|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| Yoo Tsubasa | 2014. 06. 22. 00:47:59 | #30306 |
 Karakter: Collin Everett
Megjegyzés: ~ audrymnak
Éppen egy halomnyi aláírandó papírban úszkálok, amikor kopognak. Vajon ki lehet az aki bemerészkedik ide ? Hát a légy nem mer ide beröpülni, mert úgy hívnák áldozat. De még is, úriember módjára válaszolni illik.
- Szabad! – mondom hangosan, hát ha a papírsurrogástól nem vagyok hallható. És rám töri az ajtót a picurka.
- Szia. Úgy gondoltam, ma mégis eljövök hozzád. Remélem nem gond. – lányos zavarában csak vigyorog mint a tejbe tök, és a huzat már csapja is be a nyitott ajtót, eskü, táncol a kis idegszálaimon. Szemeim megrebbennek a bevágódó ajtó hangjára, ő pedig fittyet hányva erre leül az asztal előtti székbe.
- Hogy vagy? Bízom benne, hogy nem zavarok. Valami munkát ígértél nekem tegnap, gondoltam megpróbálkozok vele. – akar még valamit mondani? majd kicsattan az energiától, és csillogó hatalmas szemekkel méreget. Na meg vigyorog, szívesen lefárasztanálak kis öcsi. Mancsaimat összefonom az állam alatt, és duruzsoló hangon közlöm a tényállást.
- Mivel egy rendes ember vagyok, nem doblak azonnal a mély vízbe, ma itt maradsz és megmutatok neked mindent. A kisebb nagyobb dolgokkal fogsz foglalkozni, és a kezem alá dolgozni. – vigyorodom el, és állok fel a helyemről. Feláll velem szemben, és tudatosul bennem hogy milyen kis nádszál fiúcskával akad dolgom. De a vékonysága ,és a szép kis pofija mosolygás közben elkápráztat. Bent fogom, így kicsit el tudunk beszélgetni, na meg kiismerem a kis csetlő botló mozdulatait.
- Ezekre a papírokra nagyon vigyázz! Ha eltűnnek akkor az én seggemet atomjaira kapja az ellenőrgárda! – és én ezt nagyon nem akarom, még nem történt velem ilyen. Tekintete a lapok közé bambul el, amint tanulmányozza azokat, hogy mégis miként kéne azokat kitölteni. Én pedig dolgozom tovább a tervrajzokon. Végigtörlöm arcom , úgy 5 papíros megrajzolása után. Ránézek a karórámra, már este hét óra, a kis bakfis pedig már viharzik is ki az irodából. Körbenézek, és már nincs más az irodában rajtunk kívül. Most már kicsit csendesebb minden. Még mindig egy füzetecskét lapozgat, ami kicsit kopottas, meg gyűrődött egy kicsit. Felállok a székemből, és felé totyogok.
- Mit nézegetsz? – pillái már lecsukódnának, de amint a vállára teszem kezeimet azonnal tágra nyílnak. Belepislantok a füzetkébe, és az egyik képregényemet látom viszont. Ami nem másról szólt, mint rólam, még fiatal grafikus koromban csinálhattam, néhol hibás, és nincs is olykor olykor befejezve. De a lényeg benne marad, elmeséli hogy hogy is éltem egész életemben. Már a vége főcímhez lapozott az előbb, és az utolsó lapon jár. Kezeim lassan masszírozni kezdi a csontos kis vállat, ő pedig elégedetten mondogatja.
- Héé! Ne olyan erősen ! Porrá zúzol a végén. – kaján vigyor fedezhető fel arcomon, ám ebből ez a kis ártatlan kis bugris nem lát semmit.
- Rendben. – elhajtom finom fürtjét a nyaka mellől, és beleszagolgatok. Kellemes sampon illata van, tekintetem letéved a hamvas bőrére, és lassan egy kis puszikat nyomok rá. Meg sem mukkan, érzem ahogy a tüdejébe szívott levegőt nem engedi ki.
- Co-collin… - dadogja elhaló hangon, én pedig már a fülénél járok. Finoman ráharapok, megrágcsálom ez a finom kis husit, észbontó milyen finom bőre van. A széken üldögélő fiúcskához eddig lehajoltam, de az események közben önkéntelenül is közeledtem, végül már érezhető volt közöttünk a feszkó. Elhúzódom tőle fejemet megrázva, és egyik kezemet a fejemnek tapasztom.
- Ez meg mi volt?- áll fel a bútordarabról, és tányér méretű kék szemei kérdően pislognak rám.
- Ez? Egy kis kedvesség..- veszem el kezéből a füzetet, és lerakom a saját asztalomra. Ő pedig csak ott álldogál, és vörösödik, én pedig már kapcsolnám a villanyokat, és előkapnám a kulcsomat. Mi van? Kővé dermedt?
- Minden cuccod megvan?- kérdek rá a kis vörösödő fekete pamacsra. Ő csak bólint, és lassan csoszog kifelé, már sötét van, és kezeimmel derekánál fogva tolom meg kicsit, mondhatni hogy noszogatom.
Szerkesztve Yoo Tsubasa által @ 2014. 06. 22. 06:44:10
|
| Yoo Tsubasa | 2014. 06. 13. 22:44:49 | #30161 |
Karakter: Collin Everett
Megjegyzés: ~ audrymnak
- Eito Genji. Nagyon örülök. - mutatkozik be édesen, nem szabad elhalasztanod Collin, nem nem !
Mélyen szemeimbe néz, és egy mosoly kúszik végig az arcán, és azonnal rákérdezek.
- És te? Hogy hogy itt vagy? Nem gondoltam volna, hogy találkozunk. - próbálom kicsit beszélgetésre bírni, hisz még is csak jobban meg szeretném ismerni, vagy mi a szösz.
- Hát tudja…- kicsit meglepődök, kevés ember szokott magázni, és ez még jobban öregít, csoda hogy ránctalanító krém nem kell már nekem. Egy vén szaros vagyok, egy csintalan vén szaros .
- Tegeződjünk!- vágok közbe mondatába, így sikerült felhívnom magamra a figyelmet.
- Oké, de nem az öregebb ajánlja fel a másiknak, szokás szerint?- most már kicsit oldottabb a hangulat, ahogy hirtelen szóba elegyedtünk. Szemöldököm felcsúszik a homlokom tetejére, ez a kis bakfis azt hiszi hogy öregebb nálam ? Így kénytelen vagyok közölni vele, hogy mi is a tényállás.
- Öcskös huszonhat éves fejjel nem gondoltam hogy majd pont ezen az apróságon kell veszekednem… - kicsit jobbra biccentem a fejemet, az ő kezében pedig megállt a seprűnyél. És hebegve kérdezi.
- 26? – marad tátva az a kis formás kis szájacskája. Egy megerősítő fejrázást kap tőlem, majd egy bűvész trükkel próbálok rá pindurit hatni. Előkapok egy névjegyet a füle mögül.
- Nézd csak, mi van itt. - csücsörítek kicsit hozzá, mint a mai lányok szoktak , akár csak a kacsák. Egyet vigyorgok, hátha sikerül valamennyire hatnom a kis bakfisra. Odaadom finom kezébe a névjegykártyát.
- Szóval- rázom meg a fejem- hol is tartottunk? Szóval miért váltasz ilyen gyorsan munkát? – leül az egyik pad tetejére és mesélni kezd.
- Mindig mást dolgozom, alkalmi munkákból élek. – most már mer végignézni, és nem sunyít mint az elején, a sármod bejön Coll.
- Ilyen megterhelő melókat csináltál egész idáig?- nézek végig törékeny alkatán, és takarítós ruháján, amin pár koszos mancsnyom éktelenkedik. Egy ilyen bakfis szebb ruhákban is járhatna, ami példának okáért kiemeli az alakját.
- Igen, sajnos csak így tudok megélni, napról napra máshol melózom, de legalább változatos. – ránt vállat, egyre helyesebb ez a gyerek nekem. Pedig nem szokásom így utánajárni valakinek, de most . Ez a fekete haj megfogott bennem valamit. És azok a tányér nagyságú kék szemek, na meg a finom alkat.
- Figyelj , ha állandó munkahelyet szeretnél, akkor nyugodtan gyere csak a cégemhez, van még hely. - ajánlom fel neki. – 18 éves kortól alkalmazunk embereket. - kuncogom el magam, mert nem néz ki öregebbnek.
- Én pont 19 vagyok, lehet hogy elmegyek. Lehet. – húzza mosolyra vérvörös ajkait, én pedig felkapom a nagy plakátokat, annyi van , hogy nem fér el szinte a hónom alatt.
- Szia Genji ! Aztán tudod… - kiáltom vissza neki, és amint kiléptem az ajtón serény söprés hangját hallom. Kíváncsi vagyok eljössz- e prücsök. Ha igen akkor garantáltan olyan munkát kapsz, hogy muszáj legyen mellettem lenned. És akkor talán, majd te is észreveszed…
|
| Yoo Tsubasa | 2014. 06. 11. 21:32:59 | #30141 |
Karakter: Collin Everett
Megjegyzés: ~ audrymnak
Csörög az a kis rohadék. Csukott szemmel matatok az ágyam szélén, mert a telefonom mellettem éjszakázott. Még lesz kereken két és fél órám, arra hogy felöltözzek, és kapjam a cókmókomat a suliba indulva. Egy kis hideg vizet szürcsölgetek, és bedobok reggeli gyanánt egy mindennel megrakott szendvicset. Muszáj , nem muszáj kicsit elegánsabban kell megjelennem, kicsit hidegebb az idő mint volt, de csupán egy két fokkal. Nem is mondták hogy ki kell öltöznöm, akkor meg minek töröm magam ?
