Amikor beszámolunk a fiúknak az eljegyzésről és a közelgő esküvőről, a reakció meglehetősen fura részükről.

- Nem csak nők és férfiak házasodhatnak? – kérdi Zane. Nem tudom hova tenni a dolgot, nem igazán értem. Eddig is tudták, hogy szeretjük egymást, biztosan nem homofóbok. Hiszen Mark és Sisco is meleg, és imádják őket is. Meglepő módon a család egyetlen heteroszexuális tagja a félvér, félig ember-félig zombi Jack.  

- Ez egy új világ, kölyök. Ha ahhoz van kedved, felőlem a ház előtt álló fát is elveheted feleségül – vigyorogja Kenchy. Tudtam róla, hogy nagyon liberális felfogású a szexualitás tekintetében, soha nem hallottam még ilyen téren tőle, hogy valami undorító – nyilván észszerű kereteken belül.

- Szóval bárkik összeházasodhatnak? – ékezik a megerősítő kérdés.

- Persze – felelem.

- És mi van, ha valaki még fiatalkorú? – Hm, jogos a kérdés, ezen még soha nem gondolkodtam el.
- Hát, a házasság nagyon komoly dolog. Ezért olyasvalakit kell elvenned, akiről tudod, hogy életed végéig vele szeretnél maradni. Ezért nem árt várni néhány évet, hogy teljesen biztos legyél magadban – magyarázom, de abba már inkább bele sem megyek részletesen, hogy fiatalabb korban mennyire könnyű összekeverni a rajongást, a függést a szerelemmel. Én már csak tudom…

- És rokonok is házasodhatnak? – Na, ez a kérdés már kicsit meglep. Túlvagyunk már a méhecske és a virág kérdéskörön, hiszen egy olyan világban, ahol se koton, se fogamzásgátló, sőt, a szülés is problémás, elég korán meg kell ennek történnie. Senki nem szeretné gömbölyödő pocakkal látni a 11 éves lányát.

- Mire gondolsz, kicsim?

- Hát, mondjuk… unokatestvérek… vagy… testvérek – böki ki Zane, de Zack is zavartan mocorogni kezd. Nekem meg egyre furább érzésem van ettől.

- Ez egy elég komplikált kérdés. A szeretetet néha elég néha megkülönböztetni a szerelemtől. De ha két ember elég régóta, és kölcsönösen szeretik egymást, azt hiszem, semmi sem lehet akadály – felelem pár pillanattal később. Valamiért azt érzem, hogy ez nekik kiemelkedően fontos volt. Valamit leszűrtek belőle, amit még nem tudok, hogy micsoda. Persze hamarosan távoznak is.

- Nem gondolod, hogy fura volt az a faggatózás a házasságról? – kérdezem Kenchyt.

- A kölykök csak kíváncsiak – ránt vállat.

- De ez most mást volt. Mindketten nagyon zavarban voltak. – nekem ez kifejezetten fura volt.

- Szerintem csak a faszkalap apjuk teletömte hülyeséggel a fejüket, és most jönnek rá, hogy a világ más, mint ahogy eddig azt hitték.

- Hmm… talán igazad van. – Rá is hagyom inkább, majd beszélek erről Markkal.

* * *

- Beszélhetünk? – lép be Sisco a raktárba. Épp pakolok és rendszerezek, sok régi dolog megromlott, azokat át kell nézni. A régi világból lassan minden elkorhad, de ez talán nem is baj.
- Persze, gyere – mosolygok rá. Mondjuk azért sejtem, hogy miről lesz szó, hiszen Mark panaszkodott korábban.
- Beszéltél vele? – Ki sem kell mondania.
- Nem sokat. De ne haragudj rá, nekem mindent elmond. De ne félj, sem Kenchy, sem Jack nem tud semmi konkrétat – nyugtatom meg. Mellém áll és miután kifaggat, hogy mit csinálok, segít. Tudom, csak leköti magát, de ez így jó is, talán hamarabb és könnyebben meg tud nyílni.
- Te is az voltál – állapítja meg konkrétum nélkül, és pontosan tudom, hogy már nem a konzerv kukorica a téma.
- Igen. Egy orvosé, majdnem harminc évig.
- Hogy kell ezt elfogadni? Hogy tudsz túllépni rajta? – néz rám elkeseredetten.
- Sehogy nem tudsz rajta túllépni. Elfogadni… el kell. Nem teheted miatta tönkre az életed, meert valaki más hibájából éveket szenvedtél.
- Ez nem ilyen egyszerű – sóhajtja.
- Persze, semmi nem az. Önmagadat elfogadni, párkapcsolatot építeni… - Ahogy megremeg a keze, tudom, témánál is vagyunk. – Emiatt jöttél. nem magadban kételkedsz, hanem abban, hogy megérdemled-e. Igaz? – Csak bólint. – Hiába mondanám egyszerűen csak azt, hogy igen. Nekem is hónapok munkája van benne, hogy elfogadjam, nem vagyok mocskos és megérdemlem a szerelmet. Képes vagyok rá érezni és viszonozni is. – Pár pillanatnyi csend. Csak a pakolászás zaja hallatszik és a kinti hangok.
- Ő tudja. Mármint Mark. És nem zavarja.
- Mark tipikus alfa – horkantok fel jobb kedvvel. – Neki az a lényeg, hogy megvédjen és boldoggá tegyen. Az, hogy nem nő vagy, hanem férfi, csak annyiban befolyásolja, hogy nem tudsz neki szülni, de ugyanaz az ösztön működik benne. Ken is ilyen. Már akkor is ilyen volt, amikor bunkó paraszt volt. Mindig másokat helyezett előtérbe, amikor jöttem, akkor már engem. A maga fura módján mindig csak óvni akart mindentől. Mark is ezt teszi, ha belül tudta is, hogy hülyeség lefognia, hiába te kérted, megtette, mert szeret téged és te kérted.
- És mit tegyek? – kérdezi.
- Menj haza, beszélgess vele. Mondd el neki, hogy ez az egész miért izgatott fel. Mert nem bűn, ha elmentél, amikor szexeltek veled, Sisco – pillantok rá. Elsápad és összerezzen. – Ez a baj, igaz? Szarul érzed magad, mert felizgatott az emlék. – Leteszem a kezemben levő dobozt, és a vállánál fogva fordítom szembe magammal. – Mazochista lettem. Imádom, ha fájdalmat okoznak nekem és durvák velem. Sőt, Kenchyt a gazdámnak hívom, ha izgatni akarom verbálisan. Egyszer napokig meztelen voltam, mert neki akkor az kényelmes helyzet volt. Én is ilyen vagyok, Sisco. Ha az ember egy fajta szexet ismer, akkor az elégíti ki igazán. te sem vagy kevesebb vagy rosszabb, ha leülsz és megbeszéled Markkal, hogy mit akarsz.
- Nem vagyok ettől egy beteg ribanc? – Felnevetek.
- Dehogy, szívem. A szokások rabja vagy, mint minden ember. Ez nem tud változni, de emiatt baromság beáldozni markot, ezt te is tudod – kacsintok rá. Kicsit még Mark is szóba kerül, de aztán eszembe jut valami más. – Nem gondolod, hogy az ikreink furák? – Felvont szemöldökét látva érzem, ki kell fejtenem. – A rokonok közti házasságról faggatóztak.
- A testvérek közöttiről? Erről már minket is kérdeztek, de nem igazán értettük – ismeri be. – nem akartunk felesleges aggodalmat nektek. Most sem akarok, de azért készülj fel, hogy szerintem szorosabb a testvéri kapcsolatnál az övék.
- Szerinted szerelmesek? – sóhajtom.
- Nem tudom, nekem nincs testvérem, neked meg öcséd van és nem ikred. Nem tudjuk. De az biztos, hogy nagyon közel állnak. Nagyon-nagyon közel. – Elgondolkodtat. Nem zavar az érzés, de bogarat ültet a fülembe. Talán a fiúk szeretők?

