De… ha nem indulok el a könyv miatt, akkor nem találkoztam volna vele. Ahogy eszembe jut, érzem, hogy kellemes érzések járják át minden porcikámat. Kicsit ki is ráz a hideg, amin elmosolyodom.

-          Szép napot! – Filia lép be, teljesen felfegyverkezve és új öltözékben láthatom, ami eléggé vad. – Ugye tudod, hogy ma indulunk? Orock eddig kutakodott hajó után, a másik kulcsnak köszönhetően egymaga is el tudta intézni. – miközben ők ketten az útra készülődtek, nekem itt kellett maradnom. A biztonságom érdekében. Viszont…

-          Indulunk? – hirtelen állok fel és Filia kezei után nyúlok. – Úgy érted… te is velünk jössz?

-          Persze! Hisz a társatok vagyok! – boldogan ölelem magamhoz, amit egy nevetéssel viszonoz. – Ne legyél buta, Liana! Ha Orock nincs a közelben, valakinek meg kell védenie téged! – rám kacsint, amire morcosan nézek rá, amin ő csak felkacag. – Bocsi!

-          Egyébként, ő most hol van? – Filia gyengéd tekintete megnyugtat és tudom, hogy nem kell aggódnom.

-          Nemsokára megérkezik, szóval nemsokára turbékolhatsz vele!

-          Nem ezért kérdeztem! Egy komoly dologról akarok vele beszélni!

-          Értem! Hm… - az ajtó felé néz, akárcsak én. – Akkor magatokra hagylak, úgyis megszomjaztam! – elsétál Orock mellet, aki kissé félreáll, hogy Filia el tudjon haladni mellette rendesen.

-          Ne vidd túlzásba az italozást! – a hangja most teljesen más, mint eleinte. Úgy néz ki, hogy elfogadta, mint társunkat. Ennek igazán örülök, de most egy fontosabb dolgom van!

Orockhoz lépek, kezeit megfogom és ránézek. Érdekes, amikor vele vagyok, teljesen más világban érzem magam. Ilyen érzés lehet a szerelem… Minden bizonnyal! Veszek egy mély levegőt és kimondom azt, amire gondolok már egy ideje, vagyis a könyv elégetésére. Nem tetszik neki az ötlet, de nem szeretném, ha visszatartana tervemtől, ugyanis ennyivel kevesebb teher lenne vállunkon, amivel szerencsére egyet ért. A könyv égetését rá bízom, hiszen tudom, hogy ha nekem kéne megtennem, a saját kezeimmel, nem menne, hiába határoztam el magam.

Érdekes látni, ahogy apám munkája eltűnik és semmivé lesz. Ha ezt most látná, szomorú lenne, vagy dühös, esetleg nem bánná, hogy minden így ér véget? Ezt már nem fogom megtudni, de nem is számít igazán! A lángok által egyre kevesebb látszik a könyvből. Orock mellém lép és megfogja felé eső kezem. A szállásunktól kicsit messzebb vagyunk, tulajdonképpen egy elhagyatott ház háta mögött, ahol találtunk egy fém edényt, amiben a könyvem veszti el életét. Kicsit jobban körülnézve, a ház mögött, ahol mi is vagyunk, egy nagyobb rét terül el, ami tele van tulipánokkal. Eddig ez fel sem tűnt.

-          Ezt nézd meg! – megfordítom Orockot, aki majdnem elesik, de nem hagyja magát, így nem történik meg. Elnevetem magam és a virágokra pillantok. – Emlékszel a napraforgókra?

-          Amikor egy kis házikót találtál? – csak bólintok. – Minden veled töltött pillanatra jól emlékszem! – szavai igazán jól esnek. De nem lepődöm meg ezen, hiszen szeret, akárcsak én őt, így ez természetes.

-          Érdekes lesz a hajón utazni, és nekem még új is, hiszen sosem volt szerencsém egyhez sem. Egy kicsit talán félek.

-          Amíg mellettem vagy, ígérem, hogy nem kell így érezned! – anélkül, hogy várnám tőle, én magam tapasztom ajkaimat övéire és hagyom, hogy kezdeményezésem felett átvegye az uralmat.