Az egész alakos tükröm elé baktatok, és megnézem magam. A céges póló nem hiányozhat, de miért a seggemre kellett a nevemet nyomtatniuk? És az „építészmérnök „ felirat ott ragyog a hátamon. Brávó, én a póló tervezőjét megrugdosnám rendesen, de legalább a mérete jó lett. ehhez a tegnapi gatyót kapom fel, na meg azt a kis poros papucsot.
Nincs messze, de inkább kocsival megyek, abban legalább van lég kondi. Nos, a forgalom most volt a legtökéletesebb, mindenki elhúzott nyaralni. Keresek egy árnyékos helyet a kocsim számára, és azonnal kiugrom belőle, majd egy halk pittyenéssel jelzi hogy lezárt. Betotyogok a főkapun, és a falra kirakott nyilakat követve jutok el addig a teremig, ahol előadást kell tartanom. Szerencsém van, mind három osztály egyszerre fog hallgatni, és így nem kell sokáig ott lennem. Amint a termemhez indultam az egyik árnyékos folyosón egy ragyogó fehér bőrű emberkét pillantok meg. Furcsán ismerős fekete hajkorona.
Ez a múltkori fagyis fiú !
- Múltkor még fagyit árultál . – haladok el mellette, a nagy plakátokkal , meg szórólapokkal.
Hőkölt egy nagyot, majd végre felfogta hogy ki is vagyok. Igeeen… én vagyok az aki annyira megnézett tökmag. Nem tudom hány éves lehet, de amint tudom kipuhatolom, vagy így, vagy úgy.
Hajam csintalanul lobogott, és melegítette is a nyakamat, így az első asztalnál letettem a holmim, és ügyes bajosan összecopfoztam. Majd bementem a terembe, felrakosgattam a transzparenseket, és szórólapoztam egy sort. Takarítani van itt? Egy ilyen helyes kölyök?
Egy rendetlen diáktömeg zúdul az éles csengetés után, én pedig kapaszkodom a tanári asztalba, mert az életem múlik rajta. El is kezdem az előadásomat, határozott érces hangom talán még az ajtón át is hallatszik. Beszéltem nekik a szakma lényegéről, hogy én miért választottam ezt, és hogy imádok rajzolni. Na meg parancsolgatni, mert az én terveim alapján építik fel a házakat, és én szoktam engedélyezni a tervrajzokat. Végre lecsitultak, kiosztottam a szórólapokat, és eltekertek haza.
Nagyot sóhajtok, kár hogy nem dohányzom, pedig most az lenne a legjobb ha rágyújtanék egy szálra. Kinyitom az egyik ablakot szellőztetés gyanánt, és kicsit levegőzöm. Halk csikorgás, az ajtó zárszerkezete halkan felold, és benyit valaki. Biztos az egyik gyerek itt hagyta a cuccát, vagy mi. Ez után csend, legalább is egy kis szöszölés hallatszik a háttérben, muszáj lesz hátra néznem, a „Collin „ feliratú póló megcsavarodik rajtam, amint hátratekeredem. Megint ez a kékszemű kis baksi az. Olyan mint ha szégyenkezne előttem, lehajtott fejel söpör , és halad egyre hátrébb. Csend övez mindent, kínos csend. Mikor hátat fordít végigmérem. Végre teljes mivoltában láthatom, és nem csak a felső testét. Tetszik nekem. Azt hittem hogy soha nem találkozunk többé.
- Ömmm… nem akarok pofátlankodni, de nem te voltál tegnap annál a fagyis standnál ?- ülök fel a párkányra.
- De .- kapom a tömör választ, ami piros ajkai közül sóhajt felém.
- Collin Everett … és te ?- csal egy kaján vigyort arcomra esetlenségével. Kicsit bénán söpör, de nem mindegy hogy fagyi árus az ember vagy takarító . Kezet nyújtok neki, mire határozottan bemutatkozik.
- Eito Genji. – rázunk kezet. Milyen apró mancsa van.
|
| Yoo Tsubasa | 2014. 06. 11. 17:40:11 | #30138 |
Karakter: Collin Everett
Megjegyzés: ~ audrymnak
Egy igen meleg nyár napnak nézünk elébe, vagy mondhatnám azt is, hogy a nyár első heteiben már eléggé perzselő a nap ahhoz, hogy lepiruljon tőle az érzékeny bőröm. Egyik kollegámmal, vagy mondhatni beosztottammal végezzük dolgainkat, ő rajzolja a tegnapról maradt, befejezetlen alaprajzokat, én pedig egy újabbnak állok neki. Ez megőrült, egy lapot szorongatok kezemben, amin a megrendelő kérései vannak. Azt próbálja nekem megfogalmazni, hogy egy erkélyt szeretne, de ne a szabvány méret legyen, mert az neki nem elég nagy. Egy akkorát szeretne, hogy egy franciaágy simán elférjen rajta, ahogy ő gondolja valami régebbi stílusú szép, és kifinomult stílusban kéne gondolkodnunk. Alátámasztásul kéne legalább 6 darab dór mintázatú oszlop, ha már régi stílusú, akkor ez a legtartósabb, és legegyszerűbb. Nagyot szusszanok, amit Gregory is egy biccentéssel nyugtáz.
- Én ezt már nem bírom! – nyüsszögök egyet, majd hátradőlök az irodai székemben, és kinyújtóztatom felső testemet.
- Mi lenne ha fagyiznánk egyet ? – ajánlja fel, mire jobb szemöldököm felível a homlokom közepére. Leteszi a ceruzáját, és kikel a székből, egy hatalmas izzadtságfoltot hagyva maga után.
- Na jó, most egyszer engedek a csábításnak . – kelek fel én is, és követem a nálam magasabb, kicsit meggörnyedt fiatal férfit. Zárom az irodát, mert rajtunk kívül nem volt olyan őrült aki ilyen melegben be jött volna dolgozni, ami nem is baj, elvileg az ő szabinapjaik fogynak ezzel a húzással.
Olyan lenge ruhában flangáltunk, amilyenben csak lehetett, én egy fehér izompólóban, és egy halászgatyában, meg flipp-flopp papucsban jártam keltem. Hőn szeretett sapkámnak feladtam az utolsó kenetet, rohadás meleg van. Majd megpusztulok, és ráadásul tőlünk minden messze van, még egy fagyis is. Greg hirtelen megugrik, és egy napernyővel fedett standhoz veszi az irányt. Csak a lépteit figyeltem, egyrészt mert piszkosul sütött a nap, és kiégette a retinámat, másrészt meg szédelegtem. Akkor nyitottam ki nagyjából a szemeimet, mikor nem kis termetemmel behajoltam az ernyő alá, ami ennek a kis bakfis Gregnek meg sem kottyant, és nem fejelte le azonnal a szélét.
- Hali! Egy epres, és egy almás lesz ! – vigyorog az eladóra, akit most veszek csak jobban szemügyre. Fekete haj, és rikító kék szemek. Finom kezeit figyelem, miközben kiszolgálja munkatársamat, majd engem kérdez, mire fejet rázva kergeti el a körülöttem ólálkodó rózsaszín felhőcskéket.
- Én pedig maradok a klasszikusnál, egy csoki és egy vanília lesz . – vigyorodom el, és már kanalazza is az adagomat. Most én maradtam a soros, múltkor Greg fizetett a kólámért, nahh jó. Egyik mély gatyazsebemben kutatok az apró után, ami csilingelve jelzi hogy hol keressek utána. Kezébe adom az érméket, de direkt lassan teszem, végigsimítva ujjperceimmel a bőrén. Kicsit furcsállóan néz rám, én pedig viszlátot intek a szinte már lánynak nézett fiatal fiúnak. Eközben kollegám már félig kivégezte az ő fagyiját. És csap egyet a jobb vállamra, azt a sistergős mennydörgős…
- Fáj a bőröm , fogyaték !! – csapom tarkón lendületből. Nehogy azt képzelje hogy szórakozhat velem, nem voltam napon , az irodában üldögéltem, erre tessék. Leégtem.
- Jól van na! Csak vicc volt, csak vicc volt !- törölgeti az arcát egy viseletes papírzsepivel, mert sikeresen belegyógyítottam a kis vicce miatt a pofiját az édességbe. Egy kósza szellő meglóbálta vörös copfomat. Ugyan is nem bírtam már hosszú hajjal, levágatni meg nem szándékozom, még ha az életem függne is rajta.
Az a kék szempár még mindig kísért engem. Megnézném szívesen teljes alakjában, ha felállna a mögül a pult mögül. Arcát szinte lányossá tette az a feltűzött haj.
Esteledik, holnap is sok dolgom lesz. Pályaválasztási napra hívtak az egyik környező suliba. A hetedikes gyerkőcök eldönthetik hogy mik szeretnének lenni az elkövetendő években. Lehetsz irodai rabszolga, vagy ha a művészeteket kedveled akkor az újkor Picassoja, vagy ha netán arra visz az utad mehetsz traktorral öregasszonyra vadászni. Ők döntenek, én ezzel pedig csak keresek .
