|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Barack | 2013. 11. 03. 11:25:03 | #28059 |
 Karakter: Kevin Armani
Megjegyzés: ~Macikámnak~
Amióta az eszemet tudom a lövészet mindig érdekelt, nemhiába vagyok lövész oktató, sokan nálam tanultam meg lőni, és mindenki nagyon jó tanítvány volt, talán egy kettőre lehetett panaszom, hogy hanyag módon álltak ehhez. Természetesen vannak olyan emberek, akik merénylet miatt akarnak megtanulni lőni, az ilyeneket egyből kiszúrjuk, mert sürgősen akarnak mindent. Reggel, mikor felkelek, megmosakszom, felveszek egy laza nadrágot, hozzá inget és sportzakót, mert ezt követelik tőlünk, oktatóktól. A munkaidőmben nem lazsálok, mert a fegyvernek is van lelke, nem mindegy hogy bánunk vele. Én legalábbis így látom, persze a másik fegyverem, mindig csőre van töltve, ha akad egy nő, aki vevő a flörtjeimre akkor természetesen elmegy egy két patron. A munkaidőm reggel nyolctól majdnem hat óráig szól, sokszor túlórázni kell, mert sok a jelentkező hozzánk, valamikor magán órákat adok, olyankor ha kell késő estig itt maradok, természetesen nem kevés pénzért. Amikor leparkolok a lövészet parkolójában, és kiveszem a táskámat, elindulok befele. Megpillantom az édes recepciós nőnket.
- Jó reggelt Kevin. – köszön.
- Neked is. – megállok előtte, majd rágyújtok.
- Tessék a mai beosztásod. – Kezembe nyom egy A4-es papírt amin sok név van, időpontra leosztva.
- Kösziiiii. – Egyből megyek is hátra, mert a fegyvereket ki kell tisztítani.
Előveszem, az összes fegyvert, szét szedem őket apró darabokra, majd kipucolva összerakom őket. Néha nekem is jár egy kis reggeli, ebéd szünet, olyankor a többi kollegával megtárgyaljuk a növendékeinket. Sokszor az én véremet szeretnék szívni, amit nem hagyok, nem szeretem, ha az én dolgaimmal foglalkoznak.
~*~
Nagyon rohan ma az idő, arra se emlékszem hányszor mondtam el a fegyver összerakásának és szétszedésének a menetét. Most van egy kis szünetem, egyből rágyújtok, majd a listámat figyelem, hogy hatra is jön valaki, utána megyek haza, elméletileg. Gyakorlatilag nem biztos. Hamarosan megjelenik egy csinos nő, akinek a szája is tátva marad, nocsak, ilyen hatással vagyok rá? Elnyomom a csikket, majd felém fordul.
- Kevin Armani. – lépek hozzá egy kedves mosollyal az arcomon és kezet nyújtok.
- Madison Harris – Elfogadja a kézfogásomat, amint összeér a kezünk, megrázzuk egymást. – Megráztál.
- Bocsi. – Kérek elnézést, és szélesebb lesz a mosolyom. - Ha nem nagy kérés, levennéd a sapkát? – Azonnal odateszi a kezét. – Úgy nehéz lesz megtanulni a célzást, hogy rajtad van. – Amint leveszi, egyből felismerem ki ő. – Si… - Mielőtt kiejteném a nevét, a kezét ajkamra teszi.
- Cssssst…- csitít – Ne buktass le. – bólintok és elenged. – Ne haragudj, nem szeretnék felfordulást. – Érthető.
- Ritkán látni hírességeket ilyen helyen. – Magamon érzem tekintetét, ami jól esik, biztosan leesett neki is, hogy nem egy átlagos családból származom.
- Vedd úgy, hogy csak egy átlagos lövésztanonc vagyok. – Töri meg a csendet és elővesz egy fegyvert.
- Egy igazán csinos lövésztanonc. – Próbálom oldani a feszültségét.
- Inkább kezdjük el. – Elereszti a füle mellett, na nem baj, majd legközelebb.
- Rendben. – Elveszem előle a kistáskát és kiveszem a fegyvert belőle.
Elkezdem tanulmányozni, megforgatom, megnézem, majd egy pár kézmozdulat múlva apró darabokban hever a kisasztalon.
- Atya ég! – szólal meg váratlanul – Mit csináltál vele?
- Szétszedtem. – jegyzem meg, hiszen ezt is meg kell tanulnia.
- Az nekem is leesett. – Néz rám riadt őzike szemekkel.
- Nem kell pánikolni. – Próbálom megnyugtatni. - Kezdjük a fegyver részeivel.
Szépen nyugodtan elmagyarázom neki, minden egyes részét és a szeme előtt rakom össze a fegyvert, úgy, hogy az működik is.
-Wao! – Lenyűgöző tekintete nagyon tetszik, kiveszi a kezemből. – Működni is fog?
- Persze. Alkalmanként ki kell takarítani, hogy ne tömődjön el a piszoktól. Szóval, ha az ember néha szétkapja, attól nem lesz különösebben baja. – magyarázom neki.
- Értem.
- Jó, most ismételd el, amit az előbb mondtam… - Utasítom.
- Az nem fog menni. – Felhúzom a szemöldökömet.
- Miért nem? – kérdezek vissza.
- Egy rakás idegen kifejezést használtál. Egy szó nem sok annyit nem értettem belőle. – Akkor másképp mondom el neki.
- Oké, akkor megpróbáljuk újra és igyekszem nem teletűzdelni mindenféle furcsasággal. – Elmosolyodom.
- Azt megköszönném. – Tetszik ez a kiscsaj.
- Lesz rá alkalmad. – Csipkelődöm vele, amire a szemöldöke is felfut.
A fejtágítást elölről kezdem és most érthetőbben próbálok neki magyarázni, azaz konyhanyelven. Amit elmondok, azt vissza is mondja, aminek kifejezetten örülök. Még néhányszor átismételjük, aminek következtében lejár az egy óránk.
- Nos, köszönöm a türelmed. – Kezd el pakolászni.
- Nem tesz semmit. – Megvárom míg befejezi a pakolászást, majd kikísérem. – Élmény volt veled. – Jegyzem meg pajkosan, kezet nyújtok neki.
- Gondolom. – Elfogadja ismét, az a fránya szikra nem hagy nyugodni. – Megint megráztál.
- Ezek a töltések már csak ilyenek. – kacsintok rá. – Ha már itt tartunk, nem adod meg a telefonszámod? – A legközelebbi egyeztetések miatt, meg egy találkozó reményében.
- Tudod most cseréltem számot… – Jó kifogás, de oké - …és még nem jegyeztem meg.
- Akkor majd én adom meg, és megcsörgetsz. – Próbálkozom tovább.
- Ami azt illeti le vagyok merülve. – Oké…
- Kár…
- Nos, igazán örültem. – Köszön el. – További szép napot.
- Neked is. – Nézem, ahogy eltávolodik.
