|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Nauki | 2013. 02. 12. 18:33:09 | #25133 |
 Karakter: Chrisopher L´Ocenter
Megjegyzés: Gyakornokomnak
Konello, a kutyusom ugatására eszméltem fel. Lassan egyesedtem fel. Megint elaludtam forgatókönyvírás közben. Egy nagy sikerű új könyvsorozatot akarnak filmként is kidobni és annak az első kötetét kéne egy film forgatókönyvév átvarázsolnom. Az órámra pillantottam miközben egy nagyot ásítottam, még csak nyolc óra. Egy óra múlva kell ott lennem a stúdióba, mert időközben megérkezik az új gyakornokom, még valaki, akivel tudatnom kell nem idevaló. Eddig egyik gyakornok se bírta egy hétnél tovább. Mára már kisebb fogadásokat is kötni szoktak meddig tudja tűrni a viselkedésemet az áldozat. A konyhába lépve csináltam magamnak egy kávét, amivel a kezemben bandukoltam fel az emeletre. Lezuhanyoztam, felöltöztem. Egy fekete farmert és egy, No musice, No life –os pólót vettem fel, amire egy fekete zakót. Hát igen furcsán öltözködöm. de ma ehhez van kedvem. Megittam a kávém és telefonom zsebembe téve még a jogosítványomat vettem magamhoz és el is indultam. Hollywood az a hely ahol mindennaposak az olyan emberek, akik azt hiszik tehetségesek, de aztán kiderül, hogy mégsem. Igen sokaknak törnek itt össze az álmai, de sokaknak is válnak valóra. Az enyém valóra vált, kérdés az új gyakornoké is valóra fog-e. Eddig senki olyan nem akadt, aki méltó volt arra, hogy tanuljon is valamit. Az iskola, aki ideküldi, a diákokat tisztában van vele, hogy én maximálisan ki tudom szűrni a bénákat a tehetségesektől. Nyár vége van, nyáron nem nagyon volt gyakornokom talán csak egy. A többiek örülni fognak lesz min fogadni. Leengedtem a sötétített ablakokat maxra nyomtam a zenét és becsatoltam magam. Imádom ezt az autót. Megvártam míg Konello elhelyezkedik hátul. Igen ő mindenhova elkísér. Még oda is bejöhet velem ahová kutyáknak tilos a bejárás. Az én kedvemért bármit megtennének. Híres vagyok az csak jó nekik, ha ott tartózkodom, ami persze a kutyám jelenléte nélkül lehetetlen. A sorompónál felmutattam az őrnek a nyakamba akasztott belépőmet. Konello vakkantott egyet mire az őr mosolyogva leemelte a kalapját a fejéről, majd visszatette. Az az köszönt a kutyusnak. Szellemes mit ne mondjak. Szokásos parkolóm felé vezetve észrevettem, hogy áll ott valaki. Csodás. Leparkoltam mellé, majd kinyitottam kutyámnak is az ajtót, amit elég erőteljesen csaptam be. Szegény Jaguárom egyszer még visszaüt ezért. Beléptem az elhúzott vasajtón, megcsapott a jellegzetes illat… illat inkább szag. Ki, aminek hívja. A reggeliző pult mellé lépve odaléptem a titkárom mellé. Aki a legjobb barátom is egyben.
- Rodger valaki a helyemre parkolt, szólj az illetőnek álljon onnan és röpül. Mindenki tudja, hogy oda nem állhat. Ez az illetőre is vonatkozik – barátom csak hangos nevetésben tört ki. Elindult megkeresni az illetőt. Én addig egy kis rántott húst dobtam le a kutyámnak, míg én töltöttem egy bögre kávét. Már a második ma, koffeinmérgezésben fogok elpatkolni. Ezt mindig is tudtam, sokat kávézom és ez még nem is számít soknak.
- Khm –köszörülte meg a torkát Rodger mögöttem. Hátratekintettem. Egy barna hajú lány ácsorgott mellette. Kék szemeiben látszódott, hogy kissé meg van szeppenve, de ugyan akkor bátorság és kalandvágy is égett bennük. Végigmértem, mire barátom szólásra nyitotta a száját.
- Ő Chirstopher L’ Ocenter a producer és a forgatókönyv író is egyben –mondta a lánynak. Lám lám csak nem az új gyakornok, a teszt elkezdődött.
- Örvendek –nyújtottam a kezem, amit kis tétovázás után elfogadott. Finom volt az érintése, amibe valamiért beleborzongtam. Többet nem érek hozzá az is biztos.
- Én szintúgy. Sarah- Ann Parker vagyok. Már alig várom, hogy gyakornok lehessek. Kérem, ne haragudjon nekem én álltam az ön helyére –szegte le a fejét. Jaj ártatlan kislányt játszik, mintha nem próbálkoztak volna be ezzel az elődei, nem fogok vele kivételezni.
- Megússza egy figyelmeztetéssel, en álljon az én helyemre! Kitartást! –azzal elfordultam és a mai díszlet felé vettem az irányt. Egy különleges romantikus, akció filmet forgatunk már két hete. Egy maffiózó nőről szól, aki belekeveri az egyik osztály társát a sötét világba. És innen kezdődik, minden a srác azt akarja, hogy a csaj kitanítsa. Fura egy sztori. Főképp azért tetszik, mert nem olyan elcsépelt, hogy a srác menti a csajt meg hasonlók. Hátrasandítottam. Sarah az egyik operatőrrel beszélgetett, fél fülel hallottam is.
- Vigyázz a főnökkel, mellette egy tanonc se bírja sokáig! –nevetett fel azt hiszem Jeffry.
- Kitartó vagyok, nem is számítottam rá, hogy könnyű dolgom lesz –mosolygott kedvesen az előtte állóra. Tanulni vagy pasizni jött…
- Sarah! –dörrentem rá. Kezdetét veszi a teszt szakasza – tanulni vagy bámészkodni jött? –kérdeztem. Az előbbi magamba tett kijelentést kissé finomítva.
- Tanulni természetesen –lépett mellém. Szemét a díszletre emelte. Felvázoltam neki a történetet.
- Amíg itt lesz megnézni, hogy mennek itt a dolgok és néhány mozzanatból a részét is kiveszi, hogy megtapasztalja milyen is az egyes dolgozók, résztvevők feladata. Ma csak figyelnie kell. Általános utasításokat jegyezze le és tanulja meg! –adtam ki a parancsot. Nem lesz könnyű dolga az biztos.
- Mindenki a helyére! –kiáltottam fel mire az egész csapat mozgolódni kezdett. A sminkesek élénken dolgozni kezdtek, a fodrászok is nekiláttak a teendőknek. Az öltöztetők a ruhákat cipelték, amiket fel kell, majd venniük a szereplőknek persze arra van egy külön helyiség is. Egy sminkes oda lépett hozzám, hogy nézzem meg megfelelnek e a szereplők. Készen sorakoztak fel. Vállon veregettem a nőt ez nálam dicséretének számít. Visszaléptem a díszlet elé.
- Harmadik rész első jelenet első csapó! –kiáltottam mire az adott rész szereplői és statisztái beléptek a helyiségbe. Minden jól ment, de hibáztak. Ezt más nem vette volna észre, de én igen mert én írtam azt amit előadnak.
- Leáll! – intettem a kamerás férfinak – Fényeket le! – felléptem a díszletre majd odaléptem a női főszereplőhöz.
- Mondja csak Gledis, megfázott igaz? –kérdeztem nagyot sóhajtva.
- honnan vette észre?
- Onnan, mert a hangszín az utolsó sorokba nem volt jó pedig a tegnapi gyakorláson még ment. És az utolsó mondatot el is rontotta. Ráadásul bizonytalanul is lépked –mondtam a nyilvánvalót.
- Igen most, hogy mondja, igaza van az utolsó sor rossz, mehet, előröl, elnézést.
- Nem így nem szerepelhet –mondtam a fejemet fogva. A levegő meghűlt, senki se szólalt meg. Végigfutattam a szemem Gledisen. Hosszú barna haj, kék szemek. A magassága is passzol. De bízzam rá? Első próbának nem is rossz.
- Sarah! –mondtam mire oda lépett mellém. Leguggoltam az emelvényen.
- Igen? –kérdezte meglepetten.
- Mond, csak mennyi idő kell körülbelül 3oldal szöveg megtanulásához? –kérdeztem.
- Talán fél egy óra, miért? –ijedt meg.
- Gledis ma Sarah fog helyettesíteni egy jó smink és észre se lehet venni a különbséget. te pedig menj oda Rodgerhez odaadja a szöveget –néztem rá. Sunyin mosolyogtam.
- Addig felvesszük azt a jelenetet amiben Gledis azaz Alexandra a maffiózó lány nincs benne. Első rész hatodik jelenetre álljatok fel! Verekedés az osztályban!
/ a kisképet a tetején magam szerkesztettem/
Szerkesztve Nauki által @ 2013. 02. 12. 18:33:27
|
| vicii | 2012. 02. 16. 18:22:10 | #19251 |
Karakter: Adele Alvey
Megjegyzés: (Arasa-channak)
Miután besietek a kollégiumba, a portás különös tekintettel néz rám. Elvörösödöm. Egy luxusjárgány hozott házhoz… ráadásul egy közismert színész adott nekem kézcsókot…
Innen meg amúgy is láthatta az egész jelenetet. Uram isten, mit gondolhat most rólam…?
Égő fejjel sétálok végig a folyosón, néhány bent maradt diák az ajtóban állva, döbbenten bámul rám. Atyám… megpróbálom magam nagyon picire összehúzni…
Már-már abba az álomba ringatom magam, hogy hétfőre elfelejtik a dolgot, ám ekkor megjelenik Estel…
Drága barátnőm visítva rohan elém, majd csillogó szemekkel kezd el rángatni, mint a 220.