 

A szobába visszaérkezve, Filia már karba tett kézzel fogad minket és siettet is, ugyanis indulni kell. Hallgatunk rá és mindkét kulcsot a nyakába akasztja. Ahogy látom, igazán örül, hogy nem csak eggyel büszkélkedhet. Lesétálunk az épület elé és elmegyünk pár társalgó elf csapat mellett, akik számunkra érdektelen dolgokról beszélgetnek. Szerencsére nem kell eltakarnunk arcunkat senki elől és persze reménykedem abban is, hogy Leo sem kerül elő többé. Bár, amíg nem tud arról, hogy a könyv megsemmisült, biztos vagyok benne, hogy látni fogjuk még.

A falu végére érve, Filia elénk lép és leveszi nyakából a saját kulcsát, majd ahogy első alkalommal, úgy most is előre mutat vele, mintha egy ajtó lenne előtte, amit ki akarna nyitni. Bár annyi különbség van a két eset között, hogy most nem mond semmit sem, csupán elfordítja a kulcsot, egy erős fény és pár lépés után egy nagyobb hajóval találom szemben magam. Azt tudtam a kulcsokról, hogy egyik faluból el lehet jutni a másikba, de nem gondoltam volna, hogy ilyen közel lennénk a tengerhez. Ámulattal nézek körbe. Már régen voltam ennyi emberrel körbe véve, ráadásul elég sok a kalóz, ami miatt az a férfi jut eszembe, aki fegyvert fogott ránk. Orock megfogja kezem és enyhén meg is szorítja, mintha ezzel azt akarná mondani, hogy nem kell féljek, ugyanis kész megvédeni. Bízom benne, így igyekszem megnyugtatni magam és viszonzom szorítását, bár én enyhébben és rá is mosolygok, amikor rám néz.

Filia is alaposan körbenéz, bár eléggé elveszettnek tűnik, ugyanis egy elf sincs itt, kivéve őt. Orock elenged és a velünk szemben lévő hajóhoz igyekszik, de egy lány az útját állja. Kétségkívül, kalóz ő is, letagadni sem tudná. Hosszú ezüstős haja van, ami egészen térdhajlatáig leér, szemei vörösek és igazán figyelemfelkeltőek is. Öltözéke előkelő, arca vékony. Tulajdonképpen olyan, mintha egy baba lenne. Mégis van benne valami, ami eléggé ellenszenves. A rajta lévő sapkát leveszi, és bal kezében tartja, majd alaposan végig néz rajtunk és Orockot sem hagyja ki.

-          Mit akartok a hajómmal? – hangja tökéletesen illik alakjához. Nem értem, hogy miért is foglalkozom ilyen apróságokkal… - Nem emlékszem, hogy engedélyeztem, hogy bárki is felszálljon rá!

-          Korábban már találkoztunk! – Orock eléggé magabiztos. – Gyorsan felejtesz, Rebeca! – kérdőn nézem végig a jelenetet. Mi folyik itt? Miért ismeri ilyen jól?

-          Tényleg? – a kalóz lány közelebb sétál hozzá és meglepődik. – Tényleg! Sajnálom! Csupán nem mindig jó az arcmemóriám! – elém lép és megváltozik az arca. Az iménti vidámsága semmivé lesz. Mintha haragudna rám, pedig nincs is oka. – Megengedem, hogy ti is a hajómon utazzatok, de ne élvezzétek túlságosan! – elindul a hajó felé, Filia pedig morog az orra alatt. Biztos… hogy akarom én ezt?

 

A hajóra lépve, kissé megremegek, de Orock rögtön mellém lép és azonnal megfogom felém eső kezét. Nem akarom, hogy magamra hagyjon! Igyekszem ezt közölni is vele, de a kalózlány megzavar és sikerül elérnie, hogy Orock ráfigyeljen. Nem maradok mellettük, így a hajó másik végébe megyek, ahol Filia álldogál és az egyre távolodó kikötőt figyeli. Oda lépek mellé.