- Nem adta meg a számát? – kérdezi csipkelődve a drága kis recepciósunk.
- Semmi közöd ehhez. – mondom kacér mosollyal az arcomon, amikor megfordulok mogorva arckifejezésre váltok vissza, majd elkezdek pakolni, hiszen ideje hazamennem, vége a műszakomnak és sikeresen nem csúsztunk el időben.
Valamiért mégis bosszant, hogy nem adta meg a telefonszámát, nem azért, hogy zaklassam, hanem, hogy értesíteni tudjam, ha elcsúsztunk az oktatáson. Na mindegy, úgyis rá fog erre fázni, az egy dolog, tetszik a kiscsaj, nem vagyok perverz disznó, csak néha. A kis fémtáskámba beleteszem a saját fegyveremet, majd aláírom digitálisan, hogy itt voltam és távozom. Amikor kiérek a friss levegőre az az első, hogy rágyújtok egy újabb szál cigire. Az autómhoz sétálok, kinyitom, majd a vezető helyére beülve az anyós ülésre teszem a táskát. Kapcsolok egy kis zenét is, közben indítok, majd kigurulva a főútra, egyenesen hazarepesztek. A hamut nem az autóban lévő hamutálba pöckölöm, hanem ki az útra, meg a csikket is eldobom, a fene fogja tárolni, hogy bűzölögjön az autóban. Egyedül csak nekem szabad dohányozni benne, senki másnak.
Amikor hazaérek megnézem a postaládámat, kiveszem a sok levelet és újságot. Megállok a kuka fölött és dobálom kifele ami nem érdekel.
- Kuka, kuka, kuka…- sorolom, amikor egy meghívó kerül a kezembe. – Nocsak.
Felsétálok az ajtóig, kinyitom, végül beriasztózom a házat, hiszen nem szeretem a betörőket, kinyitom a levelet, amikor végig fut rajta a szemem, elmosolyodom.
- Ez igen, szóval apám rám is gondolt, akkor valószínű, hogy öcsém is jelen lesz. – Elfintorodom és félredobom a levelet.
~*~
Másnap ismét a munkahelyemen vagyok és az egyik tanoncom lő, amíg elintézek pár telefont, mert ma lesz az az összejövetel, amire el kell mennem, így valaki vagy átvállalja az embereimet vagy lemondok mindent. Szerencsére egyik társamnak sikerül helyettesítenie, így nem lesz gond a mai nappal. Apámmal tegnap este még sikerült beszélnem, kiderült, hogy a tanítványomat is elhívta. Shirent, azaz Madison Harrist, az űrlapját ki kellett töltenem, ekkor tudtam meg róla, hány éves, hogy hívják. Csak pár hónap választ el minket egymástól, akkor nem lehet rám azt mondani, hogy perverz.
Éppen csomagolok, amikor megjelenik a leányzó és kérdő tekintettel nézek rá.
- Hova hova? – kérdezem, amikor megállok előtte.
- Jöttem az órára. – Néz rám.
- Az ma elmarad. – mondom kedvesen.
- Igen? Jó tudni. – morogni kezd. – Miért marad el? – kérdezi.
- Mert magácska és én is hivatalosak vagyunk egy összejövetelre. – Ekkor a homlokára csap.
- Basszus, tényleg. – Mérgelődni kezd.
- Látod, ha meglett volna a számod, értesítettelek volna, hogy elmarad az óra. – mondom nyugodtan.
- Igazad van ne haragudj. – leírja egy cetlire a telefonszámát, felém nyújtja majd visszaveszi.
- Örülnék, ha nem élnél vissza a helyzettel. – Végül csak a kezembe kerül a telefonszáma.
- Azért mert udvarolni próbálok a sok szép hölgynek, nem jelenti azt, hogy mindenkit magam alá akarok gyűrni. – mondom komolyan, legalábbis próbálom hitelesen előadni, mert ez most hatalmas nagy kamu.
- Oké. – Mindketten kimegyünk, a recepciós még magyaráz valamit, én meg leintem, hogy fejezze be.
Holnap úgyis kapni fogom tőle az észt, hogy minek hazudtam…
~*~
Megérkezésem után, egy gyors zuhany, lesikálom a kezemről a lőpor nyomokat, mert ma fegyvereket is takarítottam. Megborotválkozom, végül felveszek egy fekete öltönyt, hozzá illő nadrággal, alá pedig egy fehér inget, a nyakkendőkkel mindig is bajba voltam, valamiért nem akaródzott, hogy megtanuljam a kötési technikáit. A nyakamba akasztom és úgy megyek le egészen az autómig, természetesen a cigi nem hiányozhat a számból. Az autóba beülök és a fegyveremet figyelem, amit megtöltök, mert ha öcsém megjelenik és követelőzni kezd, tuti kinyírom.
Egy bő fél órás út után megérkezem anyámék házához, ahol nagyon rég jártam, amikor kiszállok, természetesen egyből felfedezem a testőröket, akiknek fegyverük van. Általában tuti biztos szokott lenni a hely, nem mindig. Rendőrök is jelen vannak, csak álcázva, természetesen az ekkora védelem, ha hírességek is lesznek itt. Míg ilyeneken elmélkedem az autóm mellett állok és dohányzok, amíg valaki nem köhint mellettem.
- Nocsak, kit látnak szemeim. – Akaratlanul is végigmérem ezt a gyönyörűséget, akin olyan ruha van, ami kiemeli domborulatait.
- Látom, nem tud nyakkendőt kötni. – Vállat vonok.
- Nem is érdekel a nyakkendő, csak dísznek tettem fel. – Vállat vonok, elnyomom a cigit, a fegyveremet magamhoz veszem, amit ő végignéz.
- Valóban szükséged van erre? – kérdezi aggódva.
- Hidd el, jobb ha itt van nálam. – Kacsintok egyet, amire bólint.
Bezárom az autót, kiveszem a nyakamból a nyakkendőt, majd belevágom a zsebembe, Madisonnak azért kezet nyújtok, amit egyből elfogad.
|
| Saya | 2012. 03. 30. 21:35:35 | #20145 |
Karakter: Kendall Banks
Megjegyzés: Vége
Sajnálom...
|
| oosakinana | 2012. 02. 18. 14:55:54 | #19291 |
Karakter: David Leonel
Megjegyzés: (Kendall-nak ~ Saya-nak)
A mai buli is nagyon jól megy. Egész este iszom a sört, amitől csak kicsit megyek falnak és mindenre emlékszem, ami a legfontosabb. Szerencsére sokan vannak, de az én szemem meg akadt egy barna hajú szépségen, akinek egy gyökér barátja van, mert, ahogy elnézem most is csak veszekednek. Na, szépen vannak.
Ám egy idő után eltűnnek a szemeim elől. Hova lehetett? Próbálom keresgélni, de sehol nem találom. Ám wc-re sürgősen ki kell mennem. Ahogy elnézem, a férfi mosdóba holnap után se fogok bemenni, ezért bepróbálkozok a női wc-be, ahova nem nagyon láttam bemenni senkit. Amikor benyitok, kellemes meglepetésben van részem. Az lány van ott, akit néztem. Nagyon jó a teste, és azt hiszem kicsit itt az alkalom, hogy megismerjem.
