Pár másodpercnyi nézelõdés után Bethre pillantok, aki önelégült mosollyal a képén néz rám.
- Félvér vagy – hoppá. Nem gyenge a csaj. Tudtam én, hogy ez izgi menet lesz.. de, hogy a picsába jött rá? – Bebírtál jönni hívás nélkül. És mivel biztos vagyok benne, hogy nem lehetsz ember, valószínûleg félvér vagy – szép következtetés Columbo hadnagy. Amúgy elég nagy balfasz vagyok, elképesztõ, hogy a figyelmem hogy lankad a kor elõrehaladtával..Még jó, hogy nem állítottam tisztavérû vagyok. Na az vérciki lett volna. Vérciki… na ez még így fejben is szar szópoén.
- Itt vagyok – zökkent ki végül a hangja. Hé, ez mikor tûnt el? – Gyere ide!
Ahogy akarja. Beséltálok és körbenézek. Na bazdmeg, itt rohadt könnyû lett volna kicsinálni. Nem túl tágas a hely, ráadásul az ablak is elég nagy. Csak kihúznám a függönyt, megpirítanám kicsit és ameddig a fájdalommal törõdik, BUMM! Volt Kingsbury nincs Kingsbury.
Helyet foglalok egy fotelben majd Beth megszólal.
- Bocs, nincs itthon semmim. Nem tudlak mivel megkínálni – ó, dehogynem, csak azt józan lányoktól disznó dolog „kérni”, hehe.
Rosszallóan megcsóválom a fejem és félmosolyra húzom a szám.
- Semmi gond- motyogom, majd a szemem egy hatalmas festményen akad meg. Nagyon szép, kidolgozott, aprólékos munka. A színek fakóságából ítélve a kép jóval túl van a századik évén.
- Csak egy emlék a múltból – jegyzi meg mielõtt rákérdeznék, mire egy általam nem gyakran használt szót bökök ki.
- Gyönyörû.
- Köszönöm. Az apám készítette – ha jól látom alaposan megrohanták az emlékek. Ó, milyen aranyos, kár, hogy nem érek rá. Információk kellenek, gyengepontok. Szivi, a hozzád hasonló vérszívókat nem olyan egyszerû megölni és nosztalgiázással nem fogod megkönnyíteni a dolgom.
- Az apád? – kérdezek vissza hátha észbekap.
- Igen. Az, amelyik átváltoztatott. Hosszú ideig együtt éltünk. Felnéztem rá.
- Hüm… ez különös – én nem isteníteném azt, aki élõhalottat csinált belõlem.
- Egyáltalán nem. Õ inkább az a fajta volt, aki utódot keresett. Megtanított mindenre, amit tudott – hogy megeredt a nyelve valakinek- õ a legöregebbikek egyike volt.
Tudom a sztorit ugyan, olvastam az aktában, de csináljunk úgy, mintha elõször hallanánk róla.
- Hogyhogy csak… volt? – adom a kíváncsi kisfiút.
- Louise-t megölték, még 1864-nen, amit magam sem értek, hogy hogyan történhetett meg. De megtoroltam, ahogy kell.
- Ki ölte meg? – mondjuk, ezt speciel nem tudom. Louise haláláról rengeteg monda kering a vámpírvilágban, aki csak egy kicsit is beleássa magát a nem mellesleg kurvahosszú történelmükbe tudhatja, hogy Louise volt az egyik leghíresebb vámpír a nagy francia forradalom idejérõl. Valószínûleg, ha izgatnának a vérszopók ügyei engem is felháborítana, hogy egy nõi örököse van, aki ráadásul nem is lépett mestere nyomdokaiba.
