Vacsi után persze jön a móka. Most Matt az áldozat, õt kötözzük ki, és mert megérdemli, viszonzom a gesztust, amikor falták egymást felettem és nem értek hozzá. A baj ott van, hogy nem attól õrülök meg, hogy Matt remeg alattunk, hanem attól, ahogy Nate tépi a számat és játszik a nyelvemmel. Istentelenül tetszik vele a szex.
Ahogy vadul folyamatosan, egyre inkább beleéli magát az egészbe, és nagyon szexi. Ahogy elkezdjük együtt szopni Mattet, illetve így inkább Matten smárolunk, de akkor is nagyon tetszik és tudom, Mattnek is bejön, nem is kicsit.
Ahogy Matt testébe hatolok, õ hangosan felnyög, de azonnal a fejéhez kéri Nate-et, aki ezt engedelmesen teljesíti is, így miközben Matt testének forró ölelését élvezem, Nate-el is elvagyok. Ez így különösen tetszik, hiszen két ennyire dögös passzív egyszerre kevés aktívnak adatik meg.

Ahogy elélvezünk mindannyian és befejezettnek nyilvánítjuk a dolgot, és Nate elmegy zuhanyozni.
- Menj, keféld meg - suttogja a fülembe Matt.
- He? - fordulok felé.
- Nem dugtatok. Menj, úgyis telefonálnom kell - csókol meg, majd elindul kifelé. Vigyorogva kapok fel egy boxert - de minek -, és elindulok a fürdõ felé.

 Persze ahogy meglátom meztelenül, ahogy a vízcseppek végiggurulnak a testén... elvesztem az eszem és gondolkodás nélkül engedek a csábításának. Nem tökölünk sokáig, õ ki van éhezve rám én meg rá. Bár nem tudom, ez mennyire helyes ebben a formában és ilyen szinten, de jelenleg nagyon nem érdekel.
Nem vagyok kedves a tágítással sem, bár õ is olyan, mint valami tüzelõ szuka, és pucsít, amint úgy érzi, hogy kibírja a farkam.  Még mindig brutálisan jól csinálja a dolgát, így nem is csoda, ha gyorsan végzünk, és követve õt, elélvezek én is.

- Ez jó volt – fordul felém mosolyogva.

- Ebben egyetértünk – felelem, és megcsókolom.

Zuhany után épp csábítanak, amikor meglátok egy félreérthetetlen foltot a hátán. Vernék...?

- Mi van a hátaddal?

- Mi lenne?

Ahogy megnyomom kissé a lilás foltocskát morogva közli ismét, hogy semmi baja, de fájdalmasan sziszeg még akkor is, amikor megpróbálnék beszélni vele errõl.
Bár megértem.... végülis csak kefélni járunk össze, és itt nem vagyok a tanára. Ha a suliban is meglátom, ott már tehetek valamit, de amíg tövig vagyok a seggében engem is kirúghatnak.

 Mire kiérek, Matt már félálomban van, így csak valami olyasmit morog, hogy reggel beszélnünk kell, de elalszik. Hm... oké.

***

- Te most szórakozol velem - vonom fel a szemöldököm. - Keresztelõ?
- Kutyakeresztelõ - lép elém és megcsókol. - Mennem kell, tudod, hogy a nõvérem milyen.
- Matt... - sóhajtok fel, de nem hagyja befejezni.
-  Te is tudod, hogy nem akarom. Jobb lenne veletek lenni, de muszáj elmennem – mondja.
- Akkor szólunk Nate-nek, hogy majd legközelebb bepótoljuk, de most el... - Megint félbeszakít, pedig...
- Nem, nem fogok hazaküldeni, ha már egyszer megígértük, hogy itt lehet. Én most elmegyek, és holnap délutánra legkésõbb itthon is vagyok. Te meg addig elszórakoztatod Nate-et.
- Biztos?
- Biztos.
- Hát jó.

Ahogy kikísérem a garázshoz és elindul, rossz érzésem támad, de mindegy. Biztos csak ez a kurva keresztelõ. A nõvére komolyan elmebeteg. Úgy nevelik azt a szaros korcsot, mintha a kölykük lenne.

- Mi történt? - kérdezi Nate, kilépve a szobából, amikor visszaérek a nappaliba.
- Semmi - sóhajtok fel. - Mattnek el kellett mennie, így ketten maradtunk - fordulok felé, de aztán azonnal vissza a reggelihez és elkezdem összerakni a rántottát.
Nem az, hogy nem akarok Nate-el kettesben lenni. Brutálisan jó vele a szex, tudja, mit és hogyan kell csinálnia, de nem akartam több idõt kettesben tölteni vele. Így is túlságosan tetszik már.
- Megleszünk ketten is - hallom meg a hangját, majd vékony karjai a derekam köré fonódnak és a hátamhoz simul.
- Nem is kételkedtem - simítok végig a karján. - De most kaja, utána elmegyek gfutni, ha van kedved, társulhatsz. Még szexibb segged lesz - vigyorgok hátra.

* * *

Persze eljön velem futni,. Igaz, még kicsit hûvös van, de sem õt, sem engem nem zavar a dolog. Békésen haladunk egymás mellett, nem de valahogy.... nem is tudom. Más, mint mikor Matt-el futunk.
- Voltál már szerelmes? - kérdezem felé fordulva.
- Ez hogy jön most ide? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Csak eszembe jutott, nem kell válaszolni - rontom meg picit a vállam és tovább figyelem az utat.
- Miért, te most szerelmes vagy? - kérdezi.
- Erre most kell válaszolnom? - kérdezek vissza.
- Végülis... nem.
- Nem vagyok szerelmes - jegyzem meg. - Csak.... vele vagyok, mert tetszik, hogy valaki van, akivel állandóan dughatok, aki otthon vár és aki megõrülne, ha elhagynám. Tudom, nem fair, de ez van, és nem szeretném, ha megtudná - nézek rá jelentõségteljesen.
- Tõlem nem fogja - szuszogja, és megint szó nélkül futunk tovább.
Jó érzés volt õszintének lenni. Bár azt a picike félmosolyt nem tudom hova tenni, ami azóta is az arcán ül. Jól áll neki, az tény, csak nem értem, min mosolyog.

- Ebédre rendeljünk? Vacsira meg megcsinálom a húst, amit bepácolt tegnap Matt - vetem fel az ötletet, mire bóélint, de nem szólal meg. Már vagy tíz perce ugyanazt a leckét olvassa, amit feladtam pénteken. Felsóhajtok és a telefonhoz lépve rendelek az egyik közeli étterembõl egy kis halat zöldséges rizzsel, aztán odalépek mögé, és átkarolom.
- Valami szart adott ki a tanci? - kérdezem vigyorogva.
- Ja, hogy szopna le - morog tettetve, majd õ is elmosolyodik.
- Ha csak ez a kérdése, fiatalember... - kuncogom, és kihúzom a székkel együtt, majd elé térdelek és elkezdem kihámozni a szabadidõjébõl.
Lassan kényeztetem, a kaja egy óra múlva jön, én meg ráérek. Kiélvezem a sóhajait, a nyögéseit, a vállamba, hajamba karmoló ujjait... édes.
- Lassabbanh már... - nyöszörgi.
- Nem tetszik? - kérdezem mosolyogva.
- Ahh, de... túl jó - nyüsszen fel, mire megint felnevetek, és visszahajolok rá. Percekkel késõbb sikkantva élvez a számba. Lenyelem, miért ne nyelném, tetszik az íze.
 - Akkor én jövök? - csillannak fel a szemei. Feltápászkodok és az ajkaira hajolok, mire bontogatni kezdi a nadrágomat, de elkapom a csuklóját, és eltolom.
- Majd ha fel tudod mondani a leckét, cica. Addig nem kapsz játékot - kacsintok rá.
- De áll a farkad - ellenkezik azonnal.
- Akkor majd leülök veled szembe és kiverem magamnak, ne izgasd magad ezen.
Ígéretemhez híven fel is ülök a konyhapultra, és elkezdem kényeztetni magam. Õ persze morog, de a szeme csillog és szinte folyik a nyála.
- Ha nem csinálod amit mondtam, nem duglak meg este - szusszantom, mire felmorran, és azonnal lehajtja a fejét... hogy aztán pillanatokkal késõbb sunyin felpislogjon. Kuncogva reagálom le a dolgot és hátracsapva a fejem, gyorsítok a tempón. Addig úgysem tud tanulni, amíg elõtte verem ki a farkam.

Miután végzek, jókedvûen terítek meg az étkezõben.
- Te egy olyan dög vagy - morogja még mindig.
- te meg nem leszel meghúzva este, ha ilyen rosszul haladsz - hívom fel újra a figyelmét. - Az eszed megvan, csak lusta vagy. Tessék tanulni!
- Olyan vagy, mint valami öregember - dörmögi édesen. Közelebb lépek, elkapom az állát és felemelem a fejét. 
 - De ha te pont erre az öregemberre gerjedsz be ennyire - simítok végig félig merev farkán -, akkor rohadtul nincs mit tenni, nem igaz? - kérdezem, és elkapom egy gyors csókra.

Ebéd után persze sikeresen összeszedi magát és még a feladott házikat is megcsinálja. Bár a töri esszében nem segítek neki, egy fél oldalt kértem, az rohadtul nem sok ám. Épp a húst sütöm, amikor megint megölel hátrulról.
- Végeztem - suttogja a fülembe és elkezdi csókolgatni a nyakam.
- De a hús még sül - jegyzem meg. - Ha ennyire mohó leszel, akkor tényleg csak fehérjét kapsz vacsorára - vigyorgok rá a vállam felett.

Nem felel, oldalra nyúlva kinyitja az egyik termet, aztán betol oda, és így zárja be kulcsra belülrõl.

- Ne mond, hogy ellenedre van a dolog – dorombolja a fülembe.
- Ezt egy szóval sem mondtam – nyögök fel. Kezeit a vállamra helyezi, és kicsit lefelé kezd nyomni. – Hm... csak nem azt akarod, hogy...
- De, pont azt, szóval ha sietsz, még viszonzom is – vigyorog rám.

Kapok egy fincsi csókot, csak utána enged letérdelni.
- Matt merre? – érdeklõdöm a nadrágját gombolva.

Fura, azt hittem minimum össze vannak nõve.
- Dolgozatokat javít – sóhajt. – Ha gondolod, várd meg matek után, veletek lesz az utolsó órája.

Ráhagyom a dolgot, annyira nincs nagy indíttatásom rá. Valamilyen vetélytársnak érzem az összes passzívot, sokkal jobban megértem magam a domináns farkakkal... Mint például ezzel itt elõttem, aki csak az ajkaimra vár. Kiszabadítom a nadrág fogságából, és nekiállok az izgalmas kis játéknak. Végignyalok rajta, mielõtt a számba venném, aztán egy kis kényeztetés után csak az ujjaim veszik kezelésbe.
- Csak szopjak? – pislogok fel rá.
- Most igen, óra lesz itt.

