|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Lureka | 2010. 09. 26. 20:10:37 | #8156 |
 Karakter: Everard Storn
Megjegyzés: ~ Lalámnak
Kényelmes léptekkel veszem be az utolsó kanyart és indulok el a lépcsőn. Ajkaimon halvány mosoly terül el, ami nem sok jót rejteget magában. Ilyen későn már, amúgy sem jár erre senki. Vagy ha mégis…
Kegyetlen mosolyra húzódnak ajkaim és egy pillanatra eljátszok a gondolattal, mi lenne ha találkoznék itt egy teljesen ártatlan kicsikével. Hn… rosszkor, rossz helyen… bár én sosem értettem mi abban a rossz..
Magamban somolyogva állok meg az utolsó fokon és nézek végig a félhomályba burkolódzott folyóson. Csak az utolsó ajtó mögött ég a lámpa, amitől újabb vigyor ül ki arcomra. Ez így annyira egyszerű… pedig alig egy órája, még hogy menekült előlem…
Közben egy árva pisszenést se lehet hallani. Bár ez az egyetlen pláza khm… azaz vásárcsarnok, ami éjfélig nyitva van, abban a pár egérlyukban, amit irodának hívnak, ilyenkor már nincs senki. Csak lent van néhány fanatikus vásárló még. Ők viszont nem fognak feljönni. De azért vigyáznom kell… szép csendesen kell elpatkolnia, hogy ne tűnjön fel senkinek. Hm… már most tudom mennyire rémült lesz.. mint egy apró nyuszika a fűben..
Agyamba újra elindul a kisfilm, hogy mit is csinálhatnék az én kicsi áldozatommal. Hn.. de ha már itt tartunk.. vajon mit csinálhat ő ilyen késői órában?
Mosolyogva indulok el újra lassú léptekkel. Minden percet kiélvezve. Bár, ő nem is tudja mi közeledik felé. Pedig ha tudná… Hehe…
Lehet, hogy el is játszom vele. Ha már egész nap fogócskáztunk, akkor ennyi nekem is jár a végén. Hatalmas vigyoromat magamba fojtva állok meg az ajtó előtt. Rendezem vonásaimat, és hűvös szemekkel nyitok be hangtalanul. Viszont itt meg is állok, mert a látványtól egy pillanatra meglepődök. Az én új kis célpontom épp valakinek az ajakit falja eléggé hevesen, és a kicsike viszonozza a vadságát. Testük teljesen összesimul, és szinte már olyan érzésem van, hogy lassan a falba préseli a szőke kölyköt. Már ha fiú… mert túl sokat nem látok belőle csak a szőke tincseit és vékony kis alakját. Sőt még finom arcéle is látszódik..
Hn… vajon kisfiú vagy kislány? És ő hogy kerülhetett ide? Sőt.. mit csinál itt Marlonnal? Mert ő nem épp a világ legszebb férfijai közé tartozik. Bár túlzottan nem izgat, kit csípet fel… ha megfelel az elvárásaimnak, akkor lehet elviszem magammal és ő lesz az éjféli uzsim. Hm… ez nem is olyan rossz ötlet…
Ajkaimon újra halvány mosoly terül el, és óvatosan becsukom az ajtót, hogy észre se vegyenek. Bár.. szerintem csak akkor tűnnék fel, ha bevágnám az ajtót. Túlságosan elfoglaltak most. Hehe…
Hátamat az ajtónak vetve figyelem őket még egy rövidke pillanatig. Kis édesek… hn… vajon mit szólnának, ha én is beszállnék harmadiknak? Mrrh… vicces lenne az biztos… de Marlont nem szívesen dugnám meg.. annyit nem ér. Ja igen és ha már itt tartunk…
- Ejnye Marlon… ehhez mit szól a feleséged? És a kicsi lányod? – szólalok meg gúnyos hangon, arcomról képtelen vagyok levakarni félmosolyom.
