Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Bleach)

<<1.oldal>> 2.

hikawa2014. 05. 03. 22:48:43#29871
Karakter: Ryuuzoku Hikawa (kitalált karakter)
Megjegyzés: Kishijoten-nek


 http://www.youtube.com/watch?v=zRFYl-OQq58&list=PL964FD32FA8FEDA41 (kb. a 44. másodpercig)

 

Gyors léptek, és kétségbeesett lihegés hangja hallatszik az erdő tisztásán. Hirtelen óriási morajlás töri meg, ezen hangokat. Shinigamik rohannak ki az erdőből, és egy tucat óriás hollow követi őket. A tisztek kétségbeesetten kiabálnak:

 

-          GYORSABBAN

-          MINDENKI MENEKÜLJÖN!!!

-          ITT FOGUNK MEGHALNI!!

-          VALAKI SEGÍTSEN!!

 

Az óriás hollowok egyre gyorsabban futnak, és közelednek a menekülő shinigamik felé, mikor egyszer csak mindegyik a shinigamik felé súlyt, akik tehetetlenségükben utoljára csak ordítanak egyet.

 

’ vége ’

 

http://www.youtube.com/watch?v=rMu3kMxXXVw

 

Ekkor hirtelen egy óriási robbanás történt a hollowok és a menekülő shinigamik között. A shinigamik megálltak, és csodálkozva néztek vissza. A por és a törmelék lassan ült el, és egy emberi alak rajzolódott ki az egyik hollow előtt.

 

-          Ez meg ki lehet? – kérdezte csodálkozva az egyik shinigami.

-          Megállította az összes hollowot egyedül?!

 

Mikor teljesen elült minden, meglátták azt, aki megállította a szörnyeket.

 

-          De hisz ez…Ryuuzoku kapitány.

-          Tényleg ő az. Akkor már értem, hogy állította meg egyszerre az összeset.

-          A Hikoiryuu.

-          Bocs a késésért! – mondtam, s tekintetemet, mellyel gyilkolni lehetett volna, a hollowra szegeztem. – Mindenki menjen távolabb!

-          IGENIS! – hangzott egyszerre, majd a shinigamik arrébb villámléptek.

-          Rossz döntés volt itt garázdálkodni.

 

Ekkor a hollow a szabadon maradt karjával felém sújtott, ám hirtelen széttépődött és eltűnt a teste.

 

-          E,,,ez mi volt? – értetlenkedtek a shinigamik.

-          Te láttál valamit?

-          Ne…nem. Egyszercsak,….eltűnt a hollow.

-          Mégis, mit csinálhatott vele?

 

A többi hollow elkezdett feltápászkodni, és gyors támadásokba lendültek. Csak elugráltam a támadásaik elől.

 

-          Nem is használja a zanpakutoját. A shunpouját nem is tudom követni.

 

Miután meguntam a játszadozást, elővettem jobb kezemet a zsebemből, és a hollowok felé ütöttem.

 

-          RYUUKEN! – kiáltottam, és kezemből egy hatalmas lökéshullám jött elő, és pusztította el a hollowokat, és az erdő egy részét.

-          Elképesztő. – csodálkoztak a tisztek.

 

’ vége ’

 

-          Mindenki rendben van? – kérdeztem

-          Igen uram.

-          Mindenki térjen vissza Seireiteibe!

-          IGENIS!

 

Ezután én magam is elindultam vissza. Épphogy visszaértem, mikor egy hírnök jelenik meg.

 

-          Ryuuzoku kapitány! Yamamoto főkapitány látni óhajtja.

-          Vajon mit akar az öreg?

 

*Eközben a kapitányi gyűlésteremben:

 

http://www.youtube.com/watch?v=_TduE-yJ2mk&list=PL06A0D37DBE02CB7A

 

-          Yama-jii! Biztos jó ötlet pont neki adni ezt a feladatot? – szólalt meg Kyoraku.

-          Miért bizonytalankodsz Kyoraku? – kérdezett rá Ukitake.

-          Hikawa erős ugyan, de nem tudhatjuk, mikor csúszik ki a kontroll a kezéből, amivel az erejét tartja kordában.