Elvigyorodva veszem újra kezelésbe az ajkaimmal és a nyelvemmel. Nem szarakodok, fokozom a tempót, aztán kicsit visszaveszek, hogy ne menjen el túl hamar. Utána újra felgyorsítok, és utána már nem is állok le addig, míg el nem élvez.
- Jó vagy – szuszogja.

Elégedett mosollyal állok föl, miután lenyeltem élvezetét. Odalépek az elsõ padhoz, letolom a nadrágom, és felülök a padra.
- Akkor meghálálod? – pislogok rá széttéve a lábaimat.

Elvigyorodik, elém húzza a tanári széket, majd a fenekem alá nyúlva kezd bele a kényeztetésembe. Elégedetten sóhajtva hajtom hátra a fejem, még mindig kurva jól csinálja. Pláne amikor egyik kezével felsimít a felsõtestemen és a mellbimbómat kezdi morzsolgatni. Az ajkamat harapdálva, lehunyt szemekkel élvezkedek, és viszonylag hamar el is élvezek. Ezt azért el tudnám viselni, mondjuk úgy... minden nap.

Odahajol hozzám, hogy megcsókoljon, én pedig a nyakát átkarolva igyekszem viszonozni. Nem mintha hagyná... játszik, vadul játszik, tépi és harapja az ajkaimat, aztán elenged.

- Imádom, ahogy szopsz – mosolygok rá.
- Imádom, ahogy nyöszörögsz szopás közben – neveti el magát, aztán teljesen elenged. – Öltözz fel, jön az osztályom.
Lecsusszanok a padról, és visszaveszem a nadrágomat, majd mögé sétálok.
- Ez ingyen volt – közlöm vigyorogva.
- Meghálálom hétvégén – kacsint.

Kinyitja az ajtót, én pedig nagy ívben szarva a már ott ácsorgókra sétálok ki. Úgy tûnik, Laurt sem nagyon zavarják. Elindulok a saját termem felé, de azért még hátrapillantva rávigyorgok. Megérdemli.

***

A napok viszonylag gyorsan telnek. Otthon szokatlan és ritka módon nyugalmam van. Anyám felszívódott, apám meg azzal tölti minden idejét, hogy megtalálja... Így legalább engem békén hagy egy darabig. Én meg pofátlanul ki is élvezem. Azért elég ritkaságszámba megy, hogy simán el tudjak indulni a suliba, meg nyugodtan mehessek a nap végén be a házba.

***

Hamarosan eljön a péntek is. Laur elkap a suliban, hogy akkor számíthatnak-e rám, én meg gondolkodás nélkül rávágom, hogy igen, mert... igen. Bár most kivételesen nyugi volt otthon, sosem lehet tudni, hogy mikor tör ki megint a vulkán apámból, úgyhogy ez a motiváló hatás is megmaradt. A többi meg magától értetõdõ.

Viszonylag nyugodtan megyek haza, de a ház csendes, most még apám sincs itthon. Tökéletes. Ledobom a cuccaimat, bevetem magam a fürdõszobába, és megfürdök. Kiválasztok a ruháim közül valami szexit, de azért kényelmeset, aztán összerámolok még két napnyi cuccot, amire majd szükségem lesz. Fogkefe, fogkrém, tusfürdõ, fésû... és asszem minden meg is van. Bedobok még egy-két füzetet is a hátizsákomba. Nem tudom, mennyi idõm lesz rá, de ha más nem, legalább a látszatért.

Úgy tervezem, hogy kicsit elõbb elindulok, mert még Julienhez is be kellene ugranom. Még mindig nem volt idõm visszaadni neki a kölcsönkapott ruhákat, és mostanra terveztem, így hét óra után pár perccel el is indulok.

Nem kicsit lepõdök meg, mikor anyám monoklival a szeme alatt jön velem szembe a nappaliban. Rám se hederít, csak elmegy mellettem, aztán már csapódik is a hálószobájuk ajtaja. Hát, nekem nyolc... Folytatom az utamat, és éppen nyitnám az ajtót, mikor apám megtalál. Legalábbis én erre tudok következtetni, mikor két kéz ragadja meg a vállamat, megperdít, aztán teljes erejébõl az ajtónak lök. Felnyögök, ahogy jókora puffanással felkenõdök az ajtóra, és bár csont nem reccsen, a kilincsnek azért sikerül istenesen beleékelõdni az hátamba a bordáimnál.

- Mi a fasz van már?! – mordulok rá dühösen, ellépve az ajtótól.

Sziszegve tapogatom meg a hátamat, kurvára fáj, és ennek szép kis helye lesz. Köszike...

- Miért nem figyeltél oda anyádra, te szerencsétlen? – mordul rám.

- Én?! Minek?! Mi a szarnak nézel, házõrzõ kutyának?

- Lehet még annak is jobb lennél – köp egyet a lábam elé. – Lehet elgondolkozom rajta, hogy a lábtörlõn aludj.

- Hülye köcsög – morgom.

Még szerencse, hogy gyors vagyok. Épphogy ki tudom kerülni felém lendülõ öklét, kisurranok az ajtón, bevágom magam mögött, és gyorsan be is zárom kívülrõl kulcsra. Nála nem volt kulcs, és mire megtalálja a sajátját, én bõven messze fogok járni.

Julien már meg sem lepõdik, hogy fájlalom a hátamat. Ledobálja a ruháit az ágyra, majd engem is leparancsol rá. Engedelmesen fekszek hasra, õ meg feltûri a pólóm, és megszemléli a hátamat.

- Szép kis zúzódást szedtél össze – húzza a száját. – Megint az apád?

- Ki más? – dörmögöm.

Julien az egyetlen, aki tisztában van az életkörülményeimmel. És ha rajtam múlik, más nem is fog tudni róla. Normál esetben õ sem lenne ez alól kivétel, de tulajdonképpen az ismeretségünk is ennek „köszönhetõ”. Amikor apám agya egyszer különösen eldurrant, és már késsel akart nekem jönni, miután alaposan megvert, teljesen véletlenszerûen találkoztam éppen vele az utcán. Amikor meglátott, gondolkodás nélkül vitt haza magához, hogy elláthassa a sebeimet, azóta tart ez a furcsa barátság.

Ken a hátamra valami gyógykenõcsöt, csak utána enged utamra. Megint taxiba ülök, és úgy megyek Laurékhoz, hiszen gyalog elég messze lenne... A szép, otthonos családi házakkal teli zöldövezet, meg a félkész, lerobbant kis valamikkel rondított környezet a város két különbözõ végén fekszik.

***

Nyolc elõtt néhány perccel meg is érkezem. Ezúttal Matt nyit ajtót, csókkal üdvözöl, majd bevezet a vendégszobába, hogy nyugodtan pakoljak le. Kiveszem a táskámból a cuccokat, kiteszem a ruhákat meg a tisztálkodó felszerelést, aztán a füzeteket is kiteszem a kis asztalra. Körülnézek a szobában. Szép és otthonos, fényévekre van az én otthoni szobámtól, ahol néha még a fûtés sem mûködik. A rozoga kanapé helyett szépen bevetett, széles, kényelmes ágy. Legalább jót fogok aludni.

Megint isteni illatok várnak, mikor kimegyek az étkezõbe. Laur éppen a terítéssel végzett, így tõle is megkapom az üdvözlõ csókomat, aztán megjelenik Matt is a konyhából. A kaja az asztalra kerül, és megint ínycsiklandozó vacsorát ehetek. Valami rohadt bonyolult olasz neve van, nem tudom megjegyezni, de a lényeg, hogy isteni finom.

Gondolom, nem ártana kissé hasznossá is tennem magam, ha már itt élõsködök rajtuk úgymond... Tény, hogy valamit valamiért, meg kurvajó, de azért... na. Így hát segítek leszedni az asztalt, mielõtt belevágnánk az estébe. Lepakolunk, elpakolunk, rendet teszünk, aztán kezdõdhet a móka.

A mai este valamilyen szinten Matt-központú lesz. Már nem azért, hogy csak õ halmozza az élvezeteket, egyszerûen õ kerül a középpontba – méghozzá úgy, hogy visszakapja az elõzõ alkalom akcióját, amikor is odabilincselte Laurt az ágyhoz. Nos... most õ jutott erre a sorsra. Felváltva, vagy éppen egyszerre kalandozunk a testén, aztán Laur úgy dönt, megmutatja neki, milyen érzés volt az is, mikor nem nyúltunk hozzá, ugyanis magához húz, és vadul megcsókol, miközben egyetlen ujjal sem érünk Matthez, csak a látványt hagyjuk neki. Csak akkor könyörülünk meg rajta, mikor már türelmetlenül, nyöszörögve kezd mocorogni. Én az ajkaira hajolok, Laur pedig lefelé kalandozik, de én sem töketlenkedek sokáig, besegítek Laurnak odalent. Nos... tulajdonképpen Matt farkán csókolózunk. Elég tetszetõs... azt hiszem, mindhármunknak. Kis helyezkedés után közelebb kerülök Laurhoz, így elég kinyújtanom a kezem, és elérem a farkát. Ujjaimat köré kulcsolva kezdem mutatom meg neki is, hogy nem csak a számmal tudok jó érzést elõcsalni. Õ sem rest viszont, hamarosan az õ keze is megtalál engem, de csak rövid ideig dolgozik a farkamon, a nedveimet hasznosítva keze a fenekemre téved, és megtalálja a bejáratomat. Felnyögök, ahogy belém csúsztatja egy ujját, és megszívom Matt farkát, mire õ is nyög egy hangosabbat. Szabad kezemmel lenyúlok, és Matt ujjának, azaz már ujjainak mozgásával szinkronban segítek magamon, így már csak néhány perc kell ahhoz, hogy mindenki túl legyen az elsõ kör élvezésen.

Újabb helyezkedés és a síkosító elõkerülése után jöhet a következõ kör. Laur elõkészíti a terepet a síkosítóval, majd Matt lábait felemelve elhelyezkedik. Ahogy munkához lát, Matt nyögve parancsol maga fölé. Engedelmesen helyezkedek, és ahogy õ az én farkammal kezd játszani, úgy én az övével. Így hajszoljuk egymást az élvezet felé, bár Laur néha a hajamba markolva felhúz magához egy-egy rövidebb csókcsatára. Majdhogynem egyszerre, kis különbségekkel jutunk a csúcsra, Laur ráadásul Matt altestére élvez, így az õ spermáját is lenyalogatom onnan, mielõtt elengednénk Mattet.

***

Lehunyt szemekkel állok a rám záporozó kellemesen meleg vízcseppek alatt. Egész jónak ígérkezik ez a hétvége... Bár a végleges kimenetelére azért kíváncsi leszek. Kinyitom a szemem, ahogy nyílik majd csukódik a fürdõszoba ajtaja, és lassan elmosolyodom, ahogy megpillantom Laurt. Hagyom, hogy végigmérje a testem, majd felemelem a kezem és a mutatóujjammal lassan magam felé hívom. Õ is elmosolyodik, majd lerúgja magáról a röptében felkapott boxerét, és belép mellém a zuhany alá.