Az említett személy megdermed a csók közepén és hosszú pillanatokig csak állnak ott, mint két szobor. Elfojtom hangos vigyorom, és csak figyelem őket. Lelki szemeim előtt már lepergett rég mi lesz vele. Csak a kis ribancra nem számítottam. De ez nem olyan hatalmas probléma. Ez egyik meghal, a másik jön velem és megdugom. Tiszta sor.. és mindenkinek jó lesz. Főleg nekem. Hehe…
Végre megmozdulnak, és Marlon szép lassan felemelkedik, majd felém fordul lassított felvételben.
Szemei tányér nagyságúak, arca vetekszik a frissel meszelt fal színével, és szinte látszik, hogy keze megremeg, mikor találkozik a tekintetünk. Nem fogom vissza magam, mosolyom vigyorrá szélesedik, de nem figyelek rá sokáig. Szemeim a mögötte álló értetlen személyre tévednek, és most már tökéletesen látom, hogy egy édes kis fiúcskával van dolgom.
Fekete farmer és egy egyszerű fehér póló van rajta, de így is látszik mennyire vékony. Szőke tincsei finoman keretezik hófehér bőrét, ami szinte hívogat, hogy érintsem meg. Szemei kékek és most értetlenül, kicsit talán kíváncsian csillogva figyelnek minket. Kabát már nincs rajta így láthatom vékony kis karjait, amik csak lógnak mellette, viszont akaratlanul és bevillan a kép, milyen jól mutatna rajta a bilincs. Az egész lénye szinte vonzza testemet… vagy csak túl régen volt ilyen finom falat az ágyamban..
Hn… azt hiszem ideje lesz egy kicsit nekem is pihenni és szórakozni… még hozzá evvel a kis finomsággal…
- Te…? Te követtél? Az nem lehet… - suttogja elhaló hangon a célpontom, és újra ráterelődik a figyelmem. Legszívesebben felröhögnék rémült szemei láttán. Imádom ezt a jelentett. Mintha én lennék a mumus.. vagy a világ nyolcadik csodája..
A gondolattól majdnem felnevetek, de még épp időben fojtom magamba hirtelen feltörő jókedvemet. Csak vigyorgok és próbálom elrejteni, mik járnak a fejembe.
- Ezt úgy mondod, mint aki nem is számított erre. – vigyorgok gonoszan. Mindketten tudjuk miért jöttem, és azt is, hogy innen csak egyikünk sétál ki élve. Megremeg hangomtól, és szemei végig cikáznak a kis szobában. Ejnye… pedig tudhatná, hogy előlem nem menekülhet.
- Mennyit ajánlottak neked? Meg.. megduplázom… - mondja remegő hangon, és kitör belőlem röhögés. Annyira szánalmas és mégis… legszívesebben egész éjjel elnézném ezeket a könyörgő szemeket. Imádom…
Kuncogva nézek le rá és látom arca halálra rémült. Hehe… lehet, hogy végre felfogta, mennyire élvezem a helyzetet.
- Hát Marlon… nem semmi… - kacagok még halkan, majd szép lassan abba hagyva szólalok meg újra – nem sokan láthatnak ilyen jókedvűen utolsó perceikben. Szóval választhatsz… golyó vagy méreg? – fejezem be teljes nyugodtsággal. Látom, hogy mindketten döbbenten merednek rám. Szem forgatva nézek le rájuk. Elsőre vicces volt, de most már unom. – Na? Gyerünk Marlon… mert nem érek rád egész éjjel.. – mondom halálos nyugodtsággal, de mélyen legbelül még mindig rohadtul élvezem a helyzetet. Lehet, hogy tényleg szadista lennék? Ceh.. baromság… csak határozott vagyok.
- Én… nem beszélhetnénk meg? – kérdi halkan, de én csak felhúzom a szemöldököm. Ez most komoly? Ennyire hülye lenne, vagy ő is hisz istenben? Bár ez hol izgat engem… golyót kap és kész… utána viszem a kölyköt és jöhet a játék.