Gondolataimat összerendeztem, és hideg vízzel megfürödve fekszek le óvatosan az ágyamra. Nem kell szinte semmi amivel takarózzak, mert így is majdnem meggyulladok. Ablakok nyitva, semmi légmozgás sincs. Csupán a ventilátor kevergeti a levegőt bent. Nagy nehézkesen álomba mélyedek.
|
| Geneviev | 2013. 01. 27. 00:04:59 | #24951 |
Karakter: Poszeidon
Megjegyzés: ~Tündérkémnek
Legutóbbi hódításom, Aithra nem volt valami nagy szám. Csalódtam benne kicsit, hiszen mint troizéni királylány, igazán kicsíphette volna magát, de nem, ő a férjét várta, az ember meg ugye miért is csípné ki magát a férje tiszteletére, mi? Azt nem értem, miért csinálják, hogy az eső éjjelen még csinosan feldíszítik magukat, izgatottan várják férjüket, vagy szeretőjüket, aztán egyre kevésbé, és a végén már unottan hívják be az az éjjeli partnerüket. Bezzeg az ágyban meg várják, hogy szó szerint istenien teljesítsen a férfi, akár isten, akár ember.
Néha már eléggé unom ezeket a feleségeket… meg a szüzeket… meg a nimfákat… meg úgy mindenkit. Mindig minden ugyanolyan. Az álságos húzódzkodás, aztán a beletörődés, majd a kéjes élvezet, melyet nyújtok nekik. Még az is, hogy már az első menet után mind teherbe esnek. Na, de most komolyan! Eddig nem volt olyan partnerem, aki nőnemű volt, és ne szült volna nekem gyermeket.
Előre látom már, hogy Aithrától is lesz egy, és a boldog anyuka majd biztos büszkén el fogja mesélni kisfiának, hogy az egyik apucikája Aigeusz, Athén királya, a másik meg, aki igazából nemzette, pedig Poszeidón, a tengerek, és minden vizek ura. De jó, eggyel több kölyökről kell majd gondoskodnom, hogy ne ölje meg a többi isten féltékenységükben. Ja, igen… az istenektől is rosszul vagyok.
Unalmamban és bosszúságomban, hogy fölvidítsam magam, Ithakára kis árvizet bocsájtok. Na, nem nagyot, csak egy picikét, hogy tudják, nincs jó kedvem. Túlságosan unatkozom… Fölszítom a tengerem habjait, melyek több hatalmas hullámmá állnak össze. Hajam lebeg körülöttem, betakarva meztelen porcikáimat, melyeket igazából sosem szégyellek, és most igazából nem is lenne, ki elől takargatnom magamat. A víz alatt élő gyermekeim, sellőim, és nimfáim ilyenkor nem mernek közelembe merészkedni, amit jobban is tesznek. Egyik sem jobb a másiknál, mindegyik untat.
Közben Ithakára zúdul az árvíz, és a kiáltozó, sikongató embertömeg mutatja nekem, hogy mennyire szeretnek. Hát nem édesek? Figyelmem csak egy pillanatra fordítom rájuk, bár lehet, megérdemelnének többet is, végül is, a múlt hónapban olyan szép kis fekete bárányt áldoztak föl nekem, de hív a kötelesség, méghozzá Minósz leendő királya kér tőlem bizonyosságot arról, hogy ugye ő lesz a király. Hát persze, hogy ő lesz a király! Ha máshogy nem, hát kinézem belőle azt is, hogy kinyírja a saját vérét, bár ez nem lenne meglepő. Ha tehetném, én is, és azt hiszem, Hádész is szívesen kinyírná Zeuszt, hogy végre ne az övé, hanem az enyém, vagy épp Hádészé legyen a főistenségi poszt. Neki könnyű… ő csak ücsörög az olimposzi trónján, körülvéve sok szép asszonnyal, és néha el-eldobál egy-egy villámot, míg én itt bőszen dolgozok a vizek tisztaságán, meg az emberek baromságain. Szörnyű…
Megérdemlek egy szép kis áldozatot, és ha már nem képesek embert áldozni, mintha olyan kevesen lennének, így előkerítek egy szépséges fehér bikát, hiszen ha már Attikától különleges, fekete bárányt kaptam áldozatnak, Minósz sem adhatja alább, nem igaz? Éppen ezért, a világ legkülönlegesebb, hófehér szőrű, arany szarvú és patájú bikát küldetem nekik, hogy áldozzák föl nékem. Persze, nem most, majd úgy négy nap múlva, mikor is, beteljesedik jóslatom, és Minószból király lesz. Nem mondhatnám, hogy nehéz lett volna megjósolni, végül is, a két fivér közül Minósz az életrevalóbb, ha a másik testvéré lenne a korona, elég hamar úgyis Minószé volna valamilyen szerencsétlen baleset következtében. Persze, embert nem áldoznak, de ölnek ám halom számra… Azt a fukar mindenüket!
Négy nap múlva, beteljesedik a jóslatom, és Minószt, díszes keretek között, királlyá koronázzák. Már azóta várom a bikámat, asszonyaimat, és gyermekeimet felkészítettem, hogy most valami igazán különleges étket fognak kapni, de eljő az éj, és egyetlen, sima, fehér bikát áldozott csak föl nekem. Eleinte úgy gondoltam, hogy a hálája jeléül, két bikát áldoz föl, ám nem. Mire Nüx elsuhan az égen, és helyébe Héliosz lép, tudatosul bennem: a gyönyörűséges bika, melyre már négy egész napja várok, nem az enyém. Hogy merészeli?!
Hogy merészel egy csöppnyi kis pondró így megalázni?! Ezt nem ússza meg szárazon!
Dühöm első hevében árvízzel sújtanám szigetét, ám mire emelném vizeim az áradatra, eszembe jut egy sokkal jobb ötlet! Feleségére, a szép Pasziphaéra őrületet küldök, miszerint beleszeret az én gyönyörű bikámba, melyet orvul eltulajdonítottak tőlem. Most majd megtanulja ez a kis senki, hogy egy istennel nem szabad ujjat húzni!
Láthatatlanná változtatom magam, hiszen nem szeretném majd megzavarni a királyné szerelmes együttlétét, viszont kíváncsi volnék, hogy mi fog történni. Viszont mire elkezdődne valami jó kis dolog, ami úgy megalázza a királyt, ahogy engem a másik bika föláldozása, Zeusz, drága bátyám, gyűlést hív össze az istenek között. Már megint, mi lehet a drága félisten fiacskája baja?!
---*---*---*---
Évek telnek, múlnak, új gyermekeim születnek, olyanok, akikről tudok, és valószínűleg, olyanok is, akikről nem, mégis, nem a saját gyermekeim születését és életét követem figyelemmel, hanem szépséges bikám, és Minósz feleségének meglepően csinos, és vérengző csemetéjének cseperedését figyelem, minden szabad percemben, melyből meglepően sok van mostanság. Főleg azóta, hogy Minósz kitalálta, egy aprócska kis sérelem miatt, hogy minden kilencedik évben hét ifjú fiú, és 7 ifjú lányt küldjenek az athéniak, akikből aztán Minotaurusz ízletes eleségei lesznek. Na, igen… nekem nem áldoznak, bezzeg egy félig ember-félig állat szépségnek igen. Emberek…
Na, meg… az az aprócska sérelem, lehet, hogy annyira nem is volt picike, végül is, néhány isten is beleszállt a dologba, de most mondja azt valaki, hogy az istenek nem szállnak be még akár a legapróbb ügybe is, hogy aztán mindent felfújjanak valami óriásivá! Na, ugye, hogy nem mondja senki! De persze, azért az, hogy a marathóni bika ellen küldeni az ember vendégének győztes fiát, az nem semmi. Nem, tényleg nem semmi, inkább van benne valami röhejes. Bezzeg, ha anno nekem áldozta volna a bikát, akkor ilyenek nem történtek volna meg vele!
Saját, Aithrával közös fiam, Thészeusz is egy athéni ifjú. Kíváncsi leszek, hogy az emberi apja befolyása miatt megússza-e, hogy a gyönyörűséges félemberrel szembe szálljon, vagy sem. Most nincs kedvem jósolni, de szinte biztos vagyok benne, hogy szembe fog szállni vele, és ha nem vigyázok, megöli majd az én szépségemet. Félisten fiam, vagy a félember Minotaurusz… ha ember volnék, biztosan a saját, vér szerinti fiamat választanám, istenként viszont… gyerekemből van egy rakás, viszont ilyen gyönyörűséges lény nem terem minden szigeten. Túlságosan jó, túlságosan szép, túlságosan magányos, és túlságosan vérszomjas ahhoz, hogy veszni hagyjam.
Az újabb kilenc év leteltével, maga Minósz király megy Athénba, hogy kiválassza azokat az ifjakat, akiknek abban a megtiszteltetésben lehet részük, hogy mostoha gyermeke, a Minotaurusz eleségévé válhassanak, miután a Daidalosz által épített, zegzugos labirintus eltévednek. Mindig élvezet megnézni azokat az alkalmakat… Minotataurusz eleinte mindig próbál kedvesen közelíteni feléjük, de egy-egy bátor, vagy inkább, botor ifjú megtámadja, hogy megölje, és még csodálkoznak, hogy utána nem marad más belőlük, csak a labirintus földjét beterítő csontmaradványok.