* * *

- Beszélhetünk? – lépek Ken mellé. Épp Angela és Kim mellett áll, talán eligazításról jönnek. Vagy oda mennek.
- Brook, hadd ragadjam meg az alkalmat a gratulációra! – húz magához Angie és Kim is. – Mark lesz a tanúd?
- Igen, ez egy testvér dolga – mosolyodom el.
- Na de nem is zavarunk, beszélgessetek! Parancsnok, gyere utánunk, addig előkészülünk – mondja Kim és megkarolja Angie-t, majd elindulnak.
- Bocs édes, nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz – ölel magához egy gyors csókra. – Eligazítás lesz, aztán amúgy is felkerestelek volna, mert egyeztetni kell, hogy mik romlottak meg. Nem tudom, mennyi értelme van még a rövid portyáknak, a környéket már betéve ismerjük – húzza el a száját. – De miért is jöttél?
- Volt egy fura beszélgetésem Siscóval. Nem vetted észre, hogy az ikrek… nos… másképp szeretik egymást?
- Mi van? – vonja fel a szemöldökét és behúz egy fa mögé. – Brook, ezt most, itt kell megbeszélnünk, a járdán?
- Nem, csak…
- Téged ez zavar?
- Dehogy! – felelem. – Attól ijedtem meg, hogy téged zavar! – Megrázza a fejét.
- Figyelj kicsi! Ők a mi kölykeink, akkor is szeretni fogom őket, ha gyilkosok lesznek. Az meg kicsit sem furcsa, hogy egymásba zúgtak, hiszen évekig csak ketten voltak, az egész világ kínozta őket. Ráadásul tudod, hogy nem szoktam az ilyesmit ennyire komolyan venni.
- Tudom, csak… félek, hogy mit fog gondolni a falu – húzom el a szám. – Minden kiderül előbb vagy utóbb.
- Ki nem szarja le, hogy mit gondolnak? Jacket is elfogadták, aki meg nem, az nem szól miatta. Túl fontos vagy nekik te is és én is, hogy kilökjenek minket – jegyzi meg.
- Igazad van – sóhajtok fel megkönnyebbülten. – Mikor lettél te ilyen bölcs, gazdám? – vigyorgok rá.

^{_{Épp kezdenek felforrósodni a helyzet. Ken meztelen, a srácok Angie-éknél, Jack a táborban van, így biztonságban vagyunk. Minden összeállna, hogy egy orbitálisat szexeljünk, amikor elcsesz mindent, hiszen előcsalogatja a mélyre temetett idegbajomat.}}

^{_{- Ránk fog férni egy kis kikapcsolódás, mostanában úgyis feszült voltál – morogja a nyakamba, miután alaposan végigharapdálta, mire úgy érzem, valaki átkapcsol bennem valamit. A farkam lelohad, a vágyamat, mintha elmosták volna, és legszívsebben beverném a képét.}}

^{_{- Még mindig ezen lovagolsz? Mondtam már, hogy nincs semmi baj – tolom el magamtól és a konyhába indulok.}}

^{_{- Pedig láthatóan van valami baj, ha így felkapod a vizet és faképnél hagysz – tárja szét a karjait. Tudom, tanácstalan.}}

^{_{- Mert értetlen vagy és egyfolytában csak nyomasztasz. – Nem akarom neki elmondani. Nem azért, mert el akarom veszíteni, hanem azért, mert tudom, hogy ez faszság. Mindenem megvan. Miért vágynék egy rohadt gyűrűre is? Családom van, gyerekeim, szerető férjem.}}

^{_{- Hercegnő, most komolyan, mi a fasz van? Én nagyon igyekeztem kitalálni, de ha semmi támpontot nem adsz, nem fog menni. – Gondterhelt, tanácstalan. A farka persze áll, így el is fordulok, el ne csábuljak. Ha már első dühömben szétcsesztem a hangulatot, nem adom most be a derekam.}}

^{_{- Ken, mondtam, hogy semmi, mit nem értesz ezen? – kérdezem.}}

^{_{- Beszéltem Markkal. – Meglepetten kapom felé a fejem. Rögtön beugrik a beszélgetés. Elmondtam neki, hogy mire vágyom, hogy hülye vagyok és tudom, nem éri meg ezen pörögni, de akarom. Ő elmondta, hogy valóban bolond vagyok, legyek elégedett. Nem túl jó hallgatóság mostanában. Tudom is az okát, de Sisco gondjai nem adnak okot arra, hogy beáruljon, hiszen ő a testvérem, csessze meg!}}

^{_{- Az a szemét…}}

^{_{- Azt mondta, ezúttal nem mondhatja el. Hercegnő, én tényleg csak azt akarom, hogy boldog legyél. De ezúttal fogalmam sincs, mi a picsa folyik, és végképp nem tudom, hogy oldjam meg – mondja, és tudom, őszinte. Most tényleg megijedt, és ha nem segítek neki, tudom, hogy nem fogja kitalálni. És ennek nem az az oka, hogy buta. Egyszerűen ő ilyen. Mindenét nekem adta már, de ha az érzelmi intelligencia alapján választok párt, tuti Spoogen-fivér lenne a gyerekeim apja.}}

^{_{- Jézusom Ken, néha akkora seggfej vagy! Tényleg tipped sincs? – csattanok fel. – Neked tényleg elég ez?! Sosem vágytál semmi többre?}}

^{_{- De mire? Örökbe fogadtuk a srácokat, minden jól alakult, hónapok óta nem is veszekedtünk… nem értem. – Ő kúrta fel az agyam és ez most rá is átragad, pedig abból semmi jó nem fog származni, ha mindketten elveszítjük a fejünket.}}

^{_{- A kapcsolatunkról van szó!}}

^{_{- Mi van a kapcsolatunkkal?}}

^{_{- Többre vágyom! – vallom be neki.}}

^{_{- Többre? Nem vagyok elég neked? – Teljesen ledöbben.}}

^{_{- Te tényleg ennyire hülye vagy?! Mik vagyunk mi egymásnak? – Nem felel. - Szeretők? Élettársak? Hogyan definiálod a kapcsolatunkat?}}

^{_{- Mit szeretnél, hogyan definiáljuk a kapcsolatunkat? – kérdez vissza finoman.}}

^{_{- Azt szeretném, ha összeházasodnánk, te fafejű! -mondom ki végre.}}

^{_{- De akkor mi a picsáért nem mondtad?! – kiabál rám.}}

^{_{- Mert azt akartam, hogy magadtól jusson eszedbe, de rá kell jönnöm, hogy arra örökké várhatok!}}