Hmm, ha belegondolok, az õ farkát nem is éreztem ma.. sehol. Itt az ideje a pótlásnak. A csempének dõlve húzom magamhoz és csókolom meg, õ pedig készségesen viszonozza a csókot, miközben a csempéhez présel. Ágyékommal az öléhez dörgölõzök, majd magunk közé vezetem egyik kezem, és lassan izgatni kezdem már éledezõ merevedését. Nem is kell rávezetnem, magától csúsztatja kezét a fenekemre, és elõször jólesõen belemarkol, majd ujjával megtalálja a bejáratomat, és egy kis simogatást követõen belém csúsztatja. Rekordidõ alatt kívánom meg teljesen, így nem is szarakodunk sokáig, megfordulok, a csempének támaszkodok, és kicsit bepucsítok neki. Nem is kell sokat várnom, elégedett nyögéssel nyugtázom, mikor csípõmet megragadva elmerül bennem.

Ahh, basszus, olyan jó farka van... Ajkamba harapva, lehunyt szemekkel emelkedem kissé följebb, testünk összesimul, miközben nem kímélve kezd mozogni bennem. Egyik kezemmel hátranyúlok, és a fenekébe markolok, nyöszörögve élvezve minden egyes mozdulatát. Néha kissé rászorítok, és élvezem a nyögéseit, majd hátravetett fejjel nyögök fel, mikor õ bosszúból elõrenyúl, és merevedésemre markolva segít elõrébb. Nem is kell sokat várni, hogy szinte egyszerre élvezzünk el. Mindig szoktam gumit használni, de most valahogy nem zavar, hogy nélkülöztük. Egyrészt jó érzés, ahogy bennem megy el, másrészt vele kapcsolatban úgymond „már úgyis mindegy”.

- Ez jó volt – fordulok meg lihegve, vigyorogva.

- Ebben egyetértünk – hajol le egy gyors csók erejéig.

Lezuhanyozunk, aztán ad egy törölközõt is. Nem zavartatom magam, simán törölközök elõtte, még teljesen le is hajolok, direkt háttal neki, aztán vigyorral válaszolok egyértelmû tekintetére. Éppen az alsómba bújok bele, mikor megszólal.

- Mi van a hátaddal?

Kétszeresen is értetetlenül fordulok meg. Milyen hátam, és miért lett ilyen morgós a hangulata.

- Mi lenne? – kérdezek vissza.

Felém lép, megfordít, aztán finoman, de megnyom egy pontot a hátamon... én meg felszisszenve ugrok odébb, és gyorsan visszafordulok, hogy ne lássa a hátamat. A francba, totál elfelejtettem! És végig ott volt az orruk elõtt... Fõleg Laur orra elõtt. Fasza.

- Semmi – morgom.

- Nate...

- Mondom, hogy semmi! – kapom magamra gyorsan a pólómat. – Nem kell foglalkozni vele. Jó éjt!

Ki is sietek a fürdõbõl. Nem hiányzik, hogy faggatni kezdjenek. Elköszönök Mattõl is, aztán elvonulok aludni. Elõször persze a hátamra fekszek, aztán nyögve fordulok a hasamra. Utálok hason aludni.

***

Délelõtt még kissé álmosan sétálok ki a vendégszobából, mikor beszélgetés üti meg a fülem.

- ...de muszáj elmennem – hallom Matt hangját.

- Akkor szólunk Nate-nek, hogy majd legközelebb bepótoljuk, de most el...

- Nem, nem fogok hazaküldeni, ha már egyszer megígértük, hogy itt lehet. Én most elmegyek, és holnap délutánra legkésõbb itthon is vagyok. Te meg addig elszórakoztatod Nate-et.

- Biztos?

- Biztos.

- Hát jó.

Meglepve vonom fel a szemöldökömet. Ejha, kettesben a szexi tanárbácsival? Hmmm....

Az ajtót a fekete szexisten nyitja ki.

- Összefut a nyál a számban – üdvözöl, ahogy végigmér.
- Reméltem is. – Végigsimítok a mellkasán, és bár szívesen megkóstolnám, nem csókolom meg. Még nem. – Azta – véleményezem belépve a terülj terülj asztalkámat. Aztán megjelenik a matektanárom is, de most abszolút nem tanárbácsisan. – És azta, tanár úr.
- Matt.... itt csak Matt – mosolyog rám.
- És Laur – lép mellém a fekete. Oooké, én nem vitatkozom. – Ettél ma már? – Hogyne, apám két pofonja között. Ja nem, bocs, nincs otthon kaja, mert anyám fõzés helyett egész nap idegenekkel dug. Kicsit elragadtatom magam a gondolataimban, de a fekete... Laur veszi a lapot. – Akkor ülj le, elõbb kajálunk, aztán dugunk egész éjszaka.
El is lép mellõlem, de mielõtt még én is megindulhatnék utána, Matt odaugrik hozzám és megnyalja az arcom. És faszom, persze hogy ott, ahol apám öklével is találkoztam délután.

- Ki tette ezt veled? – kérdezi idegesen, mire persze a fekete is odalép, hogy megnézze.
- Semmi közötök hozzá – vágom rá, de nem tudok szabadulni a kezei közül.
- Nem fogok szólni senkinek – mondja Matt. – Hozok valami krémet, Laur, addig önts egy kis bort.

Kurvaélet, talán mégsem volt olyan jó ötlet ez. Ha most ezek összedugják a fejüket, hogy mi történt velem, és ránk szabadítanak valakit... Hát, azt tuti nem úszom meg élve, ha apámon múlik, és nem vagyok elég gyors.
- Hé, kölyök... – szólal meg Laur.
- Nate.
- Oké, akkor Nate, nem akarunk rosszat. Kellemes este lesz, vendégül látunk, és ha mindenkinek oké a dolog, akkor jössz máskor is, rendben? – nyom le egy székre.

Fasza, csak ne szálljatok rá az életemre, a saját érdeketekben.

Rohadtul nem erre számítottam igazából, amit szóvá is teszek, de amikor leülünk az asztalhoz érzem csak igazán, hogy azért kezdett nagyon hiányozni a kaja. Ráadásul ez a kaja jó, kurva jó. Csak hát... azt hittem, idejövök, dugunk, aztán kalap kabát. Nem az, hogy még valami gyógykrémet is kapok, meg meg is etetnek.

Aztán a vacsorát befejezzük, és úgy sejtem, most már rátérünk a lényegre.

- Nos, hogy legyen?

Matt válasz helyett ledobja a pólóját.

- Szállj be, ha hangulatban vagy, Nate – vigyorog rám.

Bevágódik Laur ölébe, csókolja, harapdálja, aztán áttér a nyakára, hogy ott is ugyanezt tegye némi szívogatással egyetemben. Hehe, ezt bizony nem fogja eltakarni egy sima kis ing, tanár úr. Aztán feláll, maga után húzza Laurt, és az ágyra löki. Követem õket, és szélesen elvigyorodok, mikor Laur csuklóin bilincs kattan. Szexi.
- Ha most idebilincseltetek, és nem nyúltok hozzám, akkor én... – kezdené, de mi fölé mászva kapunk egymás ajkaira. – Ohh, a kurva életbe.
Nem is bír sokáig nyugton maradni, Matt-el elengedjük egymást, ö alulra indul, én felülre, és már csókolom is Laurt, miközben Matt a farkát kezdi leápolni.

- Ahhh... a farkadat – nyög föl Laur.

Ki vagyok án, hogy ellenkezzek, már helyezkedek is, fölé fekszem úgy, hogy hozzám férjen, én meg besegíthessek Mattnek. De Matt se maradjon ki a jóból, ujjaimat a farkára kulcsolom, és profira fejlesztett csuklómozdulatokkal kezdek dolgozni rajta. Laurnak ráadásul kurvajó nyelve van, nem csak csókolni tud, hanem mást is... Csípõm magától mozdul, hogy tovább hajszoljam magam, mert ez képes máris elérni, hogy mindjárt elmenjek.

- El fogok... el fogok... – nyögöm, és már meg is történik.

Ahogy leszállok róla, Matt már ott is van.
- Érezni szeretném – nyalogatja le élvezetem cseppjeit Laur szája sarkáról.
Míg õk egymás ajkait kóstolgatják, én elõvadászom a gumit, és felhúzom Laur farkára.
- Ki kezdi? – kérdezi Matt.

Nem felelek, de mivel elõször meg akarom nézni õket, levágódok az ágy melletti fotelba.
- Akkor te lovagolsz, édes – veszi a lapot Laur.
- Kérsz egy tabit? – Tabit?! Errõl nem volt... – Csak, hogy tovább bírja – magyarázza hátrapillantva Matt.

Valami gyógyszeres doboznak kinézõt vesz elõ a fiókból, kiráz belõle egy tablettát, és Laur ajkai közé nyomja. Kicsit elcsodálkozom rajta, mikor csak egy kis síkosító segítségét veszi igénybe, mert nemigen tágított magán. Bár tény, mindenki máshogy szereti... Engem dugtak már abszolút véresre akaratom ellenére, azóta valahogy nem szeretek kockáztatni. (Igen, a ribanc hírnevet is meg lehet szívni.)

Lábaimat felhúzom, ujjamat benyálazom, majd elkezdem magam felkészíteni, miközben farkamat verve figyelem õket. Nem igazán szoktam beindulni arra, ha mások dugnak, de õk elég szexisek együtt. De velem még szexisebb lesz.
- Ahh... Matheo... – nyögi Matt.
- Daz... – suttogja erre Laur, én meg csak kamillázok, hogy mi a szart hordanak ezek itt össze.

Csak utána esik le, hogy valószínûleg egymás középsõ neveit nyögdécselték egymásnak. Nem tudom, felforduljon-e a gyomrom, vagy vicsorogni kezdjek. Ez a legundorítóbban nyálas dolog, amit valaha hallottam, mégis szar, hogy én sose élhetek át ilyet. De mindegy is, Matt ugyanis hamarosan elmegy, Laur viszont csak hangosan szuszog, nem élvez el. Hú, tényleg tudhat valamit az a gyógyszer.

- Gyere szépfiú – vigyorog rám Laur, ahogy Matt lecsusszan róla.

