Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Hentai)

<<1.oldal>> 2. 3.

Onichi2011. 07. 10. 22:22:49#14970
Karakter: Lizzy Cullen
Megjegyzés: ~ Timcsimnek



Lizzy:

Kritikus szemmel, homlok ráncolva mérem magam végig a tükörben, végigsimítok fölsőmön, és már jó is. Igazán hétköznapi, nem lógok ki vele a tömegből, de azért nem is túl stréberes. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Már csak azt kéne kitalálni, hogy mit kezdjek a hajammal. Bonyolult dolog ez a készülődés, főleg hogy...
- Lizzy mi lenne ha igyekeznél? Elég a tollászkodásból, mert én is el fogok késni miattad! - chh... Jól van na. Akkor majd az egyik unalmas előadás előtt eldöntöm. Bedobok még egy fésűt, egy hajpántot, és két hajgumit a füzetek és a tolltartó mellé. Minden lehetőségre felkészülünk. Ki tudja mihez támad majd kedvem. De most már tényleg menni kell, mert Lan még a végén itt hagy. Eddig még nem csinált ilyet, de lassan tényleg meg fogja tenni. Nem a türelméről híres.
Fölkapom vállamra az oldaltáskát, lerobogok a lépcsőn, egy gyors puszi nénikémnek, és már vágódom is be drága bátyám mellé. Morgolódva bár, de beindítja a motort. Szinte simogatja bőrömet a motor halk duruzsolása.
- Miért nem mész a saját kocsiddal? - szeme sarkából rám pillant, közben kikanyarodik az útra.
- Pont azért, amiért te sem használod a másik autódat - vigyorogva vonom meg vállam. Ez így igaz. Ő sem a versenyautóját használja, nekem meg nincs másik. Ez van. Amúgy is, az én kis szerelmem nem való olyan alantas dolgokra, mint hogy suliba járjak vele. Ő enném sokkal értékesebb. - Ráadásul tudom, hogy te is szívesen elviszel engem, mert szeretsz... ne is tagadd! - mosolyogva öltöm ki nyelvem, mire kapok egy fáradt sóhajt, és egy aprócska, de szívből jövő mosolyt. Tudtam én. A bátyám nem kőszívű... maximum annyira, mint én.
- Reménytelen eset vagy... - ismét csak egy vállvonás. Erre most mit mondjak? Családi vonás. A kreténség, és az adrenalin függőség a vérünkben van. Ha akarnánk se tagadhatnánk le egymást. - Este kijössz?
- Nem valószínű - szemeimet lehunyva süppedek bele az ülésbe. - Az első napokban szeretném a jó tanuló látszatot fönntartani, és ez nem lesz túl hihető, ha az előadásokon pihenem ki magam. Talán valami nagyszabású dologra készültök?
- Nem igazán... Már nem igazán van méltó ellenfél - szép, széles mosoly. Az egód a helyén van drága tesó, de végül is igaza van. Már mindenkit otthagyott, akit csak lehetett. Van aki újra, és újra megpróbálja, de a vége mindig ugyanaz. Mi gazdagabbak leszünk, neki lesz egy törött kocsija, és leég mindenki előtt.
- Ne izgulj, majdcsak jön valaki...

Kicsit talán el is bóbiskolok, mert mikor kinyitom szemeim, már az egyetem előtt állunk. Nagyokat pislogva fordulok Lan felé, és nyomok arcára egy puszit.
- Köszi a fuvart, otthon találkozunk - kipattanok mellőle, és ő már indul is tovább. Valami nem stimmel... Elgondolkodva nézek utána. Este át kell néznem a kocsit, mert valami nem jó. Megváltozott a hangja. Lehet, hogy csak egy apróság, de jobb most megnézni, mint később egy komplett újat összerakni. Nem mintha nem tudnám megoldani, de ezért túl sok meló, ráadásul még szükségem lenne segítségre. Ha elvégzem az egyetemet, akkor végre biztosan állíthatom, hogy gond nélkül összerakom, mint kisgyerek a lego házat.
Mindegy, most koncentráljunk a lényegre. Sóhajtva fordulok meg, hunyorogva pillantok föl a sulira. Szép darab. Remélem beváltja a hozzá fűzött reményeket. Egy kicsit még élvezem a finom meleg napsugarakat arcomon, majd elindulok befelé. Nagyon úgy néz ki, hogy az elsők között érkeztem. És Lan komolyan azért aggódott hogy kések... majd az orrára kötöm, ha hazaértem.
A terembe érve levetődök egy székre, valahol elől. Ismét föl kell öltenem a jó kislány álcát. Annyi különbséggel, hogy ez most igazán érdekel is. Eddig kényszerből tanultam, most pedig kedvből. Az én lelkesedésem sokáig ki szokott tartani. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a többiek meddig bírják. Ahogy látom szép lassan megérkeznek a többiek is. Kíváncsian pillantok hátra, egy pillanatra találkozik tekintetem egy srácéval, elmosolyodik, de már megy is tovább. Hmm... jóféle... de nem ő az egyedüli. Ráadásul nem egy ismerős arcot is megpillantok. Ha valaki éjszakai versenyekre jár, akkor teljesen érthető hogy ide is elkeveredik. A kérdés már csak az, hogy meddig. Valószínűleg hamar vissza fognak térni a volán mögé. Többségüknek ott a helye. A tanulást hagyják csak rám nyugodtan. Apropó tanulás...
Végül egy oldalra fogott copf mellett döntök, gyorsan meg is csinálom, majd újra átcsoportosítom figyelmem. Az egyik füzetet felcsapva, egy tollat előkapva kezdem jegyzetelni az időközben befutott professzor szavait. Szimpatikus pasas. Azt hiszem vele nem lesz gond.

oOoOo

Egész gyorsan telnek a napok, és mondhatjuk egész érdekesnek is őket. Persze, ahogy azt gondoltam, előadásról előadásra egyre kevesebben vagyunk. Ez nem meglepő, lehetett számítani rá. A lelkesedés hamar alábbhagy.
Az a pár csaj, aki szintén ide jár, már mind megtalált. A barát kifejezést nem használnám rájuk, hanem inkább csak stílusos utánfutók. Arra jók, hogy ne unjam halálra magam, és hogy legyen kivel beszélgetnem. Ráadásul hírforrásnak sem utolsók. Kicsit más körökben mozognak mint én, és valószínűleg azt sem tudják, hogy mi az az autóverseny, a többiekről jó kis pletykákat tudnak. Sosem volt az én műfajom, de... mégiscsak nőből vagyok. Nehéz az ilyesminek ellenállni.
Ha éppen nem a padban ücsörgök, akkor otthon tevékenykedek a műhelyben. Ha már a versenyekre nem mehetek ki, akkor legalább ezt csinálhassam. Muszáj körbevennem magam autókkal. Hiányozna a benzin finom illata, a motorok duruzsolása, a belőlük áradó sajátos kisugárzás. Minden kocsi más... egy saját személyiség, akit meg kell ismerned ahhoz, hogy jól tudja vele dolgozni. Sajnos van aki ezt nem érti meg, és egyszerű tárgyként gondol rá... az ilyenek szokták egy oszlopra csavarodva végezni.
Lan szerint semmi érdekes nem történt. A szokásos statisztikák váltak be. Az győzött, akinek kell, és senki új nem érkezett. Nekem akkor is hiányzik az egész... Már több mint egy hete nem voltam. Most már muszáj lesz lemennem. Péntek este ismét belevetem magam. Az az én igazi életem...

oOoOo

Unottan rajzolgatok füzetembe, míg mindenki más elrohan kajálni. Én valahogy nem vágyom rá, ráadásul akkor tovább kéne hallgatnom a lányokat. Kicsit sok a locsogásból. Már annyira hiányzik az utcai hangulat, hogy arra nincs is szó. Ráadásul szegény szerelmemet sem vezettem napok óta. Múlt hétvégén elvittem egy körre, de az nem az igazi. Hiányzik egy kis száguldás... egy kis adrenalin...
- Szia - hoppá, vendégünk van. Mosolyogva fordítom oldalra fejem, és nem is kell csalódnom. Az a srác az, akit már első nap kiszúrtam. Többször is láttam, hogy engem bambul. Talán jó lenne vele egy kicsit... de nem is tudom. Előbb nézzük meg mennyire nagy dumás a srác. Az már biztos, hogy a mosolya igazán cuki. - Ugye nem zavarok?
- Szia... nem - a padra támaszkodva mosolygok tovább. Kíváncsi vagyok mit fog kitalálni. Ha a szokásos gagyi szöveget nyomja majd, akkor visszavonulok. - Mit szeretnél?
- Nos… mivel láttam, hogy minden órán itt vagy, gondoltam biztos múlthéten, anyagvizsgálaton is, amiről hiányoztam. Oh, és Bruce vagyok - kiszélesedik mosolyom. Nem rossz próbálkozás, de van még mit tanulnia. Szerencséje, hogy jól néz ki, így elnézem neki ezt a kis baklövést. Sőt... kifejezetten tetszik, hogy ennyire idióta. Nem az a macsó srác, mint a legtöbb, akit ismerek.
- Lizzy - egyenlőre elég ennyit tudnia. Nem akarom, hogy valami őrült rajongó módjára nyomozzon utánam, így inkább letakarom a füzeten díszelgő nevem. Persze csak diszkréten, nehogy észrevegye. - Jó kis ürügy - látom nem igazán érti mire gondolok, pedig nem túl nehéz. Ne nézz annyira idiótának, mint a legtöbb csajt, drágám... Eszem is van, nem csak csinos pofim.
- Miért is? - ó, szóval játszani szeretnél. Lesz még rá alkalmunk, ne aggódj.
- Nos… egyrészt azért, mert múlthéten itt voltál… másrészt minden előadás anyaga fent van a neten is - lássuk mit lépsz az igazságra. Remélem gyorsan forog az agyad. Nem kedvelem a lökött srácokat... kivétel a bátyám.
- Jó a szemed. Csak nem figyelsz engem? - hehh... vitatkozhatnánk arról, hogy ki figyel kit. Már sehogy sem jössz ki jóból ebből a helyzetből. Azért dicséretes, hogy próbálja kivágni magát. Tollammal szórakozva gondolkodom el egy pillanatra, hogy mi is lehetne a legjobb válasz. Mennyire legyek gonosz? Vagy most inkább a kedves kislányt tartsuk fönt? Nem is tudom...
- Nem igazán… egymagadban is feltűnő vagy - mielőtt folytatódhatna a szópárbaj, megérkezik egyik haverja, és elhívja. Milyen kár.
- Most mennem kell. Remélem majd beszélünk még, és köszi az anyagot majd letöltöm - mosoly, kacsintás, minden ami a hatásos búcsúzáshoz kell. Csak mosolyogva figyelem. Igazán... aranyos. Más szót nem igazán tudok rá használni. Vajon mindig ennyire szerencsétlen, vagy csak ez nem jött neki össze? Majd meglátjuk. Úgyis fog még próbálkozni. Csalódnék benne, ha nem. Én mindenesetre szurkolok... Bruce...