- Szép álmokat Marlon… - mondom nyugodtan, majd előveszem bőrkabátom alól az egyik friss fegyverem, amit erre tartogattam. Kezemen kesztyűvel, tekerem rá a hangtompítót és biztosítom ki, majd ráemelem. Rémülten néz rám és látom, hogy szólásra nyitja a száját, de nem várom meg, míg elkezd sipákolni. Meghúzom a ravaszt és hangtalanul vág lyukat a homlokába a golyó. Élettelen teste összeesik és én mintha csak gyakorlaton lettem volna úgy veszem le a hangtompítót és nyugodtan mellé sétálva adom a kezébe a fegyvert.
Persze a kis cuki falatról sem felejtkezem el. Mosolyogva állok fel és nézek rá éhes szemekkel. Félve pislog rám, mint egy kis gyerek. Kis édes…
- És most te jössz aranyom.. – eresztek meg egy szadista vigyort és felé lépek. Hátrálni próbál de a fal megakadályozza, ezért csak hozzá simul és félve bámul rám azokkal a gyönyörű kék szemekkel. Mrhh… jó kis játék lesz belőle. – Nyugi… téged nem öllek meg. – még.. teszem hozzá magamban és vigyorogva lépek elé. Hn… azt hiszem haza viszem és már ma éjjel megkóstolom. Aztán… holnap megdugom… vagy holnap után… Hnn…
|
| timcsiikee | 2009. 12. 28. 13:51:41 | #3032 |
Karakter: Makoto(Eirinek)
Makoto:
Mikor elhajolok tőle, épp összecsukódik az ajtó mögöttem, ezzel elzárva előle a menekülés útját. Ahogy felnyitja szemeit pupillái teljesen kitágulnak, tényleg nagyon fél. Megpróbálom elterelni figyelmét és hátha ki tudok szedni belőle pár dolgot is.
- Szereted a munkád? – kérdem, miközben minden emeletnél csendül egyet a lift.
- Ke-lle-me-s-a-társa-ság – válaszol akadozva, minden szótag között vesz egy kis lélegzetet. Úgy néz ki, hogy ezzel semmire sem fogok menni…
- Örülök, hogy így vélekedsz – mondom, és elmosolyodom bátorítóan. Ujjaim arcára simítom, puha bőrére… kissé megremeg, és elhűl tekintete is, érzem arcán, hogy a hideg futkos végig testén. Talán túl merész dolog volt tőlem, hogy behoztam ide, de tényleg semmi kedvem ennyi emeletet végigjárni – És van barátnőd? – kérdezek egy nyilvánvalóan értelmetlen dolgot. Hisz ha ilyen helyen dolgozik…
De remélem legalább ezzel eltereltem kicsit a figyelmét. Édes így összekucorodva. Hehe…
- Megérkeztünk – mondom már kuncogva, és amint az ajtó egy kicsit is kettényílik már tör át az én falamon is, és a menekülés útjára lépve rohan ki a folyosóra. Még szerencse, hogy majdnem egy egész szintet elfoglalok, a kis szomszédom meg szinte sosincs itthon, így nem zavar. Ahogy követem, lassan kilépve a fülkéből látom hogy máris az ajtómnak támaszkodik.
- Ügyes vagy. Megtaláltad a lakásomat – mosolyodom el elégedetten, hangomra kihúzza magát.
- Elnézést uram - hebegi halkan. Kis édes. Zsebemből előkapom kulcsaim, majd kiválasztva a megfelelőt nyitom ki az ajtót, és előre megyek, szorosan követ.