-          Ezzel arra akarsz célozni, hogy veszélyt jelenthet a hercegnőre? – kérdezte a főkapitány.

-          Én is úgy vélem, hogy Hikawa nem túl jó választás pont erre a feladatra. – mondta Soi fon.

-          A hercegnő védelmi technikája elegendő védelmet nyújt neki Hikawával szemben. A kettejük közti reiatsu nagyságában vannak ugyan különbségek, de a hercegnő technikája nem az erején alapszik, a legjobb tudomásom szerint. – mondta Ukitake.

-          Csak nehogy elszabaduljanak Hikawa kedélyei.

-          Elég! – mordult fel Yamamoto. – Hikawa a legalkalmasabb arra, hogy megvédje Kishijoten-t. Ő fog menni.

-          Már jön is. Nem is titkolhatná hogy megérkezett. – szólalt meg Zaraki.

 

Ekkor a terem hatalmas ajtaja nyílni kezdett, és én beléptem rajta.

 

’ vége ’

 

-          Végre megérkeztél, Ryuuzoku Hikawa! – mondta a főkapitány – Megkezdjük a gyűlést! – dobbantott botjával az öreg.

 

Én beálltam a páros számú kapitányok sorába, Kurotsuchi mellé.

 

-          Talán te is hallottál róla, hogy pár nap múlva Seireiteibe jön Takaie Kishijoten, Soul Society egyik uralkodó klánjának hercegnője, hogy tárgyalhasson Seireitei vezetőségével.

-          Sohasem hallottam róla. – válaszoltam ridegen.

-          Soul Society egyik távoli részének hercegnője. – mondta Soi fon. – Egy kláné, amely a többi nemesi családdal ellentétben, nem Seireiteien belül él.

-          A feladatod az lesz, hogy elmész oda, és ide kíséred épségben a hercegnőt.

-          Miért pont én kapom ezt a feladatot?

-          A többi kapitány Seireitei védelmére összpontosít, és előkészítik a terepet a hercegnő érkezésére.

-          Ekkora felhajtást egy hercegnő miatt…

-          A hercegnő ereje fontos szerepet játszik Soul Society védelmében. Akárcsak a tiéd. – mondta a főkapitány. – De nem csak a te támadó erődre van szükségünk, ha minél kevesebb kárral akarunk megúszni egy lehetséges támadást. Éppen ezért kell idehoznod őt, hogy megtárgyalhassuk vele a védelem hosszabbítását.

-          Rendben van. – mondtam, majd elindultam az ajtó felé.

 

Kiértem az egyik kapuhoz, amit odaértemre már ki is nyitottak.

 

-          Ryuuzoku kapitány! – szólalt meg az egyik kísérő tiszt. – Az út több napot is igénybe fog venni. Javaslom, hogy vegye el ezt a csomagot. Étel és ital van benne.

-          Kösz nem.

 

http://www.youtube.com/watch?v=UGOoEoJly28

 

Ekkor elkezdtem kiengedni a reiatsumat, amitől a körülöttem lévő shinigamik majdnem elszálltak.

 

-          Ryuuzoku kapitány!!!

-          Kicsit lerövidítem az utazást.

 

Hosszasan, csak eregettem a reiatsumat, majd megindultam. Az indulás lendülete elsöpörte a körülöttem állókat. A levegőben repültem, és így vágtam neki a hosszú útnak. Kb. fél nap leforgása alatt el is értem Soul Society azon részének határára, ahol a Takaie királyság található. Ahogy elnéztem, egy elég nagy királyságról van szó.

 

http://www.youtube.com/watch?v=kaYCqVbUQUo&list=PLC8D1D7D45576868B

 

-          Szóval ez lenne az? – néztem a távolban lévő városszerű királyságra, az egyik közeli hegyről. - Még a Kuchiki birtok sincs ekkora.

 

Fogtam magam, és elindultam. A birtok határánál, az egyik kapu előtt belebotlottam az őrségbe.

 

-          Megállj! Ki vagy? – kérdezett emelt hangon az egyik őr.

-          Ryuuzoku Hikawa. Engem küldtek a pár nap múlva induló hercegnő védelmére.

