- Jó hosszú nap elé nézünk – dõl hátra a székbe, miközben a tenyerével a combjaimat cirógatja. – 118 éves vagyok, és amint már sejted, nem ember – néz rám – Vérfarkas vagyok… olyan, mint a filmekben, de sokkal jobban nézek ki, nem vagyok olyan szõrös és csúnya.

Az agyam még fel kell hogy dolgozza ezt az információt.

- Át tudsz alakulni? – bököm ki a legirreálisabb kérdésem.

- Igen, át tudok – biccent – Most nem mutatom meg, õk nem tudják, hogy mi vagyok. A szüleimet… megölték hosszú évekkel ezelõtt, nagy valószínûséggel azok a farkasok támadtak rám.

Belemarkol a combomba, de nem is az fáj, hanem az emlék, amikor hanyatt lökött és beszakadt a fejem.

- Bocsánat.

Kikerekednek a szemeim. Basszus, komolyan bocsánatot kért? Nocsak, a világ nyolcadik csodája.
Rámosolygok, megsimogatva a mancsát és nyomok egy puha csókot a homlokára.

- Egyelõre ennyi elég lesz – néz fel rám, én pedig hátratéve a kezeim támaszkodok.

- De megállapodtunk, hogy mindent elmondasz! – ellenkezek, de felegyenesedve támaszkodik meg mellettem, nekem pedig már most felgyorsul a lélegzetem. Nem, erõs leszek, szó se lehet róla, hogy ma huncutkodjunk.

- El is fogok, de most nincs kedvem hozzá – mordul fel és lehajolva forrón megcsókol. Nyüszítve karolom át a derekát és mohón csókolom, szinte érzem hogy felgöndörödnek a lábujjaim… úristen, imádom ahogy csókol…

- Most az egyszer hagyom, hogy neked legyen gyereknap – zihálom, amikor végre elenged, ujjaim rászorulnak a vállán a zakóra. Na szép… meg tudnám dugni itt és most. – Igyunk valamit.

XxX

Dave mocskosul jó koktélokat kever, imádom… édes és itatja magát, Nevetve néha hozzásimulok Matthez, kap egy csókot, végigcirógatom a combját… és csak késõn veszem észre, hogy annyit ittam, hogy még az arcom is belezsibbadt. Te jó ég… kuncogva takarom a szám.
Egy vérfarkassal járok, ilyen nincs. Hallucinálok, tuti, csak azért gondolom ezt mert seggrészegre ittam magam.

- Elég volt mára – hallom Matt hangját, de ellenkezek. Nem akarok hazamenni, jó itt, és Dave nagyon cuki és finomakat csinál… Nem akarok… de azért tud olyat mondani, ami motivál.
Nem érdekel mit mondtam, nyamnyam.

- Itt van a pacika! – lelkesedek fel a szép piros kocsi láttán. Imádom! Olyan gyönyörû, és úgy dorombol!

- Ha széthányod a kocsit, te takarítasz – dorombol.

- Elõbb hánylak le téged – fenyegetem, de a büszkeségem nem engedné, hogy hányjak. Soha. Vagy legalábbis nagyon ritkán fordul elõ.

- Az agyamra tudsz menni! – morog, de áthajolva fogom be a száját a számmal. Istenem, milyen finom vagy… belevigyorgok, felszabadult alkoholgõzben. Hjaj, vigyen haza, le akarok feküdni aludni.

Amikor zökken a kocsi, kicsit kezdek magamhoz térni. Hazaértünk? Máris? De hát csak most csuktam be a szemeim, csak még egy picit… de belecsókolgat a nyakamba, én pedig a csiklandozásra halkan felmordulok.

- Még aludni akarok! – nyüszítek a szemem dörgölve.

- Majd alszol az ágyamban, szöszi.

- Miért vagyunk nálad? – ülök fel, kinézve a kocsi ablakán. Ez… nem az én lakásom… nem is az én környékem.

- Mert mostantól nálam alszol.
Kicsit felvonom a szemöldököm ásítva egyet. Nyelek egyet, de megvonom a vállam, fáradt vagyok és szomjas.

- Na jó – biccentek ásítva – Kurva szomjas vagyok… ma úgyse tudnék hazajutni, de csak ma – simogatom meg az arcát kába mosollyal. A vállamra csapom a táskám és belekarolva fixálom a lépéseim, felsétálva vele a garázsból.

- Csak ma – morogja szórakozottan és felsegít. Kapok egy nagy pohár vizet is, ledobom a kabátom elegánsan és beletúrok a hajamba. Sóhajtva mosolygok rá, miközben leveszi a kabátját és le se tudom venni róla a szemem.
Pedig azt mondtam, hogy ma nem lesz happy end, de ahogy… behajol…

- Hogy lehet valakinek ilyen jó segge? – kérdezem felkönyökölve, kaján mosollyal, és leteszem a poharat.

- Hm?

- Mondom… kurva jó a segged – lépek mögé és kaján mosollyal a fenekébe markolok. Még nekem okoz frenetikus örömet, ahogy érzem, hogy milyen kemény… Meglepve egyenesedik fel, és ahogy felém fordul, két kézzel megtaszítom a mellkasát, hogy eldõl a kanapén. Élvezkedve nézek végig rajta, miközben macskásan homorítva a hátam mászok felé, elhelyezkedve pont a csípõje fölött, de még nem ülök rá.

- Mintha azt mondtad volna, hogy ma nm lesz semmi jó – vigyorodik el, de pár ujjam a szájára teszem.

- Fogd be – nézek rá és lehúzom a vállamról a kabátot, finoman tekerve a teste, egyre jobban csábítva, majd oldalra tartva a kezem ejtem ki az ujjaim közül. – Hoppá – kuncogok rá, aztán még látványosabb csábítással finoman lehúzom magamról a másik felsõt is.

Imádom nézni, ahogy lassan gúvadnak a szemei és látnom se kell, mindent érzek a combomon, ami délebbre történik… nem engedem hogy hozzám érjen, mindig eltolom a kezét, leszorítva a párnára csókolom meg mohón, félpucéran a mellkasához simulva, hozzádörgölõzve szorítom magam hozzá, a kezem az ingje alá kúszik, belemorogva az érzésbe, ahogy az ujjaim finoman hullámoznak a hasizmain. Édes istenem, milyen kurva jó… elmosolyodok, kuncogok amikor felmordulva markol a fenekembe. Gyereknap.

- Tudod, imádom ha valaki gyengéd és kényeztet – dörmögöm a fülébe, macskásan megnyalintva a fülcimpáját – De most igazán értékelném, ha olyan istenesen megdugnál.

Valamit morog, de nem igazán figyelek rá. Minden mozdulat rohadtul fáj, a bõrömön foltokként ég a bõr… úristen, holnap borzalmasan fogok festeni… Inkább el akarok aludni, jobb híján… nincs más ötletem.