Látom tekintetében a kíváncsi vágyat. Hehe, a kíváncsisága asszem abszolút ki lesz elégítve... Ahogy õ maga is. Kéjes mosollyal állok föl a fotelbõl, hogy aztán fölmásszak az ágyra, majd négykézláb fölé. Nem egyenesedek föl rögtön, elõbb macskásan nyalok végig ajkain, csak utána térdelek fel, hogy kényelmesen magamba vezethessem. Egyszerre nyögünk fel. Bassza meg, ez kurva jó... Mindig is azért imádtam focistákkal dugni, mert az övék nagy és vastag... de Laur nem focista, és mégis legalább annyira rohadt jók a méretei, ha nem jobbak. Remélem, Matt tudja, hogy megfogta vele az isten lábát. Viszont neki sem lehet oka panaszra... Lehet, hogy nagy ribanc hírében állok, és tény, hogy sokat kefélek, ezért magam sem értem, hogyan lehet, de nem vagyok tágabb az átlagnál. Sõt mindenkitõl azt hallgatom, hogy szûk vagyok. Nembaj, ez így fasza.

Elõször csak lassan, vontatottan kezdek mozogni, hogy kiélvezzem az elsõ pillanatokat. Mert ez is kell bele, ha van rá idõ... Az elsõ néhány mozdulat ebbõl áll, aztán kezdõdik a valódi móka, kicsit helyezkedek, majd csípõm mozgásba lendül. A pasik mindig is imádták, ha meglovagoltam õket, mert hát gyakorlat teszi a mestert, ugye, nekem meg van gyakorlatom bõven. Biztos vagyok benne, hogy Matt is kurva jó, de az enyémhez aligha van fogható. Ráadásul mozgás közben szabályos idõközönként mindig meg is feszítem az izmaimat, hogy nekik még jobb legyen, ez alól õ sem lesz kivétel.

Laurnak is tetszik, a szemében legalábbis tüzes szenvedély lángol, de nyögései és sóhajai is tetszetõsek. Négykézlábra ereszkedem, feje mellett támaszkodom meg, és éhesen csókolok ajkaira, miközben csípõm egy pillanatra sem áll meg. Hangosan szuszog, tetszik neki, nekem meg õ meg a farka. Aztán megint helyzetet váltok, kissé hátradõlök, lábai között támaszkodom meg az ágyon egyik kezemmel. Fejemet hátravetem, szabad kezemmel hajamba túrok, hogy ne ragadjon annyira az arcomba, így mozgatom tovább a csípõmet. Rápillantva látom, hogyan méri végig a testemet. Igen, ezt a pózt szokták szeretni, ha kellemes a látvány... és a tekintetébõl ítélve tetszem neki. Nagyon helyes. Mikor már közel járok, és rajta is ezt látom, újra sima térdelõ pozíciót veszek föl, nyögdécselve végzem az utolsó mozdulatokat, miközben finoman, de azért nyomot hagyva karmolok végig a mellkasán.

Újra lelassulok, az utolsó mozdulatok kínzóak, fõleg, ahogy a végén is megfeszítem magam, ezzel õt is átlendítve. Tetszik, ahogy nyög, határozottan tetszik. Élveteg vigyorral pillantok le rá, majd lecsusszanok róla, és elterülök mellette a hátamon. Tudod ki fog ezután még a bilincseivel szarakodni, majd Matt elengedi, õ már amúgy is kipihente magát. És tényleg, már jön is.

Lehunyt szemekkel fújom ki magam, ez azért elég jó volt. Na, Laur határozottan az a típusú pasi, akinek nem kéne sokat könyörögnie érte, hogy megint lefeküdjek vele, úgyhogy remélem nem gondolják meg magukat arról, hogy máskor is jöjjek.

Elég késõre jár már, mikor az ajtóban állok felöltözve. Megengedték, hogy használjam a fürdõszobát, mert azért rám is rám fért egy zuhany, mielõtt emberek közé megyek, úgyhogy rendbe is szedtem magam.

- Szóval, Nate... – szólal meg Laur. – Lenne számunkra egy ajánlatunk, már ha elfogadod.

Kíváncsian pillantok rá.

- Éspedig?

- Ha neked is jó, átjöhetnél hétvégente. Péntek délutántól vasárnapig, alhatsz itt, kapsz kaját, és dugsz velünk.

Ejha... Egy teljes hétvége apámtól mentesen, rendes kajával, ráadásul szexi pasikkal dughatok? Ez azért elég visszautasíthatatlan ajánlatnak tûnik.

- Ámen – vigyorgok rá.

Búcsúzóul kapok csókot kapok, meg a kezembe nyomják a fizetségemet, bár nem nézem meg. Igazából az sem zavarna, ha nem fizetnének, ha megéri, kefélek én ingyen is, márpedig ez eléggé megérte. Na mindegy. A hétvégéimet legalább széppé varázsolhatják.

***

Másnap reggel azért érzem magamon a tegnapot, mert vagyok olyan fáradt, hogy nemigen akaródzik kikelni az ágyból, mikor megszólal az ébresztõóra. Pedig sajnos muszáj leszek felkelni... Mikor végül sikerül, sietõsen mosakszom meg és öltözök fel. Apámat reggel egy ideig elnyomja a pia, de a motoszkálásra felkel egy idõ után, azt meg jó lenne elkerülni, bár általában nem sikerül teljesen.

Ma nem kések el. Apámat is majdnem elkerültem, megúsztam annyival, hogy a karom be fog lilulni a szorításától, meg felszántotta a bõröm a ronda, vágatlan körmeivel. Ezt majd kimagyarázom valahogy, ha észreveszik. Jobb, mint egy monokli, mert azt megmagyarázni is nehéz.

Könnyedén vészelem át az óráimat, egyik szünetben szembe jön velem Laur is, de csak a szemem sarkából pillantok rá, és mérem végig célzatosan. Hú, elég ha belegondolok a tegnapba, és dughatnékom lesz. Asszem a hosszú szünetben levadászok magamnak valami focistát.

A tervemet készülök is megvalósítani kicsöngetés után. A tömeg a menza vagy a büfé irányába áramlik, én viszont velük ellenkezõ irányba indulok, mert tudom, hogy a legszexibb nagyképû (és –farkú) focisták mindig az öltözõben kajálnak, mert a következõ órában edzésük lesz.

Aztán hirtelen az egyik üres folyosóra rántva találom magam a falnál, és már éppen örülnék a fejemnek, hogy elõbb talált meg engem valami focista, mint én õt. Aztán felpillantok, és látom, hogy még ennél is jobb a helyzet.

- Hé, még se péntek, se délután, tanár úr – mosolygok fel Laurra.

Kurvaélet, kurvaélet, kurvaélet.

Megint el fogok késni, hogy szakadjon rá az ég arra a köcsögre, aki az apámnak nevezi magát. A büdös francért kell neki kiinnia a házat még a kajából is... És még neki áll följebb, hogy nem adok neki a saját pénzembõl – a szavai szerint kölcsön, de egyébként meg örökbe. Majdnem megint lejátszottuk a szokásos hétvégi procedúrát, de már csak az hiányozna, hogy monoklival állítsak be a suliba. Az nem fér össze egy szép arccal. Így hát hasznosítottam a nem túl prûd módszerekkel kiizmosított combomat, meg a tesiórát, és alaposan gyomron térdeltem, ezzel pont elég idõt nyerve, hogy kijuthassak a házból.

Az igazgató viszont most éppen nagyon pikkel rám, mert a múltkor összebalhéztam az egyik faszfej tanárral, és történetesen éppen ugyanazzal a faszfej tanárral lesz órám most is. A rohadék azért pöröl velem állandóan, mert egyszer nem voltam hajlandó leszopni a jobb jegyért. De hát a fickó egy idõs, ronda, pedofil rohadék, nyomorékokkal viszont nem kefélek, max ha jó üzletet ajánlanak. Azért én is megválogatom, kinek tartom oda a seggem, ha már ilyen jó.

Persze hogy kiküldött óráról. Hülye seggfej. Ezért a diri rohadtmód le fog cseszni, minden valószínûséggel még ma. Lábammal bosszúsan dobolva dekkolok a folyosón, átkozom a faszfej összes felmenõjét, mikor nyílik az ajtó, és kitoppan rajta az egyik legszerencsétlenebb osztálytársam. Balfék is, meg ronda is.

- Hát te meg? – nézek rá.

- Kiküldtek, mert felszólaltam az érdekedben – feleli, nem néz rá, és még el is vörösödik, jaj de kis cuki! Se.

- Fölösleges volt – sóhajtok szemforgatva.

Bátortalanul lép közelebb, mire a szemem sarkából, gyanakodva sandítok rá. Mi kéne, kisapám?

- Nate...

- Mondjad.

- Ma belógtam a szüleim hálószobájába... – Belógott! Hát beszarok, mennyire szarul áll neki a laza duma. – Tudod, én még soha...

- Figyelj, cukorfalat, lehet róla szó, hogy mást traktálj a bajoddal?

- Várj, várj! – Ajha, egészen bepörgött a csávó. – Én szeretném, ha... segítenél.

- Segíteni? Én? – vonom föl a szemöldököm.

- Igen. – Megint vörösödik. Csak nyögné már ki, mit akar. – Én... én még soha nem voltam senkivel, és... és én szeretném, ha... – nyökögi, én meg felsóhajtok.

- Meg akarsz dugni?

Mi a faszért kell fülig vörösödni, ha épp az imént igyekezett ezt kimondani?

- Én... én elhoztam egy kis pénzt... – nyújtja felém a kezét.

Az állam a padlón köt ki, ahogy kiguvadt szemekkel bámulom a tenyerében tartott bankókat. Mi faszom, ezek szarják a pénzt?! A csávónak a „kis pénz” legalább öt százast jelent. Ha mindenkitõl ennyit kérnék, elmehetnék luxuskurvának. Bár nem szeretek kurvaként tekinteni magamra... inkább csak amolyan kössük össze a kellemeset a hasznossal elvû vagyok, senkit nem lövök agyon, ha nem ad semmit, mert én csak olyanokkal dugok, akikkel megéri. Kurvahelyes pasik és társaik.

- E-elég lesz? Vagy hozzak még? – kérdezi bátortalanul. Van még?

- Elég lesz – intem le. Hirtelen lépek elé, és markolok rá a lényegre határozottan. Olyan arckifejezést vesz föl, mintha pisztolyt tartanék a fejéhez, de leszarom, azért ellenõrizni kell, hogy megéri-e. Meg azt hogy szabad-e... – Betegség, fertõzés, bármi?

- N... nincs... – nyekergi.

Ehhez tényleg soha nem nyúltak még hozzá bakker. A farka rekordidõ alatt keményedik meg a kezemben, én pedig meglepetten-elismerõen pillantok rá. Nocsak, nocsak, nem is rossz méretek, tökre megéri egy numerára. Fõleg ennyiért.

- Valamelyik szünetben szólj – villantom rá gatyahúzogató mosolyomat.