Fiam, Thészeusz is a kiválasztott fiatalok közt van. Nem érzek semmit sem, hisz ő szinte egy idegen számomra, aki véletlenül magomból jött a világra, ám annyiból aggodalommal tölt el a dolog, hogy fiam, mint minden félisten, erősebb az átlagembereknél, és ő aztán egy olyan ember lehet, aki képes lenne akár szabad kézzel is legyőzni Minósz szépséges bikaemberét. Főleg akkor önt el egy megmagyarázhatatlan félelem, mikor kréta királylánya, Ariadné beleszeret fiamba. A lány okos, nagyon okos, ezt eddig is tudtam. A szerelem pedig sok mindenre képes, hogy rávegye az embert még olyanokra is, melyre alap esetben nem tudná. De a szerelem ugyanígy van az isteneknél is, hogy az a kénköves vihar fojtaná bele tengereimbe azt a nyavalyás Aphroditét, a nyálas, nyilacskázó kisfiával, Erósszal együtt!
Hirtelen döntést hozok: egy athéni ifjú külsejét veszem fel, hogy Thészeusszal együtt én is feltűnés nélkül bejuthassak a labirintusba. Belül még nem voltam, föntről sokkal jobb a kilátás, ám annyiszor láttam, annyiszor tanulmányoztam, hogy képtelen lennék eltévedni benne. Senki nem csodálkozik, mikor csak úgy, hirtelen Thészeusz mellé csapódok, szerintem öntelt fiam még azt is hiszi, hogy azért, mert félek, és a legbiztosabb életben maradó mellett akarok lenni. Igazából csak azért jöttem vele, hogy egy óvatlan pillanatban én magam vethessek véget életének, hogy mikor szerelmetese, Ariadné bemerészkedve a labirintusba, Thészeusz fonalát követve, csak az ifjú herceg holttestére találjon rá. Kegyetlen volnék? Lehet, bár inkább én azt mondanám, hogy isteni. Hisz mégis mit vár az ember egy istentől?
Azt, hogy jobb legyen náluk, biztos, hogy nem, sőt!
Ha egy kicsit elgondolkozom, hogy ezt mégis miért teszem egy félig állat, félig ember lényért, eszembe jut a múlt egy kicsiny jelenete. Emlékszem, éppen akkor került a labirintusba. Annak van egy olyan része, mely tele van tükörrel, és minden ugyanazt tükrözi viszont. Minotaurusz ezt nem tudta, és azt hitte, hogy tükörképei szintén olyan lények, akárcsak ő, így vígan táncra perdült. Oly vidám volt, oly gyermeki… Arca szinte ragyogott a boldogságtól, és integetett, táncolgatott, beszélgetett tükörképeivel, akiket még az első pár szó után is rá hasonlító társaknak hitt.
Aztán, mikor eliramodott, hogy versenyt fussanak társaival, jött a keserű csalódás. Isteni emlékezetem eléggé jó, minden egyes dologra emlékszem, mely velem történt, viszont ez az egy lény az, akinek érzéseire szintén ugyanolyan tisztán emlékszem, akár csak sajátjaimra. Azt hiszem, ezek után nem csoda, hogy sajátoménak akarom. Minotaurusz az enyém, isteni jogom van hozzá, tekintve hogy azon gyönyörű állat gyermeke, melyet nekem kellett volna föláldozni. Enyém, és el is viszem!
Bikám ismerős, ismeretlen hangja fölhangzik, ahogy az első ifjút, esetleg hajadont elfogyasztja. Ilyen közelről, ilyen akusztikával még sosem hallottam gyönyörű hangját, mely hív, csalogat magához. Egy ilyen lény kell nekem, ő lesz tengereim legszebb teremtménye. Ezt eddig is tudtam, de mikor meglátom vérben fürdő, csodálatos testét, még inkább elámulok. Eddig miért is csak föntről néztem ezt a csodát?!
|
| Andro | 2012. 01. 14. 08:52:57 | #18514 |
Karakter: Aoyama Ryunosuke
Megjegyzés: (Chrisnek) VÉGE!
Bocsi, de nem tudok tovább várni rád.
|
| Andro | 2011. 06. 16. 12:24:24 | #14266 |
Karakter: Aoyama Ryunosuke
Megjegyzés: (Chrisnek)
- I..gen – mondja halkan.
Engedelmes kölyök, semmi gond nem lesz vele, ha majd betanítom. Kiváló, első osztáyú ágyast faragok belőle, ha bele is döglik. Most még nem boldog, hiszen biztosan nem dolgozta még fel a hirtelen hallottakat, de majd megnyugszik. Majd beletörődik és elfogadja, hogy már nem úgy mennek a dolgok, mint eddig. Hirtelen megcsörren a telefonom. Az egyik emberem az, azt mondja, valami gond van az egyik szállítmánnyal, és oda kéne mennem. Nem szeretek magam intézkedni, de hát ez egy nagyon fontos szállítmány, és ha baja esik, akkor több millió yentől eshetünk el. Gyorsan letárgyalom a részleteket, majd Chrishez fordulok. A srác egy rózsát bámul, a tekintete üres, látom, hogy meg van rémülve.
- El kell mennem, este találkozunk – mondom, majd távozom.
A házba érve utasítom Yadét, hogy vigyen enni a gyereknek, biztos éhes, és mindenben legyen a rendelkezésére. Közlöm vele, hogy csak késő este érek haza, addig ne tévessze szem elől Christ, kivéve, ha a fürdőbe megy. Talán jobb lett volna egy férfit alkalmazni mellé. A lányt le kéne cserélnem, mert ő nem tarthatja állandóan szem előtt a fiút, de erre ráérek később is gondolni.
A sofőrömet hívom, aki azonnal előáll a kocsival, én meg beülök, és már megyünk is. Remélem, nincs akkora baj, mert különben nagyon dühös leszek. Hihetetlen, hogy nekem. Aoyama Ryunosukénak személyesen kell elfáradnom, hogy felügyeljek egy szállítmányra. Azt hiszem, az illetékesek közül valaki hamarosan a halakkal fog vacsorázni.
~*~
Csak este kilenc felé érek haza. Hála égnek az a szállítmány megmenekült, csak éppen rossz helyre akarták szállítani. Meg kellett büntetnem a felelősöket, és nincs kétségem afelől, hogy este már a tenger fenekén fekszenek ólomcipővel a lábukon. Meg is érdemlik, hiszen nem teljesítették a kötelességüket. A kocsiban mellettem ül Satoya, az egyik emberem, aki szintén felügyelte a szállítmányt. Őt nem büntettem meg, legalábbis még, számára más feladatom van.
- Azt hiszem, Yade nem válik be a fiú mellett - mondom. - Ha valami gond lesz, te fogod felügyelni az ágyasomat. Ez az utolsó lehetőséged, megértetted? - nézek rá összeszűkített szemekkel.
- Igenis, oyabun! - hajol meg mélyen. - Nagyon köszönöm a lehetőséget, és mindent meg fogok tenni, hogy ne csalódjon bennem.
- Ajánlom is - morgok.
Hamarosan megérkezünk. Csend van benn, ám hirtelen Yade rohan elém. Reszket, mintha félne. Csak nem történt valami Chrisszel?
- Mi történt? - kérdem ridegen. - Mi ez a nagy rohanás?
- Oyabun... Chris-kun... nem... nem tudom mi van vele... - a fejét rázza, és sír. - Még délután elment fürdeni, és azóta nem jött ki. Nem... nem is válaszol, akárhogy szólongatom. És... magára zárta az ajtót... Én...
Azonnal rohanni kezdek befelé, a hátam mögött hallom Satoya és Yade lépteit. A lány most már bőg. Ha a fiúnak baja esett, Yade lesz a hibás, amiért nem vigyázott rá. A szobájába rohanok, majd az ajtót kezdem rángatni a fürdő előtt. Kiabálok, de semmi válasz. Végül betöröm az ajtót. Belépek, és amit ott látok, attól belém fagy a vér. Chris a kádban fekszik, ajkai elkékültek a hideg vízben, csuklójából még folydogál a vér. A kést is megtalálom a kád mellett. Ki volt az az idióta, aki valódi kést adott neki?! Odarohanok, majd kiveszem a kádból. Még él, de már alig. Kiordítok, hogy hívják az orvost, mire rohanó lépteket hallok, úgy tűnik, Yade már elrohant.
Chris teste jéghideg, amikor egy törülközőbe burkolom és a szobába viszem. Lefektetem és több réteg takarót halmozok rá, hogy felmelegítsem. Az orvos hála égnek hamar odaér, hiszen a saját orvosom a házamban lakik.
- Sensei, segítsen! - mondom idegesen. - Azt hiszem, a halálán van.
Az orvos megvizsgálja, majd szól, hogy vérátömlesztés kell, így az asszisztens már siet is vissza, hogy hozza a szükséges műszereket, dolgokat. Idegesen, feszülten állok, amíg az asszisztens visszaér, és a doki beköti az életmentő infúziót, meg a vért.
- Most pihennie kell - mondja. - A fiú szervezete erős, fel fog épülni, de sok pihenésre, és alvásra lesz szüksége. Jobb lenne oyabun, ha egy ideig nem izgatná fel semmivel. Próbáljon vele türelmes lenni, a fiúnak most arra van a legnagyobb szüksége.
- Értettem, sensei - bólintok.
A doktor betakarja Christ, majd távozik azzal, hogy még hoz majd gyógyszereket az este, csak vissza kell mennie értük. Ránézek Yadéra, aki halálra váltan reszket. Intek neki, hogy jöjjön velem. Ő is tudja, mi fog történni. Majdnem megölte az ágyasom, és bár akaratlanul történt, de ő a felelős.
Az irodámba megyünk, majd mikor beérünk, becsukom az ajtót.