- Bocsánat…- szólalok meg, amikor meglátom a nőt a női mosdóba. Na most vagyok egy kisebb gondba, de csak kivágom magam. - Ez a… - nézek az ajtóra, mintha nem láttam volna. - ez a női mosdó?
- Igen… - válaszolja, majd kinéz és látja mekkora sor áll a férfimosdó ajtaja előtt. - De most nincs bent senki, felőlem bemehetsz. – sóhajt, majd visszafordul, a tükörhöz én meg alaposan szemügyre vételezem a kicsikét, hiszen iszonyatosan dögös és szemre való.
- Öhm… köszi… - bemegyek és elvégzem a dolgomat, amit szeretnék. – Bocsi csak… - szólok neki, amikor kezet akarok mosni. Félre áll és kezet mosok.
- Te nem az a David vagy, akit az előbb a színpadon láttam? – kérdi tőle kisebb vizslatás után.
- De igen, David Leonel. – mosolygom. - Te pedig az a lány, akinek a világ legidiótább pasija van… - kérdezem tőle, mert láttam a pasijával, aki olyan idiótán bánt vele.
- Hogy mondod? – kérdez vissza, de igen szépségem jól hallottad.
- Azt mondtam, hogy a pasid egy idióta… - lépek elé és egy kicsit a mosdónak nyomom, miközben kezemmel közre zárom, hogy ne tudjon menekülni.
- Úgy néz ki, hogy van itt még egy belőle…- neveti el magát, de én nem. Hanem inkább kicsit dühösen meg az ital hatására marok ajkaira és kezdem el csókolni. Viszonozza a csókomat, mire felültetem a mosdóra. Hmmm. Minden jól csókolni. Erre lenne nekem mindig szükségem, hogy így csókoljanak vissza.
- Ne… ezt ne… - tol el magától megszakítva ezzel a varázst közöttünk. - Nekem tényleg van valakim, még ha tényleg egy idióta is…és ez amúgy is…fura…Én nem szoktam ilyet csinálni, csak sokat ittam. – magyarázza, miközben leszáll.
- Én sem, és nekem is… - nevetem el magamat.
- Akkor… szia! – kibújik a kezem alatt és már menne is, de nem hagyom. Megragadom és visszatartom egy kicsit.
- Nagyon finom a csókod. – dicsérem meg mosolyogva.
- Gondolj erre, ha este az ágyban a barátnődet csókolod. – húzza kezét, de megint megállítom.
- Ma este egyedül alszom…- jelentem ki, de mondjuk, jobb lenne, ha vele tölthetné és mondjuk úgy állandó jelleggel.
- Én nem. – lök el határozottan és távozik a wc-ből. Hmmm. Micsoda kis vadmacska. Azt hiszem, hogy szükségem lesz rá és meg is fogom szerezni magamnak, mert akarom, hogy az enyém legyen. Még szerencse, hogy nem ittam annyit, mert így tuti mindenre fogok emlékezni és rá határozottan akarok.
Két napomba telik, mire kiderítem egyik ismerősöm segítségével, hogy hol is dolgozik a szépség és még a nevét is megtudom, aminek nagyon örülök. El is megyek a munkahelyére, hogy elhívjam a következő bulimba. Ahogy belépek, elmosolyodok és üdvözlöm
- Szép jó napot! – látom az ő arcán is a mosolyt, de amint meglát, mintha le is fagyna.
- Te meg mit keresel itt? – jaj, mi ez a fogadtatás?
- Vicces történet, de a lényeg annyi, hogy van egy közös ismerősünk, aki ide jár, és ő mondta, hogy ismeri a tegnap esti titokzatos leányzót… Kendall… szép név…- mondom vigyorogva.
- Szóval nyomoztál utánam… - kezdi el rendezgetni a papírjait. - Szakítottál a barátnőddel?
- Azt nem… de győzz meg róla, hogy szakítanom kéne. – jegyzem meg viccesen.
- Bocs, de hülyékre nem pazarlom az időmet. – sóhajtja.
- És mit csinálsz 25-én? Megint fellépek a klubba, és gondoltam eljöhetnél, csak most egyedül. Karácsonyi buli lesz, biztos tetszene. – éppen látom rajta, hogy válaszolna, mikor belép valaki az ajtón.
- Szia! Hívtalak otthon, de mivel nem vetted fel, gondoltam, hogy itt vagy. Szeretlek, és hülye voltam, ne haragudj… - néz rám. Ez ugyan az a tuskó, akivel láttam? - Bocs, zavarok? – Naná hogy zavarsz öregem.
- Nem, dehogy. Csak az órákat beszéltük meg…- mondja egyből, majd megöleli és integeti nekem, hogy menjek elfele, de én még nem akarok. Beszélgetni akarok vele és nem akarom, hogy megbocsásson ennek az őrültnek.
Megrázom a fejemet és elkezdem mutatni neki, hogy 25-én várom a klubba, de csak a számot mutatom neki. Rábólint, amire egyből elmosolyodok. Úgy néz ki nyert ügyem van, és ha tényleg olyan, mint gondolom, akkor tuti otthagyom Emma-t.
Mikor végre elengedik egymást, rájuk nézek, megpróbálom levakarni a mosolyt az arcomról, de valahogy ezt most esélytelen dolognak látom.
- Akkor majd az órán találkozunk David. – mondja szépségem, jelezve, hogy most már tényleg tűnjek el. Nem értem miért ilyen morci, hiszen én olyan jól szórakozok.
- Jól van tanárnő, akkor majd a táncpróbán találkozunk. – Nem leszek szemét és nem buktatom le, különben tényleg jöhet a buliba, amin jól szórakoznánk.
~*~
Otthon izgatottan várom a 25-ét, mert akkor végre kibulizhatom magam és minden szép és jó lesz. Ha minden jól sikerül, akkor ott lesz Kendall és jót szórakozhatunk együtt. Felöltözök. Ma jön át hozzám Syd, de azt hiszem, hogy ideje végre kitenni a szűrét. Tudom, hogy csak a pénzem miatt van velem, de most hátha van egy olyan nő, aki nem amiatt lenne, de majd kiderül annak is a vége.
Amint belép a házba és meghallom kényes hangját, a hátamon feláll a szőr.
- Szia Dav maci. – köszön, de nem hagyom, hogy megöleljen és megcsókoljon.
- Szia Syd. – nem akarok már bunkó lenni. – Azt hiszem jobb, ha összeszeded a cuccaidat és eltűnsz a lakásomból. – mondom egyből. – Itt a vége a kapcsolatunknak. – jelentem ki.
- De maci miért? Mi történt? – kérdezi egyből és már szaladna is utánnam.
