Elégedetten ülök az emberkirállyal szemben. Határozott elõnyben vagyok. Neki kényszer a béke, nekem csak a kedvemtõl függ, hogy megkötöm-e. Elégedetten érzékelem hullámokban jövõ félelmét amint felém árad. Elmosolyodom.

-          Az ajánlatom a következõ. Az vámpírok nem rendeznek újabb öldöklést, ha nekem adja a lányát. - a királyon végigfut a rettegés.

-          Micsoda? –kérdezi reszketõ hanggal.

-          Adja nekem a lányát és nem hallnak tovább az emberei és nem feleségnek kérem a lányát. Csak, hogy tisztában legyen a dolgokkal. Még nem döntöttem a sorsáról, de innentõl kezdve, én rendelkezem felette. Teljes engedelmességgel tartozik nekem. Nem fog jogokkal rendelkezni és mindent csak az én engedélyemmel tehet. –egy mosollyal zárom hatásos kis beszédemet. Rettegjen csak a vámpíroktól. Nem gyengeségbõl kötök békét. – Gondolkozzon el alaposan. – ezzel felállok és elhagyom a termet.

Visszatérek a kastélyomba. Átöltözöm majd a trónteremben, a székemben helyet foglalva fogadom legfelsõbb embereimet. Néhány perc múlva megérkeznek leghûségesebb alattvalóim. Nõk és férfiak egyaránt. Végighallgatom a jelentéseket. Anyagi ügyek, a védelemmel és területeinkkel kapcsolatos dolgok, házassági és egyéb kérvények… stb. Majdnem reggelig intézkedem. Miután végeztek elbocsátom az embereimet.

-          Mordred azt mondtam távozhattok.

-          Igen királyom csak egy apróságot engedj még meg nekem. –csak intek, mire õ folytatja. – Azt a lányt kérted az emberkirálytól. Engedd meg, hogy elhozzam neked.

-          Köszönöm Mordred, de az fele annyira sem lenne érdekes, mint így. De a amennyiben nem fogadják el az ajánlatot igényt tartok a szolgálatodra.

-          Bármikor királyom. – hajol meg és távozik a terembõl.

  Felkelek és visszavonulok magánlakosztályomba. Az ételemet is oda kéretem. Az emberek hiedelmével ellentétben mi is fogyasztunk ételt de minél több babonát tudnak rólunk és minél kevesebb igazságot annál jobb. Belépek a szobába ahol a házi kedvenceimet tartom. Egytõl-egyig vérállatok. Én haraptam meg mindegyiküket, így életük árán is védelmeznek engem. Két madár, két nagyobb és egy kisebb kutya, három macska és egy róka alkotja jelenleg a gyûjteményemet. Mind hozzám jönnek én pedig leülök egy hatalmas párnára kis kedvenceim közé. Köztük fogyasztom el a vacsorámat is. Egy szolga megérkezik, hogy elhúzza a függönyöket, ezzel kizárva a napfényt. Ez az apróság sajnos igaz rólunk. Nem szeretjük a napfényt, ahogy õ sem minket.

Ott hagyom az állatkáimat és a hálószobámba megyek. Egy vámpír nõ vár rám.

-          Madeleine –mosolygok a nõre. Õ nem szolgáló és senki sem kényszeríti rá, hogy bármivel is kiszolgáljon. Ennek ellenére õ bármikor örömmel áll, rendelkezésemre, legyen szó bármirõl. – Milyen napod volt szépségen?

-          Köszönöm királyom, jól. Bár azt hallottam egy nõt kértél a békéért.   

-          Ez így volt. – mosolygok rá.

-          Nem szeretsz már, uram? – kérdezte annak ellenére, hogy tudja soha nem voltam belé szerelmes.

-          Nem foglak elküldeni, ha ezt akarod tudni. – a nõ arcán mosoly suhant végig és hozzám lépett, hogy lesegítse az öltözékemet.

-          Elõkészítettem a fürdõjét uram.

***

Másnap éjjel jelentette a egyik szolgáló, hogy futár érkezett hozzám. Egy ember vettem észre azonnal amikor beléptem. Õ félve térdelt a földön, én pedig helyet foglaltam a trónomon. Mordred mosolyogva állt mögöttem, tudva hogyha nem jó híreket hozott akkor a futár az övé és remélte, hogy ellenkezõ esetben is kap egy kis játékot.

-          Beszélj. –szóltam kemény hangon.

-          Lilly hercegnõ kész eljönni és önnél folytatni az életét Vámpírok királya. Azt szeretné tudni mikor óhajtja hogy megérkezzen.

-          Amint lehet. Menj és mond meg neki, hogy várom még ma éjjel.

-          Igen Vámpírok királya. – válaszolta a férfi reszketve és kihátrált a terembõl. Valószínûleg örült, hogy végre elmenekülhet innen.

-          Mordred, mondd meg Daniennek. Õ fog felelni Lillyért. A lánynak csak én árthatok. Mindenki mástól õ fogja megvédeni. Mindig figyelje és azt akarom, hogy részletesen számoljon be a lány viselkedésérõl és minden lépésérõl.  Én hívass 2 szolgálót.

-          Igen, királyom.