- Bújj elő, nem most kell nyalni a seggem. Szerintem tetszeni fog – vetem hátra neki, mire érzem, hogy ruhámba csimpaszkodva kukkant ki hátam mögül, hátra sandítva figyelem kis arcát. Beljebb lépek vele, hogy jobban is megcsodálhassa. Észre sem veszem már előbújik mögülem, és a hatalmas ablakhoz lépve tekint ki a tájra. No igen, én is szeretem ezt a kilátást, rálátni a házakra, az emberekre, akik mind kis hangyának látszanak az utcán botorkálva. Ahogy körbenéz kíváncsi szemekkel… Vajon tudja magáról mennyire ennivaló így? Ha Escortról van szó, szerintem igen, de sosem lehet tudni. Míg ő ismerkedik a környezettel, töltök magamnak egy kis bort. Jót tesz a sétálgatás után egy gyengébb fűtő ital.
- Tetszik mi? – kérdem végre mögé lépve, mikor eleget néztem formás kis alakját.
- Err~ igen. Az én szobám is ilyen magasan van – valóban? Arra kíváncsi lennék – Üm… itt fogjuk csinálni? – felvonom egyik szemöldököm a kérdésre. Ilyen közönséges ügyfelei lettek volna eddig? Micsoda perverz kéjsóvár banda. Undorító - Elnézést, a legtöbb vendégem csak... nem szoktak elhívni... Mármint nagyon hálás vagyok érte, mert kellemes társaság, de... – ujjaimat álla alá siklatom, és lassan emelem fel hogy szemembe nézzen és elmerüljek végtelen kékségű szemeiben. Lába közé lépek, majd nekitolom az üvegnek.
- Majd itt fogjuk csinálni – dörmögöm majdnem ajkaira – Nagyon fogod élvezni, de előbb megteremtjük a hangulatot – megingatom poharam, hogy a benne lévő bor összekeveredjen, majd egy ujjam leemelem róla, és rá mutatok – És re, lefürdesz, kiscsillag – arcán futtatom végig sokadszorra tekintetem – Van egy szép selyem köntösöm, fél óra múlva legyél abban.
Nem moccan akkor sem, mikor már kicsit elléptem tőle – Arra – mutatok a fehér ajtóra, majd végre neki is iramodik.
Leülök kedvenc fotelembe, és lassan kortyolgatva iszogatom meg boromat. Nem tudom, hogy ő hogy van vele, de éhes vagyok… Felállok, majd üressé vált poharam is magammal viszem a konyhába. Mázli, hogy tartok itthon előkészített, pálcára tűzött Teriyakit, amit csak meg kell sütnöm, és kész is. Sosem szerettem a főzéssel tökölni, van jobb dolgom is. Még az is nehezemre esik, hogy itt a sütő felett állva figyeljem, hogy ne égessem oda. Legközelebb előre készülök mindenre, és rendelni fogom a kaját.
Kicsivel több mint fél óra múlva elkészül az étel is, amit a sütőből kivéve szépen tányérokra górok, kivonulok velük a nappali helyiségbe, hogy a kis üvegasztalomra tehessem, és igazán izgató látvány fogad.
Elmosolyodom ahogy végignézek testén. Baromi jól áll neki a köntösöm, s látom a ruti is megvan benne, néhány ponton testét vizesen hagyta, hogy rá tapadjon a finom anyag. Tökéletes…
- Remélem éhes vagy, mert és igen – mondom még mindig őt nézve, és elégedetten mosolyogva – Csüccs le – intek fejemmel, és leteszem a tányérokat, majd visszaosonok magamnak egy újabb pohár borért – Te kérsz valamit inni? – kérdem halkan, miközben magamnak töltök, majd felé fordulok.
- Nem… köszönöm… - rázza meg buksiját, tincsei libbennek utána, és már az asztal elé ült le. Helyes.
Visszalépdelek, és lelök saját tányérom elé, én lassan ,jóízűen enni kezdek, de ahogy látom ő annyira nem éhes. Vagy csak nincs ehhez hozzászokva? Netán nem eszik húst?
Felkapok egy újabb pálcát, és felé nyújtom.