^{_{- Jó! Akkor házasodjunk össze! – Még mindig kiabál. De akkor is nehezen fogom fel.}}

^{_{- Mi?}}

^{_{- Jól hallottad! Holnap kerítek egy szájbatekert gyűrűt is, mert boldoggá akarlak tenni!}}

^{_{Gondolkodás nélkül lendülök a karjaiba pár pillanat néma csend után. Annyira végtelenül szeretem őt, hogy arra szavak sincsenek. Most nem is lenne rájuk szükség. Szinte állatias ösztöntől vezetve igáz le, és én minden különösebb ellenállás nélkül adom meg neki magam. Mert miért ne adnám? Ő a mindenem. A szerelmem. A gyerekeim apja. A megmentőm. Az életem. A mindenem. A férjem csak egy újabb pozíció lesz. Egy újabb poszt, amit senki más nem tölthet be az életemben, csak ő.}}

^{_{Miközben a testünk összekapcsolódik ismét, sokadszorra, már-már megszokott, de semmiképp sem megunható ritmusban, végig mosolygok. Mosolyogva csókolom, boldog könnyek szöknek ki a szemeimből, ahogy belém hatol, ahogy mozogni kezd, már csak ő létezik. Nincsenek zombik, nincsen tábor. Semmi nincs, az univerzum csak ő meg én.}}

<sup><sub>- Olyan nagyon szeretlek, te seggfej – sóhajtom, miközben a kéj lecsendesedik a testünkben. Sokadszorra sikerül ezt elérni, már hajnal színezi az eget.
- Mi a faszért nem mondtad el? Miért volt ez a cirkusz? – kérdezi, de a szavai keménysége ellenére olyan finoman, olyan lágyan simít végig a gerincemen, ahogy csak ő képes rá.
- Mert baromságnak gondoltam. Akartam, de tudom, hogy így is mindened az enyém és fordítva. De nem tudtam szabadulni valamitől.
- Mitől? – kérdezi érdeklődve.
- Hát, tudod, van az Öreg. Még Nanamiék táborából jött, a kutatási segéd. Sokáig nem beszélgettem vele, de Kevinék halála után Mark ugye szólt, hogy neki ez így nagyon sok, nincs ereje mindennel foglalkozni. – Bólint, tudom, hogy erre emlékszik. Nehéz időszak volt. Alexet nem volt olyan nehéz pótolni, de Kevin… ő hatalmas lyukat hagyott maga után a tábor hajójának testén. – Amikor először beszélgettem vele, és mondtam, hogy Zack és Zane a mi fiaink, úgy hivatkozott rád, hogy a férjem. De ez nekem szent szó, ki is javítottam, hogy nem vagy a férjem, az élettársam vagy. Tudod, mit mondott? – Érdeklődve pillant rám. – Hogy nem baj az. Tudom, hogy nem bántani akart, sőt, a saját szavait akarta tompítani, de azóta nem szabadulok a gondolattól, hogy ezt is akarom. Hogy ne csak az élettársad legyek, hanem a férjed is. – Felsóhajt, magához húz és agyon finoman megcsókol.
- Azt hittem, már kértelek, hogy ne játszmázz érzelmileg, mert nem vagyok jó benne, hercegnő – int meg finoman.
- Tudom, Ken, de… mindegy, oké? Hülyeség volt így túltolni, de akkor is akarom. És már megkérted a kezem, szóval nem visszakozhatsz.
Felnevet, magához ölel és a szívének dobogására alszom el.</sub></sup>

^{_{* * *}}

<sup><sub>Másnap reggel kelünk. Nem sokat aludtunk, de megéri, úgy érzem, a felhők felett járok. Ken a raktárba megy, ott tartjuk az ékszereket is. Ahogy ő lelép, megjelenik Mark.
- Figyelj, Brook, én…
- Megbíztam benned, Mark – mosolygok rá szomorúan.
- Tudom, és sajnálom. Csak…
- Sisco?
- Sisco – sóhajt fel. – Azt hiszem, PTSD-je van, a tünetek alapján ez tök egyértelmű. De egyszerűen nem tudom kiszedni belőle, hogy mi a baj. Eddig nem volt gondja, de már alig alszik, agresszív. Féltem őt, Brook.
- Szex? – kérdezek rá, miközben kávét készítek magunknak. Mostanában gabonakávét készítünk, nagyon egyszerű és mégis kávé, imádom.
- Na ez az – sóhajt fel.
- Ne kelljen mindent harapófogóval kiszedni belőled, Mark.
- Egy hete lefogtam szex közben. Ő kérte, de rettenetesen bepánikolt, azóta ilyen. Fogalmam sincs, mit tegyek.
- Te semmit – mondom, és elé teszem a bögrét. – Majd beszélek vele. Rendben? De azt miért nem kérdezed meg, hogy a fecsegésedből mi lett?
- Hát, amikor Kenchy lelépett, már ráláttam a teraszra, és láttam a csókot, amivel búcsúzott. Szóval baj csak nem lett.
- Az nem – vigyorgok rá. – Veszekedtünk, de a végén…. szóval a kérdés az, hogy lennél-e a tanúm – nevetek fel. Felugrik, magához ölel. Még mindig olyan hihetetlen, miközben egy fejjel magasabb és izmosabb is nálam.
- Annyira örülök, testvér – puszilja a hajamba.</sub></sup>

^{_{Nem csinálunk nagy, családi kézmegkérést. Egyedül vagyok már, amikor visszaér. Nincs nagy, filmes romantika, azok nem mi lennénk. Egyszeren kapok egy gyűrűt, és egy fergeteges jegyességet ünneplő szexet. Komolyan, néha azt érzem, olyanok vagyunk, mint a tinik. De akkor is imádom. Mindennél jobban.}}