- Egy ciszterci szerzetes. Louise megszállottam imádtam a mûvészeteket és az építészetet. Sokat jártuk Európát akkoriban. Visszalátogattunk a szülõvárosomba. Éppen Franciaországban tettünk egy kis kitérõt. Este felkerestük a Notre-Dame-ot, beültünk egy misére.
Legszívesebben felnevetnék, de ehelyett csak kerek szemekkel nézek rá.
- Misére?
- Igen. Tudod, nem mindegyikünknek ártanak az ilyenek. Louise kifejezetten erõs vámpír volt, én pedig jó vért kaptam tõle.
- De egy mise… Az akkor is túlzás kicsit, nem?
- Ha mi létezhetünk, akkor Isten miért ne létezne? Õ pedig a Biblia szerint „jóságos”megbocsájt a bukottaknak és kárhozottaknak is. De ezt a témát hagyjuk inkább, oké? – bólintok. Ebbe szerintem tényleg ne menjünk bele…– Szóval ott tartottam, hogy a Notre-Dame-ban voltunk. A mise végeztével Louise nem vetett keresztet szentelt vízzel. Nem mintha ártott volna neki bármit is.És ezt kiszúrta az egyik csuhás. Rögtön levonta a következtetést és félrehívott minket. Innen már szerintem könnyen össze tudod magadtól is rakni, hogy mi történt.
- Igen … És.. te megölted azt a szerzetest? – nyilvánvalóan igen. Beth aktája tele van ilyen kedves kis egyháziemberes gyilkolós történetekkel. Azt hiszem emiatt olyan szimpi a csaj.
- Igen. A nyakában lógó feszületet pedig elhoztam emlékbe – a kandalló felé bök, ahol a szuvenír lóg.
- Értem – nos, Tommyfiú most legyél okos, szûrd le ebbõl a neked szükséges infókat.
- És veled mi történt? Így születtél? Vagy nem sikerült átváltozási kísérlet?
- Az utóbbi – hadarom gyorsan, nem akarom felhúzni magam rajta – Ha nem gond, akkor nem igazán szeretnék errõl beszélni – nem elõnyös, ha az ellenséged tud valami felhasználható információt rólad. Ráadásul nem kell sokat mondanom a sztoriról neki, ahhoz, hogy ki tudja deríteni a kilétem. A város vámpírjainak háromnegyede ismeri a történetet, mert az a kurva mindenkinek eldicsekedett vele… amíg még volt nyelve.
Egy kósza fénysugár Beth kezére világít, ami miatt rögtön füstölögni kezd. Na ez még három év után is vicces!
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy menj – azzal egy szempillantás alatt az ajtónál terem majd ln is odasétálok. Nyitná az ajtót, de még elõtte a szemeimet fürkészve megszólal.
- Ha esetleg nincs türelmed megvárni, míg magadtól átalakulsz, én szívesen segítek  - milyen kedves, de elõbb szúrnám ki tûvel a szemem.
- Szia – köszönök el õ pedig biccent egyet.
Ez a munka percrõl percre egyre érdekesebb..
Zsebredugott kézzel sétálok ki az épületbõl.

