|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Kita | 2010. 10. 03. 00:19:10 | #8351 |
Karakter: Alice Brendon "Amorette"
Megjegyzés: Timcsnek *
- Segíthetek? – lesek ki. Egy futár áll az ajtó előtt, aki némán nyújt át egy csomagot. Felvont szemöldökkel írom alá, és visszamegyek a nappaliba. Ki az az őrült, aki hajnali kettőkor hozza ki a csomagot?
Bár… kiveszem a ruhát a csomagból. Csodálatos kis KFR, a legszebb Kis Fekete Ruha, amit kinéztem magamnak és meg is rendeltem. Magam elé fogom, lesimítom és nevetve pördülök végig a világos parkettán. Szép!
***
Szórakozottan kevergetem a koktélomat a pohárban. Oly sok az idő és oly kevés a tennivaló… Belegondolva pörgetem vissza a dolgokat, hátradőlve a separé kis foteljén. Néha elhintek egy közhelyes Valóban?, Ne mondja!, Igazán? kérdéseket, de az alacsony intelligenciájú ember számára ez is megfelel. Nem történik semmi… felsóhajtok. Eleinte igencsak tartottam a yakuzák visszatérésétől, de hiszen a béke egy hete töretlen és nyugodt volt. Meg mégis, melyik idióta állna bosszút egy „egyszerű” hostessen?
Milyen irritáló… Sóhajtok aprót, és visszarántom magam a való világba. Dolgoznom kell, pénzt kell szereznem, utána hazamegyek, veszek egy forró fürdőt… Igen, az jó lesz. Pár gyertya, egy pohár bor és egy finom forró fürdő. Egy jó könyv, igen! Csodálatos lesz.
Szinte már izgatottan borzongok meg, ahogy felveszem a kabátomat. Elköszönök a lányoktól; nem húztam rá az időmre, de hamarabb szoktak lelépni, akiknek nincs vendégük. Én meg leitattam az én idiótámat aztán szóltam a gorilláknak, hogy tegyék ki, és sietek haza. Istenem, alszok egy jót… halvány mosollyal szállok be a liftbe, a hajam hátradobva, hogy rendesen be tudjam kapcsolni a zakómat, de a furcsa, kattogó hangra felnézek. Egy kéz csápol nagy erővel a két fém pánt között, ami megadva magát az impulzusnak lassan surrogva kinyílt. Lassan kerekedik el a szemem, végigmérve az alakot, a tüdőmbe szorul a levegő. Ez meg…
- Maga?! - a lift halkan surranva indul el lefelé, amikor kinyúl és megnyomva a stop gombot. Dermedten állok; így foszlik szét a töretlen béke és nyugalmas hétköznapok varázsa? – Engedjen ki! – találom meg a hangom és förmedek rá. Flegma hanyagsággal von elő egy hatalmas mordályt a kabátja alól, mire a torkomra forr a szó. Egy negyed lépést teszek hátra, kimeredt szemekkel.
A fene a hatalmas egojába!
- Na idefigyelj, kisanyám… dirigálni csak én fogok. Értve vagyok? – hintáztatja meg a fegyver csövét nyomatékosítólag az orrom előtt. Közelebb lép hozzám, durván a fejemhez nyomva. Megremegek a hideg fém érintésére, fejem oldalra fordul az erős nyomástól. Lőnéd magad lábon, te szerencsétlen! – És most… azt teszed, amit én mondok – halkan mormolja, amitől lassan, de biztosan feláll a szőr a hátamon. Durván ragadja meg a karom és megforgatva vág agresszívan a lift oldalához, amibe belereccsennek a bordáim is. Nyögve préselődik ki a levegő a tüdőmből, érzem, ahogy a forró és kemény teste a hátamnak préselődik, arcomba dugja azt a rohadt pisztolyt, simogatva vele az orcámat. Megremegek az undortól és a félelemtől, minden idegszálammal a menekülést keresem, de egy háromszor-hármas liftből hova futhatna az ember?