- Mikor veszett nyoma? – lép mellé azonnal Kenchy. Kevin persze sír. A gondolatra nekem is összeszorul a torkom, hogy ez a mi gyerekeinkkel is megtörténhetett volna. Pláne, hogy jó eséllyel…
- Úgy negyedórája. Fel… felforgattuk a házat és a környéket, de semmit nem találtunk. Utána rögtön iderohantam. Alex még mindig keresi, de nem találtunk nyomokat a hóban – zokogja Kevin.
- Ne aggódj, Kevin. Megtaláljuk, ígérem. Az osztag velem jön, a többiek maradnak!
- Kenchy! – Elkapom a karját. Annyi mindent akarok neki mondani. Szeretem. Vigyázzon magára, vigyázzon a fiainkra. Találja meg Suzyt. Hagyja az egészet a francba és maradjon velem. Ha a félvér volt, a kislány legjobb esetben sem él már.
- Maradjatok itt a többiekkel, mi megkeressük Suzyt. Ha találunk valamit, azonnal szólunk – ígéri és egy csókot nyom a homlokomra. Sóhajtva ülök le Zane mellé, aki azonnal meg is fogja a kezem. Amikor a csapat elmegy, megjelenik Jack.
- Itt volt – jelenti ki. Értetlenül nézek rá.
- Kevin volt itt. A tábor tudósa, Mark kollégája. Suzy az ő nevelt lánya.
- Mikor érkezett? – kérdezi.
- Hát, régen. Évek óta él itt. Jack, mi a baj? – lépek közelebb.
- Ő az, Brook. A félvér. Ez a Kevin az. – Láthatja az arckifejezésemet, mert azonnal magyarázatba kezd. Ezt ugyanis nem hiszem el. – Emlékszel? Mondtam, ha közel kerül, tudom, hogy ő az, Most itt volt, ebben a házban, ahol én. Biztos vagyok bene, Brooklyn. – Értetlenül nézek Markra.
- Szólalj már meg – kérem.
- Én… nem tudom – roskad le a kanapéra. Sisco azonnal mellé lép és a vállára teszi a kezét. – Hát… fura volt mostanában, az biztos. Nem evett velem soha. Mindig lerázott azzal, hogy majd később, vagy épp az előtt evett, hogy megjöttem. De semmiféle kutatást nem folytattunk. A véreddel kísérleteztünk, az tény. De csak azt értük el, hogy egereknek beadva átváltoztak. Ezen a szálon indultunk el, hogy ez miért lehet és mit tehetne tenni. Gyógynövényeket kevertem mindenféle arányban. Én itt tartottam. Nem… vettem észre semmit – rázza meg a fejét. Jack felé fordul. – Biztos vagy benne?
- Kevés dologban voltam eddig biztosabb, mint abban, hogy aki bejött egyedüliként legutóbb, az egy félvér. Ha tippelne kellene, nem olyan rég evett, mert nem olyan a kisugárzása, mint az éhes halottaknak. De ez már csak tipp. Az biztos, hogy halott.
- Akkor azonnal oda kell mennünk – nézek Jackre.
- Csibe! Visszahozzátok papát? – kérdezi Zack.
- Persze, édesem. – Ha nem késtünk el máris…
A gyomrom hatalmas görcsben, ahogy rohanunk. Mark és Sisco a srácokkal, én meg Jackkel Kevinék háza felé rohanok. Már halljuk messziről a fegyvereket, de amire odaérünk, attól lefagyok.
Kevin Kenchy felett térdel és fojtogatja. Jack nem habozik, azonnal oda ugrik és letépi a támadót az öccséről, én pedig szintén odalépek a szerelmemhez, miközben a két félvér eszeveszett módon harcol.
- Kenchy! – sikítom és magamhoz ölelem.  – Semmi baj, csak lélegezz. Minden rendben. – A hátát simogatom, megnyugtatom, majd mikor normalizálódik a légzése, hagyom felállni, mert tudom, hogy mit tervez. Nem fogom vissza, mert tudom: szüksége van erre, meg kell tennie, meg kell bosszulnia a barátságukat. Suzyt, a völgyieket, a tábor lakóit. Lefagyva figyelem az eseményeket, ahogy lassan, a két Spoogen testvér legyőzi az őrjöngő Kevint.

Amikor már halott, látom, hogy valami történik. Mintha olvadna a jég a testvéri kötelékükön, így én veszem a kezembe a dolgokat, hadd pihenjenek.
- Angie, menj a házba. Kutassatok át mindent, ami hasznos lehet, azt zsákba. Espinoza, nézzetek szét a kertben, valahova el kellett ásniuk a csontokat. Sergej, add ide a fegyvered – nézek az egyikre, aki Alexet fogja. – Mint a tábor egyik vezetője, azonnali ítéletet hozok az ügyedben, Alexander. Bűnös vagy a tábor veszélyeztetésében és a párodhoz hasonlóan több ember kegyetlen megölésében.
- Én nem öltem meg senkit – suttogja.
- De. Abban a pillanatban, amikor megtudtad, hogy Kevin micsoda és mit tesz, és nem jöttél hozzánk, azonnal embereket kezdtél ölni te is. Az összes völgyi nőt és gyermeket. A férfit, aki Markot felnevelte. Suzyt. Mindenkit. Mik az utolsó szavaid? – illesztem a homlokához a fegyvert.
- Szerettem Suzyt. – Nem mond mást. Meghúzom a ravaszt. Vér és agyvelő fröccsen az arcomba, Szergejék pedig engedik a földre hullani a testet.
- Brook – lép mellém életem szerelme.
- Nem várhattam el, hogy ezt a terhet is te cipeld – fordulok felé. A vért az arcomról a könnyeim mossák le, ahogy az ölelésébe húz. Semmit nem mondunk. Nem kellenek szavak. Nincs szükség egyetlen szóra sem.

A kertben megtalálják a csontokat. Suzyé a legfrissebb, még véres, a húscafatokba föld tapadt. Iszonyodva nézem, és nem értem. Végül Kenchy tart egy tájékoztatást a tábor lakóinak, én a gyerekekkel vagyok. Fáj. A barátaim voltak. És a vérem miatt. Miattam. Soha nem fogom ezt megbocsátani magamnak. Soha.

********* 1 évvel később *********

- Ken, nem láttad valahol Zack fekete csizmáját? – kérdezem.
- Ha a helyére tette volna, nem tűnt volna el – jelenti ki. Az érintett iker felvont szemöldökkel fordul az apja felé.
- Papa, ha elástad a csizmámat… - Nem is folytatja, feltépi az ajtót és kiszalad friss hantot keresni. Zane persze sóhajtva utána indul, de ő csak sétál. Nem az ő csizmája a tét. Nevetve lépek Kenhez. Mióta Jack az életünk része lett, én is Kennek hívom Kenchyt. Annyira jó most minden. Kevinék halála nem okozott áthidalhatatlan problémákat. Sisco szerencsére valamennyit ért a kertészkedéshez és átvállalta a dolgokat, plusz találtunk erre vonatkozó könyveket a raktárban, azokat is elolvasta. Nem mondom, nem érezzük a főkertész és a fő kutató hiányát, de Mark nagyon jól együtt tud működni Mr. Perryvel, az orvossal is. Segítenek egymásnak, és bár lassabban, de folyik a kutatás. A lelkünk persze sokáig hevert darabokban, mert két barátot vesztettünk el. De… de nekünk tovább kell élni. Neveli a két fiúnkat, akik egyrészt lassan olyan magasak, mint én. Zack haja rövid, mint az enyém, Zane viszont növeszti, már a háta közepéig ér. Imádják egymást, imádnak minket is. És mi is őket.
- Mai terv? – kérdezem szerelmemet.
- Vezetem a kiképzést. Ebéd, utána tartok az iskolában három testnevelést, egyeztetünk pár portyaútvonalat. Vacsora, gyerekfektetés és addig dugni téged, amíg a karjaimba nem ájulsz – vigyorog rám.
- Tökéletes terv – nevetek fel. – Szeretlek.
- Hát persze, ti itt egymásba vagyok esve, a fiúk meg a kertet ássák – lép be Jack, kezében a csizmákkal.
- Jack bácsi, basszus, add már ide! – érkezik a Zack nevű hurrikán.
- Többet kellene lábat mosni – lép be tökéletes nyugalommal Zane. – Ha Jack bácsi a föld alatt kiszagolja a csizmádat, akkor baj van – oltja azonnal a testvérét.
- Kussolj! – pirít Zack Zane-re, de az arca vörös.
- Merre jártál? – kérdezem Jacket, ahogy egy csók után kibontakozom Kenchy karjaiból.
- Van egy raktár nem messze, tudod. Nem tudtatok eddig bejutni, mert tele volt. De mivel éhes voltam… már nincs tele. Azért is jöttem szólni, hogy induljunk.
- Nem mehetnek be, amíg összeszeditek a csapatot? – kérdezem.
- Zack, Zane, futás Angie nénihez és szóljatok, hogy fél óra és indulunk – adja ki a parancsot Kenchy, mire az ikrek már rohannak is.
- Nem tudnak bemenni. ráhajtottam egy lakatot. Majd letöröm, ha odaértünk – ránt vállat az idősebbik Spoogen.
- Akkor ettél is? – kérdezi Ken.
- Volt ott pár friss hulla. Lehetett ott egy kisebb csapat. mert nagyon szépen össze vannak szedne a holmik. Szóval tele a pocak – simít végig az említett területen.
- De vigyázzatok magamtokra – mosolygok rájuk. Gyors csók Kenchynek, és már mennek is. Ez lett a rutinunk. Jack ki és be járkál, felderít olyan helyeket, amik eddig elérhetetlenek voltak.  Hála neki annyi munkája van a portyázóknak, mint a raktárosoknak. Sok újítást vezettünk be. Pincét ástunk, hogy hűvösebb legyen. Füstöljük a húsokat, befőzünk, amennyire tudunk. Nagyon jól élünk. Békésen, és szinte már gazdagságban. Egy dolog hiányzik.