10 perc múlva már a palota szobáit jártam körbe a két szolgálóval. Akik egyre több holmit pakoltak a folyosóra. Már tudtam melyik lesz Lilly szobája. A keleti szárny egyik kisebb szobáját választottam neki, de az ottani berendezés nem volt megfelelõ. Ezért járok most szobáról-szobára, megfelelõ bútorokat kutatva. Azt akarom, hogy lássa meg kivel van dolga. És hogy a szépség és az ízlés nincs ellentétben a vámpírokkal.

***

Kora hajnalban Lilly még mindig nem érkezett meg.

-          Mordred, ha Lilly nem ér ide egy órán belül, te mész el érte. Ha azt mondtam, hogy ma érkezik akkor az úgy is lesz.

-          Igen, királyom. – vigyorgott kaján vigyorral.

-          Ez nem azt jelenti, hogy nem téplek cafatokra ha egy haja szála is meggörbül.

Az egyik szolgáló lépett be a trónterembe.

-          A hercegnõ kocsija átlépte a palota határait.

-          Danien menjen elé. Egyedül. Ide vezesse és innen mindenki tûnjön el. Egyenlõre senki mást ne lásson Lilly sehol.

Pár perc múlva Lilly lép a terembe.

 - Te lennél Lilly, akirõl az alattvalói ódákat zengnek? – kérdezem. Eddig nem vagyok lenyûgözve. Elpirul majd bólint.– De a személyiséged nem, így írták le. –  közelebb hajolok hozzá. Az illata igazán kellemes, így hogy összekeveredik a félelmével.

- Ne..Nem? – próbálja összeszedni magát. Ezen van még mit gyakorolni de kezdetnek nem rossz.– Akkor, hogy? – a kezét ökölben tartja és rágja a száját. Nem épp illendõ viselkedés egy hercegnõtõl.

- Uram! Szerintem, most hagynia kéne a kisasszonyt pihenni. Nehéz nap áll mögötte. – mosolyog Danien Lillyre – Felkísérem a szobájába.

- Jól van. - mondom ki hangosan- légy csak a pajtása. De ne feledd amit üzentem. – szólal meg a hangom Danien fejében.

A szobájában van. –kapom az üzenetet Danientõl. Ételt vitetek fel Lilly szobájában, én pedig az ebédlõben fogyasztom el a sajátomat. Miután befejeztem felsétálok.

Lilly az ágyán ül amikor benyitok. Összerezzen amikor meglát.

-          Tetszik a szobád?- kérdezem szórakozottan. Máris kezdi betölteni az illata.

-          Igen. –mondja szinte suttogva.

-          Rendben. Danien , a vörös hajú- magyarázom amikor látom hogy nem érti. –lesz a segítõd itt. Õ ügyel a védelmedre és bármi van neki szól. Elég ha hangosan kimondod a nevét és már jön is.  

-          Itt van az ajtó elõtt? –kérdezi elkerekedett szemmel.

-          Nem. Egy vámpír bárhol van is mindig hallja ha a nevén szólítják. –kezdem unni a magyarázó szerepét. A szemem elé ötlik egy kis cetli. Felveszem. –Bátorság. –olvasom fel. - De édes. - mosolygok. –Miért nem hoztad magaddal a drága Cherityt?

-          Errõl honnan tudsz? – bámul rám ijedten. Szeretem a félelmét.

-          Az mindegy. Úgy tudom a hölgyek ragaszkodni szoktak a saját szobalányukhoz. – semmi válasz. – O, hogy ne sodord veszélybe- olvasom ki a fejébõl. –Milyen kedves. –gúnyolódom. –Na mindegy. Térjünk a lényegre. Önszántadból jöttél ide?

-          Igen.

-          Helyes. Akkor gondolom, hogy nem lesz kifogásod az ellen, hogy holnap megtartsuk a szertartást.

-          Milyen szertartás?

-          Amellyel magamhoz kötlek. Így a tested és az elméd irányítását is át tudom venni, amikor akarom és persze hûséges leszel hozzám ugyanis meghalsz, ha lázadni vagy lázítani mersz ellenem. De az egész csak formaság. Nem szorulok ilyesmire hogy elbánjak az esetleges ellenfeleimmel, de az arisztokrácia szereti az ilyesmit. Holnap tartjuk a fõétkezéskor. Éjfélkor.

-          Mibõl áll a szertartás?

-          Vért fogunk cserélni.

-          Micsoda?

-          Csak kapsz egy kicsit a vérembõl amit meg kell innod, aztán én is iszom a tiédbõl.

-          Nem leszek ettõl vámpír?

-          Nem.

***

Másnap éjfélkor az egész arisztokrácia a bálteremben tolongott. Mindenki látni akarta az új kis kedvencemet és persze a szertartást. Szokás szerint a trónon foglaltam helyet. Vörös öltözékben. Lillyt is vörös ruhába öltöztették és a lábam elé ültették. Szegény majdnem elájult a sok vámpír láttán. A boszorkány megáldotta a tõrt. Majd az elsõt nekem nyújtotta. Átvettem és megvágtam a karom. Lilly önkéntelen sikítása visszhangzott a teremben. Néhány cseppet csepegtettem az aranytálba amit aztán a boszorkány Lillynek adta, hogy megigya. Ezután az egész arisztokrácia letérdelt, én felálltam és a reszketõ lányhoz léptem.

-          Nyugalom- sugalltam neki, amitõl a teste ellazult.

Felemeltem magam mellé, a nyakába haraptam és az elsõ csepp után elzártam a sebet egy nyalással.

-          Vér a vérbõl, erõt az erõnek, kösd ezzenel össze õket. – szólalt a boszim hangja.