- Egyszerű a dolog Syd. Elegem van, hogy kihasználod a pénzemet, meg jobb nőt érdemlek, aki nem a pénzemet szereti. – vágok neki pofákat.
Egy nagy hisztit vág le, amire csak a szememet forgatom, de segítek összepakolni neki vagy is az ajtó elé dobálom a bőröndjét és a ruháit. Nekem nincs kedvem hallgatni a siránkozását. Nagyon betelt a pohár.
~*~
Végre eljött a várva várt nap. A szentestét egyedül töltöttem, de nem baj, már évek óta így megy ez, mióta elköltöztem otthonról, de majd nem sokára nem leszek egyedül. Legalább is terveim szerint az újévet, már nagyon gyönyörű nővel fogom tölteni, aki ráadásul még okos is.
Felveszek egy laza farmer nadrágot és hozzá egy izom pólót, ami kiadja a szép kockáimat. Egy kis parfüm, hogy tetszek a szépségnek, aki remélhetőleg el fog jönni és egyedül. Most, hogy Syd már nincs az életemben, én lennék a legboldogabb, ha a kis szépségem velem szórakozna és élvezné az életet.
Bemegyek a klubba és hamar elkezdődik a koncert, aminek örülök, mert így utána több időm lesz bulizni a kicsikével.
Amint felmegyek a színpadra a tömeg őrjöngésbe kezd, én meg az első számomba.
A második számnál viszont már érdekesebb dolog jut eszembe. Elkezdem szememmel keresni Kendall-t, de amikor nem látom, egy kis segítséget hívok.
- A nézők soraiból szeretném a színpadra hívni Kendall Banks-t. hosszú barna haja van és gyönyörű barna szemei és szemüveg is van rajta. – adok egy kisebb leírást, amire hangosan elkezdenek kiabálni, hogy meg van és már küldik is fel hozzám. Nocsak, még is csak jött valakivel, de ha jól látom nem a pasijával, hanem a barátaival. Helyes.
A színpad széléhez megyek és felé nyújtom a kezemet.
- David, most miért csinálod ezt? – kérdezi halkan, mire csak elmosolyodok.
- Mert szeretném ha jól éreznéd magad. – válaszolom. – Add a kezed. – kacsintok rá, de egy kicsit makacskodik.
- Nem szeretnék középpontba kerülni. – válaszolja, de erre csak rá teszek.
- Egy kis bíztatást kérnénk a hölgynek. – és még folytatnám is, ha nem cselekedne.
- Jól van, csak hagyd abba. – adja végre a kezét nekem, de a közönség is rá kezdett kicsit.
Segítek neki feljönni a színpadra, majd meg áll mellettem.
- A következő számot a mellettem álló hölgynek ajánlom. – mondom, majd hátra fordulok s mutatom, hogy melyik zenét tegyék be.
Felcsendül a zene én meg elkezdem énekelni, de szembe fordulok Kendall-lal és a szemét figyelem. Látom rajta, hogy kicsit zavarban van, de jó kis buli kezdődik.
~*~
A koncertem végén lemegyünk a színpadról, és mosolyogva nézek rá, de valamiért nem mosolyog vissza rám.
- Mi a baj? – kérdezem mosolyogva és közelebb lépek hozzá, megsimítva az arcát.
|
| Saya | 2011. 12. 24. 02:46:34 | #18218 |
Karakter: Kendall Banks
Reggel fáradtan, és Roger mellett ébredek. Lassan már fél éve együtt vagyunk, mégis ritka az ilyen alkalom… Mostanában elég sok párkapcsolati gondunk van, egy hete szakítottam is vele, de aztán mégis csak kapott egy újabb esélyt. Talán az ünnepek közeledte, de a sok-sok veszekedés ellenére is visszafogadtam…
A délelőttöm szokásosan telik, főleg munkával, majd a munka után némi vásárlással. Nem csak karácsonyra, de az estére is, mert ma este egy karácsonyi buliba megyünk. Az egyik helyi szórakozóhely új tehetségeket szervezett be, és ők lépnek ma fel. Nagyon színes este várható.
Nem öltözök ki túlságosan, csak egy laza kis estére számítok, ahol végre jól érezhetem magam minden feszültség nélkül.
A klubba érve elvegyülünk Rogerrel bár a lassan már megszokott feszültség újra szikrázni kezd köztünk. Régebben a szenvedélytől izzott a levegő, de most…A féltékenységtől és megszokástól átitatott kapcsolatunk az, ami rányomja a hangulatomra a bélyegét. Próbálok szórakozni, táncolni vele, de fáradt és morcos, és így nehéz.
-Én próbálok mindenhez jó képet vágni, de kezd elegem lenni…-mondom a füléhez hajolva.
-Haza akarok menni. –válaszolja egyhangúan, pedig még csak fél órája jöttünk.
-Most miért csinálod ezt? –lököm el magamtól, főleg, hogy eddig tök türelmes voltam annak ellenére is, hogy a pultos lányra nézegetett néha-néha.
A mosdóba megyek, hogy kicsit lehiggadjak, hogy megmossam az arcomat, hátha attól felfrissülök és lenyugszom. Csak támaszkodom a mosdón, és azt kérdezem magamtól, hogy vajon mégis mi a fenét képzeltem, mikor összejöttem ezzel a sráccal…
-Bocsánat…-lép be hirtelen egy magas férfi kibillentve elmélkedésemből- Ez a…-kinéz az ajtóra- ez a női mosdó? –nem volt egyértelmű a szoknyás figuráról az elején?
-Igen…-válaszolom neki, de aztán kinézek, és látom, hogy a férfimosdó előtt kisebb tömeg gyűlt össze. Nem hiába…a sör hamar megteszi a hatását…-De most nincs bent senki, felőlem bemehetsz. –sóhajtok, aztán visszafordulok a tükörhöz, hogy megigazítsam a sminkemet.
-Öhm…köszi…-most tényleg megbámulta a fenekemet mielőtt bement volna? –Bocsi csak…-odébb állok, mikor kijön kezet mosni. Most hogy megnézem, ő volt fent az előbb a színpadon.
-Te nem az a David vagy, akit az előbb a színpadon láttam? –kérdezem tőled.
-De igen, David Leonel. –mosolyogja- Te pedig az a lány, akinek a világ legidiótább pasija van…-hogy mi? Nem…az nem lehet, hogy…Vagy mégis? Komolyan nézett volna minket?
-Hogy mondod? –kérdezek azért rá, hátha valamit nem jól értettem.
-Azt mondtam, hogy a pasid egy idióta…-lép elém úgy, hogy kissé a mosdóhoz szorít kezével mellettem támaszkodva.