Monotonul telt el a hét, unalmasan és vontatottan. Három ügy várt rám a héten a Kingsbury ügyön kívül és ebbõl kettõvel végeztem még a hét elején. Az utolsó kis áldozatom valami Kathy Simons. Egy hete, hogy vámpír lett a kicsike, a hirtelen jött vérszomja miatt elég nagy vérengzéseket csapott és valakinek szúrni kezdte a szemét. Nem lesz nehéz megtalálni, a hullákat mind a Sunrise hotel mellett találták, szóval nagy a valószínûsége, hogy ott tanyázik a kislány. Apám, hogy ezek az újszülöttek mennyire balfaszok. Folyton ugyanazt a hibát követik el: bepánikolnak és meghúzódnak az elsõ sötét helyen, ahol azt hiszik, biztonságban vannak.
Csak egy karót hoztam magammal. Munkába kell mennem a buli után és egy pisztollyal nem állíthatok be a bárba, a karót legalább kidobhatom.
Ahogy elérem a hotelt, sikolyt hallok. Komolyan, néha már bosszantóan könnyû elkapni ezeket az új vérszívókat.
Lefordulok a sikátorba, ahonnan a hang érkezett és elém tárul a világ legszánalmasabb látványa. Egy halkan morgó alak egy félholt nõ felett térdel és a vérét issza.
Halk léptekkel indulok meg felé, normális esetben már rég meghallotta volna, hogy jövök, de ilyenkor semmire sem figyelnek, csak a vér ízére.
Csúnya dolog hátbatámadni ugyan valakit, de ha egyszer ennyire ostoba, akkor olyan mindegy.
A vérszívó háta mögé lépek és mérnöki pontossággal szúrom bele a karót a hátába ott, ahol a szívének kellene lennie. Felüvölt és pár perc kapálózás után elterül az aszfalton. Amint megbizonyosodom arról, hogy tényleg megdöglött, kihúzom a karót és fütyörészve megindulok az utca felé. A sarkon lévõ kukába kidobom a fegyverem, majd rágyújtok. Mostanában egyre több szál cigi fogy el, mint általában. Nem az idegesség miatt, vagy ilyesmi, de valamivel el kell terelnem a figyelmemet a vérszomjamról, ami az utóbbi idõben egyre jobban el akar uralkodni rajtam. Ittam már vért, nekem ugyan nincs rá szükségem, éppen megélek nélküle, de ugyanúgy érzem a gyilkolási vágyat magamban, mint bármelyik teljes vámpír.
Lassan ugyan, de elsétálok a bárig, ahol már rengetegen állnak Kurva péntek…
Átvágok a tömegen, lepacsizok Tylerrel a kidobóval és benyitok. Mit ne mondjak, elég népszerû hely lett mostanság a Calypso, lehet, hogy a mostanában itt lébecoló dílerek az okai? Különösebben nem izgat, lényeg, hogy amíg itt vannak, addig kapok fizetést. Bemászok a pult mögé, látom, az új srác nem bírja a kiképzést, össze-vissza kapkod és vagy négyen várnak piára. Pár perc alatt kiszolgálom õket – azt hiszem ez az õj rekordom- majd odamegyek Howiehoz köszönni.
- Na mi van zöldfülû, nem megy? – fogok vele kezet nevetve, mire kimerülten felsóhajt.
- Hát a pöcsöm se gondolta, hogy ennyien lesznek – morogja miközben kitölt magának egy pohár vizet.
- Ne aggódj, ennél már csak szarabb lesz – vigyorgok rá és kihasználva, hogy épp nem rendel senki, végignézek a tömegen. Koktélruhás picsák topognak magas sarkúban mindenütt. Pfejj… egy valamirevaló csaj sincs a közelben. Tekintetem továbbsiklik a boxokra, ahol egy hosszú, vékony lábon akad meg a szemem. Ugyan csak hátulról látom, de az ezüstös hajával és formás vállaival máris elnyerte a tetszésem. A lány lassan megfordul, a felismerés villámként csap a gyenge fejembe. Tommy, bazdmeg, te idióta! Hány csajnak van felnyírt ezüstszínû haja a városban? Segítek, csak egynek, és azt az egyet épp Beth Kingsburynek hívják. A kérdés már csak az, mi a francot keres itt? Csak remélni tudom, hogy nem vesz észre, nem mintha zavarna, hogy tudja hol dolgozok, de azért ez is hírértékû információ. 