Azóta sem kérte meg a kezem… persze, szeret. Én is őt, de azért jól esne. Egy éve várom. Akkor sem lehet panaszom, ha soha nem fogja megtenni, csak… jól esne, bármennyire furcsa. Az összetartozás hivatalos jele.

Hangosan kapkodom a levegőt. Nem akartam ennyire beolvasni neki, de azt hiszem, megérdemelte. A gond, az a kis jelző, amit Kenchyre használtam.

- Kenchy nem is a férjed – jelenti kim Mark, de csak egy pillantás a jutalma. Azon gondolkodom közben, hogy ezt azért mondtam, mert akarom? Jelentene bármit is a házasság ebben a világban?

- Miért nem kerestél? – kérdezi Kenchy, így visszalépek hozzá és az ölébe ülök. Így tudom támogatni. Ismerem már, tudom, hogy szüksége van az érintésemre most.

- Mindenkinek jobb volt így, Ken. Egyszerűbb volt elfogadnotok azt, hogy meghaltam, mint azt, hogy… torzszülött lett belőlem.

- Ez csak a te véleményed. Helyettünk döntöttél – jelenti ki Kenchy és én csak arra tudok gondolni, hogy mi alakult volna másképp, ha Jack itt van. Robby még élne? És egészségesebb lett volna? Akkor talán vele jövök össze.

- Talán rosszul döntöttem. De, ami volt, elmúlt. A jelenre kell koncentrálnunk – mondja Jack burkoltan kérve Kenchyt.

- Csapdát kell állítanunk – jelenti ki Kenchy, de már előre sejtem, hogy nekem ez nem fog tetszeni.

- Egyet értek. Valahogy elő kell csalogatnunk azt a másik félvért – ért egyet Mark. – De hogyan?

- Van egy ötletem – jelenti be életem szerelme, mire megfeszülök. Ő a nyakamba csókol, de ettől még kiakadok a következő mondat hallatán. – A köztünk lévő áruló már biztos megveszik az éhségtől, és a kijárási tilalom miatt nehéz észrevétlenül bárkit is levadásznia, márpedig rejtve akar maradni. Egy ember újra járőrözni kezd.

- Kizárt – ugrok fel és szembefordulok vele. – Most rögtön verd ki a fejedből, Spoogen! – parancsolok rá.

- Tudod, hogy nem tehetem.

- Nem érdekel! Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy veszélybe akarod sodorni magadat!

- Felelős vagyok ezekért az emberekért, hercegnő. Meg foglak védeni téged és a srácokat is. Nem várhatom meg, amíg elfogynak körülöttünk az emberek, mert végül mi kerülnénk sorra – néz rám, majd elkapja a kezem és visszaránt az ölébe.

- Nem érdekel. Legyen valaki más a csali! Nem veszíthetlek el! – Már szinte könyörgöm neki.

- Ahogy én sem téged. De ha az a kibaszott félvér zombi kiharap belőlem egy darabot, a torkán fogok akadni. – Nem… tudom, hogy ennek katasztrófa lesz a vége.

- Nem hagyom, hogy baja essen – jelenti ki Jack. Nem reagálok rá, ahogy Kenchy sem. Pedig Jack próbálkozik, érzem és látom. Talán beszélnem kellene az én önfejű szerelmemmel?

- Be kell biztosítanunk magunkat. Ha többen vannak, egyedül nem fogsz elbánni velük – szólal meg Kenchy.

- Ássunk vermet, állítsunk bele karókat, és öntsünk az aljába benzint – dobom fel. – Nincs más dolgunk, mint belecsalni őket. A karók felnyársalják és mozgásképtelenné teszik, így felgyújthatjuk őket. Azt még az ilyenek sem élhetik túl – pillantok az idősebbik Spoogen felé, jelezve, hogy ötletem millió van és mindet végig is fogom rajta próbálni, ha árt nekünk.

- Jó tervnek tűnik. Működhet. Ha mégsem halnak bele, elég lassan fognak regenerálódni ahhoz, hogy kitaláljunk valami mást.

- Mondtam már, hogy eszedért is szeretlek? – suttogja a fülembe egy imádott hang.

- Nem elégszer – jelentem ki, mert így is gondolom.

- A kérdés már csak az, kiben bízhatunk? – kérdezi Mark. - Össze kell szednünk egy kisebb csapatot a csapda felállításához, de így nehéz lesz.

- Az biztos, hogy a jelenlévő katonák közül egy sem volt hozzám hasonló – szólal meg Jack.

- Arra is gondolnunk kell, hogy talán a félvérnek segítői is vannak. Akár meg is zsarolhatott másokat. Abban sem bízhatunk, aki biztosan ember.

- A javaslatom, hogy dolgozzunk a portyázó csapattal – reagálok Kenchy ötetlére. – Régóta ismered őket, bízol bennük és rögtön feltűnne, ha valamelyikük furcsán viselkedne – pillantok szerelmemre megerősítést kérve, amit meg is ad.

- Igazad van. Legyen így. Mást nem kell beavatnunk.

- Mikorra lesztek kész a csapdával? – kérdi Jack, mire Kenchy egy napot tippel.

- Jacknek itt kellene maradnia addig, hátha az áruló mégis felfedi magát – dobja fel Mark, én pedig támogatom az ötletet, de nem vagyok biztos, benne, hogy ez a helyes döntés. Az, hogy bizonytalanok vagyunk, szinte érezhető a levegőben, így rövid idő után maga Jack oszlatja el a kétségeinket. Nem teljesen sikerül, de legalább már el tudunk indulni ez úton.

- Jól van. Én itt maradok Jackkel, amíg ti elmentek a többiekért – jegyzem meg, de Kenchynek nem tetszik az ötlet.