-Úgy néz ki, hogy van itt még egy belőle…- nevetem el magam, mire dühében, és talán az italok hatására is, de megcsókol. Azt hiszem, hogy egy kicsit én is be vagyok rúgva, mert hagyom, hogy felültessen a mosdóra, sőt hajába túrva viszonzom csókját. Roger olyan rég csókolt már meg így, ilyen szenvedéllyel, hogy szinte el is felejtettem, hogy milyen egy ilyen csókot kapni…
-Ne…ezt ne…-tolom el magamtól, mikor Roger jut eszembe- Nekem tényleg van valakim, még ha tényleg egy idióta is…és ez amúgy is…fura…Én nem szoktam ilyet csinálni, csak sokat ittam. –magyarázom, közben leszállok.
-Én sem, és nekem is…-megint elneveti magát. Hoppá…szóval barátnője van.
-Akkor…szia! –kibújok a keze alatt, de egy pillanatra megfogja a kezemet.
-Nagyon finom a csókod. –elmosolyodik.
-Gondolj erre, ha este az ágyban a barátnődet csókolod. –húzom ki a kezemet a kezéből, de megint megállít.
-Ma este egyedül alszom…-ezzel most mit kezdjek?
-Én nem. –lököm el határozottabban, és visszamegyek Rogerhez.
Az este végén nálam kötünk ki, de nem történik semmi, mert kicsit bűntudatom van, meg Roger amúgy is nagyon mufurc. Reggel meg már meg sem próbálom átölelni, kedvem sincs hozzá. Kedvtelenül telik a reggeli is, de nem bírom tovább. El kell mesélnem…El is mesélem.
-…aztán megcsókolt, és én hagytam…
-Mi van? –csap az asztalra- Ez nem lehet igaz…-feláll, és idegesen öltözködni kezd.
-De nem volt semmi más, ellöktem magamtól. –nem így akartam én ezt az egészet.
-Neked is boldog Karácsonyt! –becsapja maga mögött az ajtót. Hiába kiabálok utána, hogy legalább beszéljük meg, vissza sem néz, én meg nem futok utána mezítláb.
Két napra rá az edzőteremben tartok órát, mikor egy nem várt ismerős bukkan fel.
-Szép jó napot! –mosolyogva fordulok meg, de mikor meglátom, hogy ki az, lefagy az arcomról a mosoly.
-Te meg mit keresel itt? –David az.
-Vicces történet, de a lényeg annyi, hogy van egy közös ismerősünk, aki ide jár, és ő mondta, hogy ismeri a tegnap esti titokzatos leányzót…Kendall…szép név…-ne vigyorogj!
-Szóval nyomoztál utánam…-a papírjaimat kezdem idegességemben rendezgetni- Szakítottál a barátnőddel?
-Azt nem…de győzz meg róla, hogy szakítanom kéne. –ez nem vicces…Pasik…
-Bocs, de hülyékre nem pazarlom az időmet. –sóhajtok.
-És mit csinálsz 25-én? Megint fellépek a klubba, és gondoltam eljöhetnél, csak most egyedül. Karácsonyi buli lesz, biztos tetszene. –mielőtt válaszolhatnék, Roger tűnik fel egy hatalmas csokor vörös rózsával.
-Szia! Hívtalak otthon, de mivel nem vetted fel, gondoltam, hogy itt vagy. Szeretlek, és hülye voltam, ne haragudj…-Davidre néz- Bocs, zavarok?
-Nem, dehogy. Csak az órákat beszéltük meg…-teszek úgy, mintha David is csak az óráimra járna, aztán megölelem Rogert, hogy így a háta mögött inthessek Davidnek, hogy menjen el.
Persze megrázza a fejét, majd az egyik kezével kettest, a másikkal meg ötöst mutat. Jól van-jól van. Rábólintok, hogy ott leszek, de nem szívesen randizok Karácsony napján egy foglalt pasival a saját pasim háta mögött. Nem is ismerek magamra…Csak hát ez valami új…Meglátjuk, hogy mi lesz ebből, már csak két nap…
|
| Saya | 2010. 06. 22. 20:38:53 | #5658 |
Karakter: Vége
Azt hiszem, hogy ennek már nincs értelme, szóval vége...
|
| Saya | 2010. 03. 08. 14:07:00 | #4127 |
Karakter: Sun-Hee(Rina-channak)
-Rendben van. Akkor maradok. –mondja.
-Akkor esetleg kérhetnék egy pohár vizet is? Ugyanis mindjárt kitikkadok. –tényleg nagyon szomjas vagyok már. Rokuro azonnal hoz is nekem egy pohár vizet. Sőt…éjszaka segítőkészen segédkezik mindenben. Igazi úriember, semmivel sem próbálkozik, bár le is csapnám.
Reggel rántottát készít nekem, szegény, az egész éjszakát a fotelben töltötte, de mégsem ajánlhattam fel neki az ágyam másik felét, az nem lett volna illendő. Azért gyorsan felhívom a barátnőmet, hogy ő váltsa fel. Hamarosan csengetnek is.
-Ez már biztos Ayako. Kinyitnád neki? –kérdezem Rokurot, aki meg is teszi nekem.
-Szia Ayako! –köszöntöm barátnőmet, mikor beljebb jön.
-Szia Susu! Hogy vagy? –elmesélem röviden, hogy mi történt, de hozzáteszem, hogy már jobban vagyok, hogy ne aggódjon annyira, közben Rokuro indulni készül.
-Már mész is? –kérdezem tőle.
-Igen. Még ma be kell mennem az irodába is, meg gondolom, szívesebben veszed, ha a barátnőd vigyáz rád, minta főnököd.
-Hát ebben van valami. –igen, kevésbé kínos a helyzet.
-Akkor hát…jobbulást Sun-Hee. Remélem, minél hamarabb helyrejössz. Ha kérhetem, telefonálj be, amint jobban érezd magad. Minél hamarabb elkezdhessük a stúdió felvételeket és az egyéb dolgokat. –csak a munka miatt, értem…
-Természetesen Rokuro. Valószínűleg holnapra már jobban leszek. Már most is sokkal jobban érzem magam. –felelem, majd elbúcsúzunk és megy is.
Pár napot még itthon maradok, hisz annak még sincs értelme, hogy szédelegve menjek vissza. Egyik nap viszont egy igen nagy meglepetés ér. Mikor ajtót nyitok, egy futár hatalmas csokrot ad át. Megköszönöm, aztán vázába teszem, leülök a nappaliban és elolvasom a kártyát.
-Jobbulást Sunny? Rokuro? Ezt tényleg ő küldte? –nagyon meglep a dolog, tényleg érdekelheti, hogy mi van velem, ha még csokrot is küldött. A kellemes meglepetésből kiindulva én is meg akarom lepni őt, így aztán finom sütiket kezdek el sütni, amit másnap beviszek a stúdióba.
Mikor másnap a felvételre igyekszem, Rokuro irodáját is célba veszem. Nem akartok zavarni, így megkérem a titkárnőjét, hogy adja át neki a sütiket, és a köszönetemet is a virágok miatt.
A nap első felében feléneklek 2 dalt, ami elég könnyen megy, így még remix verziókat is rögzítünk. Meghajolva köszönök el mindenkitől, hátrafelé megyek ki, így nem látom meg Rokurot, akinek neki is megyek.