oOoOo

Hmmm... ez az öltözék máris jobb. Kezdett kimerülni a szolid ruhatáram. Összeborzolom hajam, kacsintok egyet a tükörnek, és fölöltöm jól ismert mosolyom. Induljon a buli.
Lesietek a lépcsőn, Lannel már a garázsban találkozom. Éppen a drága Subaru Imprezán végzi az utolsó simításokat. Ez az ő versenyautója. Csodás kis járgány, de az enyémet akkor sem tudja felülmúlni. Nála nincs is jobb autó.
Mosolyogva lépek szeretett veyronom mellé, gyengéden simítva végig a motorházon. Amikor hozzám került, eléggé szörnyű állapotban volt. Az a gazdag kölyök nem értett a kocsikhoz. Neki csak az volt a lényeg, hogy gyors legyen. Még a karbantartásra sem nagyon ügyelt. Nálam viszont kikupálódott. Olyan, mintha most gurult volna ki a szalonból. Gyönyörű.
- Indulhatunk? - mosolyogva bólintok, és óvatosan beülök. Egy pillanatra lehunyom szemem, magamba szívom a jellegzetes illatot, ujjaimat a kormányra fonom.
- Hiányoztál kicsim... - mosolyogva suttogom, majd kinyitom szemeim, és beindítom a motort. Muszáj fölsóhajtanom, ahogy a meghallom a félreismerhetetlen hangot. Semminek nincs ehhez fogható hangja. Egyedülálló...
Lan nyomában kigurulok a garázsból, végig követve őt az utcákon. Szinte vissza kell fognom az autót. Szegénykém nem ilyen terepre van kitalálva. Az ő világa a száguldás, nem pedig a sebességkorlátozással való tötymörgés. Lehet, hogy ma futok egy versenyt. Csak hogy mindketten megmozgassuk magunkat. Még a végén kijövünk a formánkból. Meg kell futtatni néha azt az ezer lovat. Úgyis lesz kihívóm. Nekem nem tudnak ellenállni, hála a bájos pofinak. Persze aki már rég velünk van, az jól tudja, hogy nem vagyok olyan ártatlan, mint amilyennek tűnök. Nekem csak Lan jelent igazán nagy kihívást. A többiek jöhetnek akármilyen tuning autóval, úgyis csak utánam érhetnek be.
Az utak kihaltak, csendesek, így már messziről meghallani a dübörgő zenét. Minek legyünk csendben? Így sokkal veszélyesebb... sokkal izgalmasabb... Az, hogy bármikor lebukhat, elég fura dolgokat képes kihozni az emberből. Imádom ezt az érzést.
Levakarhatatlan mosollyal parkolok be a többi kocsi mellé, kiszállva pillantok körbe, fogadva a köszönéseket. Mindenki igyekszik jóba lenni velem, hisz Lan húga vagyok, ráadásul jó csaj, jó autóval. Az itteni srácoknak nincs is ennél nagyobb vágyuk. Sajnos ők nem nagyon látnak túl ezeken a dolgokon. Persze ennek is van előnye, hisz nem kell elkötelezni magad, de néha azért elég fárasztóak. Ha valamelyik túlságosan idegesít, azt általában úgy megalázom,hogy örökre elmegy tőlem a kedve. Talán ezért gondolnak többen egy kegyetlen csajnak... talán van benne igazság, talán nincs. Ezt még majd eldöntöm.
Épp indulnék, hogy megkeressem bátyám, mikor meghallom a legkevésbé kedvelt hangot. Istenem... még ő is hiányzott.
- Hé Lizzy, újra beragyogod az éjszakánkat? - chh... Szem forgatva, de mosolyogva fordulok meg. Most nem tudok rá haragudni.
- Reméltem, hogy javul valamennyit a szöveged, míg nem vagyok itt Justin. De úgy tűnk, te már nem tudsz semerre se fejlődni - jókedvűen lépek a vigyorgó srác mellé. Justin egy idióta, de szörnyen hasznos ember. Ő figyeli a rendőrség rádióbeszélgetéseit. Ha ő nem lenne, nem egyszer kapcsoltak volna le minket a zsaruk. Az egyetlen gond vele, hogy sosem adja föl. Minden alkalommal bepróbálkozik nálam, pedig tudhatná, hogy nincs esélye. Nem bukom a szőkékre.
- Ugyan, valld be hogy hiányoztam. Mit szólnál, ha elvinnélek egy körre? - félreérhetetlen vigyorral kacsint egyet. Ejjj... úgy tűnik sosem tanul semmiből. Tényleg nem fejlődik sehová sem a kölyök.
- Bocsi Justin, de szerintem összekeversz a húgoddal. Én nem vagyok akkora szajha, mint ő. Szerintem kérdezd végig a többieket, hogy mennyien húzták meg a kis tündérkét - finoman megpaskolom a döbbent arcot, majd libbenek is tovább. Néha kifejezetten jólesik gonoszkodni egy kicsit. És még igazat is mondtam. Az a csaj tényleg megvolt már legalább a fél bandának. Hmm.. Lan kocsija megvan, ő viszont nincs itt. Nos, mindegy, akkor megvárom itt. Ha versenyzésre kerül a sor, akkor úgyis visszajön az autóért. Megértem, hogy úgy odavan érte, de azért én átalakítanék rajta pár dolgot. Javasoltam is már neki, de nem érdekelte. Ehhez nem nyúlhatok hozzá. Nos... ő tudja, ha nem akarja, nem szólok bele. Csak aztán ne sírjon a szája, ha valami nem jön össze.

Épp sminkemet igazítom meg, mikor halk morajlás fut végig a tömegen, és meghallom bátyám hangját.
- ...Lance Cullen - csak a beszélgetés végét csípem el, de annyit rögtön levágok, hogy nincs egyedül. Ha pedig nincs egyedül, és be kell mutatkoznia, akkor friss hús van a darálóban. Szegény madárka elég hamar a főkandúr karmai közé került.
- Megint összeszedtél egy újat Lan? - egy utolsó simítás, és éppen egyedesedem föl, mikor ismerős hang üti meg fülem.
- Ezt nem hiszem el. Lizzy - hoppáááá... kit látnak szemeim. Bruce, ha jól emlékszem. Ki gondolta volna, hogy itt fogunk összefutni. Lehet, hogy eltévedt szegényke? Mosolyogva mérem végig, most sincs rajta kivetni való. Sötét póló, sötét farmer, cuki mosoly. Valahogy nem gondoltam volna, hogy pont egy utcai versenyen fogunk összefutni. Úgy tűnik nem csak én titkolom a valódi életem. Tele van rejtélyekkel ez a srác... igazán tetszik. Ráadásul ha rögtön Lant találta meg, akkor elég bátor is lehet a gyerek. Kíváncsi leszek,hogy mi lesz ebből.
- Ismered? - Lan már kevésbé barátságosan méregeti a srácot, miközben felém bök. Megint bekapcsolt a védelmező nagy tesó üzemmód. Valahogy sosem tűrte, ha pasik kerültek a közelembe. Pedig megszokhatta volna már... ráadásul ezt a srácot nem is ismeri... az eddigi partnereimet legalább bemutattam neki... legalábbis látta, ahogy lelépek velük. Nem is értem miért ennyire barátságtalan.
Mellé lépve simítom meg felkarját nyugtatásképpen. Még csak az hiányzik, hogy eldurranjon az agya, és agyonüsse szegény gyereket. Képes lenne megtenni, szóval fő az óvatosság.
- Nyugi Lan, ő csak egy srác a suliból, felesleges aggódnod miatta - érzem ahogy ellazulnak az izmok tenyerem alatt. Oké, lenyugodott, első rész kipipálva. Most már minden figyelmem az új srác felé fordíthatom. Érdekes kölyöknek tűnik.
Kicsit arrébb vonom a tömegtől, persze még így is mindenki őt bámulja, de legalább nem hallják minden szavunkat. Kíváncsi egy népség, főleg, ha friss husiról van szó. Manapság ritka az olyan versenyző,akit még egyszer sem láttunk a környéken. Néhányan elég gyanakvóan viselkednek a hirtelen felbukkanó újakkal, amit meg is értek. Fene sem akarja, hogy egy zsaru feldobjon minket. Csúnya vége lenne a dolognak.
Fejemet oldalra biccentve, mosolyogva nézem meg kicsit közelebbről is. Most kevésbé tűnik idiótának, mint a suliban. Az éjszaka sokat változtat az embereken.
- Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni nyuszifül - láthatóan ledöbben a megszólításon, de nem teszi szóvá. Okos fiú. Egy értelmes nyuszika, aki nem fagy le ha reflektorfénybe kerül. Egészen ígéretes.
- Elsőre te sem tűntél éjjeli madárkának - mosoly terül szét arcán. Kicsit olyan, mint egy kölyök... egy szívdöglesztő, lányok bálványa kölyök. Tetszik...
- Tanulság, hogy ne ítéljünk előre - vállat vonva dőlök neki az egyik kocsinak. A gazdája csak nem fog megharagudni ennyiért. - Még sosem láttalak erre... Huzamosabb ideig maradsz, vagy csak egy verseny kedvéért látogattad meg gyönyörű környékünket? - beszéd közben elgondolkodva tekergetek egy tincset. Az igazat megvallva nem bánnám, ha tovább élvezhetném a társaságát. Nem tűnik túl unalmas srácnak, és pont ez hiányzott nekünk. Egy vakmerő friss husi, aki kihívást jelent a többieknek. Kell a vérfrissítés. Biztosan az egyik haverja küldte... ha jól emlékszem, volt köztük ismerős arc. A nevét már nem tudom, de azt a feneket nehéz elfelejteni. Ilyen téren jó a memóriám.
- Hosszabb ittlétet terveztek - most kacsintott, vagy csak képzelődtem? Lehet, hogy csak arcrángásai vannak. Ez sem kizárt... Okozhat még meglepetéseket... mint egy vadi új autó, amivel nem futottak még elég kört.
- Ez esetben jobb ha igyekszel jó pofizni Lannel. Ő a lelke ennek az egésznek... ha nála elásod magad, akkor mindenkinél. Ezt jobb ha megjegyzed - nem gondoltam volna, hogy ma ilyen tanácsosztogatós kedvemben vagyok, de azért adok neki egy kis esélyt. Jobb ha tisztában van a helyzettel, még mielőtt kilapul, mint egy nyuszi, ami az autópályára tévedt.
- Az a nagy darab fickó, Lan, a te... - látom, ahogy vet egy oldalpillantást drága testérem felé. Csak nem felmérjük a konkurenciát? Ejnye... az már biztos, hogy a srác nem szeret habozni. Egyre szimpatikusabb.
- Bátyám - vigyorogva lököm el magam kocsitól, közelebb lépek hozzá, egészen az arcához hajolva. - Örülök, hogy ennyire érdeklődsz - suttogva, finoman megpaskolom arcát, majd hátat fordítva lépek el, hátra sem pillantva. - Ha ki akarod őt hívni, akkor sok sikert. Jobb ha tudod, hogy sok esélyed nincs, de én drukkolok nyuszifül - ezzel magára hagyom, és elvonulok, hogy még idő előtt jó helyet szerezzek magamnak. Ezt a versenyt mindenképpen látni akarom. És nem csak én leszek így ezzel. Remélem jó kocsija, és még jobb reflexei vannak a kölyöknek, különben egy falba csapódba végzi. Lan sosem volt az a finomkodó típus. Az új fiú örülhet ha épségben végigér. Elég vakmerő, hogy pont vele kezdi... de hát ezek már csak ilyenek. Mindenki a legjobbal akar versenyezni, aztán belebukik. Esélytelen.
Szép lassan gyűlik a tömeg. Szerencsére jól meg tudjuk oldani, hogy mindenki lássa a versenyt. Ha nem is az egészet, de a nagy részét igen. Nagy segítség a sok kamera és a kivetítők. Imádom, hogy ennyi kis technikai zseni mereszti itt a seggét minden éjjel. Nélkülük kevésbé lenne élvezetes.
Karba font kezekkel figyelem ahogy a rajtvonalhoz gurulnak. Egy Mazda Miata. Csinos darab, bár számomra egy kicsit giccses. Sosem voltam a lángnyelvek és egyéb menő cicomák híve. Ettől nem lesz gyorsabb a kocsi, ráadásul túlságosan menőnek képzeli magát tőle a gazdája... de ha neki ez kell, akkor áldásom rá. Nem az én dolgom. Bár ha összetöri, akkor mindenképpen ajánlani fogom neki, hogy valami más színre festesse. Feltéve, ha látom még utána. Remélem jól viseli a vereséget.
Felbőgnek a motorok, hátamon végigfut a bizsergés, egy pillanatra lehunyom szemem. Milyen szép... nincs is ennél kellemesebb hang. Sokkal szebb, mint akármilyen zenekari mű, csak van aki nem hallja az effajta művészet szépségét. Nem mindenki érti meg az autók sajátos világát, de talán nem is baj. Ez így szép... kevesen vagyunk, titokban csináljuk, ráadásul az egész tiltott. Az ember vérében forr az adrenalin, ujjai megfeszülnek a kormányon, és mikor a gázra lép... A képernyőre pillantva még éppen elkapom a rajt pillanatát. Már az első kanyarnál látszik, hogy ügyes a kölyök, de van hová fejlődnie. Talán kicsit túlságosan heves. Lan lehet hogy lassabbnak és megfontoltabbnak tűnik, de ő így fog nyerni. Legalább annyira gyors, kevesebb hibalehetőséggel. A tehetség még nem minden, tudni kell használni is. Nem tudom mióta vezet, de ha mindig ilyen volt a stílusa, akkor elég sok kocsit elveszíthetett már. Ha pedig nem, akkor vagy nagyon tudja mit csinál, vagy nagyon szerencsés. Majd elválik, hogy melyik.
Körülöttem mindenki tombol, csak a rutinosabbak figyelnek csendben. Őket csak akkor ragadja el a versenyláz, ha ők ülnek a volán mögött... a többi esetben legtöbbször csak figyelnek és infókat gyűjtenek. Bár be kell vallani, nem rossz a verseny. Nyuszifület nehezebb lerázni, mint hittem. Egész jól tartja magát, és néha még azt is mondhatjuk, hogy megszorongatja Lant. Bár aszt hiszem drága bátyám nem ad bele mindent. Túl jól ismerem hozzá. A büszkesége nem engedi, hogy egy kezdő ellen teljes bedobással menjen. Ő már csak ilyen. Egyszer tuti meg fogja járni... de ez már nem az én gondom.
A kivetítőknek hátat fordítva indulok el a cél felé. Már mindent láttam, ami érdekel. Most már elég megvárnom a befutót. Ha közbe történik valami érdekes, akkor azt úgyis látni fogom az autókon. Bár Lan most finom volt. Semmi leszorítás, semmi durvaság... majd a következő alkalommal. Nem akarja elintézni a friss husit, hisz akkor nem lenne kit nyúznia a továbbiakban. Itt mindenkinek megvan a magához való esze, bár van aki jól titkolja.
Vigyorogva vetek egy oldalpillantást Justin felé, de kifejezetten nem tetszik amit látok. Elég komoly arccal hallgatja a rádiót. Valami nem stimmel... rohadtul nem... csak akkor ilyen komoly mikor...
- Szarban vagyunk srácok! Valaki földobott minket, és a zsaruk már erre tartanak! Ideje kurva gyorsan összekapni magunkat - kiabálva pattan föl, és többre már szükség sincs. Mindenki tudja a dolgát, szinte begyakorolt mozdulatokkal tünteti el a cuccokat, és vetődik be a kocsijába. Ez is hozzá tartozik a mi kis életünkhöz. Az első alkalommal még teljesen betojtam, de most már... nincs is szebb ennél az izgalomnál.
Vigyorgó ajkaimat megnyalva sietek veyronomhoz, borzongva ülök be újra a volán mögé, és már hajtok is vissza a célhoz. Már befutott a két versenyző is. Tuti, hogy Lan nyert, de Bruce sem tűnik csalódottnak. Igazán büszke lehet magára, hogy z első alkalommal így tartotta magát, de a hájjal kenegetésre később is ráérünk. Lefékezek mellettük, és kikiáltok a leengedett ablakon.
- Ügyes voltál nyuszifül, de ideje elhúzni a csíkot. Majd legközelebb átbeszélhetitek a dolgot - egy kacsintás, a motor fölbődül, és már ott is hagyom őket. Elég meglepettnek tűnt. Gondolom nem számított ilyen autóra. Azért remélem hamar összeszedi magát, különben jó hosszú időre sittre vágják. Kár lenne a jó kis fenekéért. Tartalmas egy este volt, az már biztos...