- Mégis hogy követhettél el ekkora baklövést?! - dörrenek a lányra, aki erre összehúzza magát. - Ki volt az az idióta, aki igazi kést adott neki? Van neked eszed is abban a csepp kis buta fejedben?!
- Én... sajnálom... oyabun... én csak... - hebeg, de leintem.
- Meg kéne öljelek, amiért nem vigyáztál rá eléggé - közlöm hidegen, mire az arca falfehérré válik. - De nem teszem meg. Helyette a Fuji hegy melletti farmomra kerülsz. Így soha többé nem lesz alkalmad arra, hogy árts az ágyasomnak.
- Én... értettem, oyabun - hajol meg mélyen.
- Pakolj össze! Egy óra múlva indulsz - utasítom, mire meghajol, és távozik.
Ezután hívom Satoyát, és közlöm vele, mától ő fog vigyázni a fiúra, de ez az utolsó esélye. Tudja jól, ha Chrisnek baja esik, akkor ő meghal. Satoya csak meghajol, majd fogom magam, és visszamegyek Chris szobájába. Nem is tudom miért, de kezd érdekelni ez a fiú. Nem fogom hagyni meghalni. Az orvos hagyott ott néhány gyógyszert, vérzéscsillapító, fájdalomcsillapító, meg valami bogyók, amik ha jól látom a rosszullétet enyhítik. Hozatok vizet, amit az éjjeliszekrényre teszek. Satoya a sarkamban van, intek neki, hogy üljön az egyik székre, míg én az ágyon foglalok helyet.
~*~
Egész éjjel ott ülök mellette, míg végül hajnalban magához tér. Mocorogni kezd, majd lassan kinyitja a szemét. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert igaz ami igaz, féltem, hogy meghalhat. Túl sokat adtam érte, és túl szép ahhoz, hogy meghaljon. Csak akkor halhat meg, ha én úgy döntök! Mikor körbenéz, és meglát engem, szemei tágra nyilnak, és arca falfehérré válik.
- Majdnem meghaltál - mondom, és végigsimítok az arcán, mire megremeg. - Nagy szerencséd volt, hogy van orvos a háznál, és én is időben hazaértem. Mégis mit műveltél magaddal?
- Én... sajnálom... - suttogja halkan. Oldalra néz, és megpillantja az infúziót. - Hol vagyok?
- A szobádban. Az orvos hála égnek velem lakik, így gyorsan tudott intézkedni. Azt mondja, alig volt már benned élet. Mégis hogy jutott eszedbe, hogy megpróbáld megölni magad?
- Én... - látom, hogy még fáradt, így utasítom, hogy aludjon, valaki vele marad.
Csak ekkor veszi észre Satoyát, aki feláll és odalép az ágyhoz.
- Ő itt Satoya - mondom. - Mostantól ő felelős érted. Ha nem akarod, hogy meghaljon, ne csinálj még egyszer ilyen őrültséget, jó? - borzolom meg a haját. - Az ő élete rajtad múlik. A tiéd pedig az én kezemben van, érted, Chris?
Aprót bólint, de látom, hogy ki van merülve, talán nem is igen fogja fel a dolgokat. Biccentek, majd távozom. Nem kell megtudnia, hogy egész éjjel virrasztottam mellette. Még azt hinné, megkedveltem. Talán egy idő múlva meg is fogom, ha már jobban megismerem, és elég engedelmes lesz.
|
| Andro | 2011. 05. 02. 11:47:27 | #13351 |
Karakter: Aoyama Ryunosuke
Megjegyzés: (Chrisnek)
Látom, hogy a dolog sokkolja, de nem érdekel. Ő igazán csinos, és biztos vagyok benne, az ágyban is nagyszerűen fog teljesíteni. Látom, hogy reszket, amikor végre rájön, hogy semmi esélye elkerülni innen, és lassan sírni kezd, a fejét rázza, mintha még mindig nem hinné el, amit hallott. Kényelmesen hátradőlök a székemben, mialatt teázgatok. Azt hiszem, szegény kölyöknek nem sok kedve lesz ezek után teázgatni velem, de majd ha úgy akarom, iszik. Mert ha nem, felkutatom a családját, és elbeszélgetek velük.
– De.. én – kezdené, ám azonnal belefojtom a szót. Hogy jön ő ahhoz, hogy engedély nélkül beszéljen hozzám?
– Nem voltam elég világos? - vágok a szavába, mire elhallgat. Okos fiú.– Rendben – állok fel és az éppen belépő Yade-re nézek. – Vezesd körbe, fürdesd meg, és vegyetek neki ruhákat, és amire szüksége lehet! – azután a fiú felé fordulok.– Később még találkozunk Chris – vigyorgok rá, ő pedig megmukkanni sem mer.
– Igenis, uram! - hajol meg Yade, és a fiúhoz megy, majd segít neki felállni.– Kérem, jöjjön velem, úrfi – szól hozzá, mire Chris szó nélkül követi.
Elégedett vagyok. Jó vásárt csináltam a fiúval. A szülőkkel könnyű lesz megegyezni, hiszen a pénz mindig nagy úr. És ahogy elnéztem azt a kis boltot, nem mehet túl jól nekik, szükségük lehet egy kis mellékesre. Ha a fiú nem válik be, majd valamelyik bordélyomba dobom, vagy egy klubba, ahol táncolnia kell a vén hájas uraknak. Remélem, nem ezt akarja, de majd este, vacsora után tisztázom vele ezt is. Felállok, majd utasítom Akirát, hogy menjen el a szülőkhöz. Egy szép vastag, fehér borítékot is adok neki, meg egy levelet, amelyben minden le van írva.
- Ha akadékoskodnak, mondd meg nekik, a fiú issza meg a levét - mondom. - Bár nem hiszem, hogy szükség lesz fenyegetésre, a pénz nagy úr a mai világban.
- Értettem, oyabun! - hajol meg Akira, és már indul is.
A fiú be fog törni, hamarabb, mint gondolnám. Gyenge, akarattalan kis legényke, azt fogja tenni, amit mondok neki, mert ha nem, nagyon hamar kikerül ebből az elegáns környezetből. A szobámba megyek, ahol a szobalányom, Yuki már elkészítette a fürdőmet és kitette a ruháimat. A mai délutánt apámnál fogom tölteni, beszámolok neki a legújabb kis szerzeményemről és arról, hogy újabb területekre fogom rátenni a kezem. Biztosan boldoggá fogja tenni.
Megfürdöm, majd utasításba adom, hogy Chris nem hagyhatja el a házat, ha mégis szökni próbálna, akkor tartóztassák fel. Előhozatom a kocsit és a kórházba hajtatok.
~*~
Mint megtudom, apám állapota nem javult, de nem is rosszabbodott. Ez egyfelől jó hír, de másfelől nem, hiszen ha túl sokáig húzza még az öreg, akkor nem egyhamar veszem át a családfő tisztjét. Belépve apám szobájába, elég jó színben találom. Az ágyban ül, és éppen újságot olvas. Mikor meglát, mélyen meghajolok és nem mozdulok, míg ő engedélyt nem ad rá.
- Ryunosuke, hát végre idetoltad a képed? - kérdi apám. - Talán arra számítottál, hogy végre feldobtam a talpam, mi?
- Egyáltalán nem, apám - hajolok meg mélyen. - Nagyon örülök, hogy jó egészségnek örvendesz a körülményekhez képest.
- A körülményekhez képest, mi? Na, ülj le! - int egy szék felé.
Helyet foglalok, de nem tudok magammal mit kezdeni. Egy ideig semmiségekről beszélgetünk, majd rátérek az üzletre is. Apám elismerően bólogat, hogy milyen jók a meglátásaim és nem félek semmitől. Amikor pedig megemlítem neki Christ, felcsillannak a szemei. Na nem! Abból nem eszel, öreg, nem fogom odaadni neked!
- Egyszer behozhatnád a fiút - mondja. - Ahogy mesélsz róla, valóban tündéri lehet. És kipróbáltad már?
- Ma este fogom - mondom. - Szép, csodálatos fiú, külsőre, de még be kell törnöm. Ha beválik, rátetováltatom a jelem, így tudni fogják, hogy ő az enyém.
- Azt is kell tenned, fiam, különben más is lecsaphat rá - mondja apám, de látom, a tetoválás nincs ínyére. Viszont ő is tudja, hogy ilyen dolgokban makacs vagyok.
Egy órával később bejön a nővérke, én pedig elbúcsúzom, és hazamegyek. Utálok bejönni, utálom így látni apámat, ilyen betegen. Jobb lenne neki, ha meghalna, én pedig végre elfoglalhatnám jogos helyemet. Így is én vezetem a családot, bár még nem hivatalosan, és apám halálával a hatalmam teljes lenne.
Nincs kedvem hazamenni, autókázok, vásárolgatok még egy ideig és mire feleszmélek, már öreg este van. Chris bizonyára már alszik, és igazam is van. Mikor hazaérek és felőle érdeklődöm, Yade azt mondja, már alszik.
- Pedig hoztam neki pár dolgot - mondom. Mert valóban vettem neki néhány ruhát, ékszert, hogy csinosan nézzen ki. - Azért megnézem.