- Gyerünk… egyél – mondom mélyen szemébe nézve, szuggerálva tekintetemmel. Először letekint a pálcára, majd megint rám, és végig szemeimbe nézve akasztja bele fogait, majd érzéki lassúsággal húzza le. Résnyire nyitott ajkakkal halkan sóhajtok fel, kissé elmosolyodom. Biztos vagyok benne, hogy tudja mit csinál – Vagy lehet, hogy egy nyersebb húsra jobban vágynál? – mosolyodom el szélesebben, majd magamhoz emelem a pálcát és én is lassan leeszek róla egy húst.
Arca rezzenéstelen marad, csak szemeiben látom az enyhe zavart. Erős kiképzést kaphatott, más kis ukék ilyenkor már rég elpirultak volna egy ilyen mondatra – Egyél még. Kellesz az energia – ismételten felé nyújtom a félig leevett pálcát mosolyogva, látni akarom újra. Kicsit oldalra biccentve fejét megismétli azt a mozdulatot amit az előbb is láthattam, magamnak halkan felmordulva élvezem látványát, megvárom míg megeszi, majd egy hirtelen mozdulattal söpröm arrébb karommal a nagy asztalon, figyelve hogy semmit se górjak a földre. Derekánál fogom meg, és felpakolom az asztalra, hátára döntöm és azonnal felé térdelek. Izgatottan simítom végig testét, elvigyorodva.
- Látom, nagyon értesz ahhoz, hogy felhúzd az idegeimet… – susogom kis szájára, felsiklatom mellkasán tenyerem, elidőzve ujjaimmal egy-egy ponton – De elég a játékból – markolom meg a köntöst a nyakánál, és válláról lerántom az anyagot, azonnal éhesen tapadok illatos bőrére.
|
| timcsiikee | 2009. 12. 24. 22:35:13 | #2965 |
Karakter: Makoto(Eirinek)
Makoto:
Bahh… miért vetemedtem én arra, hogy Karácsony előtt alig fél nappal jövök le vásárolgatni? Én hülye nem tanulok semmiből… Chh… azt hittem, ilyenkor az emberek már mind otthon nyomakszanak saját kis lakásukban, és készülődnek az ünnepekre… de nem. Nekik itt kell rontaniuk a levegőmet, mikor csak egy kis bevásárlásra vágytam. No meg persze… apáméknak sem ártana valami „ apróságot” venni, nem beszélve a kajáról, amit magamnak szánok. De szerintem megajándékozom magam is egy jóféle whiskyvel az ünnepekre. Irritál nagyon a tömeg, egyetlen pozitívumom van. Izmos alkatomnak köszönhetően, ha csak egyenesen haladok, nem mernek belém jönni, inkább hangyányira húzva magukat kerülnek ki. Helyes…
Zsebre vágott kezekkel haladok épp így át egy tömegen, mikor egy kis éneklő dallamot hallok meg.
Ez még nem is lenne olyan meglepő, hisz karácsonykor sok énekes brigád jár fel alá a legforgalmasabb helyeken, de… ez csak egyetlen szép kis hang, és egyáltalán nem karácsonyi dallamról van szó… Meg kell találnom. Már csak dúdolást hallok, de már a fallal találom szemben magam… Hm…
Lenézek és egy összekuporodott fiúcskát látok meg. Fejét fogja, kissé sápadt, fekete haja előre hullik.
- Hé – szólok rá, és ahogy hirtelen kapja rám szemeit megmoccan fejemben valami… Micsoda elbűvölő kék szemecskék – Mit énekelsz? – kérdem újra, és elé guggolok csak ekkor vesz észre igazán – Szerbusz. Hozzád beszélek.
- Csó-kolom? – hát nem édes? Mindjárt megzabálom – Igen uram, én énekeltem – válaszol halkan, bár nem ezt kérdeztem, nem zavar.
- Kellemes – válaszolok – Meghívhatlak valamire? Nem hiszem, hogy a vásárlási láz miatt vagy ilyen sápadt – kérdem még magamhoz képest kedvesen.