oOoOo

Hétfő reggel, már az előadóban ülve pislogok ki a fejemből, hosszú fonatomat babrálva. A hétvégén nem rendeztünk több futamot, mert kicsit kockázatos lett volna. Fogalmunk sincs, hogy ki köphetett be minket, de Bruce balszerencséje, pont azon az este érkezett. Elég sokan gyanakodnak rá, és valljuk be, nem is alaptalanul. Oké, én nem nézném ki a srácból, de sosem lehet tudni. Lehet hogy akaratlanul, de ő hozta ránk a zsarukat. Ki kell derítenünk. Lan bízik benne, és nekem sincs semmi bajom vele... nincs más lehetőség, mint legközelebb is elhívni. Ha akkor is lebukunk, akkor már nagy lesz az esély, hogy tényleg az ő keze van a dologban... de akkor már nem sokáig. Olyan lazán szétkapják a srácok, hogy minden darabkáját már földrészről kell összeszedni. Ha a versenyüket fenyegeti valami, akkor nem ismernek kegyelmet, és meg is értem. Saját kezűleg mosom le a pályáról, ha legközelebb is ránk találnak a fakabátok. Miami sosem volt nyugodt hely, de azért minket általában békén hagytak. Nem is értem, hogy most...
- Jó reggelt - vigyorogva, kicsit idegesítően sok energiával pattan be mellém. Csak egy fáradt pillantást vetek rá, majd lehunyom szemeim. Gyors megállapítás, ma is olyan jól néz ki, mint eddig mindig.
- Neked is nyuszifül. Figyelj, mielőtt elkezdenél beszélni, tisztáznunk kell valamit. Engem itt úgy ismernek, mint egy egyszerű diákot, és ezen nem is szeretnék változtatni. A suliban kerüljük a témát, és senkinek sem szólsz egy szót sem. Vili? - egyik szememet kinyitva, egy szúrós pillantást küldök felé. Nincs nekem bajon vele, csak ne rombolja le a nehezen felépített külsőséget.


timcsiikee2011. 06. 09. 20:29:40#14176
Karakter: Bruce Tromblay
Megjegyzés: ~ Onimnak


 

Bruce:

Az évnyitónak már a fogalma sem nyűgözött le, ráadásul ha nagyon akartam, visszanézhettem neten… Még jó, hogy nem volt kötelező, így pluszban tarthattam még egy pihenőnapot. A múlt heti tárgyfelvételt tiszta szenvedés volt, de megérte. Péntekenként egyáltalán nincs órám, nem is tudtam, hogy ezt ilyen jól el lehet rendezni. Három napos hétvége… mindig is ez volt az álmom a suliban, de lehet hamarosan kitalálom a négy napos hétvégét. Hehe…

Valószínű, hogy túl feltűnő lenne a kocsimmal bemenni, ráadásul már az első nap… így inkább a rövidke buszozást és a sétát választom. Nem volt elég közeli oldó albérlet az egyetem közelében, kollégiumba pedig nem akartam menni, nem szeretem azt a fedetlen nyüzsgést, ráadásul el sem tudnám ott rejteni a dolgaimat. Bármit akár elkulcsolva tennék a szekrénybe, másnap már a kinti korlátokon lógna. Idióták… nem mintha én ezt nem viszonoznám, és pont ettől félek. Jobb egy könnyű kis albérlet, ahova nem muszáj minden este visszamennem, de legalább van egy hely ahol egyedül lehetek, ha arra lenne szükségem. Márpedig lesz…

Még javában tombol a nyár, hiába naptár szerint már közeleg az ősz, de olyan dög meleg van, hogy leolvad rólam még a trikó is. Ennek ellenére egy fekete háromnegyedes gatyát kapok magamra, egy barna trikóval, hátamra csapok egy kicsi sporttáska szerűt, amibe naivan tettem egy füzetet meg két tollat, plusz amire úgy gondoltam, hogy kellhet. Sportcipő fel, és nekivágok az első órámnak. Kíváncsi vagyok, hogy az ilyen előadásokon milyen a hangulat.

~*~

Épp hogy belépek az előadó ajtaján, meg is torpanok a küszöbön, mellettem még szálingóznak be páran. Szép nagy… nem gondoltam volna, hogy kábé ötszáz ember is képes itt ülni órákon át, és egyszerre hallgatni a prof vagy a tanár szavait. Lassan elindulok felfelé, valahol középen keresek helyet, de az első amin megakad a szemem, egy csaj szinte az első padsorban. Ha jól látom ez a harmadik sor, de az eleje annyira zsúfolt. Különös… nem gondoltam volna, hogy erre a szakra járnak ilyen csinicsajok is.
Egy pillanatra felém néz, mire elmosolyodom, és továbblépek. Kíváncsi vagyok vajon hány csaj van az évfolyamon, mert ahogy eddig figyeltem, nem sok. Nem lep meg annyira, de annál érdekesebb tény, hogy vajon milyen megfontolásból jön egy lány ilyen szakra? Bár… az évek alatt bőven lesz lehetőségem ezt kideríteni.

Nos a prof elég érdekes… ha lehet így fogalmazni. Azt gondoltam, hogy lenéző lesz, de nem ennyire. Mindegy, nekem nem erre kell figyelni… sőt nem is az előttem pár sorral előrébb ülő csajt kéne mustrálnom kíváncsian, de néha akaratlanul is oda terelődik a tekintetem. Ahogy oldalra fogja a copfját, és bőszen figyel, meg jegyzetel. Azt hiszem nekem is bele kéne kezdeni.

~*~

Pár sráccal összehaverkodok már az óra utáni szünetekben, meglepően könnyen megy itt a „beilleszkedés” úgymond. Az sem zavarja őket, hogy néhányuknál egy évvel idősebb vagyok. Azt hiszem nagyon élvezni fogom ezt a három évet. Találkozom pár felsőbb évessel is, akik jó tanáccsal is ellátnak. Mint ahogy eddig észrevettem érdemes lenne megfogadni, bár… van amit még én sem hiszek el. A középiskola után ennyire más lenne itt a rendszer és a követelmény? Végül is… egyetem. Majd meglátjuk…

Kora délután már végzek is, ahogy a többiek, összeismerkedtem az ideiglenes csoportommal, akik több mint jó fejek. Ráadásul többen érdeklődnek rendesen a kocsik iránt. Ez jó… talán majd később ki is kérdezhetném őket, hátha ismertek utcai versenyekben, bár… ahhoz előbb azt kéne megtudnom, hogy melyik helyi és melyik az aki kolis vagy bejárós.

~*~

Szinte minden előadáson látom azt a lányt, aki már az első napon megragadta a tekintetem. Különös kisugárzása van, vagy csak nekem tűnik így? Kedves mosolyú, szép arca van, és minden előadáson lelkesen figyel és jegyzetel. Amolyan stréber típusúnak látszik, de csak e miatt, viszont valami mégis különös nekem benne… Talán csak azért mert az esetemnek gondolom az arca miatt? Vagy…

Inkább nem agyalok hülyeségeken.

Vicces, hogy egyre kevesebben járnak előadásra, pedig első alkalommal szinte alig fértünk be az ötszáz férőhelyes előadóba. Nagyon vicces. De legalább ebből is látszik, milyen jó nagy lesz a szórási arány. Én viszont szeretném elvégezni…

Már több mint egy hete hogy elkezdődött minden, gyorsan belerázódtam a környezetbe, sőt már van pár olyan havernek nevezhető egyed is, akikkel többet beszélhetek, akik ismertebbek itt, vagy épp hasonlóak mint én, rajongás ügyileg.