 -Máris adom - darálja, gépies megszokott módon majd nekiáll megcsinálni õket. Miközben megfordul, feltérképezem a hátsóját. Hmmm…nem is rossz. Lehet, hogy kicsit húzni kéne ezt a kicsinálós dolgot…

Pár részeges fiatallal való falrahányt borsószerû beszélgetés után végre sikeresen kikecmeregtem a bárból. Kezdtem attól félni, hogy soha a rohadt életbe nem jövök ki onnan és beszippantanak, az elribancosodott tizenhárom évesek.
Mély levegõt veszek, odabent egyáltalán nem volt. Furcsa belegondolni, hogy  bármelyik nappal utoljára vehetek levegõt. A vámpíroknál a félvér két dolgot jelenthet:  halandó és vámpír közös gyermeke, vagy nem teljesen átcserélõdött vámpírvérû ember. Elõbbirõl elég kevés feljegyzés van, egyesek szerint lehetetlen. A másodikkal az a helyzet, hogy csak átmeneti állapot. Idõbe telik ugyan, de a vámpírvér felfogja emészteni az emberi részeimet és teljesen átfog cserélõdni a vérem. Már öt éve, hogy így élek. Ugyan én nem vagyok halhatatlan, lassabban öregszem, mint egy átlagember. Ma túl sokat fogott el a melankólikusság, ami nem jellemzõ rám… Ez egy ilyen nap. Ha nõ lennék biztos azt mondanám,  nemsokára kopogtat a mikulás vagy valami hasonló fos, de így egy rohadt okom nincs rá, hogy depressziózzak, mint egy érfelvágós tinédzser. Tudtam én, hogy nem kellene bejönni ebbe a retkes vérbárba. Szar érzés látni, mi lesz belõled.
Lefordulok egy sikátorba, muszáj elszívnom egy szál cigit, különben a falnak megyek, az meg a hülyének sem hiányzik, hogy a hajléktalanok, akik az utca túloldalán mászkálnak, átjöjjenek koldulni. Ahogy lefordulok, meggyújtom a cigit. Lassan kifújom a füstöt, mire észreveszem, hogy áll az egyik hátsó ajtónál valaki.
Beth.
Fantasztikus, egyszer voltam kedves életemben, aztán megdöglött az a kurva macska… Nagylelkûen meghagyom az „életét” erre most biztos vagyok benne, hogy azt hiszi, meg akarom ölni. Remek. De akkor már legalább igyekezzünk kevésbé szociopata sorozatgyilkosnak tûnni – nem könnyû elrejteni a valódi énedet.
- Cigit? –lépdelek hozzá bevetve minden jólneveltségemet, amit õ bizalmatlan tekintettel viszonoz. Tekintetével végigmér, jól feltérképez, persze kicsit távolságtartóan ugyan, de elfogadja az ajándékom. Végül is mit árthat neki.
Úriember módjára meggyújtom neki a cigarettát, aminek a füstjét lassan az arcomba fújja. Ha nem tudnám, hogy véletlen volt azt hinném, kötekedik.
- Kösz – ez elég halk volt, de ezt a szót én is nagy nehézségek árán vagyok képes kibökni.
- Lejárt a mûszak? – kérdem, miközben nekidõlök a falnak. Nem tudom eldönteni, hogy fáradt vagy csak szimplán unott, de ha utóbbi azon rögtön tudok segíteni.
- Szerencsére.
Hmmmmmmm… lehet, hogy felajánlom neki, hogy megvédem a sötétben és ilyesmik, hátha jutok valamire. Az áldozatokkal mindig öröm játszani.
Elszívom a cigit és eltaposom a csikket. Mivel õ még nem végzett, csak lazán zsebre dugott kézzel várom. Egy hangyányit azért nyugodtabb, mint odabent, de kétlem, hogy ennek a nikotin lenne az oka.
- Megengeded, hogy hazakísérjelek? – húzom szívdöglesztõ félmosolyra a számat, remélve, hogy igent mond. Mikor végez, halványan bólint. Nyugalom kislány nem kell félni, nem harapok… rögtön.
- Tõlem aztán – nem túl lelkes, de nem is izgat annyira. Különben sem azért ajánlottam fel, hogy õ jobban érezze magát. Jobb ismerni az ellenséget, mint meglepõdni, mikor kiderül róla, hogy valójában egy ninja vagy hasonló. Azokkal nehezen bírni.
Bizonytalan léptekkel indulunk meg a sikátorban az utca felé. Kínos csend telepszik ránk, a részegen óbégató fiatalok adnak ki csak hangokat a túloldalon. Vicces. Ahhoz, hogy én ilyen állapotban legyek legalább három órán keresztül megállás nélkül töménytelen alkoholmennyiséget kellene magamba töltenem.
Mellesleg csodálkozom, hogy a kicsike ilyen hamar belement a hazakisérõs témába… Lehet, hogy csapdába akar csalni vagy valami hasonló? Hahaha. Na azt majd meglátjuk.

[MUSIC]

Viszonylag óvatosan csukom be magam mögött a rozoga faajtót, bár megremegnek rajta a vasveretek. Nem csoda… a 19. század óta biztos, hogy nem lettek kicserélve. Csoda, hogy a fa még nem korhadt el teljesen.