- Adele! Tévedek vagy tévedek, az ott tényleg Antony Rhour volt?!- sikoltja bele a fülembe, én pedig kétségbeesetten kezdem rángatni a szobánk felé.
- Estel… én… megmagyarázom, gyere…- tuszkolom be az ajtón, majd magunkra csapom.
Sóhajtva dobom le magam az ágyra…
- Szóval?- vonja fel a szemöldökét türelmetlenül. Felsóhajtok, közben táskámat hanyagul az ágyra dobom.
- Hát… emlékszel a filmgálára, ahova felkértek fotósnak?- kezdek bele nagy nehezen, ő pedig bólint. – Szóval… ott találkoztunk…- húzom el a számat.
- Úristen! Nekimentél a folyosón, ő pedig első látásra beléd szeretett, igaz?- sikoltja a szappanoperákat nézők hangsúlyával.
- Nem éppen…- mosolygok zavartan.
- Akkor?
- Hát… a körülmények lényegtelenek…- térek ki a kellemetlenebb részletek elől. – Szóval, nála maradt a mobilom, és olvasta az üzenetedet, ezért eljött értem, és elrángatott valami puccos értelembe, és állást ajánlott nekem.- hadarom el egy szuszra.
- Állást?- csillannak fel a szemei.
- Igen. Megkért, hogy legyek a személyi fotósa és a titkárnője…- makogom fülig vörösödve.
És ekkor jön a széles, perverz vigyor…
- Szóval elfogadod?- kérdi, én pedig zavartan kezdem el egy hajtincsemet az ujjam köré csavargatni.
- Hát… nagyon csábító ajánlat… a fizetés magas… a környezet kellemes… de még meg kell beszélnem anyáékkal, és…
- Elfogadod?- kérdi újra, egyre szélesedő vigyorral. Bólintok.
Sikoltva felugrik.
- El sem hiszem, hogy egy színész felesége leszel!- sikoltja, de csak vérvörös arccal nyugtatgatom.
- Erről szó sem volt! Meg amúgy is… csak titkárnői állásról van szó… még nem is ismerjük egymást igazán… és… hát… szóval…- makogom, ám ekkor hirtelen befurakodik a személyes szférámba.
- Szereted?- kérdi.
Lesokkolódok a kérdésre…
Ám mielőtt még válaszolhatnék, a mobilom hangosan pittyegni kezd. Persze Estel reflexei sokkal jobbak, mint az enyémek, ezért egyszerűen felkapja a táskámat és előszedi belőle a kis ketyerét. Én meg bárhogy próbálom, nem tudom elvenni tőle. Fennhangon olvasni kezd.
- " Drága Adele, remélem nem ébresztettem fel ily késői órán. Csak tudja gondolkodtam és... nem kívántam nyugodalmas jóéjszakát amit most bepótolnék... Emellett mit szólna Péntek 16:00-kor egy találkához? Ha minden simán megy az az utolsó napja az iskolában. Megünnepelnénk, hogy csatlakozik a céghez! Csók Tony"- olvassa vigyorogva. Lesütöm a szemeimet.
- Teljesen oda van érted…- vihog fel.
- Ugyan… én csak egy átlagos lány vagyok… ő meg egy színész… tuti csak múló szeszély vagyok a számára…- motyogom szomorkásan, mire összeborzolja a hajamat.
- Legyen már egy kis eszed! A „múló szeszélyeknek” úgy köszönnek, hogy cső bébi, a komolyabb kapcsolatoknak pedig úgy, hogy drága Adele…- nevet fel, én pedig elmosolyodom.
Lehet, hogy igaza van… bárcsak igaza lenne!
Sóhajtva hanyatt fekszem az ágyon.
- Tudod, először egy taplónak tartottam, de egyre inkább kezdem megkedvelni… mintha kicserélték volna… olyan rendes lett… kedves, és udvarias…- mondom ábrándosan, visszagondolva a csodás estére…
- Na de lassan válaszolnom kellene neki. Add szépen vissza a telefonom.- nyújtom felé a kezem, Estel pedig vidáman beleteszi a készüléket.
Ám ekkor fékcsikorgás hallatszik.
Mindketten érdeklődve ugrunk az ablakhoz…
Ez… ez Tony kocsija… Paul száll ki belőle, elég zaklatottnak tűnik. A bejárat felé kezd sietni.
- Paul?- vonom fel a szemöldököm. – Estel maradj itt, mindjárt jövök.- mondom barátnőmnek, majd kirohanok a szobából. Végigsietek a folyosón, majd szinte lefutok a lépcsőn.
Vajon mi történhetett? Valami azt súgja, nincs minden rendben. Csak pár óra telt el, mióta elmentek… és egyedül jött vissza, ha jól láttam…
Mikor leérek a földszintre, meglátom a sofőrt, ahogy a portással beszélget. Az persze nem akarja beengedni.
- Paul!- kiáltok a férfinak, majd hozzá sietek.
- Adele, ez a férfi a rokonod?- kérdi a portás asszony ingerülten, én pedig bólintok, majd karon ragadom a sofőrt és bevezetem a társalgóba, ami ilyenkor teljesen kihalt.
- Paul, mi történt? Hol van Antony?- kérdem tőle aggódva, de csak megrázza a fejét.
- Nagy baj történt kisasszony. Az Urat…
És ekkor megszólal a telefon, amit ezidáig a kezemben szorongattam. A kijelzőn pedig Tony neve villog.
Egy pillanatra összenézünk, majd reszketve a kezemhez emelem a mobilt.
- Halo?- kérdem halkan.
- Adele kisasszony, ha jól estem, igaz?- szól bele egy ismeretlen férfihang. Nyelek egyet.
- Igen… én vagyok… és Ön kicsoda?- kérdem reszketeg hangon.
- Az most nem fontos… de az annál inkább, ki fekszik a lábamnál eszméletlenül.- röhög bele a telefonba.
- Mit művelt Tonyval?- kérdem elhűlten. Ez valami bűnöző lehet? Képes volt elrabolni egy színészt… ez… ez… biztosan nem kispályás…
- Még semmit.- mondja, furcsán kihangsúlyozva a még szót. – De ha azt szeretnéd, cica, hogy a drága Tony egyben maradjon, akkor kövesd az utasításaimat…
|
| Arasa | 2012. 02. 15. 14:36:55 | #19216 |
Karakter: Antony Rhour
Megjegyzés: viciimnek
*Remélem nemsokára újra találkozunk...*- suttogom bele az autó csöndjébe.
Miután kiszállt a kocsiból még sokáig néztem a bezárult kaput ami elnyelte kecses kis alakját. Valami különös, megmagyarázhatatlan hiányérzet kezdett Úrrá lenni gondolataimon.
Csak pár órája született meg fejemben az elképzelés... miszerint dolgozzon Vincent cégénél és emellett lakjon nálam. Mégis... Mégis mintha már egy életen át ismerném.. És képtelen vagyok elengedni.
Sokáig forgattam a fejemben, hogy visszahívom valamiért...
Örülök, hogy végül más módszert találtam arra, hogy meghódítsam a vöröskét. Mennyivel kellemesebb úgy ránézni, hogy a kedvesség sugárzik arcáról.
Már vagy negyed órája ülök és nem csinálok semmit. Nemsokára Paul is kihúzza az elválasztó rekeszt és hátraszól:
- Uram minden rendben?
Merengő tekintettel nézek rá és bólintok.
- Igen... persze... induljunk haza Paul....- mondom halkan, mire Ő is biccent visszahúzza a választékot és lassan kikanyarodik az útcából.
...
Mikor már egy ideje úton vagyunk készítek magamnak a minibárban egy wiskyt jéggel. Lassan kortyolom minden csöppjét kiélvezem. Máskor ilyenkor már egy sztriptíbálban mulatom az időt... órámra sandítok... sőt rendes esetben már az első "meneten" túl is vagyunk...
Halványan elmosolyodom és megiszom maradék italom. Hirtelen ötlettől vezérelve előkapom telefonom és egy üzenetet pötyögök:
" Drága Adele, remélem nem ébresztettem fel ily késői órán. Csak tudja gondolkodtam és ... nem kívántam nyugodalmas jóéjszakát amit most bepótolnék... Emellett mit szólna Péntek 16:00-kor egy tallkához. Ha minden simán megy az az utolsó napja az iskolában. Megünnepelnénk, hogy csatlakozik a céghez!
Csók Tony"
11:46 perckor küldtem. Még utoljára átgondoltam... már megint ez az önöző hangnem... rendben, hogy kedvesen viszonyulok hozzá... de ez kezd kicsit kínos lenni... még ő is átvette... miután elköszönt pukedlizett... láttam és nagyon aranyos volt. De legközelebb áttérek a tegezésre... maximum a kisasszony megszólítást megtartom ... mosoly suhant át arcomon.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egy lezüllöt városrészen vezetett az utunk. Sosem szerettem erre járni de amúgy óriási kerülő kellett volna.
A házak romosak, ablakok nincsenek, minden fele a környéken uralkodó bandák graffitijei és felségjelei tarkítják a házfalakat. Az utak piszkosak, mocskosak. Koszos kisgyerekek után rohanó ijedt lógómellű anyák és pisztolyt szorongató apák képei minden sarkon. Lezüllött alakok látogatják az ivókat... hajléktalan kukások borogatják a szemeteseket. Kóbor kutyák rohannak a kocsi mellett. Egyszóval a gyönyörű város gettójába értünk.
Idegeneket még nem bántottak de senkinek nem tanácsos erre járnia főleg egyedül.
Hirtelen az autó fékezni kezdett és Paul ideges hangja szólalt meg előről.
- Uram... - látszott, hogy nyugtalan. - Emberek állnak az út közepén... valamiféle gengszterekre hasonlítanak... Megálljak? - kérdezte mélylevegőket véve, hogy íly módon csillapítsa egeket verő pulzusát.