-Bocsánat –hajolok meg előtte, ő csak mosolyog.
-Semmi baj Sunny. Csak azért jöttem, hogy megköszönjem a süteményeket, nagyon finomak. –oh, ez kedves tőle.
-Ha szeretnéd, megadom a rece…vagyis a férfiak nem nagyon sütnek, igaz? –kérdezem kínosan mosolyogva.
-Inkább egyszer mutasd meg és süssünk közösen. –Rokuro ezen mondatára összesúgnak a stúdióban, azt hiszem, hogy arra gondolnak, amire én.
-Elég sok dolgom van, nem hinném, hogy ráérek erre. –felkapom a táskám és elrohanok.
Annyira kínos volt ez az egész, teljesen zavarba jöttem. Még szerencse, hogy nem érek rá ezen gondolkodni, mert rohannom kell a kávézóba dolgozni.
Már egy órája dolgozhatok, mikor valaki egy nagy csokor virágot. Félre tolom a csokrot, hogy megnézzem ki az, akkor látom meg, hogy Rokuro az.
-Rokuro…-nézek rá nagy szemekkel.
-Ha a virág meglágyít, akkor minden találkozásunknál kapsz egy csokrot. –mosolyogja.
-Én csak…Jól van, bevallom, hogy nem tudom, hogy mit gondoljak rólad. Nagyon kedves vagy velem, de nem tudom, hogy mi ezzel a célod. Tudni szeretném…-észre sem veszem, hogy mikor kerültünk ilyen közel egymáshoz, csak azt, hogy mindketten a másik ajkait nézzük. Sunny, húzódj hátrébb, mert meg fog csókolni! De nem megy, Rokuro olyan kedves és olyan helyes…De ez a munkahelyem! Mit csinálok?! Jaj nekem…
Csak egy nagyon rövid csókot váltunk, mert ijedten húzódok hátra.
-Most már tudod? –kérdezi lágy és kedves hangon, mire elpirulok.
-Ki kell vinnem ezt a kávét. –felkapok egy csészét és kirohanok az egyik asztalhoz. De ajkaimon még mindig érzem csókja édes ízét, szinte beleégett a számba ez az érzés. Hevesen ver a szívem, vissza sem merek menni a pultba. Mi lesz, ha megvár munka után? Mit mondjak neki és mit fog mondani ő?
|
| Saya | 2009. 12. 08. 16:06:02 | #2749 |
Karakter: Sun-Hee (Rina-channak :3)
Hamarosan megérkezünk arra a helyre, ahol vacsorázni fogunk. Rokuro segít kiszállni, majd bemegyünk. Igazán szép hely, hirtelen azt sem tudom, hogy hova nézzek.
-Ez nagyon szép…
-Örülök, hogy tetszik. Gyere, ott az asztalunk. –mondja Rokuro, lassan közben én is feleszmélek, hogy el kéne indulni a helyünk felé. Udvariasan segít leülni, ami kissé szokatlan, hisz ha a barátaimmal vagyok, legtöbbször csak levetődünk az egyik sarok ülőrészbe, nincs se szék, se segítség. Miután leül ő is, egy pincér lép oda.
-Jó estét! Mit hozhatok önöknek frissítő gyanánt?
-Nekem csak egy narancslét. –válaszolom, és remélem, hogy nem kínos, hogy ezt rendelem.
-Rendben, akkor csak két narancslét kérnénk.
Miután a pincér otthagyja az étlapokat, némán ülünk tovább az asztalnál. Kicsit rossz érzésem van, talán csak nem akarja magát kínos helyzetbe hozni, hogy a beszélgetés alatt nem tudok viselkedni, de be akarom bizonyítani, hogy ez nincs így. Az éneklésről kezdek el beszélni, tudom, hogy ez egy megfelelő közös téma.
-Látom, neked tényleg sokat jelent az éneklés…-szólal meg Rokuro is.
-Hát igen. Már egész pici korom óta erre vágytam. –felelem mosolyogva.
-Ne aggódj…most már a legjobb kezekben vagy.
-Rendben, köszönöm.
-Ugyan, nincs mit…én örülök, hogy végre nem valami botfülű sztár jelölttel kell küzdenem. –szavaira elnevetem magam, örömmel tölt el, hogy hisz bennem, ráadásul még meg is nevettet.
-És te mit csinálsz a szabadidődben, mikor nem fiatal lányokat csapsz fel sárral, a kocsidban ülve? –engedek meg magamnak egy kis huncutságot kérdésemmel.
-Gitározgatok…
-Komolyan? Nem is gondoltam volna, hogy te is tudsz zenélni… mutasd meg légyszí…kérlek, Rokuro…olyan kíváncsi vagyok arra, hogy tudsz gitározni…-nagyon kíváncsivá tett, egészen meglepett, hogy ő is muzikális.
-Rendben…majd megmutatom. –ez nem hangzott túl meggyőzően.
-Ígérd meg! –szólok rá újra.
-Oké, megígérem. De, ha nem gond, nem most, mert nincs a belső zsebemben a gitárom. –hát ez nagyon vicces…Most komolyan, attól, hogy szegényebb vagyok, mint ő, és egyszerűbb körülmények között élek, miért kell rögtön ostobának is néznie?
-Gondoltam… ennyire azért én sem vagyok hülye. –úgy mondta, mintha még nem láttam volna gitárt, én, aki tud is rajta játszani…
-Ne haragudj, nem is erre akartam utalni. –jah, persze, hogy nem Miki egér, csak ne cincogj itt nekem tovább, ha nem úgy gondolod…
-Rendben…-hagyjuk…
Szerencsére elég gyorsan végzünk a vacsorával, nem is bírtam volna ennél tovább ezt a kínos csendet, bár az autóban sem sok változik, nincs kedvem beszélgetni Mr. felsőbbrendűségivel.
-Megérkeztünk. –remek. Gyorsan kipattanok a kocsiból, hogy ne kelljen neki segítenie, boldogulok egyedül is.
-Akkor én megyek. Jó éjt! –illetve csak mennék, mert Rokuro még int, hogy maradjak. Nagyot nézek, mikor a csomagtartóból egy gitár kerül elő.
-Te meg most mire készülsz? –nézek értetlenül a dolgok láttán.
-Megígértem, nem? –a szívem egy kicsit meglágyul az előbbi haragomhoz képest, talán mégsem nézett komplett idiótának.
Csendben hallgatom, ahogy gitározik, szinte magához vonz az édes muzsika. Rokuro sokszor néz a szemembe, mintha csak ki akarná fürkészni, hogy mit gondolok az előadásról. Vagy valami egészen másra gondol?
-Ez nagyon szép volt. –mosolygom szelíden rá.
-Köszönöm Sunny. –hosszan néz a szemembe, talán túl hosszan is. Látom, hogy tekintete néha ajkamra téved, ami nem túl jó előjel, ráadásul, mintha akaratlanul is közelebb kerülne. Eddig nem akartam vele durva lenni, de most megmondom a magamét.