-          Igazold magad! – szólt újra az őr, és én megfordultam, hogy megmutassam a hátamon lévő osztagjelzést. Az őrök nem szóltak semmit, csak hangosan hümmögtek. Ekkor megjelent egy fiatal lány.

-          Megállni! – kiáltott – Ki vagy te?

-          Azt állítja, hogy ő az a kapitány, akit a hercegnő kíséretére küldtek.

-          Igazán? A hercegnő védelmét nem lehet rábízni akárkire.

-          Nézd, kislány! Nekem nincs erre időm. Engem küldtek, és most itt vagyok.

-          Be kell bizonyítanod, hogy tényleg te vagy az akit küldtek, és ha te is vagy, akkor megfelelsz-e erre a küldetésre.

 

’ vége ’

 

-          Remek.

-          Őrök! Támadjátok meg a behatolót!

 

http://www.youtube.com/watch?v=lEQZGGdK7N8 (lerövidítve, egy kis jelenet erejéig)’

 

-          Hmm…valami jó is van ebben a feladatban. – mondtam magamban, és elszánt tekintettel néztem ellenfeleimre, miközben felém támadtak.

 

A felém szálló őrök, egyszer csak lehulltak mögöttem. A lánynak a szava is elállt, és meredten nézett rám.

 

’ vége ’

 

-          Nos? Elég meggyőző? – kérdeztem ridegen.

 

A lány újfent nem tudott válaszolni, csak bámult.

 

-          Elég legyen! – jelent meg egy nagydarab ember. – Jöjjön be Kapitányúr!  

 

Elindultunk a királyság centruma, a palota felé. A palotához érve, bementünk egy hatalmas ajtón. A trónterembe belépve, megláttam a fiatal hercegnőt. Kissé szomorú, vagy inkább kedvetlen tekintettel ült a trónján, és körülötte sürögtek forogtak, és magyaráztak neki az alattvalók.

 

-          Hercegnő! – szólalt meg a nagydarab férfi, és mindenki térdre ereszkedett, és meghajolt a hercegnő előtt, egyedül én maradtam állva, ölbe tett kézzel, és néztem a trón irányába, de nem közvetlenül a hercegnőre.


Hiyahiya2010. 02. 09. 21:56:49#3594
Karakter: Shinji (Vége)



Nincsen sok időm, és ihletem sem, szóval vége.. sajnálom^^"


Hiyahiya2009. 07. 07. 13:53:33#1094
Karakter: Shinji



Shinji:
 