Két óra közötti szünetben egyedül látom a lányt, így intek a fiúknak, hogy egy pillanat és megyek, addig menjenek előre a büfébe.

- Szia – csüccsenek le mellé, ahogy látom most mellette épp nincs senki. Egy csattal feltűzött haja meglibben, ahogy hirtelen felém fordul, s az a pajkos mosoly elvarázsol ahogy mellé ülök, engem is mosolygásra késztet. – Ugye nem zavarok?

- Szia… nem. – oldalra támaszkodik a padon, én is felkönyökölve figyelem közelről arcát. Szebb, mint ahogy eddig a „távolból” figyeltem. – Mit szeretnél? – kérdi kedvesen.

- Nos… mivel láttam, hogy minden órán itt vagy, gondoltam biztos múlthéten, anyagvizsgálaton is, amiről hiányoztam. Oh, és Bruce vagyok. – kiszélesedik mosolya.

- Lizzy – biccent széles mosollyal. A füzetén jól takarja a nevet, de amikor ujjai félrecsúsznak, látom a vezetéknevét is. – Jó kis ürügy – felvonom egyik szemöldököm a reakcióra.

- Miért is? – kérdem szélesebben elmosolyodva.

- Nos… egyrészt azért, mert múlthéten itt voltál… másrészt minden előadás anyaga fent van a neten is. – oh, lebuktam. Ki hitte volna.

- Jó a szemed. Csak nem figyelsz engem? – pajkos csillanás játszik szemeiben, tollát kattogtatja párszor, majd a kikapcsolt tollal köröket rajzol az asztalra.

- Nem igazán… egymagadban is feltűnő vagy. – épp válaszra nyitnám a számat, mikor Dust jön vissza de csak az előadó bejáratáig.

- Bruce, gyere már nagy a sor! – hirtelen megfordulok, és látom az élveteg vigyorát. Már előre felkészülök a szokásos szövegekre.

- Most mennem kell. – állok fel a mellette lévő székről. – Remélem majd beszélünk még, és köszi az anyagot majd letöltöm – kacsintok felé mosolyogva, arcán igazán mindent tudó mosoly ül. Különös lány. Nem tűnik sem kirívónak, sem semmi más de valamiért mégis vonz magához csak egy kicsit. A mosolya? Vagy a szemei? Nem is tudom.

Kimegyek Dust után, aki majdnem rám vetődve támad le, de még időben kivédem és nevetek rajta amikor majdnem eltanyál. Végül csak nem menekülök, vállaim felett dobja át karját, alig tudom levakarni magamról, de mielőtt a büfébe érünk, sikerül. Még jó hogy itt nem akkora ökör mindenki, mint a közép suliban, néha nagyon is meg tud lepni.

~*~

Este tíz múlt… Péntek. Azt hiszem ilyenkor a legforgalmasabb azaz utca, amiről Greg beszélt nekem. hajamba túrok és úgy fésülöm hátra, mivel meleg van a dzsekimet csak a kocsiba dobom, és elég egy sötétkékes póló egy fekete farmerral, és neki is esek az éjszakának. Be a volán mögé, végigsimítom a kormányt, a váltót, elfordítom a kulcsot, majd beletaposva a gázba szinte kirontok a garázsból, ami ez után automatikusan lezárul.

Már több hete várom, hogy eljöjjön ez az este. Már nagyon hiányzott a légkör, az izgalmas éj illata, az adrenalin, ráadásul e mellé most társul az ismeretlen érzése. Vajon itt mennyire jók az emberek? Amiről Greg mesélt… mondjuk annak sem tudok igazán hinni, csak egyszer volt egy ilyen esten, azt is a zsaruk szétoszlatták, talán e miatt nem mer többé menni, nem kérdeztem rá. Örülök, hogy egyáltalán megtudtam, hogy mikor és hol szoktak ilyeneket rendezni.

Szinte üresek az utcák, egyre kevesebb az úton az autó, főleg hogy kifelé tartok a városból, kelet felé. Váltok, lejjebb nyomom a gázt, és épp a piros előtt surranok még át. Egy energiaitalt még elkortyolgatok míg odaérek, menet közben lenyitom az ablakot, és az üres dobozt egy konténerbe dobom. Talán izgatott vagyok, de ez így csak még izgalmasabb. Nem ismerem azokat az arcokat, így bármire fel kell készülnöm, de főként azt kell kiderítenem, hogy ki ott a fő fószer… a nagy arc.

Kocsira persze nem játszom, nem vagy hülye elsőre, ráadásul egy idegen helyen… De készültem elég összeggel, ha valóban összeszednék egy olyat, aki valóban Jani a környéken.

Már messziről látom a fényeket… a reflektorokat, sőt némi zene is dübörög. Mintha kicsit sem akarnák elrejteni azt, hogy esti versenyek folynak itt. Motorok zúgása tölti meg hallójárataimat, elvigyorodom amikor libabőrössé válok, élvezem a hangulatot. Hetek óta várom már az estét. Behajtok valahol szélre, de két autó közé, s amint kiszállok még a zene is elhalkul valamennyire, minden szem rám tapad. Szép kis fogadtatás az újoncoknak.

Úgy látszik addig nem szólalnak meg, míg én sem.

- Üdv – intek lazán mégis egy zavar mosollyal. Valahogy nem szoktam hozzá ahhoz, hogy csak bámulnak. Túlságosan is hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy rögtön mellém zuhan valaki, vagy épp kihív valaki, vagy… egyáltalán az, hogy hozzám szólnak.

- Hé! – szólal meg valaki végre, és kissé szétnyílik a tömeg. – Látom új vagy – valami vészes kisugárzású pali de a vigyora magabiztos. – Mit keresel errefelé? – Ismert pali lehet, mert ha ennyire ismeri az arcokat…

- A legjobbat keresem – válaszolom egy cinkos mosollyal, mire vigyora kiszélesedik.

- Gyere – int fejével, és elindul, majd követem. Folytatódik az előző buli hangulat, bár még így is nagyon magamon érzem a tekinteteket, de már nem zavar annyira. – Hogy hívnak? – kérdez hátrabiccentve.

- Bruce Tromblay… és téged?

- Rögtön a legismertebb névvel kezded? – vigyorodik el ismét, és oldalt fordulva megint felém néz. Hehh… te jöttél oda hozzám először, még jó hogy megkérdezem… bár lehet a beszólásomra értette, hogy a legjobban keresem. Ő lenne az? – Lance Cullen – nyújt nekem kezet, és elfogadom. Jó határozott a kézfogása. De honnan ismerős a név?

- Megint összeszedtél egy újat Lan? – miért ilyen ismerős ez a hang? Oldalra lép a pasas így elém terül egy ledöbbentő látvány.

Karcsú alak, formás lábak, falatnyi mégis jól takaró sort, féloldalas póló és épp a kocsi visszapillantó tükrében igazítja meg szeme alatt egy aprót törölve a sminket – gondolom én.

- Ezt nem hiszem el – vigyorodom el, s ahogy felegyenesedik akkor szembesülök a ténnyel. – Lizzy – meglepett majd széles mosolyú üdvözlés, de nem lép még a közelembe. Mintha egy teljesen más ember állna előttem. Ha ott helyben mondta volna, hogy ilyen helyekre is jár, esküszöm hogy nem hittem volna el.

- Ismered? – mutat az izmos muki Lizzy felé. Vajon ki ő neki? Ahogy kicsit szélesítem a látókörömet, még pár ember belefér, akik megint engem figyelnek. Nos… nem tudom mit mondhatok, vagy mit nem, így inkább Liz felé figyelek, mintha meg sem hallottam volna a kérdést. 


Nejicica2010. 10. 09. 20:08:50#8503
Karakter: Nadeshiko Sasame
Megjegyzés: Vége.


Írtóra sajnálom sensei de vége.


Garfield2010. 06. 22. 14:52:33#5648
Karakter: Steve(nejinek)






Sajna úgy kifárasztottam, hogy hamar elalszik…hát rendben…aludjunk.

A reggel azzal indul, hogy gyorsba rendbe kell tenni a házat. Mire cicám szülei hazaérnek, minden a helyén. Fainok, még reggelit is hoztak. Viszont kaja után ki is raknak minket. Ők is kettesben akarnak lenni….hmm…

 

Kitalálják, hogy menjünk el fagyizni. Hát rendben, bár nem nagyon tetszik, hogy picim fizeti mindenkinek, de túl makacs ahhoz, hogy leálljak ezen vitatkozni vele.

Jeff sunyi módon megijeszti babámat, de szerintem ezt meg is bánta, mert a fagyi landolt a fején. Cukkolom kicsit a srácot, de megérdemli. Minek ijesztget másokat…

 

Aztán lemegyünk kicsit úszkálni a tengerpartra. Kicsim rögtön azzal indít, hogy lenyomja Sophiet a víz alá. Kedves nem!? Kakasvidalban is benne vagyok, legalább babám combjain lehet a kezem…persze a kis gyerkőcöknek esélyük sincs…Mikor megunják, folyton a vízben landolnak, már csak úszkálunk. Persze én mindig cicámmal vagyok, kicsit elszeparálódunk Jefféktől, és romantikázunk. Gyakrabban kéne lejárnunk a tengerpartra…talán majd egyszer a vízben is…khm…

 

Visszamegyünk kicsimhez, Jeff barátnőjével mennek is a szobájukba. Most vagy elfáradtak, vagy még játszani akarnak egymással…Mindenesetre, én szeretnék még egy kicsit dolgozni babámon. És persze sikerül is…imádok vele szeretkezni…minden alkalommal mutat valami újat. Nem lehet megunni…

Az éjszaka közepén arra kelek fel, hogy babám folyton mocorog.

          Valami baj van? – kérdezem hulla fáradtan.

          Semmi, csak nem bírok aludni, zsong bennem az energia! – értem…hát az enyémet teljesen leszívtad, szó szerint, úgyhogy, én alszom. El is fordulok, nem hagyja ennyiben a dolgot.

          Ugyan már! Ne lustulj! - rám mászik és elkezd ugrálni rajtam…erről le kéne szoktatni - menjünk ki az erdőbe, Jeff nagyon ijedős, esti túra? – néz rám boci szemekkel…

          Hagyjál már…fáradt vagyok. - morgom a fejemre húzva a takarót.

          Kérleeek!? – nem fogja befejezni…

          Jössz egyel! – mondom a fejemet csóválva feltápászkodva az ágyból.

 

Azonnal ő is kipattan az ágyból, és megy felkelteni csórikáimat. Hihetetlen a csaj…

Babám szüleinek a kocsijával indulunk el. Én vezetek, Nadeshiko navigál. Biztos jó ez nekem? Majd kiderül.

          Jó, itt jó lesz. Innentől gyalogolunk. – szólal meg babám.

 

Álmosan kiszállok a kocsiból, cicám megragadja a kezemet és elindulunk. Legközelebb jobban le fogom fárasztani. Rohadtul nincs kedvem az éjszaka közepén az erdőben császkálni. Mit meg nem teszek neki…

Kiérünk az erdőből egy rétre, és kicsim megáll. Felnéz a holdra és csak bámulja. Én hátra nézek, de úgy néz ki Jeffék lemaradtak…Hátulról átölelem babámat, és a nyakába csókolok.

          Szeretlek. – súgom a fülébe.

          Én is szeretlek. – mondja mosolyogva felém fordulva.