-          Tudod, még sosem utaztam tengeren. – ránézek. Teljesen másnak tűnik, most látszik meg rajta, hogy hány éves is valójában. Valamiért lenyűgöz. – Kicsit hiányzik az otthonom!

-          Nekem is! – hirtelen bukik ki belőlem. – A nyugodt mindennapok, legalábbis, amikor azok voltak. Lucas, aki vigyázott rám, a falusiak… - és, ha nem történt volna minden korábbi dolog, akkor Leot is mondanám, de ő már nem egy hiányolt személy.

-          Na és Orock? – Filia hirtelen jövő kérdése meglep. Gondolom most arra kíváncsi, hogy hogyan érzek.

-          Ő… amikor rá gondolok, kellemes érzéseim vannak, amiket eddig még sosem éreztem, ráadásul azt szeretném, ha többet lehetnék vele, ha megérinthetném, nem foglalkozva azzal, hogy ki figyel minket. Buta vagyok az ilyen dolgokhoz, de ahogy ő mondta akkor, én is szerelmes vagyok belé! – Filia elégedetten elmosolyodik, de nem rám. Ahogy megfordulok, teljesen elpirulok, ugyanis Orock minden szavam hallotta.

-          Megyek, megkeresem a kalóz csajt! – elsétál mellettem, majd Orock mellett is elhalad, bár ahogy látom súg neki valamit, aztán nem foglalkozom vele, ugyanis Orock csókja eltereli figyelmemet.

Kezeivel arcomat simogatja, majd egyikkel hajamba túr, másikkal közelebb húz magához. Először vadul csókol, majd egyre lágyabban. Még jó, hogy nem enged el, különben összerogynék a remegéstől, amit okoz. Elszakítja magát számtól, hogy a fülembe suttogjon egy szót, amit párszor elismétel: szeretlek! Szemeim csukva vannak, amennyire zavarban vagyok, nem bírom kinyitni, de látni akarom, így legyőzöm zavaromat és egyenesen szemeibe nézek.

-          Én is szeretlek! Válaszolni akarok az érzéseidre a magam módján, még akkor is, ha buta vagyok hozzá. És… és a tiéd akarok lenni! Éppen ezért, szeretném, ha megtanítanál arra, hogy hogyan védjem meg magam!



Szerkesztve Kaori által @ 2017. 02. 14. 16:44:11


XenaRanger2017. 02. 03. 10:07:12#34998
Karakter: Orock



Liana hamar beér, megjelenése pedig megállásra késztet. Maga felé fordít, és egy mély lélegzetvétel után belekezd mondanivalójába.

 - Miért viselkedsz így? tesz egy bátortalan lépést felém, majd folytatja - Egy szóval sem mondtam, hogy érdeklődöm iránta! Az lehet, hogy ő szeret, de én egy pillanatra sem éreztem így!

Meglepődöm felindultságán, de nem tudok szólani, mert már fordul is el. Még mielőtt elrohanhatna, utána nyúlok, és megragadom a karját. Mellkasomhoz rántom, s átölelem. Nem zavar, hogy nem tudja viszonozni az ölelésemet. Már az is elég, hogy el tudtam kapni. Közelebb hajtom fejem a hajához, s mély levegőt veszek. Nagyon kellemes az illata, átjárja az egész testem és kellemes bizsergéssel tölt el.

 – Orock?

 - Nem bírom elviselni, ha a közeledben van! – halkan beszélek, de tudom, hogy ő jól hallja.

Tényleg nem bírok egy légtérben meglenni azzal az elffel. Én még attól is ódzkodtam annak idején, hogy egy ágyban kelljen aludnom Lianával, ő meg megjelenik, és első dolga, hogy megcsókolja. Dühítő!

 - Be… beszélhetek vele, hogy maradjon itt. – gyengéden lefejti kezemet magáról, s szembefordul velem – Lehet, hogy nem fog tetszeni neki, de nem haragudna meg.

 - Hm… - csábító ajánlat, ennél jobbat el sem tudnék képzelni.

Legszívesebben azonnal rávágnám, hogy „Támogatom!”, de… mégis csak a barátja. Nekem pedig tiszteletben kell ezt tartanom. Meg kell reguláznom magam Liana kedvéért!