- Elnézést, de a vendégemet keresem. Bármelyik pillanatban megjöhet. Végül is egy hat emelet magas helyen csak megtalál… egyszer – Hm… vendég? Vajon ő is olyan fiúcska lenne, mint akiket… Lehetséges… hisz nem tűnik elég időnek. Valahogy ki kéne találnom.
- Én vagyok a vendéged. gyere – utasítom halkan, magam felé intve, majd megvárom míg követ. A vásárcsarnok egy tágas kávézójába, és a pulthoz lépve kérdezem meg, van e még szabad asztaluk.
Van… helyes. Visszasétálok a kis izgatott fiúcskához.
- Gyere, üljünk le – terelgetem magam mellett, majd egy szélső asztalhoz ülünk, egymás mellé egy félkörben. Kérek két forrócsokit, most ehhez van kedvem. Nem ellenkezik, így gondolom neki is megfelel. Akkor most vágjunk bele.
- Mondd hogy hívnak? – könyökölök fel kényelmesen az asztalra.
- Aichi… Kaiji – válaszol kissé még akadozva. Mivel valójában nem én vagyok a vendége, érdekes lenne ha itt az elején buknék le, így mielőtt kérdezhetne, szavába vágok.
- És mondd csak hány éves vagy? – nyúlok álla alám és magam felé terelem tekintetét. Látni akarom égkék szemeit.
- Húsz… - mondja pislogva, de máris látom rajta, hogy hazudik, így csak elmosolyodom.
- Édes vagy… - mondom közelebb hajolva, de nem csókolom meg… Még nem.
Kihozzák a meleg italunkat, jól esik egy ilyen hideg napon még nekem is. Kár hogy a pincér megzavarta az idillt. Két keze közé veszi a gőzölgő csészét, ajkaihoz emelve kezdi megfújni, majd iszik belőle. Már értem, hogy ilyen fiatalon miért választották Escortnak, igazán érti a dolgát. Vajon tudatosan csinálja?
- Mikor megyünk? Takeshi-sama… - motyogja halkan. Ismerős ez a név, nagyon is. talán már volt dolgom vele, később utána nézek. De most ezzel a szép fiúcskával akarok foglalkozni, mázli hogy beleakadtam.
- Milyen türelmetlen vagy – mosolyodom el megint egy ragadozó eleganciájával, majd intek és fizetek – Mehetünk is – jelentem ki, majd vállánál fogva terelgetem magam mellett, ki a nagy épületből. De rühellem ezt a tömeget… Nincs jobb dolguk otthon?
Autómba ültetem, majd én is bevetődöm a kocsiba, övem magamra csapva indulok el. A hátsó ülésen van már pár kis csomag, amit nem rég dobáltam be, de majd később kiveszem őket, ha nem lesz fontosabb dolgom. Összekucorodva ül mellettem, az ablakon meredve ki dermedten, és halkan dudorászik egy dallamot. Kellemes hangja van nagyon is, szemén kívül eddig ez az egy ami megfogott benne… Ártatlan a külseje. Vajon belülről milyen?
Hosszú utcai tortúra és dugó után megérkezünk lakásomhoz, épp a liftbe szállnék be, mikor ő megtorpan előtte, maga előtt tartva kezeit.
- Mi a gond? – épp ekkor cseng a készülék, és kitárul a tágas lift ajtaja.
- Én… Klausztrofóbiás vagyok – felsóhajtok, majd elé lépek közvetlen, megvárom míg lassan néz fel rám, nagy kerek szemekkel.
- Ugye nem akarsz ennyi emeletet sétálni? – kérdem furcsálló mosollyal, majd derekánál lassan átkarolom – mert én nem akarok – hajolok hozzá vigyorogva, majd kis ajkaira tapadok, és figyelmét elterelve lépkedek be vele a tükörrel körbevett liftbe.
|
|