Az elsõ dolgom az, hogy levegyem a felesleges ruhanemûim, majd megkeresem Bert-öt. Nem nehéz ráakadni, elég csak az orrom után menni. Az õ szaga az egyik legjellegzetesebb a mieink között. Õ az egyetlen, akirõl nem gondolná senki, hogy még csak alig múlt 90, ezen okból kifolyólag nem is mer vele packázni senki. Bár lehet, hogy alkata is közrejátszik ebben. Boxoló múltja miatt, 2x2 méteres testalkattal rendelkezik, ereje pedig vetekszik az õsökével. Durva külseje ellenére, õ maga a megtestesült szelídség – legalább is velem szemben.

Érzem, hogy az egyik szobában van, majd hamarosan meghallom szitkozódását is. Rövidesen pedig elõttem terem. Jobb kezében egy tetemet tart a ruhájánál fogva.

- Nem hiszem el! Szépen megmondta minden este azoknak a kis suhancoknak, hogy ne hagyják itt a hullát. Még a szabályzatban is benne van, hogy ez tilos! De felesleges… - Szemöldökét összeráncolva hadonászik a z élettelen testtel felém én pedig nehezen bírom ki, hogy ne mosolyodjam el, mivel igazán mulatságos formákat ölt néhány szótagnál arca. – Tubicám, - Mondja, mikor már kicsit megnyugodott. Õ az egyetlen, aki becézhet. – elõkészítenéd az alkoholt estére? Addig én elintézem a… maradékot. - Fintorogva végigméri szegény, szerencsétlen fiút, aki valószínûleg már régen nem hasonlít egykor csábító, fiatal önmagára. Most sokkal inkább úgy néz ki törött csontjaival és nyakára száradt vérével, mint egy falfehér rongybaba.

- Persze. – Küldök felé egy mosolyt és elindulok, hogy megkeressem az említett italokat. – De aztán vigyázz, hogy meg ne lássanak, te vénember. – Utolsó szavamra felkacag és csak legyint egyet. Tõlem elnézi az ilyen beszólásokat, és megérti, miért viselkedem így. Igaz, én jóval idõsebb vagyok nála, de porhüvelyem mégis fiatalabb képet mutat. Õ valamikor a negyvenes éveiben alakulhatott át. Emellett tudja, hogy Louise halála után õ az egyetlen, akire fogadott apámként tudok tekinteni.

Kilenckor nyitottam ki a fõbejáratot és felkapcsoltam a vényeket, melyek kirajzolták az épület tetején az Evernight feliratot. Viszonylag hamar megjelentek az elsõ vendégek is és Bert is visszaért idõben, hogy tudjon segíteni. Átverekedte magát az bejárat elõtt ácsorgó tömegen – a fene tudja, hogy miért nem a hátsó ajtót használta – és beállt mellém a pult mögé. Jó zene szólt, a vendégek is élvezték. Elképesztõ, hogy néhányan milyen táncot lejtettek. És ami a legjobban tetszett: dugig volt az épület friss husikkal. Rögtön kiszemelek már magamnak pár vacsorajelöltet, de amikor esélyem lenne szünetet tartani egy kicsit, megjelenik a pultnál egy kis féreg. Fogalmam sincs miért engem szemelt ki magának, de szerintem õ sem tudta teljesen biztosra. Nála jobban még nem láttam vámpírt részegebbnek.

Nem tudom, hogy milyen felsõbb erõ kegyeltje az a kis suhanc, de valami vagy valaki megmentette hitvány kis öröklétét, mivel Bert az utolsó utáni pillanatban jön oda hozzám és szólít meg.

- Galambom, az a srác a hátad mögött azt akarja, hogy te szolgáld ki. Új fiú. – Morogja fülembe.

- Rendben, addig csinálj EZZEL itt valamit. Hívd a Bobot, vagy azt, aki épp itt van ma este a biztonságiaknál, de nem akarom a mai este folyamán még egyszer meglátni, mert nem állok jót magamért. – Hangom feszült, ebbõl sejthette, hogy komolyan beszélek.

Hátat fordítok és odasétálok a sráchoz. Rögtön érzem szaga érdekes aromáját. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de olyan… furcsa.