- Igen, meglátjuk mi lesz... Magánál van a fegyvere?- kérdeztem halkan.
- Sajnálom Uram nem hoztam, úgy gondoltam rutin út lesz... - hangjából őszinte sajnálat és egy csöpp félelem érződött.
- Ne izguljon Paul... nyúltam át az ülés fölött és vállára tettem kezemet.
Két tagbaszakad öltönyös kopasz pacák indult meg az autó felé. Mikor a kocsi mellé értek megkocogtatták az ablakot. Paul engedelmesen lehúzta.
Ekkor egy pisztoly csöve bukkant fel az ablakrésen célbavéve Paul fejét. Hálisten, hogy katonai szolgálatot teljesített sofőrködése előtt. Hihetetlen gyors reflexxel lehúzta a fejét így a golyó az anyósülésbe csapódott.
- Várjanak!- kiáltottam és kinyitottam az ajtót.
A két gorilla közrefogott és elindultunk a szemben parkoló Jip felé. Mikor kinyílt az ajtó, előmászott egy talpig öltönyben lévő elegáns velem egykorú férfi.
o
Arca hosszúkás teste kidolgozott, haja éjfekete és leér a melléig. Pár percig tanulmányoztam az arcát majd a felismerés döbbenete hasított belém.
- Xerxész? - nyögtem halkan, hangomban tele meglepettséggel... és félelemmel.
- Drága Tony ezer éve nem láttalak... hiányoztam? - nevetett ördögi kacajjal majd intett a gorilláknak.
Erős ütést éreztem a tarkómon és elsötétült a világ. A talaj felé zuhantam ám lecsukódó szememmel még láttam ahogy Paul elhajt az ellenkező irányba. Remélem szól a rendőröknek... vagy Adelenek?
|
| vicii | 2012. 02. 08. 21:11:37 | #19068 |
Karakter: Adele Alvey
Megjegyzés: (Arasa-channak)
- Megvagy, Adele…- vigyorog rám egy éhes vadállat tekintetével, majd közeledni kezd. Megrémülök.
Jézusom… nee… neee…
Mit akarhat már megint? Úristen, ráadásul itt a nyílt utcán… mindenki minket bámul…
Mire elém ér, mélyen elvörösödöm.
- Sétálnál velem?- kérdi teljesen váratlanul, felém nyújtva egyik karját.
He?
Most… most mi van? Ez egy újabb csapda?
- A…A…szóval… öööö …… A barátnőm várom.- bököm ki végül hosszas gondolkodás után, hátrébb lépve. Nem akarom. Nem engedhetem, hogy ez a férfi behálózzon!
- Sajnálom, de kénytelen lesz egyedül „pasivadászatot” tartani. Neked már összejött.- kacsint rám, majd újra felém nyújtja a karját.
Jézusom… nem utasíthatom vissza. Ha arra képes volt, hogy idáig eljöjjön… ha most megint visszautasítanám, csak még megszállottabban üldözne…
Végül engedek, belé karolok és felmosolygok rá, hogy lássa, mennyire rendes is tudok lenni.
- Rendben egy kis sétába nem halok bele.- sóhajtom, majd elindulunk.
Jesszus… zavarban vagyok…
Miközben sétálunk, szemem sarkából rápillantok. Milyen elegáns! Márkás öltönyt visel vörös inggel, ami kifejezetten jól áll neki…
- Szereted az olasz ételeket?- néz le rám, én pedig elkapom róla a tekintetem.
- Igen, megvagyok velük…- bólintok, majd a házak felé fordulok, hogy ne lássa a zavart az arcomon.
Sétánkat némán folytatjuk tovább, érzem a köztünk lévő feszültséget… ez az egész helyzet annyira zavarba ejtő…
Mégis… furcsán kellemes…
Úgy értem… hogy ennek a férfinak… ennek a színésznek, aki ráadásul modellkedik is… ennek a milliárdosnak…
…pont én kellenék?
Végül megérkezünk egy igencsak puccos étteremhez. Roma de Italy?
- Ide?- kérdem nagyra tágult szemekkel. Ezt ő sem gondolhatja komolyan! – Ez nagyon drága és full puccos hely!
- Igen, ide.- válaszolja egy hóhér nyugodtságával, majd egyszerűen behúz.
- A szokásos asztalt kéri Mr Rhour?- tolakszik máris elénk egy tenyérbemászóan mosolygó pincér. Antony bólint, mire pincérek egész hada rohanja meg az asztalt, hogy tökéletesen előkészítse nekünk.
Én pedig csak kamillázok. Ez… ez…
Majd Antony az asztal mellé lép és kedves mosollyal kihúzza nekem a széket. Mi a…
Mélységesen elvörösödve megköszönöm és leülök, de egy perc nyugtom sincs, ugyanis két frakkos fazon tolakszik hozzám. Az egyik kérdésekkel bombáz, hogy mégis mit parancsolok frissítőnek, a másik pedig egy szál fehér rózsát tart a kezében.
- Az étterem ajándéka melyet Mr Rhour készítetett elő Önnek.- mosolyog rám, majd leteszi elém az asztalra. Elképedek.
- Ezt mért kapom?- kérdem a virágot a kezembe véve, kíváncsian a velem szemben ülő férfira tekintve.
- Illik a hely hangulatához és a megjelenésedhez.- mosolyog rám. Rábámulok a rózsára… ez csodálatos…
Itt valami nem stimmel…
Bort tölt magának, majd rám pillant
- Megengeded, hogy egy kevéssel megkínáljalak?- kérdi udvariasan, de csak megrázom a fejem.
- Nem köszönöm… Én nem ih…
- Nem ihatsz alkoholt… tudom, tudom… de ez különleges alkalom… Kérlek csak egy fél pohárral…- kérlel, arcán pedig olyan mosoly jelenik meg, amelytől pillanatokon belül hevesebben kezd dobogni a szívem…
Lesütöm a szemeimet.
- Na… jó de tényleg csak egy kicsit.- egyezem bele végül s felé tartom a poharamat.
Csendben elfogyasztjuk az előételt és a főfogást is, majd desszertnek Antony fagylaltkelyhet kér.
Ez az egész annyira csodálatos…
Talán… félreismertem volna? Mintha nem is ugyanaz az ember lenne… lehengerlő…
Mikor megkapjuk a desszertet, Antony köszöntőre emeli a poharát.
- Nos úgy hiszem ideje elmondanom miért is kerestelek föl… pont most.- kezd bele, én pedig kíváncsian hallgatom.
-Igen ezt én is szerettem volna megkérdezni.- bólintok. Most derül ki minden. Igazán kíváncsi vagyok az indokra.
- Adele itt van nálad a fényképeződ?- kérdi rám pillantva.
- Itt…- válaszolom összehúzott szemekkel.
- Megnézhetem a képeket, amiket rólam csináltál?- teszi fel az újabb kérdést.
Na jó, kezdek teljesen összezavarodni…
Megkeresem a drága kis masinámat, majd bekapcsolva az asztalra teszem. Mikor már teljesen működőképes, óvatosan felé tolom.
Komoly arccal felveszi, majd visszanézi a fotókat, s mikor végzett, visszateszi a gépet az asztalra s újra rám pillant.
- A 10. és a 24. képet vidd el a My Style című divatlapnak. 200 000 alatt ne kérj értük. A fölött is simán megveszik.- közli nemes egyszerűséggel, én pedig alig tudom felfogni, mit mondd… jézusom… nem lehet… annyit érne az a pár kép…?
- Komolyan mondom. Roppant tehetséges képek és ilyen képeket az utóbbi 4 évben senki nem készített rólam. Venni fogják mint a cukrot. Sőt....- mondja, majd mintha eszébe jutna valami, elővesz egy tollat. – Megadom a hozzájárulásom is, nehogy belédkössenek.- mondja, majd elkezd írni egy szalvétára.
Én pedig zsongó elmével figyelem…
Ez nem lehet… ilyen nincs… ez nem egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen!
Mikor végez, átnyújtja nekem a szalvétát, én pedig figyelmesen végigolvasom a hivatalos sorokat. Ez…
- Mért csinálja ezt?- nézek a szemébe értetlenül.
- Most jön a lényeg. Kérem mielőtt válaszolna- kezd bele, én pedig lesütöm a szemeimet… magázni is elkezdet… ez a férfi kiismerhetetlen… az egyik pillanatban még vad és kicsapongó, a másikban pedig egy kész úriember… - gondolja át alaposan az ajánlat nyújtotta szabadságot és lehetőséget. - Tehát szeretném, ha mostantól a " New Chance" nevű cégnek dolgozna mint állandó fotós. Nemtudom emlékszik- e arra a férfire aki a Gálán odament magához.
visszakeresem emlékeimben a furcsa alakot, majd bólintok.
Nos Ő a menegerem Vincent. Övé a New Chance nevű cég. Színészeknek és énekeseknek segít elindulni és a pályán maradni. Kell neki egy állandó fotós aki mindig ott van a Gálákon. Nos az Ön képei tökéletesek. Mivel jelenleg csak nekem dolgozik, a feladata az lenne, hogy Velem jelenik meg a Gálákon és fotózik.
kiejtem a kanalat a kezemből.
Alig tudom felfogni, amit mondd…
- Nos természetesen maradhat a nagykorúsága betöltéséig a szülei házába, de tekintve a munka kiszámíthatatlanságát... szerveznék önnek kiváló magántanárokat. És szeretném ha havonta pár napot a vendégszárnyamba töltene Malibun, olyankor megtárgyalhatnánk az előttünk álló rendezvényeket. Ha pedig betöltötte a nagykorúságot, teljes állásba alkalmaznám mint személyi fotós és titkárnő. Természetesen ekkor fölajánlom önnek a vendégszárnyat állandó lakásként vagy bérelhetek is Önnek egy különálló kisebb házat. A papírokkal ne törödjön azt majd Vincent intézi.....