-Rokuro, nézd…nem tudom, hogy miért hívtál el vacsorázni, vagy, hogy miért toporogsz még mindig az ajtóm előtt, vagyis…valójában nagyon is sejtem, hogy miért…Éppen ezért mondom azt, hogy én nem csak egy csinos pofi vagyok. Vannak érzéseim, álmaim, amiket nem fogok odadobni egy férfi miatt, de ha kell, szerződést bontok. Te biztos ahhoz vagy hozzászokva, hogy megkapd az énekes lányokat, de köztünk soha nem lesz több munkakapcsolatnál. –zúdítom rá egyhuzamban gondolataimat.
-De Sunny, én semmi olyat nem tettem vagy mondtam, amire ezeket alapozhatnád. Honnan gondolod, hogy én…-de a szavába vágok, mielőtt befejezhetné.
-Nem lesz több ilyen vacsora, sem gitározgatás, sem semmi egyéb. Még nem tettél semmit, de megtennéd egyszer, az pedig nem lenne helyes. Köszönöm a vacsorát, de nem lesz több. Mi olyanok vagyunk, mint az ég és a föld…sosem lenne szabad találkoznunk. Jó éjszakát! –szomorúan fordítom el a kulcsot a zárban, és már nyitnám is az ajtót, mikor megfogja a kezem.
-Ugyan már Sunny…nem lehetne, hogy nyugodtan megbeszéljük a dolgot? –kérdezi tőlem, mire dacosan felé fordulok.
-Nincs miről beszélnünk, ez az egész…-de közben érzem, hogy dőlni kezdek. Mivel az ajtó már nyitva volt, egyszerűen mindketten beborultunk az előszobába, mivel megpróbáltam belé kapaszkodni, de csak magammal rántottam. Nagyot koppan a fejem a padlón, Rokuro hangját is alig hallom már.
Sötétség…
Lassan felnyitom szemem, de már a szobámban, az ágyon fekszem. Rokuro az ágy szélén ül kezében vizes borogatással, amit a homlokomhoz szorít.
-Ne aggódj, semmi komolyabb bajod sincs. Öt perce ment el az orvos, azt mondta, hogy csak egy kicsit pihenned kell. –mondja kedvesen mosolyogva.
-Én…én nem is tudom, hogy mit mondjak…-kicsit kínosan érzem magam, hogy az előbb úgy legorombítottam, most meg ő ápolgat itt. Megpróbálok felülni, de annyira szédülök, hogy nem megy.
-Maradjak még egy kicsit? Egy pohár vízért sem tudsz kimenni egyedül. –mondja Rokuro megértően, mire megforgatom a szemeimet és nagyot sóhajtok. Nem akarom, hogy kihasználja a helyzetet, meg…meg attól is félek, hogy ellágyulok…
-Nem tudom. Felhívom reggel az egyik barátnőmet, hogy segítsen nekem, csak addig, ha nem okozna gondot…Egy nap alatt biztos rendben leszek, utána már dolgozni is fogok, nem lógom el a stúdió munkákat sem, csak…-jajj, annyira nem akarok szívességet kérni- csak ha reggelig maradnál, hogy ajtót nyiss neki…meg szomjas is vagyok…Fürdeni viszont most nem akarok! –teszem hozzá eddigi zavart nyöszörgésem után határozottan. Látom rajta, hogy mosolyog, de vajon marad és tisztességesen viselkedik majd? Kezem még van, megverem, ha szemtelenkedik a gitáros Miki egér…de azért…kedves tőle, hogy segített…Köszönöm Rokuro, ha nem is mondom ki.
|
| Saya | 2009. 11. 19. 00:43:55 | #2543 |
Karakter: Sun-Hee (Rina-channak)
Nem kell sokáig kint várnom, hamarosan behivatnak. Izgalommal szívemben megyek be a terembe, hisz ma dől el, hogy egy álom válik valóra, vagy megmarad az álmodozás.
-Ülj le nyugodtan. –bólintok, majd leülök vele szemben. –Bemutatom neked Ando Rikut. Ő a legprofibb a szakmában. Már rengeteg tehetséges énekesnőt tornázott fel a toplisták élére. –kezet fogok az illetővel. Oh chartok várjatok rám, én is hamarosan az élen leszek. Remélem…
-Szóval…mint már mondottam igazán szép hangod van. Úgy gondolom, talán megérne egy próbát, hogy…énekesnőt faragjunk belőled.
-Ez most komoly?! Tényleg?! Nem hiszem el! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! –a hirtelen jött nagy örömben Rikut ölelem és puszilom meg. Most legszívesebben kikiabálnám, hogy mennyire boldog vagyok, hogy végre beérni látszik az a sok-sok munka, amit eddig az álmaimba fektettem.
-Kérlek, kicsit ülj le még. Azért nem vagy máris szerződve. –szólal meg Rokuro, kicsit el is szégyellem magam.
-Bocsánat. –leülök.
-Szóval akkor még meg kell várnunk, míg az ügyvédeink megírják a szerződésedet, ami tartalmazza majd a feltételeinket és az általunk nyújtott kötelezettségeinket irányodban.
-Értem. –próbálok kicsit komolyabb lenni.
-Ezért szeretném, ha megadnád az elérhetőségeidet, amin elérhetlek. Amint elkészül a szerződés, felhívlak, hogy megbeszéljük, mikorra tudsz bejönni. Így megfelel? –kérdezi mosolyogva. Hát persze, hogy meg.
Két hetet kell várnom, hogy végre elkészüljön a szerződés. Életem leghosszabb két hete volt. Végig izgultam, türelmetlenkedtem, és annyira izgatott voltam, mint még soha. De végre megnézhetem a kész szerződést, és ha minden rendben lesz, akkor már kézzel fogható lesz az álmom.
Délután bemegyek az ügynökségre, mára szabadnapot kértem, hogy ne kelljen azon izgulnom, hogy visszaérek-e. Igaz, hogy eddig csak egyszer voltam itt, de már most úgy üdvözölnek, mint egy régi ismerőst.
A szerződés nagyon korrekt, ennél jobb akkor sem lehetne, ha én magam írtam volna meg a feltételeket. Ám a szigorú időbeosztás miatt csak egy-két napot tudok majd dolgozni a kávézóban, mert azt sem akarom otthagyni. Még mindig bennem van az a félelem, hogy mégsem jön össze, és állás nélkül maradok.
Miután a formaságokon túl vagyunk, pezsgőt bontanak, de én sosem iszom alkoholt, ezért nem fogadom el. Rikunak hamar el kell mennie, de Rokuroval még egy kicsit beszélgetünk. Egyszer csak érdekes kérdést vet fel…
-És egy teát, gyümölcslét vagy bármilyen más italt nem innál meg velem?
-Aniyo (nem) …igazán nem vagyok most szomjas, és zavarni sem akarok…-magyarázkodom kínosan.