Amikor magamhoz térek, csak sziszegek. Minden izmom fáj, a bõröm húzódik és érzem a szolid, fémes vérszagot. Mindenem fáj… Matt mellettem hever, a keze a csípõmön, az arca a nyakamban és békésen szuszog. De én most le akarok tusolni.
Kimászok és átsétálnék a fürdõbe, fájdalmas tekintettel veszem fel a széthasított köntösöm. Egy külföldi boltban vettem, egyedi volt… elkámpicsorodva dugom át a kezem a hatalmas lyukon. Menthetetlen.
A fürdõ felé lépve megtorpanok a tükör elõtt és lefelé görbülõ, eltorzult arccal méregetem magam. Csíkok a hátamon… a combomon és a fenekemen… foltok a karomon, lila-zöld és bíbor zúzódások, ahogy markolt, durva harapásnyomok a nyakamon, a szám érzékeny és fel is repedt… mintha valami fasz megrugdosott volna. Mérgesen meredek az ágyon fekvõ alakra és legszívesebben szétverném a fejét az éjjelilámpával, de szekrényestõl. A fürdõbe megyek, ellátva, krémezve… így nem mehetek embere közé, ez borzalmas!
Sötét farmert veszek elõ, elegáns, orosznyakú inggel, hosszú ujjakkal, mellénnyel rá. Nincs étvágyam, minden mozdulat fáj. Idegesen vizslatom a nyakam a tükörben; még kilátszik a vörös folt, de alapozót nem merek rá tenni…

A konyhában kávét fõzök, magamnak vízhajtó teát. Beveszek két nyugtatót és csendesen ülve kortyolgatom, meztelen talpammal a csempe fúgáit buzerálom. Várom, hogy ez a mamlasz magához térjen.
Egy ilyen dugás durva felárral jár, barátom.

- Jó reggelt – jön ki és rám néz. A nadrágja meg van repedve a varratoknál… de az a vigyor! Megforgatom a szemeim. Végigmérem, hogy a sebek, amiktõl tegnap vérben ázva beesett… de a nyaka… lassan kerekednek el a szemeim. A tapaszok le is potyogtak, csak az elkent vér és a maradék fertõtlenítõ foltja van rajta. Se egy heg… semmi…

- Minden sebed begyógyult… - suttogok. Eltépem róla a szemem. Nem akarok tudni róla, rohadtul semmit nem akarok tudni, nem az én dolgom, az életem így is elég bonyolult. Ezt a seggfejet se akarom látni többet! – Csináltam kávét – állok fel hogy öntsek neki. Elé teszem, majd elõásva a kabátomból a számba teszek egy szivart és remegõ kézzel, kiengedve egy nehéz sóhajt tüdõzöm le, holott csak ritkán teszem. Hiába néz csúnyán, csak felvonom a szemöldököm, hogy rohadtul semmi köze hozzá hogy az ÉN lakásomban mit csinálok.

- Essünk túl rajta – teszi le az üres csészét és sóhajtva hátradõl. Felemelném a kezem, hogy rohadtul nem akarok tudni róla, de csak nézek rá. – Amit a házamnál láttál, azok farkasok voltak, és rám vadásztak – mondja gépiesen – És igen, én is farkas vagyok.

Csak nézek rá, összepréselve az ajkaim és lassan beleszívok a szivarba. Remeg a kezem.
Vérfarkasok, boszorkányok, vámpírok, elfek, manók, kiskutyafülefarka nem létezik. Elég sok mocskos ember van a földön ezek nélkül is. Vannak szadisták, seggfejek, pedofilok, és olyanok, mint az apám. Miért kellene természetfeletti rémség is?
Nem. Õ csak… nem. Nem akarom elhinni. Õ miért?

- Félnem kell tõled? – kérdezem halkan.

- Eddig se bántottalak, kicsikém, bár az este kicsit túllõttem a célon – morogja. Ez tõle bocsánatkérésnek veendõ. Megvonom a vállam és lepöckölöm a hamut.

- Tudtam, hogy olyan lesz – morgok.

- Ennyire tetszek neked, hogy még a fájdalmat is megérte?

- Nem én jöttem könyörögve ide – morgok vissza. Rohadtul nincs jó idõzítése ezeknek a beszólásoknak. Seggfej.

- Nem foglak bántani, megígérem neked. De tudom, hogy élvezted a tegnap estét. Tudom, hogy vágysz rám, szépségem – hajol közelebb, ahogy hozzám lép. Ujjaival megcirógatva az állam kényszerít, hogy felnézzek, és lecsap az ajkaimra, forrón megcsókolva. Felszisszenek, sérti a fájó ajkaim, de visszacsókolok, átfonva a nyakát. Levegõért kapkodva tépem el magam tõle. Hogy ez istenbe… miért csináltam ezt?
Egyszerûen kikészít, ha a közelemben van.

- Nem látok benned undort, aminek örülök… hálás vagyok érte – suttog cirógatva – mindennél jobban kívánlak, csak hogy tudd.
Elvigyorodok, hátradõlve.

- Te is megérsz pár menetet – nyomom el elegánsan a csikket. Nem kell tudnia, hogy akár többet is el tudnék képzelni vele…

- Este várlak az üzletben, ha eljössz, azt annak veszem, hogy még jó pár menetet akarsz velem tölteni – dorombolja, én pedig a nyelvemre harapok, nehogy már most rávessem magam emiatt. – Ha eljössz, azt leszögezem: nem osztozkodok rajtad, és ha bárki is úgy nyúl hozzád, hogy az nekem nem tetszik, kinyírom.

Biccentek egyet, visszadõlve, mindkét talpam a hideg csempének nyomom.

- Este várlak… remélem, eljössz. – távozik.

Elõveszek még egy szivart és lassan füstölögve nézek utána. Ahogy elmegy, lassan távozik az illata is, én pedig üveges szemmel meredek utána. Mi az istent csinálok?

xXx

Este ugyanezt kérdezem magamtól. Elsiratom a kedvenc köntösöm, ellátom a sebeim és morgok, elküldöm nagyon mélyre meg egyéb helyekre, hogy nem megyek sehova, rohadjon meg, most jótékonykodtam, megvan a jócselekedet húsz évre elõre, mégis mit képzeld magáról, kapja be meg cifrább társai… mégis öltözök, utána magam szidom.

Figyelem magam a tükörben, morogva. A hajam tökéletes, az ajkaim is lassan rendbe jön, de egy jó darabig nincs szex. Fejbe verem magam hogy megint hogy jutott ez az eszembe…

Úgy öltözök, hogy semmi ne látszódjon, mégis dögösen. Fekete bõr nadrág, magasított csizma – tökéletesen kiemeli a lábaim és a fenekem – sötét felsõ, elegáns selyemsál, hosszú, vádliig érõ bõrkabát, ami kiemeli a hajam; sötétlila, elegáns bõrkesztyû, hogy takarja a sebet a kézfejemen. Szivarra gyújtok, ahogy kiszállok a kocsiból és hátratúrom a hajam. Tudom, hogy aki olyan, megfordul utánam: a nõk, a férfiak, a férfiak akik nõkkel vannak. Tökéletes nézek ki, könnyedén bejut a kidobó, aki szelektálja a társaságot, beenged én pedig egyenesen áttörve a pulthoz lépek.

- Hello – mosolygok rá a pultosra. Dave.

- Ó, szevasz! Te már jártál itt – könyököl a pultra, de csak elpöccintem. – Adhatok valamit?