Miután befejezi mondandóját, kiissza a maradék bort a poharából, majd válaszomra várva rám pillant.
Ez… ez…
- Én…- kezdek bele bátortalanul, lesütött szemekkel, ő pedig feszült figyelemmel hallgatja a szavaimat… - Én… szóval… nem igazán tudom, hogy hálálhatnám meg… ez túl sok… ennyit… én…- elakad a szavam, fogalmam sincs, hogyan fejezhetném ki magam.
Pedig sosem volt gondom a kommunikációval.
- Alig ismerem pár napja, mégis… többet adott most nekem, mint bárki más eddigi életemben. Végtelenül hálás vagyok. És boldogan elfogadom az ajánlatát!- foglalom végül össze mondandómat, és a világ legboldogabb mosolyával, örömkönnyekkel szemem sarkában nézek a szemeibe.
Úgy tűnik, más reakcióra várt, mert kissé megilletődik, majd kedves mosolyt kanyarít ajkaira.
- Örömmel hallom.- búgja halkan, én pedig mosolyogva, halvány pírral az arcomon emelem fel a poharamat. Még nem ittam belőle.
- Azt hiszem, félreismertem Önt. Maga egy nagyon kedves úriember. Öröm lesz Önnel dolgozni.- köszöntöm rá a poharam, majd lassan, behunyt szemekkel kiiszom a pohár tartalmát. A bor kellemesen felmelengeti a bensőmet, és kicsit a feszültségemet is feloldja.
- Már én is alig várom…- jegyzi meg halkan, majd int a pincérnek és fizet. Udvariasan felsegít, én pedig felveszem az asztalról azt a szál rózsát és mosolyogva megszagolom. Milyen kellemes illata van!
Fel sem kell ajánlania, gondolkodás nélkül belékarolok, s együtt sétálunk ki az étteremből.
- Rengeteg virágot kaptam már… de ez a legszebb az eddigiek közül.- vallom be őszintén, teljesen ártatlanul.
- Ennek igazán örülök.- mondja. Odakint már vár minket az autó, amellyel jött. A sofőr udvariasan köszönt minket, majd kinyitja az ajtót.
- Hazavihetem?- pillant le rám Antony, én pedig halvány pírral az arcomon bólintok. A kezét nyújtja, hogy segítsen beszállni. Egy pillanatig habozok, majd végül kis kezemet nagy tenyerébe csúsztatom, s beülök. Ő is helyet foglal mellettem, majd elindulunk.
- Még beszélnem kell a szüleimmel, de valószínűleg bele fognak egyezni. A suliból is ki kell iratkoznom… aztán…- nyelek egyet, miközben a rózsát bámulom az ujjaim közt. – Aztán elkezdenék dolgozni. Amúgy sem láttam még Malibut…- motyogom félig nevetve, Antony pedig előveszi egyik legcsábosabb pillantását.
- Garantálom, hogy tetszeni fog Önnek, kisasszony.- mondja halkan, miközben mutatóujjával végigsimít arcomon. Lesütöm a szemeimet.
Aztán kimondom…
- Biztos vagyok benne, hogy úgy lesz.- suttogom alig hallhatóan. Nos, azt hiszem, ez már felér egy vallomással. Teljesen elbájolt… de azért még így sem fogom magam olyan könnyen adni.
- Oh, tényleg! Majdnem elfelejtettem! A mobilom még mindig Önnél van.- pillantok rá kissé megrovón, mire elneveti magát. Tökéletes összedöntése egy romantikus pillanatnak, tudom, de nekem kell az a telefon…
- Tényleg… itt is van.- nyúl bele a zakója zsebébe, majd előhalássza az apró, zöld kis ketyerét. Felém nyújtja, én pedig elveszem… ujjaink egy pillanatra összeérnek… már ez is elég, hogy megborzongjak…
Gondolkodás nélkül megnyitom a telefonkönyvet, aztán új kapcsolatot szerkesztek. Mr Rhour…
Végül a kezébe adom.
- Szükségem lesz a számára, ha a jövőben Önnek fogok dolgozni.- mondom, ezzel palástolva zavaromat. Rám mosolyog, aztán gyorsan beírja a számát.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
Alighogy visszakapom a kis mütyűrt, az autó megáll.
- Megérkeztünk, Uram.- szól hátra a sofőr.
- Köszönöm Paul.- válaszol, majd kiszáll, és ismételten kisegít az autóból.
- Én… hívni fogom, ha elkészülten.- kezdek bele a búcsúzásba.
- Várni fogom a hívását, kisasszony.- mosolyog rám.
Olyan furcsa, hogy kisasszonynak hív… mégis jól esik. Annyira udvarias…
- Köszönöm… köszönök mindent.- búcsúzom, még mindig a rózsaszálat forgatva ujjaim között. Azonban Antony eltulajdonítja egyik kacsómat, én pedig nagyra tágult szemekkel, elvörösödve figyelem, ahogy apró csókot lehel kézfejemre.
- Öröm volt Önnel beszélgetni.- kacsint rám, immáron széles vigyorral, jót mulatva zavaromon.
Ijedten kirántom kezem az ujjai közül.
- Én… én… öööö… me… mennem kell.- motyogom égő fejjel, majd még utoljára, angol kisasszonyhoz méltóan pukedlizek egyet – magam sem tudom, miért csinálok ilyen abszurd és elavult dolgokat… talán a kisasszony megszólítás teszi… -, végül sarkon fordulok és besietek a kollégiumba. Már így is elég nagy feltűnést keltettem…
Jézusom… hogy fogom én magam kimagyarázni Estel előtt? Egyáltalán hogy fogom megmagyarázni anyáméknak, hogy egy modell és színész fotósa és titkárnője leszek MALIBUN???
Egek… kész káosz lett az életem…
De legalább kellemes káosz…
|
| Arasa | 2012. 02. 08. 19:35:11 | #19063 |
Karakter: Antony Rhour
Megjegyzés: viciimnek
Csodálatos dolog úgy felkelni, hogy sem a vekker, sem a telefon, sőt még a menegered sem rémiszt halálra a másnapos hangjával. Reggel 10-kor komótosan felkelsz. Egy szál köntösbe kiballagsz a konyhába és egy újság társaságába leülsz.
- Mrs. Pots!!!- kiálltok most a házvezető nőm után.
Szegénykém már megvan vagy 70 éves és még mindig nem ment nyugdíjba.
Mikor reggel felkeltem különös gondolatok rohantak meg. Mintha megváltozott volna valami. Különösen kavargó álmom jutott eszembe. Adele is szerepelt benne. Bomba jó testtel közeledett felém, meztelenül kezében fényképezővel. Csak arra várt, hogy kezelésbe vegyem. Kélyesen dorombolt a fülembe miközben arcom cirógatta. És ami a legfurább..., hogy valami furcsa érzés folytán nem éreztem helyesnek ha rávetem magam érzékien bájos testére.
Mikor verejtékben úszva felriadtam sokáig gondolkodtam meredten ezen az egészen. Túlságosan kell nekem, hogy csak úgy rávessem magam. Egy pillanatig az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek el ma a Music Café elé.
- Mrs Poooots!!!!!!!!!- kiáltottam hangosabban.
Kissé süket is már.
Mi van ha ezzel a húzásommal úgy elijesztem, hogy soha többet nem akar majd közeledni felém. Na azt neeeem.... Nekem Kell!!! Ez a csaj. Még soha nem kívántam így senkit.
- I..igen is Uram hivatott...- csendült hirtelen a hátam mögül egy rekedtes hang.
- Mrs Pots- kezdtem kedvesen. - Ha nem szóltam legalább kétszer akkor egyszer sem. Kedves Mrs Pots... nem gondolkodott még azon, hogy nyugdíjba vonul? - igyekeztem a lehető legfinomabban adagolni a dolgot, nehogy szívinfarktus vigye el itt nekem....
- De Uram...- könnyek csillantak a szemében. - Mihez kezd Ön nélkülem?
- Kedves,drága Mrs Pots! Én most azzal törődnék, hogy Magával mi lesz. Az élet rohan és sajnos nem tud alkalmazkodni az Ön tempójához....
Ehhez hasonló szavakkal tervem első fázisának részeként fizetett szabadságra ... alias nyugdíjba küldtem öreg házvezetőmet.
- Vincent... lenne egy kérésem....- kényelmesen terpeszkedtem a kanapén délután fél 2- kor. Vincent a telefon túlsó végén érdeklődő hangot ütött meg bár sejtésem szerint ...valamiben... nagyon megzavartam.
- Na kölyök mondjad mit eszeltél ki már? - hangjában igazi érdeklődést fedeztem fel.
- Szeretném ha megüresítenél egy állást a cégednél. ...
...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
- Uram két perc és a Music Café elé érünk!
- Köszönöm Paul.
Igyekeztem elegáns hangot megütni. Öltöny van rajtam vörös inggel amit nem teljesen gomboltam be. Hajamba napszemüveget tűztem. Számból cigi lógott.
A vöröske észveszelytően dögös rucit viselt. Még nem vette észre a kocsit de én már rögötn kiszúrtam. Tökéletes. Így beleillünk a Roma de Italy Restaurant elegáns tömegébe. Itt van 10 percre.
A kocsi megáll. Adele már észrevette. Kínos lassúsággal kinyitom az ajtót majd fejem lehajtva kiszálok. Mire teljesen felemelkedtem már előtte állok.
- Megvagy Adele....- vigyorodom el majd közelebb megyek.
A kislány ledermed. Gondolom most koppant neki, hogyan sikerült rátalálnom...
Mire elé érek már arca tűzvörös.
- Sétálnál velem?- kérdem felényújtva karom. Megszeppenve próbál menekülni a helyzet elől.