 

Boldogság árad szét bennem…magamhoz szorítom, és megcsókolom. Olyan érzelmekkel teli csók ez, hogy kicsit el is kábulok tőle. Csak ölelem és ölelem. Ez a legszebb szó, amit valaha mondott nekem…most egy kicsit nyálasnak és érzelgősnek érzem magam, de nem baj…

Végre megjönnek elveszett báránykáink is. Szinte tapintható a felszültség…ne már…ennyire nem lehet félni egy esti túrától az erdőben…

Kis idő múlva elindulunk vissza a kocsihoz. Most hagyjuk, had menjenek ők elöl. Vicces nézni őket. Odasúgom babámnak, hogy vicceljük meg őket egy kicsit. Persze, hogy azonnal benne van. Nem is ő lenne, ha nem lenne benne minden hülyeségben…

Az út mellett kezdünk el menni, lapulva a bokrok között, nehogy kiszúrjanak minket. Kíváncsi vagyok hogy fognak reagálni…Mikor észre veszik, hogy nem vagyunk mögöttük, megállnak, és várnak egy kicsit, hátha lemaradtunk. Eltelik 10 perc, és Sophie kezd bepánikolni…hát Jeff se tök nyugodt. Kezd vicces lenni…Elindulnak vissza, hogy megkeressenek minket…Na jó, ne kínozzuk őket. Kiugrunk a bokrok közül, ezzel halálra rémisztve őket. Elkezdenek hisztizni, hogy hogy lehetünk ekkora barmok, de mi csak nevetünk. Végül is jó volt ez a túra.

Hazaérünk, és mindenki bedől az ágyba. Kicsim is kellőképpen elfáradt, úgyhogy hozzám bújik és már alszik is.

 

Reggel kicsit korán kelek fel…nem is tudom mi van velem, nem szoktam korán kelni. De lehet, hogy épp a vágyam keltett fel!? Reggeli merevedésem, kisebb sátrat csinált a takaróból…mrrr…akkor ébresszük fel drágámat. Hátához simulok, és csókolgatni kezdem nyakát, hozzá dörgölve merevedésemet. Mikor felébred, a hátára döntöm, és megcsókolom.

          Jó reggelt… - dörmögöm a nyakába.

 

De nem tud válaszolni, mert újra birtok veszem ajkait. Ahogy észlelem, tetszik neki az ébresztő, mert nem ellenkezik, sőt…Végig cikázok nyelvemmel egész testén, minden porcikáját megízlelve. Csak nyögdécsel, és hajamba túrva élvez minden egyes percet. Úgy imádom, mikor hangoskodik szex közben, de most felvernénk mindenkit, nem lehet…

Bevezetem ujjaimat hüvelyébe, majd nyelvem is csatlakozik a művelethez. Annyira ficereg alattam, hogy kénytelen vagyok lefogni csípőjénél fogva…Mikor már majdnem eléri a csúcsot, fölé magasodom és egy csók alatt egy határozott lökéssel hatolok babámba. Lassú mozgással kezdem, aztán váltok gyorsa…de nem megcsörren a telóm!? Kihúzódom cicámból és hanyatt fekve veszem fel. Persze, hogy apám az…be kell menjek dolgozni…

Úgy néz ki Nadeshiko pont leszarja, hogy apámmal dumálok…rám mászva csókolja, és harapja végig felső testemet. Halad egyre lejjebb és lejjebb…kezébe veszi kemény tagomat és kacéran mosolyog szemembe nézve, aztán szájába veszi. Alig tudom visszafojtani a nyögésemet…de apám csak mondja és mondja a telefonban, hiába próbálom lerázni…

Kicsim az ölembe mászik és lassan magába fogad, kifakad belőlem egy sóhaj, aztán elkezd lassan ringni rajtam…megőrülök…Végre apám lerakja azt a kurva telefont…Lerántom magamhoz babámat, és szenvedélyesen csókolom meg, miközben mozog rajtam.

          Nagyon rossz voltál most meg kell büntesselek… - súgom szájába mosolyogva.



Nejicica2010. 04. 11. 12:32:56#4628
Karakter: Nadeshiko(sensejemnek)



Melltartómnak búcsút intek, ahogyan leszedi rólam, de időm sincsen… egyik keze mellemre csúszik, míg nyelvével a másikat kényezteti, ujjaim hajába túrnak és halkan nyögdécselek.

 

Szabad kezével végigsimít oldalamon és megszabadít tangámtól, kapcsolok, és azonnal kiszabadítom alsójából merevedését. Lábai közé csusszanok és végignyalok péniszén, számba is veszem a „kicsikét” de felhúz magához és megcsókol. Hát jó…

 

Lassan ölébe ülök, ahogyan magamba fogadom hatalmas tagját. Lassan ringani kezdek közben vele csókolózva. Nyakamat csókolgatja, teljesen megőrjít.  Hangosan nyögdécselek, vállaiba kapaszkodva gyorsítok.

Pár élvezetes lökés és elér a fehér hullám mi magával sodor a habok közé. Steve fenekemre markol, néhány mozdulat és ő is követ.

 

Szabályozzuk légvételeinket de, Steve azonnal eldönt, és ismét mozgásba kezd. Körmeim hátába mélyesztem, különben nem tudnám tartani tempóját.

Mozgása vadállatias, elveszi az eszem!

 

Ez már nem tart olyan sokáig, mint az előző, de sokkal intenzívebb volt.

 

Tempója lassul, ahogy ismét elér minket az orgazmus.

 

- Vissza kéne mennünk. – nyöszörgöm még kicsit fáradtan. Végig szorosan magához ölel.

 

- Így akarsz visszamenni? Először zuhanyozzunk le gyorsan. – igaz…

 

Beslisszanunk a lenti fürdőbe, Steve megkísérel egy újabb menetet de, én már nem bírnám mára. Gyorsan magunkra kapunk valami pizsamaféleséget majd bekukucskálunk a szobám ajtaján. Kezdők, tévéznek a drágák.

 

- Hát ti hol jártatok? – Jeff vigyora levakarhatatlan.

 

- Csak egy kicsit kettesben akartunk lenni… - mondom egyszerűen.

 

- Aha… - nono! Kikaparom a szemét, ha még egyszer így néz!

 

- Azt ne mondd, hogy nem örültél, hogy magatokra hagytunk Sophival. – kérdem kaján vigyorral.

 

Jeffék elhagyják pár perc múlva a szobát, hogy kicsit „összemelegedjenek”.

 

Megint kettesben vagyunk, de én nem bírnék még tovább fent maradni így elnyom az álom.

 

 

~§~

 

 

Reggel teperés és rendrakás mielőtt a szüleim hazaérnek.

 

Szerencsére minden csillog. Anyuék hoztak egy kis nasit reggelire majd elzavartak, hogy ők is kicsit ellehessenek egymással. Számomra ez abszurd…

 

Elmegyünk fagyizni.

 

- Kétepreset kérek – mondom, majd mivel meghívtam mindenkit, kifizetem.

 

Jeff hátba támad, így frászt kapok és a fejére nyomom a fél fagyit, a nagy nevetéstől összeesem. Steve tesz néhány csípős megjegyzést Jeffnek hogy, van valami új rajta.

 

Vigyorom levakarhatatlan, most olyan boldog vagyok!

 

Pillanatnyi ötlettől vezérelve lemegyünk a partra, én szépen nőiesen belefojtom Sophiét a vízbe. Egy kis kakasviadal. Stevevel mindig egymáshoz simulva úszunk. Csókokat váltunk, simogatjuk egymást. Most minden olyan tökéletes.

 

A nap hamar lemegy, egy menetet becsúsztatunk napirendbe.

 

 

 

~§~

 

 

Nem bírok aludni, csak hánykolódom. Steve mellettem, szuszog, Jeffék pedig a vendégszobában vannak.

 

Sóhajtok egy nagyot ezzel véletlen felébrezte szerelmem.

 

- Valami baj van? – dörmögi rekedtes hangon még lehunyt szemekkel.

 

- Semmi, csak nem bírok aludni, zsong bennem az energia! – vigyorgok rá. Erre csak hátat fordít. Kicsit bepöccenek így rámászom.

 

Ugyan már! Ne lustulj! –kezdek ugrálni rajta – menjünk ki az erdőbe, Jeff nagyon ijedős, esti túra? – kiskutya szemekkel nézek rá.  Fejére húzza a takarót és morog valamit.

 

- Kérleeek!? – simulok hozzá. Kikel az ágyból a fejét csóválva.

 

- Jössz egyel! – dadogja álmosakásan.

 

Boldogan kipattanok az ágyból és felverem Sophiékat majd, közlöm velük a hírt. Nekik tetszett bár kicsit félt Sophie. Jeff szilárdan áll, mint a kő de tudom én, hogy kicsit retteg.

 

Hagyok egy cetlit a szüleimnek, bepakolunk, és elmegyünk apuék kocsijával.


Garfield2010. 02. 21. 17:49:19#3780
Karakter: Steve(padavannak)






-          Várj egy percet, szerzek Jeffnek egy csajt. – ad egy puszit és lelép.

 

Azért szemmel tartom, nehogy egész véletlenül egy srácnál kössön ki. De nem…egy elég csini csajszit szúrt ki. Hmm, ha nem lenne barátnőm, tuti rárepülnék…Idehozza, bemutatja nekünk, aztán már táncolunk is. Könnyen befűzhető csaj…De én inkább kicsi babámra koncentrálok és egymáshoz simulva táncolunk. Persze nem bírok magammal és néha muszáj megcsókolnom, de nem úgy fest, mint akit ez zavarna…

-          Nem iszunk valamit? – kérdezi cicám.

-          Részemről rendben. – mondja Jeff új barátnője.

 

Mi meg jófiúként követjük őket a pulthoz. De kis idő után babám feldobja az ötletet, hogy menjünk át hozzá, mert nincsenek otthon a szülei. Hát erre rögtön mindenkinek felcsillan a szeme, és már megyünk is. A kocsiban Nadeshiko elkezd nyávogni, hogy nézzünk meg egy horror filmet…

-          Nem fogsz félni baba? – nézek rá fél mosollyal.

-          Nem mert te megvédesz. – jól van…

 

Elmegyünk egy moziba, és a kiszemelt filmre Jeffel megvesszük a jegyeket, na meg popcornt meg kólát is, és megyünk is be a terembe. Alig vannak, persze, hát ilyen későn…Kicsim végig fogja a kezemet, néhány jelenetnél görcsösen kapaszkodik belém, ami vicces, de hát végül is nőből van, joga van félni.

Kifelé elkezdünk hülyéskedni a popconnal, amiből egy kajacsata keletkezik…Mikor már kellőképpen ragadunk és mindenhol kajamaradék díszeleg rajtunk, elindulunk cicámhoz.

 

Nadeshiko megy fürdeni, jó hát akkor megyek vele, rám is rám fér…de nem mehetek. Kicsit szarul esik, de hát ez van…Mindenki szép tiszta, és míg Jeff Sophival van elfoglalva, babám egy kendőt tesz a nyakamba és annál fogva kezd maga után húzni. Nem tudom hova megyünk, de tetszik ez a huncut mosoly az arcán. Leérünk a garázsba, ahol meglátok egy kocsit…gondolom a szülőké. Azt hiszem már tudom mire megy ki a játék. Elmosolyodom, aztán szenvedélyesen megcsókolom. A csók közben kinyitja az ajtót, és a kocsiban landolunk.

-          Készen állsz? – dörmögöm a nyakába teljesen felizgulva.

-          Én mindig. – jön a válsz, és megcsókol.