 
Hatalmas, szakszerű ásítással mutogatom a jó népnek a gyomortartalmam, s bár lehet, hogy ők rohadtul nem kíváncsiak rá, én azért még közszemlére teszem, mert jelenleg olyan állapotban vagyok, mint egy hulla, akit poén a centrifugával is összebarátkoztattak, magyarán én kábé úgy vonszolom magam, mint egy zombi, és ha megkérdeznek, azt mondom, belém a lélek is csak akkor jár ha fizetnek neki…
Mondjuk, én abban már nem vagyok biztos, hogy más is ugyanolyan jól látja kómásságom, mint én… szerintem nem. De nem is lep meg. Sousuke szerint az arcom olyan, mint egy élő, beszélő szobor, és csak akkor változik, mikor valaki megsimogatja egy kalapáccsal…. Kackackukac… de igaza van! Néha én is elcsodálkozom magamon a tükörben, hogy milyen értelemmel teli képeket tudok vágni, de előnyömre válik, mert egyszer, a nagyon távoli jövőben jó hasznát fogom venni… vagy nem, de az most nem fáj, és ha majd később fog, adok magamnak egy pofont. Vagy Hiyori megteszi helyettem. Ő is mindig úgy támad, hogy menten átrendeződnek az arcom domborzati viszonyai… de már megszoktam. Azt hiszem.
Egyszer el fog jönni a nap, mikor majd a talpa saját maga ellen fordul, de ez max. akkor fog elő fordulni, mikor én kis is kislánnyá válok.
nem tudom, hogy fog ez bekövetkezni, de jelenlegi igen csak képlékeny idegállapotomban annak is örülök, hogy nem zúgok rögtön egy akkorát, hogy kecses ívű randit írjak le a padlóval.
Pedig ma tele vagyok melóval… fontos, életbevágó dolgokkal, amik szükségeltetnek…
Gyanakodnom kell Sousukéra, piálnom kell, semmit tennem kell, papírmunkát elbliccelnem kell, haldokolnom kell, Hiyorival cseszekednem kell, Kisukénak segítenem kell életben maradni Hiyori közelében, és végül… a legfontosabb és legnehezebb… léteznem kell. Látványosan.
Ami a mai napon az átlagosnál is nehezebb, mivel tegnap este pár hollow úgy döntött afterparyt rendez Rukongaiban, ahova én is hivatalos lettem úgy hajnali 3 körül… és amilyen nagy partiféjsz vagyok, ott lógtam egész hajnalban lényegében nem aludtam semmit…tehát most nagyon, de nagyon nem vagyok a toppon… azt hiszem, ha vége ennek a hülye gyűlésnek, akkor elvonulok „papírmunkázok” címszó alatt aludni egy kicsit… a jelentések úgy is kényelmesek szoktak lenni, mellesleg, ha Sousuke egy aljas, sántikáló kis görcs is, akkor is jól végzi a munkáját, és dolgozik, mintha fizetnék érte… pedig nem!
Tudom, hogy nem látszik, de azért élvezem, mikor nekem ugrál… meg persze, rajta kell tartanom a szememet. Nem hiába választottam hadnagyomnak. Nem bírom benne, és ez tudja. A mi kapcsolatunk alapja a bizalmatlanság. Bármiben is sántikál, elkúrta a dolgot, mikor elfogadta, hogy a hadnagyom legyen. Mert bármit tervezget, én beteszek neki, mint tengericsillagnak a szolárium…
Most semmi kedvem erre a tea parira… el kell csevegnem a főkapitánnyal, hogy mi a rák volt tegnap este, mikor nekem még az emlékezés, is lelkileg megerőltető feladat jelenlegi igen szorult, és álmos helyzetemben…   
Vonszolom magam az első osztag hatalmas ajtaja elé, Sousuke meg kötelességtudóan követ, mint egy ma született bárány, már-már gusztustalan nyájassággal mosolyogva mindenkire. Tökéletes alakítás, de engem nem ver át vele. Lehet, hogy egy IQ lightos idiótának tűnök, de kapitány vagyok. Az ő kapitánya. Ezt benézte….hehe….
Álmosan, szokásos közönyös, egyedi arckifejezésemmel állítok a hatalmas kétszárnyú ajtó elé, s ahogy az első osztag jele tájékoztatja a jámbor erre járót, hogy igen jó helyen jár, ha a halálba akarja unni magát, én is konstatálom, hogy megjöttem…
Jó fej az öreg főkapitány, csak az a pech, hogy ez a képességét, sosem csillogtatja…
- Haaaahhhhóóóóóóóóóóó! Hirako Shinji vagyok! Az 5. osztag kapitánya! Kinyitnák ezt a rohadt ajtót?- dörömbölök kedvesen, arra várva, hátha valaki roppant udvarias és elmebeteg felfigyel, ha meg nem, akkor Felkapom Sousukét, és faltörő kost csinálok belőle…
- Kapitány… higgye el, ha nem dörömböl, akkor is kinyitják.- figyelmeztet hadnagyom, én pedig csak hátra sandítva, összehúzott szemekkel húzom el számat. Azt hiszed? Én tudom, hogy nem így van…
Volt, mikor egy órát itt dekkoltam, mire valaki vette a fáradtságot is ki tolta a képét… mondjuk, akkor épp be voltam rekedve, és a maximum is egy erőltetett halálhörgés volt, mi kijött a torkomon… hát igen. Meg van annak is a hátránya, ha valaki szeret fürdeni…