- A....A... szóval... öööö ..... A barátnőm várom. - böki ki végül és hátrál egy lépést.
- Sajnálom, de kénytelen lesz egyedül "pasivadászatot" tartani. Neked már összejött. Kacsintok rá és újra felajánlom a kezem. Picit még gondolkodik majd "jobb minnél hamarabb túlleni rajta" fejjel belémkarol és negédes mosollyal bólint.
- Rendben egy kis sétába nem halok bele. - mondja miközben elindulunk.
- Szereted az olasz ételeket?- nézek le rá. Csodás illata van. És a haja is olyan selymesen omlik vállára...
- Igen, megvagyok velük... - bólogat majd elfordul , hogy a házakat bámulja.
Csendben sétálunk. Egyikünk sem szól. Ő nem akar én meg nem tudok. Lépteink halkan kopognak a macskaköveken. A sétálóutca maga gyönyörű, főleg éjjel.
Végre elérkezünk a Roma de Italyhoz.
- Ide?- kerekedik el Adele szeme. - Ez nagyon drága és full pucos hely!
- Igen, ide.- válaszolok majd figyelembe sem véve elképedését behúzom. A pincéreket jól ismerem.
- A szokásos asztalt kéri Mr Rhour?- kérdi egyikük mire bólintok és máris hárman sietnek a hátsó rész felé. Ketten evőeszközöket hoznak, a másik egy csokor virágot tesz az asztalra. Miközben az ötödik az étlapot rakja le elénk.
Az azstal mellé lépek és kihúzom a vöröskének a széket. Pirulva megköszöni és helyet foglal. Máris két pincér támadja le. Az egyik az italfogyasztás után érdeklődik. A másik kezében egy szál fehérrózsa.
- Az étterem ajándéka melyet Mr Rhour készítetett elő Önnek. - mosolyodik el majd Adele elé teszi a rózsát.
- Ezt mért kapom? - emeli fel a virágot és érdeklődve tekint rám igéző szemeivel.
- Illik a hely hangulatához és a megjelenésedhez. - mosolyodom el majd bort töltök magamnak. - Megengeded, hogy egy kevéssel megkínáljalak? - nézek rá.
- Nem köszönöm... Én nem ih....
- Nem ihatsz alkoholt.... tudom, tudom.... de ez különleges alkalom... Kérlek csak egy fél pohárral.... leghivogatóbb mosolyom vetem be a küzdelembe. Mikor rámpillant hirtelen elpirul és lesüti a szemét.
- Na... jó de tényleg csak egy kicsit. - bólint és felém tartja a poharát.
Már kihozták az előételt és a főételen is túl vagyunk. Desszertnek fagylalt kelyhet kérünk. Mintha kezdene megkedvelni. Mégiscsak jó a taktikám miszerint nem ajtóstul a házba..... Mikor elénkrakják a fagylaltot ünnepélyesen felemelem borospoharam.
- Nos úgy hiszem ideje elmondanom miért is kerestelek föl... pont most.
- Igen ezt én is szerettem volna megkérdezni. - komolyodik el és feszülten figyel.
Most vagy soha....
- Adele itt van nálad a fényképeződ?- kérdem szemébe nézve.
- Itt...- válaszol gyanakvóan.
- Megnézhetem a képeket amiket rólam csináltál?- fűzöm tovább mondandóm.
Gyanakvóan előveszi a gépet és az asztalra teszi. Megvárja míg bekapcsol és remegő kezekkel elém tolja. Lassan tüzetesen nézem át őket majd felemelem fejemet és visszarakom elé a gépet.
- A 10. és a 24. képet vidd el a My Style című divatlapnak. 200 000 alatt ne kérj értük. A fölött is simán megveszik. - szemei elkezdenek kerekedni. - Komolyan mondom. Roppant tehetséges képek és ilyen képeket az utóbbi 4 évben senki nem készített rólam. Venni fogják mint a cukrot. Sőt....- kapok észbe és tollért nyúlok belső zsebembe. - Megadom a hozzájárulásom is, nehogy belédkössenek.- a legkézenfekvőbb dologra... egy szalvétára írom föl a hozzájárulási szavakat.:
" Én alulírott Antony Rhour színész, modell, hozzájárulok, hogy Adele Alvey kisasszony eladja a rólam készült felvételeket a magazin számára.
Antony Rhour "
- Mért csinálja ezt?- kérdi miután elolvasta a szalvétát.
- Most jön a lényeg. Kérem mielőtt válaszolna- önkéntelenül is magázó hangot ütöttem meg...- gondolja át alaposan az ajánlat nyújtotta szabadságot és lehetőséget. - Tehát szeretném, ha mostantól a " New Chance" nevű cégnek dolgozna mint állandó fotós. Nemtudom emlékszik- e arra a férfire aki a Gálán odament magához.
Óvatosan bólint.
Nos Ő a menegerem Vincent. Övé a New Chance nevű cég. Színészeknek és énekeseknek segít elindulni és a pályán maradni. Kell neki egy állandó fotós aki mindig ot van a Gálákon. Nos az Ön képei tökéletesek. Mivel jelenleg csak nekem dolgozik, a feladata az lenne, hogy Velem jelenik meg a Gálákon és fotózik.
A kiskanál koppanva landolt az asztal alatt. ...
...
...
...
- Nos természetesen maradhat a nagykorúsága betöltéséig a szülei házába, de tekintva a munka kiszámíthatatlanságát... szerveznék önnek kiváló magántanárokat. És szeretném ha havonta pár napot a vendégszárnyamba töltene Malibun, olyankor megtárgyalhatnánk az előttünk álló rendezvényeket. Ha pedig betöltötte a nagykorúságot, teljes állásba alkalmaznám mint személyi fotós és titkárnő. Természetesen ekkor fölajánlom önnek a vendégszárnyat állandó lakásként vagy bérelhetek is Önnek egy különálló kisebb házat. A papírokkal ne törödjön azt majd Vincent intézi.....
Gondolatmenetem befejezéseként felhörpintem boromat és várakozón tekintek Adelera. ...
|
| vicii | 2012. 02. 05. 18:48:06 | #18992 |
Karakter: Adele Alvey
Megjegyzés: (Drága Arasámnak)
Az Antony Rhourral való találkozás eléggé megviselt. Furcsán érzem magam mostanában. Még a fotózás sem nagyon tud megnyugtatni, pedig az mindig segít…
De most nem.
Egyedül sétálok az iskola melletti erdőben, kezemben a fényképezőgépemmel. Ma nincs tanítás, és mivel hétvégére a diákok nagy része hazament, a kollégium teljesen üres. Csak én maradtam, és még pár diák.
Én csak ünnepekre megyek haza.
Lassan sétálgatok, a hideg szelő láthatatlan ujjaival hajamba kap, megcirógatja kipirosodott arcom.
Folyton ő jár a fejemben. A zavarba ejtő dolgok, amiket művelt… a szavai… a perzselő tekintete…
Jobb lesz magam távol tartani tőle. Az eszem azt súgja, csak baj lehet belőle, ha közel engedem magamhoz. Végtére is ő egy színész… gazdag, sikeres… híres…
Én pedig egy senki vagyok.
És ahogy elnéztem… ebből amúgy se lehetne hosszú távú kapcsolat. Csak egy éjszakára kellenék neki.
Tudom.
De mégis… miért szorul össze a gyomrom a gondolatra?
Sóhajtva leülök egy fa tövébe, aztán elkezdem visszanézni a fotókat, amelyeket tegnap készítettem róla.
Mivel egyedül vagyok, ezúttal nem kell szégyenkeznem. Bátran megnézhetem minden porcikáját…
Nagyon jóképű férfi. Vonzó… de mégis… én nem vagyok eldobható játékszer…
Elmerülök a perzselő tekintetben, majd lehunyom a szemem és újra felidézem magamban a tegnapot.
Bár… már nincs értelme ezen gondolkodni. Úgysem fogunk többé találkozni. Amúgy is annak a típusnak tűnt, aki nem díjazza, ha a kiszemeltjei csak úgy kimásznak az ablakon…
Már biztosan el is felejtett.
Nekem is azt kellene tennem.
***
Sóhajtva nyitom ki szekrényem ajtaját. Mit kellene felvennem?
Estel elrángatott egy kis közös bulira, amit ő „pasivadászatnak” nevez. Én nem igazán értek a férfiakhoz… még barátm sem volt, szóval nem igazán tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Legszívesebben itt maradnék, de ha egyszer megígértem neki…
Végül egy egybe részes, élénkzöld szoknyánál döntök. Kiemeli az alakomat, egészen rám simul, és spagetti pántos. Ebben talán nőiesebbnek fogok tűnni.
Egy szép, magas sarkú cipőt húzok hozzá, aminek nem túl magas, de nem is egészen lapos a sarka. Ez pont megfelelő lesz.
A hajamat kiengedem. Mindig utáltam összefogni.
Délután háromra a Music Café előtt vagyok, Estelt várom.
Telnek a percek, én pedig eltűnődve nézelődöm, mikor is megáll előttem egy sportkocsi.
És kiszáll belőle Ő…
Ijedten hátra lépek, mikor rám talál a tekintete.
Ez meg…
Persze! A mobilom! Biztosan visszanézte az sms-eimet!
- Megvagy, Adele…- mosolyodik el, majd elindul felém.
Megdermedek.
Mit kellene tennem? Elfutni? Az a múltkor sem vált be. Újra megtalálna…
Nézzek szembe vele? Ez lenne a legésszerűbb, de… valahogy… mindig olyan furcsa érzésem van a közelében…
Így csak tehetetlenül, megszeppentem nézem, ahogy felém sétál…
|
| Arasa | 2012. 02. 04. 18:22:17 | #18962 |
Karakter: Antony Rhour
Megjegyzés: viciinek
- Csak az inget...- szól ijedt hangon mikor felkérésének eleget téve nadrágomat is elekzdem kigombolni...