- Kizárt. Nem hagylak vele kettesben, hercegnő. Egyikőtöket sem!
Így hát végül négyen megyünk át a fiúkért, én pedig közben próbálok Kenchy lelkére beszélni, de…. nem sikerül. Abban sem vagyok biztos, hogy őszinte vagyok-e, és tényleg Jacket támogatom. Talán csak a gondolat tetszett meg tudat alatt, hogy tovább bővülhet a családom, és végre Kenchy oldaláról.

- Mi lesz a forgatókönyv? – kérdezem.
- Jack és én elugrunk a csapatért, te meg Mark a kölykökért – mondja Kenchy.
- Jó ötlet, ha mindenki tudja, hogy itt van? – kérdezi Mark.
- Jogos – húzom el a számat. – Nickyék háza a fasor mellett van, ott el tud bújni. Menj te Markkal a csapatért, én meg Jackkel megyek az ikrekért – fejtem ki.
- Az se tetszik, hogy te ott vagy vele kettesben, de hogy az ikrek is… - kezdene bele Kenchy.
- Figyelj, bébi – lépek hozzá. – A bátyád kibaszott erős, jó eséllyel az előtt ki tudna végezni hármunkat, hogy komolyabban tehetnénk ellene, nem? – Látom, hogy nem tetszik neki. – Elhiszem, hogy nem bízol benne. De jelenleg ő a legerősebb lény ebben a táborban, és láthatóan nem akar bántani minket, mert ha akarna, már megtette volna. Én arra szavazok, hogy Zack és Zane a közelében maradjon egyelőre.
- Brokkal értek egyet – jegyzi meg Mark. – És ott lesz Sisco is. Nem lesz bajuk. Menjünk a felderítőkért és találkozzunk a lakásotokban – mosolyogja az öcsém és karon ragadja a morgó szerelmemet. Egy csókot még gyorsan nyomok a szájára, és már mennek is, ahogy mi is.
- Miről akarsz beszélni velem? – kérdezi Jack.
- Semmiről, tényleg ez volt a leglogikusabb. Kenchy elég zaklatott, semmi érzelme nem lett volna, hogy vele legyél most. Majd Mark megnyugtatja Elég jóban lettek mostanában – mesélem.
- Bízol bennem? – fordul felém.
- Eszemben sincs – mosolyodom el. – De választásom ugyanannyi van. Ha tényleg van itt még valaki, és nyilván nem fedted volna fel magad feleslegesen, akkor halálra vagyunk ítélve. Nem?
- De, sajnos igen – sóhajtja.

Az ikrek nem kértek magyarázatot, alig várták, hogy végre elindulhassunk. De az meglep, hogy amikor kilépünk, és Sisco meglátja Jacket, azonnal elénk ugrik és az övéből kiveszi a tört. Amiről azt se tudtam, hogy ott van.
- Ki vagy te és mit akarsz?
- Sisco, nyugi – szólok rá. – Mindent el fogok mondani, csak érjünk haza, oké? – Rám pillant, majd bólint, de nem teszi el a tőrt. Az ikrek persze nem értenek semmit, de nem kérdeznek, csak két oldalról kapaszkodnak belém.

Szinte egyszerre érünk a barakkunkba. A háromhelyiséges lakás megtelik emberekkel, én pedig elengedem, hogy jó házigazda legyek.
- Papa, én semmit nem értek – jelenti be Zack. – Mit keres itt mindenki és ki az a pasi?
- Ez engem is érdekelne – morogja Sisco, az ölébe húzva Zacket.
- Ő… ő csak egy ismerős. – Itt van Renner is, ugyanannyira lefagy, ahogy Mark és én.
- Kenchy! – szólok rá.
- Nem az? – pillant rám.
- Befejezed, hogy így viselkedsz? – kérdezem, és áteszem a szót, bár kifejezetten nem örül neki. Fel is áll, de mire befogja a számat, már elmondom. – Ő Jack Spoogen, Kenchy halottnak hitt testvére.
- Kurva életbe – sziszegi az arcomba. – Mi a faszért kellett elmondani? – Elkapom a csuklóját és elhúzom a szám elöl.
- Mert unom a hazudozást! – szólok vissza. – Tehát! Ő itt Jack, a halottnak hitt testvér, akinek amnéziája volt, de most hazatért – foglalom össze és az említettre nézek. A sápadtnál is sápadtabb. Gondolom, nem esett neki jól, hogy az öccse letagadja a fiai előtt. De akkor sem fogom engedni, hogy azt csinálja Jackkel, amit Robbyval, hogy utána megint hónapokig éljen velünk az árnyéka annak, hogy szar testvér volt.

- Papa – cincogja Zane. Kenchy felsóhajt, elenged engem és visszalép az ikrekhez. Zack Sisco ölében ül a kanapén, mellettük egyik oldalon Zane, a másikon Mark.
- Fiúk, valamit szeretnék nektek elmondani – sóhajt fel kényszeredett mosollyal. Valaki rossz dolgokat csinál a táborban.
- A bácsi tényleg a testvéred? – szakítja félbe Zack.
- Nem monndhatnám el előtte, amit akarok? – kérdezi az apjuk.
- Nem – jelenti be Sisco. - Ne várd el, hogy egy csövesnek kinéző faszival egy szobában hagyjam őket. Még úgy se, hogy a felderítők itt vannak mindannyian!
- Jól van már! – szól rá Kenchy. – Igen, ő a testvérem. Igen, amnéziás volt. Igen, halottnak hittem, és most segíteni jött. Ennyi? – sziszegi dühösen, mire Sisco kényszeredetten bólint egyet. – Aki nem a családom tagja, menjen át a fiúk hálójába – adja ki a parancsot, és várakozóan Jackre néz. Látom, hogy ez az a pont, ahol a férfinek elszakad a cérna, és feltépve az ajtót, kirohan. Már lépnék utána, de a hangja megállít. – Brook!
- Hány testvért kell még eltenned láb alól, hogy belásd, gyerekesen viselkedsz? – sziszegem, nem foglalkozva senkivel. – Robby miattad ölte meg magát, igen. Mark is millió dolgot vethetne a szememre, de nem teszi! Ahelyett, hogy legalább megpróbálnád elfogadni, őt is el akarod üldözni! Kurvára igazságtalan vagy! – sziszegem.
- Nem értesz te semmit! – pattan fel és elindul felém. Ha pár hónappal korábban lennénk, félnék a tekintetétől.
- Nem, mert nem vagyok olyan barom, mint te és nem fogom hagyni, hogy így viselkedj!
- Akkor sem mehetsz utána! Nem lehetsz vele kettesben! – kapja el a csuklómat.
- Nem érted meg, hogy ha bántani akarna, már megtette volna?!
- Te nem érted, hogy aggódom!
- Én is, de érted, te seggfej! – morranok rá, és elrántom a kezem az ujjai közül, majd egyszerűen az orrára csapom az ajtót. Mark hangját hallom bentről, gondolom, ő akadályozza meg, hogy utánam jöjjön.
Jack a lépcsőn ül. Látom, hogy össze van szakadva, a vállai leengedve.
- Bocsánatot a nevében is. EL fog fogadni, csak adj neki időt – szólalok meg és mellé lépve én is leülök. Hideg, de most nem érdekel.
- Nem hiszem, hogy valaha el fogja felejteni ezt a 14 évet – sóhajt fel. – És milyen igaza van. Vissza kellett volna jönnöm. – Felhúzott térdei közé szorítja a fejét és nem vagyok benne biztos, hogy sír, de a vállai remegnek. – De akkor is fáj, hogy a családjának sem tekint engem.
- Tudok mindenről akkorról. Egyikőtök sem volt hibás, csak az akkori vezető, aki kiengedte Robbyt portyázni olyan fiatalon.
- Mesélsz róla? – kéri.
- Teljesen összetörte őket az, ami veled történt. Kenchy mindig Robbyt hibáztatta, akinek ez a személyiségén is meglátszott. Gyáva volt, visszahúzódó, és a végére teljesen elkorcsosult. Szerelmes volt belém, de én Kenchyvel jöttem össze. Ezt ő úgy kezelte le, hogy bedrogozott engem és meg akart erőszakolni. Az volt az utolsó csepp. Ken talált ránk. Sok mindent olvastak egymás fejére. Másnap Robby felkötötte magát a főtéren. Szerintem ezzel is a testvérét akarta bántani – sóhajtok fel.
- Nem baszhattam el ennyire – nyögi Jack.
- De. Kenchy imádott téged, és azt látta, hogy megölnek a halottak. mindez Robby miatt. Nem volt olyan dolog, ami feloldhatta volna ezt köztük, ha csak az nem, hogy te visszajöttél volna. Kenchy azért ilyen. Pokróc, kemény, durva. Kegyetlen.
- Mégis szereted – pillant rám, inkább kíváncsian, mint vádlón.
- Így szerettem bele. Ilyennek. nem tudnám másképp ennyire szereti őt, hogy gyerekeket neveljek vele. Kiegészítjük egymást – rántom meg picit a vállam.
- Milyen olt Ken Robby halála után? – kérdezi.
- Roncs. Minden téren. Az eset után azonnal portyázni ment a csapattal – bökök a ház felé. – Mikor hazajöttek, tele volt sebekkel, a csapat is ellene fordult, mert megbízhatatlan volt, utána alkoholista lett.  Sok erő és rengeteg veszekedés kellett, mire fel tudtam nyitni a sebet a szívén, és kinyomni a gennyet onnan – húzom el a számat. – Menjünk be, jó? – kérem. – Fázok.
- Persze… de mehetek én is?
- Hallotta da vitát, nem? – nevetek fel.