Az emberiség aljadéka, bezárva velem egy cellába. Csodálatos megkoronázása a napnak… nekem egy fürdő is elég lett volna a boldogságomhoz.
Ráadásul minden indokát elég erőteljesen érzem a fenekemnél… száradjon le neki, azt kívánom előre is, minden jóval együtt a születése napjára.
- Kis szuka – morogja a fülembe, a hangja rekedt, a lélegzete forró. Szenvedélyesen a fülembe nyal, mire kiráz a hideg, de olyan erősen, hogy megremegek. Ordít a szappanért a bőröm… - Túl szolid vagy kurvának, nem gondolod? Hadd segítsek ezen – markolja meg a blúzom nyakát és agresszívan letépi; hallom, ahogy elpattannak a gombokat tartó cérnaszálak, és azok pattogva szóródnak mindenfelé a liftben. Ahogy a vállamon durván szakadt szét a ruha, felsikoltok a fájdalomtól.
Zaklatottnak kapkodok a gondolataim után, de a félelemtől egyre jobban szétszóródnak az ép ötleteim, hadakozva próbálok felülkerekedni a pánikon. Meg akar erőszakolni… ez egy őrült, agresszív és szociopata állat, akinek semmi lelki traumát nem okozna, ha egyszerűen fejbe lőne. Szinte látom magam előtt, ahogy elsül a fegyver, a puskapor megperzseli a bőröm és a hajam, az agyvelőm a tükörre és a falra fröccsen… felkavarodik a gyomrom, a halálfélelem szele elnyomja a rettegést, hogy igencsak be van gerjedve. Pszichopata állat, az erőszakra gerjed? Nyelek egyet, keze nem durván, de erőszakosan tapogatja végig a testem. Amikor durván lent is izgatni kezd, meglepetten nyögök fel. Tényleg megtenné…
Fellángol bennem a harag. Miattuk ment tönkre az életem… mindenem elvennéd tőlem?
De a testem sajnálatos módon igenis élvezi a mozdulatait. Ujjaim meg-megremegve simulnak a hideg fémhez, de elértem, hogy az agyam tiszta maradjon. Hangom megremegve sóhajt fel, nyögdécselve próbálok elhúzódni tőle, de nincs hova.
- Mikor először megláttalak tudtam én, hogy csak egy kiadós dugás hiányzik neked… jól tippeltem? – sziszegve küldeném el a francba, de a térdem lassan remegni kezd. Akármilyen szar alak is, érti… a dolgát… Undorítóan elégedetten nevet fel, forró nyelve végigszántja a nyakam ívét és fogaival finoman a nyakamba mar. Lassan már csak nem is ölelő, inkább kínzó karjai tartanak állva. Arcom a tükörnek nyomja, mire akaratlanul is belenézek. Ez szörnyű, hova süllyedtem…
- Látod magad, kis szuka? Látod, mennyire élvezed? Ne is tagadd – mondja önelégülten, gerincemen hideg hullámokként zúdulnak végig az érzések és a benyomások. Azt tudom, hogy Őt biztos nem kedvelem.
Elkapja a hajam, a csuklója közé csavarja, a fegyver agya a fejemnek nyomódik fájdalmasan. Rángat, mint egy utolsó marionettbabát… - Térdelj le.
Kijelentésére megdermedek, végigfut rajtam a hideg. Tessék? Durván taszít le a föld felé, a térdemről feljön a bőr, kellemetlenül zsibbadni és viszketni kezd. Nem vagyok ostoba, tudom mit akar, mégsem akarom elhinni. A rémület végigfut a gerincemen, próbálom elfordítani a fejem, de a keze ha nem is erősen, de igencsak határozottan tart. – Jól látod cicám, szopni fogsz.