Szerencsémre az ajtó kinyílik, így fel kell, hogy adjam Sousuke kivégzésére szóló tervemet, hogy helyébe lépjen az életmentő reflex című pótcselekvés, ami abban nyilvánul meg, hogy amint az ajtó kitárul én ugrok arrébb, mint egy kis nyuszi, akit a farkas molesztál, mert tudom ha ezt most nem tenném, akkor a várható halál egy másodperccel lelki felkészülésem előtt jönne…
De lám… nem kell várni, jön ez magától is…
Egy szempillantás és Hiyori óramű pontossággal repül ki rúgásra készen, mint egy miniatűr akció baba, én pedig összehúzott szemekkel, felvont szemöldökkel figyelem, ahogy fejét kapkodva keresi, mi lehet az oka, hogy nem a pofmám fogja el a lökhajtásos energiáit… egyszerű. Mert én itt állok, ő meg nem…
Persze, amint észrevesz kedvemmel együtt a biztonságom is elszáll, s mielőtt még biztonságba helyezhetném magam rám szegezi idegesen rángó mutatóujját. Na tessék… kell nekem ilyen látványosan létezni!     
- SHINJI! TE SEGGFEJ! AZT HISZED, HOGY ELMENEKÜLHETSZ ELŐLEM? HE?! – rikoltja, s minden egyes menekülési utamat gyorsan örök kárhozatra ítélve lendül a levegőbe, s kecses ívet leírva landol képemben lába úgy, hogy rám hirtelen hat a gravitáció, s zakózom a képi világomat ért rohadt erős benyomástól…
Most úgy pofán nyomtak, hogy egy darabig csak a cipőtalpak állnak majd le velem randizni, aminek nem örülök… pláne, hogy orr vérem olyan sugárban tör elő, ami meghazudtolja, hogy bennem 5 liter vér van, és nem 15…
Nem túlzok, ha egy percre csak csillagokat látok a fejem körül keringeni, s mire azok is eltűnnek, jön a következő csapás melytől már nem csak a csillagok költöznek le hozzám, de a tetejébe még csini kis szökőkutat is gyártok orrvérből…
Bazzeg! Hát ezt nem hiszem el! Minek mindig az én tökéletes pofázmányom kell nyirbálni?! HE?
- HIYORI! MI A RÁKNAK KELL MINDIG AZ ÉN POFÁMAT BÁNTANOD??? – vonom kérdőre így elsőre, és ahogy levegőt kapok a számon, amibe még az orrom is belesajdul és ismét kicsi csillagok szánkáznak előttem…
Ha így haladunk még pár év és elmehetek átszabatni a képemet… ami nem lenne jó, mert jó az, ahogy most van…. Sokan mondták, hogy jóképűségem az életkedvemmel vetekszik… nem tudom, hogy ez most jó vagy nem…
Orromat simogatva, egy rohadt nagy talpnyommal a két szemem között állok fel, s mihelyt eme művelet sikerül, egy cseppet zaklatottan trappolok Hiyorihoz, s kezdek érdekes képeket mutogatni neki…
Nem számít, hogy úgy nézek ki mint egy köcsög idegovis, attól még ezt muszáj, hogy ez a taknyos szőke kis borzalom tudja, ki a főnök! Az a minimum, hogy pofákat vágok hozzá! BLEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!
Míg ő kedvesen dühíti magát, és szintén hasonló szellemi szintű pofákkal üzen nekem még jobban belelkesedem, s nem is figyelek Souseke „ezt azért nem a nyílt utcán kéne, kapitány!” figyelmeztetésére, hanem tovább, vigyorogva, orromat malacokéhoz hasonlóan felhúzva röfögök Hiyorinak, ki az ideggörcs szélén ropogtatja meg ökleit, s indulna felém, de mivel csak indulNA azért nem teszi…
Azonban mielőtt még egyszer a földre küldhetne egy K.O. –val, jön hős megmentőm, alias Kensei, aki saját hadnagyával viaskodva sodorja el Hiyorit, aki perceken belül már valahol, egészen máshol boldogítja Kisukét. Szerencsétlen csávó… jól beszívta ezzel a hárpiával… én is félnék utcára lépni, ha ő loholna a nyomomban, hogy megverjen… bár… ez a veszély már legalább 50 éve fenyeget nap mint nap… ha jobban bele gondolok, már rég lelki betegnek kéne lennem. Na majd ezen is elgondolkozom…
- Hirako! De jó, hogy találkozunk!- hallok meg egy kedves, roppant kellemes férfi hangot, s ahogy szokásos érdeklődésemmel, lebiggyesztett szájjal megfordulok, s megpillantok Ukitakét, széles vigyor költözik arcomra, amolyan 24 karátos, száz fogas féle, amivel a jó barátokat általában köszönteni szoktam.. és már csak azért is, mert Ukitakét bírom. Fogalmam sincs miért, de bírom. Talán azért, mert lehet vele piálni... És egész vicces mikor részeg… nos… előfordul…
Megvárom, míg mellém ér, s csupán akkor intek én is, hogy jelezzem, igen észrevettem. Mint, ahogy általában most is barátságosan mosolyog, mögötte elmaradhatatlan hadnagyával, ki kötelességtudóan, még is széles mosollyal követi kapitányát. Idilli kép… néha én is azt kívánom bár csak Sousuke és az én viszonyom is ilyen lehet. Lehet is… majd…. Miután leleplezem, a képébe röhögök, és megdorgálom, mint egy zöldfülű kis nyavalyást… mert az. Csak épp túloz egy kicsit, ha azt hiszi, hogy nem.  