***

Szinte repülök a folyosókon, mert mindjárt becsöngetés, és nem biztos, hogy matekról is el kellene késni. A diri még nem keresett ugyan, de csak idõ kérdése, és nem kéne még jobban felhúzni. A tanárok folyosóján elhaladva viszont elég érdekes dolgot szúrok ki magamnak: a tanári mosdó mellett két tanár áll szorosan egymással szemben az egyik oszlopnak dõlve. A fekete hajú éppen a barna seggét markolássza – hát, ha a mosdóból jöttek ki, akkor tuti nem dolgozatot javítani mentek oda. Már éppen le is dugnák egymás torkán a nyelvüket, amikor kiszúrnak, és inkább alaposan megnéznek maguknak. Hmm, talán ki kéne terjeszteni a hálóm a tanári karra is.

Hé, baszki, az a barna a matektanárom volt!

***

Úgy tûnik, a stréber pöcsöket a matekóra tüzeli fel leginkább. Vagy legalábbis ezt tudom leszûrni abból, hogy matek után dolgom akad a mosdóban. Zsebre vágom a zsét, aztán megtanítom a srácot, hogyan csinálják a profik.

Mindig is tudtam, hogy kurva jó vagyok, meg mondták is, de hogy ennyire... A csávó már harmadszorra megy el, mire egyáltalán eljutunk odáig, hogy megkeféljen. De becsületére legyen írva, hogy kitart, ráadásul egész jól követi az utasításaimat, ahogy a fülke falának támaszkodva tartom neki a seggem.

Valamikor mintha nyílna a mosdó ajtaja, de szarok rá, mindjárt elmegyek...

Ehelyett a fülke ajtaja kivágódik, én meg csakhamar egyedül maradok, kielégítetlenül. vagyis nem egyedül, a matektanáromra kattant feketehajú faszi figyel karba tett kézzel. Mi a faszom, már dugni sem lehet az iskolában?

- Hova a faszba mész, lúzer?! – üvöltöm még a gyáva pöcs után, aztán dühösen fordulok a tanárhoz. – Szabályellenes?
- Baszni a férfimosdóban egy másik faszival? Ja. De én is szoktam. – Hú, de izgató hangja van valakinek. Milyen kár, hogy a pasija ott áll mögötte...
- Akkor mi van? – kérdezem.

Leszarom, hogy ott vannak, el akarok élvezni, úgyhogy segítek magamon, miközben kíváncsian várom, miért volt ennyire fontos megzavarni a dugásomat, ha szarik rá. Az viszont elég izgató, mikor a matektanárom elõre nyúl, hogy õ meg a feketének verje ki.

- Kérdeznénk, mennyiért vállalsz egy hármast?

Meglepve vonom fel a szemöldökömet, de amíg el nem élvezek, hagyok magamnak gondolkodási idõt. Nem szoktam részt venni hármasokban, mert utálok osztozkodni. Ha valaki meg akar dugni, az csak velem foglalkozzon. De... ezek ketten azért elég szexik, a fekete különösen izgatja a fantáziámat, mert nekem nyilvánvalóan õ az emberem kettejük közül. Viszont tuti, hogy járnak, akkor meg külön nem fog bevállalni.

Nyögve élvezek a kezemre, a másikkal felhúzom a letolt gatyámat, aztán ellépve mellettük a mosdókagylókhoz lépek kezet mosni.

- Nem vagyok az az osztozkodó típus – kezdem közben, majd hátrapillantok rájuk a vállam felett. A fekete épp most élvez el, szexi. – De ez kivételes ajánlat, úgyhogy... megfelelõ feltételek mellett még benne is lennék – veszem elõ legszebb mosolyomat. Õk sem hülyék, tudják, mire gondolok. Kicsit több pénz, egyértelmû igen. – Nem szoktam megszabni, hogy mennyi, általában ajánlanak valamit én meg vagy elfogadom, vagy nem.

Hirtelen a sulirádió recsegése szakít félbe.

- Nathanael Molyneux haladéktalanul jöjjön az igazgatói irodába!

Felsóhajtok. Faszom, Mr. Seggarc betalálta a dirit.

- Most viszont úgy tûnik, dolgom van...

Megigazítom a ruhámat, magamhoz veszem a cuccaimat, és már ott sem vagyok.

***

Nagy nehézséges árán, de sikerül meggyõznöm az igazgatót, hogy neki is jobb, ha nem hívatja be se anyámat, se apámat. Az anyám elég idióta ahhoz, hogy még a fia igazgatójának is felajánlja szolgálatait, apám meg képes lenne neki is nekimenni, ha nem kínálja meg minimum egy üveg whiskyvel. A dirinek nyilván nem ezeket mondom, mert még rám hívatná a gyámügyet, de na.

Utána még végigszenvedem a maradék két órámat, végül felszabadultan kapom a vállamra a táskámat, hogy eltûzhessek a suliból. Na jó, azért ott van az a kis félelem is, hogy apámtól mit fogok kapni... Mindegy. Ha szerencsém van, már most tök részeg lesz, és a kanapéról se tud majd felkelni. Már csak pár évig kell kitartanom, utána úgyis elviszi a mája.

Éppen kilépek a suli ajtaján, mikor valaki elkapja a könyököm, és kissé odább húz. Felpillantva meglátom a husi kis fekete tanárbácsimat.

- Ó, csókolom – mosolygok rá negédesen, gondosan hangsúlyozva a csók szót.

Csak most mérem fel igazán alaposan. Borzos, tépett haj, a fekete mellett kis szürkés árnyalattal, szinte ordít az emberre, hogy túrjon bele. A szemei is érdekesek, mandulavágásúak, ráadásul szürkék, amikért totál odavagyok meg vissza. Testalkatra is fincsinek tûnik, bár az öltöny többet takar belõle, mint szeretném. És tetszik a vigyor is, amit az arcára csal a „csókolom” egyértelmû hangsúlya.

Hmm, remélem nem azt akarja mondani, hogy meggondolta magát. Nagy kár lenne kihagyni.

- Ma este 8-kor. – A kezembe nyom egy cetlit, rápillantok, egy cím van ráírva. – Itt. Az anyagiakat majd rendezzük.

- Mm, okés – mosolyodom el megnyalva az ajkaimat, aztán rákacsintok. – Ott leszek.

Sarkon fordulok, és elhúzok. Na, a ma estémben legalább határozottan lesz valami jó.

Még szinte haza sem érek teljesen, a karma máris elõrejelzi, hogy azért az életem továbbra sem lesz habostorta. Épphogy kinyitom az ajtót, még alig lépek be a házba, mikor apámtól máris akkora állast kapok, hogy visszatántorodok.

- Ó, hogy baszódnál kétfelé – mordulok fel. Visszahúzom az ajtót, és lendületbõl vágom ki újra, tudva, hogy mögötte van. Talált süllyedt, az ajtó jókora puffanással vágódik neki, és ahogy belépek, aztán berúgom magam mögött, apámat a földön fekve látom meg. Az orrát szorongatja, üvöltözve kurvaanyázik. – Az a te nõd, baromarc – vakkantom oda neki, aztán sietõsen feltrappolok a lépcsõn.

Mikor becsukom a szobám ajtaját, már hallom is, ahogy rohanva dübög felfelé a lépcsõn, de elõbb fordítom rá a kulcsot a zárban, minthogy õ elérjen odáig. Most addig ott fog dekkolni, míg ki nem megyek, de nem gáz, majd kimászok az ablakon.

Két ujjammal megfogom az államat, és fintorogva mozgatom meg jobbra-balra, miközben lehajítom a táskámat az ágyra. Faszom, ez fájt, és fog is még egy darabig. Pedig mostanában sikerült megúsznom. Mostanában... kb. 5 napja vagyok „sérülésmentes”, de a legutóbbit három teljes hétig kellett alapozóznom. Tökmindegy.

Rápillantok a másnapi órarendre, kihajigálom a mai könyveket, be a holnapra kellõket, aztán az órára nézek és felsóhajtok. A 8 még kurvamessze van, nem akarok addig apámmal egy légtérben tartózkodni. Félhangosan elkáromkodom magam, mikor rájövök, hogy így, hogy nem tudok kimenni a szobámból, az átöltözés is ki van csukva. Francba.

Egy kisebb táskába összedobálom a feltétlenül szükséges dolgokat, aztán kinyitom az ablakot, és gyakorlott mozdulatokkal kimászok rajta. Esküszöm, ebbõl a házból gyerekjáték megszökni.

***

Végül az egyetlen amolyan barátfélének nevezhetõ embernél kötök ki, Juliennél, egy hímringyónál. Mármint, õ tényleg kurva, ez a munkája. Lehet, hogy pont ezért értjük meg egymást ilyen jól. Testi kapcsolat soha nem volt köztünk, meg nem is lesz, merthogy õ is passzív, ugyebár. Mindig rácsodálkozom a foglalkozására, borzas, dús, szõke loboncával és élénk, királykék szemeivel az a fajta srác, aki bárkit megkaphat, már rég valami kõgazdag fószer mellett lóbálhatná a lábát egy luxusvillában.

Mikor elújságolom neki a tanárbácsis hármas dolgot, halál izgatott lesz. Közli velem, hogy pont olyan szakadtnak nézek ki, mint akit felképelt az apja, úgyhogy végül megoldja az átöltözés-problémámat, meg minden mást is. Addig nem nyugszik, míg le nem zuhanyozok az õ különleges, ellazító hatású tusfürdõjével – aminek amúgy baromi jó illata is van –, és míg én teljesítem ezen parancsát, õ addig kiválogat nekem a cuccai közül egy dögös szerelést.

Fél nyolckor már egy szexi, szûkebb, fekete farmerben, és egy testre simuló, fehér mintás pólóban vagyok, aminek az alapszíne szép árnyalatú méregzöld (Julien szerint kiemeli a szemem színét). Átfésüli a hajam, aztán felsorakoztatja elõttem a parfümjeit, én pedig kiválasztok egy finom, kellemes illatút, ezzel elvégezvén az utolsó simítást.

Hívunk nekem egy taxit, ami hamarosan oda is ér. Julien izgatottan, sok szerencsét (vagy inkább élvezetet) kívánva búcsúzik el, aztán beülök a taxiba, elhadarom a címet, és már indulunk is.

Nagy levegõt veszek, ahogy kiszállok a taxiból. Szép ház. Családias. Olyan, amilyen nekem sosem volt, meg sosem lesz. Megrázom a fejem. El a negatív gondolatokkal! Ma isteni estének nézek elébe, nincs helye az önsajnálatnak. Kellemesen megborzongok a lehetõségek gondolatára, aztán odalépek az ajtóhoz, és becsöngetek.

Ajh… Reggel van és hétfõ… Újra kezdõdik a hét és a suli. Nyitom ki fáradtan szemeimet, ahogy ezek a gondolatok cikáznak át agyamon. Jobb kezemmel, megdörzsölöm szemeimet és egy ásítás kíséretében felkelek a pihe-puha ágyamból, és a fürdõ felé sétálok, hogy elintézzem a reggeli dolgokat.