- Valami erõset, baba, de úgy, hogy ne tudjak róla – kacsintok. Kapok valami szép koktélt, de amint belekortyolok, csak azután érzem, milyen rohadt erõs, hogy végigmarja a torkom. Egyébként elnyomja az édes, gyümölcsös íz… tökéletes.
Felnézek a vezetõi rész felé, megpillantom Matt arcát. Elindulok felfelé, le se véve a tekintetem a sziluettjérõl.

Szoba, ajtó, kattan. Puffanás, ahogy nekidõl a hátam. A nyelvem hegyével érintve a szívószálat nézek végig rajta és gorombán elnyomom magamban a késztetést, hogy letámadjam, megdugva az íróasztalon. Ez beteges!

- Ezek szerint velem akarsz lenni, ha itt vagy – lép közelebb és annyira egoistán magabiztos…

- Mondtam már, jó pár menetet megérsz – pillantok rá sunyin – de feltételeim vannak.

- Valóban? – áll meg elõttem, én pedig érzem a belõle áradó hõt. Basszus.

- Valóban – teszem le a poharat és felnyomom magam az asztala szélére, mosolyogva. Nem-nem, ma nem lesz semmi etyepetye. – Elõször is – teszem keresztbe a lábaim, direkt provokálva. Mi az isten ütött belém?! – Mindent elmondasz. Mindent! Tudni akarom mi ez az egész szarság, és mire kell számítanom.

- Elõre? – vigyorog.

- Szeretek felkészült lenni. A helyzetemben te is ezt tennéd – morgok. – Nincsenek titkok, Matt, azt nem szeretem. Nem vagyok a párkapcsolatok, ráadásul a hosszútávú kapcsolatok híve, drágám, úgyhogy érezd magad megtisztelve.

- Még valami? – támaszkodik két oldalt a testem mellé, szinte közelrõl figyelve az arcom.

- Nekem ne dirigálj – suttogom, édesen és lassan végigcirógatva a mellkasát az ujjbegyemmel. – Ne szólj bele ha cigizek, hogy kivel és hogyan beszélek. Én nem vagyok háziállat – világos? – suttogom szinte az ajkaira, de aztán eltolom és ránézek. – És megígérem, hogy jó kislány leszek – simítom a kezem az arcára – És nem lopok, ha ez számít.

- Számít – hajol közelebb, a tenyerembe dorombol. Felsóhajtok, annyira jólesik, félrever a szívem. – Még valami kikötés…?

- Ha még egyszer tele leszek zúzódással, nagyon megbánod – sóhajtok fel, ahogy az oldalam simogatja, de felszisszenek. Eltolom a kezét morcosan – Csupa folt vagyok, meg seb… karmolásos a kezem! A harapásaidnak meg nyoma maradhat – panaszkodok. – Szóval ezért ma felejtsd el, hogy dugás lesz, nagyfiú, akármennyire is a szûk a gatyád, elvi kérdés nálam, hogy csak akkor mutogatom magam, ha tökéletes vagyok – csippentem meg az állát és nyomok egy futó csókot az ajkaira. Elkapom a vállát és finoman átvezetve tolom le a kényelmes székébe, majd visszaülve az asztalára szétlököm a lábait a lábammal és megérintem a felsõ ajkam közepét a nyelvem hegyével.

- És most – hajolok közelebb, élvezve a hatalmat, ami a kezembe hullott – Most mesélj el mindent, mindenrõl.

• El kell látnunk a nyakadat …. Engedd meg ez így nem maradhat - mellkasomon pihen meg

• Te is tudod, hogy nem kell - morgok rá ingerülten és a gondolat, hogy ha megtudja, hogy mi

• Köszönöm - suttogom neki és megpuszilom.

• Jó reggelt - mondom neki kielégült mosollyal, és magamra kapom szétszaggatott

• Minden sebed begyógyult - suttogja elképedve. Hát igen, elég gyorsan regenerálódok.

• Csináltam kávét gyere ki - rögtön témát vált. Kisétálok a konyhába és a kávéért nyúlok.

• Essünk túl rajta - kezdek bele, mire megszorítja a poharát. Rám összpontosít. Csak is

• Amit a házamnál láttál azok farkasok voltak és rám vadásztak - már közbe vágna, de

• Félnem kell tõled? - kérdezi, lesüti szemeit.
• Eddig se bántottalak kicsikém, bár az este kicsit túl lõttem a célon - nem fogok tõle

• Tudtam, hogy olyan lesz - ohhh … milyen kis okos és még is engedett nekem.
• Ennyire tetszek neked, hogy még a fájdalmat is megérte? - vigyorgok mint a tejbetök,

• Nem én jöttem könyörögve ide - vág vissza élesen a kicsike. Ott a pont szöszi.
• Nem foglak bántani megígérem neked - komoly hangra váltok. - De tudom, hogy

• Nem látok benned undort, aminek örülök. Hálás vagyok érte - egy lépést hátrálok.
• Mindennél jobban kívánlak csak, hogy tudd - elégedettséggel tölti el szavaim súlya.

• Te is megérsz pár menetet - incselkedik a kis szöszi. Megnyalja alsó ajkát, szemem

• Este várlak az üzletben, ha eljössz azt annak veszem, hogy még jó pár menetet velem

• Ha eljössz azt leszögezem nem osztozkodok rajtad, és ha bárki is úgy nyúl hozzád, hogy

• Este várlak, remélem, hogy eljössz - nem köszönök el tõle, nem várok most tõle

• Fõnök, fizetés emelést akarok … MOST!! - vág a pultra egy kis vodkát nekem Dave,

• Fõnök, basszus te egy kibaszott jót dugtál - felvillanyozódott, és rögtön tölt még egyet, és

• Mert csak akkor vigyorogsz így ha jó estéd volt - vágja rá nevetve. Alex, persze csak a

• Ezek szerint velem akarsz lenni, ha itt vagy - - hangomból csöpög a magabiztosság.
• Mondtam már jó pár menetet megérsz, de feltételeim vannak - remélem olyan feltételeid

Mintha légkalapáccsal klopfolnák szét az agyam, bár erõsebb vasbeton durranással együtt. Nyöszörögve húzom a párnát a fejemre, de egy erõs durranásra kiszalad a fejembõl az álom. Mi a rohadt élet, bontják a házat csak nem szóltak?
Nem, csak dörömbölnek. Türelmetlenül, erõsen.

- Megyek már! – kiáltok ki rekedten, szorosan összekötve magamon a köntösöm, fájó tagjaim megdörzsölve, a helyére rázom a hajam kifelé sietve. De még alig vagyok magamnál az altatók miatt, reflexbõl veszem le a biztonsági láncot és kinyitom…

Csuknám is vissza, majdhogynem rémülten felsikoltva, amikor meglátom Mattet. ÉS a félelem nem a darálthúsnak kinézõ pofájának szólt, hanem neki.

De egyszerûen csak belöki az ajtót és elkapva magához ránt.

- Azonnal eressz el, te faszfej! – szárnyal a szoprán tartományba a hangom, de még rezeg a sikoly határán. Nem mond semmit, csak mély, bronzos hangon morog, mire dermedten nézek fel rá.

- Bántani fogsz?

- Nem – parázslik a szeme ahogy néz. Összepréselem az ajkaim és elfordítom róla a tekintetem. Nem akarom látni se. Ez így nem megy. Ennek így semmi értelme! Minek jött ide?