 - Csak miattad… elviselem.

 - Értem… - már-már dorombolva feleli, s hozzám bújik – Gyere vissza a szobába, kérlek!

Na, jól van, legyen. Engedek a női nyomásnak, és visszatérek vele a csatamezőre. Nem szóltam ezek után nagyon senkihez sem, hagytam, hogy Filia ide-oda tologassa az ágyakat, s kirendelje mindenki számára a fekvőhelyet. Megadóan beletörődöm a fennálló helyzetbe, s nyugovóra térek.

 

Még a nap is az igazak álmát alussza, mikor valami miatt kivet az ágy. Nyugtalan érzések cikáznak bennem, de zöme nem Leo miatt van. Nem az érzelmeim viharfelhői gerjesztik ezeket a mellkast szorító kellemetlen érzeteket, hanem valami egészen más. Olyan, mintha satuban lenne a szívem, s egy arctalan bábu vigyorogva tekerné a kart, így préselve össze lüktető szervemet. Kiráz a hideg, ugyanakkor le is izzadok hirtelen. Mindenki békésen szundít körülöttem, de valahogy nem hat rám nyugtatólag az alvó emberek látványa. Kikelek az ágyból, s csendben elhagyom a szobát. Friss levegőre van szükségem.

Kilépek az épületből és elkötöm a lovamat. Nincs kifejezett célom, egyszerűen csak menekülni akarok az érzés elől. Lépésben haladok hátasommal az utcák között; elnézegetem a sötét ablakok előtti virágokat, a házfalakat, a macskakövet. Nem félek, hisz elvileg ebben az elf faluban biztonságban vagyunk.

A sárga égi korong első sugarai megjelenésekor úgy döntök, ideje visszaindulni.  Így is túl sok időt vesztegettem el. Visszaérve a szállásra már csak Filiát találom a szobában. Nem kérdi hol jártam, szeleburdi természete ellenére hagy az embernek magán szférát, és nem kotnyeleskedik folyton folyvást.

 - Liana? – kérdem, mert feltűnik, hogy nincs sehol.

- Talán negyed órája távoztak Leoval. – feleli nemtörődöm hangon Fil, aztán kimegy az erkélyre.

Nincs kedvem ehhez a játékhoz. Engem csókol, de azzal az elffel megy el sétálni. Vagy nem kellene felhúznom magam ezen? Ha én elhívnám valahová Filiát, és nem azért, mert tetszik, vagy ilyesmi, a lánynak, aki (elvileg) szeret, ettől még rosszul esne, nem igaz? Bár… még egyszer sem mondta, hogy vonzódik hozzám. Lehet, hogy csak én akarom így látni a helyzetet. Talán Liana igazából csak hálás nekem, mert védelmezem őt, és ezt próbálta valahogy kifejezni. De ebben sem vagyok teljesen biztos. Mi van akkor, ha tényleg szeret engem? Megőrülök, hogy nem tudom a választ biztosra!

Vehemensen hajamba túrok, majd ledőlök az ágyamra. Alkaromat a szememre helyezem, de pihenésem nem tart sokáig.

 - Nézd már Orock, gyere csak! – Filia szólongat az erkélyről.

Mi van már? Ha Liana az és éppen Leoval ölelkezik, akkor inkább passzolom az élményt.

 - Orock süket vagy?! Told már ki a képed!

 - Hallgass már el! – mordulok rá, de azért felkelek.

Mellélépek, s kinyújtott karját figyelem, ahogy két sötétruhás emberre mutat.

 - Tudod, ez egy elf település. Itt ritkán fordulnak meg emberek. Mióta megérkeztünk ide, én nem láttam más emberi lényt rajtad és Lianán kívül. – Filia hangjában nyoma sincs a humornak.

Az, hogy emberek mászkálnak errefelé, ennyire furcsa és szembetűnő lenne? Nyugtalannak kéne lennem? Nem lehetséges, hogy véletlen az egész?

 - Amúgy, nézd csak a mozgásukat! Erőteljesen nézelődnek. Mintha kutatnának valami után. Látod? Az egyik még abba a szűk kis sikátorba is benézett. Nem találod furcsának?