Mire észbe kapok, Kenchy ráveti magát az idegenre, és nem is látok semmit, mert kiesnek az ajtón. Mennék, de Mark először nem enged, azt mondja, ne avatkozzak bele. De, amikor meghallom a szerelmem hangját, már lánccal sem lehetne visszatartani, kilépek az ajtón.

- Kenchy… - Fogalmam sincs, hogy mi történik. Az idegen kirántja a kezéből a kést, amit Kenchy szúrhatott bele, de vér nem folyik a sebből. Viszont akárhogy nézem, nem halott. Vagy nem tűnik annak. De az sem tűnt, aki itt járt. Ő is olyan lenne? De akkor Kenchy miért van lefagyva? Látom rajta, hogy baj van. Ismerné ezt a valakit?

- Semmi baj. Nem azért vagyok itt, hogy bántsalak. Ellenkezőleg. Segíteni akarok, öcskös – mondja az ismeretlen, nekem meg hatalmasra tágulnak a szemeim. Öcskös? De… nem.

- Ez csak egy morbid vicc. Az én bátyám évekkel ezelőtt meghalt. Nem tudom, ki a picsa vagy, de darabokra szedlek, amiért meg mered gyalázni az emlékét – sziszegi Kenchy.

- Értékelem a gesztust, Ken. Bárcsak azt mondhatnám neked, hogy így van. Mindkettőnknek könnyebb lenne. – Ken. Soha nem hívta így senki.

- Kenchy! – kiabálok rá, de nem tudom, hogy miért…

- Maradj ott! – parancsol rám. - Mégis… honnan a pokolból másztál te elő? – kérdezi az ismeretlent.

- Azon a napon, mikor kimentünk portyázni… - kezdené, de Kenchy nem akarja hallani. Nem lep meg, zaklatott.

- Ne merészeld!

- Vagy féltucat zombi támadt rám. Azt hittem, végem. Hogy darabokra szaggatnak. – A férfit láthatóan nem érdekli szerelmem fenyegetőzése.

- Még egy szó, és kitépem a nyelvedet!

- De valami sokkal rosszabb történt. Átváltoztam. Hozzájuk hasonló lettem, Ken! Tudom, hogy van itt egy hozzám hasonló. Az embereket tizedeli. Idevonzott, és mikor rádöbbentem, hogy veszélyben vagytok… Nem hagyom, hogy bajotok essen.

- Kenchy! – Megijeszt, hogy már nem fenyegeti, és amikor térdre esik, azonnal előtte állok, a nyomomban Mark. Nem hagyom, hogy bántsa! - Nem tudom, ki a franc vagy, de takarodj innen! – parancsolok rá.

- Megbánod, ha velünk kezdesz! – jelenti ki Mark. Persze én is érzem, hogy félek, és Mark kezében is remeg a kés. Hiszen mind láttuk, mire képes… mire volt képes a másik.

- Helyes családod van, Ken. Holnap este visszajövök.
Hagyjuk elmenni. Nincs értelme tartóztatni és nem is akarjuk. Helyette inkább a szerelmemhez lépek, de hiába kérdezem, nem felel, csak a fejéét rázza, így Mark segít bekísérni.  Amikor aztán biztonságban vagyunk, elkezdjük kérdezgetni, ami nyilván hiba, sőt, biztosan az, de annyira tombol az adrenalin és az értetlenség bennem, ahogy Markban is.

- Jack volt. Olyanná vált – szólal meg üres tekintettel Kenchy. Elsőre sem hittem el odakint, de most is hihetetlen… Hogy lenne pont ő? Ha igaz is, amit a másik mondott a kapunál, akkor is… pont ő?

A szobára súlyos csend nehezedik. Brook arcán értetlenkedés, döbbenet, kételkedés, harag,

- Ki a franc az a Jack? – kérdezi Mark.

- Kenchy… bátyja.

* * *

Sokáig vitázunk. Leginkább az öcsémmel ketten, mert Kenchy csak bámul maga elé, de tény, szinte látom a fogaskerekeket, amik a fejében pörögnek. Végül Mark vet véget a dolognak, bemegy Siscóhoz és az ikrekhez azzal, hogy legyen Kenchyvel, majd ő vigyáz a többiekre. De aludni nem tudok. Rettegek. Hallom Hank hangját a fejemben, látom Jack arcát, Kenchyét, akit soha nem láttam ilyennek.
- Brook… - kap a karom után felriadva, amikor a mosdóba mennék. Ismerem ezt, ezen mentem keresztül én is. És ahogy a homlokára hintek egy puszit, eldöntöm, mellette leszek. Ő is ott volt nekem. Ez a feladatom.

- Csak a fürdőbe megyek. Mindjárt jövök – suttogom, de mire visszaérek, már az ágyon ül és zavartan pillant körbe.