De a nyaka… még csillog a friss, nedves vértõl a mély seb, jó hogy nem dõl belõle a vér… kifut a vér az arcomból. Ezt… azonnal el kell látni, legalább összevarrni! Minimum! Nehogy itt nálam forduljon fel! Idióta, ne merjen… mondtam, hogy baja esik… Összeszorult torokkal kapom el a kezem, amikor rám mordul.

- Mi történt ott a házadnál? – kérdezem, de még mindig nem nézek rá. – Ellöktél – nézek fel rá fájdalmasan. – Elájulhattam, mert… nem emlékszem semmire sem…

- Most azonnal meg akarlak dugni, szöszi – morog, erõsen az ajkaimba harapva csókol szájon. Megdöbbenve kerekednek el a szemeim. Most ezt így komolyan?! EZEK UTÁN?! NORMÁLIS?! – Mindent elmondok, de miután beléd élveztem – hörög. Kezd felmenni bennem a pumpa a kikúrt erõs nyugtató meg altató ellenére is, ökölbe szorult kézzel a mellkasára csapok, mire a seggembe markol. Ennek komolyan elment az esze, mindezek után ezzel a szöveggel állít ide? Azt hiszi érdekel annyira a perverziója hogy hagyjam magam megdugni?! Elszakadva tõle nézek rá és már felháborodottan nyitnám a pofám, hogy elküldjem nagyon messzire és nagyon mélyre, amikor végre belenézek a szemébe.

- Kérlek, most az egyszer ne ellenkezz… most mindennél jobban szükségem van rád…

Olyan mély, megdöbbentõ fáradtságot és szomorúságot még sosem láttam. Pedig ismerem az embereket, annyira hamar kiismerem õket… Ziláltan tör ki a mellkasomból egy sóhaj, keserûen összeszorítva az ajkaim. Hogy tehette ennyire tönkre magát…

Nekem meg hatványozottan elment az eszem, hogy beengedtem egyáltalán, hogy szóba állok vele! Régen egy minimális sértéstõl is elküldtem bárkit a jó… oda.
De õt nem. Ahogy szorítja a derekam… felemelem a kezem, megsimítva az arcát finoman, ujjbeggyel megcirógatva minden karcolást, piros sebet. Te jó ég. Az arcára fektetem a tenyerem, õ pedig levegõért kapva szorítja még jobban a bõrére az ujjaim, a tenyerembe csókolva.

- El kell látnunk a nyakad – suttogom megszorítva a mellkasán – Engedd meg, ez így… nem maradhat – simítom meg a mellkasát és végre enged a finom nyomásnak, leül az ágyam szélére. Most kivételesen zavartól vörös arccal örülök, hogy szorosan húztam a köntösöm. A fürdõbõl gyorsan elõhozom a kis dobozom, fertõtlenítõ… de ahogy néztem, egy stoppolás és ráférne, hogy ne maradjon heg. Ahogy az oldalához térdelek az ágyra, szinte vibrálni érzem körülötte a levegõt.

- Te is… tudod, hogy nem kell – morog halkan. A kezére nézek, amelyen szinte elfehéredtek az ízületek, úgy szorítja. Nyelek egy nagyot. Nem akarok belegondolni, hogy mit láthattam. Nem mondok semmit, óvatosan lefertõtlenítem a környékét, és engedve a tudatalatti noszogatásnak, csak sebösszehúzót teszek rá, majd lekötöm óvatosan. Annyira félek, hogy fáj neki…
Két kezem a vállára teszem, odahajtva a fejem óvatosan. Halkan morogva fúrja az arcát a hajamba, nyugtatóan simítva nyomok egy csókot az arcára… aztán a szája szélére. Aztán a szájára.

Mélyen belül utálom magam, a megmaradt emberi büszkeségem ordít velem és a haját tépi, hogy hogy lehetek ilyen balfasz, hol a büszkeségem aki az ilyen ficsúrokat elküld a bánatba, miért hiszek neki egyáltalán?!

Tudom, hogy most egyáltalán nem lesz jó. Sõt. Borzalmas lesz. Érzem a gyomrom mélyén, a gerincem zsibbadó alján, ami végigfacsarja a gerincem, de ellentmondásos ösztönösséggel fonom át a nyakát, hagyja, hogy szinte harapva csókoljon. És mégis jó valahol. Mélyen. Más mint amikor egy másik férfi úgy csókolt, hogy felgörbültek a lábujjaim.
Ez máshogy jó. Ráhagyok mindent, arra se szólok, hogy reccsen a hõn imádott köntösön és az öve cafatokban lóg a karmain, nem kérdezek rá, csak a hajába markolva csókolom mohón, éhesen, vadul. Átkapcsolták az agyam.

Fáj minden porcikám, ahol a zúzódások és a foltok vannak, de vérszemet kapva rángatom le róla a felsõt, minden kínálkozó alkalmat kihasználva csókolom, mohón és türelmetlenül. Ujjaimmal végigsimítom a háta hullámzó izmait, a hatalmas, erõs tenyér végigsimít a nyakamtól a combomig, egy agresszív mozdulattal felrántja a combom, mire átkarolom a lábaimmal a derekát.

Nem baj. Fájjon.

Zihálva tekergek alatta, két rutinos mozdulattal kikapcsolva az övet és a nadrágot, a következõre pedig eltûnik a csuklóm a gatyájában, ujjaim a férfiasságára fonva.

Állatiasan mordul fel, szó szerint lehasítva rólam a pizsamanadrágot, morogva csókol a nyakamba, fájón szívva és harapva, de csak zihálva felnyögök, összeszorítva a fogam, ha kell, megemelve a csípõm simulok hozzá.

Ez egész levegõ forró és izzik, az ujjaim csúszkálnak a hátán a verítéktõl, nyögve vájom bele a körmeim, amikor fájón a nyakamba harap, szinte nyüszítve, és belém vágja magát. Elhaló sikollyal karmolom véresre a hátát, összeszorítva a fogaim és az ajkaim nyögök minden lökésére, mégis felvéve a ritmusát. Csak kapaszkodom belé, levegõ után kapkodva fúrom a fejem a vállához, felemelve a csípõm, a combommal szorítom a derekát.

Minden mozdulatára morogva felnyög, szinte morog, dorombolásszerûen. Meghatározhatatlan, mélyen zengõ hang, én csak lehunyom a szemem és másik kezemmel megmarkolom magam mellett a takarót, a vállát csókolom.

Az egész forró, vad, tapintatlanul állati és gyors. Kimerít, mintha minden energiám átszivárgott volna belé. A bõrünk izzadtan csattan össze, elvegyülve a lepedõ surrogásában és a morgásban, az én nyögéseimben, amikor mintha egyszerre szállna ki belõlem minden, ami még ébren tart s õ egy szinte vonyító hanggal élvez el. Összeszorítva a fogaim reccsen a lepedõ az ujjaim között és a bõre a körmöm alatt, remegve kapaszkodok a vállába, végre kinyitva a szemem.

A szemét keresem, ami már-már fehéren izzik, mint a túlhevült vas. Minden tagom összetört, sajog és fáj és nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Az ujjaival annyira szorított, hogy ennek tuti nyoma marad… Felnyögök, amikor végre kiszáll belõlem, zihálva simítom meg a vállát, a nyakát, az arcát. Lehajolva csókol meg, halványan belemosolygok, ujjaimmal hátrasimítom a csapzott, izzadt haját.