Próbálom oldalra fordítani a fejem halkan felnyöszörögve, amikor a szemem sarkából megvillan valami. A szemközti tükörben megpillantom a fejemnél levő pisztolyt…
Megvagy.
Két kezem nyugodtan a combjaira teszem, lassan simítva fel, látszólagos engedelmességgel. Oké, elismerem, szép darab… minden téren, de nem vagyok olyan lelki állapotban, hogy egy beképzelt, önelégült fasz nyögéseit hallgassam. Engedelmességemre láttam a vigyorát, de felvonja a szemöldökét. Ennek ellenére hagyta, ha nem is vidáman, hogy felálljak.
Kihúzva magam mosolyodok el lágyan, csábosan, egyik kezemmel lefejtem a kezét a hajamról, tincseimet hátradobom. Talán kíváncsiságból engedi, nem tudom, és mit én bánom; engedte, ez a lényeg.
- Ezt akarja? – vonom fel a szemöldököm, szemeimmel a tekintetébe mélyedek – Azt ám ki kell érdemelni. – fél kézzel a lift falának nyomom, teljesen hozzá simulva. Arcom a nyakába rejtve hintek rá apró csókot, még halkabb sóhajjal, egyik kezem a mellkasára simítom, lassan bekúszva a kabátja alá, másikkal lefelé veszem az irányt; szegényke nehogy hiányt szenvedjen. Merthogy szenvedni fog, arról kezeskedek. Ujjaim a férfiasságára kulcsolom, ujjbegyemmel lágyan megsimítva a végét, ami láthatólag már alig bírt magával; egyik combommal simulok a lábai közé, hogy ne tudja elveszíteni az eszét. Eszem ágában sincs megdugatni magam egy ilyen… szó sincs rá. Hátára simított kezem felcsúsztatom a lapockájához, hozzá simulok, felnézek a szemeibe. Ott értetlenséget, mohóságot pillantok meg, mértéktelen vágyat. Egyik kezemmel nyugodt, kínzóan lassú tempóval kezdem kényeztetni, mire kezével a hajamba markol, fejem felrántja magához és vadul csókol meg. Szinte falja az ajkaimat, nyelve durván tör utat, de apró mosollyal csókoltam vissza. Vad csók volt, szenvedélyes, féktelen, az ajkaim belezsibbadtak, de majd ugyanakkora hévvel viszonzom. Kezemmel szorítom a farkát, szuszogva szívom be a levegőt, érzem, hogy bőre néha megremeg, térdem kissé felemelve kényeztetem még jobban, élvezd, ezt akartad, nem? Másik kezem lesiklik a csípőjére, felkarján cirógatom a kabáton keresztül az izmait, ajkaimmal beszívom az ajkait, kezem a kezére siklik…
Hátrakapom a fejem sziszegve, szemem villog, állam dacosan előrenyomom; álla alá a pisztolya csöve mered, durván felnyomva. Hideg a fém, mi? Egyél ólmot, seggfej. Rám néz, szemei először dühösen villannak meg, utána lenézően szórakozva.
- Nem is tudod, hogy kell használni, cica.
- Elég meghúznom a ravaszt – rándul meg a szám széle – Volt kedves kibiztosítani nekem. – Hátralépek, veszek egy mély levegőt, a cső pontosan a fejére irányul. Bár meghúzhatnám, bárcsak… Óvatosan veszem fel a viszonylag épen maradt felsőm, de figyelek, hogy a pisztoly pontosan ráirányuljon.
Hirtelen mozdult volna meg, első rémületemben az ujjam megremegett a ravaszon és hangos dörrenéssel rántja hátra a kezem, a lyuk pont a feje mellett volt.
- Maradj már ott a francba is! – kiáltok rá idegesen. Hátrasöpröm a hajam.
- Hülye vagy, bassza meg!? – fakadt ki.