Igazából nem tudom, mit kéne hinnem. Gyanús lenne a viselkedésük? Nem mindennapi, az már biztos, de nem akarok senkinek nekimenni, amíg csak elméleti szinten áll a vád.

 - Túlgondolod a dolgokat. – felelem, s újból a szobába lépek.

 - Fegyvereik is vannak.

 - Azok nekünk is. – válaszolom, s az övemre rögzített kés nyelére teszem a kezem.

Filia nem szól többet, váll rándítva nézelődik tovább. Nyújtózom egyet, és visszaülök az ágyamra. Izgat, hogy mi lehet Lianával; merre járnak vajon? Fáj, hogy nem velem van a lány, és azt is sajnálom, hogy minden alkalommal, mikor velem lehetett volna, valami közbe jött.

 - Hallod Orock, az nem Leo? – kiált be újfent Filia.

 - Aztán hol érdekel? – morgom, s már éppen a párnámra dőlnék, mikor megfagy a vér a tagjaimban.

Fil utolsó mondata arculcsapásként ér: „Liana nincs vele!” Mint egy rakéta vetem ki magamat az ágyból, s olyan nagy sebességgel száguldok ki a balkonra, hogy még a korlát is nehezen fékez meg. Elkerekedő szemekkel nézem Leo tovatűnő alakját, és tényleg! Liana nincs vele!

 - Ostoba! – ordítom, öklömmel az erkélyajtó övegébe verve.

Az enyhén színezett üveg csörömpölve hullik darabokra. Fil a másik kezem után kap, hogy visszatartson, nehogy a szilánkokba lépjek, de helyette én ragadom meg az ő karját. Szemeimben vad láng lobog, jeleim pedig mondhatni szikrákat szórnak.

 - Soha semmilyen körülmények között nem szabad Lianát magára hagyni. Hármunk közül ő az egyetlen, aki nem tudja megvédeni magát! – mennydörgöm, s nem törődve az éles üvegdarabokkal, magam után vonszolom elf társamat – Most tisztul csak a kép! A fejemet rá, hogy az a két emberfajzat utána kutat!

Filia megdöbbenten mered égő szemeimbe.

 - Emberfajzat? De hát te is...

 - Elhallgass és fogd az íjadat! – ordítok rá, s karját elengedve a holmija felé taszítom.

Talán túl durva vagyok, de nincs időm, sem energiám az etikettel foglalkozni. Úgy tűnik, még mindig nem világos, mennyire élet halál játszma is a mi kis játékunk Lianával. Zsanérostul szaggatom ki az ajtót a helyéről, s másodpercek alatt az utcán is termek. Az utolsó emlékeim szerint az a két sötétruhás alak az órásnál fordultak be egy mellékutcácskába.

 - Tudod Fil, az a rossz érzés, ami este gyötört, valószínűleg ez lehetett. Egy baljós előérzet. – egy fokkal talán kedvesebben hozzáteszem – Talán még nem találták meg Lianát.

 - Teendő?

 - Elindulunk arra! Hagyd a lovakat, a sikátorokba nem tudunk velük jól haladni. És ide figyelj! – megragadom a vállát és a szemeibe nézek – Minden szembejövőtől megkérdezzük, nem láttak-e két sötétruhás embert! Ezenkívül Lianára se feledkezz meg rákérdezni! Gyerünk!

 - Vettem főnök!

Mindketten nekiiramodunk, összevissza kérdezősködünk, s ügyelünk rá, hogy egymást se tévesszük szem elől. Az egyik elf fiatal látott egy sötét ruhás férfit, de elmondása szerint, a nő, akinek a kezét fogta inkább világos ruhában volt, mint sötétben. A biztonság kedvéért rákérdeztem, nem-e elf volt a férfi (Leo), de a srác felháborodva közölte, hogy messziről is meg tud különböztetni egy elfet egy embertől, és halálbiztos benne, hogy az az alak emberi lény volt.

Sosem bocsátom meg magamnak, ha valami történik Lianával! Nem láncolhatom össze magammal, de ugyan mért olyan nagy kérés az, hogy ne nagyon távolodjon el tőlem? Mindenről az a szerencsétlen fafejű elfbarátja tehet! Képes volt magára hagyni az idióta!