Frissen ballagok ki a fürdõbõl, immár felöltözve és a konyhába megyek, ahol anyukám és a hugicám is van. Izumi, amint meglát, odarohan hozzám és szorosan átöleli a derekam, amire egy kedves mosoly kúszik az arcomra, majd meg simizem szõke buksiját.
   - Jó reggelt, Kaiji. – Köszönt bársonyos hangján anyukám.
   - Jó reggelt, anya. – Mosolygom rá, miközben kibontakozom húgom ölelésébõl és leülök az asztalhoz, amin már meg volt terítve és a reggeli is készen volt.
Jóízûen enni kezdek, közben anya és Izumi is csatlakoznak hozzám.
   - Ma lesz a korrepetálás igaz? – Kérdezi anya, miközben egy kenyeret kezd el vajazni.
   - Igen, ma lesz, és hogy úgy mondjam… kicsit tartok tõle… - Válaszolom, majd egy újabb falatot harapok a kenyerembõl.
   - Hm? Miért tartasz egy korrepetálástól? Ott csak tanítanak. – Vág közben hugicám is, és egy apró mosoly kúszik arcomra.
   - Igen, de én nem az órától tartok, hanem az óraadótól. – Válaszolom kedvesen, erre Izumi szemei kicsit elkerekednek.
   - Óó… gonosz? – kérdezi, miközben a kenyeret a szájába tömi, és inkább hasonlít egy hörcsögre most azokkal a „pofazacskókkal”, mint a húgomra. Erre a látványra akaratlanul is elnevetem magam.
   - Ne-nem tudom… Csak hallottam, hogy nagyon szigorú. – Válaszolom, miközben tekintetem anyára terelõdik, akinek egy szelíd mosoly ül az arcán és csendben eszeget.
És innentõl kezdve csendben telt a reggeli fogyasztása, mígnem befejezem, majd a szobámba megyek a táskámért, amit felveszek a hátamra, majd végül az iskolába veszem az utam.

Az iskolába érve, az egyik terembõl hangos kiáltozás, és csattanások hallatszódnak ki. Épp arra megyek, el mikor több terembõl is jönnek ki diákok, hogy a zajforrását megtekintsék. Megállok egy kicsit és benézek a terembe. Két srác balhézott össze, meglepõ, hisz õk az egész suliban a legjobb barátok. És eléggé érdekes, hogy most épp itt vannak, verekednek, és egymás anyját szidják. Egy halk sóhaj hagyja el a számat, és inkább tovább sétálok magukra hagyva õket, bár mégsem vannak teljesen egyedül, ugyanis a többi diák, hol az egyik, hol a másik nevét kiáltozzák, akiknek épp úgymond szurkolnak. Nyugodtan besétálok a terembe, majd leülök a helyemre és várom, hogy elkezdõdjön a tanítás.

~♥oOOo♥~

Órák után, egybõl haza veszem, vagy csak venném, amikor eszembe jut, hogy nekem korrepetálásom van. Igaz, hogy jó tanuló vagyok, meg egyebek, de a kémia, azaz egyetlen, ami borzalmasan megy. Lassan besétálok a kémia terembe, tekintetem megakad a tanáron, és a hideg is végig szalad a hátamon.
Tényleg olyan, mint amilyennek leírták. Fut át az agyamon, majd köszönök a tanárnak, aztán leülök a helyemre, ahol mindig is ülni szoktam, majd kipakolom az oda illõ dolgokat. Kinyitom a könyvem és inkább átnézem a dolgokat, nehogy azért is megszóljon, hogy nem készültem, és úgy nem értem.
Nagy csend ül, továbbra is az egész helységen, amikor nyitódik az ajtó, és belép rajta osztálytársam Kinji, Ipod-al a fülében, a zene hangosan bömböl, aminek a szövegét tisztán hallom.
Ha nem húzza meg magát, hamar kinyírja a tanár. Tekintetem továbbra is rajta pihen és nem sok jót remélek neki, ahogy a tanárra pillantok és nem épp a legszebb pillantásokkal díjazza a bejövetelt.
   - Üdv. – Kezd bele mondandójába a tanár, amikor már Kinji is helyet foglal.
    - Az én nevem Kagaku Hide, de nektek csak tanár úr. A szerencse úgy hozta, hogy a következõ hetekben titeket kell korrepetálnom. Épp ezért kössétek fel a gatyátokat! Én nem olyan vagyok, mint a többi cukipofa a suliban. Nekem vannak elvárásaim, amiket ha nem teljesítetek, ne számítsatok sok jóra – Adja tudtunkra, figyelmesen a dolgokat, bár nem hiszem, hogy ezt a mellettem ülõ is hallotta volna.
Bár én is ilyen menõ lehetnék… Nem szabna nekem korlátot senki… Csak… ennek is megvannak a hátul ütõi. Sokszor balhéba keveredhet az ember, és én inkább ebbõl kimaradnék…
   - Kaiji – Szólít fel a tanár mire gondolataimból visszacsöppenve a valóvilágba, azonnal a tanárra kapom a fejem.
   - Old meg ezt a feladatot – Bök a tábla felé, amire idõközben felírta a feladatot. Szótlanul felállok, és a táblához sétálva kezembe veszem a krétát, majd elkezdem megoldani a feladatot. Véleményem szerint jó, bár nem vagyok benne teljesen biztos, így a tanárra nézek várakozóan, hátha segít. De csak egy bólintást kaptam válaszul, ami arra mer következtetni, hogy jól oldottam meg.
   - Beszélni tudsz?
   - Igen, tanár úr – Válaszolom halkan, kisé már robotszerûen, és ahogy végig nézek rajta, testem észrevétlenül megremeg, ahogy kiráz tõle ismét a hideg.
   - Miért jöttél ide? – Tesz fel egy újabb kérdést.
   - Fel szeretnék zárkózni, tanár úr. – Válaszolok újra a kérdésre.
   - Nem hiszem, hogy szükséged lenne rá. A tudásod így is megfelelõ – Közli velem komoly hangnemben, és a komoly arcát kezdem fixírozni, amitõl kicsit el is pirulok.
Most vettem igazán szemügyre, és meg kell hagyni, elég jóképû férfi. Már nem mintha én meleg lennék, vagy ilyesmi…
   - A helyedre mehetsz! – Azzal én teljesítem a „kérést” és ismét helyet foglalok a helyemen.
Aztán könyvem felé görnyedek és nézni kezdem a következõ feladatot, amikor léptekre kapom fel a fejem és Hide-sensei már ott is volt Kinji elõtt és egy egyszerû mozdulattal kiszedte fülébõl az Ipod hetszetét, majd az Ipoddal együtt az asztalra dobta azt.
   - Ne már! – Hördül fel a másik szõke, mire Hide az asztalra támaszkodik, elé.
   - Ha elromlik, kifizeted! – Tegezi le egyszerûen, amin én is rendesen meglepõdöm, de továbbra is csendben figyelem ezt az érdekes elõadást.
   - És te miért vagy itt? – Kérdezi, mintha, meg sem hallotta volna az elõzõ mondatot. Mire Kinji hátradõl és elhúzza a száját.
   - Azért, mert ha nem jövök, megbuktatnak.
   - Olvasd! – Rakja le elé az egyik tankönyvet, amibõl idõközben kikeresett egy feladatot.
Felolvassa a feladatot, közben én elképzelem és fejben meg is oldom a feladatot.
Ez tényleg nagyon egyszerû…
De ez Kinjinek nem hiszem. Nyugodtan hátradõl és néz a tanárra, mint aki jól végezte dolgát.
   - Oldd is meg!
   - Heh? – Horkan fel, ezzel is jelezve a nemtetszését, ám ekkor zenére leszek figyelmes, ami a tanárunk zsebébõl jön. Elõveszi, majd a kijelzõre tekint, azzal fel is veszi.
   - Halló?- Szól bele, azzal elém lép, és egy feladatsorra bök a könyvemben, hogy oldjam meg. Nem is kell kétszer mondani, neki is esek, nehogy a végén szivatás legyen a vége.

~♥oOOo♥~

Az órának már majdnem vége, amikor a tanár lerakja a telefont. Elég érdekes, hogy a diákok nem telefonálhatnak órán, de a tanárok igen, bár ez most Kinjire sem igaz, hisz õ is nyomkodja a mobilját. Noha az is benne van a házirendben, hogy diák és tanár sem telefonálhatnak órán. De láthatóan itt egy kívülálló. Bár nem igazán nézem ki belõle, hogy pont az a szabályokhoz hûséges ember lenne, akár csak Kinji.
Na, de én a rám esõ feladatokkal régen kész, vagyok és inkább a könyvemet veszem a kezembe és olvasgatni kezdem.
   - Rakjátok ki a megoldást, aztán menjetek – Szakít félbe Hide-sensei hangja, így ráemelem a fejem, majd felállok a helyemrõl, a füzetet azonnal beadom, aztán összepakolok és már el is húzom a csíkot.
Ám nem megyek azonnal haza, gyorsan beugrom a könyvtárba, hogy leadjak két könyvet, amit hobbiként olvastam ki. Ez nem tartott tovább tíz percnél, már indultam is tovább, majd megállok a könyvtár ajtóban.
Ez Kinji, meg Michi… Fut át az agyamon, és csendben végig hallgatom, ahogy szegény srácot ejtik.
Egyszer csak hátra vágja magát, és a földön elterülve néz maga elé, és Michi próbálná felsegíteni, de Kinji megtagadja a segítséget és halkan elcsípek valamit, hogy: „Hozzám ne érj!”
Mondjuk nekem még nem volt párkapcsolatom, de biztos szörnyû érzés lehet.
Lassan elindulok feléjük, hogy valahogy lenyugtassam Kinjit, de azzal õ felpattan, meg se látva engem és futni kezd, ki az iskola épületébõl.
Istenem, így összetörni valakit… Haladok el Michi mellett és egy dühös pillantással jutalmazom, amit õ nem tud mire vélni, de inkább hátrál pár lépést. A másik szöszi után eredek, és nem is kell, sokat keresgélnem meg találom a kõpárkányon ülve, lelkileg teljesen összetörve.
   - Kinji? – Szólítom meg halkan, és erre felemeli fejét és eléggé… hogy is mondjam, kisé már riadt arckifejezéssel néz rá, majd amikor tudatosul benne, hogy én vagyok az láthatóan megkönnyebbül.
   - Jól vagy? Haza kísérjelek? –Kérdezem aggódó hangnemben, de õ nem válaszol, mondjuk nem is vártam tõle semmi ilyesmit, most ebben a pillanatban. Inkább felsegítem, és vállát átölelve indulok meg vele, arra amerre mutat.
Nem sokára haza is érek vele, vagyis, jobban mondva az õ otthonába. Épp indulnék haza, amikor megállít és megkér, hogy menjek be hozzá. Pár másodpercre elgondolkodom, majd beleegyezek, és bentebb megyek a lakásba. Szép nagy volt, és szépen is volt berendezve.
Beérve Kinji szobájába, megáll elõttem és nagy boci szemekkel néz rám.
   - Segíts... Megcsinálni a leckét – Kér meg, amire elmosolyodom, azzal leülünk az ágyára, és magyarázni kezdem neki az anyagot, bár nem hiszem, hogy mindet megértette volna, de szerencsére volt olyan rész, amit hibátlanul megcsinált és a háziját is segítettem elkészíteni. Majd végül jött a szerelmi élete. Hát… mit ne mondjak eléggé érdekes volt. Nem tudom, egy lány hogy volt képes ilyet csinálni egy olyan fiúval, mint Kinji. Pedig tényleg szerette és nem csak a szexre ment, legalább nem olyan gyökér, mint némelyik idióta.