- Ez véletlen volt, de esküszöm, a következő véletlen kurvára pontos lesz! – dörrenek rá. – Hogy nem bírja visszafogni a maga fajta sose azt a rohadt nagy egoját, már az agyamra meg – nézek rá zihálva. A kezem lüktet ahogy a pisztoly hátrarúgta, a vállam és a lapockám is. A francba. – Most elmegyek – közlöm vele a tényt és zaklatottan magamra kapom a rongyoknak is hivatalosan kinevezett blúzom. Még jó hogy a zakókabát annyira nem volt rajtam… durván rácsapok a gombra, mire a lift megint elindul. – Tegye már el a farkát az isten szerelmére, egy kis illem igazán ragadhatott volna magára a yakuzában – mordulok rá idegesen, ujjaimmal a hajamba túrva. Flegma eleganciával enged a saját pisztolya noszogatásának, utána a falnak dől, ahol párás foltot hagyott a lélegzetem. Amint leérünk a földszintre, kilépek a liftből, de ismét ráfogom a stukker. – Nem, maga bent marad. Nyomja meg a legfelső emeleti gombot, és a tetejéig meg se álljon. - utasítom, amit egyre mérgesebben és sötétebb pillantásokkal, de megtesz. Amint csukódik be az ajtó, az aprócska résen hozzávágom a pisztolyát, feltolhatja magának, azt se bánom, én pedig elviharzok. Otthon pedig nagyon-nagyon alaposan bezárkózok egy üveg bor mellett.
|
| timcsiikee | 2010. 10. 01. 23:40:57 | #8325 |
 Karakter: Ureigoto Kaisen
Megjegyzés: ~ Kitának
Kaisen:
Olyan gyorsan lekoptat, hogy a döbbenet mindent leblokkol bennem, még a beszéd készségét is. Most mi van? Bébi, ne hazudd, hogy nem jövök be neked. Látom a kis pofikádon, hogy kívánod azt a kiadós dugást amit adni szeretnék neked.
Szolidan feláll és elvonul, de mivel még mindig saját sokkhatásom alatt állok, csak dermedten figyelek utána. Kurva fajtáját. Engem? Kikosarazni? Heh… rossz lóra tettél kisanyám. Simán meg fogod még ezt bánni, azt garantálom…
~*~
Hagyok neki egy hetet, hogy eloszoljon a kétely. Ennyi idő alatt talán már el is felejtett, de majd én a kis eszébe verem – mással együtt – azt, hogy engem igenis nehéz elfelejteni. Utána néztem az épületnek. Ahhoz képest, hogy egész modernnek tűnő a kégli, azaz a hostess bár, ahol múltkor voltunk, rá kellett jönnöm, csak a díszlet sugall valamit a jómódúságról. Ez nekem előny, nem is kicsi.
Megfigyelő kamerák vannak, mint bárhol máshol, de viszonylag kevés helyen. Zsír…
Széles vigyorral indulok az éjszakának, s a hátsó bejáraton bejutva állok meg egy sötét sarokban. Itt figyelő kamera csak a bejárat felé van, így már csak azt kell eldöntenem, hogy befelé, vagy kifelé menet tegyem meg…
Kabátom gallérját felrántom bőrkesztyűs kezemmel, elvigyorodom, majd a sokadik emeletre jutva úgy döntök, megvárom a műszak végét.
~*~
Micsoda mázli… hát nem ő a „majdnem” utolsó? Nem csodálom, hisz biztosan keresett a kicsike, de ma kisajátítom magamnak. Hehh… A mosdóból kilépve, nesztelenül lépek utána, s mikor beszáll egyedül a liftbe, kezem benyújtom a záródó ajtó közé, majd kaján vigyorral lépek be én is, kattan mögöttem az ajtó, és elindul a lift.
- Maga…?! – mered rám döbbenten, vigyorom csak szélesedik, és megnyomom a stop gombot. – Engedjen ki! – rivall rám, ekkor kesztyűs kezemmel előveszem kabátom alól a kedvenc stukkerem.