- Miben segíthetek? – Hangomat próbálom moderálni és igyekszem kedvesen nézni rá.

- Egy whiskey jég nélkül nekem éééés – Hangját felemeli és arcomat kezdi fürkészni. Egy pillanatra találkozik tekintetünk. - egy Bloody Maryt neked. – Felvonom a szemöldököm. Ó…

- Máris adom. – Felelem és rögtön nekiállok elkészíteni az italokat.

Kitöltöm a whiskey-jét és elé helyezem a pulton.

Az ajkaimhoz emelem a poharat és iszok egy nagy kortyot. Ahogy legördül torkomon a laktató, véres kotyvalék elönt egyfajta mámor. Ez már nagyon kellet.

- Új vagy itt? – Kérdezem érdeklõdve. – Még nem láttalak az Evernight-ban.

- Valami olyasmi. – Válaszolja csábos mosollyal arcán, majd kortyol egyet a poharából. – És te? Már régóta itt dolgozol?

- Több emberöltõ óta. – Válaszolom hányavetin, nem kell aggódnom, hogy félreérti, vagy lesokkolja a dolog... Õ is olyan, mint én.

Arca egy pillanatra meglepetnek tûnik. Hehehh, tudom, hogy jól tartom magam aranyom.

- Megkérdezhetem, hogy hány éves vagy? – Puhatolódzik finoman.

- Ilyet nem illik egy hölgytõl kérdezni. – Válaszolok kissé pironkodva, abban a stílusban, amit még nevelõnõim tanítottak.

- De a nevedet, azért még megtudhatom? – Faggat tovább.

- Beth. – Kezet nyújtok neki, õ pedig elfogadja és puszit lehel kézfejemre. Nem érzem kínosnak a helyzetet. Es sem pirulok – bár nem is lennék rá képes. Annak idején ez természetes dolog volt.

- Örvendek a találkozásnak.

- Úgyszintén. És téged hogy hívnak?

A szemem sarkából megpillantom Bert-öt. Szegény alig bírja egyedül a munkát, így idõszerûnek érzem visszaállni dolgozni.

- Bocs, de most folytatnom kell a munkát. – Hadarom és lehúzom a maradék Bloody Marym.

Kiszolgálok pár embert, Bert pedig odasomfordál mellém.

- Ki folt ez a kölyök? – Kérdezi válla mögött odavetve.

- Nem tudom. Nem igazán derült ki a beszélgetésbõl.

- Szóval rád hajtott… - Böki ki megállapítását, én pedig oldalba vágom könyökömmel. Hallom, ahogy reccsen egyet legalsó lengõbordája, de õ ugyan abban a pózban áll, amiben volt. Meg sem kottyant neki. – Ez természetes. – Folytatja vér nyugodtan. – Közel s távol te vagy itt a legjobb csaj. De nekem furcsa ez az alak…

- Kicsit nekem is. – Válaszolom, de nem fordítok túl sok figyelmet baljós elõérzeteimre. Folytatom a munkát.

…:::>>>~*~<<<:::…

Hajnali kettõkor végzek, és egybõl hazaindulok. Hála az égnek volt egy szabad fél órám, amiben meg tudtam ejteni a vacsorát egy helyes kis huszonévessel.

Dudorászva lépek ki a hátsó ajtón, ami egy sikátorra nyílik, mint valami elhanyagolható minõségû horror filmben.

Alig teszek meg pár lépést, mikor ismerõs szagra leszek figyelmes. Megfordulok és megpillantom Thomast. Nem tudom, hogy mit akar, de esélye sincs ellenem. Erõm teljében vagyok.    