 

Filia nyit be elsőként a kopott kilincsű elhagyatott ház ajtaján, de én megyek előre. A stratégia remek, és bár a stressz miatt nem vagyok éppenséggel a toppon, a dühöm olyan éltető erő, ami késztetésére akár egy sárkánynak is nekimennék. Hosszabb folyosó következik, oldalt van egy ajtó, épp kilép rajta valaki. Egy sötét ruhás alak! Késemet elővillantva nekirontok, s erős mozdulattal az ajtónak csapom. Nem kellett volna már belemártanom a pengét a nő mellkasába, hisz az ütés hatására ripityára tört a koponyája kisagy feletti része, de a biztonság kedvéért mégis szúrtam. Az ajtó kinyílt, társam pedig azonnal célra tartott és lőtt. Kezd a szemem előtt torzulni a kép, ami miatt pár pillanatig még a folyosón maradok, de ahogy meghallom Liana halk zihálását, azonnal belépek a szobába. A meglőtt férfi félig az asztal alá borult. Gyilkos vággyal nyúlok utána; felhúzom a földről, s elmetszem a torkát. Mikor körülnézek, már senki sincs a helyiségben.

Mély levegőt veszek, azt hiszem, megnyugodhatok. A szemem is kezd tisztulni, a homály oszlik; megfeszült izmaim kiengednek. Tartójába csúsztatom vértől szennyes késemet, és visszaindulok a szabad levegőre.

 - …ilyennek. Engem is megrémített. Áh… hát itt vagy! Végeztél vele?

 - Igen. – mért, mit gondolsz, megtartom kis kedvencnek azt a mocskot, vagy mi?

Bőrömet több helyen is vörösesre festette a kivégzettek vére. Ruhámat is összefogta a szennylé. Liana felém indul, de nem akarom, hogy közelebb jöjjön. Összeretkeli magát, ha hozzám ér, ráadásul már az is szörnyű lehet, ahogy kinézek.

 - Most ne gyere a közelembe! - kezemmel megálljt intek felé, de figyelmen kívül hagyja és átkarol.

 - Nem érdekel! – hangja remeg, s fokozatosan halkul – Nem érdekel, hogy véres vagy! Nem érdekel, ha a ruhám is olyan lesz.

Önfejű, makacs kislány. Hogy veheted így semmibe a szavaimat? Átkarolom, s magamhoz szorítom. Érzem, ahogy ver a kis szíve.

 – Veled akarok lenni! Csak veled! Nem érdekel Leo! És ha… ha ez ugyanaz, amit Leo érez irántam, akkor az azt jelenti, hogy szeretlek!

Szavai hallatán kigyúlnak a jeleim, s ezzel egy időben egy könnycsepp is útjára indul szememből. Pedig sosem sírtam, mióta kinőttem abból a korból.

 - Sose hagyj el Liana! Soha többé ne csináld ezt velem! – suttogom, miközben könnyem hajára pottyan.

Csodálkozva néz fel rám, kezével az arcomat simogatja. Összeszorítom a szemeimet, aztán ahogy kinyitom, azonnal a lányhoz hajolok, s ajkaimat az övéhez érintem. Meg akarom csókolni, de eszembe jut, hogy mocskos és véres vagyok mindenütt, így végül visszahúzom a fejem. Felegyenesedek, s az eddig diszkréten a háttérben meghúzódó Filia felé nézek.

 - Nagy hasznodat vettem, köszönöm, hogy segítettél. És nézd el nekem, hogy a szállásunkon szétvetett a harag.

Filia nem szól semmit, csak kedvesen bólint. Lianára nézek, aki még mindig szemeimet keresi. Tőlem szokatlan módon szeretettel rámosolyogok, s felkapom. Ekkora megrázkódtatás után nem akarom megterhelni szegénykét, így ölben cipelem vissza a házunkhoz. Beérve a szobánkba leteszem a lányt, aki döbbenten les a szerteszét heverő üvegszilánkokra.

 - Megtámadtak titeket is? – kérdezi félve.