- Na idefigyelj, kisanyám… dirigálni csak én fogok. Értve vagyok? – lebegtetem a pisztolyt, majd közvetlenül elé lépve, halántékához szegezem a csövet. – És most… azt teszed, amit én mondok. – Mély hanggal dörmögök, reszkető tekintete nekem az ajzószer. Harminckét fogas vigyorral ragadom meg felkarját, pördítek rajta, majd a falnak nyomom teljes testemmel. Mrr… imádom, hogy derék felett tiszta tükör a lift, és egy kurva kamerát se tettek bele.
Formás seggéhez dörgölöm ágyékomat, egyik felkarját továbbra is szorítom, másik kezemben a pisztollyal kisimítok szép pofijából pár tincset. Dús ajkai remegnek, ahogy a szeme is a félelemtől, farkam már áll, ahogy hozzá dörgölöm, ruhán keresztül.
- Kis szuka – suttogom a fülébe rekedten, belenyalok fülébe, amitől reszketni kezd. – Túl szolid vagy kurvának nem gondolod? Hadd segítsek ezen – hasad az anyag, dús mellei kibuknak a ruha alól, még a melltartó fogságában. Hmm… egy fokkal jobb, egyelőre elég lesz. Felsikolt, de úgysem hallja senki, én csak halkan kuncogva simítom rá kesztyűs kezem a puha halmokra. Pont a tenyerembe illik, micsoda véletlen. Hehe…
Lerántom felsőjét két oldalt karjaira, hogy leszorítsa őket, így szabad kézzel ott taperolhatom, ahol csak akarom. Markolászom egy ideig melleit, majd lefelé simítok, hasán keresztül szemérméig. Bár zavar a vastag ruházat, jobb szeretem a pucérkodást, de nem akarok semmilyen ujjlenyomatot hagyni magam után, még rajta sem. Tapasztalt vagyok, még így is tudom, hol vannak a női test gyöngéi. Két ujjammal, erősen a ruhán keresztül dörzsölni kezdem a forró kis puncit, mert érzem ám, hogy gerjed a kicsike, még ha tagadja is. Imádom ezt az érzéki, nyögdécselő hangot, mindent elárul.
- Mikor először megláttalak tudtam én, hogy csak egy kiadós dugás hiányzik neked… jól tippeltem? – egyre intenzívebben izgatom, elakadozva hallok valami szitkozódás félét, de halk nevetésem mellett eltörpül hangja. Nyelvem végig ível nyakán, fel füle tövéig, majd vissza le, és finoman beleharapok vállgödrébe. Ó igen.
Kipirult arccal sóhajtozik, üres kezem visszatér mellére, majd a fegyver markolatával ingerlem tovább szemérmét. Arcát a tükörhöz nyomom, és föléhez hajolok.
- Látod magad, kis szuka? Látod mennyire élvezed? Ne is tagadd – nem hagyom elélvezni, csak addig ingerlem, míg izgatónak találom egész lényét. Mielőtt felsikoltana, egy fél lépést teszek hátra, pisztolyos kezemmel összefogom haját, és erősen markolom, hátra húzom magamhoz, hogy irányítani tudjam. Finom kis lobonc, jó az illata, de lehet adok hozzá egy kis anyagot még, hogy jobban tartson… Hehe…
- Térdelj le – épp hogy kimondom, már lököm is a föld felé, magammal szembefordítva. Most megtanulok kis kurva, hogy ki az akinek ellent mondhatsz, és ki az, akinek nem. Fél kézzel egy pillanat alatt húzom le sliccemet, felszabadítva mögüle a vadállatot. Bizony cicuskám, jó okból dülled ki a szép szemed, hiába rázod a fejed. – Jól látod cicám, szopni fogsz – farkam végével összezárt ajkait dörgölöm erősen, vágytól felmorranva – És ne próbálkozz semmivel, mert nem félek fejbe loccsantani. Se én, se más…
Szemei már könnyesek, de hiába esedezik, engem nem hat meg. Mutasd bébi, mit tudsz, talán még meg is kíméllek… Talán. Hehe…
|
| Kita | 2010. 09. 30. 18:54:42 | #8291 |
Karakter: Alice Brendon "Amorette"
Megjegyzés: Timcsnek *
- Jó napot!