~♥oOOo♥~

Másnap a suliba érve azonnal összefutok Kinjivel, aki jókedvûen köszön nekem. Én is mondok neki egy egyszerû sziát. Még rengeteg idõ volt az óra kezdetéig, addig mi egész jól elbeszélgettünk. Mit ne mondjak, este egész vidáman feküdtem le, és reggel is hasonló kép viselkedtem. Anyu is megjegyezte, hogy ma egész vidám vagyok, és hogy jó lenne, ha mindig így lenne. Azt hiszem, ezt csak is Kinjinek köszönhetem, hisz… azt hiszem találtam egy jó barátot.
   - Na és mizu, Kaiji? – Teszi fel nekem a kérdést, amire megrázom a fejem.
   - Áh, semmi, csak… - Nem tudom befejezni a mondatot, mert egybõl a szavamba vág.
   - Nem akarsz eljönni velem, órák elõtt egy kis sétára? Talán visszaérünk idõben arra a nyamvadt matekra. – Húzódik egy ravasz vigyor az arcára, mire szemeim picit elkerekednek, a merész ötletre.
Órák elõtt sétáljunk? És TALÁN visszaérünk a matekra? Pislogok rá párat, amire átkarol a nyakamnál.
   - Na, mi a válaszod? Ugye jössz? – Hajol közelebb hozzám, amire egy apró pír húzódik az arcomra.
   - Eh… biztos, hogy jó ötlet ez? Mi van, ha kicsapnak? – Teszem fel a legfontosabb kérdéseket, hisz, egyáltalán nem akarom, hogy ez megtörténjen és anyunak okozzak csalódást. De… egyik részem nagyon is, akar menni, semmi kép nem akarok elhalasztani egy ilyen barátot.
   - Ne izgulj már feleslegesen. Nem csapnak ki, hisz akkor én sem lehetnék itt. Naa gyere már, ígérem nem bánod meg. – Karol erõsebben, mire végül bólintok egyet, és mint akit felhúztak, úgy indul meg velem, hogy elhagyjuk a suli épületét, majd végül a területét is.
Ember, mi lesz velem, ha kicsapnak… kezdek egy picit pánikolni, és ezt láthatóan Kinji is észreveszi.
   - Ne fossál már, nem lesz semmi baj. – Gyõzköd az igazáról, majd egy apró sóhajt eresztek el, és bólintok egyet.
   - Na, és merre is megyünk? – Érdeklõdöm, miközben felnézek rá, de erre arcán a mosolya még nagyobb lesz.
   - Majd meglátod. – Válaszolja, amire kíváncsian felvonom egyik szemöldököm.
Remek… azt sem tudom, merre tartunk, és minek… De aztán letérünk az egyik utcába.
   - Ez lesz az. Már régen be akartam nézni. – Állunk meg egy épület elõtt, ami eléggé lepukkant is volt.
   - Ez? Ez csak egy régi viskó. – Állapítom meg, és tekintetem a többi épületre terelõdik, amik sokkal jobb állapotban voltak, mire õ kinyitja, jobban mondva kirúgja az ajtót.
   - Hûh, nagy felfedezés. – Válaszolja, kicsit már gúnyos hangnemben, miközben felém fordul. Erre egy picit morcosan elhúzom a számat, amire õ csak megint elmosolyodik.
   - Ne morcizz, elõször is ne a külsõ alapján ítélj. Ez régen egy gazdag ember lakása volt. És érezd magad megtisztelve, ide csak egyedül akartam jönni, de te kiérdemelted, hogy velem jöhess. – Magyarázza, miközben megfogja a karomat és behúz az ajtón, ekkor tekintetem az utcára terelõdik, ahonnan autó hangja hallatszik. És az autó egyre csak lassít a tempón, mígnem leparkol a háztól pár méterre.
   - Remélem nem egy zsaru. – Mordul fel, majd az ajtóhoz lép és kinéz rajta.
Zsaru? A fenébe, már csak ez hiányzott. Istenem, többet nem megyek bele semmi ilyen hülyeségbe, esküszöm, csak ússzuk meg minél hamarabb. Kezdek gondolatban imádkozni, mire Kinji becsapja az ajtót és a bedeszkázott ablakokon a réseknél elég csekély mennyiségû fény jutott be a helységre.
   - A francba, már csak ez a pöcs hiányzott. – Lép az ablakokhoz és a résen kezd kifele kémlelni.
   - Pöcs? Miért ki a…?
   - A kémia tanár. – Vágja rá, miközben elkezd hátrálni az ablaktól.
   - Ja, hogy csak õ, akkor me… Mii?! A fene, mi van, ha meglátott minket, mert biztos meglátott. Ember nekünk végünk, vagyis nekem tuti. Kicsapat úgy a suliból, mint a sicc, és én ezt ne… - Hallgatok el, amikor Kinji hirtelen elém lép és ajkaimra tapasztja a kezét.
   - Hát, ha eddig nem vett észre, most biztos.  A hirtelen sipákolásodra elindult felénk. – Morogja, miközben továbbra is a számon tartja a kezét és megindul fel velem az emeletre.
   - Hmm?! Mif af, hogy a sfipáfoláfomra. – Ez Kaiji nyelven annyit tesz, hogy: „Mi az, hogy a sipákolásomra?” Kérdezem tõle, mire felérünk az egyik szobába, de ott már nem voltak bedeszkázva az ablakok így tiszta rálátást lehetett nyerni az utcára. Mi tagadás, az egész épület tényleg szépen lehetett egykor berendezve, de rengeteg bútor hiányzott. Kinjivel az ablakhoz lépünk, és kinézünk rajta, de nem látni senkit, az autó sem parkol már a ház mellett, ekkor végre a szöszke a számról is leveszi a kezét.
   - Huh… ezt megúsztuk. – Sóhajtja, és homlokát az üvegnek dönti.
   - Jaja… remélhetõleg, nem látott minket… - Támaszkodom a párkányra.
   - Nem azért, de jól be pánikoltál. – Kezd el kuncogni.
   - Egy fiútól sem láttam még egy ilyen produkciót. Ennyire tartasz tõle? – Tör ki belõle, egy halk nevetés, amire elmosolyodom.
   - Jól van, na nem tehetek róla. De te sem voltál jobb, amikor menekülõre fogtad. – Vágok vissza, amire abba hagyja a nevetést.
   - Ez nem ér. De a sipákolásod az akkor is jobb volt. Legalább az a pöcs nem vett észre minket és sikeresen átcsesztük az agyát. Még sem olyan okos, mint amilyennek tartja magát. – Kuncog fel, amit én is megteszek.
   - Ahogy mondod. – Vigyorgom.
   - Oh, tényleg? Hát ne örüljetek ennyire… Bal szerencsétekre, még is csak okosabb vagyok. De nem az iskolában lenne a helyetek? – Szólal meg egy rideg hang a hátunk mögül, mire lassan megfordulunk, és szemeink elkerekednek, majd teljesen a falhoz lapulunk és szinkronban felordítunk, ahogy egy komoly és rideg arccal találjuk magunkat szembe, a tanárral.
A fenébe… õ cseszett át minket. Bizonyára leparkolt a környéken, ahol már nem látjuk….

Hétfõ. Bwáááá, de utálom. Újabb hét kezdõdik, hogy baszódna meg minden. Újabb hét, ami azt jelenti, hogy újabb kibaszott 5 napot kell eltöltenem az undorító kis férgek között. Gyûlölöm a munkám. Vagyis azt nem… azt gyûlölöm, hogy gyerekekkel jár!

- Tehát a harmadik periódusban… - magyarázom unottan, immár ki tudja hány századszorra az anyagot, de mondhatok akármit, ez a hülye csürhe úgyse fog figyelni. Inkább csak ásítva leülök, és fellapozom a naplót. Hú, de sok bukás lesz. Ez nem olyan jó. Utálok bemenni a pótvizsgára. Bár ha szerencsém van, talán még õk sem fognak bejönni. Megkönnyítenék a dolgom, legalább nem kellene több órákat ülnöm ott csak azért, hogy utána mindegyiküket megbuktassam.

- Sihachi, gyere ki felelni - csukom be végre a könyvet, mire a terem fele fellélegez, a tõlem nem messze ülõ szõke meg ledermed. Áh, imádom ezeket a rémült arcokat. Azt jelentik: „Basszus, mindjárt csinálok egy harakirit, mért nem tudott mást felszólítani?!” És ilyenkor ugye, ha kegyes tanár lennék, megkérdezném, tanult-e, õ meg azt mondaná, hogy nem, én pedig visszabasznám az egyesével együtt a padba. No de akkor megfosztanám magam az örömtõl, hogy itt kínozzam perceken keresztül, miközben a többiek síri kussban fészkelõdnek a székükön, nehogy õk legyenek a következõk. A munkámnak ez a része a legélvezetesebb!

A srác végre rászánja magát, hogy kijöjjön, majd mikor ez megvan, megáll tõlem 3 méter távolságban, és úgy marad. Eltelik egy perc, kettõ, és nem történik semmi. Áh, felüdülés, végre senki sem dumál! Na de kezdem kipihenni magam, úgyhogy most már szólhatna valamit a kölyök.

- Ezen kívül tudsz még valamit? - kérdem, mikor már kezdem unni magam.

- Nem tanultam, tanár úr.

- Mintha megtennéd bármikor is - pörgetem a kezemben lévõ tollat, majd végül vállat vonok, és bevágom a karót. - A helyedre mehetsz.

Ezt a mûveletet még eljátszom párszor, majd a negyedik egyes után megunom, és ismét magyarázni kezdek. Szerencsére az órából akkor már nincs sok, így hamarosan ki is csengetnek. A diákok szépen lassan felállnak, és kimenetelnek a terembõl. Helyes, már ismernek engem. Az én termembõl nem szaladhat ki egy kölyök sem, még akkor se, ha szétbaszta az unalom az agyát. Bár azt nehezen, mivel a többségnek nincs is.