- Yo! – vetem oda, azért még köszönésképp, s tudomást sem veszek arról, ahogy barna szemeivel végig kémlel. HHmmm… tudtam én, hogy új fésűt kell szereznem. Már megint kócos maradtam… francba! Bah… szar ez az éjjeli műszak…
Szinte ösztönösen túrok bele, ő pedig észrevétlenül lép egyet előrébb, vagy azért, hogy direktarcon legyintsem szőke tincseimmel, vagy azért, hogy új samponom illatát szimatolhassa… elgondolkodtató. Majd kölcsön adom neki, mivel tudom, hogy ő is kábé ugyan olyan közel harcot vív azzal a fehér sörénnyel, mint én…
- Fáradtnak tűnsz! Forgalmas éjszakád volt? –érdeklődik, ahogy ő is és én is elindulunk befelé… na wazze… tudtam én, hogy érdemes látványosan léteznem. Így már mindenki látja mi bajom! Panaszkodni, meg úgy is szeretek… anélkül unalmas a nap.
Fáradtan sóhajtok fele, s lazán tarkómat vakargatva függesztem tekintetemet a plafonra. Na igen… elég hulla vagyok. Bírom én Ukitakét. Majd rá támaszkodok, ha bealszok a gyűlésen.
- Jah… egész éjszaka azokat a köcsög hollowokkal töröltem a padlót. Komolyan mondom egyre idegesítőbbek.. nem elég, hogy arcfrissítés van a kapitányok között, de most még jön a sok lélekszopó görcs is. Komolyan kezdek ideges lenni!- morgom halkan, érdekes hanglejtéssel, mellyel –ha viselkedéssel nem is- de kikívánom fejezni, hogy igen, én most idegileg el vagyok tunyulva, vagy valami ilyesmi.
Érdeklődve szemléli meg arcomat, s én csak kiváncsian felé görnyedve nézek mély farkasszempárbajt a fehér hajúval, mintha azt akarnám mutogatni, hogy igen én 2 órán keresztül bírom pislogás nélkül. Tudom, mert egyesre fogadtam Hiyorival és nyertem,… és hogy mi volt a jutalmam? Pofán verés… örültem neki, mert felér 5 üveg szakéval… K.O. és tökéletes öntudatlan kábaság.
- Tudod, nem látszik, hogy olyan zaklatott lennél.- csippenti meg arcomat gyengéden, én pedig csak egy fintorgó horkantással hajolok el tőle, s fonom keresztbe karjaimat mellkasomon. Még hogy nem látszik! Tudom én! De valaki nagyon elkúrta az arcberendezésem eme részlegét… van az úgy, hogy nem jól csinálnak meg valakit…
- Ugyan már! Ilyen szögből nem is látod eléggé! Honnan tudod, hogy nem vagyok ideges, ha nem is látod? – morranok durcásan, majd ezen hamar túllépve, fordulok hozzá ismét, s egy árnyalatnyival nagyobb szemekkel, s érdeklődve húzódom hozzá közelebb.- De úgy hallottam, tegnap Rukongai másik felében is buli volt a holowokkal! Nem a te osztagodat rendelték ki?
- De! Igen… és én sem vagyok sokkal frissebb nálad. Csak tudnám, hogy miért és hogyan törnek be ilyen sokan…- gondolkodik el, ujjait álla alá támasztva. Nekem lenne egy sejtésem…
Észrevétlenül, elkomorult arccal sandítok hátra, engem hű pincsiként követő hadnagyomra, ki épp Ukitake hadnagyával cseveg kedélyese, de még épp időben csípi el tekintetem, s küld felém is egy bíztató mosolyt. Nem baszol át ezzel a szent attitűddel, Sousuke… tudom, hogy benne van a kezed.  
Szinte érzem, a belőle áradó sötét aurát, és lehet, hogy már csak paranoiásan képzelem be magamnak, de tuti, hogy mesterkedik valamiben, és ha más nem is, én hiszek magamnak. Még szép… mert ha nem így lenne, simán elmehetnék skizónak…  
- Fingom nincs. De, ahogy sejtem, száz, hogy minket küldenek, ki hogy játszunk nyomozósdit. – sóhajtok ismét a fehér hajú férfi felé fordulva, lassan a gyűlésnek helyt adó terembe érve, ahol a sok kapitány már hallgatásra és unalomra késszen ácsingózik. Ahogy elhaladok mellettük, valahogy kisebbségi érzetem támad, és ezt egy elegáns fintorral kívánom mindenki tudtára adni. Wazzeg… eddig is tudtam, hogy fizikumra vézna, vagyok, mint egy ropikatona, na de hogy ennyire…  
- Fárasztó lenne, de nem bánnám, ha veled kéne elmennem.- mosolyog rám még utoljára Ukitake, majd helyére állva enged engem is utamra, s ok nagy, izmos állat közé szobrozni.
Kösz… ez kedves. Én is kellemes társaságnak tartalak, így ha ma este Rukongaiban is kell dekkolnunk, akkor is jó kedvem lesz, mert te is ott leszel lelki-szemetesládának, megy a pia is…
Mert kétlem, hogy azok a lidérces lények, akármilyen hülyék is, hogy ugyan ott támadjanak. Kivéve, ha valamit határozottan akarnak, de annak az esélye egy a tökömtudjamennyihez. Nem számoltam hányat szeltem fel, mint a szalámit…
 