Yade nem tartóztat, én pedig egyenesen afelé a szoba felé sietek, amelyet Chrisnek utaltam ki. Benn sötét van, az ágyon pedig szuszog valaki. Chris az, nincs betakarva, így miután leteszem a dobozokat az egyik fotelba, betakarom. Ám ahogy elrendezgetem a takarót, akaratlanul is végigsimítok puha bőrű arcán, mire motyog valamit álmában. Elkapom a kezem. Nem szabad elérzékenyülnöm, mert a végén az lesz velem is, mint apámmal, aki beleszeretett a szajhájába és amikor az meghalt, apám búskomorrá vált. Nekem nem szabad ezt megengednem magamnak. Ő csak egy szajha, egy segg, amit megdugok, semmi más. Majd holnap tisztázom vele. Bár, ha kikupálom, talán megjelenhet velem estélyeken, partikon is. Esetleg azon a csónakázó partin, ami a jövő hónapban lesz Kiotóban.
Megrázom a fejem és elhagyom a szobát, ám a sajátomba visszatérve és már levetkőzve az ágyban feküdve még sokáig sokáig előttem van Chris békés arca, ahogy alszik.
~*~
Reggel korán ébredek, a szokott időben. Yuki már ott áll mellettem és a ruháimat is kikészítette.
- Jó reggelt, oyabun! - hajol meg mélyen. - Hogy aludt?
- Tűrhetően - mondom. - Az ágyasom?
- Még alszik. Szóljak Yade-nak hogy keltse fel? - kérdi udvariasan.
- Igen. És mondd meg neki, hogy elvárom, a fiú legyen tiszta, friss és csinos - utasítom, mire Yuki csak meghajol és már indul is.
Semmi kétségem afelől, hogy mire leérek, Chris már az asztalnál fog rám várni a reggeli mellett. Felkelek, kinyújtózom, és felöltözöm. Házi yukatát - sötétbarna színű, rajta ezüstszínű felhőmintával - veszek fel és hozzá fából készült szandált, majd megfésülködöm és lemegyek az étkezőbe. Ahogy számítottam. Chris már ott ül az asztalnál, és mikor meglát, remegve néz rám.
- Jó... jó reggelt... Aoyama-sama... - köszönt, és még fel is áll, majd meghajol.
- Jó reggelt, Chris! - biccentek. - Ülj le! Reggelizzünk, utána majd beszélgetünk. Még tisztáznunk kell pár dolgot - végignézek rájta. - Nagyon csinos vagy.
- Köszönöm... oyabun... - suttogja elpirulva.
Igazán édesen néz ki. A világoskék selyeming és a fekete szövetnadrág nagyon jól kiemeli az alakját, szeme és haja színét, bőrének világos tónusát. Lesüti a szemét, ahogy mellettem ül, nem is mer rám nézni. Alig eszik, inkább csak csipeget, de szerintem azt is csak muszájból. Csak a teából iszik sokat, meg némi gyümölcsöt majszolgat. Én ellenben derekasan belakmározok. A reggeli után Akira jön oda hozzám és jelenti, minden rendben.
- A nő ugyan kicsit rinyált, de mikor mondtam, hogy a fiúnak lesz baja, végül abbahagyta - mondja. - A férfi a pénzt is elfogadta.
- Tehát minden rendben - mondom, majd Chrisre nézek. - A szüleidnek tíz millió yent érsz, kölyök. És ez még nem minden. Sétáljunk egyet!
Ez utasítás, így Chris halálsápadtan követ. Még nem emésztette meg, hogy a szülei szó szerint túladtak rajta pár millióért.
Kimegyünk a kertbe, megtekintem a virágokat, ahol a kertészek már serényen dolgoznak. Mindenki üdvözöl, meghajol, én pedig csupán biccentek, mintegy jelezve, észrevettem őket. A rózsalugasnál állunk meg. Látom, hogy a zaklatottsága ellenére, Christ is elbűvöli a kert.
- Idefigyelj! - mondom, mire azonnal felém fordul és rám figyel. - Azt már tudod, hogy az ágyasom vagy. A szüleid eladtak, és ha nem akarsz nekik bajt, soha többé ne keresd őket! Világos?! - bólint. - Ha jól viselkedsz, és a kedvemre teszel, jó életed lesz, elhalmozlak mindennel, lesz szabadidőd, sőt, ha nagyon jó fiú leszel, egy magántanárt is beszerzek, hogy folytathasd a tanulmányaidat. Nem szeretnék egy ostoba szajhát a házamban! Azonban - itt felemelem a mutatóujjam -, ha becsapsz, szökni próbálsz, vagy ellenkezel, hamar egy bordélyban találhatod magad, ahol vén, kövér pacákok fognak fogdosni és megbaszni. Remélem, érthető voltam. Te már hozzám tartozol, és ha ma éjjel a kedvemet lelem benned, a jövő héten rád fogom tetováltatni a családom címerét.
- Hogy... mit... - hebegi, de leintem.
- Akkor mindenki tudni fogja, hogy az enyém vagy, és senki más nem nyúlhat hozzád, csakis kizárólag én - mondom egyszerűen. - Érted?
|
| Andro | 2011. 04. 04. 10:33:38 | #12765 |
Karakter: Aoyama Ryunosuke
Megjegyzés: (Chrisnek)
Dühöngve vágom le a laptopomat a földre. Aztán hamar rájövök, hogy nem volt túlságosan bölcs ötlet, mert a szegény gép most elég rossz állapotban van. Amúgysem ő tehet róla, hogy rossz a hangulatom. Az az idióta balfasz! Engem kóstolgat? Majd meglátja, kivel áll szemben! Le fogom törni a szarvát, ki fogom belezni, de előtte a drága feleségét és a fiát a szeme láttára kínzom lassan halálra. Majd megtudja, ki az az Aoyama Ryunosuke! De meg ám, megtudja, annyi szent! Felveszem a laptopot a földről az egyik emberemet szólítom. Be is jön, meghajol, mire utasítom, keressen számítógépes boltot, ahol foglalkoznak adatmentéssel is, majd megparancsolom neki, vigyen oda.
- És mialatt én el leszek foglalva - folytatom -, te Akira, és még pár ember elmentek ennek a görénynek a házához. Intézzétek el. Ha ő nincs otthon, akkor a kölykét, meg a szukát! Megértetted? Ha életben maradnak, te meghalsz a többiekkel együtt!
- Igenis, oyabun! - hajol meg, majd távozik.
Nem kell félnem, nem fogja eltolni, mert tisztában van vele, hogy azért mi járna. Fél órával később már repesztünk az egyik bolt felé, amit Akira talált. Öt emberem van velem, kettő megy majd Akirával, kettő velem marad. Nem szeretném, ha bármi zűr érne. Akira mindig oyabunnak hív, holott még nem vagyok családfő, bár ahogy apám egészségét elnézem, pár hónap, és beiktatnak. Remélem, az öreg hamar elpatkol. Tévedés ne essék, szeretem én, de szeretnék már én lenni a nagykutya.
Nem sokkal később meg is érkezünk. Két emberem kiszáll, majd mikor úgy ítélik meg, hogy nincs semmi gyanús és veszélyes a környéken, engem is kiengednek. Az üzlet elég nagy, és szépen is néz ki. Belépek, embereim kinn maradnak a bejáratnál. Közben hallom, hogy Akira elhajt. Remek, biztos vagyok benne, hogy hamarosan jó híreket fogok hallani.
Az üzletbe belépve egy teremtett lelket sem látok. Üres lenne?
- Hahó! Van itt valaki, és még ki is szolgálna? - kérdem, mire a pult mögül felbukkan egy fiúcska. Olyan tizenhat-tizenhétéves forma lehet.
- Itt vagyok! Miben segíthetek? - kérdi kedves hangon, mire jobban megnézem a fiút. Törékeny, vékony kis teremtés, szőke haj, zöld szem, csinos pofika, márványfehér bőr. Szívesen az ágyamba cipelném. Pont szajhának való a szentem. Kizárt, hogy értene bármihez is, biztos csak afféle lóduljide-szaladjoda fiúnak tartják. A pultra teszem a laptopot.
- Történt egy kis baleset - közlöm fapofával –, és kellenének az adatok, egy új laptopra.
- Rendben, meglátom mit tehetek - válaszolja.
- Most kell. Az ár nem érdekel, csak kész legyen minél előbb, és az adatok egy új laptopon legyenek! - követelem. Nem szeretnék sokáig itt maradni.
- Jó azonnal neki állok! - vágja rá, mire lesokkolva nézek rá. Ez a gyerek akarja megcsinálni?
- Hé... nincs valami érettebb szakember? - kérdem.
- Jelenleg nincs. Velem kell beérnie, ez az egyik szakterületem - mosolyog rám. Milyen szép mosolya van.
- Remélem is! Az adataim nagyon fontosak! - mutatok a gépre.
- Ha nem bízik bennem, nyugodtan hátra jöhet velem, és megnézheti mit csinálok - mondja, és mintha kis félelmet vélnék felfedezni a hangjában.
Hátrasétálunk, és ad egy prospektust, hogy válasszam ki, melyik gép kell nekem. Jófélék vannak itt. Közben látom, hogy szétszereli a gépemet. Óvatosan bánik vele, megvizsgálja, miközben az én szemem megakad egy igencsak csúcsminőségű laptopon.
- ROG ASUS ROG G73Jh - olvasom fel a típusszámot, mire ő autómatikusan indul el hátra. Gondolom ott vannak a drágább gépek. Nekem mindenből a legjobb kell.
Az új laptopom magasan van, székre áll, hogy elérje és kis híján leesik, mikor felnyúl, de sikerül épségben lehoznia. Felvonom a szemöldököm. Ki sem néztem volna belőle, hogy ilyen ügyes. Ha az ágyban is ilyen jó teljesítményt nyújt, kiváló kurva lesz belőle. A mostani srác már úgyis unalmas, és öreg is, ideje cserélni. Az asztalhoz érve kibontja a dobozt, kiveszi a gépet, telepítget, kábeleket dugdos és adatokat ment. Mikor kész van rám néz. Olyan angyali arca van, a szemecskéi csillognak. Jó hasznát venném, mert ha ért a gépekhez, talán másra is tudom használni a szexen kívül.