 

Csak ez a megerősítés hiányzott. Bevágom az ajtót és az ülésre fektetem és csókolgatom. Egyszerűen imádom a puha bőrét, az illatát, a kéjes nyögéseit. Lepattintom róla a melltartót és rögtön formás mellére csúszik a kezem, másikat meg nyelvemmel kezdem kényeztetni. Hajamba túr, és csak nyögdécsel. Ez az, gyerünk, hangosabban…Végig simítok oldalán, és tangája szélébe akasztva az ujjamat, húzom le róla. Utána kicsi babám szabadít meg az alsómtól és átveszi az irányítást. Megfogja nem éppen lankadt farkamat és elkezdi fel és le mozgatni rajta a kezét. Egy csók után lesiklik lábaim közé és végignyalja újdonsült nyalókáján. Mikor a szájába veszi és megszívja felmorranok. Basszus annyira jól csinálja, hogy mindjárt elmegyek…Felemelem arcát és megcsókolom. Felhúzom magamhoz, és csókolgatom. Lassan magába fogadja merevedésemet és kis idő után, lassan kezd ringni rajtam. Simogatom és nyakát csókolgatom minden egyes percben, amikor éppen levegőt kapok. A kocsi ablakai már párásak a sóhajok, nyögések és a fülledt levegő miatt. Vállamba kapaszkodva gyorsítja a tempót, kéjes nyögései megőrjítenek…imádom…Hangosan nyög egyet mikor elérte az orgazmus és nyakamba csókol. Belemarkolok fenekébe és párlökés után engem is elér. Kicsit csillapodik a légzésünk, de még mindig őrülten kívánom. Finoman csókolom meg és lefektetem az ülésre és újra elkezdek mozogni benne. Hátamba belemélyednek az ujjai, és erősen kapaszkodik belém, hogy bírja a tempót. Nyakamat csókolgatja, szívja rajta a bőrt…Lökésem mélyek és erősek, állati a tempó. Nem fogja vissza magát, hangosan nyögdécsel alattam…és mindjárt…mindjárt…mindjárt…ahhh…csillapítom a tempót és babám is felnyög gyönyörében. Kihúzódom belőle, és magamhoz ölelem.

-          Vissza kéne mennünk. – mondja kis idő múlva.

-          Így akarsz visszamenni? Először zuhanyozzunk le gyorsan.

 

Bemegyünk a lenti fürdőbe és gyorsan együtt elkezdünk zuhanyozni. Teszek még egy fürdőszobai action-re kísérletet, de elég volt neki a kocsiban. Most esik le milyen ki perverz fantáziája van. Mondjuk nem baj, nem fogunk unatkozni. Magunkra kapunk valamit s megyünk vissza cicám szobájába. Lassan nyitunk be, hátha épp……de nem. Összebújva tv-znek. Kis édesek.

-          Hát ti hol jártatok? – kérdezi Jeff egy hülye vigyorral.

-          Csak egy kicsit kettesben akartunk lenni… - szép hárítás baba, de nem hiszem, hogy ezt beveszik.

-          Aha… - mindentudó nézés…

-          Azt ne mondd, hogy nem örültél, hogy magatokra hagytunk Sophival. – ügyes vagy baba…

 

Erre már nem érkezik válasz. Kis idő elteltével kis madárkáink elmennek turbékolni a vendégszobába. Újra kettesben maradunk…



Nejicica2010. 01. 14. 15:22:16#3272
Karakter: Nadeshiko



Kicsit megpofozgatom Jeff arcát, hogy magához térjen és a hadművelet sikeres.

Fájdalmas arcot vág majd mikor Steve mellé, sétál kérdőn, néz rám.

Egy aprót bólintok, és már megbízik Steveben aki, felsegíti.

- Ne haragudj öregem, félreértettem a dolgokat. – mondja zavartan Steve.

-   Mit értettél félre? – kérdezi Jeff.

Steve elmeséli Jeffnek a történteket és elviszi az orvoshoz, míg én a saját kocsimmal hazamegyek.

Míg Jeff és Steve hazaérnek addig lezuhanyozom, és kicsit rendbe szedem magam.

Amint hazaérnek egy finom vacsi majd egy jó beszélgetés a nappaliban sok nevetés és részemről kötözködés de hát ilyen vagyok nincs mit tenni.

Elbúcsúzom hosszal, csókolózással Stevetől és bemegyek a házba.

- Nadeshiko Jeff veled alszik vagy a vendégszobában? – kérdezi anyám.

- A vendégszoba tiszta kosz nehogy oda rakd!  - figyelmeztetem.

- Majd alszik velem, ha nem lesz rosszul a lányos dolgoktól. – vigyorodom el.

- Mennyire lányos? – kérdezi nyafogó hangon Jeff.

- Szerintem kibírod. – mondom mosolyogva.

Berendezek egy másik ágyat a szobámban és átöltözöm a pizsimbe. Mind a ketten lefekszünk, és hamar elnyom az álom a fáradalmas nap után.

 

 

 

~§~

 

 

 

Reggel a csengő hangjára ébredek fel és mit sem szégyellve, kimegyek pizsiben az utcára.

Egy nagy adag rózsa és egy kártya: „Ne haragudj a tegnapi miatt! Szeretlek! Este találkozunk. Steve”

ÁÁÁÁ jobban nem is imádhatnám! Ölelem szorosan magamhoz a kártyát majd mélyet, szippantok a rózsákba és beviszem a házba.

 

Este tali nos hát akkor a nap többi része szabad. Felmegyek Jeffhez és ráugrok csak, hogy felébredjen, azért nehogy csalódjon bennem xP.

Természetesen az ébresztés után egy kis zsörtölődés, zuhany, reggeli.

Mivel kint nagyon meleg van, kimegyünk a medencébe kicsit bulizni de, ő a szemöldöke miatt nem nagyon áztatja magát.

Kicsit még elbulizunk, majd felkészülünk, arra hogy Steve mire készül.

 

 

- Köszönöm a virágot. – ugrok azonnal Steve nyakába, amint meglátom.

- Nagyon szívesen. – és megcsókolja a nyakam.

- Most viszont megmutatom Jeffnek milyen Miamiban egy jó buli.

- Jeffnek? – kérdezek vissza. Nem tudtam, hogy ennyire jóban vannak, vagy szimplán csak a bűztudat vezérli Stvet, nem tudom.

- Esetleg te is jöhetsz. – vigyorog majd ad egy puszit.

Steve rámszól hogy vegyek fel egy kevésbé mutogatós ruhát, így hát magamban szitkozódom egy kicsit és átöltözöm. Amint készen vagyunk, megyünk is.

A két alfahím előttem, ül, nekem meg marad a hátsó ülés. Nem mintha baj lenne, mert így kicsit fantázilhatok hogy milyen lehet csinálni egy kocsi hátsó ülésén.

 

Steve bevisz minket bulizni és hatalmas a tömeg. Ő a derekamat átkarolva jelzi tulajdonjogát felettem, de nem is baj, szeretem, ha ezt csinálja. Jeffnek már folyik a nyála a sok csinibabától és támad egy hírtelen ötletem.

- Várj egy percet, szerzek Jeffnek egy csajt. – kacsintok rá Stevere majd, adok neki egy puszit.

Végignézek a felhozatalon és kiszúrok egy nagyon széplányt és odamegyek hozzá. Steve tekintetét végig a hátamon érzem.

Kicsit beszélgetek a lánnyal és megkérdezem tőle hogy, tetszik e neki ott az a fiú. Természetesen azonnal az én Stevemet szúrja ki de, két másodperc és már Jeffet stíröli.

Megmondom neki, hogy hívja táncolni és már is elintézve az ügy.

Egy kis ismerkedés és már megy is a tánc. Én Stevevel közvetlen mellettük táncolunk, és nagyon jól érezzük magunkat. Pár csók elcsattan tánc közben.

- Nem iszunk valamit? – kérdezem a társaságtól.

- Részemről rendben. – mondja Shopi és hozzábújik Jeffhez.

Iszunk eszünk és felajánlom, hogy otthon szabad a ház, ha valakit érdekelne.

Természetesen nem kell kétszer kínálnom az ajánlatomat, így kocsiba ülünk.

Útközben meglátok egy plakátot és elkezdek nyafizni, hogy nézzünk meg egy horror filmet.

- Nem fogsz félni baba? – néz rám kacifántosan Steve.

- Nem mert te megvédesz. – mondom de, inkább nem adok neki puszit, mert az útra kell koncentrálnia.

Amint megérkezünk egy gyors sminkigazítás és kajavásárlás. A film nem volt olyan ijesztő de végig fogtam Steve kezét.

Egy gyors kajacsata a megmaradt ételekből és már mindenki ragad a sok üdítőtől.

Hazafutunk zuhanyozni, és mikor visszautasítom Stevet hogy ne, zuhanyozzon velem kicsit csalódott arcot, vág, majd elmegy egyedül zuhanyozni.

 

Mindenki tiszta és fehérneműben feszít.

 

Egy kendőt rakok Steve nyakába, és annál fogva csalogatom magam után. Kicsit értetlenkedik de, ott van a vágy csillogása a szemeiben, így hát folytatom tervemet.

Le a lépcsőn majd irány a garázs ahol a kocsi van. Amint meglátja a szüleim tágas kocsiját és a huncut mosolyomat azonnal ő is, elmosolyodik és forrón megcsókol. Csókolózás közben kinyitom a kocsit és beengedem magunkat. Szó szerint beesünk a kocsiba, és csak faljuk egymás száját.

-         Készen állsz? – mondja kéjesen a nyakamba suttogva Steve.

Leheletének őrjítő forróságába beleborzongok.

- Én mindig – suttogom, és ismét megcsókolom.



Garfield2009. 11. 22. 21:25:47#2571
Karakter: Steve(Padavanomnak)






Száguldozok a kocsival, azt se tudom, hova megyek csak kattog az agyam. El se hiszem, hogy ezt tette velem. Képes volt lepattintani egy másik csávó miatt. Hírtelen ötlet suhan át a fejemben, megnézem a mi sulinkba jár-e. Satufék, és kanyar, és már útban is vagyok a suli felé. Mikor odaérek Nadeshikot látom egy pasival. Tehát ő lenne Jeff!? Ismerkedjünk meg vele…Milyen jó kedvetek van…még nevetgélnek…tiszta ideg vagyok.

-          Szia Nadeshiko. – köszönök rá.

-          Te meg mit akarsz? – na mi van már rám se nézel?

-          Ő lenne Jeff? – kérdezem végigmérve.

-          Igen én vagyok az. – hmmm ez egy rossz válasz volt…

-          Akkor had beszélgessek el veled. – közelebb megyek és megállok előtte.

-          Mit szeretnél? – kettőt tippelhetsz de abból az egyik nem ér!

-          Ezt! – olyat mosok be neki, hogy padlót fog és csúszik még pár métert.

 

De ilyen könnyen nem úszod meg. Ráülök a csípőjére és behúzok neki még egyet. Kis köcsög, rossz emberrel húztál ujjat!

-          Steve hagyd békén! – kiabál rám Nadeshiko kétségbeesetten.

-          Ellopott tőlem! – üvöltöm vissza, miért hagynám!?

-          Miről beszélsz? – kérdezi sírva.

-          Képes voltál érte engem magamra hagyni. – felállok és látom ahogy a falnak támaszkodva guggol.

-          Én nem! Félreérted! – szinte már zokog…

-          Mond mit értek félre?! – kiabálok rá.

-          Térj észhez! Én téged szeretlek! Jeff az egyik Általános iskolás barátom! Nincs köztünk semmi! – hogy mi?

 

Teljes káosz van a fejemben…szeret? Hogy lehettem ekkora állat!? Soha nem voltam még ennyire féltékeny…én…nem értek semmit.

-          Akkor miért hagytál magamra? – kérdezem zavarodottan.

-          Szerettem volna, ha velem jössz! Honnan veszed, hogy egyedül hagytalak volna?!

-          Nem tudtam. – lépek közelebb hozzá. Felpattan és hátrálni kezd.

-          Nadeshiko? – ezt jól elrontottam… - Nadeshiko ne félj tőlem! Kérlek Nadeshiko! – kinyújtom kezem, hogy jöjjön ide hozzám.