- Jó napot – biccentek a kidobóember felé, miközben leveszem a szürke kabátom. Elég borús most az idő, ki tudja, mikor áll neki szakadni az eső…
- Csodálatosan néz ki ma, kisasszony.
- Köszönöm – mosolyodok el egy kicsit, ujjaimmal a fürtjeimbe túrva. Hátramegyek az öltözőkbe, és elővarázsolva egy szemceruzát megigazítom az elcsúszott sminkem. Megmosva a kezem beletúrok a hajamba, hogy dúsabbnak tűnjön, utána eligazítom a zakó hajtókáját; gyűlölöm a slamposabb viseletet. Az itt dolgozó lányok páran a túl kurvás miniszoknya-nagy dekoltázs párosítást preferálják… engem viszont többen összekevertek már az igazgatónővel.
Nem is áll szándékomban ribancnak látszani.
- Amorette, Fiddát megint nem hagyják békén – szólt nekem az egyik lány. Kezében a szakésüveg bizonyítja, hogy nem tud segíteni neki, mivel vendége van. Apró sóhajjal teszem le a poharam, és udvarias mosolyt varázsolva az arcomra szállok le a bárszékről. Hajam hátradobom a vállamon, és megfordulok. Szemeim találkoznak egy másik szempárral, aki apró, de annál sokatmondóbb mosollyal vizslatnak. Udvariasan, de sejtelmes mosollyal nézek rá, higgyen, amit akar. Tapasztalataim a férfielme: Teljesen Üres.
***
Az illetőt pár szóval kidobatom. Nemcsak teljesen részeg volt, de még fizetésképtelen is, nálunk pedig nincs hitel. Egy lány megérinti a karom és a sarokasztalok felé mutat. Kicsit kelletlenül fordulok arra, lassan odasétálva. Félrebiccentett fejjel mérem végig óvatosan a férfiakat, aprón meghajtva magam.
Yakuzák… magamban megeresztek egy sóhajt, és angyali mosollyal foglalok helyet mellettük.
Milyen érdekes férfi… van valami a szemében, amitől viszket a tenyerem.
***
Legszívesebben már hazamennék. Felveszem a fizumat és tűnök is el, ezt a bandát meg átpasszolom másoknak. Valamiért nem jön be a tag arca. Olyan ütnivaló a drágám.. de nem ütöm, veri a sors eleget, gondolom én, hiszem yakuza. Az ilyenekkel pedig óvatosan kell bánni…
Int, a térdére üt, én pedig kicsit húzódozva teszem meg ezt a kis szívességet. Na, tudtam, hogy ide lyukadunk ki! Lágy mozdulattal töltök a poharába a rizspálinkából, ő pedig pofátlanul trappol bakanccsal a személyes szférámba. Elálmodozok, hogy mennyiből tartana elroppantani a csuklóját, hiszen egy sehonnani kis bár hostessjából ki nézné ki a dolgot, de csak finoman, bár annál inkább jelezve a kényelmetlenségét a mozdulatának teszem a combomon felejtett kezére a kezem.
- Nem szeretnél egy kis plusz munkát vállalni, cicuskám? – mormolja a fülembe, lágyan megnyalva a fülcimpám. Mozdulatára elkóborolnak a gondolataim.