Hihetetlen ez a vöröske nehezebb mint gondoltam. Bár jobban belegondolva így mégjobban tetszik.
- Csak nem vagy zavarban?- kérdem suttogva. Míg pironkodva lesütötte a szemeit ügyesen mögékerültem. Szegénykém nem tudja még ki is kezdett ki vele... Ha Antony Rhour szemet vet valakire... Azt meg is szerzi. Még soha nem maradtam egyedül a kiválasztottam nélkül. Az a legérdekesebb, hogy most mégsem azt érzem mint ilyenkor általában. Mikor egy csajt magamhoz rendeltetek Vincenttel akkor általában csak sexet akarok és azt meg is kapom. Kisujjamat sem kell többégében mozdítanom hisz a csajok többsége rámugrik egyből. Milyen különös most, hogy ekkora ellenállást tapasztalok... Még jobban kell nekem a kicsike. De nem ússza meg egy egyszerű éjszakai aktussal... Ohhh neeem az a hajó akkor úszott el mikor kijelentette, hogy a nadrág marad.. Most hadjáratot indítok ellene.. belerokkan abba a súlyba amit ráteszek azzal, hogy mindenütt ott leszek ahol Ő van. És megszerzem bármi áron. Ez a vörös életem legeslegjobb zsákmánya lesz.
- Dehogy!- mentegetőzik a lány de látom arcának vörösét, szóval mégsem vagyok neki közömbös. Na ez legalább jó hír. Így csak még ellenállhatatlanabbnak kell lennem és megtörik. Bár nem hinném, hogy sajnálni fogja. Engem még senki nem bánt meg... erre a gondolatra akaratlanul is halvány mosoly suhan át arcomon. Végre elkezd fotózni. Kihasználom a pompás helyzeteket és olyan kihívóan ellenállhatatlanul sexi pózokat vetek be amikot még egy magazin sem látott tőlem. Ha ez a kiscsaj tudná, hogy egyetlen ilyen kép eladása milliókat ér...Nagysokára közli, hogy elég képe van már. Észreveszem, hogy nem mer szemembe nézni, arca csak úgy lángol... homlokán a kétségbeeséstől apró verejtékcseppek jelennek meg.
- Én... merre van a mosdó?- kérdezi sietve. Félbeszakított mondatára kíváncsi lennék de jelen helyzetbe nincs módom megkérdezni.
- A szemben lévő ajtó... - mondom. Másat nem is mondhatok, táskástúl gépestül berobog a mosdóba és hangosan becsapja az ajtót.
Kényelmesen vissza ülök a kanapéra és töltök még egy kis pezsgőt. Ha vissza jön nem eresztem. Akkor aztán elkapom. Nem leszek gyengéd... felszította a fenevadat. AKAROM!!!
20 perc elteltével kezdem magam kényelmetlenül érezni.. remélem nem hányt be... hányós szájízű csajjal még nem volt dolgom. Riadtan kelek ki a kanapéból és átsétálok a mosdó elé. Erőteljesen bekopogok.
- Adele...benn vagy?- kérdésem sürgető. - Jól érzed magad?- ismétlem meg a kopogtatást, kérdésem türelmetlen inkább mint aggódó.
Válasz híjján elfordítom a kilincset és benyitok. A helység tök üres. Enyha huzatot érzek. Felnézek... hát látom a kisablak tárva nyitva van...Meglépett a kis.... Öklömmel a falba csapok majd épp megfordulnék, hogy visszamenjek a szobába a cipőmért mikor egy telefonon akad meg a szemem. A WC mellé van leesve. Hátlapja pár centivel a készülék mellett hever. Ezek szerint akkor esett ki mikor meglépett az a vörös ördög.
Visszaillesztem a hátulját majd könnyedén feltöröm a billentyűzárat és már az enyém is a kincset érő telefon.
- Most megvagy édes...- nevetek fel elégedetten.
Hatalmas vigyorral az arcomon sétálok vissza a szobába majd felöltözöm. Eközben saját telefonomról már indítom is a hívást Vincent felé.
- Höh?- veszi fel mobilját a menegerem.
- Én vagyok az Tony- mondom neki, mert van egy olyan érzésem, hogy nincs olyan állapotban, hogy megismerje a hangom.
- Mi van édes öcsém... hát nem azzal a kis vörössel hancúrozol? Unalmas lehet ha közben engem hivogatsz...- röhög a kagylóba.
- Ha még egy kicsit is tudatodnál vagy kérlek rendelj két bombázó testű szőke kurvát Malibuba. Ma este nem jött össze a vörös... de ami késik nem múlik....
Arcomon elégedett vigyor jelenik meg és erősebben markolom meg a kincset érő telefont.
- Oké Tony meglesz... Majd holnap mesélj mi volt a hiba most.... - mondatát erős öklendezés hangja szakítja félbe...
Ezek szerint elintézte magát az estére... Leteszem a telefont és beszálok egy taxiba. Telefonálás közben ki is értem az épületből.
A taxi egész hazáig visz. Bőven adok borravalót is neki hadd csapjon este műszak után a lovak közé.
- Köszönöm Mr. Rhour- biccent majd elhajt.
A ház előtt két kifogástalanul dögös cicababa vár rám.
- Szia Tony- köszönnek kórusban.
- Hölgyeim?- Mosolyodom el majd közéjük ékelődöm és bevezetem őket a házamba. Egész este tart az orgia, hol a medencébe, hol az ágyba hol mellette... de valahogy nem olyan mint régen. Akármennyire próbálnak a kedvemben járni semmit nem érzek mikor melleiket fogdosom vagy épp feneküket markolászom. Valahányszor az egyik megcsókol vagy csak hozzám ér rögtön egy hosszú vörös hajzuhatag jut eszembe. A barna szemeket zöldnek látom. Mikor az egyik épp férfiasságomat kényezteti, a másik pedig mellbimbóimmal játszadozik, unottan oldalra nyúlok és az éjjeliszekrényen kis tapogatózás után elemelem Adele mobilját. Míg a kislányok minden tehetségüket bevetve a csúcsra próbálnak eljuttatni és halál nyugalommal olvasgatom a vöröske SMS-eit. Semmi kiemelkedő. Úgy látszik nincs barátja. Nagyrészt csak a barátnők írtak neki vagy a fiúk a házik miatt.
- Hopp... ülök fel hirtelen... A mellbimbóimmal játszó szőkeség legurul az ágyról a másik pedig ijedten kapja föl fejét.
- Mi a baj Tony?- kérdik egyszerre.
- Semmi tündérkéim... ma estére vége a partynak. Köszi, hogy eljöttetek, Viszlát cukorkák...
Sebtibe kezükbe nyomom a pénzt majd rájuk zárom az ajtót.
Szóval itt lesz... mosolyodom el.
"Akkor holnap tali a Music Café-ban. Légy pontos tudom, hogy mindigkésel. 15:00- kor a bejárat előtt. És csípd ki magad pasivadászatra megyünk ne
feledd!!!
Puszil : Estel"
A terv már készen áll a fejemben. Holnap nagy meglepetés fogja érni a drága Adele-t. Kárörvendő vigyor jelenik meg arcomon, majd magamra húzom a paplant és boldogan hunyom le szememimet. Álmaim kellemesek és pihnetetőek.
***
|
| vicii | 2012. 02. 02. 21:18:47 | #18924 |
Karakter: Adele Alvey
Megjegyzés: (Drága Arasának)
Készítek róla pár fergeteges képet, majd áthatóan szemügyre veszem. Antony Rhour, ha jól értettem a nevét.
Hátralép, a közönség megtapsolja. És akkor tekintetünk egy hosszú pillanatra összefonódik...
Végül csak sietve lesétál a színpadról és visszaül a helyére. Visszanézem a képeket. Van ebben a férfiban valami nagyon különös. De nem tudok rájönni, hogy mi az.
A gála lassan véget ér, a műkönnyek és álmosolyok lassan szertefoszlanak, az egész parádé úgy foszlik szét, akár egy rémálom.
Majd marad a lecsupaszított, kegyetlen valóság.
A vendégek elillannak, a TV és a Rádió pedig a színpad felé nyomul, hogy interjút készítsenek az est sztárjával.
Én is helyet foglalok az első sorban, onnan nézem tovább az eseményeket.
- Egyszerre csak egy valaki kérdezzen. Magánjellegű kérdéseket nem kérek köszönöm!- hangzanak a szavak, mire a Tini magazinok küldöttségei azonnal távoznak.
Szótlanul hallgatom, ahogy sablon válaszokat ad a nevetséges kérdésekre. Láthatóan nem élvezi a dolgot túlságosan. Nos, nem csodálom…
Ez a kavalkád… az érzékeket tompító ricsaj… a rengeteg ember…
Nem nekem való.
- Héj, kislány.- hallok meg oldalról egy hangot. Kíváncsian fordulok felé. Egy férfi telepedik le mellém. - Tony szeretné, ha az interjú után a 124-es terembe mennél. Privát fotózás lesz, csak neked.- kacsint rám, én pedig őszintén meghökkenek.
- Privát fotózás…?- ismétlem hitetlenkedve. Döbbenten fordítom a fejem a színpad felé.
Észrevett volna…? De hogyan? Miért…?
Én csak egyszerű lány vagyok.
Ő filmsztár.
Mit akarhat tőlem?
Tekintetünk egy hosszú pillanatra összefonódik.
Végül bólintok.
Hiszen ez csak egy fotózás. Biztosan tetszettek neki a képeim.
A férfi mellőlem gyorsan felszívódik, én pedig az ablak felé fordítom a tekintetem. Legalább készíthetek majd róla néhány jó képet.
Talán így rájöhetek, mi olyan különleges benne.