 

Ijedten néz engem, aztán ránéz Jeffre, és megint kétségbeesést látok arcán. Gyerünk bízz bennem baba…megint rám emeli tekintetét és közelebb lép hozzám.

-          Rendben. – sírva jön tovább és hozzám bújik - Minden rendben van. – mondom nyugtatás képpen és szorosabban átölelem.

-          Jeff! – kiszabadul ölelésemből és odafut hozzá.

 

Uhh na jó kicsit nagyon kikeltem magamból. Nadeshiko finoman megpofozgatja és magához tér a srác. Jól van…akkor nagy baja nincs…kinyújtom kezem, hogy segítsek neki felállni. Ijedten néz rám, aztán babámra. Nadeshiko bólint egyet, Jeff megfogja a kezem és felhúzom a földről.

-          Ne haragudj öregem, félreértettem a dolgokat. – kicsit zavartan kezdem vakargatni a fejem.

-          Mit értettél félre? – néz rám értetlenül.

 

Elmesélem a reggel történteket, hogy hírtelen más srácra hivatkozva kipattant mellőlem az ágyból, én meg féltékeny lettem és ez sült ki belőle. Aztán bemutatkozunk egymásnak de azért elviszem egy dokihoz, addig cicám hazamegy a saját kocsijával.

 

A korházba érve a doki megvizsgálja és egy felszakadt szemöldökön kívül más nincs. Ellátja a sérülést és mondja, hogy jegelni kell és egy héten belül már csak egy kisebb seb lesz…

Megyünk Nadeshikohoz, közben az autóban ismerkedünk kicsit.

-          Szóval általánosban egy suliba jártatok. – szólalok meg elsőként.

-          Igen, de nyugi, nincs köztünk semmi… - kezd mentegetőzni.

-          Igen…most már világos minden, még egyszer ne haragudj. – de kínos…

-          Ha ennyire féltékeny voltál biztos nagyon szereted. – lehet ebben valami…nem szokásom féltékenykedni… - De ha nem így van és csak szórakozol vele, legközelebb én páhollak el. – jajj hát valahogy nem tud rám hatni ez a fenyegető tekintet, mikor nemrég két ütéstől elájult…

 

Az út hátralevő részében Nadeshikoról mesél nekem. Tök jó hallgatni. Sok hasznos infót kaptam…

Megérkezünk és elmondjuk mi volt a dokinál, aztán leültetnek minket kajálni. Anyuja készült Jeff érkezésére és főzött csomó mindent. A vacsora tök jól telik, csomót nevetünk. Kaja után még leülünk a nappaliba és hallgatom a storyzgatásaikat, aztán Jeff rátér arra, hogyan jöttünk össze. Na hát ez elég vicces. Cicám fülig pirul aztán a végén elmesélem az én szemszögemből a dolgokat. De persze belém köt bizonyos mondatoknál és elmondja hogyan is volt igazából. Én meg csak bólogatok….elég volt mára a feszültségből, nem fogok vitatkozni hülyeségeken.

 

Kicsivel később úgy gondolom, hogy ideje elpályáznom, had beszélgessenek. Holnap estére úgyis van egy jó programom, amiben Jeff sem fog zavarni…szépen elköszönök mindenkitől, és babám kikísér egész a kocsiig, és hosszas ölelgetés és csókok után ráveszem magam hogy menjek.

 

 

Reggel felkelek és belém hasít egy érzés…bűntudat. Még bocsánatot se kértem Nadeshikotól, mert kiabáltam vele. Telefon a kézbe, és vitetek neki egy nagy csokor vörös rózsát, kártyán a felirat:

 

„Ne haragudj a tegnapi miatt! Szeretlek! Este találkozunk. Steve”

 

Na jó ez is megvolt. Ma szerintem nem megyek be az egyetemre, inkább dolgozni megyek. Megint összegyűlt egy csomó papír amit ki kell szállítani. Na meg ma kapok fizetést apámtól. A város minden pontjába szállítottam ma ilyen szarságokat, de most húzás vissza felvenni a pénzt. Más így is késő délután van.

 

Megvan a pénz, el is készültem, most mehetek kicsi cicámhoz. Aztán mehetünk partyzni. Megmutatom Jeffnek milyen Miamiban egy buli. Pont ma lép fel a kedvenc dj-m a kedvenc helyemen. Megérkezek és babám rögtön a nyakamba ugrik.

-          Köszönöm a virágot. – köszöni meg és megcsókol.

-          Nagyon szívesen. – megölelem és belecsókolok a nyakába – Most viszont megmutatom Jeffnek milyen Miamiban egy jó buli.

-          Jeffnek? – kérdez vissza.

-          Esetleg te is jöhetsz. – vigyorgok rá és kap egy puszit.

 

Elkezdenek készülődni, de azt hiszem Nadeshiko túlzásba vitte ezt a bulizós ruhát…el is küldöm, hogy öltözzön át valami olyanba ami többet takar, különben nem megyünk sehova. Egy sor durcázás után elmegy és megjelenik egy elfogadható öltözékben és már megyünk is.

 

Szokásos hatalmas sor a bejárat előtt, ahol két izomagyú testőr áll. Odamegyek hozzájuk, pacsi-pacsi és mehetünk is be. Na már most nagy a tömeg mi lesz itt később. Jeffnek láthatóan tetszik a felhozatal, ahogy végigméregeti menet közben a csajokat…na kíváncsi vagyok hogy bulizik…



Nejicica2009. 10. 29. 22:11:31#2307
Karakter: Nadeshiko /sensejemnek ^^/



Beállunk a zuhany alá és hagyom, hogy bőröm megszokja a kicsit hideg amúgy langyos vizet.

- Gyönyörű vagy! – nyom egy csókot ajkaimra, majd szorosan átölel.

 

Kicsit kipirult arccal kezdem el mosdatni hibátlan testét. Körkörös mozdulatokkal viszem fel testére a szivaccsal a puha habot. Hirtelen magához ránt, és szenvedélyesen csókol, valami hozzásimul a hasamhoz és a hirtelen érzéstől, elejtem a szivacsot.

- Upsz… leejtettem. - cinkos vigyorral az arcomon hajolok le a szivacsért. Kezemmel végigsimítok testén majd kezem, rákulcsolom ágaskodó péniszére. Steve lenéz rám, és pedig visszapillantok, kezem lassan elkezdem mozgatni, és puszikat hintek hasára. Egyre lejjebb haladok, míg a nyalóka el nem ér számig.

Nem éppen lankadó jelét számba veszem, és mozgatni kezdem a fejem. Steve ujjai hajamba csusszannak, és erősebben rányom hímvesszőjére.

Kis mozgás után hangos nyögéssel élvez számba. Letörlöm az arcom és felegyenesedem.

- Megtaláltam. – felemelem a kezem és megmutatom a szivacsot.

- Ügyes vagy baba… - zihálja mosolyogva, mire kiveszi a szivacsot a kezemből.

 

A szivaccsal mindenütt ott van. Olyan lágyan simogat vele, hogy nem várok tovább, lehúzom magamhoz egy forró csókra.

Ajkaink elválnak és kimegyünk a fürdőből, rádől ágyamra én meg kiscicásan, hozzásimulok és így alszunk el.

 

 

~§~

 

 

Valami simogatja az arcomat.

Ez az első gondolatom mikor felkelek, és egy hatalmasat nyújtózkodom.

-   Jó reggelt cicám. – csókol meg Steve. Áhh miért nem lehet ilyen minden reggel?

- Neked is. – köszönök vissza.

 

Egy tálcát rak az ölembe és egy virágot ad a kezembe. Körbenézek, és mindenütt virágok hevernek. Kicsit talán elfintorodom de nem direkt.

- Baj van baba? – néz rám érdeklődve Steve.

- Mi ez a sok virág? – teljesen meg vagyok lepődve.

- Nem tetszik? Reggelit is hoztam… - eszmélek fel az ölemben lévő péksütikre.

- De tetszik, köszönöm. – adok neki egy cuppanós puszit. - Steve én nem ilyet szoktam reggelizni… - egy aprócska fintort megejtek.

- Hát baba most pont leszarom a müzlidet, most ez van. Tessék enni. – nyújt egy falatot és… am… hát…..jó… Tétovázva de elveszem a sütit.

Steve befekszik mellém és megkajálunk.

 

Minden ok nélkül száját nyakamon érzem, finoman hátradönt és megcsókol.

Jaj ugye nem?!

Kapkodva rántom el a fejem Steveétől és az órát, vizsgálom.

 

- Úr isten, elkések! – pattanok ki mellőle, és a szekrényhez rohanok.

- Mégis honnan? – kérdezi döbbenten.

- Jeffel találkozok… - nyögöm oda mellékesen.

- Ki az a Jef? – sétál a gardróbom ajtajába.

- Egy barátom.

- Ahha… és ezért kell olyan ruhát felvenned, amiből kint van mindened!? – kérdezi zsémbes hangon. Ez most komoly?!

- Mindig így öltözködök… mi bajod van? Csak nem féltékeny vagy? – elmosolyodom a gondolatra és megpuszilom de, nem viszonozza. Ez fáj… mi a baja?

- Nem vagyok… - erre inkább nem mondok semmit.

-  De édes vagy… - nah jó cuki ezt mondom.

- Hát ez tényleg nagyon vicces… tudod mit!? Menj inkább fehérneműben, úgyis kilátszik a ruháid alól… minek takargatni!? – ö. Lefagyok a mozgásban. Ez aztán fejbevágott.

- Steve te hülye vagy… - jegyzem meg.

- Igen? Jó, szia!

 

Becsapja az ajtót és elmegy.

Kicsit valahol azt várom, hogy nevetve visszajön és megcsókol, hogy csak ugrat de semmi. Hallom, még ahogy a főbejárat csattan egy nagyot és tisztára elönt az ideg.

- Áhh micsoda tuskó! - kezdek el toporzékolni.

- Már nincs időm másra! – röptében megcsinálom a hajam, kiparkolok a kocsimmal, ehh hogy mikor is vezettem utoljára? Nem tudom de, azért remélem, nem ütök el senkit.

Sietek a reptérre, hogy felvegyem Jeffet. Áhh olyan régen láttam már annyira hiányzott, lehet, hogy Steve félreértette a dolgot, de ha ilyen tapló minden alap nélkül, akkor nem is az, akinek ismertem! Ajj annyira mérges vagyok! Miért teszi ezt? ÁÁÁÁ.

 

Egy piros lámpánál sajnálatos módon meg kell állnom de, amint zöld lesz, azonnal rálépek a gáza.

 

 

~§~

 

 

- Jeff! – integetek neki hevesen.

- Nadeshiko! – ölel magához szorosan és most hogy összevesztem Stevevel ez annyira jól esik. Áh amint rá gondolok, elönt a méreg.

- Mi a baj olyan frusztlált vagy. – néz rajtam végig aggodalmas szemekkel.

- Nem fontos inkább menjünk el egy kávézóba és mond el, hogy megy a sorsod! – mosolygok rá, és magammal ráncigálom a kocsimhoz és elindulunk.

 

 

~§~

 

 

Kellem volt a nap Jeffel és a szüleim megengedték, hogy nálunk legyen ne egy ismeretlen hotelben. Annyira örülök neki a legjobb barátom Gabi után.

- Am Jeff… - szólítom meg.

 - Igen?

- Tudod, mondtad, hogy vigyelek el a sulimhoz, és most szerintem senki sincs ott szóval kényelmesen, megnézheted.

- Remek! – imádom, ahogyan őszintén mosolyog. Megmelengeti a szívemet.

- Akkor gyere. – ráncigálom el a kocsiig.

 

 

~§~

 

- Tetszik? – vizsgálgatom kíváncsian az arcát.

- Kellemes, amennyire egy egyetem az lehet. – fintorog, majd elneveti magát.

- Igaz. – nevetek vele együtt.