 - Ja, dehogy. – seprűvel a kezében Filia elkezdi összesöprögetni a darabkákat – Csak Orocknak kisütötte az agyát a felismerés, hogy valami történhetett veled, és emiatt szétrobban az erkélyajtó.

 - Komolyan? – Liana leesett állal mered rám.

Zavartan húzom félre a szám, s csatlakozom Filiához, csak éppen én kézzel szedegetem a törmeléket.

 - El ne hidd neki. Nem egészen így történt, de kár is erre szót vesztegetni.

 - He! Húzzál innét te retek telep, az kéne még, hogy széjjelvagdosd magad, inkább eridj mosakodni! – aztán valamivel halkabban hozzáteszi – Liana még várja azt az elmaradt csókot nagyfiú.

Elönt a pír, s nem is titkolom. Felkelek mellőle és Liana felé fordulok.

 - Mondd… bántottak? – kérdem csöndesen, megsimítva kissé belilult arcát.

Eddig nem is vettem észre, hogy sérülése van. Talán csak mostanra tolult oda a vér.

 - Semmi baj. – feleli édes hangján.

Megfogja arcát érintő kezemet, s belecsókol. Megremegek. Érzem legbelül, hogy karjaimba akarom zárni, csókolni és szeretni akarom.

 - Menj csak, szedd rendbe magad. Majd én segítek Filiának. – mondja kedvesen, de én nem akarom, hogy a szilánkokkal foglalkozzon.

 - Pihenned kéne inkább. Nem akarom, hogy megvágd magad.

Nem felel, csak int a fejével, hogy menjek. Szót fogadok, s elmegyek a ház azon részébe, ahol mosakodni lehet. Fél óra alatt teljesen rendbe szedem magam, régi vászoningemből viszont nem tudom kisúrolni a vért, úgyhogy kihajítom. Félmeztelenül térek vissza a szobába, de tisztán és ápoltan. Liana azonnal a karjaim közé veti magát, meztelen bőrömhöz simul, szorosan átölelve. Megtámasztom a hátát, másik kezemmel pedig a csípőjéhez érek. Lehajolok hozzá, számat az övére tapasztom. Érzékien csókolom, ajkai édesek, és kívánatosak. Pihegve húzódik el tőlem, arcán halvány pír jelenik meg.

 - Szeretlek Liana. Szerelmes vagyok beléd. – a szavak maguktól hagyják el ajkamat, mire a lány csillogó szemmel és boldogan néz rám.

Odakintről dübörgés hallatszik, mintha valaki rohanna, s döngne alatta a deszkapadló. Valóban így van, mivel másodpercek múlva Leo ront be zihálva az ajtón, amit Filia időközben szintén megjavított.

 - Valaki! Liana eltűnt! Fil! Or… izé… Filia! Itt vagy? – megtépázva és kétségbeesve néz körbe a kihaltnak tűnő szobában, mikor végre megakad a szeme rajtunk.

Még mindig Lianát ölelem, nem engedem el csak azért, mert megjelent az elf bajkeverő. Szívesen feltörölném vele a padlót, de nem akarok megint problémát, ezért nem mozdulok rá a fiúra. Liana kibontakozik az ölelésemből, és lesimítja meggyűrt ruháját.

 - Te jó ég Liana, hiszen véres vagy! – Leo megdöbbenve néz végig a lányon – Ha ez a szemét bántott én…

 - Leo kérlek hallgass el! – kiáltja Liana – Volt egy kis kalandunk, de minden jól végződött. Nincs semmi baj.

Az elf mereven áll, nem mutat hajlandóságot a reagálásra. Barátságosságot erőltetek az arcomra, és felé fordulok.

 - Hajlandó vagyok megbocsátani a felelőtlenségedet, ha elfogadod, hogy a Lianáért folytatott küzdelmet elveszítetted. Ezenfelül, engedélyezem a csatlakozásodat, ha készséges szellemet mutatsz fel, és mindenben kisegítesz, amiben csak szükséges. – szerintem elég nagylelkű ajánlat, büszke vagyok magamra, hogy képes voltam kimondani.