Mikor minden kis mócsing elhagyja a termet, elégedetten hátradõlök a székemen, és a lábamat keresztbe rakva a plafont kezdem bámulni. Szar ez a nap, ahogy a többi is. Örülnék neki, ha már vége lenne. Ma még azzal a bandával is találkoznom kell. Hogy is hívják õket? „Broken Kiss”? Asszem. A legelsõ az lesz, hogy leszögezem nekik: emosokkal nem dolgozom. Se hard rockerekkel, se obszcén rapperekkel. Kicsit nagy az elvárásom, de akiket én menedzseltem, eddig kivétel nélkül sokra vitték. Szóval gyakorlatilag bármit megtehetek, amit csak akarok. És ez nekik nem valami bíztató tény…

- Üdv Kémcsövek Királya! - táncol be a terembe Ikechi, hogy pusztulna meg. A legszórakozottabb, leghülyébb, és legelismertebb tanár az iskolában. Majdnem minden kölyök imádja. Én személy szerint gyûlölöm.

- Üdv - köszönök vissza rá sem nézve, csak akkor szánom rá magam, mikor mellém húz egy széket, és leül. Utálok a közelében lenni. - Miért vagy itt? - teszem fel gyorsan a kérdést, nehogy elkezdjen valami tök érdektelen hülyeségrõl dumálni, ami rajta kívül senkit sem érdekel.

- Csak azért, hogy tájékoztassalak róla: ma utolsó órában korrepetálást kell tartanod néhány gyereknek - vigyorog rám a szõke szórakozottan. Utálom a vigyorát, utálom, ahogy hozzám beszél, egyedül azt nem utálom, hogy szõke. Bár részben azt is. Szegényke eleve is hülye lenne, de így…

- Á, remek - mosolyodom el sötéten. Ezért én még kinyírok valakit. - Kik a kölykök? - a zsebébõl elõvesz két összegyûrt papírt, és felém nyújtja. Eh, igénytelen barom. Ezt is utálom benne.

- Õk lennének azok. Mostantól minden héten korrepetálnod kell õket - Figyelmesen végignézem a két papírt. A kis férgek adatlapja. Az egyik szemmel láthatóan sík hülye, a másik meg egy stréber, tehát igazából nem is értem, õ minek jön korepre. Gondolom, fel akar zárkózni. Heh, nagyon pofára fog esni a kicsike.

- Meddig? - nézek a mellettem ülõre, aki ahogy látom, elég jól elvan a tollam birizgálásával. Szõkék…

- Év végéig.

- Hogyan? - nézek rá nagy szemekkel. Remélem, csak rosszul hallottam.

- Év végéig - ismétli meg a szöszi lerakva a tollat. - Szükségük lesz rá.

- Hát nem nagyon hiszem - morgom magam elé, de Ikechi kérdõ tekintetére csak megrázom a fejem.

- Kösz, hogy szóltál. - Ez nálam annyit jelent, hogy: „Húzhatsz a picsába!”

- Szívesen - kacsint rám Iki, majd feláll, és nyújtózik egyet. - Azért ne kínozd meg õket… nagyon. - Heh, de édes, azt hiszi, érdekel, amit dumál.

- Persze - hagyom jóvá, és eddig csak azért nem küldtem még el az anyjába, mert túlságosan felsõ körökben mozog. Nem lenne jó magam ellen fordítani.

- Akkor viszlát! - indul ki a tanár, én meg csak biccentek. Mikor végre kiér, megkönnyebbülten fellélegzem. Végre elment. Már azt hittem, megfulladok tõle.

Elgondolkodva húzom magam közelebb az asztalhoz, és a rajta pihenõ adatlapokat kezdem újraolvasni. Kinji és Kaiji… hm, megemlegetitek ezeket a heteket, abban biztosak lehettek!

~ ♥ ~

Az órák lementek, és én a kémia teremben ülve várom a két jómadarat. Az elsõ pontosan érkezik, tehát van egy olyan érzésem, hogy a Kaiji gyerek lehet. Köszön, leül, és elõpakol. Kis stréber. Maradtál volna otthon. Egy gonddal kevesebb lenne. Míg õ a leckét nézi át, a másik kis féreg csak nem akar jönni. Szerintem még nem ismerhet engem, ha meg meri tenni, hogy az én órámról késik. De az õ baja, majd megismer, és átkozza az eget, hogy éppen ilyen vagány kedvében volt.

Végre beér. A fülében ipod, a táskájában szerintem semmi, és a fejébe sem. Szõke. Ez is. Hm… ha másért nem, ezért már szeretem õket. A stréber és az idióta szõke. Hosszú délutánom lesz.

- Üdv - kezdek bele a szokásos dumába, mikor már mindketten leülnek. - Az én nevem Kagaku Hide, de nektek csak tanár úr. A szerencse úgy hozta, hogy a következõ hetekben titeket kell korrepetálnom. Épp ezért kössétek fel a gatyátokat! Én nem olyan vagyok, mint a többi cukipofa a suliban. Nekem vannak elvárásaim, amiket ha nem teljesítetek, ne számítsatok sok jóra - Utálok feleslegesen dumálni, de inkább most mondom el, mint késõbb a pótvizsgán. Essünk túl rajta.

De azt hiszem, ennyi kezdetnek elég volt. Úgyis hallhattak már rólam a többiektõl, tehát mindenféle szörnyû elképzeléssel lehetnek rólam, ami igazából hidegen hagy. Csak legyen már vége ennek az órának!

- Kaiji - pillantok az okosabbnak tûnõ szöszi felé, aki erre rögtön visszanéz rám. - Old meg ezt a feladatot - bökök a táblára. Igen, ezt nem rég írtam fel, csak neki, csak akkor, csak miatta, tehát ajánlom neki, hogy ne okozzon csalódást! És nem okoz. Feláll, kimegy a táblához, és majdnem hibátlanul megoldja a feladatot. Ahogy gondoltam. Kis stréber. Ez csak feleslegnek jött ide. Mikor végez, várakozón rám néz, én meg csak bólintok. - Beszélni tudsz?

- Igen, tanár úr - mondja robotszerûen. Te jó isten, rosszabb, mint gondoltam!

- Miért jöttél ide? - Nem, mintha nem tudnám, csak szeretném az õ szájából is hallani. Egész cuki hangja van.

- Fel szeretnék zárkózni, tanár úr.

- Nem hiszem, hogy szükséged lenne rá. A tudásod így is megfelelõ - mondom neki komolyan, mire elpirul. Eh, ennyitõl? Tud valamit. - A helyedre mehetsz! - Visszamegy, én pedig sóhajtva a másik szõkére pillantok. Õ nem is itt jár, a fülében már régóta zene szól, és nem kéne sok hozzá, hogy torkaszakadtából énekelni kezdjen. Eh, õ még rosszabb. Egy szót nem tanult, mióta bejött a kémia, ebben biztos vagyok.

Nem fárasztom magam azzal, hogy a nevén szólítsam, mert úgysem hallaná. Inkább odasétálok hozzá, és a fülhallgatója zsinórját elkapva elhúzom tõle az ipodot, mire õ méltatlanul felmorran.

- Na már! - Nem törõdöm vele, az ipodot az asztalra dobom, és letámaszkodom elé az asztalra. Bosszúsan néz fel rám. - Ha elromlik, kifizeted! - Tegez? Ez tényleg nagyon meg szeretne halni!

- És te miért vagy itt? - nézek a szemébe, figyelembe se véve az elõzõ mondatát, mire õ a száját elhúzva dõl hátrébb.

- Azért, mert ha nem jövök, megbuktatnak - Hát, így sem lesz jobb a sorsod, tehát akár haza is mehetnél! Milyen kár, hogy ezt nem mondhatom neki. A tankönyvet fellapozva kikeresem a legkönnyebb feladatot, amit az osztálya szerint adhatok neki, és elé tolom. - Olvasd! - Mibe, hogy egy szót nem fog tudni a válaszból?

Kinji felolvassa, aztán, mint aki jól végezte dolgát hátradõl, és várakozón néz rám. Jah, hogy neked ez ennyi?

- Oldd is meg - adom ki neki az utasítást, mert úgy látszik, különben még ahhoz is hülye lenne, hogy felfogja, mit kell csinálni egy feladattal.

- Heh? - horkan fel megrökönyödve. Oké, ezen már meg sem lepõdök.

Már éppen készülnék egy hosszú monológot elõadni arról, milyen hülye egy balfasz, de mielõtt még megtehetném, a zsebemben lévõ telóm csörögni kezd. Elõveszem, és megnézem a kijelzõt. A banda az. Opsz, ez azt hiszem fontosabb ennél a két szõkénél, tehát fel is veszem.

- Halló? - szólok bele, közben Kaijihoz odalépve egy feladatsorra bökök, hogy oldja meg, Kinjinél szintén. Ezzel most ellesznek egy darabig, tehát nyugodtan beszélhetek.

~ ♥ ~

Az órának már majdnem vége, mikor leteszem a telefont. Kaiji közben már rég végzett a feladattal, és a tankönyvet olvassa, Kinji meg el sem kezdte, csak egész végig a telefonját nyomkodta. Milyen kár, hogy azt most már nem vehetem el tõle. Na mindegy. Lesz még alkalmam rá.

- Rakjátok ki a megoldást, aztán menjetek - ülök le a székemre, és várakozón nézek a két srácra. Kaiji persze rögtön kijön, és odaadja a füzetét, aztán már megy is. Kinjinek kell még egy kis idõ, mire eljut az agyáig, mit akartam, de mikor ez megtörténik, õ is kihozza a füzetét, ami ahogy gondoltam, üres. Vigyorogva rázom meg a fejem, és elrakom a füzeteket. Ha nem embereli meg magát, ez a szöszi meg fog bukni, a másik pedig röhögve húz el mellette a kitûnõvel. Ez annyira szánalmas, hogy a végén még megsajnálom.

Már éppen indulnék én is, mikor észreveszem, hogy Kinji még mindig itt van, és türelmetlenül topog elõttem. Kérdõen nézek rá. Õ erre felém nyújtja a kezét.

- Az ipodom.

Jaaah, tényleg, az ipodja. Elõhúzom a zsebembõl a készüléket, és elgondolkodva nézek rá, aztán meg a szõkére. Elmosolyodom. Eszembe jutott valami. Elõszedem a srác füzetét, és odanyújtom neki.

- Ha megoldod a feladatokat, holnap visszaadom - közlöm vele elégedetten, és remélem rájött, hogy ez most utasításnak számított.

- Heh? - morran fel a gombahajú, én meg csak bólintok, mivel nincs kedvem megismételni.

- Még találkozunk - intek a kölyöknek, és az ipodot visszacsúsztatva a zsebembe otthagyom a füzetével. Van egy olyan érzésem, hogy nem fog szeretni. De kit érdekel?

Beülök a kocsimba, és az övemet bekötve elhajtok az iskola elõl. Végre. El sem hiszem. Ennek a napnak is vége. Fáradtan felsóhajtom, aztán a szemem az anyósülésen pihenõ két adatlapra irányítom. Gonoszan elvigyorodom. Két kis szöszi. Készüljetek a legrosszabbra…