Ugyanilyen alakok miatt kell elviselnem a hasonszőrű fajtársaik undorító ajánlatait, nem folytathatom a munkámat… megnézném, ha csak egy pillanatra is, az agyukat, hogy mégis milyen eltorzult tekervényekben születhetnek oly ferde gondolatok, hogy egy vadidegen nőt dugjon meg, csak a trófeaszerzés érdekében. Annyira hasonlítanak az állatokra, mintha most másztak volna le a fáról, teljesen kihagyva a törzsfejlődés többi szakaszát, már ami az agyi kapacitást illeti. Feleszmélve mosolygok rá, a szemeibe nézve, lágy hangon hajolok a füléhez, hogy ne kelljen fennhangon elküldenem a francba.
- Igazán hízelgő az ajánlata – suttogom bájosan, majdhogynem csábosan. – De sajnos Ön nem az esetem – mosolygok rá, keresztbe dobott lábaim szépen a földre téve és felállok. – További szép jóéjszakát.
Látom az arcán az átsuhant meglepettséget; gondolom ilyen még nem fordult elő vele. Hát, mindent el kell kezdeni. Talán kezdesz klimaxos lenni, kisszivem? Meghajolok, bár nem a megszokott japán módon, inkább egy leheletnyi pukkedlit vágok be neki, és kaján félmosollyal faképnél hagyom. És ha utánam kap, elvágom a torkát, nem érdekel. Feltalálom magam, nagylány vagyok már.
- Mára végez is, kisasszony? – dörmögi a házi gorillánk, mire lágy mosollyal biccentek. Hagyom, hogy felsegítse rám a kabátomat, amit sebesen összegombolok, derekamon megszorítom az övet.
- Igen, mára elég volt. Elfáradtam. Jó éjszakát – köszönök és kilibbenek a bárból.
Milyen frissítően hűvös a levegő a benti füst és aromás párlatok után… esett is, ugyanis a járda csillog a víz alatt, néhol tócsák is vannak. Füttyentve leintek egy taxit, és beszállok, összefogva a kabát gallérját. Bemondom a címemet, és hátradőlök.
***
Még nem vagyok fáradt, bár erősen hajnalodik. Elgondolkodva forgatok egy pohár bort a kezemben, felhúzott lábam melengetem a combjaim alatt. Belekortyolok az ízletes vörösborba, fejem a kanapé karfájára hajtom. Nyomasztóan üres a fejem, gyűlölöm ezt a fajta csendet. Nem nyugodt, inkább veszélyes. A halk zongora és csellószám sem tudta kiölni a nyugtalanságot a gondolataim közül. Lehunyt szemmel pislogok laposakat, a hajgumi kicsit nyomja a fejem, de túl bágyadt vagyok kiszedni a copfom. Letenném a poharat;
ekkor éles hang rikolt fel a megnyugtató zene közepén. Felkapom a fejem és a bejárati ajtóra sandítok. A nappali és az előszoba egybe volt nyitva a konyhával, amerikai stílusra, plafon-padló ablakokon ragyog be a holdfény, csupán pár gyertya világít. Romantikus is lehetne, ha nem lenne pirkadat.
Le sem téve a poharat sétálok fáradtan dörgölve a szemeimet lépek az ajtóhoz, a beakasztott biztonsági láncot rajta tartva nyitom ki…
|
| timcsiikee | 2010. 09. 30. 15:06:08 | #8283 |
Karakter: Ureigoto Kaisen
Megjegyzés: ~ Kitának
Kaisen:
Egyedül kísérem el a főnököt egy üzleti megbeszélésre, s már a kocsiban vigyorogva várom az utána levő szokásos „partyt”. Hmm. Kíváncsi vagyok az alak ízlésére, már úgy is ki vagyok éhezve, sok volt a meló mostanában.
- Kaisen… - valami komor karcoló hangot hallok a közelben, de az ablaküvegen keresztül, már nem a suhanó tájat látom, hanem a riszáló seggeket, és mind az enyém. Höhö…
- KAISEN! – bassza meg, a főnök szólongat.
- Igen? – kérdezem felé fordulva.