• Engedj el te faszfej - feszültsége szinte tombol. Kapálózik mint egy õrült, de én satuként

• Bántani fogsz ? - hangja remeg, mint a kocsonya, kezei is megadják magukat.
• Nem.

• Ne nyúlj hozzá! - parancsolok rá, és vissza is húzza kis kacsolyát.
• Mi történt ott a házadnál ? - már vártam ezt a kérdését - Ellöktél magadtól, és én

• Most azonnal megakarlak dugni szöszi - sziszegem, és éhes sirályként csapok le ajkaira.

• Mindent elmondok, de miután beléd élveztem - morgom állatias hangon, és fenekébe

• Kérlek, most az egyszer ne ellenkezz. Most mindennél jobban szükségem van rád -

Felbõg a pacikapacitás, végigdorombol a gerincem mellett, egészen a farkamig. Istenem, mennyi lóerõ!

- Azta… - zongorázok rajta végig az ujjaimmal, mire hirtelen elkapja a csuklóm és a combjára teszi.

- Inkább ezt simogasd – elmosolyodok és épp csak finoman cirógatom a nadrág anyagán át, de nekem is jólesik. Jólesik, ha hozzámér.
Igyekszek tudomást se venni a balsejtelmes kis hangról a fejemben. Nem akarok róla tudomást venni! Azt akarom, hogy tévedjen!

Gyorsan halad a piros Mustang, lehunyt szemmel élvezem a szél csípését, felemelem a másik kezem, belekap a szél, mint a gyengéd, puha selyem. Felé pillantok, ahogy engem néz. Az utat kéne, maci!

- Baj van?

- Nincs. Csak azon gondolkodok, hogy hazaviszlek, és soha többé nem engedlek el.

Kuncogva belemarkolok a kemény combizmába, pedig a gyomrom megrezeg a szavaitól. Tudnék kezdeni vele egyet s mást.

- Ilyen nem fordulhat elõ, mert nem hagynám magam elrabolni – a cigimért nyúlok, de elkapva a tekintetét inkább mégsem.

- Elég meggyõzõ tudok lenni – vigyorog. Elnevetem magam, ahogy leparkol, még az ajtót is kinyitja nekem, kisegítve… Hangulatos, barátságos kis hely. Bár már az eszemet se tudom, mikor voltam utoljára étteremben. Ilyenben, legalábbis. Illatos a hely…

- Kint együnk – húzza ki nekem az egyik fehérre festett széket, én pedig elegánsan leülök.

- Úgy bánsz velem, mint egy királynõvel – mondom csendesen. Nem is tudom, miért szakadt ki ez a számból, de jólesik a figyelme. Ez másmilyen.

- Ne éld bele magad. Midnen csoda három napig tart – Éééééés így kell tönkretenni egy szép, idilli pillanatot. Kinyitom az étlapot, átfutva. Mind elég nehéz, házikoszt, nem éppen az én gyomromnak való, bár egy kis partyhard ezen a téren talán megengedett. Mondjuk az alkohol elég sok kalória volt… Rendelünk egy cuki kontyos nénitõl és elképedve hallgatom azt a mennyiséget, amit Matt készül megenni.

- Aranyos hely – nézek rá – Nem ezt néztem volna ki belõled.

- Miért, mit néztél ki belõlem? – hajol közelebb.

- Hát, valami puccos helyet – mérem végig. Armani ing, Hugo Boss cuccok, Mustang… - de örülök, hogy itt vagyunk. Régóta laksz itt? – mosolyodok el.

- Egy éve költöztem ide, azelõtt pedig jártam a világot. Te?

- Én ide születtem – vonom meg a vállam. – Vesztemre nem egy fényes környezetbe – mosolygok csacsogva. Végül is az csak volt és ennyi. Senkinek semmi köze hozzá.

- BB – néz rám, én pedig elfordítom a tekintetem. Soha még csak célozni sem szoktam arra, ami volt, neki mégis legszívesebben az ölébe hánynám a múltam. Irritál. – A pénz nem változtatja meg a múltat, és a jövõt is csak kidekorálja.
Felvillan a szemem, ökölbe szorulnak az ujjaim, összegyûrve a szalvettám. Hát persze, mondja az akinek annyi a pénze, hogy két kézzel szórhatja, vécépapír helyett is azzal törölheti a seggét!

- Könnyen beszélsz te – sziszegem – Neked van. Nem tudod, milyen az, ha nélkülöznöd kell!
Haza akarok menni, baszom le ezt az egészet, már az elejétõl fogva semmi értelme. Blondie jól mondta!

Feszült marad a levegõ, hiába érkezik meg a reggeli, nem igazán van étvágyam. A vonalaim pláne fontosabbak. Semleges témára tereli a vizet, az iskoláról mesélek.

- Az én szüleim is meghaltak még gyerekkoromban egy balesetben – mondja csendesen. Rápillantok. Istenem… nem is gondoltam volna.

- Sajnálom…

A kávé is megérkezik, elõveszem a szivartárcám, elvégre az igazi kávé mellé így tökéletes, mikor megfogja a kezem.

- Ne gyújts rá, nem illik ebben a szép környezetben – felpillantok rá és halvány mosollyal visszateszem.

- De csak mert ilyen szépen kérted – hunyorítok csábítóan.
Pár szót beszélünk, halkan, de a csend is tökéletes. Sõt, beszéddel csak megint összekapnánk, félreértenénk egymást, de ez a csend beszél. Beszélget helyettünk.
Mégis elromlik, amikor csörög a telefonja. Basszus, illene kikapcsolni. Elfoglalt üzletember, de amikor fizet, elkerekednek a szemeim. Ez meg… te jó ég.

- Szerintem nagyon finom volt a kaja, megérdemlik a pénzt – nevet fel. De ennyit… komolyan? Lehajol és megcsókol, futó puszi és puha, de lehunyom a szemem.

- Te nem vagy normális – suttogom elmosolyogva, a kezem a mellkasára simítom.

- Tudom, picinyem, és pont ez tetszik neked – nevet és magához húz, így sétálunk ki. Valamiért még büszkeség is fog el, hogy egy ilyen pasi így mutatkozik velem… és ez a kocsi! Hát orgazmikus. – Elõtte még haza kell ugranom – néz rám – Dave megint bénázik.

- Csak nyugodtan, én ráérek estig – kacsintok és hátradõlök a bõrülésben. Bekötöm magam és visszateszem a kezem a combjára, egy pillanatig csodálva, hogy milyen jól mutat a fehér, karcsú kezem a fekete nadrágos combján. Figyelem az elsuhanó tájat, kényelmesen hátradõlök a puha ülésben, boldogan. Ez tényleg szuper…
Hamar odaérünk a házához, de valami megcsapja az orrom és levéve róla a kezem kiegyenesedek az ülésben. Valami nagy, fekete folt mozog az impozáns kertben.

- Matt…? – kérdezem, de nem mozdítom el a tekintetem a kertrõl.

- Mondjad – hörög. Ijedten nézek rá, lesápadva.

- Nagyon remélem, hogy csak én látom azt a két bazi nagy farkast a kertedben – suttogom.