*
 
- Nem hagyhatjuk, hogy ez így menjen tovább. Körül kell néznünk, és ki kell derítenünk, hogyan jutnak be ide a hollowok. Még pedig minél hamarabb. Hirako kapitányt és Ukitake kapitányt rendelem el a feladatra. Nézzenek körül, és jelentsék, ha történik valami. Nem engedhetjük, hogy tovább garázdálkodjanak Soul Society közelében! Elmehetnek. – adja ki a parancsot kis esti partink lezárásaképp a főkapitány, én pedig fáradt sóhajjal nyugtázom, hogy igen cseszd meg, már megint én megyek elvégezni a melót, és megint én leszek az, aki bealszik, majd közben… hál’ Istennek, Sousuke itt lesz, és illúziórombolóan fog majd megint felébreszteni, mert miért ne lapon…
Komolyan mondom, annak a pasinak, sincs jobb dolga a csesztetésen kívül… kis ünneprontó.
Ásítva sétálok oda, a még bent maradt Ukitakéhoz, s kezemmel vállát átölelve támaszkodom meg benne, s szimatolom meg óvatosan a belőle áradó kellemes levendula illatot. Nyugtató. Biztosan a gyógyszerei miatt kell ez is… sajnálom, amiért ennyit nyomja az ágyat, de hogy jobb kedve legyen, ma este piálunk egy kicsit. Legalább is én addig fogok vedelni, míg kettős látást nem játszok a holowokkal…  
- Úgy néz ki, ma este együtt szenvedünk, Juushiro-san. – veregetem meg vállát együtt érzően. Na hajrá nekem… és neki is. Mert tuti, ha Sousuke velünk van, akkor nem lesz heppi és nyugalom az éjszaka…             


<<1.oldal>> 2.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).