- Szia Nadeshiko. – nagyon megijedek, teljesen lefagy a testem, Steve?

- Te meg mit akarsz? – rá sem akarok nézni annyira rossz.

- Ő lenne Jeff? – mondja lealacsonyítóan.

- Igen én vagyok az. – ne…

- Akkor had beszélgessek el veled. – lépteiből hallom hogy közelebb jön. Az utolsó lépésének koppanásába beleremeg a testem.

- Mit szeretnél?

- Ezt! – Jeff hátraesik és csúszik még a földön öt métert. Mi ez? Steve ahogy futva elhalad mellettem a sebességének a szele, megborzolja a hajam.

Ráül Jeff csípőjére, aki éppen fel akar kelni, és még egyet behúz neki. Ne… Ne!

- Steve hagyd békén! – kiáltok rá.

- Ellopott tőlem! – Mi…?

- Miről beszélsz? – érzem, hogy könnycseppjeim legördülnek arcomon. Fáj a mellkasomban.

- Képes voltál érte engem magamra hagyni. – áll fel Steve.

A falnak dőlök, lassan csúszom le a földig, könnyem már patakzik.

- Én nem! Félreérted! – mondom sírva. Szinte sikítok.

- Mond mit értek félre?!- nagyon mérges, üvöltözik velem, valamiért kezdek tőle félni. Ő nem Steve!

- Térj észhez! Én téged szeretlek! Jeff az egyik Általános iskolás barátom! Nincs köztünk semmi!

Arcából kimegy minden vér.

- Akkor miért hagytál magamra? – hangja halk szinte suttog.

- Szerettem volna, ha velem jössz! Honnan veszed, hogy egyedül hagytalak volna?!

- Nem tudtam. – lép közelebb egy lépéssel de nagyon félek. Azonnal felpattanok és hátrálok pár lépést.

- Nadeshiko? – értetlenül néz rám, fájdalmat látok a szemében.

- Nadeshiko ne félj tőlem! – olyan gyengéden beszél hozzám, de még… még ez nem… az igazi…

- Kérlek Nadeshiko! – kinyújtja felém az egyik kezét de, én félek!  Arca olyan szép, és a szemeiben is őszínteséget látok. Tényleg nem hiszem hogy bántana, sőt nem is feltételezem de Jeff… JEFF!

Bennem reked a levegő, ahogy az ájult Jeffre nézek. Félreértés… félreértés! Gondolok erre folyamatosan. Steve még mindig rám vár, rendben… ismét bízok benne.

 

Egy lépést közelítek felé.

- Rendben. – figyeli a lábaimat.

Sírva odarohanok házzá, és ő szorosan átölel.

- Minden rendben van. – még szorosabban ölel magához, ami már fájhatna is de, remekül esik. Hogy vele vagyok és a kezei között.

- Jeff! – jut eszembe kedves barátom és kiszabadítva magam Steve öleléséből, rohanok oda hozzá.  Remélem semmi baja!


Garfield2009. 10. 20. 16:47:15#2183
Karakter: Steve(Padavannak)





Még egy kicsit ülünk a parton, de már nem sokáig, mert babám már fázik és nekem meg beindult a perverz fantáziám. Gyorsan megyünk haza……vagyis hozzá. Kinyitja az ajtót, és meg se várom, míg visszazárja. Karjaimba kapom és gyorsan fel a szobájába. Lerakom a gardrób elé és lazán besétálok és kihozom perverzen vigyorogva azt a tűz piros vadító fehérneműt, amit kiszemeltem. Kiveszi a kezemből és egy sóhaj kíséretében elindul a fürdő felé átöltözni. Helyes! Jó kislány! Gyorsan lekapom magamról a ruháimat és befekszem az ágyba. Tök meztelenül várom, hogy kijöjjön. Nem is kell sokat várni, és megjelenik. Lépked felém, és a nyálam szinte csorog a látványtól. Tudtam, hogy remekül fog állni napbarnított testén a vörös fehérnemű. Felülök és megáll az ágy előtt. Csábító pillantással néz rám aztán hátra lök az ágyra és fölém mászik. Ahh baba…megőrjítesz. Lehajol hozzám, megcsókol és nyelvünk szenvedélyes táncba kezd. Végigsimítok hátán és fenekén pihentetem meg kezemet, majd belemarkolok, mire belenyög a számba, és mellém dől. Fölé mászok és nyakát kezdem rágcsálni. Nyögéseitől már teljesen beindultam és nem bírok magammal. Pedig azt terveztem, hogy tovább lesz rajta ez a fehérnemű, de nem bírom tovább. A melltartó egy szempillantás alatt lekerül róla. Gyönyörű, formás mellei tárulnak elém, és rögtön kezelésbe is veszem mellbimbóit. Apró köröket rajzolok köréjük és mikor megszívom, őrjítően sexy nyögést hallat, amitől még jobban beindulok. Lefelé haladva csókokkal borítom be egész testét. Belső combjait kényeztetem, mikor türelmetlenül felhúz magához egy csókra. Kezemet levezetem testén és a textilen keresztül kezdem izgatni. Már csak vergődik és érzem, hogy teljesen benedvesedett. Megszabadítom a csinos kis tangától és ujjaimat hüvelyébe vezetem. Ritmusosan mozgatom benne ujjaimat, közben nyelvemmel csiklóját ingerlem. Már annyira lüktet a farkam, hogy muszáj enyhítenem rajta, így megfogom lábait és a vállamra támasztom, és behatolok hüvelyébe. Eleinte lassan mozgok benne és egymás tekintetét fürkésszük. De nem bírom sokáig ezt a lassúzást, erős és gyors iramot diktálok. Párnából sok nem fog maradni, ha így markolom, de sebaj…rövidesen felsikít az élvezettől és az én agyamra is köd száll, és csak lebegünk az élvezetben. Egymás karjaiban csillapítjuk fürge légvételeinket. Mikor a normálisra szabályoztuk a lélegzést, kibújik karjaimból és kimászik az ágyból. Értetlenül nézek rá mikor megfogja kezemet és húz maga után. De lassan leesik, hogy a fürdőbe tartunk.

 

Beállunk a zuhany alá, nézem ahogy végigcsorog tökéletes testén a langyos víz. Istenem….észbontó.

-          Gyönyörű vagy! – ezt nyugtázom egy csókkal és megölelem.

 

Piros pofival néz rám kibújva az ölelésből és elkezd fürdetni. Lassú mozdulatokkal köröz rajtam a habos szivaccsal, szinte már izgató ez az érintés. Kezd szaporább lenni a légzésem, és elködösül a tekintetem. Megfogom kezét és magamhoz húzom. Szenvedélyesen megcsókolom. Elejti a szivacsot, mikor hozzányomom nem éppen lankadt férfiasságomat.

-          Upsz…leejtettem. – közli huncut mosollyal az arcán.

 

Végigsimítva a testemen guggol elém, majd letérdelve kulcsolódik keze a merevedésemre, amibe belenyögök és lenézek. Felnéz rám és incselkedő mosollyal elkezdi mozgatni kezét a farkamon. Apró csókokat ad az alhasamra haladva egyre lejjebb, míg el nem ér céljáig és szájába nem veszi ágaskodó farkamat. Hajába csusszannak az ujjaim és kínzó lassú tempóban csinálja tovább. Úgy nyalogatja péniszemet mintha csak fagyit enne. Kezdem elveszíteni a türelmemet és kicsit jobban rányomom fejét, és gyorsabb tempóra vált. Pár perc után egy hangos nyögéssel élvezek szájába. Letörölve száját feláll és vadul megcsókol.

-          Megtaláltam. – mutatja kezében a fürdőszivacsot.

-          Ügyes vagy baba… - zihálom mosolyogva, és kiveszem kezéből.

 

Lágyan elkezdem fürdetni. Finoman simogatom mindenhol. Tarkómra kulcsolja kezét és leránt magához egy csókra. Elszakadunk egymástól és kikecmergünk a fürdőből. Ledobom magamat az ágyra, cicám hozzám bújik és így alszunk el.

 

 

Reggel kicsit korán felébredek….nem is tudom mi van velem……babám még édesen alszik mellettem, vagyis inkább rajtam. Feje mellkasomon, egyik lába rajtam. Édes, ilyen kényelmes lennék!? Mosolyogva végig simítom hátát és kimászok alóla. Szépen visszatakarom és adok egy puszit a homlokára. Felöltözök, és rájövök miért……éhes vagyok. Fogom magam és elmegyek valami tápot venni, mert ha én csinálok, abból bajok lesznek. Esetleg felgyullad a konyha vagy nem tudom.

 

Kocsimból meglátok egy pékséget és be is szaladok valami harapnivalóért. Most pont leszarom a müzlijét. Mindig valami szart eszik, és csodálkozik, ha edzés közben összeesik. Visszafele megpillantok egy virágost. A romantikus énem megint előjön és muszáj vennem pár rózsát.

 

Mikor visszaérek a házba, keresek egy tálcát, rápakolászom a kaját, felmegyek és a csokrot vázába rakom. Kiveszek a többi közül egy szál rózsát és végigsimítom vele arcát. Nyújtózik egy nagyot és majdnem kiveri kezemből a cuccot.

-          Jó reggelt cicám. – mondom mosolyogva és megcsókolom.

-          Neked is. – köszönt édes mosollyal arcán.

 

Felül és ölébe rakom a tálcát és a rózsát. Kezében fogja a virágot és körbenéz a szobában. Egy kicsit hülye fintort vág. Most mi a baj? Nem értem, aminek hangot is adok.

-          Baj van baba? – kérdezem teljesen értetlenül.

-          Mi ez a sok virág? – kérdezi meglepetten.

-          Nem tetszik? Reggelit is hoztam…

-          De tetszik, köszönöm. – kapok egy puszit – Steve én nem ilyet szoktam reggelizni…

-          Hát baba most pont leszarom a müzlidet, most ez van. Tessék enni. – nyújtok neki egy falatot.

 

Kis teketóriázás után elkezd enni. Helyes! Befészkelem magamat mellé, és szépen megkajálunk. A kaja végére esik le, hogy miért van ennyire betakarózva. Tegnap este óta nem igen volt alkalma felöltözni…lerakom a tálcát a földre és elkezdem csókolgatni a nyakát. Hmmm….a legfinomabb desszert. Finoman hátra döntöm az ágyon és megcsókolom, de hirtelen elkapja fejét és az órára néz.

-          Úr isten, elkések! – kipattan az ágyból és a gardróbba rohan.

-          Mégis honnan? – kérdezem döbbenten feküdve az ágyon.

-          Jeffel találkozok… - löki oda nekem tök lazán.

-          Ki az a Jef? – kérdem már a gardrób ajtajából.

-          Egy barátom.

-          Ahha…és ezért kell olyan ruhát felvenned, amiből kint van mindened!? – kérdezem összeráncolva a szemöldökömet.

-          Mindig így öltözködök…mi bajod van? Csak nem féltékeny vagy? – mosolyogva ad egy puszit, de nem viszonzom. Mérges vagyok…

-          Nem vagyok… - na jó de…egy kicsit…

-          De édes vagy… - neveti el magát.

-          Hát ez tényleg nagyon vicces…tudod mit!? Menj inkább fehérneműben úgyis kilátszik a ruháid alól….minek takargatni!?

-          Steve te hülye vagy…

-          Igen? Jó, szia!

 

Bevágom magam mögött az ajtót, és elmegyek. Öregem, inkább elmegy találkozni valami sráccal, minthogy velem legyen…remélem egy suliba járok azzal a kis tetűvel. Kiderítem ki az és attól is el fog menni a kedve, hogy ránézzen Nadeshikora…





Szerkesztve Garfield által @ 2009. 10. 20. 16:50:19


<<1.oldal>> 2. 3.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).