Mintha valami nyakon vágna, egy pillanatig nem kapok levegõt. Menekülni akarok Matt közelébõl, ami ezt sugározza, hogy levegõt kapjak… mintha parazsat dugnának le a torkomon. Lefékez, ha nem lennék bekötve, megfejeltem volna a mûszerfalat, és kábán nézek fel. Elborzadva kerekednek el a szemeim, ahogy Matt kiszáll az autóból, hátat fordítva nekem. Ezt nem mondja komolyan…

- Matt, nem mehetsz oda! – kapcsolom ki magam kapkodva – Elment az eszed, széttépnek, ne menj! – kapok a keze után, de ahogy az ingjére fonom az ujjaim, hangos mordulással tépi ki magát, és felém fordul. Rémülten hátrálok az autónak, mintha a vonásai megolvadtak volna, a szeme izzik, mint a hevülõ parázs. Ismét fájdalmasan nyögök fel, ahogy az a hullámzó erõ fojtogatni kezd, rettegve nézek rá.

Mi folyik itt… Miért megy oda? Még baja esik…

- Kérlek!! – szedem össze magam, ösztönösen próbálom visszatartani, féltve – Kérlek, Matt, ne… - de csak állatias morgással, mintha minden foga hegyesen csikordult volna össze, mellkason taszít erõsen, figyelmen kívül hagyva. Mintha egy semmi lennék az erejének, egy vékony, levegõvel töltött baba, hanyatt esek, alaposan a betonba csapva a fejem.

Jó pár pillanatig csak sípol a fülem, csillagok ugrálnak a szemem elõtt. Kábán emelkedek fel, de oda se merek nézni. Ez… nem normális, nem, meg fogják ölni, meg akarnak ölni. Rettegve nézek oda, de üres az udvar… nem érzek semmit, nem látok… nagy farkasokat, gumiarcú szeretõt…

Lehet hogy elájultam volna?

Itthagyott… a földön heverni…?

Összepréselem az ajkaim, a lüktetõ fejemre szorítva a kezem, és rémülten félrever a szívem, amikor látom, hogy véresek lettek az ujjaim. Haza akarok menni, csak… haza akarok menni.

xXx

Fogok egy taxit, és hazatámolygok. Rettentõen fáj a fejem, mintha ki akarnának ugrani a szemgolyóim, a koszos, elszakadt ruhám oldalra dobom és beveszek egy bitangerõs fájdalomcsillapítót. Két tükröt használva ellátom a sebet, lefertõtlenítve, letusolok. Nekidõlök a csempének.

Hát, volt már jobb elsõ randim is, elmosolyodok keserûen, égnek a szemeim. Most jó lenne sírni, ha a büszkeségem hagyná. Más randin legalább dugok egy jót vagy rosszat, de legalább kifizetnek.

Pedig annyira reméltem, hogy a hülye sztereotípia megtörik.

- Basszus – töltök magamnak egy pohár bort, legalább stílusosan öblös vörösboros pohárba. Zúzódás a csípõmön, a kézfejemen… Kell majd egy kis idõ és sok krém, hogy ezeknek ne maradjon nyoma.

Mégsem tudok aludni, hiába fekszek vizes hajam kiterítve a párnán. Félek.
Ahogy rám nézett. Mintha meg sem ismert volna. Nem is ismert meg, ez nem… csak képzeltem az egészet, ilyen nem létezik.
Felpattanva mindent bezárok, az ajtóra a reteszt, az ablakokat is becsukom és eldõlök az ágyamon. Aludnom kell egy kicsit.

Ma már nem megyek sehova.
Még fél óra szenvedés után beveszek két bitangerõs altatót. Emlékezni se akarok semmire. Mattre pláne nem. Erre nincs magyarázat, normális végképp nincs, több hazugságot nem akarok hallani. Menjen a pokolba.
Keserûen szorítom magamhoz a párnám, belefúrva az arcom. Menjen a pokolba.

• Szép jó reggelt - kacsint rám, arca mosolyog - meseszép mikor mosolyog. Én talán

• Na mit terveztél? - fordul felém, kíváncsiság bujkál hangjában.
• Elviszlek reggelizni - morgom nyakába … nem messze a házamtól nyílt egy kis

• Nocsak, azt hittem, te konyhatündérkedsz - magamban mosolygok kijelentésén. Ez

• Inkább nem - felkapom zakómat, a fontosabb irataimat meg persze a kocsi kulcsot is elrakom.

• Te jó ég - hallom meg izgatott hangját. - Egy egy kibaszott Ford Mustang - na

• Bízony - közelebb lép a kocsihoz, és mintha egyik szeretõje lenne óvatosan végig

• Köszi maci - kuncog. Már megint le macizik …. utálom mikor becézgetnek, de most

• Azta - ámuldozik a kicsi szöszi, és míg mindig a kocsit cirógatja. Na ebbõl elég volt.

• Inkább ezt simogasd! - hangom picit parancsoló, de eleget is tesz az utasításnak, mert

• Baj van? - hallom meg hangját.
• Nincs. Csak azon gondolkodok, hogy hazaviszlek és soha többé nem engedlek el -

• Ilyen nem fordulhat elõ, mert nem hagynám magam elraboltatni - egy cigit kotorna

• És az elõzõ mondatodra pedig, elég meggyõzõ tudok lenni - vigyorodok el,

• Kint együnk - engedem el testét, és kihúzom neki a széket. Picit elpirul, de helyet

• Úgy bánsz velem, mint egy királynõvel - meghökkenten nézek rá.

• Ne éld bele magad. Minden csoda három napig tart - sexis mosollyal jutalmazom

• Mit adhatok aranyaim ? - hangja csilingelõ.

• Aranyos egy hely … nem ezt néztem volna ki belõled - harapja el a mondat végét.
• Miért, mint néztél ki belõle ? - hajolok közel hozzá, és fürkészem mese szép arcát,

• Hát valami puccos helyet - jelenti ki nemes egyszerûséggel - de örülök, hogy itt

• Régóta laksz itt ? - teszi fel kérdését. Jahm … igaz is azért vagyunk itt, hogy

• Egy éve költöztem ide azelõtt pedig jártam a világot - belegondolva, hogy mennyi

• Én ide születtem sajnos vesztemre nem egy fényes környezetbe - hangja

• BB - nevére megborzong - A pénz nem változtatja meg a múltat, és a jövõt is csak

• Könnyen beszélsz te - hangja dühös - Neked van. Nem tudod milyen, ha

• Már egyszer elmondtam, hogy engem nem érdekel a pénz - hangomban érezni,

• Az én szüleim is meghaltak még gyerekkoromban egy balesetben - azt azért még sem

• Sajnálom - együttérzést érzek.

• Ne gyújts rá , nem illik ebbe a szép környezetben - kérem meg gyengéden. Rám

• De csak azért mert szépen kérted - villant rám egy kacér mosolyt.

• Szerintem nagyon finom volt a kaja megérdemlik a pénzt - mondom nevetve, miközben

• Te nem vagy normális - na ez szép mondhatom. Meghívom reggelizni elég kulturáltan

• Tudom picinyem, és pont ez tetszik neked - kacsintok rá, magamhoz

• Matt - egy mély nyekkenést hallok meg az anyósülésrõl.
• Mondjad - mordulok rá állatias hangon, mire összerezzen.
• Nagyon remélem, hogy csak én látom azt a két bazi nagy farkast a kertedben -

De az a pillantás… taplóvá szárad a nyelvem, amire mérges vagyok magamra. Miért hoz ki belõlem ilyet? MIÉRT?! Ne jöjjön a közelembe se!