- Óhajt még valamit? A volt gépéből még meg tudok menteni egyes alkatrészeket ha igényt tart rá? – kérdi félénken.
- Nem, elviszem, és számlát is kérek – indulunk előre.
Gyorsan számlát ír, én aláírom és fizetek. Egy szép nagy összeget teszek a pultra. Gyors és pontos kiszolgálás volt, megérdemli a hatalmas borravalót. Már adna vissza, amikor megállítom. Meg akar sérteni, vagy mi?
- A gyors kiszolgálásért – eresztek meg egy mosolyt, majd új laptopomat a hónom alá csapva már indulok is.
Mindenképpen kell nekem ez a gyerek. Meg fogom szerezni, bármi áron! És amit Aoyama Ryunosuke a fejébe vesz, az úgy is fog történni.
~*~
Mire kinnvagyok, a kocsi is megérkezik. Éppen időben. Akira kipattan és jelenti, hogy minden rendben, az egész család halott, a fickó, a feleség és a tíz éves kölyök is. Bólintok. Helyes, így kell lennie. Beülök, majd azonnal telefont kapok. Egyik emberem veszi fel, majd át is adja nekem.
- Halló! - morgom bele.
- Á, Aoyama-sama! - hallom meg Sakahara-san hangját. Az egyik beszállítónk apja. - Ma este van rám ideje? Meg kéne beszélnünk valamit.
- Rendben. A szokott időben a szokott helyen. Ajánlom ne késsen! - azzal kinyomom a telefont.
- Haza, Akira! Utána este a klubba!
- Értettem, oyabun! - bólint.
Este a szokott időben már a klubban ülök Sakahara társaságában. Jelentéktelen, középkorú, kissé pocakos ember fekete hajjal és markáns arcvonásokkal. Drogot hozott, hogy próbáljam ki, mert elsőosztályú áru. Visszautasítom, de az egyik emberemmel megkóstoltatom. Ő is egyetért, hogy elsőrangú áru. Én magam nem élek kábítószerrel, de elintézem, hogy terjesszék, és a részesedés 80%-a az enyém. A vén fószer még így is többet kap, mint amennyit megérdemel. Utána áttérünk a papírokra, hiszen az ilyen szerződés mindig sok papírmunkát igényel. Aztán italt rendelünk. Jóféle skót whiskyt, és nemsokára nyílik is az ajtó. Nekem meg elkerekednek a szemeim. A délelőtt látott ennivaló kis husika masírozik be a terembe - különterem, kényelmes bőrfotelekkel és minden luxussal felszerelve -, kezében egy tálcával, amit alig bír el. Csak nem két állása van? Na, erről hamarosan leszoktatom majd.
– Szolgáld ki az urakat! - mondja az emberem, mire a srác végre ránk néz.
Ahogy látom, meglepődött és én sem kevésbé. Remegő tagokkal indul el felénk, mialatt Sakahara leplezetlenül kéjes pillantásokat lövell rá. Na, azt már nem! Ez a gyerek az enyém, az én tulajdonom! Ha csak bepróbálkozik, itt helyben lövöm agyon, és nem érdekel, hogy a gyerek látja. A csöppség alig mer ránk nézni, inkább a poharakat pakolja elénk. Kezei remegnek, talán rájött, hogy nem hétköznapi emberekkel van dolga. Remegő kezekkel tölt mindkettőnknek italt, majd az üveget az asztalra teszi és meghajol. Távozna, de Sakahara utána szól.
- Várj csak! - mondja, mire én is felemelem a fejem.
Visszajön, és remegve áll előttünk. Halálra van rémülve a kisgyerek, de majd én megnevelem.
- Szemre való fiúcska vagy te, köszönjük az italt! - Sakahara pénzt rak a gyerek zsebébe és megpaskolja a fenekét. Ezen még én is elnevetem magam, habár az öreg majd megkapja, amit érdemel.
- Kö…kö..köszönöm - rebegi a fiú és mint a nyúl sprintel kifelé.
Megvárom, míg becsukódik az ajtó, csak azután fordulok az öreg felé. Szemeim nevetősből egyszerre váltanak dühödtbe és vészjóslóba. Sakahara is látja ezt, és tekintete tágra nyílik. Szóval rájöttél, hogy a fiú az enyém! Helyes! Mert ha még egyszer hozzányúlsz, véged!
- A kölyök az enyém! - jelentem ki mély hangon. - Még egy ilyen, és úgy végzed, mint az a mocsok Nosaka, aki megpróbált átverni. Remélem, érted!
- Tökéletesen... Aoyama... sama... - hebegi. Hiába idősebb nálam, tudja, hogy én vagyok a főnök.
Időközben emberem is visszajön, akit utasítok, hogy tudjon meg mindent a fiúról. Akarom őt! Kell nekem, ha kell rabolja el, de holnap délután háromkor a fiú legyen a házamban. Emberem meghajol és már távozik is. Semmi kétségem afelől, hogy a fiú holnap pontosan háromkor a nappalimban fog várni engem. De előtte még megszabadulok az elődjétől. Ideje kidobnom Shunt, máris túl sokáig dédelgettem azt a kivénhedt ringyót. Az embereim majd elintézik, hogy balesetnek látszódjon. Mindig balesetnek látszódik. Ezek úgysem hiányoznak senkinek. A kölyök sem fog, ha eleget fizetek a szülőknek. A pénz mindent megold.
~*~
Másnap délután még a kölyök - akit mint megtudtam, Christopher Stenfsnek hívnak - megérkezne, elvitetem Shunt. A fiú erősen ellenkezik, sír, rimánkodik, a lábamhoz borulva könyörög, de nem hat meg. Csak egy tárgy, egy segg, amit néha megbaszok, ha ahhoz van kedvem. Félrerúgom, mintha egy koszos rongy lenne, majd Akira kicipeli. Tudom, hogy most elviszik a közeli kis erdőbe, agyonlövik, majd elássák valahol. Semmi bűntudatom nincs, hiszen a kölyök csak egy szajha volt, akit az utcáról szedtem fel. De meguntam. Egy évig volt nálam, és már unalmassá vált. Kíváncsi leszek, az új szerzeményem hogy fog beválni.
Pontosan háromkor hallom, hogy Akira bevezet valakit.
- Itt volnánk - hallom a hangját. - Várj, amíg szólok Aoyama-samának!
- Értettem - mondja Christopher. Édes hangja van.
- Nem kell szólnod - mondom, és belépek a nappaliba. - Üdvözöllek a házamban, Christopher!
- Én örülök, hogy elhívott - hajol meg a Chris. - De minek köszönhetem a meghívást?
- Üljünk le, és talán beszéljük meg egy tea mellett - invitálom az asztalhoz. - Akira, hozz teát és némi teasüteményt!
Akira meghajol és már indul is. Látom, a gyereket lenyűgözi a pompa és gazdagság, amit a nappaliban lát. Ide-oda forgatja a fejét, hogy mindent láthasson. Látom, hogy még soha nem járt ilyen helyen, mert úgy bámul, hogy a szemei majd kiesnek. Végül azért hajlandó leülni, de közben egyre hol a falakat, hol a berendezést, hol a terítőt bámulja. Elnézően mosolygom magamban. Ma éjjel már az én ágyamban alszik a kicsike és ezután már soha többé nem megy el innen. Mindent tudok róla, hogy a szülei elváltak, hogy egyke, hogy ide-oda ingázik a szülei között és az apja informatikai boltjában dolgozik suli mellett. Nos, ezután csak egy dolga lesz. Én.
Megjön a tea, és Chris alig mer a fehér porcelán csészéhez nyúlni, miután Akira tölt neki. Hát igen, csinos darab, és nagyon drága, nagyon régi. De most az egyszer engedem neki, hogy ilyenből igyon. Félszegen emeli rám smaragdzöld szemeit, és miután ivott, végül halkan megszólal.
- Tulajdonképpen, nem értem, miért hívott meg - mondja végül. - Akira-san azt mondta, hogy valami nagyon fontos dologról van szó. Talán nem szuperál jól az új laptop? Megnézzem?
- A laptop kiválóan működik - válaszolok. - Inkább arról van szó, hogy munkát ajánlanék neked.
- Munkát? - kérdi hitetlenkedve. - De már van munkám apukám boltjában.
- Én nem olyan munkáról beszélek, habár az, hogy értesz a számítógépekhez, értékessé tesz - veszek el egy süteményt. Látom az értetlenséget az arcán. - Az ágyasom leszel - jelentem ki, mire látom, hogy a szemei elkerekednek és ledermed. - Ellentmondást nem fogadok el, jobb ha tudok. Ha ellenkezel, csúnyán megjárod, és nemcsak te, de a szüleid is. Mától kezdve itt laksz, az én ágyamban alszol, velem, és mindent megteszel, amire utasítalak!