***
Elgondolkodva sétálok a folyosón. 122… 123… 124.
Megtorpanok az ajtó előtt, végigmérem.
Biztos, hogy jó ötlet ide bemenni?
Most már nem futamodhatok meg.
Kezemet lassan a kilincsre teszem, majd benyitok.
Az oroszlán barlangja.
Lassan belépek a szobába, majd beteszem magam mögött az ajtót.
Érdeklődve nézek körül. Ez nem is olyan, mint egy műterem. Sőt, inkább… inkább…
Te jó ég.
Egy kanapé, asztal, székek és telefon. És egy minibár. Ez a szoba nem műterem. Ennek a szobának más funkciója van.
- Szervusz édes…- hallom meg azt a borzongatóan mély hangot. döbbenten meredek a kanapén ücsörgő férfira.
Keresztbe tett lábakkal ül, ingjének felső gombjai kigombolva, nyakkendője hetykén a vállára vetve.
Lassan feláll, sármosan rám mosolyog és felém kezd sétálni.
Leejtem a táskámat.
Rádöbbenek, miért is vagyok itt.
Szóval… a nagy sztárok tényleg ilyenek. Valóban mindenkit csak kihasználnak…
Megáll közvetlenül előttem, negédes mosollyal. Megszeppenten felpislogok rá.
- Segíthetek?- kérdi kedvesen.
Döbbent arckifejezésem lassan megváltozik. Először a csalódás ütközik ki rajtam, majd a semleges beletörődés.
Szóval csak kalandnak kellenék?
Abból nem eszel.
Szikrázó, zöld szemekkel pillantok fel rá.
- Igen. Nekem azt mondták, itt lefotózhatom.- közlöm vele komolyan, felveszem a kesztyűt. Én képeket akarok, ő szexet.
Meglátjuk, ki nyer.
- Persze. Helyezd magad kényelembe, aztán majd a fotózást is megejtjük.- int a kanapé felé, majd lehajol és könnyed mozdulattal felkapja a táskámat a földről. Felém nyújtja, én pedig dacos arckifejezéssel megpróbálom elvenni tőle. Nem engedi. – De előtte… hogy hívnak, édes?- kérdi, lehajolva hozzám. Akaratlanul is hátrálnék egy lépést, de megemberelem magam. Nem engedhetem, hogy a perverz fölénybe kerüljön. Azt akarom, hogy lássa: én nem vagyok könnyen kapható. Engem nem tud megvenni egy éjszakára.
- Adele. És ha nem tévedek, ön Antony Rhour.- nézek a szemeibe, száját pedig elégedett mosolyra húzza.
- Eltaláltad. De hagyjuk a formaságokat. Hívj csak Tonynak, Adele.- mondja, de csak makacsul kirántom az ujjai közül a táskámat.
- Köszönöm, de inkább nem.- közlöm vele hidegen, majd egyszerűen megkerülöm és helyet foglalok a kanapén. Láthatóan élvezi a helyzetet.
Összehúzom a szemeimet. Gyanakvóan nézem, ahogy leül mellém, talán túlságosan is közel.
- Pezsgőt?- kérdi lehengerlő mosollyal.
- Nem ihatok alkoholt. Még kiskorú vagyok.- közlöm vele a kegyetlen igazságot. Mintha ez egy kicsit kedvét szegné, de aztán visszarázódik a régi kerékvágásba.
- Régóta fotózol már?- kezd felszínes bájcsevejbe, gondolom, azért valami bevezető kéne, mielőtt teljesen letámad.
- Mondhatni. De nem vagyok profi. Most pedig, ha megkérhetnélek, vedd le az inged.- bökök rá.
Felvonja a szemöldökét.
- Ideje lesz elkezdeni a fotózást. Beállítom a fényeket.- közlöm vele, majd felállok, és nekilátom tenni a dolgom. Persze ő sem rest, megiszik egy pohár pezsgőt majd vetkőzni kezd.
Leveszi az ingjét.
Aztán a nadrágját kezdi gombolni.
Ijedten pillantok rá.
- Csak az inget.- ismétlem meg magam, rám vigyorog. Fenébe… azt mondtam, magabiztos leszek, de így nehéz lesz… a fenébe is…
Őszintén bevallva, jóképű férfi. És a felsőteste is igazán megnyerő… de még sosem láttam férfit meztelenül. És nem most akarom elkezdeni.
- Csak nem zavarban vagy?- hallom meg a hangját közvetlenül a fülem mellett. Ijedten ugrok egyet. Mikor került a hátam mögé?
- Dehogy.- válaszolom gyorsan, de átlátszó hazugság, az arcom tűzvörös. Ha ez így folytatódik tovább…
Végül leültetem a kanapéra, beállítom a pózt és elkezdek fotózni.
Zavarba ejtő dolgokat művel… én pedig csak vörösödök. Próbálok úgy tenni, mintha nem zavarna, de igazából nagyon zavarban vagyok…
Mikor elkészülök, visszanézem a képeket, ő pedig közvetlenül mögém áll, érzem forró leheletét a nyakamon.
El kell menekülnöm ebből a helyzetből…
- Én… merre van a mosdó?- bököm ki végül, próbálom hangom remegését csillapítani.
- A szemben lévő ajtó.- közli, én pedig szó nélkül becsörtetek. Magamra zárom az ajtót, aztán kétségbeesetten a kiutat keresem.
Bingó.
Észrevétlenül, a lehető leghalkabban felállok a vécéülőke lehajtott fedelére, majd kimászok az ablakon. Belőlem aztán nem eszel!
Azonban megcsúszom, a mobilom pedig hangos koppanással visszaesik. A fenébe!
Mindegy, itt hagyom. Gyorsan kimászok, aztán már árkon-bokron túl vagyok…
Szerkesztve vicii által @ 2012. 02. 02. 21:24:16
|
| Arasa | 2012. 02. 02. 17:34:49 | #18909 |
Karakter: Antony Rhour
Megjegyzés: viciimnek
NINCS SMILEY A MEGJEGYZÉS RÉSZEN!
Még csak hajnali 3 óra de már csörög az a kurva telefon.Erős késztetést érzek, hogy simán kivágjam az ablakon... esetleg az akváriumba ejtsem... Rohadtul utálom ha alvás közben zavar valaki.
- Ki vagy?- veszem fel. Hangomon érződik a gőg és az idegesség.
- Na vajon ki? A Télapó te marha... - menegerem hangja hallatszik. Ő is bosszús. Ezek szerint már ketten vagyunk akiknek elcseszték a szombatját.
- Mi a fenét akarsz szombat hajnalban Vincent?- miközben kérdőre vonom nagy nehezen feltápászkodom és elindulok a konyha felé. Legalább a kávé megmenthet... ha más nem is...
- Nyugi... nem csak neked szar... nekem is. Felkérésed van.
- Milyen felkéréssel keresnek szombaton?- emelem fel a hangomat. Mindeközben berakom a kávéfőzőbe a kapszulát majd megnyomom az on gombot.
- Valami noname gálácska. Az Új filmedet mutatják be holnap és kérték, hogy jelenj meg rajta. Sajnos nem mondhatod le mert a "nagy szem" is ott lesz. Meg egy csomó szinész akiknek ugyanannyi kedvük van jönni mint neked. - mindezt egylevegővel darálta végig. Én közben közömbösen bámultam magam elé és figyeltem ahogy a bögre megtelik éjfekete folyadékkel. Ezzel a mennyei nedűvel ami talán!... de csak talán megmentheti elfuserált napom.
- Ühüm.. - adom meg a választ Vincent monologjára.
- Figyelsz Te rám kölyök? - horkan fel hangom hallattán. Ha nem veszed komolyan a melót és ellógod keservesen megbánod... értve vagyok?
A bögre megtelt kávéval. Tetején vékony réteg tejhab képződött közepén apró barna ponttal, jelezve hol szivárgott be a csokoládészirup a tökéletes harmónia megteremtése végett.
- Oké ne parázz ott leszek. - rázom le Vincentet majd lecsapnám a telefont de még belekiállt.
- És öltözz föl rendesen!! Hallod? Ing nyakkendő, mintha érdekelne az egész...
Óvatosan kiveszem a gőzölgő csodát és az előre elkészített alátétre helyezem. Még egy pár pillanatig gyönyörködöm a mechanika által létrehozott csodában majd egy határozott mozdulattal telefonom kidobom a konyhaablakon.
Csészémet felemelem és egy hajtásra kiiszom tartalmát. Sajnos csak pár pillanatig élvezhetem a megváltást de ez is jobb mint a semmi. Kinyitom a betört ablakot és lenézek a partra. Épp a Malibui házamban élvezem a hétvégét a telefonom a homokra esett. Talán nem lesz semmi komolyabb baja. Olyan jó kis Angry Birds játék volt rajta...
~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
A limuzinban ülök mellettem Vincent mutogatja a fényképeket a filmemről. Újságcikkek is előkerülnek amin a kritikusok értékelik a filmet anélkül, hogy látták volna.
- 2perc és a gálára érünk!- szól hátra udvariasan a sofőr megvárva míg Vincent levegőt vesz.
Én eközben mereven bámulok ki az ablakon. Most Malibun két szőkét döngethetnék felváltva... de neeeeem.... ehelyett itt esz meg a fene.
- Ja és számíts valami díjra is... - kezdi újra a szöveget Vincent. - Úgy hallottam... titkos forrásokból persze... , hogy esélyes vagy a legjobb férfi főszereplő cím elnyerésére. Igaz nem olyan mint az Oscar... de ez is valami.
- Ühüm. - Válaszolok egész bőbeszédűen az ablaknak.
- Gyere rendbehozom a hajad. Már itt is vagyunk...