Nem szeretem, ha valamit az életemben nem tudok irányítani. És õ egy igencsak ingatag változó. Pattan az inggombja a rohadt Armani ingen, és akaratlanul is villogó szemmel követem az elõbukkanó kis rést a két izomkocka között. Te jó ég, végignyalnám… Nem! Ez csak egy fasztarisznya! Mégis megbénultan figyelem, ahogy szinte gyengéd mozdulattal közelebb lép és megfogja a kezem. Mintha áramot vezetnének minden idegszálamba, összerándulok, pláne amikor az ágyékára nyomja az ujjaim. Innentõl nem kell segítség, az ujjaim magától térképezik fel az impozáns és igencsak kemény dudort, hogy majdnem félrenyelek. Lehunyom a szemem egy pillanatra. Hatalmas önuralom kell hozzá, hogy ne tépjem le róla a gatyát…

- be vagyok rád gerjedve, mint egy kanos állat! – emeli fel a hangját. Erõset szusszant, mire ránézek lusta félmosollyal. Mégis égeti az ujjaim a farka érintése, tudnék vele mit kezdeni. Az egész pasival tudnék mit kezdeni. – Erre voltál kíváncsi kicsikém, hogy kívánlak-e?

- Igen – dorombolom, aljas macskás mosollyal. Ez jót tesz a sértett egomnak, majdnem, mint egy bocsánatkérés. Hirtelen lehajol és szájon csókol, én pedig belé kell, hogy kapaszkodjak, nehogy lecsorogjak az asztalon, amire forrón morogva feldob. Basszus, ilyen állati vonzerõt, teljesen megvett… és ahogy csókol! Te jó ég, már arra majdnem elélvezek.

Ez az állatias stílus meglepõ, de nagyon bejön. Egészen addig, ameddig a marka a csípõmre nem szorul és élesen bele nem váj. Hallom a ruha reccsenését, amire kinyitom a szemeim, mérgesen töröm meg az idillt, ahogy az ajkaiba harapok figyelmeztetõen.

- Ez egy baromi drága ruha volt! – nézek rá mérgesen, ahogy látom, hogy a ruhámon akkora szakadások vannak, hogy simán átfér rajta az ujjam. Hogy az istenbe tudta ezt csinálni?!

- Leszarom, majd kapsz egy másikat.

- Tõled nem kell semmi, csak szállj le rólam! Seggfej! – próbálom menteni a menthetõt, de nem mozdulok.

- Te is kívánsz engem, valld be – simítja a hatalmas mancsát az arcomra, én pedig sóhajtva lehunyom a szemem. Istenem… a gyomromban fájdalmasan megrándul valami.

- Néztél már tükörbe mostanság? – nézek fel rá halvány mosollyal – Mert ha nem, akkor felvilágosítalak, hogy kibaszottul jól nézel ki – emelem fel a kezem és az ing résén át a bõrére simítom a tenyerem. Halkan morog, hogy tetszik neki, mintha egy macska dorombolna, vagy egy kutya morogna jólesõen… - De megaláztál! A becsületem még a kinézetemnél is többet ér, nekem már csak ez maradt… semmi más – fordulok el. Fogalmam sincs, miért mondom el ezt pont neki.

- Nem fogok bocsánatot kérni, nem tudom, hogy kell és nem is akarom megtanulni, szépségem – lép el. Elrontva a hangulatot és én nagyon hülyén érzem magam. Miért mentem bele ebbe az egészbe? – Ha már nem akarsz takarítani – puff, még egy bevitt lövés; kezdek ismét mérges lenni – Akkor holnap jó lenne, ha beugornál Dave, a pultos mellé. Remélem ez megfelel – pillant rám. Elõveszek egy szivart és a medállal meggyújtom, lassan slukkolva, hogy kitisztítsa a fejem és tudjak gondolkodni. Meló, hm? Nem a megszokott.

- Rendben van – vonok vállat – Mennyit fizetsz?
A jó munkát meg kell fizetni, és én vagyok a legjobb.

- Ezer dollár, és ma este velem egy vacsora. Hogy megismerjelek közelebbrõl.

Eszem a kis szõke herceg pacimeséjét. elgondolkodva bukkan ki a nyelvem az ajkaim közül, megérintve a felsõ ajkam közepét.

- Nem akarok veled vacsorázni – rántom meg a vállam és lassan a cigibe szívok. Dolgozz meg értem, apukám, ha már ekkora seggfej vagy.

- Nem akarásnak nyögés a vége – jegyzi meg, mire egy keserû grimasz fut át az arcomon. Abban van tapasztalatom bõven. – Ha nincs vacsora, nincs meló, és szerintem most jól jönne neked a pénz.

A pénz mindig jól jön. Számlára… iskolára. Vizsgára. Az állam nem mecénáskodik a magamfajtáknak. Az életszínvonal tartása se olcsó.

- Kétezer, és holnap egy reggeli – mosolygok angyalian, ellenállhatatlanul. Elneveti magát, miközben megigazítja az ingét.

- Legyen holnap nálam egy reggeli, és megkapod a pénzt – fog kezet velem, de már erre is végigfut rajtam egy jó érzésû melegség. Csak egy rohadt kézfogástól!! Basszus! Pláne amikor hozzáérnek az ajkai is…

- Matt vagyok – dörmögi a szûzhártyarepesztõ baritonján.

- Boris – nyögöm ki, és legszívesebben homlokon vágnám magam. Gyûlölöm ezt a nevet! – De kérlek hívj BB-nek.

Nyelek egyet és elhúzom a kezem – Oké, akkor… holnap – villantok rá egy dögös mosolyt. Miért reggelit mondtam?? Én hülye picsa, hát ma estézünk a csajokkal! Ünnep van! – nekem most mennem kell, egy csapat kiéhezett kanszuka várja, hogy igyunk a vizsgaeredményekre – kacsintok és összeszedem magam, a cigibe szívva ellibegek. Odaintek a pultosnak is, hogy szokja a látványom.

xXx

Otthon az ágyam szélén ülve nézem a három-három szakadt csíkot a ruhámon és a nadrágon is. Basszus, mintha késsel lenne felhasítva… átdugom rajta az ujjaim. Vajon meg tudom csinálni, hogy ne látszódjon? De hogy tudta így felhasítani? Értetlenül rágom a szám, de elterelem a gondolataim róla, mielõtt elhagyja minden vér az agyam. Megnyalom az ajkaim elégedett mosollyal… basszus, az a csók, ha még egy kicsit folytatja, menten letépem róla a gatyát.

Lent kopognak, megjött Kat és Blondie, hogy megünnepeljük a sikeres vizsgát egy igazi Bubblegum Bitch partival. Élveteg mosollyal nyitok ajtót, beinvitálva a kicsi családom.