- Hol vannak a többiek?

- Semmi baj. Elállt a hóesés, kivitték a srácokat hóembert építeni – mondom, és az ölembe hajtott fejét kezdem simogatni, hiszen szereti. Biztos megnyugtatja most is.

- Biztos, hogy ez jó ötlet volt?

- Itt vannak a ház körül, látszanak az ablakból. De a srácok napok óta nem mozdultak ki, már nagy szükségük volt egy kis mozgásra. Mark és Sisco vigyáznak rájuk. Kenchy… van valaki a táborban, aki ismerte a bátyádat? Aki alá tudja támasztani, hogy biztosan ő az? – kérdezem. Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy neki nem hiszek. De lehet, hogy csak egy nagyon hasonló valaki… Ő Rennert nevezi meg, én pedig kifejtem, hogy itt kellene lennie pár fegyveressel. Szerencsére bele is egyezik a dologba.

- Hercegnő… ugye nem őrültem meg? – kérdezi, én pedig csak egy pillanatra fagyok le a váratlan kérdés miatt.

- Annál keményebb fából faragtak – nyugtatom, és így is gondolom. Nem kételkedem benne. Nem teszem és akkor se tenném, ha nagyobb lenne a baj. Ő a másik felem, nem hazudtolhatom meg és nem bánthatom azt, akit mindennél jobban szeretek. A gyerekeim apját.

* * *

 Az ikrek Nickynél alszanak Siscóval együtt, akinek a lelkére kötöm, hogy senki sem annyira fontos, mint a fiaim. Ő megérti és el is fogadja. Kenchy folyamatosan a közelemben van egész nap. Fogja a kezem, simogatja azt, amimet épp eléri, belém kapaszkodik lelkileg és testileg is, de nem utasítom el, sőt, jól esik, hogy most én vagyok az erősebb fél és nekem kell megvédenem őt. Hiszen mindig ő véd meg engem, a fiúkat, a tábort. Neki is lehetnek rossz napjai, és ha a testvére tényleg egy félig halott, félig élő valami lett, az elég ok az összeroppanásra. Én bele sem merek gondolni. Mit tennék, ha Markkal történne ilyen? Nem tudom… de rosszabb állapotban lennék, mint most Kenchy, az biztos.

Végül este Renner és pár katona átjön, Mark pedig itt van, és addig nincs is baj, amíg fel nem hangzik a kopogás. Hirtelen minden megfagy, senki nem mer moccanni sem, aztán a fegyereket az ajtóra szegezi mindenki. Kenchy áll fel és nyitja ki. És semmi váratlan nem történik, az ajtóban ugyanaz an férfi áll.

- Istenem, ez tényleg ő… ez Jack… - nyögi Renner, mire én pengére préselem az ajkaimat. Szóval tényleg.

- Micsoda fogadtatás – jegyzi meg az idegen.

- Biztos megérted az elővigyázatosságunkat – jelentem ki és hagyom, Kenchy hadd engedje be, de a fegyvereket nem hagyom letenni. Nem bízhatunk benne!
- Én sem cselekednék másként – mosolyog rűm szinte kedvesen. – Azt gondoltam, Ken a tábor vezetője.
- Brook és Kenchy együtt vezetik a tábort, Jack – szólal meg Renner, felhívva ezzel magára a férfi figyelmét.
- Angela? Te vagy az? – kérdezi meglepődve Jack.
- Én vagyok. De te nem lehetsz Jack. Hogy lehetnél? Meghaltál! – jelenti ki Renner, mire Kenchy felpillant.
- Jogos a kérdés. Mesélj, hogy élted túl!
- Nem éltem túl – rázza meg a fejét.
- Mégis itt vagy! – kiált rá Kenchy, mire mellé lépek és a hajába túrok. Felpillant rám, akkor még ég a szemében a düh, de az, hogy néz engem, lassan elcsendesedik.
- Renner, te és a katonák menjetek át a fiúkhoz.
- De Brook!
- Parancs volt, nem véleményezhető kérés, Angie! – villan rá a tekintetem.
- És veletek mi lesz?
- Vagy meghalunk, vagy nem, de a fiaink élete mindennél fontosabb. Indulás!
- Brook, kérlek…
- Angela! Parancs! – emelem fel a hangom, mire Angie végül összeszedi magát és lelép a katonákkal együtt. Négyesben maradunk a házban, Mark, Jack, Kenchy és én. A hangulat feszült, és nem tudom, mit tegyek, de szerencsére itt van az öcsém.
- Kávé, tea? – kérdezi és feláll. Jack megrázza a fejét, én kérek egy kávét magunknak.
- Te egyébként ki vagy? – kérdezi Jack. – Azt leszűrtem, hogy te vagy a sógorom, de ő? – mutat rám, majd vissza Markra.
- Az öcsém. Én Brooklyn Brown vagyok, ő a testvérem, Mark Brown – mutatom be magunkat.
- Ne mutatkozz már be neki! – kiabál rám Kenchy!
- Édes, állítsd le magad! – morranok rá.
- Hercegnő! - pattan fel.
- Nő? – hallom meg Jack halk hangját.
- Becenév – szólal meg Mark. – De nem vehetnénk komolyabban?
- Persze – sziszegi Kenchy. – Szóval mi vagy te?
- Én félvérnek hívom magam – rántja meg a vállát. – Nem tudok mással táplálkozni, csak emberhússal.
- Szóval embereket ölsz? – kérdezem.
- Nem. Csak olyanokat, akik már átalakultak, vagy fejbe lőtték őket. A rohadás nem zavar, de ölni nem akarok.
- És egyáltalán mi történt akkor? Láttuk, ahogy… - Kenchy nem tudja befejezni. Mellé állok, mire a derekamat ölelve a hasamra nyomja a fejét. A hajába túrva próbálom megnyugtatni.
- Éreztem, ahogy… mindent. Közben hallottam a hangotokat, rettegtem, hogy nem leszek elég nekik és titeket is elkapnak. Aztán megszűnt minden, és nem tudom, mennyivel később keltem fel, de már épen. Fogalmam sem volt semmiről, meg voltam zavarodva. Évekbe telt elfogadni, hogy mi vagyok. Hogy mivel táplálkozom. És hogy kvázi elpusztíthatatlan vagyok.
- Te irtottad ki a völgyi kolóniát? – kérdezi Kenchy.
- Nem – rázza meg a fejét Jack. – Az a személy volt, vagy személyek, akik itt élnek köztetek.
- Mit tudsz róla? Tudod igazolni, amit állítasz? – kérdezem.
- Nem tudok róla semmit. Személyre pontosan nem tudom megmondani, de messziről érzem. Tudom, hogy az egyik elmegy innen. Nyugatra tart az óceánhoz. De itt is van. Vagy vannak. Erős a szaga. Vagy tőlem is nagyobb az ereje, vagy többen vannak.
- Eddig nem történt ilyesmi. A völgyiek eltűnése után kezdődött – jegyzem meg.
- Gondolom, egy idő után nem jutott semmiféle módon friss hullához. Minél rohadtabb egy halott, annál kevésbé tápláló. És itt sok az öregebb – hümmögi Jack. – Sokan halnak meg egyéb okokból?