Látom, hogy a kezei remegnek, hang nem jön ki a torkán. Megvan, megszereztem magamnak. És egy ideig meg is tartom. Szemei könnyesek, és meg sem mer moccanni. Elégedetten dőlök hátra.
|
| Rauko | 2011. 02. 21. 11:44:14 | #11561 |
Karakter: Caiden Dallin
Megjegyzés: ~ papa-samának
Miután túlvagyunk a mézes-mázos köszöngetésen, leülök vele szemben. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ilyen kibaszott mázlista vagyok. nem elég, hogy nekem ront, meg akarom vele dugtatni magam, még ő is lesz az, aki kiment a börtönből… hát, oké, nekem végülis mindegy, és még mindig inkább ő, mint a fogalmamsincs-hány-kilós, nagydarab, agyontetovált, hurkás tarkójú állatok a sitten… sokkal inkább ő.
- Nos…kisherceg…miben állhatunk rendelkezésére? - kérdezi. Kisherceg… ch… hogy minden aktív állat engem becézget, komolyan. Steve is angyalkának hív… ő meg kishercegnek. A végen virágot is kapok?
- Ügyvéd kell! A legjobb - jelentem ki. Mit köntörfalazzak? Úgyis fogja majd magát, és gondolom elzavar a picsába, ha közlöm vele, hogy azt dug a seggembe, amit akar, de fizetni nem tudok neki.
- Persze, ez csak természetes. Kizárólag őket foglalkoztatjuk – közli, majd rám bambul. Helyes ez a faszi. Illetve… olyan sátáni. Tipikusan annak a srácnak tűnik, akivel életedben utoljára kefélsz.
- De nekem nincs pénzem.
- Tudom - mondja nyugodt hangon. Na, akkor nem zavar el? – De nekünk mással kell fizetni. A pénz itt nem számít. - Miafasz? Miért, miből éltek, baszd meg? - A lelkedért cserébe a szabadságod biztosítjuk. - A lelkemért… fel ne röhögjek hirtelen. Steve, cseszed, milyen cím ez?! A következő szopáskor tőből harapom le a farkadat baszd meg!
- Ez baromság.
- Valóban? - kérdez vissza.
- Igen… ez tuti átverés.
Aztán ő nem szól, én meg mi a tököt mondjak? Nem tudok neki kit mondani, nem hiszek ebben. De attól még, hogy szerintem faszság, ez az utolsó esélyem. Mindegy, mivel kell fizetnem, rosszabb nem lehet, mint eddig volt. Mentsen meg a sok niggertől, és a májam felét is neki adom.
Aláírok valami szerződést, aztán, mintha rohadtmód beszívtam volna, minden forog, és az ágyamban nyitom ki a szemem, meztelenül. Az ajtón megint dörömbölnek, és én megint meztelenül nyitom ki. Most is zsaru, csak most több áll velem szemben.
- Caiden Dallin. Letartoztatom Francis Cole Lewis meggyilkolásáért! - Mi van? - Bármit mond, felhasználható ön ellen a bíróság előtt…
- Engedj már el, baszódj meg! - tépném ki a kezem, de hallom, és érzem a bilincset. - Mi a kurva anyátokat akartok?! Nincs bizonyítékotok!
…és egyik sem szól egy szót sem, csak elvisznek. Közben eszembe jut, hogy akkor most mindet álmodtam? Nem is voltam Steve-nél? Nem is jártam abban a bankban? Semmi sem volt igaz, csak kibaszottul beszívtam?
***
Ki számolja, mióta vagyok itt? Azt hiszem, még csak pár napja. Azt mondták, ez csak az előzetes, még kell egy ügyvéd, egy tárgyalás, hogy lesitteljenek.
Fasza lesz. Ha már az előzetesben megkeféltek kétszer… bár nekik kellemetlenebb volt, mint nekem.
Az egyik egy negyven körüli, fehér fasz volt. Nekinyomott a rácsnak, és már csak azt éreztem, ahogy belém vágja magát. Zavart a dolog, kifejezetten kellemetlen volt. Amikor belém élvezett és elengedett, fordulatból nyúltam az arca felé. Nem akartam kikapni a jobb szemgolyóját. De a kezemben maradt…
És persze, hogy én voltam a hibás. Egészen konkrétan az ágyhoz láncoltak ezek az idióta őrök, hiba mondtam nekik, hogy a faszi hibája volt, és nem sokkal az érkezésük előtt én még nyögve lógtam a rácsról, miközben ő kefélt.
A másik először szopatni akart, az már nigger volt. olyan velem korú sorozatgyilkos. Mondták neki a többiek, hogy le fogom harapni a farkát, erre nagyon kedvesen vigyorogni kezdett, a hasamra fektetett és iszonyatmód megdugott. Na, mondjuk azt már élveztem. Nem is bántottam nagyon, csak véresre haraptam az alkarját, ahogy mellettem támaszkodott.
Aztán belibben egy őr, hogy toljam ki a szétkúrt seggem, mert hozzám jöttek. Na, ugyan ki a töknek hiányozhatok?
A vendégváróba vittek, persze ha nagyon akartam volna, sem tudok mozdulni. Az Egyesült Államok fél vaskészlete rajtam díszelgett valamilyen formában. Mintha lenne esélyem kiszabadulni innen.
Ülök, várok, aztán belép…
- Üdvözletem Kisherceg… A nevem Chamos, és igen… én leszek az, aki megszabadít ettől a posványos helytől.
Néz rám, ajkain az az élveteg vigyor, amit olyan előszeretettel törlök le a hozzá hasonlók arcáról, és nem értem, miért ilyen vidám.
- Mi ilyen kibaszottul vicces, cseszd meg? - kérdezem kicsit hangosabban, mire egy őr megkopogtatja az ajtót, jelezve, hogy fogjam vissza magam, de nagyon gyorsan.
- Élvezetem a helyzetet - jelenti ki.
- Én is élveztem - fakadok ki, de már nem ordítok. - Lassan olyan leszek, mint egy kurva, és pénzt sem kérhetek - jelentem ki, majd közelebb hajolok. - Kibaszott gyorsan vigyél ki innen.
- Ki foglak, ne aggódj - vigyorog rám. - Tudod, a szerződés megköttetett, ki fogsz jutni.
- De mikor?! - ordítok fel, mire belép az őr. Szexisten int, hogy húzzon innen, és rám néz.
- Ne rontsd tovább a helyzetedet, oké? - Csak morgok egyet válaszul. - Ki foglak hozni, ne izgasd magad, rendben?
- De engem itt addig véresre kefélnek haver - húzom el a számat, mire előre nyúl, ujjai közé fogja az államat, és rá is szorít. Mi a fasz….?
- Akkor jobb lesz, ha vigyázol a testedre, nemde? - Olyan fény gyullad a szemeiben, hogy menten feláll a farkam tőle. Felnyögök.
- Engedj el - kérem, próbálva beszélni, de nagyon erősen szorít. - Engedj el, vagy leharapom a farkad - mondom, mire vigyorog.
- A közeledben sincs a farkam.
- Úgyis lesz. - Felnevet, és elenged. Én az államhoz emelem a kezem, és kicsit megmasszírozom. - Állat - morgok rá, mire felnevet.
- Térjünk a lényegre, rendben? - Bólintok. - Meséld el szépen, miért is vagy itt?
- Őszintén, vagy mondjam neked is azt, amit nekik? - kérdezem lentebb véve a hangerőt. A tekintetéből látom, hogy az őszintét akarja. - Kinyírtam egy szűz srácot, miközben véresre keféltem - sóhajtok fel, de már csak suttogok. Ő először elvigyorodik. - De nekik azt mondtam, hogy csak leszopott. Azt mondták, hogy megtalálták az egyik körme alatt az én DNS-emet, és mivel már benne voltam az adatbázisban, nem volt nehéz eljutni hozzám.
- Ott hagytad a nyomodat? Okosabbnak hittelek - mondja kicsit gúnyosan.
- Kussolj! Nem tudtam teljesen ép ésszel gondolkodni, mikor hallottam, hogy törik a nyaka és hirtelen elhallgat. - Rá nézek. - Akkor kijuttatsz?
- Mindent megteszek - vigyorog rám, összeszedi a cuccait, és feláll. Én kicsit értetlenül nézek rá, azt hittem, már most el kell kezdenem törleszteni. - Mi van?
- Azt hittem, le kell, hogy szopjalak, vagy valami - rántom meg a vállam, mire olyan gúnyosan néz rám, de nem reagál vissza.
- Amint van valami, jövök. - És már az ajtónál is van. Fura fazon.
***
Azt hiszem, három nap telt el azóta, hogy itt volt, de már nem tudom. Egyre szarabbul érzem magam. Valamiért minden idióta rám van szállva, elveszik a kajámat, és ha lehetőségük van rá, vagy megvernek, vagy megdugnak. Az egyik idős faszi, aki szerencsére nem pályázik rám állandóan, azt mondta, hogy ez lemegy majd, ha jön friss hús. Az baszott jó, csak nekem már lassan nincs olyan rész a testemen, ahol ne lenne lila folt. És hiába szólok az őröknek, csak lesajnálóan végignéznek rajtam, vagy van az, amikor beáll a rács elé, és premier plán nézi, ahogy megdugnak, vagy szopatnak. Harapni annyira már nem merek… a múltkor nagyon csúnyán elvert az egyik néger, mert megharaptam a farkát.
Aztán végre az egyik napon bejön az őr, hogy menjek, az ügyvédem van itt. Végre… hátha tud valami jót mondani…
Ahogy belépek, és meglát, egy undorodó fintor fut végig az arcán.
- Ne nézz ilyen lesajnálóan, mert a képedbe mászok, szépfiú - morgok rá, és leülnék, de fáj a seggem, szóval nem fogok. - Ha nem haragszol, maradok állva.
|
|