Jó pár óra múlva indulunk az éjszakának, még jó, hogy péntek van: imádom a polgárpukkasztást. Egy feszes fehér latexhatású bõrnadrágot veszek fel, egy magasított csizmával, ami megemeli az alakom és még a seggem is formálja… a nõknek annyira jó! Micsoda cuccokat hordhatnak, de ne legyetek önzõek, csajok, én is gond nélkül felveszem. Imádom a bõrt! A nadrág egészen a vékony derekamig ér, egy fekete övvel hangsúlyozom, fekete felsõvel, a hajam kicsit megemelem és hátrafelé simítom, sõt, Kat a profizmusával még kihangsúlyozza az arcom is némi rafinált sminkkel. A körmeim tökéletesek, tökéletes vagyok. Bõrkabát, hogy tökéletes legyen az összhang, és a másik két imádott kis cafattal bevesszük a várost.

xXx

- Irigylem a nõket – forgatom az esernyõt a koktélomban egy bárban. Bár egybõl kiszúrtam pár balféket – a munka hatalma – nem nyomulok rájuk. Most van elég pénzem és lesz is, hála Mattnek. megnyalom az ajkaim. Fantasztikus a seggem ebben a fehér bõrnadrágban, legszívesebben letapiznám magam.

- Miért Baby?

- Hát… tökéletesek, ragyogóak, sok férfi rajong értük, a lábaik elõtt a világ. Csodálatosak… Komolyan, milyen ruhákat terveznek rájuk? Kegyetlenség. – Húzom le a koktélt.

Táncolunk. Lehet hogy megtévesztõ a külsõm, de pont ez a lényeg, plusz Kat tökéletes munkája, hogy szabályosan népszerû vagyok egész este, ami persze természetes. Az egész esti fogyasztásom ingyenes, mindig meghívnak, táncolunk, nem fogom vissza magam.

De ma nem dolgozok. Ma csak szórakozok és olyan felhõtlenül boldognak érzem magam. Nem stírölöm le a pasikat csak egy gyors numera vagy a következõ havi zsebpénzem miatt…

Közeledvén a pirkadat kapaszkodunk össze a csajokkal; kuncorászva hazafelé haladunk. Vagy támogatjuk egymást, már fogtam Kat haját, hogy hányjon, de õ csak amiatt aggódott, hogyha mindenbõl hármat lát, hogy fogja újratenni a rúzst… könnyesre nevettem magam. A nyakláncommal egy cigire gyújtok, nekidöntve a hátam az egyik sikátor falának, miközben várom ezeket a kósza ribancokat, lassan engedem ki a számon a füstöt. Méghogy reggelizni… randiszerû… kis édes. Lassan slukkolom le, elmosolyodva, a hajamba túrok. Meg akar ismerni… Nem szoktam közelebbi kapcsolatokat kötni. Az meggyengít. De ez a pasi… A stílusától eltekintve tényleg fõnyeremény. Kicsit seggfej, de azért édes.

- Még haza kell mennem – nézek a lányokra és adok nekik is egy-két slukkot.

- Máris? – nyávog Blondie. A nevét megcáfolandó olyan sötét a bõre, mint a tejcsoki, a szeme két fekete pötty, a haja ívesre nyírva, bár õ paróka-párti, megállapíthatatlan.

- Aha – kuncogok – Reggel randim van – sóhajtok színpadiasan.

- Randid? Neked? Reggel? – nyerít Kat – Nappali dugás?

- Ugyan – intek, és akaratlanul is elfordítom a szemem mosolyogva. – Ez más.

- Édes, ugye ne fordult meg semmi szar a fejedben – néz rám Blondie. – Még te mondtad, hogy nincs olyan pasi a világon, akiért feladnád a szabadságod!

- Nyugi már – legyintek felé kuncogva, dögös-csábulj-el-pózba vágom magam. – Hiszen ismersz – simítom végig a kontúrom.
De közben akaratlanul összeszorul a torkom az ajkaimba harapva.

xXx

Reggelre összeszedem magam. Mire nem képes a kávé… letusolok, hajat mosok, a buli füstje nyomtalanul eltûnik a drága tusfürdõk és krémek után, a hajam puhán hullámzik az arcom körül, a járomcsont és a halántékomhoz felvitt hidratáló fénytõl még demonstratívabban szebb az arcom. Leengedem a vállaim és élvezettel simítom meg a kirajzolódó csontokat. Igazi randigönc, kellõen kihívó de elég visszafogott is, magamhoz képest. Egy sötétkék farmer, amely a derekamig ér, magasított, hogy kihangsúlyozza az alakom, elegáns szabású felsõ, pici emelt nyakkal.

Taxit fogok az ujjaim közt szorítva a névjegykártyát. Nem adom magam olyan könnyen, bosszankodok. Készülök egy találkára, baszki? Ennyire komolyan?

- Megérkeztünk – szól hátra, én meg elõreadom a pénzt és kiszállok. Ráadásul én megyek házhoz? Basszameg!

Képes megadni kétezret, hogy találkozzunk és még melót is ajánl… becsöngetek.

Végigmérem magam. Visszafogott, fõleg természetes. Én persze mindenhogy vadítóan dögös vagyok, de néha kurvásabbra, néha elegánsabbra veszem. Most az utóbbival tisztelem meg.

Kinyitja az ajtót, egy pillanatra eláll a lélegzetem is. Fekete ing, egyszerû, vékony vászon, de remek minõségû, és a szeme… azt nagyon imádom.

- Szép jó reggelt – kacsintok finoman egy angyali mosollyal. Végigmér, a szeme felparázslik és egy szó nélkül félreáll, beinvitálva. – Na mit terveztél? – fordulok felé. Még mindig kellemes ez a ház, olyan… jó illat van. És kisugárzás. Megnyugtató ide belépni, bár kissé elsötétíti a napsugaras kedvem a múltkori, itt lezajlott kis beszélgetés emléke.

- Elviszlek reggelizni – morog a nyakamba, mire összepréselem az ajkaim. Gyerünk, azért ha bocsánatot nem kér, dolgozzon csak meg a kicsike. Nyûgözzön le! De érzem, hogy a dorombolása végigkarcolja a nyakam, feláll a szõr a hátamon.

- Nocsak, azt hittem, te konyhatündérkedsz – mosolygok lustán. Szívem szerint a cigi után nyúlnék, jót tenne egy-két fejtisztító slukk.

- Inkább nem – kapja fel a vékony zakót, kulcsok, papírok, majd a kezét a hátamra simítva lepünk ki a lakásból. Nem ellenkezek, pláne amikor a derekam felé simít. Jó döntés volt ez a gönc.

És amikor meglátom a kocsiját…

- Te jó ég – kerekednek el a szemeim. – Ez egy kibaszott Ford Mustang!

- Bizony – villantja rám a szemeit, miközben közelebb lépek, megsimítva a fényezést, az ajtó ívét. Ez a kocsi kikúrt szép. És ez a szín, mindjárt elolvadok. És kinyitja nekem az ajtót… az ajkaimba harapva vigyorodok el izgatottan, királynõnek érezve magam, felnyúlva csippentem meg az állát, lehúzva az arcát nyomok a szájára egy apró, puha csókocskát.

- Köszi maci – kuncogok és végtelen eleganciával az ülésre simulok, keresztbe téve a combjaim. Megsimítom a fehér bõrülést és a mûszerfalat. Istenem, milyen gyönyörû… Hello paci, halljuk azt a lóerõt.