-Nem most azonnal gondoltam. Szeretnélek meghívni vacsorázni, ha ráérsz ma este…-szemeimet pár pillanatra nyitva felejtem, azt hiszem, hogy nem hallok jól. Ez most egy randi vagy csak üzleti meghívás? És miért mosolyog ennyire szívélyesen?
-Hát…azt hiszem, hogy erre nem mondhatok nemet ennyi szívesség után. Mindent neked köszönhetek, nagyon hálás vagyok. –biccentek fejemmel, hogy elmennék.
-Nem akarom, hogy kötelességnek érezd, hogy elfogadd. Csak jobban meg akarlak ismerni. –szavaira keresztbe teszem kezeimet, megpróbálok belelátni gondolataiba. Remélem, hogy ő nem olyan, mint egy-két producer, akik ellenszolgáltatás fejében tesznek csak sztárrá egy nőt. Mert, ha igen, akkor én…
-Nem válaszolsz? –töri meg kérdésével gondolataimat.
-De igen, válaszolok. Szóval…rendben, de nem túl későn, mert holnap dolgozom. –apró mosoly fut át arcomon, ő meg csak bólint rá, de még mindig mosolyog.
Este fél órát állok a tükör előtt, hogy mit vegyek fel. Végül egy szűk, elegáns nadrág mellett döntök, hozzá egy hosszú szárú csizmával, felülre pedig egy a vállaimat szabadon hagyó, szintén elegáns pulóvert választok ki. Ki tudja, hogy hova visz, nem akarom, hogy szégyenben maradjon, mert biztos nem a sarki kisétterembe jár, ahová én szoktam, ha épp nincs kedvem itthon főzni. Gyorsan feldobok egy szolid sminket, már csak a hajam van hátra.
A hajamat vasalom, mikor csengetnek. Ránézek az órára, látom, hogy már a megbeszélt időnél vagyunk, szóval ez biztos ő az. Felkapom a táskámat, rohanok ajtót nyitni.
-Szép jó estét! –köszönt udvariasan, láthatólag nem tudja nagyon levenni rólam a szemét. Biztos furcsa még neki, hogy komoly nőnek is fel tudok öltözni.
-Neked is, szia! –egy apró puszit nyomok az arcára, fontos a jó viszony a főnökkel…
-És, hova fogunk ma menni? Már farkas éhes vagyok. –vallom be őszintén, kicsit nevetünk is ezen a dolgon.
-Az legyen meglepetés…-karját nyújtja, hogy karoljak bele. Pár perces gondolkodás után úgy döntök, hogy ez már túl bizalmaskodó lenne, ezért barátilag megütögetem a hátát, majd elindulok az autó felé.
-Te nem jössz? –nézek hátra mosolyogva.
|
| Saya | 2009. 10. 30. 15:18:38 | #2314 |
Karakter: Sun-Hee (Rina-channak)
Csodaszép késő őszi napra ébredek. Napsugár szökik be a félig felhúzott redőny alatt, távolban madarak csiripelését hallani, és még a szél sem fúj, amitől reggelente mindig annyira fázom. Kicsit még álmos vagyok, de majd iszom egy kávét, ha beértem a munkahelyemre. Jelenleg egy kávézóban dolgozom, mint pincérnő. Nos, nem fizetnem túl, de míg a lakásra és az ételre futja belőle, addig nem zavar, nem vagyok túl nagyravágyó…még…
Az én nagy álmom, hogy egyszer híres énekesnő lehessek, bár ezért eddig nem túl sok mindent tettem. Pedig minden reggel ezzel az érzéssel kelek, hogy mi lenne ha… Na, de ebből a ha dologból nem élünk meg, ideje lesz felkelnem és elindulnom.
Szerencsémre időben érek be a kávézóba, mert bizony előfordul az is, hogy elalszom. Épp, hogy csak beérek, esni kezd az eső. Jobbnak látom, ha a mai ajánlatunkat hirdető táblát beljebb hozom, nehogy elázzon.
De mikor megfogom, hogy megtegyem, egy kocsi áll meg előttem, felcsapva a sarat nadrágomra.
-Héj! Ha valaki nem tud vezetni, akkor vegyen fel szemüveget, hogy legközelebb lássa is, hogy hova parkol! –kiabálom le az illetőt. Mikor kiszáll a kocsiból, látom, hogy nem akárki lehet…öltöny, jól fésült haj…Ráadásul a kávézó felé igyekszik…jajj…
-Elnézést hölgyem, nem figyeltem eléggé. –biccent bocsánatkérően. Nem szólok semmit, csak egy grimaszt vágok rá, majd bemegyek dolgozni.
A pultnál, mint mindig, most is énekelgetek. Sokan szeretik hallgatni, és engem is felvidít. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy az előbbi fickó is oda ül. Elfordulok tőle, miközben tovább éneklek.
-Mondták már, hogy gyönyörű hangod van? –áhh, mióta tegezhet, ráadásul ki kérte a véleményét?! Nem szólok semmit, nekem itt ne udvarolgasson senki. -Toyokawa Rokuro vagyok, és te? –kérdezi mosolyogva. Na jó, azért neveletlen nem vagyok, hogy ne válaszoljak.
-Sun-Hee Jeong, de mindenki csak Sunnynak hív. És most, hogy már ilyen kedvesen bemutatkoztunk, mehetsz is. Vagy kérsz még valamit? –sóhajtom, még mindig durcás vagyok.
-Igen. A délutánodat. –mivel enyhén furcsán nézek rá, folytatja- Szeretném, ha délután eljönnél ide. –átnyújt nekem egy névjegy kártyát. Oh my God…Tágra nyílt szemekkel olvasom, hogy valójában ki is ő. Nagyot dobban a szívem, ez életem nagy lehetősége, nem hagyhatom ki!
-Igen, igen! Ott leszek, köszönöm! –átölelem a nyakát és egy hatalmas cuppanóst nyomok az arcára. Mosolyogva veszi a hirtelen változást, majd elköszön azzal, hogy várni fog.
Mikor végzem a munkában, gyorsan hazarohanok átöltözni, meg magamhoz veszem a gitáromat, hogy legyen zenei alapom a meghallgatáson. Igyekszem, ahogy csak tudok, hamarosan egy hatalmas épület elé érek. A portán megtudom, hogy már várnak, ezért felmegyek Rokuro irodájába. Meglepetésemre nem egyedül van, gondolom azokkal, akik felelősek egy-egy tehetség elindításáért. Illedelmes bemutatkozás után, azonnal a mélyvízbe dobnak, hogy kezdhetek is.
http://www.youtube.com/watch?v=9MPYiUxNytA
Miután vége a dalnak, izgatottan várom, hogy mit fognak mondani. Kimegyek, hogy megbeszélhessék a hallottakat. Persze tudom, hogy ha most igent is mondanak, még nagyon hosszú út áll előttem, de akkor is…az első halvány remény arra, hogy valaha énekes lehetek…
|
|