És valóban a limuzin óvatosan lavíroz a tömegen keresztül. Megvárja míg az előző kocsiból kiszáll egy fiatal nő. *Asszem Ő volt a filmben a szerelmi háromszögem egyik tagja*, majd leparkol. A fotósok és rajongók hadát fürkészem egy darabig az elsötétített ablakon keresztül...
- Gyere itt van még egy kis parfüm....
Majd lendületesen kinyitom az ajtót és mint akit kergetnek végigmegyek a vörös szőnyegen. Mindenhonnan csak fehér villanásokat látok. Az embereket nem is látom tisztán. Fejemet enyhén megemelem és halál unott arccal bevonulok a terembe.
***
Eszméletlen, hogy tudnak ennyit beszélni. Mindenki körülöttem üveges szemmel ül és mered maga elé. Egyenként kiszólítják a díjazott szereplőket. Reménykedem, hogy engem nem említenek. *Bolond vagy? Te vagy a főszereplő... Elismert színész. A nők megőrülnek érted...*. Majd csak megszólal a házigazda. Bejelentését csend követi.
- És most szólítom a szinpadra Antony Rhour-t a film egyetemes rosszfiúját és főszereplőjét. !
Ólomléptekkel felsétálok, kínosan vigyázok, hogy arcomon megmaradjon a felsőbbrendűség állarca, halvány mosolyt megeresztve kezet fogok a felkonferálómmal és átveszem az aprócska díjat.
- Kérlek Antony szólj pár szót!- hangzik a mondat amit mindennél jobban rühellek.
Gyorsan megköszönöm az embereknek a stábból a munkát és kitérek Vincentre is, had örüljön. Majd kiállok a pódium mögül, hogy a fotósok is had örüljenek.
- A Gála után Tonyval interjút is lehet készíteni!- nevet bele a konferancié a mikrofonba.
Eközben szobor merev arccal sétálok le az emelvényről. * Nagyszerű, akkor itt dekkolhatok egész éjfélig... hol találok én itt dögös megdönteni való csajokat...*
Míg komótosan haladok helyem felé valami furcsa érzést követően oldalra pillantok. Egy különös zöld átható szempáron akad meg a tekintetem melyet hosszú vörös hajzuhatag keretez. A lány mereven figyel. Kezében fényképező... tehát fotós. Akkor nem lesz nehéz dolgom.
Továbbhaladok és leülök Vincent mellé.
- Megcsípted kölyök!!- suttog mámorosan a fülembe. Észre sem veszem dicséretét. A kis szobrocskát lerakom a földre és felé fordulok.
- Látod ott jobb oldalt azt a csinos ki vöröst?- kérdem komolyan.
- Ahha? - mi van Don Huan? Csak nem megtetszett a kiscsibe? - horkant föl nevetve mellettem.
- Nem tudom... nem biztos csak valami megfogott benne. Mindenesetre kell nekem. Csald el hozzám ha vége az interjúknak. Mond azt neki, hogy külön fotózás van a 124-es terembe. Az ilyenkor tök üres. És kérlek intézzkedj, hogy a takarítók messze elkerüljék azt a termet.
- Oké Tony értettem. - csodálkozik el. - Mázlista legalább neked jó éjszakád lesz.
Mikor végetér a ceremónia, lassan mindenki elkezd szállingózni a kijratok felé. A TV és a Rádió viszont benyomul a színpad elé. Akaratlanul is észreveszem, hogy a kis vörös is ott csücsül az első sorba.
- Egyszerre csak egy valaki kérdezzen. Magánjellegű kérdéseket nem kérek köszönöm!
Adom meg feltételeimet mire a Tini magazin munkatársai máris felállnak és távoznak.
Miközben válaszolgatok fél szemmel figyelem ahogy Vincent odaférkőzik a lány mellé és a fülébe súg valamit. A vöröske reakciója a vártnál jobb. Kerekre tátja száját majd gyorsan rámpillant... * pillantásunk megint összefonódik*, majd kis gondolkozás után bólint egyett.
* Ez az! Igaz, hogy nem szőke... pláne nem kettő... és nem egy toppmodell alkat... de azért csinos...*
Vincent észrevétlen eltűnik a "Csak személyzetnek" feliratú ajtó mögött.
* Rendben, a terv készen áll... a bábúk mozognak....*
Interjú után rögtön a 124-es terem felé indulok. A berendezés nem túl puccos. Van egy kanapé, asztal minibár székek és telefon a személyzetnek. Ez amolyan későestigbenntmaradoktárgyalni terem. Rendkívül kényelmes. A minibárhoz sétálok és felbontok egy üveg pezsgőt. Ezután megszabadulok cipőmtől is majd mellkasomig gombolom ingemet. Mezítláb fehér nadrágba és ingbe vállamon hanyagul átvetett nyakkendőben ülök le a kanapéra, lábam hetykén keresztbe teszem. Elgondolkodom akarom-e most én ezt....
Telefonom csengése riaszt föl.
- A vöröske elindult!- hallom Vincent hangját.
- Te ittál? - kérdem nevetve-
*- Gyere már édes!! *
A háttérzajokból ítélve neki is kellemes éjszakája lesz....
- Te dög! nevetek föl majd kinyomom. Ekkor azonban óvatosan elfordul a kilincs és előtűnik egy hihetetlen kecses lábacske majd a kezek és végül a hajzuhatag is. Mire felmérem a kicsikét már teljes életnagyságban áll előttem roppant megszeppent képpel.
*A válasz az előbbi költői kérdésemre rögtön világos lesz... IGEN persze, hogy akarom. *
- Szervusz édes...- mosolygok rá a vöröskére, majd fölállok és közelebb sétálok. Míg haladok leejti kezéből kis táskácskáját. Két lépés után megállok közvetlen előtte.
- Segíthetek?***
|
| vicii | 2012. 01. 31. 18:07:23 | #18875 |
Karakter: Adele Alvey
Megjegyzés: (Arasa-sannak)
Még most sem tudom, miért is vagyok itt.
Ezelőtt pár napja az egyik tanárom magához hivatott (ami már eleve gyanakvásra ad okot), és közölte, hogy nagy lehetőség előtt állok.
Felkértek egy fotózásra. Hogy pontosabb legyek, nekem kell fotóznom. Egy filmgálán.
Komor tekintettel bámulok ki az ablakon, ujjaim között szeretett fényképezőgépemet szorongatva. Nem kellett volna elvállalnom.
Állítólag a fotós megbetegedett, vagy mi a szösz. Az egyik nagyfőnök pedig, aki a gála szervezésében is részt vesz, látta a képeimet.
Így kerültem ide.
Sóhajtva fordulok vissza az emberek felé.
Mindenhol nyüzsgés, mindenhol csacsogás, mozgolódás, vihogás… ez nem nekem való. Hiba volt elfogadnom…
De mégis. Ez egy nagy lehetőség… ha elégedettek lesznek a munkámmal, talán állást is ajánlanak majd. Fotós lehetek.
Nagy levegőt veszek. Annyira idegen tőlem ez a világ.
Lassú, ruganyos léptekkel vetem bele magam a tömegbe, amely szinte azonnal magába ránt, alacsony termetem miatt teljesen elveszek benne. Az emberek, mint holmi állatok, egymást túlharsogva lökdösődnek. Hamarosan kezdődik a gála. Mindenki izgatott.
Sokkal szívesebben sétálnék az erdőben. Ott legalább csend van és béke. Itt egyik sem.
Nagy nehezen átverekedem magam a zúgó embertömegen, egészen elérek a vörös szőnyegig, ott aztán leguggolok, és várom, hogy elkezdődjön a parádé.
Persze hamarosan megérkezik az első limuzin, a magukat illegető sztárok pedig széles műmosollyal lépegetnek végig a szőnyegen, a rajongók imádatában és a vakufényben fürödve.
És akkor megjelenik egy egészen furcsa alak...
Talpig hófehérben száll ki a kocsiból, és a legbizarrabb, hogy egy szemernyi élvezetet sem látok az arcán...
Gyorsan végigsétál a szőnyegen, cseppet sem törődve a fotósokkal.
Mikor közeledik, alaposabban szemügyre tudom venni. Egész furcsa figura...
Valamiért, ha rátekintek, rögtön egy sárkány jut eszembe. De nem az a közönséges fajta, mint az elfuserált mesékben, inkább a keleti legendákból való. A tekintete magas intelligenciáról árulkodik és bizalmatlanságot sugároz...
Különös ez a férfi.
Gyorsan beállítom az optikát. Sikerül elkapnom, mielőtt még elsietne mellettem. Visszanézem a képet. Pont a kamerába tekint...
Borzos, éjsötét hajzuhataga vadul kavarog a lágy szellőben, belelóg egy kicsit különös, barna szemeibe... az a tekintet... hátborzongató.
Akaratlanul is utána tekintek. Az a gőg és dac, ami sugárzik belőle... tényleg olyan, mint egy sárkány.
***
A gálán egészen elöl állok, a színpad mellett. Innen egész jó a fény...
A műsor unalmas, felszínes bájcsevejből és meghatódott műkönnyekből áll. Nem is igazán figyelek a tompa hangra, amely a hangszórókból szól. Csupán berögzülten fényképezek.
De végül már csak arra leszek figyelmes, hogy egy pillanatra minden elcsendesül. Kíváncsian nézek körbe. Az a különös férfi a tisztelet tárgya. Lassan felemelkedik a közönség soraiból, felsétál a színpadra, és valamiféle díjat adnak neki. Beszélni kezd a mikrofonba. Én pedig önkéntelenül fényképezni kezdem. Van valami ebben a férfiban, ami megfogott... de vajon mi lehet az?
Készítek róla pár fergeteges képet, majd áthatóan szemügyre veszem. Antony Rhour, ha jól értettem a nevét.
Hátralép, a közönség megtapsolja. És akkor tekintetünk egy hosszú pillanatra összefonódik...
|
|