- Ne kalandozz el. Lehet, hogy egyedül téged hoztalak, de az nem azt jelenti, hogy lazsálhatsz. Világos? Bírd ki a végéig… - Valamiért nagyon morci, jobb, ha most még a poénkodást sem próbálom meg, reagálásként csak bólintok neki tisztelettudóan egyet. Bár amikor visszafordulok az ablak felé, újra vigyorgok… Popsik…
~*~
Amikor felvilágosul elmém, hogy milyen helyre is jöttünk… eláll a lélegzetem, de sajnos nem a jó értelemben. Bazzeg. Ez a yakuza, másodállásban pap? Vagy mi a faszom? Egy ilyen szolid bárba csak ők járnak. Kurva élet, pedig azt hittem ma este kurvajó lesz. Na de… még közel sincs vége a dalnak, előttem az egész éjszaka, és akkor lépek le amikor csak lehet.
Unalmasan hallgatom végig a szokványos menetű „konferenciát”, már lassan elnyúlva ásítozom egy székben, amikor unottan pislogva oldalra, meglátok egy csajt.
Máris érdeklődés csillan szemeimben, ahogy végigmérem hátulról a kicsikét. Hófehér ruci, hófehér naci, benne ringó formás kuffer. Ohh, gyere ide cicám, megpakollak, mint annak a rendje.
haját szépen hátra dobva pillant felém, zafírkék szemek ragyognak rám, kacér mosollyal, lengő mellek követik útját, és majdnem kidüllesztett szemekkel figyelem, ahogy elsétál. Ohh… ebben a ruciban olyan, mint egy kisangyal. Ilyet még nem basztam… szó szerint.
Mint a napraforgó, követném fejemmel sétáját, de viselkednem kell, vagy a főnök elfenekel. Ami annyit tesz, hogy holnap a seggemre lő még egy lyukat, ha nem maradok kulturált addig, ameddig kell. Tuti, hogy ezt a bomba macát rendelem meg, istenuccse.
Végre lecseng az egész bizbasz, és jöhet a jó rész. Tudom, hogy ez valami elit, nyalis hely, ahol a csajok a golyóinkat csak szavakban nyalják nem gyakorlatban, de azért egy próbát megérhet szerintem. A muki int, hogy most már zavarhatnak minket, s én tekintetemmel azonnal megkeresem kiszemeltem, majd felé mutatva adom le „rendelésem”
- Őt akarom…
~*~
Kurva kellemes a társalgás, kár, hogy én többre vágyom. Pofázni bármikor tudok, dugni nem mindig. Meg kell hagyni, a cicusom igazán jól forgatja a nyelvét, sőt, még a vigyoromnak is ellenállt, más ilyenkor már rég rám bukott volna, de Ő nem. Kitartó… És ez tetszik.
Mikor megunom a trécselést, intek neki, hogy üljön az ölembe, megpaskolom térdemet, s tétovázva, de azért végül csak beleül az ölembe, virágillat leng körül, ez is mutatja számomra, hogy igazi nőci. Gyere szépen, Cica-bige… Nem harap a bácsi… nagyot.
Átkarolom derekát, míg ő sake-t tölt nekem. Igazi kis egzotikum a csajszi, látszik rajta, hogy nem japán, így még jobban bejön nekem. Oldalát simogatva tartom magamhoz egyre közelebb, másik kezem combján landol, minél közelebb akarom tudni magamhoz ezt a szépséget. Sőt… belülről is szeretném kicsit megismerni. Nyehehe.
Füléhez hajolok, halk, érzéki, dörmögő hanggal duruzsolok szép fülébe.
- Nem szeretnél egy kis plusz munkát vállalni cicuskám? – még halkabb kuncogást hallatok, mint a suttogásom, majd utalásként megnyalintom a kicsike fülcimpáját. Fincsi, főleg az illata, de biztos vagyok benne, hogy máshol sokkal finomabb.
|
|