- Hallottam maga vállal ennél piszkosabb munkát is  - szólt hozzám tegnap este egy csaj miközben épp a poharakat törölgettem . Nem igazán fordult még elõ, hogy valaki személyesen keresett volna fel, általában nekem kell elmennem egy bizonyos címre, kapok egy aktányi ûrlapot a célpontról és megkapom az elõlegem. Igazából sosem a pénz miatt csináltam, ez mindig is olyan volt számomra, mint egy extrém sportolónak az adrenalin, már csak ez éltetett.
- Attól függ kitõl hallotta és mit akar- fordultam felé. Meg kell hagyni nem volt rossz bige. Szõke kontyba fogott haj, fekete keretes szemüveg, ing, rövid szoknya. Valaki félt bepiszkolni a kezét és kiküldte rám az asszisztensét, ugyanis nem épp olyan törzsvendégnek tûnt, aki ide járna iszogatni péntek esténként.  Inkább olyan, fõnökúr által titokban húzogatott titkárnõ típus. A csaj nem sokáig szarozott, beültünk egy boxba, és az asztalra vágott egy aktatáskát. Pont, mint valami gagyi akciófilmben. Nem volt kétség a táska tele volt zsetonnal. Kaptam egy nevet, egy fényképet és egy címet, ahol az áldozatom dolgozik.
Néha az emberek azt hiszik, bérgyilkos vagyok, halandók gyilkolásával bíznak meg, de olyankor adom az ártatlan kisfiút, aki azt sem tudja, mirõl van szó. A kihívást keresem, szerintem senki sem kezd bele olyan játékba, amirõl tudja, úgyis megnyeri –legalább is én biztosan nem.
Beth Kingsbury. Nem tipikus vérszívónév, talán nem is valódi, na, mindegy majd kiderül.
Végre sorra kerülök, besétálok a bárba. Hallottam már sokat az Evernightról, de személyesen még soha nem jártam itt. Rengeteg fiatal kiscsaj vonaglik a táncparketten, számomra hallgathatatlan zenére rázzák a csípõjüket. Gyûlölöm a gót stílusú bárokat. Körbepillantok. Egy biztos, az egész hely tele van vérszívókkal, úgyhogy a kicsi Bethet nem nyírhatom ki itt, kénytelen leszek a végtelen sármom segítségével elcsalni. Hmmm… jó szórakozásnak ígérkezik. Mivel félvér vagyok könnyedén eltudok vegyülni, a szagom épp olyan, mint az övék, ráadásul a vérem sem túl fogyasztható az instant konzervált vámpírvér miatt, ami az ereimben csörgedezik. Felejthetetlen szülinapi ajándék volt az tuti.
Próbálok átsétálni lazán, a tömegen, de õszinte legyek ez se kurvára laza nem volt, de még csak sétálás se. Meg se tudok mozdulni a sok embertõl körülöttem. A kiscsajok rögtön rám tapadnak. Nem mondom, hogy zavar, de hé, dolgoznék vagy mi a franc.
Nagy nehezen átérek a pulthoz, kifújom magam és felülök egy bárszékre. Mellettem részeg fiatalok csapdossák a pultot, páran be vannak tépve. Otthon érzem magam. Felém jön egy férfi csapos
- Segíthetek?- kérdezi miközben az eltörölt poharat visszarakja a helyére majd vállára dobja a rongyot.
Felmérem a terepet, rögtön megakad a szemem a csajon. Képen sem volt rossz, de így élõbe. Lehet, hogy kicsit tovább fog tartani az akció, mint terveztem. Nem sokat takaró ruhában van, épp egy részeg pasit próbál lekoptatni. Hûha, kigondolta volna, hogy ilyen hamar felkapja a vizet. Látom a tekintetében, hogyha nem dolgozna, biztos feltépné annak a taknyos halandónak a torkát.
- Lehetne, hogy az a bájos hölgy szolgáljon ki?- vigyorgok a csapos képébe, mire morog valamit és az áldozatocskám felé sétál. Látszólag egy picit megilletõdött a kicsike, felvont szemöldökkel bámul a csávóra, majd rám. Idejön. Hehe, showtime.
- Miben segíthetek?- milyen édes hangja van, remélem a sikolya is ilyen zene lesz füleimnek.
- Egy whiskey jég nélkül nekem éééés –az arcát fürkészem, de nem kell sokáig méregetnem, hogy rájöjjek rohadtul éhes. Öt perc nyugta sem lehet kajálni egy kicsit. Hogy ezen változtassak, csak úriember módjára hozzáteszem- egy Bloody Maryt neked.
Azt hiszem egyértelmû, hogy ez nem paradicsomból készül.