 - Nem miattad! Egyedül csakis Liana miatt csatlakozom a bandádhoz, világos?

 - Mint a nap. – egy csepp irónia kíséretében vigyorba húzom a számat.

Időközben Filia is visszaér, egyikünkről a másikunkra pillantgat, hátha közbe kell avatkoznia, de végül erre nem kerül sor. Leót kirúgom a szobából, Filia pedig önként távozik, s ránk csukja az ajtót.

 - Ez a mostani helyzet gondolkodóba ejtett. – mondom Lianának, miközben elnyúlok az ágyamon – Sehogy sem tudok napirendre jutni azon tény felett, hogy a téged üldözők, még ha szereztek is egy olyan térugró kulcsot, mint ami Filnek is van, honnan tudták meg, hogy te itt, ebben a faluban bujkálsz?

 - Én… én nem tudom. – kedvesem mellém fekszik, felém fordul, és hasonlóan rám mászik, mint mikor beivott.

 - Van egy olyan érzésem, hogy hagytunk egy elvarratlan szálat. Hmm… - a gondolataim szeretnének az elmúlt másfél óra eseményei körül forogni, de Liana érintése, és testközelsége bomlasztja a koncentrációmat.

 - Gondolod, hogy még mindig veszélyben vagyunk? – hangja egy kis félelmet sugároz.

Fejét a mellemre dönti, kezével pedig a vállamon lévő kötést piszkálja.

 - Ó kedvesem, a veszély még közel sem múlt el, csak mert kettővel kevesebben vannak az utánunk loholók. Egyébként… - itt kicsit elcsendesedek, mert az ötletem kivitelezéséhez nem kis munka vár ránk – úgy látom jónak, hogy az utunkat a továbbiakban ne szárazföldön folytassuk. Talán az, aki miatt rád találtak, így nem fog tudni követni minket. És ami a legjobb az egészben, hogy a harcostársaim is nyomunkat vesztik majd, hiszen nem értenek a tengerészethez, és valószínűleg meg sem fordul a fejükben, hogy vízen keressenek engem.

 - Tégy, ahogy jónak látod. – meleg csókja, amit nyakamra lehel, jól esik, és ellágyít.

Kezeimmel átfogom a derekát, s fordulok vele egyet. Most ő kerül alulra. Én is nyakon csókolom, aztán a szájához hajolok, s forró ajkam vadul keresi az övét. Mindent viszonoz, kezével meztelen felsőtestembe kapaszkodik, olykor a hajamba markol. Szívem egyre fokozóbb ütemben ver, vágyaim zabolátlankodni kezdenek. De nem nyernek teret, mert erőt veszek magamon, s visszavonulót fújok. Visszaforgatom a mellkasomra, hogy újból az eredeti állapot álljon fenn. Szaporán veszi a levegőt, haja néhol a szemébe lóg, melle zihál.

 - Szereznünk kell egy hajót, és két napon belül indulnunk kell. – mondom, de inkább magamnak, sem mint neki.

Kopogás hallatszik az ajtón túlról, mire lecsúsztatom Lianát a mellkasomról, és felkelek az ágyról. Csak pár lépést tudok a nyílászáró irányába tenni, amikor már ki is tárul.

 - Jó, hogy itt vagytok, vázolom a tervet. – a két elf furcsán néz rám, nem valószínű, hogy értik a pozitív hangulatom mibenlétét – Szeretném, ha valamelyikőtök utánanézne, melyik közeli településnek van kikötője, vagy folyótorkolata, vagy bármi egyéb, ami kivisz a tengerre.

 - Miért? – Leo karba tett kézzel a falnak támaszkodik.

 - Mert hajót akarok szerezni.

 - Tetszik! – Filia személyében úgy tűnik támogatóra leltem.

 - Pár napon belül indulnunk kell, addig összeszedem a gondolataimat. Ja és egy fontos dolog. A csapat létszáma ezentúl fix! A csökkenés lehetőségét fenntartom, de növelni nem szándékozom! Csak nagyon erős és meggyőző érvek ellenében vagyok hajlandó engedni ezen kijelentésemből!


<<1.oldal>> 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).